Azért így is látom, hogy fájdalmai vannak. Persze vérfarkas, erő és eltökélt, elviseli. Én nem tenném a helyében. Gyerekként épp eleget szenvedtem a fájdalomtól, az éjszakai fulladástól, a kórházi kezelésektől, nem vágyom rá, hogy újra effélét kelljen átélnem. Épp e miatt lettem orvos, hogy másoknak is segíteni tudja, na persze azoknak, akik egyáltalán igénylik a segítséget. Ő nem, nem szabad ezen meglepődnöm, régen is ilyennek ismertem. Az itteni múltjáról sem tudok semmit. Furcsa elképzelnem, hogy a falka tagja, hiszen cseppet sem illik hozzá efféle szerep. Ő valahogy nem az a típus, aki meghúzza magát és elfogadja azt, ha mások felette állnak. Van egy olyan sejtésem, hogy nem sok választása volt, de úgy sem fogja pont az én orromra kötni a piszkos kis részleteket. - Talán igen, talán egyértelmű, de majd még meglátjuk. - az sem biztos, hogy hosszú távra maradok, hiszen ha olyan valakivel futnék össze, akivel nem akarok különösebben kapcsolatba kerülni, akkor jó eséllyel inkább hagynám a munkát és minden mást, mint hogy a közelében legyek. Nem tudom még, hogy mit hoz a holnap, vagy akár csak a jövő hét... hónap, majd kiderül. Talán jó lenne a falka tagjává válni, én nem bánnám, ha lenne egy fix pont az életemben, csupán nem szeretném elhamarkodni a döntést. - Akkor már ketten vagyunk meglepettek és... - elharapom a mondatot, hiszen mégis mit mondhatnék még neki? Nem segíthetek és láthatóan egyébként is zavaró számára a társaságom. Sétálni jöttem, kiüríteni a fejemet kicsit, és érzem én pontosan, hogy nem kellene őt zavarnom a továbbiakban. - Jobbulást neked! - szólalok még meg, amikor elindul végül, ha jól sejtem a kocsija felé a holmijaival. Nincs okom a nyomában loholni, tudom, hogy ő is itt van és az is elég egyértelmű, hogy nem szolgál különösebben nagy örömére a tény, hogy így alakult a sorsa. Én azért más vagyok, ha jól alakulna a városban a helyzetem, akkor szívesen maradnék, de még nem tudom, hogy mi lesz. Egyelőre elég nekem a kis séta, hogy átgondoljam azt, amit az apámmal beszéltem, hogy döntésre jussak, hogy mégis mihez kezdjek most. Bonyolult ez az egész, mégis az apám és igen valahol mélyen vágynék rá, hogy az legyen, hogy mellettem legyen, de ez nem túl késő már? Túl tudok lépni azokon, amik történtek vajon velem, amíg ő távol volt? Függetleníteni tudom magamat a múlttól és tiszta lapot adni neki? Egyáltalán érdemes rá, hogy megkapja?
Ez elment vadászni, ez meglőtte, hazavitte, megsütötte - én az első tagmondattal megelégedtem, utána már csak a nyers szarvashúson csámcsogtam, mint keselyűk a döglött varjú csekély háján. Vasárnap estére mi is lehet jobb program, mint egy kifejlett szarvasünőt hajkurászni a barlang mellett és jóllakottan visszamenni az üregbe rejtett holmimért. Ez a kedvenc helyem az erdőben, kellően elhagyatott és ősinek tűnő. Már-már várnám egy neandervölgyi felbukkanását, annyira tiszta itt a természet, nem rondított bele a civilizáció betonfoga. Törzsvendég vagyok itt és a legélvezetesebb vadászat az volt, amikor egy szarvas után egy helyi nőstény fajtársat is ledöntöttem a lábáról, csak persze másképpen. Bevállalta, hogy Damoklész kardjával döfködjem meg jó mélyen, azóta hallgatunk, mint a sír. Úgy nem nehéz, hogy nem láttam se hírét, se hamvát. Saját, tetoválásaimnak megfelelően foltos bundájú közönséges farkasként rohanok vissza ide a nyíláshoz. A számról még csorog a vér, de elég sok rászáradt a pofámra vagy a maromra és természetesen a mancsaim is tocsognak az életnedvben. Köbö 300 méterre hagyhattam el a dög megmaradt részét, hadd táplálkozzon az erdő élővilága is. A tápláléklánc csúcsán vagyok, de hagyok a piramis lejjebbi lakóinak is. Elfogyasztottam annyit, hogy a kiadós rohangászás után ne facsarja gyomromat az emésztőrendszer és most már csak könnyedén ügetek fel ide kőrés elé. Energiáimmal leradarozom a környéket, nehogy avatatlan szemek elé tárjam a lassan teljesen bemintázott emberi testemet és még egy gyors lefolyású embervadászatot is be kelljen iktatnom. Rossz fát már tettem a tűzre a városban és azóta hüvelykujjnyi pórázon tartom a Bestiámat. Csak idekint rosszalkodhat, ahol az ellenfélnek esélye sincs youtube-ra feltenni az őt hajtó vadat. A szarvasok ilyen szempontból jó fejek. Segítenek etetni a nagyétkű gépezetet. Körbefordulok, hátha figyelő tekintetekkel, kukkoló lélekdarabokkal találkozom, amiknek nem akarok csalódást okozniaz ártatlanságom elrejtésével. Szóval sehol egy árva mezei ember fia avagy lánya, ezért szép lassan emberi formát öltök és négykézlábról lassan az evolúciós lépcsőt követve eljátszom a felegyenesedett embert. Ugrok egyet-kettőt karkörzéssel, mint amikor meccsek előtt melegítek be, pedig ez már csak a levezetés. Vagy mégsem? Zörren a bokor és madárka röppen el róla.
Turn around, they might be watching And you'll never disappoint them Hide your innocence before they see right through You mustn't disappoint them
Elég gyakran mozgolódom az erdőben, már csak azért is, hogy tanulmányozzak egyes növényeket, hogy milyen közeg az ideális a számukra, aztán kényeztethessem őket a boltomban, illetve otthon. Előjött megint a növénymániám ugyanis, tudtam én, hogy csak egy fix hely kell, ahol van lehetőségem nevelgetni őket, és hódolhatok eme szenvedélyemnek is. Szerencsére a lakásom is elég nagy, át is tudom teleltetni őket, a boltban pláne van erre lehetőségem, szóval örülök a dolognak. Egyébként, újabban nincsen semmi különös, majd az őrzőkkel kellene konzultálnom Alignak ügyben, lassan elég sürgető lesz a kérdés, ugyan még hosszú hónapok vannak a következő Vörös Holdig, de a jó munkához bizony idő kell. Elég sokat járom az erdőt, hátha megsúgják a szellemek, hol van az a szikla pontosan, ahol a mélybe lökték Alignakot, még nem tettem le róla, hogy ott bizony lehet valami, amiből kiindulhatnék. Ám egyelőre nem jártam sikerrel, de ami késik, nem múlik, és én rendkívül kitartó tudok lenni. A pajzsom csak azért van fenn, mert nincs kedvem kellemetlenkedő alakokba futni, bár elég erős vagyok magam is, de akadnak nálam jóval erősebb magányosok a területen, és őket inkább elkerülném. Nem akarok bajt, sosem keresem, inkább leplezem magam, a feladatom egyébként is fontosabb, minthogy bárkivel is leálljak fecserészni. Épp egy bokor ágai közt hámozom át magam, azt hiszem, erre a legrövidebb út a barlangba, nő ott valami növény, amiről Ginette magyarázott, és szüksége van rá, gondoltam, én egyébként is sokat mászkálok, szóval elhozhatom neki, csinálja csak addig egyéb dolgait. Arra viszont abszolút nem számítottam, hogy egy meztelen, ugráló pasas hátsófelével találom magam szembe. Kész szerencse, hogy nem pont a bokor előtt végezte, mert az halálosan égő lett volna. Így is az, vörösség olvad rögtön vonásaimra, és pár pillanatig meredten pislogok rá, majd sajnos nem bírom befogni a számít. - Ó te szentséges szalamandra. Mármint, izé… hagyjuk. Úgy fordulok el, mint akit ezüst ostorral csapkodnak, hogy megtegye. Miért pont nekem kell belefutnom random meztelen férfiakba. Egy férfiba, bár ahogy elnézem, ő valahogy kettővel is felér. Legalábbis akkor, mint egy hegyomlás. Remélem, megtisztel azzal, hogy felöltözik, és nem nekem kell kérnem, ám ha mégsem, nos, szóvá fogom tenni. Nem arról van szó, hogy ne láttam volna fényévek óta meztelen férfit, mert előfordul, ha falkában él az ember, a saját meztelenségemre sem úgy tekintek, de ő nem falkatag. Hogy ezért miért esik más kalap alá ilyen téren? Őszintén, gőzöm sincs…
Kisborjúéhoz hasonlító vidám ugrándozásomban a levelek zöreje zavar meg és hátrafordulok egy ugrással, amiben a karommal is lendítem magam. A nőstény már így is olyan, mint aki elaludt a déli Nap tikkasztó sugarai alatt, gyanítom, hogy a szembefordulástól még sötétebb árnyalatra vált majd. A fehér ember rendkívüli pigmentáltsága, mikor a kéktől a bíborig a színskála számos elemét meg tudjuk villantani. Arcomra a fujtató bemelgítés kissé erőlködő kifejezése után rögtön derű és vidámság költözik. Ez jó móka és az a kis suttogás, amit a mi fajtánk fülei meghallanak akkor is, ha nem nekik szánják. - A szellemes hölgyike asztaltáncoltatás helyett kétéltűt fogna itt a barlangos test táján? Vagy csak a cipőboltot kereste és rossz térképet kapott? Üdv Lili! Karjaimat széttárom minden szégyenérzet nélkül. Örülök a jöttének kelet felől, mert mókás emlékeket idéz a nőstény, aki kijelentette magáról, hogy nem tud viccelni. Amikor Geronimo élettársának öltözött, nem akadt meg rajta a szemem különösebben és most is valami hideg közönyt érzek inkább, pedig alapvetően szépen íveltek a vonásai és a húsa is jóféle. Lehet, hogy az ősök ott susognak körülötte és azt érzem ilyen taszítónak. Azért megnézném átalakulás előtt és magamat is, hogy emelkedne-e a sorompó, mert ha nem, akkor ő a legnagyobb varázsló a világon. - Nem kell szégyellnie, hogy eteti a szemeit, én is táplálom a sajátjaimat, ha jó a kilátás. Úgy nem az igazi a társalgás, ha ő hátat fordítva hunyót játszik. Ennyi erővel telefonálhatnánk is, ami már szinte pszichiátriai eset, mert úgy hallunk hangokat, hogy nem látunk hozzá senkit. Minneapolis-ban ismertem egy aggastyánt, aki beleőrült a távközlés világába, nem bírta elviselni, hogy már minden élettelenből is szól az élet. Nézzünk szembe egymással, én ezt várom el, egy ilyen idős nősténytől főleg. Nehogy már szendehártyájú tinilányként viselkedjen előttem, mint egyes szigorúan tartott egyetemista leánykák. Tapsolok kettőt, hogy nézzen már ide és folytatom a szövegelést is. - Megkínálhatom egy frissen tálalt szarvas enteriőrjével? Nem messze játszottam el Hasfelmetsző Jacket, szívesen odavezetem, ha a gyomra már hús alakú űrré kezd változni. A móka és kacagás után eszembe ötlik, hogy a Vörös Hold eseményeiről talán mondhat nekem többet is vagy én mesélhetek neki az általam látottakról. Ő egy kóbortól is meghallgatná a megszállás meséjét, nem hiszem, hogy inkább világgá szaladna. De felöltözni azt nem fogok, élvezem az első almaharapás előtti állapotot, amit számos freskón is megfestettek az álprűd szentpiktorok.
- Cipőboltot? Nos, nézze el nekem, hogy csalódást kell okoznom, de ennyire szőke azért egyáltalán nem vagyok. Üdvözletem Lester! Nem húzom fel az orrom, noha a lelkem egy egészen kis zugát valahol igenis sérti, hogy bárki ilyesmit feltételez rólam. Talán, sőt, jó eséllyel csak viccelt, épp ezért nem is veszem túlzottan komolyan, s ezen egyébként is sokkal könnyebb túllépnem, mint a meztelenségének tényén. A kétéltűek fogdosását meg inkább hagyjuk is. - Félreértés ne essék, kedves Lester, a szemeim nem éhesek, nem kell táplálnom őket, addig legalábbis semmiképpen, amíg nem csökken korhatáros szint alá a látvány. Közlöm nem oly burkoltan vele, hogy miféle elvárásaim is vannak a jelen pironkodásomat kiváltó szituáció ellen, bár sejtéseim szerint halálosan hidegen fogja hagyni, mint ahogy engem sem mozgat az, hogy én nem tartozom számára a jó a kilátás kategóriába. Különösképpen nincs ezzel bajom, elvégre senkinek sem vágyok tetszeni, eltekintve a múltkori vacsorát Emmettel, de azzal elég alantas céljaim voltak. Meg is bántam, ami azt illeti, mert nem lettem okosabb tőle semmivel, csupán azt tudom, amivel eddig is tisztában voltam, tudok dögös lenni, hogyha úgy akarom. Csak éppen nagyon régen nem volt kiért, és tulajdonképpen most sincs, mert Emmett és én az szerintem sosem lesz Mi, amivel valamiképpen meg kellene békélnem. - A bokor is elég pofás, meg mondjuk az a fenyő ott. Mutatok el a távolba, bár halál biztos, hogy fogalma sem lenne róla, melyikre gondolok, vagy éppenséggel tökéletesen hidegen hagyja a dolog. Meg tudnám érteni, igazából engem sem érdekel, csak el kell foglalnom magam valamiből, amíg esetleg felöltözik. Még reménykedem, bár talán fölösleges. - Igazán szép magától, hogy megosztaná velem eme tökéletesnek hangzó étket, de sajnálatosan el kell utasítanom, hiszen űr az nincs. Egyébként is, okkal jöttem pont ide, a barlang volna a cél. Volna, volna, hogyha nem ácsorogna ott a meztelen nyelvész-pankrátor, akinek hallomás alapján több vaj van már a fülén, mint a sok éves átlag, bár ez engem sosem zavart, a lényeg, hogy még nem ölt meg senkit, s amíg falkaszinten nem kapjuk meg, hogy vigyük be, vagy esetleg iktassuk ki, engem abszolút hidegen hagy, hogy mit művel. - Ezek szerint felgyógyult már. Nem kérdezem, hisz láttam, kutya baja, legalábbis amennyire ennyi idő alatt képes voltam felmérni a helyzetet, ám sokkal inkább érdekeltek a sérülései, mint bármi egyebe. Ám, legyek szerinte akármilyen illetlen is, eszemben sincs megfordulni, és felé mutatni a képesebbik felemet.
- Pedig már a Salamander árukínálata iránti áhítozást véltem felfedezni a megrökönyödés szavai mögött. Donna mellett hallottam én sokszor ilyen boltneveket és az egyetemen is csacsognak mindenféléről a szép szájak tulajdonosai. A vicceket nem szokásom megmagyarázni, de most tőrdöfés lett a mosolyvágásból, ezért akarok javítani a helyzeten. Kihívás, hogy kihozzam a ketrecből az állatkáját, mert azt állította, nem könnyű őt előcsalni, de nem agyi szőkeségre történő célozgatással akarom ezt megtenni. Takarja a belsejét, mint ruha a testét ellentétben az enyémmel, ezért nem tudom pontosan megítélni, milyen mélyre ment benne a tüske. - Egy nadrág alá veendő nadrág már elegendő messzeségbe gurítaná a 18 hullányi hoppkarikát? - kérdem én muzsikáló dallamú hangsúlyozással. Nem fogok felvenni egy alsónadrágot, de valamivel mégis készülök. Móka és kacagás és a mesebeli egyidejű igaz-hamis kettősség szerepel a terveim között. Amúgy nem szoktam a kabáttárogató mutatványos bácsit játszani, most is csak azért kötöm a pucér ebet a karóhoz, mert mulattat, hogy a természet természetessége elől elzárkózik valaki, aki évszázadok óta jár vadászni a teliholdas éjszaka pőreségében és még ki tudja, mikor. Nem hiszem, hogy csukott szemmel állja végig, míg a falkatársak átvedlenek és azt sem, hogy ipari erősségű gumibikinit gyártatott magának az ilyen esetekre. - Azért kissé sérelmezem, hogy a növényvilág alá rendel engem. Még ha az alaszkai Nap tűző fényét említené, azt mondanám, hogy határeset... Ez már a vérszívás stádiuma, pedig nem vagyok hemoglobinra éhes moszkító. Egyszerűen szórakoztató a prűdség blődsége, ami felesleges erőkidobás megítélésem szerint. A nők gyakran tagadják, hogy vágynak arra, amit mi nyíltan emlegetünk, mikor keringőre hívjuk őket. - Pedig kár lenne a romlás virágainak eleségül hagyni. Valójában nem is tudtam róla, de magának hagytam meg a fél agancsost és nem örülök, hogy egy falatot sem kér belőle. Tényleg nem örülök, a többi meg jól hangzó nőszédítés. Mi a fenyőgyantás kéregmintázat ereket mintázó formatúltengését akar ebben a barlangban? Önkéntesként dolgozik tudtommal, nem az altamirai falrajzok szakértőjeként. Hobbiból lehet mélymászó, erre kíváncsi is vagyok. Tartom magam a szavamhoz és elállok a bejárat elől. Hallhatja, hogy léptem, mint mint Zsugás Jimmy a sakktáblán, mikor elnézte a játékterem címét. - Elmeséli, mi vonzza a kőbölcső odvában? Eddig sem voltam alvilágot őrző Kerberosz, de most még arrébb is álltam egyszemélyes fogadóbizottságként. És most következzen az, amit pár hónappal ezelőtt még a szánalmas balgaság kategóriájába soroltam. A vérvonalam valahogy szimpatikusabbá vált, amióta újra kinyitottam szemeimet a halálból visszapenderítve az élők közé és itt a legjobb alkalom, hogy használjam. A pajzsról le fog pattanni a telepatikus üzenet, de ismerem a módját annak, hogy jelezzem, már nem olyan alakban állok itt, mint az elébb. Az állkapcsom roppan, ahogy előrenyúlik és lassan pofává méretesül, majd egész vállig tejes vérfarkas nyak- és fejszerkezetet varázsolok elő. A sajátomat, mert még csak néhány helyiét ismerem és azokat nem tartom célravezetőnek idemásolni egy egyszerű ctrl c & ctrl v-vel. Amikor már a nyakán is tetkófoltos mivoltom nézi a háttal álldogáló női alakot, akkor eltéveszthetetlenül farkasos morgást hallatok. Ha megfordul, az egyiptomi mitológiából ismerős, állatfejű, de embertestű istenalakhoz hasonlatos antropomorf lényt fog látni, akinek legnemesebb része ugyanúgy leng a hidegben végzett mozgástól, mint mikor emberi fejjel toporogtam ugyanitt. Az állító hangsúllyal feltett kérdésre szívesen válaszolnék, de a pajzsról visszapattan az üzenet, mint túl alacsony fonák a necchálóról. Kíváncsi vagyok, be tudom-e húzni a morfcsőbe vagy megsejti. Az érzéseimből kiderülhet, hogy valamiben sántikálok ép lábbal is, de azért egy próbát megért. Mégsem olyan trágyaértékű a vérvonali képességem, mint sokáig gondoltam.
