Fáradt vagyok, és nyúzott. Két napja összesen aludtam négy órát, a fennmaradó időben pedig talpon voltam, és rohangáltam, nem beszélve arról, hogy a nyakamba zúdított információk feldolgozásához szüksége lenne bárkinek némi nyugalomra, meg egy pszichológusra. És még itt van a tetejébe ez a kettős gyilkosság is. A két holttest csatlakozott azoknak a vérbe fagyott embereknek a hosszú sorához, akiket sosem fogok elfelejteni. Még pontosan azt sem tudom, Rowennel mihez kezdjek… A jégfesztiválról tudom, hogy lesz, de jelenleg egyáltalán nem hiszem, hogy lesz időm gyönyörködni az alkotásokban, hacsak valaki fel nem keni az egyikre valamelyik alkotó vérét meg belső szerveit. A fejem megint szörnyen fáj, amit most kivételesen a betegség maradékának tudok be. Az egyenruhám is gyűrött már, de legalább Patrisha mosolyog. Valakinek kell, hogy jó napja legyen. Fáradt mosollyal üdvözlöm. - Jó estét, Ms. Bennett! Mr. de Lucát keresem. Meg tudja mondani, merre találom? Ez a bemelegítő kör, meglátjuk, mi a válasz, ahhoz képest terítünk újabb kártyákat, vagy sem.
Nekem a karom fáj, amit az az örült helyi felszaggatott, de vigasztal a tudat, hogy neki sokkal nagyobb fájdalmakat kell most elszenvednie. Jake-nek akkor sötét árkok vannak a szeme alatt, hogy szinte már megsajnálom. Nemcsak hogy agyon dolgozza magát, de még beteg is kissé, látom a szemén. - Mr. de Luca jelenleg házon kívül vacsorázik. Tudja, hogy van ez ... fel kell mérni a konkurenciát. Én segíthetek Önnek esetleg valamiben? A hotel ügyeinek nagy részében megvan a felhatalmazásom, hogy helyettesítsem. A falkáéban meg pláne, de ahhoz Jake-nek semmi köze, ugye ... De ha most megint a részegen vezetéssel fog jönni, akkor minden szimpátiám ellenére körberöhögöm. - Esetleg egy teát? Fáradtnak tűnik. Mondjuk így estefelé teázni nem olyan szerencsés, de ha még Castort keresi, akkor feltételezem nem nyugovóra térni akar.
Hát, legalább annyi elismerést kap a munkám, hogyha három napos hullának nézek ki, majdnem megsajnálnak. Ami meg a választ illeti, annyira sejtettem, hogy ez lesz. Utálom az olyan fickókat, akikhez csak a titkárnőjük titkárnőjén keresztül lehet eljutni, ha éppen nem tárgyal, vagy nincs házon kívül. Csakhogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy a de Luca félék SOHA nincsenek otthon. Sóhajtok egy lemondót. - És mikor ér vissza? Mindenképpen beszélnem kell vele… Mindenesetre Önnel is szeretnék beszélni, de az ügy személyes jellegű, szóval ha esetleg lehet, akkor valahol máshol… A teának már a gondolata is olyan jól esik, hogy azonnal rábólintok a felajánlásra. - Igen, egy tea jól esne, köszönöm… Valóban nem fekhetek le úgysem addig, míg de Lucát elő nem kerítettem.
A feszült helyzet nem kedvez a baráti meccseknek, de aki szeretne, az mindig talál vállalkozó szellemű farkast. Az már kérdés, hogy utána mindenki betartja-e az előre lefektetett szabályokat. Szinte lesüt a kölyök arcáról, hogy összepontosít valamire, de nem igazán érdekel, hogy mire koncentrál. Nem is próbálom elcsípni a gondolatait. Lehet, hogy nem is menne. A hallgatózást sosem szerettem fejleszteni. Persze volt tanárom, akinél muszáj volt, de magamtól soha… - Ez kedves tőled, Liu, de anélkül is meglettem volna… Vigyorgok rá, miközben lesimítom a kabátomat. Kiöltözve éppen nem vagyok, de ez aligha számít. Aki érdekes, az tudni fogja honnan jöttem. Persze az sem nagy ügy, ha náluk vadászni is öltönyben szokás járni. Ami azt illeti, talán nem is bántam volna, ha valaki túlbuzog, és finoman nekem ugrik próbaképpen… Na mindegy. Iszonyú bájos a kölyök, olyan, mint egy kiskutya, ahogy így szorosan mellettem szaporázza, és nem tágítana tapodtat sem. Most tulajdonképpen ő véd meg engem? Azért nem nevetem el magam, ennél hangyányit tapintatosabb vagyok. Ha még senki nem vár minket, akkor megállok a recepciónál, és ott fogok Castor után érdeklődni. Akár még azt is ellövöm, hogy meghívott, és ezzel a lehetőséggel szeretnék élni. De nagyon, és lehetőleg most…
Jah, Ray most azért melléfogott. Nem őt védelmezem, hanem a falka jó hírét. Ha valaki rátámadna arra, akit Castor meghívott, azzal arcot vesztenénk. Ezt a lehetőséget eddig udvariasan átadtuk a másik falkának, akik ki is használták rövid időn belül kétszer is. Úgyhogy égésszagból van elég a környéken nélkülünk is. Remélem, én sem voltam annyira szörnyű most a visszaúton, hogy rossz véleménye legyen rólam. A portás ugyan nincs beavatva, de az, hogy én kísérem az ismeretlent, és egy igen nyomatékos pillantást vetek feléje, elég, hogy tudja, az illető VIP, és a jó ég tudja, mit akar majd. De odaérek, és rendezem is a dolgot. - Az úr Mr. de Luca-hoz jött. Innentől aztán Ray a pulton is szambázhatna, akkor is csak megtapsolnák. De feltehetőleg nem akar ilyesmit, mert igen visszafogottan viselkedett eddig, például egyszer sem vágott nyakon. - Értem. - bólint a portás, és nyúl a telefon után, felveszi, beleszólna, de aztán elkerekedik a szeme. - Mr. de Luca a vonalban és Önt keresi, azt hiszem. - nyújtja tétován a kagylót Ray felé. Próbálok nem szélesen elvigyorodni. Az időzítés tökéletes. A telepatikus megkeresés pont úgy érte el Castor, hogy most tárcsázta a portát, de a telefonnak még kicsengeni sem volt ideje. Ez az, amikor flottul mennek a dolgok?
