-Oké, akkor most, hogy beszálltál, kezdjük előröl. Dante LaRusso vagyok, a falka egyik Vezető Testőre, akinek feladata az Alfa védelme, és a falkáé, amibe te is beletartozol. Hogy a nyomodban voltam, nem volt véletlen, nem vagyok superman, csupán figyeltelek, mert tudtam, valami nem stimmel veled. Ezért voltam ott, ahol, ezért tudtalak megmenteni. Az, hogy mibe keveredtél bele, igenis kihatással van a falkára. Érthető? Állati nyugodtan magyarázok, nem elijeszteni akarom, nem azt, hogy még dacosabb legyen, hanem azt, hogy megértse, mit ugat a kicsiny pofázmányom. Aztán vagy bejön, vagy nem. -Ebben biztos voltam. Ha egyszer azt mondom, nem beszélek, akkor nem beszélek, ő ugyan nem ismer, de majd rájön, hogy ha kijelentek valamit, akkor az úgy van, vagy lesz, kerüljön bármibe is. Mondhatnám, egy kölyök járulékos veszteség, ahogy Castor tartja, de én nem így állok hozzá. Dacos és makacs... most vagy későn érő típus, vagy alapból ilyen, de pont leszarom, ez nem az én dolgom. -Figyelek. Felé fordulok én is, még se a profilomat bámulja, az semmivel sem szebb, mint a pofázmányom úgy telibe, de nem vigyorgok, az rontana az összképen, ehhez még tükör sem kell, hogy tudjam. Farkasom ásít egyet, olyan nyugodtan fekszik, hogy azt már látni is fáj, de egyáltalán nem veszi fel a kölyök izgatottságát. Mintha megértené, vagy ennyire leszarja... előfordul. -Castor egyik Vezető Testőre, Dante. Ha köze van hozzá bárkinek is, az tovább gyűrűzhet, de ha vannak társaid, akik segíthetnek, ráadásul önként felajánlják, akkor élj a lehetőséggel. Nem ragozom tovább, úgy dönt, ahogy akar. Korrekt üzletet ajánlottam, ha nem tetszik neki, akkor sajnálom. A fej marad, a többi rajta múlik. Lehet így is, úgy is.
- Én... - megadóan ereszkedtek lejjebb a vállaim, noha még mindig vonakodtam attól, hogy a pasasra bízzak bármiféle titkot is az életemből. De egy szelektált változatba csak nem fog senki belehalni. Igen, azt hiszem, ez a legkevesebb, miután az életemet mentette meg és megszabadított egy perverz zaklatótól is mindennek a tetejébe. - Nem is tudom, hol kezdjem. - Söpröm fülem mögé némileg zavartan tincseimet, elpillantva róla a műszerfal felé. Nem akarom, hogy Castor vagy bárkit tudjon róla, hogy valójában apám évek óta a tenyeremből eszik és lényegében úgy ugrál, ahogy én szeretném, mindezt azért, mert képes lennék egyetlen vallomástétellel kerékbe törni a karrierjét és egy másikkal megadni a kegyelemdöfést - igaz, azzal a saját, leendő terveimet is keresztül húznám csúnyán. Szavaim válogatottak, meglepően összeszedetten csendülnek, ugyan akkor érezheti a másik a bizalmatlanságot. Nem ismerem, ezért nem árulok el csak úgy mindent. A bizalom drága kincs az intrikákkal teli világban, rá kell szolgálni - hiába száz meg száz évvel idősebb nálam a másik. - A gimi után minden szó nélkül leléptem Bostonba apámtól és nem viselkedtem épp egy polgármester lányához illően, ami azt illeti. Apám égre-földre kerestetett és hazarángatott, a botrányt meg eltusolta szépen, ahogy ilyenkor szokás. Ami azt illeti, én is szabadulnék az ottani énemtől, hiszen nem lenne senkinek sem jó, ha kiderülne bármi is. Sem apámnak, sem nekem... sem a Nanook'snak, ha már itt tartunk, tekintve, hogy engem tett meg az öreg és De Luca szóvivőnek. - vonom fel kissé a szemöldökömet, amolyan "ez van" módon, mikor végre újra a testőrre tekintek. - A pasas - bökök fejemmel a fej felé - zsarolni próbált és tudom, hogy mit gondol, de tényleg... én tényleg ura voltam a helyzetnek egészen addig, amíg fel nem fedte, hogy farkas. A fene számított rá! - fortyantam fel. Mintha én tehetnék róla, hogy "anyámon" kívül senki nem képez rendesen ebben a bagázsban, - ő meg csak ritkán jön a hotel környékére - ahol felfújt, öntelt pasasok és nőik múlatják a napjaikat a saját kis elképzeléseik szerint. Bár mit várok... amíg Mr. de Luca semmibe veszi a kölyköket a falkájában, addig egy hozzám hasonló, csupán megőrzésre lerakott "pakk" sem érdemel többet részükről. - Még egyszer kérem, ne terhelje a dologgal az alfát. Nem lett belőle baj magának hála, szóval csak lépjünk át rajta.
Egy rohadt szót nem szólok akkor sem, amikor belekezd a mondókájába, azaz eljut odáig, hogy "Én". Kivárok, nem érdekel, mikorra böki ki a kérdésemre a választ, ennyin már semmi nem múlik. Nem tudja, hol kezdje... hezitál, egyértelmű, tehát most szépen végigpörgeti magában, mi az, amit a tudomásomra hoz, és mi az amit nem. -Az elején, de ha neked egyszerűbb, kezdheted a végén is. Őt figyelem, látom, hogy elfordul, így már biztosra veszem, hogy egy cenzúrázott változattal fog előállni. Nem érdekel, kezdetnek az is megteszi, ha nem bízik bennem, nem bízik, nem is várhatnám el tőle, majd egyszer rájön, hogy ha valaki, hát én nem akarok neki ártani. Kölyök, és az előttem sem titok, hogy bratyesz nem éppen rajong értük, tudom jól. Szótlanul hallgatom végig, Boston rendben, hogy attól szabadulni akar, rendben, bár a múltja elől futni nehéz lesz, na de miért tartja titokban még az apja előtt is, ha bajban van? Ez itt a kérdés. Már ha a fater kihúzta a szarból... elméletileg akkor szoros viszonynak kellene kettejük között lenni, de nem úgy tűnik, hogy így lenne. A fejre pillantok, aztán vissza rá. -Ez a pasas már nem fog zsarolni. Az, hogy nem ismerted fel szagról, hogy, farkas, az már más kérdés. Nem mondom azt, hogy hiba, direkt nem, hiszen látom, milyen a hozzáállás a pöttömökhöz, és ezen változtatni kell. Nem tudnak alapokat, és ez bajba sodorja őket. Élő példa erre Dana esete, bár nem egészen értem, hol vannak a mentorok. Mindegy, ez már az én dolgom, nem az övé, ahogy a többi is, miszerint rájöjjek arra, mi az, amit még eltitkol. -Átlépni nem tudunk, Dana, mert kiderültek a hiányosságaid, viszont mint mondtam, nem fogok konkrétumot tárni az Alfa elé.
- Teljesen bevédte magát a pajzsával, a rohadt életbe is! - Morranok fel arra, hogy nem ismertem fel. Hogy a fenébe ismernék fel egy ki tudja, hány száz évest, ha tesz róla, hogy ne lehessen kapásból levágni a dolgot. Még csak karcolgatni sem lennék képes a pajzsát, nemhogy áttörni rajta! Az más kérdés, hogy egyik mentor sem vált be igazán számomra, anyám pedig vajmi ritkán foglalkozik istenesen velem - inkább ő az, aki számon kéri az eddigi tudást, mondván, azért hagyott itt, hogy fejlődjek. Szép is lesz, ha legközelebb jön és ez a Dante előadja neki, mekkora egy lúzer a kölyke... Egyébként saját szorgalomból követem a beosztásomat, de úgy ennyi. Nem erőltetem rá magam senkire és rám sem akaszkodik senki hála az égnek. Egyébként is kiélvezném, hogy inkább ember vagyok, mintsem egy elállatiasodott rém. Arra van még pár száz évem. - Úgy mondja, mintha én tehetnék róluk. Egyébiránt pedig köszönöm. - Azt, hogy nem szól felesleges dolgokról Mr. De Lucának, hogy megmentett és talán ezért a kis intermezzóért is azt hiszem. - Elmehetek? *Tekintek áthatóan kék szemeimmel rá komolyan, mégis kissé kétkedően. Fene tudja, mit akar még, úgy parancsolt be a kocsiba is, hogy nem nagyon volt sem nekem, sem a bundásnak kedve ellenkezni, így épp lehet, hogy az eltávhoz is engedélyt kell kérnem. Ha rábólint, egy gyors köszönés után távozok. Ha nem... az majd kiderül.
-Attól még szaga van, attól még azt érezned kellene, hogy nem ember. Az meg más kérdés, hogy nem egyedül megyek egy zsarolóval tárgyalni, na de ez most mellékes, Dana fiatal, nem tudhatta, van ez így. A lényeg, hogy él, sértetlen, a mocsok meg hulla. -Nem érdekel, hogy kinek a hibája, de ami hiányzik, azt sürgősen pótolni kell. Ha majd úgy döntesz, bízol bennem, keress meg. Erőltetni nem fogom, de nem egy elveszett nőstény, érdemes rá figyelni. Burkoltan, de felajánlottam, hogy gatyába rázom, ha él vele, akkor él, ha nem, akkor nem. Ugyan túl sok szabadidőm nincsen, sőt, de megoldom. Ha pedig bizalmatlan marad, hát egészségére, de akkor is haladnia kell, a mentorok pedig... eddig túl sok jót nem hallott róluk, pedig azért akad egy pár. Valami nem stimmel a módszerükkel, ha ennyi kölyök nem akar velük tanulni. -Nincs mit, máskor is. Már ha bajba kerül, és tudok róla, vagy éppen ott vagyok, ez nem is kérdés, ahogy az is, hogy ha egyszer kimondok valamit, ahhoz tartom magam. Az már önmagában fél siker, hogy fele olyan dacos, mint amikor beszállt, tehát haladunk. -Persze, nem vagy fogoly, csak ott kint a betonnak is füle lehet... még. Ha menni akar, menjen, amit kellett elmondtam, ő is elmondta, az alku megköttetett. Én nem pofázok konkrétumot, de a csomag marad nálam. Ha kiszállt, magam is megteszem, zárom a kocsit és a hotelbe indulok.
