And though my edges may be rough
I never feel I'm quite enough
It may not seem like very much but I'm yours

"You can try to resist
Try to hide from my kiss"

- Meg.    
Felelem csendesen, lehajtott fejjel, szégyellem magam miatta, ez sosem fog megváltozni, bánom, annyi mindent bánok, és csodálkozom, hogy vannak, akik még ezek ellenére is úgy hiszik, megérdemlem a jót. Annyira nincs igazuk.
- Eszembe jutott, hogy könnyebb lenne sokkal, ha Mayát is kitörlik, de azt hiszem, az az önzőség netovábbja lett volna.
Úgy tűnik, hogy teljesen alkalmatlan vagyok arra, hogy ne bántsak meg másokat, hogy úgy mondjam el, ami a szívemből jön, hogy közben ne sebezzek vele. Nem tudom, mit mondhatnék. Hogy sajnálom? Ezt aligha, tudom, hogy nem bántani, hanem bátorítani akartam.
- Egyszer úgyis az leszel, én hiszek benne helyetted is, de azt tudnod kell, hogy nem akartalak megbántani vele. Semmivel sem.
Nem szeretnék mentegetőzni, nem érzem úgy, hogy kellene, ezzel kapcsolatban nem, de tudom, igaza van, én hagytam először cserben, nem érdemeltem volna, hogy akkor már bármit is tenni akarjon. Azt hiszem, ugyanúgy élő pokolban létezik, mint én, csak én az emlékekhez fűződő érzések hiánya miatt, hogy tudom, mit és hogyan éreztem, de nincs ott. Ugyanakkor az álmaimban minden annyira igazinak tűnik, mintha akkor és ott tudnám, milyen lehetett volna, ha nem dobom el. Ez a kettősség hihetetlenül összezavar.
- Miért, mi történt?    
Kérdezem aggodalmas hangon, bár talán csúnyán helyben hagyták, na de annyira, hogy hónapokig ne kerüljön elő? Nem mondhatnám, hogy életem legcsodásabb hónapjai voltak, sőt… Connor, vajon mit szólnál, ha azt mondanám, hogy Alignaknak miattad esett rám is a választása? Vajon mennyire fájna? Nem, ezt nem árulom el, nem akarom, hogy tudja, nem akarom még jobban megsebezni, s azt sem, hogy emiatt talán el akarjon lökni, ezúttal ő. Valahol jogos lenne. Ám most már akármi is történik, ettől a világtól senki sem tarthat távol, én sem magam. Csoda, hogy Alignak óta egy darabban vagyok…
- Ez is az okok közé tartozik, amiért nem kerestelek… gondoltam, ha hívlak, és süket, az is egy válasz, egy olyan válasz, amit nem jó hallani, de attól még az. Csak aztán… történtek dolgok, furák, látomások, meg ilyenek, és szerepeltél bennük, és addig nem tudtam, hogy te vagy az, amíg nem kérdeztem meg Mandyt, hogy is nézel ki.
Van ennek így bármi értelme? Mit is szerettem volna mondani? Őszintén, lassan halvány lila gőzöm sincs róla, egyszerűen csak beszélek, mert ideges vagyok, és basszus, ennek örülök, mert tudom, hogy ez a bizsergető, jóleső izgatottság mindig ott volt, amikor találkoztam vele, és most is itt van, és ez annyira jó, istenem, elmondani sem lennék képes.
- Hová?    
Kérdem halkan, próbálom abbahagyni a szipogást, a könnyeim valahol abbahagyták a záporozást, lehet választ sem kapok, nem is számít, mindenesetre megyek, bár azért némi fennakadást okoz, hogy utána száguldjak, de szerencsére nem esek hasra, és beszélnék tovább, mert még annyi minden van, de akkor olyasmi történik, ami alapjaiban dönti dugába minden olyasfajta elképzelésemet, hogy én ebbe az egészbe nem fogok úgy belemászni, hogy megint mindenki sérüljön, csak finoman, csendben, ott, de mégsem. Ehelyett azonban már az ajkait érzem az enyémeken, és tökre olyan érzésem van, mintha a Föld egyszerűen megállna forogni, és ebben a pillanatban nem számít, hogy Ő vérfarkas, én pedig Őrző, az sem, hogy mennyivel fiatalabb nálam, egyszerűen csak van ez a valami, ami mindig is ott volt, csak sosem volt esélye kivirágozni. Kezdem érteni azt a tavasz dolgot a látomásomból. Puha és meleg, kellemesen suta, azt hiszem, olyan mint mi, nem akarom átformálni, csak hagyom megtörténni, lehunyt szemekkel, ölelésbe belebújva, lassan, finoman. Istenem… én erre aztán tényleg nem számítottam, amikor idejöttem. De ha ez van… hogy bírta ki? Erősebb, mint gondolja, ha testileg még nem is, lelkileg mindenképpen. Erősebb, mint én.
Nem tudom, meddig tart, de végül a vállgödrébe fúrva a fejem válok el tőle, és próbálom feldolgozni ezt az egészet. Most mi lesz? Mély, ábrándos sóhajjal szívom be az illatát, és kicsit olyan, mintha ismerős lenne, de talán csak bebeszélem magamnak, fogalmam sincs. Nem tudok megszólalni, nem is akarok, mert tudom, hogy tönkretenném, mindig tönkreteszem, én ebben béna vagyok, nem véletlenül nincs senkim nagyon régóta. Vajon sejti, hogy évek óta ez az első csókom? Annyira furcsa…

Be somebody

"I'm feeling better since you know me
I was a lonely soul but that's the old me"

Érthető, persze… egy férfinek talán, de egy nőnek, aki a világra hozott egy másik emberi lényt, egy apró csodát, nem lesz, nem lesz olyan nap, hogy ne jusson eszébe, még akkor sem, ha nincsen vele, mert az élet másképp rendelte. Csak megcsóválom a fejem, lassan, alig láthatóan. Ez már nem számít. Valahol a lelkem mélyén ott van az anya, a kiteljesedett nő, de én sosem lehetek már igazán az. Számomra nincs második esély.
- Meddig? Ötven évig? Azt olvastam, hogy körülbelül annyi ideig tart, míg mindig ő nyer, utána már könnyebb. Connor, Őrző vagyok… és ha nem is jut nekem sokkal több így sem, azért sokkal több, mint amúgy jutna. Úristen, azt sem tudom, hogy ez egyáltalán publikus információ-e. Szóval… a lényeg az, hogy én is lassabban fogok öregedni. Én nem erre akartam utalni, igazából, az egésszel csak azt akartam, hogy ott legyél, de értelemszerűen elszúrtam, mint már annyi mindent az életben. És tudod… lehet, hogy el fog jönni az idő, amikor már nem kell majd megvédenie senkinek, mert képes leszek rá magamtól is. Legalább ebben nem leszek áldozat, erre mérget vehetsz…
Ezzel kapcsolatban meglehetősen magabiztos voltam, mert hinni akartam benne, hogy jó lehetek, hogy nem számít a kor, az erő, vagy gyengeség, az idő megoldja, lesz jobb, rosszabb is, persze, az is lehet, hogy meghalok, mielőtt bármit is véghezvinnék, aminek van értelme, mielőtt apró porszemből sivatagnyi méretűre duzzadhatnék. De miért gondoljak így rá? Elég időt fecséreltem arra, hogy sötétben lássam a világot, én ezzel végeztem, nem megy tovább, elfáradtam. Boldog akarok lenni, kiteljesedni, nem olyan kérdéseken agyalni, amik nem is biztos, hogy valaha meg fognak történni.
- Kicsit, mi? Fél év? Akkor valami látható dolognak kellett, hogy baja essen.
Nem az arcának, ez tuti, én végtagra tippelnék, az a legkézenfekvőbb. Ám nem nyúlkálok, vagy kérdezősködöm tovább, jobb is, ha nem tudom. Azt azonban nem hiszem el, hogy jól van, bizonyos értelemben lehet, de van szemem, lelkem, és tudom, hogy a nagy egész nem ép. Nálam sem.
- Tényleg fura volt, és már februárban elkezdődött, akkor még el is ájultam, most már nem érnek olyan váratlanul, meg csak akkor vannak, ha én akarom, legalábbis már egyszer sikerült, gondolom máskori is menne, de nem szeretném erőltetni egyelőre. Egyébként Mandy már a Vörös Hold éjszakáján ideadta nekem a naplót… mielőtt igent mondtam volna, és tudod, már akkor mondta, hogyha akarom, segít megkeresni. Ő a Mentorom, és közel sem olyan, amilyennek hiszed, csak féltett már akkor is.
Szeretem Mandyt, már-már rajongásig, a legfontosabb emberek közt van az életemben, épp olyan gyorsan tört be a mindennapjaimba, mint ahogy Connor tette, csak épp őt sosem kellett teljesen elfelejtenem.
A tömör válaszát hallva csak loholok utána, és nem tudom hová, vagy miért megyünk, de igazából ez most nem is nagyon érdekel, egyszerűen csak nem szeretném, hogy elengedje a kezem, nem csak most… soha többé. Ilyet nem kérhetek, ugye? És miért érzem ezt egyáltalán? Annyira össze vagyok zavarodva. Ő pedig tesz róla, hogy még inkább belegabalyodjak ebbe a történetbe, s nem elég a csók, mert miért is lenne, az egész pillanatok alatt válik mélységesen zavarba ejtővé, amikor megérzem, hogy valami olyasmi történik, ami vérvörössé varázsolja a képemet, de ha ez még nem lenne elég, érkezik az a rendkívül kellemetlen, bőrömet csípő érzés, ami, mint újabban rájöttem, a farkas energiákhoz kapcsolható.
- Basszus…
Nyögöm, és hátrálok, és úgy szeretném, ha tudnék bármit csinálni, de kicsit olyan érzés, mintha én lennék a gyújtózsinórhoz a láng, így hát nem leszek semmit, csak hagyom eltávolodni, bár én magam nem mozdulok. Amíg nem tudom, hogy nincs nagy baj, nem fogok elmenekülni, egyébként is itt vagyunk a szállodában, csak lenne a közelben valaki, aki segít. Mit kellene most csinálnom? Ha beszélek valami semleges témáról, az jó lehet? Vagy a hangom csak arra emlékeztetné, hogy itt vagyok még mindig? Nem véletlenül fordult el. Istenem, ez így sehogyan sem jó, de nem akarok arra gondolni, hogy hiba volt idejönnöm és megkeresnem, a francba is, nem volt az, és tudom, hogy nem leszek képes elfelejteni ezt az egészet, őt, mert így csak egy satnya mása vagyok önmagamnak, de mellette… valahogy mintha sokkal inkább érezném, hogy még élek, hogy nem kell önnön szürkeségemben temetkezni, hogy szikrázhatok újra.
- Hát… izé… nem vagyok benne biztos, hogy ezt szeretném eszedbe juttatni, de ha… muszáj, akkor megteszem.
A vörösödés már elmúlt, de az aszfaltot fixírozom továbbra is, nem biztos, hogy ez a felállás sokkal jobb, mint az elmúlt hónapok agonizálása.
- Ezt itt és most el kell döntenünk? Nem lehetne, hogy esetleg csak úgy… hagyjuk, hogy történjenek a dolgok? Én tudom, hogy ez nem egyszerű, én is látom, elhiheted, de ha már most csak aggódunk, akkor ennek az egésznek tényleg nincs értelme, csak elmérgesít mindent, abból meg már jutott elég, nem gondolod? Én csak… szeretném, ha láthatnálak néha, vagy inkább gyakran, nem tudom, ha az kell, megkérek majd valakit, hogy néha jöjjön el velem, legyen ez bármennyire is ciki, vagy röhögjenek ki miatta, hogy nekem gardedám kell. Csak kérlek, ne rohanj el, és ne légy dühös, és ne törj össze semmit…
Csóváltam meg a fejem letörten, aztán felsóhajtottam, lett volna még kérdésem, de magamban tartottam, mert biztosan abból is azt szűrte volna le, hogy gyengének tartom, pedig én is épp annyira gyenge vagyok, sőt, még inkább…

