*A válasza semmit mondó. De hát végül is csak egy felszolgáló vagyok, számára meg végképp egy idegen. Az Ő dolguk, nem rám tartozik és a fene sem tudja, hogy miért érdekel. De egy próbát megért a dolog. Viszont a bókjára, bár leginkább a kacsintására a homlokomra szalad a szemöldököm halványan. Jaj ne már… most össze akar szedni? Hát ez muri… De ha már a szexinél tartunk.* - Ó hát teljesen máshol vagyok szexi… * és veszélyes is ha már itt tartunk. Persze, nem ágyban, párnák közt… hanem egy karddal, vagy más pengével a kezemben. Nos, olyankor még el is hiszem, hogy az vagyok, de a külső ne tévesszen már meg. Amilyen jól áll a kezemben, annyira tudom is használni őket. Nem ma kezdtem, bár tény… lassan abba kell hagynom egy kis időre.* - Most másztam le. Ma már nem hiszem, hogy visszamegyek. De minden este itt melózom, az ajtó meg tudod hol van. * Mint mondottam volt nem kéjlak, nem sztrip bár… szóval külön számot sem adok. Nem is melóznék itt. DE legalább nem tűnik olyannak a férfi, mint aki összekeveri a táncosokat a pillangó lányokkal. Bár tény… ha valaki menni akar, mehet. Műszak után. * - Te velem kevésbé… * Kacagtam fel és megint csak egy fejingatást kapott. Azonban hangom már vidám volt, táncra hívó. Nah de nem úúgy… én nem az a fajta vagyok. Nehéz elérni nálam, ámbár mint ékes példák mutatják nem is lehetetlen. De ha valaki hozzám ér, azthiszem most is ugyan úgy reagálnék. Bár kitudja… Bazsi óta nem igen akartak hozzám érni. S nem is biztos, hogy akarom én tudni, hogy mi változott még az életemben. Viszont… Susan Corvinhoz lett irányítva egy „ajánló levéllel” a felmondásához. Nos, ha nem tetszik Dunnak, nyugodtan jöhet, hát beszámolok én neki, ha panaszkodik a csaj. De a saját érdekében én nem tenném. Viszont a szavaira felszaladt a szemöldököm ismételten. Bár nem a szavai azok amik ennyire „meghatnak” hanem a hozzá társított kifejezés. De aztán csak lebiggyesztem az ajkaim.* - Félre értesz ööö… hogy is hívnak? No de, félre értesz. Nem kirúgták mert egy szót sem szóltam. Csak annyit, hogy műszak végén menjen a felmondásával a főnökhöz. Ez ITT nem megengedett, sem neki, sem másnak még akkor sem, ha maga az atya úristen a vendég. Ha nem megy magától, akkor fogok én menni. De hidd el… nem fogja megkockáztatni és önként teszi. * Húzódott egy sokat sejtető mosoly az ajkaimra. Na nem tőlem kell tartani, de így csak itt nem fog melózni és nem lesz elintézve, hogy máshol sem kapjon. Nem hülye a csaj… tudja, hogy mit kockáztat. De már a szíve joga eldönteni, hogy lapít aztán elmerül, vagy inkább csak kiúszik a partra.* - Mindig ezt iszom… s mivel éjszakás vagyok, így igen, hosszú volt. DE mindjárt vége. * Ugyanis remek dolog a túlóra, de azért annyira nem, hogy repessek az örömtől. Különben meg az Orfeum úgy is zár. Ma is csak azért nem zártunk már négykor mert valami nagy fejesek a páholyba meresztik a hátsójukat. * - Már rég az Arms Trade könyvelésével kéne foglalkoznom és nem itt beszélgetnem veled. De ettől függetlenül is mindig ezt iszom, még akkor is ha nem normál időben vagyunk. * Engedtem meg egy barátságos, ámbár halvány mosolyt a másik felé. De aztán a pulthoz pillantottam és már éreztem is a közeledését és kissé megmerevedtem. A kezem szinte viszketni kezdett, annyira kiabált a fémért. Lassan, finoman leengedtem a kávés csészém az ajkaimtól.* - Annyira nem szigorú, hogy kirúgjon ha véletlen vérezni kezdesz, ha esetleg tennél még egy ilyen mozdulatot. * Osztottam meg vele rideg hangon, mely semmi jót nem ígért, ha véletlen megpróbálja, vagy úgy véli, hogy van hozzá bátorsága vagy épp tesztelni akarja Corvint. Tekintetem ismét rá fordítottam és már nem voltak benne a vidám szikrák, csakis kegyetlenség. Nem szerettem, ha közelednek hozzám és képes lettem volna ezt megmutatni a másiknak is. Ámbár ismertek… így nem is csoda, hogy az egyik őr még a gond előtt megindult. A kezemmel legyintettem, hogy hagyja csak. Nincs baj. Még. De öröm látni, hogy tanultak a múltkori esetből. Lassúak voltak, magam intéztem. Ó és milyen jól is jöttem ki belőle. Azóta a főnököm ember számba vesz. Szuper. Írjuk a kéménybe.* - Te hogyhogy itt ütöd az időd? Vagy csak nappali szórakozást keresel? * Kérdeztem ámbár az utolsóba némi gúny is vegyült. Egyértelmű; Egy könnyű nőre gondoltam szórakozás alatt. *
Azt hittem, hogy elég egyértelmű a válaszom, de igazából nem is akarom részletezni, hogy mi is történt azon az estén, amikor Susan fogta magát és lelépett hamarabb, mint ahogy kellett volna. Mindegy is, végül is megpróbált kiengesztelni, ami azért nem sikerült olyan jól. A számára. Kicsit bókolok a lánynak, aki úgy tűnik, hogy már megszokta ezeket a szavakat. Nem is csodálom, hiszen tényleg elég dögös ahhoz, hogy minden nap hatszáz ilyen bókot kapjon. Főleg, ha még riszálja is magát a színpadon. A megjegyzése felcsigáz és kíváncsiság csillan a szemembe, és az ajkam titokzatos, pajkos mosolyra húzódik. Végigmérem, egy kicsit elidőzök a dekoltázsán, a csípőjén, majd a szemébe nézek. -Hmm. Érdekes… - hümmögök és elképzelek néhány helyzetet, ahol a nő szexibb lehet. Hát, a fantáziámmal nincs gond, az biztos, úgyhogy pajkos vigyorral iszogatom a whiskey-met. Rákérdezek, hogy mikor láthatom megint táncolni, mikor is közli, hogy most mászott le a rúdról. Szomorkásan biggyesztem le az ajkamat, mint valami kisfiú. - Hát szomorú vagyok. Biztos vagyok benne, hogy jobban élveztem volna, mint azt, amit egész este csináltam. – húzom el kicsit fintorogva a számat. Elképzelem, ahogy a leányzó a rúdon táncikál és bizony megmozdul bennem valami. Mikor a leányzó kijelenti, hogy vele kevésbé járnék jól, elgondolkodom rajta, hogy vajon hogyan is érti ezt. Fel is vonom a szemöldökömet, arcomra az értetlenség ül ki, de nem szólalok meg. A tekintete kellemes, vidám és kihívó, ezt már szeretem! Kicsit azért aggódom a lány miatt, akiről kiderül, hogy vélhetőleg tényleg elveszíti a munkáját. Vagy magától, vagy árulás útján, de az biztos, hogy többet nem látom itt. Hallgatom, amit Eve mond, és kimeredt szemmel pislogok rá. - Nicholas vagyok. – mutatkozom be gyorsan vigyorogva, hiszen az valóban elmaradt. De úgy tűnik, hogy őt sem érdekli annyira a dolog, hogy sokat foglalkozzon vele, hiszen egyből folytatja tovább a mondandóját. -Hát, ez igazán kellemetlen. Hogyha ezt tudom, akkor azt hiszem, hogy nem egy reggelit kértem volna, hanem mondjuk egy táncot. Vagy nem is tudom… - gondolkodom el hangosan, és lopva a konyha felé nézek, ami mögött Susan lapul. Rákérdezek az itala, hiszen elég durva kombó. -Ja, lehet, hogy rám is rám férne egy kávé. De azt hiszem, azt már inkább otthon iszom meg. Nem gondoltam volna, hogy még nyitva lesz ilyenkor ez a hely De Susan hívott. Elég bátor leányzó lehet akkor, hogyha itt ilyen szabályok vannak. – jelentem ki kicsit elgondolkodva, végül megvonom a vállam. Kicsit közelebb hajolok a nőhöz, hogy a fülébe suttogjam a mondatot, mire hirtelen megmerevedik, és totálisan eltűnik a kedves, pajkos csillogás a szeméből. Gyorsan visszakozok, és visszadőlök a székhez, majd felemelem a kezemet a tenyeremmel a nő felé. - Oké, oké, bocs Kislány! – kérek bocsánatot gyorsan, játszott félelemmel, de azért egy furcsa csillanás látható a szememben. Ez megőrült, vagy mi? Még csak hozzá sem értem! Észreveszem az őr mozdulatát is, és értetlenül pillantok a nagy darab csávó felé. Mi folyik itt? Furcsa az éles váltás, ahogy ismét rólam kezd el érdeklődni. Felvonom a szemöldökömet és felhajtom az italomat. -Csak reggelizni jöttem be és inni néhányat. De ha ilyen harapós hangulatba van itt mindenki, akkor lehet, hogy tényleg otthon iszom meg a kávémat. – nevetem el magam kicsit zavartan. - Itt mindig ilyen harapósak az ilyen szép hölgyek? És kínozni is szokták a tolakodó alakokat? Ehhez mit szól Mr. Corvin? - teszek fel egy kérdést vigyorogva, de igazából baromira érdekel, hogy a lány megjegyzése alapul-e valamiféle valós történésen.
*Nem arról van szó, hogy megszoktam vagy sem. Tény, volt időm rá… hanem arról, hogy nem érdekel. Aki a felszín alapján ítél… nos annak nem is kell más. Bár most na… lélek? Még csak olyanom sincs. Túl sötét ahhoz, hogy meglehessen lelni. A reakciójára csak megvontam a vállaim. Vizslató tekintete nem zavart, á,bár az egóm nem volt az egekbe. Vagyis, de, úgy tűnhet másoknak, hogy ott van. Ámbár az ibolyát jócskán alulról szagolgatta. De senkire nem tartozik az, hogy meg-e vagyok elégedve magammal. S kell az önbizalom látszata ahhoz, amit csinálok. De egy dolog tény… remek táncos voltam, de spanyol vérrel az ereimben ez talán nem csoda. Ámbár a férfi fantáziája elszáll és mázli, hogy nem látok a fejébe. Mert biza adtam volna neki egy szemüveget, hogy ellásson a szinpadig. Mert bizony, ha ott talál rudat, akkor megeszem a kalapom. Na jó, nem… ugyanis az Öltözőben maradt. De tuti, hogy ha ezt ki is mondja, körbe röhögöm a másikat és nem kap több alkoholt, mert már ez is megártott neki. Nem sztriptíz táncos vagyok. Ahogy az itt melózó lányok sem. De leginkább sértésnek vettem volna.* - Abban biztos vagyok. * Kacsintottam a másikra vidáman. Játszadozni én is tudok, az már más kérdés, hogy sosem lépek át egy bizonyos határt. A saját határaim. Másoké meg nem szokott érdekelni. Elvileg, azért vannak, hogy feszegessük nem de? Nem fejtem ki, előbb vagy utóbb de megtapasztalja, hogy miért is mondtam. Azonban szavaim ennek ellenére őszinték, és a név csak egy név. De azért kedvesen mosolygók hozzá. Holnapra úgy is elfelejtem. Bár remélem, hogy nem. Másnak az arc memóriája pocsék, nekem a név. Ezért szoktam beceneveket aggatni, az első pár találkozó erejéig. Hisz ha addig eljutok, felkeltik az érdeklődésem annyira, hogy megmaradjon.* - Ó hát… egyszerűbb, ha eléred, hogy egy táncos tartozzon neked. * Ingattam meg a fejem. Bár ha otthon gondolt magán számot, akkor mehet a csaj, különben meg nem. Bár kitudja… lehet, hogy tehetséges, csak még nem nyitotta ki a száját, hogy szeretné megpróbálni.* - Vagy ostoba, vagy csak mély benyomást tettél rá… * Kétértelmű… mint ahogy általában minden szavam. De persze csak is tisztességes keretek között maradva, elvégre még dolgozom egy kicsit. Addig pedig az vagyok, aki nem. Egy visszafogott, ámbár kissé magának sokat megengedő lány. * - A szabályok meg azért vannak, hogy megszegjük őket. De ha már megszegjük… csináljuk úgy, hogy ne bukjunk le. * Egy sokat sejtető mosolyra húzódtak az ajkaim, miközben kissé félrebiccentettem a fejem és lábaim megcserélve tettem keresztbe egymáson. A hideg zuhany váratlanul ér és pár pillanatra minden megváltozik. Nem ért hozzám… ezért van még egyben, de legalábbis itt. A bocsánat kérésére és eltávolodására már ismét mosoly lappang az ajkaimon és tekintetembe is kezd visszatérni a vidám csillogás.* - Kislány? Papám hív így… Elionore a nevem. * No meg Leo… de neki mindent szabad. Sőt ha előkerül még a nyakába is ugrok nagy megkönnyebbülésemben és ki sem engedem az ágyból. Be kell pótolni az alvás mennyiségem. Nélküle nehezen alszom… ha ott van, legalább betudom szedni az altatóim. De inkább érdeklődök, kissé talán kellemesebb terepre terelve a beszélgetést.* - Mily kár… úgy tudtam, hogy a férfiak szeretik, ha harapnak. * Biggyesztettem le az ajkaim kissé kiforgatva a szavait, vagyis átértelmezve.* - Különben meg nem. Én harapok… de én nagyon. Nem szeretem az ilyen hmm… közeledéseket. Különben meg a többi lány sem létesíthet fizikai kontaktust műszakban, esetleg utána, ha akarják. Nem véletlen van a hely tele őrökkel. Ez nem egy Kéjlak vagy egy lebúj Nicho… *Ingattam meg a fejem finoman és inkább ittam még egy kortyot a kávémból. A kínzásra azonban már ismét nevettem.* - Ó nem… finoman vannak kitessékelve, ha nem velem húznak újat. De én sem szoktam kínozni… * Ejnye… hát az nem kínzás. Valamit valamiért. Ő hozzám ér, és ezzel élvezetet okoz magának, még ha csak egy pillanatra is de megkapja amit akar a vendég. Hát én meg megszabdalom és élvezetet okozok magamnak a másik kínjával és megkapom amit akarok; A vérét. Ez nem kínzás… csereüzlet. * - Nos, nem tudom… Mr. Corvin hmmm… Az Ő üzlete, Ő fektette le a hely szabályait. Amik ki is vannak függesztve. – intettem a pult felé – Így ha azokat valaki nem képes betartani, akkor bizony kívül tágasabb. De ritkán fordul elő, hogy valaki messzire megy. Olyankor meg kis segítséggel távoznak, de a saját lábukon. * Jó oké… csodás kitérő válasz. Azonban válasz… azt meg nem kell tudnia a másiknak, hogy az első és eleddig utolsó ilyen alkalommal majdhogynem megdicsért a főnök úr, miközben a látszat dorgálást fent tartotta. Ámbár nem hazudtam… hisz az a vendég is a saját lábán távozott, bár gőzöm sincs Corvin miként intézte el, hogy semmi bajom nem lett belőle. * - Mindig ennyit kérdezel? * Kérdeztem oldalra biccentve a fejem. Nem megszokott… legalábbis nem az üzletre nézve. Azonban, ha mégis sok kérdés van, akkor is általában személyes jellegűek szoktak lenni. * - És egy hosszú éjszaka után, mért nem hiányol otthon senki? * Jó, ezt magamtól is kérdezhettem volna. Aligha tudnék rá választ adni…*
