- Te nem bírod a kedvesebb gesztusokat, én a fizikális kontaktust. Szerintem alapítsunk egy elcseszettek társasága klubbot. * Némi önirónia, némi vidám felhang és máris le van kezelve a számomra megdöbbentő igazság. Gyereke van és mégsem képes kezelni a kedves gesztusokat? Pedig aztán van barátnője vagyis volt... vagy valami ilyesmi. Nem tartom számon Corvin nemi életét pláne nem a magánéletét és ami azt illeti ez így van rendjén és... még sincs. Valami azt súgja, hogy érdekelnie kéne. Valami azt mondatja velem, hogy nem volna hátrány ha épp tudnék dolgokról. De mégis mikről? Na erre nem tudtam választ adni, de nem is akartam. Sem magamnak sem másnak. *Szinte égetett a tekintete ami a pirulásomra rám meredt. Nem kellett rá sem néznem ahhoz, hogy tudjam, hogy biztos legyek abban, hogy most árgus szemekkel néz. Ez pedig... bosszantott és csak tovább vörösödtem. Azonban ezúttal már a haragtól, nem akartam szólni, nem akartam tudomást venni róla. De már frusztrált... s izegni kezdtem a széken egy kicsit. Bakker, mint egy elcseszett tini. * - Oké! Hagyd ezt abba Duncan!!! Elpirultam... na és akkor? Most leszakad az ég és felfordul a föld? Nem tudom kezelni az idegen terepen szerzett dicséreteket. De ha nem hagyod abba, esküszöm neked minden egyes mozdulatom kedves lesz és a következő akkor érkezik mikor sokan látnak. * Barna íriszeimbe némi harag lobbant ahogy rá emeltem a tekintetem és halkan koppant a csésze az asztalon. Nem szerettem ha ilyen helyzetbe kerülök. De vigasztalt, vagyis némi reményt adott az, hogy a másik sem olyan tökéletesen rideg mint ahogy beállítja magát. S tudja, hogy vagyok akkora geci, hogy kihasználjam és betartsam az ígéretem. S szavaim végén ez mellé még társult némi halovány mosoly is, mely mindent sejtetett de jót azt nem.* - Óóó... hát látod, lehet, hogy nem kéne. De én szeretek szórakozni s tudom, hogy a főnököm egész jól kijönne egy hasonló személyiséggel mint Ő. Marják egymást, szívatják... de ha engem kérdezel... egész jó párost alkotnának. Márha a te alkalmazottad is olyan elvetemülten vakmerő mint a főnököm. Néha már az az érzésem, hogy... - nyaltam meg az ajkaim - … szereti ha fáj és a vért. * Szavaimba némi kihívás volt, még ha egy pillanatra ki is száradt a szám. Egyszerre járt át valami kellemes de mégis idegesítő érzés. Nem tudom, miért csak azt, hogy akarom. Megkapni és elvenni. Megszerezni és... megölni. Egyszerre adni és mégis mindent magaménak tudni. Őt, a lényét... a lényét melyet gondolatban valamiért külön kezelek. Talán csak a saját bestiám miatt, a kis szörny miatt mely bennem lapul már évek óta. Az, mely egyszerre tesz értékessé és mégis megbénít. Egyvelegek kavalkádja mely szomjat és vágyat kelt életre. Ó a francba, miért időztem ilyen hosszasan az íriszeiben? Mintha csak a lelke mélyére akartam volna látni... talán oda is láttam. Meglátni a gonoszt benne, azt amitől félnem kéne de mégis inkább érte nyúlnék, felé kapnék, hogy tegyen magáévá, tegyen ugyan olyanná. Ugyan olyan szörnyé, éhessé, vaddá, kezelhetetlenné s mégis, hódítson be, szelídítsen meg, csillapítsa a szomjam... Felé nyúlnék, de tudok oly mélyre érinteni úgy, hogy nem tudom mit keresek benne? Hogy tudom, hogy van ott valami de nem tudom mi az? Olyan mint gyerekként a sötétben, a szörnyek az ágy alatt, a szekrényben... csak én nem félek tőle, hanem közéjük vágyok. A szabadságba korlátok között. Ez a fajta vágy az, melytől kezem egy pillanatra megremeg és egy darab tányér csúszik ki belőle, hangosan koppanva a kövön s rezzenek össze az éles hangra. Észre sem veszem, hogy megvágja az ujjam. Csak