Utáltam azt, hogy ennyire helyhez kötött lettem, de nem tehettem semmit se, hiszen a sérüléseim nem gyógyultak gyorsabban. Már azért is hálás lehetek, amiért nem véreztem el és Abie segített egyből, amint meglátott. Fogalmam sincs, hogy pontosan mennyi idő is esett ki, de az rémlik, hogy ők vélhetően egy ideje már beszélhettek egymással. Azóta pedig hol itt, hol pedig Balthazar házában vagyok, - bár utóbbiban sokkal több időt töltök el, mint a saját házamban-, hiszen így még se mehetek dolgozni. Eléggé nehéz lenne megmagyarázni, hogy az arcomról hova tűnt el a farkas karmolás, az oldalamból meg hiányzik egy darab, így még óvatosnak is kell lennem, hogy ne szakadjon fel újra és újra a seb, de a bekötözött kezemmel se éppen a legegyszerűbb bármit is tenni. Megállíthattam volna, legyőzhettem volna simán, hiszen jó pár évtized van közöttünk és mindenki farkasa tud tombolni, de még se voltam rá képes. Nem tudtam egyszerűen bántani őt, ami talán egy kisebb bukás volt a részemről, hiszen sose fordult még ilyen elő velem. Talán túl fontos lett Sie… Magam sem tudom. Egyedül Balthazar tudhatta, hogy kivel keveredtem össze azon a napon, legalábbis az illatok alapján, másnak viszont nem mondtam el és nem is akartam. Nem érdekelt semmi se, de nem fogom bajba keverni. A sebek beforrnak és örüljenek annak, hogy nem kóbor volt. Akkor talán könnyedén kiböktem volna a nevet, de így képtelen voltam. Sok farkas nem bírt magával, így még eggyel több szerintem már nem oszt nem szoroz. Másrészt meg a lány fájdalma szinte tapintható volt és megértettem őt, hiszen olyan hagyta magára, akinek nem kellett volna, de mégis megtette… Nem fogom sose megérteni, de amit kicsit jobban leszek szerintem felkeresem őt, ha csak be nem előz, hiszen farkasként adta a sebeket, így lassan fogok még lábadozni. S nem futkoshatok vagy a végén kikapok a háziorvosomtól, vagy inkább a vőlegényemtől. Éppen inni valót próbáltam tölteni magamnak, amikor megbillent a doboz, a pohár pedig hangosan koppant a földön beterítve engem is zuhanás közben. Figyeltem, ahogyan milliónyi darabra törött és egy kisebb morgás hagyta el az ajkaimat, végül inkább a dobozból ittam pár kortyot, majd pedig éppen elkezdtem volna összetakarítani, amikor is egy pár lábra figyeltem fel. Nem is hallottam, hogy bejött volna, ennyire elbambultam volna? Magam sem tudom, mindegy is… - Mit csinálsz itt? – pillantottam az édesapámra minden köszönés nélkül, de ezt fogjunk inkább a sérüléseimre és arra, hogy még roppant mód nem voltam erőm teljében, így annyira bájcsevegni se volt kedvem. Másrészt meg tényleg nem értettem, hogy ennyi hét kihagyás után miért pont most jön ide.
Azóta sem tudom kiverni a fejemből Corinát, mióta híreket kaptam róla. Az egyik részem legszívesebben hagyná a fenébe a kérését, miszerint ne keressem, másik viszont tiszteletben akarja tartani a döntését. Biztos megvan rá az oka, csak azért marha szarul esik, hogy ezt sem tudná leírni, vagy valami. Ennyire nem bízik már meg bennem, vagy mi van? Én mindent elmondtam neki, amit csak rólam tudni lehetett, ami nyomta a szívemet, ő pedig így viszonozza ezt? Rendkívül elszomorítónak találom, de nem igazán tudok ellene tenni semmit. Ha ő ennyire nem akar megbízni bennem, vagy beavatni a dolgaiba, akkor ne tegye. Én nem fogok erősködni. Most legalább tudja, hogy örülnék neki, ha visszatolná ide a fenekét. Hogy miként fog dönteni… Azt nem tudom. Most még tudja, hogy hol vagyok, de ha egyszer úgy hozná az élet, hogy el kell mennem. Én nem fogok utána már kajtatni. Az biztos. Viszont nem is ez a legfontosabb dolog most. Mint kiderült, a lányom lesérült. Próbáltam úgy rendezni a menetrendemet, hogy minél hamarabb meg tudjam látogatni, és szerencsére sikerült is. Nem tudom, pontosan mik voltak az előzményei, hogy sebesült lett, de ez most jelenleg nem is számít. Nem vagyunk még puszipajtás viszonyban, de egész jónak mondható már a kapcsolatunk a kezdeti… hogy is fogalmazzak… nehézségek után. Ezért is mentem el végül hozzá, a lakására. Pofátlanul be is léptem oda, hisz egyébként is, nem volt becsukva az ajtó rendesen. Beljebb is haladok, mikor meghallom, hogy egy üveg törik szét, innentől fogva pedig már tudom, merre kell pontosan menjek. Arrafelé is veszem az irányt. - Neked is szia. Ha már ő nem köszönt, én nem fogom elhanyagolni. - Jöttelek megnézni, hogy vagy. Segítsek összetakarítani? Bökök az üvegdarabok felé a fejemmel, remélve, hogy nem a legrosszabb pillanatban jöttem. Mármint olyanban, mikor harap mindenre. Mármint tényleg mindenre, akármilyen megszólalásra. Ahhoz nem igazán van kedvem. De ez nem kedv kérdése.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Tudom, hogy ágyban lenne a helyem, nem véletlen virítok még mindig pizsamában, de úgy éreztem, ha még egy perccel tovább maradok ott, akkor lassan a falat fogom kaparni. Már nagyon vártam azt, hogy a sebeim beforrjanak és az pontosan ott folytatódjon minden, ahol pár napja megállt kicsit vagy inkább letért az útról az életem. Régóta nem látta már így el senki se a bajomat, bár most azért előnyben voltam, de mégis képtelen voltam cselekedni. Egyszerre éltem meg kicsit kudarcként, ugyanakkor jó érzés is volt, hogy nem tudott elpattanni a cérna, ahogyan korábban már megtörtént és bántani egy összetört kölyköt. Sie-t ahhoz túlzottan is kedveltem, s reménykedtem abban, hogy idővel sikerül vele is megbeszélnem a dolgokat, mert nem akarom azt, hogy eméssze magát amiatt, ami velem történt. Az ügyetlenkedés pedig most is megvan, hiszen az egyik kezem még mindig totálisan hasznavehetetlen mondhatni, nem véletlen, hogy a kórházba se mehetek, de vélhetően a fülem és az állam között húzódó karmolás se lehet valami szép látvány, s azt is nehezen magyaráznám ki, hogy hova is tűnt el, így inkább beteget jelentettem és aggódnom se kell, hiszen Balthazar, a vőlegényem úgyis mindent elsimít a kórházban. Nem számítottam jelenleg látogatóra, vagy legalábbis nem Balth-on kívül vagy Abigail-en kívül, esetleg Sie-n kívül, arra meg végképpen nem, hogy pont Ő fog beállítani. Vajon tudja, hogy találkoztam a testvéremmel? Ja, még ilyenkor is ilyen idiótaságon tud járni az eszem. Amikor meghallom a köszönését, akkor egy pillanatra ismételten barna színben pompázó tincseimbe túrok. – Sajnálom, szia! – köszöntem vissza úgy, ahogyan illik. Ismerem a jó modort, még ha nem is sokszor alkalmazom. - Mint látható eléggé pocsékul. – jegyeztem meg egy fintor közepette, majd lassan bólintottam, hogy megköszönném a segítségét, hiszen a hajolgatás, guggolás nem tett épen jót az oldalamon tátongó sebnek. – Köszönöm! – szólaltam meg, amikor majdnem a végére értünk a takarításnak. - Esetleg kérsz? – böktem a gyümölcslére, ha csak nem zavarja őt az, hogy beleittam, akkor kaphat belőle. Végül is részben az ő véréből vagyok. - Nem számítottam arra, hogy meglátogatsz, ha nem baj, akkor én inkább leülnék, de érezd magad otthon. – mondtam neki sietve, majd pedig kényelembe helyeztem magam a kanapén, hiszen felmászni azon a lépcsőm semmi kedvem, meg az is lehet, hogy hamarosan majd másik háznak a falait bámulhatom, még kiderül, hogy betoppan-e értem, vagy nem. – Mi van veled? - pillantottam rá kíváncsian, miközben arcainak a vonásaiból, vagy éppen az íriszeiből akartam volna olvasni, s vélhetően neki is feltűnt az, hogy sokkal higgadtabb vagyok, mint bármikor korábban. A toll előnye is megvan, úgy néz ki.