//Írok PM-et //

- Nem is állítottam, hogy van, lehet, hogy naiv vagyok, és sokszor színesebbnek látom a világot, mint amilyen, de abban még ezek nélkül is biztos lennék, hogy nincs értelme idő előtt temetni magadat.
Rám is igazak lehetnének a szavai, hisz egy Őrző élete sem feltétlenül egyszerű, és én már egyszerű emberként is mesterien futottam bele a zűrös helyzetekbe. Így még több esélyem van rá, de nem hagyom, hogy félelemben teljenek el felettem a napok, hiszen az nem lenne élet.
- Jó… oké.
Hagyom rá, mert egyszerűen nem akarok most több kellemetlenséget, egyszerűen épp elégben volt részem mostanában, és úgy hiszem, joggal gondolhatom azt, hogy neki is. Igazán nem hibáztatom, hogy nem akar beszélni arról, ami történt vele, sőt, talán meg sem érdemlem.
- Ez igazából… több jófejségnél.
Nem, nem bírom csak úgy kimondani, hogy olyan érzés volt, mintha kaptam volna egy másik esélyt, egy olyat, amiről addig azt sem tudtam, hogy mennyire akarom. Igazság szerint, addig, amíg nem láttam meg most, nem tudtam, hogy valóban ezt akarom, csak abban voltam biztos, hogy így egyszerűen megőrülök. Gyötrelmes úgy élni, hogy tudom, hogy ki és mi hiányzik, de nincs ott, és talán nem is akar ott lenni.
Ostobaság egy csóktól azt remélni, hogy mint a mesékben, helyrehozzon mindent? Elvégre, ott az igaz szerelem csókja mindent megold, de nem vagyok semmiféle mesebeli herceg, és hercegnő, sokkal inkább Piroska és a Farkas. Az emlékeimet semmi sem hozhatja vissza, hiába tudom, mi történt, nem ugyanaz, mintha minden érzésemnek a birtokában lennék. Mégis, ez az egész valahogy magával ragad, és gyűlölöm, amikor vége szakad, azt pedig végképp, hogy rájövök, mennyire nem működhet ennek az egésznek egy bizonyos nagyon is fontos része az esetünkben. Most mégsem vagyok hajlandó arra gondolni, hogy vajon mi lesz, ha már nem fogok bírni magammal a közelében, tudom milyen vagyok, ha van valakim… és… nos inkább hagyjuk is.
- Igen, tényleg ezt szeretném. Azt nem állítom, hogy könnyen fogom viselni, de ebbe legalább nem őrülök bele... viszont az, hogy minden éjjel úgy feküdjek le, hogy tudom, ott leszel az álmaimban, azt… nem bírom. Addig nem volt olyan gyötrő, amíg nem tudtam, hogy te vagy az, addig nem számított. Azóta már más…
…azóta fáj. Ám erről nem ő tehet, nem kell hát kimondanom, nem is teszem, csak próbálok abból építkezni, ami most van, ami talán lehet belőle, ha nem szúrjuk el olyan sikeresen, mint korábban. És talán… egyszer majd visszatalálok ahhoz a lányhoz is, aki képes volt kislányos rajongással sorokat vésni egy fiúról, annak dacára, hogy tudta, vérfarkas, s ráadásul fiatalabbnak álmodták meg az égiek. Szeretném azt a lányt, sok mindent szeretnék. Csak remélni tudom, hogy ami benne sarjadásnak indult, bennem fog kivirágzani.
- Az nagyon jó lenne, örülnék neki. Ugyanott lakom... és, teára is szívesen behívlak, eskü, nem mászom rád, Milo a nagyiéknál van…
Jó, hát szerintem papírt kaphatnék róla, hogy mekkora idióta vagyok, no de sebaj, ezt már kimondtam, veszett fejsze nyele. Azt hiszem, lesz mit mesélnem a Pandamacimnak holnap.
- Jól van! Tényleg… a nagyi szeretne majd megismerni, igazából, már nagyjából február óta szeretne, miatta tudom már egy ideje, hogy valami nem stimmel velem.
Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittem a lelkesedést? Mindenesetre, ha már elindultunk, megered a nyelvem, de igyekszem csak a jó dolgokról mesélni neki, anyát kihagyom, az túlságosan is komor téma lenne az este viszonylagos kellemes befejezéséhez mérten, szóval meghagyom későbbre, mint ahogy azt sem mondom el neki, hogy Mayát nem kaphattam vissza, úgyis egyértelmű, hisz ha így lett volna, most nem beszélgetnénk.

//Kösziiiiii! Éééésss ki tudja meddig tart happy! ^^    //

Egy régi sorozat címe ötlik eszembe, ahogy rovom Fairbanks utcáinak szépen karbantartott betonját és köveit. Fiatal, de már nem Kölyök farkaskoromban néztük Donna-val a Miért éppen Alaszka epizódjait és most én is pontosan ugyanezt a kérdést teszem fel magamnak újra és újra. Purcell, a Teremtőm is megkapta természetesen és tűzzel harcolt a tűz ellen, kérdésre kérdést kaptam, hogy akarom-e vagy nem? A Fülöp-szigetekről el kellett jönnöm a ramazuri után, amit okoztam illetve a közbenjárásommal a mostani Alfa kivitelezett. A hidegtől itt összemenne, ami máskor megnő, ha olyan alkat lennék. A vérfarkasok története itt indult és az enyém itt folytatódik, az én életfilozófiám pedig az, hogy mindent meg kell tenni, az életem könyvének ez a fejezete kellemetlenül indul, de át fogom írni mozgalmasra és lebilincselőre, hogy ne keseredjen meg a számban a fairbanks-i kenyér.
Már az utazás is harccal járt, meg kellett küzdenem a filippínó környékkel és járatokkal, mire az erdő mélyi házikóból, öreg néne és a másik gyógyító kezei alól biztosnak hitt úton eljuthattam volna Manilába. A főváros repterén lesben állt néhány felkelő, akinek a mozgalmi érdekeit, az örök nyughatatlanságát megsértettem és Cooper kapcsolataival csaptak össze. Engem is leellenőriztek, kérdőre vontak, hogy mi az oka egy ilyen támadási kísérletnek. Adtam az ártatlant, nem lett Golden Globe-díjas alakítás, de a biztonsági személyzet egészen a gépmadár ajtajáig kísért. Ennyi átszállással akkor utaztam utoljára, mikor Donna-val felugrottunk a dobbantóra Minneapolis Farkaslakában és átbucskáztunk Dasmarinas-ra. Kimerítő egy túra volt lelkileg, a mozgásigényemre igen kellemetlen hatást gyakorolt az üldögélés és a felhők bámulása sem ért fel azzal, amikor régi kirándulásokon az autó vagy vonat ablakán kitekintve szétterülő amerikai vidékeket vagy sűrűn épült lakó- avagy kulturális negyedeket szemlélhettem.
Fairbanks repterén én távoztam először a gépről, kis túlzással, mert akit lehetett, azt félrelökdöstem a minden hasonló okú felháborodást elsimító "Elnézést, sietek!" jelige repetitív alkalmazásával. Na jó, nem az első voltam, csak szeretném, de nem sok nálam is türelmetlenebb, gyorsabb utas volt. A csekkolás után felkerestem azt a főbérlőt, aki Purcel ajánlott a városban. Minek költsek méregdrága motelre, hotelre, fizető vendéglátásra, ha se gyógyszerész nem vagyok, se turista? A tartós letelepedést céloztam meg erős hittel és ennek fényében rögtön egy lakást béreltem elég olcsón. A semmiből belevágni egy ilyenbe a vak ló tettéhez hasonlóan bátor cselekedet lenne. Én tuti tippet kaptam Purcell egy ismerőséhez, akiért kútba ugrana, annyira jó a kapcsolat közöttük. A lakásom elfoglalása után sovány malac vágtában gyalogoltam át a városon egy konkrét és talán merésznek minősíthető, de hozzám abszolút illő céllal. Mivel itt akarok tölteni még jópár évet, önként vállaltam a mirelit amerikaiak közösségében való túlélést az egyetemi munkám és tanulmányaim folytatása, csúcsra járatása céljából, meg kell teremtenem a lehetőséget a helyi Falkaalfa előtt, hogy megismerjen és ehhez nem a rejtőzködés és masszív ellenállás éveken át tartóra nyújtásának ingoványos talaját választottam, hanem egyből a nagyvezír elé akarok állni, hogy most azonnal közölje velem, mi a módja annak, hogy a városban élhessek. Forró a fejem, akár egy atommáglyára helyezett vasgerenda, de az erőviszonyokat én is képes vagyok felmérni, elismerni és ha nem rángatják ki az idegrendszeremet a húsomból, akkor meg fogok egyezni az itteni vezetővel, amint ezt megtettem a liberalizmusába beleöregedett Casadillas-szal is.
Szóval azt tudtam Purcelltől, hogy a helyi Falka székhelye, az itteni Farkaslak a Holiday Inn nevezetű szálloda és én rögtön idejöttem. A gyaloglás némiképp kompenzálta a repülőutak során spájzba tuszkolt mozgásigényem keltette feszültséget (persze ez fél fogamra se elegendő, csupán morzsa, mi lehullt az kockás abroszról, úgyhogy hamarosan meglátogatom majd a helyi edzőtermek egyikét is egy vérereket bedurrantó, húspakolóan konstruktív edzésre) és végre megérkeztem a fogadótérbe. A módszerem nagyon egyszerű lesz: az első vérfarkast, akit megérzek a tágasra tervezett helyiségben, letámadom a kéréssel, hogy "Vezess az uralkodódhoz, földlakó, mert beszédem van őméltóságával!". Most éppen keresem az alanyomat, aki talán már épp felfigyelt a jelenleg teljesen kopaszra borotvált fejű és hosszú, fekete szövetkabátot, az alatt pedig lila inget viselő hegyomlásnyi vérfarkasra.

Lester és Lucas

Csöbörből vödörbe, ahogy mondani szokás, az esetemben ez azt jelentette, hogy vagy a szállodából igyekeztem a tűzoltóságra, vagy fordítva. Jelen esetben az utóbbi helyzet állt fenn, ugyanis éppen végeztem a műszakommal, ami meglehetősen eseménytelenre sikeredett, hát persze, hiszen egy árva lángocskát sem gyújtottam meg sehol. Kezd már nagyon feszengeni bennem a kis barátom, túl rég volt már példa egy kiadós kis tűzgyújtásra. Mindenesetre nem pont most fogok ezzel foglalkozni, elvégre van elég bajunk, azt hihetnénk, hogy a csatlakozással ránk szállt a béke óriás fehér galambja, de sokkal inkább arról van itt szó, hogy ránk szart. Belső viszályok helyett annyi magányos farkas kószál erre, ami már-már egy kisebb hadseregre elég. Meglehetősen zavaró, azt kell mondjam. Nem kedvelem őket, bár részemről mindenki megkapja az esélyt, de attól még a kellő távolságot megtartom, és nem fogok jópofizni egyikkel sem. Megkérdezem, amit meg kell, aztán a többit intézik majd a felettem állók. Valahogy azonban mostanában az erre tévedők csatlakozni nem nagyon vágynak, előbb-utóbb pedig tarthatatlan lesz ez a helyzet.
Arra azonban nem számítottam, hogy amint leparkolok, és kiszállok a járgányomból, ismeretlen energiákat érzek. Nem álltam be a garázsba, mert ki tudja, mikor kell gyorsan elhúzni valamerre, általában csak később, amikor már a többség itthon van, gurultam be az alsó szintre. Így viszont már rögtön irányozhattam is a lépteimet a bejárat felé, könnyedén lökve be magam előtt az ajtót. Lévén az esetek 99%-ában pajzs nélkül voltam, így az én energiáimat is épp olyan könnyű volt kiszúrni, ha valaki nem volt teljesen érzéketlen a környezetét illetően.
Nem álltam meg, kölyökképemnél tán csak a határozottságom volt szembetűnőbb. Amikor rájöttem, hogy az a drabális állat volna az ismeretlen vendég, hát majdnem felröhögtem. Ha nem volnék pajzspucéran, miként drága húgom nevez mindig, hát biztos, hogy ő is porbafingó kisfarkasnak nézne. Nos, nekem nem áll szándékomban erősíteni ezt a képet, úgyhogy meg is állok mellette rögvest, és egy szemöldökfelvonás után már meg is szólalok. Tiszta Dávid és Góliát utánérzés.
- Üdv! Nyugtass meg kérlek, hogy tudod, hol vagy, és céllal érkeztél.  
Abban halálosan biztos vagyok, hogy róla eddig senki nem nyújtott be jelentést, mert megjegyeztem volna egy óriást, legalábbis nekem valahogy csakis ez a szó jut róla eszembe elsőre. Elég vicces, hogy a kora messze alulmúlja a markáns megjelenését. Mintha az én inverzem lenne, vagy valami hasonló, egész szórakoztató elgondolás.
- Esetleg igyunk egyet a bárban.  
Mutatom az irányt, bár javaslat, de érezhetően nem akarom hagyni, hogy a saját portánkon más dirigáljon, és nem is fogom megtenni. Lehet, hogy legalább kétszer akkora, mint én, de ez engem aligha ijeszt meg, én meg négyszer olyan idős vagyok, érzésre. Előre is engedem, mert nem szokásom idegeneknek mutogatni a hátam, régi berögződés ez már, nem tudom lemosni magamról.

