- Senkihez nem akartam kötődni, és ez így is volt szűk háromszáz évig. De, amit mondasz… igen, lehet, hogy vele ez állt fent. Nem tudom igazság szerint. Viszont nem zárom ki ezt az eshetőséget sem. Minél többet beszélünk Corináról, annál inkább hiányzik. Remélni merem csak, hogy az üzenetem, amit küldtem neki, elindít benne valamit. Hogy ideje hazajönnie. Rendkívül örülnék neki, ha így lenne, de amennyiben nem… nos, huszonegy évet már kibírtam nélküle, többet is ki fogok. Nem ragadhatok örökké a múltban, akármennyire is kényelmes. A „mi lett volna, ha” kérdésen sem érdemes agyalnom. Azzal nem leszek előrébb semmivel. A dolgokon sem fog változtatni semmit. Amit nemrég tettem… na, az talán már igen. Legalábbis remélem… - Az túlzás, hogy mindig. Nem töltöttél még el velem elég időt, hogy tudd, milyen alaptalan hülyeségeket vagyok képes felhozni. És ehhez nem is mindig kell, hogy legyen bennem alkohol. Anélkül is bőven el tudok boldogulni, viszont ha részeg vagyok, és még beszélni is megy… szerintem nem kell részleteznem. - Én a korábbi időszakotokra gondoltam, a híres-neves videó előttire. Mosolygok rá a lányomra. Nekem is voltak… ki tudja, még lehet mindig vannak kompromittáló felvételeim, amikben olyan ordináré nagy baromságokat csinálok, hogy az hihetetlen. De ezeket is általában barátaim közelében szoktam. - Persze, értem én, amit mondasz. De mennyivel rövidebb lenne kimondania neki is a „nejem”, vagy „feleségem” szót a „menyasszonyom” helyett. Neked is ugyanúgy a „vőlegényem” helyett a „férjemet”. Remélem kezdi érteni, miért is mondtam azokat magamról, amiket. Hogy tudok én olyan hülyeségeket összehordani, aminek igazából értelme nincs. Ez is csak úgy jött. - Na jól van, kiveséztük már az életünket. Inkább mutasd csak, milyen játékaid vannak! Arcomon egy mosollyal mondom neki. Nekem is vannak otthon ilyen gépeim, mert hát tagadni sem lehet, jó kis kikapcsolódást tudnak nyújtani. Maeve-vel pedig még nem is játszottam ilyet. Meglátjuk, hogy ki fog lealázni kit.
// Ha már nincs más, ez részemről záró lenne. Köszöntem szépen a játékot, imádtam! //
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Ahogyan mondani szokták ez nem akar kérdése, ez csak úgy megtörténik és az ember vélhetően semmit se tehet ellene. Még akkor se, ha túl vén már ehhez az egészhez. – rántottam meg a vállaimat, hiszen én se kötődtem soha senkihez ilyen téren egészen mostanság. Meg nem is hittem abban, hogy valaha ilyen megeshet velem. Szerettem a kötetlenséget, meg szerintem mindig is úgy gondoltam, hogy ilyen mértékéig senkiben se tudnék megbízni. Hát úgy néz ki, hogy még mindig képes az élet meglepni, mert most pontosan abba csöppentem bele, amire nem számítottam és amiről annyiszor hallottam már beszélni, mesélni Abigailt. - Általánosságban értettem, nem csak rád. – pontosítottam a dolgot, hiszen egy percig se gondoltam volna azt, hogy már ismerem őt. Az embereket se könnyű megfejteni, akkor a farkasokat miért is lenne az? - A videó előtt csak barátok voltunk… - mondtam egy kisebb habozás után, hiszen ezt mindenki tudta, hogy amellett, hogy kollégák vagyunk igazán jó barátokká váltunk, de akkoriban szerintem még egyikünknek se fordult meg a fejében, hogy megkérje a másik kezét. Az abban a pillanatban jött és ökörségnek indult, mint megannyi minden. Még akkor is, ha arról videó is készült. – S mint mondtam még nem gondolkoztunk rajta, s nem is akarok ezen agyalni. Ahogyan eddig jött minden magától, úgy fog jönni vélhetően akkor is majd az, hogy esetleg ezeken a megnevezéseken változtatni akarunk. – pillantottam Ryderre komolyan, hiszen nem állt szándékomban jobban elmerülni benne, hiszen az esküvő gondolata még eléggé távol állt tőlem. Meg az se biztos, hogy valaha eljutunk oda. Ki tudja, hogy Balthazar is mit gondol erről az egészről. Mindegy is. A következő szavaira csak bólintottam egyet, majd az egyik szekrény irányába mutattam, hiszen eszem ágában se volt megmozdulni, ahhoz túlzottan is fájt minden porcikám, hogy én csak úgy szaladgállak. Még az se biztos, hogy a játék jó ötlet, hiszen az egyik kezem is be van kötve, hiszen eléggé gyönyörű lett… Sie-vel is beszélnem kellene, mert nem akarom, hogy magát eméssze, nagyon nem akarom. Ha pedig talált valami megfelelő játékot, akkor vélhetően még egy darabig maradt és versenyeztünk…
Fogalmam sem volt arról, hogy BB még mindig itt volt-e vagy esetleg úgy döntött, hogy hazamegy, hiszen már órák óta meg kellett volna érkeznem, a nap is lement már és a csillagok is régóta uralták az éjszakai égboltot. Sietve szeltem át a lakot és szerencsére elkerültem mindenkit, ha nem így lett volna, akkor vélhetően nem jutottam volna be olyan könnyedén a kis zugomba se, hiszen a vér még könnyedén fellelhető volt az arcomon is, ahogyan a ruháimon is. Sietve csuktam be az ajtót magam mögött, de szinte hangtalanul, majd pedig pár lépés után szinte a lábaim feladták, így a földre zuhantam. A könnyek pedig könnyedén törtek utat maguknak. A cipőmet rúgtam le először, majd a kabátomat dobtam a földre, hogy utána arcomon simítsak végig és a könnyeimtől megpróbáljam megtisztítani, de nem sok sikerrel jártam. Végül pedig egyenesen a fürdőbe mentem, könnyedén nyitottam ki a csapot, a nadrágom és a felsőm is a kövön landolt, de alig, hogy beálltam a zuhany alá fehérneműben újra a földön kötöttem ki, mintha még csak most kezdeném igazán felfogni azt, ami történt, hogy miként kényszerítettek a földre, hogy még se vagyok annyira erős, mint hittem. Természetesen tudtam azt, hogy az idősebbek könnyedén átgázolhatnak rajtam, de sose gondoltam volna ezt, hogy ennyire könnyedén belesétálnék valakinek a csapdájába. Egyszerűen csak úgy éreztem, hogy nem bírom tovább és még mindig túlzottan elevenem éltek bennem az események. Annak a férfinak a vonásai, a stílusa, a szavai, ahogyan a tettei is. A fejemet a csempének a támasztottam, és azon voltam, hogy megnyugodjak. Mintha csak a víztől vártam volna bármi csodát, de még arra se figyeltem, hogy esetleg valaki van itt, vagyis inkább a hálóban, vagy bármely másik helységben. Pedig a pajzsom is a bokámat surolta még mindig. Majd amikor észrevettem a vért magamon, akkor pedig azt kezdtem el úgy súrolni, mintha csak a bőrömet is le akarnám hántani. Egyszerűen csak nem voltam ura önmagamnak jelenleg. Úgy éreztem, hogy elvesztem és nem találtam azt az erős személyiséget, aki voltam eddig. Inkább csak elveszetnek és meggyötörtnek éreztem magam. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem és a közeledő lépteket se hallottam, ha valaki esetleg időközben rám talált volna a zuhanyzóban ülve…
|| Bocsi, hogy nincs fejléckép, de kicsit lassú a netem innen, illetve lesz majd jobb is a reag.
'Cause with your hand in my hand and a pocket full of soul I can tell you there's no place we couldn't go Just put your hand on the glass, I'm here trying to pull you through You just gotta be strong
Előbb nyitom ki a füleimet, mint a szemeimet. Egy halk szusszanással próbálok magamhoz térni. Hány óra lehet? Úgy eldőltem itt a szoba végében, hogy reggelig tudtam volna aludni. Még sötét van, az éjszaka derekánál járhatunk. Nem látom az új nap kezdetét jelentő fényeket beleskelődni a függönyön keresztül. Mocorgok egy kicsit és teljes nyugalommal próbálok rájönni, hogy az jött-e meg, aki beragyogja az életemet, aki nélkül már el se tudnám képzelni, pedig jó a fantáziám vagy pedig konkrétan bűncselekmény történik. Tompa, kiégett aggyal próbálok rájönni. Csak hallgatózom, fejemet hátradöntve. Meg kell masszírozni a nyakamat, kicsit elfeküdtem. Mae-t késő estére vártam, aztán valami közbejött neki. Mondom, oké, akkor eltévézek itt, harapdálok valami könnyű vacsit. És szépen bebólintottam közben. Az ajtó úgy csukódik, hogy ha ez betörő, akkor egy igazi tökfejjel van dolgunk. Egy tankot is diszkrétebben lehetne nyitni-zárni. Könnyek? Jeeesszus, mi történt, kicsim? Morgással ülök fel és megdörgölöm a fejemet. Jó borzas lehetek. Ha Mae-nek rossz estéje volt, szüksége van rám. Már tudok figyelni és az energiáiból, a szagából rájövök. Lassú mozdulattal fordulok, hogy a tappancsaimat a padlóra tegyem. A papucsot elkevertem valahol, mezítlábazni fogok. Nem idegeskedem. Akkor tudok támaszt nyújtani, ha nem pánikolok. Elindulok a hang forrása felé. Hú, az érzései szinte égetik a bőrömet! Mi a fene történhetett vele? Egymás előtt már nincsenek olyan titkaink, amiket a szemek elől kéne elrejteni, de most jobbnak látom bekopogni a fürdő ajtaján. - Kicsim, mi a baj? Bejöhetek? - szólok elég hangosan ahhoz, hogy a zuhogó víz alatt is meghallja. Csak akkor lépek be, ha beenged. Már most érzem, hogy a karjaim között kell megnyugodnia. Az üzenet arra utalt, hogy sürgős esethez hívták. Nagyon rosszat sejtek. 48 órányi szolgálat után minden sokkal nehezebb. Ha végre bejutok, akkor leülök mellé és hagyom, hogy ketten együtt legyünk olyanok, mint a kivert kutyák, akiket az ág is húz. Ázzunk, mert ha együtt csináljuk, könnyebb. Úgy minden könnyebb.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Hmm, azt hiszem, hogy nem csak a hallásomat és a megfigyelőképességemet veszítettem el totálisan, de még talán az időérzékemet is. Nem tudtam azt se, hogy mennyi az idő, ahogyan azzal se túlzottan törődtem, hogy hallok-e még valakit a házamban, vagy inkább tényleg egyedül maradtam. Részben örülnék is BB-nek, másrészt meg talán annyira nem. Úgy éreztem, hogy rá van szükségem, de azt se akartam, hogy így lásson, hiszen sose látott még teljesen kifacsarva, most pedig biztosan nem lehettem üdítőlátvány. Szükségem volt rá, ezt magam is tudtam, de hát én is nőből voltam és eléggé büszke teremtés, így nem csoda, hogy hiába vágytam arra, hogy a karjaiba fúrjam magam, attól még nem szerettem volna, ha ennyire kifacsarva lát engem, de mielőtt újra és újra elmerülhettem volna a gondolataimban, vagy ezekben a fura gondolatokban valaki kopogott az ajtón. Először csak összerezzentem, majd amikor meghallottam az ismerős hangot, akkor csak azon voltam, hogy inkább megpróbáljam leplezni azt, hogy mennyire is szarul érzem magam. - Neemmm!! – vágtam rá egyből, majd mielőtt elmehetett volna, ismét megszólaltam. – Igen… - bár ezt már halkabban mondta, de érezhette az energiáimból, hogy valójában azt szerettem volna, ha itt van velem. Sose gondoltam volna azt, hogy valaha ilyet fogok érezni, hogy valakihez ennyire fogok ragaszkodni és ennyire közel engedem. Nem volt egymás előtt titkunk, de az is tény, hogy sose láthatott még ilyen állapotban. Ha pedig bejött, és leült mellém, akkor csak odabújtam hozzá, vagyis inkább befúrtam magam az ölelésébe és úgy bújtam hozzá. Egy darabig nem mondtam semmit, se ha ő beszélni szeretett volna, akkor meghallgattam, de reakciót nem kapott, inkább csak még inkább bújtam. - Sajnálom, hogy későn értem haza… - mondtam kissé szipogva, mintha ez lenne a legnagyobb baj, illetve addigra talán már a vért is lemosta rólam a víz, vagyis legalább a nagyját, ahol elérte azt. De jelenleg nem sok kedvem volt beszélgetni, vagy talán magam sem tudtam, hogy mit mondhatnék. Egyszerűen csak jó érzés volt az ölelésében lenni, mert ott biztonságban éreztem magam és egyre inkább kezdtem megnyugodni.
