Kezd tarkómra kúszni a csalódás csírája. Hiszen akármennyire feszíti magát, csak én vagyok a fürgébb, s az erdő királynőjéhez méltón teszem magamévá legalább a terepet. Ugyanakkor a hátamon pedig a közeledő érintés várománya állítja fel a szőrt. Megint a tánc jut eszembe, s vágtaugrásaim energikusabbak lesznek. Ha már a nász nem, akkor a tánc megmarad ma éjszakára. Így is épebben megússza, mintha mohaágyon okozott volna csalódást. Hopp, majdhogynem sikerül megérintenie, mikor megkerülök egy fát. Azonban a fa már kevésbé örül neki, mint amennyire én örülnék. ~ Véleményem szerint mirelit csirke, akkor sem leszek, ha tovább szaladok. Esetleg másnak majd máskor megbotlom. ~ Próbálom húzni az agyát és felcsigázni a küzdőszellemét. Egy sziklát átugrom, azonban mögötte egy nem számított gödör tárulkozik elém. Nem végzetes ugyan, de egy pillanatra pont lelassít, s mikor éppen kiugranék a gödörből, és ő utánam ugrik, érzem kézszerű mancsát, ahogy a farkam véletlen végigsimul rajta a mozdulat során, s egyfajta reflexként az ugrás végére levedlem bundám és csupasz testtel gurulok tovább a hideg földön. Négykézlábra érkezve állítom meg magam, majd lábaimra ülve két kezemmel elismerően tapsolok, mintha éppen most néztem volna végig az Anna Karenina színpadi változatát. Következő legfontosabb lépésem pedig megigazítani csapzott hajam.
Olyan szinte kiegyenlítetlenek itt az esélyek, mint aha egy négykerekű biciklit és egy dízelmozdonyt mérnénk össze. Játszhatom a versenylovat és hiába fog a végére úgy lógni a nyelvem, mintha nyakkendőt öltöttem volna, az erős szélmozgás és a tornádó között azért széles hasadék tátong. Nem én lennék, ha ettől még nem loholnék mindent beleadva. A nőstény pedig konok és nem akar a viccbéli tyúk eszével gondolkodni. Inkább megint fitogtatja az egója teljesítményét, hogy ő bizony nem és ő aztán tényleg, meg amúgy is. Nehezen kezelem az ilyesmit, pontosabban könnyen kezelem, csak abból nem sok közös öröm származik, karmolások, szósebek, testi-lelki sérülések inkább. Nem lehet az övé az utolsó szó joga, le kell fagyasztanom az önelégült mosolyát akkor is, ha nem mirelit csirke. ~Csak érjelek be, szívesen megmutatom, mekkora tömlővel oltom el parázs mód lobogó tüzedet!~ Azt a sziklát egy beépített ember medve gördíthette ide, mert a legjobbkor került a csajfarkas tappancsai elé. Az ugrás során megsuhintom, mint pálmalevél a hőséggel küzdő trónörököst és végre feltárul a meztelen valóság. Én őt hajtottam, engem meg a kíváncsiság és a büszkeség dicső elegye. Hát látom már, hogy a nemes beszédű úriasszony a régi korok pompája után beérte egy sztriptízbárral. Éppen magam mögött hagytam a tojáshéjat, ami lepottyant a kidolgozott nagy farizmomról és a kölyökkor után nem sokkal jártam krampuszként ijesztgetni a falkaérdekeltség rosszul fizető ügyfeleit, köztük a klub tulaját. Természetes, hogy a csajokra jobban figyeltem, mivel a tényleges munkát egy sokkal erősebb hímre bízták. Nekem csak jelen kellett lennem, hogy tekintélyt parancsoljak azoknak, kiknek számára nem ismeretes a vérfarkasok háttérbirodalma. Aki most lábára ült a hideg avaron, ott a színpadon tekergőzött csábító hüllőként és nem láttam sokkal kevesebbet, mint most. Azt a pár centis textilt leképzeltem róla és íme, ma láthatom, hogy a fantáziámban megjelent kép eléggé egybevág a kendőzetlen tényekkel. ~Nos, köszöntöm a tisztelt publikumot, aki Minneapolis-ban még az ellenkező oldalon, a színpadon produkált ínycsiklandozóan észveszejtő mozdulatokat!~ Meghajlok, mint aki bezsebeli a művészek borravalóját, a tapsot és közben visszavedlem emberi alakomba. ~Dr. Lester J. Edison a nevem, a törvénytelen behajtás vizeiről áteveztem a nyelvészet tengerére és persze ez csak azért sikerült, mert olimpiai bajnok kajak-kenusokat megszégyenítő kar- és hátizomzattal rendelkezem~ - foglalom össze röviden az élettörténetemet megtűzdelve egy kis öntömjénezéssel. Ha még mindig az egyébként tüneményes hajszerkezetét rendezgeti, én lassan odasétálok mellé. A derekam így fejmagasságba kerül és ez egy igen előnyös pozíció nők mellett. Egyben már győztem: megtudtam, honnan származik az ismerős szag. Mily erős jellemek vannak a vetkőző művésznők között! ~Amiért az ottani közönség csorgatta a nyálát, íme testközelből látom és eléd tárul, mit az én egykori rajongóim szerettek volna kézbe-szájba és fekete lyukba venni. A verseny az életem és egyébként a ringben az én viseletem sem volt sokkal cifrázottabb, mint a tiéd a bárban, szépségem! Ennyi közös vonás mellett nem lehet, hogy véletlen konstelláció hozta össze ezt az éji násztáncot, nem igaz?~ Ha megengedi, besegítek a frizura reformjába és megsimítom a haját, majd a fülénél elidőzök kicsit. Nagyon szép alakzattal rendelkezik és bizony szeretnék elmerülni benne jó mélyen, majd újrakibukkanni. Ennyit igazán megérdemlek, ha már a fél erdőn átgaloppoztam miatta. ~Kapsz még levegőt vagy már igényled a búvárpipát?~teszek egy elég konkrét célzást. Az biztos, hogy hosszú távon szétmarnánk egymást, mint kromofág a kocsifestéket, de egy féléjszakás kalandként ezer örömmel elfogyasztanám.
Mikor végre világra születik a kérdéseket megválaszoló megoldás. Ámulva teszem ujjam az államhoz, kecsesen. ~ Á, szóval te voltál akkor az a nagydarab... Már akkor medvének néztelek. ~ Évszázadok távlatából az ilyesfajta találkozás szinte már feledésbe merül. S az öregedés unalmával nem foglalkoztam én már azzal, ki jön s megy. A behajtók a tulaj gondja volt, nekünk csak arra kellett figyelnünk, hogy ránk ne másszanak a nagytestű ebugatták, de ez sosem esett meg. Legalábbis amíg behajtottak. Olykor egy szolgálaton kívüli tag igénybe vette kedves barátnőm kegyeit. Hát, igen, azokban az időkben nem úrinők voltak. S most is minek játszom, ha csak nem elkábítani az esti áldozatot? Azok az idők már rég elmúltak. ~ Remélem jó nyelvész vagy akkor. ~ Amint közelebb jön és abba hagytam hiú frizuraigazításom egyértelművé válik, hogy nemsokára úgyis kócban fog összeállni a fejem búbján. A méret sosem számít, kivéve ha elrettentő kicsiny vagy nagy mi-volttal rendelkezik. De egy kardforgatónak igazán jól kell forgatnia a kardot, ha ezt az úrinőt akarja megnyerni. Látom a hím szemében a megszerzés vágyát, ami engem is lázba hogy és a gyengéd érintés a durvaság vágyát idézi elő. ~ Tán az erdei jeges szél már épp eléggé szorítja a tüdőm, hogy segítséget kérjek. ~ Mosolyommal előtűnő fehér fogaimon a hold fénye játszik incselkedő táncot s szememen ugyanúgy vad megcsillanást lejt, hogy aztán az, amely a férfit férfivá teszi kezem ügyébe kerüljön, majd eltűnjön, a fogakkal együtt, s csak a szemek maradjanak. Sokan lebecsülik ezt a tevékenységet, pedig ugyanúgy simogatva és masszírozva vannak az ajkak és a nyelv, akár csókolózás közben, s a mocskos tudat is hozzáad az élvezethez. A bűnbe esés izgalma engem is éppoly nyirkossá tesz, ahogy a kora tavaszi este az erdőt. S valóban remélem, hogy nem oly' önzően falánk farkasról van szó, aki csak szóban nyelvészkedik, de cselekvéskor tétlen.
