Duncan már így is többet segített, mint azt gondoltam. Lehúzom a maradék whiskyt, és azt hiszem, hogy a Chena felé kanyarodok, mielőtt hazamennék, és fejest ugrok a vízbe. Nem, nem meghalni akarok, azt nem így csinálnám. Egyszerűen csak... Lenyugodni. - Sajnálom Dun, de te már nem férsz bele úgy az életembe. Így is több van, mint telt ház. Vigyorodtam el, de egyébként eszem ágában sem volt meredező farokkal lepacsizni Duncannel. Ez teljesen más fajta izgalom volt, de inkább elnyomtam magamban. Valamiért sejtettem, hogy Tara írt neki. De megálltam, hogy ne kérdezzek rá. Sőt. Szerettem volna felkelni, odamenni a sráchoz, és megölelni, de azt hiszem, hogy az már kicsit sok lenne. - Már így is többet segítettél, mint gondoltam. Felüdülés volt beszélni róla, ráadásul még nem is kellett rébuszokban sem. Ez felért egy köszönömmel. Nem akartam túlragozni. - Menj csak, Dun. De aztán vigyázz rá helyettem is, ha esetleg nem érném meg a reggelt. Elvigyorodtam, de a helyzet az, hogy ez kvára nem volt vicces. Maradt még egy kevés a poharamban, úgy voltam vele, hogy ellötykölgetem még egy darabig, aztán hazapucolok. Ha Dun ment, kapott egy hálás pillantást. Nem akartam feltartani, így is mérhetetlenül jó volt kiadni magamból legalább ennyit...
//Köszönöm Fiacskám, látom, Apád még mindig számíthat rád //
Elmosolyodtam. ~ A kutyafáját, pedig reméltem, hogy van esélyem! A hálájától egy pillanatra megint kölyöknek éreztem magam, aki már attól őrült farkcsóválásba kezd, hogy kap egy felületes buksi simit A Nagy Farkastól. Kit érdekelt, hogy hiányzik még a nyelvem fele, és kicsit megcsócsáltak, ez a nap eddig... jó volt. Legalábbis nekem, Castornak valószínűleg az egyik legrosszabb. Felálltam, összemertem a dzsekim, leellenőriztem, hogy nem kaptam-e azóta egy öngyilkossággal is fenyegető SMS-t Tarától - hála a jó égnek nem! -, aztán megtorpantam Castor mellett, amikor az utolsó mondat is elhagyta a száját. Ránéztem, ám hiába vigyorgott, ezzel most nem vert át. A vállára tettem a kezem és megszorítottam. ~ Ha feldobod a mancsod, kinyírlak! Feladtam érted a kislányom, nem teheted ezt velem! Sem a falkával. Ma már majdnem elveszítettem Anne-t, nem akarom, holnap reggel ugyanezt eljátszani vele, csak pozitív végkimenetel nélkül. Nem tudom, miért csináltam, talán mert most ő ült, én meg álltam, vagy mert olyan cefetül nézett ki, esetleg mert Liuval is folyton ezt tettem. Megborzoltam a haját. Nem annyira, mint a kölyöknek, csak egy kicsit, búcsúképp, aztán nem túl lelkesen, de magára hagytam.
Cas kissé begubózott a testőr-témától, így nem feszegettem tovább. Egyébként sem akartam, ami fontos volt, megtudtam, a beosztásomat pedig nyilván megkapom, amikor kell. Más jelét nem adta neheztelésnek, vagyis részéről ennyivel el volt intézve a dolog. A vezetési stílusán se az tükröződött, hogy ez másképp lenne, így én is kényelmesen hátradőltem. Ha vadállat módjára hajtott volna, akkor is így teszek, egy autóbalesetbe még nem halnék bele - ha igen, akkor csúfosan elszámítottam magam, s a reflexeim is csapnivalóak. A megjegyzésére könnyed mosolyra szaladt a szám. - Megmelengeti a lelkem, amikor ilyen kedves bókot kapok tőled - mondtam, s leengedtem az ablakot, hogy beáradjon a kissé hűvös levegő. - Egészen zavarba ejtő - ingattam kedélyesen a fejem. Az elsuhanó épületeket, embereket figyeltem, futólag farkasok energiáját éreztem, magamba szívtam a város északi levegőjét, eddig ismeretlen aromáját, közben viszont figyeltem Castor minden szavára. Patrishát nem igazán ismertem, így ezzel nem tudtam mit kezdeni, a másik falkával egyelőre még annyit sem. Ha viszont problémák voltak náluk, az nekünk mindenképp jó. - Szóval a körülményekhez mérten kifejezetten jól állunk - összegeztem már-már csak magamnak. - Egy olyan bétáért pedig nem kár, aki nem tud tiszteletet kivívni, függetlenül attól, hogy idősebb, vagy fiatalabb farkasról van szó. Majdnem annyi idős farkas, mint ő, "bika nőstény", a testvére... Akár aggódhatnék is, amiért ilyenek is vannak a falkában, de Cas nem tegnap lett alfa, tudja, hogyan vezessen, nyerje el mások tiszteletét, úgyhogy amíg ő nyugodt a belső ügyek kapcsán, addig mi kényelmesen koncentrálhatunk az esetleges külső veszélyekre. Már ha akad ilyen. Ha nem lett volna kiírva a "GoldenWolf" felirat, akkor is tudtam volna, hogy megérkeztünk. Miből? Megálltunk. Kiszálltam a kocsiból, és végignéztem az épületen. Fekete, chicagói testvéréhez képest ez egy csöppség volt, és a város képéből meglehetősen kilógott. Hogy ez jót tett-e az üzletnek, azt egyelőre nem tudtam megítélni. - Hálás lennék, ha utat mutatnál, gondolom te nem először jársz itt. Természetesen egymagam is boldogultam volna, de ha már akadt egy kedves idegenvezetőm...