barna, vágyakozó tekintetem kapom el Corvinról végre egyenesen az ökölbe szorított kezemre. Első gondolatom azonban; - Tudod... Mi ez? * Tudja. Nem tudom honnan de az életem tenném rá arra, hogy tudja mi az ami az imént lejátszódott bennem. Vélhetőleg most fog hülyének nézni... de nem, eddig is azt tette... mégis; most fogja kimondani azért, hogy elkendőzze az igazságot. Azt melyet kiváltott belőlem és ne kelljen magyarázatot vagy épp bármi nemű feleletet adnia. Ahogy felkapott egy halovány mosoly került az ajkaimra és kezeim a nyaka köré kulcsolódtak, csakis azért, hogy valamilyen szinten én is szilárdan tartsam magam, mert nem volt kellemes a hasi sérülésemnek az tuti még ha nem is jajveszékeltem mint egy szűz k*rva. De némi elégedettséggel töltött el az, hogy tartja a szavát és nem csak a levegőbe szél a másik. A szavaira azonban felkuncogtam és az arcom a nyakához fúrtam.* - Ha bárki megtudja... én magam vágom ki, adom neked és a sírom megásva el is temetettem magam... élve. De nem sérti a büszkeséged Corvin? * Duruzsoltam lágyan, mintha épp szerelmet vallanék. De hát, annak kissé csálé... tekintve, hogy azt közöltem, hogy kinyírom magam, ha valaki megtudja, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetben voltam. Még ha azt önként is vállaltam. Még a végén megtudnál, hogy Elionore Grehem érez és valahol mélyen, olykor pedig a felszínen is nő és jól esik neki a törődés. Még ha ez szökő évente egyszer is fordul elő. A fürdőhöz érve segítettem neki, lenyomtam a kilincset, belöktem az ajtót és még a fejem is behúztam, nehogy itt nekem beleverje az ajtófélfába. Nem volna tisztességes K.O. Ahogy letesz a kád szélére, míg megengedi a vizet nem mondhatni, hogy tétlen maradok... olyan kedves vagyok, hogy még meg is nézem, hogy jó-e a víz hőmérséklete. De nem az. Hideg. Így teszek hozzá egy kis meleget, majd azért óvatosan, lassan elkezdem lehámozni magamról a pólóm. Ennek semmi más oka nincs, csak az, hogy ruha nélkül szeretek fürdeni. Ruhában még nem próbáltam de nem is most fogom. Aztán csak várok és várok... najó, ez így nem buli. Egy hirtelen ötlettől vezérelve, mikor Corvin elzárja a vizet, csak egyszerűen taszajtok egyet rajta... csak nem sértődik meg ha kicsit vizes lesz. Kicsit nagyon. Nem érdekel a sérülésem húzódása a mozdulatra, de a lábaimmal rásegítek, hogy ne bírja megtartani magát, de azért nagy baja se essen. Eb csont azonban beforr... mindig beforr. Az enyém is újra és újra... és azt hiszem a következő napokban megint ezt fogja tenni. Nevetésem azonban őszinte... jézusom, mint egy nagy gyerek.
- Ne fenyegess! - mondtam szinte figyelmeztetőn arra, hogy a következő kedves gesztusa plénum előtt lesz. Ez zárt körben is halál ciki volt, nem kellett közönség. Se kedveskedés; nem passzol hozzám és nem is tudok vele mit kezdeni. - Szerintem az én alkalmazottam még elvetemültebb. - Vér és fájdalom és szájnyalás... nyami! - Vannak még a világon elvetemült mazochisták - vontam vállat könnyedén, mintha ugyan ne jutott volna eszembe, amikor vívtunk, vagy az öltözői légyott, amire ő - szerencsére - nem emlékszik. Hosszan a szemembe nézett - tényleg hosszan -, de eszembe se volt megszakítani a szemkontaktust, mert azt akartam, hogy lásson. Nem változott meg a szemem színe, de nem is volt emberi a tekintetem, a farkasomnak nem kellett az árnyalatváltás, hogy érvényre jusson, a részem volt, én vagyok az is, a vadállat, ami éjjel portyázik, nem ismer kegyelmet, a büszkesége és a lojalitása hajtja és tudja, hogy az övé az éjszaka. Az erdők, az élettől lüktető, átharapásra váró torkok, a rezdülő avar, a