Ahogy besétáltam az elsőosztályú és rettegett, fényűző oroszlánbarlang kapuin, nem kellett sokat áldoznom a várakozás utálatos istennőjének oltárán. Még csak le se dobtam magam egy fotelbe, elhajtva az emberi lények számát gyarapító személyzetet azzal, hogy várok valakit, már meg is érkezett egy céljaimnak tökéletesen megfelelő, ámde ambivalens érzéseket keltő figura a fairbanks-i sakktábláról. Igazán monumentális belépést valósított meg, a markáns ajtónyitást és a rendíthetetlen lépéseket már figyelemmel kísértem, az energiái pedig áradtak. Ha engem néggyel beszoroznak, azt hiszem, akkor se érem utol korban a ficsúrt, az arca viszont... Az egyik leghíresebb vadnyugati pisztolyhőst juttatta eszembe. Ha még alacsonyabb is lenne, inkább a Mikulás Északi-sarkon üzemeltetett kézműves manufaktúrájában képzelném el csörgős sipkával manóként. Az idő csak az arcnál állt meg a haladásban, a testalkat átlagos és mivel én nagy sportolói múlttal rendelkezem, jó szemem van ahhoz, hogy meglássam, nem egy cérnabéla toppant elibém.
Az én pajzsom sincs felhúzva, nem szoktam falanxtagot játszani. Mindent leolvashat rólam és az arcomra is elég sok érzés kiül, mint nyugdíjas tanyasi a verandára naplementekor. Például egy hatalmas, gúnyos vigyor, ami a simabőrűnek szól. Az erejét elismerem és sejtem, hogy a karakán fellépése is abból ered. A vérvonali képességre kicsit koncentrálnom kell, hogy megnézzem, de addigra már odaér, hogy szélesre tárt karokkal fogadhassam. Igen, mintha nyomasztó évszázadok óta várt találkozásra kerülne sor és lángolnának a viszontlátás érzelmei. Én csak annak örülök, hogy egy falkatag ilyen hamar megtalált és lesz alkalmam eltársalogni, útbaigazítást kérni az Alfához vezető sárgatéglás úthoz. Röhögök is egyet, mikor meglátom, ez vidámsággal és lenézéssel vegyes nevetésként hangzik.
- Szevasz, Kölyökképű Billy! - köszöntöm egy lelkes és hangos fordulattal, azt a bizonyos legendás rablót megnevezve, mint hasonmását.
A kézfogást lendületből kivitelezem, mintha egy kiadós jobbhorgot készülnék bevinni, de a feszesen tartott kézfejből rájöhet, hogy egyszerűen a középkorból a fegyvertelenség bizonyításaként fennmaradt gesztust akarom megvalósítani. Ha nem farkas lenne, nem ilyen idős, akkor a lábai hátraszökellnének kicsit a döntő fontosságú lendülettől.
- Dr. Lester J. Edison vagyok és pont egy ilyen pofát kerestem! Noha biztos tisztaság van az asztal alatt, én nem oda készülök. Inkább valami fehérjét vinnék be, ha már úgyis az örök hó birodalmába érkeztem - közlöm vele a szokásos szóvirágaimmal, hogy ennék valamit és nem italra vágyom, pláne nem alkoholra.
Az út során elfogyott, amit készítettem, vettem, úgyhogy valami jóféle húsétel igazán megdobogtatná már a farkasszívemet. A továbbiakat majd egy asztalnál beszélném meg vele, nem kiabálom ki a titkunkat minden gyarló Homo Sapiens Sapiens előtt. Azt érzem, hogy mókás társalgás lesz ez. Ha csak ránézek arra a fejlődésben lévő serdülőarcra, már vígjátékba illő a jelenet. A mi kettősünk elég bizarr, olyan fejreállított Stan és Pan. Kamaszpofájú öreg ordas a cserepéből méretesre kinőtt, ámde kevéske évgyűrűvel rendelkező fába szorult toportyánféreg mellett. Erre biztos nem mondhatom majd, hogy gyenge kezdés után erősen visszaesett az izgalomszint.

Már a termete is egészen lenyűgöző, és mennyire az lesz úgy kétszáz év múlva, de a tény, hogy Anguta leszármazottja, sokkal inkább megfog. Egyedül van ezzel az épületen belül, és egészen kíváncsivá is tesz vele. Kicsit azért remélem, hogy benne lenne ebbe a falkamókába, de ne szaladjunk ennyire előre, ki tudja, miért jött. Az eddigiek alapján azt tudom, hogy aki ide betér, még mielőtt ráakadnának a felderítőink vagy a kenguruk, az nem akar sunnyogni, ez pedig rendkívül pozitív a szememben. Még ha látszólag le is lehetne szarni, hogy én tulajdonképpen mit gondolok a világ dolgairól. Kellemetlen, tudom, de nem lehet.
- Én a Dávid és Góliáttal játszottam, de bevallom, ez jobban tetszik.  
Nem is tudja, hogy túlságosan nem lőtt mellé, elvégre egykori faterommal rendkívül sok balhéban volt benne a kezünk, és bizony meglovasítottunk ezt-azt egy szép időszakunkban. Veszem a lapot, berágni nem fogok miatta, ahhoz túl gyakran kapom meg, hülye lennék foglalkozni vele. Az meg még nálam is nagyobb marha, aki a képem alapján ítél meg, de ez már legyen ezen szerencsétlenek problémája.
Még jó, hogy nincs bundasliga séróm, mert ha így volna, már szárnyalna is a messzeségbe a lendület okán. Van menetszele a pasasnak, az biztos. Ahhoz persze nem elég, hogy engem elsodorjon, de ezt nem is remélheti, bízom benne legalábbis, hogy nem teszi. A kézfogás erőteljes, tesztoszteron szintet egekbe emelő, de nem akarom megropogtatni az ujjait, nehogy még a végén a másnapi vezércikk legyen a sajtóban, hogy a paprikajancsi lenyomta az óriást, vagy valami hasonló marhaság. A firkászok egetverő baromságokat képesek kitalálni.
- A hó helyett javaslom az éttermet, bizisten sokkal laktatóbb dolgokat lelhetsz fel, mintha a jeges borzalmat zabálnád. Lucas Flynn, helyi szállóvendég.  
Valamivel kompenzálnom kell, hogy nem vagyok doktor, nemde? Mindenesetre majdnem elröhögtem magam, egy ilyen pofa, amint a Dr. előjelet viseli, hát beszarok. Azt hiszem, bármilyen rég is járjam a világot, még bőven érhetnek meglepetések. Egyébként, tudom én, hogy a húsra célzott, de ha ilyen vicces kedvében van, engem semmi sem fog megakadályozni abban, hogy a szavakon lovagoljak. Ez esetben módosítom a mutatott útvonalat, bár egész kevés választja el egymástól a bárt és az éttermet.
- Remek szakácsaink vannak, panaszra biztosan nem lesz okod.  
Kértem egy üres asztalt, és az ablakok mellett kaptunk egy egy relatíve békésnek mondható kis területet, de attól még lesznek dolgok, amiket mások fülének hallhatatlanul kell előadnunk. Kap egy étlapot is, én részemről nem eszek, de egy kávét kérek, meg mellé egy pohár vizet is, alkoholt sem fogyasztottam volna, még sok dolgom van ma. Jó arc voltam, és megvártam, hogy rendeljen, csak utána kezdtem pofázni, elvégre, éhes farkas, morcos farkas.
- Na és minek vagy a doktora?  
Nem tehetek róla, muszáj tudnom, egyszerűen nehéz összeegyeztetnem vele eme tényt, bár pont ennyire nehéz lehet másoknak lenyelni, hogy én meg a háromszáz felé kacsintgatok már.
- Aztán, az sem elhanyagolható szempont, hogy miért kerestél egy ilyen pofát.  
Ezen a ponton magamra mutatok, de tökéletesen komoly vagyok, jelezve, ezzel kapcsolatban nem ismerek tréfát, a falka dolgai a legfontosabbak a számomra, nem hagyom, hogy bárki páros lábban trappoljon bele.

- Az se rossz, csak egy kicsit melegebb vidéken játszódik - mondom a közel-keleti mese említésére.
Közben már megérzem, melyik vérvonalhoz tartozik ez a kis ifjoncarcú. Neki kevesebb baja lesz az Őrzőkkel, ha hadakoznak jobbnál jobb ezüstfegyvereket használva. Sokkal hasznosabb képesség, mint az enyém, ami kisebb trükkökre és szórakozásra jó szerintem, legalábbis az egyenes harcban, ami szívem szerint való, annyit ér, mint verslábnak a pamutzokni. Pozitív élmény, hogy nem kapott vérszemet a hasonlaton, hanem előállt egy másikkal. Nem egy introvertált, unalmában és lúzerségében morgós barlangi öregemberré vált példányba futottam bele, hanem egy olyan lazagyerek típusba, akivel lehet elsőre is könnyebb hangokat pengetni.
A kézfogással már érzem is az ujjaimon, amit eddig az energiákból: az Erő vele van, mint abban a filmben, amit a beharapásom előtti évben néztem meg és mára már kiteljesedett a kultusza. Annyit alkalmaz, amennyi indokolt a szerepek tisztázásához, nem megy át satuba. Értem, amiről szó van, bár a falkabeli szerepét még nem ismerem. Szállóvendég, ez jó. Meg a havas vicc is, kezd belemenni a játékba, aminek én csak örülök. A jó közönséget meg szoktam becsülni.
- Az egy remek ötlet így kezdetnek, hóból még a sárgát se érdemes megenni, sőt azt a legkevésbé. Öregem ez aztán teljesítmény! Mi mindent kell letenni az asztalra, hogy szállóvendég legyen itt egy magadfajta?
A kérdésemben van egy kis cinizmus is, mert a doktori cím és a falkatagság elnyerésének nehézségi foka között van különbség és mókás Lucas hasonlata. Amúgy meg tetszik, hogy rögtön egy másik zsokét találtam, akivel együtt lovagolhatok a szavak hátán szárnyalva.
Az étterembe vezető úton szétnézek azért, hogy mennyire hemzsegnek itt a farkasok, milyen idősek, hogy bánnak az emberekkel. Az eszük a helyén lehet, mert a szállodáról rengeteg jót olvastam és hallottam, biztos nem itt, mindenki szeme láttára és nyelve ízlelésére kihegyezve zajlanak a rettegett események, amikről szintén hallottam a Teremtőmtől. Egyesített Falka, ez már eleve jó alap nekem, integrálóak, mint a filippínó nyelv is. Az étlapon végigfuttatom a szemeimet, mert az is érdekel, hogy amire nem fenem a fogam, mennyibe kerül. Szélesebb panorámát szeretnék látni. A választásom egy joghurtos csirkesültre esik barna rizzsel. Ha kijön a pincér, akkor kérek is egyet.
- A nyelvészet az én szakterületem. Az egyetemeteket céloztam meg és nem, nem lőttem mellé ennyire, hanem azért jöttem a hotelbe, mert tisztán szeretnék látni és rögtön a nagyfőnökkel beszélni - ezt már halkan mondom.
A továbbiakat pedig szerintem jobb lesz telepatikusan boncolgatni, miközben majd tömöm magamba a kalóriákat jelentő ízletes fogást.
~ Szóval Lucas, nagyra értékelném, ha megmutatnád nekem az Alfa szintű útvonalat jelző táblát! A minneapolis-i Falkához tartozom, de bizonyos események és okok miatt oda csak sok év múlva fogok visszatérni egy egyezség szerint. Úgy hallottam, itt egész adaptív a farkasközösség, sok bevándorlótok telepedett már le. Mit gondolsz, a dróton ülő madarak igazat csicseregnek avagy szenvednek a kényszeres hazudozás betegségnek titulált szokásától? ~
Kíváncsi vagyok a véleményére. A pajzsa nincs felhúzva, de a korkülönbség miatt én így is kevesebbet látok az érzelmeiből, a szavak pedig többet jelentenek. Nekem mindig is sokat jelentettek, mint őrszem a parancsnokának. Purcell erős Falkáról és Alfáról beszélt, de nem kérlelhetetlenekről, sem minden érkezőt elutasítóról. Tudta, hová küldi világjáró gyermekét utazásai újabb pontjaként. A Teremtőmben bízom, a kérdésem lényege is inkább az, hogy egy helybéli mit mond. És az esszencia pedig, hogy nyíljon meg előttem a szabad út, a tartós szabadság kora, amikor nem éhezi a vérereim felnyisszantását semmilyen csoport, hanem ténykedhetek, okíthatok és megszerezhetem végre a hőn áhított professzori címet is. Céllal érkeztem a világ végére, ahonnan már majdnem a semmibe lóg le az ember lába, erre már nyilván Lucas is rájött. Rám meg az éhség jön és ideje lenne hozni a fogást! Nagy intenzitással várom is a pincért és a gőzölgő csirkesültet.

