Melyik pasas ne csókolna vissza, ha egy ilyen nő simul hozzá? Jó esetben azok, akiknek jegygyűrű van az ujján, illetve párkapcsolatban élnek. De aki megteheti… biztos vagyok benne, hogy meg is tenné. Érzem, ahogy ő is megborzong az érintésem alatt. Igen, most érzem, mennyire hiányzott egy csók, egy könnyű simogatás. Tudom, hogy roppant illúzióromboló egy ilyen megjegyzés ebben a helyzetben, de a hozzám hasonló férfiakkal ez sajnos együtt jár. A korábbi rajongótábora biztos nem rombolta volna le a mámoros boldogságot ilyen kétségekkel. A válaszra akár fogadni is mertem volna. Persze, nem ivott sokat. Ugyan már! Érzem az ital ízét a csókjában, a leheletén, látom a szeme csillogásában. A csókja ezúttal lehengerelt, kész voltam neki elhinni, hogy soha semmit nem bán meg. A kérdésére csak nagyon gyorsan, kapkodva tudok válaszolni, mielőtt kapok még egy heves csókot. - Tartok tőle, hogy az én fejemen bánnád meg… Vagy hozzám vagdosna minden mozdíthatót. Az ilyen jellegű műsorokat meg nagyon nem szeretem. Nem mintha komoly fizikai fájdalmat okozna egy hozzám vágott szandál, esetleg egy pofon, de nem szeretek ilyesmit kiérdemelni. Mindenesetre ennyi, többet nem is próbálom megvédeni a saját döntéseitől, elvégre felnőtt már, tud, vagy tudnia kellene vigyázni magára. Egy akkora férfit, mint én, nem olyan könnyű eltolni egy Kim kaliberű nőnek – bár ő vérfarkas, valószínűleg erősebb, mint hinném róla -, de nem is igazán kell. Onnan, hogy érzem, hogy szeretne mozdulni, kijutni a tánctérről, megyek magamtól is. Óvatosan ügyeskedem ki magunkat a táncolók közül, nem olyan egyszerű a feladat, egyszerre csókolni, és nem nekivezetni senkinek… Mikor végre kijutunk a táncoló tömegből, csak akkor állok meg, mikor a szőkeség háta már nekisimul a falnak. Tudom, hogy a vállam kitakarja őt a többség látóteréből, ami jelen helyzetben egyáltalán nem is baj… Ki emlékszik már arra, hogy figyelmeztettem magam, hogy nélküle kell távoznom innen?
Furcsa. Én nem hinném, hogy rajta vezetném el a másnapos dühömet, ha egyáltalán lesz. Sőt már azt sem értem, hogy egyáltalán minek gondolkozok ezen. De ha már úgy belementem ebbe a gondolatmenetbe, mért ne folytatnám? Szóval a lényeg az, hogyha meg is bánnám akkor biztosan nem foglalkoznék vele többet, vagy elkerülném. De olyat csak a gyávák tesznek, szóval az elkerülés kihúzva a listáról. Marad az, hogy nem foglalkozok a dologgal különösebben. Hisz annyi mindent lehetne még megbánni az életben, nem ezzel fogom kezdeni. - Ugyan már... - mosolyogtam bele a csókba. Erre csak ennyit tudtam mondani. Mert hát most mit mondjak rá? Beszélni sem volt kedvem erről, hiszen értelmetlen. De ha már rákérdeztem, megmondtam róla a véleményemet. Lassan az egyik falhoz vezetném, de úgy tűnik megy ő magától is, és nem kell semmit rákényszerítenem. S így könnyű szerrel kikerüljük - vagy éppen ellökjük - a táncoló tömeget, és már egy picit eldugottabb helyhez érkezünk. Bár nem nagyon tetszik, hogy a falhoz vagyok szorítva, fogalmam sincs mért. Talán mert szeretek én vezetni, és irányítani. Ezért sem lennék jó szolgálónak, vagy olyannak ahol nem irányítok. Ezért egyszerűen kimászok a karjai közül, s mikor megfordul a falnak próbálom szorítani, és ismét megcsókolom. Azt hiszem ez lesz a kedvenc tevékenységem. Olyan jó érzés, egyszerűen felüdítő.
Nem is annyira attól tartok, hogy dühös lesz rám, sokkal inkább attól, hogy lenne is oka rá, ha nem adnék neki lehetőséget a visszakozásra. Bár valószínűleg nem fájna, bármilyen dekortárgyat is vágjon hozzám, a lelkiismeretem nehezen viselné. Ez az oka, hogy kérdeztem, bár részben ez is csak önigazolás. Hát, én sosem leszek olyan laza, mint például ő. Az ugyan már-ra már nem is mondok semmit. Nincs rá semmi szükség, a kérdések megválaszoltattak, a hogyan tovább eldőlt. Hamar rájövök, hogy Kim nem szereti, ha irányítják, én pedig egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, hogy én diktáljak és ellenőrizzek minden lépést. A csók végén engedem kibújni az ölelésből – úgysem szorítottam a falhoz -, és fordulok utána, ahogy mozdul. Hagyom, hogy a hátam a falnak koppanjon, megtámaszkodom, és engedem, hogy miközben tekintélyesnek nem mondható súlyával tart a falnál, megcsókoljon újra. Ha ennyire szeret vezetni, akkor megadom neki a lehetőséget, hogy ő diktáljon. Csókol, én pedig visszacsókolok, végigsimítok a derekán, a combján…
Olyan furcsa ez. Nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig, ilyen rövid idő alatt. Hiszen csak szórakozni jöttem ide, meg gondolkozni, és munkát találni. Erre ez történik, amit egyáltalán nem bánok, és gondolom nem is fogok. Jake amúgy sem tűnik rossznak, és az lényegtelen, hogyha körül néznék akkor mindenki mást is jónak találnék. Az a különbség csupán, hogy vele beszélgettem is, még ha nem valami sokat. De a lényeg ugyanaz. Még pedig az, hogy nagyon jól érzem magamat. Kibújtam a szorításból, csakhogy ne legyek a falnál, és folytatom amit elkezdtem. Nem is terveztem abba hagyni, csak egy a gond... Még pedig az, hogy hirtelen elkezdett fájni a fejem, már ha azt a kis szúrós érzést annak lehet nevezni. De nem is ez volt a baj. Hanem, hogy jó adag ital után minden felerősődik, az érzések, és nem nagyon tudom irányítani magamat, hogy mikor mit fogok lépni. Ezért mikor végig simít a combomon - legyen bármilyen jó érzés is - megijedtem, fogalmam sincs mitől. Elhúzódtam tőle, és mellé léptem, hátamat a falnak döntöttem. Beletúrtam a hajamba, és megnyaltam az alsó ajkamat. - Bocs... - sóhajtottam elkínzottan. Úgy tűnik az lesz a legjobb, ha én most szépen lelépek. - nekem ez most... mégsem megy. - tettem hozzá. Bár tudom, szemétség volt ez tőlem, hiszen akkor kellett volna ezt mondanom, mikor rá is kérdezett. Csak valahogy... hiába telt el vagy száz év, mégis előjön belőlem ez a félelem. Talán innen is ered, hogy nem szeretem, ha irányítanak. Sőt, biztosan. Ellöktem magamat a faltól, és körül néztem, merre lehet a kijárat. - Azt hiszem... én megyek. - motyogtam, és végig simítottam Jake karján, majd kezén, végül a kijárat felé pillantottam. De azért kár, pedig olyan jól kezdődött. Erre mindent elrontok. Lassan, de nem valami biztosan elkezdtem a kijárat felé lépkedtem. Biztosan pedig azért nem, mert még mindig éreztem a bennem maradt alkohol ízét. Klassz. A részeg embereket könnyebben kirabolhatják. Megverni, csak azért nem tudják, mert harap, vagy karmol, teljesen mindegy. Nekem mindkét megoldás tetszik.
