Mondatára, csak mosolygok, de most többre nem is telik tőlem. Valamint, úgy hallom, hogy őt is érdekli az AC-DC koncert, aminek még jobban örülök. - Most Szombaton eset nyolctól, kilencig. Bár, a kilenc sem biztos, mert akár még el is húzodhat. - Mondom neki. - Chicagoban, például tízig tartott, és nagyon jó volt. Kiváncsi leszek, hogy az itteni koncerten, mivel fognak elő rukkolni. - Csacsogom neki izgatottam. - Egyébként van két jegyem, és az egyik a tiéd, mivel akit eredetileg meg akartam hivni, ő nem ért rá, mert ő egy másik koncertre igérkezett el, szóval a másik jegy a tiéd lehet. - Mondom neki, bár nincs nálam most épp, hogy oda adjam neki a kezébe. A kérdésemre kapot válaszon, csak fintorgok, majd megszólalok. - Drukolok, hogy tényleg arrol legyen szó. - Mondom, majd Angie kérésére szét nézek, hogy látok-e egy fagyizost. Nem is kell nagyon nézegetnem, mert rá is találok a fagyisra. - Áhh, meg is van, itt van a közelben. - Mondom, és vele együt indulok oda. A fickó kedvesen köszönt minket, amit én viszonzok is, majd el kezdem fel sorolni Angie-nek, hogy milyen agyik is vannak, a nélkül, hogy kérnie keljen. - Tehát, van zöld alma, csoki, eper, kokusz, fahéj, vanilia, nutellás, dinnyés, és málnás. Te melyik ből kérsz? - Kérdem, tőle mert nekem már meg van a két fagyim, amit kérni fogok.
- Úgy hallom, nagyon szereted a bandát.. Erre persze nem nehéz rájönni a csacsogásából, mindenesetre jó hallani ezt a lelkesedést, én nem is tudom, képes vagyok-e még ilyesmire. Szerintem nem. Ettől függetlenül értékelem, ha valaki igen. - Wow, komolyan? Hát ez szuper, nagyon szívesen elmegyek, de csak akkor tudok, ha eljössz értem, olyankor már nem igazán számíthatok Margaretre, és kötve hiszem, hogy elvinne, meg utána haza is szállítana a két szép szememért. Talán ezzel nem kérek sokat, elvégre a múltkor is hazakísért, mindenesetre, ha nem megy bele, kénytelen leszek kihagyni ezt a fantasztikus lehetőséget. Nyilván egyedül nem találnék oda. - Köszönöm. Bólintok felé, én is remélem, hogy így van, mert ha nem, hát tényleg fogalmam sincs, mit lehetne még kezdeni a helyzettel. Nincsenek mellettem a nevelőszüleim, akik átsegítettek hét évesen ezen a szörnyű helyzeten, és a szeretetük gyógyír volt akkor számomra minden tekintetben. Már meghaltak, s csak akkor ölelhetem meg őket újra, ha én is átjutok a túlvilágra, s van átjárás menny és pokol közt. - Szuper! A fagyi most tényleg jól esne, nem mondom, hogy belehalnék, ha nem ehetnék, de tényleg vágyom rá, így örvendek a ténynek, hogy nem volt elvetélt ötlet. Allison igazán figyelmes, mosolyommal köszönöm meg neki szavak nélkül a felsorolást, és gondolkodom ár pillanatig. - Zöld alma és fahéj lesz, köszönöm! Adom le a rendelést a fagyis pult mögött állónak, majd kiveszek a zsebemből egy kis pénzt, és Alli felé nyújtom. - Kiszámolnád nekem, kérlek? Meg tudnám tenni, de egyelőre igen lassan megy még, csak az utat állnám el, és vesztegetném mindenki más idejét.
- Nos, igen ők az egyik, kedvenc bandám. - Mondom neki. Majd mondja, hogy érte kéne mennem, és haza is kekem kell őt majd vinnem, amiben nem látok semmi kivetni valót. - Hatra, érted megyek, és akkor még lesz időnk még a koncert elött be ülni egy pizzázóba, vagy egy gyors étterembe bekapni valamit. - Mondom deki, de talán ez már egy kicsit sok lenne, vagy hát nem is tudom. ~ A fr@ncba, ennek most nagyon olyan szagavan, mintha randizni akarnék vele. De, végülis nekem aztán mindegy, hogy ő mit látbele a dologba, vagy mit nem, de nekem aztán nyolc. - Gondolom magamban, és ennyi. Hallom, hogy megköszöni, hogy drukolok, mire én csak egy szívesent mondok neki. A fagyisnál, le adja a rendelését, majd én is ezt teszem. - Akkor, én pedig kérek csokit, és epret. - Mondom, majd Angie pénzt tart elém, hogy kiszámoljam a fagyi árát, amit meg is teszek, majd a maradékot vissza is adom neki. Aztán, a saját pénztálcámat is előveszem, és az én részemet is ki fizetem. Mind a kettőnk fagyiját el veszem, és Angie-nek oda adom a fagyiját, én pedig bele nyalok a sajátoméba. - Van itt egy pad üljünk le. - Mondom neki, de ha ő még akar sétálni, én abban is benne vagyok.
- Ez tök jól hangzik, én benne vagyok. Bólintok rá a dologra, nekem igazából nem gáz egy csajjak pizzázni, nem mintha egyébként vonzódnék hozzájuk, nem mondom, kipróbáltam már, és el is megy valamelyest a dolog, de azért jobb szeretem, ha van mit fogni a szexuális partnerem lába között. Elvégre, az én gyönyöröm csak úgy lesz teljes. Ellenben most eszembe sem jut, hogy ez randi lenne, azért arra még bőven jók a radarjaim, hogy fogjam az ilyen jeleket, ám most semmi olyasmit nem érzékelek, ami arra utalna, hogy ő esetleg ágyba akarna vinni. A maradék pénzecskémet elveszem, el is rakom, nem mintha annyira félteném, kizsebelek én bárkit, ha éppen úgy tartja kedvem, és a szükség. Jelenleg nem kellett ilyesmire vetemednem, bár az is tuti, hogy sosem zavartattam volna magam miatta. - Köszi! Először megszaglásztam, imádtam a zöld alma és a fahéj illatát, utóbbit mondjuk, lehet hanyagolnom kellett volna, köztudottan afrodiziákum, de ha egyszer imádtam… - Rendben! Azzal kitapogatom a padot, majd le is ülök rá rögtön, így eszegetem a fagyimat, a jeges édességtől egyből jobb a kedvem is. Igazán nem mondhatja senki, hogy túl nagy igényeim lennének, egy kis fagyi, és máris jó a kedvem. Hurrá-hurrá. Mondjuk épp ennyire hamar fog elmúlni is, de nem temetem előre a dolgot. - Na és, hogy telnek a napjaid? Mesélj valamit, nekem szinte mindegyik ugyanolyan. Megismerkedtél már valakivel? Nem mintha olyan pletykálkodós lennék, de van, hogy az ilyesmi is érdekel, most például bármilyen információt ittam, ami nem Margarettel és a macskáival kapcsolatos.
- Akkor, ezt is meg beszéltük. Mondom neki, majd fizetek az ő pénzével, és a többit vissza is adom neki. Amit, meg is köszön nekem. - Nincs mit. - Mondom neki, Majd miután fel ajánlom neki, hogy üljünk le ő még abba is bele megy. Ha, engedi, oda kisérem, és segítek neki le ülni. Amint le ülök, én is neki kezdek a fagyim nyalogatásának, de Angie kérdez tőlem, amin nem gondolkodom túl sokat. - Többnyire, szürke egyhanguságban telnek a minden napok, de néha azért vannak jóbbak is. Például, múlt héten voltam könyves boltban, és vettem ott egy könyvet, ami engem nagyon érdekel, és haza vittem, hogy otthon majd olvasom. Jó kis könyv, nekem tetszik. - Mondom, és közben azért őt nézzem. Látom, ahogy a fagyiját nyalogatja. Aztán én is nyalom a fagyimat, hogy azért ne olvadjon. - Igen, megismerkedtem egy cuki kis vöröskével, akinek Lisa Grant a neve. Bár, ha viszont a pasira gondoltál, az valahogy csak mint barátban tudom elképzelni. - Mondom neki, a második kérdésére is válaszolok neki. De, Angie is nagyon cuki, csak nem mondom neki. - Na, és a tenyered hogy van? - Kérdem, hisz ha jól emlékszem meglet vágva a tenyere.
