Eljött ez az újabb este is. Pár napja még repesve vártam volna. Mostanra csak egy túlélendő, veszélyes éjszaka lett belőle. Elég korán elindultam a hotelből, hogy mire a telihold lecsap rám, biztosan az erdőben legyek. Castor azt mondta, menjek most egyedül, és ezt nem is vonta vissza, hát nekivágtam. A térképet tanulmányozva találtam egy helyet, ahol barlangot jeleznek, ezt kerestem most meg. Amint megtaláltam, lepakoltam a váltóruhát, és pokrócot a tövébe, és elindultam tüzelőt keresni. Nem tudom, mikor jön az átalakulás, és roppant hideg van, nem akarok addigra csonttá fagyni. Kiszáradt fenyőket keresek, arról török ágakat és fenyőtüskét, tobozt gyűjtök. Nem könnyű tüzet csiholni, de sikerül végül, benn a barlang földjén. Melléje ülök, és kicsit átmelegszem, majd amikor már érzem a farkast mocorogni, levetkőzöm, és takaróba burkolózom. Hoztam ugyan váltóruhát, de túl nagy fényűzésnek érzem, hogy minden holdtöltekor elpazaroljak egy váltással. A takaró alatt dideregve várom, amíg tényleg megkezdődik, akkor gyorsan eltávolodom a tűztől. Az alakváltás most rosszabb, mint az elmúlt alkalommal. A sérüléseim még nem gyógyultak meg, a hátam úgy érzem szétszakad. Mikor végre elcsillapodnak a facsaró érzések, halkan nyüszítve fekszem a hóban farkasalakban, és semmi kedvem mozdulni egy jó ideig. Aztán lábra állok, és teszek egy kört a barlang előtt, óvatosan terhelve a jobb első lábamat. Nem tartom valószínűnek, hogy ma elkapok bármit is, hacsak egy csiga nem kúszik át itt előttem a hóban az éj folyamán. Szóval itt ragadtam, és nem nagyon tehetek mást, minthogy megvárom, amíg elmúlik a hold hatása, visszaváltozhatok végre, és hazamehetek. Amúgy sem ajánlott felhívni magamra a figyelmet, a kóbor farkasok nem biztos, hogy jóindulatúak. Letelepszem a barlang elé.
A farkasom egész nap éber volt, és magam is izgatottan vártam az első alaszkai holdtöltémet. Ha másért nem is, akkor hát azért a pillanatnyi békéért amit a végén érzek majd, ha a farkasom jóllakottan elalszik. Node addig még vár rám egy hosszú éjszaka, amit ki szeretnék élvezni. Szóval eltelve a reménnyel, hogy találok majd egy medvét, vagy egy jávorszarvast amit levadászhatok, megérkeztem az erdőbe. Az utazótáskámat hanyagul egy fa tövébe ejtem, és miközben vetkőzni kezdek, végigpásztázom a területet. Nem érzek a közelben másik farkast, de annak sem örülnék ha egy ember meglátna pucéran, ezért hát a fene nagy alaposság. A hidegtől reszketve pakolom meg az utazótáskát levetett ruháimmal. Általában betakarom, álcázom valamivel az ott hagyott csomagot, nehogy valaki elvigye, de ha most megteszem, itt helyben fagyok meg. Alaszka, az Alaszka... Szóval reszkető kézzel behúzom a cipzárt , majd tekintetemmel felkutatom a Holdat, és átadom magam neki. A csontjaim megnyúlnak, átalakulnak, a belső szerveim átrendeződnek, de néhány másodpercen belül ében fekete farkasként huppanok mancsaimra, és ha éreztem is fájdalmat az átváltozás közben, már nem is emlékezek rá. Mielőtt útra kelek, eszembe jut egy apró perverzió amit mindig is ki szerettem volna próbálni, de sosem tettem még. Tehát leültem a fenekemre, felemeltem a bal hátsó lábamat, és megvakartam a fülem tövét. A nyelvem kibukott a számból a pofám jobb oldalán, olyan jól esett. Alig hogy elindultam, távoli nyüszítésre figyelek fel. Mentem még egy darabig mire megéreztem a másik, ismerős farkas jelenlétét. Elindulok hát felé, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Egykor én voltam Liu bétája, igenis fontosabb számomra a hogyléte, mint egy jávorszarvas. Az belefér később is. ~Helló kölyök~ üdvözlöm, még egészen távol tőle, majd egy nagy ugrással megérkezek mellé a barlanghoz. Nem tudok leülni, akárhogy szeretnék. Izgatottan járkálok a kölyök körül. Mancsom alatt meg-meg roppan a hó. Azt pedig ami rám hullott a faágakról amiket meglöktem idejövet, szórakozottan kirázom a bundámból.