A hatalmas döbbenet sztoikus felismerésbe torkollik, mikor kiderül, hogy én voltam az a kiterjedt test, akit sok évvel ezelőtt láthatott a művészeti vonalon ténykedő hölgyemény. A főnökét fenyítettük be, én a megjelenésemmel, a főbehajtó pedig a tényleges, többszáz éves erejével. Valljuk be, ez önmagában, főleg ennyi esztendő távlatából nem lenne örök emlék, így maga a tény, hogy annyi sóvárgó szem és csorgó nyálú látogató, valamint ajtóknál Kerberoszt játszó vagy épp ajtókat döngető izomkolosszus között is megjegyezte szerény(telen) személyemet, igazán lenyűgöző. Maradandót alkottam a súlyzós edzések és sziklakemény testgyötrő gyakorlatok egyvelegével, ismét bebizonyosodott. - Én pedig már akkor észrevettem darázsderekadat és az ikerlufikat, de megmaradtál képzelgéseim tárgyának, mivel a szívemet kötötte a szerelem lángja egy másik nőstényhez. De hát minden olthatatlan tűz megtalálja a maga oltóját és azóta már én sem egyetlen lyukra célzok a dákóval Jólesik végre szájjal is alkotni a szavakat, mert azért ez a beszédforma az, amit kiskoromtól űzök és ebben vagyok verhetetlen, nem a telepátiában. Donna távozását és a kötöttségek alóli felszabadulásomat közöltem most a nősténnyel. Nem tagadom, hogy feleséggel az oldalamon is végigpásztáztam más nőket és a fantáziámba beszöktek, mint árnyékban lopakodó kéjtündérek. De ott is maradtak, hiszen Donna-t egyetlenegyszer csaltam meg, akkor is a kelleténél mélyebb pohár fenekére néztem előtte. Évekbe telt, míg beérett az unalom gyümölcse és kiadtam az útját. Akkor átmentem vándorkukacba, hogy több almát is megjárjak belülről. - Megízlelheted a nyelvi fortélyaimat és én is merő kíváncsisággal várom a te nyelvtudásod további fényeskedését - fonom tovább a szálakat, amiket a nőstény megkezdett. Ami azt illeti, tetszik. A beszédmodora is és az is, amivel beszél. Ott rejtezik a kis húsdarab, mely méreténél ezerszer nagyobb örömöket tud okozni egy másik húsdarabon át. Ez ám a test mágiája, a tébolyító, révületbe ejtő édes veszedelem! Méretben nincs hiány, szerencsés adottsággal rendelkezem azon a részen, amit csigás emelőkkel és tömegnövelőkkel nem szokás edzeni, csak egyetlen rettenetes hús-vér mozgásmódozattal. Sosem érte panaszt a baktert, a sorompó mindig időben szokott emelkedni és míg a barlangi vasúti alagútba berobogó tehervonat rendíthetetlenül ostromolja a nedves síneket, a szerkezet állja a sarat. Az érzéseim kiterített tigrisbőrként néznek szemet a névtelen nőstény hasonlóan feltüzelt hevületével. Nem rejti véka alá, ami a gyengébbik nem igencsak erős képviselőjének is kijár, hogy mindkettőnknek megadassék a víg élvezet ideje. - Mutasd hát, hadd dícsérjem kardnyelő tudományodat, kedves múltbéli árnyam!- szólok és amint száját takarásba veszi a sportolókhoz és praktikai megfontolásokat is figyelembe vevő férfiakhoz méltóan lecsupaszított lágyékhajlatom, rámarkolok a tündérkirálynő koronájára. Az a lágyan omló hajzuhatag nem marad oly rendezett, milyennek kívánta. Belekotrok és heves simításokkal vegyes nyögések közepette préselem a fejét, az érzéseim pedig elárulják neki, hogy a kígyóbűvölő igényes munkáját igencsak értékelem és ha ilyen tehetséges, a királykobra hamarosan torkába köpi a nők számára legédesebb mérget is. Eszembe jut, mikor Donna-val először csináltuk úgy, hogy már tudtam a vérfarkas létéről. Szembesültem azzal, hogy míg az egyszerű emberi leányok száját így végre be lehet fogni, a vérfarkas nőstény bizony gondolatban közli, ami nyomja a szívét ilyenkor. Merthogy az ínyét és a szájüregét egész más nyomja és az én kardántengelyemet is... - "Hemperegjünk, míg édességed s vad erőm egyetlen, görgő gombolyag, aztán nyergeljünk és a kéj lován vágtázzunk be az élet kapuján, s mivel megállítani az Időt lehetetlen, kergessük mi meg őt" Hergelem a nőstényt egy XVII. századi angol erotikus verssel és közben periszkópom kíváncsian kutatja barlangja minden zegét-zugát és a tárna mélyéről felbukkanó nyálkás szörnyeteg vonaglását élvezettel keményedve éli meg. Csípőből ráerősítek a szorításra és méretes markaim már lefelé csúsznak a csábítóan nyújtózó nyak és az esztétikus ívelésű vállak felé, majd újra fel a hajra és közben hagyom, hogy magába szippantson.
Milyen férfiállat az, aki verset idéz, miközben legnagyobb kincsét száj s kéz kegyévé teszi egy nőstény? Nyelvész az bizony, s a szavakkal és az idézetekkel szépen bánik. Harmatos rózsám egyre izgatottabban nyílik a dicsérő hangokra, hiszen a nő számára is ugyanolyan izgató, ha a férfiak nem képesek visszafojtani hangjaikat, olyan jó munkát végeznek rajtuk. Hajkoronámat megragadja az erős kéz és uralma alá veszi a fejem, az izmok hazugságával, hogy erősebb nálam és képes uralni. Ugyanolyan kegyes hazugság, mint az úr-rabnő megerőszakolós játékai, melyben mégsem történik akarat ellenére semmi. De az izgalom, a drogként ható hormonok éppen elég élénkké teszik a hallucinációt. Az illúziónak átadva magam leszek egy igényes cafka, hogy mindkettőnk vágyai kiteljesedjenek. Az erőteljes farizmok kőkeménnyé feszülnek, ahogy magára húz. Épp, mint a kisborjú, aki frissen született mezítelenséggel a világra, s első dolga a tehénhez jutni, hogy kiszophassa a tápláló tejet anyja lába közéből, ugyanolyan szorgalommal nyelem le én is ezen tej minden cseppjét. Az apró ingerek, a számat kitöltő kéjtag keménysége, és a folyó torkolatának elnyelése vággyal tölti el ágyékom, az kielégülés vágyával, mely a legártatlanabb hajadonokat is képes egy kéjsóvár könnyűvérű lánykává tenni. És csak remélni merem, hogy eléggé félti az életét ahhoz, hogy ne egy lövéssel legyen vége a dolognak. Bizonyára tudja, milyen egy kielégítetlen vérfarkas nőstény és nem csak felvág a nyelvészkedéssel, de az a nyelv elég éles is, hogy a vajat elég szépen és krémesen szelje.
Szavak nélkül is működik itt kémia, biológia és mindenféle természettudomány, ami a férfi és nő útját veszi górcső alá. A nőstény megbánta kezdeti ódzkodását, mert kész tények elé állítottam: az időben nem tudok évszázadokat, de még szempillantásnyit sem ugrani, hogy behozzam a köztünk lévő különbséget, ambícióban viszont nincs hiány. Ágyúgolyóként futottam ott, ahol a hangsebességű vadászrepülőnek lett volna igazán esélye és az a szikla elhozta a várt eredményt. Mert a kitartás tetterővel párosult és megmutattam, én az az ember vagyok, aki mindig eggyel többször áll talpra, mint ahányszor elesett és a megmászhatatlan falat is megcsáklyázza. Most pedig már mindketten csontig égünk a testi szerelem oltárán. Az én figyelmemet sem kerüli el, mennyire különleges pásztorórát üt meg a nagymutatóm. Egy koránál fogva is kellően érett technikájú és tapasztalt nőstény állt le velem és amit én bikaerős markolásnak szánok a frizuráján, az neki csupán gyengéd cirógatás, mégis jólesik neki. Szerintem ostoba mondás, hogy a szándék a lényeg, de jelen esetben tényleg lényeges. Adunk-kapunk, mint egy jól működő kereskedésben és még a falkatag-kóbor ellentét sem állít gátat az élvezet folyamának. Sőt! A tiltott gyümölcs leszakítása sokkalta izgalmasabb a vásárba kitett árutermény kosárba pakolásánál. Ahogy itta a szavaimat, úgy issza most minden cseppemet, de az igazi díszlövést nem a padlásnak tartogatom, az majd a garázsban és a hátsó bejáraton fog eldördülni. Muszáj ráhajolnom erre a sokszáz éves, legédesebb értelemben vett "szájhősnőre" és hosszú karjaim simán rálógnak a kecses hátra, amit jó szorosan megölelek további kéjes sóhajok között. Aztán a tapogatózás elindul előre a légzsákok felé, amikre hamarosan szükség lesz, mert közel a teljes test a test elleni karambol... Az erdőmélyi csattanásban pedig meg fogom mutatni, hogy én is tudok ám olyat adni, amit csak erős lélekkel rendelkező hímek birtokolnak. Egy kicsit megolajozom majd a nyitott kapukat, mielőtt megdöngetem őket, aztán pedig bevezénylem a nehézlovasságot.