- Gyere. Intek neki, amint kiszállunk, beriasztom a kocsit, majd a nadrágzsebembe süllyesztem a kulcsot. Nem mondom, hogy sietek, de nem is ballagok ráérősen. Belépünk, a személyzet biccentéssel fogad. Látszólag minden rendben van idebent. Tudom, hogy a hely nem az enyém, hanem Duncané, ennek ellenére ismernek, és nagyjából tudják, hogy a nagyfőnökkel vagyok kapcsolatban. Ennyi legyen is elég nekik. Befoglalom a kedvenc boxomat, kipakolom a zsebemből a cigarettát, és intek a pincérnek, hogy jöjjön. Én csak annyit mondok, hogy a szokásosat, Dom pedig azt kér, amit akar. Amikor magunkra maradunk, csak akkor szólalok meg. - Nos, ez lenne a kisasszony... - tárom szét a kezeimet, és körbe tekintek a helyiségen - Ott, arra van a kaszinó részleg. - mutatok az átjáró felé - A többit meg ismerd meg magad, vagy kérj idegenvezetést valamelyik pincérnőtől. De ha egy mód van rá, a személyzetet ne ritkítsd meg! Felnevetek, mert ismerem, mint a rossz pénzt, és tisztában vagyok azzal, hogy elég sajátos nőzési szokásai vannak. Az ital(ok) megérkeznek, és mindenféle koccintás nélkül jóízűt kortyolok belőle, majd rágyújtok. - Javaslom, hogy váltsunk nyelvet, úgy talán szabadabban tudunk cseverészni - szólalok meg már teljesen olaszul, és a továbbiakban is ezen a nyelven szándékozok beszélni - Nos, mi a véleményed? Jó lesz neked itt? Kérdezem, de azt nem teszem hozzá, hogy hozzon fel bármilyen témát, amiről tudni akar. Ha kérdése van, majd felteszi magától, bízom benne annyira, hogy meg mer szólalni...
Követtem Castort, s közben érdeklődve nézelődtem, mint egy turista, valójában viszont felmértem a terepet, a személyzetet, a vendégkínálatot. Bementünk az orfeum részlegébe, s ahogy elnéztem, Cas igencsak otthonosan mozgott már itt, magabiztosan járt-ket, mondjuk hol nem, és az asztalunkhoz siető pincérnek is csak hanyagul odalökte, hogy a szokásosat. A magam részéről maradtam a vörösbornál - fajtát nem mondtam, kíváncsi voltam, mivel szúrják ki a szemem. A személyzet kímélésén elmosolyodtam, s ebben a gesztusban már a farkasom is benne volt kicsit. Hiába, ismer már, elbűvölő vagyok, legalábbis ami a modoromat és a felszínt illeti, de akinek van félnivalója, jobban teszi, ha nyilvános helyen találkozik velem és nappal. Bár ilyen körülmények között is minden gond nélkül lehet ölni. Csak egy leheletnyit nagyobb odafigyelést igényel a művelet. Megízleltem a bort, amit hoztak nekem, s elégedetten konstatáltam, hogy finom. Pompás! Kényelmesen hátradőltem, mint egy szakértő, körbelötyköltem a nedűt, majd Castorra pillantottam, mikor olaszul szólt hozzám. - Csöndes kis hely, de szőrborzolóan sok farkas zsizseg itt a város méretéhez képest - feleltem én is az anyanyelvünkön. - Viszont van kaszinó, ellenséges falka, akik remélem mutatnak is majd valamit, s nem utolsó sorban természetesen a falka krémje. - Csibészes mosolyra húztam a szám. - Ó, igen, ha az ígéretek fele, amivel a város kecsegtet megvalósul, én már tökéletesen elégedett leszek. Most viszont kérlek, avass be, miben lehetek a szolgálatodra konkrétan, vagy azon felül, ami egyébként is farkaskötelességem. - Szórakozottan megsimítottam az asztalterítőt. - Nem kell szemérmeskedni - tettem hozzá kedélyesen, mintha ugyan ő ezzel nem lenne tisztában.
- Csodálkozol? Ez a város olyan, mint egy időzített bomba, amióta csak betettük ide a mancsunkat... Vonom össze a szemöldököm, miközben a füstfüggönyön keresztül figyelem, hogy milyen elegánsan és intellektuális fejjel lötyköli a vörösbort a poharában. - Ja, a falka krémje! - emelem a poharam, és iszom egy kortyot - Meg egy rakás új arc. De én még mindig a helyemen vagyok. Ennek ellenére már kaptam egy ajánlatod, hogy esetleg megfosztanak az életemtől. Barátilag. Felsejlik előttem az orosz arca, és a csillogás a szemében, amikor megbeszéltük, hogy egyszer majd, talán kipróbáljuk egymást. Micsoda bók, hogy egyrészt ezért nem minket erősít... A kérésére összevonom a szemöldökömet, és sokáig hallgatok. Tudtommal csak egyetlen olyan ügyem van, ami vért kíván, arra pedig megvannak már az embereim. Azonban Dominic nem csak érontásra alkalmas, és ez az ő különlegessége... Mint egy varázsütés, olyan hirtelen csap le rám a felismerés, hogy mégis mihez kezdhetnék ezzel a régi baráttal. - Egy darabig még ne gyere a hotelbe. Vagy ha jössz, a vendégeknél kapsz szobát. Aztán pedig azt akarom, hogy valamelyik álarcod mögé bújva, ami talán még az eredeti képednél csábítóbb, add el magad kóbornak néhány helyi nősténynél. Információ. Vagy halál... Amelyik szimpatikusabb egészen addig, amíg kellőképpen tudod álcázni, hogy hova is tartozol. Mit gondolsz? Kiiszom a poharam tartalmát, és intek a pult felé, hogy jöhet a következő.
