Arról szó sincsen, hogy én egy kicsit is neheztelnék Rose-ra amiért felvette a rendeléseket, mert azt normálisabb körülmények között mindig megtesszük. Semmi baj nincsen... illetve ha megérkezik az erősítés, akkor semmi baj nem lesz. A legegyszerűbb tényleg az volna, ha úgy teszünk, mint akik "elfelejtették" a rendeléseket, de attól még, hogy mi a megfeledkezünk róla, a vendégek biztosan nem fognak. Ergó: szar hírünk lesz. Megy a szekér most rendesen, most nem ereszthetem le ennyire a színvonalat. Ezt már nem mondom a nősténynek, és a "nincsen semmi bajt" dolgot se akarom túllihegni, mert ha sokat van mondva, az éppen az ellenkezőjét árulja el. Szóval befogom a szám, bólintok, aztán töltök egy Jagert magamnak és azzal iszom meg a pertut az új kolleginával. Látom ám, hogy otthonosan mozog a pult mögött, mégis azért nagyjából elmutogatom neki, hogy mit merre talál. A régi rendszerben árkategória és/vagy forgalmazó szerint csoportosították az italokat. Ez volt a második dolog amin változtattam amint átvettem a helyet tavaly áprilisban. (Az első egyébként a pultosok jatt-ja volt. Azt ugyanis ma már utolsó centig megkapják. Ezért van külön kasszája és placca a pultosoknak. Így tökéletesen számon lehet tartani mindent, és el is várom, hogy rendben legyenek az anyagiak. Azt hiszem, ez a legkevesebb amit kérhetek.) Szóval az italokat ma már "kereslet" alapján pakolgatjuk a hűtőkbe, mert jó az ha azonnal kéznél van ami kell. Tehát elnagyolt, szögletes mozdulatokkal, kutyafuttában mutogatok el mindent Rosenak, aztán kérem meg arra, hogy akkor készítse el azokat a rendeléseket. - De van ám! - csillannak baljós fényben szemeim, mert napirendi pontra került az egyik nagyon fontos témakör is: az amit "tudnia kell", avagy a szabálykönyv, vagy mifene. Újabb vendégeket szolgálok ki, miközben darálni kezdem a legfontosabbakat. - Ha ennyien vannak itt, akkor nem nyitunk számlát senkinek. Ha rendel valamit, azt azonnal fizetnie kell, mert nem tudjuk leellenőrizni, ha netán fizetés nélkül akarnának lelépni. Blokkot ne felejts el adni, mert valaki rám uszította a hivatalokat, szal" gyakran járnak ki beépülve ellenőrizni. A fizetésre rátérünk később, arról most csak annyit, hogy tiéd minden borravaló. Az is amit ezekért kapsz. Huhhhhhh, hát nézzük mi van még... - matatok a pénztárgépben. Blokkot nyomtatok, visszajárót osztok, majd jöhet a következő. Hopp egy taj részeg fazon... - ... ha ilyet látsz, ahhoz hívj egy taxit, meg egy kidobót. Ennyire részegeket már nem szolgálhatunk ki. Tudtad, hogy ezt is büntetik már? Megáll az eszem! - a kidobót éppen csak megcsörgetem, már kinyomja a telefont, és indul ide a pulthoz. A taxissal ugyanilyen olajozott a gépezet, őt is csak csörgetni kell. - Huhh. A barátod... Jesse-nek hívják, igaz? Most utálni fogsz...- közben megérkezik a kidobó, én pedig rámutatok a részeg úriemberre akinek most ideje távoznia, mire a nagydarab srác bajtársiasan kivezeti a részeget. Ezen is túl vagyok, jöhet a következő. - Jól látom, hogy az eljegyzési gyűrű a kezeden? Gyönyörű szép, és maradhat is rajtad, szóval ezzel semmi bajom... de nem hiszem, hogy a vőlegényednek is ide kellene járnia majd mikor dolgozol. Tudod, a hímek ösztöne, meg minden... - próbálom én ezt a legnagyobb empátiával mondani, mintha valóban tudnám, hogy milyen az amikor egy farkas hím védelmezi a nőstényét. A gyűrű dolog az komoly dolog. Amolyan billog ez, ami már messziről elárulja mindenkinek, hogy a nő már valaki tulajdona, hogy foglalt, és hogy jobb ha mindenki más távol marad tőle. Én is hordok egyet, ha dolgozok, mert ez még manapság is hatásos módszer, ha az a cél, hogy elkerüljem a felkéréseket. Márpedig pontosan ez a cél ha dolgozok, szóval most is viselem. Nem olyan figyelemre méltó darab ez, mint a Rose-é, de nekem így is gyönyörű. Nem is tudom mikor vettem, csak úgy van és kész... Na jó, a memóriatörlést követő napokban találtam az irodában, az íróasztalon, és annyira tetszett, hogy nem volt szívem megválni tőle. Francba, megint elkalandoztam... De közben figyelek ám rá is, ha van még valami.
Nagyon figyelek arra, amikor elmondja mit és hol találok meg. Így azért mégiscsak kényelmesebb és gyorsabban, gördülékenyebben is megy majd a munka. Nem idegen az a "rendszer", amit ő használ, máshol is tapasztaltam már korábban, hogy az egyszerűség és ésszerűség okán így pakolták az italokat, ezzel megkönnyítve és meggyorsítva a kiszolgálást. Ahogy megvagyok a mosogatógéppel, eleget teszek Tamara kérésének és elkészítem a rendeléseket. Na, megy ez, mint a karikacsapás! - Oké, akkor ki vele, ne kímélj! - gondoltam, hogy lesz még mondani valója arról, amit még tudnom kell. Ahány ház, annyi szokás, ezért az alapvető dolgokat jobb tisztázni a legelején. Az apó részletek ráérnek később is. Minden egyes elhangzott tudnivalónál bólintok egy aprót jelezve, hogy megértettem. A blokkolás nem idegen, azt egy ideje mindenhol megkövetelik. A számlanyitás mellőzésének örülök, mert nem egyszer fordult már elő sajnos, hogy ebből gáz volt. Főleg, ha ilyen tömeg is van, mint most. Közben azért jár kezem, benyúlkálok egyik másik hűtőbe és teszem a dolgom közben. A tálcámon meg szépen sorakoznak egymás mellett a poharakban a rendelések. - Rendben és igen, hallottam hírét. Ez esetben szükségem lesz, mind kidobó, mind a taxis számára, és az sem árt, ha ők tudják az enyémet... - jegyzem meg, bár nyilván erre is sor kerül majd, hogy számot váltsak azzal akivel kell. Különben hiába is akarnék csörgetni bárkit is. Eddig úgy figyeltem Tamarára, hogy közben járt a kezem, tehát a figyelmem az övé volt, de a szememet az üvegeken, a kezemen és néha a tömegen tartottam. Persze nem ezeken mind egyszerre... De amikor Jesset szóba hozza rápillantok. - Igen, úgy. - erősítem meg abban, hogy mi a neve. - Igen az, köszi és ez szerintem menni fog, szóval okés a dolog. - egyezek bele, mikor végre megtudom, hogy mit akar Jessevel kapcsolatban. Nem tűnik vállalhatatlannak ez a feltétel, szóval nem esik nehezemre belemenni. - Látom rajtad is van gyűrű. - jegyzem meg, aztán majd eldönti, hogy elárulja-e neki is hamarosan bekötik a fejét vagy sem. Arra nem akarok telibe rákérdezni, hogy vajon eljegyzési gyűrű van-e az ujján. Ha akarja elárulja, ha nem, akkor nem. - Azért van még kérdésem, olyan, amit nem árt még most tisztázni. Mi van, ha a vendégek meghívnak valamire? Eddig nem egyszer fordult elő a munkáim során, amit volt ahol el kellett utasítani, volt ahol nem. Ahol nem, ott bevezettük a "sörrel való lekísérést", ami nem azt jelenti, hogy a személyzet matt részegre itta magát, hanem, hogy az üres sörösüvegbe visszakerült, amit elvileg meg kellett volna inni. Tudom gusztustalannak hangzik, de az is csak a háznak bevétel, amire "meghívnak". Illetve egy másik módszer volt, hogy az átlátszó alkoholokat tiszta víz, a színeseket különböző teák helyettesítették. Nálad mi dívik? - ahogy beszéltem persze arra figyeltem, hogy ezt ne nagyon hallják mások, na nem mintha a zenétől olyan nagyon sutyorogni kellett volna, de hát azért na, van ami nem a vendégseregre tartozik. Közben befejezem a rendelések összeállítását, így azok most szépen ott sorakoznak a tálcámon. Mielőtt azonban kivinném azokat, még megvárom új főnököm válaszát.
