Ma nem vagyok szolgálatban, szabad az estém, szabad az éjszakám, így a gépeimnek szentelem az időmet. Az, hogy az egyesítés után mi lesz, vagy hogyan alakul, az majd elválik, de azt nem mondhatom, hogy olyan maradéktalanul meg tudnék bízni a csatlakozókban. Talán túlzott bizalmatlanság, talán nem, de még mindig jobb, ha így állok hozzá, mint úgy, hogy esetleg meglepetés érjen. Aki Castor életére próbál törni, vagy szervezkedni, az velem találja magát szemben, no meg a falkával. Január ide vagy oda, pont leszarom, a motoromat is be kell járatni, közeledik a versenyszezon, így nem árt, ha formába lendül a kicsike, így magam mögött hagyom a parkolót, és útnak indulok. A városban viszont nem lehet száguldozni, egyértelmű, hogy azon kívül tesztelem, és próbálgatom, mit tud. Volt néhány dolog, amit átalakítottunk, de panaszra nem lehet okom, eddig sosem hagyott cserben, jól muzsikál. A gumik jók, tapadnak, a kanyar jó szögben vehető, és a gyorsulása is megfelelőnek tűnik, egyelőre. A bekötő út felé indulok, viszonlyag normális tempóban, már ami nálam annak számít, mert a sebességkorlátozásokat sosem figyelem. Ha kiérek a városból az országútra, illetve a bekötőútra, ott már lehet döngetni, főleg, hogy éjszaka a kutya sem jár erre, szerencsére. Egyelőre csak néha húzom meg jobban a kart, bár így sem lassan haladok, igen hamar elérem a kietlen vidéket... erre vártam. Ahogy elérem a táblát, fordulok is, aztán ami a csövön kifér, azonnal húzom a gázkart, váltok és tolom tovább. Az sem zavar meg, hogy látom, valaki ugyancsak ezt az időpontot választotta a motorozáshoz, és vészesen közeledek felé, csak egyszerűen eltépek mellette, nem csevegni jöttem, hanem a gépemet bejáratni, de azért odaintek neki, mert motorosok között egy így szokás. Meg sem állok a legközelebbi pihenőig, ott húzódok le, hogy szemügyre vegyem a versenygépet, de amit eddig tapasztaltam, azzal maradéktalanul elégedett vagyok. Elméletileg jó idénynek nézek elébe, a többi már csak rajtam múlik.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Hallani nem hallhattam meg a másik motoros közeledtét, de a visszapillantó tükrömben megláttam amint látótávolságon belülre került. Nem húzódtam le, minek? Az út elég széles, elfér mellettem. Ahogy egyre közelebb ért, bizseregni kezdett a tenyerem. Szerintem mindenkiben, akiben dúl a versenyszellem, felmerülne a gondolata annak, hogy próbára tegye, mit tud a mocija. Nem hajtottam ki belőle eddig a maximumot. Bevállalós vagyok általában, de egy új vassal mindig óvatosabb is az elején. Ki kell ismernem, ki kell tapasztalnom. Minden motor más, és nagyon sok függ az útviszonyoktól is. Az Alaszkait pedig még meg kell szoknom. Amikor mellém ért, oldalra fordultam, és a plexi mögül mértem végig egy pillanat erejére, mert már el is húzott mellettem. A kezemet egy pillanatra felemelve intettem neki vissza. Ezek szerint mások is használják ezt az utat esténként. Annyira nem lep meg a dolog. Minden helyen vannak motorosok, és minden bandának vannak kedvelt útvonalai. Miért lenne ez másképp Fairbanksban? A választása minden esetre díjazandó, mert hacsak a szemem nem csalt meg ezen a kései órán, akkor egy Hondán szabott el mellettem. A kilométerórámra nézek, már száznyolcvan fölött járok.. legalább kétszázzal húzott el mellettem, talán többel. Valószínűleg jóval tapasztaltabb már ezen a vidéken. Annyira nem zavar, hogy így lepipált… na jó, egy kicsit kapargatja a hiúságom, de csak túlélem valahogy. Egyedül volt, más egyelőre nem bukkant fel mögöttem, pedig titkon egy bandára számítottam. Most már itt vagyok Fairbanksben több mint egy hónapja, de a munkahelyemen kívül nem nagyon ismerek senkit. A legtöbb időmet meg ott is olyanokkal töltöm, akik ha akarnának se tudnának velem társalogni. Na jó, ez nézőpont kérdése, mert egy holttest sokkal több mindent mesél, mint egy laikus hinné. De nem.. nem akarok párhuzamot vonni az élő.. hús vér emberek, és a tetemek között. Folytatom tehát magányos utamat. A Hondást elvesztem a szemem elől, ismét egyedül maradok az úton. Vagyis pár rövid percig így gondolom, amíg váratlanul ki nem szúrom a motorost a pihenőn. Lassítok, megszokásból kiteszem az indexet, aztán lehúzódok az út szélére, és ráhajtok én is a pihenőre. Egy rutinos mozdulattal támasztom ki a motort, de még nem szállok le róla, csak kiegyenesedek, és a plexi mögül mérem végig a motort, aztán a pasast, már amennyi látszik belőle. Lehet hülye vagyok, vagy csak immunis a sok szarságra a munkám miatt, de nem rémít meg, hogy a semmi közepén készülök egy vadidegennel szóba elegyedni. Leszállok a motorról, lehúzom fejemből a bukót, s egy pillanatra megrázkódom. Mit szépítsem? Kurva hideg van! - Hello! – Köszönök, a sisakot leeresztem magam mellé a bal kezemben tartva, majd odasétálok a motor mellé. Láthatóan alaposan szemrevételezem, de nem nyúlok hozzá. Én se szeretem, ha csak úgy hozzányúlnak a cuccaimhoz. Nem ültem még Repsolon, de nem először látom ezt a típust. Az extra cuccokat azonnal kiszúrom rajta. Tök egyértelmű, hogy versenyzéshez használja. Erősebb, és jobb gép, mint az enyém, egy percig se érzem kínosnak, hogy elszabott mellettem. - Gyönyörű a vasad. Versenyre készíted? – Egyenesedek fel, és kérdő tekintetemet ráemelem.
Annyira lassítok, hogy a másik motorosnak inteni tudjak, aztán bő gáz, és ott sem vagyok, huzatom a gépet, hadd szokja ismét a sebességet. Az órát nem figyelem, mind nem lényeges, csak a többi, mert érdekel, hogyan vált, hogyan gyorsul, hogy bírja a tempót, milyen dőlésnél válik labilissá... nincs panaszra okom, tökéletesen vizsgázik. A pihenőnél állok félre, hogy megnézzem a gumikat is, mennyire kopnak, vagy sem, de bírják a strapát, azzal sincsen probléma. Egy picit talán állítok majd rajta, egy árnyalatnyit, és minden rendben lesz vele a versenyeken is. Akkor pillantok csak fel, mikor begördül a másik vas, az utcai járgány, nem mondanám, hogy rossz, de az enyém versenygép, tehát nem lehet összehasonlítani. -Helló! Szűkszavú köszönés, majd lesz ez más is, csak első a motor, utána minden más. Miután mindent megnézek, már amit itt félhomályban lehet, felállok, és a nőstényre pillantok. Pajzsom egy miliméterre sincs leengedve, de azt azért érzem, hogy ember. -Köszönöm. Igen. Sose bánd, hogy ott hagytalak, más kategória, nem hobby járgány. Minden motorosban él a versenyszellem, bennem is, még szép, ettől függetlenül a nőstény hondája másra lett kitalálva. Azt is fel lehet turbózni, csak nem biztos, hogy érdemes, míg a gazdája nem üli meg stabilan, és nem tudja, milyen helyzetben hogyan viselkedik alatta. Sok kölyök szegi a nyakát azért, mert azt hiszi, hogy uralja a vasat, aztán az első fáról kell letekerni, mert felkente magát rá motorral együtt. Megtörlöm a kezemet egy rongyban, és végül kezet nyújtok a nősténynek, azért ne nézzen már hót parasztnak. -Dante.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
- Nem bánom. – Mosolygok rá közvetlenül. Én is látom, hogy az ő Hondája mérföldekre van az enyémhez képest. Ilyet nem lehet bárhol beszerezni. Sok egyedi cucc van rajta. Nem vagyok motorépítő, de az ilyenhez van szemem. Santa Claritában a régi vasamon nekem is volt pár extra, az 1000köbcentis volt, jóval erősebb ennél, de ott már szokott útviszonyok között, megszokott terepen voltam. Részt vettem néhány illegális utcai versenyen is. Igen, tudtam… tisztában voltam vele, hogy az állásomat, és a jövőmet tehetem vele kockára. Ha lebuktam volna, maximum hullamosóként dolgozhattam volna tovább. Érdekelt? Nem.. nem igazán. Szükségem volt ezekre az estékre, az égett gumi szagára, a verseny izgalmára, a megemelkedett adrenalinra. Ezt csak a hasonszőrűek érthetik meg. Olyanok, mint ez a pasi itt, előttem. - Paloma. – Viszonzom a bemutatkozást, és elfogadom a felém nyújtott kezet is. Kézfogásom határozott, de nem ujjtördelő. - Ezek nagyon spéci cuccok rajta. Te építetted? – Valamiért azaz érzésem, hogy igen. Láttam azt a figyelmet, és törődést a mozdulataiban, amivel törölgette. Így csak egy szülő bánik a gyerekével. A tippjeim sokszor bejönnek, állítólag nagyon jó megfigyelő vagyok, ami egyáltalán nem hátrány az én szakmámban. - Fairbanksban lesz a verseny? Vagy valahol másol? Szívesen kimennék… mint néző. – Teszem hozzá. A motorom a jelen állapotában nem lenne alkalmas versenyzésre, és én se nevezném be magam addig, amíg meg nem szoktam az itteni terepet. Teljesen más az út tapadása… de még az is sokat jelent, hogy a több réteg ruha miatt nehezebben, kissé lassabban mozgok. Még ehhez is szoktatnom kell magamat. Nyáron se lehet itt perzselő forróság… az első, amiről gondoskodnom kellett a ruhatáram teljes lecserélése meleg, téli cuccokra. Fázós vagyok. De miért is ne lennék az, amikor nem szoktam ilyen hideghez? Egyszer majd talán… valamikor én is rászánom magam a versenyzésre, de csak akkor, ha kellően felkészültem. Bátor vagyok, de nem bolond. - Merre szokott összegyűlni a helyi motoros banda? – Kíváncsiskodom. Ő biztos tudja. Aztán észbe kapok, hogy talán túl sokat kérdezek, ezért gyorsan hozzá is teszem.. - Bocs, ha túl sokat kérdezek, de még elég új vagyok Fairbanksban.. ami azt illeti Alaszkában is, és nem ismerek errefelé senkit. Egy idő után már nagyon unalmassá tud válni a saját társaságom. – Pillantok Dante-ra nevetve, miközben lassan körbejárom a Hondáját.
