Ja igen! A téma.. hát azt tényleg ejteni kéne. A csapos már olyan pillantásokat lövellt felém, mintha legszívesebben kitenne a hidegre. Gondolom gyenge a gyomra, vagy attól tartott, hogy elkergetem a vendégeit. Vannak akik nem bírják az ilyet. Na, Connor nem az a fajta. - Igen, azt látom. Ezt talán már jobb lett volna, ha nem iszod meg… de most már teljesen mindegy. – Állapítom meg. A hasonlaton felvonom a szemöldököm. Ezt nem igazán tudom összerakni, hogy jött. Az alkohol számlájára írom. - Hé! Össze ne ess itt nekem! Minden oké? – Nem ijedek meg, reflexszerűen kapok utána, elkapva a vállát. Ha eddig volt még valaki aki nem minket nézett, az most már tuti minket néz. Az öreglányt a fiatal srác társaságában. Én legalábbis így látom magunkat külső szemlélőként nézve. - Aha, oké.. persze.. én is.. – Fordulok utána, és végignézem ahogy kitántorog a kocsmából. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van. Vagyis… a másodpercek elteltével ez a kis lelkiismeret-furdalás egyre nagyobbá válik, hiszen az utolsó piát én vettem neki. - Basszus. – Morgok magam elé. - Na ezért nem kell nekem se testvér, se gyerek. – A tárcámat előveszem, kifizetem a fogyasztásom, meg Connor utolsó italát is, amit én álltam. Rá kéne néznem, még nem lehet olyan messze. Ha történik vele valami ilyen állapotban, akkor magamat fogom okolni, ahhoz meg nincs kedvem. - Köszi, jó éjt! – Kelek fel én is a bárszékről, majd búcsút intve a csaposnak elindulok kifelé a kocsmából. A sapkámat meg a kesztyűmet felhúzom, a sálamat is szorosabbra tekerem a kabáton kívül, hogy ne fázzak.
Megborzongok, amikor kilépek a kocsma elé. Vajon meg fogom tudni valaha is szokni ezt az Alaszkai hideget? Remélem, bár nem fűzök hozzá nagy reményeket. Jobb, ha nem olyan nagyok az elején az elvárásaim, így kevesebbet fogok csalódni. Nem kell körberohannom a környéket, hogy Connor nyomára akadjak. Szinte azonnal megpillantom a falnak támaszkodva, néhány méterre egy hányáskupac mellett. Nincs túl jó színben, de legalább már kijött belőle az alkohol egy része. Én például nem tudok hányni. Egyszerűen nem vagyok hányós alkat, pedig sokkal hamarabb megkönnyebbülnék, és rendbe jönnék egy-egy átmulatott éjszaka után. - Hát nem vagy túl szép látvány. – Indulok el felé, s az utcán ekkor veszek észre egy felénk közeledő taxit. Módosítok az útvonalamon, a járdaszélre állok, és leintem a taxit. A féklámpái felgyúlnak, majd lehúzódik. Remélem nem fog kötekedni Connor állapota miatt. - Gyere, ülj be. – Lépek oda hozzá, kesztyűs kezemet az álla alá csúsztatom, megpróbálom az arcát felém fordítani, hogy a szemeibe nézhessek. A pupilláit figyelem elsősorban, és azt, hogy mennyire van képben. Megpróbálom a taxi hátsó ajtójához terelgetni, és ha sikerül, akkor kinyitom az ajtót, majd beültetem hátra. - Jó estét! – Köszönöm a sofőrnek fesztelen mosollyal az arcomon. Egy kicsit rá is teszek a dologra, hogy ellensúlyozzam Connor siralmas ábrázatát. A sofőr rosszallóan mérte végig Connort, és kárálni kezdett, hogy reméli nem hányja tele az autóját, mert akkor kitakaríttatja velünk. - Nem fogja. Az előbb hányt.. – Biztosítom róla, és nagyon remélem, hogy tényleg nem, mert akkor én is zabos leszek. Becsukom az ajtót, megkerülöm, majd beülök hátra én is. A hova lesz a fuvar kérdésre ismét Connorhoz fordulok. - Mi a címed, hol tegyünk ki? – Nem akarom átkutatni a zsebeit a jogsija után, hogy kiderítsem, ezért remélem van annyira képben, hogy meg tudja mondani, hol lakik.