Na, örülök neki, hogy legalább köszönni tud. Kellemetlen lett volna, ha már itt elbukik az egész beszélgetésünk. Tudom is én, túlreagálja a megszólalásomat, vagy hasonlók. De ehelyett csak rájött, hogy tényleg helyénvaló lett volna legalább egy köszönés. Komolyan ennyit tudok ezen is agyalni, egy „szián”? Nem is vagyok meglepve igazából, már elég régóta ilyen vagyok. Így kell szeretni engem, hogy néha be nem áll a pofám, és a semmiről is úgy el tudok beszélni, mint senki más. A törött üveg feltakarításában pedig segédkezek is, ahogy felajánlottam. Nem csak egyszerű udvariasságból, hanem mert szimplán látom, hogy tényleg nincs jó állapotban, és egyáltalán nem akarom, hogy megerőltesse magát. Nem tudom, vannak-e olyan sebei, amik még nem gyógyultak be teljesen, és csak varratok tartják össze úgy-ahogy, de jobb biztosra menni. Azért látok még így is rajta egy-két olyan heget, amik egyáltalán nem szépek. Köszönetnyilvánítására csak bólintok egyet. - Bármikor, csak szólj. Mikor pedig felajánl egy kis üdítőt is, akkor csak megrázom a fejemet. Nem szeretem az ilyesféle italokat. Tök mindegy, milyesféle gyümölcsléről van szó, nem egyet láttam már, amely olyan mennyiségben tele van nyomva cukorral és édesítőszerekkel, hogy csak na. Inkább eszek akkor már rendes gyümölcsöt. Vagy csinálok magamnak valami turmixot belőlük (egek, de jól esne egy most is), amibe én pakolok, amit akarok, amennyit akarok. - Ülj csak, és köszönöm. Aztán pedig helyet is foglalok valami ülőalkalmatosságon. Kérdésére felvonom az egyik szemöldököm. - Még te kérdezed? Mi a jó fene történt, hogy így összekaptál Siennával? Vagy rosszul állapítottam meg a dolgokat? Nem sok minden tudja elkerülni a figyelmem, pláne, ha olyanokról van szó, akik fontosak számomra. Akik fontosak… Azon is jó lenne már végre elgondolkoznom, hogy mikor mutassam be a lányokat egymásnak. Kris már egy ideje itt lakik újra Fairbanksben, de a másik lányommal még egyszer sem került szóba a testvére, mióta itt van. Mondjuk ez most puszta megérzés, hogy pont azzal a nősténnyel kapott össze.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Nem nagy örömmel ecsetelném azt, hogy az oldalamból hiányzik egy darab, így hajolgatás és a mozgás se megy annyira, de legalább a lábaimnak nem lett semmi baja, így menni viszonylag tudok, a kezem pedig be van kötve, hiszen eléggé durván szét lett cincálva, de mindegy is, hiszen már mondhatni vége van. Vélhetően eleve az arcom fog legkorábban begyógyulni, de igazából annyira az se érdekel, ha az ott lévő karmolások miatt esetleg valaki furán néz rám. A városba se túlzottan járkálok emiatt, ahogyan a kórházba se tehetem be a lábamat, mondhatni házi fogoly lettem és annyira az unokahúgommal se tudok lenni, mivel emelgetés nem menne két kézzel, ahogyan az oldalamat is kímélni kell. Arra, hogy bármikor csak biccentek, hiszen nem akarom én ezt túlragozni. Szerintem már rájött arra, hogy nem vagyok olyan, aki könnyedén kérne segítséget bárkitől. Szeretem magam megoldani a dolgokat. Fogalmam sincs, hogy apám mit sejt abból, ami köztünk volt és lett Balthazarral, hiszen sose tette szóvá, de vélhetően tudta, hogy kamu volt az egész, de vajon már az is leesett neki, hogy már minden valóság és ez többé nem színjáték? Ki tudja. - Rendben, ahogy gondolod. Tudom, saját magunk által csinált jobb lenne, de arra lehetőségem most nincs, így beérem ezzel is. – hiszen nem ihatok állandóan alkoholt se, ahogyan a bogyókat se veszem be, csak ha már nagyon nem bírom, majd hamarosan el is dőlök, ülök a kanapén. Ő pedig oda ül, ahova szeretne a szedegetés után. Rend van a házamban, eddig is mindig az volt, de most még inkább, hiszen nem sok időt töltök itt, s amíg itt vagyok, addig jó lenne Sie-t is meglelnem, hogy megbeszéljem vele a dolgokat, mert nem akarom, hogy magát ostorozza emiatt, mivel csöppet se haragszom rá, meg amúgy se hangoztattam azt, hogy ki tette. Még BB-nek is megtiltottam, hogy bárkinek elmondja a megérzését. Így érthető, hogy apum szavai eléggé meglepnek, miközben a sebemhez siklik kicsit a kezem, mert eléggé hasogat. - Miért pont vele kaptam volna össze? – kérdezem meg kissé csodálkozva, s mondhatni kicsit tetetem is a hülyét, mert nem áll szándékomban bevallani, hogy ő volt. – Amúgy meg miért kell ok? Csak szét kell nézni a falkában és láthatjuk azt, hogy miként kattant be a többség egy álom miatt a Vörös Hold óta. Bárki lehetne, aki ezt tette velem, meg ha úgy vesszük, akkor én nem bántottam a másik felet, így szereztem ezeket. Így ha pipa akarsz lenni, légy rám. – mondtam határozottan, majd ahogyan megmozdultam kicsit felszisszentem. Utálom azt, hogy ennyire taccsra lettem téve. - Másrészt meg igenis érdekel, hogy mi van veled. Találkoztam Kristinnel. – bököm ki végül azt, hogy mire is gondoltam részben. Fogalmam sincs, hogy tud-e róla, vagy nem, de legalább talán kicsit így elterelhetem magamról a beszélgetést…
A vesémbe lát, min járattam az agytekervényeimet. Látszik azért, hogy annyira nem esett messze az alma a fájától. Bár ezt néhány ízben már tapasztaltam, annyira nem sokban még. Mondjuk az is igaz, hogy olyan nagyon sok időt nem töltünk el egymás társaságában. Elég szar, mit ne mondjak, hogy apa-lánya kapcsolat ilyen legyen, de már a helyzet maga is eléggé sajátos. Mondjuk mentségemre szóljon, hogy történtek azért dolgok velem is rendesen az elmúlt időszakban. Mae-vel pedig még nem jutottunk el arra a szintre, hogy telefonon beszéljük meg a nap történéseit. Mondjuk az már kevésbé kizáró ok, hogy nem lakunk aztán valami messze egymástól. - Valamikor a sérüléseid után jártam valahol a környéken, pontosan már nem tudom megmondani, és halványan, de éreztem a te, meg az ő szagát is. Bár nem vettem volna rá mérget. Csak azóta meg titeket sem láttalak egyáltalán együtt, pedig úgy tudtam, jóban vagytok. Ennyiből következtettem rá. Mert, ha nem ő, akkor ki volt? Tényleg csak a puszta kíváncsiság szól belőlem, habár nem érzem teljesen őszintének a meglepettségét sem, de lehet csak beleképzelek már dolgokat. Könnyen megeshet. Öreg vagyok már, és szeretek úgy tenni, mintha ismernék másokat, miközben marhára nem. Csak nem mindig mondom ki az összegzéseimet hangosan, általában magamban morfondírozok. Az jól megy. - Nem vagyok én pipa senkire. Mindenkik között lehetnek viták, és összeröffenések. Az ilyen pont nem tud érdekelni engem. Az, hogy lesérültél, és erről szólni sem akartál, az már annál inkább. Mert ha nem vagyok ilyen szemfüles, valószínűleg sikerült volna elrejteniük előlem. Bár fogalmam sincs, pontosan kik tudnak róla, de kétlem, hogy Mae egyedül mászott volna vissza és foltozta volna be magát. Bár gyógyító, bőven kitelik belőle. - Hm. Ennyit mondok csak arra, hogy találkozott a testvérével. Hát, minek halogassuk ezt is akkor már? De mikor találkoztak vajon? - Hát… elhiheted, nem így akartam, hogy találkozzatok. Akárhogy is találkoztatok? Bizony, ez egy kérdés, kíváncsi vagyok, hol és mikor, milyen helyzetben találkozhattak. Egek, mik történhettek azon a találkozáson. Na mindegy, nem úgy tűnik Mae, mint akinek túlzott baja lenne velem. Meg úgy is erről fog szólni a beszélgetés, ha már annyira terelni akar.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Talán idővel jobban meg fogjuk ismerni egymást, eljön az a pillanat is, amikor ez a kapcsolat helyrerázódik. Vélhetően a tollas dolog is sokat fog segíteni benne, de hát az eredmény fontos ilyen téren, nemde? De, így inkább ezen nem is agyalok tovább, hiszen jelenleg van nagyobb bajom is, mint az, hogy mi lesz itt esetleg később. Sokkal inkább zavar jelenleg az, hogy nem dolgozhatok, rokkant lettem, amihez a korom jelenleg tökéletesen is menne, de valahogy ez akkor se nyugtat. Mindig is utáltam tétlenül üldögélni egy házban, de most nagyon mást nem tehetek, hiszen farkasként se kóborolhatok, mert az első lábam könnyedén feladná a dolgot. Kíváncsian hallgatom azt, amit mond és ezt nehéz lenne megcáfolnom, de azért megerősíteni se szeretném. Amennyire lehetséges szeretném kihagyni ebből Sie-t, mert nem akarom, hogy bajba keveredjen amiatt, mert gyenge voltam és képtelen voltam neki menni. S ezt nem kenhetem csak úgy a tollra, mert vélhetően, ha nem kedvelném, akkor leállítottam volna őt, de mindegy is már. - Nem lehetne inkább annál maradni, hogy YX volt a tettes? – pillantottam rá kicsit kérlelően, hiszen ne kérje tőlem azt, hogy pont egy barátot, vagy valami olyasmit áruljak el, vagy támadjak hátba. – Meg igazából már megtörtént baj, így változtatni se lehetne. S igazából mindegy, hogy kisétált volna arra, mert az illető neki ment volna. Ölni akart, támadni, én meg képtelen voltam valami miatt neki menni, pedig megtehettem volna. Aztán végül sikerült leállítanom azt a bizonyos XY-t, mire én már így néztem ki. – mondtam alig hallhatóan, hiszen ilyen még sose volt, hogy ne tudtam volna megvédeni magam, de mintha most lett volna bennem egy gát, hogy megtegyem és ez megrémiszt valamennyire, hogy mi lesz akkor, ha esetleg később is ilyen helyzetbe keveredek, s akkor már az életem fogja bánni? Magam sem tudom, de jobb nem is erre gondolni. Kicsit még libabőrös is leszek. - Mit kellett volna mondanom? Alig beszélünk, meg igazából pár napja történt és nem akartam nagydobra verni. Nem vagyok rá büszke, meg amúgy is a legtöbb időt Balthazar házában töltöttem eddig. – mondom neki komolyan, hiszen számomra még fura ez az egész apa-lánya dolog, hiszen tudom, hogy sose fogja tudni kitörölni azt, amit apumtól kaptam, vagy legalábbis akit eddig annak hittem. Vajon az embernek lehet két apukája? Lehet két embert is ugyanannyira szeretni ilyen téren? Egy kicsit nagyobbat nyelek, amikor meghallom a hümmögését, így vélhetően annyira nem a legjobb témába tenyereltem bele, de legalább addig se én vagyok a téma. - Sikerült túlzottan jól becsuknia a mentősök irodájának az ajtaját, én meg pont egy karton miatt mentem le. Mivel elárulta, hogy te vagy az apja, így nem volt nehéz rájönnöm, de ő nem is sejti azt, hogy ki vagyok. – teszem hozzá sietve az utolsó dolgot, majd zavaromban kicsit a hajamba túrok, ami ismét barnás tincsekben keretezi az arcomat. – Úgy gondoltam, hogy ha szeretnéd, akkor te majd elmondod neki. – pillantottam rá óvatosan, hiszen ennyire bunkó még én se vagyok, hogy beleköpjek a levesébe ilyen téren, akár tőr, akár toll dolog is már jelen van, mert akkor még nem volt.