- Jól hangzik! Remélem tapasztalni is fogom ezt, különben rendkívül csalódott leszek - biggyesztettem le kissé a szám, mint egy gyereke, akit befenyítettek, hogy nem kap nyalókát, ha nem eszi meg a zöldséget is. Az kapott ajánlatára finom érdeklődéssel vontam fel a szemöldököm. - Méreg, golyó, csapatos támadás, zsarolás, ellehetetlenítés... melyiket szánod neki? - soroltam az általam ismert és már sikerrel használt kiiktatási opciókat, nem éppen ártatlan mosollyal a szám sarkában, majd - immár angolul - megkértem a pincért, hogy hozza ki azt az üveg bort, mert igencsak finom. A pillanat tört részére meglepett a kérdése, mivel nem sokkal ezelőtt még rám pirított, hogy miért nem mentem a hotelbe egyenesen. Ezt azonban nem tettem szóvá, amíg nem válik teljesen logikátlanná és követhetetlenné a gondolatmenete. Az apróbb elmebaj még kezelhető. Cas és az agybaj... vicces is lenne... - El tudom adni magam embernek, ezzel nem lesz probléma. - Bizonyítandó egy szempillantás alatt olyan falat és árnyékolást emeltem magam köré, hogy a kutya meg nem mondta volna rólam, mi is vagyok valójában. - Sokáig éljen Eska vérvonala! A hotelon belül majd így közlekedek, gondolom nem közösködtök az emberekkel szállásfelosztás terén. Kis szerencsével a sajátjainkkal is elvétve fogok összefutni - mondtam kedélyesen, megemeltem a poharam, s ittam rá. Ettől kezdve a rejtőzködés maradt is. Ha már nem volt ajánlatos mások orra alá kötni, hogy mi vagy, jó lesz hozzászokni a folyamatos álcázáshoz. - Nagybecsű tudományom a rendelkezésedre áll - hajtottam enyhén fejet. - Amint jutok valamire, értesíteni foglak. Így azonban nehezen leszek beilleszthető a testőrség beosztásába.
- Ó nem, barátom. Ez most kivételesen engem is feltüzel... - csóválom meg a fejem a halált hozó stratégiák felsorolása után - Ezzel a két kezemmel akarom kitépni a szívét. Nem nyúlok semmi egyébhez, ez kaland, kihívás és elvi kérdés. Játékosan megroppantom az ujjaimat, mintha csak arra készülnék, hogy most azonnal végrehajtsak egy manuális bal alsó hatos húzást. Nem lennék túl precíz fogorvos, de a hatásosságomat nem lehetne megkérdőjelezni. Körbetekintek a teremben, és amikor egyetlen szempár sem figyel bennünket, emberfeletti gyorsasággal, még a farkasok számára is meglepetést okozva nyúlok Dom bora felé. Mire egyet pisloghatna, én már majdnem teli töltöttem a poharát. - Azt hiszem, az én felmenőim sem panaszkodhatnak, te Fantom. - tolom elé a teletöltött poharát, de azért elismerően bólintok egyet az álcázási képességére. Na, nem mintha nem láttam volna már elégszer, ennek ellenére még mindig elismerésre méltónak tartom. - Nem tudod véletlenül, ki lehetett az, akinek ezt köszönhetem? Én magam csak a Teremtőmet, és az ős Atyját ismerem. Érdeklődök mintegy mellékesen, hogy tereljük a témát a komor "munkaügyekről". Aztán mégis csak vissza kell kanyarodnunk. - Tudlak nélkülözni. Senki sem mer az életemre törni. Aki meg mégis, azt eddig is én intéztem... - sóhajtok fel, és Vincentre meg az öcsémre gondolok - Jelen állás szerint egyébként is jobb, ha nem a fizikai összecsapásokra koncentrálunk.
Kissé bánatosan biggyesztetem le a szám, az azonban nem kerülte el a figyelmem, hogy Castort valóban mennyire feltüzelte ez az ellenfél. És ki vagyok én, hogy egy vérpezsdítő kihívástól megfosszam? - A te prédád - dőltem hátra feltett kézzel, mosolyogva. Igen, préda, áldozat, mert vagy így, vagy úgy, de meg fog halni. Vagy Cas, vagy az én kezem által - mert remélem senki sem él abban a tévhitben, hogy bárki is élve megúszhatja az Alfa megölését. Ez pedig nálam elvi kérdés, ráadásul honfitárs is, szóval duplán. Az "erőfitogtatásra" szélesebb lett a mosolyom és kedélyes biccentéssel háláltam meg az italt. Nyugodtan hívhatott minket bárki felvágósnak, kicsit valóban azok voltunk, de nem látom, hogy ezzel bármi baj lett volna. - Őszintén sajnálom, de ilyen téren a tudásom még mindig csak magamra terjed ki - feleltem, majd ittam egy kevés bort. Aztán megint elkenődtem. - Minden szavad szíven talál - sóhajtottam dallamos olaszsággal kiejtett szavaim után. - Cseppet sem kenyerem a vadállatias öldöklés, de néha az én farkasom is megmutatná, hogy mégiscsak bundás és nem gyapjas. Chicago az ellen szempontjából borzalmas csalódást jelentett, ez a város pezseg a sok energiától. Történhetne valami... Egyelőre úgyis a megfigyelés fázisában tengődöm, de nagyon szeretnék ezen minél előbb túljutni, és esetleg némi port kavarni, egy kisebb vihart támasztani. Élvezni, az biztos. - Nem tartalak fel, bambino - nyomtam meg kissé a szót, játékos mosollyal kísérve -, menj nyugodtan, én pedig megismerkedem Fekete Farkas kistestvérével.
//Ha nincs tovább instrukciód, vágyad, óhajod, sóhajod, amico, akkor részemről zárhatjuk! Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! //
- Ha bulit akarsz, csinálj magadnak. Biccentek felé egyszerűen. Én ugyan nem fogom megszabni neki, hogy mit tehet és mit nem, ha a sajt szórakozásáról van szó. Benne bízom, tudom, mennyire alapos és körültekintő amellett, hogy a szíve minden bizonnyal rózsatövissel van körbefuttatva. - Ahogy kívánod, Madre. Röhögök fel, majd elnyomom a csikket és kiiszom a pohárból a maradékot. Majd felkelek, és bajtársias kézfogásra, majd gyors, hátveregető ölelésre rántom magamhoz a Testőrt. - Vigyázz magadra, aztán amint van valami híred, jelentést akarok. Utalok vissza a megbeszéltekre, aztán egy mindent elmondó, sötét mosollyal eresztem útjára. Nagyon örülök, hogy ő is itt van. Őszintén kedvelem, mert sose kérdez többet, mint amennyit muszáj, hagy élni és nem vájkál az életemben. Azért az mondjuk vicces, hogy ennyire bizalmaskodva nevelem ki a saját konkurenciámat - de üsse kő. Ha egyszer valaki majd kihív, és képes megölni, akkor meg is érdemlem. Egyszer én is öreg leszek.