Ó, öcsém. Hogy ez mennyire gáz! És hogy én ezt mennyire fogom majd bánni, amikor olyan fejfájással ébredek, hogy még a jegesmedvéket is elüldözöm vele a Szaharába, te jóóóóó ég! Az egész világ forog, a hányásom rohadt büdös, a hidegtől meg a rosszulléttől úgy vacogok, mintha nem is lennék farkas. A beton meg hullámzik. Nagyon jó. Mikor lett itt minden ennyire folyékony? - Jéé... Téged ismerlek. Csodálkozok rá Palomára és a megjegyzésére kissé felkuncogok. Mert hát na, értem én a tréfát, még akkor is, ha én vagyok a poén benne. - Akkor nézd az eget... Csillagos. Mondhattam volna azt is, hogy "te viszont nagyon is jól festesz", de az ilyen komplikált és rendkívül bonyolult mondatok összerakása nem az én asztalom, főleg nem ilyen állapotban, amikor örülök annak is, hogy egyáltalán nem felejtettem el beszélni. Én aztán beülök bárhova! Eszemben sincs ellenkezni, hagyom, hogy fogjon vagy támasszon vagy rángasson, követem, mint egy pincsi - egy igencsak instabil pincsi -, és pillanatokon belül a taxi hátsó ülésén találom magam. Hirtelen vágok egészen megrettent fejet. - Hííííj. Elrabolsz. Tudtam... hogy sorozatgyilkos vagy. Felenevetek a dolgon, és a motor zúgását meg a sofőr és Paloma közti párbeszédet csak távoli morajként érzékelem. Nem úgy, mint a kérdést... Hoppácsek. Haza? Nem. - Nananananana...na. - dőlök bele Paloma ölébe hirtelen, de biztos csak kanyar volt - Így nem mehetek hazafele... Apám kinyír. Csa...csak tegyél ki az útszélen... Megoldom... Én mindent meg... oldok. Egész biztos vagyok abban, hogy sem ő, sem pedig a taxis nem hisznek nekem, de ha erőszakoskodni akar és megtudni a címemet, akkor nem állok jót magamért! Amúgy is, a papírjaimat nézheti, azokon seattle-i lakcím van, szóval nem hiszem, hogy megérek neki egy ekkora utazást. - Táncoltál már a Zördöggel sápadt holf...énynél? Úúúúristen, mindjárt leszakad az agyam! Beletúrok a hajamba, és erősen rámarkolom mindkét kezemmel, és nagyon remélem, hogy bárhová is megyünk, hamar megérkezünk, mert ez a rohadt zötykölődés baromira nem a barátom...
Dr. Paloma Santiago
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 38
◯ HSZ : 277
◯ IC REAG : 292
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Fehér "Honda VFR800 ABS" típusú motorral közlekedek
Drámai szemforgatást produkálok, amikor a sofőr az elrablásra felkapva a fejét, méregetni kezd a visszapillantó tükörben. - Báthory Erzsébet reinkarnációja. Lebuktam. – Ütöm el egy poénnak szánt megjegyzéssel a dolgot, bár erős kételyeim vannak, hogy bármi fogalma is lehet-e arról, hogy ki volt Báthory Erzsébet. A történelemért nem rajongok túlzottan, de hivatásomból adódóan a hírhedt sorozatgyilkosokért igen. Gyengéim a rosszfiúk.. igaz most történetesen nőről van szó. Ez jelen pillanatban részletkérdés. A kanyarban bebukik az ölembe, mint egy kitömött krumpliszsák. Remek. Csak le ne rókázzon! A fenének rendeltem neki még egy kört? - Az út szélén? Felejtsd el. Megülni se bírsz, nemhogy járkálni… - Rengeteg részeg ember fagy meg a hidegben, nem érzékelve a hőmérsékletet. Márpedig itt Fairbanksban nem kell fél éjszakát kint tölteni senkinek ilyen állapotban, hogy halálra fagyjon, sokkal gyorsabban kihűl, ha nem bír lábra állni. Ha már Connor úgyis az ölemben fetreng, kihasználom a közelségét, és átkutatom a zsebeit. A kocsmában biztos elkérték az iratait, hogy betöltötte-e már a nagykorúságát. Ha sikerül elvennem tőle, akkor megnézem a rajta szereplő címet. - Seattle? Itt nincs bejelentett lakcímed? – Faggatózok, már ha egyáltalán van értelme. Nem tűnik túlzottan együttműködőnek, ráadásul már a taxis is köszörülgeti a torkát… aztán rákérdez, hogy hova vigyen minket, mert ő körözhet napfelkeltéig is a környéken, de megy a taxióra, és jó lenne eldöntenünk, hogy mit akarunk. - Az agyad? Az már nem… az alkohol már felzabálta az agysejtjeid. Amit érzel, az a fájó űr. – Bosszúsan fújtatva húzom le a szemembe a sapkámat. Most mégis mi a fészkes fenét csináljak vele? Több lehetőség is felmerül bennem. Nem, nem hajítom ki a taxiból… de erős a kísértés, hogy beadjam a detoxba, majd apuci reggel összekaparja onnan. Ekkor viszont ismét emlékeztetnem kell magamat, hogy az utolsó italát én fizettem. Rohadt felelősségtudat! - Frostwork Road 1. – Mondom be a taxisnak a saját címemet. Jobbat nem tudok. Ha szerencsém van, akkor nem ez az első eset, hogy kimarad éjszakára. Ha nincs szerencsém, akkor az apja halálra aggódja magát miatta otthon, és bejelenti a rendőrségen, hogy nem került elő a fia. Még a végén tényleg körözni fognak emberrablásért. Remek kilátások! - Elviszlek hozzám. Amíg ki nem józanodsz, meghúzhatod magad, de utána hazamész. – Közlöm vele a programtervet, majd felhúzom a szememről a sapkámat a homlokomra, és kipillantok a taxi ablakán a sötétségbe.
