*Esti túra. Mondtam már, hogy éjjel aludni szoktam vagy gimnasztikázni? Ha nem hát mondom, hogy az esti erdei túra baromira nincs közte annak, amit szeretek csinálni. De mégis.* - Darren uszított rám éjszakára? És egyáltalán mit keresünk itt? Haza akarok menni, aludni… holnap reggel edzés és… ahw… mindegy. * Túrtam a hajamba dühösen, de csak mentünk tovább és nem szólt semmit. Végül is, nem azért van, hogy beszéljen nem? Na már tudtam, hogy Ő lesz a következő mentor aki leáldoz alattam. Az előző már feladta velem a küzdelmet és inkább hagyta a rangját is. De még Ő sem volt ilyen szadista. Alvás nélkül végig edzeni a másnapot. Röhej. Aztán meg csodálkoznak, ha szar a teljesítményem. Egyszer csak azt mondta menjek arra, Ő meg megy erre… ám legyen. Én meg mentem, mit sem foglalkozva azzal, hogy miért. Csak mentem, mentem… látás vizsgálat volna?
Egy félóra után azonban azt sem tudom, hogy hol vagyok már, azt meg pláne nem, hogy hol a mentorom. De csak váll vonva néztem fel a hegyre, ahol megpillantottam egy nyílást. Nem is voltam rest elkezdeni felfelé mászni. Onnan legalább belátom az erdőt és meglátom azt a barmot. Felfelé érve azonban meghallottam az apró szívdobbanásokat melyek nyugodtan vertek. Hát innen már nincs vissza út, ha haza akarok jutni, így viszont felmászva megéreztem az acél illatát, ahogy a férfit is megláttam és hátrálni kezdtem a barlang nyílásáig. S igyekeztem a félelmem nem kimutatni felé.* - Én… csak… keresek… valamit… vagyis… valakit… *Tekintetem pedig oda tévedt, ahol a pengét tartja. Takarásban volt, de a szaglásom egy farkasé… pontosan be tudtam lőni, hogy hol van.*
Jó ideje ülök itt, a kutya sem jár erre, igaz, mit várok este, amikor normális ember már rég otthon van, és végzi a megszokott rutinját. Na de ki mondta, hogy én normális vagyok? Viszont a sötét kedvez a ragadozóknak, akik ekkor élnek, és indulnak vadászatra, hogy megszerezzék a betevőt, így csak erre számítok most, más egyébre nem. A hátam védve, csak előröl és oldalról érhet támadás, viszont nyugodt az este, és ha ez így marad, akkor ki és mi a fenéért támadna meg? Maximum ha hangos nesz van, akkor arra figyelek, és nem várom meg, míg ideér. Valami mozgolódás van tőlem nem messze, arra fordítom a fejemet, de nem mozdulok, még nem, csak akkor, ha a neszezés tárgya közelebb ér, esetleg veszélyes, bár akkor már fújhatom. Ugrásra készen várom, hogy az a valami ideérjen végre, na de amikor megjelenik, nyomban vissza is ereszkedem, pláne, hogy még ő kezd hátrálni. Egy kislány. -Most valamit vagy valakit? Nem mindegy, de ha jól sejtem, nem én vagyok az. Úgy nézek ki mint aki erre a pillanatra vár és azonnal ráugrik? Érezhető a félelme, de hogy ezt mivel váltottam ki belőle, a jó ég tudja. Nem szokásom kislányokra vadászni, kinőttem már ebből a korból, és nem is úgy festek, mint aki a következő pillanatban támadásba lendülne. Tovább ülök a már bejáratott helyemen, és érdeklődve figyelem a lányt, aki lassan freskót játszik a barlang falán, annyira rátapad. Találkozót beszélt meg itt fent az éjszaka kellős közepén? Furcsa... valamit vagy valakit. Komolyan mondom, ez a város kész rejtély lassan a számomra, pedig még csak pár napja vagyok itt.
*Érzem, a férfi nyugalmát, hogy nincs rossz szándéka, de ez rólam már nem mondható el. Illetve de, azonban van egy farkasom is, akinek fel kelltette az ember a figyelmét. Rémület, ijedség után kutatva, miközben fülét hegyezve ugrál körbe-körbe, hogy… nos, nem tudom, mit akar. De egy biztos, nem játszani. Ám egy bizonyos fokon visszatartotta a tartásom, a félelmem a férfitől. Pedig, nem szoktam félni.* - Valószínűleg akit én várok, az nem rejteget magánál pengét. * S ezzel bizony választ adtam a kérdésére is. Viszont így nem tudok szétnézni, hisz ahhoz a farkasom szemére volna szükségem, amit nem szabad előhívnom mások, pláne nem egy ember jelenlétében. Hátam végig csúsztattam a falon és leültem a földre. Támad… istenem, gyorsabb vagyok mint Ő még ha fiatalabb is.* - De te sem engem vártál… vagy tévedek? * Dobtam vissza a kérdést hisz tudnom kellett, hogy mennyi időm van megpattanni. A fülem hegyeztem, hátha meghallom közeledni a mentorom ha más nem az energiáim miatt rám kéne akadnia, ha csak nem sutább mint én. Ez még nekem is megy, ha nem rejti el magát valaki. Akkor meg egy tapasztaltabbnak is nehéz. Azonban a tekintetem a férfit kémlelte, hogy időben reagáljak az esetleges támadásra. Gyanakvó vagyok és féltem a másikat, hisz farkas vagyok. Jobb esetben holtan végezheti… rosszabban pedig, úgy mint én, bár annak is az lenne a vége, hogy meghalna. Egy két hónapos kölyök kölykeként, a kölyök teremtője végzi ki a kölyke kölykét. Jobb esetben, csak azt és a saját kölykét meghagyja. Hisz egy életképtelen, gyenge farkas az eredmény, mely csak szégyen a vérvonalra és a kölyökre, a teremtőre is egyaránt.* - Miért van nálad fegyver? *Kérdeztem még mindig a sötét tekintetét fürkészve a magam zöld íriszeivel. Nem ismertem a férfit, de mily meglepő… semmilyen embert nem ismertem a városból a múltam meg otthagytam. Senkinek nem hiányzik, hogy baja legyen miattam. Még ha nem is mutattam, de az a kevés barátom, aki volt hiányzott. De egy farkasnak tudnia kell új életet kezdeni. Talán ez a legkegyetlenebb és legfájdalmasabb lecke az összes közül. *
Nem zökkent ki a lelkiállapotomból az sem, hogy a lány megjegyzi, penge van nálam. Mondom én, hogy itt valami nem stimmel. Minden nőnemű vagy terminátor, vagy beépített fémdetektorral közlekedik, és/vagy kiszagolja az ilyesmit, ahogy Dee mondta. Mégsem törődöm vele, nem adom jelét, hogy egyáltalán meglepne a kijelentése, ugyanúgy ülök ott tovább, mint eddig, fürkészve az arcát, már amennyit a hold fényében látok belőle. Miért retteg tőlem? A fene se tudja, viszont nem vagyok sem az apja, sem a bátyja, sem a barátja, hogy közöm legyen hozzá, vagy egyáltalán rákérdezzek. -Örvendetes dolog. Legalább ezt tudom, embert vár, és nem hord magánál fegyvert... elméletben, már ha hinni lehet a leányzónak. Egy bökkenője van az egésznek, miért is higgyek neki? Ki tudja, hogy az ártatlan külső mit rejt? Még az is lehet, hogy ádáz gyilkos, aki pont a korát, megjelenését használja fel arra, hogy tőrbe csalja az áldozatát. Láttam már ilyesmit régebben, sokan használják ezt a módszert, a gyanakvásomat nem fogja eloszlatni. -Tökéletes meglátás, kis hölgy, lévén nem ismerlek. Azt viszont nem gondoltam, hogy sokan beszélnek meg errefelé találkozót. Leo. Miért is fedném fel valódi célom? Senkit nem várok, de ezt nem fogom a lány orrára kötni, nem kell róla tudnia, higgye csak azt, tényleg találkozóm van. Rólam ne mondja senki, hogy udvariatlan lennék, még ha most nem is állok fel, ülve ejtem meg a bemutatkozásomat, a jelen helyzetben bőven elegendőnek találom. -Talán a bizalmatlanság az oka. Honnan tudjam, kinek milyenek a szándékai? Megszokás, bármikor kerülhetek olyan helyzetbe, amikor használnom kell a pengéket. Nem bízom senkiben, egyedül Eve-ben no meg a srácokban, de ők Londonban vannak. Idegen város, idegen emberek, eszem ágában sincs védtelenül útnak indulni. Kívülálló számára vicces látványt nyújthatnánk, megvan a dolog pikantériája, a kislány is bizalmatlan, én is, mindketten ugrásra készen várjuk, hogy esetleg a másik támadásba lendül.