Tudom jól, hogy az emberi szervezet pont ezekben az órákban a leggyengébb. Már túl kellett volna esni a legmélyebb alvási fázison. Én se aludtam valami mélyen, Maeve meg úton volt, úgy tűnik. Lehet versenyezni, ki a kimerültebb. Az ajtóból figyelem, hogy reagál. Megérzem a zaklatottságot és azt is, hogy ráhoztam a frászt. Elfelejtette, hogy itt vagyok? Vagy csak azt hitte, nem várom meg, hanem hazamegyek. Az jó, hogy mindig meg tudjuk lepni egymást, de nem pont így gondoltam. - Értem én... A nemet követő igen után nem kell sokat gondolkoznom. Ismerem a jegyesemet. Az első szó rutinból és büszkeségből jött, a második pedig szívből. Egy megszaggatott, megcsócsált szívből, amit helyre lehet állítani. Ezért megyek be. Ahogy meglátom, lelkileg összetörve és fejileg bevérezve, görcsbe rándul a gyomrom. Nem akarom mutatni és erőt is tudok venni magamon, így leülök mellé, ahogy akartam. Hagyom, hogy elvesszen a karjaim ölelésében. Megértem, hogy nem akarja elmondani. Maeve sokat tud beszélni, de magáról keveset. Amikor mezítlába dzsasztázott végig a hóban és nálam keresett menedéket, akkor se mondott túl sokat, de az ölelés felhozta őt a víz alól. Most is így lesz, bár a zuhany alatt ez kissé máshogy hat. - Teli hassal elnyomott az álom. Megettem az összes puffasztott rizsedet, remélem, nem baj. Csak szólnod kell, mire van szükséged és itt fog teremni! Egy kis tereléssel kezdek. Ha már ő hallgat, én próbálok beszélni valami napfényes témáról. A válasz egy szeretetre vágyó nőről szól. Megfogom az állát és kicsit felemelem. Ha hajlandó rám nézni, egy szerelmes mosolyt és csillogó szemeket kap cserébe. - Mindig, bármikor örülök neked, egyetlen kis jutalomfalatkám! - szólok és ha hagyja, akkor szájon csókolom. Hosszan és szívvel teli módon. A vér nem kerüli el a figyelmemet. Nem életveszélyes a seb, nem is mély. Be kell majd kötni és figyelni kell rá, annyi elég lesz. Kivehetne egy napot. Ha ő is úgy akarja. Ellenkező esetben esélyem sincs megállítani. Már ismerem. Faggatni se érdemes. Megfogom a vállát, megrázom és a hajába nyúlok, majd a tarkójánál fogva magamhoz döntöm a fejét, finom jelzéssel kérem, hogy hajtsa a vállamra. Telesírhatja. - Falkaügy? Szóljak valakinek? Nem kívánom, hogy rögtön mondjon el mindent. Annyit kérek, hogy ossza meg velem, mást is be kell-e avatni. Egyébként pedig szinte nyugodtan, megállapodó békességgel üldögélek mellette. A seggem tiszta víz. Ez általában így van, ha valaki belecsücsül a zuhanytálcába. Az agyam ezerrel pörög, keresi a megoldást. Én kevésnek találnám az ölelgetést, de Maeve-nek ez nagyon kell, érzem. Meg is kapja. Amíg nem adja jelét, hogy elég volt, én nem állok fel.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Sose voltam olyan, aki sokat tudna magáról beszélni. Talán csak nem szerettem senkit se közel engedni, vagy csak eddig életem során sose volt rá példa, hogy túlzottan be kellett volna avatnom valakit. Mindig megtartottam a távolságot, kivéve akkor, amikor közel engedtem Abiet, de azt sose bántam meg, most meg BB került valahogyan közel hozzám. Egyáltalán nem bánom azt, hogy így alakult, de még mindig fura és szokatlan. Ugyanakkor már nélküle nem túlzottan tudnám elképzelni a hétköznapjaimat. Tudom, hogy semmi se tart örökké, de jelenleg bármennyire is önző dolog és bármennyire is régen nem akartam ilyet érezni, most pontosan annyira nem akarok „létezni nélküle”. - De nagy baj, ezért a fejedet vétetem. – szólaltam meg szipogva és egy kisebb nevetés is elhagyta az ajkaimat, majd egy puszit nyomtam az arcára. –Nem kérek semmit, csak azt szeretném, ha maradnál. – fogalmam sincs, hogy mit tervezett estére, vagy mi lett volna, ha időben érkezek, de most túlzottan is jó volt az ölelésében lenni, így érthető, hogy nem akartam onnan elmozdulni. Könnyedén hagyom azt, hogy államnál fogva kicsit feljebb emelje a fejemet. A könnycseppek könnyedén csillannak meg az szemeiben, míg az övé csak úgy csillog és a mosolya is olyan azt hiszem, amire azt mondaná bárki, hogy egy szerelmes férfi mosolya és igazán szerencsés vagyok. Az utóbbit pedig jómagam is tudom és még mindig nehezen tudom elhinni, hogy ez tényleg a valóság. Mármint a boldogságunk, hiszen a jót mindig is nehezebben tudják az emberek elhinni és elfogadni. Halovány mosoly kúszik arcomra, a csókot pedig könnyedén viszonozom. – Még mindig nem tudom, hogy mivel is érdemeltelek meg a sorstól. – suttogom úgy az ajkai felett, mintha csak attól tartanék, hogy valaki meghalhatja és tönkre teheti ezt. Talán a mai nap után annyira nem is olyan alaptalanok a félelmeim, hiszen még rajtam is könnyedén átgázolt az a férfi, - ami talán annyira nem meglepő, hiszen eléggé fiatal vagyok -, de volt olyan érzésem, hogy ha akarna, akkor még BB-nek is tudna ártani. Túl erős volt, és túlzottan elszánt. Hamarosan pedig ismét hozzábújok, majd a fejemet is a vállára hajtom és úgy hallgatom azt, amit mond. - Majd szólunk, de még magam sem tudom, hogy pontosan mit kéne tenni, de már az őrzők tudnak róla… - kezdetem bele, majd megtöröltem az arcomat, majd ismét teljesen felültem és a falnak döntöttem mind a hátamat, mind a fejemet és behunytam a szemeimet egy pillanatra, amíg felfelé bámultam, majd pedig hamarosan ismét csak magam elé bámultam. – Volt már olyan, amikor erőszakkal törték át a pajzsod és másztak a fejedbe rémképekkel? – kérdeztem meg alig hallhatóan, de már nem bújtam olyan szorosan. Muszáj összeszednem magam, de eléggé nehezen ment, így végül ha csak el nem mozdult, akkor a fejemet a vállára hajtottam ismét mégis. Úgy éreztem, hogy zsong a fejemen és azt se tudtam, hogy mit kéne tenni. - Valahol véres vagyok még? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen nem láttam azt, hogy van-e még olyan rész, ahonnan nem mosta ki a vért a víz, mert úgy beletapadt.
Nem Maeve az első hallgatag, akit ismerek. Eljátszották a bizalmát, nehezen adja újra. Ismertem több ilyen embert, de egyikhez se kerültem olyan közel, mint hozzá. Még Virginia volt hasonlóan titokzatos, de ő meg nagy körítéseket mondott, kamusztorikat és agresszívabb is volt. Még most is az. Igen, talán ő egy lecke volt nekem, azért sodorta elém a sors, hogy később Mae-vel ilyen jól ki tudjunk jönni. Megérte! Nem vagyok türelmetlen. Nem követelem, hogy azonnal mondjon el mindent. Inkább lököm a rizsát, hogy meginduljon az élet. - Ajjaj, megyek a guillotine alá! A nyelvemmel csattintok egy olyat, mintha most csapott volna le a penge és az éppen megpuszilt fejem lebicsaklik. Aztán pedig arcon csókolom az én kis múzsámat. Alakul ez, ha tud hülyéskedni és nevetni, akkor rendbe fog jönni. - Ez természetes. Eleve meg akartam várni. Amit most látok, az pedig arra késztet, hogy reggelig itt legyek vagy amíg csak bírok. Megsimogatom a hátát. Csuromvíz, mindene az. Lassan már nekem is, elvégre egy zuhany alatt ülünk. A karjaimban tartom. Nekem is jólesik. De hülye dolog ez, hogy szétázni is jó vele! Bármi jó, ha ő itt van. Ezt láthatja a szemeimben is és a mosolyom akkor terül szét igazán, amikor viszonozza. - Nem lehet mindent kikutatni. Mondja ezt a tudós, akit gyakran ki se lehet robbantani a laborjából. Mae szavai nagyon sokat mondanak. Az önbecsülése kapott egy nagy csapást és én tudok vigaszt nyújtani. Nyújtok is. Szeretem ezt csinálni. Szeretek támasz lenni, védőfal, segítő kéz. Gyógyítóként is, de a kapcsolatunkban főleg mindent megteszek ezért. A nőstény fejét kezdem simogatni, aztán óvatosabb leszek, mert meglátom a sebet. Íjjj... - Az őrzők kellettek? Mi a fene? Ezen eléggé meglepődtem. Melyik kóbor az? Főzök neki olyan mérget vagy vallatószert, hogy még a Kennedy-gyilkosságot is bevallja. Ki szórakozik az én kedvesemmel? Értem, hogy össze van zavarodva, nem érti az egészet. Mikor kibújik az ölelésemből, engedem. Nincs fogság. Mi szeretjük, ha van mozgásterünk. - Volt már ilyen betörős esetem, de rémképekkel nem bombáztak. Alattomos módszer. Egyáltalán mit mutathatott neki az az idős farkas? Ennyire már rájöttem és arra is, hogy vagy csúnya dolgokat tett az illető vagy látott ilyeneket. De a célt nem értem. Lehet, hogy hobbiból ijesztget másokat. - Még egy kicsit a fejed búbja. Megengeded, hogy ellássam? Szívesen megtenném. Jobb is lesz neki. Már nem jön belőle, ami még folyt, az már a lefolyóban van. Inkább az alvadt vér van ott a seb körül vagy a hajába ragadva. De jó jel, hogy már a szépségével foglalkozik. Kezdi visszanyerni az alapformáját. Ha kijönne a zuhany alól, én állok fel először. Elzárom a csapot, aztán kilépek és kezet nyújtok, hogy kisegítsem a páromat. Hosszú éjszaka lesz ez...