- Áhh. Én mondtam, hogy nem nevezhető éppen jónak a humorom. Olykor leporolom az egykor volt részeit, és örömködök, hogy mondtam valami vicceset, de alapvetően ez sajnos nem az erősségem, bár a múltkor azt hiszem, alaposan megrágtuk, nem kényszeríteném hát, hogy megint ezt csócsálgassa, így hát elengedem a cipők témakörét, bármennyire is legyen illő egy nőhöz, nos, ilyen szempontból ritkán vagyok nő, a cipők annyiban kimerülnek nálam, hogy lekapom a polcról azt, ami először megtetszik. Nem mondható éppen kényesnek az ízlésem. - Mindenképpen elviselhetőbb lenne, igen. Bólintásom még háttal is látszik, hisz copfom meglibben tőle, ilyen időben, főleg erdei túrák során inkább felkötöm, kevésbé tűnik zavarónak. Alsógatyára gondolnék első körben, de ez a Lester elég körmönfont alaknak tűnt már elsőre is, meglehet, hogy közel sem arra gondol, amire én asszociálok. - Röstellem, ha esetleg csalódást okozok, ám a növényekre legalább nem mondhatom, hogy zavarba hoznak. Nem tudhatja, hogy nekem alapvetően mindenkivel szemben kell egy kis idő, hogy hozzászokjak a viselt, vagy épp nem viselt dolgaihoz. Akkor is kiborulnék, ha Emmettet látnám meztelenül, bár ez nem ugyanaz, nála tartalmilag sokkal több minden lenne adott esetben a háttérben. Megsérteni azonban nem akartam a hímet, bármennyire is sikerült a zöldségek bámulásával. - Technikailag maga hagyta ott, szóval mosom kezeimet. Egyébiránt, amennyiben szükségem lenne prédára, levadásznám magam. Azért, bármennyire is vagyok szub, erőm bőven van, és könnyedén megszerzem magamnak alkalom adtán a vacsorára valót. Attól még, hogy a konfliktusokat kerülöm, vadászni nagyon is imádok, és segítséget sem szomjazok ez ügyben. Arra meg majd rájön idővel, hogy én nem vagyok az a szédítendő kategória, mert nincsenek arra alkalmas radarjaim, hogy fogjam az ilyesmit. Túlságosan régen zárom el magam tőle. - Semmi kifejezetten érdekes, az egyik mohafajtából elfogyott a készlete a falkatársamnak, én pedig úgyis nyakamba vettem ma az erdőt, hát eljöttem érte. Ez tényleg halálosan érdektelen téma lehet mindenkinek, aki kicsit is intenzíven éli a napjait, engem sem érdekelnek a mohák, pedig nem vagyok épp a szenvedélyek rabja semmilyen témában. - Igazán kedves magától, köszönöm. Nem mintha egyébként félnék tőle, mert arról nincs szó, pillanatok alatt szedném szét, csak éppen nem szokásom ilyesmit tenni, az én életem másról szól. Egyébként, szerintem sosem volt szükségem arra, hogy az erőmmel próbáljak felülkerekedni, mert mindenki tudja, hogy eszemben sincs kardoskodni. Ha szükséges, odacsapok, de csak a legvégső esetben. Vannak helyettem igazi tankok a falkában, akik örömmel mennek a falnak. Nem tankok is, ami azt illeti. Tekintettel pajzsom felhúzott voltára, nem érzem farkasának fellobbanó energiáit, és egyelőre nem látom okát annak, hogy bekukkantást engedjek mögé, de ki tudja, lehetséges, hogy hamarosan időszerű lesz. - Lester, őszintén bízom benne, hogy nem akar átverni, mindenesetre, ha megteszi, lelke rajta. A korával tisztában vagyok a legutóbbi találkozásunk okán, és sejtem, hogy ennél azért többet kellene vergődnie, hogy valóban farkas legyen. Ennek ellenére azonban megfordulok, de arra ügyelek, hogy a tekintetem arcmagasságban maradjon, őszintén, felettébb kínosnak találnám a további szemezgetést altájékon, nem vágyom rá, fogalma sincs róla, mennyire rég nem része ez az életemnek, s milyen fokú tiszteletlenséget követ el ellenem, ám nem ismer, így hát ennek az információnak a közelében sem lehet. - Tudja, azt kell mondjam, csalódást okoz. Ezek szerint az intelligens máz csupán álca, és jobb szereti mások idegrendszerét trenírozni? Kiérdemelte, hogy ne szólalhasson a fejemben, szóval, ha bármit akar, kénytelen lesz másként közölni. Vonom meg a vállam, és elindulok a barlang bejárata felé. Őszintén, valóban csalódottságban tobzódom, kellemes emlékeket őriztem róla, de talán túl korán ítéltem. Fiatalság, bolondság, igaz?
- Én meg mondom, hogy a természet alkotótégelye kompenzál és ami bennem csak nyomokban található meg, az magában túlcsordul. Végtelenül büszke vagyok a jelenségre, amit manapság Dr. Lester J. Edison néven emlegetnek, de azt elismerem, hogy ha csak ilyenekből állna a város vagy pláne a világ, akkor az utcák tele lennének halottakkal és terhes nőkkel, meg így tovább. Kellenek a ballasztot jelentő empatikus egyedek és ha nem is szociológiai távlatokba tekintek, csak arra, hogy kedvelem vagy nem, akkor is igencsak pozitív a válasz. A humor sok minden, de nem minden. - Sejtettem is, hogy lejjebb vinné az arca hőmérsékletét egy plusz ruhadarab. Kérdezek, mert érdeklődni jó móka akkor is, ha a kérését nem kívánom teljesíteni. Persze előbb-utóbb felöltözöm, de most csak azért sem. Pedig pont arra készültem, az üregi üregben van behajtogatva az, ami Lili szemeinek könnyítést hozna, de hát az én alapelvem, hogy ami szabadon választott öröm, az nyűggé válik, amint kötelezettséget látok benne. - Egyáltalán nem, azzal okozna csalódást, ha betonkemény arcáról leperegne a látvány intenzív hatása. Növényekre nincs okom féltékenynek lenni. Ami unalmas, az nem hozza zavarba, teljesen nyilvánvaló. Sose kellett még hatalmi harcot vívnom gazdag lombkoronájú tölgyfával vagy pázsit nyüzüge szálával. Ezt a nőt már a vásárban megkedveltem és most is egyre magasabbra hág a tetszési index. Szerintem ő jobban örülne, ha kevésbé érdekelne, mert csupán azért élvezheti a kötélhúzást is és úgy látszik, nem igazán élvezi, velem ellentétben. - A gyengeség feltételezésének gondolata sem merült fel bennem! Csupán Ön elé tolt egy tálcát a pucér pincér, aki egy vendégről sem gondolja azt, hogy képtelen elmenni bevásárolni, csak kínál, hátha lesz kereslet. A sértettség tüskéi átütnek a higgadt hangvezetésén. Tényleg örülnék, ha együtt falatoznánk, úgy is, hogy az én hasam már megtelt fehérjével. Lemozgom hamar, ha újra nekilátok egy erdei ámokfutásnak. Nem szeretném a végletes örök haragig hajszolni ezt a vibráló nexust, de most még jólesik. - Soha ne mondd azt, hogy moha! Ha a gyógyítók munkájához indult beszerző körútra, eszemben sincs barikádként tornyosulni. A Falka orvosait a halálukig üldözi a hálám, mert ők az én halálomat üldözték el. Szabás-varrás nélkül maradhattam volna egy majdnem felgyógyult hulla. Farkasfejjel némaságra vagyok kárhoztatva, mert a telepátiát Lili kizárta, mint férj a hűtlen szeretőt. Sejti a palánkon átverő trükköt, az esze ismét vág, mint bozótnyeső kés az angolkertben. Végre bekövetkezik a fordulat és nem tudom nem észrevenni, hogy miként van beállítva nyakilag. A horizont alá nem esik a tekintete, így inkább találkozhat az enyémmel. A durcás kisgyerektől elvették a játékát és úgy felel, hogy kinyilvánlik, elértem a célomat. Legutóbb megjegyezte, kevesen képesek paprikás hangulatba hozni, de úgy látszik, én kellően csípős termékkel ajándékoztam meg. Most már nem érdekli, a mezítelen igazságot tárom-e elé vagy a király új ruhájára még újabbat öltök, ezért ideje vedleni. Megszűnt az elvárás, most már nincs mivel szembemenni. Váltok is és a fejem gyors töpörödéssel kapja vissza a humán alakját, deréktól lefelé pedig megfarkasodom, abban az alakunkban pedig sokkal diszkrétebb a lengő farok látványa. A lóra se húznak pizsamát a félősebb női szemek, akármekkora kontraszttal különül el a paripa délceg törzsétől az örökítőrúd. - Az életem a tréning, de a szellemi pallérozásával karöltve járnak. Kedves Lili, azt kell megállapítanom, maga idegi felfokozottságában is felér egy ragyogó tavitündérrel, aki nagy méltósággal nyújtja át Arthur királynak az Excalibur vízáztatta, de cseppet sem rozsdás pengéjét. Kezem a csípőmön, mintha csak oldalsó hasizmokat bemelegítő gyakorlatsorra készülnék. Elégedett mosollyal kísérem végig a bejárat mellett szobrozva. A hasonlatot értheti, ahogy szeretné, de benne van a királyi önértékelés, ahogy az is, hogy bizony a Tó Hölgye még a királynál is nagyobb hatalommal rendelkezett és megbecsüléssel szól róla bárki, aki a mondát idézi. - Elkísérem, noha én moha helyett csupán a mechanikai védelmül szolgáló, ám funkciójába a divat szempontjait is beépítő textilkészítmények felöltése céljából lépek bele a nagy kő szájába. Hagyom, hogy mellém lépjen és lovagiasan magam elé engedem. Odabent még kissé messzebb, a barlang mélye felé találtam egy rést, amibe betuszkoltam a holmimat, így a visszhangos teremben jókat tudunk még kommunikálni. - Mohakereső túrán még nem voltam, csak a fák oldaláról próbáltam megállapítani a penészre hajazó zöld növényekből, merre vegyem az irányt. Szegényeket lassan kiszorítja a GPS monopóliuma, bár én köztes megoldásként a kihajtható térképpel történő szemezést kedvelem inkább. Úgy érzem, túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, amik számomra inkáb bevezető hangulatkeltést jelentettek és rátérhetünk olyan ólomsúlyú témákra is, mint az idei tavaszi megszállás. - Lilianne, a szellemvilág mennyire őrül meg Alignak hajtépésekor, ami idén a hírek szerint a megszokottnál is mortálisabb volt? Sose hittem volna, hogy a halálból lehetséges feltámadni annak is, akit nem a rómaiak feszítettek keresztre, hogy ikonok százezreinek adjanak témát. Biztosan tisztában van a történetemmel és ha érintett volt, nálam sokkalta hamarabb regenerálódott. Érdekel, hogy az őszszakállúak megsúgtak-e valamit neki előtte, közben avagy utána. Ha a kőbe vájt ruhatárhoz érek, akkor onnan kihúzom a konfekciót és szépen lassan kezdem civilizált ember látszatát kelteni. A vicc sem tart ki örökké, ezért első lépésként eltüntetem bundás alfelemet és felgatyásodom.
Erre csak bólintani tudok, de így van ez jól, mások vagyunk, kell a különbözőség, hogy értékelni tudjuk egymást, hisz ha mindenki ugyanolyan lenne, nos… ezt inkább el sem képzelem. - Ezek szerint némileg kiismerhető vagyok. Nem zavar, hogy ilyesmit megtudott rólam, nem titok, hogy vannak helyzetek, amikkel nem tudok mit kezdeni. Ha tippeket kérne ebben a tekintetben Darrentől, aki évek óta próbálja elérni, hogy elguruljon a gyógyszerem, de még nem sikerült neki. Akkor riszált legközelebb ehhez, amikor elmerészkedett az öltáncig. Bár inkább kínos volt, mint bármi egyéb. Igazság szerint, tényleg nem látom értelmét a haragnak, idegességnek, sosem volt igazán részem, nem évszázadok után fog ez megváltozni. - Velem kapcsolatban gyakorlatilag senkire és semmire nincs oka féltékenynek lenni. Ha már felhozta, hát maradjunk a racionalitás talaján. Hacsak nem olyan önérzetes hímből faragták, hogy nem viseli el, ha egy nő tekintete másra vetül, nem rá. Ám velem kapcsolatban ez sem probléma, mert az enyém ugyan senkire sem vegyül, szóval nem kell emiatt aggódni. Emmettet is csak akkor lesem lopva, ha esély sincs rá, hogy bárki meglássa. - Igazán kedves és gondoskodó gesztus ez a pucér pincértől, de sajnálatos módon jelenleg a kereslet nem egyezik meg a kínálattal. Az egyébként még mindig felettébb szórakoztat, ahogyan kifejezi magát a hím, gondolom, jól jön a humora relatíve fiatal farkasként, az sok mindent megold. Már azokkal szemben, akiknek van humora, egyébként, általában legalább érteni szoktam a vicceket, szóval nincs mentségem, miért nem pottyant le a cipőboltos rettenet. - Lester remélem, a maga olvasatában ez nem volt jó poén, mert ha mégis, akkor kénytelen leszek itt helyben elásni magam, hogy még mások próbálkozásait sem vagyok képes értékelni. Csóváltam meg a fejem egy sóhaj kíséretében, szóvicc, oké, de nagyon angol, és nagyon fa, legalábbis számomra. Mindenesetre több szót nem vesztegetek rá, a mondandója lényegét értettem, és örülök is neki, hogy legalább ebben nem akar gátat szabni a cselekvéseimnek, mert kínosnak érezném, ha arrébb kellene tennem egy ekkora hímet, és kettőnk közül még mindig ő értékelné kevésbé, mert bizony igencsak sérteném vele a férfiúi önérzetét. Jámbor természet vagyok, de azt sosem szerettem, ha az utamba állnak. Nem kísérem végig tekintetemmel a visszaalakulását, csupán egy egyszerű biccentéssel jelzem, hogy hálás vagyok a gesztusért, még akkor is, ha ennyi ideig tartott eljutnunk erre a pontra. Tudom én, hogy nem mindenki teszi meg a másiknak egy-kettőre, amit szeretne, legyen bármennyire kis dolog is az éppen. - Igazán hízelgő a ragyogó tavitündér szerepében feltüntetni, de idegi felfokozottságról szó sincs, még csak a homlokráncaim sem szaladtak össze. Itt ni, látja? Mutatok hát oda, mosolyogva, nem mintha ne tudná, hol a homlokom. Azt hinné az ember, hogy ő azért tudja, mi fán terem a düh és a harag, ha már pankrátor volt ugyebár, én pedig azzal egyelőre köszönőviszonyban sem vagyok. - Bár, azt kell mondanom, nehezen venné be a gyomrom, ha el kellene képzelnem Arthur királyt szemérmes hölgyek jelenlétében fedetlen… mindennel feszíteni. Célzok arra, hogy hiheti magát bárminek, nem árt, ha a vágyott képhez megfelelő viselkedés társul. Nem lehetetlen, ámde jelenleg határozottan rossz nyomon jár, bármennyire is vélte szórakoztatónak az iméntieket. - Semmi sértés, de egyébként a hétköznapi emberek megértik? Komolyan, néha még nekem is el kell gondolkodnom, mire a mondat végére ér, hogy most akkor mit is mondott tulajdonképpen. Nem érzem magam szégyenben ezért, egyszerűen olyan bonyolultan képes előadni magát, és olyan hosszan, hogy a végére érve az ember elfelejti az elejét. Hála az égnek jó a memóriám. A ruháinak illatát hamar kiszúrom, gondolom csak addig jön, én azonban beljebb megyek kicsivel, egyelőre nem látom még a célmohát. Egyébként, sok helyen van még a környéken, de itt biztosan tudom, és nem kell keresgélni a földön, fákon, persze, ha szembe jött volna eddig, akkor nem kötök ki itt, s fájó szívvel ki kellett volna hagynom az adoniszi látványt. Khm. - Azt meg már hagyjuk is, hogy én még azt is megtanultam fiatalon, hogyan illik használni az iránytűt. Ma már a legtöbben azt sem tudják, hol van észak, és ha a kezükbe kapnak egyet az említett eszközből, gőzük sincs róla, hogy mit kezdhetnének vele. - Nagyon. Őszintén szólva, azóta is tanácstalan vagyok. Egyszerűen nem válaszolnak, és fogalmam sincs róla, hogy mit kellene tennem, hogy információhoz jussak. Csak azért beszélek neki ilyen nyíltan erről, mert a semmit nehéz kikotyogni, egyébként nem valószínű, hogy felhomályosítanám, de ez maradjon csak titok. - Egyébiránt, én magam sem hittem volna. Nem normális, annyi szent. Sóhajtok fel kissé komoran, sajnos balsejtelmeim vannak, és rémesebbnél rémesebb álmaim, olyanok, amiket nem akarok megfejteni, mert talán bele is őrülnék, de tudom, meg kell, ha tudni akarom, mi folyik itt. Közben nézelődöm a barlang falain, és pár méterrel bentebb relatíve hamar meg is találom, amit keresek. Nem ritka növény, csak épp fogyóban van, és hamarjában kell majd Ginettenek valami kotyvasztásához, szóval viszek neki egy adagot, mert egyébként vannak olyan gazok, amik csak frissen szedve jók. Megértem, az étel sem jó felmelegítve, szerintem még a töltött káposzta sem. - Maga sem emlékszik semmire? Érdeklődöm kíváncsian. Vajon melyik oldalon állt? Konkrétan még nem volt módom utánajárni tüzetesebben, kit milyen módon érintett, párakkal már beszéltem, azokkal, akik közelebb állnak hozzám, és bár Lester magányos farkas, de információnak jó lesz.