- Igen? És melyik az a könyv? Mesélnél róla? Lehet régen olvastam, bár, nem sok könyv fordult meg a kezeim közt, de ki tudja... Annyira persze nem mozgat a dolog, de beszélgetni szeretek, főleg azért, mert meglehetősen egyedül érzem magam úgy állandó jelleggel, annak dacára, hogy Margaret szinte egész nap velem van. Ő nem olyan jó társaság azért, de hát ez nem meglepő, idős, pletykás vénlány, aki a munkájának és a macskáinak él. Közben azon jár az eszem, hogy lassan nem lesz épp fagyi evésre alkalmas idő, bár ott a jégkrém, de hacsak nincs valakinek otthon kandallója, akkor kötve hiszem, hogy lenne értelme. Nem vagyok annyira oda a télért, én sosem találtam benne semmi szépet, még akkor sem, amikor láthattam a fehérben úszó utcákat. Sosem tartott sokáig a ragyogás, hamar kifakult, s átvedlett undorító szürkévé, egyhangúvá, unalmassá. - Nem, nem pasira gondoltam. Kacsintok rá, ami talán kicsit fura így látás nélkül, de erről még nem sikerült leszoknom. Nekem egyébként sincs benne semmi különös, az meg, hogy mások miként vélekednek róla, igazán nem az én dolgom. - Szóval egy cuki kis vöröske? Na és lett belőle valami kellemes elfoglaltság? Ha már én nem igazán művelem, akkor igazán megtehetem, hogy másoktól érdeklődöm az ilyesmi felől, nemde? Szerintem nagyon is, de azt persze nem garantálja senki, hogy választ is kapok rá, meg fogom érteni, ha nem, sosem sértődtem meg ilyesmin. Én sem voltam hajlandó elújságolni senkinek, hogy összefeküdtem az új tiszteletessel. - A tenyerem jobban, legalábbis én már nem érzem, azt nem tudom, látszik-e még. Mutatom felé, és igen, húzódik egy rózsaszín vágásnyom rajta, de láthatóan már begyógyult, csak még ott a nyoma, talán évek kellenek, hogy semmivé legyen.
- Nem hinném, hogy olvastad volna, főleg mert mostanában jöt ki, de azt eltudom kébzelni, hogy anno talán szerettél olvasni. Egyébként a könyv címe, Star Wars Blokád alatt. A régi köztársaság idején játszódik, a klonok háboruja elött, és kábé annyi a lényege, hogy a Mandalori katonák blokád alá helyeznek egy bolygót, hogy megszállhassák azt, Majd meg jelenik egy jedi, aki megtesz minden tőle telhetőt, hogy az ügy vége békés legyen. - Mondom neki, és közben a fagyimat nézzem. Majd, szóba kerül, hogy van-e valakim, Mondatomra, ismét érkezik egy reagálás, amire én viszont nem mondok semmit, csak a kérdésére válaszolok megint. - De még, mennyire, hogy lett. - Mondom egy kéjes vigyorral az ajkamon, és közben vissza emlékszem arra, hogy hogyan nyögdécselt a kicsike alattam. - Csak a részletekbe nem mennék bele, ha nem harakszól. - Mondom, majd ismét a fagyimat nyalogatom. Majd, megtudom azt is, hogy hogyan is van a tenyere. Nem ajánlom fel neki, hogy meg nézzem, inkább egy újjab kérdést teszek fel. - Margaret, mit szólt hozzá? - Kérdem, bár nem tudom, hogy tényleg érdekel-e a dolog.
Az holt biztos, hogy nem olvastam, egyrészt, mert soha nem volt pénzem könyvekre, aztán mikor beházasodtam, időm nem volt rá, meg hát, az olvasás is olyan dolog, amit Zsuzsanna szerettetett meg velem, tehát azóta nem csináltam, legyen ez bármekkora szégyen is. Másrészt nem bírom a Star Wars univerzumot, a filmeket sem szerettem, nekem senki ne hadonásszon olyan fényes izékkel. Vicc. Ezt persze nem fogom neki előadni, mert azokkal nincs bajom, akik szeretik, mindenkinek a szíve joga azt olvasni, ami az ízléséhez közelebb áll. Biztos én is csinálok olyat, amitől őt rázza ki a hideg, és ez így van jól, nem vagyunk egyformák. - Nem, tényleg nem olvastam, de örülök, hogy neked tetszett. Abból, hogy mennyit beszél róla, biztos vagyok benne, hogy így van. Aztán persze sikamlósabb terepre tévedünk, ami engem azért sokkal jobban izgat, mint az előbbi téma, de erről meg úgy tűnik, ő nem akar beszélni. Így jártam, nyilván én sem teregetném ki senkinek a szennyesemet ilyen téren. Végül is nekem csak a helyi tiszteletessel sikerült összeizzadnom az előszobaszőnyegemet. Ez a téma azonban biztosan túlontúl pikáns egy plázához, meg egy viszonylag friss ismeretséghez. - Nyilván nem fogom rád erőltetni a dolgot, de azért vannak elképzeléseim. Kacsintok vidáman, hogyne lennének, nagyon mocskos tud ám lenni a fantáziám, mondhatni, sokkolóan mocskos, de ezt szintén nem kell tudnia, mint ahogy én sem tudok róla nagyon sok mindent. - Csodálkozott, aztán átkötözte, elvégre ápolónő, még egy tetanuszt is belém diktált, hiába mondtam, hogy alkoholos üveggel vágtam el, nem nagyon érdekelte. Vontam meg a vállam, a fagyim már majdnem elfogyott, ebben a pillanatban csörren meg a mobilom is, Margaret keres, más nem szokott, szóval felveszem gyorsan. - Oké, máris visszamegyek. Bontom is a vonalat egész gyorsan, a fölösleges szájtépést nem szeretem, meg aztán, kicsit bosszant is, hogy már mennem kell. - Margaret végzett, szóval indulunk haza… Esetleg vissza tudnál kísérni a bolthoz? Kérdezem még meg, remélhetőleg nem kérek túl sokat, ha mégis, akkor elmondom majd Margaretnek a telefonba, hogy merre jöttünk, és biztos megtalál. Én nem kísérleteznék egyedül a visszaúttal, lehet eltévednék. - Örültem, hogy találkoztunk! Akárhogyan is történt, végül mosolyogva búcsúztam el tőle, és ha engedte, még két puszit is nyomtam az arcára, aztán már vissza is röppentem Margaret szárnyai alá.
//Köszönöm szépen a játékot! Bocsánat, hogy zárok, de azóta már beharapták a karakteremet, és bevallom, kicsit nehéz emberként írnom vele. ^^//
Végig hallgatom őt, de az első mondatára, nem tudok mit mondani neki, vagy csak nem akarok. Közben, nyalogatom a fagyimat, és őt figyelem. - Jó, is az ha van erről elkébzelése az embernek. Mosolyodom el, és közben a padlót figyelem. A kérdésemre, meg is kapom a válaszát. - Biztos, úgy gondolta, hogy azért kapsz ilyen tetanuszt biztos ami biztos alapon. - Mondom neki, bár azért annyira nem ismerem őt. Épp nyitnám a számat, hogy kérdezzek, de a telefonja megelőz. Hallom, hogy Angie ápolója, végzett. Majd jelzi nekem, hogy menne és kéri, hogy kisérjem őt hozzá. - Rendben, akkor menjünk. - Mondom, és elkisérem őt Margaret hez. A puszi, egy kicsit meglep, de viszonzom, egy ölelés kiséretében. Majd, nézem őt, hogy távozik a plázából. (Én is köszönöm a játékot, majd még játszhatnánk máskor is.)
Sajnos a country club felújítása körüli teendők eléggé lefoglaltak a kezdeti időszakban, de mostanra már több, mint teljesen berendeztem az életemet a városban, mondhatni, így igyekeztem több figyelmet szentelni a falka tagjai számára - kerülve a Stanley fiút, lehetőleg. Nem sok farkashoz volt még szerencsém, az egyik ilyen névrokonom: Annabelle. Nem tudom, hogy ő mennyire élte meg pozitívan vagy szerencsétlenségként, de én biza betámadtam egy ötlettel a minap, mely szerint ugorjunk el valamelyik délután vásárolni közösen. Azt minden nő szereti, nem? És közben még a szavak is könnyebben jönnek, tapasztalatból mondom! Sosem értettem, miért fizetnek a nők drága terapeutákért, mikor mindenre gyógyír a teli bankszámla és pár bolt jelenléte a környezetünkben... - Még sosem laktam ennyire északon. Meg lehet ezt a hideget egyáltalán szokni? - Érdeklődök ajkaimon bujkáló, szelíd mosollyal a mellettem lépdelő nőtől, miközben vállamra igazítom táskám pántját. Tekintetem a vörösről az üzletek felé vándorol, felmérve a kirakatok és cégérek alapján a kínálatot haladtunkban. - Neked van valami, amit célirányosan szeretnél egyébként? - Érdeklődök, mert célszerű lenne akkor először azokat (vagy azt) az üzletet célba venni, aztán nézelődni ráérünk még bőven, engemet legalábbis nem köt szigorú időbeosztás.