Valószínűleg számomra még furcsább a helyzet, mint Kim számára. Ha valaki, hát én biztos nem gondoltam volna, hogy így alakul az estém. És remekül választott, mert én vagyok olyan jó fiú, hogy velem ezt is meg lehet csinálni, és még bármikor lehet utána nemet mondani. Ekkora marhának komolyan születni kell. Engedem, hogy az én hátamat koccantsa a falnak, ahogy eddig sem tiltakoztam, bármit is csinált a szőkeség. Igazából nagyon is hálás közönsége és lelkes partnere vagyok. Persze érzem, mikor megváltozik benne valami. Talán egyszerűen csak feszültebbé válik, és abban a pillanatban tudom, hogy mi fog következni. És valóban. Engedem azt is, hogy eltolja magát tőlem, nem is próbálom erőszakkal a közelemben tartani. Egy lemondó-bosszúsat fújok, mert azért ez mégis kegyetlenség, de persze szíve joga az ilyen játék is, csak ne várjon érte rajongótábort. Persze, hogy bosszús, és enyhén csalódott vagyok, de emiatt sem kell tartania tőlem. A bal kezemet emelem, de csak azért, hogy az ujjaimat végigfuttassam a hajamban, nem mintha ez sokat változtatna a frizurámon, aztán megrázom a fejem, és ellököm magam a faltól. - Rendben… Nem számít… Még egy szusszanás. Randizás továbbra is kihúzva marad nem belátható időre, csak kihúzzuk az efféle csajozásokat is a listáról. Meg a disco-kat. Terveim szerint megvárom, míg lelép, bárhová is akarjon menni, aztán én majd összekapom magam, és hazamegyek. Fairbanks-nek valahogy nem sikerül belopnia magát a szívembe, ez egyre biztosabb. - Csak óvatosan… Búcsúzom tőle, mikor közli, hogy megy. A simogatás elől nem húzom el a karom, de nem is rezzenek most az érintésére. Jó, ehhez kell némi önfegyelem… Egy egészen kicsi, persze. Aztán figyelem, ahogy távolodik. A villódzó fények, a néha képbe szédelgő emberek ellenére is látom a bizonytalanságot. Nem érdekes… Menjen csak… Még pár lépés… és ennyi, megint én leszek az a vadbarom, akit körberöhögnek, akik csak látják a szereplését. Egy sóhajjal elindulok utána, menet közben pedig felkapom a kabátom Hosszú léptekkel viszonylag hamar felzárkózom mellé. - Akarod, hogy hazavigyelek? Úgyis lelépek én is. Elég volt ma estére a bulizásból… Az ő dolga, hogy elfogadja-e, vagy sem. Én felajánlottam, ennyitől elvileg akár tiszta is lehet a lelkiismeretem. Amúgyis. Ha a város túlfelén lakik, akkor sem túl hosszú az út kocsival.
Egy szemét vagyok tényleg. Egy rohadt szemét, akinek túl nagy hangulatingadozásai vannak. Nem csodálom, ha gyűlöl mindenki, én is gyűlölném magamat, ha nem magamról lenne szó. Hiszen muszáj valahogy megszeretnem a lényemet, ha egyszer amíg élek a rabja leszek, amerre én megyek, arra ő is. Egyek vagyunk, és ez néha nagyon idegesít. Mért ne lehetne kitörölni az emlékeimet, és csakúgy a mának élni? Minek van az, hogy ettől egy számító r...-nak néznek? És ha sikerül munkát is szereznem egy bárban, vagy discoban, s meglát ott még jobban annak fog nézni. Olyan szuper. Ezért nem szeretek sokat inni, olyankor túl sokat adok mások véleményére, és túlságosan is hallgatok az első kétes érzelmeimre. - De, számít... - mondtam őszintén, ugyanis engem ez nagyon zavart. Ha őt nem is, engem igen. Remélem másnapra elfelejtem ezt az egészet, és ha találkozok vele csak nagy szemekkel fogok nézni, hogy ő meg kicsoda? Mért olyan ismerős? És majd ráfogom arra, hogy láttam az újságban. - Ühüm. - nyugtattam halkan, arra, hogy csak óvatosan, és már majdnem kiértem mikor utánam jött. De minek tette? Bár mondjuk, ha tényleg nem zavarta, amit leműveltem, akkor lehet, hogy ezért csinálta, vagy kitudja. Esetleg nem akart úgy kinézni, mint akit faképnél hagynak. Bár mondjuk én nem is hagytam faképnél, csak a bűntudatomat próbáltam, és nem teljesen megszégyenülni. Ugyanis egy kis hangocska folyamatosan engem szidott, és ez nagyon zavart. Utálom a kis hangocskát a fejemben, aki én vagyok, legszívesebben pofon vágnám, csak most ahhoz túlságosan elgyengültem, és hülyén is nézne ki. Azt hinnék megzakkantam, és mehetnék a diliházba. - Öhm... ha akarod. Ja. - feleltem mikor megálltam. - De nem muszáj, valahol a város szélen lakok... egy motelben. - tájékoztattam előre. Nem akarok senkinek sem a terhére lenni. Ráadásul így nem fogok tudni aludni a bűntudat miatt, de nem érdekes. Megérdemlem. Csak attól félek, hogy még is sikerülni fog aludnom.
Még gondolati síkon sem vitatkoznék vele. Ez tényleg elég aljas dolog. Ettől függetlenül még nem gyűlölöm miatta. Leginkább azt mondhatnám, hogy részben haragszom rá, részben pedig valahol talán még sajnálom is. Ez is bizonyítja, hogy tökhülye vagyok. - Ahogy akarod, csak ejtsük a témát, rendben? Számít vagy sem, igazából nem lényeges, mert a tényeken egyáltalán nem változtat. Persze ha a lánynak van egy kis szerencséje, akkor valóban az a fajta részeg, aki másnapra mindent elfelejt, és ezzel tök jó tiszta lehet újra a lelkiismerete, és holnap kezdheti az egészet elölről, csak épp valaki mással. Az, hogy én ragaszkodom a hazaszállításához talán kicsit combos túlzás, de nekem tulajdonképpen mindegy, éppen ezt is mondhatjuk rá. - Nem gond, annyira nem nagy a város. Csak legyintek egyet, felveszem a kabátom, és előszedem a kocsikulcsomat. Ha úgy látom, hogy szüksége van rá, akkor rá is felsegítem a kabátját. - A szürke terepjáróval vagyok… Ezt már a disco bejárata előtt osztom meg vele, és még be is tájolom a lefagyott ablakú Mitshubishit egy intéssel. - Amíg nem melegszik fel, addig ne gombold ki, és ne is vedd le a kabátodat. Figyelmeztetem, mert az autóban pont a kinti hőmérséklet tombol belül is, hiszen áll már itt egy ideje. Kelleni fog neki háromtól öt percig terjedő idő, mire élhető hőmérsékletre melegíti az utasteret.