//Grazie, amico! Vigyázz a vénasszony fenekére, amíg a bambino háborúba megy! És jobbulást a vaginájának //
Rá kellett döbbennem, hogy itt, az isten háta mögött nemigen akad szórakozás számomra. Járok- kelek erre-arra, de sehol sem találom meg az igazi hangulatot. Hiányzik Chicago, és hiányzik Drake hajója. Sosem volt problémám az új helyek megszokásával, de most kifejezetten nehezen megy a dolog. Lehet, hogy azért, mert itt, a világ egyik peremén, a hidegbe nem érzem a természetes közegemet, vagy csak túl új az egész, és még nem sikerült megszoknom. Mindegy is, a szabadidőmbe úgysem csinálok mást, mint régen. Iszok csajozok, és vigyorgok, mint az a bizonyos alma, ami szerencsétlenül esett le a fáról. Nincs is ezzel nagy problémám, de azért mégis. Kéne már egy jó kölyök, aki leköt, vagy egy nő, aki megfog, esetleg egy hozzám hasonló őrült, akivel átrumozok egy éjszakát. Ezért is jöttem most ide, az Orfeumba. Itt akár mind a hármat meglelhetem, ha elég szemfüles vagyok. Na és ki az, ha én nem? Meghúztam a poharamat, amibe, ha jól emlékszem vodka lapult. Nem vagyok oda túlzottan érte, de néha el kell térni a megszokottól, hogy jobban csússzon. Szóval néhány korty után ki is ürítettem poharam, aztán a lábamat felraktam az asztalra keresztbe, és úgy néztem a műsort. Nekem szabad, és ha bárki be mer szólni... Szerintem elég, ha csak csúnyán nézek rá.
Unatkozni szerencsére nem volt időm mostanában, igaz, időm is szűkösen akadt, szóval kicsit rohangászó pók a falon voltam. Miután hajnalok hajnalán felvertem a fél bandát, volt egy olyan érzésem, hogy nem hagynának aludni, már csak bosszúból sem. Micsoda mázli, ha van egy külön placcod! Hazamentem és durmoltam pár órát, ami azért valljuk be: rám fért. Valamivel elviselhetőbben néztem ki, és a hangulatom sem volt már olyan borús. A gyilkolhatnék maradt, szerintem az addig állandó társam is lesz, amíg vagy ki nem nyírom Hutchinsont vagy vagy ő engem. Ember, nem is emlékszem, mikor volt utoljára valaki ennyire a bögyömben! Alvás után megnéztem a két csonkot a bal kezemen. Nem vártam csodát, de... azért na, kicsit gyorsabban is visszanőhetnének! Némi bosszankodás közepette összekapartam magam, aztán mentem nyitásra az Orfeumba. Kész felüdülés volt tudni, hogy legalább a szórakozóhely körül minden rendben volt! Hihetetlen! Elintéztem a papírmunkát, kicsit beálltam a pult mögé, aztán elkezdtem grasszálni, mint egy kilóméterhiányos hörcsög. A sétafikának akkor lett vége, amikor megláttam egy pár, asztalra lendített lábat, s egyből megcsapott a láb tulajához tartozó szag- és energiaörvény. Még néhány elkóricált bárányka hazatalál és tisztára otthon fogom magam érezni! Halvány mosolyra szaladt a szám - Lábakat le! - mondtam nem túl hangosan, amikor mellé értem, és megveregettem köszöntésképpen a vállát. - Nem kocsmában vagy. - A mosolyom valamivel szélesebb lett, ahogy a szemébe néztem. - Jó, hogy itt vagy, vizipocok! - ültem le vele szemben, és kértem egy nagy pohár narancslevet, Aaronnak pedig amit kért.
Egyelőre hiába mustráltam a tömeget egyetlen egy, az elvárásaimnak megfelelő egyeden sem akadt meg a szemem, ami azért elég elszomorító. Már éppen azon voltam, hogy kiabálok egy pohárral rohangászó pingvinnek, de néhány pillanattal később egy nagyon is ismerős energia közelített felém. A szám önkéntelenül is vigyorra húzódott, szóval ennyit a csúnyán nézésről, már itt elcsesztem a kis tervemet. Persze a lábamat csak akkor vettem le, mikor már ledobta magát velem szembe, hiszen ilyen pozícióba sajna nem láttam. - Milyen vizipocok? Szívem szerint, most lenyomnék neked egy bazi nagy tockost... - néztem rá fülig érő szájjal, aztán egy újabb vodkát kértem. - Na mi a helyzet veled? Elég megviselt a búrád. Hiszti volt az asszonnyal, vagy rámentetek a szado-mazora? - mértem végig alaposan. Láttam már jobb színben is a srácot, és az sem kerülte el a figyelmemet, hogy két ujja nincs a helyén. Hát ha tényleg az történt, amire gondolok, kurva mázlista a gyerek, hogy éppen az ujjai voltak az áldozatok, és nem egyéb. - Ugye a kis Duncan-re azért vigyáztál? Hülye kérdés, akkor nem mosolyognál, meg ülnél ilyen kényelmesen. Közben a kiérkező vodkámat megemeltem felé egy nagy vigyorral. - Én is örülök, hogy újra látlak, hiányzott ám a képed, Mazsola. - azzal ittam is néhány kortyot, majd hátra dőlve megint kényelembe helyeztem magam. - Na regélj, mi a helyzet!