Az egész napi fárasztó fizikai munka után tér be a kocsmába abban a reményben, hogy egy korsó sör társaságában, valami nagyképernyős tévén valamilyen sportrendezvényt nézve kicsit kikapcsolódhat. Persze járt már a lakásán, ami egy egérlyuk egy közeli motelban - jobbra nem telik - hiszen egész nap ásott, gazolt meg egyéb koszos melókat végzett. Lezuhanyozott, kerített magának egy váltás tiszta ruhát, úgy tért vissza. Egy szürke pólót és egy kopott farmernadrágot visel, valamint egy bakancsot. Hozott még egy elnyűtt bőrdzsekit is, de egyelőre nem vette fel, nincs most annyira hideg. Illetve biztosan van olyan, aki most is fázik, de Robert eredetileg kanadai születésű, hozzá van edződve a hűvösebb éghajlathoz. A bárpulthoz lép, és rögvest kirendel magának egy korsó sört. Csak éppen ez olyan flancos hely, ahol visszakérdeznek, hogy mégis milyen fajtát akar. Elszokott ő már az ilyesmitől. De a legolcsóbbat választja végül. Nagy dolog, hogy már van keresete és meg tudja engedni magának ezt a kis luxust, de nem akarja elszórni azt a kicsi tartalékát. A sört megkapja, tévé biztos akad, és ha tévé van, akkor meccs is van. Valamilyen, valahonnan a világból. Nem is kell csalódnia, mert valóban sportközvetítést néznek. Csak éppen golfot! Ki a fenét érdekli a golf? Ezen morog magában, de azért csak nézi a műsort, még ha fenemód unja is.
- Köszi, hogy elhoztál, Margaret! Jött nekem egyel, bár még így sem akart semmilyen bárba elvinni késő este, de megzsaroltam, szokás szerint, úgyhogy jöttünk. Nehezményezte a szoknyám hosszát, megkockáztatnám, hogy a gondolatai közt már a lelkem üdvéért imádkozott, de hát istenem, én ilyen vagyok, nem fogok megváltozni senki kedvéért, pláne nem az övéért. Örüljön, hogy cserébe a melleimet nem raktam közszemlére. - És ne aggódj, hazafele hívok majd taxit, nem lesz gáz. Persze, hogy lesz, velem mindig van valami gond, igazából, én magam vagyok a probléma, így hát a bajt is vonzom, bár ez engem különösképpen nem zavar, köszi, nagyszerűen vagyok így is. Igaz, nem lenne rossz, ha látnék, de kezdem megszokni, egyre jobban viselem, és már sok dolog gond nélkül megy. Ettől függetlenül még lesír rólam, hogy nem látok, elvégre a fehér botocskámmal kalapálok, hogy megleljem a bejáratot, de hamarosan már báron belül vagyok. Szegény Margaretet meg fogja enni az ideg, hogy vajon mi lehet velem, haza értem-e már. Nem izgat, hogy félt, én próbálok távol maradni tőle, mert eddig mindenkit elveszítettem, aki fontos lett a számomra. A bárpulthoz sétálok, majd ha sikerült meglelnem, fel is ülök egy könnyed, kecses mozdulattal az egyik bárszékre, és a pulthoz támasztom a botomat is. Persze a pincér máris jön, hogy jaj, szia, mit hozhatok, esetleg odakísérjelek egy asztalhoz kérdésözönnel, mert nyilván látja, hogy mi a helyzet szép szemeim világával. - Tequila goldot kérnék, és köszi, jó lesz itt! Villantok rá egy mosolyt, majd míg megkapom az italom, elsimítom szoknyám ráncait, aztán gyorsan vissza is csúsznak a kezeim a pultra. Egyelőre csak fülelek, merről mit lehet hallani, természetesen a golf közvetítés hamar megüti a fülem, és épp annyira nem érdekel, de hát ez van, egy-két beszélgetésfoszlány talán érdekesebb lesz.