Nem vagyok mostanában kifejezetten szerves része a falkának, teszem a dolgom, szépen csendben, és ennyi, a munkahelyemen éppen annyit vagyok, mint a Hotelben, és a kevés szabadidőmet megpróbálom az új Teremtőmmel eltölteni, aki sokkal inkább közel áll a lelkemhez, mint Booth valaha is tudott volna. Egész egyszerűen jobban passzolunk, épp ezért nagyon örülök, hogy érdemesnek talált az átharapásra, ha nem teszi meg, nem hiszem, hogy valaha sikerült volna kiverekednem magam abból a szutyokból, amibe kerültem. Már az is rendkívüli módon sokat segít, hogy megszabadultam attól a részemtől, ami Rayhez kötődött. Ennek ellenére eszembe sem jutott nemet mondani Artemis meghívására, elvégre szerettem azért kimozdulni, csak ritkán tettem meg. Nem volt elhanyagolható szempont az sem, hogy ugyanaz a vérvonalunk, és olykor nem ártott a visszacsatolás, hogy nem csinálom borzasztóan ezt a mártír dolgot. Igazság szerint jobb lett volna, ha több lehetőségem akad gyakorolni, de a kórházban értelemszerűen nem kockáztattam a kis betegeimen, a falkában meg túl nagy nyugi volt mostanában, és senkit sem fogok megkérni, hogy vagdossa magát a kedvemért, bár biztos akadna, aki megteszi. - Én Ausztráliából jöttem ide, szerinted megszokom valaha? Egyébként, nyilván igen, elvégre, akik itt élnek, azoknak nincs bajuk vele. Az biztos, hogy nekem másfél év nem volt elég rá. Ott nagyjából 30 fokkal több van mint itt, arról nem is beszélve, hogy milyen hosszúak a nappalok. Így jár az, aki a szívét követi akár a világ végére is. - Szeretnék venni egy jó meleg télikabátot, meg csizma is kellene. Ez most az aktuális, egyébként már eladományoztam az egykori ruhatáramat, új gönceim vannak, elvégre, új vérvonal, új minden, na jó, a stílusom nem változott, továbbra is inkább konszolidált a megjelenésem, de ez nekem tökéletesen megfelel. Kész szerencse, hogy már senki elvárásainak nem kell megfelelnem ilyen téren. - Na és neked mi van a listádon? Tuti nem azért hívott, mert nincs valami, akár apróság, amit szeretne megvenni. - Félreértés ne essék, szívesen vásárolgatok csak úgy is, imádom… Kacsintok rá, aztán attól függően, hogy mit mond, bemehetünk az első boltba, ami passzol az elképzeléseinkhez. - Egyébként, hogy érzed magad köztünk?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Felnevetek a költőinek szánt visszakérdezésére. Szóval Ausztráliából származik. - Oké, azt hiszem, egy pont oda! Havazik ott egyáltalán? Még sosem jártam a Föld azon felén, ami azt illeti. - Mondjuk ez valószínűleg annak köszönhető, hogy Ázsiában a kereszténység kevéssé elterjedt, Ausztrália meg a világvége után kettővel van európai szemmel, s nem esett útba sehogy sem, míg átutaztunk Teremtőmmel Amerikába a szülőföldjeinkkel bíró kontinensről. - Ez nem hangzik túl biztatóan... - Szélesedik ki képemen a mosoly, ahogy szőke tincseimet félresöpröm tekintetem elől. Másfél év... én lehet, ki sem bírok annyit errefelé! Minden elismerésem a druszáé, ugyanakkor felmerül egy kérdés ezzel kapcsolatban: - Mi vonzott egyébként ide? - Az, hogy esetleg érzékeny pontra tapinthatok kérdésemmel, csak későn ötlik eszembe, mikor visszaszívni azt már nem tudom. Helyette csupán Annabelle arcát fürkészem, onnét próbálva leolvasni, mennyire találja bántónak a személyesebb kérdést. - Valami melegebb kabát nekem se ártana. Lehetőleg olyat, aminek kapucnija is van. Meg pár vastagabb pulcsit kellene beszereznem, mert az a múltkor elmaradt és most már hiába öltözök rétegesen, ezek a vékony akármik nem sokat érnek... - Nyúlok felsőm szegényéhez, s az "ezek" résznél kissé ki is nyújtom azt magam előtt, mutatva, mire is gondolok egészen pontosan. - Tényleg? Én is! Ó, ha tudnád... egy kicsit féltem, hogy mellélőttem ezzel a vásárlós ötlettel, de akkor szerencsére nem. Csak szerettem volna, tudod... kicsit megismerni, ha már a vérvonal-unokahúgom vagy. Vagy nővérem, nem is tudom, melyik. Ez a része sosem ment igazán. - Az utolsó mondatot szinte csak súgom, mintha attól tartanék, hogy valamelyik felmenőnk még meghallja a dolgot, aztán lesz kapsz! Kétségtelenül némileg kevéssé feszengve lépdelek mellette, becélozva egy nagyobb és népszerűbb ruhaüzletet. - Jól, köszönöm. Mármint... ha lehetek őszinte, nem igazán tudtam arra koncentrálni, hogy a falkatagokkal foglalkozzak. A country club teljes körű felújítását felügyeltem, ami eléggé lefoglalt. - vetem be magam a sorok közé. Még jó, hogy az alkalmi ruhákat nem is említette egyikőnk sem a képzeletbeli bevásárlólistánkon. Annyi baj legyen, attól még megnézhetjük őket, nem? Útba esnek a kabátokig. - De azért egy-két embert már van szerencsém ismerni. Például Olivert... ő nagyon segítőkész. Néha már gyanúsan is. - Szalad édesen zavart mosoly ajkaimra. - Ellenben Mr. Santoroval! - Tűröm fülem mögé egy indulatos mozdulattal a szőke tincseket. - Bár egy szavam se lehet, tényleg gyönyörűen játszott zongorán a megnyitó estélyén. - A mosoly futó ajkaim szegletében, s tovább haladva merengek, ki is van még, akit ismerek. Ó, hát persze! Majd' elfelejtettem... - O'Neill tiszteletest viszont azt hiszem, kerülni fogom.
- Elég ritkán, persze, ha mondjuk síelni akar az ember, akkor júliusban és augusztusban a Nagy Vízválasztó hegységben megteheti. Ja igen, pont fordítva vannak az évszakok, mint itt, de egyébként még télen se nagyon megy 0 köré a hőmérséklet, olyan 6-7 a minimum. Képzelheted, hogy mennyire fura nekem az itteni klíma. Szerintem életemben nem láttam annyi havat, mint mióta idejöttem. Kuncogok fel, igazából, nem zavar, alkalmazkodom, erről szól az életünk, nemde? Ettől még olykor visszasírom Ausztráliát, azon belül is Sydneyt, de ez van. Most már nem is csinálok szamarat magamból azzal, hogy elmegyek, különösképpen azért, mert Eeyeekalduk maga az új Teremtőm. Vajon ő tud róla? Nyilvánvalóan nem kérdezhetem meg tőle… kár. - Nem mi, hanem ki. A párom… vagyis inkább, a voltom volt párja. Ez így lehet kicsit zavaros, de nem csacsogom el hangosan, hogy az előző farkasom párja volt az említett személy. Érdekes módon semmiféle jele nincs annak a vonásaimon, hogy zokon vettem volna dolgot, nem szokásom akkor sem kimutatni az ilyesmit, ha egyáltalán érzem. Különösképpen, mióta jellememhez sokkalta közelebb álló bundásom van. - Az biztos, hogy egy életre megtanultam, hogy férfi után soha többet sehová. Vicces, mert egyébként szerintem vele mentem volna, ha megkér rá, ha szól, ha hagy választást, ám nem tette, én itt ragadtam összetört szívvel, s ez csupán a hab volt a tortán. Ha nem robban bele az életembe Hope, biztosan megkerestem volna azt a magányost, hogy kiprovokáljam, öljön meg, ha már a kórházban ez valahogy elmaradt. - Éljenek a Michelin babák, ugye? Egyébként tényleg rettenet, hogy hány réteg kell, hogy komfortosan érezze magát itt olyan is, aki nem ide született. Valószínűleg vannak olyanok, akiknek könnyebben megy, én nem vagyok ennyire szerencsés. -.Jó, hát én abban már megfagytam volna. Nevetek fel a ruházatát szemrevételezvén, a saját vastag, kötött, norvég mintás pulcsim bár csöppet sem attraktív, de legalább kellemesen meleg. Valamit valamiért, nekem aztán nincs kinek tetszelegnem, és egy jó darabig még holt biztos, hogy nem akarok férfit a közelembe, jól elvagyok nélkülük is. - Tutira van, akivel mellélőttél volna, de szerencsére valóban nem én vagyok az. Egyébként is, nem is értem, hogy egyesek hogy utálhatják az ilyesmit, mármint, új ruha illat, puhaság, és még a mosás sem vette el a színüket. Meg aztán, nekünk kicsit jobban használódnak a gönceink, mint másoknak, egyszerűen muszáj. Izé, én sem tudom, hogy mid vagyok pontosan, de azt hiszem, nem is lényeges. Rokonok