- Persze, meg lehet figyelni kamerákkal ezeket a helyeket, csak az a baj, hogy nagyon nyílt és szellős terepek neki. Viszont a sikátorok már nem annyira. A motelben és az építkezésen el tudott bújni a „szöszölős” munkához. Sparkyval sokkal hamarabb végzett a kávézó mögött, ott talán emiatt nem zavarta a fedetlen tér. – agyalogtam. Most, hogy tüzetesen megvizsgáltuk a térképet, és megegyeztünk a lehetséges helyszínekben, elvontam magunk elől az abroszméretű térképet. Összehajtogattam és visszacsúsztattam a táskámba. - Igen, igaza lehet. Valamit félreérthettem, de tisztán szeretnék látni, ezért a végére fogok járni ennek az egésznek. Zavar a nyál problémája. A hatóságoknak könnyebb volt rákenni az ügyet egy medvére, mint alaposan kivizsgálni mi ez? Ugyan már! Nem végzünk fél munkát…. Nem hiszek a vérfarkasokban, meg a fogtündérben. A titkos laborokban klónozott szuperkatonákban viszont annál inkább. Ismerem Amerika háborúpárti habitusát. - Rendben. Köszönöm. – bólintottam, és elvettem a névjegykártyát. Most eszembe nem jutott azt feltételezni, hogy Stephen randira akar hívni. Abban biztos vagyok, hogy nem fog visszaélni a számommal. Teljesen mások a körülmények, mint pár napja a benzinkútnál. - Valóban nem lenne ildomos a rendőrségen keresni…. - duruzsoltam csibészesen somolyogva. Megint csak egy rugóra járt az agyunk. – Megkímélem a pötyögéstől, Mr. Chesterton. Láttam viaskodni a GPS-szel. – mosolyogtam magam elé. Inkább voltam előrelátó, mint gúnyos. A hangom kedvesen csengett, miközben előhúztam a mobilom a tatyómból. Tárcsáztam a névjegykártyán lévő telefonszámot, és vártam, hogy Stephen kezében megszólaljon a készülék. Így csak elmenti a számom, gyorsabb, és az a veszély sem áll fenn, hogy elrontja. - Igen, megígérem, ha elkapják, leadom magának a forródrótot. – meg is teszem, már csak azért is, mert olyan ember vagyok, aki nem csinál popsit a szájából. Az ígéret, az ígéret. És bízom Stephenben annyira, hogy tudjam, bizalmasan fogja kezelni a részleteket. Sosem a teljes igazság látja meg a napvilágot a hírekben, csak egy kis szelete. Mi a rendőrségen azért több részletnek vagyunk a birtokában. Mindig megmosolyogtatnak az újságokban megjelenő elnagyolt cikkek, miután összevetem őket azzal, amit mi tudunk a történtekről. - Köszönöm, hogy időt szakított rám és meghallgatott. Sokat segített. – magyaráztam, s ezzel elrámoltam a táskámba. Ez a reggeli közös agytorna bearanyozta a napom. Sokkal jobban alakult ez az egész, mint vártam. Stephenből még a végén remek partner válik, amennyiben lesz folytatása az ügynek. A rendőrségen nagyon meg kell küzdenem azért, hogy a hadnagy meghallgasson. Nem szereti, ha az ilyen és hasonló durva esetekkel foglalkozom. Felfogom, hogy a gyenge, védtelen nőt látja bennem, akit a széltől is óvni kell, de én Paulo Coelhoval értek egyet; „A hajó nagyobb biztonságban van a kikötőben, de a hajókat nem ezért építik.”. A rendőrségen alig akad olyan, akivel így le tudnék zavarni egy hasonló, lendületes brainstormingot, ám Ilyen vallomást sosem teszek Stephennek. - Legyen szép napja, Mr. Chesterton! Viszlát! – búcsúztam el én is, aztán felálltam a padról. Visszasétáltam Tűzbogárhoz, hogy bepattanjak a volán mögé. Becsuktam a kocsiajtót, de még nem indítottam. Rituális elintéznivalóm akadt. Bekapcsoltam a CD.lejátszót. Odabent az utastér megtelt a füleknek kellemes hangerőn ontott afroamerikai rap-pel, és Roy Jones Jr-ral hadartam a Body Head Anthem szövegét: „I done made a deal with the devil So you don't wanna touch me Pussy, you lucky that things don't get ugly My daddy always told me catch a nigga from the blind Knock his ass off Express whats on my mind Ain't nothing about me phony My nigga I'll keep it real with ya Jump stupid and Body Head gone deal with you Both of your jaws swollen like the measles The only man can save you is Jesus!” Nekem az a tipikus zuhany-alatt-éneklős hangom van, amivel nem kell tehetségkutatón indulni. Szerencsésebb, ha a hangszóró elnyomja a próbálkozásaimat. Még jó, hogy ez a dal nincs tele magas hangokkal és hajlításokkal, csak szövegelni kell. Főleg a refrént szerettem. Azt kiabálni szoktam, ha nem hallanak. Sőt, ilyenkor a testem sem tud ellenállni a ritmusnak, nem csak a szám. A zene ütemére járt a fejem jobbra-balra. Előhalásztam a jegyzetfüzetem, és egy tollat. Még frisséből, míg minden ott tobzódott az elmémben a gyilkosról, gyorsan le akartam firkantani vázlatpontokba szedve. Jól jön ez a mankó még később. Mikor ezzel megvoltam, egy olyan tűzpiros Chvey Cruze hajtott ki a hotel parkolójából, aminek a rendszámtábláján „A maffia szolgálati gépjárműve” felirat díszelgett. Csak azért nem „Az utak királya”, mert azt kicsit erősnek éreztem.
Lejárt a munkaidőm, sajnos… Ha valaki szereti a munkáját, az nem szívesen hagyja félbe, vagy adja át a főzőkanalat másnak, én pedig imádom. Néha tényleg úgy kell elzavarni haza, mert szívem szerint még maradnék… de hát ugye túlórába nem akarják megfizetni, ha van ember, és nincs szükség rá, hogy tovább maradjak. Szokásomhoz híve a zuhanyzó felé vettem az irányt, hogy megfürödjek. A konyhai munka azért elég pörgős, és izzasztó a tűzhelyek és a sütők mellett. Persze van légkondi, ami hűti kicsit a levegőt, de attól még a műszak végére rendesen leizzad mindenki, és ilyenkor jól esik egy kiadós zuhany. Nem szeretem úgy a frissen mosott, öblítőtől illatozó ruháimat magamra venni, hogy ragadok a zsírtól, és még a bőröm is rákleves illatot áraszt. Már sötétedett, amikor kiléptem a dolgozói ajtón, és megindultam vajszínű magas sarkúmban a járdán. A benti fülledtséget követően jó érzés volt friss levegőt szívni. Nem hoztam magammal kabátot, mivel Francival mindig közel parkolok, és azért annyira nem volt még hideg, hogy a kocsimig megfagyjak. Kistáskámból előkotortam Franci kulcsait, és leléptem a járdaszegélyről, rálépve az aszfaltozott parkolóra, mikor már messziről láttam, hogy baj van. - Jaj ne… - Szívtam meg a fogaimat, amikor észrevettem, hogy a bal elsőm tök lapos. Talán belehajtottam valamibe idefele jövet? Vagy csak feladta a kerék a harcot? Vagy a huligánok úgy gondolták jó buli leereszteni valaki kerekét? Én nem tudom, de biztos, hogy nem kaptam defektet, amikor jöttem. Azért annyira vagyok már gyakorlott sofőr, hogy az feltűnt volna. - Mi történt veled Francikám? – Sajnálkoztam, miközben kinyitottam az ajtót, és bedobtam a táskámat az anyósülésre. A fejemet vakarva pillantottam körbe, hogy na és akkor most mégis mit csináljak? Jó persze… tanultam én annak idején kerékcserét, és elméletben tudom is hogy kell, de gyakorlatban… Na az már más tészta. - Csak ez hiányzott nekem. – Pillantottam végig magamon, fehér-rózsaszín felsőmön, és farmernadrágomon. A tűsarkúról már nem is beszélve… Ritkán öltözök ki ennyire, ha csak munkába jövök, általában nem tipegek be magas sarkakon, de ma olyan kedvem volt reggel, amikor felkeltem. Most aztán megnézhetem magam. Hátramentem a csomagtartóhoz, majd kinyitva felhajtottam a plédet, ami alatt volt a pótkerék, meg a szerszámok –amiket eddig még soha nem kellett használnom. A pótkereket nagy nehezen kiszedtem, majd a földre letéve előre gurgattam, és nekitámasztottam az első lökhárítónak.
Lehet, hogy ez a Jeep Wrangler nem a legmenőbb járgány, de hóban-sárban elmegy és soha nem fog cserben hagyni, nem úgy, mint mondjuk egy Porsche ami az első kátyún fennakad. Bányamérnök vagyok, akinek létszükséglet, hogy fel tudjon menni a hegyre, le is tudjon jönni onnan és egy szimpla gázlón is át tudjon kelni úgy, hogy a kocsi ajtaja alatt nem jön be egy fél fürdőkád. Épp végeztem az olajszint ellenőrzésével és most az automata elektromos pumpa nyomásmérőjével tesztelgettem a gumikat, amikor szitkozódással körítve egy jól öltözött nő nekiállt kipakolni egy kerékcseréhez. Jellemző. Egy pislogó reflektorú verda, ami leereszt, defektet kap vagy szimplán nem akar beindulni a világ minden kincséért sem. Murphy törvénye szerint ami elromolhat, az el is romlik, minél bonyolultabb egy szerkezet, annál gyakrabban. Nem vagyok egy James Bond, ezért nem is várom el, hogy mindenkinek szemet szúrjak ahogy itt állok bakancsban, farmerben, bőrdzsekiben. Viszont vagyok annyira lovagias, hogy a kerékcserét ne hagyjam a nőkre. Szó sincs arról, hogy szerintem nem tudnál elvégezni, vagy ne lenne hozzá testi adottságuk. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a ruhám strapabíróbb és könnyebben mosható. Na meg én nem fogok vacsorát főzni, úgyhogy az se érdekel, ha könyékig olajos, gépzsíros meg kenőkrémes leszek. - Hölgyem segíthetek? - Ha már úgyis a kezemben volt a pumpa, akkor azzal együtt lépek oda hozzá. Vagy fel tudom pumpálni vagy, ha már úgyis kiszedte a pótkereket, akkor felrakom azt. Vajon az emelőt már elővette, most készül rá vagy hozzam az enyémet? - Nyugodtan rám bízhatja a kocsit, mérnök vagyok. - Jótékonyan elhagyom azt a részt, hogy bányamérnök. Gépészetet oktattak nekünk is a MITen. Akkor meg mi a probléma? - Rusty vagyok amúgy hölgyem. - Mutatkozom be, de nem adok kezet. Csuklóig maszatos vagyok ugyanis a gépolajtól. - Ha megengedi próbát tennék ezzel a pumpával. Ha nem jön be akkor hozom az emelőmet. Bajba jutott nő, sötét este, hirtelen romantikus hangulatom támadt. De ha nekiállok gyertyafénynél autót szerelni berobban a benzin. Különben sem vagyok úgy öltözve, hogy elegáns nők kegyeit keressem. Minél hamarabb kicserélem ezt a gumit, annál kevesebb esélyt hagyok magamnak ahhoz, hogy lejárassam magam valami bolondsággal. - Ha nem nagy kérés, akkor ezt a lámpát tartaná nekem, kérem? - Veszem elő a zseblámpát az övemre csatolt szíjról.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
A nagy pakolászásban nem is figyeltem rá, hogy vannak-e a környékemen, így amikor váratlanul feltűnik a férfi a pumpával a kezében, egy kicsit megijedek. Kezemmel ösztönösen kapok a szívemhez, majd kifújom a levegőt. - Jó estét! – Köszönök, majd elmosolyodok. Végigmérem a férfit, érzékelem az energiákat körülötte… Tényleg megszaporodtak mostanság errefelé az idegen vérfarkasok. Biztos vagyok benne, hogy korábban nem láttam a környéken, a hotel körül biztos nem. Az a dolgom, hogy megfigyeljek… többek között. Mágikus tetoválásaimnak köszönhetően ő csak sima embernek érzékelhet engem. - Hát… remélem, hogy igen. Mikor itt hagytam Francit, még teljesen rendben volt, most meg nézze szegénynek teljesen lapos a kereke… - Bal lábammal kicsit megnyomogatom a külső gumit, miközben elszontyolodva nézem Francikámat. - Mérnök? Ez remek! Micsoda szerencsém van! – Kapom fel a fejem, és a férfire mosolygok. Nem kérdezek rá, hogy pontosan milyen mérnők – egyelőre – nekem bőven elég az is, ha segít megoldanom ezt a helyzetet. - Én pedig Flora. – Mutatkozok be, s mivel nem nyújtott kezet, ezért a kézfogás elmarad. Én se szoktam liszttől, vagy egyéb konyhai alapanyagtól maszatossá vált kezemet mások felé nyújtogatni, így igazán nincs okom haragudni a gesztus elmulasztásáért. - Tessék, csak nyugodtan. – Lépek el a keréktől, hogy teret adjak a férfinek. - Emelő az nálam is van a csomagtartóban. – Teszem hozzá, hogy ha tényleg kelleni fog, akkor azért nem kell lejárnia a lábát a kocsijáig és vissza, hanem az enyémet is használhatja. Végül is azért van, és eddig még nem volt szükség a használatára, szerencsére. Az előkerülő elemlámpára pillantok, majd átveszem tőle. - Persze. – Mosolygok rá. Végül is ő tesz nekem szívességet, szóval érdekes is lenne, ha azt mondanám, hogy nem. Ugyan van közvilágítás a parkolóban, de nem olyan erős a fénye, hogy meg lehessen rendesen látni a dolgokat. Igaz ő vérfarkas, de ha meg is látná nélküle, gondolom nem akarna feltűnést kelteni… én pedig ugyebár boldog tudatlan ember vagyok a szemében. Bekapcsolom az elemlámpát, és oda világítok, ahova kéri. - Remélem, csak leeresztett, és nem kilyukadt. – Magyarázom aggodalmaskodva. Így ácsorogva azért nincs túl jó idő egy szál felsőben, szóval nem örülnék neki, ha itt kéne rostokolnom túl sokáig, mert még a végén megfázok. A szervezetem strapabíróbb, de azért nem áll ellene mindennek. - Itt lakik a hotelben? – Próbálok beszélgetést kezdeményezni, miközben Franci kerekével foglalatoskodik.
