-Szerintem is. Na jó, ez nagyképűen hangzott, de azért nem vagyok vak, és tudom, hogy sokkal jobban festek, mint a fater. Szegény ha tudná, hogy Sarah... mindegy, az a mi titkunk, viszont itt körbenézek, és azért akad kíváncsiskodó. Mire feleltem, mindegy, a pultps csajszi rám néz, én pedig vigyorogva lépdelek el onnan, egyenesen az asztalhoz. Farkasom odadugja a fejét Ash-éhez, kedveli, és bár másképp testvérek, azért érzi. -Miért ne tehetnéd? Te se? Én se. Akkor itt az ideje, és a lehető legjobb társaságot választottad. Valaki rád mer hajtani, majd lerendezem.Megismertem Shane-t, aztán mi történt azt nem tudom, mert miután eltűntél,nem sokkal később én is, elhúztam hokizni Amerikába. Csaaak... ezt nem jelentettem be, most meg szünet van, így visszajöttem. Fater nem volt túl boldog. Ahogy nézem Asht, hát na, dögös csibe, de azért vérfertőzésbe nem megyek bele, meg fater is kinyírna, és egyébként is van elég a számlámon ahhoz, hogy jobb ha nyugton maradok. Lényegében ugyanott tartok, mint amikor idejöttem, nem vagyok se beljebb, se kijjebb, ugyanúgy nem ismerkedtem, mint addig. Oké, sikerült összeugranom az öreg főmuftival, aztán kész is. Mást nem alkottam... egyelőre.A kérdésre elvigyorodok, ez nézőpont kérdése. -Ez egy jó kérdés, nem tudom eldönteni.Valahol igen, szerintem azért, mert ő is ilyen volt, mint én. Á, attól nem kell tartani, azt mindig máshol intézem el. Perpill. nem akarok cuki kisfiút játszani, most a saját húgommal fogok bulizni, a többi ráér. Na jó, ha felkínálkozik, az megint más tészta, de azért igyekszem mellőzni.
*A visszakérdésére csak a szemeim forgatom vidáman. Elvégre ez egy buta kérdés ismerve engem, és lássuk be, a kis eminens, jó kislányt a farkasa forgatta ki ennyire. És ha valami közös bennünk, az apánk. Bennem a farkasa, benne meg a vére... nem tudom melyikönk nagyobb baj keverő. De azt hiszem ebben nem is szeretnék versengeni senkivel.* - Másodszorra vagyok egyedül a városban. Ha baj csinálok... nem ásó, kapa és nagyharang lesz hanem lánc az egyik tömlöcbe... jobb esetbe. * Persze ennek fele sem tréfa, mégis könnyedén jönnek a szavak, némi vidám csengéssel. De aztán elnevetem magam.* - Igen is értettem bátyókám, de ha elárulok egy nagy titkot... - hajolok közelebb mintha tényleg hétpecsétes titokról lenne szó. - ... végeztem a fiúkkal. * Na nem szó szerint, pedig aztán néha igazán kedvem lenne megcsokintani az összeset.* - Ejha... - kerekednek ki a szemeim. - és még azt hittem, hogy velem van nagy baj. Bár annyira vészes nem lehetett mert hát... kutya bajod. * Tekintem végig, de ezúttal már aggódva. Tapasztalatból tudom, hogy Apu nem szívleli a nagy kihágásokat és sokszor a kicsiknél is elfogy a türelme. Pedig ha valami hát az van neki... És bízom benne, hogy most nem az a rész jön, hogy már meggyógyult. A narancs levem közben fogy, elvégre nem szeretem melegem és lassacskán Noáhtól kapott korsót húzom magam elé.* - És merre lehet itt szórakozni?
Most nem egészen vágom, miért kell szemforgatni, de a nők mindig ezt csinálják, ha nem tetszik nekik valami. Röhögve várom, hogy kibökje, aztán amikor megteszi, hát még jobban röhögök. Ki hitte volna? Ebben a családban benne van, hogy a baj megtalál minket, egyértelmű, mindig is tudtam, nincs ezzel probléma. -Ezért nem irigyellek, ettől nekem több szabadságom van, asszem, bááár... nem kéredzkedtem el soha. Mentem, és kész, mint most is. Ebből a szempontból sajnálom Asht, mert mindig mindent be kell jelentenie faternak. Vajon azt is bejelenti, ha menstruál? Ennek örömére veszem a telefonom, és küldök faternak egy sms-t:
"Hali!
Épp kotont fogok vásárolni. Te is kérsz? Ha igen, milyet? Szerintem az epres egész jó, buknak rá a csajok.
Noah"
Rányomok a küldés gombra, és Ash felé tartom, hogy lássa, mit üzentem. Poénnak szánom, mert azért irigylem is őt, hogy ennyire figyelnek rá, és remélem, fater veszi a lapot. Különben is, lehet, kifogyott a készletből, nem tudom. A következő kijelentésére már félredöntöm a fejemet. -Áttértél a csajokra? Komcsi? Hűűű. Az eszembe sem jut, hogy esetleg idősebb hímeket keres, mert hát na, mire gondolna az ember kölyke, ha nem arra rögtön, hogy akkor két nőstény együtt. Ááááá, ugye, ugye kapok meghívást? -Ja, már összeforrt a karom, azért. Az eltört akkor, pedig csak beköszöntem, hogy megjöttem. Nem értékelte, de értem, miért nem. kezdem megszokni, hogy azért itt illik jelezni, ha dolgunk van, otthon ez nem volt fontos, maximum nyugtázták, ha valaki nem jött vissza. Darrent meg érdekli, hogy élek-e, és ez fura. Egy évvel ezelőtt valahogy nem így indult a kapcsolatunk. -Bármelyik szórakozóhelyen, van egy pár, azokat már feltérképeztem. Súgtak is, hová érdemes menni és hová nem.
* Egy pillanatra elgondolkodok, hogy ez most végül is jó vagy sem. Tény, hogy nem egy tini álma ezaz egész de míg az átlagos lányok azért nem mehetnek sehova, nehogy börtönbe jussanak, vagy teherbe essenek némi drognak köszönhetően. Addig én azért nem, nehogy felfaljak valakit vagy esetleg engem faljanak fel.* - Annyira nem teher. Csak megkell szokni. És amúgy sem voltam soha, az a nagy csavargós és mindig elmondtam a szüleimnek is, hogy hova mentem és kivel és főként, hogy miért és mikor jövök. Szóval ha azt nézem... ez normális, csak az ok más. * Vonom meg a vállam könnyedén, ami őszinte. És lássuk be, hogy tényleg az. Ez jó. Csak persze nem mindig a legkényelmesebb. Azt meg ha megjön be sem kell jelentenem, Apám orra hamarabb megérzi - ahogy minden farkasé - minthogy kinyögném. No meg én tamponért szoktam küldeni ilyen esetben. Ahogy felém fordítja a telefont és elolvasom a sorokat azonnal a fülemig vörösödöm és nem használtam sok sminket, hogy ne vegye észre Noah. Sőt, egy vak is észre venni. Ez nem múlt el, hiába történt ami Jamievel. Valahogy nem fogom megszokni az biztos. A torkom köszörülve keresem a hangom, ami a második tátogás után ki is jön a torkomon.* - Noah... Apa tudja, hogy velem vagy és azt is, hogy hol. Üzentem neki, és ha helyet váltunk szintén fogok. Nem fogja félre érteni? Egyébként banánossal van tele a fiókja, nem hiszem, hogy szüksége van rá. * Némi aggodalom bujkál a hangomban a félre értés miatt. Fogalmam sincs, hogy Apu mégis hogyan reagálna rá. Kétlem hogy elvörösödne... vagy ha mégis akkor a méregtől. Adja az ég, hogy valami sokkal fontosabb dolga legyen és ne akarjon haza rángatni vagy ellenőrizni. Nem mintha nem örülnék neki, de nagyon ciki lenne. És ha lehet, akkor a vörösségem még tovább rontja a kérdéseivel és persze azzal amit érzek belőle.* - Jesszusom... hogyan feltételezheted... - röhögöm el magam kínosan. - Nem, csak semmi kedvem az érzelmi baromságokhoz. Azt meghagyom a nagyoknak akik tudják kezelni és nem kell attól félniük, hogy egy rossz szóért neki ugranak a szeretett egyednek. * Szegény Samnekn hányszor neki mentem... és mikor még nem is voltam farkas, akkor is megvertem a drága első szerelmem mert köszönt egy lánynak. Steve meg az edzései hasznosak voltak.* - No ennek örömére, alapozzunk egy kicsit... ha jól számoltam, akkor te már betöltötted a nagykorúságot, igaz? Szóval egy sört kérek meg egy Tequilát.