vagyunk, és kész. És milyen jó, hogy valaki olyannal, aki szeret vásárolni, és nem kell harapófogóval kihúzni belőle minden szót. Ray mellett néha komolyan sírnom kellett, hogy én előadtam neki a Shakespeare összest, amit ő elintézett egy félmondattal. - Ohh, ezt megértem. Eleinte én is csak a párommal foglalkoztam, meg persze a kötelező gyógyító tevékenységekkel, mostanában kicsit nehezebb megnyílnom, mint előtte, de nem ártana kicsit jobban beleásnom magam a falka életébe. Egyes szavakat jóval halkabban mondtam, nyilvánvaló okokból. - Éééés, milyen lett a country club? Nem voltam még ott, egyszer el kellene néznem. Mondjuk, egyedül borzalmasan lehangoló lenne, de azért nem vetem el a lehetőséget. Ritkán unom magam halálra egyébként is, lévén igyekszem minden percemet betáblázni, de olykor azért akad fölös időm. - Istenem, hogy az alkalmi ruhák tervezésénél senki sem gondol arra, hogy egy-két fűthető betét elférne rajtuk. Vigyorodom el szélesen, egyes daraboknak már a látványától is képes lennék megfagyni. Közben figyelmesen hallgatom a beszámolóját, és akaratlanul is felötlik bennem, hogy azok, akikkel eleinte nagyon jóban voltam, már nincsenek a falkában. Szörnyű érzés, s itt most abszolút nem Rayre gondolok. Szerencsére azóta itt van Hattie, de ő is nagyon elfoglalt, jó, ha havonta tudunk két értelmes szót váltani, könnyebb lenne, ha a hotelben lakna. - Mr. Santoro… egészen egyedi jelenség, az biztos, nem lehet könnyű vele. Sokszor nem volt alkalmam hozzá, még kevésbé Oliverhez, de a testőröket, meg a vezetőségüket azóta kerülöm, hogy Ray elment, nem akarom, hogy rá emlékeztessenek, hogy fontosabb volt számára az elveszített posztja és a büszkesége, minthogy egyetlen búcsúszót kapjak tőle. - Zongorázik? Nem hallottam még játszani, de csodás hangszernek tartom. Néha sajnálom, hogy nem tanultam meg zenélni valamin. Nem is értem, miért nem beszéltünk eddig túl sokat, mármint, minden apropónk megvolt rá, elvégre immár egy vérvonalba tartozunk, és ő is olyan vidám, mosolygós jellemnek tűnik nekem, mint amilyen én is vagyok. - Úgy tűnik, vonzod az ilyen-olyan módon, de fura férfiakat. Pillantok rá pilláim alól, mintha próbálnám megfejteni, egyes gesztusai mit jelenthetnek, elárulnak-e valamivel többet annál, mint amit a szavai tesznek. - Miért? Kellemetlen alak? Azt hihetnénk, hogyha már tiszteletes, akkor egészen… hm… jámbor és kedves? Most én nem vagyok tudatában, hogy esetleg beletenyerelhetek valamibe, s időközben meg is érkeztünk a kabátokhoz, és már keresem is a lehető legmelegebb darabot közülük, az sem érdekel, ha csupán neonzöldben lesz, de ez egyszerűen létszükséglet.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Érdeklődve hallgatom a másik nőstény szavait, s lelki szemeim előtt saját otthonom képe dereng fel, mely közel hasonló klímával van megáldva a téli időszakban. Imádtam egykoron, főként a karácsonyi időszakot... - Úgy érted... a négylábúé? - Firtatom csendesen, szinte súgva a szavakat, pedig igazán nem buktatnék le vele senkit. Mégis, mintha már az említése tiltva lenne, úgy őrzőm farkaslétünk titkát. - Nem mondod, hogy ez a párosdi komolyan létezik?! Ez annyira... romantikus. - Szalad ki egy apró, beletörődően ábrándos sóhaj tüdőmből, noha sejtem, az ő helyzete nem épp rózsavirágos pink-ködfelhős lehetett, ha megvált az úriembertől. - Ennyire betett? De mi történt? Már, ha szabad tudni. Ha nem akarsz róla beszélni, persze, azt is megértem, csak... te annyira rendesnek tűnt, nem tudom elképzelni, hogy miért ejtene bármelyik hím is! - Szélesedik ki mosolyom kissé, mélyen belül ugyanakkor ismeretlenül is ellenszenvet érzek a hím irányába, mert amennyire eddig Bellst sikerült megismernem, kedves és törődő nősténynek tűnik. Keresve se talált volna jobb párt magának az a fickó, komolyan! Közben persze haladunk, az első szimpatikusnak tetsző üzlet felé véve az irányt, s felnevetek könnyeden a rétegelt öltözködés kapcsán. - Ne is mondd! Valamelyik reggel már azt hittem, sírva fakadok, mert a harmadik felsőt akármennyire próbáltam magamra erőltetni, már nem akart menni. - Fejcsóválok kissé, beljebb lépdelve az üzletbe, elveszve kicsit a sorok között, de nem távolodva el vásárló partneremtől. Valami idült, aranyosnak nevezhető "bazsalyogás" ül ki képemre, ahogy hallgatom a ruhákkal kapcsolatos ecsetelését. Pooontosan tudom, miről beszél! - Feltétlenül szólj és keress engem, ha beugrasz, körbevezetlek szívesen! - Lelkesedem nyitott szavai hallatán. - Nem tudom, voltál-e ott az előző tulaj idején, de rá se fogsz ismerni, ezt garantálom! Sokkal-sokkal-sokkal nívósabbra sikerült összehozni, egyszerűen annyira... elegáns és mégsem túlzó lett, hogy magamat is sikerült meglepnem vele. A legjobban sikerült projektjeim egyike, bátran állíthatom. - Biccentek is, közben arrébb lökve egy fukszia-lila ruhát az orrom elől, hogy a mellette levő kéket jobban láthassam. - Mit értesz azon, hogy "egészen egyedi"? - Pislogok Annabelle felé kissé értetlen, ugyanakkor kíváncsi ábrázattal. Az egy dolog, hogy bennem egyetlen pillantással azt az érzést keltette a hím, hogy nem épp az a fajta, akiben csak úgy minden nélkül meg kellene bíznom, de megérzésekre alapozni az életet nehéz lenne. Ki se mozdulna senki a négy fal közül, tutira! Ám ha kiderül, hogy volt alapja az egészséges három lépésnyi távolság megtartásának... - Ühüm. Állítólag az Orfeumban is fellép. Egyszer elmehetnénk! Már nem miatta, csak úgy... érdekel a hely. Mit szólsz? - Egyedül sose mennék szórakozóhelyre, kevés gázabb dolog létezik annál, így nagyon remélem, nincs ellenére a ma már második felvetett programlehetőség sem. - Egyébként meg még nem késő elkezdened valami hangszeren, hála annak, hogy a fajtánk olyan sok évet élhet meg. - Mosolyom biztató felé. - Engem annak idején köteleztek, igaz, nem is volt nagyon más dolgom, mint szépnek és szórakoztatónak lenni. - Ciccenek fel, fejcsóválásomat szőke tincseim alig győzik követni, s mindez nevetésbe torkollok megállapítása kapcsán. Könnyed, rövid kacajomat elnyelik a ruhasorok. - Van benne valami, amit mondasz. Mint egy átok, vagy nem is tudom... - Vigyorral tekintek rá, komolytalanul ejtve szavaim súlyát. - Kellemetlen? Az nem kifejezés! Ha a papok olyanok volnának, mint ő, az ördög már rég kánkánt járna a Földön. - Horkanok fel rosszallóan, s hogy érdemleges magyarázattal szolgáljak, azért hozzáfűzöm: - Ismerem régről. - Ezzel együtt pedig a kék ruhák közül kikeresem a méretemet és leakasztok egyet. - Ezt felpróbálom majd szerintem! - Jó, hogy kabátért jöttünk... de ennyi csak belefér. Nem?