Az utolsó nyelet után, mint egy profi borkóstoló nyugtázom, hogy ez a hím igencsak foglalkozik azzal mit és mikor eszik. A testnedvek sokat elárulnak arról, az ember mit visz be magába. Úgy ölel, mintha én lennék a kapaszkodó, az élet értelme, a hálával jutalmazott szerelme. És ahogy rám tér minden kétségem tova száll. Minden négyzetcentiméterre sóhajtok, ahogy fokozódik a vágy, a közeledésre, hogy a gyermeki nyelv a fagylaltba nyalhasson, és megízlelhesse a vanília édes ízét. Itt már nincs szükség szavakra, a test rezgési, az izmok visszafogott feszülése, a fojtott vágy, mely legszívesebben kirobbanna, hogy állatmód keféljünk a hold fénye alatt, éppen eleget beszél. Elég költői az égitest nyaldosása, a nyirkos rózsa reszketése, a dolgukat bevégeztetett kemény, merev farönkök sóhajtása, és az én nyögésem, amikor nyelve megtalálja azt a gombot, ami a nőknél mindent beindít és a legnagyobb élvezetet adja. Szebben szól ez a dal, mint bármely más éjszakai lény huhogása vagy cincogása. A hold olyan súlyosan lóg felettünk, mintha maga rendelte volna el a műsort, hogy gyönyörködhessen abban, amit holnap reggel el fogunk titkolni mind a ketten, nehogy bárki nyaka szegve legyen.
A nőstény sokrétű élményben vehet részt, mert az érzelmei olyan szépen hullámzanak, mint Florida tengerpartja a könnyű tavaszi szellőtől. Imelda kedvence az ananászos ízesítés volt, Donna pedig a fahéjat is nagyon szerette a végtermékemben, amit kiszippantott a locsolócsőből. Többek között ezért is éri meg a body-s étkezés, mert remek ízeket tudok produkálni. Természetesen nem ez a vezérfonal, ami miatt tartom, ez csak egy kellemes mellékhatás, ami például most is emeli az éjszaka fényét így a közeledő telihold idején. A kezek kutatómunkája és a hajlongásba torkolló ölelés szenvedélyes, az szent igaz, mert felizgatta a nőstény a fantáziámat ezzel a remek nyelvöltögetéssel. Minden porcikáját a karjaim között akarom tudni és lassan elég is lesz a szájalásból, jöhet a full kontakt. Legszívesebben fellökném, hogy bukórepüléssel szálljak belé, de ehhez hagynia kell magát, mert sajnos ő rendelkezik egy harcos amazon erejével, én csak egy kamaszodó viking vagyok mellette őszinte bánatomra. Ha megteszi és hanyatt dobja magát, mint becsiccsentett titkárnő a céges bulin, akkor először kapnak a zsanérok pótolajat a kis ecsetemtől és utána tárulhat az ablak, beröptetem a vándormadarat, ami a tél elmúltával már igencsak kutatja a meghódítandó földet. Itt a tavasz, dagad a...hüvely a belé helyezett kardtól. Hamar felgyullad a villany, mert gyakorlott nyelvem hamar megtalálja a sötét helyiségben a kapcsolót és a nőstény már kéjes sóhajjal nyugtázza, hogy jó helyen járok. Belepiszkálok egy kicsit, hogy még többnek érezze azt, ami eddig sem volt kevés, de itt nem időzök sokat. Felfelé mászok a ranglétrán, hogy végül szemtől szembe nézzünk. A két formás zsemlét kezembe veszem, miközben az illeszkedés törvényét megvalósítom a kevésbé grammatikai jelentésében értelmezve. A két csúcsdíszt körbetáncolják az ujjaim, csípkedős és matatós-morzsolós kényeztetéssel, aztán magát a nyers tésztát markolom, mert jólesően dús és a milói vénusz is elbújhat a kidolgozottsága mellett. Közben élvezem a régi idők szellemiségét, amikor még nem használtak esemény helyetti tablettákat és téli-nyári gumit, hanem ami kint volt, az volt bent is. A farkasnőstények leghasznosabb tulajdonsága az, hogy kívül esnek a termékeny félhold területén és nem fenyegethetnek gyerektartással meg nem várt apai örömökkel. Egyszer szívesen nemzenék egy szolid emberóriást is, de csak azzal, akivel olyan szinten egy húron pendülünk, hogy kotta nélkül is eljátszuk az életet. Ez a mai csak egy hakni, de mennyeien avagy pokolian élvezetes kompozíciót hozunk itt össze.
Így lehet hangszernek használni egy nőt, ha eléggé ügyesek a billentyűket nyomogató ujjak. A legnagyobb kihívás talán, hogy lecsitítsák a nők örökké rohanó gondolatait. Mert igencsak, ha valaki nem elég ügyes, hát a nő inkább a gondolataival foglalkozik és nem a test dolgaival. Na de itt az én medvém, aki elég ügyesen játszik a testemen, és nem is hagyom én jutalom nélkül, hiszen forr már a vágytól, amitől minden férfi forrni szokott, már csak akkor, ha bennem gyönyörködhet. Nem véletlen volt sok munkájuk a kidobóknak abban a bizonyos sztriptíz bárban, hiszen volt, akinek nem csak az eszét, de az önkontrollját is elvettem, és nagy lelkesedéssel indult volna a színpadra, hogy visszaszerezze azt. Némi kielégítő vezeklés fejében persze. A kidobók megkönnyítették a dolgom és nem kellett attól tartanom, hogy feltárulkozik bensőm valója, és rémítek halálra mindenkit körülöttem. Emlékszem egy pékre, aki hasonlóan izmos kezekkel tudott remekül dagasztani és még a péklapáttal is megfelelő módon bánt, mikor a kenyeret a kemencébe kellett juttatni. Ez a hasonlóság játszik a fejemben, miközben körbefogom lábaimmal a hím faros csípőjét, jelezve, hogy bizony teheti, amit megtehet. De ha már van elég felület, ami bemehet, át menjen is, amíg csak bír. Ezen célból lábaimmal is rásegítek. A szexben ez a pillanat mindig különleges és kiemelkedő szereppel bír, amikor a két test eggyé válik, amikor az egyiket a másik körül öleli és a másikat az egyik kitölti. Hagyom hát, hadd mutassa meg tudását. Legyünk hát mi a hittérítő misszionáriusok, vagy pedánsan lovagló lovagok, vagy egyszerű utcai kutyák. Én mindenre vevő vagyok, van elég anyagim rá. De a hittérítéshez itt már nem kell szó vagy beszéd, a testünk beszél, és a lónak se kell gyí, meg há, vagy a kutyának a parancsszó. Eléggé vibrál körülöttünk a hold fénye és a tabu izgató mibenléte, melyre bizony nincsen szó.
