*Oké, igazából azt vártam, hogy a képembe dobja, hogy használni is tudja nem csak dísznek és ijesztgetésképpen van nála. De ha nem hát, nem. Nem erőszak a disznótor. A kérdésére csak elhúztam a számat keserűen. Igazából nem tudtam, hogy ezt hogyan fogalmazzam meg egy embernek akinek gőze sincs láthatóan semmiről.* - Nos… mondjuk úgy, hogy megvannak a magam céljai és a tervem, ahogy elérem azokat. S ezeket a terveket senkinek a lelki nyűgjéért nem vagyok hajlandó felrúgni. Nem vagyok egy szeretet szatyor és nem ismerek hülyéskedést vagy lazsálást. * Vontam meg a vállaimat egyszerűen. A maximalizmusom senkinek nem tetszik, mert még csak egy kölyök vagyok. Egy kölyök, akinek megvannak a céljai, egy olyan akinek ez mellett játszania kéne. De én nem akarok játszani. Mikor van időm csak pihenni akarok, hogy másnap megint tudjak teljesíteni. * - És az emberek hajlamosak a látszat alapján ítélni, anélkül, hogy mögé látnának. Mint példának okáért, hogy mi motiválja a másikat, vagy a kemény burok mögött mi rejtőzik. Aztán az igazságot sem nagyon bírják elviselni, mert nem látják be. Azt várják, hogy az ember rózsaszínbe burkolja a kegyetlen valóságot. Semmi értelme a szart tejszínhabbal kínálni. Attól még az marad ami. * Najó, ez a fogalmazás mód nem illik rám, de fogjuk arra, hogy még mindig kissé feszült vagyok az ember jelenlétében. Pedig semmi okom rá. De legalább beszélek és nem csak csendben bandukolok.* - Egy szőkének ajánlsz térképet? *Igen, igen ismertem a vicceket. Azonban nem értek a térképekhez. Emberként mindig volt mellettem valaki, vagyis Steven aki nem tévedt el. Most meg… most is kéne lennie valakinek. Csakhogy, nincs. Az újabb kérdésére elmosolyodtam.* - Ami azt illeti ennyire bent még nem jártam. De elég sűrűn megfordulok az erdőben. Ha kis szabadságra vagy magányra vágyik az ember lánya, nincs jobb az üres erdőnél. Máramikor üres. De tény, nem sűrűn vannak erre. Csak elgondolkoztam és letértem az útról, aztán itt kötöttem ki. * Adtam egy kitérő választ, elrejtve azt, hogy tanulás céljából vagyok most jelenleg itt. HA szabadságra vágyom akkor nappal jövök és nem éjszaka. S erre a gondolatra már nyúlt is a szám, amit udvariasan a kezemmel takartam el. Álmos voltam… végig edzetem a tegnapi napot és még aludni sem hagynak nyugton. Azonban éreztem valamit… hallani nem, mert ahhoz túl jó volt és így az ember sem hallhatta, de az energia csap szinte megcsapott. Messze volt a mentorom, a környéket tapogatva. S éreztem a bizonytalanságát ahogy az embert is érzékelte.* ~ Ciki (mi?) De Apu (nem fog) repesni az örömtől… (üzleteljük)… haza (viszel) aludni, cserébe (hallgatok) arról, hogy elvesztettél. ~ Küldtem a mentorom felé a gondolatot, hogy aztán most már elég a fogócskából. *
Elkomorodva figyelem a kislányt, súlyos szavak tőle, vagyis inkább az, ahogy a felnőttekhez viszonyul. Nem tudom, kikkel hozta össze eddig a sors, de ettől miért lenne ő mocsok? Céltudatos, nincs ezzel semmi probléma, hiszen ebben a korban a a többiek azt sem tudják, mit szeretnének, csak a buli és a buli és a buli. Lassan megrázom a fejemet, mert tényleg nem értem. Az önmarcangolása pedig ijesztő, bár ha tényleg így ítélik meg, akkor valahol nem csodálom. -Ezzel mi a gond? Inkább mondanám ritkának és becsülendőnek, hogy valaki a te korodban már konkrét elhatározással bír, és abból nem enged egy tapodtat sem. Azért mert nem ugrálsz mindenkinek a nyakába, nem ölelgetsz senkit... na és? Minek állnál be a tömegbe? -Ha elfogadsz egy tanácsot, sose foglalkozz azzal, hogy ki mit gondol rólad, vagy mit mond. Azzal törődj csak, amit teszel, és a céloddal, semmi mással. Az, hogy az emberek ítélkeznek... a saját félelmeiket vetítik ki feléd, ennyi az egész. Irigyek, féltékenyek, és nem sorolom. Aki pedig nem akar megismerni, csak a felszín alapján mond rólad véleményt, söpörd le magadról, mert annyit is ér. Erről van szó. Attól, mert valamit takargatnak, nem fog megszűnni, eltűnni, de az, ha valaki szembenéz a saját félelmeivel, vagy azon dolgozik, hogy előrébb jusson, na az számít, és ha ilyen emberek vesznek körbe, kedves Ashley, mint akikre az előbb céloztál, sürgősen iktasd ki őket a környezetedből. Mindig így éltem, torony magasan tettem arra, hogy ki mit gondol vagy mond rólam, mert nem ismertek, ugyanis nem engedtem, hogy ismerjenek. Akit érdemesnek találtam rá, aki tényleg szerette volna tudni, milyen is vagyok valójában, az kitartott, megmutatta, hogy nem csak a pillanat miatt van mellettem... ők megismerhették a valódi énemet. A többi meg kit érdekel? Kemény munkával értem el azt, amit, így nem tudok mást mondani a kislánynak, mint ezt. -Igen. Nem mindegy, hogy rejtett szőke vagy, vagy sem. A rejtett szőkékkel van a probléma, nem a többivel. Szerintem ha rá vagy szorulva, simán eltájékozódsz a segítségével. A muszáj nagy úr, és kinézem a lányból, hogy ha szükséges, akkor kiigazodik rajta. Persze ha nem, hát istenem, benéztem a dolgot, lévén nem is ismerem. -Az üres erdőnél nincs is, na de azt kell mondjam, hogy ez az erdő minden, csak nem üres. Én csak körbenézni indultam, és tessék, beléd futottam, azaz te másztál hozzám. Annyira nem vészes a dolog, az erdőből mindig kifelé vezet az út, legfőképp, ha magaslatról indulsz neki. Légvonalban. Lassan leérünk, nem rohanunk, de amikor sikerül különösebb esések nélkül megúszni a sétát, megállok. Az út már nincs messze, ha kell elkísérem, lehet, nem éppen kifizetődő dolog egy ekkora leányzót útnak engedni az éjszakában, hogy hazamenjen. Bár a fene tudja, Fairbanksben milyen szokások uralkodnak, már semmin nem lepődök meg lassan.
*Hmm… vajon akkor is becsülendőnek tartaná, ha a célom Reedet kinyírni szimplán bosszúból, mert megölte a szüleim, még ha közvetve is? Nem, nem hiszem… még én sem vagyok vele kibékülve, de tudom, hogy ezt akarom. S elég makacs és célra törő vagyok ahhoz, hogy ezt véghez is vigyem. Akár apámék segítségével akár nem. Még ha az utóbbinak nagyobb is a rizikója, mintha ott volna Darren mellettem. De akarom én egyáltalán, hogy lássa? Hogy lássa, hogy az edzés tervem milyen higgadt kegyetlenséghez vezetet? Viszont a gondolataim ellenére is szívesen és lámlám, mosolyogva fogadtam a férfi tanácsait.* - Mások nem érdekelnek. Csak az Apáim. Ők azok akiknek szeretném, ha megfelelnék… de úgy, amilyen vagyok és nem úgy, hogy milyennek is kéne lennie egy korombeli lánynak. Néha nehéz megmondani, hogy mit csinálok úgy, hogy nekik is jó és mi az, ami már szerintük sok. Nem vagyok gondolatolvasó. S nehezebb Őket szóra bírni, mint egy erdei vadat. * Vontam meg a vállaim, ahogy csak a lábam elé néztem, hogy még véletlen se essek orra.* - A kiiktatásnak nem hiszem, hogy örülne bárki is. * Vigyorodtam el. Naná, hogy szó szerint vettem. Csúnya büntetésben lenne részem, ha megölném egy falkatagom. Különben sem vagyok képes rá, még. Nem azért mert gyenge vagyok, oké, ez is közre játszik, hanem azért mert lelkem nem volna. Hisz bárki bármit lát, bizony én érzek is. * - Köszönöm Leo, de nem hiszem. Nem volt még a kezemben térkép. De legközelebb azért hozok egyet és megnézzem, hogy valóban képes lennék-e rá. * Bólintottam. Bár be kell valljam, hogy ebben kételkedtem. De egy próbát megér. Nem szégyen az, ha valamiben nem vagyok jó. Hisz lehet rajta kovácsolni.* - Igen, kifelé… azonban nekem nem mindegy, hogy melyik irányba. A hegy lábánál élek az apámmal, így körbe szoktam menni. Mivel félek az autóktól. * Sütöttem le a tekintetem. Nem tehettem ellene, nem tudtam mit csinálni vele. Egyszerűen rettegtem az autóktól és szerintem nem is fogom kinőni. A balesett még mindig élénken élt bennem, ahhoz, hogy ezzel megbékéljek.* - Ashely… Ash… ideje haza menni. Merre vagy kicsilány? * Hallottam meg a mentorom hangját, ki történetesen egy 200 körüli férfi volt. Fejem oldalra kaptam és egy halvány mosoly keretezte az arcom, miközben nem szólaltam meg. Úgy tűnik hatásos voltam. Szeretem az ilyet.* - Kicsi lány neked a... Bocs, elkeveredtem… * Szólaltam meg, ahogy kilépet a férfi a bokrok takarása mögül egy lebiggyesztett ajakhúzással. Még hogy én keveredtem el. Az a dolga, hogy szemmel tartson nem az, hogy hagyjon mászkálni. Pláne éjszaka. No mindegy…* - Köszöntem, hogy visszakísértél és remélem, találkozunk még. Viszlát és vigyázz magadra. * Kacsintottam a férfire. Mert bizony az ígéretét nem fogom elfelejteni az tuti. A mentorom mellett haladva indultam meg a hegy irányába és mentálisan hallgattam a szavait, hogy mennyire csúnya dolog az apámra hivatkozni és a többi… nem érdekelt. Elvesztett és kész. Amúgy meg, ha ismerne tudná, hogy nem támaszkodom apura és nem is az volna az első dolgom, hogy; „Ja és különben meg a mentorod gyökér, hagyott elkallódni az erdőbe.” Ameddig ezt nem tudja addig nekem jó. Elvégre, mehetek haza aludni még egy kicsit a hajnali futás előtt. Hát nem remek? Dehogynem.
