- Ha az edzés miatt izgulsz, nem kell. Nem lesz könnyű, terveim szerint alaposan lefárasztalak majd. - érzem rajta, hogy ideges, de tényleg nincs miért, ez nem vizsga lesz, nekem nem kell bizonyítania, azért jöttünk, hogy fejlődjön, az pedig azzal jár együtt, hogy nem mindig minden sikerül azonnal elsőre. De pont ez a lényeg, hogy most lehet, mert ezen még nem az élete múlik. Persze a cél az, hogy egy idő után már ne hibázzon, de első alkalommal még lehet. - Tudod, pók és farkas egy lakásban nem annyira jó cimbik. - a frász nem tör ki tőlük - szép is lenne, ha ilyesmi állna fenn -, de attól még nem óhajtok közösködni velük szerény hajlékomon. - Igazán nincs mit. - vigyorgok nagy vidáman. Tudnék akár részletesebb beszámolót is adni, de szerintem ennyi is épp elég volt, elég csak Paynere nézni. - Oké, oké, jogos. - tagadhatatlan tény, hogy az apjával él egy fedél alatt és hát értem azt is, hogy miért is ezt a választ adta, amin persze muszáj egy jót somolyognom a bajszom alatt. - Értem. Mondjuk meg is leptél volna, ha fakír létedre, na meg persze Dé lányaként nem az lenne a kedvenced. Nekem is nagy szívszerelmem. - emelem fel a kezeimet, mert az ujjaimon nem egy ezüst gyűrű kapott helyet. Nyakláncot is hordok, de az a ruha alatt nem nagyon látszik és most nem is kezdem el előszedni. - Mindenképpen azzal kezdjük. - bólintok a pajzzsal kapcsolatban. Payne még nem tudja, de nálam minden edzés két részre van bontva, mentál az első fele, fizikai a másik, ami magába foglalja a regenerálódást is, de majd idővel megismerjük egymást és Ő is - meg a többi kölyök is - megszokja, hogy miként építek fel egy gyakorlást. - Meglesz. - mosolygok cinkosan Paynere, hordok magamnál olyan ezüst ötvözetet is, amellyel a kölykök is kísérletezhetnek. - Értem. Nos, ha igényt tartasz rám a későbbiekben is, akkor a következő alkalommal terítékre vesszük az önuralmat is stressz alatt és meglátjuk mi a helyzet most. - én nagyon szívesen foglalkozom a kölykökkel, így annak csak örülök, hogyha többször is jönni akarnak és velem edzeni. Nem véletlen vagyok mentor is, számomra nem teher a tanítás. Kifejezetten élvezem. - Ezt örömmel hallom. A harmónia a farkas és közted nagyon fontos, minél inkább kijöttök egymással, annál inkább vagytok képesek együtt fejlődni, haladni, de gondolom ezt már tapasztaltad is, nemcsak hallottad. - nem tegnap lett farkas, így azt hiszem ez nem újdonság a legkisebb mértékben sem számára. Felnevetek arra, amit Dé közölt vele. - Méghogy valamit rosszul tanítok?! Eszem apád kicsi szívét és csókoltatom. - rázom meg a fejem lassan, még mindig vigyorogva. Megérkezünk és innentől kezdve áttérek a mentális kommunikációra. Elmondom az instrukcióimat és aztán hagyok elég időt Paynenek, hogy meg is tehesse, amit kértem tőle. Amíg ő a falakat építi az elméjében, addig én őt figyelem, nem csupán a tekintetemmel, hanem energiáimmal is. Nyomon követem miként is születik meg a pajzsa és kezdi el körbevenni vele saját magát. Nem sietek tovább, akkor sem, amikor már érzem, hogy sikerült felállítania a mentális védelmének alapjait. Csak akkor jöhet a következő lépés, amikor ezt ő maga is jelzi nekem. ~ Tökéletes lett, ügyes vagy! - dicsérem meg, mert szerintem fontos a pozitív visszajelzés. ~ Ez lesz a pajzsod alapja, mint egy építkezésnél az alapozás. Nagyon fontos, hogy végig megtartsd. Meg fogom nehezíteni a dolgodat azzal, hogy az előtted lévő falat kikezdem az energiáimmal. Szeretném, ha nagyon erősen figyelnél arra, hogy ne essen szét. Ha jól megy, akkor a jobb oldalival is megteszem, így már egyszerre két oldalra is figyelned kell, aztán a hátsóval, ezzel növelve a terhelést, végül pedig az egésszel, hogy lássuk meg tudod-e tartani. ~ most még előre közlöm miként haladunk lépésről-lépésre, hogy természetessé váljon a későbbiekben, mindig az egész pajzsot kell felügyelni és tartani. ~ Ha bármelyik oldalról szétesik, akkor elölről kezdjük az egészet, mivel a pajzs mindig egy egységként működik, most azért vesszük oldalakra, hogy könnyebben megértsd a mikéntjét, a felhúzását és megtartását, és elkerüljük, hogy rések maradjanak rajta. ~ toldom még az előbbiekhez ezt is, majd várok pár pillanatot, hogy felkészülhessen és koncentrálhasson a mostaninál még jobban. ~ Kezdem. ~ figyelmeztetem és energiáim intenzitását megnövelve feszülök neki az eddig felépített pajzsának. Nem az a célom, hogy porig romboljam, hanem, hogy érezze, milyen, amikor huzamosabb ideig támadja azt valaki, így ennek megfelelő erővel kezdem ki mentális védelmét.
//ha dobsz rá, eldöntendőben mehetnek az oldalak, amíg sikert ad a kocka, ha sikertelen dobás jön ki, akkor újra kell építeni a pajzsot ^^ //
- Persze, tudom jól, csak.. majd úgyis elmúlik! - legyintek végül mosolyogva, azt azért mégsem oszthatom meg vele, hogy részben ő az egyik oka annak, hogy izgulok! Hiszen nem is ismerem, mindössze néhányszor találkoztunk és ő sem tud rólam túl sokat. Majd elmúlik úgyis, tudom jól, főleg, ha belekezdünk majd a tanulásba, mert akkor már úgysem lesz sem időm, sem energiáim ilyen butaságok miatt aggódni. Csak mosolygok a pókos-farkasos témakört illetően, hogy szélesebbé váljon a kunkor a számon a bugyis dolgot hallva. Tessék, máris jókedvem van, el is múlt minden izgalom, mindössze néhány percre és mosolyra volt szükségem hozzá. - Nem is Fakír az a Fakír, aki nem szereti az ezüstöt, nem? - sandítok rá, mert elég képtelenségnek tűnik egy ilyen vérvonalhoz tartozó farkas, de furcsa esetek mindig adódnak, nem tudhatom, ki hogyan működik. - Minden bizonnyal igényt fogok rád tartani, szóval örömmel veszem a felajánlást - nem hinném, hogy annyira rosszul sikerülni az edzésünk, hogy azt mondjam, én többé nem akarok tőle tanulni, de majd meglátjuk. Mindenesetre jól esik, hogy ezt már előre felajánlotta, ráadásul arról szó sem esett, hogy mi lesz, ha én leszek kiállhatatlan a számára, de nem gondolok ilyesmire, úgysem fog ez bekövetkezni. - Persze. Eleinte furcsa volt, főleg az átharapás után, de aztán.. Meg tudod, főként a Vörös Hold után éreztem, hiába történt akkor már közel fél éve az átharapásom, de akkor éreztem igazán, hogy most már az enyém, mintha akkor váltunk volna igazán eggyé - osztottam meg vele némi mélyebb információt, mégiscsak a Mentoromként van jelen, ráadásul Darren jó barátja, nem hiszem, hogy probléma lenne, hogy megosztok vele ilyesmit. Meg amúgy is szerintem hallottam már a Vörös Holdról, pláne az ideiről, hogy értse, miről is beszélek pontosan. - Sosem lehet tudni - vontam meg a vállam egy csibészes mosoly kíséretében. Persze nem gondoltam volna, hogy bármit is rosszul tanítana, ráadásul azt sem hittem, hogy Darren annyira komolyan gondolta volna a kijelentését, de nyilván máshogy működnek a dolgok, ha a farkasnak Kölyke van, akit más mentor mancsaira bíz. Darren elég szabadon fog ezen a téren, panaszra egy szavam sem lehet. Aztán kiérünk a placcra, le is dobom magam, hogy nekilássak a falnak és úgy tűnik valóban sikerült, amikor pedig ennek Horatio hangot is ad, széles mosollyal bólintok. Na, azért ez tök jó dolog tud ám lenni! Nem csak a kisgyerekeknek van szükségük dicsérő szavakra. A következő szavakat is figyelmesen hallgatom, hogy aztán csak egy bólintással jelezzem; készen állok. Ismét lehunyom a szemem, koncentrálok a falaimra, mind a négyre egyszerre, ugyanúgy, ahogyan előbb mondta; egyben szemlélem az egészet. Furcsa érzés még mindig, amikor az első falat kezdi el piszkálgatni, farkasom is kezd feléledni, mert az ő érdeke is lenne, hogy meg tudjuk tartani a falat, csakhogy nehéz kissé egyúttal mind a falra, mind a farkasom visszafogására koncentrálni. Az első falnál még tökéletesen megy, a probléma akkor kezdődik, amikor a második oldalhoz érünk. Eleinte az is teljesen jól megy, ám egy pillanatban megbicsaklani látszik a dolog, ez a pont, amikor a farkasom is erősebben ugrik a rácsaimnak, nekem pedig egyiket engednem kell, hogy a másikat megtarthassam. Értelemszerűen a falat hagyom romba dőlni, egyből felnyílnak a szemeim, amik nem meglepő módon borostyán színben izzanak fel. Mély levegő, visszatuszkolom a bundást belülre és próbálok nem arra gondolni, hogy már a második falnál összeomlott a dolog. ~ Egy pillanat.. Ennyit arról, hogy tök jól megy az önuralom ~ jegyzem meg egy mosoly kíséretében, bár, hogy a zavartság, vagy a poénos megjegyzés okozta görbületre hajaz inkább… én magam sem tudom a megfejtést. ~ Elölről az egészet, ugye? ~ pillantottam ismét a hímre, ezúttal már kék íriszeimmel, hogy aztán visszaépítsem a falakat. Most már valamiképpen gyorsabban ment, mint az előbb, hiszen alig pár perccel ezelőtt jártam végig ezt az utat. ~ Kezdhetjük ~ üzentem Horationak, amikor úgy éreztem, készen vagyok és ezúttal próbáltam sokkal inkább koncentrálni, mind a falra, mind pedig a hűvös fehérségre odabent.