Minden elhangzott napirendi pont után Rosie biccent egyet, hogy megértette, ami ha eddig volt is egy apró félszem így a hirtelen munkaerő-felvétel után, hát ez és ahogy mozog a pult mögött, már végképpen eloszlatta az összeset. Volt egy kiscsaj, aki ugyanezekre a röpke ismertetőkre folyton azt mondogatta, hogy "Vágom!". Aztán kiderült, hogy semmit nem ért. Nah akkor megtanultam, hogy ne csak a mozgást, meg a végeredményt figyeljem, hanem a reakciókat is. Rose eddig teljesen rendben van, hát lapozzunk az egyik kényesebb témára. Az igazi "miérteket" arra vonatkozóan, hogy ne jöjjön ide a vőlegényével ha ő éppen dolgozik, azt nem kell ecsetelnem, de ha mégis magyarázatot kért volna, akkor elmondtam volna neki, hogy ő bizony egy csinos lány, aki nagyon sok ajánlatot fog itt kapni. Legyen bármilyen jámbor mentalitású a bikája, bolond volna, ha azt eltűrné, és hát nem hiányzik a "vérfarkas- összever- egy- embert" című jelenet az én discomban. De Rosie megértette a magyarázat nélkül is, szóval én se firtatom még egy mondatnál tovább. - Ez a (nevezzük szabálynak) nem vonatkozik a munkaidőn kívülre. Szóval nyugodtan jöhettek ide együtt szórakozni majd a vőlegényeddel. Te nem biztos, hogy vissza fogsz vágyni ide a szabadidődben, de a párodat biztosan meg fogja nyugtatni majd, ha látja hol dolgozol, és hogy biztonságban vagy. - és ez utóbbit száz százalékos bizonyossággal mondom. Elég erős és idős nőstény vagyok, törvényes (és persze érvényes) fegyverviselési engedéllyel. Senki nem emelhet kezet az alkalmazottaimra. - Tessék? Jah igen, hát van ez a gyűrű... - igen, kábé most esik le az amit tulajdonképpen kérdezni akart. El is kerekednek a szemeim egy pillanat erejéig.-Jajjjj, nem! Ez sajnos nem olyan gyűrű... Kóbor voltam világ életemben, ígyhát párom se volt soha. Még keresek... Tudod, nekem mindig sikerül a valahogy a sötét parasztot kifogni, nem a fehér huszárt. Még próbálkozom, keresek, meg ilyenek... Nincs véletlenül egy facér ismerősöd? Nem muszáj jóképűnek lennie. Lehet kapafogú is, ha a humora jó.- felnevetek, mert viccnek szántam. Remélem, hogy ő is velem nevet, és semmi olyasmit nem mondhat ami bántó lehet, vagy félreérthető. Fecsegés közben jár ám mindkettőnk keze is, és olyan gördülékenyen megy máris a kerüljük-ki-egymást-a-pult-mögött hadművelet, mintha mindig is ezt csináltuk volna. Az ő témafelvetésén röviden felnevetek. Nem azért, mert rossz, vagy nevetséges, hanem mert él előttem egy kép a filmből ahol anno láttam ezt az ötletet. - Nem muszáj Sakáltanyázni. Nagylány vagy már, te tudod mennyit iszol. A saját kasszáddal pedig úgy gazdálkodsz, ahogyan akarsz, nekem csak az a lényeg, hogy ne legyen mínuszban, mert azt levonom a béredből. Szal' ha vizet iszol vodka helyett, az részemről rendben van, én nem tudok róla. Viszont... ha egyszer is berúgsz a pult mögött akkor ki vagy rúgva. Ezt még el kellett mondanom. - Mosolygok amolyan "bocsi már, hogy fárasztalak" képpel. Egyébként a vizes trükköt többen is csinálják itt. Amíg nem magát a piát vizezik fel, vagy nem a saját, máshol vásárolt piájukat adják el itt, addig engem tényleg nem érdekel hogy csinálnak pénzt maguknak. Valaki a napi bére háromszorosát keresi meg így, mert vizet iszik a tömény helyett amire meghívják. Van olyan is, aki azt mondja, hogy később issza meg. Én az arany középúton járok: ha meghívnak, hát iszok én velük. Jól bírom a piát. Hál istennek. Ezt a zenét képtelenség máshogyan elviselni. Jövőhéten pénteken jazz este lesz élzenével, aztán egy hónapra rá majd egy blues buli. Na azok az esték majd kárpótolni fognak az összes maihoz hasonlóért... - Van itt még valami, aztán hagylak dolgozni... - nem biztos, hogy kényesebb témafelvetés következik a vőlegényéhez képest, mégis szükségét érzem a bevezetésnek. - ... Említetted a szállodát. Közéjük tartoztok, igaz? Mert ez esetben úgy ildomos, hogy felvegyem a kapcsolatot az alfáddal megbeszélni vele ezt a dolgot. Vagy ha inkább te intéznéd el vele, nekem úgy is jó. Az a lényeg, hogy tudjon róla, ne utólag koppanjunk. - Semmi kedvem nincs úgy egyébként a vérfarkas diplomáciához, viszont ha ez az a bizonyos "szükséges rossz" dolog ahhoz, hogy békében éljem itt az életemet, akkor én akár még az ördöggel is kész vagyok paktumot kötni. Mit nekem még egy arrogáns alfa. Persze azért nyitva hagyom a kapukat Rosie előtt, hátha inkább ő maga beszélné le ezt.
Nem ragozom a dolgot, megértettem és elfogadtam amiket mondott, mert egyáltalán nem tartottam vállalhatatlannak. Nyilván, ha valami nem tetszene, akkor nem maradnék itt, hanem húznám el a csíkot jó messzire. Viszont nem tettem, hanem itt vagyok és figyelek, és közben szorgosan járnak a kis kezeim is, hogy közben haladjunk is valamerre. - Oké, rendben. Amúgy általában magamtól is meg szoktam neki mondani, hogy amikor dolgozom ne jöjjön, szóval ez nem újdonság se nekem, se neki. - fűzöm hozzá. Persze, lehet, hogy majd lecsekkolja a helyet, úgy szokta, de azt diszkréten, és nem akkor, amikor dolgozom. Ezen akcióinak amúgy szerintem a feléről sem tudok, van egy olyan érzésem, hogy sokkal jobban "nyomon követ" és figyelemmel tart, mint azt állítja nekem. Nem zavar a dolog, szóval nem is túráztatom magam miatta. Ha neki ettől jobb, vagy könnyebb, akkor hadd csinálja. Baj még nem kerekedett belőle sosem. A gyűrűvel kapcsolatos megnyilvánulása végére jó ízűen felnevetek. - Nincs, de amint lesz egy kapafogú, ronda, vicces, facér egyed a közelemben, rögtön hozzád irányítom. - nyilván én sem komolyan gondolom, amit mondok, de hát ha egyszer ilyen "rendelést" adott fel, akkor azt csak nem hagyhatom egyetlen szó nélkül. - Sakálmicsinázni? - kérdezek vissza kérdő tekintettel, mert nem nagyon értem, hogy mire is utalt. Mondjuk a korábban emlegetett módszerek egyikét sem én találtam ki, másik mutatták, lehet, hogy ők értenék azt, amit Tamara az imént mondott.... - Oké, akkor nagylány vagyok, megoldom a dolgot. Csak jobbnak tartottam inkább megkérdezni. - mosolygok rá, mert azt nem szeretem, ha később olyasmi miatt szúrnak le, amiről szó sem volt. Én azt vallom egy kérdés inkább legyen fura, vagy ciki, minthogy ne hangozzon el, és akkor utána meg baj legyen belőle. - Ezt valahogy sejtettem. - felelem és én már szélesebb mosollyal az arcomon, nyilván némileg "ciki" lenne, ha nem a vendégek, hanem a személyzet rúgna be egy-egy este alkalmával. Nem csodálkozom, hogy ezt is hozzá passzintotta a "mit kell tudni" listához, én is dolgoztam már olyannal együtt sajnos, aki magába jobban szerette öntögetni a feleseket, mint a fizető vendégeknek. - Igen? - és a tekintetem megint a lányé arra, hogy volna még valami. - Oh, hogy az... igen. - igen, közéjük tartozunk. Vajon levegőt vehetünk az engedélye és tudomása nélkül, vagy lassan azt is be kell jelentsük előre? Gyorsan elhessegetem ezt a gondolatot, elvégre ugyebár még mindig én is ide akarok tartozni, szóval ehhez tartom magam, megint Tamarára mosolygok és úgy válaszolok neki. - Megbeszélem vele. - valahogy ezt az opciót érzem helyesebbnek, bár arról fogalmam sincs, hogy ez, hogy szokás. De majd kiderül. Gondolom.
Értem én a viccet, jóízűen fel is nevetek rajta. - Na jó, annyira nem ragaszkodok a kapa fogakhoz. Az is elég, ha az orrával nyomja agyon a sarokban megbújó pókot, az már nem fontos, hogy ki is tudja harapni onnan. - talán kicsit túllihegtem a témát, de valójában nem magát a viccelődést erőltetem, inkább zavaromban beszélek, mert valahol azért cikinek tartom a helyzetemet. Az én időmben ha egy nő 20 éves koráig sem kel el (akkoriban 35.40 év volt az átlag életkor) akkor az már selejtes példánynak számított. Én már 220 is elmúltam, szóval jah, nagyon ciki, hogy még mindig egy száll magamban járom a világot. És akkor arról még nem is beszéltem, hogy újabban nagyon rosszul esik egyedül ébredni az ágyban. Nem mondanám el senkinek, mert hülyének néznének, de megesik, hogy néha-néha félkómásan átnyúlok az ágy másik oldalára, és keresek... valakit. Egyszer mindannyian megbolondulunk majd, nálam úgy tűnik, hogy valamiel gyorsabb a folyamat. - Sakáltanya. Te nem láttad azt a filmet? Olyan fülbemászó főcímdala volt, amit napokig dúdoltam, pedig ki nem állom a műfajt. - Csodálkozok rá hosszasan arra, hogy nem értette az utalásomat, de ha tényleg nem látta a filmet, akkor kiegészítem még annyival, hogy: - Az üres sörösüvegbe visszaköpni a piát, közben meg úgy tenni, mintha innál is belőle. Erről jutott eszembe a film, abban láttam a "trükköt"'. - formálok idézőjelet a kezeimmel is. - Ha akarod, csinálhatod így is, de jobb ha eleve vizet köpsz vissza az üvegbe pia helyett, mert akkor a feles ára a zsebedben landol borravalóként, de te tudod. Nekem csak annyi a lényeg, hogy az elfogyasztott áru értéke centre pontosan benne legyen a kasszában is, a többit már rátok bízom. - lehet, hogy ennek már volt egy kisebb "papagáj" beütése, amit egyébként utálok, de nem tudom másképpen kifejezni magam. Nem tehetek róla, nah. A valóságban megesik, hogy kétszer mondunk el valamit, vagy többször is. Nem színlelem, hogy nem könnyebbülök meg a tudattól: Rose szeretné letárgyalni ezt az alfájával. Ha kellene, megtenném, hát persze. De tényleg így a legjobb. Mindenesetre előveszek egy névjegykártyát, mielőtt Rose ellavírozna az italokkal. - Add át neki ez, ha nem mennek simán a dolgok. Legfeljebb majd megverekszünk érted. - vigyorgok. Nem, amúgy nem gondolom komolyan a verekedésses részt. A névjegykártyán egyébként az igazi nevem van (Tamara McCarthny) és az egyik új mobilszámom. - Nade munkára! - ez inkább nekem szól, mert már megint csábít a gondolat, hogy beüljek az egyik sarokba egy kávéval meg egy szál cigivel pihenni egyet. Kicsit unom már... de hol van még a vége?!