- Akkor maradjunk XY-nál. Hagyom annyiban a dolgot. Nem fogok ezen kattogni, ha ennyire nem akar róla beszélni. Ellenben ő folytatja mégis, amit egyáltalán nem bánok. Végighallgatom, ahogyan azt kell, aztán pedig eleinte még meg sem szólalok, csak kicsit elgondolkozok, de azán csak nem tudom befogni a lepénylesőmet. - De mégis miért? Mivel „XY”-ról nem tudtam meg sok mindent, te legalábbis nem mondtad el, így nem tudom a korát sem belőni. Ha egy nálad idősebb hagyott így helyben, akkor valamilyen szinten érthető, hogy… hát, hogy ilyen a végeredmény, de ha veled kábé egyidős, vagy fiatalabb… akkor nem lett volna olyan nehéz dolgod hatástalanítani… Akárhogy is, vigyázz jobban magadra, és ne hagyj semmit a véletlenre! Kisebb felszólítás, tanács, amit örülnék, ha meg is fogadna. Nem akarok arra ébredni valamelyik reggel, hogy egy egyszerű kis összeröffenésnek az a következménye, hogy az egyik lányom halott… Nagyon nem akarok ilyenekre ébredni. Pláne, mert alig töltöttünk még el egymással úgy igazán időt… Mint apa-lánya… úgy meg pláne szinte semmit. - Akkor is szólhattál volna, hogy jöjjek át segíteni, legyél akármilyen makacs is, vagy büszke. Ha pedig azt kéred, hogy én ne verjem nagy dobra, nem tettem volna. Most sem fogom. Mondjuk én is olyan vagyok, hogyha valamit a fejembe veszek, azt egyhamar nem lehet kiverni belőle. Ki tudja, lehet ebben is rám ütött Maeve… - Majd el fogom… Most már pláne. Sóhajtok egyet, hisz jelenleg tényleg elkerülhetetlenné vált ez is már. Legalábbis utálok titkolózni. - Na és te? Meg akarod ismerni a testvéredet úgy igazán, vagy sem? Arra gondoltam, akár elmehetnénk valahova hármasban is. Már ha neked, és Krisnek sincs ellenére.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Amikor meghallom a szavait, akkor nyilvánvalóvá válik az is, hogy nem érti a lényeget, azt, hogy miért is esett bajom. Vélhetően neki még sose kellett olyannak neki mennie úgy igazán, aki fontos lett volna számára. Én képtelen voltam rá. Egy részt ott van az egész tollas dolog, ami miatt sokkal nehezebben lehet kihozni a sodromból, aztán meg ott van még az is mellé, hogy Sie-ről van szó. Nahh, neki aztán sose akarnék ártani. Nem tudom, hogy miért, de ez van. Lehet, hogy ez sokak szerint gyengeség, de akkor se tudok mit csinálni. - Aha, szerinted. – szólalok meg először eléggé kurtán és mellé még egy nem tetszős morgást is kap. – Viszont, ha olyannak kellene neked menni, aki fontos számodra, akkor képes lennél rá? Képes lennél neki fájdalmat okozni, vagy inkább eltűrnéd a dolgot, mert tudod jól, hogy nem lehet komoly bajod? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen az utóbbi, képes lenne neki menni, akkor feltehetően tényleg nem ismerem és vélhetően talán nem is akarom megismerni már jobban. Sajnálom, de vannak elveim és a szeretteinket elméletileg nem bántjuk. Én láttam arra esélyt, hogy életben maradok, s így is lett. Maximum mi történt? A regenerációt gyakorlom és szenvedek, nagy bumm, de vélhetően Sienna meg saját magát emészti. Annak viszont roppantmód nem örülök, így tényleg fel kell keresnem őt is. - Feleslegesen jöttél volna át segíteni, mert mint említettem ez az első napon a saját lakásomban, egészen eddig „megfigyelés” alatt voltam. – hívtam fel figyelmét ismét arra, amit mondtam korábban, de még mindig higgadt voltam. Talán annyira nem is vészes ez a tollas ízé, még előnyöm is származhat belőle ilyen téren. – Akkor továbbra se verd nagydobra. Főleg ne a megérzéseidet, mert ha megtudom, akkor vélhetően utoljára jártál itt. – pillantok rá komolyan, s bármennyire is szenvedek amiatt, hogy sehogy se jó a kanapén ülve, se félig fekve a seb elhelyezkedése miatt ezt totálisan komolyan gondoltam. Okkal nem beszéltem arról, hogy mi történt és ki által, így jobb, ha ő is hallgat a megérzéseiről, ha még látni akar engem, a lányát. - Hármasban? Nem tűnik túl jó ötletnek, mert nem tűnt olyannak, aki valaha akart volna osztozkodni rajtad, vagy egyáltalán testvért, így nem hiszem, hogy jó ötlet lenne. – feleltem kisebb habozás után, mert amennyit sikerült vele beszélgetnem ő is olyannak tűnt, mint a legtöbb egyke. – Tényleg nem tudom, hogy mennyire lenne ez az egész jó ötlet. – rántottam meg a vállaimat, hiszen tényleg nem akarok semmi ilyen drámába belekeveredni, amikor a tökéletes életű egyke megtudja azt, hogy még se egyke, vagy mi a szösz.