Amikor a műsor ennyire unalmas, az ember mindenre felfigyel. A tekintete a tévéről el-eltéved, a pultos ténykedését figyeli, aztán meg a vendégeket, aztán az italkínálatot, később meg a pultra száradt karikákat számlálgatja. Ezzel el is telik pár másodperc, és amikor visszatéved a tekintete a tévéképernyőre, az a nyamvadt golfos még mindig a messzi távolt kémleli és a széljárást saccolgatja, még véletlenül sem üti el azt a nyomi kis labdát. Nagyon úgy néz ki, hogy ebből egy sör lesz, mert ennyire unatkozni otthon is tud, és az legalább nem kerül pénzbe. Ekkor lép be az ajtón egy újabb vendég, aki több szempontból is figyelemre méltó. Először az tűnik fel Robertnek, hogy milyen kis csinoska, és milyen dekoratívan van öltözve. Másodszor és harmadszor is csak ezzel van lekötve, és csak negyedszerre lesz neki gyanús, hogy hiába méricskéli a lányt, az még nem bámult rá vissza megrovón, vagy szólt rá. Ekkor lesz figyelmes arra is, hogy van valami szokatlan a másik mozgásában. Aztán jön a fehér bot, és akkor végre leesik neki, hogy mi a helyzet. A csaj vak lenne? Nagyon úgy néz ki. Ez mondjuk lehetőséget ad Robertnek, hogy még alaposabban megbámulja, míg végül már a bárpultostól kapja meg az elmaradt megrovó tekintetet. Végül megvonja a vállát, és fogja a sörét, odaül vele a lány mellé és megszólítja. - Egy ilyen fiatal lány ihat ilyen komoly italt? Fogalma sincs, mennyi lehet a másik. Ha 21 alatt van, akkor nem szolgálják ki, hacsak nincs kamu személyije. Leginkább erre próbál rájönni Robert a puhatolózó kérdéssel. Eléggé béna egy próbálkozás, valaha régen sokkal jobban is ment ez, de kijött a gyakorlatból. De annyi kihallatszik a hangjából, hogy csak érdeklődik, nincs gyanakvó vagy megrovó éle a szavainak.
Többek között az is elég nagy előnye az állapotomnak, hogy sosem kérik el a személyimet. Komolyan! Egyszerűen sokkolja a legtöbb embert egy testi fogyatékossággal élő társuk, még ránézni se nagyon bírnak, vagy ha igen, minden az arcukra van írva, aztán ezt próbálják kompenzálni. Én persze nem látom a szánakozó tekinteteket, de nem is nagyon érdekel. Nem érzem magam szánalmasnak, sem szerencsétlennek, inkább vagyok vidám, és ragyogok, mint bármi egyéb. Ettől még a pincérnek eszében sincs megkérdőjelezni az italhoz való jogosságomat. Jó fiú! - Már hogy a viharba ne ihatna? Oda meg vissza van érte. Nyilván nem a kérdésre válaszoltam, de nem gondolhatja komolyan, hogy majd itt mindenki előtt bevallom, hogy csak 19 vagyok. Mondjuk, nyilván nem tudhatja azt sem, hogy nálunk, otthon Magyarországon már nagykorúnak számítok. Nincsenek kamu irataim, mert ha lennének is, ilyen állapotban tutira mindig a rosszhoz nyúlnék, kidobni úgysem fognak a vakságom miatt. Minden kicsit is jó érzésű embert tökéletesen lenullázni lelkileg egy ilyen eset. Én meg kihasználom mások gyengeségeit. - Egyébként meg, remélem, jól megnéztél. Tudod, attól még, hogy nem látok, érzem, ha valaki figyel. Nem is én volnék, ha nem tolnám az arcába a dolgot, mindezt persze egy kedélyes mosollyal fűszerezve, s még kacsintok is. Engem ugyan nem zavar, hogy mellém ült, bírom a társaságot, főleg, ha az férfiakból áll. Nem vagyok én ökör, hogy egyedül igyak. Amint a pincér a pultra csúsztatott kezeimhez tolja a poharat, a fahéjat, és a narancsot, nekilátok a műveletnek. Persze, előtte szagmintát veszek a fahéjról, nehogy mást kapjak, nem lenne poén mondjuk pirospaprikát nyalogatni. Aztán szórom is a kezembe, majd felveszem a narancs cikket, végül pedig a másik kezemmel a poharat ragadom meg, s megemelem a férfi felé. - Egészség! Lassú mozdulattal felnyalom a fahéjat a bőrömről, kiélvezve az íz fergeteget, majd utána küldöm a tequilát, amitől rögtön kis is ráz a hideg, végül pedig ráharapok a narancsra is, hogy csillapítsa kicsit a szesz maró ízét. Mikor végzek, nekem nem tűnik fel, hogy ajkam szegletében ragad egy kis narancs…
