Akár egy kandalló elé terített vaddisznóbőr, olyan nyugalommal és megbékéléssel fekszem ezen a nőstényen. Az erdő talajszintje nyüzsög körülöttünk. Nem az ember számára érzékelhetően, csak a mi érzékeink fogják fel. Éledezik már a természet, apró neszezéssel mászkálnak a rovarok az újraéledést érző fák lehullajtott levelei közt. A fülemmel hallom, mint ütközik a szarvasbogár egy kisebb fadarbnak, amit letörtek a viharok. Az aljnövényzet susog, küzd a súlyunk ellen. Most azt érzem, hogy szívesen el is aludnék egy eredményes éjszaka után. Leterítettem két fenevadat. Az elsőt vadászattal, a másikat a vágy horgával, amit beakasztottam neki rendesen. - Abban bizony nem volt hiány! A tiltott gyümölcs, mit leszakítottál, élvezetesebb volt a legális szféra terményeinél, igaz-e, Évám? Jól tetted, hogy befogadtad az óriáskígyó tanácsát, amiddel csak tudtad. Pipa. Megvolt az egyik legjobb és legerősebb nőstény Fairbanks-ben. Ezért szeretek nálam hatalmasabbakkal üzekedni. Olyan tapasztalatot szereztek az évszázadok alatt, ami méltó az állóképessügkhöz. Kivétel is akad persze, azt gyorsan ki is szoktam rúgni, mint duhaj partiördög a ház oldalát. Prunál erről szó sincs. A fekvést és a nyugalmat legyűri lassan a mozágsigény, aminek adtam ma éjjel, de telhetetlen a bendője. Két tenyeremet lehelyezem a nőstény puha és gyönyörű teste mellett a levelek közé. Még egyszer megcsókolom a hátát és szippantok egyet a bőre selymes illatából, amin most már az erdő ájere is körtáncot jár, mert meg lett forgatva benne a test. Lábaimat is felhúzom, hogy kellően el tudjak ragaszkodni és a legdinamikusabb fekvőtámasz-technikával fellököm magam. Álló helyzetben szemlélem a pihegő csodát, akin végigküldtem az úthengeremet. - Kisasszony, tökéleteset főzött az édes kis üstjében, ami már csak a fakanalamra várt! Az alkalmi pásztoróránkat lefátyolozom és nem libbentem fel, mert kegyed nem büntetést érdemel ezért. Azért kellemes szerecsenmosdatást! A test megtisztulhat, de a lelkéből úgy sem tudja kitisztítani és nyilván nem is akarja. El nem tudom dönteni, ő élvezte jobban vagy én. Mindketten megjártuk a csúcsok csúcsát. Tudom, ilyenkor illene elkísérni az erdőben lévő tengerszemhez vagy más vízforráshoz, hogy lemossa magáról a nyomaimat, amit nem hordozhat büszkén, ha nem akarja a halálát vagy kiközösítését. Vagy legalább törődést mutatni, mintha nem fizetős szolgáltatást vettem volna igénybe. Nem az volt, de úgy szoktam távozni, mint aki csak a szekrényen hagyja a jattot, most is így fogok. Egyáltalán sokkal több dícsérő szót kapott, mint a legtöbb skalpom, érje be ennyivel. Ha máskor is bevállalja a szögesdrót átmászását, hogy falkalobogójával beleugorjon a zászlórudamba, várom szeretettel egy hasonlóan bestiális együttlétre. Most viszont elrohanok, hogy ledörgöljem magamról az erdő érintését és aztán újra felöltsem az álruhát, a rendes tanáremberét, aki csak éjszakai természetjárásra vágyott. Bizony megjártam itt a természetet, mély lábnyomokat hagyva benne. Édes lesz az alvás a dupla győzelem után.
// Köszönöm a játékot! Összefoglaló zene a végére //
- Nem is értem, Istennek mi baja volt a kígyó bűneivel - mosolygok. Nem is hiányzik az, hogy haza akarjon kísérni, vagy nyüstöljön egy újabb kalandért. Enyhén pedofilnak érzem magam, hogy egy nálam gyengébbnek beadtam a derekam. No sebaj. Vannak dolgok, amiket csak élvezni kell. Legközelebb úgyse vétem el ezt a hibát. Amint távozott és megfogalmaztam magamban, hogy balszerencsés lenne így visszamenni a hotelbe. Farkasként elügettem egy forráshoz, az egyik kedvenc helyemhez. És miközben pirkadt, én minden szagtól megszabadítottam magam, hogy mire ruháimba bugyolálom tagjaim, ne maradjon nyoma a szabályszegésnek.
Egyszerű vadászatnak indult a délutánom, le is dobáltam a cuccaimat az egyik barlang mellé, szépen elrejtve őket egy bokor aljában, aztán szabadjára engedtem a vörös fenevadat. Jól esett megmozgatni kicsit, kiengedni a gőzt, ma Yvonne viszi az Uppert, úgyhogy lényegében szabad az egész délutánom, estém. Persze ettől függetlenül lehet éjszaka majd betoppanok, hogy megnézzem, minden rendben megy-e, de nem szokott semmi gond lenni, teljes bizalommal merem a lányomra bízni a helyet, amúgy is együtt vezetjük, úgyhogy nem szokott probléma lenni ebből. Idén hála égnek mindannyiunkat megkímélt a Vörös Hold, tartottam tőle kissé, hogy ismét valami kellemetlen dologban lesz majd részem, de ezúttal megúsztam. Én is, Yvonne is és Nicholas is. Tavaly majdnem belehaltam, egy cseppet sem bántam, hogy idén kimaradtam ebből az egészből. A vadászat gyorsan és zökkenőmentesen ment, szokásomhoz hívem megfuttattam kicsit a vadat, had töltse be orrom a félelem édeskés illata, rajongtam érte, enélkül nem volt teljes a vadászat, részemről legalábbis nem. Mindenkinek vannak furcsa dolgai, főleg így háromszáz fölött, engem nem zavart, a többiek pedig nem érdekeltek. A vérvonalképességem használva gyorsan végeztem az állattal, nem volt nehéz dolgom és máris vérének fémes íze ömlött szét a pofámban. Jóllakva hagytam mögött, ami a tetemből megmaradt és pofámat megnyalva szökkentem ismét, hogy futásnak eredve rohanjak a patak felé, amit némi rohanás után könnyűszerrel sikerült előkerítenem. Oltottam hát szomjamat, ám mielőtt indulhattam volna, ismerősbe botlottam. Már csak ez hiányzott. Pusztán kedvességből aztán egymásnak estünk, amolyan kis edzés, hiszen háromszáz fölött is elkél a dolog, nehogy véletlenül berozsdáljunk és habár a nőstény nem éppen a szívem csücske a legutóbbi akciója miatt, azért némileg igyekeztem visszafogni magam, ahogyan ő is, nem megölni akartuk egymást, csak egy amolyan "baráti bundatépésben" részesíteni a másikat. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, hogyha Nicholas látná mindezt, vajon megpróbálna minket szétszedni, vagy inkább ledobna magát és nézné a kis küzdelmünket? Nem tudom, majd egyszer megkérdezem tőle, miként érintené a dolog, addig azonban csak a húga marad. Elég rendesen helyben hagytuk egymást, azt meg kell hagyni, de kifejezetten jól esett a dolog, úgyhogy még meg is köszöntem neki, mielőtt elindultam volna vissza a cuccaim felé, a továbbiakban nem érdekelt, ő merre megy tovább, mert nem vagyunk puszipajtások, én meg majd elboldogulok útközben. Míg visszabattyogtam a holmimért, volt időm számba venni a sérüléseimet. Végigkarmolt mar, a jobb mellső lábamon őriztem a nőstény fogsorát, ha el nem is tört, repedni tuti repedt, hiszen kicsit nehézkesen ment a járás. A bal fülemből hiányzott egy kevéske, a bal vállam szintén megcsócsálta és a pofámon is ékes karmolás húzódott, ráadásul ha jól érzem, néhány bordám el is törött, vagy repedt, egyre megy. Ezen felül kisebb-nagyobb horzsolások. Vörös bundám a véremtől tapadt össze, nem nyújtottam túl kellemes látványt, de nem is igazán szoktam azzal foglalkozni, miként nézek ki, mások véleménye meg aztán pláne nem érdekelt. A ruháimhoz visszaérve alakot váltottam, hogy aztán megpróbáljam magamra rángatni a ruháimat, nem volt túl kellemes, de annyira nem is érdekelt, volt már ennél sokkal rosszabb is, megbirkózom azzal, ha a ruha anyaga beletapad a sebeimbe, innen nincs olyan messze az autóm, azzal pedig pikk-pakk otthon leszek, ott pedig aztán rendbe rakom magam. Nem volt egy olyan típus, aki túlságosan aggódott volna maga miatt.
Igen, még néha én is megengedek magamnak egy kis pihenést, ha nem is túlságosan sokat, de valamennyi kell, amikor egy kicsit az ember elszökhet a világ elől és csak maga marad a gondolataival. Elég sok minden van, amit át kell rágnom magamban azért azt lássuk be. Az apám már megint az utamba került... nem értem, hogy miért futunk össze néhány tíz évente újra és újra, mintha csak képtelen lennék eltűnni a közeléből, pedig igazán nagyon igyekszem. Nem akarok újabb és újabb fájdalmas leckéket kapni az élettől, kaptam már eleget pont elég volt. Nyitni felé pont e miatt lenne iszonyatosan kockázatos és azt hiszem ezt ő nem akarja megérteni. Elment és elhagyott minket önző érdekből... magára gondolt. Akármit is mond, én ezt akkor is így látom és azt várná, hogy a lányaként viselkedjem, megint csak önző érdekből, mert ez neki fontos? Nem is ismer, én sem ismerem őt, csak a vérünk köt össze, ez igazából nem is mondható olyan túlságosan igazi rokoni kapcsolatnak és nem tudom, hogyan lehetne pótolni azt, ami elmúlt csak úgy most a jelenben. Mit érek azzal, ha elmesélem neki mindazt, amit átéltem nélküle és ő mit ér vele? Bűntudatot akar? Ahogy láttam az már így is van neki, minek még több? Nem változtat semmin sem, én pedig nem tudom, hogyan lennék képes megbocsátani, elfelejteni ezt az egészet. Hát e miatt kell a séta nekem is, hogy az erdő mellett leparkolva végül a fák közé vegyem az utamat. Csak én, nem a farkas, csak egyszerűen a lány, aki egy kis békére és nyugalomra vágyik. Hallani akarom a madarak csicsergését, figyelni az őzet, ahogy tovaszökken, mert meghallja közeledő lépteimet. Gondtalan az életük, mennyivel egyszerűbb, mint nekünk. Túl sokat gondolkodunk... túl sok minden jár a fejünkben és ez nehezíti meg annyira az életünket. Egyszerűbb lenne kizárni mindent és csak ösztönösen tenni minden nap az életben maradásért, nem foglalkozni senkivel és semmivel. Na igen, csak épp még többnyire az állatoknak is fontosabbak a kölykeik, mint az apámnak... Megrázom a fejemet, ahogy a kósza gondolat újra utat tör magának, pedig épp ezt akarom kizárni, épp őt akarom kizárni, nem szabadna hagynom, hogy újra és újra előre tolakodjon. Lépteim alig vernek zajt, azt viszont már meghallom, ami a távolban történik, mert jóval nagyobb zajjal jár. Egyértelműen harcról lehet szó, én pedig távol maradok tőle, legalábbis egyelőre mindenképpen, hiszen nincs hozzá közöm. Tisztában vagyok az itteni falka létével, nem fogok belerondítani senki szórakozásába, nem igazán van rá okom, nem akarok bajt keresni. Nem messze vagyok egyébként a barlangtól, ahová aztán hamarosan az ismerős arc tér vissza a ruháiért. Hezitálok, amikor messziről a fák közül kiszúrom őt a pajzsom mögé rejtőzve figyelek. Talán még túlságosan leköti a harc, ami felpezsdítette, így nem vesz észre azonnal. Könnyedén távozhatnék, de végül még sem így döntök. Sérülései vannak, én pedig... lássuk be még mindig orvos vagyok, bár ismerem őt. Régről... azt is tudom, hogy nem fog kérni a segítségemből, de ettől még egy próbát tehetek, főleg mert elvileg ez a dolgom, e miatt engedi az alfa, hogy a környéken tartózkodjam nem a falka részeként. - Adélaide... - nem rejtem el magamat, leengedem a védelmet is, hogy könnyedén érzékeljen. Emlékszik vajon rám még? Régen volt... nem pont tegnap és nem is csupán pár évvel ezelőtt, de persze nem változott szinte semmit sem és ahogy az arcvonásain látom jó eséllyel kedvesebb sem lett, mint volt. - Tudom, hogy felesleges a kérdés, hogy... ne segítsek? - tudom a választ, de a kötelesség mégis csak ezt diktálja. Elég kellemetlen lehet, ahogyan a ruha szépen beleragad a sebeibe. Nem azt mondom, hogy van nálam hirtelen egy egész kötszeres doboz, de a kocsiban van minden, ami kellhet, jó eséllyel az övében is. Ő is bizonyára el tudja látni a saját sebeit, csupán én talán szakszerűbben, hogy gyorsabban rendbe jöjjön, mint egyébként.