- Ó, elnézést, nem akartam megijeszteni. - Szabadkozom röstelkedve. Tényleg csak a jó szándék vezérelt. Ha meg akartam volna rémíteni, akkor farkas alakban kidugom az orrom egy villanyoszlop mögül és rámordulok. Ilyet viszont soha nem csináltam még és nem is tervezek. Valahogy gyerekesnek érzem idegen emberek rémítgetését. És mivel Halloween sincs, most cukor se járna érte. Mivel csak nemrég szembesültem azzal, hogy vannak mások is olyanok, mint én, ezért fel sem tételezem, hogy bárki nem farkas kiszúrhatna engem. Az őrzők puszta létezéséről sem szólt nekem senki. Így mivel azt az erőteret nem érzem, amit a legutóbbi farkasnál, ezért ez a találkozás most két teljesen normális és hétköznapi ember között történt. - Milyen szép név. Boticelli festett egy képet Primavera címen Flora istennőről, ám ön szebb annál a képnél. - Bókolok egyet könnyedén, csak úgy a feszültség végső eloszlatása végett. Nem árt, ha az ember néha hasznát veszi annak, hogy egy déli alapítványi iskolába járt, különben csak egy rakás fölösleges tudnivaló és értelmetlenül eltelt évek maradnának hátra. Leguggolok és megnézem a gumit. Csak a szelep lazult ki és a kocsi önsúlya préselte ki belőle a levegőt. Nagy kár. Így pár perc alatt fel tudom pumpálni. - Nézze, én egyenes ember vagyok. Szívesen mondtam volna, hogy durrdefekt, így amíg a kerékcserével foglalkozom lett volna időnk beszélgetni, de sajnos csak a szelep engedett. Ha már így rákérdezett, igen itt lakom. - Leszedem a szelep fedelét és bedugom a pumpát. Miközben az automatika zümmög és teszi a dolgát felállok. - Ráér meginni velem egy kávét vagy teát vagy örül, hogy végre vége a műszaknak és sietne már haza? Mi sem áll tőlem távolabb, mint tolakodóan rányomulni fiatal nőkre a magam kilencven életévével, de Isten látja lelkem, tényleg harmincnak érzem magam. Gyűrűt sem láttam az ujján, vagy csak nem akartam észrevenni. Ráadásul mondhat nemet is, abba se halnék bele nagyon, csak egy kicsit. Amíg még a pumpa dolgozik van időm barátságos arcot vágni és nyílt tekintettel mosolyogni. Ha nagyon megnyerő akarnék lenni, akkor tuti valami hátsó szándékot sejtene.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Semmi gond. – Legyintettem. Az én bajom, hogy megijedtem… mert hát nem tett semmi olyat, amivel megijeszthetett volna. Pláne nem szándékosan. Csak én nem figyeltem oda a környezetemre, mert teljesen lesokkolt, hogy jártam Francival. Szegénykének eddig soha nem volt gond a kerekeivel, ráadásul rendszeresen viszem szervizbe is ellenőriztetni, hogy minden rendben van-e vele. Nekem ő olyan „kiskedvenc”, mint másnak egy kutya, egy nyuszi vagy egy szobacica. A gumin is láthatja Rusty, hogy nincs elkopva, nem használom még olyan régóta… ráadásul amikor leesik a hó, olyankor fel is tetetem rá a hóláncokat. Amennyire imádom őt, annyira nem értek hozzá, sajnos. Egyszerűen nem vagyok műszaki beállítottságú… én a konyhában remekelek, és csillogtatom meg a tehetségemet. - Köszönöm. – Mosolyodok el zavartan. Még szerencse, hogy a fényviszonyok miatt valószínűleg nem látja, hogy elpirultam a bókra. Jó, persze máskor is szoktam kapni bókokat a nevemre is… és a külsőmmel kapcsolatban is… na de festményhez eddig még soha nem hasonlítottak. Nem ismerem Boticelli képeit, de ezek után biztos, hogy rákeresek a neten, ha majd hazaértem. Szinte lélegzet visszafojtva figyelem, amíg a kereket vizsgálgatja… nagyjából úgy, ahogy egy aggódó szülő tördelné az ujjait, amikor a gyerekét be kell vinnie az éjszaka közepén a kórházba, mert felszökött a láza, és nem tudja mi a baja. Amikor meghallom, hogy csak a szelep engedett le, egy kicsit megkönnyebbülök. Másrészt furcsállom, hogy lazulhatott ki az a szelep? Talán a tinik nem találtak maguknak jobb szórakozást, és leengedték? Eddig még sose csinált ilyet Francikám… és mióta ismét iskolába járnak a kölykök, többször el kellett hajtania a biztonsági szolgálatnak a hotel parkjában csellengő, és füves cigit szívó suhancokat. Lehet, ők szórakoztak. - Ó. – Mondtam zavartan, miközben tudatosult bennem, amit mondott. A nyomulás nem volt zavaró, csak nem számítottam rá, amikor kiléptem a dolgozói ajtón, hogy ma még ilyen is fog történni velem. Kedves férfinek tűnt, ráadásul elmondása szerint itt lakik a hotelben. A felkarjaimat dörzsölgettem, testem előtt keresztbe font kezeimmel, mikor felállt, és felém fordult. Franci gumija zizegve kezdett megtelni levegővel. - Hát. – Hezitáltam zavartan néhány pillanatig. - Igazából nem sietek sehova. – Jelent meg egy széles mosoly az arcomon. - Szóval lehet róla szó. – Tettem hozzá zavartan, egy kissé bátortalanul. Az ilyen helyzeteket mindig is nehezen tudtam kezelni, mert nem vagyok az a férfifaló típus, és kicsit félek attól, hogy hülyét csinálok magamból, mert nem tudom mikor mit kéne mondani, hogy kéne viselkedni. Valahogy nekem ez mindig nehezebben ment, mint a testvéreimnek.
Egy gumi szelepsapkája elvileg még nagyon zötyögő, kátyús úton sem szabad, hogy kiessen vagy eresszen. Azonban egy csavarhúzó vagy valami erősebb kampó segítségével nagyon könnyen ki lehet piszkálni a helyéről. Nem olyan bosszantó, mintha nevezett eszközt a gumiba vágnák bele, de majdnem ugyanannyi munkát és veszkődést okoz. Azonban most mégsem tudok haragudni, bárki is tette. Egyrészt nem az én kocsim és ez egy kissé önző dolog, úgyhogy szégyellem is magam, másrészt így a véletlen vagy a sors, ki melyikben hisz, összehozott nekem egy esti kis kávézást egy gyönyörű lánnyal. - Ó, igazán nem jelentett gondot. Örömmel segítettem. - Mosolygok rá barátságosan. Végül is a fizikai munkát nem éreztem, hanem a motoros pumpa és még a kocsit sem kellett felemelnem hozzá. És mindez csak pár percig tartott, mikor úgyse készültem sehová estére. - Remek, nos ez jó hír. - Nyílik széles, fogvillogtató mosolyra a szán. Tényleg örülök neki, hogy lesz egy kis társaságom és beszélgethetek végre valakivel. Mióta a városba érkeztem nem igazán volt kivel. A trafikos sietett, mert hosszú volt a sor, a postás nem hozzám jött és nem busszal, hanem kocsival járok. Kezemmel barátságosan intek, hogy előre engedem, aztán, ha elérünk az ajtóhoz szélesre tárom előtte. Csak kocsmába megy a férfi elöl, erre egyszer rá is jöttem, hogy miért, amikor egy romániai füstös helyre belépve majdnem fejen talált egy sörös korsó. Amit nem is nekem szántak, de egy kocsmai verekedés közben ki ér rá ezen problémázni. Beérve a szállodába az ebédlő felé vesszük az irányt, ahol is kérdőn nézek Florára, hogy melyik asztalhoz szeretne ülni. Előzékenyen kihúzom neki a széket és alá tolom. Mintha valami New Yorkban lennénk egy öt csillagosban. Attól, hogy ez Fairbanks, attól még egy csinos nő megérdemli a tiszteletet. Rendelek két kávét és egy kis süteményt hozzá, hogy jobban kibírjuk vacsoráig. - Ön mindenképp előnyben van velem szemben, Flora kisasszony. Tudja, hogy lakom és, hogy mi a munkám, ám én mit sem tudok önről. Ön is itt lakik esetleg? Kezdek bele egy kis ismerkedésbe. Ha egy idegen férfi meghív egy idegen nőt egy italra az gyanús, de ha közben megismerik egymást, akkor már két ismerős közös kávézgatásáról van szó, amiben még a szigorú déli erkölcs és illem sem talál kivetni valót. Ha tudnám, hogy Flora attól tart, hogy bolondot csinál magából, akkor tudnám, hogy már ketten vagyunk. Jó rég nem kávéztam együtt nőkkel munkavacsorákat leszámítva. És azok nem voltak ennyire szemre valóak.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Mivel a pótkerékre nem lesz szükség, ezért amíg Rusty a pumpáját elteszi, addig én azt visszagurgatom a csomagtartóhoz, és beteszem korábbi helyére. Visszaterítem rá a pokrócot, majd lecsukom a tetejét, és bezárom a csomagtartót. Franci elé sétálva várom meg, amíg Rusty is elrendezi a kocsiját, aztán megindulunk együtt a hotel éttermének bejárata felé. Odabent engem ismerősként üdvözölnek, hiszen itt dolgozom. Egy kicsit zavarba is jövök, amikor láthatóan érdeklődve méregetni kezdik a kollégák a társaságom. A nagy érdeklődésnek egyszerű oka van. Nem láttak még munkaidőn kívül férfitársaságban. Inkább bele se akarok gondolni, hogy fogják húzni az agyamat majd holnap, amikor megint jönni fogok. Minden csoda csak pár napig tart, nem igaz? Szóval nyugtatom magam azzal, hogy majd lesz valami újabb történés, ami eltereli rólam a figyelmet, és amin csámcsoghatnak a többiek. - Köszönöm. – Leülök a felkínált helyre, majd ráakasztom a székem támlájára a táskámat. Így rendes fényviszonyok között már jobban meg tudom nézni magamnak a férfit. Nem… még biztos nem láttam korábban. Valószínűleg csak néhány napja érkezett a városba, vagy eddig nem a Holiday Inn-ben lakott. A kérdésére először őszinte nevetéssel felelek. - Nem. Én itt dolgozok. – S ennek bizonyítékaként meg is jelenik Joel az asztalunk mellett széles vigyorral az arcán, két étlappal a kezében. - Jó estét hölgyem, uram… - Köszön illedelmesen, majd tétovázva nyújtja felém az étlapot. - Most őszintén bajba vagyok Flora. Ha odaadom, akkor talán sértésnek veszed… ha meg nem adom… szóval gondolom most vendég vagy… - Mondja zavartan, mire én elveszem tőle az étlapot. - Add csak oda. Köszönöm. – Mosolygok rá, bár kávézni jöttünk, szóval igazából az étlapra nem lesz szükségünk… de benne van a kávélap is, szóval hasznos… Rustynak legalábbis, mivel én fejből tudom a kínálatunkat. - Uram. – Nyújtja Joel Rustynak is az étlapot, láthatóan alaposan megnézve magának… én pedig fülig elvörösödök. Valahogy úgy érzem, mintha a személyzet jelenlevő tagjai közül mindenki minket figyelne. Amikor kettesben maradunk, megköszörülöm a torkomat. - Szóval Fairbanks-ben lakom, és itt dolgozom, mint séf-helyettes. – Nevetem el magam. Így számára is világossá válhat, hogy egy kicsit vicces helyzet alakult ki. Amikor Vittoria „házon kívül van”, olyankor én vagyok a csapat főnöke. Ha nem csak itt lakik, hanem itt is szokott étkezni a hotelben, akkor jó eséllyel nem egyszer fogyasztotta már az én főztömet. Javasolnék kávét, de ráhagyom a választást, mert ha most nagyon belemélyednék a témába, hogy mit érdemes megkóstolni annak, aki itt van, akkor olyan szaga lenne ennek a közös kávézásnak, mint valami hivatalos munkamegbeszélés… azt pedig el szeretném kerülni, ha egy mód van rá.