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Csodabogarak mindenhol vannak, meg aztán az is megesik, hogy van akihez nem feltétlen passzol a vérvonala és/vagy a farkasa. A szerencsésebbek esetleg újat kapnak, a többiek vagy megtanulnak együtt élni vele vagy elpusztulnak. - sok más lehetőség nincs. Egyébként egyetértek azzal, hogy nem is Fakír az a Fakír, aki nem szereti az ezüstöt, de tény, hogy van olyan, akinél nagyon félresiklik valami ember és bestiája - és vérvonala - között. - Tényleg, ha meg nem sértelek a kérdéssel, milyen volt a te első farkasod? Darren azt mondta, hogy téged átharapott. De ha nem akarsz beszélni róla, akkor nem kötelező. - nem releváns ma már, hogy milyen volt az előző bestiája, de engem érdekel, leginkább azért, hogy kicsit jobban megismerjem Paynet. Viszont, ha úgy ítéli semmi közöm hozzá, akkor tiszteletben tartom a döntését és nem fogom faggatni. Fogalmam sincs, hogy mennyire sikerült ingoványos területbe tenyerelnem a kérdésemmel. - Akkor várlak, ha megint szükségét érzed a találkozónknak. - bólintok egyet röviden és mosolyogva, én minden esetre szívesen foglalkozom vele - és bármelyik kölyökkel - bármikor. - Dé mesélt az idei áprilisról. - húzom el a számat. Ostoba dolog lenne azt emlegetnem, hogy biztos szörnyű lehetett, mert tudom, hogy az volt. Illetve... baromi nehéz elképzelni, hogy milyen lehetett nekik, akik itt voltak, átélték, elvesztettek valakit, vagy pont, hogy ők maguk vesztek el és utána feltámadtak. Az egész történet még most is horrorisztikusan valószerűtlenül hat, pedig tudom, hogy megtörtént. - Annak tényleg csak örvendeni tudok, hogy sikerült ennyire eggyé válnod a farkasoddal. - ez nagy dolog és persze nagyon jó is egy kölyök életében, és naná, hogy én is örülni tudok neki, nekem sem mindegy, hogy miként eddzem a rám bízott kölyköket. Egy olyan ifjú farkas, akinél gond van az emberi és a bestia énje között, teljesen másként tud haladni és fejlődni, feltéve, ha tud egyáltalán. A következő kijelentésére feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon és jó kedvűen nevetek fel. Még, hogy sosem lehet tudni?! Na, de ezt kikérem magamnak! Természetesen csak margószélén, zárójelben, mert nyilván nem vettem fel a megjegyzést, sokkal inkább derültségre és jó kedvre adott okot. Na, de vége is a mókának egy időre, mert megkezdjük a komoly munkát. Pontosabban Payne, én egyelőre csak ellátom egy csomó instrukcióval a pajzs felépítését illetően, majd annak megtartásával kapcsolatban is. Ahogy bólint, jelezve, hogy készen áll megtartani a mentális védelmét, energiáimmal kikezdem az eddig szépen felépített falat, amivel körbe vette magát. Az első akadályt nagyon is jól veszi, így haladok én is tovább. Érzékelem farkasa feléledő nyugtalanságát és azt is, hogy a figyelmét kettéosztja, egyszerre tartja féken a farkasát és próbál kint tartani engem. Ahogy a mentális védelme eltűnik, visszahúzom energiáimat. Borostyánban izzó tekintetét figyelem és hagyok elegendő időt a számára, hogy kellőképpen rendezze sorait, önmagát és a farkasát. ~ Nagyon is jól teljesítettél Payne, nincs semmi gond. Menni fog ez, csak gyakorolni kell még, ennyi az egész. ~ nem szeretném, ha úgy érezné, kudarcot vallott, mert nem. Ennek az edzésnek nincs tétje, nem kell megfelelnie vagy megugrania egy szintet, nem vizsgáztatom és nem várom, hogy bármit is bizonyítson. Inkább most történjenek meg az ilyenek, mint amikor már idősebb lesz és nagyon is sok múlik azon, hogy mennyire tudja megtartani a pajzsát egy idősebb, idegen farkassal szemben. ~ Uraltad a bestiádat végig, ez pedig nagyon fontos. ~ nincs miért zavarban éreznie magát, nehéz, fárasztó és sok koncentrációt felemésztő gyakorlatot csinált, a kis sikereknek is meg kell tanulni örülni. ~ Igen, amint készen állsz rá. Ne foglalkozz semmivel és senkivel, építsd újra mind a négy falat, nem számít meddig tart. ~ hagyom, hogy csinálja a saját tempójában és úgy tűnik ez alkalommal rövidebb ideig tart neki a dolog, mint korábban. Ez is kifejezetten jó jel, mert a technikát megértette, érzi, most már csak gyakorolni kell. ~ Nagyon jól csinálod. ~ bólintok is a szavaim mellé. ~ Tudom, hogy nehéz sokfelé figyelned, de a bestiádnak meg kell értenie, a pajzs mindkettőtöket védi, minél inkább együtt tudtok működni, annál jobban fog menni. ~ előbb-utóbb ezt a farkasa is meg fogja tanulni, efelől semmilyen kétségem sincs. Ahogy jelét adja annak, készen áll a folytatásra, ismét nekifutunk az egésznek. ~ Rendben. ~ jelzem felé és ismét kikezdem az első falat, amelyet felhúzott. Haladok tovább a következőre, lassan és ugyanakkora intenzitással, mint ahogyan elkezdtem. Közben kíváncsian figyelem, hogy miként tudja a bestiát is a helyén tartani és közben a pajzsát is fenntartani. Ha ez alkalommal fenn tudja tartani a pajzsát, úgy szépen lassan körbe veszem minden oldalról és egy darabig nem is engedek a "nyomáson". Ha a pajzs megint széthullik, akkor pedig újra elölről kezdjük. ~ Hogy bírod, mennyire fáradtál el a koncentrációban? ~ az edzés legyen fárasztó, de eszemben sincs teljesen kimeríteni. Nem úgy tűnik, hogy nagyon sok idő telt volna el azóta, hogy elkezdtük, de valójában Payne nehéz dolgot művel, ami rettentően fárasztó tud lenni.
- Ez azért elég horrorisztikus. Mármint ha valakinek nem sikerül megbarátkoznia a farkasával és nem is kaphat újat - húztam el a számat hallva a dolgot, hogy ezek a személyek bizony elpusztulhatnak. Más lehetőséget én magam sem láttam egyébként, csak furcsa volt belegondolni, pláne, ha valakit az akarata ellenére tesznek farkassá és tragédiába torkollik a dolog. - Az első farkasom.. sokkal izgágább és életvidámabb volt. Folyton éreztem, hogy zizeg és nyüzsög a bőröm alatt, míg a mostaninál inkább csak hűvösséget érzek. Jóval játékosabb is volt, mint a mostani bundásom, bizonyos szempontból vele ezért nehezebb is volt. Persze ez nem azt jelenti, hogy a mostanival olyan könnyű lenne - mosolyodtam el. Nem volt titok a dolog és amíg nem az átharapás körülményeire kérdez rá, addig részemről nincs is semmiféle probléma. Már csak haloványan sajgó pontként érint, ha az előző farkasomra gondolok, de a jelenleg bennem élő bundás ilyenkor mindig megmoccan; nem kell nekünk, hogy fájjon a hiánya, mert így most jó, ahogyan van. - Rendben. Igazság szerint akár állandóvá is tehetnénk majd a randevúinkat, heti egy-két alkalomban kiegyezve - osztottam meg vele a véleményemet. Szerintem mindenképpen praktikus lenne rendszeressé tenni a tanulást, edzést, egyrészt nekem is könnyebb, másrészt talán Darrennek is, hiszen nem mindennel neki kellene foglalkoznia. - Már amennyiben ez neked is belefér a mindennapjaidba - teljes mértékben elfogadom a nemleges választ is, hiszen neki is van magánélete és hiába Mentor, azért nem fogok teljesen ráakaszkodni. - Akkor nagyjából tisztában vagy vele, hogy mi is történt pontosan - mind az arcomra, mind az energiáimba kiült valami fásultság. Nem csak nekem, a farkasomnak is fájó pont volt az áprilisban történtek, hiszen elvesztettük a Teremtőnket, ott feküdtünk rajta és hiába tért vissza - legnagyobb megkönnyebbülésünkre -, azt a képet semmi sem fogja tudni kitörölni az emlékeim közül. - Még semmi sem tökéletes, de rajta vagyunk az ügyön - bólintottam halovány mosollyal a képemen. Nem véletlen, hogy őt kevésbé viselte meg a gondolat, hogy megöltem Naomit - azon a furcsa helyen legalábbis. - Mármint nehogy félreértsd a dolgot! - kezdtem egyből szabadkozni, amint meghallottam a nevetését és láttam a szavaimra adott reakcióját. - Szerintem nem lesz semmi gond azzal, ahogy és amit tanítasz, de hát mindketten ismerjük Darrent és a humorát - vontam meg a vállam egy széles mosoly kíséretében. Sejtettem, hogy nem vette fel a megjegyzést, Willow is megnyugtatott még a legutóbb, hogy ilyen miatt nem kell aggódnom a hímet illetően.