-Akkor jó. Motoros lévén tudom, hogy érzékenyen érint bárkit, ha a másiknak jobb járgánya van, hiszen ki ne reménykedne a saját álommotorjában? Olyan nincs, vagy hazudik. Ez a gépem jó, minden stimmel vele, jól sikerült példány, annyi az egész, hogy némi finomhangolásra lesz szükség, közvetlen a verseny előtt. -Örvendek. Mondhatni, igen, de azért nem egyedül. Bólintok, sok munka fekszik benne, de azt is el kell ismerni, hogy ha nem sikerül beszerezni néhány cuccot, akkor bizony osztva kettővel a vasam. Utcai versenyekre is kitűnően fel lett készítve, de gyorsasági pályán is megállja a helyét, csupán gumit kell cserélni, és átállítani. Ehhez kellettek az eredmények, az, hogy a versenyistállókkal jó kapcsolatot ápoljak, és az eleje óta ismerjem a gépek felépítését, mindenét. Anno, amikor rákaptam az ízére... nem tagadom, minden szabadidőmet a motoroknak és az autóknak szenteltem, a kölykeim pedig néha hozzámvágtak ehetőt is, ha nem kerültem elő napokig. -Itt is van néhány, általában. Figyeld a hirdetéseket, ha jó helyen keresed, megtalálod. Nem éppen legális versenyekről beszélünk, de Paloma sem éppen arra kíváncsi, amit rendes keretek között szerveznek. Járatosnak tűnik az ilyesmikben, tudni fogja, hol nézzen utána annak, mik vannak a városban, és mikor. -Ha úgy döntesz benevezel majd, akkor hajrá, érdemes kipróbálni. Nem rosszak az ilyen bulik, sok tag kijár, a zsaruk meg ritkán bukkannak fel, legalábbis én még eggyel sem találkoztam, maximum a végén, amikor már semmi sem utalt arra, hogy itt verseny lett volna. Azt nem állítom, hogy itt meleg van, bratyesz sem nézett semmit, amikor várost választott, de megszokható. Földhöz verni a seggem nem fogom örömömben, nyáron sem döglök bele a melegbe, de annyi baj legyen, ruhatárat már cseréltünk. -Közéjük nem járok, a törzshelyüket nem ismerem, csak a versenyeken futok össze velük. A többi magánügy, hogy miért nem lógok többet arrafelé, bár a meló nyomós indok, és lényegében minden az. -Semmi gond. Nézz szét a városban, akad néhány szórakozóhely, kávézó és ilyesmi, ha ismerkedni akarsz. Rám ne számts, idegenvezetőként pocsék vagyok, és időm se túl sok, tehát körbevezetni nem foglak. Alaposan megszemlélem a nőstény motorját, amikor rám emeli a tekintetét, én is megteszem, és lehet, most fog felpattanni, elhúzni. Az, hogy nem vagyok túl közvetlen, az egy dolog, és nem is ajánlom fel, hogy majd lelkesen megmutatok neki mindent. Erre számít, csalódást okozok, sajnálom, maximum olyan útszakaszokat ajánlok neki, ahol gyakorolhat, tesztelhet teljes nyugalommal.
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Elismerően bólintok. Tisztelem azokat, akik képesek ilyen spéci cuccot összedobni.. még akkor is, ha történetesen segítséggel. Na és? Segítséget kérni nem bűn, és nem vesz el a munka értékéből semmit az, hogy nem egyedül végezte el. Kedvem lenne megkérdezni, hogy ki segített neki, de tényleg nem akarok túl mélyen vájkálni a magánügyeiben. Leleményes fehérnép vagyok, ha egy kicsit fel akarom tunningolni a mocimat, meg fogom találni a módját. Nem vagyok elveszett típus, akinek a szájába kell adni a megrágott ételt, hogy ne haljon éhen. - Figyelni fogom.. – Mosolygok rá. Kaliforniában a nyári estéken napi rendszerességgel szoktak lenni ilyen versenyek, és ott is általában újsághirdetésekbe bújtatták el az infót, hogy hol és mikor lesz a találkozó. Ott azért meggyűlt néha a gond a helyi rendőrségi erővel, nem mindig… és nem minden helyszínen tolerálták a száguldozást. Néhány banda nem bírt a vérével, és olyan helyeken száguldozott, amire még én is azt mondta, hogy na… azért azt talán nem kéne. - Meglátjuk, köszi. – Az a fajta vagyok, aki szereti kitapasztalni az ellenfelei erősségeit, és gyengeségeit. Sokszor mentem ki Kaliforniában is csak nézőnek, csak aztán neveztem be, ha már láttam, hogy kinek milyen a vezetési stílusa. Vannak gátlástalan sofőrök, akiknek nem számít más, mint az.. hogy elsőként hajtsanak át a célon… akár mások élete árán is, de nyerni akarnak. Én nem vagyok ez a fajta. Persze, mindenkiben benne van a nyerési vágy, hajt az adrenalin… mert elsőnek lenni mégis csak jó érzés.. de mindenáron nem akarnék győzni. Dante nem tűnik nagy közösségi arcnak. Nem jár össze a motorosokkal elmondása szerint, és most is egyedül jött ki. Kár. Sajnos nem lettem sokkal okosabb a kapott infóktól. Gondolom a pokolba kíván, hogy a kérdéseimmel macerálom, meg próbálok.. vagyis próbálnék itt haverkodni vele… azt hiszem sikertelenül. Amikor a tekintetünk találkozik, egy pillanatra megkukulok, pedig épp szóra nyitottam a számat, hogy válaszoljak a szavaira. Kissé felesleges tényezőnek érzem itt magam az éjszaka közepén a pihenősávban. Tenyeremmel végigsimítok a motorom ülésén, kissé rá is nehezedek, mintha készülnék visszapattanni a nyeregbe, de aztán mégse teszem. Inkább elmosolyodok. Tudom, fura lehet a reakcióm, de a fordított pszichológia híve vagyok. Példának okáért ha valaki idegroncs mellettem, és nekiáll üvölteni mint a sakál, nem állok neki túlüvölteni, mert csak még jobban felpörög az agya. Ha higgadt, normál hangon válaszolok.. akkor általában a másik fél is észhez tér. Nem fogok értelmetlen erőfitogtatásba kezdeni. Dante-n látszik, hogy sokkal jobb fizikumú nálam… hagyom, hadd legyen csak az ereje teljében levő férfi, én meg a „gyenge” nő, aki eltörpül mellette. Talán ha látja, hogy gyilkos pillantása ellenére én kedvesen mosolygok rá, az ő hozzáállása is módosul egy kicsit. Szerintem, ha tényleg annyira nagyon zavarnám, már felpattant volna, és már árkon-bokron túl lenne a motorjával. Simán kinézem belőle, hogy csak a tűréshatáromat teszteli… persze tévedhetek is, hiszen nem ismerem őt. - És szervizt tudsz ajánlani? Ahol biztosan jó kezekbe adnám, ha valamit állíttatni vagy cserélni akarok rajta? – Ezt ugyanis elfelejtettem megkérdeni ott, ahol vettem… meg aztán nem feltétlenül érdekelt volna a kereskedő véleménye, aki nyilván olyan helyet ajánlott volna, amivel ők is szerződésben állnak.. hogy oda küldjék az ügyfeleket. Egy tapasztalt motoros véleményére jobban adok… pláne olyanéra, aki maga is épít motorokat.
Now playing on iPod: 09: Vox Populi - 30 Seconds To Mars
Ma este eljön a pillanat, az igazság taknya csurog majd ránk az égi magaslatokból. Elárultál engem Dana? Vagy hajlandó vagy most is nekem kedvezni? Hiszen a nagyobb kegyet már a farzsebembe csúsztattad... Biztonságban érzem magam, mert a templom már az enyém. Az én Isteni Színjátékom, elloptam Dantétól és nem áll szándékomban újra a kezére játszani. A megadott időpont előtt néhány perccel érkezem meg a bekötőút megjelölt szakaszához. Karba tett kezeim fölött valahol fitymálva biggyed le az alsó ajkam, ez a hely már szinte sértés számomra. Lord Stanley és egy út széle, hát csak nem képzeli, csak nem gondolja... Megneszelem a két farkasom a közelben, izgatottságuk a nyakamon pihen, ennek legalább örülhetek, ennyi szép van ebben a méltóságon aluli estében, ha már elégedetlenkedek. Megvan a véleményem, de ez ugyebár senkit sem kell, hogy érdekeljen. Rá figyelek. Most csak Alisont látom magam előtt, lehunyt szemeim pislantása mögött az ő arcképe rajzolódik ki, mint a neonfény a sivatagban és tudom: bármi is várjon rám ma, túl kell élnem, hiszen nélküle nem mehetek el. Vagy ő öljön meg, vagy soha más. Éljek örökké, legyek Istene, s Ítélője a világnak nélküle vagy vele. A sárszínű mocsári négykezű halkan dorombol a felszín alatt, ahogy közeledik az idegen, akire vártunk. Arcom blazírt, fejem kissé oldalra döntöm, kifejezéstelen érdeklődéssel és levakarhatatlan nemesi gőggel szemlélődöm pislogás nélkül. Nem fogok se félrenézni, de azzal áltatni őt, hogy azt hihetem, erősebb vagyok. De attól még nem kell megfutamodnom, amíg nincs más választásom. Az első szó jogát, az első gesztusét is átadom neki, tessék, kezdj vele, amit akarsz. A hímekkel valahogy mindig nehezebben ment.
