Egy ideig már csak a vezetésre figyelek, megpróbálom megemészteni, amit Tara Castorról mond. Nem könnyű feladat ez. De aztán nem szólok amíg meg nem érkezünk a házhoz, és ki nem szállunk a kocsiból. De itt aztán csak kibököm, mert ha a véleményemmel megsértem, akkor jobb még itt tisztázni, és akkor feleslegesen nem megyek el az ajtóig - Nézd ... én is láttam már a másik oldalát megvillanni. Mármint azt, amikor megértőnek mutatkozik. De a helyzetet ismerve az ilyen esetekben megtalálható a mozgató érdek mögötte, amiért előveszi ezt a modorát. De amint csak egy fél olyan szó is elhangzik, a másik részéről, ami neki nem tetszik, ez a kedvesség el is tűnik, vagy erősen megcsappan. Ezt eddig magamnak is nehezen tudtam megfogalmazni, pedig már egy ideje bennem motoszkált. Nem esik jól kimondani se, mert én is hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy abszolút lojális legyek az alfámhoz. De az a mentalitás egyszer már csúnyán visszaütött. - Remélem, nem borzoltam fel gyermeki érzelmeidet ... - teszem hozzá óvatosan elmosolyodva. Ha Tara nem akarja leharapni a fejem a véleményemért, akkor bezárom a kocsit, és követem őt be a lakásba. - Részvétem a pénzügyi nehézségekért, hidd el, tudom miről beszélsz. Én is hasonló cipőben járok.
Már csak sóhajtani tudok arra amit mondd. Nem azért mert, hülyeséget beszél. Igaza van neki is. A sóhajjal csak a saját igazam bizonygatását próbálom lenyelni. Igaz, csak pár perce ismerem Gabrielt, de ebből én még néhány korábbi megnyilvánulásából arra tippelek, hogy elég konok természet. Akárcsak én. Tehát nemérdemes vitába szállni vele, mert végül mindketten felhúzzuk magunkat. Ettől azonban még nem egyezik a véleményünk. - Nem borzoltad fel a gyermeki érzelmeimet. - ismétlem szavait és vissza mosolygok rá. Kipattanok az autóból, becsapom az ajtót magam után. - Akkor részvétem neked is. Csórónak lenni szívás. - összegzem. Most érzem én át igazán a pénz jelentőségét. Merthogy az már nincs. De előbb halok éhen, minthogy rohanjak 'apuhoz' kérni. Meg fogom tudni oldani, csak idő kérdése. - Elég közel van ide az őslakosok telke. -biccentek az erdő felé. Arra lehetnek a kutyák. Tervbe vettem, hogy még ma este elsétálok arra körülnézni, és/vagy kitapogatni a határokat. -Jobb lenne minél előbb szert tenni egy kamerára legalább a bejárat elé. Tudod olyat ami éjszaka is lát. Azt hiszem az infrakamera, vagy mi, és ami elég nagy felbontással dolgozik. Talán még fel is vehetném a falka tagjait vele... Vagy időben észrevenném, ha ide tartanak. Biztos megérzik majd, hogy itt vagyok. Csak idő kérdése. - elmélkedek. - Még mindig van kedved ahhoz a teához? - mosolygok vissza rá, már a bejárati ajtóból. Aztán kitárom előtte, hogy fáradjon beljebb ha úgy tartja kedve.
Szóval közel az őslakos terület? Mit nincsenek ... Tara egészen jó helyre költözött, csak meg ne tépjék nagyon a csini kis bundáját. - Van van. Csak most lett hozzá kedvem igazán! Belépek hát a házba, csak előbb illedelmesen letopogom a havat a cipőmről. Van egy kitűnő ötletem, csak elébb azért megvárom, amíg leülünk valahol, nem kéne ajtóstól rontani a házba még ha be is invitáltak. Azt, hogy a Castoros téma feledésbe merült nem bánom. Kényes kérdéseket feszegettünk. Tara pedig lehet, hogy igencsak szereti a nemzőjét. És most eredetileg azért jöttünk, hogy elmesélje, mért is nem falkatag ő nálunk, ahol imádott atyja olyan megértően bánik a tagokkal, és minden bizonnyal őt is várja. Szóval megvárom türelmesen, amíg végre nyugvópontra jutunk valahol egy-egy csésze teával a kezünkben. Addig nem hozakodom fel komolyabb témákkal.
