Határozottan tetszik a terv, amit Sharon a gondolatain át közöl velem. A kivitelezéssel kapcsolatban viszont vannak aggályaim. Ha egyszerű kis szürke farkas lennék, nem jelentene gondot az se ha netán átharapom a torkát. de ez most más. Figyelnek az őrzők, mert egyszer már lebuktam, és gyakorló-pajti lévén egyébként is a szemük előtt vagyok. Nem tudom, hogy mennyire rugalmas az a paktum amit kötöttem velük, de azt hiszem, hogy az emberölés már átszakítana pár határmenti gátat/védőfalat vagy csak egy kis bisz-basz vonalat. ~Nézd... nem tudom garantálni, hogy nem fogom megölni. Szeretjük a vért... De még ha meg is állom, hát nem tudom mit és mennyit tudsz az őrzőkről, de itt rohadt sokan vannak és minden fűszáll rezdülésére odafigyelnek...~ összegzem nagy vonalakban a helyzetet, meg a fairbanksi álláspontot, miközben Lucian igazít egyet a haján, meg a drága fekete ingen amit visel, majd tovább süketel. Hogy miről, azt nem tudom. Gondolataimat leköti a válasz, meg a mentális chatelés a másik nősténnyel, a tekintetem viszont mereven a pasas nyakára szegeződik. A farkasom megnyalja fekete pofáját és már legalább 30 különböző módon harapta át a torkát vágyálmaiban. Oké, ez eldöntetett. A fickónak annyi, már csak a "hol" maradt kérdéses. ~Vigyük ki az erdőbe, vagy ki a városból. A diszkó körül nem szabadíthatom rá a legbájosabb énemet... ~ Mosolygok csak megközelítőleg "bájosan", ami inkább tűnik életveszélyes fenyegetésnek, mintsem őszinte barátságnak a fickó irányába, merthát még mindig őt nézem. Avagy a torkát, a ritmikusan lüktető artériát a nyakán. Az ajkamba harapok, mert szinte már érzem az ízét a számban. Jah igen, van itt még valami. ~Te csábítsd el, én szerzek kocsit.~ küldöm a nőstény felé a javaslatot, és ez úttal már rá is nézek. Ha csak biccent, vagy mentális úton erősít meg, úgy agyalni kezdek azon, hogy melyik alkalmazottam kocsiját kérhetem el. Az enyémmel nem mehetünk. Mint már korábban mondtam: most nem hagyom hogy elkapjanak...
*A nő gondolatai elmémben vernek visszhangot és most megingatnám a fejem, de ez aligha volna kellően elegendő. Így bizony a mentális síkon válaszoltam neki.* ~ Ölni… akkor mit ér a tanítás, ha meghal? Semmit, kisasszony. S akkor inkább egy holdfényes vacsi lesz. Persze azt is meglehet édesíteni. Az Őrzőkkel azonban nem volt dolgom eddig sem, de nem tudom, hogy itt miként megy. ~ Adtam a tudtára, hogy ez bizony talány és gőzöm sincs, hogy miként is működik a rendszerűk. A vacsi házhoz jön, másik államból így sok közük nem volt hozzá, pláne, ha még ezekről nem is tudtak. Tekintetem már a nőn volt egy ideje, s mivel a pasas nem érdekelt így őt figyeltem. Persze, nem épp ilyen játékot terveztem. De így sem rossz. Másra amúgy sem igazán lenne alkalmas Lucian. ~ Ez esetben viszont vigyük városon kívülre. Ott az őrzők sem fenyegetnek. ~ Bólintottam gondolatban azonban az utolsó csak egy tipp volt, nem tudtam, hogy meddig terjed a kezük, de úgy véltem, hogy városokra vannak bontva. De persze ha tévedek, akkor nő biztos a tudomásomra hozza, hisz érezhette, hogy kicsit bizonytalan volt az utolsó mondatom. A feladatra csak egy széles vigyor keretében bólintottam. Szó se kellett hozzá, testhezálló és nehéz dolgom sincs. Lábam picit megemeltem és mily meglep, tök véletlen lejjebb csúszott a selyem anyag a lábam megmutatva a hasítéknál. Értelmesen bólogattam a férfi mondandójára. Hajm istenem… mikor hagyja már abba? Kicsit sem érdekel, amit magyaráz ráadásul még beszélni sem tud rendesen és közben káromkodik is. De persze a látszatott fent tartottam és bárki számára úgy nézhettem ki, mint egy olyan nő aki issza a másik szavait, még a tekintetem is csillogott hozzá, ahogy az érdeklődésem jeleit magamra öltöttem. S néha lágy kacagásom dallamos hangjai kúsztak a férfi fülébe. Végül megunva a rizsát mikor elfogyott az italom fontam nyaka köré a karom.* - Gyere… van egy kis… meglepetésünk számodra. A barátnőm már kint vár…* Búgtam lágyan a füléhez hajolva, s finoman végig szántottak az ujjaim a tarkóján, hogy biztos, ami tuti vegye a lapot. Az, hogy egy kicsit félre már mindegy ahogy az is, hogy Tara nem a barátnőm. De ezt Ő nem tudja, nekem meg nem számít egy leheletnyi hazugság. Kabátom kezdtem magamra ölteni, mikor megéreztem, hogy épp segít felvenni. Ejha… ennyire azért ne teperj apukám. Unalmas. De persze csak egy köszönöm és egy halvány mosollyal jutalmaztam a tettét. S amilyen könnyed léptekkel jöttem be, olyan könnyed léptekkel indultam kifelé is, oldalamon a férfivel. Nem volt nagy kaland, hisz már azzal a szándékkal jött, hogy megkapjon minket. Ebben nincs semmi… kihívás. A kíváncsi tekintetek nem érdekeltek és ha Tara már kint várt, akkor csak a kocsihoz vezettem a férfit. Természetesen a hátsó ülésre invitálva és magam is oda kerültem, hisz a látszatott fent kell tartani.* - A város szélén lakom, remélem nem gond… * Cirógattam meg a férfi arcát, miközben újra rálátást engedtem a lábamra, ahogy keresztbe fontam. Gond? Ugyan már, ki az aki ne követne a világ végére is ha azt mondom, hogy ott megkaphat? Tara viszont érezhette, hogy hazudtam hisz az apró rést meghagytam a pajzsomon, hogy ha mondani akar valamit, akkor megtudja tenni.*
~Kedvesem, csak olyasvalakit taníthatsz, akinek van némi esze is. Hallod miről beszél?~ költői kérdés, hát persze, hogy hallja. Sóhajtok egyet a vodka-narancsomba. ~Hát jó, majd visszafogom magamat.~ Hazudom. Nem, nem fogom vissza magam. Eldöntöttem, hogy ennek az embernek vége van, hát akkor úgy is lesz. Milyen ember volnék, ha a magamnak és a farkasomnak tett ígéreteket se tartanám meg holmi földi törvények miatt, melyek az ük-ükunokáim lehetnének? Ugyan már... Az őrzőkre majd később visszatérünk, ahhoz egyelőre semmit sem fűzök hozzá, és később még jól is jöhet amennyiben szabadkozni kell az eljövendő gyilkosság miatt. Ki tudja, milyen erős erkölcsi, morális, vagy szociális kötelékek fűzik az emberekhez eme nőstényt. Abból amit eddig tudok róla, még következtetni se lehet, legfeljebb csak elhamarkodottan. Annál alaposabb vagyok. A nőstény helyesel, én pedig elrugaszkodok a pulttól, hogy az egyik kipécézett kidobóhoz tipegjek. Egy böhöm nagy Hummerral jár, az szerintem megteszi a térdig érő hóban is, és még csak nem is olyan feltűnő, mint az én metálkék bogárhátúm. Az ismeretségünk a kidobóval van már olyan mély, hogy tudja: ha azt mondom, hogy épségben hozom vissza a kocsiját, az bizony úgy is lesz, tehát megkapom a slusszkulcsot, és mire a trió másik két tagja is kiér az Upperből, én a bejárattal átmeneti járdaszegély mellett melegítem a verda motorját. Annak kimondottan örülök, hogy hátra ülnek be, mert kifejezetten idegesít, ha valaki ül mellettem, és netán még beszél is miközben vezetem. A belső visszapillantó tükröt úgy igazítom, hogy lássam a hátul megpihenő párost, a fickó izgatott hangját -amivel újabb adag süketelést nyomat- pedig megpróbálom kizárni a tudatomból. Egy blues zenét dúdolok gondolatban, mert ez az egyetlen műfaj melyet én és a farkasom is egyaránt kedvelünk. Aztán a dal elhal a fejemben, a csendet pedig izgatott várakozás váltja fel bennünk amint elhagytuk Fairbanks városát. Még hajtok egy kicsit az autópályára vezető úton. A belső visszapillantóból kifigyelek egy röpke másodpercet, amikor nem figyel Lucian az útra (ami nem nehéz, mert ha Sharon nem fojtotta belé a szót, akkor a halandó egészen idáig nyomta a szöveget. ~Kapaszkodj.~ készítem fel gondolatban Sharont arra ami eztán következik, ugyanis satu féket nyomok a száguldó autóra, ami végül keresztben áll meg a pihenőhely parkolójában. - Jéééézusom. Mi a fene volt az?! - olyan döbbent ijedtséggel kérdezem ezt, hogy még magam is elhiszem: tényleg be vagyok rosálva. - Lucian menj ki és nézd meg kéééééérlek. - egy riadt őzikét is megszégyenítő tekintettel fordulok hátra, miközben leállítom az autó motorját. Esélyt sem hagyok neki arra, hogy nemet mondjon. Ha kell, még a "lehet, hogy megsérült" klisét is bedobom, csak szálljon kifelé az autóból. Meglátjuk hogyan reagál, ha két farkas is megkergeti a vaksötétségben, mert amint biztos távolba ér a kocsitól, én lekapcsolom a fényszórókat is, és átalakulok. ~Benne vagy?~ Jó, tudom, hogy az utolsó előtti pillanatban kérdezem, de így sincs még túl késő, ha Sharon nem így képzelte.