Ismeretlen, ugyanakkor mégis ismerős energiák úsznak közelebb hozzám, a homlokom ráncolom, mert egyáltalán nem vágyom most semmiféle társaságra. Ráadásul.. valahonnan ismerem. Gondolkodom, hiszen jó volna, ha még azelőtt bevillanna a dolog, hogy meglátom a nőstényt, de mivel nem ugrik be egyből, így nem lehetett túl hosszú az ismeretségünk, ráadásul régebbre tenném. Valahova Franciaországra… Akkor hasít belém a felismerés, amikor meghallom a hangját, hátra se kell néznem, hogy felismerjem, ki is áll mögöttem. - Gaëlle… - jegyzem meg cseppet sem túlságosan kedvesen, üdvözlésnek megteszi. Kíváncsi volnék, mit keres errefelé a kis nőstény, miért pont éppen errefelé sodorta a szél, hiszen eddig nem igazán futottam vele össze, szóval vagy nagyon jó érzékünk van ahhoz, hogyan kerüljük el egymást, vagy szimplán most nem régen érkezett a városba. Én a magam részéről nem szólalok meg, egy cseppet sem vágyom most semmiféle társaságra, pláne nem az övére, hangozzék ez bármilyen kegyetlenül is. Bár jelen pillanatban két személy kivételével senki más társaságára nem vágyom, szóval annyira nem is sértő a gondolat. A kérdését hallva elhúzom a számat, féloldalas mosolyra görbülnek ajkaim, de egyelőre még mindig nem pillantok hátra. Soha nem szerettem, ha segíteni akarnak nekem, megoldom én magam is, bármennyire is tűnjön katasztrofálisnak a helyzet, közel sem az. Számomra legalábbis semmiképp. Amíg képes vagyok járni és gondolkodni, addig nincsen probléma. Majd összefoldozom én saját magamat, vagy legfeljebb csupán a lányomtól fogadok el segítséget, ennyi és nem több. - Ha tudod, hogy felesleges, akkor miért teszed fel? - most fordulok először hátra, hogy érzelemmentes tekintetemmel az övét keressem, nem értem a helyzetet, hiszen ha tisztában van azzal, hogy úgysem fogom elfogadni a segítségét, akkor felesleges a kérdés, nincs szükségem rá, hogy bárki is a kedvességét csillogtassa előttem, mert nem igazán tudom értékelni, más ajtókon kell kopogtatnia. Tudom, hogy bunkó vagyok, ezzel senki sem mond újdonságot. A pólót és a nadrágomat közben már magamra applikáltam, a cipő nem kell, már csak a pulcsi marad, de felkészült voltam, direkt nagyobb méretű melegítő felsőt és alsót hoztam, hogy ha pontosan olyan dolog történik, mint most, hogy valakivel összeakadok, akkor ne legyen túl nehéz felcibálni magamra a ruhaneműket. - Mit keresel itt? - teszem fel a kérdést, miközben belebújok a pulcsiba, csupán az arcom ugrik néha grimaszba, hangot nem adok annak, mennyire is fáj a dolog, annyira nem vészes. Ha már egy időre egymás társaságát leszünk kénytelenek élvezni, akkor legalább had tudjam meg azt, amire kíváncsi vagyok. Elsősorban nem arra vagyok kíváncsi, hogy az erdőben miért lófrál, hanem arra, hogy mit csinál a városban. - Egész szépen kikupálódtál - jegyzem meg hümmentve. Az első találkozásunkkor sem éppen a kedvességemről voltam híres, így minden bizonnyal nem fogja meglepetésként érni a dolog ezúttal sem. Amikor először összefutottunk, még egészen fiatal volt, igaz, hogy én magam is, de a korkülönbség az akkor is korkülönbség.
Tudom én, biztos voltam benne már az első szavak kiejtésekor is, hogy balga gondolat az, hogy megszólítom őt, az pedig még inkább, hogy a segítségemet ajánlom fel neki, hiszen nem fogja elfogadni. Büszke... régen is az volt. Én magam is hasonló vagyok, bár mégis anno is úgy éreztem, hogy belém egy fokkal több kedvesség szorult. Már az első szóból, amikor a hangját hallom, ahogyan a nevemet ejti ki pontosan tudom, hogy ez mit is jelent. Nem igazán értékeli a jelenlétemet, pedig tényleg csupán segíteni akarok neki, hiszen nincs jó bőrben. Meggyógyul, de a fájdalom attól még meg van, még ha a mozdulatainál nem is látni egy rezzenést sem az arcán. - Mifelénk ezt úgy hívják, hogy gesztus. Egy próbát megért, még ha biztos is voltam a válaszodban szinte, de... változhattál. - halk sóhajt hallatok csak, de nem varázsolok még egy halvány mosolyt sem az arcomra. Nem sok értelme lenne. Végül is igazam van, bárki változhat, de ő nem változott, ez már tisztán látszik. Ha viszont nem is kérdeztem volna rá, akkor csak magamat okolhattam volna, ha netán mégis csak szükség lett volna rá. Számomra így sokkal tisztább a helyzet, megtettem azt, amit az elveim alapján meg kellett, akkor is, ha tisztában voltam a reakcióval. A szájhúzására éppen ezért nem reagálok, csak megvárom, amíg felöltözik és összeszedi magát, no meg a ruháit. Nem merül fel bennem, hogy esetleg egy újabb kérdést tegyek fel neki ezzel kapcsolatban, vagy hogy akár a haladásban segítséget ajánljak fel neki, mert gondolom ő is kocsival érkezett, maximum távolabb parkol, ahogyan én is tettem. Az biztos, hogy nem ott ahol én, mert ott nem láttam a kocsiját. Kissé azért talán bizonytalanul állok egyik lábamról a másik az első pár pillanatban, amíg felkapkodja a ruháit, hiszen talán az lenne a legésszerűbb, ha egy gyors köszönés után távoznék is, de az a baj, hogy ennyi tisztelet még mindig szorult belém, hogy legalább megvárjam, amíg elkészül és ne hagyjam azonnal faképnél, hiába hogy egyébként jól látszik, hogy a háta közepére sem kívánja most a társaságot... bár azt hiszem máskor sem. - Sétáltam... kiengedtem a gőzt, csak kicsit egyszerűbb, mint te. - persze tisztában vagyok vele, hogy a kérdése jó eséllyel nem erre vonatkozott. Ő nem olyan érdeklődő, hogy az ember neki magyarázzon arról, ami a szívét nyomja. Dehogy! Jó eséllyel az érdekli, hogy mit is keresek a városban, de talán annyi dac azért bennem is van, hogy ne adjak neki erre azonnal választ. - Igazság szerint csak egy kicsit nyugodtabb környezetre vágytam, mint a nagyváros, itt pedig volt felszabaduló állás a kórházban, a sürgősségin. - adom meg végül a várt választ, legalábbis a sejtésem szerint vártat. Abban biztos vagyok, hogy nem ténylegesen a hogylétemre kíváncsi, sőt az életem pontosabb részletezése sem hiszem, hogy kifejezetten érdekelné. - Mondhatnám, hogy te is, de sosem voltam az efféle fog összeméregetés híve. - vonom meg a vállamat. Hát igen az évek azért elszálltak felettem és felette is, de még így is idősebb nálam, és van annyira dölyfös és büszke, hogy e miatt magasabban is hordja az állát, ezen végképp nem szabad meglepődnöm. - No és te? Az itteni falka szerves része lettél? - a városban lévő vérfarkasok nagy részére ez igaz, tehát a kérdésem szinte csak költői, de vajon milyen szerepet tölthet be és mennyire lenne kellemetlen teszem azt miatta nekem is ide tartozni? Annyit már legalább tudok, hogy az apám nem zavarhat be ebbe az egészbe, de attól még nem biztos, hogy más sem.
- Ebből is látszik, hogy máshonnan érkeztünk - kedvesnek cseppet sem nevezhető mosolyra görbülnek ajkaim, színtelen, kényszer szülte görbület. Mifelénk ezt úgy hívják, hogy felesleges kérdések, illem ide, vagy oda, ha tudod a választ, felesleges feltenni. Mert én nem érzem jobban magam a kérdéstől, ha pedig ő igen.. akkor egészségére. Tudom jól, hogy különbözőek vagyunk, hogy én igen nagy köcsög vagyok, empátia pedig annyi szorult belém, mint a velem szemben lévő fába - vagy még annyi se. De engem nem zavar, ha pedig valakinek nem tetszik, akkor nem kell a társaságomban tartózkodnia. Vagy mondja meg a véleményét és akkor én is elmondom az enyémet, aztán meglátjuk, mi lesz belőle. Mindenesetre dicsérendő, hogy még mindig nem hagyott faképnél, fordított esetben én biztos így tettem volna, belém sajnos nem szorult annyi tisztelet, mint belé. Pláne nem egy nálam fiatalabb nőstény felé. Talán ez is furcsa lehet, de nálam a kor igenis számít, apámnak is számított, így nevelte belém, ezeket a gyökereket pedig nem tudom és nem is akarom kitépni magamból. - Kinek mi az egyszerű - jegyeztem egy félmosoly keretében. Nekem például ez, én nagyon szeretek másokkal küzdeni, összemérni az erőnket, pláne akkor, ha ismerősről van szó és sokkal könnyedebb légkörben telik a dolog. Mishával is ilyen volt, még akkor is, ha nem éppen szívem csücske a nőstény. De pont így volt jó, mindketten adtunk és kaptunk, egyikünk sem félt a következményektől. - Nyugodtabb? Fairbanks? Akkor nem informálódtál kellőképpen - nevettem fel röviden, merthogy ez a város minden volt, csak nem nyugodt, az tuti biztos. Persze egy nagyvároshoz képest lehet, hogy sokkal kisebb a nyüzsgés, de annyi minden történt az elmúlt időszakban, hogy egy kezemen is képtelen volnék megszámolni, ha kicsit komolyabban belemásznék. Vegyük csak a Vörös Holdat. Az már vagy kapásból hármat kitesz. De ilyenbe nem fogok belemenni, amúgy sem vagyok pletykás. - Igen - bólintottam, egyszerű kérdésre egyszerű válasz, nem kell ezen semmit sem túlbonyolítani. Majd ha bővebben kérdez, akkor talán én is részletesebben megosztom vele a dolgokat, addig azonban nem, elvégre ő nem a falka tagja. - És te? Tervezel csatlakozást? Tudnak róla, hogy kóborként tartózkodsz a területen? - kérdeztem vissza kapásból, hiszen ezeket nem árt tisztázni, mert én még nem találkoztam errefelé vele, nem tudom, mikor jöhetett, vagy hogy más találkozott-e már vele. Hiába nem rajongok a falkáért, egyelőre jó így, viszont azért vannak olyan kötelezettségek, amiknek nekem is eleget kell tegyek. Mint például az ismeretlen kóborok „kikérdezése”.
Nem vártam mást, a reakciói pont olyanok, mint régen, miért is változott volna bármennyit is nem igaz? Ha az embernek nincs oka rá, akkor nem teszi. Én sem lettem hirtelen jó kedélyű és vidám, pedig sok év van már a hátam mögött, de az alap jellemem már elég szépen belém ivódott és jó eséllyel soha nem is fog változni. Arra jó ok kell és én még nem találtam meg azt a jó okot, minden bizonnyal ő sem, hogy egy fokkal kedvesebb legyen. Én viszont orvos vagyok és ez magával vonja az alapvető figyelmet mások felé, még ha ő ezt nem is értékeli úgy, ahogyan más tenné. A megjegyzései sem lepnek meg különösebben. Talán igen, csak azért nem kért meg, hogy tűnjek el, vagy azért nem fordított nekem azonnal hátat, mert nem tud rólam még eleget és tudni szeretné, hogy mit keresek is. Farkas kötelességből minden bizonnyal. A falka az első, ha nem is azért, mert így akarja, hanem azért mert ez a kötelessége. - Tisztában vagyok vele, hogy mire gondolsz, de mégis csak kisebb város, maximum a szabályok mások. - vonom meg a vállamat. Hát akkor nem nyugodt, így is vehetjük. Persze tudom én, hogy voltak itt bőven bonyodalmak, még ha nem is vagyok tisztában mindennel. Természetesen az ember utána néz annak a helynek, ahová költözni szándékozik, ez alapvető, de az itteni nehézségek még nem riasztanak el, főleg ha az alkalmazkodás lehetséges, ahogyan meg is tudtam oldani a helyi alfával megbeszélve, hogy itt lehessek. Így lényegében nem kell belefolynom a helyi ügyekbe sem, tehát számomra talán tényleg nyugodtabb lesz a hely, mint New York nyüzsgő forgataga. - Egyelőre még nem tudom, ez sok mindentől függ, hogy mennyire érzem indokoltnak, vagy látom értelmét. De ne aggódj természetesen beszéltem az Alfával, tisztában van a jelenlétemmel és az engedélyét is megkaptam. - bólintok egyet. Érthető a kérdése és a kíváncsisága is, gondolom ebben az esetben nem kell senkinek sem jeleznie, hogy probléma van velem, bár nem lepne meg, ha szívesen utasítana rendre. Az a típus, akinek talán még jól is esne, ha összekapnánk, pedig én nem vagyok egy kimondottan agresszivitást kedvelő típus. - De az határozottan meglep, hogy te egy falka tagja vagy. - nem tudom megállni a kósza kis megjegyzés nélkül. Ő jellemzően önálló lélek, sőt akaratosnak is bőven mondhatom. Nem az a behódoló típus, nem is tudom, hogy bírja azt, hogy esetleg mások állnak felette és netán még feladatai is vannak, amiket kénytelen teljesíteni. Ha jól sejtem nagyobb esély van rá, hogy inkább csak ez a jobb megoldás, mert amúgy rosszabb helyzetben lenne, vagy nem volt más választása, mint hogy csatlakozzon. Ennyire nem ismerem sem az ő történetét, sem a helyi viszonyokat.
- Ahogy gondolod - vonom meg a vállam, bár ne tettem volna, fájdalmasan rándul grimaszba az arcom, ahogyan a sérült részek meghúzódnak és ismét belenyilall a vállaimba a fájdalom. Összeszorítom a fogaimat, nem fogok látványosan szenvedni előtte, úgysem fogom elfogadni a segítségét, nem szeretném, ha eszébe jutna még egyszer ajánlkozni. A városról pedig nem fogok vele vitatkozni, ha tudja, hogy mire gondolok, akkor semmi probléma. A szabályok biztosan mások, efelől semmi kétségem, a város is kicsi, szintúgy igazat adok neki. Csakhogy ezúttal nem mondható el, hogy amilyen kicsi, olyanok is a problémák is, merthogy itt mintha valahogyan fordítva működnének a dolgok. Elég csak az évente ismétlődő Vörös Holdakra gondolni és már eleget mondtam szerintem. Nem tudom ezekkel mennyire van tisztában, ahogyan azt sem, mióta van itt, esetleg volt-e már érintett Alignak csodálatos ajándékában. Haha, méghogy ajándék… - Ha hosszútávra tervezel itt maradni, akkor szerintem elég egyértelmű a dolog. Bár Isten ments, hogy beleszóljak a dolgaidba! - emelem fel megadóan a két kezemet, melynek eredményeképp újabb fogszorítással kell megakadályozzam, hogy hangosan is tudtára adjam, bizony fájdalmaim vannak. Nevezzen bolondnak és gőgösnek, amiért nem vagyok hajlandó elfogadni a segítségét, nem fog meghatni a dolog. - Nagyszerű! Ha az Alfa tud rólad, akkor nincs is több kérdésem! - ha nem fájna minden egyes mozdulat, akkor még a tenyereim is összecsapnám, amiért nem kell őt tovább faggatnom, nem tudom, melyikünk örülhet jobban a dolognak. Soha nem szerettem a formalitásokat és a kötelező dolgokat. - Nem csak téged, ne aggódj - féloldalas mosolyra húzódnak ajkaim. A történetet azonban tuti nem fogom megosztani vele, elég volt, hogy ketten is szemtanúi voltak csúfos behódoltatásomnak. Merthogy önként nem adtam a nyakam, már csak az kellett volna! Elég volt azonban egy részeg este egy régi baráttal és az akkori alfával, hogy hosszabbra nyúljon az itt tartózkodásom, mint pár hónap. Hogy bánom-e a dolgot? Ezt bolondság volna így kijelenteni, mert hiába nyűg olykor, most jelenleg az elviselem kategóriában leledzem, mert azért jó oldalai is vannak a dolognak, hiába állnak egy csomóan felettem és hiába vannak olykor kötelezettségeim. Nem számít. - Mindenki tud meglepetéseket okozni, nem igaz? - kérdezek még egyet, rápillantva, majd végérvényesen is megindulok, amint elkészültem a cuccaim összeszedésével. Ha jön utánam, akkor jön, ha nem, akkor itt véget is ért a találkozónk.