roppanó hó, az elnyújtott vonyítások, a bunda, a vér és a rengeteg illata. Elemi, ősi ösztönök... Annyian mondják magukat farkasnak úgy, hogy közben fel se fogják, mit jelent az valójában, s egy kezemen meg tudnám számolni, hogy akár a falkában is kik azok, akik farkasok. Nem a leélt évszázadok teszik őket azzá, hanem a gondolkodásmódjuk, a reakcióik, minden apró rezdülésük, hozzáállásuk, értékrendjük. Nem tudok farkasosdit játszó embereket tisztelni, vagy olyanoknak igazán behódolni. Beletörődöm, hogy ilyen is áll fölöttem, de semmire se tartom. Nem tudom, hogy Eve mennyit érzett, sejtett, fogott fel az egészből, hogy mit érzett belőlem, a sugallatból, a lelkemben élő farkasból, abból, aki igazán vagyok. Nem is számított igazán. Én tudtam, éreztem, hogy van, hogy olyan, mint én magam, s büszke voltam. Elszakítottam pillantásomat az övétől, majd felálltam. Ennyi volt a "mesereggel". A kérdésére megtorpantam és újra ránéztem. - Igen. Azzal már fordultam is el, hogy rendet rakjak, jelezve, hogy nem fogom tovább boncolgatni a dolgot, így is többet feleltem és őszintébb voltam, mint az egészséges, érje be ennyivel. Ölbe vettem és fölvittem az emeletre, mialatt egy biccentéssel nyugtáztam, hogy nem fog "árulkodni", haza is vágná az imázsom. Megborzongtam, ahogy arcát a nyakamhoz fúrta, de semmi többet nem reagáltam rá. Míg a fürdővizet készítettem neki elő - ne, ezt tényleg ne tudja meg senki! -, addig ő vetkőzni kezdett, ami engem a legkevésbé se zavart, vagy hozott zavarba, százötvennégy év után eléggé gáz lenne, ha ilyesmi meghatna. Lehet besértődött azon, hogy ilyen pofátlan hidegvérrel kezeltem a magánszámát, mert amint elzártam a csapot, belökött a vízbe... én meg voltam olyan jófej és húztam magammal, ne csak én csobbanjak már, pláne ha eredetileg amúgy is ő akart fürödni, nem én. Egyből megráztam a fejem, hogy a víz csak úgy fröcsögött rövid hajamról szerteszét, majd megtöröltem a képem, hogy lássak is. - Kösssz - "hálálkodtam" nagy lelkesen és örültem, hogy nálunk voltunk, legalább váltás ruha akadt. Lehet, hogy meglepő, de én se szeretek ruhában fürdeni, szóval felálltam a kádban, levettem a pólóm, amit utána kidobtam a padlóra - placcs -, majd megváltam a farmeremtől, amivel együtt a boxert is letoltam, és a póló mellé száműztem őket - placcs-placcs. Egy-két másodpercig még álltam vele szemben, kiélvezve, hogy a farkam neki majdnem tökéletesen arcmagasságban volt. - Nem kell? - vontam fel a szemöldököm, mintha komolyan felhívnám keringőre, de ha nem, hát nem, visszaültem, ha nem. Ketten pucéran egy kádban, micsoda romantika, ha ezt tudom, veszek illatos gyertyát, meg anyám kínját, amit ilyenkor szoktak még.
]+16 - user nincs cenzúrázó hangulatban és a csúnya beszéd is jellemzi.]
*Nem tudom, mit láttam a tekintetében, de ott volt. Szinte tapinthatóan lengte körbe Corvint, szinte érezhetően mégis... láthatatlanul. Hívogatott, hiába állt fel a szőr még a hátamon is. Csábított és ösztökélt. De mire? Érzelmeim kuszasága azonban nem adott semmire választ, csak azt mutatta meg, hogy mi minden lapulhat ott. Határolta be a két végletet, a szeretet és a gyűlölet között. Utóbbit nem értettem, hisz amit láttam belső énemnek ugyan taszító de én magam mégis élveztem minden egyes másodpercét. Mit éreztem a kuszaságon kívül? Szabadságot... A kérdésemre azonban látom, ahogy rám néz és kezem ökölbe szorul a válasz hallatán. De csak a fejem hajtom le s hunyom le a szemeim egy pillanatra. Bosszant, idegesít az, hogy Ő tudja de mégsem hajlandó elmondani. Ismer, tudja, hogy amit akarok azt megtudom. DE mégis hagyja, hogy