Hiába a lapulás, hamarosan érzem, hogy egy másik farkas közeledik. Beletörődöm a ténybe, hogy ezek szerint eme éjszaka kimenetelét valaki más fogja nagyrészt iránytani, nem én. Mikor közeledik, nekem is ismerősnek tűnik, de nem tudom hová tenni még jó ideig. Már rám köszön, sőt, mellém is huppan, s még mindig csak annyit tudok róla, hogy találkoztunk már. Sokkal idősebb nálam, nőstény, de biztos, hogy nem Patrisha, és nem is az a farkas, aki a kutyáját sétáltatta itt az erdőben a múltkor. ~ Hello! A földre lapulok, és összekuporodom. Semmilyen módon nem akarom provokálni. Van nekem elég bajom enélkül is. Egyik tippem, hogy ő az új tag, akit Castor nemrég vett fel. De ő amint jött, úgy el is tűnt. Aztán lassan felrémlenek az emlékek a kaszinóból. Ő a béta ... nem a mostani, hanem a régi. Azóta alfa lett, ott Chicagóban, amikor Castor eljött ide. De ... akkor mit keres itt? Látom rajta, hogy türelmetlen, ég a vágytól, hogy vadászhasson. Érzem rajta azt, amit egy hónapja Duncanon, és Castoron is éreztem. De vajon mit akar tőlem? Most már velünk van újra? És ha igen, mennyit tud arról, ami mostanában történt?
Érzem, mennyire összezavarom a jelenlétemmel. Leírok egy kört, majd méltóságteljesen megállok előtte. Nem azért, mert magasabb rendű lennék nála, a gének teszik. Castor génjei. Még nem álltam tükör előtt ebben az alakban, ám állítólag egy harmadik személy össze tudna keverni minket. Valójában nem vagyunk egyformák. Ő magasabb nálam valamivel. ~Nyugalom fiú. Békével jöttem. ~ szólítom meg gondolataimon keresztül, hogy nyugtassam. A kölyök már összegömbölyödött a földön. Tőlem ugyan nem kell tartania. ~Mi lelt téged? Mit csinálsz itt egymagad?~ Nem értem, miért nincs a többiekkel. Tudom, hogy ritkán verődnek nagyobb csoportra, ám két- három fős bandák mindig vannak holdtöltekor. ~Kelj fel. Élvezd amíg tart!~ Megint útra csábít az éj, egyre szélesebb köröket írok le. De közben felmérem, hogy tiszta- e a terep. Nem akarok összefutni azzal a múltkori farkassal. Rowen. Azt hiszem, ez a neve. Én újra legyűrhetem, de a kölyök egymaga van itt. Számára nem biztonságos az éjjel.
Nem érzek rajta ellenséges szándékot, és ő is biztosít arról, hogy nincsenek ártó szándékai. Bennem azonban felmerül két dolog: az egyik az a kissé kínos beszélgetés a kaszinó irodájában, és az a tény, hogy Castor gyermeke. Hasonlít is rá, igencsak. ~ Castor azt mondta, hogy most menjek egyedül. Még továbbra sem tudom eldönteni, hogy azt akkor jutalomnak, vagy feladatnak szánta, amikor erről beszéltünk. Most leginkább büntetésnek tűnik, bár az is tény, hogy másokkal együtt tölteni ezt az éjszakát sem tartozik a vágyaim közé. Sehogy se jó. ~ El van törve a kez ... lábam. A fene ezt a kavarcot! Ezt még szokni kell. Próbálok csak a tényekre szorítkozni, mindenféle minősítés nélkül, és nem fűzni érzelmeket a dologhoz. Egyszerűen csak ki kell bírni ezt az éjszakát, és kész. Nem akarok panaszkodni, semmi értelme. Ha így kérdez, akkor nem tudja, mi történt, és én nem fogom rázúdítani. ~ Most megint velünk vagy? Mondjuk, ha igen, akkor úgyis megtudja majd.