Még mindig mosolygok a farkasra, mikor becsukom magunk mögött az ajtót. -Nappali, vagy konyha? - biccentek a kis bárszékek felé a konyhapultnál, abban a reményben, hogy azt fogja majd választani. Ha ő leül a pulthoz, és felhuppanok a a szekrényre. Valami azt súgja, hogy ott majd jobban fogom érezni magam. Akárhogyan is dönt, nekem most a konyhában a helyem, szóval levetem a kabátom, a fogasra akasztom, majd irány a nők birodalmába. A tulajdonost megkértem, hogy töltse fel alap holmikkal a szekrényeket, és hálás vagyok amiért tényleg megtette. - Earl Gray megfelel? - kérdezem, de már a csészéket kapom elő. Vagyis... a cica mintás bögréket, mert csésze az nincs. - Remélem nincs bajod a macskákkal.
Természetesen követem Tarát, hogy beszélgetni tudjunk, hiszen ezért jöttem ide. Leülök a bárszékre, csak előbb leveszem a kabátomat. - Tökéletes. - felelem a teamárkára. - És szeretem az állatokat is. Képben mindenképp. Jól is néznék ki, ha biológus létemre nem lennék kibékülve a természettel, és az élővilággal. - Persze az állatok néha nem szeretnek engem. De gondlom, ezt te is tapasztaltad már. Van állat, ami megérzi, hogy nem csak ember vagy, hanem farkas is: macskák, kutyák, és a kérődzők nagy része. A lovak is szoktak nyugtalankodni, de csak az érzékenyebb, intelligensebb fajta. - Nos, akkor most, hogy már itthon vagy, és megspóroltam neked egy csomó időt, elmeséled, hogyna is álsz a falkával, és Castorral? - teszem fela kérdést, hogy ne kerülgessük a forró kását. A macskák a bögrén vannak, majd ők kerülgetik a ... teát. Azért is térek a tárgyra, mert utána még ennek függvényében esetleg a saját javaslatomat is előterjeszteném. De csak ha a hallott történet ezt indokolja, és nem kizárja. Nem akarok bekeverni, de talán mindenkinek hasznos ajánlatott tudok tenni.
Gabriel hamar megejtette a formalitásokat (rábólintott a teára és a bögrére is ami egyébként iszonyat pocsék, de nincs más opció), helyet foglalt a bárszéken, és végül rátért a lényegre. Legalábbis nekem úgy tűnik, hogy igazából erre volt kíváncsi. Vagy ez, vagy egy B verzió következik, amit egy esetleges helyes választ követően fog felvezetni. Vizet töltök a forralóba, és bekapcsolom a gépet mielőtt válaszolok. - Sehogy és sehogy. - válaszoltam meg a kérdést, közben előadom a "nem találom a cukrot, tehát a szekrényben matatok" 10 másodperces, ám roppant színvonalas előadást. - Számomra mindkettő fontos, de nem hinném, hogy visszatérek a falkába. - mondom végül kimérten. - Erre voltál kíváncsi, vagy van még valami? - félmosolyra húzom a szám, hogy elvegyem a mondat bunkó élét. A víz felforrt, kikapcsolom a gépet, és a teafilterekkel bíbelődök.
