- Akkor borulj a vállamra, a zsebemben van zsepi. * Nem, nem volt de a szarkazmusom eléggé kihatott, ahogy a gúnyosság is nyilvánvaló volt a vonásaimból. Bántott? Ugyan már, legyek bármennyire mélyen ennyire azért nem vagyok hmm... érzelgős? A franc se tudja, de nem fogom a kicsi lelkemre venni a másik reakcióját. Már csak azért sem, mert ismerem. S pont ezért nem is húztam tovább Balázzsal. Najó, itt azért közre játszott az is, hogy tudtam, hogy Balázs felel azért, hogy mikor kaphatja vissza a másik a rangját. Én pedig legyek bármilyen mocsok, nem akartam neki rosszat. Nem véletlen nem emlegetem otthon, csak akkor ha muszáj. Na nem mintha nem bíztam volna Balázs ítélőképességében, de nem akartam, hogy miattam esetleg hátránnyal induljon. Még akkor sem, ha tudtam, hogy Balázs eltudja választani a magán életét a munkájától. *
- A kulcsszó; még. * Szaladt széles vigyor az ajkaimra és bár még mindig fortyogtam valahol ott belül, mélyen ez mégis őszinte volt és közel sem hasonlított vicsorgásra vagy gúnyra. Így bizonyára fel is dobta a vonásaim, bár szerintem ez érdekelt minket jelenleg a legkevésbé. Volt valami más, valami sokkal jobb ami lekötött. A pengék csilingelése, a vérem illata, azaz apró égető fájdalom, mely bár kicsi volt mégis eltöltötte az egész testem. Mintha ezzel csak megváltást adott volna a másik. S lássuk be, hogy számomra az is volt. Iriszeim megvilágosodtak tartásom bár eddig sem volt merev - hisz az hátráltatna -, de mégis sokkal könnyedebbek, vidámabbak. De változás bennem, rajtam ide vagy oda, viszonylag elég gyorsan a földre kerültem és igen, nem tudott meglepni az, hogy a másik játszva, könnyedén kivédte az azonnal indított támadásaim. Ahogy felpattantam és támadtam, Ő sem habozott. Ahogy a mozdulatot észre vettem, már emeltem is a kardot vissza, hogy azzal hárítsam, de csak egy pillanattal maradt le a gyorsaságom. Azonban ez a pillanat elég is volt arra, hogy a penge az alkaromba álljon és csak azért nem szúrta át, mert hál' istennek nem a két csont között talált el, hanem megakadt az egyik csontban. Fogaim összeszorítottam és ahogy a kezem megremegett csak még jobban rászorítottam a markolatra, ami hülyeség volt, de a tekintetem egy pillanatra sem hunytam le, hisz láttam, hogy a másik a kardja felé hátrál. Szabad kezemmel kivettem a pengét és a már felé is dobtam, de nem célzottan, azt akartam, hogy elkapja.*
- A tiéd... úgy is élvezed. * Na nem a pengére gondoltam, hanem rajta a véremre. Hangom kissé fojtott, hisz a fájdalom az azért nem múlt. De még mielőtt felelőtlenül hagynám, hogy itt elvérezzek kicsúsztattam a pengém a csuklómtól és egy darabot levágtam a felsőmből, hogy a seb felett és alatt elkössem a karom, amiben a fogam volt segítségemre. A kardot átvettem a másik kezembe. *
- Nem volna egyszerűbb, ha szólnál az ilyenről és nem kéne plusz munkát csinálnod magadnak? Különben a csávónak egyetlen gyenge pontja van, az pedig a lánya. A felesége meghalt pár éve. Szerinted én nem néztem utána? * Feleltem és nem fejtettem ki, hogy igazából azaz ahova én legalábbis nem süllyedek, hogy a gyerekén próbáljak meg hatni. Corvin apa, talán nem kell neki bemutatni a dolgot. S bár én magam még csak leszek anya és nem sok anyai ösztönnel rendelkezem, de vannak elveim. Reméltem, hogy Corvinnal is akad. De míg beszéltem addig a bal kezemben is megforgattam, és szomorúan vettem tudomásul, hogy innentől már necces a dolog. Tudtam mind a két kezemmel használni a kardot, pengéket, de a bal kezem alapból gyengébb amire a szilánkos törés sem tett épp jót. De ezt a másik nem láthatja rajtam, hisz jelét nem adtam a dolognak. Ám mindennek ellenére tudtam, hogy Corvin érzi azt a fájdalmat, zsibbadást mely a karomból indult és terjedt felfelé. De egyenlőre nem zavart, pláne nem idegesített. De elkezdtem közelebb lépkedni hozzá, azért hülye sem vagyok, hogy támadásban szeljem át a távot.*
- Csalsz itt is, mint máshol is. * Feleltem meg először a mondani valója első felét egy halvány mosollyal. De a kérdése nem lepett meg. Vártam, hogy mikor fog rákérdezni.*
- Ne legyél ostoba... Te is tudod, hogy jó vagyok és azt is, hogy az én vérmérsékletemmel nem Te vagy az első akivel összeakaszkodok. A két karom eltörték szilánkosra, egy idióta térdre kényszerített... olyan dolgok amikre az én tudásommal, maximum egy képzettebb ember képes de az is megizzad. Nem vagyok hülye Corvin... De fájó, hogy azt hiszitek, hogy BB nélkül nem tudok létezni. De van valami amiről Te sem tudsz... elém állítasz húsz embert, tíz farkast, tíz halandót. S én megmondom, hogy melyik farkas anélkül, hogy hozzájuk érnék, kérdeznék vagy akár a szemüket kinyitnák. * Vigyorodtam el. Azt nem mondtam el, hogy hogyan. De a kérdését megkerültem és adtam valami pluszt, ami miatt talán kiveri azt a fejéből, hogy BAzsim beszélt. Jó ez így volt, de nem is tagadtam a dolgot. De előtte is megtudtam volna mondani, hogy melyik ember másabb mint a többi. Csak azt nem, hogy miben. Ez meg már részlet kérdés.*
- Ja igen, látnom sem kell őket... * Fejeztem be, még egy kis pluszt adva és ha csak nem fogócskáztunk, akkor közelebb értem és egy újabb támadást indítottam, azonban nem vágtam, csak felé lendítettem a kardom, hogy a védéséből tudjak támadni. No meg, nem ártott szoknom a bal kezem rezdüléseit.*

*Véleményem szerint elveszekedhetnénk éveken keresztül is arról, hogy melyikőnk a gecibb harc téren. Más megvilágításban Corvin nyer, ehhez csak egy csöppnyi kétségem fér csak. Így figyeltem, hogy mikor lesz hanyag vagy csak figyelmetlen akár egy pillanatra is. De mivel erre annyi volt az esély, mint arra, hogy télen itt olyan meleg lesz mint nyáron Egyiptomban, így nem erre alapoztam mindent. Sőt... semmit. De szünetre mindenkinek szüksége van, pláne akkor ha épp nem szándékoztam elvérezni itt vagy épp túlságosan is veszélyeztetni a kicsit. Legalábbis... jobban mint azt egyébként is teszem az életvitelemmel. Ha megmarad, akkor oké, erős... ha nem, hát nem ez az első. Nos... maradjunk annyiban, hogy bizonyára nem venném ilyen könnyelműen ha nem maradna meg. S pontosan láttam közben, hogy Duncant mennyire tölti el élvezettel az amit csinál. De nem tudtam hibáztatni miatta. S ahogy figyeltem tekintetemben szinte alig észrevehető vágyakozás kélt. Na nem Corvin iránt, még itt nekem valaki félre érti. Már csak reméltem, hogy Ő sem fogja.*
- Ó de figyelmes... ha végeztünk mehetünk vacsorázni. * Gúnyolódtam vele egy kört, ámbár felőlem mehetünk enni, ami azt illeti épp itt volt az ideje. De mindent csak sorban. Előbb ez, aztán jöhetnek a kicsi szükségletei is. Nah de a kérdésére megtorpantam.*
- HA Anneről lenne szó is ilyen könnyen vennéd? * De szándékosan nem válaszoltam a kérdésére, különben sem volt téma, lévén, hogy megcsinálom, hogy jó legyen. Még akkor is ha a következő napokban nem alszom egy percet sem. Megrendültem? Csak egy kicsit. Valahol reméltem, hogy azért léteznek Corvinnak elvei. De hát mit is vártam?*
- Azt sem mindig jól... * Villantak meg a szemeim és bizonyára nem a harctudására céloztam, hanem egészen másra. Ahogy nem is a képességeire, hanem attól jóval ösztönösebbre és élvezetesebbre. No de, ez csak a részemről szurkálódás volt és ezt tudhatta a másik is. Hisz bár egész jól hmm... mondhatni túlságosan is jól végződött, elég nyögve-nyelősen indult ami részben el is vette a varázsát még ha később kárpótolta is. No de, eszembe sem jutott repetázni de az nem jelenti azt, hogy nem fogom ezzel heccelni ha épp édes kettesben vagyunk. Mint mondjuk most. Viszont a támadásom hárította a tőrrel és ezzel egy időben támadt is, ami pech... lévén, hogy a hárítással védett és újat nem bírtam indítani, azonban a kardom "visszarántásával", igyekeztem egy hosszú és keresztbe vágást ejteni a mellkasán. Erőből rántottam a kardot, nem finomkodva, hogy mély legyen. Így ha védeni akarta, hátrább kellett ugrania, azonban akkor nem ért el a tőr. De ha nem védte, akkor bizony mind a ketten gazdagodtunk...

