Castorral való találkozó után visszaindultunk Rose-al a régi szobánkba, amiben a cuccaink voltak, hogy onnan átköltözzünk a farkasok emeletére, ahol már nem kellett semmit sem rejtegetnünk, oda nem jött be a takarító. Az lényegében a magunké volt, bár jobb szerettem volna én is külön költözni a magunk házába. De a helyzet így alakult, persze megértettem Castor indokait is, bérgyilkos vagyok, jobban szeretné, ha szem előtt lennék. Ebben nem volt semmi meglepő még véletlenül sem. Legalább is számomra, igazából számítottam valami ilyesmire. A liftben magamhoz húztam Rose-t, és megöleltem, meg is csókoltam, még mindig éreztem benne a feszültséget, a történtek miatt. Nekem ez nem akkora ügy mint neki, ennél jóval keményebb eseteket is túléltem, és megéltem, osztottam keményebb pofonokat a régi falkámban és én is megéltem pár olyan alkalmat, amire azt hittem, hogy az lesz az utolsó, de túléltem. Viszont azt nagyon megéreztem, hogy milyen régen nem voltam már falkában és mennyire régen csak ketten vagyunk Rose-al. Egészen el lehet felejteni, hogy mik is a szabályok egy falkán belül. Simogatom a párom hátát és a feje búbján van az állam. A lift közben halad arra az emelet felé ahol az ideiglenes szobánk volt. - Semmi baj, a falkabeli élet ilyen. Ennél jóval keményebb dolgok is előfordulhatnak, és várható volt, hogy így fog reagálni, mind a megbízásra, mind arra, ahogy feszítettem a húrt nála. – Szándékosan feszítettem a húrt, tudni akartam, meddig mehetek el most nála, inkább az első alkalommal derüljön ki, mintsem később mikor sokkal nagyobb gondot okozhat, és esetleg Rose ihatja meg annak a levét. Amúgy is legalább tisztázódott, hogy ha én teszek valamit ami Castornak nem tetszik, akkor könnyen a párom is megszívhatja. Ez persze nem tetszett, de ez is benne van a pakliban, mert ha én szemétkedek, hogy lehet a legjobban visszavágni nekem!? Na ná, hogy ha a gyenge pontom kapják el, és ez esetben az Rose. Lehet fel kellett volna készítenem erre, hogy ilyenek előfordulhatnak egy falkában, különösen ha új vagy és nem vívtad még ki magadnak az elismerést és a tiszteletet, bár nem hiszem, hogy egy nősténnyel annyira nagyon szívóznának, az nem igazán szokás.
Fogalmam sincs egyelőre mit gondoljak. Én is akartam ezt, ó, de még, hogy akartam a falka dolgot! Elvégre én sosem voltam részese egyenek sem, persze, hogy érdekelt a dolog. Most viszont nem tudom. Kicsit még át kell rágjam a dolgokat magamban. Hiszen azt láthattuk, hogy mit vár el Castor, de, hogy ezért mi van a mérleg másik oldalán, nem tudom. Pénzre nincs szükségünk, ezért nem estem attól hasra, hogy lesz fedél a fejünk felett. Sőt, mi több, olyan nagyon nem ugrálok örömömben, hogy tulajdonképpen foglyok vagyunk, még ha a szó szoros értelmében nem is. Hogy védelmet kapunk? Hát max elvileg. Eddig is megúsztuk különösebb atrocitás nélkül, hiszen élünk és virulunk. És akkor a nagy semmiért melózhatunk, szabályokat tarthatunk be, mert le akartunk telepedni... Nem tudom, kicsit zavaros még minden. A liftben hagyom, hogy Jesse átöleljen és megcsókoljon, de az én gondolataim, most nem itt járnak. Nem arról van szó, nagylány vagyok már, túl teszem rajta magam, de én ezek szerint tényleg nagyon nem tudom, hogy hogyan is mennek a dolgok. Persze, honnan is tudhatnám, minden információm Jessetől származik, amik ezek szerint több, mint szűrt infók voltak. Engem Jesse sosem bántott, nem fenyegetett, nem tartott félelemben, nem tört össze, semmi ilyesminek nem tett ki. Értettem a szóból is, amiből szerintem a legtöbben egyébként is. - Oké, bár azért jól esett volna, ha szólsz előre. Főleg, hogy szerinted várható volt. Van fogalmad róla, hogy...? - nem fejezem be a mondatot. Megijedtem, ezen nincs mit szépíteni. Nem vagyok egy mimóza lélek, de ami felkészületlenül ér, arra nem biztos, hogy kitörő örömmel és lelkesedéssel tudok reagálni. Már megnyugodtam és kezdem feldolgozni a dolgot. Az éltünk ezentúl teljesen megváltozik és remélem, hogy nem döntöttünk rosszul. Csak akkor szólalok meg újra, amikor már az új szobánkban vagyunk, Jesse felé fordulva. - Hálás lennék, ha most felfüggesztenéd csak egy kicsit azt, hogy mindig mindenről mélyen hallgatsz, és elmesélnél dolgokat úgy, ahogy voltak az életedben még Richard mellett. Csak, hogy egy, ne érjen annyi kellemetlen meglepetés, kettő, ne essen neki senki a torkomnak, mert valamit nem tudok arról, hogy hogyan is működik a falkában az élet. - remélem, hogy nem hárít már megint. Kíváncsian várom mit fog erre felelni.
- Sajnálom. – Nézek Rose-ra, kevés olyan alkalom van, mikor valakitől elnézést kérek vagy bocsánatot, esetleg azt mondom, sajnálom. De a jelenlegi helyzetben azt hiszem ez a minimum. Nem figyelmeztettem Rose-t és nem is készítettem fel rá. Igazság szerint, nem is gondoltam, hogy kellene szólnom neki arról, hogy ilyenek előfordulhatnak egy ilyen alkalommal, különösen, ha olyan érkezik egy falkába, mint én. Vele az égvilágon nem volt semmi gond és nem is lett volna, csak én vagyok egy gócpont a munkám miatt és, mert szándékosan feszítettem a húrt. Tudom, hogy megijedt láttam rajta és éreztem, is. Nem kicsit szorongatta utána a kezemet, és végig benne maradt a feszültség, amit nem nehéz észrevenni. De örülök, hogy nem tett semmi olyat ami miatt baja eshetett volna, félő akkor én sem állok úgy meg, ahogy kellett volna, hanem meggondolatlanul cselekszem, mert védelmezni akarom őt. - Ülj le. – Szólalok meg a szobában, miután végig hallgattam a kis monológját és közben átgondolom, amit el akarok neki mondani az egésszel kapcsolatban. Lássuk csak. - Az ilyenek megszokottak egy falkában, behódoltatásnak nevezik, van ami kevésbé agresszív van ami sokkal, azzal, hogy az vagyok ami várható volt az efféle erődemonstráció. Plusz nem kezdettől fogva behúzott farokkal álltam vele szemben, ilyenkor ilyesmi a szokásos eljárás. – Magyarázom Rose-nak. – Általában a hímek között vannak konfliktusok, erődemonstrációk, hogy kinek hol van a helye, ezek kisebb nagyobb verekedések, amiknek a végén pár óra múlva már nincs gond. Láttam már olyat, hogy egy ilyen párharc után este már együtt sörözött a két ellenfél. – Érdekes látvány volt akkor is a dolog, abban az időben kamasz voltam éppen, szóval folyamatosan nyomon követtem az ilyen falkabéli eseményeket, és ha a bunyó úgy tört ki, akkor az első sorban figyeltem. Később már annyira nem izgatott, mikor már pár ilyen alkalmon én is túl voltam, és nyertem. - Párszor ennél durvábban is elvertek már, Richard egyszer rendesen összetört… nem volt kellemes felgyógyulni belőle, de az öccsével is volt nézeteltérésem pozíció és tisztelet tekintetében, nem részletezem, de örültem, hogy utána tudok lélegezni. – Vallom be Rose-nak, hogy ilyen komoly esetek is előfordulhatnak egy falkán belül, és akkor ez még normálisnak is számít. - De ahogy mondtam, ez inkább a hímek között megy, a nőstények békésebbek. – Mesélem neki, és közben már én is ülök és figyelem őt, hogyan is reagál arra amit eddig elmondtam neki.