- Hát, Kölyökképű Billy sem Alaszkában lövöldözött.
Részletkérdés csupán, de ha már így esett, legyünk pontosak, ez az én életemben egyébként is meghatározó jelenség. Nem mondom, tetszett volna, ha én lehet a vadnyugat leghírhedtebb pisztolyhőse, de sajnos ez nem így volt. Összességében azonban nem vagyok egy merev fazon, most mit feszengjek olyanon, ami állandó jelleggel probléma az életemben? Egyszer majdcsak megférfiasodnak a vonásaim, vagy nem, pont nem érdekel.
- Semmi kifejezetten vállalhatatlant, megbeszéljük.  
Jelentettem ki, bár őszintén szólva, vitatkoztam volna azzal, melyik a fontosabb, de eszemben sem volt megtenni, számomra a falka volt az első, és semmiféle doktori cím nem érhetett fel vele, de nem kell, hogy más is így lássa. Az idő majd eldönti, melyik válik fajsúlyosabbá egyes tagok számára.
Fő az egészség, nemdebár? Alkohol nem, ellenben joghurtos csirke és barnarizs igen, eszméletlen ez a fazon, ha nem a saját szememmel látom, nem hiszem el, hogy ilyen létezik. Vajon volt birkózó? Vagy pankrátor? Érdekes lehetett kölyökként a dolog, akkor tutira hanyagolnia kellett volna az ilyesmit. Az egyetem meg akkor jöhetett, mikor benőtt a feje lágya, már farkasként, hogy emberként mennyire valósult ez meg eddig, azt nem sikerült egyelőre eldöntenem. Szellemesnek szellemes, annyi szent.
- Ki nem találtam volna.  
Irónia, helló, most már egy csapásra érthető, miért is vannak a cifra mondatok, élvezni fogom a fazon társaságát, az biztos, főleg, hogy nem akar egyből nekem ugrani, és kardoskodni a falka téma ellen, rühellem, ha valaki egy falka által lakott területen arcoskodik, és eszében sincs hajlani a jó szóra. Mint az a szőke nőstényördög a hegyen… Rettenet.
- A nagyfőnökhöz csak bizonyos dolgok teljesülése után vezet az út, remélem egy kisebb főnök is megteszi. Átmenetileg.  
Egyrészt, nincs az a rendszer, hogy valaki rögtön Castor elé járulhasson, másrészt nem árthat lecsekkolni az érdeklődőket, mert senkit sem engednék úgy az Alfám elé, hogy veszélyesnek találom. Fizikailag lenyűgöző méretei vannak, de fiatal még, nem ellenfél, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem élne becstelen eszközökkel, ha arról van szó. Milyen testőr lennék, ha ezt nem venném figyelembe?
~Jól hallottad, nem vagyunk megközelíthetetlenek, mint azt tapasztalhattad az elmúlt pár percben.~  
Elvégre, senki sem hajtotta el rögtön melegebb éghajlatra, és ez jó eséllyel nem is fog megtörténni, elvégre egészen korrekt és együttműködő alaknak tűnik, márpedig akkor nem hiszem, hogy túl sok gond lenne vele.
~Az első, és legfontosabb, eddigi eszmecserénk fényében helytállónak ható kérdésem: Az itt maradásod érdekében hajlandó vagy parancsot teljesíteni, behódolni?~  
Nem cifrácom túl a kérdést, ez fontos, egyértelmű választ várok, mert bár epésen ugyan, de kérdezte, mit tegyen egy farkas, ha bentlakó kliens óhajt lenni, de annyira aligha ismerhetem pár perc után, hogy ennek komolyságát felmérhessem.

- Izraelben viszont a vadnyugatinál is melegebb a helyzet - vágok vissza egy többféleképpen is érthető és minden értelmében helytálló fordulattal.
Még lehetne tovább csípőből lövöldözni, kikre hasonlít a mi párosunk. Nekem ennyi egyelőre elég volt ebből a témából, nem görgetem tovább a galacsint, nem vagyok se skarabeusz, se Sziszifusz. Szóval lépjünk tovább! Kis lépés az embernek, nagy lépés a vérfarkasnak. Mikor eljutok az Alfa elé, az az lesz.
Egy kooperatív mosolyt küldök a cinkos nézésemmel egyetemben. Nem tudom, milyen posztot tölt be ez a ficsúr és a nagy egyezményt nem feltétlenül vele kötném meg. Csodák nem csak Óz, a nagy varázsló világában léteznek és én nem akarok szélhámosokkal alkudni. Egy jó Falkában mindenki foglalkozik a kóborokkal, de a döntés a nagyfőnöké vagy azoké, akiket ő ruházott fel hatalommal, azt pedig én is látni akarom, hogy a híres-neves megbízott csak maga mondja-e vagy tényleg bizalmi pozícióban tetszeleghet. Az erejét leszámítva Lucas még nem mutatott semmit, ami miatt elismerném.
- Hosszú barkochba lett volna, ha ezt adom fel - felelek a tényre, hogy órákig puffogtathatott volna, mint fakezű gyerek a céllövöldében és korántsem biztos, hogy rájön. Néha szoktam ilyenekkel szívni a játékba bárgyún belemenők vérét. Most nem kívántam húzni az időt magam után madzagon, hanem egyenest a téma tengerének legmélyebb vizébe ugrottam fejest.
- Ha nem csak a kiskirály mondja, hogy ő az oligarcha, akkor megfelel.
Valamit mutatnia kell, különben nem egyezünk meg. Az első vérfarkast le akartam szólítani, de nem azért, hogy mindent vele beszéljek meg és igyam a szavait, mint a nyers tojást tömegnövelés céljából. A falvédőről sok por jöhet le, mikor takarítják, de én nem onnan származom. Szóval ennél többre vagyok éhes. Meg a csirkesültre, remélem, szép nagy porciót adnak, nem zónaadagot.
A válasza még mindig nem elég konkrét. Be tudtam sétálni, nincs Fehér Ház-szintű védelem fajtársak ellen, ezt megfigyeltem, még Bőrharisnya éles szeme sem kellett hozzá. A kérdés hallatán szememben megvillan a Bestia. Ez a lehető legrosszabb opció, amivel elő tudott állni. Értem, hogy egy erős Falkában így működik és az se kizárt, hogy el tudom fogadni. Olyantól, akit erre érdemesnek tartok, de az ne egy napköziből kidobott középiskolás ábrázatát viselje! Öreg farkas nem vén farkas és nem is feltétlenül vezető. Ha az, igazolja magát és a felettese őt. Szájhősökből nem kérek.
~ Szóval ki vagy te itt? Ezt azért tisztázni kéne, mielőtt szabályokat állítasz fel a semmiből érkezett bennszülöttként! Ha a szavak beszélni tudnának, biztos elregélnék a hierarchiát, de ennek hiányában inkább én magam akarom látni. ~ intézem hozzá némi türelmetlenséggel és nem túl nagy tiszteletet mutatva.
A pincér végre megérkezik, remélem, nem a mélyhűtőből hoztak ki egy napok óta dögrováson lévő adagot, mert azt utána is hajítom. A szaglásunkat nem lehet átverni és úgy tűnik, ezt a konyha dolgozóiba is mélyen bevésték, mint neveket a Hírességek Csarnokába. Tökéletes és az összetevői is jól kijönnek. Nagy ovációval fogadom, győzelmi kézemeléssel.
- Hurrá! Épp ideje volt. Két pohár tejet kérek utána - mondom a pincérnek, de rá se nézek.
A személyzet hidegen hagy, de a dús étket nem hagyom meghűlni, hamar belapátolom. Az én egészségemnek már nem árt a gyors étkezés, az idő viszont számít. A szemkontaktust azért tartom közben Lucas-szal, mert látni akarom, hogy adja elő a válaszait nem túl elfogadó magatartásomra. A viccre is szakítok majd időt, de most komolyan tárgyalunk. Tisztában vagyok vele, hogy ritka kényelmes Falka volt a dasmarinas-i és hogy most már ott is más szelek fújnak Cooper regnálása óta. Nem kérdeztek ilyeneket, a megállapodás annyi volt, hogy ne vegyem el a zsákmányukat és amíg nem tettem, élhettem a területükön, sőt együttműködés lett belőle és a mostani Alfa a támogatómmá vált az évek során. Fairbanks-ben fagyosabb az éghajlat és a fogadtatás is, a harc viszont nem kerülendő számomra és nem is az ököl vagy láb használata az egyetlen módja. Kész vagyok a piac harsány kofáit meghazudtoló alkudozásba belemenni, ha úgy érzem, hogy megérdemli a tárgyaló fél és feszegetem a határait, egyelőre csak kisebb pajszerrel.

- Jelen esetben kénytelen leszel beérni az én szavammal.
Van, hogyne lenne, nem most találtam ki, hogy én vagyok, aki vagyok, így hát magabiztosságom, és a hierarchiában elfoglalt posztom teljes tudatában dőlök hátra, a mellkasom előtt karba fonva a kezeimet. Érezhetően lejjebb zuhant a tetszési indexe, sosem szerettem, ha a semmiből betoppanó alakoknak elvárásai vannak úgy, hogy még lószart sem tettek le az asztalra. Én ebben a falkában fáradtságos munkával kapartam ki a gesztenyémet, ami az enyéimnek elég is. Hogy ő mit gondol? Nos, csöppet sem számít.
~Szóval én kérdezek, mivel neked vannak igényeid, és nem fordítva.~
Állapítom meg egész csendesen bitorolva az elméjét, tekintettel arra, hogy én aztán abszolút vígan fogom tovább élni az életem, ha netán nem jut át szerény személyemen a felsőbb körökig. Márpedig, ha valaki rajtam nem jut át, akkor halál biztos, hogy Castornál is zárt ajtókat fog döngetni.
~A semmiből érkezett bennszülött kettőnk közül nem én vagyok. A hierarchia, mint olyan, meglepő, de láthatatlan fogalom, ha édes kis váll plecsniket, meg oklevelet akarsz látni, akkor peched van, itt nem osztogatunk ilyesmit. Bocsásd meg kérlek, hogy nem bocsájtom rendelkezésedre a falka egészét hierarchia szerint sorban állva.~
Feszegeti a tűréshatáromat, és bár én nem vagyok egy könnyen haragra gerjedő figura, de azt rohadtul utálom, ha valaki tovább nyújtózkodik, mint amennyire a takarója ér. Így hát, egyen csak nyugodtan, én nem vagyok rest fodrozódó, lángoló aurámat az övére ereszteni, hogy nemes egyszerűséggel felzabáljam azt. Erősebb vagyok. Sokkal. Nem vagyok az a macskajancsi, akinek talán elgondol, vezető testőr vagyok, közel sem az utolsó a falkában, s bár nem is az első, de jóval többet számít a szavam, mint amennyit teszem azt az övé valaha fog a jelenlegi vezetői rendszerben. Már ha sikerül kieszközölnie a csatlakozást.
~Válasz hiányában úgy veszem, hogy ez a vonat elment, következésképp nem lennél hajlandó fejet hajtani senki előtt, akinek felhatalmazása van arra, hogy befogadja az arra érdemeseket a falkába.~  
Tud a sorok közt olvasni, úgy hiszem, elvégre tanult, okos embernek adja elő magát, hát lássuk, felfogja-e, hogy saját maga előtt zárja be a kapukat a viselkedésével. Én továbbra sem fogom bizonygatni, hogy ki vagyok ebben a falkában, egészen egyértelmű a szememben, hogyha valaki akar valamit egy társaságtól, az nem fog idejönni, és verni a mellét, hogy de ő rögtön a legnagyobb kutyával akar itten csacsogni. Vajon mit szólna, ha teszem azt egy felderítőbe fut bele? Ő sem mondta volna azt neki, hogy gyere pajti a keblemre, viszlek Castorhoz de izibe. Sőt. Ha Castor nem elérhető, jön Dante, ha ő sem, jövök én, és épp olyan nyugodtan mondhatom azt, hogy üdv a falkában komám, mint az előző kettő. Csakhogy jelen állás szerint eszembe nem lenne vállalni érte a felelősséget.
~Ezen kívül két lehetőséged maradt. Hajlandó vagy fizetni az itt tartózkodásodért cserébe? Igen, annak hangzik, ami, sarc, tized, ki hogy hívja. Avagy, hajlandó vagy szolgálatot nyújtani a falkának, ezzel váltva ki a maradásodat? Példának okáért információszerzés, személyre szabott feladatok, bármi, amivel hasznossá tudod tenni magad.~  
Tök nyugodtan ücsörgök ugyanúgy, ahogy eddig, egyetlen árva pillanatra sem eresztve el a szemkontaktust, még csak nem is pislogok, ellenben már közel sem vagyok barátságos, az a vonat elment, amikor követelőzni kezdett.