* Hol lehet a legjobban infót gyűjteni az utcán kívül? Hát persze, hogy egy szórakozó helyen. Az utca is el van látva infó áradattal, de egy discoban azért jobban érzi magát az ember és a farkas is. Vegyük csak azt alapul, hogy melegebb van. Nem mintha fázós típus lennék, de nem vagyok rajongója a hidegnek. Talán ha valami Orosz falucskában születtem volna, akkor jobb barátok lennénk. Nem ismerem még a várost, így az első szembejövő helyre megyek be és egyenesen a bárpulthoz lépegetek. Természetesen helyet foglalok és intek a pincérnek, hogy rendelnék. Amíg szakít rám időt, - mert azért vannak bent egy páran és természetesen mindenki akkor szeretne inni, amikor én. Ez, általában így szokott lenni, de türelmes vagyok. Nem sietek sehova, hiszen előttem van az egész éjszaka. - igazitok az ingem gallérján és a pultra helyezem a kezeimet. Sorra veszem a választékot, mert van bőven. Nem is tudom, mit igyak kezdésnek. Talán egy Jack Daniel’s nem rossz kezdés. Már régen éreztem a karakteres ízt az ajkamon. Nem gondolkodom tovább, mert a választás megszületett. A pultos srác is megérkezik.* - Jackó barátomból kérnék, természetesen duplát és jég nélkül. Kösz.* A srác fordul kettőt és egy párás pohár kerül fel a pultra. Nagyon helyes, hogy be van hűtve. Ezt már szeretem. A poharat a kezembe veszem és megkóstolóm. Nem vizezik a piát, ami megint csak egy jó pont a helynek. Azt hiszem, ide fogok járni. Talán lehetne a törzshelyem is, bár nem tervezek itt maradni sokáig. Ez csak egy állomás, ahogy a többi város is az volt. Elintézem amit szeretnék és tovább állok. Féloldalasan fordulok a pultnak és az egyik kezemet rajta pihentettem. Kíváncsi vagyok milyen itt a felhozatal és én mindig nyitott szemmel járok a világban. Kivéve mikor alszom, mert akkor azért csukva van, de még senki nem szólt, hogy alvajáró lennék, ezt persze még nem zárhatjuk ki. Azért vicces lenne, egy alvajáró farkas nem de? Szerintem igen és ha majd találkozom egyel, akkor tuti felveszem a telefonomra, hogy legyen mivel szórakoztatni magamat.*
Február vége van. Ami a munkahelyem szempontjából azt jelenti, hogy ilyenkor adják ki az előző év közben felhalmozott szabadságokat. És amiért nekem még egy sincs, orrvérzésig túlórázok a többiek helyett. Ami tekintve, hogy még mindig nagy ívben kerülöm az alfát, nekem pont kapóra is jön. Most éppen a bérszámfejtő lány bőrébe bújtam. Az ő feladata többek között ellenőrizni a placcot egy-egy műszakváltás után. Igen ám, csak a lány olyan vér profi, hogy ránézésre megmondja (úgy tized milliliter pontossággal) hogy mennyi van az üvegekben, nekem pedig le kell mérnem. És mindezt egy háromnegyedéig telített discoban... Itt jön az a pont amikor a kedves könyvelőcsajból, rohadt sz*ka leszek a pultosok szemében, mert nem elég szegényeknek, hogy pörögniük kell a pultban a sok vendég között, de még fel is kell vezetniük egy papírra, hogy stand váltás után miből mennyit adnak el, különben nem fogom tudni pontosan ellenőrizni. Mentségemre szóljon, hogy viszonylag gyorsan haladok... Már csak úgy 20 tétel lehet hátra, mikor megérzem a farkas jelenlétét. Először felkapom a fejem, csak annyira, hogy végigfuttassam tekintetemet a pult mentén. Volt valami... valami tekintélyt parancsoló abban az energiákban, de amint rájövök, hogy nem az alfámat érzem, el is veszíti érdeklődésemet az idegen. Már rémeket látok... illetve érzek, nah... Végre befejezem a munka érdekesebb részét (minden piát lemértem centre pontosan), a pultosok standlapját beleteszem egy mappába, majd elindulok a patkányjuk felé, amit nagyon nehezen lehetne megvádolni azzal, hogy iroda. De legalább hangszigetelt. Ekkor figyelek fel az idegen hangjára... Hátra arcot vágok a pultban, aztán az idegen elé állok. Ő is tudhatja, hogy farkas vagyok. Nálánál jóval gyengébb ugyan, de már elég feltűnőek ahhoz, hogy ne tudjon figyelmen kívül hagyni. Csak azért nem kerülöm meg a pultot, hogy valamivel hivatalosabb formája legyen egy esetleges beszélgetésnek, mert felszedni ugyan nem akarom. Bár kétség kívül nagyon jó képű pasas. - Szia! Ismerlek valahonnan? - Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy összefutottunk már valamikor a múltban. - A hangod. Olyan ismerős.
* Érzem, hogy nem vagyok egyedül ebben a bárban, már ami a fajomat illeti, de először lemosnám az idevezető út porát egy kis nedűvel, így nem nagy feneket kerítek a dolognak. Ami késik viszont nem múlik. Lassan járatom végig az íriszeimet a látnivalókon, miből bőven akad. Ez még is csak egy szórakozóhely vagy mi a fene. A parketten egy alul öltözött csajon akad meg a tekintetem. Nem, nem azért, mert alig takar valamit a ruhája, hanem azért, mert egy cseppet ráindult a mellette lötyögő srácra. Kíváncsi vagyok mi lesz a végkifejlet. Néha szórakoztat ez is és szeretem megfigyelni az embereket. Talán a múltamnak köszönhető és mondhatjuk, hogy ez egy rossz szokás, bár én nem gondolom annak, mert a testbeszéd sok mindent elárul. Érdekesen rázza a csípőjét a szöszi csaj, de amint látom a srác nem sok figyelmet szentel neki. Mint az jól látszik, ez, a csajszit abszolút nem zavarja sőt, elég rámenős egy teremtés. Vicces, ahogy görcsösen próbálja felszedni. Én már ott hagytam volna, mert nem bíróm a rámenős csajokat. Nem az eseteim. Ráadásul szerintem a férfi dolga a kezdeményezés, legalább is engem így neveltek. Kíváncsi vagyok mikor lép le a srác, de ahogy látom már nem sok kell neki. Folyamatosan lépeget hátra felé, végül megfordul és kosarat kap a csaj. Egy apró mosoly szökken az arcomra. Én megmondtam, hogy le fog lépni. A poharat az ajkamhoz emelem mint aki jól végezte a dolgát. Érzem ahogy egy farkas egyre közelebb jön hozzám, de nem nézek arra. Vajon mit akarhat? Nos, ez mindjárt kiderül. Három, kettő, egy…..a hangja megüti a fülemet. Lassan emelem rá a tekintetemet. Alaposan megnézem a vonásait csak, hogy felelni tudjak a kérdésére.* - Helló, nem rémlik* Ingatom meg a fejemet is, mert szerintem még soha nem láttam, bár tévedhetek is. Nekem azonban nem ismerős a hangja még egy kicsit sem.* - A hangom vagy inkább más? Talán ha megmondod a nevedet, ezt gyorsan kideríthetjük.* Vonom meg a vállaimat, mert bár soha nem volt gond az arcmemóriámmal, de öregszem. Talán a nevéről eszembe jut, hogy volt e egymáshoz közünk vagy sem. Én azonban arra tippelek, hogy nem, mert hát a beülünk áradó illat elég egyedi. * - Raffaello vagyok.* Ha már kértem a nevét, akkor úgy illik, hogy én is elárulom az enyémet. Mivel a másik a pult mögött van, tiszta sor, hogy itt dogozik. Hm, ki lehetne jobb infó forrás mint egy pultos?* - Figyelj csak, sokan megfordulnak erre felé?* Íriszeim kíváncsiságot sugallnak és szerintem egyértelmű, hogy mire értendő a kérdés. Nem arra vagyok kíváncsi mennyi a forgalmuk. Az teljes mértékben hidegen vagy. Az viszont már érdekel, hogy mennyi magunk fajta fordul meg. Ez, sokkal lényegesebb és hasznosabb infó számomra.*