Nézem, ahogy kotorászik, ténykedik, és közben fél szavakkal elintézi a kérdést. - Na, ezt mondjuk a bolt előtt a járdán is kibökhetted volna. Attól még hazahozlak. Most meg már csak nem megyek el tea nélkül, ha becaplattam idáig, és ő nekiállt. - Kár, hogy így gondolod, mert szerintem a helyiek roppant nagy számbeli fölényben vannak hozzánk képest. Minden emberre szükségünk lenne, főleg, ha idős és tapasztalt. De ha nem akar csatlakozni, akkor mért is jött el ide? ezt az egészet nem igazán értem. Ez így nem passzol. Alaszka nem az a hely, ami "útba esik jövet-menet", és az emberek átutazóban megállnának itt egy pár napra. Főleg nem úgy, hogy házat is bérelnek.
-Jogos. A farkas nem tartotta sokra a tömör választ. Belátom, fordított esetben én sem értékelném.Ám amíg ezen agyaltam, elkészültek a teák. Lerakom Gabriel elé az egyik gőzölgő bögrét, én meg felpattanok a konyhaszekrényre ahogy azt már elterveztem. - Ha Ő úgy gondolja, hogy szükség van ott rám, akkor zokszó nélkül visszaállok a sorba. - mondom a bögrémbe révedve. Két tenyerem közé fogom a vacakot, és élvezem a melegét. Közben hangosan gondolkodok, mert amit mondott, az felvetettem bennem néhány kérdést. - Jelenleg senki számára nem lenne előnyös, ha vissza mennék. Ha már van béta, az nyilván féltené a pozícióját tőlem, a többieknek biztos vannak előítéleteik velem szemben Chicago miatt, az Ő számára pedig élő támadófelületet jelentenék. - kortyolok egyet a teából, majd folytatom. - Egyelőre az lesz a legjobb megoldás, ha meghúzom itt magam. Amíg a másik falkából senki nem tudja, hogy kihez tartozom, nincs jobb ötletem ennél. - elhallgatok, várom Gabriel válaszát.
Ez a magyarázat megállja a helyét. Legalábbis eléggé logikusnak hangzik, csak éppen nem célszerű. Bajban vagyunk! Nem lehetne ezeket a falkán belüli csatározásokat felfüggeszteni? - Hát ... ti tudjátok. Én kicsi vagyok ahhoz, hogy ezt megértsem, vagy át tudjam látni. Én is inkább a teámat kortyolgatom, és hallgatok egy sort. Nem tudják, hogy hozzánk tatozik. Hivatalosan nem is tartozik. A banda nagy része azt sem tudja, hogy itt van. Nyugodtan kiadhatja magát kóbor farkasnak, de hozzánk húz a szíve. - És ... hogy is mondjam ... külsősként sincs kedved kicsit bedolgozni? - pillantok rá, és a tekintetemen látszik, hogy kifőztem valamit. Persze lehet, hogy marhaság, vagy túl veszélyes, és nem vállalja, vagy egyszerűen azt fogja mondani, hogy esélytelen. De hát én csak egy "pelenkás" vagyok, ahogy Castor mondja, lehetnek rossz ötleteim.
Nem felelek a "ti nagyok vagytok én meg kicsi" dologra. Nem is azért mondta, mert választ vár rá, ahogy korábban én. Inkább a téma végét jelentette... és a hallgatásából ítélve egy másik kezdetét. Lopva rá lesek a bögrém fölött, szinte látom, hogyan mozognak a kerekek a fejében, mint korábban az autóban is. Ez a hallgatás viszont más volt... A szemei rafináltan villantak fel, mielőtt beszélni kezdett. - Külsősként. - ízlelgettem a szót, próbáltam rájönni, hogy mi mást jelenthet még azon kívül amire gondolok. A bögrémet lerakom magam mellé a pultra, ezzel is jelezve, hogy a figyelmem immár csak az övé. - Folytasd. - kértem izgatottan. Itt fogok poshadni minden nap, míg jó atyám haza nem hívja tékozló leányát, szóval akármilyen "külsős" melóról legyen szó, én benne vagyok... Kivéve, ha kis egyensapkákat kell varrni a falka logójával. Na azt biztos nem.