//Bocsánat a kései reagért, ihlethiányban szenvedtem! //
Úgy tűnik, hogy abban egyet értünk, hogy sokkal jobban szórakoztam volna, hogyha este a nővel vagyok s nem azt az idióta politikust figyelem, hogy mikor is lép le otthonról a kurváihoz. Kellemetlen, de hát sajnos a jó sztoriért meg kell dolgozni. A kacsintásra valami megindul bennem odalent, és kiráz a hideg, a vágy forró tüze szítja fel a szívemet, mely hevesen kezd el dobogni. Oh, miért nem voltam itt tegnap este? Lehet, hogy most Eve-től kaphatnék reggelit. Bár inkább legyünk este együtt, minthogy reggelit kapjak azért, mert hamar lelépett... - Majd talán máskor... - hagyom nyitva a vágykeltő mondatot és remélem, hogy a nő is érti a benne rejlő célzást és lehetőséget. Bár sejtem, hogy elég sok ilyen ajánlatot kap egy éjszaka alatt, közel se mbiztos, hogy kinézek olyan jól, hogy esetleg csak megfontolja a dolgot. De ezen nem is nagyon aggódok, hiszen habár dögös nőről van szó, bármikor elcsábítok más dögösebb nőket is, ahogy Susannal is tettem. De azért... Megtapogatnám a csinos melleit és a fenekét. A megjegyzésre elvigyorodom és lazán hátradőlök, egyik kezemet végigfektetve a box oldalán. - Biztos vagyok benne, hogy az utóbbi. Igen mély benyomást tudok kelteni a nőkhez. If you know what i mean. - vigyorodom el és felvonom a szemöldökömet. Ismét a konyha felé pillantok és igazából kicsit izgulok, hogy vajon tényleg kirúgják-e a lányt. Kicsit sajnálnám, mert igazán frankón táncolt itt. - Ez egy jó kis élet taktika, az biztos. - jegyzem meg biccentve a nőnek arra a gondolatára, hogy szegjünk szabályokat, de ne úgy, hogy lebukjunk. Mennyire jogos! - Úgy látom, hogy Te már elég gyakorlott vagy ebben, jól gondolom? Mármint a szabályszegésben. - hajtom kicsit oldalra a fejemet és úgy nézek a nő szemébe. Ahogy közelebb hajolok hozzá, Eve kicsit idegesen (és talán őrülten?) reagál erre az egészre, így bocsánatot kérve visszakozok. - Bizonyos keretek közt igen, szeretem ha harapnak, de egy ilyen apróság miatt inkább maradjon a tököm a helyén. - jelentem ki vállat vonva. - Természetesen nem is gondoltam, hogy itt olcsó kurvák vannak, akik eladják magukat. - jelentem ki határozottan és lehet, hogy kicsit undorítóan fejeztem ki magam, de hát végül is a nő is ezt mondta - csak kicsit kedvesebb kifejezéssel. Természetesen most is feléled bennem az paparazzi és riporter ösztön, így egyből a tárgyra térek és habár nem túl feltűnően ugyan, de elkezdem kérdezgetni a hölgyet, hogy vajon milyen itt a munkahelyi légkör és hogy mit is vár el Mr. Corvin a beosztottjaitól. - Tehát hogyha bárki bármilyen szabályt szeg, akkor repül? Elég határozott ez a fickó. - jelentem ki és egy röpke vigyor jelenik meg az arcomon. - Ilyen gyönyörű nőket azért nem dobnék ki az első szabályszegés miatt. Fájna a szívem értük. - vigyorodom el szélesen, majd a whiskeymre felé nyúlok és kortyolok belőel egyet. Lassan tényleg mennem kellene. A hasam tele, szomjas sem vagyok, most már csak egy jó foró zuhanyra vágyom és az ágyamra. Bár szomorú, hogy most egyedül fekszem majd benne. - Érdeklődő típus vagyok. - vigyorodom el titokzatosan. Azt nem teszem hozzá, hogy szakmai ártalom, még a végén fogná magát és felpattanva itt hagyna a csaj. Ki tudja... - Hogy miért nem vár senki? Mert az este dolgoztam és nem volt időm csajozni. De ha gondolod... Kényelmes ágyam van ám. - kacsintok a nőre vigyorogva. Most valahogy nem igazán akar lekopni az arcomról, igazán jól érzem magam egy ilyen jó nő társaságában. - Komolyra fordítva a szót eléggé maximalista vagyok és a munkámnak élek, nem sok időm jut egy komoly kapcsolatra... Egy-egy éjszaka belefér és kész. - vonom meg a vállam komolyan biccentve.
A hozzászólást Nicholas O'Brant összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jún. 07, 2013 1:58 pm-kor.
– Talán? * Kacagtam el magam. A célzást persze, értettem, no de lehetőség. Az nem volt benne, ha csak a másik nem unta meg az életét. Persze, nem azt mondom, hogy nem kaptam már ehhez hasonló célzásokat, de hát vegyük figyelembe, hogy a jegygyűrű csak dísznek van a férfiak ujján és mindig olyanra vágynak ami nem elérhető. De azt ne felejtsük el, hogy nem szokásom csak úgy leülni mindenkihez, elvégre itt dolgozom vagy mi és nincs is valami eszméletlen és ellenállhatatlan késztetés bennem arra, hogy megismerjem a vendégeket és visszatérőek legyenek. Ahhoz táncolni kell, nem bájosan mosolyogni. Egoista szavaira csak felszaladt a szemöldököm. Hajm… miért érzek késztetést, hogy az ilyeneknek letörjem a szavát? És valószínűleg meg is tenném… de hát ér nekem ennyi erőfeszítést? Nem tudom…* – Csak nem Cassanovával ülök szemben? *Kérdésem játékos, azonban csak is azért mert nem ismer. Ha ismerne észrevette volna azt a leheletnyi gúnyt, ami a hangomba vegyüllt. De így aligha érzékelhette, aztán kitudja, hogy miféle fából faragták. Bár valószínűleg szép nagy gyökérből faragtak egy tuskót. Hajm… már megint ezek az előítéletek. Néha utálom magam ez miatt, de vannak dolgok amiket nem lehet levetkőzni, de esküszöm én igyekszem. * - Vagy csak a szád jár? * Vigyorodtam el pofátlanul kihívóan. Nem, ez nem a keringős fajta felhívás… csak a reakciója érdekelt. Én csupán egyetlen farkassal emberrel vagyok hajlandó táncolni. S ami azt illeti, csak is vele tudok ilyen értelemben anélkül, hogy ne okoznék különösebb kárt benne. De azért próbáltam elhülyülni a dolgot valamilyen szinten. Elvégre nem kioktatásért jött ide és marasztalt. Mégha nem is vagyok partner, azért hangulat romboló sem… mindig. * – Én? Ugyan már… úgy nézek ki? * És láss csodát a lehető legártatlanabban pillogtam és ha most itt volna Leonard vagy Balázs tuti mind a kettő meghalt volna a röhögésben. Corvin csak azért nem, mert a citromot részesíti előnyben. Bár nem értem, akkor már mért nem Tequilázik… még értelme is volna a citromnak. De hát sosem tudtam rávenni arra, hogy igyon. Még akkor sem, mikor nem volt itt Anne. De ami késik, az csak nem jön időbe… de nem azt jelenti, hogy nem is fog. Pff… milyen bölcs vagyok már megint. Az agyamra ment a terhességem, azt hiszem. Pedig aztán alapjaimban sem voltam normális.* – Nocsak-nocsak… Most én voltam ilyen ijesztő avagy egy esetleges udvarlótól tartasz? * Bár tény és való, hogy Bazsimmal én ugyan erő szeretettel húztam újat minden alkalmat megragadva. De sajnálatos tény az is, hogy nem vagyunk együtt. Ami azt illeti, úgy itt hagyott a minap, hogy még csak észre sem vettem, hogy távozott. Corvinra tett megjegyzésére, vagyis inkább a követeléseire csak kuncogtam egyet.* - Ne szépíts Nicho… fájna értük a micsodát. – vigyorodtam el szélesen – De lássuk be, vannak még normális főnökök is a földön. Ha megnyugtat semmi kivetnivaló nincs Corvinban. * Kivéve persze, hogy kattant a csávó. De csak annyira mint én… szóval nem csoda, hogy két idióta megérti egymást és még szimpatizál is. Bár ezt csak a magam nevében jelenthettem ki. A hegyet hamarabb átfúrtam volna, mintsem, hogy eldöntsem, hogy mi a helyzet. Pedig aztán csigázni tud a férfi. Nem is akárhogy… Az újabb ajánlatra azonban már széles vigyorra húztam az ajkaim.* - Nekem is… * Dobtam vissza a labdáját, azonban ez részemről nem egy invitálás volt, hanem egy elutasítás. De ezt nem nagyon vehette észre, hisz a röplabda társas játék és még nem volt kedvem csapkodni. Egy-egy éjszaka… hmm… majd rájön. Én csak egyetlen órát töltöttem könnyelműen és láss csodát 8 hónap múlva már a hajam fogom tépni szálanként, mikor sír és gőzöm sem lesz, hogy mi a kínja. Életembe nem fogtam gyereket… pláne nem ilyen kicsit és oké… restart. Majd otthon ráérek ezen agyalni, lesz elég sok hónapom rá.* - Mi a foglalkozásod? * Kérdeztem rá és mivel Sebi nem intett még, így nem siettem el a dolgot. Ráérek még… egy ideig bizonyára és lassan zárhatnánk már. De még a fejeseket nem láttam lejönni. Ahogy Corvint sem. Lassan meg kéne rugdosnom, hogy nyűgős vagyok, éhes vagyok, kicsi és elveszett. * - Az érdeklődésedre visszatérve… jó segge van. Mást nem tudok mondani, de ha szeretnéd, lehívom, hogy szemügyre vehesd. * Mármint a férfi képesebb felét. Bár… okkéé Eve… már megint vagyis még mindig hülye vagy. A kuncogásom visszafojtva próbáltam elképzelni a hím arcát mikor közlöm, hogy tolja már le magát – és maga előtt a vendégeit -, hogy valaki hadd nézhesse már meg izmosabb felét. Mert alapjaiban egy deszka… csak rajzoltak rá kockákat. Persze csak ugrattam a férfit… részben. Mert hát persze, naná, hogy képes vagyok felmenni és így előadni a dolgot a Főnöknek. Hát na… nem lehet minden alkalmazott kezes lábas és megalázkodó.*
//Bocsánat, kissé megúsztam múlthéten a 12 órás műszakok miatt. :(De szeretnélek megkérni, hogy a karim nevére figyelj oda egy picit. Eve ic az Elionore nevet használja. Előre is köszönöm. //
//Semmi gond. Természetesen tudom, hogy a játékban Elionore vagy, nem is a karakterem, hanem én mint user írom az Eve-t a hsz-ben. De ha ez zavar, akkor természetesen maradok az Elionore-nél. Nem gondoltam, hogy ez probléma... :///
A visszakérdezésre elvigyorodom, hiszen úgy tűnik, hogy talán a nő is benne lenne egy "talán"-ban. Vagy csak szívat. Ki tudja? Bárelég határozottnak tűnik ez a nő, és az ágyban szeretek én irányítani. Na, meg persze az életben is, úgyhogy nem biztos, hogy jó páros lennénk. Egoista megszólalásomra a hölgy csak egy szemöldök felvonással reagál, mire még szélesebben vigyorodom el. Sejtem, hogy mi játszódhat le a fejében, de nem igazán érdekel. Van, akik nem szeretik az ilyen és efféle megszólalásokat, és van akiknek ez bejön. Engem meg nem érdekel. - Ó, nem. Casanovához fel sem érek. Én csak afféle segéd-Casanova vagyok. Mint Holmes-nak Watson. - vigyorodom el és vonom meg a vállamat. Próbálom elütni humorral a dolgot és úgy érzem, hogy sikerül is. A humorérzékemmel soha nem volt gondom. -Hát a számra eddig még nem volt panasz, úgyhogy nem tudom. - húzom féloldalas mosolyra a számat, és úgy nézek a nőre. Úgy érzem, hogy ez a kis beszélgetés kezd átcsapni elég durva flörtölésbe, és igazából már fáradt vagyok arra, hogy ezt a kis nőcskét esetleg hazavigyem. És sejtem, hogy nem is lenne rá lehetőségem, illetve hogy nem adna rá lehetőséget. Az ártatlan pillantásra és visszakérdezésre elnevetem magam és megcsóválom a fejem. - Ne vedd sértésnek, de igen. Eléggé konkrétan tudod, hogy mi járt itt a szabályszegésért. És ez csak egy dologra utalhat. - mosolyodom el határozottan és nézek mélyen a nő szemébe. - Mindenképpen Te, kedves Elionore! - vigyorodom el szélesen, majd igyekszem kisfiús, félős pillantást vetni a hölgyre. - Aha, értem. Szóval semmi negatívumot nem tudnál felhozni Mr. Corvinról? Elég furcsa az ilyen főnök, nemde? Talán ő is élvezi a hölgyek táncát esetleg privátban? - teszek fel ismét egy kíváncsiskodó kérdést és habár apró mosoly kerül az arcomra, a szemem kíváncsiságtól csillog. ~Micsoda cikk lesz ebből! Csak mondj még néhány apróságot, Kislány!~biztatom magamban a nőt. Mikor megjegyzem, hogy kényelmes ágyam van és bizony elég nagy csak magamnak, a nő közli, hogy neki is. Kicsit elgondolkozom, hogy ez most invitálás, vagy elutasítás, de úgy érzem, hogy inkább az utóbbi, így nem feszegetem a dolgot. - Hát azt elhiszem. - teszem hozzá csak úgy mellékesen, hogy valamit reagáljak a dologra. - Az, amit nem sokan szeretnek. - válaszolok titokzatosan és megvonom a vállamat egy apró mosoly közepette. - Jó a segge? Ezt felírom. De nem, nem hiszem, hogy most szeretnék vele találkozni. Még a végén valaki - nézek jelentőség teljesen vigyorogva a nőre - elkotyogná neki, hogy rántottá reggeliztem a csodás bárjában, aztán repülhetnék. Meg tudnám első kézből, hogy mi jár a szabály szegőknek. - vonom meg a vállamat nevetve, majd felhörpintem az utolsó korty whiskey-met is. - Azt hiszem, hogy itt hagylak Kedves Elionore! Én is fáradt vayok, és szerintem Rád is rádférne egy kis pihenés. Köszönöm a kellemes beszélgetés és a hasznos infókat! - kacsintok a nőre, majd felállok és távozom a helyszínről, de a nő észreveheti, hogy a boxban ahol ültem, ott maradt gy fehér kis cetli: a névjegykártyám, amin tisztán áll: Nicholas O'Brant, újságíró...