- Akkor jó. Feleli elaltatva a gyanakvását és az aggályait. Ha iszik, akkor biztosan szabad is neki, ezzel le is tudja magában a dolgot. A pimasz választ hallva elmosolyodik, bár ebből Mira mit sem láthat. - Kár tagadni. De ha esetleg nem magadat öltöztetted fel, akkor elárulom, hogy elég dögös vagy. adja vissza a labdát. Nem szégyenli megbámulni a nőket. Bár az élet sokkal alázatosabbá tette, bizonyos dolgokban nem változott. Mivel alapvetően sosem nők miatt került bajba, velük kapcsolatban szinte ugyanolyan, mint régen, a börtönévek előtt: rámenős és céltudatos. Persze régen ehhez a viselkedéshez nem a szakadt melós imázs tartozott, hanem a nagyvilági fenegyereké, akit a veszély és az erő aurája leng körül. Ha valaki most ránéz, ebből legfeljebb az erőt látja. De a lány nem lát, így neki ez voltaképpen mindegy is. - Egészség! emeli ő is a korsóját, és jót húz a sörből. Utána a lányra néz, és egyből kiszúrja az ottragadt narancs-darabkát. - Maradt ott valami a szád szélén. Várj csak... azzal odanyúl és szépen letörli a gyümölcsdarabot a mutatóujjával. Közben picit - véletlennek is simán betudhatóan - megcirógatja a lány arcát. Ahogyan régen is tette az alvilági körökbe tévedő különféle lányokkal, nőkkel. Ha alaposan belegondolna, rájönne, hogy valójában eléggé habzsolta az életet fiatalabb korában, főleg a nők terén. Abban a közegben bőven akadtak szép és kapható lányok: akiket vonzottak a rosszfiúk, a prostik, a táncosok, minden efféle, ő pedig alaposan kiszórakozta magát a társaságukban. A második börtönfogságáig. Onnan már más emberként jött ki. De most visszajönnek a régi reflexek.
- Azért arra még képes vagyok, hogy egyedül felöltözzek, de amúgy köszönöm. Mosolyodom el, szép is lenne, saját öltöztetőnő, meg szakács, takarító meg mit tudom én még milyen nők vannak. Volt ilyen életem is, de köszi, nem kértem abból, hogy valaki díszbabája legyek, és ne lehessen egy önálló gondolatom mellette, mert az milyen gáz már, nőknek kuss a neve. Vannak ilyen férfiak is… Annak meg nagyon is tudatában vagyok, hogy dögös vagyok, a miniszoknya és a hosszú lábak meglehetősen ütőképes páros. A sör illatát már kiszagoltam természetesen, ritkán iszom, férfias piának tartom, egy nő legyen igényesebb. Na, nem azt mondom, hogy Baileyst, vagy ahhoz hasonló lónyálakat kell inni, mert az gáz. - Hoppá, merre? Teszem a hülyét, persze érzem én most, hogy felhívta a figyelmemet rá, hogy valami ott ragadt, de ha már azt mondta, várjak, hát nem fogom lenyalni onnan. Letörli a számról a maradék narancsot, és mintegy mellékesen még megsimítja az arcom. Édes. Mindenesetre, még mindig egész finom verzió volt azokhoz képest, amik megfordultak a fejemben. Van olyan pasi, aki lazán lecsókolta volna onnan, nem törődve azzal, hogy fél perce sem ismer. - Köszi! Itt a kacsintás kívánkozna ki, de lélektelen tekintettel nincs sok értelme, így hát inkább mellőzöm a dolgot, s nem nyilvánulok meg ilyen formán. - Amúgy… Angie vagyok, és te? Mutatkozom be, de összefahéjazott, s narancsozott kacsómat nem nyújtom oda neki, nem volna túl kellemes a tapintása.