*Saraht miután haza vittem Én magam is haza indultam. Éreztem, hogy fáradok, de valahogy nem volt kedvem megállni sehol. Ami azért érthető. Hisz annak ellenére, hogy gyerekorvosként voltam jelen ma a kórházban, öltözékem mégis kissé viseltes volt. Felsőm véres, ahogy a nadrágom sem úszta meg a dolgot. Hajam még mindig a kölcsön vett gumival volt a tarkómon lazán összefogva. Szerintem senkinek, de leginkább nekem nem tett volna jót, ha így megállok valahol kávézgatni. A farkasom dühös volt és a láncait szaggatta bennem, legalábbis igyekezett. De álljunk meg, Én irányítom Őt és nem fordítva. Bár ez még nem jelentette azt, hogy meglengettem előtte a vadászat lehetőségét aztán meg féket tettem rá, mert egy sérültre akadtam. Persze, nem tetszett neki kinek tetszene? Viszont már nem volt messze az otthonom, aminek erős túlzás nevezni egy Hotel szobát. De a lényeg, hogy van víz, letudok fürdeni és bevackolhatom magam az ágyamban. Barna íriszeim fáradtan pislogtak az útra, hogy még véletlen se okozzak balesetet. Szerencsére nem ez történt, s megkönnyebbülve kanyarodtam be a parkolóba, de mikor behajtottam a szabad parkoló mellett lévő autós épp kihajtott, csakhogy rám farolt én meg reflexből húztam ki balra a kormányom és mentem neki a másik oldalamon parkolt autónak. A hangos szirénára fejem a kormányon landolt.* - Remek... még valami mára? * Persze a faroló pajtás nem állt meg csak korrigálta magát és elhajtott. De Én csak kiszálltam, az ajtót becsuktam, de még így is csavarta a leengedett ablakon keresztül a vér szaga az orrom, mely beborította a hátsó ülést. Megnéztem, hogy mekkora kárt tettem a Luxus autóba és szomorúan vettem tudomásul, hogy bizony a hátsó ajtó kissé behorpadt és két vízszintes karcolás van rajta. Hajam kibontottam és fáradtan túrva bele vártam a tulajt. Előbb vagy utóbb de csak észre veszi, hogy az Ő autója sípol. Fáradt vagyok, most már a fejem is fáj és erre rá tesz egy lapáttal a farkasom éhsége is. Csodás nap... de a pajzsom még fent tartottam, mely rejtette a vérvonalam és a korom is. *
Van egy pillanat mikor minden pasi idegrohamot kap, akinek luxus kocsija van, luxus sportkocsija, mint amilyen az én Dodge Viperem is. Szép fényes fekete fehér versenycsíkokkal. Nem napi használatban van, hiszen sokszor kell olyan részre is mennem ahol ez a kocsi nem menne el, ezért is van a Hotel parkolójának belső részében szépen letakargatva, és leghátra beparkolva. majdnem olyan finoman bánok vele, mint egy szeretővel, és a legkedvesebb jószágommal együttvéve. Erre arra jövök haza, a jeesp-el, hogy a riasztója vijjog, mint valami sebesült állatnak. Mellette egy nő álldogál tanácstalanul. Elsőnek el sem akartam hinni, hogy az én kocsimmal van gond, de a takaró fólián egyértelműen a viper lámpáinak fénye ütött át, így letettem a jeepet a helyére, és kihalásztam, a pótkulcsot a kesztyűtartóból, ami a viperhez van. Kiszálltam a munkás kocsimból, és deaktiváltam a sportkocsim riasztóját, még a másiakt beélesítettem. Közben határozott léptekkel indulok a nő és a kocsim felé. Nagyon nem tetszik, ahogy a fólia áll. A nőt kikerülöm, és felrántom a takaró fóliát, és egy pillanatra elborul a tekintetem, de uralom a vonásaimat egy másodperccel később és lassan, kimérten fordulok a nő irányába, ekkor a vérszag is megcsap. A dühöm másba csap át, automatikusan Vezető testőr üzemmódba kapcsol, és a nőt mérem végig, sebek után kutatva, de csak a szemrevaló öltözete vére, aztán a kocsihoz megyek, és kérdés nélkül tépem fel az ajtót, de ott is csak a kárpit véres, hulla vagy sebesült nincs benne. Így a nőhöz fordulok vissza, és lépek elé. Szürke öltönyt viselek fekete inggel, az öltönyöm alatt hónaljtokban ott a kedvenc Sig Sauerem, aminek a markolatára egy koponya van fetsve. A megtorló c képregényből ismert koponya. A fegyveremnek is ez a neve. Úgy mellesleg. Végig mérem a nőt, majd szólásra nyitom a számat. - Üdvözletem, szépségem, feltételezem, az ön keze van a kocsim rongálásában, de mielőtt arra rátérnénk, ki magam és mi ez a temérdek vér?! – Kérdezek rá nyíltan és egyenesen, közben a pajzsomon lentebb engedek, és a farkasom a nő felé szaglászik. Tudni akarjuk kivel állunk szemben, a vérszag elég erős, de jó a szimatom, hogy megérezzem ki és mi ami előttem áll, de előbb a munka, majd utána kiporolom a kocsim miatt.
*Sálálá... hallgass el... kérlek... akárkié is ez az izé már ide érhetne. A fejem hasogatott, de nem akartam elmenni egy telefonszámot és egy szobaszámot hagyva itt. Én voltam, tehát ez volna a minimum, hogy legalább megvárom. De oké... kap még öt percet ha nem ér ide, akkor elégedjen meg a telefonszámommal vagy keressen meg a szobámban. Lekéne zuhanyoznom még mielőtt valaki felfigyel rám. Sötét van, de bent nincs. Apropó, hogy jutok be észrevétlen? Sehogy. Ezt már tudtam és ez csak elkeserített. Semmi kedvem nem volt magyarázkodni vagy kérdésekre felelni. Na végre... Legalábbis bíztam benne, hogy a sietős léptek a kocsi tulaját jelzik itt a parkoló azon szegletébe ahova normális ember nem jár. Jó, én normális vagyok mégis itt vagyok. Szóval hagyjuk is. Már nyitottam is a szám, hogy üdvözöljem a másikat, ajkaimon egy bocsánat kérő, de mindenképp életszegény mosollyal. De a következő pillanatban már tépi is fel a kocsim ajtaját. Hmm... azt kérdeztem volna, hogy mi van még mára? Hát azthiszem a válasz adott; Egy idióta. Hosszú, vékony ujjaim a homlokom kezdik el maszirozni.* - A csomagtartóban keresse. * Nem kell nagy ész kitalálni, hogy a másik mit keres. De a hangom természeténél fogva lágy, szinte már kislányos. Viszont azt semmi nem takarja, hogy bizony a szavaim mögött ott volt némi cukkolás is. Hát most na... nyílván olyan ostoba vagyok, hogy egy hullával érkeztem. De ha megnézte a csomagtartót, csak pótkereket találhatott benne, néhány kulcsot - egyébként nem is tudok kereket cserélni. - és persze az orvosi táskám. De hulla egy szál se. Ha nem nézte meg, nos, akkor is ezek voltak benne, legfeljebb nem látta. Szavai közben éreztem, hogy a pajzsa megereszt, hisz az energiái jobban érezhetőek voltak. A farkasa csak az én fekete-fehér farkasom találhatta, de a pajzsom mögül. Nem engedtem meg annyira, hogy a közelébe férjen avagy a korom betudja lőni, a vérvonalam meg végképp nem. Csak a fáradságom, némi vidámságot és éhséget érezhetett a másik. No meg ami evidens, hogy nem tartozom sehova.* - Kezdésnek én meg azt javasolnám, hogy tartsa magánál a farkasát. Hosszú volt a nap, és nincs kedvem megvívnom a harcom vele. A vér meg... vadászat közben ráakadtam egy farkasra és olyan helyre vittem, ahol eltudom látni. Orvos vagyok... többek között. Az engedélyemre is kíváncsi? * Vontam fel a szemöldököm némi kérdő hangsúllyal, ahogy a mellkasom előtt keresztbe fontam a kezeim és visszadőltem az autómnak. S a másik nem hülye, legalábbis nagyon remélem, hogy csak engem nézett ostobának azzal a mozzanattal, hogy áldozatot, sebesültet keresett a kocsimban, úgy, hogy én meg szép nyugisan álldogálok mellette. Mert ha Ő hülye, akkor azt hiszem, hogy rohadt hosszú lesz az éjszakám is, és nem csak a napom. De a lényeg, hogy ha vadászat közben akadtam valakire, akkor nem vadásztam. Így már azt is értheti, hogy miért ingerlékeny a farkasom - aki egyébként a láncait szaggatva már rég támadott volna a közeledésre-, és kértem, hogy húzza vissza a sajátját.* - A szépségem helyett pedig maradjunk a Vittoriánál. De megkérdezhetem, hogy miért kér számon? Nem mintha különösebben zavarna, csak mégis... * Persze érzem én a másikon, hogy a Hotelben élő falkához tartozik. De ez még nem ok semmire. Bár Dylan után már a fene sem tudja, hogy mi az amit megtehetnek és mi az amit nem. * - Ja igen, nem meccselhetnénk le a kocsiját vacsora közben? Baromi éhes vagyok... *Nem, nem reménykedtem benne, hogy a másikat érdekli, hogy éhes vagyok. De na, nincs rosszabb egy fáradt nőnél, csak az, ha fáradt és éhes is. A türelmem pedig nekem is véges, amit már Dylan megtépázott kissé, Luca egyenesen felszabdalt szóval nem sok maradt mára így, hogy még a farkasom sem kapta meg azt, amit akart és Ő is táncol az idegeimen. Barna íriszeimben sem láthatott ellenszenvet, mindössze csak azt amiről a hangom is árulkodott, fáradság és kedvesség. Ja, egy kávé sem ártana.Ohóó... megis van a megoldás. Lévén, hogy itt dolgozom bemehetek a konyhára a személyzeti bejáraton keresztül. Ez mért nem jutott eddig az eszembe? *