//Röstellem angyalom, de én ezen a ponton elapadtam Ha neked sincs ötleted a továbbiakhoz, akkor köszönöm szépen a játékot *-* //
- Mindenképpen észben tartom! - nevetek fel jóízűen. Aztán folytatom a dolgomat, elvégre nem a viccelődés miatt vett fel, hanem, hogy járjon a kezem. Tovább azonban nem feszegetem a témát. Kicsit elbiggyesztem a számat és úgy gondolom. Hát így sem kerültem közelebb a "sakáltanyás izémizéhez". - Hát, őszintén szólva alig nézek tv-t és a mozikat se túlzottabban szívlelem. - vallom be egy kis zavart félmosollyal. Azt nem tudnám megmondani mi zavar a mozikban, de talán az, hogy ott azért illik csendben végig bambulni egy filmet és az nekem nem megy. Ritkán vetemedem a televízió elé, és ha megteszem, akkor teljesen biztos, hogy mindent kommentálok, amit csak látok. Így viszont a film rajtam kívül mindenki másnak élvezhetetlenné válik, én egyedül meg minek beszélnék végig egy filmet, szóval egyedül nem is nagyon próbálkozom vele. - Oké, rendben, a lényeg a kassza. - bólintok. Nagy lány vagyok, majd megoldom a dolgot, nem is kell ezt szerintem tovább vesézni, tisztáztuk. Máshol is a kassza volt az egyik legfontosabb, ezért nem lepődök meg, hogy itt is. Addig, amíg mindenki a pénzénél van, nem hiszem, hogy gond lesz. Megnézem a névjegykártyát, amit kapok, aztán a farmerem zsebébe csúsztatom azt és megint szélesen elmosolyodom. - Hehe, odáig csak nem fajul a dolog... - értettem a viccet, aztán kicsit komolyabb képet vágok. - Remélem, hogy nem lesz gond belőle. Ha beszéltem vele, felhívlak, hogy mi újság. Vagy küldök füstjeleket. - úgy vélem, hogy vagy engedi Castor, hogy itt melózzak, vagy nem. Ezen nincs mit problémázni, be akarok illeszkedni, nyilván nem fogok vitába szállni, amúgy sem tenném, mert a fejemet jobb szeretem a nyakamon tudni, mint máshol... - Igazad van! - kapom fel a tálcámat és már indulok is, de még mielőtt mindketten belevetnénk magunkat a munkába, visszafordulok. - Ja és Tamara... Kösz a lehetőséget! - igen örülök és hálás vagyok a munkáért. Szeretem, amikor van dolgom és feladatom. Most például kivinni egy tálcányi alkoholt. Na, de nem is szaporítom tovább a szót, sarkon fordulok és munkára fel!
Nem hittem volna, hogy egyszer eljön majd az a nap is, amikor felültetnek egy randin... Így kétszáz múltán azt hinné a farkas, hogy már mindent látott és megtapasztalt a világból, legfőképpen a másik nemről, erre tessék. A kedvenc részem az volt, mikor fél órás (!) mozi előtti toporgás után felhívott, hogy ne haragudjak, de szül a "nővére". Hát persze, hogy a nővére, és persze, hogy pont most szül... De nem is a pasi számít, mert igazán nem ismerem, inkább maga a burkolt elutasítás miatt kenődtem el. Kapuzárási pánikom van, vagy én nem tudom. Mostanság, ebben az "új életben" nagyon rágörcsöltem erre a kapcsolat dologra, holott magát az intézményt valahol azért megvetem, mert nem szorulok másra. Ez mekkora ellentmondás... Összegezve: nem az embert hibáztatom, mert felültetett, inkább én vagyok a marha amiért hiszek olyan romantikus baromságokban, mint a randevú. Hát ne sírjon a szám, ha végül orrba vág a valóság. Szóval a Felhő Atlasz részemről szűz maradt a mozivásznon, és visszajöttem az Upperbe. Halaszthatatlan melóm nincs, és ha már amúgy is szabad estét terveztem, most inkább csak úgy tengődök, cirkálok az emberek meg az alkalmazottak között. Néha jó csak úgy létezni valahol, minden cél nélkül. Ez nem éppen olyan alkalom, mert kissé letörtek a korábbiak, de úgy döntök, hogy legalább csak látszólag teszek úgy, mintha tényleg így lenne. Most éppen a bárpultnál álldogálva színlelek, idő közben le-le tapogatva a helyet lehetséges veszélyforrás (vérfarkas) után kutakodva, miközben kólázok és Jagerezek fene nagy óvatossággal. A lerészegedés, mint opció, fel se merül bennem, elvégre én volnék az üzletvezető, nekem kéne példát mutatnom, vagy mi. Mellesleg... a véreb bennem elég agresszív mostanság, így nem is tudnám garantálni, hogy hulla részegen nem törne el egy-két ember nyaka aki nem tiszteli úgy a helyet mint én. Még józanon is nehéz elviselni az emberi hülyeséget, nem hogy részegen. Mindegy is, a lényeg, hogy nem részegségig iszok, csak a Jager íze kedvéért, no meg az érzésért, hogy a mínusz két fokos ital végigégeti a torkomat ahogy lecsúszik. És egyelőre ez az egyetlen pozitívum a mai estében. Megéreztem a másik nőstény jelenlétét már a beléptének pillanatában, de amíg nem csinál semmi ide (avagy emberek közé) nem illőt, én ugyan nem fogok az arcába mászni. Viszont, ha ő megtenné ugyanezt, én nem rontom el az örömét. Nekem most olyan mindegy minden.
*Egy párnapja már a városban tengődtem, berendeztem a házam és Jamie után kutattam. Hátha megérzem valahol, vagy akár azt, hogy nem rég ott járt. De eddig minden próbálkozásom hasztalannak bizonyult. Viszont furcsa, hogy itt még csak egy normális üzlet sincs, bár talán nem épp ez a legjobb szó rá, inkább az elkeserítő volna a helytálló. Hisz így semmi élvezetem nem maradt. Bár nem tartom valószínűnek, hogy Jamie szórakozni járna, hogy ennyire megváltozott volna, de persze soha nem tudni, hogy milyen közegbe került. Így a következő úti céljaim a szórakozó helyek voltak. A sofőr el is hozott egyre. Ami még így is hangos volt, hogy kint voltam. Nem szerettem a zajt, pláne nem az ilyen helyeket. De a cél elérése érdekében lealacsonyodtam az ilyen jellegű helyekre is. Bár meg kell hagyni, hogy ez az egész furcsa volt. De egy mélyet sóhajtva léptem be a helyre. A pajzsom, mint mindig, ha csak nem George-val volt találkozóm, akkor a nap azon részében, míg ébren voltam szinte a fejem tetejéig eltakart, még véletlen sem áteresztve rajta semmit. Ha valamit, hát ezt tökéletesen megtanultam. Az ajtóban megálltam egy pillanatra és határozott léptekkel indultam meg a pult felé, halk kopogást verve a cipőm sarkával, mely egy jó tíz centit emelt rajtam. Hajam lágy hullámokban omlott a vállamra és testem fekete hosszú kabátom takarta. Kék íriszeim kíváncsian mérték körbe a helységet, de igazából csak egy valami után kutattam, vagyis inkább valaki.* - Egy martinit kérnék, tisztán. * Húztam bájos mosolyt az arcomra a pult mellé érkezve, ahogy a pult mögött lévő emberre pillantottam. Ujjaim könnyed mozdulatokkal gombolták ki a kabátom, hogy felbukkanjon az alakomra feszülő elegáns hosszú, ég szín kék ruha. Hát… kicsit túlöltöztem azt hiszem, de annyi baj legyen. A kabát a bárszék háttámlájára fektettem és egy elegáns mozdulattal felültem s a táskám az ölembe véve kerestem elő a tálcám. A mellettem lévő nő tekintete már az ajtóból is feltűnt, s most, hogy mellettem volt láttam, hogy nem igazán van jó kedvében. Elég volt az arcára néznem. Lábaim keresztbe fonva pillantottam rá. Szép darab.* - Férfi ügy vagy rossz nap? * Kérdeztem rá minden kertelés nélkül miért is issza azt a löttyöt, aminek a szaga csavarta az orrom. Közben persze megkaptam a martinim és kifizetve köszöntem meg, egy újabb bájos mosolyt húzva ajkamra. A nőnek intézet szavaim sem voltak nyersek, lágyan, barátságosan csengtek még a hangzavar ellenére is.*
Nézem a mellém telepedő nőstényt. Noha nem feltűnően, csak úgy rá-rá pillantva. Szórakozottan (és legfőképpen unalmamban) próbálom megfogalmazni, hogy milyen személy is lehet ő, de mire kikéri a martiniját én csak addig jutok, hogy minden bizonnyal kedveli a feltűnést. Finom hölgy, egy majdhogynem báli ruhában, és amennyit a pajzsa alól kiérzek az arra enged következtetni, hogy majdnem egy idős velem. Kicsit ("kicsit") valóban túlöltözött egy diszkóhoz képest. Én (mivel randira készültem) a kedvenc és legkényelmesebb farmeromat vettem fel, és egy szürke-fekete vízszintesen csíkozott denevérujjú felsőt, ami ugyancsak nagyon kényelmes, és a termetem miatt még jól is fest az összkép. A hajammal se csináltam semmi olyanmit, ami azt sugallná, hogy sok gondot fordítottam az előkészületekre, szóval egyszerű lófarokba rendeztem nyílegyenes tincseimet. A hajam így is a fenekem alá ér már, ez szerintem már pont elég különleges (én legalábbis annak érzem magamat, és ez a lényeg), mégsem annyira feltűnő. A nő kérdésére felciccenek. - Kicsit mindkettő. Ennyire látszik, vagy kiszagoltad? - Az én pajzsom ugyanis nincs felhúzva. Manapság ilyen őszinte lélek vagyok. Azt is mondhatnám, hogy az "életem egy nyitott könyv, legfeljebb néhány lap összeragadt az eltelt évszázadok során". Általában kifizetődik ez a hozzáállás, csak ma csesztem rá... Mindegy, nem érdemel több figyelmet az ügy. - 'Am meg semmi komoly. És mi a Te sztorid? - jelentem, a pulton könyökölök két kézzel. Az egyik csak úgy pihen a sima lapon, a másikban a kólás üveget fogom, és ezzel intek felé, valamint mérem végig röviden, mert az öltözékére céloztam. - Parti-RÓL, parti-RA, vagy leléptél, felültettek...? szóval mi a helyzet? - a hangomból több empátia érződik ki annál mint amennyit valójában érzek az idegen nőstények iránt. Nem alakoskodok, ez az hangom sajátossága. Egyszer fel is ajánlották, hogy álljak biztosítási ügynöknek. el is vállaltam volna, ha nem kellett volna házalni vele. Az üzletvezetés sokkal kényelmesebb foglalkozás, és lássuk be: jövedelmezőbb is. Ahogy elnézem az ember hímeket, és azt milyen éhes pillantást vetnek a nőstényre, arra gondolok, hogy empátiának itt semmi helye nincs. Elvégre nem elveszett a nő, hanem puccos ruhában van egy helyen, ahol nem így szokás. A kettő nem ugyanaz. Miként mi is különbözünk. Háhá! Ráleltem a második jellemvonásra is. Feltűnési viszketegség, ha nem tévedek. De ezt majd a sztorija erősíti, vagy cáfolja meg.