A hozzászólást Ethan O'Neill összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 06, 2014 4:53 pm-kor.
Bekötőút, imádom ezt a helyet. Kiesik, távol van mindentől, és a lehető legjobb egy megbeszélésre. Lehet, nem vagyok siheder, csak őrült és állat, de annyira nem, hogy úgy induljak ela találkozóra, hogy a kellő személyek ne tudják, hová megyek, és miért. Roryék is tudják a dolgukat, nem kell a szájukba rágni, hogy nem tolnak le az útról, nem ütköznek belém, hogy többet lássanak, és nem is pofátlankodnak oda, csak teszik azt, ami a feladatuk. Ethan O'Neill... akiről többet tudok, mint amit ő gondol, de úgy érkezem a megadott időpontra, mintha csupán ténylegesen ez a csatlakozási szándék lenne az, ami érdekel. Nem érdekel, tulajdonképpen egyáltalán nem érdekel, torony magasan leszarom, viszont tudni akarom, hogyan jobb? Holtan, vagy a falka szeme előtt? Hivatásos pap, aki kiskorúakkal hetyeg, családot mészárol... micsoda karrier. Lassú, kimért léptekkel sétálok a hímhez, a kocsimat leparkoltam, nem árokba, bár fények nélkül jöttem végig az utolsó kilométereken. Elég egy pillantás ahhoz, hogy tudjam, flegma, nagyképű, és azt hiszi, ő szarta a spanyol viaszt és fiatal. Nem hat meg, nem hoztam zsebkendőt, legalábbis a zsebemben egy darab sincs. Mindjárt elbőgöm magam, tényleg. Vele ellentétben nem fűzöm össze a karjaimat, jobb az, ha szabadon vannak, és nem kell még egy felesleges mozdulat ahhoz, hogy használhassam őket. A környezetet kémlelem, éppen csak résnyire engedett pajzzsal, amit vissza is húzok, mikor a hím közelébe érek. Megállok vele szemben, még biccenteni sem biccentek, csak a tekintetét figyelem. Kisfiam, de letörölném azt fennhéjazó felsőbbrendű pofát, amit vágsz, hímekkel is kemény vagy, vagy nőstényekkel csupán? Visszafogom magam, elméletben én semmit nem tudok, sem Norától, sem Danától, csak annyit, hogy adva van egy kóbor, aki szeretne csatlakozni. Meg a f@szt... azt. No de halljuk a mesét, azaz előadást, amit vagy elhiszek, vagy nem, és nagyobb eséllyel nem, de adjuk meg a módját, tegyünk úgy, mint egy tudatlan, jóhiszemű marha, aki tényleg repesve várja, hogy a másik kibökje, szeretne a falkához tartozni. Mert nem tudok róla, hát ezért jöttem, elméletben. A picsába Dante, ne szórakozz, zavard le a numerát, aztán ennyi volt. Kihagyok minden udvariassági és felesleges procedúrát, nincs időm rá, sem kedvem ahhoz, hogy ezzel szaporítsuk a szót, a közepébe vágok. -Hagyjuk a felesleges formaságokat. Mi előnyünk származna abból, ha a falka tagjává válnál? Magamban sorolni kezdem, bár semmit sem ígértem, bratyesznél is nyitva hagytam a kérdést. Benne van a pakliban, hogy véráldozattal búcsúzom. Célunk nekünk a Vatikán? Nem. Elhallgattatni hamar el lehetne a kölyköt, Danának már nem kever be, apuci olyan szépen elviszi a balhét, ahogyan kell. Inkább neki van félnivalója, ő keresett örömforrást kiskorúnál... papként. Szar ügy. Vajon hányszor gyónta meg a tettét? Azon kívül, hogy sejtéseim szerint egyszer sem. Hányszor imádkozott emiatt? Szépen lassan egy emberevő vigyor kúszik a pofázmányomra. Várom a választ.
Piszkálja az orrom a jelenléte, elég csak egy pillantást vetnem rá, máris világossá válik, hogy nem hogy csak egy súlycsoport nem vagyunk, de még egymásra sem tudunk hangolódni. Fáj, tép és szaggat a felismerés, apró ráncba rántja orromat még a jól rejtett energia is, de nem vagyok hajlandó engedni sem az arckifejezésemből, sem pedig a tartásomból. Ettől függetlenül nem provokálom, nem meresztem kihívóan barna tekintetemet az övéi közé, nem fúrom bele, pedig mosolyra buzdít a gondolat. Látom benne a saját őrületem fényét, azt, amit csak ez a szín képes jelenteni, ismerem már, láttam eleget a tükörben, édes párja ez a hosszan tartó magánynak, ami emésztett életem során. Sokakat és sok helyzetet túléltem már, soha nem volt vesztenivalóm, de tudom használni az eszemet. Tudom, mit vár el egy-egy helyzet és egy-egy karakter, mintha csak történetek szereplői volnának, és én írnám magamat hozzájuk. Résnyire szűkül a szemem, hogy aztán a cipőjét nézhessem meg magamnak az arca helyett. A kérdése nem érint váratlanul, sőt, halkan fel is nevetek, csak egy légies szusszanás szökik ki a fogaim közül, nem kihívó, nem bántó, csak inkább... Beismerő. Hagyjuk hát el a formaságainkat? Rendben van. - Miért kérdez olyat, amivel már úgyis tisztában van? Nyugodt tónusban szólal meg a brit akcentussal nyakonöntött hang, és felemelem a tekintetem. Összefont karjaimat most leeresztem, széttárom, mint a repülésre képtelen madár, kitárulkozom, itt a mellem, itt dobog alatta a szívem is. A tied. Nekem nem kell. - Úgy sejtem a hírem megelőzött. Akarja, hogy mégis én világosítsam fel? Szökik fel a szemöldököm, a kérdés érdeklődés csupán, nem szemrehányás, s ha hagyja, hát beszélek, ha nem... Úgy viselem a következményeket. - Információk. Titkok. Nem kevés anyagi bevétel. És akkor még csak holmi formaságokról beszélünk. - rázom meg kissé a fejemet - Újabb szem és fül egy biztos és befolyásos pozícióban. Minden, amit erővel és korral nem biztos, hogy meg tudnak szerezni. - ó, a világért sem sértegetném - Persze akár itt és most megölhetne, ne gondolja, hogy nem tudom. Úgy Danát és Alisont is biztonságban tudnák és mindent, ami hozzájuk tartozik. De miért tenne ilyet? Alison már rég megölhetett volna, ha akar, volt rá másfél évszázada, nem egy lehetősége... Akarja, hogy áttérjek Danára vagy...? Hagyom nyitva a kérdést oldalra billentett fejjel, és egyúttal zsebre dugom mindkét kezem, mert ma semmi értelme nem lenne használnom őket. Akkor sem, ha szükségessé válna.
Megállom, hogy méregessem, nincs miért, már megtettem, míg hozzá sétáltam. A különbség nyilvánvaló, bár ilyen fejet még sosem tettem a magamévá. Kis hím, kurva nagy arc, a felsőbbrendűség szagától bűzlik... ez vajon külön tananyag a papneveldében, vagy már az avatás részeként ragadt rá? -Nyilvánvaló? Mitől? Attól, hogy pap vagy? Isten szolgája a falkában... csakis tábori lelkészre van szükség, tényleg. Nem kell tudnia, hogy mi mindenről értesültem, játsszunk, vegye úgy, hogy a kis titkai továbbra is titkok, amire ígérem, eltátom a számat, ha esetleg kiböki. Csak el ne felejtsem... lehet, mégis beszerzek egy noteszt, ahogy Norával beszéltük. -Megelőzött, meg. Biztos csodálatosan áll a reverenda, az egész város arról beszél, hogy új lelkész érkezett, és íme. Teljes valójában. Miről maradtam le? Nem tudom a mise időpontját, ez igaz. Mikor celebrálsz? Ahogy széttárja a karját, már szinte látom magam előtt, ahogy egy kereszt is társul hozzá. Jól mutatna rajta? Meglehet, de akkor pusztítjuk az erdőt, arra pedig szükségünk van. Nem, nem pazarlok fát, annyit nem ér. Várok, várok arra, hogy meggyőzzön, vagyis valami olyasmi, mert azért azt ne várja, hogy most örömömben felkapom, és meg sem állok vele hazáig, mert éppen szeretne egy falkát magának. Ez nem az árvaház, nem a szeretet otthon, sem hasonló, bár lehet, tévedésben van a fiatal hím, és úgy gondolja, hogy azonnal rárepülök a mondandójára, mint gyöngytyúk a takonyra. -Titkok, információk, anyagi forrás... mint egy kibaszott házassági ajánlat. Te magad vagy a Vatikán? Minden vágyam az, hogy maga a pápa fizessen, csak eddig nem mondtam. Nora mindent elmesélt, Dana is, azt is tudom, hogy ez a kölyök neki köszönheti azt, ahol van, és bizony a fejek nagyon hamar hullhatnak a porba, ha úgy adódik, Elképzelem a jelenetet lassítva, ahogy Ethan feje lebillen, aztán szépen lassan közelíti a talajt, majd koppan egyet rajta, aztán még egyet, és legvégül megállapodik, elhallgat. A vigyorom szélesedik, most nagyon érdekesnek kell találnom amit mond, hiszen fontos személy, a kiállásán is látom. Ő itt az isten, övé a templom. -Értem. Akkor összefoglalom. Megölhetlek, de azért jobb ha tudom, hogy két nőstény akkora biztonságban lenne általad, hogy a legjobb bérgyilkosok sem férnének hozzájuk, és olyan lóvét virítasz, hogy a legtöbb apa utánadobja a leányát, csak vigyed. Kettőt is. Hím nincs a sorban? Érdeklődve tekintek a a papra, mintha tényleg arra számítanék, legalább egy nyamvadt Júdást vagy valamit benyög, de nem. Csak Dana és Nora. Egy dolgot legalább sejteni vélek, nem homokos. Jó pár pillanatog gondolkodok az előbb felvetett lehetőségen, végül csak megszólalok, bár megfordul a fejemben, ha bevágom a Néma Leventét, ahhoz mit szól? -Meggondolandó. Itt áll előttem egy pap, akitől két nősténynek rettegnie kellene valamilyen okból kifolyólag, én pedig téged, mint hős megmentőt, öleljelek a keblemre. Óriási. Nem hittem volna, hogy ma még valami feldobja a napomat, de ez... Érdekes, azért csak próbál információmorzsákat csepegtetni, és beállítani magát úgy, mint egy marha mellőzhetetlen hímet, aki olyan titkok tudója, hogy csak na. 150 év... ő eddig semmit nem tett, most pedig hirtelen megjelenik, mint egy kurva megváltó. Jézus feltámadt, inkognitóban van, Ethannak hívják, de valahol a Grimmek elcseszték a mesét. Vagy inkább Andersen? Még nem jöttem rá. Vajon rózsafüzért is kapunk, meg csinos kis reverendát? Esetleg arany kelyheket, hadd legyen már szép giccses, szentképekkel teleaggatott, arculatot váltó szállodánk. -Mi a helyzet Danával, és miért ölhetett volna meg Alison? Komolyan kérdezem, érdekel. Nyisd ki a szád, halljam csak, addig én ötletelek, és minden lehetőséget számba veszek. Mi lenne a legjobb lépés? Van néhány ötletem, de egyelőre nem teszek semmit, már van verzióm arra, hogy mire fogok bepöccenni, ha úgy adódik. Ez a hím két nőstényünket emleget, és az ilyet valahogy nem igazán szeretem. Most akkor gyónással kezdjek, vagy elég, ha az égre pillantok?