-Jó, irigyellek egy kicsit, nekem ilyenben soha nem volt részem, még az anyám mellett sem, később pedig pláne nem. Szóval... ezt még szoknom kell. Pont ez tetszett meg anno, ahogy éreztem a köteléket, a kötődést, és azt, ahogy figyelnek egymásra, ne legyen semmi probléma. Lehet, valahol minden kölyök vágyik ilyesmire, legalábbis én igen, csak hát... most mégis kihez kellene ragaszkodnom? Plusz teher faternak? Ne már, van elég baja nélkülem is. Mutatom az üzenetet, de hogy most Ash miért vörösödik bele, azt aztán végképp nem értem. -Azt nem tudom, de nekem tényleg vennem kell, tehát akkor már célszerű volt, hogy megkérdezem tőle is, hiszen nem nőből van. Vagy most ez baj? Ez olyan, mintha te arra kérnéd, hogy vegyen izét. Mi ebben az annyira arcpirító? Ez tök megszokott dolog, vagy nem? Nekem muszáj beszereznem, mert kifogyott a raktáram, itt pedig láttam automatát, és akkor már gondoltam Darrenre is. Azt nem hittem, hogy Asht ez zavarba hozza, de mégis. Azt hiszem, én tényleg kicsit szabadabb gondolkodású vagyok ilyen téren, de sebaj. Arra viszont azonnal felcsillan a szemem, hogy végzett a fiúkkal, és a végén már mattul mutat. Fene. -Hogyan? Így. Azt mondtad, végeztél a fiúkkal, akkor ez csak azt jelentheti, hogy... azt. Ja, így értem, meg megértem. Inkább bekussolok arról, hogy szerintem anélkül is lehet kettyinteni, mert a végén Darren azért fog elkalapálni, hogy rábeszélem Asht, és azt kihagynám. Túl erősek az ütései, meg egyebek. Bulizni jöttünk, hát akkor ideje bulizni, a kérdésére pedig bólintok. -Aha, hivatalosan is betöltöttem a 21-et. Nem lesz az sok? Azért nem ártana figyelnem a hugira, mert lehet, fater tudja, hol vagyunk, de nem akarok balhét. Mivel még nincs egy hónapja, hogy simán rendelhetek piát, a személyimet is viszem, míg hozok egy újabb kört, azaz magamnak narancslevet, neki sört és tequilát, sót és citromot, illetve szívószálat.
- Vicces. Ha tudnád milyen irigy és féltékeny voltam rád, mikor felbukkantál. - húzom el a számat kelletlen. - De ne tedd. Az megmérgez mindent. Pláne, hogy neked is lehetne, csakn hagynod kéne egy kicsit magad megismerni. - Vonom meg a vállam. De ez az én véleményem. Aztán végképp nem tudok semmiről, elvégre nem vagyok ott velük, hogy hogyan viselkednek egymással. Én csak azt éreztem, hogy Apu feldultan jött haza többször is mikor találkozott vele. És nem volna ilyen, ha nem érdekelné a vére. De persze ezt már nem osztom meg vele. Ezt tudhatja Ő is. Na de most legyek okos. Próbáljam meg egy pasinak megmagyarázni, hogy miért is jövök zavarba mindig mikor ilyesmiről van szó. Van értelme? De azért én megpróbálom.* - Körülbelül. De ha már itt tartunk, kértem meg rá. Jennyt nem ismertem és az éjszaka közepén csak Darren volt az, akit felmertem verni, hogy menjen nekem boltba mert baj van. De a lányok többsége, hozzá van szokva és úgy van nevelve, hogy ezek tabu témák. Ezeket mi az anyukánkkal szoktuk megbeszélni és igen, problémát okoz nekem még egy ilyen családban is önfeledten beszélni ilyesmikről. Ez körülbelül olyan, hogy most neki állnék ecsetelni, hogy milyen a szexuális életem részletesen. Kényelmesen tudnád végig hallgatni a húgod szexuális problémáit vagy épp élvezeteit? * vicces de a saját szavaimtól sem érzem magam jobban és ficánkolni is kezdek. De talán megérti.* - Amíg nem viszem túlzásba nem. Ha valami pozitívum, hát nem most iszom először alkoholt. De tény, nem is sokadjára. Először Darrennel rúgtam be... - vigyorogtam szélesen és szemeimbe boldog csillogás volt az emlékre. - Bár tény, külön kezdtük el. Ne tudd meg Steve milyen ideges volt mikor megtudta... azt hittem ott helyben felrobban ~ a saját mágiájától ~ * Fejezem be gondolat útján, hisz nem kéne, hogy bolondnak nézzenek. De nevetnek kell az arcán. - Ha lett volna még döntése felettem, ott helyben internátusba küld. * Az emlékekbe elmerülve várom meg a piámat és összevont szemöldökkel nézem, hogy magának nem kért semmit csak üdítőt.* - Köszönöm. De te átvedlettél felügyelő nagy testvérbe? - Kérdezem, miközben a szívószálat belerakom az üres poharamba. Nem kell az, sem a tequilához, sem a sörhöz, még akkor sem, ha nem nőies. Kit érdekel? Nem pasizni jöttem, a tesómmal vagyok. S ha nem gondolja meg magát, akkor jelképesen felemelem a poharam és nyalok, húzok, harapok. Arcom grimaszba vág és még a szőr is feláll a karomon. * - Noah, milyen anyukád? Milyen a régi otthonod? * Valahogy mindig is érdekelt, és mintha csak a bátorság szérumát ittam volna meg, most meg is kérdezem. Soha nem kérdeztem, csak elfogadtam hogy ilyen, és ahogy legyűrtem az irigységem Apu segítségével - mégha nem is tudott róla, hogy segített. -, csak szeretni próbáltam. De megérteni, megismerni a múltját nem.*
-Rám? Én meg rád, mert itt voltál, és én meg beállítottam, és akkor tökre úgy éreztem, hogy megjöttem koloncnak. Hagynom kéne, hagynom kéne, de nem olyan könnyű az. 20 évig nem volt jelen az életemben, és ez így nehéz. Akkor kvittek vagyunk, azt hiszem. Szar volt nézni, hogy a saját apámnak más kölyke van, vele foglalkozik, velem meg addig nem. Értettem már akkor is, csak valahol vágytam arra, hogy legyen családom, ami sosem adatott meg, hiába volt ott az anyám, a falka meg... azt hagyjuk. Figyelek faterra, amiket mondott, azokat is megjegyeztem, meg amit Shane, csak a kivitelezés... abba mindig hiba csúszik. A magyarázatot olyan komoly képpel hallgatom végig, hogy csak na. Nem akarom még jobban zavarba hozni, holott nekem erről diskurálni nem esik nehezemre, de nem is vagyok nőstény. -Ja, akkor bocs. szólj nekem nyugodtan, hozok én, ismerem az összes fajtát, és nem fogok a polc előtt álldogálni tanácstalanul. Én? Simán. Nálunk otthon ebből nem volt gond, mármint simán mindenki kivesézett mindent. Erre aztán nem gondoltam, más közegben nőttem fel, pláne muter mellett, így aztán sosem okozott problémát ilyen kérdésekre felelni. A barátnőitől mindent megtanultam, és élveztem is az előnyeit. Sajnos Ash melléfogott, mert én halál lazán végighallgatnám, ha mesélne, az tuti. -Á, azt ismerem, olyasmit mi is megejtettünk már, mikor visszajöttem Szocsiból. Eképzelem, milyen faterral ereszd el a hajamat játszani, volt benne részem, hát az is biztos, hogy ő vitt haza, én meg valamikor délután keltem fel, azaz este. Nem szoktam a piát, a sport mellett nem lehet, de akkor jól esett. -A fenét, csak most nem ihatok. Rontja a teljesítőképességemet. Már nem azt... a sportbelit. Mondjuk ezt akkor sem értem, elvégre farkas vagyok, a pia simán kiszáll belőlem, de betiltották, mert marha nagy szigorítások vannak. Örülök neki. Felemelem én is a korsót, azzal is lehet koccintani, és nevetve nézem végig, ahogy lehajtja a rövidet. Azért vigyázok is rá, került már miattam bajba, én meg nem akarom újabba belekeverni, ha lehet, fater legalább rá ne orroljon, én meg elbírom. -Öööö... marha csinos nő volt, igaz, nem éppen azzal kereste a kenyerét, mint a többség, hanem az utcán, de soha nem zavart. Akkor még úgy tudtam, hogy fater lelépett és ott hagyta terhesen, és miatta csúszott le, illetve szét. Lassan két éve, hogy meghalt. Otthonom meg... az nincs. Quebecben ahol laktunk, hát utána már nem tudtam visszamenni oda, ráadásul intézetbe kerültem, mert a másik fatert nem érdekeltem. Azért léptem le, hogy megkeressem az igazit, mert tudtam, hogy él. Azért lettem marha pipa a táborban is, amikor kimondtad a nevét. Aztán kiderült, hogy ő nem is tudott rólam. Igen, az anyám prosti volt, de az egyetlen, aki akkor is ott volt, és magát összeszedve azért csak próbált nevelni. A másik apám kijelentésnél Ash sejtheti, hogy a teremtőmről beszélek, és így már teljes képet kaphat rólam is. Darrenen kívül nincs senkim, szó szerint. Se teremtőm, mert azon kívül, hogy a nyomomban, a jó ég tudja merre jár, se senki.