Látom, hogy Tara szeme felcsillan a lehetőségre, hogy valami "jó kis móká"-ban vehet részt. - Nos, már említettem a biztonsági rendszert. Szeretnék bele egy arcfelismerő részt tenni. És az lenne a jó, ha nem csak minket ismerne fel, akik a falkában vagyunk, hanem a hegylakókat is. Hogy tudjuk, ha valaki közülük bebóklászik a területünkre. Ehhez azonban kéne pár fénykép róluk ... Belekortoyloka teámba, amíg Tara megemészti az információkat, és eljut odáig, hogy esetleg mit is tehetne ő külsősként, itt az őslakos falkaterület szélén. Persze lehet, hogy nem tartja kivitelezhetőnek az ötletet. De majd meglátom, mi lesz a reakciója. Ez a majd jövök, ha Castor megkér rá dolog meg továbbra is marhaság. Idejött, utazott egy csomót, és aztán csak toporog? És Castor meg úgy tűnik nem örül neki? Persze kényes dolog ez, hogy közben megtett mást bétának. Na, ez tényleg az ő dolguk, nekem ehhez nincsen közöm. Ezt majd ők lebokszolják egymás között, hogy ki kit szeret, nem szeret, tisztel meg miegymás.
- Hmmmm. - Gabriel hosszúra nyújtotta a csendet. Hagy időt, hogy felfogjam amit mondott, szóval így is teszek. - Tehát... - lepattanok a konyhaszekrényről, majd hogy legyen valami a kezemben, felveszem a bögrémet, és járkálni kezdek a konyhapult és a szekrények közötti keskeny területen. - Mivel még én magam sem tudom, hogy kik ők, gondolom nem arra célzol, hogy az ablakomban ülve kattintgatok egy fényképezőgéppel. - hangosan próbálom értelmezni a hallottakat, hogy ki tudjon javítani ha netán félreértettem valamit. A visszautasítás, mint opció, fel sem merült bennem, máris azon agyalok, hogyan lehetne kivitelezni a tervet. - Elsétálhatok arra ma este. Csak felmérni a határokat. Hátha össze is futok egyikükkel. - mondom idegesítően rövid tőmondatokkal. Mindegyik mondat egy-egy kört jelent azon a falatnyi mozgástéren. -Elég öreg vagyok már ahhoz, hogy még ők is érdemesnek tartsanak a beharapásra... - megállok, Gabriel felé fordulok. ez úttal már az én szemeim villannak fel úgy, mint aki "forral" valamit. - Mikor kezdek?
Látom Tarán, hogy már elkapta a gépszíj, tetszik neki az ötlet, és azonnal a kivitelezésen ügyködik. A tettvágy egyenlőre fel-alá masírozás formájában csúcsosodik ki, és közben hangosan gondolkodik. - Van itt egy másik kóbor, aki már hetek óta lebegteti, hogy melyik falkába akar becsatlakozni, és tárgyalt már Castorral, valószínűleg Vincenttel is, és mindenki roppant udvarias vele, mert szeretné megnyerni a falkájának. Szóval szerintem lehet némi mozgástered. Foglalom össze, hogy én mit tudok a jelenlegi helyzetről. A lelkesedést látva csak mosolyogni tudok. - Mondjuk most? Egy pillanat! Felkelek, és kimegyek a kocsihoz, majd a csomagtartóból egy dobozt emelek ki, és azzal ballagok vissza a konyhába. Nekiállok kibontani, s rövidesen egy digitális fényképezőgépet emelek ki. Beüzemelem, és aztán ellenőrzöm a működését. - NA, nézd! - állok úgy, hogy Tara is lássa, mit csinálok. - Ha egy arcra tartod a kamerát, és csak enyhén nyomod be az elsütőgombot, akkor fókuszál rá. Ekkor fényképezel. Aztán jön ez a gomb ... Itt pedig nevet adhatsz meg annak az arcnak, amit lefényképeztél. Szépen így végig mutogatok mindent, aztán készítek egy képet Taráról, és el is nevezem. - Mostantól, ha rád emelem a gépet, felismer, és a kijelzőn megjelenik a neved. Most próbáld ki velem! Átadom a gépet neki.
