First topic message reminder :

.

*Hát a megjegyzésére már nem volt alkalmam válaszolni, hisz kitört a káosz és sok kedves ember sikítása, akik azonnal átkerültek a nem kedves kategóriába, a sok esemény mellett, vagyis után még ez a magyar fiú is ki kell magából és összekever a felmosó rongyával. De azért javára váljék, hogy kapcsol és így csak a feszültségének tudom be, már nem tudom miért volt ilyen sietős, de tény, hogy Duncan kicsit sem örülne, egy üzenetnek, hogy; „bocs, nem megyek ma melózni, mert a rendőrségen vagyok, mert épp kihallgatnak egy hentes üzlet kirablása miatt.” Hmm… biztos sírva fetrengene a röhögéstől. S hazugságnak hinni az egészet, még ha leleményesnek is. Vagy a fene sem tudja, a főnököm és nem a játszó pajtim, hogy tudjak ilyeneket.
A csendnek hálás vagyok, hisz így tudtam figyelni arra, amire kell. Hogy rendbe rakjam a kezeimet, már amikor nem kellett kanyarodnia. A sebességgel semmi bajom, sőt… ha épp nem mással lennék elfoglalva még élveztem is volna. A kérdésére azonban összevonom a szemöldököm.*
- Ugyan olyanból, mint a többi… acél. * Ingatom meg a fejem, hisz nem értem, hogy ez most így hírtelen mért volt olyan fontos. Nem néztem a kezeit, sem most, sem korábban. Valahogy nem érdekelt, hogy mekkora lapát tenyere van a másiknak aztán meg már azzal voltam elfoglalva, hogy eressze el a csuklómat. Nem volt épp finom az érintése, bár ez alapjáraton nem is zavart volna. Sosem voltam az a gyengéd virágszál típus, akivel hímes tojásként kellett bánni. Sőőt… de az már elmúlt, most már ezt sem tudtam értékelni, hogy valaki képes határozott lenni. Bár tény, hogy ha nem lennék olyan amilyen ezzel a megmozdulásával megindította volna a fantáziám a férfi.*
- Rendesen forogtál volna a szobám felé, mi? * Vigyorodtam el. Nem, az első részét nem vitattam és nem tettem mellé semmit. Ha azt mondja, hogy értette, akkor értette. Ha nem, hát én már többször szóltam. Onnantól meg lesz, ami lesz. *
- Nem fogok belehalni, de köszi azért. Lehetőleg ne most próbálj meg karambolozni. * Mosolyogtam rá szélesen, na nem mintha belettem volna kötve. A pengét visszacsúsztattam a balalkaromnál lévő tokba a pulcsim alá és kissé oldalra fordulva, feltérdelve igyekeztem a két ülés között elérni a vizet, úgy tornázva, hogy ne érjek a másikhoz. S ha csak nem volt kedve szívatni azzal, hogy fékez kissé vagy hirtelen kanyarodik, esetleg még jobban a gázra tapos, akkor minden gond nélkül el is értem és visszahuppanva a lábaim közé rakva az alját tekertem le a tetejét. Nos ha szívatni volt kedve… akkor az majd kiderül. *
- Kérsz? –nyújtottam felé – Egyébként meg 3 éve kezdtem. * Adtam választ a kérdésére, és ha visszajutott hozzám az üveg – már ha kért – minden problémázás nélkül ittam bele. Bár gyógyszert nem vette be – amúgy sem voltam kibékülve velük -, de szomjas voltam és különben sem szokásom ilyennel problémázni, míg a másik fél igényesnek tűnik. A nevetése ismét csak megborzolja a kedélyállapotom, a különbség annyi, hogy most pont nem számítottam rá és kissé megrezzentem. Amit vehetett arra is, hogy közben a másik kezemmel is igyekeztem tartani az üveget, hogy nehogy kiöntsem, míg megtalálja megint a térdeim, hogy rá tudjam csavarni a tetejét. De ennek ellenére miközben azért nem olyan szerencsétlenül megoldom, a műveletet rámosolyogva válaszolok.*
- Hát azt tuti nem. De mióta itt vagyok még egy napot sem úsztam meg minden balhé nélkül, ha kitettem a lábam a hotelből. Most örültem volna ennek a kis nyuginak. * Húztam el kissé a szám hisz mióta itt vagyok csak a baj volt és még csak edzőt sem találtam és úgy alapjáraton nem jött össze semmi a melón kívül. Szóval… inkább csak kíváncsian hallgattam a zenét, ami felcsendült és kissé mosolyogva, összevont szemöldökkel igyekeztem a lehetetlenre; hogy megértsem.*
- Hát… nem is értem, hogy miről szól, de hasonló, mint amit én szoktam hallgatni, ha futok vagy edzek. * Persze ez csak ritmusra mondtam, ami tényleg tetszett. Lassabb, dallamosabb zenéket eleget hallgathatok, még mikor gyakorlok. Szóval így el sem nyomtam a zenét, hagytam, hogy végig menjen. Tekintetem közben elkalandozott a doboló ujjaira, de végül nem mondtam semmit, csak egy vigyorral néztem ki az ablakon, míg meg nem álltunk. Mikor meghallottam a szavait felvontam a szemöldököm.*
- Nocsak… le akarsz itatni? * Persze nem gondoltam komolyan és a tekintetemben láthatta is, hogy a korábbi játékos fényei igen csak kezdtek visszatérni. Na de a másik variációra meg ráztam a fejem.*
- Inkább vállalom, az alkoholt. * És már ki is szálltam a kocsiból. A cuccaimat eszembe sem jutott kivenni, csak a tálcámat szedtem ki az egyik szatyorból és azzal sem foglalkoztam, hogy a pulcsim elejéből hiányzik az a darab, amit kivágtam. Nincs messze a bejárat, szóval még csak a kabátom sem húztam fel.
Ahogy beléptünk, azonban el is kezdtem megválni Tőle, de az udvariasságát nem bírtam szó nélkül hagyni.*
- Ezt a konditeremben szívtad magadba? * Utaltam vissza akaratom ellenére az erős fogására, de csak csipkelődni akartam. A pultnál biccentettem a pultosnak aztán meg már csendesen haladtam a mutatott irányba. Mikor megérkeztünk ledobtam a kabátom magam mellé és kényelmesen helyett foglaltam.*
- Van valami házi specialitás vagy inkább maradjak a jól megszokott Tequilánál és sörnél? * Kérdeztem mosolyogva és barátságosan hisz nyilvánvaló, hogy Ő jobban ismeri a helyet, mint én.*
- Még mielőtt belevágnánk a nagy kocsi témába, amihez maximum értelmesen bólogatok. Elárulhatnád, hogy mivel foglalkozol. * Billentettem oldalra a fejem kicsit, hisz én már elárultam, még ha nem is kérdezte.*