Arra, hogy sajnálja, csak bólintok egyet. Tudom, hogy ritka, amikor ezt a szót kimondja, de most valahogy mégsem tudok meghatódni tőle. Mindegy, nem haragszom, csak hát azért jó lett volna előre tudni bizonyos dolgokat. Nem azt mondom, volt amiről mesélt, nem véletlen maradtam annyira csendben az egész megbeszélés alatt, tudom, hogy nem sokat számított az, hogy én is ott vagyok, tulajdonképpen egy bútordarabéval volt egyenrangú. De azért azt sem bántam volna, ha az ilyesmiken túl azért mást is elmesél. De ő nem, mert ő Mr. Hallgatag. Mogorva Hallgatag, ha már itt tartunk. Lehiggadok, nincs okom arra, hogy ne tegyem. Tudom, vagyis inkább sejtem, hogy magában megint kis monológnak könyveli el, amit mondok neki, de sajnos máshogy nem megy, vagy elmutogatom neki, hogy szeretném, ha végre kinyitná a száját és mesélne, vagy elmondom, hogy mit várok tőle, ez esetben az utóbbi mellett döntöttem. Új "otthonunkban" még szét sem nézek, valahogy nem is érdekel, hogy hol is fogunk lakni, nem feltétlen tekintem ezt a szobát otthonnak, de most ez is mellékes, gondolom majd vagy megszokom, vagy megszököm. Na jó, utóbbi azért nem valószínű, így marad a megszokás... Leülök az egyik székre, tulajdonképpen az elsőre, ami szembe kerül velem, és Jessere emelem a tekintetem. Minden figyelmem az övé és kíváncsian várom, hogy mit fog mondani. - Oké, leültem, figyelek. - teszem azért még hozzá, amíg gondolkozik, de a továbbiakban nem szándékozom félbeszakítani őt. Hallgatom, amit mond, figyelek minden szavára. Hát érdekes az egyszer szent, de ha így mennek a dolgok, akkor így mennek. Hiába annyi év, azt hiszem én a magam részéről inkább maradtam emberi, mint váltam állatiassá, de ezzel valószínűleg csak én vagyok így. Vagyis nincs tudomásom másról. Mondjuk ez most nem is számít. - Milyen cukik... - szalad ki a számon, és azt hiszem több él került a hangomba, mint szerettem volna. Kicsit meg is rázom a fejem, nem úgy gondoltam, meggondolatlan voltam, és hamarabb nyitottam a számat, mint gondoltam volna. Közben tovább hallgatom Jesset, túl sok érzelem, vagy gondolat nem ül ki az arcomra, azokat megtartom inkább magamnak. Na, megy ez nekem. Amíg más nem tudja mit gondolok, csak szépen úgy viselkedem, ahogyan azt kell, addig minden rendben lesz. - Szeretném, ha részleteznéd és nem hagynád a fantáziámra. - vannak elképzeléseim mi történhetett vele, de félek az nem tükrözné a valóságot, szóval jobban szeretném tudni, hogy mi volt és, hogy volt. Nem a múltjában akarok turkálni, azt egyébként sosem tettem, hanem csak felkészülni szeretnék arra, hogy mit várhatok. Ennyi. - A saját bőrömet nem féltem. - jegyzem meg, az övét annál inkább, de megkímélem egy nagy jelenettől. Nem fogok itt picsogni neki arról, hogy ezekután majd még jobban aggódom. Lenyelem a dolgot és kész. Aztán felsóhajtok, lassan engedem ki a levegőt és az eddig feszes és merev tartásom lazává válik. - Sosem voltam egy harcias jellem, ezt te is tudod, szóval ha lenne is ilyesmi a nőstények között, az sem hatna meg, nincs farkam, hogy összeméregetést tartsak bárkivel is. És nem is akarok. - szóval nekem annyira felesleges megmutatni, hogy a nőstények között hol a helyem, hogy az valami hihetetlen, mert egyáltalán nem érdekel.
- Cukik vagy sem kedvesem… ez ilyen. – Mondom neki arra, amit az előbb közbeszúrt a mondandómban. Érzem az élt a hangjában, de nem veszem fel. A mi életünk ilyen, ha tetszik neki, ha nem. Falkában már csak így mennek a dolgok, a hímek időnként összeugranak, és akkor jön egy kis erődemonstráció, de sok esetben utána szent a béke. Még jó, hogy manapság a nőstények sokkal nyugodtabbak és nem harcolnak. - A legtöbb esetben a harc vagy egy nőstény, meló, kaja vagy valami egyéb miatt robban ki, amit mind a két vagy több hím a magáénak akar. Természetben élő rokonaink és épp ugyan így és ezen okok miatt esnek egymás torkának és ott se marad meg a harag, csak elrendezik, hogy ki az erősebb hím és az megkapja, amit kinézett magának. – Magyarázom neki, és utána elgondolkozom. Nem értem miért kellene kirészleteznem, milyen volt az mikor engem vertek rommá és örültem, hogy életben maradtam. De hát legyen, letelepszem mellé, én most a padlóra, és mesélni kezdek neki. - Egy alkalommal ellent mondtam Richardnak, aki lényegében az apám, mint tudod. Kamasz voltam, és bennem volt minden, ami azt mondta, hogy mit sem ér egy felnőtt szava, mást akartam, mint ő. Korábban is elvert már, hogy megtanuljam a szabályokat, de abban az időszakban nagyon feszítettem a húrt, még nem úgy döntött ideje, módszeresen eltörnie a csontjaimat, a bal vállam teljesen rommá törte, ahogy a felkaromat is. A jobb felkarcsontom három helyen tört el, nem beszélve a lábaimról, és megzúzta a bordáimat is. Kettő átszakította a tüdőmet, így mire végzett velem a dokinak is volt egy köre, hogy összerakjon és segítsen a gyógyulásomban. – Mesélem el neki, hogy ilyet is éltem már túl, és ez után valóban megtanultam hol is van a helyem és többet nem kérdőjeleztem meg atyám szavát, legalább is nem ilyen nyíltan és mindenki előtt, ha kétségeim támadtak azt évekkel később mertem csak a tudtára adni és csak is négyszemközt. - Én inkább a te bőrödet féltem, mint a magamét, azt tudom, hogy én mit bírok ki, de te ilyeneknek sosem voltál kitéve, és ha rajtam múlik nem is leszel. – Mondom még neki, miközben ott ülök mellette a földön, és figyelem őt. Aztán a kezéért nyúlok, és lehúzom őt magamhoz a padlóra. - Nőstények között nem igen van harc, maximum a hímjük miatt, ha egy másik nőstény is szemet vetett rá… de ez ritka… - Magyarázom Rose-nak, és ha lejött mellém, akkor elnyúlok a padlón, és a csípőmre ültetem, így kényelmesebb, és amúgy is szeretem a közelemben tudni. Párnának a plucsim használom, amit gombóccá gyűrtem és a fejem alá tettem.
Úgy érzem magam, mint egy kisiskolás nebuló, amikor Jesse arról mesél, hogy hogyan is működnek a dolgok a normál farkasoknál. - Házi is lesz? - és ebben a kérdésben már nincs semmi él, vagy gúny, csak ha már úgy kezel, mint egy kölyköt, akkor úgy érzem meg kell kérdezzem, hogy vajon leckét is ad-e fel. Látom rajta, hogy nem érti miért is szeretném, ha elmesélné mi történt vele, de ennek ellenére nem kezdem el részletezni, vagy ecsetelni a dolgot. Nem bántam volna, ha magától eljut odáig, hogy elmesélje, de most annak is örülök, hogy végül belemegy, és mesélni kezd. Ahogy hallgatom igen erősen az az érzésem támad, hogy az én kirohanásaim tulajdonképpen semmik a falkán belüli túlreagálásokhoz képest. Mert én ezt nem gyengén annak érzem. Micsoda egy hisztis társaság!! Mondjuk ezt a gondolatot inkább megtartom magamnak, mert ha ezzel hozakodnék elő, azt hiszem arra is kb. az lenne a válasz, hogy ez ilyen. - Attól tartok, hogy ez már nem rajtad múlik. - és nem is rajtam. Vagyis csak részben nem rajtam. Láttam, hogy Jesse, hogyan hunyászkodik meg, és valahogy az az érzésem, hogy mostantól nem teljesen vagyunk urai azoknak a dolgoknak, amik velünk történnek majd. Kezdve például azzal, hogy itt kell laknunk. Erre a gondolatra pedig szétnézek a szobában. Nem volt rossz, de azért nem is teljesen az, ami nekem tetszene. Belekapaszkodok a kezébe és mellé költözöm a földre. - Akár ritka, akár gyakori, velem ilyesmi nem fog megtörténni. Nézd, tudod, hogy nagyon szeretlek, de ha menni akarsz, ha másik nőstény kell neked, akkor nem foglak visszatartani, és nem esem neki a másiknak. Tiszteletben tartom a döntésed. - nem az én műfajom a csirkebox, és Jesset erővel úgysem lehet visszatartani attól, amit akar. Ha meg nem akar menni, akkor meg eleve nincs ok a vitára/harcra/hisztire egyébre. Jesse csípőjére ülök, és így felcsúszik a ruhám a lábamon. Újra körbenézek a szobában. - Ezek a függönyök borzalmasak. - jegyzem meg és közben sóhajtok egyet. Mostanra teljesen megnyugodtam és helyre állt a világ rendje. Végül is nem olyan rossz ez a szoba, és én nagyon akartam végre egy falkát, szóval puffogás helyett itt lenne az ideje végre, hogy örüljek is annak, hogy ez végre sikerült. - Azt hiszem a héten elkezdek valami munka után is szétnézni. - jegyzem meg, mert jobban érzem magam attól, ha van dolgom, feladatom. - Még nem is meséltem, megismerkedtem Ash-el. Egy kicsit kiakasztottam, de nem szándékosan. Amúgy fogalmam sincs, hogy milyen hasonlóságot találtál bennünk. Szerintem semmilyen közös pontunk sincs... Amúgy kedves lány, leszámítva azt, hogy most mennyire maga alatt van. - mesélem el neki. És erről eszembe jut, hogy a többi ismeretségemről sem meséltem még neki. - Ha majd nem kell már itt laknunk, lehetne egy kutyánk. Megismerkedtem egy kedves állatorvossal, Alice a neve. Van egy nagyon édes kutyusa, elhívott, hogy egyszer nézzük meg, mert én is csak képen láttam. - fecserészek neki tovább. - Az állatkertben futottam vele össze aznap, amikor épp "haldokoltál" a Caleb-el töltött éjszaka után. Képeket készített ott, így találkoztunk. - nagyon szimpatikus és aranyos csajnak gondolom, örülök, hogy összefutottam vele.