Csak egy halovány mosoly a kérdésére. Nem tudom, hogy mégis mit gondolhat pontosan, de talán jobb is. Hogy azért lovagolja meg ennyire a "hivatásomat", mert azt hiszi, hogy ezzel sért. Vagy gúnyos éllel fűszerezi a hangját. Vagy nem vesz komolyan. Vagy csak egyszerűen nem tud és nem akar másba kapaszkodni... Érthető volna. Bármennyire is derül ki ebből a beszélgetésből az, hogy nem tud rólam a világon semmit, én mégsem vagyok annyira ostoba, hogy azt feltételezzem, hogy legalább Alison ne számolt volna be rólam tételesen a falka köreiben. De állom a sarat. Ugye maga sem gondolja komolyan, hogy valóban Isten szolgája vagyok? Csak a fejemet csóválom. Nyilván semmi szükségük sincs lelkészre. - Már túl vagyunk rajta. Most vasárnap volt esedékes. Igen, ez annyira brit, mintha csak az időjárásról folyna a bájcsevej. De kedvemre való, hogy szimpatizál a reverendával rajtam, ha ez bármit számítana, pontosan tudom, hogy miként festek benne. És mit ad még a külső mellé a presztízs... A sértései leperegnek rólam csak úgy, mint a pletykaáradat Derbyben, az angol udvar sem épp a finomkodásáról híres, kaptunk ott hideget, meleget és semmi mást sem tettünk ellene, mint hideg mosollyal fogadtuk, és visszaütöttük a labdát. Olyan ez, mint a krikett. - Ki tudja? Lehet, hogy egy napon ott fogok kikötni. Újabb gúny, fogról pattan, vállamba mar, bennem meg csak a kérdés nő folyamatosan: tényleg ennyi? - Elég hajmeresztő feltételezései vannak, már ha nem sértem meg vele. Nézze... - lépek egyet előre, de még véletlenül sem azért, hogy esetleg a keblére ölelhessen - Azt hiszem, félreérti a helyzetet. Gusztusosan csöpögős az udvarias felhang, a kioktatásé, nem egyéb. Kerülgetjük egymást, mint a macskák azt a bizonyost. Talán szeretné, ha ostobának állítanám be magam, talán kedvére való lenne azt gondolni, hogy úgy játszik velem, ahogy csak kíván. Ha érezhetné rajtam, hogy képes lyukat ütni a büszkeségemen vagy épp a tüdőmön. Az erő nálad van, tudom, mindenem nálad van, a te kezedben, és az igazság az, hogy bármit mondhatok, amíg ő azt akarja, hogy alul legyek, hát onnan kell felnyalnom magam, érezni a sós ízt a nyelvemen, behódoltatva, megadva magam a testemmel, a lelkemmel, a terveimmel együtt. - Lehet, hogy fiatal vagyok, de nem vagyok ostoba. Lehet, hogy a világ szemében most éppen pap vagyok, de elég sok pénzben mernék fogadni arra, hogy a hitem pontosan olyan erős, mint a magáé. Még mielőtt abba a tévhitbe ringatná magát, hogy térden csúszó istenszolgája vagyok, gondoltam felvilágosítom. Nem ez az első város, ahol hivatalba léptem, és ha nem haragszik meg, inkább lépnék szövetségre a falkával, mintsem hívatlan vendégként pöffeszkedjek valaki más területén. Ha most valami olyasmivel fog előrukkolni, ami újabb gúnyt köpköd magából, meg kell fontolnom, hogy elásítsam magam. Meglehet rólam a véleménye, hihet önteltnek, nagyképűnek, aminek csak akar - az, hogy egy mozdulattal elintézne, még nem menti fel az alól, hogy igazam van, hogy járhatnánk egy kölcsönösen hasznos utat - még ha nem is kézen fogva -, de hogy él-e ezzel a lehetőséggel, az már az ő problémája. Az utolsó kérdéseire haloványan elmosolyodom. Miért akarod tőlem is hallani, amikor az én szavaimat előbb bélyegzed hazugságnak, mint befejezhetném őket? Magyarázatot vársz? Vagy egyszerűen ennyire élvezed az életem útját hallgatni, hogy ismétlést óhajtasz? Ám legyen. - Megdugtam. Sokszor. - csillan fény a fekete szemek mögött, de hallottad már ezt, nem igaz? - Ezt akarta hallani? Tudom, mi forog kockán és most már azt is tudom, hogy ki ő. Az, hogy megtaláltam az üzleti részt a történetben, nem jelenti azt, hogy nem kedvelem. - vonok vállat - Alison már egy kissé bonyolultabb. - mert őt nem kaptam meg, ő nem volt az enyém, és a szex hiánya mindig csak bonyolít a dolgokon - A rövidebb vagy a hosszabb verzióval raboljam az idejét? Kérdezem érdeklődve, és a válaszától függően belekezdek. Azonban, ha a rövidebb verziót választja, pusztán annyit mondok neki, hogy Floridában kellően hatalmasat csatáztunk ahhoz, hogy megfosszon az életemtől, de ő elsétált és életben hagyott. - Megölte a Teremtőnket. Néhány évvel később megöltem a férjét és a nevelt fiukat. Az eset után kész lett volna megtorolni mindezt, nem is nagyon ellenkeztem, ha már így kérdezi, de az utolsó pillanatban megállt, életben hagyott és eltűnt az életemből. Maga nem tűnik nekem olyan típusnak, aki szó nélkül tűrne valami hasonlót, úgyhogy az Alisonnal való... kapcsolatát félretéve elismerheti a revansom létjogosultságát, bár nem mintha magra tartozna a múlt ezen szelete, tekintettel arra, hogy a jövő miatt vagyunk itt. Neki is megmondtam, bár talán elfelejtette átadni: nem vagyok annyira bolond, hogy egy egész falka ellen menjek csak azért, mert azt hiszi, hogy nem tekintem kiegyenlítettnek a számlát. Pedig zen már rég túl vagyunk. Éppen ezért nem is gerjed körülöttem a hazugság bűze, az én céljaim egészen más irányba mutatnak, amibe nem fog betekintést nyerni sem ez a hím, se senki más. Néha még én sem tudok dűlőre jutni magammal. - Hallott már Knowsley Hallról? - kérdezem hirtelen - A Stanley grófok családi birtoka Derbyshire-ben. Ha tovább akar kutakodni, olvasson utána a tizenhetedik Earlnek. - utalok vissza arra, hogy mégis hány apa dobná utánam a lányát - Elégedjen meg azzal, hogy ha útban vagyok, bármikor félreállíthat. Használjon fel.