A kapanyél lassan már elsül, ahogy tetőfokra hágnak az érzések. Részemről az ürülés, a nőstény részéről a feltöltődés és közben az interakció óriási energiákat szabadít fel. A bimbóudvarokon elidőzöm kicsit, megcsipkedem, megharapdálom őket, hogy azután menjek tovább és a nyakát szeretgessem meg, míg lent mélységi fúrást végzek a becses olajmezőn. Akik csak nyáladzani jártak abba a klubba, ahonnan nem tudom, mi módon került fel Pru a messzi északra, de nem is érdekel, azok most irigykedhetnek a táncosnőt megdöntő rekorderre. Hibátlan a teste, szó szerint makulátlan és a kezdeti civakodás, nőies násztánc és felesleges kukorékolás után megtaláltuk, hogy fonódjunk egymásba. A nevét nem mondta meg, de most az az utolsó, ami érdekel, mikor kivetem magamból a kivetnivalót és markolom ezeket a gyönyörű dombocskákat. Amikor lábszorítással él és a csípőmre csimpaszkodik, én úgy a hónom alá kapom a combjait, mint kőműves a talicska fogantyúját és támasztékot nyerve töltöm tovább az egyenlegét erőteljes, derékból indított tolómozdulatokkal. Morgás, nyögés és kéjes nevetés egyaránt feltör a bensőmből, mert én már a csúcson vagyok. Ha őt is feltaszigaálom oda, akkor még édesebb lesz az együttlét. Most valahol félúton jár vagy a hegy háromnegyedénél talán. A nyakát harapdálom és csókolgatom, azt az izzadt hattyúnyakat, ami oly gyönyörűen köti össze a bájos arcot a szépséges kebleket növesztett törzzsel. Aztán egy idő elteltével elengedem a combokat és átkarolom a nőt, hogy a hátát szorítva, az avarban markolászva a köztünk lévő távolságot negatívba lendítsem át. Összeroppantani úgysem tudom, mert kivételesen ő képviseli a nagyobb erőt, így bátran szorítom oly lelkesedéssel, ahogy a nyílását tömöm. Már dörren az ágyú és sorjáznak a golyók a járatban, bőségesen adagolom a nőknek kellő fehérjét. Még a nyakam is feszül, annyi kraftot adok bele.
Mindig újra és újra rájövök, mit szeretek annyira a párzás vulgáris tevékenységében. Nem lehet megunni. Ugyanazokon a pontokon, hasonló tevékenységeket folytatni újra és újra. Minden hím között vannak különbségek. Az egyik ebben jobb, a másik abban. Van aki mindenben, és van, aki semmiben. A nyak egy igazán érzékeny pont, ami gyakran a legnagyobb gyönyöröket képes nyújtani, ha valaki kellő erősséggel harapja. A bimbómezők dudorodva ágaskodnak a locsoló kertész fele. A rózsám pedig kedvesen édesgeti magába az őt ostromló méh fullánkját. Ez az a rész, amikor az embernek minden örökké tart, amikor nem gondol semmire, csak arra, amit érez és még többet és többet akar. Érzem, ahogy a hasamba mocorgó kéj egyre jobban vibrál, a rózsa szirmai egyre gyakrabban remegnek meg és zárnak a fullánk köré. Minden pontom egy érzékeny erogén zóna. Bőrfelületem minden négyzetcentimétere. És minden mozdulat, érintés egy izgató tényező, ami tovább fokozza a nász csodáját. A körém záruló karok, úgy szorítanak, mintha én lennék a kapaszkodó, ami kell ahhoz, hogy a hegymászó felhúzza magát a hegy csúcsára. Felszakadó, hangos nyögéssel és zihálással szorulnak a szirmok a fullánkra és lüktetnek vele, mikor az a nektárt beletölti a kosárkába. Édes túlvilági zuhanás. Minden kitörlődik és újraindul, mint a számítógép, mikor újratelepítik. Nem is csoda, hogy a stressz oldásának egyik legjobb módja ez. Elégedett vagyok a hímmel, ezt jelzem is utolsó combszorításommal. Nem véletlen nem élte túl eddig rossz lepedőharcos a velem való takarógyűrést. Hiszen alapelvem, hogy ha már a hímek minden porcikáját arra teremtette a jó ég, hogy szexeljenek, akkor legalább csinálják is jól!
Azt hiszem, a nőstényke a nyakán hordja a G-pontját, mert ahogy ingerlem a receptorait, felszalad az élményszintje, mint higanyszál a mikróban felejtett hőmérőben. Persze az csak a játéktér egyik része, több ajtón kopogtatok egyszerre és én is piszkosul élvezem. Annyira, hogy ami szőr van a testemen, az emelkedik az ég felé. A Hold felé nyújtóznak a sörtéim, jelezve, hogy kösz szépen ezt az áldást, amit sima emberi lénnyel és lényként soha nem tapasztalhattam volna meg. Nagyobb erő, nagyobb élvezet és sokkal tovább bírjuk így, mint a nyüzüge Homo Sapiens Sapiens-ek. Meredeznek azok a tavaszt várva nyíló bimbócskák és kemény zászlórúdként tartják a kéj lobogóját a vadul dúló szeleknek. Odalent a virágoskert is egyre jobban tágul és tágul, ahogy befogadja a locsolócsövet és élvezi a kellemes benedvesítést. Tud valamit ez a nőstény, ő is sokat megtesz azért, hogy együtt vágtázzunk fel az oromra. Ez mindig csak úgy megy, ha ketten csináljuk. Vagy többen. A lényeg az, hogy alattam ne viselkedjen senki úgy, mint egy darab korhadt fatörzs. Mert akkor inkább eltüzelném, minthogy tömögessem. Pru számos alkalommal ajándékozhatot meg hímeket a tudásával, ezt bizonyítja, ahogy fickándozom benne. Még egy egyszerű szorítás vagy a bőrünk összepasszírozódása tök semleges helyeken, ezek is feltüzelik. Érzem az energiahullámokat, hogy mikor emelkednek, mikor esnek vissza és lassan csak csodálom, hogy meddig tud még emelkedni? Fantasztikus! Mindketten lihegünk már és erővel küzdünk a fokozódó izgalomért, ahogy a virágra szálló méh beporozza a csodás orchideát. Aminek ki kell jönni, annak be kell menni, ez a természet törvénye és sokkal édesebb dolgot nem is lehet elképzelni. Felszabadító érzés ez a teljesség és eltűnik a hétköznapok minden aggasztó fellege, ahogy a kéjes sóhajok tornádót kavarva kitisztítják a lelkünk égboltozatát. Az utolsó szorításra ránézek a nőstényre és farkasmosollyal vigyorgok vissza két öblös felnyögés között. Az összhang tapintható közöttünk és rendesen ki is tapogattuk! Morgok egy kéjeset, majd néhány döfés után kibújok az odúból és ha hagyja magát, megfordítom, hogy a kert hátsó kapuját se felejtsük el. Az lesz ám az igazi csúcspont, a mai éjszaka Csomolungmája!
Hasamra fordít a medve, hogy utat találjon a barlangba. Az élvezetektől már a barlang szája is tágulásnak indult, de legalább elég lazák a falai, hogy magába fogadjanak bármilyen nagytestű ragadozót. Ímhol a szex egyszerűsége. Az üregek meghódítása, mely minden alkalom sablonja, mégis a lehető legváltozatosabb és a lehető legszebb élményeket képes nyújtani. Testem már két zuga megtelt az édes tejjel, és itt az ideje a harmadiknak is. Mintha csak egy tégely lennék, ami várja, hogy a megfejt tej teljesen feltöltse. A Hold odafönn rosszallhatja csintalan tettünket. De még ha nem is erre teremtetett az a bizonyos odú, hát akkor miért okoz örömet mindkét félnek a bevétele? Elégedett vagyok a hímmel, kitartó és kreatív. A szenvedélytől vibrál az alakja. Ezért is szeretek én az enyéimmel hálni, még ha az emberek között is van vérfarkas-teljesítményű, a közös eredet tiszta mocska sokkal nagyobb élvezetekkel operál. A sunyi titok, melyet együtt őrzünk és most már a falka előtt is meg kell őriznem. Milyen mókás lesz!