Arcom egy grimaszba rándult és a probléma az, hogy a combomból is ömleni kezdett a vér. Ami annyit jelent, hogy itt állj... számomra. De ez nem kendőzte be azt, hogy érezhetően, láthatóan megnyugodtam és ezért hálás voltam. Még ha a tekintetemben ott is csillogott a vágy. Nem a nemi vágy, bár mostanság nem álltam a helyzet magaslatán... hanem valami egészen más, aminek nem sok köze volt a szexhez. Bár, nem is feltétlen kellett külön járnia mint azt már bizonyítottam. Dun szavaira azonban ismét megvillantak az íriszeim. Én bíztam a másikban, azonban nem is adhattam egyenes választ. Balázs és az ígéretei.*
- Ezt nem mondtam. Csak azt, hogy nélküle sem kell sok ész, hogy rájöjjek... Ne felejtsd el Corvin, hogy TE voltál az, aki legelőször megmutatta magát nekem. Frászt kaptam Tőled mert az érzékeim jeleztek. DE te voltál az, aki az ordast megmutatta... mikor a vérem vetted, mikor a véred vettem... sárgásak voltak az íriszeid. Ilyen szín embernél nincs... Nézd meg a sajátom... elsötétül, világosodik... de nem kap egy teljesen más szint. * Nyitottam fel a szemét, hogy azért mert épp nem kérdeztem rá nem azt jelenti, hogy nem vettem észre.*
- Mikor a vendéget az asztalhoz szegeztem... láttam, hogyan reagáltál a vérre... nem a tudásom volt az, melyen fennakadtál... mikor felvételiztem hozzád... kiszúrtad, hogy pengék vannak nálam. S biztos nem azért mert látható volt... lehet, hogy profi vagy de én sem kezdő. * Közben mivel se nem hátráltam, se nem támadtam, se nem védekeztem a penge a nyakamnál volt. De én csak felemeltem a kezem és a penge köré fontam jobb kezem ujjait. Hallottam a morgást, de barna íriszeimben egy cseppnyi félelmet sem láthatott. Nem azért mert makacs voltam, továbbra sem ismertem ezt az érzést. Továbbra sem tudott senki ilyet előhívni belőlem. Maga biztos voltam, de nem elbízott. Nem mindegy.*
- Most mi lesz? Megölsz Corvin? Pusztán azért mert nem vagyok hülye és vak? Na ne röhögtess... - nevettem fel keserűen - Nem teszed meg. Nem azért mert nem vagy rá képes, hanem azért mert legalább Te látod azt, hogy más vagyok. Hogy igenis meg van a hasznom amiről mások tudomást sem vesznek. Mert elvakítja az, hogy CSAK EGY ember... de persze nem lehet olyan mint Ti, mert hát úgy sem kéne és míg tanul több baj van vele mint amennyi hasznot hozna. Persze az, hogy ez a valaki gyorsan tanul és meg van a magához való esze, a megfelelő háttértudással már nem számít... Nem, mert ember. Azt meg elfelejtitek, hogy Ti is azok voltatok. De persze nekünk hullani kell, mert hát úgy járja... mert minden ember csak étel és nem alacsonyodtok le oda, hogy egyáltalán esélyt adjatok. Ölni... utána is lehet, ha nem válik be. A végeredményen nem változtat... de esélyt adni... gyengeség? * Húztam el a számat keserűen. Kifakadtam. Naná, bár azt hiszem, hogy ezt még megfogom bánni. Pláne, hogy minden szavamban ott csengett a keserűség és az, hogy nem találtam megoldást arra, hogy milyen indok is lehetne megfelelő az Alfának. Félreértés ne essék... nem az volt minden álmom, hogy farkas legyek. Megfordult a fejemben, de nem ez volt minden vágyam. Nem arra játszottam, hogy bárki is megtegye. Pláne ne Dun... imádtam, mert imádtam. De miattam ne csináljon több baromságot és ez... pontosan az Alfa parancsával ellenkezne. De persze ki másnak is fakadhattam volna ki mint neki? *
- De ha mégis... akkor tedd meg. Ha nem, akkor meg varrj össze.... * Nem mozdultam, továbbra is csak rendületlenül néztem a szemébe. Nem féltem. Ámbár közel sem voltam biztos abba, hogy mit tesz. Ha jobban megnézem... Egy veszély forrás voltam rá és a falkára nézve. Az meg, hogy mennyire ismer most fog kiderülni. Veszteni nem veszít... köztudott, hogy bajba keveredek. Eltudná rejteni... másrészt meg... otthon még vállon is veregetnék miatta. Nem voltam benne biztos, ám ettől függetlenül nem féltem és nem inogtam meg. Ő is érezhette, hogy közel sem vagyok biztos a dolgomban és a válaszában, ahogy azt a mélységes keserűséget is, mely maga a tudattal járt, hogy nincs járható út. Annak ellenére, hogy feladni nem adtam. Sosem adom fel...*

*Csak hallgattam Dun válaszár és a harag fogott el egy pillanatra, mely aztán rideg nyugodtságba burkolózott. Nem tudom melyik a rosszabb. Az, ha perzsel a haragom vagy ez utóbbi, melynek jegességével Dunra néztem.*
- Ha Annenek bármi baja esik... s Te már nem tehetsz semmit. Remélem eszedbe jutok Corvin... *Nem, nem akartam belegondolni abba, hogy Annenek bármi baja esik. Viszont... ha mégis és Dun holmi Falka szabályok miatt nem tehet semmit. Vagy épp azért mert... nem, nem tudtam mi olyan indok lehet, amin túl már nem mehetne a saját lányáért. Azonban ne felejtsük el, hogy nekem nem köti meg a kezem semmi és senki. Na jó, néha Balázs próbálkozik... de csak próbálkozik. Annyiból meg ismer a másik, hogy tudja kevés olyan dolog van, ami eltudd tántorítani. A többi meg már evidens és nem mellesleg nyilvánvaló. A második része a mondani valójának már elenyésző volt ehhez képest.
Láttam az arcán az élvezetet, a vigyorát még ha csak egy pillanat is volt. A tekintetét melyen átsuhant azt a borzongató csillogás. Ámbár... kit így, kit úgy borzongatna, vagy riasztana el. Engem sehogysem, ismertem ezt az érzést mely korábban fel is dugta a fejét mikor a kulcscsontom sértette fel, mikor a karomba állt a pengéje.
De a bili is borult, ámbár közel sem a sebekért, vagy a vágásokért, cinikus megjegyzéseiért. Egyszerűen kellett, mert bár sarokba nem szorított hisz innen is lett volna ki út fizikálisan. De a morgása és a vádaskodó él amivel illette azt, hogy tudom felpiszkált. Mondjuk úgy, hogy kihúzta a szegecset ezzel az egyetlen szóval a gránátból és az pedig robbant. Ámbár az egész mondandóm egyetlen kérdésbe végződött, melyre választ még nem kaptam. Valóban gyengeségnek vélik adni egy esélyt? Az gyengeségre vallana, ha a biztos halál előtt megadnák? Nyilván... hisz beválhat. De nem tudom... Azonban Covin sem válaszolt erre a kérdésre, másnak meg nem tettem fel. Még Balázsnak sem. De a szavaira - hisz választ nem adott - elnevettem magam. S kezem is leeresztettem.*
- Ha megrántottad volna... akkor meg egál lenne... ugyanígy hasítottam fel a tenyered. Ugyan akkor mikor pengét láttál a nyakamnál. De ne szokd meg... * Feleltem miközben elvette és ismét a padlóba szúrta a pengét.*
- Legalább azzal bánj finoman ha már a nőkkel nem tudsz... * Forgattam meg a szemeim szusszanva egyet. A pengéim szentek és sérthetetlenek, no meg hasznosak. Az előzőt is csak azért nem jegyeztem meg, mert harc közben nyilván nem ez fog érdekelni. De érezhetően csak kötözködtem, mert hát nekem így volt jó. Valahogy olyan volt, mintha a korábbi kifakadásom semmisé tenné. Persze tudtam, hogy nem és nem is akartam igazán.*
- Sok mindent. De közel sem eleget. Gyere varrj össze, mert ha sok vért vesztek még akkor baja lesz a picinek. * Fújtattam egyet és megindultam sántikálva a konyha felé, hogy valahova letudjak ülni. Amint ez megvolt az utolsó tőröm csúszott a kezembe a csuklómról. Még egy volt a cipőmben. Majdhogynem meztelen voltam ilyen téren és a sebnél kihasítottam egy jó nagy darabot, hogy a másik hozzá férjen a sebhez rendesen. Közben persze beszélni kezdtem. Ha ment a felszerelésért akkor is, tudtam, hogy hallja annak ellenére, hogy nem kiabáltam.
- Tudom maga a faj miben létét, a beharapástól kezdve a képességekig mindent, ahogy a kölyöklétet is. Bár utóbbit csak nagy vonalakban és az elvárásokat. De speciel arra senki nem adott értelmes választ, hogy mi alapján választotok ki bárkit is. Gondolom azért mert egyéntől függ. Láttam mindkét formátokat, hogy mit tudtok. Az alapokkal tisztában vagyok, ahogy a másik falka jelenlétével is még ha nem is tudok különbséget tenni az között, hogy ki hova tartozik. A mentalitásotokat nagy vonalakban, ám erről inkább a tapasztalataim árulkodnak. BB, Te, Jesse, Dylan, Jay és az Orfeum dolgozóitól amit látok, tapasztalok. No meg a névtelen farkasok akik életben hagytak az erdőben. De kimondottan a falkára nézve nem sokat. A felépítéséből is csak annyit, hogy rétegek vannak... BB Vezető, Te már mezei falkatag egyenlőre és mindennek a tetején van az Alfa. Tipikusan a szava szent és sérthetetlen beütés... mintha csak a bíróságon lennék. Annyi, hogy itt fellebbezni sem lehet. Tudom, hogy az önzetlenség nálatok sem létezik és... tudja a fene. Ahogy hallottam innen-onnan, semmi újdonságot nem találtam vagy olyat ami miatt mumusnak kéne kiáltani titeket. Vagy csak én vagyok állatabb a normálisnál. Ennek ellenére vannak Őrzők. Na róluk csak annyit tudok, hogy ők az emberek védő szentjei vagy mi a franc. Az Alfa tudja, hogy tudok rólatok. Ennek ellenére még nem reklámozom, hogy honnan vagy miként tudom. Semmi kedvem egy kis memória törléshez. De ha nagyon megnézem semmi olyat nem tudok, ami hasznomra lenne. Nyilván azt igen, hogy az emberek csak táplálék többeteknek, ámbár ide tudnék kivételt sorolni és hidd el, az nem BB lenne. Vele is megvívtam a magam csatáját, ami miatt nem is melóztam egy jó ideig és testőrt kellett kölcsönöznöm. Nem sokára haza jön az Alfa és bár én visszakapom BB-t valamilyen szinten... nem nyugtat a dolog. Addigra ki kell találni valamit... hogy a szavaival éljek; "Egyetlen okot amiért életben hagy engem is és téged is." Jó, BB nem kérdéses mert... lássuk be, ha eddig életben maradt tudhat valamit és ahogy én megismertem biztos jól végzi a munkáját. Viszont emberként semmi olyat nem tudnék az Alfa elé tárni, ami megállna a lábán. Ő nem tud rólam semmit, én nem tudok róla semmit. Így nehéz megtalálni a közös nevezőt. S bármibe lemerem fogadni, hogy ennyi idő alatt mindenre megvan az embere amire nincs, arra meg szüksége sincs. Hiába vagyok jó, emberként hozzátok képest semmi. Arról, hogy közétek tartozzak meg hallani sem akar... s ami azt illeti, nekem sem füllik rá a fogam a kicsi miatt. Mivel azt nem tudom, hogy rá milyen hatással lenne. Ezzel az összes létező dolog megbukott. Még csak a mágiaérzékenységem sem tudom úgy forgatni, hogy abból haszna legyen. * Fogalmam sincs miért kérdezte és szerintem ezért kapni fogok Balázstól, de én bízom Corvinban még akkor ha Ő nem. Legfeljebb majd megütöm a bokám. Bár senki ne higgye azt, hogy annyira naiv vagyok, hogy azt hiszem, hogy a két szép szememért tesz bármit is, bármikor. Ugyan... mindig megtalálja a hasznát, vagy csak akkor mikor viszonozni kell. De én sem voltam az a típus, aki adós marad vagy önzetlenül tesz valamit. Vagyis csak ritkán.*
- Közben ott az Orfeum, Apám és az Ő "össze kéne házasodnotok Oriccoco" akciója, az Arms Trade újra építése. Mindenesetre azért nézz egy új mindenes után... és ne lepődj meg ha egyszer csak nem megyek be dolgozni. * Húztam egy mosolyszerűre az ajkaim. Igen, megpróbáltam kissé elódázni a végeredményt. De hé... figyelmeztettem, hogy ha nem jelenek meg, akkor meghaltam és nem is fogok. Bár ha ismer tudja, hogy csak ebben az esetben nem jelenek meg hisz előtte szólnék ha közbe jön valami.*