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Ha több erőm lenne, akkor biztosan most elnevetném magam a „műsoron”, de se kedvem, se erőm nem volt hozzá. Így csak sóhajtottam egyet és alig észrevehetően megráztam a fejemet. Örültem annak, hogy próbált jobb kedvre deríteni, de most valahogy képtelen voltam még a jókedvet beengedni, vagy csak hagyni, hogy magával ragadjon. Még mindig nem értettem, hogy miként csöppenhettem ilyen helyzetbe. S nem a ma estére gondolok, hanem az egészre, ami köztem és Balthazar között kialakult az ittlétem alatt. Sose hittem szerelemben, se semmilyen hasonló érzésben, most meg nehezen tudnám elképzelni az életemet nélküle. Persze, lehet hogy sokak szerint ez túlzás lenne és semmi se tarthat örökké, de nem akartam most ezekre gondolni, ahhoz túlzottan is jó volt az ölelésében lenni. Még akkor is, ha ruhástól ültünk a zuhany alatt. Nem érdekelt, hogy mennyire ázunk szét, semmi se érdekelt. - Pont az mondja ezt, akit néha ki se lehet rángatni a kísérletei közül? – kérdeztem meg egy alig észrevehető játékossággal. Igyekeztem kicsit kirángatni magam, vagy hagyni azt, hogy ő kirángasson a mocsárból, amibe most keveredtem, de nem igazán ment. Nem tudtam még olyan lenni, mint szoktam. Egyszerűen csak úgy éreztem még mindig magam, akin most hajtott át a vonat, vagy lapítottak ki olyan laposra, mint a palacsinta… - Valaki még előttünk szólt nekünk, vagyis gondolom az, akihez nekem is szerencsém volt. – feleltem alig hallhatóan, majd megdörzsöltem kicsit az arcomat. Nem sok mindent árultam el, de még igazából én se tudtam sok mindent, vagyis tudtam, de képtelen voltam most hirtelen ismét összepakolni az információkat és értelmesen elmondani BB-nek. - Alattomos? Inkább szánalmas és kegyetlen egyszerre. – fortyantam fel hozzám méltóan. Annak meg nem örültem, hogy én kerültem célkeresztbe Rocky teremtőjénél. Egyszerűen még magam sem tudtam, hogy pontosan mit is kéne csinálnom. Csak azt tudtam, hogy azt akarom, hogy vége legyen és többé ne tehessen senkivel se ilyet. - Ha úgy gondolod, hogy muszáj, akkor igen. – pillantok rá egy halovány mosollyal. Nem túlzottan érdekelt jelenleg a szépségem, vagy a külsőm. Inkább csak a vértől szerettem volna megszabadulni. Ez meg talán nem akkora bűn. A segítőkezet elfogadtam, majd kicsavartam a hajamból is valamennyire a vizet, hogy utána pedig egy köntöst öltöttem magamra, mert dideregtem. Végül pedig követtem BB-t oda, ahova vezetett. - Stephen teremtője járt itt. Ő csalt ki az erdőbe és örvendeztetett meg félig hamis képekkel áttörve mindenen. – böktem ki végül, miközben a kezemet bámultam, illetve a földet. Képtelen voltam a szeretet férfira nézni, mert talán attól féltem, hogy hamarosan újra el fogom sírni magam, még ha ez nem is volt jellemző rám.
Lassú víz partot mos. Én meghallgatom Mae-t és itt vagyok vele, fogom a kezét, de nem tudom mindezt tétlenül tenni. Lökdösöm a felemelt fej útja felé és tudom, hogy egy taszítás nem elég. Az előbb már tudott viccelődni, meglesz ez. Teljesen össze van zavarodva, érzem. Szorosabban ölelgetem. Vele még ez is jó, a tus alatt ázni. Pizsiben és fehérneműben. - A jó tudós szereti a paradoxonokat. Jól van, alakul ez. Ha már belém tud kötni, akkor kezd előjönni a játékos, vidámabb, élethez közelebb álló énje. Az igazi Maeve. Előcsalom, elő én. Vakarom a fejemet. Nem értem. Mégis mi a fene történt? Csak a köret van meg, a főételről hallgat szegényem. - Igazad van. Vele nem szabad így bánni. Elmebeteg fazon lehetett, valami vén csont, aki ezzel szórakozik. És utána szól az őrzőknek? A kíváncsiságom egyre erősebb, de még elnyomja a szándék, ami általában az első. Most is. Azt szeretném, ha a beteg ép lenne. - Kell, igen. Csúnya seb. Beleborzolok kicsit a hajába a füle mögött és rámosolygok. Rendesen meg kell állni itt a lábunkon. Se papucs, se zokni (csak rajtam), nem nehéz elesni. Fogom a kezét és ha megtántorodna, megállítom. Nem kerülhet még egyszer a földre. Annyira aranyos! Ahogy a haját kirázza, törli. Olyan kis csapzott, tisztára és gyengére ázott. Nem fogom kihasználni a helyzetét, de tudatosítom magamban, hogy megint megláttam egy újabb oldalát. Egy kicsit feljebb veszem a fűtést, mikor a szobába érünk. A közelébe húzom a széket, hadd melegedjen az én kis jegyesem és a táskámból előszedem a cuccokat. - Mit szólsz egy jó teához? Zöld tea vagy fekete legyen? Otthon van még sokféle, itt nála csak ezeket tárolom. De lehet, hogy van még más, amit nem vettem eszre. Aztán egy kiadós vacsi. A hűtőben van is egy jó marhalábszár. Nem gáz, hogy az éjszaka közepén vagyunk. Ilyenkor enni kell. Ahogy a fején dolgozom, öltök és varrok, aztán kötéssel látom el, hallgatom a történetet. Sóhajtok egy nagyot. Megint Rocky. És direkt nem úgy hívja. Túl sok pozitív élményt még nem hallottam kettejükről. Na jó, azt az egyet, a kanapésat igen, de abból is balhé lett. Pont abból, hogy nem csak én hallottam. - Hogy csalt ki oda? Várj, mikor üzentél, hogy ellátsz valakit... Basszus, most áll belém a gyomorgörcs. Hamar elmúlik, mert nincs baj és tavasz óta könnyebben feldolgozom ezeket a helyzeteket. De basszus, ebből bármi lehetett volna! Nem kínzom magam olyan képekkel, hogy mi lenne, ha hiába vártam volna haza. Itt van, a kezeim alatt gyógyul és ez a lényeg. - Kicsim, szerintem egyelőre hagyjuk. Mármint ha még akarsz mondani valamit, én hallgatlak, tudod, hogy mindig így van, de lehet, hogy jobb aludni rá egyet. És egy erős férfikar ölelésében reggelre elmúlik az, amit a mentális horror okozhatott. Jó öreg csóka lehet, aki Rocky-t beharapta. Vagy nem is, ha átharapták valamikor. Nem sokat tudok róla. Ha az a fazon is szeret másokkal szórakozni, akkor értem a dolgot. Kicsit jobban. Emlékképekre viszont nem hívnak őrzőket. Mindegy, nekem az a lényeg, hogy Mae fülétől füléig mosoly húzódjon, ne bánatosan lefelé görbülő száj. Ezen leszek.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Örültem annak, hogy itt van velem Balthazar és igaza volt Abienek is, hogy nem annyira szörnyű engedni azt, hogy valaki a bőrünk alá férkőzzön, még ha én egykoron annak is tartottam ezt az egészet, de tévedtem. Nagyon is jó érzés volt és örülök annak, hogy Balthnak sikerült tényleg közel kerülnie hozzám, hogy őt nem ijesztette el a fura viselkedésem se. Tény, hogy túlzottan új volt számomra ez az egész, még akkor is, ha nem teljesen most kezdődött közöttük, hanem hónapok óta tartott, de attól még BB előtt soha senki se lett ilyen téren fontos számorma. A közelsége képes volt megnyugtatni, ahogyan a kisebb bolondozása is segített abban, hogy kicsit jobban érezzem magam, ezért pedig hálás voltam. - Értettem Dr. Bluefox, akkor nem ellenkezem. – próbáltam kicsit poénosabbra fogni a dolgot, amikor azt mondta, hogy csúnya a seb és tényleg el kell látni. Amikor kiléptem, akkor kicsit végül tényleg sikerült megcsúsznom, de szerencsére erősen tartott, én pedig kapaszkodtam belé, így nem lett újra földre pottyanás a végeredmény. Csendesen követem őt, majd pedig leülök a székre és csak hálásan pillantok rá, amikor látom, hogy még a fűtést is feljebb vette, meg úgy mindenért. Hálás vagyok azért, hogy képes mindig elviselni, ahogyan azért is, hogy mindig számíthatok rá. Egy aprót felszisszenek, amikor elkezdi ellátni a sebet, hiszen csíp, de igyekszem nyugton maradni, hogy jó beteg legyek. Amikor pedig végez, akkor csak nyomok egy puszit az arcára köszönöm jeleképpen. - Hmm, zöld teljesen jó lesz. – mondom neki mosollyal az arcomon, majd amíg ő teát csinál, addig én átöltözöm, hogy ne a vizes cuccban legyek, utána pedig követem őt és leülök a kanapéra, de alig hogy ez megtörténik a telefonom csörög is és meglepetésemre Gloria az. Nem túl sok kedvem volt felvenni, de végül erőt veszek magamon, miután bebugyoláltam magam a plédbe és rövid ideig beszélek is vele. Egyszer még Balthazar is betoppan a hívásba, de egész hamar vége szakad, így nem marad más utána, mint a teázás és a beszélgetés. - Igen, pontosan úgy. Azt hittem valaki segítségre szorul, de igazából belesétáltam egy csapdába. Sose történt még ilyen, nem is értem, hogy miként nem láttam át a dolgokon egyből. – mondom egy lemondó sóhaj keretébe, majd lassan kortyolgatni kezdem a teámat. Most nagyon is jól esik, ahogyan Balthazar törődése is. Ha időközben ismét letelepedett mellém a kanapéra, akkor csak ismét hozzábújtam, ha pedig volt bármi kérdése, akkor megpróbáltam ráválaszolni. - Remekül hangzik, ugye maradsz? – pillantottam rá kérlelően, hiszen most nem akartam egyedül maradni, hiába volt biztonságos terület ez a hely. Amint elfogyott a teám fel is mentünk a szobába, hogy miután ledőltünk befészkeljem magam Balthazar karjai közé. Lehet, hogy nem bújtam állandóan, de most nagyon szükségem volt rá. A karjai között úgy éreztem magam, mintha ott semmi baj nem is érhet. -Köszönök mindent és szeretlek! Jó éjt! – nyomtam egy csókot ajkára, hogy utána visszafészkeljem magam és a fejemet a mellkasára hajtsam és hagyjam, hogy idővel az álmok mezeje magával rántson. Reménykedtem abban, hogy nem rémálmaim lesznek.