A fickó jó alaposan végigmér. Ettől kicsit kényelmetlenül érzem magam, mert nem repesek azért ha néznek. Nincs is nagyon mit bámulni rajtam. Igaz, az idegen (mert már biztos vagyok benne hogy az) nem stírölt, csupán a kérdésemen gondolkozott. Így merőben más a helyzet, nem is szívom mellre. - A hangod, és a térerőd tűnt ismerősnek, de emlékeznék rád, ha találkoztunk volna. Elnézést. - készen állok rögtön odébb állni, hisz elég későre jár már ahhoz, hogy ideje lenne hazamenjek, de ekkor visszakérdez a srác. Illetve csak a nevemet kérdezi. - Tara. - a mappát átrakom a bal kezembe, hogy a jobbat át tudjam nyújtani a pult felé. Legyen kicsit hivatalosabb a találkozás. Ha kezet fog velem, akkor elmondom a teljes nevemet, és ezer wattos mosolyt villantok felé. - Tara O'Ryan. Üdv Fairbanksben Raffaello. - felötlik bennem, hogy ez nem a fickó igazi neve. Túl egyedi ebben a mesterkélt környezetben. Olasz, netán spanyol lehet, vagy Mexicói név? Miért akarna valaki etnikum nevet használni ebben a diszkriminatív világban? Mondjuk a srác már nagyon idős lehet (érzem az energiáin) biztos meg tudja védeni magát. A kérdésre röviden felnevetek mielőtt válaszolnék. - Óh, ha te azt tudnád! - nem tudom, hogyan beszéljek ennyi emberrel körülvéve... Marad a virág nyelv. Vagy mi. - Én is meglepődtem mikor ide jöttem. Lépte-nyomon far... belebotlottam valakibe. Nem hétköznapi kisváros, annyi szent. - csicsergem, majd be is fogom a szám. Túl sok itt az ember. - Ha vannak még kérdéseid, gyere hátra velem az irodába. Még van egy kevés papírmunkám, és hosszú napom volt. Szívesen beszélgetnék, csak közben ezzel is haladnom kell. - megemelem a mappát, majd válaszra várok.
- És ugyan miért is emlékeznél rám? Csak egy egyszerű lélek vagyok* Nézek rá komolyan és nem igazán értem, hogy mire is célozgat. Azt magam is tudom, hogy van egy kisugárzásom, de azért az, ennyire nem lehet erős vagy talán még is? Talán kapok rá választ, talán nem. Ilyeneken soha nem szoktam aggódni. Amint a mappa a másik kezében landol a kezemet nyújtom felé. Azonban én nem mondom meg a teljes nevemet, mert miért is tenném? Az is lehet, hogy nem az igazi nevén mutatkozott be, de ez jellemző lenne a mi fajtánkra. Amit viszont biztosan tudok, hogy nem Ő az, akit keresek. Persze ki találhatnék valami kamu vezeték nevet, de már annyi van, mint égen a csillag. Nem kell még egy, a régieket pedig nem szeretném használni, bizonyos okok miatt. Mondjuk úgy, hogy nem túl jó a hírem. Legyen tiszta lapom itt is, úgy se sokáig lesz az, olyan makulátlan.* - Örvendek* Csak ennyit mondok és elengedem egy rázás után a kezét. Ahogy látom a kérdésem lényegre törő volt és meg is ered a nyelve, amit nem vártam volna. Nem egy cserfes lánynak tűnt elő ránézésre. Több infót is kaptam mint amire számítottam. Azonban, tetszik ez nyíltsága és hát nekem pont ez kell. Igen, az, hogy valaki közlékeny legyen.* - Szóval sokan vannak. Ez jó hír* Mosolyodom el és ismét iszok az italomból. Ami egy kicsit a torkomon akad és egyet köhintek. Hű, de gyorsan invitált be egy csendesebb helyre. Ezt nem vártam és sikerült meglepnie. Nem kell sokat gondolkodnom a válaszon. Még jó, hogy vele megyek. Azt hiszem sokat tudhat, bár engem csak egy dolog érdekel igazán.* - Szívest örömest.* Fel is állok a bárszékről és a piámat sem hagyom ám itt, de nem ám. Hozom magammal. Gondolom a pult mellett lehet bemenni vagy lenne valami hátsó ajtó? A fene sem tudja, de követem a másikat és ott megyek be ahol kell.* - Régóta dolgozol itt?* Teszem fel neki közben a kérdést, mert ha régi motoros, akkor biztosan fog tudni választ adni a következő kérdésemre is.*
A farkas nem mondja el a teljes nevét. Tehát vagy nagyon bizalmatlan, vagy a Raffaello tényleg az igazi neve, és nincs kedve improvizálni egy másik vezetéknevet. Vagy pedig... Annyira sem méltat, hogy elárulja a nevét. Bár ez utóbbit nem hiszem. Akkor érezhetnék némi ellenségességet az energiáiban, de semmi ilyesmi nincs benne. Az irányomba biztos nincs, de míg gondolkozik, az energiák is fura hullámokat küldenek. A srác céllal van itt, nem csak úgy jött, mint Raymond. Nos, talán segíthetek.... de nem feltétlenül a fickón. Elég erős és öreg farkas, érdemes lehet megszervezni egy találkozót vele és az alfával még mielőtt az őslakosok is kivetik rá a hálójukat. Márpedig meg fogják tenni. De hülye én sem vagyok. Előbb beszélgetünk, majd aztán döntök arról, hogy egyáltalán megmondom-e Castornak, hogy akad erre egy ilyen farkas is. Egy zabolátlanul ember-mészárló nem hiányzik a vidám kis közösségünkbe. Még magunkra haragítjuk az őrzőket. - Erre. - biccentek a pult másik vége felé, majd el is indulok az adott irányba. Kilépek a vendégtérbe, megvárom míg a farkas utolér, majd bemegyünk egy közvetlenül a pult mögött nyíló helységbe. Ez még a raktár, az ajtó számkóddal nyílik a vendégtérből. Mindenkinek saját kódja van, maga a készülék pedig ment minden adatot. A főnök ezzel is ellenőrzi, hogy ki-mikor lépett ki-be azon az ajtón. Kicsit paranoiás az ürge, ám csöppet sem ostoba. Már csak azért sem, mert így kevesebbet lopnak a pultosok. Nem mintha nem lenne elég jatt... Node nem azért vagyok, hogy az ő zsebeikben turkáljak. A raktárból nyílik még egy ajtó, egy sor csigalépcső, majd meg is érkezünk a 4x6 méteres helységbe, ami az én irodám. Nincs sok berendezése, csak egy íróasztal meg két szék, illetve egy laptop (wifi-vel), amit mintegy fizetéskiegészítés gyanánt kaptam... és ami munkaeszköz is. - Foglalj helyet. - intek az egyik szék felé, és magam is leülök. Egyből bele is temetkezek a munkába. Kinyitom a mappát, előveszem a pultosok mai standlapjait, és leellenőrzöm mit-hogyan mértek/számoltak. - Tudok figyelni rád is, kérdezd csak. Hát... nem a kifejezés intimebb értelmében hívtam fel ide. Azért mondtam, hogy beszélgetnék még szívesen, de a munkával is haladnom kell, mert valóban így van...