- Öh... inkább ne... * Fakadt ki belőlem. Mind a ketten tudjuk, hogy én lennék a legrosszabb tanácsadó. Illetve, nem, ha az a nő épp olyan elme-roggyant mint én. Különben hamarabb venné megerőszakolásnak mintsem egy kellemes légy ott-nak a dolgokat. Szóval hanyagoljuk is... Különben sem én írom a Bravo szerelmi lapját, vagy valami tini magazin hasábjait. Hál' istennek. Különben már a gyerekek lelki roncsok lennének. Vagy kellemesen elfuserált, szadista barmok, mint jó magam.
Viszont örömmel vettem, hogy nem kell végig másznom a nappalin, ámbár csak neki akartam jót, hogy ne kelljen a kanapéból vért sikálni. De hát nekem aztán mindegy, nem én takarítok nála. NEM! Eszedbe se jusson!*
- Én is magamnak szoktam... * Emeltem meg a kezem, hogy megmutassam neki első "randevúm" eredményét Balázzsal. Szóval azt hiszem, hogy jól el leszek, még ha az a rohadt fertőtlenítő csíp is. De ez a legkevesebb, tudtam jól... Porcikáim átjárták a fájdalom és csak fecsegtem, beszéltem míg Ő dolgozott rajtam. Szemeim hűen tükrözték, hogy azért nem egy leány álom, még ha nem is nyöszörögtem vagy készültem látványosan belehalni a fájdalomba. Viszont Corvin érezhette azt is, hogy legalább annyi örömet okoz mint fájdalmat. Viszont kissé fojtott hangon meséltem, válaszoltam a kérdésére és figyelem elterelőnek jó volt, de esetenként lemertem volna fogadni, hogy Corvin direkt szúrt mélyebbre, csakhogy nyöszörögni halljon legalább. De nem hallott, nincs gyereknap. S figyeltem Corvin szavaira is, miközben egyébként az arcát fixíroztam, nehogy lemaradjak valamiről. Mikor rám kapta a tekintetét csak halványan felvontam a szemöldököm. Nem mondom, hogy nem hízelgett egy kicsit a szavai, de bizony valamit félreértett. DE nem vágtam közbe. Haladás.*
- Öh... - első reakciónak nem rossz, de folytassuk - Nézd. Eszemben sincs farkas lenni én jól érzem így magam. Azért mértem magam hozzátok, mert nyilván olyat kellene nyújtanom mint ti vagy jobbat. S nem találtam ilyet. Őrzők közé menni, kémkedni... semmi. A beharapásom meg... Az Alfa parancsára nem lehet. De nem ismerem, akár fordulhat is a kocka. De... - s itt bizony előre hajoltam és nyomtam egy puszit a másik arcára. - ha beszólsz kiütlek... mindenesetre köszönöm. *Evidens, hogy a puszira értettem a beszólást. Szavain kissé elmerengtem és sóhajtottam egyet, közben ahogy végzett a combommal a karom nyújtottam neki, hogy az se maradjon úgy.*
- A segítség jól jön. Ostoba volnék visszautasítani, az egyetlent aki van. De... nézd az érem másik oldalát. Ez olyan, mintha mellettem lobbiznál. Azaz arra ad okot, hogy azt feltételezze az Alfa, hogy egyrészt megkértelek, másrészt pedig egymagam nem megyek semmire és mögéd akarok bújni. Szóval így sem jó, meg úgy sem. De ha véletlen sor kerül erre, akkor... köszönöm. Nem tudom... felajánlottam BB.-nek, hogy szívesen találkozom vele ha lehetséges, de még nem jött válasz. A segítséggel pedig megvárnám az első találkozó eredményét ha egyáltalán lesz olyan. * Csakis azért mentem bele, mert azt mondta, hogy nem lehet baja belőle. Márpedig ezt Ő nem tudja, de ezt nem is kell tudnia. Mindenesetre az elsőt szerettem volna a saját lábamon kibírni, bár nem tudom... lehet, hogy más lenne a kérdés, ha előtte beszél vele. Tényleg nem tudtam, hogy mi lenne a legjobb. A francba, hogy nem ismerem az Alfát.*
- Szerinted melyik lenne a jobb? * Kérdeztem meg nyíltan a véleményét. NE szokjon hozzá, nem sűrűn fogom megismételni és a vázolásomból tudhatja, hogy arra gondoltam épp, hogy ha előtte beszélne vele vagy ha utána. A franc tudja... csak legyek már túl rajta. Aztán élve lépkedjek kifelé. Minden más utána...*

*Az, hogy nem nézett rám Corvin a puszim után beszédesebb volt mindennél, no meg előtte az elkerekedett szeme. Bár ez utóbbit ráfogtam arra, hogy bizony ilyet tőlem nem látott. Még Balázs felé sem, mert sosem kértük meg, hogy tartsa a gyertyát. Bár vicces, hogy egy puszira így reagál... bezzeg az öltözőben nem zavarta a dolog, pedig aztán nem csak egy egyszerű puszit kapott. Értse meg a pasikat a fene. Vagyis én részben értem, a többi már más kérdés, hogy kiigazodni lehetetlenség. Mondjuk rajtam sem egyszerű, mert a történtek ellenére, ha bármikor megpróbált volna hozzám érni, tuti, hogy ugyan azt kapta volna mint bárki más. Itt meg pusztán nem vagyok hülye, a saját érdekemben taperol ahhoz, hogy összevarrhasson. Szóval tűrtem és még csak nyakon sem akartam vágni...
Viszont ahogy beszéltünk, szinte alig vettem észre, hogy merre halad vagy mit csinál, szóval felőlem aztán lazán egy szívecskét is varrhatott volna a kezembe, akkor sem veszem észre. Viszont a válaszára már elnevettem magam de igyekeztem nem rángatózni.*
- Hát ez remek... kit hódítottam meg akaratom ellenére? Egy elérhetetlen, ember gyűlölő hímet, hogy ennyire magasra pakolta azt a lécet? Bár... ha elég magas, akkor limbozhatok egyet. Minek ugorjam át, ha átbújhatok alatta és az még könnyebb is? *Bújtatott kérdés ugyan, de lássuk be, hogy egész logikus. Minek akarjak egy mércét megugrani, ha egyszerűen maradhatok alatta és sokkal könnyebben eljutok a túloldalra? A végeredmény ugyan az. Miért legyek olyan, mint akit várnak önmagam helyett? Bár érdekes volna a találkozó... ha le tudom küzdeni azt a tudatot, hogy épp a mészárszékre megyek. Mi lenne ha nem lécet ugrani mennék, hanem csak mint egyszerű ember? Az aki valójában vagyok?*
- Nem mondom, hogy felhívlak... de mindenképp írok egy sms-t, ha más nem menet közben. Nem tudom mennyire fogják előre bejelenteni. De legalább úgy tudsz készülni, hogy esélyesen Tiéd a műszak teljesen. * ÉS engem már megint csak az érdekelt, hogy az Orfeum ne omoljon össze, az alkalmazottak rendben legyenek. Hát bakker... miért vagyok én ilyen lelkiismeretes dolgozó? Azt nem tudom, de legalább nem a temetésemmel kell foglalkozniuk és engem sem az foglalkoztat. Bár... lehet meg kell írnom a végrendeletem, a búcsú leveleket. Írok én ilyeneket egyáltalán? Jah, normális ember ír, ha tudja, hogy halni megy. Nos... sosem voltam normális. De nézzem a jó oldalát; A biztos bukás nyugalmával, nem fogok csalódást okozni magamnak ha ott maradok és onnan már csak feljebb van. Ja és legfőbb, hogy nem fogom végig idegeskedni a találkozót, hogy most mi lesz. Balázsnak meg nem kell megtanulnia pelenkázni és finoman bánni semmivel. Mert jelentem, Ő sem tudd bánni a nőkkel, csak velem.*
- Menjünk. Gondolom itthon nincs semmi... de ha Annet nem akarod zaklatni rendelhetünk is valamit. *Szusszantam és míg beszéltem elindultam a fürdőbe, hogy elővarázsoljak egy felmosót és felszedjem a vérem a földről. Vizet engedtem bele, meg tettem bele valami izét (hypo), ami épp marta a szemem is, pedig csak a szagát éreztem meg. NEm tudtam, hogy mennyi kell belőle de tettem bele vagy fél dobozzal. Ha rendelünk, akkor azt Corvin intézi... én takarítok. Jézusom... írjuk már fel valahova, különben soha nem hiszem el. Sőőőt... képet is csináljunk, mert más sem fogja.*
- Egyébként meg... már mondani akartam, hogy lassan megint bekebelezhetnél valakit. Szerintem már abban a stádiumban vagy, mikor az ember már kedves a hiánytól. * Hát mi másról is beszélhetnék közben, mint Corvin nem létező szexuális életéről? De csak azért, hogy eszébe ne jusson a takarítás miatt ugratni. Mozdulataim ügyetlenek és szinte már szánalmasak. De hééé... adjatok egy kardot a kezemben és máris jobb leszek. Vagyis... inkább ne.*
- Utálom a regenerációd... szívesen megszadiztalak volna én is.... * Ollé... két lépés kész, de a víz az áll.... senki nem mondta, hogy ki is kell csavarni a felmosót és az a lyukas izé azért van rajta. Szóval kérem szépen... legközelebb hagyja rajta a használati utasítást.*

