Megint ő jön nekem, de nem teljesen egyenesen, és ezzel jelentősen tompítja a hajításomat. Nem örülök neki, de ez van, ügyes, okos és gyors farkas, nyilván nem könnyű vele sem elbánni. Ez a szerencse mondjuk, nekem is sokkal izgalmasabb és értelmesebb egy olyan edzés, ami nem csak abból áll, hogy szarrá verem a másikat. Nem, mintha véleményem szerint nem bírnék el a hímmel - elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy azt gondoljam, nem kerülnék ki vesztesen egy komoly összecsapásból vele -, de abban is teljesen biztos vagyok, hogy csúnya sebeket lenne képes ejteni rajtam, ha ez most valóban vérre menő, vagyis inkább életre-halálra menő harc lenne. Alexet azt hiszem sokan nem nézik annyiba, mint amennyi valójában. Mármint nem úgy tűnik, mint akitől rettegni kellene, pedig szerintem nem szabad őt alábecsülni egy kicsit sem. Nem véletlenül és nem is poénból tarkítja a Tarkok sorát, de ezt azt hiszem sokan elfelejtik, vagy nem tartják szem előtt. Ahogy földet ér, már megyek is neki újra, nem kell kérni, vagy hívni, elvégre nem etikett órán vagyunk. Valódi harc közben sem várjuk meg, amíg a másik meginvitál. Az szép is lenne... mondjuk egy angol még lehet, hogy meg is tenné... Belőlük azt is kinézem, hogy az ötórai tea idejére még szünetet is tartanának... A képembe mar - a kis mocsok, de igaza van, én is ezt tenném - viszont gyorsan el is enged. Eldőlünk és a gyorsaságánál fogva fölém kerekedik, majd megajándékoz egy "kellemes" marással és karmolással a nyakamba és a vállamba. Ez alatt én sem tétlenkedem, mint egy sült hal, az én mancsom is lendül és amíg harap, addig a pofájába marok. Másik mancsom a vállát támasztja, azt amelyik karja épp belém karmol. Megint szét akaszkodunk, felállok és felé fordulok, de csak ennyi időm van, mert megint jön. Most én mozdulok ki az utolsó pillanatban, hogy a lábába harapjak és az oldalát marjam fel. Már mindkettőnk bundáját színezi a saját és a másikunk vére is. Az én hófehér szőrömön még külön világítanak is a vérvörös foltok... De bánja a franc, majd lemosom.
Erősebb és szívósabb nálam, tudom jól, de azt is, hogy a látszat csal. Gondolkodni szoktam harc közben, nem ész nélkül megyek mint a tank, és nem azt mondom, hogy nem ver meg, de hogy nem könnyítem meg a dolgát, az biztos. Lehet, sokak szemében puhány vagyok, és csak ülök a seggemen, mert ezt látják belőlem, de Nath például tudja, hogy azért ez nem egészen így van. Nem éppen a heyles pofámért lettem Tark, kivívtam magamnak, és ha kell, ezt bizonyítom is, csak nem mindenki előtt. Akkor mutatok magamból valamit, amikor itt az ideje, szükség van rá, márpedig pár nap múlva lesz, mert indul az akció. A meccs alakul, Nath is belendül, nem pihenünk, ezerrel megyünk neki a másiknak, hogy legyen szufla amikor majd kell. A pofájába martam, bocs Nath, de ott volt, ott hagytad, meg kellett tennem. A többit is, ám én is kapok, ide-oda-amoda, egyre jobban festhetek, majd megnézem a tükörben, ha hazaértem, de ez mégsem tántorít el a harctól, megyek újra, amint állok a négy lábamon. Tudom, mire készül, a lábamat eléri, de hol érdekel? Benne van a pakliban, és 3 lábon is tudom folytatni a harcot, ha nagyon kell, csak más taktikát kell alkalmaznom abban az esetben. Az oldalamat éppen hogy eléri, hiszen megint nem őrült módjára támadtam rá, pont azt gyakorlom, hogyan vetődök előre úgy, hogy nem kínálom fel magam belezésre. Lassan vértócsa van körülöttünk is, nem csak a bundánkon, de az edzés nem állhat le, szeretem a földharcot, mert a vérvonalam ennek kedvez, de tudom azt is, nem minden helyzetben fogom tudni elérni, hogy ott kössünk ki, így most nem is erőltettem, csak lendületből harapok vissza Nath hátsó lábába, és leérkezvén máris várom a támadását. Rajta a sor, de nem lendül, így én közelítem meg, lassan, felmérve a lehetőségeket, hogy az utolsó pillanatban ismét a gyorsaságomat használjam ki, és repüljek bele oldalról, test t4est elleni harc formájában, azonnal marva a nyakára. El fog találni, nagyon is, hiszen erős, nem biztos, hogy most kidöntöm ezzel, hacsak nem leptem meg a lépésemmel. Ha állva maradt, nagy valószínűséggel azt érezni fogom pár csapás formájában, és az sem lepne meg, ha lefejelne, csak úgy, mert szeret.
A lábába marok, a vére serken, de a csontját nem töröm, az nem célom. Szép is lenne, ha edzés alatt úgy leamortizálnánk egymást, hogy utána napokig használhatatlanok lennénk. Mondhatom baromi sokat érne két tark, akik szarrá verték egymást gyakorlás alatt és egy esetleges éles helyzetben meg nem tudnának részt venni, mert épp nyalogatják a sebeiket... Az oldalát is elérem, bár kevésbé, mint számoltam. Nem számít, nem az a cél, hogy kizsigereljem. Cserébe viszont a hátsó lábamba mar. Fáj, vérzik, de nem mutatom, majd hülye lennék! Ráadásul a fájdalom és én egész bensőséges kis viszonyt ápolunk egymással, szóval mondhatni ezt még egészen élvezem is. Aztán nekem jön oldalról. Nem tétlenkedem, a pofája felé harapok, mancsaimmal visszatartom, ahogyan csak tudom, belé eresztem a karmaimat, ő pedig, csak mert tudom, hogy szeret, a nyakamba mar. Lendül a mancsom, szakítom az oldalát, újabb sebet ejtve rajta. Vörös vére megint kibuggyan, ahogyan az enyém is a nyakamnál. Sikerül talpon maradnom, de csak a szívósságomnak köszönhetően, máskülönben már rég a földön feküdnék és Alex már maga alá gyűrt volna. Nem mondom, lenne olyan helyzet, amikor nem bánnám, de ez most baromira nem az. Puszta szeretetből - már ha képes lennék ilyesmire - lefejelem, hogy hagyja abba a nyakam marását és ezután megint szétakaszkodok vele. Most azonban nem megyek rögtön neki, kell pár szusszanásnyi idő. De nem sok. Aztán újult erővel támadok újra. Közben lassan besötétedik körülöttünk. Nem tudom mióta vagyunk idekint, de ahogy a sérüléseinkből is látszik, egy ideje már tépjük egymást. Most a válla felé kapok, de nem a pofámmal, hanem a mancsommal, a másikkal pedig a pofáját célzom be, hogy újra felszakítsam a bundáját.
Talpon maradunk, nincs dőlés, annyi baj legyen, bár az oldalam bánja, újabb vésést kapok rá... egyel több vagy kevesebb, már olyan mindegy, legalábbis az edzés során. Cserébe a nyakát cincálom meg, ha már volt olyan kedves, és a pofámat célozta be plusz harapással. A szeretete pedig érkezik, ahogy számítottam rá, lefejel, de hát kemény a kobakom, maximum azon is lesz egy plusz púp, de ha rossz szögből talált el, az övén is. Magyarázkodni senkinek sem fogok, azt gondolnak, amit akarnak. Végül egyezményes alapon engedjük el egymást, hogy szusszanásnyi időnk legyen... bár vártam,az azonnali rohamot, ami fáziskéséssel érkezik, de most nem bánom, legyen így. Kétmancsos támadás, amire kétmancsos támadással válaszolok, a vállainál ragadom meg, hogy a földre rántsam magammal. Ha még gyors vagyok, akkor talán ott kötünk ki, és ha igen, akkor azonnal egy újabb harapást eresztek meg a nyakába, nem akarok több heget az arcán. Közben nem kerülhetem el a vállamba verést és a pofont sem, viszont nem halok bele, azaz ezt kell szeretni, benne volt a pakliban, sőt, egyenesen biztos volt, nem úszom meg holmi vigyorral. Rendes vagyok, képen nyalom, és elugrok előle, aztán leülök, jelezve, hogy lassan menni kellene. A sebeimet nem kezdem el számolgatni, de a vértócsák láttán akad bőven, nekem pedig nem árt egy ápolás. Leszarom a ruháimat, visszaváltozok, úgy ülök a földön, miközben Nathre várok. Ha így nekem lendül, akkor bajban leszek, de tompításul felkínálom a karomat, azt vigye el magával, de ha visszaváltozik, akkor bevárom. -Kösz. Vállalod? Mutatok a sebesülésekre, én is leápolom őt, ha arról van szó, ez nem kérdés, bár nem vagyok az egészségügy professzora. Viszont ha megoldhatjuk így is, minek keverjünk bele másokat? Törés, szakítás nincs, csak felületi sebek, amik mélyek, de majd beforrnak szépen, nem kell nekik sok idő.