* Követem Tara-t és hagyom magamat vezetni. Persze közben szétnézek, mert miért ne tenném meg. Elég védett helynek tűnik és biztosan nem lenne egyszerű ide betörni. Mondjuk a széffel még nem találkoztam, de a fejemet teszem rá, hogy az is van itt valahol.* - Nem tűnsz valami óvatosnak.* Jegyzem meg neki komolyan menet közben és meg sem fordul a fejébe, hogy talán hátsó szándékaim vannak? Bennem biztosan felsejlett volna az óvatosság még akkor is, ha nem érzek veszélyt. A nő tudja igazából, bár tőlem nem kell tartania, hiszen nem áll szándékomba bántani. Mikor beüti a számkódokat a fejemet elfordítom a másik irányba. Pedig megkísérelhettem volna lecsekkolni. Gondoltam adjunk egyfajta bizalmat ennek a dolognak, ezért fordítom el a fejemet. Másrészt nem is érdekel, mert még nem csaptam fel rablónak. Az irodába lépve körbe pillantok. Nem valami nagy helység, de gondolom, csak munkára használja. Mikor hellyel kínál leülök és a poharamat az asztalra helyezem. A lábamat a másikra teszem és kényelmesen elhelyezkedem. Nem mintha órákat szeretnék itt tölteni. Fel sem merül bennem a gondolat, hogy zavarnám, mert ha így lenne, akkor be sem hívott volna. Szóval ennyi.* - Biztosan sejted, hogy nem egy felszínes csevegés miatt jöttem ide. Ne raboljuk egymás idejét és bele is vágok. Egy farkast keresek aki jelenleg itt tartózkodik. Azt nem tudom mióta, de nem is ez a lényeg. A vezeték neve: de Luca, esetleg nem tudod merre találom? Mondjuk ha már egy keresztnevet mondasz, már is beljebb vagyok egy lépcsővel.* Figyelem az arcát, hát ha valamit le tudok róla olvasni. A keresztnevet nem tudták megmondani, pedig az is fontos lenne. Mondjuk nekem aztán tök mindegy, hogyan hívatja magát, hiszen a vezeték neve sem eredeti. Hangom nyugodt és elég laza a testtartásom is. Pusztán érdeklődöm nem kell ebbe többet bele gondolni, még akkor sem, ha többről szól ez, mint holmi keresd meg az almát játék. Azt nem fűzőm hozzá, hogy miért keresem ezt a személyt, de ha érdekli, úgy is tesz erre irányuló kérdést. Kíváncsi vagyok, hogy tud e nekem szolgálni bármi nemű információval, ami hasznos lehet vagy ki kell mennem a vendég részre és mástól kell megtudnom, azt, ami érdekel. Nos, ez mindjárt kiderül. *
- Nem vagyok naiv. Ha lenne okom tartani tőled, azt érezném az energiáidon... És amint ez változik, úgyis kiteszlek innen. - hátra pillantok a vállam felett. Rá mosolygok, hogy elvegyem a szavak élét. Tehát iroda, mappa kinyit, lapok elő, és számolok. Eddig hibátlan, ami tekintve hogy gyakorlatilag 24 órában dolgoznak a pultosok, nagyon jó. Azt hittem, rosszabb lesz, de nagyon gyorsan haladok. A srác e közben helyet foglal, leteszi a poharát az asztalra, végül beszélni kezd. Egyből a lényegre tér, amivel be is lopja magát a szívembe pár másodperc erejéig, de aztán kimondja az alfám nevét. A farkasom szemei kipattannak, és a fejemben máris vicsorog az idegenre. Előadhatja semleges hangon, póker arccal a kérdést, de az energiáit nem rejtette el. Még ha én nem is vettem észre benne az ellenséges szándékait, a farkasom ösztönét nem verte át. Hátra dőlök a székben kezeim az asztalon pihennek. - Szabad tudnom miért keresed? - jómagam még mindig nem érzek bajt, de nem hagyhatom figyelmen kívül a farkasom reakcióját sem. Hisz alapjában véve ösztönlények volnánk, nem?
* Egy cseppet érdekelne milyen formában gondolta az „úgyis kiteszlek innen” mondatát. Nem becsülöm le, bár hazudnék ha azt mondanám nem vagyok kíváncsi az erejére vagy a farkas énjére. Nem tűnik valami vérmes farkasnak, de ebben tévedhetek is. Egyébként pedig az energiát lehet manipulálni, már ha valaki rá jön a titok nyitjára. Szerintem ezt Ő is tudja. Hagyjuk is, mert nem érdemel több szót a dolog. Az irodában helyet foglalok és belecsapok a lecsóba. Most mit húzzam az időt, hiszen mindketten tudjuk, hogy van valami célom. Amint a szavak elméjébe hatolnak érzem, hogy megváltozik körülötte a légkör. Nocsak, nocsak, mily kellemes meglepetésben van részem. Hm, elgondolkodtatásra késztet, ezért a kezembe veszem a nedűt és lassan kortyolok egyet belőle. Nem kell nekem időt nyerni, hiszen tudom a kérdésre a választ. Pusztán kíváncsi vagyok türelmetlen e vagy sem. Természetesen nézem azokat a jég kék íriszeket, amik egyébként nagyon szépek. Régen láttam már ilyen tiszta kék szempárt. Aztán a poharamba lévő nedűre pillantok, melyet a fény felé emelek, hogy egy kicsit átvilágítsa azt. Meg is borítom benne, egy kicsit a folyadékot.* - Jártál Alaszkában?* Kérdem könnyeden, mint aki figyelmen kívül hagyta az előbbi kérdést, de erről szó nincs. Továbbra is nyugodtság árad belőlem, mert nincs okom idegesnek lenni.* - Szeretnék vele beszélgetni….van ellene valami kifogásod?* Csak most nézek a nőre komoly arccal. Kedvem lenne belenézni a fejébe, mert kíváncsi vagyok, honnan származik, az, mely árad belőle. Azt hiszem valami köze lesz ehhez a de Luca-hoz, csak azt nem tudom, milyen mélységű, de a kérdésemre adott válaszából, talán letudok szűrni valamit. Legalább is ebben reménykedem.*
Természetesen kérdéssel felel a kérdésre, mintha az enyém jelentéktelen lenne. Nah nem, ilyet nem játszok. - Kifogás? Az attól függ... - visszanézek a papírokra, előveszem a másikat is. És azt nézem, amíg a fickó szándékain agyalok. Minden kétséget kizáróan rafinált farkas. kérdéssel felel kérdésre, és kerüli a tényleges választ. A "titokzatos alfahím" szerepe kiváló választás lenne, ha nem adott körülmények között lennénk, és én sem az lennék akim csak egy buta szőke liba... De mivel nem vagyok se szőke, se annyira ostoba, hogy kiadjam az alfámat, egy vadidegennek, akit a farkasom valamiért szét kívánna tépni, így nem fogom átadni neki Castort sem. Még ha csak a keresztnevét kéri. Amúgy nem olvas újságot? Több alkalommal volt már címlapon, amiről egyébként meg is van a véleményem, de ezt majd egy másik alkalommal. Hamar átfutom a standlapot. Amint ez megtörtént, megint hátradőlök a székben, és egy hirtelen jött ötlettől vezérelve beszélni kezdett. - Már elnézést, ha nem kívánom kiadni a nemzőmet és alfámat egy vadidegennek, aki nem tisztázza előre a szándékait. - fejemet kissé oldalt döntöm, a reakcióját figyelem. Én és a farkasom is. Nem volt okos döntés elárulni neki, hogy milyen szálak kötnek Castorhoz, ezt jól tudom. Hogy akkor miért is mondtam el? No erről majd később... A papírokat visszarakom a mappába, majd a kabátomért nyúlok a székem támlájához. - Visszakísérlek a vendégtérbe. Próbálkozz egy buta szőkénél. - mondom, tőlem igen szokatlanul sok szarkazmussal a hangomban, miközben a kijárat felé intek. - Részemről vége a beszélgetésnek. - elég idegesítő vagyok ahhoz, hogy a farkast (szándékai függvényében) ki tudjam hozni a sodrából. Ha nekem ugrik, átmegy a házi tesztemen.