A házi is lesz kérdésére, nem ragálok, nem érzem úgy, hogy fölöslegesen szót kellene, rá pazaroljak, szóval inkább elsiklom felette és mondom tovább a mondandómat. - Nem véletlenül nem akartam jó ideig újra egy falka része lenni, elegem lett dolgokból és persze ott voltál te is, akinek az életét féltettem akkor és most is. – Szólalok meg egy hosszabb hallgatás után, és Rose arcát tanulmányozom. Látom, hogy körbenéz a szobában, engem ugyan nem zavar hol vagyunk, de tudom, hogy őt valamennyire igen, szereti otthonosabbá tenni a környezetünket. A bérelt lakásainkat is állandóan berendezte a maga kedvére, ha hosszabb időt töltöttünk el egy helyen. Biztos vagyok abban, hogy ez a szoba nem nyerte el a tetszését, és igazából nekem sem, mostanra már úgy voltam vele, hogy jó lenne az a ház, amit kinézett. Szívesebben költöztem volna oda át, de persze várható volt, hogy az Alfa nem fog minket csak úgy elengedni. - Úgy nézek ki, mint aki menni akar? – Megfogom az kezét, ami a gyűrű van, és megemelem, hogy jól lássa ő is meg én is, hogy bizony az ott figyel az ujján, és a kő csillog is a ráeső fényben. - Nekem úgy tűnik, hogy még nem akarlak itt hagyni… - Ha menni akarnék nem vettem volna meg neki a gyűrűt, és nem is jöttem volna vissza hozzá négy nap után, hanem csak csendben megfogtam volna a holmimat, ami kell és elmentem volna világgá. De ezt nem tettem meg, hanem visszajöttem hozzá, elmentem vele együtt az Alfához, és végig vittem vele a procedúrát. - Nem is te lennél, ha nem akadnának meg a szemeid a függönyökön. – Mondom neki mosolyogva és még mindig a padlón fekve. Arra, hogy munkát fog keresni csak egy bólintás a válaszom, semmi több. Ismerem már annyira, hogy tudjam, jobb szeret valamit csinálni, dolgozni és pörögni mintsem itthon lenni és csak nézni ki a fejéből. Az biztos, hogy a helyet, amit kinéz, magának le fogom ellenőrizni, hogy jó helye van-e ott. - Találkoztál vele? – Nézek meglepetten Rose-ra, aztán hallgatom őt. – Régebben hasonlítottatok jellemben, de ma már nem. – Teszem még hozzá, hogy megválaszoljam a dolgot. Korábban hasonlóak voltak, vagyis Ash emlékeztetett Rose-ra, mikor Bostonban vásároltam a páromnak békülő ajándékot, mert megbántottam egy vitánk alkalmával. - Kutya? – Felvonom a szemöldökömet, hogy ez meg honnan is jött, hogy most meg kutyát akar. Aztán a másik szemöldököm is felszalad a homlokom közepére, mikor bevallja, hogy lefotózták. - Hagytad magadat lefotózni? – Hökkenek meg. – Mondtam, hogy sose engedd! Nem kell a dokumentáció rólad, hogy majd később valaki rábukkanjon és felismerjen, miközben még mindig ugyan úgy festesz…- Bár fölösleges elismételnem neki, hiszen már párszor felhívtam rá a figyelmét az elmúlt száz évben.
A gyűrűről Jessere vándorol a tekintetem. - Még?? Úgy érted most még?? - kicsit azért bánt, hogy így fogalmazott. Oké, ki tudja még, hogy mit hozhat az élet, na, de azért akkor is! Főleg, ha már a gyűrűvel jön. Ezek szerint neki ez tényleg nem jelent semmit, de mégis arra hivatkozik, mikor azt mondja a kérdésével, hogy nem akar elhagyni. Hát az alapján ahogyan fogalmazott nem épp azt érzem, hogy elköteleződött és komolyan vette a dolgot. Nagyon régen együtt vagyunk már, több generációnyi házasságot is lehúztunk egymás mellett és tudom, hogy a jövőt nem lehet előre tudni, de azért, ha már elvileg kibékültünk, jól esne, ha nem abban gondolkodna, hogy most még marad, de az koránt sem biztos már a jövőben is, hogy maradni is akar. Kimászok az öléből és inkább mellette ülök a padlón. Felhúzom a térdeimet és úgy beszélek tovább. - Szerintem ezeken az okádék függönyökön mindenkinek megakadnak a szemei, aki csak egy kis jó ízléssel is bír. - jegyzem meg. Ami azt illeti tényleg elég régen láttam már ehhez hasonló szembántó jelenséget, mint amilyenek ezek. - Aha, a vízesésnél. Hát lehet, de most azt hiszem egyáltalán nem hasonlítunk semmiben. Legalábbis szerintem. - fűzöm hozzá a magam gondolatait. - Tudod, hogy csípem a szőrös kis állatokat. De ha nem akarod, akkor nem kell. Csak gondoltam jó lenne... - nem fogok most erőszakoskodni emellett, ha nem akarja, akkor nem erőszak a dolog. Csak eszembe jutott. - Paranoiás vagy. - én szakasztott úgy nézek ki, mint ahogyan az édesanyám, mégsem fog soha senki azzal elém ugrani, hogy a róla készült festménnyel össze vessen. Az emberek nem fogadják el az olyan dolgokat, hogy valaki évtizedekig ugyanúgy néz ki, mindig találnak valami olyan magyarázatot, amivel elfogadható lesz számukra is egy ilyen dolog. Például, hogy ez csak valami csalás, szemfényvesztés stb. hiszen örök, vagy nagyon hosszú élet szerintük nem létezik ugye...
- Ne nézz így rám, tudod, hogy értettem. – aztán felsóhajtok, mikor kimászik az ölemből. – Nem akarlak itt hagyni, ha így lenne, vissza sem jöttem volna hozzád, szóval, légy szíves ne kezd ezt. – A keze után nyúlok, hogy visszahúzzam őt magamhoz. Jó, a hangulat még nem tökéletes közöttünk, vagyis Castor irodájáig nem volt az, de mostanra azt hiszem én már helyre rázódtam, így felülök, elkapom a derekát és vissza lehúzom magammal. - A függönyök valóban pocsék darabok, de nem zavarnak, nem azokat akarom egész nap nézni. – Válaszolom meg neki, közben megsimogatom az arcát, és közelebb húzom magamhoz, hogy megcsókoljam, és a nyakéba harapjak, ezzel mindig le tudom szerelni, remélem most is hagyja magát. - csak akkor és ott, Bostonban emlékeztetett rád, de az már nem most volt. – Teszem még hozzá, és részemről az Ash téma le van zárva. A kölyök sok mindenen átesett, ami nem egyszerű, és nem is irigylem miatta. - Kétlem, hogy ide behozhatnál akár csak egy macskát is. – Jegyzem meg Rose-nak, hogy az állatot nem hiszem, hogy engednék idebent. Jelen pillanatban pedig itt lakunk, és még itt kell lennünk, addig nincs más választásunk alkalmazkodni kell az itteni szabályokhoz. Ami nekem olyan tekintetben kapóra is jön, hogy egyelőre nem szeretnék az otthonom osztozni egy szőrmókkal. Bár ki tudja, Rose-t ismerve, ha lesz saját házunk, egyszer csak arra fogok haza menni, hogy valami állatka ott figyel valahol a házban. - lehetséges… de nem hiszem, hogy csodálkoznod kellene ezen. – Nézek rá felvont szemöldökkel. – De ettől még manapság nehéz kimagyarázni dolgokat, pláne mikor jönnek a kormeghatározás vackaikkal… - Vannak fenntartásaim ezzel kapcsolatban, hogy Rose csak úgy hagyta magát lefotózni, és amúgy is én abban nőttem fel, hogy ezt nem lehet, minden ilyet kerüljek el, mert nem addig élek, mint egy ember, és vannak ilyen apróságok, amik maximálisan belém ivódtak és nem igazán áll szándékomban eltérni tőle. - Mire használja fel azokat a képeket? – kérdezem meg tőle. Mivel érdekel a dolog, és visszakanyarodok oda, hogy azt emlegette, találkozzunk az illetővel. - Mintha az előbb azt említetted volna, hogy bemutatnál a fotósodnak…- kérdezek rá és felvont szemöldökkel figyelem a választ.