*Csak lestem a válaszára. Nem, nem azért mert buta vagyok és csak a testem van ami jól néz ki. Hanem mert nem találtam ideillőnek a poénját. Vagy csak nekem nincs humorérzékem? Igen, ez valószínűbb, de hát az vesse a szememre, aki mindennap találkozik velem és zavarja. Mások meg azért szekálnak, mert nem lehet komolyan venni. Van az úgy, hogy nincs az ember vicces kedvében és nem tervezett baba pontosan ezt a kategóriát erősíti. * - Mindig van egy első alkalom… * Nem csak a dicséretre vagy a tűzkeresztségen való átesésre, hanem bezony a panaszra is. De ezt nem tőlem fogja megkapni, bár tény, hogy így láthatatlanban is borítékolom, hogy erre kerülne sor. De hát annak ne járjon a szája, aki nem tapasztalta és mivel nem is szeretném, így bizony csak magamban mosolygok rajta. * - Talán csak azért mert nem tegnap óta dolgozom itt vagy azért mert bár nem feladatom, de oda figyelek mindenre, hogy az üzlet rendben menjen és ne legyen benne kivetni való. * Mert bizony ez a helyzet. Bár tény, hogy a rigolyám miatt nálam elég sok a szabályszegés és mivel érint így tudom, hogy mi a következmény. Viszont Corvinra tett megjegyzésére elnevetem magam és még a könnyem is kicsordul. Haladás… de a kézfejemmel törlöm le, miközben lágy kacagó hangom elhal. * - Szigorú, de ez elvárt egy főnöktől és semmi nem írja elő, hogy utálnom kell. De ezért sikeres, a sok „utálom a főnököm” és egyéb negatív kritikákért máshoz kell menned Nicho… én képes vagyok látni, hogy mitől sikeres egy üzlet. Corvin meg hat mérföldre kerüli az alkalmazottait. Tudod, neki még vannak elvei… nem keverjük az üzletet a magán élettel. * És ez így van jól. Ebben aztán senkinek nem lehet kifogása. Így kéne mennie mindenhol. De hát most na, mit várt? szidni fogom… meghagyom másnak. Én kedvelem a mogorva, csendes buráját Dunnak. * - Annak is megvolna a varázsa… kevesebbet kérdeznél. * Vigyorodtam el. Baja nem esne, kérem nem hentesek a kidobóink. Mindössze csak emberek, akik teszik a dolgukat és azt is normálisan. Nem értem miért olyan nagy tragédia, ha egy üzletben minden a helyén van. Nem értem milyen haszonról beszél, de nem is érdekel. Semmi olyat nem mondtam, ami nem fedné a valóságot. * - Igazán nincs mit… legközelebb rántotta nélkül talán kedvesebb is leszek. * Talán, ez csupán attól függ, hogy milyen hangulatom van. Hát na… az időjárás hozzám képest kutya füle. Bár csoda, hogy nem kellett még elmennem a mosdóba visszaadni a reggelim. Tekintetem követi a másikat és már állok is fel, mikor kiszúrom a névjegykártyát… tekintetem a kilépőt nézi és…* - Az isten bassza meg... * Közöltem dühösen. Tuti kiforgatja minden szavam. De ha így lesz én készítek neki rántottát. A saját golyóiból reggelire. No mindegy… majd kiderül. DE most bizony van egy kis dolgom. a Névjegykártyát megfogva kerestem meg Corvint és meséltem el neki, hogy mi volt. Persze a főnök akkor jó, ha ugratva van… így nem hagytam ki a dolgot, de na, igyekeztem a lényegre koncentrálni.*
Utálom még mindig ezt a párososdit, és szerintem Josephine most még nálam is jobban, elvégre ki örülne annak, hogy az éjszaka közepén felébresztik, mert valakinek mehetnékje van, de egyedül nem lehet, holott a hely egy percnyire van kocsival és a mi farkasaink dolgoznak ott. Útba ejtettem a gyrosost is, fene a jó szívembe, az visz majd a sírba... Szóval vettem Elinek egy tálat, mellé hasábkrumplit, aztán visszacsüccsentem a kocsiba, Anne-re bíztam a kismama-tápot és továbbgurultunk az Orfeumhoz. Jó pár autó állt a parkolóban, amire megengedtem egy elégedett hümmögést, majd leállítottam a motort és kiszálltam, aztán átvettem Anne-től a kaját és bementünk. A vendégekhez képest úgy néztem ki, mint egy slampos csöves, amihez hozzá tartozik, hogy ezt itt csak én engedhettem meg magamnak. Meg Castor természetesen. Elmasíroztuk a bárpult mögé - Jot a pultnál hagytam, ha lenne normális lelkiismeretem most tuti furdalna -, végig egy kis folyosón, aztán kopogtatás nélkül be az irodába. Nem csíptem, egy kis lyuk volt, legalábbis az én szememben, kényelmes, elegáns meg minden, de nem az én stílusom, Eli viszont egész dekoratívan festett benne. Legalább már tudom, miért ő tölt itt több időt, bár ha rászánnám magam, én is bele tudnék olvadni ebbe a közegbe. - Szia Eli néni! - köszönt egyből vidoran Anne és odasietett hozzá, míg én belöktem magam után az ajtót. - Sokkal jössz nekem még ezért - tettem le elé az asztalra a tálat, köszönés helyett.
*Amint elment az utolsó sms-em, ki is töröltem az üzenet láncot, csak úgy, mint mindig. Nem szerettem volna felesleges cécót. No meg olykor olyanról is esik szó, amiről nem kéne. Feltelefonáltam s lefőzettem azt a kávét, amit korábban emlegettem. Már mosolyogva vártam, hogy belépjen... A legjobb az új kamera rendszerben, hogy az irodában látom a monitorokon, hogy mi van fent, a parkolóban és a helység körül. Egy-kettő még a túloldalra is ránézz... Láttam ahogy megérkezett, ahogy azt is, hogy a folyóson közeledett. Bár szép munka, nincsenek holt terek. De valószínűleg nem is két forintjába került a másiknak, ahogy az újjáépítés sem. Viszont a kamerák sem kellettek ahhoz, hogy érezzem azt mikor megérkezik. Annere csillogni kezdtek a szemeim és a székkel kissé kifelé fordultam, ahogy a kis vakarcs felém tartott. Egy röpke pillanatra fordítottam tekintetem Corvinra, miközben a csöppség derekát megfogva húztam az ölembe és adtam egy puszit az arcára.* - Ha még egyszer nénizel... így fogom megenni Corvint. * Feleltem vigyorogva és ahogy az ölembe volt úgy csináltam mint aki épp megakarja harapdálni a kis nyakát. Nem, eszemben sem volt bántani, még csak véletlen sem. S nevetésem, a nyammogásom ezt el is árulhatta. De ennek ellenére élveztem. S bár Anne szeleburdi, de egy pillanatig sem féltem attól, hogy a kapálózásban megüti a hasam. Múltkor mikor "halálra" csikiztem nálam - amikor meghívtam őket ebédre -, akkor sem bántotta, még véletlen sem.* - Jól vagy Picur? * Néztem rá és szőke fürtjeit finoman a füle mögé tűrtem, mosolyogva. Corvin szavaira csak a szemeim forgattam.* - Látod milyen zsugori... neveld már meg egy kicsit. Különben meg, a futár díját megkapod. - vigyorodtam rá. - De ha már annál tartunk, hogy ki jön és mennyivel. Akkor jelentem, hogy egy nagyobb összeggel, Te nekem és semmi köze a fizetésemhez. * Böktem állammal egy fekete dosszié felé, melyben egy kivonat szerepelt. Tényleg egy nagy összeg volt átutalva egy Evelyn Klyer néven futó számláról egy férfinek. Akinek a neve nem lehetett ismerős a másiknak. * - Az a fickó aki figyelmeztet a razziákra, felülvizsgálatokra, ellenőrzésekre. Minden hatósági nyavajára... * Nem mentem bele, hogy mégis ki az a Evelyn Klyer. Reménykedtem benne, hogy nem kérdez rá. Sebi bejött a kávéval, persze kopogás után és csak letette az asztalra. Viszont érkezett egy üres pohár is, meg egy kanál. Mikor kiment folytattam, s Annet finoman letessékeltem az ölemből. Felállva a minihűtőhöz sétáltam és így láthatóvá vállt a ruhám is, melyben ott gubbasztottam. A jégkrémet kivéve belőle sétáltam vissza az asztalhoz, persze szabadon hagyva Corvin székét. Azért mégis csak a főnököm és biztos vagyok benne, hogy el is foglalta a helyét. Így én az asztal másik oldalára kerülve szedtem Annenek a jégkrémből. Nem vittem túlzásba, nincs már negyven fok.* - Viszont azon gondolkoztam, hogy nem ártana egy kiülős részt kialakítani hátra vagy egy külön termet, ami ki van építve a szag s füst elszívókkal a szabványnak megfelelően. Rengeteg dohányos vendégünk van és a hely színvonalához egyáltalán nem illik, hogy kijárnak a parkolóba meg az ajtó elé. Rontja az összképet... * Mikor kiszedtem csak ott hagytam a tálcán a jégkrémet s úgy fordítva a széket, hogy ne legyek háttal neki - szóval oldalt voltam - ültem le és vettem vissza Annet az ölembe, ha szerette volna. Ha nem, hát volt ott még egy szék, szabad a pálya és persze a jégkrémet oda adtam neki.*
A hozzászólást Evelyn Klyer összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 21, 2013 5:49 pm-kor.
Nem állhattam meg egy viszonylag szélesebb mosoly nélkül, azt, ahogy Eli az ölébe húzta Anne-t és eljátszotta, hogy megharapja, megeszi, a kicsi lányból pedig vidám nevetés tört fel, próbált kicsit elhúzódni, de amint vége lett a "támadásnak" márt bújt is vissza, de a gömbölyödő pocakra különös gonddal figyelt. - Igen! Te hogy érzed magad, Eli né... Eli? - javított gyorsan, majd nagyot szusszantott a nevelésemre és tehetetlenül széttette a karját. - Én próbálom, de nagyon konok, és ha megszidom, nem süt majd nekem sütit - biggyesztette le ajkát a magyarázat végére, majd kíváncsian felém fordult, mintha ugyan bármit is értene a pénzügyeinkből. Felvontam az egyik szemöldököm arra, hogy jövök neki, nem is kevéssel. - Nocsak - mormoltam, majd felvettem a dossziét, kinyitottam és aprólékos gonddal vettem szemügyre a kivonatot. Ha arról volt szó, hogy a zsebemből kifelé csörgött a pénz, akkor nagyon is érdeklődtem az anyagiak iránt. - Ó, akkor őt megbecsüljük! Míg ő a fagyit intézte Anne-nel én a papírokat tanulmányoztam, a szem sarkából láttam, érzékeltem, hogy másik székre ült le, s ha már felkínálta nekem a helyet az asztal mögött, nem voltam rest kihasználni, s letettem magam, a dossziét pedig becsukva az asztalra fektettem. - Ki ez az Evelyn Klyer? - kérdeztem tárgyilagosan, mert igaz, hogy bíztam benne, legalábbis abban, hogy olyannal nem dolgozna együtt, aki fecsegős, de minél többen tudnak valamit, az annál kevésbé van rejtve. Anne természetesen visszahelyezkedett Eli ölébe, s ott eszegette a fagyiját, próbált minél kevésbé feltűnni, csupán energiái vidám játéka és finom kis mosolya árulta el, hogy hiába ébredt hajnalban, attól még nagyon jól érzi most magát. - Jó ötlet - biccentettem. - Nem terveztem külső kerthelyiséget, viszont az újjáépítés és az új biztonsági rendszer egy kicsit visszavetett, ha a külső helyiség költségkímélőbb, akkor egyelőre az lesz. Aztán ha visszajött a kiesés, akkor majd lehet komolyabb átalakítás is. Ha lenne még plusz száz év mögöttem, lehet, hogy a drágább kivitelezés se kottyanna meg, de mivel a spórolós, félretevős életmódra csak Anne óta álltam rá, így koránt sincs akkora vagyonom, mint a koromból kifolyólag akár lehetne is.