*A cicegésre ismét a nőre emelem a tekintetem, hisz nem igazán vártam választ. Persze ez nem igazán látszódott vagy érződött rajtam. A vissza kérdésére azonban csak csilingelő hangon nevettem fel, enyhén oldalra biccentve a fejem.* - Nem kell az orrom, elég volt rád néznem. A testtartásod, és a tekinteted elég árulkodó. * Feleltem egyszerűen, mily meglepő még az igazságnak megfelelően is. Tekintve, hogy elvoltam foglalva a keserű italának az illatával.* - No meg, egy hölgy nem igazán szokott egyedül lenni, ha társaságot akar magának s ki az, aki nem akarna? * Húztam egy halvány mosolyt az arcomra. Az érzékeimre nem hagyatkoztam, hisz egy pajzson annyi szűrődik be, amennyi kifelé. S jelenleg nem igazán engedtem semmit ki. Csak annyit, hogy lehessen érezni, hogy nem ember vagyok. De se érzelem, sem más vonás nem volt felfedezhető egy másik farkas számára. Azonban a nő érdekelt, hisz a falkatagjaimon kívül nem találkoztam senkivel. S ezt sem akartam az orrára kötni. Ujjaim közé fogva a pohár keskeny alját ittam bele az italomba miközben felém intett. Visszatéve a pultra végig néztem magamon, és lebiggyesztettem az ajkam, majd körbe tekintettem.* - Egyik sem. Nem rég érkeztem és nem igazán sikerült felmérnem az itteni szokásokat, ha szórakozó helyről van szó. Nálunk ez a megszokott, így kicsit mellé nyúltam. De csak nem lincselnek meg. * Feleltem neki, hogy miért is épp egy kisestélyi van rajtam, valami hétköznapig helyett. Ám félreértés ne essék, sokkal jobban szerettem ezeket a darabokat, de persze még otthon sem járhattam mindenhova így. Bár tény, hogy ha a szórakozás került szóba, akkor ez elvárt volt. Igen, még ma is. De ez nem meglepő, ha tekintetbe veszem, hogy kétszáz év alatti személy nem igen lehet jelen csak, a végén. Akkor meg már úgy is mindegy a ruhának. Akaratlanul is körbe tekintettem, ahogy azaz érzésem támadt, hogy figyelnek. Ez épp nem újdonság, azonban amennyire tudok neki örülni, idegenben annyira zavaró, ha az ember farkasa nem ismer senkit. Vettem egy mély levegőt és csak a fejem ingatva vettem tudomásul, hogy csak egy csapat ember van jelen. Akiknek felkeltette az öltözékem a figyelmét.* - Talán megoszthatnád, hogy merre lehet hasonló ruhákat beszerezni, mint ezek – biccentettem egy csapat fiatal felé akik vegyesen voltak - csak kicsit elegánsabbakat. Rövid utón kitoloncolnak a városból, ha továbbra is azokat hordom amik a sajátjaim. *Vigyorodtam el s talán a nő gondolatait is leköti valamilyen szinten és addig sem a saját bajára gondol és vág olyan fancsali képet, mint aki citromba harapott. No meg nekem sem árt egy kis útbaigazítás, hisz az a bevásárló központ maximum egy vegyes boltnak felel meg. Ahol ömlesztve van a zöldség a ruhákkal, játékokkal. Mint egy túrkáló csak külön bódékra osztva. Mancsom továbbra is az ölemben pihent, míg a másik olykor-olykor fordított egyet a martinis poháron a pult sima lapján.*
Annyira tulajdonképpen nem rajongok most a társaságért, de nem nem is bánom, hogy akadt. Pláne nem egy huszas éveinek elején járó ragyás fickó képében, aki vagy túr bátorra itta magát ahhoz, hogy leszólítson, vagy túl sok önbizalma van. Félreértés ne essék, nem ülök én nagyon magas lovon, de nem is spanolok a munkahelyemen. Ez egy remek kifogás is. Szóval lehet, hogy még valami jó is kisül a női társaságból, magány ide vagy oda. -Ez ugyanígy igaz rád is. Te is egyedül vagy itt. Vendégségben? Átutazóban? Nem rémlik az... illatod sehonnan, gondolom nem tartozol falkához se. - találgatok hangosan. - Ne érts félre, nem faggatni akarlak. Az üzletvezető vagyok, és magam is kóbor, Csak informálódok, biztosítom a megélhetésemet. Kezdetnek azzal, hogy nem hagyom legyilkolni a vendégeket. - monológ végén felvillanó ezer wattos vigyoromban benne van az is, hogy a legszívesebben én ölném le mindegyiket. Nem most, nem mindig, csak úgy néha, meg egy kicsit most is. A következőkből már megtudom, hogy a nőstény (feltehetően) egy nagyvárosból érkezett, és nem a polgárok köreiben mozgott. Voltaképpen a gazdagok köreiben se öltenek magukra ilyen ruhakölteményeket, ha diszkóról van szó, de azt hiszem ideje továbblépni erről a ruhatémáról. Jah, nem, még a kérdést megválaszolom. - Nem úgy tűnik, hogy lincseléshez akarnának levetkőztetni a szemeikkel. - hátat fordítok a pultnak, és nekidőlök valahol a lapockáimnál érintkezve a pult hűs peremével, a hajamat pedig előre emelem a bal vállam felett. Innen számolgatom az éhező szempárokat. 15 után már nem tudom nem elhúzni a számat, pedig abszolút nem vagyok féltékeny amiért a másik nőstényt méregetik így, s nem engem. - Noha a mi korunkban már kellemetlen is lehet... De, hogy válaszoljak a kérdésedre... Van egy butik a főutcán. A ruhák annyira nem nagy bummok, de az üzletvezető csaj divattervező, és egészen ügyes. Ha valami különlegeset akarsz a hétköznapokban is, csak őt merem ajánlani neked. És ajánlanám nekik is, ha nem itták volna süketre magukat... vagy ha elég részeg volnék hozzá. - amolyan "na mindegy!" grimasszal nyúlok hátra a kólámért. Szól ez az embereknek is, meg magára a kólázásra is. Tényleg nem akarok berúgni ma, szóval marad is amíg át nem váltok Corvin-narancslére. - Egyébként a csaj ázsiai tipus. Tudod, az a kis résnyire húzott szemű. Valami M betűs neve van. Mona, vagy ilyesmi. - a szó amit keresek, az a "Masa", de nem jön a nyelvemre, ahogy a referenciája sem, amit nagyon szeretnék kimondani, de maximum csak tátogni tudnék ha megpróbálnám. Volt már ilyen korábban is, és rájöttem, hogy jobb ejteni ilyenkor a témát, vagy megint hülyét csinálok magamból. Szóóval ez is a "mindegy" kategóriába tartozik. Amíg előbbire ráébredek, egy férfi kúszik be a látóterembe. Az arca jó vágású, az illata ápolt, erős fizikumú, ital szagot egyáltalán nem érzek rajta... és persze, hogy a másik nőstényhez fordul a pultnál, rólam pedig tudomást se vesz, mikor azt közli Sharonnal, hogy meg akar hívni mindkettőnket egy italra. Nem kérdezi, csak közli. Hogy én mennyire utálom, ha levegőnek néznek.
*Olykor jobb csendben maradni, mint sem egyből hangot engedni az első gondolatunknak, ami jelenleg csak arra szolgált volna, hogy hülyét csináljak magamból. De végig hallgattam a találgatását és utána kerültem meg a témát csak épp a másik végéről.* - Egyenlőre átutazóban. De megeshet, hogy maradok, ha valamelyik falka felkelti az érdeklődésem. –vontam meg a vállaim. – Az egyik a Hotelben van, ha jól éreztem. De a másiknak még csak a nyomát sem éreztem. Ők merre találhatóak? * Persze, én csak a Hotelesekről tudtam és azt is csak véletlen. Eddig. Az utolsó mondatára meg csak legyintettem.* - Nem épp vagyok gyilkosság párti. * Ölni? Ugyan. Néha, unalomból vagy, csak mert dühös vagyok. De mennyivel jobb eljátszadozni velük akár többször is és fürödni a kínjukban. Persze ez is csak addig működik, míg nem szoknak hozzá. Na ezért kell egyszerre többel szórakozni, hogy legyen idejük pihenni a folyamatos terhelés helyett. Az, hogy a másik mosolya másra enged következtetni, ebben nem lehetek biztos, de a saját dolga. A nő fordulását követve kicsi oldalra fordítom a székem, hogy így, kissé fél oldalasan legyek vele és a tömeggel egyaránt. Tekintetem végig pásztázik a tömegen, de mily meglepő, hogy nem azokon akik engem néznek. Sokkal inkább a másik táboron, akik épp mást udvarolnak körbe.* - Nem is úgy tűnnek, mint akik ennél többre lennének képesek. * Távolból méregetni egy nőt és képletesen lökdösni egymást, hogy; „Te menj előbb.” „Nem, inkább te.” Mint az oviban. Persze ez így helyes. Nem feltétlen igaz az a mondás, hogy a könnyen jött dolgok a legélvezetesebbek. No meg ezek csak megtörnének a kezeim alatt. Lelkileg mindenképp. Kék tekintetem visszavezetem a nőre, ahogy az útba igazítást kapom és finoman bólintok rá.* - Köszönöm szépen, mindenképp megkeresem a helyet is és a Hölgyet is. * Mosolyodtam el, s egy újabb nyeletet ittam a poharamból. Nem a hatása vonzott, hanem csak az, hogy fogyasztani mindig illik, ha betérsz valahova, és ha már kell, akkor legyen normális. Tekintetem végig méri a nő haját, ami szinte vonzza a figyelmet. Mindössze akkor szalad ráncba a homlokom, mikor belemásznak a kilátásba, pedig az egész jó volt. Tekintetem végig söpör az alakon, de csak felületesen. Nem rossz, ámbár a szavai már kevésbé sem tetszenek. Ennek ellenére egy mosolyt varázsolok az arcomra.* - Talán szeretnél meghívni, és talán nem ártana, ha nem csak nekem beszélnél, ha már kettőnknek címezted. Mellesleg nem illik így belemászni mások arcába vagy megzavarni egy beszélgetést. * Fogtam rá finoman a karjára, miközben kék íriszemben némi düh villant az illetlenség miatt és egy lépéssel hátrébb kényszerítettem. Mozdulatom finom volt és kecses, azonban határozott, ami jelezte, hogy nem épp tűrők ellentmondást az ügyet illetően. S ha sikerült egy lépéssel hátrébb tessékelnem – ha nem hát rászorítottam kicsit a karjára, hogy érezze a törődést és kijjebb rántottam - Mit szólsz hozzá… - na de itt leesett, hogy valami elmaradt – elfelejtettem bemutatkozni. Bocsáss meg. Sharon, Sharon Karen Walton. * S a férfi előtt - ha tetszett neki, ha nem -, bizony a nő felé nyújtottam a kezem. S ha megtudtam a nevét, akkor a kérdést kiegészítettem vele. Láthatta a tekintetemen, hogy nem volna ellenemre a dolog. Legfeljebb tanul egy kis illemet és azt is, hogy azért mert lóg valami a lába között és rajtam épp szoknya van, nem azt jelenti, hogy parancsra ugrok. Ez fordítva működik. Pajzsom kicsit megnyitottam és gondolatban folytattam. ~ Nem ártana egy kis illemet tanulnia.~*
A hozzászólást Sharon K. Walton összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Ápr. 10, 2013 3:28 am-kor.