- Mi tart vissza? - kérdeztem majdnem ugyanolyan széles vigyorral. Aaron mellett nem volt nehéz vadalmásat játszani. Az asszony-dologra legyintettem. Amióta elmondtam neki, hogy Anne "halott", nem találkoztunk, nem beszéltünk. Fenébe, azt se tudom, a városban van-e még egyáltalán. Eléggé... foghíjas ez a kapcsolat, ha őszinték akarunk lenni. Szado-mazo, inkább mazo van ebben. Hány hónapja is nem vetettem be kis Duncant? Juj, inkább nem akarok belegondolni! - Akkora hülye vagy! - röhögtem fel, amikor a farkam felől érdeklődött. Ronny nem normális, ezen nem kéne meglepődnöm, de folyton megfeledkezek róla. - Mazsola? - horkantam fel. - Muszáj kihangsúlyozni az aszottságom? - morogtam komoly bosszúság nélkül. Amikor a helyzet felől érdeklődött, megint farkasos-gonoszkás-sátános mosolyra görbült a szám. Én is hátradőltem, egy pillanatig kedvem lett volna nekem is vodkát kortyolni, ám beértem a kis narancslevemmel, s abból ittam, mielőtt válaszoltam volna. Szar volt az előző estém, a hangulatom se virágos kertecske, de a rossz májam és a farkasom is olyan pompást hírt kapott, nem sokkal a Orfeumba indulás előtt, hogy heje-huja! - Lucasnak felmondtak. Nem tudtam leplezni, mennyire elégedett voltam, épphogy nem dobtam be mellé egy mesebeli gonosz kacajt. - Üres a Vezető Testőr posztja. - Egy pillanatig sem volt kérdéses, hogy ez engem miért foglalkoztatott annyira. - Éééésss... mondd, sose vonzott a rendőr szakma? - nyergeltem át minden töltelék nélkül egyik témáról a másikra, totál ártatlan arccal. Ha tud, követ, ha nem, kérdez, ilyen egyszerű, ezzel még sose volt probléma.
- Na vajon mi? Az, hogy ahhoz fel kéne állnom. És a fene a pofátokat, olyan kényelmesek ezek az ülések, a francnak sincs kedve feltápászkodni. - sóhajtottam egy hangosat, aztán elhelyezkedtem megint látványosan. - Ó, hát mi mást vártál? Semmi érdekes nem történt velem, míg nem itt lógtam, hogy megváltoztasson - Se egy hisztis Damien, se egy pipázó Drake, se egy gyönyörű Bell. Hogy húzná át őket valaki a hajó alatt... - Igen, muszáj, mivel cseszel inni normális italt, mindig csak azok a bébi juice-ok... - böktem a pohara felé fejcsóválva. - Nemsoká itt az ideje, hogy bebasszunk ám, de úgy istenigazából. Na de azt elmondhatnád, hogy mi lett a két drága ujjaddal, úgy mégis... - Nem tököltem, lehajtottam a vodkát az utolsó cseppig. Ez is kölyköknek való pia. - Ó, nocsak, és mikor? És erről én mégis miért csak most hallok? - lepődtem meg nem kicsit. Lucas végtére is a Főnököm volt, vagy mifeném, bár ezt nem éreztem túl indokoltnak itt tartózkodásom alatt, hiszen nem sokszor láttam a búráját. Nos, ez van... - Hmm, talán ideje fontolóra venni, hogy én is megpályázzam... - húztam végig hüvelyk és mutatóujjam a bajuszomon, aztán egy nagy vigyor jelent meg az arcomon. - Na jó, kell a francnak, csak a nyűg lenne vele... A kérdésére csak felvontam a szemöldökömet, de csak néhány pillanatig, mert utána kitört belőlem a röhögés - Én, mint rendőr? Dun, te eltudnál engem képzelni, ahogy állok az út szélén és csápolok: Szálljon ki, Hölgyem, szeretném megszondáztatni... és ha már ilyen kis csinos, talán meg is motozom a biztonság kedvéért. Na meg az én erkölcsi bizonyítványommal nem hogy elküldenének a francba, de még le is lőnének. Ez mégis hogy jött?
Jót mosolygok azon, hogy a kényelmes szék miatt nem kel fel, és kever le nekem egyet. A mosoly azonban egyből leolvadt az arcomról, amikor a berúgás jött szóba. - Tudod, hogy nem iszom - sóhajtottam, és igen ittam a narancs bébi-juice-omból. amíg nem tejet iszogatok, békén lehet hagyni! - De azt szívesen nézem, ahogy seggrészegre iszod magad - vigyorodtam el. - Két drága ujjamtól egy őrző szabadított meg, név szerint Andrew Hutchinson. - Egy pillanat alatt felhúztam magam, s csak azért nem hagytam, hogy a szemem sárga legyen, mert nyilvános helyen voltunk. A hangom viszont így is morgósabb lett. - Gusztustalan üzletet ajánlott, felhúztam magam, egymásnak estünk, és... ez lett a vége - integettem felé a csonka kezemmel. A többi sebbel nem villogtam. - De ő se úszta meg ép bőrrel. Röviden ennyi. A következő téma úgyis kellemesebb, negédesen válaszolnék is, de megszólalt a telefonom. Castor? Mi a manó? Felvettem, ő pedig röviden vázolta, hogy sunyiban lelépne az öccsével öt napra, ne verjem nagy dobra, és menjen szépen minden úgy, mint eddig. Ha meg szar van, szóljak, egyébként Kuss a nevem. Tömör "oké"-kkal és "igen"-ekkel felelgettem, majd röpke búcsú és vonalbontás. Szegény öregem, nagyon kilehet, ha azt hiszi, feltűnés nélkül fel tud szívódni öt egész napra. Pont az alfa energiájának hiányát ne venné észre a falka? Őrizzük továbbra is az irodáját, meg a szobáját? Nos, ha csak nem sügér a testőrség, akkor ők fognak először rájönni, hogy az ajtókon túl nincs senki, akire vigyázni kéne. De ahogy gondolja, nekem lakat a számon. - Castor volt, kis beosztás változás lesz, amíg Lucas elő nem dugja a képét. - És még csak nem is hazudtam! Zseni vagyok! - A lefokozása egyébként tegnapi történet, szóval nem vagy nagyon lemaradva - vigasztaltam egy halvány mosoly kíséretében. Megpályázná a posztot!? Ettől nagyra nyílt a szemem, Aaron eddig nem olyannak tűnt, mint aki feljebb vágyik. De franc tudja, mindenki változhat, csak kár, hogy ez nekem tenne be. Szerencsére a vén csirkefogó nem okoz csalódást, ugyanúgy nem keresi a zavaró plusszokkal járó munkaköröket, mint eddig. Éppen ezért sem lep meg, amikor kiröhögi a rendőrös ötletet. - Akár még motozhatnád is őket! - helyeslek kissé mosolyogva. - Figyu, ideig-óráig kéne oda tőlünk egy farkas. Teljes munkaidőben. Neked nincs munkád a testőrködésen kívül, és amilyen kapcsolataink vannak, voltak Chicagóban, hogy egy áthelyezéses mese, tiszta előélet, álnév meg egyebek igazán nem sok. Nyugi, nem lennél bebetonozva oda, a kirúgatásodat is elintéznénk. - Most már vigyorogtam. - Kicsit se érdekel a dolog? Ha nem akarja, nem tukmálhatom rá, de szó mi szó, nem lenne rossz ha belemenne.