*Anne nevetése kissé felélénkített. Kár, hogy ezt nem tudtam a terhességre fogni. Hisz ez korábban is így volt. Ejnye... milyen már, hogy nem vagyok egy kegyetlen akárki? Sosem voltam, az más, hogy mit látnak. Bár tény, hogy nem is voltam azaz érzékeny lélek mint a többség.* - Kicsit fáradtan és éhesen. De ez leginkább a baba miatt van. Alig várom már, hogy kibújjon. * Mosolyogtam a kicsire kedvesen, majdhogynem szeretettel. Imádtam a kicsit. De mikor Dun konokságáról beszél tekintetem a férfin állapodik meg, ahogy megsem próbálom elrejteni széles vigyorom.* - Az. Ejnye... zsarol? Hát szééép... de egyezzünk meg valamiban. Nyugodtan szídd meg ha úgy gondolod, hogy buta. Ha pedig nem süt neked, csak szólj nekem és majd sütök én. Igyekszem megtanulni a kedvedért. De hééé... betudja kapcsolni Ő is a sütőt? * Vontam össze a szemöldököm morcosan. Mikor nálam volt hagyta, hogy szórakozzak meg leírást olvassak, aminek se füle, se farka nem volt s végül x idő szenvedés után Anne mutatta meg. De nem éppen azért tanácsoltam Annenek, hogy szidja meg Corvint ha úgy véli, hogy buta, hogy a férfit idegesítse. Anne kicsi, sok mindent nem ért, hogy mit és miért kell. Azonban ha olyankor szidja meg Corvint, ami neki butaság, azonban az még sem az ha felnőtt fejjel nézzük... biztos vagyok benne, hogy Corvin elmagyarázza neki. S így Anne tanul, még ha nincs is a szájába rágva. Ez pedig hasznos. Lány. S pont ezért nem lesz biztonságban ha nagyobb lesz. Tudja megvédeni magát, tudjon gondolkodni és véletlen se nőjön fel álom világban. Bár ez Corvin mellett... kicsi az esély rá. Bár annak is az volt, hogy engem valaha is érdekelne bárki sorsa az apámén kívűl. S láss csodát, itt van Anne. Dun láthatta a tekintetemben, hogy ez nem az Ő bosszantására megy és nem ellene cukkolom Annet. S mivel ismer, s Ő is hasonló mint én, így biztos, hogy érti, hogy mit rejtenek a szavaim. A belekérdezésére csak szusszantam egyet. S mikor helyet foglaltam, Anne az ölembe kötött ki egy kicsit elgondolkodtam. Míg beszélgettünk finoman simogattam a kicsi hátát végül egy mélyet sóhajtva nyúltam jobb kezemmel - amin ott volt a seb a karomon, amit összevarrt nem rég, bár a varrat már nem volt benne -, intettem, hogy fordítsa felém a laptopom.* - Az egyik kávé a tiéd... * Jegyeztem meg, s ha felém nézett a kép. A böngészőbe beírtam a "Matthias Klyer" nevet és egy csomó képet, cikket dobott be találatnak. Az egyik átfogó cikket megnyitottam s felé fordítottam vissza. Tekintetem némi aggodalommal pillantott Annere. Tudom, hogy Corvin függő a leányzó, de gyerek. Fecseg. Akaratlan is. Ha Corvin megnézte, akkor láthatta, hogy bár itt a fagyban nincs érdekeltsége. De London, New York, Manhattan, Görögországban több városban - Kréta, Rodosz -, Franciaországban is van étterme. Ezek egy láncot alkotnak, ami elég szépen ki van épülve. Vagyonát hírből sem tudják megbecsülni. Papa őszes feje vidáman mosolygott, de csak halványan fedezhető fel benne a vonásaimból. Anyám lánya vagyok... latin vérem örököltem leginkább. De ez nem változtat azon, hogy az apám egy sikeres üzletember és a legjobbak közt van nyilván tartva.* - Az apám... és... tiszta. Így nincs összefüggés... megbízható, de mindig a legrosszabbal kell számolni. Fecsegni nem fog, mert tudja, hogy nem érdemes megtennie. Viszont ha lebukik felülvizsgálják még az alsógatyáit is. Így viszont nincs összefüggés köztem, közted és az Orfeum között vele. Evelyn Klyer érdekeltségei viszont nem Alaszkában vannak. Így tisztasor, hogy bármi miatt is érkezett az utalás, annak semmi köze a simlis dolgaihoz. Pláne, hogy Evelyn tiszta és soha nem tette be a lábát Alaszkába, még a környékére sem. Még csak egy gyorshajtása sincs és egy időben részt vett a jótékonysági eseményeken. Ha rákeresel talán még találsz pár régebbi cikket, vörös hajjal. *Vagyis természetes hajból készült parókával. Sosem nyúltam volna a saját természetes hajamhoz. De a látszat kell s már régóta így megy. Evelyn nem én vagyok, csak a név az mely a sajátom, melyet születésnél kaptam. De az a lány meghalt. Viszont a legfrissebb cikk is 6 évnél régebbi, ami csupa találgatás, hogy ugyan miért jelentettem be, hogy nem jelenek meg több rendezvényen. Legalábbis olyanon nem, melyre a média is bejáratos. Elvonultam, még akkor sem szerettem ott lenni. Így kevés cikk vagy kép található rólam. Pusztán csak a kötelező körök, melyekre szükség volt Apa miatt. Viszont ha megleste a képeket is a Papáról, elég sok képen egy velem egykorú fiatal, csinos szőkével van.* - Csak BB tudja... meg most már Te. Ha nem baj, de ha igen, akkor is szeretném ha így is maradna. Szóval az átutalást a fizetésemmel kérem. * Utaltam arra, hogy nehogy eszébe jusson bármit is küldeni arra a számlaszámra, ha csak én nem kérem meg rá, hogy oda. Utolsó szavain viszont elmorfondíroztam. S közben megpusziltam Anne buksiját és egy pillanatra ott is maradtak az ajkaim, s Corvint kémleltem leplezetlenül.* - Költség kímélőbb... azonban ha úgy vesszük nem árt mind kettő, tekintve, hogy nyáron az jó. Viszont a tél jön... a belső kéne, ha csak nem akarod kizavarni az öltönyöseid a szivarjukkal a fagyba. - billentettem oldalra a fejem s pár pillanatra elhallgattam. - Hmm... mit szólsz egy olyanhoz, hogy; Ugyan úgy, mint eddig kifizetem az Orfeum dolgait, akár csak az Arms Trade-ét. Eddig is elrendeztem és csak egyben nyújtottam be a számlát. Szóval... Ne, ne vágj közbe... hogy nem kell könyöradomány. Hadd fejezzem be. - emeltem fel a kezem, hogy hallgasson egy kicsit, mielőtt még itt büszkeségi hepajt csinál. - Megcsináltatom, annyi, hogy... most késel a visszautalással míg nem jön vissza a pénzed. 1-2 nap vagy 3-4-sok hónap nekem nem oszt és nem is szorozz. A fizetésem ugyanúgy bevétel, ami az én kiadásaimmal bőven fedezi egy hónapom. S láttad amit... s nem is kell a Papához fordulnom miatta. Az én nevemen van a jó része, meg még pár "apróság". S, szerintem kiegyezhetünk annyiban, hogy a kiadott végösszeg 5 százalékát még rádobod. * Igazából az utolsó mondatom csak azért volt, hogy tényleg ne érezze könyöradománynak vagy csináljon belőle hiúsági kérdést. Ha úgy vesszük, akkor profitálok belőle, bár tény, hogy nekem speciel fel sem tűnne azaz összeg. Legalábbis fizikálisan, az más, hogy viszonylag fejben tartom az anyagi hátterem s kerekítve meg is tudnám mondani, hogy melyik számlámon mennyi összeg van jelenleg. Ugyanis három van. Elionore és Evelynnek kettő, melyből az egyiken anyám öröksége lapul amihez csak egyszer nyúltam hozzá. Apró simításaim nem álltak meg Anne hátán s jó volt így, még csak a kávémért sem nyúltam.*
- Hoztunk neked vacsit! - nyújtotta felé egyből a gyros tálat Anne, kedves mosollyal megtoldva. - Jó! - csillant fel a szeme arra, hogy ha én nem, akkor majd Eli süt neki. Éretelek én, Eli, de azért nem kell nagyon adni alá a lovat! Megráztam a fejem, de kivételesen nem tettem szóvá a dolgot, én is azt szerettem volna, ha Anne erőssé válik mind fizikailag, mind lelkileg, legfőképp lelkileg. Az eszével nem lesz gond, okos gyerek, jó alapanyag, csak a formálását nem szabad elrontanom. Felé fordítottam a gépet, marha kíváncsi voltam, hogy mit akarhatott, hogy ki, mi lehetett Evelyn mögött. - Köszönöm - mondtam, s el is vettem az egyiket, míg ő a böngészőt bűvölte. Belekortyoltam a friss kávéba, a bögre pereme fölött viszont végig fürkésző tekintettel méregettem Elit. A Tökmag nem különben, neki ott volt a kísértés is, hogy azt is meglesse, mit pötyögött a nő, de elég volt egy pillantást vetnem rá ahhoz, hogy inkább újból a fagyiba merüljön. Értette már ezt a pillantást, elégszer látta ahhoz, hogy tudja, mit jelent. Nem haragot, elutasítást, szidást, hanem óva intést. Van, amihez még egyszerűen kicsi, és nem abban az értelemben, hogy nem fogná fel, hanem abban, hogy rá nézve veszélyes lehet, amit megtud. Most mindig velem van, de lesz olyan is, mikor magára hagyom. Bármennyire is szeretném, ha ez másképp lenne, mégsem áltathatom magam azzal, hogy meg tudja védeni magát. Az eszmefuttatásom végére a gép ismét felém néz, én pedig homlok ráncolva néztem a képernyőn feltűnő férfit. Belekattintottam cikkekbe, nézegettem a képeket, s közben hallgattam Elit... Evelynt. Nem kérdeztem, hogy miért mondta el, azt hiszem, tudtam magamtól is, csak furcsa volt ezt elhinni. A legfrissebb cikk, amit találtam - ahol Eli is ott volt -, az is hat évvel korábbi, utána mintha elvágták volna. Mit is írt az SMS-ben? Öt-hat éve gyötrik az álmok... Letettem a bögrém és szórakozottan simogattam egyik ujjammal az alsó ajkam, ahogy a vörös hajú lányt néztem. Mindenkinek megvannak a maga kísértetei. - Meglesz - bólintottam mind az átutalásra, mind a hallgatásomra, majd magam elé húztam a gépet és írni kezdtem. - Van tuti biztos e-mail címed? Küldenék valamit. Ha mondott, akkor elsőnek azt írtam be, majd jött a tárgy, aztán az üzenet része, de közben figyeltem arra is, amit az orfeum lehetőségeinek bővítéséről beszéltünk. Ki mondta, hogy a nők kiváltsága a több dologra figyelés? Jó, hogy leállított, mert tényleg készültem leállítani a könyöradományról, fel is függesztettem a gépelést, míg pár végtelenül hosszúnak tűnő másodpercig farkasszemet néztünk. Csettintettem egyet a nyelvemmel bosszúsan, aztán nagy levegőt vettem, amit lassan kifújtam. Egyáltalán nem voltam elragadtatva ettől, de igaza volt a belső helyiséget illetően, télre nem pakolhatjuk ki a bagós nagykutyákat - illetve kipakolhatjuk, csak az veszteséges lesz a háznak -, szóval most nadrágszíj behúz. - Rendben, legyen így. - Mintha egy undok varangyos békát nyeltem volna le. - Így viszont akkor minél előbb nekilátunk, hogy mire bejönnek a kemény fagyok, bent is pöfékelhessenek. Te meg egyél, ha már idehozattad velem a tápod! - morogtam, ha még mindig érintetlen lett volna a tál, vagy látványosan felfüggesztette volna az evést.