A vacsi után, mely számomra kellemesen telt, pláne, hogy itt volt Anne is fogtam magam és visszamentem melózni. Elvégre azt is kell, ez a kis közjáték csak némi kitérő... s egyáltalán nem érdekelt a kihasadt nadrágom. Akinek nem tetszik, vegye le. Legalábbis próbálkozni lehet...

//Köszönöm. :*//

*Az emeletről levonszolva magam, a kijárat felé természetesen útba ejtettem a hűtőm s egy üveggel gazdagítottam a papírtáskám, ami a kezemben volt. Hogy mi volt benne? Mondtam, hogy holnap melóznom kell. Oda meg ruha dukál, vagy legalábbis valami olyasmi.
A taxim pontos volt, bár mikor ide költöztem vertem már ki nem egy balhét, de meguntam ezért volt fél saját kocsim. Csendesen mosolyogva köszöntem s diktáltam be Covin címét. Egy tíz perc alatt meg is érkeztem. Ez a tíz perc, pedig hosszabb volt mint azt egy ember hinné. Fáradt tekintetem az ablakon kémlelt kifelé s két helyen meg is állítottam a kocsit, egy-egy percre. De nem ez volt az oka, pusztán az, hogy még mindig nem voltam jobban. Vagyis, nem értettem magam... azt meg végképp nem, hogy nem csak a szám járt hanem tényleg meg is teszem. Na mindegy, megfutamodni már nem fogok.

Kiszállva a kocsiból, fizettem és határozottan jelezték a magassarkúim, hogy bizony érkezek. Kopogni nem kopogtam, vártak. Innentől meg csak felesleges idő húzás. Belépve egy halvány ám mégis fáradt mosolyt villantottam a másikra, de már repült is az üveg... no meg a szavai. Az üveget elkaptam a szavaira azonban áll döbbenet került az arcomra.*
- Te beszélsz... újra beszélsz. Tudtam, hogy mi hiányzik az életemből. - irónia, Legalábbis annak hallani, de a vigyorom őszinte volt. Tényleg hiányzott a savanyú megjegyzései a napjaimból. - De kössz, tartsd meg. Hoztam saját Cumit... ha már neked nincs.* Vettem ki a szatyorból a Tequilát és meglóbáltam a levegőben. Ez kellően olyan hatású mint a kölyköknek a cumi. Azonban egy valamit nem felejtettem el.*
- De gondoltam a gyerekre is. * S bizony a tequila után egy doboz narancslét dobtam Corvin felé. Evidens mód, rá gondoltam gyerek alatt. Tudtam, hogy nem iszik. Nagy bánatomra... talán akkor elviselhetőbb volna. Míg Ő csukott, én csak az asztalra helyeztem a szatyrom melynek a tetejéről leemeltem egy másikat.*
- Kínai... valami szezámmagos izé meg Gyros tál... Ne mond azt, hogy hálátlan vagyok. * Nyilván nem ez a szándékom a dologgal, de azért hallgatom amit mond és csak a szemeim forgattam meg. Még a nők házsártosak ha fáradtak. Csak megfogtam a szatyraim - no meg a tequilám - és követtem az emeletre, majd be a szobájába. Ám, bár látszólag nem kezdtem el óvakodni vagy kémlelni, de felmértem a helyet s minden olyat, ami jól jöhet. Fegyverek, bútorok elhelyezkedése s mind azt, amit elárulhat a lakójáról. A táskáim letettem a fotelbe és ismét hallgattam a szavait, de már fújtam is egyet.*
- Szófosásod lett? - vontam fel a szemöldököm. - Inkább egyél. Lemerem fogadni, hogy nem vacsoráztál. * Micsoda kis gondoskodó lettem. De a kajákat az ágyra raktam s ahogy ez megvolt elkezdtem kigombolni a kabátom, miközben azért a szavaira is reagáltam.*
- Erről nem volt szó. Szándékosan nem foglak felkelteni, de eléggé hmmm... rossz alvó vagyok. Négy óránál többet nem alszom, s az ébredésem azt inkább hagyjuk, lemerem fogadni, hogy te sem fogsz tovább aludni, max ha elmentem. * Vontam meg a vállaim és a kabátom a fotelbe dobtam. Egy combközépig érő, két számmal nagyobb férfi póló volt rajtam, meg egy francia bugyi. Ki a fenne hitte azt, hogy majd csipkés izében alszom otthon, egyedül? Az egy ökör. Bár tény, hogy a bő póló érdekes látványt nyújthatott egy magassarkú csizmával, az alkaromra szíjazott tőrökkel és persze a combomra is volt egy, meg a csizmámban kettő. Leülve azonban a csizmámmal együtt, azokat is levettem.*
- Te vállaltad, viseld a következményeit.  *Vigyorogtam oldalra. S ha nem kezdett el még enni akkor a szemeim forgattam meg, s a többi tőr tokom is lecsatoltam.*
- Egyél, vagy megetetlek. Ennyi jár, ha már beengedtél s nem kérdezel semmit. *Ha most épp rá néztem volna, akkor láthatta volna az íriszeimben megcsillanni némi hálát. De, nem néztem rá a hangomból meg aligha szűrhette le. Két tokból kihúztam a pengét és az ágyon végig nézve "dugtam" a párnám alá.*
- Ha ébredésnél a kezemben van... eskü' nem Téged akarlak legyilkolni... legalábbis addig, míg nem érsz hozzám. * Ajkaimon a bocsánatkérő mosoly helyett, inkább egy sokat sejtető lapult, mely jelenleg nem ígért. Legalábbis sok jót nem. Bár, nem tudom, hogy miért figyelmeztettem... sokkal mókásabb lett volna ha nem teszem. S ezt tudván, nem is folytattam inkább... majd meglátja, tapasztalja. A maradék tőröm csak az éjjeli szekrényre tettem miközben felmásztam az ágyba, ami nem kicsit volt méretes a tequilámmal a kezemben. Ja, hogy ma még nem ettem? Annyi baj legyen, majd eszek holnap. Ma iszok. Corvin meg csak egyen... bár, az sem látszik rajta. Az üveg tetejét lecsavarva minden száj és orr húzás nélkül húztam meg, miközben magam alá húztam a lábaim. Látja. Na és aztán? Napi szinten látta február vége óta. Ágyban vagy a színpadon... már oly mindegy. Itt kevésbé csábító legalább a látvány, mintsem ott, ahol még comb fix is van rajtam. Legalábbis szerintem.*
- Nem válaszoltál az utolsó sms-emre... zavar, hogy munka után s azon kívül kerestelek meg? * Egy kérdés, egy korty. Ha lassan eszik, sok kérdés lesz. *
- Miért engedted meg? * Újabb kérdés, újabb korty. A karomon ugyan felállt a szőr, de fejem a falnak támasztottam és egy pillanatra lehunytam a szemeim. Csak élveztem ahogy a folyadék végig csúszik a torkomon s enyhe égető érzést hagy maga után. De utána fáradt s csillogó tekintetem a másikat kereste, az ő pillantását igyekeztem minden alkalommal megragadni, olvasni belőle s nem csak azt látni, amit mutat. Persze ha az etetést választotta, hát én megtömöm ezen ne múljék. Liba tömés közben is lehet piálni. Nem hiszed? Kérdezd meg a vidéki embereket akik állattartással foglalkoznak!*