- Tekintve, hogy nálad van, ez azért még sem tud boldogsággal eltölteni. * Na igen. Bár meg kell hagyni, gőzöm sincs, hogy a mentoromnál van-e fegyver avagy sem. De nem is szeretném megtudni, még csak azt sem tudom, hogy egyáltalán mit keresek itt, vagy miért rángatott ki az éjszaka közepén az ágyból. Na annyi baj legyen, ezt még úgy sem fogom megtudni. A megjegyzésére azonban elmosolyodtam, miközben a vére lüktetése szinte muzsikált a fülemnek.* - Nem is mondtam, hogy megbeszéltük vagy találkozó. Csak azt, hogy keresek valakit. Nem ugyan az, mint várni. Ash… Ashley. * Javítottam ki magam, a normális nevemmel, hogy ne csak a becenevem lökjem oda. Azonban még mindig a férfit néztem, hogy minden rezdülését észrevegyem és a levegőt elemezve lélegeztem, hogy a hazugságát, az érzelemit egyaránt meg tudjam szűrni. De ahogy nem volt benne támadó jellegű, így leültem. Minek álljak? DE egy kicsit sem közeledtem a másikhoz. Az újabb kérdésre már rá is vágtam volna, hogy az; „ösztön”. De a férfié nem olyan kifinomult, mint a miénk és mást takar. Így inkább be is csuktam a szám, még mielőtt valami butaság hagyta volna el. A farkasom energiái még mindig kíváncsian lengték körbe a másikat, ahogy ismerkedett a számára ismeretlennek és szinte egy ismeretlen fajjal is. Hisz nem volt még emberek között.* - Kevés ember jár éjszaka az erdőben. Leginkább csak vadak találhatóak, velük szemben egy penge hasztalan. Mikorra várod a társad? Csak azért mert addig lelépnék, nincs kedvem a nyálas izét nézni még csak véletlen sem. * Vigyorodtam el, persze csak most. Ha aktuális lenne már fülig vörösödve rohannék hazáig. Ó nem, nem féltem ettől csak épp zavarba lehetett vele hozni és nem is kicsit ami azt illeti. Csak néztem, hogy mi lenne a legjobb… menni vagy maradni? Kockáztatni vagy esetlegesen próbára tenni magam? De nem, megígértem, hogy az első áldozatom Reeder lesz… a többi nem érdekel és betartom. Így vajon maradhatok? Elég lesz, hogy a farkasom visszafogja?*
-Nem is kértem, hogy azzal töltsön el, az hogy nálam van, az én sajátosságom. Tetszik a kislánynak vagy sem, az már nem az én dolgom, a kedvéért nem fogom elhajítani, mert neki éppen ez lenne a kívánsága. Pláne úgy, hogy a takarásban lévő pengéimet érzi, komolyan mondom, mint a beépített fémdetektor. Bár minek venném elő? Nem közelít felém, az izmai sem feszülnek, hogy ugrásra számítsak tőle, akkor meg? Ez persze nem azt jelenti, hogy megbíznék benne, még mindig eléggé érdekesnek találom, hogy tud olyan dologról, ami nem látható. -Hidd el, nekem aztán édes mindegy. A barlangban is körbenézhetsz, de ha könnyebbséget jelent, akkor annyit elárulok, a kutya sem járt erre. Nézz körbe innen fentről, hátha innen meglátod a keresett egyedet, kedves Ashley. Foglalkoznom sem kellene azzal, hogy itt van, na de ha belegondolok, itt van egy tini éjnek évadján egy kietlen környéken. Az biztos, hogy nem egyedül érkezett, még akkor sem, ha renitens, tehát mindenképpen akad társa. -Bár ha gondolod, és nem rémülsz meg attól, hogy felállok, akkor segíthetek. Minek ajánlom fel? A jó ég tudja, csak úgy. Semmi hátsó szándékom nincs, tényleg egy önzetlen segítségnyújtás lenne részemről, persze bizonyos keretek között. Még mindig nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem éppen egy bűbájos gyilkosba futottam bele, aki ártatlanul elvezeti a marhát a társához vagy társaihoz, akik aztán viccesen lemészárolják. A testbeszéde nem erről árulkodott, és a hangja sem, vagyis nem úgy tűnik, hogy ez lenne a célja. -Elképzelhető. Úgy festek, mint aki vár valakire? Ha rajtam múlik, semmiféle nyálas izét nem fogsz látni, mert még a kedvedért sem fogom ölelgetni a falat, vagy a fákat. Nyalogatni még kevésbé. Megnyugodhatsz. Nyálas izé... ez jó. Persze ha tinivel fut az ember fia, mégis milyen reakcióra számíthatna, ha nem erre? Nem róhatom fel neki, és nem is tenném, lévén most futottam vele össze, semmit nem tudok róla, a múltjáról. Arra meg végképp nem számítok, hogy én leszek az, akivel perceken belül megosztja ez a minifémdetektor.
- Jól van na… Csak mondtam. * Forgattam meg a szemeim. Felnőttek. Mindig, mindent túlbonyolítanak, komolyan vesznek és leginkább kötekedésnek. Csak az én Apám normális? Mondjuk… neki volt háromszáz éve, hogy megtanuljon a gyerekek nyelvén. Ez a férfi hány éves? 30? Esetleg 40… De még Steven sem olyan semmilyen, mint ez a Leo. Igen, közben kiderült a neve is. S már kezdetem megnyugodni. Na nem azért, mert tudtam a nevét, hanem mert mindent komolyan vesz. Túlságosan komolyan, így aligha fog bántani.* - Nincs bent senki, akkor minek nézzek körbe? * Vontam össze a szemöldököm. Minden élőlénynek vannak életjelei, szívdobbanás véráramlás. Hallom ezeket s jelenleg a férfié és a sajátom van csak itt. Meg valahol lent egy szarvas… érzem az illatát, de este vadászni voltam, így nem különösebben hatott meg a dolog. Viszont evidens, hogy ha mást nem hallok, akkor nincs is itt senki. Így az sem akit keresek. Az ajánlatra elmosolyodtam, azonban már nyitottam is a szám, hogy csak felesleges meló lenne, ha felállna és szétnézne. De aztán becsuktam. A pengéknél hibáztam, még egyszer nem szabad. Még a végén itt boszorkányüldözést csinál vagy meg vuduz.* - Felőlem… * Bár felesleges tudom jól. De annyi baj legyen, egy kis torna nem árt és magam is felállok. Ülve nem épp a legjobb védekezni egy jóval magasabb férfi ellen. Azonban a következő monológjára elnevettem magam. Oldódtam így, hogy távol volt a férfi tőlem. Kissé nyugodt, lágy csengésű nevetésem a szél vitte tova, mely eddig is lágyan borzolta a fa ágait.* - Kár… pedig azt szívesen megnéztem volna. De a helyzet még mindig adott… * Intettem a falra, mert a fákhoz le kell innen mászni. Ahhoz nem sok kedvem volt egyenlőre. * - Ígérem, képet nem csinálok… * Emeltem egy eskü félére a mancsom, ahogy a férfire pillantottam már vidámabban játszó tekintetemmel.* - De akár ki is kisérhetsz az erdőből, hogy haza tudjak menni, ha már a kísérőm elkeveredett. Nagy fiú... Ő már haza talál egyedűl is.
-Mindjárt gondoltam, egészségedre! Mégis milyen választ szerettél volna hallani? Hogy azért van nálam, mert hobbiból késdobáló vagyok, vagy azért, mert jól áll a viseletemhez mint kiegészítő? Egyre inkább érzem, tényleg az az igazi tini, akinek bármit mondanak, az nem jó, mert egy felnőtt mondja, de akkor már kíváncsi vagyok a válaszára, mi lett volna számára kielégítő? Főleg, hogy azt se tudja, ki vagyok, ahogy én sem róla. Biztosan az éjszaka közepén van kedvem bájcsevegni arról, hogy minek járok felfegyverkezve, hogyne. A következő kijelentése ismét egy olyan dolog, ami több mint furcsa. -Akkor egy gonddal kevesebb. Nos, elfogadod a segítséget? Mégis honnan a fenéből tudja, hogy üres a barlang, ha nem nézett nyomokat? Egyre jobb ez az egész. Most már nem csak beépített fémdetektora van, hanem röntgen szeme is, vagy beépített hőkamerája, ami átlát a falon is. Lassan általánosítva mondhatom, Fairbanksben hogy nem normális emberek élnek, az tuti, mert ilyet még nem láttam. Ezek után az is megfordul a fejemben, hogy mi a fészkes fenének kellene neki segítenem, amikor innen is képes lenne megmondani, merre van az, akit keres? Mindegy, már felajánlottam, maximum elutasítja. -Szívesen, Ashley. Anno én is így egyeztem bele valamibe, igaz, a kislány legalább a vállvonást kihagyta belőle, ezért még várok, hátha bepótolja. Miután nem érkezik, lassan felállok, tényleg lassan, mert ha már a puszta látványomtól is megijedt az elején, nem szeretném, ha sikoltozva vetné rám magát azért, mert úgy döntöttem, nem ülve próbálom megtalálni azt, akit keres. -Erre fogadást mertem volna kötni. Tudod mit? Ha még valaha találkozunk, a kedvedért megteszem, a poén kedvéért. Aha, ezt elhiggyem? Ezzel fogod teleplakátolni az egész várost, igaz? Jó buli, elismerem. Én is megtenném, még ma is, ilyen lehetőséget sosem hagynék ki, na de nemrég érkeztem, nem biztos, hogy az a legjobb bemutatkozás, ha máris híre terjed annak, hogy egy igazi marha vagyok. -Legyen. Akkor amerre jöttél, arra induljunk lefelé, az a legkényelmesebb. Kikísérem az erdőből, ha ennyire szeretné, úgy látszik, mégsem fontos az az illető, akit eddig annyira keresett. Azt legalább már tudom róla, hogy férfi, ennyivel beljebb vagyok, bár ehhez aztán nem kellett lángelme, hogy kitaláljam, ahogy azt sem, hogy ez a kísérő ismeri az erdőt mint a tenyerét, viszont a kislány még nem igazodik ki teljesen itt. Arrafelé mutatok, ahonnan érkezett, tényleg az a legrövidebb út, nem vicceltem. Az biztos, hogy a hátam mögé nem engedem, hogy keveredjen, tehát vagy mellettem jön, vagy előttem megy, de az ellenszenvét látva az elején, maximálisan a mellettem teória állja meg a helyét. -Indulhatunk? Ígérem, nem akarom megfogni a kezedet. Még mit nem. A végén feljelent pedofíliával, szexuális zaklatással és ki tudja, mivel. Nem őrültem meg.