Minek osztottam meg vele ennyit is, illetve miért tartottam litániát, mintha én akkora penge lennék? Nem tudom,de én így élek, és nekem eddig bejött. Tényeket, konkrétumokat nem soroltam fel neki, szegény ha tudná, hogy több vér tapad a kezemhez, mint az álmaiban gondolná... sosem tartoztam a birkák közé, a magam törvényei szerint éltem, ahogy jónak láttam. Kit érdekelnek a korlátok, amiket kitalálnak? Engem biztosan nem. -Magadnak akarj megfelelni, ez a legfontosabb, nem más. Utána jöhetnek a szülők, vagy akiket fontosnak tartasz. Ne a koroddal foglalkozz. Úgy és olyannak szeressenek, amilyen vagy, és nem olyannak, amilyennek lenned kellene. Ha ezt tartod szem előtt, ösztönösen rá fogsz érezni arra, mi a jó. Hidd el nekem. A támasztott követelmények, ezektől mindig falnak mentem. Amikor a szülő meg akarta mondani, hogy mit kell tennem, vagy hogyan... mert neki így felelt volna meg, de marhára nem érdekelte, én mit szeretnék, vagy hogyan. Rég megtanultam, hogy ne is tegyem, arra figyeljek, ami nekem megfelel. Egoista vagyok... a fenét, csak nem kedvelem a társadalom által normálisnak tartott, álarcot viselő, megjátszós szerepeket. -Meghiszem azt, de kivételesen nem a szó szerinti értelmére céloztam. Bár nálam az is bejátszott, most mégis elmosolyodok azon, hogy a kislány tényleg úgy értette, ahogy mondtam, mert úgy akarta érteni. Aranyos. -Nincsen lehetetlen, de ha annyira nem megy, megmutatom neked, hogyan kell. Nem bonyolult, könnyedén ki fogod magad ismerni rajta. Bár láttam már csodát. Női szokás, hogy odafelé úton még nincsen probléma, na de ha visszaindulunk, fejtetőre állítják, mert úgy egyszerűbb. Ezen mindig jót röhögök magamban, de a hűtőben meg ők vannak otthon. Nekem mondhatja, hogy ott van bent, vagy a kezembe adja, vagy meg nem találom. -Azt sem olyan nehéz betájolni. hegytetőről azért többnyire belátod, és azt is, hogy honnan indultál. Mindig keress egy jellegzetes pontot, amikor elindulsz, és akkor simán belövöd, merre kell kifelé menned. Fél az autóktól... ahogy ránézek, nem kérdezek semmit. Lehet, balesete volt, és azért, de az arcát látva jobbnak látom, ha nem zaklatom ezzel. Aztán hallom a neszt, és látom a kilépő férfit a fák mögül. Ez haláli. Két lábon járó nyomkövetője van? Biccentek felé, a kislányon látom, ismeri. -Igazán nincs mit, kedves Ashley, és én is remélem. Még van egy tartozásom. Te is, kislány. Viszlát! Nem fordulok a kettős után, folytatom a magam útját, de amiket ma tapasztaltam, nem fogom elfelejteni, ez biztos, mert nem lehet. Lassan kezdem azt hinni, hogy ebben a városban a turisták az úgymond normális emberek, a többiek mind turbóterminátorok, vagy a jó ég tudja mik. Ennek utána fogok járni, ez már nem kérdés.
//Én is köszönöm. Ha elírásom van és ilyesmi, az Dun hibája. xD//
Eltelt jó pár nap azóta, hogy Jesse végigmarta az oldalam és egy ezüstözött pengét vágott a lábamba. És ezek még a durvább sérüléseim voltak. Mostanra már egészen szépen gyógyultam, bár forradásokkal voltam még mindig tele. Ezek is elmúlnak majd idővel és semmi sem fog látszani belőlük. Összesen két heget őriztem a testemen, amikről tudtam, hogy mindörökké ott fognak maradni. Az egyiket a jobb lapockámon, egy tulipánt formáló billogtól származó égés nyomát, a másikat pedig a jobb combomon, ahol Jesse beharapott. Most ugyanezen a lábamon van a szúrás nyoma is. Jesse összevarrta, és a cérna már nincs is benne, de ettől még látszik a nyoma és fáj is még. Ez viszont elmúlik majd. Orvoshoz nem mentem vele, mert nem akartam, hogy bárkinek tudomása legyen róla. Nem akartam, hogy kitudódjon, nem éppen vagyok azon a szinten, mint a velem egykorú farkasok, ha harcról, vagy a regenerálódásról van szó. Lényeg, hogy nem kell doki, begyógyulnak a sebeim anélkül is, hogy egy gyógyító közreműködne ebben. Két szabadnapom van az Upperben, a mai és a holnapi, ezért ezt a két napot mindenképpen ki szeretnénk használni Jessevel. Reggel időben keltünk mindketten. Főztem két kávét, az egyiket neki adtam, a másikat én kortyoltam el. Aztán jöttek a szokásos reggeli rituálék, a fürdőszobával kezdve, egészen addig, hogy kirángattam a szekrényből egy farmert meg egy pulcsit. Nem vittem ma túlzásba az öltözködést, hiszen oda, ahová mindketten készülünk, nem kell, hogy csinos és tip-top legyek. A lábaimra is csak egy egyszerű csizma került. A hajamat meg felkötöttem lófarokba. Már csak a dzseki hiányzott. Indulás előtt megbeszéltük, hogy majd útközben bekapunk valamit, hiszen elvileg sötétedésig nem szándékoztunk visszajönni. Ugyan benne lehetne a pakliban, hogy majd vadászunk magunknak valamit, de őszintén szólva én most nem szeretném ezzel vesztegetni az időt. Kevés olyan alkalmunk lesz, amikor egész álló nap edzhetünk, vagyis Jesse engem, és nem kell törődni a holnappal. Mivel másnap sem dolgozom, ezért lesz időm bőven arra, hogy kipihenjem a mai napot és utána úgy folytathassam a melót, mintha ezt a napot és a következőt is semmittevéssel töltöttem volna. Én a magam részéről egy omlett mellett döntöttem reggeli gyanánt, na meg még egy kávé mellett. Ahogy mindketten megvoltunk a reggelivel már semmi sem tartott vissza attól, hogy kimenjünk a városon kívülre, edzeni. Egy ideig jártuk az erdőt, mire találtunk egy alkalmas helyet arra, hogy egész nap nyúzhassuk egymást. Vagyis inkább csak Jesse engem. Egy barlangnyílás mellett álltunk meg végül. - Ma csak farkasalakban edzünk, vagy így is, úgy is? - fordultam a kedvesem felé. A biztonság kedvéért begyömöszöltem reggel egy váltás nadrágot és felsőt is a táskámba, szóval ami rajtam van, azt felőlem tönkre is vághatjuk, nem érdekel. Ledobom a táskámat az egyik bokor mellé és a dzsekimet is. - Oké, felőlem kezdhetjük is akár. - nem tudtam mire számítsak ma tőle. És azt sem tudom, hogy jó-e, ha előre tudom. Talán nem. Ezt inkább rábízom. Ha elmondja mit tervez, akkor elmondja, ha nem, akkor nem. A pajzsomat felvonom. Amíg nem töri át, addig a mögé rejtőzöm. Ha pedig áttöri, akkor majd azon leszek, hogy azt is eddzem és fejlesszem.