*Hát ha jók, ám legyen. Én biztos nem fogok vitatkozni vele, no meg most mi bajom történhet? Maximum ott maradok, na és? Nem fogok kétségbe esni, akkor egyszerűbb lett volna, ha be sem szállok a férfi mellé. S ha valóban tartottam volna a balesett eshetőségétől valószínűleg nem vigyorogva mondom és már beszállás után az összes létező, de még a nem létező biztonsági öveket is magamra csatoltam volna. De hát, a motorokon sincs, így aztán felesleges volt. A kanyar, na igen. Ahogy bevette én kicsit kilendültem a kocsi oldala felé, és már kapaszkodtam is, ami nem tett jót a kezemnek, de hát ezt még meg kell szoknom, így az arcom belerándult, de nem tudtam haragudni. Mi sem mutatta jobban, hogy a szavaira még mosolyogtam is.*
- Ahham… persze… elfelejtettél, mocsok. *S már meg is löktem egy kicsit a vállánál. Nem olyannak tűnt, mint aki nem fogná biztos kézzel a kormányt és amúgy sem vagyok díjbirkózó, szóval kicsit sem féltem attól, hogy ennek következtében ki leng a kocsi, vagy elrántja a kormányt. Bár valljuk be, csak azért kuncogtam mellé és nem tudtam haragudni, mert fordított esetben Ő rosszabbul járt volna. Van egy fajtavezetési stílusom és meg kell hagyni, hogy rányomtam volna fékre már csak hülyülésből is, hogy felkenődjön valahova. A megjegyzésére összevontam a szemöldököm.*
- Ezt azért nem mondanám, de ha a kezembe akad egy, nem mondanám, hogy nem tudom, mit kell vele csinálni vagy hogyan kell használni. Három éve kezdtem, de csak egy év után kaptam kezembe éles eszközt. De hát a költözés hátránya, hogy itt bizony még nem találtam sem önvédelmi oktatót sem olyat, aki esetleg tovább gyakorolhatna velem. * Vontam meg a vállaim. Nem féltem, hogy előbb vagy utóbb ne találnék valakit, aki a végtelenségig szadiz, és aki eléri nálam azt, amit a régi edzőm. Ha baj van, akkor balhé helyett képes voltam felhívni, hogy jöjjön le és hadd rúgjam szét a hátsóját. Na nem igazán sikerült, de inkább egy tapasztalt ember felé engedjem ki a gőzt akiben nem tehetek kárt, mintsem egy olyan felé aki ott marad. Volt priuszom bőven, nem kellett, hogy le is csukjanak. Persze apa és Leo elintézte volna, de na… nem szeretek apu hátterére támaszkodni. Leo meg egy más kérdés…*
- Hát… nyugim az lesz bőven mients kijutok a Hotelből. * Mosolyodtam el, hisz ott már nem lesz, a leányzó ki az agyamra menjen. De azt hiszem azért hiányozni fog, túl üres és csendes lesz a ház, ha megtalálom a nekem megfelelőt. Hmm… talán meg kéne csinálnom a tánc sulis cuccot… lehet, kitudja, de ez még a jövő zenéje. A glóriás részre csak felvontam a szemöldököm, de mielőtt válaszolhattam volna már folytatta is.*
- Hát apám… ha eléred, hogy cumisüvegből megtudj itatni, kérhetsz valamit. Bármit. De csinálj róla képet. * Ingattam meg a fejem vidáman, hisz ez abszurd volt. Nem is kicsit… azt sem tudom, hogy mikor láttam utoljára cumisüveget, nem még azt, hogy mikor ittam olyanból utoljára.*
- Mellesleg, bár nem cumisüvegből, de itattak már meg. * Kacsintottam rá. Voltam én is fiatal, voltak iskola bulik, házi bulik és nem mellesleg vertem már szét annyira a mancsaim, hogy fájdalom csillapítóként innom kellett, de még a poharat sem bírtam megemelni, így hát Leot érte az a megtiszteltetés, hogy belém öntse a piát. *
- Akkor a környékére teszem a lábam… * Na igen, én nem épp voltam udvarias fajta, csak ha nagyon rajtam volt. De akkor persze már gond van, csak kivételesen nem a fejemben, hanem a lelkemben. Pláne, ha még értékelni is tudtam az ilyen apróságokat, mint figyelmesség. Ahogy leültünk végig hallgatom az ajánlatot, de már a gondolatra is kiráz a hideg. Menta… az valami eszméletlen pocsék, legalábbis semmi kellemes élményem nem volt mikor ouzót ittam. De aztán a kis kiegészítésére felvontam a szemöldököm.*
- Mért érzem úgy, hogy ha most elkezdeném azt, hogy már pedig engem nem kell meghívni, csak egy napestig tartó szóváltásba keverednénk, amiből úgy is az lesz, amit akarsz? *Igaz, nem szerettem, ha bármit is kifizetnek, de most valamiért úgy éreztem, hogy ez csak felesleges vita volna, és amúgy sem jönnék ki belőle jól. Eléggé sikerült megtartanom az önállóságom így ez nekem mindig is furcsa volt, pláne, hogy sosem érdekelt senki. Na de mindegy, ezen most nem fogok viták nyitni. Legfeljebb majd kap egy csokor virágot vagy egy babát ajándékba holnap. Jajj várjunk… én vagyok a lány, ilyet nekem kéne kapnom. Na mindegy, azért lássuk be nem rossz ötlet a részemről és szívesen megnézném az arcát mikor átveszi. Meg is volt a következő utam. Erre meg már gondolatban is röhögtem, ahogy elképzeltem az arcát. Inkább a kereskedésre csillantak fel a szemeim nem pedig arra, hogy testőr, de máris érdeklődve hallgattam visszapattanva a jelenbe. *
- Milyen fegyver? * Kérdeztem kíváncsian és kezdtem örülni, hogy erre felé ilyen is van. S így már értettem a korábbi kérdését is, aminek mondjuk akkor nem szenteltem nagyobb figyelmet. Sőt… nem érdekelt, csak furcsálltam. A tőrömre csak elmosolyodtam, nem ez volt az egyetlen darab. De ha már úgy is tudja, hogy az hol rejtőzik akkor talán meg is mutathatom. Persze miután nem lesz közönségünk.*
- Hidd el, nem ez az egyetlen dolgom, amit még nem láttál. De nem hiszem, hogy itt örülnének ha kipakolnám… * Kacsintottam rá és bár isten adta tehetségem kétértelműen fogalmazni még akkor is mikor nem akarok, de most kivételesen arra gondoltam, hogy nem ez az egyetlen egyedi darabom. Kapásból hármat tudnék mutatni jelenleg, és még otthon van pár darab. *
- Egy Tequilát és egy sört… Ó és egy olyan mentás pálinkát, illetve kérnék pár papírtörlőt és egy konyharuhát vagy valami olyat, amit nem sajnáltok.* Adtam le a magam rendelését, meg maradva a jól bevált és talán kicsit sem annyira erős kombónál. Hogy a második fele minek kell… nos, azt biztos nem meginni akarom, de leleményességem határtalan. S megmutattam a kezem a pultosnak, hogy értse a konyharuha hasznát már nem fogják venni, ha azt kapok. A megjegyzésre csak felvontam a szemöldököm.*
- Értettem apuci… egy gond van. Elég nagy kislány vagyok, hogy megoldjam magamnak, és már lassan öt éve nem jártam orvosnál. Nem egy kis vágás miatt fogom elkezdeni.. * Ingattam meg a fejem, miközben az átázott kötésemre néztem. Az csak rontana a helyzeten, még az orvosoktól sem tűrőm, hogy hozzám érjenek. Ez már csak ilyen, a lelkem nem válogat és az agyam sem. Ember ez is, az is… legyen szó orvosról, nőről, férfiről… nem gyere be egyik sem.*
- Négy kereke legyen, ne akadjak el vele és lehetőleg ne kelljen minden másnap szervizbe vinnem. Vedd számításba, hogy nő vagyok, szóval egy terepjárónak nem biztos, hogy örülnék, de egy rózsaszín kicsi kocsit se mutass, mert szörnyet halok. Szeretem a csinos darabokat, de azok ide aligha felelnének meg. Szinben meg nem érdekel… fehér, fekete, piros, kék… egyre megy, ha a megteszi a szolgálatát. * Mosolyodtam el halványan. Nem értettem a kocsikhoz és az első egyedüli kocsi vásárlásom után 1 hónapra lecsaptam az eladót, mert átvert. Szóval azt hiszem, hogy jobb, ha rábízom, ha valami szart ad, nos… majd benyújtom a számlát. Ahogy megérkezik a pultos, mosolyogva köszöntem meg az extrákat is, amiket kértem a pia mellé, és ahogy elment már is a társaságom felé tekintettem.*
- Nos… a Hentesre… *Emeltem felé a poharam, és ha nem egészítette ki, vagy épp igen az sem zavart. Koncintás után már le is húztam a bátorságot adó löketet és letettem a poharam az asztalra. Lássuk be, nem esett épp a legjobban és a hideg is kirázott Tőle. Nem vagyok alkoholista és korán volt még nekem az ilyenhez, de hát ez van. Ittam rá egy korty sört és már neki is láttam a dolgomnak. Hát kaptam konyharuhát is, de kötszert is, amiért tényleg hálás voltam a srácnak, még akkor is, ha mellé tette vigyorogva, hogy az extrákért felárat számítanak fel és, hogy ennek több hasznát veszem.*
- Mióta vagy itt? * Nem mintha különösebben érdekelt volna, de bár a kezem járt, de tudtam, hogy ha beszéltetem, akkor az eltereli a figyelmem és bíztam benne, hogy elkezdi a vérem szívni, hogy ne a művelettel kelljen foglalkoznom. A konyharuhát duplára hajtva leterítettem, a kötésem le szadiztam magamról, és a fogaim összeszorítva öntöttem rá a mentás vackot, na nem kínoztam magam feleslegesen szóval egyből a felét cseppek helyett. Na most ha erősebb lennék a kelleténél akkor a fogam kitört volna az fix és ha gyengébb, akkor bizony már jajveszékelnék. De így, csak az arcom lendült és a szemeim lettek némiképp fátyolosabbak miközben átjárta a testem a csípős fájdalom. Csakhogy ez a vacak tényleg erős volt és nem múlt gyorsan a fájdalom… sőőt… így esett meg, hogy bár nem anyáztam, nem sírtam és álltam a strapát, de azért mégis kicsordult a könnyem a fájdalomtól.*
- Hmm… igazad volt, tényleg erős. * Jegyeztem meg viccelődve, még ha a hangomból sütött is a fájdalom, ahogy feltekintettem rá. Hagytam a kezemnek pár pillanatot, aztán letöröltem és megtettem még egyszer az ital másik felével. Oké, a fájdalom küszöböm kezdett kiakadni, hisz nem csak egy felületes seb volt. De így jár az, aki… akit elrántanak. Na de, a papírtörlővel megtöröltem a kezem az alkoholtól és biztos, hogy jó illata lett a kezemnek. Na persze… Az alkoholos és véres konyharuhát kitoltam oldalra és ahol kissé átázott ott letöröltem az asztalt tiszta papírtörlővel majd egy kupacba kitettem az asztal oldalára, és a fásli szerűséget meg a gézt egyik kezembe fogva a srác felé nyújtottam. Az alkoholtól bűzős mancsom meg kissé felé csúsztattam az asztal felett.*
- Tiéd a lehetőség… * Ez most egy kérés volt, hogy ugyan tegye már meg, hogy beköti. Ha testőr akkor nem egy két bal kezes hülye biztos volt már saját sebe is, amivel nem rohant egyből orvoshoz. S mivel Én kértem, így majd még lecsapni sem akarom majd, ha megteszi és hozzám ér. Persze tudtam, hogy ez szükséges, de na… én már nem voltam képes tovább szadizni magam.*
- … amúgy is jobban szeretem, ha más szadiz. * Mosolyogtam halványan a fájdalom ködén, még mielőtt neki áll itt ki fogásokat sorakoztatni.*

//"Kicsit" hosszú lett. Remélem azért nem fog fájni végig olvasni. De muszáj volt egy kis mesélést beiktatnom és az megtolta.//