- Ha ehhez a hanghordozáshoz szoknyában riszálsz egyet, akkor bevállalom a pompomokat minden szájhúzás nélkül. * Kuncogtam el magam a hangján. Hát ez így muris... nem rég még egyedül éreztem magam. Most meg jó kedvem van. Akarom én egyáltalán tudni, hogy miért?*
- Ne nézz így... ez csak egy doboz narancslé. Azért mert nem látszik, még figyelek a részletekre. * Vontam meg a vállaim. Még én is tudtam, hogy narancslevet iszik folyton. Pedig csak kétszer tette a társaságomban. Mikor felvett s mikor elbeszélgetést tartott a vendégről. Ja és kiszolgálni sem sűrűn szolgáltam ki. Tuti, hogy már párszor a nyakába öntöttem volna.*
- Nem is neked hoztam... az a Gyros tál ami a Tiéd. Csak pusztán hagytam választási lehetőséget. * Vontam meg a vállaim, de nem szaporítottam a szót. Én elvagyok a pálcikákkal pláne, hogy nem ma akarok enni. De ha felkelek kell valami szilárd újabban. Bezzeg mindig megelégedtem egy bögre kávéval most már reggeli is kell. Tényleg hanyatlásnak indultam. De talán csak a gyógyulás vesz ki ennyi erőt belőlem, amit a szervezetem így akar pótolni.*
- Óóó.... én örülök. Csak kevésbé álcázom olyan jól, mint te. Vagy csak nem is akarom? Kitudja... * Tettem az ártatlant, ám pillantásom megakadt a másikon ahogy vetkőzött. S leplezetlenül mértem végig, mikor a póló is lekerült. Nem érdekelt a véleménye, vagy ha épp megjegyzést tesz a tettemre. Ha nem tetszik, hát ne sztriptízlejen. A kaja nem kell... hát az Ő dolga, nem vagyok az anyukája. Viszont ott elcseszte, hogy figyelmeztetően hajolt előre. Ajkaim egy halvány mosolyra húzódtak, s már fogtam is a gyros tálat s felpattintva a tetejét az ágyra térdelve közeledtem felé.*
- Talán furcsa lesz, de nem szoktam álmodozni... * Ingattam meg a fejem s tincseim az arcom körül vidáman táncoltak már amennyire tudtak. Corvin mellett megállva a villára szúrtam egy húst, de azért a szavaira sem hagytam figyelmen kívül, miközben felé nyújtottam a "falatot". Ha nem kapta be, hát akkor is a szájának nyomtam. Jah, nem kezdtem el gügyögni neki, vagy repülősdit játszani meg mondókát szavalni.*
- Hmm... nem rossz ötlet. Így akarod elmondani, hogy mire vágysz? - vigyor - De a vádaskodás nem aktuális esetemben. Az alkohol nem mentesít semmi alól, pláne nem a tetteinktől. Aki iszik, az felszabadultabb hisz az agya nem kontrollálja, tehát önmaga lehet minden külső behatás nélkül. Nem akar megfelelni senkinek. S pontosan ezért van az, hogy esetemben agresszívebb vagyok az ilyen jellegű közeledésekre. Eddig egyszer fordult elő az, hogy lelkis lettem... a kivételek pedig csak erősítik a "szabályt" * Ha még nem kapta be, akkor csak közben a hússal "simogattam" az ajkait. Szóval ha nem akar fehér szószos lenni és maszatos, jobb ha bekapja.*
- A mocskos dolgokkal meg semmi baj nincs. Felfogás kérdése, ahogy az is, hogy bár állandóan beszólsz azért mert sokat beszélek még egyszer sem fogtad be a szám. Mert nem akarod. * Ez csak megállapítás. Semmi hátsó szándék, vagy él nincs benne ahogy az sem, hogy szereti. Nem tudtam, hogy mért nem teszi csak azt, hogy nem tette. Viszont ahogy az én orrom alá tolja a kajám csak felszalad a szemöldököm.*
- Sosem vacsorázom... ha éjszaka szükségem lenne a tudásomra, arra, hogy mozogjak... teli hassal nem lehet hatásosan s az ember mélyebben alszik. Reggelire hoztam. Mostanában ha van időm, akkor eszek indulás előtt. No meg ha nem felejtem el. * Bizony ez egy határozott nem volt. Ámbár kissé bővebben. Azt hiszem, hogy kezd hatni a pia azon kívül is, hogy csillog a szemem. Ennek örömére ittam még egy kortyot. Pff... mint aki hónapok óta nem ivott. Holott hétvégente azért én is elmentem a lányokkal egy-egy sörre vagy valami.*
- Nem, de ezer meg egy oka lehet annak, hogy itt vagy mégis. Csak kérdeztem... tudod, szokásom kérdezni is ha már jár a szám folyton. * Vontam fel a szemöldököm, de azért etettem tovább, mert bizony enni fog még akkor is ha nem akar. Nem venném a szívemre, ha épp étlen, szomjan aludna. Hát gondoskodtam róla... már amennyire én tudtam ilyet.
Viszont egy újabb kérdést kapott, mert hát az kell. S ha betudnám fogni, vagy épp nem érdekelne, az nem is én volnék. Az a baj, hogy sok minden érdekelt még ha nem is tettem fel neki kérdéseket nyíltan. Inkább megpróbáltam kitapasztalni, minthogy szavakat kapjak. Azok a tutik hisz mondani bármit lehet. Barna íriszeim csak nézték a helyezkedését, hogy látványosan aludni készül. S azt hittem, hogy választ sem kapok. De csak felkönyökölt, de a szavaira jó kedvűen, vidáman nevettem fel.*
- Háthogyne. Ha cuki volnál nem lennék itt... * Akkor örökbe fogadtam volna. Egy férfi nem cuki, az gyerek vagy meleg. Nos, maradjunk annyiban, hogy egyik kategória sem volt a szívem csücske. Az igazi válaszára azonban csak oldalra biccentettem a fejem.*
- A hibáink... az idiotizmussal járnak. Ha minden apró dologból képesek volnánk tanulni, nem volnánk idióták s nem is élnénk. A hibák azért vannak, hogy szórakoztassanak minket... hisz utólag van min nevetni. Jó, tudom... ez a tett tőled távol áll. Nem is tudsz nevetni. * Nem hallottam még nevetni. Anne közelében sem Viszont ahogy hátat fordít, csak meghúzom az üveget két korttyal és íriszeim nem veszem le a hátáról. Furcsa érzés kél bennem életre, melyre csak megingatom a fejem, ahelyett, hogy fejtegetni kezdeném. Lezárva az italt teszem azt is az éjjeli szekrényre, majd kapcsolom le a lámpát. A sötét jótékony hatása alatt bújok ágyba, takarózom be és fordítok a másiknak hátat, kellő - azaz karnyújtásnyi - távolságban. De csak pár pillanat míg így maradok de már meg is fordulok. Valahogy nem tudtam túl lépni azon, hogy ilyen könnyen hátat fordított. Nem ismer, akár meg is ölhetném vagy lehetne ilyen szándékom is. De csak a karom nyúl ki egy kicsit - hisz ahogy fordultam közelebb is kerültem -, hogy mutató ujjam végig húzzam a lapockájánál lévő hegen. Nem, nem láttam. Jelenleg. Azonban senki nem mondta, hogy nincs jó memóriám. Apró dolgokat is megjegyzek még ha csak futólag is vetek rájuk pillantást - máskor bezzeg a nagydolgokról megfeledkezek.
- Azaz érzésem, hogy jobban ismersz mint, ahogy én azt hiszem... Bízol bennem, pedig okot nem adtam rá és ne gyere azzal a maszlaggal, hogy mindenkinek lehetőséget kell adni. Átadtál egy üzenetet, hagytad, hogy melóból menjek el pedig az ilyen dolgokra teszel magasról s csak az számít, hogy a hely menjen. Hagytad, hogy feljöjjek s még úgy is maradtál, hogy közöltem nem fogsz tudni pihenni tőlem. Nem kérdezem, hogy miért... mert nem válaszolnál. * Persze a tagadó kérdés is kérdés, szóval ott volt az. Pusztán jeleztem, hogy választ nem remélek. A remény sem az én terepem. Pislogtam párat laposan, ám ujjam csak újra s újra a hegen simított végig, míg egy-kettő után egy másikat kereset. Nem volt szándékom, nem ismerkedtem... csak, jól esett ezt tenni anélkül, hogy fejtegetnem kéne vagy félnem. De persze, azért álomba nem simogattam. Pár perc után csak lecsúszott a kezem a mellkasára, ahogy átöleltem kissé közelebb csúszva. Furcsa volt... kicsi.*
- Egy kis edzés rád férne... olyan... picinek érezlek. * Morogtam valahol a valóság és az álom mezsgyéjéről még a másiknak. Lélegzetem finoman cirógatta a másik hátát, s újabb mély levegők köveztek melyek jelezték, hogy nem sokára elfogok aludni. Persze... ha hagyja. Nem akartam bántani, pusztán örültem, hogy nem kell otthon lennem az üres házban.*
- Dun... köszönöm. * Erre már nem fogok emlékezni másnap, ahogy arra sem, hogy szavaim követőn teljesen oda kúsztam s egy apró puszit nyomtam a lapockái közé... miközben a fekete mélység lassan bezárult körülöttem. Hangom még halk, szinte már lágy.*

*A kosok sosem olyan vakmerőek s csökönyösek, mint amilyennek vélik őket. S bár sokszor nem gondolkodnak - lévén, állatok -, mégsem ostobák. S ha magamból indulok ki, akkor minden bizonnyal arra a kis pallóig, aztán ha átértem ott lököm le. Édes vagyok mi? Naná, csak nagyon jól titkolom.*
- Ez nem igaz... ha akarsz valamit, azt nem fogod mondani. Hanem ad egy; elveszed. Vagy ha épp nincs kedved, akkor eléred, hogy a másik fél akarjon. Aztán vagy elveszed vagy kikosarazod és "beéred ennyivel". * Ingattam meg a fejem halványan. Non-stop a vérét szívom, együtt melózunk órákon keresztül még akkor is, ha épp nem szó szerint együtt. Figyelek, mindenre figyelek még akkor is ha nem szólok egy szót sem. Igen, tudok ilyet is. S bár valahol sérti az önérzetem, de Corvin magamra emlékeztet. Vagyis arra, aki lettem az elmúlt évek alatt. De ez még nem mentesít az alól, hogy tévedni én is képes vagyok. Volt már rá példa, bár próbáltam a minimálisra szűkíteni. Mosolyogva vettem tudomásul, hogy eszik. Nem, véletlen sem azt, hogy etetve van. Kivételesen tényleg nem.*
- Ööö... azt kapnád meg, hogy miért csak így. Aztán megjegyezném, hogy már tudom; máshogy nem vagy képes. - kacsintottam rá. Tényleg ezt tenném. - De persze úgy sem tartana sokáig. Harapni tudok. Te meg nem vagy fából... véred is van. Abból hamar valami más lenne...* Vontam meg a vállaim végül és csak etettem inkább tovább. No meg beszéltem mert az kell, meg ittam azt meg azért mert jó. Viszont a kérdésére csak felvontam a szemöldököm.*
- Ettől azért kreatívabb vagyok, ha ilyen szándékom volna. És tömlek, mert... csak. Nem fogok mindent megmagyarázni. Ahhoz már fáradt vagyok, s te sem hülye. * Látszik rajta, hogy milyen sokat eszik. Egyszer sem láttam még enni bent, ahogy haza érve meg általában hulla. Már akkor látszik rajta, mikor elmegy onnan. Annyi eszem meg nekem is van, hogy kitaláljam nem pepecsel étellel. Én sem szoktam, de legalább rendelek ha úgy van. Az újabb szavaira csak lemondóan sóhajtottam és a kezem is megállt egy pillanatra, ahogy az íriszeim az övét figyelték.*
- Csak megközelítés és felfogás kérdése Corvin. Ne legyél ennyire... pesszimista, még akkor sem ha az optimizmus nem kifizetődő. A semlegesség még mindig jobb. Ha már csak téged szórakoztat, akkor az már az... ha nem, akkor... nem csinálnád azt hiszem. * Ebben nem voltam biztos, azonban sokkal jobban zavart azaz apró késztetés mely bennem kélt életre. De csak inkább egy újabb falat, aztán haladjunk a vacsijával és ne a gondolataimmal. Nem, akkor sem nyúlok most, ebben a helyzetben hozzá ha beledöglök!*
- Pedig erőszertettel csinálok néha magamból hülyét... * Mégha nem is szándékosan, de azért én elfáradok na és akadnak öngóljaim is. Szóval ha más nem azon szórakozhatna egy kicsit. Na mindegy, ha nem, hát ez sem erőszak. De meg van az újabb célom... nevezhetjük életcélnak is, de akkor azt mondják, hogy önzetlen vagyok ami nem volna igaz.
Annak is megvolt a magam haszna, hogy most itt az álom határán Corvin volt velem. Éreztem a teste reakcióit, de már jelentőséget nem tulajdonítottam neki. HA ébren lettem volna, magamnál tuti megszólalok, hogy ne morogjon és zavarja a csendet mert nem kutya. De így csak a karoló kezem hüvelykujja simított rajta egyszer végig némi nyugtatási célzattal önkéntelen.
Mint minden normális ember, a mozgását észleltem s ahogy a hátára fordult, úgy helyezkedtem, hogy így is kényelmes legyen. Karom továbbra sem eresztette, szuszogásom is érezhette valahol a válla környékén, még ha nem is feküdtem rá. Talán a tudatom mélyén, valahol tudtam, hogy nem kéne. Vagy csak megelégedtem a karjával? Nem tudom, de nem is fogom megtudni. Ahogy felém fordult a másik az újabb mozgásra csak a nyakához fúrtam az arcom és karom átkarolva öt pihent, mintha normális volna ez a helyzet főnök és alkalmazott között. Valamikor később megfordultam az oldalamra, hátat fordítva neki. S bár mozdulataim öntudatlanak, mégis megfogtam a kezét s ahogy fordultam vontam magammal. Nem eresztettem, ujjaim az övé köré fonódtak, hátam neki feszült... ám légzésem elárulhatta, hogy bár a természetes mozdulat ellenére valami felzaklat...