Azért így is látom, hogy fájdalmai vannak. Persze vérfarkas, erő és eltökélt, elviseli. Én nem tenném a helyében. Gyerekként épp eleget szenvedtem a fájdalomtól, az éjszakai fulladástól, a kórházi kezelésektől, nem vágyom rá, hogy újra effélét kelljen átélnem. Épp e miatt lettem orvos, hogy másoknak is segíteni tudja, na persze azoknak, akik egyáltalán igénylik a segítséget. Ő nem, nem szabad ezen meglepődnöm, régen is ilyennek ismertem. Az itteni múltjáról sem tudok semmit. Furcsa elképzelnem, hogy a falka tagja, hiszen cseppet sem illik hozzá efféle szerep. Ő valahogy nem az a típus, aki meghúzza magát és elfogadja azt, ha mások felette állnak. Van egy olyan sejtésem, hogy nem sok választása volt, de úgy sem fogja pont az én orromra kötni a piszkos kis részleteket. - Talán igen, talán egyértelmű, de majd még meglátjuk. - az sem biztos, hogy hosszú távra maradok, hiszen ha olyan valakivel futnék össze, akivel nem akarok különösebben kapcsolatba kerülni, akkor jó eséllyel inkább hagynám a munkát és minden mást, mint hogy a közelében legyek. Nem tudom még, hogy mit hoz a holnap, vagy akár csak a jövő hét... hónap, majd kiderül. Talán jó lenne a falka tagjává válni, én nem bánnám, ha lenne egy fix pont az életemben, csupán nem szeretném elhamarkodni a döntést. - Akkor már ketten vagyunk meglepettek és... - elharapom a mondatot, hiszen mégis mit mondhatnék még neki? Nem segíthetek és láthatóan egyébként is zavaró számára a társaságom. Sétálni jöttem, kiüríteni a fejemet kicsit, és érzem én pontosan, hogy nem kellene őt zavarnom a továbbiakban. - Jobbulást neked! - szólalok még meg, amikor elindul végül, ha jól sejtem a kocsija felé a holmijaival. Nincs okom a nyomában loholni, tudom, hogy ő is itt van és az is elég egyértelmű, hogy nem szolgál különösebben nagy örömére a tény, hogy így alakult a sorsa. Én azért más vagyok, ha jól alakulna a városban a helyzetem, akkor szívesen maradnék, de még nem tudom, hogy mi lesz. Egyelőre elég nekem a kis séta, hogy átgondoljam azt, amit az apámmal beszéltem, hogy döntésre jussak, hogy mégis mihez kezdjek most. Bonyolult ez az egész, mégis az apám és igen valahol mélyen vágynék rá, hogy az legyen, hogy mellettem legyen, de ez nem túl késő már? Túl tudok lépni azokon, amik történtek vajon velem, amíg ő távol volt? Függetleníteni tudom magamat a múlttól és tiszta lapot adni neki? Egyáltalán érdemes rá, hogy megkapja?
Ez elment vadászni, ez meglőtte, hazavitte, megsütötte - én az első tagmondattal megelégedtem, utána már csak a nyers szarvashúson csámcsogtam, mint keselyűk a döglött varjú csekély háján. Vasárnap estére mi is lehet jobb program, mint egy kifejlett szarvasünőt hajkurászni a barlang mellett és jóllakottan visszamenni az üregbe rejtett holmimért. Ez a kedvenc helyem az erdőben, kellően elhagyatott és ősinek tűnő. Már-már várnám egy neandervölgyi felbukkanását, annyira tiszta itt a természet, nem rondított bele a civilizáció betonfoga. Törzsvendég vagyok itt és a legélvezetesebb vadászat az volt, amikor egy szarvas után egy helyi nőstény fajtársat is ledöntöttem a lábáról, csak persze másképpen. Bevállalta, hogy Damoklész kardjával döfködjem meg jó mélyen, azóta hallgatunk, mint a sír. Úgy nem nehéz, hogy nem láttam se hírét, se hamvát. Saját, tetoválásaimnak megfelelően foltos bundájú közönséges farkasként rohanok vissza ide a nyíláshoz. A számról még csorog a vér, de elég sok rászáradt a pofámra vagy a maromra és természetesen a mancsaim is tocsognak az életnedvben. Köbö 300 méterre hagyhattam el a dög megmaradt részét, hadd táplálkozzon az erdő élővilága is. A tápláléklánc csúcsán vagyok, de hagyok a piramis lejjebbi lakóinak is. Elfogyasztottam annyit, hogy a kiadós rohangászás után ne facsarja gyomromat az emésztőrendszer és most már csak könnyedén ügetek fel ide kőrés elé. Energiáimmal leradarozom a környéket, nehogy avatatlan szemek elé tárjam a lassan teljesen bemintázott emberi testemet és még egy gyors lefolyású embervadászatot is be kelljen iktatnom. Rossz fát már tettem a tűzre a városban és azóta hüvelykujjnyi pórázon tartom a Bestiámat. Csak idekint rosszalkodhat, ahol az ellenfélnek esélye sincs youtube-ra feltenni az őt hajtó vadat. A szarvasok ilyen szempontból jó fejek. Segítenek etetni a nagyétkű gépezetet. Körbefordulok, hátha figyelő tekintetekkel, kukkoló lélekdarabokkal találkozom, amiknek nem akarok csalódást okozniaz ártatlanságom elrejtésével. Szóval sehol egy árva mezei ember fia avagy lánya, ezért szép lassan emberi formát öltök és négykézlábról lassan az evolúciós lépcsőt követve eljátszom a felegyenesedett embert. Ugrok egyet-kettőt karkörzéssel, mint amikor meccsek előtt melegítek be, pedig ez már csak a levezetés. Vagy mégsem? Zörren a bokor és madárka röppen el róla.
Turn around, they might be watching And you'll never disappoint them Hide your innocence before they see right through You mustn't disappoint them
Elég gyakran mozgolódom az erdőben, már csak azért is, hogy tanulmányozzak egyes növényeket, hogy milyen közeg az ideális a számukra, aztán kényeztethessem őket a boltomban, illetve otthon. Előjött megint a növénymániám ugyanis, tudtam én, hogy csak egy fix hely kell, ahol van lehetőségem nevelgetni őket, és hódolhatok eme szenvedélyemnek is. Szerencsére a lakásom is elég nagy, át is tudom teleltetni őket, a boltban pláne van erre lehetőségem, szóval örülök a dolognak. Egyébként, újabban nincsen semmi különös, majd az őrzőkkel kellene konzultálnom Alignak ügyben, lassan elég sürgető lesz a kérdés, ugyan még hosszú hónapok vannak a következő Vörös Holdig, de a jó munkához bizony idő kell. Elég sokat járom az erdőt, hátha megsúgják a szellemek, hol van az a szikla pontosan, ahol a mélybe lökték Alignakot, még nem tettem le róla, hogy ott bizony lehet valami, amiből kiindulhatnék. Ám egyelőre nem jártam sikerrel, de ami késik, nem múlik, és én rendkívül kitartó tudok lenni. A pajzsom csak azért van fenn, mert nincs kedvem kellemetlenkedő alakokba futni, bár elég erős vagyok magam is, de akadnak nálam jóval erősebb magányosok a területen, és őket inkább elkerülném. Nem akarok bajt, sosem keresem, inkább leplezem magam, a feladatom egyébként is fontosabb, minthogy bárkivel is leálljak fecserészni. Épp egy bokor ágai közt hámozom át magam, azt hiszem, erre a legrövidebb út a barlangba, nő ott valami növény, amiről Ginette magyarázott, és szüksége van rá, gondoltam, én egyébként is sokat mászkálok, szóval elhozhatom neki, csinálja csak addig egyéb dolgait. Arra viszont abszolút nem számítottam, hogy egy meztelen, ugráló pasas hátsófelével találom magam szembe. Kész szerencse, hogy nem pont a bokor előtt végezte, mert az halálosan égő lett volna. Így is az, vörösség olvad rögtön vonásaimra, és pár pillanatig meredten pislogok rá, majd sajnos nem bírom befogni a számít. - Ó te szentséges szalamandra. Mármint, izé… hagyjuk. Úgy fordulok el, mint akit ezüst ostorral csapkodnak, hogy megtegye. Miért pont nekem kell belefutnom random meztelen férfiakba. Egy férfiba, bár ahogy elnézem, ő valahogy kettővel is felér. Legalábbis akkor, mint egy hegyomlás. Remélem, megtisztel azzal, hogy felöltözik, és nem nekem kell kérnem, ám ha mégsem, nos, szóvá fogom tenni. Nem arról van szó, hogy ne láttam volna fényévek óta meztelen férfit, mert előfordul, ha falkában él az ember, a saját meztelenségemre sem úgy tekintek, de ő nem falkatag. Hogy ezért miért esik más kalap alá ilyen téren? Őszintén, gőzöm sincs…
Kisborjúéhoz hasonlító vidám ugrándozásomban a levelek zöreje zavar meg és hátrafordulok egy ugrással, amiben a karommal is lendítem magam. A nőstény már így is olyan, mint aki elaludt a déli Nap tikkasztó sugarai alatt, gyanítom, hogy a szembefordulástól még sötétebb árnyalatra vált majd. A fehér ember rendkívüli pigmentáltsága, mikor a kéktől a bíborig a színskála számos elemét meg tudjuk villantani. Arcomra a fujtató bemelgítés kissé erőlködő kifejezése után rögtön derű és vidámság költözik. Ez jó móka és az a kis suttogás, amit a mi fajtánk fülei meghallanak akkor is, ha nem nekik szánják. - A szellemes hölgyike asztaltáncoltatás helyett kétéltűt fogna itt a barlangos test táján? Vagy csak a cipőboltot kereste és rossz térképet kapott? Üdv Lili! Karjaimat széttárom minden szégyenérzet nélkül. Örülök a jöttének kelet felől, mert mókás emlékeket idéz a nőstény, aki kijelentette magáról, hogy nem tud viccelni. Amikor Geronimo élettársának öltözött, nem akadt meg rajta a szemem különösebben és most is valami hideg közönyt érzek inkább, pedig alapvetően szépen íveltek a vonásai és a húsa is jóféle. Lehet, hogy az ősök ott susognak körülötte és azt érzem ilyen taszítónak. Azért megnézném átalakulás előtt és magamat is, hogy emelkedne-e a sorompó, mert ha nem, akkor ő a legnagyobb varázsló a világon. - Nem kell szégyellnie, hogy eteti a szemeit, én is táplálom a sajátjaimat, ha jó a kilátás. Úgy nem az igazi a társalgás, ha ő hátat fordítva hunyót játszik. Ennyi erővel telefonálhatnánk is, ami már szinte pszichiátriai eset, mert úgy hallunk hangokat, hogy nem látunk hozzá senkit. Minneapolis-ban ismertem egy aggastyánt, aki beleőrült a távközlés világába, nem bírta elviselni, hogy már minden élettelenből is szól az élet. Nézzünk szembe egymással, én ezt várom el, egy ilyen idős nősténytől főleg. Nehogy már szendehártyájú tinilányként viselkedjen előttem, mint egyes szigorúan tartott egyetemista leánykák. Tapsolok kettőt, hogy nézzen már ide és folytatom a szövegelést is. - Megkínálhatom egy frissen tálalt szarvas enteriőrjével? Nem messze játszottam el Hasfelmetsző Jacket, szívesen odavezetem, ha a gyomra már hús alakú űrré kezd változni. A móka és kacagás után eszembe ötlik, hogy a Vörös Hold eseményeiről talán mondhat nekem többet is vagy én mesélhetek neki az általam látottakról. Ő egy kóbortól is meghallgatná a megszállás meséjét, nem hiszem, hogy inkább világgá szaladna. De felöltözni azt nem fogok, élvezem az első almaharapás előtti állapotot, amit számos freskón is megfestettek az álprűd szentpiktorok.
- Cipőboltot? Nos, nézze el nekem, hogy csalódást kell okoznom, de ennyire szőke azért egyáltalán nem vagyok. Üdvözletem Lester! Nem húzom fel az orrom, noha a lelkem egy egészen kis zugát valahol igenis sérti, hogy bárki ilyesmit feltételez rólam. Talán, sőt, jó eséllyel csak viccelt, épp ezért nem is veszem túlzottan komolyan, s ezen egyébként is sokkal könnyebb túllépnem, mint a meztelenségének tényén. A kétéltűek fogdosását meg inkább hagyjuk is. - Félreértés ne essék, kedves Lester, a szemeim nem éhesek, nem kell táplálnom őket, addig legalábbis semmiképpen, amíg nem csökken korhatáros szint alá a látvány. Közlöm nem oly burkoltan vele, hogy miféle elvárásaim is vannak a jelen pironkodásomat kiváltó szituáció ellen, bár sejtéseim szerint halálosan hidegen fogja hagyni, mint ahogy engem sem mozgat az, hogy én nem tartozom számára a jó a kilátás kategóriába. Különösképpen nincs ezzel bajom, elvégre senkinek sem vágyok tetszeni, eltekintve a múltkori vacsorát Emmettel, de azzal elég alantas céljaim voltak. Meg is bántam, ami azt illeti, mert nem lettem okosabb tőle semmivel, csupán azt tudom, amivel eddig is tisztában voltam, tudok dögös lenni, hogyha úgy akarom. Csak éppen nagyon régen nem volt kiért, és tulajdonképpen most sincs, mert Emmett és én az szerintem sosem lesz Mi, amivel valamiképpen meg kellene békélnem. - A bokor is elég pofás, meg mondjuk az a fenyő ott. Mutatok el a távolba, bár halál biztos, hogy fogalma sem lenne róla, melyikre gondolok, vagy éppenséggel tökéletesen hidegen hagyja a dolog. Meg tudnám érteni, igazából engem sem érdekel, csak el kell foglalnom magam valamiből, amíg esetleg felöltözik. Még reménykedem, bár talán fölösleges. - Igazán szép magától, hogy megosztaná velem eme tökéletesnek hangzó étket, de sajnálatosan el kell utasítanom, hiszen űr az nincs. Egyébként is, okkal jöttem pont ide, a barlang volna a cél. Volna, volna, hogyha nem ácsorogna ott a meztelen nyelvész-pankrátor, akinek hallomás alapján több vaj van már a fülén, mint a sok éves átlag, bár ez engem sosem zavart, a lényeg, hogy még nem ölt meg senkit, s amíg falkaszinten nem kapjuk meg, hogy vigyük be, vagy esetleg iktassuk ki, engem abszolút hidegen hagy, hogy mit művel. - Ezek szerint felgyógyult már. Nem kérdezem, hisz láttam, kutya baja, legalábbis amennyire ennyi idő alatt képes voltam felmérni a helyzetet, ám sokkal inkább érdekeltek a sérülései, mint bármi egyebe. Ám, legyek szerinte akármilyen illetlen is, eszemben sincs megfordulni, és felé mutatni a képesebbik felemet.