Én nem vagyok nagy pszichoanalitikus, aki mindenkit feltár, mint fogkefével porolgató régész a Machu Picchu romjait. Lilinél megéreztem valamit, amit vagy gondatlanul látni hagyott vagy csak rosszul helyezte fel az álcát és félrecsúszott. - Gondolja, hogy ez bajt hozna a fejére? Szereti a titkok kulcsát 2 posztóba tekerve egy földbe ásott széf mélyére rejteni, igaz? A vérfarkasoknak mindig kell dugdosniuk bizonyos titkokat. Az emberek előtt a létezésünk is egy misztérium és ez így van jól, bár érdekes lenne, mikor nukleáris kapákkal és kaszásként lesújtó drónokkal indulnának ellenünk. Egy ilyen történetet meghallgatnék, születhetne már egy író, aki megalkotja. Lili titkaival nem kívánok visszaélni, még szájhagyomány útján továbbadni sem szándékozom őket. Ennél nagyobb tétekben szeretek játszani és egyenesebben, minthogy árnyékban suttogjam el a bajkeverés szavait. Persze nem vagyunk kebelbarátok (pedig lenne mivel, látom, milyen szépen dudorodik a nyári ruhácskája), így ő még tarthat árulástól. Amit én utálok, mint Zsugás Jimmy a vesztett partik utáni tejelést. - Ez csak rám érvényes vagy a frigó mélyén keresi a boldogságos magányt? Ott csak fagyott csirkék vannak, amik felolvasztva viszont igen ízletesek. Szó szerint és átvitt értelemben is igaz. Nem sértegetni akarom, de muszáj kiemelni, hogy van benne valami mirelit életérzés, ami miatt én se kattantam rá, pedig a nősténylegyet röptében megkívánom. Ma már kicsit máshogy nézek rá, indiánhacuka nélkül és pirulással vegyes zavartságában olyan kis karjaim közé valónak tűnik. Mégis nehéz elképzelni azt, hogy ollózik a combjaival és közéjük enged, hogy közéjük akarnék menni. Valamit tud ez a nő, hogy taszít, mint pólust váltott fagyasztó a hűtőmágnest. És bizonyos értelemben ettől még izgalmasabb is egy légtérben szívni vele az oxigént. - Akkor az erdő dögevő rétege lesz a ház vendége, úgy se vész kárba a vadhús, bár szívesebben vettem volna, ha nem utasítja el a nem ezüsttálcán kínált friss husit. Lilire nem vagyok képes haragvással tekinteni még így se, hogy a béka alá sorolja a meghívás fontosságát. Azt hiszem, mi egészen jól kijövünk, nem érezteti, hogy mögötte ott sorakozik a Falka és semmi hasonlót. Mint két idegen a világ végén, ahol nem illik egymásra fújni. Már első találkozásunkkor is elnyerte a szimpátiámat pont ezért. - Lovagias tett volna egy nősténynek felkínálni az ásásban nyújtott segítséget, de inkább csak közölném, hogy azt a marhasteaket még nem sütötték ki, amit legalább egy fogyasztó ne találna túl vérbőnek avagy hemoglobint módfelett nélkülözőnek. A viccekkel elsősorban magamat szórakoztatom, mert megalkotni őket remek szellemi kikapcsolódás és általában sikert aratok. Amikor nem, akkor tovább próbálkozom, mert mindig meg kell törnie a jégnek. A mohás móka lepattant a gyűrűről, de a következővel szerintem már zsákolni fogok. Félig farkasformát öltve bökök rá a már emlegetett homlokra, mikor mellettem halad el: - Azt látom, hogy a nyugalom ránctalansága véste be magát láthatatlan karcolatokkal abba a helyes kis buksiba. A szavai viszont egész ráncosan szólaltak meg. Aggodalomnak semmi fizikai jele, de amit mond, az magáért beszél. Nem asztalról mindent lesöprő dühkitörés ez, csak egy kis tartós szimpatikus hatás, ami az edzéseket is megkönnyíti. - Nem szükséges időtől aszott öregemberek testét elképzelnie. Elárulta, hogy ha már látna kendőzetlen férfiállatot, akkor kellemes látványt szeretne. Az előbb meg ezt is csak bedobta a fiókba a rohadásnak szánt szarvasdög mellé. Itt állt előtte egy délceg férfiú és nem merte végigradarozni a szemeivel. Az erőpróbán túlléptünk, de az még mindig rejtély nekem, hogy legalább a szemeit miért nem eteti, ha már a lábai közti szájat éhezésre kárhoztatja. - Maga nem hétköznapi és nem is ember, így biztosra veszem, hogy ha maratoni gondolathullámra is kell felülnie, a végén a szörfdeszka megfelelő oldalán köt ki. Lilianne tökéletes alany, nem rémlik, hogy kifogott volna rajta bármilyen kacifánt, amit nem a humorzsákból húztam elő. A valóság bonyolultságát átlátja, csak a viccekkel áll hadilábon. A hétköznapi embereket pedig kiemelem a hétköznapok szürkeségéből és aki bevallja magának, hogy vágyik erre, az előbb-utóbb fel tudja venni a fonalat és kitalál szavaim labirintusából. A gond inkább azokkal van, akik égető tűznek gondolják és nem is próbálnak közel kerülni az értelmezéshez. - Kis cserkészlányka volt, aki csigát üldözött az akácerdőben? Fiatalkoromban én a zárak feltörését és az ököljog érvényesítését tanultam, iránytű még lopott áruként sem került a kezeim közé. Nekem ezek kimaradtak, az iskolai kirándulásokon meg volt tanárnéni térképpel, nem szorultunk rá a Föld mágneses erővonalainak követésére. Lilianne nem mai csirke, biztosan sokat tudna mesélni a régi korokról, mint a Teremtőm is, aki még az új Amerika hajnalán érkezett ponyvás szekerén és vitorlás hajóján sós puskával. - Maga egyébként a világ mely szeletkéin tette már tiszteletét? Sokat látottsága látható is. Rólam talán olvasta a faliújságot, ha van ilyen a Falkánál, hogy melyik kóbort nem kell pofánverni, ha meglátják. Szívesen mesélek én is a 80 nap alatt a Föld körül Dr. Lester J. Edison-féle változatáról. Ahogy Lilitől is meghallgatnék néhány érdekfeszítő, vele megesett esetet. A szellemessége pedig még kíváncsibbá tesz, mert abban a világban én egyszer jártam, akkor se az volt. Vagy csak nem mindenre emlékszem. Most már sokadszorra tűnik fel egyébként, hogy az önértékelése a lócitrom alatti szalmáéhoz közelít. Az én egóm bőven az övé fölé magasodik, ez eddig rendben is van, de egy ilyen értékes nősténytől azért többet várok el, akkor is, ha ő nem tőlem várja el az elvárásokat. - Amennyit hallottam az éjszaka bevérzett szemének eseményeiről, köztudomású, hogy megfejthetetlen. Ki taszította a maga egyéniségét a mélybe, hogy mindig hangoztatja a negatív oldalát? Én a pluszos pólust látom, úgyhogy legyen szíves felemelni a fejét, így! Nem átallok elkapni az állkapcsát és óvatosan feljebb nyomni, jelezve, hogy nem kell fülét-farkát behúzni, mert még szánalmassá válik. Gyengeség és azt az erővel szembeállítani szeretem, de Lilinél kissé álcának tűnik. Van ott önbizalom, különben nem cselekedne, csak állna, mint a római Capitolium, romosan és pusztulva. - Hogy szokott bekiabálni a kísértetek világába? Milyen megafont használ? A kérdés őszinte érdeklődésként szól, minden gúnyt nélkülöz. Suttogóval még nem igazán kellett beszélnem, de most már érdekel, mivel bírja őket szóra olyankor, mikor válaszolnak is. Most hallgatnak, mint répaföldben a talajerózió, de a szavaiból kitűnik, hogy ez meglepte, azaz máskor traccspartikat tartanak. Elképzelem, mikor leül egy bögre teával és vele szemben csak egy levegőbe emelkedő másik csészét lát. Szellemes teadélutánjai lehetnek. Öltözködöm és hamarosan már kultúrember látszatát keltem. Egy szava nem lehet innentől. Utánakiabálok, nehogy elárvuljon ott a mohás mélységben. Barlangtúrán már rég voltam, ezt is csak ruhatárnak használom, de szívesen vele tartok. - Amire emlékszem, az afféle kétlépcsős megszállás. Engem csak elvarázsoltak lélekben, hogy amibe belehalok a senkiföldjére száműzve, az végezzen a testemmel is az otthon melegében. A másik fél viszont az én roppantul jóképű arcomat öltötte fel és csak a végén villantott valamit az igazi pofázmányából. A tükörrel még sosem vívtam vérre menő harcot, de a kőoltár mellett kihúzta belőlem a Bestiát a másik Jay. J, mint jujdemegakaromölnisajátmagamatakivelemszembenmagyaráz. És teljesen valódi volt, pont mint ahogy itt állunk a benőtt falú kővájat kellős közepén. Aztán felébredtem a gyógyítóik asztalán ezüsttűk és szabás-varrás közepette. Hogy miket húzott elő az emlékezet bűvészdobozából az alteregóm, arról mélyen hallgatok, mert nem adok magam felé tartott pengéjű ezüstkést a kezébe. Az senki kezébe nem való. - Magából mindent kitörölt a túlvilági neutralizáló? Elmondja, ami mégis publikus az azon az éjszakán történtekből? Én a tévé előtt múltam ki felszúrt torokkal és szétcincált bélrendszerrel, de legalább kezes soha nem lesz abból a hóhérból, mert a fogaim között végezte a mancsa. Ő meg talán kivérzett, amire nagy esély van nyílt ércsatornákkal... Majdnem meg is rágtam, de sajnos túl gyorsan jött a hirtelen halál. Megnéztem volna az aznap esti helyszínelők arcát, mikor látták az érintetlen lakásban a hullámat. Ha nem kapott azonnali gyorssegélyt, akkor biztosan átvándorolt a szellemek közé a megszállott farkas is. Közben ezt a mohát is megnézem, meg minden egyebet, mit a barlang rejt. Rovarok csendes motoszkálása, nehéz levegő és a hegyekre jellemző ősidejű méltóság. Lilit nézem, a szemeit kutatom és nagy mosoly mellett várom a tavaszi hadjárat rá eső részének történetét.
- Nem gondolnám, egyszerűen csak azt hiszem, bonyolultabb léleknek tartom magam, mint amilyen valójában vagyok. Nem feltétlenül zavar, hogy van, aki átlát bizonyos dolgokon, semmi bajom nem lesz tőle, csak épp furcsa, hogy engem elemezget valaki, holott általában én teszem ezt, mert rám van szükség, arra, hogy begyógyítsam a lélek sebeit, hogy adjak magamból egy keveset, amitől jobb lesz. - Most tényleg azt boncolgatja, hogy frigid vagyok-e? Kedves. Igazság szerint, nem, csak egyszer túl nagyot estem pofára, és azóta inkább távol tartom magamtól a lehetőséget is. Hogy mindez félelmetesen régen volt? Nem számít. Csak az, hogy a saját férjem, egykori szerelmem, és Teremtőm kínzott meg újra és újra, mert elködösült elméje nem volt képes elengedni, inkább tartott fogva, mint egy torz, szárnya hagyott pillangót, kitűzve a falra. Sosem sírtam vissza azokat az időket, a kezdeteket igen, az emberi létemet vele, az hiányzott sokáig, ezért volt olyan borzasztóan nehéz végleg kiszakítanom magam a karmai közül. Sikerült, és azóta nem néztem vissza, nem is fogok soha, erről szó sem lehet. Emmettről nem beszélek idegeneknek, még a falkában is csak Ginette tud róla, hogy gyengés érzelmeket táplálok iránta, de abból úgy hiszem, nem lesz semmi, hiszen az érzés nem kölcsönös. Ez viszont legyen az én problémám, nekem kell feldolgozni, nem másnak. Csak mosolygok a húst illetően, nem tehetek róla, hogy már magam is belakmároztam, ám több szóval nem illetném a témát, rendkívül fölöslegesnek hatna, és bár szeretek beszélni, azért jobb szeretem, ha valóban van okom rá, nem csak azért jártatom a szám, hogy mondjak valamit. - Értem, ez felettébb megnyugtató. Már, ha jól értem, és tulajdonképpen arra utalt, hogy nincs az a vicc, akit valaki ne tartana savanyúnak, ez azért valamelyest megnyugtató, mert bizony felettébb kellemetlennek érezném, ha ennyi humor sem szorult volna belém. Tudom én, hogy ilyen téren nem vagyok egyszerű eset, de azért olykor eljut hozzám a humor szele. - A szavakat nevezhetjük inkább figyelmeztetésnek, van az a pont, amit már esetemben sem érdemes átszelni, mert csökken a szimpátiám, amitől úgy vélem, nem olyan kifizetődő megválni, de ezt döntse el mindenki maga. Talán nem szerénytelenség, ha úgy gondolom, velem nem árt jóban lenni, és nem azért, mert veszélyes volnék bárkire, sokkal inkább azért, mert tőlem mindig lehet számítani segítségre, addig legalábbis igen, amíg valaki nem vadított el maga mellől. Ez persze nagyon ritkán fordul elő szerencsére, elég nehéz ugyanis ezt elérni nálam. - Mondtam volna ilyet? Igazság szerint, nem szeretnék kendőzetlen férfiállatot látni. Ha esetleg belemásztam a lelkébe, azt sajnálom, de ettől még nem óhajtom végigmustrálni, miként senki mással sem tenném, Emmett más kérdés, fogalmam sincs, hogy vele mennyire lenne egy hasonló helyzet kínos, bár ő sosem tenne ilyesmit. - Ez igaz, de nem is ez volt a kérdés. Még mindig érdekel, hogy alapból így beszél mindenkivel, vagy a kevésbé értelmes egyedek számára van lebutított önkifejezésmódja. Ezt azonban a jelek szerint nem most fogom megtudni, de hát ez van, erőszakoskodni én aztán nem fogok. - Közel sem, inkább feleség és anya, de elég sokat túráztunk az egykori férjemmel, rám ragadt, könnyen tanulok, meg maximalista is vagyok, szóval, ha valami tanulható, és zavar, hogy nem tudom, hát bepótolom a hiányosságaimat. A humor sajnos nem tanulható, így hát azt nem fejleszthettem, de nem zavar, hogy kevés jutott belőle, valóban van helyette más, és ez a lényeg. Más korban voltunk fiatalok, ő bizonyos szempontból még most is az, én viszont már megettem a kenyerem javát. - Inkább azt kérdezze, hogy melyiken nem, az karcsúbb felsorolás lenne. Nagyon sok helyen jártam, főként az utóbbi időben, tanulási célzattal. Úgy hiszem, ha a saját ügyemet tárom elé, azzal nem árulom el a falkámat, ám ha mégis, állok majd elébe, de manapság túlságosan átláthatatlan a határvonal a mit szabad és mit nem szabad között. Ginettenek kutya baja sem esett, amikor Castor elé állt, hogy meséljen neki arról a Bastienről. Bevallom, ezek után igazán nehezemre esik a helyén kezelni a dolgokat, és nem szabadulok a gondolattól, hogy valami nagyon fontos részlet hiányzik a képből. - Most nem igazán értem, mi végre született ez meg magában. Negatív, ha valamit képtelen vagyok megcsinálni, de hogy ettől kevesebbnek érezném magam? Szó sincs róla, maximum nem elégnek a feladathoz, de a kettő között elég nagy a különbség. Nem kifejezetten rajongok azért, ha valaki, akit alig ismerek, hozzámér, bármilyen viszonylatban is, de emiatt nem fogok nekimenni, mint bolond tehén az anyjának, nem érné meg. Egyébként is rendkívül ritkán akarom fizikai módon elintézni a dolgokat, az nem való a jellememhez. - Szelleme válogatja, mit hajlandó meghallani, van, hogy elég csak az elmémmel utánuk nyúlnom, van, hogy hangos szóval kell ösztökélnem őket, de szeszélyes népség, leginkább akkor jönnek, amikor akarnak. Ez elég bonyolult, sokáig tartott, míg megtanultam, és a magamfajtához valóban tapadnak, nagyon ritka az, hogy egyedül lennék, mert bizony mindig van valami nyűgjük, s ha nem nekik, hát az élők lelkét ápolgatom. Mostanság viszont a szokásoshoz képest nagy a csönd, annyira, hogy nem tudok vele mit kezdeni lassan. Közben moházok azért, mert még mindig Ginette óhaját helyezem előtérbe, de amint megvagyok vele, már sétálok is kifelé, hogy jobban halljam, amit magyaráz. - Akkor nem a te feladatod volt megölni a másikat. Én is ezt éltem át, saját magammal szembe, párdon, saját magam jobbik verziójával szemben. Csuklás nélkül elhitette velem, hogy ha ő menne vissza a valódi világba, akkor jobb hellyé tudná tenni, mint én, hogy ő már Anernerk ott, ahonnan jött, egyszerűen jobb nálam. Én elhittem, és hagytam, hogy elvágja a torkom. Sóhajtok fel, ennél persze sokkal mélyebb és fájdalmasabb pillanatok voltak, mert hangzásra tűnhet ugyan egyszerűnek, de nagyon is megviselt, nem könnyű elfogadni, hogy saját magunk szerint kevesek vagyunk, és búcsú nélkül elengedni a szeretteinket. - Arról, hogy a halál után mi történt, fogalmam sincs. Maradt pár érzésfoszlány, és teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit elfelejtettem, amit nagyon nem akartam, de hiába próbálom megragadni, nem megy. Tudom, hogy odabenn van, csak úgy eldugták, hogy nem elég a hatalmam az előkaparására. Egyébként, én az ágyamban, párnák közt haltam meg. Nem lehetettem valami szép látvány annak, aki megtalált. Jó eséllyel ismeri Ginettet, eleget süröghettek körülötte is a gyógyítók, ám nem mondom ki a nevét, nem kell tudnia kívülállónak, hogy van közöttünk kapocs. Elindulok kifelé, lévén megvan, amiért jöttem, de igazából nem sietek, és miféle suttogó lennék, ha nem hallanám meg, hogy Lester tulajdonképpen nagyon is akar erről beszélni, csak talán nem tudja kivel megtenni. Nos, ez esetben itt vagyok, és örömmel hallgatom meg az esetleges aggodalmait, vagy próbálok válaszolni a kérdéseire. - Köszönöm, hogy felöltözött. Ha már eddig ezen pörögtem, hát nem vagyok rest hálálkodni sem érte.