//Castor irodájából folytatott telefonbeszélgetés//
Az egy dolog, hogy Liu szólt a vendéggel kapcsolatban. Pontosabban nem ő, az üzenetet közvetítve kaptam. Akkor már csak azt nem értem, hogy miért kellett ehhez Liu közbenjárása? Erőteljes gyanúm támadt, és ez a csalódás felé kezdett rugdosni. De mielőtt nekiállok bizonytalan lábon álló elméleteket gyártani, inkább leszólok a recepcióra, és felhívatom mindkettőt. Aztán mehet ki-ki a maga dolgára. - Legyen szíves adja át a kagylót a vendégemnek! Szólítom fel a recepcióst, aztán megköszörülöm a torkomat, mielőtt Raymondhoz szólnék. - Raymond! Nem hittem volna, hogy ilyen rövid időn belül újra találkozunk. Örülök, hogy itt van. Jöjjön fel a privát társalgónkba, és ha kérhetem, hozza magával a Kölyköt is. Legalább idekalauzolja. Ott találkozunk! Aztán a további sikerek reményében mosolyogva tettem le a telefont, bár ezt senki sem láthatta. Még megigazítottam az öltönyömet és a nyakkendőmet, aztán útnak indultam a társalgó felé. Mindenek előtt Liuhoz lesz néhány kérdésem, aztán remélhetőleg hamar áttérhetünk a komolyabb ügyekre is.
Nos, a falka jó hírét tőlem aligha kell félteni, de mindegy. Még az is lehet, hogy meglepődnék egyik-másik tagja képességein. Igazából a kölyökkel sincs semmi bajom, de az tuti, hogy ennyi épp elég a tacskóból. A hirtelen fellángolt, jókedv és kellemes jóllakottság lobbantotta szociális érzékenységem múlófélben van, bár még nem bosszant a jelenléte. Liu felkonferálására csak bólintok, mert bár eddig nem tudtam, de gyanítom ez Castor vezetékneve. És valóban eszemben sincs a pulton szambázni, vagy más módon feltűnést kelteni. Udvarias vagyok, és jólnevelt. Nyilvánosan általában, amúgy pedig amíg nem döntök, vagy nem adnak okot az ellenkezőjére. - Igazán köszönöm! Széles vigyort villantok a portásra, és a meglepetés legkisebb jele nélkül nyújtom a kezem a kagylóért. A hang ismerős a vonal túlvégén, de nem is vártam mást. - Jó estét, Castor! Én sem terveztem, de találtam egy elveszett bárányt, és ha már úgyis visszahoztam… Nyitva hagyom a mondatot, habár nincs benne semmi titokzatosság, csupán nincs rá szükség, hogy befejezzem. Így is elég egyértelmű. Megyünk… Viszlát! Visszaadom a kagylót, és Liura pillantok. - Felkísérnél a privát társalgóba? Castor úgyis azt mondta, hogy vigyelek magammal… És ha elindul, akkor tétovázás nélkül megyek vele.
Mivel Ray ügye egyenesben van, ráérek azon gondolkodni, mi lesz most. Nyilvánvaló, hogy a kis kiruccanásom az erdőbe nagyobb figyelmet kap, mint amire számítottam. Nem mintha le akartam volna tagadni, de ebből most könnyen lehet példastatuálás. Ray mindenesetre biztosítja, hogy meglegyen a kellő felütés a továbbiakhoz. Az elveszett bárány jelzőnél feléje sandítok. Véletlenül sem voltam elveszett, a bárány sem stimmel. Csupán kicsit elkóboroltam. De hát, ahogy ő mondta, a kezdő farkas élete sok megaláztatással jár. - Hogyne! Erre tessék! - váltok át azonnal készséges hotelszemélyzetbe, amint megkapom a kérést. Mire a privát részre érünk, én kibújok a kabátomból, és az első alkalmas helyen elhagyom még a folyosón. Ha Ray megszabadulna az övétől, azt csak a társalgóban fogom felakasztani. Az ajtóhoz érve kinyitom azt, de aztán Rayt engedem előre, és csak utána lépek be, majd becsukom az ajtót. - Jó napot, főnök! Nem vagyok sem izgatott, sem ideges, nem félek, nem is vagyok zavarban. Az ilyesmiket már rég igyekszem magam mögött hagyni, de persze az idősebbeknek nem kerül sok fáradtságba, hogy előidézzék benne ezeket újra.
Végre! Már napok óta azon töprengtem, hogy vajon hol lehetnek, erre a legszembetűnöbb dolgot nem vettem észre. Még pedig ezt a csodálatos hotelt. Ja, és az újságot, amiben Castor szerepel. S sajnálatos módon ez azt jelenti, hogy többet kéne újságot olvasnom, mert abból több minden kiderül, mint az én kis kutató munkámból. És, ami a jó hír, hogy talán valamilyen állást is tudna adni, hiszen alap, hogy van egy hotelben disco, nem? Legalábbis gondolom. Bár előbb azt akarom megtudni, hogy mért volt olyan gonosz, hogy engem ott akart hagyni Chicago-ban, és nem vitt el magával. És jó, oké, hogy nem vagyok egy édes kis aranyoska, se semmi ilyesmi, de azért még sem kellett volna elfelejtenie, vagy ezt csinálnia. Ám most végre választ kaphatok a kérdéseimre. A recepcióhoz lépkedtem. - Castor De Luca-t keresem. Fontos. - mondtam a nőnek, aki előttem állt jól kihangúlyozva a fontos szót. És remélhetőleg ebből rájön, hogy nekem egyszerűen muszáj megtalálnom, és nincs olyan, hogy jelenleg nem tartózkodik itt. Mert akkor esküszöm az égre, odamegyek ahol éppen van, és fapofával a képébe dobok valamilyen gyümölcsöt, vagy paradicsomot. Akkora mértékben terjedt szét a testemben az izgalom hullám, mint még soha, ám ezt nem mutattam ki. És láttam, amint a nő elkezd valamit tárcsázni, és remélhetőleg nem a biztonságiakat hívja. ~ Gyerünk! Húzzál már le a recepcióhoz!
