Ismételten csak megrázom a fejemet és megforgatom a szemeimet. Főleg akkor, amikor a szavaihoz társuló nevetését meghallom, hogy utána játékosan kicsit az orrára koppintsak, mintha csak ezzel akarnám őt kordában tartani ilyen téren. Vagy éppen csak azért, mert sántikálni akar valamiben, amiben nem kellene. Szerintem sose lennék képes elolvasni a rajongó leveleit se, hiszen azzal talán csak rontanék mindenen, azt pedig nem akartam. Ahhoz még mindig néha túlzottan féltem és ijedt voltam mélyen legbelül, hiszen még az évszakok változásával is még mindig néha ijesztő volt számomra az, hogy valakihez ennyire kötődök. Ugyanakkor már nem is akartam nélküle elképzelni az életemet. Nem hittem volna, hogy az este még ilyen meglepetéseket fog tartogatni, de igazából amikor erre a vidékre tévedtem, akkor se sejtettem azt, hogy valaha ilyen helyzetbe fogok kerülni. Pont én, aki sose engedett senkit se közel ilyen téren. Nem akart sose kötődni senkihez se. Csak élvezni az életet. Most pedig itt álltam és kimondtam azt igenhez vezető igent és csöppet se bántam. Féltem-e? Kicsit igen, de tudtam jól, hogy a kötelék közte és köztem egészen erős, hiszen nem lehet véletlen, hogy ennyi évtized kellett ahhoz, hogy egyáltalán valaki elcsavarja a fejemet. Azért pedig hálás lehettem a sorsnak, hogy pont ő volt az, aki a tudtom nélkül is sok-sok hónappal ezelőtt belopta magát a szívembe. Szavai melengették a néha talán kicsit „fagyos” szívemet, mosoly könnyedén jelent meg arcom mimikájában, miközben a boldogság ezernyi szikrái csillantak az íriszeimben, hogy csókkal ajándékozzam meg a kedvesemet. Szeretem őt és ez sose fog változni. Energiák könnyedén fonódtak egymásba, miközben a boldogsággal járó mámor is egyre inkább kezdett minket beszippantani. Ruhák könnyedén landoltak valamerre a nappaliban, miközben a levegő is egyre inkább forrósodni kezdett. Érintése szinte még inkább perzseli a bőrömet és fokozza a vágyaimat. Főleg, ahogyan halmaimon időzik el, idővel pedig ismét mosolyogva pillantok le rá, hogy utána közelebb hajoljak hozzá és csókommal ajándékozzam meg őt. Először csak játszadozom, húzom picit őt, míg végül nyelvünk egymással kacérkodjon, miközben testünk ismét „egyé válik”. Levegő egyre inkább felhevül, miközben a mámor is egyre inkább körbevesz minket, hogy aztán átélhessük a jól ismert, de mégis újra és újra oly erővel szétszakító mámort. Egyek vagyunk, és leszünk is „örökre”. Utána pedig kissé pilledve, de mosollyal az arcomon nézek rá, ha csak meg nem változott a helyzet. Egy csók, melyben minden ki nem mondott szó benne van és boldog jövővel való ígéretet is hordoz magában.
Annyira szeretem, hogy mi mindig húzzuk egymás agyát. Megrántjuk, visszaengedjük, kicsit bosszankodunk, játékosan, aztán összenevetünk. Egy dróton ülünk, mint a galambok, csipkedjük egymást, de már nem lenne meg egyik a másik nélkül. Erre a kis pöccintésre csak még jobban beindulok. Nagy nap a mai! Véglegesen kimondtuk, hogy egymást akarjuk. Majd amikor a papír is meglesz, az még véglegesebbnek számít, ha lehet ezt fokozni. Nem nyelvész vagyok, hanem kémikus és orvos. A lényeg, hogy most jól meghúztuk a kötelet, szorosra. Az energiáinkat lassan meg se lehet különböztetni, közös halmazt alkotnak, egybeforrnak és ketten alkotnak egy óriási és boldog egészet. Ha belegondolok, hogy így kezdtük, csak alkalmi bolondozással és egy párnacsatával... Nem gondolok bele, mert sokkal messzebbre jutottunk. Aki így tud csókolni, amellett pedig nem is kell gondolkozni. Szeretem, hogy Maeve-nél semmi sem megy könnyen. Az első is hosszas meló után jött össze és most se adja magát csak úgy. A farkasom is kedveli az ilyesmit. Hála a szellemeknek, hogy az ő bestiáját is kedveli, minden más nősténynél jobban. Skye-ét például csak megtűrte, elvolt vele, de nem szerette. Ezt a kis ír csodát imádja a farkasával együtt. Nyomjuk keményen és amikor pihenő van, nem azt jelenti, hogy kifáradtunk. Új erőt gyűjtünk. Minden vég egy új kezdés. Elkapom az én kis párocskám arcát, a füleit cirógatom és olyan csókot nyomok le a torkán, hogy a nyelve az én ízlelőbimbóimat masszírozza, ahogy én az ő mellbimbóit. Mert a kezem nem áll meg a füleknél. Kényezteti, simításokkal halad erre-arra és szoros öleléssel húzza magához megint. Ujjra gyűrű, hímre nőstény. Felhúztuk egymást és ezt a mai napot trónra ültettük. Most tart a koronázási ceremónia, amihez foghatót egy királyságban se láttak még. A saját birodalmunkban éltünk és ez már egy közös birodalom lett. Egyesítjük erőinket. Soha véget nem érő kötelékkel.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Talán túlzottan is korán ébredtem fel, de ha bárki is kérdezné, hogy miként is jutottunk el az ágyamig, vagy talán hamarosan ágyunkig lenne a helyes kifejezés, akkor fogalmam sem lenne róla. Eléggé egymásba gabalyodtunk, de talán nem meglepő azok után, hogy mivel állított be. Utána csak jött minden magától, és szerintem minden egyes csók, érintés és együttlét kicsit másabb volt, mint előtte valaha. Mintha csak valami megváltozott volna, de leginkább mi, hiszen az egész bolondozásnak indult sok-sok hónappal korábban, még füllentettem is a nővéremnek eleinte, de akár akartuk, akár nem szép lassan minden megváltozott. Úgy lopta el a szívemet, hogy szinte észre se vettem és olyan szemszögből mutatta meg a világot, mint még előtte soha senki se. Rövid ideig még Balthazar figyeltem, de aztán a mobilammal együtt tűntem el a fürdőszobában, hogy megosszam Abigaillel az egészet, vagyis nem mindent, de a lényeget igen, hiszen még én se akartam elhinni azt, ami történt. Pedig azt se mondhattam, hogy álmodtam az egészet, hiszen a gyűrű még mindig ott volt az ujjamon. Amikor elköszöntünk egymástól, akkor mosolyogva figyeltem az alvó mackómat, hogy utána a konyhába menjek és csináljak magamnak kávét. Amint elkészült nesztelenül osontam vissza az emeletre, vissza a hálóba, majd bebújtam a saját térfelemre és úgy hajoltam oda hozzá. Nyomtam egy puszit az arcára. - Jó reggelt álomszuszék, vagy inkább mackókám, mert már a tél is elmúlt... – játékosan még meg is böködtem őt, majd még kapott pár apró puszit arcára, mintha csak én akarnék lenni a galád szírén, aki aludni se hagyja őt. Utána pedig a kávésbögrémet elhúztam az „orra előtt”, mintha azzal akarnám még csábítóbbá tenni számára a reggelt. Aztán pedig a biztonságkedvéért leraktam az éjjeliszekrényre, hogy nehogy ránk boruljon, hiszen ki tudja, hogy miként fog reagálni az ébresztőmre. - Csak nem valaki túlzottan kifacsart az éjjel? Ki volt ez a galád nőstény? – kérdeztem tőle játékosan, ha végre megmoccant, mert nem is én lennék, ha nem húznám ismételten kicsikét. Közben pedig továbbra is mosolyogva figyeltem őt és vártam azt, hogy végre magához térjen.