~ Oké ~ bólintottam. Persze, hogy menni fog ez és csak gyakorolni kell, ez szerintem minden dologgal így van. Az pedig, hogy most nem sikerült, nem tör le, sőt, csak még jobban késztet arra, hogy újra nekivágjak és megmutassam, hogy megy ez nekem jobban is. Ismét csak bólintok a következő szavakat hallva, nem fogok senkivel és semmivel sem foglalkozni, neki is látok hát újra az építésnek. Amint kész, kicsit befelé fordulok, a farkasom felé, engedem, hogy kissé a felszínre kússzon, hogy érezze, rá is szükségem van, hogy meg tudjuk tartani a falakat, hogy ezúttal ezt együtt kell csinálnunk, mert valóban az ő érdeke is, nem csak az enyém, hogy sikerüljön. Amint készen állok, állunk, jelzem is Horatio felé, hogy kezdje el nyugodtan. Érzem, ahogyan nekifeszül a falaimnak, először az elsőnek, majd a második, ám ezúttal semmi nem történik. Farkasom sem szeretne nagyobb részt magának a feladatból és a falakat is sikerül fenntartanom, ám közel sem tervezem elbízni magamat. Koncentrálok egészen addig, amíg már minden oldalról érzem a nyomást. A homlokomon megjelennek az első verejtékcseppek és a levegőt is kicsit szaporábban kezdem venni, de végeredményben sikerül minden falat megtartanom, ami hatalmasan megdobja a sikerélményemet. Nem nyitom ki a szemeimet, tovább küzdök ellene, csak akkor pillantok a hímre, amikor lazulni érzem a „nyomást”. ~ Váov, most.. most tényleg sikerült? ~ kérdezem szám szélében bujkáló mosollyal. A farkasom továbbra is ott zizeg a felszínen, de ahogyan már nem koncentrálok a feladatra, úgy ő is visszább húzódik, tekintetem is ismét kék színre vált. ~ Érzem, hogy meg lettem dolgoztatva, de valahol félúton járhatok a teljesen friss és az agyilag zokni állapot között ~ közöltem vele, nem szépítve a dolgon, hanem a valós tényállást közölve. Ebben a helyzetben szerintem teljesen felesleges lenne jobb színben feltűntetni magamat, egyrészt elég hamar kiszúrná, másrészt meg csak én járnék pórul vele. Viszont az előbbi sikerélmény kellőképpen belelkesített, hogy izgatottan és tettre készen várjam a következő instrukciókat, akár a pajzzsal foglalkozunk tovább, akár áttérünk valami másra.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Valóban az. - bólintok egyet röviden és akaratlanul is eszembe jut Willow. Habár nála nem feltétlen pontosan ez a helyzet áll fent, de tény, hogy van, amikor nem értenek egyet a farkasával és ez nehéz neki. Tudom, évtizedeken keresztül ott voltam mellette, ismerem, mint a tenyeremet és fontos nekem. Velem kapcsolatban például sosem volt egyetértés a bestiája és közötte és akkor én még csak egy példa vagyok, ez azonban nem tartozik senki másra kettőnkön kívül, így a gondolatot el is hessegetem. - Értem. - mosolyodok el, mert úgy érzékelem, hogy nem kényes dolog az előző bundásáról beszélnie. - A legnagyobb örömmel Payne. - jól esik, hogy állandóvá akarja tenni a találkozóinkat. Kifejezetten szeretek kölykökkel foglalkozni - vagy bárkivel, akinek igénye vagy rám - elvégre nem poénból vállaltam a mentorságot. Kifejezetten élvezem az edzéseket és látni azt, ahogy a kölykök fejlődnek, egyre erősebbek és ügyesebbek lesznek. - Igen. - azt hiszem mostanra elég sok infót összeszedtem az áprilissal kapcsolatban és még most is megdöbbentőnek tartom, nyilván nem egyedül. - Nem értem félre, ne aggódj és igen, jól ismerjük őt. - vigyorgok még Paynere, aztán lassan elérkezik az ideje, hogy dolgozzunk is, elvégre azért jöttünk, bár nagyon szívesen beszélgetek is a nősténnyel. Még nem igazán ismerem, de abból, amennyit eddig tapasztaltam belőle, kifejezetten szimpatikusan találom.
Hagyok elég időt neki, amíg újra építi a falakat és közben végig nagyon figyelek rá. Csak akkor kezdem ki a már álló pajzsát, amikor jelez, hogy kezdhetem. Energiáim nagyobb intenzitással feszülnek a pajzsának és amikor érzékelem, hogy az egyben marad és végig megtartja, csupán egy kis ideig ostromlom még, mielőtt visszahúznám őket. ~ Igen, sikerült. Nagyon jól csináltad, abszolút büszke lehetsz magadra. ~ bólintok is a gondolatban küldött szavaim mellé. Véleményem szerint roppant jól teljesített. - Értem. Akkor ebben az esetben adok házi feladatot, ha nem bánod. Gyakorold mindennap a pajzsod felhúzását és megtartását. Amikor már könnyen felhúzod a falakat, lehet magasabbal is próbálkozni és legközelebb, amikor találkozunk, innen folytatjuk. Oké? ~ azt szeretném, ha mindenképpen pozitív élmény maradna benne, ugyanis a siker nagy részben segít a fejlődésben. Most baromi jól teljesített, kétségeim sincs afelől, hogy legközelebb is így fog. A házit, meg majd belátása szerint gyakorolja, ha akarja, természetesen nem kötelező. - Térjünk át akkor az ezüstre. - elvégre erről volt még szó, hogy azzal is gyakorolunk még. - Milyen ezüst ékszert viselsz? - Darren kölyke és tudva azt, hogy ő maga is folyton fel van ékszerezve - én is -, úgy gondolom, hogy Payne is megkapta már a maga ékszerét vagy ékszereit, hogy azzal mindennap gyakoroljon és eddzen, szoktassa magát hozzá.
Most ha lehet, még az előzőnél is jobban koncentrálok. Ugyan a falat gyorsabban felhúzom, mint az előbb, mégis figyelek, nehogy valahol rés legyen, de mivel az előbb már lépésről lépésre végigvettem az oldalakat, így ezúttal nem okoz olyan nagy problémát felépíteni a védelmemet. Horatio támadásánál is igyekszem nagyon koncentrálni, ezúttal már a bennem élő bundással közösen szállunk ringbe a hím ellen, hiszen tényleg mindkettőnknek eszméletlenül fontos, hogy sikerüljön megtartani a páncélunkat, mert oké, hogy ő javarészt hűvös és közönyös, azért mégiscsak jó dolog, ha ténylegesen képesek vagyunk elzárni mások elől az érzéseinket. Mondjuk nyilván ilyen zsenge korban ez még semmit sem számít, de eljön az az idő, amikor majd én leszek az idős! ~ Köszönöm ~ virul fel a fejem a dicséretét hallva és nem kell kétszer mondania, hogy büszke lehetek magamra. Az előbbi félrecsúszott próbálkozást követően pedig dupla öröm, hogy ezúttal az utolsó falnál is sikerült megtartanom a falaimat. A borostyán szín kivész a tekintetemből, egy gyors mozdulattal törlöm le a homlokomra kiülő verejtékcseppeket is, miközben válaszolok neki, hogyan is állok fáradtság terén. Voltam már jobban is, de szívesen gyakoroltam volna még tovább, azonban tényleg jobb így, hogy sikerélménnyel térek majd haza a pajzsomat illetően. Lesz mit újságolnom Darrennek, az tuti. - Rendben. És mekkora léptékkel emeljem a falakat, ha eljutok odáig? - tuti gyakorolni fogom, mert szeretném minél hamarabb megtanulni a működését, így reményeim szerint az alapok hamar meglesznek. Ezért fontos, hogy tudjam, mennyivel emeljem majd a magasságot, ha elérkezik az idő. Mondjuk nyilván más lesz járkálva, meg a Lakban közlekedve próbálgatni, hiszen sétálás közben vinnem kell magammal a falaimat, arról nem is beszélve, hogy igazi falak is lesznek előttem és nem szeretnék az elsőre kapásból felkenődni a nagy koncentráció közepette. - Okés - bólintok a felvetésére, ám mielőtt még belekezdenénk, megkeresem az eldobott flakonomat, hogy némi hideg vízzel hűsítsem a szomjamat. Figyelmem ezután már teljes mértékben a hímé. - Itt van ez a két gyűrű, az egyik helyett lassan újat kell kérnem Darrentől, mert már megszoktam és nem okoz fájdalmat, ez viszont még néha éget, de éjszakára már ezt sem szoktam levenni - emeltem fel a jobb kezemet, hogy láthassa az ujjamon lévő ékszereket. Mindkettő egészen csinos darab volt, bár gyűrű terén soha nem voltam válogatós, Darren készletéből kapom őket, úgyhogy egy szavam sem lehet rájuk. - Aztán itt vannak a karkötőim, ezekből is kettő van. Ez itt - mutattam a vékony láncra, ami igazándiból nyaklánc, de karkötőként hordom, kétszer áttekerve a csuklómon - nagyon gyenge, de ezt azért nem adom vissza, mert ez volt az első, amit Darrentől kaptam - mosolyodtam el haloványan, ennek inkább eszmei értéke volt, nem szolgálta már a fejlődésemet, de ezüst ékszereket kérdezett, abba pedig ez is beletartozik. - Ez pedig nagyjából olyan erős, mint a második gyűrű, szóval ez is csíp még kissé - mutattam a másik karkötőmre is. - Ennyi volna - nem visszük túlzásba, apró lépésekben haladunk előre. A fülbevalókat és a nyakláncokat annyira nem szeretem, szóval inkább a gyűrűs és karkötős vonalon mozgunk, meg majd idővel piercinget is szeretnék, de erről elég csak Darrennek tudnia.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
~ Nincs mit megköszönnöd, megdolgoztál érte. ~ ha nem így volna, akkor nem mondtam volna neki a dolgot, bár megértem, hogy ő ezt még nem tudhatja esetemben. Szándékosan ezen a ponton hagyjuk abba a munkát - legalábbis, ami a mentális edzését illeti -, mert azt szeretném, ha pozitív végkimenetellel záródna a mai napja, ebben az esetben. Szerintem ez fontos, tapasztalataim szerint jobban és gyorsabban fejlődnek azok, akik - jogos, de - ténylegesen dicsérettel és sikerélménnyel vannak túl egy-egy edzésen. Nehéz gyakorlatokat anélkül is be lehet építeni a kölykök fejlődésébe, hogy közben porrá zúznánk az önbizalmukat... legalábbis véleményem szerint. - Először csak annyival, hogy ültő helyedben ne láss ki mögüle. Aztán emelheted egyre magasabbra, ha úgy érzed, hogy már megy a dolog. Tulajdonképpen tőled függ, de én azt javaslom, hogy mindig elérhető célokat tűzz ki rövid távon magad elé, szóval ne emelj túl sokat. Tíz-húsz centit láss magad előtt a falakból magasabban és így tovább. Próbálgasd a határaidat, azt, hogy meddig tudsz még elmenni. - mindig nehéz azt meghatározni, hogy mennyivel és milyen léptékben haladhat egy kölyök a pajzs emelését illetően. Leginkább csakis és kizárólag tőlük függ. Kisebb mértékben attól, hogy mennyire tehetségesek, nagyobb mértékben pedig attól, hogy mennyire akarják a dolgot és mennyit hajlandóak megtenni érte. Csendesen hallgatom, hogy hol tart a vérvonala edzésében. Megértem, hogy van olyan ékszer nála, amit nem akar visszaadni, mert érzelmek és emlékek fűzik hozzá. Azt hiszem én sem örülnék, ha a fiam vagy a lányom levetné az első ezüst ékszereiket, amiket tőlem kaptak. Ez azonban most nem tartozik ide. - Oké, rendben. Úgy látom, Darren nem kímél, de ez nem baj, sőt! - mosolyodok el szélesen, mert én is ugyanígy vagyok ezzel, mint a Teremtője. Egy fakír ne féljen ezüstöt viselni és minél hamarabb szokja meg a farkas, annál jobb. - Lássuk, hogy viseled ezt. - előveszek egy bicskát, amit évekkel ezelőtt csináltattam. A pengéje ezüst ötvözet, úgy nagyjából 30-70 %-os arányban (30% az ezüst). - Csak fogd meg, nézzük mennyire éget, mennyire tudod elviselni az érintését. - nyújtom át felé, ahogy kinyitom a pengéjét. Tudom, hogy különböző tisztaságú ezüstöt viselt eddig - többet is -, lássuk ez mennyire égeti vagy sem, aztán meglátom, hogy merre is haladhatunk tovább.
