Oké, a helyzet a következő: eltévedtünk. Most jogosan merül fel a kérdés, hogy egy vérfarkas, akinek jó a szaglása, meg fiatal is, szóval úgy evidens lenne, hogy nem rozsdásodtak be az érzékei, mégis miként téved el, de fogjuk rá a dologra, hogy nem vagyok teljesen… önmagam. Már Egyiptom óta nem, ami azt illeti. Ténfergek, lézengek fel-alá, és olyan gyorsan végzem a dolgom a lovardában, amennyire az fizikailag lehetséges. Utána pedig rohanok, mint az őrült, mert elmegyek Lucyhez, meglátogatom Velkant, vagy éppen átugrok Sue-hoz. Na, ez a nap az utóbbival kezdődött. Iskola után gyorsan megetettem a lovakat, aztán hátamra kaptam egy hálózsákot, meg elkértem Odette-től a sátrát, mert hát neki mindene van. Szerintem még egy fénykardot is találnék elrejtve a hátizsákjában, néha úgyis olyan a csaj, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Szóval így felszerelkezve rohantam el a lányhoz, hogy meggyőzzem, marha jó dolog lenne mondjuk egy hétvégét eltölteni a vadonban. Csináltam már hasonlót – mióta hazajöttünk a homok országából, egyre többször –, szóval nem is került olyan sok időbe, és úton is voltunk. Aztán eltévedtem. Igazából nem is volt konkrét úti cél, csak a falka területét próbáltam elkerülni, végül meg rátértem egy olyan útra, amiről fingom sincs, hogy miként hozott minket idáig. Próbálok magabiztosnak látszani, mert azért mégsem kellene bevallanom, hogy nem tudom, hol vagyunk, de idegesen tekintek körbe. És ezen az sem segít, hogy a nap már zavaróan közelít a nyugati horizonthoz. Nem szívesen maradnék kint éjszakára, szóval asszem ideje lesz keresni egy helyet éjszakára. Így találtunk rá a barlangra. Nem éppen így terveztem a dolgot, de hát Istenem, legalább van részünk némi kalandban is. Jó, sem én, sem a lány nem vágyunk ilyen kalandokra, Odette meg tuti nem fog keresni, amíg föl nem hívom, hogy gáz van, de… De azt már nem. Egyedül fogom kijuttatni innen magunkat, akkor is, ha belepusztulok! Szóval csak öles léptekkel megindulok a barlang bejárata felé, és imádkozom, hogy ne aludja bent édes álmát egy medve.
Amint hazaestem az iskolából, a konyhában kutattam némi ebédet, de még arra se volt időm, hogy azt ott elfogyasszam, csak táskával a kezemben megfogtam egy tányért és már mentem is fel a szobámba, útközben persze, a negyedik szabad kezemmel fogtam a tankönyvet és éppen tanulmányoztam, ami pont az én esetemben nem biztos, hogy túlságosan kézenfekvő, hisz normális állapotomban is hajlamos vagyok hasra esni, pláne ha tele vannak kezeim és még nem is figyelek. De csodák-csodájára sikerült épen és egészségesen felérnem a szobámba, ahol csak ledobtam táskámat és már ültem is az íróasztalhoz, hogy evés közben folytathassam a tanulást. Ugyan egy percet se bántam meg Egyiptomból, sőt, imádtam is, nagyon, de magamhoz képest baromira lemaradtam, ezért minden szabad délutánomat pótlással töltöttem, már amikor az én drága Sam-em úgy nem döntött, hogy meglátogat és elrángat valahova. Amit talán furcsállhatnék, de vele szemben az én szótáramban ez a kifejezés már rég nem létezik. Persze ezzel nem könnyíti meg a dolgomat a pótlásban, de hát ki tud nemet mondani neki? Nem tudom… én biztosan nem, olyan jól tudja rávenni az embert a legokosabb dolgokra is… lehet elleste a meggyőző technikámat. Most is éppen a biológia előadásomat írtam bőszen, amikor hallottam már a jól ismert hangot, vagyis a fiatalember megérkezett. A mostani ötletére erősen húztam a számat és bizony sokat kellett győzködni, mire sikerült rávennie, hogy én rávegyem magam arra, hogy egyrészt erdőt másszak, másrészt még a szabadban is aludjak. De végül sikerült neki, én meg eldöntöttem, hogy majd útközben meggyőzöm magam, hogy ez milyen szupi is lesz. Hirtelen támadt ötletből kifolyólag, miközben összekapom a dolgaimat, a nappaliból kicsempészek egy üveg, nem tudom mit, édesapám likőrös szekrényéből, nem igazán nézem, hogy mit, csak gyorsan cselekszek, nehogy lebukjak. Magamon is meglepődök, hiszen ilyet nem igazán szoktam csinálni, de hát, mindent ki kell próbálni egyszer. Az erdőjárást viszonylag jól viselem, már lassan kezdek Sam mellett hozzászokni, hogy nagyon az orrom elé nézzek, de azért ne is fejeljek le egy-egy kiálló faágat… lassan kész túramászó leszek, vagy hogy hívják az ilyeneket. Aztán eszembe jut valami, amit már régóta akarok mesélni a fiúnak. - Nem tudom, meséltem e már róla… vagyis, szerintem biztosan nem, szóval eldöntöttem a nagy jövőmet. Már egy ideje mászkál bennem a gondolat, és most végre ki is találtam pontosan, hogy mit fogok kezdeni ezzel a gondolattal és hova is akarok tovább tanulni. – Nagyban beszélek, aztán ahogy felnézek látom, hogy Sam mintha máshol járnak… nagyon figyel körbe. - Héj! Figyelsz te rám, vagy a falnak…. jelen esetben fáknak beszélek? Ők biztos megértőbbek…-Egy egészen picit durcás hangnemben szólok utána, majd végre behozom lemaradásom, ami úgy általában állandó, akármennyire is megvár mindig, hogy utolérjem, a tempónk meg az ügyességünk se egy szinten van. - Ha most azt mondod nekem, hogy eltévedtünk, megnyúzlak… még ha nem is tudlak, akkor is… -Nézek rá, hiába akarja nagyon leplezni, hogy mennyire ura a helyzetnek, rossz emberrel próbálkozik. Ahogy ő is lebuktatna engem pillanatok alatt, úgy azért már én is meg tudom mondani, ha éppen nincs a helyzet magaslatán. Aztán elindulunk tovább, végül egy barlang előtt állunk meg, aminek a küszöbén én megtorpanok. - Na nem… én oda be nem megyek, az hót ziher. Egyrészt, denevérek, a minimum, másrészt, valami nagy és hangos élőlény, amibe talán neked is a bicskád törne, ha meg nem, akkor se akarom se látni, se hallani, hogy nem törik éppen bele… harmadszorra pedig… sok ostoba tinihorror kezdődik így… én meg annak a részese se akarok lenni, még, ha azok csak konstruált történetek is… - Úgy állok ott meg, mintha szöget vertek volna lábamba és akarattal se tudnék mozdulni. Most aztán nagyon ügyesnek kell lennie, ha meg akar győzni arról, hogy nekem ott bent jobb lesz, mint itt kint, mert jelenleg egy monszun is jobb esetnek tűnik itt kint, mint ott bent.
Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. Fasza, mi? Az a nőstény Ancorage-ben azt mondta, hogy hat órára van az a Fairbanks, vagy mi a franc, de ahogy haladtam, egyre erősebb lett a gyanúm, hogy ő kocsival értette azt a hat órát. De persze az is megeshet, hogy szimplán gyökér vagyok megint és eltévedtem. Ha valamit megtanultam röpke vérfarkasként töltött időm alatt, az az, hogy mindenképpen követnem kell a bundás jó tanácsait és megérzéseit. Az ösztön pedig az erdő mélye felé vezetett. Végiggondolva tök logikus, mert ha végig a főút mentén jövök és összeakadok neaggyisten' valami zsaruval, akkor az fix, hogy bevittek volna, amiért egyedül csatangolok valahol a semmi közepén. Szar lett volna azt mondani, hogy hát épp az apámat keresem, aki elhagyott, elszökött tőlem, mert ez az esetek 99,9 százalékában fordítva sokott működni. Asszem. A pihenőmet egy random barlang menedékében töltöttem. Rohadt jó, igazából már fel sem tűnik, ha a kemény földből kiálló kövek lyukat fúrnak a lépembe. De még mielőtt leszállna az éjszaka, nem lenne hátrány, ha legalább ivóvizet tudnék facsarni magamnak valahonnan, szóval miután hanyagul a barlang mélyére dobáltam a cuccaimat (jó, a hátizsákomat), leléptem és addig mentem, amíg nem találtam egy patakot. Viszont újfent sikerült remekelnem. Remekül találtam ivóvizet, miután az árvák könnyét is kiittam belőle, magamra fröccsentettem a vízből, mosakodásnak álcázva a hadműveletet. Miután kiörömködtem magam, rájöttem, hogy a kulacsom a táskámban maradt, szóval két választásom van. Vagy annyit iszom, hogy szétrepedjen tőle a gyomrom vagy visszacaplatok a kulacsért, aztán megint a patakhoz, aztán újra vissza... Az utóbbi megoldás mellett döntök. Morogva és a lehető legcifrább szitokszavakkal illetve saját magamat indulok meg a barlang felé.