A kocsim riasztója és állapota zavar, sőt utóbbi aggaszt és dühít, de a riasztó deaktiválása után a vérszag az, ami fontosabbá válik, és ha már a Hotel parkolójában áll, akkor nagyon is érdekel, hogy miért van ilyen tömény szaga a kocsinak. Így nem csoda, ha feltépem az ajtót de csak a véres ülést találom ott, sebesültet vagy hullát azt már nem. Ez azért megnyugtató, hogy nem egy sebesült vagy halott társunk került haza egy idegen kocsival, de az elmúlt időszak történései miatt már ez nem sem csodálkoznék, így becsukom az ajtót és a nő irányába fordulok. - A vérszag töményen innen érezhető, és nem onnan. – Szúrom oda a nőnek, miközben ellépek az autótól és hozzá lépek közelebb alaposan végig mérem, és fedezek fel rajta vonásokat, amik emlékeztetnek valakire. Érzem, hogy farkas, hát a pajzsomon lentebb engedek, hogy a magam farkasa körül szaglászhasson. - Az engedélye jelen pillanatban nem izgat, sokkal inkább az ápoltjának a személyazonossága az, ami mozgatja a fantáziámat és persze a kocsim, de ez jelen pillanatban eltörpül a vér és a farkas szag mellett. – Utóbbinál már lehalkítom a hangomat, és a nőre szegezem a tekintetemet. Fáradt vagyok én is és éhes is, és cseppet sincsen, ellenemre mikor felveti a vacsora lehetőségét. - Vittoria, tartozik hozzá vezetéknév is? – Nézek a nőre, mielőtt válaszolnék a kérdésére, majd kicsit felengedek. Aztán a kezem nyújtom felé. – Bradley Glover. – Mutatkozom be a nőnek, és várom, hogy ő is megdobjon a vezetéknevével. – Tudja mit, együnk, de akkor válaszoljon a kérdéseimre, farkas és úgy gondolom, hogy tudja hol jár és mit csinál, szóval, jobb ha nem próbál meg félre vezetni, nem csak maga fáradt de én is, és a türelmem is véges ilyen esetekben. – Szólalok meg és az ajtó felé intek, hogy akkor kövessen, és menjünk be enni, odabent azért van bennem annyi jó érzés, hogy elkapom egy falkatagot és kérek tőle, a nőnek egy pólót, ami tiszta. - Az étteremrészbe nem kellene besétálnia nyakig véresen. – Szólalok meg, és amint kapok a kezembe egy a Hotel logójával ellátott női pólót átnyújtom neki, majd a mosdók felé vezetem. - Parancsoljon, itt át cserélheti a felsőt. – Nem vagyok éppen türelmes és maximálisna udvarias, de éppen összetörte a kedvenc sportkocsimat, a hotel parkolójában grasszál egy véres kocsival és ő maga is véres, és nem csak falkatagok lézengenek itt, hanem szállóvendégek is, szóval, van okom morcosnak lenni.
*Arra, hogy a vérszag honnan érezhető csak kuncogva ingatom meg a fejem. Oké, sosem gondoltam volna, hogy a mai nap folyamán kuncogni fogok és mikor ismét a másikra emelem az íriszeim, akkor vidám fények fognak benne táncolni. Már pedig ez történt.* - Ó hát a dolog egyszerű... talán kivéreztettem vagy épp csak szigetelt a csomagtartóm. Nem tudhatja. * Azonban a vigyorom azt elárulhatta, hogy nincs így csak a másikat húzom ha úgy tetszik. De igazából jól szórakoztam rajta, de úgy látszik, hogy mára ez jutott. A másik hiába engedi lejjebb a pajzsát, én magam nem teszem meg. Továbbra is a félig felhúzott pajzsommal takarózok ha úgy tetszik. Semmi szükségem arra, hogy a másik megismerkedjen a farkasommal. Addig jó, míg az elvan zárva és nem csesztetik. Szóval hálás lennék ha a másik visszahúzná a sajátját, amit elég egyértelműen ki is fejtek. Viszont mikor közli, hogy mi érdekli csak megvonom a vállaim könnyedén.* - Orvosi titoktartás... mond önnek valamit? Különben meg, kérdezze meg Mr. Whitmore-t. Ő bizonyára többet tud elmondani a sérültről, mint én. S még a keze sincs megkötve. * Billentettem oldalra a fejem. Igazából a válasz engem is érdekelt, hogy miért szedett szét egy nőt. No meg az is, hogy miért is utálják ennyire egymást. Ciki, mikor a beteget csak egyetlen név említése tart eszméleténél és az is csak azért, mert minden ösztönt előhív belőle az iránt, hogy a másikat szétkapja és darabokban hagyja el valahol. De ez nem az én dolgom, és nem is szokásom beleütni az orrom mások dolgába. A kérdésére azonban a mosolyom ismét kiszélesedik.* - Bizonyára... * Bólintok. Hisz nyilván tartozik hozzá az is, de csak lemondóan sóhajtok mikor a kezét nyújtja felém. Istenem, mért nem neveltek faragatlanabbra? Akkor most tök jól tudnék tenni a szándékra magasról és nem kéne elmondanom a vezeték nevem.* - Vittoria... de Luca. De még mielőtt nekem maga is úgy néz rám mint egy véres rongyra közlöm, hogy nem, nem ismerem Mr. de Lucát és még csak félszer sem találkoztam vele. * Szögeztem le, hogy hagyjon békén a kérdésekkel melyek az Alfára vonatkoznak vagy épp arra, hogy milyen kapcsolatban állok vele. Semmilyenben és ami azt illeti, engem csak egy hülye kérdés érdekel és ha úgy van már a városban sem vagyok. De erre csak Ő fog tudni felelni.* - Mindenesetre örvendek Mr. Glover. Bár tény, egy másik estén talán jobb lett volna. * Pillantok a horpadt kocsira és míg beszél lezárom a kocsit és előveszem a táskám az anyósülésről. Vagyis fordítva, de az most olyan lényegtelen számomra, hogy azt már öröm nézni.* - Félrevezetni? - vontam fel a szemöldököm, ahogy visszafordultam felé - Semmi okom rá. Igen, tudom, hogy hol vagyok. Azonban ez az egyetlen értelmes Hotel a városban. De higgye el, sem magától, sem az Alfától és pláne a falkától nem akarok semmit. * Összegeztem a dolgot és nem hazudtam, egyiktől sem akarok semmit. Mindössze csak annyit, hogy hagyjanak lógva és ne keverjenek bele a kis viszályukba. * - S ami azt illeti, igen Mr. Glover, tudom, hogy mit csinálok. Főzök... a Hotelnek. * Emeltem meg a személyzeti bejárathoz a beléptető kártyám, amin a képem, a nevem szerepelt és lépteim a személyzeti bejárat felé is indultak meg.* - Ott senki nem lát és az öltözőben van ruhám, így a szobámig sem kell elmennem. Mert itt lakom. Van még kérdése? * Vigyorodtam el, azt hiszem így láthatatlanban megmagyarázva mindent. S ha jött, akkor bizony beengedtem őt is. Bűzlik a Hoteltől és a falkától, így megtettem. Más esetben nem tettem volna. De ha nagyon kötekedni akar, akkor ebbe is beletud kötni. Mindenesetre dobtam a folyosón egy jobbost, hogy a női öltözőbe menjek és magamra vegyem a vászon fekete nadrágom és egy tiszta, fehér pólót. Hajam összekötöttem és a kihulló tincseket a fülem mögé tűrve léptem ki vissza a folyósora. Az öltözőbe csak nem követett. * - Főzök valamit... és igen, van engedélyem rá de a munka szerződésem a szobában. * Még mielőtt újabb kérdéseket kapnék, ha jött akkor utam egyenesen a konyhába vezetett ahova már vigyorogva léptem be és köszöntöttem mindenkit. Kaptám ám csúnya pillantástól kezdve, mosolyig, sóvárgó pillantásig mindent. De sosem érdekelt, csak oda sétáltam ahol lenni szoktam. A Fő asztalhoz, hisz az én kezemen keresztül megy ki minden ha itt vagyok.* - Szóval? Mit szeretne vacsorázni? * Az étterem már csak húsz percig van nyitva így már a többiek a takarítási munkálatokat csinálták, senkit nem zavartunk és nem sokára még annyira sem leszünk útban.*
- Jól van, Miss. látom készült. – Nézek rá a nőre és megcsóválom a fejem, de a mosolyára már én is megeresztek egy mosolyt az irányába, érzem én, hogy nem komolyan mondja, amit az előbb tálalt nekem, és ott nem lesz semmiféle hulla, avgy sebesült farkas. Azt hiszem, kezdek paranoiás lenni a mostani helyzetek miatt, de Ty halála és Ray eltűnése meg a többi, kicsit betett mindenkinek, és nem csoda ha csúcsra járatjuk magunkat egy kis vérszag miatt. Farkasom végül vissza húzom, és a pajzsom felvonom, ahogy elnézzük, ez a nő nem sokat akar velünk így megosztani, hát marad a szó és a mondat alkotás, avagy a beszélgetés, de mindenek előtt a ruházatával kell kezdeni valamit, így mégsem grasszálhat a Hotelen belül. - Természetesen. Bár szívesen venném, ha ez esetben nem tartaná titokban a sebesült nevét. Köszönöm az információt, mindenképpen elkapom. – Kifogom faggatni Dylant miről is van szó, de most előbb ezzel a nővel van elrendezni valóm, hiszen a kocsim is megtörte, és a Viper nem éppen olcsó mulatság, és ahogy elnéztem a servíz sem lesz az. Ami bosszant, de nem fogok a nővel ordibálni. Annál kulturáltabb vagyok, és nem azért lett belőlem Vezető testőr, mert nem tudnám az indulataim kordában tartani. - de Luca? – a név hallatán újra végig mérem a nőt, és elidőzök az arcán, a szemei, az orra vonala, nos, mutat hasonlóságot Castorral, de ez még nem jelent semmit. – Nocsak, akkor talán önök között csak névrokonság áll fenn? Milyen kicsi is a világ, Vittoria. – Az egyszer biztos, hogy Castornak majd hagyok egy üzenetet a nővel kapcsolatban, de előbb megtudok tőle mindent, amit csak lehet és elrendezem vele a kocsimat illető problémákat. - Nekem mondja? – Nézek a nőre, akit mellesleg igen csak csinosnak találok, és ha nem éppen a kocsim törte volna össze, és nem nyakig véres lenne, ahogyan a kocsija is, akkor biztos meghívom egy italra, vagy vacsorázni és közelebbi ismeretséget kötnék vele, de jelen esetben ez szigorúan munka lesz és nem szabadidőbeli ismeretség! Köszönöm, Murphy! A jó édes!! Következő szavaira csak aprót biccentek, szavai igaznak tűnnek, nem érzem a hazugsága orrfacsaró szagát, így beengedem a Hotelbe, és tartom neki az ajtót, ám meglepetésemre, kiderül, hogy nekünk dolgozik, és bejáratos is a konyhába ténylegesen. Vonásaim rendben tartom és nem engedem, hogy kiüljön a meglepettségem az arcomra, helyette vele tartok a konyhába és nem kommentálom az elhangzottakat, sokkal inkább érdekel, hogy szavai valóban igazak-e, persze most sem éreztem a hazugság szagát, de a kollégák azért alátámaszthatják az állítását, és valóban ez meg is történik. Mindannyian ismerősként köszöntik a nőt, ahogyan engem is. - Az itteniek reakciója elég meggyőző volt ahhoz, hogy tudjam, biztosan nem hazudik. – Ismertem profi hazudozókat is, akik elhitték, amit mondanak, és így nem is lehetett rajtakapni őket, még ki nem estek a szerepükből. - Valamit, amiben hús van zöldségek nélkül. – Nézek a nőre és vele tartok az öltözőig, de oda már nem követem, hanem türelmesen megvárom, még elkészül. Maradhattam volna az asztalnál, de nem akartam útban lenni, tudom, hogy mikor zár az étterem, de ahogy én sem szeretem, ha idegenek téblábolnak a területemen, úgy én is tiszteletben tartom ezt, és nem állok meg a főasztalnál, ha mér éppen arra takarítanak.