- Rendben - bólintottam, próbálva minden információt megjegyezni, amit elhangzott, felvésni a képzeletbeli tanulós papíromra, hogy mennyivel emeljem majd a falamat. Mondjuk logikus, hogy annyival emeljem, amennyivel úgy érzem, még elbírok, szerintem ez menni fog. Az elkövetkezendő napokban is tuti csak ezt fogom tanulni, a sikerélmény eléggé rápörgetett arra, hogy megy ez nekem és még jobban is fog, ha rágyúrok kicsit. - Nem, egyáltalán nem - bólintottam mosolyogva, mert Darren tényleg nem kímélt ezen a téren. Ő is odáig van az ezüstért, én is, nem meglepő hát, hogy szívesen oktat is róla, én meg ezer örömmel aggatom magamra a tőle kapott ékszereket. Most már nem kell erőltetnie, vagy kérdezgetnie, hogyan bírom, mondom én magamtól is és kérem az újabb adagot is. - Oké - bólintottam a pengét meglátva és a szavait meghallva. Cseppet sem féltem attól, hogy esetlegesen megégethet, sőt, kifejezetten izgatott és kíváncsi voltam, vajon ezt mennyire bírom. Nem tudom, mekkora az ezüsttartalma, de így legalább nagyobb az izgalom. Nem is hezitálok és nem is csak egyetlen ujjamat érintem hozzá, alulról emelem felfelé a tenyerem, ezzel mintegy belefektetve a kést. Éget, érzem, fáj is, de messze van a sistergő fájdalomtól, ez inkább csak csíp. - Fáj, de nem vészes, mondjuk hosszabb távon nem hiszem, hogy képes volnék elviselni - húzom végül vissza a kezem, látszik rajta a penge nyoma, de szerencsére egyáltalán nem vészes a seb. Ezek után is kíváncsian vártam, mivel áll elő, hogyan folytatjuk, ugyanúgy beleadtam apait, anyait, szerettem volna, ha látja, tényleg komolyan veszem és szeretnék fejlődni is, arról nem is beszélve, hogy csupa jó dolgot szerettem volna Darrennek is elújságolni az este folyamán, miután majd visszatértünk. Nem is vettem észre, mennyire elszaladt az idő, sőt, azt sem tudtam volna megmondani, mennyit is voltunk odakint, mert rettentően élveztem, fájdalom és fáradtság ide, vagy oda.
// A történések után talán nem meglepő, hogy záróztam, de köszönöm szépen a játékot!! <333 //
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Oké, akkor lássuk meddig viseled el az érintését. – nem kötelező órákon át állnia, csak ameddig úgy van vele, hogy még belefér a számára. Tudom, hogy égeti és láttam is a penge nyomát a kezén, amikor vissza húzódott tőle, mégis így szoktatja magát a fémhez. Ékszereket hord folyamatosan, ezeket úgyis Darren adja neki a maga idejében, én nem szeretném hát ezen okból ilyen jellegű ezüsttel ellátni, egyelőre tökéletesen megteszi ez a penge is. Amikor visszaadja, elveszem tőle, elteszem és ha engedi, akkor megnézem a kezén a sebet, hogy mennyire vészes, milyen mélyen sérültek a szövetek. - Ha gondolod, mutasd meg egy gyógyítónak a Lakban. – bár igazából nem másabb ez a seb sem, mint amit az újabb ékszerei okoznak, amikor elkezdi őket hordani. Ezt a részét rábízom, ahogy jobbnak látja. - Mára végeztünk, a pajzs gyakorlását megbeszéltük. És, ha tényleg rendszeresen szeretnél jönni, akkor a jövő héten várlak. – örülök neki, ha ezután tényleg heti egy-két alkalommal találkozunk majd, mert Payne nagyon is szimpatikus, szívesen foglalkozom vele bármikor, amikor csak igénye van rá. Ha nincs már más, akkor visszakísérem a Lakhoz és megyek a magam dolgára.
Willow sms-e – pontosabban a rá visszaírt válaszom – után nem sokkal ébresztő van. Vasárnap és 5:30. Ilyenkor sincs lustulás vagy lazulás, vár ránk a futás, az edzés, és mivel ma sem a bázisra nem kell kimennem, sem pedig a bányához le a hegyről, így ma több időt fordíthatunk sok más egyébre is, ami a hétköznapokba nem fér bele, mert nem vagyok itt. Fél hatkor bekopogok a fiam szobájának ajtaján, és ha ez nem lenne elég, energiáimmal is megnoszogatom, hogy biztosan felébredjen. Most kivételesen én a magam részéről már indulásra készen vagyok, melegítőnadrágban és pulcsiban, edzőcipőben a futáshoz. Általában én is csak ekkor szoktam kelni és beletelik pár percbe, mire elkészülök, most azonban csak előveszek két palack vizet – egyet Bashnek, egyet pedig magamnak – és megvárom, amíg a fiam is előkerül a szobájából. - Jó reggelt! – még kissé hörgős-rekedtes a hangom, de legalább már van. Mondjuk ennek ellenére még úgy másfél hét kell, hogy teljesen rendbe jöjjek, azonban a nyakamon lévő seb nem akadályoz semmilyen mozgásban, így aztán a megszokott napirendünkön semmit sem változtatott. - Mehetünk? – kérdezek rá abban az esetben, ha Bash már felöltözve kerül elő és felé dobom a palack vizét is. ~ Még nem is kérdeztem, milyen volt a bevásárló körutad az Omegával? ~ van hangom, de nem akarom erőltetni és hörögni sincs kedvem egész nap, így a hosszabb mondatok fiam elméjében landolnak. Tudom, hogy még nem tud így viszont kommunikálni velem, de őt – tudtommal – semmi sem akadályozza, hogy hangosan válaszoljon. - Beszereztél mindent, amire szükséged van? – az anyagiak nem állhatták útját, költhetett, amennyit akart és remélem is, hogy nem szégyenlősködött, és tényleg megvette, ami kellett neki. ~ Találkoztál már a többi kölyökkel? ~ mármint itt a Lakra nézve értem a kérdést. Közben, ahogy kiérünk az épületből, kocogni kezdek, várva, hogy Bastien is csatlakozik. Nem kell lesprintelnünk a távot, de azért egy kényelmes futótempót végig tartani szoktunk.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Mintha csak egy lidérces rémálomból kelnék, úgy ülök fel az ágyban; apám energiáira. A szemeim kipattannak, noha még egészen kótyagosan érzem magam. - Fenn vagyok! - kiáltom neki ki reszelős, reggeli hangon, majd még egy kisebb szösszenetet is morgok az orrom alatt: ne már, még csak fél hat... Persze tudom: ezt is hallja; úgyhogy jobbnak látom, ha egyből neki is kezdek az öltözésnek. Edzés... újra. Még nehezen szokom, de már sokkal jobban megy, mint az első alkalommal. A szekrényhez sétálok, ujjaimmal végigsöpörve kócos tincseimen. Nyúzottnak érzem magam, és éhesnek. Ez az első, ami a tudatomig ér, miközben már félig magamra rángatom a tréning nadrágot, ezt pedig póló, és vékony pulóver követi. - Jobbat. - vigyorgok, hisz csak viccelődök, mondjuk tény is való, hogy jobban örültem volna, ha nem is tudom... például fél tíz van. Mindegy, mert ideje lesz feldolgoznom, hogy most elég sokáig ez lesz... - Mehetünk. - válaszolom egy finom bólintással karöltve; a palackot pedig természetesen elkapom. Bár, még mindig furcsa, hogy ez ilyen könnyen megy, hogy a testem előbb reagál, mint ahogy azt képes vagyok felfogni. Mindenesetre bejön, ez kétségtelen. Hangja, fejemben létező visszhangként éri el tudatomat - na ez még marhára hirtelen ér most is -, én pedig akaratlanul is megtorpanok. Komolyan, azért elég para, hogy a fejemben beszél! - Nem volt rossz. A végére kiderült, hogy egészen tűrhető a személye. - egyébként tényleg, de most nem kívánok erről litániákat szőni, pláne mert: nem is nagyon akarok. - Be, persze. Ha gondolod megcsekkolhatod. Ja és képzeld! Duncan grátiszként megdobott egy külső vinyóval. Egész pöpec! - áradozni azért nem áradozok, de igazából tényleg jó kis bevásárlókörút volt. Leszámítva a farkasom indulatosságát... De ezzel is megküszködtem/küszködtünk, szóval rá se ránts, biztos lesz rosszabb is!
Kiérve, követem apát, lassú kocogásba kezdve hagyom magam mögött a Lakot. Jól esik a friss, hideg levegő, ahogy belecsíp az arcomba, ahogy beköltözik a pulóverem alá, körbejár. - Egyel. Asszem. De ő nem a Lakban lakik.- magyarázom, noha csak halkan. - De amúgy, szerintem láttam már párat. - az igazat megvallva örültem volna, ha konkrétabban is összefutok néhányukkal, de egyelőre ez még nem jött össze. Pedig hiányzik a velem egykorúak társasága, a hülyéskedés, az értelmetlen szövegelések arzenálja. Na, szó se róla, boldog vagyok így is! Apámmal lehetek, amire mindig is vágytam, és ezt még az is megfejeli, hogy olyan lettem, mint ő. De azért jól esne néha néhány tizenévessel kiülni a gangra. - Torkod hogy van? - vetem fel a kérdést, habár majdnem mindennap érdeklődöm erről. Kicsit meg is ijedtem, mikor alig egy hete haza állított úgy, ahogy... De azt hiszem, erre fel kell készüljek. Az sem kizárt, hogy a közeljövőben én kerülök hasonló helyzetbe. Előfordulhat, nem? Közben futok, szorgalmasan követve az előttem végigfolyó ösvényt. Az agyam kikapcsol, a testem ütemesen jár, ahogy talpaim ritmusra verik fel a lágy avart. - Ha jobban leszel... elviszel vadászni? - szólalok meg néhány perc csendet követően. Voltaképpen már régóta fogalmazódik bennem a kérdés, és bár tudom: egyszer erre is sor kerül... túlságosan be vagyok zsongva!