-Kár. Lekéstem. Azért még feloldozást nyerek, vagy törödjek bele abba, hogy kiestem a pixisből? Szerencsétlen anyám és apám ezt hallotta volna... én, aki mélyen vallásos családból származtam egykor, azon szórakozik, hogy estetleg a nagy Isten elfordul tőle. Elmondom én, mi számít, az, hogy életben maradj, és ennek semmi köze nincs az istenhez, legalábbis annak, amit a hithű keresztények annak neveznek. Pokolra fogok jutni, micsoda csapás. Mivel öltem már, hát nem kurvára mindegy? Több vér tapad a kezemhez és a pofámhoz, mint egy modern vérellátóegységben fellelhető sok éves fejadag. Akkor meg? Már olyan mindegy, nem? Hallgatom a fiatal hím okoskodását, és ha rendes lennék, még néha bológatnék is, nehogy letörjem a lelkesedését. -Az ész nem a kor diadala, a hit pedig egy egészen más történet. Nem térden csúszó... örvendetes hír, legalább nem homokos, azért ez is jó, vagy nem? Szövetség... komoly fogalom, a kérdés az, hogy érdekel-e minket az, hogy egy pappal lepaktáljunk, akármilyen szinten. Érdekkapcsolatra törekszik, tudom jól, csak az nem világos még, hogy ezzel az a célja, hogy túléljen, vagy az, hogy Dana és Nora közelébe férkőzzön, és megpróbálja őket ellehetetleníteni? A bomlasztás káoszt szül, egyet megrohaszt, és akkor rohad a többi is, vagyis szétzilálná a falkát... bár nem, előbb halna meg, mint idáig eljusson. Diadalittas kijelentése, miszerint megdugta Danát, nem is egyszer... hatalmas teljesítmény lehetett a fizetésért cserébe. Azt azért szépen elhallgatja, hogy akkor a kis nőstény bizony kiskorú volt még, de sebaj, én tudom. Szerencsétlen azt hiszi, hogy ezzel majd sakkban tarthatja őt, mert a politikai pályán minden apróságot megszellőztetnek, még azt is, ha letört egy rohadt kiflicsücsköt fizetés előtt. Kezdem sajnálni, neki fogalma sincs arról, hogy minden el van sikálva, és ebbe a történetbe nem Dana bukik bele, hanem az apja, a nőstény meg egy emberként állít maga mellé mindenki mást, mint szegény áldozat. -Szuper. Ez hát a nagy bűn, hogy megdugtál egy nőstényt. Most mit tegyek? Hajoljak meg mert nem vagy impotens, vagy inkább köpjek a földre azért, mert egy álszent pap félrekefél? Melyik a kettő közül? Kedveled, mi? Ezért jöttél ide, mert kedvelsz egy nőstényt, és arra számítasz, hogy majd minden az öledbe hullik általa? Pedofília a köbön, ha a kurvázás felett még szemet is lehetne hunyni. Mindig mondtam, papnak az megy, aki csatak buzi, vagy a híveket dugja, vagy simán kurvázik. No de halljuk a másik csodát... lelkes hallgatóság vagyok, még a kettest is felmutatom, kit érdekel holmi rövidített változat. Ahogy mesél, elfog a késztetés, hogy a szám elé kapjam a kezemet, mint aki most úgy, de úgy meglepődik és elborzad, ahogyan azt kell. Megállom, csak a végén szólalok meg. -Teremtőt sokan ölnek, ilyen-olyan okból kifolyólag. Családirtás... úgy gondoltad, hogy akkor kellően visszaszúrtál? Tudod, hogy valószínűleg miért nem ölt meg? Mert pontosan erre számítottál, és azt hitted, ismered őt. Ő pedig egyszerűen hátat fordított neked, ezzel is jelezve, inkább körbehugyoz, annak legalább van értelme. Ezen felül pedig, mi volt a múltban? Kurvára nem érdekel, az annál inkább, hogy idejössz, jelzed a csatlakozási szándékodat, majd tulajdonképpen a pofám előtt mersz fenyegetni két nőstényt, akik a falkám tagjai. Na ez az, amit kibaszottul nem kedvelek, ugye megérted? Pontosan tudom, Nora miért hagyta ott, ahol, miért hagyta futni, csak ezt nem kötöm a hím orrára. Az már sokkal jobban érdekel, hogy tulajdonképpen zsarolni akar, és azt, hogy megvegyem a hallgatását. A baj az, hogy nem csak engem, hanem egy teljes falkát, pedig az állását Danának köszönheti, ő ültette a székbe. Az utolsó mondataimnál bájosnak nem nevezhető, de valami hasonló próbálkozással egybekötött mosoly kúszik a képemre, mert én kurva megértő vagyok... egy darabig. -Akinek itt vesztenivalója van, az te vagy, nem Dana, és nem Alison. Nem, nem azért, mert máris elföldelhetném, egészen más okokból kifolyólag. Nem tetszik nekem ez a hím, sunyi, aki a saját anyját is megbaszná holtan csak azért, hogy előrébb jusson, átgázolva, letaposva mindent és mindenkit, akiknek a hátán felkapaszkodna. Engedném-e a falkába? Maximum csak azért, hogy minden lépését szemmel tartsuk, ennyi, semmi több, és látszatra úgy tenni, mintha befogadnánk. Nemes egyszerűséggel ragadom meg a torkát és elemi erővel vágom a fához. Tényleg nem szeretem, ha az enyéimet fenyegetni akarják, vagy befeketíteni, valahogy ölési kényszerem támad tőle, olyan, hogy nem tudom fékezni az tetteimet... vagy csak nem akarom. -Hallottam, még ha műveletlen parasztnak tűnök is. Csak nem személyesen? Felhasznállak, éppen azt teszem. Fűzöm még hozzá az előző megjegyzéséhez, és egyébhez, ami még elhagyja az ajkait, semmi nem érdekel, de elhallgattatom. A lábánál fogva húzom a kocsihoz, hogy onnan kötelet vegyek elő, és egyenesen a hátuljához kössem. Just Married, igen, most kötöttem házasságot a franc tudja mivel, csak elfelejtem ráírni. Befejeztem a "küldetésemet", irány a hotel, bár rohadt nehéz annyira lassan menni, pláne egérutakon, hogy ne hagyjam el a darabjait, és lehetőleg élve vágjam be a pincébe.
Komolytalan kérdésre legfeljebb komolytalan válasszal lenne érkezésem válaszolni, arra pedig nem fecsérlek szót, pusztán egy mély lélegzetet és egy leheletnyit oldalra billentett fejet vagyok hajlandó tálcán kínálni a hímnek. Nem bírom megállni, legyen bármilyen őrültség is, hogy ne kússzon fel torkomon egy elhaló kuncogás, még hogy nem vagyok homokos, hát valóban ez számít? És az férfiakkal hálnék, az min változtatna? Kétlem, hogy a saját fenséges rózsájának biztonsága miatt kellene aggódjon, más rózsát félt ő, nem is akármilyet, de drága felebarátom, az a rózsa már rég beszennyeztetett, és nem csak általam. Ha tudnám, hogy mennyit problémázik Dana egykori életkorán, talán méginkább felnevetnék. Szeretem, amikor erkölcsről köpköd valaki példát, miközben már a szeme feketéjébe is bele van vésve, hogy önmaga mennyire járja inkább a pokol sárga köveit, mintsem a megváltás fehér márványpadlóját. Különben is, ha én tudom, ő a maga matuzsálemi korával inkább tudhatná, hogy egy nő jogilag az első vérzésétől kezdve nő, az, hogy milyen törvényt szőttek tintából a szabadkőművesek, sem régi férfinek, sem farkasnak nem szab gátat, ha úgy akar élni, miként élt egyszer: szabadon és korlátok nélkül. Ezek vagyunk mi. Négy kézzel marjuk fel a világot. - Akkor talán ideje volna erről beszélni, engem pocskondiázni ráér később is. Elmerengek, talán az idegeimet és a türelmemet óhajtott próbára tenni ezzel az egésszel. Nem tudom, nem is érdekel túlzottan, hiszen tudom, mikor kell hallgatni, mikor mit ildomos mondani, azonban követeljen meg bármit a rang, a kor és a tisztelet, mégis csak erős akaratú szörnyeteggel fecskendezte tele a bőrömet Bastien: s ha állam töri, mert kimondok a tényeket, azzal talán saját gyengeségét kompenzálja. - Az ittlétemhez Danának semmi köze. Neki is megmondtam már, ha legközelebb nem akar régi ismerőst a sarkába, ne jelentesse meg a képét a helyi lapokban. Más városban is... volt szerencsém egyházi tisztséget birtokolni, gondoltam, hogy vérontás nélkül mindenki jobban jár, ha már egyszer kínálta magát a lehetőség. Kössön belém, ha kell, szolgáltatok hozzá alapot is, de nem tudom, mit vett volna jobban a szívére a városi falka: azt hogy ily módon veszem el, ami a szívem vágya, vagy ha a gyanút rájuk terelve mészárolok le papot, apácát, ministránst egyaránt. - Nem... Ebben téved. - mosolyodom el, amikor azt ecsetelgeti, hogy Alison miért kímélte meg az életemet, de mivel ő maga mondta, hogy a múlt nem is érdekes igazán, így nem fogom vele megtárgyalni a részleteket. Ettől függetlenül arra már húzom a szám, hogy állítása szerint fenyegetőzöm, ráadásul duplán, amikor csak az egyikre lehetne nagy erőszakkal ráaggatni a fenyegetés jelzőt, mert Alisont... Alisont nem fenyegettem, és nem is áll szándékomban. De hogy is érthetné? Az ilyen tulkok, mint ez nem értenek, nem éreznek, száraz logika és izom, ennyi működteti szánalmas és megsárgult életüket. - Ha szó lenne ilyesmiről higgye el, megérteném. Csak lehajtom a fejem, ebben téved. Megint. Nekem itt semmi vesztenivalóm sincs. Nekem már lassan száz éve nincs vesztenivalóm. És éppen emiatt engedek meg magamnak többet, mint az illendő volna. Mintha annyira bíznék egy felsőbb erőben, aminek a létét én magam tagadom meg, úgy hunyom le a szemeimet, amikor közelebb lép, megragadja a torkom, és mint a rossz ebet, úgy vág arrébb, a hátam alatt megadóan reccsen a fa törzse, válaszul a mocsári szörny elégedetlenkedő morgása zörren fel, hallgass el, maradj nyugton, ne színezd narancsra a fekete tekintetem... Visszafogom hát, és míg a fájdalom édesen kúszik a testem minden egyes szegletébe, csak kaján vigyorral várom, mi lesz a következő lépése. Nem kelek fel, nem próbálok meg elfutni, mint holmi gyáva háziállat. - Már csak... neveltetésemtől fogva sem illetném ilyen jelzőkkel. Köpöm a szavakat, mindketten tudjuk, hogy ezzel csupán az ő "műveletlen paraszt" szavainak jogát erősítem meg. Felszisszenek, ahogy megragadja a lábam és vonszolni kezd a földön. Megfordul a fejemben, hogy kapálózzak, de úgyis hiábavaló lenne. A légzésem minden esetre felgyorsul, nem látok tisztán, és a szívem a túlélési ösztönöm által pumpál némi félelmet a szívembe. Nem akarom ezt érezni. Én felette állok ennek. Ha velem követik el, s ha nem én vagyok az elkövető...
A kocsi megindul, Hectorrá válva porzik alattam a beton, ahogy a győztes Achilleusz kocsijához kötve szégyenülök meg a Teremtés előtt. De Hector hős volt. Őt szerették, szerette Apja, szerette asszonya, szerette népe... S míg a nagy Achilleusz pillanatnyi győzelmétől elvakultan rabolta el Hector tetemét, nem számolt azzal az apró gyengeséggel, azzal a jelentéktelen ínszalaggal a bokáján. Lassan haladunk, fülemet sérti a szakadó bőrkabát, majd a saját bőröm, a tarkómról csurgó vér és hámsejtek jelölik az utat, amit megteszünk, de én semmit nem látok már, csak Őt, Alisont. Jézus lelkét sem sebezte egyetlen testi sérülése sem, hát én miért lennék kivétel? Hector vagyok. Jézus vagyok, és ahogyan utóbbi ígért megváltást a föld népének, úgy én teszek félájult esküt arra, hogy megtalálom még azt a helyet Dante testén, amire senki sem loccsantott rá az örök élet vizéből. Páriszod leszek, LaRusso. Csak adj rá lehetőséget.