Az ég tudja tán - no meg Corvin -, hogy mióta vergődtem ott, a karjai között vagy épp onnan szabadulva. Hol bújtam, menedéket kerestem, hol pedig csak szabadulni akartam. Tőle, mindentől. S olykor kezeim nem mozdultak csak pár centit annak ellenére, hogy senki nem fogott le. Itt, a valóságban nem...

Csuklóm megfeszül, kétségbeesetten rángatom láncaim, de azok nem eresztenek. Tekintetem ide-oda kapkodom a sötétben de nem láttok semmit. Olykor-olykor egy-egy világos szempár néz egészen közelről a szemembe. Lehelete bűzös, mint egy állaté, szorítása lábszáram töri egyetlen röpke mozdulattal. A lábaim, azokat melyek az életem, a céljaim takarják. Egy vágás a mellkasomon... a vérem vöröslő folyamként kezd ömleni, mintha látnám... ami fizikailag képtelenség ebben az áporodott sötétben. Ajkaim sikolyra fakadnak, könnyeim az arcomon peregnek. A szívem összesanyarog s nem érzek már semmit, csak a félelmem az, mely elenyészt. A szabadulási vágyam, a szabadságom mely nincs. A fájdalomtól szinte könyörgök, hogy hagyja abba, hogy eresszen.
- Kérlek... engedj.... * Szólalok meg szinte elhaló hangon, de csak cinikus kacaj a válasz melytől összerezzenek s egy újabb vágás a felkaromon hosszába, mintha ez egy; Ne is álmodj válasz volna. Reményeim apránként élednek fel újra majd veszi el. Ezt csinálja már... két napja? Három? Egy hét? Nem tudom. Az időérzékem a fuccsba...
Egy újabb kísérlet melyek csak akadályokba ütköznek, egy újabb könyörgés de csak a vérem, az izzadság és némi... szexualitás szaga tölti be a teret, s mocskos szavai a fejem. Újra s újra érzem magamon, magamban s a harapása az, mely az utolsó löket..."

Mintha egy rúgó nyomott volna fel az ágyamban, ültem fel... a sebem fájdalma, vérem illata - hisz ismételten felszakadt valahol a hirtelen mozdulatra és a négy órája tartó vergődésemre - elenyésző volt. Csak a szívem heves dobbanása, tekintetem kétségbe esett ide-oda kapkodása jelezte, hogy nem vagyok magamnál. Azonban volt valami, ami igen. A pengém. A párnám alatt lévő penge volt az, melyet a kezemben szorongattam, mintha az életem függne tőle. Ilyenkor nem ismertem senkit s semmit. Nem tudtam még realizálni a valóságot s elszakadni az álmaimból. Csak igyekeztem felismerni a helyet, ahol vagyok valami kapaszkodni ami a fizikai valóság... nehéz volt. Csak zihálva kerestem, s államon egy vércsepp csordult végig az ajkaimról de nem érdekelt, nem érzékeltem ahogy a még jelenlévő félelmem sem. S bár hiába, a tudás nem tűnik el... csak élesebb lesz...

//Nos, amit érzel míg "alszik", mint farkas; Evidens mód a mocorgását, viszont az álmai azok neki valóság - hisz megtörtént -, így az érzései átülnek. Tehát; Kétségbeesés, fájdalom, félelem, rettegés, szabadulási vágy, remény, kiábrándultság, hiány. Az egyetlen mondat, amit végül csak beírtam, azt is kimondja ám morgósabb. De hallod benne a; könyörgés, kérlelés, fájdalom jeleit. Ahogy hallásod lévén a szavakat is megérted. Könnyei is valóságosak, hisz ha úgy tetszik minden éjjel "újra éli." Kezdj vele amit akarsz )

*Valami ott motoszkált, valami erőszakkal vont ki onnan. Legalábbis én így éreztem. Parancsolón, erőt sugározva, dacos makacssággal s büszkeséggel körözött körülöttem, mintha csak megakarna ragadni, mintha visszaakarna rántani. Pár pillanat is elég volt ahhoz, hogy ez sikerüljön. Vonzott, megakartam érinteni, megakartam fogni... a farkasokra emlékeztetett, de ez abszurd, azonban attól még nem találtam jobb hasonlatot még magamnak sem.
Felülve tekintetem ide-oda kapkodtam, mintha csak keresném azt a valamit, miközben próbálom realizálni magamban az egész helyet. Semmi nem volt ismerős. Se egy kép az éjjeli szekrényen, se egy ledobott ruha, egy kiakasztott blúz, kötszer... semmi. Csak a hang...
- Evelyn... * Javítottam ki valamiért az "idegent", kinek a hangját felismertem. De senki ne kérdezze, hogy ki Ő vagy mi a neve. Nem tudnám megmondani, még csak azt sem, hogy jelenleg hol van. Bár közel, érzem... ahogy azt is, hogy moccan az ágy. S sebesen kapom oldalra a fejem, hogy kietlen íriszeimmel megnézzem magamnak. Ujjaim a tőrön megfeszülnek, de nem teszek semmit csak várok. Nem támadott, nincs okom bántani. Hangom azonban jelezte, hogy nem vagyok még itt. Szinte megmagyarázhatatlanul gépiesek voltak a szavaim... szavaim... a frászt, egyetlen szavam. Arca nem érdekelt, jelentéktelen volt... arc mely változik, az évek s idő alatt. De a szem, azaz ami mindig ugyan olyan. Pillantásom a férfi kékjét találta meg, s pár perc után ujjaim meglazultak. Próbáltam a mélyére látni, de csak a szemem sarkából az órát kaptam el.*
- Hogyan? Még... még nem kéne ébren lennem. Csak három óra és huszonnyolc perc telt el. * Még mindig minden érzelmet mellőztem, de úgy látszik, hogy a tények segítenek felébredni. Ő Corvin, a főnököm. Bár azt még mindig ne kérdezze senki, hogy miért alszom itt vagy miért van velem. Még én sem fogtam fel. De végül magam mellé ejtettem a tőrt a takaróra és ujjaimmal kócos tincseimbe túrtam.*
- Csak te vagy képes parancsolgatni még ilyenkor is... de nem aludtál semmit. Mondanám, hogy lezuhanyzom de azt hiszem lábra még nem tudok állni... ennyire jó vagy. Gyere... aludj egy kicsit, én már ilyenkor úgy sem tudok szal szabad a pálya. Amúgy meg... kell a véred. * Mosolyodtam el halványan szavaim végén. Előtte meg mosoly nélkül ugyan, de ugrattam a másikat. Ezzel leplezve, hogy még az álom hatása alatt vagyok s lábaim remegnek. Azonban az érzéseim szép lassan kezdtek megszűnni, elszivárogni mintha soha nem is léteztek volna. Jelentem, tényleg kezdek teljesen magamhoz térni de nem eléggé, még mindig kimondom a gondolataim. Lássd, utolsó mondat. De csak visszahanyatlottam és megpaskoltam magam mellett az ágyat, hogy jöjjön csak... komolyan gondoltam. Ja és...*
- Meleg vízzel és szappannal kijön... állítólag. * Céloztam itt arra, hogy véres lesz - vagy már lett is - az ágy neműje. Röhejes, hogy bármerre vagyok vele mindig vérzek. Bár mióta kijöttem a kórházból nélküle is megy. HA lefeküdt, ha tetszett neki, ha nem csak átkaroltam s csendesen, koncentrálva lélegeztem míg nem normalizálódott a szívverésem. Ha meg volt, csak cirógattam a hátát... nekem aztán ne vesse a szememre, hogy nem hagytam aludni. Milyen kis édes vagyok, még simogatom is. Ja, csak meg ne egyen itt a végén. Corvin édesszájú egyáltalán?*