Mint minden műszak végén, muszáj most is, hogy beüljek valahova, hogy megigyak egy kávét, mielőtt állva elalszok. Most kifejezetten unalmas volt az egész nap és hiába öntöttem magamba 10 liter gépi kávét, amiben ugye annyi a koffein, mint a kukoricában a C-vitamin, valahogy nem segített. Így hát, alig vártam, hogy vége legyen, és nem is bajlódtam az öltözködéssel, fogtam magam és egyből egy másik disco felé vettem az irányt. A múltkorit hanyagolom, csak reménykedni tudok abban, hogy az a dilis csaj nem lesz ebben a discoban. Az utcán végig sétálok, elmegyek egy szerelmespár és egy fiatal lány mellett, akik egymás után jönnek. Hagyom, hogy kikerüljön egy sietős, aktatáskát cipelő férfi, én elvégre nem sietek sehova. Szépen, kimérten lépkedek a betonon, elvégre mentős vagyok, ráadásul messziről felismerhető, hála a kabátom ujjain és a nadrágom bokájánál a foszforeszkáló sárga csík. Bárki ki tudna szúrni, aki szeretne, de remélem, hogy ez senki fejében sem fog megfordulni, mert minél előbb koffeinhez akarok jutni. Ha nyugtom lesz, akkor talán kettőt is legurítok egymás után, hogy addig ébren tudjak maradni, amíg haza nem érek, hogy utána lefeküdve, elkezdődjön egy újabb nap. Ásítok, de most nem rakom a kezem a szám elé, hiszen senki sem jön velem szemben és még a kezeim is a zsebemben vannak. Az apróval játszok, ami benne van, hogy ezzel is lekössem magam, amíg sétálok. Eszméletlen milyen messze vannak ezek a mentő állomástól. Mintha órákat sétálnék azért, hogy igyak kávét. Lehet, hogy jobban járnék és pénztárca kímélő is lenne, hogyha otthon egy jó erős feketét lefőzök és termoszban magammal hurcolnám. Legalább ébren is maradnék a műszak végére. Ezt a gondolatot nem vetem el, megnézem, hogy itt mennyi a kávé és ehhez mérten fogok dönteni, hiszen valóban sokkal olcsóbb lenne ez a megoldás és talán hamarabb jutnék el odáig, hogy meglegyen a saját lakásom. Lépteim kopogása töri meg immáron az üres utcát. Mindig ez van, a műszakom végére mindenki eltűnik, mintha félnének valamitől, bezárkóznak a házaikba, lakásaikba. Megforgatom a gondolataimra a szemeimet, majd tovább folytatom az utamat, hogy a szemközti utcán elfordulva jobbra, meglássam azt a helyet, ahova igyekszek. Elérve a kereszteződést, befordulok és már innen látom, hogy hova is megyek. Mintha mosolyra húzódott volna a szám, de hamar korrigálok, mielőtt valaki idiótának nézne, bár ez cseppet sem érdekelne. A távolság csökken és hamarosan előttem is van az ajtó, ami kivételesen nyitva van, így simán betudok mindenféle jelzés nélkül lépni a helyiségbe. Egyből odasétálok a pulthoz és nézelődni kezdek. A fali táblán keresem a kávét, hogy mennyibe kerül, de nem igazán találom. A fáradtság már az olvasásomig is eljutott. Végül is teljesen mindegy, hogy mennyibe kerül, nem lehet drágább, mint a másikban, ha meg olcsóbb, akkor nem számít. Előkaparom az aprókat a zsebemből, amikkel idáig játszottam, majd lecsapom a pultra, hogy észrevegyen valaki. Pár szempár felém szegeződik, mind vendég, de utána tovább folytatják a beszélgetést a társaikkal. Mintha minden pincérnő eltűnt volna, hiába nézek körbe sehol senki. Legalább össze tudom kaparni az összeget, ami kell. Természetes, hogy ilyenkor nincs szabad asztal egy eldugott helyen sem. Hirtelen előttem terem egy nő – a pult másik oldaláról -, akinek végre leadhatom a rendelést. - Egy erős feketét, most! – Adom ki a parancsot, majd elé tolom a gondosan kiszámolt aprót. Egyáltalán nem érdekel, hogy mentős vagyok és még borravalóval sem illetem, de nekem még mindig nagyobb szükségem van minden centre. Felülök a bár székre a pulthoz, és megtámasztom a fejemet, addig amíg meg nem kapom a kávémat. Már épp azon vagyok, hogy elképzeljem a fekete víz hatását, amint lecsúszik a torkomon. Szinte már csak ez éltet, disco ez túlzás, de most jelen pillanatban, hogy alig állok a lábamon, így gondolom.
Mielőtt bementem volna az Upperbe dolgozni, megvacsiztam, ezúttal egy szelet pizzára esett a választásom, ami egyben volt a reggeli az ebéd és a vacsi is, tekintve, hogy valamikor délután ébredtem fel. Hosszúra nyúlt az előző nap és éjszaka így aztán nem siettem a felkeléssel és a többivel sem. Ébredés után beálltam a zuhany alá, amíg elkészült a kávém a konyhában, amit még a zuhi előtt tettem fel. Mert sajnos magától nem terem a friss, fekete, koffeinben gazdag nedű a szobánkban. Ami nagy kár, de hát ez van. A zuhany - amit egybekötöttem egy hajmosással is - után leültem és kényelmesen ittam meg a kávémat a bögrémből. Csak ezután voltam képes elmászni a ruhás szekrényig és kiválasztani, hogy ma mit veszek magamra. Nem spiláztam túl a dolgot, egy egyszerű homokszínű ruhát vettem fel a fekete bőrdzsekimmel. Hajszárítás után fésülködés gyanánt, csak az ujjaimmal lazán összeráztam a tincseimet és ezzel úgy ítéltem, hogy a hajam jó lesz így. Tettem fel egy laza sminket, semmi extra csak egy kis púder, szemceruza, meg szempillaspirál. Aztán kényelmesen összeszedtem a cuccaimat, elköszöntem Jessetől és már útnak is indultam az Upper felé. Útközben beugrottam egy kajáldába, hogy egyek is valamit. Mivel időben sikerült felébrednem és összekészülődnöm, egy cseppet sem voltam késésben. A pizza után kényelmesen folytattam az utam tovább. Az Upperbe érve még nyitás előtt leellenőriztem a kasszámat, átnéztem az előző esti zárás számait, hogy azok stimmelnek-e. Ez már régen szokásommá vált, hogy mindig megnézzem műszak elején, hogy annyi váltópénz van-e a kasszában, amennyinek papírforma szerint lennie kell. Amint ezzel megvoltam, felkötöttem a derekamra az Upperes kötényemet, amit mindenki viselt, aki itt dolgozott. A kassza után a pult következett, megnéztem, hogy minden piából van-e elég itt kint. Amit nem találtam elegendő mennyiségnek, azért hátra szaladtam, felírtam, hogy mit viszek ki előre a kis hűtőkbe. Mire elérkezett a nyitás ideje, már fel volt töltve az össze kis hűtő, rendben volt a kasszám is, szóval jöhettek a népek. Nem mondanám, hogy az Upper tükrözte a zenei ízlésemet, de gyorsan megkedveltem itt dolgozni. Mindenhez hozzá lehet szokni, és lassan már fel sem tűnt az örökösen dübörgő zene a háttérben. Lévén, hogy ma egy egyszerű hétköznap van, nem volt nagy a forgalom. Szerettem ezt, meg azt is amikor nagy volt a pörgés és tele volt a helyiség. Nekem nem gond, ha dolgozni kell, és járni a kezeknek szorgosan és nincs megállás. Ez a mai azonban nem egy ilyen este volt. Letettem egy pohár vodkanarancsot az egyik vendég elé, amikor befutott egy másik. Az tűnik fel, hogy a pultra csap valamit. Nem kell hozzá a farkasom kiváló hallása, hogy ezt meghalljam, mert jó pár vendégnek is feltűnt. Hétköznapokon nem vagyunk túl sokan, hétvégén már nagyobb a kiszolgáló személyzet, amikor többen vannak. De most ez nem így van. Ahogy megkapom a vodkanarancs árát és beteszem azt a kasszába, majd kiadom a blokkot, már fordulok is a csapkodós kedvű vendég felé. Széles mosoly van az arcomon. Egyáltalán nem mű, nem kötelességből mosolygok, hanem, mert ez az alaptermészetem része. - Szép estét! - szólalok meg és a hangom kedvesen cseng, mint mindig. - Azonnal adom. - és már neki is álltam, hogy frissen főzzem le az általa kért erős fekete kávét. Ahogy a kávé elkészült, csészében tettem le az asztalra a vendég elé, mellé biggyesztve papír zacskós cukrot, és egy kiskanalat is. - Adhatok még valami más egyebet is? - kérdeztem meg kedvesen. Ha nem kért mást, akkor mondtam az árát, és ha megkaptam azt, már blokkoltam is a kasszámba.