Nagyon örülök, hogy sikerült meggyőzni az én kis drágámat. Utólag majd nagyon hálás lesz, hogy már most ellátom. Tudom én, hogy most is hálás, de az állapota nagyon gázos. Lelkileg az. Egy kis fejsérüléstől nem ijed ő meg, elvégre hazajött két lábon. Most nem kérdezem, autózott-e ilyen állapotban. Ez nem a kérdések ideje. Legyen jó meleg, kapjon fertőtlenítőt és hadd mossam le, amit kell, az a lényeg. Nekem ez nem nehézség. Odáig vagyok érte és vissza. Örömmel segítek. A szisszenésre simogatás a válasz, olyan helyen, ahol nem fáj. A puszira pedig egy mosolyt kap és némi szemezés után visszapuszit. - Oké-oké, mindjárt kész! Már tudom az ízesítést is és úgy csinálom, ahogy a legjobban szereti. Hagyom, hadd pihenjen közben. Öltözködhet, rendbe hozhatja magát. Mikor telefonálni kezd, arra azért felfigyelek. Nagyon fontos lehet, ha most hívják. Sejtem is és muszáj belebohóckodnom. Hú, az a csaj! Mint aki nem is él. Nem tetszik, hogy fontoskodik, mikor én ápolom a betegemet. Meg is kapja a magáét. Mae-t se kell félteni és ahogy én rohanok a csészébe tölteni a fincsi gyógyitalt, hallom is, hogy elküldi a lányt melegebb éghajlatra. - Nem kell ezen aggódnod. Legközelebb már biztosan óvatosabb leszel. Mindenből tanulhatunk, édes kis mézcseppem! Mielőtt kortyolhatna, megajándékozom még egy csókkal, aztán én is iszom. Közben átkarolom a vállát és mikor idebújik, cirógatom, magamhoz ölelem. Édes teázás. - Nem, igazából most terveztem világkörüli útra menni - szólok először komoly fejjel, aztán elkuncogom magam. - Persze, hogy maradok! Egyébként se akartalak volna itt hagyni. Ahogy most elnézem, azt érzem, hogy legszívesebben ki se engedném az ölelésemből. Itt van a biztonság, itt van az élet. Mi vagyunk egymásnak és ami kettőnk között megszületett, azt semmi nem rombolhatja le. - Nagyon, nagyon szívesen és nagyon, nagyon szeretlek! Aludj jól, bogyesz! Gyorsan bevackolom magam, aztán ébresztőóra beállít, villany leolt. Ahogy Mae rám hajol, egy darabig még érezni akarom, hogy itt szuszog. Az is lehet, hogy ő alszik el előbb. Én úgyis szunyáltam már. Lehetnék sokkal idegesebb, mert bármi lehetett volna. Mindkettőnknek jót tett a tollas álom. Nagyon, nagyon jót.
Dragonfly out in the sun you know what I mean, don't you know Butterflies all havin' fun you know what I mean Sleep in peace when day is done that's what I mean
And this old world is a new world And a bold world for me
Hű, azt mondja, hogy mennyi idő is telt el? Ránézek az órámra, mintha az árulná el nekem. Lassan egy évesek leszünk. Ha a múzeumi mókától számítjuk, akkor kb. egy hónap múlva évfordulónk lesz. Igen, ez az, a támpont, amiből kiindulhatunk, ha kell. Pedig mi nem ragaszkodunk az ilyesmihez. Meg olyasmihez se, hogy egy éven belül azért illik komolyra fordítani és nem Jeunet-filmbe illő hosszú jegyességet játszani. Ha a szívem nem ezt diktálná, nem lennék itt. Direkt nem mondtam semmi különlegeset, csak megbeszéltük Mae-vel, hogy ma én jövök hozzá műszak után, estefelé. Váltogatjuk, hol ő látogat meg, hol csak elmegyünk valahová. Nagyon szeretjük az új dolgokat, mindig valami mást kipróbálni. És együtt szinte bármi jó. A veszekedés nem, de azt hanyagoljuk is. Alig volt rá példa. Vagy nem maradt emlékezetes. Még egyszer végignézek magamon. A csokornyakkendő biztos nem gáz? Ferdén áll, a fene vigye! Útközben már háromszor igazítottam meg. Rossz benne a gumi, de csak ma. Mikor megvettem és felpróbáltam, még jó volt. Murphy nincs velem. Csak egy nagy csokor piros rózsa. Lili boltjában vettem. Nem ritkaság, szoktam hozni Mae-nek ilyet is, másfélét is. Mert megérdemli. Fekete öltöny, csillogó szemek, virághegyek...és a csálé csokornyakkendő. Azért sem veszem le. Így csinálom végig. Tudom, hogy mit akarok, tudom, hogy sikerülni fog. A jövő a miénk. Mindketten úgy látjuk, hogy a felhők elvonultak. Tiszta ég alatt pedig tisztán lát az ember. Megállok a jegyesem ajtaja előtt és bekopogtatok. Egyet, kettőt, aztán még egyet és még kettőt. Így csak én szoktam jelezni. Ha ajtót nyit nekem, sőt ha már érzem, hogy közeledik, a szemöldökeim felszaladnak a homlokom tetejére, a szám széle pedig a fülemnél van. Gyors mozdulattal, kinyújtott kézzel adom át, amit hoztam. - Drága kis pávám, fogadd nagy szeretettel! Az egyik legszebb madárhoz hasonlítom. Pedig nem is úgy szokott vonulni. Ha átveszi a csokrot és megcsodálja, utána egy nagy csókot is fog kapni. A másik álomlátó. Mennyi mindent vészeltünk át és még mi lehet előttünk? Csupa jó dolog, nagyszerű események, vidám pillanatok! Ez a lényeg, meg hogy ragadjon a bélyeg! - Hogy vagyunk, hogy vagyunk? Milyen napod volt? - kérdezem és a kezeimet dörzsölgetem. Készülök. Nagyon készülök.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Néha még mindig azt hittem, hogy az egész csak egy álom és nem is valóság. Mindig is eléggé független teremtés voltam, olyan, aki nem hitt a szerelemben vagy annak az erejében. Még akkor se, ha a nővérem annak köszönhetően hordott egy csodát egykoron a szíve alatt, aztán pedig megismertem BB-t és mondhatni az egész életemet felforgatta, tetőtől talpig. Egyáltalán nem bánom ezt a változást, hiszen nagyon is fontos lett számomra, szeretem őt és bármennyire is ciki, de mondhatni a nagymamák kora kellett ahhoz, hogy rám találjon a szerelem és kicsit talán olyanná váljak, mint egy kezdő tini a szerelemben. Annak is nagyon örültem, hogy a „családom”, vagyis Abigail is elfogadta Balthazart. Fogalmam sincs, hogy máskülönben mit is tettem volna, hiszen néha még mindig nem tudom. Hiába tart lassan, mennyi ideje is? Hmm, elég régóta, de csöppet se bánom. Nagyon boldog vagyok mellette és a vita se jellemző túlzottan ránk. Egyszer fordult elő talán eddig, hogy összekaptunk valamin, vagyis én rányomtam a telefont, de amúgy meg mindig sikerül inkább jókedvben eltelnie a közös időnek. Igazán szokatlan ez a vidék, hogy pont itt leltem szerelemre és itt leltem meg a valódi apámat is. Mintha itt mindenkit utolérne valamilyen végezet. Úgy volt megbeszélve, hogy ma ő fog átjönni hozzám, amit én nem bántam. Hol itt időztünk, hol pedig nála. Ha meg Aidára is vigyáztunk, akkor meg mindig nála voltunk, vagy a városban. Könnyedén nőtt a csöppség is a szívemhez. Hamarabb végeztem, mint a párom, így mikor hazaértem sietve vettem egy frissítő fürdőt, illetve hogy lemossam magamról a kórház „illatát”, majd pedig jöhetett is a kényelmes pizsama. Sose szoktam ennyire korán abba bújni, de most mégis erre vágytam. Gondoltam majd idecsörög, ha jön és akkor maximum átvedlem melegítőbe, vagy ha megyünk valahova, akkor felöltözöm ismét, de most maradt az igazán vidám Minnie Mouse díszített pizsama, miközben bevackoltam magam rövid időre a tévé elé, hogy megnézzem a híreket. Nem mindig szoktam, de most úgy éreztem, hogy nem árthat, ha képben vagyok, hiszen hamarosan újra ránk köszönt a tél és tuti sokkal több teendőnk lesz a kórházban is. Amint véget ért sietve indultam el a konyhába, hogy csináljak egy bögre forró csokoládét, amikor meghallottam a jellegzetes kopogást, illetve az ismerős energiákat. Mosoly könnyedén szökött az arcomra, sietve hagytam mindent magára, hogy elinduljak ajtót nyitni. Még az se túlzottan érdekelt, hogy nem éppen illik ilyen ruhában senki előtt kitárni az ajtót, de ő már látott kevésbé felöltözötten is, így mindegy, viszont arra nem számítottam, ami várt az ajtón túl… Meglepettség könnyedén kiült az arcomra és már tényleg kezdtem úgy érezni, hogy nagyon is alulöltöztem… A virágot is kisebb fáziskéséssel sikerült elvennem tőle. - Köszönöm! – szólaltam meg még mindig meglepetten, majd a csókját könnyedén viszonoztam, hogy utána kijjebb tárjam az ajtót, hogy be tudjon jönni. - Nem volt semmi extra ma bent, de azt hiszem, hogy lemaradtam nagyon… - pillantottam végig újra és újra a szerelmemen, mert hirtelen tényleg nem tudtam, hogy miért is csípte ki magát ennyire. – És mint láthatod én már inkább kényelemnek adtam át a teret, de ha megyünk valahova, akkor sietve felkapok valami mást. – pillantottam rá még mindig kissé megszeppenve, megilletődve, miközben kicsit zavarban voltam a pizsamám miatt is. Közben pedig sikerült előkerítenem egy vázát és elhelyezni benne a virágot. – Gyönyörűek. – szimatoltam meg óvatosan és széles mosollyal az arcomon, hogy utána ismét közelebb lépjek Balthazarhoz. – Szeretlek, remélem tudod és virágok nélkül is tenném. – hiszen nem ez volt az első eset, hogy meglepett virággal. Csókkal pedig most én ajándékoztam meg őt. – Neked hogy telt a napod? – érdeklődtem kíváncsian, majd ha nem válaszolt a korábbi dologra, akkor sietve szólaltam meg. – Nagyon jól áll, ez tény. – pillantottam végig rajta ismét csöppet se leplezve azt, hogy mennyire is elnyerte a tetszésemet ez az új kinézete. - Viszont talán tényleg ideje lenne nekem is felöltözni… én csak úgy készültem, hogy itthon maradunk, ezért vettem ennyire… - milyenre is a figurát? Fogalmam sincs, hogy mi lenne a megfelelő szó és egy aprót alsó ajkamba haraptam, hiszen tényleg nem tudtam, hogy most mi is lenne jobb, vagy csak ő jött valami olyan helyről, ahova ezt kellett felvenni. Nos, teljesen tanácstalan voltam.
|| Köszönöm a türelmet és bocsánat, hogy ennyit késtem.