Egyedül?! ~Mit tettél, amiért büntet?~ megálltam egy helyben és Liura sandítottam míg felel, aztán megint tovább indultam. Nem tiszteletlen akarok lenni a kölyökkel, csak nem tudok megmaradni egy helyben. Ez az éjjel már csak ilyen. Liu elmondja, hogy törött a lába. Az ember bennem széles mosolyt villantott a nyelvbotlásra, én, a farkas pedig kilógó nyelvvel "röhögtem" lihegtem. ~Majd megszokod. Nekem is nagy szívás volt. Mármint a nevek. Mancs-kéz, arc-pofa. Gyakran még emberként is kevertem.~ darálom, már majdnem énekelve, lelkesen. Még akkor is ha totál hidegen hagyja szegényt. Túlpörögtem, nem tehetek róla... De aztán rákérdez, hogy velük vagyok-e, mire farkas és ember egyszerre sóhajtott fel ólmos fáradtsággal. Leálltam a körözéssel, és a tűz mellé kutyagoltam. A tűz éles fénye bántja a szemem, de nem érdekel, túl szép ahhoz, hogy leemeljem róla a tekintetem. Lefekszem, a pofámat összekulcsolt mellső lábaimra teszem. ~Ez bonyolult.~ gondolom. ~Igen. és nem.~ felelem.
Tara kérdése felveti bennem azt a lehetőséget, hogy ez az egyedül vadászás már akkor is büntetés volt. De akkor éppen, egy egészen rövid ideig nem voltunk haragban, szóval ez nem valószínű. De ez még jobban elbizonytalanít, mert most már azt sem fogom tudni ez után eldönteni, hogy mikor kapok feladatot, és mikor büntetést. De úgy látom ő sincs teljesen tisztában a saját helyzetével. Lassan megértem, hogy nem csak én jártam így, ebben a falkában mindenki borotvaélen táncol állandóan. Lehet, hogy a többi falkában is? Erről végképp nincs semmi információm. ~ Semmi sem egyszerű. Illetve minden tiszta káosz! Közelebb helyezkedem Tarához és a tűzhöz. Jól esik a közelsége. Ha marad egy pár percet, az jó lesz. ~ Nem tudom, büntetésnek szánta-e ezt a mai éjszakát, feladatnak, vagy jutalomnak. Nem tudom, egyáltalán átgondolta-e a dolgokat köröttem, vagy csak a vakvilágba az aktuális indulatai alapján rángatja a sorsomat ide-oda. Nem tudom mit akar tőlem pontosan, és főleg azt nem tudom, hogyan teljesíthetném. Illetve azt sem tudom, hogy egyáltalán akarom-e teljesíteni. Jelenleg ott tartok, hogy megpróbálom megtalálni a saját utamat, mert másra nem számíthatok. Nem tudom, sikerül-e. Tessék, ha van valaki, aki ennél többet nem tud, az jelentkezzen! Nem vagyok most sem dühös, sem kétségbeesett. Egyszerűen még ehhez sincs energiám. És a tűz fénye és melege olyan megnyugtató. Ha nem leselkedne ezer veszély itt az erdőben, és nem lenne ilyen rohadt hideg, talán még élvezném is azt a békés ücsörgést.