- Igen, az övé. Bólintok rá rögvest, bár emberi felem szíve határozottan belesajdul a gondolatba, még úgy is, hogy az eszemmel tudom, sokkal, de sokkal jobb így nekünk. - Romantikus, amíg tart, addig mindenképpen. Nem akarok sóhajtozni, hisz az enyém nem az ábrándos fajta kellemes lenne, hanem valami jóval sötétebb, borús gondolatokat szülő. A kérdése hallatán azonban már biztosra veszem, hogy átmenetileg lőttek a jó hangulatomnak, de sebaj, majd a vásárlás helyrehozza. Igen, igen, olykor még felszínes is tudok lenni. - Ugyan, szinte mindenki tud róla a falkában, szóval fölösleges volna titokzatoskodnom. Ray testőr volt, de elhanyagolta a feladatát, vagy én vontam el túlzottan a figyelmét, nem tudom, ezért Castor letesztelte, elraboltatott engem egy független alakkal, és kíváncsi volt, mit lehet kiszedni belőle a segítségemmel. Röviden és tömören engem porig alázott az az alak, míg Ray csúnyán leszerepelt. Testőrként. Engem próbált védeni. Nem kell ragozni, egyértelmű, hogy a falka elé helyezett, ezt pedig egy testőr semmilyen körülmények között nem engedheti meg magának. - Ultimátumot kapott, miszerint vagy marad, de megfosztják a rangjától, vagy elmegy a városból. Szó nélkül megtette az utóbbit, azóta sem hallottam felőle, több mint egy éve volt. Ennyi, nem én tettem ki a szűrét, de az is biztos, hogy már soha nem engedném vissza az életembe, túlságosan is megszenvedtem a dolgot, és kezdek belenyugodni, hogy az esélyem a nagybetűs szerelemre elúszott. Néha azon kapom magam, hogy szívesebben vetném bele magam az életbe, halászni kicsit a zavarosban, amolyan búfelejtő jelleggel. - Iiiige, így lesz az s-es méretből xl-es. Kuncogok, hisz a viharfelhőimet egészen hamar elűzte az üzlet atmoszférája, egyszerű, igyekszem a pozitív dolgokba kapaszkodni, másképp egyszerűen nincs értelme. - Nem voltam előzőleg, valahogy nem jutottam el, de feltétlenül sort kerítek majd rá, főleg hogy ilyen jól sikerült, ahogy mondod. Nekem ehhez nem lenne elég kreativitásom, de cserébe csukott szemmel is összevarrok bárkit. Nem igazán mondható túlzásnak, de tény, hogy szebb és tisztább a munka, ha látjuk, mit csinálunk, de egyébként tényleg jó vagyok a szakmámban, és újabban már merek megint éjszakai ügyeletet is vállalni, közel egy évig szóba sem jöhetett a dolog, egyszerűen jobbnak láttam így. Nem mintha nappal nem történhetnének tragédiák, de még ma is túlságosan élénken élnek annak az estének a képei az elmémben. - Finoman fogalmazva nem túl bizalomgerjesztőt, meg aztán, valahogy sosem lehet tudni nála, hogy hányadán áll vele az ember valójában. Ha kevésbé lennék kedves jellemmel megáldva, holt biztos, hogy másként fejezném ki magam, ám így is átjön szerintem a lényeg, ennél rosszabbat nem sok mindenkire mondanék, egyszerűen a legtöbbeket képes vagyok felmenteni ilyen-olyan indokokkal. - Benne vagyok, úgyis fel kellene pörgetnem kicsit a szociális életemet, és csak akkor jártam arra, mikor Duncannak volt az a táncolós esete. Hú, te akkor még nem is voltál itt, hát az valami fantasztikus volt. Egész egyszerűen elnevetem magam, relatíve kevés eset van, amikor tényleg jól éreztem magam a falkában, és az az este határozottan ezek között szerepel. Artemis pedig üde színfolt a számomra, végre valaki hozzám hasonlóan közvetlen személyiség, Rosie óta nem nagyon volt senki, akivel úgy éreztem volna, valóban egy húron pendülünk. Így aligha zavar, hogy szívesen szervezne velem máskor is programot. - Inkább ne kérdezzem meg, miért kellett szépnek és szórakoztatónak lenned, ugye? Van egy olyan érzésem, hogy nem feltétlenül emlékszik szívesen a dologra, én pedig senkivel sem szeretek olyasmiről beszélni, ami keserűséggel mételyezi a lelkét. - Néha én is úgy érzem, hogy átkozott vagyok, mármint, van az a mondás, hogy a jó emberekkel jó dolgok történnek, hát… szerintem a legnagyobb hazugság a világon. Az oké, hogy nem vagyok ember, de annak születtem, és már akkor sem mondhatni, hogy túl sok kellemes élményben lett volna részem, és az egyetlen jót is elvették az életemből, anyát. - Tényleg? És régen milyen volt? Fogalmam sincs, hogy jöhetett neki ez a pap dolog. Annyira azért nem is érdekel, végigpillantok a ruháján, míg én egy lila darabbal szemezek, na ezért nem járok gyakran vásárolni, a fél életemet el tudnám itt tölteni. - Hajrá, nagyon szép! Végül lehanyatlik a kezem, kabátkabátkabát, esetleg pulcsi, vagy bélelt farmer, de nem ilyen ruci, majd nyáron, nem mintha akkor felvenném… A csini szettemet sem tudtam soha felavatni Ray társaságában. - Nekem a nemzőapám lakik a hegyen, de eddig sikerrel elkerültem, remélem, soha nem lesz hozzá szerencsétlenségem.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Kissé elképedve hallgatom a másik nőstény történetét, arcomra fagy a mosoly is pár pillanatig, hogy végül konstatáljam a dolgot egyetlen mondatban: - Ez egy bunkó! - És akkor finoman fejeztem ki magam, de mivel épp tegnap gyóntam, nem szeretném ilyen korán "elrontani" a dolgot pár kéretlen káromkodással. Helyette barátian fogok rá Bells kezére és kiszélesedő, biztató mosollyal vonom az első üzlet felé, ami megfelelőnek tűnik. Fátylat erre a gyökérre, nem éri meg, hogy több szót foglalkozzunk vele, valóban.
Az üzletbe térve, a sorok közt haladva már a ruházkodásra terelődik a szó, érdekes téma ez itt fent, északon, ahol nem elég a csinosság, a praktikusság - vagy inkább kipárnázottság? - is szerepet kell, hogy játsszon a ruhák kiválasztásánál, ha az ember mindennapi viseletre szán egy-egy darabot. Elfogadnak egy meghívást, amit majd be is hajtok, ha esetleg elfelejtené, s jellemzésre kerül egy roppant kellemetlenkedő hím is. Felkuncogok a szavaira. - Azért te se tagadhatod, hogy van benne valami... valami. De igazad van, jobb tőle távol tartani magát az ember lányának! - Általános bölcsesség kinyilatkoztatást láttak és hallottak hölgyeim és uraim. Szerintem, ha látunk egy nyakba akasztható táblát, meg kellene vennünk és mindezt ráírni, majd Dominicra aggatni, hogy a nőtársaink is tudják a tutit. Közben meg egy második programlehetőséget is sikerül egyeztetnünk... még a végén egész bakancslistát fogunk írni a helyekről, amit közösen látogatunk majd meg Fairbanksben. - Táncolós eset? Duncanhez már volt szerencsém, de nem igazán tűnt... táncolós típusnak az igazat megvallva. - Nevetem el magam, ugyanakkor hangomban a kérdő él ott csücsül, várva a választ, kifejtést a felvetett történetet illetően. Tényleg érdekel, hogyan is zajlik errefelé az élet, mert a látszat ellenére a fagy mégsem állt a társaság hátsójába úgy fest. Két ruhát is visszaakasztok a helyükre lemondó sóhajjal, melyet csupán kérdésére kezdésként válaszul adott könnyed kacajom tör meg. - A korral és a család státuszával járó elvárás volt. Egy hölgy legyen tisztelettudó, fegyelmezett, elegáns és ugyanakkor értsen a művészetekhez, tudjon lovagolni, s lehetőleg fiúgyereket szüljön a férfinak, akihez a szülei adták. - Sorolom, mintha csak jól betanult leckét mondanék fel hebrencs fruskaként. Nekem mondjuk az is. Lecke - életre szóló, legalábbis egykor annak szánták. - Teljesen igazad van. És most lehet, szenteskedő libának fogsz tartani, de tekints úgy ezekre, mint próbákra. A gonosz csak azt tudja megkörnyékezni, ami még nem az övé, miért vesződne olyasmivel, ami már úgyis hozzá tartozik, nem igaz? De egy idő után feladja, megtérül jónak lenni... legalábbis én szeretnék hinni ebben. - Szusszanok aprót, kissé megrázva szőke tincseimet. Felejtsük el a komoly szavakat, nem ezért vagyunk most itt! Ethanről kérdez, én pedig aprót nyelek, tekintetem egy mélykék ruhán időzik el révetegen, majd követve Bellst tovalépdelek a téli holmik részlege felé inkább. - Nos... Szellemes, mégis távolságtartó kicsit. Tisztában volt a nőkre gyakorolt hatásával és a hatalmával, a státuszával. Tudod, olyan korabeli playboy. A húgom éjszakákat sírt át miatta! - Nevetek könnyedén, mégis láthatatlan csomó kerül nyakamra, finoman, szorongatóan fojtogatva. - Titokzatos volt, de nem a jó értelemben.- Ezzel szemben a ruhát jónak ítélem meg, amit a kezemben tartok és Bells is rábólint, szóval mindenképpen felpróbálom majd. Lehet, pár új leggingset se ártana néznem majd, most jut eszembe... - És mi a helyzet az újdonsült beharapóddal? Jól kijöttök? - Biztos, különben miért harapta volna át? - Elhívhatnád őt is az Orfeumba vagy a Northern Lightsba, ha gondolod és neki is van kedve jönni! - Lelkesedem őszintén, de nézze el nekem a másik nőstény - nem sűrűn volt szerencsém eddig magamfajtákkal találkozni azokon kívül, akiknek Atyám bemutatott. Ők meg lássuk be, eléggé... vallási életű egyének voltak, s kevéssé érdeklődtek a világi dolgok iránt, miként az öregem is.