Hasra kell bizony vágódni, mert most kezdődik az igazi lövészet. Eddig is nyomattam a töltényeket a hüvelybe, de a sorozatlövőt mostanra tartogattam. A tárat teljesen ki fogom üríteni, szinte kattanásig és ahogy én átmegyek fogyó Holdba, a nőstény úgy telik meg azzal, amivel az efféle libákat kell megtömni. Az ilyen alaszkai telek idején csak természetes, hogy a nagy medve a barlangba kívánkozik. Mikor már jobb az idő, akkor kidugja a fejét a barlang édes kis nyílásából. Most a járat másik, hátsó nyílásában tűnik el éppen. A természeti képződmény és amit előtte művelünk, olyan tökéletes összhangban áll, mint az istenített Beethoven kompozícióiban a hangok. A numerák számolni valóak és ugyebár ismétlés a dugás anyja, de ez a mai emlékezetes marad. Hiszem, hogy nem csak a számomra, hanem tudok valami olyat nyújtani a nősténynek, amire évszázadokig várt és ha jól egyengeti élete ösvényét, akkor még több évszázadig emlékezhet. Sosem okoztam csalódást, se hidraulikai problémák, se a tolóerő hiánya nem léptek fel. Az ostrom gyakorlatilag nagyon egyszerű, trójai falóként hatolok be a város kiskapuján. Többször, egymás után. Rendesen fel lett készítve, nehogy a kapu rázáródjon a nagyra becsült látogatóra. Érzem is, hogy annyira várja ezt a fajta feltöltést, mint száraz tank a legközelebbi benzinkutat. Locsolom is lelkesen belé az üzemanyagot és a kettőnk öröme eggyé válva súrolja az ég alját. Ilyenkor mindig valahol a legmagasabb csúcsokon járok, ahonnan diadalittas kiáltást hallatva indítok lavinákat, hogy elsöpörjenek minden hétköznapi apró-cseprő, csetlő-botló, izgő-bizgő ostobaságot. Ez a nőstény igencsak kedvemre való, nem rettentette vissza az sem, hogy ha újra egymásba sodor minket a fairbanks-i jeges szél és netán a Falka értesül, akkor a körmére néznek. Egy farkas pedig tud úgy nézni, hogy az a köröm le is szakadjon. Ujjastól. Kezestől. Karostól. Nem érzek úgy iránta, hogy innentől örökké védelmezni akarjam, de ezt nem is kívánom neki. Inkább őrizze a titkot lelakatolt láda mélyén lelakatolt dobozba zárt acélgolyó belsejében navajo kódolással. Zajlik az esemény, dördül az ágyú újra és újra, a kezeimmel pedig szorítom a nőstény vállait, hogy azokba kapaszkodva támadhassam meg teljes csípőerőből tolakodva-nyomakodva. Amikor úgy érzem, hogy elég és a nőstény alakú űrt betöltöttem magamban, benne pedig a hím alakú űrt tocsogósra, akkor még utánalihegek és rányomok párat, mint bizonytalan informatikus az enterre. A végén pedig elterülök, mint partra vetett bálna a Greenpeace-t kiszállásra csábítva. Rajta fekszem, mint élő pokróc, mely ápol és eltakar. A fülébe súgok egy kéjeset és fáradtat: - Királyi ágyas is voltál tán, hogy ily munkabírással, tehetséggel fogadod az élvezetek nyáját terelő pásztorbotot? Szememet lecsukva szaglászom a megizzaszott bőrét, aminek még így is csodálatos az illata. És a tapintása is. Kézzel, arccal, hassal, a testem minden porcikájával tapintom és érzem. Csodálatos alkotás, a természet gyöngyszeme. És előttem megnyílt, mint sárga rózsa a hívó szóra.
Mint egy zsák, amit jól megpakolnak. Már szinte érzem a hasamban minden cseppjét a belém táplált nedűnek. Gondtalan veszem tudomásul, hogy körülményes lesz úgy felöltöznöm, hogy valamennyire tiszták maradjanak ruháim, amíg hazaérek. A nehéz medvesúly a hátamon, olyan, mintha egy legyőzött vad borult volna teljes véletlenségből rám. - Akik elég lelkesedéssel űzik a hobbijukat, elég profivá válnak benne - válaszolom. A Hold odafenn, lassan lefele tartva jelzi türelmetlenségét, és a végét a játékos időnek. Fénye halványul, mint aki anyai figyelmét megvonva akarná zsarolni gyermekeit az engedelmességre. Ideje hazamenni vacsorázni, mielőtt mérges lesz. - Remélem uraságod megfelelően szórakozott - veszem elő a bordély szöveget emlékeket idézve magamban. Imádom nézni a férfiakat szex után. Talán a kielégülés utáni pillanatban imádják legjobban a nőt, akivel éjszakát töltöttek. A bőre és verejtéke rajtam hagyott szaga bizonysága hűtlen tettemnek a falkának. Csak egy kicsivel jelent többet, mint valaki megcsalása. Felfrissítő, hűtlen titok, melyet magammal viszek a zuhany alá, hogy minden nyomát eltüntessem. Ruhám kimosásával pedig végleg álommá teszem ezt az éjszakát.
Akár egy kandalló elé terített vaddisznóbőr, olyan nyugalommal és megbékéléssel fekszem ezen a nőstényen. Az erdő talajszintje nyüzsög körülöttünk. Nem az ember számára érzékelhetően, csak a mi érzékeink fogják fel. Éledezik már a természet, apró neszezéssel mászkálnak a rovarok az újraéledést érző fák lehullajtott levelei közt. A fülemmel hallom, mint ütközik a szarvasbogár egy kisebb fadarbnak, amit letörtek a viharok. Az aljnövényzet susog, küzd a súlyunk ellen. Most azt érzem, hogy szívesen el is aludnék egy eredményes éjszaka után. Leterítettem két fenevadat. Az elsőt vadászattal, a másikat a vágy horgával, amit beakasztottam neki rendesen. - Abban bizony nem volt hiány! A tiltott gyümölcs, mit leszakítottál, élvezetesebb volt a legális szféra terményeinél, igaz-e, Évám? Jól tetted, hogy befogadtad az óriáskígyó tanácsát, amiddel csak tudtad. Pipa. Megvolt az egyik legjobb és legerősebb nőstény Fairbanks-ben. Ezért szeretek nálam hatalmasabbakkal üzekedni. Olyan tapasztalatot szereztek az évszázadok alatt, ami méltó az állóképessügkhöz. Kivétel is akad persze, azt gyorsan ki is szoktam rúgni, mint duhaj partiördög a ház oldalát. Prunál erről szó sincs. A fekvést és a nyugalmat legyűri lassan a mozágsigény, aminek adtam ma éjjel, de telhetetlen a bendője. Két tenyeremet lehelyezem a nőstény puha és gyönyörű teste mellett a levelek közé. Még egyszer megcsókolom a hátát és szippantok egyet a bőre selymes illatából, amin most már az erdő ájere is körtáncot jár, mert meg lett forgatva benne a test. Lábaimat is felhúzom, hogy kellően el tudjak ragaszkodni és a legdinamikusabb fekvőtámasz-technikával fellököm magam. Álló helyzetben szemlélem a pihegő csodát, akin végigküldtem az úthengeremet. - Kisasszony, tökéleteset főzött az édes kis üstjében, ami már csak a fakanalamra várt! Az alkalmi pásztoróránkat lefátyolozom és nem libbentem fel, mert kegyed nem büntetést érdemel ezért. Azért kellemes szerecsenmosdatást! A test megtisztulhat, de a lelkéből úgy sem tudja kitisztítani és nyilván nem is akarja. El nem tudom dönteni, ő élvezte jobban vagy én. Mindketten megjártuk a csúcsok csúcsát. Tudom, ilyenkor illene elkísérni az erdőben lévő tengerszemhez vagy más vízforráshoz, hogy lemossa magáról a nyomaimat, amit nem hordozhat büszkén, ha nem akarja a halálát vagy kiközösítését. Vagy legalább törődést mutatni, mintha nem fizetős szolgáltatást vettem volna igénybe. Nem az volt, de úgy szoktam távozni, mint aki csak a szekrényen hagyja a jattot, most is így fogok. Egyáltalán sokkal több dícsérő szót kapott, mint a legtöbb skalpom, érje be ennyivel. Ha máskor is bevállalja a szögesdrót átmászását, hogy falkalobogójával beleugorjon a zászlórudamba, várom szeretettel egy hasonlóan bestiális együttlétre. Most viszont elrohanok, hogy ledörgöljem magamról az erdő érintését és aztán újra felöltsem az álruhát, a rendes tanáremberét, aki csak éjszakai természetjárásra vágyott. Bizony megjártam itt a természetet, mély lábnyomokat hagyva benne. Édes lesz az alvás a dupla győzelem után.
// Köszönöm a játékot! Összefoglaló zene a végére //
- Nem is értem, Istennek mi baja volt a kígyó bűneivel - mosolygok. Nem is hiányzik az, hogy haza akarjon kísérni, vagy nyüstöljön egy újabb kalandért. Enyhén pedofilnak érzem magam, hogy egy nálam gyengébbnek beadtam a derekam. No sebaj. Vannak dolgok, amiket csak élvezni kell. Legközelebb úgyse vétem el ezt a hibát. Amint távozott és megfogalmaztam magamban, hogy balszerencsés lenne így visszamenni a hotelbe. Farkasként elügettem egy forráshoz, az egyik kedvenc helyemhez. És miközben pirkadt, én minden szagtól megszabadítottam magam, hogy mire ruháimba bugyolálom tagjaim, ne maradjon nyoma a szabályszegésnek.
