- Ó, azt soha nem tudhatod ... - jeleztem óvatosan, hogy a mostani neve csak egy ideiglenes megoldás. Nem meghódítani akartam, csak emlékeztetni arra, hogy éppen változóban van a élete. Visszaváltozóban. - És azt sem tudhatod biztosan, hogy hány éves vagy. Lehet, hogy csak 22. Vagy ... a viselkedésedből ítélve lehet, hogy csak 16. - folytatom, és igen szemtelenül vigyorgok hozzá. - És akkor én max. a bátyád lehetek, de nem a fiacskád. Na, tessék! Még a végén változnak itt az erőviszonyok. Bár azok állásáról eddig sem volt kétségem, csak a nyelv felvágottságának mértéke nagyobb a szemben ülő félnél. - Na, tényleg, lehet, hogy kiskorú vagy. És akkor majd kell neked egy gyám ... örökbe fogadjalak? Nem, nem tenném, a világ minden kincsééért sem, de jól esett visszaadni a kölcsön.
Megszeppenten pislogtam Liu-ra. Időnként tényleg nagyon gyerekes a viselkedésem...sőt... Van, mikor még direkt rá is játszom, de 16 az talán egy enyhe túlzás. Vagy nem? Hopsz! Erről jut eszembe. A valódi koromat kivételesen tudom. Ez az egyik, amire Mr. Appletown válaszolni tudott és megmertem kérdezni. Visszafelé már nem annyira jópofa ez az örökbefogadósdi. Viszont most ő hozta fel! Talán tudok rajta úgy csavarni egyet, hogy én jöjjek ki belőle jól. -Megtennéd? - Kérdeztem tetetett áhitattal. -El is tudnál tartani? Csak hetente veszek magamnak ruhát, könyveket, hozzávalókat az új receptemhez, piperecuccokat és mindenféle cukiságot, amit meglátok!
Igazán jót szórakozom a feltételezésen. - Kizárt dolog, hogy el tudnálak ... - rázom meg a fejem nevetve. - Csóró vagyok, mint a templom egere, ha jól belegondolok, még a ruha se az enyém, ami rajtam van. És a helyzet csak romlani fog, ha nem találok valami plusz keresetet magamnak. Már gondoltam rá, hogy valami illegális bunyó biztos van itt is a környéken. De erre nézve nem Trutól fogok információhoz jutni. Majd felderítem magam. Minél kevesebben tudják, annál jobb. Nem szeretném kiadni ezentúl a összes ütőkártyát a kezemből. Kell biztos hátország, amivel átvészelhetem a következő alfai haragözönt. Nincs kétségem afelől, hogy még lesz részem ilyesmiben. - Szóval költséges nő vagy. Ezt megjegyzem magamnak.
Sejtettem, hogy valami hasonló lesz a válasza. Épp ezért tereltem erre a témát, de nagyon remélem, hogy némi túlzás is volt a mondataiban. Nem tűnik olyan "csórónak", mint ahogy mondja. -Annyira azért nem... Még ha tényleg annyit vásárolnék, mint amennyit mondtam, akkor is képes lennék eltartani magam, plusz a gyereket és akár a leendő férjemet is. - Mármint ha Laurent továbbra is olyan bőkezű a fizetésemmel, mint most. Ha pedig egy egész elfogadható könyvet írok, akkor biztos... Liu annyira nem hülye. Gondolom már egy ideje kitalálta, hogy nem pontosan azzal keresem a kenyerem, amivel először akartam beetetni. -Amúgy 24 vagyok. Mr. Appletown mondta.
Akkor Tru tényleg jól keres. Nem hinném, hogy a házvezetőnőséggel éri el ezt az életszínvonalat, de hát ugyan mért pont az lenne igaz, ha minden más hazugság? ÉN nem vágyom rá, hogy eltartsanak, én tartottma el a saját családomat is, a szüleimtől a testvéreimig hét éven keresztül, és most is ezt tenném, ha nem jön közben az a gyalázatos éjszaka. - Na, akkor pont egyidősek vagyunk. - teszek pontot a korkérdés végére. - Csak te egy kicsit éretlenebb. Ezt nem lehetett kihagyni! Ezt semmiképpen. - Azt hiszem, én is csinálok egy éretlen csitri kategóriát, és te leszel az egyik lakója. Kétségtelen, hogy nálam sem hemzsegnek jelenleg a nőismerősök, akiket osztályozni kéne, de azt hiszem, Tru mindjárt kaphat is egy lakótársat Amber személyében. Jó, Amber egy kicsit más kategória, de csak egy egészen kicsit.