Kedvem lenne a fejéhez vágni, hogy nem, nem tudom, hogy értette, de inkább nem teszem, lenyelem a dolgot. Nincs kedvem vitatkozni, összeveszni, szóval inkább csendben maradok és tovább lendülök a témán. Legalábbis egyelőre. Mindkét karommal átölelem a térdeimet és inkább a szoba berendezésére függesztem a tekintetemet. A függönyt leszámítva a többi nem is olyan rossz, bár nekem nem jutna eszembe magamtól ilyen bútorokat vásárolni, de attól még nem mondom, hogy nem élhető ez a szoba. Nem ellenkezem, amikor megint magához von, pedig nem véletlen másztam le róla. Ahhh.... olyan ez a pasi nekem, mint a drog, egyszerűen nem tudok neki nemet mondani és ez egy idő után rettentő bosszantó tud lenni. Kicsit elveszek a sötét csokoládé színű szemeiben, amíg az arcomon simít végig. - Hát mit akarsz egész nap nézegetni? - a hangom incselkedő, és ha tudnék, akkor most halkan dorombolnék is. A csókját viszonozom, az alsó ajkát meg is harapom, kicsit jobban, mint ahogyan azt szoktam. És amikor a nyakamhoz ér, végképp elpárolog minden rossz érzésem, teljesen megadom magam neki. Hihetetlen milyen egyszerűen és gyorsan le tud szerelni. Ideje lenne megtanulnom, hogy nemet is tudjak mondani neki... - Jaj, te, én nem ezt mondtam. Úgy kezdtem, hogy: "Ha majd nem kell már itt laknunk, lehetne egy kutyánk." Nem ide gondoltam hozni... - és ezzel el is szállt a varázs. "Szeretem" amikor ennyire figyel arra, amit mondok neki. Oké tudom, hogy gyakran sokat beszélek, de azért mégiscsak jól esne, ha mondjuk nem a totál ellenkezőjét hallaná ki a mondandómból. - Egyáltalán nem csodálkozom, csak megállapítottam. Egyébként meg pont manapság olyan könnyű mindent kimagyarázni, amikor az emberek a saját szemüknek sem hisznek. A média olyan magasra pakolta az ingerküszöböt, hogy amit a saját szemükkel látnak, azt sem hiszik el. Mindenre van logikus magyarázatuk. - és már megint témánál vagyunk. Ebben egyáltalán nem értünk egyet Jessevel. Száz éve még meghökkentek volna az emberek, ha azt látják, hogy egy ősrégi képen szereplő valaki felbukkan a való életben is. Ma már csak legyintenének, hogy trükk az egész. - Tudtommal semmire. Mint mondtam állatorvos, csak hobbiból fotózgat a maga szórakoztatására. Különben is, mit akarna kezdeni egy tök ismeretlen személlyel a képein? Nem vagyok híres, hogy bárkinek érdekesek legyenek azok a képek. Amúgy is leginkább mögöttem fotózott. És kapok a képekből én is. - vontam meg a vállam, én nem tartom ezt olyan nagy dolognak, mint ő. Nincs oka Alicenek, hogy bármire is használja a rólam készült képeket, nem különlegesek azok senkinek attól, hogy egyiken-másikon látszik a hátam. - Bemutatlak, de csak akkor, ha nem leszel goromba vele. Most, hogy már biztos, hogy itt fogunk maradni, nem baj az, ha szerzek pár ismerőst, vagy barátot. Olyanokat, akik nem abban élik ki a törődést a másik iránt, hogy jól falhoz csapkodják egymást... - utalok vissza arra, amiről először kezdtünk el beszélgetni. Bele fogok szokni majd a falka-életbe, de ez nem jelenti azt, hogy nem vágyom olyan emberek társaságára, akik a normális, emberi viselkedésmintát követik. Felkelek Jesse mellől és a táskámhoz sétálok, majd kiveszek belőle egy üveg whiskyt. Nem azt a fajtát, amit mindketten annyira szeretünk, mert azt a fajtát egyik boltban sem találtam, amelyikben megfordultam. Számomra ez érthetetlen, mert mégsem a világ végén vagyunk, de hát ez van. Jesse felé fordulok, a hajamat jobb oldalon a fülem mögé rendezem. - Kérsz? - lóbálom meg előtte az üveget és visszasétálok hozzá, majd mellé ülök. - Chivast nem lehet a városban kapni. Vagyis arrafelé nem, amerre az elmúlt napokban megfordultam. Hallottál már ilyet? - a kérdés inkább költői, mintsem, hogy választ várnék rá. Közben kinyitom az üveget és nagyot kortyolok belőle, majd Jesse felé nyújtom azt. - Hát nem rossz, de nem is az igazi. - szólalok meg, ahogy lenyeltem a whiskyt. - Egész jó érzés, hogy nem kell pár hónap múlva megint tovább állnunk. - jegyzem meg, mert csak most esik le, hogy sikerült, amit akartunk. Végre letelepedhetünk és lehet némi állandóság az életünkben. És ez jó érzéssel tölt el. Teljesen odasimulok a páromhoz. Ha Jesse ivott az üvegből érte nyújtom a kezemet. Finoman végigsimítok az ujjain, ahogy hozzáérek és elveszem tőle a whiskyt. Élvezem a közelségét és azt, hogy megérintem. Azóta, hogy összevesztünk, nem is voltunk együtt, még a békülés után sem. Újra beleiszom az üvegbe, aztán a tekintetét kutatva nézek újra szemeibe, fellobban bennem a vágy iránta, de ahelyett, hogy azokra a finom ívű ajkaira tapadnék, a kezébe nyomom újra az üveget.
- Azt nem mondtam, hogy csak nézelődni akarok, van annál sokkal jobb dolog is. Jut eszembe, csak egy csomaggal jöttél fel, a többi nem került elő? – kérdezem tőle, miközben újra a pulcsimon van a fejem. A kis harapásra, halkan sóhajtok és ennek köszönhetően nagyon is lelkesen harapok bele a nyakába. Az oldalán a kezem és húzom vissza őt, hogy megint csak felüljön rám, és így nézhessek rá, miközben megcsókolom megint. De közben beszélgetünk is. - Jól van, majd visszatérünk rá, ha a kérdés aktuális lesz, van egy olyan érzésem, hogy nem a jövő héten költözhetünk el innen. – Szólalok meg, és látom rajta, hogy a varázs elillant, mivel nem figyeltem arra eléggé, amit nekem mondott. Van ilyen, elismerem, és a kutya dolog amúgy sincsen az ínyemre. Sosem volt még állatom, Richard nem engedte, és valahogy engem sem vonzott a dolog, elég állat voltam én és a társaim is magamnak, ahhoz, hogy ne kelljen oda semmi más sem. Aztán meg a folytonos költözködés miatt sem tartottunk semmit sem, mivel ki fog államokon át cibálni egy dobozban egy szerencsétlen négylábút? Én se venném szívesen hát még akkor az az állat? - Rendben! – Megadom magam neki, ez a kis okfejtés után. Én nem nagyon foglalkozom a médiával, csak amennyire muszáj, ergo amennyi szembe jön velem az utcán vagy bárhol máshol, mondjuk, a bárban ahol megy a tv és az szolgáltatja az alapzenét, vagy a rádió, ha egy olyan helyen járok. De ezen túl nem foglalkozom vele, mivel nem nagyon izgat. - Szóval állatorvos és hobbifotós… - jegyzem meg arra, mikor megmondja, ki is ez a lány akivel össze barátkozott. – Kíváncsi vagyok azokra a képekre. Goromba? – Nézek rá. De persze tudom, hogy felesleges, ártatlannak mutatnom magamat, a Svéd barátnőjével se voltam valami kedves, de annak is megvolt a maga oka, hogy nem szívleltem azt a libát. Nem mellesleg kikezdett velem, egy fél pillanat alatt, még Rose kiszaladt a mosdóba, addig a nő már az ölemben volt, és bőszen kereste az utat a nadrágomon belülre, csoda, hát, hogy kiborítottam az ölemből? Persze volt is nagy hiszti miatta a részéről. - De megígérem, hogy nem harapom le helyből a fejét. Rendben? – Nézek Rose-ra és arra, hogy a táskája irányába elslisszol az ölemből, pedig olyan jól elmelegített és kényelmes is volt, de hát na, nagyfiú vagyok túlélem a dolgot. - Nem csodálkozom rajta, én sem láttam sehol sem, utána felhomályosítottak, hogy ez Alaszka, itt ilyet ne is keressek. – Az elmúlt négy napban több helyen is jártam a városon belül. Az üveget azonban elveszem és nagyot kortyolok belőle. A jó hír, hogy a szobában van hűtő, tehát betudjuk pakolni amit kell, ergo ebből még pár üveggel. - Le, de még ne bízd el magad, túl kell esnünk még pár dolgon, nem találkoztunk még mindenkivel, és nagyon is frissek vagyunk még itt, lehetnek konfliktusok. – azzal magamhoz húzom, és a derekát fogom át, majd elveszem a nekem kínált üveget és nagyot húzok belőle. Jól esik az ital, különösen a mai események után, aztán ahogy Rose visszaveszi, az üveget a nyakába szagolok, és aprókat harapok bele, egészen a füléig felfelé haladva. Erős a késztetés bennem, hogy megfürdessem a magam szagában, hogy messziről lehessen tudni, ő az enyém.
- A-a. - és közben meg is rázom hozzá a fejem. - Az a gyanúm, hogy már nem is fog előkerülni. Így viszont legalább van okom vásárolni, egy csomó mindenem elveszett... - sopánkodok neki, és már előre tudom, hogy nem fog repesni attól, hogy megint vásárolni akarok menni. Közben visszaköltözöm az ölébe. - Nekem is ez a meglátásom. Majd visszatérünk rá, amikor már elköltözhetünk innen. - sóhajtom. Bár lehet mire elmehetünk innen, már nem a szőrős szőrmókok után fogok vágyni. Régóta rágom a fülét, hogy fogadjunk örökbe egy gyereket, és még mindig nem tettem le erről. Tudom, hogy most nagyon nem aktuális, ezért nem is hozakodom elő vele. Elvégre ráérünk még azzal. - Igen, goromba. Stina-val is az voltál, pedig szerintem nagyon is kedves csaj. Oké, elhiszem, hogy nem bírsz mindenkit, akit én, de azért nem kell őket elüldöznöd mellőlem. - jegyzem meg neki. Most sem tudom még, hogy miért borította fel szegény lányt azon az estén, amikor még Svédországban éltünk. Szerintem nem is fogom már megtudni soha. - Kösz, ez igazán rendes tőled. Megpróbálhatnál mondjuk kedves lenni vele. - vetem fel neki a dolgot, elvégre az igazán nem lenne nehéz, kivéve, ha Jesseről van szó. Nem kérem, hogy kedvelje meg a lányt, vagy járjon vele teadélutánokra, csak annyit, hogy ne legyen vele goromba és mogorva. - Nekem is valami hasonlót mondtak. - vonom meg a vállamat. Max majd rendelünk, ha nagyon a hiányát érezzük, az csak ide fog érni. Bár a bőröndjeimből okulva a franc se tudja... - Oké, nem bízom el magam. - pedig gondolatban már megtettem. De majd igyekszem ahhoz tartani magam, amit Jesse mondott. Újak vagyunk még és lehetnek konfliktusaink. Hát majd meglátjuk, hogy sikerül... Visszaveszem az üveget és újra belekortyolok. Élvezem, ahogy a nyakamon játszik és a fülem felé halad. - Ó, tényleg, jut eszembe. Nem akarsz valamit elmesélni? Tegnapelőtt a kezembe akadt az egyik farmered, két foszforeszkáló tenyérlenyomattal... - nézek Jessere felvont szemöldökkel kérdőn. És ami azt illeti, érdekelne a dolog, hogy azok meg, hogy kerültek oda??? Nincs a hangomban vád, csak erős kíváncsiság. Na jó, nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben, hogy egy sztriptíz bárban járt... de mielőtt bárminemű következtetést levonnék, előbb tőle szeretném hallani a dolgot. Az üveget megint csak felé nyújtom.