Napokkal korábban kissé szétkaptam Rose-t. Bár a kifejezés nem árnyalja igazán, hogy mit tettem vele és lehet túlzás is, de ahhoz képest, ahogyan eddig bántam vele, nos, ahhoz már ez is igen durva volt. De hát ez az, amit úgy neveznek, szükséges rossz. Akkor, amikor kölyök volt nem tanítottam meg neki mindent, amit csak kell, így vannak gondjai, amik most kibukni látszanak, hogy Broderick és Castor keresztülhúzták a számításaimat és nem csak mezei falkatagnak fogadták be Rose-t, hanem felderítői rangra. Emiatt több önállóságot kell tanulnia, rendbe hozni a regenerációs képességét, és a harci tudását. Újra kell tanítanom, verekedni, és most már sokkal komolyabban, illetve a fegyverhasználatot is át kell vele ismételni. Mindezt záros határidőn belül kell kiviteleznem, úgy, hogy ne hevenyészett munkát végezzek. A régi idők egyszerűbbek voltak, mikor csak menekülni kellett megtanítanom őt, hogy kihasználhassa közben a vérvonalából adódó képességeit. Akkor és ott, mikor még kölyök volt akkor kellett volna mindezt megtanítanom neki, de csak a minimumot oktattam le neki. Nem terveztem el, hogy beharapom őt, akkor és ott a Pipacsban, még is mikor megláttam összeverve, félve állni az ablakban, összehúzva magán az inget, elszállt az agyam és nem gondolkodtam csak cselekedtem, akkor már másodjára nem azt tettem, amit kellett volna. Elsőnek akkor rúgtam fel a szabályokat, mikor nem öltem meg, hanem lefeküdtem vele. aztán mikor majd egy évre rá beharaptam. Nem mintha bánnám a dolgot, mert ez nem igaz. Viszont nincs mese, be kell hozni azt, ami kimaradt. Ma semmi különösebb dolgom nincs, nem kell bemennem Balászhoz sem, így ez a mai napom csak Rose-é, és az edzésé. Úgy terveztem, ma csak a farkas formánkra koncentrálok vele, teljes farkas alakban és az este leszálltával, a teljes vérfarkas alakban való harc alapjait veszem át vele. Az oldaltáskámba elcsomagoltam egy váltás pólót és egy farmert. Továbbá van még benne egy két apróság is, és benne van a sebvarrós készletem is. A reggelire csak biccentetem, majd végül szóval is megtoldottam, hogy menjünk el egy kávézóba és ott reggelizzünk meg. Én a magam részéről, pirítóst, sültet és kávét kértem. Nem vagyok az egyszerű reggelik híve, ami csak pirítós vagy kis tojás, vérfarkas vagyok, igénylem a húst és az energia dús reggeliket. Amúgy is eleget fogunk ma mozogni ahhoz, hogy ez ne maradjon rajtam. Gyalog mentünk ki a városból, kellett a séta, hogy megfelelő helyet találjunk, és átgondolhassam mit és mennyit és hogyan legyen a mai napon. Mikor megvolt a megfelelő hely, akkor a barlangon belül tettem le a táskámat. - Úgy terveztem. Teljes vérfarkas alak, és utána teljes farkas alak. Én ezt a két alakot preferálom a legjobban, a humanoid farkast csak ritkán használom. – Magyarázom Rose-nak, miközben elkezdem levenni a dzsekimet, amit a táskám mellé dobok a kőre, aztán jön a csizmám is. Majd szépen sorjában minden más. A pajzsom fél árbocon van csak, hogy érezzem, ha más farkas is járna a közelben, plusz figyeltem amennyire csak lehetett az emberekre is, de sehol senki egyelőre, és remélem, valóban nem téved erre illetéktelen ember. - Kezdjünk neki… - Szólalok meg egy szál semmiben és már váltok is, az elgondolásommal ellentétben végül a teljes vérfarkas alak mellett döntöttem, kezdjük azzal a bemelegítést. Még Rose-ra várok, a levegőbe szimatolok, és figyelem a neszeket és a szagokat, amit a szél hoz felénk, de továbbra is minden csendes és nyugalmas.
A dzsekim a táskámon figyel már a bokor aljában, mikor kérdezek és Jesse válaszol. Csak bólintok neki, és mivel mindenképpen váltunk, ezért elkezdem levenni a csizmáimat és a ruháimat is szépen sorjában egymás után. Az eljegyzési gyűrűm a farmerem zsebébe került, nehogy elvesszen, a ruháimat meg szépen beletuszkoltam a táskába, hogy ne legyen koszos. Ha nem muszáj tönkre vágni, akkor nem hagyom őket a földön. Egyik farkasalakkal sincsen gondom. Váltani már az elején gyakran próbáltam, hogy minél hamarabb megtörténjen az átalakulás. Ennek köszönhetően ma már jelentéktelen időt vesz igénybe a váltás és viszonylag könnyű szerrel vagyok képes csak egy-egy testrészt is átváltoztatni. Mint ahogyan néhány éjszakával ezelőtt is, amikor végigmartam Jesse vállát és combját a farkasom karmaival. Amikor Jesse vált és vérfarkas alakot vesz fel, én is hasonlóan teszek, és ebbe az alakba alakul át a testem. A farkasom egy ideje már türelmetlenül toporzékolt odabent, tudta, hogy nem sokára szabadjára fogom engedni, és ilyenkor kicsit mindig megbolondul, már a tudattól is, hogy hamarosan átveheti a terepet. Átalakulok és a négy mancsomra helyezem a súlyomat. Sűrű, vörös bunda fedi a testemet, itt-ott fekete szálakkal megtoldva, amiket egyértelműen Jesse fekete bestiájától örököltem. Olvadt arany tekintettel figyelem a hatalmas fekete farkast, ahogy a levegőbe szimatol. Ugyanolyan szemeim vannak ebben az alakomban, mint a kedvesemnek. Most azonban kiűzök a fejemből minden gondolatot, nem most van itt az ideje annak, hogy Jesse szemeiről mélázgassak. A pajzsom a helyén, elég, ha ő figyel a környezetünkre, én most nem erre akarok összpontosítani. Átalakulás után nem sokat teketóriázok, elvégre nem azért vagyunk itt, szóval ideje a tettek mezejére lépni. Megvetem a mellső mancsaimat a puha avaron, kicsit leeresztem a mellkasom, és innentől kezdve minden figyelmem a másik farkasra összpontosítom. A következő pillanatban pedig már - a vérvonalunknak köszönhetően - a gyorsaságra alapozva rugaszkodok el, kihasználva, hogy a fekete bestia még a környezetünket kémleli. Kisebb és könnyebb farkas vagyok, mint a hím - meg mint a legtöbb farkas általában - ezért egyetlen szökkenéssel könnyedén termek ott a fekete mellett, hogy a mozgás adta lendülettel - és persze a magam súlyával - taszítsak a másik bal vállán, megpróbálva kibillenteni őt az egyensúlyából, hogy amíg azzal van elfoglalva, hogy ne boruljon fel, a nyaka után kaphassak. A terv megvolt, a kivitelezés meg... hát majd meglátjuk. Nekirontottam a fekete bestiának, az ugrásom lendületét adtam bele a mozgásba és a szám harapásra nyílik. A nyaka a cél, de ha csak a vállánál érem a bundát, akkor abba kapok bele. Lényeg, hogy hamarosan összecsattannak a fogaim. Azonban ahelyett, hogy átszakítanám a bőrt, csak a fekete tömött bundába kapok bele. Ahogy felmérem, hogy nem sikerült belemarnom, úgy, ahogy szerettem volna, a hátsó lábaimmal rugaszkodok el és ugrom tovább, hogy a másik ne viszonozhassa a szívességet. Így most Jesse bestiájának jobbján érek tompa puffanással talajt. Kérdés, hogy elég messze-e tőle, vagy még harapás-távolságon belül vagyok?...
A levegőt szimatolom, és azt figyelem, hogy valóban egyedül vagyunk-e ezen a területen és nem kell-e meglepetéstől tartanunk, de minden tisztának tűnik, ha medve van vagy bármi más az nem zavar egy kicsit sem, legfeljebb azzal is összeakaszkodunk és megfutamítjuk, de a lényeg, hogy ember ne járjon erre. Bestiám, éberen figyel, örül, hogy megint kibújhatott és szabadon lehet, nem zárom pajzs mögé, és nem parancsolok rá, hogy legyen nyugton. Hogy mi is a tervem itt és most? Nem sok, tudni akarom elsőnek mire is emlékszik Rose, mennyi szufla van benne és mi az, amin csiszolni kell, amit tanítanom kell neki, mert ösztönből vagy emlékből nem megy ez neki. Rose támad, a hirtelen mozgásra oda kapom a fejemet így van, időm felfogni mi történik, és mikor nekem, jön akkor ki tudom magamat támasztani, hogy ne lökjön fel, harapására elhúzom a fejem, és kitátom a pofám, így csak a vastag bundát éri el a nyakam és a vállam között. Nem teketóriázok, ahogy szökken, utána kapok a levegőben és elrugaszkodok a talajtól én is, így mire talajt fog addigra csapódok bele és kapom el őt. A földre döntöm, és az oldalára sújtok le karmos mancsommal. Kicsi és gyors, ezzel sok mindent lehet kezdeni, de egy ilyen frontális támadással hirtelen sem sokat tud kezdeni, nagyobb és erősebb vagyok nála. Viszont az ő adottságait a gyorsaságra érdemes építeni és a könnyedségére. Felkelek, róla és arrébb megyek. ~Újra, támadj, keress olyan pontot ahol nem vagy szem előtt, támadj hátba, és ne állj meg egy harapásnál, ne várd meg annak a hatását. Ha élesben harcolsz majd, nem lesz időd felmérni, hogy az első harapás sikerült-e. Tehát, ne vétsd el!~ instruálom egy kicsit. Nem vagyok a híve a hosszas elméleti oktatásnak és megbeszélésnek, gyakorlatban amúgy is gyorsabban és könnyebben lehet megtanulni mindent. Ráadásul a hibák és egyebek úgy mutatkoznak meg igazán és nem a beszéd közben, akkor majd tudom korrigálni, megmutatni neki, hogy ha hibázik, akkor milyen lehetőséget enged az ellenfelének, és meg lesz a megoldás is erre a problémára. Szóval, inkább csapjunk bele és csináljuk mintsem, hogy álljunk.