*A kérdésére felé pillantottam, hisz ez nem volt egy logikus kérdés, tekintve, hogy azt mondtam, hogy nem találtam. Ahhoz meg, hogy ne találjak keresni kell. De hát mindegy, ilyen apróságokon nem akadok fent és bólintottam.*
- Igen. Eggyel összefutottam véletlen, aki esélyes lett volna. De valahogy nem tett rám túl jó benyomást. Sajnálatos módon, lehet valaki a legprofibb, ha egyszerűen nem bírom elviselni a közelben akkor az oktatás alatt sem fogom tudni elviselni a fizikai közelséget. * Na igen, nem olyan egyszerű oktatót találnom a számomra. Pláne nem olyat, aki közben tudja is a dolgát. De ez ellen nincs mit tenni. Sosem voltam egy egyszerű eset, mázli, hogy táncnál könnyebb dolgom van ilyen téren. Ott nem zavar annyira és még csak be sem pörgök annyira. A mesélés lehetőségére elmosolyodtam és inkább egyelőre nem feleltem. Az azért nem lesz ennyire egyszerű, még ha nem is egy hadi titok vagy olyan dolog, amit szégyellnék. Mindenkivel megeshet… csak van akit azért itatnak meg mert jó poén és van akit azért mert muszáj. *
- Azért ne bízd el magad Szépfiú… nem adom be mindig ilyen könnyen a derekam. Ezt írd a személyes bájodra, hogy most nem akarom elrontani az estét azon vitatkozva, hogy kifizeti ki a számlát…* Mosolyodtam el halványan. Na igen, nem akartam Én veszekedni vagy vitatkozni, ahhoz egész jól alakultak a dolgok. De nem mindig vagyok ilyen megalkuvó, de többnyire nem is csak pár dolcsiról van szó. Hanem inkább a mögöttes tartalmáról, amit itt nem vettem észre. S valószínűleg csak ezért is vagyok még itt. Nem olyannak tűnt a férfi, aki így próbálna meg befűzni, nem hogy engem, hanem úgy bárkit. Ami pedig az estét illeti… valahogy nem zavart, hogy maximum kora délután lehet. Hosszú a nap és ha már szóba jött akkor az éjszaka is. Csak nehogy elfelejtsem leszállítani a leányzó csomagját műszak végére, ami mikor is van? Nah ez jó kérdés. De pont olyan, ami most egyáltalán nem érdekelt, mikor fegyverekről volt szó. Továbbra is érdeklődve hallgattam a szavait és kissé oldalra billentett fejjel válaszoltam.*
- A lőfegyver nem az esetem, tekintve, hogy nem is tudok lőni. No meg akik ellen én fel vagyok fegyverkezve, azok testközelbe vannak így nem is próbálkoztam még vele. Ezek pedig két oknál fogva egyediek. Egyrészt nem egy nő kezébe tervezik ezeket az eszközöket és az én kezembe vagy nagy volt, vagy rossz helyen volt a súlypontja és így használhatatlan. A másik meg… bár nem szokásom mutogatni, de mégis szeretem az egyedi dolgokat. * Bár ez nem jelentette azt, hogy nem akadt nálam tucatárú, de ettől függetlenül… ha már valamit csinálok azt, még ha nem is mindig jól, de legalább csináljam stílusosan. *
- De szívesen ellátogatnék a boltodba… * Érdeklődtem meg a címet, és ha meg is kapom, akkor arra mérget vehet, hogy megfogok arra fordulni, ha más nem is, de szétnézni. Gyerekként is imádtam a pengéket, ez szerintem ilyen velem született dolog, bár akkoriban féltem is tőlük, de mégis mindig csodálattal voltam képes nézegetni őket. A terepszemlére meg már csak szélesen vigyorogtam. Hát ha játszunk, akkor játszunk rendesen…*
- Ha túléled velem a délután hátralévő részét és műszakváltás előtt, amit egyébként nem tudom, hogy mikor van, hazamegyünk, akkor talán még sor is kerülhet rá a nap folyamán. Ha csak… nem félsz kettesben maradni velem. * Hangom kissé sejtelmesre váltott, de a másik láthatta, hogy ha akarta persze, hogy semmi hátsó szándék nem volt ebben az egészben. Az meg, hogy van-e még valami dolga… nos, majd mindjárt úgy is kiderül. De különösebben nem zavart volna az sem, és így legalább ha él a lehetőséggel, akkor mehetek az adminhoz szobát nyittatni, mert nem gondoltam volna, hogy valaki ezt eléri elmondhatom, hogy Balázs az első ember aki betette oda a lábát azért, mert Én hívtam.
A védekezésére csak egy halvány mosollyal felelek, ezen nincs mit forszírozni. S talán még hálás is lehettem, azért mert nem erőlteti ezt az orvos dolgot. De persze miért is tenné? Nem az apám, nem a szeretőm, de még csak a jövendőbeli társam sem, szóval akár hanyagolhatjuk is. Még akkor is, ha az utolsó pont megfontolandó lenne, ha épp nőként mérem fel a másikat.
- Azért egy limuzin árkategóriára nagyot néznének a banknál, tekintve, hogy nem szoktam ekkora összeszeget mozgatni és itt az istenháta mögötti kisvárosban hosszabb a folyamat is, mire utána járnak és a kismillió visszaigazolást lejátsszák egymás között. De játszunk olyat, hogy megbízom benned. Rád bízom A-Z-ig az egészet. Ha megtaláltad szólsz, és a fizetést elintézem. Ha nagyobb az összeg, akkor legfeljebb megkönnyítem annyival a kereskedés dolgát, hogy közvetlen a Londoni fiókról utaltatom át a számlájukra. De hidd el, az ár a legkisebb bonyodalom, nagyobb feladat úgy választani, hogy nekem is tetsszen és kényelmesen tudjam vezetni. Mondanám, hogy cserébe főzök neked valami finomat, de lássuk be, abba hamarabb halnál bele mint élveznéd. Szóval ezt majd később lejátszuk.* Mosolyodtam el halványan. Sosem szerettem mikor szóba kerültek az anyagiak. Utána mindig egy csomó felesleges kérdés merült fel. Minthogy; hogyhogy közvetlen meg, hogy tudom elintézni… ch… mintha olyan nagy kunszt lenne. Apának van egy korlátlan meghatalmazása és nekem csak annyit kell tennem, hogy megkérem, hogy haza fele ugorjon be és intézze el a tranzakciót. Ehhez még diploma sem kell, ahogy ahhoz sem, hogy a bankok többségének Londonban is van egy nagy fiókja és így sokkal gyorsabb.
A kérdésemre adott válaszára széles vigyor szaladt az arcomra. Ha nem lettem volna elfoglalva azzal amit épp csinálok, akkor ezen akár még nevettem is volna. De elvoltam, így csak váll vonva válaszoltam.*
- Talán… nem árt megjegyezni, hogy mennyi ideje élvezed valaki társaságát. * Tekintettem fel egy pillanatra mosolyogva. Annyira azért nem voltam lefoglalva a művelettel, hogy ne vegyem a lapot. De aztán a többes számán megakad a figyelmem és igen csak a mondandójára figyelek, így a kezem csak amolyan gépként jár, mint ami be van programozva, hogy csinálja a dolgát. Ahogy a félbehagyott mondata is.*
- Ejnye, ejnye… épp kezdtelek megkedvelni aztán bejátszod a hülyét. * Húztam el a számat és nem csak megjátszott keserűséggel. Nem szerettem ha valaki hazudik és a férfi nem egy sült bolondnak tűnt aki nem tudja, hogy mit akar mondani. Már csak szakmából adódóan sem lehet feledékeny. De hát ez van.*
- Ha nem akarsz valamit elmondani, de véletlen belekezdesz, vagy bele kérdezek, mond azt, hogy nem tartozik rám. Nem fogok sírva haza szaladni és jobban viselem, mintha hazudnak vagy játszzák az ostobát. Az idiótákat kedvelem, de az ostobáktól inkább távol tartom magam. * Mosolyodtam el halványan, de nem forszíroztam tovább a félbehagyott részt. De a többes számra azért rákérdezek.*
- Apa, anya és csöppcsalád vagy feleség és gyerkőcök? * Néztem fel ismét egy pillanatra és láthatta, hogy egész hamar túltettem magam a korábbi dolgon. Nem, annyira nem volt vészes és bíztam benne, hogy legközelebb inkább közli, hogy nem tartozik rám, minthogy megint egy ilyet bejátsszon, vagy esetleg hazudjon és ennyire látványosan. Ha már valaki ilyenre adja a fejét, akkor csinálja rendesen. De nem hiszem, hogy annyira nehéz lett volna kinyögni egy „nem szeretném elmondani/nem tartozik rád” jellegű mondatot. Pláne, hogy nem voltam durcizós fajta.*

Balásznak könnyű dolga van a behatolással, tekintve, hogy a nőnek gőze sincs még a mágiaérzékenységéről sem, nem még arról, hogy miféle szerzetek rohangálnak fel alá a városban és szerte a világban. Vannak megérzései, rám álmai, de mentális pajzsa semmiképp sem. Az Ő ereje a határozottságában és a makacsságában rejlik, talán a férfi ezért nem is bírta kiszagolni, hogy Evelynnek bizony nem egy fáklyás menet, hogy rendbe tegye a kezét. Még ha a tekintete roppant árulkodó is, amelyből nyitott könyvként lehet olvasni. Korán megtanulta, hogy a gyengeségeit nem szabad kimutatnia, különben eltiporják. De mentálisan, kimondottan ilyen irányzattal sosem képezte magát. Így Balázs magáénak érezhette Evelyn elfojtott égető fájdalmát, érezhette, hogy a lánynak ez a művelet már a határait súrolja. Farkas mértékkel talán a férfinek meg sem kottyant volna ez az intenzitás, de most a nő testével érzett. Érezhette azt is, hogy mekkora önuralomra és higgadtságra van szüksége, ahhoz, hogy ne adjon hangot és folytassa a műveletet másodjára is. Így megtudhatta azt is, hogy bizony a könnyek nem a hiszti jelei, csak az elfojtott fájdalmainak a megnyilvánulása. Mind ezek alatt pedig ott volt a vidám, ökörködő és csipkelődő hangulata ami jelenleg háttérbe szorult. A behatolás után, pedig egy halvány feszültséget is érezhette a másik, ami a semmiből teremt ott. Így egy kis ésszel kitalálható volt, hogy ez bizony azt jelzi, hogy a nő megérezte a „kutakodását”, ami a mágia érzékenységére utal a nőnek, még ha nem is tud róla.