A hozzászólást Flora Ashwood összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Szept. 27, 2014 9:11 pm-kor.
Már az elején érdekes szituáció adódik, csöndben figyelek és várom a fejleményeket. Már kapásból többnek tűnik a lány, mint egyszerű szállóvendégnek, aztán lassan megtudom azt is, hogy miért. Mert nem vendég, hanem a fő góré mellett ő a kis góré a konyhában. - Csak nekem tűnik úgy vagy tényleg mindenki azt nézi, hogy mennyire vagyok szőke, mennyire vagyok herceg és mennyire fehér a lovam? - Kérdezem nevetve. Nem akarom a mostaninál is jobban zavarba hozni a csapata előtt. Én sem nagyon örültem volna neki, ha az előző munkahelyemen a bányászok azt lesték volna, hogy milyen nőt hozok a fejtéshez. Valakit elcsapott volna egy csille vagy a lábába állította volna a csákányt. És egy konyha is lehet épp olyan veszélyes. Meggyullad az olaj és leég az épület. Vagy csak én aggódom túl az ilyesmit? - Sajnos még nem ettem itt. Tudja megszoktam, hogy gyorsétteremben veszek pár hot dogot egész napra és elő se kerülök estig. Bányamérnök vagyok. Én szoktam felelni a tárnák statikájáért, az elektromos felvonók szigeteléséért és teherbírásáért és én vezetem az új tárlatok nyitását, ha a geológusok új telért találnak. A teljes műszakban ott kell lennem, mert emberélet múlhat a gyors észlelésen. Ebből most kiderült, hogy felelősségteljes férfi vagyok, középvezető, megfelelő fizuval. Flora szavaiból meg az derült ki, hogy ő is valami hasonló csak nem bányában, hanem szállodában. Mindenesetre sokkal biztonságosabb környezetben. - Én, ha jól számolom két napja érkeztem a városba egyenesen Németországból. Bár az államokban születtem a munkám jórészt Ázsiába vagy Európába szólított. Ha valamikor ráér, esetleg körbevezethetne a városban, persze csak, ha nem lennék terhére. Nagyon hálás lennék mind a társaságáért, mind az idegenvezetésért. És milyen konyhában dolgozni? Mármint nem családi környezetben, hanem tényleg egy valódi nagy konyhában? - Tényleg érdekel, hogy milyen. Ettem már szállodában, de sosem töprengtem még el rajta, hogy hogyan készül az étel amit elém raknak, kik készítik, milyen körülmények között. Látványos, konstruktív munka, hisz egy kiló lisztből, sok tojásból és számtalan más komponensből kézzel fogható dolog születik, ami már nem is emlékeztet arra, amiből teremtetett. Kicsiben ugyan, de emlékeztet az élet misztikumára. Végy egy szén atomot, adj hozzá néhány hidrogént, tedd ki UV sugárzásnak és kész az első életforma. Igazából este megint egy hamburgeresnél akartam vacsorázni, ilyen rossz fiú vagyok, szeretem az egészségtelen ételeket. De kezdem meggyőzni magam, hogy kíváncsi vagyok rá, hogy itt mit tudnak összehozni nekem néhány perc alatt. Úgyhogy elkezdem nézegetni az étlapot és közben lopva rá-ránézek Florára, hogy melyik ételre hogyan reagál. - Nem enne velem valamit? Nem attól félek, hogy megmérgeznek vagy valami ilyesmi, csak kedvet kaptam a szállodai koszthoz és nem szeretnék egyedül enni. Tudom, hogy csak egy kávéról volt szó, úgyhogy elfogadom, ha nemet mond. - Csak nem bírtam ki, hogy ne hívjam meg vacsorázni, de fene se gondolta volna, hogy ő itt az úrnő, ha a séf távol van.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Zavartan pislogva elmosolyodok. Remek, szóval Rustynak is feltűnt, hogy bámulnak minket… bár most őszintén? Miért csodálkozok, amikor egy vérfarkasról van szó, aki eleve sokkal jobb és élesebb érzékekkel rendelkezik, mint egy átlagember? - Kérem, ne feszélyezze magát miattuk. – Mondom én, aki szintén feszélyezem, de hát vendéglátóként a vendég érdekeit próbálom szem előtt tartani, s bármennyire vagyok most én is vendég, nekem akkor is Rusty kényelme az előrébb való. Nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy normál esetben nekem ez a munkahelyem. - Eddig még nem voltam itt senkivel, szóval azért ennyire érdeklődőek… de van vendég itt bőven, szóval majd lefoglalják magukat. – Mentegetőztem, mintha lenne miért. Azt viszont Rusty leszűrheti, hogy nem vagyok az a férfifaló típus, különben nem jelentene ekkora „szenzációt” a kollégáknak az, hogy egy férfi társaságában látnak. Biztos nem csinálnának ekkora felhajtást, ha mondjuk egy barátnőmmel ültem volna be egy kávéra. Hallgatom Rusty-t legalább eltereli a gondolataimat a környezetünkről. Szóval bányamérnök. Ez érdekes. Nem jártam még bányában soha, bár hallottam róla, hogy veszélyes hely, ha valaki nem elég elővigyázatos, akkor könnyen ottmaradhat. A régi időkben nagyon sok bányabaleset volt, manapság szerencsére már jóval kevesebb. - Nem lehet könnyű munka. Biztos nagy elhivatottság kell ahhoz is. – Ismerem el. Nem találok semmi kivetnivalót a kétkezi munkában, hiszen én se vagyok rest bepiszkolni a kezem a konyhában. Szeretem, még ha néha alig látok ki a gőztől… és folyik rólam a víz a sütők melegétől. Nincs is jobb elismerés annál, mint amikor egy-egy vendég megüzeni a pincéreken keresztül, hogy remek volt az étel. - Még soha nem jártam Németországban. Milyen? – Kérdezem. Szeretek világot látni, de Németország kimaradt az életemből, és nem hiszem, hogy mostanában eljuthatok oda… pedig Szlovéniától annak idején tényleg csak egy köpésre volt. - Hm. Persze. Szívesen. – Bólintok rá mosolyogva. Annak idején nekem is megmutatták a várost az őrzők, hogy ne érezzem magam annyira idegennek ezen a helyen. Szóval tudom, hogy jól tud esni az, ha valakit felkarolnak, és nem csak úgy lődörög ismeretlenül egy helyen. - Én imádom ezt a munkát. Itt nagyon jó a csapat… jó a hangulat, néha úgy kell hazazavarni, mert nem is nézem az időt, és már rég lejárt a műszakom. – Mondom nevetve. Az igazság az, hogy nem néha… hanem elég gyakran járok így. A sütés-főzés a mániám, otthon is folyton a konyhában teszek-veszek, amit a nővéreim díjaznak is, hiszen mindig tele van a hűtő. Amikor Rusty a kávémeghívást vacsorameghívás módosítja, egy kicsit hezitálni látszom. Nem azért, mert nem akarom elfogadni a meghívását, vagy mert ne szeretném a konyhánk főztjét, csak nem vagyok annyira éhes. De talán egy saláta belefér, azt még le tudom gyűrni. - Rendben, köszönöm a meghívást… elfogadom, ha nem zavarja, hogy csak egy saláta fér belém. Tudja… hamar eltelik az ember munka közben az illatokkal. – Vallom be töredelmesen. Én nem lapozom fel az étlapot, tudom mit eszek… így megvárom, hogy Rusty dűlőre jusson, nem szeretném befolyásolni a választásában… főleg mert nem ismerem az ízlését sem.
- Ugyan, ha önt nem zavarja, végtére is holnap a konyhában velük lesz összezárva. - Vonom meg a vállam. A jó híremet nem rontja, ha Florával látnak, még menővé, azt hiszem ez a helyes új keletű kifejezés rá, is tehet, azonban vagyok annyira úriember, hogy az ő jó híréért azonban aggódjak. Egy nőt más alapján ítélnek meg, mint egy férfit. Hiába, a világ igazságtalan. - A barátját még egyszer sem hozta ide? - Kérdezem kíváncsian. Házias alkat és bomba jó nő, lefogadom, hogy van valakije. Realista alkat vagyok. Ha ilyen nőbe botlok, akkor feltételezem, hogy más már korábban belebotolhatott. És amennyit váltogattam a helyem a világban, sosem botlottam bele egy nőbe kettőnél többször. Az pedig nem elég ahhoz, hogy moziba hívjam. - A bánya kemény, poros és veszélyes. És, ha belegondolok pusztán véletlen, hogy bányamérnöknek kötöttem ki. A kötelező katonai szolgálatomat utászként töltöttem és amikor leszereltem választhattam, hogy milyen szakmát tanuljak. Az útépítést meguntam, az autógyártás nem vonzott, úgyhogy maradt ez és az építészet. - Néha eltöprengek rajta, hogy visszamegyek az egyetemre és építészmérnök leszek. Végül is több ház, lakás, iroda, parkolóház épül, mint ahány új bányát megnyitnak. Talán olyan pár év múlva átigazolok és a következő ötven évben lakótelepet építek. Van időm bőven, a legutóbbi farkas elmondása szerint több, mint négyszáz éves volt. - Németország rendezett, precíz, az európai ipar központja. Az emberek szorgalmasak, röviden és kissé mogorván beszélnek. A nyelv akkor is agresszívnek tűnik a kipörgetett mássalhangzóival amikor éppen udvariasak. A franciákhoz képest, akik mintha állandóan meg lennének sértődve, határozottak és egyenesek. Sok a történelmi emlék, tudta, hogy állítólag ezerkétszáz éve alapították az államukat? Az Államok meg csak kétszázharminc éves. - Van még mit tanulnunk még tőlük is. Európa valahogy annyira vénnek tűnik, mint a fejlettebb farkasok hozzám képest. Lehet, hogy a világ vezető hatalma vagyunk és a mi hadseregünk a legerősebb, olyanok lehetünk a többi nép szemében, mint egy hat éves gyerek egy rakétavetővel a homokozó közepén. - Köszönöm. - Hálásan nézek rá. Talán egy farkast kellett volna megkérnem rá, viszont hiába vagyok kilencvenhárom éves a képességeim alulmúlják egy kölyökét is. Utálnám azt érezni, hogy béna kacsa vagyok, akit kézen fogva kell sétálgatni. Most viszont nem kell kiadnom magam átlagembernek, hisz a lassú öregedést, a jobb érzékelést és a többi extrát leszámítva tényleg átlagos halandónak érzem magam. - Remélem ők is tudják, hogy szeret itt lenni és szeret velük itt lenni. Tudják és értékelik. - Én el se tudom képzelni, hogy ez milyen lehet. Még nem dolgoztam olyan bányában, ahonnan a munkások már az első három óra után ne kívánkoztak volna a helyi kocsmába berúgni. Mondjuk más megerőltető fizikai munkát végezni, mint pincérnőként vagy kuktaként dolgozni. Én magamat ismerve már a második étel szervírozása után farkaséhes lennék és mindenáron leülnék enni. Vagy belenyalnék a szószokba, öntetekbe, mázakba. - Természetesen nem zavar. - Villantok rá egy újabb mosolyt. Egyelőre tökéletesen megelégszem azzal, hogy igent mondott a vacsorameghívásra. A kerékcsere óta alig pár perc telt el, tehát ez az ismeretség máris jó úton halad egy barátságig, legalábbis jó ismerőssé válásig. Én hosszabb távon szeretnék a hotelben maradni, nem árt, ha jóban vagyok a konyhafőnökökkel. Akkor nem kerül arzén a spagettire. Na jó, ezt nem gondoltam komolyan. - Akkor legyen egy sajtos-tejfölös pulykamell hasábburgonyával, ahhoz valami majonéz alapú mártogatós, és vegyes saláta. - Attól még, hogy bőrdzsekis, borostás bányamérnök vagyok még nem kell feltétlen minden egyes étkezésre véres steaket ennem, nem igaz? Remélem nincs ízlésficamom és nem hányok gasztronómiai bukfenceket sem. Egy séf-helyettes már abból következtetni tud a jellememre, hogy mit rendelek vacsorára.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Nem. – Válaszolom zavart mosollyal az arcomon, és egy pillanatra le is sütöm a szemeimet. - Nincs barátom. – Teszem hozzá egészen halkan. Egy ember valószínűleg meg se hallaná, de egy vérfarkasnak elég éles ahhoz a hallása, hogy minden egyes kiejtett szavamat tisztán hallja. - Utász? – Kérdezem bizonytalanul. Sose voltam annyira képben a katonasági rangokkal. Nem tudom azt se, hogy a rendőröknél meg a tűzoltóknál melyik rangfokozat hol helyezkedik el, milyen jogokat és kötelezettségeket von maga után, de talán ez megbocsájtható nekem, hiszen nő vagyok, akinek nem kell feltétlenül tisztában lennie ilyen dolgokkal. A protektorátusban és a vérfarkasok világában ismerem a hierarchia rendszert, tudom hogy épülnek fel a falkák… de ez hozzá is tartozik az életemhez, lényegében a szüleink kiskorunktól kezdve belénk nevelték tudtunkon kívül, s csak akkor tudatosult bennünk igazán, hogy nem csupán meséket hallgattunk minden este, hanem tanításokat… amikor el lettünk hívva őrzőnek. - És milyen bányában dolgozik? Mit bányásznak pontosan? – Kíváncsiskodok. A munkám civilként és őrzőként is a hotelhez köt, ezért ritkán sikerül kimennem a természetbe, ráadásul egyedül nem is feltétlenül lenne szerencsés, hiszen mostanában meggyűlik a gondunk az Anchorage-i magányosokkal, főként hazám „fiaival”. Van egy szerb testvérpár, akikkel elég sok a gond. Legutóbb Alice majdnem ott is hagyta a fogát az erdőben. Szegényt nagyon sajnáltam, szörnyen helyben hagyta az a hím. Annyira magasan meg nem is jártam még soha, ahol a bányák lehetnek. Inkább csak a közelben, Fairbanks peremkerületein, és a kilátónál. - Nahát, hogy maga miket nem tud! Nagyon művelt. – Pislogok nagyokat. Én nem jártam soha egyetemre, vagy főiskolára. Novi Sadban szakmát szereztem, és lényegében azt tökéletesítettem az eddigi munkahelyeimen. Amiben viszont jó vagyok, és könnyen megy, az a nyelvtanulás. A szerbet és a magyart a szüleink miatt anyanyelvi szinten beszélem. A magyarnak nagy hasznát vettem, amikor Pécsen kötöttünk ki. Szlovéniában ott volt Barna, akivel magyarul szót értettünk, de rá voltunk szorulva arra, hogy megtanuljuk a szlovén nyelvet is, hiszen másokkal is kommunikálnunk kellett, és megértetni magunkat, nem csak vele. A Norvégiában töltött évek alatt tanultunk meg norvégul és angolul is… s ugyan van egy kis akcentusom még mindig, hiszen Norvégiában azért máshogy beszélték az angolt, mint itt az Államok csücskében… de egész hamar belejöttünk az itteni szójárásokba. - Igen, tudják. – Pillantok körbe röviden, majd elmosolyodok. - Tényleg olyanok vagyunk, mint egy család. Persze kisebb összezördülések előfordulnak, de hát egy család se tökéletes, nem? Túl unalmas lenne az élet, ha nem lennének apróbb konfliktusok. – A nagy pörgés ellenére, amit egy ekkora hotel konyhája jelent, elmondhatom, hogy nem stresszes a munka. Nagyon jól össze tud dolgozni a csapat, s tényleg csak nagyon ritkán fordul elő, hogy valaki bal lábbal kel fel, és nem bír magával. Tekintetemmel Joelt keresem, s mikor észreveszi, hogy őt nézem, széles mosollyal az arcán odalép hozzánk, hogy felvegye a rendelésünket. - Nekem egy cézársaláta lesz… magvas pirított cipóval. Mellé pedig egy kólát kérek. Köszönöm. – Adtam le én is a rendelésemet. Az egyik étlapot otthagyta az asztalon, hogy ha esetleg még szeretnénk valamit a későbbiekben, akkor tudjunk válogatni a kínálatból. - Na és egyedül érkezett Fairbanks-be? – Kérdezek rá, miután Joel elsietett a konyha felé, hogy leadja a rendelésünket, és ismét kettesben maradtunk.