Örülök, hogy ilyen hamar eltelt a műszakom, mert majd meghalok egy kávéért, és még mielőtt valaki idiótának titulál így este, engem a kávé tud elaltatni, mint ahogy mást felébreszteni. Megforgatom a szemeimet, a turbékoló páron, akik velem szembe jöttek. Egyszerűen hányingerem van a tömény romantikából, talán azért sincs barátnőm, de ez most egy cseppet sem foglalkoztat. Minek is? Úgyis csak aludni járok haza, mert hulla fáradt vagyok, nincs még idegzetem a hisztijeit is végig hallgatnom. Most, hogy ezen elgondolkoztam, már bent is vagyok a discoban, kicsit elszámítottam magam, mert én egy bárban akartam kilyukadni, de ha van kávé, akkor mit sem számít. Hangosan dübörög a zene, amitől a fejem kezd egyre jobban megfájdulni, nem számítottam erre, de így jártam, most már el nem megyek a kávém nélkül. A fejemben lévő ér egyre dagadtabb lesz, ahogy idegesen előkerítem a zsebemből a pénzt és a pultra csapom, hogy valaki figyeljen rám. Utálom, hogyha megvárakoztatnak, de úgy tűnik minden felszolgáló el van foglalva, ami nekem különösen nem tetszik. Utálom, ahogy mindenki jól érzi magát, és mindenki teszi a nagy menő csávót illetve csajt. Sóhajtva fordulok vissza a pulthoz, mikor megpillantok egy vigyorgó nőt. Elé tolom az aprót, majd rendelek egy kávét. Mivel nincs kedvem a hangfalakhoz ülni, ezért nem megyek beljebb, helyet foglalok itt és amint megkapom a kávémat, belekortyolok. Szinte megkönnyebbülés járja át az egész testemet és csak a dübörgő zene harsogását megtörő női hang zavar meg. Bosszúsan nézek rá, mert épp az egyik legélvezetesebb kortyomat zavarta meg. - Nem! – Vágom rá, majd egyik kezemmel megtámasztom a fejemet, és tovább kezdem el szürcsölgetni a feketét, mikor rájövök, hogy valami még hiányzik belőle. - Hé! Még cukrot! – Mondom oda neki, hogy kell cukor, ez így most keserű, ahogy az egész napom volt. Nem érdekel, hogy mentős egyenruhában vagyok, nincs jó napom és még örülhet, hogy csak ilyen kedvem van. Ha megkapom, már bele is öntöm a kávémba, megkevergetem, majd tovább iszom. Sokkal jobb, sőt határozottabban finomabban esik. Minden külső zajt kizárok, így csak élvezem, ahogy a meleg átjárja a testem és minden porcikámba bekerül. Szinte egyből feldob, mikor megérzem, hogy korog a gyomrom. Most jut eszembe, hogy alig ettem valamit egész nap. Ha erre felé jár a felszolgáló, akkor határozott pillantással ránézek, hogy tudja, akarok még valamit. - Sós mogyorót! – Adom ki a következő parancsot, amit szeretnék, majd azt is kifizetem. Isten ments, hogy itt tartozzak, vagy később egy olyan számlát kapjak, ami nem is az enyém. Borzasztóan drága itt úgy is minden. Kezd fogyni az apróm, de még ki kell bírnia fizetésig. Egyelőre még a kávémmal vagyok elfoglalva, majd amint megiszom, beljebb tolom a pulton, és a zacskóval kezdek el szórakozni. Kezd idegesíteni, hogy nem akarja megadni magát, de végül csak megteszi és már ki tudom bontani. Pechemre viszont úgy sikerül, hogy egy pár darab kiszóródik belőle és beesik a pult túlsó oldalára, a pulton is lesz néhány szem, a többi meg az ölembe hull. - Oh, hogy rohadnál meg… - Morgok az orrom alatt, majd a zacskóba visszateszem, azt ami az ölemben van, mikor észreveszem, hogy csipegetni kezdi az egyik ittas vendég a pultról a mogyorót. Elhúzom a számat, elég gusztustalan látvány, így elé söpröm azt a pár darabot, majd enni kezdek én is.
Általában nagyon szeretem a pörgést, de ma valahogy jobban örülök, hogy nincs akkora tömeg, mint mondjuk a hétvégéken. Nem tudnám megmondani, hogy miért, lehet nincs is különösebb oka, egyszerűen csak ilyen kedvem van. Vagy lehet az is közre játszik, hogy ma valahogy hatványozottan több a nehéz eset. Jobban nem tudnám megfogalmazni, de vannak olyan vendégek, akiktől a falra lehetne mászni. Én mondjuk nem veszem őket olyan nagyon rosszul, ha ahhoz van kedve a delikvensnek, hogy a kákán is csomót keressen, hát tegye azt. Mindenkit más tesz boldoggá. És, hogy ez engem mennyire érint meg meló közben? Mondjuk pont annyira, mint amennyire esélyes, hogy bárki ki tudjon húzni egy szőrszálat a tenyeremből... Könnyedén töltöm meg kávészemekkel a gépet, ami aztán le is őrli a szemeket szépen, majd meg is főzi a fekete nedűt. Ahogy a kis csészében van a koffein a tetején kis habbal - ahogy az a nagy könyvben megvan írva - kis tányérra helyezem, mellé pakolom a kis kanalat, meg a cukrot is és leteszem az újabb morci vendég elé. Nem szívom mellre, hogy nincs virágos jó kedve, biztosan oka van rá, vagy csak ilyen az alaptermészete. Nem különösebben érdekel, hogy melyikről lehet szó, én ettől még teszem a dolgom, kedves vagyok, ahogyan az elvárható tőlem, és egyébként is ilyen a természetem, szóval még csak nem is esik nehezemre. Mikor nem kér már mást újra rámosolyogok. - Egészségére! - aztán már oda is fordulok a következő vendég felé, aki sört rendel. Előveszem az üveget a kis hűtőből, elveszem az árát, beütöm a kasszámba, adom a blokkot és már fordulnék is a következő vendég felé, mikor a kávés pasas cukorért "kiált". Kiveszem a kis kosárkát, amiben a cukrot tartjuk. - Mennyit adhatok még? - a hangom nyugodt és továbbra is kedvesség árad belőle, csakúgy, mint az egész lényemből. Ha elmondta, hogy mennyit szeretne, akkor odaadom neki. Újabb vendéget szolgálok ki, ugyanúgy, mint eddig mindenkit. Aztán meghallom, hogy most sósmogyi kell. Megfordulok és leveszek egy zacskót a helyéről, ennek is mondom az árát, majd blokkolok. - Parancsoljon. - teszem még hozzá. Közben elpakolok pár üres és piszkos poharat a pultról és épp le is törölném azt kicsit, mikor észreveszem, hogy a vendég mit össze szerencsétlenkedik a mogyis zacsival. Elveszem az immáron üres csészét előle, hogy ne díszelegjen ott a pulton. Nem sokára összegyűlik annyi pohár, bögre és csésze, meg korsó, hogy beindítsam a mosogatógépet. - Adhatok esetleg egy ollót? - nézek a vendégre, de mire felajánlom neki, hogy esetleg azzal nyissa fel a tökéletesen lezárt tasit, már késő. Feltépi azt és a mogyoró repül ezer felé. Ami beesett a pult innenső oldalán, azokat egy mozdulattal söpröm össze a tenyerembe és dobom ki. - Szeretne egy nylon zacskót, hogy abba át tudja szórni a többit? - látom, hogy a zacskója úgy szakadt szét, hogy mindjárt megint millió felé fognak a mogyorók gurulni belőle. - Mr. Donalli, hadd hívjak Önnek egy taxit. - pillantok az ittas vendég. Nem először jár itt, amióta én is itt dolgozom. Kedves középkorú pasas, de néha hajlamos a szétcsúszásra. Megcsörgetem a biztonsági embert, hogy kísérje ki a fickót, és a taxit is kihívom neki. A pasas nem ellenkezik, hamarosan távozik az Upperből. Gyorsan letakarítom a mogyoró borította pultot. Most van egy kis szünet, a pultnál senki sem tolong, hogy valaki szolgálja ki, ezért elkezdem bepakolni a mosogatógépet. - Nehéz nap? - kérdezem meg a mogyis vendéget. Lehet, hogy nem akar majd beszélgetni, akkor nem erőltetem a dolgot, de hátha. Látom, hogy mentős cuccban van, akkor nyilván az is, az ő munkájuk meg hát nem a legkönnyebb. Miközben jár a kezem rápillantok a férfira és várom, hogy egyáltalán válaszol-e?