Mmmm, de korán jött nekem ez a napsütés, meg a hajnal hangja. Húúú! Mosollyal ébredek, még a szememet se nyitom ki, de már boldog vagyok. Már záporoznak a tervek. Csodálatos volt az este. Kissé aggodalmasan érkeztem, elidétlenkedtem, de aztán csak kimondtam és Mae is, utána pedig megünnepeltük, ahogy azt kell. Olyan szorosan, mint még soha. Rég aludtam ennyire jól és ennyire nagyot. Csak azért tudom, hogy nem dél van, mert addigra már túl sokan hívtak volna. Csak akkor nézek ki a világra, mikor már oldalra fordítom a fejemet, hogy lássam...aki nincs itt. Kómás vagyok még. Meg kellett volna éreznem, ha mellettem van. Biztos készülődik. Ha kicsit hegyezem a füleimet, akkor hallom is. Forr a víz, csörögnek az edények. Megvárom. Lustulok. Akkora jutalmat kaptam este, hogy még most is csak élnék vele és semmit se csinálnék. Tarkóm mögött nyugtatom a kezeimet és a plafont bámulva szövöm a nagy terveket. Kik? Hol? Hányan? Kell egy új öltöny. Óóóóriási buli lesz! - Tudod, milyen szépet álmodtam? Én nem, de csak szép lehetett. Pont, mint te! Mert ő volt itt velem és úgy jöhet bármi, töretlen és felhőtlen a jókedvem. Álmomban is. Elkapom a kezét, amivel bökdös és rápillantok az ujjára. A pecsétre, amivel végtelenné tettük, ami köztünk zajlik. Új szintre emeltük. Nem hagy aludni. Nagyon eleven az én kis bogyókám. Megindulok én is, két kézzel, két ujjal, fel és le. Mintha kis kolibrik támadnák meg, ezer csőrcsípéssel, mindenhol és bárhol. A bögre ital illata után pedig úgy megyek, mint macska a halas utánfutó szagára. Ahogy Mae lerakja a kávét, én már a hátát piszkálom és mikor visszafordul, nem úszhatja meg a reggeli csókot. A homlokára is kap. - Húúú, hát nem is tudom... Jé! Pont ilyet viselt! - mutatok a gyűrűre és világszéles mosolyra húzódom. Közelebb furakszom és a háta alá teszem a karomat, hogy a távolabbi vállát cirógassam. Jaaaj. De szeretem! - Remekül indul a nap. Remek társaságban! Mit terveztél mára? Én nem siettetem, hogy mindent most üssünk nyélbe. Mae-nek ez az első kapcsolata. Tudom, hogy komolyan gondolja és végtelenül boldog. Én abban vagyok, hogy időt kell hagyni. Előttünk az egész nap. Este is ráérünk megbeszélni vagy holnap. De van egy sejtésem: az én picikém totál be van sózva és fejben már le is játszotta, hogy átviszem a küszöbön. Kajtató kíváncsisággal mosolygok a szemeibe, várva, hogy mondja ki, amire én gondolok.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Egy részem remegett, mint az aprócska falevelek a legnagyobb szélviharban, viszont a másik felemmel talán még madarat is lehet fogni, mert annyira boldog voltam. Jó volt Abigaillel beszélni, ugyanakkor még szólnom kell Rydernek és Kristinnek is, hiszen mégis csak a családomhoz tartoznak. Hmm, mást szerintem nagyon nem is tudnék meghívni, hiszen nem éppen arról voltam híres, hogy annyira barátkozós nőstény lennék. Egyedül talán Sienna lenne az, aki még közel áll hozzám. Közben pedig a reggeli ital el is készült, miközben a gondolataim már messze szárnyaltak. Azt is tudtam, hogy nem szeretnék nagy felhajtást, míg ő igen. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz végül, de már az is nagyszó, ha addigra nem szökök meg. Hahh, vagy nem futamodok meg az utolsó pillanatban, mert annyira megijedtem. Balthazar irányába érzett érzéseimben teljesen magabiztos voltam, de attól még ez egy nagy lépés lesz, számomra mindenképpen, hiszen ő lesz az első, akihez hozzá megyek. Mosolyogva hallgatom azt, amit mond és egy kisebb pír az arcomra szökik. – Vigyázz, még a végén teljesen belepirulok a bókjaidba. – feleltem játékosan, hogy utána tovább szívjam a vérét. Amikor elkapja a kezemet, akkor csak kíváncsian figyelem őt. Sose hordtam ilyen értelemben még gyűrűt az ujjamon, de mégis azt érzem, hogy sose akarom levenni. Mintha annak ott lenne a legjobb helye, de persze munkában nem hordhatom, de akkor marad az, amit mások is tesznek, hogy a nyakláncukon hordják. Amikor viszont az ujjaival elindul, akkor nem sokkal utána elnevetem magam, hiszen bolondos és ezt imádom benne. – Hééé, még a végén kiborul. – szólalok meg sietve, ahogyan a bögrét igyekszem lerakni az éjjeliszekrényre, mielőtt ránk borulna. Az érintése pedig most is jól esik, ahogyan mindig. A csókját pedig természetességgel viszonozom. – Hmm, azt hiszem egészen meg tudnám szokni az ilyen fajta ébresztő utáni köszöntőt. – szólalok meg boldogsággal sugárzó arccal, miközben azért izgatott is vagyok az újdonságok miatt. - Igazán szerencsés lehet, ha ilyet visel(t) és pont tőled kapta. – játszadoztam tovább, amikor pedig a karjával részben „átölelt”, akkor könnyedén huppantam vissza az ágyba, hogy hozzábújjak és a fejemet a vállára hajtsam. Nem állt szándékomban túl hamar elhagyni az ágyat. Néha mi is lustulhatunk és amúgy is van mit megbeszélnünk. - Gondoltam átbeszélhetnénk kicsit a dolgokat. Főleg, ha esetleg még esetleg az újabb április előtt szeretnénk megtartani, vagy szerinted túl korai lenne? – emelkedtem meg picit, hogy kérdőn nézzek rá, ha szerinte okés volt most ilyenekről beszélni, akkor tovább folytattam. – Ott a kérdés, hogy mikor és hol? Meg milyen? - az utolsókérdés alatt pedig azt értettem, hogy csak hivatalos vagy egyházira is gondolt. Bár utóbbit eléggé kizártnak tartom, de jobb biztosra menni. – Na meg, hogy szűkcsaládi vagy inkább nagy mulatságot szeretnél? Mert lehetne az is, hogy a szertartásra csak a szűkebb család jön, de a buli jöhet az, aki szeretne? – vetettem fel egy ötletet, hogy mind a kettőnk vágya teljesülhessen. Szerintem manapság ez a megoldás se ritka, de ki tudja. Annyira nem vagyok képben, mert nem olyan régen még azt se hittem volna, hogy férjhez fogok menni. Most meg pontosan azt tervezgetjük. Lelkesedés pedig könnyedén kicsendült a hangomból.
Ha Maeve nem zárta el magát teljesen, akkor érzem, hogy mik kavarognak benne. Azok, amik bennem, mikor nekikezdtem. Én már túl vagyok rajta, megmásztam a hegyet és most élvezem a napsütést, közvetlen közelről. De tudom, hogy neki nem olyan könnyű. - Jól áll neked a piros. Aranyos, ha nagy ritkán elpirul. Mert azért van benne erő, akármitől nem szeppen meg. Sőt, ő képes olyanokat mondani, hogy másba fojthatja bele a szót és a nyugalmat. Engem is pirított már, mint a csirkemájat lassú tűzön. - Ha veled együtt borul ki, akkor már aggódni kezdek - szólok kacagva, de kicsit finomabban bökdösöm. Többek között a meggyűrűzött ujjammal is. Megmutatjuk a világnak, hogy mi már tartozunk valakihez. Sym ötlete pedig fantasztikus volt. Ilyen gyűrűje nincs másnak. Sose láttam hasonlót. - Csak úgy szokd meg, hogy minden reggel új lesz. Mi ketten csúcsra járatjuk azt, hogy mindig beújítunk. Nem tudjuk megszokni egymást. Csak megszeretni sikerült, de azt nagyon és nekem Mae minden nap új. Nagyon remélem, hogy én is az vagyok neki. - Jééé...ismered? - játszom a hülyét, aztán megpöckölök egy tincset az én kis drágám hajában. Most pedig csak henyélünk itt, a lehető legjobb társaságban. Életem végéig tudnám élvezni ezt a pillanatot a nőstényem buksijával a vállamon. - Jó ötlet! Ezek szerint nem siettetés. Ő is pont erre gondolt. Miért is aggódtam? Minden olyan simán ment. - Nem korai, nem korai. Ha most kiugrasztanánk az ágyából az anyakönyvvezetőt és pizsamában hozná a papírt, az se lenne túl korai. A szemeibe mosolygok. Erre is képes lennék. Hirtelen megoldani. Az viszont olyan szűk családi kör lenne, hogy rajtunk kívül más nem is férne bele. Következő téma. - Te meg vagy keresztelve, Maeve? Elvileg én is kereszténynek indultam, de rájöttem, hogy nem vagyok az. Az a déli kereszténység kicsit más. Szóval én csak a jegyző megkeresését javasolnám. Te hogy gondolod? Nem szeretném őt megbántani. Erről a témáról nem nagyon beszélgettünk még, úgyhogy gyanítom, ő se nagyon vallásos. De majd elmondja. - Hogy hol? Nem a hivatalban, az biztos. Valami szép helyen kéne. Egy díszterem. Vagy akár egy gyönyörű barlangrész kint a természetben. Szerinted, picikém? Beleborzolok kicsit a hajába itt a kávéillatot szimatolgatva. - Szerintem legyen az utolsó márciusi szombat. Az jó neked? És utána nászút! Hű, de sok minden jön itt össze egyszerre! - Hajóval menjünk vagy repülővel? Egyáltalán hova? Én már előreszaladtam. Még az esküvő se volt meg. Nevetek egyet a plafonra. Meg az égre, hogy ha már így rámmosolygott. Aztán Mae kapja a következő mosolyt. Megoldotta. - A kecske is jóllakik és a káposzta is elfogy. Illetve megmarad, na! Jót nevetek, kezem a homlokomon csattan. Ezt elbakiztam. - Ezt pont így kéne. Te kiket hívnál meg? Én Bent...ő őrző. Ismered? Lilit. Amaryllis-t, Willow kölykét, tudod, aki rezidens volt a kórházban. Esetleg Helena-t, aki szintén őrző. Aztán a bulira a falkát is fogom várni, meg az őrzőket, meg a kórházból mindenkit, meg a korábbi szomszédaimat. Lassan lehet fogadást kötni, ki a lelkesebb? Mindketten a karácsonyi ajándékok közül válogató gyerekek lelkiállapotába kerültünk és ez fantasztikus. A szemeim előtt már sorakozik is a sok boldog ember, akik között mi ragyogunk a legfényesebben a vidám arcunkkal.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Sokszor elzárkóztam már életem során, még előle is eleinte, de most nem volt felhúzva a pajzsom. Nem volt titkolni vallom előtte és meg is bíztam benne. Néha az energiáim úgyis beszédesebbek tudnak lenni, mintha szavakkal próbálnám meg kifejezni magam. - Azért ne szokj hozzá. – kuncogtam el magam, miközben játékosan a hajába túrtam és a mosoly szinte a fülemig ért. Jó érzés volt ilyen vidámságba ébredni, még akkor is, ha nagy változások kezdődtek el az életünkben. Meg tényleg nem voltam az a fajta, aki mindenen elpirul, de azért néha sikerült elérnie. - Tudod, ha csak azt szeretnéd, hogy megváljak a ruháimtól, akkor annak van kegyesebb módja is. – egy kisebb nevetés is járt a szavaim mellé, miközben próbáltam elkapni játékosan a kezét, amivel böködött, illetve letenni a kávét. Nem vágytam arra, hogy a forró ital rám boruljon. - Hmmm, ez pazarul hangzik Bubukám. – tényleg úgy gondoltam, még ha minden egyes reggelbe is csempésznénk valami újdonságot, akkor is nagyon élvezném. Teljesen másabb mellette ébredni, vagy legalábbis úgy, hogy tudom itt van, mint amikor az volt az egyik főműsorom, hogy az éjleple alatt mindig megszöktem a férfiak ágyából, mielőtt még magukhoz térhettek volna. Most meg.. most legszívesebben egész nap itt maradnék vele. - Igen, még talán nálad is jobban. – mentem bele a bolondozásban, miközben továbbra is hozzábújva feküdtem az ágyon. Takaró is már inkább alattam helyezkedett el, mintsem ténylegesen betöltse a neki való szerepét. - Milyen elszánt valaki, de ha nem gond, ha már felforgattad az életemet, akkor azért a hagyományt betartanám. – oldalra fordultam közben, hogy láthassam őt. Tényleg felforgatta az életemet és sok minden megváltoztatta a véleményemet. Talán utoljára még kislányként álmodoztam arról, hogy lesz egyszer fehér ruhám, amit még a hercegnők is megirigyelnének, de aztán ahogyan felnőttem valahogy elillant ez az álom. Meg az elmúlt időszakban élt életmódomat tekintve nem is csoda, hogy nem gondoltam ilyenekre. - Egykoron vallásosan neveltek, de szerintem nem okozok meglepetést, ha azt mondom, hogy régóta nem része már az életemnek. – mosolyodtam el haloványan, hiszen ő is pontosan tudja, hogy részben milyen életet éltem. Ha annyira vallásos lettem volna, akkor biztosan azért másabb lenne a felfogásom és az életvitelem is, így azt hiszem ez a dolog máris kipipálva, hogy csak az anyakönyvezetőt ejtsük útba. - Hmm, szerintem a barlang túl hideg lenne még. Itt hosszú és hideg a tél. Inkább akkor legyen valami szépen kidíszített terem. Tudsz esetleg olyan helyet, ami alkalmas lenne rá? – ő régebb óta él itt, így biztosan jobban ismeri a hely adottságait is, hogy hol lehetne megtartani úgy, hogy mindenki elférjen majd idővel és nekünk is mosolyt csaljon az arcunkra. - Nekem teljesen jó, és de előre szaladt valaki. – kuncogtam el magam, ahogyan egyre inkább belelkesült. A következő pillanatban pedig nem csak feljebb tornáztam magam, hamarosan már a hasán foglaltam helyet és onnan pillantottam le rá sugárzó tekintettel és arccal. - Hmm, nem tudom. Valami különleges helynek örülnék. Olaszország, esetleg Görögország? Vagy te merre felé mennél szívesen? – bár azért kicsit rossz érzés volt, hogy mi éppen ilyen vidám dolgokról beszélgetünk, amikor valószínűleg másoknak az április nem lesz olyan vidám, ha itt maradnak. Nyelvbotlásán meg könnyedén nevettem el magam, hogy utána közelebb hajoljak hozzá és egy csókkal ajándékozzam meg. Amikor viszont meghallom a sorolását, akkor kicsit feljebb szökik a szemöldököm, majd hümmögök egy sort. – Ismersz, hogy én nem vagyok olyan imádott személy, mint te, így csak Apára és a barátnőjére gondoltam, meg a féltestvéremre Kristinre. Na, meg persze a tanúmra, Abigailre. – hiszen ő volt az első akit meghívtam már igazából. – Meg esetleg még talán Sienna, de azt hiszem, hogy én ennyiben kifulladtam. Te vagy a közkedvelt médiaszereplő kettőnk közül, akit mindenki imád. – dörgöltem az orra alá játékosan, miközben játékosan megbökdöstem a mellkasát, de továbbra se mozdultam meg, ha csak meg nem próbált lehessegetni magáról.