Hirtelen valami furcsa bizsergés futott végig a gerincemen, az a fajta ami a veszélyt is szokta jelezni. Tekintetem felkaptam egy pillanatra és összevont szemöldökkel néztem körbe. Nem, senki nem érkezett vagy jött közelebb hozzánk így betudtam a fájdalomnak és annak, hogy tényleg átléptem egy bizonyos határt. Így csak folytattam a műveletet egészen addig míg nem végeztem, de ahogy megszűnt ez a bizsergés – ami akkor volt, mikor Balázs ki szállt a nő fejéből - , egy sóhajjal engedtem el magam megint és ezáltal a feszültségem. A másik talán nem értette, hogy mire fel ez a sóhajtozás, de talán betudhatta arra is, hogy épp végeztem a szadizással. A válaszára csak elmosolyodtam és örültem, hogy nem akasztotta ki a műveletem és nem is próbált megállítani egyszer sem.*
- Nem szeretek futni pasi után és egyébként is visszajönnél… * Kacsintottam rá játékosan. Ha arról volna szó… nos már nem volnék ilyen biztos magamban. Sőt, semennyire. De mivel még itt van, így társaságnak nem vagyok rossz. Szóval visszajönne.*
- Ezt dobta a szerencse sütim… * Adtam meg az őszinte és igaz választ, de sejtettem, hogy ez azért így neki nem tiszta így miközben megtettem, amit kért kifejtettem.*
- Sok helyen megfordultam, de sosem találtam meg azt, amit keresek. Talán ennek az volt az oka, hogy én magam sem tudom, hogy mi az. De a lényeg, hogy eddig tudatosan választottam ki a cél állomásaim és rosszul sült el. Ezúttal a szerencsémre bíztam és bekötött szemmel ráböktem a térképre. Nos… a nem létező szerencsém biztos nyaralni volt, mert utálom a hideget mégis ez a város lett a cél. Így Floridában eladtam a házam, a kocsim és ideköltöztettem magam. Munka itt is akad, táncolhatok is és ha még nem is találtam volna rá Duncan korrekt bárjára, akkor sem lettem volna elveszve. De semmiképp sem léptem volna vissza az utazástól, mindig végig csinálom, amit elkezdek. Nem, így jó lesz… * Válaszoltam közben a kérdésére is, miközben mesedélutánt tartottam. Ebben nem volt semmi titok. Új élet, új környezet, ami már nem is emlékszem, hogy hányadik. Ami azért meglepő, tekintve, hogy nem vagyok egy vén csoroszlya. Ha Balász véletlen hozzá ért a kezemhez sem mentem át sárkányba. Nem zavart, mert Én kértem meg rá és számítottam rá, hogy ez előfordulhat. A másik nem tudja, de a probléma nem itt volt. De ez nem is számít. Az újabb körre csak mosolyogtam, és ahogy megérkezett már meg is emeltem a poharam, annak ellenére, hogy az előző söröm még ott volt, hisz nem azzal voltam elfoglalva és a sör amúgy sem jó melegen.*
- Köszönöm… és a kötést is. * Emeltem meg a poharam felé és ha épp nem akart minden körnél koccintani akkor meg is ittam és magam elé húzva a söröm tekintettem rá kissé elgondolkozva.*
- Elméletileg 27.-én. Elég ramatyul alszom teliholdkor… * Húztam el a számat és még a hideg is kirázott, ahogy azok a brutális álmaim eszembe jutottak. Nem voltam egy gyenge nő, de attól még ezeket nyomasztóak voltak. De ez kellő magyarázat is volt arra, hogy miért tudom ilyen pontosan. Mindig megnézem, hogy melyik két napba nem szabad melóznom. Egy hirtelen ötlettől vezérelve tekintetem a másikéba fúrtam és oldalra billentett fejjel néztem. Bele ittam a sörömbe és mivel sokat nem veszthetek hát fel is tártam az ötletem.*
- Játszunk egy kicsit nagyfiú… Kint még kíváncsi voltál egy mesémre. De egyoldalúan nem szeretek mesélni. –kacsintottam rá – Szóval a játék a következő; Egy-egy kérdés oda-vissza. Persze van vétójog és bármelyik kérdést passzolhatod. De nem ingyen. Váltasz valami rövidebbre vagy épp az „üdítőt” mellé pluszba, az már nekem mindegy. De nem lehet gyengébb a tequilánál. Minden egyes lepasszolt kérdés után egy feles. Persze a csomagom le kell szállítani a szobalánynak, szóval addigra mindenképp visszamegyünk, de a Hotelnek is van bárja, ha addig még mindig volna kedvünk játszadozni. * Vigyorogtam rá szélesen. Ó persze, tudtam én, hogy ebből olyan részegedés lesz, hogy másnap öröm lenne bevenni egy fájdalom csillapítót. De ha már ismerkedünk, akkor adjuk meg a módját. A férfi nem olyannak tűnt, mint aki visszaélne, ha ne adj isten kiütném magam. *

// Semmi gond nincsen. Ha gondolod a tied már mehet oda, ha úgy döntesz.
Játék folytatás: https://northstar.hungarianforum.com/t1044p15-a-hotel-barja#15161 //

Azóta nem tudok a falka gondolatától szabadulni, mióta legutóbb Wade újra felhozta a témát. Azt már mondanom sem kell, hogy csak egy újabb rohadt nagy káosz lett abból a beszélgetésnek indult feszültséggel teli valamiből, de most nem ez a lényeg itt. Sokkal inkább az, hogy a nagyságos úr bogarat ültetett a fejembe, és a mai nap alkalmával elhatároztam magam, hogy ha már ő képes volt felkeresni valami dögös szukát annak érdekében, hogy kicsit többet tudjon meg erről az egész -szerintem még mindig totál fölösleges-, falkásdiról, akkor én miért ne szimatolgathatnék egy kicsit? Erről természetesen nem feltétlenül kell tudnia. Ha kitudódna, egész biztos, hogy örömtáncot járna, és körbe röhögne, hogy megint igaza volt, és a többi süket duma... Nem tehetem magam ki ekkora megaláztatásoknak. Ha a füvezést, verekedést és piálást tudom dugiban csinálni, akkor ez a mai napi kis találkozó sem lesz akadály!
Mivel nagyon is jók az informátoraim, sikerült megtudnom, hogy a suliba nem egy -nagyjából velem egykorú-, kölyök falkatag is jár. Mondhatni, egy egész listányi farkas komát kaptam kézhez a srácoktól. Ráböktem az első szimpatikus névre -valami Samuelre-, és onnantól kezdve már indulhatott is a buli. Fredék kis üzeneteket hagytak a szekrényében, én pedig csak remélni tudom, hogy van annyi vér a srác pucájában, hogy nem futamodik meg annyitól, ha ismeretlenek nyilvános helyre hívják időponthoz kötve. A kis cetlin csak egy helyszín és időpont állt. Általában nem szokásom idő előtt odaérni a megbeszélt találkára, ma mégis áthágtam a saját szabályaimat. Negyed órával a "megbeszélt" időpont előtt érkeztem, és be is foglaltam az egyik fal melletti boxot. Egyenlőre még csak egy pohár kóla -amiből kikandikál egy nagyon idétlenül kinéző szívószál is-, illegeti magát előttem az asztalon. Nem akartam semmi komolyabbal indítani és illuminált állapotba kerülni, ameddig meg nem tudok mindent, amit akarok. Unottan -egyik kezemmel tahón az asztalra könyökölve, és a fejemet támasztva vele-, ücsörgök a bejárati ajtóval szembe, szinte már-már bűvölve azt, míg másik kezemmel a kólában úszkáló jégkockákat kavargatom a szívószállal. Gyere eeel!

Az ember farkasának ott kéne meghúznia a határt, amikor névtelen üzeneteket talál a szekrényében. De mivel már többször is kifejtettem, mennyire emeletes és bődületes barom is szerény személyem, ezért egyértelműen nem tudtam megállni, hogy a dolog végére ne járjak. Vagy ébredezik benne a Kangunart, vagy a múltkori eset után kinyitja a szemeit a kalandvágy. És lehet, Ash ennek még örülni is fog. Amúgy is biztos azt hiszi, hogy unalmas kis jófiú vagyok. Az utóbbival nincs sok bajom, az előbbin viszont nem ártana változtatni. Szóval fejest ugrottam a dologba.
Sue-t leráztam útközben valami mondvacsinált indokkal. Kedvelem a csajt, és remélem, nem sértődött meg rám, de most nem akarom, hogy ott legyen mellettem. Félek, hogy bajba keveredne, márpedig a saját irhámat nem féltem, de ha neki baja esik, hát megőrülök. Ilyen baromi egyszerű. Őt már tényleg nem bírnám elveszíteni, főleg azok után, amit én hoztam másokra. Lucy, Jasmin… Ezeket a neveket akár a szégyenfalamra is felvéshetném. Tényleg el kellene vonulnom valami hegytetőre remetének, mert látványosan csak ártok mindenkinek, akit közel engedek magamhoz. Fene, csodálkozom, hogy Ash még életben van! Bár igaz, ami igaz, ez nem Ravenen múlt…
Benyitok a kocsmába, ezzel legalább féltucatnyi törvényt áthágva, de ha a névtelen rajongóm ide beszélte meg a találkozót, hát legyen. Nem telik sok időbe kiszúrni, elvégre nincsenek sokan, korombeli, és normális emberi lény tuti nem iszik kólát egy kocsmában. Rajtam kívül. Mert hogy hűvösre nem vágatom magam a mai nap, az tuti. El is indulok felé, próbálok határozott lenni, és érzelmeim elrejtéseképp a pajzsom szorosabban zár, mint egy atombunker bejárati ajtaja. Sőt, már a kezdősorom is megvan. Azt hiszem. Nem, ez nem lesz jó…. Gyorsan találj ki valami újat, Sammie! Késő. Már ott állsz előtte. Jó, leülsz, vele szembe, elvigyorodsz… Így kell ezt! Legyél tökös gyerek a kedvemért.
– Üdv… Shannon, igaz? – kérdezem. – Tudod, az emberek többségét feszélyezné, ha ismeretlenek leveleket raknának a szekrényébe… Személy szerint igazából a szívecskéket hiányoltam róla, de semmi sem lehet tökéletes…

Ahogy telik az idő, nekem pedig egyre inkább benne van a lábamban az a bizonyos mehetnék, úgy eszmélek rá szépen lassan arra, hogy mekkora hülyeséget követtem el, amikor ez az egész dolog az eszembe jutott. Akkor még csak egy hirtelen ötlet volt, most pedig már legszívesebben lemondanám az egészet a francba, hogy mindenki mehessen a maga ügyes-bajos kis mocskos dolgára. Ha nem akarok falkába kerülni, akkor mégis miért akarnék most mindent kideríteni arról, hogy hogy, s mint zajlik a bekerülés?! Az egészet úgy tudom elképzelni, mint az ősi inkáknál, vagy aztékoknál. Hoznak valami emberáldozatot, utána bekenjük a pofánkat a vérével és csapunk egy kiba*ottul nagy bulit, amin együtt vonyítjuk a holdat, és csóváljuk a farkunkat. Haha...
A következő ajtó nyitódásnál -amit sokkal fülsüketítőbbnek találok most, mint bármi mást-, érdeklődést mutató képpel kapom fel a fejem, és mikor tekintetem összeakad a kis informátoroméval, máris érdeklődőbbé válok, felegyenesedni viszont csak akkor vagyok hajlandó, amikor Samuel leül velem szembe. Már nem támasztom a fejem, és nem is unott pofával kavargatom a kólámat. Érdeklődő tekintettel kezdem el fürkészni a velem szembe lévő szempárt, aztán sunyin -némi sejtelmességgel-, elmosolyodom, és még mielőtt megszólalnék, iszok egy nagyobb kortyot a kólámból, mindvégig a szemeit fürkészve a mozdulatom közben.
-Talált-süllyedt! - Szólalok meg. A csöndkirályból egyenlőre ennyi elég volt. Ahogy én magamat ismerem, úgyis lesz itt még a beszélgetés során elég kínos némaságba burkolózott perc. Például akkor, amikor valami olyat mond, ami nem túl kielégítő, és én azon leszek minden erőmmel, hogy nehogy ráborítsam az asztalt.
-Te így szoktál csajozni? - Kérdezem egy féloldalas vigyorral, ahogy kicsit félre biccentett fejjel méregetni kezdem. A falkában minden kölyök ilyen ba*ottul egocentrikus? Mert, ha igen, tényleg nem nekem való az a hely.
-Úgy gondolom, hogy a felesleges sóder helyett inkább csapjunk is bele a lecsóba! Mindent tudni akarok a falkáról! Leginkább az, hogy mennyire kezelik suttyókként a kölyköket. - Támaszkodom meg kezeimmel magam előtt az asztalon -görcsösen markolva annak a szélét-, és csak a miheztartás végett közelebb is hajolok hozzá, beszédemet suttogássá alakítva, kihívóan nézve bele íriszeibe.