- Gondolom, már feltérképezted, hogy merre is akarsz bevásárolni. Bár ahogy elnéztem a várost, ez nem éppen egy Los Angeles ahol Dior meg még mitököm is van. – Elfordítom róla a fejem, és szétnézek hol a dzsekim, aztán fájdalmas sóhajjal, felkelek, és előszedem a tárcám, abból kiveszek, egy vadonat új kártyát, ami ezüstszínű. Úgy érzem ez fájni fog nekem, de Rose-hoz ballagok a kártyával. Az előző plasztik vacak lejárt, nem régen vettem át ezt, úgy két napja, mellesleg előre látóan beállíttattam rajta egy keretet, ami fölé nem mehet a vásárlásban, de hagytam neki eleget, hogy kedvére legyen. A bankban én is kelleni fogok ahhoz, hogy a keretet növelni lehessen. Egy dolog van, amivel kapcsolatban nem bízom a páromban, az a vásárlásai. Adj neki egy kártyát, amin van tíz millió, egy két nap és semmit nem látsz majd belőle. Nem mintha a fogunkhoz kellene verni a garast, van még tartalékunk, de nem akarom felélni, még itt biztossá nem válik a helyzetünk, és fixen lesz jövedelmünk is. Addig is ez az az összeg, amiből túlélhetünk, ha még is mennünk kellene innen. - Két napja vettem át, az új kártyát. – Nyújtom át neki a kis plasztik lapot. - Az sem most lesz kedvesem. – Mondom meg neki őszintén. Miközben visszatelepszem a padlóra. Elég sokat kell nekünk ahhoz teperni, hogy elengedjenek minket saját portára innen. Amit kissé fájlalok, mivel jobb szeretem a magam portáját, de ez van ilyen egy falka, a legtöbben egymás közelében vannak, és nekünk, különösen nagyon itt kell lennünk, mint friss falkatagoknak. - Kíváncsi vagyok, mi ez a kabalapár dolog velünk kapcsolatban…- jegyzem meg, miközben Rose-ra nézek, hogy válaszoljak neki. Aztán végül még is csendben maradok, és nem mondok semmit sem azzal a barátnőjével kapcsolatosan. Nem szeretem felpedzegetni az ilyeneket egy kicsit sem, régen volt és felesleges rá szavakat pazarolni, plusz nincs semmi jelentősége sem. - Jó, majd megpróbálok. – Hagyom rá a dolgot és különben is engem valami más sokkal jobban foglalkoztat, mint a barátnője, és, hogy akkor vele legyek majd kedves, bár abban igaza van, hogy kelenek neki a barátok itt. Ő nem olyan visszahúzódó, mint én, hogy elvan magában is, neki kell a társaság. Remélem, hamar beilleszkedik a falkába és talál magának a nőstények között itt is barátokat, különösen azok között, akik hasonló pozícióban vannak mint ő. A következő kérdésére, inkább az üveget veszem el tőle, és nagyot kortyolok belőle, aztán ránézek a címkére, és vissza kell fojtanom egy röhögést, pont ezt a márkát ittam akkor is Calebbel, és ami utána jött, ehh… ne beszéljünk róla. Két lehetőségem van az egyikről nem akarok beszélni így marad a másik. - Stina, az ölembe mászott, ahogy te kimentél a mosdóba, valahogy nem vettem jónéven, hogy a torkomon nyomná le a nyelvét és könyékig akar a gatyámba mászni, így szépen fogtam és mivel az első figyelmeztetésre nem reagált, kiborítottam az ölemből. Ő az asztalba kapaszkodott, és ami rajta volt azt magára rántotta. A történet ennyire egyszerű, valahogy nem füllött a fogam a dologhoz. – Mesélem el neki, inkább ezt a történetet, mintsem a Calebbal történtekről beszéljek.
Elnevetem magam Jesse "mitököm" szövegén, értem én, hogy nem érti mitől is olyan jó móka a vásárlás, na meg az, ha az ember lánya nem akármit vesz fel, hanem tervezői darabokat. - Láttam pár üzletet, de komolyabban még nem térképeztem fel a várost ebből a szempontból. És valahogy én is úgy sejtem, hogy itt sok mindent nem fogok megtalálni, amit korábban máshol igen. De nem gond, nem most először élünk olyan helyen, ahová a divatipar még nem igazán tört be. - mondom egy vállrándítással. Tudom, hogy Jesset nem köti le ez a téma, de ha semmit sem mondanék el neki, ami őt nem érdekli, engem meg igen, akkor azt hiszem drasztikusan lecsökkennének a beszélgetéseink száma és időtartama. Nézem ahogy a kabátjához sétál, és amikor visszafordul felém, széles mosoly húzódik az arcomra, mert már most látom mit fog a kezében. Felpattanok a helyemről, a nyakába ugrom és olyan hangot hallatok, amit akkor szoktam, ha valaminek nagyon megörülök. - Mondtam már, hogy imádlak?!! - és nagy örömömben meg is csókolom. Oké, tudom, hogy lassan klinikai eset a vásárlás-mániám, de mindenkinek van stiklije, az enyém ez. Visszatelepszem Jessevel a padlóra. - Sejtettem. Nem baj, majd alakul minden szépen sorjában. - majd lesz valahogy, eddig sem történt ez másként. Előbb-utóbb eljutunk oda is, hogy költözhessünk, addig meg elleszünk itt is. Végül is nem tűnik annyira szörnyűnek ez a szoba, bár az még idegen gondolat, hogy vadidegenekkel kell majd egy rakáson élni. Mindegy, beleszokom ebbe is. - Fogalmam sincs. Gondolom nem volt még olyan, hogy két farkas párként jelentkezett volna be a falkánál. Vagy passz. Igazából fogalmam sincs, hogy falkán belül, vagy akár kívül is, hogy megy az ilyesmi a farkasok között, de van egy olyan sejtésem, hogy a legtöbben nem ragadnak le olyan hosszú időre egymás mellett, mint mi. - és minket még csak nem is az egymás iránti érzéseink kötnek össze, hanem az is, hogy Jesse harapott be engem, tehát kvázi, mint valami gyermekféle is vagyok neki. Vagy mi a szösz. Nem csak azért árasztom az illatát folyamatosan, mert együtt élünk, hanem, mert ő tett azzá, ami vagyok. Farkas formámban még hasonlítok is rá valamelyest. Azt gondolom, ha olyan kapcsolat, mint a miénk ki is alakult a beharapó és beharapott között, az nem tart túl sokáig. Persze ezt mondjuk nem tudom, csak én gondolom így. - Van egy olyan érzésem, hogy rajtunk fog ragadni ez az elnevezés... - sóhajtok egyet. Mondjuk engem nem különösebben zavar, de én csaj vagyok, nem zavarnak a becézgetések, vagyis nem veszem fel őket. - Kösz, értékelem. - mosolygok Jessere, tőle ez is eredmény már, hogy legalább megpróbálja a dolgot. - Tessék? - megütközve nézek Jessere, erről egyáltalán semmi fogalmam sem volt. - Ezt miért nem mesélted eddig? Basszus és én még azóta is e-mailezek vele... Ezt nagyon nem gondoltam volna róla... Az a kis hülye picsa! - sok mindent feltételeztem Stina-ról, de ezt azért nem. Grimaszolok egyet és elhatározom, rövid úton zárom le a kettőnk ismeretségét... Aztán újra Jessere nézek. - Sztriptíz bárban voltál? - kérdezek rá, mert csak nem hagy nyugodni a farmer. Plusz majd' százharminc éve vagyok Jessevel, tudom, ha valamit nem akar elmondani, akkor élesen témát vált, vagy nem válaszol. Persze kissé kiakadtam az iménti kis történettől, de azért nem felejtettem el a farmer-dolgot sem. Újra nagyot kortyolok az üvegből. Ma még nem ettem semmit és egyre inkább kezdek mosolygós és csillogószemű lenni.
- Mindent még én sem láttam, csak pár utcát, sikerült feltérképeznem, az elmúlt napokban inkább farkasként tengődtem, az erdőben. Nem éreztem magam úgy, mint akinek emberek közé kellene mennie. – Mesélem el neki. Hát igen, divat és ruhákról volt szó, és valahogy visszakanyarodtam oda, hogy én mit működtem a napokban, de hát, na. Nem az én műfajom ez az egész ruha és vásárlás dolog, bár ahogy a szobát elnézem, lehetséges, hogy egy -egy alkalommal még is Rose-al fogok tartani, mert kell nekem is néhány dolog ide. Aztán előveszem a kártyát és átadom neki aminek köszönhetően hatalmas ováció a válasz, és az az édes kis hang amit akkor hallat ha nagyon örül valaminek. Elkapom ahogy a nyakamba ugrik, és magamhoz ölelem, istenem, mennyire hiányzott nekem az elmúlt napokban, de ezt nem vallanám be, hogy a falat is le bírtam volna kaparni. Beszívom a haja és a bőre illatát. Fura egy kapcsolat a mienk, hiszen, még is csak én haraptam be, és egy felől ő nem csak a párom, és a kedvesem, hanem a gyermekem is. Ami abszurd, mivel általában az ember nem fekszik le a maga gyermekével, de ez a helyzet más, én beharaptam őt, átadtam neki a vérvonalamat, és olyanná tette amilyen én is vagyok, hogy megóvhassam és magammal vihessem, oda ahova én megyek. - Talán ez lehet az oka. Mindenesetre furcsa nekem ez, hogy emiatt mi vagyunk a kabalapár, bár talán olyan tekintetben jó, hogy senki nem mer bepróbálkozni nálad. – Annak könnyen lehet vérfürdő is a vége, Rose a párom, a nőstényem, és a gyengepontom is. Érte bárkinek neki mennék, és nem is a legtisztességesebb módszerekkel, sőt ha kell, akkor a legaljasabbakkal, de a lényeg csak annyi, hogy a nőstényem megvédem bármi áron. - Lehetségesnek tartom. – Válaszolom meg, hogy lehet ez az elnevezés rajtunk fog ragadni. Megsimogatom az arcát, és egy hajtíncsét az ujjaim közé fogok, és azzal húzom finoman közelebb magamhoz, aztán jön a következő olyan téma, ami miatt kissé vége szakad a varázsnak. - Nem tartottam lényegesnek, megtoldottam a dolgot, többet nem akart a közelembe jönni, mert nyilvánosan tettem, amit tettem és koppant nagyot. – Megvonom a vállamat és tovább nem foglalkozom a dologgal, ugyan minek is tenném teljesen felesleges, régen volt már. Látom, hogy újra rám néz, és a szemeimet keresi a tekintetével. Nem akarok erről beszélni, még neki sem, sőt letagadnám szívesen a dolgot, ugyan akkor vicces is az amit Calebbal műveltem. - Nem. – Válaszolom meg tömören a feltett kérdést, azok a kéznyomok amúgy sem egy csinos nőtől, hanem egy zombiszerű akármitől származtak, ami mű volt, de akkor a pia miatt nagyon is valóságosnak tűnt.