- Ami azt illeti, csak egy forró fürdőre készültem meg valami vacsorára. De hát én nem fogom elvenni a kedvét a kutakodástól... sőt... még segítek is. Mégha kissé komolytalanul is. * Vontam meg a vállaimat. Komolyság... volt nekem olyanom, de csak ritkán tört felszínre, szóval ennél többet jelenleg ne reméljen tőlem. De egyébként szavaim teljesen jogosak. Ha kivéreztetem, akkor bizony onnan már nem terjengene a vér szaga. Szóval tényleg csak segítettem, aztán tudja be arra amire akarja. Mosolyog és ez már több mint elég nekem, egy bocsánatkérésnek is. Hát most na... nincsenek túlságosan nagy igényeim. De a pajzsom továbbra is csak félig volt felhúzva. Ó de hát ez nem ellenségeskedés, csak csupán óvatosság, ámbár én is csak annyit tudok meg így a másikról amit én hagyom, hogy tudjon. Oda-vissza játék. De semmi kedvem megismertetni a farkasommal. Sem most, sem máskor.* - Azért remélem nem szakad meg a szíve, de a válaszom nem. * Nem, nem akarom elmondani és ha valamit nem akarok, azt nem is fogom. Önálló kislány vagyok és nem két éves, hogy csak úgy egy szép szóra bármit is mondjak. S bár az én koromban - amit szintén nem tud a másik pontosan - már keveseknek vannak elvei, nekem vannak. Orvosi titoktartás, melyre felesküdtem. Innentől nincs mese... az információ nálam és kész. Dylanre nem válaszolok, azt csinál vele amit akar. Ha Ő elmondja, az már nem az én dolgom.* - Nem tudom... de ha így van, mind a kettőnknek le kell nyelvi a békát. * Vontam meg a vállaim, hisz nincs azaz isten, amiért elhagynám a család nevem. Hamarabb akasztanám fel magam, vagy nyíratnám ki, minthogy ez megtörténjen. Számomra szent volt és sérthetetlen a család nevem, még akkor is ha nem gőzölök be azért mert más is viseli.* - Magán kívül nincs más... * Vigyorodtam el, de lássuk be ez nem mint férfinek szólt, hanem mint egy embernek. Én meg alapjaimban vidám természet voltam és ha már nem kezd el nekem itt pattogni, akkor minek legyek agresszív? Na nem mintha különösebben érdekelt volna ha a neki áll hőbörögni és őrjöngeni. De szerencsére nem lett így. A konyhába érve azonban szavaira csak felvonom a szemöldököm. Én nem is leplezem, hogy meglepnek a szavai. Azonban a következő pillanatban már egy keserű szájhúzás lesz az eredménye.* - Nem szokásom hazudni. De különben is... megérzi ha ilyet tennék. De szomorú, hogy egy csapat reakciója kell ahhoz, hogy ne feltételezzen hazugságot. Talán kételkedik az ösztöneiben Mr. Glover? * Tettem fel a kérdést kissé kitekerve, hisz még voltak itt, így nem mondhattam, hogy kételkedik-e a farkasában. De a lényeg ott volt és az ösztön is az, ám a füleknek kevésbé feltűnő. Sajnáltam, hogy a gyerekek felnőnek és ezzel elvesztik az ártatlanságukat is s ilyenek lesznek, mint ez a férfi; gyanakvóak és ezzel keserűek, hisz mindenhol a rosszat feltételezik, a szépet és a jót nem látják meg így.* - Ez esetben viszont hazai ízeket kap; Spaghetti gamberoni és magának csinálok egy kis tejszínes húst külön, ha esetleg nem nyerné el a tetszését.* Olasz vagyok és már nem árt egy kis hazai is. Így bizony elővettem a lábast és vízzel megengedve tettem fel a tűhelyre és kezdtem el előszedni az alapanyagokat a szekrényből. No meg a húst amit kockára kezdtem el vágni.* - Közben hallgatom Mr. Glover, mind a kérdéseit és mind a kocsijával kapcsolatos mondani valót. Igazából érdekes, hogy eddig magában bírta tartani a kifakadását mely egy adag hisztiből szokott állni a férfiaknál. A kocsit többre értékelik, mint a nőt. * Vontam meg a vállaim és csak egy pillanatra mosolyogtam a másikra, hisz a kezem az járt közben. Amerikában ugyan ezen a néven lettem híres, mely mázlimra ide nem ért el. Szóval tudtam mit csinálok.*
Nyűgös vagyok a kocsim miatt és a farkasom is az, és szívesen lennénk igen csak barátságtalanok ezzel a nővel aki megtörte a Vipert és még jó pofizik is, de visszanyelem a mérgem, és kulturáltan viselkedem most vele szemben, ha pasi lenne már felkentem volna a falra, és nem érdekelne, ki látja meg. Viszont ő se nem falkatársam, se nem hím, és egyelőre nem adott okot arra, hogy neki menjek, a vérszag nem ismerős, pontosabban nem falkatársé csak egy farkasé, és nem is éreztem rajta a hegyiek megszokott bűzét sem, tehát nem nagyon izgat a dolog, és elhiszem neki, hogy segített a farkason. Szavaira most nem felelek, nincs rá mit mondanom, ami ne lenne csípős, így csak ráhagyom a dolgot. Farkasom is nyugszik szépen lassan és leül, figyeli a másikat, többet akar róla tudni, mint amennyi információt eddig begyűjtött róla. De jelen pillanatban ennyi van és nem több. - Ahogy gondolja, előbb utóbb úgy is megtudom, hogy ki volt az. – Dylant elfogom kapni és elbeszélgetek vele, hogy mit is tud erről, és ki volt az akit szét kapott, Vittoria elmondása alapján erre tudok következtetni, hogy Dylan szedte szét az illetőt, mivel az ő vérét nem éreztem a kocsiban. - Tudja, vannak olyanok ebben a városban, akik számára ez a név olyan, mint bikának a vörös posztó. – Szólalok meg mellette, miközben elindulunk végre befelé és nem odakint ácsorgunk, legalább nem lesz szem előtt a kocsim. - Úgy látom Kegyed a humorosabb fajtából való. – Nézek a nőre, és valahogy úgy érzem, nem tudok tovább haragudni rá, így előre engedem az ajtóban. Fura egy szerzet az már biztos, de tetszik, az is ahogyan beszél, hogy nem veszi fel a morgás és az ellenséges megnyilvánulást, helyette könnyeden reagálja le a dolgokat. Régen nem találkoztam már ilyen nővel, mint Vittoria, nagyon remélem, hogy nem Castor húga, mert szeretném meghívni egy italra vagy valamire. Ahhoz túlságosan is tetszik, mintsem, hogy hagyjam őt elszaladni csak úgy. A konyhában úgy reagálnak rá ahogyan egy ismerős arcra szokás aki egy ideje már velük dolgozik, majd válaszra is méltatom. - Tökéletesen bízok benne, de ha valaki hazudik, és elhiszi, amit mond, tehát igazságnak gondolja, akkor nem fogom tudni megkülönböztetni, nincs ember a talpán aki megtudná mondani az igazat róla. Elég ideje vagyok a praxisomban, hogy legyen tapasztalatom ilyen egyedekkel is. – Nézek a nőre, miközben hozzá beszélek, és próbálok nem útban lenni a dolgozóknak, tekintve, hogy ők próbálnák a munkájukat végezni, és most én vagyok nekik útban. - Tökéletes lesz. – Biccentek a nő irányába, hogy megfelel amit főzni akar, már amúgy is ki vagyok éhezve valami igazán jó spagettire vagy valami hasonlóra, amúgy is erősen elgondolkoztam, hogy be kellene ugrani a Mamma Rosaba és rendelni valamit elvitelre. - Elsőnek, mi a pokolért hajtott bele a kocsimba? – Nézek a nőre és egy pillanatra düh lobban a tekintetemben, az a kocsi a kedvencem! Nem is használom sűrűn, mert nem minden útszakaszra alkalmas. – Ne vegyen egy kalap alá a többi férfivel! – Morranok már egyet erre. Menjünk sorban, előbb a kocsim, és utána az ami még hátra van.