*Sajnos, bár mennyire szeretném, nem tudom megérteni teljesen. Vagyis megérteni igen, de átérezni nem, hogy mit érezhet a tesóm. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy megmutassak neki valamit de tudom, hogy nem menne. Csak Apuval vagyok képes ilyen kapcsolatot létesíteni, mással maximum villámképekkel. De az semmit nem ér. Így inkább hagyom. * - Nem vagy kolonc Noah. * Mondom egyszerűen és őszintén. Nem spilázom tovább, pedig lehetne. De vannak dolgok amiket úgy is csak akkor hisz el ha maga látja, érezi. Nem tudom elképzelni, hogy milyen lehet önfeledten mindenről beszélni. Jó, nekem sem kéne ennyire feszengenem, de valahogy így vagyok kódolva. Az alkoholizálásra szélesen mosolygok, elvégre Apuval jón inni. Szabad az ember és mégis tudja, hogy biztonságban van és nem kell félnie, hisz gyorsan rendre utasítja ha szükséges. Ennél több nem is kell egy kölyöknek.* - De hát... - vonom össze a szemöldököm és próbálom megfogalmazni úgy, hogy ne sokat értsenek belőle mások. - ... nem árt úgy. - remélem érthető. Gyorsan lebontja a szervezetünk. és míg egy normál ember mire berúg, addigra mi berúgtunk és ki is józanodtunk. De ha nem, hát nem. Nem erőltetem és tönkre tenni se akarom a karrierjét, ha már a saját hobbimmal ezt megtettem. Aztán csendesen hallgatom, hogy mit is mond az előző életéről, és mélyen szégyellem magam, azok miatt amit az elején gondoltam róla. De persze ezt nem kell tudnia, és nem áll szándékomba megosztani vele.* - Sajnálom. És hééé.... ennek ellenére jó volt a tábor. Én legalábbis imádtam. - vontam meg a vállaim mosolyogva. Tényleg jó volt, mindennek ellenére. De tovább nem akarom faggatni. Még a végén rossz kedve lesz.* - Hol tanultál tovább? Vagyis inkább minek? *Valamiért szégyelltem magam, hogy nekem gőzöm sem volt róla és így nem is felvételiztem sehova.
Minek titkolnám, hogy tényleg gyűlöltem azért, mert rá odafigyelnek, rám meg nem, de csak megértettem, hogy mégis mit várhatnék, ha akkor találkoztunk először, és azt sem éppen a legszerencsésebb módon. Végül is két családtaggal azonnal sikerült összeugranom, és ezt tovább tetéztem mindenféle baromsággal. Inkább mentem, mert egyrészt a karrieremet akartam építeni, másrészt pedig nem akartam, hogy feleslegessé váljak. -Könnyű mondani. Neked itt van ő, szoros kapcsolatban vagytok, tudod, miért. Ráadásul ketten vagytok, mégis minek fárasszam én is? A többieket meg nem is ismerem. Tudom, hogy én koccoltam, de mire jöttem vissza? Faternak újabb kölyke van. Oké, hogy a nőstényeket szereti, én is, csak meglepett a dolog, és inkább nem kérdeztem semmit. Azt hallottam, hogy tulajdonképpen az ilyen kényszermegoldás volt, csak hát na. Mindig egy újabb vágás, mintha nem is tudom. Pedig fater rendes tag, már tudom, de mégis kihez menjek? Majd megleszek, aztán fejlődök, vagy valami. -Tudom, de tiltva van. Vagyunk páran a csapatban ilyenek, és fokozottan figyelnek arra, hogy ne legyen tivornya. Az egyik srác például annak ellenére, hogy farkas, úgy lerészegedett, hogy konkrétan nem tudták kirángatni a meccsre sem, és akkor az edző berágott. Szerintem vicces volt, szerinte meg nem. Kollektív büntetést szabott ki, amit röhögve csináltunk végig. -Ez van, de azt nem tudom, hogyan, egyszerűen titkolják előttem. Igen, azt leszámítva állati volt, élveztem. Ki akarom deríteni, hogy anyám hogyan halt meg, de minden ajtó csukva van, senki nem mond semmit, még a papírokat sem adták oda. A tábor pedig, haláli volt, még akkor is, ha majdnem összeverekedtünk Ash-sel, és csak a kísérőjének volt köszönhető, hogy nem lett belőle nagyobb galiba. -Még sehol, kivárok. Kaptam két ajánlatot, csak van egy olyan buktatója, hogy egyetemi csapatban kellene játszanom, az meg a hokiban nem éppen jó. A csapatnak viszont van szerződése az egyikkel, csak ott meg az oktatás színvonala a kérdéses. Átnézek minden lehetőséget, aztán majd eldöntöm. Te? Én csúszásban vagyok, eleve év vesztes, meg egy évet ki is hagytam anyám miatt, így tavaly érettségiztem. Továbbtanulás... azt se tudom, mi akarok lenni, pedig kell keresnem valamit, mert sajnos a hokit nem űzhetem a végtelenségig.
Szégyen, de már itt lakom körülbelül másfél éve és még meg sem látogattam ezt a kocsmát. A napokban ébredtem rá erre a hiányosságomra, úgyhogy úgy gondoltam ideje pótolni. Én minden gond nélkül elmentem volna egyedül is,c csakhogy akkor eszembe jutott két igencsak fontos dolog. Először is Emmával már az upper óta nem találkoztam, ideje volna már valami actiont megejtenünk, főleg úgy, hogy legutóbb olyan csúnyán magukra hagytam őket, pedig igencsak szép este kerekedhetett volna belőle. És ebből az első dologból következik a másik, eszembe jutott az Upper és Emma is, no meg a szakmája. Persze vannak az Upper-ről fényképek, de elég régen készülhettek, merthogy azóta történt némi változás és azt hiszem kicsit a hely forgalmát is illendő lenne feldobni, mert nem aggasztóak a statisztikák, sőt, egész szép bevétel csordogál, de ami lehet jobb is, az legyen jobb, én pedig ezen fogok ügyködni. Szóval fogtam a telefonom és találkát kértem Emmától, üzleti ügyre hivatkozva, merthogy ez volna az elsődleges, de gondolom nem kellett sokáig gondolkodnia, miután elmondtam, hova gondoltam a randinkat, hogy rájöjjön, a fontos dolgok letudása után akár ki is rúghatunk kicsit a hámból. Persze semmi sem kötelező, de szerintem vevő lesz ilyesmire. Amúgy is körülbelül két kérdésem lesz és utána szabad a terep, lehet telefonon is megbeszélhettük volna, de így jobbnak ítéltem a dolgot. Belépve egyből a pulthoz sétáltam, kértem egy pohár whisky-t magamnak, kérnék én Emmának is, csakhogy nem tudom, mikor ér ide pontosan, nagyjából tíz perccel a megbeszélt időpont előtt vagyok, szóval inkább nem kockáztattam, hogy elolvadjon a jég. Úgy nem az igazi. Leültem hát az egyik boxba, ledobtam a dzsekimet és kezembe vettem az italomat. Egy korty után az ujjaim között forgattam a hideg poharat, a hely eddig egészen szimpatikus, a kiszolgáló jó fej volt és a színvonal is megfelelő. Körbekémleltem a helyiségben, hogy aztán a tekintetem a bejáraton állapodjon meg néhány perc erejéig. Aztán a poharam szemléltem, majd csináltam egy hasonló kört, mint az előbb. Türelmesen vártam, jókedvem volt, pajzsom annyira eresztettem csupán le, hogy érezzem, ha a nőstény megérkezik.