Ha egy rajzfilmben lennék, akkor megkérdezném, hogy "ki aludt az ágyacskámban", de inkább kussolok. Ugyanis az átmeneti menedékem küszöbénél egy... azaz kettő, velem egykorú arc álldogál és ahogy hallom, a csajszi nincs megelégedve a felállással. Elhúzom a szám, amiért ilyen kényes, de az viszont már sokkal jobban érdekel, hogy a srác olyan, mint én. - Maci nincs, az fix... - szólok oda vidáman, víztől csöpögve - Denevérekről nem tudok nyilatkozni. Vonok vállat és odalépek a párocskához. Mosolyogva nyújtok kezet először a srácnak. Mondjuk nem tudom, hogy mennyire ellenséges vagy sem, én azért megpróbálok jófej lenni, amennyire lehet. Ha elfogadja a mancsomat, akkor a lány felé is kinyújtom. - Csak nem eltévedtetek? Szerencsétek, hogy belém szaladtatok először. Nyújtok kissé nyelvet, aztán a barlang bejárata felé nézek. Egyelőre az érdekel, hogy mi járatban vannak errefelé, aztán még meglátom, hogy meghívom-e őket vendégségbe vagy sem.
– Figyelek én! – felelem, de hogy őszinte legyek, legfeljebb fél füllel hallgattam, amit mondott. Azt próbálom kitalálni, hol is vagyunk, és bármennyire is szeretem Sue-t, most fontosabb, hogy hazavigyem épségben, minthogy hallgassam, amit mond. Talán nem lesz dühös rám emiatt… Legalábbis nagyon remélem. Túl vagyunk már rosszabb dolgokon is, ami azt illeti, szóval bizakodó vagyok. De azért az utolsó mondatra felelek is valamit, hogy ne tűnjön üres szövegelésnek, amit mondok. Amúgy is érint a dolog, mert nincs az az Isten, hogy hagyjam egyedül menni ebben a veszélyes világban. Aztán valaki megeszi, vagy összetöri a szívét, én meg verhetem meg az illetőt. Nem, ilyet nem játszunk. – Na, és merre mész tovább? – Nem mondom, hogy eltévedtünk – mondom, a szemem forgatva. – Na jó, nem vagyok benne egészen biztos, hogy hol vagyunk. De sejtéseim, azok vannak. Nagyon-nagyon halványak. Aggodalomra azonban semmi ok, csúcsragadozó vagyok, vagy mi a fene, hidd el, megtaláljuk a kiutat… Előbb-utóbb. Igen, tudom, én vagyok a legbiztatóbb jelenség jelen pillanatban az erdőben. De nem hinném, hogy bajba kerülnénk. Már nagyobba, mint amekkorában vagyunk. A közelből egy kis patak csörgedezése is eljut hozzám, haloványan, alig perifériásan, de azért ott van. Szóval vizünk van. Abban az reménykedek, hogy ő csomagolt kaját, mert én azt úgy elfelejtettem, de legrosszabb esetben hozok egy nyulat… egy őzet… Nem jó, basszus, szerintem az nem lenne neki bejövős. Nem hibáztatom a barlangra adott válaszáért, én sem repesek éppen az örömtől. Mégis, azt hiszem, most nekem kell a tökös srácnak lennem, szóval elmosolyodok, és felé nyújtom a kezem. – Nyugi, ha lenne ott medve vagy valami ilyesmi, azt érezném – mondom. – Denevérek meg… Nos, mint említettem, az állatok nem szeretnek különösebben. És… Sue, egy vérfarkassal vagy egy erdő közepén. Legalábbis szerintem a közepén. Ha egy horror-történetbe csöppenünk, azt hiszem le tudom teríteni a szörnyet… Vagy legalábbis jobb, ha ezt hiszi. Igazából sok minden történhet, jöhet egy idősebb farkas, akinek baromira nem tetszik a burám, de erről neki nem kell tudnia. Mindkettőnknek jobb, ha azt hiszi, biztonságban tudom tartani. Mindent meg is fogok próbálni, hogy ez így legyen… Az idegent alig egy másodperccel korábban érzem meg, minthogy meghallanám a hangját. Bestiám a felszín közelében táncol, és ahogy a másik közeledik, úgy helyezkedem, hogy egy rossz mozdulat esetén is letéphessem a fejét. Kölyök még, ez tény, én sem régen nőttem ki abból a korból, és talán sajnálnám is, ha nem lenne itt Sue. Ő viszont mindent más megvilágításba helyez. – Hallatlan szerencse – morgom az orrom alatt. Viszont amikor a kezét nyújtja, elfogadom, miközben a szemébe nézek. Ahogy Sue-val megismétli ugyanezt, szívem szerint tőből tépném ki a karját, de ez már egy másik dolog, olyasmi, amit gyorsan el kell fojtanom. – És te mit keresel itt, Pán Péter? – kérdezem, hangomban érezni egy kis gúnyt, aminek én magam sem örülök, de nem tehetek róla, hogy a farkasomból a másik hím kihozta a territoriális állatot.
Megingatom a fejem, mert tudom, hogy nem figyel, de ráhagyom a dolgot, biztos nem szándékosan teszi. Ha szándékosan tenné, már lehet fejbe vágtam volna valamivel, vagy hasonlók. Bár lehet, észre se venném a dolgot. Na mindegy… inkább kezdek körbe nézelődni, amikor azért visszakérdez. Mikor mellé érek, csak akkor szólalok meg. - Doktor néni leszek. Illetőleg, egészen pontosan sebész, gyerek sebész. – Kihúzom magam és úgy mondom, igazán büszkén arra, hogy végre megszültem ezt a csodás elhatározást és még lelkes is vagyok és hiába tévedtünk el, vagy valami olyasmi, attól még elvárom Sam drágától is ezt a hasonló lelkesedést, vagy legalábbis egy kis mértékét a dolognak. - Szóval finomítod az eltévedtünk fogalmát… attól még a tény, az tény. Csak azért úszod meg azt a nyúzást, mert a bőr nélküli ember nem éppen szemet gyönyörködtető látvány, én pedig szeretném, hogy még hosszú ideig nézhető állapotban legyél a társaságomban. – Elkezdek körbe nézelődni, ledobva magam mellé a táskámat, a barlangot tüntetőlegesen még mindig kerülve, mondhat nekem bármit, akkor se szimpatikus az ötlet, hogy oda bemenjek. Lehetek én aztán kényes is ettől, frászt érdekel, én lány vagyok, nekünk szabad az ilyen mértékű dolog. Ha meg nem, hát nekem szabad. Nem a kosszal van nekem gondom ott, az van itt kint is, már, ha ezt kosznak lehet nevezni, amit én nem feltétlenül tennék meg. De hát az kicsit sem érdekel, ezért van víz, meg a szappan, meg a mosószer. Tényleg csak a bent lehetséges élőlények zavarnak leginkább. Némiképp megnyugtatnak azért a szavai és már éppen válaszolnék, amikor valaki más teszi ezt meg helyettem, de az én kijelentésemre. Valahogy fel se merül bennem a dolog, hogy esetleg félnem kéne az illetőtől, mert az erdő közepén vagyunk, és életemben nem láttam még, csak elmosolyodok szavaira. Meg amúgy is, Sam mellett nem is félek… szegény már annyiszor sugallta nekem, hogy ne tegyem, hogy a végére már el is hittem neki. Közelebb lépek, ahogy kezet nyújt és el is fogadom, szintén mosolyogva. - Örvendek, Sue vagyok, ő pedig Sam. – bökök a fejemmel oldalra, ha már ő nem tette meg a bemutatkozást, hát megteszem én helyette. Sam megjegyzésére oldalba könyökölöm egy kicsit, hogy legyen szíves és kedvesebben beszéljen, mert nem szép dolog így köszönteni egy idegent, aki még ráadásul barátságos is. - Mondjuk inkább úgy, hogy letértünk az útról, de ha azt mondjátok, hogy nincs maci, akkor talán meg tudok birkózni a gondolattal, hogy bemenjek… - A barlang felé pillantok, majd vissza az idegenre, akit szemügyre is veszek. Na nem az a mustrálós dolog címén, csak egyszerűen megnézem, hogy kivel hozott össze minket a sors. Majd le is guggolok táskám mellé, hogy előkutassam a vizemet. Ironikusan az alkohol ugrik először kezembe, de azt inkább csak félrekotrom, hogy kutassak tovább.