Hát az meg hogy lehet, hogy egy ilyen szép lány, aki barátságos, nyílt, csillog a szeme amikor a munkájáról beszél és a beosztottjaival is ilyen jó viszonyban van, nem jár senkivel? Vagy ennyire válogatós vagy szerencséje nem volt eddig? Esetleg vár a nagy Őre, mint a romantikus lelkű lányok szoktak? Vagy csak a többi férfi volt eddig vak és nem látták meg benne azt amit én? - Hidat verünk, gázlót verünk, vágjuk a bozótot a többiek útjából, utat építünk, házakat, kórházakat, iskolákat. Az elmaradottabb országokban villanyvilágítást, gázfűtést vezetünk be. Vészhelyzetben homokzsákokkal álljuk az árvíz útját. Szivattyúzunk, töltést építünk és javítunk. Egyszóval amíg a gyalogság harcol, addig mi lapátolunk és talicskázunk. - Fejtem ki nevetve. Persze ez nem ilyen egyszerű, mint elsőre tűnik. Egy sebes folyású folyón egy ponton híd megépítése nem gyerekjáték. Vagy homokzsákot tölteni és adogatni térdig vízben. Vagy a Katrina hurrikán után feltakarítani a romokat. De legalább nem arról szól, hogy mész és ölsz vagy téged ölnek, hanem látható, kézzel fogható konstruktív nyomai vannak, hogy itt járt az %. páncéloshadtest utász százada. Ég a lámpa egy arab falu utcáján. Nem száz kilométert kell szekerezniük kátyús úton a legközelebbi kórházba, hanem kapnak egy sajátot. Vagy végre van ivóvíz Nigériában. - Egy bányát, de még egy adott tárnaszakaszt is egy több mérnökből álló csapat felügyel és irányít. Én biztonságtechnikai frontmérnökként nevéből adódóan a munkálatok biztonságával foglalkozom. Munkavédelmi előírások, jogszabályok, szabványok betartását, továbbá az eszközök és a statika állapotát felügyelem. Én vagyok a felelős a különféle baleset elkerüléséért. Szóval idegőrlő, nagy odafigyelést igénylő munka. Továbbá szinte ez az egyetlen olyan poszt amit bármilyen bányában el lehet látni, külszíniben és felszín alattiban, urán bányától szénbányáig. Németországban bauxit bányában dolgoztam, előtte Franciaországban ezüst bányában. Voltam fél évig román aranybányában és voltam egy évet egy magyar szénbányában is. A specifikációm a kezdeti kitermelést megelőző időszak biztosítása. Főleg a tárlatrobbantások. - Na ez így elég hosszú kiselőadásra sikeredett. Remélem Florát nem untattam vele halálra. Én sajnos csak angolul, németül és franciául beszélek. A magyart nehéznek találtam, a többi helyen meg nem időztem elég időt. Ha tudnám, hogy Flora is négy nyelvet beszél, ha lehet még nagyobb tisztelettel tekintenék rá. Egy sok nyelvet beszélő ember többet ér, mint egy művelt, de csak egy nyelven értő. A barátságos pincérnő odalép hozzánk és leadjuk a rendelésünk. És máris nekem szegeződik a következő kérdés. Valahogy egészen más ez a beszélgetés, mint Faye dokival. Ő leteremtett, hogy semmit se tudó kölyökként mit bóklászok erre egyedül, Flora viszont mintha még örülne is neki, hogy itt vagyok. Nők és a számtalan arcuk. - Igen. Már senkim nem él az Államokban akihez hazajöhettem volna, egyébként dél-karolinai vagyok. Így ide is egyedül jöttem. Azt hallottam, hogy van a közelben egy bánya és Alaszkában még nem dolgoztam. Gondoltam a hideg körülmények miatt jól mutatna az önéletrajzomban, ha ezt is fel tudnám mutatni. Én már annyi bányában dolgoztam, hogy direkt a kihívásokra hajtok, szinte csak azért, hogy magamat ellenőrizzem, keressem a képességeim határát. Amint megleltem őket, nem vándorlok tovább, hanem megállapodom. - Persze ez csak egy önáltató érv a mellett, hogy miért nem tudtam soha megmaradni nyugton és egy helyben maradni. Lehet, hogy egyszer megmaradok ugyanabban a városban húsz-harminc évre, lehet, hogy nem. Ez függ attól is, hogy lesz-e valaki akivel családot tudok alapítani. - És ön régóta itt él? - Persze ami egy embernek rég az egy farkasnak rövid idő.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Habár Rusty nevet, miközben kifejti nekem, pontosan mit is takar az utász, én azért kiérzem a szavai mögül, hogy azért nem olyan egyszerű feladat ez, mint amilyen könnyedén sorolja. Elég nehéz, és megterhelő lehet fizikailag, de valahol jó érzés is, hiszen adhatnak valamit, ami remélhetőleg hasznos, és maradandó. - Jó sok minden beletartozik akkor ebbe a feladatkörbe. – Mosolygok, s hangomból egyértelműen süt az elismerés. Én nem nézek le senkit, akármilyen munkát is végezzen. Szerintem semmilyen munka se „büdös”, és nem szégyellni való. Szégyellnivalója annak van, akinek lenne lehetősége a munkára, de a lustasága miatt nem képes arra, hogy munkába álljon, inkább csak sodródik az élettel. Utána kapok egy bővebb magyarázatot a jelenlegi munkájáról is. Egyáltalán nem untat vele, szívesen hallgatom, hiszen ezzel is gazdagabb lesz a tudástáram. Szeretem megismerni a környező világot, amiben élünk, és eddig tényleg kimaradt az életemből a bányászok élete, pedig nagyon érdekesnek hangzik amellett, hogy veszélyes is. Igazi kemény, férfi munka. Amikor az ezüstbányát említi, azon egy kicsit fennakadok, bár ezt ő nem veheti észre, mert az arcomra nem ül ki az értetlenség. A vérfarkasok kerülnek mindent, ami ezüst. Talán a fakírok vérvonalába tartozhat, vagy… vagy az is lehet, hogy akkor volt ezüstbányában, amikor még ember volt. Amikor Magyarországot említi, fájón megdobban a szívem. Anyát ott láttuk utoljára, mielőtt a nővéreimmel együtt felszálltunk Pécsen a vonatra, és Szlovéniába mentünk. A mai napig nem tudtunk miért, és hogy lelte szülőhazájában a halálát, és ez mai napig fájó pont nekünk. Talán egyszer, ha az élet úgy hozza, hogy ismét ott lehetünk, akkor ki tudjuk deríteni, hogy pontosan mi is történt vele… de nem fűzök hozzá túl nagy reményeket. Talán nem is lenne jó, ha ismét ott lennénk, hiszen a régi sebek feltépődnének. Hiányzik Szerbia, hiányzik Magyarország… az összes hely Európában, ahol éltünk eddig, de most már Amerika… Alaszka az otthonunk. - A tapasztalat tényleg sokat számít a mai világban. Nagyon szeretheti a munkáját. – Mondtam elismerően, mosolyogva. Én is nagyon szeretem a saját munkámat, és épp ezért nem is nagyon tudok rá munkaként tekinteni. Szívvel lélekkel odateszem magam minden egyes nap, örömmel bújok a szakácsruhámba, és örömmel ténykedek nem csak a hotel, de a saját konyhámban is. Én is nagyon sokat köszönhetek a rengeteg tapasztalatnak, és annak, hogy számtalan helyen, számtalan kultúrában, számtalan módon dolgozhattam. Megismerhettem a munkafolyamatokat, elsajátíthattam speciális folyamatokat, olyan dolgokat, amiket csak gyakorlatban tanulhat meg valaki, mert a tankönyvek nem tartalmazzák. Imádok tanulni, és nyitott vagyok minden újdonságra. - Nem olyan régóta. Két éve nyáron költöztünk ide a nővéreimmel Arizonából. – Persze ez nem igaz. Nem Arizonából jöttünk, és utálok hazudni, de egyszerűen muszáj. Amikor protektorátust váltottunk, akkor új személyazonosságot, új múltat kaptunk… s azt kellett annyira betanulnunk, hogy szinte mi magunk is elhiggyük, hogy tényleg az a múltunk. Persze a legjobb hazugságoknak mindig van igazságalapjuk is, ezért néhány információ igaz, csak a körülmények lettek megmásítva. - Sajnos már nem élnek a szüleink, és nem volt maradásunk Tucsonban. Utazgattunk itt az Államokban, keresni akartunk egy helyet, ahol újra kezdhetjük… vagy folytathatjuk az életünket, és hát… ide sodródtunk. Mindhárman imádjuk a hegyeket, és az Alaszkai táj mesés. Szeretek arra ébredni reggelenként, hogy amikor felhúzom a redőnyt az ablakomon, a hegyeket látom magam előtt. – Húzódik széles, őszinte mosoly az arcomra. Valóban imádom a hegyeket. El se tudnám képzelni azt, hogy huzamosabb ideig olyan helyen éljek, ahol nincsenek hegyek. Szerintem lelkileg bele is betegednék eléggé hamar. - Nem sok ideje maradhat pihenni a sok munka mellett. Mivel szokott kikapcsolódni? – Mindenkinek kell valami hobbi, amivel levezetheti a munkanapok monotonságát… valami, amivel kiszakadhat a hétköznapok megszokott ritmusából.