"* Kicsi Anne válaszára és a felém nyújtott tálra hálásan mosolyogtam rá, bár tudtam, hogy nem az Ő érdeme. Ennek ellenére mégis.* - Tudom, köszönöm. De figyelj csak, fordulj így egy kicsit és akkor tudok közben enni én is. * Igazítottam kissé féloldalasra a kislányt, hogy hozzá férjek fél kézzel a tálamhoz. Egy pillanatra a tekintetem egy pillanatra a saját evőeszközeimért kiáltottak, de végül csak beértem a kapott műanyag villával. * - S ha már a hozott dolgoknál tartunk... a főnyeremény is megvan? * Somolyogtam Corvinra, ámbár szavaim látványosan Anne felé irányultak. Persze, tudtam én, hogy a kicsinek valószínűleg fogalma sincs arról amit "kértem" még sms-ben a másiktól. Viszont tekintetemben furcsa csillogást lehetett felfedezni. Én sem tudtam hova rakni s nem is akarom. Bár azt tudom, hogy semmi köze a szexhez.* - Apád azt mondta, hogy vesz nekem egy tiarát. Mit szólsz, ha én azt lepasszolom neked? Behajthatod rajta. * Suttogtam Anne fülébe, bár tudtam, hogy Corvin hallja s tekintetem elsem engedte a hímét. Melyben ott volt némi... csipkelődés, öröm és csalafintaság. No meg gyerekes összeesküvés. Láttam Corvin ingatag fejét s a látványos hallgatását is. De csak a vállaim vontam meg halványan, miközben enni kezdtem. Ezzel jeleztem, hogy; egyszer meg kell lennie ennek is s inkább Ő tegye mint más. Mondanám, hogy inkább Ő mint Én. De nem értek a farkasok neveléséhez pláne nem a nemlétező elveikhez. S eszemben sincs belenyúlkálni Annebe. Semmi jogom hozzá. Ettől meg... lássuk be, azért fontosabb az életem, még ha a kicsinek nem is lenne hátránya belőle. Étkezésem csak időszakosan szakítottam meg, mikor beszéltem vagy épp gépeltem a másiknak. De aztán folytattam is, tényleg éhes voltam. Nem poénból hozattam kaját vele. Viszont ahogy az ajkát kezdte el simogatni szemöldököm összevontam és kételkedve néztem a másikra. Valamiért sejtettem, hogy nem hagyja ki, hogy az én nevemre is rá keressen. Jajj istenem, ne... * - Verd ki a fejedből. Nem létezik. Meghalt. Még ha nem is hivatalosan. Nem fogom használni, maximum felhasználni és azt is csak akkor ha nincs kockázat. Melletted ez nem garantált. * Ingattam meg a fejem két falat között. Nem tetszett Corvin gondolkodása és szórakozottsága. Valamiért rossz előérzetem támadt Tőle, még ha imádtam is a férfit és az életem raktam volna a kezébe. Az email címre csak még inkább kételkedni kezdtem, de csak oldalra biccentettem a fejem. * - Van. Nyisd meg a gmail fiókot és kiírja a gép. Onnan kitudod másolni. * Adtam meg a választ azért. Sosem hagyom bejelentkezve. S erre kapom a személyes és a céges szarokat is. Az éttermekből is, a Papától is és persze Balázstól is. Minden egy helyen, sokkal áttekinthetőbb és mindig esik szó olyanról, amihez kell a fix cím. Ez, az volt. Persze feltörni semmit sem lehetetlen, azonban... ezért lehet jelszót változtatni amit olyan két naponta meg is teszek. Tekintetét álltam s nem is igazán érdekelt, hogy mit gondol erről az egészről. Tudtam én anélkül is, nem véletlen állítottam meg, még mielőtt szólt volna akár egy szót is. Barna íriszeimben ott volt a makacsság, az elhatározás és amúgy is, csak végig kell hallgatnia.* - Nézd, csak azért nincs saját üzletem, mert támadható pont és sok információt tárol rólam és a környezetemről. Én nem engedhetem meg magamnak, hogy ilyenem legyen. * Szóltam közbe a némaságba, hogy fogja már fel végre, hogy csak segíteni akarok és nem mellesleg szeretem is csinálni. Csak épp teljesen más oka van annak, hogy nem "büszkélkedhetek" sajáttal. Nincs is gyenge pontom, csak a Papám. Balázs nagyfiú, tudd vigyázni magára. Pont nem Ő lesz a gyenge pontom. Sőőt... Ő csak kis plusz számomra. Viszont ahogy belement elnevettem magam. Ezt a pofát...* - Vazeg... mint aki elrontotta a gyomrát és épp kikívánkozik a vacsija. Jólvanna... eszek, eszek. * Fordultam vissza a kajámhoz, azonban nem bírtam csendben maradni a csöppség felé fordultam fél szemmel.* - Corvin mondta, hogy szeretnéd meghallgatni a hasam és azt is, hogy mikor rúg. Az utóbbiban annyi a probléma, hogy nem mozog a kicsi csak ha mérges vagyok. De ha nem baj, kihagynám. Bár, ha most azonnal szeretnéd, felmehetek szét nézni, már egy órája nem voltam fent, biztos találok valamit vagy valakit aki felbosszant. De az nem egészséges. - mosolyodtam el halványan. - Viszont, BB-nek mozog ha beszél. Mit szólsz hozzá, ha legközelebb megyek a Hotelbe hozzá, akkor szólok és megfoghatod? Viszont hallgatózni most is tudsz és képet is tudok mutatni. Ha most jó neked is. Apa biztos csendben marad addig, ha megkéred. Ja és ha minden igaz, akkor megyünk a picurimnak vásárolni még mielőtt megszületik, hogy rendben legyen minden. Bár, még nem bólintott rá... Szóval? Eljössz velem? * Pillantottam a férfire aki valószínűleg gépelt még ekkor el is mosolyodtam.* - Szerelmes levelet írsz? Nem kell megkérni a kezem, bár... Vacak, mit gondolsz... Kéne már Apunak egy feleség? *Vigyorodtam el és persze, hogy csak Corvint akartam cukkolni. S valahol mélyen reménykedtem, hogy nem trappolok valami gyenge pontra Annenél. Corvin lelki világa nem annyira érdekelt, de a kislányé igen. S pont ezért ha Corvin csak egyetlen mozdulattal, száj rándítással, pillantással a tudtomra adta, hogy nem kéne. Elhallgattam és nem fejeztem be Annehez a szavaim. Elég jól ismert a férfi ahhoz, hogy tudja, hogy mit akarok mondani, kihozni. S én is őt, ahhoz, hogy tudjam mikor kell befogni. Általában nem szoktam, de most igen ha úgy alakul.*"
- Hogyne, a farzsebemben lapul - bólogattam nagy bőszen, ám unott ábrázatom és a hangsúlyom nem épp támasztotta alá ezt a nagy bólogatást. - Komolyan? - nézett fel nagy szemekkel Anne Elire, majd rám, mire csak szusszantottam egyet, s ő már tudta, hogy nyert ügye van. - Ha ügyes leszel, beszélhetünk róla. Erre már vigyorgott, amit nem állhattam meg egy halvány mosoly nélkül. - A nem-létező nem árthat, nemde? Ahogy a holtak se, szóval... - vállat vontam, de nem írtam be a nevét, ezt viszont neki nem kellett tudni, helyette a gmailt nyitottam meg. Annyira viszont ismerhetett, hogy tudja, ha rá is kerestem és meg is néztem, akkor se adtam jelét sem döbbenetnek, sem semmi egyébnek. Pókereznem kéne, néha az az érzésem, kár, hogy ahhoz szerencse is kell, ami nem sokszor jár felém. Értettem én, hogy segíteni akart, de én meg irtóztam minden ilyesmitől, csigeri ellenállást mutattam, amit egyedül a józan ésszel tudtam legyűrni, s azzal se egykönnyen. Hiába, a fene nagy büszkeségem és makacsságom... - Tényleg szabad? - kérdezett vissza Anne a pocakhallgatásra. - Szeretnék hallgatózni, meg képeket nézni - nézett Elire lelkesen mosolyogva, s ha biztos volt a dolgában, odahajolt, alsó ajkát pedig beharapta, úgy koncentrált, még a szemét is lehunyta. - Hallom... - suttogta kis idő múlva, mintha a pocaklakó épp aludna és attól félne, hogy felébreszti. - Kisfiú, vagy kislány? Hogy fogjátok hívni? - A vásárlásra egyből rám kapta a tekintetét Anne és kérlelőn nézett, ezt csak azért vettem észre, mert a kérdésre rájuk pillantottam. - Törzsvásárlók leszünk a plázában - ráztam meg a fejem, s mindezt vehette egy igennek is. Épp a kávémba itta, mikor kérdezett a szerelmes levél felől, ezt csak egy szúrós pillantással jutalmaztam, viszont mikor Anne-t kérdezte a feleséges dologról, prüszkölve kiköptem a feketét, Anne pedig megütközve nézett Elire, mintha a nő megbolondult volna. Aztán kinevetett engem. - Van egyszerűbb módja is a legyilkolásomnak - mondtam, miközben zsebkendőt vadásztam ki a fiókból - amiben ott lapult egy stukker -, és a kávécseppeket kezdtem feltörölgetni az asztalról. - Nem kell ennyi strapa hozzám. De, feleség, még csak az kéne! Amber elég volt egy életre, azóta meg látom, kit mibe visz az asszony, meg a komolyabb kapcsolat, köszönöm szépen, én ezeken már átestem, nem hiányzik, nem kell az ismétlés. Na, de térjünk vissza lényegre... illetve visszatértem, miután elküldtem a szép hosszú e-mailt és lecsuktam a laptopot. Az asztalra könyököltem, ujjaimat összefűztem és azokon támasztottam az állam, úgy fürkésztem Eli vonásait. - A bővítésre és a kölöcsnre visszatérve: egyezzünk ki abban, hogy a felét állod, a másik felét visszakapod kamattal együtt, amint amúgy állunk anyagilag. Emellett, nem hiszem, hogy ezt mondom, de fizetésemelést kapsz. Nem, nem emiatt, eleve akartam már adni, sok plusz munkát végzel és nagyban megkönnyíted a dolgom, valamivel honorálni szeretném. Ha belement mindebbe, akkor azt hiszem, meg is voltunk mindennel. - Az e-mailt majd otthon olvasd, oké? - kértem/kérdeztem komolyan.
- Hmm... megnézhetem? * Csillantak fel íriszeim Duncan szavaira. Ha a farzsebében van, rajtam ne múljék, kiveszem én onnan. Már ha hagyja, hogy megtegyem. S miért ne hagyná? Azt nem tudom, de íriszeimben bizony volt valami a játékosság mellett. Valami megmagyarázhatatlan jó kedv és önfeledtség. Míg Ő a dolgával foglalkozott, én bizony csak Annehez beszéltem. De Corvin mosolyát elkaptam melyet a kislánynak intézett és az enyémre is azt csalt. Faramuci mi? Utáljuk egymást de valahol mégsem. Évődünk, ugratjuk, bosszantjuk... de pont ettől szép s pont úgy, hogy egyikőnk sem akar semmit a másiktól.* - Tényleg Anne... Ha korábban tudom meg, akkor már korábban is szabad lett volna. De legközelebb nekem is szólhatsz ám, hogy szeretnél valamit. * Ahogy leszállt a kislány, igyekeztem a légzésem normalizálni, szándékosan felvéve egy bizonyos ritmust, mely így a szívverésem is egy ütemre állította. Mielőtt még lehajolt volna, mutattam neki az ujjammal, hogy várjon egy picit.* - Hallod ezt a nagyobb, erősebb dobbanásokat? Na az a saját szívem... Gyere... * Ha fülelt a kicsi, akkor egy sokkal gyengébb, halkan s kisebb dobbanásokat hallhatott, ámbár sokkal szaporábbat. A kicsi szíve mindig gyorsabban vert mint a sajátom, de ez így van rendjén... állítólag. Míg Anne hallgatózott, ujjaim a haját simogatták s játszottak a tincseivel. Viszont íriszeim a másik arcát kémlelték, hogy megtudhassam, hogy mit csinál. Azonban ahogy meghallottam Anne kérdéseit csak sóhajtottam.* - Jobb kérdéseid is lehetnének... Nem tudom, hogy fiú vagy lány, mert nem mozog és nem fordul úgy. A neve meg... ha lány, akkor Duncan. - fojtottam el a nevetésem. - Komolyra fordítva pedig nem tudom. Nem gondolkoztam ilyesmin... Fiút szeretnék, de hát... BB nem akarja a nevét adni. Így majd nem tudom... * Vontam meg a vállaim tanácstalanul. Tényleg nem nagyon agyaltam ilyenen. De talán itt az ideje. Viszont Corvin belement a vásárlásba és némi hálával mosolyodtam el.* - Hát... velem legalább nem menyasszony ruhát kell vásárolni. S legalább valaki mutatja az utat is és nem kell bolyongani. Egyszer sem jártam még a helyi plázákban. Neten intéztem... * Ingattam meg a fejem és jött is a slussz poén, a szerelmes levelem no meg Anne felé intézett kérdésem. Anne arcát elnézve, Corvin köpésével karöltve... hát a nevetésemtől csenget a szoba. Könnyed, jó kedélyű és még a könnyem is kifolyt a szemem sarkából amit a kézfejemmel töröltem le, ahogy igyekeztem moderálni magam. Hát na... így kell megnevettetni.* - Ugyan már... az akkor lenne, ha azt kérdeztem volna Anne-től, hogy mit szólna hozzá, ha én lennék a feleséged. * Ingattam meg a fejem még mindig vidáman, azonban tekintetem Anne íriszeit elkapva ösztönöztem kis ugratásra. Szálljon csak be ugratni az apját. Bár erre az opcióra némi felháborodásra számítottam. Én meg Ő. Még viccnek is rossz. Viszont ahogy a fizetés emelésre kerül szó csak felvonom a szemöldököm. Hát ez meg mi? Most érezzem magam megtisztelve vagy épp megbecsülve? Enélkül is tudom, hogy bár nem mutatja de örül annak, hogy itt vagyok neki és ha úgy vesszük meg is becsül. Merte volna másik alkalmazott megkérni, hogy hozzon neki enni vagy akár bármit is. Apróság de nekem mégis jól esik. De csak azért mert tudom, hogy nem az a fajta. * - Amíg nem veszel semmibe és képes vagy meghallgatni avagy belátni, hogyha igazam van addig nincs mit honorálnod Corvin. De nem én fogok ellenkezni az emelés ellen, legalább Balázs sem vetheti a szememre, hogy sokat melózok. * Vontam meg a vállaim és most a szavaim csak és kizárólag a munkára és azzal kapcsolatos dolgokra vonatkoztak. Semmi köze nem volt ahhoz, amikor meglátogattam az otthonában.* - És ha már nála tartunk... nem örült a múltkori látogatásomnak nálad. Próbáltam megértetni vele, hogy miért volt erre szükségem és, hogy biztonságban voltam, voltunk az Ő mércéjéhez. De... nem lepődnék meg, ha a szavaim megint süket fülekre talált volna s az emlékeimre is tett volna magasról és nem érti meg, fel sem fogva, hogy mi lett volna ha nem megyek el hozzád. * Most először kezdet bennem valami éledezni, amit már azonosítani sem tudtam. Nem értettem, hogy mi ez de nem is akartam. Némi sajnálat lehetett a tekintetemben, mert nem akartam a másikat bajba keverni.* - Duncan... neked... szóval tényleg nem származik ilyenekből bajod vagy hátrányod? Nem tudom, hogy... szóval nem láttam még Balázst úgy, ahogy alap esetben a munkájában, rangjában viselkedik vagy köztetek. Nem tudom, hogy mennyire keveri a magán dolgát, jelen esetben, hogy csipi a csőrét az, hogy milyen jól elvagyunk a magunk módján, a belső dolgaitokkal. * Kérdeztem rá kerek perec, hogy mennyire hátrány neki az, hogy elég sokat találkozunk, lógok vele és még ennek fejében kedvelem és megbízom benne. Nem akartam neki plusz kellemetlenséget, hátrányt. S szavaim nem kémkedés volt, nem érdekelt a belső dolgaik csak ez.*