Nem, nem sértegettem, és nem is vártam el tőle, hogy majd hősiesen neki ugrik itt a betolakodóknak, pont az ő helyükön. Ezért is változtattam helyet és helyzetet. Odakinn, ha úgy adódik, lehet pofozkodni, idebenn viszont eléggé... necces lenne. - Eljön az ideje, Dee. Biztos vagyok benne, hogy van rutinod az arcátvarrásban. - mosolyodtam el, miközben már a hátsó boxoknál sétálgattunk. Csak semmi hirtelen mozdulat, semmi erőltetett megnyilvánulás. Elég ez a két majom a nyakunkon. Ráadásul még elég fiatalok, legalábbis amennyit érzek belőlük. Noha, nálam ez sem lényeges opció. Nekimegyek én az álló betonoszlopnak is, ha éppen úgy tartja a kedvem. Marhára nem szokott hátráltatni a döntésemben az, hogy ki hány éves, vagy milyen erővel bír. Én aggyal harcolok főként, nem erővel. Szóval, innentől kezdve egy háromszáz feletti is kinyúlhat, ha a vérvonalam teljes erejére támaszkodom. Fő a magabiztosság, nemdebár? A kis közjátékot halovány mosollyal kísértem végig arcomon, ahogy Dee szinte már utasításként engedte el szavait az őt környékező pasasnak. Emberek... annyira esendők, és meggondolatlanok. Nem is értem, miből gondolja egy ilyenfajta fickó, hogy bármi esélye is lehetne egy Dee féle nőnél. Borzalmas... Már a férfi, és az abszurd gondolatai. ~ Tudom, ezért is ajánlottam fel... ~ kuncogtam fel halkan a mentális szavakat követően. Mindenesetre szórakoztatott a helyzet, de egy pillanatra sem feledkeztem meg a sarkunkban lihegő két bolhásról. - Erre várok. - jegyeztem meg alig hallhatóan, ahogy végre helyet foglaltunk. Kedvem lett volna cukkolni a nőstényt, de végül letettem róla. Attól, hogy mókázni jöttünk, jelenleg nem lenne túl célszerű elterelni a saját figyelmünket a hülyeségeimmel. Ennek pedig nyomatékaként érkezett az elmémbe zúduló szavak sokasága. ~ Nem is fognak. Megvárják, míg távozunk, vaaagy... Idejönnek a maguk lekezelő stílusában, borzolni az idegeinket. ~ vontam le az egyszerű következtetést tárgyilagosan. Ösztönösen nyúltam a pezsgős üveg felé, amit Dee felajánlott, hogy felpattintsam róla a dugót. - Nincs pohár... kár... pedig ez egy elegáns hely! - hangsúlyoztam ki játékosan az elegáns szót, majd visszatoltam a pezsgőt Dee-nek, hogy kezdje csak meg az első kortyokat. Viszont eközben, ahogy ő is, én is éreztem a tarkómon dobogó léptek súlyát. ~ Majd ők elkezdik. Pár perc, és itt fognak keménykedni az asztal végében, hidd el. ~ talán be sem fejeztem a gondolatot, mikor valóban, hirtelen feltűntek mellettünk. Nem voltak nagy darabok, de igyekeztek masszív kiállást gyakorolni. Hát ez olyan megható... - Csak nem eltévesztették a házszámot? - kezdett bele az egyik köpcösebb alak, a maga erényes, túlbuzgó stílusában. - Mivel nincs házszám, ezért nem túl esélyes a feltevés. De jobb lenne, ha nem gerjesztenétek provokációt. Szerintem. - mosolyodtam el pimasz, flegma arcjátékkal. - Szerintem meg az lenne jobb, ha marha gyorsan lelépnétek innen, mielőtt még szépen kérem. - szólalt meg a másik, aki kicsivel idősebb volt az előzőnél. Ezek vagy akkora marhák, hogy ketten együtt akarják megváltani a világot, vagy szimplán hülyék. ~ Figyeled... Batman és Robin a fedélzeten! ~ akaratlanul is kiszakadt belőlem a nevetés. Egyrészt a saját faszságom végett, másrészt pedig ezek tényleg meg vannak zakkanva. - Miért, ha csúnyán kéred, akkor mi lesz? - lazán, komótosan fordultam felé egész testemmel, egyelőre semmi jelét sem adva annak, hogy szinte ugrásra kész vagyok, ha bármi erőszakosabb megmozdulásuk lenne. - Van rá egy perced, hogy ne kelljen részesülnöd benne... Lehet baja esne a kis barátnődnek.- sziszegte én pedig ezzel egyidejűleg lenézően felrántottam egyik szemöldökömet. - Azt megnézem... - ezúttal már erélyesebben nevettem fel, ahogy elkezdtem felmagasodni a székből, így legalább egy fejjel fölé licitáltam a párosnak. - Megbeszélhetjük odakinn... - pengeéles mosoly játszott ajkaimon, ahogy pillantásom elúszott Dee-re. - Jenna? - imitáltam valami álnevet, ami hirtelen eszembe ötlött, de Dee-nek pontosan tudnia kellett, hogy ez neki szólt, azzal az indíttatással, hogy ő mit tart helyesebbnek. Nem vagyok egyedül, a döntés ezáltal nem csak az enyém.