- Általában az igazsággal megelégszem, még ha a hazugságot nem is szeretem. *Az meg már más kérdés, hogy meg is érzem, hogy ha valaki épp hazudik és olyankor elpattan a pici agyam. De erre nem sűrűn került sor, tekintve, hogy mindenki tudja, hogy úgy is megérezzük, így nem futunk felesleges köröket az ilyen hülyeségekkel.* - Igen, köszönöm. * Feleltem és magam is felálltam a férfivel. Ám nem hallottam életjeleket így tudtam, hogy felesleges a nézelődés. Ámbár a mentorom nem véletlen rejtette el magát, így kizárt, hogy megtaláljam az energia fonalam, amiből képes lettem volna. A többi plusz csak akkor esedékes, ha már közelebb ér hozzám. Nem, a vállaimat nem mondtam meg és csak azért így feleltem, mert tudtam, hogy felesleges a cselekedet. DE most ezt hogyan is mondjam el neki? Sehogy nem tudom, és ami azt illeti nem csak, hogy nem szabad de nem is akarom. Mindenkinek jobb az édes tudatlanság. A szavaira azonban elmosolyodtam.* - Nincs nálam telefon és fényképező sem. Szóval nem tudnék csinálni… Ami azt illeti nem is akartam volna. Nem vagyok annyira mocsok mint hisznek mások. * Nem, nem ragasztottam tele a várost, facebookra sem raktam volna fel. Ettől még szívesen megnéztem volna, s nem azt jelenti, hogy nem nevettem volna szét a fejem ha megteszi.* - Vigyázz Leo… mert sosem tudhatod, hogy kivel futsz össze… én meg szeretem, ha betartják az ígéreteket. *Ingattam meg a fejem lágyan és vettem egy mély levegőt, hogy még utoljára megnézzem, hogy nincs-e a közelbe a mentorom. DE nem volt, így bólintottam.* - Rendben, menjünk és köszönöm. * S azzal a lendülettel lejjebb is másztam, hogy az utolsókat egy ugrással tegyem meg, a talpamra érkezve. Megvártam míg a másik is lemászik és a megfelelő irányba indultam, amire még emlékeztem. * - Érdekes lenne, ha megakarnád fogni… nem vagyok már olyan kicsi, csak rossz a tájékozódó képességem. * Mosolyodtam el, ahogy mellette haladtam a fák között, egy-egy ágat átlépve, hogy ne bukjak orra vagy mutassam meg, hogy vannak reflexeim is. * - Te régóta kijársz ide vagy csak a véletlen hozott erre? * Kérdeztem miközben felsandítottam rá. Nem épp mindennapi az éjjel közepén egy ember. De lássuk be, egy kölyök sem. Szóval én volnék az utolsó aki számon kérné. Csak hát azért még sem haladjunk már csendben, mint két hülye, ha már segít, akkor legalább ne tehernek vélje a dolgot.*
-Na ugye? Sajnos akár tetszik, akár nem, az eredeti válaszom az igaz. Miért kellett volna hazudnom, amikor simán tudta, mi van nálam? Semmi értelme nem lett volna, és az ösztöneim azt súgták, tényleg nincs rá szükség. -Nincs mit. Van egy olyan érzésem, tényleg nem találna ki innen, ha most nem segítenék neki, ami több mint érdekes, de nem fűzök hozzá semmit. Későre jár, avagy lassan korán van, így ideje indulnom nekem is, majd visszajövök még a környékre, de azt már tudom, hogy ez a hely kilőve, ha rejtekhelyet keresnék. Elmosolyodok, amikor azt említi, ő nem plakátolna semmit. -Szuper, mások kihasználnák a helyzetet azonnal, még a legjobb haverok is, igazán megnyugtató, hogy te nem tennéd. Miért hisznek mocsoknak, ha nem ismernek? Eve minden bizonnyal eltenne néhány példányt egy ilyen képből azért, hogy később együtt röhöghessünk rajta, de a fiúk... azok képesek lennének tényleg körbeküldözgetni egymás között az ilyesmit. Az viszont felkelti az érdeklődésemet, amikor azt mondja, mások miként vélekednek róla. Talán ezért tartott ennyire tőlem is az elején? -Ezt már rég megtanultam, Aslhley, de köszönöm. Ám nem szoktam megszegni a szavamat. Ha egyszer azt mondtam, hogy megmutatom, akkor megmutatom. egy mosollyal jelzem, meg fogom tenni, jó hecc az, és miért ne? Nem leszek tőle sem több, sem kevesebb, és nem halok bele a mókába. Könnyed ígéret volt a részemről, és azt hittem, nem csap le rá? Szó sincs róla, felelőtlen kijelentéseim nincsenek. -Szívesen, máskor is, ha eltévednél. Nem akarom megelőzni, sem túl közel kerülni hozzá, semmi szükségem arra, hogy elinaljon azért, mert megijesztem, aztán megint ott kössön ki, ahonnan elindultunk. Bár a sikoltozás is sértené a fülemet, és nem óhajtom kórházban kezdeni az itteni pályafutásomat. Rendes lány, még azt is megvárja, hogy én, a nagy öreg lekászálódjak, nem hagy faképnél... értékelem. -Szerintem is, viszont ha igényed lett volna rá, akkor megmarkolom a kis kacsód, komolyan. Legközelebb hozz magaddal térképet, akkor sokkal egyszerűbb. Még tippeket is adok, hihetetlen, ma maga vagyok a megtestesült lovagiasság. Miért érzem azt, hogy ez a kislány nem utoljára járt itt, arról fogalmam sincs. Nem sietek, sérülést sem akarok, így kényelmes tempóban haladunk lefelé. -Véletlennek nem nevezném, csupán körbenéztem, és most voltam itt először. Viszont ha jól sejtem, még te sem jártál erre, ugye? Mellélőttem, de sebaj, nem bánom, valahol csak találok olyan helyet, ahol nem járkálnak ilyen sűrűn, csak ismerjem ki magam végre. Annyira nem bonyolult dolog, csak időigényes, ez viszont nem akadály. Érdeklődve pillantok a kislány felé, ha ismeretlen neki a terület, akkor hogy hogy nekivágott csak így az útnak? Vagy talán pont én zavarhattam meg valamit? A fene tudja.