Felkapom a fejem, és feddőn nézek a kölyökre. Fogalma sincs arról, hogy milyen szerencsés amiért a falkához tatozhat. Ha Cas haragszik is rá valamiért -márpedig a szavai erre engednek következtetni- az nem fog örökké tartani. Ha az ő helyében lennék, ha most változtam volna azzá ami vagyok, eszembe se jutna elhagyni a falkát. ~Amikor kölyök voltam a falka alfája tiszta szívből utált. Ha nem a nemzőm lett volna a bétája, simán kibelezett volna. Puszta kézzel. Nekem nem volt más választásom, hát elhagytam a falkát. A te helyzeted más. Neked van itt jövőd, hidd el. Velük. Nem kell saját utat keresnek, hisz már azon jársz. De ez nem könnyű. Soha nem is lesz az.~ üzenem neki nagy bölcsen. Ha lennének kezeim, most a fejemhez kapnék velük. Mikor lettem ilyen bölcs? A történetemből kihagytam pár epizódot, de nem is akartam túl hosszúra nyújtani a sztorit. Az nem segít semmit, ha elmesélem a régi nyavalyáimat, elég ha csak a lényeget tudja. ~Szép a farkasod. Tetszik ez a szín~ dicsérem, hátha a bóktól jobb kedve lesz. ~ Könnyebb volt az átváltozás? ~
Nem kellet volna ezt elmondanom, látom nem tetszik. ~ Az én nemzőm nem a falkából való, és nincs itt senki aki ... akihez kötődnék. De nem terveztem, hogy lelépnék ... Vannak, akiket kedvelek, vagy esetleg ők is kedvelnek, de nem hinném, hogy bárki is komolyabban kiállna értem. Nem is várom el. De azt sem hiszem, hogy egyedül jobb, vagy könnyebb lenne. Azt hiszem erről ennyit, s nem többet. Nem fogok panaszkodni többet sem neki, sem másnak. Ez viszont azt jelenti, hogy a falkaélet előnyei kimerülnek abban, hogy van fedél a fejem felett, és a másik falka nem támadhat meg. Ezzel áll szemben az, hogy ingyen dolgozom, és utálnak. A mérleg nem igazán pozitív. Igen, én is fekete vagyok, mint ők. Mért ne tetszene a szín neki, ha egyszer ő is ilyen? Mondjuk azt hiszem, itt Alaszkában nem túl előnyös. Ezért is választottam egy sötét barlangnyílást, és nem a nyílt, havas terepet. A tűz is jó, mert melegít, és a füstjének szaga azt sugallja, hogy emberek vannak itt, talán a többi farkas majd elkerüli a helyet. ~ Nem, nem volt könnyebb. De a hátam is sérült. Csak egy újabb nehézség, amit ki kell bírni. Különösebben nem hat meg már.
A "nem tervezem, hogy lelépnék" kijelentés elgondolkodtatott. Korábban saját útról beszélt, azon mit lehet félreérteni? Ezek szerint nagyon sok mindent. Néha kissé együgyű tudok lenni, ez tény. Most sincs másként. Elnyomok egy ásítást, ráállok a két hátsó lábamra, az elsőket hosszan elnyújtom magam előtt, és nyújtózkodok egyet. Egészen elgémberedtek az izmaim itt a tűznél. De olyan jól esik a melege, hogy csak visszafekszek még egy kicsit. A kölyök nem reagál a bókra, én meg nem firtatom tovább. Bár ez a búskomor hangulat engem is kezd lehangolni, nem teszek több próbát a Liu felvidítására. Úgysem értékeli. ~Majd meggyógyul. Ne süllyedj el ennyire az önsajnálatban, Liu.~ javaslom neki. Csúnyán hangzik, de igaz. ~Nézd a pozitív oldalát. Még ha nincs is sok abból.~ elmélkedek. ~Például a tüzet. Milyen meleget ad. ~ennek sok értelme nincs ugyan, mert ha nekem sajogna a hátam, magasról tennék a hőmérsékletre. Valószínűleg Liut sem hatja meg. Nem is konkrétan a tűzre gondoltam, hisz a "pozitív" fogalmába még nagyon sok minden tartozhat, de ezt már mindenki maga dönti el. ~Kérsz valamit? Nyulat? Szarvast? Macit? ~