* Csak kibújt a szög a zsákból és volt egy sejtésem, hogy erről fúj a szél. Más farkas csak kíváncsiságból kérdezte volna meg s nem változik semmi körülötte. Tisztán tapintható a szobában a védelmi reakciója. Tudom már mi lesz a következő lépésem, de nem mozdulok még csak a szemem sem rebben. Szó nélkül figyelem egészen addig, míg az ujjai a kabáthoz nem érnek. Ja, hogy most jön a kiteszlek rész. Amit egyébként elég udvariasan próbál elintézni. Örülök, hogy nem egy fiatal farkassal van dolgom, mert azok már régen nekem ugrottak volna. Nem tudják kontrollálni az ösztönt, ezért sem szívlelem őket.* - Nem nézlek buta szőkének, hogy a jelzőiddel éljek, de ne siess úgy kérek* Ismét az asztalra helyezem az innivalómat, de nem kell a tárgyra néznem, hogy tudjam hol van. Érzem én anélkül is. Eszem ágában sincs felkelni a székről, mert bizony kényelmes és hogy őszinte legyen tetszik az amit tapasztalok jelen pillanatban.* - Legyünk akkor őszinték kedvesem. Azért keresem, mert egykor közöm volt az alfádhoz és tisztáznék vele pár dolgot. Azt mondtad ismerős vagyok, nos, ez csak azért lehet, mert…. szerintem, Te is kitalálod. Nem tűnsz valami buta csajnak* Nyitva hagyom a kérdést előtte és kíváncsi vagyok milyen irányba fog elmenni. Szándékaimat most elrejtem előle, így csak annyit érezhet mint korábban. Elég idős, tapasztalt vagyok ahhoz, hogy ne érezze a valódi szándékomat. A kérdés csak az, hogy mennyire akar nekem hinni vagy mennyire uralkodik rajta az ösztön avagy a farkasa. Az enyém még mindig szunnyadozik ott belül és esze ágában sincs kibújni. Amint amúgy én sem akarok. Nem látok rá értelmet, hogy előhívjam, hiszen érezheti, hogy nem vagyunk egy súlycsoport. Balhét pedig több okból sem akarok most.* - A keresztneve pedig csak azért érdekel, mert mikor mi találkoztunk, hogy így fogalmazzak, más volt.* Jegyzem meg könnyeden és köztudott tény, hogy a mi fajtánk akár sokszor is válthat nevet. Ezzel megint csak nem mondtam el túl sok mindent és még igaz is lehet.* - Persze ha nem szeretnéd, hogy egy elveszett bárány visszataláljon a nyájhoz, ám legyen. Nem rabolom az idődet, de neked kell majd felelni ezért, mert én akkor is megkeresem* Hangszínem nem változott semmit az első perctől kezdve, azonban az utolsó szót egy kicsit megnyomom, hogy érezze, így vagy úgy, de akkor is megtalálom ezt a fickót. Csak most állok fel a székről és már tudom merre van az ajtó, hiszen világossá tette. A poharamat nem viszem sehova, így anélkül lépek a távozás mezejére.*
Azt kéri ne siessek, és én nem is kapkodok. Elvégre választ sem adott még, a nélkül meg nem fogok elmenni... ahogy ő sem. Érdekes találkozás ez, egyre jobban érdekel, mi sül majd ki belőle. Pláne amikor Raffaello (már ha tényleg így hívják), elrejti az energiáit. Ha eddig nem lett volna egyértelmű, hogy meg akar vezetni, akkor ez a gesztus tette azzá számomra. Ez máris egy remek támpont arra, hogyan álljak hozzá: egy szavát sem hihetem el. - Az, hogy ismerősnek tűntél, nem jelent mást minthogy huszonnyolc órája dolgozok.- okosan nyitva hagyta a mondat végét, hogy egészítsem ki én egy megfelelő magyarázattal, amit ő később majd meglovagolhat, és felhasznál hivatkozásként. Még mit nem... Amúgy ez egy nagyon is reál magyarázat a részemről. Beleképzeltem egy szituációba valami olyasmit, ami nincs is ott. Különben meg hamar rájöttem, hogy tényleg nem ismerem őt. Az meg, hogy közvetlen beszélgetést kezdeményeztem vele... nos, az tényleg nagy ostobaság volt. A lényeg: nem ismerem őt, ahogy ő sem engem. Castor csak egy hete harapott be. Ha tényleg ismerné az alfámat, akkor én lennék ismerős a számára, nem fordítva. Tehát a pasi kamuzik. Nincs ezen mit töprengeni, csak azt nem tudom még, hogy pontosan mi vezérli. Erős farkas, és minden bizonnyal tapasztalt is. Ha biztos lennék abban, hogy a nyájhoz akar csatlakozni, mint ahogyan azt mondja, még segítenék is. De hazudik. A keresztnévvel is. Castor akkor vette fel a nevét, mikor farkas lett, és az óta sem változtatta meg. Csak akkor szólalok meg, mikor már elég bakit gyűjtöttem ahhoz, hogy szembesítsem velük. - Sosem volt más neve. Ritka az ilyen, de néhányan még ragaszkodunk a gyökerekhez. - A farkas az ajtó felé ment már ekkor, én visszabattyogok az íróasztalhoz, és felülök rá. Mintha mennyire ráérnék. Pedig csak provokálom őt. Illetve próbálom.. -Ha valaha is találkoztál volna vele, akkor könnyen kiszúrtál volna engem a tömegben, mivel csak néhány napja harapott vissza a falkába, plusz... ő a nemzőm is. - ha lennének még sebek a vállamon, most elhúznám a felsőmet, hogy megmutassam Castor agyarainak helyét, de azok már begyógyultak, így csak az önelégült képem bizonyíthatja számára, hogy ezt a kört bebukta... suttogva folytatom, ha esetleg nem értené miről beszélek. - Tudod, az energiák. Hogy erre mit lép, azt nem tudom. Jómagam már megfejeltem volna a másikat ezért a fölényes hangnemért. Undorodom is magamtól rendesen, node ez is a szerep része a "mindent az alfáért" nem túl nagy sikerű drámában. - Ha jól gyanítom, kicsit sem tisztességesek a szándékaid, különben nyíltan beszéltél volna... ellenben pofátlanul a képembe hazudsz. Elrejtheted az energiáidat, de a szagodat érzem... - Kár is lenne tagadnia... Ha megállt, és nem hagyott faképnél az "irodámban", akkor lepattanok az íróasztalról, és közvetlenül elé állok. - Futunk még egy kört, vagy rátérünk arra a részre mikor elkezdesz igazat beszélni?