Már nem reagáltam ugyan, de minden esetre elnevettem magam én is a gondolaton, hogy örökbe fogadjak egy embert. Hát, még egy gyereket is nehezemre esne, és rövid úton biztosan farkas válna belőle. Nem ítélem én el az embereket, de keveredni sem óhajtottam velük. Megvolt mindenkinek a helye, és nekem a magamfajta között volt, nem pedig ilyen férfiak mellett, akik mire kettőt pislogok, már leélték az életüket. Az anyaság ideje is rég leáldozott már nálam, és elég volt nekem a falka férfi tagjait csillapítani olykor, ha szükség volt egy nő gyöngédségére és józan eszére, nem hiányzott egy gyerek, akit terelgetni kell. Gyorsan el is űztem magamtól ezeket a gondolatokat, mert semmi értelmük nem volt. Egyszerűen csak eszembe ötlött erről a témáról, de a két közeledő farkas valahogy már jobban aggasztott. Nem féltem vagy tartottam tőlük egy pillanatig sem! Inkább feszült izgalommal vártam, hogy valamiféle összecsapást provokáljanak. Vágytam rá, hogy levezethessem a feszültséget, ami összegyűlt bennem, és erre ez nagyszerű módszer lehetett volna. Magamban már azért imádkoztam, hogy legyenek legalább annyira ostobák, mint amilyennek kinéztek. Valami azt súgta, hogy nem állt messze a valóságtól a kívánságom. ~ Az utóbbi jobban tetszene, az előbbit túl aljasnak találtam ~ nem bírtam ki, hogy ne fintorogjak egyet. A hátunk mögött ezt úgysem láthatták, és Olen is csak akkor kaphatta el a pillanatot, ha pont rám nézett. Nos, igen, nagy hibám, hogy mindig igyekszem magamból kiindulni, és én elítéltem ezt a hátba támadást, ami akkor lehetne, ha a távozásunk után csapnának le ránk. Mondjuk, én sem piszkítok a saját fészkembe, az tény. - Köszönöm! – vettem át kacagva az üveget magam elé. Már engem sem érdekelt különösebben, hogy üvegből iszok-e, vagy anélkül. Valójában már a korábbi megjegyzésem alkalmával sem tulajdonítottam neki nagyobb figyelmet, inkább csak gúnyolódtam a rivális falkán és az általuk nyitott helyen. A sajátomat sokkal barátságosabbnak ítéltem meg, hiába nem volt ilyen puccos. De hát ők a Chicagóiak, mit is vártam tőlük? Mire válaszolni akartam az Olen által elmondottakra, már meg is jelent mellettünk a két díszhuszár. Csak felvont szemöldökkel nyugtáztam a dolgot, hogy közelről még inkább amatőrnek tűnt mind a kettő. Kortyoltam inkább egyet a pezsgőmből, és hagytam, hogy a mellettem ülő hím reagáljon az általuk elmondottakra. Kicsin múlt, hogy nem nevettem fel ezen a dumán, amit lenyomtak, úgyhogy inkább még egy kis pezsgőt juttattam a szervezetembe. ~ Csak nehogy macskanővé avanzsáljak hirtelen, és ellássam a bajukat… ~ ahogy elképzeltem a jelenetet, egy szolid kis mosoly kúszott az ajkaimra. Mindeddig nem igazán néztem rájuk ténylegesen, csak az érzékeimre hagyatkoztam, ám a másik megszólalásával jött el annak az ideje, hogy felemeljem a tekintetem, és felmérjem őket jobban. - Nem emlékszem, hogy bármit is kértél volna… - tekintetemből sütött a lenézés. Nem, szó sincs arról, hogy alábecsültem volna őket, az viszont tény, hogy semmibe vettem mind a kettőt, mint embereket. Az ilyeneket szoktam én kapásban megvetni, és ez alól még ők sem lehettek kivételek, hiába farkas mind a kettő. – Szépen meg pláne nem – tettem hozzá, csak hogy még odaszúrhassak egy aprót. Nem tehetek róla, ez az én különleges hobbim, és módfelett imádom. - Fenyegetni mersz? – ezúttal már én is felkeltem a helyemről. Ugyan nem volt esélyem arra, hogy versenybe szálljak a magasságukkal, de a csizmám azért dobott rajta egy egészen kicsit. Az idegeim pattanásig feszültek, az izmaim ugrásra készek voltak, de hála istennek még éppen időben kerekedett felül a dühömön és az indulataimon a józan eszem. Nem lett volna bölcs döntés, ha éppen mi keveredünk ilyen helyzetbe az ellenséggel, ha úgy vesszük. – Menjünk inkább, és keressünk valami jobb szórakozást. Nem éri meg bemocskolni a kezünket ilyen söpredék mocsokkal – ráztam meg a fejemet, és a mosolyom csöpögött a gúnytól. – És van egy olyan érzésem, hogy nem egy nyelvet beszélünk velük – azzal angyali mosollyal ajándékoztam meg őket, és finoman súrolva őket, elsiklottam mellettük, egyenesen a kijárat felé tartva. A pillantásom nem sok jót ígért, egyértelművé tette, hogy még találkozunk később velük.
// köszönöm a játékot, egy élmény volt!!! : ))) //
A nyakkendőt hanyagoltam, így is épp eléggé szorít a felsőm nyaka, pedig még csak nem is ing: egyszerű fekete felső, a farmerom is fekete, akárcsak kabátom. A kicsivel előttem érkező Steve és Gas sem festhet különbül halálmadaraknál… Nem, nem vagyok paranoiás, bízok benne, hogy Castorral értelmes emberek módjára – haha – tudjuk rendezni sorainkat. Ennek ellenére nem ő az egyetlen farkas az Orfeumban, szóval az erősítés erre fel van. Az Anyával történtek óta egyébként is kiadtam, hogy egyedül senki ne mászkáljon, ha lehet, városon belül sem nagyon, azon kívül pedig határozottan tilos. Aki egyedül lófrálna, meg is érdemelné, hogy baja essen, már bocsánat! És ez alól én sem tartom magamat kivételnek. Szóval a mágusok pár asztallal odébb beszélgetnek, isznak, miközben én is megérkezem s tekintetemmel Castort keresem. Nem nehéz kiszúrnom hátulról, ehhez még a Hatodik érzék varázslata sem kell, amit reggel magamra aggattam, biztos, ami biztos. Alapjaiban jók az intuícióim, megérzéseim, de úgy vélem, nem árt némi megerősítés… Elvégre tényleg kényes témák elé nézünk, valószínűleg az öccsét védeni fogja, a nőstényével pedig épp nem követem, hol tart a telenovella és az informátorok sem jelentettek semmit ezzel kapcsolatban, szóval maradjunk annyiban, hogy mint tulajdon kölykéért, valószínűleg érte is ki fog állni. - Castor. – biccentek, majd helyet foglalok vele szemközt. Kezet nem nyújtok, ha ő esetleg nyújtana, azt viszont elfogadom, minden bizalmatlanság nélkül. Mondanám, hogy remélem nem zavarom ügyes-bajos, falkaháborús dolgaiban, de pont nem érdekel a dolog. Már, hogy esetleg zavarom-e. - Bizonyára te is olvasol újságot és láttad a cikket a tömeggyilkosról. – Az arcát, tekintetét fürkészem, reakcióit figyelve. Szerintem tisztában van vele, hogy ki tette, a falkán belül kevés dolog tud titokban maradni. Tapasztalat. Aztán lehet, tévedek… - Szinte biztosak vagyunk benne, hogy az elkövető a tieid közül való és bár alap esetben rád hagynám az eljárást a dologban, de tizennégy halott… - fejcsóválok elhúzva a számat. - Engedélyt se kellene kérnem, mégis… kérlek, add ki az illetőt nekünk.