Amíg Gabriel a kocsiban matat odakint, én meggyújtok két gázrózsát a tűzhelyen. Olyan hideg van a házban, hogy meglátszik a lehelet, mi meg kabát nélkül parádézunk. Később be fogok gyújtani a kandallóba, de ahhoz előbb fát kellene hasogatni... Ez is megteszi, amíg rászánom magam arra is. A farkas visszajön egy dobozkával, amit aztán ki is csomagol. Egy csinos digitális fényképezőt húz elő, amit aztán bekapcsol, és vizuális használati útmutatót ad. Tehát megmutatja hogy működik. A tetőpont az volt, mikor képet csinált rólam. Lelkesedés körülbelül annyi volt bennem a dolog iránt, mint egy trollban, tehát úgy is néztem ki azon a fotón. Szóvá azért nem teszem, csak gondolatban adok egy tockost a fényképésznek, mert persze, hogy ő a hibás a rossz képért, nem pedig én. Átadja a gépet, én pedig lefotózom őt. Ahhoz képest, hogy fickóból van, el kell ismernem, hogy neki fotogénebb az arca, ám ő se egy Bratt Piti, ami azért megsimogatja a hiúságom buksiját. Elnevezem a képet, majd megmutatom Gabrielnek az eredményt. - Nem hiszem, hogy hajlandóak lesznek modellt állni nekem. Lesi fotóhoz meg túl feltűnő ez a gép, és amúgy is megéreznék a jelenlétemet. Egy idősebb hím kitekeri a nyakam mire felvillan a vaku. - Latolgattam az esélyeket. Ez így nem fog menni. Öngyilkosság lenne fényképezgetni őket, még stabil háttér sztorival is. Szép és kedves gesztus ez a 18 év alatti lányok világában és Hollywoodban, de az "emberek" többsége nem szereti, ha fényképezik. A fajtánk meg nem arról híres, hogy előbb kérdez csak aztán üt. - Kellene valami kisebb. Jó lenne az a mini rejtett kamera is? Tudod, ami olyan mint egy toll. Kezdetben titkosszolgálati cucc volt. Vannak országok ahol éppen ezért be is tiltották. -ötletelek, bár lehet, hogy meg se kellett volna szólalnom. Nem vagyok egy 007-es, sem túl intelligens példánya a fajnak...
Igen a projektnek vannak akadályai, és nehézségei én is tudom. És veszélyes is. - A kocsi hátulja sem bőségszaru, olyan kütyüt most nem tudok előszedni. De szerezek rövidesen. Akkor ezt ne hagyjam itt? Amúgy ha a világos időszakban és kültéren próbálkozol, akkor vaku nem kell hozzá. Kisebb géppel, vagy a mobiloddal is nyugodtan fényképezhetsz, az arcfelismerést el tudjuk végezni később is. Az a kis kütyü itt nálunk, Amerikában garantáltan nincs betiltva, itt mindent lehet. Majdnem biztos vagyok benne, hogy ha felmegyek netre, valahonnan be tudom szerezni. - Nem akarlak semmire rábeszélni, amihez nincs kedved. ~ Vagy merszed. Nem, nem neheztelnék, ha mégis visszalépne. Tényleg rizikós a dolog, mert csak egyszer kell lebukni, és máris ott a baj. Elkérem a gépet, és kicserélem benne a memóriakártyát egy üresre. Amin rajta van a képünk, azt zsebre teszem. Tarát már fel fogja ismerni a rendszer, ha eljön hozzánk. Aztán visszaülök még a teámhoz, mert elhűlve már nem lenne olyan jó.
