Az első sikeres vizsgám után az önbizalmam is megnőtt egy kicsit. Igaz nem százszázalékosra sikerült, de nem is zavar a dolog. A lényeg, hogy megvan és nem is sikerült olyan rosszul, így még nagyobb lelkesedéssel folytatom a tanulmányaimat, mint őrző. Bízom benne, hogy a többi vizsgám is ugyan ilyen sikeres les, mint a mostani. Tudom most már nehezebb lesz, mivel főleg a gyakorlati résszel fogunk foglalkozni, de már alig várom, hogy ugyan olyan jó gyógyító legyek, mint Abi. A mai napon nem kell dolgoznom és még Abigail is ráért, így azonnal összehoztunk egy találkozót az újabb tanulásra, ám most kivételesen ő jön hozzám. Furcsa lesz itt tanulni és félek, hogy az éllatok, majd nagyon is elvonják a figyelmünket, de egy próbát megér. Maximum akkor majd átvonulunk az egyetemre és ott folytatjuk. A rendrakás után finom süteménnyel is készültem. Nem egy lányos csevegésre készülök. Nagyon is érdekel az, amit ma Abigail meg fog mutatni nekem, de egy kis nassolás csak nem árthat meg nekünk. Ahogy általában mindig most is pontosan érkezik. A kapu csengőre Csoki azonnal ugatni kezd és még Shakespeare is elkezd rikoltozni. Tiszta élvezet ez a szerenád. -Szia Abi! Gyere csak be!-Nyitok neki ajtót széles vigyorral a képemen. Csoki természetesen azonnal letámadja őt, hogy megkapja a simogatás adagját.
-Alice, szia! Hogy vagy? Remélem kipihented magad és készen állsz a tanulásra! –fenyegettem meg játékosan, aztán ahogy beinvitál, be is sétálok a házba. A kutyus támadására egyből leguggolok, hogy egy kis buksisimivel meg fültő-vakargatással válaszoljak, persze azt se túl hosszan, mert az én kicsikém is már rohan egyből farokcsóválva, hogy körbeszimatolja az új jövevényt. -Akkor biztos, hogy nem baj, ha Kodát is behozom? Majd igyekszem figyelni rá, hogy jól viselkedjen… -kezdek bele és ha maradhat, akkor leveszem róla a pórázt, ha meg nem, akkor megy ki az udvarra. Punktum! Kibújok a cipőmből, dzseki a fogasra, én pedig a táskámba nyúlva egy palack bodzaszörpöt halászok elő belőle, biztos ami biztos, még egy adag nejlonba is betekerve, mielőtt minden ettől ragadna. -Ezt múltkor készítettem. Tudom, hogy a vizsga utáni pezsgőzés elmaradt, de mást nem, majd ezzel koccintunk. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én amúgy se vagyok nagy pezsgős, szóval 1-2 pohár kivételével biztosan rád maradt volna az egész. Persze ha szereted, ezen ne múljon, a következő órára kerítek egyet! –felelem nevetve.
A hozzászólást Abigail Cecile Cross összesen 5 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Aug. 16, 2013 4:07 pm-kor.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Igen teljesen kipihentem magam és már nagyon várom a folytatást. Most lesz a legizgalmasabb rész...Vagyis úgy vélem!-Nem tudom, hogy hogyan fog ez menni nekem, de az tuti, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy megtanuljam a mágiát használni. -Persze nyugodtan! Az állataimat nem fogja zavarni egy idegen kutya jelenléte. Eléggé barátságosak. Néha beviszem őket a rendelőbe és eddig semmi probléma nem volt belőle.-Nem féltem az állatokat, de még a házat sem. Az én csöppségeim már megtanulták, hogy mit szabad és mit nem. Lehet, hogy majd Abi kutyája átrendezi majd a lakást, de nincs ezzel gond. Majd akkor rendet rakok. Amíg megtanítottam Csokinak, hogy mit rághat meg, vagy mire ugrálhat fel nem egyszer értem úgy haza, hogy a virágok a földön, a párnák széttépve. -Ez nagyon kedves tőled. Nem is kell ide pezsgő. Én sem vagyok az a nagy ivós, szóval szerintem a végén csak kiöntöttük volna azt a drága pezsgőt. Nyugodtan foglalj helyet a nappaliban. Én hozok poharakat, meg készítettem egy kis nasit is. Amúgy meg ha bármi kell majd csak szólj!-Azzal fogom is magam és be is vonulok a konyhába. Mind eddig a kutyám már barátkozik is Kodával. Úgy tűnik nem lesznek itt gondok. -Itt is vagyok! Remélem ízleni fog a süti. Nyugodtan vegyél belőle. Ha elfogy majd tudok még hozni.-Bárhova is ült én vele szembe foglalok helyet a kávézóasztal mellett. Kíváncsi vagyok, hogy vajon ma meddig jutunk el és azt hiszem ezt az izgatottságomat még Abi is észreveheti rajtam.
-Nagyszerű! És ne aggódj, szerintem érdekes lesz. Legalábbis én annak idején szerettem, amikor eljutottam ehhez a részhez. Ha már az engedélyt megkaptuk, akkor leveszem a pórázt a kutyusomról, had ismerkedjen össze a többi háziállattal, na meg játszanak csak, amíg mi tanulunk. A szörpöt odaadom Alice-nek, mielőtt még a konyhába indulna, én pedig a nappali felé veszem az irányt. Amíg a lányra várok, vetek egy pillantást a négylábú szekció felé, bár úgy tűnik, jól elvannak egymással – legalábbis Csoki még nem esett neki Kodának, amiért ő játékosan a fülét rágcsálja… -Köszönöm! –veszek egy szeletet a süteményből, megízlelve pedig egy széles mosollyal és elégedett biccentéssel jelzem, hogy finom lett! Nem is kell sokat várni, hogy elpusztítsam, utána pedig nem is húzom tovább az időt, ideje elkezdeni, amiért itt vagyok. -Szóval akkor, hol is kezdjük? Akarom mondani, folytassuk… Hogy haladsz a meditációval? Meg tudom, azt beszéltük még régebben, hogy az első mesterszavad a gyógyítás lesz – ha már gyógyítók vagyunk, azt hiszem, egyértelmű választás. Viszont a többi varázslatot mennyire nézegetted a könyvből, amit adtam? Arra gondoltam, hogy ma kicsit tovább gyakorolnánk a gyógyítást, hogy magabiztosabban menjen, utána pedig elkezdhetünk egy másik varázslatot is tanulni mellette. Meg pihenésképp a meditációt is gyakorolhatjuk. Nos, mit szólsz hozzá?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Attól nem tartok, hogy nem találom majd izgalmasnak. Már amióta levizsgáztam várom ezt a részét a tanulásnak!-És ezt teljesen őszintén mondom neki. Eddig csak elméleti dolgokról volt szó, de most gyakorlatban is kipróbálhatom magam és talán a munkám során is használhatom majd, bár gondolom majd óvatosan kell, hogy észre ne vegyék. Természetesen a szörpöt a konyhában el is készítettem és egy nagyobb kancsóba ki is hozom a nappaliba két pohárral. Annak, hogy a süti ízlik Abinek nagyon is örülök. Úgy vélem a tanulás mellett egy kis nassolás belefér főleg, ha már belefáradtunk a sok gyakorlásba. -Nekem ez tökéletes! Meg amúgy is te vagy a "főnök", szóval azt csináljuk amit mondasz!-Kiszélesedik a mosolyom, majd kicsit fel is nevetek. -A meditálás egészen jól megy, bár az állatok mellett nehéz, de az első alkalomhoz képest jobban megy. A varázslatokat is nézegettem és bevallom őszintén, ami nekem a legjobban tetszett az a hatodik érzék, a lámpás, meg a zavarás is. Bár mindegyiknek megvan a maga hátránya, de hát semmi sem tökéletes!-Bár gondolom lehet tökéletesíteni ezeket, ha jó ötletekkel kombinálod őket. Például a lámpásra is biztos lenne valami megoldás, csak ki kéne találni, hogy mi.