Rossz és fárasztó nap, mint mindegyik. Ha tudtam volna, hogy ez ezzel jár, lehet, hogy meggondolom apám végakaratát. Most már hiába lenne egy másik szakmát elkezdeni, az a helyzet, hogy kezdem élvezni, hogy minden este szinte hullán esek be az ajtón valamelyik bárba, szórakozóhelyre, hogy megigyam a szokásos esti kávémat, ami már része az életemnek, hogy el tudjak tőle aludni. Ami most jobban nyűgössé tesz, hogy semmit sem ettem szinte, így a gyomrom is korog és ahogy ide betévedtem, kezdem úgy érezni, hogy rossz helyen járok. Nem látok sehol sem szendvicset, de ez nem kizárt, hogy van. A pultnál üldögélve megkapom az áhított kávémat, ami most nagyon is jól fog esni, én úgy érzem. És mindezt feltételes módban, hogyha nem lenne ennyire keserű. Azt hiszem, nem szabad a cukorral spórolni. Szólok is oda a pultban ténykedő lányra, aki úgy pörög, mint akibe beleraktak egy feltöltött duracell elemet. Mivel hamar ott terem előttem, hogy kiszolgáljon, így semmi panaszom sem lehet, mégis irritál az a mosoly az arcán és az egész lénye zavaró, ahogy mindenkié. - 2-t. – Válaszolom mogorván, majd amint megkapom már teszem is bele az egyiket, és kavargatni kezdem. Egyáltalán nem tetszik, hogy a mellettem ülő fickó egyfolytában nevet és valami egészen más nyelven beszél hozzám, amin általában a részegek szoktak. Ezt a jelenséget már megszoktam, hiszen az éjszakai műszakomban egy párszor be kellett vinnem részeg tuskókat, akik nem tudják, hogy hol a határ. Nem foglalkozok vele, mégis zavar, hogy a szemem sarkából látom. Mivel az éhségem nem akar elmúlni és a kávé sem laktat, így kénytelen vagyok megint az energia bombához fordulni. Amint megkapom a mogyorómat, a zacskóval kezdek bíbelődni és mintha a mellettem ülő fazon szuggerálna, ki is szórom. Kezd idegesíteni, hogy a szétszóródott mogyorót eszi, így felé tolom, amelyik a pulton van, így talán megelőzőm, hogy az ölembe essen. Az olló ötlete már nem ér el a fülemig, mert már tárgytalan. - Aha. – Nyögöm ki és ha nyújtja a nylont akkor bele is szórom a mogyorót, majd a pultra rakom, hogy tudjak enni. A pofátlanság határa viszont részeg embernek úgy tűnik, hogy végtelen, mert kezd közelebb jönni felém, hogy elvegye a nasimat. Először elhúzom a zacskót, de ha továbbra is piszkál és nyúlkál, akkor beviszem a sürgősségire törött karokkal. Szerencsére erre nincs lehetőség, mert a nő hív neki egy taxit, és el is tűnik innen hála. Hiába vagyok mentős egyenruhába, nem vagyok a máltai szeretetszolgálat tagja, így az én türelmemnek is van határa. Eddig még senki sem érdeklődött felőlem, így meglep a kérdése, de nem mutatom ki. Először úgy teszek, mintha nem is felém intézte volna a kérdést, elvégre meglehet, hogy egy ismerőse lépett közel a pulthoz és vele beszélget. Mikor felemelem a fejem, akkor jövök rá, hogy valóban tőlem szeretné tudni, hogy milyen volt a napom. - Az. Mint minden nap, ez is ugyanolyan fárasztó volt, aminek semmi értelme. Kezd a hócipőm tele lenni. – Morgolódok magam előtt, bár tudom, hogy hallja, amit mondok, hiszen a kérdésére adtam választ. Tapló vagyok, de azzal, hogy kezd a gyomrom megtelni valami olyan anyaggal, ami laktat, megint az elviselhető szintre kezdek ugrani. - Te viszont nagyon energiabomba vagy. Nem árulsz szendvicset? – Nézek a szemeibe, ahogy megjegyzem mindezt. Még a kérdésem is egészen kedvesnek mondható, ha a hangomból nem az jönne le, hogy mennyire nincs kedvem a társalgáshoz. Mivel szükségem van valami ételfélére, ezért csak abban bízhatok, hogy eldugva mégis árulnak ilyesmit.
Kérésére odaadom neki a két cukrot, majd a zacsit is, amit én ajánlottam fel, hogy legyen mibe öntenie a mogyorót, hiszen annak a csomagolása elég szerencsétlen módon szakadt el, ahogy kibontotta. Gyorsan letakarítom a pultot és hívok egy taxit is a már jócskán ittas vendégnek, aztán pörgök tovább, mivel a vendégek jönnek és nem szeretek senkit sem megváratni. Elvégre szórakozni vannak itt és nem azért, hogy az estéjüket várakozással töltsék. -Ohh... értem. Hát ez nem hangzik valami túl jól... De azért szereted a munkádat? - udvariasságból és kíváncsiságból kérdezem. Látom rajta, hogy nem éppen csattan ki a jókedvtől és ki tudja, talán, ha beszélgetünk, akkor jobb kedvre derül. Ha meg nem, hát nem, én megpróbáltam. Nem azért, mert valami idióta vagyok, aki feladatának érzi, hogy felvidítsa bárki fia-borját, hanem, mert ilyen az alaptermészetem, szerek beszélgetni és azt is, ha jókedvűen telik az idő, amíg dolgozom. - Köszönöm. Tudod kell is ide, mert a legtöbben nem azért jönnek, hogy sorba álljanak és hosszú percekig várakozzanak. Szórakozni szeretnének, szóval igyekszem minél hamarabb kiszolgálni őket, hogy élvezhessék az este további részét. És igen van, itt mögöttem látod a táblán, hogy milyen fajták vannak. Ha választottál, csak szólj és már adom is. - mosolygok rá, aztán kiszolgálok egy újabb vendéget, majd gyorsan bepakolom az egyik mosogatógépet. Aztán leveszek a polcról egy szelet csokit és a mentős elé teszem. - Tessék. Ajándék, hogy ne legyen olyan rossz ez a nap. Feltéve, ha szereted az édességet. Ha nem, akkor mea culpa, mellé lőttem... - nevetek fel kicsit. Nem fog földhöz vágni a csoki ára, a jattomból simán beteszem az árát majd a kasszába zárás előtt. - És, ha megengedsz egy megjegyzést, a te munkádnak nagyon sok értelme van, hiszen másokon segítesz. Szerintem ez jó. - megint rámosolyogtam, aztán újra a munkámmal foglalkoztam, megint rendelések, megint ital kitöltés, kasszázás, blokkolás. Közben, ha sikerült szendvicset választania a férfinak, akkor azt is elé tettem.
Megforgatom a szemeimet, most a legkevesebb szükségem van a beszélgetésre. Valahogy nincs kedvem beszélni, nyűgös vagyok és fáradt. Azt hiszem már kezd kialakulni a szemeim alatt a táska. Mindig kialszom magam, de így estére annyira elfáradok, hogy csodálom, hogy még gyalogolni tudok haza. Mivel minden pénzre szükségem van, hogy lakást tudjak bérelni, ezért a taxit mellőzöm. Mellesleg az a kis friss levegő is jól esik, amit kapok, mikor hazafelé megyek. Kifújom a levegőt, mert elgondolkoztam, közben kérdezett. Nem szeretem ezeket a kérdéseket, túlságosan is távolságtartó vagyok mindenkivel, ahhoz, hogy ilyeneket osszak meg bárkivel is. - Nem mindig. Utálom, ha valaki csak szórakozásból hívja a mentőket, utána pedig 5 percenként riasztanak minket valamiért. – Mondom mogorván, mert ez bosszant a legjobban, hogy taxinak nézik a mentő szolgálatot. Annyira jellemző, hogy nem tudják felmérni, hogy mennyire nem játék riasztani minket, hiszen van, akinek tényleg sürgős és azért nem érünk oda időben, mert játszadoznak. Megállapítom, hogy túlságosan is fel van pörögve, ami most engem zavar, hát még ez a zene, ami megy. Tudom, hogy én ültem be ide, de akkor is szétrobban a fejem. - Elég bosszantó, hogy valaki idegeskedik azért, mert várnia kell 5 percet. – Megforgatom a szemeimet megint, majd a táblát kezdem el vizslatni. Nem is tudom, hogy melyiket válasszam, valahogy nincs kedvem pénzt költeni, hiszen most vettem egy mogyorót és az sem volt olcsó. Itt úgyis minden baromi drága, amit meg tudok érteni. Támasztom a fejemet, amikor észreveszem, hogy elém teszi a csokit. Utálom, ha valaki ennyire kedves, így felnézek rá szúrós szemekkel. - Az összes napom rossz. Egy tábla csoki nem engesztel ki… - Lenézek a csokira, nem tudom honnan, de eltalálta, hogy ez a kedvencem. Sóhajtok egyet, mert belegondolva, apámnak is ez volt a kedvence. Örülnék, ha most itt lenne, akkor biztosan jobb kedvem is lenne. Elteszem, azért a csokit, majd tovább nézem a táblát. Nem tudok dönteni, de azt hiszem mivel egy árban vannak, ezért megtehetem, hogy olyat választok, ami a kedvencem. - Ennyire érdekel a mentői pálya? – Nézek rá, mert nem tudom, hogy mire akar kilyukadni ezzel a megjegyzéssel. Egy cseppet sem érdekel, hogy másokon segítek, mindössze apám akaratának teszek eleget. Ujjammal az egyik szendvicsre bökök, hogy nekem az kell, majd mikor elém rakja, akkor elkezdem enni. - Mi a szakmád? – Érdeklődök, miközben rágom az ételt és ez tőlem nagy előre lépés. Soha senkinek sem a baja, sem más egyebe sem érdekelt, most mégis valahogy jobb kedvem lett azzal, hogy csokit kaptam. Eddig nem kaptam senkitől se csokit és ez meglep. Azt hiszem, kezdek elviselhető állapotomban lenni.