Sosem voltam az az irodában ülő aktakukac. Valahogy mindig mehetnékem van, kezdeni szeretnék valamit a kezeimmel vagy egyszerűen csak elunom magam. Este viszont elég fáradt vagyok ahhoz, hogy veszteg maradjak és olvassak vagy tévét nézzek. Bár azt mindig megelőzi hat óra kemény munka feszült koncentrációval és nagy felelősséggel. Nem panaszkodom, mert szeretem, hogy leköt. - Minden építő jellegű munka hozzánk van sorolva. A többi fegyvernem inkább a bontásban jeleskedik. - Nevetek megint. Valahogy viccesnek találom elképzelni ahogy egy tüzér talicskázik vagy egy vadászpilóta lapátol. Ők túlságosan is úriembernek tartják magukat a fizikai munkához. Minket pedig egyszerű segédmunkásnak tekintenek, akiknek bagólé csurog a szája sarkából. Azonban az elismerés tényleg jól esik és mosolyogva ki is húzom magam tudat alatt. Ritka az életemben, hogy bárki is megdicsérne, ráadásul most az is sokat dob rajta, hogy Florától kapom. Nem illik más kárának örülni, éntőlem is távol áll a káröröm, most valahogy mégsem tudom sajnálni, hogy leeresztett a kocsi gumija. Az dobja rám az első követ, aki most nem szeretne a helyemben lenni. Autómosás helyett egy váratlan vacsora. Pedig nem is ma van a szülinapom és a karácsony is messze van. Nem tudhatom, hogy érzékeny vagyok az ezüstre és, hogy ez a farkas voltomból következik. Azt hittem, hogy egyszerű színesfém allergia, nagyobb mennyiségben meg sosem kerültem közel hozzá. Egy ezüstbánya megnyitása még nem hordja magában az ezüst ipari mennyiségű kitermelését. Az csak a biztonsági rendszerek üzembe állítása és az első próbaműszak után következik. Kár, hogy Flora nem hangosan vont kérdőre, most ennyivel többet tudnék magamról és a farkas dologról. - Régen is sokat számított. - Ezt nem tudom miért tettem hozzá. Nem nézek ki harmincnál többnek, ezért elvileg fogalmam nem lehet róla, hogy milyen volt dolgozni húsz éve. Gyorsan el is határozom, hogy az ilyen gyanús hozzászólásoktól tartózkodom, semmi olyan kérdést nem akarok kiprovokálni, amire utána nem akarnék válaszolni. Bár észrevettem, hogy műveltnek tart, tehát kis szerencsével betudhatja annak is, hogy olvastam valami könyvben. Ha esetleg mégis rákérdezne, akkor majd egy magazinban lévő cikkre fogok hivatkozni. - Arizonából? Elég drasztikus váltás. A Sonora-Sivatag az egyik legmelegebb és legszárazabb sivatag az Államokban, hatalmas és piszok forró. Van ott egy légibázis. Elég volt fél évet szolgálnom ott, hogy pokolba kívánjam. Melyik városban laktak? És, ha nem haragszik amiért megkérdezem, azok után hogyan tudott átállni a hidegre és a hóra? - Tényleg őszintén érdekel, hogy egy átlagosnak tűnő fizikummal rendelkező fiatal nő hogy szokott hozzá, hogy az átlaghőmérséklet harminc fokkal alacsonyabb? Farkasként nem tudnám elviselni, ha nem éltem volna közben olyan vidéken ami a sivatag és a hómező közt áll éghajlatilag. - Az én szüleim nagyon régen elhunytak. - Volt az már vagy harminc-negyven éve is. Teszem hozzá gondolatban. - Alaszka engem az olasz Alpokra emlékeztet. Párszor már jártam ott síelni. - Emlékszem vissza pár évvel ezelőttre. Akkor is egy sötét hajú lánnyal jártam arra. Valahogy mindig sötét hajúakkal hoz össze a sorsom. Ez valami intő égi jel lehet. Nem mintha hinnék a sorsban, csupán a véletlenben. A pillangó effektus nagyon is hihető elmélet. Minden mindennel összefügg. - A bánya veszélyes üzem, ezért egy műszak csak hat órás. Így pont elég időm van kipihenni magam annyira, hogy másnap újra minden egyes apró részletre oda tudjak figyelni. Szabadidőmben történelmi regényeket olvasok, miközben szól mellettem egy kis könnyű rock vagy régi kalandfilmeket nézek. - Mesélek magamról. Régen, még úgy a nyolcvanas évek elején szerettem bőrdzsekiben járni, a nadrágzsebemből ezüst lánc lógott és Motörheadet üvöltöttem a tiszti klubban félrészegen. Aztán az az életérzés is elmúlt, mert akivel bandáztam az mind kiöregedett mellőlem.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Én is elnevet magam, pedig azért ha jobban a dolgok mögé néznénk, annyira nem lehet mulatságos az, amikor valakinek az életét rombolják porig az otthonával együtt egy-egy bombázás alkalmával, és teszik őket földönfutóvá. Én… mi más okból váltunk azzá annak idején, de nekünk is magunk mögött kellett hagynunk az otthonunkat számtalanszor. - Azért jó tudni, hogy a seregek nem csak rombolni képesek, hanem megteremteni is valamit. – Mosolygok Rustyra. Én a kétkezi munka híve vagyok. Igaz, hogy nehezebb fizikálisan, de sokkal látványosabb a munka gyümölcse, és sokkal kézen foghatóbb. Amikor Rusty Arizonát kezdi boncolgatni, magamban kicsit szívom a fogamat. Eddig még nem jártunk úgy, hogy az egyik alibi-múltunkat kellett volna megvédeni, nehogy az egész kártyavárként omoljon a fejünkre. Kifelé nem mutatok semmit az ijedtségemből. Nagyon remélem, hogy nem pont ott volt abban a fél évben, ahol az alibi-múltunk szerint mi is éltünk… de ha mégis így volt, talán lefoglalták annyira munkával, hogy nem tudta jobban megismerni a várost, és nem kelt feltűnést, ha nem vagyok annyira képben vele. Persze utána néztünk, nézegettem róla képeket, meg a google alkalmazással végigmentem az utcákon, megnéztem a boltokat, az épületek jellegét, meg mindent, hogyha egyszer valakinek mesélni kelljen róla, hihetően tudjam előadni magam. - Tucsonban. – Feleltem. Pima megye székhelye, sima városka… szóval még csak nem is az egyik legismertebb várost szemelték ki nekünk az „alibi-gyárosaink”. Amikor egy őrzőt áthelyeznek valahova, sokszor kap új személyazonosságot, új múltat, amivel új életet kezdhet, és általában törekednek arra, akik ezeket intézik, hogy ne legyen olyan a hátterünk, amivel túlságosan kitűnhetnénk az új helyünkön. Szépen bemagoltuk a házi feladatot. Finoman megvonom a vállam. - Igaz, hogy nem ment mínuszokba télen se a hőmérséklet… de nyáron se ment sose negyven fölé, szóval szerintem nem volt annyira vészesen forróság ott. Úgy hallottam a törököknél idén mértek ötven fok fölötti hőmérsékletet is. Szóval Tucson nem volt annyira forró. Meg aztán nyáron néha itt is megy ám harminc fok fölé a hőmérséklet… Igaz Fairbanksben rövidek a nyarak, és lényegében a nyár meg tél váltogatja egymást. A tavasz meg az ősz pár hét alatt kifut. – Mosolygok Rustyra. - Nem volt betervezve, hogy itt kössünk ki. Csak elindultunk, mert már nem volt maradásunk Tucsonban a szüleink halála után. Utazgattunk az Államokban. Aztán egy idő után belefáradtunk, és úgy döntöttünk, megállunk valahol hosszabb időre. Azt hiszem a táj volt az, ami ideragasztott minket. Cudar hideg tud lenni télen, való igaz, de jó alaposan fel kell öltözni… meg aztán a magunkfajtának egy hóesés… szánkózás, vagy síelés tudja elég nagy élmény! – Nevetek. Emlékszem még a Novi Sad-i telekre… amikor éjszakánként összebújva aludtunk a testvéreimmel, hogy egymást melegítsük, három… négy zoknit, és csizmát is húztunk a lábunkra éjszakára, hogy ne fázzunk. Sose voltunk gazdagok, és ha épp rossz volt a termés nyáron… mert kevés volt a napsütés, vagy az eső… vagy épp túl sok, akkor kevesebb zöldséget és gyümölcsöt tudtunk eladni, kevesebb maradt fára, spórolni kellett a fűtéssel. Itt Fairbanks-ben még sose kellett fáznunk éjszaka. Mindhárman jól kereső felnőtté érettünk, és ma már csak elég megnyomni egy gombot, hogy fél órán belül kellemes meleg legyen az egész házban. - A síelést akkor itt is ki kell próbálnia, ha még nem tette! Itt is nagy élmény! – Fűzöm szavaihoz. - Én is szeretek olvasni, bár ritkán tudok rá elég időt szánni… úgyhogy általában elég lassan érek egy-egy könyv végére. A nővéreim mellett nem egyszerű… Szinte folyton ricsaj van otthon… de én szeretem. Él tőlük a ház. – Nevetek. Közben megérkezik a pincér a vacsoránkkal. Én megkapom a kólámat a Cézár salátával, Rusty pedig a saját rendelését. Direkt nem kezdem el méregetni, nem akarok hibát, vagy kivetnivalót találni benne. Most vendég vagyok itt, és nem pedig a séf-helyettes, aki a szakácsok és a kukták orrára koppint, mert valami nem úgy néz ki, ahogy ki kéne néznie. Így is sejtem, hogy tisztára stresszesek voltak odabent, amikor megtudták, hogy ránk kell főzniük. - Jó étvágyat! – Veszem kézbe a villámat, aztán nekiállok a salátám elfogyasztásának.
A nevetés néha egy jó álca. Elrejti valódi érzelmeinket, gondolatainkat. A vidámság egy fal, egy menedék, ami mögé behúzódhatunk, ha valami rossz vagy nekünk nem tetsző. A nevetés képes elvenni a dolgok élét, ugyanakkor fegyver is. Elég csak azokra gondolnunk, akiket kinevetnek, megfosztanak méltóságuktól vele és emberi mivoltuktól megfosztva kell élniük. A háborút a hátam közepére sem kívánom púpnak, ám akkor váltam nagykorúvá, amikor a második világégés történt és nem volt választásom. Ezt követően már csak próbáltam valami konstruktívat kihozni az emberi cselekedetek legborzalmasabbikából. Hisz nincs rá jobb szó, mint borzalmas, amikor felnőtt férfiak, és újabban nők, hada legfőbb céljának a másik tábor módszeres likvidálását tűzi ki. Még szerencse, hogy Verdunet megúsztam, harminc évvel korábban születek, akkor más lenne a véleményem az egészről. Valami sokkal határozottabb. - Egy hadsereg emberek alkotnak. Márpedig az emberiségnek van jó és rossz arca is. - Vonom le a következtetést. Hogy egy vérfarkasnak melyik arcot kell képviselnie, hát fogalmam sincs, én a magam részéről igyekszem világosszürke maradni, hisz fekete és fehér nem létezik. - Párszor láttam az autópálya elkerülőjéről, de még sosem jártam bent a városban. - Kívülről pont olyannak tűnt, mint az összes többi amerikai város. A lapos semmi közepén hirtelen egy félgömb szerű kitüremkedés acélból és üvegből, amit szmog vesz körül. Odabent emberek és gépkocsik milliói. Mint valami óriási hangyafészek. - Szokás szerint a katonai bázis a sivatag közepén volt, éjszaka semmi sem fogta meg a hideget. Napközben harminc-negyven fok, éjszaka meg fagypont. - Mondjuk ebben is van ráció. Egy ilyen létesítményt el kell dugni az emberek szeme elől és hol nem jár a madár se? Egy amerikai sivatag közepén. - Alaszkának megvan a maga szépsége. - Értek egyet. Ha nem látnék benne semmi jót, akkor nyilván én sem lennék most itt. Márpedig inkább itt, mint Ázsiában vagy egy elátkozott homoktenger közepén. Végül még talán valami jó is kisülhet a dologból. - Egyedül csupán egyszerű testmozgás, mint a jóga vagy az aerobik. Azonban, ha összejön egy jó társaság, akkor már igazi nagy kaland. - Nem, nem akarom meghívatni magam. Ám, ha a városban tervezek letelepedni, akkor miért ne szervezzek magam köré baráti társaságot vagy miért ne csatlakozzak egy már meglévőhöz? Flora barátságos, kedves lány, ám ha mégsem akar velem együtt síelni, akkor még talán adódik más alkalom is. - Jó érzés lehet, ha valakinek vannak testvérei. Én sajnos egyke vagyok. Bár így én voltam az egyetlen gyermek és jól el is kényeztettek. Na meg az is jó érzés lehet, ha valakit várja otthon valaki, még ha testvér is. Én szerintem fogok venni egy kölyökkutyát és felnevelem, nem vagyok az a macskás alkat. - Bár, hogy egy kutya hogyan viselné, hogy a gazdi egy farkas el nem tudom képzelni, még sohasem próbáltam. - Önnek is! - Várható volt az étel íze. Olyat rendeltem, amit szeretek, ráadásul a konyha kitett magáért amiért a helyettes séffel vacsorázom. - Gyakran ehetnénk együtt, ez az étel valami isteni. - Sugárzik a mosoly az arcomon. Nagymamám főzött így még a múlt évezredben a két világháború között, vagy csupán a majd száz év távolság megszépítette az emléket? Mindenesetre az ideális házi kosztot valahogy mindig így képzeltem.