-A hazai pályások valahol a hegyekben élnek. Hogy pontosan hol, azt nem tudom. Azt hiszem nem jártam még ott. - az "azt hiszem" elég hülyén hangzik, mert a magunkfajta emlékezik kristálytisztán a hozzá hasonlókra, de azzal mégsem villoghatok egy idegennek, hogy "héééé, alig két hónapja törölték az emlékezetemet, bocs ha kicsit szőke vagyok!". Na nem. Inkább nézzen helyből hülyének. - Ezt ezen a helyen örömmel hallom. Viszont odakint nem zavarna a vérengzés. - húzom amolyan sátáni mosolyra a számat. Ha újra ölni kezdenék, biztosan okosabban csinálnám. Nem kapnának el az őrzők... Bár ahogy a jelentéseket elnézem, szerintem pontosan az volt a célom, hogy valaki feltárja azt a tömegsírt amiben összegyűjtöttem az egykori gyilkosságból maradt testrészeket/ félig megcsócsált tetemeket. Néha nem értem saját magamat, de a miérteket még mindig nem akarom feszegetni. Megfogadtam, hogy nem teszem meg, nem kutatok a múltam elfeledett töredékei után. Mit nekem cirka száz évnyi vakfolt az életemben, ha mögöttem áll még ugyanennyi? Elég gyenge ellenérv ez, de egyelőre még kapaszkodok bele, mert ha mégis megindulok a múltam után, úgy minden más is értelmét veszíti. Az aki most vagyok. Mert valamiért feledni akartam... - Ahhhhhh a francba már! - észre se veszem, hogy ez meg a tömeg bambulása között sikerült összeroppantanom a kezemben lapuló kólásüveget. Viszonylag diszkréten nyúlok egy maroknyi szalvétáért és miután kivettem egy nagyobb szilánkot a tenyeremből, bele is tekerem a kézfejemet. Még csak fel se szisszenek. Fáj, de nemsoká úgyis elmúlik, akkor meg mi a francért jajgassak, mint az ember szukák? A következő italom már tényleg az előbb emlegetett narancslé lett. Egy kevéske vodkával. - Ha eláll a vérzés, adok pontos címet is az üzlethez. - mutatom fel az előbb felsértett kezemet. - Kis türelmet kérek. - noha a türelemből mindketten kezdünk kifogyni a fickó megjelenésével. Én azért, mert ő olyan típus, aki a magamfajtát nem veszi észre, csak a jó nőt, a másik nőstényt pedig minden bizonnyal a pasas faragatlansága bosszantja kissé. Azt viszont valamiféle apró győzelemnek könyvelem el, hogy a nő nem pattint le engem a pasas miatt, egyszerűen csak "alrébb pakolja", hogy amolyan háromszöget alkossunk itt mi hárman a pult előtt. Nyújtom az ép jobbomat én is Sharon felé, mikor bemutatkozik, és röviden kezet rázok vele. - Jelenleg... Tara O'Ryan. Örvendek. -mosolygok majdnem kedvesen a nőstényre, mire a fickó valószínűleg már össze is kapcsolta a nevemet a diszkóval, és mik vannak! (plusz egy kis irónia) hát engem is észrevett! Nem csak úgy, hogy "oké, hát szia, látlak meg minden", hanem csillogó szemekkel, kitágult pupillákkal mér végig majd mondja el mindkettőnknek, hogy az ő neve Lucian... és valami kimondhatatlan vezeték neve van. az akcentusából arra tippelek, hogy Kelet-európai, talán román vagy bolgár. Tökmindegy. Az ilyenek rendszerint pénz- és zöldkártyahajhászok, valamint ordas nagy kretének. Kifejezetten eddig sem érdekelt a fickó, de most már még annyira se. Sharon dallamos hangja úszik a be a tudatomba. Úgy kapom fel a tekintetemet a vodka-narancsomról és pillantok a nőre, mint a kisgyerekek akik ajándékot kapnak csak úgy, váratlanul. Szóval valamiféle vidám meglepettség van az arcomon, de még nem indulok rá a témára nyílt egyenest, úgy ahogyan jelenleg én értelmezem. ~Pontosan hogy gondoltad? Fejtsd ezt ki kérlek...~ Nekem nem gond, ha megrövidítjük 10 centivel az általa vélt legnemesebb pontját. Ügyes fickónak tűnik ez a Lucian, boldogulna ő a maradék két centivel is.
*Arra, hogy nem tudja, hogy járt-e ott vagy sem kissé felvonom a szemöldököm. De végül hagyom a dolgot. Mindenkinek vannak titkai, s kiindulásnak nekem bőven elég annyi, amit mondott. Minek vágyak többre? Egyenlőre még a Hotelesekre is csak furcsán nézek. Furcsa, hogy ilyen sok farkas van. * - Köszönöm az információt. * Biccentettem neki egy amolyan hálás mosoly kíséretében. Azonban a következő szavai meglepnek, nem is kicsit, ami azt illeti és most áldom Georgeot, hogy megtanította leplezni az érzelmeim, vagyis inkább azt, hogy rajta kívül senki felé ne mutassam semminek a jelét, csak ha akarom. * - Talán kint sem volna okos dolog. * Mindig azt tanultam, hogy az ilyeneket intézem el az erdőben, vagy épp zárt falak között, ahol senki nem láthatja. Bár sosem értettem, hogy miért olyan fontos ez. De lássuk be, nem lenne ildomos, ha rém hírekkel elkergetnénk a vacsorát vagy a lehetséges ágymelegítőket. Ahogy roppan az üveg, tekintetem szinte pillanatok alatt kapom vissza a nő felé, ahogy a mozdulatommal egy időben orromba kúszik a lágy, finom illet. Furcsa – ami igazából vágy – csillogás kél tekintetemben, ahogy kissé előre dőlve igyekszem elérni a szalvéta kupacot. De a nő gyorsabb és közelebb is van, így inkább visszadőlök a szék háttámlájának.* - Előttünk az éjszaka, nem fogok meglépni. *Vigyorodtam el s már a korábbi csillogásnak nyoma sem volt. Nos, most vagy én akartam, hogy lehessen látni vagy csak véletlen volt, amit korrigáltam. Ki tudja. Bár az, hogy nem fogok meglépni kicsit módosul ha figyelembe veszem, hogy az érkező férfi modora már kicsit sincs ínyemre. Meglehet kövezni, de akkor sem volt ínyemre a dolog. Olyannyira, hogy még a pajzsomon is rést engedtem, hogy a nőhöz szólhassak. A válaszára elmosolyodtam, ám a kis társaságunk valami hülye nevű városról meg épp arról regélt, hogy a neve az menyire nemes meg az ég tudja. A lényeg, hogy a mosolyom biztatásnak vette, mert a szája nem állt be. ~ Kicsit megfaragni a Drágát, és megmutatni, hogy miként is kell egy (magunk fajta) nővel bánni. Csak akad egy félre eső hely valahol a környéken, ahol a kutyának sem tűnik fel, hogy sipákol. Persze az sem árt, ha az alapvető szabályokat rávéssük, hogy emlékezzen is rá. Mióta itt vagyok még nem játszottam és a helyed is tiszta maradna. Társasággal buli az élet. ~ Kacagtam fel gondolatban, ám ez egyszerre volt vidám és a férfi számára semmi jót nem ígérő. Ezt a nevetést viszont még Tara is hallotta.*
Határozottan tetszik a terv, amit Sharon a gondolatain át közöl velem. A kivitelezéssel kapcsolatban viszont vannak aggályaim. Ha egyszerű kis szürke farkas lennék, nem jelentene gondot az se ha netán átharapom a torkát. de ez most más. Figyelnek az őrzők, mert egyszer már lebuktam, és gyakorló-pajti lévén egyébként is a szemük előtt vagyok. Nem tudom, hogy mennyire rugalmas az a paktum amit kötöttem velük, de azt hiszem, hogy az emberölés már átszakítana pár határmenti gátat/védőfalat vagy csak egy kis bisz-basz vonalat. ~Nézd... nem tudom garantálni, hogy nem fogom megölni. Szeretjük a vért... De még ha meg is állom, hát nem tudom mit és mennyit tudsz az őrzőkről, de itt rohadt sokan vannak és minden fűszáll rezdülésére odafigyelnek...~ összegzem nagy vonalakban a helyzetet, meg a fairbanksi álláspontot, miközben Lucian igazít egyet a haján, meg a drága fekete ingen amit visel, majd tovább süketel. Hogy miről, azt nem tudom. Gondolataimat leköti a válasz, meg a mentális chatelés a másik nősténnyel, a tekintetem viszont mereven a pasas nyakára szegeződik. A farkasom megnyalja fekete pofáját és már legalább 30 különböző módon harapta át a torkát vágyálmaiban. Oké, ez eldöntetett. A fickónak annyi, már csak a "hol" maradt kérdéses. ~Vigyük ki az erdőbe, vagy ki a városból. A diszkó körül nem szabadíthatom rá a legbájosabb énemet... ~ Mosolygok csak megközelítőleg "bájosan", ami inkább tűnik életveszélyes fenyegetésnek, mintsem őszinte barátságnak a fickó irányába, merthát még mindig őt nézem. Avagy a torkát, a ritmikusan lüktető artériát a nyakán. Az ajkamba harapok, mert szinte már érzem az ízét a számban. Jah igen, van itt még valami. ~Te csábítsd el, én szerzek kocsit.~ küldöm a nőstény felé a javaslatot, és ez úttal már rá is nézek. Ha csak biccent, vagy mentális úton erősít meg, úgy agyalni kezdek azon, hogy melyik alkalmazottam kocsiját kérhetem el. Az enyémmel nem mehetünk. Mint már korábban mondtam: most nem hagyom hogy elkapjanak...