Na ennek meg mégis mi a franc baja van? Komolyan kérdezem... Amint felkerülök a srác radarjára, természetesen én is megérzem, hogy még ha nem is ugrik egyből a torkomnak, de már élből tele van a töke a jelenlétemmel. Most komolyan, az a baj, hogy nincs maci? Szerezzek? Mondjuk nekem nem ér annyit a dolog, hogy az első reakciója alapján leálljak pattogni, és a dögöm is egészen nyugisan viszonyul a másikhoz. Elfogadja a kéznyújtásomat, melybe meglehet, hogy sok erőt vitt bele, de attól nem kell félnie, hogy csak úgy alul maradok - bár elég necces lenne addig húzni a versenyt, amíg szilánkosra nem törjük egymás kézfejét. - Nekem nyolc... Flegmázok én is vissza a hallatlan szerencsére, és inkább a lány felé nyújtom a kezemet. Semmi extra az egész, kézrázás, heló, szia, csak mert nem vagyok paraszt és kész. A srác mégis teljesen begőzöl, érzem, hogy a hím lassan habzó szájú vérebként járkál az emberi test ketrecébe. Mert féltékeny? Vagy csak zavarja, hogy itt vagyok? Hát öcsém, én voltam itt előbb, de legközelebb majd hugyozok, mielőtt lelépek inni. Azért a csajszi rendesebbnek tűnik, mintha jelezne a srácnak, hogy vegyen vissza. Csak nem papucs? - Szia Sue, heló... Sam. Az én nevem Connor. Connor Harris. Mutatkozok be én is illedelmesen, apró mosolyt eresztve meg Sue felé. Sam kérdésére reflexből bukik ki belőlem a prüszkölő nevetés, a farkasom pedig asszem' velem nevet. - Pán Péter? Ez most... ezt most.. komolyan? - csóválom meg a fejem még mindig nevetve - Hát öcsém, figyelj Sam, nem tudom, hogy mit akarsz ezzel kompenzálni, vagy mi, de a szitu az, hogy ez az én placcom. Bent vannak a cuccaim, szóval ha csak nem áll szándékodban tovább bunkózni, akkor szeretnék bemenni a kulacsomért... Mindeközben a lányzó a táskájában keresgél, és ha van rá lehetőségem, egy pillanatra azért lekukkantok, mert az mondjuk marhára nem jönne ki jól, ha mondjuk gáz-spray után kotorászna. - Szóval... Maradtok? Nemsokára rohadt hideg lesz, odabent lesz tűz meg kaja. Úgyhogy ha csak nem akarjátok kint tölteni az éjszakát, pattanjatok be. Ha neked is oké. Pörgetem fel kissé az eseményeket, már persze csak akkor, ha megúsztuk az egész szituációt további konfliktus nélkül. Mert oké, azt látom, hogy Sam nagyjából egy idős velem, de azt is érzem, hogy a farkasa öregebb, mint az enyém. Ettől függetlenül én aztán nem vagyok szívbajos, fél évet lehúztam egy zsoldos falkában, úgyhogy ha már verekedni akar, legalább ezen a Pán Péteren jussunk túl. Lécci.
A farkasom a másik nyugodtsága láttán kezd úgy viselkedni, mint egy megvadult vadászkutya, ami nekem sem tetszik különösebben. Elzárom inkább a pajzs mögé, de még így is kapargatja a felszínt. Sue figyelmeztetése nem ér váratlanul, és csak összeszorítom az állkapcsom válaszként. Érzem a saját tépőfogaimat. A bemutatkozására pont emiatt alig-alig figyelek, próbálom visszafogni a dögöt, nehogy kiugorjon, és a másik torkára vesse magát. Ha ketten lennénk, talán hagynám is, bármennyire is gyűlölném. De nem Sue előtt. Nem akarom, hogy azt lássa belőlem. Kezem ökölbe szorul arra, amit mondd. És arra, hogy kinevet. Kedvem lenne kitépni a szívét, pedig az ilyen gondolatok határozottan távol állnak tőlem. Egyetlen dolog fog csak vissza, az pedig a lány jelenlét. Bár van egy olyan sejtésem, hogy csak az ő jelenléte hozza elő belőlem ezt az érzést. Az, hogy a másik hozzá beszél, hozzáér, egyáltalán a közelében van, olyan, mintha elemelnék azt, ami az enyém, ez pedig szépen, lassan megőrjít. – Igen, látom rajta a nevedet is – sziszegem a fogaim között. Van itt azonban egy másik kérdés is, mielőtt még a nyakába borulnék. Valami, ami igenis fontos, és igenis lényeges, mielőtt belépnénk oda Sue-val. Megfogom a lány kezét, és talán kicsit túlságosan is erősen tartom, csak hogy ne indulhasson el arrafelé. – Hol van a teremtőd? Csak nem elhagytad? A kérdés bunkósága nekem sem éppen tetszetős, ezt őszintén bevallom, de nem leszek hajlandó másképpen beszélni egy olyan kölyökkel, aki potenciálisan veszélyt jelenthet a mellettem álló lányra. Mi van, ha túl vad volt, de a teremtője túl szentimentálisnak bizonyult ahhoz, hogy egyszerűen csak megölje? Az ilyen vadon élő kölykök veszélyesek… Mondom én, aki átkelt az országon tökegyedül, kisfarkasként. Oké, infantilis volt, de akkor sem bízok a srácban. A pajzsom leengedem, a bestiám pedig körbejárja az ismeretlent. Van valami baromi ismerős a szagával kapcsolatban, és furcsa módon Odette ugrik be róla, de csak nagyon-nagyon halványan emlékeztet rá. Így viszont lehetőségem nyílik üzenetet küldeni neki mentálisan, anélkül, hogy Sue meghallaná, és ezt ki is használom. ~ Ha akár egy haja szála is meggörbül, kitépem a karodat ~ utalok a mellettem álló lányra. ~ Ha viszont biztosítasz afelől, hogy nem szándékozol bántani, akkor bocsánatot kérek minden korábbiért…
- Örvendek, Connor. – mosolygok még mindig barátságosan, elvégre miért is ne lennék az? Nem látok semmi olyasféle indíttatást, ami erre ne adna okot, éppen ezért nem is értem, hogy Sam részéről mi ez az ellenségeskedés. Még egy ideig kutatok a táskámban, leginkább azért, hogy megtaláljam végre a vizemet, meg, így biztosan ki is tudok maradni a kakaskodásukból, amit nem is igazán értek. Mármint, eddig semmi rossz nem történt, a srác meg kifejezetten barátságosnak tűnik, még annak ellenére is ezt mondom, hogy én mindenkiből alapvetően a jót feltételezem. Szóval, még ezt félrerakva se látok igazán olyan cselekedetre utaló jeleket a részéről, hogy most aztán felszeletel minket és megesz vacsira, különben is, én tuti nem lennék finom falat. Meg is ingatom fejem, ahogy hallgatom őket, majd mikor végre előkerül az a kulacs, iszok is belőle, csak utána csukom össze a táskámat és rakom fel vállamra, elvégre nem fogunk itt maradni kint, a barlang előtt, feltételezem. Vagy bemegyünk, vagy tovább, bár, egyre inkább hajlok az előbbi opcióra. Végül is, már Sam mellett is biztonságban érezném magam, de két sráccal meg pláne. Jöhetne az a horror filmes sorozatgyilkos, így aztán esélye se lenne. Na de, félreteszem azt is most, hogy meglep Sam viselkedése, kifejezetten. Azt hiszem ilyennek még nem is igazán láttam. Sőt, szinte biztos… oké, hogy nekem már párszor tudomásomra adta, hogy mennyire védelmező, feltehetőleg ebből adódik a viselkedése, de nem értem. Viszont az is biztos, hogy nem itt és most van annak a helye, hogy ezt megvitassam vele, tekintve a társaságot. Meg amúgy se biztos, hogy kifejezetten örülne neki, ha ezt szóba hoznám nála, ha négyszemközt vagyunk, még akkor se… - Héj, mi van veled? – Teszem fel végül a kérdést, amikor megragadja kezemet, feltételezem azért, hogy ne menjek be a barlangba. Na nem, mintha előtte megtettem volna, bár nem látom akadályát annak, hogy kint maradjunk ezek után. A következő kérdésére egy kicsit összeráncolom homlokom. Szóval… akkor a srác is? Ezért viselkedik így? Nem, ennyire még mindig nem értek ezekhez a dolgokhoz, hogy ezt tudjam, vagy értsem, de talán több magyarázat a viselkedésére is, mert mást nem igen tudok kitalálni. De az biztos, hogy nagyon nem tetszik nekem és nagyon remélem, hogy nem lesz ilyen. - Mellesleg én nagyon szívesen maradnék most már… és köszönjük, hogy megengeded… - Leszek végül kedves a fiatalember helyett is, és ismételten csak mosolyogva fordulok Connor felé.