Ezúttal leránt a földre magával és megint a nyakamra fog rá, de cserébe vállon és pofán találom. Mindketten rendesen vérzünk már, de egyikünk sebesülései sem olyanok, amik ne gyógyulnának majd be gyorsan. A képen nyalása kissé meglep, de nem mutatom neki és nem is ellenkezem, mondjuk arra amúgy sem lenne semmi időm sem. Arrébb megy, én pedig talpra állok. Eszem ágában sincs neki menni miután váltott, nem célom jobban leamortizálni. Szavaira előbb bólintok, majd én is visszaváltok. A ruháimért indulok, mert bár nem vagyok szégyellős, akkor sem akarok pucéran, vérző sebektől tarkítva visszaflangálni a lakba. Magamra veszem a farmerem és a pólóm, amit gyorsan áztat át a saját vérem, de nem érdekel, ezek csak ruhák. Visszateszem a zsebembe a telefonom és a kulcsaim, majd belelépek a cipőmbe is. - Én is és igen, ha te is vállalod. - még szép, hogy összefoltozom, egy falkába tartozunk, ráadásul mindketten tarkok vagyunk, védjük egymás seggét, és ha kell, akkor le is ápolgatjuk a másikat. Szóval, szívesen vállalom, ha cserébe ő is. Nem kell egy harmadik farkast is bevonnunk, ha nem muszáj. - Menjünk hozzám. - nálam van a varráshoz és a kötéshez minden, de azt nem tudom, hogy Alex, hogyan áll ezekkel a dolgokkal. Arról nem is beszélve, hogy ez után az edzés után vágyom némi vodkára, ami ott figyel a hűtőmben. Nem tudom, hogy Alex fel akar-e öltözni, vagy ruha nélkül akar grasszálni - nekem teljesen mindegy, hogy melyik eset áll majd fent -, de ha kész volt, és nem ellenkezett a helyszín ellen, akkor elindulhattunk visszafelé. Lassan elkezdtem számításba venni, hogy hol is sérültem meg. A lábaimba többször is belemart, egyik sem festett valami csodásan. A mellkasom és hasam is megmarta, ahogyan az oldalam, a vállam, a nyakam és az arcom is. Tulajdonképpen alig volt rajtam olyan hely, ahol nem ért el. A hátam egészen rendben volt, ami kész csoda. De ahogy végignéztem Alexen, ő sem festett jobban és ettől vigyorogni kezdtem. Szépen festettünk mindketten, azt meg kell hagyni...
// szerintem a kövi már mehet vagy az én, vagy a te lakásodba, vagy ahol gondoltad, hogy leápolgatjuk egymást //
Legutóbb abban maradtunk Eddel, hogy a következő teliholdat együtt töltjük. Pontosabban közölte, hogy az az alkalom az övé lesz. Én ezt pedig nagyon nem bánom, tehát egyértelmű volt, hogy akkor együtt töltjük. És ennek most jött el az ideje. Egész nap furcsa izgatottság vett rajtam erőt, holott ez rám a legkevésbé sem jellemző. Egyszerűen azért nem, mert kb. semmi sem érdekel annyira, hogy egy kicsit is izgatott legyek miatta. Azt hittem, hogy ezt az érzést már képtelen vagyok valaha is produkálni. Ehhez képest nem is olyan régen, szintén hasonlót éreztem, bár az inkább az aggódásból fakadt, és az is Ed miatt. Komolyan mondom, kezdek aggódni, ez a pasi megborít, pedig ennek fordítva kellene lennie. Ahhh... kezd hányingerem lenni saját magamtól, elvégre én nem vagyok egy szentimentális picsa. Fuck. Ahogy eljöttem az ékszerboltból, a lakba mentem, a lakásomba, hogy kivárjam a naplementét. Még hold kelte előtt ki akarok menni a patakhoz, elvégre ott beszéltük meg a kis "randinkat" Eddel. Szóval csak egy gyors zuhany fér bele, kajára nem vágyom, elvégre farkasként szándékozom ma rohangálni az erdőben, majd fogok valamit, ha szükségét érzem. Aztán átcserélem a minirucim egy kényelmes farmerre és egy pólóra és már be is csukom az ajtót magam mögött és szépen átbaktatok a patakhoz. Legutóbb Alekszel gyepáltuk itt el egymást edzés gyanánt, a legtöbb seb már begyógyult, de a hasamon és az oldalamon lévő marás helye még látszott. Azok kicsit mélyebbek voltak. Ami azt illeti Alex össze is foltozta. De mondjuk én is őt, szóval mondhatni kvittek vagyunk. Nem kezdek neki eldobni a cuccaim és átalakulni, azt majd ha itt lesz az est díszvendége. Pedig a Hold egyre erősebben hív, de ellenállok, mindenképpen szeretném őt megvárni. Egy fa tövében állok meg és várok, de ha öt percen belül nincs itt a delikvens, esküszöm a farkánál fogva rángatom el ide, ha már mindenképpen a magáénak akarta ezt az éjszakát.
Eljött a beígért telihold, s úgy izgultam, mintha életem első randijára mennék. Jó, ebben volt némi túlzás, de amint belegondoltam, hogy ez lesz az első alkalom, hogy csak mi ketten leszünk Nattel és senki "hátráltató"... Az egész napot a műhelyben töltöttem, próbáltam elterelni a gondolataim, de nehezen ment úgy, hogy közben ezer meg egy dolog kattogott a fejemben, egyik téma kényesebb, mint a másik, s mind a magánéletemmel volt összefüggésben. A magánéletemmel, amit lassan nem ártott volna rendbe tenni, nehogy az tegyen "rendbe" engem egy olyan időpontban, amikor nagyon nem kéne. Hiába, az érzelmek rohadt veszélyesek. Alkonyatkor keveredtem haza, gyors zuhany - bár nem tudom, minek, hajnalra úgyis izzadt, mocskos és koszos leszek -, aztán felvettem egy kopott farmert és egy viseltesebb pólót. Nem épp randiszerelés, de telihold lévén nem akarom a jobb gúnyáimat megkockáztatni, ennyi hiúság szorult belém, még ha nem is sok. Picit még így is megcsúsztam a készülődéssel, bár nem értem, hogyan, szóval pár perces késéssel érkeztem a patakhoz. Valahol mélyen reméltem, hogy Nat keresztbe tesz és hoz még valakit, valahol mélyen azt is reméltem, hogy átváltozva fog várni, és ugyanilyen mélyen volt még valami, amiről nem akartam tudomást venni, de a mocsok akkor is ott volt. - Bocs, hogy késtem! Szóval együtt sztriptízelünk - mondtam egyből a nyilvánvaló észrevételem, a szám sarkában pedig kissé kacér mosoly árnyéka bujkált. Valójában jobban örültem volna - racionális felemmel -, ha ez nem így alakul, de már mindegy. Az a baj, hogy a nem-racionális felem, sokkal hangosabb és nagyobb volt most, de éltem a kézenfekvő kifogás lehetőségével: biztos csak a telihold teszi. Ja, több éve és több különböző napszakban, időpontban is az tehet róla, mi? Mint az álmaimról... Éreztem a hold hívó szavát, hogy a farkasom kikívánkozott, és nagyon is ínyére volt a nőstény társasága. Egy egészen picit féltem, hogy mi lesz ebből az éjszakából. - Mehetünk? - kérdeztem, s oldalra biccentettem a fejem. Ha más lett volna itt, ilyen késés után valószínűleg már kérdés nélkül dobáltam volna le a ruháimat, hogy minél előbb mehessünk vadászni, de vele valahogy az olyan megszokott metódusnak is, mint a teliholdas átalakulás más volt.