Először is: ki az Isten keres? Ha már megint Jake b*sztat, akkor nagyon nagyon morcos leszek. Hamar vettem fel a telefont, de még épp időben kaptak el, mert az irodámból éppen a szobámba készültem egy kis sziesztára. Elég volt a pénzügyekből, a nullák számától egyébként is sikítófrászt kaptam, hogy mennyire szarul állunk a kaszinóhoz képest. Már épp trappoltam lefele a lépcsőn, amikor olyan élesen, szinte visongva hasított a fejembe egy gondolat, hogy egy pillanatra meg kellett torpannom. Mi a f*sz?! Oké, tehát farkas és nőstény. És ismer. Próbáltam rácsatlakozni, de ebben a forgatagban ilyen távolságból nem vettem olyan jól a jelet, és ez azt is jelenti, hogy nem egy gigafarkas keres. De ha ennyire jól ismer... Még az is lehet, hogy Chicagóból jött egy potyautas, de baromira reméltem, hogy csak egy őslakos farkas, és azért siettet, mert Vincent meghalt, és ideges, hogy meg tud-e győzni, hogy ne öljem le őket. De mindezek a gondolatok a háttérbe szorultak, ahogy a pumpa feljebb és feljebb ment bennem. Siettem, szinte rohantam lefelé a főlépcsőn. Aztán, amikor kifordultam, és egyenesen a recepció irányába indultam megláttam azt, amit rohadtul nem akartam. Kimberly... Úgy mentem felé, mint a tank. Egyrészt azért, mert a gondolat, amit küldött,nem hagyott nyugtot a bestiának, és azonnal darabokra akarta szaggatni ezt a szukát. De fékeznem kellett magam, hiszen tele voltunk vendégekkel. A másik indíttatás az volt, hogy baromira az utolsók között volt, akiket itt akartam látni... Megragadtam a karját, és a tűzlépcsők felé ráncigáltam, és baromira nem érdekelt, hogy mennyire sipákol, vagy ellenkezik, most kuss van. Aztán, ahogy bevágtam a tűlépcsőház ajtaját, nekidobtam a falnak Kimberlyt, kicsit nagyobb lendülettel, mint az udvarias lett volna. - Egy: te mi a frászt keresel itt? Kettő: hogy mersz ilyen hangot megengedni magadnak? Felemeltem a földről, és karmos mancsaimmal ragadtam meg a torkát és nekinyomtam a falnak. A szemem vörösben izzott, a torkomból pedig olyan hörgés szökött fel, hogy még én is megijedtem tőle. Halk volt, mert nem lehetett zajt csapni, de mindennek ellenére vészjósló és halálos. - Most válaszolj, mielőtt kitépem a nyelvedet! Utána már baromi nehéz lesz... Nem vagyok Alfád, így bármikor kedvemre megölhetlek felelősség nélkül. Nem mintha egyébként nem... Morogtam félig állatias hangon. - Mi a szart keresel itt?! Ismételtem meg, és szorítottam egyet rajta. A másik kezemmel átfogtam a derekát, hogy az oldalába mélyedjenek a pengeéles karmok, hogy bármikor készen álljanak a szuka kizsigerelésére.
Lehetséges, hogy nem kellett volna ilyenre gondolnom. Csak hát már úgy is késő volt, sajnálatos módon. És meg is kaptam érte a büntetést. Mert amint megérkezett Castor, megragadta a karomat - mért akarja mindenki azt fogdosni? csak ne, hogy ő is eltörje... - és bevezett egy szobába, majd neki lökött a falnak. Csak elhúztam a számat. Úgy tűnik nagyon nem örül nekem. Pedig én tényleg azért jöttem ide, hogy ne hagyjam el a falkámat. Erre ő így beszél velem. Na szép... ezt érdemli egy hűséges falkatag? Már épp válaszoltam volna, mikor felemelt a földről és az oldalamba mélyesztette a karmait. Össze is szorítottam a számat, majd végül elkezdtem beszélni. - Ez nem igaz! Te az Alfám vagy. - szólaltam meg végül, majd folytattam. - Pont ezért jöttem. Unalmas folyton falkát váltani, ráadásul Alaszkát úgy ahogy kiismerem. - bár azóta elég sokat változott, azt meg kell jegyezni. - És bocs. Csak ideges voltam. - feleltem a másik kérdésére, miközben az oldalamra néztem, amikbe pengeéles karmai mélyedtek. És én tényleg nem értettem, hogy mégis mi a baja. Inkább örülne, hogy itt vagyok, de ha már úgy sincs más választásom, mint beszélni, ezért jobb ha rá is kérdezek. Még mielőtt kitépné a nyelvemet. És egyébként nem valami jó érzés rájönni, ha a másiknak igaza lesz, és tényleg nem bírnak elviselni. Kár, hogy egyáltalán nem érdekel, mert már régen sejtettem, hogy nem olyan szívesen lát engem. - De mi bajod van velem? - kérdeztem rá halál nyugodtan. Mert engem aztán nem tud megfélemlíteni... - Mért nem örülsz, hogy ezáltal többen vagyunk? És újonc sem vagyok... - kezdtem el magyarázni, de inkább itt abbahagytam. Közben pedig eszembe jutott valami "ördögi." Ha kitépi a nyelvemet, a fájdalmat, amit éreznie fogok, rajta vezetem le, és gondolatban fogok üvölteni egy jó nagyot. Na annak vajon, hogy örülne? Gondolom annyira, hogy megfoszt pár testrészemtől...