*Oké, igazából azt vártam, hogy a képembe dobja, hogy használni is tudja nem csak dísznek és ijesztgetésképpen van nála. De ha nem hát, nem. Nem erőszak a disznótor. A kérdésére csak elhúztam a számat keserűen. Igazából nem tudtam, hogy ezt hogyan fogalmazzam meg egy embernek akinek gőze sincs láthatóan semmiről.* - Nos… mondjuk úgy, hogy megvannak a magam céljai és a tervem, ahogy elérem azokat. S ezeket a terveket senkinek a lelki nyűgjéért nem vagyok hajlandó felrúgni. Nem vagyok egy szeretet szatyor és nem ismerek hülyéskedést vagy lazsálást. * Vontam meg a vállaimat egyszerűen. A maximalizmusom senkinek nem tetszik, mert még csak egy kölyök vagyok. Egy kölyök, akinek megvannak a céljai, egy olyan akinek ez mellett játszania kéne. De én nem akarok játszani. Mikor van időm csak pihenni akarok, hogy másnap megint tudjak teljesíteni. * - És az emberek hajlamosak a látszat alapján ítélni, anélkül, hogy mögé látnának. Mint példának okáért, hogy mi motiválja a másikat, vagy a kemény burok mögött mi rejtőzik. Aztán az igazságot sem nagyon bírják elviselni, mert nem látják be. Azt várják, hogy az ember rózsaszínbe burkolja a kegyetlen valóságot. Semmi értelme a szart tejszínhabbal kínálni. Attól még az marad ami. * Najó, ez a fogalmazás mód nem illik rám, de fogjuk arra, hogy még mindig kissé feszült vagyok az ember jelenlétében. Pedig semmi okom rá. De legalább beszélek és nem csak csendben bandukolok.* - Egy szőkének ajánlsz térképet? *Igen, igen ismertem a vicceket. Azonban nem értek a térképekhez. Emberként mindig volt mellettem valaki, vagyis Steven aki nem tévedt el. Most meg… most is kéne lennie valakinek. Csakhogy, nincs. Az újabb kérdésére elmosolyodtam.* - Ami azt illeti ennyire bent még nem jártam. De elég sűrűn megfordulok az erdőben. Ha kis szabadságra vagy magányra vágyik az ember lánya, nincs jobb az üres erdőnél. Máramikor üres. De tény, nem sűrűn vannak erre. Csak elgondolkoztam és letértem az útról, aztán itt kötöttem ki. * Adtam egy kitérő választ, elrejtve azt, hogy tanulás céljából vagyok most jelenleg itt. HA szabadságra vágyom akkor nappal jövök és nem éjszaka. S erre a gondolatra már nyúlt is a szám, amit udvariasan a kezemmel takartam el. Álmos voltam… végig edzetem a tegnapi napot és még aludni sem hagynak nyugton. Azonban éreztem valamit… hallani nem, mert ahhoz túl jó volt és így az ember sem hallhatta, de az energia csap szinte megcsapott. Messze volt a mentorom, a környéket tapogatva. S éreztem a bizonytalanságát ahogy az embert is érzékelte.* ~ Ciki (mi?) De Apu (nem fog) repesni az örömtől… (üzleteljük)… haza (viszel) aludni, cserébe (hallgatok) arról, hogy elvesztettél. ~ Küldtem a mentorom felé a gondolatot, hogy aztán most már elég a fogócskából. *
Elkomorodva figyelem a kislányt, súlyos szavak tőle, vagyis inkább az, ahogy a felnőttekhez viszonyul. Nem tudom, kikkel hozta össze eddig a sors, de ettől miért lenne ő mocsok? Céltudatos, nincs ezzel semmi probléma, hiszen ebben a korban a a többiek azt sem tudják, mit szeretnének, csak a buli és a buli és a buli. Lassan megrázom a fejemet, mert tényleg nem értem. Az önmarcangolása pedig ijesztő, bár ha tényleg így ítélik meg, akkor valahol nem csodálom. -Ezzel mi a gond? Inkább mondanám ritkának és becsülendőnek, hogy valaki a te korodban már konkrét elhatározással bír, és abból nem enged egy tapodtat sem. Azért mert nem ugrálsz mindenkinek a nyakába, nem ölelgetsz senkit... na és? Minek állnál be a tömegbe? -Ha elfogadsz egy tanácsot, sose foglalkozz azzal, hogy ki mit gondol rólad, vagy mit mond. Azzal törődj csak, amit teszel, és a céloddal, semmi mással. Az, hogy az emberek ítélkeznek... a saját félelmeiket vetítik ki feléd, ennyi az egész. Irigyek, féltékenyek, és nem sorolom. Aki pedig nem akar megismerni, csak a felszín alapján mond rólad véleményt, söpörd le magadról, mert annyit is ér. Erről van szó. Attól, mert valamit takargatnak, nem fog megszűnni, eltűnni, de az, ha valaki szembenéz a saját félelmeivel, vagy azon dolgozik, hogy előrébb jusson, na az számít, és ha ilyen emberek vesznek körbe, kedves Ashley, mint akikre az előbb céloztál, sürgősen iktasd ki őket a környezetedből. Mindig így éltem, torony magasan tettem arra, hogy ki mit gondol vagy mond rólam, mert nem ismertek, ugyanis nem engedtem, hogy ismerjenek. Akit érdemesnek találtam rá, aki tényleg szerette volna tudni, milyen is vagyok valójában, az kitartott, megmutatta, hogy nem csak a pillanat miatt van mellettem... ők megismerhették a valódi énemet. A többi meg kit érdekel? Kemény munkával értem el azt, amit, így nem tudok mást mondani a kislánynak, mint ezt. -Igen. Nem mindegy, hogy rejtett szőke vagy, vagy sem. A rejtett szőkékkel van a probléma, nem a többivel. Szerintem ha rá vagy szorulva, simán eltájékozódsz a segítségével. A muszáj nagy úr, és kinézem a lányból, hogy ha szükséges, akkor kiigazodik rajta. Persze ha nem, hát istenem, benéztem a dolgot, lévén nem is ismerem. -Az üres erdőnél nincs is, na de azt kell mondjam, hogy ez az erdő minden, csak nem üres. Én csak körbenézni indultam, és tessék, beléd futottam, azaz te másztál hozzám. Annyira nem vészes a dolog, az erdőből mindig kifelé vezet az út, legfőképp, ha magaslatról indulsz neki. Légvonalban. Lassan leérünk, nem rohanunk, de amikor sikerül különösebb esések nélkül megúszni a sétát, megállok. Az út már nincs messze, ha kell elkísérem, lehet, nem éppen kifizetődő dolog egy ekkora leányzót útnak engedni az éjszakában, hogy hazamenjen. Bár a fene tudja, Fairbanksben milyen szokások uralkodnak, már semmin nem lepődök meg lassan.
*Hmm… vajon akkor is becsülendőnek tartaná, ha a célom Reedet kinyírni szimplán bosszúból, mert megölte a szüleim, még ha közvetve is? Nem, nem hiszem… még én sem vagyok vele kibékülve, de tudom, hogy ezt akarom. S elég makacs és célra törő vagyok ahhoz, hogy ezt véghez is vigyem. Akár apámék segítségével akár nem. Még ha az utóbbinak nagyobb is a rizikója, mintha ott volna Darren mellettem. De akarom én egyáltalán, hogy lássa? Hogy lássa, hogy az edzés tervem milyen higgadt kegyetlenséghez vezetet? Viszont a gondolataim ellenére is szívesen és lámlám, mosolyogva fogadtam a férfi tanácsait.* - Mások nem érdekelnek. Csak az Apáim. Ők azok akiknek szeretném, ha megfelelnék… de úgy, amilyen vagyok és nem úgy, hogy milyennek is kéne lennie egy korombeli lánynak. Néha nehéz megmondani, hogy mit csinálok úgy, hogy nekik is jó és mi az, ami már szerintük sok. Nem vagyok gondolatolvasó. S nehezebb Őket szóra bírni, mint egy erdei vadat. * Vontam meg a vállaim, ahogy csak a lábam elé néztem, hogy még véletlen se essek orra.* - A kiiktatásnak nem hiszem, hogy örülne bárki is. * Vigyorodtam el. Naná, hogy szó szerint vettem. Csúnya büntetésben lenne részem, ha megölném egy falkatagom. Különben sem vagyok képes rá, még. Nem azért mert gyenge vagyok, oké, ez is közre játszik, hanem azért mert lelkem nem volna. Hisz bárki bármit lát, bizony én érzek is. * - Köszönöm Leo, de nem hiszem. Nem volt még a kezemben térkép. De legközelebb azért hozok egyet és megnézzem, hogy valóban képes lennék-e rá. * Bólintottam. Bár be kell valljam, hogy ebben kételkedtem. De egy próbát megér. Nem szégyen az, ha valamiben nem vagyok jó. Hisz lehet rajta kovácsolni.* - Igen, kifelé… azonban nekem nem mindegy, hogy melyik irányba. A hegy lábánál élek az apámmal, így körbe szoktam menni. Mivel félek az autóktól. * Sütöttem le a tekintetem. Nem tehettem ellene, nem tudtam mit csinálni vele. Egyszerűen rettegtem az autóktól és szerintem nem is fogom kinőni. A balesett még mindig élénken élt bennem, ahhoz, hogy ezzel megbékéljek.* - Ashely… Ash… ideje haza menni. Merre vagy kicsilány? * Hallottam meg a mentorom hangját, ki történetesen egy 200 körüli férfi volt. Fejem oldalra kaptam és egy halvány mosoly keretezte az arcom, miközben nem szólaltam meg. Úgy tűnik hatásos voltam. Szeretem az ilyet.* - Kicsi lány neked a... Bocs, elkeveredtem… * Szólaltam meg, ahogy kilépet a férfi a bokrok takarása mögül egy lebiggyesztett ajakhúzással. Még hogy én keveredtem el. Az a dolga, hogy szemmel tartson nem az, hogy hagyjon mászkálni. Pláne éjszaka. No mindegy…* - Köszöntem, hogy visszakísértél és remélem, találkozunk még. Viszlát és vigyázz magadra. * Kacsintottam a férfire. Mert bizony az ígéretét nem fogom elfelejteni az tuti. A mentorom mellett haladva indultam meg a hegy irányába és mentálisan hallgattam a szavait, hogy mennyire csúnya dolog az apámra hivatkozni és a többi… nem érdekelt. Elvesztett és kész. Amúgy meg, ha ismerne tudná, hogy nem támaszkodom apura és nem is az volna az első dolgom, hogy; „Ja és különben meg a mentorod gyökér, hagyott elkallódni az erdőbe.” Ameddig ezt nem tudja addig nekem jó. Elvégre, mehetek haza aludni még egy kicsit a hajnali futás előtt. Hát nem remek? Dehogynem.