Én komolyan nem értem, hogy mi a franc ez a viselkedés Sam részéről, de lényegében... Szarok rá! Minden esetre ha tovább játssza nekem a vérig sértett patriótát, megkérdezem Sue-t, hogy van-e esetleg tamponja, mert ilyen idegbetegnek eddig Colinon kívül csak menstruáló csajokat láttam. Amikor a Teremtő-témát kezdi el feszeget, felvonom az egyik szemöldököm. Öcsém, ezt most komolyan kérdezted? Nem zavar, hogy ez egy ember, héló! Ja nem, értem már. Biztos forevertogether, meg első nagy szerelem, ezért beavatta a csajt. Sóhajtok. De miután gyorsan letisztázom magamban a szitut, miszerint Sue tudja, hogy vérdögök vagyunk, csak egy pimasz vigyorra húzom a számat. - Aaaz ne legyen a Te problémád. - legyintek - De nyugi, tudom mitől parázol és nincs miért. Zsoldos falkából jövök, kicsit intenzívebb volt a képzésem, mint az átlagnak. Tudok viselkedni. Az megint más kérdés, hogy akarok-e, de az nagyban attól függ, hogy milyen viselkedést fog tanúsítani ez a bolhazsák a következő órákban. Én még mindig nem vetettem el azt a gondolatot, hogy kellemesen fogjuk érezni magunkat, mert ha nem is miattam, de legalább Sue miatt lehetne kissé... Jófejebb. - Amúgy meg, ja... Mi van veled? Engedd már el szegényt, mindjárt eltöröd a karját. Bökök Sue keze felé, miután a lány is hangot ad a nemtetszésének. Hja, nyilván miattam van így besózva, egyébként meg veszettül romantikus. Indulnék is befelé, amolyan "szarok rá, oldjátok meg ti" alapon, de a srác megszólal a fejemben, sőt, ami azt illeti, minden gond nélkül meg is zsarol, teljességgel felfedve magát előttem. Nem tiltakozom, hagyom, hogy fitogtassa az erejét, én sem rejtegetem a magamét, azonban a Dögömnek baromira nem tetszik, hogy ő is jófej volt, erre az arcunkba kapunk egy ilyen karletépést. De én nem veszem a fáradtságot arra, hogy titkolózzak (az őszinteség minden párkapcsolat titka, ugyebár), és az eddigieknél kissé pipábban szólok vissza a másik hímnek. - Na ide figyelj, Don Juan... - lépek felé egy határozottat - Nem tudom, hogy mi a szar bajod van velem azon kívül, hogy menedéket akarok adni nektek éjszakára, hogy ne valami tank falkás farkasba fussatok bele, aki kérdés nélkül forgácsot csinál belőletek. Nem, nem szándékozom se megenni, se megszerezni a barátnődet, nem tudom, hogy eddig miért gondoltad ezt, de ha még egyszer... Csak még egyszer karletépéssel vagy bármi mással fenyegetsz engem... - tárom szét a kezeimet - Nos, akkor takarodj a picsába. Ne haragudj Sue, a pasid csak mentálisan játssza a nagylegényt.
Mosolyodom el gúnyosan - már ha végig tudtam mondani egyáltalán - és ha nem tartóztat fel Sam mondjuk pár pofonnal, akkor elindulok a barlangba befelé. Fújtatok egyet, mert igazából sajnálom a csajszit, totál értelmetlen volt ez az egész szitu, de tényleg. - Ha nem akartok kaja nélkül maradni, akkor gyertek, két pillanat alatt felzabálom az adagotokat. Szólok hátra békítő jelleggel terelve a témát, és ha ez megtörténhetett egyáltalán, akkor elkezdem feltúrni a táskámat.
Egy egészen apró pillanatra vetek egy kicsit rondább pillantást Connor felé. Nem, nem azért mondtam Sam-nek, hogy engedjen el, hogy más is ezt megerősítse és emiatt beszóljon neki. Bár ez igazán apróság, tudom, hogy nem rosszból csinálja, sőt, nem is akar ártani nekem. Azt hiszem ennyit túlélek, csak éppen az okát nem értem. Azt mondták maci nincs bent, akkor meg hagyjon bemenni már. Bár, egyre kevésbé tetszik nekem ez a hangulat. Kicsit… hogy is mondjam.. a fagyos nem jó szó rá, mert ez a kettő mondhatni szikrákat szór egymás felé, amit pont nem fér bele az én világomba, mint pozitív és vidám pillanat. Mondjuk kétlem, hogy bárkiébe is beleférhetne. De aztán persze nem is teszek semmit, csak hagyom, hogy Sam megállítson, ő biztos tudja, hogy miért teszi. Amit Connor mondd, azt igen elkerekedett szemekkel hallgatom. Nem, határozottan nem értem, hogy mit beszél, hogy miért teszi, de tényleg már csak a kis rajzolt villámok hiányoznak, mint a képregényekben meg rajzfilmekben. Veszek egy nagy levegőt és úgy fordulok, hogy mindkettejüket jól lássam. - Na most aztán elég ebből. Connor. – fordulok a fiú felé. – Nem tudom ugyan, hogy Sam miért ilyen és mit mondott, meg hogyan. De egy hölgy előtt azt hiszem illik szebben fogalmazni… meg úgy alapvetően is, de az már nem az én dolgom. Ahogy ez sem igazán, csak szeretem a lelki békét, amit az ilyen viselkedés, egyikőröktől se hoz meg. – nézek most már Sam-re is. – Te pedig. nyugodjál meg, ha kérhetlek, mert ez a viselkedés se éppen helyénvaló. Mindkettőtöket most szépen megkérlek, hogy viselkedjetek kicsit nyugodtabb kedélyekkel, és nem kell itt senkinek fenyegetőzni. Senki se fog senkinek semmijét se tépkedni… és ugyan tudom, hogy én vagyok a legutolsó, aki ilyet mondhat, de esküszöm hidegvíz alá dugom a fejeteket, ha nem nyugszotok le! Még ha fizikailag képtelen is lennék, akkor is. – Közben felváltva pillantottam mindkét fiúra és reméltem, hogy Connor nem fogja ezt is támadásnak venni, vagy hasonlók és tényleg elküldeni minket, hanem veszi, hogy éppenséggel miért mondom ezeket és miért teszem azt, amit teszek. Előbújt belőlem az anyáskodó énem, aki baromira nem tűri ezt a fajta fölösleges civakodást, mert jelen helyzetben úgy éreztem magam, mintha két kisgyerek azon civakodna, hogy ki kapja a zöld kiskocsit és ki a kéket. Fölösleges és felettébb zavaró feszültség. - Nos… most, hogy remélhetőleg mindenki megnyugodott, be is mehetnénk, mert kezd egyre kényelmetlenebb lenne az, hogy itt kint ácsorgunk, főleg, ham ár ilyen kedvesen be is lettünk invitálva. – Küldök most már egy mosolyt Connor felé és ha csak nem ugrik határozottan elém, hogy márpedig húzzunk mégis csak a fenébe, ahogy mondta, amihez most már aztán nagyon nem lenne kedvem, akkor be is megyek a barlangba, hogy kicsit körül is nézhessek. Hűha, itt azt hiszem egy kicsit hideg lesz… na de majd csak kitalálnak valami okosat… bár, a kis mázlistáknak nem kell annyira szenvedni ettől, mint nekem. Hiába élek ilyen helyen amióta megszülettem, azért ennyire még nem tudtam hozzászokni a hideghez.