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Tudom, hogy nem a fiam szíve csücske ez a hajnali kelés, de nem is azért csináljuk, hogy felvidítsam vele, hanem, mert szüksége van rá. Mert edzenie kell önmagát és a farkasát és ez másképpen nem megy, csak így. Amikor már végre mehetünk mellette haladva indulok le a Lak lépcsőin a földszint- és a kijárat felé. - Nocsak. Mit nem mondasz?! – hümmögök egyet az Omegával kapcsolatban. Nekem érthetően nem lopta be magát a szívembe, de még csak a halvány szimpátiámat sem nyerte el. Ebben azonban semmi meglepő nem akad, azt hiszem. Főleg annak fényében, hogy azt sem bírta megcsinálni rendesen, amivel eredetileg megbüntettem és így sikerült megnyernie magának még egy hét plusz munkát. - Elhiszem. – párszor meglapogatom a fiam vállát, nem fogom lecsekkolni a dolgot, elvégre magának vásárolt. Ha keveset, vagy nem túl minőségit, akkor annak a kára is előbb-utóbb nála fog meglátszani. (Természetesen akkor is megveszem a következő adag cuccot, ez már csak így lesz még jó hosszú ideig.) Odakint már futásra váltok és végig Bastien mellett haladok, felvéve egy kényelmes, de azért koránt sem lötyögő tempót. ~ És a többiek? Vagy szeretnéd, ha bemutatnálak páraknak? ~ addig még sajnos nem jutottunk el, hogy körbevigyem és bemutassam páraknak, de ha attól jobban érezné magát, akkor nagyon szívesen megteszem. Vele egykorú kölyköt egyet ismerek, Siennát, de ő a hotelben lakik. Ez mondjuk nem zárja ki, hogy ne ismerhetnék meg egymást. ~ Egyébként ki az, akivel összeismerkedtél? ~ a kérdés vonatkozhat arra az egy ominózus farkasra, aki a nem a Lakban él, de igazából – ha vannak még mások is -, akkor mindenki érdekel, akivel eddig összefutott. Mármint az a része izgat, hogy kikkel is találkozott és milyen is volt a találkozás. Bár gondolom probléma nem volt, mert akkor arról azért már jó eséllyel régen tudnék. - Kösz, egyre jobban. – rendes tőle, hogy ennyit érdeklődik a sérülésem miatt, jól esik. Folyamatosan gyógyulok, bő egy hét és nyoma sem lesz annak – külsőleg rajtam -, ami történt. ~ Már ma elviszlek. Tulajdonképpen mehetünk most is, kiváltva így a reggelit. ~ tudom, hogy éhes, de futni tele hassal nem annyira szerencsés és kényelmes, ezért marad a reggeli mindig a reggeli futás és edzés utánra. Viszont, ha vadászni megyünk, akkor ezzel két legyet ütünk egy csapásra. Pontosabban többet is, mert akkor a váltás és maga a vadászat gyakorlása is felkerül a ma reggeli gyakorlatok listájára. - Van kedved? – pillantok oldalra. Ha igen, akkor ebben az esetben, ahogy elérünk a patakig, ott válthatunk és uccu neki már mehetünk is. Előtte azonban van még, amit meg kell beszéljünk. Most jött el az ideje. ~ Bastien, eddig nem nagyon beszéltünk a családról. Mármint azokról, akik hozzám tartoznak. ~ azt már tudja, hogy nős vagyok***, de ezzel még nincs vége a történetnek. ~ Van egy bátyád és egy nővéred is. Egyikük sem fiatal már, mind a ketten túl vannak a háromszázadik életévükön. ~ kezdek bele abba, hogy nem Ő az egyetlen gyermekem. ~ És a másik fiam is itt van a városban. Mit szólnál hozzá, ha bemutatnálak titeket egymásnak? ~ természetesen nem kötelező és ez a hangomban is benne van. Ha nem akarja, akkor nem fogom erőltetni és nem kell találkoznia Aidennel. Ha viszont nincs ellenére, akkor nekem örömet okozna, ha a fiaim ismernék egymást. Mégiscsak testvérek, a család pedig számomra eléggé fontos. Így most némi izgatottsággal várom, hogy ő mit szól ehhez az ötlethez.
//***megy ezzel kapcsolatban egy pm ^^//
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Szerintem elég egyértelmű, hogy apám nem tartja túl sokra Duncan-t. Meg nem is kedveli. Pedig egyébként... olyan, mint egy hagyma. Vagy egy alma... igazából banán is lehet. A lényeg, hogy legyen héja... rétege, meg mondjuk magja. Szóval, nekem úgy tűnt, hogy túl sok minden nyomja belülről. Túl sok, ami miatt ilyenné vált. Vagy ilyennek adja elő magát, édes nyolc. A témát mindenesetre nem forszírozom, és nem is akarom. Akárhogy is, azért nekem is elég volt az a pár óra a hímmel. Most még. Idővel, talán többet is elbírnék. Passz. - Próbálkozom. - jegyzem meg halkan, miközben leöntök egy jó adag vizet a torkomon. - Ne vedd sértésnek, meg kösz, és ilyenek. De, nem tudom mennyire imponáló, ha te "protezsálsz" be másoknál. Majd... kijárok a nappaliba. - hogy Willow szavaival éljek. Vagy olyasmivel, az ötlet tulajdonképpen az övé... És ha már Willow! Áh nem, ezt majd később. - A'sszem, Dana a neve. Egész jó fej. - meg vannak egyéb értékei is, ezt én nem vitatom! De nyilván nem ez érdekli most apát. - Ismered, gondolom. - teszem még hozzá, csak úgy, mert valahol érdekel. Igazából minden érdekel; rosszabb vagyok, mint egy porszívó! Annak nagyon is örülök, hogy már jobban van. Aggódom érte, még ha nincs is rá szüksége, vagy nem is akarja. Az apám, épp hogy visszakaptam... Persze, hogy belefeszülök, ha úgy jön haza, hogy kis híján át tudok dobni a nyakán egy papírgalacsint... - Kedvem? - megálltam - na nem sokkolódtam le -, és rámeredtem apára. - Már hogyne volna kedvem! Jézus, most?! Ez nagyon király! - ó de örültem! Annyira örültem baszki, hogy még futni is elfelejtettem. Csak akkor kapcsoltam, mikor már apa több méterre volt tőlem. Ó, franc. Utána sprinteltem, mondhatom: rohadt gyorsan. Magával ragadott az intenzitás, a sebesség, amire képes a testem. Eszméletlen érzés volt! Úgy faroltam be mellé, mintha le se szakadtam volna. De amit mondd, az újabb megállásra késztet. Ezúttal nem is mozdulok meg. - Tessék? - kérdezek vissza kissé értetlenül, és kevésbé sem lelkesen. Na, nem a hír csap meg, hanem az, hogy eddig még erről nem tudtam. Pedig már itt vagyok jó pár hete... - Miért nem láttam őket eddig? - ez a legfontosabb, így elsőre. Elvégre ha én apával vagyok, akkor nekik is ott kéne nem? Vagy nem? - Jó várj. - fújtatok, két tenyérrel támaszkodva meg a térdeimen. - Szóval van két tesóm. Wáó. - kacagok fel szolidan, kissé kétségbeesetten, ami azt illeti. Kettő is, akik sokkal többet kaptak belőle, mint eddig én. Talán ők vele nőhettek fel... Talán... áh, nem is akarok erre gondolni. Felegyenesedtem, lehúzva egy kortyot az üvegből. - Persze. Mindenképp. - bólogatok, és komolyan is gondolom. - A testvéreim. Az a legkevesebb, hogy látni akarom őket. - végre mosolyogtam; a kezdeti döbbenetem tovaszállt, és már csak valamiféle jó érzés maradt a helyén. Van testvérem... Hihetetlen!
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 422
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
Jó kedvűen és röviden nevetek fel a szavait követően. Be kell lássam, igaza van és én is jobban örülnék, hogyha ő maga találná meg a többieket és kezdene el kapcsolatokat kiépíteni, amiket nem nekem kell protezsálnom. - Oké, akkor maradjunk ennyiben. – nem szólok bele a dologba, intézze csak szépen ő magának, jobb lesz így. - Ismerem, igen. – bólintok egyet a nőstény kölyök nevét hallva. Igazából nincs mit hozzáfűznöm ehhez, szimpatikusnak találom és bár nem teljesen egy korosztály ők ketten a fiammal, de nem is állnak annyira távol egymástól. Meg amúgy is, nem akarom én megmondani, hogy kikkel barátkozzon Bash és kikkel ne. Egy falka vagyunk, szóval minél többekkel jön ki jól, én annál jobban örülök. - Akkor szedd a lábaidat. A pataknál váltunk és minél előbb odaérünk, annál hamarabb mehetünk vadászni. – vigyorodok el a szavait hallva. A könnyű kocogást kicsit meggyorsítom, de azért nem diktálok rohamtempót, felesleges volna. Kicsit meg is lep, hogy lemarad és eltűnik mellőlem, mert az előbb még úgy tűnt, hogy nagyon is örül a vadászat ötletének, így azonban nem igazán vág össze, hogy akkor miért is nem jön. Mármint csak nem jött, mert most meg sprintbe vágja magát. Az orrom alatt somolyogva rázom meg a fejem, de nem teszem szóvá a dolgot. Lassan megszokom, hogy kicsi hóbortosabb az átlagnál. Vagy csak én voltam már nagyon-nagyon régen kamasz. Áttérek Aidenre, mármint a létezésével kapcsolatos beszámolóra és amikor észreveszem, hogy ez most tényleges megállásra készteti, akkor én is hasonlóan teszek hozzá. Szembe fordulok vele és felkészülök arra, hogy nem fog örülni a hírnek. Csendesen várom, hogy kiadja magából az ezzel kapcsolatos gondolatait. ~ Nagyon régen nem élnek már velem. ~ ezért nem láthatta őket és ezért nincsenek itt. Két évszázada is már annak, hogy elkerültek mellőlem. ~ Egyelőre csak a bátyáddal fogsz találkozni, a nővéred fogalmam sincs, hogy jelenleg épp merre lehet. ~ pontosítok, mert bár nagyon is szeretném, hogy megismerje mindkét testvérét, jelenleg csak Aidenről tudom, hogy a városban és elérhető távolságban tartózkodik. - Beszélek akkor vele és összehozom azt a találkát. – mosolyodok el és tagadhatatlanul örülök, amiért Bash ennyire nyíltan áll hozzá ehhez az egészhez. - Na gyere, mert így sosem érünk oda. – bökök a fejemmel a hátam mögé, abba az irányba, amerre eddig is haladtunk. Ha ő is benne van, akkor megint futni kezdek, remélhetőleg az ő társaságában. A patak már nincs messze. Amikor odaérünk. Beleiszok én is a magammal hurcolt palackba, majd visszacsavarom az üvegre a kupakot és eldobom a deres avarra. - Dobáld el a ruháidat, váltunk. – fordulok Bash felé. Megvárom, míg ő túl van a vetkőzés részén, és ha nem történt közben olyasmi, ami megakadályozta volna ebben a műveletben, akkor energiáimmal nyúlok felé, belekapaszkodva a kölyök szürke bundájába. Rántok rajta egyet, akkorát, ami elég a váltás beindításához. Mivel a környéken nem érzékelek ránk nézve semmit és senkit, aki problémát okozhatna, én is elszórom a ruháimat és szabadjára engedem a farkasomat. Leülve várjuk meg, amíg a kölyök is előbukkan. ~ Futás. Jövök én is. ~ bökök fejemmel az erdő felé és a kölykömet követve robbanok a fák közé, mellette rohanva árkon-bokron keresztül. Előbb mozgassuk csak át magunkat, ráérünk utána is szarvas vagy őz után eredni.