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A hétvégi este mindig ebben a kocsmában talált rám. Szerettem ezt a helyet, hozzám kellően oda illett. Meg aztán nem egy nőstényördöggel itt hozott össze a véletlen, meg némi vacsora husival. Ma azonban nyugalomban voltam, pajzsomat félig leengedve hagytam, hogy kisugárzásom így is érezhető legyen a halandók felé. Bestiám nyugodtan ölelte körbe, s mustrálta végig a környezetben lévőket, akik hideg rázással, lopva pillantottak felém, miközben én meg csak unottan ittam a whiskeymet, s közben dohányoztam. Elkerültek, és nem is bántam. Paul, mint mindig, most is épp beszélgetett az idősebb vendégekkel, s ha látta, üres a pohár, újra töltött. Fekete, ujjatlan pólót viseltem, egyszerű farmert, oldalamon lánc, s bakancs a lábamon. Egy újabb szálra gyújtottam rá, s közben leszálltam a székemről, a zenegéphez léptem. Néhány pénzérmét bedobva felcsendült egy régi kedvencem: AC/DC - TNT Mosolyogva fordítottam tekintetem az egyik sarokban ücsörgő társaság felé, akik örömittasan kiáltottak fel, mikor felcsendült a zene, s a sörös üvegek nagyot koccantak a levegőben. Ó,ha tudnátok... Emlékszem, mikor ez az együttes csak kispályás korszakát élte, s kiadtam róluk első kritikámat. Azóta már vén trottyok lettek. Azok a régi, szép idők, hiába... Mosolyogva visszaültem a pulthoz, s belekortyoltam a poharamba.
Lendületesen nyitottam be az ajtón, magamban morogva. Ez az utazás a szörnyűnél is szörnyűbb volt, pláne a vége. A légörvények kimondottan nem tetszettek, és csak kevés választott el attól, hogy magamból kikelve tépjem szét a repülőgép összes utasát, a személyzetet is beleértve. Bár sosem voltam egy hívő alkat, és már rég nem hittem a dajkamesékben, miszerint az istenek és szellemek fentről vigyáznak ránk, mégis a nyelvemre kellett harapnom, ahogy lesiettem a gépről, nehogy hálaimát rebegjek akárkinek is. Az biztos, ha megtalálom végre azt a nyavalyás Edwardot, a botkormányt fogom ledugni a torkán, mielőtt akár kettőt is szólhatna, hogy el kellett jönnöm utána a világ végére. Az egész utazásban egyetlen jó pontot könyvelhettem el: meghúzhattam a légiutas kísérőt, amivel enyhíteni tudtam a bennem tomboló idegességet. Laza csuklómozdulattal vágtam be az ajtót magam mögött. Nem volt senki, aki előtt tettetnem kellett volna magam. Mélyet szippantottam a levegőből, miközben lentebb engedtem a pajzsomat. Az évszázadok alatt szokásommá vált, hogy így ellenőrizzem az embereket a környezetemben, hogy mindenre fel tudjak készülni, ha úgy adódna, csakhogy most - itt az isten háta mögött, ahol maximum jegesmedvéket várna az ember - nem várt meglepetés fogadott. A bestiám felborzolt szőrrel ugrott talpra, és vicsorgott, készen arra, hogy bármelyik pillanatban előrontson. Energiáim úgy söpörtek keresztül a helyiségen, mint a tornádó, míg tekintetem végül megakadt a bárpultnál üldögélő alakon. Elhúztam a számat, miközben kibújtam hasított bőr kabátomból, és felé vettem az irányt. Sosem voltam oda a rockeres öltözködésért, és elképzelésem sem volt róla hogy érezheti magát valaki jól benne, de végül is sok közöm nem volt hozzá. Egy képzeletbeli vállrándítással léptem túl a dolgon. Nem mindenki értékelheti a kasmír pulóvert, a koptatott farmert és a bőrcipőt, amit történetesen én viseltem. Sokba került a ruhatáram, pláne, mikor néhány hirtelen átváltozás alkalmával kukázhattam a viselt öltözékemet, de nem bántam. Ha már van az embernek pénze, mutassa is meg. Tisztes távolságban ültem le tőle, bár viszketett a tenyerem egy kiadós csetepaté után, hogy levezessem a feszültséget, ami az idegeimet borzolta. A farkasom viszont tombolt. Újra és újra a másik felé kapott. Elég sok energiámba telt kordában tartani, bár ez külsőle egyáltalán nem látszott rajtam, miközben italt rendeltem magamnak. - Egy whiskyt kérek, meg némi információ sem ártana. - csúsztattam a zöldhasúakat a pultra. - Egy férfit keresek, Edward Meyers. Nagyjából 175 centi magas, köpcös testalkatú, és olyan az arca mint egy halnak. Ismerős? Az italt ugyan megkaptam, de a leírás, bármilyen célratörően is fogalmaztam, nem vezetett eredményre. A pultos csak a fejét rázta, majd továbblépett, én meg ott maradtam az italom társaságában. - Az a kis patkány... - sziszegtem a fogaim között, miközben a számhoz emeltem a poharat és nagyot húztam belőle.