-Nagyszerű! –felelem a lány szavaira, majd a táskám felé nyúlok és keresgélni kezdek benne, egészen addig, amíg meg nem hallom a következő megjegyzését, amit nem tudok megállni szó nélkül- Jajj már… A főnök az Will, én csak mentor vagyok. –javítom ki a lányt nevetve. Na nem mint ha nem tudnám, hogy értette a dolgot, de akkor is… -Egyébként meg ettől függetlenül, nem szeretem, ha nagyon formai meg hivatalos módon kell tartanom az „órákat”, az a viselkedés bőven elég a rendelőbe. Ez legyen inkább baráti, amúgy is, nemsokára te is a „tanonc éveid” végére érsz, és akkor már kollégáknak fogunk számítani, nem „tanárnak és diáknak”. –meséltem, ahogy a táskámból lassan előkerült egy összehajtogatott kis törölköző. Az ölembe vettem, majd elkezdtem széthajtogatni, mígnem előkerült az ezüst pengéjű kis tőröm is. Egy fertőtlenítő kendővel áttöröltem a pengét is, majd a jobb alkaromat is, mielőtt újra Alice felé fordultam volna. -Nos, akkor kezdésként a gyógyító varázslat gyakorlása. Előre szólok, bár ilyen mély seb a múlt órán még nem volt, semmi okod aggodalomra. Felkészültél? –kérdeztem még egyszer utoljára, majd óvatosan a karomhoz illesztettem a pengét, hogy egy finom, de határozott mozdulattal egy kis vágást ejtsek rajta a külső részen- Parancsolj. A törölköző a lábamra terítve, mielőtt összekenek itt valamit, a kezemet pedig egyelőre fölötte tartottam, hogy Alice minél jobban hozzáférjen. Nem volt egy komoly sérülés, talán még egy fél cm mély sem volt, hosszúságra pedig olyan 5-7 cm, ám a vér, akár egy apró kis csermely, folyamatosan szivárgott belőle, egy vékony kis csíkban végigcsorogva a karomon, hogy aztán aláhullva vörösre fesse a törölköző sárgás anyagát.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Tudod jól, hogy csak vicceltem. Barátként tekintek rád!-Persze megadom neki a kellő tiszteletet ahogy azt egy mentornak meg kell adni, de csak az első pár alkalommal "tartottam" tőle, mint tanáromtól. Ma már teljesen felszabadulok mellette. Szerintem ennyire nem sok embernek nyíltam meg és még mindig lenne mit mesélnem. -Azért az nem lesz itt ilyen hamar. Még kell idő mire olyan jó leszek, mint te!...De idén karácsonykor végre találkozhatok a télapóval! Tudod tavaly dolgoznom kellett a rendelőbe, egy kutyát elütöttek és műteni kellett....De idén terveim szerint rendesen megünneplem a szentestét!-Bár tudom ezt még korai így kihirdetni, de azért bízom José jóindulatában és talán idén ő lesz az ügyeletes orvos a rendelőben. Jó lenne majd haza is menni a szüleimhez, rég láttam őket és már ők is hiányolnak. Ahogy töltök magunknak a bodzaszörpből megjelenik Csoki az asztalnál újonnan szerezett barátjával. Rájuk mosolygok egyet, majd Abi felé pillantok. -Képzeld egyik nap bejött egy nagy darab férfi. Igen érdekes egy jellem...Neki is basset houndja van és nem tudom, hogy miért de miközben vizsgáltam a kutyáját felemelte a pólóját és megmutatta a hasára tetovált zászlót és elkezdte mozgatni és közben azt mondta, hogy "Képzelje kész a a zászló, és ezektől a zsírpárnáktól még lobog is. Nagyon undorító volt, de őt csöppet sem zavarta! remélem legközelebb José kapja meg!-Kirázz a hideg és el is kergetem a fejemből a megmaradt képet a férfiról. Inkább foglalkozzunk a tanulással! A kérdésére bólintok egyet. Nekem ez így tökéletes. Mikor főzés közben megvágom magam (ami sűrűn előfordul) szoktam gyakorolni a gyógyítást és általában már sikerül is, de azért ezek csak kis vágások. Komolyabbal nem tudnék elbánni. Igaz eddig is leginkább Abigailen gyakoroltam a varázslatot, de mindig csak aprócska sebekről volt szó, most viszont...A lélegzetem is elakad. Én nem akarom, hogy miattam vagdossa itt magát! Mi lesz legközelebb? Beleszúrja a kést a gyomrába? -De Abi! Ne csináld ezt!-Akadok ki, de nem folytatom. Az most jobban izgat, hogy neki ez biztosan iszonyatosan fáj így inkább megpróbálom begyógyítani a sebet. A fejemben most túl sok a gondolat és nem is sikerül kiüríteni azt. lehunyom a szemem és ahogy tanultam próbálok koncentrálni a vérző sebre, de semmi nem történik, csak egy aprócska fény jelenik meg pár másodpercre, majd el is tűnik. Ezt többször is eljátszom, majd feladóan a combomra csapok és puffogok egy sort. -Tudod mit? Inkább idézzünk film-klasszikusokat, annak is több értelme lenne, mint ennek.-Nem adom fel könnyen a dolgokat, csak azt hiszem nem tudok bízni magamban. Már a kis sebeknél is sokat szenvedtem és többet kellett gyakorolnom, mint egy normális embernek, pedig komolyan vettem a tanulást. Lehet, hogy még nem vagyok kész ilyen nagy seb meggyógyítására.