Én sem voltam végig emberi formámban, csakúgy, mint ő. Vagyis inkább azt mondanám, hogy az időm egyik részét bundásan, a többit pedig normál alakban töltöttem. - Elmentem vadászni. - nézek Jessere, és kíváncsi vagyok, hogy vajon mit fog ehhez szólni? Eddig egyedül még sosem voltam, csak vele, hogy ne essen bántódásom, amitől mondjuk nem én tartok ennyire. Nem zavar, hogy annyira félt Jesse, a hosszú évek során már megszoktam. Mindig nagyon odafigyel arra, hogy ne keveredjem olyan helyzetbe, amiben bajom eshet. - És összefutottam Isabelle-el. Azt hiszem vagy száz éve is annak, hogy Londonban találkoztunk vele... - volt valamiféle tervünk, hogy falkához csatlakozzunk, de végül nem tettük, túl közel volt még Richard "emléke". És azt hiszem maga Richard is. Ma már nem számít, régen történt, és valójában a nősténnyel való ismeretség sem mélyült el komolyabban. Furcsa is, hogy olyan jól megmaradt az emlékeimben. - Leterítettem egy jávorszarvast. A segítségével. - vallom be, hogy azért nem egyedül sikerült véghez vinnem a dolgot. Arról most még hallgatok, hogy egy hím állat volt, de mondjuk nem kifejlett példány. - Ha bárki próbálna is, nem menne vele sokra. Nekem csak te kellesz, más nem. - és ezt alátámasztandó meg is csókolom, hosszan, szenvedélyesen. Mikor Stina szóba kerül, megint elillan a varázs. Nem szokott kettőnk között ez így lenni, de bízom benne, hogy hamarosan minden a régi lesz újra. Hallom a hangsúlyából és rövidke válaszából, hogy egyre kellemetlenebb neki ezt a témát feszegetni. Kérdőn nézek rá, nem kell megkérdeznem, hogy akkor mégis mik azok a kéznyomok a cseppet intim területek közelében. - Oké, ha nem mondod el, akkor nem. - vonok vállat, de azért rosszul esik a hallgatása. Fordított esetben szerintem neki is szarul esne, ha olyan helyen találna a ruháimon tenyérlenyomatokat, ahová csak ő szokott nyúlkálni és más nem. De ezt most nem olvasom a fejére, túl közel van még a vallomásom miatti incidensünk. Inkább megint belekortyolok az üvegbe, aztán a kezébe adom azt. Felkelek a földről és átköltözöm az ágyra. A hátam a fejtámlának vetem, a lábaimat pedig kinyújtóztatom.
Mikor azt mondja, hogy vadászni ment akkor rá emelem a tekintetemet és az arcát fürkészem, közben bennem van, hogy megnézzem nem sérült-e meg, de azt már észrevettem volna, ha igen. Nélkülem még sosem volt vadászni, nem is tanítottam meg neki mindent, mivel nem akarta, hogy vakmerően neki akarjon menni, valami olyan nagy vadnak, ami kárt tehet benne. Igen, tudom, lehet, hogy túlféltem bizonyos helyzetekben, de nem érdekel. Figyelem, de nem mondok semmit, várom, hogy folytassa a dolgot, és rövidesen újra megszólal. Isabelle, a név ismerősen cseng, de nem tett rám túl nagy benyomást, így nem tudom belőni, honnan is ismerős, ráadásul szerintem, az elmúlt években nem is egy ilyen nevű személlyel futhattunk össze, de London az már szűkíti a dolgot. - Egy jávorszarvast a segítségével? – Kérdezek vissza, persze, részben büszke vagyok rá, hogy ilyen ügyes, és sikerült neki, egy másik részem, ami birtokló, az morog, hogy baja is eshetett volna. Végül úgy döntök, nem veszekszem vele, túl közel van még a vallomása, és az, hogy négy napra elmentem miatta. - Ügyes…- Mondom neki szűkszavúan, és közben őt nézem. Megszoktam már, hogy csak ő van nekem. Nincs más körülöttünk, és óvnom kell meg tanítanom és a többi. Aztán eszem be jut valami, és rákérdezek. - Ennek a falkának a tagja? – Kérdezem meg. – Ha nem akkor, vigyázz vele, régi ismeretség ide vagy oda, nem a barátod többé, és te is hallottad, vérre megy ez a dolog. – Figyelmeztetem, hogy legyen sokkal óvatosabb most már, eddig kevés volt az esély a konfliktusra jelen helyzetben, mert úgy festett a kóborokat nem szekálják itt, nem úgy mint máshol, de mivel már falka tag, így jobb ha vigyáz az másik falkának a tagjaival kapcsolatban. - Az még nem jelenti azt, hogy ne próbálkozna be valaki…- Mondom és magamhoz húzom, igen tudom, hogy most éppen, szinte gyerekes birtoklási vágy tört rám. De ez van kész, ez velem együtt jár. A csókot viszonozom, és a harapás nagyon is tetszik nekem, sok minden elindul bennem, és a szemem előtt a belső mozimon már pörög egy film, hogy mit fogok vele tenni, de akkor újra szóba kerül Stina, aki az ölembe mászott és fuccs a hangulatnak. A következőnél mérlegeltem a választ, és végül, úgy döntök, kap egy fél igazságot, hogy megnyugtassam, nem sztriptíz bárban voltam, és azok nem is női kéznyomok. - Sok volt a whisky, és szellem vasutaztam a vidámparkban… valami zombiszerű izék nyúlkáltak…. – Ennél többet viszont tényleg nem fogok neki mondani, mivel az már túl sok infó lenne, és azt az estét Calebbal együtt letagadjuk, de nem is szeretnénk ha napvilágra kerülne, mit őrültködünk ott abban a vacakban, hát még ami utána volt!?
Hmm. Azt gondoltam, hogy talán elmondja, nem kellett volna, vagy hogy jobban is vigyázhatnék, vagy, hogy meggondolatlan voltam, vagy valami ehhez hasonlót. Ehhez képest egészen jól fogadta a hírt, hiszen csak csendben hallgat. Bár mondjuk fogalmam sincs mi zajlik le ilyenkor a fejében, van egy olyan sejtésem, hogy azért több, mint amit az arcáról le tudok olvasni. Kérdésére bólintok előbb. - Igen azt. Segített benne, mert elsőre elvétettem. Kicsit tanítgatott, hogy hogyan és mit kellene tennem. Végül pedig bejött, amiket tanácsolt. Elkaptam a szarvast. - mesélek neki tovább. Eddig csak Jesse tanított, más nem. Kíváncsi vagyok, hogy fogja ezt fogadni. Bár az előbbiek után van egy sanda gyanúm, hogy talán mély hallgatással. Amúgy meg rettentő büszke vagyok, hogy végül sikerült elejteni az állatot. - Kösz Édes! - mosolygok rá szélesen és lerí rólam, hogy most nagyon meg vagyok elégedve magammal. Oké, sejtem, hogy egy olyan korú nősténynek, mint én, ez már nem jelent akkora dolgot, de nekem igen, mivel ez volt az első alkalom, hogy egyedül vittem véghez egy ekkora állat léterítését. Na jó, majdnem egyedül. - Legközelebb is szeretném megpróbálni. Amikor majd együtt megyünk vadászni. - határozott a hangom és közben csillognak a szemeim. Tényleg nagyon jó érzés volt, hogy én is meg tudom csinálni, az meg még jobb, hogy végre az enyém volt az első falat az állatból. - Háááát... - őszintén? Fogalmam sincs. Nem került szóba közöttünk, hogy hol áll, nem tartottam fontosnak megtudakolni, mással voltunk elfoglalva akkor. Szóval passz. - Jó, rendben, észben tartom. - hagyom rá Jessere, hogy megnyugodjon a lelke. Majd óvatosabb leszek. - Ugyan, hagyd már, nem vagyok én olyan kikapós darab. - jegyzem meg viccelődve, nem hiszem, hogy bárki be akarna próbálkozni. Ha meg igen, akkor koppan egyet és kész. Az ágyon üldögélek már, amikor Jesse végre hajlandó megszólalni. Ránézek és közben úgy hallgatom. - Vidámparkban te? - kérdezek vissza, mert ez valahogy nem vall rá. Bár ennek ellenére nem gondolom, hogy nem mond igazat. Kicsit hallgatok és átgondolom a hallottakat. Szeretném megnézni Jesset, ahogy vidámparkozik. Felderül az arcom. - Úúúúú! Menjünk el! Én is szeretnék vidámparkba menni!! - szólalok meg izgatottan és kicsit előre is hajolok felé. Érte nyújtom a kezemet, hogy végre másszon be mellém az ágyba. Azonban még mielőtt bárhová is mennénk, másfajta szórakozást eszeltem ki vele. Szerintem neki is tetszeni fog az ötlet...