Éééééés bumm! Gratulálok Sammie, ismét olyasmibe vágtad a fejszédet, amibe nem kellett volna. Mondjuk lehetne tanítani azt az ügyes kis félmosolyt is, amivel a csaj lefegyverezte a hülyeségedet. Na sebaj, majd máskor. Mondjuk csodálkozok is, szinte soha nem szoktam így nyitni, Sue-t szívatom meg néha, de ő más tészta, róla tudom, hogy nem fog felrobbanni. Ash-t például nem merném így köszönteni, pedig legutóbbi találkozásaink fényében még talán az asztalt sem borítaná rám.
– Általában nem… Mármint nem szoktam csajozni – mondom, tekintetembe zavar költözik, arcom lángba borul és ezt találom a legjobb pillanatnak az asztal tüzetes megvizsgálására. Jé, valaki kiégette a felém eső részét cigarettával. Hogy rohadna meg. Így a kis égett szélű lyuk elkapta a figyelmem, és csak bámulom-bámulom, próbálok nem a lányra nézni. Ez mondjuk eltart addig, amíg nem hallom meg a kérdését, mely halkan hangzik ugyan el, de a hallásunk mindkettőnknek elég kifinomult, hogy halljuk. Kicsit felvonom a szemöldököm, úgy nézek rá, más jelét nem adom annak, hogy nagyon meglepett a kérdésével.
– Semennyire – bököm ki. Gratula, Sammie, ismét annyi eszed van, mint egy fogyatékos kakasnak! Kezdj el beszélni értelmesen, fogalmazd meg a dolgot, felejtsd l, hogy minden pillanattal, amiben a seggedet a széken tartod, gyakorlatilag törvényt szegsz… Ez vajon miért nem zavart, amikor Ash-vel törtetek be a vidámparkba? Ja igen, ott megpróbáltam boldoggá tenni, vagy legalábbis mosolyra fakasztani a lányt. Az minden pénzt megért. – Úgy értem… Jól bánnak a kölykökkel. Jobban, mint a másik falka. Nincsenek túlhajtva, emberként kezelik őket. És jó mentoraink vannak, meg több kölykünk is, szóval nagy a csoport, el tud vegyülni köztük az ember.
Fújok egyet, amikor a végére érek. Nem hazudok, nem is fényezek semmit és senkit, csak azt közlöm, amit én átéltem. Nem beszélek persze Ash igen egyedi balesetéről, mivel a lány esete már alapvetően… egyedi. Jobb, ha őt meg sem említem az adott pont előtt. Mondjuk jó eséllyel meg is nyúzna érte.

Egyszerűen nem tudja elkerülni a figyelmemet az, hogy milyen zavart képpel kerüli a tekintetemet. Szinte már-már kézzel tapintható a belőle áramló szégyen(?) amit jelenleg is érez. Kedvem lenne egy igazán gúnyos vigyorral képen röhögni, de inkább türtőztetem magam. Ameddig meg nem ismerem egy kicsit jobban, és ki nem tapasztalom, hogy mennyire ajánlatos vele szórakozni, addig inkább visszatartom a bennem tomboló és előtörni kívánkozó szarkazmusomat és gúnyomat is. Már így is csúfondárosan indítottam, nem kellene ezt tovább tetézni.
-Szóóóóval, okkal hihetem azt, hogy langyi vagy? - Ugranak homlokom tetejére -némi viszolygó arckifejezéssel karöltve-, a szemöldökeim, ahogy alaposabban is végigmérem a srácot. Elvégre, sose lehet tudni! Ma már a melegek is úgy néznek ki, mint valami hetero görög Adoniszok, azzal az aprócska kis különbséggel, hogy a mézes bödön helyett a rudira buknak. Na, jó, igazából halvány lila milka csoki gőzöm sincs arról, hogy miért savazom szerencsétlent megállás nélkül. Talán csak a természetemből adódóan fakad az egész. Mindenesetre, ezek után megcsókolhatom a kis lábujját, hogy nem hagyott még itt, és hogy regélni is hajlandó nekem arról, amiért most itt vagyunk.
-Hmm... és mennyire kemények ott a "kiképzések"? Csak mert van már némi információ a kezembe, de annyira nem lettem meggyőzve. - Húzom félre a számat, ahogy belegondolok, hogy igazából mennyire rohadtul nem tudok semmit erről az egész szarságról.
-Volt már olyan, hogy valakit falka áruláson kaptak rajta? - Ötlik eszembe egy újabb kérdés, ami talán jobban érdekel, mint az előző.

//Tényleg nagyon nagyon bocsi a modora miatt! //

Mivan? Na jó, talán nem ez a legjobb kérdés, amit feltehetnék ebben a nyomorult pillanatban. De, mégis. MIVAN? A szemöldököm magasabbra fut, mint azt elképzelni mertem eddig, az arcom megnyúlik, mintha valaki gyomorszájon vágott volna egy kőtörő kalapáccsal. Még mindig nem értem, nem merem feldolgozni. Mi a tököm van? Bazz… De jó, hogy Ash nem volt itt, mert akkor valószínűleg a következő hónapokban ezt hallgatnám tőle, de… basszus. Mivan?
– Nem vagyok langyi. Vagy meleg. Sőt, még más sem – mondom, és lehajtom a fejem. Már vörösebb vagyok, mint egy rák, ami mondjuk nálam nem olyan nagy szó. De akkor is. – A lányokat szeretem. Ismertségi körömet elnézve főleg a szőkéket, de akkor is… Na. Izé.
Remek, Sammie, baromi értelmesen tudsz beszélni. Ez a csaj valószínűleg apró ízekre fog téged kapni verbálisan tíz percen belül. Sőt, ahogy elnézem, annyi sem kell neki. Remek, hát nem belefutok egy újabb Ashley-be? Miért nem lehet egy Nori, vagy egy Sue a csaj? Nem, nekem mindig ki kell fognom azokat, akik a földbe döngölnek. Mondjuk Ash különleges, meg minden, de… bakker. A téma terelgetésének így kifejezetten örülök, és próbálom összekaparni az agyam maradékát, hogy válaszoljak is rá.
– Figyelj, két éve vagyok falkatag, tizenhat éve farkas. Mire idekerültem, már épp eleget tudtam ahhoz, hogy nekem ne legyenek olyan kemények. De szerintem nem vészesek, bár erről a többi kölyköt kéne megkérdezned – mondom. nem akartam felfedni, hogy milyen idős is a farkasom, de hát szükség törvényt bont. Az utolsó kérdésére ismét felszalad a szemöldököm, bár most messze nem olyan magasra, mint az előbb. Miért érdekli ez? – Én nem tudok róla. Persze, az idők folyamán biztos voltak olyanok, akik a sajátjaik ellen fordultak. De amióta én itt vagyok, még senkit sem kaptak azon, hogy a falkáját szurkálná hátba.
Hátradőlök, nagy levegőt veszek, és csak figyelek. Az első kérdése miatt sokkot még mindig érzem, de lassan kezd elmúlni. Oké, Sammie, faszagyerek vagy…

Nem szoktam ilyet mondani és gondolni sem, de kezdem sajnálni szerencsétlent! Nyugodtan mondhatom, hogy nem indítottam valami fényesen, de ha egyszer a szavak így előre tolakodnak a nyelvemen, nem tehetek ellenük semmit. Visszanyelni meg nem fogom őket! Szeretem tisztán és nyíltan kimondani a véleményemet, még ha ezzel megbántom mások szegény érzékeny kis lelkecskéjét. Tiszta lapokkal tolom az ipart és senki kedvéért nem fogom megváltoztatni a szavaimat.
-Oké oké, ha már ennyire túl magyarázod, az már gyanús. - Intézem el ennyivel a dolgot, és hogy ne tűnjek annyira gonosz bugris "bácsinak", villantok még felé egy nem túl sok jót sejtető sanda vigyort, ami kényelmesen megtelepszik a szám sarkában, ahol mindig is szokott lenni. Attól függetlenül, hogy sikerült lepattannom erről a "hogyan tiporjam a földbe a kölyköt?" témáról, még mindig ugyanolyan jókat vigyorgok magamban a dolgon, mint ahogy eddig is tettem. Pedig fejben már egészen máshol járok. A falkánál. Mindent meg akarok tudni róluk. Nem akarok elhamarkodott döntést hozni, és úgy csatlakozni hozzájuk, hogy semmit nem tudok az ottani rendszerről. Lehet, hogy Wade már talált magának valakit, akivel nyugodtan cseverészhet a dologról, de engem koránt sem nyugtat meg, hogy kényszerítve vagyok arra, hogy ezentúl falkában csapassuk.
-Hogy mi van? Tizenhat éve?! - Rikkantom a tervezettnél is hangosabban és ezzel együtt meglepetten hátrébb is hőkölök. Mi a f*sz van itt?! Az emberi faj tényleg akkora idióta lett, hogy önként és dalolva beharaptatja magát, csakhogy nagyobb hatalmuk lehessen? És... komoly, hogy én leszek a kis szarógép, a legfiatalabb, akit majd nyugodtan lehet nyúzni? Jó, az utóbbit Wade úgyse engedné, de...
-Oké, akkooor még egy kérdés. Nyugi, nem azután akarok áskálódni, hogy milyen pasik jönnek be... - Villantom meg újfent sanda félvigyoromat. Nem hagyhattam ki! Egyszerűen nem.
-Na jó, a f*szkalap vicceket félretéve... Mennyire szokták kinézni az újakat és mennyire nehéz beilleszkedni? Képesek elválasztani attól, akihez kötődsz? Az Alfámmal mennénk... - Váltok újfent bizalmasabb és halkabb hangnembe, miközben intek egyet a pultosnak.
-Amiért eddig elviselted a genyóságaimat, a vendégem vagy. - Nézek bele Sam szemeibe és várom, hogy leadja a rendelését és hogy a pultos is elhúzza a belecskéjét.