Minek osztottam meg vele ennyit is, illetve miért tartottam litániát, mintha én akkora penge lennék? Nem tudom,de én így élek, és nekem eddig bejött. Tényeket, konkrétumokat nem soroltam fel neki, szegény ha tudná, hogy több vér tapad a kezemhez, mint az álmaiban gondolná... sosem tartoztam a birkák közé, a magam törvényei szerint éltem, ahogy jónak láttam. Kit érdekelnek a korlátok, amiket kitalálnak? Engem biztosan nem. -Magadnak akarj megfelelni, ez a legfontosabb, nem más. Utána jöhetnek a szülők, vagy akiket fontosnak tartasz. Ne a koroddal foglalkozz. Úgy és olyannak szeressenek, amilyen vagy, és nem olyannak, amilyennek lenned kellene. Ha ezt tartod szem előtt, ösztönösen rá fogsz érezni arra, mi a jó. Hidd el nekem. A támasztott követelmények, ezektől mindig falnak mentem. Amikor a szülő meg akarta mondani, hogy mit kell tennem, vagy hogyan... mert neki így felelt volna meg, de marhára nem érdekelte, én mit szeretnék, vagy hogyan. Rég megtanultam, hogy ne is tegyem, arra figyeljek, ami nekem megfelel. Egoista vagyok... a fenét, csak nem kedvelem a társadalom által normálisnak tartott, álarcot viselő, megjátszós szerepeket. -Meghiszem azt, de kivételesen nem a szó szerinti értelmére céloztam. Bár nálam az is bejátszott, most mégis elmosolyodok azon, hogy a kislány tényleg úgy értette, ahogy mondtam, mert úgy akarta érteni. Aranyos. -Nincsen lehetetlen, de ha annyira nem megy, megmutatom neked, hogyan kell. Nem bonyolult, könnyedén ki fogod magad ismerni rajta. Bár láttam már csodát. Női szokás, hogy odafelé úton még nincsen probléma, na de ha visszaindulunk, fejtetőre állítják, mert úgy egyszerűbb. Ezen mindig jót röhögök magamban, de a hűtőben meg ők vannak otthon. Nekem mondhatja, hogy ott van bent, vagy a kezembe adja, vagy meg nem találom. -Azt sem olyan nehéz betájolni. hegytetőről azért többnyire belátod, és azt is, hogy honnan indultál. Mindig keress egy jellegzetes pontot, amikor elindulsz, és akkor simán belövöd, merre kell kifelé menned. Fél az autóktól... ahogy ránézek, nem kérdezek semmit. Lehet, balesete volt, és azért, de az arcát látva jobbnak látom, ha nem zaklatom ezzel. Aztán hallom a neszt, és látom a kilépő férfit a fák mögül. Ez haláli. Két lábon járó nyomkövetője van? Biccentek felé, a kislányon látom, ismeri. -Igazán nincs mit, kedves Ashley, és én is remélem. Még van egy tartozásom. Te is, kislány. Viszlát! Nem fordulok a kettős után, folytatom a magam útját, de amiket ma tapasztaltam, nem fogom elfelejteni, ez biztos, mert nem lehet. Lassan kezdem azt hinni, hogy ebben a városban a turisták az úgymond normális emberek, a többiek mind turbóterminátorok, vagy a jó ég tudja mik. Ennek utána fogok járni, ez már nem kérdés.
//Én is köszönöm. Ha elírásom van és ilyesmi, az Dun hibája. xD//
Eltelt jó pár nap azóta, hogy Jesse végigmarta az oldalam és egy ezüstözött pengét vágott a lábamba. És ezek még a durvább sérüléseim voltak. Mostanra már egészen szépen gyógyultam, bár forradásokkal voltam még mindig tele. Ezek is elmúlnak majd idővel és semmi sem fog látszani belőlük. Összesen két heget őriztem a testemen, amikről tudtam, hogy mindörökké ott fognak maradni. Az egyiket a jobb lapockámon, egy tulipánt formáló billogtól származó égés nyomát, a másikat pedig a jobb combomon, ahol Jesse beharapott. Most ugyanezen a lábamon van a szúrás nyoma is. Jesse összevarrta, és a cérna már nincs is benne, de ettől még látszik a nyoma és fáj is még. Ez viszont elmúlik majd. Orvoshoz nem mentem vele, mert nem akartam, hogy bárkinek tudomása legyen róla. Nem akartam, hogy kitudódjon, nem éppen vagyok azon a szinten, mint a velem egykorú farkasok, ha harcról, vagy a regenerálódásról van szó. Lényeg, hogy nem kell doki, begyógyulnak a sebeim anélkül is, hogy egy gyógyító közreműködne ebben. Két szabadnapom van az Upperben, a mai és a holnapi, ezért ezt a két napot mindenképpen ki szeretnénk használni Jessevel. Reggel időben keltünk mindketten. Főztem két kávét, az egyiket neki adtam, a másikat én kortyoltam el. Aztán jöttek a szokásos reggeli rituálék, a fürdőszobával kezdve, egészen addig, hogy kirángattam a szekrényből egy farmert meg egy pulcsit. Nem vittem ma túlzásba az öltözködést, hiszen oda, ahová mindketten készülünk, nem kell, hogy csinos és tip-top legyek. A lábaimra is csak egy egyszerű csizma került. A hajamat meg felkötöttem lófarokba. Már csak a dzseki hiányzott. Indulás előtt megbeszéltük, hogy majd útközben bekapunk valamit, hiszen elvileg sötétedésig nem szándékoztunk visszajönni. Ugyan benne lehetne a pakliban, hogy majd vadászunk magunknak valamit, de őszintén szólva én most nem szeretném ezzel vesztegetni az időt. Kevés olyan alkalmunk lesz, amikor egész álló nap edzhetünk, vagyis Jesse engem, és nem kell törődni a holnappal. Mivel másnap sem dolgozom, ezért lesz időm bőven arra, hogy kipihenjem a mai napot és utána úgy folytathassam a melót, mintha ezt a napot és a következőt is semmittevéssel töltöttem volna. Én a magam részéről egy omlett mellett döntöttem reggeli gyanánt, na meg még egy kávé mellett. Ahogy mindketten megvoltunk a reggelivel már semmi sem tartott vissza attól, hogy kimenjünk a városon kívülre, edzeni. Egy ideig jártuk az erdőt, mire találtunk egy alkalmas helyet arra, hogy egész nap nyúzhassuk egymást. Vagyis inkább csak Jesse engem. Egy barlangnyílás mellett álltunk meg végül. - Ma csak farkasalakban edzünk, vagy így is, úgy is? - fordultam a kedvesem felé. A biztonság kedvéért begyömöszöltem reggel egy váltás nadrágot és felsőt is a táskámba, szóval ami rajtam van, azt felőlem tönkre is vághatjuk, nem érdekel. Ledobom a táskámat az egyik bokor mellé és a dzsekimet is. - Oké, felőlem kezdhetjük is akár. - nem tudtam mire számítsak ma tőle. És azt sem tudom, hogy jó-e, ha előre tudom. Talán nem. Ezt inkább rábízom. Ha elmondja mit tervez, akkor elmondja, ha nem, akkor nem. A pajzsomat felvonom. Amíg nem töri át, addig a mögé rejtőzöm. Ha pedig áttöri, akkor majd azon leszek, hogy azt is eddzem és fejlesszem.