Sem a találkával, sem az üzleti üggyel nem volt problémám, azzal már sokkal inkább, hogy ide kell jönnöm. Nem terveztem, hogy valaha még ellátogatok erre a helyre, épp elég sokkoló volt a múltkori, de nem sokan tudnak az akkor történtekről, többek közt Sarah sem, és ezen nem áll szándékomban változtatni. Így hát nem kértem, hogy keressünk másik helyet, egyébként is, milyen vérfarkas lennék, ha képtelen lennék legyőzni a saját démonaimat. Jöttem hát, kevésbé dögösen, mint aznap, elvégre nem akartam senkit felhajtani, azóta ezt már rég elrendeztem magamban, csak Castor van, és senki más. Nem kockáztatnám. Egyébként is, Saraht nagyon kedvelem, meg aztán, jóval erősebb is nálam, tehát, ha már falkatársak vagyunk, még esetleg meg is védheti a csinos kis hátsómat. Nem mintha ezt hangosan kinyilvánítanám valaha is, de tudomásul kellett vennem, hogy sajnos igenis vannak bőven, akik ártatnának nekem, ha úgy alakul. Eddig isteni szerencsém volt, hogy komolyabb bajom nem esett, kisebb fajta csoda a jellememet tekintve. Én pontosan érkezem mindig, mindenhova, szakmai ártalom, olykor előbb is, fotózások kapcsán példának okáért, és most ugyan munkáról van szó, de nem kell felmérnem a terepet, beállításoknak helyet keresni, hasonló nyalánkságok, egyelőre csak megtudom, mire van szüksége Sarahnak. Azt már elmondtam Artemisnek is, mikor a Country Clubon dolgoztunk, hogy falkatársnak ingyen dolgozom, nincs ebben semmi hihetetlen, és többnyire cserébe sem kérek semmit, csak hasonló hozzáállást szükség esetén. Megérkezvén leállítottam az autóm motorját, majd kiszállás után beriasztottam, és már indultam is befelé, Sarah már itt volt, éreztem, szóval értelemszerűen ő is engem, jó eséllyel sokkal hamarabb a korából adódóan. A pulthoz lépve én is rendeltem egy whiskyt, kár elkezdeni nélküle bármit is, noha ma nem szándékozom csúnyán elhasalni, de attól még szeretem fogyasztani, és kész. Amint megkaptam, már indultam is a nőstény felé, és könnyedén lepakoltam magam vele szemben, persze csak azután, hogy nyomtam az arcára egy puszit. - Szia! Hogyhogy itt? Unod az Uppert, mi? Mi tagadás, én sem vágynék a munkahelyemen szórakozni, pardon, munkamegbeszélést folytatni, azért reméltem, és az előtte pihenő ital láttán egészen biztos voltam benne, hogy nem csak a száraz tényekről lesz szó. - Nos? Miről van szó? Térek a tárgyra, mert jobb a piszkos ügyeket mihamarabb elintézni, aztán pedig jöhet a szórakozás.
Nem kellett sokáig egymagamban ücsörögnöm, hamarosan megérzem Emma jelenlétét, hogy aztán valamivel később meg is lássam a nőstényt. Figyelemmel kísérem, ahogyan ő maga is kér egy italt, majd az asztalhoz sétál, a puszit megkapva mosolyra görbülnek ajkaim. - Nahát, egészen hétköznapi köszöntés az utóbbi találkozásaink után. Szia! - jegyzem meg kissé pimaszul, célozva itt arra, hogy eddig akárhányszor összefutottunk, a csók bizony nem maradt el. Mondjuk én beérem a puszival is, bár nem vagyok szívbajos, az sem különösebben zavarna, hogyha szájra puszit kapnék, de maradjunk akkor ennyiben. - Így van, egy idő után sajnos az embernek elege lesz abból, hogy folyton a munkahelyén tartózkodik - vonom meg a vállam, mielőtt egy újabb kortyra emelném a poharamat. A munkámat szeretem és habár eleinte ostobaságnak tartottam, hogy elvállaltam, mert a disco annyira nem az én világom, viszont mára már a szívemhez nőtt. - Amúgy is túl unalmas, ha a fogyasztásod mindig a ház állja. Mondjuk azzal nincsen semmi gondom, de olykor hajlamos volnék a fél raktárkészletet meginni, úgyhogy inkább óvintézkedés, hogy olykor máshol is fogyasszak ezt azt. De térjünk a tárgyra, tudjuk le mihamarabb a fontos köröket, aztán lazíthatunk. - Szeretnék egy fotósorozatot az Upperről. Valamelyik hétvégén lenne tanácsos, csúcsidőben. Tánctér, vendégek, pult, főként ezekre a helyekre koncentrálva. Semmi beállítottság, csak amolyan szimpla életképek. Vázolom fel a gondolataimat, szerintem nem túl bonyolult a dolog, de persze lehet, hogy hozzáértő szemek nem így gondolják, vagy az elképzelésem sem helytálló. Kíváncsian várom a reakcióját és bízom benne, hogy könnyen megoldható a kérésem, nem szeretném túl nagy elvárások, vagy nehéz feladat elé állítani a nőstényt.
- Azóta sok víz lefolyt a Chenán. Elvégre, az az ominózus este még a nyár közepén volt, se híre, se hamva nem volt még a drága Carlosnak, aki nem átallott aztán egy J betűt marni a hátsómba, ami elindított egy olyan folyamatot, aminek következtében nem csókolgatok senki mást, csakis Castort. Talán hozzá még nem jutott el ez a hír, de őszintén, nem bánom, épp elég nekem, hogy a Hotelben nem titok. - Ezt teljességgel meg tudom érteni. Mosolyodom el könnyedén, bár én szeretem a munkám, de nekem szerencsére nem egy helyre korlátozódik a tevékenységi köröm, mondhatni, felettébb változatos, és nem egy adott épületen belül ténykedős. Ez sokat számít, nem is bírnám, ha állandóan ugyanott kellene lennem. Az valahogy nem feküdne a számomra. - Főleg, ha több pénze van az embernek, mint amit el tudna költeni. Én így vagyok vele, a legnagyobb luxuskiadásom az autóm, amellett pedig leginkább ruhákra költök, mert imádom a szép és minőségi darabokat. Mindenkinek kell egy hobbi. Viszont olyan szinten jól megy a boltom, és ment Detroitban is, meg még megy is, hogy képtelenség volna annyit költenem, amennyi befolyik. Mondjuk, ha vennék egy repülőt, meg itt-ott ingatlanokat fölöslegesen, akkor menne, de hát azért ilyen szinten nem akarok elszállni. Mr. Grey megirigyelne… - Simán megoldható, még az esküvői szezon nem kezdődött el, úgyhogy addig jó vagyok a hétvégén is. Bármelyiken, akár a következőn is. A falkaérdek az első, és ha az Uppernek jól megy, a falkába is több csorog vissza, ez ennyire egyszerű. Nekem ebből az ég világon semmiféle problémám nincs, az életem szinte egészét falkában éltem le, tudom, hogyan működnek a dolgok. - Ez amúgy nem bonyolult, bármelyik asszisztensem megoldaná, de nyugi, nem bízlak rájuk. Csak biztosíts ingyen beugrót, és megyek is. Az oké, hogy a falka miatt ingyen megteszem, de azért már nem fizetnék, hogy bemehessek az Upperbe dolgozni. Persze, nyilvánvalóan nem is várja el, de jobb, ha nem maradnak kérdéses pontok, ha már munkáról van szó. - Illetve, szükségem van legalább 2-3 olyan helyre, ahol zavartalanul fel tudom állványozni a gépemet, hogy ne mosódjon el a tömeg, és minél több oldalról lehessen hangulatképeket csinálni. Lehet, hogy nem is egyedül fogom, hanem elrángatom magammal Paynet, hagy szokjon vissza a dolgokba. Addig bőven tudok vigyázni rá, most, hogy nekem is van kölyköm, nem olyan para, hogy esetleg átváltozhatnékja támad valakinek.