Igen, én is élvezem a tüzet, és hogy sokáig kitartson, felkelek, és egy újabb törött ágat rakok a tűzre. Kicsit körülményes így, hogy el kell sántikálni a gyűjtött kupacig, szájba venni egyet, visszasántikálni, majd felülről a tűzre ejteni, de megoldom. ~ Nem akartam elrontani a jó kedvedet, sajnálom! Én próbáltam tartani magam, ment is egy ideig, de majd egy hónapja rám jár a rúd, egyik csapás a másik után, és nekem fogy az erőm. Gondolkodtam azon, amit az a nő mondott pár napja. Lehet azért gyengül a farkasom, mert elnyomom? Sokszor próbált alakváltást kezdeményezni az elmúlt hetekben, de mindig vissza lett tuszkolva, mert rajtam volt az az átkozott nyakörv. És a finom az egészben az, hogy Castor pont azt várta volna el, hogy átalakuljak, és így kicselezzem a büntetést. Nem értem, mért jó neki az, ha arra buzdítja a falkatagokat, hogy verjék át. Visszatelepszem a helyemre, bár a felkelés és visszafekvés elég kellemetlen, a hátam miatt. Aztán hálásan nézek rá a felajánlásért. ~ Tényleg megtennéd? Ennem kell valamit, mert különben az egész holdtölte nem ér semmit, és le fogok gyengülni. Nekem bármi jó, ha hozol egy cafatot a zsákmányból ... hálás lennék. Erre nem is számítottam, hogy Tara majd így kisegít. De hát a nők és az ő anyáskodó természetük az, amire szinte mindig lehet számítani. Ha közelebb lenne hozzám, most képen nyalnám, komolyan.
Pofám még a mancsaimon pihen, a szemeimet félig le hunytam. Bántja a fény a szemem, de a tűz melege iszonyat jól esik. Így hallgatom amit mond. ~Értem miről beszélsz. Amikor azt hiszed, hogy lejjebb már nem is süllyedhetsz, a sors bebizonyítja, hogy van ennél rosszabb is.~ jóformán csak körbemagyarázom az igazi mondanivalómat, mert azt nem tudnám úgy előadni, hogy közben ne kotyogjak ki egy-két nevet. Öreg vagyok, de nem túl intelligens. Nekem ez jutott. Izgatottan felkapom a fejem, mikor elfogadja az ajánlatom. Nem várom meg míg meggondolja magát, (ad1: imádok farkas bőrben vadászni, ad2: mindkettőnknek szüksége lesz energiára a következő teliholdig) felpattanok és nagyot nyújtózok. ~Rögtön jövök!~ Üzenem Liunak lelkesen, majd egy nagy ugrással bevetem magam az erdőbe. A szél, következő fuvallatával felém kavarja egy jávorszarvas finom illatát. ~Ez gyors lesz.~ Mondom még a kölyöknek, bár nem hiszem, hogy hallaná, szóval jóformán csak "magamban beszéltem".
Igazán kedves Tarától, hogy így biztat. Szóval lesz még rosszabb is? Ennél? Nos, ehhez nekem nem elég élénk a fantáziám, hogy kitaláljam, még hogy lehet rosszabb. De afelől nincs kétségem, hogy Castornak ebben nagy gyakorlata van. Biztos kitalál majd valamit. Tara elviharzik, és egy pár pillanatig nagyon irigylem, amiért ilyen kecsesen mozog, és nem ilyen sánta, rokkant, mint én. Jó volt a múltkor szaladgálni az erdőben. De hát mostanra ez jutott. Lehajtom a fejem a mellső lábaimra, és várok. Aztán leemelem a fejem a jobb elsőről, mert fáj, ha ráteszem. Legszívesebben panaszosan vonyítanám a holdat, de nem lenne jó ötlet felhívni magamra a figyelmet.