Egyszerű vadászatnak indult a délutánom, le is dobáltam a cuccaimat az egyik barlang mellé, szépen elrejtve őket egy bokor aljában, aztán szabadjára engedtem a vörös fenevadat. Jól esett megmozgatni kicsit, kiengedni a gőzt, ma Yvonne viszi az Uppert, úgyhogy lényegében szabad az egész délutánom, estém. Persze ettől függetlenül lehet éjszaka majd betoppanok, hogy megnézzem, minden rendben megy-e, de nem szokott semmi gond lenni, teljes bizalommal merem a lányomra bízni a helyet, amúgy is együtt vezetjük, úgyhogy nem szokott probléma lenni ebből. Idén hála égnek mindannyiunkat megkímélt a Vörös Hold, tartottam tőle kissé, hogy ismét valami kellemetlen dologban lesz majd részem, de ezúttal megúsztam. Én is, Yvonne is és Nicholas is. Tavaly majdnem belehaltam, egy cseppet sem bántam, hogy idén kimaradtam ebből az egészből. A vadászat gyorsan és zökkenőmentesen ment, szokásomhoz hívem megfuttattam kicsit a vadat, had töltse be orrom a félelem édeskés illata, rajongtam érte, enélkül nem volt teljes a vadászat, részemről legalábbis nem. Mindenkinek vannak furcsa dolgai, főleg így háromszáz fölött, engem nem zavart, a többiek pedig nem érdekeltek. A vérvonalképességem használva gyorsan végeztem az állattal, nem volt nehéz dolgom és máris vérének fémes íze ömlött szét a pofámban. Jóllakva hagytam mögött, ami a tetemből megmaradt és pofámat megnyalva szökkentem ismét, hogy futásnak eredve rohanjak a patak felé, amit némi rohanás után könnyűszerrel sikerült előkerítenem. Oltottam hát szomjamat, ám mielőtt indulhattam volna, ismerősbe botlottam. Már csak ez hiányzott. Pusztán kedvességből aztán egymásnak estünk, amolyan kis edzés, hiszen háromszáz fölött is elkél a dolog, nehogy véletlenül berozsdáljunk és habár a nőstény nem éppen a szívem csücske a legutóbbi akciója miatt, azért némileg igyekeztem visszafogni magam, ahogyan ő is, nem megölni akartuk egymást, csak egy amolyan "baráti bundatépésben" részesíteni a másikat. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, hogyha Nicholas látná mindezt, vajon megpróbálna minket szétszedni, vagy inkább ledobna magát és nézné a kis küzdelmünket? Nem tudom, majd egyszer megkérdezem tőle, miként érintené a dolog, addig azonban csak a húga marad. Elég rendesen helyben hagytuk egymást, azt meg kell hagyni, de kifejezetten jól esett a dolog, úgyhogy még meg is köszöntem neki, mielőtt elindultam volna vissza a cuccaim felé, a továbbiakban nem érdekelt, ő merre megy tovább, mert nem vagyunk puszipajtások, én meg majd elboldogulok útközben. Míg visszabattyogtam a holmimért, volt időm számba venni a sérüléseimet. Végigkarmolt mar, a jobb mellső lábamon őriztem a nőstény fogsorát, ha el nem is tört, repedni tuti repedt, hiszen kicsit nehézkesen ment a járás. A bal fülemből hiányzott egy kevéske, a bal vállam szintén megcsócsálta és a pofámon is ékes karmolás húzódott, ráadásul ha jól érzem, néhány bordám el is törött, vagy repedt, egyre megy. Ezen felül kisebb-nagyobb horzsolások. Vörös bundám a véremtől tapadt össze, nem nyújtottam túl kellemes látványt, de nem is igazán szoktam azzal foglalkozni, miként nézek ki, mások véleménye meg aztán pláne nem érdekelt. A ruháimhoz visszaérve alakot váltottam, hogy aztán megpróbáljam magamra rángatni a ruháimat, nem volt túl kellemes, de annyira nem is érdekelt, volt már ennél sokkal rosszabb is, megbirkózom azzal, ha a ruha anyaga beletapad a sebeimbe, innen nincs olyan messze az autóm, azzal pedig pikk-pakk otthon leszek, ott pedig aztán rendbe rakom magam. Nem volt egy olyan típus, aki túlságosan aggódott volna maga miatt.
Igen, még néha én is megengedek magamnak egy kis pihenést, ha nem is túlságosan sokat, de valamennyi kell, amikor egy kicsit az ember elszökhet a világ elől és csak maga marad a gondolataival. Elég sok minden van, amit át kell rágnom magamban azért azt lássuk be. Az apám már megint az utamba került... nem értem, hogy miért futunk össze néhány tíz évente újra és újra, mintha csak képtelen lennék eltűnni a közeléből, pedig igazán nagyon igyekszem. Nem akarok újabb és újabb fájdalmas leckéket kapni az élettől, kaptam már eleget pont elég volt. Nyitni felé pont e miatt lenne iszonyatosan kockázatos és azt hiszem ezt ő nem akarja megérteni. Elment és elhagyott minket önző érdekből... magára gondolt. Akármit is mond, én ezt akkor is így látom és azt várná, hogy a lányaként viselkedjem, megint csak önző érdekből, mert ez neki fontos? Nem is ismer, én sem ismerem őt, csak a vérünk köt össze, ez igazából nem is mondható olyan túlságosan igazi rokoni kapcsolatnak és nem tudom, hogyan lehetne pótolni azt, ami elmúlt csak úgy most a jelenben. Mit érek azzal, ha elmesélem neki mindazt, amit átéltem nélküle és ő mit ér vele? Bűntudatot akar? Ahogy láttam az már így is van neki, minek még több? Nem változtat semmin sem, én pedig nem tudom, hogyan lennék képes megbocsátani, elfelejteni ezt az egészet. Hát e miatt kell a séta nekem is, hogy az erdő mellett leparkolva végül a fák közé vegyem az utamat. Csak én, nem a farkas, csak egyszerűen a lány, aki egy kis békére és nyugalomra vágyik. Hallani akarom a madarak csicsergését, figyelni az őzet, ahogy tovaszökken, mert meghallja közeledő lépteimet. Gondtalan az életük, mennyivel egyszerűbb, mint nekünk. Túl sokat gondolkodunk... túl sok minden jár a fejünkben és ez nehezíti meg annyira az életünket. Egyszerűbb lenne kizárni mindent és csak ösztönösen tenni minden nap az életben maradásért, nem foglalkozni senkivel és semmivel. Na igen, csak épp még többnyire az állatoknak is fontosabbak a kölykeik, mint az apámnak... Megrázom a fejemet, ahogy a kósza gondolat újra utat tör magának, pedig épp ezt akarom kizárni, épp őt akarom kizárni, nem szabadna hagynom, hogy újra és újra előre tolakodjon. Lépteim alig vernek zajt, azt viszont már meghallom, ami a távolban történik, mert jóval nagyobb zajjal jár. Egyértelműen harcról lehet szó, én pedig távol maradok tőle, legalábbis egyelőre mindenképpen, hiszen nincs hozzá közöm. Tisztában vagyok az itteni falka létével, nem fogok belerondítani senki szórakozásába, nem igazán van rá okom, nem akarok bajt keresni. Nem messze vagyok egyébként a barlangtól, ahová aztán hamarosan az ismerős arc tér vissza a ruháiért. Hezitálok, amikor messziről a fák közül kiszúrom őt a pajzsom mögé rejtőzve figyelek. Talán még túlságosan leköti a harc, ami felpezsdítette, így nem vesz észre azonnal. Könnyedén távozhatnék, de végül még sem így döntök. Sérülései vannak, én pedig... lássuk be még mindig orvos vagyok, bár ismerem őt. Régről... azt is tudom, hogy nem fog kérni a segítségemből, de ettől még egy próbát tehetek, főleg mert elvileg ez a dolgom, e miatt engedi az alfa, hogy a környéken tartózkodjam nem a falka részeként. - Adélaide... - nem rejtem el magamat, leengedem a védelmet is, hogy könnyedén érzékeljen. Emlékszik vajon rám még? Régen volt... nem pont tegnap és nem is csupán pár évvel ezelőtt, de persze nem változott szinte semmit sem és ahogy az arcvonásain látom jó eséllyel kedvesebb sem lett, mint volt. - Tudom, hogy felesleges a kérdés, hogy... ne segítsek? - tudom a választ, de a kötelesség mégis csak ezt diktálja. Elég kellemetlen lehet, ahogyan a ruha szépen beleragad a sebeibe. Nem azt mondom, hogy van nálam hirtelen egy egész kötszeres doboz, de a kocsiban van minden, ami kellhet, jó eséllyel az övében is. Ő is bizonyára el tudja látni a saját sebeit, csupán én talán szakszerűbben, hogy gyorsabban rendbe jöjjön, mint egyébként.