A válasz erőből indított elhárító rakétaként próbálja lerombolni az igényeimet, amiket én abszolút jogosnak érzek. A nevét megosztotta velem, de titulus helyett csak annyit árult el, hogy a szállodában lakik. Most komolyan,egy turistával egyezkedjek évekre szóló jelentőségű ügyekben?
~ Mennyivel egyszerűbb lenne, ha a szállóvendég titulusnál valami konkrétabbról lebbentenéd le a fátylat... ~közlöm vele, hogy nem győzött meg.
A fizikai erőviszonyokkal tisztában vagyok, de senkit nem tesz vezetővé csupán az a tény, hogy öreg és erős. Azért meg kell dolgozni, szorgosan kell kapálni a Falka termőterületén és lehet, hogy Lucas ezt meg is tette, de a harapófogó is kevés neki, hogy világra jöjjenek azok a szavak, melyekkel ezt leírhatná. Már most dominanciaharcot folytatunk, a természete világos. Olyan, mint az enyém és ezért lesz nehéz, kevésbé örömteljes a folytatás.
~ A testi erő csak része, fontos része, de akkor is csak egy része a farkasnak, ezt tudom. Különben akármelyik idős arccal leszerződhetnék, nem? Ha neked nagy szavad van a Falkában, mit kell azon titkolni? ~
Nem érdekel, hogy szerinte nincs jogom kérdezni, hanem lecsapott füllel kellene leülnöm a hóba és figyelmeznem szavaira. Ezt még nem érte el és ha ilyen ablakbedeszkázós technikát alkalmaz, nem is fogja. Azt nem szeretném, hogy egy túlzottan önfejű bundáskenyér miatt hiúsuljon meg, amit tervezek a városban. Továbblapátolok az evezőkkel, hátha csendesedik a víz.
~ Kérjük, vigyázzanak, az ajtók zárulnak? Nem is csilllogó uniformisokat, kiáltozó bajszos tiszteket és tiszteletlövéseket vártam, csak azt, hogy aki elémjön, arról tudjam, kicsoda. ~
Lehet, hogy ha nem olyan feje lenne, mint aki tizenéves korában megrekedt a testi fejlődés szintjén, akkor komolyabban tudnám venni, de ha nagyapámnak négy kereke lett volna, akkor David Papa helyett személygépkocsi lett volna a neve, szóval ezen felesleges rágódni. A vonat után integethet a peckesen virító állomásfőnök úr, igaza van. Én erre még nem rántom elő a zsebkendőt, más módja is akad a konszenzusnak. Lucas is így látja, csak ijesztget, de az állásinterjú 2. körébe vágunk bele. Figyelek, mert nem tartom kizártnak, hogy ez valami helyi szabvány, ami alapján elbírálják a megjelenő ismeretlen farkasokat, ahogy az is elképzelhető, hogy tényleg rangot kapott, arra pedig annyira büszke, hogy el se mondja. Mert ezt illik tudni és aki nem tudja, az üljön vissza a farkasiskola 1. osztályának padjába? Úgy döntöttem, hogy kap választ, de lejtőről indítva, hogy kellő lendület és megalapozottság járjon a nyomaiban.
~ Hogy legalább egyikünk mondjon valami tényszerűt is, pár szemelvény az életrajzomból: 21 évig voltam falkatag Minneapolis-ban, az ottani Alfát, Bernard Sullivant nagyra becsültem és elismertem. Igen, képes vagyok a tekintélyt meglátni egy arra érdemesben, nyugodtan leellenőrizheted, ha ennek szükségét érzed. A Fülöp-szigetekre mentem, mert az őseim onnan származnak és meg akartam ismerni az országot. Ott tanultam az egyetemen és közben Dasmarinas városában éltem, ahol tény, hogy a Falka rendkívül liberális volt, de 15 évet eltöltöttem a társaságukban mindenféle probléma és összetűzés nélkül. Ezeket az Alfádnak akartam elmondani, de egyáltalán nem titok, úgyhogy megosztom veled is, ha nem untatlak nagyon. ~
Rávigyorgok evés közben és folytatom. Ha ő tényleg komoly tisztséget tölt be, akkor meg kell hallgatnia és amúgy se hatna, hogy inkább a csajával végezne kellemesebb karbantartó gyakorlatokat vagy hogy bárhová máshová hajtanák a szíve lángjai. Idehívott, hogy megbeszéljük a lehetőségeket, akkor én elvárom, hogy folytathassam, mivel nem mondtam egyértelmű nemet.
~ Szó, mi szó, ahhoz a Falkához nem csatlakoztam. A megállapodásunk úgy szólt, hogy amíg a financiális érdekeik nem sérülnek miattam, járhatok-kelhetek a város területén a legnagyobb nyugalomban. Volt egy csapat falkatag, aki támogatta a helyi felkelést, ami kormányellenes akciókkal foglalkozott, velük szorosan együttműködtem például és jó pénzeket hoztunk a Falka széfjébe is. Mikor tanárként helyezkedtem el, már nem kívántam ebben részt venni, a felkelők (tisztán emberi csoport, nem tudtak semmit arról, hogy milyen lények vagyunk) ezt nem akarták hagyni, egyre agresszívabbak voltak, én pedig eljöttem az országból, mert közellenség lettem a felkelők között és másokat, a Falka tagjait, hozzájuk közel állókat is veszélyeztettem volna. Különben még ott lennék. Arról hallottam, hogy itt nem ilyen engedékeny az Alfa, se a Falka és ez egyébként szimpatikus is, mert közelebb áll a valódi természetünkhöz! Szóval arra hajlandó vagyok, hogy a megtűrt állapotért cserébe az itt tartózkodásom évei alatt a Falkának segítsek olyasmikben, amiket említettél, külsős partnerként együttműködve. ~
Nem felejtettem el, hogy kitől várom a végső áment, ami után zsebre tehetem az ittlétem nyugalmának ajtajához illő kulcsot. Elmondtam a történetemet és azt, hogy mit vállalok. Most pedig várom, hogy igazolja a tekintélyét vagy továbbítsa a beadványomat az illetékes vezetőhöz, amint azt hivatali környezetben mondani szokás. Az az érzésem, hogy túl jót táncoltam az idegszálain sarkantyús csizmában, emiatt pedig még futunk pár kört a stadion körül, mielőtt bemennénk és a tényleges realitás talajára lépnénk. Várom a sonkamesterhez méltó kötözködős kérdéseit és a negatív véleményeket. Nekem tiszta a lelkiismeretem és ha ő nem enged át a kapun, keresek mást. Nem fogok üres kézzel, csalódottan távozni, hanem harcolok a lehetőségért és majd rájön, hogy nem vagyok az elviselhetetlen és kompromisszumokra képtelen farkas, akinek most lát. Vagy ha sokáig húzzuk ide-oda a kötelet, akkor nálam elszakad. Ezt nem kéne, most tudatomnál vagyok és így gondolom, de ismerem magamat és a potenciális lehetőségek között ott leselkedik a Bestia kitörése a ketrecből. A csirkesült közben elfogy a tányérról és már a tejet kortyolgatom a válaszra várva.

~Bizonyára, de kérdem én, én mégis mennyivel tudtam meg többet a Dr. előtagodból? Őszintén, semmivel sem, már ami téged, mint farkast fémjelez.~  
Nem hinném, hogy én vagyok az, akinek minden gond nélkül elő kellene hozakodnia a posztjával, különösképpen úgy nem, hogy a helyzet szempontjából egyáltalán nem kellene, hogy számítson. Örüljön, hogy valaki fogadja, és beszél vele, úgy hiszem, ennek maradéktalanul eleget tettem, ám az nálunk nem játszik, hogy minden utcáról betérő ki tudja ki fia-farkasa rögtön megkapja, amit akar. Elég mókás visszagondolni arra, hogy én magam mennyi időt vártam, míg az akkor Alfa, a drága Todd, foglalkozni óhajtott velem. Nem mintha akartam volna, én kurvára nem vágytam falkára akkor, mikor megöltem a Teremtőmet, az egyetlen személyt, aki valóban érdekelt. Akkor. Mára ez a szám azért már megduzzadt.
~Féltékeny is vagyok.~
Ó, de utálom, hogy a fejembe látsz, te szemét. Nem is értem, hogy nem bolondultam meg, mióta védőszellemként osztja nekem az igét, mindenesetre olykor jót derülök rajta, már magamban, a vonásaimat remekül uralom.
~Nem kell titkolni, de szeretem, ha nem beszél velem szemben magas lóról valaki, akinek nincs oka rá.~
Szerintem nagyon is jól tudja, hogy átlépte a határt, és én meg vagyok annyira mély igazságérzettel rendelkező kis gyökér, hogy ne daloljak csak úgy, mint egy édes kis pacsirta. Úgy hiszem, ha nekem bizonygatnom kellene, hogy nem fölöslegesen verem a farkammal a csalánt, hát akkor neki sokszorosan illene ezzel a hozzáállással, de kezd nem érdekelni a dolog.
~Tudod kicsoda vagyok, bemutatkoztam, többet én sem tudok rólad, vagy tán tévednék?~  
Szögezem le, de úgy hiszem, fölöslegesen jártatom a számat, makacs egy pára ez, hát felőlem aztán kötheti az ebet a karóhoz, lovagolhat a szavakon, meg akármi máson, nem számít. A lényeg, hogy rohadtul mindegy, ki fogadja, ha akarunk valamit egy falkától, egy minimális tiszteletet azért tanúsítsunk már, és dobjuk a kukába legalább addig a leereszkedő, kioktató stílust, máskülönben értelme nincs. Még szerencséje is van, hogy nem Dante vagy Castor futott bele, mert egyik sem a béketűrő stílusáról ismert, Castor irodájában már bőven a vére folyna, láttam én már cifra dolgokat kevesebb miatt is.
Figyelmesen hallgatom, mert ez a dolgom, és mert valóban érdekel, nem véletlenül nem pofáztam el eddig semmit neki, és ha nem kezdett volna bele, nem pazarlom rá tovább az időm, nem, nem egoista pöcs vagyok, hanem túl szoros az időbeosztásom. Ellenőrizni nem fogom, egyrészt, nem vagyok az a végtelenül kukacos fazon, bármennyire is tűnhetek jelenleg annak, másrészt pedig ha hazudna, az bűzlene. Elhiszem én, nincs ezzel semmi gond, mint ahogy azzal sem, hogy bennem nem látja, hát istenem. Tudom, hogy nézek ki kívülről, nem ő az első, és nem is az utolsó, aki a tisztelet halovány szikrájára sem tart érdemesnek emiatt.
~Nem untatsz.~  
Folytassa csak, a létező összes figyelmem az övé, lássa csak, vagyok annyira tisztelettudó, hogy meghallgassam, akármennyire is nem jelent semmit a személye számomra, talán így marad, talán nem, elválik. Csajom nincs, se kutyám, se macskám, se aranyhalam, de a kis belső démonon szívesen öntözne némi szeszt a sima kis kobakjára, hogy aztán megnézzük, miként ég. Nem hallgatok rá, szokás szerint. Mire a végére ér, bólintok egyet, jelezvén, vettem, és Castor mindezt úgy ahogy van, vissza fogja hallani tőlem. Most én kezdek pofázni, ne mondja azt, hogy nem kap cserébe semmit.
~1725-ben születtem, 1750-ben ért az a megtiszteltetést, hogy vérfarkassá tettek, 1842 óta vagyok ennek a falkának a tagja, kezdetben mezei, bosszantó kis gyökérként, aki leszarta a világot, és túl nagy pofája volt, majdnem akkora, mint neked. 1913-ban egy lökött, füvezős hippi átharapott, azóta sem láttam, akkor még nagyobb lett a pofám. Az Alfám megunta a dolgot, és közölte, hogy öcsisajt, mostantól testőr vagy, oldd meg, ahogy tudod. Megoldottam. Benőtt a fejem lágya, blablabla, közben eltelt jó sok csúnya évtized, aztán 1980-ban majdnem elpatkoltam az Alfámat védve. Na, azóta vagyok Vezető Testőr és Mentor, de ez utóbbi annyira nem releváns a helyzet szempontjából. Remélem, kellőképpen kimerítő voltam, Alfai igazolásom sajna nincs a dologról. Az Alfám Castor de Luca, a szálloda igazgatója, rajta és a Bétámon kívül nekem senki sem parancsol. Emellett jogom van bárkit befogadni a falkába, amennyiben vállalom érte a felelősséget, valamint a megtűrt státuszt is tálcán kínálhatom az arra éhezőnek.~
Technikailag ugyan csak Castornak tartozom elszámolással, de tisztelem Dantét is annyira, hogy ne óhajtsak mindenáron kardoskodni ellene. Részemről mindent elmondtam, és nem érdekel a továbbiakban, ha nem hiszi el, szíve joga, a tény attól még tény, nem hazudok, bár ezt még arra is foghatná, hogy a korkülönbség távlatából tán nem szúrná ki.
~Amennyiben kapok elérhetőséget, úgy továbbítom azt az Alfámnak, akinek eztán szíve joga eldönteni, hogy akar-e veled esetlegesen szót váltani, vagy sem, és csak akkor hív, ha kellesz, de addig falka részről békén leszel hagyva, erről biztosíthatlak. A megtűrt státuszt megkapod.~
Egyszerű csereüzlet, nincs ezen mit rágni-nyelni tovább, ha segít, maradhat, egyszerű, mint a szorzótábla, ha mást is akar, az már más tészta, mindenesetre arra mérget vehet, hogy én nem fogom Castort riadóztatni egy városban letelepedni kívánó kóbor miatt. Ha csatlakozna, esetleg, de akkor sem most, az angol királynő kedvéért sem ugrasztanám az Alfámat azonnal…