 
 *Akár tetszik akár nem, az átváltozással nem csak a ruha szakad, hanem a cipő is ha van a lábadon. Ami annyiból pech csak, hogy nem lehet csak úgy megrendelni mint a ruhákat. Hogy én ezt mennyire utálom... mármint azt, hogy lehetni lehet, de vagy nagy volt, vagy kicsi. A számozás pedig ugyan akkora mint amekkora kell. Ryannek semmi kedve nem volt szambázni, Darren el van... valahol tehát old meg magad Ashley. Háh... megmégmitnem. Van nekem egy Őrző Apám is, aki egy bénítással a földre tesz, ha szólok, hogy mocorog a kicsi és még kevésbé nyávog. NA nem azért mert imád vásárolni, hanem azért mert azzal van elfoglalva, hogy engem nyugtasson. Pedig így is a legszélsőségesebb helyeken haladtunk... ha az emberek számát és a forgalmat vettük figyelembe.
Két szatyorral a kezemben sétáltunk visszafelé... mind a kettőben egy-egy cipő pihent. Na nem kell nagy flancra gondolni. Mind a kettő egy fekete tornacipő, ráadásul ugyan olyan, annyi, hogy az egyiknek az oldalában citromsárga csík szalad végig. De elővigyázatos vagyok, a következő egy évben tuti nem akarok vásárolni menni. Már csak meg kell tanulnom levenni a cipőm átváltozás előtt... *
'- Ash, csak egy kólára... nem fogsz bele halni. Kérlek... szomjas vagyok. * Hallom meg az elmúlt tíz percben immár legalább negyedjére a mondatot. Nincs egyedül, én is szomjas voltam. De kicsi is, zárt is no meg sok az ember. De nekem sem kell könyörögni. Eddig vigyázott rám, pedig aztán elég rendesen bepánikoltam abban a hülye boltban. Így aztán rá bólintottam. Nem tudom hol vagyunk és nem is igazán érdekel. Jöttünk, látunk - vagyis iszunk - és már itt sem vagyunk. *
- Egy jegeskávét kérek. * Mosolyodtam el a pultnál kissé szégyenlősen. Senki ne kérdezze, hogy épp mi bajom volt. Valószínűleg csak annyi, hogy a farkasomra figyeltem, hogy ne legyen semmi probléma. Steve is leadta a maga kis itókáját és ekkor beütött a ménkű... én nem éreztem semmit, azonban a farkasom az a drága jó lélek, hogy egyem meg a szívét ennek a dögnek... de szó szerint... neki rohant valakinek (Sam) a pajzsának. Persze a Ő kis korával mind hiába és mintha csak egy falnak rohant volna neki huppant a hátsójára. Nos... erre elkacagtam magam és csak ezután kereste a tekintetem szerencsétlen áldozatát. Tekintve, hogy nyüszítve kaparta azt a falat. Ennek megártott az emberi légkör... én mondom. Hittem én, egészen addig míg meg nem láttam Sammie-t profilból. Hát ez... Stevvel lemeccselve, hogy a közelben marad de végül megfogva az italaim lépkedtem oda. Ajkaimon egy mosoly pihent, ahogy oda értem mikor a pincér épp távozott tőlük. Én meg csak mintha mi sem volna természetesebb huppantam le Sam mellett, az asztalra téve a poharakat vigyorogtam a párocskára. Igazából nem akartam elcseszni nekik ezt az izét... legyen bármi is, mégis kezem Sam karján volt és egy váratlan - hisz erre bizonyára nem számít - puszit nyomtam az arcára.*
- Sziasztok... Ashley... * Mutatkoztam be a lánynak és a kezem nyújtottam felé az asztal fölött.*
- Remélem nem zavartam meg semmit. De pár perc és megyek is... csak gondoltam ha már itt vagytok, megmutatom az Apámnak, hogy Sam mellett néha egyben is maradok. * Ugratás... ámbár kissé nem hétköznapi. Pláne nem reális ha az első pár találkozónkat vesszük figyelembe. De az most lényegtelen, meg egyébként is. Viszont mancsom továbbra is Samen lapult, ahogy csillogó zöld íriszeim a lányon. Ha félre érti, hát vessen magára. De bizonyára jobban lelesz fogva feltűnő öltözékemen. Citromsárga pulcsi, lila nadrág, piros tornacsuka... csuklómon a mamám lánca. Mikor tekintetem a száz év múlva már hímszámba vehető srácra fut van benne némi kérlelés is. Nem sok, csak Ő veheti észre, hisz ismer ennyire. Ahogy azt is csak Ő tudja, hogy ez miért van... naná, hogy a vakarcs miatt itt bennem. De hát most na... megesik. Lentről szép kezdeni nem de... különben is, kapott puszit... mostmár csóválhatja a farkát.  Ha meg mégis megzavartam valamit, majd mentálisan elküld a pokolba és én léptem, ha meg nem... akkor maradok egy kicsit.*

– Aha. Biztos – húzom el a számat, és próbálom ejteni a témát. De nem megy. Mert még mindig nem tudom, vajon honnan szedte ezt. Jó, a természetes sármom, melynek értéke kábé a nullával egyenlő, tehető felelőssé érte valószínűleg, de… Akkor is! Csak azért zavar, mert ha ő ezt hiszi, akkor mások is gondolhatják a hátam mögött. Akár még Ash is. Márpedig ha Ő elkönyvel homárnak, akkor cseszhetek mindent, amiért eddig legalább próbáltam küzdeni. De a magyarázkodás folytatásában meggátol a felkiáltása. Csak szemem villan rá, hogy fogja halkabbra a dolgot. Kicsit előrehajolok az asztal fölött, mert a külvilág számára le kell kommunikálni, hogy suttogok. Ezért utálom az ilyen helyeket…
– Igen, tizenhat éve – bólintok. Nem tervezek valami hűdekomolyan belemenni ebbe a témába, mert a falkából egyedül Ash tud róla érdemben valamit, és nem fogom egy vadidegen előtt kitárni a bajaimat, aki az előbb még feltételezte, hogy idegen férfiak hátsójában járkálok. Avagy feléledt bennem valami becsület-szerűség, vagy legalábbis annak az érzete. Na, erre sem számítottam életem során, de na… Mégiscsak örülök neki. A következő az lesz, hogy kezdhetek napi szinten borotválkozni.  – A szüleimnek igen érdekes elképzelése volt a gyereknevelésről.
Nem fogom az orrára kötni, mert nem tudja, milyen príma kis érzés átváltozni az éjszaka közepén, csak mert az ember összefosta magát a félelemtől. De a beszélgetés végre ismerősebb terepre evez, és már csak egy szúrós pillantást kap, amikor ismét felhozza a meleg-témát. Még el is mosolyodok a kérdés hallatán. Na, végre valami jó, amitől nem pirulok fülig… Így is vörösebb vagyok, mint egy görögdinnye, amit valami eszes szétcseszett az út közepén.
– Nem nehéz. Elfogadják az ember farkasát. Mondjuk nem árt, ha eleinte te közeledsz másokhoz, de minden kezdet nehéz – megvonom a vállamat. A meghívást megköszönöm, de mielőtt mondhatnék valamit, kívülről olyan pofont kapok, hogy a pajzsom is beleremeg. Szemem egy pillanatra elkalandozik, de csak megrázom a fejemet, és elmosolyodok. – Csak egy kávét innék.
Ekkor egy kéz nehezedik a vállamra, és pedig felnézek, és szembetalálom magam Ash-vel, meg a szemével, amiből süt a… Nem igazán tudom, mi, de semmi jó. Leengedem a pajzsom, a farkasom pedig már fut is a picihez, betakarni, és szeretetteljesen megdögönyözni kissé. Nincs benne semmi agresszivitás, a lánnyal szemben sosincs. Kezem az övére csúszik, gyengéden, és felmosolygok rá. A puszija nyomán meg olyan átszellemült, örömteli mosoly kúszik az ajkamra, amilyet még szerintem soha nem látott a pofázmányom. Megpuszilt... Ő! Jó, mondjuk egy francia csaj meg lesmárolt egy mocsárban, szakadó esőben, de az... Az más volt. Ez meg Ash. Aki megpuszilt. Ha elolvadnék, akkor valaki kaparjon össze, könyörgöm!
– Ülj le közénk – mondom, majd Shannonra pillantok. Remélem nincs ellenvetése. Közben kicsit arrébb is csúszok, inkább Ash felé, hogy ha letelepszik, közelebb lehessek hozzá, hátha ez megnyugtatja a farkasát. Aztán a tekintetem végigpásztázza a helyiséget, megállapodva a nagyra nőtt, szőrös alakon, akit Mr. McLoydként azonosítok be. Attól a pillanattól mintha valaki karót tömött volna a hátsómba, úgy egyenesedik ki ültömben. Na, főpróba, Sammie….– Mármint remélem, nem baj. Ash, ő itt Shan egyébként.
~ Örülök, hogy itt vagy ~ küldöm közben az én imádott szőkémnek gondolatban. ~ Ő is farkas, iskolatársam, és a falkáról érdeklődik. Te mégis benne vagy, többet tudsz mondani neki arról, mi a helyzet a kölykökkel…