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Igaz. – Ezzel ha akarnék se tudnék vitába szállni. A mérleg nyelve úgy tud középen maradni, kiegyenlítődik mindkét oldal. Rossz és rossz, illetve jó és jó között is lehetnek különbségek. A világ úgy szép, hogy nem egyhangú, hanem változatos. Persze én jobban szeretem, ha jó dolgok történnek, de ugye ez nem csak tőlem függ. - Szerintem nem vesztett vele túl sokat. – Mosolygok. Amit én láttam belőle „google street view”-val, az alapján nem tűnt túlságosan otthonosnak, se vonzónak. Persze én eleve a hegyeket, és az erdőket szeretem, szóval az egész vidék nem nyerte el a tetszésemet. Örülök, hogy nem ilyen helyre kerültünk, és hogy nem ilyen helyre születtünk, bár ha eleve ahhoz szoktam volna hozzá már gyerekként is, valószínűleg szeretném. - És nem viselte meg? Elég drasztikus hőmérséklet különbségekről van szó. – Teszem hozzá csendesen. Én jobban szeretem, ha kellemesen hűs idő van. Hidegben még mindig egyszerűbb többrétegűen felöltözni… az elviselhetetlen forrósággal nem tudtam sose mit kezdeni… Az ember a saját bőréből ha akar, se tud kibújni olyankor… és nem mindig teheti meg azt sem, hogy egész nap egy tóban kuruttyoljon, mint egy béka. Bledben időnként voltak forró nyarak, szóval azért tudom milyen az, amikor legszívesebben beülne egy hűtőládába az ember lánya. - Ott a semmi közepén mivel tudta eltölteni a pihenőnapjait? Gondolom nem volt mindig, minden nap… a nap 24 órájában szolgálatban… - Ha nem járt Tucsonban, akkor gondolom én, hogy a bázison maradt. Én el se tudnék képzelni ilyen életet. Nem is lett volna nekem való a többi kaszt. Szeretek emberek között lenni… és egy informátornál nem árt, ha társaságkedvelő, ugyebár. - Nem volt magányos? – Én nagyon egyedül érezném magam egy olyan helyen. - Bocsánat, ez talán egy kicsit tolakodó kérdés volt. – Szorítom össze az ajkaimat. Nem szeretnék semmi olyanba belekérdezni, ami talán kellemetlen lehet Rusty számára. Talán az a legjobb, ha inkább témát is váltok. - Én szánkózni szeretek a legjobban… - Vallom be nevetve. Azért nevetek, mert eszembe jut az első itt töltött telünk, amikor a nővéreimmel szánkózni mentünk. - Képzelje el, hogy hárman nagy nehezen összebújtunk a nővéreimmel a szánkón, hogy mindegyikőnk elférjen rajta, és ahogy elindultunk lefelé a lejtőn, Frida nővérem rossz irányba dőlt be a kanyarnál, és felborultunk a szánkóval, mindhárman becsúsztunk egy közeli bokorba. Emlékszem, hogy szó szerint orral túrtam magam előtt a havat… hát olyan nagy nevetés lett belőle, hogy azóta is azt emlegetjük. – Állandósul a széles mosoly az arcomon. - Síelni se rossz, de szerintem a legjobb mulatság a szánkózás. Szánkózott már? Egyszer mindenképp ki kell próbálnia! Ha leesik az első hó, és még puha szemcsés… na az a jó, mert ha lepottyan róla, akkor puhára esik, és nem üti be magát annyira. – Tudok síelni, de a szánkózás mindig is jobban lázba hozott. Az úgy felidézi kicsit a gyerekkoromat is… hiszen emlékszem még, amikor otthon… Novi Sad-ban szánkóztunk kicsikként. - Hát igen. Elég jó. Tudja nagyon különbözőek vagyunk, hiába vagyunk hármas ikrek, és hiába hasonlítunk annyira… az csak a külsőség. De a személyiségünk eléggé eltér, és emiatt jól kiegészítjük egymást. Néha vannak viták, de túlságosan szeretjük egymást ahhoz, hogy haragot tartsunk. Ó! Én nagyon szeretnék macskát már egy ideje. Folyton bújom az apróhirdetéseket, mert norvég erdei macskát szeretnék, de sajnos úgy tűnik, hogy nem tenyésztenek Fairbanksben… Én szeretem, hogy a macskák annyira önállóak, és makacsak. – Sokan azért nem kedvelik a macskákat, mert nevelhetetlennek gondolják őket. Nem nevelhetetlenek, csak élnek a szabad akarat jogával. - Volt gyerekkorunkban kutyánk nekünk is… bár ő olyan kinti kutya volt… tipikus házőrző. Ismeri Cesar Millant? Kutyapszichológus. Bámulatos hogy meg tudja nevelni a kutyákat. Ha nekem lenne kutyám, én biztos az ő elvei alapján nevelném. Valamelyik ismeretterjesztő csatornán volt neki pár éve műsora. – Mindig is csodálom azokat az embereket, akik ennyire egy hullámhosszra tudnak kerülni állatokkal. Néha eltűnődök azon, hogy ő vajon átlagember lehet-e, vagy esetleg vérfarkas? Őrző biztos nem, mert annyira kíváncsivá tett a személye, hogy ennek utána érdeklődtem őrzőberkeken belül. Az étel dicséretére széles mosoly szökik újra az arcomra, majd a szalvétámmal megtörlöm a szám szélét, és felemelve a poharamat, iszok egy kortyot a kólámból. - És akkor az én főztömet még nem is kóstolta. – Kuncogok az orrom alatt. Lehet, hogy ez egy kicsit öntelt megjegyzésnek hathatott, de valójában viccnek szántam a dolgot. - Mi a kedvence? Kedvenc étele. – Pontosítom a kérdésemet.
- Ezzel most megnyugtatott. - Mosolygok vissza. Nem vallom be, hogy nem terveztem visszautazni bepótolni a mulasztásom és mégiscsak körbenézni Tucsonban. - Arizona megfelelő felkészülési terep Irakhoz vagy Szíriához. Hasonló éghajlat. Megviselt, de megtanultam elviselni. Az araboknak megvan az az előnyük velünk szemben, hogy ők több ezer éve ott élnek. Mi viszont megtanultunk alkalmazkodni bármilyen környezethez. - Csak magamban teszem hozzá, hogy a kiképzésre rásegített, hogy farkas vagyok. Valahogy nagyobb az állóképességem. Megvan az ára is, például, hogy soha nem beszélhetek róla senkivel. Bár ez épp csak annyira rossz, mintha CIA terepügynök lennék. Legalább az FSZB nem akar mindenáron likvidálni. - Az MCAS Yumában állomásoztam, néha beugrottunk Phoenixbe hétvégére. Esténként többnyire Yumába mentünk be. - Aki élt Arizonában az többnyire a Falgstaff melletti Navajo táborra vagy a Cochise melletti Fort Huachucára gondol. Egy tucsoninak azonban egyértelmű, hogyha Arizona akkor a sereg az a Davis-Monthan légibázis. Nos a légierőnél nem szolgálnak utászok. - Semmi gond. Tudja én azt vallom, hogy egy férfi legyen felelősségteljes. Csak akkor kezdjen bele egy kapcsolatba, ha tényleg mindenét bele tudja adni. Ha azon aggódik, hogy bármelyik pillanatban átvezényelhetik a világ túlsó oldalára és egyáltalán nem tudja, hogy a túloldalon csak két napig vagy két évig marad, akkor nem lehet állandóra tervezni. A sereg után a civil munkám is más-más országokba szólított. Igen, magányos voltam, ám ez csak utólag tudatosul az emberben, amikor benne van a munkában és a költözésben akkor valahogy nem ér rá vele foglalkozni. - Én is érzem, hogy ez csak kifogás. Valahogy eddig nem tudtam volna elképzelni magam megállapodott emberként egy családi otthonban, feleséggel, gyerekekkel, háziállatokkal, napi nyolc órás fix munkaidővel és közös vacsorával, szabad hétvégékkel. Azért eddig, mert a legutolsó munkám során valami kattant bennem, valami megváltozott, azért jöttem vissza Amerikába és azért tervezek itt maradni. Feltéve, ha a helyi falka befogad. - Én kiskoromban egyáltalán nem szánkóztam. Karolinában nincs hó télen se. - Igen. Vannak dolgok amik kimaradtak az életemből, ám sosem késő bepótolni őket. Nem tudom, hogy egy harmincas arccal, borostásan mennyire néznék ki ütődöttnek egy szánkón, de talán, ha pár nevető lány vesz körül, akkor csöppet sem fog zavarni. - Nekem sajnos macskaallergiám van. Elég különös. Érzem, ha macska van a közelemben és az orrom reagál is rá, de a klasszikus allergiás tüneteket nem produkálom. Simán elélnék eggyel egy légtérben amíg nem akarna az ölembe feküdni. - A farkas nem kergeti a macskát. Azt a kutyák teszik. Ezért én közönséges egy keresztes emberi allergiának tudom be a dolgot, nem pedig annak, hogy mániás kényszert éreznék csaholva felkergetni egy fára. - Egyszer én is láttam a tévében, Discoveryn esetleg? A kinti kutyákat valahogy jobban becsülöm, mint a szobakutyákat. Egy palotapincsi elkényeztetett egy jószág, viszont egy német juhászban vagy bernáthegyiben jobban megbízom. Szerintem vagy huskyt vagy labradort fogok szerezni, azok jobban szeretik Alaszkát. - Egy kutya nem csupán egy állat, hanem hűséges, intelligens barát is, akinek a sorsa a miénkhez van kötve és felelősséggel tartozunk érte is. Alaszkába hó és fagyálló kutya illik. - Ó, nyilván finomabb, hisz mégiscsak én a séfhelyettes. - Villantok felé egy mosolyt. Ez a hierarchia nyilván úgy működik, hogy aki jobban főz az fontosabb beosztásban van, tapasztaltabb és több fogást ismer. A szálloda is csak üzlet és a vezetés mindenből az elérhető legjobbat akarja. Engem például nem alkalmaznának a konyhán. - Sokféle ételt szeretek és nincs olyan étel ami magasan vezetne. A pulyka húsokat és az édes tésztákat szeretem. Egyszerűbb lenne, ha azt kérdezte volna, hogy mit nem szeretek. Májkrémet, lecsót és csípős kolbászt például egyáltalán nem, minden más jöhet. - Most rajtam van a nevetés sora. Aki annyi országban megfordult, mint én az különböző népek és kultúrák ételeit kóstolta végig. A kínaiból a szecsuanit nem szeretem, de a kantonit igen, a francia nekem túl kalóriaszegény, de egészségesebb, mint az angol. A klasszikus amerikai ételeket pedig azért szeretem, mert utazás közben is fogyaszthatóak. Bár nagyon nem örülnék, ha a hot dog az ölembe borulna vezetés közben. - Ön nyilván mindig megkóstolja, hogy az elkészült étel tálalható-e. Van-e olyan amibe szívesebben kóstol bele, mint a többibe? - Hű, de művészien kérdeztem vissza. Ez még engem is meglepett. - És mivel szokta elütni az idejét, ha nem a testvéreivel vagy a konyhán van, nem otthon ül és nem is újonnan megismert férfiakkal vacsorázik? - Terepszemle. Szeretnék tisztában lenni a választási lehetőségeimmel mielőtt nagy lelkesen felkiáltanék, hogy hát ez nagyszerű, csináljuk együtt. Amíg a választ várom próbálom tovább fékezni magam. Még csak most érkeztem, még le se pergett igazán a francia föld a gumiról és már ráakaszkodnék az első lányra aki szembe jön. Annak ellenére érezném ezt tolakodásnak, hogy Flora határozottan tetszik nekem és mások társaságában még sosem éreztem ilyen jól magam, mint vele. Pedig épphogy ha negyed órája ismerjük egymást.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- A hazai csapatnak mindig megvan az az előnye, hogy otthon játszik, hazai terepen. Ez nem csak a foci terén, hanem bármilyen téren érvényes. – Bólogatok. Egy olyannak, aki Alaszkában született, már a sivatag forrósága is kimerítő lehet… de ez fordítva is igaz, hiszen a sivatagiak meg Alaszkában nem húznák olyan sokáig. - Jó taktika. – Megteremteni egy olyan körülményt a felkészüléshez, amilyenben majd harcolni, vagy utászkodni kell. - Ezt megértem. Úgy tényleg nem lehet megalapozni semmit se felelősséggel, ha azt se tudjuk, holnap mire számíthatunk, vagy akár a következő pillanatban. – Lehet, hogy tudat alatt ezért vagyok én is még mindig egyedül? Annyiszor költöztünk már, hogy sehol nem mertem igazán élni, ahogy kellett volna. - Tényleg? Kár… Szerencsére nekem nincs ilyen problémám, nem vagyok allergiás semmilyen élőlényre. – Elkönyvelem magamban annak a szavait, hogy nem igazán komálja farkasa a macskákat, és biztos azért zavarhatják. Persze az is lehet, hogy már emberként se szerette őket túlzottan. Valamiért a nőket tartják macskapártinak, a férfiakat meg kutyásnak. Szerintem ez nagy butaság. Nálunk apa is szerette mindkettőt, meg Barna is… a nagybátyánk. - Hm. Lehet… vagy talán a NatGeo-n. – Végül is nem annyira lényeges, hogy melyik csatorna adta, az is lehet, hogy mindkettő. - Én se tartanék kutyát lakásban. Nekünk se jöhetett be a házba. – Szerintem a kutyának nem a házban van a helye. Egy macska más… egy macska kicsi, nem koszol annyit, mint egy kutya. - Nekem a pulik a kedvenceim. – Csúszik ki a számon. - Azok a hosszúszőrű magyar kutyák, amik úgy néznek ki, mintha rasztásak lennének. Őket is egy ilyen ismeretterjesztő műsorban láttam, de nem tudom, hogy ők bírnák-e Alaszka hidegét. – Hát most egy kicsit ferdítettem, de muszáj volt, mert véletlenül elszóltam magam. Gyerekkoromban pulink volt, azért imádom őket annyira… és bár valóban láttam velük kapcsolatban egyszer egy műsort, de nem győztem a plafonra emelni a tekintetemet, annyi sületlenséget összehordtak benne a pulikkal kapcsolatban. Egy kicsit belevörösödök abba, amikor Rusty felém villantva vigyorát közli, hogy biztos jobb az én főztöm. Tartok tőle, hogy egy kicsit tényleg önteltnek hathatott a kijelentésem. Nem vagyok az a fajta, aki önmagát az egekig magasztalja, egyszerűen csak tenni szoktam a dolgomat. - A csípőset nem? Nahát, ez most meglepett. Pedig a férfiak többsége általában azért van oda. A csípős… nehéz ételekért, olyanokért, amik jó fűszeresek… az édes meg inkább a nők és a gyerekek kedvence. – Ezt két évtized tapasztalatából szűrtem le, persze mindig vannak kivételek, ahogy Rusty esetében is. Én a lecsót nagyon szeretem, de a jó magyar lecsó csak jó magyar földön megtermett paprikával és paradicsommal az igazi, épp ezért nem is csinálok, mert az nem lenne ugyanaz. Hiába tudom hogy kell elkészíteni, de nem akarom elkészíteni máshonnan származó alapanyagokból. - Nem mindig, és nem mindegyikbe. Szúrópróba szerűen szoktuk ellenőrizni az ételeket. De persze azokat is meg kell kóstolni, amik nem feltétlenül tartoznak a kedvenceink közé. Nem vagyok válogatós, szerintem a mai világban bűn az, ha valaki képes kiönteni egy tányér ételt, vagy hagyja megromlani… míg a világ másik végén meg éheznek, és gyermekek halnak éhen. A tengeri herkentyűkért nem vagyok annyira oda, de ha valaki olyant kér az étlapról, abba is bele kell kóstolnom. Nem annyira szörnyű, csak nem tartozik a kedvenceim közé. – Vontam meg finoman a vállamat, majd tovább ettem a Cézár salátámat. Lenyelem a falatot, mielőtt válaszolnék Rusty kérdésére. - Leginkább kint szeretek lenni, a szabad levegőn. Szívni az erdő illatát, kirándulni… felfedezni a környék azon részeit, amiket eddig még nem ismertem… vagy csak kimegyek, és gyakorlom kicsit az íjászatot. Szeretem az íjakat… Elég ügyesen lövök, még a nagybátyám tanított… aztán én is tanítottam egy kis ideig másokat. – Mosolygok. Sokat köszönhetek Barnának, és még annál is többet. Ő volt az, aki lényegében megtanított mindenre, aminek azóta is a hasznát veszem. Ha a szükség úgy hozná, egy darabig biztos húznám odakint, a vadonban. Remélhetőleg sose hozza úgy a szükség. Mosolyogva figyelem Rusty reakcióját, kíváncsi vagyok rá, vajon kinézte-e belőlem, hogy íjászkodok.