// Sorry, de ennél hosszabban nem tudom leírni, hogy várok. //
Tíz perccel később egy kisebb jávorszarvassal a pofámban térek vissza. Nem gida már, de elég fiatal példány. Máris összefut a nyál a számban, ha zsenge húsára gondolok. De még volt pár méter amit meg kellett tegyek pofámban a kis szeméttel, és nem olyan könnyű ám így cipelni egy jószágot. A lábai folyton beleakadnak az enyémekbe, az agancsok meg még most is ki kívánják szúrni a szemem, pedig már hangyányi élet sincs a jószágban. ~Megjöttem.~ Trillázom boldogan a srácnak még az erdőből, de hamar előkerülök a "zsákmánnyal". A tűzhöz megyek, és közvetlen Liu előtt köpöm ki a jószágot. Megnyalom a pofám, majd lefekszem közel a tűzhöz, és a jávorszarvashoz is. ~Jó étvágyat!~ biztattam a kölyköt, hogy egyen előbb ő a prédából. Én ugyan tudok várni.
//bocsánat. Kicsit még kapkodok. Legközelebb szólj rám pmben, hogy bökjek oda valami lereagálhatót is. //
A fülemmel és az orrommal semmi baj, szóval nagyjából tudom követni, mi is történik. Gyors, rövid vadászat volt, de eredményes. Érzem Tara diadalát, és boldogságát. Igazán kedves tőle, hogy így törődik velem, és hogy ennek még örülni is tud. Bár a múltkor a vadászat végén, amikor visszaváltoztam a hányinger kerülgetett, és lehet, most is így lesz, jelenleg csorog a nyálam, és alig várom, hogy beleharaphassak a szarvas még meleg húsába. És még én is ehetek először! ~ Köszönöm! Majd igyekszem meghálálni valahogy. Közelebb helyezkedem, és feltépem az állat combját. Azért nem fogom elhappolni a belsőségeket, és a fogaimmal semmi baj, jó lesz nekem most a színhús. Amúgy sem akarok sokat enni, hogy elnehezüljek, még haza is kell jutni, és az sem lenne jó befejezés, ha kidobnám a taccsot visszaváltozás után. Hamar kiszakítom a combból a nekem elegendő adagot, és félrevonulok vele, így Tara is hozzájuthat a zsákmányához. Én elcuppogok ezzel itt szépen, amíg tart a telihold hatása. Viszont így, hogy nem tudok mozogni, alig várom már, hogy visszaváltozhassak.
Mint egy igazi úri hölgy (mellső lábaim keresztben) fekszem a tűz mellett, és nézem a kölyköt. Nem vacillál, a combjából harap egy darabot, majd félrevonul vele. Nekem valahogy úgy jön át a dolog, mint amikor valaki feláll az asztaltól és inkább a kanapén ülve fogyasztja el a vacsoráját, de nem teszem szóvá Liunak is. Nem szokásom megosztani a prédát, mert ritka az amikor társaságom van, szóval számomra új ez a helyzet. Talán ezért képzelem bele azt az asztalos hasonlatot is. Mivel a kölyök félrevonult, rajtam a sor az étkezésben. Felkászálódok, teszek két lépést a zsákmányig, majd feltépem a puha bőrt a has alján. Máskor eszembe nem jutna nyersen fogyasztani a húst, de így farkasként kimondottan kívánom. Nem taszít vissza a gondolat, hogy nyers májat, szívet, tüdőt rángassak ki az állatból hogy felfaljam. Így is teszek. Elveszem a tetemből amire még szükségem van, majd jóllakottan elnyúlok a tűz mellett. ~Elég volt? Annyit ettél, mint egy kismadár.~
A comb lassan, de ütemesen fogy. Tara is eszik, és immáron béke és elégedettség honol a tűz körül. ~ Ez még csak a második holdtöltém, ha többet eszem, akkor ki fogom hányni, amikor visszaváltozom. Így is úgy fogom érezni, hogy mázsás köveket raktak a hasamba. Amúgy is amíg be nem haraptak és nagyrészt vegetarianus voltam. Ettem ugyan húst, de roppant keveset. Azóta megemeltem a húsadagomat, jól is esik, de azért a nyers hús ilyen mértékű gyomorba gyömöszölése még megterhelő. ~ Köszönöm, hogy segítettél! Tara komoly bajoktól óvott meg, és egy életre hálás leszek ezért neki. Elgondolkodom rajta, hogy vajon képes lennék-e már visszaváltozni emberré. A múltkor Duncan ugyan mellettem volt, de akkor is "nekem kellett akarni" csak úgy egyszerűen. Már ettem, szaladgálni úgysem tudok, és valószínűleg így is hajnal lesz, mire hazakeveredem a hotelbe. De persze nem fogok itt nekikezdeni egy hölgy társaságában. Viszont lehet, ő még szívesen bóklászna az erdőben. Majd meglátjuk, mi lesz.