Szeretem én magam is a munkám, hála égnek kellően pörgős tud lenni, ha a papírmunkát félretéve beállok én magam is a pult mögé. Persze akadnak bunkó alakok, de rendet tenni is nagyon szeretek, legutóbb is olyan jól elszórakoztam azzal a hímmel. Remek játéklehetőség, meg kell hagyni. - Ezt pedig én tudom teljes mértékben megérteni - görbül halovány mosolyra ajkam. Mondjuk nem dúskálok a pénzben, de azért a legtöbb mindent megengedhetem magamnak, túlzott luxusra azonban soha nem vágytam. Megvagyok én a magam módján, élvezve a jelenlegi helyzetemet, mert most úgy néz ki, minden okés. Már persze lehetne okésabb is, ha kicsit sikerülne az Upper forgalmát feltornászni, mert azért nem megy olyan rosszul, de amíg valami lehet jobb is, addig igenis azon leszek, hogy az legyek. Úgyhogy máris felvázolom a dolgot, Emma válasza pedig teljes mértékben megfelelő, elégedetten bólintok. - Csodás! Akkor szerintem ne is halogassuk, lefoglalnálak akkor a következő szombatra - csapok máris az ajánlatra, felesleges lenne halogatni a dolgot, ha ráér, akkor ráér, én pedig egyből ki is használom a kínálkozó lehetőséget. - Ennél nincs is természetesebb - reagálok egyből a beugrót illető megjegyzésre, számomra teljesen természetes, hogy ez a minimum, persze azért nem árt megbeszélni az ilyesmit sem előre, tisztában vagyok vele. A munka az munka, minden apró részlet fontos. - Ez megoldható. Előtte valamelyik nap, vagy akár a nyitás előtt is jöhetsz nyugodtan, felmérheted a terepet, felállíthatod az állványokat. Mondjuk voltál már az Upper-ben, de ahogyan neked kényelmes, ezen a téren igazodom hozzád. Ezen a téren tényleg nem tudom, hogyan tervezi, vagy hogyan kell csinálni, az Upper nyitva áll előtte, csak egy időpont kell, amikor ugrok és ki is nyithatom, ha éppen nem vagyok ott és nem a papírmunkába temetkezem. - És akkor az én részemről még egy dolog, ami egyeztetésre szorul. Mennyi az annyi? - teszem fel a kérdést, mert számomra az az egyértelmű, hogy fizetek neki, mégiscsak munka. Amennyiben mindent tisztáztunk, úgy koccintásra emelem a poharam. - Nos, akkor a sikeres üzletre - koccintom az enyémet az övéhez, hogy egy korty után érdeklődve forduljak felé - Mesélj valamit! Mi újság veled mostanában?
- Megbeszéltük. Tekintettel arra, hogy a telefonom naptárát rühelltem használni, ezért előkaptam a papír alapú, elegáns, krémszínű fedőlappal ellátott noteszemet, és feljegyeztem az adott napra. Az elég jól látszott egyébként már ennyi bepillantással is, hogy szépen tele vagyok tennivalókkal, bár én ezt nem bánom, legalább sosem unatkozom, nem szeretem, ha nincs mit csinálnom, abból sosem sül ki semmi jó. - Esetleg szervezzetek valami egyedi programot aznapra, hogy azt tudjam fotózni. Mégiscsak több embert vonz, ha van valami egyedi is az adott szórakozóhelyen, de nem fogom megmondani, mit csináljon, csak egy apró javaslat, vagy megfogadja, vagy nem, ő tudja igazából. Lehet, hogy egy szombat este plusz nélkül is elég forgalmas az Upperben, fogalmam sincs. Azt tudom, hogy mikor én voltam utoljára, khm, tavaly nyáron, akkor alig lehetett megmozdulni. - Nem szükséges, elég jól ismerem a helyet, szóval nem kell körbenéznem pluszban, egyébként is teljesen más minden, ha még üres a placc, arra nem lehet építkezni. Viszont szombaton majd biztosan megérkezem nyitás előtt, az állványokat valóban jobb lesz úgy felállítani. Gondolkodom hangosan, a kérdésére pedig rögvest megemelem a kezeimet egy fejcsóválás keretében. Már ez is jelezheti a számára, hogy nem fogok tőle pénzt elfogadni, mindenesetre azért szavakkal is alátámasztom. - Semmibe, falkaérdek, ne viccelj. Fogd fel úgy, hogy legalább nem fogok unatkozni aznap este. Plusz, van asszisztensem a falkán belül, neki sem kell fizetni, ha külsős lenne, akkor volna értelme beszélni róla, így viszont nincs. Határozottan elutasító vagyok a témát érintően, nem vagyok hajlandó pénzt elfogadni, elvégre, akárhogyan is csavarom, a falkát rövidíteném meg vele, és ez nem célom. A koccintás alkalmával mosolyogva elismétlem a szavait, a kérdésére aztán felsóhajtok. Na, újság az van, szerintem le fog esni a székéről, ha meghallja, már, ha nem tud már eleve róla, bár elég friss dolog. - Elég meredek hírem van… Képzeld, lett egy kölyköm. Erre inni kell, szóval bele is húzok gyorsan a piámba megint. Még számomra is felettébb új dolog ez, és nem vagyok benne biztos, hogy valaha meg fogom szokni, de ez van, így alakultak a dolgok, és egy részem nem is bánja, egy másik pedig ezerrel reméli, hogy soha nem is kell megbánnom. - És veled?
Ahogyan Emma is előkapja, úgy az én naptáram is előkerül, sokkal jobban szeretem az ilyet használni, mint a mai modern ketyeréket, biztosabb is és így legalább sokkal jobban átlátom a dolgokat. Be is írom aznapra a fotózást, habár kétlem, hogy elfelejteném, de jobb így. Sandítva pillantok csupán az Emma előtt lévő füzetecskébe, de így is látom, hogy igencsak sűrűn állnak benne a programok és habár alapjáraton nem lenne túl sok közöm hozzá, azt hiszem vagyunk olyan jóban, hogy egy kíváncsi kérdést feltegyek. - Tyűha, látom akad ám tennivaló bőven - jegyzem meg egy elismerő bólintással, majd az én közel sem annyira betelített naptáram a táskámban végzi, figyelmem továbbra is teljes mértékben a nőstényé. - Szuper ötlet, köszönöm, magam is gondoltam hasonlóra, valószínűleg kapósabb lesz egy egyedi program, mint egy átlagos szombat éjszaka - bólogatok egyetértően és fejben már a lehetséges, eddig latolgatott programokat kezdem lepörgetni. Yvonne-nal rengeteg ötlenünk van a jövőre nézve, az egyiket ideje lesz akkor megvalósítani. Nagyszerű! - Rendben, csörögsz és máris fogadlak majd. Nem kell ezt túlragozni, biztosítani fogom a könnyű és akadálymentes bejutást, de amúgy sem hinném, hogy bármi probléma adódna, de nem árt mindenre felkészülni. Felteszem hát az ominózus kérdést, a választ hallva pedig igazat kell adjak neki és nem azért, mert zsugori volnék, csupán képes vagyok magam is logikusan végiggondolni a helyzetet. Ezt pedig tisztelem Emmában, nekem elsőre ilyen eszembe sem jutott. - Rendben, nem fogok ellenkezni. Viszont akkor legalább a mai fogyasztásod had álljam - emelem meg szemöldököm, érdeklődve nézve rá. Tudom, hogy nincsenek anyagi problémái, sőt, nem is amiatt csinálom, csupán a gesztus, amit egyrészt egy barátom felé teszek, másrészt pedig magáért a fotózásért. Így érzem tisztességesnek és habár alapjáraton nem vagyok egy lelkiismeretes figura, most más a helyzet, mert kedvelem Emmát. Jön a koccintás, majd kérdezek, a választ hallva pedig szinte szám is tátva marad. De csak szinte, így viszont csak egy elismerő ciccentésre futja. - Nocsak, mi történt? - kérdezek újabbat, mert kíváncsi vagyok és érdekel a dolog, hallani pedig nem hallottam róla - Mikor történt az eset? - érdeklődöm tovább, bízva abban, hogy nem ítéli túlságosan személyesnek a témát és beavat a részletekbe. - És akkor ezennel üdv a felelős szülők körében - vigyor kúszik ajkaimra, ahogyan ismét koccintásra emelem a poharam és, hogy a szavaim mennyire szántam poénnak, vagy mennyire gondoltam őket komolyan, azt ítélje meg mindenki maga. Yvonne ma már nem az a kislány, aki a nap huszonnégy órájában felügyeletet és oktatást igényel, így az anyai teendőim is megcsappantak, noha azért fontosnak érzem, hogy megkapja mindazt, amire ilyen korban szüksége lehet tudás terén, mégsem fogom állandóan a kezét. Hibáiból tanul leginkább a farkas, nem igaz? - Minden haladgat a maga módján, a „szerelmi életemmel” még mindig nem tudom, hányadán állok.. - nevetek fel röviden, mert sajnos ez így van és kimondani azt, hogy nekem szerelmi életem van… Hát bevallom őszintén, eléggé abszurd, iszok is rá, könnyebb kimondani az igazságot.