-Akkor lennénk egyidősek, ha ugyanabban a hónapban és ugyanazon a napon, órában és percben születtünk volna...amit kétlek. Még az ikrek sem egyidősek, hisz az egyik mégiscsak előbb látta meg a napvilágot. - Már bánom, hogy nem kérdezősködtem tovább Mr. Appletown-nál. Most akkor többet tudnék mondani Liu-nak. Következő megjegyzésén bosszúsan ráncoltam a homlokom. Az éretlen még oké... a csitri az, ami nem tetszik. Számomra az túlságosan negatívan cseng. -Én pedig mindjárt csinálok egy "agyonvertem" kategóriát és gondoskodom róla, hogy legyen lakója! - Morogtam igencsak fenyegetően. Kár, hogy nincs a közelben egy alma... Ha már egy mosómedvét sikerült fejbe dobnom 7 méter távolságból... Természetesen az csak véletlen volt! Azt akartam, hogy az almát egye meg, de nem mertem odamenni hozzá és az hittem képes vagyok pont elé dobni...
Az utolsó megjegyzésen szívből nevetek. Micsoda kategóriák vannak! Igazán megtsitzelő, hogy nekem csinálna egyet külön! Persze annak nem ez lesz a neve, mert kizárt dolog, hogy fölibám kerekedjen. - Nem menne, Tru, hidd el, nem menne. - felelem, de nincs kötözködés a hangomban, csak egy kis jótét figyelmeztetés. - Engem nem tudnál abba a kategóriába beköltöztetni. Remélem, nem akarja majd kipróbálni. Elég ciki lenne két nap múlva közölni, hogy azért kék-lila-zöld foltos a védencem, mert elvertem. Jobb lesz témát váltani. - Még mindig nem vagy éhes? Esetleg egy pohár narancslé meghozná az étvágyadat ... Persze, ha nem akar enni, én nem fogom erőltetni, de mivel a hozzávalókat már elkésztettem, mindenképp megcsinálom a vacsorát, mert amúgy csak kárba menne az étel. Legfeljebb a maradékot elrakjuk máskorra.
Kinevet! Dühös pillantásokat vetek rá. Ha szemmel ölni lehetne... Utálom, mikor ennyire lebecsülnek. Azt nem állítom, hogy tényleg olyan erős vagyok, mint ahogy néha mondom...de vak tyúk is találhat szemet! Mikor Liu szóba hozta csak akkor jutott eszembe, hogy mit terveztem. Már biztosan letelt az a bizonyos 10 perc. Először megvonom a vállam, majd bólintok egyet. -Azt hiszem már kezdek éhes lenni... - Pontosabban csak szeretném, ha kicsit csend lenne és Liu befogná a pofiját. Persze ahogy magamat ismerem később majd pont az lesz a bajom, hogy nem beszél és csend van... -Csináltam neked egy új kategóriát! - Jelentettem ki elmosolyodva.
Nos, ha Tru kezd éhes lenni, akkor ideje megcsinálni a vacsorát. A tűzre teszem a serpenyőt, és odahalmozok köréje mindent, amit majd belé akarok tenni: a rizst, húsokat (kis sonka, szalonna, amit találtam), és zöldségeket, két nyers tojást felverve. Előbb a húsokat teszem bele pirulni, megfűszerezve, aztán jönnek a zöldségek és a rizs, és amikor már minden megfelelően megpirult, és átforrósodott, akkor teszem hozzá a tojást, a serpenyő egy részéről elkotorva a többi hozzávalót, hogy ott meg tudjon sülni, és a sült részeket keverem bele a masszába fokozatosan. Ha ez is megsült mind, akkor kész az étel, és tálalható. Mindent el tudok végezni egyedül, csak éppen a jobb kezemet tehermentesítem, amennyire csak lehet. - Na, ez kész is van. Hozd a tányérodat! Előbb neki szedek, aztán magamnak is, és asztalhoz is ülhetünk. - Jó étvágyat! Én már tényleg elég éhes vagyok, így nem húztam nagyon az időt, de most azért rákérdeznek. - És milyen új kategóriát találtál nekem?