-Ugyan, Alice, hamar az az elrepül az idő, meglásd. –felelem. Ahogy az elmúlt karácsonyát hallgatom, csak egy halvány mosolyra húzódik a szám. Na igen, ismerős történet, bár nálam kutya helyett két lábon járó betegeim szoktak lenni. Mióta Londonba költöztem, a legtöbb karácsonyt az ügyeleten töltöttem. Hogy miért? Mert ha már a családom a világ másik részén van, még az is jobb, mint otthon gubbasztani egyedül, a múlton rágódva, no meg legalább a családos kollégáknak is sikerült örömet szerezni azzal, hogy bevállaltam helyettük a dolgot. Arról nem is beszélve, hogy bizonyos helyeken szívesen sózzák a fiatalokra ezt a megtisztelő lehetőséget, és éljenek az őrzők tetoválásai, hogy vagy 20 évvel fiatalabbnak nézik az embert, mint amennyi… Hm… lehet, idén is bevállalom a dolgot, nem hiszem, hogy Koda neheztelne miatta. A tetkós sztorit hallgatva csak felszalad a szemöldököm, de ahogy a lány a sztori poénjához ér, hirtelen nem tudom, hogy fintorogjak, vagy nevessek a dolgon. -Hát, legalább van humorérzéke, még ha ilyen csapnivaló is… Őszintén, az ilyen jellegű tetoválások valahogy sohasem vonzottak. Fiatalabb koromon még gondolkoztam rajta, hogy csináltatok, bár a szüleimet ismerve nem díjazták volna a dolgot, így aztán maradtam a hennánál néha-néha… Aztán őrző lettem, aztán jött egyik a másik után. Bele se merek gondolni, öreg koromra hogy fogok kinézni annyi tetoválással… -sóhajtottam. Aztán nyissz, és már csordogált is a vér, Alice-é a terep. Még jó, hogy otthon bekaptam pár fájdalomcsillapítót előtte… Igaz, teljesen ez se kapcsolta ki a fájdalomközpontot az agyamban, meg ütősebb szer is lett volna, de mégis, nem akartam „benarkózva” beállítani… Ha már én vagyok a mentor, azt hiszem, ennyit illik bevállalni, a tiszta tudat mellé. Amúgy is, ez a fájdalom még annyira nem elviselhető, csak elég néhány fiatalkori sérülést, esést, fáról leesést meg kéz- és lábtörést felidézni emlékekben, és egyből nem lüktet úgy a fájdalom az ember karjában! Ezzel szemben Alice nyugtalankodása és zavara kissé meglep. Amikor korábban gyakoroltunk, nem aggódta túl a dolgot, most sem kéne… -Alice… Mondtam, hogy semmi baj, túlélem. Orvos vagyok, nem fogok olyan sérülést okozni magamnak, amit ne viselnék el. Ügyes vagy, tudom, hogy képes vagy rá! –magyarázom, aztán leejtem a kezem a térdemre, hogy pihentessem, amíg a lány összekapja magát- Máshol ilyenkor kisállatokon szokás gyakorolni, de azt túl kegyetlennek tartom, meg egyébként is, én vagyok a mentorod, ne más szenvedjen. Vegyél néhány mély lélegzetet, ahogy múltkor magyaráztam, a meditálás során, és megnyugszol. Nagy levegő, beszív, lassan kifúj… nagy levegő, beszív, lassan kifúj… -magyaráztam, de ahogy terelni kezdte a témát, csak sóhajtottam egyet. Hát legyen. Bár nem hiszem, hogy több értelme lenne… Halkan énekelni kezdtem az idézetet a film egyik legismertebb dalából, különösebben nem foglalkozva azzal az aprósággal, hogy valójában egy duett... Legalább addig se a sebre koncentráltam, Alice-nek pedig remélhetően segít lenyugodni. -„Nimfák a csillagok, és Radha a Hold, Akkor miért olyan gyenge a bizalma? A hűtlen Krishna folyton ide-oda néz. Akkor szegény Radha hogyan Bízhat önmagában? A nimfák jönnek és mennek, de Radha a királynője az ő szívének. Hajnal és alkony a Jamuna partján, csak Radha az akit Krisna hív.” Ahogy a végére értem, vártam egy pár pillanatot, s csak utána szólaltam meg újra. -Megvolt az idézet a filmklasszikusból, a többit majd a gyakorlás után folytatjuk. Bízok benned! –mosolyodtam el halványan, bátorítóan a lány, és reméltem, hogy ez is elég lesz hozzá, hogy összekapja magát. Tudok én szigorúbb is lenni, ha akarod, de nem akartam így indítani a tanulást, pláne Alice-szel szemben. Azonban ha továbbra is csak tereli a témát, kénytelen leszek, különben sosem készülünk fel a következő vizsgájára.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Én ahogy régebben sem, most sem szeretem annyira a tetoválásokat. Mikor még az elején elfogadtam azt, hogy én is őrző leszek majd nem árulták el nekem, hogy ez bizony ezzel is jár. Jó mondjuk talán akkor is itt lennék, de meg kell mondanom őszintén nem örülök ennek túlságosan, főleg azért sem, hogy majd gyarapodni is fog. -Én nem szeretem őket és nehéz is volt megszokni a mostanit. Gondolom a többit meg még nehezebb lesz, de el kell fogadnom. Ha fejlődni akarok "muszáj" lesz.-Mondjuk nem tudnám magam úgy elképzelni, hogy az egész felső testem tele van tetoválásokkal, de idővel talán majd ezzel a gondolattal is megbarátkozom és már fel sem fog tűnni, hogy egy újabbal bővült az addigi darabjaim. A kirohanásom magam sem értem miért jött ki. Már megszoktam, hogy Abin kell gyakorolnom, de talán ilyen nagy sebre nem számítottam. Lehet, hogy ezzel komolyabb baja nem esik, de azt azért tudom jól, hogy nem lehet egy kellemes érzés. Azt hiszem legközelebb kitalálok valami mást gyakorlási módszert, mert ez így nem fog menni. Nem akarok odáig eljutni, hogy a végén az egyik vénáját vágja el. A tanácsait megfogadom és próbálom a szabályozott lélegzetvétellel megnyugtatni magam. Egy pillanatra még be is hunyom a szemem, de a szívem továbbra is hevesen kalapál. Talán csak egy pánik, ami majd el fog múlni. Igazából volt már ilyen máskor is az egyetemen meg José közelében is, de azt hittem már, hogy ezt kinőttem. -Köszi Abi!-Hálás vagyok amiért ennyire türelmes velem. Már rég leüvölthette volna a fejem, hogy kapjam össze magam, de nem Ő csak kedvesen segít tovább és ennek meg is van a hatása. Szép lassan lenyugszom és újból próbálkozom, ahogy azt addig is tettem. Kiürítem a fejem, behunyom a szemem és máris csak a sebre koncentrálok.Igaz nem indul tökéletesen, de végül pár perc után csak begyógyul az a ronda vágás. Kissé félve nyitom ki a szemeimet és pillantok le Abi karjára. Ám mikor meglátom, hogy annak már semmi baja egy széles mosolyra húzódnak ajkaim.