Hihetetlen, hogy idejön egy nő, és fél pillanat alatt úgy fel tud idegesíteni, mint senki más. Egy kissé elkerekedik parázsban égő szemem, amikor egyszerűen csak közli, hogy bocsi, ideges volt. - Nem vagyok az Alfád! Dörrentem rá, és eleresztettem, hagytam, hogy leroskadjon a földre. Elfordultam tőle, mert még az is idegesített, hogy rá kell néznem. - Az utolsó parancsom az volt, hogy maradjatok a seggeteken. Ezt sem voltál képes betartani. Hogy miért nem hoztalak magammal? Pontosan ezért. Mert nagyszájú vagy, azon kívül, hogy riherongyként rázod magad, semmire sem vagy jó. És nekem itt senkire nincs szükségem, csak azokra, akik előre viszik a falkát. Ebbe a körbe te nem tartozol bele, és nem tartoztál soha. A minőség számít, nem pedig a mennyiség, ezt jobb ha megjegyzed. Talán még a hasznodra is válik az életben. Még mindig nem fordultam felé. Éreztem a vére szagát, és ez csak felpezsdítette a dühömet, amit kiváltott a jelenlétével. Mégis mi a frászt csináljak vele? Soha nem szerettem őt kimondottan, és az, hogy már túl van a százötvenen, nem azt jelenti, hogy olyan rohadtul sokat érne. Chicagóban megtűrtem, de az ott nem volt olyan nagy kiváltság. Itt már az, hiszen a falkánk teljesen átalakult, ahol nem csak az erőviszonyok döntenek, hanem a szellemi képességek is. És véleményem szerint ez a nő mindkettőből erős hiányt szenvedett. - Kotródj el innen, mielőtt a helyiek megtudják, hogy közöd van hozzám. Talán náluk nagyobb sikered lesz, de még az is megeshet, hogy álmodban valaki elvágja a torkodat. Nagyon komolyan és szigorúan bámultam az ajtó kilincsét. Úgy éreztem, hogyha a szemébe mondom, ha rá kell néznem, akkor felrobbanok, és megölöm helyből. Sürgősen el kell kezdenem fohászkodni, hogy más régi tag ne kövesse a példáját. Maradjanak csak a nagyvárosban, nekem onnan nem kell senki sem.
- De igen. - erősködtem tovább. Mert addig fogom mondani, amíg el nem fogadja az igazságot. Hirtelen elengedett, és a földre csusszantam. Egy megkönnyebbült sóhajtás hagyta el az ajkaimat, és bár ez ritka alkalom, de majdnem felpofoztam. De szerencsére nem álltam fel, és nem csináltam hülyeséget. CSak egyszerűen nem hiszem, hogy ennyire gyűlöl. Fáj az őszinteség, és fáj, hogy nem nyalizok neki? Mondanám is, hogy ez van, meg kell szokni, de akkor még biztosabb, hogy nem fogadna vissza a falkába. És néha azért én is be tudom fogni a számat, hiába nem tűnik úgy. - Nem riherongyként rázom magam, hanem táncolok. - suttogtam bosszúsan. Nem elég, hogy lehord, még a munkámat is sértegeti? Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy mit tetttem ellene, hogy ennyire nem kedvel. És jó, oké, az igaz, hogy nem vagyok valami udvarias, de ettől még nem kell rögtön kitagadni, és elküldeni. - Ezzel elkéstél. Szerintem már tudják. - mondtam ránézve, bár ő szemmel láthatólag inkább a kilincset tanulmányozta. Amúgy nem biztos, hogy tényleg tudják, bár ez attól függ, hogy a sátán-alak (Káin) nem kezdett-e el mesélni rólam, hogy ezáltalán sehova se tartozhassak, pont mint ő. Ugyanis kinézem ezt belőle, amilyen rosszindulatú. - De nem hiszem el... - kezdtem mondani kissé haragosan, és hitetlenül. - hogy annyira gyűlölsz, hogy még annak is jobban örülnél, ha a másik falkához tartoznék. Neked abból mégis mi hasznod szármozna? Vagy... - folytattam tovább, de végül meggondolta magamat, és egészen mást mondtam, mint akartam. - egyszerűen nem értem. Nem is tettem ellened semmit. És lehet, hogy "nagyszájú" vagyok, de legalább őszinte. Mikor hazudtam utoljára? - kérdeztem rá, és a válasz egyértelmű: soha. És ez tényleg igaz. Ha bármiben is nem az igazságot mondtam, az azért lehetett, mert azt hittem, hogy az-az igazság. És másokat sem szoktam kibeszélni, kérdezhet felőlem bárkit, egy rossz szót nem szóltam, vagy ha igen, azt az illetőnek is elmondtam. Plusz erős is vagyok... de ezt inkább nem fogom elmagyarázni neki. Még a végén egoistának is hinne, arra pedig nincs szükségem. ~ Kérlek, hagyj tartozzak ismét a falkához! ~ Üzentem neki, mert hangosan egyszerűen képtelen lettem volna kimondani. Sokszor ez is a bajom. Majdhogy nem képtelen vagyok meghunyászkodni. Ezért is szerencse, hogy van ez a gondolatos cucc. Megkönnyíti az életemet. És remélem tudja, hogy milyen nehéz volt ezt kimondani, avagy üzennem neki. Hisz szinte még sosem mondtam ilyet. Beharapott ajkakkal néztem továbbra is Castorra. S fogalmam sincs mért ragaszkodok ehhez a falkához. Az Alfa nem kedvel, gondolom a Béta sem, és ki tudja, talán befogadna a másik falka, bár nem hiszem. Mert őket tényleg ott hagytam, és milyen rég volt az már? Ennél nagyobb könyörgésre meg nem hiszem, hogy képes vagyok, bár sosem lehet tudni mikor török meg.