*Arra, hogy kideríti csak megvontam a vállaim. Nem hátráltatni akartam, ezért is mondtam, hogy kit keressen fel a kért információkért. De hát nekem aztán édes mindegy, hogy minek neki. Tőlem nem tudja meg és kész, a többi nem az én dolgom egészen addig, míg ez miatt - vagy akár más miatt - nem tépi fel legközelebb a szobám ajtaját. Nah az kéne még... Viszont a hasonlatra elnevetem magam, még akkor is ha a bestiámnak már nem tetszik annyira a dolog.* - Nos... remélem, hogy azok a bikák be vannak idomítva. Meglepő lenne, ha a posztó visszaöklelne. * Ingattam meg a fejem. De valóban az volna... pláne, hogy nem vagyok valami agresszív típus. Pontosabban én nem, de vannak dolgok amikre mind a ketten hasonlóképp ugrok, mint a bestiám. Ennyi év alatt is éles az ellentét, de valahol mégis egyek vagyunk. Hajm... remélem a legjobbakat.* - Szabad tudni, hogy, miért olyan gerjesztő egy név? * Pillantottam a férfire, bár ezt talán ostobaság volt megkérdezni. Bár gőzöm sincs, hogy milyen Mr. de Luca, de lévén, hogy Alfa, így bizonyára nem csupa szív és báj. De azért megkérdeztem, aztán legfeljebb nem válaszol, sosem vettem még a lelkemre az ilyesmit. A hazugságot már annál inkább.* - Inkább a kedélyesebb és néha már idegesítően örök optimista fajtából... legalábbis általában. * Javítottam ki a másikat. Vicces? Én? Ezt még nem mondták, de attól még megeshet a dolog. De én inkább csak azt mondanám, hogy könnyedén veszem az életet, még ennyi idősen is. Persze nem azt mondom, hogy mindig csak ilyen vagyok de ritka ha nem és olyankor is inkább szokásom elvonulni főzni egyet vagy zongorázni, hogy elmúljon. Tudom mi kell nekem és ha valami hiányzik, akkor azt pótlom így viszont nincs értelme szomorkodni. Bent azonban kérdést teszek fel és neki látok a dolgoknak, de mivel azon a részen felesleges pakolászni, lévén, hogy ott dolgozom és tudják, hogy összepakolok magam után, sőőt menet közben is pakolászok, meg takarítok folyton így nyugtot hagynak nekünk és az utolsó simításokat végzik a többi területen. Igazából, szerintem csak azért nem léptek még le 10 perccel korábban, mert itt van egy olyan személy, aki előtt nem kéne megtenni. Tapasztalat, hogy nem óramű pontosságra megyünk ki, hanem ha végeztünk, akkor végeztünk és kész. De hát mindenhol így megy, még a saját értermemben is a lényeg, hogy másnap reggel készen álljon minden.* - Ez már túl gondolás szerintem. Ha valaki hazudik, akkor azt Ő maga sem hiszi el. Ha elhiszi, az már nem hazugság. Ez olyan, mintha... azt mondanám, hogy családra vágyok. Azonban eszemben sincs, megtenni a lépéseket az ügyért. Ha nem teszem meg, akkor nem is vágyom rá annyira. Tehát hazudok azzal, hogy azt mondom, hogy erre vágyom. * Magyaráztam meg és a mi fajtánknak a falka a családja, de míg vannak rajtunk kívül igyekszem finoman fogalmazni és szinonimázni. A másik nem hülye... legalábbis a kezdeti "ostoba" jelzőt kezdi elhagyni, így bizonyára megérti, hogy mit akartam mondani. Ahogy azt is, hogy mi a véleményem a dologról, meg úgy általában az életről. Ha akarunk valamit, tenni kell érte. De persze, most nem az élet szemléleteimen van a hangsúly.* - És mégis milyen praxis? * Vigyorodtam el, mert hát, korábban kérdeztem, de csak bemutatkozott. Körülbelül olyan, mintha egy gyerek csokit akar enni és adnak neki egy cukrot. Nesze, édesség... érd be ezzel, mert nincs más. Közben persze a húst felvágom, és a hagymáért illetve a fokhagymáért hajolok le, hogy azokat is megpucoljam és felvágjam, a foghagymát viszont vékony karikákra vágom, míg a hagymát kockára. Viszont várom a kérdéseit, és a morranására csak elnevetem magam és a könnyem a kézfejemmel törlöm le az arcomról. Hogy ez a vidámságom, nevetésem okozta vagy a hagyma... hát döntse el a másik.* - Ne vegyem egy kalap alá... azonban mégis dühös. Tehát miért is ne tegyem, mikor a jelek a szavaim támasztják alá? - vontam fel a szemöldököm kérdőn. - Egyébként meg, nem direkt volt. Parkolni akartam, de valakinek sietős volt és rám farolt... reflexből elrántottam a kormányt és a maga autójának koccantam. De mivel megtettem így vártam, hogy valaki leállítsa a szirénát és úgymond vállaljam a következményeit annak, ami történt. S mivel nem vagyok kocsis, így se nem káromkodtam se nem próbáltam meg megállásra késztetni a másikat, aki korrigálta a difijét és elment. * Vontam meg a vállaim, s mivel a hagyma is kész volt, így már a sonkáért mentem a hűtőhöz és vittem oda, hogy azt is szépen felkockázzam. A víz közben melegedett, de nem estem kétségbe. Mielőtt neki álltam volna a sonkának, pár evőkanál olívaolajra rádobtam a hagymát persze két felé szedve és egyszerre kezdtem el pirítani. A másik figyelmes, így nem is feltételeztem, hogy beáll a főző felület és közém, hogy odébb kelljen tessékelni. Így csak nyugodt higgadtsággal dolgoztam, azonban a tekintetem élvezetről árulkodhatott. Szerettem főzni, ez minden.* - Következő kérdés? De... egyezzünk meg valamiben... maga kérdez, de én is. * Vigyorodtam a másikra, hisz nem rég érkeztem a városba egyrészt keveset tudok, másrészt ne legyen olyan egyoldalú. Bár... eddig sem akadályozott meg semmi sem a kérdéseim feltevésében. De persze, a válasza mégis csak elárul valamit maga a személyről. S bár nem látszik rajtam, de attól még figyelek a részletekre. Jahm, ezaz átka ha az ember gyerekekkel dolgozik.*
- Ha van önben egy csepp is abból a de Lucaból ami abban a férfiban van meg akit ismerek, abban az esetben az a posztó vissza fog ütni, és bevallom szívesen megnézném, ahogy a bika szemei keresztbe állnak. – Hogy hasonlattal élve csevegje vele egy keveset, tetszett a nő, na. Amúgy pedig, teljesen komoly figyelmeztetésnek szántam, hogy csak óvatosan mutatkozzon be bárkinek is ezzel a névvel, egy nála erősebb hegyi simán neki fog menni, ha meghallja a nevet. Abból kiindulva, hogy sebesült az egyik Végrehajtónk és nem ő az egyetlen akit támadás ért az elmúlt időszakban, egy emberünk biztosan halott egy másikról semmit nem tudunk és sorolhatnám tovább a dolgot, valami azt súgja, hogy a kóborok sincsenek biztonságban, a háború már a küszöbünket rágja, így nekik is dönteniük kell lassan. - Farkasok vagyunk, kedvesem. – Egyelőre ennél többet nem mondok neki, maga is kitalálhatja, nem titok, hogy Castor de Luca a mi falkánk Alfája, és emiatt egy finom nő ezzel a névvel bajban lehet egy agresszívebb hegyi mellett, még magam sem tudom, hogy rokonok-e, de ha igen akkor még inkább jobb ha óvatosabban viselkedik ez a nő. - Üde színfolt. – Dünnyögöm az orrom alatt, mikor kijavít, manapság kevés ilyen emberbe, bocsánat, farkasba botlok bele. Igen csak érdekes ez a nő, nem olyannak tűnik, mint aki valóban sokat bosszankodna vagy keseregne, kettőnk közül most is én vagyok a zabos a kocsim miatt, ő pedig nem vette zokon a barátságtalan nyitásomat, több mint érdekes ez a nő. Odabent figyelem az embereinket akik dolgoznak, nem csak farkasok, de emberek is vannak közöttük, meglehet figyelni ki melyik orr nélkül is, egy ember másféle fejtartással köszön nekem, mint egy farkas, utóbbinál sokkal nagyobb a tisztelet, mivel tudja hol a helye a hierarchiában. Én pedig eléggé magasan állok, felettem csak a Béta és az Alfa van, mellettem a két legjobb cimborám. - Nem teljesen, van aki ebből él profi hazudozó, és hogy biztos legyen a hatásban, elkezdi elhitetni magával, hogy úgy van és ez valóság, így ha ő elhiszi, akkor más is elfogja, mert nem érzi rajta a szagot. New Yorkban összehozott a sors egy két ilyen egyénnel… de ez most lényegtelen is, bizonyítani jelen pillanatban nem tudom. – Hagyom a dolgot annyiban, nem fontos, és nem is lényeges, a magam kárán megtanultam, hogy ilyenek is vannak. - Egy biztonság technikai cégem van, elég sok mindennel foglalkozom és sokat is látok. – Mosolyodom el, ennél többet most nem kap, majd ha a Falka része lesz, akkor megtudja, hol állok a hierarchiában és mi a feladatom, de addig is, jobbnak látom megőrizni ezt az információt, különösen, hogy emberek is vannak jelenleg is körülöttünk. - Őrjöngeni nem kezdtem el, és a kocsim, nem helyezem a családom elé, ugyanakkor fontos számomra, hát csak ezért ne vegyen egy kalap alá azokkal a férfiakkal, akik a kocsijukat hordják a tenyerükön és felőlük a családjuk porba is omolhat. – Kezdek bele a magyarázatomba, miért is nem vagyok egy kalap alá a többi hímnemű egyeddel, akik kocsit birtokolnak, és nem is egy olcsó konfekció darabot. - Kitűnő, lesz egy két szavam az illetőhöz is. – Húzom el a számat, és már szinte biztos, hogy képen törölöm az illetőt, a biztonsági kamera biztosan látta mi is történt, és meglesz a rendszám is, ha falkatárs, akkor eltöröm pár csontját, hogy tanuljon meg vezetni, és vállalni a felelősséget a hibáiért, ha ember, akkor is kap pá pofont ugyan ezen okból. Figyelem ahogyan dolgozik, és valahol lenyűgöz, hogy mennyire benne van a mozdulataiban és az arcán is, hogy élvezi amit csinál, szeret főzni, és valami finomat alkotni, ez valahol teljesen új megfigyelés nekem, számomra ez a munka monoton lenne és nem viselném el hosszútávon semmi esetre sem. Ő, azonban szívvel lélekkel van benne, ez az érzésem vele kapcsolatban. - Rendben. Egy kérdés innen egy pedig Öntől. – Az más, hogy ha olyan a kérdése, nem válaszolok, vagy kitérő választ adok neki. – Honnan jött? – Kérdezek rá, aztán ha válaszolt jön a következő. – Van biztosítása? – Akkor nem neki kell kifizetnie a javíttatást.