* Diplomatikus választ kapok és rejlik benne egy kitérő is. Tetszik ez a beszélgetés nem is kicsit. Régen szórakoztam már ilyen jól. Nem tudom, valahogy mindig szórakoztat ha egy falkataggal van módom csevegni. Óvjuk az alfát lemez mindig képes mosolyt csalni az arcomra és bizony jól tükrözi azt is, hogy milyen a hűsége az adott áldozatnak. A gyökeres résznél elhúzom a számat, mert ha tisztelné a gyökereit akkor a saját nevét használná, nem pedig az enyémet. Igen, hazudtam, de a reakciója többet is elárul a számomra, mint azt sejti. Az ajtó előtt állok meg s nem kell ránézem, hogy tudjam hol is van. Hallom, ahogy az asztal lapja finoman reccsen, mikor leszáll róla. Érzem, ahogy mögöttem áll és tisztán hallom ahogy veszi a levegőt. Tudom, hogy provokál, de adjam meg neki azt az örömöt? * - Mit akarsz elérni ezzel a stílussal?* Fordulok meg és fölé magasodom. Magasabb vagyok nála, így ezzel nincs is gond. A jég kék szemekbe fúrom a tekintetemet és figyelem a másikat.* - Kíváncsi vagy mennyit tudok, vagy már régen rakott valaki helyre?* Hangom csendes és még mindig a nyugalom árad belőlem. Kevesen tudják mitől vesztem el az eszemet, de ezt nem is áll szándékomba mások órára kötni. Most komolyan azt akarja, hogy kiszedjem belőle azt az infót ami kell? Miért nem lehet ezt szépen elintézni, de ha erre megy, ám legyen. Hagyom, hogy a farkas átvegye az irányítást és egy olyan fekete bundájú állat jelenik meg, amilyen a hajkoronám. Mind a két szememet vörös szőr öleli körbe, egy keretet adva izzó szempáromnak. Elég gyors már nálam az átváltozás és talán nem számít rá, hiszen erre utaló jelet nem adtam, bár érezheti az illatomból, mert nekem nem szagom van! Egyik mancsommal rögvest felé kapok és ha eltalálja az ütés, akkor bizony az asztalon végzi,, vagy rajta vagy mellette. Gyors vagyok mint a villám és nem hagyok neki időt, már rajta is termek. A nőt, a földre szorítom és tisztán láthatja, hogy a szemeim furcsán csillognak. A nyál csorog a számból, mely egyenesen ráfolyik. Azonban még nem áll szándékomba bántani, a morgásom viszont fenyegető.*
- Félreértesz. Egyáltalán nem érdekel az amit tudsz. - állom a tekintetét. Abszolút hidegen hagy az hogy milyen tekintélyt parancsolóan magasodik felém. Sem alfám, sem ismerősöm, hogy meghasson ez a viselkedés. Sőt. A mellékelt ábra szerint ő az ellenségem... Ami elég siralmas jövőképet csal lelki szemeim elé. Az agyaraim hirtelen, minden figyelmeztetés nélkül nyúlnak meg, ahogy a karmaim is. A farkasom máris kész átvenni a volánt, még mielőtt én (mármint az ember) észlelném, hogy a másik átváltozik. Hátrálok két lépést. Nem azért, mert olyan félelmetes. Inkább azt nem akarom, hogy mancsával egyenesen a mellkasomon landoljon ha végzett. - Mit művelsz te őrült?! - kérdeztem már igencsak a béketűrésem határán. - Ez egy nyilvános hely! Szétrúgják a s*gged ezért! A beszédnek itt már nincs sok értelme. A farkas legyint egyet mancsával, mire én pördülök egyet a levegőben, majd az íróasztalomon landolok hanyatt fekve. Az arcom lüktet ott ahol eltalált, a vér máris kiserken a friss sebekből. Esélyem nincs felpattanni, a dög máris felém magasodik. Vicsorgó, vérszomjas pofájából vékony nyálcsík csorog a mellkasomra. Gusztustalan. ~Fejezd be te őrült, vagy pórul jársz!~ Üzenem neki csak gondolataimon át. Ha még mindig nem tért jobb belátásra, hirtelen felrántom a bal lábamat, így pont a heréibe térdelek, és amint összerándul a fájdalomtól, kibújok a szorítás alól.
* Én tényleg nem akartam balhét, de a nő kényszerített rá. Próbáltam kedves lenni, de hát a nőknek az sem jó vagy csak neki. Tök mindegy már átváltoztam. Ráadásul nem én dolgozom itt, így nem nekem lesz kellemetlen ha valaki esetleg ránk nyit. Megtudják, hogy farkas vagyok és? Tovább állok, mint aki jól végezte dolgát. Nekem aztán nincs veszteni valóm. Nyál csorgatva figyelem ahogy a vére előbújik a bőre alól. Szép, élénk piros, ami képes a hatalmába keríteni vagyis képes lenne a bennem élő farkast, ha hagynám szabadon tenni,vazt, amit szeretne. Nos, az nem biztos, hogy Tara számára egy élmény lenne. Egy kis vívódás van most bennem, mert még ennyi év után is nehéz irányítani a szörnyeteget. Nehéz, de nem lehetetlen.* ~ Ez aztán a nagy fenyegetés. Békén hagylak, ha mondasz egy nevet, csak ennyi az ára.~ * Még el is mosolyodom amit inkább vicsorgásnak lehet nevezni. Hát nah, soha nem mondtam, hogy egy jóképű farkas lakik bennem. Annál azért sokkal rosszabb ez az énem. Én nem mozdulok, de ezzel csak egyedül vagyok és egy igen fájdalmas pontomba térdel bele. Azonnal összerándul minden izmom és megremegek felette. Ez igen csak fájdalmas élmény és ez az a pillanat amikor elvesztem a kontrollt és teljes mértékben a farkasom irányít. Nem egy beszédes fajta és inkább a tettekben hisz. Ráadásul a sebeket nyalogató típusba sem tartozik. Ha Tara még mindig a szobában van, vagy nem mondott egy nevet és esetleg címet, akkor bizony rosszul járhat. A gondolataim nem kicsit lesznek zavarosak és érzem ahogy teljesen elnyomja a normális énemet. Érzem, ahogy minden izmom megfeszül és nyoma sincs az előbbi remegésnek. Nem szeretem ezt az állapotot, mert ilyenkor külső szemlélőnek érzem magam és mintha nem is én lennék. Végül is a bennem lakó állatnak is van egyfajta személyisége, mely csak ritkán győz felettem. Azonban most teljes mértékben uralja a testemet is és az elmémet is. Ez olyan léten kívüli állapot vagy minek nevezik. Tényleg úgy érzem magamat mintha kívülről figyelmén az eseményeket. Talán így is van és azt is eltudom képzelni, hogy ilyenkor kiszakadok a saját testemből és csak úgy lebegek a közelében. Első két mancsát előrébb tolja és minden érzékével a másikra koncentrál. A szőrt a hátán felborzolja és ez bizony egy támadó állás. Nem teketóriázik sokat és máris leugrik az asztalról a földre. A szempár, sötéten és dühösen csillog most ami csak annyit jelent, hogy nincs jó kedvében a dög. Hogy is lehetne miután egy érzékeny pontra gyalogolt a másik? Tudja, hogy nincs sok idő és nem szereti húzni az időt. Figyeli a másikat. Egyre közelebb lépeget a nőhöz próbálva a falhoz szorítani. Ami nem lenne nehéz, hiszen elég kicsit ez a szoba. Azonban még ott van az ajtó mely közbe szólhat és megakadályozhatja a terveit. Amint elég közelinek érzi a falat, a másik hátához, a farkas támadásba lendül és éles karmait is kiereszti. Mind a két mancsával a nő felé kap, hogy méretes sebeket ejtsen rajta, ezzel gyengítve a másikat. Ebben a helységben nem igen tud taktikázni, hiszen nincs rá hely. Ráadásul a mérte sem apró, így marad a tiszta küzdelem, melynek csak az erő ad szerepet. Ebből pedig nincs hiánya a farkasnak…….*