Kissé oldalról mentem neki a másiknak és nem szemből. Mivel nem tudtam rendesen belemarni, úgy gondoltam jobbnak, ha folytatom a mozgást tovább és nem állok meg, nehogy nyílt felületet hagyjak arra, hogy a fekete a nyakamba marjon, vagy az oldalamba. Érzékelem, hogy utánam rugaszkodik és földet érve már ugranék tovább, de addigra már utolér. Nem maradok az oldalamon, könnyedén siklom a hasamra és így támaszkodok meg a talajon. Felállok, amikor felkel végre rólam. ~ Ha még egyet harapni próbálok, a nyakamat találod be. Nem tűnt vonzó ötletnek a dolog. ~ küldöm felé a gondolatot, hogy miért nem haraptam újra. Egyszerűen azért, mert nekem nem tűnt jó ötletnek. Ettől még lehet, hogy tévedek. ~ Nem értem, hogy érted azt, hogy ne vétsem el??! ~ ezzel a tanáccsal semmire sem megyek. Ha nem ad több támpontot, akkor ennyivel nem leszek előrébb. Jesse mögé baktatok, ha már azt akarja, hogy a hátának menjek neki. Ha nem forog körbe, vagy figyel hátra, akkor innen már nem fog látni. Teljes csendben vagyok, hogy ne tudja mikor indulok el. Hangtalanul mozgok, maximum az avar adhat némi hangot, ahogyan a mancsaimmal érintem azt mozgás közben. Megint elrugaszkodom, karmaimat a másik hátába eresztem két oldalról és valahol a hátán marok bele, de nem fent a tarkónál, hanem lejjebb. A következő pillanatban pedig nem tudom mit történik, de újra a levegőben vagyok, viszont ezt a mozgást nem én indítottam el. Nagy erővel és durván csapódok egy fába az oldalammal, ráadásul balról, amit Jesse korábban felmart. A lendülettől a fejem is a fának verődik. Felnyüszítek, nem esett jól a fájdalom a sem az oldalamban, sem pedig a fejemben. Talpra állok, de kell egy kis idő, amíg képes vagyok újra figyelni, vagy összpontosítani. Ahogy talpra tudok állni, körülnézek és megkeresem a fekete hímet a szemeimmel, hogy akkor most, hogy hogyan tovább?
~ Úgy hogy kicsi vagy és törékeny, könnyen el lehet veled bánni, emiatt úgy kell támadnod, hogy szinte csak egy lehetőséged van amit a lehető legpontosabban kell bevinned, de erről azt hiszem majd később. Valamit kezdenünk kell azzal, hogy milyen pihe könnyű vagy.~ Annak idején is tudtam ezt róla és azt is, hogy nem agresszív így elsősorban védekezni és menekülni tanítottam meg és nem harcolni. Tudtam már akkor is, hogy közelharcban nem sok esélye van egy nagyobb és tapasztaltabb ellenféllel szemben, pláne, ha annak a vérvonalában az erő teng túl. Így jobbnak láttam megtanítani neki azt, hogyan cselezzen és meneküljön. Első sorban most arra kell építenem, hogy gyors, mozgékony, kicsi és könnyű, még így is ebben a formában is. Kíváncsi vagyok, arra mit tud produkálni, ha hátulról, támad, így magam mögé küldöm, nem keresem szándékosan, hagyom, hogy rám vetődjön, és utána ledobom magamról. A marásai fájnak, így nagyobb elánnal hajítom le magamról, mint akartam, ennek köszönhetően óriásit nyekken a fának a törzsén, és én aggódva tekintek utána. Figyelem, ahogy lassan talpra kecmereg és csitítom a farkasom, hogy ne akarjon oda rohanni, és körbeszaglászni a nőstényét, hogy nincs –e baja. Most nem úgy kell, rá gondoljak, mint a páromra, hanem mint a kölykömre, akit kötelességem tanítani. ~Jól vagy?~ Kérdezem meg azért tőle, de nem mozdulok az irányába, csak figyelem őt. Átgondolom, hogy mit is kellene ebből kihozni, hogy jó legyen a dolog. Közben addig leülök, és figyelem őt. A következő lépésen agyalok, és azt hiszem, alapjaiból kell indulnunk, marások harapások. A legsebezhetőbb pontok megkeresése az ellenfélen, az nálam a hasam, és a hátsó lábaim, ott kevesebb a bunda. Kiszolgáltatottabb részek vannak ott. ~ Figyelj rám, néz végig rajtam, és keresd azokat a pontokat ahol a legsebezhetőbb vagyok. Nem minden esetben nyakra kell menni, sőt! Mivel kicsi vagy, neked nem is érdemes nyakra menned, elsőre, előbb sebezd meg, tedd harcképtelenné az ellenfeledet. Gyors és ruganyos vagy, könnyen eltáncolhatsz az ellenfeled elől és sebezheted őt a gyenge pontokon.~ Nekem a hátamon és a nyakamon a legvastagabb a bunda, bolyhos és tömött, ami körülöleli a fejem, így nehezebb átharapni. Neki különösen. Felállok, hogy megnézhessen magának, és megtalálja azokat a pontokat, amiket támadni érdemes. Elsőnek nem mondom meg neki, mit érdemes, tudni akarom, rájön-e magától is, mivel nem egy gyilkos természet. Pedig muszáj lesz meg tanulnia ölni, hiszen ezt sem tanulta még meg. Nem tudom, ahhoz, hogy fog majd viszonyulni, mikor megtanítom életet kioltani majd. És nem csak a prédán, amit megeszünk, hanem emberen is. Mindig vannak az utcákon olyan emberek, akikért nem kár, sőt csak az ártatlanokkal teszünk jót.
Hát igen. Kicsi vagyok és könnyű, mindig is az voltam és azt hiszem ez már soha nem is fog megváltozni. Az, hogy farkasként sem nőttem túl nagyra, gondolom abból fakadhat, hogy még egy átlag nőhöz képest is alacsony vagyok. Bár őszintén szólva nem tudom, ezen még nem gondolkoztam el és azt hiszem nem is most lesz az a pillanat, amikor megteszem. Egyszerűen ekkora vagyok és kész. ~ Jó, azért a szél nem fúj el... ~ küldöm felé, de ebben a gondolatban nincs semmi sértettség, tény, hogy könnyű vagyok, ezt én is nagyon jól tudom. Ha most emberi formámban lennék, elnevetném magam. ~ ... csak majdnem. ~ azaz, hogy inkább most nevetnék fel. Tény, hogy egyelőre nem túl nehéz feladat engem arrébb pakolni. És az is tény, hogy nem vagyok egy agresszív lélek, szóval ha lehet, azt hiszem mindig inkább az olajra lépés mellett fogok dönteni a jövőben is, hacsak nem leszek másra kényszerítve. Ennek ellenére igaza van Jessenek abban, hogy nem árt felkészülni. Mert bármi megtörténhet. A fával való találkozás nem volt kellemes egy kicsit sem. Normál esetben a fekete hím már itt toporogna körülöttem, hogy megnézze mindenem a helyén és egyben van-e. Most azonban más a helyzet, ezért nem is lepődök meg azon, hogy nem jött közelebb és nem vizslat végig tüzetesen. Talpra állok és megrázom a fejem, majd Jesse felé nézek. ~ Jól. Folytassuk. ~ ennyi azért még nem fog összetörni, bár kétségtelen, hogy nem esett jól, főleg azért, mert még gyógyultam a marása után. Lényeg, hogy talpon vagyok és várom a folytatást, elvégre azért vagyunk itt, hogy eddzünk. Figyelek a gondolataira. Bár megmutatja magát nekem, nem szükséges, nagyon is jól ismerem a teste minden egyes porcikáját így és emberi formájában is. Kicsit elgondolkozom, mielőtt válaszolok neki. ~ A hátsó lábad alsó része, de azt messziről nekiindulva képtelenség, hogy elkapjam. Maximum csak, ha már közel vagyok. De mire a lábadhoz érnék már rég a földre fogsz taszítani. Nem? ~ kérdezek vissza. ~ És a hasad, de ahhoz végképp nem férek hozzá, mint ahogy más farkaséhoz sem. ~ legalább is ezt gondolom, de majd kijavít, ha tévedek. Mert egyelőre a leghalványabb fogalmam sincs, hogy hogyan juthatnék el ezekhez a részeihez úgy, hogy közben ne az én nyakam bánja a dolgot. ~ És még a farkadba is belekapaszkodhatom és megpróbálhatom letépni, de szerintem ezzel csak felbosszantanálak téged, vagy egy másik farkast. Mint ahogyan a hátsó lábba való marással is. ~ fejtem ki, hogy mit gondolok. Bár ha a lábat úgy tudom megmarni, hogy közben én ne sérüljek, azzal talán lehet valamit kezdeni... ~ Eltaláltam, vagy mellé lőttem? - kérdezek vissza. Most már érdekel, hogy mit fogunk ebből kihozni, hogy akármelyik támadást gyakoroljuk is, ne az legyen belőle, hogy max. csak felhergelni tudjak egy másik farkast vele...
Magamban jót mosolyogok azon, amit mond nekem, hogy a szél csak majdnem fújja el. Nekem pont így jó, hogy kicsi és törékeny, akit könnyen felkaphatok, és lazán arrébb tudok pakolni, mindenféle megerőltetés nélkül, és közben teljesen más dolgokra tudok koncentrálni. Szóval, nekem tökéletesen megfelel, hogy csak ekkorára nőtt, bár tény, hogy a harcban ez gondot okoz neki, de ezért is kezdem fontolóra venni, hogy ne támadásra, hanem továbbra is a menekülésre tanítsam, mert akárhogyan is lesz, neki inkább ez utóbbi fog kelleni. ~van előnye is annak, hogy csak ekkora vagy~ jegyzem meg neki, majd jön az, hogy a hátam mögé utasítom és levetem magamról, hogy a fán nyekken egy óriásit. nem akartam ekkorát dobni rajta, és aggódva pillantok utána. ~Jó, persze, megvan a veszélye, hogy elkapnak, de ha elég gyors vagy, márpedig a vérvonalad ezt adja, és pontosan el tudod kapni azt a pontot ahol a legérzékenyebb, akkor könnyen átszakíthatsz fontos inakat és izmokat is, amik miatt védtelenül hagyja a nyakát vagy a hasát. Érdemes ezzel próbálkozni, gyorsan marni, tépni, és távolabb ugrani, hogy ne érhessen el, a farok tépése is jó megoldás. Bosszantó valóban, de hatásos. Viszont ennek fejében úgy gondolom, neked mindenképpen a menekülésre kellene építened. felderítő vagy, az a dolgod, hogy információt szerezz, és utána kámforrá válj, tehát úgy gondolom, olyat kell tanítanom neked, ami ehhez hasznos. Gyorsan és érzékeny pontra támadni, és utána eliszkolni, még a másik a sebeit nyalogatja, érdemes még az orra és a szemre is fókuszálni.~ magyarázom neki a meglátásomat, hogy szerintem mit is kellene előtérbe hozni neki, persze, majd tanítok mást is, hogy ha kell, akkor tudja azokat. De szerintem ezek lesznek számára a létfontosságú dolgok. ~Emlékszel, mikor a legutóbbi teliholdkor megleptél, és megcibáltad játékból a farkam, addig nem is tudtam merre vagy még meg nem rángattad, és utána már ott sem voltál.~ Az egy jó taktika volt a részéről, és azt alkalmasnak ítélem a tovább fejlesztésre.