Iszonyatos éjszakám volt, azóta sem hevertem ki, nem is számolom inkább, mennyi kávét ittam meg reggel óta, de az holt biztos, hogy mostanra pörögtem, mint egy búgócsiga, és le se lehetett volna lőni. A leheletnyi smink még a karikáimat is eltakarta, úgyhogy vígan vigyoroghattam a világra, bármennyire is éreztem amúgy ramatyul magam. Igazság szerint, mostanra se tudtam lerendezni magamban a dolgot, mert nem szoktam rosszat álmodni, az elmúlt éjjeli pedig tocsogott a vérben, nagyon durva volt, amolyan horrorfilmbe illő. Fogalmam sem volt, mi az isten válthatta ki belőlem, mert én azért hittem abban, hogy az álmoknak jelentősége van, viszont nagyon szerettem volna, ha ennek nincs. A saját izzadtságomba fürödve ébredtem, és beletelt vagy fél órába a hideg zuhany alatt, hogy le tudjak nyugodni. Felzaklatott, na. Nagyon reméltem, hogy ez volt az első és utolsó ilyen alkalom. Ennek ellenére a megbeszélt időben érkeztem, persze már eddig is igyekeztem kellőképp lefoglalni az agyam, mert nem akartam az álomra gondolni. Szerencsére a sok kávé is segített valamicskét, hiszen minden máson járt az eszem, csak azon nem. Attól meg pláne nem féltem, hogy ennyi ember között gondot okozna a dolog, elég impulzus éri ilyenkor az estét. Így hát nyugodtan és könnyedén lépkedtem a pulthoz, hogy mosolyogva köszönjek a most épp mögötte állónak. - Szia! Naomi vagyok, friss hús. Fogtam vele kezet, miután ő is vidáman üdvözölt, elvégre, ez szinte kötelező volt egy pultosnak, fancsali képpel aligha lenne kedve az embereknek tőle kérni a piát, és borravalót sem kapna annyit. Már be is léptem az említett bútor mögé, és a telefonhoz sétáltam, hogy rácsörögjek Rose-ra, mert úgy beszéltük meg, hogy kicsit korábban jövök be, és megmutatja, amit tudnom kell. Nem akartam az irodájában zavarni, elvégre közbejöhetett bármi, így maradt a telefon. Amint felkapta, már csicseregtem is bele, mostanra sikerült egészen jókedvűvé kávézni magam, úgyhogy nem aggódtam, hogy gond lenne a későbbiekben. - Szép estét, Rose! Naomi vagyok, megjöttem! Természetesen megvártam a válaszát, majd azt követően letettem a telefont, és igyekeztem nem útban lenni a kollégámnak, úgyhogy gyorsan ki is oldalaztam, elvégre még nem ugrottam be a mélyvízbe, mondjuk, ha rajtam múlt volna, simán megteszem. Egyelőre csak nézegettem, hogy mit merre találok, mit csinál a jelenlegi pultos, meg hogy kik is találtak be ide ma este. Szerencsére egészen jó emberismerő voltam, vagy csak annak tartottam magam, így viszonylag könnyen fel tudtam mérni a terepet míg várakoztam újdonsült főnökömre. Fura, de jó érzés volt, hogy itt nem én vagyok a góré, ezt a főnökösdi dolgot nem csíptem, nem volt nekem való, ennél sokkal egyszerűbb lánynak tartottam magam, bárki is legyen az apám…
Ma csak azért jöttem be, hogy Naominak elmondja mit hol talál meg és, hogy segítsek neki, egyébként pedig a Hotelben töltöm a napjaimat, amióta itt járt az a kóbor hím, aki kissé megkínzott, hogy infót szedjen ki belőlem egy falkatársamról. Jesse baromi pipa és nekem most nem kéne itt lennem, még nem jöttem rendbe, noha járni azért tudok és nem vagyok ágyba parancsolva. Csak egy egészen kicsivel érek be hamarabb, mint amikorra az új pultos lányt várom, és azonnal felstartolok az irodámba. Ahogy végeztem azzal, hogy elmondjak neki mindent vissza is fogok menni a Hotelbe, mint aki itt sem volt. Mikor megcsörren a telefonom, felveszem és megörülök, ahogy meghallom Naomi hangját. - Szia! Örülök, hogy itt vagy, azonnal lemegyek. - érkezett tőlem a gyors válasz, majd letetettem a telefont. Felálltam és az irodám falán lógó tükörhöz léptem. A meleg ellenére egy ujjatlan garbót viselek és hozzá egy mini farmerszoknyát. A nyakam és a mellkasom az, ahol még sebek vannak rajtam, és ezeket ez a fajta felső remekül takarta. Az arcomon már nem látszott annak a nyoma, hogy a hím meg is ütött. Nem regenerálódom olyan gyorsan, mint a velem egykorú ordasok, de ennek ellenére az ütés nyoma már nem látszott meg. Eligazgattam a hajamat, aztán felöltöttem egy vidám mosolyt - ami most kivételesen nem volt őszintén belülről jövő - és kiléptem az irodából, majd lementem a pulthoz. Most átlagos a forgalom, mint bármelyik hétköznap éjjel. - Gyere, megmutatok mindent. - intettem a lánynak, amikor megláttam és a pult másik végéhez invitáltam. Ha odajött, akkor folytattam a dolgot. - remélem jó neked úgy a beosztás, ahogy megírtam, de ha cserélni szeretnél, vagy másik napon/napokon jönni, akkor megbeszélhetjük azt is. - mosolyogtam a nőre, mert erről még nem beszéltünk. A beosztással kapcsolatban jobb szeretek rugalmas lenni. Amíg megvan annyi ember egy estén, amennyi kell, addig nekem mindegy, hogy ki mikor jön be, természetesen addig, amíg az óraszámok is rendben vannak. - Ez lesz a te kasszád ma este, egymáséba nem szoktunk belenyúlkálni, vagy beleütni, hogy tiszta legyen kinek mennyi a jatt, vagy, ha hiány van, akkor se legyen kavar. Ha váltó kell, vagy lerendezitek egymás közt, vagy szólsz nekem, esetleg Jessenek, az ő száma is ott van a telefonban. Itt a pult alatt találod meg, hogy melyik nap ki van bent, vagy kinek tudsz éppen szólni. - darálom le gyorsan, amit a kassza körül kell tudnia. - Nyitáskor és záráskor is leszámoljuk a kasszát és feljegyezzük. - tettem még hozzá. Én most nem szolgálok ki, szeretnék minél hamarabb túl lenni ezen az estén. - Itt a hűtőkben vannak az italok és fent a polcokon. Aszerint pakoljuk be, ahogy fogy, tehát a kelendőbbek előre, mögéjük, amit ritkábban szoktak kérni, és így tovább. Ha valami kifogy, a raktárból tudsz előre hozni és azt ott fel is kell jegyezni, az ajtón függ egy jegyzék és oda beírod. - kezdtem magyarázni, és majd szándékomban is áll megmutatni, de egyelőre tartok egy kis szünetet, hátha kérdése van Naominak.