- Aaaha… szóval arra akarsz utalni, hogy csak mindössze ennyi sebed van? Nincsen semmi más a ruhák takarásában? Utalok a „nem lehet komoly bajod” dologra. Amiket én látok, azok sem épp a legszebbek, és ki tudja, miket nem láttam még… Egyébként tisztában vagyok vele, hogy a regenerálódást gyakorolni kell, basszus, még az én koromban is, de épp az imént mondta, hogy ölni akart az illető. Ha valaki ölni akar, akkor pedig megpróbálja minél inkább elérni a célját… az meg, hogy semmit nem csinálunk ez ellen, mivel jobb? - Nem… nem bántanám, csak megpróbálnám lenyugtatni. És tudom, ehhez nem mindig elég a szép szó. A saját bőrömön tapasztaltam meg. Azt ne felejtsd el azért, hogy többször annyi évet éltem le, mint te, és nem is egyszer történt már velem hasonló. Meg azt mondtad, ölni akart… Ez esetben az semmivel nem jobb megoldás, hogy nem csinálsz semmit, csak tűröd. Egyszer elszámolod magad, és… Be sem fejezem, szerintem érti, mire akarok kilyukadni. Sóhajtok is egyet a mondandóm befejezéseképpen. - Nem, ilyet egy szóval sem mondtál, hogy ma vagy itt először. Azt mondtad, néhány napja történt, és hogy a legtöbb idődet a barátoddal töltötted. Pontosabban kell fogalmaznia, ha ennyire vissza akar utalni a dolgokra. Meg egyébként is, nincs egy perce sem szerintem, hogy az általam előbb említett dolgot elmondta volna… A figyelmeztetésére… vagy nevezzük, aminek akarjuk nem reagálok, ebből is jelezheti, hogy értettem már elsőre is. - Ennek csak az az oka, hogy világéletében egyke volt. Még szoknia kellene magát a tényt is, hogy van egy testvére… Amit egyelőre nem tud, de mindenképpen meg fog. Vakarom meg a tarkómat. A napokban tuti el fogom mondani Krisnek is, most már tényleg felesleges lenne kerülgetni a forró kását. - Ha valami meg nagyon szarul sülne el, ott lennénk, hogy leállítsam. De nem is most azonnal gondoltam rá, hanem miután már ő is megbékélt valamennyire a dologgal. Mert már ő sem gyerek, túl tudja tenni magát rajta.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Számít az, hogy van-e, vagy nincs? A lényeg az, hogy élek, nem? – pillantottam rá fürkészően, hiszen rendben van, az oldalam egyik része még eléggé tropa volt, de erre már szerintem ő is rájött akkor, amikor megérintettem azt egy óvatlan pillanatban, mert annyira hasogatott a mozgásnak és a hajlongásnak köszönhetően. Nagyon remélem, hogy nem szakadt fel, hiszen már volt ahhoz is szerencsém eleinte. Na, nem tudok én se megülni ilyenkor se a fenekemen. - Szerintem egy szóval se mondtam, hogy nem csináltam semmit se. Én is próbáltam rávenni arra, hogy higgadjon le, eleinte szavakkal, majd másképpen, az energiáimmal, de nem vagyok se vén, se olyan akinek ezt sokszor kellett volna csinálnia, így érthető szerintem az, hogy ez lett addigra, míg sikerrel jártam. – túrtam kicsit a kócos tincseimbe, bár a hullámok miatt annyira nem is látszott, hogy egy-két napja még a fésülködésre se bírtam rávenni magam. De most valahogy a hajam volt a legkisebb bajom, ha rajtam múlt volna, akkor már régen jól akartam volna lenni, hogy újra belevethessem magam a kórházi ügyekbe, de szó se lehetett erről. – S jól tudom, hogy te többet éltél meg, ezt nem kell minden egyes alkalommal az orrom alá dörgölni. – húztam fel kicsit a fitos kis nózimat ezen, hiszen nem ez volt az első esett, hogy a tudtomra adta ezt, mintha nem tudnám. Lehet, hogy még pisis vagyok a nagyokhoz képest, de attól még nincs kedvem állandóan ezt hallgatni. Ahogyan az is tény, hogy mindenki másabb, főleg a farkasok között. - Ergo, vélhetően nem itt voltam, hanem amott, mert mint láthattad nem erősségem a mászkálás és a többi dolog jelenleg. – lehet, hogy konkrétan nem azt mondtam, hogy ez az első napon azóta a saját házamban, de utaltam erre. Legfeljebb csak nem szoktam meg azt, hogy a véneknek esetleg konkrétan ki kell mondani a dolgokat, hogy megértsék pontosan, hogy mire utalok. Szavaira csak kicsit feljebb szökik a szemöldököm, hiszen orvos vagyok és nem egy ilyen egykével találkoztam már. - Lehet, de sok esetben úgy tartják, hogy a szülőn is múlik. Másrészt meg tudomásom szerint az őrzők is olyan, mint egy nagycsalád… - utaltam itt arra, hogy annyira állandóan nem lehetett volna, meg ott volt az iskola is. Mindegy, én ebbe nem akarok belemenni. Engem az apám elhagyott, mint kiderült, őt meg felnevelte. Vélhetően ez is eléggé nagy éket verhet közénk. Másrészt meg tényleg nem tudtam, hogy mennyire akarnék hármasban csavarogni, hiszen még az apámmal se jöttem ki valami jól. - S akkor az lenne a végeredmény, hogy miattam összekaptok? Én ezt nem akarom. – sietve szólaltam meg, mert én tényleg nem leszek ok. – Nem tudom, te fogod látni azt, hogy mennyire képes elviselni azt, hogy nem csak ő az egyetlen Wood, még ha más nem is kérte ezt, így te fogod tudni eldönteni azt is, hogy jó ötlet-e a hármas dolog, vagy nem. – sóhajtottam egyet lemondóan, majd újra kicsit fészkelődni kezdtem, majd pedig magamhoz öleltem egy díszpárnát. Másrészt meg én vélhetően jó pár hétig nem akarnám ezt a találkát. Előbb legyek jobban, aztán majd eldől.
- Szóval arra próbálsz utalni, hogy vén vagyok? Kérdezem tőle mosolyogva, nem kicsit váltva a hangnemet valamivel jókedvűbbre. Egyelőre fogalmam sincs, mit várok ettől az egész beszélgetéstől, de majd eldől az a maga idejében. Haladok az árral, ahogy már jó néhány éve teszem. A reakcióitól függ elég sok minden amúgy is, szóval… - Jó érzés villogni a korommal. Vonom meg a vállamat egyszerűen, ajkaim szegletében azért egy kisebb mosoly még ott van, jelezvén, hogy egyáltalán nem gondolom komolyan. Minek villognék amúgy is bárkinek ezzel, de úgy őszintén? Semmi különösebb okom nincsen rá, az erőfitogtatás meg egyébként sem tartozik a kedvenceim közé. Ezért sem szoktam sosem, csak ha tényleg, nagyon nem ért valamit meg mondjuk egy kölyök. Akkor azért jó, hogyha megérzi, fejezze be esetleg a tiszteletlenkedést, vagy úgy az egész hozzáállásán gyorsan változtasson. - Léteznek kocsik is, és ki tudja, mikor vágytál vissza a saját lakásodba. Én is ilyen lennék, ami azt illeti. Oké, szeretek én az erdőben is aludni, természetesen farkas formámban, de végül csak jó hazatérni, és befeküdni a pihe-puha ágyneműbe, meg úgy az ágyba. Mindenhol jó, de a legjobb otthon, ahogy a mondás tartja. Nekem meg már ez az otthonom. Ki tudja, hogy meddig, de egyelőre nem áll szándékomban a váltás. - Ez így is van. De azért más a dolog, ha csak barátokat tartasz családtagnak, a testvérednek, meg ha kiderül, hogy hoppá, tényleg van egy testvéred. Legalábbis szerintem. - Régebben is kaptunk már össze, és a jövőben is elő fognak még fordulni. Ez csak természetes, a családon belül a vita néha-néha. Ki kell adni a felgyülemlett dolgokat, és amúgy is… a nők szeszélyesek, a legkisebb dologra is könnyen rá tudtok harapni. Meg ha összekapunk, az sem miattad lesz. Sokkal inkább azért, mert Kris esetleg úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek. Fogalmam sincs. Nem mindennap mondom el neki, hogy van egy testvére. Elég sok a kérdőjel még az én fejemben is, de ez szerintem egyáltalán nem érthetetlen. - A kérdésemre akkor sem válaszoltál. Te meg akarnád jobban ismerni a testvéredet, vagy sem? Mert ha már alapból úgy vagy vele, hogy inkább nem, akkor majd vele sem efelé fogom a beszélgetést terelni.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Szeretnéd, hogy nyíltan is kimondjam? – kérdeztem meg tőle kissé talán pimaszul, de egy mosollyal az ajkaim szélén már amennyire a karmolás engedte, hiszen egyik oldalt az tarkította az arcomat. De azt legalább nagyjából el tudtam tűntetni a hajammal, mert már volt olyan hosszú. - Öntelt! – vágtam hozzá csöppet se komolyan, hiszen eddig se tűnt olyannak, aki ezzel akarna villogni tényleg, ahogyan vélhetően az erejével se, de nem is én lettem volna, ha ezt kihagyom. Fogalmam sincs, hogy mi lesz ezek után, mert még messze van a köztünk lévő kapcsolat kiépítésének a vége. Néha kicsit jobb az állapot, míg máskor mondhatni pocsék. A kijelentésére csak megforgatom a szemeimet, majd a párnám lévő díszhúzatót kezdem el csesztetni. – Próbálj meg te beszállni egy autóba az oldaladon tátongó lyukkal. Még most is igazán remek vele a mozgás, nemhogy akkor. Másrészt meg miért akarnék az üres lakásomba visszatérni, ha azzal lehetek, aki fontos számomra? S mondhatni van egy élő plüssöm este… - szóltam el kicsit magamat Balthazarral kapcsolatban, de most már mindegy. Viszont nem volt benne hazugság. Nem vágytam annyira jelenleg eme üres szobára, meg azt is tudtam, ha itt akarnék lenni, akkor Balth is megjelenne estére, vagy egyből munka után, hiszen még azért ügyelni kell rendesen a sebeimre is, másrészt meg szerettem hozzábújva aludni, meg ő képes volt elterelni bogyók nélkül is a figyelmemet a fájdalomról. A kispárnámat meg elvihetem oda is, meg már elég sok időt töltöttem korábban is abban a házban, amikor még barátok voltunk, majd pedig színleltük, most meg már ez a valóság volt, így pont most ne akartam volna vele tölteni az időmet? - Lehet, nem tudom. Számomra nem volt fura. A testvéreimet régen magam mögött hagytam, de azóta kaptam egyet az élettől sok évvel ezelőtt és lehet nem köt össze minket a vér, vagy a DNS, de attól még a testvérem. – utaltam arra, hogy nem a vér számít, hanem a szív, hiszen Abigail számomra tényleg olyan volt, mint egy nővér és ez sose fog változni. - Persze, ez így van, de azért azt neked is be kell látnod, hogy teljesen másabb azért összekapni, mert felbukkant egy zabi gyerek, akit valójában az apja se akart akkoriban, de most meg fura módon akarja. – böktem ki a dolgot és lehet, hogy nem finomkodva fogalmaztam, de ezt nehezen tudná megcáfolni, hiszen tényleg valami olyasmi lehettem számára. S azt is kötve hiszem, hogy valaha képes lenne hasonlóan szeretni, mint ahogyan Kristinnel tette. Vélhetően én mindig egy ballépésére fogom emlékeztetni, szóval ja… - Talán igen, magam sem tudom, hiszen miként ismerhetném meg őt jobban, ha még téged se ismerlek? – kérdeztem vissza könnyedén, majd egy pillanatra a plafont kezdtem el bámulni.