Meguntam a beszédet, a felesleges köröket, egy szót sem szólok már, a válaszaira is úgy reagálok, ahogyan éppen nekem tetszik, és nem azért, mert egy nagyképű pöcs vagyok, de eleget legeltettem a pofámat. Semmiféle magyarázat nem érdekel, nem hat meg, bármit is mond, csak azt jegyzem meg -végül is mindent-, ami számíthat akárcsak egy fikarcnyit is. Minek hisz, vagy mit gondol rólam, mind mellékes, legyek a szemében egy sötét paraszt, egy nagyképű fasz, aki gondolkodni is képtelen, csak megy előre, mert megteheti. Szeretem, ha alábecsülnek, ha a stílusom miatt elkönyvelnek izomagynak, és álmukban sem gondolnak arra, hogy ez az őstulok bizony használja is a fejét, és nem csak arra, hogy lefejeljen másokat. A gőg, ami árad a kölyökből, egyértelművé teszi, hogy csak azért viselkedik, mert erőfölényben vagyok, és szíve szerint úgy köpne képen, úgy taposna el, hogy öröm lenne nézni. Sunyi és veszélyes, érthető volt a lényeg, a saját anyját is eladná, ha lehet, bármiért, tehát ha életben hagyom, akkor olyan mocskos módon fog áskálódni, bomlasztani, ahogyan csak lehet. Minden egyes válaszát bólintással nyugtázok, valahol még félmosolyt is tűzök mellé, ne legyen olyan egyhangú. Dana oda helyezte, ahová, hiba volt? Nem, okos kis nőstény, szem előtt van legalább a hím, és ez nem árt. Nem fedem fel a kártyáimat, higgye csak azt, hogy ostoba vagyok, és azon rágok be, hogy fenyegeti két nőstényünket, neeem, ez csupán kapóra jött, hogy miért is kaphatom el egy kicsit. Ezért. 17. Earl, meg fogok hatódni, grófi család sajra, és én pont úgy nézek ki, mint akit az ilyesmi érdekel, hát nem éppen. Életben akarom hagyni? Igazság szerint nem, mégis mi történik majd, ha eltűnik a frissen érkezett pap? Először meglepődnek, aztán nyugtázzák, és jön másik, vagy nem, teljesen mindegy. Mire számíthatok, ha életben hagyom? Ott próbál kicsinálni, ahol tud, ott akar majd támadni, ahol sebezhetőnek érez. Van egyáltalán ilyen pontom? Az Alfám és Rory. A kölyköm kemény hím, nem féltem, reggelire megeszi, de meghagyom abban a hitben Ethant, hogy nekem Dana és Alison is az. Joggal hiheti, hiszen ezért "vettem" elő. Mocskos játék ez, és én sem éppen tisztán játszom. A két nőstény a falka tagja, az egyik a mentoráltam is, a falka pedig szent, itt pedig be is zárul a történet. Sajnos vagy éppen nem, ebben a korban már nem nagyon vannak érzelmek, nincsenek emberi vonások, csak a farkas dominál. Mayának máris feladata lesz, ahogy a többieknek is, és tudom, hogy maradéktalanul elvégzik. Mivel elméletben marhára fenyegeti a két nőstényt, legalábbis jó az indok, fához vágom, aztán a kocsihoz kötöm, és meg sem állok a szállodáig. A hátsó bejáraton viszem be, és egyenesen oda, ahová való. Castor játszóterére... behajítom.
Lehet, hogy a Hotel környékéről el voltam tiltva és ezáltal a városban sem láttak szívesen, de ez nem jelentette azt, hogy ne találkozhattam volna a bátyámmal Fairbanksben. Vagy ha igen, magasról tettem rá... Nekem aztán ne mondják meg, mikor és hol láthatom a testvéremet, amikor miatta keveredtem ebbe a fagyos kis városba! Az más kérdés, hogy nem miatta vagyok még itt - talán már nem is olyan sokáig. Anchorage irányába tartok épp kocsival szelve a kilométereket. A város felé, melyet közel fél év alatt nem sikerült otthonommá tennem egy egészen picit sem. Azt hiszem, immáron kétségtelenül ki merem jelenteni: Nem vagyok északi farkas, nem ide tartozom; hiába akadnak a felmenőim között - elég csak állítólagos "nagyapámra" gondolni - a környékből származó bundások.
A Volvo csendesen suhan az utakon, hibátlanul vesz minden akadályt. Csak a gondolataim kanyarognak mindig újra göröngyös talaj felé... Nem csak üres szavak, holmi riogatás volt Darren felé, mikor a nőstény nevét kérdeztem. Tényleg képes lennék nekimenni, csak hogy tudja a szentségtelen szuka, hogy hol is a helye. Ősi ösztön, a farkasom sajátja, mely hála Olennek - akinek segítségével a minap ennek a Triának az elérhetőségeit is kinyomoztam - nem kapott eddig kellő teret ahhoz, hogy cselekedjek. Kénytelen vagyok belátni, hogy igaza van, nem lenne túl kulturált becsengetés után rögtön torokra menni, noha kétségtelenül hatásosnak bizonyulna a meglepetés erejével élve... Mellesleg ez a nagyon okos bátyám, aki a jelenlétemben két perc alatt hatdiplomás pszichológussá tud avanzsálni, kifejtette, hogy a hibát nem a nőstényben kellene keresnem, hanem Darrenben - akit három egymást követő mondatában szándékozik kiherélni - sőt, lehet a szuka nem is tud róla, hogy a páromnak... nos: párja van. Volt. Ajjh, fogalmam sincs! Pontosan az ilyen furmányos okfejtésekért és kétkedő érzelmekért nem kerestem eddig a komoly kapcsolatot. Szinte hallom, ahogy jobb vállamon a kis angyalka fejét csóválja közli, hogy "Ugye megmondtam, hogy ez lesz, de neked mindig a hülye szíved után kell szaladni!" Tekintetem az anyósülésre tessék-lássék módon odavetett plüssnyulakra siklik. A kupac tetején a lakásból összeszedett fényképek csúszkálnak amolyan "cukormázként". Közös kép az idei Alyeska fesztiválon, másik Eden és Shane esküvője előttről. Akkor még játék volt az egész... Akad egy róla, reggeli ébredés után - bal lábbal kelt, utálta - egy másik, amint a konyhában állva magyaráz éppen valamit - azt meg én utáltam. Nemrég hívattam elő őket, most pedig úgy hordozom magammal mindenfelé a plüssökkel egyetemben, mint kutya a csontot a kertben körbe. Várom, hátha akad egy hely, ami megszólít, hogy "Ide ásd el!". Vagy valami... A bekötőút akár ilyen is lehetne, holott másra csábít a hely romantikája. Haha.
Lefordulva nem sokat megyek beljebb, mikor megállok. Bocsáss meg Olen, tudom, hogy megígértem, nem keresem a bajt, de... tudnom kell! Legalább látnom, hogy nincs igazad és nem valami "szőke hajú, nagymellű picsára" cserélte el a belé vetett bizalmamat Darren. Kiszállva a kocsiból oly rutinnal lazítok meg a motorháztető rejtekében pár csavart, tömítek el némi földdel pár hengert és szűrőt, hogy ha így remekelnék főzés terén is, már rég gasztro-műsort vezethetnék az országos csatornák valamelyikén. Nem először csinálom, na. Maradjunk ennyiben. A kocsi egyébként is megérne már egy mosást, így arra is lehet fogni a dolgokat, hogy a földúton kissé sok port szedett be az évek alatt. A "neheze" csak ez után következik hirtelen felindulásból elkövetett ötletemnek, ugyanis mobilomon üzenetet pötyögök a megadott telefonszámra ennek a nőnek, megírva a problémát, mi szerint a kocsi csúnyán lehalt, 'trélert' nem sikerült szereznem és őt ajánlották, így nem lennék hálátlan, ha személyesen ugorna ki ide, Fairbanks határába.
Az élet nem habos torta, bár ezzel most tudnék vitatkozni, ahogyan szemezek az előttem díszelgő méretes tortaszelettel, amelyre kifújtam vagy egy flakon tejszínhabot. Már éppen belemeríteném a villámat, amikor megrezzen a zsebemben a mobilom. Szélesen elvigyorodom. Amikor először vettem magamnak ilyen telefont, egészen másra asszociáltam róla, főleg, amikor a zsebemet tömtem meg vele. Persze nyilván az egy másik testben volt, szinte már egy másik életben, de ettől még nem kevésbé megmosolyogtató. - Mikor némítottam le ezt a szart? – hüledezem. Nem szoktam levenni a telefon hangját, kicsit sem érdekel, ha felébreszt éjjel, legfeljebb aki keres, az egy morcos ént kap. Szeretek morogni, azt hiszem, szóval van bennem egy ilyen fokú mazochizmus is. Mondjuk mások inkább szadistának mondanának. Példának okáért most Biisa. De könyörgöm, csak nem gondolta komolyan, hogy hagyom nyerni? Nem vagyok én olyan, a farkasom meg pláne. Ha nem hagyott volna békén, akkor kiharapom a szívét, mit sem törődve azzal, hogy a cselekedetemmel az enyémet is megeszem. Kikapom a zsebemből a telefont, s megnyitom az smst. Míg olvasom, a számba veszem az első falat tortát, majd el is fogyasztom azt teljes egészében, totálisan ráérősen. Én ugyan nem fogok pattanni! Egy elcsesződött kocsi sem ér annyit, hogy hagyjam veszni ezt a tortát. A végén még Tipi vagy Thea szemet fognak vetni rá, ha itt hagyom ebek – párdon, farkasok – harmincadjára. És különben is olyan finom! Mmmhm! Fekete erdő. Pont nekem való. Sötét, mint az éjszaka, s formás meggyek vannak benne. Formásak és fanyarok, mint én magam. Miután megettem a tortámat, a koszos tányért lustán a mosogatóba vágom. Az persze reccsen, én meg felvihogok. Nem baj, legalább nem kell elmosogassam! Hagyom a fenébe az egészet és szobámba megyek, hogy belebújjak a bőrdzsekimbe, magamhoz vegyem kedvenc, ezüstöt lövő pisztolyomat és a szeszámos ládát is kicipeljem a Jeephez. Újraolvasom a címet az smsből, majd megindulok. A garázsom ajtaja még mindig tropa, de valahogy nem is akaródzik megcsináltassam. Olyan nosztalgikus, egy jó kis éjszakát fémjelez. Perverz örömmel tölt el, hogy éppen egy leszármazottammal.. nyami! Legalább olyan finom volt, mint a torta, ha nem finomabb. Bár jobb szerettem volna hármasban, de ő irigy volt és nem hívta a csajt. A nevét se mondta meg. Nem, mintha nem lenne mindegy, de na! Eszemben sincs sietni, de szeretem a száguldást így elég hamar odaérek a jelezett helyszínre. Biztos, ami biztos, a szokott magasságba rántom pajzsomat, nem engedve el annál több energiát, mint ami egy kétszáz éves farkast jelezne. Nem hiszem mondjuk az sms alapján, hogy éppen egy komával lenne dolgom, de a hit csak egy dolog, az óvatosság meg egy másik. Leállítom a motort a lerokkant autó mögé besorolva, majd kinyitom a kocsiajtót és kipattanok. Farkasom azonnal dübörögni kezd bennem, s bár nincs ellenemre, azért elkushasztom. Most ne ugráljon, előbb az emberé a főszerep! - 'szebbet! – köszönök. A csomagtartóhoz sétálok és előveszem onnan a szerszámos ládát. Azzal baktatok közelebb. Fürkésző pillantásom nem annyira a kocsira, semmint annak a tulajdonosára fókuszál.