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Eszembe ötlenek a régi tekercses westernfilmek, amiket első "mozi" címen kiadtak a szelíd bárány népnek. Ennek a Farkasnak is a bevonulását kb. így tudnám jellemezni. Hatalmas csattanás, magabiztos belépő, és a vándor magányosok jellegzetes illata, melyet magával hoz a helyiségbe, s melyet egykoron én is magammal hordtam. Míg a halandók megrökönyödött, ámuló pillantást vetettek rá, én egyenlőre nem különösebben foglalkoztam vele, csupán a szagát raktároztam el. Raktároztam volna el, ha nem rántja le a pajzsát, s mutatja meg a Bestiáját. Még mindig nem néztem felé, de elsőre meglepett. Idős volt, nálam egy 50-el jóval, de az a hevesség... Kölykökre emlékeztetett, akik még nem bírnak Bestiáik vehemenciájával. Magam Farkasa inkább félrebillentett fejjel mérte végig a másikat, tudtuk jól mindketten, hogy ez a fajta jellem a dominánsakra vall, és szót sem érdemel. Ugyanakkor veszély forrás is a másik. Falka területen, egyedül kóricálni, idegenként? Ugyan, meddig húzná? Vagy átutazóban, vagy letelepedni készül, vagy keres valakit/valamit. Ezek közül bármi lehetséges. S voilá! Tippeim közül máris beigazolódik egy. Gúnyos mosolyra húzódott a szám, s kiittam utolsó cseppjeit a whiskeymnek. Paul, miután ellépett az úrtól, újra töltött nekem, tekintetem ekkor emeltem az idegenre. Elsőre megnyerő, markáns fickónak mondanám. De valahogy túlzottan is ismerősnek tűnt. Nem, nem maga a fickó, hisz még életemben nem láttam, pedig sok "testvéremmel" összehozott már a sors. Inkább az a kisugárzás, amit hozott magával. Pofátlanul végigmértem. Nem tartottam tőle, s én se viselkedtem úgy, hogy úgy tűnjön, balhézni akarok, de azt egy szóval se mondtam, hogy máris puszipajtásokká lettünk. Sose bízz senkiben! Bestiám pedig köszönésképp csak finoman bólintott egyet a másik felé. Ha már idősebb, adjuk meg a vén Farkasnak a tiszteletet. - Ha információ kell, a Holiday In Expressben talál. - mondtam, s szám sarkában még mindig ott volt az az apró kis mosoly.
Nem igyekeztem lenyugtatni a farkasomat, épp csak féken tartottam, miközben ujjaim között forgattam a poharat és Edwardon agyaltam. A fene sem gondolta, hogy pillanatok alatt képes meglépni a városból. Tudtommal inge-gatyája ráment a szerencsejátékra. Ehhez képest egy hetembe telt, hogy kiderítsem hova indult, és úgy tűnik itt is el tudott úgy rejtőzni, hogy ne legyen feltűnő az a kis pelenkás. Nem mintha lenne bármi esélye is. Még sosem vallottam kudarcot, és nem is állt szándékomban felvenni ezt a szégyenletes szót a repertoáromba. A pofátlan vizslatás kezdett viszont az idegeimre menni. Felvont szemöldökkel fordultam a farkas felé. Az arcomra ráfagyott a közöny, de a szemeim vészterhesen villantak, ahogy én is végigmértem. Nálam fiatalabb, elég higgadt sorstárssal hozott össze az élet. Ha balhéba fordulna a helyzet, ha nem is túl könnyen, de elviekben képes lennék megtörni az akaratát tapasztalatom szerint, bár egyéne válogatja. Mindenesetre a bestiám a bólintás után, ha nem is megnyugodott, de végre leült és csak néha vicsorgott egyet, kifejezve ezzel bizalmatlanságát, amiben tökéletesen egyetértettem vele. Sosem éltem falkában, hosszú életemhez