*Mr. Glover szavaira csak megingattam a fejem. Már megint az erőszak. Mióta betettem a lábam ebbe a városba semmi mással nem találkoztam csak erőszakkal. Ez... érdekes, de leginkább idegesítő valahol, hisz ha így állunk akkor elég korán tovább lépek. Semmi kedvem helyet foglalni a kakasok között a szemétdombon. * - Nem ismerem Mr. de Lucát... de én a mosolyommal aratok és nem az erőmmel. * Nos... bár szívesen megnézné, de én még mindig remélem, hogy erre nem fog sor kerülni sem ma, sem máskor. De ha meg mégis, mosolyogva akadályozom meg bármiben a másikat. Feltéve, ha nem sokkal idősebb tőlem. De mindegy is, hisz erre nem lesz szükségem, eddig sem sűrűn volt és itt sem lesz. * - Vittoria vagy Ria. * Javítottam ki a "kedvesem" megnevezést, amire kissé lássuk be, elsötétült a tekintetem még ha a barna íriszeimen nem is olyan feltűnő a dolog. De igen, azt tudtam, hogy farkasok vagyunk. S igazából a megnevezéssel is csak egyetlen problémám volt, pontosabban kettő. A birtokos a végén és az, hogy nem is ismertem a másikat. De nem volt kedvem magyarázkodni, hogy miért javítottam ki a másikat. A közvetlenség sosem zavart, de lássuk be, hogy mindennek van egy határa. No meg semmi kedvem nem volt Marcon agyalni. Szóval inkább azzal foglalkoztam amihez értek és amit szeretek is csinálni, legalábbis még eddig sosem éreztem tehernek azt, hogy főznöm kellett. Olyat alkotni ami másoknak élvezetet okoz. * - Én hiszek magának, nem kell bizonyítani semmit Mr. Glover. Mindössze csak nem értettem és a saját állás illetve nézőpontom fejtettem ki. * De ennyiben is hagytam a hazudozós témát tekintve, hogy sok értelme nincs forszírozni. Lévén, hogy nem hazudtam és nem is fogok ami azt illeti. Hamarabb hagyok lógva egy kérdést mintsem, hogy ezt megtegyem. De kérdeztem is a másiktól, hogy mégis mivel foglalkozik.* - Ejha... a technika ördöge... Ért is hozzá vagy csak cége van? * Lássuk be, a kettő nem éppen ugyan az. Céget vezetni tudomány nélkül is lehet, arra vannak az alkalmazottak. Nem egy és nem is két ilyen vállalkozás fut hogy a tulaja azt sem tudja, hogy mivel foglalkozik lényegében. De azért elkezdtük boncolgatni a témát, ami már ismét mosolyt csalt az ajkaimra. Az a hírhedt kocsi...* - Szóval van családja. Különben meg én csak a nőket mondtam... Feleség, gyerek?* Kérdeztem kíváncsian, miközben a számba dobtam egy sonka szeletett. Nem értem a számhoz, hisz nem fogok elmászni kezet mosni ilyen miatt. Nem épp elegáns, de nekem ez tökéletesen megfelelt. Amúgyis inkább vagyok gyerekes olykor és ezt a vigyorom is bizonyíthatja, ahogy a másikra tekintek. De a többiek közben mennek és én csak mosolyogva köszönök el tőlük. Alig vártam... na nem azért, mert így a másikkal kettesben lehetek, hanem mert nem rombolom az imidzsét.* - És most, hogy kettesben maradtunk... látta, hogyan működik a fakanál, tessék kevergetni a két serpenyőben a hagymát. * Vigyorogtam rá, némi várakozással a tekintetemben, miközben a rákokat hoztam magamhoz, és vágtam be a gerincüknél illetve, a koktél paradicsomokat félbe. Persze ha nem akarta, noszogattam egy kicsit, hogy nem törik le a körme vagy valami és még csak bele sem fog halni.* - Öh... jó kérdést tesz fel egy olyan farkasnak aki 200 éve nem csinál mást, csak utazgat a nagyvilágban. Nem volt otthonom. Az utolsó hely amit annak nevezhetek az Itália. De akkor még ember voltam, azóta csak vándorlok, épp amerre kedvem van. De az utolsó hely az... Chicago. Bár ott csak pár hetet voltam. Mi van a hegyen élő falkával? * Jött az én kérdésem minden szünet nélkül. Persze megvolt az oka amiért kérdeztem és nem azért épp, mert unatkoztam vagy csak nem jutott eszembe más. A kölyköm oda tartozik... tudni akartam, hogy mi a helyzet velük. Közben ha megpirult a hagyma, a paradicsomokat ráfektettem és elkezdtem a többi hozzávalót is hozzá dobálni, illetve a másik serpenyőbe a húsnak kérget varázsolni.* -Van. De mivel önhiba, így ezt a biztosító nem fizeti. De higgye el, nem azért dolgozom mert muszáj. Hanem mert élvezem azt amit csinálok és szereted adni. Szóval csak csináltassa meg, és mivel itt élek a számlát hagyja a recepción a nevemre avagy keressen meg. Napközben itt vagyok, utána ha kellek akkor a kórházban, a gyerekosztályon többnyire. * Nyilván kitudná azt is deríteni, hogy melyik szobában élek. De na... oda azért had ne hozzon már egy számlát. Bár kitudja, ha biztosra akar menni, hogy megkapom még az is megeshet. De remélem, hogy nem. Egy hajadon nő nem fogadhat férfiakat a szobájában. Nem illik.* - Azt tudom, hogy a Hotel egy falkaterület és, hogy viszály van a két falka között. Azonban... azt nem, hogy miért? * Tekintettem fel a műveletből és már a tészta is a vízben volt. De lássuk be, hogy; nem sokára kész a vacsi. Szóval ellépve a tűzhelytől két tányért és evőeszközt készítettem ki.* - Remélem semmi baja a kemény felülettel. * Tekintettem a földre. Mert bizony én ki nem megyek az étterembe, hanem kap a tányér alá egy tálcát és nekem tökéletesen megfelel az is, hogy itt a hátam neki döntöm az egyik fémnek és máris ehetünk. Najó... az még egy negyedóra. De idebent nincsenek székek, szóval... legalább kiderül, hogy mennyire sznob a másik.*
- Fogadjon el egy tanácsot, kérjen időpontot Mr. de Lucahoz és beszéljen vele ha maradni akar, a mostani helyzet a mi fajtánknak itt eléggé puskaporos, és rövid időn belül döntenie kell, hol marad, vagy ágyútöltelék lesz-e. – Nézek teljesen komolyan a nő szemeibe, nem fenyegetni áll szándékomban, csupán figyelmeztetni, hogy a jelenlegi helyzet miatt nincs ideje a hosszas tökölésre, és ha már a Hotelben dolgozik, akkor jobb, ha hozzánk szándékozik csatlakozni, vagy ha nem akkor menekülőre fogja, mert a falka nem fogja megvédeni, ha nem a mieink közé tartozik. Ha egyszer kikerültél tőlünk, nem fogunk utánad menni és védelembe venni, a falka csak azt védi meg aki vele van, és ez a nő ugyan a Hotelben lakik és itt dolgozik, de még sem tartozik hozzánk, csak a munkaszerződése alapján. Ha kitör, a harc senki nem fogja megvédeni, én sem, hiába is vetettem rá szemet és cipelném az ágyamba. - Vittoria. – Rendben, elfogadom, hogy a nevén szólítsam, végül is így tisztességes a dolog, és nem vagyok ősember sem, hogy azt tegyem vele amit csak akarok, ráadásul ez a kinyilvánítása egyértelművé tette, hogy nem az a nő típus, akire ránézek, és már vihetem is ágyba. Redben, ezt is elfogadom, érte vagy megdolgozok, vagy hagyom a fenébe és maradunk a hivatalos felhangnál. farkasom most nem igen ért velem együtt, ő már a nőstényre ugrott volna, hogy hágja. Amit nem vagyok neki, és fel is vonom a pajzsom teljesen. Azért még nem hagytam el teljesen az emberi mivoltomat, hogy ösztön vezérelve letámadjam. - Mindenkinek megvan a joga a saját nézőponthoz. – Nyugtázom a dolgot ennyivel aztán már nem is foglalkozom tovább a témával, helyette figyelem ahogyan főz tovább és látszik rajta szeri amit csinál, majd válaszolok a kérdésére is. - Értek is hozzá, nem csak igazgatom, de kiveszem a munkából is a részem, hogy vezethetnék úgy valamit, ha magam nem vagyok azzal tisztában? – Nézek rá a nőre, tudom, hogy vannak ilyen emberek, akik megalapítanak valamit, és másokkal csináltatnak benne mindent, mert fogalmuk sincsen a dologról, de én nem ilyen vagyok, tudni akarom mit művelnek az embereim, és