Nem érdekel, kinek a háza. Ez amúgy részletkérdés. A főnökét mégsem kérdezhetjük meg most arról, hogy kit melyik szobába enged be. Nem is tudja, hogy itt vagyok. Nem is tudhatja meg, mint ahogy azt sem, mi fog történni Truval holnap. Nocsak ... emlékek? Nem arról volt szó, hogy azok nincsenek? Vagy valakire az elmúlt két évből? De hát összesen három férfit ismer! - Ha valamelyik idióta rajzfilmfigurát akard felemlegetni, előrebocsátom, hogy nem ismerem őket. Ugyan mi más jöhet, a kisfiú, cuki, totojmász, és a bvzi után? Valami egér, Donald kacsa, vagy nem is tudom mik vannak még ...
Rideg, érzelemmentes pillantásokkal tekintettem Liu felé. -Egyszer akarok veled komolyan beszélgetni... - Benne volt a pakliban, hogy így fog reagálni, de valahogy belőle mindig a jobbik változatot nézem ki. Talán nem kellene. Fáradtan felsóhajtok. Hát jó, akkor erről ennyit. -Hagyjuk. - Finoman ellöktem magamat a faltól, s bal kezemmel megragadtam az ajtó kilincsét. -Te se bírod ki azt a harminc percet... - Nem tudtam megállni, hogy ezt még ne szúrjam be a végére, természetesen eléggé megvető stílusban. Nem így szerettem volna, de máshogy nem ment. Pont ő volt az, aki azt akarta, hogy fél óráig normális legyek. És mikor teljesen komolyan odaállok elé és lenne valami értelmes mondandóm... Sietve kinyitottam az ajtót és kilépve a szobából magam után csaptam az ajtót. Nagyon reméltem, hogy ez elnyomja majd a lehetséges megjegyzéseit.
Hát nem számítottam rá, hogy komolyan akarna beszélgetni. Meg mi is az a komoly az ő szemszögéből? És el kell ezt nekünk kezdeni még X-edszer, ha eddig még soha nem jött ki belőle semmi jó? Hagyom, hadd menjen, és lelkileg roppant fáradtan dőlök vissza az ágyra. De remélem, hogy ezt a fáradtságot pár perc alatt le tudom lökni magamról, és akkor újra csak a nyugalom marad. De Trunak megvan az az elégtétele, hogy végül csak ő lett megint megsértve, és vonulhatott ki méltósággal. Hát tegye, ha ez neki így kerek.
A folyosón állva nem tudtam eldönteni, hogy a konyhába vagy a szobámba menjek e. Dolgozni nem akarok már, ez egészen biztos. Még arra is gondoltam, hogy kisétálok az ajtón és itt hagyom a francba Liu-t. Keressen csak potyára a házban, miközben én jól kibeszélem magam a barátnőmnél... de ezt az ötletet már az elején elvetettem. Ellenben mégis sokat forgott körülötte a gondolatom. S mi van, ha Liu észrevesz és három lépésig se jutok? Azért bizony nem lenne érdemes felöltöznöm és próbálkoznom. Mr. Appletown és Liu nincsenek semmilyen szemszögből sem egy szinten, én azonban ennek ellenére most egy kalap alá vettem őket. Ha Mr. Appletown-al megcsináltam, akkor vele is. Visszaléptem az ajtóhoz, s jelzésképpen bekopogtam, majd egyből be is nyitottam. Nem léptem be, csak behajoltam a félig nyitott ajtón. -Csak érdeklődésképpen... Ha leindulnék a konyhába, de útközben meggondolnám magam és inkább átsétálnék a barátnőmhöz...azt észrevennéd?
És nem, nincs nyugtom. Már megint itt van. Már nem ülök fel, csak az ajtó felé pillantok. Meghallgatom a kérdést, aztán mérlegelem. - Igen. - felelem. Szóval már egy házban velem sem jó. - De mért nem hívod át? Azt sem kell elmondanod, hogy itt vagyok. Nem fogok kijönni innen. Tessék, jöjjön a csaj, fecserésszenek, és akkor nekem tényleg nyugtom lesz. Ne mondja, hogy nem vagyok alkalmazkodó, vagy konstruktív. - De erről az egészről, ami az emlékeid körül most zajlik, nem beszélhetsz neki! Ugye ezt tudod ... Remélem, nem kell ezt ennél jobban kihangsúlyozni neki.