Ahogy a konyhapulthoz sétál követem a tekintetemmel és ámuldozva figyelem. Nah, nem azért, mert olyan nagy dolgot csinál... Csak én még sosem láttam ilyesmit. Maximum akkor főz rám férfi, ha étterembe megyek és ott a szakács az, de még őt se látom, ahogy csinálja. Mondjuk Liu hátától a főzőcske felét nem látom, viszont már ez is valami! Bánom, hogy nem segíthetek neki. Nem kétlem, hogy odaengedne e maga mellé, de nem kérdezek rá. Nincs hangulatom és erőm hozzá. Lehetséges, hogy hajnalban is fent leszek és a könyvemen dolgozom. Amikor szól összeszedem az erőm és fogva mindkettőnk tányérját odaviszem hozzá. Ő mer bele az ételből, majd mindketten az asztalhoz ülünk. -Köszönöm, viszont! - Nem így képzeltem el egy testőrt. Pozitív értelemben csalódtam benne. -A totojmász kategóriát. - Mosolyogtam vidáman. -Fogalmam sincs mi az, de nagyon aranyosan hangzik, nem? - Már arra sem emlékszem, hogy hol hallottam ezt a szót.
A kaja jól sikerült, és én élvezettel pakolom magamba, hogy végre csillapodjon az éhségem. Azért a kategória nevére majdnem félrenyelek. - Nézd, Trudence, én sem tudom, hogy mi az, de szerintem nem hangzik jól. Olyan mintha a totojázik és a mászkál szavakból raktad volna össze. Nekem nem szimpatikus. Mi lenne "az akik segítettek nekem" kategóriával? - javaslom rápillantva. - Nem akarom fényezni magam, meg nem is azért tettem, de örülnék, ha valamivel jobb véleményed lenne rólam! Vagy legalább ne valami ilyen lenéző szöveg ... Azért nem veszi el az étvágyamat, gyorsan eltüntetek mindent a tányéromról, aztán utána küldők még egy pár sütit is. Ez már így egy egészen tekintélyes mennyiség, elleszek vele egy ideig. Megvárom, amíg Tru is megeszi, de aztán a tárgyra térek. - Esetleg most már megmutatnád a vendégszobát? Ha igen, akkor hozom a kabátomat is, elvégre abban van a váltás ruha.
Még mindig elég minimális éhséget éreztem, így igencsak lassan sikerült magamba erőltetnem a falatokat. Ettől függetlenül finomnak finom volt. Miután lenyeltem egy falatot megráztam a fejem Liu kategória ötletére. -Az túl hosszú. Amúgy... ha nem lennék jó véleménnyel rólad, akkor valószínűleg nem ülnénk itt ilyen nyugodtan. Ne hidd, hogy az a célom, hogy megalázzalak, vagy hasonlók. Egy szónak akkor van negatív jelentése, ha te úgy gondolsz rá. - Nem akartam kiselőadást tartani neki, mivel azzal csak untatnám, így inkább ennyiben hagytam az egészet, s reméltem, hogy ebből is letudta szűrni a lényeget. Miután végeztem a vacsorával felálltam az asztaltól és nekiálltam összeszedni a tányérokat és az evőeszközöket. Ha volt olyan kedves, hogy csinált vacsorát, akkor az a minimum, hogy én elmosogatok. -Az emeleten balról a második szoba. Az első a fürdő. Remélem egyedül is feltalálsz.
- Fel. A többihez nincs megjegyzésem. Ha nem lenne rólam jó véleménye, akkor is itt ülnénk valahol a lakásban, de kétségtelen, hogy nem ennyire nyugodtan. Az első fél óra ebből a szempontból tökéletesen mutatta, hogy mi a helyzet. Magamhoz veszem a kabátomat, és felballagok a vendégszobába, ott leteszem a székre, előveszem belőle a váltás ruhát, és melléje rakom. Ezzel "belaktam" a szobát. A hotelben sincsen ennél több holmim elöl. Sőt ... a szekrényekben sem nagyon. Ha ne adj isten megint költöznünk kéne, egy hátizsákban minden el tudnék vinni. Csak hátizsákom nincs még ... Ezek után visszaballagok a konyhába, ahol Tru mosogat. Nincs szándékomban ehhez csatlakozni, had csináljon ő is valamit, meg hát ugye a kezemet sem akarom terhelni, ha nem muszáj. - Ha végeztél a mosogatással, akkor még dolgozol tovább? - kérdezem, csak hogy mire számítsak. Ha igen, akkor elleszek itt továbbra is. Ha nyugovóra térnénk, nekem úgy is jó. De nem úgy látom, mint aki álmosodna ...