Látom a felvont szemöldökét, és még mindig el kell gondolkodnom azért, miért csinálja. Hozzá kell még szoknom ahhoz, hogy Sue előtt nyíltabban beszélek, és tudom, mennyire megdöbbentő ez mások számára. Nem zavar. Nem mintha a kedvére akarnék tenni egy kicsit is a srácnak. Csessze meg, hogy őszinte legyek. Ha eltűnne, tudom, máris nyugodtabb lennék én is, meg ez a territoriális dög itt bennem, aki idegesen kapirgálja a felszínt, és már attól is ordibálni van kedve, ha a másik pillantása Sue-ra siklik. Ja, nem egyszerű vele. A válasza viszont valamilyen szinten megnyugtatja az aggodalmaskodó oldalam, viszont az nem tetszik, hogy ilyen egyszerűen figyelmen kívül hagyta azt, amit mondtam. Flsejlik előttem a kép, ahogy a barlang falához vágom, karmaim a nyakába vájnak, és úgy utasítom arra, hogy mondja meg, ki a teremtője, de én is tudom, hogy ez egyrészt nem éppen eljátszható, másrészt Sue soha a büdös életben nem nézne rám többé, abba pedig én pusztulnék bele,. Szóval a bennem élő, ébredező domináns idióta befoghatja a pofáját és takarodhat lefelé, arra a szintre, ahol már nem zavar olyan sok vizet. Amikor Sue megszólal, és megjegyzi, hogy fáj a szorítás, ellazítom a kezem. Amikor viszont Connor jegyzi meg ugyanezt, teszek felé egy fenyegető lépést, mert baromira nem tetszik, hogy meg akarja szabni mit tehetek és mit nem. És ha nem csengene a fülemben a lány jajdulása, lehet, hogy a torkának is ugranék ezért, de ha másért nem, azért, amit mond. Nem hiába küldtem el az üzenetet gondolatban. Morgom, szemfogam megvillan, ahogy beszél, és ha Sue nem szólalna meg, most egészen biztosan a torkának ugranék, csak azért is, mert meg mert megszólalni. Először vigyorgok azon, ahogy a kölyök kapja az ívet, aztán viszont én következem. Amikor a lány beszél, lehajtom a fejem, és kissé magamba is szállok. Tudom, hogy nem volt illő a viselkedésem, tudom, hogy szemét voltam, de nem bírom, ha a legkisebb lehetőég is van arra, hogy Sue veszélyben lehet. Szar dolog? Az. Viszont megpróbálhatom még egyszer, talán működni is fog. Az ő kedvéért. – Menjünk – biccentek. A bundásom nem nevezném nyugodtnak, de az elhatározásom erős, az viszont biztos, hogy nem hagyom, hogy bármiféle „veszélynek” tegye ki magát, szóval a tekintetem még mindig Connort fürkészi. Amikor bent vagyunk, odalépek elé, és a kezem nyújtom felé. Tessék, szimbolika… – Tabula Rasa? – kérdezem. Aztán, amikor látom, hogy Sue fázik, mellé telepedek le, egészen közel, hogy mégiscsak enyhítsem neki az éjszaka hidegét. Még meg kell szoknom, hogy neki nem olyan egyszerű az egész, mint nekem, vagy a farkasoknak… Mi ellenállóak vagyunk a hideggel szemben, de ő nem az. Ha számítok erre, hogy itt éjszakázunk, hozattam volna vele meleg ruhát, de fene sem gondolta volna… Szóval remélem, hogy a kölyök nem vág ki bennünket, mert máskülönben hosszú és nehéz éjszakánk lesz.
Nem kimondottan érzem magam rosszul azért, mert Sue diszkréten lekúrja a fejemet. Húzzon sorszámot. Ha csak egyetlen dolcsit kapnék minden alkalommal, amikor valaki ilyet csinál, most tuti nem egy barlangban lennék, hanem a Hiltonban legyeztetném magam pár csini topmodellel. Milyen cuki... Kicsit elmosolyodom a szavaira, hogy mit illik, meg mit nem illik egy hölgy előtt, és eszembe jut, hogy mennyire modortalan tudnék lenni valójában. Meg persze az is, hogy a királyi egómnak hála számomra a hölgy fogalma Angelina Jolie-nál kezdődik. Ezért sem teljesen értem Sam viselkedését, egyem a szívét, hiszen a szimpátia körömpiszoknyi jelét sem mutatom Sue felé, azon kívül természetesen, hogy felajánlom a szolgálataimat. Mindkettejüknek. Azt viszont cseppet sem próbálom palástolni, hogy Sam mennyire becsicskult a csajszi kiosztására. Hát öcsém... Már csak azért is megéri együtt tölteni egy kis időt, hogy ezzel szórakoztassanak. - Ooooké, bocsánat. - sóhajtok fel végül mosolyogva - Bármit, csak hidegvizet ne. Nem mintha zavarna, de nem tudok hirtelen mást mondani. Esetleg Sam érezheti, hogy csak azért kértem bocsit, hogy hamarabb szabaduljak és rövidre zárjuk ezt a Jersey Shore-ra hajazó nagy jelenetet. Mire bejönnek ők is, már a földre pakoltam 3 tonhalkonzervet, 2 pohár instant levest, egy marék müzliszeletet meg egy kis kenyeret. Ja, meg egy csomag gyümis rágót, csak hogy a legfontosabbakat említsem. Már épp szedném elő a vihargyújtót, hogy a már bekészített, überromantikus kis tábortüzet meggyújtsam, amikor Sam elém áll, és kezet nyújt. - Hogy mi van? - nézek rá, mint aki nem látott még karón varjút, de hamar inkább belecsapok a tenyerébe, nehogy nekem elkezdjen magyarázni, és megszorítom a kezét - Tökmindegy, ahogy akarod. Adom be a derekamat, aztán csendesen elmolyolok, amíg lángra nem lobban a farakás. - Íme. Már nem is olyan rossz. Izé, szolgáljátok ki magatokat. Mutatok a kipakolt cuccok felé, aztán törökülésbe vágom magam egy tonhal és egy szelet kenyér társaságában. - Amúgy mit kerestetek idekint? Érdeklődöm szolidan, miközben nekiállok tömni a fejemet. Az az érzésem, hogyha én nem kezdek bele valamibe, akkor csendben és unalmasan telnek majd az órák, ami nem lenne túl fasza, az unalomhoz nem kell társaság. És ha már itt vannak, kár lenne elpazarolni egy ilyen lehetőséget.
Elégedetten bólintok, ahogy látom, hogy a kis… mondjuk úgy kiborulásomnak meglett az eredménye. Na jó, nem biztos, hogy miattam, lehet csak nem akartak igazi lányos hisztit látni és azért, de ahogy látom, most már nyoma sincs annak a feszültségnek, ami előtte volt. Ügyes kislány, így, vagy úgy, de a te érdemed ez. Persze nyilván nem kezdtem volna bele toporzékolni és vinnyogni… akármennyire is tudok sokszor lányosan viselkedni, vannak plüssmacijaim és rengeteg ruhám, ezt azért nem az a kategória, amit fel tudnék venni. Miután leültünk kinyitom a táskámat és előszedek belőle egy pokrócot, na jó, ez itt gyenge próbálkozás, de legalább ég a tűz is, az úgy már csak jó lesz valamire. Plusz, ahogy Sam is leül mellém, már nem is olyan elviselhetetlen a helyzet. Ha már Connor elénk pakolt mindenfélét, én is kipakolom, ami nekem van. Szendvicsek, amik szerencsére még egészne ehető állapotban vannak, na meg az elengedhetetlen nasi, keksz meg chips ééééés, ami a legfontosabb, vagyis, nem feltétlenül legfontosabb, de azért nem elhanyagolható, a vizem mellé kirakom az elcsent alkoholt is. Tudom én, hogy mivel kell bevágódni egy korunkbeli társaságba, vagy éppen csak egy személynél. Nem olyannak tűnik a srác, mint aki majd fintorogva és elítélőn fog pillantani az üvegre. - Hasonlóképpen – Jelzem én is, hogy ő is nyugodtan szolgálja ki magát abból, amit én bedobtam a közösbe. Miközben a kérdésére figyelek, el is lopok magamnak egy szendvicset. Amíg nem pakoltam ki, fel se tűnt, hogy milyen éhes vagyok. Vagy lehet csak a tény terelte el a figyelmemet, hogy eltévedtünk, meg hát, az előbbiek. - Hát, semmi extra. Igazából csak kirándulni jöttünk. – Vonom meg a vállam válaszadás közben, aztán elpillantok Sam felé. Azt szándékosan nem teszem hozzá, hogy eltévedtünk, mert nyilván kettőnk közül nem az én hibám a dolog és ez biztosan Connor számára is egyértelmű lenne. Max akkor lehetne az enyém, ha én vezettem volna a párosunkat, amihez kb. valami erdei remetének kellene lennem, hogy jobban kiismerjem magam Samnél. Ami nyilván nem vagyok. Azt hiszem ezt mindenki levonhatja, ha csak fél percet is tölt velem az erdőben. Szeretem én a természetet, de nem annyira, hogy szoros barátságban is legyek vele. Túlságosan is városi leányzó vagyok, azt hiszem… - És te mi járatban errefelé?