Küldtem egy lesújtó pillantást Elire, jelezve, hogy ne is álmodjon a farzsebemről. - Rendben, Eli és köszönöm szépen! - mosolygott fel rá őszinte lelkesedéssel és hálával Anne, majd fülelt és hümmögött, mikor Eli magyarázta, hogy mit hallhat, mire kell figyelni, melyik hang micsoda. - De a Duncan fiú név - ráncolta a homlokát értetlenül, majd rám pillantott. - És ha nem Duncan az apukája, akkor miért az ő nevét kapja és miért akkor, ha lány lesz? Nem értem. Apu lány? Teljesen össze lett zavarva szegényem, amin már csak vigyorogni tudtam. Amit ő megtanult egyszer, az számára szinte szent és sérthetetlen, megmásíthatatlan volt még, legalábbis az ilyen tények, mint az, hogy a Duncan fiú név, és hogy én fiú vagyok. Ezzel a pár szóval viszont láttam, hogy kiégett a biztosíték, és fogalma sincs, hogyan lehetne egy lánynak fiú nevet adni. - Ha Bognár nem csinál belőle ügyet felőlem mehetünk - vontam vállat. Aztán leköptem a feleséges dologra a gépet, Eli meg kinevetett minket, hát szép, mondhatom. Csak morgolódtam az orrom alatt, de kivételesen nem voltam igazán bosszús, azt hiszem először hallottam nevetni, ilyen jóízűen legalábbis biztos, s pont ezért nem is igazán nehezteltem. Nehéz rólam elhinni, de örültem, ha jókedvű emberek vettek körül és nevettek, mert így nyugodtan hozhattam a formám és a negativitásommal tartottam egyensúlyban a világot. Ámen. - Na-na! Ne vessük el a sulykot, így is elég vad az elképzelés, ha veled állnék össze, két hét - jó esetben - és mindketten holtak lennénk. Anne felszusszant, s ijedten nézett egyikünkről a másikunkra, mintha azt mondtam volna, hogy halálos betegek vagyunk. Érthető okokból a büdös életben többet nem akart számára kedves személyeket elveszíteni, csak az a baj, hogy nekünk a saját életünk nem sokat ért és nem is arról voltunk híresek, hogy féltenénk az irhánkat. - Képtelesen értettem, Tökmag - nyugtatgattam a hazugsággal, amit nem is hitt el teljesen, így csak egy szomorkásabb mosolyra húzta a száját és fészkelődött kicsit Eli ölében. Jó, tudom, az emelés a korábbi anyagi probléma fejtegetés után furának tűnhetett, de azért egy nagy összeget egyszerre kiadni megterhelőbb, mint valamivel emelni valaki fizetését, s még ha nem is volt rászorulva, vagy nem volt ez szükséges ahhoz, hogy tudja, mennyire tartom a munkáját, a segítségét. Ebben pedig a szavai is megerősítenek, s már vonnám is vissza, de persze nem hagyja, mire csak megrándul a szám sarka. - Próbáld meg csak elfogadtatni vele. Nem kell megértenie, csak fogadja el, mindkettőtök érdekében, szerintem. Éreztem, hogy valami nincs rendben, furcsa volt a felőle áradó hangulat, érzés, a nevetéséhez hasonlóan ilyet se tapasztaltam még felőle, éppen ezért homlok ráncolva figyeltem, miután lecsuktam a gépet. Meg mertem volna kockáztatni, hogy aggódik egy egészen kicsit, ha ugyan képes lettem volna bárkiről ezt feltételezni magammal szemben. Aztán szép lassan kibújt a szög a zsákból. - Nem csípjük egymást, nem könnyíti meg a dolgom, de ennek a mostani felállásban örülök, mert egyáltalán nem elfogult velem szemben. Követel, viszont nem szemétkedik, így biztos lehetek abban, hogy ha esetleg valamikor bármit is szól mellettem, azt kiérdemeltem. - Felálltam és odaléptem hozzájuk. - Ismersz, ha akkora hátrányom lenne abból, hogy "jól elvagyunk", akkor rövid úton felfüggeszteném ezt. Intettem Anne-nek, hogy ideje lesz menni, hiába volt olyan éber, ismertem és tudom, hogy az éjjel kelés és jövés-menés csak rövid ideig tart ki nála. - A párod nem kezdő és nem véletlenül van ott, ahol, higgy nekem. - Ó te jó ég, elismerem BB! Hozzon valaki egy lázmérőt és hívják az ügyeletet! - Külön tudja választani a dolgokat. Ha nem, biztos lehet benne, hogy az elsők között leszek, aki ezt észre veszi és akkor szóvá teszi, mert én már csak ilyen aranyosan odafigyelek a másikra. Amint Anne lekászálódott Eli öléből, felkaptam, a sejtésem pedig beigazolódott, egyből a vállamra döntötte a fejét. Valakinek hiányzik az ágya... - Megyünk mára, neked meg küldtem valamit, de majd otthon nézd meg, nem akarom, hogy esetleg valaki rád nyisson itt közben és neked is jobb, ha nyugisan végig tudod olvasni. Nem mondom, hogy ha kell valami, szólj, mert ezt felszólítás nélkül is megteszed, sőt, akkor is szólsz, ha semmi nem kell, úgyhogy... - vállat vontam, de nem voltam bosszús. - Jó éjt! - köszöntem el. - Pápá, Eli! - motyogta Anne, s integetett is neki, miközben fáradt mosolyra húzta a száját, aztán ásított egyet.
Kimentünk, aztán vissza a hotelbe, út közben azt pörgettem magamban, hogy vajon mit fog reagálni arra Eli, amit megírtam neki, reméltem, hogy semmit, bár ha előbb nem is, legközelebbi személyes találkozásunkkor valószínűleg úgyis meglátom rajta, hogy változott-e valami.
*Igazából nem maga a pillantása volt az, ami... akármi. Hanem maga a tény, hogy nem engedi csillapította az íriszeim csillogását. Bakker, nem megd*gni akartam, csak meg fogni a seggét belenyúlni a zsebébe. De vidámságom, játékosságom ezzel kissé visszább vett magából s inkább Annere figyeltem. De az meghökkentett, hogy egyetlen mondattal mennyire összezavartam a kicsit s félő, hogy ez a döbbenet az arcomra is kiült. Tekintetem Corvinra villant valami segítségért, de Ő csak mosolygott. Hát kössz... Na ebből mássz ki Elionore.* - Duncan. Egy férfi név. S nem csak akkor lehet valakinek a neve Duncan ha Corvin az apja. Ahogy Anne keresztnevű lány is több él a földön, mégsem vagy az anyukájuk. Ami Corvin nemi indentitását illeti... eléggé fiúnak néz ki. De ez csak a látszat... sose hagyd, hogy megtévesszen. * Kacsintottam a kicsire és oké, akadt benne némi okító célzat is amit biztos már hallott korábban a Kicsi. Legalábbis bíztam benne, hogy nem újdonság ez számára. Viszont, mikor a vásárlásra került sor és bedobta a zárómondatát a maradék kedvem is elment, s ültömben feszültem meg a székben, még az ujjaim is abba hagyták Anne simogatását ahogy a meleg barna íriszeim sötétebb, ridegebb árnyalatba fordultak s Corvint nézték.* - Többre tartottalak mint Jesset és Dylant. Ő farkas, de Én nem. S ha még az is lennék, önáló akaratom van amit ha tetszik, ha nem de kénytelen elfogadni. Ha nem akar mehet másfelé. Szóval nekem ne tegyél semmit sem BB-től függővé, pláne ne ha ilyen apróságról van szó. Jössz, vagy nem. Ennyi volt a kérdés, kérés Corvin... ne bonyolítsd túl. Feltételeket meg elég ha máshol szabsz. * Húztam a számat némi mosolyszerűségre aminek köze sem volt hozzá valójában. Gyűlöltem, ha valamit tudtam igazán, szívből gyűlölni az ez volt. Mikor minden mozzanatomban felbukkant Balázs neve és a slussz poén, az engedélye. Pelenkázni kell még vagy mi a franc? Eddig Dun volt az egyetlen aki tett rá magasról, akinek nem az volt az első kérdése, hogy; BAlázs tudja, hogy itt vagy? Balázs megengedte? Balázs, Balázs, Balázs... jelenleg a Pokolba kívántam ezt az egészet s magam is, mert akkor elmentem abba a hülye hentes üzletbe s nem küld el annyival, hogy nem, nem tudok segíteni. Most már mindig ez lesz? Viszont ezt egy kicsit elűzte a köpködése melyre felnevettem és még feleltem is a szavaira, minden él vagy irónia nélkül. Viszont a szavaira csak egy széles vigyor került az arcomra.* - Engem az érdekelne, hogy melyikőnk dobná be hamarabb a kulcsot. * Éreztem Anne változását és pillantásom lerévedt rá, kezem pedig újra simogatni kezdte. Corvin válaszára a homlokom ráncba szaladt. Mivan, dajka mesékkel altatja a gyereket. S bakker, még csak el sem hiszi Anne azt amit mond. Ha nincs meg a bizalom, cseszhetik. Most még okés, de Anne lesz nagyobb is.* - Apa úgy értette, hogy ha mi ketten együtt lennénk, az úgy végződne ahogy mondta. Azért mert én emberként kevesebbet bírok, nem is gyógyulok fel mindenből, de ennek ellenére vagyok olyan konok, makacs, dacos, nagyszájú, önálló, akaratos és harcias mint apád. S ha összetűzésünk lenne annak nem volna szép vége. Márpedig minden kapcsolatban van összetűzés. BB például udvarlásként eltörte a két felkarom. - vontam meg a vállaim, bár biztos emlékszik rá a kislány, voltam bent akkor is az üzletben csak épp nem dolgozni és persze nem is mondtam többet, csak annyit, hogy baleset volt. Márha kérdezte egyáltalán. - De apád hirtelenebb és közel sem olyan józan mint BB. A férfiak sosem tudják elviselni, hogyha egy nőnek van akarata, kiállása és tud gondolkodni. Annak ellenére, hogy mégis ez jön be nekik. * A fajokat nem hoztam fel, így kihagytam a dologból azt, hogy arról már nem is beszélve, ha az a nő pusztán egy ember. Anne ahhoz még kicsi s nem azért mert nem értené. Hanem pusztán azért, mert talán Ő nem ilyen lesz. Bár, velem szemben sem izélt még.* - S csak azért képletes ez a dolog, mert egy fikciónak is irreálisan abszurd elképzelés. * Fejtettem ki bővebben, hogy mire NEM gondolt Corvin, a hazugsága alatt s mégis úgy, hogy ne az jöjjön le belőle, hogy az apja hazudott. Eszembe sem jutott egymás ellen hangolni vagy azt, hogy Anne ha kíváncsi engem találjon meg. De ettől még nem tartottam helyén valónak a hazugságot. Az, hogy Corvin miként fogadta a kis felvilágosításom, hát a Balázsos megjegyzése után nem érdekelt. S tudta, legalábbis remélem, hogy tudta, hogy miként állok a hazugságokhoz. * - Nem párkapcsolati tanácsot kértem. Csak jeleztem, hogyha megtalál akkor miért fog és számíts rá. Különben meg, hamarabb tanulok meg főzni rendesen, mintsem bármit is elfogadtatni bármelyikőtökkel... Téged kivéve. * Bókoltam? Ááá... én olyat nem tudok. Valahol mégis az volt, bár csak a tényeket közöltem. Leonardon kívül csak Corvin volt az, akivel valahogy kijöttem és ez még szórakoztató is volt, bizalmat hozott de közel sem naivitást. Balázst illető szavaira csak legyintettem egyet. Felőlem napestig is dicsérheti, csak egy igent vagy egy nemet vártam.* - Gondolom. De nem tudhatom biztosra s mindig van egy első. Pusztán csak nem akartam neked problémát ebből. S igen, tudom... hogy már csak azért sem tennéd, hanem bebizonyítanád az ellenkezőjét egészen addig, míg csak BB szól miatta és nem az Alfátok. * Vontam meg a vállaim. A dac furcsa dolog, tudtam magamról ámbár ezt közel sem bántam. De ha még mindig volt mivel beszélnem, akkor csak bólintottam a távozásukra.* - Jó. Szeretlek cseszegetni, érezd a törődést. Különben is... örülj neki vagy csak kerítsd elő Leonardot és máris le van a gondod rólam. De nem hiszem, hogy annyira zavarna a dolog. * Böktem állammal a már üres tányérom felé, amiben korábban a Gyrosom volt. Enni is hozott, itt is van és maradt is.* - Oké, majd otthon. Amúgy is már megy fent a zárás, elméletileg. * Legalábbis kellett mennie, ha nem ment... na az ég óvja őket mikor felmegyek. Nem akartam egy perccel sem tovább bent maradni mint az szükséges. Haza akartam menni, az ágyamba... hogy elolvashassam azt az emailt. Semmi másért.* - Sziasztok. - de még oda léptem Annenek adni egy puszit az arcára. Ha véletlen az enyém Corvinéhoz vagy épp bárhol hozzá ért, nem érdekelt. De Annenek jár a puszi.
