Vadászatból caplattam hazafelé, bundámon már megszáradt a sikerrel elejtett vad vére. Furcsa otthonnak nevezni azt a fa házikót az erdő kellős közepén, de valahogy meglepő módon hamar megszerettem a kis fészkemet. Úgy rendeztem be, ahogyan szerettem volna és azt kell mondjam, egészen kellemes látványt nyújtott kívülről és belülről egyaránt. Volt még mondjuk mit csinosítgatni rajta, de élhető volt már, jelenleg pedig tökéletesen megelégedtem ezzel. A házikó ajtajában váltott csak alakot, mezítelen talpam sáros nyomokat hagyott maga után, ahogyan a fürdő felé vettem az irányt. Egy gyors zuhannyal lemostam magamról a bőrömre száradt vért, hogy aztán elkezdjek ereszteni magamnak egy jó forró fürdőt. Amíg a kád telt, addig a nappaliba szambáztam, hogy bekapcsoljam a zenelejátszót és vallami kellemes, pörgős muzsikát tegyek be magamnak. Jó kedvem volt, egyedül voltam, ilyenkor pedig hajlamos voltam elengedni magamat, így, hogy senki nem látott, bátran táncoltam a házban, hogy a refrént az énekessel együtt énekeljem. Előhalásztam egy poharat, hogy töltsek magamnak a whiskymből, az első adagot egyből lehajtottam, hogy a második pohárral a kezemben már a fürdő felé lejtsek. A víz hívogatóan gőzölgött, én pedig nem is vártam tovább. A poharat a kád szélére tettem, majd elmerültem a forró vízben. Égette a bőrömet, de olyan jól esett a kinti hideg után, hogy szükségem is volt rá, a csontjaimig átfagytam, elkél a forró víz. Kortyolgattam az italomat, énekeltem az épp szóló számokat, a kádban "táncolva" rájuk, ami ebben a fekvő pozícióban mondjuk csak a fejem ritmusra való ingatását jelentette. Felszabadultnak éreztem magam, furcsa módon könnyűnek, habár tudtam jól, hogy ez sem fog örökké tartani, nem is szoktattam magam hozzá az elmúlt néhány napban, mióta szinte állandóan ez az érzés kerített hatalmába. A nagy felszabadult életérzéssel totálisan ellentétes volt az a furcsa, borzongató érzés, ami egyik pillanatról a másikra jelent meg és futott végig a gerincem mentén. Nyitva hagytam volna a bejárati ajtót? Homlokom ráncolva kezdtem ficeregni a kádban, hogy felüljek és a résnyire nyitva hagyott fürdőajtón át kukucskáljak ki, de nem láttam semmi mozgást. Farkasom a fülét hegyezve figyelt, ő is érezte, de mindketten tudtuk jól, hogy nem a kolónia valamelyik tagja közeledik. Ez valami más volt, valami furcsán szokatlan, megmondani nem tudtam volna, honnan olyan ismerős. Fogalmam sem volt róla, mi lehet ez, de abban valami megmondhatatlan oknál fogva teljesen biztos voltam, hogy nem valamiféle baj előszele mindez. A kád szélére fogva figyeltem, a zenét is lekapcsoltam a kis távirányítóval, amit direkt a fürdőkád mellett tartok - igen, elég gyakran hallgatok zenét egy kád vízben ázás közben - és mivel mást nem tehettem, hát türelmesen várakoztam, kiderül-e, mi ez, vagy elmúlik-e majd magától.