Én is csak nevetek, mert szoktam bókolni szavakkal is, virággal is. Néha meglepem Mae-t, de tök jó, hogy legtöbbször már természetesnek veszi! Jól indul a nap, a lehető legjobban. - Tudom... Újabb nevetés. Valahogy ez mindig előjön. Mikor szerelmet vallottam, amikor tisztáztuk, hogy a játékból több lett, valóság, akkor is kiborítottam valamit és ruhátlansággal fejeztük be. Egy jó forró kávéfürdő azért más lenne és azt én se akarom. - Ugye, cukros málnácskám? Megcirógatom a fülét, aztán kap a homlokára egy kis puszit. Elbolondozunk itt, a végtelenségig tudnánk folytatni. Annyira jó együtt lustálkodni! - Jó, mindent nem forgatok fel. Csak az életedet, de azt továbbra is. És ugyanazt várom cserébe! Elsimítom a homlokáról a haját. Egyik legszebb része ez a féktelenül burjánzó korona, ami körbeöleli. Szinte külön életet él. Imádom! - Akkor tisztán polgári lesz, rendben! Van, aki nem jár templomba, úgy káromkodik, hogy lehozza az égieket a földre, senki meg nem mondaná, hogy vallásos, de belül mélyen hisz. Vagy szüksége van ilyen szertartásra. Ezért kérdeztem meg. Köztünk nincs ilyen probléma. Más probléma sincs. - Mit szólsz az Empress-hez? Van egy gyönyörű klubterme. Filmklubokat szoktak ott tartani. Nagyon igényes, szépen díszített és ha még pluszban kidekorálnánk, csodás lenne. Az a legjobb, ami az eszembe jut. Ha Mae-nek nem tetszik, még gondolkodom, hátha lesz más ötlet. - Akkor ezt megbeszéltük! Szaladok bizony, csak úgy lobog a hajam! Úgy kezdek mozogni, mint aki lovon vágtat. Kell a hülyéskedés, miközben szervezkedünk. Az esküvő is ilyen lesz, biztos vagyok benne. A galoppnak az vet véget, hogy egy pici fej landol a pocakomon. Lenézek rá, szerelmes mosollyal és megsimítom azt az okos kis buciját. - Jó ötlet a mediterrán vidék! Te voltál már arrafelé? Én egy-két helyen. Olyan lenne a legjobb, ahol még egyikünk se volt, nem? Párizsból elutazgattam más francia vidékekre is, meg nyaralni is voltam arra, de mindent nem ismerhetek. Ez még egy nagy falat lesz. Útikönyveket, ajánlatokat kell bújni és esetleg megkérdezni Symara-t, aki elég jól ismeri azt a vidéket. - Neked elég egy imádó... A hümmögést utánozom, majd egy jót nevetek és magamhoz ölelem az én kis vadóckám vállát. Erős a stílusa és nem mindig kedves, meg a viccelődéseit se bírja mindenki. Én is megosztó vagyok, tudom, de mégis valahogy népszerűbb lettem. Több időm is volt. - A jó öreg Ryder...ki is a barátnője? Szerintem mondta már, de nem tudnám felidézni. Annyira nem vagyunk szoros kapcsolatban. Az viszont örömmel tölt el, hogy ők ketten kibékültek. Még valamikor beszéltünk róla Mae-vel és szidta, mint a bokrot. Lehet, hogy én kellettem, azért adott neki esélyt? - Én Bent akarom tanúnak. Biztos bevállalja. Legalább Kristin se lesz egyedül, mint őrző. Én is hívok párat. Sienna emlegetésére felkapom a fejemet. Az a bizonyos nap jut eszembe. Aztán az, hogy Maeve mennyire védte őt. - Mindenki azért nem. De hidd el, biztos lesz majd, aki miattad jön és kellemes meglepetést fog okozni! Nem pendítem meg, hogy mondjuk az anyja vagy Jax jöhet-e? Rocky-t nem hívom, bár mostanában már nem utálják egymást annyira. Nehéz, mert ha kiírjuk, elhíreszteljük, hogy ez lesz, egyikünk se tenné hozzá, hogy várunk mindenkit, csak ezt a három személyt nem. Inkább hallgatni kell. Ha mégis eljönnek, biztos nem tesznek keresztbe. Egyik se olyan, hogy elrontana egy ilyen napot. - Utána a bulira esetleg valami játék? Ceremóniamester? Egy menüt is össze kell állítani. Meghívók kellenek, névjegykártyák. Lufi! Lufit rendelünk? Hirtelen annyi minden eszembe jut, hogy a felét se mondtam ki, de így is pörög a nyelvem, hadarok, csak mondom és mondom.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Mosollyal az arcomon bólintok, amikor visszakérdez, mert tényleg pazarul hangzott. Amikor viszont még puszit nyom a homlokomra, akkor még szélesebb mosoly kúszik az arcomra, miközben a gondolataim ezernyi hely felé kalandoznak. Nem sok időnk van, ha szeretnénk tényleg Alignak betoppanása előtt kimondani a boldogító igent, de nem hiszem, hogy annyira félteni kellene minket ilyen téren. - Efelől kétségem se volt és ismersz, hogy kérned se kell, megteszem én azt anélkül is. – játékosan még a nyelvemet is kinyújtottam rá, mintha csak gyerekek lennénk. Rendesen felforgattuk egymás életét, de ő az enyémet biztosan, viszont én ezt nem bánom. Igazából már szinte el se tudnám képzelni azt, hogy ne legyen részese. Persze, semmi se tarthat örökké, de akkor is reménykedtem abban, hogy ez még sokáig fog tartani. - Akkor ezt meg is beszéltük. – hagytam annyiban a dolgot, mert nekem teljesen jó a polgári esküvő. Nem hiszem, hogy annál többre szükség lenne, hiszen ez is csak a szememben formalitás volt és semmi több. Sokkal inkább az számít, hogy a szívünkben mi lakozik és nem a papír. - Szerintem teljesen jó lesz, de intézed te azt? Bízok benne, hogy remekül fel lenne díszítve és szerintem te jobban rá tudsz venni másokat, hogy kiadják. – szerintem BB bárkinek a hasába lyukat tudna beszélni és ha pont ott lenne valami rendezvény akkor is megoldaná. Nekem meg ott lesz a többi dolog is, hiszen még ruhát is kellene találnom. Abba mondjuk Abigail segíteni fog tuti, de akkor se olyan egyszerű, vagy igazából fogalmam sincs, mert sose mentem még férjhez és régóta nem álmodoztam „hercegnős ruháról”. Amikor úgy kezd elmozogni, mintha vágtatna, akkor könnyedén török ki ismét nevetésben és kicsit még a fejemet is megrázom bolondozva. De nem is ő lenne, ha nem próbálna meg mindenből viccet csinálni, vagyis olyanokból, amiből lehet. - Sose jártam még arra felé, legtöbb ideig a szülő hazámban éltem, majd London és New York, aztán meg itt kötöttem ki, hogy a vidék bolondos hímjének a szívét elraboljam. – persze csak hülyéskedtem, de hát megtehetem. A jókedv úgyis most sokkal inkább uralkodott itt, mint bármi más. Még akkor is, ha eléggé nagy döntést hoztunk meg tegnap este. – Neked melyikhez lenne több kedved? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen olyan helyre kellene menni, amire mind a ketten kíváncsiak vagyunk. Lehet nézelődni, elveszni a történelemben, ugyanakkor romantikus is tud lenni. - Miért, ha több lenne, akkor féltékeny lennél? – kérdeztem tőle játékosan, hiszen akadnak nekem rajongóim, de azok többségében még kicsik, hiszen a gyerekosztályon is szeretnek, amikor meglátogatom őket. Így, ha úgy nézzük még a végén akad vetélytársa. Elég csak pár évtizedet várnom, nem mintha akarnék, amikor itt van nekem ő, de a világért se hagynám ki azt, hogy húzzam őt. - Hmm, ha jól rémlik, akkor Daisynek hívják a nőstényt. Tavaly érkezett, vagyis azt hiszem inkább a vissza lenne a legjobb szó, de annyira nem ismerem én se. Te még nem hallottál róla? – hiszen ő azért régebb óta élt itt. Lehet még a lelépése előtt is már itt lakok és ismerős neki, de ki tudja. - Nem is tudtam, hogy ilyen jóban vagytok, de örülök annak, hogy van jelölted. – ezt tényleg így gondoltam, nálam nem volt kérdés, hogy a nővérkémet fogom megkérni rá és szerencsére igent is mondott. Látom a párom reakcióját Sienna említésére, de csak megrázom a fejemet, hogy ne aggodalmaskodjon, mert nem történt semmi se, még mindig itt vagyok és rontom a levegőt, így felesleges is neheztelni amiatt a nőstényre, ami történt. - Talán lesz, talán nem. Gondolkoztam Rocky-n is, de nem tudtom, hogy mennyire lenne biztonságos a múltkori után. Illetve ott van még anyám is, de őt se láttam mostanában. – mondom egy kisebb habozás után, mert ők is eszembe jutottak, de mégis csak fura lenne részben meghívni őket. Meg lehet el se jönnének, ki tudja. - Igen, a menü jól hangzik és inkább ceremóniamesterre szavazok. Lufik meg persze, hogy lesznek. –mosolyom pedig egyre szélesebb, ahogyan ő kezd egyre inkább belelkesülni. Talán még nálam is lelkesebb, pedig tuti fordítva kellene lennie, de hát mi se vagyunk éppen hétköznapi és átlagos pár…