- Ebben csupán az tudná megerősíteni vagy megingatni a hitét, aki elmondhatja, hogy Önnél is jobban ismeri azt a jelenséget, amit én Lilianne Beauchéne néven kedveltem meg. De hát akadhat-e, aki saját magánál jobban ismeri az embert? Ez egy kitűnő kérdés és a válasz mindig egyéni elbírálás alá esik. Engem a Teremtőm sokkal jobban ismer magamnál, olyan apró dísztárgyakra és függöny mögé rejtett bútorgarnitúrákra mutat rá, amik felett én el szoktam siklani, mikor a lelkem szobáját pásztázom néha. Nem vagyok egy introspektív alkat, ritka, hogy magamban nézelődöm. A feltámadás utáni időszak pontosan ilyen fehér holló volt, igaz, nem is tudtam volna sok mást tenni félig szétműtötten. - A kedvességtől ez messze áll, mint mexikói fűszerezésű pizza a túrótortától, de igen, azt az állapotot vetem górcső alá, ami miatt egy idomokkal és intelligenciával is gazdagon ellátott hölgyemény eltaszítja magától az érdeklődésemet. Én a pofára esést csak más téren ismerem, ilyen témában az unalomba fulladás és az undor kifejlődése kígyózott be az életembe, mégis kiindulva a korábbi tapasztalatokból előre tekintek és a jövő egyáltalán nem tűnik reménytelennek. Lehet, hogy már a bukás előtt se állt olyan magaslatokon az a kapcsolat? Megint hideget és meleget kínálok egyszerre. Kivételes ez a nőci, egyszerre érzem át a gyengeséget, ami nálam ledorongolást szokott előhívni és a sajnálattal vegyes útmutatási igényt, amellett pedig azt, hogy a segítő kéz valószínűleg elutasításra talál, mivel nem tőlem várja az élete megoldását. Most erről mit gondoljak? Ez valami szimpla szeretet, mondhatjuk anyakomplexusnak is, mivel tényleg hasonlónak érzem őt, mint Anyát, akire igen büszke voltam, mert kitartó, hős asszonyságként élt a szemeim előtt. Lilianne is remek anya lehetett és talán még lesz is, valamiért nem akarom még jobban a sárba tiporni, hanem inkább felemelném onnan a kis ruhácskájánál fogva. De nem fordítanám meg, hogy szárazon nézzek belé. Rejtély, hogy miért képes ezt elérni és fagyasztót játszani. - Az az indulatok tetőfoka, hogy "Nem vagyok a barinőd?" Csak a karmait ereszti ki, ha valaki kirúgja a határkövet a helyéről és semmi lelki terror? A szimpátiája nélkül meglennék, bár felesleges lenne eljátszani, ahogy Zsugás Jimmy tette a nagyapja kitüntetéseivel. Ha ennyi a tét, nem éri meg bosszantani. Azért még próbálkozom talán, hátha ez is csak egy szerep, amit vérfarkasként felvett és mögötte ott rejtőzhet a lángok úrnője, aki néha kicsap. - Ja, csak bekötözött szemekkel élvezi az ilyesmit? Ha ezen múlik, kezeket a lélektükrök elé és érezze át, aminek nekimegy. Értem én, hogy olyat kapott az élettől, ami után azt hiszi, nem érdemes tovább haladni, mert újabb pofonok repkednek a levegőben. Nem kenyerem nem kifordítani az utolsó lehetőséget is, ezért ajánlottam fel nagyvonalúan, hogy vakon is közlekedhet és talán úgy nem lenne annyira visszahúzódó. Persze én lepődnék meg, ha szembekötősdit játszana velem a barlang szájánál. - A kérdés az, hogy a másik fél mit tud kezdeni a szóvirágokkal, amiket első körben mindig bőkezűen osztok. Igen, a tisztaság elhozójának minősített vödrös-fókás asszonyságnak ugyanúgy odavetem, mint a rektor úr doktor doktor doktori címének. Mivel magamat kivétel nélkül mindig képes vagyok ilyenekkel szórakoztatni, meg is teszem. Ha túl sok ellenkezésbe ütközöm, akkor pedig jön a verbális offenzíva és akkor azt élvezem. Unalmas társalgást nem szoktam folytatni. - Lefogadom, hogy kiváló anya volt! Ugye, ebben egy a véleményünk a gyermekével? A család számomra is rendkívül fontos és ha egyszer apa leszek, akkor az utódka mindent megkap, ami kell a jövőbeni életben maradáshoz és prosperáláshoz. Nem a kényelemhez. Sokan ott rontják el, hogy amit kér a kicsi, azt ezüsttálcán kínálják. Én sem kaptam meg a szükséges anyagi javakat hiánytalanul, de olyan útravalóval láttak el, ami eddig minden, _minden_ helyzetből kimentett. Ami tetszik még Liliben, az a tanulás megközelítése. Annyira letisztult. Nem zárta be a kapukat, de kialakította a határait. - A karcsúság szemeket tápláló, jelenleg is - mondom lepillantva a derekára és a hasa tájékára, ami tényleg igen esztétikus - ám felsorolásból nem kívánom. A Fülöp-szigeteket útba ejtette már? Ha ismeri a falkaaktámat, akkor tudhatja, hogy az őseim vére oda szólított és ettől függetlenül állíthatom, gyönyörű vidékeket rejt a szigetcsoport, mindenkinek meg kell néznie egyszer, mielőtt meghal. Ezt bátran vállalom. Csak azt szoktam rejtegetni, hogy a szüleim merre leledzenek, hiszen ők már idősek és ha valaki bántani merészelné őket, hogy rám nyomást gyakoroljon... Hát arra én gyakorolnék nyomást, de csak egyszer és át is préselném a túlvilágra! - Gondolatok születnek és elhalnak, ha nem találkoznak a valóság táptalajával. Ha érzi a különbséget és a megfelelő oldalra dől, akkor nem borul fel a csónak, de ne rója fel nekem, ha a kölcsönös megismerés torpedójában nem elsőre jelölök meg Talált-Süllyedt felkiáltásra alkalmas vízimezőt! Elfogadom, hogy a feltételezésem helytelen, de azt nem, hogy nem kérdezhetek rá ilyenekre. Amint most is, lehetősége van ellent mondani, ha azzal is vitába szállok, akkor tovább boncolgatjuk a témát. Én szeretek beszélgetni és ez a nőstény szerfelett érdekes. Annyira izgalmas őt megismerni, kevés nő képes ilyen érdeklődést kiváltani belőlem. Nemi vonzódás nélkül pedig talán egy se, csak ő. Látom a szépségét, de nem tudom elképzelni a farkamon pörögve. Ilyet is nagyon régen pipáltam már, hogy nem akarok pipáztatni egy szende szüzikét. - És mostanában a szeszélyük a hallgatást preferálja ezek szerint. Tudja, engem sose érdekeltek túlságosan, de amióta visszatértem közülük, máshogy látom ezt is, mint sok mindent. Majdnem ott maradtam és lehet, hogy a visszatérésem is a szeszély műve. A szellem szabadsága szó szerinti értelemben igen érdekes. Ott már nem köt és nem befolyásol a test, nem gondolok másképp, ha éhes vagyok és nem fortyog a gyomrom, ha indulatok dúlnak bennem. Hirtelen valamit megérzek, hogy ez ismerős, de megfoghatatlan. Mintha déjá vu lenne, ami egyesek szerint a mágiára való fogékonyság jele, talán ezért nem tapasztalom túl gyakran. - Nem vádolhatom maflasággal, mert biztos vagyok abban, hogy bárki más kérte volna, nem adja meg neki ezt a kegyet, de azért elég fura, hogy kialudt ott a túlélőösztöne. Én az első mondatok után bokán rúgtam a másik ént, de hát ugyanolyan erővel rendelkezünk és nem dőlt ki homokzsákként. Nem igazán vetített vidám jövőről szóló sci-fit, hanem ostorozott a múltammal és a jelenemmel. Egy kicsit megláthattam, milyen kivételesen idegrendszertépő tudok lenni, hisz saját magam előtt álltam és igen csúnyán összevesztünk. Nem volt kérdés, hogy öngyilkos leszek, áldozat vagy az utolsó csepp véréig harcoló gladiátor. Más a felfogásunk az életről, Lili egy galamblelkű csodalény, de megdöbbentő, hogy egyszerűen hagyta magát. - Szívből örülök, hogy magán is megkönyörültek a túlvilági tranzit felelősei és visszaküldték a vonatot magával a pályaudvarra. Mikor ide készültem, hallottam hírét a tavaszi hadjáratnak, de azt nem, hogy minden évben hasonló lenne. A szellemek pedig csak hallgatnak, mint a bárányok, igaz? Pedig szerintem már mindenki kíváncsi, mire megy itt a játék a káoszteremtésen kívül. Liliért nagy kár lett volna. Most találkozunk másodszor, de meggyőződésem, hogy ő egy ellenpólus a világban és nagy szükség van rá, amellett pedig minél jobban ismerem meg, annál mélyebbre csúszik a szívemben. - Egyszer fel kell fesleniük a fátylaknak, de ha magának sincs ötlete, hogy lehet ezt elérni... Én két dolgot érzek azóta megmagyarázhatatlanul. Mintha rám tapadt volna piócaként ez a két gondolat, ami nem is gondolat, inkább sokkal mélyebben gyökeredző indíttatás. Nem csak fizikailag születtem újjá, hanem át lettem alakítva egy túlvilági műtőasztalon. Nem mondom el, mi az a kettő, hisz nem szeretnék ütőkártyát adni a Falka kezébe. Liliért nem mennék a tűzbe és természetes is, hogy amit megtud rólam, a megtűrt kóborról, azt kis túlzással műholdas adókon közvetítheti a tagok felé. Nem a csámcsogástól tartok, hanem attól, hogy valaki balhét provokál ezekkel, én pedig megint begőzölök és kész a baj. - Az utolsó pillanatra emlékszik? Én egy férfit láttam bevillanni, mintha hirtelen lecsúszott volna róla a hologram, egy ismerős arcot, akit beazonosítani mégsem tudok, de ha újra elém toppanna, felismerném a memóriatörölt csuklóból hiányos fickót. Ha nem ásták még el vagy hamvasztották, hisz vérző vénákkal esélyes, hogy én voltam az utolsó, aki életében láthatott. Arra büszke vagyok, hogy lerágtam a kezét és majdnem fel is dolgoztam teljesen. Ugyanúgy érzek, ahogy a nőstény elmeséli. Szeretem hallgatni, annyira plasztikusan fogja meg a majom farkát, hogy az örül magának. Biztosan remek esti meséket mondott a gyermekének, amíg az nevelésre szorult. - Csak ennyi moha kellett a gyűjteménybe? Mi készül ezekből, hajnövesztőszer, főzelék vagy kígyóméreggel vetekedő leteperő merev erő? - kérdezek a mohás zacskóra mutogatva. - Járt már a barlang legmélyén? Igazat szólva én csak a ruhatár résnyi szolgáltatását vettem igénybe eddig, de ha nincs ellenére egy kis kirándulás, megnézném, mi rejlik a torokban. Ha már ilyen szépen túljutottunk a pőreség és ruházkodás kényes témakörén... - mondom egy nyugodt mosollyal. Semmi gúny, hanem tényleg érdekel, miket lehet még találni odabent és szívesen vagyok a nősténnyel. Nem tilos kóborokkal szóba állni, csak együtt lakni, összefeküdni, de az se mindenkit zavar. Ahogy haladunk, akár kifelé, akár befelé, Lili haját kezdem nézni. Azt a copfot, ami leng ide és oda. Szabadon viselkedik, sokkal szabadabban, mint a gazdája. Sötétben is remekül látunk és a lófarok mellett a profilját is nézem, próbálom leolvasni róla, miket gondol. És egyébként jólesik nézni. Remekül mutatna egy aranykeretes olajfestményen is így oldalról, a régi korokat idézné. Meg is kell kérdeznem hetykén: - Mondja, véletlenül nem készült magáról festmény néhány évszázaddal korábban? Szerintem remek alany volna egy jó művész keze alá!
- Szerintem akadhat. Úgy hiszem, mindenkinek az életében akad olyan, aki ismeri annyira, sőt, jobban. Csak nem feltétlenül köti az orrunkra, mert ijesztő lehet elsőre. Az én lelkem ismerője, titkaim elsődleges tudója Emmett, és kétségkívül hiszem, hogy ismer annyira, mint én magam, bizonyos dolgokban jobban is, mert ami kívülről látszik, az nem feltétlenül az, amit én is látok, tapasztalok magamból. Ám a Teremtőm még vérvonala ellenére sem volt képes annyira kiismerni emberként, hogy rájöjjön, mi mindent veszítene azzal, ha kitépne a halandók világából. - Az érdeklődését nem hiszem, hogy eltaszítanám magamtól, de ezen a ponton nem tudom, hol találkozik kettőnk véleménye az érdeklődés mivoltáról. Egyébiránt tökéletesen biztosra veheti, hogy előtte tökéletes volt minden, nekem igen. Neki a történtek fényében nyilván nem, de nem tudott egyebet felmutatni okként, mint azt, hogy félt, elveszít. A gyávaság nem becsülendő tulajdonság, a férfinél, akinek az életünket a kezébe adtuk, kiváltképp nem. Nem szükséges, hogy értsen, nem is mondhatok el neki mindent, de tény és való, hogy egykor mindennél jobban szerettem és tiszteltem, de mindkét érzést kiölte belőlem az évek során, már az emlékét sem vagyok hajlandó ápolni. - Lelki terror? Kellene, hogy olyan legyek? Miért fontos magának, hogy tudja, mi van akkor, ha elszakad a cérna? Elárulom Lester, hogy ilyen nagyon-nagyon régen nem esett meg velem, és nem is az a feladatom, hogy bárkit terrorban tartsaj, vagy épp az anyja helyett legyek anyja, hogy a tudomására hozzám, békés idős hölgyekkel illik finomabban bánni. Kúszik halovány mosoly a vonásaimra, mert tény, nem vagyok fiatal, bár bizonyos szempontból most érem a virágkoromat, a hatalmam kiteljesedni látszik, és más téren is virágzom, de azt sosem értettem, miért akadnak olyanok, akik szeretnének kihozni a sodromból. Jó ez valamire? Önigazolás talán? Kell egy ilyen siker is a bakancslistára? - Érezni sem, Lester. Nem feltétlenül érzékelek a szavai mögött kettősséget, nem hiszem, hogy célozgatna, de ha meg is tenné, akkor sem érteném, mert nincs radarom az ilyesmire. A testem ezen funkciói már réges-rég nem működnek, talán azért nem keltem fel senkiben a vágyat, mert már fogalmam sincs róla, milyen is az, amikor majd megveszek valakiért. Túlságosan messze van már az az idő, talán képes sem lennék ilyen dolgokra, holott ez valahol ösztönös, de ellenem fegyverként használták, nem csoda hát, hogy nem hiányzik. - Szórakoztató lehet azoknak a reakciói, akik nem értik meg. Jó szándékú vagyok, de attól még nem vak a világra, tudom, hogy Lester megértéséhez szükségeltetik ez bizonyos intelligenciaszint, amit azért szerintem jó páran nem ugranak meg. El tudok képzelni egyes vonásokat, ahogy meghallják a kifejezésmódját, és a mondandója első és utolsó szaván kívül nagyjából semmi sem ragad meg bennük. - Hárman voltak, de sajnálatos módon nem minden gyermekem értett volna egyet magával. Technikailag pont az egy szem élő nem, mert hát tény és való, hogy nem volt egyszerű élete, és sok mindent még mindig nem tudok róla, szerettem volna azt hinni, hogy kijavíthatom a hibáimat, bepótolhatjuk az elvesztegetett idő egy részét legalább, de még mindig túlságosan mereven áll ellent nekem, és nem segít, hogy fizikailag messze van. A szavaira elmosolyodom, bár tökéletesen karcsú nem vagyok, mindig úgy gondoltam, hogy olyan pont jó, normális testalkatom van, nem vagyok túl kerek sehol, és még derekam is van. Bár ez mind csak genetika, sosem tepertem a kinézetemért, talán csak mikor megismertem a szerelmet. A szülés nyomait már rég elmosta a vérfakaslét, ennek köszönhetem a lapos hasat, amit azért valóban kedvelek. - Voltam ott pár éve, igen, de sajnos a látogatásomat nem a vidék felfedezése határozta meg, ám ha így mondja, lehetséges, hogy egyszer majd szerét ejtem a jövőben. Szeretem a szépet. Természetben, művészetekben, mosolyban, lélekben... Nem kívánom ragozni azért ezt sem, de azt leszűrtem a szavaiból, bárkinek sikerült volna, nem kell ehhez az én tudományom, hogy szerette azt a helyet, örömmel emlékszik rá. Csak bólintok, nem hibáztatom, hogy próbál tapogatózva megismerni, mert magamból idegeneknek nem szokásom sokat adni, de ő már így is több apró szeletét ízlelhette meg a múltamnak, mint a legtöbben, ám ez még közel sem jelenti azt, hogy a bizalmamba akarnám avatni, úgy nem tehetem, hogy nem közénk tartozik, súlyos hiba lenne kiadnom magam valakinek, aki bármikor eltűnhet vagy épp visszaélhet vele, mert nem köti igazából semmi a kezét. Egy kurta megállapodás, ennyi az egész, de attól még azt tesz, amit akar. - Azt. Ez egyébként nem meglepő, az ilyesmi által kicsit, vagy épp nagyon átértékelődhet valaki hozzáállása. Én előtte is hittem bennük, számomra ez igazán nem sok változás, csak épp a lelkem lett megtépázva nem is kevéssé, de ez más kérdés, és ezt nem vele fogom megbeszélni. - Nem tudhatom, velem addig a pillanatig nem volt erőszakos, szóval nem kellett védekeznem. Mi csak beszélgettünk, és amint maga is megtapasztalhatta, erre vevő vagyok, meghallgatok mindenkit, nem csoda hát, hogy önmagammal is így tettem. Én elsősorban a falkám érdekeit tartom szem előtt, hasznosabbnak gondoltam a másik magamat a számukra. Ám úgy hiszem, mind mások vagyunk, másként reagálunk a dolgokra, amivel nincs is semmi baj, megérteni nem szükséges, elfogadni annál inkább. Távol álljon tőlem, hogy bárki döntéseit is felülbíráljam, ha jönnek hozzám tanácsért, lelki vigaszért, akkor adok, ha nem kérnek belőlem, nem erőltetem. - Eddig én sem tapasztaltam, hisz nem voltam itt, de a többiek szerint ennyire durva sosem volt. Nem követelt halálos áldozatokat, nem úgy, mint ezúttal. Csak azt tudnám, miként tértünk vissza... bosszant, hogy ez a mozaikdarab hiányzik. A többi részére csak bólintani áll módomban, igen, hallgatnak, viszont azt nem hinném, hogy mi azt valaha meg fogjuk tudni, miért teszi ezt Alignak. Ez egy nagyobb játék része, olyané, aminek mi csak közvetve vagyunk részvevői. - Ez az érzés nem csak magát kerülgeti, én is szentül meg vagyok győződve róla, hogy valami hiányzik, s egyúttal mást kaptam a helyébe. A Vörös Holdon átéltek csak az enyémek, így hiszem, hogy arról beszélhetek bárkivel, akivel csak akarok, de ha ez ellen bárki is fellépne, még mindig mondhatom könnyűszerrel azt, hogy könnyebb másoktól megtudakolni úgy a velük megesett dolgokat, ha én magam is beszélek a sajátomról. Igaz, eddig nem jutott eszembe ez a megközelítés, mármint hogy nem ártana tudnom, falkán kívül hogyan élték meg, de most kapóra jött. Nem kérdezem, mi az a két gondolat, hisz a sajátomat is jól őrzöm, mert egyrészt nevetséges volna bárki számára, másrészt pedig egyelőre még igyekszem rájönni, merre kellene mennem, hogy az iránymutatást beteljesíthessem. - Az utolsó pillanatban is magamat láttam, fogalmam sincsen, hogy ki volt az, akinek a testét vételezte Alignak, hogy belemászhasson. Ám ez nem is érdekel igazán, hisz bárki is volt, nem az ő hibája, ami történt. Épp ezért aligha kell tudnom róla bármit is, így érzem jobban, nem akarok erőmön felül küzdeni azért, hogy akkor is tényként kezeljem a mostani elgondolásomat, ha éppen előttem áll a gyilkosom. - Ötletem sincs, nem nekem kellenek, én csak a futár vagyok, de azért csak ennyi kell, mert pár órával a leszedés után fel kell használni, különben már nem fejti ki a hatását. Számomra tényleg nem lényeges a dolog, Ginette majd megoldja, a többi nem az én dolgom, maximum akkor lesz az, hogyha rajtam kell használnia az adott kencét, főzetet, akármit. - Ennek a barlangnak a mélyén még nem, de ha valóban erre vágyik, nem vetemednék rá, hogy ilyen téren is lelombozóan viselkedjek. Szó sincs arról, hogy ténylegesen lelohasztottam volna vágyát, hisz az nem is létezett, inkább csak arról beszélek, hogy olybá tűnt, sérti némileg az egóját, hogy nem néztem meg magamnak, ám mentségemre legyen mondva, senkivel sem teszem. - Festmény? Emlékeim szerint az uram próbálkozott egykor ilyesmivel, de ki tudja, hol vannak már azok a képek, inkább volt kontár, mint valódi művész. Miért? Ismerős a profilom? Ki tudja a mai világban, egyébként csak mosolygom azon, hogy szerinte remek alany volnék egy festményre, azért valahol mélyen még mindig bennem él a nő, és ő értékeli az ilyesmit.