- Az már nem az én bajom, ha nem találsz magadnak menedéket náluk sem. Vontam meg a vállamat. Könyörgöm, mit tettem, hogy ennyire ragaszkodik ahhoz, hogy hozzám tartozzon? Még csak nem is én teremtettem... Borzasztóan makacs volt, és kezdtem belátni, hogy bármit teszek, akkor is itt akar majd maradni. Nos, a lojalitás-kérdést ezzel én tisztáztam is, de vannak helyzetek, amikor ennyi nem elég. Az meg végképp nem tudott érdekelni, hogy kivel szűrte össze a levet, amiért esetleg nem fogadják be. - Hogy milyen hasznom...? Kuncogtam fel. Nos, azon kívül, hogy nem az én fülemet rágná, és nem nekem kellene tiszteletet vernem belé százvalahány évesen, semmi. Viszont roppant nagy megkönnyebbülés lenne. Semmi hasznát nem venném, és pont. Azon kívül, hogy esetleg odavetem az első sorba, hogy ő haljon meg először egy ütközetben. De ennyit nem ér nekem még egy éhes száj, még egy szoba, ami kiesik a bevételből azért, mert Kimberly-t kell elszállásolnom. - Inkább azt mondd meg, hogy abból mi hasznom lenne, ha befogadnálak. Csak azokat hoztam magammal, akik képesek arra, hogy valamivel segítség a falkát. Te nem tudsz harcolni, és a csábításon kívül nem sok dologhoz értesz, valljuk be. Nem minden a kor, de úgy látszik, még ezzel sem vagy tisztában. Felőlem lehetnél ötszáz éves is, fél kézzel lenyomna bárki, mert neked derogál tanulni és képezni magadat. Semmit nem tett ellenem, ami miatt haragudhatnék rá. Egyszerűen csak nem bírtam a stílusát, és nem fért a fejembe, hogy ennyi év után egy farkas abban leli az örömét, hogy mindenféle lepukkant és boldogtalan ember előtt rázza magát, mint egy rossz r*banc. A gondolatára csak idegesebb lettem. Fogadjam vissza...? El se kellett volna jönnie, maradhatott volna otthon, az ottani falkában biztosan szerető családra lelt volna, mert hogy itt nem fog, az hót ziher. Felé fordultam végre, és megálltam anélkül, hogy nekiessek. - Bizonyíts. Vontam meg ismét a vállamat. - Ha olyan erős és tapasztalt farkas vagy, meg fogod találni a módját, hogy kuncsorgás nélkül is érdemesnek tartsalak a befogadásra. Hagytam ennyiben. Meglátjuk, hogy milyen agyafúrt ötlete támad. Elvileg ismer, és ragaszkodik hozzám, hát, akkor itt az ideje, hogy bizonyítson is.
- Nem mondtam, hogy nem találnék náluk. - De azt sem, hogy igen. Bár ebben sajnos neki kell igazat adnom. Mármint nem úgy, hogy ki is mondom. Olyan bűnre nem vetemednék, hogy szóban is igazat adjak valakinek. A kérdésére csak bólintottam, de ahogy ránéztem, sejtettem, hogy mi haszna származna belőle. Semmi, csak nagyon örülne neki, ha másokat "idegesítenék", és nem őt. Ami mondhatom igazán kedves. És, ha máshol hasznomat vennék? Az igazán nagy kár lenne, nem? De mindegy is. Most nem fogok ilyeneken gondolkodni. - Ez hazugság! Tudok harcolni, és te is tudod, hogy fejlődő képes vagyok. - jelentettem ki magabiztosan. Hisz tényleg tudok verekedni, csupán az a gond, hogy nos... a táncolást tényleg sokkal jobban szeretem. Meg hamar az ember agyára megyek, és néha én is felkapom a vizet s ebből, meg abból, hogy próbálom visszafogni magamat, az lesz, hogy gyengébbnek tűnik. - Csak nem mindig csinálom azt, amit mondanak, vagy a hangulatom irányít... - tettem még hozzá elhúzott szájjal. Nem szeretem az ilyeneket bevallani, de hát ez az igazság. Tudok harcolni, tanulok, csak nem egészen mutatom ki. Főleg, hogy közismerten a tánctudásomat szoktam mutogatni, ami miatt sokan elítélnek, csak mert nem ismernek... Milyen jófej, komolyan mondom. Mégis, hogyan bizonyítsak? Verjek agyon egy másik farkast, vagy mi? Ez azért nem így működik, hogy azt mondják bizonyíts, bármiféle konkrétum nélkül, és kész. Ez így nem igazságos. Legalább egy kicsit megértőbb lehetne, ha egyszer képes voltam ideutazni, és megkeresni őket. Már majdnem valami csúnyát mondtam nem tetszésemben. - Oké, de hogyan? Verjem meg egy farkastársamat, vagy mi? - kérdeztem és próbáltam leplezni a felháborodottságomat. - Mond, hogy mit csináljak, és megteszem... Kivéve, ha az, hogy menjek vissza Chicago-ba benne szerepel, és az olyanok amik egyenlőek az öngyilkossággal, vagy gyilkolással stb. - szögeztem le a tényeket. Még a végén arra kérne, hogy támadjanak neki egy őslakos farkasnak, vagy valami. - Jó? - kérdeztem azért vissza, csakhogy bebizonyítsam milyen "udvarias" és fejlődőképes vagyok. Vagy legalábbis remélem, hogy ettől a "jó" szócskától azt hiszi. És észreveszi, hogy milyen nagy dolgot tettem. Már ha az annak számít, hogy nem mondtam azt, hogy "én nem kuncsorogtam!" Egyébként meg nem igaz, hogy értek a csábításhoz, mert a tánc, és az nem ugyanaz. Mivel, ha annyira tudnék érteni hozzá most nem kéne kérlelnem Castort... Bár mondjuk nem vagyok olyan hülye, hogy megpróbáljak ki kezdeni vele, mert ha nem jól sülne el, a végén még kinyiffantana. Meg odáig azért még én sem süllyedek le.