Napokkal korábban kissé szétkaptam Rose-t. Bár a kifejezés nem árnyalja igazán, hogy mit tettem vele és lehet túlzás is, de ahhoz képest, ahogyan eddig bántam vele, nos, ahhoz már ez is igen durva volt. De hát ez az, amit úgy neveznek, szükséges rossz. Akkor, amikor kölyök volt nem tanítottam meg neki mindent, amit csak kell, így vannak gondjai, amik most kibukni látszanak, hogy Broderick és Castor keresztülhúzták a számításaimat és nem csak mezei falkatagnak fogadták be Rose-t, hanem felderítői rangra. Emiatt több önállóságot kell tanulnia, rendbe hozni a regenerációs képességét, és a harci tudását. Újra kell tanítanom, verekedni, és most már sokkal komolyabban, illetve a fegyverhasználatot is át kell vele ismételni. Mindezt záros határidőn belül kell kiviteleznem, úgy, hogy ne hevenyészett munkát végezzek. A régi idők egyszerűbbek voltak, mikor csak menekülni kellett megtanítanom őt, hogy kihasználhassa közben a vérvonalából adódó képességeit. Akkor és ott, mikor még kölyök volt akkor kellett volna mindezt megtanítanom neki, de csak a minimumot oktattam le neki. Nem terveztem el, hogy beharapom őt, akkor és ott a Pipacsban, még is mikor megláttam összeverve, félve állni az ablakban, összehúzva magán az inget, elszállt az agyam és nem gondolkodtam csak cselekedtem, akkor már másodjára nem azt tettem, amit kellett volna. Elsőnek akkor rúgtam fel a szabályokat, mikor nem öltem meg, hanem lefeküdtem vele. aztán mikor majd egy évre rá beharaptam. Nem mintha bánnám a dolgot, mert ez nem igaz. Viszont nincs mese, be kell hozni azt, ami kimaradt. Ma semmi különösebb dolgom nincs, nem kell bemennem Balászhoz sem, így ez a mai napom csak Rose-é, és az edzésé. Úgy terveztem, ma csak a farkas formánkra koncentrálok vele, teljes farkas alakban és az este leszálltával, a teljes vérfarkas alakban való harc alapjait veszem át vele. Az oldaltáskámba elcsomagoltam egy váltás pólót és egy farmert. Továbbá van még benne egy két apróság is, és benne van a sebvarrós készletem is. A reggelire csak biccentetem, majd végül szóval is megtoldottam, hogy menjünk el egy kávézóba és ott reggelizzünk meg. Én a magam részéről, pirítóst, sültet és kávét kértem. Nem vagyok az egyszerű reggelik híve, ami csak pirítós vagy kis tojás, vérfarkas vagyok, igénylem a húst és az energia dús reggeliket. Amúgy is eleget fogunk ma mozogni ahhoz, hogy ez ne maradjon rajtam. Gyalog mentünk ki a városból, kellett a séta, hogy megfelelő helyet találjunk, és átgondolhassam mit és mennyit és hogyan legyen a mai napon. Mikor megvolt a megfelelő hely, akkor a barlangon belül tettem le a táskámat. - Úgy terveztem. Teljes vérfarkas alak, és utána teljes farkas alak. Én ezt a két alakot preferálom a legjobban, a humanoid farkast csak ritkán használom. – Magyarázom Rose-nak, miközben elkezdem levenni a dzsekimet, amit a táskám mellé dobok a kőre, aztán jön a csizmám is. Majd szépen sorjában minden más. A pajzsom fél árbocon van csak, hogy érezzem, ha más farkas is járna a közelben, plusz figyeltem amennyire csak lehetett az emberekre is, de sehol senki egyelőre, és remélem, valóban nem téved erre illetéktelen ember. - Kezdjünk neki… - Szólalok meg egy szál semmiben és már váltok is, az elgondolásommal ellentétben végül a teljes vérfarkas alak mellett döntöttem, kezdjük azzal a bemelegítést. Még Rose-ra várok, a levegőbe szimatolok, és figyelem a neszeket és a szagokat, amit a szél hoz felénk, de továbbra is minden csendes és nyugalmas.
A dzsekim a táskámon figyel már a bokor aljában, mikor kérdezek és Jesse válaszol. Csak bólintok neki, és mivel mindenképpen váltunk, ezért elkezdem levenni a csizmáimat és a ruháimat is szépen sorjában egymás után. Az eljegyzési gyűrűm a farmerem zsebébe került, nehogy elvesszen, a ruháimat meg szépen beletuszkoltam a táskába, hogy ne legyen koszos. Ha nem muszáj tönkre vágni, akkor nem hagyom őket a földön. Egyik farkasalakkal sincsen gondom. Váltani már az elején gyakran próbáltam, hogy minél hamarabb megtörténjen az átalakulás. Ennek köszönhetően ma már jelentéktelen időt vesz igénybe a váltás és viszonylag könnyű szerrel vagyok képes csak egy-egy testrészt is átváltoztatni. Mint ahogyan néhány éjszakával ezelőtt is, amikor végigmartam Jesse vállát és combját a farkasom karmaival. Amikor Jesse vált és vérfarkas alakot vesz fel, én is hasonlóan teszek, és ebbe az alakba alakul át a testem. A farkasom egy ideje már türelmetlenül toporzékolt odabent, tudta, hogy nem sokára szabadjára fogom engedni, és ilyenkor kicsit mindig megbolondul, már a tudattól is, hogy hamarosan átveheti a terepet. Átalakulok és a négy mancsomra helyezem a súlyomat. Sűrű, vörös bunda fedi a testemet, itt-ott fekete szálakkal megtoldva, amiket egyértelműen Jesse fekete bestiájától örököltem. Olvadt arany tekintettel figyelem a hatalmas fekete farkast, ahogy a levegőbe szimatol. Ugyanolyan szemeim vannak ebben az alakomban, mint a kedvesemnek. Most azonban kiűzök a fejemből minden gondolatot, nem most van itt az ideje annak, hogy Jesse szemeiről mélázgassak. A pajzsom a helyén, elég, ha ő figyel a környezetünkre, én most nem erre akarok összpontosítani. Átalakulás után nem sokat teketóriázok, elvégre nem azért vagyunk itt, szóval ideje a tettek mezejére lépni. Megvetem a mellső mancsaimat a puha avaron, kicsit leeresztem a mellkasom, és innentől kezdve minden figyelmem a másik farkasra összpontosítom. A következő pillanatban pedig már - a vérvonalunknak köszönhetően - a gyorsaságra alapozva rugaszkodok el, kihasználva, hogy a fekete bestia még a környezetünket kémleli. Kisebb és könnyebb farkas vagyok, mint a hím - meg mint a legtöbb farkas általában - ezért egyetlen szökkenéssel könnyedén termek ott a fekete mellett, hogy a mozgás adta lendülettel - és persze a magam súlyával - taszítsak a másik bal vállán, megpróbálva kibillenteni őt az egyensúlyából, hogy amíg azzal van elfoglalva, hogy ne boruljon fel, a nyaka után kaphassak. A terv megvolt, a kivitelezés meg... hát majd meglátjuk. Nekirontottam a fekete bestiának, az ugrásom lendületét adtam bele a mozgásba és a szám harapásra nyílik. A nyaka a cél, de ha csak a vállánál érem a bundát, akkor abba kapok bele. Lényeg, hogy hamarosan összecsattannak a fogaim. Azonban ahelyett, hogy átszakítanám a bőrt, csak a fekete tömött bundába kapok bele. Ahogy felmérem, hogy nem sikerült belemarnom, úgy, ahogy szerettem volna, a hátsó lábaimmal rugaszkodok el és ugrom tovább, hogy a másik ne viszonozhassa a szívességet. Így most Jesse bestiájának jobbján érek tompa puffanással talajt. Kérdés, hogy elég messze-e tőle, vagy még harapás-távolságon belül vagyok?...
A levegőt szimatolom, és azt figyelem, hogy valóban egyedül vagyunk-e ezen a területen és nem kell-e meglepetéstől tartanunk, de minden tisztának tűnik, ha medve van vagy bármi más az nem zavar egy kicsit sem, legfeljebb azzal is összeakaszkodunk és megfutamítjuk, de a lényeg, hogy ember ne járjon erre. Bestiám, éberen figyel, örül, hogy megint kibújhatott és szabadon lehet, nem zárom pajzs mögé, és nem parancsolok rá, hogy legyen nyugton. Hogy mi is a tervem itt és most? Nem sok, tudni akarom elsőnek mire is emlékszik Rose, mennyi szufla van benne és mi az, amin csiszolni kell, amit tanítanom kell neki, mert ösztönből vagy emlékből nem megy ez neki. Rose támad, a hirtelen mozgásra oda kapom a fejemet így van, időm felfogni mi történik, és mikor nekem, jön akkor ki tudom magamat támasztani, hogy ne lökjön fel, harapására elhúzom a fejem, és kitátom a pofám, így csak a vastag bundát éri el a nyakam és a vállam között. Nem teketóriázok, ahogy szökken, utána kapok a levegőben és elrugaszkodok a talajtól én is, így mire talajt fog addigra csapódok bele és kapom el őt. A földre döntöm, és az oldalára sújtok le karmos mancsommal. Kicsi és gyors, ezzel sok mindent lehet kezdeni, de egy ilyen frontális támadással hirtelen sem sokat tud kezdeni, nagyobb és erősebb vagyok nála. Viszont az ő adottságait a gyorsaságra érdemes építeni és a könnyedségére. Felkelek, róla és arrébb megyek. ~Újra, támadj, keress olyan pontot ahol nem vagy szem előtt, támadj hátba, és ne állj meg egy harapásnál, ne várd meg annak a hatását. Ha élesben harcolsz majd, nem lesz időd felmérni, hogy az első harapás sikerült-e. Tehát, ne vétsd el!~ instruálom egy kicsit. Nem vagyok a híve a hosszas elméleti oktatásnak és megbeszélésnek, gyakorlatban amúgy is gyorsabban és könnyebben lehet megtanulni mindent. Ráadásul a hibák és egyebek úgy mutatkoznak meg igazán és nem a beszéd közben, akkor majd tudom korrigálni, megmutatni neki, hogy ha hibázik, akkor milyen lehetőséget enged az ellenfelének, és meg lesz a megoldás is erre a problémára. Szóval, inkább csapjunk bele és csináljuk mintsem, hogy álljunk.