Mivel már kiderült, hogy Maeve egyáltalán nem hitt a szerelemben, konkrétan az enyémet is alig akarta elhinni, óriási eredménynek tartom, hogy viszonzásra találtam. Az biztos, hogy én fülig és tövig benne vagyok, de hogy ő is bennem, az a világ mostani hét csodájának az egyike, bármi is legyen a másik hat. A kis Aida, az én jegyesem nővérkéjének hihetetlen utódja is rendszeres vendég nálunk, de ez csak azért van, mert a bizalom határtalan. És Abigail is elfogadott engem. Ez még nagyobb csoda, hisz ő nem olyan bolondos, mint az én kis drágám. Komoly nő, anya és gyógyító, mégis képes volt azt mondani, hogy ez a kis hülye az ő családjának a része. Amikor nyílik az ajtó és meglátom a két fekete fület, a nőstény egér kagylóit, vigyor ül ki a számra. Érzem, mi készül és azt hiszem, ez vicces lesz. Kellenek komoly dolgok az életben. Képes vagyok én ilyesmire is? Amikor szerelmet vallottam, az is érdekes volt. Nem tisztán romantikus, hanem inkább érdekes. - Neeem, nem, nem, nem, nem-nem-nem-nem-nem, nemmm-nemmmm-nemmmmmmmmm... A végét nagyon elmömmögöm. Dehogy maradt le! Ez olyan, mintha nekem lett volna izgalmasabb napom. Nekünk lesz izgalmas esténk inkább! - Ez tökéletes nekem! Nem a pizsama a lényeg, hanem aki benne van! Ha ez nem pizsama, hanem háziviselet, akkor kapni fogok a pofámra. Ilyen apróságokhoz nem érthetek, na! Voltam házas, de akkor a Minnie-egeret csak az ismerte, aki volt olyan perverz, hogy nevet adott a kártevőknek. A Disney-korszak előtt születtem, bocsásson meg az élet! Végtelen mosollyal vesszem tudomásul, hogy Mae-nek tetszenek a szirmos csodák. Ezekkel nem lehet mellényúlni. Mivel nem titok, ki hozta őket. - Én is szívemből és ez csak a ráadás! Mert minden nap megdobálom szóbeli és szívbeli rózsákkal. Ahogy ő is engem, érzem. De ezek tényleg csodálatos élőlények és az én kis jegyesem megérdemli őket. - Remekül, köszönöm! Csupa jó betegem volt, olyanok, akik akarják a segítséget. Konkrétan kettő ilyennel kellett foglalkoznom. Az egyik teljesen rendbe fog jönni, ha minden jól megy. - Köszi, édes kis fahéjas teám! Rajtad is remekül mutat a nőstény egérke... Nem gúnyolódás, érezheti, hogy tényleg tetszik. Ha egy ócska konyharuhát szőtt volna magára, abban is szeretném. De ez tényleg aranyos, hozzá illő. - Minden rendben van, pirinyó paránykám! Nem sietünk sehová! Minnie egérre már csak nem leszel féltékeny. Háháháhá! Jót nevetek. Eszembe jut az a beszélgetés, amiben én a motelből jelentkeztem, Mae meg az éjszakai táskák mögül, amik a szeme köré rakódtak, mikor felébresztettem. Azóta megbeszéltük. Nincs oka, hogy féltse a helyzetét. Amióta Skye jól van, felé se néztem. Falkatag, nem csupán az én dolgom foglalkozni vele. Ahogy Mae szájára nézek, muszáj újra megcsókolnom. Olyan édes ez a készülő ajak, ami nem tudja, mit várjon? - Én jöttem, ez történt. Maeve, valamit meg kell beszélnünk. Olyan valamit, amiről már régóta szó van és mégsem esett szó róla még soha. Ami az egésznek a lényege. Babrálni kezdek, a zsebemben túrok. Ott van az a kis dobozka, rá is tapintok. Most jut az eszembe, hogy talán szólhattam volna. Ha Maeve arra fog emlékezni, hogy mesés pizsit viselt, mikor ez történt vele... Nos, az tipikusan a mi életünk. Így a jó, mert sosem unalmas. Végre egyenesbe tudom állítani ezt a fránya nyakkendőt. Megérzem, hogy most vette fel a kellő pozíciót. - Egyetlen kerítéslécem, aki megvéded életemet a sivárság vadorzóitól, készen állsz arra, hogy valami igazán meglepővel nézz szembe? Ha készen áll, akkor nem lesz meglepetés. Ha nem áll készen, akkor pedig hiába. Ez ám a kihívás. Az örök nyugalom egy pillanatra elillan és megérzem a félelmet, ami korábban is megkísértett. Akkor is sikerrel jártam, talán most sem kopik fel az állam, ahogy kimondom a kulcsszavakat. A bölcs szavakat. - Tavaly nagyjából ilyenkor nagy dolgok történtek. Eljöttél hozzám és maradtál. Karalábé. Rendőr. Bilincs. Meg egy szenilis mikulás. És ami mindezek folyománya. Ki sem találhatná. Mesének indult és valóság lett. A zsebemből kikapom, amit hoztam és a hátam mögé dugom. Skye-t egész máshogy kértem meg. Keveset tudtam róla, az se volt igaz. Mae-ről is kevesebbet tudok, mint akarok. De egyszerűen nem lehet hazugság, ami köztünk zajlik. - Azt ismered, mi van a világ leghíresebb "Itt a piros, hol a piros" játékosának sírjára írva? "Itt nyugszik. Vagy itt. Vagy itt." Remek, értek én a stíluselemekhez. Ha Mae arcára mosolyt csalok, akkor kerül elő a dobozka. Nem mutatom meg. Két ököl keresztezi egymást és a szemeim sugallják, hogy választani kell. Melyiket találja el? A balt, amiben ott lapul a kérés vagy a jobbat, ami momentán üres? Mindegy. Mindegy, úgyis feltárom a kis játék után, hogy mit is tervezek. Aggódom, hogy mit fog szólni. Gyors ez? Nekem nem, neki talán igen. Ezért aggódom. Nem szeretnék menekülést látni.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Amikor heves tiltakozásba kezd, akkor egy pillanatra feljebb szalad a szemöldököm és kíváncsian fürkészem őt. Talán kicsit úgyis, mint aki azt akarja megállapítani, hogy esetleg ivott-e valamit, vagy bevett-e valamit. Netán beütötte e a fejét, hiszen nem szokta ennyire kicsípni magát, legalábbis én még sose láttam őt hasonlóan kiöltözve. Így érthető, hogy eléggé meglep a viselkedése. - Esetleg bevettél valamit? – lehet, hogy nem szép dolog ilyet kérdezni, de ismerem már annyira, hogy tudjam nem fogja magára venni. Meg őt ismerve nem lenne meglepő, hogy tényleg valami új találmányának a löttye dolgozik benne. Szóval talán jogos volt a kérdésem, hiszen tényleg valami fura volt ebben az egészben és tényleg kicsit alulöltözetnek éreztem magam hozzá képest. Bókjának köszönhetően még szélesebb lett a mosoly, és talán egy alig látható pír is arcomra szökött. - Még a végén azt fogom hinni, hogy vagy valamire készült, vagy tényleg valami kísérleted „félresikerült” és elvette az eszed, vagy csak még több bátorítást adott ahhoz, hogy levegyél a lábamról. – természetesen a játékosság könnyedén kicsendült a hangomból. Nem gondoltam volna azt, hogy fogok így érezni, vagy lesz bármi hasonlóban lesz részem. Még mindig tele volt számomra meglepetésemmel, hiszen engem a nagy szerelem nagymama korban élt el, ha az emberi kort nézzük. Virágoknak természetesen nagyon is örültem, és nem is haboztam vízbe rakni őket, mielőtt idejekorán hervadásnak indulnának. - Jó válasz! – csaptam le a szavaira, és még mellé egy játékos kacsintást is kapott. Az egész bolondozásnak indult, aztán valami egyszerűen csak megváltozott és többé ez már nem csak játék volt. Talán egyikünk se tudná pontosan megmondani, hogy melyik volt az a pont, amikor a kettő összemosódott és ez lett belőle. - Ez remekül hangzik, remélem sikerül segítened nekik. – mind a ketten tudtuk, hogy nem minden betegséget vagyunk képesek meggyógyítani. - Azt hiszem, hogy köszönöm…. – tényleg kezdett fura lenni picit a viselkedése. Mellette érdekes módon sokkal inkább megláttam a jót, a boldogságot a világban, de ennek ellenére akkor is fura volt, hogy ennyire bolondos volt. Komolyan, ha nem tudnám, hogy a farkasok nem lehetnek lázasok, akkor tuti megmérném neki, hogy nem-e a láza miatt viselkedik így. - Hééé, ez nem szép dolog. – pillantottam rá kissé durcásan és rosszallóan. Tudtam jól, hogy nem teljesen viselkedtem helyesen, de szerintem fordított helyzetben hasonló lett volna szintén a helyzet. – Te mit szóltál volna, ha éjszaka arra kelsz, hogy éppen az egyik exemet ápolom? – kérdeztem még mindig durcás kislányos arckifejezéssel, de inkább csak legyintettem, hogy hagyjuk. Utána megbeszéltük a dolgokat, de szemmel láthatóan az első nagy „veszekedésünk” emlékezetes maradt és örökké az is lesz, legalábbis nem rémlik, hogy előtte bármi hasonló történt volna köztünk. - Tuti, hogy túl sok költőnek a művét olvastad mostanában, ők fogalmaztak mindig ennyire sokrétűen, hogy ne lehessen mindig pontosan meghatározni azt, hogy mire is gondolnak. – túrtam kicsit a barna fürtjeimbe, hiszen tényleg nem tudtam, hogy mire gondolhat, vagy miről van szó. Egyszerűen annyira nem láttam azt, hogy mi folyik itt, hogy tényleg semmi tippem nem volt. Figyelem azt, ahogyan kutakodik a szemében, de nem mozdulok meg továbbra se. - Ennél is meglepőbbel? – pislogtam kissé még mindig érthetetlenül, mintha hirtelen az agytekervényeim se akarnának segíteni abban, hogy rájöjjek arra, hogy mi is zajlik itt. Lehet, hogy más esetben már rég rávágtam volna, de most. Egyszerűen tényleg hirtelen nem tudom, hogy mi történik itt. Csak figyeltem őt, majd egy aprót kissé félénken bólintottam, mert most tényleg fogalmam sem volt arról, hogy mire készülhet és mi lehetne még ennél is vakmerőbb így jelenleg. Eléggé kalandos volt az életünk, legalábbis számomra az volt. Mindig feltaláltuk magunkat, sose unatkoztunk, így okunk nem lehet panaszra, hogy bármi laposodás beállt volna. Amint a múltat emlegeti könnyedén hagyja el az ajkaimat nevetés és még picit megrázom a fejemet. - Hmm, azt kell mondanom, hogy a legőrültebb napjaim közé tartozik az is, de nem bántam meg, hogy úgy alakultak azon a napon az események. Sőt, inkább szerencsésnek mondanám magam. – vallottam be őszintén és kicsit meg is könnyebbültem. – Nosztalgiázni szeretnél? Ha igen, akkor nem kellett volna, így a frászt rám hozni…- feleltem totálisan nyugodtan már, de én kis naiv voltam, ha azt hittem, hogy erről lenne szó. Ahhoz nem bújt volna „pingvin” jelmezbe, vagyis majdnem abba. - Sose fogsz változni, igaz mackó? – kérdeztem meg széles mosollyal az arcomon, majd a kezére tévedt a pillantásom, hiszen értettem a célzást. Pár pillanat erejéig haboztam és miközben gondolkoztam, egy aprót az ajkamba haraptam. - Legyen a bal. – böktem a bal keze felé, hiszen veszteni valóm nincs, de átfutott az agyamon az is, hogy valami kimondatlan évfordulónk lett volna és nekem is készülnöm kellett volna valamivel? Jesszusom, ha így van, akkor miként fogom kimagyarázni a dolgot, de aztán inkább Balthazarra pillantottam, mert nagyon is kíváncsi voltam, hogy eltaláltam-e, ha igen, akkor mi lappang ott. Az se kizárt, hogy a gyermeki kíváncsiság csillant meg az íriszeimben.