- Nekem azóta is az orromon lóg, úgy odakötötte az a valaki, aki nálam jobb Jay-ismerő. J, mint jól látható belső folyamatok tükrözője. Teremtőnek szerintem pont ilyen farkas a legjobb. Ennyit megoszthatok és a Teremtőmet egyébként sem kell félteni. Öregebb a vasútnál és még mindig olyanokat lát, amikről én csak álmodom hagymázas gyógyulási időszakaimban. Ezek szerint Lilinek is van hasonló talonban. - Ha nem tudja, a legjobb megoldás egy kérdés feltevése. Én igencsak érdekesnek, megismerésre méltónak találom kedves kegyedet és mivel nem vezényelt magának hátraarcot, hasonlókat vélek feltételezni jómagammal szemben is. A gyávaság valóban tűzzel-vassal irtandó a hímeknél, én is ezt a princípiumot vallom. Ezért is ápoltak 1 egész évig, mert olyan bátor voltam, mint a ló, amely neki mer rohanni falnak, mert nem fél tőle, hogy lezúzza a fejét, mint úthenger a forró aszfaltot. Még mindig jobb így, mint sarkokban kuporogva lesni az ereszcsatornát, hogy mikor cseppen le egy csepp, melyet senki nem vehet el tőlem. A gyáva csak ezzel küzd, erősebb ellenféllel nem, nekem pedig életem a harc és a győzelem. - A megismerés kívánalma mindig hajt és nem hinném, hogy bűn volna a kíváncsiságom efféle megnyilvánítása. Volt anyám és ami azt illeti, nem mindig részesült finom bánásmódban, de azóta már látom, hogy nem is minden a finomság és a törékenység látszatát fennen hangoztató régen születetteknek is megmozdul időnként a fantáziájuk, melyről kényelmes álláspont azt hinni, hogy meghalt még valamikor az ősrobbanáskor. Anyám megkapta a magáét, mikor elköltöztem otthonról és a család értékei helyett bűnözésre adtam a fejem. A kitartó nevelés eredménytelensége földhöz vághatta volna, mint én későbbi magamra találáskor az ellenfeleimet. Lili pedig öregebb az országútnál, de nem élettelen, így megpróbáltam egy létezéstől buzgó farokcsóválással kihozni belőle a létörömet. Valami más jött helyette, de az is aranyos volt és beljebb csúszott a szívembe a nőstény, ki most merő szavakkal próbálja haragomat kifejteni. - Az csak a pórnép látványa okozta önistenítés volna. Sokkalta inkább élvezetes számomra a hasonló kaliberű töltények repkedése. A maga hüvelye is ezért tett szert szimpátiámra. Többek között. Töltényhüvelyre gondoltam elsősorban, de ha szeretné félreérteni, előtte áll az az út is. Kereszteződés ez, melyben nincs rossz választás, úgy vélem. Tényleg nem a paraszt üt F8 sakklépése a kedvencem a megnyilvánulásaimra adott reakciók közül, bár természetesen olyankor is jól szórakozom. Akik felveszik a páncélt és beszállnak a lovagi tornába, azokat messze jobban becsülöm, mint a mafla fanyalgókat. - A múltidő használatát ugye nem az élet, hanem a csupán a gyermekkor elmúlásának érzékeltetésére szánta? Ha nem osztották a véleményemet, akkor ideje lenne levenni az éjsötét napszemüvegüket. Lili, mint gonosz és rossz anyuka? Létezhető, amit nem tudok elképzelni, de akkor is fura volna. Ha a gyermekei elvesztése tetézte volna a párja általi elhagyatást és ezt el is mondja, akkor legyen bármily taszító a reakciója, én átölelem itt a barlang közepén, büszke mellkasomhoz szorítva az ő formás gömbölydedségeit. Szinte semmi vonzalom, csak valami földön inneni tisztelet, Jay-féle tisztelet, melyet ő inkább pimaszságnak nevezhet. Gyermeket elveszteni a szülő rémálma és sajnos én is hallottam, hogy élték meg Maddockék a Zöld Sárkány halálát. Lili sokban emlékeztet Anyára, noha kiemelte már, hogy nem ő akar utat mutatni. Nem is várom el tőle, de valami hasonló reakciót vált ki belőlem, mintha újra látnám rég nem látott anyám és csüggnék ajkán szótlanul, mint mosott zokni a fregolin. - Az én látogatásom sem az esztétikum keresésére alapult, de egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni a sziget báját. Ahonnan nagyapám elszökött messze földre, oda tértem vissza és tanulóterület volt számomra az őshaza minden gyönyörűséges hegygerince vagy tengerpartja, melyet megjártam első nejemmel, majd másfelediknek számító sokasággal és végül a a másodikkal, kiről kiderült, hogy rosszabbul bírja a gyűrödést, mint a dörzsipapír. A szeretet meg szokott jelenni szavaimban, mikor őseim földjéről regélek. Lili nyitottabbnak tűnik a többi falkabélinél, akivel találkoztam. Tetszik nekem az a bátor és egyben szolid magatartás, melyet képvisel. Ha mégis a ruhátlanság menedékébe menekülnénk, akkor azt hiszem, nem feltűzni való pillangóként kezelném, hanem fagylaltként, melyet ki kell nyalni a tölcsérből, míg csak fel nem olvad a csúcsponton olvadva. Bár ilyen irányú késztetést is csak szitakötőszárnynyi mértékben érzek. - Lehet, hogy érdemes lett volna megvárni, mikor tör elő belőle a harcos amazon. Bevallom, igen nehéz magát elképzelni embernyi lándzsával és cseppnyi szarvasbőr ágyékkötőben viadalra készülni. Aki pedig kanapéjáról felpattanva a pszichiátere életére tör, azt pszichopatának szokás nevezni, nemde? Alignak kimeríti ezt a fogalmat és még sok más lelki bajt ismereteim szerint. Lili nyitott hozzáállása rendkívül tetszik és egyre inkább azt érzem, hogy ezt a nőt úgy szeretem, ahogy még egyiket semm. Nemi vágy nélkül vonzódom hozzá. Nem barátom, nem, hisz olyan még nem született a lányok világában, de valami fatális kötődést érzek alakulni. A falkahűség is roppant szimpatikus, hisz én is ezt vallottam a Teremtőm városában és Dasmarinas-ban is tartottam magam a megállapodáshoz, míg tartható volt. - Lehet, hogy Alignak meg kívánja reformálni a népét, mint csalódott kultúrpolitikus az általa alapított iskolákat. Elég szélsőséges módszertant vall, azt meg kell hagyni. Az őstörténetet én is ismerem, de hogy itt ennyire élő legyen. Épelméjű farkas nem jön ide, de engem felettébb izgat minden, ami archaikus. Kivéve a női borotválkozás teljes hiánya. Fiatalkoromban még belefért a burjánzó természet ellenállhatatlansága, azonban most már nem vágyom komplett bokortelepek közti úttörésre. Lilinél sem firtatom az elrejtett magvak milétét és ő sem teszi velem. Tisztelet, ezt érzem egyre inkább és azt, hogy újra nem vetkőznék le előtte vérré változtatva az arcát. - Engem érdekel annak ellenére is, ha az illető fejére szellemzsákot húztak, hogy ne tudjon semmiről. Újra szeretnék a szemeibe nézni, hátha neki is felsejlene valami a túlvilági fátylak mögül. A kórók jótékony hatásával a megrendelő foglalkozik, nem a küldönc, értem én. Amit tettek velem a halálos ébredő ágyamon, azért hála jár nekik és köszönethegyek. Ha moha hozott ki a kóros toroktalanságból, hát legyen! A lényeg, hogy élek és ketyegek, mint Zsugás Jimmy stoppere az időmérő edzésen. - Maga inkább virágokat kinyílásra késztető, mint lombokat a lekonyulás enyészetébe üldöző jelenség. A férfiúi mivoltomban senki nem képes engem megalázni, mivel sziklakemény meggyőződésem, hogy hímebb vagyok a hímnél. Még néhány száz év, mondjuk 200 és az erőm is ezt fogja mutatni. Elutasítom Lili vergődését, hisz nem lehetett rám rontó hatással. Azt utáltaknak sem engedem meg és kegyenceknek sem. - Nem, nem hiszem, hogy kiállításokon a maga profilja nézett volna ki oldalra, de azt hiszem, ha festő lennék, azonnal lecsapnék magára, hogy maradjon ott és úgy, hol van, mert ez megörökítendő jelenlét. Annyira kifejező az arca...rajta van múlt és jelen, amiből megsejthető a jövő sejtelmessége A barlang mélye felé haladva már kisebb gyíkok szaladozása töri meg beszélgetésünk szaggatott csendességét. Apró fehérségek suhannak és mi egyre beljebb hatolunk a természeti képződmény szájába, mely ezer és ezer titkot rejteget még. Mint mi magunk is egymás, sőt magunk előtt is. Egy nagyobb teremben kilyukadva már látom, hogy ez zsákutca, nincs segítség, nincs tovább. Mégsem szeretnék elrohanni, hisz egyszerűen jólesik a nőstény társasága. Leülök, hogy lábamat lóbázva élvezzem a kétembernyi kő strapabíróságát. Mellettem még Lilinek is van hely jócskán és meg is kopogtatom, mi százszor ekkora kocogtatásokat is hősiesen viselne. - Lili, maga mióta lakik itt a Falka tagságában? - kérdezem érdeklődően figyelve, hogy hajlandó-e leülni mellém. Nincs már mitől tartani, hisz legnemesebb testrészem eltakarásra ítéltetett a hétköznapi öltözet által. Érzéseimet pedig megláthatja, ha kicsit lejjebb ereszti pajzsát. Végtelen szimpátia és semmi ellenérzés. Nemi vágy is csak nyomokban fedezhető fel, mint sárga túróban a mogyoró.
Csak bólintani áll módomban, mert esetemben a Teremtő kérdést nem boncolgatnám, jobb róla nem beszélni, nem, ő egyáltalán nem ismert, különben tudta volna, mit kockáztat a beharapásommal. Ezen azonban kár már lamentálni, elmúlt, szerencsére szellemként sem zaklat. Azzal valóban nem tudom, mit kezdenék. - Nincsenek véletlenek, én nem hiszek bennük, és ha valamiért meg kell, hogy ismerjem, hát úgy lesz. Két találkozás a semmiből elég indok arra, hogy ne vágjak hátraarcot. Egyébként sem tenném, szeretem megfejteni az embereket, megtudni, mi hajtja őket, idővel befogadni örömüket, bánatukat. Lesterrel persze ez sok időbe telne, és nem is feltétlenül járnék jól, hisz nem falkatag, bár legalább szemmel tudnám tartani, ami nem feladatom ugyan, de az a fránya maximalizmus. - Nohát, az én anyám sem, de emlékeim szerint erről már váltottunk szót. S tudja mit? Inkább temetek valamit az ősrobbanáskor, mint valaha is olyanná váljak, mint ő volt. Tudom, lehetetlen, tisztességgel eltemettem egy csodálatos fiúgyermeket, megsirattam távolról az idősebb lányomat, a kisebbiket bármikor tárt karokkal várnám, de nem jön. Ám még így is fényévekkel jobb anya voltam, mint amilyen az enyém valaha is. Fáj erre gondolni, fájnak gyermekkorom képei, és tudom, ketten kellettek hozzá, hogy ne akarjak többé ily módon megnyílni senkinek. Egy szajha, és egy erőszakos állat, mentségére legyen mondva, nem érintette szemérmemet, ha nem akartam, de csonkolni már nem volt rest, mert félt, hogy máskülönben elveszít. Nem tévedett, bár akkor már rég nem voltam az övé. - Ketten már halottak, egyikük szép kort élt meg Őrzőként, az embernek megmaradt lányom viszonylag fiatalon eltávozott, de hagyott maga után örökséget. A legkisebb még él, s a sors furcsa fintora, hogy sem a szeretet, sem a tisztelet morzsái nem léteznek benne irányomban. Egyébként mindhármuknak volt választása, milyen életet akarnak élni. Nem is tudom, hogy ez miért fontos, mindenesetre innentől kezdve adja magát, hogy a legkisebbem bizony vérfarkas lett, és alig valamivel fiatalabb nálam. Mostanra már elenyésző az a pár évtized. Fáj a gondolat, hogy ez olyan foltja életemnek, mi örökké ott fog virítani, semmi sem foltozza be, nem számít, hányszor suttogtam álmomban a nevét, hány évtizeden keresztül kutattam utána, hány levelet írtam meg, s mily kevésre kaptam választ. Ezt a kapcsolatot már semmi sem hozhatja helyre, csalódottság és fájdalom mérgezi, amihez messziről kevés vagyok, ha itt lenne, s hajlandó lenne nyitni egy kicsit, talán lehetne esélyünk, de ebben nem hiszek. - Micsoda asszonygyűjtő paradicsom, bár igazán tisztelendő, hogy annyira szereti és megbecsüli a helyet, hogy megmutatta azoknak, akik hosszabb-rövidebb ideig fontosak voltak. Én már nem mennék vissza Franciaországba, egykor a mindenem volt, s ő mindent el is vett tőlem, alaposan megfizettette velem a sarcot, és úgy hiszem, bőven elég is volt belőle. Olykor elmerengek, azon a vidéken járok képzeletben, de fizikailag már nem fog megtörténni, hacsak nem döntenek másként a szellemek. Önként többé nem. - Nem törhetett volna elő, ha ő igazán én. Békés megoldásra kellett törekednie, hogy átverjen, ha megtámadott volna, tudtam volna, hogy semmi köze hozzám. Én sosem tennék ok nélkül hasonlót. Fogalmam sincs, miért mondom el mindezt neki, talán mert ő is meglepően nyitottnak tűnik velem szemben, és ezt értékelem. Nem bújik csigaházba, nem akar félrevezetni, vagy csupán lekezelni, mert olyan vagyok, amilyen. Annyian próbáltak már megváltoztatni, kihozni belőlem az állatot, de tudomásul kellett venniük, hogy nem vagyok haragos típus, két lélek összefonódva sem volt elég hozzá, hogy ezen változtasson. - Ostobaság, amit művel. Bármi is történt vele a legendák szerint, rajtunk leverni a port nem fair. Az életben vajh mi az? Mindenesetre ami a szívemen, az a számon, és nem bánom, hogy kimondom, ettől nem fogom sem kevesebbnek, sem naivabbnak érezni magam. - Meginnának együtt egy sört? Ki tudja, talán a másik rosszabbul járt, nem lennék meglepve. Villan rá egy egészen szolid mosoly, veheti dicséretnek, tulajdonképpen az is. Ott és akkor egyelőek voltunk a másikkal, nem számított, kor, erő, semmi hasonló, csak a pillanat diktálta tettek, az elhangzó, lélekbe maró szavak. - Ez igazán kedves, köszönöm. Derűsebb vagyok immár sokkal, nőből vagyok, bármennyire is hanyagoltam el jó ideje ezen oldalamat, a bókok attól még jól esnek. Kinek nem? Úgy hiszem, hogy erre minden nem társamnak szüksége van. - Akkor azt hiszem, jobb, hogy nem festő, mert ülhetnénk itt egy darabig. Nem utasítanék vissza egy hasonló kérést, nem azért, mert olyannyira szükségem lenne rá, hogy bárki megfessen, hanem mert jó eséllyel az alkotó vágya lenne ez, én pedig nem szeretek gátat szabni a kreativitásnak. A művészet maga a csoda, én csak virágkompozíciókat kreálok, az nem igazán az, de attól még élvezem, s valamilyen szinten az önkifejezésem eszköze is. Kissé egyébként zavarba jövök a szavaitól, nem azért, amit mond, sokkal inkább annak okán, hogy süt belőle az irántam irányuló pozitív energia. Jól esik, mérhetetlenül. Leülök mellé, nem is gondolkodom, sötét van, csak a hangok és gondolatok vannak, látvány nélkül is szép a világ, csak tudni kell befogadni. Jobban esik a saját szemhéjamat belülről szemlélni, minthogy a körvonalakat próbáljam meg kivenni farkasom segítségével. - 1920 óta, némi kényszerű vándorutat kivéve, de onnan is visszatértem. Nekem már ez az otthonom, itt van a családom. Nem megyek már sehová, önszántamból nem, de nem tudom, mit terveznek odaát, mire kérnek majd vajon legközelebb? Mit és kinek kell megtennem, hogy végre felgyulladjon a fény odabenn? Szeretnék tisztán látni, mindent érteni, de újra és újra olyan érzésem van, mintha a kirakott puzzle darabokat gonosz kis manók rugdosnák fel minden egyes éjszaka. - Mióta is van a városban? Azt hallottam, hogy a csatlakozás nem vonzza, de akkor miért maradt egy olyan helyen, ahol a falka dominál?