- Vigyázz magadra, és ettől még egyedül ne akarj neki menni, egy baknak, vagy egy kifejlett hím szarvasnak. – Szólalok meg miután végig hallgattam a történetét a vadászatról és arról, hogy ketten együtt leterítettek egy szarvast. Nem kifejezetten örülök neki, de valahol büszke is vagyok rá, de ettől még nem szeretném, ha rendszeresen ezt csinálná. nem mintha nem tartanám rá képesnek, de nem szeretném, ha megsebesülne, ő hozzám tartozik, és kész. Nem akarom, hogy baja essen, ennyi az egész, és felesleges tovább ragozni a dolgot. - Vásárolja csak, szerezz ide valami normális függönyt, és ami csak kell, hogy ez a szoba otthonosabb legyen. – Tudom, hogy ennek örülni fog, és boldoggá teszi, hát akkor tessék, megadom neki a lehetőséget, ott a limit, amit nélkülem nem oldathat fel, szóval, pánikra semmi ok, nem fog kifosztani. Amúgy is szükségünk lesz pár plusz dologra, én utálok vásárolni ő meg imád, így ez kapóra fog jönni mind a kettőnknek, és eddig a ruhaválasztásban nem lőtt félre, már, mint ha nekem kellett vennie valamit, és ami azt illeti, kell nekem pár új farmer és ing. meg még pár dolog. - Ha már vásárolni mész, kéne egy két dolog nekem is. – Szólalok, megy egy adag hallgatás után, és Rose-t nézem. aztán a következő szavaira, kissé félre fordítom a fejemet és úgy nézem őt, szóval szeretné legközelebb velem is megpróbálni ezt? Nem válaszolok rá csak biccentek egyet, hogy majd lesz valahogy a dolog. Felmászom mellé az ágyra, és én is a támlának támasztott háttal ülök le és elveszem tőle az üveget, én is kérek belőle, nehogy már ő igya meg az összeset. Aztán figyelem amit magyaráz de nem mondok rá már semmit sem, szerintem igen is nagyon csinos, és nem egyszer nézték meg mellettem pasik, még úgy is, hogy átfogtam a derekát és egyértelműen jeleztem a nő velem van, volt aki így is próbált volna neki udvarolni egy pub-ban még Írországban. Jó, igaz, nem most volt, de akkor is. Ami az enyém az az enyém, és aki hozzám tartozik, azt védem. - Nem, én oda vissza, nem megyek! – Közlöm, és elveszem tőle megint az üveget, hogy nagyot kortyoljak belőle, az a vidámparkozós este is így kezdődött, ittam, bár akkor Calebbal ittam és ő találta ki, hogy akkor menjünk szépen be arra a nyamvadt helyre, és szellem vasutazzunk, amitől hideglelésünk volt a végére!
- Vigyázok, de nem látom be miért is ne vadászhatnék egyedül egy bakra, vagy bármilyen más állatra? Nem vagyok már kölyök, és őszintén szólva elég cikinek érzem, hogy még sosem voltam teljesen egyedül vadászni és, hogy még nem terítettem le egyetlen valamire való vadat sem segítség nélkül. Tudom, hogy féltesz, de én is farkas vagyok, nem pedig valami plüss. - azt már nem teszem hozzá, hogy olyan, akit feltehet az ágy szélére és ott hagyhat, ahol semmilyen bántódása nem eshet, mert a legizgalmasabb, ami bekövetkezhet az életében, hogy belepi a por. Szeretem Jesset, ő a mindenem, az egész életem, és nem baj, hogy védeni akar, hálás vagyok ezért, de örülnék neki, ha akkor is biztonságban tudhatnám magamat, amikor nincs éppen mellettem, és tudnám, hogy mit, hogyan kell. Példának okáért, hogy hogyan kellene levadásznom egy komolyabb négylábú vadat. - Örülnék neki, ha tanítanál. Elvégre nem vagy mindig mellettem. - a hangom nagyon lággyá vált, amolyan dorombolóan selymessé, hogy tudja nagyon szeretem és, hogy semmi bajom azzal, ha meg akar óvni. De mindezzel együtt hálás lennék, ha inkább ő tanítana, és nem pedig egy másik farkas. Még egy csókot lehelek az ajkaira, hogy ne azt érezze azért akarok megtanulni rendesen vadászni, mert nincs szükségem rá, vagy az óvó-vigyázó tekintetére. Mert ez nem igaz, nagyon is szükségem van rá. Csupán csak arról van szó, hogy a korom ellenére úgy érzem, hogy csak egy kis kölyök vagyok. Pedig azt a kort már réges-rég kinőttem. - Meglesz! Ezt nem kell kétszer mondanod! - örömködök még egy kicsit, és közben már el is döntöm, hogy miket kell most azonnal, de máris beszerezni ebbe a szobába. Na jó, elég lesz holnap is, ma már nem akarok kimozdulni innen. - Miket vegyek neked? - a tekintetem élénk, és most nem csak az alkoholtól, hanem az érdeklődéstől is. Imádok neki is vásárolni, szóval nyugodtan ide bízhatja a dolgot. mondjuk azt már most tudom, hogy jóval több mindent fogok neki is beszerezni, mint amit fel fog most nekem sorolni. Feltéve, ha elmondja, hogy mit vegyek neki. Kicsit meghökkenek a válaszán, nem hiszem, hogy olyasmit kértem, amit ne lehetne teljesíteni a vidámparkozással. Bánt az, ahogyan mondta, szóval az újabb varázsnak is annyi. - Oké, értem, kösz. - válaszolom neki kurtán, és azért a hangomban benne van, hogy nem esett jól az elutasítása. Kimászok mellőle az ágyból és a korábban a kezembe nyomott plasztikkártyát az éjjeli szekrényre teszem, ami több, mint meglepő tőlem. Ha egyszer a kezembe kerül egy bank - vagy hitelkártya, akkor ahhoz rendszerint hozzánövök, és a tárcám mélyére süllyesztem el, és többet nem teszem le akárhová. Leülök az ágy szélére, leveszem a cipőimet és a táskám felé dobom mind a kettőt. Aztán megint felállok, felhúzom a szoknyám, kikapcsolom a harisnyatartókat és leveszem a combfixeket, egyiket a másik után a lábaimról. Ebben nincs semmi szexi mozdulat, egyszerűen és gyorsan cselekszem. Ezeket is szétdobálom, a táska felé céloztam, de repült, amerre repült. Késő van, hosszú volt a nap, és épp bedőlni készülök az ágyba. Fáradt vagyok ahhoz, hogy megfejtsem Jessenek most meg mi baja van a vidámparkkal, vagy az ég tudja mivel, amivel így agyoncsapta a lelkesedésemet és a kedvemet.
Hallgatom Rose.-t és az okfejtését is, hogy miért ne hagyom neki sosem, hogy egyedül vadásszon, pláne nem egy megtermett hím állatra. Talán, mert megszoktam, hogy mindig én vigyázok rá, és ragaszkodok is hozzá. Ám ha jobban belegondolok, akkor abban igaza van, hogy nélkülem is tudnia kellene ezt tenni, elvégre egy falka részei lettünk, ahol ezt nélkülem is tudnia, kell, ha baj van, akkor egyedül is mennie kell ennek neki, és nem utolsósorban felderítő lett ebben a falkában, azt hiszem, a józan észre hallgatva rá kell bólintanom arra, hogy ideje ilyen dolgokat megtanítanom neki. A csókra és a doromboló hangra, egy félmosoly jelenik meg a szám szélén, és magamhoz húzom, hogy üljön csak bele az ölembe. A részleteket majd itt és így beszéljük meg, én legalább is így gondolom. - Jól van, tanítani foglak. – Egyezek bele a dologba. Ahogy mérlegelem a dolgot, tényleg meg kellene ezt tanítanom neki, elvégre már nem kölyök, és tudnia kellene,e én ennél jóval fiatalabb koromban tisztában voltam. Aztán inkább a kérdésére válaszolok, az előzőeken nincs mit ragozni tovább, szükséges, hogy megtanítsam arra, mit és hogyan is kellene neki nélkülem, szóval megteszem. Nagyobb biztonságban lesz felderítőként, ha ilyeneket is tud, és úgy érzem ideje a fegyver ismeretet is átvennem vele, korábban sok félautomata és automata fegyvert megismertettem vele, de azt hiszem ideje átismételni, és kiválasztani egyet a számára, ami testhezálló lesz neki. - Ing, hosszú ujjú póló, meg farmer. – válaszolom meg neki, hogy mit kellene nekem vennie, az ilyeneket nélkülem is meg tudja venni, nem kellek én oda, szóval, ezt nyugodtan rábízom, egyedül majd a lábbelinél kell nekem is mennem. Elveszem tőle az üveget, miután közöltem vele, hogy én ugyan nem vagyok hajlandó elmenni a vidámparkba, arra rá nem fog venni, szóval erről le is tehet már most azonnal! Látom, hogy nem tetszik neki a válaszom, de nem az a típus vagyok, aki oda járna és élvezné is, szóval elébb élek túl vele egy közös vásárlást, mintsem, hogy neki kezdjek vidámparkozni vele. Figyelem, ahogy elmászik, és a kártyát is leteszi. Utána pedig mindenféle csábítás nélkül neki kezd vetkőzni. Lerakom az üveget az éjjeli szekrényre, és Rose-t kezdem el figyelni, aztán kimászok az ágyból és oda lépek elé, magamhoz húzom, hogy belenézzek a szemeibe. - Most meg mi a fene bajod van?! Kaptál egy kártyát, vásárolhatsz kedvedre…. – Nézek a nőre akit szeretek, és lehet ennyi idő után is tapintatlan vagyok vele szemben. De akkor sem megyek vele el a vidámparkba, még ha a világ összedől akkor sem.