Végre megjelenik Mr. Tökély Popó, szóval mégiscsak beváltotta az ígéretét, vagy a kérését, vagy akármijét és itt van, hogy kettesben töltsük a teliholdat. Ilyenre még nem volt precedens, és ami azt illeti már ettől is érdekessé vált számomra az előttünk lévő éjszaka. - Ha hoztál zenét, akkor mindenképp. De ha dalra fakadsz, esküszöm lejtek párat, mielőtt elhagyom a bugyim. - vigyorodtam el és biccentettem, amikor megkérdezte, hogy mehetünk-e, bár őszintén szólva vártam, hogy dalra fakad-e. Megfogtam a pólóm szegélyét és szépen egy egyszerű mozdulattal vettem le, a legkisebb szégyenérzet nélkül, hogy Ed éppen lát. Melltartót nem viseltem, feleslegesnek tartottam az átöltözéskor felvenni még azt is, amikor tudtam, hogy az éjjel a ruhákra lesz a legkevésbé szükségem. Kiléptem a vászoncipőmből, majd levettem a farmert és végül az alsóneműt is. Ha ő is elkezdett vetkőzni, hát minden gond nélkül - vagyis inkább minden élvezettel - nézem végig. Vonzó egy hím nem mondom, de ami azt illeti az utóbbi időben számomra vált azzá különösképpen, amit igyekeztem titkolni még magam előtt is. Most azonban elég egyértelműen vált világossá számomra, hogy mennyire is vonzónak találom. Ó te jó ég! Váltás előtt még Ed tekintetébe fúrtam a sajátom és egy kis mosoly bujkált a szám szegletében, majd nem vártam tovább és váltottam. ~ Ha sokat tökörészel, itt hagylak. ~ küldtem felé a gondolatot, majd megráztam a bundámat, ami olyan fehér volt, akárcsak az övé. Az okkerszín szemeimről már nem is beszélve. Ha ő is megvolt a váltással, akkor tulajdonképpen semmi akadálya nem volt annak, hogy belevessük magunkat az erdőbe.
- You can leave your hat on... - énekeltem, mert miért hagyjam ki? Ennek megfelelően pedig intettem, hogy tessék, lehet nyomni a magánszámot. Természetesen nem énekeltem végig - nem tudtam a szöveget -, de arról nem is volt szó, hogy egy egész számot eldaloljak, dalra fakadásról beszélt, az pedig megtörtént. Mellesleg nem kell ettől megijedni, operaénekesnek nem mennék el, de nincs rossz hangom. A további viccelődést azonban egyetlen mozdulatával leszerelte: ledobta a pólóját, én pedig megtudtam, hogy nem csak azon a bizonyos fotón nem viselt melltartót. Nyugi Darren, láttad már, nem ez az első alkalom... jah, csak eddig velünk voltak általában a többiek is, vagy legalább egyikük. Egy pillanattal később sikerült rájönnöm, hogy nekem se ártana csupaszodnom, mert hiába nem ezek a legjobb gönceim, akkor sem terveztem ruharepegetést. Legalábbis nem a sajátjaimét. Én is levettem a pólóm, áthúztam a fejemen egy kiadós nyújtózkodás közben - addig se láttam Nathalie-t -, majd jött a cipő, a farmer s végül a boxeralsó. A nősténnyel szemben állva vetkőztem, próbáltam úgy tenni, mint akit nem érdekel, amit lát, de végül örülhettem, hogy megúsztam az egészet látható jel nélkül. Sajnáltam, hogy olyan hamar alakot váltott, de ezt semmi pénzért nem mondtam volna el, főleg nem neki. Mikor megsürgetett, csak elhúztam a szám, majd megráztam a fejem immár vidáman mosolyogva. Hagytam, hogy a hold kerek képe, bűvös vonzása a hatalmába kerítsen, kifordítson és előhívja belőlem a hófehér szörnyeteget. Az átváltozás gyors volt, csontropogtatón nyújtóztam egyet utána, majd így is végignéztem a nőstényen. Ugyanolyan volt, mint én, a különbség annyi, hogy hím lévén nagyobb a termetem. Odaugrottam hozzá, játékosan pofán nyaltam, mert éhhez ehhez volt kedvem, a következő pillanatban pedig már nyargaltam is az erdő sűrűje felé. Izgalmasnak, élettel telinek és fantasztikusnak láttam az éjszakát, az erdőt... a velem loholó nőstényt. Ismertük hosszú évek óta, a farkasom is, én is, de most sokkal közelebbinek tűnt, mint valaha, ez pedig egyszerre ijesztett meg és töltött el örömmel.
Egy pillanatra felszaladnak a szemöldökeim, mikor énekelni kezd, de ha egyszer azt mondtam, hogy lejtek neki, ha dalra fakad, hát be is tartom a dolgot. Ami azt illeti szeretem a hangját, bár ritkán hallom énekelni, és inkább harapnám le a nyelvem, minthogy bevalljam neki, énekelhetne többet is a közelemben. Ahogy elmúlt az a másodpercnyi idő, amíg csodálkoztam a dalra fakadásán, lejtettem neki párat, a csípőmet szépen tudom tekergetni, abban hiba nincs. És ami azt illeti az a póló is úgy került le rólam, ahogy egy vetkőző számba beleillene. De aztán elhallgat és ezzel vége is a műsorozásnak. - Ha végig énekelted volna, végig táncoltam volna. - jegyzem még a vetkőzés alatt, de mire a mondat végére érek, már nincs rajtam semmi. Szemérmetlenül és minden szégyenérzet nélkül nézem végig az ő vetkőzősét, a közhiedelemmel ellentétben nem csak a férfiak szereti mustrálni a meztelen női testet, ez fordítva is ugyanolyan igaz. Kicsit élvezem a látványát, de nem addig, ami nagyon feltűnővé válhatna. Nem várok túl sokat a váltással, nincs arra okom, hogy a szükségesnél tovább villogjak előtte pucéran. Az persze egy egészen más helyzet lenne, a ő vetkőztetett volna le, de mivel nem ez áll fenn, hát nincs mit tenni, mint bundás formát ölteni. Mikor pofán nyalt játékosan felé kaptam, majd őt követve iramodtam neki én is. Mancsaim puhán és szinte hangtalanul érintették a talajt, amikor találkoztak azzal egy-egy nekirugaszkodás alatt. Gyorsítottam a mozgásomon, hogy mellé érjek, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve az oldalának ugrottam, hogy kibillentsem az egyensúlyából, és guruljunk egyet a növényzetben. Ebben a mozdulatban nem volt semmi bántó, vagy ártó szándék, csupán játékosság, meg amúgy sem értem volna be azzal, hogy rohangászunk, mint az eszetlen, kerge marhák. Ha sikerült a mozdulat és eldőlt - természetesen velem együtt -, akkor néhány átfordulás után, ahol kissé össze is akaszkodtam vele, - mert miért is ne, ha ehhez volt kedvem? - már talpra is szökkentem vele szemben. Ha tudtam volna ebben a formámban, akkor most vigyorognék, de ehelyett egy vicsor úszott fel a képemre, azonban az energiáimon lenyomatott hagyott, hogy bizony nagyon is jól érzem magam, és nem bántani akartam. Amúgy se nagyon tudnám, nagyobb, idősebb és erősebb, mint én. Mellkasomat kissé leeresztettem a föld felé - akár egy kölyök farkas, mikor vadászni tanul - és így tekintettem rá, hátsóm viszont fent maradt, hogy ugrásra készen álljak. És pokoli nehéz volt megállni, hogy ne csóváljam a farkamat, mint valami infantilis kis kutya. Még csak az hiányozna!