- Pedig már a Salamander árukínálata iránti áhítozást véltem felfedezni a megrökönyödés szavai mögött. Donna mellett hallottam én sokszor ilyen boltneveket és az egyetemen is csacsognak mindenféléről a szép szájak tulajdonosai. A vicceket nem szokásom megmagyarázni, de most tőrdöfés lett a mosolyvágásból, ezért akarok javítani a helyzeten. Kihívás, hogy kihozzam a ketrecből az állatkáját, mert azt állította, nem könnyű őt előcsalni, de nem agyi szőkeségre történő célozgatással akarom ezt megtenni. Takarja a belsejét, mint ruha a testét ellentétben az enyémmel, ezért nem tudom pontosan megítélni, milyen mélyre ment benne a tüske. - Egy nadrág alá veendő nadrág már elegendő messzeségbe gurítaná a 18 hullányi hoppkarikát? - kérdem én muzsikáló dallamú hangsúlyozással. Nem fogok felvenni egy alsónadrágot, de valamivel mégis készülök. Móka és kacagás és a mesebeli egyidejű igaz-hamis kettősség szerepel a terveim között. Amúgy nem szoktam a kabáttárogató mutatványos bácsit játszani, most is csak azért kötöm a pucér ebet a karóhoz, mert mulattat, hogy a természet természetessége elől elzárkózik valaki, aki évszázadok óta jár vadászni a teliholdas éjszaka pőreségében és még ki tudja, mikor. Nem hiszem, hogy csukott szemmel állja végig, míg a falkatársak átvedlenek és azt sem, hogy ipari erősségű gumibikinit gyártatott magának az ilyen esetekre. - Azért kissé sérelmezem, hogy a növényvilág alá rendel engem. Még ha az alaszkai Nap tűző fényét említené, azt mondanám, hogy határeset... Ez már a vérszívás stádiuma, pedig nem vagyok hemoglobinra éhes moszkító. Egyszerűen szórakoztató a prűdség blődsége, ami felesleges erőkidobás megítélésem szerint. A nők gyakran tagadják, hogy vágynak arra, amit mi nyíltan emlegetünk, mikor keringőre hívjuk őket. - Pedig kár lenne a romlás virágainak eleségül hagyni. Valójában nem is tudtam róla, de magának hagytam meg a fél agancsost és nem örülök, hogy egy falatot sem kér belőle. Tényleg nem örülök, a többi meg jól hangzó nőszédítés. Mi a fenyőgyantás kéregmintázat ereket mintázó formatúltengését akar ebben a barlangban? Önkéntesként dolgozik tudtommal, nem az altamirai falrajzok szakértőjeként. Hobbiból lehet mélymászó, erre kíváncsi is vagyok. Tartom magam a szavamhoz és elállok a bejárat elől. Hallhatja, hogy léptem, mint mint Zsugás Jimmy a sakktáblán, mikor elnézte a játékterem címét. - Elmeséli, mi vonzza a kőbölcső odvában? Eddig sem voltam alvilágot őrző Kerberosz, de most még arrébb is álltam egyszemélyes fogadóbizottságként. És most következzen az, amit pár hónappal ezelőtt még a szánalmas balgaság kategóriájába soroltam. A vérvonalam valahogy szimpatikusabbá vált, amióta újra kinyitottam szemeimet a halálból visszapenderítve az élők közé és itt a legjobb alkalom, hogy használjam. A pajzsról le fog pattanni a telepatikus üzenet, de ismerem a módját annak, hogy jelezzem, már nem olyan alakban állok itt, mint az elébb. Az állkapcsom roppan, ahogy előrenyúlik és lassan pofává méretesül, majd egész vállig tejes vérfarkas nyak- és fejszerkezetet varázsolok elő. A sajátomat, mert még csak néhány helyiét ismerem és azokat nem tartom célravezetőnek idemásolni egy egyszerű ctrl c & ctrl v-vel. Amikor már a nyakán is tetkófoltos mivoltom nézi a háttal álldogáló női alakot, akkor eltéveszthetetlenül farkasos morgást hallatok. Ha megfordul, az egyiptomi mitológiából ismerős, állatfejű, de embertestű istenalakhoz hasonlatos antropomorf lényt fog látni, akinek legnemesebb része ugyanúgy leng a hidegben végzett mozgástól, mint mikor emberi fejjel toporogtam ugyanitt. Az állító hangsúllyal feltett kérdésre szívesen válaszolnék, de a pajzsról visszapattan az üzenet, mint túl alacsony fonák a necchálóról. Kíváncsi vagyok, be tudom-e húzni a morfcsőbe vagy megsejti. Az érzéseimből kiderülhet, hogy valamiben sántikálok ép lábbal is, de azért egy próbát megért. Mégsem olyan trágyaértékű a vérvonali képességem, mint sokáig gondoltam.
- Áhh. Én mondtam, hogy nem nevezhető éppen jónak a humorom. Olykor leporolom az egykor volt részeit, és örömködök, hogy mondtam valami vicceset, de alapvetően ez sajnos nem az erősségem, bár a múltkor azt hiszem, alaposan megrágtuk, nem kényszeríteném hát, hogy megint ezt csócsálgassa, így hát elengedem a cipők témakörét, bármennyire is legyen illő egy nőhöz, nos, ilyen szempontból ritkán vagyok nő, a cipők annyiban kimerülnek nálam, hogy lekapom a polcról azt, ami először megtetszik. Nem mondható éppen kényesnek az ízlésem. - Mindenképpen elviselhetőbb lenne, igen. Bólintásom még háttal is látszik, hisz copfom meglibben tőle, ilyen időben, főleg erdei túrák során inkább felkötöm, kevésbé tűnik zavarónak. Alsógatyára gondolnék első körben, de ez a Lester elég körmönfont alaknak tűnt már elsőre is, meglehet, hogy közel sem arra gondol, amire én asszociálok. - Röstellem, ha esetleg csalódást okozok, ám a növényekre legalább nem mondhatom, hogy zavarba hoznak. Nem tudhatja, hogy nekem alapvetően mindenkivel szemben kell egy kis idő, hogy hozzászokjak a viselt, vagy épp nem viselt dolgaihoz. Akkor is kiborulnék, ha Emmettet látnám meztelenül, bár ez nem ugyanaz, nála tartalmilag sokkal több minden lenne adott esetben a háttérben. Megsérteni azonban nem akartam a hímet, bármennyire is sikerült a zöldségek bámulásával. - Technikailag maga hagyta ott, szóval mosom kezeimet. Egyébiránt, amennyiben szükségem lenne prédára, levadásznám magam. Azért, bármennyire is vagyok szub, erőm bőven van, és könnyedén megszerzem magamnak alkalom adtán a vacsorára valót. Attól még, hogy a konfliktusokat kerülöm, vadászni nagyon is imádok, és segítséget sem szomjazok ez ügyben. Arra meg majd rájön idővel, hogy én nem vagyok az a szédítendő kategória, mert nincsenek arra alkalmas radarjaim, hogy fogjam az ilyesmit. Túlságosan régen zárom el magam tőle. - Semmi kifejezetten érdekes, az egyik mohafajtából elfogyott a készlete a falkatársamnak, én pedig úgyis nyakamba vettem ma az erdőt, hát eljöttem érte. Ez tényleg halálosan érdektelen téma lehet mindenkinek, aki kicsit is intenzíven éli a napjait, engem sem érdekelnek a mohák, pedig nem vagyok épp a szenvedélyek rabja semmilyen témában. - Igazán kedves magától, köszönöm. Nem mintha egyébként félnék tőle, mert arról nincs szó, pillanatok alatt szedném szét, csak éppen nem szokásom ilyesmit tenni, az én életem másról szól. Egyébként, szerintem sosem volt szükségem arra, hogy az erőmmel próbáljak felülkerekedni, mert mindenki tudja, hogy eszemben sincs kardoskodni. Ha szükséges, odacsapok, de csak a legvégső esetben. Vannak helyettem igazi tankok a falkában, akik örömmel mennek a falnak. Nem tankok is, ami azt illeti. Tekintettel pajzsom felhúzott voltára, nem érzem farkasának fellobbanó energiáit, és egyelőre nem látom okát annak, hogy bekukkantást engedjek mögé, de ki tudja, lehetséges, hogy hamarosan időszerű lesz. - Lester, őszintén bízom benne, hogy nem akar átverni, mindenesetre, ha megteszi, lelke rajta. A korával tisztában vagyok a legutóbbi találkozásunk okán, és sejtem, hogy ennél azért többet kellene vergődnie, hogy valóban farkas legyen. Ennek ellenére azonban megfordulok, de arra ügyelek, hogy a tekintetem arcmagasságban maradjon, őszintén, felettébb kínosnak találnám a további szemezgetést altájékon, nem vágyom rá, fogalma sincs róla, mennyire rég nem része ez az életemnek, s milyen fokú tiszteletlenséget követ el ellenem, ám nem ismer, így hát ennek az információnak a közelében sem lehet. - Tudja, azt kell mondjam, csalódást okoz. Ezek szerint az intelligens máz csupán álca, és jobb szereti mások idegrendszerét trenírozni? Kiérdemelte, hogy ne szólalhasson a fejemben, szóval, ha bármit akar, kénytelen lesz másként közölni. Vonom meg a vállam, és elindulok a barlang bejárata felé. Őszintén, valóban csalódottságban tobzódom, kellemes emlékeket őriztem róla, de talán túl korán ítéltem. Fiatalság, bolondság, igaz?
- Én meg mondom, hogy a természet alkotótégelye kompenzál és ami bennem csak nyomokban található meg, az magában túlcsordul. Végtelenül büszke vagyok a jelenségre, amit manapság Dr. Lester J. Edison néven emlegetnek, de azt elismerem, hogy ha csak ilyenekből állna a város vagy pláne a világ, akkor az utcák tele lennének halottakkal és terhes nőkkel, meg így tovább. Kellenek a ballasztot jelentő empatikus egyedek és ha nem is szociológiai távlatokba tekintek, csak arra, hogy kedvelem vagy nem, akkor is igencsak pozitív a válasz. A humor sok minden, de nem minden. - Sejtettem is, hogy lejjebb vinné az arca hőmérsékletét egy plusz ruhadarab. Kérdezek, mert érdeklődni jó móka akkor is, ha a kérését nem kívánom teljesíteni. Persze előbb-utóbb felöltözöm, de most csak azért sem. Pedig pont arra készültem, az üregi üregben van behajtogatva az, ami Lili szemeinek könnyítést hozna, de hát az én alapelvem, hogy ami szabadon választott öröm, az nyűggé válik, amint kötelezettséget látok benne. - Egyáltalán nem, azzal okozna csalódást, ha betonkemény arcáról leperegne a látvány intenzív hatása. Növényekre nincs okom féltékenynek lenni. Ami unalmas, az nem hozza zavarba, teljesen nyilvánvaló. Sose kellett még hatalmi harcot vívnom gazdag lombkoronájú tölgyfával vagy pázsit nyüzüge szálával. Ezt a nőt már a vásárban megkedveltem és most is egyre magasabbra hág a tetszési index. Szerintem ő jobban örülne, ha kevésbé érdekelne, mert csupán azért élvezheti a kötélhúzást is és úgy látszik, nem igazán élvezi, velem ellentétben. - A gyengeség feltételezésének gondolata sem merült fel bennem! Csupán Ön elé tolt egy tálcát a pucér pincér, aki egy vendégről sem gondolja azt, hogy képtelen elmenni bevásárolni, csak kínál, hátha lesz kereslet. A sértettség tüskéi átütnek a higgadt hangvezetésén. Tényleg örülnék, ha együtt falatoznánk, úgy is, hogy az én hasam már megtelt fehérjével. Lemozgom hamar, ha újra nekilátok egy erdei ámokfutásnak. Nem szeretném a végletes örök haragig hajszolni ezt a vibráló nexust, de most még jólesik. - Soha ne mondd azt, hogy moha! Ha a gyógyítók munkájához indult beszerző körútra, eszemben sincs barikádként tornyosulni. A Falka orvosait a halálukig üldözi a hálám, mert ők az én halálomat üldözték el. Szabás-varrás nélkül maradhattam volna egy majdnem felgyógyult hulla. Farkasfejjel némaságra vagyok kárhoztatva, mert a telepátiát Lili kizárta, mint férj a hűtlen szeretőt. Sejti a palánkon átverő trükköt, az esze ismét vág, mint bozótnyeső kés az angolkertben. Végre bekövetkezik a fordulat és nem tudom nem észrevenni, hogy miként van beállítva nyakilag. A horizont alá nem esik a tekintete, így inkább találkozhat az enyémmel. A durcás kisgyerektől elvették a játékát és úgy felel, hogy kinyilvánlik, elértem a célomat. Legutóbb megjegyezte, kevesen képesek paprikás hangulatba hozni, de úgy látszik, én kellően csípős termékkel ajándékoztam meg. Most már nem érdekli, a mezítelen igazságot tárom-e elé vagy a király új ruhájára még újabbat öltök, ezért ideje vedleni. Megszűnt az elvárás, most már nincs mivel szembemenni. Váltok is és a fejem gyors töpörödéssel kapja vissza a humán alakját, deréktól lefelé pedig megfarkasodom, abban az alakunkban pedig sokkal diszkrétebb a lengő farok látványa. A lóra se húznak pizsamát a félősebb női szemek, akármekkora kontraszttal különül el a paripa délceg törzsétől az örökítőrúd. - Az életem a tréning, de a szellemi pallérozásával karöltve járnak. Kedves Lili, azt kell megállapítanom, maga idegi felfokozottságában is felér egy ragyogó tavitündérrel, aki nagy méltósággal nyújtja át Arthur királynak az Excalibur vízáztatta, de cseppet sem rozsdás pengéjét. Kezem a csípőmön, mintha csak oldalsó hasizmokat bemelegítő gyakorlatsorra készülnék. Elégedett mosollyal kísérem végig a bejárat mellett szobrozva. A hasonlatot értheti, ahogy szeretné, de benne van a királyi önértékelés, ahogy az is, hogy bizony a Tó Hölgye még a királynál is nagyobb hatalommal rendelkezett és megbecsüléssel szól róla bárki, aki a mondát idézi. - Elkísérem, noha én moha helyett csupán a mechanikai védelmül szolgáló, ám funkciójába a divat szempontjait is beépítő textilkészítmények felöltése céljából lépek bele a nagy kő szájába. Hagyom, hogy mellém lépjen és lovagiasan magam elé engedem. Odabent még kissé messzebb, a barlang mélye felé találtam egy rést, amibe betuszkoltam a holmimat, így a visszhangos teremben jókat tudunk még kommunikálni. - Mohakereső túrán még nem voltam, csak a fák oldaláról próbáltam megállapítani a penészre hajazó zöld növényekből, merre vegyem az irányt. Szegényeket lassan kiszorítja a GPS monopóliuma, bár én köztes megoldásként a kihajtható térképpel történő szemezést kedvelem inkább. Úgy érzem, túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, amik számomra inkáb bevezető hangulatkeltést jelentettek és rátérhetünk olyan ólomsúlyú témákra is, mint az idei tavaszi megszállás. - Lilianne, a szellemvilág mennyire őrül meg Alignak hajtépésekor, ami idén a hírek szerint a megszokottnál is mortálisabb volt? Sose hittem volna, hogy a halálból lehetséges feltámadni annak is, akit nem a rómaiak feszítettek keresztre, hogy ikonok százezreinek adjanak témát. Biztosan tisztában van a történetemmel és ha érintett volt, nálam sokkalta hamarabb regenerálódott. Érdekel, hogy az őszszakállúak megsúgtak-e valamit neki előtte, közben avagy utána. Ha a kőbe vájt ruhatárhoz érek, akkor onnan kihúzom a konfekciót és szépen lassan kezdem civilizált ember látszatát kelteni. A vicc sem tart ki örökké, ezért első lépésként eltüntetem bundás alfelemet és felgatyásodom.