- A pasid is falkatag, szóval egyáltalán nincs kizárva innen. És ahogy mondják, mindenhol jó, de a legjobb otthon. Ha kóborral lenne együtt a lányom, akkor megérteném az álláspontját is, de így pedig csak részben. Mert ugyanúgy jöhettek volna ide is. Meg egyébként a lányom is aludt már itt egyszer-kétszer, szóval még ha őrzőről is lenne szó, az sem lenne túlzottan gond. Örülök, hogy nincsen ellenségeskedés az őrzők és a falka között, sokkal könnyebbé teszi az életünket, lássuk be. - Ez csak természetes. Nem a vér miatt lesz valaki családtag. Én sem ismertem például Joanát még jó néhány évvel ezelőtt, mégis olyan ő nekem, mintha a húgom lenne. Horatio pedig pláne, mint egy valamivel idősebb, tapasztaltabb fivér. De ti is a lányaim vagytok, a véremből valók, a családom. Szeretném, ha legalább tudnátok kölcsönösen egymásról. Ha nem jöttök ki, akkor nem jöttök ki, ilyen bárkivel elő tud fordulni. És nem is fogom rájuk erőltetni az akaratom. Viszont nem fogok többet titkolózni, hazudni sem egyiküknek. Na jó, azért vannak olyan dolgok, amiket szinte senkinek nem mondok el, mert nem akarok azokra az időkre visszagondolni. Amúgy is jobb szeretek előre tekinteni, mintsem folyton hátra. - Elmondtam már. Más volt akkoriban a világ, és én sem voltam ugyanaz az ember, mint aki ma vagyok. Sajnálom, hogy nem tudtam ott lenni veled, tényleg, de valamilyen szinten csak azt tudom mondani, hogy talán jobb is így… nem lettem volna se jó lelki támasz, se jó apa. Ezt teljesen őszintén így gondolom. Bár korábban lépett volna be az életembe Corina is, akkor ki tudja, hogy alakultak volna a dolgok. Akkor lehet jobban odafigyeltem volna a másik lányomra is. De nem fogom ezt se rá, se senkire rákenni. Megköszörülöm a torkomat következő kijelentésére, és hátra is dőlök a fotelban, keresztbe teszem lábaimat, és úgy szólalok meg. - Mit akarsz tudni? Ha olyan témáról kérdez, amiről pláne nem lenne semmi kedvem beszélni, akkor át is fogjuk ugrani, ezt már szinte most meg tudom neki ígérni. De ehelyett csak várok a válaszára.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Helyesbítenék, mert nem a pasim, hanem a vőlegényem. – szólaltam meg komolyan, hiszen a gyűrű még mindig jól kivehető volt az ujjamon, ami eleinte játék miatt került fel rá, de mostanra már igazivá vált a dolog és azóta se került le. S ezt jobb, ha ő is elfogadja… - De gondolom ennyire azért jól nem érintene az, ha nem jönnénk ki és esetleg egy testvérháborúba csöppennél bele egy egykori botlásod miatt. – kár lenne másnak nevezni. Anyám csak egy kaland lehetett számára, ergo, az én létezésem csak egy olyan dolog lehet, ami állandóan emlékezteti őt egy botlásra, egy kalandra, s a felelőtlenségre. A lánya vagyok vér szerint, de azt még magam sem tudom, hogy tényleg az lennék-e, hiszen lehet, hogy biológiai apám, de szerintem ennél azért több kell ahhoz, hogy valaki valakit apának tekintsen. Főleg úgy, hogy az se ritka, hogy valaki mellett jó pár évtizeden át mellette van az apja, aztán szép lassan elhidegülnek és az egykori „hősből” már csak egy idegen lesz és csak egy felmenő, aki hozzájárult a létezésünkhöz, de nem több. Sajnos manapság ez se ritka. Én pedig eleve nem bízok csak úgy meg senkiben se. - Sose tudhatod, hogy milyen lettél volna, ha nem próbáltad akkoriban, így kár lenne találgatásokba fogni, vagy esetleg ezzel nyugtatni bárkinek a lelkét. – lehet, hogy kissé élves maradt a nyelvem, de én így gondoltam, majd picit megrántottam a vállaimat, hogy inkább hagyjuk. Ebben nem fogunk egyetérteni. Mindenki változik, ez tény, de azért ha később felbírt nevelni egy gyereket – ki tudja, hogy milyennek -, akkor vélhetően akkor is képes lett volna, mert azt mondják, hogy az apai gének mindenkiben ott vannak, csak esélyt kell kapniuk, vagy mi a szösz. - Mit mondanál el egy idegennek, aki történetesen a lányod? – kérdeztem vissza, hiszen nem fogom én faggatni őt. Inkább csak lehetőséget kap arra, hogy beavasson abba, amiről szeretnél, hogy tudjak. Eddig az volt a baj, hogy nem hallgatom meg őt, nos, most itt a remek lehetőség. A dobozt felemelem, miközben kicsit megremeg a kezem, majd inkább átveszem az ép kezembe és kortyolok párat, majd miután leraktam, azután inkább eldőlök a kanapén miután kicsit megigazítottam a pizsamámat.
- Pasi, vőlegény, férj… nem mindegy, hogy hívjuk? Szereted, nem? Ez a fontos, nem más. És még én beszélek a lányomnak szerelemről… Mintha oly’ nagy tapasztalatom lenne belőle. De ettől függetlenül nem áll távol tőlem a szeretet fogalma. Tisztában vagyok vele, hogy mekkora ereje is van. Sokan ugyan gyengeségnek titulálják el, de az igazság ettől nagyon is távol áll. - Mae, ezt ne mondogasd folyton… Egyáltalán nem voltál botlás. Örülök, hogy kiderült, van még egy lányom. És te pont ugyanannyira vagy az enyém, mint Kristin. A múlton viszont akármennyire is szeretnék, nem tudok már változtatni. És ez az igazság. Meg egyébként is… ki tudja, hogy alakultak volna a dolgok. Lehet, hogy a szülei nem haltak volna meg, vagy lehet, hogy Mae is odaveszett volna. A múltban egy kis dolgot megváltoztatva is súlyos következmények lennének, hát még ha egy ilyet léptem volna meg. Na meg lehet nem is derült volna ott ki, hogy én vagyok az apja, hanem csak a család egyik barátja. De ez esetben, ha maradtam volna, én sem itt lennék valószínűleg, ahol most vagyok. - Épp ez az, hogy a lányom vagy… Ezáltal nem tudlak idegenként kezelni, még ha akarnám sem… Sóhajtok egyet, majd a plafonra szegezem a tekintetemet, végül újra vissza a lányomra. - A teremtőmet, aki megtanított a hűség igazi fogalmára, elárulták a saját kölykei. Engem is arra szítottak, hogy áruljam el. De ő apám helyett volt apám. Miután közöltem vele a tényeket, elküldött magától. Ekkor kerültem először a chicagói falkába… vagyis ami akkoriban volt még, Chicago városának alapítását megelőzően. Sok-sok év múlva hazatértem, Skóciába, a kastélyba, ahol a teremtőmet hagytam sorsára az ő parancsára. Ezt követően pedig… jó néhány évtized azzal telt el, hogy levadásszam azokat, akik megmaradtak régi testvéreim közül… Ijesztő volt a vérszomjam, rendkívül ijesztő… és, amiket tettem… Csuklik el a hangom, és nyelek is egyet, tekintetem a mondandóm közepe fele átvándorolt inkább a padlóra, és úgy tekintettem magam elé, előredőlve a fotelban, megtámaszkodva a térdeimen, és ujjaimmal játszadozva. - Amint végeztem költözgettem az országokban, jártam a világot, és akkor találkoztam édesanyáddal. Én pedig kapva kaptam az alkalmon, később alkalmakon, semmit sem tudván arról, hogy van már egy fia és férje… mikor kiderült, hogy áldott állapotban van, méghozzá tőlem, kiakadtam kicsit. Ő pedig folyamatosan azt szajkózta, hogy el akar velem menekülni, maga mögött hagyva a fiát, a férjét, a korábbi életét. És mikor ez kiderült, hogy már eljegyzett, és gyermeke is van… Gondolkozom egy pillanatig, hogyan is folytassam, de aztán megteszem. - Őszinte leszek, nem olyan voltam, aki a mások érdekeit figyeltem. Attól függetlenül, hogy nem voltam egy jó személy, az eszem a helyén volt, egyes szituációkban legalábbis. Nem akartam, hogy többet közöm legyen Niamh-hez, és neki is csak annyit tudtam tanácsolni, hogy menjen vissza a családjához. Így volt, és én is eltűntem Írországból. Ismételten csak csatangoltam a világban, és az igazi változás az ötvenes-hatvanas évek tájékán jött el nálam is. Megismertem valakit, akinek hatására én is elkezdtem lenyugodni, és megváltozni. Miután átharapott, akkora már egy teljesen más személy voltam. Nehogy azt hidd, hogy nem gondoltam arra, hogy visszamegyek hozzátok, de akkorra már túl sok idő telt el. Több évtized. Nem akartam egy huszon-harminc éves lány életét felbolygatni ilyenekkel. Tudtam volna, hogy a dolgokat semmiképpen sem tudtam volna helyrehozni. De amint megtudtam, ki vagy, és hogy kiderült, beharaptak téged is… az megváltoztatott mindent.