Én is tűzben égek, valami hihetetlenül békés tűzben és szeretnék mindig ilyen vidám reggeleket! Ahogy Maeve nyelvet nyújt rám, én megpróbál elkapni azt a kis illetlen darabkát a szájából. Lehetetlen, mert akármilyen éles, kicsúszna a markomból. Legalább megint nevetünk egy nagyot. Ez vagyunk mi, egy bohócpár. Egyszer fel kéne lépnünk. - Persze! Igen. Pöpecül fog kinézni, foglalom, elintézem. Még lampiont is hajtogatok! Nagyon-nagyon lelkes vagyok és nem vicceltem, tényleg belemegyek a díszítésbe is. Lehet, hogy csak néha, de látnom kell, mit alkotnak ott. Még ma délelőtt lefoglalom a termet. - Na, akkor találunk ott! Én is csak nyaralni voltam, utazgatni, főleg mikor Párizsban éltem. Beugrik Skye és az az időszak, amikor egészen egymásra találtunk. Hát...mert ismertük a másikat minden hülyeségével és legalább fix volt. Most tisztán hozok döntést. Szívből és ésszel egyszerre. Ettől igazán szép! - Ha már elraboltad a szívemet, oda viszed, ahová akarod. Háhá! - nevetgélek kicsit, hiszen nem így állunk. Maeve tényleg lenyúlta a ketyegőmet, de én is az övét és egyikünk se uralkodik a másikon. - Kréta? Gyönyörű a vidék, a régi korokat is őrzi és nagyon szeretik ott a turistákat. Jó nagy sziget, én is csak egyik részén voltam, tele lesz meglepetéssel, ha bogyóka rábólint. - Nem, dehogyis. Beajánlanám őket a költő levélküldőinek, hadd találjanak egymásra! Játékosan megbököm Maeve oldalát. A gyerekek eszembe sem jutnak. Akár néhány betegét is meghívhatja, én abban is benne vagyok. A gyerekek mindig vidámságot hoznak. - Daisy-vel jár? Na, ezt nem tudtam. Nem lennék jó kangunart. Ryderrel úgyis kell még beszélnem, jó is, hogy Maeve mondja. Legjobban annak örülök, hogy már nem szidja, mint a bokrot. Büszkeséggel tölt el, mert biztos volt benne szerepem, hogy már nem utálja. Abigail csak természetes, ha Maeve nem mondja, akkor is tudtam volna, hogy ő lesz a tanú. Megbarátkoztunk már, pedig nehezen indult. Sienna-t is elfogadom. Akiket említ, azok hallatán csak rántok egyet a fejemen. Maeve tudja, mi a jó neki. - Az a lényeg, hogy te és én a csúcson legyünk! A mi napunk lesz. Rábízom, hogy oldja meg ezt. Rocky és a teremtője, na, igen. Az öreg kangu még csak-csak, de ha betéved az a szemétláda, aki bántotta Mae-t... Nem, ez nem történhet meg! Komoly őrséget is fogok szervezni! - Neki is biztos lesznek ötletei, majd össze kell ülni vele, többször is. Dörzsölöm a kezeimet és a nyelvemet is kinyújtom, mint a gyerekek a hideg gyümölcsleves láttán. Az is kell majd! Meg még sok minden. Összefut a nyál a számban. A kajától is, de nem csak attól. - Sütik! Lili tud sütni, karácsonykor kóstoltam nála valamit. Emma is alkotott már, de ő sajnos távozott. És a kölyke is, viszont a bolt megmaradt. De valaki még tud cukrászkodni, csak hirtelen nem jut eszembe. Amiket én a laborban alkotok, azokat nem hozom. Nem. - A torta! Rajta legyünk marcipánból, ugye? Én cilinderes figura akarok lenni, sétapálcával! Elő fogok kaparni egy ilyen képet, aztán nem ér nem röhögni! Elkezdek fütyülni egy dalt az elegáns világkorból, amikor tényleg hordtam ilyeneket. Maeve szakadni fog, ha a padlásról lehozom azt a fotót. Még megvan!
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Bólintok egy aprót, hogy rendben van. Örülök annak, hogy nem nekem kell foglalkoznom a foglalásokkal, nem hiszem, hogy menne, hiszen számomra még most ijesztő. Elég csak azzal foglalkoznom, amivel igazán muszáj, a többit meg megoldja ő maga is. Bízok benne, meg már ismer annyira, hogy tudja mit szeretek és mit nem, így tényleg felesleges lenne aggódni. - Rendben van, de szerintem ráérünk még kitalálni azt, hogy merre is menjünk. Ki tudja, lehet még a végén a menyasszony megszökik. – pillantottam rá játékosan és széles mosollyal az arcomon. Nem hiszem, hogy megszöknék, de sose lehet tudni. Eléggé szeszélyes tudok lenni, de most nem is akarok erre gondolni. Abigail is megmondta, hogy minden rendben lesz és ne aggódjak, így talán ideje lenne végre eszerint cselekednem. - Mintha az olyan egyszerű lenne. – nyújtottam rá ki a nyelvemet, de azért szerintem elég sok mindenről képes lennék meggyőzni őt. Már az is kész csoda, hogy sikerült arra rávennem, hogy ne maradjon itt áprilisra, hanem menjünk el. Az esküvő pedig azt hiszem még inkább segített ebben. - Ha azt mondod, hogy szeretném, akkor lehet Kréta is. Én bízok az ítélőképességedben. – és egy apró csókot nyomtam az ajkára, amolyan belegyező gesztusként is. Az izgatottság pedig könnyedén átragadt rám is, még akkor is, ha annyira nem fejeztem ki, mint ő. - Igen, azt hiszem vele, de valószínűleg tőlük kérdezd, mert annyira nem érdekelt a dolog. – rántom meg a vállaimat. Nem érdekelnek apám nő ügyei, meg oké, kicsit jobb a helyzet, de annyira azért még se, hogy bármi ilyenről akarjak beszélni vele. Majd talán egyszer teljesen képes leszek elfogadni őt és minden dolgot megbeszélni vele, de már szerintem az is haladás, amit elértünk az elmúlt hónapokban. - Pontosan, ez a mi nagynapunk lesz. Remélem, hogy minden rendben lesz. – tényleg kicsit aggódtam, de meg kell próbálnom ezt is elengedni és nem hagyni, hogy a boldogságomat eme félelmek elvegyék. Ahhoz túlzottan is szeretem ezt a hímet, aki itt heverészik mellettem és elvette az eszemet is néha. Sütis dologra csak bólintottam, de azért nem szívesen kérnék meg senkit se arra, hogy ennyi sütit csináljon. Talán inkább jobb lenne, ha cukrászdába mennénk, de tényleg. Ott aztán mindent lehet kapni és biztosan sikerülne mindenkinek találnia olyat, amit szívesen megenne, amikor viszont előáll az ötletével, akkor könnyedén nevetem el magam. Főleg, amikor még rá is kezd a dalra. - Hééé, ha így folytatod, akkor ki fogok pukkadni a nevetéstől. – és játékosan még meg is böködtem, ha pedig még volt mit megbeszélni, akkor könnyedén hagytam, hogy beszéljünk róla, de azért idővel persze azért próbáltam rávenni arra, hogy keljünk ki az ágyból és nézzünk valami reggelit, mert éhen fogok halni, de hát nahh. Régen volt már a vacsora.
|| Bocsi a késés miatt, de inkább zárót írtam, ha már nyakunkon az esküvő. Köszönöm a játékot és majd jön a folyt.köv. ^^
Kiegészítjük egymást, ezzel nincsen gond. Maeve is segít olyanban, amivel én nem akarok foglalkozni és én is megteszem a magamét. Az anyagi részét például át fogom gondolni, mert abban jó vagyok. Mindig volt mit a tejbe aprítani és megdolgoztam érte, hogy ez így is maradjon. - Menyasszony szökésben? Filmcímnek nem is lenne rossz! Megpöckölöm az orrát. Remélem, ez csak vicc. Nem tudom, mit kezdenék a helyzettel. Szerintem nevetve futnék utána. Haha. - Majd nézünk képeket, videókat is, de szerintem imádni fogod! Garantált. Nagy élmény lesz. És reszkessen Görögország! Az a csók jókor jön. Kellően feltüzel. Át is tudok siklani a dolgon, hogy Maeve nem követi az apja csajozását. Fura történetek ezek, majd Ryderrel beszélem meg. Mint férfi a férfival. Így is nagy dolog, hogy a kezdeti hevesség után Maeve megenyhült az irányába. - Biztosan, icinkém-picinkém! Ez nem kérdés! Meg fogjuk oldani, találunk megbízható forrást, mindent elrendezünk. Biztos, hogy sok segítséget fogunk kapni. Érzem Maeve aggódását és meg is ölelgetem az én kis drágámat. A részleteket majd később intézzük. Ezzel fog telni a következő pár hét! Készülünk a boldogság legnagyobb pillanatára. Már eddig is voltak olyan perceink, hogy azt mondtam, ennél jobb már nincs és újra, meg újra bebizonyosodik, hogy de, van. Fantasztikus! - Pikk! Pukk! - kezdem el bökdösni, mintha tényleg ki akarnám pukkasztani. Annyira hülye. Na jó, annyira nem, mint én, de egy követ fújunk. Ugyanúgy piszkáljuk egymást. - Szívem, nem hűlt még ki a kávéd, ugye? Egy jó sonkás tojást mellé? Mert én a hasammal együtt ébredtem és még Maeve okos feje se tudta kiűzni belőle az éhséget. Lassan készülődni kell.