küzdjek. Oké, de nem most. Előbb vagy utóbb de megtudom. Tőle vagy mástól... nekem aztán édes mindegy. Tőle tudtam, hogy egyenlőre, ebben a helyzetben csak ennyit kaphatok. Így csak segítettem neki összerámolni... Kicsit sem sértette az önérzetem az, hogy Corvint nem hatja meg az, hogy vetkőzök. Nagyon helyes, nem is kell meghatnia. A lassúságom is csak a sebem miatt volt, s nem azért mert itt sztriptíz számot akarok bemutatni. Táncos vagyok. Ettől azért profibban csinálnám és sokkal jobban. De mégis a vízbe taszítom aminek annyi az oka, hogy unatkozom. Csábítok mint egy nő, harcolok mint egy férfi, de játszani is tudok úgy, mint egy gyerek. Viszont ez most nem épp úgy sült el, ahogy azt vártam. Na jó, meglepődtem volna, ha Corvin bármire is tekintettel lesz, szóval sejtettem, hogy lesz valami revans de ha Ő nem ellenkezett akkor én miért tenném? Fejem halkan koppant a kádban, ahogy belezúgtam és ajkaim közül egy elfojtott nyögés hallatszott. A hasi sebemnek nem tett jót a dolog, még ha a fejemben már nem is lehetne kárt tenni. Ujjaimmal hátra túrtam a vizes tincseim... * - Profi vagy.. egyből benedvesedek Tőled... tetőtől talpig. *Jegyeztem meg és a nagy hálálkodásával nem foglalkoztam. Most erre mit mondjak? Hogy szívesen? Inkább a mosolyom árulta el neki, hogy; máskor is. De utána csak a habok közé elmerülve néztem a kis magánszámát. Nekem jó volt a kilátás, innentől meg pont nem érdekelt, hogy a másik hogyan érzi magát a pásztázó tekintetemtől. Nem volt rossz a látvány, ez tény és való. Bár mért jutott eszembe az, hogy kicsit kicsi? No mindegy, sosem voltak két ajtós szeretőim, barátaim – nem mintha ez utóbbi egyáltalán lett volna - biztosan szükségem van az újdonságra. Muhaha... jó vicc. Aludj csak tovább pici szervezetem, nem hogy pasit de még nőt sem kapsz. Inkább arra figyeltem, hogy Corvin feláll és persze a meleg vízre mely égette a sebem. De inkább ez, mit az, hogy lefagyjon minden másom. Corvin csak áll, miközben megmutatja, hogy merre van fél hat. Izé, ennek most meg kéne hatnia? Jajj istenem, elfelejtettem elpirulni. Most mi lesz? Szemöldököm halványan szalad fel, miközben tekintetem megtalálja az övét. Igen, képes vagyok a szemébe nézni, úgy, hogy itt lóg előttem. Pech mi, hogy nem hatott meg a férfiassága? Mondjuk ez így nem igaz... mert egy ismerős érzés kerít hatalmába, csakhogy; sosem volt közöm hozzá. S nem most fogom ezt elkezdeni, szóval nem figyeltem rá, azaz saját magamra. A kérdésére oldalra biccentettem a fejem és barna tekintetem ismét lejjebb vándorolt és egy röpke pillanat múlva már előre is dőltem.* - Azt hittem, hogy sosem kérdezed meg... * Vigyorodtam el és kezem megemelve fontam ujjaim köré. Nem épp volt finom az érintésem, ahogy gyengéd sem... de hát istenem, majd rosszul érzem magam miatta, mikor ráérek. Egy kicsit játszadoztam vele, de aztán megint oldalra billentettem a fejem s úgy méregettem a másikat, miközben megnyaltam az ajkaim.* - Hmm... gondolod, hogy ezzel sokra mennél? Vagy a nagyítót is mellékeled? * Kérdeztem csevegő hangon, mintha épp azt kérdeztem volna, hogy mit reggelizet. Egy röpke pillanatra feltekintettem, de tényleg csak röpke volt hisz ujjaim közben folytatták azt, amit elkezdtek. Határozottan mégis lágyan kényeztették a másik részét, hogy némi életet leheljen belé s valamiért ösztönösen éreztem azt, hogy Corvinnak mi a jó. De végül elengedtem és csak hátradőltem.* - Nem szeretem az egyoldalú dolgokat...