Tizenhat éve farkas? Akkor ez annyit jelent, hogy sokkal idősebb nálam -pontosítok, tizenhárom évvel-, és hogy rohadtul a nulláról kell majd indulnom, ha egyszer bekerülök a doromboló, hízelgő lomposok falkájába Wadeval karöltve. Lehet, hogy ők a "jobb fejek" a két falka közül, de azt már kötve hiszem, hogy az Őslakosoknál fenékig tejföl az élet, és hogy nem kell megküzdenie az embernek, vagyis, a farkasnak azért, hogy akárcsak egy kis tekintélyt is szerezzen magának. Persze, azzal nagyon is tisztában vagyok, hogy a nálam több száz évvel idősebb ordasoktól semmi hasonlóban nem lesz részem, de akkor legalább csak a kölykök között sikerüljön már valamit felmutatnom. A rohadt életbe! A három év alatt semmit nem csináltam, csak átváltoztam, amikor kellett, és -emberként-, benne voltam minden balhéban, ami csak az olyan tinédzserek körében elképzelhető, amilyen én is vagyok. Elba*tam az időmet, amit tanulásra és tapasztalat szerzésre használhattam volna. Nem véletlenül ugatott nekem éjt nappallá téve Wade arról, hogy mit, hogyan kéne csinálnom. De hát, mint azt tudniillik, az ember a hibáiból tanul. A szüleire vonatkozó megjegyzésére hátra dőlök a széken, kezeimet pedig összefonom a melleim alatt -ahogy mindig is tenni szoktam-, és hunyorogva, enyhén oldalra biccentett fejjel kezdem el vizsgálgatni az arcát, a tekintetét. Miért van egy olyan érzésem, hogy a szülei tehetnek arról, hogy az lett, ami? Nekem is lenne mit mesélnem a mostoha bátyuskámról, akinek, hát... az udvarlásról és a falka alapításról volt igen csak érdekes az elképzelése.
-Ebből a "minden kezdet nehéz" közhelyből csak arra tudok következtetni, hogy vért fogok izzadni a beilleszkedés terén... - Biccentek egy kisebbet egy annál is nagyobb sóhajjal egybevetve, ahogy újfent változtatok a testtartásomon, és ezennel már újra csak előre dőlve figyelem őt, minden mozdulatát, mintha legalábbis attól félnék, hogy bármelyik percben képes lenne felszaggatni a torkomat. Pedig nem tűnik valami vérengző fenevadnak, aztán ki tudja...? Mindenesetre, ahogy elnézem, már egészen kezdi megszokni -vagy egyszerűen csak elviseli?-, az idegszálakat tépdeső humoromat és stílusomat. Ezért meg is érdemli azt a kávét! A pincér maca gyorsan ráfirkantja a rendelést a papírra, tovább azonban csak akkor hajlandó tolni a biciklit, amikor küldök felé egy-két nem éppen rokonszenves pillantást, ami után már veszi is a lapot. Ez a beszélgetés per pillanat túl bizalmas ahhoz, hogy holmi unatkozó pincér lánykák itt lihegjenek a nyakunkba. Valaki azonban úgy tűnik, hogy ezt nem vágja le, és pár perc múlva úgy huppan le mellénk -egy hánynivalóan cuppanós puszival, amit Sam kap-, mintha arra külön megkértük volna. Ezer szerencséje, hogy még időben fognak szagot a "radarjaim" és azonosítják be, hogy bizony, egy újabb ordassal van dolgom.
-Hello, Shannon. - Mutatkozom be a miheztartás végett csak, majd ismét hátra dőlök a széken, és miután magamban megállapítottam, hogy izzik köztük a levegő, Ash felé téved a tekintetem.
-Csupa fül vagyok! - Bököm oda neki kíváncsi arckifejezéssel.

*Örültem, hogy Stevevel nem kellet harcot vívnom, hogy ide jöhessek annak meg végképp, hogy ez a tök is kapcsol és leengedi a pajzsát. Veszélyes emberek közé mennem na... én már megmondtam előre. Nem véletlen nem űztem ezt a sportot és éltem a hegyen.
Sam farkasa szinte feldöntötte az enyémet. De hát annyi baj legyen, míg ez a tök vele van elfoglalva addig sem az étlapra koncentrál, no meg a szívek halk dobbanására melyek szinte dobként vertek ütemet a fülemben. Eljátszadoznak maguknak, még akkor is ha az enyémben ott a félelem. Nem, nem Sam érdeme hanem egyszerűen csak mindenkitől félt. Legalábbis az utóbbi időben baromira... de ezt majd kinövi ha a kis lelke megemésztette amit meg kell. NA de a puszira - ami egyébként csöppet sem nyálas, pláne nem cuppanós - amilyen fejet vágott csak összevontam a szemöldököm.*
- Ne nézz így vazeg... mert megijesztesz. * Kacsintottam rá. Ebbe meg mi ütött? Nem hiszem, hogy én volnék az egyetlen lány akitől baráti puszit kap. Igaz, idősebb mint én de mégis nekem olyan volt mint egy öcsi... de ez csak a viselkedésének köszönhető. Szóval nem értem milyen levegő izzott, de ha izzott nekem még sem lett melegem és az ajkaimon ott volt a barátságos mosoly, ahogy bemutatkozott a másik is. Nah de, hogy csupa fül... csak összevontam, a szemöldököm. Kissé elgondolkozva... minek köszönhetően oldalra biccentettem a fejem. Hallom Sam mentális szavait, de... lássuk be, ezt a másik nem hallja. Csak én... így végképp nem értem, hogy most mi ez a mondata.*
~ Tény. Kérdés, hogy akarok-e. Szerinted jó ötlet kitálalni egy idegennek, hogy miként mennek a dolgok? Szerintem nem... pláne, hogy nem tartozik sehova. Kénye tartja fecseghet. Mi garantálja, hogy nem egy kölyköt használnak fel? ~
Küldtem a választ Samnek, amiből Shannon egy szót sem hallott tekintve, hogy mentálisan üzentem a srácnak. Hajm... agyamra ment, Kanada közeledése. De azt hiszem, nem vall rám, ez a nagy elutasítás vagy gyanakvás. De Sam kezére rászorítottam, hogy ugyan engedje már el magát. Steve nem evett még embert... azaz én reszortom.
- Hát van két füled az tény.... de kérdést nem hallottam, így mit is kéne mondanom? Hogy leárazás van a központban? Aligha hiszem, hogy érdekelne... * No meg engem sem. Nem vagyok vásárolgatós típus, de ez most mindegy. Két szatyorral érkeztem, köszöntem és csupa fül. Hát legyen de ha valami mondani valót vár, akkor talán kérdezni kéne avagy megmondani, hogy mire kíváncsi. Samnek lehet, hogy elmondta korábban... de nekem nem.*

Szavain keserűen elvigyorodok. Azt hiszem, az elkövetkező pár órában érdekes köröket fogunk itt lefutni mi ketten, amikhez nincs kedvem, meg hangulatom sem igazán. Azonban felfoghatom mindezt másképp is. Felkészít arra, ha egyszer majd, ha „felnövök”, fontosabb ügyekben is tárgyalnom kell. Így csak megemberelem magam, és a szemébe nézek. És próbálok nem nagyot sóhajtani, mert klisé.
– Mit tegyek, hogy elhiggyed, nem fogsz vért izzadni? – kérdezem. – Oké, elismerem, nem úgy megy, hogy az ember belép, és egyből körbeudvarolják. Ki kell vívni tiszteletet és megbecsülést… De egy kölyöktől nem várják el, hogy hozza el egy másik farkas fejét. Abszurd is lenne. Nem mehetek bele különösebben, amíg nem vagyunk falkatársat, de hidd el, jobban jársz velünk, mint a másik bandával.
Ekkor jön Ash, én pedig hagyom a farkasomnak, hogy megpróbálja csitítani az övét. Körbeugrálja a kisebb fehér bestiát, aztán képen nyalintja, majd távolabbra ugrik, és várja, hogy a másik jöjjön hozzá. Csak elvigyorodok a tettein, és ezzel is próbálom eltüntetni azt a másik, árulkodó kifejezést az arcomról. Mert még mindig nem volna üdvös, ha Ash csak úgy rájönne, mit érzek iránta. Főleg egy hadseregnyi másik ember között. Szóval a szavaira csak mosolygok, a mentális társalgásra pedig csak gondolatban húzom el a számat.
~ Ha így tesz, kifilézem. Amúgy sem azt kértem, hogy tárd fel a legapróbb, legsötétebb titkainkat. Csak hogy segíts. És előre szólok, valami iszonytató a csaj modora, belőlem már kicsépelte a szart is verbálisan ~ küldöm neki az üzenetet mentálisan. Nem hiányzik nekem a perpatvar itt, nyilvános terepen. Még egy pillantást vetek Mr. McLoyd felé, aki pislogás nélkül méreget, aztán csak próbálok elveszni a lány érintésében. Nem segítenek sokat a szavai, sem a hangsúly. Basszus, ebből robbanás lesz, attól félek.
~ Nyugodj meg ~ kérlelem gondolatban Ashleyt, kezem pedig végigsimít a kézfején, a másik számára láthatatlanul ~ Kérlek, ne húzd fel magad, nem éri meg. Ha valami gond van, akkor hadd intézzem én…

-Nem akarok túl személyeskedő lenni és marhára semmi közöm hozzá, de ezek szerint te már kerültél összetűzésbe a másik falkából valakivel? - Puhatolózom, továbbra is komolyan ügyelve a hangnemre, és arra is, hogy hogy, s miként válogatom meg a szavaimat. Aztán persze váratlanul befut a kis szöszi, és én hirtelen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Kívülállónak érzem magam kettejük mellet. Nekem ne akarja bemesélni senki, hogy ezek között abszolút semmi sincs! Ha elfojtva is, de izzik köztük a levegő. Legalábbis Sam biztosan odáig meg vissza van a szőke kis csajért, amit Ashely -hogy a nevén nevezzem már végre őt is-, vagy nem vesz észre, vagy egyszerűen csak nem akar észrevenni. De mindegy! Végül is, nekem totálisan édes mindegy, hogy ők ketten milyen kapcsolatot is ápolnak egymással! Simán csak barátság, vaaagy barátság egy kis ilyen-olyan extrákkal. Nem vagyok én semmilyen párkapcsolati tanácsadó, akinek nincs saját élete, ezért másokéval foglalkozik. Egyszerűen csak megjegyeztem őket kettejüket magamnak. Ha netalántán az ő falkájukba kerülnék, jó ha előre tudom, hogy ki kivel milyen kapcsolatot is ápol. Hátha ez az apró, semmit mondó kis tény segítene majd a beilleszkedésemen, ami az én esetemben egyébként k*vára piszkosul nehéz lesz, tekintettel arra, hogy nem vagyok egy ember -vérfarkas-, centrikus kis jótét lélek. Szívesebben török borsot az élőlények orra alá, minthogy tacskóként a nyomukban loholjak és ott segítsem őket ahol csak tudom. Még mit nem! Köpök is én rá, hogy kivel mi van!
Egészen addig azt hittem, hogy valami kis segítőkész szende szűzzel van dolgom, ameddig ki nem nyitotta Ash a pici szájacskáját. Nocsak! Most aztán előbújt a szög a zsákból! Akármennyire is nem vicces a helyzet -legalábbis abból ítélkezve, ami Sam arcára van írva, erre tudok csak következtetni-, egy halovány, sanda vigyor költözik szám szegletébe. Azt hiszem, hogy kedvelem a csajt. Na jó, ez így azért túlzás volt. Mondjuk azt, hogy nem ő lesz az ősellenségem, ha majd falkába kerülünk Wadeval.
-Ha ingyen lennének azok a göncök, akkor sem verném rájuk a nyálamat! Na, de akkor térjünk a lényegre. Ha jól sejtem ezt akarod. Szóval, igazából mindent tudni akarok, ami csak fontos lehet! Mi a menete annak, hogy falkába kerülhessünk, egyáltalán, mik a követelmények, mennyire viharos a viszony a két falka között és még ilyenek... - Ezzel nagyjából el is mondtam mindent, amire kíváncsi vagyok. Most már tényleg csak annyit tudok mondani, hogy: Csupa fül vagyok, akárcsak a bennem ébredező fekete farkasom is.