- Nem unatkozom, az tuti, és a rengeteg nem publikus dolgot még csak fel sem jegyzem. A falkával kapcsolatos témákat kénytelen vagyok a fejemben tartani, máskülönben kérdések merülhetnének fel a személyemet illetően. A jelentéseimet általában szóban teszem meg, s csak akkor készítek jegyzeteket, ha Castor kéri, vagy éppen valami olyan ritka dolog merül fel, amit nem tudnék megjegyezni. Utána csak bólogatok én is, örülök, hogy egyetértünk, így érdekesebb lesz a fotózás is, és nagyobb csalogató ereje van egy olyan helynek, ami nem nyújtja mindig ugyanazt, de nincs kétségem afelől, hogy ezt ő maga is nagyon jól tudja. - Szuper. Ez persze természetes, de attól még nem kell mindent készpénznek venni. Nyilvánvaló, hogy beengednek, ha már dolgom van ott, ez nem olyasmi, amit ilyen esetben nem lehet elkerülni. Vicces is lenne. - Hú, lehet akkor rosszabbul fogsz kijönni, mintha kifizetnéd a béremet. Kuncogok fel, lévén félelmetesen sok szesz vagyok képes magamba dönteni, de értelemszerűen túlzok, azért akkora tételben nem szoktam inni, mint amennyi egy ilyen kiszállásos fotózás költsége. Főleg azért nem, mert én már azért többnyire magasabb összegeket kérek az átlagosnál, lévén van már hírem a szakmában, és a városban még csak konkurenciám sincs, de ha lenne, az sem érdekelne, nem esnék hanyatt attól, ha kevesebb munkám akadna. - Pár hete, még friss az élmény nagyon, és én vagyok a második a számára. Szegénykém elsőre nem járt túl jól, bár ha engem kérdezel, velem sem fogta meg az isten lábát. Vigyorodom el, bár tény, jóval szociálisabb és lazább vagyok, mint Cassie előző teremtője, de ez nem jelenti azt, hogy nem fog olykor a pokolba kívánni, cserébe viszont mindig ott leszek neki. Úgy hiszem, tudta mit vállal, kellőképpen felvilágosítottam a dologról. A következő megjegyzése hallatán viszont kénytelen vagyok prüszkölve, röhögve kiadni magamból az épp lekortyolni szándékozott szesz adagomat, és basszus, annyira hirtelen ért a dolog, hogy még kontrollálni is képtelen vagyok az irányt, így Saraht tetemes adaggal ajándékozom meg az arcán, mire nem tehetek róla, de csak még inkább nevetnem kell. - Bocsiiii! Ha akarod, lenyalom! Nem bírom abbahagyni, bár benne van a pakliban, hogy gazdagabb leszek egy monoklival, de annyira vicces, na… - Izé, felelős szülő… Te? Meg… én? Szerintem ez az év vicce, pedig még alig kezdődött el. Kész vagyok, totálisan, de megpróbálok lenyugodni, bár halál biztos, hogy rohadt nehezen megy, de azért… igyekszem. Keresek egy zsepit a táskámban Sarah számára, ha a nyalogatás nem tűnne elég vonzónak, mert amúgy vagyok akkora dinka, hogy megcsináljam, ez kétségtelen, szerintem ezt ő is tudja. - Hahh, szerelmi élet… Ismerős. Én sem tudom soha, hogy merre is van az arra ilyen téren, bár a libidóm elég erőteljesen egy személyre korlátozódik, amihez nem vagyok hozzászokva! De még mennyire, hogy nem, és amúgy arról gőzöm sincs, hogy hozzá már eljutott-e annak a híre, hogy elég sokat tartózkodom Castorral egy légtérben, de mostanra eljutottam odáig, hogy fölösleges sunnyogni ezzel kapcsolatban.
- Nem számít - legyintek jókedvűen, magam is rengeteg alkoholt képes vagyok elfogyasztani, főleg, mivel a mifajtánknak azért az átlagosnál alapjáraton több kell, ha meg is szeretnénk érezni a dolgot. - Egek, tiszta déja vu-m van! - nevetek fel röviden, majd megcsóválom a fejem - Nálunk is ugyanez a helyzet. Mind arra, hogy anno az én Kölyköm sem járt túl jól a beharapójával, rólam meg aztán ne is beszéljünk - vonom meg a vállam egy széles vigyor keretében, mert így elmondás alapján kísértetiesen hasonlít a két poronty. Persze aztán, hogy jellemben milyenek, arról fogalmam sincs, hiszen Yvonne nagyjából olyan, mint én, csak kisebb kiadásban, Emma Kölykéről viszont nem tudok nyilatkozni. - Egyszer egy baba-mama klub? Hm? - kérdezem meg megrángatva párszor a szemöldökömet, egyértelmű, hogy poénkodom, de érdekesnek találom ezt az egész szitut, így nem vagyok rest lovagolni rajta egy kicsit. És tessék! Kell nekem túlságosan mélyen elmerülni a témában, mert amint elhagyja a számat az a bizonyos kijelentés, Emma olybá tűnik a whisky-től fog örök álomra szenderülni, aztán közben mégsem, kiköpi a cuccot, méghozzá egyenesen rám és nem ám a ruhámra, vagy az asztalra, nem bizony. Egyenesen az arcomra! Dühösen morrantva ugrok hátrébb ültömben, aztán megpróbálok lenyugodni. - Hatalmas szerencséd van, egyrészt, hogy Emmának hívnak, másrészt, hogy kedvellek - jegyzem meg megjátszott sértődöttséggel. Nem tagadom, hogy kedvelem a nőstényt, ha valaki más ülne itt velem szemben, simán lehet, hogy felpofoztam volna, vagy az ő fejét is beleverem az asztalba, mint legutóbb Darrennel tettem. Hogy rangban felettem állnak? Mondják ezt olyannak, akit érdekel is a dolog. Az Ikkumát is simán képes voltam „bántalmazni”, szóval nem értem, hol a probléma. Már éppen nyúlnék valami szalvéta után, amikor felajánlja, hogy lenyalja. - Na gyerünk, csapjunk valami műsort ezúttal is! - kacsintok rá pimaszul és máris tartom az arcom, hogyha komolyan gondolta, akkor máris lenyalhassa róla a whiskyt. Kár lenne minden cseppjéért, nem igaz? Meg amúgy is, régen alkottunk már bármiféle olyat, amit a külvilág számára is érdekes lenne. Bár a kivetítős szereplésünket aligha múlhatjuk felül, de nem számít. - Tudom, pont azért mondtam - vonom meg a vállam végül, ha engem kérdeztek, én azért büszke vagyok a lányomra, szóval csak nem toltam el annyira, nem igaz? Az már mondjuk más kérdés, hogy mennyire lehet felelős szülőnek nevezni, szóval oké, ne menjük bele ennél jobban. - Ne is mondd… Nekem is irtózatosan furcsa, hogy elméletileg tartozom valakihez, csakhogy ez a gyakorlatban azért annyira nem érződik. Az én részemről legalábbis. Sajnálom Nicholas-t, sokkal normálisabb, odaadóbb nőstényt is kifoghatott volna magának, mint engem. Már nem keresem önként a férfiakat, de ha egy jó parti kínálkozik, képtelen vagyok visszautasítani és azt hiszem ez nem bevett szokás egy párkapcsolatban. Egyelőre nem tudom, hányadán állunk, ideje volna tényleg leülni és megbeszélni mindent. - Na de mesélj, milyen vele? - pimasz fény gyúlt a tekintetemben, kíváncsi voltam, egy pillanatig sem tagadtam a dolgot, a pletykák pedig elég gyorsan terjednek, főleg egy olyan helyen, ahol az emberek és a farkasok is alkoholt fogyasztanak.