Bastien Haskell
Naturalak
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 26
◯ HSZ : 97
◯ IC REAG : 89
◯ Lakhely : White Mountains - Fairbanks; AK
◯ Feltűnést kelthet : Farkasom szeme majdnem teljesen fehér | Ezüst gyűrű, karkötő (egyelőre időszakosan)
Csendesen hallgatom őt, ahogy a testvéreimről beszél. Főleg a bátyámról. Azért ez elég fura érzés, hiszen én úgy nőttem fel, hogy nincs senkim... magamon kívül, meg a képzeletbeli apámon kívül. Most pedig? Nem elég, hogy megtaláltam őt, de izomból van két tesóm is! Meg egy egész falka... Mondanám, hogy nehezen veszi be a gyomrom, de igazából: örülök neki. Kíváncsi vagyok rá/rájuk, még akkor is, ha valahol motoszkál bennem az érzés: nem csak én vagyok apának. Habár, ezt akár magamtól is kitalálhattam volna... A gondolataimból tép ki a tény, hogy futásra int, én pedig nem is foglalkozom tovább mással, mint azzal, hogy nekilendülve rohanjak utána. Csak akkor fékezek le, amikor ő is. Kicsit topogok, lehúzva a maradék vizet is, ami a palackomban maradt. Aztán arra a sorsra juttatom, amire apám is az övét. Amikor arra kér, szabaduljak meg a ruháimtól, akaratlanul is felrántom egyik szemöldökömet. Aztán nevetek, fejemet ingatom, és már kezdek is neki a vetkőzésnek. A művelet nem tart sokáig, miért is tartana... mondjuk az kicsit feszélyez - még -, hogy anyaszült meztelenül ácsingózok a tulajdon apám előtt. De ezt is hamar elfelejtem, ahogy energiái felém nyúlnak, felborzolva a kis hevest, hogy éledjen, vadászni megyünk! Rögvest fel is kapja a fejét, csóvál, ugrál, mint egy kis kölyök - de hisz az is. Aztán enged teremtője akaratának, ahogy én is engedek neki. Tolakodik, nyomul előre, hogy pofáját mutathassa a világnak. Megrázkódok újra és újra, miközben ő szép sorban rendezgeti át a csontozatomat, inaimat. Üvöltenék, elvégre fáj, de hangom helyén már csak vonyítás, szenvedő morgás pereg alá. Nem tudom hány percbe telik mire végre négy mancsra érkezek, ezúttal emberi valómat zárva farkasbőrbe.
Rohanni kezdek, be a sűrű fák alá, a bokrok közé, ahogy apám hangja felzendül a fejemben. Bestiám élvezi a szabadságát, bukfencet hányva söpör át a nyirkos avaron. Hangosan dobbant, rázza bundáját, és minden egyes kanyarnál úgy farol ki, hogy majdnem el is taknyolunk. Élvezem én is, az összhangot, ahogy apám mellett loholok. Karmaim az avarba marnak, melyek a hátam mögött robbannak fel, és hullnak alá a földre. Csak akkor fékezek le, csak akkor állok meg, amikor a teremtőm is. Talpaim halkan mocorognak a fűben, ahogy lassú léptekkel sétálok apa mellé. Fehéres íriszeim az övét keresik, noha nem állok bele a szájába, farkasom is tudja meddig mehet csak el...
Lucas – san meghallgatott, utána visszatértem a lakba, intézkedtem kicsit. Átnéztem pár listát, a Hegyi kölyköket. Na meg a Hotel kölykeit. Nem semmi mennyien is lettünk az elmúlt pár év alatt. Gyarapodtunk és szépen fejlődtünk. Na meg ugye 2 falka egyesült és lett egy alfánk… a sztori meg érdekel, de azt majd később. Megírtam egy kis „útravalót” a holnapi napomra, a délelőtt egy kis tanulósdi lesz, mesével vegyítve Asami stílusban. Igen a terv ez… hogy mi lesz belőle, az majd elválik. Beszélnem kell majd Phil kunnal is, segítsen be egy apróságban, hiszen ott dolgozik. Két perces meló, semmi több. Beszéltem a Mentorokkal is és ők egy kis nőstényt említettek meg. Az Alfa kölykét. Érdekes. De nem azért, mert egy Alfa kölyke lenne, hanem mert valóban akarja…nem akar lemaradni. És ez felpezsdít engem is. Philip is mindig tenni akart, hajtotta a vágy, hogy jobb legyen, ugyan elszúrt párszor dolgokat, de istenem… én is az ő korukban. Nem is tudom, ki fogja hozni és vinni, mivel a Hotelben azért nem változnék át farkassá, nem kockáztatok. Itt meg elég tér van. Mind a négyünknek. A lak előtt várakozok. Leeresztett pajzzsal. Farkasom toporog. Nem türelmetlen, csak izgatott. Tudja jól mi következik és imádja. Hát ebben nőttünk fel, képletesen. A kocsi jellegzetes „morgását” megismerem, tudom kié a kicsike és egy hatalmas köszönet is jár érte. Majd a fiatal lány alakját is látni vélem. Fel is mérem. Aranyos. Ahogy közelebb ér, pajzsom úgy húzom fel lassan és háromnegyed részig, farkasom fel is méri kivel van dolga. Oda megy hozzá és körül szaglássza, megnyaldossa itt ott és orrával böködi a picit. Én egy mosollyal üdvözlöm. – Jó reggelt Sienna-chan. Asami vagyok. – hajolok meg előtte, nem számit, hogy nem érti a dolgot, majd magyarázok közben. – Még nem találkoztunk. Nemrég tértem vissza a falkához. Rég óta tagja vagyok az ittenieknek. – jó ha tudja, nem friss tanár vagyok. - Mint talán tudod, igazán nagyra értékelem a tehetséges kölyköket, természetesen a tanulás vágyókat is, kiknek több kell a dolgok elsajátításához. Egy farkas soha nem találkozik könnyű helyzetekkel! - majd az erdő felé lépdelek. – Gyere, sétáljunk egyet. – mosolyodok el rá pillantva. Magasabb nálam pár centivel, de nem baj. Nem attól fogok besértődni. - Használnod kell az ajándékod erejét! – mire értem ezt? Szerintem sejti ő is, hiszen azt kértem, ne tapadós naciban jöjjön el, hanem olyan kirándulósban. Rajtam egy szürke melegítőnadrág van, egy kényelmes cipő, egy pulcsi, meg egy kabát és kész. - A képességeidet fogjuk csiszolni. Érdekes dolgok kibontakozása közben. Rendben? – egy kis patakig sétálunk, ahol körül is pillantok, illetéktelent keresve, de jelenleg üres. Szuper.
Igyekszem nem mindig ugyanazt a mentort választani, már csak azért sem, hogy ne mindig ugyanannak menjek esetleg az agyára, na meg, úgy vagyok vele, hogy minél több személytől tanulok, annál sokrétűbb lesz a tudásom is. Meg aztán, nekem az is kifejezetten jól jön, hogy ily módon megismerhetem a falka egy részét, ami azért valljuk be, nem olyan egyszerű egy kölyök részéről. Legalábbis azért igencsak sokszor kell lapítani, vagy épp befogni a szánkat, de a mentorokkal legalább eddig szerencsém volt, nyilván nem véletlenül mentorok, tudják, hogy bánjanak a vadóc kölykökkel. Furcsa egyébként, hogy emberként mennyire nem voltam az, most viszont úgy érzem, hogy kezdenek rajtam látszódni a kis feketém jellemvonásai is. Egyre gyakrabban, és azért azt nem merném kijelenteni, hogy annyira örülök a dolognak, erőteljes fenntartásaim vannak, de választásom úgysincs, maximum arra lehetek képes, hogy olykor üzleteljek vele, hogy azért mégsem teljesen okés így minden, de egyelőre annak is örülök, hogy nem akar tombolni non-stop, sőt, még sosem akart. Szóval, ezért kerestem meg Asamit is, aki nem olyan régen tért vissza a falkába, következésképpen neki legalább annyira új a legtöbb arc, mint én, ennek hála azért úgy gondoltam, kicsit komfortosabban fogom érezni magam a társaságában, na meg azért is, mert nőstény. Eddig csak hímektől tanultam, sőt, jobbára csak ők vesznek körül. Úgyhogy tényleg üdítő változatosság lesz ez most a számomra. Tekintettel arra, hogy egyedül még nem mászkálhatok, és jogsim sincs, általában hoznak, visznek, most is így esett, kicsit kellemetlen, hogy állandóan fuvart kell kérnem, de talán idővel majd megváltozik ez is. Türelem, abból most sok kell, nekem van, a farkasomnak kevésbé. Végül felérve a lakhoz kipattanok a kocsiból, és már sietek is Asami felé. Van valami a Távol-Keleti nőkben, ami egészen vonzó, legalábbis, én annak gondolom, mármint, nem számomra, csak olyan kellemes ránézni, megnyugtató, persze lehet, hogy ennek semmi köze sincs a származásához, inkább a jelleméhez. - Jó reggelt, Asami, nagyon örvendek! Pillantottam rá mosolyogva, azt azért tudom, hogy vannak kultúrák, ahol nagyon másként viszonyulnak egymáshoz az emberek, nyilván az övé is ilyen, ezzel nekem nincs bajom, fiatalabbként még befogadóbb is vagyok szerintem, mint az átlag. - Igen, ezt tudom. Szoktam én kérdezősködni, ha valakitől szeretnék valamit, szóval ezzel nem mond újdonságot, de azért jól esik, hogy nem csak amolyan, mondom, mit csinálunk in medias res a dolog, hanem egy keveset megtudhatok róla. - Nos, tehetséges nem tudom, mennyire vagyok, de tanulásra határozottan vágyom, de gondolom, ezzel meg te vagy tisztában. Nyilvánvaló, hisz mindig keresem rá a lehetőséget, hogy okulhassak, és általában meg is találom, kevés nap van, amikor semmi értelmeset nem csinálok, bár megesett már, mert volt, hogy nagyon kidőltem a sok edzéstől. Csupán bólintok, és ha mutatja merre, már indulok is. - Gondoltam, hogy valami fizikai dologról lesz szó, és persze, szívesen. Amióta csak farkas vagyok, pont az adottságom az, amit a leggyakrabban használtam, szerintem azóta többet futottam, mint egész életemben, pedig sosem voltam edzetlen… Kényelmes ruházat van rajtam is, eszembe nem jutna nem úgy öltözködni, ahogyan kérik tőlem, mikor edzésre jövök, legyen szó bármilyen vetületéről a fejlődésemnek. - Érdekes dolgok kibontakozása közben? Ez alatt azt érted, hogy akadályok? Vagy mit? Egyébként rendben, bármi is az, állok elébe. Nyuszi sosem voltam, szóval részemről jöhet a menet, nem fogok megfutamodni, kapnék is a fejemre, hacsak eszembe jutna.