//Ne haragudjatok, hogy ilyen sokáig kellett várnotok rám!     //

*Stevere vetettem a pillantásomat, de úgy látszik az Őrző apucinak nem nyerte el a tetszését Sam. Csak kelletlenül forgatom meg a szemeim. Tisztára úgy néz, mintha azt várná, hogy Sam mikor tépi le a ruháim vagy rántja elő a kést, hogy bántson. Csak egy gyerek... olyan mint én, csak kicsit hülyébb és bóhocabb. De majd ki nővi, ha nem akkor kirugdosom belőle. Ahhoz úgy is értek, Ő meg edződik. Sam mentális szavaira tekintetem kissé megkeményedett ahogy a nöstényre meredtem.*
~ Belőled nem nehéz még fizikálisan sem. De lássuk be, hogy ez azért nem dicséretre méltó. S különben is... veled csak én cicázhatok. ~
Szinte be sem fejeztem, már szóltam is Shannonhoz így végig sem gondoltam, hogy mit küldök Sam felé. De nem is érdekelt, ami tény az tény. Azért mert alkalomadtán én megverem vagy épp elküldöm a fenébe, ez nem azt jelenti, hogy más is megteheti. Nem szerettem ha azzal játszanak ami az enyém. Jééézusom... Darren ezért megöllek. Hülye ragaszkodó dög amit kaptam Tőle, de ez van. Majd kinevelem magamból. Viszont szavaim úgy látszik nem nyerték el Sam tetszését. Mondjuk, nem is arra pályáztam.*
- Nem vagyok dühös, oké? *Csattantam fel Sam nyugtatására. Feszült voltam, hát hogyne letten volna feszült ennyi ember között éhes hassal. De lássuk be, a dühöstől még messze voltam. De Steve már nem annyira, ahogy felé kaptam a tekintetem csak egy mosolyt engedtem meg felé és ingattam meg a fejem, hogy semmi baj. Tényleg nem volt. Jó, oké... egy kicsit most az lettem, de na... nem fogok megenni senkit. Remélem.*
- Bocsánat... * Húztam el a szám mind a kettőjük felé, hisz közben leesett, hoyg hangosan feleltem Sam szavaira. Jó hát na... ez van ha nem koncentrálok. Nem olyan buli ám a kölyök lét, mint ahogy azt sokan gondolják. De Samtől nem távolodtam el, kellett, hogy nyugtassa a farkasom. Meg különben is szerettem vele lenni, ha épp nem ment az agyamra. Shannon első szavaira bólintottam. Nyilván nem pizsipartit akarnak itt szervezni... legalábbis nagyon remélem. Megvárom míg befejezi aztán megingatom a fejem.*
- Kezdetnek nincs olyan, hogy akarod... maximum szeretnéd. Engem nem zavar, én sem vagyok sokkal kedvesebb, de tapasztalat, hogy a követelőzés maximum a Teremtőddel szemben HA Ő megengedi. Az én teremtőm az Ikkuma, szóval hidd el, hogy jobb ha nem követelőzöl. Másrészt.... falkába kerülést is Ő dönti el. Tudomáson szerint az alapján, hogy mit tudsz nyújtani. De ezt nem tudom pontosan én csak járulékos tartozék vagyok, senki nem kérdezte meg, hogy mit tudok. A két falka viszonya parázsló de csak egymás farkukat húzogatják. De a kölyköket amúgy is kihagyják a buliból, szóval ez lényegtelen. A falkatársaiddal a kapcsolat olyan, amilyet kialakítasz. Sammel én elvagyok... a magam módján. Vannak olyanok, akik nem szeretik a kölyköket. De lássuk be, melyik háromszáz fölötti szereti pátyolgatni más kölykét? Még emberek sem. Farkaséknál pláne nem. Ööö... azt hiszem ennyi. Nekem speciel akadtak gondjaim de hát minden csak hozzá állás kérdése. * S ne hagyjuk ki a játékból, hogy Őrzőnek készültem és a hátam közepére sem kívántam a farkasosdit. De na... José rühelli a kölyköket és mégis egyben maradok minden egyes nap, még ha törött csontokkal is. De az, az edzések miatt van. S ezt nem kell tudnia a másiknak. Nyilván ha nem volnék törtető, kisebb lenne a szám és nem az Ikkuma, Darren lánya volnék könnyebb lenne az életem. De hát úgy a jó ha zajlik. Viszont feltűnt, hogy kicsit érdekes kifejezéseket használtam és valaki felénk pillog.*
- Most mi van? Biológia konzultáció... panaszra az iskolába menjen. * Jah oda, ahova én magam speciel nem is járok. Stevere pillantottam és nem tudtam eldönteni, hogy a röhögését folytja el, vagy sírni készül? De továbbra is vártam, ha volt Shannonnak kérdése. *

//Shan; Darren ic közben az Alfa lett. Szóval ne tévesszen meg, hogy itt Ikkumaként mondtam. Csak mikor kezdtük még Ikkuma volt. S nem haragszunk, csak könnyíteni akartam. ^^ //

*Tényleg nem tudtam, hogy Stevebe mi ütött, de nem rángatott el innen, szóval azt hiszem, hogy nagyon pofátlan nem voltam. Van ez így, bár Ő amúgy is sokkal többet tűr meg Tőlem mint bárki más. Sőőőt... mások összesen. De lássuk be, a rokonom furcsa volna ha nem, mikor így élt velem éveken keresztül és így tanított. Az igazság az, hogy hiányzott azaz idő. A fél karom odaadtam volna, ha valahogy visszakaphatnánk azokat az éveket. A mamáékkal. A gondolat viszont keserű ízt hagyott a számban és tekintetem lesütöttem. S mivel nem tudtam magam elzárni, így érezhette akár Shannon is, hogyha nem volt elzárva. Sam persze érezte, ahogy azt is, hogy a farkasom elhúzódva Tőle vonult el egy messzi sarokba. Mintha csak elakarná zárni magát. Felállva másztam el a pultig és egy tollat kérve kezdtem írni egy cetlire amit a pultostól kértem. Az asztalhoz sétálva Shannon felé csúsztattam.*
- Inkább megyek, mielőtt Darren felkutatja értem a szomszéd várost is. Ha van valami csak hívj fel. Szívesen segítek, ha tudok... de szólok, nem vagyok jó pofizós fajta. * Mosolyodtam el vérszegényen. De jobb ha tudja, hogy én nem szépítem a szavaimat még akkor sem, ha néha kicsit talán túl nyersek is. Nah jah... volt pár veszekedésem Darrennel miatta. Aztán Samhez hajolva nyomtam egy puszit az arcára.*
- Ha hazaérsz gyere át... Darrennél alszom ma és megyek éjszakai tamagocsizni. * Sam már annyiszor hallhatta tőlem ezt a megnevezést, hogy biztos tudta, hogy a farkasomról beszélek. Tamagocsizás, a farkasommal való foglalkozást jelentette. Ha ezt párosítom az éjszakával, nyilván vadászni fogok menni. HA szeretne jöhet, ha nem, hát nem. Nekem édes mindegy. Valaki úgy is elkísér. Mert hát pisilni sem mehetek kísérő nélkül. Jah, ez van ha egy rangos személy a teremtőd. Elköszönve azonban ott hagytam őket és Stevet megölelve kértem, hogy menjünk innen. Nem kellett kétszer.*

//Nos... Shannon ha szeretnél játszani, megtalálsz így vagy úgy. De ez a sok idősík oc készít ki ahogy a játék tempó sem dob a dolgon. Szóval kellemes játszadozást és bocsánat.//

Na most, kérem szépen, fizetés-nap van. A pultosnak. Itt ülök már vagy fél órája, egymás után küldöm le a feleseket, főleg a vodkát, mert ha befagy a seggünk, akkor azt érdemes inni, a pult fölötti tükörben meg stírölöm a felhozatalt. A pultos gyereket bírom, jó srác, csak most rohadtul nincs kedvem eldumálni vele élete nagy problémáiról, meg neki is van éppen elég problémája, ahogy elnézem. Szóval csak ülök és iszok. Jó móka ez is.
Tekintetem már másodjára tér vissza a vörös csajra a boxoknál. Elgondolkodom, aztán úgy vagyok vele, miért ne? nagyon bajom nem lesz, legfeljebb ingyen piát borítanak a képembe, de ahhoz meg már egészen hozzászoktam. Mostanában zavaróan gyakran esik meg. Na, így jár az, aki a saját szintjén, vagy afölött próbálkozik. Vannak itt kis fősulis, egyetemista csajok, akikről fél perc alatt leveszem, hogy mi bajuk van, azzal öt perc alatt rávenném őket, hogy összecsurizzák magukat, de hát hol van abban a kihívás? Megvallom, unatkozom.
Magamhoz intem a csapost, és ellátom instrukciókkal. Nem nehezek, megfigyeléseken alapulnak, abban úgyis jó vagyok. Szóval az egyik drága pincér hamarosan kikézbesít egy nagyobb adag whiskyt a hölgynek, én pedig várok még pár percet. Hamarosan aztán fölállok, és csendes nyugalommal odasétálok hozzá. Megállok, egyik oldalammal a falnak dőlve, szemem az övét keresi. Nagyjából úgy nézhetek kis vörös ingben és farmerban, mint egy elárvult kutyus.
– Remélem, nem lőttem mellé – mosolyodok el szívélyesen. Mondtam már, hogy akár csúszhattam volna idáig, amennyi gerincem nekem van? Nem? Nem gond, mindenki rá fog jönni elég hamar. – Megengedi, hogy leüljek? Hiszen egy olyan szépséget, mint maga, nem lehet csak távolról csodálni.