Mikor azt mondja, hogy van annak előnye, hogy ekkora vagyok, kis vicsorba húzódik a szám, vigyorgás helyett, amit ebben az alakomban nem tudok produkálni. Azonnal olyasmi jut eszembe erről, aminek semmi köze az edzéshez. ~ Még szép, hogy van! Például, hogy oda pakolsz, ahová csak akarsz... ~ küldöm felé a gondolatot, amiben van némi huncutság is, hogy pontosan értse, én, hogyan is értem. De itt le is zárul ez a téma, mert most újra neki támadok, majd nagyon nyekkenek az egyik fa törzsén. Aztán újra rá figyelek, és a gondolatokra, amiket kapok tőle. ~ Nem túl sok ebben az elképzelésben a "ha"? ~ kissé oldalra billentem a fejemet. Így jól hangzik, hogyha elég ügyes és gyors vagyok, akkor jól sülhet el az, amiről beszélünk. Végül is talán az lesz a legjobb, ha megpróbáljuk és akkor kiderül, hogy működik-e a dolog nálam, vagy sem. Nem ellenkezem azzal, amit Jesse mond, vagy tanítani akar, de kétségtelenül tele vagyok kérdésekkel. Hát, majd gyakorlatban meglátjuk. ~ Én is azt hiszem, hogy a legjobb esélyem az, ha olajra lépek. ~ csak nehogy olyan helyzetbe kerüljek valaha is, amikor erre nincs esélyem, vagy lehetőségem. De nem akarok borúlátó lenni, elvégre eddig is viszonylag jól megúsztam a gázos helyzeteket is, hát eztán is csak annyit kell tennem, hogy ne konfrontálódjak nyíltan. Meg amúgy se nagyon. ~ Persze, hogy emlékszem! ~ ha tudnék, akkor most szélesen mosolyognék az emlékre. Az egész poénnak indult és az is maradt, csupán megvicceltem Jesset. De az emlékkel együtt bevillan más is. A farkasom játékos típus, mindig is az volt, és ezt most talán ki is lehetne használni... ~ Arra akarsz utalni, hogy a játék felől közelítsük meg a dolgot? ~ kérdezek vissza. És ezzel együtt úgy döntök, hogy akkor oké, lássuk mire is mehetek ezzel. Nem várom meg Jesse válaszát, hanem azonnal mozdulok és bevetem magam a fák és bokrok közé. Nem esik nehezemre viszonylag hangtalanul mozogni. Gyorsan változtatom a helyemet, kihasználva a növényzet jótékony takarását és innen figyelem a fekete hímet. Addig megyek, amíg olyan helyet nem találok, ahonnan viszonylag a másik hátsófelét látom újra. Veszek pár lélegzetet és addig némán várakozom. Aztán lassan és óvatosan elkezdek közelebb osonni, egészen addig, amíg még a bokrok jól tudnak takarni. Végül amikor úgy ítélem ennél közelebb már nem mehetek, nekirugaszkodok és Jesse hátsófelébe marok, valahol a csípője tájékán, ha nem változtatott helyet hirtelen, majd tovább lendülök. Amennyiben észrevett és elmozdult, úgy is tovább szökkenek, vissza a növényzet takarásába. Így most újra a bokrok takarásában vagyok, és megfordulok, hogy lássam a hím merre is van.
Valóban nekem is az fordult meg a fejemben, hogy oda pakolom, ahova akarom, és akkor és úgy ahogyan nekem tetszik. Ez előnye a dolognak, és az is, hogy ha megsebesül akkor könnyen viszem el bárhova, de hátránya, hogy a nagyobb ellenfelek is játszi könnyedséggel bánthatnak el vele. Bár még mindig úgy gondolom, hogy egy Felderítőnek nem az a dolga, hogy konfrontálódjon, hanem, hogy lelépjen a balhé kialakulása előtt. Annyi biztos, hogy ha Rose bajba kerül és komolyan megsebesül Brody is bajban lesz, mert ő nézte ki neki ezt a pozíciót, holott én csak egy falkatagnak akartam Roset, nem pedig Felderítőnek. Gondolatmenetem rövidesen megszakadt mikor kedvesem a fához vágtam hozzá, és nyekkent rajta egyet. Nem szívesen tettem meg, és a farkasomnak kedve lett volna megnézni, a nőstényét, de nem engedtem neki, nem pátyolgatni jöttünk, hanem megtanítani neki pár dolgot és ebben sajnos ez is benne van, hogy megsebesül. De a pokolba is ezzel, ami neki fáj nekem is majdhogynem úgy fáj, mivel nekem kell őt bántanom. Ostoba ötletnek kezdem ezt tartani, eddig nagyon jó volt neki a menekülés, akkor most minek akarna harcolni? Inkább maradjunk annál, hogy arra tanítom, hogy oldjon kereket és rázza le az üldözőit. ~ De, igen. Viszont, kisebb, könnyebb vagy, és nem agresszív… Ezért benne sok a ha. Őszintén szólva, nem is szeretném, ha agresszívvé válnál. ~ Az utóbbit már csak halkabban jegyzem meg még gondolati szinten is. Aztán farkasom bólint, igen, a legjobb ha olajra lép, és már ott sem lesz mire felocsúdnak a többiek. ~Maradjunk abban, a menekülésre, a gyorsaságodra építünk, de megtanítok pár dolgot, ha szorult lenne a helyzeted. De érdemesebb arra az alapra építeni, amit korábban megtanultál és még megvannak az alapjai. Akárhogy is nézem, ha egy Caleb fazonnal kerülsz össze, akkor félek, onnan nem kerülnél ki épségben….~ Vagy élve, de ezt most nem teszem hozzá a dologhoz, csak gondolom magamban. Aztán magyarázni kezdek neki valamiről, ami eszembe jutott és talán használható is lesz számunkra. ~Igen, arra.~ Az ő farkasa játékos, és szinte ártatlannak mondhatnám, nem egy agresszív bestia, és a legtöbb esetben nem is így reagál, szóval, ha inkább játéknak vesszük a dolgot talán, akkor jobban jutunk valahova, és akkor hátha nem kenem fel megint egy fára. Na, jó, ez így nem lesz jó, mert a harc és a menekülés nem játék, de ha belegondolok, hogy természetben élő vér előtag nélküli testvéreink kölykei is a játék során tanulják meg, hogyan kell vadászni, verekedni… nos, talán itt is működhet. Hagyom, hogy eltávolodjon tőlem, és közben párszor körbejárom, a kis részt ahol állok, majd megállok, és fülelek, figyelem merre lehet, ez így nem rossz, ha van rá lehetősége akkor el tud tűnni a növényzetben és kereket oldhat maximálisan. Rövidesen azonban mozdul, és felém kap, én is mozdulok, így csak a bundám éli el, a húsom nem, utána lendülök, és a mancsom nyújtom, hogy elkaphassam a hátsó lábát, de mivel nekem fordulni kellett utána, így pár centin múlik a dolog és már benne is van a növényzetben, a szemem elől eltűnt. Remek, ez jó.
~ Én sem azt mondom, hogy agresszívvé kell válnom, vagy, hogy el kell azt érned, hogy az legyek. Csupán csak szeretném, ha nem lennék teljesen védtelen. Elsősorban nem az a dolgom, hogy nekimenjek bárkinek, de te is tudod, hogy benne van a pakliban, kerülhetek meleg, vagy gázos helyzetbe. Főleg, hogy most is kapcsolatban állok az egyik hegyivel. ~ a lényeg, hogy fel akarok készülni. Főleg, hogy a koromhoz képest nagyon nem ott állok, ahol már régen kellene. Egyikünk sem tartotta fontosnak, hogy átessek azon a "képzésen", amin a legtöbb farkas még kölyökkorában átesik. Nekem ez nagyjából kimaradt, ha nem is teljesen, de jórészt. Szóval van mit bepótolni. ~ Vagy élve... ~ fejeztem be a felém küldött gondolatát. ~ Eddig nagyon ellenkeztem, de azt hiszem mégiscsak kell egy fegyver. Elővigyázatosságból. ~ soha nem akartam magamnál tartani stukkert, mert úgy voltam vele nem kell. Nem kerülök én olyan helyzetbe, hogy kellene, de most mégis azt mondom, hogy talán nem lenne rossz ötlet, ha lenne egy. Tudok velük bánni, kedvencem is van, és azt hiszem fogok ahhoz eleget "játszani a tűzzel", hogy jobb lesz, ha van egy. Nem fűzöm tovább a szót, inkább elveszem a növényzetben, hogy aztán onnan figyeljem Jesset és a megfelelő pillanatban onnan ugorjak ki és kapjak felé, majd menjek is tovább, mint aki ott sem volt. Csak a bundáját kapom el, de nem számít. Megpróbál utánam jönni, de én újra az aljnövényzetbe lapulok és óvatosan kúszok arrébb, hangtalanul. Nem haladok túl gyorsan, hacsak nem követett a növényzetbe és nem jött utánam. Ha igen, akkor megszaporázom a lépteimet. Úgy helyezkedek, hogy megint jól lássam. Olyan közel megyek hozzá, amilyen közel csak tudok, de közben eszembe jut, hogy ennek a macska-egér játéknak csak akkor van bármi értelme, ha én akarok támadni. Ami pedig nem fog megtörténni. Egyszerűen azért nem, mert ha meleg helyzetbe kerülök, akkor vagy lelépek, vagy a másik fog először támadni, de akkor nem lehet ezt játszani. Kiugrom a takarásból és Jesse hátsófelére vetődöm, belemarva a lábába. Vagy legalábbis megpróbálva azt. ~ Azt hiszem senkire sem fogok úgy támadni, hogy ez a bújócska alkalmazható legyen... Azt mutasd meg, mit tegyek, ha engem lepnek meg?! Ha valaki kirobban a fák közül és a földre szorít? ~ tekintve, hogy ez már megtörtént, jobb lenne, ha erre mennénk rá. Főleg, ha a másik farkas idősebb és erősebb is nálam. Hogyan szökjek meg előle, vagy csússzak ki az agyarai közül?