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Szerintem nem, nem mindegy, hogy kit hogy hívunk. Szerettél valakit valaha úgy igazán? Mármint nem csak érezted, de ki is mondtad? – pillantottam rá kérdőn, mert ha igen, akkor tudnia kellene, hogy nem mindegy, hogy kit miként nevezünk. Vannak különbségek a pasi, a vőlegény és a férj között is, mert mindegyiket kicsit másképpen szeretjük, legalábbis szerintem. Nincs sok tapasztalatom ilyen téren, de az eddigiek alapján így látom. S igen, az tény volt, hogy szeretem Balthazart. - Ahogyan engem se fogsz tudni megváltoztatni, s talán azt se, hogy milyennek gondollak vagy látlak. – szólaltam meg komolyan, miközben nem eresztettem el őt a pillantásommal. A múlton nem lehet változtatni, ahogyan az első benyomásokat is eléggé nehéz, főleg akkor, ha későbbi találkozásokkor is főként botlásokat látnak az emberek, vagy legalábbis egy személy. Sose volt könnyű dolog a megbocsájtás, de nem lehetetlen. - Pedig egyszerűbb lenne úgy az élet, nemde? – kérdezek vissza, amikor arról beszél, hogy nem tud idegennek tekinteni. Talán igaz a mondás, hogy a kaktusz nem mindenkit szúr meg, de egyeseket túlzottan is. Talán még mindig ostobaság volt megfogadnom Balthazar tanácsát és adni egy esélyt az úgy nevezet apámnak, aki valójában nem volt az apám. Két emberre is ugyanazt a jelzőt használni nem szerencsés és nekem már volt egy apám. Számomra ő még mindig csak egy idegen volt. S amúgy se voltam rózsás kedvemben, piszkosul fájtak a sérüléseim, ahogyan az is bosszantott, hogy valamelyik ház fogja vagyok és szinte semmit se csinálhatok. Megőrjített ez, hogy nem mehetek vissza a kórházba dolgozni, hogy igazából ágyban fekvés és a többi hasonló dolgon kívül mindenre szinte alkalmatlan vagyok. Csendesen hallgatom a meséit, s nehezemre esik megállni azt, hogy ne küldjem el a francba. Nem ítélkezhetek felette, de nem is kell tetszenie annak, amit hallok. Én se voltam sose szent, de a sajátjaimat akkor se tudtam volna bántani, de ő megtette. Nem uralta a benne lakozó bestiát… Kész csoda, hogy valaki nem ölte meg. Vajon akkor jobb lenne, ha nem is létezne? Ki tudja, hiszen eddig boldog voltam, amíg nem tudtam róla, de amióta tudom, hogy ki ő túlzottan káoszos minden és magam sem tudom, hogy mégis miként kellene rá tekintenem. - Sose volt bűntudatod, amiért csak úgy elvetted mások életét? Hogy voltál képes tükörbe nézni? – kérdeztem meg végül hitetlenkedve, de mielőtt bármit mondhatott volna újra megszólaltam. – Sokan hisznek Pál fordulásában, de én nem. Aki egykoron szörnyeteg volt, az mindig is az lesz, még ha szép köntösbe is csomagolt. Miért segített rajtad az a személy? Miért fogadott a kölykévé? De a legfőbb kérdés, hogy miért akartál változni? – nem kihallgatás volt, inkább csak meg akartam ismerni az úgy nevezett állítólagos apámat, akit sok mindennek lehetne nevezni, de annak nem. S amit megtudtam róla… Nos, inkább hagyjuk, hogy mennyire nem tetszett, de ha már belekezdtünk, akkor fejezzük is be. Nagyon is érdekelt, hogy hirtelen miért nem akart már öldökölni csak úgy. Talán ezek után még kész szerencse, hogy nem marcangolta szét anyámat, ha ennyire nem számított neki semmi se, még a testvérei élete se. S eme gondolatra még a hideg is kiráz kicsit, majd inkább elfordítom a fejemet és az ablakon át nézek ki.
Kérdésére csak hallgatást kap, ennyiből talán sikerülhet kiderülnie egy-két dolognak. Jobb lenne, ha inkább mondanám, mert a végén félreérti a dolgokat, és azokkal fog példálózni a következőkben. Egyszerűen csak nem akarok arról beszélni, hogy ennek a témának milyen szerepe van az életemben. Láthatja, hogy most is, kábé, mint egy hedonista, úgy élem a mindennapjaimat, és tényleg nem olyan téma ez, ami a kedvenceim közé tartozik. Egyszer talán fogok majd erről is beszélni. - Miért akarnálak megváltoztatni? Akit el akarok, azt el is fogom fogadni olyannak, amilyen. De ő meg a lányom is, szóval legyen akármilyen defektje, vagy valami… nem lenne túl sok választásom. Rendbe akarok hozni egy régi hibát, ha ezért vért kell izzadnom is próbálkozni fogok. A hiba pedig nem az volt, hogy Niamh meg én összefeküdtünk, és véletlenül becsúszott egy gyerek… nem, itt az egyetlen hiba az volt, hogy féltem megváltozni, még a születendő gyermekemért is. - Az életben pont az a jó, hogy nem egyszerű semmi sem benne. Akkor hamar unalmassá válna. Pláne a vérfarkasok életében, akik több évszázadon keresztül is eléldegélhetnek. Bár lehet csak én vagyok ilyen, de örülök, hogy pörög az élet, és meg kell harcolnom mindazért, amim van, nem csak úgy az ölembe esett. Ahhoz képest, honnan indultam, és most hol vagyok… van különbség rendesen. - Akkoriban? Nem volt. Az átharapásomat követően? Nos… utána sem igazából. Akiket megöltem, azok mind rászolgáltak. Elárulták a saját teremtőjüket, elárultak engem. A testvéreimként szerettem őket korábban, ők mégis meglépték ezt. Nem tudtam megtorlatlanul hagyni a dolgokat. Azt akkoriban pláne leszartam, hogy mi a helyes, és mi nem. Mentem a fejem, a szívem után. Tettem, amit tennem kellett. - Vérfarkasok vagyunk Mae… Mind ugyanannyira vagyunk szörnyetegek, mint a másik. Vezetem be a dolgot, de folytatom is. - Csak akkor voltam szörnyeteg, mikor kellett. Mikor szükségem volt rá. De akkor nagyon is. A szeretteim védelméért mindmáig azzá tudnék válni. Szó szerint kiengedem a szörnyeteget magamból, hadd tombolja ki magát, a saját és az én dühömből. - Azt, hogy miért segített nekem, tőle kellene megkérdezned, viszont nincs itt jelenleg. Hogy miért akartam megváltozni… nos, ő meglátta bennem a jót is, nem csak aminek kiadtam magamat, és lényegében voltam is. Sóhajtok egyet a mondatom befejezve. - Kölykévé fogadott, és a farkasom elvesztésével a múltamat is magam mögött tudtam hagyni. És hogy miért akartam megváltozni? Őérte. Hitt bennem, és arra tudott csak ösztönözni, hogy én is higgyek magamban, hogy a változáshoz sosincs késő. A pajzsom nincs fent egyáltalán, főként azért, hogy érezhesse, minden szavam csakis a színtiszta igazság.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Én se voltam addig a pillanatig az elkötelezettség híve, de én előtte sose szerettem senkit se. Ő meg talán megtette, de mégis könnyűvérű életet ér. Az apám, vagyis valami olyasmi. Nem szólhatok bele az életébe és nem is akarok, de annak azért örülnék, ha legalább elfogadná Balthazart és nem nehezítené meg még jobban az amúgy se könnyű életet ezen a vidéken. - Tényleg képes lennél mindent lenyelni? Nem megpróbálni megváltoztatni, hanem a tetteimet és a véleményeimet is elfogadni minden szó nélkül? – pillantottam rá kíváncsian. Vélhetően másabb az életfelfogásunk is. Mást éltünk meg, s más is nevelt fel. S mindig is az a személy lesz az apám, aki évekig mellettem volt, aki ott volt, amikor esetleg sírtam, vagy amikor csüggedtem, aki csak mellettem állt és oltalmazott. Ő pedig valami apa kettő, vagy mi lehet, ha sikerül egyszer teljesen elfogadnom ezt a dolgot. - Azért néha lehetne egyszerűbb. – hagytam ennyiben a dolgot, mert szeretem a kihívásokat és a többi dolgot, amivel a sors ajándékozott meg eddig. Sose vágytam könnyű életre, vagy arra, hogy valami az ölembe pottyanjon, de azért néha egy kis lazítást elbírtam volna viselni és nem ilyen értelemben, hogy ágyhoz vagyok kötve, mert már kezd elegem lenni a semmittevésből is. - Sokak szerint a halál túl kegyes egyeseknek…. – feleltem csak ennyit, hogy a szemet szemért elvet vallotta akkoriban. Én se voltam angyali, de nehezen tudtam elképzelni magam úgy, mint egy őrült farkas, aki elveszi csak úgy mások életét. Én hittem abban, hogy másképpen is lehetséges ezeket a dolgokat intézni. - Alapjáraton talán igen, de szerintem nem teljesen. Egyesek nem biztos, hogy rendeznének vérfürdőket, de hát még fiatal vagyok. Lehet tévedek. – rántottam meg a vállamat, mire az arcomra a fájdalom kiült. Nem volt a legjobb ezt a mozdulatsort csinálni, de most már mindegy is. Újra őt fürkésztem, majd néha a plafont, mintha valami kapaszkodó után néznék. - Szóval ő átlátott rajtad? Hiányzik, igaz? – pillantottam rá kíváncsian és sokkal barátságosabban már, mint előtte a gyilkolásait hallva. - Fontos számodra, jobban, mint egy Teremtő, vagy rosszul gondolom? – faggatózom tovább, hiszen tényleg érdekel, hogy vajon mit érezhet az a nőstény iránt, akiről beszél és aki esélyt adott neki. Azt hiszem hálás lehetek annak a nőnek, mert ha továbbra is olyan életvitelt folytatott volna, akkor lehet már nem élne és nem lenne élő testvérem se. - Van kedved játszani? – pillantottam a nemrégen beszerzett konzolok és tévé felé. Nem minden játékot én választottam. Talán talál közte olyat, ami kedvére való lenne, de amióta ház fogja vagyok, így egyik gyakori program az életemben az ilyen fajta játékok.