A garbót kicsit szokatlan viseletnek érzem ilyenkor, de hát, semmi közöm hozzá, mit és miért visel a főnököm. Rákérdezni nyilván nem fogok ilyesmire, egyébként sem azért vagyok itt, hogy bratyizzak vele. Igaz, szívesen megtenném, de nem munka közepette, az semmiképp sem venné jól ki magát. Ettől függetlenül kétlem, hogy valaha esélyem lesz ilyesmire, ám egyelőre ez nem is foglalkoztat, csupán az, hogy ne végződjön siralmasan az első napom. - Szia! Köszöntem azért mosolyogva, s az enyém sem volt épp kristálytiszta, de nem volt benne hiba, így aki nem akarta, az biztosan nem vette észre, hogy valami nem stimmel. Roset még nem ismertem annyira, hogy meg tudjam állapítani, milyen érzelmek rejlenek a palettáján, úgyhogy nem esett le, hogy nem teljesen okés most nála valami. Már mentem is oda, ahová mutatta. - Persze, tökéletes, ne aggódj. Ha úgy alakul, hogy valamiért cserélnem kéne, majd megoldom, de szerintem nem lesz jellemző. Sokkal valószínűbbnek láttam, hogy én jöjjek be valaki helyett, bár kétlem, hogy sokan örömmel cserélnének velem, elvégre, nem mindenki szereti a pörgősebb esti/éjszakai műszakot. Mindenesetre, most kifejezetten örültem, hogy elfoglalhatom magam valamivel, jól esett dolgozni, és egy kicsit kiszabadulni a fehér köpenyes gyógyszerszagú világomból. Szerettem én a szakmámat, csak épp a változatosságot is. - Rendben, világos! Az tuti, hogy árgus szemekkel fogom figyelni a kasszámat, mert hát, ki tudja, én nem nyúlok más dolgaihoz, de a mai világban nem kell feltétlenül megbízni mindenkiben. Én a saját anyámtól tapasztaltam a legnagyobb árulást, úgyhogy már nem is lepődnék meg semmin. - Akkor ez lesz az első dolgom. Bólintok rögtön, de többet nem mondok, várom, hogy a végére érjen, nehogy esetleg kimaradjon bármi, ami fontos lehet. Nem azért, mert ő rosszul végezné a munkáját, de engem kifejezetten zavarni szokott, ha a gondolatmenetemet megszakítják. Hümm, vajon akkor miért csinálok ilyet én is? Az italok rendszerezése érthető volt, meg is néztem gyorsan magamnak, hogy mi az, ami gyakrabban fogy, nem állítom, hogy meglepett a látvány. Azt nem tudtam, hol a raktár, de minden bizonnyal mindjárt elmondja, így erre nem kérdeztem rá, viszont volt más, ami érdekelt, és fontosnak tartottam, elvégre, elég nagy lehetett itt a pénzforgalom. - Zárás után hová tesszük a pénzt a kasszából?
Igyekeztem érthetően összefoglalni mindent Naominak, hogy a legkisebb legyen a kavar, meg a legkevésbé zökkenős a beilleszkedése és a munka felvétele. Tudom milyen, amikor az ember új helyen van és még minden szokatlan. Szóval abszolút az a célom, hogy Naomi könnyen és gyorsan megtalálja a helyét itt. Megbeszéljük, hogy cserélhet műszakot, ha akar, aztán majd eldönti, hogy hogyan jó neki, nekem csak az a fontos, hogy mindenkinek meglegyen az óraszáma és, hogy ne legyen kevesebb, vagy több ember egy-egy műszakban, mint amennyi kell. A továbbiakról pedig dönthetnek ők egymás között. Amikor kasszában is vagyok, magyarán, amikor beállok a pultba melózni - igen, olyat is szoktam, én nem az a főnök vagy inkább tulajdonos vagyok, aki örökké csak az irodájában dekkol, ha kell ugyanúgy felveszem a kis kötényt... apropó! kötény - én is mindig figyelek a kasszámra. Szerintem ez természetes, vagyis annak kellene lennie mindenkinek, aki pénzzel dolgozik egy ilyen helyen. Lehajolok és a pult alól, az egyik szekrényből kiveszek egy Upper Deck feliratú kis kötényt, semmi extra a kinézete, sötétkék színű, a felirat rajta pedig ezüst, és átnyújtom Naominak. - Meló alatt ezt viseljük, a mosásával nem lesz gondod, műszak után csak bedobod a "nagy kosárba"... - közben macskakörmözök az ujjaimmal, mivel nincs neve annak a nagy ládának, amibe ezeket gyűjtjük - ... és azokat heti egyszer elviszi egy tisztító cég és ők mossák ki. Tiszta mindig itt van a pult alatt. Amikor megmutatom a raktárat, akkor megmutatom a kosarat is. - mosolygok a lányra újfent, majd darálom tovább a mondanivalómat. Aztán Naomi kérdez és rájövök, hogy lüke vagyok, hogy ezt nem mondtam még neki. Hát kiment a fejemből. - Kasszazárás után a bevételt - leszámítva a váltót, az a kasszában marad - vagy én, vagy Jesse kivesszük és az irodába visszük. Ezzel tulajdonképpen nektek nincs dolgotok, csak annyi, hogy le kell számolnotok az összeget és stimmelnie kell a pénztárgépszalaggal. Ennyi. - mosolygok a lányra, és ha nincs több kérdése, akkor elindulok a pult mögött hátrafelé, gondosan kikerülve a többi pultost. Azonban, ha van még kérdése Naominak, akkor nagyon szívesen válaszol rá(juk). - Gyere, megmutatom a raktárat, a kosarat, az irodát meg mindent. - foglaltam végül össze, mert így egyszerűbb volt. Közben azért folytattam a magyarázást. - A mosogatógépeket mi pakoljuk be, a műszak alatt is, de a discot; a mosdókat, az irodát, a raktárat etc. nem nektek kell takarítani, van takarítónk is. - mesélem a lánynak és közben kerülgetem a vendégeket, ahogy a raktár felé haladunk. - Közben, ha kérdésed van, vagy eszedbe jut bármi, akkor nyugodtan kérdezz, vagy mondd.
Vetek egy pillantást a felém nyújtott kötényre, mielőtt elvenném, kék és ezüst, jó párosítás, de nyilván nem divatbemutatóra készülünk itt. Mindenesetre, azt azért feljegyzem magamban, hogy ettől nagyon elütő színű holmikba ne jöjjek, mert esetleg hülyén néznék ki. Munkában egyébként is az egyszerűség híve voltam inkább. - Szuper, köszi! Bólintok, és amíg ő tovább magyaráz, addig magamra is kötöm gyorsan, nem veszem kifejezetten szemügyre, elvégre lesz még időm bőven ismerkedni vele. Annak örülök, hogy nem nekem kell mosni, mert nem kifejezetten vagyok oda a házimunka ezen részéért, főleg a teregetés nem a szívem csücske. Megjegyzem, hogy valami kosárba kell beledobni, ami valójában nem kosár, de vélhetőleg nincs rá jobb szó, ha már Rose így nevezte, de nem is kell majd sokat keresnem, mert úgy tűnik, megmutatja, így különösebben nem aggódok amiatt, hogy elvéteném a dolgot. - Áhh, értem, akkor záráskor vagy te, vagy ő mindenképpen itt tartózkodtok. Ez eddig nem volt tiszta, de a szavaiból egyértelműen kiderül, hogy másként nem működhet, úgyhogy azt legalább már biztosan tudom, hogy más kezébe ne számoljam le a kassza tartalmát. Nem hiszem, hogy problémám lenn az összegekkel, ha meg valamit elütök, remélhetőleg közel sem olyan mértékben, hogy a fizetésemből kelljen levonni, mert a borravalóm nem fedezi. Ennyire bénának mondjuk nem érzem magam, de ki tudja... Egyelőre nem merül fel bennem más, úgyhogy követem is hátrafelé, hogy a vendégek elől elzárt területeket is megismerhessem, tény, hogy nem árt a terepszemle, nem szeretek sötétben tapogatózni. - Mondjuk, ez elég egyértelmű, elvégre, nyilván véges a pohárkészlet, meg egy párról biztosan gondoskodnak mindennap a vendégek. Tényleg, amit eltörnek, azt felszámoljuk nekik, ugye? Kérdeztem gyorsan, mert ez eszembe jutott a mosogatógépes témáról. Én azt tudom, hogy rajtam eddig mindig keményen bevasalták, ha megkárosítottam az adott vendéglátó egységet, és a vendég sem volt kímélve, ha ő volt a ludas, de jó lenne tudni, itt miként szokás. Inkább kérdezek, minthogy valamiben mellényúljak. Egyébként követem serényen, hogy megleshessem a dolgozók számára fenntartott részeket.
A kötény elég rövidke, de mivel nem ez az egyetlen anyagdarab, amit a pultban állók viselnek, szerintem nem számít. Már Tara is egy hasonló köténnyel dobott meg, amikor idekerültem, én meg folytatom a dolgot, mert jó ötletnek tartom. Egyrészt, mert hasznos kis darab, másrészt pedig így könnyebb megkülönböztetni az itt dolgozókat a vendégektől. - Igazán nincs mit. - mosolygok Naomira, kedves, hogy megköszönte, de tulajdonképpen a kötényt muszáj hordania mindenkinek. Aztán folytatom a kiselőadásomat, igyekszem minél rövidebben és érthetőbben elmondani mindent, mert nem akarom bő lére ereszteni, meg amúgy is, Naominak szerintem nem kell túl magyaráznom a dolgokat. Megállok, amikor a zárásról kérdez és felé fordulok. - Eddig így volt, illetve még most is, de azt hiszem hamarosan változtatunk egy kicsit ezen Jessevel. De most egyelőre mi tesszük el a bevételt. - bólintok. Amióta az a kóbor rám támadt, Jesse nem tapsikol örömében, hogy bent maradjak sokáig, szóval ki kell találnunk valamit erre, de amíg ezt nem oldottuk meg, addig a bevételt mi tesszük el a széfbe. Folytatom az utam és közben tovább magyarázok. [color=#FF6600]- Nem, mert van, hogy valaki ellopja a poharat, vagy nem látjuk, hogy ki törte el stb. Az árak úgy vannak kikalkulálva, hogy belefér az, hogy havonta kell poharakat rendelni. Ettől még nyilván nem örülök, ha eltörik, vagy ha ellopják őket, de tulajdonképpen benne van az árakban ez is. Azért, mert ha nem lehet megállapítani, hogy ki okozta a kárt és nem lehet emiatt bevasalni, akkor a disco károsul, ráfizetni, meg ugye nem akarok... Közben odaérünk a raktárhoz, benyitok és megmutatom gyorsan Naominak. - Ide vezetjük fel, hogy mi hozunk ki a raktárból, és mindig zárva tartjuk. Néhány napja valaki nyitva hagyta és csak a szerencsének köszönhetjük, hogy senki sem vitt el innen semmit. - mondjuk akkor pont jól jött, hogy nyitva volt, de ez most lényegtelen. - megmutatom még a kosarat is, vagy ládát, amibe a kötényeket tesszük. - és azzal elindultam hátrafelé, mert az itt kapott helyet, hogy ne legyen a vendégek orra előtt.