- Caesar szerint a hadvezérek egy ütközetet már azelőtt elveszítenek vagy megnyernek, hogy az első kardot kivonták volna a hüvelyből. A helyesen megválasztott taktika és a helyismeret, tágabban értelmezve bármilyen környező körülmény ismerete, hatalmas előny. Nem véletlen oktatják a közgazdaság tudományi egyetemeken is világszerte Sun Tzu, Caesar és Clausewitz téziseit. - És itt megint arra gondolok magamban, hogy amíg a helyi alfával nem rendezem a magam dolgait, addig bármelyik sarok mögül, bármelyik sikátorból vagy bármelyik bokorból rám vetheti magát egy tucat farkas. Betolakodó vagyok, magányos és se a farkasokról nincsenek fogalmaim, se a terepet nem ismerem. Ha nem sikerül közös nevezőre jutnom a falkával akkor már azelőtt halott voltam, hogy először kiszálltam volna a kocsiból a hotel parkolójában. - Javítson ki, ha a tévedek, de a puli az a kis fekete a komondor meg a nagy fehér? - Sokat bújtam az internetet különféle fajtákat nézegetve. Amikor elhatároztam, hogy Alaszkában kutyát fogok tartani, mert miért ne, akkor végignéztem a teljes választékot. - Azt olvastam, mintha Kelet-Európában élnének. Nem tudom, hogy ott milyen idő van télen, de délebbre fekszik, mint Fairbanks. - Bár ellenérvként felhozhatnám azt is, hogy amelyik fajtának ilyen hosszú göndör szőre van, mint a bárány gyapja, az tuti nem fázhat hóviharban sem. A klasszikus szánhúzó kutyáknak mind rövidebb szőre van. Ha látom is jelét annak, hogy Flora időnként csőbe húzza magát, majd gyorsan kimagyarázza a dolgokat, nem tudom értelmezni a jeleket. Az én szememben kétféle ember létezik: a normális hétköznapi ember, aki sikítva elmenekülne, ha arról kezdenék beszélni, hogy mutáns szörnyeteg vagyok, aki teliholdkor kisgyerekeket eszik, főleg, ha még illusztrálnám is egy átváltozással, és a gyerekzabáló szörnyik, mint én vagyok. Nos a lány semmilyen energiaféleséget nem bocsát ki magából, ezért biztosra veszem, hogy az első típusba tartozik. Azaz itt nekem, nem pedig neki, kell vigyáznom arra, hogy semmi olyanról ne beszéljek ami a fajomat, a józan eszemet vagy a látszólagos koromat kétségessé tenné. - Voltam olyan helyeken ahol szó szerint azt ettük, amit találtunk. És mivel most nem olyan helyen vagyunk, ezért inkább olyat ennék, ami finom. - Kisfiúsan csibészes mosoly suhan át az orromon. Így nézhettem ki tíz éves koromban amikor belenyaltam a tortába a kamrában még mielőtt feltálalták volna. Már csak a vastag cukormázréteg hiányzik az arcomról. - Mindenki el tudja dönteni, hogy mi az amit szeret és mi az amit, nem és mindenki ki tudja tapasztalni, hogy mennyit szokott enni. Édesanyám mindig azt mondta, hogy ami a tányéron van azt meg kell enni, ezért mindig szedjünk keveset, legfeljebb többször szedünk, ha még éhesek vagyunk. Mi amerikaiak és az európaiak is megtehetjük, hogy válogatunk az ételek között, azonban ha etiópok lennénk, akkor már a nyolc napos kenyérhéj is ünnepi főételnek számítana. Tudom, hogy nem sok amit teszek, de korábban a zsoldomból, most pedig a fizetésemből mindig küldök pénzt a Vöröskeresztnek ételre meg ruhára. Nem tudom miért, de majdnem elnézést kértem Florától, amiért egy hotelben vacsorázom, amikor Indiában több millióan élnek az utcán. Még sosem volt rám egy lány sem olyan hatással, mintha az élő lelkiismeretem lenne. Talán mert korábban sosem akartam magamat jó színben feltüntetni és annak a képnek őszintén meg is felelni. - Szeretek futni az erdőben, érezni ahogy a szél ezernyi illatot sodor felém, hallani az apró állatok neszezését, a falevek suhogását a fejem felett. A megszűrt napfény játékát, a fény és árnyék váltakozását. Ahol a fény áttör a lombon ott aranyba von mindent és szinte látható a fényoszlop, mintha rés nyílt volna az égbolton. És annál finomabbat még sosem ittam, mint tiszta vizű erdei patakból futás után. - Azt persze nem teszem hozzá, hogy olyankor négy lábon állok és az orromat belenyomom a vízbe és a nyelvemmel lefetyelek, hófehér bundám van és az őzek biztonságos távolból várnak a sorukra. - Ó, egy íjászoktató mesterszakács. - Incselkedem vele mosolyogva. - Az íj az egyetlen lőfegyver ami akkor sem veszít a pontosságából, ha közben hangtompítós. Én is régen ki szerettem volna próbálni, a Kriegnek nagy a visszarúgása rövid sorozatnál, az M16-os meg pontatlan. Valami olyat szeretnék egyszer a kezembe fogni ami egyszerű, mégis működik. Látom már sok mindenre rá kell vennem kisasszony. Például, hogy szánkózzon velem, hogy egyszer megkóstolhassam a főztjét és hogy megtanítson íjjal lőni. Ajjaj, úgy érzem rám fog unni. - Még a szemeim is nevetnek ahogy ránézek mit szól mindehhez.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Eddig is sejtettem, hogy nagyon művelt Rusty de most már egészen biztos vagyok benne. Nekem sose volt lehetőségem egyetemen tanulni. Annak idején a szüleink azt szorgalmazták, hogy szakmát tanuljunk, mert az a fontos, és egyébként se lett volna anyagilag lehetőségük arra, hogy taníttassanak minket. Valahol kicsit sajnálom, viszont nekem a rengeteg tapasztalat nagyon sok pluszt adott eddigi életem során, és szerencsére nagyon szeretek olvasni is, elég sokrétű az érdeklődési köröm… akár régi orosz irodalmárok műveit is szívesen olvasom… vagy a csillagászatról… nem vagyok annyira beszűkült, hogy minden gondolatom csak a főzés körül forogjon. Szerencsére diploma nélkül is meg tudok állni a lábamon, hiszen a gyakorlati tudás a mindennapokban értékesebb, és kifizetődőbb. - Hááát nem csak fekete pulik vannak. – Valamiért elterjedt tévhit a világban, hogy a puli az csak fekete lehet, pedig ez egyáltalán nem igaz. Abban a pár hónapba, mikor Pécsen laktunk, az egyik közeli ház udvarán egy fehér puli szaladgált fel-alá. Kis kajla volt még… talán ha fél éves. Minden járókelőt megugatott, azért ragadt meg bennem az emléke. - Én úgy tudom, hogy négyféle színben vannak pulik. Fekete, fehér, szürke és a maszkos fakó. Az utóbbit tartják az ősi puli színnek. A szürke meg nagyon ritka. – Teszem hozzá mosolyogva. Leginkább fekete vagy fehér pulikkal találkozni, szóval gondolom ezért is él a tévhit az emberekben. - Komondor viszont úgy tudom, hogy tényleg csak fehérben van. Keringtek pletykák, hogy más színben is előfordul, de bebizonyították, hogy azok nem fajtatiszták… hanem például pulival keresztezték őket. – A fajtatiszta komondor csak és kizárólag fehér lehet. - Magyarországot tartják a fajtagazda országnak mindkét kutya tekintetében, bár vannak viták ezzel kapcsolatban… de a legnagyobb népszerűségnek ott örvend mindkét fajta. – Viták mindig is vannak, mindig is lesznek. Olyan ez, minthogy a tyúk volt-e előbb, vagy a tojás. Véleményem szerint nem olyan fontos, hogy honnan származnak igazából. Nekik meg aztán pláne nem fontos. - Hát, a szükség nagy úr. – Mosolyodok el a csibészes mosoly láttán. Nagyon kedves, és szimpatikus Rusty. Békés hímnek tűnik, bár azt már megtanultam, hogy a látszatra nem mindig szabad adni. Hajlamos vagyok naivan azt hinni, hogy alapvetően mindenki jó… és néha emiatt… na jó… elég gyakran csalódások érnek. - Egyébként se egészséges egyszerre túl sokat enni. Megterheli a gyomrom, és az emésztőrendszert. Inkább többször érdemes kevesebbet enni. Persze ezt nem mindig könnyű betartani, mert vannak ételek, amik etetik magukat, és nehéz leállni… - Nevetek. Bizony, néha én is elcsábulok. Bármennyire nem látszik rajtam, igazi haspók tudok lenni, és férfiakat megszégyenítő mennyiséget meg tudok ülni egy ültő helyemben… csak szerencsés géneket örököltem, nem vagyok hízékony típus. - Ez nagyon kedves öntől. Manapság kevesen gondolnak arra, hogy másokon is segítsenek. Én ünnepek közeledtével… karácsonykor, húsvétkor… szilveszterkor szoktam a helyi árvaház gyerekeinek süteményeket sütni, és azt szoktam odaadni nekik. Vannak időnként ingyenes ételosztások is a városban, ahova rászoruló családokat várnak. Ha nem dolgozom épp, ott is be szoktam segíteni. – Ezek nem nagy dolgok nekem, aki viszont kapja, annak igen. Anyagilag én nem nagyon vagyok eleresztve… meg aztán saját étteremre gyűjtök, szóval ilyen téren nem szoktam támogatni… meg aztán sajnos keringnek olyan hírek is, hogy a küldött pénzt nem mindig arra költik el, amire kellene. Ezért jobb szeretek inkább személyesen is jelen lenni, hogy biztos oda kerüljenek a dolgok, ahova szánom. - Ó! Nem én szoktam levadászni a vacsorának valót! – Mentegetőztem nevetve, mielőtt még azt hinné. Jó… Bledben volt rá példa, amikor Barna tanított, hogy én lőttem a vacsorának valót… de a megnyúzását, és a feldolgozását a vadnak meghagytam nagybátyámnak. „Konyhatündérnek” tökéletes vagyok, hentesnek kevésbé. - Az íj pontosságán csak a széllökések ronthatnak. De ha valaki okos, és jó taktikus, az az előnyére is fordíthatja a szelet. Nem feltétlenül ellensége az íjásznak a szél. – Persze most nem hurrikánról van szó, hanem egy átlagos szeles napról. Aki tapasztalt íjász, az tudja hogy mit tegyen szeles időben. Fülig pirulok, amikor fürkészni kezd. Egy kicsit, sőt… hát… mint látható eléggé zavarba jöttem, le is sütöm néhány pillanatra a tekintetemet. Igazából nem vagyok ellenére a dolognak, csak valahogy nem számítottam ilyen fordulatra a mai estén… pláne mikor megláttam Franci lapos kerekét. - Hát ha tényleg szeretné… - Pillantok fel rá zavart mosollyal, majd újra kézbe veszem a villámat, és Cézár salátám elfogyasztásába temetkezem, hogy egyben meg tudjam emészteni az imént hallottakat. Úgy érzem, tetszem Rustynak, és mivel totálisan tapasztalatlan vagyok férfiak terén, fogalmam sincs igazából mit, és hogy kéne reagálnom… így egy kicsit most visszább húzódtam a csigaházamba… pontosabban pont kapóra jön az evés, hogy ne kelljen semmi mást mondanom.