Az ember olyan dolgokra jön rá, ha lesz egy tanítványa, hogy a felelősség nem mindig átok, sőt talán a legbecsesebb érzés, ha valakit taníthatsz, megvédhetsz, és az életednek értelmet adsz! Kölykök tanítása az életem részévé vált, nagyon sokra tartom őket. Többre hivatottak, mint amit éreznek magukban. Sienna igazán belevaló csinos nő…ha illik egy fiatal lányra ilyet mondani. Igazán büszkék lehetnek rá. A Teremtője és családja egyaránt. Annak pedig örülök, hogy felkészítették. - Eddig egész pozitív megszólalások érkeztek a te tanításodról. Szerinted? – nevettem el magam, hiszen eddig őt dicsőítették. Nem istenként, attól még messze áll ő is és én is. Hanem jobb tanuló, mint a többi. – Örülök, hogy foglalkozhatok veled. – fejeztem be ezzel, végül mehettünk az erdőn keresztül, a folyó vagy patak irányába. - Nálunk van egy mondás. Ha a tanítvány kész tanulni, a tanár meg fog mutatkozni! – kacsintottam rá boldogan, számára kicsit furcsának tűnhetek, de majd megszokja. - Mit érzékelsz magad körül? Szeretném tudni, mit veszel észre a körülötted lévő természetből. Tudod, a természet soha nem tanulja meg az emberek nyelvét, ezért nekünk kell erőfeszítést tennünk a természet nyelvének egyre jobb megértésére. A természetet nem leküzdeni kell, hanem, megismerve törvényeit, ésszerűen alkalmazkodni kell hozzá. Sohasem emelkedhetünk a természet fölé, mivel annak részeként képzelhető el puszta lét is. - az a feladatunk, hogy a kölyök környezetében olyan hatást fejtsünk ki, hogy egészen a gondolatokba és érzületekbe menően a jót, az igazat, a szépet és a bölcset utánozó lénnyé lehessen. A talaj és a növények tapintása, a velük való foglalatoskodás, a föld szaga, a növények illata és megnyugtató színeik enyhítik a feszültséget, lelket öntenek az emberbe. Már fél óra kertészkedés is javíthatja a hangulatot, és segíthet szembenézni gondjainkkal, életünk nehézségeivel. S bár egy igazi kert a legjobb, néhány cserép virág gondozása is fölöttébb jótékony hatást gyakorolhat ránk. Magad azzal ékesíted, ha elmédet élesíted. Természet. Bünteti a szenvedést és jutalmazza az örömet - ez az egyetlen törvénye. Úgy 6 méterre tőlünk nyuszi keresi a táplálékát, nem zavarja, hogy két farkas van a közelében. A madarak is nyugodtan vannak, egyik sem vészmadárkodik. Amikor azzal kell szembesíteni valakit, hogy az élet nem egy habos torta, az sosem könnyű, de nem szabad hazudni. Azt hisszük, hogy jó, ha sterilizáljuk a kölyök számára a világot, pedig nem: tudatosan fel kell készíteni arra őket, hogy a tetteiknek következményeik vannak. S a pedagógiának pont valahol ez lenne a célja, hogy felkészítse a fiatalokat.
- Nem tudom, milyen a normális, vagy az annál rosszabb, esetleg jobb. Igyekszem megtenni mindent erőmön felül. Sikerülnek a dolgok, azt tudom, mentális téren egész jól haladok, fizikailag talán még inkább, hisz nagyon sokat edzek, a regeneráció elől sem zárkózom el, mindig van rajtam egy vagy több kisebb-nagyobb sérülés. Nem különösebben vagyok oda ezért az utóbbi dologért, de felfogtam, hogy az én érdekem is. Mindent egybevetve nagyon jól esik az, amit mond, és mosolyognom is kell miatta, de nehéz elfogadnom, hogy nem vagyok csalódás. - Én… mindenki azt hitte, köztük én is, hogy nem vagyok farkasnak való. Csak szeretném bebizonyítani, hogy nincs így. Jól esnek a szavaid, nagyon kedves vagy, köszönöm, s azt is, hogy foglalkozol velem. Harapom be kissé zavartan az ajkaimat, annyira tisztának, bájosnak tűnik, hogy azt nem is tudom szavakba önteni, és ez az, ami gyökeret ver bennem jelen pillanatban. Ha valakinek sikerült ilyennek maradnia annyi év után is, akkor nekem sem lehetetlen. Nagyon bízom benne legalábbis, hogy nem az, mert szeretném, ha nem csak a farkas lenne hatással rám, hanem én is szelídíthetnék rajta. - Érdekes mondás, de nyilván igaz, hiszen, ha valaki nem akar tanulni, minek is vesződni vele. A kötelesség terhe nem mindenkinek tesz jót, de én fegyelemben nőttem fel, tudod, balettoztam, és megtanultam, hogy az előrelépés érdekében áldozatokat kell hozni. Én mindent fel is áldoztam a balett oltárán, mostanra azonban úgy tűnik, bizonyos értelemben fölösleges volt. Más tekintetben egyáltalán nem, azokat hasznosítom most is, de a szívem nagy része azóta is fáj miatta, és fogalmam sincs, hogy el fog-e múlni valaha. - Rendben. Bólintok rá, aztán körbepillantok, és próbálom összefoglalni, mi az, ami számomra látható és érezhető. - Elég hideg van, tudod, én Los Angelesben nőttem fel, csak tavaly jöttem ide, és még nem igazán szoktam meg, de most nem tűnik olyan hidegnek, mint az elmúlt télen. Egyébként nagyobb a csönd, mint nyáron volt, a legtöbb állat gondolom téli álmot alszik. Mondjuk, az a nyuszi lehet hiába keres bármit is, mondjuk, talán a hó egész jól tartósít... Nyáron kellemesebb volt szerintem, de talán csak azért gondolom ezt, mert még nem igazán szoktam meg az itteni klímát. A szél alig fúj, de azért érezhető néha, nem olyan csípős, szóval egész enyhe a megszokotthoz képest ezt a nap. Az ég tiszta, hóesés nem várható a közeli órákban. A hó nem frissen ropogós, éjszaka nem esett, bár ezt nem feltétlenül ebből állapítottam meg… Hagyom abba, mert ötletem sincs, jó-e az irány egyáltalán, de úgyis megmondja, ha nem kifejezetten jó a megközelítésem. Azt mondjuk nem vettem bele, hogy hány és milyen fa van a közelben, mert valahogy túl egyértelmű, aztán lehet, hogy mellélövök vele.
- Az apró madár a kék égen repül. A tenger visszatükrözi az ég kékjét. A kék visszatükröződés az ég tengere. Az ég tengere kék könnyeket hullat. És a kék könnycseppek között egy apró madár repül. - szavaim jelentését talán nem értheti, de ez a kismadár nem más mint Sienna. Fiatal kora ellenére igenis többet tud már, mint amit a hozzá hasonló korú kölykök tudnak. Őt legalább érdeklik a dolgok, mit egy farkas nyújthat neki. Szavaira, köszönetére csak egy széles mosoly a válaszom, ennél több már nem is kell, még lelkesebb lettem vele kapcsolatban. - Tudod, az emberek nem egyenlők! Vannak, akik okosabbnak, szebbnek születnek. Vannak, akik szegény családban születnek, vagy akiknek gyenge a teste... születés, növekedés és tehetség, minden ember különböző! Az emberek azért születnek, hogy különbözzenek! Ezért harcolnak és versenyeznek egymással. A fejlődésnek hely kell. Az egyenlőtlenség nem rossz, az egyenlőség viszont önmagában veszedelem! – fejtem ki bővebben gondolataimat, talán így érti valamelyest a hozzáállásomat a dolgokhoz. – Balett? Majd megmutathatnád a tudásod, sose láttam még balettozót. Mifelénk nincs ilyesmi. – de szép lehet. Hallottam már róla, de nem tudtam mihez tenni. Az összefoglalását kíváncsian hallgatom. Kezem magam előtt lent összekulcsolva. Sienna igazán alkalmas, a lelke mélyén már tudja, hogy mindig, minden körülmények között számíthat a tehetségére, mert már jó párszor megtapasztalhatta, hogyan kapaszkodhat bele, mint egy mentőövbe. Nem is rossz így elsőre. Legtöbben azt mondták volna, hogy ott az a nyúl, azt hiszi jóllakott farkasok vannak a közelében, ezért ez a nagy higgadtság tőle. Vagy a nyomok, a hangok. De ő…a legapróbb részletekre is figyelt. Ez valami! A tehetség nagy kincs. A szokásosnál is nagyobb felelősséget jelent egy-egy kiemelkedő képességű gyermek nevelése. Mikor a kölyök abbahagyja, állam alatt kulcsolom össze a kezem, tisztára mintha a Teremtőm tette volna mindezt. Elmosolyodok. - Ügyes. Különleges tehetséged van. Van valami, amit mindenki másnál jobban csinálsz. Amikor felfedezed a tehetséged, lesz valami, amit szeretsz csinálni. Áldás, amivel születtél. – eresztem le a kezem és körbe pillantok. – A legtöbben teljesen mást mondtak volna, de levettél a lábamról. – egyre jobban izgatott vagyok. – Rendben. És mond csak, mit hallasz? Milyen érzésed van azzal kapcsolatban? - egy kicsit elhallgatok. - Makanu tane wa haenu. Ha nem ülteted el, sose hajt ki. – kacsintok rá, majd kíváncsian várom a válaszát. Ehhez még jönne egy kis történet, bár nem tudom mennyire szereti az ilyesmit. Az én gyerekkorom másabb volt, mint az övé. Ő szerencsés, még ha a múltja más is.