Kimondta, amit én se hangsúlyoztam eléggé mostanában. A levelekbe azért beleírtam. De nem elég, nem volt elég. Ez kellett hozzá, egy nagy elhatározás, szembenézés. Előrántottuk a kardot és párbajra hívtuk a démonjainkat. Ketten legyőzzük őket. - Szeretlek, édesem. Nagyon-nagyon szeretlek! - szólok a feleségemhez és még szorosabban magamhoz ölelem itt a tetőtéren. Sziklák gördülnek le a hátamról, ahogy beismeri, hogy örült a plüssöknek, a leveleknek és még többet vár az örömökből. Reménykedik, sőt már hisz benne, hogy megint egymásra találunk. És hogy megtaláljuk azt, amit együtt hoztunk létre, egy felhőtlen, örökké bohóckodó ragaszkodást. Nem lesz olyan, mint régen, mert ami történt, megtörtént, de a folytatás csak együtt lehetséges. Egyszerűen nem lehet máshogy. - Köszönöm, hogy nem zártál be minden ajtót. Köszönöm, hogy volt hol kopogtatni! Én is nagyon hálás vagyok. Megtehette volna, hogy világgá megy vagy ami még rosszabb, megteszi, amiről múltkor beszélt. Hát nem tudom, de lehet, hogy akkor én is az utolsó szeremet vettem volna be. De nem csak én tartottam ki. Ő is hagyta, hogy érjék az élmények, átvette a leveleket, beszéltünk néha. A fejében voltam és valamennyire a szívében is. A gyűrű pedig a nyakában. Hoh, mekkora megkönnyebbülés, hogy újra megpróbáljuk! Pedig még most sem biztos semmi. Azt mondják, lakva ismerszik meg az ember. Mi már ismerjük egymást, szóval ez inkább tűzkeresztség lesz. Amiből élve kell kikerülnünk. - Örömmel, szívem. Én végzek előbb, várni foglak...otthon. Szokatlan volt ezt kimondani. Beindultak a boldogsághormonjaim a gondolattól. Semmi extra, csak egy délután együtt. Vagy egy egész nap. Már sejtem, hogy lesz. Még ejtőzünk itt egy kicsit, aztán...
Aztán mégse úgy lett. Kiterveltem én, hogy elmegyek bevásárolni, előkészülök, minden a világon. Ember tervez, isten végez. Nem tudom, ez melyik isten volt. Jött az egyik asszisztens, hogy Dr. Bluefox, a másik Dr. Bluefox elaludt az irodájában és nincs szívük megzavarni, de megérkezett a másik orvos és végre mehetne pihenni. Fura helyzet volt, kicsit toporogtam, de kitaláltam, mi lesz. Megint egy váratlan fordulat, hozzánk illő szituáció, amiből együtt keveredünk ki. Felvettem a kabátomat, minden holmimat elhoztam, az orvosi táskát is, le a kocsiba, utána már csak a kulccsal mentem fel Maeve-ért. Szóltam a személyzetnek, hogy hazaviszem őt. Olyan óvatosan nyitottam be, mintha dinamit lenne az ajtón. Mindent összepakoltam, ráadtam az álomszuszékra a kis szőrmét, a retiküljét a vállamra akasztottam (borzalom, de muszáj volt). A kis szuszogó testét simán ki tudtam hozni anélkül, hogy egyáltalán résnyire kinyitotta volna a szemét. Tényleg ki kell tanulnom a szakmáját, mert ennyire nem merítheti ki magát. Együttérző mosollyal nézték a kollégái, hogy alszik a karjaimban. Nem kérdeztek, udvariasak voltak. Tudom, hogy látják, mi van és én se akartam rájátszani. A liftbe kicsit nehéz volt bejutni, mert még hárman álltak bent, de értették a helyzetet és összeszorultak a sarokban. Máskor nevettem volna a szitun, most csak vidáman mosolyogtam. Maeve angyali arcát lestem és alig vártam, hogy kényelembe helyezhessem a kocsi hátsó ülésén. Úgy raktam le, hogy ne gurulhasson el és fel se ébredjen. Rövid volt az út hazáig, mégis hosszúnak éreztem, mert féltem, hogy megzavarom a pihenésben. Egy piroson át is hajtottam, annyira tele volt a fejem mindennel. Szerencsém, hogy nem lett belőle semmi. Utána meg ezen aggódtam, hogy mi lett volna, ha. A Lakba már körülményes volt bejutni, karomban az asszonykámmal, de végül csak sikerült. Most pedig az utolsó simításokat végzem, majdnem kész a krumpli. Mivel a boltba már nem tudtam elmenni, abból készítettem...minek mondjam ezt, reggelinek? Maeve-nek az lesz, pedig este van. Szóval egy kis egzotikus sertéssülttel készültem, a közös konyhából hoztam el. Hagytam egy üzenetet, hogy vészhelyzet volt, vissza fogom adni, bárkié is. Már biztos elázott a papír, amit beraktam a polcra. Na, mindegy. Szóval az kész, a köretet még egyszer meg kéne keverni. A konyhai kesztyűvel megmarkolom a fedőt és arrébb teszem, de valahogy kicsúszik a kezemből. Mint a villám, úgy fordulok, hogy elkapjam. Nem vagyok épp óvatos, így sikerül lefejelnem a konyhapultot, a fedő pedig éktelen csörömpöléssel járja el táncát a kövön. És mit kell csinálni, ha sajog a fejem, a fedő pedig leesett? A számhoz kapok, mintha a szót kéne magamba fojtani. Fel fog ébredni! Egy napsütés nélküli reggelen, ami egy beködösödött estét jelent. Állok ott, kezemben a fakanállal. Hallgatom, van-e valami nesz? Meg kéne néznem. De a krumpli! Meg a fedő. Mitévő legyek? Teszek egy lépést előre és hallgatózom.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Miután mindent megbeszéltük a férjemmel, már amennyire lehetett, akkor nem volt más hátra, mint vissza a melóba, amiről fogalmam sem volt, hogy meddig fog tartani. Szerencsére semmi eset nem futott be időközben, így kicsit visszavonultam az irodámba is, majd lefeküdtem a kanapéra, hiszen egy kis pihenés senkinek se árt meg. A csipogó úgyis nálam van, az ajtót se zártam be, így tudják, hogy merre keressenek. Általában egészen éberen alszom, mint tettem az mostanság, de most valahogy túlzottan elnyomott az álom. Mintha csak a külvilág végre teljesen megszűnt volna, vagy éppen az ezernyi gondterhelt gondolat, ami csak egy hatalmas káosszá állt össze. A világ túl békés lett és túlzottan is csábított, így örömmel vesztem el most az álmok mezején. Fel se tűnt, hogy időközben már teljesen máshol alszom, így egy pillanatra se ébredtem fel. Inkább csak magamra húztam a takarót – mint később kiderült - , miközben átfordultam a másik oldalamra és aludtam békésen egészen addig, amíg meg nem hallottam valami zajt. Riadtan ültem fel, hogy úristen mi történhetett, hogy ekkora hangzavart ver valaki az irodáknál, de az iroda helyett a régi otthonom fogadott, vagyis inkább az új, hiszen Balthazar beköltözését követően kicsit átalakítottuk a dolgokat. Megdörzsöltem a szemeimet, végigsimítottam az arcomon, de még mindig nem rémlett, hogy miként is keveredtem ide. Lassan bújtam ki az ágyból, majd elindultam lefelé, hogy megnézzem mi a manó történik itt. Halk és nesztelen léptekkel haladok lefelé, miközben az ételillata mellé, egy ismerős illatot is hoz magával a „szellő”. - Látom nem vesztegeted az időt. – szólalok meg egy kisebb ásítást követően, majd kócos hajamba túrok és közelebb lépdelek hozzá. – Jó reggelt, vagy inkább jó estét? – kérdezem meg csókot követően, majd látványosan a levegőbe szimatolok, mire a pocakom hangot add ki, hogy jelezze éhes vagyok. Így jár az, aki szinte nem eszik egész nap semmit se. – Hogy kerültem ide? Sokat voltam kiütve? – kíváncsiskodom, hiszen teljesen kiestek ezek a dolgok számomra, majd pedig töltök magamnak innivalót, de előtte megkérdezem, hogy ő is kér-e valamit. Fura-e ez a helyzet? Még szép, hogy igen, de igyekszem a lehető legjobb kihozni, na meg még mindig félig alszom és éhes is vagyok.