és ígértél valamit. * Nyújtottam felé a szivacsot. Nem, nem felejtettem el, hogy mit ígért és most köcsög mód ki is használom az alkalmat, hogy erre sor kerüljön és ne csak a levegőbe lógjon. Ha elvette a szivacsot én magam csak felálltam és egyszerűen megfordultam a kádban, háttal neki, kissé hátrébb csúszva, hogy ne gebedjen meg. Igaz milyen figyelmes vagyok? Az meg, hogy így hozzám ért a lába... ha eddig nem jöttem zavarba, nem ettől fogok. Ja igen, azt azért meg kell hagyni, hogy Corvin tudhat valamit... valamit amiről nem tudok de mégis... ahw... neeee... csak eszébe ne jusson az, amit kint mondtam és reagáltam rá. Mert akkor végem. Vér, fájdalom, szex... együtt jár s bár külön-külön is élvezet, együtt az igazi.*
Pont nem jöttem zavarba a vizslatástól, ez semmi volt puszihoz, öleléshez képest, szóval akár napestig játszhattuk volna ezt, az se izgat különösebben. A férfiegónak persze jól esett a bámulás. Elhúztam a szám a szemöldökfelvonásra, aztán előrébb hajolt én pedig vártam, hogy most tényleg megteszi, csinál valamit, vagy nem meri mert hiába minden, attól még jó kislány, és nem menne tovább. Nem csalódtam, s efelett érzett elégedettségem halvány árnyéka ki is ült az arcomra. Veszek egy nagyobb levegőt, amikor rámarkol, de ennyitől azért még nem hatódom meg, tesztelgetem, kóstolgatom, ő is engem, ez a szép a mi... kapcsolatunkban. Hát ez még viccnek is rossz. Nem homályosítottam fel, hogy édesem, egyszer már sokra mentem vele nálad, de hát ringassa csak magát, valahol még szórakoztató, kár, hogy ehhez a komédiához a "tragi" előtag is hozzájön. Nem is, inkább az egész groteszk, úgy, ahogy van. Ha az emlékei birtokában lenne, amiben már sose lesz, maximum tudni fog dolgokat, akkor biztos nem lennénk most így itt. Pofátlanság ugye, hogy miközben egy nő a farkasat simogatja te ilyeneken agyalsz... Ez van. - Arról, hogy vaksi vagy, nem tehetek, és amíg a kezed a lényegre tud tapintani, addig meg nem is fontos, hogy láss. Néztem, amit ügyeskedett, és éreztem is, de még mennyire, viszont ettől még nem lettem kőkemény, és neki se ez volt a célja, szóval elengedett. Aztán szivacs a kezembe, ő meg hátat fordított nekem. - Igazad van, túl retkes vagy te most ehhez - mormoltam szórakozottan, miközben a vállát kezdtem sikálni. Ami azt illeti, volt gyakorlatom a mosdatásban... Anne-nek valaki felügyeletében kellett azért pancsolni, azt meg eszem ágában se volt másra hagyni. Rossz gyerekkori tapasztalatok... Nem, amíg én élek, ő nem fog úgy járni, pont. Szóval fürdettem már nem egyszer, a mozdulatok megszokottak automatikusak voltak, félretűrtem a haját, hogy ne legyen útban és folytattam a szivacsozást, közben szinte mindenről megfeledkeztem. Nem lebegtem idilli vagy kellemes tudatlanságban, se semmi bensőséges otthonosságban. A helyzet kihasználásának lehetősége se mert fel bennem igazából, az, hogy előbb felajánlottam neki a farkam, egy dolog, hogy valójában mit mennyire akartam, az meg egy másik. Volt pár évem és fiaskóm megtanulni, mit hogyan vonjak meg magamtól, milyen sóvárgást hogyan öljek ki, nem nehéz egyébként, csak akarat kérdése. Evelyntől pedig több tényező is távol tart. - Merevek a vállaid - mondtam pár perc hallgatás után és tettem egy masszírozó mozdulatot. - A hotelnek van wellness részlege, egyszer feküdj be egy masszázsra, ismerem a masszőrt, ügyes. Neked meg nem ártana egy masszázs. Néha mindenkinek kell, hogy kigyúrják belőle a feszültséget és csak heverjen és hagyja. Jó, én nem nagyon jártam oda, mert hülye vagyok, de ha ráveszem magam, utána sose bánom meg, csak az önrávétel hosszú idő. Főleg azóta, hogy Bognárt ott leptem meg. Köszi, nem akarok olyan asztalon feküdni, ahol korábban az ő pucér teste nyúlt el, az már túl intim.