Liu újra eszembe juttatja, hogy ez még csak a második teliholdas éjjele. Szeretnék mondani valami számára biztatót a jövővel kapcsolatban, csak nem nagyon tudok. Több mint kétszáz éve változtam át először, ki emlékszik már arra hogyan bírtam emberként a farkasbőrben megevett kaját? Bár el tudom képzelni, hogy két napig görnyedtem egy fa tövében, mire rendbe jöttem. Kár, hogy nem emlékszem már rá. Bár biztos van oka annak, hogy inkább elfeledkeztem azokról az időkről. ~Nincs mit. Biztos szeretnél már visszaváltozni emberré, és hazamenni.~ A nagy "DE" előtt viszont kivártam egy sóhajnyi szünetet. Teljesen elteltem, képes lennék elaludni itt a természetben. Persze aztán meglepődnék reggel, ember alakban anyaszült meztelenül a hidegben...~Maradnék még egy kicsit, ha nem bánod. Csak míg ráveszem magam az indulásra. Ellustultam.~
~ Igen, szeretnék visszaváltozni, mert ennek így nincs sok értelme, hogy itt heverészek csupán. De örülök a társaságodnak, maradj csak, amíg jól esik! Ez egy furcsa dolog, a hotellel. Visszavágyom a falkához, mert odahúz a szívem, közben nem szeretek ott lenni, sok tekintetben idegesít a többiek közesége. Amikor a múltkor kijöttem az erdőbe, azért jöttem, hogy egyedül legyek, és most sem bereznkedtem a gondolattól igazán, hogy egyedül töltsem a holdtöltét. Persze a törött láb megváltoztatta a helyzetet, így már nem volt olyan vonzó a lehetőség. ÉS most itt van Tara, és én tényleg örülök a társaságának. Nem akarok elindulni, de nagoyn szeretnék már végre elnyúlni az ágyamon, és aludni. Persze az egyik nincs a másik nélkül, s még hosszú idő lesz, mire hazaérek. ~ Hogy tervezed? Maradsz még hosszabb ideig a városban? Ezt csak úgy kérdezem, hogy beszélgessünk valamiről. Nem jutott jobb az eszembe. A falka, és Castor témáját jobb, ha kerüljük. Más közös meg nincs nagyon.
Liu is szeretne már egy sokkal barátságosabb helyen lenni emberi alakjában, mégis marasztal vég. Igazán megkedveltem a kölyköt. Remélem, hogy soha nem vetkőzi le az ilyen, vagy ehhez hasonló emberi tulajdonságait. Ezek teszik őt annyira... aranyossá. Még abban a szukában is felébreszti az anyai ösztönöket, akikben az nincs is meg. Ezen agyalok, míg a mancsaimat nyalogatom. Fura, hogy olyan dolgok válnak számomra természetessé farkas alakban, amit egyébként visszataszítanának. ~Hosszabb időre csomagoltam. De még munkát keresek. Nem olyan könnyű itt, mint egy nagyvárosban, ám sokkal csendesebb. Tetszik ez a nyugalom, csak ne lenne ilyen rohadt hideg.~ panaszkodok ~Te mi jót csinálsz? Még mindig kiképző vagy?~ Emlékszem még arra a napra amikor a papírjai kapcsán tért be az irodába, majd egy hihetetlenül kínos beszélgetés kerekedett ki a dologból. Nem volt kimondottan jó nap, akkor debütáltam bétaként. És csúnyán el is hasaltam, de most nem ez a lényeg. A szerződésen harcművészeti oktató, kiképző állt. Talán még mindig azt csinálja, és ha a szállodán kívül teszi, befizetnék néhány órára.