~ Tudom, de jobban örülnék annak, ha nem kellene bajba kerülnöd. Jobb volt, mikor még nem kellett ilyen miatt aggódnom, hogy valaki esetleg darabokra szed téged munka közben, vagy csak úgy megmar, mert egyedül vadászol, és nem vagyok ott, hogy feltépjem a torkát.~ Válaszolom neki vissza, és tudom, hogy abban igaza van, bajba is kerülhet és akkor szüksége lehet némi harci tudásra, de napok alatt, hogy tanítsam meg neki azt amit én hosszú évek alatt sajátítottam el, amire neveltek és tanítottak? Plusz Richard módszereit nem akarom rajta alkalmazni, keményen összeverni vagy a többit, amit én elszenvedtem, de erősebbé tett. Nem visz rá a lélek, hogy bántsam, így is bűntudatom van, hogy a múltkor sex közben bántottam, még akkor is, ha ő is felmarta a húsom. Istenem, sírt folytak a könnyei, mert bántottam, holott megígértem neki, hogy sosem teszem… és most erre még is, és most is ezt kell majd tennem, mert sosem tanulja meg ha csak magyarázok, és azt kérem vesse rám magát, és én csak ledobom, sebzés nélkül. Ó, a rohadt életbe bele! ~A fegyver, igen, ennek örülök, hogy végre magadhoz vennél egyet. Van is számodra egy ….~ Elhallgatok és eldöntöm, beszélek Balázzsal, korábban kinéztem neki egy fegyvert, olyan nőies, díszítet, köves és na, gondoltam az talán elnyeri a tetszését, majd a golyókat is megcsinálom bele neki, kézzel egyedileg legyártva, hogy halálos legyen és passzoljon a kaliberbe. De a mellé biztos nézek valami komolyabbat is neki. Rose kérésére nem válaszolok, a lábam is elrántom előle, hogy ne érhessen el, helyette most én tűnök el a növényzetben és lapulok meg, majd kúszok el, ha tudni akarja akkor legyen, megtámadom, és meglátjuk mit tud tenni ilyen helyzetben ösztönösen, és talán abból ki tudunk majd indulni. Csendesen osonok az avarban a bokrok takarásában, közben fülelek a barlang felé is, és Rose-t is figyelemmel kísérem. Majd egyszer csak oldalról robbanok ki a növényzetből és a hátát akarom telibe kapni, leteperni és a földre szorítani, és elkapni a tarkójánál a bundát. Így akarom majd leszorítani és megnézni, mit tud ez ellen tenni, ez a támadási mód elég valószínű, az ismerőse is hasonlóan kaphatta el, tehát ezt már nagyjából ismernie kell. Tudni akarom, mi az első, amit tesz ilyen helyzetben? Hova nyúl, mit próbál harapni? Lerázni nem fog tudni, nehezebb vagyok nála.
~ Majd igyekszem nem bajba kerülni, eztán sem ez lesz a célom, de benne van a pakliban. ~ válaszolom rögtön, de a mondandója másik felén egy kicsit elgondolkozom. Odasétálok hozzá és közvetlenül előtte ülök le. Az orromat az övének nyomom és meg is nyalom a fekete hím pofáját. Homlokomat az övének illesztem. ~ Tudom. És azt is, hogy haragszol, amiért felderítő lettem és amiatt is, hogy megmart egy másik farkas. És azt hiszem amiatt is, hogy arra kértelek, szegd meg amit nekem ígértél... De nem tarthatsz egy szobába zárva, attól tartva, hogy valami bajom esik... ~ nyilván nem szó szerint értettem, hogy bezárna egy szobába. A lényeg, hogy nem akarok tovább burokban élni, örökké csak rá hagyatkozva úgy, hogy nem tudom megvédeni magam. ~ Nem hiszed, hogy képes vagyok rá... Igaz? ~ elhúzódtam tőle és a szemeibe fúrtam a sajátomat. ~ Arra, hogy egyedül is megoldjak feladatokat, hogy fontos és hasznos részese lehetek egy falkának, hogy képes lehetek megvédeni önmagamat... ~ nem tudom mit gondol erről, mert sosem osztotta meg velem. Olyan mintha félne attól, hogy kikerülök az irányítása és a védelme alól. Azonban mindezek nem jelentik azt, hogy Ő kevésbé fontos számomra. Most is ugyanolyan rajongással vagyok iránta, mint az elmúlt 130 évben mindig. Ő jelenti nekem az egész világomat, de szeretném, ha nem csak a csatolmánya lennék... ~ Nem szívesen, de belátom, hogy jól jöhet. Glockot szeretnék, azt kedvelem a legjobban és azzal tudok a legbiztosabban lőni. És ha újat veszel, ott akarok lenni, hogy kiválasszam. ~ foglaltam neki össze, hogy mit is szeretnék pontosan. Éreznem kell a fegyvert, hogy kézre álljon és kényelmes legyen tartani. Nem akarom, hogy nélkülem vegye meg. Oké, a válasz helyett eltűnik. Ezek szerint mindjárt rám veti magát, vagyis ezt hiszem, különben miért ugrott volna be a növények közé. És nem is tévedek nagyot, hiszen a következő pillanatban már érzem is a súlyos testet magamon, a marást az egyébként még mindig sebes tarkómon - Aúúúúú!!! - és az erőt, amivel a földre taszít. Túl nehéz a teste nekem. Próbálok valahogyan kicsúszni az agyarai közül és kereket oldani, de ha erősen lefog, akkor ennyi volt. Nem tudok szabadulni, csak halkan szűkölni, mert még mindig nagyon fáj ahol előbb Cédric, majd Jesse mart belém, és a tetejébe még ezüstöt is kaptam a sebre. Hát most megint felszakadt... Betölti az orromat a kiserkenő vérem szaga...
~Nem örülök neki, egyáltalán nem… nincs harci képzettséged… ami szerintem kellene ehhez a posthoz, és haragszom Brodyra is, hogy minden ilyen nélkül osztott be oda, inkább nővérkének kellett volna… mintsem Felderítőnek, aki bajba is kerülhet… Jó, persze nem ez az elsődleges dolgod, hanem az információ gyűjtés, de bajba is kerülhetsz… Ez pedig kifejezetten zavar, hogy a kutakodás közben meg is támadhatnak…~ Nem gondoltam végig a dolgot, csak kapásból válaszoltam. Rose az egyetlen gyenge pontom az életemben, és most ahogy belegondoltam, hát kijött, amit gondolok, holott nem igen szoktam fejtegetni neki az ilyeneket, de most már tudj amit is gondolok erről az egészről. A pofanyalást viszonzom, és kicsit megharapom a fülét, de csak picit, hogy ne fájjon neki. Jól gondolja amúgy legszívesebben bezárnám a Hotelbe és nem engedném ki onnan felügyelet nélkül, nem csak mert félteném, hanem mert birtokló is vagyok vele szemben, bár ezt igyekszem nem felszínre engedni, mert nem akarok egy vaskalapos hím lenni. ~ Nem. Kicsi vagy… könnyen magam alá gyűrlek bármikor… és még én se vagyok egy hatalmas hím… akkor egy nálam nagyobb, akinek a vérvonala az erő? ~ Válaszolom meg neki, lehet nem fog jól esni az, amit válaszoltam. De ez az igazság, nem hiszem, hogy képes lenne harcban bármit is elérni egy nála nagyobb és harcedzettebb farkassal. ~Egy hasonló méretű nőstény ellen lehet esélyed, ha ő sem harc edzett vagy képzett…~ Kemény szavak tudom, de ez az igazság. Mifelénk a nőstényeket sosem tanítottuk a harcra, csak a vadászatra és a sebek ellátásra. ~Megtanítom amit tudok, ami hasznos lehet neked, hogy ne a nulla eséllyel indulj ennek neki, próbálom olyan rövid idő alatt amennyire csak lehet, de még mindig azt szeretném, ha óvatos lennél és inkább menekülnél.~ Közlöm vele mielőtt még eltűnnék még a bokrok között a háta mögött. A barlangtól idő közben már eltávolodtunk. De nem gond, sehol egy teremtett lélek sem, aki megzavarhatna vagy meglophatna bennünket. Rövidesen a hátára vetem magam és a vérét érzem a számban, így hamarosan elengedem és a sebet kezdem el nyalogatni, nem sok esélye van arra, hogy levessen magáról, szóval leszállok róla. ~Maradj hason!~ Aztán félig vissza telepszem rá. ~Támaszd ki a hátsó lábaid, aztán a következő amit tehetsz, teljes erőből dobd fel a feneked, akkor a másik közelebb kerülhet hozzád a meglepetés erejével, marj erősen a lábába vagy a farkába, abba amit elérsz és rángasd a fejed, azzal jobban marcangolod.~ Tanácsolom neki, miközben azt nézem, mi az amit még meg tud tenni. ~Úgy gondolom, emberi formában lennél a leghalálosabb egy nálad nagyobb ellenféllel szemben. Golyót a fejbe és a szívbe.~ Gondolkozom még el, aztán lemászom róla. ~Újra!~ Azzal megint eltűnök a szeme elől, és meglapulok, hogy ismételten megtámadjam, de most csak finoman fogom meg a bundáját, mikor a másik oldalról vetem rá magamat. Meglátjuk sikerül-e neki amit tanácsoltam.