*A beszólására csak elhúztam a szám, ahogy a kezem is. Most mégis mit játszadozzak vele tovább. Volt valami amiben szinte biztos voltam, csak épp abban nem, hogy miért vagyok benne ilyen biztos. De hogy mi ez... az addig jó, míg az én titkom s nem kerül nap világra. Vannak dolgok, amikről árulkodik egy-egy mozdulat. S már az is beszédes, hogy itt vagyok az meg végképp, hogy miért voltam itt. Na ezaz ami távol áll mindkettőnktől s mi mégis, oly közel vagyunk egymáshoz. Anélkül, hogy bárki bármit akarna a másiktól. Egy test, egy darab hús mely nem jelent sokat. Sosem a teste kellett, senkié sem kellett. Csak pusztán az érdekelt, hogy mit zár magába. Igen, az már sokkal jobban foglalkoztatott s egyszer, így vagy úgy... még ha az utolsó is lesz amit az életemben megtudok, akkor is megtudom s elégedett leszek. A szavaira azonban elnevettem magam és ahogy mosni kezdte a vállam, egyik kezem hátranyújtva fogtam rá a kezére.* - Csak mocskos... de azt hiszem ezt a fajta mocskot még élveznéd is. Ha azt akarnánk... különben meg... finomabban ha nem akarsz felizgatni. * Kacsintottam rá s aztán elengedtem a kezét. A csendbe burkolóztam, nem kell mindig beszélni. Ám furcsa, hogy most még csak késztetést sem éreztem arra, hogy beszéljek. Jó volt így ahogy volt. Ki mondja azt, hogy mindig szívni kell a másik vérét? Néha a csend beszédesebb s kell is a nyugalomhoz, a röpke biztonsághoz. Oda, ahol valamilyen szinten én éreztem magam. Még akkor is ha valami motoszkált bennem s azt üvöltötte, hogy nem kéne. Nem foglalkoztam vele, csak felhúztam a térdeim és a lábam átkarolva tettem könnyebbé Corvin dolgát. Nem akartam basztatni és már engem zavart az, hogy a lábunk folyamatosan összeért. Röhejes vagyok néha. A szavaira azonban először megdöbbentem aztán pedig kacagva dőltem hátra Dun felsőtestének. Fejem a vállára hanyatlott és így néztem rá oldalról fel.* - Szeretem mikor úgy kezelsz mintha normális ember lennék. De szólok, hogy még mindig nem. Csak a Te közelséged tudom elviselni... mindenki más még mindig a dühömmel néz szembe. Ja, bocsánat... a minap találkoztam a Hotelben egy kopasszal. Az Ő érintésére például vágytam s én magam akartam hozzá érni. - Itt dühödten fújtam egyet s kezem is ökölbe szorult.* - Ha nem tudnám, hogy képtelenség azt mondanám, hogy szerelmes vagyok egy vadidegenbe. Sosem láttam azt a fazont mégis... mintha ismerném. De akár hogy is; senki nem érhet hozzám rajtad kívül. Talán te akarsz megmasszírozni Duncan? * Kérdeztem, miközben azért incselkedés gyanánt kezeimmel hátra nyúltam s a nyaka köré fonva kissé lejjebb húztam a fejét, hogy kényelmesen beleharaphassak a fülcimpájába. Semmi szándékom nem volt vele, pusztán csak jól esett és persze Dun mindig is jó gyógyszer volt a gondolataimra, a lelkemre... arra a sötét fellegbe a maga sötétségével mégis képes volt fényt csalni. Barna íriszeimben azonban az ég tudja miért, mégis nyugodtság volt s halovány remény, szenvedély pislákolt ha bele tekintet.*
- Felizgatni téged? Soha - hazudtam. Igen, ennyire egyszerűen, fapofával és minden árulkodó jel nélkül. Minden érzelem, ami valakihez hozzáköt egy fonál a kötélhez, aminek a végén ott a hurok. Egyszer már félig beledugtam a fejem, nem fogom ezt megtenni még egyszer. Elásom, eltemetem, sose volt, sose lesz többé. Nem vagyok gyerek, azt hiszem igazán sose voltam az, mert nem hagyták, s habár a ragaszkodás ösztönének csiráját nem tudtam teljesen kiirtani magamból, van annyi önfegyelmem, hogy elnyomjam. Ahogy felhúzta a térdét egy halvány, alig látható mosolyt engedtem meg, amit nem láthatott, mert háttal volt nekem és folytattam a mosdatását. Túl bensőséges volt ez az egész, tudtam nagyon jól, ahogy azt is, hogy ez attól még semmit se jelent... jó, de, jelent, csak... nem veszek róla tudomást, ilyen egyszerű. Hátradőlt - ó jaj - és a vállamra hajtotta a fejét - basszus -, aztán felém fordította a fejét,a mitől az arca vészesen közel került az enyémhez. Valamiféle menekülési ösztön kezdett bennem