Nézett, és ez jó! Nézzen, bámuljon, vetkőztessen még és faljon a tekintetével! Jó, olyan hosszan sajnos nem bámult, de ennyi is elég volt - egyelőre -, hogy némi elégedettséget érezzek. Ha a fákat vizslatta volna helyettem, azt hiszem, komolyan csalódok. És nem csak azért, mert olyan hű de ellenállhatatlannak tartom magam, hanem mert ő sem egy elfordulós szende szűz. Bánatosan lebiggyesztettem a szám, mikor közölte, hogy csak végigéneklésnél táncol végig, de így is kaptam némi ízelítőt, ami azért teliholdkor több mint elég - egy bizonyos kereteken belül. Váltás után, futás közben meg se fordult a fejemben, hogy figyeljek Nathalie-re, mármint olyan értelemben, hogy esetleges "támadástól" tartsak, így teljesen váratlanul ért, hogy oldalról rám ugrott. Nem hittem volna, hogy fogunk mi valaha is így játszani, de egyáltalán nem volt ellenemre, a farkasom örült, és én se panaszkodhattam, jól éreztem magam, miközben a világ össze-vissza forgott, ahogy gurultunk pár métert, összegabalyodott tagokkal. Mikor megálltunk, a mancsa után kaptam, de egyből leugrott rólam, s kölykökre jellemző eleven játékossággal figyelt, állt ugrásra készen, míg én pár másodpercig még az avarban lustálkodtam a hátamon feküdve, mancsaimat a csillagos ég felé nyújtogatva. Belül nevettem, és sajnáltam, hogy farkasként erre nem vagyok képes. Az én farkam bezzeg vígan járt ide-oda, a földet porolva. Hasra fordultam és talpra szökkentem, ha hagyta, ha nem, akkor azon voltam, hogy magam alá gyűrjem, de vigyáztam, hogy ne tegyek kárt benne. Pofámat az övének dörgöltem, olykor ránehezedtem, hogy a puszta súlyommal tartsam nyugton, s mindeközben energiáim vidám táncot jártak. Hirtelen elugrottam a közeléből. ~ Ha elkapsz, teljesítem három kívánságod ~ dugtam ki a nyelvem hegyét mellé, és futásnak eredtem. Én vagyok a menekülő farkas-dzsin. Igazából kíváncsi voltam, hogy miket kérne tőlem, de azért nem akartam, hogy gyalog galopp legyen neki.
Valóban nem vagyok az a nagyon játékos fajta, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennék rá képes. Amúgy is az utóbbi időben valami kezdett megváltozni bennem, egyre kevésbé kezdtem fontosnak érezni Alekszejt, és egyre nagyobb hangsúlyt kapott a családom, közöttük főleg Ed. Már nem vágyódtam arra, hogy mindent és azonnal közöljek az apámmal, sokkal inkább kezdek húzni azok felé, akikkel az életem nagyobb részét töltöttem el eddig. Az örökös kettős játék pedig olyan mélyen bennem volt, hogy nem engedhettem meg magamnak a lazítást, vagy a könnyed játékosságot. De ettől még képes vagyok rá, csak egyszerűen nem vall rám a dolog, hát nem is villogtatom mások előtt. Leszámítva most Edet. Bár... ha bárkivel közli, hogy tudok ilyen is lenni, max körberöhögik. Nathalie nem játszós plüss kutya! Elnézem, ahogy az égnek emeli, nyújtogatja a mancsait és megforgatom a szemeimet. ~ Kedves, hogy a csillagokért nyúlkálsz a kedvemért, de így nem fogod tudni lehozni őket, az fix. ~ játékos gesztusom után jött az éles megjegyzés. Nem is én lennék, ha nem vetettem volna közbe. Megfordulására és szökkenésére reagáltam, mert nem akartam, hogy csakúgy meglógjon, szóval kissé összegabalyodtunk, minek a végére maga alá gyűrt. Mondjuk nem nagyon ellenkeztem, ez is igaz. Dörgölőzését viszonoztam, mert jól esett, sőt, ezúttal én nyaltam képen, ha már korábban ő is megtette. ~ Jól van, azért nem kell kilapítanod! ~ amúgy meg nem bántam, hogy rám tehénkedik, de ezt neki nem kell tudnia. Aztán elugrik és én szemben helyezkedem vele. Arra, amit felém küld, csak oldalra billentem a fejem és kissé ravaszkás fény csillan meg a szemeimben. ~ Felcsaptál aranyhalnak? ~ de ekkor már rugaszkodtam is el, hogy utána és rávessem magam, ugyanis akartam azokat a kívánságokat. Bár... még nem tudtam, hogy pontosan mit is kérnék tőle, amit enélkül a kijelentés nélkül is kérhetnék és szerintem nem utasítana vissza. Nem szokásom kérni tőle, csak akkor ha nagyon muszáj, de ez a játék felcsigázott, hát persze, hogy beleadtam mindent abba, hogy elkapjam. Futottam, ahogy tudtam és amikor a nyomába értem a farka után kaptam, lévén, hogy az után volt a legkönnyebb harapni. Nem akartam bántani, de ha sikerült, akkor lehet, hogy kissé megcincáltam. Ha nem, hát nem adtam fel, újra és újra ellöktem magam a talajtól és élveztem, ahogy a bundámba belekap a nyár éjszakai hűvös szél. Utamba került egy kiálló fatönk, becéloztam és ívesen arra ugrottam, majd arról rugaszkodtam tovább, hogy végül a mellső mancsaimmal kapjam el a hátsó lábait és ha sikerült, akkor mindketten borultunk ezáltal.
Csillagokért? Én a Hold után kapkodok, igaz, hogy ekkora zsákmányt már valószínűleg inkább magamnak vadásznék le... Nem, ekkoránál többeknek. Nem zavart a beszólása, főleg mert utána megnyalintotta a képem. Most azért jó, hogy nem emberek voltunk, ha ilyen vehemenciával adott volna egy puszit az arcomra, azt biztosan csókkal viszonzom, ebben az alakban viszont nem volt épp kivitelezhető - hála a jó égnek! Rátehénkedek, vele hempergek a földön, játszunk, mint két kölyök, akik most jöttek rá, micsoda móka ez az egész, a felszín alatt viszont ez másabb, mégpedig azért, mert amióta csak ismerem, soha egyszer sem viselkedtünk így egymással. Ő tudtommal senkivel sem, így pedig ez az egész még különlegesebb lett. Miután felajánlottam neki a kívánságokat, sokkal jobban figyeltem, hogy ne tudjon elcsípni. ~ Nem, csak most... nagylelkű leszek ~ üzentem vissza, hanglejtésemből pedig ki lehetett hallani a bujkáló, jókedvű nevetést. ~ De nem kell élned vele, megértem, ha nem akarsz tőlem semmit... És már szaladtam is, nehogy elkapjon. Ja, persze, mintha nem lettem volna kíváncsi, hogy mégis miket kérne, de ennyire olcsón azért nem adom magam, küzdjön meg érte(m). Futottam, kitértem, hátra-hátra pillantottam, hogy mégis honnan, hogyan támad, vagy próbál elkapni, s magamban nevettem, mikor egy-egy kísérlete kudarcba fulladt. Lassan és fokozatosan vettem vissza, mikor úgy éreztem, eleget szívattam, de még ekkor se hagytam, hogy elkapjon, amimbe belekapott volna, azt egyből félrerántottam, ügyeltem rá, hogy ne érjen el. Végül megtorpantam, mint aki ugrás elől akar kitérni, de elszámolja magár, így ha Nat ugrott, akkor telibe kapott, s megint vízszintesben voltam, fölöttem a nősténnyel. Zihálva szedtem a levegőt, jól esett a futás, hogy megmozgathattam a szörnyetegem, s hogy ebben Nathalie volt a segítségemre. ~ Kegyelem! ~ nevettem, majd hasra fordultam és kimásztam alóla. Egy Atanerknek azért mégse kéne hanyatt dobnia magát más farkas előtt/alatt ilyen formában, nemde? ~ Győztél, hallgatlak ~ néztem rá, őszinte kíváncsisággal okkersárga szemeimben.