Erre csak bólintani tudok, de így van ez jól, mások vagyunk, kell a különbözőség, hogy értékelni tudjuk egymást, hisz ha mindenki ugyanolyan lenne, nos… ezt inkább el sem képzelem. - Ezek szerint némileg kiismerhető vagyok. Nem zavar, hogy ilyesmit megtudott rólam, nem titok, hogy vannak helyzetek, amikkel nem tudok mit kezdeni. Ha tippeket kérne ebben a tekintetben Darrentől, aki évek óta próbálja elérni, hogy elguruljon a gyógyszerem, de még nem sikerült neki. Akkor riszált legközelebb ehhez, amikor elmerészkedett az öltáncig. Bár inkább kínos volt, mint bármi egyéb. Igazság szerint, tényleg nem látom értelmét a haragnak, idegességnek, sosem volt igazán részem, nem évszázadok után fog ez megváltozni. - Velem kapcsolatban gyakorlatilag senkire és semmire nincs oka féltékenynek lenni. Ha már felhozta, hát maradjunk a racionalitás talaján. Hacsak nem olyan önérzetes hímből faragták, hogy nem viseli el, ha egy nő tekintete másra vetül, nem rá. Ám velem kapcsolatban ez sem probléma, mert az enyém ugyan senkire sem vegyül, szóval nem kell emiatt aggódni. Emmettet is csak akkor lesem lopva, ha esély sincs rá, hogy bárki meglássa. - Igazán kedves és gondoskodó gesztus ez a pucér pincértől, de sajnálatos módon jelenleg a kereslet nem egyezik meg a kínálattal. Az egyébként még mindig felettébb szórakoztat, ahogyan kifejezi magát a hím, gondolom, jól jön a humora relatíve fiatal farkasként, az sok mindent megold. Már azokkal szemben, akiknek van humora, egyébként, általában legalább érteni szoktam a vicceket, szóval nincs mentségem, miért nem pottyant le a cipőboltos rettenet. - Lester remélem, a maga olvasatában ez nem volt jó poén, mert ha mégis, akkor kénytelen leszek itt helyben elásni magam, hogy még mások próbálkozásait sem vagyok képes értékelni. Csóváltam meg a fejem egy sóhaj kíséretében, szóvicc, oké, de nagyon angol, és nagyon fa, legalábbis számomra. Mindenesetre több szót nem vesztegetek rá, a mondandója lényegét értettem, és örülök is neki, hogy legalább ebben nem akar gátat szabni a cselekvéseimnek, mert kínosnak érezném, ha arrébb kellene tennem egy ekkora hímet, és kettőnk közül még mindig ő értékelné kevésbé, mert bizony igencsak sérteném vele a férfiúi önérzetét. Jámbor természet vagyok, de azt sosem szerettem, ha az utamba állnak. Nem kísérem végig tekintetemmel a visszaalakulását, csupán egy egyszerű biccentéssel jelzem, hogy hálás vagyok a gesztusért, még akkor is, ha ennyi ideig tartott eljutnunk erre a pontra. Tudom én, hogy nem mindenki teszi meg a másiknak egy-kettőre, amit szeretne, legyen bármennyire kis dolog is az éppen. - Igazán hízelgő a ragyogó tavitündér szerepében feltüntetni, de idegi felfokozottságról szó sincs, még csak a homlokráncaim sem szaladtak össze. Itt ni, látja? Mutatok hát oda, mosolyogva, nem mintha ne tudná, hol a homlokom. Azt hinné az ember, hogy ő azért tudja, mi fán terem a düh és a harag, ha már pankrátor volt ugyebár, én pedig azzal egyelőre köszönőviszonyban sem vagyok. - Bár, azt kell mondanom, nehezen venné be a gyomrom, ha el kellene képzelnem Arthur királyt szemérmes hölgyek jelenlétében fedetlen… mindennel feszíteni. Célzok arra, hogy hiheti magát bárminek, nem árt, ha a vágyott képhez megfelelő viselkedés társul. Nem lehetetlen, ámde jelenleg határozottan rossz nyomon jár, bármennyire is vélte szórakoztatónak az iméntieket. - Semmi sértés, de egyébként a hétköznapi emberek megértik? Komolyan, néha még nekem is el kell gondolkodnom, mire a mondat végére ér, hogy most akkor mit is mondott tulajdonképpen. Nem érzem magam szégyenben ezért, egyszerűen olyan bonyolultan képes előadni magát, és olyan hosszan, hogy a végére érve az ember elfelejti az elejét. Hála az égnek jó a memóriám. A ruháinak illatát hamar kiszúrom, gondolom csak addig jön, én azonban beljebb megyek kicsivel, egyelőre nem látom még a célmohát. Egyébként, sok helyen van még a környéken, de itt biztosan tudom, és nem kell keresgélni a földön, fákon, persze, ha szembe jött volna eddig, akkor nem kötök ki itt, s fájó szívvel ki kellett volna hagynom az adoniszi látványt. Khm. - Azt meg már hagyjuk is, hogy én még azt is megtanultam fiatalon, hogyan illik használni az iránytűt. Ma már a legtöbben azt sem tudják, hol van észak, és ha a kezükbe kapnak egyet az említett eszközből, gőzük sincs róla, hogy mit kezdhetnének vele. - Nagyon. Őszintén szólva, azóta is tanácstalan vagyok. Egyszerűen nem válaszolnak, és fogalmam sincs róla, hogy mit kellene tennem, hogy információhoz jussak. Csak azért beszélek neki ilyen nyíltan erről, mert a semmit nehéz kikotyogni, egyébként nem valószínű, hogy felhomályosítanám, de ez maradjon csak titok. - Egyébiránt, én magam sem hittem volna. Nem normális, annyi szent. Sóhajtok fel kissé komoran, sajnos balsejtelmeim vannak, és rémesebbnél rémesebb álmaim, olyanok, amiket nem akarok megfejteni, mert talán bele is őrülnék, de tudom, meg kell, ha tudni akarom, mi folyik itt. Közben nézelődöm a barlang falain, és pár méterrel bentebb relatíve hamar meg is találom, amit keresek. Nem ritka növény, csak épp fogyóban van, és hamarjában kell majd Ginettenek valami kotyvasztásához, szóval viszek neki egy adagot, mert egyébként vannak olyan gazok, amik csak frissen szedve jók. Megértem, az étel sem jó felmelegítve, szerintem még a töltött káposzta sem. - Maga sem emlékszik semmire? Érdeklődöm kíváncsian. Vajon melyik oldalon állt? Konkrétan még nem volt módom utánajárni tüzetesebben, kit milyen módon érintett, párakkal már beszéltem, azokkal, akik közelebb állnak hozzám, és bár Lester magányos farkas, de információnak jó lesz.
Én nem vagyok nagy pszichoanalitikus, aki mindenkit feltár, mint fogkefével porolgató régész a Machu Picchu romjait. Lilinél megéreztem valamit, amit vagy gondatlanul látni hagyott vagy csak rosszul helyezte fel az álcát és félrecsúszott. - Gondolja, hogy ez bajt hozna a fejére? Szereti a titkok kulcsát 2 posztóba tekerve egy földbe ásott széf mélyére rejteni, igaz? A vérfarkasoknak mindig kell dugdosniuk bizonyos titkokat. Az emberek előtt a létezésünk is egy misztérium és ez így van jól, bár érdekes lenne, mikor nukleáris kapákkal és kaszásként lesújtó drónokkal indulnának ellenünk. Egy ilyen történetet meghallgatnék, születhetne már egy író, aki megalkotja. Lili titkaival nem kívánok visszaélni, még szájhagyomány útján továbbadni sem szándékozom őket. Ennél nagyobb tétekben szeretek játszani és egyenesebben, minthogy árnyékban suttogjam el a bajkeverés szavait. Persze nem vagyunk kebelbarátok (pedig lenne mivel, látom, milyen szépen dudorodik a nyári ruhácskája), így ő még tarthat árulástól. Amit én utálok, mint Zsugás Jimmy a vesztett partik utáni tejelést. - Ez csak rám érvényes vagy a frigó mélyén keresi a boldogságos magányt? Ott csak fagyott csirkék vannak, amik felolvasztva viszont igen ízletesek. Szó szerint és átvitt értelemben is igaz. Nem sértegetni akarom, de muszáj kiemelni, hogy van benne valami mirelit életérzés, ami miatt én se kattantam rá, pedig a nősténylegyet röptében megkívánom. Ma már kicsit máshogy nézek rá, indiánhacuka nélkül és pirulással vegyes zavartságában olyan kis karjaim közé valónak tűnik. Mégis nehéz elképzelni azt, hogy ollózik a combjaival és közéjük enged, hogy közéjük akarnék menni. Valamit tud ez a nő, hogy taszít, mint pólust váltott fagyasztó a hűtőmágnest. És bizonyos értelemben ettől még izgalmasabb is egy légtérben szívni vele az oxigént. - Akkor az erdő dögevő rétege lesz a ház vendége, úgy se vész kárba a vadhús, bár szívesebben vettem volna, ha nem utasítja el a nem ezüsttálcán kínált friss husit. Lilire nem vagyok képes haragvással tekinteni még így se, hogy a béka alá sorolja a meghívás fontosságát. Azt hiszem, mi egészen jól kijövünk, nem érezteti, hogy mögötte ott sorakozik a Falka és semmi hasonlót. Mint két idegen a világ végén, ahol nem illik egymásra fújni. Már első találkozásunkkor is elnyerte a szimpátiámat pont ezért. - Lovagias tett volna egy nősténynek felkínálni az ásásban nyújtott segítséget, de inkább csak közölném, hogy azt a marhasteaket még nem sütötték ki, amit legalább egy fogyasztó ne találna túl vérbőnek avagy hemoglobint módfelett nélkülözőnek. A viccekkel elsősorban magamat szórakoztatom, mert megalkotni őket remek szellemi kikapcsolódás és általában sikert aratok. Amikor nem, akkor tovább próbálkozom, mert mindig meg kell törnie a jégnek. A mohás móka lepattant a gyűrűről, de a következővel szerintem már zsákolni fogok. Félig farkasformát öltve bökök rá a már emlegetett homlokra, mikor mellettem halad el: - Azt látom, hogy a nyugalom ránctalansága véste be magát láthatatlan karcolatokkal abba a helyes kis buksiba. A szavai viszont egész ráncosan szólaltak meg. Aggodalomnak semmi fizikai jele, de amit mond, az magáért beszél. Nem asztalról mindent lesöprő dühkitörés ez, csak egy kis tartós szimpatikus hatás, ami az edzéseket is megkönnyíti. - Nem szükséges időtől aszott öregemberek testét elképzelnie. Elárulta, hogy ha már látna kendőzetlen férfiállatot, akkor kellemes látványt szeretne. Az előbb meg ezt is csak bedobta a fiókba a rohadásnak szánt szarvasdög mellé. Itt állt előtte egy délceg férfiú és nem merte végigradarozni a szemeivel. Az erőpróbán túlléptünk, de az még mindig rejtély nekem, hogy legalább a szemeit miért nem eteti, ha már a lábai közti szájat éhezésre kárhoztatja. - Maga nem hétköznapi és nem is ember, így biztosra veszem, hogy ha maratoni gondolathullámra is kell felülnie, a végén a szörfdeszka megfelelő oldalán köt ki. Lilianne tökéletes alany, nem rémlik, hogy kifogott volna rajta bármilyen kacifánt, amit nem a humorzsákból húztam elő. A valóság bonyolultságát átlátja, csak a viccekkel áll hadilábon. A hétköznapi embereket pedig kiemelem a hétköznapok szürkeségéből és aki bevallja magának, hogy vágyik erre, az előbb-utóbb fel tudja venni a fonalat és kitalál szavaim labirintusából. A gond inkább azokkal van, akik égető tűznek gondolják és nem is próbálnak közel kerülni az értelmezéshez. - Kis cserkészlányka volt, aki csigát üldözött az akácerdőben? Fiatalkoromban én a zárak feltörését és az ököljog érvényesítését tanultam, iránytű még lopott áruként sem került a kezeim közé. Nekem ezek kimaradtak, az iskolai kirándulásokon meg volt tanárnéni térképpel, nem szorultunk rá a Föld mágneses erővonalainak követésére. Lilianne nem mai csirke, biztosan sokat tudna mesélni a régi korokról, mint a Teremtőm is, aki még az új Amerika hajnalán érkezett ponyvás szekerén és vitorlás hajóján sós puskával. - Maga egyébként a világ mely szeletkéin tette már tiszteletét? Sokat látottsága látható is. Rólam talán olvasta a faliújságot, ha van ilyen a Falkánál, hogy melyik kóbort nem kell pofánverni, ha meglátják. Szívesen mesélek én is a 80 nap alatt a Föld körül Dr. Lester J. Edison-féle változatáról. Ahogy Lilitől is meghallgatnék néhány érdekfeszítő, vele megesett esetet. A szellemessége pedig még kíváncsibbá tesz, mert abban a világban én egyszer jártam, akkor se az volt. Vagy csak nem mindenre emlékszem. Most már sokadszorra tűnik fel egyébként, hogy az önértékelése a lócitrom alatti szalmáéhoz közelít. Az én egóm bőven az övé fölé magasodik, ez eddig rendben is van, de egy ilyen értékes nősténytől azért többet várok el, akkor is, ha ő nem tőlem várja el az elvárásokat. - Amennyit hallottam az éjszaka bevérzett szemének eseményeiről, köztudomású, hogy megfejthetetlen. Ki taszította a maga egyéniségét a mélybe, hogy mindig hangoztatja a negatív oldalát? Én a pluszos pólust látom, úgyhogy legyen szíves felemelni a fejét, így! Nem átallok elkapni az állkapcsát és óvatosan feljebb nyomni, jelezve, hogy nem kell fülét-farkát behúzni, mert még szánalmassá válik. Gyengeség és azt az erővel szembeállítani szeretem, de Lilinél kissé álcának tűnik. Van ott önbizalom, különben nem cselekedne, csak állna, mint a római Capitolium, romosan és pusztulva. - Hogy szokott bekiabálni a kísértetek világába? Milyen megafont használ? A kérdés őszinte érdeklődésként szól, minden gúnyt nélkülöz. Suttogóval még nem igazán kellett beszélnem, de most már érdekel, mivel bírja őket szóra olyankor, mikor válaszolnak is. Most hallgatnak, mint répaföldben a talajerózió, de a szavaiból kitűnik, hogy ez meglepte, azaz máskor traccspartikat tartanak. Elképzelem, mikor leül egy bögre teával és vele szemben csak egy levegőbe emelkedő másik csészét lát. Szellemes teadélutánjai lehetnek. Öltözködöm és hamarosan már kultúrember látszatát keltem. Egy szava nem lehet innentől. Utánakiabálok, nehogy elárvuljon ott a mohás mélységben. Barlangtúrán már rég voltam, ezt is csak ruhatárnak használom, de szívesen vele tartok. - Amire emlékszem, az afféle kétlépcsős megszállás. Engem csak elvarázsoltak lélekben, hogy amibe belehalok a senkiföldjére száműzve, az végezzen a testemmel is az otthon melegében. A másik fél viszont az én roppantul jóképű arcomat öltötte fel és csak a végén villantott valamit az igazi pofázmányából. A tükörrel még sosem vívtam vérre menő harcot, de a kőoltár mellett kihúzta belőlem a Bestiát a másik Jay. J, mint jujdemegakaromölnisajátmagamatakivelemszembenmagyaráz. És teljesen valódi volt, pont mint ahogy itt állunk a benőtt falú kővájat kellős közepén. Aztán felébredtem a gyógyítóik asztalán ezüsttűk és szabás-varrás közepette. Hogy miket húzott elő az emlékezet bűvészdobozából az alteregóm, arról mélyen hallgatok, mert nem adok magam felé tartott pengéjű ezüstkést a kezébe. Az senki kezébe nem való. - Magából mindent kitörölt a túlvilági neutralizáló? Elmondja, ami mégis publikus az azon az éjszakán történtekből? Én a tévé előtt múltam ki felszúrt torokkal és szétcincált bélrendszerrel, de legalább kezes soha nem lesz abból a hóhérból, mert a fogaim között végezte a mancsa. Ő meg talán kivérzett, amire nagy esély van nyílt ércsatornákkal... Majdnem meg is rágtam, de sajnos túl gyorsan jött a hirtelen halál. Megnéztem volna az aznap esti helyszínelők arcát, mikor látták az érintetlen lakásban a hullámat. Ha nem kapott azonnali gyorssegélyt, akkor biztosan átvándorolt a szellemek közé a megszállott farkas is. Közben ezt a mohát is megnézem, meg minden egyebet, mit a barlang rejt. Rovarok csendes motoszkálása, nehéz levegő és a hegyekre jellemző ősidejű méltóság. Lilit nézem, a szemeit kutatom és nagy mosoly mellett várom a tavaszi hadjárat rá eső részének történetét.