Látom, hogy ez a zavart és lelkes előadásmód kicsit Mae-t is összezavarja. Mikor izgultam ennyire legutóbb? Talán mikor a motel fürdőjéből hívtam. Nem félek, hogy elszalad és nem látom többé. Képes lenne rá és szeretem is benne, hogy olyan vad, hirtelen dolgokra képes, de kizárt, hogy most megtenné. Csak, csak izgulok, hogy mégis mi lesz, hogy lesz? - Esetleg bevegyek valamit? Nem, totál tiszta vagyok. Na jó, egy rágót elnyomtam. Szerintem a mentolt még érzi is. Én már csak enyhén, inkább emlékszem rá, mint érzem. Megszoktam. Mostanában nem nagyon ütöm ki magam. Nem érzem az igényt. - És milyen érzés ezt elhinni? - kérdezek vissza széles vigyorral. Igen, pont az a cél, hogy levegyem a lábáról. De semmi nem ment az agyamra. Csak játszadozunk egymással, ahogy szoktunk, ahogy szeretünk. Érzem Mae-n, hogy fura neki a helyzet. De csak szokja! Csak szokja meg, hogy az élet lehet felhőtlenül boldog is! Én igyekszem sokat tenni ezért, ha segít, menni is fog. Visszakacsintok, miközben a rózsák megkapják az éltető vizet, ami frissen tartja őket. Amikor Minnie-t dícsérem, megérzem, hogy lassan már sok lesz a jóból. Túl hosszan vezetem be, túl sokáig halogatom, amit rögtön be kéne dobni. Mae már úgy néz rám, mint egy holdkórosra. Ez sokszor megtörténik, de most nem ezt szeretném. Hehe. - Jó, ez nem volt szép. Bocsi! Bocsi-boci szemekkel nézek rá. Nem érvelek azzal, hogy de hát neki nem is volt exe, csak valaki, akivel összefeküdt. Biztos nem úgy reagálnék, ahogy ő, még mindig túlzásnak tartom, de békét kötöttünk és kompromisszumot. Nem is gondoltam, hogy pont ez jut az eszébe a pólón ugráló egérkéről. - Akkor maradjunk a tudományos precizitásnál! Az ismerősebb terület. De mégsem nyögöm ki. Körbe-körbe, karikába mesélem, egy évvel ezelőttről indulva. Tetszik Mae nevetése. Szinte látom magam előtt azt a szituációt és azt is, ahogy a jegyesem előtt is megjelenik. - Frászt nem akartam hozni, csak virágot. És... Nekem szinte csak őrült napjaim vannak. Mostanában nem annyira, de előtte rengeteg volt. Együtt is diliztünk, sokszor. De nem szabad tovább húzni! Most már aztán tényleg jöjjön, aminek jönnie kell! Csak még egyetlenegy viccet... Kacsintok és kaján vigyorral válaszolok a "vádra", hogy én bizony soha. Hevesen dobog a szívem, ezt a nőstény is érezheti, ha odafigyel. A torkomban érzem a gombócot és totális béke ül ki az arcomra, mikor a párom jól választ. A lehető legjobban. És legalább úgy izgul, mint én. - Remek választás! - mondom kiemelt mutatóujjal. Ezzel felfordítom a bal kezemet és az ujjak rejtekéből hagyom kibontakozni a két dobozkát. Symara segített választani valami igazán találót, természeteset, farkashoz illőt és humorosat. Úgy tartom, hogy ne ejtsem le és hagyom, hadd bontsa ki Mae a pár női darabját. Várakozóan nézek rá és abban a pillanatban, amikor felnyitja a tetőt, elhadarom, amiért jöttem: - Dr. Maeve MacGowan, csudabogyócskám! Hozzám jössz feleségül? Óriási levegőt veszek és a szívem a talpamtól a fejem búbjáig mindent betölt a dobogásával. Mi lenne, ha tényleg bevettem volna valamit?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
If there wouldn't be me, me, me There wouldn't be you, you, you There wouldn't be you Like you are now So happy.
This is love that makes you rich without money. This is love someday you have read book about it.
angolul
- Tőlem kérdezed? – pislogtam párat érthetetlenül, hiszen én jobban szeretem azt, amikor tiszta volt, de sose mondanám neki azt, hogy ne próbálgassa magán a szereit. Tudom, hogy számára az az egyik nagy szerelem, mármint a kíséretei. – Egyre inkább összezavarsz, remélem tudod. – érezhette, hogy nem bántásból mondom, inkább csak megint kicsúszott az, amit gondolok és nem másról volt szó. Tényleg kezdtem egyre inkább úgy érezni, hogy nem fogom megtalálni a fonal kezdetét és pontosan nem fogok rájönni arra, hogy mi is zajlik jelenleg, ergo miért is viselkedik ennyire „furán”, vagy mi lenne a legjobb szó rá. - Jelenleg? - kérdeztem vissza egy mosollyal az arcomon és tettem felé egy lépést. – Egyszerre kicsit talán zavaró, mert hirtelen nem értek semmit se, másrészt meg remek érzés a figyelmességeid. – S a végén egy apró csókkal ajándékoztam meg, ha hagyta. Nem volt szükség arra, hogy különféle dolgokkal meglepjen, mert anélkül is szeretem őt, de kár lenne tagadni, hogy nem estek jól a figyelmességei. Nagyon is tetszett. Én is nőből vagyok, meg valószínűleg az is közrejátszik, hogy sose volt még hasonló dolgokban részem, így még szokatlan is számomra, de idővel talán számomra is talán kicsit természetesebb lesz, vagy magam sem tudom. - Nos, megbocsátva a kissé hóbortos és furán viselkedő Bubunak. – természetesen kicsit azért húztam az időt, mielőtt ezt mondtam volna, de ez inkább csak kisebb vérszívás volt a részemről, mint bármi más. Szerintem nem tudna olyat tenni, ami miatt tényleg megharagudnék rá. Én legalábbis nem tudok ilyen dolgot elképzelni és nem is akarok, mert ahhoz túlzottan is fontos számomra és boldog vagyok mellette. Játékosan végül megérintem a homlokomat, amikor a tudományt említi. - El is felejtettem, hogy Mr. Tudomány rabolta el a szívemet. – kisebb kuncogás és játékos fejrázás társult a szavaim mellé. Csöppet se gondoltam komolyan, de nem volt ritka köztünk a hasonló beszélgetés és ez legalább ismerős terep volt, nem úgy, mint a kissé fura és szokatlan viselkedése. Hamarosan pedig a szíve is hevesebben kezd el dobogni, mire az én szemöldököm kissé fürkészően feljebb csúszik. Ez már tényleg egyre szokatlanabb. Kutatok az íriszei után, mintha abban reménykednék, hogy onnan csalhatok ki válaszokat, de aztán végül megtörténik a választás is és hamarosan kiderül, hogy jól döntöttem. Persze fogalmam sincs arról, hogy mivel kapcsolatban, de kár lenne tagadni, hogy nem lettem én is még izgatottabb, mint eddig. Nagyon is érdekel, hogy mi lappang a kezében. Hamarosan pedig a „Szezám tárulj!” megtörténik, én pedig egy pillanatra eléggé meglepődök. Hirtelen minden hang a torkomon akad, ahogyan mozdulatlanná is dermedek. Ez vajon az? Az lenne? Erre készült volna? És még ezernyi kérdés cikázik végig a fejemben, szinte már lökdösöm magam belülről, hogy csináljak már valamit, miközben hol a dobozokat, hol Balthazarra pillantok. Érezheti, hogy teljesen meglepett vele és a boldogság ellenére hirtelen még se bírok reagálni. Talán percek teltek el, vagy csak másodpercek, amik hirtelen számomra tűntek csak hosszúnak. Végül kissé remegő kézzel nyúlok a dobozka után, hogy felfedjem a benne lapuló dolgot, hiszen az se kizárt, hogy tévedek. Viszont eléggé hamar kiderül, hogy nem tévedtem, hiszen alig, hogy felnyitom a tetőt Balthazar könnyedén töri meg a csendet. A kérdését hallva sietve pillantok fel rá a gyönyörű gyűrűről, szinte levegőt is elfelejtek venni, hiszen sose gondoltam volna azt, hogy egyszer hasonló kérdést fog feltenni nekem valaki, ilyen helyzetbe kerülök. Mielőtt pedig bármit is mondanék könnyedén vetem Bubu nyakába magam. Mintha még nem találnám a szavakat, de a tettem talán többet mesél, hiszen könnyedén csókoltam meg őt hosszan és szenvedélyesen, mielőtt örömkönnyek között végül a bűvös szavak is elhagyták az ajkaimat. - I-gee-nn, igen! – először csak ennyit bírtam kimondani, majd ismét lepillantottam a gyűrűre. – Igen, hozzád megyek. Szereltek örökre! – mondtam neki alig hallhatóan, hiszen a meghatottság és a meglepettség könnyedén vette el az amúgy mindig éles nyelvemet és harsány hangomat. Majd pedig könnyedén hagytam neki, hogy a gyűrűt felhúzza az ujjamra, amit pedig ez megtörtént óvatosan nyitottam ki a másik dobozkát. – Dr. Balthazar Bluefox, leszel a férjem, de ezek után végképpen nem szökhetsz meg a sok őrült kaland elől, se előlem! Ezt jobb, ha tudod. – pillantottam rá mosolyogva és még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz és tényleg megtörténik. Az egész csak egy játéknak indult, most pedig… ha ő is kimondta, akkor pedig én is könnyedén húztam fel a gyűrűt a megfelelő kezére, ujjára.