Nem reagálok már a szavaira, nem volna értelme, valahol egyet is értek vele, még ha nem is mondom ki, de ezt ilyen nyíltan nem fogom senki tudtára adni. Még mindig túl nagy a csalódás az egykor volt szerelmes szívemnek, és nem akarok feltépni újra a sebeket. Eleget szenvedtem már, többet nem akarok. Jól esik az érintése, kedves nőstény, csodálkozom, hogy eddig ritkán volt alkalmunk szót váltani egymással. - Azt hiszem, erre mondják, hogy ízlések és pofonok, nemde? Nekem valahogy túlságosan… rizikós, hogy úgy mondjam. Nem mintha az életben valaha akarnék még komolyan hímmel kezdeni. Bár, arra jó lenne. Cinkos kacsintás, tőlem eddig idegen, de újabban nem sokkol a tudat, hogy valakivel csak egy röpke liezon keretein belül mozogva lépjek kapcsolatba, nincs ebben semmi rossz, legalább nem kell újra sérülnöm. Nem mintha egyébként átültettem volna a gyakorlatba, de ami késik, nem múlik, meg fogom tenni, csupán idő kérdése. - Hát, büntetést kapott, és mindenkinek ki kellett adnia valami feladatot a számára, amit vélhetőleg nem szívesen csinálna meg. Az egyik az volt, hogy fel kellett lépnie az Orfeumban. Mondanom sem kell, roppant jó kis estévé avanzsált a dolog, bár azóta is kisül a szemem, ha eszembe jut. Utólag már nem süllyedek azért tőle, de akkor egyértelműen úgy gondoltam, hogy végem van. Rég volt, tán igaz sem volt, s akkor még Ray sem járt a senki földjén, ki tudja hol… - Nem tudtam volna úgy élni, ahogy te, noha szerintem nagyjából egyidősek vagyunk, de én homlokegyenest más rétegéből jöttem a társadalomnak. Meg aztán, csak édesanyám volt, míg apám meg nem ölte, ő viszont sosem kényszerített volna rám semmit, de nem is kellett volna, nem rendelkeztünk nemesi származással. Noha én magam, jellememből fakadóan aligha ágáltam volna a sorsom ilyetén alakulása végett. Nem így alakult, sokáig bántam, hogy vérfarkast faragott belőlem a rossz sors, hisz egy baleset folytán martak be, nem választott ki senki erre tudatosan. Nekem legalábbis sosem jutott a fülembe, hogy a tulajdon apám akart a kölykévé tenni. - Én is szeretnék hinni ebben, de olykor rendkívül nehéz, és majdnem feladtam, de végül is, úgy tűnik, valóban megéri újra és újra felállni, mert velem is történt jó, ami miatt már képes vagyok újra derűsen szemlélni az életet. Hiába mantrázom, hogy meleg holmi kell, végül csak visszasiklik a kezem a lila ruhára, és vállfástul leakasztom. - Annyira nem én vagyok, hogy kell és kész. Fűzöm hozzá a szavakat, és valóban, minden tekintetben igyekszem kicsit változni, vagyis, inkább az a jó szó, hogy keresem az új önmagamat, egy új farkassal járhat másféle stílus is, nemde? Legalábbis én úgy vettem észre, hogy az új gyönyörűségem néha nagyon ki tud akadni egyes gönceim miatt. Nem olyan konzervatív, mint én, már ha lehet ilyet mondani egy farkasra, de ez nem baj, így talán farag rajtam egy keveset ilyen tekintetben is. - Akkor ő is olyan, akit jobb kerülni, persze ki tudja, mostanra lehet megváltozott, bár ezt te biztos jobban meg tudod ítélni. Én eddig nem sokat tapasztaltam belőle, és amíg nem kell helyreraknom az orvosi szobában, addig nem is hiszem, hogy ez másként lenne. - Igen, nagyon jól, imádom, csak égi magaslatokban tudnék róla beszélni. Bólintok rá rögtön, és már a puszta emlegetésétől is sokkal több töltetet kap szemeim csillogása, nem, szerelmes nyilván nem vagyok, de kétségtelen, hogy tényleg szeretem az átharapómat. Szerintem őt nem lehet nem szeretni, egyszerűen tökéletes. - Ohh, ez jó ötlet, mindenképpen meg fogom kérdezni, hátha lenne kedve. Szerintem nem mondana nemet, majd elmondom, hogy tök jó fej vagy, és biztos nem lesz semmi kifogása. Ebben mondjuk csak reménykedem, azt nem tudom, hogy mennyire mászkálhat falkaérdekeltségekben, bár tudomásom szerint megegyeztek Castorral, de ki tudja, mi az, amit nem engedélyezett az Alfánk, már ha egyáltalán volt ilyesmi. - Hú, de jó melegnek tűnik. Simogatok meg egy pulcsit, csinos kupac tetején pihen, garbós nyakú, jó vastag, és isteni az anyaga, ezt is fel kell próbálnom, szóval kikeresem a méretemet, és már landol is a kosaramban. Hasonlóképp két másik fazon is, a színeket illetően pedig egy szivárvány is megirigyelne, de úgy döntöttem, elég volt a barna létező összes árnyalatából. - Mire én kiválasztom, melyik kabátot szeressem... Motyogom, ahogy végignézek a hosszú soron, és végül úgy döntök, hogy kell valami pirosas, esetleg egy zöld, vagy éppenséggel mindkettő, úgyhogy eszerint nézelődök.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Felnevetek mondata első felére. - Most még ezt mondod, de aztán majd jön valaki ééés... - Széles mosolyom, kék, játékosan csillogó tekintetem a másikat húzza. Nevezzenek álomvilágban élő Disney-hercegnőnek, én hiszek a várt váratlanban, a nagy találkozásban és a végzetben. Hiszem, hogy az olyanoknak, mint Bells, igenis jár a boldogság. Kétes mondatára megszaladó gondolataimba belepirulva rázom meg fejemet kissé, elűzve a kósza kísértést. Szőke tincseim alig győzik követni a mozdulatot. - A-a. Esélytelen! - Már esetemben, hogy ő mit és hogyan csinál az életével, az úgy vélem, csakis az ő döntése. Én... örülök, hogy a részese lehetek, igen. És azt hiszem, olyan személlyel hozott ma itt össze a Sors, aki előtt az ajtóm mindig nyitva fog állni, jöjjön örömhírrel vagy bánattal. Mindegy. Felnevetek a Duncannel kapcsolatos történetre és kommentárra. - Meghiszem azt! - Ezzel együtt az épp kezemben levő ruhát visszaakasztom. Erkölcstelenül rövid a szoknya-része. Az egykori életem ecsetelem, nem beszélve mégsem konkrétumokról. Semmit a páromról, akinek hiába járt el olykor a keze, mikor véleménye szerint túlságosan messzire mentem, mégis szerettem. A meg nem született fiunkról sem szólok, mesélek ugyanakkor a birtokról, a spánielünkről, akinek súlyproblémái voltak, mert a húgommal mindig csentünk neki valami édességet az ebédlőasztalról... Egy másik élet volt az, már könnyen beszélek róla. Amikor azt említi, egykorúak lehetünk, megérdeklődöm korát, nevetve állapítva meg a tényt: őt már kisasszonynak szólították, mikor én még csak gondolat voltam szüleim fejében. Vagy az se, szerintem nem terveztek sose előre velünk, csak úgy lettünk szépen sorra. Mosollyal hallgatom, helyeselve csupán, s felnevetek a lila ruha láttán őszinte, könnyed kacajjal. - Próbáld fel ezt a sötétzöldet is! - Nyújtom felé méretében azt a ruhát, amit az imént elvetettem. Nem, nem a derékövnyi hosszúságút, ez egy másik, szebb és elegánsabb, ugyanakkor nagyon kis dögös is. A dekoltázsa miatt én mondjuk nem viselném, de Bellsnek velem ellentétben van mit kitennie, szóval kezébe nyomom, ellentmondást nem tűrő kedvességgel. A próbálás egyébként sem kerül semmibe. Ennek fényében kisebb hadserenyi ruhával (per fő) vonulunk idővel a próbafülkék felé - és persze újabb közös programötletekkel gazdagabban - rögtönzött divatbemutatót rendezve magunknak.
Pár napja voltam még csak a városban, de már most is rendesen felfordult az életem. Nem mondom, hogy rossz értelemben, de még inkább összezavarodtam. Először itt volt ez a város, ami egyik helyhez se ért fel, ahol eddig jártam. Mindegyik város másabb, de nem csak a kultúrák miatt, vagy az ott élők miatt, hanem mindegyik helyek van valami egyedi kisugárzása. Fairbanks pontosan azt tette, amit soha se gondoltam volna. Egyszerűen összezavart és még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mit kellene tennem. Szinte hallottam azt, ahogyan a percek telnek, majd pedig minden egyes óra vészjóslóan csengett a fülemben, amikor megszólalt egy-egy óra. Minél több időt töltök itt, annál nagyobb bajba keveredhetek. Talán most kellene elmennem, de nem megy. Itt van Elvis, illetve Blake is. Nem gondoltam volna azt, hogy bárkivel is fogok találkozni, talán csak mélyen legbelül reménykedtem ebben, de még most is hihetetlennek tűnt. Szép lassan kezdtem kiismerni a várost is, ami kicsit jó érzéssel töltött el a nagy zűrzavarban. Szerintem ekkora káosz még soha nem uralkodott az elmémben, mint most. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, ezért is határoztam el azt, hogy bejövök a városba és körbenézek Bentley Mall bevásárlóközpontban. Eleinte csak lézengtem a folyóson, hiszen a gondolataim jobban lekötöttek, mint a kirakatok. Mosolyogva figyeltem az embereket, illetve a gyerekeket, majd az egyik kirakat előtt hosszabb ideig időztem el. Muszáj kicsit kikapcsolnom ezt a káoszt, így beléptem az ajtón, majd pedig hamarosan elvesztem a ruhák között. Sok ruhát megnéztem, felpróbáltam, de végül csak egy ruhadarabbot vettem meg. Pontosan azt, amivel annyi ideig szemeztem már kint is. Sietve hagyom el az üzletet, majd pedig üres pad után kezdek kutakodni. Szerencsére hamarosan találk is egyet. Pulóvert sietve szedem ki a szatyorból, majd pedig letépem az árcédulát, s nem sokkal később már elkezdek belebújni. Nem gondoltam volna, hogy itt ennyire hideg lesz, de az se kizárt, hogy ma már azért fázok ennyire, mert az elmúlt napokban szinte alig aludtam.