- Nem gondolnám, egyszerűen csak azt hiszem, bonyolultabb léleknek tartom magam, mint amilyen valójában vagyok. Nem feltétlenül zavar, hogy van, aki átlát bizonyos dolgokon, semmi bajom nem lesz tőle, csak épp furcsa, hogy engem elemezget valaki, holott általában én teszem ezt, mert rám van szükség, arra, hogy begyógyítsam a lélek sebeit, hogy adjak magamból egy keveset, amitől jobb lesz. - Most tényleg azt boncolgatja, hogy frigid vagyok-e? Kedves. Igazság szerint, nem, csak egyszer túl nagyot estem pofára, és azóta inkább távol tartom magamtól a lehetőséget is. Hogy mindez félelmetesen régen volt? Nem számít. Csak az, hogy a saját férjem, egykori szerelmem, és Teremtőm kínzott meg újra és újra, mert elködösült elméje nem volt képes elengedni, inkább tartott fogva, mint egy torz, szárnya hagyott pillangót, kitűzve a falra. Sosem sírtam vissza azokat az időket, a kezdeteket igen, az emberi létemet vele, az hiányzott sokáig, ezért volt olyan borzasztóan nehéz végleg kiszakítanom magam a karmai közül. Sikerült, és azóta nem néztem vissza, nem is fogok soha, erről szó sem lehet. Emmettről nem beszélek idegeneknek, még a falkában is csak Ginette tud róla, hogy gyengés érzelmeket táplálok iránta, de abból úgy hiszem, nem lesz semmi, hiszen az érzés nem kölcsönös. Ez viszont legyen az én problémám, nekem kell feldolgozni, nem másnak. Csak mosolygok a húst illetően, nem tehetek róla, hogy már magam is belakmároztam, ám több szóval nem illetném a témát, rendkívül fölöslegesnek hatna, és bár szeretek beszélni, azért jobb szeretem, ha valóban van okom rá, nem csak azért jártatom a szám, hogy mondjak valamit. - Értem, ez felettébb megnyugtató. Már, ha jól értem, és tulajdonképpen arra utalt, hogy nincs az a vicc, akit valaki ne tartana savanyúnak, ez azért valamelyest megnyugtató, mert bizony felettébb kellemetlennek érezném, ha ennyi humor sem szorult volna belém. Tudom én, hogy ilyen téren nem vagyok egyszerű eset, de azért olykor eljut hozzám a humor szele. - A szavakat nevezhetjük inkább figyelmeztetésnek, van az a pont, amit már esetemben sem érdemes átszelni, mert csökken a szimpátiám, amitől úgy vélem, nem olyan kifizetődő megválni, de ezt döntse el mindenki maga. Talán nem szerénytelenség, ha úgy gondolom, velem nem árt jóban lenni, és nem azért, mert veszélyes volnék bárkire, sokkal inkább azért, mert tőlem mindig lehet számítani segítségre, addig legalábbis igen, amíg valaki nem vadított el maga mellől. Ez persze nagyon ritkán fordul elő szerencsére, elég nehéz ugyanis ezt elérni nálam. - Mondtam volna ilyet? Igazság szerint, nem szeretnék kendőzetlen férfiállatot látni. Ha esetleg belemásztam a lelkébe, azt sajnálom, de ettől még nem óhajtom végigmustrálni, miként senki mással sem tenném, Emmett más kérdés, fogalmam sincs, hogy vele mennyire lenne egy hasonló helyzet kínos, bár ő sosem tenne ilyesmit. - Ez igaz, de nem is ez volt a kérdés. Még mindig érdekel, hogy alapból így beszél mindenkivel, vagy a kevésbé értelmes egyedek számára van lebutított önkifejezésmódja. Ezt azonban a jelek szerint nem most fogom megtudni, de hát ez van, erőszakoskodni én aztán nem fogok. - Közel sem, inkább feleség és anya, de elég sokat túráztunk az egykori férjemmel, rám ragadt, könnyen tanulok, meg maximalista is vagyok, szóval, ha valami tanulható, és zavar, hogy nem tudom, hát bepótolom a hiányosságaimat. A humor sajnos nem tanulható, így hát azt nem fejleszthettem, de nem zavar, hogy kevés jutott belőle, valóban van helyette más, és ez a lényeg. Más korban voltunk fiatalok, ő bizonyos szempontból még most is az, én viszont már megettem a kenyerem javát. - Inkább azt kérdezze, hogy melyiken nem, az karcsúbb felsorolás lenne. Nagyon sok helyen jártam, főként az utóbbi időben, tanulási célzattal. Úgy hiszem, ha a saját ügyemet tárom elé, azzal nem árulom el a falkámat, ám ha mégis, állok majd elébe, de manapság túlságosan átláthatatlan a határvonal a mit szabad és mit nem szabad között. Ginettenek kutya baja sem esett, amikor Castor elé állt, hogy meséljen neki arról a Bastienről. Bevallom, ezek után igazán nehezemre esik a helyén kezelni a dolgokat, és nem szabadulok a gondolattól, hogy valami nagyon fontos részlet hiányzik a képből. - Most nem igazán értem, mi végre született ez meg magában. Negatív, ha valamit képtelen vagyok megcsinálni, de hogy ettől kevesebbnek érezném magam? Szó sincs róla, maximum nem elégnek a feladathoz, de a kettő között elég nagy a különbség. Nem kifejezetten rajongok azért, ha valaki, akit alig ismerek, hozzámér, bármilyen viszonylatban is, de emiatt nem fogok nekimenni, mint bolond tehén az anyjának, nem érné meg. Egyébként is rendkívül ritkán akarom fizikai módon elintézni a dolgokat, az nem való a jellememhez. - Szelleme válogatja, mit hajlandó meghallani, van, hogy elég csak az elmémmel utánuk nyúlnom, van, hogy hangos szóval kell ösztökélnem őket, de szeszélyes népség, leginkább akkor jönnek, amikor akarnak. Ez elég bonyolult, sokáig tartott, míg megtanultam, és a magamfajtához valóban tapadnak, nagyon ritka az, hogy egyedül lennék, mert bizony mindig van valami nyűgjük, s ha nem nekik, hát az élők lelkét ápolgatom. Mostanság viszont a szokásoshoz képest nagy a csönd, annyira, hogy nem tudok vele mit kezdeni lassan. Közben moházok azért, mert még mindig Ginette óhaját helyezem előtérbe, de amint megvagyok vele, már sétálok is kifelé, hogy jobban halljam, amit magyaráz. - Akkor nem a te feladatod volt megölni a másikat. Én is ezt éltem át, saját magammal szembe, párdon, saját magam jobbik verziójával szemben. Csuklás nélkül elhitette velem, hogy ha ő menne vissza a valódi világba, akkor jobb hellyé tudná tenni, mint én, hogy ő már Anernerk ott, ahonnan jött, egyszerűen jobb nálam. Én elhittem, és hagytam, hogy elvágja a torkom. Sóhajtok fel, ennél persze sokkal mélyebb és fájdalmasabb pillanatok voltak, mert hangzásra tűnhet ugyan egyszerűnek, de nagyon is megviselt, nem könnyű elfogadni, hogy saját magunk szerint kevesek vagyunk, és búcsú nélkül elengedni a szeretteinket. - Arról, hogy a halál után mi történt, fogalmam sincs. Maradt pár érzésfoszlány, és teljesen biztos vagyok benne, hogy valamit elfelejtettem, amit nagyon nem akartam, de hiába próbálom megragadni, nem megy. Tudom, hogy odabenn van, csak úgy eldugták, hogy nem elég a hatalmam az előkaparására. Egyébként, én az ágyamban, párnák közt haltam meg. Nem lehetettem valami szép látvány annak, aki megtalált. Jó eséllyel ismeri Ginettet, eleget süröghettek körülötte is a gyógyítók, ám nem mondom ki a nevét, nem kell tudnia kívülállónak, hogy van közöttünk kapocs. Elindulok kifelé, lévén megvan, amiért jöttem, de igazából nem sietek, és miféle suttogó lennék, ha nem hallanám meg, hogy Lester tulajdonképpen nagyon is akar erről beszélni, csak talán nem tudja kivel megtenni. Nos, ez esetben itt vagyok, és örömmel hallgatom meg az esetleges aggodalmait, vagy próbálok válaszolni a kérdéseire. - Köszönöm, hogy felöltözött. Ha már eddig ezen pörögtem, hát nem vagyok rest hálálkodni sem érte.