Ahogy elküldöm az sms-t és a plüssnyulak között landol mobilom az anyósülésen, én pedig kicsit megbánom az egészet. Lehet, mégsem kellett volna ezt... hagyni a francba, az lett volna jó! De ha egyszer képtelen vagyok szabadulni a gondolatától ennek a nőnek? Ez még akár hízelgő is lehetne a számára. - A gondolatra felciccenek keserédes mosollyal csóválva meg fejemet. Szőke, kuszán kócos tincseim közé túrok, majd megadó várakozással huppanok vissza az ülésre, az ajtót nyitva hagyva, hogy könnyedén kiszállhassak, ha ideér. Vagy hogy lássa, várom. Fene se tudja... Farmert, pántos szürke felsőt és bőrdzsekit viselek. Nyakamból a sál a hátsó ülésen végezte csúfosan. Nem tudom mikor és honnét keveredett a kezembe ez a kép. Semmi extra nem köthető hozzá, csak egy próbaként ellőtt fotó, mégis a kedvencem mind közül. Ő van rajta - és mosolyog. Hányaveti módon, mintha már semmit nem jelentene, ejtem a többi tetejére, mikor hallom az érkező kocsi zaját. Apró sóhajjal és egyre növekvő csomóval ott lenn, gyomortájon, tekintek a visszapillantóba, onnét figyelve az autót és a benne ülőt is egészen addig, míg le nem állítja a motort. Akkor viszont kiszállok saját járgányomból, s miként a kocsi ajtaját becsukom egy kattanással, úgy pajzsom sem enged az első pár másodperc után éreztetni semmit belőlem - éppen ezért én is csak annyit szűrök le a nővel kapcsolatban, hogy farkas, de ezt meg eddig is tudtam. Whatever. - Üdv. Máris az, hogy ideér! - Köszönöm, holott haha... egyáltalán nem varázsolja szebbé napomat a szőke hajzuhatag látványa. Mikor a szerszámos ládáért hajol a csomagtartójába, kissé még előrébb is dőlök a kocsimnak támaszkodva hátsómmal, hogy szemügyre vehessem lopva a másik nőstényt. Valahol meg kellene nyugtasson, hogy nincs rossz ízlése a szeretett hímnek, de halottnak a csók jelen helyzetben a tény, hogy a bige jól néz ki és más körülmények között nem csak egy italra hívnám meg lehet. Mire Tria előkerül a csomagtartóból, már vizslató tekintetemnek sincs nyoma, unottan fürkészem csupán felém lépdelő alakját. Mondanám, hogy "ugyan úgy, mint bármely más pórul járt, akinek lerobbant a kocsija", de le merem fogadni, az ő tekintetük több hálát hordoz, mint az én pillantásom. - Fogalmam sincs, mi lehet vele. Épp csak félre tudtam állni, mikor éreztem, hogy valami nem oké, aztán most meg már elindulni sem hajlandó.
Nem vagyok egy nagy mágusa az érzelmeknek, de ami elér a nőből az nem terhes éppen a felszabadultságtól. Nyilván azért nem, mert elszaródott a kocsija az út mellett, s ő meg nem akarja itt megvárni az éj leszálltát. Teljesen logikus, én is rosszul érezném magam. Nem, ez nem igaz! Jó mélyen van a csomagtartóban az a táska, így eleget időzöm ahhoz farmutogató helyzetben, hogy megnézhesse magának azt, amit akar. Nem hordok a hátamon és a popsimon sem szemeket, így nem is látom a dolgot, de ha látnám, akkor sem zavarna különösebben. Nem vetem én meg a friss húst, ha női, akkor sem, a múltkor is kifejezetten sajnáltam, hogy annak a hímnek nem szállt be a nősténye a buliba. Nem, mintha így nem lett volna kielégítő a társasága, épp csak.. szeretem azt, amikor a bennem élő nőt és férfit is ki tudom szolgálni. Na meg a farkast is, ha már itt tartunk. Pajzsa az egekben, így csak farkasságát sikerült – ha sikerült – megérezzem még az érkezéskor. Nos, azért így mindjárt érdekesebb a dolog, kicsit megértem acsargóm hevesnek induló reakcióját. Reflexből keresek valami ezüstöt a nőn, bár a mai világban, ahol annyi a szemét bizsu, egy fülbevalóból még nem vonhatok le messzemenő következtetéseket. Meg nem is lényeges igazán, ez csak amolyan én és a kíváncsiságom dolog. Meg az egom. Hiszen milyen menő lenne már, hogy a második farkas, akivel találkozom itt, az is az én vérvonalam tagja? Darren szerint úgyis vannak erre egy páran. Falnám, hogyha megismerkedhetnék még eggyel. Pláne, hogyha tudnám, amit a nő tud, akkor még jobban szórakoznék. - Jah, hát jöttem, amint tudtam. Szolgálunk és védünk! – eresztek meg egy poént, miközben elriszálok szerszámos ládámmal a motorháztető felé. - Vagy azok a rendőrök? Mindig összekeverem ezeket a hivatalos dolgokat.. – fűzöm tovább. Nézzen csak hülyének, engem ugyan nem zavar. Ha már elrángattak otthonról, legalább hadd szórakozzam és színészkedjem úgy, ahogyan akarok. Ha esetleg nincs nyitva az a motorháztető, akkor felszólítom pórul járt hölgyemet, hogy szálljon be a kocsiba és nyissa fel a belső kar meghúzásával. Addig, amíg nem hallom a nyílás jellegzetes kattanó hangját, addig biztos nem teszek mást, csak a táskát le. A lábam mellé. - Majd kiderül, hogy el kell-e vontatni, vagy megoldható itt is a probléma. Sürgős dolga lenne valamerre? Hová haladt éppen? – cseverészek, mint akinek jobb dolga sincs. Mondjuk amíg nem nyitja ki azt a tetőt, addig nincs is. Ha meg nyitva van már? Akkor meg úgy vagyok vele, mint Pató Pál úr. Ejj, ráérünk arra még! Eszményi szolgáltató vagyok, nem igaz?
Farkasom kikandikál ugyan kezdetben, de amint a nő kikászálódik a kocsiból, pajzsom rejti a továbbiakban előle elégedetlenkedő, szabad-lelkű fenevadamat. Mert persze az menne, ismerkedne és talán még torkát is szegné a másik nősténynek, annak tudatában, hogy a párjának akár csak a közelébe merészkedett. Csitt, kicsi bundás, ez most még nem a te időd, de ki tudja... lehet, nem kell várnod sokáig - ismerve tulajdon szentimentális hozzáállásomat. Fülemben az apró kövek nem igazán tűnnek bizsunak, de igaza van abban a nőnek, hogy a mai világban már semmiben nem lehet biztos az ember lánya. Elég csak például vennem az az ütődött, kerge hímet! Én azt hittem, komolyan gondolja, hogy ő tényleg... Gondoltam, majd én leszek, aki először meginog, elvégre ő a "család centrikus" kettőnk közül, erre tessék! - A világ eme kiszámíthatatlan, apró genyózásai miatt kell még a bugyit is felpróbálni, mielőtt fizetne érte az ember... - Azok. - Lököm el magam megadóan a kocsitól, ahogy Tria is odaér, közben pedig ideges töprengésemet igyekszem nem kiültetni arcomra. Megközelítem a motorháztetőt én magam is, persze, csak miután eleget tettem kérésének és felnyitottam azt egy gombnyomással a vezetői ülésről. Apró, szinte már beletörődő sóhajjal tekintek a látványra, ami fogad. Azt hihetné a másik, temetem a kocsit jó előre, holott magamban annyit állapítok meg csupán: ez sokkal rosszabbul néz ki így, hogy állt egy picit az egész. De legalább hitelesebb is egyben. - Ó, szerintem megoldható itt is. Bár nem vagyok szakértő a témában... - Sem az autószerelésben, sem a féltékeny barátnő szerepben. Eddig, ha egy hím szórakozott velem, megtéptem a csajt, hogy tudja, hol is a helye, aztán otthagytam pasistól-mindenestől. De ez most valahogy más Darrennel. Nem tudnám itt hagyni csak úgy, szó nélkül. - Akadna elintézni valóm, ami azt illeti. Meglepődne, ha azt mondanám, pont ide tartottam, magához? Viccen kívül, Anchorage felé utaznék tovább. - Vonok vállat szórakozott, erőtlen mosollyal, hogy fejemmel a motorháztető tartalma felé bökjek. - Mi a diagnózisa rá?