Kíváncsi voltam arra, hogy mégis, hogyan fogja fogadni, hogy nem akarok mindig rá hagyatkozni és bizony szeretném, ha végre én is tudhatnék olyasmiket, amiket egyébként normál esetben minden farkas már régen tud, aki annyi idős, mint én. - Akkor ezt meg is beszéltük. Valamelyik nap kimehetnénk és el is kezdhetnénk a gyakorlást. - magyarázok neki vidáman, örülök, hogy végül beadta a derekát és hajlandó tanítani, és hagyni, hogy egyedül is vadászhassak. Aztán meghallgatom, hogy miket is kellene vásárolnom neki. - Oké. Veszek neked egy új bőr dzsekit is. - jelentem be, szerintem itt az ideje, hogy kapjon egy másikat. Ha nem akarja, akkor is megveszem, majd később megszereti és akarni fogja, csak max nem tudatosan. Nem egyszer eljátszottam már ezt, vettem neki olyasmit, amit egyébként nem akart, de később jól jött, felvette és hordta. Nem szoktam az orra alá dörgölni az ilyesmit. Örülök, ha végül mégiscsak hordja, amiket összevásárolok neki. Aztán jön a durva elutasítása és ettől érthető, hogy nem lett virágos jó kedvem. A szemeibe nézek, amikor elém toppan. - Hogy nekem mégis mi bajom van? Neked mi a franc bajod van? Nem én utasítottam el az ötleted nyersen minden magyarázat nélkül! Bocs, ha a ridegségedtől nincs éppen napsugaras jó kedvem! - kérdezek vissza és az utolsó mondatomból süt a gúny. Érzem, ahogy a pumpa elindul bennem felfelé. A hangom élessé válik és benne vannak a szemeimben, hogy dühös vagyok és megbántott. Aztán újra megszólal és abban a pillanatban szakad el nálam a cérna. Kirántom magam a karjaiból és dühösen meredek rá. - Hogy kaptam egy kártyát, amivel kifizettél? Hosszú évek óta nem vagyok már kurva, főleg nem a te kurvád! - csattan a hangom élesen. Mikor még az voltam, ő akkor sem fizetett érte soha, szóval talán nem most kellene elkezdenie. Nem tudom mi a franc baja van, az egész vidámpark dolgot nem is én hoztam szóba, és urambocsá', hogy lett volna kedvem vele elmenni oda és kicsit kikapcsolódni, meg szórakozni. De ez egyáltalán nem erőszak, semmit sem mondott, vagy magyarázott meg, csak undok volt és durva. Hátat fordítok neki, hogy ne vágjam a képébe azt, hogy menjen és szépen csessze meg magát. Állati pipa vagyok rá, és az érzéseimet nem rejtem véka alá előle.
- Ahogy gondolod. – Hagyom rá, hogy bőrdzsekit akar nekem venni, nincs ellene kifogásom a mostanit is ő vette nekem, jó volt a mérete is, és a fazonja is. Tudjak, hogy az egyszínű és egyszerűbb szabásúakat szeretem, persze, van, hogy olyat keres, ami a kettőnk ízlése között van, de ameddig egyszínű fekete a cucc, addig nincs vele semmi bajom sem, nekem meg fog felelni. A vadászatra több szót nem pazaroltam, a napokban ki fogok vele menni és megtanítom neki azt, amit már korábban is meg kellett volna, nekem, csak én nem vagyok mentor, így nem is vagyok jó tanár az ilyenekben, de majd akkor is kihozom a helyzetből a maximumot, és megpróbálom megtanítani neki azt, amit én, tudok. Végig hallgatom, amit mond nekem, és mérlegelem, amit ő mondott, és amit én is mondtam neki, azt hiszem, ha átgondolom, a dolgot igaza van. A válaszom túl nyers volt neki, és nem éppen a legkedvesebb. Mögé lépek és magamhoz húzom, a nyakába harapok bele finoman és átölelem őt a hasánál fogva, nem engedem el még akkor, sem ha el akarna, menni helyette a nyaka finom bőrét harapdálom. - Sajnálom, ha megbántottalak, de a vidámpark egy olyan hely, ahova nem akarok vissza menni. Bárhova máshova elkísérlek, de oda nem szeretnék vissza menni. – Tudok én szebben is beszélni, ha emlékeztetve vagyok arra, hogy a stílusom túlságosan is nyers. Közben még mindig nem akarom őt elengedni, és újra a nyakát támadom be, ahogyan az előbb is aprókat harapok rajta, és van, amikor megszívom a bőrét és kis piros foltot hagyok ott ahol kicsit kiszívtam. - A kártyával se akartalak megbántani. Gondoltam örülni fogsz neki. – Teszem még hozzá az előbbihez. Közben visszafelé húzom őt az ágy irányába, és most a nyakam másik oldalát veszem célba, fél kézzel kisimítva onnan a haját. Ha hagyja magát, akkor magam felé fordítom, hogy megcsókolhassam, és magammal húzhassam az ágyra, úgy, hogy az ölemben legyen.
Ahogy elléptem tőle a karjaimat összefontam a mellkasom előtt, és el is fordultam, hogy ne mondjak többet, pedig éppenséggel kedvem az lett volna, mögém lép. Dühös vagyok, de mindezzel együtt nem szeretem amikor veszekszünk. Ha annyi ideig van együtt valaki a kedvesével, mint mi, akkor bizony megtanulja az ember, hogy vannak helyzetek, amikor inkább le kell nyelni dolgokat és nem tovább szítani a tüzet. Igen, én most kimondtam amit, de van amikor az a bizonyos pohár nálam is túlcsordul és olyasmi is kiszalad a számon, aminek nem kellene. Az érintésétől csak jobban megfeszülök, kell néhány lélegzetvételnyi idő, amíg kicsit kifújom magam és lehűtöm a gondolataimat, na meg az indulataimat. Érzem a lélegzetét a nyakamon, amitől bizseregni kezd a vékony bőröm. Beleborzongok, tudom mit fog mindjárt tenni, amivel nagyon is jól le tud szerelni, szinte mindig. Szeretnék ellépni, még mielőtt megtehetné és ez a vita is elülne úgy, hogy ott marad a tüske. De nem hagyja, határozottan tart a kezeivel. Veszek egy nagy levegőt és lassan eresztem ki, közben pedig már érzem, hogy a fogaival finoman ingerel. A jobb vállam felé nézek és úgy hallgatom végig, amit mond. Nem szólalok meg azonnal, hagyok egy kis időt még magamnak. - Rendben. - muszáj szünetet tartanom és egy újabb nagy lélegzetet vennem, mielőtt folytatnám, hogy amikor újra megszólalok a hangomban ne legyen több sértettség. - És ezt meg is értem. Nem akartam rád erőltetni. - nehezen formáltam a szavakat, szerettem volna, ha ez úgy hangzik, hogy oké, nincs semmi gond, de nem vagyok teljesen biztos abban, hogy tényleg nincs már semmi gond. - Nem mintha bármit is rád tudnék valaha is erőltetni... - csúszott ki a számon, de sokkal halkabban, mint ahogyan eddig beszéltem. Lehunytam a szemeimet és egy újabb lélegzettel igyekeztem kifújni a haragomat. - Nem erőszak. Ha nem akarod, akkor nem ragaszkodom hozzá. Csak egy ötlet volt, semmi több. Eddig sem ez volt életem nagy vágya odamenni, hát most sem lesz az. Nem megyünk és kész. Többet nem hozom fel. - ahogy egyre több szó szaladt ki a számon, úgy állt helyre megint a lelki békém és úgy vált a tartásom is egyre lazábbá. A görcs szépen feloldódott minden egyes kimondott szóval. Talán még egy apró félmosoly is megbújt az ajkam sarkában, mert igenis nagyon élveztem azt, amit a nyakamon művel. - Örültem is neki, egészen addig, amíg nem dörgölted az orrom alá, hogy ezzel ki vagyok fizetve, és nehogy már ne tetsszen valami... Tudod... - megálltam a mondatban, amíg a hajamat átrendezte és máshol kezdte ingerelni a nyakamon a bőrömet. ... azzal, ha teszel egy gesztust, aminek örülök, és azt körülbelül szinte azonnal agyon is csapod azzal, hogy ilyeneket mondasz, nem igazán van értelme örömet szerezned nekem. - azt már nem tettem hozzá, hogy mert így már később sem fog felhőtlen örömet jelenti a dolog, jelen esetben a kártya, amit adott. Nőből vagyok, összekötök dolgokat, most például azzal a kártyával, ami ott hevert az éjjeli szekrényen, azt, hogy ezt azért kaptam, hogy fogjam be a szám, örüljek, mint egy boldog kiskutya és nehogy már szólni merjek azért, ha valami nem tetszik, vagy nem örülök neki. Sejtem, hogy eredetileg nem az volt a szándéka, hogy megbántson, de hazudnék, ha azt mondanám nem gyalogolt belém egy kicsit. Túl leszek rajta, túl sok mindenen túl vagyunk már, hogy egy kis semmiség komolyabb problémát jelentsen, na, de azért mégiscsak rosszul esett. És persze ettől még el fogom tenni a kis plasztikdarabot, amivel kedvemre vásárolhatok. Neki is. Mikor maga felé fordít, kicsit előre bukik az állam és így nézek rá felfelé, a szemeibe. Hagyom, hogy megcsókoljon és viszonozom. Aztán az ágyig is eljutunk, az ölébe ülök és most már én csókolom őt, harapva. - Nehéz veled, és gyakran egy kicsit sem segítesz, hogy megkönnyítsd... - súgom az ajkai közé, de már nyoma sincs a haragomnak, inkább csak elmosolyodom és újra csókolom. Szeretem őt, és még ha nem is könnyű vele mindig, nekem akkor is így kell.
Kezdőlap