mocorogni, de túl gyáva és egyértelmű reakció lett volna felpattanni és kirobogni a fürdőből, szóval maradtam és fapofa. A kopasz említésére egy pillanatra megálltam a mozdulatban. - Lehet tüzelsz és kívánós vagy, csak téged a nem-normálisak vonzanak - mondtam és folytattam a mosdatást. - Rosszul teszed, ha ennyire közel engedsz és bízol bennem - tettem hozzá, miután közölte, hogy csak én érhetek hozzá. - Masszírozást meg majd kapsz, ha úgy gondolom, hogy kiérdemelted. Csak tudnám, miért csinálja ezt velem... A karolást, meg a fülcimpába harapást... Mélyebbeket lélegzek, mert a francba is, mégiscsak hímből vagyok, és hiába tudom, hogy nem lenne szabad megtennem, amit, mégis megteszem, mert itt vagyok és megtehetem és ez nem jelenti azt, hogy ettől kevésbé lennék használható, vagy könyörtelenebb, ha az érdek, a falka vagy Castor úgy kívánja. Megcsókoltam. Nem akartam se hosszan, se mélyen, a szemem se hunytam le teljesen, ott volt a baj, hogy egy tized másodperccel tovább tartottam az ajkain az enyémeket, valami meglódult bennem, s már azon kaptam magam, hogy hevesebben csókolom, szorosabban vonom magamhoz... Barom! Olyan gyorsan engedem el és mászok ki a kádból, mintha megrázott vagy égetett volna, azt hiszem utóbbi átvitt értelemben sikerült is neki, ezért pedig pokoli dühös voltam, de nem néztem felé, elrejtettem az arcom, maximum ökölbe szorított kezem árulkodhatott. Nemnemnemnemnemnemnem! Nem fogom ugyanazokat a köröket futni, főleg nem úgy, hogy Bognár nője. Mert az, még mindig az. - Mosakodj meg, öltözz fel. Ha kipihented magad és éhes sem vagy, hazaviszlek. Azzal elhagytam a helyiséget - tulajdonképpen kimenekültem, de ez túl önérzetromboló. Kerítettem másik törülközőt és ruhákat, felöltöztem a szobámban, felcsatoltam a fegyvereimet és ügyeltem rá, hogy a gondolataim véletlenül se terelődjenek Eve-re. Közben választékos módon szidtam magam. Amint kész volt és mehettünk, már ott se voltunk, ami kellett, vihette, vittem, majd hazafuvaroztam, vagy ahová akarta, a futárkodásom után viszont iszkoltam a közeléből, s ha nem volt muszáj, én bizony meg nem szólaltam egész út alatt. Nem akartam ezt, se ami történt, se az érzést, se semmit, haragudtam magamra, rá, a világra, szóval mindenre nagy általánosságban, mert ilyenkor ez volt a legjobb védekezés: a harag. Azt ismertem, az jó barátom volt, abból még sose lett bajom, az az enyém, elfojt minden mást, ami sokkal nagyobb bajjal járhat. Nem leszek Bognár 2. Kizárt.
//Köszönöm szépen a játékot és sajnálom, hogy eddig nyújtottam! //
*Számomra valahol megnyugtató volt, hogy esze ágában sincs felizgatni. De csak azért mert valamiért tudtam, hogy bizony képes rá. Jó, persze nem is én lennék ha ezt nem tagadnám le vagy nem szívnám az ellenkezőjével a vérét, de hát attól még én tisztában vagyok az igazsággal. Hogy ez zavart-e? Valahol igen, de csak a káosz miatt mely a buksimban és a lelkemben van. Ja igen, még azt is megkell fejtenem, hogy nekem mióta van ilyenem. Tüzelek és kívánós vagyok? Szemöldököm azonnal kérdőn szaladt fel a homlokomra, hogy minek néz engem macskának? De aztán csak elmosolyodtam.* - Ezt tudtam én is. Elvégre... Te is itt vagy. * Apró csipkelődés, amit tudom, hogy a másik még csak meg sem fog hallani. Ettől azért keményebben szoktam és sokkal jobban, de most más volt. Ó nem, nem puhultam el vagy valami. Pusztán ez az a nap, amikor kedvesebb vagyok mint általában. Az embereket ilyenkor szoktam kerülni, mert árt az imidzsemnek. De Corvin nálam közel sem ment ember számba.