Örömmel vettem tudomásul, hogy végre valamennyire felengedett, s így nem kell állandóan egymás közelében lennünk. Nem annyira nagy ez a ház ahhoz, hogy ne vegye észre, ha éppen valaki elrabolna, vagy meg akarna ölni. Először a tányérokat mosogattam el, majd az evőeszközöket. Addigra már ő is visszatért, én pedig jobb híján a már elmosogatott darabokat törölgetni kezdtem. -Nagyon valószínű. Szerintem majd hajnali 2 vagy 3 körül fogok vele végezni. Akkor viszont már a szobámban folytatom. Az pedig nincs messze a vendégszobától...szóval akár aludhatsz is szerintem.
Még bekapok pár sütit, amíg Tru elmondja, mi a terve mára. Mivel valóban dolgozni fog, így nem akarom zavarni. A vendégszobából is tudom érzékelni, hogy itt van-e, vagy figyelni a környéket, így aztán újra felkelek az asztaltól. - Rendben. Jó munkát! Azzal felballagok a vendégszobába, és hacsak valami rendkívüli esemény nem történik, én reggelig ki sem dugom onnan az orrom. Persze aludni nem szándékozom, vagy ha igen, akkor is csak nagyon felületesen, ha azt érzékelem, hogy már Tru is alszik.
-Köszi... - Szólok még utána, majd a szárazra törölt tányérokat és evőeszközöket a helyükre teszem. Nem sokkal később átsétálok a nappaliba. Elterülök a kanapén és csak hébe-hóba firkantok bele valamit a jegyzetfüzetembe, amit időközben magam elé húztam. Kíváncsi vagyok Laurent elolvasta e már azt a néhány fejezetet, amit elküldtem. Amennyire érdekelni szokták az írásaim lehetséges. Még nem nézem meg az üzeneteimet a gépen. Azt majd akkor, ha felmentem a szobámba.
Az éjjel csendesen telt, sok meditálással, kevés alvással, de nem érzem magam fáradtnak. Nincs köröttem a falka nyüzsgése, és ez jó. Pedig amúgy ragaszkodom hozzájuk minden kudarc ellenére, mégis jó kicsit nélkülük. Mint egy cipő: kényelmes, hasznos, de a nap végén jól esik kibújni belőle. Korán reggel halkan kimegyek a fürdőbe és megmosdom, aztán visszavonulok újra a szobámba, és nem mozdulok onnan, amíg Trudence el nem kezd nyüzsögni a lakásban, mert nem akarom zavarni, vagy hogy azt higgye nélküle kutakodom a nappaliban vagy valami.