Kissé oldalról mentem neki a másiknak és nem szemből. Mivel nem tudtam rendesen belemarni, úgy gondoltam jobbnak, ha folytatom a mozgást tovább és nem állok meg, nehogy nyílt felületet hagyjak arra, hogy a fekete a nyakamba marjon, vagy az oldalamba. Érzékelem, hogy utánam rugaszkodik és földet érve már ugranék tovább, de addigra már utolér. Nem maradok az oldalamon, könnyedén siklom a hasamra és így támaszkodok meg a talajon. Felállok, amikor felkel végre rólam. ~ Ha még egyet harapni próbálok, a nyakamat találod be. Nem tűnt vonzó ötletnek a dolog. ~ küldöm felé a gondolatot, hogy miért nem haraptam újra. Egyszerűen azért, mert nekem nem tűnt jó ötletnek. Ettől még lehet, hogy tévedek. ~ Nem értem, hogy érted azt, hogy ne vétsem el??! ~ ezzel a tanáccsal semmire sem megyek. Ha nem ad több támpontot, akkor ennyivel nem leszek előrébb. Jesse mögé baktatok, ha már azt akarja, hogy a hátának menjek neki. Ha nem forog körbe, vagy figyel hátra, akkor innen már nem fog látni. Teljes csendben vagyok, hogy ne tudja mikor indulok el. Hangtalanul mozgok, maximum az avar adhat némi hangot, ahogyan a mancsaimmal érintem azt mozgás közben. Megint elrugaszkodom, karmaimat a másik hátába eresztem két oldalról és valahol a hátán marok bele, de nem fent a tarkónál, hanem lejjebb. A következő pillanatban pedig nem tudom mit történik, de újra a levegőben vagyok, viszont ezt a mozgást nem én indítottam el. Nagy erővel és durván csapódok egy fába az oldalammal, ráadásul balról, amit Jesse korábban felmart. A lendülettől a fejem is a fának verődik. Felnyüszítek, nem esett jól a fájdalom a sem az oldalamban, sem pedig a fejemben. Talpra állok, de kell egy kis idő, amíg képes vagyok újra figyelni, vagy összpontosítani. Ahogy talpra tudok állni, körülnézek és megkeresem a fekete hímet a szemeimmel, hogy akkor most, hogy hogyan tovább?
~ Úgy hogy kicsi vagy és törékeny, könnyen el lehet veled bánni, emiatt úgy kell támadnod, hogy szinte csak egy lehetőséged van amit a lehető legpontosabban kell bevinned, de erről azt hiszem majd később. Valamit kezdenünk kell azzal, hogy milyen pihe könnyű vagy.~ Annak idején is tudtam ezt róla és azt is, hogy nem agresszív így elsősorban védekezni és menekülni tanítottam meg és nem harcolni. Tudtam már akkor is, hogy közelharcban nem sok esélye van egy nagyobb és tapasztaltabb ellenféllel szemben, pláne, ha annak a vérvonalában az erő teng túl. Így jobbnak láttam megtanítani neki azt, hogyan cselezzen és meneküljön. Első sorban most arra kell építenem, hogy gyors, mozgékony, kicsi és könnyű, még így is ebben a formában is. Kíváncsi vagyok, arra mit tud produkálni, ha hátulról, támad, így magam mögé küldöm, nem keresem szándékosan, hagyom, hogy rám vetődjön, és utána ledobom magamról. A marásai fájnak, így nagyobb elánnal hajítom le magamról, mint akartam, ennek köszönhetően óriásit nyekken a fának a törzsén, és én aggódva tekintek utána. Figyelem, ahogy lassan talpra kecmereg és csitítom a farkasom, hogy ne akarjon oda rohanni, és körbeszaglászni a nőstényét, hogy nincs –e baja. Most nem úgy kell, rá gondoljak, mint a páromra, hanem mint a kölykömre, akit kötelességem tanítani. ~Jól vagy?~ Kérdezem meg azért tőle, de nem mozdulok az irányába, csak figyelem őt. Átgondolom, hogy mit is kellene ebből kihozni, hogy jó legyen a dolog. Közben addig leülök, és figyelem őt. A következő lépésen agyalok, és azt hiszem, alapjaiból kell indulnunk, marások harapások. A legsebezhetőbb pontok megkeresése az ellenfélen, az nálam a hasam, és a hátsó lábaim, ott kevesebb a bunda. Kiszolgáltatottabb részek vannak ott. ~ Figyelj rám, néz végig rajtam, és keresd azokat a pontokat ahol a legsebezhetőbb vagyok. Nem minden esetben nyakra kell menni, sőt! Mivel kicsi vagy, neked nem is érdemes nyakra menned, elsőre, előbb sebezd meg, tedd harcképtelenné az ellenfeledet. Gyors és ruganyos vagy, könnyen eltáncolhatsz az ellenfeled elől és sebezheted őt a gyenge pontokon.~ Nekem a hátamon és a nyakamon a legvastagabb a bunda, bolyhos és tömött, ami körülöleli a fejem, így nehezebb átharapni. Neki különösen. Felállok, hogy megnézhessen magának, és megtalálja azokat a pontokat, amiket támadni érdemes. Elsőnek nem mondom meg neki, mit érdemes, tudni akarom, rájön-e magától is, mivel nem egy gyilkos természet. Pedig muszáj lesz meg tanulnia ölni, hiszen ezt sem tanulta még meg. Nem tudom, ahhoz, hogy fog majd viszonyulni, mikor megtanítom életet kioltani majd. És nem csak a prédán, amit megeszünk, hanem emberen is. Mindig vannak az utcákon olyan emberek, akikért nem kár, sőt csak az ártatlanokkal teszünk jót.
Hát igen. Kicsi vagyok és könnyű, mindig is az voltam és azt hiszem ez már soha nem is fog megváltozni. Az, hogy farkasként sem nőttem túl nagyra, gondolom abból fakadhat, hogy még egy átlag nőhöz képest is alacsony vagyok. Bár őszintén szólva nem tudom, ezen még nem gondolkoztam el és azt hiszem nem is most lesz az a pillanat, amikor megteszem. Egyszerűen ekkora vagyok és kész. ~ Jó, azért a szél nem fúj el... ~ küldöm felé, de ebben a gondolatban nincs semmi sértettség, tény, hogy könnyű vagyok, ezt én is nagyon jól tudom. Ha most emberi formámban lennék, elnevetném magam. ~ ... csak majdnem. ~ azaz, hogy inkább most nevetnék fel. Tény, hogy egyelőre nem túl nehéz feladat engem arrébb pakolni. És az is tény, hogy nem vagyok egy agresszív lélek, szóval ha lehet, azt hiszem mindig inkább az olajra lépés mellett fogok dönteni a jövőben is, hacsak nem leszek másra kényszerítve. Ennek ellenére igaza van Jessenek abban, hogy nem árt felkészülni. Mert bármi megtörténhet. A fával való találkozás nem volt kellemes egy kicsit sem. Normál esetben a fekete hím már itt toporogna körülöttem, hogy megnézze mindenem a helyén és egyben van-e. Most azonban más a helyzet, ezért nem is lepődök meg azon, hogy nem jött közelebb és nem vizslat végig tüzetesen. Talpra állok és megrázom a fejem, majd Jesse felé nézek. ~ Jól. Folytassuk. ~ ennyi azért még nem fog összetörni, bár kétségtelen, hogy nem esett jól, főleg azért, mert még gyógyultam a marása után. Lényeg, hogy talpon vagyok és várom a folytatást, elvégre azért vagyunk itt, hogy eddzünk. Figyelek a gondolataira. Bár megmutatja magát nekem, nem szükséges, nagyon is jól ismerem a teste minden egyes porcikáját így és emberi formájában is. Kicsit elgondolkozom, mielőtt válaszolok neki. ~ A hátsó lábad alsó része, de azt messziről nekiindulva képtelenség, hogy elkapjam. Maximum csak, ha már közel vagyok. De mire a lábadhoz érnék már rég a földre fogsz taszítani. Nem? ~ kérdezek vissza. ~ És a hasad, de ahhoz végképp nem férek hozzá, mint ahogy más farkaséhoz sem. ~ legalább is ezt gondolom, de majd kijavít, ha tévedek. Mert egyelőre a leghalványabb fogalmam sincs, hogy hogyan juthatnék el ezekhez a részeihez úgy, hogy közben ne az én nyakam bánja a dolgot. ~ És még a farkadba is belekapaszkodhatom és megpróbálhatom letépni, de szerintem ezzel csak felbosszantanálak téged, vagy egy másik farkast. Mint ahogyan a hátsó lábba való marással is. ~ fejtem ki, hogy mit gondolok. Bár ha a lábat úgy tudom megmarni, hogy közben én ne sérüljek, azzal talán lehet valamit kezdeni... ~ Eltaláltam, vagy mellé lőttem? - kérdezek vissza. Most már érdekel, hogy mit fogunk ebből kihozni, hogy akármelyik támadást gyakoroljuk is, ne az legyen belőle, hogy max. csak felhergelni tudjak egy másik farkast vele...