Állok, álldogálok és a füleimmel dolgozom. Szeretnék teljes csendet hallani. Némi egyenletes, halk szuszogással. De nem, léptek jönnek. Basszus, felkeltettem szegényt! Akkor már nincs más hátra, mint visszafordulni a fazékhoz. Legalább a vacsora legyen finom, ha már korán jön. Mire a feleségem ideér az ágytól, a fedő újra az edényen van és én várom őt idétlen mosollyal. - Hasznos akartam lenni... - húzom szélesebbre a mosolyomat. Ha megkóstolja és azt mondja, hogy jó lett, akkor hasznos is voltam. Ó, de édes, milyen álmos és milyen aranyos, ahogy borzolgatja magát. Tiszta pelyhes leszek tőle! Én is lépek, ahogy közeledik. Ennyit tesz a hely? Sokkal könnyebben csináljuk, pedig belül még ugyanaz van. Nem, ez nem csak a hely szelleme. - Legyen este. Az óra legalábbis ezt mutatja. A bioritmus...azt meg hagyjuk. Szegény drágámnak totál felborult a belső órája, meg mindene. Nem evett, nem aludt, most mégis és nem tudja, hol van. Ja, de, azt tudja, azt nem tudja, mikor van. Finoman, nem túlzóan ölelem meg a vállát, mikor csókot ad. Hű! Ez tényleg megtörtént? Vagy már én is bealudtam? Mint az első alkalom, olyan izgalmas. Helyre kell hozni mindent. Ez egy jó indítás. - Öt perc és kész! Tud még egy picit várni a pocid? Hallom, már támadna. Belenevetek egy kicsit és ha hagyja, akkor megsimogatom a kis éhes hasát. - Teleport. Tudod, azt sok minden okozhatja. Az alsó ajkamba harapok, mert rájövök, hogy ez nem jó téma. A szerektől gyönyörűen lehet ugrani térben és időben, volt is benne szerencsém, de nem kéne ezeket emlegetni. Biztos? Nem jobb, ha elmondok mindent, nagy hülyeségeket és kicsiket is? Csak az őszinteség segíthet abban, hogy elbírjunk egymással és a szerelemmel. - Most én voltam. Jó fejek a kollégáid, még mindig. Szóltak, hogy megjött a váltótársad és te elaludtál. Nem volt szívem felkelteni téged, úgy...igen, ki voltál ütve. Szerintem nem elég sokáig ahhoz képest, hogy mennyit voltál ébren. Jobban érzed magad? Nem csak arra vagyok kíváncsi, használt-e az alvás. Jó érzés-e itt lenni? Jó-e velem lenni, egy helyiségben, arra gondolni, hogy én hoztam el? Ezek nem egyszerű kérdések, most nem. Idegességemben hirtelen ugrok egyet és elkezdem dörzsölni a kezeimet, izgatott arccal. - Sertéssült? Krumplival. Petrezselymessel. Jó lesz?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Elmosolyodom, amikor azt mondja, hogy hasznos akart lenni. A régi idők jutnak eszembe, amikor először elhatároztuk, hogy itt az ideje a két laki életnek véget vetni és elkezdeni a közöset. És most, hogy erre ébredtem fel, hogy itt találom…egyszerűen csak még inkább rájövök arra, hogy nagyon is hiányzott ez. Még akkor is, ha nem minden pont ugyanolyan, mint régen, vagy tökéletes, de hiányzott a mosolya, a pillantásai, a közelsége. - Rendben van. – motyogom egy kisebb ásítást elnyomva, majd újra kócos tincseimbe túrok. – Hmm, remek illat van. - tényleg remekül csábító volt az illatfelhő, ami uralta a konyhát. Kész csoda, ha nem fog senki se bekopogtatni, hogy bármit is eszünk, de abból ő is kér. Csók természetesen jön, nem agyalok, csak sodródom az árral és hagyom az érzéseim vezessenek. Abból akkora baj csak nem lehet, nem? Ez ahhoz túlzottan is kellemes érzés. - Persze, tudok várni. Ne félj, ha eddig kibírtam, akkor nem pont most fogok éhen halni. – játékosan csendül a hangom, miközben végigsimítok az arcán, majd pedig ellépek előle és a konyhába sétálok be, hogy csináljak magamnak kávét, ha ez esetleg nem volt főzve. – Te kérsz? – pillantok rá kérdőn, ha igen, akkor úgy csinálok, ha pedig már volt kész, akkor csak öntök magunknak és odaadom neki a bögrét. Kíváncsian pillantok rá, amikor belekezd és remélni tudom, hogy nem fogunk ebben túlzottan belemenni. Egyszer talán meg tudom, hogy mennyi mindent csinált már a szereknek köszönhetően, vagy a kíváncsiságának köszönhetően, de azt hiszem arra még nem állok készen és szerencsére ő is kapcsol. Én nem firtatom, ő meg inkább témát terel. Jó lesz így, nem akarom elrontani az estét. - Köszönöm. – felkelthetett volna, de helyette inkább haza cipelt, ágyba rakott és még vacsorát is készít. Talán túlzottan is szerencsés vagyok vele, hiszen ritka az, amikor valaki ennyire törődni és gondoskodni szeretne a másikról. – Jobban kicsit, de jobb lett volna nem egyedül ébredni. – csúszik ki ajkaim között az igazság, zavaromban pedig alsó ajkamba harapok, mert talán nem kellett volna ezt mondanom. Így csak minden még bonyolultabb lesz. Látom, ahogyan ugrik egyet, de hirtelen nem tudom hova tenni. Sorolja, hogy mi lesz a vacsi, de valahol én félúton leragadtam teljesen más gondolatoknál. Sietve kapom fel a fejemet, hogy ránézzek. - Teljesen jó lesz. – fogalmam sincs, hogy mit mondott. A bögrét lerakom a pultra. – Veszek egy forró zuhanyt, addigra kész lesz a kaja is. – miért vagyok úgy zavarban, mint a legelején? Mert ez talán megint egy új kezdet? Egy olyan kezdett, mint egykoron volt, aminek a vége kiszámíthatatlan és nem lehet előre látni? Amikor először találkoztunk nem hittem volna, hogy férjhez fogok menni, vagy azt, hogy felveszem a nevét, de most mégis büszkén viselem. Fura az élet, és pont ezért remélem, hogy minden rendben lesz. Lépcsőn felfelé megtorpanok és lepillantok rá. – Van kedved jönni, vagy te már túl vagy rajta? – kérdezem meg óvatosan, mintha még én is bizonytalan lennék, hogy ez helyes-e vagy nem. Egyszerűen csak hirtelen megint kicsit elbizonytalanodtam, mint a kapcsolatunk elején, hiszen sose voltam senkibe se szerelmes úgy, mint Balthazarba, a férjembe.
It's a new world - it's a new start It's alive with the beating of young hearts It's a new day - it's a new plan I've been waiting for you Here I am
Hogy én mennyire máshol jártam... Szerekkel bombáztam magam, hagyva, hogy úgy játszanak velem, mint régen, pedig már megtaláltam az állandó játszótársamat. Tudunk játszani bármilyet, jót is, rosszat is. Most fogom ezt igazán megérteni, most, hogy leálltam a kísérletekkel. Nagyon hiányoznak, de érzem, hogy ez a jó döntés. Egy ízletes vacsora, amivel megkínálhatom a feleségemet, mikor felébred évezredesnek tűnően mély álmából. A csók is olyan, mint régen, nem nehéz viszonozni. Sok mindent eszembe juttat. Hülyeség, de olyan ez, mint egy első randi. Mint egy új első. Félig-meddig elölről kezdjük. - Amíg aludtál, sok energiát elraktározott és felhasznált és ami így... Na jó, nem fogom ezt elemezni. Már kezdtem volna belemenni. A lényeg, hogy igaz, amit mond. Nem esik össze előttem holtan. Ha az történne, hát nem tudom, de lehet, hogy mennék utána. Belebolondultam, teljesen. Beteg vagyok, amióta hülye lettem. Nem találtam önmagamat és ő se magát. Most lesz jó. Jónak kell lennie. - Ööö...nem. Vagyis igen! De. A lényeg, hogy tudom, mit akarok. Kiröhögöm magamat. Nem jutott eszembe a kávéfőzés. De jól fog esni. Úgyhogy bólogatok, hátha nem volt világos, amit mondtam. Esélyes... Érzem, hogy nem olyan húrt pendítettem meg, amilyet illene. Ez a részem volt, az életem része, de most hanyagolni kell. Helyette pedig találhatnék valamit. A kölykökkel nincs túl sok gond vagy dolog, úgyhogy a mentorkodás megy-megy, de nem nagyon. Vissza kell mennem az iskolapadba, az lesz az igazi. Az tart egyben. - Bocsánat, ne haragudj, erre nem gondoltam! Csak az foglalkoztatott, hogy ki tudd pihenni magad. És hogy mikor felébredsz... Őszinteség, ugye? A titkok mellőzése. Semmi olyan, amin elcsúszhatunk. - Nem számítottam rá, hogy engem akarnál látni, mikor kinyitod a szemedet. Megbánóan nézek rá. Legközelebb már tudni fogom. Akar engem, azért is vagyunk itt, de gyorsnak éreztem. Úgy éreztem, hogy ő gyorsnak érezné. Én is harapdálom a számat, de belül is. Az a legjobb, hogy ilyenkor napok múltán is ráharapok véletlenül, pont arra az érzékeny részre. Látom, hogy nem figyel. Még nem ébredt fel teljesen. Ez annyiban jó, hogy nem borítja a fejemre a fazekat, nem fogja azt mondani, hogy úristen, milyen moslékot főztem. Zuhany. Eszembe se jut, hogy csatlakozzak. Ahogy régen tettem. Ott lenne a helyem? Nem túlzás ez? Figyelem őt, nézem, ahogy szedi a lépcsőfokokat. Azok a kis lábak. Úgy imádom őket, a bokát is, a legapróbb lábujjat, mindent. Megállt! - Hát ööö...nem, ööö...Nem vagyok túl rajta. Igazad van, piszkos vagyok. Itt az ideje a tisztaságnak. Amit mondok, sok mindent jelent. Fura, de egy fürdés, egy zuhanyzás a léleknek is jót tesz. Ha együtt csináljuk, az fel fogja eleveníteni a régi emlékeket. Mae-re nézek, aztán a krumplira és megint a nejemre és megint a fazékra. Lekapcsolom. Jó lesz. Nem. Visszalépek. De. De nem. De miért? Jaj. Intek egyet, ügyetlenül, idétlenül és a végén olyan mozdulat kerekedik ki belőle, amilyet az állomásmester szokott csinálni, mikor indul a vonat. Indulok is, felfelé. Azt hiszem, van itt törülközőm. Ha nincs...ha semmi sincs, az se baj. Maeve itt van és végre jól érzi magát. Zavart mosoly támad arcom égboltján, felhőkkel, de azokon átragyogó napfénnyel. Nem értem, mit csinálunk, de azt hiszem, jó lesz. Neki legyen jó, az a legfontosabb. Akkor is megéri, ha kicsit kemény marad a krumpli.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Cause I've been dreaming that you love me in the morning Love me when the morning comes I've been dreaming that you love me when the fighting Love me when the fighting's done Oh, my love Don´t cry, love I believe in us I believe in us I believe in us I believe in us
Mosolyogva figyelem őt, majd pedig felrakom a kávét, hogy percek alatt elkészüljön. – Ezek után már csak az a kérdés, hogy eddig mit is iszogattál. – ajkaim játékos mosolyra görbülnek, ahogyan a szavaim is játékosan csendülnek. És persze, hogy az alkoholra gondolok. Főleg, ha ennyire hebeg-habog, vagy miként is kellene nevezni, de a lényeg az, hogy sikerült eldöntenie végre, hogy szeretne ő is kávét. Ő volt az én bolondos farkasom, és ahogyan itt álltunk, ennyire közel egymáshoz még inkább ráébredtem arra, hogy bármennyire is fáj, amit tett, az még inkább fájt, hogy távol voltunk egymástól, hogy majdnem talán elveszítettem őt. Most sincs minden rendben, de talán jobban szembe tudunk nézni az érzéseinkkel, vagy éppen legyőzni együtt a szakadékot így, mint amikor külön éltünk. Megrázom a fejemet és már éppen válaszra nyitnám a számat, amikor félbemarad a mondata, de helyette csak becsukom a számat és kíváncsian hallgatom, hogy miként fejezi be végül, amikor ismét megszólal. Elmosolyodom, s kicsit megrántom a vállaimat, de mielőtt bármit is mondanék, megfújom a kávémat és kortyolok belőle párat. - Őszinteség, igaz? Azt mondtuk azok leszünk. – pillantok rá komolyan és érezheti, hogy nem arról van szó, hogy ne hinnék neki, hanem inkább magamnak mondom ki megerősítésként. – Először is ne kérj bocsánatot, azt hiszem ez mind a kettőnknek új helyzet, egyikünk se tudja, hogy pontosan mit tehet meg és mit nem, ahogyan én se sejtettem volna, hogy ezt fogom mondani vagy érezni a mai napon, hogy úgy jobb lett volna ébredni. – kezdek bele, hiszen ez az igazság. Hónapok óta külön vagyunk és azt hiszem eléggé látványos az, hogy egyikünk se tudja pontosan mit mondjon, vagy tegyen. – De ez az igazság. Hiányoztál és bármennyire is fáj az, ami történt, attól még szeretlek és nem akarlak elveszíteni. – pillantok rá komolyan, miután leraktam a poharat a pultra, hiszen ez volt az igazság. Szeretem őt és úgy néz ki, hogy bármennyire is akar bekavarni az élet, mert nem tud sikerülni neki teljesen. Aztán pedig inkább a zuhanyzás mellett döntök. Tényleg rám férne már, ahogyan a jótékony hatása is, hiszen eléggé összevagyok zavarodva, de mégis valami megállít és egy kérdést szegezek a férjemhez. Hogy helyes-e? Nem tudom, csak azt, hogy mégis úgy érzem, hogy örülnék, ha csatlakozna. Hónapok elteltek, s ha túlzottan fenntartjuk a távolságot, akkor semmi értelme ennek, nem? Újra meg kell tanulnunk közelebb engedni a másikat, mint hajdanán, amikor szép lassan a komolytalanság komollyá vált és átértékelődött bennünk a másikkal kapcsolatban. Bólintok, nem felelek. Várok rá, de aztán ő megtorpan, mintha hirtelen még se tudná, hogy mit tegyen. Figyelem őt, nem szólhatok bele a csatájába, hiszen mind a kettőnknek meg kell vívnunk a sajátunkat és közöset is, végül csak kinyújtom felé a kezemet, hogy jöjjön, hiszen ahogyan ő se, úgy én se tudom helyes-e, de talán már nem is érdekel. Fürdőbe végül sietve indulok el, remélhetőleg ő is követ, majd pedig bevárva őt közelebb lépek hozzá és újra megcsókolom őt. Talán nem ez a legjobb megoldás, de mégis úgy érzem, hogy ez is egy lépcső lehet ahhoz, hogy újra közel kerülhessünk egymáshoz, mert ez nem csak testiség lesz, - amit utána elfelejtünk-, ha bármi is történni fog, hanem annál több. Csók szenvedélyes és gyengéd. – Hiányoztál. – suttogom az ajkai felett, miközben felpillantok rá, hiszen ez az igazság. Nem, nem csak így, hanem ő maga hiányzott.