- Az enyém is egy pöcs volt. Még most is az, de azzal inkább senki felé sem dobálózok, hogy bizony a drága Todd Ridley Castor „védőszelleme”, meg egy nagy túróst. Jót ő aztán senkinek sem akar magán kívül. Mindenesetre, az tényleg vicces, mennyire hasonló vetületek akadnak az életünkben. - Milyen csodás lenne, ha még pelenkázni is kellene őket. Nevetem el magam, mert ha valamit, hát azt egyikünkből sem nézem ki, hogy képesek lettünk volna felnevelni egy gyereket, mármint olyat, aki a kezdetektől ránk van szorulva. Nekem esélyem sem volt rá, hogy anya legyek, és soha nem is hiányzott, nem is fog, egyszerűen nem vagyok az a típus. - Ugyan halvány lilám sincs arról, a nevem miért ment fel bármi alól is, de ebben az esetben örülök neki, hogy így hívnak. Vigyorgok szélesen, s persze annak is, hogy kedvel, de ezt tudtam, csodás kis ismeretségünk azzal kezdődött, hogy szépen megtéptük egymást, azt hiszem, a hátsóját is megízleltem akkor, kicsit már homályos, nem mai eset. Atya ég, már majdnem két éve a városban vagyok, sokkoló ebbe így belegondolni. - Bármikor benne vagyok a műsorban. A végletekig persze már nem mennék el, de egy kis pikáns polgárpukkasztás gond nélkül belefér, azzal igazán nem lehet baja senkinek, hogy whiskyt nyalogatok, csak épp Sarah arcán van, hát tehetek én róla? Mondjuk, most pont igen, de részletkérdés. Más hajolok is át az asztalon, hogy egy abszolút nem sietős mozdulattal nyaljam le a szép arcáról a szeszt, remélem, nem jön vele a smink, mert azt inkább nem kóstolnám, annyira ínyenc nem vagyok. Nem meglepő, hogy páran kiszúrják a jelenetet, de engem ez tökéletesen hidegen hagy, csak az érdekel, hogy mi ketten jól szórakozzunk. - Rólad tutira jobb még a whisky is. Mosolyodom el, ha totálisan a nőkre lennék rágerjedve, szerintem Sarah igen előkelő helyen szerepelne a kiket kell mindenképpen kipróbálnom listámban. A felelős szülő témát úgy engedem el, ahogy jött, nem szükséges firtatni. Én azt nem állítom, hogy rossz lenne a műfajban, de a felelős az más tészta. - Nálunk meg… nincs kimondva semmi, azon elv alapján, hogyha kimondjuk, elillan. Úgyhogy… maradtunk a gyakran használom a fürdőszobáját titulusnál, és ennyi. Talán jobb is, nem tudom, mennyire akarnék világgá szaladni, ha mondjuk meg akarna jelölni. Vagy éppen mennyire süllyednék bele még inkább menthetetlenül ebbe a számomra már rég elfeledett érzelemtengerbe. Nem mondanám ki sosem, de biztosan érzi, nem véletlen, hogy őt vallom a gyenge pontomnak… Ironikus kicsit, ismeretségünk kezdetén fejtegette, hogy úgyis mindig megtalálja mindenkiét. - És… egyébként, szereted? Vagy csak úgy vagytok? Nagyon nem mindegy, ez biztos, mindenesetre nem akarok én ebbe nagyon belemászni, ha beszél róla, oké, ha nem, hát így jártam. - Már… mi milyen vele? Temetkeztem a szeszbe gyorsan, nem vagyok egy szégyenlős fajta, de van az a pont, vagyis, eddig nem tudtam, hogy van, de most már sokkolóan világos, amikor már nem beszélek arról, hogy mi történik egy adott személy és köztem. - Maradjunk annyiban, hogy imádok vele fürdeni. Kacsintottam végül rá, és maradtam ennél, ez pedig elképzelésem szerint lefedi azt, hogy igen, nagyon is jó vele, már, ha Sarah is azt érti ezalatt, mint én. S miért is értene mást, elég hasonlóak vagyunk.
Több sebből vagyok kénytelen felépíteni újra saját magam darabjait, azt az ezer és millió arcot és maskarát, ami a mindennapjaimat jellemzi. Nem volt elég csalatkozni a teremtőanyában, hát még őt is elhurcolták tőlem, tőlünk. Az a hím, aki csak odajött, kért, udvarias felelet helyett kivillanó ínyek jutottak neki osztályrészül csupán. Aztán lesújtott ránk haragja, mi pedig úgy rogytunk össze, akár a kártyavár, farkasaink pedig szélfútta levelekként szaladtak szét az erdő fái között. Nem tudom, meddig tudom még józan ésszel viselni a gyászt. Helyettes papot kérettem az elkövetkező időszakra, fertőző betegségre hivatkozva. Az ördögöt magát nyelte el a testem, nem fogom hát bárányaim közé hányni magamból. Holott... Csak feledni próbálok. És most, hogy eltűnt a világból az egyetlen személy, akinek talán sejtése lehetett abból, hogy pontosan mit miért teszek, egyedül érzem magam. Végtelenül magányosnak és meg nem értettnek még a hamis testvér és a márványszobor gyermekek társaságában is. Fekete még a Nap is, mióta Ő elhagyott bennünket. Kocsiba ültettem hát ifjabbik lányom, kértem, legyen ma csak ő hallgatósága mindannak, amit mondani kívánok. Talán lehet ő majd titkaim tudója egy napon, mert még mindig nem mondott le rólam abban az áldott-átkos, elvakult hitében. Szeretni valóan ostoba, és nekem most pontosan erre van szükségem. Kapucni takarja fejem s arcom, míg a külvárosi ivóba betérünk - míg háttal mindenkinek helyet nem foglalok, beleolvadva ebbe az olcsó és túlságosan hétköznapi közegbe, amit tudatlan és kárhozott, hangoskodó lelkek uralnak. A mocsári szörnyeteg négy kezével apróbb mását öleli, szorítja óvón, ki ne törjön, csak maradjon veszteg és hallgasson. - Ne sérts meg, Laura. Igyál. Tolom elé a szesztől remegő poharat, míg én már a harmadikat fogyasztom el - kikértem egy egész üveg bourbont. S ha nagyon ágálna azért, ha engedelmeskedne, hát azért mosolyodom el, tekintek rá valami megmagyarázhatatlan, sötét és gyászos fellegen keresztül, hogy finom jelzéssel paskoljam meg magam mellett a box kemény fafelületét. - Gyere, ülj mellém. Kérlek. Való igaz, szükségem van rá, legyen valóban támaszom, és essen bűnbe velem. Vagy a testét vagy a lelkét elveszem ma, és beszennyezem: alkohollal épp, vagy bűnös, halálsúlyú emlékekkel mocskolva be az Angyalt, akit teremtettem.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Sötét van. Volt. Nem lesz, hiszem, hogy nem lesz, de nem tudok bizonyos dolgokat feldolgozni még. Atyán gyászában fuldokolva még testvérem gyűlölete is sokkal jobban fáj. Az, hogy nem ért meg és én sem értem őt, hogy ellentétek vagyunk, s hogy már nem látom többé a Legkisebb Királylány történetét kínzóbb, mint bármi más. Szenet fognék, hogy rajzoljak, de nem megy, nem kúszik elő történet a grafitom alól sem. Tehetségemet kiradírozta belőlem a valóság, s csak ülök a gép előtt egy üres, fehér felületet bámulva és a képembe üvölt a való. Küldeni akartam neki valamit. Egy képet róla, de papíron sem létezik, hát még annyira nem a gépben, hiszen nincs szkennerem. Kérhetnék, de nem kérek. Elég volt nekem az, hogy megrettentem és nem mertem e-mailt írni hónapok óta. Ha most elállnék azzal, hogy mit és mirét, talán még jobban félhetnék, félthetnék. Továbbra sem kérek új ruhákat, nem az én világom. Mira holmijába öltözhetnék, de nem mondom, hogy a kedvencem a felhozatal és egyébként is, teljesen jól megfelel nekem az, amim van. Gyakrabban kell ugyan mosnom, de mivel enyém a házimunka úgyis, teljesen mindegy, a magam idejét osztom be, nem másét. Piros farmer, szürkésfehér pulóver, rajta fekete keresztekkel. Nem célzás, ó Uram, dehogy! Épp csak a két pulóverem közül most ezt volt kedvem a fekete, kissé csipkerátétes rövidujjúmra a kabát alá. Lábamon a leopárdmintás converse, mi más? Két copf rebbenne meg a fejrázás ütemére, de nem ellenkezem. Kezembe veszem a poharat, egyszer élünk alapon felhajtom a fele tartalmát, hogy csak egyszer legyen rossz az íze, mely végigmarja torkomat. Sosem voltam piás. Az OPNIban nem is lehettem, ez nem hiányzott a kamaszkorom lázadásából sem. Mindegy, egy pohártól még nem lesz semmik bajom, egyszerűen csak megállapítom, hogy gusztustalan az egész. Meg az is, hogy itt vagyunk. ~Miért nem mondod el inkább, hogy mi bánt?~ Próbálkozom meg egy tétova kérdéssel. Az ivás helyett beszélne inkább. Ez nem megoldás, gyarlóság, mint oly sok minden más is. De ki vagyok én, hogy kioktassam? ~Bocsáss meg.~ Teszem még hozzá, mert már sikerült megtanuljam, hogyan beszéljek hozzá. Nem szoktam sokat, szerintem most sem fogok, hacsak nem utasít rá. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, nem véletlenül lettem néma, jobb az úgy mindenkinek. Odahúzódom mellé, oldalvást fordulok kissé, megsimogatom az arcát kedvesen, vigasztalón. Mit tehetek érted, Atyám? Mondd meg nekem, s megteszem. Csak ne lássam, hogy szenvedsz, mert akkor mi mind szenvedünk..