-Tudod, hogy van ez Alice, valamit valamiért, és ha úgy nézzük, annyira nem nagy ár a tudásért és a hosszabb életért cserébe. Te még csak most kaptad meg az elsőt, de hidd el, megszokja az ember. Engem különösebben már nem is zavarnak, bár az tény, hogy az utcán én se sűrűn mászkálok olyan ruhákban, amikben közszemlére tenném a tetoválásaimat… Valahogy egyébként se szeretem a feltűnést, akár az őrző lét miatt biztonságból, akár egyébként. –próbáltam vigasztalni a lányt. Nem olyan nagy trauma az a sok tetoválás, sőt… ahogy észrevettem, eleinte szinte mindenki hasonlóan áll a dologhoz, aztán legrosszabb esetben is egy-két évtized, és teljesen hozzászoknak… Sőt! Úgy tűnik, hatott a szép szó, és ennek örülök. Amikor látom, hogy a lány követi az utasításomat, csak türelmesen várok – ismét bebizonyosodni látszik a dolog, hogy Alice esetében csupán egy kis időre és kitartásra van szükség, és minden feladatot képes megoldani, amivel előállok a számára. Ahogy a kezem felé nyúl, én is kinyújtom, hogy segítsem, aztán hol a sebre, hol az arcára pillantva figyelem, hogy hogy sikerül teljesítenie. Érzem a levegőben vibráló mágiát is, akárcsak halványan a vágás környékén, miközben szép lassan, szinte milliméterről milliméterre összezáródik a seb. Ezt követően megtörlöm a karomat a lecsorgó vértől, majd felemelem, megmozgatom egy kissé, hogy leellenőrizzem a lány munkáját. -Ügyes voltál. Látod? Nem is olyan nagy ördöngösség, csak nem szabad megijedni tőle... –felelem. Amíg pihenünk, iszok néhány kortyot, ha már itt véreztetem magam, akkor legalább a folyadék-utánpótlásra figyeljek… meg egy-két kocka süti, aztán újra a tőr felé nyúlok. -Ha felkészültél, akkor ugyanezt megismételjük még egy párszor, hogy magabiztosabban menjen. –adom előre az instrukciót, hogy mire is készüljön. Tudom, a való életben úgy se fogja senki megmondani, hogy mire számítsunk, sőt… többnyire baleseteknél se nagyon szoktak tudni pontos leírást adni, max. annyit, hogy sok a véééér, meg nem mozog, meg fáj a feje, meg társai… De úgy vagyok vele, hogy az éles helyzetben helytállás majd kicsit később is ráér, fontosabb, hogy előbb az alapokkal tisztában legyen a lány, mint hogy éles helyzetben rosszul reagáljon valamire, vagy olyat kérjek tőle, amit még nem is tanítottam… Ha pedig legalább még 3-4-szer gyakoroltattam Alice-szel az ilyesmi jellegű vágások gyógyítását, akkor jöhet a következő lépcső, persze csak akkor, ha már látom, ezt a szintet elsajátította, és készen áll a következőre.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-De a következő vizsgán meg kell kapnom a másodikat is nem?...De félre ne érts! Én nem akarok panaszkodni, sőőt legyen ez a legnagyobb gondom a következő évekre. Csak kell majd idő mire megszokom, hogy tele leszek rajzolva majd.-De ha úgy nézzük lehet, hogy még jól fog jönni. Igaz én sem fogom mindenkinek csak úgy mutogatni őket. Szerencsére sokban hasonlítunk egymásra Abivel, így jobban megért engem. De ne is foglalkozzunk ezzel többet. Az sokkal fontosabb, hogy mindjárt elvérzik itt nekem a mentorom, a legjobb barátom. Igen Abi megkapta a legjobb barát címet tőlem és remélem nagyon, nagyon sokáig nála maradhat. -Tudom és ne haragudj! Csak zavar, hogy ennyit szenvedsz miattam. Nagyon hálás vagyok amiért, feláldozod magad a cél érdekében és majd valahogy megpróbálom ezt megköszönni neked, bár szerintem akkora ajándék nem létezik a Földön. Persze rosszabb lenne állatokon gyakorolni...De összeszedem magam ígérem és legközelebb nem borulok ki!-Nem akarok neki csalódást okozni, ha már ennyit fáradozott értem. Sokkal tartozom neki. Azt hiszem az életem hátralévő része sem lesz elég ahhoz, hogy mind ezt megháláljam. A sebek gyógyítása egyre jobban megy a továbbiakban, sőt a legutolsó alkalommal már igazi profi munkát végzek. Meg is lepődöm magamon, de iszonyatosan örülök az eredménynek. Természetesen ez után egy kis szünetet kell tartanunk. Abi is kissé lesápadt és nekem sem árt egy kis szünet. -El sem hiszem, hogy már itt tartunk! Amikor a múltkor Rose sebeit gyógyítottad csak ámultam, hogy mire vagy képes és akkor még nem hittem volna el, hogy egyszer arra én is képes leszek...De most már elhiszem, hogy egyszer nekem is menni fog. Csak sokat, nagyon sokat kell még gyakorolni.-A sütiből én is majszolgatok egy keveset, majd ha elfogy az üdítő kikeverek egy újabb adag bodzaszörpöt.
-Pontosan, ahogy mondod. Sőt, minden vizsga egy-egy újabb tetoválással jár, mellette meg néha-néha egy-egy öregedés lassító… -erősítettem meg a lány mondandóját, de aztán csak mosolyogva hallgattam. Na igen, a többségnek időre van szüksége, míg megszokja a dolgot, nincs ebben semmi különös. -Ez a dolgom. –felelem, ahogy az utolsó vágás is eltűnik a kezemről- Egyébként ne zavarjon, ahogy tapasztaltam, a legtöbb gyógyító mentornál ez a „megszokott”. Majd… majd kitalálunk valamit, hogy a komolyabb sérüléseken is gyakorolhass, ne aggódj. És igen, gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás… Ennyi a nagy titok! –teszem hozzá, majd ahogy eltüntettem a sütimet, előkerítek a táskámból egy apró üvegcsét. Egy korty szörp, majd gyorsan leküldtem utána az üvegcse tartalmát is, hogy aztán megint inkább a bodzaszörpöt iszogassam. Na igen, a mágikus főzeteknek nem épp mindig a finom ízükről híresek, de legalább ez is segít kicsit előbb helyrerakni a vágásokat a kezemen. Bár már nem vérzett és nem is látszódott, mégis, a szervezet azért emlékszik arra, hogy nem olyan rég még ott volt… enyhe zsibbadás, tompa fájdalom, enyhe gyulladás… Pont ezek miatt a kellemetlen mellékhatások miatt hoztam a főzetet. -Akkor azt hiszem, a gyógyítás varázslatból most ennyi elég volt. –teszem vissza az üveget a táskába, majd felkelek, hogy kicsit megnyújtóztassam a végtagjaimat. Egy pár karkörzés, nyújtás, aztán meg is lennék vele. Hmm, a következő pedig… -Alice? Segítenél besötétíteni, amennyire csak lehet? Vagyis, ha egy kis fény marad, az nem lenne baj, épp csak annyi, hogy lássunk egy kicsit és ne legyen gond abból, hogy esetleg leütünk valamit, vagy nekimegyünk valaminek. –kérem meg a lányt, hogy ezzel is előkészüljünk a következő varázslathoz, amit tanulni fogunk. És hogy mi az? -A „Lámpás” varázslat. Nem egy bonyolult valami, de jól jön, ha rád sötétedik, és épp nincs nálad zseblámpa. Igaz, van egy hátránya is, mégpedig az, hogy egy kezedet lefoglalja, amíg tart a varázslat. Használat közben pedig így néz ki… -emelem fel a tenyeremet, majd magamban elmormolom a varázsigét, a következő pillanatban pedig egy közepes mérető fénygömb jelenik meg, a nyitott tenyerem felett lebegve. Várok egy pár pillanatig vele, amíg hozzászokik a szemünk, illetve Alice is megnézheti, hogy hogy néz ki maga a dolog, aztán egy egyszerű mozdulattal lefelé fordítom a tenyerem, mire az egész eltűnik, minket pedig újra körül ölel a sötétség, de legalábbis az erős félhomály. -Van kérdés? Ha nincs, akkor most próbáld meg te is, és majd közben segítek, ha nem menne.