Nem tudtam pontosan, hogy mire számítsak. Azt már tudtam, hogy milyen érzés lesz a halál, hiszen egyszer volt már benne részem. Nem ért váratlanul, felkészültem arra, ami rám várt, még ha Saraht egy kicsit sajnáltam is, hogy neki kellett ezt a terhet viselnie ezek után. Hiszen ő maradt hátra, ő maradt életben, menni pedig mindig sokkal egyszerűbb. Szellemként azonban még sohasem volt lehetőségem visszatérni. Azt sem gondoltam, hogy egyáltalán szükséges lesz, noha kilátásba helyeztem ennek ellenére az esetleges visszatérést. Reméltem, hogy még nem volt teljesen haszontalan az életem, hogy minden ellenére még szükség lesz rám, és a kéretlen tanácsaimra. Azokra, amikkel majd segíthetem Saraht, még úgy is, hogy ő nem kér belőle. Már előre élveztem, mint egy rossz gyerek. Egy remek előnye volt ennek az egész helyzetnek, mégpedig az, hogy nem kellett engedélyt kérnem ahhoz, hogy bejussak. Nem volt meg az esély, hogy nemet mondjon, és elküldjön a fenébe melegebb éghajlatra azzal, hogy nincs rám szüksége, és nem kér a segítségemből. Az, hogy végül minden félresiklott, már eleve elég nagy probléma volt, és nagyon kíváncsi voltam, hogyan szeretnék mindezt megoldani az utódaink. Csak remélni tudtam, hogy mindnyájan jól választottunk, és képesek lesznek megbirkózni ezzel a problémával. Egy ideig csak figyeltem, beleburkolózva a láthatatlanság homályába, amely jótékonyan rejtett el a kíváncsi szemek elől. Csak nagyjából félóra ténfergés után döntöttem úgy, hogy eljött az ideje, hogy felfedjem magam, hiszen már amúgy is megérezte, hogy valami történt. Láttam rajta, nem volt nehéz kitalálnom, hogy feltűnt neki a jelenlétem egy kicsiny része. - Ó, miattam igazán felesleges kikapcsolnod a zenét, egyáltalán nem zavar! – legyintettem egyet könnyed mozdulattal. Kissé átlátszó sziluettem immár láthatóvá vált Sarah számára is, ahogy odatelepedtem mellé a kád szélére. Hátamat a falnak vetettem, lábaimat pedig a kád szélén nyújtottam végig, amennyire lehetséges volt. Kíváncsi voltam, hogy mennyire gyorsan kapcsol majd, hogy én vagyok az, hiszen az eredeti testemet nem ismerte. Én is majdnem elfelejtettem már a kreolos bőrszínt, az arisztokratikus vonásokat. Éles eszéből kiindulva azonban sejtettem, hogy nem kell majd neki túl sok idő ahhoz, hogy összerakja a dolgokat. - Szép ez a ház! – állapítottam meg, most már hangot is adva az eddigi megfigyeléseimnek. Nem számítottam nagy örömre, vagy próbálkozásra azzal kapcsolatban, hogy a nyakamba boruljon. Egyikünk sem volt az az érzelmes, elérzékenyülő fajta.
Zavart az érzés, ami elfogott, mert nem tudtam, hogy mi ez, ebből fakadóan azt sem, hogyan kezeljem, vagy mire gondoljak. Ismeretlen volt, furcsa és bizarr módon ismeretlen, felálltak a pihék a tarkómon és irtózatos kettősség uralkodott bennem. Egy részem szeretett volna kiszállni a kádból és nekiindulni az erdőbe, itt hagyva ezt az egész érzést, másik felem azonban maradt volna, mert tudta, bármennyire is furcsa, ebből nem lesz baj. Csak a nyakam nyújtogattam, hátha a résnyire hagyott fürdőajtón keresztül majd megpillantok valakit, valamit, de arra egyáltalán nem számítottam, hogy majd a semmiből előbukkan az a valaki. Aprót sikkantva kaptam a szívemhez, ahogyan az alak a kádhoz lépett, másik kezem a kád szélére markolt, megfeszültek izmaim, hogy ugorjak, ha kell, de nagyon úgy tűnt, hogy hiába próbálnék harcolni a betoppannóval, esélyem sem lenne ellene. - Unalaq? - kreolos bőrszín, feltehetőleg szellem és a stílus is tökéletesen stimmelt! - Hát ez fantasztikus - sóhajtottam aprót és visszanyomtam a zenét. Egyrészt ha nem zavarja, akkor miért ne? Másrészről meg amúgy sem számít rá, hogy a nyakába borulok - egy szellemnek amúgy sem lehetne, ugye? Elengedtem a kád szélét és a biztonság kedvéért löttyintettem egy kis vizet az arcomba is, de hiába dörzsöltem a szemem nem tűnt el. - Kössz. Bár kétlem, hogy azért jöttél, megdicsérd lakberendezői tudásomat - osztottam meg meglátásaimat a magam nyers stílusában. Egyáltalán nem számítottam rá, hogy szellemként majd visszatér, arra meg pláne nem, hogy itt fog ücsörögni a fürdőkádam szélén. Még jó, hogy nem tudtam, miként kezeljem a szituációt, alapjáraton azt a stílust vettem fel, amit már jól megszokhatott tőlem az együtt töltött idő alatt. - Miért jöttél? Sőt, egyáltalán hogyhogy itt vagy? - dobtam be az első két kérdést, ami remélhetőleg segít majd tisztábban látni ezt a helyzetet és megérteni, hogy mégis mi a fene folyik itt.
Kezdőlap