Torokszegés kapcsán vicces történetbe szaladnának bele a fenevadaink, mert biztos vagyok benne, hogy acsargóm sem bánná, hogyha megkóstolhatna valakit, aki szemtelenkedni mer vele. De mivel Yetta döge a pajzs mögött feszít, így az én belső fenevadam sem akar kitörni, csak néha megy neki a pajzsomnak belülről, de inkább kíváncsian, semmint idegesen akarva közeledni a nőstényhez. A tudatlanság áldásos burka borul rá, s bár ösztönei olyat súgnak, amin kicsit meglepődik, nem érzi kényelmetlenül magát. A fülbevaló láttán érdeklődve szalad fel szemöldököm, s mintegy ékszereket szerető nő nyúlok oda – ha szemtelenség, ha nem – hogy megérintsem az ezüstékszert, mutatóujjamra véve ezzel kissé Yetta fülcimpáját is. Ezüst, érzem én. Amint azt is tudom, hogyha színészkedni akarnék, akkor most el kéne rántsam a kezemet. De nem rántom, hisz nem sebzett meg a nemesfém. Ám ettől még elhúzva ujjamat ajkaimba kapom az említett testrészem, hogy kicsit megnyaljam azt, mintegy ízlelendő a.. mit is? Szituációt, maradjunk annyiban. Ajkaimra szemtelen mosoly kúszik, rákacsintok a nőre, de nem szólok egy szót sem, ami nem a kocsit illeti. Felnyitja a motorháztetőt én pedig a kocsi elé lépek, ám valamiért nem akaródzik egyedül ott lenni. Magam mellé intem a nőt is, hogy neki magyarázzam az autója állapotát. Van bennem némi paranoia, ez lehetséges, de a farkasom figyelmeztet rá, hogy ne legyek óvatlan, mert abból most nem jöhetünk ki jól. - Esélyesen megoldható! – kezdek bele, miközben a szerszámos ládát letettem a lábam mellé, s kikaptam belőle a megfelelő eszközöket. Valami bűzlik Dániában, pedig egyikünk sem lépett fekáliába. Nem ma kezdte a szakmát, mindig öröm rájönni, hogyha valami nem magától romlik el. Vannak jelei, s bár nem lehetek benne száz százalékig biztos, hogy Yetta maga rontotta el az autót, s kapott szét néhány dolgot a motortérben, azért az ördög nem alszik. Kíváncsian pillantok fel a nőre, majd bedobom a legsablonosabb kérdést, amivel csak élhetek. - Olyan ismerős nekem.. – kezdek bele, s közben kiterjesztem az érzékeimet. Ismerős szagmintát keresve rajta, vagy bármi mást, amivel kapcsolatban tudni fogom őt hová kötni. - Nem találkoztunk mi már? – kérdezem. A kezem is jár, nem csak a szám, még szerencse, hogy nőből vagyok, így az autóra és a nőstényre is tudok figyelni, egyiket sem tévesztem szem elől.
Más nőszeméllyel hasonló szituációban biztosan nem állnám meg, hogy legalább ne kóstolgassam kicsit a fülbevalómustra közepette - Triának viszont mindössze idegesen megfeszülő, dacos izmok rebbenése, fojtott, megfontoltnak csúfolt lélegzetvétel és szívverésem megugró, adrenalindús verdesése jut, ahogy közelít kezével. - Tetszik? - Firtatom színtelen hangon, megtörve a csendet, mely dobszóként "üvölt" köröttünk véleményem szerint. Idegesítő és idegőrlő is egyben. Tekintetem önkéntelenül siklik ajkaira mozdulatát figyelve, de a farkasom, - az a szertelen, dacos nőstény - figyelmeztetőn morran odabent: nem ezért vagyunk itt! Ő tombolni akar, vért akar. Ennek a nőnek a vérével szennyezni hófehér bundáját. A kocsi motorháztetője feltárul én pedig követem őt, mellé-mögé lépve és onnét figyelve ráérősnek tetsző ténykedését. Irritál még ez is vele kapcsolatban, firtató tekintete olaj a néma tűzre. Kérdése hallatán kissé megemelkedik szemöldököm, ám mikor visszafordulna a kocsihoz én pedig válaszolhatnék, kezem előbb mozdul, tettem előrébb jár, mint a gondolat elmémben. - Nem, nem hiszem. - Az még csak félig formálódott meg, de én már megragadva a másikat tarkójánál, vágom istenes erővel fejét, homlokát a kocsi hideg, kemény fémjéhez. Velem van a meglepetés ereje kétségtelenül tettem kivitelezésénél... - Az a nőstény vagyok, akinek holmi jött-ment szuka nem szórakozhat csak úgy a párjával. - "Mutatkozom be" mellesleg.
// Nem dobtam kockával, pont a meglepetés ereje végett. Ha te szükségét érzed, nyugodtan dobj kitérésre/észlelésre. //
- Fogjuk rá! – vonom meg a vállamat hanyagul. A nyelvemen volt, hogy „gyenge”, de végül nem azt mondtam, hanem egy fogjuk rával elintéztem a dolgokat. Nem hazugság, épp csak nem az elsp gondolat. Emiatt aztán nem fog rám ugrani a farkasának szimata. Ha tudnám, hogy mi készül, lehet hogy akkor is kivárnám, s nem cselekednék mást a mostani nyugalmas autómustrán kívül. Halványan érzem én, mintha készülne valami, de vagyok annyira szeszélyes és nemtörődöm, hogy nem állok le nyomozni, hogy vajon most a bennem élő acsargó érzékeli a világ mocskát, vagy csak amolyan női megérzés, s jelenlegi testem szórakozik velem. Mindenesetre nem cselekszem semmi kirívót, nézegetem, hogy mi lehet a baj a kocsival és közben épp elég időre kalandozik el a figyelmem a nőről ahhoz, hogy a mozdulatát sikerre tudja vinni. Hogy az a büdös, mocskos, rohadt kurtizán, aki teremtett a világra, te nőstény! - forognak gondolataim, de nem engedem át a zsongó fejben ide-oda kergetőző szavakat a pajzsomon. Fél kézzel kapok oda a fejemhez, majd megérezve a ragacsos lét – nem, mintha a szaga nem ütötte volna meg az orromat, ahogyan Yetta szavai a fülemet – elszakad bennem valami. Nem engedem előre mozdulni a farkast, maradok emberi alakomban és csak egy kicsit eresztem lejjebb a pajzsomat, hogy úgy négyszáz évet öntsek Yetta nyakába, jelezve ezzel, hogy nem biztos, hogy velem kellene cseszekednie. Ha a tarkómon van még a keze, ha nem, Yettával ellentétes oldalon levő kezemmel átnyúlok magam előtt, hogy a nő vállát kaphassam el – nekem a haja is jó lesz . Így penderítve magamhoz közelebb, hogy lehetőség szerint rá tudjak fordulni és elkaphassam én is a tarkóját úgy, ahogy ő az enyémet az előbb. Épp csak a különbség ott van, hogy míg bevetem a testi erőmet ugyan, nem a fejét akarom megkóstoltatni a kocsival, hanem én akarok megkóstolni valami mást, egészen pontosan Yetta ajkait. Durván csókolom meg, erővel, már-már erőszakosan, hogy aztán beleharapva az alsó ajkába lökhessem el magamtól (ha időközben belém nem kapaszkodik). - Jó, hogy jöttél, úgyis ki akartalak próbálni téged is! – közlöm vele szemtelenül. Akármi lesz, nem adom a bőrömet, de amilyen kis szemtelen, nem kívánom elharapni a torkát. Még. Inkább játszanék, ezért is nem váltottam alakot.
//Nem dobtam én sem, de ha te szeretnél a "csók elhárítására", akkor hajrá, nekem mindegy. //
Az jó dolog, ha ő érzi, merthogy én nálam olyan egyik pillanatról a másikra kattan át valami és sarkall tettre, hogy azt követni se tudom. De nem ez az első alkalom, hogy előbb cselekszem, aztán majd fogom valószínűleg a fejemet... De a tény, hogy a kapcsolatom Darrennel komolynak tetszik, még nem változtatott meg. A világnézetem továbbra is teljesen egyszerű: elnézést még mindig könnyebb kérni, mint engedélyt. Ennek fényében pedig egy pillanatig se bánom utólag, hogy a nőstény feje a kocsi fémjén koppan. Még a másik éltes korának tudatában sem. Farkasom energiái immáron szabadon acsarkodnak a világgal, a tőle jóval idősebb másikkal. Olybá van, mint a macskák, akik csak azért borzolják fel a bundájukat, hogy még veszélyesebbnek, nagyobbnak látszódjanak. Valahol még élvezem is beteges módon a "lehetetlen küldetés" ígéretét. Élvezném, ha tarkómat nem kapná el a másik nőstény és tartaná fejemet biztos satuként, míg ajkai az enyéimre tapadnak. Általában minden csóknak megvan a maga sajátja, ám hogy ezé a nőé milyen is, azon felül, hogy erőszakos, követelőző és hirtelen, nem tudom megmondani. Ízetlen? Semmitmondó? Nem tudom kötni semmihez igazán és ez egészen picit bosszant, még akkor sem hagy nyugtot gondolataimnak, mikor ellököm magamtól - vagy ő lép el igazából, lényegtelen - és tulajdon vérem ízét érzem ajkaimon. Hátamat, fenekemet a kocsi szélének vetem egészen finoman és illik vagy sem, egyetlen pofátlan mozdulattal törlöm le a csókját a véremmel együtt ajkaimról. - Hát ezt eléggé benézted, anyuskám. Nem mintha nem lennél jó bőr... - Tekintek végig rajta pofátlanul, most, hogy "helyet cseréltünk", már ami a kocsihoz való elhelyezkedésünket illeti. - De kicsit elcseszted az időzítést. Nem mintha a magadfajtáknak bármi is szent lenne. - Mondom ezt úgy, hogy az elmúlt időszakig magamról sem hittem volna el, hogy van egy határ, amin túl már semmi nem játék a szememben. És lőn, mégis létezik! Talán a farkasommal együtt érkezett az életembe, zsigeri, ősi ösztönként és ez idáig lappangott csupán. Párja csalta elő ezt belőle, most is inkább a bundásabbik énem az, aki ész nélkül rontana a nőstény torkának, tépve-cibálva, ahol csak éri. Az "emberibb felem" ettől sokkal lazábban venné ezt az egészet, ám ezúttal alig halkulnak el szavaim, máris ellököm magam az autótól, kilőve a másik felé, s megragadva a földre igyekszem lerántani. Aztán, hogy ebből mennyit sikerül kivitelezni...
Kezdőlap
//