Tényleg nem vagyok egy játszadozós fajta... senkivel. De ez nem jelenti azt, hogy nem vagyok rá képes, vagy, hogy a farkasom - és én is - nem vágyik rá nagyon néha és nagyon ritkán. Eddel pedig nem volt nehéz ilyennek lenni, mással nem tudtam, vagy akartam volna így viselkedni. Amúgy sem kell ezt az egészet túl misztifikálni, nincs benne semmi extra, nem olyan jelentőségű a játékosságom, hogy bárminemű említést érdemeljen. ~ Nagylelkű mi?! Csak meg ne bánd a végén... ~ válaszoltam és ha tudtam volna, akkor most vigyorogtam volna rá valahogy úgy, hogy félreérthetetlenül legyen valami félreérthető ebben a vigyorban és mondatban. De mivel farkasként ez nem volt lehetséges, hát csak vicsorogtam egyet. ~ Egy nap is kevés lenne ahhoz, hogy felsoroljam mit akarok tőled, de ismersz... általában nem kérés útján szerzem meg, amit akarok. ~ hanem saját erőből. Sosem úgy alakítottam a dolgokat direktben kértem volna bármit is, hanem sokkal finomabb módszerekkel veszek rá másokat arra, hogy a végén az legyen, amit én szeretnék. Ilyen vagyok, szeretem a játszmákat, a könnyű megoldások pedig nem vonzzanak, azokban nincs kihívás, nincs semmi. Aztán elkezdődik a fogócska. Jól esik szaladni, jól esik Ed társasága, de ezt sosem vallanám be, főleg nem neki. Ha észreveszi, észreveszi, ha nem, akkor meg nem és kész. ~ Kegyelem? Ugyan, ne játszd meg magad, nem vagyok oktondi kölyök, hogy ne tudjam, hagytad magad elkapni... ~ öltök rá nyelvet és kicsit fel is szegem az orrom, mint akit sért, hogy hagyta magát és nem önerőből kaphattam el. Amúgy meg távol állt tőlem, hogy bármi ilyesmit is a szívemre vegyek, mert nekem az ugye nincs. Nem vagyok sértődékeny, alig van valami a világon, ami egy kicsit is érdekelni tud... Szemben állok a hímmel, azazhogy ülök, mert időközben leültem. Nem küldöm felé azonnal a választ, egy ideig csak figyelem őt, a szemeit. ~ Egyik sem olyan, amit bundás formában akarok kérni tőled. Ha visszaváltottunk, elárulom, de akkor nincs visszakozás! Úgy fair, ha teljesíted őket. Mindet! ~ nem én kértem, hogy váltsa valóra három kérésem, ő ajánlotta fel, ő alakította úgy, hogy elkapjam, hát akkor teljesítse is, amit ígért...
Rájött, hogy hagytam az elfogásom, ami annyiból nem lepett meg, hogy nem buta, de azért örültem volna, ha most az egyszer sikerül megtévesztenem. Lehet, hogy engedés nélkül is el tudott volna kapni, de az biztos, hogy jóval tovább tart, én meg voltam olyan kíváncsi, hogy ne akarjak órákon át fogócskázni, szóval akár tetszett neki, akár nem, ez bizony most így jött össze. A "duzzogásra" odaléptem hozzá és orron nyaltam, ha már úgy felszegte, mintegy játékos bocsánatkérés gyanánt. A szavaira oldalra billentettem kissé a fejem. Valami azt súgta, hogy ha nem is teljesen, de részben biztos megszívom, ennek ellenére alig vártam. Mondjuk lehet, hogy visszaváltozáskor már azt fogom kívánni, bár ne tettem volna ilyen elhamarkodott ajánlatot, de most már késő bánat. Annyit tehetek, hogy legközelebb előbb gondolkodok. ~ Akkor gyorsan harapjunk valamit, mielőtt engem esz meg a kíváncsiság. ~ A gyomrom bizony korgott, mert egész nap alig ettem, szóval ideje volt már a lakomának és a farkasom is szerette volna kiélni az ösztöneit - ha már ritkán követelőzik, legalább az elvétett alkalmakkor engedjek neki. ~ Kis iránymutatót se adsz? ~ próbálkoztam, mert fúrta az oldalam. Legalább fél szót mondjon valamelyikről! Bár ha nem farkasként akarja kérni... Nem, nem tippeltem, úgyis mindig meglep, szóval nem agyaltam ezen inkább. Ha beleegyezett a vadászatba, akkor egyből indultam is, hogy minél előbb felhajtsunk valami kiadósat, ehetőt, egyrészt, hogy az éhségem csillapítsam, másrészt... a kívánságok kellettek. Megszívom? Lehet. De hamarosan kiderül remélem.
Ahogy orron nyal, kissé felé is nyújtom a fejem, mert be kell vallanom magamnak, hogy ez bizony jól esett. Még akkor is, ha azt gondolom magamról, hogy felette állok bárminemű gyarló érzelemnek. Pedig nem, de ezt sosem vallanám be magamnak, nemhogy másnak! ~ Ahogy akarod. ~ küldtem felé a gondolatot és már fel is álltam, hogy akkor folytassuk az utunkat, ám ezúttal ne csakúgy a semmibe rohangásszunk, mint két retardált őzike, hanem, hogy vadásszunk is valamit. Azonban mielőtt elindulhattunk volna, újra a fejemben "hallom" a hangját. Felé fordulok, mert látni akarom a képét, ahogy válaszolok neki. ~ Akkor hová lenne az izgalom? ~ és elintézhetném ennyivel a dolgot, de nem fogom, hiszen ismer, mindig szerettem húzni, és most sem volt más a szándékom. ~ Olyasmit kérek, amin már rég túleshettünk volna. ~ és ez tulajdonképpen bármi lehetne, csakhogy nem bármiről lesz szó. Amit kérni akarok tőle, a 3 kívánság egyike komoly dolog és nem akarom elbagatellizálni, de még arra is ráhúzható az iménti "iránymutató". Azonban most elsősorban nem arra utalok, amit higgadt fejjel és komolyan akarok vele megbeszélni, hanem egy sokkal könnyedebb és élvezetesebb... valamire. Ha nem volt több fecserészni valója, akkor azt hiszem mindketten neki iramodhattunk, hogy elejtsünk valamit. Nem kell sokáig kergetőznünk az erdő mélyén ahhoz, hogy hamarosan szarvas szagát fújja felénk az éjszakai szellő. Nem tudom, hogy Ed mire vágyik, milyen vadat akar, de nekem ez a példány tökéletesen megteszi, tehát én a szag után megyek és tapasztalt vadászként kezdem el becserkészni. Ha Ed is benne van, akkor vele összedolgozva, ha nincs akkor egyedül. A prédát elejteni nem tart sokból, sem egyedül, sem pedig kettesben. Ha Ed is emellett a példány mellett döntött, akkor annak ellenére, hogy én vagyok a domináns, neki hagyok teret, elvégre ő az atanerk, legyen övé a végső csapás és az első falat. Ha pedig másik vad után nézett, akkor enyém az állat egy első ízleléstől az utolsóig.
Mire mindketten jóllakunk, a Hold hívása már nem olyan erős, tehát közeleg a hajnal. Részemről visszafordulok a patakhoz, ahol a ruháikat hagytuk. Fehér bundám - noha valamelyest letisztogattam - még mindig foltos itt-ott a szarvas vérétől, szándékomban áll a patakba gázolni és így tisztának lenni újra. A patakhoz érve a vízbe megyek és hagyom, hogy az szépen kimossa a bundámból a vért és a koszt. Ha Ed is velem tartotta a patakhoz, akkor intek a fejemmel, hogy kövessen ő is. Miután a bundám -viszonylagosan - tiszta lett, én visszaváltok. Vizes hajam második bőrként tapad a hátamra. Megmosom az arcom, végigsimítok a hajamon, mielőtt a hím vagy Ed felé fordulok. Ha még nem váltott vissza, kérem, hogy tegye meg. Odalépek hozzá, egészen közel, szinte majdnem összeér a testünk, ennek nem sok híja van. - Akkor lássuk az első kívánságot. - szólalok meg, ahogy a másik tekintetét kutatom. - Hunyd be a szemeidet. - egyszerű kívánság, amit szerintem akkor is kérhettem volna tőle, ha nem ajánlja fel a 3 kívánságot. Viszont pontosan tudja, hogy ilyesmit sosem kérnék tőle, mert normál esetben nem lenne rá okom. Most azonban van, egészen egyszerűen a játék az. Az a játék, amit hosszú ideje űzünk egymással és ha ma feldobta a labdát, hát bizony le fogom csapni azt. Ha megtette és behunyta a szemeit, akkor nemes egyszerűséggel szájon csókolom. Előbb finoman és puhán, és ha nem ellenkezett, vagy húzódott el, akkor egyre intenzívebben ízlelem az ajkait és csókolom meg.