A válasza nem lepett meg. Én a helyében még akkor is igenlő választ adnék, ha valójában a nemleges válasz a helyes. -Elvan törve a lába... Nem hiszem, hogy a héten egyáltalán eltudna idáig sétálni. - Felelem egykedvűen. Még akkor sem hívnám át, ha semmi baja nem lenne a lábának. Fura lenne a szituáció. Mi lent a nappaliban, Liu pedig itt fent... Ráadásul így ki sem tudom beszélni! Az utolsó megjegyzésére kissé meglepődött kifejezés ül ki az arcomra. -...nem? - Kérdésem bizonytalan, s ijedt volt egyszerre. -Szóval... baj lenne, ha fent lenne egy közösségi oldalon? - Ez a kérdésem már teljes mértékben nyugodt hangvétellel valósult meg. Amolyan belenyugvó jellegű, mikor "már úgyis mindegy" szituáció fordul elő. -Persze csak érdeklődés szintjén kérdem... Nem mintha kiírtam volna a facebook üzifalamra és 16-an lájkolták volna...
Hát ha elvan törve a lába, akkor valóban nem tud átjönni. Tru kényltelen lesz akkor másként boldogulni. De ami utána követlezik, az minden negatív várakozásomat felülmúlja. Egy pár pillanatig csak nézek rá, mint aki záraltot kapott, és lefagyott nála a rendszer, aztán a zsebembe nyúlok a telefonomért, és megnyomom a megfelelő gyorshívót. Nem szakítom meg a hívást, hanem megvárom míg felveszik. - Nézzetek meg a Facebook oldalát! Felrakott valaamit ezzel kapcsolatban. Elég ennyit mondanom, nem is széndékozom többet, a másik oldalról jól hallható az anyázás. Kicsit tartom a telefont, hogy Tara is hallja, aztán bontom a vonalat. - Oda ülj le! - morranok rá és a földre mutatok a fal mellett. - És egy nyikkot, meg egy moccanást sem akarok! Nem, nem akaorm, hogy ő próbálja rendbe hozni a dolgot, abból csak baj lesz garantáltan még nagyobb. Feltehetőleg intézett a barátainka némi memóriatörlést. De hogy fogják azokat kivélogatni, akik megnézték, de nem lájkolták? És az hány ember lehet? Vagy nem mennek utána? Attól függ pontosan mit is rakott ki. Na, de ez nem az én gondom. Én szóltam, a többi nem rám tartozik. Majd megoldják.
Az arcát figyelve szép lassan elmosolyodtam. Imádom az ilyen lefagyott, vagy ledöbbent tekinteteket. Arra vártam, hogy majd kiakad és lecsesz, vagy kérdezget, hogy egyáltalán ez hogyan jutott eszembe, stb... Ehelyett a mobilján felhívott valakit és máris továbbadta. Ilyen gyorsan terjednek itt a hírek? Elcsíptem néhány szót a telefon másik végén lévő emberkétől, amitől felnevettem. Nem szokásom káromkodni, de nem zavar, ha mások teszik. Persze mértékkel! Néha még nevetni is tudok rajtuk. Liu parancsolgatására a nevetésemből csak egy széles mosoly lesz. -Jaj, de kis butus vagy. - Sétálok beljebb a szobában. Most kivételesen nem csukom be az ajtót... hátha menekülnöm kell majd. Mikor az ágyhoz érek megsimizem a fiú fejét. -Tudod kincsem; okos ember, aki csak a felét hiszi el annak, amit mondanak neki és bölcs az, aki tudja, hogy melyik felét higgye el. - Ez viszont egy elég nagy mértékű visszaigazolás a számomra. Lehet színésznő voltam?!