Hallgatom mit mond, és nagyon szépen hangzik, meg biztos van valami mélyebb értelme is, de azt már képtelen vagyok megfejteni, egész egyszerűen csak bólogatok rá, és közben magamban próbálom kitalálni, vajon miért mondhatta. Sokra ugyan nem jutok, de úgy vagyok vele, hogy ha most nem is értem, egyszer majd talán fogom, épp ezért nem is kérdezek rá, mert inkább szeretnék magam rájönni, minthogy magyarázni kelljen. Jól esik egy ilyen mosolygós személy társaságában lenni, mert én is ilyen vagyok alapvetően, mellette legalább nem érzem fura bogárnak magam, hogy én vigyorgok, mint a tejbetök, a másik meg nem. - Én… nem tudom, oké, hogy az egyenlőség nem működik, mert kell, hogy néha kiemelkedjenek egyesek, de attól még egyenlőtlenebbnek lenni a legtöbbeknél nem a legkellemesebb érzés. Én még nagyon fiatal vagyok, és sokan észre sem igazán vesznek, mert nem kell velem számolni, ez zavar, tudom, lesz ez másként is, de egyelőre legalul vagyok még az egyenlőtlenek közt is, már a mi világunkban, az emberekében tehetséges, szépreményű, okos fiatal lány voltam, ott egyenlőbbnek számítottam, bár vagyonos sosem voltam, ellenben most azt mondhatom el magamról, hogy bármit akarok, megkaphatom, persze, hogyha nem esek túlzásokba. Mégis, valahogy jobban tetszik az előző felállás. - Szívesen, bár jobbára már csak magamat edzem, szóval lehet, hogy nem a leghelyesebb már a mozgásom. Fogalmam sincs a gyorsaságom miatt, hogy mennyire korcsosult el a dolog, és Fifivel még nem sikerült edzenem, szóval a balett sajnos egyelőre parkoló pályán van. Elmondom neki, mi az, amit látni vélek, vagyis inkább azt, amire egyes dolgokból következtetek, mert tényleg úgy gondolom, hogy az egyértelműt nem érdemes górcső alá venni, számlálhatnék gallyakat, de az ilyen fizikai dolgok szerintem most nem lényegesek, majd akkor felülbírálom magam, ha nem tűnik elégedettnek Asami, de szerencsére láthatólag nincs így. Jobban mondva, én erre következtetek a mosolyából, aztán ki tudja, hogy valójában mi van mögötte, annyira közel sem ismerem, hogy erre rájöjjek, de talán ami késik, nem múlik. - Mire gondolsz? A vérvonalamat sokan csinálják nálam jobban. Tényleg nem értem, mire céloz, ami mondjuk nem baj, mert sok mindent nem értek még eleve, viszont most nem vagyok rest kérdezni, biztos, ami biztos alapon. - Én… örülök neki, hogy így gondolod, fogalmam sem volt róla, mit kellene mondanom, de gondolom az nem nagyon merítette volna ki a figyelés fogalmát, hogy hány fenyőt látok... A következő kérdésére elgondolkodom, bár kicsit megakaszt az idegen nyelvű mondat, bár le is fordítja, de attól aztán nem leszek okosabb, ami azért valahol elég szomorú. - Mit nem ültetek el? Mármint gondolom nem növényekről beszélünk. Tudásról talán? Kíváncsiskodom, mert tök érdekesnek tartom az ilyesmit, csak éppen sülthal vagyok hozzá, és fogalmam sincs, hogy miként kezdjek neki a boncolgatásának magamtól, de talán kisegít majd. - Szóval, mit is hallok. A patak vize csörgedezik a jég alatt, bár szerintem elég vastag a jég, de még így is hallani. A szelet épp úgy hallom, ahogy érzem néha. Illetőleg a lélegzetvételeid is eljutnak hozzám, vagy ha épp nagyon figyelek, a szívdobogásod is. Elég lassú, szóval nyugodt vagy, bár szerintem te mindig az lehetsz, olyan típusnak tűnsz. Egyébként elég csöndes a környék, vadállatokat nem hallok, a nyuszi motoszkál a hóban, néha a levelek surrognak egy kicsit a szellőtől, valahonnan az előbb leesett a hó, lehet, hogy valami leverte. Újabb szünet, mert lehet van valami, amit hallanom kéne, amire kifejezetten kíváncsi, de ha nincs a felsoroltak közt, akkor fogalmam sincs, mire gondolhat.
Én minden kölyökben látok valamit, melyen mások tovasiklanak. Mindenki tehetséges valamiben, még ha nem is feltűnően, de ott van. Tudja, tapasztalja és érzi a különbséget. Sienna az Alfa kölyke. Halottam történetét az apjáról, na meg az omega helyzetéről. Hogy miért lett a lány farkas….mert választott. Szerintem helyesen döntött. Láthatja mindazt, melyet még sosem. - Kiestél a gyakorlásból? – érdeklődöm szelíden, a japánoknál a tánc más. Ez a balett is egy tánc féle lehet… A japán színjátszás ősi formáját, a kagurának nevezett táncot, a sinto mitológia ismerete nélkül nem érthetik meg. Japánt az Izanagi balszeméből születő Amaterasu istennő birtokolta. Amaterasu tanított meg minket a rizstermelésre és a szövet készítésre. Fivérének, a Föld istenének ármánykodása és irigysége miatt, azonban egy barlangba kellett menekülnie. Ennek következtében a világra sötétség borult. Az istenek ekkor összegyűltek és elhatározták, hogy kicsalják Amaterasut a barlangból. Ame-no-Uzume istennő táncolni kezdett a barlang előtt. Táncához az istenek dobokkal és sípokkal szolgáltatták a zenét. A hangokra kíváncsi Amaterasu félretolta a barlangot elzáró követ. Az egyik isten ekkor a követ egészen eltaszította és Amaterasu kilépett a barlangból. A világ pedig visszakapta a fényt. A barlang előtt lejtett táncot hívják Kagurának, melynek elemeit a sintó szertartások táncai őriztek meg. A kultikus eredetű japán táncművészet a sintoista elemeken kívül idők folyamán a buddhizmus sugallta táncelemekkel is gazdagodott. Bugaku, szarugaku, nogaku… a balettnek is hasonló misztikus története lehet. - Sose hagyd abba, amit szeretsz. Tánc közben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban. Amit már eltáncoltál, azt senki se veheti el tőled. - hajtok fejet aprón a fiatal előtt, amolyan tisztelet nyilvánítás. Nem azért mert az Alfa kölyke. Azért mert hajt. El akar valamit érni és tesz érte. Ezt pedig becsülöm. Villám vérvonal… jelenleg ő a legfiatalabb benne. - A tehetséged belülről, a szívedből fakad. Ami benned van, nem veszhet el örökre. Mások csak álmodnak erről. Ne hallgass arra, hogy mások szerint milyennek kéne lenned. Mindig a belső hangra figyelj, arra, hogy te milyen szeretnél lenni. Fogalma sem volt elsőre mit kellene észre vennie, de amit felsorolt, az sokkal több. Nagyon ügyes. De tényleg. A tehetség mögött köznapi szavak rejlenek: szorgalom, szeretet, szerencse, de mindenekelőtt a kitartás. - Figyeld meg az életet: látsz valahol szomorúságot? Láttál már valaha depressziós fát? Vagy láttál már valaha szorongó madarat? Vagy idegbeteg állatot? Ugye nem? Az élet egyáltalán nem ilyen. Csak az ember tévedt el valahol. Ha egy pillangó Tokióban meglibbenti a szárnyait, akkor ennek következményeképpen a New York-i Central Parkban elkezdhet esni az eső. A gondot az okozza, hogy az események ilyen sorozata nem reprodukálható. Legközelebb, amikor a pillangó ismét meglibbenti a szárnyait, a környezetet jellemző számos tényező értéke egészen más lesz, ami ugyancsak befolyással van az időjárás alakulására. Ezért olyan megbízhatatlanok a meteorológusok prognózisai. - magyarázok kicsit, majd lehunyom a szemem és fülelek. Kérdései záporként élnek, amire felkuncogok, ismét rápillantok, de nem válaszolok. Majd egyszer úgy is arra ébred, hogy megfejtette szavaimat. Annak aztán csak örülni tudnék. Kérdezheti Philt is, ő sokat tudna neki fordítani. - Hunyd le a szemed. Engedd el az érzékeid. Érezd. Halld. – a természetet meg tudja már érteni, annak rezdülését észreveszi, de amit csak teljes figyelemmel lehet, azt a szív megnyílásával tudja csak észre venni. A madár nem azért énekel, mert tudja a választ. A madár azért énekel, mert van egy dala. Arra okítom, hogy ne csak azt lássa, ami épp előtte van és szabad szemmel érzékeli. Van ennek bonyolultabb rendje is, csak akkor érzékelheti, ha odaadja magát a természetnek. Halhatja, ahogy a mormota durmol mélyen a hótakaró alatt, a bagoly élesíti a tekintetét a nyúlra. Vacsorára szeretné.
- Igen, ki, mert tudod, kicsit nehéz összeegyeztetnem a képességemmel, és így egyszerűen nem szép szerintem. Majd megtanulom idővel biztosan. Valamennyire vissza tudom magam fogni, de ha elragad a szenvedély, ha belendülök, a képességem is elszabadul, nem tudok annyira figyelni rá. Éppen ezért egyelőre nem igazán erőltetem, nem látom túl sok értelmét. - Ezt én is így gondolom, de azt nem tudom, hogy amit nem táncoltam még el, eltáncolhatom-e valaha. A bizonytalanságom a jövőmmel kapcsolatban szerintem kézenfekvő. Alig fél éve, hogy farkassá váltam, még minden új és szokatlan, a jövőképen elengedése borzasztóan nehéz, de megteszem, mert meg kell tennem, másként egyszerűen nem megy. Nem búslakodhatok azért, mert most elment egy vonat, tudom, hogy jön másik, csak ki kell várnom, de a következőt már nem fogom elszalasztani, készen leszek rá, és megvalósítom a vágyaimat. - Én… nem szeretnék megváltozni, olyan szeretnék lenni, mint voltam, de nem tudok, mert ő nem olyan, ő más. Nem igazán beszéltem még erről senkivel, mert… nos, aligha akad olyan életem férfijai közül, aki ezt díjazná. Apa és Matt nem igazán örvendenek a ténynek, hogy farkas lettem, Castor pedig azért nem, mert ezzel olyan, mintha megtagadnám a kölykét. Én nem akarom… de még több változást sem. - Tisztában vagyok vele, milyen értékes a természet, nem véletlenül érezzük ilyen jól magunkat benne úgy hiszem, és tudod, én nem voltam eltévedve. Én mindig tudtam, hová megyek, mit akarok elérni, de most eltévedtem. Mit csináljak, ha utálják? Ha azok, akik mérhetetlenül fontosak nekem, nem fogadnak el? Hogyan éljek így? Hogy fogadjam el én önmagam, ha mindig azt érzem, hogy nem így kellett volna történnie? Érzem, ahogy a pilláimon könnycseppek rebegnek, tudom, ennek az egésznek nem ez kellene a célja legyen, tanulnom, és fejlődnöm kellene, de valamiért Asami mellett olyan könnyedén omlik le érzelmeim gátja, hogy mire rájövök, mit mondtam, már késő, hisz megtörtént. Lehajtom a fejem, talán most először akarom, hogy jöjjön, hívom, találja meg a helyét a káoszomban. Vörösen villannak az íriszeim, de nem harag táplálja, fájdalom, hisz ami nekem fáj, az épp úgy neki is. Ez is rádöbbent egy határozottan nem elhanyagolható tényre, én is fontos vagyok neki. Nehezen eresztem el a pillanatot, és hallgatok a szavaira, érezzem. Mit érezzek? Csak azt érzem, hogy itt kevésbé fáj, hogy itt otthon vagyok. Otthon a motoszkáló nyuszi, az alvó mormota, a vadászó bagoly közt. Csak azt tudom, hogy itt jó nekünk, és szeretek itt lenni. Szavakba azonban nem vagyok képes önteni, de azt engedem, hogy érezze a feketém is, nem akar kijönni, most először nem feszeget semmit, egyszerűen csak ott van velem, mert tudja, hogy most nekem van szükségem rá.
Kezdőlap
<333 //