- Látod Kim, pont ez a baj! Pont ez a kva nagy baj, hogy idejössz, és még velem is úgy beszélsz, mintha kutyád lennék. És én ezzel nem akarok nap mint nap szembesülni. Sőt. Nem csak hogy én nem, de azt sem tűröm meg, hogy bárki mást egzecíroztass a hülyeségeiddel. Morrantam fel és egy fenyegető lépést tettem felé. Még a végén tényleg ki kell tépnem a nyelvét, pedig már egyszerűen hozzá sem akartam érni. Ami meg a bizonyítást illeti... Röviden és tömören szólva majdnem hanyatt vágódtam tőle. De mivel tartottam magam, a nő arca helyett a füle melletti falterületbe tenyereltem bele, nem éppen finoman. Még be is horpadt, amin nem kell meglepődni, mert rohadtul nem épültek tartós anyagból az itteni válaszfalak. - Értem. Szóval még véletlenül sem akarsz olyan feladatot, amiben letörhet a körmöd, vagy koszos lehet a hajad. Tökre igazad van... Vicsorogtam a képébe, és éreztem, hogy baromira lüktet a tarkóm a bennrekedt feszültségtől. Ellöktem magam a faltól, egyúttal mellőle is. - A másik lehetőségem az, hogy wc-t pucolsz, vagy a gyermekmegőrzőben cseréled a szaros pelenkákat. Vagy, kimehetsz napi 8 órában a -30 fokba havat lapátolni. Csak a legnagyobb baj az,hogy ez egy hotel, fizető vendégekkel, és nem rontanám a szálló jó hírét egy ilyen nagyszájú és neveletlen dolgozóval, mint amilyen te vagy. Köptem még neki a szavakat, bár már sokkal messzebb álltam tőle. Nem tudom, hogy bírnám ki, ha itt lenne. De ha a továbbiakban sem tudunk megegyezni, azt hiszem, hogy stratégiát kell majd váltanom. Az lehet, hogy fájdalommentesebb lesz, de hogy kellemesebb nem, az biztos.
Mért gondol rólam ilyen rosszakat? Egy csomó ideig a falkájához tartoztam, és mégsem tudott kiismerni? Mivel egyáltalán nem beszélek úgy vele, mint a kutyákkal. Nem is nézem annak. Mindössze szeretem az egyenlőséget. - Mindenkivel így beszélek... - mondtam az igazságot. Hisz akit szeretek, azzal is ugyanígy bánok, talán csak egy-két eltéréssel. Pont úgy, ahogy gyűlöletem tárgyaival is másképp bánok. Ugyanis azokkal sokkal rosszabb vagyok. És nem tehetek róla, hogy kimondom amit gondolok, és nehéz lakatot tenni a számra. Bár néha tényleg jó lenne, ha be tudnám fogni, vagy ha legalább egy picit ismerne Castor. Magamban megnyugodtam mikor a falba ütött, de eléggé megalázó volt számomra, amit mondott. Egyszóval sem mondtam, hogy nem harcolok, csak nem szeretek gyilkolászni. De most komolyan... én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy felesleges ölni? Hiába érzem néha úgy, hogy jó lenne valakit megverni, próbálom leküszkedni, kisebb-nagyobb sikerrel. Ebből is látszik, ahogy beszélni szoktam. Lehet így vezetem le azt, hogy megpróbálok nem verekedni. A szavaim, a mozdulataim, a munkám mind csak egy energia levezető eszköz lehet. - Csak nem szeretek bűntudatot érezni. - vágtam közbe. Ne hogy márt azt higyje, hogy azért nem vállalom el a gyilkolást, mert féltem a hajamat meg a körmömet. Annak ugyanis ehhez semmi köze nincs. És a körmöm meg nem is olyan nagy, szóval nem is törhetne le. A hajam, meg kit érdekel? Ki tudom mosni, és sosem ez foglalkoztatott. Nem értem miből gondolja ezt Castor. Minek kell lenézni engem? Azon gondolkodtam most, hogy melyiket is válasszam, ha már felsorolt ilyes fajta bűntetéseket. Olyat kéne elvállalnom, amivel bebizonyíthatom, hogy én nem vagyok finnyás, és beképzelt plázacica - merthogy a szavaiból arra következtettem, hogy annak néz. - Szóval a gyermekmegörzőt, vagy a wc pucolást kéne elvállalnom. A wc-t viszont nem szeretném tisztítani, ugyanis... hát fogalmam sincs. Egyszerűen csak nem akarom, meg azzal nem csinálnék mást, mint megaláznám magamat. Hiába nem szoktam foglalkozni mások véleményével, ezzel azért mégis csak foglalkozok. Mert a wc pucolás majdhogy nem olyan, mint a könyörgés szégyenteljesebb formája. Abból meg kösz, nem kérek. Szóval a gyermekvigyázás marad. Úgy sem lenne az olyan rossz. Legalább bebizonyítom, hogy milyen "kis aranyos" vagyok, és tudok bánni a gyerekekkel, még ha az is lesz a feladatom, hogy kicseréljem a pelusukat. - Jól van, elvállalom a gyerekmegőrzőben a pelenkák kicserélését, de... - Talán hülyeség, amivel próbálkozok? Fogalmam sincs, viszont muszáj megpróbálnom. Kell nekem egy fizetős munka is. - nincs a szállodának egy disco-ja, vagy a falka egyik tagjának? És, ha van, nem dolgozhatnék ott, mint... táncos? - kérdeztem vágyakozva, bár ennek semmi köze nem volt a bizonyításhoz, ám a táncolást akkor sem vehetik el tőlem. S próbáltam minél aranyosabban nézni Castorra, úgy hogy rábólintson arra, hogy a disco-ban táncoljak.