Nem, nem ül le. Mért is gondoltam én, hogy megteszi? Aztán lassan kirajzolódik nekem, hogy felültetett. Vagy most akar felültetni. És már megint simogat, mint valami dedóst. Hogy mért hittem el? Mert ettől a dinkától bármit el tudok már képzelni. Elkapom a kezét, és lenyomom az ágyra, úgy, hogy ahson feküdjön előttem. A tarkóját fogom meg bal kézzel, és így nem kell másik kéz, garatnáltan ott tudom tartani, amíg csak akarom. Felőlem úgy ficereg vagy kalimpál, hogy akar. Gyorsan mozdultam, nem érdekel az álca, holnap úgy is megtud mindent, vagy éppen azt is elfelejtni, hogy találkoztunk. Ezt Mort elmondta nekem. Én most már tényleg az utóbbi verziónak örülnék. - Ne is kérd, hogy engedjelek el, amíg vissza nem szólnak telefonon, hogy kacsa volt, vagy hogy elrendezték a dolgot. - morranok rá, és most tényleg van egy adag morgás a hangomban, elmélyült. Most az a kivételes eset áll fenn, hogy totál egyszerre vagyunk mérgesek a farkas meg én. Legszívesebben alposra verném most, és csak azért nem teszem meg, mert mégiscsak azért vagyok itt, hogy megvédjem hivatalosan, bár szerintem a világot kéne megvédeni tőle.
Ahogyan elkapta a karom éreztem, hogy ebből baj lesz. Meglepődve hőköltem volna kissé hátra, de addigra már az ágyon találtam magam. Hiába próbáltam meg elnyomni magam az ágytól, vagy ficánkolni, hogy távolabb kerüljek tőle és kénytelen legyen elengedni. Nem tetszett a kialakult szituáció. Túl kiszolgáltatottnak éreztem magam. Végül is bármikor a hátamba döfhetne egy kést, vagy baltát... -Nem kérem...követelem! - Nyöszörögtem még mindig ugyanabban a pozícióba, amibe Liu kényszerített. Nagyon nem tetszett ez a felállás. Ilyen reakcióra nem számítottam tőle. A tanulságot viszont levonhattam; Nem éri meg hazudni... Liu-nak. Ha már kamuzok, akkor valami nagyobbat, amiért megéri ezt eltűrni.
A beszóláson csak nevettem egyet keserűen, és nem engedtem el. Akármit csináklt, az ágyon maradt, amíg nem csörgött a telefonom. Ekkor aztán, hogy fel tudjam venni, simán ráültem erre az időre a hátára, és úgy beszéltem az őrzőkkel. - Igen, már nekem is mondta, hogfy csak átverés volt, de már egyetlen szavát nem tudom elhinni. Ez a lány teljesen hibbant. Nem tudom, mihez kezdetek majd vele. Meghallgattam a választ, aztán letettem a telefont, és felkeltem az ágyról (és Truról). - A továbbiakban ne reméld, hogy egy pillanatra is szem elől tévesztelek, az az idő elmúlt. Még ha csak átverés is volt ... ki tudja? Modjuk elfeserészte telefonon ... megírta e-mailben ... vagy most tenné. Vagy most lépne le. A bizalmam totálisan megingott benne. Nem ő az első, akivel így megjárom. Heteklen belül a harmadik, ha jól számolom. Ez van.
Az elején még próbáltam szabadulni, hátha... de nem sok kellett hozzá, hogy rájöjjek; felesleges az egész, jobban teszem, ha inkább nyugodtan várom a hívást. Arról nem is beszélve, hogy elég fárasztó tud lenni ez az eredménytelen munka. A mobilja csörgését hallva rögtön felcsillant bennem a remény. Azonban hamar rá kellett jönnöm, hogy Liu nem enged még el... Egy sokkal helyzetkomikumosabb megoldást választott. A hátamra ült. -Jézusom... Hány kiló vagy?! - Nem mintha nagyon nehéz lenne... csak sem én, sem a hátam nem vagyunk ehhez hozzászokva. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, mikor képes volt leszállni rólam. Felültem, s mellkasom előtt keresztbe fontam a karjaim. -Gondolkozz, kölyök! Ugyan miért írtam volna meg valamit egy közösségi oldalon, amiről jóformán fogalmam sincs? Azt se tudom hogyan akarja csinálni Mr. Appletown... Sőt... már azon is elgondolkoztam, hogy átverés az egész és semmi sem fog történni.