Magamban jót mosolyogok azon, amit mond nekem, hogy a szél csak majdnem fújja el. Nekem pont így jó, hogy kicsi és törékeny, akit könnyen felkaphatok, és lazán arrébb tudok pakolni, mindenféle megerőltetés nélkül, és közben teljesen más dolgokra tudok koncentrálni. Szóval, nekem tökéletesen megfelel, hogy csak ekkorára nőtt, bár tény, hogy a harcban ez gondot okoz neki, de ezért is kezdem fontolóra venni, hogy ne támadásra, hanem továbbra is a menekülésre tanítsam, mert akárhogyan is lesz, neki inkább ez utóbbi fog kelleni. ~van előnye is annak, hogy csak ekkora vagy~ jegyzem meg neki, majd jön az, hogy a hátam mögé utasítom és levetem magamról, hogy a fán nyekken egy óriásit. nem akartam ekkorát dobni rajta, és aggódva pillantok utána. ~Jó, persze, megvan a veszélye, hogy elkapnak, de ha elég gyors vagy, márpedig a vérvonalad ezt adja, és pontosan el tudod kapni azt a pontot ahol a legérzékenyebb, akkor könnyen átszakíthatsz fontos inakat és izmokat is, amik miatt védtelenül hagyja a nyakát vagy a hasát. Érdemes ezzel próbálkozni, gyorsan marni, tépni, és távolabb ugrani, hogy ne érhessen el, a farok tépése is jó megoldás. Bosszantó valóban, de hatásos. Viszont ennek fejében úgy gondolom, neked mindenképpen a menekülésre kellene építened. felderítő vagy, az a dolgod, hogy információt szerezz, és utána kámforrá válj, tehát úgy gondolom, olyat kell tanítanom neked, ami ehhez hasznos. Gyorsan és érzékeny pontra támadni, és utána eliszkolni, még a másik a sebeit nyalogatja, érdemes még az orra és a szemre is fókuszálni.~ magyarázom neki a meglátásomat, hogy szerintem mit is kellene előtérbe hozni neki, persze, majd tanítok mást is, hogy ha kell, akkor tudja azokat. De szerintem ezek lesznek számára a létfontosságú dolgok. ~Emlékszel, mikor a legutóbbi teliholdkor megleptél, és megcibáltad játékból a farkam, addig nem is tudtam merre vagy még meg nem rángattad, és utána már ott sem voltál.~ Az egy jó taktika volt a részéről, és azt alkalmasnak ítélem a tovább fejlesztésre.
Mikor azt mondja, hogy van annak előnye, hogy ekkora vagyok, kis vicsorba húzódik a szám, vigyorgás helyett, amit ebben az alakomban nem tudok produkálni. Azonnal olyasmi jut eszembe erről, aminek semmi köze az edzéshez. ~ Még szép, hogy van! Például, hogy oda pakolsz, ahová csak akarsz... ~ küldöm felé a gondolatot, amiben van némi huncutság is, hogy pontosan értse, én, hogyan is értem. De itt le is zárul ez a téma, mert most újra neki támadok, majd nagyon nyekkenek az egyik fa törzsén. Aztán újra rá figyelek, és a gondolatokra, amiket kapok tőle. ~ Nem túl sok ebben az elképzelésben a "ha"? ~ kissé oldalra billentem a fejemet. Így jól hangzik, hogyha elég ügyes és gyors vagyok, akkor jól sülhet el az, amiről beszélünk. Végül is talán az lesz a legjobb, ha megpróbáljuk és akkor kiderül, hogy működik-e a dolog nálam, vagy sem. Nem ellenkezem azzal, amit Jesse mond, vagy tanítani akar, de kétségtelenül tele vagyok kérdésekkel. Hát, majd gyakorlatban meglátjuk. ~ Én is azt hiszem, hogy a legjobb esélyem az, ha olajra lépek. ~ csak nehogy olyan helyzetbe kerüljek valaha is, amikor erre nincs esélyem, vagy lehetőségem. De nem akarok borúlátó lenni, elvégre eddig is viszonylag jól megúsztam a gázos helyzeteket is, hát eztán is csak annyit kell tennem, hogy ne konfrontálódjak nyíltan. Meg amúgy se nagyon. ~ Persze, hogy emlékszem! ~ ha tudnék, akkor most szélesen mosolyognék az emlékre. Az egész poénnak indult és az is maradt, csupán megvicceltem Jesset. De az emlékkel együtt bevillan más is. A farkasom játékos típus, mindig is az volt, és ezt most talán ki is lehetne használni... ~ Arra akarsz utalni, hogy a játék felől közelítsük meg a dolgot? ~ kérdezek vissza. És ezzel együtt úgy döntök, hogy akkor oké, lássuk mire is mehetek ezzel. Nem várom meg Jesse válaszát, hanem azonnal mozdulok és bevetem magam a fák és bokrok közé. Nem esik nehezemre viszonylag hangtalanul mozogni. Gyorsan változtatom a helyemet, kihasználva a növényzet jótékony takarását és innen figyelem a fekete hímet. Addig megyek, amíg olyan helyet nem találok, ahonnan viszonylag a másik hátsófelét látom újra. Veszek pár lélegzetet és addig némán várakozom. Aztán lassan és óvatosan elkezdek közelebb osonni, egészen addig, amíg még a bokrok jól tudnak takarni. Végül amikor úgy ítélem ennél közelebb már nem mehetek, nekirugaszkodok és Jesse hátsófelébe marok, valahol a csípője tájékán, ha nem változtatott helyet hirtelen, majd tovább lendülök. Amennyiben észrevett és elmozdult, úgy is tovább szökkenek, vissza a növényzet takarásába. Így most újra a bokrok takarásában vagyok, és megfordulok, hogy lássam a hím merre is van.
Valóban nekem is az fordult meg a fejemben, hogy oda pakolom, ahova akarom, és akkor és úgy ahogyan nekem tetszik. Ez előnye a dolognak, és az is, hogy ha megsebesül akkor könnyen viszem el bárhova, de hátránya, hogy a nagyobb ellenfelek is játszi könnyedséggel bánthatnak el vele. Bár még mindig úgy gondolom, hogy egy Felderítőnek nem az a dolga, hogy konfrontálódjon, hanem, hogy lelépjen a balhé kialakulása előtt. Annyi biztos, hogy ha Rose bajba kerül és komolyan megsebesül Brody is bajban lesz, mert ő nézte ki neki ezt a pozíciót, holott én csak egy falkatagnak akartam Roset, nem pedig Felderítőnek. Gondolatmenetem rövidesen megszakadt mikor kedvesem a fához vágtam hozzá, és nyekkent rajta egyet. Nem szívesen tettem meg, és a farkasomnak kedve lett volna megnézni, a nőstényét, de nem engedtem neki, nem pátyolgatni jöttünk, hanem megtanítani neki pár dolgot és ebben sajnos ez is benne van, hogy megsebesül. De a pokolba is ezzel, ami neki fáj nekem is majdhogynem úgy fáj, mivel nekem kell őt bántanom. Ostoba ötletnek kezdem ezt tartani, eddig nagyon jó volt neki a menekülés, akkor most minek akarna harcolni? Inkább maradjunk annál, hogy arra tanítom, hogy oldjon kereket és rázza le az üldözőit. ~ De, igen. Viszont, kisebb, könnyebb vagy, és nem agresszív… Ezért benne sok a ha. Őszintén szólva, nem is szeretném, ha agresszívvé válnál. ~ Az utóbbit már csak halkabban jegyzem meg még gondolati szinten is. Aztán farkasom bólint, igen, a legjobb ha olajra lép, és már ott sem lesz mire felocsúdnak a többiek. ~Maradjunk abban, a menekülésre, a gyorsaságodra építünk, de megtanítok pár dolgot, ha szorult lenne a helyzeted. De érdemesebb arra az alapra építeni, amit korábban megtanultál és még megvannak az alapjai. Akárhogy is nézem, ha egy Caleb fazonnal kerülsz össze, akkor félek, onnan nem kerülnél ki épségben….~ Vagy élve, de ezt most nem teszem hozzá a dologhoz, csak gondolom magamban. Aztán magyarázni kezdek neki valamiről, ami eszembe jutott és talán használható is lesz számunkra. ~Igen, arra.~ Az ő farkasa játékos, és szinte ártatlannak mondhatnám, nem egy agresszív bestia, és a legtöbb esetben nem is így reagál, szóval, ha inkább játéknak vesszük a dolgot talán, akkor jobban jutunk valahova, és akkor hátha nem kenem fel megint egy fára. Na, jó, ez így nem lesz jó, mert a harc és a menekülés nem játék, de ha belegondolok, hogy természetben élő vér előtag nélküli testvéreink kölykei is a játék során tanulják meg, hogyan kell vadászni, verekedni… nos, talán itt is működhet. Hagyom, hogy eltávolodjon tőlem, és közben párszor körbejárom, a kis részt ahol állok, majd megállok, és fülelek, figyelem merre lehet, ez így nem rossz, ha van rá lehetősége akkor el tud tűnni a növényzetben és kereket oldhat maximálisan. Rövidesen azonban mozdul, és felém kap, én is mozdulok, így csak a bundám éli el, a húsom nem, utána lendülök, és a mancsom nyújtom, hogy elkaphassam a hátsó lábát, de mivel nekem fordulni kellett utána, így pár centin múlik a dolog és már benne is van a növényzetben, a szemem elől eltűnt. Remek, ez jó.
Kezdőlap