If time was still The sun would never never find us We could light up The sky tonight I would see the world through your eyes Leave it all behind
Érthetetlenül értem, hogy miért pislog. Én is pislogok kettőt, aztán elmosolyodom. Csak félig volt komoly a kérdés. Akármikor rájöhet egy extrém ötlet. Azokat szeretem. - Ööö...igen. Már remeg a gyomrom a hang nélküli nevetéstől. Vajon minden lánykérés így zajlik? A világon mindenki így csinálja? Nem, ez a BB-féle crazy verzió. De minden jó, ha a vége jó! Leah temetésének napját is úgy zártuk, hogy örökké örülni fogunk a befejezésnek. A csók sokkal többet mond el és abban legalább nem bénázok. Hevesen, lelkesen, mélyen nyomatom és meg is ölelem az én kis jegyesemet, aki már nem sokáig éldegél ebben a státuszban. Ma továbblépünk. A bocsánatkérésre csak ingatom a fejemet, mint megzavart tehénborjú a mezőn. Ajkamat lebiggyesztem, aztán végül mosolyra váltok. Mire másra? Örülök, hogy ezt is túléltük. Szerintem még erősödött is a kapcsolatunk. Ha soha nem lenne semmi baj, amit át kell vészelni, nem látnánk meg, mennyire is szeretjük egymást igazán. - És Mr. Tudomány nagyon örül, hogy nem tettél ezért feljelentést. Ahhoz túl jól ismeri a tettest. Illetve még nem, sok mindent nem beszéltünk meg. Mégis abban hiszek, hogy egyikünk múltjában sem lehet olyan, ami szétszakítaná a köteléket. A jelenben pláne. Akkor miért izgulok ennyire? Már Mae-re is átragad, megérzi. Szemezünk, kutatom, hogy mit kutat nálam. Csodás szempár, mindig is imádtam, ahogy néz. És ahogy lát, ahogy a világot látja. Most pedig olyat láthat, hogy szótlanná válik. Én az ajkamat harapdálom, mert megint bevillan, hogy mi lesz, ha ez nem az öröm kitörése előtti csend, hanem viharra számíthatok, tornádóra, ami mindent visz. Ez hülyeség! Mikor elhatározásra jutottam, biztos voltam a sikerben. Legyek hát most is az! Felváltva nézünk a kezünkre és egymásra. Én néha kitekintgetek oldalra is, mert már kellemetlen. Most mi van? Nem szólok közbe, mert az olyan ünneprontó lenne. Várni kell. De mire? Már a cipősszekrényt kezdem nézni kínomban, mikor nyílik a dobozka. Most ugrik a majom a vízbe! Vagy Balthazar a felhőkarcolóból. De nem, nem ez történik. - Háháhá! - olyan önfeledt nevetés jön belőlem, mint egy hajótöröttből, aki évek után végre meglátja a mentőosztagot érte jönni. Úgy megölelem Mae-t, ahogy még soha és akkora csókot nyomok le a torkán, hogy éppen csak kaphat levegőt. Már eddig se ment neki igazán. A könnyes szemeibe mosolygok és én is ejtek párat. Az övéit viszont finom mozdulattal, hüvelykujjal letörlöm. Az orrunk összeér. Csodálatos! - Istenem, de boldog vagyok! Maeve... Mert ő is az, ketten kellünk egymás boldogságához. Nincs visszaút, nincs élet nélküle és ő ugyanígy gondolja. Ez a végső bizonyosság, az örök nyugalom. Fantasztikus érzés, hogy összeköthetjük a kezünket. - Szupeeeeer! Szeretlek ma, holnap, hétvégén, havi záráskor és utána egy örök életre, meg még két napig! Olyan édes, hogy alig tud beszélni. Nekem épp most ered meg igazán a nyelvem. Már nincs mit titkolni, nincs meglepetés, amit elő kellene készíteni (dehogy nincs). Szépen rácsúsztatom az ujjára az egyedi ékszert. - Leszek, csak az akarok lenni és nincs szökés, nincs menekvés! Édes kis kókuszgolyóm, két fél voltunk, de örökre eggyé váltunk, feloldhatatlan kovalens kötéssel, molekuláris szinten egyesülve! Mr. Tudomány megházasodik. Azt hiszem, a kis ír nőstényt most szeretem a legjobban. Ebben a pillanatban atomjaimra hullok és úgy alakulok vissza, hogy ő bennem van és én őbenne. A farkasom odamegy hozzá, barátságos farokcsóválással köszönti és mancsát ráteszi, ahogy fejét a nőstény fejéhez dörgöli. Hagyom, hogy megkapjam Mae-től a gyűrűt az ujjamra. Most pedig kardozni kell, gyűrűsujj a gyűrűsujjal. Azután pedig óriási nevetéssel felkapom őt és forogni kezdek a szobában vele, körbe és körbe és körbe és körbe. - Huhúhúhú! Vég nélküli ciklus! Érzed? Érzed?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Arra biztosan nem számítottam, hogy ma ilyen meglepetésben lesz részem. Ha tudtam volna, akkor biztosan nem pizsamában nyitok ajtót neki, hanem megpróbáltam volna különlegessé tenni a ruhámmal is az estét. Bár magunkat ismerve annyira talán nem is meglepő, hogy nem szólt előre BB. Másrészt meg idővel éreztem is azt, hogy valami miatt eléggé izgul. Meg így eléggé „vicces” történet lesz, ha valaki kérdezi. Ő kicsípve állított be, én pedig a Minnie Mouse által tarkított pizsamában voltam csak, kicsit kócos fürtökkel. Hmm, igen, azt hiszem, hogy ez se amolyan megszokott dolog, amivel feldobtunk egy „hétköznapi” dolgot. Nos, legalább nem olyan, mint a legtöbbeké. Még ha kisebb habozás után is, de végül kezembe veszem a dobozkát és óvatosan nyitom ki. Még az is megfordult a fejemben, hogy teljesen más lesz benne, mint amire gondolok és akkor meg még inkább ciki, hogy ennyi ideig haboztam. Látom rajta, hogy ő is egyre inkább kezdi kicsit kényelmetlenül érezni magát, így talán ez is segített abban, hogy még gyorsabban végül cselekedetre bírjam magam. Amikor viszont meglátom azt, ami lappang benne. Nos, hirtelen még a lélegzetem is eláll. Hamarosan pedig szavak helyett ismét tettek beszélne. Könnyedén fonom a karomat a nyaka köré, miközben csókunk hevessé válik, mint még talán sose. Közben pedig a boldogság ezernyi érzése kerít hatalmába. Egy éve még biztosan telibe nevetettem volna BB-t, ha előáll komolyan ilyen ötlettel, de azóta elég sok minden megváltozott és történtek olyan dolgok is, amik segítettek abban, hogy belássuk azt, amit előtte nem akartunk. - Én ezt el se hiszem Balthazar! – mondtam picit hitetlenkedve, miközben a gyűrűt felhúzta az ujjamra. Tényleg alig akartam elhinni, hogy ez az igazság. Annyira nem tudtam egykoron elképzelni azt, hogy feleség lesz belőlem. Most meg nem akarom azt elképzelni, hogy egyszer nélküle kelljen „felébrednem”. Még mindig nem értem pontosan, hogy mégis miként sikerült neki ennyire elcsavarni a fejemet, de már rájöttem arra is, hogy nem kell mindig érteni, elég csak érezni. Az újabb szavain könnyedén kuncogom el magam. - Az én bolondos farkasom, akit pontosan ilyennek imádok. – s azzal a lendülettel egy aprócska csókot nyomtam az ajkára, hiszen ez volt az igazság. Nem vágyom arra, hogy megváltozzon. Ő így teljes. - Végén még azt fogom hinni, hogy pályát tévesztettél és inkább költőnek kellene lenned. – szólaltam meg mosolyogva, majd az ujjamon virító gyűrűre pillantottam. Most már nincs menekvés. Végig kell csinálni, és végig is akarom. Egyszer tényleg szeretnék Bluefox lenni és remélem, hogy idővel meg is történhet pontosan azoknak a körében, akiket annyira szeretek. Jesszusom, ez még mindig annyira hihetetlen. Tuti álmodok, s nem a valóság! Pillanatokkal később pedig az ő ujjára is felkerül a gyűrű, aztán egy hozzánk méltó bolondozás, amikor viszont a karjaiba kap, akkor egy kisebb sikoly törik felszínre, majd nevetésben török ki. Könnyedén fonom ismét köré a karomat, mintha csak kicsit kapaszkodni akarnék. - Még a végén elszédülünk. – böktem meg finoman az orrát, ha pedig abba hagyta a forgást, akkor gyengéden simítottam végig az arcán. – Szeretlek mindennél jobban, még akkor is, ha nem hittem egykoron a szerelemben, de aztán jöttél te, hogy mindenre könnyedén rácáfolj. – vallottam be azt, amit szerintem eddig is tudott, ha nem, akkor most már tudja. – S mikor lesz a nagynap? Vagy miként gondoltad? – kérdeztem meg kíváncsian, ha pedig engedte, akkor hamarosan a kanapén kötöttünk ki, hozzábújtam, és továbbra is a gyűrűt figyeltem az ujjamon és piszkáltam kicsit.
Biztos vagyok benne, hogy később még viccesen megkapom azt, hogy hagytam Mae-t Minnie-s pizsamában hozzám jönni. Még ha az esküvőn nem is abban lesz. Ilyesminek a megszervezésében a nők sokkal jobbak, úgyhogy még nem sok mindent csináltam. Gyűrűt vettem, abban is egy nő, egy nőstény, konkrétan Symara segítségét kértem. Egyébként pedig pont hozzánk illő a dolog. A jegyesség is egy ruhaboltban köttetett, bugyiban és gatyában, az internet nyilvánossága előtt. Mae-t meg tudnám zabálni, ahogy izgul és ahogy felfogja az egészet. Igen, talált valakit, aki össze akarja kötni vele az életét. Nekem a második ilyen lesz és most már nem vakon választok. Látok, érzek és bízom együtt. A csók teljesíti be a vágyamat. - Én el se hiszem, hogy nem hiszed el, Maeve! Olyan nincs, hogy mégis van. Háháháháháááá! Diadalittas a nevetésem, hisz a közös jövő játszódik le a szemeim előtt. Mi ketten örökké élünk, együtt és ha egyszer elmúlunk, azt is együtt tesszük. Egyszerűen nincs más lehetőség. - És az én bolondos, fürtös kis nősténykém, akit még jobban imádok! Megborzolok egy-két tincset és ránevetek a jegyesemre! Csodálatos! - A végén még azt is ki fogom próbálni egyszer! Manapság bárki adhat kis verseskötetet! Fűzfapoétának elmennék. De amit teszünk, az ezerszer komolyabb és egyben őrültebb. Olyanokba voltam szerelmes, akik sohasem lettek az enyéim. Most tört meg a jég. Hát nem pszichózis? Hát nem. Gyűrű az ujjakon, egyek vagyunk, egy van rajtunk. Forog a világ, úgy tárul elém, hogy Maeve lábai csak úgy repülnek! Valaminek nekiütöttem, azt hiszem. - Ha lenne kaputelefon, most már nem lenne! Olyan jót nevetek, hogy amitől a párom fél, be is következik! A szédülés miatt nekiesek valaminek, aminek itt tudok. Leteszem Mae-t, hogy neki véletlenül se legyen baja! - Maeve, életem, a szavaid annyira dícsérőek, hogy ki se bírom! Tudod, mit jelent egy tudósnak, hogy rácáfol a lehetetlenre? Egy óóóóóriási csókot! Cuppanósat, szédülősen őrültet, mélyet és heveset. Meg kell támaszkodnom, mert belül még forgok. - Ezt együtt fogjuk kigondolni, de nem lesz soká! Éééédesem... A kanapén átölelem Mae-t, először csak ölelem, aztán birtoklón rávetülök és megint a száját kaparintom meg a szájával. - Nem akarok szűk családi kört. Legyen ott mindenki, aki minket szeret és akit mi szeretünk. Mindenki! De legjobban egymást szeretjük. Nem igaz? Ezzel be is túrok kicsit a pizsama alá. Nincsenek szavak. Mae-t a ruhája alatt is nagyon szeretem és a ruhásszekrényében is. De most a kanapén lesz az otthonunk. A csoda látója. Azt akarom, hogy a nászunk örök legyen és elpusztíthatatlan!
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Az egész teljesen hihetetlen volt. Soha hittem volna azt, hogy egyszer ténylegesen igent fogok valakinek mondani. A gyűrű pedig csodálatos volt és még a méretet is sikerült teljesen eltalálnia. Mintha csak lett volna egy kis segítője, hiszen nem igazán hordtam gyűrűt se, így nagyon méretet venni tőlem se tudott volna. A boldogság szikrái pedig könnyedén csillantak meg az íriszeimben. Emlékszem, hogy milyen voltam, amikor idejöttem, az elmúlt évtizedekben, most meg… Ha valaki egykoron ezt mondja – ahogyan a nővérem meg is tette -, akkor tuti kinevettem volna és legyintettem volna, hogy badarság és ostobaság. Nem mindenki lehet szerelmes, de aztán jött ez a bolondos farkas és mindent megváltoztatott még azelőtt, hogy igazán észhez térhettem volna. Mosolyogva figyelem, ahogyan egy-két tincsemmel szórakozik és a mosoly le se lehetne törölni az arcomról. Boldog vagyok és ezt érezheti, illetve láthatja is. Könnyedén nevetem el magam, amikor azt mondja, hogy még lehet ki fog adni egy verseskötetet. - Hmm, akkor majd kezdhetek aggódni, ha túl sok múzsád lesz? – természetesen is csak viccnek szánom, de hát tudjuk, hogy a legtöbb művész nem éppen a hűségről volt híres, ha éppen a múzsáikról volt szó és a művészetükről. Bár egy pillanatig se tudnám elképzelni azt, hogy képes lenne Balthazar félrelépni, de hát mi sose változunk és szeretjük egymást kicsit húzni és viccelődni. Nem sokkal később pedig könnyedén kapott fel, hogy utána elkezdjen pörögni. A lábam időközben valaminek neki koccan, de nem olyan vészes, hogy ne lehessen kibírni. Egy picit igaz felszisszentem, de még ez se volt képes elvenni a jókedvemet. - Nem volt arról szó, hogy le is akarod amortizálni a házamat, hidd el így lenne hely számodra itt. – és játékosan megböktem az orrát az ujjammal. Mintha csak így akartam volna felvetni azt, hogy költözzünk össze. Hónapok óta két lakiak voltunk, hiszen hol itt, hol pedig Balthazar házában töltöttük el az időnket, estéinket. Igaz, eddig nem voltunk minden egyes szabadpercünkben összenőve, hiszen így egy kisebb függetlenség is megmaradt, de ha ennyire komolyan gondoljuk, akkor gondolom ez normális dolog. Amikor pedig megszédül, akkor sietve kapok után, ha addigra már letett volna engem. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyen könnyen le lehet venni a lábadról. – kacsintottam egyet bolondozva és egy aprót az alsó ajkamba haraptam. - Remélhetőleg nem annyit, mint én. – bolondozom el a dolgot, miközben kicsit úgy tettem, mintha ezen elgondolkoznék. Aztán pedig könnyedén viszonoztam a csókját. Kíváncsian fürkészem őt és kár lenne tagadni, hogy nem félek egy ekkora lépéstől. Talán idővel ez változni fog. Amikor birtoklóan közelít és közben egyre inkább hátra dőlök a kanapén, akkor csak kíváncsian fürkészem őt, majd a kezem arcára siklik, amikor ismét ajkának a játékával ajándékozott meg. - Mii? Te meg akarsz hívni mindenkit? Balthazar…. – láthatta azt, hogy annyira nem tetszik ez az ötlet. Nekem teljesen jó lett volna a szűk családi kör. Amúgy se nagyon barátkoztam még itt senkivel se, így mindegy is. – Ez még kérdéses számodra? – cukkoltam őt tovább, majd hamarosan a mosolyom még szélesebb lett, amikor a keze bevándorolt a ruhám alá. Ha a gondolataimat akarta jelenleg a meghívós dologról elterelni, akkor remek úton haladt hozzá. A lábamat a dereka köré fontam, ha lehetőségem volt rá. Közelebb húztam magamhoz, hogy most én vegyem birtokra az ajkait, közben pedig az egyik kezem egyre inkább az érzékenyebb pontja felé vándorolt, miközben próbáltam legalább a zakójától megszabadítani. Nos, azt hiszem, hogy ő túl öltözött kissé.