Elégedettségem jutalma egy szájszegletbe bújtatott mosolyban ölt testet, amikor Laura nagy korttyal magába fogadja a bourbont. Mind az övé, az ital, a gesztus csak őt szolgálja. A maszk mögött csupán arra tudok gondolni, hogy mennyire természetes mindez, és nem volna szabad még csak egy félmosollyal sem jutalmazzam szófogadó viselkedése okán, hiszen ez a család mindig is túl kicsi marad ahhoz, hogy egynél több elkényeztetett lelket magába fogadjon. Ösztökélésre váró állatként tekintek rá. Erőseben és akaratosabban kellene faggatnod, hogy úgy tűnjék, mintha csupán kegyből osztanám meg veled mindazt, amit annyira szeretnék, s ne tűnjön úgy, mintha epekednék azért, hogy elmondhassam. - Mallory May itt hagyott. Téged talán nem bánt? Kérdezek vissza puhán, míg mellém telepszik, s újra teletölteném a poharát, de kellemesen zsibbadok bele arcom érintésébe. Farkasom törődő búgása beteríti a Gyermeket, míg én a pillanatot élvezve dermedek meg a mozdulatban, majd egy lélegzetvétellel később már újra megtöltöm Laura kelyhét. Aztán a sajátomat is. - Nagy segítség volt a jelenléte, ezt be kell lássam, most pedig nem tudom, hogyan vigyázzak rátok úgy, hogy időből még mindig csak az éjszaka órái jutnak. Még mindig szebb és jobb így, e logika lapján tűnni gondterheltnek, s hitetni el aggodalmam irányukban. Jobb volt. Könnyebb volt Vele, ezt be kell lássam, és a hiánya még nem lehet több számomra, mint veszteség abban a haszonélvezetben, amit életében adni tudott. - Mit tehetnék? Mondd meg nekem Laura, mi az, ami téged boldoggá tenne? Fordítom felé a tekintetem lassan, róka ravaszságával itatva át a kérdésemet, óvatosan nyúlva az álla alá, zavart hintve fiatal lelke tisztaságába, hogy aztán a pillanat tört része alatt zúzzam porrá a meghittséget elfordulásommal, s az ital után kapó mozdulatommal. - Amikor annyi idős voltam, mint te... Nem voltak nagy vágyaim. - csak egy, egyetlen egy, ami aztán úgy csúszott ki a kezeim közül, mint egy olcsó délibáb - Kastélyom volt, cselédnépem, címem és rangom. Te mit akarsz? Mire... vágysz? Szabadságra? Megértem. Én nem kaphattam hasonló kegyet az élettől, így én sem szolgálhatok neked ilyesmivel. A köztünk lévő kötelék alól egyébkén is csak a halál, és a Te Istened közbenjárása oldozhat fel, de erre még nem adtam engedélyt.
Anica Laurelle Bright
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 30
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 70
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Nem beszél és még kettő sétál belőle a város utcáin.
Megrökönyödök azon, amit visszakérdez. Nem azon, amit mond, hanem amit kérdez. Szívemre szorítom kezemet, hogy aztán keresztet vessek. Hogyne bántana? Nem csak azért, mert őt bántja, hanem azért, mert tudom, hogy milyen elveszíteni valakit. Talán nem annyira, mint az Atya, aki megannyi temetést vezetett már le, s nézett végig gyászoló népeket, de mégis tudom. A magam csendes, egyszerű, szűk világában ugyan, de tudom. Az alkohol éget, nem ízlik, gusztustalan. Henrikhez intézném a kérdést, hogy vajon ivott-e már ilyet, de egy ideje nem beszélek vele. Nehéz úgy, hogy egyre messzebb kerül tőlem, mert a lelkem egy darabja is távolodik. Félek elveszni, félek elveszteni. Nem nyúlok a pohárhoz többet, elmerülök az érintésben, hogy aztán szinte szégyenlősen húzódjak vissza, majd megint felfogást váltva Ethan vállára hajthassam a fejemet, így bújva hozzá, amint mellé ülök. Nem ritka tőlem az érintés, a hálámat mindig így fejeztem ki, gyermeke vagyok, amióta csak ismer, s mindegy, hogy Isten bárányaként, vagy a Kölykeként. Báránybőrben farkas? Nem. Farkasbőrben bárány. És ezt egészen kezdem elfogadni, ha innen szemlélem és így fogom fel. Nem szeretek beszélni, ha mentálisan, akkor sem. Azért tanultam meg ezt a kommunikációt, mert féltettem Samet, mert nem akartam, hogy Ethan mérges legyen rám. Mert mindenem az, hogy boldoggá tegyek másokat és belezöldülök, hogy ikremet nem tudom. Megrázom a fejem, nagy kört rajzolok a levegőbe, így kívánva megmutatni, hogy mindenem megvan. Nem kívánok semmit, hiszem, hogy amit kapnom kell, azt megítéli majd idővel az Úr. És azt is hiszem, hogy Ethan is ezt hiszi. Tekintetemet az övébe kapcsolja, felemeli a fejemet, ahogy kiemelt a nincstelenségből is, majd ellők, elfordul, ahogy a porba vetett meghalni a telihold éjszakáján. Nem haltam meg, onnan is felemelt. Mindig ad, hogy aztán elvegyen, s ez a hullámvasút bennünk minden lényeget kitölt. Szeretetre, arra vágyom, de ezt olyan nehéz lenne elmagyaráznom, hogy makacs hallgatásba kényszerítem elmémet is. Nem akarom olyasmivel terhelni, amit nem adhat meg nekem, hiszen ő pap, nem szerethet másként, mint ahogyan most szeret, s a húgom helyett sem érezhet irányomba szeretetet. Felé fordulok, hogy lássa a mozdulatot, s ezúttal szívem fölé rajzolom a kört, megmutatva ezzel, hogy megvan mindenem. Ajkaimra tapasztom mutatóujjamat eztán, némaságba zárba magam, s közölve vele ilyetén, hogy nincsenek kéréseim. Elfogadom, amit az Úr és földi helytartója nyújt. Ez ilyen. Megbököm mellkasát a szívénél, így kérdezek vissza. Atyám, és te vajon mire vágysz? Érteni fogja, tudom. Hiszem. Érzem.
Kezdőlap