- Ebben csupán az tudná megerősíteni vagy megingatni a hitét, aki elmondhatja, hogy Önnél is jobban ismeri azt a jelenséget, amit én Lilianne Beauchéne néven kedveltem meg. De hát akadhat-e, aki saját magánál jobban ismeri az embert? Ez egy kitűnő kérdés és a válasz mindig egyéni elbírálás alá esik. Engem a Teremtőm sokkal jobban ismer magamnál, olyan apró dísztárgyakra és függöny mögé rejtett bútorgarnitúrákra mutat rá, amik felett én el szoktam siklani, mikor a lelkem szobáját pásztázom néha. Nem vagyok egy introspektív alkat, ritka, hogy magamban nézelődöm. A feltámadás utáni időszak pontosan ilyen fehér holló volt, igaz, nem is tudtam volna sok mást tenni félig szétműtötten. - A kedvességtől ez messze áll, mint mexikói fűszerezésű pizza a túrótortától, de igen, azt az állapotot vetem górcső alá, ami miatt egy idomokkal és intelligenciával is gazdagon ellátott hölgyemény eltaszítja magától az érdeklődésemet. Én a pofára esést csak más téren ismerem, ilyen témában az unalomba fulladás és az undor kifejlődése kígyózott be az életembe, mégis kiindulva a korábbi tapasztalatokból előre tekintek és a jövő egyáltalán nem tűnik reménytelennek. Lehet, hogy már a bukás előtt se állt olyan magaslatokon az a kapcsolat? Megint hideget és meleget kínálok egyszerre. Kivételes ez a nőci, egyszerre érzem át a gyengeséget, ami nálam ledorongolást szokott előhívni és a sajnálattal vegyes útmutatási igényt, amellett pedig azt, hogy a segítő kéz valószínűleg elutasításra talál, mivel nem tőlem várja az élete megoldását. Most erről mit gondoljak? Ez valami szimpla szeretet, mondhatjuk anyakomplexusnak is, mivel tényleg hasonlónak érzem őt, mint Anyát, akire igen büszke voltam, mert kitartó, hős asszonyságként élt a szemeim előtt. Lilianne is remek anya lehetett és talán még lesz is, valamiért nem akarom még jobban a sárba tiporni, hanem inkább felemelném onnan a kis ruhácskájánál fogva. De nem fordítanám meg, hogy szárazon nézzek belé. Rejtély, hogy miért képes ezt elérni és fagyasztót játszani. - Az az indulatok tetőfoka, hogy "Nem vagyok a barinőd?" Csak a karmait ereszti ki, ha valaki kirúgja a határkövet a helyéről és semmi lelki terror? A szimpátiája nélkül meglennék, bár felesleges lenne eljátszani, ahogy Zsugás Jimmy tette a nagyapja kitüntetéseivel. Ha ennyi a tét, nem éri meg bosszantani. Azért még próbálkozom talán, hátha ez is csak egy szerep, amit vérfarkasként felvett és mögötte ott rejtőzhet a lángok úrnője, aki néha kicsap. - Ja, csak bekötözött szemekkel élvezi az ilyesmit? Ha ezen múlik, kezeket a lélektükrök elé és érezze át, aminek nekimegy. Értem én, hogy olyat kapott az élettől, ami után azt hiszi, nem érdemes tovább haladni, mert újabb pofonok repkednek a levegőben. Nem kenyerem nem kifordítani az utolsó lehetőséget is, ezért ajánlottam fel nagyvonalúan, hogy vakon is közlekedhet és talán úgy nem lenne annyira visszahúzódó. Persze én lepődnék meg, ha szembekötősdit játszana velem a barlang szájánál. - A kérdés az, hogy a másik fél mit tud kezdeni a szóvirágokkal, amiket első körben mindig bőkezűen osztok. Igen, a tisztaság elhozójának minősített vödrös-fókás asszonyságnak ugyanúgy odavetem, mint a rektor úr doktor doktor doktori címének. Mivel magamat kivétel nélkül mindig képes vagyok ilyenekkel szórakoztatni, meg is teszem. Ha túl sok ellenkezésbe ütközöm, akkor pedig jön a verbális offenzíva és akkor azt élvezem. Unalmas társalgást nem szoktam folytatni. - Lefogadom, hogy kiváló anya volt! Ugye, ebben egy a véleményünk a gyermekével? A család számomra is rendkívül fontos és ha egyszer apa leszek, akkor az utódka mindent megkap, ami kell a jövőbeni életben maradáshoz és prosperáláshoz. Nem a kényelemhez. Sokan ott rontják el, hogy amit kér a kicsi, azt ezüsttálcán kínálják. Én sem kaptam meg a szükséges anyagi javakat hiánytalanul, de olyan útravalóval láttak el, ami eddig minden, _minden_ helyzetből kimentett. Ami tetszik még Liliben, az a tanulás megközelítése. Annyira letisztult. Nem zárta be a kapukat, de kialakította a határait. - A karcsúság szemeket tápláló, jelenleg is - mondom lepillantva a derekára és a hasa tájékára, ami tényleg igen esztétikus - ám felsorolásból nem kívánom. A Fülöp-szigeteket útba ejtette már? Ha ismeri a falkaaktámat, akkor tudhatja, hogy az őseim vére oda szólított és ettől függetlenül állíthatom, gyönyörű vidékeket rejt a szigetcsoport, mindenkinek meg kell néznie egyszer, mielőtt meghal. Ezt bátran vállalom. Csak azt szoktam rejtegetni, hogy a szüleim merre leledzenek, hiszen ők már idősek és ha valaki bántani merészelné őket, hogy rám nyomást gyakoroljon... Hát arra én gyakorolnék nyomást, de csak egyszer és át is préselném a túlvilágra! - Gondolatok születnek és elhalnak, ha nem találkoznak a valóság táptalajával. Ha érzi a különbséget és a megfelelő oldalra dől, akkor nem borul fel a csónak, de ne rója fel nekem, ha a kölcsönös megismerés torpedójában nem elsőre jelölök meg Talált-Süllyedt felkiáltásra alkalmas vízimezőt! Elfogadom, hogy a feltételezésem helytelen, de azt nem, hogy nem kérdezhetek rá ilyenekre. Amint most is, lehetősége van ellent mondani, ha azzal is vitába szállok, akkor tovább boncolgatjuk a témát. Én szeretek beszélgetni és ez a nőstény szerfelett érdekes. Annyira izgalmas őt megismerni, kevés nő képes ilyen érdeklődést kiváltani belőlem. Nemi vonzódás nélkül pedig talán egy se, csak ő. Látom a szépségét, de nem tudom elképzelni a farkamon pörögve. Ilyet is nagyon régen pipáltam már, hogy nem akarok pipáztatni egy szende szüzikét. - És mostanában a szeszélyük a hallgatást preferálja ezek szerint. Tudja, engem sose érdekeltek túlságosan, de amióta visszatértem közülük, máshogy látom ezt is, mint sok mindent. Majdnem ott maradtam és lehet, hogy a visszatérésem is a szeszély műve. A szellem szabadsága szó szerinti értelemben igen érdekes. Ott már nem köt és nem befolyásol a test, nem gondolok másképp, ha éhes vagyok és nem fortyog a gyomrom, ha indulatok dúlnak bennem. Hirtelen valamit megérzek, hogy ez ismerős, de megfoghatatlan. Mintha déjá vu lenne, ami egyesek szerint a mágiára való fogékonyság jele, talán ezért nem tapasztalom túl gyakran. - Nem vádolhatom maflasággal, mert biztos vagyok abban, hogy bárki más kérte volna, nem adja meg neki ezt a kegyet, de azért elég fura, hogy kialudt ott a túlélőösztöne. Én az első mondatok után bokán rúgtam a másik ént, de hát ugyanolyan erővel rendelkezünk és nem dőlt ki homokzsákként. Nem igazán vetített vidám jövőről szóló sci-fit, hanem ostorozott a múltammal és a jelenemmel. Egy kicsit megláthattam, milyen kivételesen idegrendszertépő tudok lenni, hisz saját magam előtt álltam és igen csúnyán összevesztünk. Nem volt kérdés, hogy öngyilkos leszek, áldozat vagy az utolsó csepp véréig harcoló gladiátor. Más a felfogásunk az életről, Lili egy galamblelkű csodalény, de megdöbbentő, hogy egyszerűen hagyta magát. - Szívből örülök, hogy magán is megkönyörültek a túlvilági tranzit felelősei és visszaküldték a vonatot magával a pályaudvarra. Mikor ide készültem, hallottam hírét a tavaszi hadjáratnak, de azt nem, hogy minden évben hasonló lenne. A szellemek pedig csak hallgatnak, mint a bárányok, igaz? Pedig szerintem már mindenki kíváncsi, mire megy itt a játék a káoszteremtésen kívül. Liliért nagy kár lett volna. Most találkozunk másodszor, de meggyőződésem, hogy ő egy ellenpólus a világban és nagy szükség van rá, amellett pedig minél jobban ismerem meg, annál mélyebbre csúszik a szívemben. - Egyszer fel kell fesleniük a fátylaknak, de ha magának sincs ötlete, hogy lehet ezt elérni... Én két dolgot érzek azóta megmagyarázhatatlanul. Mintha rám tapadt volna piócaként ez a két gondolat, ami nem is gondolat, inkább sokkal mélyebben gyökeredző indíttatás. Nem csak fizikailag születtem újjá, hanem át lettem alakítva egy túlvilági műtőasztalon. Nem mondom el, mi az a kettő, hisz nem szeretnék ütőkártyát adni a Falka kezébe. Liliért nem mennék a tűzbe és természetes is, hogy amit megtud rólam, a megtűrt kóborról, azt kis túlzással műholdas adókon közvetítheti a tagok felé. Nem a csámcsogástól tartok, hanem attól, hogy valaki balhét provokál ezekkel, én pedig megint begőzölök és kész a baj. - Az utolsó pillanatra emlékszik? Én egy férfit láttam bevillanni, mintha hirtelen lecsúszott volna róla a hologram, egy ismerős arcot, akit beazonosítani mégsem tudok, de ha újra elém toppanna, felismerném a memóriatörölt csuklóból hiányos fickót. Ha nem ásták még el vagy hamvasztották, hisz vérző vénákkal esélyes, hogy én voltam az utolsó, aki életében láthatott. Arra büszke vagyok, hogy lerágtam a kezét és majdnem fel is dolgoztam teljesen. Ugyanúgy érzek, ahogy a nőstény elmeséli. Szeretem hallgatni, annyira plasztikusan fogja meg a majom farkát, hogy az örül magának. Biztosan remek esti meséket mondott a gyermekének, amíg az nevelésre szorult. - Csak ennyi moha kellett a gyűjteménybe? Mi készül ezekből, hajnövesztőszer, főzelék vagy kígyóméreggel vetekedő leteperő merev erő? - kérdezek a mohás zacskóra mutogatva. - Járt már a barlang legmélyén? Igazat szólva én csak a ruhatár résnyi szolgáltatását vettem igénybe eddig, de ha nincs ellenére egy kis kirándulás, megnézném, mi rejlik a torokban. Ha már ilyen szépen túljutottunk a pőreség és ruházkodás kényes témakörén... - mondom egy nyugodt mosollyal. Semmi gúny, hanem tényleg érdekel, miket lehet még találni odabent és szívesen vagyok a nősténnyel. Nem tilos kóborokkal szóba állni, csak együtt lakni, összefeküdni, de az se mindenkit zavar. Ahogy haladunk, akár kifelé, akár befelé, Lili haját kezdem nézni. Azt a copfot, ami leng ide és oda. Szabadon viselkedik, sokkal szabadabban, mint a gazdája. Sötétben is remekül látunk és a lófarok mellett a profilját is nézem, próbálom leolvasni róla, miket gondol. És egyébként jólesik nézni. Remekül mutatna egy aranykeretes olajfestményen is így oldalról, a régi korokat idézné. Meg is kell kérdeznem hetykén: - Mondja, véletlenül nem készült magáról festmény néhány évszázaddal korábban? Szerintem remek alany volna egy jó művész keze alá!
- Szerintem akadhat. Úgy hiszem, mindenkinek az életében akad olyan, aki ismeri annyira, sőt, jobban. Csak nem feltétlenül köti az orrunkra, mert ijesztő lehet elsőre. Az én lelkem ismerője, titkaim elsődleges tudója Emmett, és kétségkívül hiszem, hogy ismer annyira, mint én magam, bizonyos dolgokban jobban is, mert ami kívülről látszik, az nem feltétlenül az, amit én is látok, tapasztalok magamból. Ám a Teremtőm még vérvonala ellenére sem volt képes annyira kiismerni emberként, hogy rájöjjön, mi mindent veszítene azzal, ha kitépne a halandók világából. - Az érdeklődését nem hiszem, hogy eltaszítanám magamtól, de ezen a ponton nem tudom, hol találkozik kettőnk véleménye az érdeklődés mivoltáról. Egyébiránt tökéletesen biztosra veheti, hogy előtte tökéletes volt minden, nekem igen. Neki a történtek fényében nyilván nem, de nem tudott egyebet felmutatni okként, mint azt, hogy félt, elveszít. A gyávaság nem becsülendő tulajdonság, a férfinél, akinek az életünket a kezébe adtuk, kiváltképp nem. Nem szükséges, hogy értsen, nem is mondhatok el neki mindent, de tény és való, hogy egykor mindennél jobban szerettem és tiszteltem, de mindkét érzést kiölte belőlem az évek során, már az emlékét sem vagyok hajlandó ápolni. - Lelki terror? Kellene, hogy olyan legyek? Miért fontos magának, hogy tudja, mi van akkor, ha elszakad a cérna? Elárulom Lester, hogy ilyen nagyon-nagyon régen nem esett meg velem, és nem is az a feladatom, hogy bárkit terrorban tartsaj, vagy épp az anyja helyett legyek anyja, hogy a tudomására hozzám, békés idős hölgyekkel illik finomabban bánni. Kúszik halovány mosoly a vonásaimra, mert tény, nem vagyok fiatal, bár bizonyos szempontból most érem a virágkoromat, a hatalmam kiteljesedni látszik, és más téren is virágzom, de azt sosem értettem, miért akadnak olyanok, akik szeretnének kihozni a sodromból. Jó ez valamire? Önigazolás talán? Kell egy ilyen siker is a bakancslistára? - Érezni sem, Lester. Nem feltétlenül érzékelek a szavai mögött kettősséget, nem hiszem, hogy célozgatna, de ha meg is tenné, akkor sem érteném, mert nincs radarom az ilyesmire. A testem ezen funkciói már réges-rég nem működnek, talán azért nem keltem fel senkiben a vágyat, mert már fogalmam sincs róla, milyen is az, amikor majd megveszek valakiért. Túlságosan messze van már az az idő, talán képes sem lennék ilyen dolgokra, holott ez valahol ösztönös, de ellenem fegyverként használták, nem csoda hát, hogy nem hiányzik. - Szórakoztató lehet azoknak a reakciói, akik nem értik meg. Jó szándékú vagyok, de attól még nem vak a világra, tudom, hogy Lester megértéséhez szükségeltetik ez bizonyos intelligenciaszint, amit azért szerintem jó páran nem ugranak meg. El tudok képzelni egyes vonásokat, ahogy meghallják a kifejezésmódját, és a mondandója első és utolsó szaván kívül nagyjából semmi sem ragad meg bennük. - Hárman voltak, de sajnálatos módon nem minden gyermekem értett volna egyet magával. Technikailag pont az egy szem élő nem, mert hát tény és való, hogy nem volt egyszerű élete, és sok mindent még mindig nem tudok róla, szerettem volna azt hinni, hogy kijavíthatom a hibáimat, bepótolhatjuk az elvesztegetett idő egy részét legalább, de még mindig túlságosan mereven áll ellent nekem, és nem segít, hogy