*A nő gondolatai elmémben vernek visszhangot és most megingatnám a fejem, de ez aligha volna kellően elegendő. Így bizony a mentális síkon válaszoltam neki.* ~ Ölni… akkor mit ér a tanítás, ha meghal? Semmit, kisasszony. S akkor inkább egy holdfényes vacsi lesz. Persze azt is meglehet édesíteni. Az Őrzőkkel azonban nem volt dolgom eddig sem, de nem tudom, hogy itt miként megy. ~ Adtam a tudtára, hogy ez bizony talány és gőzöm sincs, hogy miként is működik a rendszerűk. A vacsi házhoz jön, másik államból így sok közük nem volt hozzá, pláne, ha még ezekről nem is tudtak. Tekintetem már a nőn volt egy ideje, s mivel a pasas nem érdekelt így őt figyeltem. Persze, nem épp ilyen játékot terveztem. De így sem rossz. Másra amúgy sem igazán lenne alkalmas Lucian. ~ Ez esetben viszont vigyük városon kívülre. Ott az őrzők sem fenyegetnek. ~ Bólintottam gondolatban azonban az utolsó csak egy tipp volt, nem tudtam, hogy meddig terjed a kezük, de úgy véltem, hogy városokra vannak bontva. De persze ha tévedek, akkor nő biztos a tudomásomra hozza, hisz érezhette, hogy kicsit bizonytalan volt az utolsó mondatom. A feladatra csak egy széles vigyor keretében bólintottam. Szó se kellett hozzá, testhezálló és nehéz dolgom sincs. Lábam picit megemeltem és mily meglep, tök véletlen lejjebb csúszott a selyem anyag a lábam megmutatva a hasítéknál. Értelmesen bólogattam a férfi mondandójára. Hajm istenem… mikor hagyja már abba? Kicsit sem érdekel, amit magyaráz ráadásul még beszélni sem tud rendesen és közben káromkodik is. De persze a látszatott fent tartottam és bárki számára úgy nézhettem ki, mint egy olyan nő aki issza a másik szavait, még a tekintetem is csillogott hozzá, ahogy az érdeklődésem jeleit magamra öltöttem. S néha lágy kacagásom dallamos hangjai kúsztak a férfi fülébe. Végül megunva a rizsát mikor elfogyott az italom fontam nyaka köré a karom.* - Gyere… van egy kis… meglepetésünk számodra. A barátnőm már kint vár…* Búgtam lágyan a füléhez hajolva, s finoman végig szántottak az ujjaim a tarkóján, hogy biztos, ami tuti vegye a lapot. Az, hogy egy kicsit félre már mindegy ahogy az is, hogy Tara nem a barátnőm. De ezt Ő nem tudja, nekem meg nem számít egy leheletnyi hazugság. Kabátom kezdtem magamra ölteni, mikor megéreztem, hogy épp segít felvenni. Ejha… ennyire azért ne teperj apukám. Unalmas. De persze csak egy köszönöm és egy halvány mosollyal jutalmaztam a tettét. S amilyen könnyed léptekkel jöttem be, olyan könnyed léptekkel indultam kifelé is, oldalamon a férfivel. Nem volt nagy kaland, hisz már azzal a szándékkal jött, hogy megkapjon minket. Ebben nincs semmi… kihívás. A kíváncsi tekintetek nem érdekeltek és ha Tara már kint várt, akkor csak a kocsihoz vezettem a férfit. Természetesen a hátsó ülésre invitálva és magam is oda kerültem, hisz a látszatott fent kell tartani.* - A város szélén lakom, remélem nem gond… * Cirógattam meg a férfi arcát, miközben újra rálátást engedtem a lábamra, ahogy keresztbe fontam. Gond? Ugyan már, ki az aki ne követne a világ végére is ha azt mondom, hogy ott megkaphat? Tara viszont érezhette, hogy hazudtam hisz az apró rést meghagytam a pajzsomon, hogy ha mondani akar valamit, akkor megtudja tenni.*
~Kedvesem, csak olyasvalakit taníthatsz, akinek van némi esze is. Hallod miről beszél?~ költői kérdés, hát persze, hogy hallja. Sóhajtok egyet a vodka-narancsomba. ~Hát jó, majd visszafogom magamat.~ Hazudom. Nem, nem fogom vissza magam. Eldöntöttem, hogy ennek az embernek vége van, hát akkor úgy is lesz. Milyen ember volnék, ha a magamnak és a farkasomnak tett ígéreteket se tartanám meg holmi földi törvények miatt, melyek az ük-ükunokáim lehetnének? Ugyan már... Az őrzőkre majd később visszatérünk, ahhoz egyelőre semmit sem fűzök hozzá, és később még jól is jöhet amennyiben szabadkozni kell az eljövendő gyilkosság miatt. Ki tudja, milyen erős erkölcsi, morális, vagy szociális kötelékek fűzik az emberekhez eme nőstényt. Abból amit eddig tudok róla, még következtetni se lehet, legfeljebb csak elhamarkodottan. Annál alaposabb vagyok. A nőstény helyesel, én pedig elrugaszkodok a pulttól, hogy az egyik kipécézett kidobóhoz tipegjek. Egy böhöm nagy Hummerral jár, az szerintem megteszi a térdig érő hóban is, és még csak nem is olyan feltűnő, mint az én metálkék bogárhátúm. Az ismeretségünk a kidobóval van már olyan mély, hogy tudja: ha azt mondom, hogy épségben hozom vissza a kocsiját, az bizony úgy is lesz, tehát megkapom a slusszkulcsot, és mire a trió másik két tagja is kiér az Upperből, én a bejárattal átmeneti járdaszegély mellett melegítem a verda motorját. Annak kimondottan örülök, hogy hátra ülnek be, mert kifejezetten idegesít, ha valaki ül mellettem, és netán még beszél is miközben vezetem. A belső visszapillantó tükröt úgy igazítom, hogy lássam a hátul megpihenő párost, a fickó izgatott hangját -amivel újabb adag süketelést nyomat- pedig megpróbálom kizárni a tudatomból. Egy blues zenét dúdolok gondolatban, mert ez az egyetlen műfaj melyet én és a farkasom is egyaránt kedvelünk. Aztán a dal elhal a fejemben, a csendet pedig izgatott várakozás váltja fel bennünk amint elhagytuk Fairbanks városát. Még hajtok egy kicsit az autópályára vezető úton. A belső visszapillantóból kifigyelek egy röpke másodpercet, amikor nem figyel Lucian az útra (ami nem nehéz, mert ha Sharon nem fojtotta belé a szót, akkor a halandó egészen idáig nyomta a szöveget. ~Kapaszkodj.~ készítem fel gondolatban Sharont arra ami eztán következik, ugyanis satu féket nyomok a száguldó autóra, ami végül keresztben áll meg a pihenőhely parkolójában. - Jéééézusom. Mi a fene volt az?! - olyan döbbent ijedtséggel kérdezem ezt, hogy még magam is elhiszem: tényleg be vagyok rosálva. - Lucian menj ki és nézd meg kéééééérlek. - egy riadt őzikét is megszégyenítő tekintettel fordulok hátra, miközben leállítom az autó motorját. Esélyt sem hagyok neki arra, hogy nemet mondjon. Ha kell, még a "lehet, hogy megsérült" klisét is bedobom, csak szálljon kifelé az autóból. Meglátjuk hogyan reagál, ha két farkas is megkergeti a vaksötétségben, mert amint biztos távolba ér a kocsitól, én lekapcsolom a fényszórókat is, és átalakulok. ~Benne vagy?~ Jó, tudom, hogy az utolsó előtti pillanatban kérdezem, de így sincs még túl késő, ha Sharon nem így képzelte.
Mint minden műszak végén, muszáj most is, hogy beüljek valahova, hogy megigyak egy kávét, mielőtt állva elalszok. Most kifejezetten unalmas volt az egész nap és hiába öntöttem magamba 10 liter gépi kávét, amiben ugye annyi a koffein, mint a kukoricában a C-vitamin, valahogy nem segített. Így hát, alig vártam, hogy vége legyen, és nem is bajlódtam az öltözködéssel, fogtam magam és egyből egy másik disco felé vettem az irányt. A múltkorit hanyagolom, csak reménykedni tudok abban, hogy az a dilis csaj nem lesz ebben a discoban. Az utcán végig sétálok, elmegyek egy szerelmespár és egy fiatal lány mellett, akik egymás után jönnek. Hagyom, hogy kikerüljön egy sietős, aktatáskát cipelő férfi, én elvégre nem sietek sehova. Szépen, kimérten lépkedek a betonon, elvégre mentős vagyok, ráadásul messziről felismerhető, hála a kabátom ujjain és a nadrágom bokájánál a foszforeszkáló sárga csík. Bárki ki tudna szúrni, aki szeretne, de remélem, hogy ez senki fejében sem fog megfordulni, mert minél előbb koffeinhez akarok jutni. Ha nyugtom lesz, akkor talán kettőt is legurítok egymás után, hogy addig ébren tudjak maradni, amíg haza nem érek, hogy utána lefeküdve, elkezdődjön egy újabb nap. Ásítok, de most nem rakom a kezem a szám elé, hiszen senki sem jön velem szemben és még a kezeim is a zsebemben vannak. Az apróval játszok, ami benne van, hogy ezzel is lekössem magam, amíg sétálok. Eszméletlen milyen messze vannak ezek a mentő állomástól. Mintha órákat sétálnék azért, hogy igyak kávét. Lehet, hogy jobban járnék és pénztárca kímélő is lenne, hogyha otthon egy jó erős feketét lefőzök és termoszban magammal hurcolnám. Legalább ébren is maradnék a műszak végére. Ezt a gondolatot nem vetem el, megnézem, hogy itt mennyi a kávé és ehhez mérten fogok dönteni, hiszen valóban sokkal olcsóbb lenne ez a megoldás és talán hamarabb jutnék el odáig, hogy meglegyen a saját lakásom. Lépteim kopogása töri meg immáron az üres utcát. Mindig ez van, a műszakom végére mindenki eltűnik, mintha félnének valamitől, bezárkóznak a házaikba, lakásaikba. Megforgatom a gondolataimra a szemeimet, majd tovább folytatom az utamat, hogy a szemközti utcán elfordulva jobbra, meglássam azt a helyet, ahova igyekszek. Elérve a kereszteződést, befordulok és már innen látom, hogy hova is megyek. Mintha mosolyra húzódott volna a szám, de hamar korrigálok, mielőtt valaki idiótának nézne, bár ez cseppet sem érdekelne. A távolság csökken és hamarosan előttem is van az ajtó, ami kivételesen nyitva van, így simán betudok mindenféle jelzés nélkül lépni a helyiségbe. Egyből odasétálok a pulthoz és nézelődni kezdek. A fali táblán keresem a kávét, hogy mennyibe kerül, de nem igazán találom. A fáradtság már az olvasásomig is eljutott. Végül is teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül, nem lehet drágább, mint a másikban, ha meg olcsóbb, akkor nem számít. Előkaparom az aprókat a zsebemből, amikkel idáig játszottam, majd lecsapom a pultra, hogy észrevegyen valaki. Pár szempár felém szegeződik, mind vendég, de utána tovább folytatják a beszélgetést a társaikkal. Mintha minden pincérnő eltűnt volna, hiába nézek körbe sehol senki. Legalább össze tudom kaparni az összeget, ami kell. Természetes, hogy ilyenkor nincs szabad asztal egy eldugott helyen sem. Hirtelen előttem terem egy nő – a pult másik oldaláról -, akinek végre leadhatom a rendelést. - Egy erős feketét, most! – Adom ki a parancsot, majd elé tolom a gondosan kiszámolt aprót. Egyáltalán nem érdekel, hogy mentős vagyok és még borravalóval sem illetem, de nekem még mindig nagyobb szükségem van minden centre. Felülök a bár székre a pulthoz, és megtámasztom a fejemet, addig amíg meg nem kapom a kávémat. Már épp azon vagyok, hogy elképzeljem a fekete víz hatását, amint lecsúszik a torkomon. Szinte már csak ez éltet, disco ez túlzás, de most jelen pillanatban, hogy alig állok a lábamon, így gondolom.