*Corvin arcát még valahogy nem tudtam realizálni. Mármint az mögé látni, ami ott volt vagy amit épp takart. De a szavai azok épp elegek voltak ahhoz, hogy megértsem mit is akar mondani itt nekem.*
- Nem... ezt nem érted. Négy óra... ennél korábban sosem tudok kiszakadni, bármennyire is próbáljak felébredni. S az igazság az, hogy... mások sem képesek felkelteni. Vagyis a Papa és Leo biztosan nem. * Ingattam meg a fejem. Mások... sosem aludtam más mellett azóta, csakis Leo volt az egyetlen, de aludni vele is csak nyugtatók meg altatók mellett voltam képes, de persze az meg kiüt és kell a tuti biztonság érzése, hogy be merjem venni őket. De nem kell tudnia, hogy gyógyszerekkel vagyok képes csak aludni.*
- Te meg ne szokj hozzá, hogy bármilyen pillanatban engedelmeskedek. * Vigyorodtam el s nem kellett volna mondanom, de kellett a beszéd, hogy eltereljem magam, vissza a valóságba. Azonban meg kell hagyni, hogy Corvin hatásos már maga az is, hogy itt van. Sajnáltam, hogy csak a csipkelődése az, mely képes bennem bármit is kiváltani.*
- Ohohó... dobni... mitől gondolod, hogy nem állnék ellen vagy rántanálak magammal? * Kacsintottam rá s érezhetően jobb lett a kedvem az eshetőségre, hogy Ő ilyen könnyen veszi azt, hogy csak úgy megfog aztán dobál. Mintha hagynám magam vagy Ő volna a mindenható. A kérdésére azonban kissé elkomorodtam, de csak az alsó ajkamba harapva ingattam meg a fejem.*
- Próbáltam... Mindig visszatér s pár perc után úgy is kirántom magam. Semmi értelme megpróbálni. Évekig próbálkoztam vele... de már hozzá szoktam. Meg vagyok ennyi alvással, márha ezt lehet annak nevezni. * Vontam meg a vállaim könnyedén, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga. Számomra az volt... hat év elég hosszú idő ahhoz, hogy megszokja az ember. A vérére tett mondatomra észre vettem, hogy megfeszül és szemöldököm összevonva billentettem oldalra a fejem. Nem, egy percig sem hittem azt, hogy fél a másik. Csak furcsa volt a reakciója de még azt sem tudnám megmondani, hogy miért.*
- Ez igaz... de ez most egy felhívás volt? * Mosolyodtam el halványan, miközben kicsit előrébb dőlve, közel hozzá hajoltam. Barna íriszeim vidáman csillogtak s egyik kezem finoman, mégis határozottan siklott Corvin arcára s onnan le a tarkójára, ahol végül megállapodott egy enyhébb szorítással s pillantásom végig futott a felsőtestén. Jajj istenem, most komolyan megint provokálom? Egyszer tényleg a vesztembe fogok szaladni. *
- De ha már karácsony... én az emlékeimet - Balázst s Téged kérlek. * Suttogtam, mintha csak a legféltettebb titkom árulnám el épp a másiknak. Persze nyilván, nem ez volt az s nem is egészen gondoltam komolyan. Vagy mégis? Ez most lényegtelen, Corvin számára az aminek venni akarja.
De az alvás neki is jár, így csak magam ajánlottam ezúttal már nyugodt háló társnak, aki hagyja pihenni és nem vergődik mellette, hogy tuti ne tudjon aludni. Semmi szükségem nem volt egy hisztis, nyűgös főnökre az éjszakára. Abból tuti valami perpatvar lenne, lévén, hogy nem épp toleráns fából faragtak. Így csak csendesen simogattam s igyekeztem meghagyni a személyes terét de mégis... valahogy a közelében lenni. Nem mondom, hogy biztonságban éreztem magam, mert hazudnék. De megnyugtatott valahol... vagy csak az álmaim miatt érzem így? Jah, biztosan.

Nem néztem az órát, szemeim lehunyva igyekeztem az alvás illúzióját elhitetni csak épp nem tudom kivel. Gondolataim azonban messze szálltak s próbáltak mindent a helyére rakni. Egyre több dolog volt az, amit nem értettem s ez bosszantott valahol mélyen. Most azonban nem eléggé hisz, nyugodt voltam. Ahogy felült kezem lecsúszott a mellkasáról a derekára de én csak felpillantottam rá éber tekintettel s figyeltem ahogy magához próbál térni, ez pedig egy mosolyt csalt az arcomra.*
- Ha még mindig nem tudok, akkor elviszel? * Vigyorodtam rá szélesen. HA mindenképp szeretném lealacsonyítani a saját szememben a másikat, mondhatnám, hogy aranyos feje van mikor ébredezik. De Corvin minden csak nem aranyos. Ahogy egy férfire sem mondjuk azt, hogy aranyos. Azmár gyerek! Nekem mindenképp és nekem ez számított. A kajálási megjegyzésére csak szusszantam.*
- Annyi baj legyen. Nem vagyok hiú s amúgy is másik munkát kell keresnem, már nem kell odafigyelnem arra, hogy miként nézek ki. De oké-oké... eszek. De előtte főzök egy kávét, aztán meglesem azt a hírhedt zuhanyzódat amit annyit ajánlgatsz. * Ingattam meg a fejem finoman és csak felültem én is. Azonban a sebem húzódott és bizony erőfeszítés kellett ahhoz, hogy ne tükrözzön az arcom semmit. De egy mély sóhajjal letudtam a dolgot és kikászálódtam az ágyból. Hát... nem nyújtottam valami szép látványt, átázott, véres pólóban, véres állal ahogy csillogó tekintettel néztem a másikat. Mintha csak most elégítettek volna ki. Pedig aztán Corvin arra nem képes ilyen nem történt. Nem kérdeztem, hogy kér-e evidensen kapott. Ja, hogy nincs kávé... hehe... a táskámban van. Így azt meg is fogtam, hogy lemegyek és főzök egyet. Akkor van cink, ha cukra nincs itthon. *
- Segítesz? * Vontam fel a szemöldököm kérdőn. Nem akartam én a házában turkálni. No meg, addig is beszél. *

*Bár halvány volt, de észrevettem a tekintetében ami ott lapult. Nem kellett hozzá mosolyognia, nem kellett egy szót sem szólnia. HA nem beszél is tudtam volna, hogy ezt egyszer még kifogja használni. Azonban ajkaim szegletében gúnyos félmosolyom ellentétes volt a barna íriszeimben meglapuló kíváncsisággal. Bizony érdekelt, hogy miként is használná ki pont Ő azt, hogy valaki engedelmeskedik neki. Mármint oké, ez megszokott nála, így unalmas lehetne a számára. Azonban nem Tőlem, amitől lett némi varázsa a dolognak. De nem szóltam, majd kiderül... egyszer. Bár remélem, hogy nem mostanában kell felhívnom a főnököm azért, hogy ugyan hadd aludjak nála. *
- És mért nem tetted? * Suttogtam lágyan a szavaira, ám az érintésemre nem igazán reagált a másik de valamiért a szőr is felállt a karomon, azonban nem hagytam abba. A pillantásom után tova siklottak vékony ujjaim a nyaka vonalán át, a tarkójáról oda, ahol imént az íriszeim simítottak végig. A különbség annyi, hogy itt a körmeim simogatták halvány piros nyomot hagyva maguk után. De azért messzire nem mentem... pusztán csak a csípőjéig, ahol a mozdulatom abba maradt. Valamiért zavart, hogy nem reagál semmit így kénytelen voltam tovább provokálni. De miért az én szám száradt ki? Ja igen, este Tequilát ittam. Jó kifogás pedig sosem rossz, most is tök jól jön.
Viszont a kissé epés, megjegyzésére amivel a meglepettségét próbálta elfedni csak a szemeim forgattam meg és ha már ott volt a kezem, akkor hagytam is ott ahol volt. Csak egy kicsit mélyebbre eresztettem a körmeim a húsában, ahogy magamhoz mért finomsággal rászorítottam és kissé magam felé vontam.*
- Nem szeretem az ünnepeket. A karácsony meg pláne temetés számomra. De képes vagyok értékelni bizonyos... dolgokat. Maximum nem látszik. * A gyermekemet karácsonykor veszítettem el, ahogy édesanyám hiánya sem tett jót az ünnepekbe fektetett hitemnek. Igen, voltam ilyen is... képes voltam még hinni az ilyen dolgokban. De ezt nem kell tudnia a másiknak. A lényeg meg van; Értékelek én mindent, ami nem hagyja, hogy a Temetőben legyek még úgy is, hogy már rég nem vagyok szentimentális.*