Na, már csak ez kellett, hogy kölyöknek szólítson. Úgy morrantam rá, mitnha a következő pillanatban képes lennék nekiugrani. Nem sok hiőányzott hozzá. - Mit tudom én, hogy neked miről van fogalmad, és miről nincs! - ordítottam rá aztán - Soha nem tudom, mikor mondasz valmait komolyan, és mikor vagy éppen egy idióta bohóc! It aze gyetlen, aki átver az te vagy, de reggeltől estig! Még egy pillanatig meredtem rá dühtől eltorzult arccal, aztán elfordultam és belerúgtam az első dologba, amit az orrom elé keürlt, történetesen egy székbe, ami a szomszéd falig repült, és ott összetörött, a falon is szép nyomokat hagyva. Közel voltam hozzá, hogy meginduljon az átalakulási folyamat, így egy szó nélkül megcéloztam a fürdőt, berontotam, magamra fordítottama a kulcsot, és rhástul lépve a zuhany alá magamra engedtem a hideg vizet. Ilyet még nem csináltam, de most ez kellett. Körülben 20 másodperc alatt totálisan kijózanított, csak azt nem tudom, mit fogok ez után felvenni. Elzártam a vizet, és kiviharoztam a fürdőből, mert nem akartam hosszabb időre magára hagyni ezt az istencsapását.
Liu-t is kilehet hozni a sodrából, most már látom. Döbbenten hallgattam mit mondd és figyeltem mit tesz. Úgy érzem kicsit túlzásba viszi a dolgokat, hiszen eddig mindössze két alkalommal csaptam be, de jobbnak láttam ezt nem említeni. Így is elég ideges, nincs szükség rá, hogy tovább bosszantsam. Ezt csak erősítette a következő mozdulatsora. Egy pillanatra lehunytam a szemem, s összerezzentem, ahogy a szék a falnál landolt. Nem egy gyenge darab, mégis összetört. El se tudom képzelni mennyire dühös lehet most Liu, ha ennyi erőt hozott ki belőle. Mikor kirohant a szobából kissé megkönnyebbültem. Persze egy félelem érzet bennem volt... Lehet a konyhába megy egy késért, hogy aztán kis darabkákra aprítson. Ez esetben minimum a szobámba kellene zárkóznom, de nem mertem elmozdulni az ágyról. A szék darabkáit néztem, s azon gondolkoztam, amit Liu mondott. Szegény... két nap alatt az őrületbe kergetem. Tényleg célszerűbb lenne, ha kicsit visszavennék. A barátnőmmel mindig el tudok hülyülni, ha úgy adódik. Neki azonban már egy ilyen kis csíny is több a kelleténél.
Csurom vizesen, hosszú tócsacsíkot hagyva a padlón masíroztam vissza szobába. Tru ott ült az ágyon, eléggé megszepenve. Ez némi elégtétel volt nekem, de már rám is fért. - Fogalmad nincsen, mi vár rád, ugye? Tru, ez nem játék! Életekről van szó. Nagyon sok életről! - magyarázok neki még midnig indulattal - Ezzel egyszerűen nem lehet játszani! Főleg úgy nem, hogy fogalmad nincs, mibe nyúlsz bele. Eddigre már egy elég tekintélyes tócsa gyűlt össze alattam, ott a szoba közepén. - És a te érdekedben ajánlom, hogy NE BOSSZANTS FEL TÖBBET! Nem lenne jó vége, és elsősorban neked nem, aztán persze nekem sem. Remélem, hogy megérti. Nagyon remélem, hogy nem ébreszti fel bennem az állatot megint. Na, ennyit arról, hogy ez egy szép, nyugodt nap lesz ...
Liu csupa meglepetés ma nekem. Először rám ül, aztán dührohamot kap...utána vizesen elém áll. Mi lesz itt ma még?! A mondandójára csak félig-meddig tudok figyelni. Az eszem máris azon jár, hogy rendet kellene tennem a szobában és törölközőt nyomni a kezébe. -Jól van, nyugi már! - Morgok most kissé én is. Unom azt a hangsúlyt, amiben hozzám beszél. -Az életek miatt ne aggódj. Majd én és James megoldjuk. - Vontam vállat, majd felálltam az ágyról. Komolyan úgy érzem, mintha a memóriavesztés előtt 007-el lettünk volna kollégák. Senki nem mondd semmi konkrétat, csak azt, hogy ez titkos és nagyon komoly ügy. Éppen ezért, bármennyire is kíváncsi vagyok, inkább nem kérdezek semmit. Liu úgysem válaszolna. Amennyire csak tudtam, kikerülve a fiút sétáltam ki a szobából. A fürdő felé indultam törölközőért. Egyáltalán nincs hűvös a házban, de azért nem kellene vizesen mászkálnia. Még a végén megfázik.