Általában reggel 8-9 óra körül ébredezem, vagy már fent vagyok és a reggelimen dolgozgatok. Most azonban elég hosszadalmas volt az estém, s nem meglepő módon a felkelésem 1-2 órával eltolódott. Miután Liu felment az emeletre én még jó négy oldalt írtam tele a jegyzetfüzetembe, majd én is feljöttem és a szobámban végignéztem az eddigi fejezeteimet. Átírogattam néhány részletet, s ha úgy gondoltam újakkal is megtoldottam. Hajnali egy körül végeztem és az alváshoz készülődtem, mikor eszembe jutott, hogy fürdenem is kell...fürdés közben meg hogy nem ártana hajat is mosnom. A fáradtságomnak és a hajzuhatagomnak hála másfél órámba telt, míg újra elterülhettem az ágyamban. Aludni azonban nem tudtam. Álmosnak álmos voltam, de sehogy sem jött álom a szememre. Fél órán keresztül csak forgolódtam, majd bekapcsoltam a tv-t. Választhattam a horrorfilm, a pornófilm és a reklámáradat között. Egyikért sem rajongtam igazán, úgyhogy a tv-zésem elég rövidre zárult. Helyette inkább bekapcsoltam a gépem, s nekikezdtem egy új fejezetnek. Talán egy felet, ha sikerült megírnom. Azt viszont újra és újra és újra. Annyi ötletem volt egy bizonyos jelenethez, hogy nem tudtam eldönteni melyik verziónál maradjak. Ezért leírtam mindet. Később már csak ki kell választanom a megfelelőt. Fél 5-re sikerült kiírnom magamból mindent. Kikapcsoltam a gépet és lefeküdtem aludni. Egy darabig a plafont vagy a falat bámulva gondolkoztam majdhogynem mindenen, ami a fejemben volt. Azonban most nem álltam neki még egy fejezetnek, úgyhogy valahogy sikerült elaludnom. Amikor negyed 11 körül ébredezni kezdtem majdnem vissza is aludtam. A házban uralkodó melegtől még inkább aludhatnékom volt. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyamból. Lassan fésültem a hajam, így mikor ezzel végeztem már teljesen ébren voltam. A hálóingemet lecseréltem egy fekete pólóra, amin meglepő módon a "Big Black T-shirt" felirat szerepelt, holott nem is volt nagy..., egy hasonlóan fekete zoknipárosra és egy lila térdszoknyára. Elsétáltam a fürdőbe, ahonnan a "reggeli" rutin után indultam a konyhába. A ház olyan csendes volt, hogy egy pillanatra komolyan elgondolkoztam rajta, Liu-t és a tegnapot csak álmodtam.
Elég sokáig tartott, mire Tru éledezni kezdett, de hát sokáig is volt fenn éjjel. Nem akartam rögtön rátörni, főleg mivel először a fürdőszobában ténykedett. Csak akkor hagytam el a szobámat, amikor ő már lement a konyhába. Mivel én már mosakodtam reggel, így nincs más dolgom, csak pár perc múlva utánaballagni. - Jó reggelt! - köszönök be, és leülök az asztalhoz. Ez így egy egészen zökkenőmentes két nap lesz, úgy tűnik. Már nem vagyok annyira ideges, hogy hogyan is teljesítem ezt a megbízást. Nem tör ránk kóbor farkasok hada, és Tru sem készül kereket oldani, úgy tűnik. Lehet, Mort csak akart melléje valakit, aki szóval tartja? Hát ... ebből a szempontból nem remekeltem. Vagy csak az a fontos, hogy biztonságban érezze magát? Persze azt sem tudja, milyen veszélyek fenyegetik. Éppen ezért lehet odaképzelni bármit a zöldbőrű, ötszemű űrlényektől a tűzokádó sárkányon keresztül bármit. Ezektől én mind nem tudnám megmenteni, de ezt neki nem kell tudnia. A lényeg, hogy itt vagyok. Na, de mit kezdjünk magunkkal így dél környékén? Reggelizni már késő van, ebédelni még korán, s nem is tudom, hogyan gondolja a kedves házigazda ezt a mai napot.
A konyhában, a konyhapult mögött álltam, mikor Liu köszönt. -Jobb reggelt... - Feleltem nemes egyszerűséggel. Ennél már csak jobb lehet. Kíváncsi vagyok a holnaputáni reggelem milyen lesz. Mikor már az összes emlékem visszakapom. Vajon akkor is ilyen "vidám" leszek, vagy kedvem se lesz felkelni és inkább a szobámban depressziósan vergődöm? -Segíts...Melyik legyen? Rántotta, vagy pirítós? - Az ételek elkészítésével szinte sosincs bajom, de a kiválasztással annál inkább. Főleg, ha mind a kettőt ugyanannyira kívánom, vagy ugyanannyira nem. Nem volt kérdéses számomra, hogy ki csinálja a reggelit, ha már a vacsorát Liu hozta össze. -Vagy mást szeretnél? - Kérdeztem bizonytalanul. Azt mondta neki bármi jó... de lehet, hogy mégis van valami, amit nem szeret.