//bocsánat a nagy léptékért, de nem szeretném, ha ezt is fagyóznánk ^^ remélem nem baj //
Olyasmi, amin rég túleshettünk volna? Ha arra gondolt, amire most én... Nem, inkább nem gondolkodtam, túl naivnak éreztem volna akkor magam, túl... kamasznak, inkább a vadászatra összpontosítottam, az könnyebben ment, ahhoz ösztön kellett csak, ügyesség, rutin, semmi olyan, amibe érzelem, kétség vagy vágy beleszól. Tiszta, örök érvényű, igazi menedék az emberi oldaltól. Szarvas lett a vacsoránk, ami nekem is tökéletesen megfelelt, s Nattel együtt könnyedén elejtettük a prédát, minden szerénykedés mellett is kijelenthető, hogy esély nem volt ott a megmenekülésre. Evés közben olykor Nathalie-re pillantottam, mintha pár rezdülés elárulhatná, vagy biztosat súghatna nekem...
A hajnal közeledtével mi is jóllaktunk, s elindultunk vissza a ruháinkhoz. Némi izgalom járt át, hamarosan megtudom, mit akar, ez pedig - egyelőre - kellemes bizsergést ébresztett bennem. A pataknál csatlakoztam Nathez, én is a vízbe gázoltam, "megfürödtem", s egy kevés vért nyaltam le a nőstény füléről, mielőtt visszaváltoztunk volna. Csurom vizesen álltunk ott mind a ketten, én pedig automatikusan borzoltam fel a hajam, s pillantottam oldalra, hogy ne Nathalie-t bámuljam. Vizesen még nagyobb kihívás volt ez, és még így is többet, izgatóbbat láttam, mint előtte bármikor vele kapcsolatban. A pirulás azért elmaradt, ennyire nem vagyok suta kölyök. Egészen addig el tudtam kerülni, hogy rá nézzek, míg elém nem lépett. Éreztem a testéből áradó hőt, olyan közel volt hozzám, hogy elég lett volna mindkettőnktől egy nagyobb lélegzet, s melle mellkasomnak ér. Nem lett volna ellenemre egy ilyen véletlen. Egy szívdobbanásnyi késlekedés után lehunytam a szemem, szinte tudtam, mi következik, a várakozás pedig csak megédesítette mindezt. Amint ajka az enyémnek ért, egy másodpercre visszatartottam a lélegzetem, szemem hirtelen kinyílt, de rögtön utána le is csuktam. Hogyan ellenkezhettem volna, mikor évek óta ez - és még sokkal több - kísért álmaimban? Készségesen viszonoztam a csókját, de nem mertem hozzáérni eleinte, csak számmal faltam az övét, ami olyan forró volt, hogy azt hittem, meggyulladok, elporladok. Azt se bántam volna most. Kezem alig érintve bőrét futott fel karján, hogy aztán finoman megcirógassam kétoldalt a nyakát, majd kezem közé fogtam arcát. Rettenetesen messze voltam már attól, hogy azt szajkózzam magamnak, kicsodám. Ő nő, én férfi, ennél több információra pedig nem volt szükségem. Nem tudom, mikor kaptam kezem a derekára, ám nem telhetett el sok idő, ha azt veszem, mennyire kívántam a közelségét. Testünk minden lehetséges ponton meztelenül tapadt össze, éreztem minden nőies ívet, hajlatot, gömbölyű vonalat, édesen hívogató, bűnös bőrfelületet. Ha ilyen az első kívánság, a többi meg a fokozása, akkor nem kell mondania a többit, tudom magamtól is!
Nem húzódott el, hát csókoltam tovább, egyre szenvedélyesebben, olykor-olykor megharapva az alsó ajkát, hogy aztán egy puhább, szinte csak ismerkedő érintéssel ízleljem őt újra. Nem tétlenkedtem, kinőttem már abból a korból, hogy mozdulatlanul hintsek futó puszit valaki ajkára titokban és közben szűzlány módjára ne merjek hozzáérni. Talán sosem voltam ilyen lány. Kezeim finoman szaladtak fel a mellkasán, végigsimítva az izmokon, amit a finom bőre borít. Még közelebb léptem, hogy a testünk összeérjen, vagy inkább összepréselődjön és ezzel együtt kicsit neki is dörgölőztem, elvégre az ösztöneim működnek, a vágy már régóta perzselt, és most, hogy utat engedtem neki, egyszerre akart lángra lobbantani és hajtani, hogy kapja meg a testem, amire olyan nagyon vágyik, miközben egy másik részem semmi másra sem vágyott, mint elhúzni a dolgot és játszani vele, hogy aztán az utolsó pillanatban táncoljak vissza és élvezzem a látványt, ahogy összetörök benne valamit. Szadista vagyok és őszintén szólva nagyobb élvezetet okoz ha valakinek nem fizikai fájdalmat, hanem érzelmit, vagy lelkit okozhatok. Még akkor is, ha történetesen olyan valakinek okozom, akit még kedvelek is, mint Edet. Nem tehetek erről, egyszerűen gyönyörűséggel tölt el, ha azt láthatom, hogy valaki nem kap meg valamit, amire láthatóan és érezhetően vágyik... Ujjaimmal a hajába túrok és a nyakát ölelem át, még mindig nem lök el, viszonozza a csókot, ami finom és jól esik, hát eszem ágában sincs egyelőre abbahagyni. Úgy tűnik Ed is megtalálta magát, érzem ahogy az ujjai szinte cirógatva érintik mindkét karomat, majd a tenyerébe fogja az arcomat. Aztán a derekamat érinti, én pedig szinte automatikusan lendülök és felugrom a csípőjére, a combjaimmal körül ölelve, és összekulcsolom a lábaimat mögötte. A kémia működik közöttünk, ez már nem kérdéses, mondjuk eddig sem volt az. Azonban még vívódom, hogy melyik ösztönnek engedjek, annak az ősi eleminek, ami annak ellenére is tökéletesen működött, hogy utód nemzésre képtelenek vagyunk együtt, vagy annak az ösztönömnek, amely nem a testemet, hanem az elmémet elégíti ki, hogy az utolsó pillanatban nemet mondok, és látom rajta, hogy ez mivel is tölti el. Mindkettő túl csábító ahhoz, hogy bármelyiket is elutasítsam. Hirtelen szakadok el az ajkaitól, de csak annyira, hogy az orrunk még összeérjen. Zihálva veszem, a levegőt, szemeim okkerszínben fénylenek és egyértelműen érezheti rajtam - ha akarja -, hogy mennyire is kívánom őt. - Hagyd, hogy reggelig azt tegyek veled, amit csak akarok. - suttogom a szavakat - a második kívánságot - az ajkai közé, majd újra csókolom. Még nem tudom mit akarok, de azt hiszem egyelőre nem is kell tudnom, csak hagyom, hogy történjen, ami jól esik.
Légzésem ziháló lett, a levegőt már csak lopni tudtam, mert minden porcikámmal Natet akartam. Éreztem az illatán, energiáin, hogy ő is kíván, hogy nincs ellenére, hogy akarja a mozdulataimat, érintéseimet. Nem volt kérdés, hogy ilyen csókok, harapdálások után mire vágytam, főleg úgy, hogy közben hozzám dörgölőzött. Mint egy kéjes macska. Férfiasságomat ingerelte, hogy csípője az enyémnek simult, s ezt csak fokozta azzal, hogy felugrott, lábait pedig derekam köré kulcsolta. Éles ellentétben állt megszokott ridegségével a mostani forró szenvedélye, de nem bántam, mert tetszett, s egyből a feneke alá nyúltam, hogy megtartsam,közben, erélyesen belemarkoltam, s nyugtáztam, hogy valóban olyan jó a popója, amilyennek tűnt. Most már ösztönösen és félig akarva is úgy tartottam, hogy kicsit mozgattam és a megfelelő helyen magamhoz dörgöltem, én is bele-bele mozdulva, mialatt éhesen tapadtam ajkaira. Torkomból halk, elégedett morgás tört fel, farkasom hozzám hasonlóan élvezte a helyzetet. Mikor elszakad, utána kaptam, finoman megharaptam a száját, de után engedtem, mert tudni akartam, mit mondana. Ugyanolyan volt a szemem színe, mint neki, a hasonlóság akár ki is zökkenthetett volna, ám ez úgy, hogy ennyire egymáshoz tapadtunk meztelenül, nem ment. Fújtatva álltam, tartottam őt, orrommal az övét böködve, tekintetem néha lesütve, de mikor megszólalt, rebbenés nélkül néztem a szemébe. - Rendben - vágtam rá egyből, hogy ne húzzuk tovább beszéddel az időt. Most azonban nem maradtunk már egyhelyben, meguntam, hogy vízben állok, a fű valahogy kényelmesebbnek tűnt, így résnyire nyitottam a szemem, s kiaraszoltam Nathalie-val a partra. Nem fektettem hanyatt, előbb letérdeltem, majd törökülésbe ültem, hogy ölünk továbbra is gondtalanul találkozhasson, s ne legyen megszakítása a kínzó ingerlésnek.