Örömmel tölt el, hogy Connor is abbahagyja az ellenségeskedést, amit egészen pontosan én szítottam föl. Tessék, Sue ismét békét teremtett… Az már egy másik kérdés, hogy a másik srác előtt ég a pofám, amiért csak úgy elfogadok bármit, amit egy lány mond, de szerintem ezt a többség sosem értené meg. Hogy inkább kötök csomót a nyelvemre, minthogy elveszítsem a lányt, meg a barátságát. Az tuti, hogy a srácnak vannak tartalékai, bennem pedig a kezdetleges, de annál idiótább dominanciám által keltett harag egyre inkább halványodik. Amikor elé állok, és a kezemet nyújtom, nem érti, mit beszélek, amin azért kicsit földerül a képem. Oké, én is csak félművelt vagyok, de azzal a féllel szeretek villogni. Meg feltüntetni magamat okosabbnak, mint vagyok… Belső késztetés, soha nem tudtam tenni ellene semmit sem. Akárhányszor megpróbáltam, gáz lett a dologból. – Tiszta lap – mondom, de aztán elfogadja a kezemet. Figyelem, ahogy a tüzet gyújtja, de ebben nincs semmi rosszállás, nemes egyszerűséggel érdeklődök azután, amit csinál. Én nem nagyon tudok tüzet gyújtani öngyújtó nélkül… Hiányosságaim egyike. Túlságosan hozzászoktam már a modern civilizációhoz, de gondolom, a srác sem valamelyik cserkészcsapatban tanulta meg a dolgot. Ismét érdekelni kezd, ki ő. Közben Sue is kipakol a táskából, én pedig alig észrevehetően arrébb helyezkedek, amikor meglátom az üveg piát. Lássuk be, nincs sok jó emlékem arról, amikor kölykökkel ittam. Ash meg én csúnya ramazurit rendeztünk a vidámparkban… Megvárom, mit választ a vendéglátónk, azután én is elcsenek egy darab kenyeret. Nem vetek hálás pillantást Sue-re, de igenis az vagyok neki, amiért nem árulta el, hogy én voltam az, aki eltévedt. Talán azért történt, mert még nem álltam be teljesen arra, hogy máshonnan indulok, mint a Farkaslak, talán azért, mert föl akartam vágni előtte… Nem tudom. De mindenesetre csöndben vagyok, és figyelek. Nekem csak egyetlen kérdés jut az eszembe, de csak azután dobom be, hogy a kenyér fele már elfogyott. – És te honnan jöttél? Mármint… mi helyiek vagyunk – ebből azt von le, amit akar, akár azt is, hogy falkatag vagyok, vagy csak helyi kóbor –, de téged még nem láttalak errefelé.
Egy, barlang közelében állítomfel a sátrat, miközben Sirius a közelben futkározik, és élvezei a szabadságot. Természetesen, Cas tudja, hogy ma meg holnap itt tartozkodom, távol a civilizációtol, és a zajos kocsiktól. két éjszaka, és egy nap a természetben. Márcsak, tűzi fát kéne hoznom, és meglesz minden. Még, Sirius-nak is hoztam kutya eledelt. Bár, ő nem finyás, még a bogarat is megeszi. Nem szólok rá, legalább ő érezze jól magát, majd aztán én is ellazulok, hamár teljesen kész leszek. Először is, köveket cipelek, oda ahol majd a tűzet tervezem, majd néhány botott is össze gyülytök, és végül egy vödör vízet is hozok, hogy legyen mivel oltsak, ha aludni térek. Amint mindennel végzek, eldobom magam, és közben a felhötlen eget figyelem az égen. Legalább, van egykis jó idő is, és nem kell otthon a négyfal között kuksolni. Sirius, a közelembe jön, és érzem, hogy a fejét a hasamra helyezi, míg én a füle tövét vakarom. Egyszerüen, élvezem a csöndet, amit néha egy, egy madár tőr meg az énekével.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Amikor csak tehetem, kiszabadulok a természetbe. Hiányzik Bled és Bergen után az a közeg, ami ott körülvett. Itt sokkal ritkábban tudok csak úgy csatangolni a fák között, az erdőben, azokon a helyeken ez mindennapos tevékenységem volt. Tudok a felhívásról, amit a vadőrség adott ki, ezért kerülöm lehetőség szerint a tiltott útvonalakat. Columbia túrabakancs van rajtam, melegítőnadrág, ami fölé vékonyabb, zöld vízlepergető nadrágot is húztam. Jól beöltöztem felülről is, hogy ne fázzak.. Termo pulóverem fölött bélelt, tégla piros Columbia túrakabátot viselek, amin több a zseb, mint a gomb. A fejembe húzott fekete kötött sapka alá csavartam hosszú barna hajamat, kezeimen pedig ujj nélküli kesztyűket viselek. Alapvetően magányos túrázó látszatát keltem, aki talán eltévedt az erdőben.. de lépteim túlságosan határozottak ahhoz. A hátamon cipelt zsákom rejti íjamat, és tegezemet.. az egyéb „túlélő felszerelés” mellett. Rég lőttem már íjjal, ezért úgy gondoltam, keresek egy nyugisabb helyet, és gyakorlok egy keveset. Ahogy sétáltam, egy németjuhászt pillantottam meg jó száz méterre magam előtt rohangálni. Nem vett észre, a szagomat nem sodorta felé a szél, mert teljesen más irányból fújt. Arra tértem le az útról, amerre a kutyát láttam elrohanni. Talán egy kóbor eb.. gondoltam, hiszen a felhívásban arról is szó volt, hogy a kutyákat csak pórázon hozzák be az erdőbe. Ahogy a barlangokhoz közelebb értem, kiszúrtam egy sátrat a fák között. Meglepetten lassítottam le lépteimet, aztán észreveszem a földön fekvő alakot, aki épp a kutyát simogatja. - Hello! – Odaköszönök, majd a kezemet felemelve intek, és közelebb sétálok. A németjuhászra pillantok, aztán a feltételezett gazdájára… és megemelkedik a szemöldököm..
Kikapcsolt agyal figyelem az eget, és a kutyámat simogatom, mikor is egy hang szólal meg felettem, és mikor ránézek, tekintetemmel végig nézek rajta. Majd én is köszönök. - Helló. Kirándulás a természetben? - Kérdem tőle, mikor meg látom a táskáját a hátán. A kezemet, én is felemelem mikor látom, hogy az ővé is fent van. - A nevem Allison, Allison Black. - Mutatkozombe, és közben felé nyújtom a kezemet. Hisz most látom őt először erre meg, úgy egyébként is. Még, Sirius is a jövevényre lesz figyelmes fel áll, és oda megy, hogy megszaglássza őt. Az orrát, egyenesen a csaj seggéhez viszi, és bele szagol. Erre, én csak a fejemet fogom, és rá szólok Siriusra. - Sirius fúj nem szabad. - Mondom a kutyának, de őt nem zavarja, hogy az elöbb szóltam rá. - Sajnálom, de ő általában, így ismerkedik a többi kutyával is. - Mondom neki, majd indulok Sirius felé, hogy el huzzam őt onnan, és hogy a pórázt is rá agyam, és ki kössem egy fához, de csak addig amíg ő itt van. Bár, utánna sem biztos, hogy el engedem őt.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Teljesen természetesen viselkedek. A legapróbb jelét se mutatom „megvilágosodásomnak”.. annak az ominózus pillanatnak, amikor rájövök, hogy kicsoda, vagyis inkább micsoda ez a nő. A tetoválásaimnak köszönhetően ő csak szimpla halandónak érezhet engem. Mosolyom kiszélesedik, tekintetem barátságosan csillan, ahogy ránézek. – Igen.. Végre jobb idők vannak, és ilyenkor olyan szép a természet! – Szavaimnak nyomatékot adva nagyot szippantok a friss, éles erdei levegőből. - Örvendek Allison, én Flora Ashwood vagyok… Flora. – Mutatkozok be én is, és kezet fogok Allisonnal. A kutyus eközben körülöttünk sétálgat, majd megáll mögöttem, és megérzem az orra hegyét, ahogy megböki vele a fenekemet. Zavaromban hangosan elnevetem magam, majd próbálok elfordulni, hogy kitérjek a kíváncsi eb orra elől. - Semmi gond, megértem… gyerekkoromban nekem is volt kutyám. – Intézem el egy könnyed mosollyal az imént történteket, majd végignézem, ahogy Siriusra kerül a nyakörv, és a póráz. Sajnálom azért szegény kutyát, meg eleve minden állatot, akiket hosszabb-rövidebb ideig fogságban tart az emberiség. A szabadság az egyik legnagyobb kincs, amire csak akkor jövünk rá igazán, amikor épp korlátozva vagyunk benne. Persze.. tudom, és értem is, hogy most miért kötötte ki, de attól még sajnálom a kutyát. - Egyedül sátraztok Siriussal? Nem félsz itt lenni? Annyi medvetámadásról olvasni manapság az újságokban… - Csacsogok, miközben közelebb sétálok Siriushoz, és ha a kutyus engedi, akkor megvakargatom a füle tövét.