//Védőszellem//

A válasz látszólag tárgyilagos, azonban felsejlik mögötte a sértettség és az önérzetesség. Lucas-ban kigyulladt a figyelmeztető lámpa, hogy nem ismerik el és hadakoznia kell. Ezt én is jól ismerem és az ő korában hasonlóan fogok reagálni vagy vadabb módon. Két domináns találkozása gyakran megrázó, ezt tapasztaltam és majdnem a túlvilágra kaptam egy csak odaútra szóló menetjegyet legutóbb, mikor ilyenbe futottam bele. Nyugodtan elmondhatta volna később is, hogy milyen posztot tölt be, nem értem, miért fukarkodott Harpagon módjára kispórolva a titulust, mikor kisebb szintű főnökként említette magát. Nem is az érvekről szól már ez a polémia, hanem arról, kinek van nagyobb mentális farka, meggyőző ereje. A tekintélyek csatájában történnek a pengeváltások, ezért is léptem fel úgy, ahogy, mert bántotta a csőrömet (ami akkor lenne, ha nem farkasember, hanem mondjuk tukánhibrid lennék), hogy hódolatról beszél, mintha egy betlehemi birkaőrző lennék a kis Jézus jászolánál mósuszillattól ámultan térdepelve.
~ Azt én is szeretem. ~ közlöm a probléma nyilvánvaló okát, amin már túl sokat lovagolunk és gyenge gebeként hamarosan kirogy alóla a lába, onnantól pedig a neve Hason-ló lesz, mint abban az esetben, mikor cifrábbra szeleteltek egy díszparadicsomnál is.
Most untam meg, ezen a szekrényen átugrom a haladó szellem dobbantójáról és belekezdek az életutam hosszúságában rövidített összefoglalásába, hogy előrántsam a zsebemből a latban többet nyomó tényeket a szócsatározás után.
Az ellenállás csak a stílusomnak szól, nem a szándékomnak és az eltökéltségemben kijelentett célomnak. Lucas türelmesen meghallgat, csak a Bestiát kell a motivációs ostorral orron csapni, hogy húzza már vissza azt a vicsorgóan nyáladzó pofáját a rácsai mögé. Ez a türelmes hallgatás például már nagy erény a szememben, hiszen az igazi hatalom birtokosai nem a hirtelen, felháborodásból hozott döntéseikről híresek. A Teremtőm azt mondta, én ettől messzebb állok, mint az Univerzum két széle egymástól, de a közelítés nem lehetetlen vállalkozás. Lucas-nak elmesélhetem hát az egyszerű ordasmesét, amiben nincs gonosz mostoha, csak Zöld Sárkány, de azt se így hívják. Biztos vagyok benne, valahogy érzem rajta, hogy a lényeg mögötti tartalmat is meg fogja látni. Az erő mellett valahogy átsejlik az intellektus fénye is, eszembe se jutott, hogy egy betontömbhöz hasonlóan erős és okos farkassal állnék szemben. Nem, az esze a helyén van, nem ment nyaralni, itt hagyva ezt a fagyos várost, hanem azzal uralja az indulatait, amiket én megpiszkáltam egy viszketőporral behintett idomárpálcával.
Tény, hogy élveztem az idegrendszer mozgósítását és az eredmény magáért beszél. Az integráló hajlam híre valósnak bizonyul, még ilyen felvágott nyelvű kóbort se hajtanak ki, mint illuminált kertészlegényt az apácazárdából. A beszámolóm hatott és Lcas is előkapja az évszámos fiókjából a maga históriáját, amire pedig én figyelmezek koncentráló értelemmel. Sose voltam élő hazugságvizsgáló, nem tanultam és talán ki is hagyta belőlem a teremtő az ilyen nüansznyi finomságok felismerésének összetevőjét. Nem olvasok az anyajegyek rezdüléséből és a hajszálak emelkedéséből. Én az érdekek alapján szoktam elbírálni, mennyire lehet igaz, amit elibém raknak ezüsttálcán avagy fatányéron. Lucas már éreztette, hogy őt ugyan nem hatná meg, ha a hőn áhított nagyfőnökhöz el sem jutnék a keresetlen szavak miatt és hogy őt el kéne ismernem úgy is, hogy nem alapozza meg a tekintélyét. Nem szorul rá, hogy most bizonyítsa, mégis megteszi, ezért igaznak érzem és amit hallok, az egy morcos személyzeti vezetővel kardoskodó álláskereső mellett is szépen mutató karriertörténet lenne, vérfarkasként pedig elismerendő. Ennyi, erre vártam, egy letaglózó bemutatkozásra. Kellett a petting is, azzal vált teljessé a kép, a vázlatot jelentette a vitánk, amire már rá lehet kenni az ecsettel az olajat és íme, elémtárul egy tiszteletreméltó ős portréja.
~ Köszönöm, igazán impresszív bemutatkozás! A drogos hippik amúgy közös halmazt alkotnak az ellenségeink körében. Engem még emberkoromban juttatott a rács mögé egy békétől véres szájú műindián LSD-bajnok. ~
Ha a telepatikus üzengetéssel lehet hangsúlyokat közölni, akkor őszinte elismerést hallhat a fejében a sorok mögé. Az érzéseim is ezt támasztják alá. Széttárta végre a zsalugátert és az elém vetülő látvány meggyőzte a körülményes, kopasz fejemet. Castor de Luca nevét megjegyzem, vele még lesz egy beszélgetésem és ha minden jól megy, kölyökképű Billy fog elévezetni, amikor eljön az idő. Mert azt nem hagynám ki, minden eddigi lakóhelyemen eljutottam az Alfáig, sőt mikor Donna letelepedett, ott is kihajtottam, hogy a pasay-i falkavezér fogadjon minket.
Az ígéret szintén meggyőzőnek hangzik. Bevethetne titkos fegyverként egy olyan csavart, hogy bosszúból elhiteti velem, megtűrt vagyok, aztán a névjegyem az Alfa asztala helyett az első útbaeső kukában landol, gondosan pedig rádob még egy ketchupban tocsogó fasírtos szendvicset is, hogy senki ne lássa meg és véletlenül se kerüljek ki a szeméttelepről, aminek aztán az lenne a következménye, hogy a high-life hétben ringatva mozgok a városban, mint pöfögő dízelmozdony a kijelölt útvonalon és a végzet utolér, mint hazug embert a sánta kutya, ha elég sokáig keresi. Mégse gondolom, hogy így tenne, egyenesebbnek tartom. A harappófogó fontos eszköze a kommunikációnak Lucas esetében, de a gerinc csigolyái kidomborodnak a hátán és nem várok tőle egy ilyen hátbaszúrást. Egyenest a szeme közé szúrna, ha támadni kívánna, ez a benyomásom róla és az ilyen jellemek nekem szimpatikusak. A kiskamasz megnőtt a fejemben és ha nem fogom a szeplőtelen ábrázatát magam előtt látni még sokszor, akkor még nagyobbra nő majd. A testi hibáról nem tehet, az velünk születik és operáltasson magának műarcot az, akinek két teremtője van, de nem vérfarkas! Elröppentek a megvetés fiókái, már csak pár toll maradt utánuk a fészekben, azokat majd kisöprögetem.
A telefonszámomat fejből mondom el, ha Lucas be akarja írni a készülékébe. Ha a szép új világ eme villogó, berregő és zenésen csörgő találmánya már Huxley börtönszerű látásmódját idézi és a Vezető Testőr jobb szereti a papír és toll rusztikusságában praktikus manővereit, nekem az is megfelel. A Teremtőm a Farkaslak vezetője Minneapolis-ban, átlát egy egész gazdaságot több farmmal, nyilvántartással, remek kereskedő és sokoldalú ember, de a "gombos számozás", ahogy ő mondja, olyan valami, ami helyett inkább a trágyát hordja talicskával. Csak levelezek vele, különleges esetekben vezetékes telefonon elérem. Nem újdonság nekem, hogy egy idős farkas lemaradt és a globális technológiai robbanás helyett még az angol ipari forradalom korszakában leledzik. Szóval ha Lucas-t vagy de Luca-t taszítja a mobilirányú kommunikáció, akkor előveszem az erre a célra hozott papírlapot és tollat, majd a nevemet és telefonszámomat ráfirkantom és a férfi elé teszem, amit kért.
~ Tessék! Ha netán nem sikerülne a kapcsolatfelvétel eme módja és kikapcsolt avagy nem vízbe mártott, csak lemerült telefon állja útját a füstjeleknek, vagy bármi más miatt nem ér el, akkor visszahívom, amint lehetőségem adódik rá. Megtartom a szavamat. Ez ígéret az ígéretre, de igaz. ~
Az érzéseimet úgy láthatja, mintha csak nylonba lennék csomagolva és meggyőződhet szavaim helytállóságáról. A kétszínűség és bűntársai nálam nem szívesen látott vendégek, így amit ígérek, azt megtartom és nem úgy, ahogy az állam megtartja a kampányidőszakban ígért pénzeket.
~ Köszönöm a letelepedési engedélyt! A bevándorlási hivatallal közölni kívánom még azt a fontos tényt, hogy a helyi egyetemen fogok tanítani. Te egyébként mivel foglalkozol? ~
Úgy érzem, az ütközet elmúltával már rátérhetünk könnyedebb témákra is. Neki talán már elege van a nyelvelés nyelvészet doktorából, de én megismerném közelebbről is. Sokat elárult az élettörténete és nem csak róla. A feladatokban még adódhatnak nehézségek, de azt érzem, hogy az itt tartózkodásom során a Falkát meg fogom szeretni, ha ilyenek állnak az élén, mint Lucas. Nem kiütéssel győzött, hanem pontozás alapján, de a lényeg az, hogy a végén kinek a karját emeli magasba a bíró és kire néz fel csillogó szemekkel a táblahordó valetkisasszony.