* - Tudom. - Néztem rá komoly tekintettel. - Valami bennem azt kiabálja, hogy nem szabad. De hát... veszélyesen szép az élet és én meg sosem voltam normális. Plusz van valamid ami nekem kell. Nem tudom mi, de ha megtudom... nos, visszatérünk rá. * Akkor elveszem? Ugyan már, ennyire egoista dög nem vagyok. Sőt, tisztában vagyok a határaimmal és a saját erőmmel is. Azonban az, amit nem rég éreztem felőle egyértelművé tette hogy mind az amit tudok csak egy apró szellő hozzá képest. De valamit elvett Tőlem, nem tudom mit, nem tudom miért vagy hogyan de valamit igen; ha megtudom megfizet érte. De egyenlőre jobban izgatott az, hogy mi az ami nekem kell Tőle. Igen, képes vagyok megalkudni saját magammal is. De ennek, ezeknek a dolgoknak tudtam, hogy nincs itt az ideje. Míg nem tudok biztosat nem fogok vaktában lövöldözni. Inkább olyat teszek, amit élvezek is... incselkedek Corvinnal... S bár az incselkedésem játéknak szántam, mégsem tiltakoztam mikor az ajkait a sajátomon éreztem. Barna íriszeimben az a leheletnyi vágy csak szunnyadt, ahogy a másik jeges kékjét néztem. Kinőttem már abból a romantikus megszállottságból, hogy lehunyjam a szemem. Én ettől kíváncsibb voltam. Látni akartam a tekintetét, hogy a mozdulataim a tetteink mit váltanak ki belőle. De nem mentem messzire, hagytam... kivételesen hagytam, hogy a másik irányítson. Nem váltam hevesebbé, nem követelőztem, nem taszítottam el mégis érezhette, hogy akarom de ugyan akkor bármikor abba hagyhatja. Miért hazudtoltam meg önmagam? Kíváncsiságból, ami csak pillanatokig tartott... Éreztem, szinte hallottam ahogy a szíve ver, karjai szorosabban fonódnak körém s ajkaimból egy fájdalom ittas sóhaj szakad a szájába, hisz a sebem nem viselte olyan jól mint én. A fájdalom viszont csak olaj volt a tűzre. Pillanatok alatt szűnt meg a korábbi "tégy amit akarsz" viselkedésem és nyomta el a szenvedélyem a kíváncsiságom. Akartam, vágytam rá s ajkaim hevesebben, követelőzőbben táncoltak, hívták a másikat is. Hátam szorosabban feszült neki, ujjaim a hajába túrtak, fogam apró karcolással fakasztotta vérét s mintha a világ megszűnni készült volna... Csak pislogtam, nem értettem bár azt hiszem hirtelen semmit sem fogtam volna fel. Légzésem kapkodó, s ujjaim a kád peremébe marnak. Nem értem? Nem hát, de csak Corvin hátát nézem. Szívem szerint kiszállnék és folytatnám, elvenném azt, ami szerintem jár. Vártam, hogy rám nézzen, hogy vegye már észre, hogy mi a helyzet. Lássa meg a melegbarna - ami újdonság lehet - tekintetemen, hogy mit szeretnék, hogy mit akarok. De pillantásom megakad a kezein; dühös. Ami számomra értelmetlen, nem tettem semmi olyat, amit Ő maga ne akart volna. Ezúttal nem vettem el semmit. Sőt... hagytam, hogy Ő tegye azt amit akar. Szavai elérnek a tudatomig, de nem válaszolok. Időm sincs, csak nézem ahogy kimegy s utána még egy ideig azt lesem, mintha azt várnám, hogy visszajön és befejezi amit elkezdett. Körmeim éles hangot adnak ki a kádon, ahogy véletlen szorosabban szorítom és végig huzom rajta. Ez az éles hang térít észhez, no meg az, hogy beszakadt a körmöm és rohadtúl fáj. - Idióta, barom vagy. Hogy a p*csába képzeltem? Evelyn - Evelyn... te sosem változol! * Szidtam magam abban a hitben, hogy senki nem hallja, ahogy azt sem, hogy a fejem minden szónál a kádperemén koppant. Jobb lett Tőle? Nem. De legalább befejeztem, amit Corvin elkezdet. NA nem kielégítettem magam - bár megfordult a fejemben-, hanem csak befejeztem a mosakodást és felöltöztem. Kint pedig pillanatok alatt összekaptam a cuccaim és már mehettünk is. Persze nem haza, hanem az Orfeumba hisz még nyitás előtt nekem dolgom van. Mindig van. Csendben voltam egész úton, de a tekintetem nem vettem le a másikról csak akkor ha kiszúrta, hogy nézem. Akkor úgy tettem mintha nem is tenném. Nem akartam zavarni vezetés közben. De gondolataim azok vészesen pörögtek. Megérkezve nem feszengtem, na jó, egy kicsit de csak is azért mert úgy éreztem, hogy mindjárt felrobbanok a frusztráltságtól amit a kádban okozott. S az sem tett jót, hogy vagy hetvenszer elképzeltem ezen a 10 perces úton, hogy megkérem álljon félre és befejezzük. Najó Eve, ideje kiszállni! Mielőtt kiszálltam nyomtam az arcára egy puszit, elrebegtem még egy köszönömöt, nehogy azt mondja, hogy udvariatlan vagyok - nem mintha érdekelne, de kifogásnak jó volt. Bent meg egy tequilával lehűtöttem a kedélyeim és neki álltam dolgozni.
//Én is köszönöm és semmi baj. Dunra mindig várok //
Kezdőlap
//