Ott tartok, hogy küldjenek valakit helyettem, mert felrobbanok. Már meignt neki áll feljebb. - Ki az a James?! - akadok ki újra, aztán azért kivételesen kapcsolok. - Basszus, James Bond egy kispályás nyálgép ahhoz képest, akik közé majd bekerülsz! Még én is fél kézzel lenyomnám ... Jah, hát ha itt van a teremtés csúcsa a számára ... Tru, aki két éve újszülött állapotban bezárkózott ebbe a házba, és azóta a TV-n nőtt fel. Tnyleg nagy pofon lesz neki holnap visszakapni az emlékeit. De hogy valami defektes lett ez alatt a két év alatt nála, arra már a fejemet merném tenni. Lassan, ahogy kicsöpög a víz a ruhámból, és kezd rámtapadni, én is érzem, hogy roppant kellemetlen viselet így vizesen, de csak alsóneműből hoztam váltást. Ha nyugtom lenne, akkor feltehetném a fűtőtesre, és megszáradna holnap reggelre, de ugyan mikor lesz nekem itt nyugtom? Mivel nem akarok mást már összevizezni, így egyenlőre ott állok a szoba közepén, és tovább áztatom a padlót.
-Akkor biztos nagyon ügyes lehetsz. - Jegyeztem meg mosolyogva, mintha csak egy néhány éves kisfiúnak mondtam volna. Hiába mond bármit is Liu... Ha nem mondja el konkrétan, hogy miről van szó, akkor úgyse tudok kellő komolysággal nekiállni a dolgokhoz. Átsétáltam a fürdőbe. Két törölközőt is fogtam onnan, majd lassacskán visszaindultam. Pár méter volt csupán a táv a fürdő és a vendégszoba között, mégis próbáltam húzni az időt. Olyan sok minden kavarog a fejemben, hogy valamikor muszáj elrendeznem őket. Valószínűleg nem most, mivel már a gondolat végénél ismét a szobában voltam. Liu előtt megállva felé nyújtottam mindkét törölközőt. -Sajnálom... - Most csak ennyi telik tőlem. Ezt viszont komolyan gondolom.
A bocsánatkérésre már csak legyintek. Most mit kezdjek én két törölközővel? Az egyikre ráállok, hogy felszívja alattam a vizet, a másikban megtörlöm az arcom és a hajam. A ruhámat hiába törölgetném, az ettől nem lenne száraz. Kicsit fázom, de ez most a legkisebb bajom. Úgysem fogok megbetegedni. Legalábbis megfázni nem fogok, a gyomorfekély viszont esélyes az elmúlt hetek után, ezzel a mai nappal koronázva. És korántsem biztos, hogy ezen lesz a korona ... még ki tudja mi jön ezek után. Áttolom a törölközőt a fűtőtest elé, és leülök. Így legalább rajtam szárad a ruhám. S már nagy szükségét éreztem annak, hogy üljek. Remélem Tru most egy ideig ellesz a felmosással, padló törölgetéssel, bútorromok feltakarításával. Addig talán ... talán nem talál ki semmi újabb mutatványt az idegeim borzolására.
Hiába mondtam komolyan, úgy érzem nem ment át neki a bocsánatkérésem. Ennyi baj legyen... Figyeltem, ahogy megtörli magát, majd a radiátor mellé telepszik. Ez így elég hosszadalmas folyamat lesz, míg mindene megszárad. Halkan felsóhajtottam. -Vetkőzz! - Szóltam neki oda végül. -Hozok száraz ruhát. - Nem tudom pontosan a méreteit, de nagyjából stimmelnie kell a főnökömével. Ő pedig mindig tart itthon ruhadarabokat. A felét nem használja, úgyhogy azt se venné észre, ha eladnám őket. Sarkon fordulva kisétáltam a szobából, majd magam után csuktam az ajtót. Az egyik törölközőt a dereka köré tudja majd csavarni. Remélem végez, mire visszaérek...