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Esetleg talán ha lesz súlyosabb sérült betegem a rendelőben talán ott gyakorolhatnánk, ha szabad ilyet. Te is ott lennél természetesen, ha valami gáz adódna. Persze valamit ki kellene találni a gazdáknak, hogy hogyan gyógyultak meg ilyen hamar...De az talán jó lenne a komolyabb sérüléseken való gyakorlásra. Nem gondolod?-Bár nem tudom, hogyan szokták ezt általában megoldani, de nekem hirtelen ez az ötlet jutott az eszembe. -Hu ennek most örülök. Azért kimerítő is ez az egész mágia. A koncentráció, az izgalom, az energiák összegyűjtése. Nem egy kispályás dolog. Felnézek rád, hogy te már ilyen hihetetlenül jól csinálod. Mintha csak mindennapos dolog lenne. A múltkor az erdőben a szarvas! Az lenyűgöző volt és utána meg semmi fáradtságot mutatva még meg is gyógyítottad Roset! Remélem egyszer én is eljutok erre a szintre!-Tudom, hogy még sok év áll előttem mire én is ilyen jó leszek, de amíg tehetem gyakorolni fogok, hogy elérjem ezt a szintet. Abs kérése kissé meglep, de nem kezdek el kérdezősködni, inkább az ablakokhoz sétálok és behúzom a sötétítő függönyöket. Nem lesz vaksötét mivel beszűrődik egy kis fény, de a célnak megfelel. Azt hiszem! -A Lámpás?-Kérdezek vissza izgatottan. Igen olvastam róla és tudom is, hogy mit lehet elérni vele, de valahogy nem hittem volna, hogy egyszer nekem is menni fog ez. Bár igaz ne igyunk előre a medve bőrére, hiszen még sosem próbáltam ki. Ez is biztosan sok gyakorlást igényel majd, bár gondolom nem annyit, mint a gyógyítás. Elkerekedett szemekkel figyelem Abigail tenyere felett lebegő fénygömböt. Közelebb is sétálok hozzá, hogy szépen megfigyeljem magamnak. Milyen szép és milyen erős a fénye!Ezt biztosan nem fogom megtanulni ma, vagy legalább is ilyen tökéletesen nem. -Huu ez lenyűgöző! Biztosan fog kelleni a segítséged, mert nem hiszem, hogy menni fog, de fő az optimizmus!-Egy széles mosolyt varázsolok az arcomra, majd követem Abi mozdulatait, így én is felfelé fordítom tenyerem, behunyom a szemem és már kezdődik is az első próba. Ahogy azt gondoltam nem történik semmi, de nem is adom fel az elsőnél. Még vagy négyszer-ötször megpróbálkozom vele. Utolsó alkalommal sikerül valami kis fényt előcsábítani, de nem vagyok rá túl büszke.
Elgondolkoztam azon, amit a lány mondott és azt kell, mondjam igencsak jó ötlet volt! -Figyelj Alice… Azt nem tudom, hogy szabad-e, nincs törvénybe foglalva, hogy tiltott lenne az ilyesmi, bár az emberek nem is tudnak a világunk létezéséről. Átlagembereken épp ezért nem igazán szoktam alkalmazni a mágikus gyógyítást, hiszen utána mégis, hogy magyaráznám meg nekik ezt az egészet? Sebészként még talán egyszerűbb lenne, amíg altatásban van a beteg, de háziorvosként csak ritkán vannak igazán súlyos, komoly, életveszélyes helyzetek. Az állatoknak viszont az emberekkel szemben megvan az a nagy előnye, hogy nem beszélnek. Ártani nem ártunk nekik, sőt, szerintem még csak hálásabbak, amiért kevesebb ideig tart a „szenvedésük” azáltal, hogy egy kis mágiával is besegítünk nekik. –válaszoltam Alice-nek, arra meg, hogy a gazdiknak hogy adagoljuk be- Hát, az egész egyszerű… Úgy sem értenek hozzá, hogy mennyi ideig tart egy műtét, meg gondolom azok is előre megbeszélt időpontokban zajlanak többnyire, kivéve, ha súlyos az eset. Ha meg ott hagyják a kis állatkát, és másnap jönnek érte, akkor probléma megoldva, ha nem, akkor meg mást nem kicsit tovább bent tartod a rendelőben, ne legyen feltűnő a dolog. -Biztosan, még magasabbra is! –felelem a lány szavaira, majd amikor nekilát besötétíteni, én is felkelek, hogy segítsek neki. -Bizony! Nem különösebben bonyolult varázslat, szóval így az elejére azt hiszem, jó is lesz. Bemutatom, hogy a gyakorlatban hogyan is néz ki a dolog, amikor pedig Alice mentegetőzni kezd, csak bólintok egy aprót. Természetes, hogy segíteni fogok, hisz épp ezért vagyok itt. Ritka az, hogy valakinek már rögtön elsőre tökéletesen menjen a dolog, de azért egy próbát lehetőséget szoktam adni a diákoknak, kíváncsiságból, hogy segítség nélkül vajon mennyire megy? Így aztán csak csendben várok, amikor pedig látom, hogy újra és újra megpróbálkozik vele, csak elégedetten elmosolyodok. Próbálkozik. Helyes! - Áramoltasd a varázserődet a kezedbe, majd képzelj magad elé egy apró, fényesen izzó gömböt. Nem kell, hogy nagy legyen, ilyen szinten még nem is menne, de ne aggódj, minél tapasztaltabbá válsz és minél magasabb szinten űzöd majd a mágiát, annál nagyobb fénygömböt leszel képes megidézni. –osztok meg egy kis szóbeli segítséget, ami alapján talán könnyebben megy majd a továbbiakban a varázslat végrehajtása.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Ez jól hangzik és valóban általában a gazdik nem tudják, hogy mennyi ideig tart az állat gyógyulása, így füllenthetek is neki, bár a kolléga, a "főnök" előtt nehezebb lesz, de majd megoldom!-És legalább akkor nem Abi vagdosná magát, meg éles helyzetekben is megnézhetném, hogy hogyan reagálok és mennyire megy jól a gyógyítás. Mert az oké, hogy így most úgy ahogy megtanulom, de mi van ha egy komolyabb esetnél leblokkolok? Az orvosoknak ezt meg kell tanulniuk, mert élesben már nincs idő hibázni, gondolkozni. Egy rossz mozdulat, vagy gondolat és lehet, hogy a beteg meghal. Viszont most inkább megpróbálok koncentrálni a következő varázslatra, ami valóban nem tűnik bonyolultnak, de azért tisztában vagyok azzal, hogy nem is fog előre olyan jól menni. Miközben tovább koncentrálok hallgatom Abi tanácsait, amiket meg is fogadok és ahogy azt mondta áramoltatom a mágiát és elképzelek egy nagyobbacska fényt, inkább gyertyalánghoz hasonlót, ahogy a tenyerem felett lebeg. A szemeim továbbra is le vannak hunyva. Így jobban megy a koncentrálás, de azt vettem észre, hogy a legtöbb embernél van ez így. A koncentrálás közben megérzek egy kis melegséget a tenyerem közepe felé, így bátran kinyitom a szemeimet és ajkaim mosolyra húzódnak. Az előzőnél sokkal nagyobb fényt sikerült varázsolnom, de azért ez még így is nagyon picike, talán egy pingpong labdánál is kisebb, de úgy vélem első nekifutásra ez már nagy siker. -Hu! Sikerült! Tudom nem valami nagy, de számomra már ez is egy hatalmas élmény. -Mondom szinte suttogva, mintha attól félnék, hogy egy túl nagy levegővételnél elfújom a kis fénygömböt, pedig tudom, hogy ennél azért több kell az eltüntetéséhez. Pár percig még élvezem a kis fényt, majd ahogy azt Abi is mutatta eltüntetem, -Nagyon szépen köszönöm! Nélküled nem hiszem, hogy ment volna!-Igaz kissé sötétebb lett, de még így is látom a mentorom arcát, így azt fürkészem, vigyorogva, mint egy bohóc.