Lili szőlőkarót nyelt, mégis néha lazuló biciklilánc könnyedségével játszó attitűdje nekem roppantul szimpatikus. Emlékszem, miket mesélt az anyjáról és az se egy olyan dolog, amit a nők előszeretettel hangoztatnak. A látvány viszont megrettentette. Olyat látott, amit az anyja munka közben magába fogadott. Szakítás a múlttal, így is nézhetem. - Emlékszem, hogy tárogatóművészként írta le. Ismertem lányokat, akik nem tudtak felülemelkedni egy hasonló hozományon, inkább a jól kitaposott ösvényen indultak tovább. Maga simán letagadhatná ezt, mégsem rejtette fonott kosár alá az igazság lámpását. Nyilván azért, mert ehhez semmi köze és homlokegyenest az ellenkező irányba indult, így nincs szüksége önigazolásra. Hányszor hallottam már, hogy "én nem vagyok ribanc", aztán komplett kamionkonvojokat volt képes befogadni. Lili erős jellemnek tűnik, e tekintetben mindenképp erősen él benne az elhatározás, hogy nem ismétli a történelmet. Így pedig bátran vállalja, hogy az a lyuk, amelyikből jött, eléggé elhasznált volt. Szeretem az egyenességet. A családtörténetre hallgatnom kell. Egy perc néma csend. Na jó, kicsit kevesebb, mert annyit nem bírok ki szódorongolás nélkül. Ez itt nem a reklám helye és nem is a viccé, Lili esetében tiszteletben tartom a nehéz témák súlyát. - Sikerült esetleg fogni az adásukat azóta? Maga olyan szellemes nő, ha jól értettem a legutóbb elpottyantott célzásait. A legkisebb a fatert isteníti inkább, aki a maga történeteiből hasonlóan kétértelmű szereplőként rajzolódik ki? Lili is változhatott és el tudom képzelni, hogy egy szívszaggató férj mellett ő inkább a nokedliszaggatót választotta vagy más alternatívát és a gyermek áldozat lett ott, ahol a szeretet tárgyának kellene lennie. Mesélek én is magamról, ha már ő tágra nyitotta a kapuit. - Én még nem örökítettem meg magam az utókor számára, de mint utód, azt hiszem, végülis megtaláltam az utamat. Volt egy pár csúnya húzásom, de az élet is rántott rajtam cserébe és visszaterelt a családi tisztelet és megbecsülés medrébe. A família fontos nekem, porcelánként őrzöm az emlékét. Arról nem ejtünk szót, hogy még élnek a szüleim. Lili biztos nem ront rájuk kivont karmokkal, de ha szájról szájra terjednek a hírek, akkor valakinek eszébe juthat. Nem. Ekkora bizalmat nem érdemel az itteniek közül az égadta kutya egyvilágon senki. Tiszteletet sem érdemel akárki, a régi és az új családom prioritást élvez ebben. - Az elsőt vittem a pakkal együtt, a többit ott szedtem össze, mint elővigyázatlan szabad szerelem-hívő a hepatitiszt. És tényleg varázslatos hely! Csak a népséggel nem maradt felhőtlen a viszonyom. Hogy országos ellenség lennék, azt nem hiszem, de nem is zárom ki. Az ellenállás ellen fordulók könnyen átcsúszhatnak azok közé, akikre egykor vadásztak. Pedig őseim földjére el kellene vinnem a következő asszonyt is. Talán már formálódik az alakja, mint Pygmalion szobráé, de még nem dobtam el a szabadság ketrecének drága kulcsát. Ott még jó lakni. - És képes lenne valakit rábeszélni az öngyilokra egy felsőbb jó érdekében? Kigúvadnának a homlokomon az erek, ha ezt kellene elképzelnem. Tudatos nőként áldozta fel magát és talán mást is képes lenne elhagyni az élet mezején, ha azzal sokkal többeket ment meg. Minél több oldalát látom minél mélyebben, annál mélyebbre szeretnék menni belé. Egyszerűen felfedezni való a világa és nála nem merül ki annyiban a belső érték, hogy milyen mélyre lehet mártani a méricskélő rudat. Mindez pedig nem párosul párosulási vággyal, az a legérdekesebb az egészben. Pedig én egy dugásra két legyet és röptében. - Nem alkoholizálok, ilyen rosszemlékűekkel főleg nem. Szerintem inkább kezet nyújtanék neki, majd látványosan észrevenném, hogy ő már csak vénával pöckölheti meg a markomat, mivel a tenyeréből ettem. Könnyen lehet, hogy szintén belehalt a halálos sebzésbe és ép kézzel tért vissza. Ha egyszer meglátom, újra lejátsszuk az oltár melletti mérkőzést. Nem hiszem, hogy nyugodt teázásra lehetne számítani vagy kedélyes hátbaveregetésre. Lili mosolya mindjárt lefagy az arcáról, mert ő nem olyan típus, mint én. Szeretek odaverni annak, aki rászolgál és egy alteregót idéző idegen erre rászolgál. - Talán zavarja, ha sokáig fogunk ücsörögni e hideg kövön? Én úgy érzékelem, hogy megáll az idő ilyen kellemes társaságban. Másik oldalról viszont megértem, hisz fotósok tüzét állni is megterhelő lehet, nemhogy lepellel leterítve pózolni órákon át a vásznak színesítőjére várva. Ha egyszer mégis készül magáról freskó, olajfestmény vagy legalább egy jó igényes graffiti, követelem, hogy értesítsen! Vannak fotogén emberek és Lili az utókor számára termett. Én jobban szeretem az emlékeimben megőrizni a legszebbeket vagy fotókon, igaz, masinát nem szereztem be ehhez. A telefonban biztosan van, hiszen okos, még egyetemi tanároknál is okosabb, de fogalmam sincs, hogy merre keressem. Pedig egy jó éjszakai megvilágítással megörökíteném itt a nőstényt. Annyira szépen mutat, amint bőr alól nézi a sötét barlangtorkolatot. Én is elengedem magam és az ücsörgésből hátradőlés lesz, de a lábam ugyanúgy van a levegőben, mint ahogy ültem. Szépen keresztbetéve, sokkal jobban esik így, mint liszteszsákként elterülni. - Januárban tett le a vasgólya a reptéren, így születtem bele új életként a fairbanks-i örökmozgásba. A megegyezés működött Dasmarinas-ban és itt sem jelentett eddig áthidalhatatlanul örvénylő folyót. Számomra tanulmányút az elmúlt pár év és az előttem lévő néhány is. Írom a professzori címhez kellő salátagyűjteményt a publikációkból. Itt komoly egyetem van és élhető világ, ráadásul ajánlásra jöttem. A családom, otthonom Minneapolis és oda húz vissza a szívem, igaz, megnyitottam és bezártam egyszerre, mióta a hölgyválasz balul sült el. Donna Japánban nevelgeti a sövényeket, az egykori Imelda maradványa a pszichiátrián hullik szerte és szét, én pedig virágról virágra repkedek. A Teremtőm viszont keményebb a betonnál és tárt karokkal fog várni, hogy jól tarkón vágjon a hülyeségeim miatt, a falkatársakkal pedig megkergetjük majd egymást és már hihetetlenül várom az első vadászatot, amit velük közösen újra nyomathatok teliholdkor. Addig nem nyugszom, csak üzleteket kötök és táncolok az alkuk kötelén. Kötelék még lehet ebből a kötélből, de nagyon lassan és körmönfontan alakulna. - Mondja, Lili, mire szokott gondolni, mikor este lezárja a szemhéját alváselőkészítés céljából? Én még mindig őt szemlélem és tán meg is érzi, sőt biztos, mert még az embertelen állatok is érzik a kutató tekintetek figyelmét, nemhogy a mi felsőbb fajtánk. Ezzel a nősténnyel szívesen töltenék még időt és egy ilyen barlang mélyén már csak nem les meg minket senki, hogy őt kellemetlen hírekkel kínozza. Prudence-t is itt láttam meg, kevésbé diszkrét helyen voltam vele kevésbé diszkrét, mégsem jött még senki, hogy nyakamat szegje. Társalogni már csak lehet a sötétség mélyén, nem fogadom el, hogy ez bűn lenne. Ha én teszem egy olyan falkataggal, aki nem a falatok elevőjét látja bennem, hanem egy egyenlő fajtársat. Ezt nagyra értékelem és nem is fogom elfelejteni egyhamar.
- Való igaz, hogy közöm sincs ahhoz az élethez, és elég korrekt képem van magamról ahhoz, hogy ne kelljen folyton folyvást önigazolásba bocsátkoznom. Hiszem, hogy a környezetem is így viszonyul hozzám, ám ha mégsem, és valakinek nem vagyok elég jó, legyen szó bármiről is, akkor nyitott a lehetőség, hogy mást keressen, nem kötelező velem beszélgetni, és igénybe venni a segítségemet. Ez az életem, de mindenkin én sem segíthetek, hisz vannak, akik nem engedik. - Nem, a szellemek nem beszélnek semmi fontosról, csak arról, ami őket érdekli. Nem, a legkisebb az apját is épp annyira megvetette, amíg volt erre lehetősége, Kissé gondterhelt a sóhajom. Akkoriban még egész jó volt közöttünk a viszony a férjemmel, mert úgy tűnt, beletörődött, hogy már másként szeretem. Mindkettőnket megviselt, hogy elrabolták a lányunkat, és mindketten hibáztattuk magunkat, de ennyi év távlatából sem tehettünk volna semmit, maximum hamarabb haraphatta volna be, hogy velünk maradjon. Mi tiszteletben tartottuk a kérését, de utólag visszagondolva hiba volt. - A legkisebb gyermekemet huszonévesen erőszakkal elvitték tőlünk, és beharapták. A mai napig képtelen volt ezt megbocsájtani. Teszem hozzá a tisztább kép kedvéért, de ez annyira fájó pontja az életemnek, hogy épp annyira nem szeretném taglalni, mint amennyire arra sem ácsingózom, hogy Guillaumeről beszéljek. Kétértelmű szereplő, valóban. Sok minden volt nekem, először a mennyekbe emelt, aztán megismertette velem a poklot is. S sajnos a végére sokkal jobban fájt, mint amennyire valaha jó volt. - Másként én sem. Ugyan miért is akarnék kölyköt magamnak, ha van olyan gyermekem, akinél csődöt mondtam. Előbb azt a hibám akarnám kijavítani. A család nekem is fontos, bár az én családom már igencsak terebélyes lett azóta. Mosolyodom el, hisz számomra már igen sok falkatag is annak számít, évtizedeket élni egyes személyek mellett már tényleg olyan, mintha valóban a családtagjaid lennének. - Tán csak nem rossz fát tett a tűzre? Kérdés, melyet nem muszáj megválaszolni, vannak dolgok, amikről én sem beszélek szívesen. Még csak azt sem tudhatja, hogy a titkai biztonságban lennének nálam. Még csak jelentenem sem kell róla, már rég tudjuk, hogy a városban van, most pedig semmi olyat nem tett, amivel kiérdemelte volna, hogy gondoskodjak arról, még jobban nézzenek a körme alá. Tudnia sem kell senkinek, hogy találkoztam vele. - Nem, nem lennék képes rá. Inkább mennék én. Következésképp nem változtattam volna a forgatókönyvön. Ha bántanak, visszaütök, hacsak beszélünk, és úgy győz meg arról valaki, jobb a világnak nélkülem, hát meghajlok előtte. Ám hogy én tegyem ezt meg valakivel? Semmi esély nincs rá. - Ohh, ez kissé kellemetlen. Akkor… hacsak nem vérfarkas volt, akkor bizony ott maradandó sérülés születhetett. A többség az, hisz többen is vagyunk, de őrzőknek is esett baja, ám olyanról még nem szereztem tudomást, akinek hiányozna bármilyen testrésze. Ez nem jelenti azt, hogy nincs is ilyen. Mindenesetre arra még nem találtam módot, hogy felkeressem az őrzőket, pedig már nagyon időszerű lenne, de mindig van valami, ami megbonyolítja a dolgokat. - Mindenképpen. Bár kötve hiszem, hogy ilyesmire sor kerülne. Meglehetősen mulattat ez az elképzelés, sosem jutott még eszembe, hogy vászonra való lennék, és gondolom nem véletlenül. Három évszázadom alatt Lester az első, aki ezt pedzegeti, s ő sem festő. Maradok hát meg így azok emlékezetében csupán, akik ismernek, vagy ismertek régen. - Egyébként, nem zavar, és még csak hidegnek sem érzem a követ. Bevallom, meglepően kellemes magával beszélgetni, már amikor visel ruhát. Engedek meg magamnak ennyit, engem megmosolyogtat a dolog, így utólag, bár tudom, a humorom másoknak nem szokott vicces lenni, ezért sem szokásom erőltetni. - Én magam is azt tapasztaltam, hogy elég korrekt a falka a magányosokkal, addig legalábbis mindenképpen, ameddig nem tesznek olyat, ami miatt problémássá válna a békés megegyezés. A szívügyek… nehéz kérdés, az enyémet elég volt egyszer összetörni ahhoz, hogy ne nagyon akarjak újra érezni. A kapcsolatok pedig… te jó ég, azt sem tudom már, mi fán terem egy férfi, s nem, Lester, ez még véletlenül sem azt jelenti, hogy meg kell mutatnod. Aprócska mosoly kúszik a vonásaimra, talán ez olyasmi, ami valljuk be, egy kicsit azért vicces volt, de lehet, ezt is csak én gondolom így. Sok mindent tudok arról, miként kell ténylegesen nőként viselkedni, de ritkán tettem meg életem során, vagy épp használtam ki, hogy nőből vagyok. Számomra ez mindig is másodlagos volt. - Arra, hogy remélem, jut legalább két óra háborítatlan alvás a számomra. Vágom rá gondolkodás nélkül, mert bizony ez az, ami minden éjszaka eszembe jut, és nagyon sokszor nem kapom meg erre a lehetőséget. Mindenesetre sajnáltatni magam nem áll szándékomban, én ezt az utat választottam, ezt szeretem, ez a fontos a számomra. Az, hogy kellemetlenségekkel jár, olyasmi, amit el tudok viselni, csak néha kicsit sok, de ez nem jelenti azt, hogy feladnám. Nem fogom. Sem most, sem soha. - Gondolom, ez csöppet sem megszokott válasz egy hasonló kérdésre. Tudja, ha egy magamfajta gondol valamire, az már régen rossz. Le kell csillapítanom az elmémet, hogy képes legyek egyáltalán aludni. Az évek során egyre több minden tobzódik a fejemben, és nem olyan egyszerű megszabadulni tőlük, meg aztán, túl sok lélek gondja az enyém is, de ezt vállaltam, és eszemben sincs panaszkodni miatta. Nekem ez okoz boldogságot, segíteni másoknak. - Őszintén, fogalmam sincs, mikor aludtam ki magam utoljára igazán, de már jó ideje csak az időpazarlást látom benne. Nem mondom, hogy olykor nem esne jól, de túl sok a dolog, és sokszor a nap huszonnégy órája semmire sem elég.