Tetszett, ahogy a fenekembe markolt, cserébe az ajkába haraptam, de most jobban, mint eddig, viszont még mindig csak annyira, amiről úgy sejtettem, hogy jól eshet neki is. Ezzel a kis mozdulatával, csak tovább és jobban ingerelt, tudomásomra hozva, hogy akar engem, ami hihetetlen elégedettséggel és izgatottsággal töltött el. Elégedett morgását viszonoztam, bár tőlem inkább hallatszott dorombolásnak a dolog, talán azért, mert nőstény vagyok. Más verziót nem akartam ebbe belelátni, a macskásodás amúgy sem az én kenyerem. Legalábbis szeretem ezt hinni magamról. Amennyire rideg és érdektelen vagyok a hétköznapokban és általában, pont olyannyira tudok szenvedélyes lenni, ha a helyzet ahhoz hasonló, mint amiben most vagyok, vagyunk. Talán ilyenkor szabadítok fel magamban mindent, aminek máskor gátat vetek. Mozgását, dörgölőzését felvettem és vele együtt járt a csípőm, újra és újra neki és hozzádörgölőzve, hogy ezzel is ingereljük és izgassuk a másikat és önmagunkat. Mikor elszakadok tőle az ajkam után kap, újra csókolom, immáron fogalmam sincs hányadszor, de végül el tudunk válni egymástól csak arra a röpke időre, amíg közlöm vele, hogy mit szeretnék. Számomra nagyon is izgató, hogy ugyanolyan szemekkel nézett rám, amilyenek az enyémek is voltak. Farkasom egyáltalán nem ellenkezett, a hozzá hasonlóakat mindig jobban kedvelte, mint másokat és az, hogy Ed és köztem most az történik ami, a bestiámnak nem okoz törést. Ösztönlény, nem rendelkezik semmilyen erkölccsel, vagy ideával. A hím nagy és erős, olyan aki védelmet nyújthat és hiába volt az enyém egy domináns szuka, az ősi ösztönöket nem tudta levetkőzni, ugyanarra vágyott, mint a legtöbb szuka egy hímtől. Én is és a farkasom is kedveljük, ha valaki gátat tud nekünk szabni, ha rendre tud utasítani úgy, hogy azt el tudjuk fogadni. Ed pedig Atenerk. Szép is lenne, ha azt gondolnám vele kapcsolatban, hogy nem tud rendbe parancsolni, ha akar. Bár azt sosem vallottam volna be neki, hogy mennyire is képes lennék (vagyok) neki behódolni. Túl könnyen, egyszerűen és gyorsan egyezett bele a dologba. Erre pedig akarva-akaratlanul is vigyor kúszott fel az arcomra. Kitámolyog velem a partra, majd az ölébe vesz, ahogy leül velem. Az ajkait falom, szenvedéllyel, forrón, harapva, birtokolva. Újra és újra ízlelem, majd elszakadok tőle. A tekintetébe fúrom a sajátomat és közben úgy helyezkedek az ölében, hogy könnyedén mozogni tudjak. Összesimulok vele, hozzá dörgölőzöm és ringatni kezdem a csípőm, ingerelve ezzel őt továbbra is, közben pedig eltolom a mellkasát a bal kezemmel. Ha nem ellenkezik, azt szeretném elérni, hogy ő feküdjön le a fűbe. Ha sikerült, akkor hozzá hajolok, finoman érintem az ajkammal az övét, de most nem csókolom meg. Az orrunk összeér és finoman, játékosan meg is cirógatom így. Mindkét kezemmel a nyaka mellett támaszkodom meg a füvön, majd a bal füléhez hajolok, a cimpát harapom meg és szívom be. Az ezüst fülbevaló kellemesen égeti az ajkam és a nyelvem, de ezt tulajdonképpen élvezem, mindig is élveztem az ezüst érintését, az égető csókját a bőrömön. Tovább haladok, most a nyaka jön, beleharapok a bőrébe úgy, hogy fájjon, de csak annyira, ami még élvezetes lehet, de a vére nem serken még. Bal kezemmel elindulok a mellkasán, simogatom és játszom vele, élvezem a puha bőrt, ami borítja a testét, és csak a jobb kezemen támaszkodom. És mindeközben nem felejtek el továbbra is hozzádörgölőzni, de nem adom meg neki azt amit akar, amit én is akarok. Még nem. Előtte még más terveim vannak...
A dorombolásszerű hangtól kellemes bizsergés futott végig a gerincem mentén, izgató volt még ez is, s hol van akkor az, hogy épp milyen pózban álltunk. Hozzám igazította a mozgását, ami kezdett megőrjíteni, már kemény voltam, másra se vágytam, minthogy megkapjam, de pont ezért a kínzó gyönyörért húztam is a dolgot, tetszett, hogy nem vezetett egyből magába. Annyi év kóstolgatás, adok-kapok után, most ez hirtelen valószerűtlennek tűnt, s mikor csak álmodoztam róla, hogy milyen lehet, helytelennek láttam, most azonban ezek az aggályok sehol sem voltak. Birtokolni, uralni, megszerezni, kényeztetni... ez mind kavargott bennem, ezeket akartam a farkasommal egyetemben, akinek szintén kedvére volt a nőstény, furcsa is lenne, ha nem csípné. De hogy ennyire könnyen, az meglepett kicsit, bár hosszú ideje a közelünkben van ahhoz, hogy ne okozzon nehézséget így is közeledni felé, pláne, hogy franc tudja, mióta kerülgetem. Még szép, hogy egyből belementem a dologba, ki a fene tudna ilyenkor nemet mondani és ellökni őt? felrémlett valaki, aki miatt egy röpke, szívdobbanásnyi időre úgy éreztem, talán nem kéne, okosabb lenne megállni, de egyrészt között az ígéretem, hűséget pedig senkinek nem esküdtem, csak magamat keseríteném vele. Mikor leültünk már tényleg nem sok hiányzott, hogy a hátára fordítsam, vagy így tegyem a magamévá, a csípője, ahogy ringatta az ölemben, ahogy forró öle hozzám ért, az elvett tőlem minden értelmes gondolatot. Ajkai már szinte duzzadtak a sok csóktól, harapdálástól, amitől csak még tovább csókolnám, ízlelném, kezeimmel továbbra is a hátsóját markolom, olykor erősebben mozdítom bele egy-egy dörgölőző mozdulatba, vagy tartom úgy, hogy elnyújtsam, s ezzel megakadályozzam egyúttal, hogy idő előtt érjek a csúcsra. Néha följebb simítok derekára, hátára, de minduntalan visszatalálok formás popójához, hogy párszor - merő véletlenségből persze - jobban alá nyúljak és futón megérintsem nőiességét. Ha már belementem, hogy azt tegyen velem hajnalig, amit akar, engedtem a finom de határozott nyomásnak és hanyatt dőltem, így egyébként a rálátás is jobb lett, amit nem titkoltam. Lusta, éhes mosolyra húztam a szám, ahogy végignéztem rajta, ajkamat pedig megnyaltam, de csók nem jött, csak incselkedett, amitől a mosolyom csibészessé vált, s finoman megharaptam az állát. Mikor a bal fülemhez hajol, enyhén felvonom a szemöldököm, de ami utána jön, az eléggé izgató ahhoz, hogy egy hangosabb sóhaj szakadjon ki belőlem, egyrészt, mert tetszett, amit a fülemmel tett, másrészt azzal, hogy ilyen közel hajolt, melle ismét nekem nyomódott. Hiába feküdtem háton, a kezeim nem voltak a földhöz szegezve, így azok szabadon jártak fel-alá a testén, ahol értem, simogattam, ujjaim helyenként a bőrébe vájtak. - Tedd be! - nyögtem fel, mikor a nyakba harapott, ami együtt a csípőmozgásával eléggé nagyot lökött. - Tupilekre, Nathalie!