Mielőtt bementem volna az Upperbe dolgozni, megvacsiztam, ezúttal egy szelet pizzára esett a választásom, ami egyben volt a reggeli az ebéd és a vacsi is, tekintve, hogy valamikor délután ébredtem fel. Hosszúra nyúlt az előző nap és éjszaka így aztán nem siettem a felkeléssel és a többivel sem. Ébredés után beálltam a zuhany alá, amíg elkészült a kávém a konyhában, amit még a zuhi előtt tettem fel. Mert sajnos magától nem terem a friss, fekete, koffeinben gazdag nedű a szobánkban. Ami nagy kár, de hát ez van. A zuhany - amit egybekötöttem egy hajmosással is - után leültem és kényelmesen ittam meg a kávémat a bögrémből. Csak ezután voltam képes elmászni a ruhás szekrényig és kiválasztani, hogy ma mit veszek magamra. Nem spiláztam túl a dolgot, egy egyszerű homokszínű ruhát vettem fel a fekete bőrdzsekimmel. Hajszárítás után fésülködés gyanánt, csak az ujjaimmal lazán összeráztam a tincseimet és ezzel úgy ítéltem, hogy a hajam jó lesz így. Tettem fel egy laza sminket, semmi extra csak egy kis púder, szemceruza, meg szempillaspirál. Aztán kényelmesen összeszedtem a cuccaimat, elköszöntem Jessetől és már útnak is indultam az Upper felé. Útközben beugrottam egy kajáldába, hogy egyek is valamit. Mivel időben sikerült felébrednem és összekészülődnöm, egy cseppet sem voltam késésben. A pizza után kényelmesen folytattam az utam tovább. Az Upperbe érve még nyitás előtt leellenőriztem a kasszámat, átnéztem az előző esti zárás számait, hogy azok stimmelnek-e. Ez már régen szokásommá vált, hogy mindig megnézzem műszak elején, hogy annyi váltópénz van-e a kasszában, amennyinek papírforma szerint lennie kell. Amint ezzel megvoltam, felkötöttem a derekamra az Upperes kötényemet, amit mindenki viselt, aki itt dolgozott. A kassza után a pult következett, megnéztem, hogy minden piából van-e elég itt kint. Amit nem találtam elegendő mennyiségnek, azért hátra szaladtam, felírtam, hogy mit viszek ki előre a kis hűtőkbe. Mire elérkezett a nyitás ideje, már fel volt töltve az össze kis hűtő, rendben volt a kasszám is, szóval jöhettek a népek. Nem mondanám, hogy az Upper tükrözte a zenei ízlésemet, de gyorsan megkedveltem itt dolgozni. Mindenhez hozzá lehet szokni, és lassan már fel sem tűnt az örökösen dübörgő zene a háttérben. Lévén, hogy ma egy egyszerű hétköznap van, nem volt nagy a forgalom. Szerettem ezt, meg azt is amikor nagy volt a pörgés és tele volt a helyiség. Nekem nem gond, ha dolgozni kell, és járni a kezeknek szorgosan és nincs megállás. Ez a mai azonban nem egy ilyen este volt. Letettem egy pohár vodkanarancsot az egyik vendég elé, amikor befutott egy másik. Az tűnik fel, hogy a pultra csap valamit. Nem kell hozzá a farkasom kiváló hallása, hogy ezt meghalljam, mert jó pár vendégnek is feltűnt. Hétköznapokon nem vagyunk túl sokan, hétvégén már nagyobb a kiszolgáló személyzet, amikor többen vannak. De most ez nem így van. Ahogy megkapom a vodkanarancs árát és beteszem azt a kasszába, majd kiadom a blokkot, már fordulok is a csapkodós kedvű vendég felé. Széles mosoly van az arcomon. Egyáltalán nem mű, nem kötelességből mosolygok, hanem, mert ez az alaptermészetem része. - Szép estét! - szólalok meg és a hangom kedvesen cseng, mint mindig. - Azonnal adom. - és már neki is álltam, hogy frissen főzzem le az általa kért erős fekete kávét. Ahogy a kávé elkészült, csészében tettem le az asztalra a vendég elé, mellé biggyesztve papír zacskós cukrot, és egy kiskanalat is. - Adhatok még valami más egyebet is? - kérdeztem meg kedvesen. Ha nem kért mást, akkor mondtam az árát, és ha megkaptam azt, már blokkoltam is a kasszámba.
Örülök, hogy ilyen hamar eltelt a műszakom, mert majd meghalok egy kávéért, és még mielőtt valaki idiótának titulál így este, engem a kávé tud elaltatni, mint ahogy mást felébreszteni. Megforgatom a szemeimet, a turbékoló páron, akik velem szembe jöttek. Egyszerűen hányingerem van a tömény romantikából, talán azért sincs barátnőm, de ez most egy cseppet sem foglalkoztat. Minek is? Úgyis csak aludni járok haza, mert hulla fáradt vagyok, nincs még idegzetem a hisztijeit is végig hallgatnom. Most, hogy ezen elgondolkoztam, már bent is vagyok a discoban, kicsit elszámítottam magam, mert én egy bárban akartam kilyukadni, de ha van kávé, akkor mit sem számít. Hangosan dübörög a zene, amitől a fejem kezd egyre jobban megfájdulni, nem számítottam erre, de így jártam, most már el nem megyek a kávém nélkül. A fejemben lévő ér egyre dagadtabb lesz, ahogy idegesen előkerítem a zsebemből a pénzt és a pultra csapom, hogy valaki figyeljen rám. Utálom, hogyha megvárakoztatnak, de úgy tűnik minden felszolgáló el van foglalva, ami nekem különösen nem tetszik. Utálom, ahogy mindenki jól érzi magát, és mindenki teszi a nagy menő csávót illetve csajt. Sóhajtva fordulok vissza a pulthoz, mikor megpillantok egy vigyorgó nőt. Elé tolom az aprót, majd rendelek egy kávét. Mivel nincs kedvem a hangfalakhoz ülni, ezért nem megyek beljebb, helyet foglalok itt és amint megkapom a kávémat, belekortyolok. Szinte megkönnyebbülés járja át az egész testemet és csak a dübörgő zene harsogását megtörő női hang zavar meg. Bosszúsan nézek rá, mert épp az egyik legélvezetesebb kortyomat zavarta meg. - Nem! – Vágom rá, majd egyik kezemmel megtámasztom a fejemet, és tovább kezdem el szürcsölgetni a feketét, mikor rájövök, hogy valami még hiányzik belőle. - Hé! Még cukrot! – Mondom oda neki, hogy kell cukor, ez így most keserű, ahogy az egész napom volt. Nem érdekel, hogy mentős egyenruhában vagyok, nincs jó napom és még örülhet, hogy csak ilyen kedvem van. Ha megkapom, már bele is öntöm a kávémba, megkevergetem, majd tovább iszom. Sokkal jobb, sőt határozottabban finomabban esik. Minden külső zajt kizárok, így csak élvezem, ahogy a meleg átjárja a testem és minden porcikámba bekerül. Szinte egyből feldob, mikor megérzem, hogy korog a gyomrom. Most jut eszembe, hogy alig ettem valamit egész nap. Ha erre felé jár a felszolgáló, akkor határozott pillantással ránézek, hogy tudja, akarok még valamit. - Sós mogyorót! – Adom ki a következő parancsot, amit szeretnék, majd azt is kifizetem. Isten ments, hogy itt tartozzak, vagy később egy olyan számlát kapjak, ami nem is az enyém. Borzasztóan drága itt úgy is minden. Kezd fogyni az apróm, de még ki kell bírnia fizetésig. Egyelőre még a kávémmal vagyok elfoglalva, majd amint megiszom, beljebb tolom a pulton, és a zacskóval kezdek el szórakozni. Kezd idegesíteni, hogy nem akarja megadni magát, de végül csak megteszi és már ki tudom bontani. Pechemre viszont úgy sikerül, hogy egy pár darab kiszóródik belőle és beesik a pult túlsó oldalára, a pulton is lesz néhány szem, a többi meg az ölembe hull. - Oh, hogy rohadnál meg… - Morgok az orrom alatt, majd a zacskóba visszateszem, azt ami az ölemben van, mikor észreveszem, hogy csipegetni kezdi az egyik ittas vendég a pultról a mogyorót. Elhúzom a számat, elég gusztustalan látvány, így elé söpröm azt a pár darabot, majd enni kezdek én is.