Én elsősorban sosem arról voltam híres, hogy nekiugrok bárkinek, mint bolond tehén az anyjának, vannak jó páran, akik megteszik helyettem, olyanok is, akiknek határozottan nem kellene, ám mások portáján én csak annyiban söprögetek, amíg a falkát érinti. A többi olyannyira nem számít, elvégre, a saját kis dolgaikkal kapcsolatban annyi szarba nyúlnak, amennyibe csak szeretnének. Épp ezért lássa, nem csak azért nagy az arcom, mert ott van bennem egy idős dög, hanem minden tekintetben több van bennem, mint amit a külső alapján megelőlegeznének nekem. Örökös harc, bevallom, kicsit már unom, de a doktor bácsi a maga nemében tökéletesen szórakoztató figura, már ha épp nem akkora az arca, mint a Bécsi kapu. Meglehet, szorult belé annyi intelligencia, hogy rájön, semmire sem megy, ha csak követel, de nem ad. Elmondhattam volna első körben is, hogy ki vagyok, persze, de miért is kellene megtennem, ha még a szándékaival sem vagyok tisztában?
~Börtön? Ahogy látom, te is bővelkedsz érdekes történetekben. Alkalmasint majd talán elregélheted ezt is.~  
Őszinte leszek, nem bánnám, mert ahogy ez a fazon előadja magát, az esküszöm, mindent visz, nem ismerek más olyan egyedet, aki ilyen szinten játszana a szavakkal, bár nem meglepő, ha már nyelvészetből doktorált.
Van nálam telefon, de egyszerűbb írásban lefektetni a dolgokat, egyrészt azért, mert a telefonomban annyi tetves szám van, hogy ha akarnám sem, találnám meg a legfrissebbeket, nemhogy rájöjjek, ki az isten haragját akarok én felhívni. Castor és a testőrség tagjai gyorshívón vannak, meg a húgom, és Nora, de mással csak akkor beszélek, ha ő hív. Való igaz, hogy ilyen téren jobban értékeltem a levelezés gyönyöreit, nem szeretem, ha a fülemben sistereg a telefon alapzöreje, amit halandó meg sem hall, de egyébként eszméletlenül zavaró, ha engem kérdezne bárki.
~Köszönöm, és vettem. SMS-t ne írj, utálja, jobban, mint a telefonálást. Biztosra veheted, hogy keresni fogunk.~  
Jól gondolja, nem vagyok az a gerinctelen fajta, aki ezt az egész eseménysort nemes egyszerűséggel átugorná, és kidobnám rögvest az elérhetőségeit a kukába. Sok balfaszságot elkövettem már értem során, de nem vertem át soha senkit, az nem én vagyok. Nem egy egyszerű lélek, már csak kétséget kizáróan domináns mivoltából sem, de minden vakvágány ellenére korrektnek tűnik, és nem hazudik, az már facsarná az orrom egy ilyen fiatal egyed tekintetében.
~Akkor azt hiszem, nem árt tudnod, hogy tömve van őrzőkkel a hely, bár ha már jártál ott, ez valószínűleg feltűnt. Azért nem vállaljuk a felelősséget, ha nekik keresztbe teszel, az csak falkatagoknak jár.~  
Bár tény, hogy ők is csúnyán megjárják, mint legutóbb Natan, de őket legalább mi feszítjük keresztre, nem pedig a mágiahasználók.
~És amennyiben még szeptemberben is itt leszel, egy feladatot már tudok is neked. Ez azonban még várat magára, és előtte beszélnem kell a hímmel.~  
Igazság szerint kölyök, de ez most nem lényeges, azt tudom, hogy Connor szeretne egyetemre járni, márpedig akkor nem árt valaki, aki szükség esetén közel van, és megakadályozza, hogy kurva nagy baj legyen. Igaz, bármelyik fiatalabbnak tetsző falkatagot simán be lehetne íratni, hogy hajrá, de ha van más megoldás, akkor ez felettébb felesleges volna. Az oké, hogy az Őrzők ott vannak, de talán kellemesebb lenne a kölyöknek, ha egy fajtárs is virít az egyetem területén.
- Valamint, ha meggondolnád magad a csatlakozást illetően, keress bátran.  
Csúsztatok elé egy névjegykártyát, mert ki tudja mi a lótúróért, de a tűzoltóságon kötelezővé tette a főmufti, és hiába közöltük, hogy tök fölösleges, elvégre a tűzoltóságot így is-úgyis hívja az, akinek szüksége van ránk, nem tágított. Biztos túl sok maradt meg az állami pénzből, vagy az idei naptár bevételeiből. Nevetséges, komolyan, engem konkrétan megfenyegetett, hogy kirúg, ha nem megyek el a fotózásra. Nem mondom, fogtam a fejem rendesen.
~Tűzoltó vagyok. Nyilván nem olyan fennkölt, mint nyelvésznek lenni, de bírom, és jól csinálom.~  
Mint amúgy közel mindent, amivel komolyan szeretnék foglalkozni, de ezt nem fogom taglalni, és azt sem, hogy mi a valós oka annak, hogy tűzoltó lettem mostanra.
- Jól laktál? Rohadt jó desszertek vannak egyébként, ajánlom azokat is, már ha megengedi a koleszterinszinted, vagy a vallásod, vagy tudom is én micsodád.  
Kénytelen vagyok belevigyorogni, mert az tuti, hogy komolyan nem gondolom a szavaimat, egyszerűen csak sosem lehet tudni, ha már alkoholt nem iszik, bármi lehet a süteményekkel is…

~ Vagy bv, ahogy az ottani szállóvendégek hívják. Nyeretlen 18 éves koromban kidobóként dolgoztam és jött egy öltönyös csapat akkora pupillákkal, mintha levágták volna a szemhéjukat. Ez nem volt a fehér holló kategóriája akkoriban, a pszichedélia tavaszán csak úgy nyíltak az ilyen fül mögé tűzött virágok. Az egyik öltönyösön volt egy rém gagyi, műanyag fejdísz. Vágod azt a típust, aminek a felpróbálása is minimum skalpolást vonna maga után? Na, olyannal érkezett a rockklubba. Ráadásul vadabb látomásai voltak, mint amiket a hollywoodi forgatókönyvírók szülnek az íróasztal mögött. Elneveztem Golyóstollnak, ő meg kissé túlreagálta és ki akart filézni. Nem hagytam, hogy valamelyik vendégnek baja essen egy önjelölt hasfelmetsző hippi miatt, úgyhogy lecsaptam, mint Zsugás Jimmy a treff hetest, a rendőrök meg kiosztottak nekem egy különszobát 2 évre az agyrázkódásos eszméletlenségért és a szilánkos kartörésért cserébe. ~
Most már könnyedén gurul ki belőlem a történet, mint vetőmagos talicska a fészerből, mert az idő jobban gyógyítja a sebeket, mint a nyers hús. Pedig többször a padlón éreztem magam a priusztól, amit a lehető legkorábban szereztem meg fiatal felnőttként. A lényeg, hogy mindig eggyel többször álljunk fel, mint ahányszor elestünk és én már állok egy ideje. Ezt pedig a családomnak köszönhetem, ők tanítottak meg arra, hogy soha nincs vége a dalnak és mindig van tovább, csak fel kell emelni a fejemet és a jövőre nézni. Lucas kérése számomra parancs volt. Persze. Nem parancs, csak szívesen szövegeltem, mint mindig.
A papírt átadom és úgy látom, hogy megkötöttük az íratlan szerződést. Ennek nagyon örülök, mert voltak kétségeim és a forrásban lévő kugligolyó, ami a nyakamra nőtt, majdnem elsöpörte a lehetőségeim bábuit. Bólintok egy vigyorit, hogy ez igazán elfogadható kitétel. Még kapóra is jön, mert a másik oldalon ott vagyok én, aki nem nagy híve az sms-ezésnek.
~ Én meg SMS-t írni utálok, úgyhogy szerva itt, csere ott, ez tökéletes lesz így! ~
Az Őrzők. Na igen, Purcell elmondta nekem, hogy farkasként nyilván a Falka lesz az első sánc, amit be kell vennem, de utána számítsak arra, hogy minden lépésemre két pár szem fog jutni, mivel ott akarok tanítani, ahol a tetkós népség fészket rakott. Az Őrzők valahol a senkiföldjén helyezkednek el az én világomban, akkor csúsznak át a gyűlöletesek közé, mikor barikádot építenek az utamra. Dasmarinas-ban akkor volt erre példa, mikor az ellenem bosszúhadjáratot folytatók ellen kezdtem én is leszámolásba a felkelők ellen. Azt már nem hagyták, addig viszont éldegeltünk egymás mellett és itt is ezt tervezem. Az ösztön még közbekiabálhat hadbahívó szavakkal, de nem szándékom direkt felrúgni a hangyabolyukat.
~ Oda még ezután fogok menni és már figyelmeztettek, mielőtt idejöttem, de köszönöm az óvó intelmet! Terveim szerint még hosszú évekig itt leszek, úgyhogy várom azt az őszeleji hívást. ~
Ha őszről van szó, akkor nem a felvételin kell megdobni kicsit a pontszámokat, hiszen addigra ez már rég eldől. Gondolom, egy hallgató útjait kell majd egyengetnem. Tanárként szigorú vagyok, a legszigorúbb, amellett, hogy ott is dobálom majd a humorbonbonokat. A vizsgán az megy át, aki tud, az viszont akkor is, ha amúgy a trágyával egyenértékűnek tartom emberileg. Szakmailag nem játszom a mimózát, aki pofára osztályoz. A Falka kérése más téma lesz, de az tuti, hogy nem kényeztetem nagyon az illetőt, mert ha diák, akkor tanuljon, ezt tőlem is hallani fogja.
Átveszem a névjegyet. Meggondolni nem szoktam magam ilyen fontos lépésekben, úgyhogy szerintem most se kerül erre sor. A Falkám a családom és az én szívem Minneapolis-ban dobog, ahová vágyom is vissza, mint őrkutya a takarítás alatt álló házikójába. Megfelel nekem a külsős partner státusz. Az egyetlen kivétel, ami szóba jöhet, az az, hogy esetleg szívemhez fog nőni az itteni farkasközösség. Az érzelmek pedig képesek megbéklyózni engem is, hiszen a marcona külső ellenére egy darab gránitnál sokkalta több érzés szorult belém és ismerem a duhaj örömöt ugyanúgy, mint a harcos hűséget és a maró gyűlöletet. Ez viszont nem holnap történik meg és nem is két hét múlva, hanem évek hosszú folyamának sodrása mossa ki az ellenállást belőlem, ha olyan a fairbanks-i Falka.
~ Az komoly harci feladat, a locsolótömlő nemes fegyverével lefejezni a tűzokádó sárkányt. Minneapolis-ban szép nagy biofarmokon gazdálkodtunk és egyszer lángra kapott az egyik a nyári melegben. Ott aztán küzdöttek a pirosruhás vitézek! Ez már csak urbánus legenda, de a rekeszizmokat megdolgoztatja, úgyhogy elmondom: a parancsnokukról az a hír terjedt, hogy megszállott és mikor otthon megszólal a telefon, lecsúszik az ereszcsatornán, mert azt hiszi, bevetés van. ~
Az kemény csata volt, emlékszem és noha nem néztem végig, mert a mi földünkön akkor is volt munka, a füstöt és az ott lábatlankodó egyenruhásokat napokig kerülgették a többiek. Muszáj volt beengedni őket a falkaterületre, mert kellett a szakértelmük, ha nem akartunk az égetéses földművelő technikára átállni. Én nem beszéltem velük, de Barney barátom, aki mindig mindenhol ott van, lepacsizott a tűzoltókkal és tőle származik a történet is.
- Desszert? Gyümölcstál esetleg. Annál sokkal cukorteljesebbet nem tolerál az edzéstervem - mondom végre szóra nyitva a számat is, mert a végén még bebüdösödik és amúgy is fura lehet két fickó az asztalnál, aki csak egymást bámulja változó arckifejezéssel.
Most éppen vigyorogva, mert mulattató, mikor feltűnik az embereknek, hogy én rendszer szerint táplálkozom és kapom a jobbnál jobb kérdéseket, hogy megtértem, fogyókúrázom vagy gasztroblogger vagyok. Amióta farkas lettem, nehezedett az étkezés, mert sokkal többre van szükségem, hogy tartsam a formámat. El szoktam járni vadászni, erdőkbe, tavakra, rétekre, amit találok és részt veszek a város környéki állatok populációjának megnyirbálásban. Ezzel sehol nem voltam egyedül, a fajtánk vadászik, nyilván itt is. A body-s étkezést viszont tartom, kerülöm a zsírban tocsogó csodákat meg a glükózban és fruktózban térdig álló édességeket. A gyümölcstál még jó lehet, rá is nézek az étlapra. A többit majd máshol pótolom, erdőmélyi nyúltanyán vagy belvárosi büfében, ahogy jön. Nem ragadok le ennél az étteremnél, elvégre nem csirizezték ide a nadrágomat. Intek a pincérnek és rendelek egy gyümölcstálat abból a fajtából, aminek az összetevői mind illenek az étrendembe. Ezt még befalom, aztán tovább fogok állni.
- Lucas, neked még egy kis hab a tortára? - kérdezem arról, hogy ő nem rendel-e valamit.
Jobb úgy enni, ha nem csak én tömöm a majmot, hanem a másik is kanalaz legalább valami kis csekélységet és nem csak a tar fejbúbomat bámulja számottevő érdeklődéssel.