a minőségi munkához úgy gondolom nekem is tudnom kell mi az amivel foglalkozik a cégem. Ráadásul a Hotelnek, az Uppernek, az Orfeumnak is szüksége van arra, hogy ezekkel tisztában legyek, a Falkámért pedig bármit megteszek és bármit feláldozok! Ahogy már csak ketten maradunk utána válaszolok a családról szóló kérdésre. A Falka az én családom, és értük nincs olyan amit ne tennék meg. – Válaszolom meg neki, mivel nő az nincs az életemben, nem szeretem a hosszú távú kapcsolatokat, a feleségem halála óta nem volt tartós kapcsolatom, a nőket tisztelem, amennyire ők engem, de egy éjjelre csak egy nő, vagyis, többet sem fekszem össze ugyan azzal a nővel, néha van kivétel, ha egy- egy nőstény olyan nagyon jó az ágyban, de ezt leszámítva, nem gyakori, hogy valakivel gyakrabban és egymás után többször összefeküdjek. A nőre meredek, mikor azt mondja kevergessem a hagymát és még a fakanalat is elém pakolja, azt hiszem némiképpen kikerekedtek a szemeim is, de hamar összeszedem magamat és megnézem magamnak az edényeket és a fakanalat is, végül is nem vagyok egy elveszett lélek, megy ez nekem, de így nem szoktak hozzám szólni. Végig mérem a nőt, és fontolóra veszem, hogy lerohanom, és megmutatom neki hol is a helye, mert még is csak. De végül elveszem a fakanalat és megkavarom a hagymát, úgy döntöttem nem fogom bántani, és nem halok bele ebbe és éhes vagyok, enni akarok. Pont. - Chichago, szóval onnan jött át. – nyugtázom a dolgot, és végig gondolom a kérdését. – Nem bírjuk egymás pofáját, ők bennünket betolakodóknak hívnak. Nos, annyi igaz, mi jöttünk az ő területükre, de ennek is megvan a maga oka. – Nézek a nőre, és a magam nemében választ adtam a kérdésére, igaz nem tökéletesen és nem mindenre, de ennél többet jelenleg nem fogok mondani. - Nos, Vittoria, mivel a magam nevében beszélve én vállalom a felelősséget a tetteimért elvárom a másik féltől is, így a számlát be fogom nyújtani. – Erre mérget vehet, nem izgat, hogy nő és egyebek, megtörte a kocsimat és a javítatás költségeit igen is állni fogja, és pont. Ezen nincs mit ragozni a továbbiakban, a fizetése sem érdekel, ha nem lenne annyi, akkor ledolgoztatnám vele, ennyi és egy bambi. - Ahogy korábban említettem, mi ide toltuk a pofánkat, nem tetszik nekik. – Válaszolom meg velősen a kérdést, amúgy ezen nincs mit ragozni, ide jöttünk, mert jöttünk, ezt nem osztom meg vele, és itt vagyunk és ez a hegyieknek rohadtul, de nem tetszik. - Nem vagyok egy borsószemkirálykisasszony. – Most megeresztek irányába egy vigyort és a tányérommal a kezemben leülök a földre, a hátam a szekrénynek vetem, és enni kezdek.
*A férfi szavaira először csak felszaladt a szemöldököm aztán meg össze. De lássuk be, ha ezek az opciók akkor maradok egy másik megoldásnál. Elhagyom a várost. De hát minden rendbe jön, én pedig nem vágyom falkára. Szóval pat helyzet, de csak bólintottam.* - Köszönöm a tanácsot. * De nem fűztem hozzá semmit és nem is kötöttem a másik oldalra, hogy nem hiányzik a falka. Mármint ez így nem igaz, de a lényeg, hogy nincs szándékomban csatlakozni sehova. Eddig is egyedül éltem, nem most fogom meggondolni magam az utolsó másfél évszázadomra. De hát én sem tudhatom, hogy mit a holnap. Ami a nevem illeti, felőlem aztán nem kell hivataloskodni. Felajánlottam a keresztnevem becézését, de ha a teljeset akarja, ám legyen. De igazából mindegy, csak a sok "kedvesem" "aranyom" és egyéb megszólításokat hanyagoljuk és na, kedvesen hívtam fel a figyelmét erre is, egyszóval kértem. Mindig ezt teszem, nem ugrok senki torkának kapásból. Sőt... ami azt illeti, hogy nagyon ritka esetek az, ha én erőszakhoz folyamodom. Egy kezemen megtudnám számolni, hogy hányszor volt erre példa és azért nem egy száz év körüli farkas vagyok.* - Ami azt illeti Mr. Glover igen, vezethetne. Sokan mások is ezt teszik. * Azért a mosolyom elárulhatja, hogy amolyan kellemes csalódás, hogy a férfi ért is ahhoz, amit csinál és nem csak egy mutatós foglalkozás nevét vette meg a piacon, mint a legtöbben. De aztán a családra terelődik a szó, amire a válasza azért kicsit sem meglepő.* - Ismerős... Én magam is éltem falkában életem első száz évében és tudom, hogy miről beszél. De persze a véleményem szerint, mindennek megvan a határa még akkor is, ha az a falkajavára szolgál. De persze, én túl egyenes, optimista és őszinte vagyok. * Vontam meg a vállaim. Az elvakultság részemről nem érhetett semmit, hisz az nem megoldás semmire. Csak az önmagunknak való bizonygatás. Persze nyilván, ha a helyzet megkívánta én magam is megtettem volna, HA tényleg nincs más út. De akkoriban én még túl fiatal voltam, de tekintetemben megjelenik a vágyakozó csillogás, bennem az otthon hiánya. Bár az meglepő, hogy nem említette meg a kölykét. Hisz bár már visszahúzta a pajzsát, kint azért megengedte és azért, mert jelét sem adtam felismertem Nori energiáinak felerősített mását. De inkább csak felajánlom neki a fakanalat ám az arcát látva, nevetésem lágy hangja tölti be a konyhát.* - Ne nézzen így... nem harap. * Kacsintottam rá, ahogy unszoltam és mikor elvette a fakanalat folytattam a műveleteket amik kellettek. Nem parancsoló volt a hangom hanem kértem a dolgot. Különben is, nem is tudok parancsolgatni. Ha mégis, természeténél fogva kislányos hangommal karöltve inkább röhejes, mintsem fenyegetőnek hatna a dolog. De semmi ilyesmi nem volt benne. A kérdésemre adott válaszára csak összevontam a szemöldököm.* - Ennyi eszem nekem is van Mr. Glover. Az okra lettem volna kíváncsi, hogy miért nem szimpatizálnak azon kívül, hogy megszokott dolog a farkasoknál a farokméregetés. * Ingattam meg a fejem vidáman. Most nem tudom, hogy így próbált kitérni, ennyire fiatalnak néz avagy megint ostobának tart mint akkor mikor hullát kereset a kocsimban. Nem tudom, de egyre jobban kezd érdekelni ez a kérdés. A számlára már vigyorogva tekintek rá a tészta szűréséből.* - Eszembe sem jutott kitérni alóla. Nem azért indítványoztam a vacsorát, hanem mert időt spóroltunk magunknak és különben sem volt kedvem elmenni máshova enni, mert mire végeztünk volna bezár az étterem. Magának könnyű... Norina mellett bizonyára akad nasi a szobájában, de nálam ilyen nem lelhető fel. * Vigyorodtam el. Nem is értem, hogy miként gondolhatta, hogy kifogok térni alóla vagy így próbálnám meg elódázni a dolgot. Közben a vacsi elkészül és én magam is leülök, akár illik, akár nem. Nem palotában nőttem fel és a másik válasza is kedvemrevaló. * - Hmm... pedig ha engem kérdezett volna... bizonyára a Hercegnő kategóriába sorolom. Egy fodros szoknya, egy kis topp és máris kész a... oké, rémálom. - Nevettem el magam megingatva a fejem. - Nem, ezt nem akarom elképzelni. De elfelejtett kérdezni. * Ami a spagettit illeti, nekem izlet de hát kitudja a másik hogy áll vele. Ha nem ízlik neki és szóvá teszi, akkor bizony kaphat tejszínes csirkét tésztával. Hisz, ezért csináltam a másik adagot no meg, hogy Norinak is vigyen fel valami "hazait" ha már itt van és Ő jóllakott, akkor a gyerek se maradjon ki.* - Ja és mielőtt itt hagyna, azért szóljon... nem árt ha kislánynak is visz fel. Hogy a szavaival éljek, nem egy ász a konyhában. Gondoltam örülne neki. * Vontam meg a vállaim könnyedén de közben azért ettem és mivel teli szájjal nem beszélek így két falat között sikerült kommunikálnom.