I look inside myself and see my heart is black I see my red door I must have it painted black Maybe then I'll fade away and not have to face the facts It's not easy facing up when your whole world is black
- Hát ez tényleg jó kérdés. Nem sok mindent. Ittam vizet, egy kis gyümölcslevet, de kérdéses, hogy ez érdekelné Mae-t. Nem kávéztam. Az alkohollal nagyon ritkán éltem. Annál ezerszer érdekesebb szereket ismertem. Múlt időben. Már nem. De jólesne a kávé. - Igen. Mindenképpen. Én őszinte leszek, ő meg mindig is az volt. Nincs titok. Hülye voltam, hogy azt hittem, lehet, kell lennie. Nem, nem. - Valahol igazad van. Nem tudhattam. De ezzel nem védtem volna magam. Ő mutatott rá. Elfogadott így, ennek a hülyének, ami vagyok. Az vagyok. Nagyon is. - Igazad van. Nem tudjuk, mit csinálunk. Még azt sem, mit akarunk. De én téged akarlak. Hogy testileg is vagy csak lelkileg, az már mindegy. Tényleg mindegy, mondom ezt férfi létemre. Nem nyúlnék még egyszer mellé. Megnyugtat, hogy Maeve nyugtat. Nem kell bocsánatot kérnem? Egész eddig azt éreztem, hogy semmi mást nem kell tennem, csak ezt. - Drágám, mindennél jobban kellettél. Muszáj csókkal köszöntenünk egymást. Köszöntenem őt. Zuhanyozni fogunk? Egymást mezítelenül? Úgy, ahogy a másik látta? Én léptem félre, nem ő. Maeve ártatlan. Mi történik most? Az, aminek jönnie kell? Nem is értem, miért történik mindez és azt sem tudom, eddig miért nem történt meg? Semmit nem értek. A szerelem ilyen. Otthon hagyja a tudóstáskát és cselekszik, ahogy érzi. Amit tettem, az is ilyen volt, de nem az igazi. Szerekkel már nem élek. Így csak egy kell. Egy. Az Egyetlen. Beleteszem Mae kezébe, amit akar. A kezemet. Együtt megyünk felfelé. Nincs más megoldás. Nincs más. Ajkunk ajkunkba ér. Együtt kell átélnünk ezt. Végig kell mennünk az úton. Mint a szellemeknek a Nagy Szellem felé. Legyek bármilyen, a könnyek elerednek és nem tágítanak, míg a víz le nem mossa őket. - Édesem, nem voltam önmagam nélküled. Szeretlek, mindennél jobban! A lelked. A lelked annyira csodálatos... És le is nyomom a torkán a szerelmi vallomást. Nem bírom tovább. Át kell ölelnem őt, csókkal kell illetnem és öleléssel. Másképp nem lehet. Nincs semmi más. Ha őt is elbukom, végleg elvesztem. Nem árthatok többet. Nem tehetek többet.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- Tudod, amikor eleinte találkoztunk, akkor se hittem volna, hogy ez lesz belőle. Nem tudtam, hogy mi fog történni, vagy éppen minek mi lesz a következménye. Nem láttam előre, aztán csak arra ébredtem, hogy fontos vagy számomra, hogy aggódom érted és nem akarok távol lenni, mert téged akarlak és arra vágyom, hogy te is engem akarj, ne másik nőstényt, vagy nőt, hanem engem. – vallom be egy kisebb habozás után, amikor azt említi, hogy nem tudjuk mit akarunk, mert tényleg nem tudjuk, vagyis azt tudjuk, de azt nem, hogy milyen áron kaphatjuk meg, vagy éppen min kell még keresztül mennünk. – Nem tudom most se, hogy mit fog hozni az egyik lépés a másik után, vagy éppen azt, hogy mi helyes, vagy mi nem, de azt tudom, hogy ahogyan te engem akarsz, úgy én is téged akarlak. – sose voltam igazán a szavak embere, vagyis nem ilyen téren. Nem tudtam, hogy miként beszéljek az érzéseimről, de most mégis egyszerűen megtörténik. Nem azért, mert muszáj, hanem azért, mert úgy érzem ez a helyes és itt az ideje, hogy minden a felszínre kerüljön. És most a legfontosabb az érzéseink, azt hiszem. Hamarosan pedig már a fürdőben vagyunk. Mosolyogva pillantok a férjemre, miközben csöppet se vagyok higgadt. Helyes ezt tenni? Tényleg itt kell lennünk együtt? Nem tudom a válaszokat, de egykoron se tudtam és mégis mellette voltam eddig legboldogabb a rövidke életem során, így akkor most ez miért lenne másabb? Most is minden rendben lehet, legalábbis szeretnék ebben hinni. - Ne túlozz életem. – rázom meg a fejemet is kicsit, majd pedig elmosolyodom, ahogyan végigsimítok az arcán. – Sose hittem volna, hogy valaki ennyire képes lesz felforgatni az életemet és magához láncolni, de ez a legjobb dolog, ami valaha történt velem. Még akkor is, ha egyszerre olykor fájó is tud lenni. – ez az igazság, majd egy rövidke csókot nyomok az ajkára és ha nem előzött meg, akkor egyszerűen csak kibújok a ruháimból és a zuhany alá sétálok. Beállítom a megfelelő hőmérsékletre a vizet és hagyom, hogy a víz szép lassan lemossa a „koszt” rólam. Nem akarok semmit se erőltetni, ha meggondolta magát, akkor még elsétálhat, ha nem, akkor pedig vélhetően hamarosan csatlakozni fog.