Nevetni kezdtem. Először halkan, aztán egyre hangosabban és őrültebben. Azt hiszem, kikészített. - Ne legyél ennyire naiv. Ha a harcedzett farkasaim közelébe sem akarlak engedni, miből gondolod, hogy odaeresztelek egy rakás kisgyerekhez? Te tényleg nem vagy normális... Közöltem a véleményemet. Tényleg azt hiszi, hogy ez így működik, hogy ez ennyire egyszerű? - Eleve azt sem tudom, hogy honnan szülted azt a beteg gondolatot, hogy én valaha is kedveltelek. Tettem még hozzá értetlenül, mert tényleg fogalmam sem volt. Párszor beszéltünk, láttam őt, de ennyi. Soha nem közeledtem hozzá férfiként sem, komolyabb feladatokat sem bíztam rá. Abban a falkában annyi olyan tag volt, akikről azt sem tudtam, hogy élnek. Nem tudom, hogy Kim mire alapozza ezt a fene nagy odaadást és ragaszkodást, komolyan. - Álljon meg a menet. Te most komolyan azt várod, hogy nyomjalak be valahova dolgozni? Mégis milyen alapon, hm? Továbbra is azt kérdezem, hogy miért érné meg nekem beléd fektetni? Mert a választ még nem sikerült összehoznod... Oké, hogy Duncanék szerveznek valamit, de szinte biztos voltam benne, hogy egy ilyen belépővel még takarítani se vennék fel. Ugyan abba én nem kívántam beleszólni, legalább is ilyen szinten, de ismertem Duncant, Patrisháról meg ne is beszéljünk. Lényeg a lényeg: idejön, azt árja, hogy a nagy büdös semmire hivatkozva etessem és fogadjam be, sőt, még adjak neki olyan munkát, ami nélkül nem tud élni. Megint felnevettem, mert ezen a szintű hülyeségen már nem tudtam mást tenni. - Értsd meg: én egyáltalán nem kedvellek téged, nem tartalak sem jó, sem hasznos farkasnak, sőt, még embernek sem. Ezek után egy roppant tiszteletlen belépővel, és némi jópofizással és hisztivel ki akarod erőszakolni, hogy fogadjalak be és adjak munkát. Egy nagy frászt, kisanyám. Vannak nekem sokkal nagyobb és fontosabb gondjaim is. Elindultam a lépcső felé, hogy arra menjek fel újra az irodámba. Nem fogok kirontani a vendégek közé, mert a végén még utánam jön, és lejárat az emberek előtt. Már egy fél emeletet felsétáltam, amikor megálltam, és még visszaszóltam neki. - Ha rám hallgatsz, akkor szépen visszamész Chicagóba, és ott éled tovább a magad egyszerű és rózsaszín életét. Itt hamarosan vér fog folyni, meg még rengeteg más olyan dolog, amit nem bírna a lelkiismereted. Ha tényleg meg akarsz győzni arról, hogy ide tartozol, az ajtóm nyitva. De a hisztit és a behízelgést hagyd meg annak, aki kíváncsi rá. És mentem tovább az iroda felé, hacsak meg nem állít menet közben.
De jó! Még ki is nevet. Fogalmam sincs így, hogy fog nekem ez az egész sikerülni, de tényleg. Már azt sem tudom eldönteni mit gondol rólam egyáltalán. Eddig azt hittem, hogy valamilyen kényes kis fogalmam sincs minek gondol, most meg naivnak? Szuper. - Nem gondoltam, hogy kedvelsz. - mondtam, mivel sajnos ez tény volt. És eléggé látszik is rajta, hogy nem bír engem. Csak hát azért mégis jó lenne, ha nem gyűlölne ennyire. Más felőlem gyűlölhet úgy, ahogy akar, de ő nem. Mert hát ő az Alfa. Ha nem lenne az, akkor nekem teljesen mindegy lenne. - Igen, azt gondoltam. - feleltem. - És te is mondtad, hogy értek a táncoláshoz! Hogyha ilyesfajta munkám lenne, akkor nagyobb lenne a kereset is, ezt nem szabad elfelejteni. Meg ismerek innen pár farkast is, ha el nem mentek Alaszkából... - magyaráztam meggyőzően, vagy legalábbis az próbáltam lenni. Bár mondjuk már a felére sem emlékszek, hogy kik voltak itt, meg minden. És a többséggel szerintem nem is nagyon voltam jóban, hisz valami ilyesmiért mentem el. De attól még lehet, hogy ebből is hasznot lehetne húzni, ki tudja. Rózsaszín, és egyszerű életemet? Nekem sosem volt olyan. Oké, hogy nem ismer, na de ennyire? Én sosem voltam az a lány, aki szépen és vígan élt, s úgy gondolta minden jó úgy, ahogy van. Nem. Felálltam, és utána mentem. - Ez nem volt behízelgés. Ha azt tettem volna, akkor most nem lenne ez. És ne állíts rólam olyanokat, amik nem igazak! Nem ismersz, és épp ezért nem kéne ennyire lenézned. Csak azt kértem, hogy mondd meg mit csináljak - próbáltam meggyőzni. - és megteszem. Csupán a gyilkolásban, és olyanokban amiknek nincs semmi értelme, nem voltam hajlandó részt venni... De hogy érted, hogy vér fog folyni? - kérdeztem rá, mert azt még nem tudtam felfogni. Ennyire rosszban lennének a másik falkával? Bár azért remélem, hogy annyira azért nem fajulnak el a dolgok. Hiába nem szerethetett mindenki, nekem azért nem feltétlenül volt bajom a másikkal, még ha nehéz is bevallani.