- Akkor nem tudok. * Kacsintottam a másikra. Hát erre külön kíváncsi leszek. De nem most. Még egy ekkora labdát is hagyok elszállni a kávé kedvéért, de persze addig azért beszélek. Mert az úgy kell... nem is én lennék ha sokat hallgatnék. Viszont a visszakérdésére íriszeim még mindig a másikat tanulmányozták de csak lemondó sóhajjal ingattam meg a fejem.*
- Nem. A felszolgálás nem rossz, de hosszú távon nem bírnád az én módszereim ha messzire mennek a vendégeid. Más meg nincs... szóval úgy értettem, ahogy... mondtam. * Szerintem csak most jutott el a tudatomig, hogy megszűnne a napi kapcsolat Corvinnal. S bár erre megvonnám a vállaim és hagynám, most mégis belesajdultam egy kicsit. Iriszeim lesütöttem és örültem, hogy öltözködik a másik. Addig sem látja a tekintetem.*
- Persze ha van más ajánlatod... nem lételemem elhagyni az Orfeum falait. * Tényleg nem volt. Szerettem ott lenni, de nem tudom miért. Viszont nem mernék megesküdni arra, hogy ennek nincs köze a férfihez.
Nagy kislány vagyok, ez tény. Mi sem mutatja jobban, minthogy; hoztam magammal ruhát. Tudtam, hogy innen melózni megyek. S mégis mi más van a táskámban? Szájfény meg sminktükör? A frászt... A lépcsőn lefelé nehézkes volt és tőlem nem épp megszokott módon lassan is ment. Viszont lent már csak a pult mögé sétáltam és biztos jól mutathattam egy szál véres pólóban a konyhában, de inkább az útba igazítással foglalkoztam. És már kértem is volna a cukrot, mikor már meg is szólalt. Istenem, minek akarok kérdezni, mikor hangos használati utasításom van. Viszont felállt, én pedig csak felvontam a szemöldököm.*
- Hát persze... * zártam le ennyivel, viszont a kávéfőzőre morcosan pillantottam hátra. - Tudok, kávét főzni. Főzni nem, de a kávéval elboldogulok és a mikróval is! * Ami azt illeti, fel is ismerem őket és már készítettem is fel a kávét. Azonban míg az főtt, nem álltam meg. Agyam más felé járt, de a kezeim csak monoton csinálták azt, amit kellett nekik, amit megszoktak; bekapcsolták a sütőt.*
- Anne kivel van ilyenkor mikor... mással vagy éjjelente? * Tettem fel egy normális kérdést, melybe érdeklődés volt. Tekintetem azonban azt figyelték amit a kezeim csináltak. Egy tiszta bögrébe mértem egy bögre lisztet, egy bögre cukrot, fél bögre kakaóport és egy bögre tejet, - amit elől is hagytam a kávéhoz. Ezeket pedig folyamatosan egy tálba öntöttem.  Ezeket közben egy kézi habverőt előkotorva összeállítottam egy folyékony masszává. A hűtőt ismét kinyitottam és egy üveg   meggy befőttel találtam szembe magam, amire elmosolyodtam és kivéve leszűrtem és a szemeket a masszába dobva, óvatosan belekevertem. Reméltem, hogy nem kérdezi meg mit csinálok... engem is érdekelt volna. De a kezeim biztos tudták... egész magabiztosan és gyorsan csinálták. Mire a kávé lejött, addigra ez a massza már a sütőben landolt én pedig csak lekapcsoltam a kávéfőzőt és kiadagoltam a kávét. Neki keserűen... mintha egyszer úgy itta volna, mikor úgy esett be, hogy nem ivott otthon. De a franc tudja.... eléri a cukrot és a tejet, hisz ott volt előtte. Aztán csak a bögrém megfogva dőltem neki a pultnak vele szemben.*
- Ne kérdezd... majd kiderül. Egyenlőre még én sem tudom.... de egy tíz perc és kiderül. Aztán visszatérünk erre aa... akkor kiviszel ha nem megy kérdésre. * Kacsintottam rá, remélve, hogy ezzel elódázom a dolgot. Nem akartam baromságot mondani, de mikor az időt mondtam kissé értetlenül szaladt össze a szemöldököm. Nem tudom, hogy mit csinálok, de azt igen, hogy mennyi idő múlva lesz kész? Hát ez remek... ennél röhejesebb nem is lehetek. De reméltem, hogy a másik épp nem röhög, mert... lássuk be, kár volna a kávémért ha az a fején landolna. Kissé feszültem álltam és tekintetem többször is az órára siklott. Viszont mire lejárt a tíz perc már finom illatok lengték körbe a konyhát. Én pedig csak leguggolva – mert hát hajolni nem tudtam – szúrtam bele egy villát a tészta közepébe. De mivel nem maradt rajta, így bizony kész van. Hát csodás vagyok. Egy konyharuhával kivettem, egy vágódeszkára kiborítottam. Hideg vizes késsel pedig elkezdtem felszeletelni egy tányérra. Mikor végeztem csak a pult másik feléhez sétáltam és letettem Corvin elé az egészet én magam pedig megkerültem a pultot és még mielőtt leültem volna a mellette lévő székre, csak egyszerűen hátulról, a nyakánál megöleltem és így hajoltam a füléhez.*
- Ha beszólsz vagy nem eszed meg Én etetem meg veled, de azt lehet, hogy nem fogod annyira élvezni, mintha magad tennéd meg. * Szavaim lágyak, szinte suttogás az egész és mintha mi sem volna természetesebb haraptam meg a fülcimpáját és nyomtam egy puszit utána az arcára. Ezzel igazából csak a saját értetlenkedésem próbáltam meg elódázni, hogy ne arra figyeljen. De csak egyszerűen leültem mellé és a maradék kávémhoz én is elvettem egy szeletet a sütiből és beleharapva vártam az eredményt.*
- Ha lenne itthon csoki önteted vagy tejszínhabod jobb lenne... * Corvinnak ismerős lehetett a sütemény. Hisz egyszer ezt csináltam Annenek és Ő is ott volt. Viszont akkor elégettem és a közepe nyers is volt. Ment is a kukába. Ja és akkor nem volt benne meggy. De úgy látszik, hogy nem csak a szám járt mikor Annenek mondtam, hogy csak az Ő kedvéért majd megtanulok sütni. Kár, hogy ezekre én nem emlékeztem és csak értetlenül meredtem a tálra, hogy képes voltam valami ehetőt összehozni.*
- Ez finom... Szóval a reggelit is letudjuk. Most már békén hagyhatsz az evéssel... maradjunk a fürdésemnél. *Kávé, süti és egy vonzó nő, véres, lenge ruhában... mi más kell még egy férfinek ébredésnél? *

*Annere a szemeim vidáman és szeretettel kezdtek el csillogni. Tényleg úgy nézhettem ki, mint egy gyerek akinek nyalókát adtak. Már most... *
- Szóval velem töltöd a karácsonyt. Milyen megtisztelő... * Szavaim jó szokásomhoz híven egy kicsit sem tükrözték azt az örömöt amit egyébként éreztem. Ha valaki tudna az érzelmeimbe olvasni tuti, hogy madarat fogatna velem nem is kevés sikerrel. De hát nem is én lennék ha nem volna a hangomban némi szarkazmus. Mindenesetre örültem és ez a lényeg, no meg, hogy láthatom Annet.*

- Ígéretet nem teszek. De megpróbálom és... köszönöm. Azonban lehet, hogy elkél egy kis segítség az elején. * És egy újabb változás. Korábbi keservesség helyét átvette valami furcsa egyveleg. Egyszerre örültem annak, hogy nem kell elhagynom az Orfeumot és ezzel őt és egyszerre töltött el aggodalommal, hogy nem fogok tudni megfelelni megint. Megint? Ah, mióta van megfelelési kényszerem? Soha nem is volt ilyenem. Majd kialszom.
A nevetésére felkaptam a fejem és egy pillanatra megálltam a mozdulatban, hogy abban a röpke pillanatban mosolyogva nézzem. Szerettem mikor nevetett vagy épp mosolygott. De talán ennek azaz oka, hogy keveset teszi. De nem is Ő lenne, ha épp nem tesz valami beszólást. Ezért cserébe viszont kapott egy adag lisztet és most én is nevettem. Ámbár nem rajta. Hangulatom könnyed volt és minden ellenére túlságosan is nyugodt és nem figyeltem, nem próbáltam meg gondolkodni, csak pusztán jól éreztem magam.*
- De nem, azt sem tudom ha annyira tudni szeretnéd. * Feleltem a fejem ingatva. Tényleg nem rémlik, hogy én tudnék ilyet vagy akár csak ettem volna abból amit csináltam. Egyszerűen csak a mozdulatok voltak meg.
- Én meg ha ilyenhez kéne folyamodnom... szeretek veled megvívni, de nem így, nem itt... * Feleltem, ám sokat erősködnie nem kellett. Én magam is elengedtem. Továbbra sem csíptem ha sokat és sokáig kell érintkeznem fizikálisan, még vele sem. Bár legalább nála eltűrtem és olykor-olykor én magam kerestem, bár ritkán. Viszont még egy utolsó döfést kapott egy puszi és harapás kíséretében és ahogy megtámasztotta a fejét én csak elnevettem magam.*
- Ugyan már Főnök, ne legyél ennyire... prűd. * Kacsintottam rá de a vére helyett inkább a kajával foglalkoztam. Hmm... lehet, hogy a vére jobb mint ez. De a sütivel is teljesen elégedett voltam. Azonban nem csak én, úgy tűnt, hogy Corvin is az volt. Szavaira azonban most először elvörösödtem és zavartan köszörültem meg a torkom és ittam bele a kávémba bármilyen felelet helyett. Meg tudtam volna szólalni, de mit is mondhatnék egy ennyire nyílt elismerésre? Na ezaz amivel sosem tudtam megküzdeni, ha az egy kicsit is eltért attól amiben tényleg jó voltam. Reméltem, hogy nem veszi észre. De tudtam, hogy ez csak hiú ábránd. Mindenesetre legalább csendben ettem és nem volt kedvem a vérét szívni. Inkább pufogtam azon, hogy a másik mikre nem képes. Elviselem az érintését, képes vagyok mellette aludni, fel tud kelteni, zavarba hoz, sütök mi lesz a következő? Rájövök, hogy szerelmes vagyok belé? Valakit szeretek, ez tuti... adja isten, hogy ne Corvint! Merengésemből a tányér csörrenése rántott vissza és kissé ijedtem kaptam fel a fejem és néztem Dun kezére, hogy nem-e vérzik. A szavaira azonban csak a fejem ingattam meg, miközben lassan, óvatosan elkezdtem felállni és oda sétáltam hozzá. *
- Még mindig nem tudok. De segítek... lassan mennem kell dolgozni és hát... van egy idióta, gonosz főnököm aki állandóan pattog ha kések. Rosszabb mint egy medicin labda. De hát ez van... nem tudnak nélkülem létezni. Ennek ellenére azért szeretni való, csak tudni kell bánni vele. De ritka idegesítő fazon. Jobb ha nem ismered... * Kacsintottam rá vigyorogva. Pláne, hogy én még egyszer sem késtem. Egyszer nem mentem be, vagyis kétszer. De akkor mind a két alkalommal kórházban kötöttem ki és nem engedtek ki. De hallom, hogy mit művel azokkal akik késnek. Hát, tuti nem késnék többet. Mert nem volna honnan. Velem aztán nem pattoghatna úgy. Óvatosan elkezdtem összeszedni a törmeléket és a kukába hajigálni amit közben oda húztam magunkhoz. Mikor végeztem, csak felvont szemöldökkel néztem a másikra, hogy akkor hajrá... vihet fürdeni. Nem tudom, hogy miért csesztette ennyire a fantáziám, hogy mihez is kezd a helyzettel. Persze, tudtam, hogy már nem gyerek és nem fog zavarba jönni a látványomtól. Csak mégis na... *