Nevetve túrok hajamba a halántékomnál. Emlékszem az első találkozásokra. Azok a hülye poénok! Mindketten ugyanúgy húztuk a másikat. Legközelebb már együtt csináltuk ugyanezt. - Játszópajtinak, mókázótársnak gondoltalak sokáig. Az is voltál és a mai napig nem tudom, hogy már az elején éreztünk-e valamit vagy útközben alakult ki? Erről beszéltünk már és szerintem Mae sem tudja. Nem azért térdeltem le elé, mert valahol vágytam egy szorosabb összetartozásra? Mi érdekesen fejezzük ki magunkat. Következmények. Fontosság, aggódás. Egy este a kandalló tüze előtt. Macival. Szegény Maci, hogy ezt már nem érhette meg... - Azt láttam, hogy amit elkezdtünk, az igazzá vált. Még mindig nem merem kimondani, hogy törődni akartam vele. Egy bizonyos tettem nem ezt mutatja és ez még mindig képes agyonütni 100 másikat. Éreztetem inkább. - Megint olyan egy kicsit, mint az elején. Tapogatózunk a sötétben. Annak viszont nagyon örülök, hogy ennyit már tudunk. Hogy mindketten tudjuk. Bennem fel se merült, hogy ne harcoljak a feleségemért. De legrémesebb pillanataimban gondoltam arra, hogy mi lesz, ha soha nem győzhetek, ha már semmi esélyem? És amiket elmondott, azok után még jobban meg voltam ijedve. Így a jó, ahogy most van. Göröngyös lesz az út, biztos, de oda megyünk, ahova MI akarunk. Együtt. Maeve nagyon sokat beszél. Ritka dolog ez, hisz ő őrizni szokta a titkait. Még én se értem el nála, hogy mindent elmondjon. El fogom. El kell. Zavaros a csók, a mosoly is az. Az eszünk zavar be. Mindent megbonyolít. A szívünkre kell hallgatnunk. Aznap is arra kellett volna, nem a kíváncsi természetemre. A kutató néha olyat talál, amibe majdnem belehal. Bamba arckifejezést sikerül vágnom, érzem, hogy az. Könnyezve is az. Amiket kimond, ahogy megérint, a sírás beletapos a gázba. Mintha már most a zuhany alatt lennék. - Nem akarok neked több fájdalmat okozni. Soha. Gyógyító lennék vagy mi. Nem az a specialitásom, hogy bántsam, akit szeretek. Mégis sokszor megtettem. Ha mélyen magamba nézek, ez az érzés még mindig ott ül. A saját testemet is kínoztam, még a lelkemet is és fájt, bár néha élveztem. Valami nem stimmel. De képes vagyok megváltozni. Mae-ért képes vagyok rá. Tökölök egy kicsit a ruhákkal, pedig már otthoniban, játszócuccban vagyok. Fejben nem itt járok. Ezért akasztom véletlenül a zoknimat a vízcsapra, fel se tűnik. Nem merek odanézni. Pedig ezért jöttünk. Amikor mégis, az olyan, mint a gyerek, akinek szóltak, hogy ne leselkedjen, de megtette. Sírva. Ahogy látom a feleségemet a víz alatt, tisztulva, még mindig pihésen, álmosan, de már sokkal jobb állapotban, mint volt, az csal igazán nagy mosolyt az arcomra. Belépek, megcsúszok kicsit, de gyorsan elkapom a falikart. Kínomban nevetek egyet és megsimítom Mae arcát. Egy pillanatra behunyom a szememet és hagyom, hogy engem is áztasson a víz. Forró vagy jéghideg jobb lenne, de ez az én perverzióm. Most ketten vagyunk. Ha hagyja, akkor átölelem a vállainál és csókot adok a nyakára. Aztán az arcára. És a homlokára. Megvan a tűzforró. Ez az.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Tudom jól, hogy nála se volt komoly még eleinte, egyikünknél se volt. Amikor megkérte a kezemet ott az üzletben. Az is minden volt, csak nem komoly, de talán pont ettől érdekes ez az egész. Egyikünk se tervezte, nem keresett vélhetően szerelmet, legalábbis én biztosan nem, erre jött ő és idővel megcáfolt mindent, amiben eddig hittem. Igazándiból sose tartottam sokra a szerelmet, de most? Úgy érzem, hogy aki sose tapasztalta meg, az talán nem is élt igazán. Szavak, tettek… mind a kettő kifejezi azt, ami történik velünk, vagy éppen elárul minket, hogy miként is éltük meg, vagy éljük meg a jelenhelyzetet. Ha pedig talán látna minket valaki, akkor lehet éppen még jót is nevetne, hiszen bénázunk. Nem tudjuk, hogy miként érthetnénk el azt, amire vágyunk. Mintha csak nem tudnád, hogy miként fogd meg a porcelánt, hogy biztosan ne törjön össze. Talán tényleg ilyen volt ez az egész. - Akkor ne tedd. – pillantok rá komolyan, de szerelem apró szikrái ott csillannak az íriszeimben. Mondani könnyű, vagy éppen kérni, de betartani tudom, hogy mennyire nehéz lehet. Akkor is ha kérhetnék egy dolgot, akkor ez lenne az, vagy ha fájdalmat is okoz, mert hát mégis csak az élettel jár, akkor soha többé ne ekkorát. Ne tegyen még egyszer ilyet, mint amit tett. Úgy érzem, hogy ennél fájóbb dolog talán nem is történhetett volna, mint amit tett, de lehet tévedek és ennél is létezik rosszabb. A víz könnyedén ölel körbe, a szememet lehunyom és hagyom, hogy megnyugtasson, vagy éppen „súgjon”, hogy mi is lenne a helyes, pedig tudom, hogy ez képtelenség. A zuhanyzó fala egyre inkább párássá válik, de nem zavar, ahogyan nem is pillantok ki a férjemre. Egyszerűen csak állok ott, szinte meg se moccanva egészen addig, amíg meg nem hallom azt, hogy miként ép be, majd csúszik el majdnem. – Máris összetöröd magad? Vagy erre gyúrsz, hogy azt mondhasd az asszony ellátta a bajodat? – kérdezem meg játékosan, s ha kell segítség, akkor segítek neki megállni a lábán. Kicsit még beljebb is megyek, hogy ő is beférjen a víz alá. Amikor nyakamra téved az ajkával, akkor egy jól eső hümmögés hagyja el az ajkaimat, amikor pedig egyre feljebb vándorol, akkor elmosolyodom, majd a csókot viszonozom. Behunyom a szememet és átélem a pillanatot, a karomat köré fonom és egészen közel húzom magamhoz. – Örülök, hogy haza jöttél. – pillantok fel rá, már amennyire lehetséges a víznek köszönhetően, ajkaim pedig mosolyra húzódnak. És örülök annak is, hogy volt bátorságom felvetni azt, hogy próbáljuk meg így, még akkor is, ha két szerencsétlenkedő tinédzsernek tűnhetünk olykor, akik nem tudják, hogy mit kellene lépni. Szép lassan újra visszatalálunk a másikhoz, nem?
Nem jól mondtam. Útközben kialakult, az biztos. De hogy a nulláról indultunk vagy már kicsit előrébb jártunk, az az, amit soha senki nem fejt meg. Ha mi nem tudjuk, más se fogja. Bárhogy is volt, csodálatos szakaszát éltük az életünknek és nem hittük, hogy jobb is jön. Aztán mostanában nem hittük, hogy még jön egyáltalán jó. Az élet viharai és meglepetései, ami néha együtt járnak. Aggódva nézek Maeve szemeibe. Nem válaszolok, nem bólintok. Tudom, hogy mit akarok. De már attól is félek, hogy nem akarok ártani, mégis fogok. Hogy megint megbántom valami hülyeséggel, ami belőlem folyton jön. Kiskorom óta dől belőlem, a legkülönbözőbb helyeken, a legkülönbözőbb időkben. Mintha nem érezném, hogy szeretek. Most nagyon is érzem. A zuhanyrózsából ömlő víz mossa el a könnyeimet. Együtt ázunk, ez a megkönnyebbülés. Szó szerint egymásra találunk. Én majdnem eltévedek, de szerencsére van reflex, van kapaszkodó és van feleségem is. A sorrend csak azért fordított, mert ez egy apró botlás volt. - Hihi. Elnevetem magam, mint egy kisgyerek. Aki rájön, milyen hülye. - Ha meg is teszi, majd azt mondom, hogy csak elcsúsztam fürdés közben... Megint jönnek a könnyek, de most a nevetéstől. Teljesen kész vagyok, lelkileg megviselt ez az egész. A távollét és az, hogy hirtelen lett vége. Jó, hogy együtt vagyunk, de furán viselkedem. Ahogy Mae helyet csinál nekem és én elkezdem szeretgetni, az olyan érzés, hogy már mindegy, hány fokon jön a víz. Elérem a forráspontot és Maeve is kezd oldódni. Az apró érintéseket csókkal koronázzuk meg. Amikor ő ölel át, ő húz magához, hű, hát ez... Mint amikor gőzölök, vegyítek, figyelem a lombikot, mintát veszek és a végén valami sokkal, de sokkal izgalmasabb születik annál, amit a képlet alapján vártam volna. Az élet képletei mindig bonyolultabbak. - Drágám, én... Mint a csiga. Nem egészséges, ha házon kívül vagyok. Úgy értem, hogy...na, szóval érted! Ezt most nem fogom tudni elmondani. Pedig valami komolyat akartam. Szuperül kezdtem neki. A kezem járása, az ujjak finom masszázst jelentő zongorajátéka Mae hátán, a mellkasunk összelélegzése, az újabb csók, most a füle tövére, ez beszéljen inkább. Már úgy örülök, mintha végigértünk volna az úton, pedig még épphogy elindultunk. Nem akarom elengedni. Nem is teszem. Azt érzem, hogy koszos maradok, mert ebből soha nem lesz zuhanyzás, csak egyetlen, örök időkig tartó, egységekkel nem is mérhető ölelkezés. Bele a végtelenbe.
And with your hand in my hand I am closer now To finding Neverland
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
- És lenne olyan, aki el is hinné? Vagy inkább hiszik azt, hogy az asszony hordja a nadrágot? – kérdezem meg játékosan, hiszen a jókedve, a nevetése egészen ragadós. Jó érzés csak kicsit felengedni, elengedni a rossz érzéseket, a fájdalmat, amit okozott, vagy éppen a sebekkel nem foglalkozni, amikből lassan csordogált „vér”, mintha csak lassú halálra ítélt volna a saját férjem, de…de én hittem abban és hinni is akarok, még ha olykor nehéz is, hogy ő az, aki meg is gyógyíthat, aki képes lesz a sebeket befoltozni, meggyógyítani. Ha nem is egyből, de szép lassan. Ha nem hinnék ebben, akkor most nem lennénk itt. Akkor nem fedeznénk fel szép lassan a víz folyása közben a másikat. Óvatos érintések, némaság, de mégse volt teljes a csönd. A szívünk dallama heves volt, ahogyan a pillantásink, vagy éppen a tetteink is beszéltek helyettünk. Kicsit talán olyan volt, mint amikor legelőször bevallottuk egymásnak, hogy mit is érzünk. Mintha most a testbeszédünkkel akarnánk ezt bevallani. Mintha szavakkal képtelenség lenne kifejezni azt és bármennyire is hiányoztunk egymásnak, még se volt tornádó, ami köztünk történt. Inkább gyengéd, csábító és egymáshoz közelhozó. Nem tudom, hogy pontosan mennyi ideig lehettünk a zuhany alatt, de nem is érdekelt. Inkább csak elvesztem a perzselő érintéseiben, ajkának játékában és egyszerűen csak hagytam, hogy megrészegítsen, mint máskor is tettem már. Miután pedig végeztünk is a „fürdéssel” és ténylegesen is a fürdéssel, akkor könnyedén tekertem egy törölközőt magam köré, majd a hajamat is megtöröltem, ha pedig követett, akkor nyomtam egy csókot az ajkára. – Köszönöm, hogy felforgattad az életem. – csak ennyit suttogtam újra ajkaira, mielőtt a háló felé vettem volna az irányt. A szekrényhez léptem, hogy ruhát keressek magamnak. - Mikor költözöl pontosan vissza? – hiszen jó része a cuccainak nem volt itt. Én itt hagytam szinte mindent, mert nem akartam egyedül lakni már ebben a lakásban, ő pedig hazaköltözött. Pillantottam rá kérdőn, hiszen fura volt látni a félig üres szekrényt is, hiányzott az ő cucca. – Én megterítek, te pedig befejezed a főzést? – kérdőn nézek rá, hiszen szívesen segítek. Nem is figyeltem, hogy megvan-e terítve vagy nincs, de ha igen, akkor majd úgyis kijavít.
Kezdőlap
^^ 
//