~Szép karrier, az biztos. Nevetséges, hogy az ember a munkáját sem végezheti nyugodtan, mert bedugják a rácsok közé. Igaz, meglehet, kicsit túlzásba estél. Dühkezelési problémák? Vagy csak az addig ütném, amíg mozog tipikus képviselője volt? A leírás alapján biztosan.~  
Én magam sem vagyok szent, sosem voltam, sosem leszek, több élet szárad a lelkemen, mint amit elbírok, olyanoké is, akiknek nem kellett volna még meghalnia. Nyomasztó, de visszacsinálni nem tudom, a múlt elmúlt, nem hagyhatjuk, hogy betemessen. Ettől még olykor kísért, az enyém szó szerint is, még szerencse, hogy kedves első Teremtőm nem szándékozik gonosz szellemként rám telepedni, sőt, ha lehet, még jobb fej, mint azelőtt, vagy sokat felejtettem, míg nem volt velem.
~Tudod mit? Én azt mondom, büszke lehetsz arra, hogy ezután felálltál, sokan nem képesek rá.~  
Sittesből nyelvész, mindenképpen becsülendő, hogy rácáfolt az elvárásokra, statisztikákra, feltételezésekre, és lett belőle valaki. Olyannyira, hogy egy farkas meglátta benne a fantáziát.
~Akkor ezzel nem lesz probléma.~  
Én a technika összes létező vívmányával hadilábon álltam, és az egyre gyorsabban fejlődő világban nehezen követtem a lépést. Nekem már a sok biztonságtechnikai cucc is megfeküdte a gyomromat, de hát basszus, én nem a mai kor kölyke vagyok, az biztos. Pláne, hogy utcagyerek voltam, árvaházi töltelék. De jó is, hogy azok az idők elmúltak, visszagondolva csoda, hogy én sosem hűsöltem sehol.
~Ezt jó hallani. Mármint, a naprakészséget, és reméljük, a terveid szerint alakulnak a dolgok.~  
Tudjuk mi azt jól, hogy az esetek nagy részében ez nem szokott összejönni, túl sok minden van, ami befolyásolja az életünket, mindig történik valami, és elakad a fogaskerék, aztán mire sikerül orvosolni a hibát, sokszor építkezhetünk elölről. Ettől még jelenleg, a meglepő kóborszám kivételével viszonylag nyugis most a helyzet, a szerbek éppen meglepően csöndesek, szóval nem kerülget a szívroham senkit, de attól még ott van az az aprócska tény, hogy derült égből üt legnagyobbat az a villám.
A sztorija hallatán kikerekednek a szemeim, és csak azért nem röhögöm el magam, mert kicsit nehéz lenne megmagyarázni, hogy mit röhögök ebben a nagy kussban, kész szerencse, hogy el vagyok látva önuralommal.
~Azért ezt a helyzetet megnézném magamnak, nem hiszem, hogy faarccal végig lehetne követni az eseménysort.~  
Azért, találkoztam én már pár elmeroggyanttal, de ilyesmit még nem sikerült tapasztalnom, azt kell mondjam, hogy kár.
~Apropó, Minneapolis… Hogyhogy nem mentél vissza? Nem véletlen gondolom, hogy máshol nem csatlakoztál falkához, és itt sem akarsz.~  
Ez egy olyan tisztáznivaló, amit még sorra kell vennünk, hogy nyugodt szívvel elereszthessem, nem szoktam félmunkát végezni, bár nem gyakran csípek fülön magányosokat sem. Nem felderítő vagyok, olykor a véletlen játékának hála, miképp most is, összejön a dolog, és akkor már nyilván nem fogok egy felderítőt, vagy kanguyakot-kangunartot riasztani, hogy csacsogjál már ugyan vele, engem éget a munka.
- Fura egy hapsi vagy te hallod, de legalább szórakoztatóan fura. Ne aggódj, gondolom a banán meg a szőlő nem játszik, elvégre azok a legcukrosabbak.  
Szerintem egy hétig azon fogok – magamban – röhögni, hogy találkoztam egy farkassal, aki diétázik. Hatalmas.
- Nem kösz, én majd vérforraló módon zabálok valami egészségtelent menetközben a további dolgomra.  
Rohadt ritka, hogy rendesen leüljek kajálni, legutoljára tavaly év végén étkeztem rendszeresen a romantikus falkás együtt kajálások alkalmával. Meg aztán, minek fizessek itt bármiért, amit odafenn ingyen megkapok, nem mintha ne lenne elég szép összeg a bankszámlámon, egyszerűen csak nem tartom praktikusnak.
- Edd meg nyugodtan, addig még meresztem itt a kölyökképemet, hogy ne kössön beléd még valaki, aztán húzok.  
Már említettem az előbb, hogy dolog van, bár nekem mindig akad valami tennivalóm, szóval ez nem meglepő. Úgyhogy, ha elfogyasztotta, akkor egy üdv Fairbanksban után lekezeltem vele megint, és engedtem útjára, aztán mentem én is.

//Köszönöm szépen a játékot! Hatalmas a karakter, grat hozzá! Még egy zárót kérnék tőled is, mert a Minneapolist illető kérdésre mindenképpen érdekel a válasz! //

~ Összetett a kérdéskör, mert azon kívül, hogy csűrdöngölőt járt az idegszálaimon, veszélyeztette a vendégeket. És az se használt a megítélésemnek, hogy mikor kihallgattak, a nyomozó nyakát is ki akartam tekerni. Akkora fülei voltak, hogy simán fogta velük a műholdas adásokat is! Le akart már csapni rám egy ideje, mert olyan körökben forogtam, amikre a hatóság vadászott, de mindig csak kisebb halak akadtak a horogra. Szóval lehet dühkezelési problémának nevezni, igen. ~
Azért ami manapság megy ezen címszó alatt, az kabaréba illő. A zakatoló nyomtatók és statisztikafüggő felettesek között elsorvadó lelkű irodistákat kiviszik a roncstelepre, hogy az özönvíz előtti Rolly Royce egyetlen hiányzó üvegét még kiüssék egy gigantikus kalapáccsal vagy bowlingozni mennek és a csoportvezető fejét képzelik oda a bábukra, hogy jól odacsapjanak a fémgolyóval. És akkor majd John Smith 13 biztos sokkal nyugodtabban ül hétfőn a táblázatai elé... Ezt én nem tudom komolyan venni. Ha ilyen helyen kéne dolgoznom, a kocsironcs helyett a főnököm kapná a sallert tőlem. Ezért sem dolgozom irodában. Az egyetem más, ott tekintély vagyok és szabad fegyelmezni, testi erőszakra pedig még nem volt szükség eleddig. A feletteseimmel nem igazán volt gondom és remélem, hogy itt se olyanok ülnek a fő helyeken, akiknek a hobbija a gyufa kihúzása, mert akkor bizony én meg is gyújtom, amit kihúznak. Ha elgurul a gyógyszer, elég vad módszerekkel rohan megkeresni az ösztönlényem.
~ Büszke is vagyok rá! ~ közlöm gondolatban és kihúzom magam. ~ Amint a remek tanítómestereimre is, akik segítettek, hogy ne maradjak pocsolyában fetrengő, sebzett vadkan. ~
Egy szolid mosoly a válasz a jókívánságra. Ismerem az állatot és a gyereket, ami bennem él hátulgombolós attitűddel. Mindig elő akar jönni és komoly energiákat kell megmozgatnom, hogy az orrát megseprűzve visszafenyegessem a kennelébe.
~ Igen, biztos nem sírontúli a hangulat ott, ahol a lánglovagok ilyeneket mesélhetnek. Minneapolis-ban túl sok ember emlékezetében élek tisztán és üdén. Elismert sportoló voltam, 1978-ban, a beharapásom évében megnyertem az ottani pankrátor bajnokságot, amit a tévében is közvetítettek, szóval az én fizimiskámmal ott nem taníthatnék az egyetemen. Hivatalosan halott vagyok, full illegálban ténykedtem már Kölyökként is. Az ottani Farkaslakban nem kellett volna tartanom a felismeréstől, az egy zárt közösség, de a gyümölcstermesztést 5 évig álltam csak, utána vonzott a szellemi kihívás. Abban maradtunk az Alfával, hogy külföldre megyek tanulni, tanítani és kivárom a generációváltást. Ha jól sejtem, te is jót sejtesz: Minneapolis-hoz húz a szívem, az ottani Falkám a családom, ezért sem akartam csak úgy tagsági kártyát váltani Dasmarinas-ban vagy itt. ~
Lucas nyílt kérdésére kiterítem a lapjaimat, mert nekem többet ér a szemtől szembeni, bátor kiállás, mint az ügyeskedő pókerarc. A történetemet így is rövidítettem, mert hajlamos vagyok nagy kitérőket tenni és mire a végére érnénk, a pincér kimerülne a túlóráktól, én meg az egy ültő helyemben mozdulatlanul történő meséléstől. Folytathatjuk még, a névjegyét zsebre tettem, sőt remélem is, hogy találkozunk máskor is, mert ez a tűzoltó korrektnek tűnik emberként is, vérfarkasként is. Ha ő a Falka zömének képviselője és ilyenek vannak többségben, akkor megtaláltam El Dorado-t. A rózsaszín szemüveget persze nem teszem a fejemre. Egyrészt nem is illene a marcona külsőmhöz, másrészt fiatal farkasként is tudok annyit, hogy mindenhol vannak renegátok, lázadók és kóborként inkább a sintért hívnék rám, minthogy normálisan kezeljenek. Figyelni fogok, de reménnyel felvértezve teszem ezt. A fura fickók már csak ilyenek. Tele vagyok kontraszttal meg szövődményekkel, amik a múltamból sarjadtak ki.
- Ezt elismerésnek veszem. Van itt fitness gyümölcstál, az jó is lesz.
Nem hinném, hogy szabadalmaztatni kéne a vérfarkas bodybuilder diétát. A világban biztos él még valahol másik olyan, mint én, de nem lehet túl népes a csapatunk. A diéta nem gyengeség. Aki már próbálta betartani, az pontosan tudja, mennyi odafigyeléssel jár. Én egyszerűen tartani akarom a kontúrjaimat, hogy a rámtetovált sziklavárból ne váljék rozzant kalyiba az összeeséstől. Lucas most már testőrként áll ül itt. Összekoccintottuk a nagyítóinkat, majdnem hajbakaptunk azon, hogy ki találja meg előbb az aprócska közös nevezőt. Meglett és most már a védelmét élvezem. Ez kellemetlen érzés, amit még jó 150 évig hordoznom kell. Emberként a legerősebbek közé tartoztam, farkasként minden újrakezdődött és még középiskolás szinten járok az erőkategóriát tekintve. A nagyobb "gyerekek" megtaposhatnak, mint borász a töppedt szőlőszemeket és ez nagyon barátságtalan gondolat. Nem akarom azt érezni, hogy rászorulok kölyökképű Billy, avagy Dávid segítségére, pedig esélyes, hogy ez előkerül majd, ha másik falkatagokkal is találkozom és a nagyító után inkább karmokkal és fogakkal keressük egymásban azt a bizonyos, mélyen megbúvó közös nevezőt. Addig is elfogyasztom ezt a gyümölcstálat és a végén elégedett vigyorral rázunk kezet, hogy elköszönés után ki-ki menjen a maga útjára és az ősök ereje kísérje Fairbanks utcáin.

// Én is köszönöm, a segítségnyújtást és a játékot is!  :cheers:     //

Már egy kis idő eltelt azóta, hogy találkoztam Egonnal és mondtam neki, hogy hagyja az egészet, találkozok majd én az egyik testőrrel. Sohasem késő. A hotelba még nem is jártam, csak kívülről láttam a termetes méretét, ezért nem tudom, hogy miként fogok megtalálni egy vérfarkast, AKI magának az Alfának a testőre. Bár egyszerűbb lesz az, ha csak várok a előtérben, valószínűleg fel fog tűnni nekik egy magamfajta idős Mártír, akivel korábban még nem találkoztak, főleg ha a pajzsom nem húzom fel olyannyira. Valószínűleg hamar meglelem akit, vagy akiket keresek. Bár jó lenne, ha csak egy lenne. Annyira nincs ma kedvem a társasághoz, hogy hihetetlen. Viszont jobb most túlesni rajta, mint később. Már így is elég ideig vártam erre a kis találkára.
Meg is indulok hát a reggeli kávém után a szálloda felé. Kíváncsi vagyok erre a Castorra. A személyiségére. Nem tudom még mindig, hogy be fogok-e hódolni neki, vagy maradok a magam ura. Ezt majd a beszélgetésünk eldönti. Bár az is kérdéses, hogy mikor fogad engem. Mindenesetre kíváncsian várom, hogy megismerhessem. Az Alfákkal akikkel találkoztam nincsenek túl jó emlékeim és élményeim, legfőképp ezért is várom a találkozást már vele. Talán kellemeset csalódok. Vagy ugyanolyan lesz mint a többi, akinek fejébe szállt a hatalom. Noha ez a falka egész rendezettnek tűnik, már amennyire látom a helyzetet. Akárhogy is, mindez még a jövő kérdése.
Belépek a hotelba. Körülnézek miközben lassan beljebb sétálok. Pajzsom pont annyira van leengedve amennyire szeretném. Korom, vérvonalam tökéletesen érződik, így hát türelmesen várok. Miközben ezt teszem, kényelmesen helyet foglalok az egyik ülőgarnitúrában és elkezdek olvasgatni.