Szinte biztos vagyok benne, hogy Benito a mai találkozónk oka. Ennek függvényében pedig az ilyen helyzetben elvárható, jeges nyugalommal és 350 évig fejlesztett póker arccal ülök az egyik boxban és várom az új Protektort. Még nem is találkoztunk Mortimer óta... Így valljuk be őszintén, kissé várom is a dolgot. Izgalmassá teszi az ismeretlenség. Ha nem az öcsémről lenne szó, biztos, hogy még pezsgőt is hozattam volna. Ennek hiányában csak a dupla whisky-t forgatom lassú csuklómozdulattal, és figyelem, hogyan táncolja körbe a jégdarabokat. Olykor fel-feltekintek a zongorista felé, majd Duncan felé, aki néhány percenként el-elsétál néhány méterrel odébb. Amikor egy ismeretlen férfihang üti meg a fülem, leteszem a kezemből az italt, és még igazítok egyet a fekete nyakkendőn, mielőtt felnézné az Őrzőre. - William... Ejtem ki a nevét kissé dallamos játékossággal. Nem nyújt kezet, hát én sem fárasztom magam azzal, hogy felesleges köröket fussak. A pajzsom a helyén, remekül zár, és különben sem tudom, hogy egy Őrzőn mit kellene... "letapogatni". Még Mortimerrel is képes voltam viszonylag normálisan tárgyalni, de remélem, hogy az utódja némileg nyitottabb. Akkor nem lesz bajunk. - Olvastam. Igazi felüdülés volt a sok unalmas sporteredmény és jégfesztivál után, a reggeli kávé mellett. Döntöm kissé oldalra a fejem, a hangom pedig teljesen közömbös marad. Nem ezért vagyunk itt. Vagy talán... ezért vagyunk itt? Igen. William folytatja, minden köntörfalazás nélkül a dolgok közepébe vág. Hosszú, mély lélegzet szántja fel a tüdőmet, a szememben csak egy pillanatra csillan fel a meglepett érdeklődés. - Szinte biztos. Mosolyodok el kissé, majd újra a kezembe veszem az italomat. Az legalább megnyerő, hogy annyi bizalmat táplál irányomban, hogy meghagyná nekem, hogy tegyem a dolgom. Fél siker. Ennek ellenére akár sérthetne is a feltételezés, ami szerint az enyémekre akarja ráhúzni a vizes lepedőt. Ennek ellenére az ártatlanságban teljesen megbizonyosodva, már-már vidáman teszek egy apró megjegyzést. - Nézze, William. Tudom, hogy mindannyian tisztában vannak azzal, honnan jöttem és milyen az előéletem. De legyünk észnél kissé... Maga szerint egy ilyen speciális helyzetben megengedném-e azt a fajta viselkedést, hogy akár a legjobb bizalmasom is egy ilyen mészárlással haragítsa magukat a családomra? - kis szünet, apró mosoly a szám szegletében és állandó, már-már romantikus szemkontaktust tartok a Protektorral, amennyiben ő nem néz félre - A szinte biztos nekem kevés. Szinte biztosan magam is állíthatom, hogy semmi köze a falkámnak a dologhoz. Tudnék róla. Egy nagy korty, aztán megszabadulok a pohártól. Kényelmesen dőlök hátra a puha ülőgarnitúrán és egy kissé elmerengek az üres poháron. Intek egy gyorsat az egyik pincérnek. - Maga nem iszik? Érdeklődöm nála. Na nem feltétlen kedvességből, mert igazából nem érdekel, hogyha a szemem láttára válik aszott múmiává, de szeretek jó házigazda lenni. Bár ez a hely Duncané, Duncan az enyém, úgyhogy mégis csak mondhatom, hogy William a vendégem.
- Nos igen. Mai napig lenyűgöz a tudatlanok okfejtése a világunkról. - Szusszanok aprót, de nem teszek hozzá többet, elvégre tényleg nem ezért vagyunk itt, ennek csupán egy szegletéért. Szavaira felciccenek fejcsóválva és némi mosoly is bújkál a képemen. Szóval fogalma sincs róla. Hát ez... fantasztikus. Arra, hogy iszok-e, csak intek az egyik arra járó pincérnek és sört rendelek, majd mikor újfent kettesben maradunk, Castorra tekintve felelek: - Az előéleted ismeretében sincsenek kétségeim a felől, hogy nem vetemednél ilyen megfontolatlan húzásra. De tudod... a gyerekek nem mindig kérnek engedélyt a szüleiktől, aztán ha be üt a baj, ők az elsők, aki elől rejtegetik a dolgot. - Nem volt kioktató a hangom, egyszerűen megmaradt tárgyilagosnak. A sörömet megköszönöm, ahogy elém teszik, de nem kortyolok bele, mintegy jelezve a farkasnak, hogy nem fejeztem még be a dolgot. - Fekete bundájú, izzóan vörös tekintetű nőstény. Ha tudsz a kölyködön kívül mást is errefelé hasonló paraméterekkel, akkor... nos, akkor szinte biztos, hogy semmi köze a falkádnak a dologhoz. - Állom a tekintetét, reakcióit figyelem. Testtartásom egyébként ijesztően laza, nyugodt. Mintha telibe sz@rnám az egészet, holott majd' megfulladok.
Kezdőlap
//
Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! 