Ha távoztak és még életben voltam, akkor csak átültem a székbe az asztal mögé és csak néztem az ajtót meredten. Ha tehettem volna... felállok és Annet felzavarok a csajokhoz és visszarángatom ezt a barmot, vagy elrohannék jóóó messzire. Annyira... - Eli, Eli... már megint tök vagy... * Motyogtam egy lemondó sóhajjal magamnak és a kamerán követtem őket, ameddig láttam, aztán az ajtót bezárva én magam is felmentem, hogy megsürgessem a bagázst. Elakarok menni innen... s bár nem haza, hanem valahova máshova... de jobb híján ez maradt. De mikor indultam, dobtam BB-nek egy üzenetet, hogy elindultam haza. Aztán meg, hogy haza érkeztem és megyek az ágyba. Hurrá... nagy kislány módjára hazatalálok és el sem tévedek, az ágyam is meglelem. Tiszta jó... *
Hopp, nincs jó színben a szeme, látom és érzem rajta a változást. Szééép lassan álltam fel és magamban tízig számoltam, pár másodpercig lehunytam a szemem, aztán rá néztem. Éreztem, hogy Anne megijedt, de most nem foglalkoztam vele. - Pont te beszélsz, aki nem egyszer megkérdezted már, hogy ugye ebből, abból meg amabból ugye nem lesz bajom ezért, azért meg amazért? Én egyszer kérdezek vissza, és már vérig sértődsz, de nem baj, legalább tudod milyen, ha folyton hülyeségekkel nyaggatnak. Ahogyan te önálló vagy, úgy mások is, én is, tudom, miért mit kapok és miért nem büntetnek, szóval egyezzünk ki abban, hogy te nem kérdezgeted többet, hogy bajom lesz-e abból, ha segítek, vagy veled vagyok, és én se provokálom ki ezt még egyszer. - Szusszanásnyi szünet, ha közbeszólt, hát párhuzamosan beszéltünk. - Egyébként meg szokj hozzá, hogy rajtad kívül más véleményét is figyelembe vesszük, és igen, Bognár miatt, mert azt nem engedhetjük meg magunknak, hogy egy hülye húzás miatt ő bedühödjön és meggondolatlan legyen! Sőt, mondok jobbat, ha megszületik a gyerek a szabadságodnak lőttek, mert ő fogja betáblázni minden perced, hiába akarsz "független" maradni. Maradhatsz, de azt már önzésnek hívják. Ha visszabeszélt, már pedig ő nem szokott riposzt nélkül hagyni semmit se, akkor vívtunk egy fantasztikus kis verbális csörtét. - Az apja pontosan úgy értette, ahogy. Hazugságként. Meg kell tanulnia, hogy bárki képes hazudni, tök mindegy, milyen közel áll hozzá, és igen, neki is, bele a szemébe. Ha csak azért elhisz mindent, mert én mondom, vagy olyan, aki közel áll hozzá, régen rossz. Kételkedjen, gyanakodjon, használja az orrát és ne féljen attól, hogy hazugságon kap valakit. A lány nem hülye, de ne is féljen és saját magába meg pláne ne kételkedjen csak azért, mert szeret valakit. Én elhiszem, hogy nem érdekli Elit, mit szóltam ahhoz, hogy magyarázott Anne-nek, az én gyerekem nevelésébe a kérésem nélkül ne avatkozzon bele. Én se fogom az övét, efelől biztos lehet. - Jó. De akkor ne csodálkozz, hogy továbbra is lesznek ilyen veszekedéseitek. Éljen a szókimondásom, még ha nem is tudja értékelni. Amúgy meg leszartam, hogy mi van velük, amíg mindketten végzik a dolgukat rendesen. És most figyelmen kívül hagytam, hogy én kivétel vagyok, de attól még megjegyeztem. Ha lezajlott a puszi-pá, akkor mentünk, és próbáltam minél előbb lehiggadni.
*Most mondjam, azt, hogy csendesen hallgattam végig Corvin szavait? Azt mégis ki a frász hinné el? Még én magam sem, nemhogy ez még meg is valósuljon. Oké, volt rá példa, de lássuk be, hogy havonta egy ilyen elég és azt Balázs mindig ellövi. Sajnálatos módon Corvinnak már nem jut ilyen alkalom. Csak maximum ha a munkáról van szó. Bár akkor is ritka.* - Bocs, hogy nem akarok túlságosan nagy bajt. * Horkantam fel és a lábam már rángatózott, de csak Anne mocorgására hagytam abba, hogy neki ne legyen kényelmetlen. Szerencsétlen nem tehet róla, hogy az apja egy barom.* - Boldoggá tennél ha nem provokálnál. Legalább újévig bírd ki. Tudom, nehéz lesz... * Bezony december végére várom, ha mázlim van az újévi Orfeum bulira már kiengednek a kórházból. Csak mozogni is tudjak majd, hogy eltoljam ide a seggem, hogy segítsek. * - Hát ezaz... hogy rajtam KÍVÜL. A nem létezőm is tele van a hülye farkas logikátokkal. Teszek magasról BB-re is. Ha ennyi elég neki, hogy felfújja magát, akkor viszek tűt, hogy pukkadjon is ki. Aztán keressen magának egy kezes-lábas nőstényt, akivel könnyebb dolga van. De persze az már unalmas lenne nektek. * Nem csak a Drágámnak, hanem minden hímnek unalmas az a nő, aki úgy ugrál ahogy Ő fütyül. Eleinte lehet, hogy jó, meg kényelmes de egy idő után unalmassá válik, megszokottá és elveszti a varázsát. Tudom. Hogy honnan az most nem számít. De persze ha lehetne én már felrobbantam volna, még az arcom is kipirosodott az idegtől. Ez rejti azt is, hogy nem egészen gondoltam komolyan a szavaim. Vagy igen? A franc se tudja, és most nem is érdekel.* - A gyerek az más... * Jegyeztem meg a fogaim közt szűrve. Ő igen, de ő is csak addig ugráltathat míg kicsi... mients tud járni, szépen megtanulja az önállóságot is a fegyverek mellett. Muszáj lesz neki, nem várom meg, míg történik vele valami, hogy a saját kárán térjen jobb belátásra és önállóságra. Nem lesz olyan mint Én. A fiam nem lehet egy tesze-tosza sebezhető akárki. Annere vonatkozó szavaira csak lehunytam a szemem és sóhajtottam egyet. Igazából viszketett a kezem a pengéim után és csak azért nem repült felé, mert nem akartam Annet megijeszteni. De tudtam, hogy Corvin érzi a belőlem áradó késztetést, ahogy a vidámságom helyét a fekete, kavargó szurok veszi át a helyét és hogy a vágyam tárgya már nem épp a főnyeremény, hanem a vér. Kezem ökölbe szorult és saját körmeim mélyedtek a húsomba. De tudtam, hogy ez vajmi kevés ahhoz, hogy vért fakasszon, a vágyam nem fogja csillapítani, csak elnyomni. S mind ez az mellett, hogy ebben igaza volt. Azonban nem is fog tanulni semmit, ha csak a hazugságot tanítja kiszűrni, de nem az én dolgom.* - Azt elmondhatom, érzések útján, az emlékeim előhívásával megmutathatom neki, hogy mi a baj. De észt nem adhatok. Ha konokan ragaszkodik az elmúlt évszázadai tapasztalatához és nem képes elfogadni, hogy ember létemre lehetek olyan, amilyen. Akkor nem tudok vele mit kezdeni, csak egyetlen kérdést feltenni. Azt meg... nem akarom. * A frászt. Úgy sem kapok mást, csak azt, hogy; "nem tudom" vagy azt, hogy; " mert szeretlek" kell a fenének ez. A másik alternatívákat meg nem akartam tudni, hallani meg pláne nem. Csak mély lélegzeteket véve igyekeztem lefogni magam, visszafojtani és valami szépre gondolni. Jah, szép... de aztán csak felálltam ahogy távoztak és Anne kikerült az ölemből...*
Éééééés Eli kiakadt! - Én se. Éreztem a feszültséget, hogy mennyire nehezére esett visszafogni magát, hogy mekkora ingert érzett támadni, nekem ugrani, vért fakasztani, s afelől se volt kétségem, hogy mindössze Anne miatt türtőztette magát. ~ Sebastian! ~ üzentem a farkasnak, gondolatban, mikor Eli már ott tartott, hogy tesz Bognárra is. ~ Told az iroda ajtaja elé a segged és ha nem vigyázol rá, úgy belezlek ki, hogy még láthasd magad belülről. Nem voltam jó kedvemben, és éreztem is, hogy a farkas energiái egyre közelebb érnek, ahogy ő maga is. Amint az ajtó előtt állt és én is felvilágosítást adtam arról, hogy Anne nevelése egyedül az én dolgom, tekintetem a kicsi lányra vándorolt. - Menj ki, Tökmag! - intettem fejemmel az ajtó felé, ellentmondást nem tűrően. A légzése felgyorsult. Tökéletesen tisztában volt vele, hogy ő most itt az egyetlen gát, aki miatt nem mentünk egymás torkának. Félt, hogy baj lesz, így pár másodpercig hezitált, de mikor szemem borostyánsárgán villant, nem várta meg, hogy még egyszer szóljak, kiszaladt Sebastianhez. Amint becsukódott utána az ajtó, odaléptem Elihez, az álla alá nyúltam és felemeltem a fejét. Nem voltam sem kedves, sem türelmes, ha belém vágott egy tőrt, ott egye a fene, legalább megkapta a vért, amire vágyott. - Neked is el kell fogadnod őt úgy, ahogy van. Nem csak neki téged. Ez már csak így működik egy kapcsolatban - húztam el némiképp talán megvetőn a szám. Nekem egy életre elég volt ezekből a szarságokból. Megjelentek a karmaim azon a kezemen, amivel az állát tartottam és egyik karmommal felsértettem az állát. A szemem még mindig borostyánsárga. Odatartottam neki a szabad kezem. - Addig kapsz időt, míg a kezem vissza nem változik, ha ez alatt nem tudod úgy és akkora erővel megharapni a kezem, hogy vérezzen, búcsúzz el a magzatodtól. Nem hagyom, hogy arra méltatlan szüljön akármelyik társamnak is. Szétcsúszol és hülyeséget beszélsz, mutass most akkor némi erőt is, amire olyan büszke vagy és amivel a többi emberi szuka fölé emelkedsz! Nem fogom hagyni, hogy az eddig első olyan ember, akire azt mondhatom, hogy bízom benne csalódást okozzon nekem. Ez nem Bognárról, nem Castorról, nem a falkáról szót - még ha szóba is hoztam őket -, csakis a saját "elvárásaimról", a büszkeségemről,a mi igen komoly csorbát szenvedne, ha kiderülne, hogy Evelyn se más, mint a többi embernő. Jön némi baj, felfordulás és összeroppan. Nem szeretem a gyengéket.
*Éreztem, hogy valaki közeledik és tekintetem kissé az ajtót figyelte még mielőtt Corvin megszólalt volna Annenek. Én csak kiegyenesedtem ültömben, de nem tudtam, hogy örüljek vagy sem annak, hogy az egyetlen visszatartó dolog épp ijedten, sietősen távozott az ölemből. Tekintetem Corvint kémlelte és ha tehettem volna, bizony el sem eresztem. Amint az ajtó becsukódott egy halovány mosoly jelent meg az ajkaimon. De a következő pillanatban már Corvin állt előttem és megemelnie sem kellett az állam, felnéztem én magamtól is rá. Már egyszer megjátszottam, a "Mi lesz, most megölsz" dolgot, ennyire unalmas még én sem vagyok.* - Csak nem a főnyereményem adod át? * Húztam gúnyos mosolyra az ajkaim, mely inkább volt csak egy száj vonás, mintsem mosoly. Az érintése, lássuk be nem zavart. Ezt már tapasztalhatta akkor is mikor összevarrt. Az okát felesleges jelenleg kutatni, de volt egy erős sejtésem, hogy ez csak azért van, mert bíztam a másikban. Ráérek ezen majd akkor agyalni, mikor a képembe vágják a kérdést. Sötét íriszeimben viszont feltűnt némi öröm is, mintha azok az apró fények táncoltak volna. Vagy csak a fény játszott? Kétlem.* - Csak nem tapasztalat? Akkor azt is tudod, hogy ez egy oda-vissza játék. * Suttogtam szint már lágyan, sejtelmesen. Ami lássuk be, sosem volt jó, ha az én ajkaim hagyta el. Ó nem, nem terveztem semmit. De a szavaim mögött megbújt az, hogy; bizony nekik is kell. Képesek a farkasok ilyenre? Egy egyszerű halandót elfogadni? Ahogy a karma belém vájt, akaratlan nyíltak meg az ajkaim és sűrűsödtek íriszeimben a fények. A vérem illata beáramlott az orromon és csak mélyen beszívva élveztem egyetlen pillanat erejéig. De a szemeim nem hunytam le, azért annyira nem bíztam benne, hogy csak úgy minden nélkül ilyen helyzetbe megtegyem. Sárga íriszeit fürkésztem, miközben a nyelvem kinyújtva nyaltam le a saját vérem. * - Mi van, megakarod adni azt, amire vágyok? * Kérdeztem meg pofátlanul és talán mondanom sem kell, hogy nem féltem. Nem éreztem továbbra sem, csak némi elégtételt. Ne kérdezd, én sem tudom, hogy miért. Viszont, ahogy folytatta, csak az állam leesett és még a szám is döbbenten maradt tátva. Na ilyet sem láthatott még, de hamar összeszedtem magam, egy pillanat volt az egész és lemondó sóhajjal toltam hátrébb a székem, hogy feltudjak állni előtte.* - Mi vagyok én? Bazári majom, mely produkálja magát? * Kérdeztem meg, de az utolsó mondatomnál némiképp megkeményedett a hangom. A dühöm csak tovább szította az, hogy ezt az izét fenyegette bennem. Viszont ennek ellenére felnevettem és tiszta erőből, ami neki nem sokat jelenthetett, de váratlanul érhette a nevetésemmel ötvőzve, hátra löktem. El magamtól. De persze nem ez volt a szándékom, hanem mögötte volt az asztala. Ha sikerült akkor neki "tántorodott" mert, hagyta, hogy sikerüljön. Bár, ki az a barom, aki kiengedett karmokkal rendelkező személyt lökdös, úgy, hogy az a nyakánál van. Ja, még életösztönöm sincs mindig. Az vesse a szememre, aki ezzel nem volt eddig tisztában! Ha sikerült, akkor csak tettem felé egy lépést, nem megfutamodás volt a szándék, majd aztán tettem még egyet, hogy közvetlen előtte helyezkedjek el leszarva, hogy mekkora sérülést szereztem ezzel a mozzanatommal. Persze, ha a levágta a fejem, az más kérdés vagy ha átszabta az ereim kicsit.* - Nem fogok bizonyítani sem neked, sem... másnak. Tetszik vagy sem. Az oda vetett csont, meg nem a legjobb arra, hogy megadd ami kell... ha ennyire szeretnéd, hívj ki Corvin. Az utolsó vérig. Az ajándékod úgy is ott a hűtő mellett a dobozba. * Hangom szinte suttogó volt, ha sikerült akkor még pofátlan mód, meg is támaszkodtam két oldalt mellette - így pár milliméterre kerülve tőle. Ha nem, nos, akkor is ezeket a szavakat hallhatta, csak az asztal nem játszott szerepet és én sem lettem kényelmes. Ámbár, ne keverjük össze a kényelmest a hanyaggal. Az utóbbi esetemben nemigen állt fent, sem most, sem korábban. * - De ostoba vagy, ha azt hitted, hogy az életemért, a gyerekem életéért fogok nyüszíteni... még TE sem alázhatsz meg ennyire. * Hogy mennyire gondoltam komolyan azt, amit mondtam. Hát, a hülyeséget nem ebben a volumenben ismerem. De a hüvelykujjammal megtöröltem az állam, hisz megint azaz még mindig vérzett. S egy egyszerű, laza mozdulattal kentem Dun ajkára. Miért? Jól esett és különben se kelljen már mindent megmagyarázni. Teszem azt, amihez kedvem van. Nem tetszik, lehet tenni ellene. Csak nehogy tovább szítsa a belső tűzet mely épp némi melegséggel töltött meg, olyannal melyet a vihar sem olthat a vér, a fájdalom csak pusztán táplálhat. De egy valami nyilvánvalóvá válhatott a számára; már most sem tűröm valami jól, ha a gyerekem fenyegetik. Bár nem is vészes - vagy csak van önuralmam? -, hisz nem támadtam neki ész nélkül.*