Ismeretlen, ugyanakkor mégis ismerős energiák úsznak közelebb hozzám, a homlokom ráncolom, mert egyáltalán nem vágyom most semmiféle társaságra. Ráadásul.. valahonnan ismerem. Gondolkodom, hiszen jó volna, ha még azelőtt bevillanna a dolog, hogy meglátom a nőstényt, de mivel nem ugrik be egyből, így nem lehetett túl hosszú az ismeretségünk, ráadásul régebbre tenném. Valahova Franciaországra… Akkor hasít belém a felismerés, amikor meghallom a hangját, hátra se kell néznem, hogy felismerjem, ki is áll mögöttem. - Gaëlle… - jegyzem meg cseppet sem túlságosan kedvesen, üdvözlésnek megteszi. Kíváncsi volnék, mit keres errefelé a kis nőstény, miért pont éppen errefelé sodorta a szél, hiszen eddig nem igazán futottam vele össze, szóval vagy nagyon jó érzékünk van ahhoz, hogyan kerüljük el egymást, vagy szimplán most nem régen érkezett a városba. Én a magam részéről nem szólalok meg, egy cseppet sem vágyom most semmiféle társaságra, pláne nem az övére, hangozzék ez bármilyen kegyetlenül is. Bár jelen pillanatban két személy kivételével senki más társaságára nem vágyom, szóval annyira nem is sértő a gondolat. A kérdését hallva elhúzom a számat, féloldalas mosolyra görbülnek ajkaim, de egyelőre még mindig nem pillantok hátra. Soha nem szerettem, ha segíteni akarnak nekem, megoldom én magam is, bármennyire is tűnjön katasztrofálisnak a helyzet, közel sem az. Számomra legalábbis semmiképp. Amíg képes vagyok járni és gondolkodni, addig nincsen probléma. Majd összefoldozom én saját magamat, vagy legfeljebb csupán a lányomtól fogadok el segítséget, ennyi és nem több. - Ha tudod, hogy felesleges, akkor miért teszed fel? - most fordulok először hátra, hogy érzelemmentes tekintetemmel az övét keressem, nem értem a helyzetet, hiszen ha tisztában van azzal, hogy úgysem fogom elfogadni a segítségét, akkor felesleges a kérdés, nincs szükségem rá, hogy bárki is a kedvességét csillogtassa előttem, mert nem igazán tudom értékelni, más ajtókon kell kopogtatnia. Tudom, hogy bunkó vagyok, ezzel senki sem mond újdonságot. A pólót és a nadrágomat közben már magamra applikáltam, a cipő nem kell, már csak a pulcsi marad, de felkészült voltam, direkt nagyobb méretű melegítő felsőt és alsót hoztam, hogy ha pontosan olyan dolog történik, mint most, hogy valakivel összeakadok, akkor ne legyen túl nehéz felcibálni magamra a ruhaneműket. - Mit keresel itt? - teszem fel a kérdést, miközben belebújok a pulcsiba, csupán az arcom ugrik néha grimaszba, hangot nem adok annak, mennyire is fáj a dolog, annyira nem vészes. Ha már egy időre egymás társaságát leszünk kénytelenek élvezni, akkor legalább had tudjam meg azt, amire kíváncsi vagyok. Elsősorban nem arra vagyok kíváncsi, hogy az erdőben miért lófrál, hanem arra, hogy mit csinál a városban. - Egész szépen kikupálódtál - jegyzem meg hümmentve. Az első találkozásunkkor sem éppen a kedvességemről voltam híres, így minden bizonnyal nem fogja meglepetésként érni a dolog ezúttal sem. Amikor először összefutottunk, még egészen fiatal volt, igaz, hogy én magam is, de a korkülönbség az akkor is korkülönbség.
Tudom én, biztos voltam benne már az első szavak kiejtésekor is, hogy balga gondolat az, hogy megszólítom őt, az pedig még inkább, hogy a segítségemet ajánlom fel neki, hiszen nem fogja elfogadni. Büszke... régen is az volt. Én magam is hasonló vagyok, bár mégis anno is úgy éreztem, hogy belém egy fokkal több kedvesség szorult. Már az első szóból, amikor a hangját hallom, ahogyan a nevemet ejti ki pontosan tudom, hogy ez mit is jelent. Nem igazán értékeli a jelenlétemet, pedig tényleg csupán segíteni akarok neki, hiszen nincs jó bőrben. Meggyógyul, de a fájdalom attól még meg van, még ha a mozdulatainál nem is látni egy rezzenést sem az arcán. - Mifelénk ezt úgy hívják, hogy gesztus. Egy próbát megért, még ha biztos is voltam a válaszodban szinte, de... változhattál. - halk sóhajt hallatok csak, de nem varázsolok még egy halvány mosolyt sem az arcomra. Nem sok értelme lenne. Végül is igazam van, bárki változhat, de ő nem változott, ez már tisztán látszik. Ha viszont nem is kérdeztem volna rá, akkor csak magamat okolhattam volna, ha netán mégis csak szükség lett volna rá. Számomra így sokkal tisztább a helyzet, megtettem azt, amit az elveim alapján meg kellett, akkor is, ha tisztában voltam a reakcióval. A szájhúzására éppen ezért nem reagálok, csak megvárom, amíg felöltözik és összeszedi magát, no meg a ruháit. Nem merül fel bennem, hogy esetleg egy újabb kérdést tegyek fel neki ezzel kapcsolatban, vagy hogy akár a haladásban segítséget ajánljak fel neki, mert gondolom ő is kocsival érkezett, maximum távolabb parkol, ahogyan én is tettem. Az biztos, hogy nem ott ahol én, mert ott nem láttam a kocsiját. Kissé azért talán bizonytalanul állok egyik lábamról a másik az első pár pillanatban, amíg felkapkodja a ruháit, hiszen talán az lenne a legésszerűbb, ha egy gyors köszönés után távoznék is, de az a baj, hogy ennyi tisztelet még mindig szorult belém, hogy legalább megvárjam, amíg elkészül és ne hagyjam azonnal faképnél, hiába hogy egyébként jól látszik, hogy a háta közepére sem kívánja most a társaságot... bár azt hiszem máskor sem. - Sétáltam... kiengedtem a gőzt, csak kicsit egyszerűbb, mint te. - persze tisztában vagyok vele, hogy a kérdése jó eséllyel nem erre vonatkozott. Ő nem olyan érdeklődő, hogy az ember neki magyarázzon arról, ami a szívét nyomja. Dehogy! Jó eséllyel az érdekli, hogy mit is keresek a városban, de talán annyi dac azért bennem is van, hogy ne adjak neki erre azonnal választ. - Igazság szerint csak egy kicsit nyugodtabb környezetre vágytam, mint a nagyváros, itt pedig volt felszabaduló állás a kórházban, a sürgősségin. - adom meg végül a várt választ, legalábbis a sejtésem szerint vártat. Abban biztos vagyok, hogy nem ténylegesen a hogylétemre kíváncsi, sőt az életem pontosabb részletezése sem hiszem, hogy kifejezetten érdekelné. - Mondhatnám, hogy te is, de sosem voltam az efféle fog összeméregetés híve. - vonom meg a vállamat. Hát igen az évek azért elszálltak felettem és felette is, de még így is idősebb nálam, és van annyira dölyfös és büszke, hogy e miatt magasabban is hordja az állát, ezen végképp nem szabad meglepődnöm. - No és te? Az itteni falka szerves része lettél? - a városban lévő vérfarkasok nagy részére ez igaz, tehát a kérdésem szinte csak költői, de vajon milyen szerepet tölthet be és mennyire lenne kellemetlen teszem azt miatta nekem is ide tartozni? Annyit már legalább tudok, hogy az apám nem zavarhat be ebbe az egészbe, de attól még nem biztos, hogy más sem.