Szóval mégis reggelizünk. Nem baj, éhes vagyok. - Rántottát kérnék. Ha én választhatok, akkor a kalóriadúsabb variációt fogom választani. De Tru köszönése beszédes volt, és némi aggodalomra ad okot. - Mi a baj, Trudence? Mért nem jó ez a reggel? A hangomban érződik az aggodalom, de azért az élet nem áll meg. Ha ő csinálja a reggelit, akkor én majd szépen megterítek közben. De vajon mitől lett rossz kedve ennek a lánynak? Valami nem passzol tegnap óta. Megköszönte, hogy segítettem, de egyáltalán az, hogy haladékot kért, hogy nem beszél róla, hogy szomorú, mind azt mutatja, hogy mégsem örül maradéktalanul annak, hogy megtalálhatja régi önmagát.
-Akkor azt fogsz kapni... - Próbáltam a kedvesebb hangnememet elővenni, de valahogy semmi érzelmet nem tudtam kibogarászni az utólag visszahallott mondatomból. Azt hiszem a fáradtságtól lehet...vagy nem tudom. Elővettem néhány edényt, s a hűtőt kinyitva néhány tojást. A hozzávalókat szépen sorban a pultra tettem. Liu kérdésétől sikerült egy mosolyt varázsolnom az arcomra, amit valószínűleg nem láthatott, hisz éppenséggel háttal voltam neki. -Kezdjük ott, hogy már nem reggel van...a többit pedig úgyse értenéd, úgyhogy hagyjuk. Jól aludtál? - Próbáltam terelni a témát valami olyasmivel, ami egy kicsit érdekesebb.
Na, ezt jól megkaptam. Anyuci csitítja kicsi fiacskáját: te ehhez még kicsi vagy, nem értenéd. Honnan tudja? Mért van rólam olyan képe neki is, hogy nem érek semmit? Mért ilyen egy beképzelt liba? Akkor búslakodjon magában! Engem aztán nem érdekel, akár földig is lóghat az orra. - Jól, köszönöm! Ez sem igaz, de ha nekem nincs közöm hozzá, akkor neki se hozzám. Elkészül a rántotta, megeszem, és többet ki nem dugom az orrom a szobából, hacsak nincs szükség valóban őrző-védő szolgáltatásra. Egy teljesen nap pihenést, csend és nyugalom. Ez éppen az, amire nekem szükségem van. Szépen felrakom a terítékeket, és nem erőlködöm további beszélgetéssel.
-Örülök... - Érdekelne, hogy mennyit aludt pontosan, de inkább nem kérdezek rá. Valószínűleg többet, mint én...bár... ki tudja?! -Mikor keltél? - Kérdezem kicsit átformáltan a mondatot. Majdnem azt kérdeztem, amire pontosan kíváncsi vagyok. Ha válaszol, akkor ki tudom belőle következtetni. A válaszra várva lassan nekiálltam a rántotta készítésének. Örültem, hogy ezt választotta. Ezt kicsit jobban szeretem a pirítósnál. Mondjuk nekem már oly' mindegy... Kisebb gondom is nagyobb a reggelinél. Hamarosan visszakapom az emlékeim. Fogalmam sincs, hogy örülnöm kellene, vagy félnem. Vannak előnyei és hátrányai is. Kb percenként váltakozik bennem ez a két érzés, ami kezd már kissé az agyamra menni.
Már minden, ami kell az asztalon van, így semmi dolgom a továbbiakban. Pedig jobb lenne, ha lenne ... de nincs. Leülök hát, és várom a reggelit. - Kicsivel később, mint te. Nem akarom részletezni, hogy reggel, mármint tényleg reggel már fenn voltam mosakodni, de aztán visszafeküdtem, mert úgysem volt mit csinálnom. De talán éppen ez a jó ebben a napban, hogy ennyire a semmiről szól. Ellazít, kiürít, és megnyugtat. Nem azért nem megyek sehová, mert óránként jelentkeznem kell, vagy mert meg van tiltva. Senki nem kérdezi, mit csinálok, vagy mit nem. Hosszú távon becsavarodnék ettől, de egy napig tökéletes. Lehetőséget ad rá, hogy legalább részben visszataláljak önmagamhoz. Szórakozottan igazgatom a villát és a kést a tányérom mellett, hogy pont egyenesen álljanak, kicsit odébb rakom a poharat, elsimítom a szalvétát, szóval szöszölök. Nem is nagyon veszem észre, hogy ezzel múlatom az időt.
Kezdőlap