Meg se próbálom felfogni, amit most érez az én egyetlen nőstényem. Alig egy éve még senkit se akart. Az is fura volt, hogy mi ketten egynél többször feküdtünk össze. És hát most ott tartunk, hogy holtomiglan, holtodiglan. Gyors a tempó és mély a szántás. De igazi és ezt mindketten érezzük! - Attól nem kell félned. De majd amikor a tengerentúlról írnak nekem a csajok, hogy ezek a versek hű, meg há! Nyitok inkább egy postafiókot, komolyan! Még tovább nevetek. Annyira jó ennyire boldognak látni Mae-t. Mostanában elég jó időszaka van, ő is profin választott, de most ért a csúcsra. Velem együtt, kézen fogva. Pörgés van minden szinten és valami repül, annyira örülünk egymásnak. Ilyenkor nem is kell figyelni a rendre és a szabályokra. Mae viszont rátapint a lényegre. - Oh, ez egy szuper gondolat! Később kifejtjük, jó? Már én is gondoltam rá, hogy ott áll az a nagy ház, miért ne töltsük meg együtt? Abigail és a kicsi is jöhetnének többször. A Lak nem alkalmas erre és ha a laboromat ide kell költöztetni... Na, a tudós már megint előbukkant. Ráérünk, ráérünk, legyezgetem a seregélyeket magamban. - Akárki nem is képes rá... Megpendítem a fülcimpáját viccesen és megcsókolom azt a kis ajkat, amit olyan édesen harapdál. Maeve maga a lehetetlen és én is az vagyok. Ki kéne dolgozni egy állandót, ami minket jellemez. Ez szintén lehetetlen, hehehe. Tovább játszunk egymással és lassan sarokba szorítom a boldogságtól megsebzett kis vadat. A csókjaival nem bírok betelni. Azt érzem, hogy vele akarok kelni, feküdni és az egész napot együtt tölthetnénk. Mindet! Sose lenne sok, sem fárasztó, sem unalmas. Hoppá... - Akkor ezt a témát eltesszük a fiókba, amit majd később húzunk ki újra... Én szeretnék körülöttünk sok vidám embert, sok öltönyös-kosztümös barátot, falkatagot, kollégát, őrzőket. Nem csak családtagokat. Vitával nem rondítok bele a szárnyaló hangulatba. Majd máskor beszélünk erről és megegyezünk. Nem kérdés! - Néha szeretem előre tudni a választ... Most pedig minden apró részletet félretehetünk. Úgy akarok Mae-hez nyúlni, hogy már tudja, ennek sose lesz vége. És ő úgy legyen rajtam, hogy tiszta ügy, mi már örökre összefonódtunk, ahogy most a két cuki kis lábacska a derekam körül. Végigjáratom rajtuk a kezemet. Ez a Minnie-pizsama most a legaranyosabb rajta. De ideje megszabadulni tőle. Hagyom, hogy ő dolgozzon rajtam, én pedig őt hámozom meg lassan. De a csokinyakit kioldom előtte én magam. Az bonyolult! Bele is nevetek és közben cuppantok Mae vidám kis homlokára.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Fejemet ismételten megrázom, miközben a nevetésem ismerős dallamként csendül. Picit még a szemeimet is megforgatom arra, amit mond, hiszen önbizalma aztán van. Nahh, meg a másik fiók, mintha annyira rejtegetni kellene előttem bármit is. Szerintem eddig is csak egyszer ettem meg a fejét, de azt is inkább azért, mert féltem, hogy elveszítem őt. Elég csak arra a nőstényre és rám nézni, hiszen semmi hasonlóság nincs bennünk. Nagyon nincs. - Talán félsz attól, hogy véletlen bajuk esnének a sok csókkal ellátott rajongói leveleidnek? – kérdeztem meg aztán komolyan, legalábbis igyekeztem az maradni, de vélhetően ez nem jött össze és elkuncogtam magam. Ezzel pedig elárultam azt is, hogy csöppet se gondoltam komolyan. Tiszteletben tartottam mindig az ő területét és dolgait is. Ezen pedig semmi se fog változtatni. - Persze, nem sietünk sehova se. – a mosoly pedig továbbra is ott bujkált az arcomon. Tudom, hogy akkor kevesebbet lehetne velem Aida, ha ő költözne be ide. Igazából mindegy is, hogy az én lakásom vagy az övé mellett döntenénk-e, mert az számít, hogy együtt vagyunk. A nővéremet és az unokahúgomat pedig így is bármikor meglátogathatom, mert szívesen látnak. - Ohh, ez csak nem egy bókféleség akarna lenni? – cukkoltam ismét őt, amikor viszont a fülemet piszkálja, akkor játékosan kapom el a kezét, hogy amikor aztán ajkaimat ejti rabul, akkor elengedjem őt és inkább a nyaka köré fonjam puha kacsóimat. Még mindig alig akartam elhinni, hogy ez igaz. Ugyanakkor azt kívántam, hogy ez a boldog pillanat sose érjen véget. Ahhoz túlzottan is jó volt. Talán már túlzottan is tökéletes volt. Csak egy aprót bólintottam, hiszen biztosan elő fog még kerülni. És talán nem is lesz olyan egyszerű meglelni az arany középutat, de hittem magunkban és abban is, hogy sikerül ezt az apró, de annál inkább lényeges dolgot is megbeszélni. De mindennek eljön az ideje, ennek pedig nem most volt itt az ideje. Az újabb szavaira csak elmosolyodtam és gyengéden simítottam végig az arcán. - Szeretlek Balthazar Bluefox és ez örökké így fog maradni, történjen bármi. – mondtam ki hangosan azt, amit ő is pontosan tudott és amennyire féltem először ezt magamnak bevallani, vagy hangosan kimondani; most olyan bátran mondtam ki és öntöttem szavakba az érzéseimet, hogy aztán a kanapén kezdjünk el összegabalyodni. Vágyakkal teli érintések, csókok, de mégis másabb volt. Az energiák is teljesen másabbak voltak, mint korábban. Az érintések többről beszéltek, mint bármikor korábban, ahogyan a pillantások is. Aztán pedig szép lassan egymás után kezdtek a földre, vagy éppen a támlára hullani a feleslegessé vált textíliák. Ha engedi, akkor idővel változtatok a helyzeten, hogy ő kerüljön alulra és én fölé, hogy aztán újabb csókkal ajándékozzam meg, miközben kezem gyengéden siklott egyre lejjebb-lejjebb mezítelen felsőtestén. Hamarosan pedig megszabadítottam őt az alsójától is, ha korábban nem történt volna meg. Először kezemmel, ujjaimmal kezdtem el őt kényeztetni, hogy még nagyobb örömet okozzak neki.
I wanna be with you all the time Every day Every night You're my deja vu
Hát persze, hogy abból indulok ki, sikerem lenne, ha elkezdenék rímelni. Szerintem menne. Lehet, hogy titokban majd elkezdek írogatni. Ha már elég jól fog menni, akkor Maeve kap egy szerelmes verset. Amíg csak pedzegetem, addig nem, ő nem félkészet érdemel. - Igen. Ez a legnagyobb félelmem. Úgy lesznek biztonságban, ha soha senki nem nyitja ki azt a fiókot. Én is óriásit röhögök ezen. Egyre jobb. Szeretem, hogy Maeve minden ilyen gondolatot tovább tud vinni. Különleges lány, ezért is vagyunk jóban a kezdetektől. Most pedig már nagyon-nagyon jóban vagyunk, háhá! Bájosan, teljes fogsorral rámosolygok a nősténykémre, hogy ilyen hamar meggyőztem. Ez nem lesz nehéz dolog. Köztünk mi volt az? Azért akadt, ami döcögősen ment. A szereket például nem szerette. Bőszen bólogatok, komolynak induló fejjel, kitátott szemekkel, de csak újabb nevetés lesz belőle. Nem kell a távolság közénk. Csökkentem, minél jobban. Ez a mai nap beteljesülése. A feszültség, a titokzatosság most jön ki. Már nem harapdálom az ajkaimat, hanem inkább Mae-n csüggök. Mint a futónövény, úgy mászik rám és én elolvadok attól, hogy így meghódít. Nem, ez a pillanat bizony nem ér véget. Soha. Mindig emlékezni fogunk rá. Már a kéréstől és az igentől is szorosabbra húztuk a kötelet, ami összefog minket. Ez más, mint amikor először akartam feleséget. Talán nem nagy szó, hogy bölcsebb lettem. És farkas, tisztábban látok, tapasztaltabb vagyok. Most nem tévedek, ez 100% és 1000! Nem is fontos, ki nyer ma, ki lesz ott, ki nem. Mi ott leszünk, most itt vagyunk és ez számít. - Ms. MacGowan, leendő Mrs. MacGowan, az életem vagy és annál is jobban imádlak! Ez pedig így van, nem kell ragozni, csak érezni. Valami meditatív állapotba kerülök, nem érzem már se a kanapét, se a falat, se a lámpát, ami világít ránk. Csak Mae-t, akiről egyre fogy a Minnie Egér pizsamája. A legapróbb érintése, minden pici porcikája úgy feltüzel, hogy mindjárt kilövök és meg sem állok a sztratoszféráig! A pajzsom teljesen eltűnik, szeretetteljes energiák áradnak, olyanok, amik körbeölelik, de nem döngölik földbe, inkább felemelik, mint egy buborék a beleszorult levegőt. Mikor összenézünk, egész mást látok, mint eddig. Többet. Ugyanazt, de mélyebben. Lassan már semmi nincs az ünnepi vagy az éjjeli öltözetből. Szorgosan imádom az én kicsikémet és amikor fordulni akarom, ügyesen együttműködöm, hogy meglovagolhasson. A gyeplő már a kezében van. Hagyom is, én pedig a lábait simogatom. Majd felfelé tévednek a kezeim, a formás kis cickókhoz. Míg ő odalent dolgozik, én odafent, de alig várom, hogy rám hajoljon és szám a száját érje, nyelvem a nyelvével kacérkodjon. Ez a mi pillanatunk, egy hosszú pillantás. Az ő szemével nézek és ő az enyémmel. Egyek vagyunk, egyben vagyunk. Eggyé válunk. Már meg is történt!
Kezdőlap
//