-Na ugye? Lehet itt trükközni, egy-két túlbuzgó alakot leszámtva nem nagyon szoktak képben lenni a páciensek – vagy jelen esetben a gazdik – az ilyen orvosi dolgokkal, azzal meg pláne, hogy mi mennyi ideig tart… A főnök meg… Hát, az jó kérdés, mást nem a gyakorlás marad akkorra, amikor nincs bent. Egyébként ki az? Hátha ismerem… Ember? –kérdezek vissza a lány szavaira. Aztán jön ismét a tanulás, a próbálkozás, én pedig hátradőlve figyelem, mire jut kis tanítványom. Közben csendben, hogy ne zavarjam, előveszem az egyik krémes tégelyt a táskámból és kenek egy vékony réteget a karomra belőle, ahol nem sokkal ezelőtt össze lett vagdosva. Kicsit lenyugtatja a gyulladt szöveteket, mert bár Alice meggyógyította, az ilyen fokozott „igénybevételnek” azonban mégiscsak marad valami nyoma. Mire végzek, és rácsavarom a kupakot a krém dobozára, már Alice tenyere fölött is ott ragyog egy kicsi, de annál fényesebb gömb. -Látod? Nem olyan nagy ördöngösség. Ha egyszer „ráérez” az ember, hogy mégis hogyan működik az egész, akkor utána a többi már annyira nem vészes. Ha pedig egyszer sikerül, akkor jó eséllyel többször is, csak gyakorolni kell, hogy „éles” helyzetekben is gond nélkül tudjuk használni. Gyorsabban megidézni, zavaró körülmények ellenére is, koncentrálni, hogy ne „szakadjon meg” a varázslat, meg ilyesmik. És szívesen! –felelem, a következő megjegyzésére pedig csak elmosolyodok. Na igen, nehéz megállni, ha a másik is épp vigyorog. -Megpróbálod még egy párszor? Legalább olyan 2-3-szor, hogy lássam, biztosan jól megy, utána pedig azt hiszem, tarthatunk is egy újabb kis pihenőt. Ahogy elnézem, az idő is elszaladt egy kicsit, no meg neked sem árt pihenni, ilyen szinten még hamar kimerül az ember varázsereje.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Hogy sima ember e azt nem tudom. amióta tudom, hogy léteznek a farkasok is már semelyik emberre nem tudnám azt mondani, hogy 100%ig ember. Tudom, hogy majd azt is megtanulom, hogy hogyan kell majd megkülönböztetni, vagy már meg is kellett. De ez még nem megy...De amúgy José Vicente Sánchez a neve. Kedves egy férfi. oké megvan a maga stílusa és nem az a barátkozós típus, de neki köszönhetem, hogy társtulajdonos vagyok. Ő látott bennem valamit és ez motivál nagyon is. Kicsit megnövelte az önbizalmam.-egy mosoly kúszik az arcomra. valóban sokat köszönhetek neki és már a gazdikkal is sokkal határozottabban beszélek, mint anno. -Rendben!-Csak ennyit mondok a szavaira és már el is tüntetem a kis fénygömböt, hogy újabb előhívására koncentráljak. Igaz nem megy a leggyorsabban, de sikerül egy előzővel megegyező méretű kis fénygömböt előhívnom. Örülök is neki nagyon, mert akkor ez már azt jelenti, hogy ezt ilyen szinten már sikerült megtanulnom. Igaz az kérdéses, hogy éles helyzetbe is menne most, de majd ez is kialakul és tudom, hogy Abi arra is talál módot, hogy ezt stresszes helyzetben is gyakoroljam. még párszor előhívom a kis fénygömböt, majd ha mentorom leállít abba is hagyom és a függönyöket széthúzom. Az állatok már lenyugodtak és alszanak mit se törődve azzal, hogy mi mit csinálunk a nappaliban. De jól teszik, bár így félek este lesznek aktívak, amikor meg én szeretnék pihenni. -Amúgy jól hallottam, hogy Stevennel összejöttetek?-Erről nekem nem nagyon mesélt és mivel úgy vélem, hogy már igen jó barátnőm, így igen is érdekel a dolog.
-Mágiaérzékeny emberek az energiájuk alapján képesek felismerni őket. –reagálok Alice szavaira- Amikor olyan érzésed van, mint ha figyelnének, valami bizsergést érzel, vagy a hideg szaladgál a hátadon, meg ilyesmik… Ha sok időt töltesz köztük, akkor előbb utóbb te is rájössz, hogy rád milyen hatással vannak. Bár, ami azt illeti, van egy halvány gyanúm, hogy nálad esetleg ez hogy jelentkezhet… Emlékszel az üvegházra? És amikor a kis medvés incidens után találkoztunk? Ott mindkét esetben voltak farkasok, te pedig gyanúsan sokat csuklottál. Igaz, ez lehet véletlen egybeesés is, de nem nehéz a végére járni. Holnap munka után esetleg be tudnál nézni a rendelőmbe? –kérdeztem vissza. A síparadicsomban akadt pár vérfarkas dolgozó is, szóval nem tart sokból megkérni valamelyiküket, hogy maradjon már 5 percre… Aztán ha bejön a hipotézisem, akkor legalább ez alapján megy majd Alice-nek farkas testvéreink azonosítása , mielőtt ráérezne a mágia alapján történő azonosításra. Amikor a főnökéről kezd mesélni, csak figyelmesen hallgatom, de aztán megrázom a fejem, nem igazán ismerős a neve. Amíg Alice elismétli még egy párszor a varázslatot, csak csendben figyelem, de úgy tűnik, egész jól belejött itt a végére. S ismét lőn világosság, azon, hogy Koda is a többiek mellé bújva szuszog az egyik sarokban, én lepődök meg a legjobban. Majdnem annyira, mint amikor meghallom a lány következő kérdését, mire az alvó négylábúakról egyből felé fordítom a tekintetem. -Ezt meg kitől hallottad? –kérdeztem csodálkozva, mert hát na, kíváncsi voltam, hogy mégis kitől indult ez az egész. Ezek szerint már mennek a pletykák rólunk? Te jó ég… Na mindegy, azt hiszem, jobb tisztázni a dolgot, ha már így előkerült a téma. Így őszintén, kicsit lelkiismeret-furdalásom is van miatta, hogy Alice-nek eddig egy szót sem szóltam az egészről. Bár, jobban meggondolva… senkinek se említettem semmit erről az egészről. -Ezt azért nem mondanám… Miután ide kerültem, hozzám fordult segítségért Ashley-vel kapcsolatban, pár hónapja meg én kértem meg, hogy tudna-e segíteni felkészülni a következő szintvizsgámra. Egyszer elkísért egy hétvégére az egyik korábbi mentoráltam esküvőjére, meg amikor most nemrég Ash elköltözött, segítettem neki kicsit összekapni magát, szóval semmi különös… -soroltam, bár ha úgy nézzük, azt az esküvős hétvégét leszámítva a többi találka mind vagy a tanulás, vagy mint őrző gyógyítói kötelességem számlájára írható. -Pár hete merült fel, hogy nem-e lenne kedvem vele vacsorázni, de azóta meg annyi minden közbejött mindkettőnknek, utazás, temetés, túlórák, hogy nem is nagyon szóba azóta… vagy volt időnk találkozni. Hát, azt hiszem, egyelőre ennyi. –vontam vállat.