Kicsit tartottam attól amit majd mondani fog a "nagy" ötletemre, de nem hülyézett le, az gondolom jó jel. Vagy legalábbis nem rossz. - Hagyd csak itt, amíg nincs másik. Megpróbálok ezzel ügyeskedni valamit, de nem ígérek semmit. Őszintén szólva még elképzelésem sincs, hogyan kezdjek hozzá. - no igen, rohadt könnyű volt csak úgy rávágni, hogy benne vagyok, ám a megvalósítás már nem mehet ilyen könnyen. És az sem vetne rám jó fényt, ha Castor kiszagolná. Egyrészt nem tartozok a falkához, tehát mi a fenéért ütném bele az orrom az ügyeikbe. Illetve, ha ő nem így látja, akkor csak szimplán gyűlölni fogja a tervet. - Már rábólintottam. Nem fogok visszalépni. - bizonygatom Gabrielnek a szándékomat, majd mielőtt hozzátenném a "DE" mondatrész, megvárom míg újra helyet foglal, és a teával foglalkozik. - Van egy feltételem. - Magam is felveszem a bögrémet, aztán közelebb húzódok a tűzhelyhez. -Castor ne tudja meg, hogy nekem bármi közöm volt ehhez. Nem azért segítek, hogy visszanyaljam magam.
Ha csinálja, hát csinálja. Én nem fogom megakadályozni benne. És ha nem jön össze, az se baj, nem ez az egyetlen dolog, amire a biztonsági rendszer épül, ez csak egy része, és enélkül is működőképes. Majdnem biztos vagyok benne, hogy az őrzőknek rengeteg jó minőségű kép áll rendelkezésére mindét falka tagjairól, és még ennél is sokkal biztosabb vagyok benne, hogy nem adnák oda nekünk. Úgyhogy nekünk kell megszereznünk. A feltételre felfigyelek, és komolyan nézek Tarára, aztán kissé elhúzom a számat. - Nem igazán tudok előle eltitkolni semmit. A múltkor is átlátott rajtam. Csak azt tudom megígérni, hogy én nem terelem ebbe az irányba a beszélgetést. És már megbocsáss, de ez nem nyalás. Egy falkának az az értékes tagja, aki tesz érte valamit. Ezzel csak bizonyítod, hogy alkalmas és hajlandó vagy rá. Ez nem nyalás. Micsoda elképzelései vannak! Már mér lenne ez nyalás? Mért csak az a vagány, aki balhézik, nem csinál semmit, és mégis megtűrik? Castornak ez imponálna? Liunak is valami ilyesmit mondott, hogy "nem elég balhés a kölyök". Hát ... ezt a fene se érti.
- Ha kerülöd a témát, az is megteszi. Köszönöm. Egyértelműen nem egyezik a "nyalásról" alkotott véleményünk, így ahhoz nem is teszek hozzá semmit, és magát a beszélgetést is megpróbálom más irányba terelni, hisz ezen már nincs mit magyarázni. Különösebben tervet sem szövögethetek, mert semmit nem tudok az őslakosokról, és amúgy is csak addig komplikálnám az egészet, míg végül izzadtságszagú és kivitelezhetetlen lesz a terv. - Az Őrzők mennyire kemények? A szabályok ugyanazok mint máshol? - No ezt például nem tudom. Szerencsémre még egyel sem találkoztam sem itt, sem máshol. Mondjuk én "törvénytisztelő" farkasa vagyok eme társadalomnak. Ám hallottam hírét olyan őrzőnek is, aki csak a hatalomgyakorlási vágy miatt fenyítette a farkasokat, holott azok semmi rosszat nem tettek. Ha nem így történt, akkor ez marad egy gonosz rémtörténet, de még mindig jobb tartani valamitől, mint nem gondolni rá és meglepődni...