Én kitartóan meneteltem felfelé, és egy hangyányit sem érdekelt, hogy mivel próbál mentegetőzni, vagy éppen mit magyaráz. Minden szava süket fülekre lelt. Viszont tisztában voltam azzal, hogyha nem állítom meg, akkor követne egész a szobámig. Idegent nem engedek egy bizonyos határon belül, őt meg pláne nem, mert képtelen féken tartani a száját. Az hiányzik, hogy bosszúból olyanokat szivárogtasson ki, amiket bárki felhasználhatna. Tehát, hirtelen fordultam felé, remélhetőleg még a szívbajt is sikerült ráhoznom egy kicsit, de ez már tényleg csak részletkérdés. Azt meg felejtse el, hogy részletekkel fogok szolgálni neki a falkák közötti viszonyról... - Rendben van. Ha az elkövetkező egy hétben meg tudsz győzni két olyan farkast, aki a falkámban van, hogy érdemes vagy arra, hogy csatlakozz, akkor jöhetsz. De hogy ezt hogy éred el... Arra ne tőlem várj választ. Bazira remélem, hogy nem Ash-t, vagy egy hozzá hasonló fiatalt fog megkörnyékezni, mert akkor egyszerűen csak azt mondom, hogy nem ér. Legalább méltó prédát szemeljen ki... - Most viszont... Ha csak nem akarod, hogy szilánkosra törjem a lábaidat, légy olyan jó, és fáradj ki a hotelből. Ez már egészen halk volt és aljas. Nagyon reméltem, hogy értett a "szép" szóból. Én tényleg megteszem, utána meg Duncannel zabáltatom fel a nagyközönség előtt. Remélem, hogy ha már ennyire ragaszkodik hozzám, akkor a szemetebb énemet sem felejtette el.
Végre! Már azt hittem meg sem fog állni, hanem egyszerűen csak ott hagy. Magamban meg nem nagyon szeretek beszélni. Láthatólag Castor nem akarta nekem megmagyarázni, hogy mit jelent az, hogy vér fog folyni, bár sejtem. Egyébként megértem, hogy nem akar engem beavatni. A falkába se nagyon akar bevenni. Viszont a feltétel az nagyon tetszik nekem. Hisz csak nem lehet olyan nehéz két falkatagot rávenni arra, hogy a falkában akarjon engem. - Oké. - mondtam, a fenyegésre meg csak annyit feleltem. - Jó. - Ezzel megfordultam, és kivonultam a hotelből. Közben pedig azon gondolkoztam, hogy mégis kit vegyek rá. Igazából az lenne a legmeggyőzőbb, ha mondjuk Patrishát venném rá, de annak az esélye, hogy sikerül elég kicsi. És csak még rosszabb lesz nekem, szóval ő ki van húzva. A fiatal farkasokat meg nem fogom megkérni, nem célom a "kölyköket" is belevinni ebbe az egészbe. Egy másik megoldást kell keresnem. Valaki olyat aki kedves, vagy legalábbis egy picit jófej, és még nem utáltattam meg magamat vele teljesen... De vannak itt kedves emberek is? Nem igazán foglalkoztam eddig azzal, hogy megismerjem őket, max. pár embert, szóval majd csak eldől. Miután már jó messze voltam a hoteltől, magamban elmosolyodtam, hogy épp bőrrel megúsztam ezt az egészet, ahhoz képest, hogy mennyire nem bír engem. Bár lehet, hogy pont ezért... de végülis kit érdekel? A lényeg, hogy hamarosan ismét egy falka tagja leszek, és talán, de csak talán kapok egy szép hotelszobát is... Na jó, inkább nem esek túlzásba. Még semmi sem biztos, lehet ha ő nem filéz ki, majd a többiek. Ám erős vagyok, annyira, hogy ahelyett, hogy mennék már haza, vagy oda ahol lakok, egybe olvadok a tömeggel, és elkezdek keresgélni...
//Köszi a játékot! Már csak meg kell találnom azt a két falkatagot, aki szerint érdemes befogadni a karimat. //
A külvárosi házamat kiadták, míg odavoltam, és amiért még nem ismerem a falkabéli helyzetemet, jobbnak láttam egy hotelben eltölteni pár napot. Milyen meglepő, hogy a szálloda ahol szobát foglaltam magamnak, történetesen az A szálloda, ahová a betolakodó falka telepedett. Akkor sem alakulhatott volna jobban, ha határozott döntés lett volna, nem puszta véletlen. De ha már így alakult, igyekszem élni is a lehetőséggel. Van még úgy fél órám a találkozóig az atanerkkel, remélem addig legalább a szándékaikat ki tudom puhatolni. Már amennyiben találok egy kölyköt, hogy feltörjem a pajzsát, vagy csak egy segítőkészebb példányt. Parkolok, kiszállok, nyújtózok egy nagyot, mint aki milyen hosszú útról érkezett, aztán bemegyek a szállodába, azaz a város egyetlen valamire való épületébe. Ha hamarabb jövök vissza, én vettem volna meg a helyet. A recepció felé veszem az irányt. Nem vagyok az a vigyorgós fajta, így a hölgy a recepciós pult mögött álló hölgy mosolyára csak egy biccentéssel felelek. - Üdvözlöm! 10:30ra volt szobafoglalásom. Vaughn-vessző-Ian. Valamivel korábban érkeztem, remélem ez nem jelent problémát. Amíg a hölgy a foglalást ellenőrzi, én felkutatom a hozzám legközelebbi farkas elméjét. ~Hello.~ Az én pajzsom nincs felhúzva, ezért gondolom, hogy megérezhették már a jelenlétemet, az illem meg úgy kívánja, hogy köszönjünk a másiknak. Én megtettem.
Kezdőlap
Köszi!//
Már csak meg kell találnom azt a két falkatagot, aki szerint érdemes befogadni a karimat. 