Egy pillanatig azt hiszem, hogy nem jól "hallok" és még így, bundásan is elképedt pofit vágok. ~ Nővérkének? Ezt meg mégis, hogy gondoltad? Nem vagyok nővérke, soha nem is voltam, és nem is szeretnék az lenni! ~ életemben még csak halványan sem utaltam arra, hogy érdekelne a gyógyítás. Egyetlen farkas van csak, akinek egyszer segítettem és barbár módon, de végül kiszedtem belőle a golyókat és összefoltoztam a nyílt sebét. De ennyi. ~ Oké, értem, hogy zavar, de szeretném ha elfogadnád: Én ezt akarom! Mondhattam volna nemet Brodynak, jelezhettem volna Castornak, hogy nem akarok felderítő lenni, csakhogy akarok! Kérlek értsd meg, hogy szeretném ezt csinálni! ~ próbálom gondolatokba önteni, hogy ez mennyire fontos nekem, de félek nem fogja sem elfogadni, sem pedig megérteni, mert félt engem... Jó, oké sejtettem/tudtam, hogy nem tetszik neki a dolog, de azért durván szíven üt, hogy gyakorlatilag nem tart képesnek... semmire. ~ Ha ezt gondolod... ha tényleg ezt gondolod... ~ megálltam, mert át kellett gondolnom, hogy mit akarok neki mondani. Ugyanis nem könnyű, amit ki szeretnék bökni... ~ ... Akkor miért mentél bele? Miért engedtél a kérésemnek? Nincs más, aki képezhetne... A Te kölyköd vagyok... sajnálom, hogy meg kellett rá kérjelek... de ez van. Reméltem, hogy hiszel bennem, hogy képes leszek megállni a helyem... ~ nem tudom befejezni a gondolatot. Egy dolog sejteni, hogy mit gondolhat a másik, de egy egészen más dolog azzal szembesülni, hogy a kedvesed úgy áll hozzád, hogy nem hiszi, hogy képes vagy megállni a helyed. ~ Az leszek. ~ válaszolom végül kurtán. Most már tudom, hogy mit gondol. Megingott már az önbizalmam magammal szemben, hogy igenis meg tudom állni a helyem felderítőként... és vágytam a támogatására. Nem könnyű szembesülnöm Jesse gondolataival, de ettől még nem gondolom meg magam. Még nem adom fel. Inkább csak arra koncentrálok, amit tanítani próbál. Figyelek a tanácsaira és amikor azt mondja újra, igyekszem felkészülni. Mikor megint magamon érzem, mindent igyekszek úgy csinálni, ahogyan mondta. De ahhoz, hogy le tudjam valamelyest dobni, erő is kell. Beleadok mindent amit tudok, de félek nem tudom annyira lelökni magamról, hogy aztán bele is tudjak marni, főleg, ha nem ereszt el közben. Ha eleresztett akkor valószínűleg sikerült a dolog, viszont ahelyett, hogy megcincálnám, inkább menekülőre fogom és bevetődöm a növényzetbe. Ha pedig továbbra is rám szorít, akkor talán sikerült valamennyire arrébb löknöm, de így nem tudok se megszökni, sem pedig belé mélyeszteni az agyaraimat.
~Tudom, de az még is csak nyugalmasabb lenne mint felderítőnek lenni… ~ Válaszolom vissza zsigerből. Nem úgy gondoltam, hogy ez lenne neki a megfelelő munka, csak azt akartam árnyalni vele, hogy ha nővér lenne, akkor nem kellene aggódni miatta, nem kellene bántanom, és ezt tanítanom neki, amit itt művelünk, nem kellett volna korábban bántanom. Ezüstöt nyomnom a sebére, belemarni az oldalába, kést döfni a combjába, ami ezüstből volt. Akkor nem kellenének a következő leckék sem, amik előtt áll, és amiket el kell majd szenvednie, mert fájdalmas leckéket fog kapni. Majdnem helyben kezdek el toporogni, és rávágni, hogy, de én nem akarom, hogy Felderítő legyen, és ezzel foglalkozzon. Ilyenkor bánom, hogy nem lehet terhes, hiszen egy gyerek most kellőképpen lefoglalná, pontosabban a terhessége, akkor nem tenné ki magát ennek. Bár azt hiszem, ez sem lenne tökéletes megoldás, de most mind egy is. Veszek egy mély lélegzetet amit lassan engedek ki, és átgondolom amit mond nekem, azzal kapcsolatban, hogy nem hiszek benne, hogy akkor miért mentem bele a dologba, végig gondolom, mi vett rá arra, hogy megtegyem. ~Mert igent mondtál, mert elvállaltad, és mert tudom, hogy vannak feladataid, amit el kell végezned, és mert nem akarom, hogy meghalj nekem, mert valami balul üt ki. ~ Amit eddig Castorból láttam, nos, az arra enged következtetni, hogy nem hagyta sokáig parlagon Rose-t, szinte biztos, hogy adott neki már feladatot, amit el kell végeznie, amiről nem tudok. Nem örülök ennek, egy cseppet sem, de ezzel mit tehetek? Nagyjából semmit sem, ha csak nem leszünk megint Renegátok. Végül megrázom magamat, és felhagyok a belső marcangolással, gondolatokkal, elmondtam, amit akartam, tudja, mit gondolok, így ennek már nincs tovább helye. Ideje neki fogni a munkának, és megpróbálni tanítani neki valamit, ami hasznos lehet a számára. Azonban, hiába, nagyobb, nehezebb és erősebb is vagyok nála, és akkor a tapasztalatom nincs emlegetve. Nem eresztem neki nincs esélye menekülni, azonban, ha egy –egy ellenes a küzdelem, akkor az ellenfélnek, is ki kell tátania a pofáját, hogy átharaphassa a torkát, tehát el kell eresztenie. Hát én is elengedem a fogaimmal, és kitátom a pofámat, helyezkedek, és elemelkedek róla egy kicsit, hogy jobb szögben csaphassak le a nyakára, és lám, ez elég neki, hogy messzire iszkoljon. A növényzetbe veti magát, és én pedig utána iramodok. Lássuk mennyire gyors így, ebben a helyzetben?
Még, hogy nyugalmasabb... Persze az lenne, meg unalmasabb is. Meg egyáltalán?!! Én nem vagyok nővérkének való, sosem voltam az és nem is leszek és ezzel ezt a dolgot rövidre is zártam. ~ Oké, lemondok a felderítőségről, ha te is valami nyugdíjas izgalommal járó melót és feladatot vállalsz. Kezdetnek mondjuk ne legyél végrehajtó és talán itt lenne az ideje, hogy abbahagyd a pénzért való ölést... ~ nem, egyáltalán nem gondolom komolyan, hogy hagyja abba és ezt a gondolatom hangulatán is érezheti Jesse. Nem azért, mert nem féltem, ugyanis nagyon is félek attól, hogy egyszer nem jön vissza egy munkájából. Csakhogy. Tudom, hogy ez teszi őt boldoggá. Mindig is ezt csinálta, ebben jó, ez az ő szakmája és azt hiszem az élete is. Már előttem is bérgyilkolásból élt, és nem hiszem, hogy abba akarná hagyni. Ha pedig ez ennyire fontos neki, úgy érzem, nem kérhetem tőle... nem foszthatom meg ettől. Tehát a gondolat egyáltalán nem volt komoly, inkább csak amolyan visszavágás neki. Vagyis visszaszólás, amolyan csípőből jövő válasz. Az pedig, hogy én mennyire is ragaszkodom ahhoz, hogy felderítő legyek? Koránt sem annyira, mint ő a munkájához. Viszont szeretném magam kipróbálni, mielőtt elbukom, vagy feladom. Nem mondom, hogy biztosan meg tudom majd állni a helyem, de szeretném megtudni, mielőtt egy hátraarccal kivonulnék. Utoljára a Pipacsban voltam valamiben nagyon jó. Ma pedig aligha szeretném, hogy megint abban legyek a legjobb, mint akkor. Mármint Jessenek igen, neki a legjobb akarok lenni, de arról csak neki van tudomása, hogy miben vagyok jó. Vagyis mindenesetre tanult... A felderítő posztot önként egyetlen okból adnám fel. Az pedig egy gyerek lenne. De mivel Jesse azt nem akar, hát én sem mostanában fogok vele előhozakodni. Nem is baj, hogy az elmúlt hetekben nem került ez közöttünk szóba. Az ő részéről nyilvánvalóan nem téma, az enyémről pedig... mióta ide jöttünk egyszer sem említettem meg neki. És azt hiszem egyelőre nem is fogom... ~ Nem halok meg... Legalábbis nem mostanában. - ha tudnék, akkor most rá mosolyognék, hogy oldjam a hangulatot. Nem tervezem még egyelőre elpatkolni, szóval nem akarom, hogy feleslegesen aggódjon miattam. Tudom nem úgy tűnik, de vigyázok magamra. Vagyis igyekszem. Igyekszem nem bajba kerülni. Mikor elenged, nekem nem is kell több, már kereket is oldok. Gyorsan és erővel vágódom be a növényzet közé, és közben hátrafelé fülelek, így figyelve Jessere. Ahogy meghallom a növényzet jellegzetes susogó hangját, nem gondolkozom tovább, csak visz előre a mozdulat, az izmaim minduntalan megfeszülnek a testemben és én tovább futok. Puhán érnek a mancsaim az avarba, hogy aztán könnyedén és ruganyosan el is váljanak onnan, újabb lendületet téve a magukévá. Cikázva haladok, hogy a szagom mindenhol ott legyen és a kellő pillanatban, amikor úgy gondolom nem vagyok a fekete bestia szemei előtt, akkor veszek egyetlen éles kanyart jobbra és így folytatom a rohanást. Ha mázlim van, akkor ezzel majd a hím hátába tudok kerülni előbb utóbb. Kicsi vagyok és gyors és ez most nagyon is jól jön ebben a fogócskában...