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Kiül az arcomra a meglepettség, mikor a hirtelen jött csuklásaim okát elmondja. Igazából ebben van valami, de sosem hittem volna erre. Azt gondoltam, hogy egyszerűen csak ennyire béna vagyok, vagy a zavarodottság jele a csuklásom. -Holnap nekem jó lenne munka után. Remélem igazad van és tényleg e miatt vannak a spontán csuklásaim, mert bevallom őszintén kicsit megijedtem már tőle, hogy mi bajom lehet.-Mondom neki őszintén. Most felizgatott ezzel és legszívesebben már most kipróbálnám, hogy igaza van e, de várnom kell. Nem sokat, csak egy napot. Azt ki kell bírnom! -Oh a madarak csiripelték.-Már nem is tudnám megmondani, hogy honnan hallottam. Talán csak valaki pletykálkodott és az én fülembe is belejutott. De szerintem ez most mellékes is. Engem csöppet sem bántott meg azzal, hogy nem mesélt Stevenről. Mindennek megvan a maga ideje, szóval még az sem zavarna, ha most is inkább csak elterelné a témát. A válaszára odafigyelek, mert valóban érdekel, hogy mi lehet kettejük között. Nyugalom nem fogok mint valami kis tini kibeszélni mindenkinek, vagy pizsipartit tartani Abivel, hogy aztán jól kidumáljunk minden pasit. Nem ez amolyan csak baráti kíváncsiság. -Oh értem! Azért drukkolok nektek. Steven aranyos! Összeillenétek!-De úgy tűnik ezt őt hidegen hagyja, így inkább nem is boncolgatom tovább ezt a témát. Nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni. -Egy nagyobb kirándulást tervezek Csokival a hétvégére a közeli erdőbe. Természetesen olyan területen, ami nincs egyik falka kezében sem. Csak már régen kirándultam és hiányzik. Most meg lenne rá időm. Szóval ha esetleg lenne kedved Kodával jönni örülnék neki. Talán még Willtől is megkérdezem, hogy ráér e. Bár neki nem lehet olyan izgalmas, de legalább jó társasága lenne!-És ő többet is tudna mutatni az erdőből, mint én, hiszen mégis csak jobban ismeri a területet.
-Rendben, akkor ennek holnap utána járunk. 7 után várlak a rendelőmbe, addigra kerítek egy segítőkész vérfarkast is. Arra, hogy a madarak csiripelték, csak lassan felvonom a szemöldökömet. Hát ez érdekes… Pláne, hogy az egész nincs nagy dobra verve, akiből meg kinézem, hogy ilyesmit terjesztene, azok meg nem igazán mozognak őrző körökben. Mindegy is, a pletykák már csak ilyenek. Lefogadom, hogy 1-2 hét, aztán annyi minden történik, hogy már a kutya se fog velünk foglalkozni… -Köszi. –húzódik halvány mosolyra a szám, ahogy meghallom Alice „jókívánságát”, de aztán annyiban is hagyom a dolgot. Inkább nem részletezem, milyen „aranyos” volt Steven amikor augusztusban meglátogattam, whisky-stől-sajtospuffancsostól-mindenestől, mert nem hiszem, ha díjazná, ha ez lenne a következő népszerű téma amiről pletykálni kezdenek, meg egyébként is, van így is elég baja szegénynek, nem akarom még én is tovább nehezíteni az életét. Az meg, hogy kettőnkkel mi lesz, meg majd elválik… -Hm, jól hangzik a kirándulás. Én is szeretem, bár mostanában elég ritkán van rá időm, olyankor is többnyire gyógynövényeket szedni. Ha más nem jön közbe addig, akkor szívesen elkísérünk, akár valami kis pikniket is tarthatunk, de addig még úgy is beszélünk telefonon. Meg még úgy is él a tilalom, hogy városon kívül ne mászkáljunk egyedül… -nyúltam a poharamért, hogy igyak még egy kicsit, közben pedig a tekintetemmel a szoba túlsó sarkában durmoló négylábúakat néztem. A tőrömet bebugyoláltam a törölközőbe, majd visszapakoltam a táskámba, aztán vettem még egy kocka sütit, majd hátradőltem a helyemen. Azt hiszem, mára ennyi tanulás-gyakorlás bőven elegendő, így amíg Koda fel nem kel, Alicenek nem akad valami sürgős elintézni valója, vagy engem nem ugraszt valamelyik főnököm, jöhet a jól megérdemelt pihenés, beszélgetéssel egybekötve – mert néha ilyen is kell, nem igaz? -Mesélj, hogy halad az edzésed? –érdeklődtem ezúttal én, mert kíváncsi voltam, hogy mire jutnak hétről hétre. Bár néha próbáltam faggatni Steve-et, hogy megtudjak valamit, de eddig egyszer sem bizonyult túl beszédesnek a témában, reméltem, Alice-től többet megtudok. Nem ellenőrizni, vagy számon kérni akarom őket, csupán, ha nekem is részem volt a „megszervezésben”, kíváncsi voltam, mennyire eredményes vagy sikeres a dolog, vagy egyáltalán, Alice mit szól hozzá: tetszik neki? Hasznosnak tartja? Tanul belőle? Túl nehéz, túl könnyű, vagy egyáltalán másra gondolt?
// És ha nincs más, akkor részemről köszöntem a játékot! //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nah igen a tilalom. Bevallom őszintén sokszor elfelejtem. Tudom, hogy Will csak jót akar nekünk, de kicsit azért irreális dolgot kér tőlünk. Ha nem megyek az egyetemre, vagy nem találkozom veled általában rohanok és nincs időm arra, hogy egy kísérőt keresgéljek...De mondom nem panaszkodni akarok, vagy lehordani Will ötletét. Sajnálom, ami történt Anyaval. Kedves volt és nem érdemelte meg...De ne is beszéljünk erről.-Nem a legvidámabb téma az egyszer biztos, nah meg senkit sem szeretnék magamra haragítani. Miután picit pakolászom én is lehuppanok Abi mellé és egy keveset kortyolva az italomból én is veszek egy szelet sütit. -Jól megy! Stevennel inkább a kondimat fejlesztettük. Azután meg Adammel is gyakoroltunk. Ő már inkább mozdulatokat mutatott. Nagyon érdekesek. Egyszerűen és mégis iszonyatosan hatásosak. Lehet, hogy egyszer neked is kellene jönnöd, bár nem tudom te mennyire ismered az ilyeneket. Adam roppantul kedves és iszonyatosan türelmes. Örülök, hogy ő is tanít engem.-Mosolyodom el. Örülök neki, hogy ilyen jól megy most minden. Bár a rendelővel nincs minden rendben, de a tanulásom szerintem remekül halad és egyre izgalmasabbnak találom, még az edzéseket is, pedig nem vagyok egy agresszív személy. Még egy ideig jó sokat fecsegünk egymással. Ne csak a tanulásról szóljon már minden nem igaz? Roppant hálás vagyok Weillnek is, hogy Abit állítottam mellém, mint mentor. Igaz Prescott nem sokáig tanított, de úgy érzem vele nem haladtam volna ilyen jól és szerintem már rég feladtam volna a sok rémisztgetés mellett.