Ha művelt lennék, szerintem még nagyon messze járok tőle, az nem adottságaimnak köszönhető, hanem a koromnak. Nem érzem magam se gyengének, se öregnek, az agyam is fog még, nincs elmeszesedve. Egy kilencvenhárom éves emberhez képest nem elég az élettapasztalatom, legalábbis nem úgy hasznosítottam, ahogy kellett volna, ám háromszor annyi időm jutott olvasgatni, mint egy harminc évesnek. Még bele se gondoltam igazán, hogy az öregebb farkasok - vagy ők középkorúnak számítanak én pedig tejfölösszájú kölyöknek? -, mint például Faye, a maguk négyszáz évével mennyire lehetnek tapasztaltak és műveltek? A doki hogy is fogalmazott? Egy újszülött farkas is jobb nálam. Talán ezért ragaszkodtam eddig szalmaszálként emberségem utolsó morzsáiba? Vagy az anyag nem vész el, csupán átalakul elv alapján, aki képes uralni a saját farkasát, annak az embersége sem veszik el, csupán részleteiben módosul? És egyáltalán, honnan tudjuk, hogy mi még önmagunk vagyunk-e vagy pedig a farkas már megfertőzte a hordozóját is? - Az ember mindig tanul valami újat. - Mosolygok Florára. Én viszont határozottan őt tartom műveltnek. Legalábbis jól tájékozottnak. Hogy ez a lány mennyit tud a kutyákról! Annak ellenére, vagy épp azért, mert nem farkas? - Az ember hajlamos leszűkíteni a maga saját kis világát az általa megismert dolgokra. Mint, ahogy a mondás is szól: hiszem, ha látom. Erről egy régi vicc jut eszembe, miszerint egy texasi áll a new yorki állatkertben a zsiráf ketrece előtt, nézi-nézi, majd megszólal: ilyen állat márpedig nincs. - Az ember önmagában lusta egy létforma. Egyszerűbb klisékben és sztereotípiákban általánosítva gondolkodni, mint venni rá a fáradtságot, hogy minden egyes szembejövő embert, élőlényt, tárgyat analizálunk, megállapítsuk önálló tulajdonságaikat és azok alapján alkossunk róla önálló, megalapozott véleményt. Mint ahogy az előbbi példa is bizonyítja, nem láttam még fehér pulit, tehát a puli az fekete. És, ha nagyon ragaszkodnék a tévképzetemhez, akkor leállnék vitatkozni egy fehér pulival, hogy idefigyelj, te valójában fekete vagy. - Én is így vagyok. Pukkadásig jóllakom egy tányér levessel és némi hússal. Azt hinném, hogy lassan már levegőt sem fogok tudni venni, mert nincs hely a tüdőmnek, és akkor meglátom anyu meggyes pitéjét és mintha azon a héten egyik nap sem ebédeltem volna. - A legjobb hazugság az, aminek legalább a fele igaz. Ehhez tartva magam beszélek egy kicsit a másik felemről is. - Néha valahogy jobban kedvelem a húst, mint más napokon. Olyankor még azt is elfelejtem, hogy a véres steaket nem szeretem. Olyan éhes vagyok, mint egy farkas és megenném akár nyersen is, csak kerüljön már elém az étel. Mondjuk előtte megerőltető testmozgást végzek. - És, hogy az nem a bányában végzett fizikai munka, hanem meztelen szaladgálás az erdőben a szarvas nyomában, az az én féltve őrzött titkom marad. - Amit ön csinál az sokkal önzetlenebb és igazibb. Ön a szabadidejét fordítja arra, hogy másokon segítsen és az önként, szívvel végzett munka sokkal több melegséget és szeretet tud sugározni, mint a bank által rendszeresen levont pénzösszeg. Az én segítségem arctalan, rutinszerű, míg önt láthatják a rászorultak, tudnak arcot kötni a jótevőhöz és épp ezért gondolom sokan szeretik is érte. - Ez a sok önözés kezd egy kicsit furcsa lenni egy elfogyasztott vacsora és két feltárt lélek után, ám a tegeződést a hölgyeknek kell felvetniük, így jól nevelt déli úriemberként kivárom, ha elérkezik egyáltalán az ideje. Addig is nosztalgikus érzésem támad. Raleighben a múlt század elején eszembe sem jutott volna arra várni, hogy a kesztyűs-napernyős úri kisasszony egyszer csak megengedje, hogy letegezzem. Abban az időben még a férj és a feleség is csak a munkásosztály családjaiban tegezte egymást. - És annyival nehezebb az íjjal bánni, hogy nem adnak hozzá digitális dobozt ami szélirányt, szélerősséget, páratartalmat, Coriolis, centrifugális, centripetális és még vagy egy tucat erőt mér és a végén megmondja a gomb lenyomása után, hogy cél nyolcszáz méter irány zéró-kettő-kettő kicsit balra kicsit fel. Sok íjász megtanulhat mesterlövész puskával bánni, de kevés mesterlövészből lesz jó íjász. - Istenem, miért beszélek ennyit olyan dolgokról, amik egy normális lányt tuti nem érdekelnek? Legalább az őszinte elismerés tisztelet kisugárzott a hangomból, de ennyit fölöslegesen sosem beszélek, Vagy mégis? - Igen. Nagyon. - Most kivételesen. Talán a mai napon először, ennél több kommentárt nem fűzök a dologhoz. Íriszeim csillogása, a hangom és arcom ékesebben beszélnek helyettem, hát hagyom szóhoz jutni őket. Flora zavarba jött, ezt látom jól, ettől pedig én jövök zavarba. Elpirulok, mit pirulok egy fél percre céklaszín lett az egész fejem egészen a nyakamig, agyon áztatott, kifakult cékla, de attól még messze nem baba rózsaszín. Talán elkapkodtam a dolgot, talán nem akarja, talán túl messzire mentem. Aztán ahogy kezdem felfogni milyen hangsúllyal mondta azt, hogyha tényleg szeretném, akkor úgy érzem magam, mint aki most jött fel a mély víz alól levegőért, ugyanakkor, mint a halálraítélt, aki a villamosszékben kapta meg az elnöki kegyelmet. Ez a mai este ennél jobban csak akkor alakulhatott volna, ha anélkül a leeresztett kerék nélkül találkoztunk volna. Na de ilyen az Isteni gondviselés. Ne kérdőjelezzük meg a mikéntjét, egyszerűen élvezzük, hogy megadatott. Amíg mindketten eszünk, addig legalább van időm lecsillapodni. És egy ideig nem szólok egy szót sem, csak boldogan somolygok, mint egy kisfiú karácsonykor, ha modell kisvasutat kapott.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Elnevetem magam, hát ez aranyos. Ezt a viccet korábban még nem hallottam. - Én legtöbbször a tengeri állatokon rökönyödök meg. Persze szakácsként elég sokat ismerek, de ugye nincs minden állat az étlapon, ami a tengerekben él... és szoktam nézni ilyen ismeretterjesztő csatornákat, és náha olyan állatokat mutatnak, hogy nem akarom elhinni, hogy azok tényleg léteznek. Tudom, hogy igen, csak... kicsit hihetetlen. Szegény tengeri állatok általában nem szépek, a többségük csúf, bár valakinek biztos tetszenek, de én nem rajongok értük annyira. - Vontam meg finom mozdulattal a vállamat. Szerencsére Arizona éghajlata miatt be lehet tudni ezt a "viszolygásomat" annak, hogy nem szoktam hozzá az ilyen állatok látványához. - Mondjuk a tengeri csillagok szépek. - Szögezem le, mert azok tényleg tetszenek. A cápa félelmetes állat, a delfinek meg a fókák kis aranyosak. Ettem már cápauszony levest, de egyszer elég volt belőle, legalább tudom, hogy milyen. Halízű. - A meggyespitének nehéz ellenállni, azt én is nagyon szeretem! - Bólogatok egyetértően. Komolyan, néha olyan a mi kis családunk a tesóimmal, mint az éhezők gyülekezete. Ha olyat készítek enni, ami mindenki fogára való, képesek vagyunk addig falni, amíg mind az utolsó morzsáig el nem fogy az étel. Az étkezési szokásaival kapcsolatban egy tudatlan halandóval ellentétben én nagyon is jól tudom, hogy mit jelent az, amikor azt a szókapcsolatot használja, hogy farkas éhes... és bevallom egy pillanatra meg is jelenik a lelki szemeim előtt, ahogy egy őz mellett guggolva nyersen, szőröstől-bőröstől falja. Próbálom palástolni a gondolataimat, és csak mosolyogni Rustyra, mintha mi se történt volna, mintha semmit se sejtenék, mintha nem tudnám, hogy valójában mi ő. - Aki fizikai munkát végez, annak szüksége van a kalóriadús étkezésre, hogy legyen elég ereje. Még nem láttam olyat, aki kétkezi munkát végzett, és salátával, zöldségekkel úgy jól lakott volna, hogy ereje is legyen belőle. - A vegetáriánus életmóddal nem értek egyet, de tiszteletben tartom azt, ha valaki úgy látja jobbnak, hogy így él. - Van, aki még ennyire se veszi a fáradtságot, szóval szerintem nem kisebb dolog az, ahogy ön támogatja őket, mint ahogy én. A szándék a fontos... én így valósítom meg, ön pedig úgy. - Nem zavar, voltaképp fel se tűnik, hogy magázódunk. Mivel én nem itt születtem az államokban, ezért nekem beidegződés az ilyen kommunikáció. Sokszor észrevétlenül térek át a tegeződésre úgy, hogy fel se tűnik, hogy előtte nem tegeződtünk. Amikor Pécsen laktunk, ott is szinte mindenkit magáztam, meg se fordult volna a fejemben bárkivel is közvetlenebb hangnemet megütni. - Én azt se tudnám, hogy kell az olyan íjakat kezelni, szerintem nekem az lenne bonyolult, legalábbis elsőre. Én hagyományos íjat használok nem ilyen... tunningoltat. - Keresem a megfelelő szót, és azt hiszem ez volt a legmegfelelőbb arra, ahogy a modern íjakat felszerelik. Szerintem az a baj a mai világra, hogy túl sok mindenben hagyatkozunk a technológiákra, és kevésbé az ösztöneinkre, ezáltal a mai emberek kevésbé éberek, kevésbé ügyesek, kevésbé jók a reflexeik, mert nincsenek rászorulva. Itt van például a vezetés. Amerikában majdnem minden autó automata... nincs is bennük kézi sebváltó. Csak nyomni kell a gázt, meg a féket... meg a kormányt tekerni. Már a parkolást is van olyan kocsi, ami magától elvégzi. Én annak idején még olyan autón tanultam vezetni Európában, amiben még csak szervó se volt, és nekem kellett mindent állítanom rajta. A kis kormányváltós "agyrém". - Oké. - Felelem zavartan, mikor megerősíti, hogy valóban szeretné. A Cézár saláta látványosan fogy a tányéromról, ahogy annak evészetébe temetkezem, amíg zavarom legalább egy kicsit csillapodni nem érzem. Akkor pillantok fel csak Rusty-ra, amikor már nem érzem az arcomban tombolni a véremet. - Jövő héten ha van kedve, és ha nem dolgozik aznap, akkor kijöhet velem... úgyis terveztem gyakorolni, lőni. - Mosolygok Rustyra. Csak el ne felejtsem lecserélni a vesszőket, mert Raymond felismerte ezelőtt a magyar színeket, nem követhetem el még egyszer ezt a hibát... tudva, hogy Rusty is járt anyai felmenőim hazájában.
Kezdőlap