- Más dolog az elfogadás, és az egyet nem értés. De igen, így lesz. Nem fogom magamból kifordulni, annyi biztos. Szeretném persze, ha nem csak egy idegenként tekintene rám Maeve, de úgy érzem, mire ide elérünk, már jó idő el fog telni. Az meg, hogy nem fog az apjának tekinteni, az is egy teljesen lehetséges szcenárió. Családtagot lehet ugyan pótolni, de egyáltalán nem könnyen. Bár sok tényező befolyásolja ennek a nehézségét. Hát, én az egyik legrosszabbat kaptam. - Meglehet… de nem akartam, hogy azok az álnok kígyók tovább szennyezzék a Földet. Na meg valamilyen szinten az is hozzászámított a mostani ittlétemhez, hogy akkor nem hagytam annyiban a dolgokat. Valószínűleg sokkal nehezebb lett volna a múltamat magam mögött hagyni, ha egyáltalán sikerült volna. Lehet, hogy Írországba sem jutok el, és hagyom ott a nyomomat egy kisebb csoda, Mae formájában. Lehet, már én sem élnék. Egy pici részét változtatjuk csak meg a múltnak, de ki tudja, az milyen következményekkel jár. - Attól függ, az illető milyen életutat járt be. És én egyáltalán nem könnyűt. Rázom meg a fejemet. Még így is csak töredékét mondtam el annak a lányomnak, hogy valójában mi történt. Nem szeretek arról az időről beszélni, senkinek sem. - Persze, hogy hiányzik. Jobban, mint korábban bárki is. Nem félek ezt bevallani, de most egyébként sincs itt az ideje a hazugságoknak. Ő akarja az igazságot, és amennyire tudom, meg próbálom adni neki. - Egyáltalán nem gondolod rosszul. Ezért is fájt, hogy egy szó nélkül lépett le még anno. Biztos megvolt rá az oka… de, hogy mi… azt nem tudom kideríteni. Rázom meg ismételten a fejemet, egy kis grimasszal karöltve. - Inkább innék valami erőset, már, ha van itthon. Ez egyben volt kijelentés, és kérdés is.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Szavaira csak egy aprót bólintottam, hiszen ezt én is jól tudtam, hogy teljesen más a kettő, de attól még jobb ezt tisztázni, hogy attól még, hogy ő a biológiai apám ő se szólhat bele mindenben. Meg mindenki változik idővel, de arra egyáltalán nem vágyok, hogy megpróbáljon kénje és kedve szerint megváltoztatni. Azt meg még mindig nem tudtam, hogy képes leszek-e valaha úgy igazán apánként tekinteni rá, de egy próbába senki se hal bele. Talán ez a tollas dolog is segíteni fog benne, hogy jobban higgadt maradjak. - Nos, gondolom mások hasonló véleménnyel lehetnek rólad is. – nem leszólás volt, se bírálás, de eléggé vén ahhoz, hogy ne mindenki rajongjon érte. Vélhetően van olyan, aki nem örül annak, hogy még mindig él. Én nem ilyen voltam. Azért egy részem örült, hogy kiderült az igazság, de a nagyobb felem még nem nagyon tudott mit kezdeni a dologgal, akár gáz, akár nem, de ez az igazság. - Szerintem az, hogy az élet kit mennyire tipor meg nem mindig mérhető a korral együtt. Egy fiatalt is meggyötörhetett akár. – mondom egy kisebb vállrándítás keretében, hiszen én mindig is azt vallottam, hogy sose ítélj senkit meg a külső, se a kor alapján, mert a valóság néha sokkal rejtélyesebb, mint azt első pillantásra gondolnánk. Elég csak arra gondolni, hogy az ártatlannak tűnő Sie miatt sérültem le ennyire. Haragszom-e rá? Nem, egyáltalán nem, hiszen én voltam az, aki képtelen volt őt bántani és kapásból fölé kerekedni, inkább finomkodtam és ez lett a vége. Szóval részben magamnak is köszönhetem. - Remélem, hogy még egyszer látjátok egymást, ha annyira fontos számodra. Ahogyan mondani szokták mindenki akkor találkozik a másikkal, amikor megérett arra a találkozásra. – talán velük is így lesz. Látják még egymást, csak nem most, majd idővel, amikor már mind a ketten készen állnak rá és jobban maguk mögött tudják hagyni a múltat. - Van, abban a szekrényben találsz, de ha nem gond, akkor szolgáld ki magad. – nem szívesen botorkáltam volna ilyen ramaty állapotban, bármennyire is akartam legtöbb esetben elhitetni másokkal, hogy minden a legnagyobb rendben van, mert azért ennyire törhetetlen nem vagyok és tényleg eléggé fájt az oldalam a legapróbb mozgás közben is.