Szívem kissé megnyugszik, mikor ismét érezhetem őt, mikor a kezeit ismét az enyéimre helyezi. Észlelem, hogy lassítunk és be kell valljam ennek nagyon is örülök. Nem csak azért mert szinte már teljesen átfagytam, hanem mert nem fog el a halálfélelem. Azzal még megbarátkoztam volna, ha én ülök hátra és úgy utazunk, de ez túl mély víz volt, amibe beledobott engem. De persze nem panaszkodom. Valahol azért ott belül mélyen élveztem kicsit. A nyak csókjára most már el tudok mosolyodni. Már nem félek annyira, hiszen bízom benne és tudom, hogy nem történik semmi rossz. Végül csak megérkezünk a házhoz, ahol le is állítja a motort, de még nem enged el. Csöppet sem bánom a dolgot, kissé hátra dőlve bújok hozzá jobban, ahogy elkezdi dörzsölni a lábaim, a karjaim. Úgy érzem, hogy itt képes lennék elaludni a karjaiban, mit sem foglalkozva azzal, hogy az utcán egy motoron vagyunk. Bár volt egy nehéz időszakunk, de egy nap nem telik el úgy, hogy ne gondoljak arra, hogy jó döntés volt e. Ám mind ezek ellenére meg mégis úgy érzem, hogy jobbat érdemel nálam. Egy olyan lányt akire nem kell ennyit várni, akinek több ideje van, aki bátrabb... Természetesen megköszönöm neki a segítségét, mind a lemászásban, mind a sisak levételében. Egy rövid, de annál hangosabb sikollyal töröm meg az éjszaka csöndjét, mikor hirtelen felkap. De ez az ijedtség hamar tovaszáll és nevetésbe vonul át. -Még sosem ültem motoron Velkan. Azt hiszem normális, hogy megrémültem, főleg mikor elengedted a kormányt. De igaz ami igaz jó érzés is volt egyben.-Mosolygok én is, mint a vadalma, de csak addig a pillanatig, míg az ő arca komolyabbra nem fordul. Csak ennyi kell és máris elfog az aggodalom, a félelem. Szavai a szívemig hatolnak és máris érzem, hogy a könnyek elindultak a szabadságuk felé. Miért mondja ezt? Hiszen nem az ő hibája volt, én voltam az ostoba... -Semmit sem kell javítanod...Semmi rosszat nem tettél Velkan!-Még folytatnám, de képtelen vagyok rá, így inkább őt hallgatom. Mikor az utazásról kezd el beszélni kikerekednek szemeim. Teljesen meglep ezzel a kijelentéssel és milliónyi kérdés fogalmazódik meg bennem, amiből csak párat teszek fel neki. -Hova mész és mikor, vagy meddig?-Az a kis idő mindenkinek mást jelenthet. Lehet egy hét, egy hónap, vagy akár egy év. A az apró meglepetésnek örül a szívem, de jelenleg a könnyek miatt ezt nem tudom kimutatni neki. Ahogy nyakamba helyezi már meg is fogom a medált, hogy szemügyre vehessem. Gyönyörű. Óvatosan rázni kezdem a fejem, mert nem értek vele egyet, mert nem akarom, hogy ilyeneket mondjon nekem. Nekem nem kell más szerelme. Már éppen szóra nyitnám a szám, mikor ajkaink ismét összetalálkoznak. Nem ellenkezem, nem lököm el magamtól, hagyom megtörténni és elveszek benne. A hosszú csók után végül ismét elszakadunk és már nem tartom tovább magamban. -Te is az vagy nekem Velkan és hidd el jobb embert érdemelsz, mint én. Egy olyat, akitől többet kaphatsz. Bevallom őszintén nem örülök annak, hogy elmész, de megértelek és kívánom, hogy megtaláld, amit keresel, hogy boldog legyél, mert nagyon is megérdemled...-Mindvégig a szemeit fürkészem, de a legvégén már lesütöm tekintetem.
Örülök, hogy az élmény azért egy csöppet felszabadítja. Legalábbis így a végén. Jó érzés ilyen közel tartani magamhoz. Jó érzés itt lenni, érezni bőrének melegét. Átölelem, minden egyes pillanatot megragadok, hogy közel érezzem magamhoz. Arcéának minden rezdülését figyelem, mosolya olyan, mintha aranyvirág njyílna a lelkemben. Hogy túlzásba esek? Meglehet. Az utolsó pillanatokban azt hiszem, megtehetem. - Alice, hiába mondod ezt. Az én hibám, hogy elveszítettelek... - mosolygok rá, de ebben a szomorúságom, s az a sok álmatlan éjszaka is benne van, amit az okozott, hogy Hiányzott nekem. - Még ma elindulok. - mondom, de a szavak olyan egyszerűnek, és lassúnak tűnnek nekem, mintha valami lassított felvételt néznék. - Bejárom a déli államokat. Egész nyáron távol leszek. De remélhetőleg a következő szemeszterre visszaérek. - megsimítom az arcát. - Tetszik? - kérdezem, ahogy a medált vizsgálgatja. Csókja édes méregként járja át a testem. Maga a gondolat, hogy ezt mással osztaná meg, kétségbe ejt. Szeretem, tudom jól. De akkor meg miért rettegek? Szavait hallgatva, tűnődve nézem arcát. Gyönyörű, csodálatos nő. Először nem tudok mit felelni, mindarra, amit mond. Mert kiderül, ő is belül attól fél, amitől én. Hogy nem felelünk meg egymásnak. De akkor ez azt jelenti, hogy... Megfogom állát, s magam felé emelem. - Szeretlek Alice! - suttogom ajkaiba, s szorosan fogom a derekát, ahogy újra ajkaiba fonódnak ajkaim. Nyelvem gyengéd táncra hívja az övét. Végigsimítok a hátán, a lelkem kínzó üvöltése csak egyre fájóbban mar belém. Nem akarom elengedni. Hirtelen kapom fel, s combja alá fogok, hogy a derekam köré fonódjanak lábai. Olyan erővel tartom, ami a belső mágiámnak is köszönhető talán. De óvatos vagyok, gyengéd, figyelmes, s szenvedélytől fűtött. Hátát a bejárati ajtó melletti falnak döntöm, hozzá simulok, s hát tény, enyhén szólva is érződik a farmeromon keresztül, hogy a leányzó felizgatott. Nem tudok uralkodni magamon, mohón kívánom ajkait, egyik kezem a fölsője alá furakszik, s derekára fonódik tenyerem, csupasz bőrétől még forróbbnak érzem a testem. Hirtelen szakadok el a csókból, s homlokomat a kulcscsontjának támasztom. - Ne... ne haragudj... - mondom enyhén rekedten.
Kezdőlap
//
//