Micsoda kérdések! Sóhajtok egyet, megvakarom a fejem, aztán nekiállok válaszolni az őrzők kérdésében. - Az biztos, hogy aktívabbak, mint Chicago-ban, vagy nyíltabban csinálják. A jó ég tudja ... Mortimer most eléggé aktív, sokat egyeztet, de azt mondja, ez csak azért van, mert hirtelen változott a helyzet, és később visszavonul. Elsődlegesen a civilek védelmét tekinti a fő feladatának. Azt, hogy a két falka egymással hogyan boldogul, azt ránk hagyja. A hegylakók eléggé leszerepeltek nála, mert sok civil haláláért felelősek az utóbbi időben. Ezen akar változtatni. Őszintén szólva azt szeretné, szerintem, hogy a két falka egymást nyüstölje, és ne maradjon fölös energiánk egyébre. Nem tudom, hogyan fog ez neki bejönni ... Egyenlőre igen óvatosan kóstolgatja egymást a két falka. Mindenki félti a saját meg a társai bőrét, sok a vesztenivalója, és nem bökjük egymás csőrét annyira, hogy elkerülhetetlen lenne a konfliktus. Persze bármikor előfordulhat, hogy valakinek elszáll az agya. De hogy ekkor mennyire fogja figyelni azt, hogy farkas, vagy civil kerül az orra elé ...
Míg Gabriel az őrzőkről beszél, én megiszom a teámat aztán el is mosogatom azt a bögrét ha már úgyis a mosogató körül járkáltam. -Részemről rendben. Sosem okoztam még csalódást nekik. - megvonom a vállam. Eddig nem öltem embert... soha. Úgy egyáltalán nem is öltem még. Rendben, néha eltört 1-1 kar vagy láb, esetleg borda, egyébként mosom kezeimet. Azok alapján amit Gabriel mond, nem tűnik veszélyesnek a helyzet. Már ami az őrzőket illeti. Máskülönben engem nem is érint a balhé, lévén, hogy magányos fajta vagyok. Egyelőre. Nem tudom már, hogy melyiket utálom jobban ebben a pillanatban. Gusztustalanul tehetetlen vagyok, de még ahhoz sincs jogom hogy rákérdezzek: úgy megközelítőleg mekkora nagy a baj. - Mesélj Mortierről. Ő valami főnök féleség? Gondolom, mert csak az ő nevét említetted, de milyen ő?
Az én teám is elfogy, kiiszom az utolsó kortyot, és odaadom a bögrét Tarának. - Köszönöm szépen, nagyon finom volt. Aztán összeszedem a gondolataimat, hogy megpróbáljak valami plasztikus képet alkotni Mortimerről. - Igen, ő itt a Protektor. Amennyire én láttam, udvarias, nyílt, és nagyon jól keveri a lapokat. Valamilyen szinten segítőkész, de soha nem adja ingyen a segítséget, meg kell érte dolgozni. És aztán az eredményt sem biztos, hogy élvezni fogod, még ha be is látod, hogy a javadra válik. Nos, ez így elég személyes élmény szagúra sikeredett. Hiába, no, bennem élénken és az a két beszélgetés, ahogy közölte mi mindent tud, és amikor aztán "megalkudtunk" a továbbiakról. - Mindenkit meg tud fogni, mert mindenkiről tud egy csomó dolgot. Néha olyasmiket is, amit még ő maga sem. Én nem szeretnék vele szembekerülni. Mortimer félelmeset ellenfél lehet. Egyrészt a jelleme, és viselkedése miatt, másrészt meg amiatt a bődületes háttértámogatás miatt, amit élvez. És akkor még a mágiáról, és a mögötte sorakozó ősi szellemekről nem is beszéltem ...