Nem akkor lesz számára kellemetlen a helyzet, ha valaki netán ránk nyit. Akkor fogja utálni az életét, ha egy őrző szagolja ki, mit művel alig egy karnyújtásnyira az emberi tömegtől. Én a magam részéről, mosom kezeimet, én provokáltam ugyan, de nem én változtam át előbb... Mondjuk ez még nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy én is megkapom a magamét később. Feltéve, ha túlélem. Ám erről inkább később. A dög egyenesen a képembe vicsorog. Nevet akar. Az alfámét. Lehet, hogy bölcsebb lenne elintézni egy válasszal, "áh, Cas úgyis meg tudja védeni magát" címszó alatt... Egyszerűbb volna, csak konkrétan lesz*rom. ~Nem!~ felelem egyszerűen. A nyomorult úgy nyomja a mellkasomat, hogy még gondolatban sem tudok kipréselni magamból többet. Pedig úgy illene még egy cifra káromkodás a végére... Beletérdelek a tökébe, mire a farkast összerántja a fájdalom, én meg kihasználom a pillanatot arra, hogy kimásszak alóla. A hátam sajog, az arcom lüktet, ég, de próbálom figyelmen kívül hagyni ezt az "apró" kellemetlenséget. Apró a fenét. Az hiányzik még, hogy a vér szaga bevadítsa a farkast... Vendégem hamar összekapja magát, én éppen csak elérek az ablakhoz, kinyitni már nincs időm. Okosabb lenne kiugrani, és rohanni innen, de nagy esély van arra, hogy a farkas követni fog. Ha elég gyors vagyok, talán elérem a szállodát mire ő utolér... Akkor meg édes mindegy lenne, ha már most megadom neki az alfa nevét, de még a társadalombiztosítási számát is. Mert ha visszamegyek a szállodába nyomomban a döggel, bizony ugyanaz lenne a történet vége. Már rég kizártam azt a lehetőséget, hogy csak el akar csevegni Castorral, tehát akármi legyen, én nem fogom megosztani vele amit tudni akar. A farkas leugrik az asztalról. Súlyos mancsaival egyre közelebb araszol hozzám, míg végül egy hajszálnyi helyem sem marad elhátrálni tőle. Még mindig azon vacillálok, hogy nekem érdemes-e átváltoznom... de aztán felém kap a nyomorult, és nemhogy a ruhámat szakítja el éles karmaival, de még a bőrömet is felhasítja. Más választást nem hagyott, hát én is szabadjára engedem a bestiámat. Csupán egy lélegzetvétellel később, medve nagyságú fekete tükörképként vicsorgok vissza a farkasra. A nyaklánc amit Castortól kaptam, már az átváltozás kezdetén megadta magát, a földre hullott, akárcsak a ruháim. Még emlékeztetem magam arra, hogy a helység teljesen hangszigetelt, aztán rámorgok az idegenre, és támadok. Ha lehet akkor egyenesen a torkára harapok. Ha elvétem, akkor csak egy kis cafat húst szakítok belőle.
* A nemleges válasza volt, a hab, azon a bizonyos tortán és ne feledkezünk meg a ágyékon rúgásról sem. Igazából attól gőzöltem be nem a válaszától, mert még ha át is változtam és egy kicsit „meg is simogattam” még nem bántottam, tehát nem kellett volna, ehhez folyamodnia, de hát ez van. Az események nálam felpörögtek mert a farkas elszabadult s bizony Tarára éhes lett. A vérének édes illata teljesen az orrá mászott és folyamatosan kúszik fel az agyunkig. Engem spec nem hoz lázba, de őt igen, sajnos. Ez az egyik ok amiért kerülöm az ilyen helyzeteket. Lehet hogy elég idős, tapasztalt vagyok, de ha bevadul, akkor nehéz kezelni. Próbája sarokba szorítani a nőt és ez sikerülni is látszik. A ruha fáradtan hull le a másikról egy szerencsés találtatott követően és egy fekete tükörkép kacsint vissza rám. Hogy lehet az, hogy hasonlóan néz ki mint én? Tűnődöm el, mert az ex falkámból is kilógtam ezzel. Csak a vörös szőr jelezte számukra, hogy hozzájuk tartozom. Azok mind vörösek voltak a vérvonal miatt, csak én nem. Egyikünk sem értette, hogy miért. Hogy őszinte legyek az évek alatt nem sok fekete bestiával találkoztam. Mondhatni ritkaságnak számít és íme itt vagy egy előttem. Mintha tükörbe néztem volna, bár nem teljesen, mer belőle hiányzik a vörös árnyalat. Egy kicsit elkalandozom ezen a szálon és épphogy eltudom vonni a nyakamat az éles fogak elől, de nem elég gyorsan, így bizony egy kisebb darabot kiszakít belőlem. Megdorgálom magamat amiért elkalandoztam egy kicsit és hagytam magamat sérülést szerezni. Ami viszont jó hír, hogy a bestia csillapodót és újra kezelhetővé válik. Tudom, hogy furán működöm. Az nem zavar ha kiszednek belőlem egy részt, de a lágyékom az teljesen más tészta. Katona révén megtanultam eltűrni, figyelmen kívül hagyni a fájdalmat. A mentorom ráadásul pont azzal fegyelmezett vagy tanított, hogy kínzott és igen, volt rá példa, hogy kiszakított belőlem egy darabot. Nem azt mondom, hogy nem fáj, mert akkor hazudnék, de tudni kell elviselni. Mivel elég közel van hozzám így olyan erővel rúgok bele a nősténybe, ahogy csak tudok, ezzel növelve a távolságot kettőnk között. Ha a falnak csapódik, - mert ezt védeni elég nehéz lenne, de kitudja, talán meg tud lepni. Hiszen fogalmam sincs arról, milyen szinten van. – akkor a hátsó lábába harapok bele. Nem harapom ketté, mert csak játszadozom és továbbra sem áll szándékomba megölni, bár megérdemelné.* ~ és most mi lesz kislány? Széttépjük egymást és ennyi?~* Küldöm felé a gondolatot, cinikus hangnembe és tényleg érdekel mi jár a fejében. Én pedig, teljesen visszatérek a saját a testembe, de nem változok vissza. Emberi alakban nem sokat érek egy bestia ellen ezt magam is jól tudom.*
Kezdőlap