- Ebből is látszik, hogy máshonnan érkeztünk - kedvesnek cseppet sem nevezhető mosolyra görbülnek ajkaim, színtelen, kényszer szülte görbület. Mifelénk ezt úgy hívják, hogy felesleges kérdések, illem ide, vagy oda, ha tudod a választ, felesleges feltenni. Mert én nem érzem jobban magam a kérdéstől, ha pedig ő igen.. akkor egészségére. Tudom jól, hogy különbözőek vagyunk, hogy én igen nagy köcsög vagyok, empátia pedig annyi szorult belém, mint a velem szemben lévő fába - vagy még annyi se. De engem nem zavar, ha pedig valakinek nem tetszik, akkor nem kell a társaságomban tartózkodnia. Vagy mondja meg a véleményét és akkor én is elmondom az enyémet, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Mindenesetre dicsérendő, hogy még mindig nem hagyott faképnél, fordított esetben én biztos így tettem volna, belém sajnos nem szorult annyi tisztelet, mint belé. Pláne nem egy nálam fiatalabb nőstény felé. Talán ez is furcsa lehet, de nálam a kor igenis számít, apámnak is számított, így nevelte belém, ezeket a gyökereket pedig nem tudom és nem is akarom kitépni magamból. - Kinek mi az egyszerű - jegyeztem egy félmosoly keretében. Nekem például ez, én nagyon szeretek másokkal küzdeni, összemérni az erőnket, pláne akkor, ha ismerősről van szó és sokkal könnyedebb légkörben telik a dolog. Mishával is ilyen volt, még akkor is, ha nem éppen szívem csücske a nőstény. De pont így volt jó, mindketten adtunk és kaptunk, egyikünk sem félt a következményektől. - Nyugodtabb? Fairbanks? Akkor nem informálódtál kellőképpen - nevettem fel röviden, merthogy ez a város minden volt, csak nem nyugodt, az tuti biztos. Persze egy nagyvároshoz képest lehet, hogy sokkal kisebb a nyüzsgés, de annyi minden történt az elmúlt időszakban, hogy egy kezemen is képtelen volnék megszámolni, ha kicsit komolyabban belemásznék. Vegyük csak a Vörös Holdat. Az már vagy kapásból hármat kitesz. De ilyenbe nem fogok belemenni, amúgy sem vagyok pletykás. - Igen - bólintottam, egyszerű kérdésre egyszerű válasz, nem kell ezen semmit sem túlbonyolítani. Majd ha bővebben kérdez, akkor talán én is részletesebben megosztom vele a dolgokat, addig azonban nem, elvégre ő nem a falka tagja. - És te? Tervezel csatlakozást? Tudnak róla, hogy kóborként tartózkodsz a területen? - kérdeztem vissza kapásból, hiszen ezeket nem árt tisztázni, mert én még nem találkoztam errefelé vele, nem tudom, mikor jöhetett, vagy hogy más találkozott-e már vele. Hiába nem rajongok a falkáért, egyelőre jó így, viszont azért vannak olyan kötelezettségek, amiknek nekem is eleget kell tegyek. Mint például az ismeretlen kóborok „kikérdezése”.
Nem vártam mást, a reakciói pont olyanok, mint régen, miért is változott volna bármennyit is nem igaz? Ha az embernek nincs oka rá, akkor nem teszi. Én sem lettem hirtelen jó kedélyű és vidám, pedig sok év van már a hátam mögött, de az alap jellemem már elég szépen belém ivódott és jó eséllyel soha nem is fog változni. Arra jó ok kell és én még nem találtam meg azt a jó okot, minden bizonnyal ő sem, hogy egy fokkal kedvesebb legyen. Én viszont orvos vagyok és ez magával vonja az alapvető figyelmet mások felé, még ha ő ezt nem is értékeli úgy, ahogyan más tenné. A megjegyzései sem lepnek meg különösebben. Talán igen, csak azért nem kért meg, hogy tűnjek el, vagy azért nem fordított nekem azonnal hátat, mert nem tud rólam még eleget és tudni szeretné, hogy mit keresek is. Farkas kötelességből minden bizonnyal. A falka az első, ha nem is azért, mert így akarja, hanem azért mert ez a kötelessége. - Tisztában vagyok vele, hogy mire gondolsz, de mégis csak kisebb város, maximum a szabályok mások. - vonom meg a vállamat. Hát akkor nem nyugodt, így is vehetjük. Persze tudom én, hogy voltak itt bőven bonyodalmak, még ha nem is vagyok tisztában mindennel. Természetesen az ember utána néz annak a helynek, ahová költözni szándékozik, ez alapvető, de az itteni nehézségek még nem riasztanak el, főleg ha az alkalmazkodás lehetséges, ahogyan meg is tudtam oldani a helyi alfával megbeszélve, hogy itt lehessek. Így lényegében nem kell belefolynom a helyi ügyekbe sem, tehát számomra talán tényleg nyugodtabb lesz a hely, mint New York nyüzsgő forgataga. - Egyelőre még nem tudom, ez sok mindentől függ, hogy mennyire érzem indokoltnak, vagy látom értelmét. De ne aggódj természetesen beszéltem az Alfával, tisztában van a jelenlétemmel és az engedélyét is megkaptam. - bólintok egyet. Érthető a kérdése és a kíváncsisága is, gondolom ebben az esetben nem kell senkinek sem jeleznie, hogy probléma van velem, bár nem lepne meg, ha szívesen utasítana rendre. Az a típus, akinek talán még jól is esne, ha összekapnánk, pedig én nem vagyok egy kimondottan agresszivitást kedvelő típus. - De az határozottan meglep, hogy te egy falka tagja vagy. - nem tudom megállni a kósza kis megjegyzés nélkül. Ő jellemzően önálló lélek, sőt akaratosnak is bőven mondhatom. Nem az a behódoló típus, nem is tudom, hogy bírja azt, hogy esetleg mások állnak felette és netán még feladatai is vannak, amiket kénytelen teljesíteni. Ha jól sejtem nagyobb esély van rá, hogy inkább csak ez a jobb megoldás, mert amúgy rosszabb helyzetben lenne, vagy nem volt más választása, mint hogy csatlakozzon. Ennyire nem ismerem sem az ő történetét, sem a helyi viszonyokat.
- Ahogy gondolod - vonom meg a vállam, bár ne tettem volna, fájdalmasan rándul grimaszba az arcom, ahogyan a sérült részek meghúzódnak és ismét belenyilall a vállaimba a fájdalom. Összeszorítom a fogaimat, nem fogok látványosan szenvedni előtte, úgysem fogom elfogadni a segítségét, nem szeretném, ha eszébe jutna még egyszer ajánlkozni. A városról pedig nem fogok vele vitatkozni, ha tudja, hogy mire gondolok, akkor semmi probléma. A szabályok biztosan mások, efelől semmi kétségem, a város is kicsi, szintúgy igazat adok neki. Csakhogy ezúttal nem mondható el, hogy amilyen kicsi, olyanok is a problémák is, merthogy itt mintha valahogyan fordítva működnének a dolgok. Elég csak az évente ismétlődő Vörös Holdakra gondolni és már eleget mondtam szerintem. Nem tudom ezekkel mennyire van tisztában, ahogyan azt sem, mióta van itt, esetleg volt-e már érintett Alignak csodálatos ajándékában. Haha, méghogy ajándék… - Ha hosszútávra tervezel itt maradni, akkor szerintem elég egyértelmű a dolog. Bár Isten ments, hogy beleszóljak a dolgaidba! - emelem fel megadóan a két kezemet, melynek eredményeképp újabb fogszorítással kell megakadályozzam, hogy hangosan is tudtára adjam, bizony fájdalmaim vannak. Nevezzen bolondnak és gőgösnek, amiért nem vagyok hajlandó elfogadni a segítségét, nem fog meghatni a dolog. - Nagyszerű! Ha az Alfa tud rólad, akkor nincs is több kérdésem! - ha nem fájna minden egyes mozdulat, akkor még a tenyereim is összecsapnám, amiért nem kell őt tovább faggatnom, nem tudom, melyikünk örülhet jobban a dolognak. Soha nem szerettem a formalitásokat és a kötelező dolgokat. - Nem csak téged, ne aggódj - féloldalas mosolyra húzódnak ajkaim. A történetet azonban tuti nem fogom megosztani vele, elég volt, hogy ketten is szemtanúi voltak csúfos behódoltatásomnak. Merthogy önként nem adtam a nyakam, már csak az kellett volna! Elég volt azonban egy részeg este egy régi baráttal és az akkori alfával, hogy hosszabbra nyúljon az itt tartózkodásom, mint pár hónap. Hogy bánom-e a dolgot? Ezt bolondság volna így kijelenteni, mert hiába nyűg olykor, most jelenleg az elviselem kategóriában leledzem, mert azért jó oldalai is vannak a dolognak, hiába állnak egy csomóan felettem és hiába vannak olykor kötelezettségeim. Nem számít. - Mindenki tud meglepetéseket okozni, nem igaz? - kérdezek még egyet, rápillantva, majd végérvényesen is megindulok, amint elkészültem a cuccaim összeszedésével. Ha jön utánam, akkor jön, ha nem, akkor itt véget is ért a találkozónk.
Kezdőlap
)