Általában nagyon szeretem a pörgést, de ma valahogy jobban örülök, hogy nincs akkora tömeg, mint mondjuk a hétvégéken. Nem tudnám megmondani, hogy miért, lehet nincs is különösebb oka, egyszerűen csak ilyen kedvem van. Vagy lehet az is közre játszik, hogy ma valahogy hatványozottan több a nehéz eset. Jobban nem tudnám megfogalmazni, de vannak olyan vendégek, akiktől a falra lehetne mászni. Én mondjuk nem veszem őket olyan nagyon rosszul, ha ahhoz van kedve a delikvensnek, hogy a kákán is csomót keressen, hát tegye azt. Mindenkit más tesz boldoggá. És, hogy ez engem mennyire érint meg meló közben? Mondjuk pont annyira, mint amennyire esélyes, hogy bárki ki tudjon húzni egy szőrszálat a tenyeremből... Könnyedén töltöm meg kávészemekkel a gépet, ami aztán le is őrli a szemeket szépen, majd meg is főzi a fekete nedűt. Ahogy a kis csészében van a koffein a tetején kis habbal - ahogy az a nagy könyvben megvan írva - kis tányérra helyezem, mellé pakolom a kis kanalat, meg a cukrot is és leteszem az újabb morci vendég elé. Nem szívom mellre, hogy nincs virágos jó kedve, biztosan oka van rá, vagy csak ilyen az alaptermészete. Nem különösebben érdekel, hogy melyikről lehet szó, én ettől még teszem a dolgom, kedves vagyok, ahogyan az elvárható tőlem, és egyébként is ilyen a természetem, szóval még csak nem is esik nehezemre. Mikor nem kér már mást újra rámosolyogok. - Egészségére! - aztán már oda is fordulok a következő vendég felé, aki sört rendel. Előveszem az üveget a kis hűtőből, elveszem az árát, beütöm a kasszámba, adom a blokkot és már fordulnék is a következő vendég felé, mikor a kávés pasas cukorért "kiált". Kiveszem a kis kosárkát, amiben a cukrot tartjuk. - Mennyit adhatok még? - a hangom nyugodt és továbbra is kedvesség árad belőle, csakúgy, mint az egész lényemből. Ha elmondta, hogy mennyit szeretne, akkor odaadom neki. Újabb vendéget szolgálok ki, ugyanúgy, mint eddig mindenkit. Aztán meghallom, hogy most sósmogyi kell. Megfordulok és leveszek egy zacskót a helyéről, ennek is mondom az árát, majd blokkolok. - Parancsoljon. - teszem még hozzá. Közben elpakolok pár üres és piszkos poharat a pultról és épp le is törölném azt kicsit, mikor észreveszem, hogy a vendég mit össze szerencsétlenkedik a mogyis zacsival. Elveszem az immáron üres csészét előle, hogy ne díszelegjen ott a pulton. Nem sokára összegyűlik annyi pohár, bögre és csésze, meg korsó, hogy beindítsam a mosogatógépet. - Adhatok esetleg egy ollót? - nézek a vendégre, de mire felajánlom neki, hogy esetleg azzal nyissa fel a tökéletesen lezárt tasit, már késő. Feltépi azt és a mogyoró repül ezer felé. Ami beesett a pult innenső oldalán, azokat egy mozdulattal söpröm össze a tenyerembe és dobom ki. - Szeretne egy nylon zacskót, hogy abba át tudja szórni a többit? - látom, hogy a zacskója úgy szakadt szét, hogy mindjárt megint millió felé fognak a mogyorók gurulni belőle. - Mr. Donalli, hadd hívjak Önnek egy taxit. - pillantok az ittas vendég. Nem először jár itt, amióta én is itt dolgozom. Kedves középkorú pasas, de néha hajlamos a szétcsúszásra. Megcsörgetem a biztonsági embert, hogy kísérje ki a fickót, és a taxit is kihívom neki. A pasas nem ellenkezik, hamarosan távozik az Upperből. Gyorsan letakarítom a mogyoró borította pultot. Most van egy kis szünet, a pultnál senki sem tolong, hogy valaki szolgálja ki, ezért elkezdem bepakolni a mosogatógépet. - Nehéz nap? - kérdezem meg a mogyis vendéget. Lehet, hogy nem akar majd beszélgetni, akkor nem erőltetem a dolgot, de hátha. Látom, hogy mentős cuccban van, akkor nyilván az is, az ő munkájuk meg hát nem a legkönnyebb. Miközben jár a kezem rápillantok a férfira és várom, hogy egyáltalán válaszol-e?
Rossz és fárasztó nap, mint mindegyik. Ha tudtam volna, hogy ez ezzel jár, lehet, hogy meggondolom apám végakaratát. Most már hiába lenne egy másik szakmát elkezdeni, az a helyzet, hogy kezdem élvezni, hogy minden este szinte hullán esek be az ajtón valamelyik bárba, szórakozóhelyre, hogy megigyam a szokásos esti kávémat, ami már része az életemnek, hogy el tudjak tőle aludni. Ami most jobban nyűgössé tesz, hogy semmit sem ettem szinte, így a gyomrom is korog és ahogy ide betévedtem, kezdem úgy érezni, hogy rossz helyen járok. Nem látok sehol sem szendvicset, de ez nem kizárt, hogy van. A pultnál üldögélve megkapom az áhított kávémat, ami most nagyon is jól fog esni, én úgy érzem. És mindezt feltételes módban, hogyha nem lenne ennyire keserű. Azt hiszem, nem szabad a cukorral spórolni. Szólok is oda a pultban ténykedő lányra, aki úgy pörög, mint akibe beleraktak egy feltöltött duracell elemet. Mivel hamar ott terem előttem, hogy kiszolgáljon, így semmi panaszom sem lehet, mégis irritál az a mosoly az arcán és az egész lénye zavaró, ahogy mindenkié. - 2-t. – Válaszolom mogorván, majd amint megkapom már teszem is bele az egyiket, és kavargatni kezdem. Egyáltalán nem tetszik, hogy a mellettem ülő fickó egyfolytában nevet és valami egészen más nyelven beszél hozzám, amin általában a részegek szoktak. Ezt a jelenséget már megszoktam, hiszen az éjszakai műszakomban egy párszor be kellett vinnem részeg tuskókat, akik nem tudják, hogy hol a határ. Nem foglalkozok vele, mégis zavar, hogy a szemem sarkából látom. Mivel az éhségem nem akar elmúlni és a kávé sem laktat, így kénytelen vagyok megint az energia bombához fordulni. Amint megkapom a mogyorómat, a zacskóval kezdek bíbelődni és mintha a mellettem ülő fazon szuggerálna, ki is szórom. Kezd idegesíteni, hogy a szétszóródott mogyorót eszi, így felé tolom, amelyik a pulton van, így talán megelőzőm, hogy az ölembe essen. Az olló ötlete már nem ér el a fülemig, mert már tárgytalan. - Aha. – Nyögöm ki és ha nyújtja a nylont akkor bele is szórom a mogyorót, majd a pultra rakom, hogy tudjak enni. A pofátlanság határa viszont részeg embernek úgy tűnik, hogy végtelen, mert kezd közelebb jönni felém, hogy elvegye a nasimat. Először elhúzom a zacskót, de ha továbbra is piszkál és nyúlkál, akkor beviszem a sürgősségire törött karokkal. Szerencsére erre nincs lehetőség, mert a nő hív neki egy taxit, és el is tűnik innen hála. Hiába vagyok mentős egyenruhába, nem vagyok a máltai szeretetszolgálat tagja, így az én türelmemnek is van határa. Eddig még senki sem érdeklődött felőlem, így meglep a kérdése, de nem mutatom ki. Először úgy teszek, mintha nem is felém intézte volna a kérdést, elvégre meglehet, hogy egy ismerőse lépett közel a pulthoz és vele beszélget. Mikor felemelem a fejem, akkor jövök rá, hogy valóban tőlem szeretné tudni, hogy milyen volt a napom. - Az. Mint minden nap, ez is ugyanolyan fárasztó volt, aminek semmi értelme. Kezd a hócipőm tele lenni. – Morgolódok magam előtt, bár tudom, hogy hallja, amit mondok, hiszen a kérdésére adtam választ. Tapló vagyok, de azzal, hogy kezd a gyomrom megtelni valami olyan anyaggal, ami laktat, megint az elviselhető szintre kezdek ugrani. - Te viszont nagyon energiabomba vagy. Nem árulsz szendvicset? – Nézek a szemeibe, ahogy megjegyzem mindezt. Még a kérdésem is egészen kedvesnek mondható, ha a hangomból nem az jönne le, hogy mennyire nincs kedvem a társalgáshoz. Mivel szükségem van valami ételfélére, ezért csak abban bízhatok, hogy eldugva mégis árulnak ilyesmit.
Kérésére odaadom neki a két cukrot, majd a zacsit is, amit én ajánlottam fel, hogy legyen mibe öntenie a mogyorót, hiszen annak a csomagolása elég szerencsétlen módon szakadt el, ahogy kibontotta. Gyorsan letakarítom a pultot és hívok egy taxit is a már jócskán ittas vendégnek, aztán pörgök tovább, mivel a vendégek jönnek és nem szeretek senkit sem megváratni. Elvégre szórakozni vannak itt és nem azért, hogy az estéjüket várakozással töltsék. -Ohh... értem. Hát ez nem hangzik valami túl jól... De azért szereted a munkádat? - udvariasságból és kíváncsiságból kérdezem. Látom rajta, hogy nem éppen csattan ki a jókedvtől és ki tudja, talán, ha beszélgetünk, akkor jobb kedvre derül. Ha meg nem, hát nem, én megpróbáltam. Nem azért, mert valami idióta vagyok, aki feladatának érzi, hogy felvidítsa bárki fia-borját, hanem, mert ilyen az alaptermészetem, szerek beszélgetni és azt is, ha jókedvűen telik az idő, amíg dolgozom. - Köszönöm. Tudod kell is ide, mert a legtöbben nem azért jönnek, hogy sorba álljanak és hosszú percekig várakozzanak. Szórakozni szeretnének, szóval igyekszem minél hamarabb kiszolgálni őket, hogy élvezhessék az este további részét. És igen van, itt mögöttem látod a táblán, hogy milyen fajták vannak. Ha választottál, csak szólj és már adom is. - mosolygok rá, aztán kiszolgálok egy újabb vendéget, majd gyorsan bepakolom az egyik mosogatógépet. Aztán leveszek a polcról egy szelet csokit és a mentős elé teszem. - Tessék. Ajándék, hogy ne legyen olyan rossz ez a nap. Feltéve, ha szereted az édességet. Ha nem, akkor mea culpa, mellé lőttem... - nevetek fel kicsit. Nem fog földhöz vágni a csoki ára, a jattomból simán beteszem az árát majd a kasszába zárás előtt. - És, ha megengedsz egy megjegyzést, a te munkádnak nagyon sok értelme van, hiszen másokon segítesz. Szerintem ez jó. - megint rámosolyogtam, aztán újra a munkámmal foglalkoztam, megint rendelések, megint ital kitöltés, kasszázás, blokkolás. Közben, ha sikerült szendvicset választania a férfinak, akkor azt is elé tettem.
Kezdőlap
Minden elhangzott napirendi pont után Rosie biccent egyet, hogy megértette, ami ha eddig volt is egy apró félszem így a hirtelen munkaerő-felvétel után, hát ez és ahogy mozog a pult mögött, már végképpen eloszlatta az összeset. Volt egy kiscsaj, aki ugyanezekre a röpke ismertetőkre folyton azt mondogatta, hogy "Vágom!". Aztán kiderült, hogy semmit nem ért. Nah akkor megtanultam, hogy ne csak a mozgást, meg a végeredményt figyeljem, hanem a reakciókat is. Rose eddig teljesen rendben van, hát lapozzunk az egyik kényesebb témára. 
Ha neked sincs ötleted a továbbiakhoz, akkor köszönöm szépen a játékot *-* 
//