- Egészségedre! - barátságosan mosolygok a farkasra, aztán elveszem a bögréjét, és azt is elmosogatom miközben hallgatom amit mesél a Mortierről. ~Protektor. Ezek a rangok! Miért nem lehet csak simán főnök? ~ nem mondom ki hangosan is, mert nem igazán illik a témakörbe, és nem is szokásom belekotyogni más mondandójába. Így marad csak gondolat. - Sosem értettem, hogyan képes valaki erre. - felelem a legutóbb elhangzottakra. A korábbihoz csak azért nem fűzök semmit, mert kiszagoltam belőle a mondandó személyes töltetét is. Felteszem Gabriel kért már valamit a protektortól, aki aztán keményen megfizettette vele az árát. De ha rákérdeznék arra, hogy mi volt az a dolog, vagy csak úgy feszegetem a témát, az már tapintatlanság lenne a részemről. Nem akarok tolakodni. Én sem szeretem ha túl sokat kérdeznek rólam. - Azt értem, hogy ők olyan szinten gyakorolják a mágiát, ahogyan mi sosem fogjuk. Elméletiekben bennem is van rá érzékenység, de ettől még nem érzem magam többnek azoknál a fajtársainknál akiknek nincs. Szóval értem én, ámde mégsem. - folytatom amikor rájövök, hogy ennek a monológnak aztán semmi értelme nem volt - Te biológus vagy. Őket nem tanulmányoztad még? Mert szeretnék többet tudni róluk. Persze csak ha ráérsz és van kedved is hozzá. Nem akarlak feltartani.
Ez nekem még eszembe sem jutott, hogy az őrzőket tanulmányozzam. Elsőre elég rázós gondolatnak tűnik. - Nos, életem első őrzőjét itt láttam, Fairbanksben, szóval még nem tanulmányoztam őket. S nem tudom, mennyire vágnának jó képet hozzá ... Én eddig a saját fajtánkat vizsgáltam. Mi is a mágia miatt vagyunk olyan, amilyenek. Az az, ami működteti bennünk a változásokat. Mi szinte ösztönösen használjuk, nekik viszont tanulniuk kell. Még soha nem gondoltam rá, hogy ebből a szempontból összehasonlítom egymással az őrzőket és a farkasokat. Nem is tudok hozzá még eleget. Lehet, soha nem is fogok. De érdekel a téma, csak nem tartom igazán kivitelezhetőnek. - Ahol te éltél eddig ... A jó ég tudja, hogy hol is volt falkatag, mert tudom, hogy nem volt Cas bandájában, csak pár héttel az előtt csatlakozott, hogy én odakerültem volna. - ... szóval ott milyenek voltak az őrzők? Persze, ha lettek volna szem előtt, akkor nem tőlem kérdezné ezeket az infokat, hogy milyenek, és mit akarnak.
Kissé zavarba jövök mikor megtudom, hogy még nem tanulmányozta az őrzőket. Sikerült már megint belenyúlni valami olyasmibe amiről halvány milkalila gőzöm sincs. Finoman ugyan, de az értésemre is adja ezt. Vagy már megint én bonyolítok túl valamit... -Jah így már értem. - a zavarhoz, pirulás társul már a mágia dolgot említve. De tényleg érthető így már. Ők tanulják, nekünk pedig természetes. - Bocs a hülye kérdésekért. Néha hajlamos vagyok túlagyalni a dolgokat, ilyenkor születnek meg ezek a kérdések is. - felnevetek magamon, de el is komorodok, mikor az ő kérdésén gondolkodok el. - Igazából még sosem találkoztam egyel sem, még ha voltak is arra, ahol éltem. Mindig meghúztam magam, még a fajtársaimat is kerültem jó nagy ívben, nemhogy az őrzőket. Csak hallottam róluk. Valahogy olyanok ők nekem, mint a mumus az emberkölyköknek. - megint felnevetek, de csak röviden. - Kérsz még egy teát?
Kezdőlap
//