Csendesen gördülök be a hotel parkolójába, miután telefonomról az összes sms előzményt letöröltem és a készüléket hanyag mozdulattal az anyósülésre csúsztattam. Remélem, nem most fog nekiállni még huszadszor is elköszönni Darren, mert akkor megfejelem a műszerfalat! Amint beálltam a helyemre - mert lassan már a helyemnek nevezhetem ezt a felfestett valamit - a verdával és leállítottam a motort, aprót szusszantam, leengedve vállaimat. Hihetetlen, milyen csicsergéssel indultam el innét a kölyök társaságában és most milyen csend van köröttem. Máris hiányzik, azt hiszem. De mindenkinek így lesz a legjobb. Neki is, nekem is. Nekünk... Nem hittem volna, hogy én leszek a gyengébbik láncszem, aki előbb keresi fel a másikat. Hát nincsen bennem tartás? Mondjuk, ha belegondolok, neki biztos ezer megy egy dolga, nekem meg csak Mei volt, aki kitöltötte a mindennapokat. Meg Jo rendezvénye, aminek immáron teljes figyelmet szentelhetek. Hurrá! Tessék érezni az iróniát. Ahogy lekapcsolom a kocsi lámpáit, valami mintha mozdulna az oldalsó bejáratnál. Kissé ráncolom a szemöldökömet, de nem tántorít el a dolog attól, hogy felnyaláboljam a cuccaimat és kiszálljak, majd lezárva pontosan az említett ajtó felé induljak meg.
Nincs jó hangulatom, akkor sincs, ha ezt nem közlöm senkivel, nem mutatom ki, nem taglalom, és nem beszélek róla. A megjelenésemen sokat nem változtat, így is mogorva és baljós a látványom, és úgy is. Tudok egy nőstény érkezéséről, aki hegyi volt, kilépett onnan, és most ide akar csatlakozni. Ő az, akit már láttam a hotel területén, de akkor elméletileg rendezvényt szervezett. Bratyesz utasítása szerint szemem a pályán, külön szoba a vendégtérben, falka területére bejárás nuku. Támogatom az ötletet, mégis miért bíznánk meg benne, amikor a másik oldalon játszott eddig? Figyelni és figyeltetni fogom, ez nem lehet kérdés, ha majd bizonyítja, hogy tudja, mi az a lojalitás, akkor talán még barátságos is leszek, de nem most. Most csak baromi hivatalos vagyok, semmi más. Így vágom ki a hotel ajtaját, hogy a parkolóba lépjek, és fogadjam a nőstényt. Piros szőnyeg nincs, riport nincs, pezsgő sincs. Egyetlen autó az, ami most érkezett, és ha a nőstény pontos, akkor csak ő lehet az. Paraszt vagyok, az, nem kapom ki a kezéből a cuccait, erős nőstény, elbírja, csupán az ajtót nyitom ki előtte, és marha udvariasan amikor belépek rajta, nem vágom be az orra előtt, csak utána. Problémamegoldó képességét tesztelhettem volna, de ha jól sejtem, első blikkre meglepődött volna, hagyjuk. -Yetta Nacrosh, ha nem tévedek. A hegyi falka volt tagja, úgynevezett zsoldos vagy katona, és elméletileg van egy kölyke. Valamerre tuti, de ide nem hozta magával, vagy máris az egyik táskában szállítja, bár azt érezném, esetleg feltette az első repülőre, hogy megkímélje? Dante LaRusso, de már találkoztunk, ha csak futó pillantás erejéig is. Ennyit a barátságos énemről, azt valamerre tényleg elhagytam, na de ezt kell szeretni, majd lesz ez más is, talán, egyszer, csak a kérdés, hogy kivel? Végigmérem a nőstényt, jól áll a kezében a cucca, edzés helyett is megteszi, és vagyok akkora tapló, hogy továbbra sem szabadítom meg a csomagjaitól. Szállásoljam el, csodálatos dolog, megteszem én, a lehető legtávolabbi szobába, ami csak létezik a mieinktől, és minél magasabbra, hogy ha esetleg ki akarna surranni, akkor nagyot szóljon.
Ha belelátnék Dante fejébe, elismerő hümmentéssel kellene nyugtáznom, hogy bizony, a szkepticizmus nem is olyan rossz tulajdonság, ugyanis sok dologban nem jár messze a valóságtól, melyeket nemhogy nem közöltem magamról senki felé, de még utalást sem tettem rá. Kínosan nem hozom fel a másik falkát, ha lehet, szívesebben nosztalgiázom Jersey-ről és az ottaniakról helyette. Kissé felvonom a szemöldökömet a szótlanságára, de engedelmesen lépdelek beljebb, nem spurizva el kapásból egy "Köszi, hogy megfogtad nekem az ajtót." keretében a szobám irányába. Épp csak, mint sejtettem: gyorsan terjed az információ errefelé. - Látom valaki megírta a házi feladatát, Mr. LaRusso. - Jegyzem meg apró, ironikus mosollyal. - Bár nem egészen pontos, tekintve, hogy gyakorlatilag sosem voltam a másik falka tagja, csupán papíron, a bátyám miatt. - Szusszanok, vállamon hátravetve a táskámat apró, lemondó sóhajjal, hiszen mindez teljesen mellékes információ. Apró kiigazítás, semmi több. - Tisztában vagyok vele, ki maga, Dante és azt is sejtem, hogy lenne jobb dolga is, minthogy szárazdajkát játsszon, szóval nem fogok kertelni: igen, feltettem a gépre. Ennek pedig egyetlen oka van, mégpedig az, hogy Mr. De Luca eléggé nyilvánvalóvá tette, hogy mi azoknak a kölyköknek a sorsa, akik nem bírják a falka által diktált edzéstervet. - Préselődnek össze kissé ajkaim, ahogy szürkéskék tekintetem állja a másikét. Még csak hazudnom sem kell, s félnivalóm sincs, ennek megfelelően pajzsomat se vonom fel. Az csak kétkedésre adna okot, nem igaz? - Nyugodtan nevezzen gyengének, de képtelen lettem volna veszni hagyni azt, akinek én mentettem meg az életét, csak azért, mert lassabb ütemben fejlődik a társainál.
Kedvességem határtalan, csak megtartom az ajtót, és magától értetődő, hogy "Szívesen" válasszal nyugtázom, bejutott, nem akadt fent, nem megy újabb kört, és még üveget sem gyűjt. Figyelnem kell rá, hát figyelek, így azt is tudom, melyik gépre rakta fel a kölykét, ahogy más egyebet is, de hogy mit, az már az én titkom. A szobája felé indulunk, de tudja az utat, nagyon mutatni sem kell. -Mit változtat a dolgon? Papíron vagy sem, akkor is hegyi, ezt jelenti, Yetta. Nálam mindenképp, és felettébb érdekes az, hogy ide akar tartozni, amikor a bátya a másik falkában játszik. Sosem voltam az a bizalmaskodó típus, pláne ilyen helyzetben. Majd ha bizonyít, akkor más lesz a hozzáállás, addig nem. -Ezt eltalálta, más szórakozást is el tudok képzelni, de amit mond... igen, gyenge. Szemernyi esélyt sem ad a kölyöknek, hogy megmutassa, mire képes, helyette dönt. Ez az élet, Yetta, a gyengék halálra vannak ítélve. Vajon miért tette fel a gépre? Nem, nem fogom elhinni, hogy bratyesz kijelentése az oka, illetve csak az. Amíg itt tartózkodtak, a nősétny nem tűnt olyan elveszettnek, hogy annyira féltenie kellett volna, sőt, elég jól megtalálta a közös hangnemet néhányakkal. Emellett ahogy Jezebelle itt hagyta Danát, ahogy a legsatnyább kölykök is megtanultak küzdeni és boldogulni... hagyjuk ezt a Castor azt mondta, halott kölyök, ha nem fejlődik dumát. Gyengének tartom, és nem titkolom, hiszen ki mellett tudna fejlődni a kölyök, ha nem mellette, mint Teremtő mellett? Ezzel az erővel meg is ölhette volna, lazán. -Van kérdése, óhaja, sóhaja? Kérdezek is, azt is tudok, de csak akkor teszem meg, amikor az ajtó elé érünk. Rápillantok, ugyanolyan barátságosan, mint eddig. Idegen a falkában, és nem tudom figyelmen kívül hagyni, hogy hozzátartozója van odaát.
Felciccenek erre a feltételezésre. Bírom az ilyeneket, akik azt hiszik, mindent tudnak pár infóból az ember lányáról, biztosra mehetnek pár elkapott megjegyzés alapján. Az ilyen hülyék mindenütt megteremnek. Odaát is, odahaza is... pont ennél a falkánál ne akadnának? - Éppen annyira vagyok hegyi, mint amennyire ennek a falkának a tagja jelen pillanatban. Maga szerint miért nem ott vagyok most? - Fejcsóválok kissé, költői kérdésemen elmosolyodva, de már nem erőlködök, hogy kifejtsem. Nem is meggyőzni akarom, csupán a saját lelkemet megnyugtatni, saját magamnak rendet tenni, hogy pontosan lássam a helyemet a világban. Ez az én keresztem egyébként: sosem éreztem a saját falkámon, Jersey-n kívül egyikhez sem tartozónak magamat igazán. Mert ez az érzésen múlik, mondhat bármit is a pasas. Azon, hogy mennyire képes elfogadni és magáénak tudni, elsajátítani a csoport céljait, normáit. - Ahogy én látom, éppen, hogy esélyt adtam neki. Esélyt, hogy egyáltalán éljen, hogy a saját ütemében fejlődjön. Talán csapnivaló vagyok beharapónak, ezt nem fogom tagadni, de nem az a fajta farkas, aki elmegy a haldokló mellett, amikor esélye van segíteni. - Nem az a fajta, aki hagyja meghalni a sajátját, ha megvédheti, akár azzal, hogy felteszi egy gépre és elküldi a "nagypapának". Ha Nestornak van egy kis esze, átharapja, de őt ismerve atyai lecke címen nem fogja megtenni. Ha már voltam olyan botor és beharaptam, viseljem a következményeit. És valahol igaza is lenne ezzel. - Ahogy látom, inkább magának vannak kérdései. - Fogok rá a kilincsre, de közben félig-meddig szemközt fordulva vele. - Miért nem kíméljük meg egymást a felesleges köröktől és teszi fel azokat?
Kezdőlap