Eszemben sincs most vetkőzni. Majd ha behozta a ruhát, letette, és távozott, akkor átöltözöm esetleg. Bár nem szívesen veszem fel a másét. Hogy Tru mit gondol komolyan, és mit nem azt én már meg sem próbálom eldönteni. És ha most komolyan is gondolja mondjuk 5 percig, attól a hatodikban simán kezdi újra az egészet. A radiátor előtt mozdulatlanul ülve vártam vissza, de természetesen megpróbáltam követni a mozgását lakáson belül. Már nem ment olyan jól. A figyelmem ki-kihagy, valószínűleg az idegesség és a kevés alvás következményeképpen.
Felsétáltam a legfelső, harmadik emeletre. Laurent szobájába akadálytalanul benyitottam, majd a ruhásszekrényéhez lépve kinyitottam azt és kutatásba kezdtem. Valami olyat kerestem, ami kényelmes és egyszerű. Zömmel elegáns, vagy kint hordandó meleg ruhadarabok sorakoztak a szekrényben. Látszik, hogy nem nagyon tartózkodik a házban... még ha a városban van, akkor sem. Percekig keresgéltem a különböző szekrények és fiókok között, míg végül sikerült olyan darabokat találnom, amiket Liu felhúzhatna. Póló, alsónadrág, zokni és hosszúnadrág. Ezekkel a kezemben indultam vissza. Bár a nadrág inkább pizsamanadrág, de így is büszke voltam magamra, hogy viszonylag rövid idő alatt mindent megtaláltam, ami kellhet. Bekopogtam a vendégszoba ajtaján, mielőtt beléptem volna.
Még csak a folyosón járt, amikor én már az ajtónál vártam, és a kopogásra átvettem tőle a cuccot, aztán becsuktam az ajtót az orra előtt. Gyorsan levettem a holmimat, cserének a saját fehérneműmet használtam, és csak a pólót meg a nadrágot vettem fel. A saját cuccaimat gyorsan felteregettem a fűtőtestre, hogy minél hamarabb megszáradjanak. Átöltözve léptem ki a szobából, és a konyha felé indultam. - Ha nem baj innék egy pohár teát ... - mormoltam, ha a közelben volt, különben nem zavartattam magam. A konyhában megcsináltam a teát, és visszaballagtam vele a szobába. Legszívesebben lehelném a holmim, csak száradjon meg!
Meglepő volt ahogy a kopogásom után nem sokkal kinyílt az ajtó, majd ismét becsukódott előttem. Ennek egy bizonyos fokig még örültem is. Ezek szerint nem kell Liu-t győzködnöm róla, hogy felveheti a ruhákat. Már ez is valami... Kérdéseim viszont lennének hozzá, így nem mentem sehova. Kicsivel odébb álltam, s vártam. Összeszedtem a gondolataim és megfogalmaztam a kérdéseim. Úgy terveztem, hogy pár perc múlva majd bekopogok, de Liu megelőzve ezt a lépésem, kisétált a szobából. Vállat vontam, majd szépen lassan utána indultam. Ha kérte volna, szívesen megcsináltam volna neki azt a teát, de úgy tűnt nem tart rá igényt. -Kérdezhetek valamit? - Sétáltam utána kitartóan. -Mármint ezen kívül... - Ugyebár maga az engedélykérés is kérdés volt.
Ha most megint valami LBB-s kérdéssel rukkol elő, itt helyben megfojtom. - Persze, legfeljebb nem válaszolok. - feleltem. Ennél biztatóbbat már nem tudtam neki mondani. A konyhába érve feltettem egy adag vizet melegedni, és elővettem egy filtert, mert már tegnap este felfedeztem, merre is tárolják. Vágytam egy adag forró italra, ez után a hideg zuhany után. Igen, most vagyok abban az élethelyzetben, amikor már egy forró tea is hihetetlenül sokat tud lendíteni az állapotomon. Az ilyen apró örömöket is meg kell becsülni. Persze lehet, hogy megint magamra öntöm majd, mint a múltkor ... Elvégre itt van Tru, és beszélni fog ...
Kezdőlap