Végig nézzve rajta látom, hogy még eléggé fiatal. Aranyos meg minden. - Valóban, szép kiránduló időnkvan. - Mondom én is. A bemutatkozásán, ő is túl esik. De, mondani rá nem molndok semmit. Sirius, közeledésére látom, hogy Flora zavarba jön, amitől a lány csak még aranyosabbá válik, a szememben. Mikor, elnézést kérek, Sirius nevében, és ő csak legyínt, hogy megérti hisz neki is volt kutyája. Már, erre sem mondok semmit, hisz nesitudok. Miután, meg kötöttem Siriust, de nem túl erősen, és mivel már a pórázok is olyanok, hogy lehet ralytuk engedni, így engedek is Sirius pórázán, hogy azért még tudjon mozogni. Flora, oda megy Sirius-hoz, és látom, hogy a fületövét vakarja, amit, Sirius imád. Látom, hogy örömében csoválja a farkát. Közben, Flora tőlem kérdez valamit. - Tudom, én is olvasok újságot, de nem hiszem, hogy aggodnom kéne, föleg mert az ilyen támadások esetében, főleg az emberi ostobaság miat következik be. Vagy a medvének magát kell védenie, vagy pedig a kicsinyeit. Megaztán, bár egy barlang közelében húztam fel a sátrat, direkt olyan helyre, ahol nem lennék utjában a medvének. Ha, egyáltalán lakik medve abban a barlangban. De, te miért szakadtál le a barátaidtól, ha tudod, hogy egyedül veszélyes? - Kérdem tőle, kissé meglepetten. Bár, még abban sem vagyok biztos, hogy a barátaival jött-e kirándulni, vagy esetleg a családjával, bár tini kinézete révén, a barátok sokkal helyén valobb, hisz ezek a iatalok, már gázosnak tartják az őseikkel való programokat. ~ Vajon, egy beharapot is, így gondolkodik, ha a beharapója valamilyen programot kitalál? Mindegy, majd megkérdezem erről a falka egyik kölykét. - Gondolom magamban, de azért még Florára is figyelek, vagyis, inkább a szavaira.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
Türelmesen végighallgatom Allison-t, és a medvékkel kapcsolatos mondanivalóját. Nem kezdek el erősködni, hogy „de akkor se biztonságos idekint”. Ha ember lenne, megtenném, de egy vérfarkas tudjon magára vigyázni. Ránézésre nem tűnik veszélyesnek, szerintem szelídebb vérmérsékletű lehet, aki nem keresi magának feleslegesen a bajt. - Azért csak vigyázz! – Intem őt kedvesen óvatosságra. Az óvatosság sose árt, egy vérfarkas esetében sem. Jó lenne róla többet megtudni. Talán itt időzök egy kicsit, hacsak nem látom úgy, hogy a társaságom zavaróan hat rá. - Önkéntes segítő vagyok a Vadőrségnél. – Hát… végül is nevezhetjük így is azt, amit csinálok.. szóval olyan nagyon nem kell ferdítenem az igazságon. – Néha bejárjuk az erdőt, csapdába szorult, sebesült állatok után kutatva, hogy ha kell, akkor segítséget hívhassunk nekik, és az elkóborolt embereket is igyekszünk visszairányítani a helyes útra. – És ezzel se hazudtam nagyot. Igaz, hogy nem Fairbanksben, de Szlovéniában Barna mellett részt vettem ilyen feladatokban is. Ha hazudni vagyok kénytelen, mindig próbálom úgy tenni, hogy legyen valós alapja annak, amit mondok. Így sokkal hihetőbb, és feltűnésmentes a hazugság. - Van valami apropója a sátrazásnak? Ünnepeltek valamit? – Kíváncsiskodok. Azért nekem kicsit furcsa, hogy sátrat vert itt a barlangnál. Túl közvetlen ahhoz, hogy antiszociális… ember, és farkaskerülő legyen. - Remélem nem zavartalak meg titeket semmiben. – Teszem azért hozzá, és ha úgy látom, hogy zavarok, akkor rövid úton elköszönök, és tovább megyek. Ha nem zavarok, akkor tovább kérdezősködök. Nem faggatom, szó sincs erről.. ez csak szokásos ismerkedési csevej.. legalábbis részemről. - Mivel foglalkozol? - Talán a munkájának van köze ahhoz, hogy itt sátorozik, soha nem tudhatom… vagyis remélhetőleg hamar megtudom.. Kibújtatom karjaimat a hátizsákomból, és magam elé véve kiveszek belőle egy kis dobozkát. Felnyitva azt megcsaphatja Allison érzékeny orrát a finom, sajtos pogácsám illata. – Kérsz belőle? Vegyél nyugodtan, amennyit szeretnél. – Kínálom meg. Mindig van nálam valami saját magam által készített apróság, a környezetem nagy-nagy örömére…
- Úgy lesz. - Mondom neki röviden, és közben figyelek rá. ~ Olyan, cuki tőle, hogy óvatosságra int, hogy most aztán kedvem lenne őt megölelgetni. - Gondolom magamban, de mert idegen számomra, így mégsem teszem meg, bár az, hogy idegen nekem az aztán édes mindegy. Egy igen érdekes választ kapok tőle, amit valahogyan nem tudok hova tenni, hisz nem a munkája felöl érdeklődtem, hanem, hogy ő mit keres itt távol a barátaitól, ha tisztában van a medve támadásokkal. Inkább, akkor már maradjunk a témánál. - Tehát, ha jól értem, akkor most is dolgozol? - Kérdem tőle, hisz akkor nekem ez jönle a szavából. Kérdésén, nem kell sokat gondolkodnom, amint befejezi a kérdését, válaszólok is rá. - Egy kicsit unttam már a várost, és a benzin gőzt, szóval ez az egyik oka, a másik meg régen, a kereszt anyámmal is sátoroztunk, mikor még kicsi voltam, így csak egy amolyan nosztalgikus dolog az egész. Ünneplésnek, egyáltalán nem nevezném. - Mondom neki, majd ismét mond valamit. - Édes vagy, de nem, nem zavartálmeg semmit. - Mondom neki, majd folytatom. - Gyere, és ülj le nyúgodtan. - Kinálom őt helyel, és meg várom, hogy mit mond rá. Érdeklőd ni kezd a munkám iránt, amire szintén az igazat mondom neki. - Nos, eddig dolgoztam Angliában, volt ott egy kocsmám, a Fekete Farkas, majd azt eladtam, és Chicágoba mentem, ahol egy Caszinóban voltam pincér. Jelenleg, nem dolgozom, mert nincs munkám, de lehet megfordúlt bennem az ötlet, hogy vissza megyek az iskola padba, át kébzésre, hogy azzal foglalkozhassam, amit valójában szeretek. Kertésznek akarom majd magam át képezni, révén, hogy szeretek a természetben lenni. - Mondom neki, egy félmosolyal az arcomon. Majd, Flora elővesz egy dobozt, aminek leveszi a fedelét, és az orromat megcsapja a pogácsa finom illata, és meg is kinál vele. Nem leszek moho, és csak egyet veszek. - Köszönöm. - Mondom neki, majd a számba helyezem a pogácsát, és ahogy rágni kezdem, mintha a pogácsájától vissza mennék a gyermek koromba. Nem mondok semmit, de élvezettel eszem a pogácsát.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
- Önkéntesként nincs megszabott munkaidőm. Akkor segítek, amikor hívnak. Nem nevezném munkának. – Válaszolom Allisonnak egy vidám mosollyal. - Értem. Nosztalgiázni jó. Jó pár évvel ezelőtt én táborozó gyerekekkel sátoroztam, nagyon jó buli volt. – Elevenítem fel magamban a Bled-i éveket. Olyan, mintha tegnap lett volna, pedig már nagyon sok év eltelt azóta. Néha eszembe jut, vajon milyen lenne visszatérni. Tudom, hogy szinte semmi se lenne ugyanaz, hiszen a komplett protektorátus lecserélődött azóta. Allison hellyel kínál, én pedig nem kéretem magam, le is ülök egy alkalmas helyre. Figyelmesen hallgatom a történetét, arcomon mindvégig mosoly ül, de nem csak az arcom, a szemeim is mosolyognak. Kocsmákba és kaszinókba csak akkor teszem be a lábam, ha nagyon muszáj, egyébként nem. Elég éles váltás a vendéglátóipar után a kertészkedés, de szerintem bátor dolog, ha valaki bele mer vágni álmai megvalósításába. - Szeretem a szép kerteket. Egyre kreatívabb megvalósításokat látni. Néha az interneten látok olyan kertekről készült képeket, amiktől tátva marad a szám! Remélem sikerül megvalósítanod az álmodat, én nagyon drukkolok neked! Fontos, hogy sikeresnek érezzük magunkat az életünkben, ettől leszünk boldogok. – Nem csak a karrier… hanem az élet minden területén fontosak a sikerek. Örülök, hogy Allison nem utasítja vissza a kínálásom. Úgy látom, hogy ízlik neki a pogácsa, ezért bíztatom, hogy vegyen még belőle. - Vehetsz többet is nyugodtan! Van bőven, ennyit úgyse bírnék megenni. – Allison kutyájára pillantok. - Neki is adhatok? – Szeretem az állatokat, mindig kedves vagyok velük is. A gazdája engedélye nélkül nem etetném meg, mert nem tudhatom, hogy nincs-e speciális étrenden. Vannak az állatok között is liszt.. és laktóz érzékenyek.. Ha Allison rábólint, akkor felállok, kiveszek egy pogácsát a dobozból, és a kutyushoz sétálva leteszem elé. - Hány éves? – A kérdésem természetesen a kutyusra vonatkozik. Visszaülök az iménti helyemre, és kivéve egy pogácsát én is eszegetni kezdek.