Havanna piacterét elborította tömeg és a kerítésnek összetolt banános ládák, amiken élénkpiros, mélykék és hófehér színű feliratok hirdették a szabadság eszméjét. A hit és vallás szabadságáét, aminek abban az időben Kuba eléggé híján volt. Ifjú és idős szórólapozók jártak-keltek a szónoklatokat hallgató tömeg szélén, osztogatva a röplapokat. Az aktivisták tele voltak ötletekkel és túl nagy erőt képviseltek, túl nagy tömeget mozgattak meg ahhoz, hogy csak úgy be lehessen tiltani az egészet. A nagy megmozduláson kis gyermekek is részt vettek vagy legalábbis ott voltak, hogy kiskoruktól fogva magukba szívják az emberi lét alapjainak szabadságáért vívott harc szellemét. A 30-as éveiben járó szerszámkereskedő harsányan hangoztatta a különböző vallások elfogadását és a lehetőségeket, amikért már több száz évvel ezelőtt is folytak harcok, de úgy látszik, az emberiség időnként elfelejti ezeket. A papa beszédét tátott szájjal hallgatta a kis Alvarez. Mindig lenyűgözte ez a meggyőződés, magabiztosság és a beszédkészség. A következő szónokot már nem várta meg. Nyüzsögnie kellett, hisz végülis csak egy kisgyerek volt. Elindult a tömegben szétnézni és osztani néhány szórólapot. A 2 éves kistestvérét őrző anyjával együtt ők is masszívan el voltak halmozva a szabadság vonzó eszméjével és lángolt bennük a hit. Ahogy a távolabb álló nézelődőket próbálta megkeresni, a korához képest igencsak önálló Duane meglátott egy egyszerű öltözetű leányzót, ártatlan és segélykérő szemekkel. A két smaragdszínű íriszről úgy érezte, zöld lámpaként világítva hívogatja őt, hogy segítsen egy eltévelyedett turistának, akit megzavart a tömeg. Olyan kis elesettnek látszott és Alvarez-ék elsőszülöttje odaszaladt és megállt a barna hajú nő mellett, aki épp a tenyereit támasztotta arcának, hogy összeszedje magát. A kis kubai száját pont ugyanaz a mondat hagyta el, mint most a pláza folyosóján és ugyanazok a fülek hallhatták a kérdést: - El tetszett tévedni? Szívesen segítek, ismerem a várost, akár a tenyeremet! Igen. Ez tényleg ő volt és megállt nála az idő. Sehol egy ránc, se nagyobb táskák a szeme alatt. A kubai most már megértette, miféle kisugárzást érzett akkor a nőben. Itt, a csillogó üzletek közti folyosón találkoztak újra, már mint vérfarkas az Őrzővel és ugyanúgy helyénvaló volt a kérdés, mint 17 évvel ezelőtt Kuba fővárosában. A férfi szeme csillogott az örömtől, mert felvillanyozta, hogy Prim nénit újra láthatja. Annyira hirtelen tűnt el a családból, aminek már szinte a része lett, akárcsak a mozgalomnak. Ott élt velük, a vendégszobában aludt, játszott a kicsikkel, eljárt ő is a megmozdulásokra. Duane nagyon szerette és nem tudta felfogni, hogy mi történhetett. Valami bajt sejtett akkor, amikor a hölgyike nyomtalanul felszívódott és mikor vele is megtörtént egy hasonló eset, akkor még rosszabb elképzelései lettek. Most nyugodott meg, hogy itt áll előtte az egykori befogadott lakótársuk épségben, vidáman. Öltözködés közben, ami egy nő számára szent pillanat. Duane szája a lehető legnagyobb mosolyra húzódott és a kezében hozott zsáknyi kutyatápot letéve, karjait széttárva állt meg a lány előtt dús mellszőrzetet villantó, mélyre gombolt vörösesbarna ingében. A frizurája gyerekkorában volt utoljára olyasmi, mint most, a szülei szerették rövidre nyíratni. A vonásai sokat változtak, mert azért nála 17 év egész máshogy látszik meg, mint egy vérfarkasnál és megfigyelő legyen a talpán, aki egy óvodás korban látott gyereket megismer ennyi idősen. Persze fejlett érzékekkel könnyű... Még nem fogta fel, hogy ebből a találkozásból bármi lehetett. Prim néni csupa szív és lélek volt velük, de egy Őrzővel is az lesz? Hamarosan kiderül, gondolta a kubai, de a pillanat heve teljesen betöltötte. A viszontlátás boldoggá tette ebben a nehéz időszakában, amikor félig-meddig szakításon volt túl és tervezgette, hogy menjen vissza Kubába kiszabadítani a szüleit a politikai fogságból. Kellettek az ilyen vidámságbombák, mint egy régi, hőn szeretett ismerős felbukkanása.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Meg kellene próbálom végre kicsit pihenni, aludni, de nem megy. Egyszerűen, ha egy pillanatra el is alszom, akkor pár perc múlva felriadok. Sok idő után újra úgy érzem magam, mint akinek az élete veszélyben forog. Esténként inkább az utcákat járom, vagy esetleg a bárokba ülök be. Nem azért, mert annyira inni szeretnék. Első napon se azért ültem be, amikor megpillantottam az első ismerőst a városban. Melegedni szerettem volna, illetve reménykedtem abban, hogy nyilvánosság előtt nem lehet bajom. Sok esetben még nem is alkoholt rendelek, de muszáj valamit venni, hiszen nem szeretném, ha utcára tennének. Még mindig gondolkozom Naomi ajánlatán, de még jelenleg se sikerült eldöntenem. Tisztában vagyok azzal is, hogy nem illik ilyen helyen öltözködni, de most még ez se érdekel. Fázom és szeretnék végre valami melegséget érezni. Lehet, hogy rövid időre radiátor mellé kellene költöznöm, de akkor meg valószínűleg úgy aludnék be, ahogyan egy kisgyermek teszi édesanyja karjai között. Védtelenné viszont nem szeretnék válni, így marad a fáradság és a kissé nyűgös természetem. Miközben öltözöm és a meleg városokra gondolok, ahol még jól is éreztem magamat egy pillanatra egy ismerős arc villan be.- Duane - hangtalanul formálom meg ezt a nevet ajkaimmal. Soha nem fogom elfelejteni azt a szempárt, mosolyt és azt a sok felhőtlen szórakozást, amit együtt töltöttünk. Régóta nem volt már családom, amikor az élettől kaptam egyet. Örömmel játszottam az aprócska fiúval. Olyankor úgy éreztem, hogy kicsit sikerül elterelnem arról a figyelmét, ami a városban zajlik. Szerettem volna azt, ha legalább rövid ideig ő is megtapasztalhatja azt, hogy milyen is gyereknek lenni. Soha nem felejtettem el azt, ahogyan egy aprócska fiú felajánlotta a segítségét, de annyira határozott volt, mintha sokkal idősebb lenne valójában. Mire nagy nehezen sikerül megküzdenem a pulcsival az emlékek is kezdenek szertefoszlani és helyette kezdenek bekúszni a városhoz kapcsolódó gondolatok, érzések az elmémbe, de sok időt nem kapok arra, hogy valamelyiktől megszabadítsam a fejemet, mert ismerős mondatok csapják meg a fülemet. Egy darabig nem mozdulok, csak ülök ott. Pár másodpercre még a szemeimet is lehunyom és azt motyogom, hogy ez nem lehet igaz. Végül megfordulok és a kezemben lévő dolgok az ölembe hullanak. Jó pár percig szinte mozdulni se tudok, hiszen ő van itt. Érzem az ismerős illatot, az a szempár még mindig úgy csillog, ahogyan egykoron csillogott. Reménykedtem abban, hogy esetleg még egyszer látom őt, hiszen még csak gyermek volt, de amilyen idők arra jártak eléggé kétséges volt ez. Féltettem őt, de nem hozhattam el magammal azon az estén, amikor egyszerűen csak eltűntem. Tisztán emlékszem, hiszen még mondtam neki mesét is azon az éjjelen, ami részben a búcsúzásról szólt, de ő valószínűleg csak egyszerű mesének gondolta. Akkor mondtam el neki azt is, hogy bármilyen messze is sodródunk egymástól, ő akkor is mindig a szívemben lesz és remélem, hogy ő is mindig emlékezni fog rám. Egy apró puszit nyomtam a homlokára, majd megvártam amíg csönd telepedik a házra és egyszerűen csak magukra hagytam őket. Volt olyan, aki tudta, hogy mire készülök. De Duane-nak nem tudtam elmondani. Valószínűleg így is fájdalmat okoztam neki, nem akartam még nagyobbat, vagy tévedtem volna, hiszen most meg itt van és mosolyog. Duane!? Tényleg te vagy az? - kérdezem csodálkozva, mintha még mindig azt hinném, hogy csak délibábot látok. Alig, hogy széttárja a régi ismerős a karjait, egyszerűen csak odalépek hozzá és szorosan megölelem őt, ahogyan régen a karjaim közé zártam gyermekként. Pár másodperc erejéig újra visszacsöppenek az időben, de most már mosolyogva lépek távolabb tőle, miután egy apró puszit nyomok az arcára, ahogyan régen is tettem. Ezek után pedig tetőtől-talpig végigmérem őt újra és újra. Jól megnőttél, mondhatni kész férfi lett belőled. Mennyi ideje is ? 16 éve, vagyis 17, ugye? - szólalok meg jókedvűen. Bár még mindig alig akarok hinni a szememnek, miközben az egyik rakoncátlan tincset szedem ki az arcomból. Biztos vagyok abban, hogy a lányok oda lehetnek érte, hiszen igazán helyes férfivá cseperedett. Miként kerültél ide? Mit csinálsz itt? - kérdezem tőle kíváncsian, de alig, hogy kimondom szinte már tudom is a választ. Őrző lett belőle az évek alatt, hiszen nem véletlen volt az a sok dolog, ami körbe vette őt és az akkori megérzéseim róluk. Lassan visszaülök a padra, majd ahogyan régen megütögettem magam mellett a helyet, hogy nyugodtan üljön oda úgy teszek most is. Nem számít, hogy mi lett belőle, hiszen ő mindig is az a kis Duane lesz, akire öröm volt vigyázni, vagyis inkább azt mondanám, akivel öröm volt mindig elütni az időt. Mellette csak repültek a percek és egy pillanatra se unatkoztam.