Az, hogy a kötény rövidke, engem igazán nem zavar, mivel nem a hátsómat alig takaró darabokban szoktam mászkálni, annál azért jóval igényesebb vagyok a megjelenésemre. Egyébként is, munkában általában nadrág párti vagyok, abban kevésbé jelentenek veszélyt az ittas férfiegyedek. - Értem. Szívesen felajánlanám, hogy időnként vállalom a zárást, de nyilván az ilyesmit nem fogják egy tök újonc kezébe adni, én sem tenném. Előbb bizonyosodjon be, hogy nem vagyok tökéletesen alkalmatlan a melóra, és ha már jól mennek a dolgok, talán majd rám bíznak ilyesmit is. Figyelmesen hallgatom, és el is ismerem magamban, hogy egy disco meg egy kávézó egész más ilyen tekintetben. Míg a kávézóban könnyű követni, ki, milyen poharat vitt el, majd hagyott ott, addig egy ilyen helyen ez szinte lehetetlenség. Persze, sok helyen benne van az amortizációs díj az árakban, de azért ahol látják, ki a ludas, nem szokták csak úgy elereszteni. Ettől még nyilván nem fogok másként cselekedni, mint ahogy Rose mondja, elvégre, ő a főnök. - Rendben, akkor ilyesmire nem figyelek majd. Végül is, egyel kevesebb gond, így legalább nem kell senkiből kikönyörögnöm a károsítás összegét, mert hát, az biztos, hogy az ilyesmi alól szeretnek kibújni az emberek. A raktárnál ismét körbepillantok, és igyekszem is megjegyezni, mi merre található, mert nem szeretnék senkit ilyesmivel nyaggatni munkaidőben, azon kívül meg pláne nem. - Ezek szerint kapok majd hozzá kulcsot? Kérdeztem a nőt, bár elég egyértelműnek tűnt, viszont akkor arra majd figyelnem kell, mint a szemem fényére. Erről jut eszembe, hogy még a szerződést is alá kellene írnunk, mielőtt munkába állok, mert bár szimpatizálok az üzletvezetővel, de azt már volt alkalmam megtanulni, hogy a látszat az bizony sokszor csal. Nyilván nem szeretném, ha átvernének, még ha csak pár ingyen ledolgozott műszakról is van szó. - Oké! Bólintok, és követem tovább, akár egy kíváncsi kiskacsa, hogy tudjam, a mai nap után hová is kell majd dobni a köténykét.
- Rendben. Bár azt hiszem nem is nagyon lehet. Éjjelente elég sokan vannak, főleg a hétvége közeledtével és hát nem vagyunk elegen ahhoz, hogy figyeljünk arra, ki mit tör össze, szóval tényleg nem kell erre figyelni. - mosolygok Naomira, miközben megmutatom neki az Uppert töviről-hegyire. - Kulcs elöl van a pultban az egyik fiókban, megmutatom azt is, hogy hol, onnan tudod kivenni és visszatenni is oda kell. Illetve van még egy az irodámban. Eleinte csak az irodában volt, de rájöttünk, hogy egy forgalmas estén ez nem működik, felrohangálni az emeletre a kulcsért, elhozni, majd visszavinni, szóval inkább rendszeresítettünk egyet lent a pultban, oda úgyis csak mi járunk be, a vendégek nem. - felelek neki és közben sétálok tovább, megmutatva neki a helyet. Közben elérkezünk oda, ahová a kötényeket dobáljuk. - Szóval ez lenne az a kosár, vagy láda, vagy mi, ide tesszük a használt kötényeket és nyitás előtt hozzák a tisztákat, azokat csak át kell venni és betenni a helyükre, de ez mondjuk téged nem érint majd, csak a nappali műszakosokat, de nem árt, ha te is tudsz róla. Azt hiszem nem maradt már, mint, hogy megmutassam az öltöző szekrényeket, ahhoz kapsz saját kulcsot értelemszerűen, az is itt van a raktárban, de nem sokára szeretnék néhány átalakítást végbe vinni itt, és akkor majd lesz normális hely az öltözőnek. Ezután pedig az irodámba mehetünk, hogy lerendezzük a szerződést is. - mosolyogtam újfent, majd megmutattam a szekrényeket is és adtam hozzá kulcsot is neki. - Közben, ha van kérdésed, vagy észrevételed, akkor nyugodtan mondd. Ne haragudj, ha kissé gyors vagyok, vagy ilyesmi, de ma szeretnék korán hazamenni. - pontosabban itt sem kellene lennem. Amióta az a kóbor itt járt és volt az a kis incidens az Upperben, azóta elég keveset vagyok bent, tényleg csak akkor, amikor nagyon muszáj...
- Igen, akkor elég nehéz lenne. Bólintottam, az eddigi melóhelyeimen nem volt ebből gond, mert közel sem volt akkora forgalom, mint ami valószínűleg itt lesz, de ma majd úgyis megtapasztalom, hogy mennyi az annyi. Kíváncsi voltam. Közben természetese odafigyelek mindenre, amit Rose mutat, elvégre, most még van lehetőségem alaposabban körülnézni, utána már valószínűleg kisebb gondom is nagyobb lesz ennél. - Oké, akkor azt ne felejtsem el mindig visszarakni, értem. Ezt inkább csak magamnak mondom, amolyan feljegyzésként, mert előfordulhatna az esetemben, hogy a raktár ajtajában hagyom, ami vélhetőleg nem venné túl jól ki magát, szóval jó lesz odafigyelnem a dologra. Megnézem magamnak a már korábban említett kosár/láda izét, és én se nagyon tudnám megmondani, hogy mi is az pontosan, úgyhogy az én olvasatomban marad szimplán köténytároló, az leírja a funkcióját, tökéletes. - Rendben, azért megjegyzem, elvégre, ki tudja, mikor akar cserélni valaki, akkorra nem árthat az info. Aztán már megyek is, hogy meglessem az öltözőszekrényeket, részemről nem bánom, hogy nincs külön öltöző, általában nem fogom annyira túlgondolni az öltözködést, maximum hozok valami kényelmesebb pólót, topot, amit átvehetek míg melózok. - Télen egyébként kisebb a forgalom? Kérdezek rá, arról nincs fogalmam, hogy mióta vezeti a helyet Rose, csupán feltételezem, hogy van erről némi fogalma. Mert ha kevesebben vannak, olyankor valószínűleg könnyebb összehozni azokat az átalakításokat, noha nem tudom, konkrétan miket tervez, én biztos nem a forgalmas időkben csinálnám. Ez mindenesetre nem az én dolgom, úgyhogy nem is firtatom, majd megtapasztalom, ha sor kerül rájuk. A kulcsot a szekrényhez elteszem, erre is jobb lesz figyelni, bár túl sok cuccot nem fogok szerintem benne tárolni, de a táskám mondjuk épp elég. - Jaj, semmi gond, ha ennyire sietsz, akkor részemről mehetünk aláírni a szerződést. Gondolom, már mindent láttam, amit feltétlenül szükséges. Mosolygok rá, nem akarok én igazán a terhére lenni, még szerencse, hogy nincs kérdésem, mert akkor talán még kényelmetlenül is érezném magam, hogy feltartom. Most már tényleg nincs más hátra, mint az, hogy aláírjuk a papírokat, ő mehessen haza, én meg beálljak dolgozni.