- Értem. - Röviden, a kérdésemre kapot válaszára, majd a sátrazásra is mond valamit, és kérdezek tőle, én is. - Meddig voltatok ott? Volt a környéken sekélytó? Tábor tűzet is raktatok? Voltak feladatok, meg kirándulás? - Zúditom a kérdéseimet szegény lányra, tőlem nem megszokot izgalommal. - Csak te voltál velük, vagy voltak ott más vigyázók is? Szép helyen táboroztatok? Hálló zsákban aludtatok, vagy volt ott ágy? - Kérdem tőle, de egyenlőre csak ennyi kérdésem van hozzá. Hát, igen nem voltam még soha táborban, és gondolom a kérdéseimből itélve, erre ő is rájöhet. - Köszönöm, igyekezni fogok. - Mondom neki, mikor a tervemről van szó. - Tényleg rengeteg szép kertet lehet látni az interneten, néha én is szoktam nézegetni őket, és sok képet le is mentek, és háttérkép ként használom a laptopomon. Egyébként, már találtam egy szakiskolát ahova, befogok íratkozni, és Szeptembertől, már kezdek is ott. - Csicsergem neki, és közben őt figyelem. Látja rajtam, hogy izlik a pogi, ezért engedi, hogy vegyek még amennyit akarok. - Köszönöm. - Mondom megint, és most viszont, annyit veszek magamhoz, amennyi a kezembe fér. Az egyiket egyből a számba teszem, és ismét élvezni kezdem a pogácsa mennyi izét. Flora, megkérdi, hogy Sirius is kaphat-e, amire én, csak bólintok, hogy igen kaphat, de csak most tudatosult bennem, hogy mire is adtam a lánynak engedéjt. Kissé feszülten figyelem a dolgot, és látom, hogy az eddig nyugodtan üldögélő Sirius, meglátja, hogy felé közeledik valamivel. Sirius, fel áll, és izgatottan kezdi csóválni a farkát, és el is indul Flora irányába, és ki kapja a kezéből a pogácsát, és ő is el csámcsog rajta. Flora, vissza tér, és ismét fel tesz egy kérdést, Siriussal kapcsolatban. - Révén, hogy még a mult évben, kölyök korában találtam rá, így szerintem idén lesz valamikor egy éves. - Válaszólok a kérdésre, majd Sirius felé nézek, aki kérdő tekintettel nézz felénk, hogy és ő nem kap többet. Megesik a szívem rajta, és elő keresem a kettő az egyben tálkáját, és az egyikbe beteszek egy pogit, és a másikba vízet töltök neki, és odaviszem hozzá, és rendesen eléteszem a tálat, és mondom neki. - De, ez volt az utólso. - Mondom, és megyek vissza Florához.
Flora Ashwood
Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 51
◯ HSZ : 188
◯ IC REAG : 120
◯ Lakhely : Salt Lake City (Utah)
◯ Feltűnést kelthet : Sárga VW Beetle típusú személyautóm, bájos szempilláival ;)
A sok kérdés.. nem tagadom, meglep. Zavarni viszont egyáltalán nem zavar, mert szeretem, ha valaki kérdez. Ha kérdést kap az ember, azt jelenti, hogy figyelnek rá, kíváncsi a másik. A kérdések jók, és sokat elárulnak a kérdezőről is. Informátorként ezt már csak tudom. Nem csak az számít, hogy milyen választ kapunk, maga a kérdésfeltétel is fontos. - Egy hetet. – Válaszolom lelkesen. – Igen, volt! Hegyekben voltunk, úgyhogy ez egy olyan tó volt, amit egy hegyi patak zuhataga töltött fel. A vize emiatt se volt túlságosan meleg, viszont annál nagyobb élmény volt benne fürödni! Persze az ilyen helyeken nagyon kell vigyázni, a gyerekeket be se engedtük felügyelet nélkül. – Emlékszem vissza azokra a napokra. Ez egy olyan élmény, amit senkinek se szabadna kihagyni, aki szereti a természetet, és nem riad vissza attól, hogy sok gyerek veszi körül. Én személy szerint imádom a gyerekeket.. a jókat is, és a rosszakat is. - Tábortűz is volt esténként, tűz melletti mesékkel, parázson futással… szalonna sütés, meg parázsban sült krumpli. Éjszakai-nappali bátorságpróbák is voltak a közös, hosszabb túrák mellett. – Ezeket mind úgy szerveztük meg, hogy a farkasok járta területektől messzebb legyenek, mert nem akartuk megkockáztatni, hogy bárkinek is baja essen. Persze így is voltak kisebb balesetek. Bokaficam.. bagócs csípés, levert térdkalács.. de hát a gyerekek már csak ilyenek. Mindig történik valami. A lényeg, hogy nem szabad pánikolni, ezek természetes velejárói a gyerekkornak, és minden ilyen sérülés erősebbé, strapabíróbbá teszik a gyerkőcöket. Én is estem-keltem gyerekként, és mégis itt vagyok. - Ez tábor volt, többen vigyáztunk rájuk. Voltak faházak, ott is lehetett aludni, de a nagyobbak alhattak a faház mellett sátrakban is. Én is aludtam sátorban is, és bent is. Szerintem egyáltalán nem kényelmetlen a sátorban alvás, főleg ha jó hálózsákot fog ki valaki, amiben tud azért mozogni is, és nem úgy érzi magát, mint egy bebábozódott pillangóreménység. – Kuncogok vidáman. - A hely nagyon szép volt! A Yellowstone Park. – Most füllentettem, hiszen nem ott voltunk, hanem a Bledhez közel levő Triglav Nemzeti Parkban, de a jelenlegi fedősztorim szerint soha nem jártam még Európában, ezért ezt nem mondattam Allisonnak. - Sok sikert a sulihoz! Ha szeretnél ezzel foglalkozni, akkor biztos vagyok benne, hogy a tanulással se lesznek gondok. – Amihez az embernek kedve van, az általában sokkal könnyebben megy. - Még csak egy éves lesz? Nahát! Többnek gondoltam volna a növése miatt. – Persze én se vagyok tévedhetetlen, és nem vagyok a kutyafajták nagy szakértője sem. – Úgy látom neki is ízlik a pogácsa! – Jegyzem meg vidáman.
Kezdőlap