A pad mellé rakott kutyatápot megkerülve a kubai is közelebb lépett és úgy megölelte Primet, ahogy régen is tette többször. Duane nagyon tudott szeretni és ölelni is, akár a kisgyerekek. Nem volt oka, hogy most ezt ne tegye meg, kölcsönös volt a viszontlátás öröme. És fel is vetett számos kérdést, nyilván mindkettejükben. - Nem, csak a sarki fény szórakozik veled - mondta viccesen. - Prim néni. A megszólításra elnevette magát, mert a mostani, felnőtt fejével ez már nagyon mókásan hangzott. Annak idején persze így hívta a fiatal lányt, hisz ő csak 6 éves volt. Rettenetesen örült most neki. Eszébe jutottak a bújócskák, amikben hihetetlenül ügyesnek bizonyult a lány. Duane kisöccse is nagyon szerette, vele játékkártyával játszottak sokat, meg társasoztak. És az esti séták, mikor a két gyerek el lett engedve, mert a nő mellett már könnyebb szívvel mehettek útjukra. Egyedül is elcsavarogtak sokszor, de így a süzlők is nyugodtabbak voltak. És most megint itt van. A pusziba Duane belevörösödött, mert az idézte legjobban az esti meséket, amiket néha nem az anyjától, hanem Prim nénitől kért. Majd kiugrott a bőréből. - Köszönöm, te is remekül nézel ki! Ugyanolyan jól, mint régen - mondta a bókra és benne volt az is, hogy észlelte, megállt az idő a lánynál. - Hát igen, ööö...mennyi is? Tizen...tizenhét év! Az orisha-kra, de örülök neked! Fúúú, nagyon sok minden történt, azt se tudom, hol kezdjem? Nem sietsz, ugye? Duane érezte magán, hogy kapkod és csapong, ezért vett egy nagy levegőt és kihúzta magát. Ha Prim engedte, akkor leült mellé a padra, két tenyerét a combján nyugtatta és előredőlve figyelt a lányra. Csak nézte. Hinni akart a szemeinek, hogy tényleg, igen, ő az, az elveszett bárányka, aki megkerült. És már tudja, hogy nem bárány, hanem farkas, de ennek nincs jelentősége, ha lélekben ugyanaz maradt. - Én elég furán kerültem ide, emberkereskedők miatt, de aztán megszöktem - mondta komolyan arról a nem túl vidám életszakaszáról. - Itt élek a városban, dobos vagyok egy zenekarban. Veled mi történt, mikor eltűntél? Annyira hiányoztál, hogy el sem tudom mondani! Nagyon féltünk a kisöcsémmel, hogy bajod lett. Kerestünk a városban több helyen, kérdezgettük a szomszédokat, de senki nem tudott semmit... A lányra árasztotta mindazt, ami megfordult a fejében vele kapcsolatban. Úgy is történt, ahogy mondta. A fél utca a vendégüket kereste, bejárták a várost, de nem volt eredmény. Hónapokba telt, mire fel tudta ezt dolgozni, annyira megszerette Primet, a kisöccse pedig még évek múlva is sírdogált utána. Mára a család többi része börtönben, Duane-ből pedig Őrző lett, önálló férfi, "kész férfi", ahogy a nő is mondta és nemrég élte át a legnagyobb megrázkódtatás: a legmélyebb félelmei testet öltöttek és szavakba formálódva kísértették meg Alignak kisded játékai során. Vajon tudja ez a farkas, hová jött? Duane erősen gondolkodott és persze kíváncsian várta, mi Prim története, merre fújta az élet szele az elmúlt majdnem két évtizedben.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Mosolyogva fogadtam az ölelést, miközben még mindig alig akartam elhinni. Egyszerűen fura, hogy mennyi mindenkit vonz ez a város. Bejártam a világot, és ha nem is nyíltan, de titkon kerestem a régi ismerősöket, de sehol se leltem meg őket. Erre ebben a városban szinte beléjük botlom, rám találnak, ami egyszerre hihetetlen és egyszerre tölt el melegséggel, de ugyanakkor kicsit talán ijesztő is. Jó érzés volt újra látni az aprócska gyermeket, aki a világot jelentette számomra a testvérével együtt. Héj, azért olyan vén még nem vagyok. – mondom neki mosolyogva, hiszen régen is mindig így hívott. Akkoriban egy egyszerű ártatlan gyermek volt, de mára már nem az. Felnőtt férfi lett belőle, aki pontosan tudja, hogy milyen a világ. Illetve most már azt is tudhatja, hogy én mi vagyok. Fura, hogy amitől részben meg akartam védeni az most úgymond utolérte őt, de ilyen az élet. Soha nem volt egyszerű, de ennek köszönhetően még inkább izgalmasabb. Régen sok időt töltöttünk együtt, de most szinte elpirul. Mosolyogva figyelem a zavartságát, majd picit távolabb lépek tőle. Felnőtt ő is, így már nem tehetek meg olyan dolgokat, mint akkor. Óvatosabbnak kell lennem, mert lehet, hogy ami régen természetes volt, az most már zavarba ejtő lehet számára. Vajon a testvére is itt van? Soha nem felejtem el őt se. Egy családot kaptam az élettől, akik mellett soha nem unatkoztam. Minél több idő telt el, annál inkább elengedték őket velem a szüleik. Talán velük voltam először és utoljára is olyan, mint egy anyafarkas. Az életem árán is megvédtem volna őket, ha úgy adódik. Akkoriban szinte értük tettem mindent, de a mai napig nem bántam meg. Köszönöm. – mondom neki kedvesen a bókra, miközben a szemeim csak úgy csillognak a boldogságtól. Majd egy apró kuncogás hagyja el az ajkaimat, amikor hallom Duane szavait. Annyira örülök, hogy boldog vagy legalábbis örül annak, hogy lát engem. Nem gondoltam volna azt, hogy ha egyszer újra látjuk a másikat, akkor ő ennyire örülni fog, hiszen nem éppen kedvesen hagytam őt és az öccsét magára. Nem, hiszen a város felfedezésén kívül nincs nagyon dolgom. Egyedül az, hogy ezzel a pulcsival megbirkózzak. Tényleg ennyire hideg van vagy csak én lettem az évek alatt ilyen fázós? Lehet, a korral jár. – teszem hozzá az utolsó dolgot kicsit elgondolkozva, miközben leülök és megigazítom a pulcsimat, majd a dzsekimet az ölembe helyezem, miközben folyamatosan őt figyelem. Mintha így képes lennék megfejteni azt, hogy mi is történhetett vele. Egy dolog biztos, hogy a régi, a gyermeki vonások, amiket oly jól ismertem, még mindig látom a szemeiben, az arcán. Talán az ő találkozása az, ami igazán segít elfogadni azt, hogy mennyire is elszaladtak az évek, miközben én semmit sem változtam. Emberkereskedők által?! – nézek rá csodálkozva és ijedtem, illetve döbbentem. Szóval tényleg nem úszta meg a bajt. Remélem, hogy semmi olyan dolog nem történt vele, ami miatt esetleg megsérült volna. Ha nem is testileg, akkor lelkileg, hiszen a legjobban a láthatatlan sebek fájnak. Akkor neked már sikerült beilleszkedned ide. Ennek örülök, ahogyan annak is, hogy a zene még mindig az életed része. Emlékszem, hogy mennyire szeretted gyerekként is. Olyan volt, mintha soha nem fáradnál el közben. – mondom neki mosolyogva és picit elmerülve az emlékeim között, majd kicsit oldalra fordulok, és úgy nézek rá. –Egyszerűen csak nem maradhattam tovább. Amúgy se voltam és talán még ma se vagyok az, aki sokáig megbír ülni egy helyben, de akkor kivételesen a helyi falka miatt kellett mennem. – szólalok meg végül egy kisebb sóhaj keretében, hiszen szerettem ott lenni, vigyázni rájuk, játszani és álomba ringatni őket. Olyan dolgot kaptam tőlük, amit talán soha többé nem lesz szerencsém megtapasztalni és emiatt még inkább kapaszkodom ehhez az emlékekhez. – Sajnálom, hogy úgy tűntem el, de nem akartalak titeket veszélybe sodorni és ez tűnt a leghelyesebb lépésnek. – teszem hozzá sietve, majd egy apró, de kissé félénk mosollyal nézek rá, hiszen megbántottam őket. Akár még veszélybe is sodorhattam volna, hiszen kerestek engem. Sok mesélni valóm lenne, hiszen régen is sokszor a saját kalandjaimról meséltem nekik. Persze, volt olyan részlet, amit kihagytam vagy egy picit szebbé tettem, hogy mesének nevezhető legyen, illetve hogy egy aprócska gyermeket ne rémisszek meg. Elmeséled, hogy mik történtek veled? A testvéred is itt van? – kérdezem tőle reménykedve, hiszen szeretném hallani az elmúlt évek történetét. Az én mesém még ráér, hiszen az elmúlt évtizedekre úgy emlékszem, mintha csak tegnap történtek volna. De ő felnőtt és az eddig hallottak alapján nem volt egyszerű az idejutása se, így az ő meséje biztosan érdekesebb, mint az enyém.
Kezdőlap