Igyekszem mindent megmutatni Naominak, amit csak tudnia kell így hirtelenjében. Nem arról van szó, hogy nem magyarázok neki szívesen és lelkesen, de amióta volt az az incidens, magyarán kicsit szétkapott egy kóbor, ráadásul pont itt, a saját discomban, elég kevés időt töltök itt, tényleg csak annyit, amennyit muszáj, vagyis történetesen csak azt az egy órácskát, ami alatt megmutatok mindent Naominak. Még nem tudom, hogy a jövőben, hogyan is lesznek a dolgok, egyelőre gyógyuljak meg teljesen, és még ott van, hogy fejlesztenem kell magam, ráadásul gyorstalpalón, szóval egy ideig most háttérbe szorul majd az Upper és Jesse fogja a dolgokat irányítani és rendezni, én maximum csak a Hotelből, a szobából ülve a gépemen, vagy telefonon. - Kötény tárolót megmutattam, a tiszták helyét is, a kasszát mutattam, akkor a sarokban lévő lesz a tiéd, meg van nyitva, azzal már nem kell foglalkoznod, de senki nem nyúlkált bele, a csajok majd segítenek, ha valami nem oké, de nem ördöngös szerkezet, szerintem elboldogulsz vele. A raktárat is láttad, a listával együtt, meg a kulcsot is tudod hol van, az öltözőt mutattam, vagyis csak a szekrényeket, mert azt azért nem lehet öltözőnek nevezni. Ha nincs más, akkor menjünk át az irodámba. - mosolygok rá és már el is indulok az említett helyiség irányába. A kérdésén elgondolkozom. - Én tavasszal kerültem ide, bár még vastagon hó volt akkor. Igazából a nyári forgalom nem olyan számottevően magasabb, alig van különbség a télhez, vagy akármelyik évszakhoz képest. Fairbanks nem éppen a nyaralók célállomása... - még mindig ezen filózom, mikor válaszolok Naominak. Tulajdonképpen eléggé kiegyenlített a forgalom, a hét napjain figyelhető meg változás, hét elején kevesebben vannak, mint hétvégén. Ahogy az irodához lépek, benyitok, megvárom amíg Naomi is bejön, majd becsukom az ajtót. Hellyel kínálom, majd előveszem a szerződést és leteszem elé. - Bármibe bele tudunk javítani, ha valami nem tetszik, csak nyugodtan szólj és már át is írjuk úgy, hogy kényelmes legyen. - szólalok meg és ezután hagyom, hogy nyugiban át tudja olvasni a szerződést. Addig leülök a székembe és csendben várok Ha mindent rendben talált Naomi, akkor alá is írhattuk mindketten, ha nem akkor változtatásokat eszközölök és utána írok alá. - Ha nincs más, akkor örülök, hogy most már tényleg köztünk dolgozol és jó munkát. Ha bármi eszedbe jut, telefonon elérsz. - mosolygok rá kedvesen, aztán jöhet egy kézfogás, hiszen most már tényleg itt dolgozik. Ha nem volt több kérdés-kérés-óhaj-sóhaj, akkor az ajtóhoz kísértem. Közben megcsörren a telefon az asztalomon. Elköszönök Naomitól és a készülékhez megyek, felveszem. A másik oldalon az egyik pultban álló lány közli, hogy egy fickó van itt és beszélni szeretne velem, ismeri a férjemet és vele kapcsolatban. Meglepődöm ezen, de végül is Emma is így került ide legutóbb. Belemegyek, hogy küldjék fel az irodámba, aztán majd kiderül, hogy mit is akar. Nem félek attól, hogy megint megtámadnak, mégis mennyi az esélye, hogy újra megismétlődjön, ami legutóbb??
//ha már nem lenne más, akkor ez lenne a záróm és köszönöm a játékot! //
- Persze, menjünk. Bólogatok nagy lelkesen, igyekszem megjegyezni mindent, a kasszával nem lesz gondom, a korábbi melóhelyeimen, meg a gyógyszertárban is volt már rá példa, hogy használnom kellett, kötve hiszem, hogy az itteniek nagyon mások lennének, ha meg igen, hát majd megtanulom, attól nem félek, hogy nem fog menni. Csöndesen lépkedek utána, még mindig körbenézelődve, hogy mi merre, elvégre, itt még nem voltam, és nem ismerem a járást, nem árthat mindenféle info a továbbiakban. Nem mintha sok közöm lenne az irodákhoz, de azért legalább tudjam, hol vannak. - Értem, akkor amit most tapasztalok, az nagyjából általános lehet egész évben. Hümm, lehet, hogy télen a síelők miatt még többen is vannak. Állapítom meg hangosan, bár ez jó eséllyel mindkettőnk számára majd csak akkor derül ki, de nem bánom, nem vagyok túlságosan türelmetlen típus. Az irodában aztán helyet foglalok, és várom, hogy megkapjam a napi olvasnivalómat, vagy akármit, amit még meg kell néznem aláírás előtt, esetleg valami szabályzat, vagy valami ilyesmi, munkabiztonsági előírások, blabla. A szokásos dolgok, amiket a kutya sem olvas el, mert minek… ráér akkor, ha majd levágja véletlenül valamiét. Na jó, ez nem vicces még gondolatban sem. - Rendben, egy kis türelmet. Mosolygok Rosera, mert ha mást nem is, de a szerződést mindenképp illik elolvasni, nem mintha feltételezném róla, hogy át akar verni, de jobb biztosra menni. Szerettem felelősségteljes embernek gondolni magam, amire szükségem is volt, tekintve hogy milyen vágyaim voltak a jövőre nézve. Tényleg nem zavartatom magam, nyugodtan elolvasom, ha esetleg van apró betűs rész, azt is, elvégre sokszor ott van a lényeg. Szerencsére azonban nem kell fölösleges macerát okoznom a javítással meg az újranyomtatással, mert úgy érzem, minden a legnagyobb rendben van. Végül alá is írom, majd visszacsúsztatom elé, és akkor gondolom a hivatalos részével meg is vagyunk. Apró győzelem a nagy cél felé. - Köszönöm szépen, és természetesen a lehetőséget is. Nos, akkor megyek is dolgozni, tovább szép estét, Rose! Szorítottam meg finoman a kezét, valahogy mindig az a kényszerképzetem támadt vele kapcsolatban, hogy összetöröm, noha alapvetően valamiért mégsem gondoltam törékenynek. Fura… na mindegy, ezen nem fogok most elkezdeni tanakodni. Már indulok is dolgozni, s remélem, nem szúrok el semmit már az első napomon.
Azon kivételes napok egyike ez, amikor hétfőn is be kellett jönnünk dolgozni, azaz, leltározásnak nevezném inkább, elvégre, nem fogunk kinyitni, így vendégekre aligha lehet számítani. Gondolom, az új vezetésnek is köze lehet a dologhoz. Mindenesetre, nem bántam, mostanában határozottan jól jön, ha le tudom foglalni csapongó gondolataimat. Kicsit összecsaptak a fejem fölött a hullámok, és nem tesz jót, ha otthon ücsörgöm a gondolataim társaságában. Úgyhogy most benn álltam a pult mögött, és végigszámoltam az összes poharat, első körben ők jönnek, aztán majd az italkészlet is sorra kerül. Egyelőre ketten voltunk, azt hiszem, majd délután jönnek váltani minket, bár nem zavart volna, ha itt kell lennem egész nap, de azért jó eséllyel addigra már nagyon kimerült lennék, szóval nem kell ezt túlzásba vinni. A megszokott kis póló, kötényke összeállítás helyett most hosszú ujjú felső és mellény volt rajtam, így, hogy nem volt akkora tömeg, kicsit fáztam, egyébként sem volt rám jellemző, hogy rám rohad a ruha, nem még ilyen kellemesen cudar téli időszakban. A hajam hátrafogtam, bár nem szeretem így, de most zavart, hogy az arcomba lóg. Tulajdonképpen túl sok minden zavart mostanában magammal kapcsolatban, de addig jó, míg ezek nem mennek a munkám rovására. Csak azért nem veszek ki szabit, mert úgy érzem, akkor még rosszabb lenne a helyzet. Na meg az újdonsült főnököm, főnökeim, ki tudja, hányan vannak és kik azok, sem biztos, hogy díjaznák, hogy rögtön megpattanok. Nem igazán tudtam egyébként hova tenni, hogy ennyire gyakran változnak itt a dolgok, lehetséges, hogy a tulajdonosnak nem tetszettek az eredmények. Mindenesetre, ehhez nekem nincs semmi közöm, amíg megvan a munkám, nem fogom zavartatni magam miatta, az teljesen biztos. Hú, erről eszembe jut, hogy lehetséges némi létszámleépítés, átrendezés. Ilyenkor mindig rezeg a léc, elvégre, az új vezetőnek lehetséges, hogy megvannak a saját emberei. Nem akartam belegondolni, hogy esetleg kitesznek, bár, szerintem nem állt fenn a veszélye, engem itt mindenki szeretett, mondjuk, tulajdonképpen ez az életem legtöbb területére igaz, egyszerűen könnyen kedvelhető figura vagyok, nem is tudom, van-e olyan, aki utál. Nyilván az anyámnak nem vagyok a szíve csücske, de az más kérdés, ahogy mondani szokták, a családját nem válogathatja meg az ember. Többször is ellenőriztem, hogy jól számoltam-e, aztán minden feljegyeztem, ebből kiderült az is, hogy a múlt hónaphoz képet mennyi a készlethiány, mert hát, fogyóeszköz nálunk a pohár, szerintem után kell rendelni majd hamarosan, de ugye ezt nem én intézem. Szerencsére a vendégek törnek több poharat, nem pedig mi, bár olykor megesik, de mi úgymond fedezzük egymást a többiekkel, noha a felvételemkor az akkori főnök azt mondta, nem kell emiatt aggódni, bele van kalkulálva a költségekbe, és akkor sem nekünk kell kifizetni, ha mi törjük el. Nem tudom, hogy miként fog erről gondolkodni az új üzletvezető, úgyhogy most különösen óvatos voltam, nehogy itt peregjen ki minden a kezemből. Halkan szólt a rádió, én meg közben dúdolgattam, a kolléganőm meg valahol a raktárakat bújta. Élek a gyanúval, hogy bóbiskol, nem véletlenül akart annyira hátramenni, de különösképpen nem zavart a dolog. Majd akkor fog, ha nem haladunk egyről a kettőre miatta.
Kezdőlap
//
//