fizikailag messze van. A szavaira elmosolyodom, bár tökéletesen karcsú nem vagyok, mindig úgy gondoltam, hogy olyan pont jó, normális testalkatom van, nem vagyok túl kerek sehol, és még derekam is van. Bár ez mind csak genetika, sosem tepertem a kinézetemért, talán csak mikor megismertem a szerelmet. A szülés nyomait már rég elmosta a vérfakaslét, ennek köszönhetem a lapos hasat, amit azért valóban kedvelek. - Voltam ott pár éve, igen, de sajnos a látogatásomat nem a vidék felfedezése határozta meg, ám ha így mondja, lehetséges, hogy egyszer majd szerét ejtem a jövőben. Szeretem a szépet. Természetben, művészetekben, mosolyban, lélekben... Nem kívánom ragozni azért ezt sem, de azt leszűrtem a szavaiból, bárkinek sikerült volna, nem kell ehhez az én tudományom, hogy szerette azt a helyet, örömmel emlékszik rá. Csak bólintok, nem hibáztatom, hogy próbál tapogatózva megismerni, mert magamból idegeneknek nem szokásom sokat adni, de ő már így is több apró szeletét ízlelhette meg a múltamnak, mint a legtöbben, ám ez még közel sem jelenti azt, hogy a bizalmamba akarnám avatni, úgy nem tehetem, hogy nem közénk tartozik, súlyos hiba lenne kiadnom magam valakinek, aki bármikor eltűnhet vagy épp visszaélhet vele, mert nem köti igazából semmi a kezét. Egy kurta megállapodás, ennyi az egész, de attól még azt tesz, amit akar. - Azt. Ez egyébként nem meglepő, az ilyesmi által kicsit, vagy épp nagyon átértékelődhet valaki hozzáállása. Én előtte is hittem bennük, számomra ez igazán nem sok változás, csak épp a lelkem lett megtépázva nem is kevéssé, de ez más kérdés, és ezt nem vele fogom megbeszélni. - Nem tudhatom, velem addig a pillanatig nem volt erőszakos, szóval nem kellett védekeznem. Mi csak beszélgettünk, és amint maga is megtapasztalhatta, erre vevő vagyok, meghallgatok mindenkit, nem csoda hát, hogy önmagammal is így tettem. Én elsősorban a falkám érdekeit tartom szem előtt, hasznosabbnak gondoltam a másik magamat a számukra. Ám úgy hiszem, mind mások vagyunk, másként reagálunk a dolgokra, amivel nincs is semmi baj, megérteni nem szükséges, elfogadni annál inkább. Távol álljon tőlem, hogy bárki döntéseit is felülbíráljam, ha jönnek hozzám tanácsért, lelki vigaszért, akkor adok, ha nem kérnek belőlem, nem erőltetem. - Eddig én sem tapasztaltam, hisz nem voltam itt, de a többiek szerint ennyire durva sosem volt. Nem követelt halálos áldozatokat, nem úgy, mint ezúttal. Csak azt tudnám, miként tértünk vissza... bosszant, hogy ez a mozaikdarab hiányzik. A többi részére csak bólintani áll módomban, igen, hallgatnak, viszont azt nem hinném, hogy mi azt valaha meg fogjuk tudni, miért teszi ezt Alignak. Ez egy nagyobb játék része, olyané, aminek mi csak közvetve vagyunk részvevői. - Ez az érzés nem csak magát kerülgeti, én is szentül meg vagyok győződve róla, hogy valami hiányzik, s egyúttal mást kaptam a helyébe. A Vörös Holdon átéltek csak az enyémek, így hiszem, hogy arról beszélhetek bárkivel, akivel csak akarok, de ha ez ellen bárki is fellépne, még mindig mondhatom könnyűszerrel azt, hogy könnyebb másoktól megtudakolni úgy a velük megesett dolgokat, ha én magam is beszélek a sajátomról. Igaz, eddig nem jutott eszembe ez a megközelítés, mármint hogy nem ártana tudnom, falkán kívül hogyan élték meg, de most kapóra jött. Nem kérdezem, mi az a két gondolat, hisz a sajátomat is jól őrzöm, mert egyrészt nevetséges volna bárki számára, másrészt pedig egyelőre még igyekszem rájönni, merre kellene mennem, hogy az iránymutatást beteljesíthessem. - Az utolsó pillanatban is magamat láttam, fogalmam sincsen, hogy ki volt az, akinek a testét vételezte Alignak, hogy belemászhasson. Ám ez nem is érdekel igazán, hisz bárki is volt, nem az ő hibája, ami történt. Épp ezért aligha kell tudnom róla bármit is, így érzem jobban, nem akarok erőmön felül küzdeni azért, hogy akkor is tényként kezeljem a mostani elgondolásomat, ha éppen előttem áll a gyilkosom. - Ötletem sincs, nem nekem kellenek, én csak a futár vagyok, de azért csak ennyi kell, mert pár órával a leszedés után fel kell használni, különben már nem fejti ki a hatását. Számomra tényleg nem lényeges a dolog, Ginette majd megoldja, a többi nem az én dolgom, maximum akkor lesz az, hogyha rajtam kell használnia az adott kencét, főzetet, akármit. - Ennek a barlangnak a mélyén még nem, de ha valóban erre vágyik, nem vetemednék rá, hogy ilyen téren is lelombozóan viselkedjek. Szó sincs arról, hogy ténylegesen lelohasztottam volna vágyát, hisz az nem is létezett, inkább csak arról beszélek, hogy olybá tűnt, sérti némileg az egóját, hogy nem néztem meg magamnak, ám mentségemre legyen mondva, senkivel sem teszem. - Festmény? Emlékeim szerint az uram próbálkozott egykor ilyesmivel, de ki tudja, hol vannak már azok a képek, inkább volt kontár, mint valódi művész. Miért? Ismerős a profilom? Ki tudja a mai világban, egyébként csak mosolygom azon, hogy szerinte remek alany volnék egy festményre, azért valahol mélyen még mindig bennem él a nő, és ő értékeli az ilyesmit.
- Nekem azóta is az orromon lóg, úgy odakötötte az a valaki, aki nálam jobb Jay-ismerő. J, mint jól látható belső folyamatok tükrözője. Teremtőnek szerintem pont ilyen farkas a legjobb. Ennyit megoszthatok és a Teremtőmet egyébként sem kell félteni. Öregebb a vasútnál és még mindig olyanokat lát, amikről én csak álmodom hagymázas gyógyulási időszakaimban. Ezek szerint Lilinek is van hasonló talonban. - Ha nem tudja, a legjobb megoldás egy kérdés feltevése. Én igencsak érdekesnek, megismerésre méltónak találom kedves kegyedet és mivel nem vezényelt magának hátraarcot, hasonlókat vélek feltételezni jómagammal szemben is. A gyávaság valóban tűzzel-vassal irtandó a hímeknél, én is ezt a princípiumot vallom. Ezért is ápoltak 1 egész évig, mert olyan bátor voltam, mint a ló, amely neki mer rohanni falnak, mert nem fél tőle, hogy lezúzza a fejét, mint úthenger a forró aszfaltot. Még mindig jobb így, mint sarkokban kuporogva lesni az ereszcsatornát, hogy mikor cseppen le egy csepp, melyet senki nem vehet el tőlem. A gyáva csak ezzel küzd, erősebb ellenféllel nem, nekem pedig életem a harc és a győzelem. - A megismerés kívánalma mindig hajt és nem hinném, hogy bűn volna a kíváncsiságom efféle megnyilvánítása. Volt anyám és ami azt illeti, nem mindig részesült finom bánásmódban, de azóta már látom, hogy nem is minden a finomság és a törékenység látszatát fennen hangoztató régen születetteknek is megmozdul időnként a fantáziájuk, melyről kényelmes álláspont azt hinni, hogy meghalt még valamikor az ősrobbanáskor. Anyám megkapta a magáét, mikor elköltöztem otthonról és a család értékei helyett bűnözésre adtam a fejem. A kitartó nevelés eredménytelensége földhöz vághatta volna, mint én későbbi magamra találáskor az ellenfeleimet. Lili pedig öregebb az országútnál, de nem élettelen, így megpróbáltam egy létezéstől buzgó farokcsóválással kihozni belőle a létörömet. Valami más jött helyette, de az is aranyos volt és beljebb csúszott a szívembe a nőstény, ki most merő szavakkal próbálja haragomat kifejteni. - Az csak a pórnép látványa okozta önistenítés volna. Sokkalta inkább élvezetes számomra a hasonló kaliberű töltények repkedése. A maga hüvelye is ezért tett szert szimpátiámra. Többek között. Töltényhüvelyre gondoltam elsősorban, de ha szeretné félreérteni, előtte áll az az út is. Kereszteződés ez, melyben nincs rossz választás, úgy vélem. Tényleg nem a paraszt üt F8 sakklépése a kedvencem a megnyilvánulásaimra adott reakciók közül, bár természetesen olyankor is jól szórakozom. Akik felveszik a páncélt és beszállnak a lovagi tornába, azokat messze jobban becsülöm, mint a mafla fanyalgókat. - A múltidő használatát ugye nem az élet, hanem a csupán a gyermekkor elmúlásának érzékeltetésére szánta? Ha nem osztották a véleményemet, akkor ideje lenne levenni az éjsötét napszemüvegüket. Lili, mint gonosz és rossz anyuka? Létezhető, amit nem tudok elképzelni, de akkor is fura volna. Ha a gyermekei elvesztése tetézte volna a párja általi elhagyatást és ezt el is mondja, akkor legyen bármily taszító a reakciója, én átölelem itt a barlang közepén, büszke mellkasomhoz szorítva az ő formás gömbölydedségeit. Szinte semmi vonzalom, csak valami földön inneni tisztelet, Jay-féle tisztelet, melyet ő inkább pimaszságnak nevezhet. Gyermeket elveszteni a szülő rémálma és sajnos én is hallottam, hogy élték meg Maddockék a Zöld Sárkány halálát. Lili sokban emlékeztet Anyára, noha kiemelte már, hogy nem ő akar utat mutatni. Nem is várom el tőle, de valami hasonló reakciót vált ki belőlem, mintha újra látnám rég nem látott anyám és csüggnék ajkán szótlanul, mint mosott zokni a fregolin. - Az én látogatásom sem az esztétikum keresésére alapult, de egyszerűen nem lehetett figyelmen kívül hagyni a sziget báját. Ahonnan nagyapám elszökött messze földre, oda tértem vissza és tanulóterület volt számomra az őshaza minden gyönyörűséges hegygerince vagy tengerpartja, melyet megjártam első nejemmel, majd másfelediknek számító sokasággal és végül a a másodikkal, kiről kiderült, hogy rosszabbul bírja a gyűrödést, mint a dörzsipapír. A szeretet meg szokott jelenni szavaimban, mikor őseim földjéről regélek. Lili nyitottabbnak tűnik a többi falkabélinél, akivel találkoztam. Tetszik nekem az a bátor és egyben szolid magatartás, melyet képvisel. Ha mégis a ruhátlanság menedékébe menekülnénk, akkor azt hiszem, nem feltűzni való pillangóként kezelném, hanem fagylaltként, melyet ki kell nyalni a tölcsérből, míg csak fel nem olvad a csúcsponton olvadva. Bár ilyen irányú késztetést is csak szitakötőszárnynyi mértékben érzek. - Lehet, hogy érdemes lett volna megvárni, mikor tör elő belőle a harcos amazon. Bevallom, igen nehéz magát elképzelni embernyi lándzsával és cseppnyi szarvasbőr ágyékkötőben viadalra készülni. Aki pedig kanapéjáról felpattanva a pszichiátere életére tör, azt pszichopatának szokás nevezni, nemde? Alignak kimeríti ezt a fogalmat és még sok más lelki bajt ismereteim szerint. Lili nyitott hozzáállása rendkívül tetszik és egyre inkább azt érzem, hogy ezt a nőt úgy szeretem, ahogy még egyiket semm. Nemi vágy nélkül vonzódom hozzá. Nem barátom, nem, hisz olyan még nem született a lányok világában, de valami fatális kötődést érzek alakulni. A falkahűség is roppant szimpatikus, hisz én is ezt vallottam a Teremtőm városában és Dasmarinas-ban is tartottam magam a megállapodáshoz, míg tartható volt. - Lehet, hogy Alignak meg kívánja reformálni a népét, mint csalódott kultúrpolitikus az általa alapított iskolákat. Elég szélsőséges módszertant vall, azt meg kell hagyni. Az őstörténetet én is ismerem, de hogy itt ennyire élő legyen. Épelméjű farkas nem jön ide, de engem felettébb izgat minden, ami archaikus. Kivéve a női borotválkozás teljes hiánya. Fiatalkoromban még belefért a burjánzó természet ellenállhatatlansága, azonban most már nem vágyom komplett bokortelepek közti úttörésre. Lilinél sem firtatom az elrejtett magvak milétét és ő sem teszi velem. Tisztelet, ezt érzem egyre inkább és azt, hogy újra nem vetkőznék le előtte vérré változtatva az arcát. - Engem érdekel annak ellenére is, ha az illető fejére szellemzsákot húztak, hogy ne tudjon semmiről. Újra szeretnék a szemeibe nézni, hátha neki is felsejlene valami a túlvilági fátylak mögül. A kórók jótékony hatásával a megrendelő foglalkozik, nem a küldönc, értem én. Amit tettek velem a halálos ébredő ágyamon, azért hála jár nekik és köszönethegyek. Ha moha hozott ki a kóros toroktalanságból, hát legyen! A lényeg, hogy élek és ketyegek, mint Zsugás Jimmy stoppere az időmérő edzésen. - Maga inkább virágokat kinyílásra késztető, mint lombokat a lekonyulás enyészetébe üldöző jelenség. A férfiúi mivoltomban senki nem képes engem megalázni, mivel sziklakemény meggyőződésem, hogy hímebb vagyok a hímnél. Még néhány száz év, mondjuk 200 és az erőm is ezt fogja mutatni. Elutasítom Lili vergődését, hisz nem lehetett rám rontó hatással. Azt utáltaknak sem engedem meg és kegyenceknek sem. - Nem, nem hiszem, hogy kiállításokon a maga profilja nézett volna ki oldalra, de azt hiszem, ha festő lennék, azonnal lecsapnék magára, hogy maradjon ott és úgy, hol van, mert ez megörökítendő jelenlét. Annyira kifejező az arca...rajta van múlt és jelen, amiből megsejthető a jövő sejtelmessége A barlang mélye felé haladva már kisebb gyíkok szaladozása töri meg beszélgetésünk szaggatott csendességét. Apró fehérségek suhannak és mi egyre beljebb hatolunk a természeti képződmény szájába, mely ezer és ezer titkot rejteget még. Mint mi magunk is egymás, sőt magunk előtt is. Egy nagyobb teremben kilyukadva már látom, hogy ez zsákutca, nincs segítség, nincs tovább. Mégsem szeretnék elrohanni, hisz egyszerűen jólesik a nőstény társasága. Leülök, hogy lábamat lóbázva élvezzem a kétembernyi kő strapabíróságát. Mellettem még Lilinek is van hely jócskán és meg is kopogtatom, mi százszor ekkora kocogtatásokat is hősiesen viselne. - Lili, maga mióta lakik itt a Falka tagságában? - kérdezem érdeklődően figyelve, hogy hajlandó-e leülni mellém. Nincs már mitől tartani, hisz legnemesebb testrészem eltakarásra ítéltetett a hétköznapi öltözet által. Érzéseimet pedig megláthatja, ha kicsit lejjebb ereszti pajzsát. Végtelen szimpátia és semmi ellenérzés. Nemi vágy is csak nyomokban fedezhető fel, mint sárga túróban a mogyoró.
Kezdőlap
)