A hozzászólást Tara O'Ryan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 10, 2012 4:58 pm-kor.
Na, sikerült újfent egy kínos témát érintenünk, pontosabban ugyanazt a kínos témát újra. A zavarom újra felerősödik. ~ Nem. Most a hotel konyháján mosogatok. Felelem eléggé kelletlenül. De nem akarom, hogy azt higgye, vele nem akarok beszélni. ~ Egy ideig oktattam a hotelben a vendégeket meg a városiakat, de már nem. Ennél többet, ha mondanék, akkor megint panasznak hallatszana Castor felé, és azt nem akarom. Tara arra úgy tűnik nem igazán vevő. De akkor ő hosszabb ideig itt marad ezek szerint, csak nem lesz falkatag? Érdekes. Ha ennyire kedveli Castort, akkor mért nem? Ha még ő sem ... Lehet, komolyan el kéne gondolkodnom azon, milyen lehet falka nélkül ... persze, tudom, mindenki azt mondja, hogy túl fiatal vagyok hozzá. De én 17 éves korom óta eltartom magam és félig meddig a családomat is. Tényleg annyira nem menne?
Felerősödik a kölyök nyugtalansága. Érzem az energiáit, de annyira vegyes, hogy csak nehezen tudom meghatározni, hogy mi-micsoda. Aztán elmondja, hogy a szállodában mosogat, nekem meg végre leesik a tantusz. Már ha nem értem félre... ~Ne szégyelld a munkád, Liu. Én most még egy olyan melónak is örülnék ami neked van, pedig néhány hónapja még havi hat számjegyű fizetésem volt Európában. ~ No igen, szépen lecsúsztam azon a lejtőn... Nem azért mondom el a kölyöknek, mert rám jött a panaszóra. Abban a reményben osztottam meg vele, hogy ettől hátha kevésbé fogja szégyelli magát a melója miatt. Mármint, én biztos jobban lennék attól, ha tudnám, hogy valaki bukott már nagyobbat nálam... Meg amúgy is: az oké, hogy ez még mindig nem az a munkakör amiről örömmel számol be az ember az osztálytalálkozóján, de van állása, és biztos fedél a feje felett. Ezt az oldalát kellene nézni. Szerintem. ~Azt hiszem, én most lépek.~ Elnyomok egy ásítást. A tűz nemsoká úgyis kialszik, és a telihold sem tarthat örökké. Haza akarok menni, venni egy rohadt forró fürdőt aztán aludni végre. Feltápászkodok, és nyújtózok egy nagyot. ~Mindent köszönök Liu!~ Mielőtt távoznék még gyorsan odahuppanok a kölyök mellé, hogy végignyaljak a pofáján ha hagyja. ~Remélem, még találkozunk!~ üzenem búcsúzóul, aztán megindulok az erdőbe. Legközelebb én is tüzet fogok rakni mielőtt átváltoznék...
Érdeke,s hogy mindenkinek hatszámjegyű fizetése van. Trunak is. Vagy volt. Én ezeket a léptékeket felfogni sem tudom. S nem a mosogatást szégyenlem, hanem a körülményeit, amiben belecsöppentem. Vagyis egyszerűen nem tudok napirendre térni felette. De ezt hiába magyaráznám, meg nem is Alaszka téli vadonja a legalkalmasabb hely egy hosszabb párbeszédre. Tara is menni akar. ~ Én köszönöm neked, Tara! ~ felelem, és a képen nyaláson egészen meglepődöm. Persze a múltkor én is képen nyaltam Duncant, de hát ez már csak egy ilyen farkasszokás. ~ Én is remélem! Figyelem, ahogy távolodik. Már előre irtózom a visszaváltozás fájdalmaitól, a hidegtől és a gyaloglástól vissza a hotelbe, de nincs más választásom.
Kezdőlap
//
Kicsit még kapkodok. Legközelebb szólj rám pmben, hogy bökjek oda valami lereagálhatót is. 
//