A következő szavaira farkasként is összevonom a szemöldökömet és úgy nézek rá mintha megőrült volna a hanglejtése ellenére is, amit felém küld gondolati síkon. ha én nem lennék Végrehajtó és nem bérgyilkosként dolgoznék, akkor az olyan lenne mintha kiheréltek volna. Ez az életem, csak ezt ismerem, tíz éves korom óta a kiképzésem csak erről szólt, soha nem végeztem más munkát csak ezt az egyet. Oké, meg tanultam golyót önteni, de az mellékesnek jó, hogy magamnak csináljak muníciót, de hogy valami mást végezzek, mint ami vagyok? Nem, az képtelenség. Nem értek semmi máshoz sem, Rrichard kezdettől fogva erre nevelt, erre a munkára, így számomra az a lehetetlennel egyenlő, hogy munkakört váltsak. Amúgy sem hiszem, hogy bármi mást eltudnék viselni, azt hiszem ezek után minden más teljesen unalmas lenne a számomra, és hamar felhagynék vele. Nekem nem menne a szabvány, vagy szokványos meló. Az aki elmenne eladónak, biztonsági őrnek, vagy menedzsernek az nem én lennék. Ki tudja, ha nem úgy alakul az élet, ha életben marad a családom, akkor lehet más ember lennék, és ki tudja, lehet már réges -régen nem élnék, lett volna feleségem, gyerekeim, és vittem volna tovább a család nevét és a vállalkozást, lord lettem volna, és a többi… de nem így alakult az életem, a családom lemészárolták, a ház népével együtt. A birtok és a vagyon Richard kezébe került, valami ok folytán. Hivatalosan engem is megöltek akkor… csak a falka és a teremtőm tudta az igazat, hogy én életben maradtam …. Valahol megértem, hogy ki akarja magát próbálni valami komolyabban amihez felelősség is jár, hiszen korábban semmi ilyen munkája nem volt, korábban, mielőtt megismertük volna egymást akkor éjszakai pillangó volt, elegáns kéjhölgy, aztán ahogy elvittem onnan volt pár másik munkája, de egyik sem volt valami élmény dús. Az is igaz, hogy a legtöbb esetben nem sokat kellett tennie, én elvégeztem a magam munkáját és elláttam, amire szüksége volt, illetve, inkább pénzzel láttam el, hogy vásárolhasson, amit csak szeretne magának és nekem is. Lehet, hogy ráunt a kitartott nő szerepre? Hiszen a munkáira korábban se lett volna szüksége, csak azért csinálta, hogy nap hosszat ne unatkozzon, vagy ne legyen egyedül, ha napokra eltűntem, egy -egy munka miatt. Hiszen ilyen is volt az életünk során. valóban, hányszor is hagytam otthon, még én napokra eltűntek, mert a munkám olyan volt? Azt hiszem a helyében ebből már nekem is elegem lenne. Tűnődve nézek rá, amikor újra felém küldi a gondolatait. Majd kissé félre fordítom a fejemet, és így nézem tovább. ~Sosem lehet tudni, de ettől nem szeretném ha bajod esne, valami komolyabb…~ Jegyzem meg neki a gondolataira, mivel nem most terveztem megözvegyülni. De őt akkor sem arra képezték ki amire engemet, szóval, persze, hogy féltem. Elengedem, és ő elinal, gyorsan tud iszkolni, ez vitathatatlan, utána vetem magam, és ügyesen alkalmazza, a cikázást, de ez sok időt igényel és felesleges mozdulatokat, hamar kifáradhat tőle. Én egyenes vonalban haladok utána, sejtem a szaga alapján merre is mehet, ám egy ponton, eltűnik előlem, a földre szorítom az orom, és két lábra magasodok, hogy körbe kémleljek, és hallgatózzak, merre zizegnek a levelek, vagy hol ropog az avar? Úgy tippelem, mögém akar kerülni, vagyis a helyében ezt tenném, hátulról próbálnám meglepni az ellenfelemet, még engem keres gyanakodva.
Őszintén szólva nagyon is jót mulatok azon, amilyen képet most vág bundásként arra, amit küldtem felé gondolatban. Nem gondoltam komolyan a dolgot, hogy hagyja abba, amit egész életében csinált. ~ Jól van, ne vágj ilyen képet, nem gondoltam komolyan. Csak annyit akartam mondani, hogy egyelőre nem futamodok meg, felderítő maradok. ~ szóval nincs apelláta, ez van és kész. És ezzel kapcsolatban most először nem akarok engedni Jessenek. Eddig nem volt szokásom ellent mondani neki, ha valamit másként szeretett volna, akkor az úgy is lett. Én pedig szépen engedtem neki. Most azonban nem szeretnék engedni. ~ Akkor ezzel már ketten vagyunk. ~ és pontosan emiatt is vagyunk itt, hogy elébe menjünk annak, hogy esetleg bármilyen bajom essen. Remélem nem fog, de azért nem hülyeség felkészülni. Nem gondolom, hogy butaság cikázni, ezért is csinálom, ki pedig nem igen fáradok, hála az örökös "talpalós" melóimnak, állóképességem van ezeknek köszönhetően. Még szép, hogy van, ha valaki száz éven keresztül egy nap több, mint felét azzal tölti, hogy talpon van és rohangál, embereket szolgál ki, annak azért megvan a maga állóképessége. Mikor már nem hallom magam mögül a futásának jellegzetes neszeit, én is lassítok kicsit. A földre lapulok és így mozgok tovább fürgén. Terveim szerint a hátába kerülök. Kivárok. Nem sietek el semmit, a növényzet jól takar, a pajzsom a helyén van, hogy ne áruljam el még csak véletlen se, hogy merre is vagyok. Mikor úgy gondolom már elég idő telt el, és a megfelelő helyen vagyok, valahol a fekete bestia mögött, akkor nekirugaszkodok és a gyorsaságot kihasználva egyetlen íves ugrással kerülök Jesse közelébe. A hátsó lábát szándékozom elkapni. Ha sikerült, akkor kicsit belemarok, ha nem hát folytatom az ugrást és valahol tőle nem messze érek földet, pördülök meg és nézek a másikra.
Komolyan mondom ez a nő mostanában megőrjít. Az életünk jóval egyszerűbb volt még nem lett belőle felderítő, akkor nyugis volt, és nem ellenkezett velem. Most meg!? Akkor is felderítő akar lenni, ha nem tud harcolni egy nála nagyobb ellenféllel. Annyi biztos, hogy nem az ilyen harcokra fektetem neki a hangsúlyt, hanem a menekülésre, és a lőgyakorlatokra. Már tudom is, kit hívok ehhez segítségül, kinek van erre szüksége. Rose többre megy azzal, ha a képességeihez mérten kezdek vele valamit és nem olyat próbálok neki tanítani, amihez nincsenek meg az adottságai. A közelharc ne való neki, és egy felderítőnek amúgy sem ez a dolga, akkor inkább tanuljon tovább a menekülésről, arról, hogyan rejtse el a nyomait, vesszen el a tömegben, és hogyan használjon különböző lőfegyvereket. Ugyan ez utóbbit megtanítottam neki, de van még mit csiszolni a tudásán, plusz régen nem lőtt már.
A bozótosban utána iramodok, és kergetem egy darabig, majd megállok és fülelek, mikor érzem a szagán, hogy nem egyenesen van előttem, hanem kitért, tehát, most bármelyik oldalról próbálhat támadni. Megrázom magam, és veszek egy mély lélegzetet, kizárom a tudatomból, hogy kicsoda ő nekem elsősorban, és arra koncentrálok, hogy ő a kölyköm, tehát meg kell tanulnia a dolgokat, így mikor támad, elugrom előle, és nem hagyom, hogy megmarjon, szembe fordulok vele, és a füleim hátracsapom. Rávicsorgok, megnyalom agyaraim, és nem kegyelmezek. A regeneráción is van még mit javítanunk, hát támadok, lássuk, mire megy egy frontális támadás ellen.
Ha sikerül elkapnom, akkor a földre teperem és alaposan belemarok a hátába, ha elugrik előlem, akkor egy kicsit kergetem, majd utána szólok, hogy ideje visszaindulnunk a ruháinkhoz. Ma még jelenésem van máshol is, és Balázzsal is beszélnem kell. A Nap állásából ítélve, pedig ideje szedelőzködnünk. Ha megmartam, akkor elengedem, és utána közlöm vele, hogy nekem van még egy kis dolgom, így ideje visszamennünk.
A barlanghoz óvatosan megyek vissza és mivel nem érzek idegent, a ruháimhoz megyek, és emberi formára váltok vissza, majd öltözködni kezdek, azonban mikor a nadrág már rajtam van, megdermedek és fülelek, emberi hangokat hallok.
- Húzz bele! Valakik jönnek! – Szólalok meg és sietve öltözködök tovább, hogy nehogy megint úgy járjak, mint korábban a tetoválós lánnyal, mi is volt a neve, ja, igen Grace… ő is belém futott, mikor éppen öltözködtem. Amint készen vagyok, Rose-ra pillantok, és intek neki, hogy menjünk, jobbra indulok, hogy kikerüljük az embereket, akik megálltak valami fa előtt. Így volt időnk nyomtalanul eltűnni a barlang közeléből.
Kezdőlap