- Igen, oda-vissza, ezért mondom, hogy neked is el kell őt fogadnod így. A falkás dolgokkal, az aggódásával, mindennel. - Ami aligha összeegyeztethető Eli függetlenségi mozgalmaival, de ezt nekik kell lezongorázni. Élvezi a helyzetet, remek, már csak az a kérdés, hogy emellett esze is van-e hozzá, gondol-e arra, hogy a gyerekével játszik? Hiába fenyegető, hiába beszél éllel, mindebből csak azt tudom kivenni, hogy a végletekig büszke, a büszkeségét pedig a jelek szerint semmiért sem hajlandó feladni. A gyerekééért sem. Mondanám, hogy ezt erényként becsülöm, de nem így van. Én is fene mód büszke vagyok, méghozzá sok helyzetben, de azt is fel tudom mérni, mikor nem tanácsos önzőnek lenni és a saját kis egónkért aggódni. Mert amit most csinált, az önzés volt. A saját, még meg sem született gyerekének életét vitte a vásárra, s ami a legrosszabb, talán úgy, hogy ő azt fel se fogta. Bízik bennem? Rendben, örülök neki. Jó a viszonyunk? Remek, könnyen dolgozunk együtt. De azt akkor sem jó elfelejteni, hogy mindettől függetlenül én még ugyanaz vagyok, emellett pedig farkas is, aki jóval túltesz a közönséges embereken. Nem szoktam a fenyegetéseimmel és ultimátumaimmal csak úgy dobálózni. Látva, hogy ő ezt még mindig egy sötét játékként kezelte, arcom elkomorult, vonásaimra sűrű, sötét árnyék telepedett, a farkasom felkészült. Felállt és visszakérdezett, energiáim pedig savként martak. - Rossz válasz - mondtam, hangomba morgás vegyült, s szinte a szavakkal egyidejűleg üzentem megint Sebastiannek. ~ Két farkas álljon készenlétben egy kocsival a hátsó bejáratnál! Nem volt ideje engem sehova se lökdösni, ha próbálta is, nem hagytam. A farkasom sebességét is használtam, hogy még véletlenül se legyen menekülései lehetősége. Előkaptam az egyik tőröm és a hasába döftem, majd a földre döntöttem, fél kézzel lefogtam a kezeit, másik kezemmel közben előkaptam az egyik ezüsttőröm - ezt nem akartam karmokkal, nem kellett nekem még egy kölyök. Tekintetem végig érzelemmentes volt, szinte halott, minden könyörület vagy irgalom kiveszett belőle. A combjaira ültem, hogy a lábait se tudja bevetni, amennyire tőlem telt, egymagamban mozgásképtelenné tettem. - Legközelebb gondolkodj is - mondtam még, aztán a tőr pengéje pengével felhasítottam a hasát. A vére bő folyamként ömlött, fémes szaga betöltötte az orrom, farkasom nyughatatlanul mászkált föl-alá, ki akart jönni, felzabálni a prédánkat, de nem hagytam neki, féken tartottam, én voltam az úr. Félretettem a tőrt és puszta kézzel nyúltam be a felvágott hasába, nem számított, ha sikított, tiltakozott, esetleg könyörgött. Felbőszített minket, nem a gyerekét, hanem saját magát tartotta szem előtt, ez pedig súlyos hiba. És ebből azt hiszem azt is megtudtam, hogy ha Bognárról lenne szó, akkor is ugyanígy reagált volna. Azt hiszem, csalódtam. Félretettem a tőrt, kivettem a magzatot és eltéptem az anyjától. Volt már, hogy gyereket öltem, még régebben, tíz év körül volt azt hiszem, de ilyet még sose csináltam, s hogy ez mennyire igaz, azt az is bizonyítja, hogy azt a mikroszkopikus lelkiismeretemet is el kellett zárnom. - Gratulálok, kislány... lett volna - mondtam, kezemben a magzattal és felálltam. Az iroda padlóján hatalmas tócsában gyűlt össze a vér, odakint éreztem, hogy mozgolódás támadt a tömény, emberi vérszagra, azt is észleltem, hogy az a pár farkas, akik kevesebb önuralommal bírtak, elhagyták az épületet. ~ Vidd az iroda közeléből Anne-t, a hátsó ajtó pedig legyen nyitva. Az összes szag- és páraelszívót tedd maxra, és küldj egy higgadt farkast, aki összetakarít. Küldj vagy hozz fekete bársonyt, ha kell, a raktáron maradt anyagból és ügyeljetek rá, hogy a vendégek semmit se gyanítsanak. Megtöröltem és eltettem a tőröm, bár a markolata vérfoltos maradt, akárcsak a kezem. Megoldottam Bognár gyerek-ügyét, mégsem éreztem egy fikarcnyi elégedettséget sem, abban viszont bíztam, hogy ezek után Eli nem fogja félvállról venni a farkasokat. Nem kell tőlünk félni. De nem árt, ha valakinek helyén van az esze és megfelelő helyen a büszkesége, ha velünk packázik, a határainkat feszegeti. Leguggoltam Elihez és a hasára tettem, szorítottam a kezem, hogy amennyire csak lehet, csillapítsam a vérzést. Pillanatok múlva jöttek is érte, ott helyben amennyire csak tudták, ellátták és siettek vele a kórházba. Nem értették, hogy miért tettem, de csak megráztam a fejem, jelezve, hogy majd később - már ha akkor közlékenyebb leszek. Jelenleg csupán egyetlen személynek tartoztam beszámolóval, magyarázattal, ő viszont nem volt az orfeumban. Nem tudom, Eli elvitele után mennyi idővel hozták a bársonyt, de amint kézhez kaptam, bebugyoláltam vele a gyereket. Még nem fejlődött ki teljesen, furcsa kis lény volt, ami talán megváltoztatta volna a szülei életét, így azonban úgy halt meg, hogy még meg se született. Bognár és Eli gyermeke... amennyire kardoskodtam a nő mellett, annak ellenére, hogy nem kedveltem Bognárt, sose gondoltam volna, hogy pont én fosztom meg őket a csöppségtől. A véreltüntető farkas jött, én pedig üres tekintettel figyeltem, ahogy dolgozott, addig el nem mozdultam a helyemről, míg a vér az utolsó cseppig el nem tűnt a padlóról. Akkor aztán felálltam, kezemben a fekete bársonyba bugyolált aprólékkal, és a hátsó ajtón át elhagytam az épületet. Sebastiannak megüzentem, hogy küldeni fogok Anne-ér, vagy én magam jövök vissza érte, de ha nem jönnék egy óra múlva se, vigye vissza a kicsi lányt a hotelbe. Ott leszek én is, vagy élve - de szétverve -, vagy holtan...
//Nem tudom, mit mondjak... rettenetesen bánom, hogy így alakult, hogy ez lett a vége. Sajnálom, Eve (és BB). //
*Játék vagy sem, egy pillanat alatt, egyetlen mondattal vállt azzá, amivé talán sosem kellett volna. Bíztam benne, de nem mindenek felett. Szórakoztam, de nem mindenáron. Mire becsültem az életet? Nem sokra, még a sajátom sem. Pláne nem a gyerekemét, aki meg sem született. Egyszer már túl kaptam ezen, s akkor a földhöz vágott. Na akkor megtanultam, hogy semmi sem biztos, még akkor sem ha a kezedben tartod. De vak, na az még így sem lettem, legyen bármily hihetetlen. S a szavaim, amúgy sem tükrözik azt, ami bennem van. Szerencsére - ámbár jelenleg pont nem. Láttam az arcán a változást és a kezem már lendült, hogy kivédjem. Tudtam, hogy most tenni fog valamit, így a kezeit igyekeztem blokkolni. De még mindig nem lettem Super Hero, így ahogy a korábbi "csatáinknál" most is lemaradtam egy kicsivel. Viszont jelenleg ez a kicsi pont elég volt. Ujjaim a pengéjét tartó csuklója köré fonódtak és állkapcsom s izmaim megfeszültek, ahogy igyekeztem elfojtani a sikolyom - ami sikerült is -, és kifelé, azaz visszafelé tolni a kezét én magam pedig tenni hátra egy lépést, hogy ha tolni nem is sikerül, de talán egy helyben bírom tartani. De Ő is lendült és hanyatt vágódtam a földön, mely közben ezúttal most nem próbáltam meg kifordulni oldalra - ostoba még én sem vagyok, hogy nagyobb kárt okozzak, mint ami már van. Íriszeimben a fájdalom tombolt, némi fenyegetés és igyekeztem nem belegondolni abba, hogy ezzel most akár a fiam lett oda. Balázs kifog nyírni. Ahogy puffantam, egy pillanat múlva már a csizmámhoz lendült a kezem és előkapva belőle a pengét céloztam be Dun mellkasát. Nem, megölni nem akartam... azonban valahogy mégis a szíve felé lendült az ezüst penge. De a kezem már blokkolta is az egyikkel, a másik meg még mindig a csuklóját szorongatta, s nem elképzelhetetlen, hogy a körmeim nyomokat hagytak rajta.* - Legközelebb... ne... dőlj be a... szavaknak, hanem... figyelj ha már... van mivel. * Szűrtem a fogaim között, de nem féltem, hogy nem tudja kisakkozni, hogy mit akartam. De az utolsó szó végére sem értem, mikor megéreztem a pengét siklani, a fájdalmat mely elöntötte a testem és besötétedett előttem minden. Nem, nem ájultam el... minden egyes mozdulatot, apró millimétert éreztem, a gyors "munka" ellenére is. Mintha egy örökké valóságig tartott volna...
" Fehér selyem érintése az arcomon, mely szinte azonnal ránt vissza a jelenbe, egy bárba. Érdeklődő, kissé mámoros, sötét tekintet mellyel szemben találom magam és bár még elmémben a mamám kacagása, ajkaimon a keserű emlék ellenére halovány mosoly. Nem látom, mégis érzem, hogy ösztönösen húzódik, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga...
... Ujjaim hosszú hajba túrnak játékosan, ahogy ott szuszog a mellkasomon. Nem bírok aludni, pontosabban nem merek. Ujjaim egy tincsnél állapodnak meg, mellyel óvatosan játszok, hogy ne keltsem fel. Nyugtat a jelenléte, mégsem űz el minden kétségem. A pillantásom az altatóim felé vándorolnak és a antidepresszánsokra. De csak egy apró sóhajjal ingatom meg a fejem. Nem, nem fogom többet bevenni. - Miért nem alszol Eve? - Hallom meg a hangját, mely most nem csalt örömöt belém, nem akartam kibújni a bőrömből pusztán azért mert hallhatom, mert itt van. - S Te? Nem tudok, nem akarok... álmodni. Rossz... ahogy a hiánya is. - Éreztem, ahogy az ujjai apró köröket írtak le a hasamon. Nem kellett mondani, hogy tudja mi bánt, mi fáj s mitől félek. Ahogy rám sem kellett néznie ahhoz, hogy tudja; Íriszeim továbbra is fakók és az élet is csak hálni jár belé. - Sose éld bele magad olyanba, ami nem Tiéd. Amiről nem tudod biztosra, hogy az már megmarad. Különben, mindig ide fogsz visszajutni. Vedd be az altatód, aludj egy kicsit... a kedvemért. - Nem szeretném, amúgy sem ettem ma még. Lehet ebben biztos bármikor? - Nem, soha. De pont ez tanítja meg óvni és megbecsülni azt, ami már a Tiéd. Gyere, menjünk le enni, az Öreg már úgy is alszik, nem kell vele találkoznod... - Hálás voltam neki, pusztán azért mert létezik, mert itt van, itt volt s tudtam, hogy lesz is. Mindig. Ő, mindig itt lesz...
... A hó ropog a talpam alatt, miközben haza felé tartok az egyik "ugorjunk le egy kávéra" találkozóból, ami végül csak egy kis cukrászdába vezetett. Egyedül voltam, de megmagyarázhatatlanul jó kedvem volt. A pengéim a helyén voltak, tudtam, hogy ez nem véd. Még tanulnom kell, rengeteget tanulnom. De egyik lépésnél valami nem stimmelt, a másodiknál viszont már éreztem, hogy valami meleg folyik végig a lábamon, a harmadiknál összeestem. Emberek körülöttem és valaki mentőért kiállt, valaki hívja de én csak térdelek, az oldalamon elfekszek és..."
"Kislány" "volna" "kislány"... ismétlődtek a szavak az elmémbe, melyet visszarángatta Dun hangja a valóságba. Valamikor biztos elkiálthattam magam, hisz a szám száraz volt mintha ezer éve nem ittam volna. Már mozdulni sem tudtam, a hadakozásban már elfáradtam s a vérveszteség sem tett jót. Szóra nyitottam a szám, de hang nem jött ki rajta csak éreztem, hogy valami végig pereg az arcomon. Az érzékeim felmondták a szolgálatot a hallásom volt egyedül rendben egészen addig, míg nyomást nem éreztem a hasamon... Ez a plusz fájdalom, kín, gyötrelem minden próbálkozásom, arra, hogy magamnál maradjak meggátolta, a szoba forogni kezdett - már amennyit felfogtam belőle - s egyenesen a mélybe szédültem. A sötét, nyugtató mélységbe melynek mintha nem lett volna alja... csak vádló, barna íriszek, csalódott kék szemek...
//Ugyan már, előfordul. Köszönöm a játékot és aztán, éld túl Te is a folytatást, ha már a kockázásról lebeszéltetek. :*//
Kezdőlap
//
//
//