Szeretem, mikor valaki nem rendez versenyfutást a saját egójával. Minek indulnék olyan mérkőzésen, ahol csak én nyerhetek, magam ellen? Ez a saját farkába harapó kígyó rendezvénye lenne. Lili rendkívül toleráns és letisztult önképe imponál nekem. Jó mellette szívni a barlangi levegőt, akármilyen nehéz még a magunkfajtának is. - Talán ha egyszer megérti, mennyi esélye lehetett egy földi halandónak a népünk képviselői ellen, akkor elszáll belőle a mérges gáz. A sajnálatommal még az alfele tisztaságáért se tehet semmit, de bevallom, nem örülök, hogy ily tények övezik és kövezik az Ön életét. Huszonévesen azért már nem egy mimóza az ember, még akkor se, ha nem ült 2 évet a hűvösön, biztonságot jelentő rácsok mögött. Vagy a születéskor babráltak ki a családdal a szellemek vagy nehezen fogja az adást, mert beépített zavaró van a fejében. Ez így nem kerek, inkább szögletes és formátlan történet. Elhiszem, csak tolerálni nem tudom az ismeretlen poronty lázadását. Én megbocsátottam a szüleimnek, mikor rájöttem, hogy repedt üvegű távcsővel néztem az életünket és túl távolról. A börtön hozott közel a valósághoz és utána már nem számítottam a család ellenségének. Csak fekete bárányának... Lili pedig nem ezt érdemli. Alig tudnám róla elképzelni, hogy rossz családanya legyen, akit hasonló mód kelljen büntetnie a leszármazottjának. - Tiszta a logikája, mint az északi hegyek érintetlen hómezői, ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ha volna kölyke, vörös diplomát szerezhetne a farkasélet egyetemén. Keménységért talán kuncsorogna a szomszédban ez a nőstény, de hát ő is megélt annyi időt, amennyit érzek rajta és ez jelent valamit. A célzást pedig értem, mint általában. Néha olyan célzást is megértek, ami nem is létezik. A Falka az én családom is, csak nem ez. - Az én tüzelőmmel sokáig fűtöttek, de fura népség az, aki kánikula idején is csúcsra járatja a kályhát. A felkelést támogattam, mikor egy zsarnok uralkodott és a birodalom megdőlése után is igényelték a szolgálataimat. Nekem akkor inkább a frissen szerzett diploma hasznosításán járt az eszem, mint a jól fizető partizánakciókon, amikből megteremtettem a tejbe aprítani és vizsgadíjra befizetni valót. Megbecsült harcostársból közellenséggé minősítettek át és lépéseket tettek, amik után én is léptem. Sajnos nem a szájukba, mert az Őrzők fene egy fajta. Mindig ott voltak, mikor revansot vettem volna vagy preventív jelleggel szüntettem volna meg a problémás egyedek túl hosszúra nyúlt életszakaszát. Közömbös, szinte vállrándítóan unott hangon mesélem el. Nem titok, mert az én életemben nem akarok sok titkot hagyni. James Bondot eméssze a rejtett információk súlya, én a farkasok előtt nyitott könyvként akarok járni. Csak a szüleim létezését rejtem el, mert őket még féltem. Mehetünk még további részletekbe is, hisz a véka nem rejti el a történetemet. Talán ezért nyílik meg Lili is ennyire egy kóbor előtt. Nem hinném, hogy bármelyikkel megtenné. Ha kontrollvizsgálatot tart, az érzéseim azt tükrözik, amit mondok. Neki miért hazudnék, ha nincs rá okom? - Ebben gyökeresen eltérő elveket vallunk, akárcsak Charles Manson és a Dalai Láma. Én ugyan nem ajánlanám fel a mellkasomat, hogy tessék, ide szúrj, halálom elhozója, jövő felvirágoztatója. Ugyanazt a mesét hallottuk mindketten, a célját tekintve ugyanazt, de én inkább hősi halált haltam, minthogy undorítóan szánalmas öngyilkosságra vetemedjek. - Nincs olyan, hogy nélkülem jobb lenne a világ. Lili, nem mondhatja komolyan, hogy saját magáról ezt képes volt elhinni, mikor még a szellemvilág is imádja megkeresni, nem csak az élők. Kezeskedtem azért a komoly sérülésért és ha újra találkozunk, azaz ha mégse halt bele, akkor lehet, hogy újabb lépést teszek az ügy érdekében. Megszállás alatt elrepül a józanság galambja az illető fejéből, de az enyémből is, ha meglátom ugyanazt az arcot. Hirig nélkül nem beszéljük meg, az egyszer biztos. - Ha most könnyítek a ruházatomon, még csukott szemmel is keserűbb lesz a szájíze? Vigyorgó hangon teszem fel a kérdést. Eszemben sincs még egyszer elsütni ugyanazt a poént, a kérdésem pusztán elméleti. Lili viccelni próbált és most sikerült is neki. Néha azért nekifeszül a lehetetlennek és rájöhet, hogy az nem is lehetetlen, csak fehér hollóhoz hasonlóan ritkán lelhető fel. - Hallott a könyvesbolti fiaskómról? A szavaim süket fülekre találtak, mikor kinyilvánítottam, hogy a tolvajt épp kipenderíteni készültem, nem Sheila könyvespolcain feszítettem volna keresztre. Mégis én kaptam repülőjegyet a pénztárgépig, méghozzá az államra, de úgy, hogy kifejeltem az aznapi bevételt a kasszából. Azóta indexre tétettem a falkatulajdonú helyeken. Ha kiderül, hogy ezt a barlangot a maga füvésze bérli, akkor máris ítélőszék elé állhatok. Ellenkeztem, de végülis elismertem, hogy nem megfelelő módot választottam a bűnös megnevelésére. Ellenséget pedig nem a területét védő és amúgy valóságosan korrekt Falkában kerestem, hanem a csenő manóban. Kitekerem a nyakát, ha ismét elibém toppan valahol. - Egyébiránt hányadik pertut isszuk és hányadszor jön vissza? Nem volna ellenemre, ha nem cizellálnánk mindent a kényszeredett magázással. Nem tiszteletlenségből mondom, hanem vidáman nevetve közlöm, hogy a váltogatós módszer helyett meghoztam a döntésemet és én bizony azon az oldalon állok, hogy szép évszak a tavasz, letegezlek, szevasz. Nála is felbukkant ez, ha pedig feltör a vizecske, akkor legyen belőle gejzír, ami elmossa a gátakat és jótékony hatású fröccsenésével frissít fel. - Lili, én mosom kezeimet, hisz megmutattam, de hát méltóztattál tarkóval nézni a műsort. Így nem is fogod újra megismerni azt a fát, amin mi honosak vagyunk. Miért félted ennyire a szívedet az újabb impulzusoktól? Nem hiszem el, hogy a maró gyötrődés és a citromízű lemondás kellemesebb és szárazabb érzést biztosítana még a nehéz napokon is, mint az, hogy szembenézel a démonaiddal vagy azzal az eggyel, aki ráharapott a szívedre és végül kirángatod a fogai közül. Már kezdek nyomást gyakorolni, mert úgy érzem, hogy hiába ül a csalódás gödrében, azért szemezni kezdett a felé nyújtott kézzel. Még mindig nem fordítom visszájára a dolgot, hogy mutogassam, mit is jelent fizikailag egy férfi. Nem is arról beszél, hanem felhúzta a falat, mint a Pink Floyd és senkit nem enged át. A bezártság biztonságát ki ismerné jobban, mint egy egykori börtöntöltelék? Nem voltam ott boldog, pedig kizárták az életemből az inflációt, a munkanélküliséget és még sok mindent, de cserébe a szabadságomat is lehúzták a vécén. Béklyóval a csalódás ellen... - Tisztában vagyok vele, hogy eltérő mentalitásúak vagyunk, de ha egy kicsit meglökhetem a fenekét és a hegycsúcsok felé néz a völgy mélysége helyett, akkor már megérte a számat koptatni - amit egyébként hobbiból is egyfolytában megteszek, mint azt tapasztalhatta is. Elmesélek valamit a saját, még nem túl hosszú, de igen tartalmas élettörténetemből. A nőket felfűzöm egy képzeletbeli láncra és ha be akarom őket sorolni, akkor az első néhány a tanulópénz volt. Jobb, mint a semmi, de sokkal kevesebb a teljességnél. Aztán lett egy visszatérő elem, akinek az állandó felhasználhatóság volt a legnagyobb erénye. Majd jött az igazi, aki a legfényesebben csillog a soron és évtizedekig gyakoroltuk egymást. A tűzre rossz fát tett, gyenge fűtőteljesítményűt, ezért kiadtam az útját. Megtehettem volna, hogy féléletnyi boldogság elvesztése után a nihilről álmodom, de én inkább a jövőre néztem. Következett még pár névtelen gyöngyszem, amíg újabb igazi kagylólakóra találtam, aki majdnem oly szemvakítóan ragyogott, mint Donna. Nosztalgikus, mesemondó stílusban adom elő s magam is belemerengek az összegzésbe. David Papa tudott így mesélni és most büszke vagyok, hogy ebben hasonlítok rá. Egy pillanatra megállok, még mindig a hátradőlt pózban. Fejem alatt összekulcsolom a kezeimet és lábaimat is felemelem. Hanyattlökött törökülésben fekszem és ez most hihetetlenül jólesik. Meglepően hasznos, mikor relaxálni akarok. A mondandóm hosszúra nyúlik, de nem hiábavaló, hiszem, hogy Lili is megérzi ezt. - Az a lány a dasmarinas-i - tudja, ott éltem, mikor a Fülöp-szigeteken kalandoztam - Falka egyik fontos tagjának a lánya volt. Ember, de a legpallérozottabb elméjű és sugárzó aurájú fajtából. Az említett felkelők megtalálták és zsarolásképpen megpróbálták elrabolni. Olyan konfliktus része volt ez, amit a görög drámaírók is megirigyelnének. A tragédia műfajába kellett sorolni, mivel a lányrablás megrázkódtatást fokozta az apja elvesztése és az én halálközeli állapotom is. Imelda beköltözött egy sárgaházba és a paranoid skizofrénia tünetegyüttesét oly módon produkálta, hogy engem inkább sarkallt a gyomortartalmam gyors ütemű padlóra továbbítására, mint ölelgetős szánalomra. Az undor elfogott, ahogy láttam a roncsát, ami a gyönge lelkének tudható be. Mondtam volna ezek után, hogy nem kell többet kétnyomógombos és két bemeneti nyílással rendelkező lelki vagy testi társ, mert vagy megunom vagy okádnivalónak tartom őket? Az életünk minőségéért sokat tehetünk és én érzem magán, hogy ott ciripel a vágy tücsökzenéje a szíve mezején, de inkább egy szomorú pásztordalt fúj a régmúlt furulyáján, hogy ne hallja a természet életteli muzsikáját. Szólottam, uff. Ilyen prédikációkat nem szokásom tartani, mert ha valaki erőtlen és még ragaszkodik is hozzá, azt az eltiporni való ízeltlábúak közé szoktam sorolni, nem a felemelendő sárba tiportakhoz. Lili kivételes nő és még nőstények között is kivételes. El nem tudom hinni, hogy örökké magánzó akar maradni. Ez csak egy álarcosbálra felöltött maskara és alatta ott van az életet szomjazó nő, a szavain átsüt a sötétséget eloszlatóan ragyogó Nap iránti vágyakozás. - Ez olyan gyakorlatias és pont olyan komolyan vehető válasz volt, mint amikor az egykori főnökömet, egy biztonsági csapat vérprofi vezetőjét megkérdezték, hogy miben hisz és a válasza úgy hangzott, hogy "Azt hiszem, iszom még egy sört" A testépítő testőr, akinek egy sör nem sör. Ittunk és izmosodtunk egyszerre. Mentorom volt és jóbarátom, szakmai útmutatóm. Most pedig nem válaszolok Lilinek. Olyannyira békés ez a barlang és a mellettem ücsörgő, hogy jólesik alvásközeli állapotba kerülni fényes nappal is. Tény, hogy sokkal hasznosabbnak tűnő tevékenységek is léteznek, de még nekünk is kell a test pauzája. Nem ketyegünk örökké és ha elnézzük az időt, abból komoly bajok születhetnek. Csend áll be és remélem, hogy inkább körénk áll, mint közénk. Nem tudnék most elaludni, de némán feküdni és lazítani rendkívül jólesik. Ezt a nőstényt pedig csak hallgatom magam mellett szuszogni, lélegezni, érezni és létezni. Mikor éreztem utoljára ekkora nyugalmat és megbékélést? Döbbenet.
- Mindenkinek megvan a maga keresztje, nemde? Idővel talán rájönne, de míg esélyt sem kapok, nehezen győzhetném meg róla, hogy nem én vagyok maga a sátán, és megéri meghallgatni. Kedves lélek ez a Lester a maga módján, csak úgy hiszem, keveseket képes ily módon megközelíteni, tudom ugyan, hogy milyen hatással vagyok a legtöbbekre, de mindenhez két személy kell, van, aki semennyire sem enged közel, bármennyire is próbálkozom. - Tudja, Lester, ebben azt hiszem, igaza van, és talán idővel lesz is, mert vágyom rá, egyszer úgy csinálni, hogy ne vegyék el tőlem, hogy tényleg ott lehessek neki, és még ha nem is a vérem, de vérfarkas legyen. Volt egy, aki olyan volt számomra, mintha a kölyköm lenne, atyja ideje korán eltávozott az élők sorából, s én neveltem, voltam ott neki. A vörös hold, a sok halott azonban megtépázta naiv, idealista lelkét. Ginette már nem az, aki volt, formátlan árnyék, és mostanra be kellett látnom, hogy nem tehetek érte semmit. Újabb kudarc szárad hát a lelkemen. - Tudja, én mindig úgy véltem, hogy mindennek oka van, ami velünk történik. Valószínűleg akkor már nem ott volt a helye. Az Őrzők pedig pusztán a dolgukat végzik, többnyire nagyon jól, nem árt velük jóban lenni. Igaz, szerintem ezt biztosan tudja, csak talán nem alkalmazza, de nekem ugyan nem célom megváltoztatni, senkit sem, mindenki úgy tökéletes a maga nemében, és kis világában, ahogy van. Kellenek olyanok, mint Lester, olyanok, mint én, s az olyan elvakult, sötét lelkek is, akiknek semmi sem szent ezen a világon. Csak az egyensúly a fontos. - Nem mondhatnám, hogy ez meglep, de ettől szép színes a világ. Sokan vannak, akikért gondolkodás nélkül adnám az életem, ilyen vagyok, eszembe sem jutna habozni, ha a falkám nagy részét fenyegető golyó elé kellene vetődnöm, Emmettel nyilván lenne szép csörtém, hogy melyikünk mentse meg a másikat, de ennek kimenetelét megtippelni sem szeretném - Ha kettő lenne belőlem, akkor az egyik idővel óhatatlanul jobb lenne. Nem nélkülem, de a másik verziómmal jobb lett volna, ha ugyan bármi igaznak bizonyulna abból, amit mondott. Ám nem így esett, s igen, hibáztam, ám most sem tenném másként. Senkit sem ölnék meg, aki nem vétett a szeretteim ellen, vagy fenyegetett engem. - Az lenne, de nem fogja megtenni, mert... Nem akar kellemetlen helyzetbe hozni. Ez nem fenyegetés, puszta tény, érzem, kedvel, több mindent látok ilyen téren is, mint régen, de szükséges is, tekintettel arra, hogy Anernerké kívánok avanzsálni. - Sheila nehéz eset, előbb üt, aztán kérdez, és a könyveire igen kényes. Egyébként, falkaterületen jár, következésképpen kerülhetne bajba, de szerencséje van, én nem vagyok éppen agresszív fajta. Ezt a következtetést bizonyára már ő is levonta magának. Hallottam egyébként a dologról, Sheila igencsak dühös volt a dolog miatt, most jut eszembe, nem ártana ránéznem, nem nagyon hallani újabban felőle és a testvére felől, aggódom kicsit. - Bocsánat, előfordulhat, hogy néha keverem a szezont a fazonnal, de részemről nem bánom, ha felhagyunk a magázással. Ennyire merev azért még én sem vagyok. Egyezek bele végül könnyedén, pláne, ha már a jelek szerint többször el is szúrtam a dolgot, nem tehetek róla, olyan kis fiatal, nehéz magáznom, főleg, hogy nála sokkal idősebb farkasokkal vagyok lazább viszonyban. Ettől még nyilván én vagyok a távolságtartóbb, főleg a magányos farkasokkal, de talán ideje ezen túllépni. Könnyebb úgy beszélgetni egyébként is, és legalább nem fogom váltogatni a dolgokat. - Ohh, az érzésekkel nincs baj, vannak. Csak épp a szívem olyat választott, akinek sosem merném ezt bevallani. Ha már ennyit meséltem neki a múltamról, talán azzal sem leszek kevesebb, ha ezt elárulom. Rajta kívül csak Ginettenek mondtam el, hogy szerelmes vagyok, s talán Lester azért tudhatja, mert nem falkatag, tőle nem fog eljutni senkihez, vagy ha igen, pontosan tudja, kinek a bizalmával játszik, és hogy azt nem biztos, hogy megéri jó messzire elrúgni. Ettől még lelke rajta, konkretizálni úgysem fogom a dolgokat az már tényleg ostobaság volna. Mondjuk, erre is csak a Vörös Hold során jöttem rá, de azt nem mondhatnám, hogy olyannyira örülnék neki, hiszen az ég szerelmére, a legjobb barátom, ha ez kitudódik, minden tönkre fog menni közöttünk. - Te előre nézel, ez tisztelendő, én néha vissza is, hogy ne felejtsem el, honnan jöttem. Tudod, nő vagyok, egykor fiatal és gyenge voltam, és minden bizalmam benne volt. Megtiporta, nem egyszer, nem kétszer. S amikor a saját Teremtőd akadályozza meg, hogy elhagyd, oly módon, amit részletezni nem részleteznék, akkor valahogy elveszted a hited a férfi nemben. Szerencsére legalább olyan szintű erőszakot nem tett rajtam, mit leggyakrabban ezzel a szóval illetnek, de a lelkemet alaposabban megtépázta, mint amit még elbír egy gyengébb jellem. Szerencsére én sosem voltam olyan, csak reménykedtem, hogy jobb lesz, nem kellett volna. Miután meg tudtam szökni, másról szólt az életem, nem a férfiakról, ez valahogy tudat alatt elsikkadt az életemben. Nem is hiányzott, volt más, kiteljesedtem egyedül, valaki oldalán nem az lettem volna, aki ma vagyok. Az én utam így kellett, hogy vezessen. S ami eddig nem hiányzott, most sem teszi, az érzések kéretlenül lobbantak fel, váratlan, de itt vannak, és egyelőre még nem igazán tudom, mit kezdjek velük, de talán az idő majd kisegít. - Mások vagyunk, Lester, te fiatalabb, bohóbb és mohóbb vagy, falod az életet, és azt sem bánod, ha olykor visszaharap. Én óvatosan közelítem meg a világot, és nem bánom, hogy így alakult az életem. Nekem jó volt ekképp, megtapasztaltam sok mást, elhiheted, nem éltem sem unalmas, sem üres életet. Egyszerűen nem volt szükségem férfiakra ily módon. Tanítóként, vezetőként, barátként viszont igen, és őket mélységesen tiszteltem, s tisztelem is a mai napig. Értem, mit akar mondani, és édes tőle, hogy azt hiszi, én ezt nem látom, hát hogyne látnám? 312 évvel a hátam mögött? Sok lelket, sok problémát ismertem meg a sajátomon kívül is, sokaknak megérte, a fény volt az alagút végén, a szerelem, nekem a poklom volt, félek tőle, de most itt van, hogy kísértsen, csak remélni merem, hogy ezúttal felemel, nem pedig a porba lök. A szavaira csak mosolygok. Mit is mondhatnék? Gyakorlatias vagyok, de egyébként komolyan gondoltam, amit mondtam, nem tudhatja, milyen úgy létezni, hogy mindig ott pulzál a látóteredben legalább egy valaki, szerencsésnek mondhatom magam, ha csak egy. Egyedül lenni, valóban, néha jól esne, de az esetek többségében igencsak esélytelennek tűnik. Nem szól, nem szólok, de rosszul nem érzem magam tőle, csak hagyom, hogy beálljon ez a nyugalmas kis békesség, furcsa lehetne őslakos egy magányos közt, de én nem tartom annak, a gondolkodásom merőben eltér a legtöbbekétől. Jól esik a csönd, apró neszek, vízcseppek csattanásai, nyugodt levegővételek, tökéletesen elég, egészen harmonikus, s úgy hiszem, Lesternek is jól esik, ha nem így lenne, még mindig beszélne.