- Hát… meglehet. De azok közül könnyen meglehet, hogy nem egy már rég halott. Mármint úgy értve, hogy természetes okokból. Mert korábban nem csak farkasoknak tettem keresztbe, hanem voltak emberek is. Néha az őrzőkkel is meggyűlt a bajom. Egek, de örülök, hogy sikerült megváltoznom. A mostani világban nem lenne egyáltalán könnyű dolgom elrejtőzni valahol, tekintve a technológiai fejlődést. Szavaival egyet értek, teljes mértékben. Ismertem olyan személyeket én is, akik már tizenéves koraik végén, húszas éveik elején olyan mértékben megtörtek voltak, hogy a saját életüknek vetettek véget. Én korábban azért nem vetettem véget a sajátomnak, mert élveztem, amit csinálok. Valamilyen szinten. Mióta pedig megváltoztam… nos, aszerint élek, hogy amit adok, azt kapom is vissza. Nagyjából így is van. Van miért élnem legalább. Vagyis kiért. Kikért, inkább úgy fogalmazok. - Mindenre van esély… De nőből van. És minden nő eléggé szeszélyes. Ezt egyáltalán nem sértésnek szántam. Szerintem ő is tudja, hogy ez így van, én pedig csak egyszerűen hangosan kimondtam. Nem olyannak ismertem meg a lányomat sem, aki mellre szívná az ilyen dolgokat. - Jól van. Te, kérsz? Ha igen, mit? Aztán pedig állok is fel, hogy meginduljak az ő általa mutatott polc felé. Ha kért valamit, azt veszem elő, két pohárral, amennyiben nem... Nos, ha van whiskyje, azt veszem ki onnan, és szedek magamnak egy poharat. - Muszáj megkérdeznem valamit nekem is. Puszta kíváncsiságból, hisz ugyan nem éltél még annyit, de a Balthazarral való kapcsolatodra tekintettel… milyen érzés az, ha szerelmes vagy? Mert ez a fogalom még több, mint 3 és fél évszázados létemre is olyasmi, amit nem teljesen tudok definiálni. Érdekes, hogy apja kérdi ezt a lányától mondjuk… egyesek talán kényelmetlennek éreznék, ha ilyet kéne bárkitől kérdezniük, én viszont nem vagyok olyan.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A pontosításán csak elmosolyodom. Fogalmam nincs, hogy amiatt pontosítja-e a dolgot, mert korábban szörnyetegnek neveztem, még ha kicsit burkoltan is, azért, amiket tett, vagy csak inkább nem akarta, hogy félreértés legyen és esetleg újabb kedves szavakkal illessem őt. Bár nem lepődök meg azon se, ha esetleg őrzőket vagy éppen embereket haragított volna magára a korábbi életvitelével. Így érthető, hogy természetes okokból kifolyólag haltak már meg. - Lehet, hogy szeszélyesek vagyunk, de még se tudjátok elképzelni az életeteket nélkülünk. Meg a szeszélyességre szükség van. Legalább nem vagyunk kiszámíthatóak, s nagyobb a meglepetés olykor-olykor. – pillantottam rá mosolyogva. Nem hiszem, hogy sértésnek szánta volna a dolgot, de azt is tudom, hogy én is eléggé szeszélyes tudok lenni. Viszont szerintem ez nem túlzottan baj, meg amúgy is eléggé sok fajta idiótaságot tudok csinálni, s ehhez megtaláltam a megfelelő partnert is, vagyis inkább ő talált rám. Jó látni azt, hogy még 200 évesen valaki ennyire bolondos tud lenni. - Nem, köszönöm inkább kihagyom most. – nem vetettem meg sose az alkoholt, de most semmi kedvem nem volt iszogatni se, pedig, ha tudom, hogy hamarosan egy olyan kérdéssel talál be, akkor inkább kérek. Whiskyt természetesen talált ott, nem sok italom volt, de azért volt miből válogatni, hiszen sose lehet tudni jól, hogy mikor jön kapóra. Éppen a gyümölcslevet kortyolgattam, amikor meghallom a kérdését, mire sikeresen félre is nyelek. A szemem eléggé kikerekedik, de ez tuti valami vicc. - Hol a kandikamera? – kérdeztem meg automatikusan, majd kicsit feljebb tornáztam magam egy kisebb szisszenés keretében. – Ez most csak ugye valami vicc? Pont attól kérdezed, aki most először kavarodik ilyenbe? Szerintem a te három évszázada jobban tudhatod, mint én… - feleltem még mindig hitetlenkedve és csodálkozva, majd egy aprót sóhajtottam. – Szerelem és a többi dolgot szerintem nem lehet igazán szavakba önteni, inkább csak érezni kell. Mellette boldog vagy, sokszor gondolsz rá, s ha eszedbe jut, akkor automatikusan mosolyogsz, s ha nincs veled, akkor arra vársz, hogy vele lehess. Ha pedig veszekedtek, akkor se tudsz igazán haragudni rá, s azt hiszem olyankor alig várod, hogy csak úgy a karodba zárd őt... – szólalok meg egy kisebb habozás után, majd barna tincseimbe túrok. – Nem tudom, hogy mit mondhatnék, amit te nem tudsz, de nekem egyszerre ijesztő még és egyszerre túlzottan is jó. Miért? – teszem hozzá kicsit halkabban, mert tényleg nagyon boldog vagyok Balthazarral, de számomra ez az egész új. Végülis nagymama korban ért utol a szerelem.
- Ebben csak igazat tudok adni. Fő a fejem néha a női hülyeségek miatt, mi több, néha még a saját hülyeségeim miatt is, de így jó az élet. Kell ez. Nem tudnám nélküle elképzelni. Ha panaszkodni fogok is ilyesmi miatt, akkor legalább úgy is tudni fogod, hogy valójában mit gondolok. Na meg ez a szeszélyesség annyiból is jó, hogy nem mindig csak a rossz irányba gondolják meg magukat, hanem a jóba is. És ez olyan kellemes érzéssel tud eltölteni, legyen szó akármiről. Mikor már azt hiszed, buktad a dolgokat, majd kiderül, hogy közelről sem… nincs annál jobb érzés. Na jó, azért van, de annak kifejtésébe ne menjünk bele. - Nincsen kandikamera, Maeve. És lehet, hogy sokat éltem, de az előbb elmondottak alapján leszűrhetted volna, hogy én és a hosszútávú kapcsolatok nem voltunk sosem egy légtérben. Futó kalandok, azok voltak, de szerelemig senkivel nem jutottam el. Vagy tudom is én… csak nem tűnt fel. Kicsit azért úgy érzem magam, mintha egy kis kölöknek próbálnák elmagyarázni, mégis hogyan lesz a gyerek. Nem tud a dologról semmit, szűz még ebben a témában. Annyiból mondjuk előnyben vagyok a képzeletbeli kölyökkel szemben, hogy azért nekem már rengeteg dologra van belátásom, sok mindent meg is éltem. Ahogy belekezd a dolgokba, én csak csendben hallgatom őt, és nem vagyok képes másra gondolni, mint Corinára. Voltak vitáink nekünk is, mert hát hol nincsen abból egy sem? Épp ez az. Mégis, ha összekaptunk, szinte egyből képesek voltunk rendezni a dolgainkat. Az elmúlt években nem kattogtam annyit rajta, az szent igaz, de elég gyakran eszembe jutott. Egyszerűen képtelen voltam… vagyok kiverni a fejemből. Ezért szeretném, ha annyira visszajönne, hogy ne csak az emlékeimben éljen. De él… én ennek is rettentően örülök. Legalább nem kell abban a hiszemben élnem, hogy valami baja esett, azért nem jött még vissza. Biztos megvan rá az oka, hogy még mindig nincs itthon, csak tudnám mi… De igazából nem is érdekel. Csak jönne már vissza. - Mi? Semmi. Nem tudom. Csak kíváncsi voltam. Aztán pedig már tereltem is el a témát. - Na és ti, Balthazarral komolyan gondoljátok? Már ha nem veszed tolakodásnak a kérdésemet. Tudom, hogy szórakozásként indult, és hogy most hol vagytok. Elvégre már vőlegény-menyasszony vagytok, és látom is rajtatok, hogy élvezitek egymás társaságát. A következő lépcsőfok szóba sem került még?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Női hülyeségek, mi? Azért a pasikat se kellene ilyen téren félteni. Főleg, amikor túlzottan gyerekesek, vagy még egy komoly helyzetet is képesek elbohóckodni, mert az szerintük poén. Bár az is érdekes, amikor fűznek egy nőt, de fel se tűnik nekik, hogy már megnyerték. Hát igen, mind a két nem tud alkotni ilyen téren, így ha bosszankodunk is ilyen apró dolgok miatt, akkor sok esetben eléggé hamar elszállnak. - Tényleg nem jutottál el? – vontam fel a szememet hitetlenkedve, majd megráztam a fejemet is mellé, aminek köszönhetően szisszentem egyet, hiszen az arcomon lévő kézlenyomat eléggé fájt olyankor. Én se sokat konyítok a szerelemhez, meg nem is hittem benne, hiába beszélt róla Abigail. Talán kicsit maszlagnak is gondoltam, de aztán Balthazar megváltoztatta a véleményemet. Tény, hogy én vagyok ebben a kis zöldfülű és sokszor félek attól, hogy mi lesz holnap vagy pár óra múlva, de talán nem meglepő nulla ilyen fajta tapasztalattal ezt érezni. – Mármint említettél korábban egy nőstényt. Nem lehet, hogy ő vele valami ilyesmi állt már fent korábban? Nem ismerem és talán nem is fogom, meg lehet tévedek is. – rántottam meg a vállaimat, hogy nem fogok én itt okoskodni. Inkább csak egy tipp volt. Utána pedig azért végül elkezdtem mesélni, hogy én mit gondolok erről az egészről. Lehet, hogy az egész egy nagy marhaság, de hirtelen úgy érzem magam, mint talán a tinik szokták, vagy mindegy, hogy ki mennyi idős, de amikor megtapasztalják azt, hogy milyen is a szerelem. Oké, nem fogom abba se ringatni magam, hogy ez örökké fog tartani, hiszen ki tudja, hogy mikor fog közbe szólni az élet, vagy mikor jön rá Balth is arra, hogy nem vagyok még se olyan főnyeremény. - Ugyan már, az emberek mindig okkal kérdeznek dolgokat. – pillantottam rá egy sokat sejtető pillantás keretében. Lehet nem éltem régóta, de ezt még én is tudtam. Amikor meg témát terel, akkor kicsit feljebb szalad a szemöldököm. Na, erről valahogy sose tudok könnyedén beszélni. - Honnét veszed, hogy annak indult? – kérdeztem meg csodálkozva, hiszen régebben is sokat láthattak minket együtt, s nem is hangoztattuk azt állandóan, hogy eljegyeztük egymást, így hazugságot se nagyon lehetett kiszimatolni. Bár az is lehet, hogy ő még az eljegyzés előtti időszakra gondolt, mármint a videó előtti időszakra... – Amúgy igen, tényleg eljegyeztük egymást. – teszem hozzá végül, hiszen elég sok minden történt a hazatérésünk óta, s akkor volt egy eléggé komoly beszélgetésünk, amely tele volt sok váratlan fordulattal, de egyiket se bánom, mert boldog vagyok. – Esküvőt? – pillantottam rá kikerekedett szemekkel. – Nem, nem jött még szóba, de minek kapkodni? Nem tudom, hogy lesz-e, számomra még ez is újdonság. Csak nem örömapa szeretnél lenni? – néztem rá egy apró mosollyal, hogy annyira ne fájjon az arcom.
Kezdőlap