Érzem, hogy mennyire is akar engem és nem csak abból, hogy az ölem szorosan simult az ágyékához, és elég egyértelmű volt, hogy mit akar. Hanem az orromban, az energiáin érzem a vágyát, hogy azt akarja, adjam meg neki, amire vágyik. Élvezem a helyzetet, nem csak azért, mert kellemes, mert gyönyörűséggel tölt el, hogy a számban érzem az ízét, mert minden porcikájában ingerel. Egyszerűen élvezettel tölt el a tudat, hogy akar, hogy kellek neki, hogy birtokolna és uralna. És ehhez képest még mindig úgy történik minden, ahogy én akarom, ahogy én diktálom a tempót. Élvezem az irányítást, szeretem, amikor a kontroll nálam van, ez gyönyörűséggel tölt el. Ujjaival bebarangolja a pataktól vizes testem, mikor már a fűben fekszik, ahogyan én is az övét, de most nem csókolom az ajkát. Helyette inkább a fülcimpáját ízlelem, kicsit beszívom, harapom, játszom vele. Tudom, hogy ezzel ingerlem, elégedettség tölt el, ahogy meghallom a sóhaját. Egy pillanatra széles mosolyra húzódnak az ajkaim, de aztán folytatom is, amit elkezdtem és a nyaka jön. Harapok, mert jól esik, mert nem csak őt húzom ezzel, hanem magamat is, mert élvezek harapni. Hangja hihetetlen elégedettséggel tölt el. Elhajolok tőle - még mindig a csípőjén ülök és még mindig hozzádörgölőzöm minduntalan -, majd jobb mutató ujjamat az ajkaihoz érintem finoman és kissé oldalra billentett fejjel figyelem, mielőtt megszólalnék. - Sssss... - csücsörítek kissé az ajkaimmal. - Még nem. - suttogtam halkan a szavakat, majd elvettem az ujjam az ajkáról. Odahajolok hozzá, előbb az orrommal cirógatom meg kissé az övét, majd újracsókolom, de most korántsem olyan hévvel, mint eddig. Ez alkalommal hosszan, és finoman, puhán tapadok az ajkaira, becézgetve az övét, a nyelvét. Játszom vele. Bal kezemmel lenyúlok magunk között és megsimogatom a férfiasságát, előbb csak ismerkedően, majd ráfogok és lassan, elnyújtva a dolgot, elkezdem rajta mozgatni a kezem. Jobb kezemen támaszkodom meg, valahol a válla mellett a földön, majd elszakadok a csókból és egy pillanatra Ed okkerszín tekintetébe fúrom a sajátomat. Elmosolyodom, szemeim úgy villannak, ahogy vadászé a prédára szokott, és beharapom a saját alsó ajkamat. Elszakítom tőle a tekintetemet, hogy a mellkasához hajoljak és a valahol bal oldalon a kulcscsontja alatt harapom meg kissé a bőrét, majd egy csókot lehelek oda. Ezt eljátszom a mellbimbójával is, aztán lejjebb haladok, szépen lassan és apránként, újra és újra ízlelve a bőrét. A kezemet még mindig mozgatom rajta, de szándékosan lassan, csak néha gyorsítva, hogy aztán megint lassítsak. Nem akarom, hogy még vége szakadjon a dolognak, ki akarok élvezni minden egyes pillanatot, azt, hogy megtagadtam tőle, amit kért, azt, hogy tovább húzom a dolgot és ezzel az őrület szélére kergetem őt, és magamat is. Hazugság lenne, ha azt állítanám, hogy nem vágyom rá én is, arra, hogy magamba fogadjam, de még nem akarom megtenni. Fokozni akarom a dolgot, hogy minden porcikájában sóvárogjon utánam és remegjen értem.
Mikor ujját a számra tette, igyekeztem csak az orromon át szedni a levegőt, de erősen fújtattam, mellkasom szaporán emelkedett és süllyedt, tekintetem az övébe kapaszkodott, de az fogódzkodó helyett csak még mélyebbre rántott. Tarkójánál a hajába túrtam az újabb csóknál, szám sara olykor mosolyra rándult, s nem, még mindig nem tudtam teljesen elhinni, hogy tényleg ez történik. Ha végül megtagadja tőlem azt, ami után most annyira sóvárgok, már úgy is többet kaptam, mint az elmúlt években összesen, ám valószínűleg egy visszatáncolás esetén, nem ez ugrana be először. Látom a tekintetében a ragadozó pillantást, tőlem is hasonlót láthat, csak azért fogom vissza, mert most ő irányíthat, mert ezt kérte. Ettől függetlenül csípőm be-bemozdul, kezemmel cirógatom, ahol érem, s csak akkor akadok meg, mikor testemen barangoló keze rátalál férfiasságomra. - Nathalie... - sóhajtottam, fejemet hátrébb hajtva, tüdőm megtelt levegővel, amit egy kéjsóvár szusszanással fújtam ki, amint harapdálni, csókolni kezd, s elindul lefelé. Egész testem forró, bőröm még vizes, de az övé is, s ahogy egymáshoz érünk, ez csak még jobban fokozza a gyönyört. Lassan mozgatja rajtam a kezét, nem kapkod, én viszont egyre türelmetlenebb vagyok, a számon át kapkodok levegő után, zihálok felhevülten. Morgó hang tört fel a torkomból, egyrészt mert élveztem, amit művelt velem, másrészt kielégülést akartam, méghozzá tőle, és minél előbb. Merev férfiasságom forrón lüktetett markában, energiáim a megszokott ridegséggel ellentétben most forrón hömpölyögve járnak érzéki táncot a másikéval, míg testem az övé alatt vonaglik. Élvezem, minden egyes érintésére reagálnak tagjaim, a legapróbbra is, olyan, mintha sose kaphatnék eleget belőle, követelném a többet, ugyanakkor ez a játszadozás is felkorbácsol, s minél tovább akarom őt ilyennek látni, ilyen közel tudni magamhoz...
Gyönyörködöm a látványában, ahogyan a mellkasa emelkedik, majd süllyed, amikor az ajkára teszem az ujjamat. Szinte iszom a látványát, minden egyes pillanatot ki akarok élvezni, túl régóta kerülgetjük egymást. Sosem voltam az a romantikus lélek - még jó, hogy nem - és eztán sem kívánok azzá válni - az baszna még csak be! -, de mindezzel együtt most és itt csodásan érzem magam Eddel, minden érzékemmel őt figyelem, újra és újra ízlelni vágyom, játszani vele és rajta, az ő érzékeit ingerelni, a vágyát feltüzelni, a végletekig felizgatni. Orromat betölti az illata, látványa pedig izgatja a fantáziámat. Újracsókolom és a hajamba túr. Tekintete hasonló az enyémhez és ez csak még jobban feltüzel. Kíváncsi vagyok meddig hagyja, hogy játsszam vele, akár egy művész a hangszerén, és mikor akarja átvenni az irányítást, amit tulajdonképpen nem bánnék, de ezt nem kell tudnia. Látni, érezni akarom meddig mehetek el, hol van az a pillanat, amikor a férfiassága fog felül kerekedni és úgy dönt, hogy már nem ereszt. Feltéve, ha valaha is így fog dönteni... még meglátjuk. Izgat, ahogyan a nevemet ejti ki, és nem habozok a testén elindulni lefelé és végigkényeztetni a bőrét. Lassan haladtam, semmit sem elkapkodva, újra és újra harapva és ízlelve őt. A hasán kicsit hosszabban elidőzök, a köldökén játszadozom, majd az alhasára hintek csókot, szándékosan közel a farkához, mégis ügyelve arra, hogy véletlenül se érintsem az ajkammal. Nem azért, mert nem tettem volna meg szívesen, hanem, mert ettől talán csak még jobban vágyni fogja, hogy így vagy úgy, de végre magamba fogadjam. Hasáról a csípője bal oldalára vándoroltam és ott hintettem a bőrére újabb apró, ingerlő csókot. Megálltam gyönyörködni benne, élvezni a látványát egy kicsit, majd a bal combját is megcsókoltam végül. Aztán elhajolok tőle, végignézek rajta, majd az ajkaihoz hajolok és megcsókolom. Elengedem a férfiasságát és a feje mellett támaszkodom meg a fűben. Elszakadok a csókból. - Miért nem teszed meg azt, amire oly régóta vágysz? - súgom a kérdést az ajkai közé, majd megint megcsókolom, ám ezúttal újra birtoklóan, harapva őt. Ez nem kérés, vagy kívánság volt, csak egy egyszerű kérdés. A harmadik kívánságomat másra tartogattam, egészen másra... de azt majd később...
Kezdőlap
//
//