- A hosszú szárú pluszjel fáját még Krisztus se cipelte egyedül - fűzöm hozzá, ami haloványan derengő emlékként megmaradt a gyerekkori vallásos történetekből. Érzem, hogy a gyermekbetegség, az anya-utód viszony megromlása nem rám tartozik és Lilianne esetében ezt figyelembe is veszem. Hihetetlen erővel bír a nőstény és nehéz megfogalmazni ennek a hatalomnak a természetét. Képes volt elérni nálam a toleranciát és megbecsülést úgy, hogy mutatott esendőséget is, amibe pedig én inkább még mélyebbre nyomom annak a fejét, akiről meglátom, hogy benne fetreng. Kivételes asszonyság és megmozgatott bennem valamit úgy, ahogy a nők nem nagyon szoktak általában. - Az idő minden sebet begyógyít, antibiotikummal vagy egy tekintélyes parasztlengővel. Nekem röpke 70 esztendőcske kellett ahhoz, hogy két normális szót tudjak váltani egy rendőrrel. Tudja, a bebörtönzésem körülményei elég csúfak voltak és sokáig trágyaértékűnek tekintettem a jelvényes biztos urakat és hölgyeket. Idén pedig már kétszer működtem együtt velük és azt hiszem, hogy megbecsülésnek örvendek a helyi örsön. Lilivel ezt is megosztottam, bár más elé nem tárnék ennyire nyílt lelki sebeket, még akkor sem, ha már beforradtak. Már nincs szirénafrászom és agyonütni se akarom az első fakabátot, akit meglátok. Az idő Lilire is lehet jótékony hatással, ha hagyja és én szeretném, hogy így legyen. Nem mászhatok bele az életébe engedély nélkül, mint macska a csirkemájba, de pozitív hatással még lehetek rá. - Azt érzi, hogy maga nevelte gyengévé vagy nem volt képes belőle kiölni ezt a sebezhetőséget? Azért egy ilyen Alignak-ámokfutás kaliberű esemény elég komoly megmérettetés egy havasi gyopár keménységével bíró léleknek is. Sokunkat megrázott, mint mászni lusta parasztlegény az almafát. Nem teszek igazságot, hagyok helyet annak is, hogy Lili módszerei hibásak voltak. Nem fogok hízelegni, hogy á, biztosan lehozta az eget a csillagokról és fordítva, de a sors, a kegyetlen sors. A Vörös Hold pokolian kegyetlen, de én még állok, az ő mentoráltja pedig fekszik a depresszió súlya alatt, úgy hallom. Ha kudarc, be kell ismerni és a hibából tanulni. Én ezt vallom, nem a pocsolyában fetrengés önsajnáltató szeretetét. Szélsőséges elv, de nem kell mindig a centrumban lenni, az élet pereme is tartogat ínyencségeket. Hajlok az empátia felé, kivételesen, de beletörni nem fogok. - Néha felbukkannak jelek, amik mentén én is elindulhatnék ilyen gondolatok felé, de aztán csak rázuhan egy galád fa az útra és másfelé terel az élet. Sajnálom, de a dolgukat végzőkhöz túl sok friss negatív élmény kötődik, úgyhogy nem ölelem keblemre őket. Kivétel akad, például Abigail, de őt is a két szép szeméért zártam a szívembe és az erejéből adódó magabiztosságért, ami inkább egy anyáé, mint egy bürokratáé vagy rohamrendőré. - Az ismert hibát újra elkövetni már túl bátor tudatosság. Én nem mennék újra kocsit csórni vagy tettlegességért ülni. A hevületem megmaradt, de azt hiszem, mégis finomabb kiadás vagyok jelenleg, mint amikor nekitámadtam az Alfának és majdnem otthagytam a fogamat trófeául. Lassan finomodom, mint kőolaj a vezetékben. - A cselekvés elmaradását helyesen látja, de az indok nem itt keresendő. Kétszer nem lépünk egy folyóba és a meglepetés is egyszeri, nem ismételhető. Azt azért közölnöm kellett vele, hogy ha nem untam volna rá a pucér pecér szerepére, akkor megint kapna egy lógó kolbászt az orra elé. Hm, közvetlen közelséget még nem próbáltam, az végülis bejátszható lenne, de itt már érvényesül, amit mond. Vele tényleg nem tenném meg és ezen én magam is meglepődöm, ahogy tudatosul. - Elnézést, nem volt kiírva, hogy fűre lépni és barlangba beleszagolni tilos, mert figyel a helyi bundások egyik megnevezettje! Hogy ha már a mohatárolóba se jöhetek átvedleni és az erdő füvét nem koptathatom, akkor megette a fene az itt tartózkodásomat. A falkáé a város, az tiszta sor, de csak az üzleteikből lettem kitiltva vagy ha nem, akkor fogalmazzanak a Napnál világosabban és nem fogok rájuk nézni. - Nyártól messze jár mostan a tavasz, akkor mi már tegeződünk, szevasz! Kínrímmel nyugtázom az egyezséget és jobb is így. Köztünk egész jól, meglepően pozitív kémiával oldódnak a gátlások és megint tovább léptünk. - Mily retorziótól félsz? Talán nyomulás okán elveszett rokoni avagy kebelbaráti jóviszony lebeg az aggályok horizontján vagy netán a legmélyebb kötelék visszautasításának pofonját nem viselné jól a selymes arcbőröd? Az én arcbőröm nem selymes és van rajta jópár réteg bőr. Vastag bőr, szóval pont azzal szoktam indítani, amire vágyom. Kivéve ha bennem is lassan születik meg az óhaj. - Ki ez a rettegett Apolló-szobor, Lili? Arra nem vetemednék, hogy kerítő legyek és szóljak pár jó szót a nőstény érdekében. Neeeem, nőért küzdök, de csakis saját célból. Egyszerűen érdekel, ki képes megfogni egy ilyen különleges szívet és mivel taszítja el magától tudtán kívül. Szerelmes a drága és ez egy vonzó érzés. Én már régóta nem éreztem tisztán, csak alakulóban, de végül mindig lecsúszott a lefolyón. - Észrevettem, hogy kettessel kezdődik a személyi számod. Mindkettőnk részéről szánalmassági bizonyítvány lenne, ha nem így történt volna. A megtaposott múltat én se feledem, de valahol a lelkem hátulján hagyom fityegni, hogy ne kelljen visszanézni. Igaz szavakat szól cseppnyi szád, Lilianne. A harcos útja más, mint a gondoskodó anyáé és a szellemes életmód se vág feltétlen egybe a szellemi munka képviselőjének manírjával. Mindazonáltal nem állíthatod, hogy még tücsökbokányi hasznosságokat sem érdemes ellesni odaátról. Ahogy én is tanulhatok tőle valamennyit. Nem sokat, de az esélye megvan. Dr. Lester J. Edison előadását hallották. Úgy látom Lilin, hogy most behúzta a kéziféket. Most jött el az ideje, mikor én a gázra tapostam. Nem kér a jó tanácsaimból. Ez egy kicsit kihúzza a gyufát a pumpa elindul felfelé a lépcsőházban, de nem fogja kidurrantani a hőmérő végét. Az öreglány üdítően és szeretni valóan más, ő az egyetlen, akinél mostanában ezt higgadtan el tudom fogadni. Aztán pedig elmerülünk a csend némaságában és a hangtalan barlang neszezései töltik be a lelkünket. Mindez más lenne, ha egyedül hallgatnám A nőstény társasága még úgy is élvezetes, hogy nem történik interakció. A fizikai közelség, a csöpögés kollektív fülelése és a feszültségmentes egymás mellett tartózkodás ritka nagy öröm itt. Vele. Még 2 percig. Aztán a mozgékony vérem hirtelen felpattanásra sarkall. - Lili, hoztál magaddal hordozható telekommunikációs eszközt? Nem a távolba dobható kődarabra gondolok. Szívesen találkoznék veled máskor is és örülnék, ha hamar meglelném szépen csengő neved a kontaktjaim között. A virágboltba bemenni olyan snassz. Inkább felhívnám és remélem, nem bánja a virágos kis lelke. Ha ezen túl vagyunk, akkor pedig nem kéz a kézben, de láb a láb mellett haladva toljuk ki a biciklit a ragyogó ég világosságába, hogy aztán rövid és érzelmes búcsú után ki-ki menjen a maga dolgára, élje a saját életét feltöltve a másiktól szerzett pozitív energiákkal. Az enyém nem lett kevesebb attól, hogy érezhetően adtam belőle a nősténynek. Adok-kapok zajlott itt a legédesebb, na jó, majdnem a legédesebb formában. Most pedig irány a város, már fel is szállok a lassú, de megbízható lábbuszra.
// Nagyon köszönöm a játékot! Aztán vigyázz, ki ne boruljanak a mohák ütközben! //
- Attól még, hogy nem egyedül cipelem, nem szűnik meg keresztnek lenni Nyilvánvalóan tudnak mások a dolgaimról, nem sokan, de vannak. Nem fog kevésbé fájni, vagy kevésbé hiányozni, hogy a legkisebb gyermekem életének nagyon kevés ideig voltam a részese. - Én a hetven évet már többször túlhaladtam. Kétszer bizonyosan, de nem fejtegetném, mennyi ideig tartott fogva a drága férjem, bizonyára a többszöröse volt annak, amit neki börtönben kellett töltenie. Mások szenvedéseit sosem hasonlítottam össze a sajátommal, hiszen nem is lehet, mindenkinek a sajátja lesz a legrosszabb. S ez így van jól, legalább a fájdalmunk megélésében legyünk kicsit önzőek. - Egyik sem. Nem neveltem gyengévé, mert én magam sem vagyok az, a sebezhetőséget pedig nem is akartam kiölni belőle, a mi vérvonalunk attól lesz igazán az, aminek lennie kell, hogy önként nyitunk rést a pajzsunkon, ezáltal sebezhetővé is válva. Valóban az, de úgy tűnik, még így is akadt olyan, aki fenn akadt a rostán. Fogalmam sincs, túl fog-e jutni rajta valaha, bízom benne, de ha nem, nos én akkor is ott leszek mellette, ameddig csak kell, sosem lennék képes magára hagyni, senkit sem, aki kicsit is fontos, ő pedig az egyik legfontosabb. - Nem is kell, közülük sem mindenki olyan nyitott, s mindenki kezelje úgy ezt az egészet, ahogy neki kényelmes. Emmett gyűlöli a fajtánkat, ironikus, hogy pont egy vérfarkas a legjobb barátja, sőt, az még szerelmes is belé, te jó ég, még mindig ötletem sincs, mit fogok kezdeni ezzel az egésszel, szerintem túl kockázatos szót ejteni róla, de majd meglátjuk, mit hoz az élet. - Ezzel nem értek egyet, elképzelni sem tudja, hogy egykor a gyermekeim hányszor hozták rám a frászt kiugorva egy-egy ajtó mögül. Mindig épp annyira meglepődtem, mint amennyire megijedtem. Elmosolyodom, hisz kedves emlék, s ez csak egy példa a sok közül, nyíltan ugyan nem fogom kimondani, de ha máskor kerülnék szembe erdei sétám során a meztelen valóságával, akkor is éppen így reagálnék. - Ne butáskodj, megtűrt vagy, megenni senki nem fog. A barátságos csörtéket viszont nem biztos, hogy megúsznád, de azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt mondom, úgysem lennének ellenedre. Sóhajtok egy nagyot, mikor előtérbe kerül az érzelmi életem, ez nem olyasmi, amiről szívesen beszélek, a kérdései hallatán csak hallgatok egy ideig, majd nem vagyok rest egy újabb sóhajjal megtoldani a röpke csendet. - Igazság szerint mindkettő, hisz egyiket sem viselném jól, szóval jobbnak látom hallgatni. S hogy ki az… nos, ez maradjon az én titkom, remélem, nem sértelek meg vele. Egy valaki tudja, s jelenleg ennyi is több a kelleténél. Titokban kellett volna tartanom, bár tudom, Ginette szája nem fog eljárni, kisebb gondja is nagyobb ennél, de azért nem kényelmes a tudat, hogy kiadtam magamból. Nem tudnám megmagyarázni, miért zavar, egyszerűen csak így van. - Mármint a harcosoktól, vagy a férfiaktól? Nem állítottam ilyet, épp azt mondtam, hogy ők vezettek nagyrészt. Nem a szívem, de az elmém igen, s esetemben ez úgy hiszem, nagyobb kincs, mint bármi egyéb. Emmettől is tanultam, még ha nem is ő tanított közvetlenül, hanem a vele való életem, kissé zavartan billentem felé a fejem, s nyitom fel a szemeimet. Érzem a zavart, az éledő haragot, noha azt egyelőre nem értem, mi váltotta ki belőle. Talán nem fogalmaztam elég óvatosan. Mindenesetre úgy tűnik, ahogy jön az érzés, úgy megy is, így nem látom okát, hogy megszólaljak, jobb is talán, csak elcsendesedem, és egy darabig élvezem a csöndet, bár Lester úgy tűnik, nem az a nyugis fajta, alig telik el pár perc, már menne. Nem lep meg a dolog. Muszáj megmosolyodnom, a kérdésére először csak röpkén megcsóválom a fejem, nem rajongok a telefonokért, van egy új pár hónapja, de mindig valaki orra alá kell dugnom, hogy kapcsolja már be nekem, vagy állítson be ezt-azt. - A tied itt van? Lediktálom a számom, csak csörgess meg, tudni fogom, hogy te voltál. Nem hívnak olyan sokan. Telefonon legalábbis, szóval részemről benne vagyok, és nem zárkózom el attól sem, hogy találkozzunk még, egészen megkedveltem ezt a heves, ifjú farkast, s meglepően érdekesen, mélyrehatóan lehet vele beszélgetni. Sokan évszázadok múltán sem képesek erre. Aztán azonban már a távozás mohás mezejére is lépünk, én vissza a Farkaslakba, ő meg, ki tudja hová, de az előbbiekből kiindulva nem most láttuk egymást utoljára.
//Én is nagyon szépen köszönöm, értettem, a mohákra vigyázok. *.* //
Symara jelentése az erdőbéli kóborról körbe járt, mint a gyűrű abban a körjátékban, amit óvodásként nevelnek bele a gyerekekbe mostanság. Túl sok az egyezés, hogy benézzem: a név, a kor, a vérvonal... - Egymagam indultam útnak még aznap éjjel. Nem féltem a sötétet, barátom volt, miként az erdő is már évtizedek óta. Azt sem kérdeztem, merre találom. Nincsen rá szükségem, tudom jól. Mágnes két pólusa vagyunk, ha egyikőnk nem leli a másikat, hát majd amaz talál rá! Erre a találkozásra vártam már jó ideje, igaz, nem gondoltam volna, hogy ily gyorsan - már ha lehet tizenhat évet gyorsnak nevezni - ide talál a drága, hát hülye lettem volna kihagyni a lehetőséget, hogy tiszteletemet tegyem nála, még mielőtt valami buzgómócsing létra-mászó a falkából lecsap a lehetőségre. Újabban nagyon csorog az informátorok nyála a témában, bár az is lehet, míg négyen lesik a falkánk egy tagját, erre az esetre már nem maradt senki. Nem lepne meg valahogy.
Bokrok közt gázolok, járatlan utakon vágva át, nem rejtve energiáimat a köröttem leledző világ elől, s ez által mindennél jobban láthatóvá, érezhetővé és megérthetővé válik számomra az. Valami mozdul a sötétben. Talán kósza vad, ijedt préda keres menekülőt... nem törődöm vele, tovább haladok. Azaz csak haladnék, ha nem teremne előttem megtermett farkashím a velejéig vad, ösztönlény fajtából. Hátra is hőkölök kissé - pedig már oly közel volt a barlang - ahogy utamat állja a morgó dög, kezemet magam elé nyújtva, megadás látszatát tanúsítva emelem, s már épp azon lennék, megmutassam a bundásnak, ki a nagyobb vad errefelé, mikor megérzem a keserűen ismerős energiákat. Széles, gonosz mosoly kúszik képemre. Lám-lám... na mit mondtam? Megtaláljuk egymást! Mi mindig. - Hát így kell üdvözölni azt, aki évekig gondját viselte beharapód sírhalmának... barátom? - Ciccenek, közben meg persze, sasolok, mint a kaméleon, körbe, arrafelé fordulva, amerről energiáit érzem. - Hívd vissza a dögödet! - Nézzen a szemembe, ne olyan mögé bújjon, kinek köze nincs a kettőnk dolgához.
A napokban többször dúlt vihar, ezért behúzódtam egy barlangba, s lévén már vége a télnek, medvével sem kellett megküzdenem a fedett helyért. A kis falka tagjai a környéken lebzseltek, bár csak hármukat szólítottam, de úgy festett, együtt jártak. Nem bántam igazából, sőt, mindig, amikor az alfájukra néztem, valami tompán magasztos érzés lett úrrá rajtam. Egyáltalán nem értettem, de nem kutattam a miérteket, túlontúl is gyakorlatias lélek voltam hozzá. Csak azt tudtam már abban a pillanatban, mikor először keresztezte egymást az utunk, hogy szeretném magam mellé, s lám, így lett. Nem pont varázsütésre, mert makacs egy jószág, de a lényeg egy és ugyanaz. Hozzám tartozott. Nem csak a meglódulása keltette fel a figyelmemet, éreztem, hogy valaki közeledik, ösztönösen rándult vicsorba az arcom, tudtam már azelőtt, hogy ideért volna, mielőtt felmordulva jelezte volna itt létét a hím. Felemelkedtem a barlang szája előtti szikladarabról, a sült vacsorám maradéka a farkasok előtt landolt, egyik csak meg. Nem itt sütöttem meg, nem vagyok hülye. Nem szeretek túlságosan egyértelmű nyomokat hagyni magam után, de neki nem kell hozzá semmi. Megtalál, ha akarom, ha nem. Én is megtaláltam volna, de még nem akartam, nem így, nem ilyen hamar. Nesztelenül indulok el az avarban, fák, bokrok közt, pajzsom felrántom a pillanat törtrésze alatt, soha többé nem engedem a fejembe, soha többé nem avatom az életembe, s nem vendégelem meg a házamban, vagy engedem a családom közelébe. Hogy is tehetném. Nincs már senkim. - Nem tenném. Állapítom meg halk, érces hangon, miközben előbukkanok a hím mögül, elparancsolva a közelemből. Nem, most nem kell itt lennie, noha még magam sem tudom, mennyire fajulhat el ez az éjszaka. Hirtelen felindultság nincs, higgadt megfontoltság, rideg számítás annál inkább, hisz egy magafajtát csak a saját fegyverével lehet legyőzni, a halála nem lenne elégtétel. - Gondolom örömödre szolgált levizelni ahányszor csak arra jársz. Közlöm nyersen, érzelemmentesen. Mintha nem számítana. Mintha nem találnám már pusztán a feltételezést is arcátlanságnak. Túl korán jöttél, még nem tudtam alád pörkölni, de ami késik, nem kell, hogy múljon is, nem igaz? Barátom… Köpni támadna kedvem, és mily szerencse, hogy forrongó indulataim elzártan pihennek pajzsom rejtekében, így aligha tudhatja biztosan, még ha sejti is, mennyire forrongok már pusztán attól is, hogy még képes mások elől elszívni az oxigént. Féreg. - Téged küldtek titkárnőnek? Bűzlik tőlük, falkatag, hogy bassza meg az ég, így sokkal nehezebb dolgom lesz, de mit nekem némi kihívás. Ő is közel kétszáz évet várt a tökéletes bosszújára, talán most nekem kell türelmesnek lennem. Hirtelen már nem is gondolom úgy, hogy nem akarok csatlakozni, az ő kedvéért tökéletes lenne nekem falkán belül is. Meglátjuk, át kell gondolnom. - S ha már üdvözlés… barátom. Lépek közvetlenül elé, és amennyiben nem lett túlontúl is paranoid - nem szívbajos, így kétlem -, akkor nemes egyszerűséggel vállait lapogatva ölelem meg röviden, higgye csak, hogy nem számít. Higgye csak, hogy már nem érdekel az ember nő és a kölykök. Előbb-utóbb el fogja, hisz miért is jelentenének bármit egy magunk fajta hosszú életűnek tizenhat év után. Edric Henderson már egyébként is elhunyt, az ő szíve volt tele velük. Az enyém üres. Ha nem hiszi el, az sem számít. Meg fogom találni a módját, hogy épp akkora fájdalmat okozzak neki, amekkorát ő okozott nekem.
Kezdőlap
Aztán vigyázz, ki ne boruljanak a mohák ütközben! 
//
//