képest ritkán találkoztam farkassal, mert inkább elkerültem őket. De az az alig érzékelhető tisztelet, amit a másik tanusított felém, elég volt ahhoz, hogy felismerjem én is és a besitám is. - Holiday in Express? - kérdeztem vissza, enyhén meglepődve segítőkészségén, de a gyanakvás felülírta a nem várt érzelmi reakciómat. - Mi az? Valami kisvasút a mennybe? Nem igazán vártam választ mérgező megjegyzésemre. Sosem voltam egy barátkozós alkat, aki egy ital mellett kellemesen elbeszélget másokkal. Nem arról volt szó, hogy nem tudtam társalogni, szimplán kedvem nem volt hozzá. Na meg miért segítene egy farkas a másiknak? Mi benne a csapda? A mézesmadzag, hogy információt kaphatok végre arról a törpenyúlról, csábító volt, de túl öreg voltam én már ahhoz, hogy farokfelvágva rohanjak valahová, mert valaki azt mondta. És amúgy is...mit vigyorog ez a tejfelesszájú, mint a tejbetök? Megrándult egy izom a szemem sarkában, a levegő nehezebbé vált körülöttem, ahogy az energiáim kavarogtak. Vihar készült. Tudtam én, hogy túlreagálom a dolgot, de istentelenül idegesített, hogy az, amiről azt hittem egy fél órás munka lesz, ennyire elhúzódott, mert a megrendelő későn kapcsolt. És ez a bundás lett most épp a villámhárító, ami az utamba akadt. - Gondolom nagyon szívesen oda is vezetnél, tán még a kezemet is megfognád.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Bestiám, miután a másik lehiggadt, engem ölelt körbe nyugtatóan, s már nem is nagyon figyelt az idősebbre, figyelmét inkább a sarokban kuncorászó lányok illata foglalkoztatta. Azt persze csak én tudtam, hogy a fenyegető morgások, vicsorgások azért az ő fülét jobban bántják, mint az enyémet, de ezt nem fogom sem a pasas, sem annak Farkasa orrára kötni. Elég nekem tudnom, hogy Bestiámnak van egoja, s egészséges önbecsülése. De ahogy az évszázadok megneveltek bennünket, megtanultuk kordában tartani az indulatokat. Holmi figyelmeztető böffentésekért talán nem kell ráburítanom a pultot szerencsétlen fickóra. Most csak szimplán tudakozót játszok. Felnevettem a kérdésen, s mintha nem is hallottam volna csipkelődését. Oh baszki, öreg. Tudja pontosan, hogy nem bízhat bennem. Én se tenném. És nem, távol álljon tőlem az, hogy én önként adjak segítséget. Mindig, mindennek ára van. - Helyi Hotel, ami talán elvezeti ehhez az Edwardhoz. - mondtam, miközben ismét belekóstoltam a száraz whiskeybe. A kesernyés íz jólesően csúszott le mellkasom mélyére. Két vérbeli, profi játékos ilyesfajta véletlenek folytán összefut, egy kocsmában. Mivel nem húztam vissza a pajzsomat, érezhette, mi van bennem, s a nyugodt hullámaimba kíváncsiság vegyült. Igen, kíváncsiság. Persze nem az a fajta, amiket csajok iránt érzek, hogy miféle muff lapul a szoknyájuk alatt. Nem. Sokkal inkább az a fajta, amikor egy véráztatta csatamezőn kiegyenesedek, s a tetem tenger fölé, a távolban mást is megpillantok kiegyenesedni. Igen, ez a kisugárzás ezt sugallta. Ő is egy fegyver csupán. A megérzésem ezt súgta. Nem mintha különösebben kezdhetnék ezzel bármit is. Jól tudtam, hogy az ilyenfajta Farkas a legmegátalkodottabb dög a világon. Pontosan tudtam, hisz én is az voltam, annyi különbséggel, hogy én, most szolgáltam egy erősebb Farkas érdekeit. Akkor ocsúdtam fel, mikor megéreztem hullámai kavargását. Mivel nem akartam pofán röhögni, ezért inkább kiittam a maradék whiskeyt. Paul újra nyújtotta az üveget, de egy ügyes mozdulattal vettem is ki a kezéből, hogy egyrészt, mondjon le az üvegről, ez mától az enyém, másrészt pedig, hogy újra töltsek magamnak. - Persze, sőt, ha ragaszkodik hozzá láthatósági mellényt is akasztok a nyakába. - biccentettem szemtelenül, igaz, a magázódást tartottam. Ugyanakkor, ha ő csipkelődik, én miért ne? - Csupán csak egy tipp, hol kutakodjon. A Holiday a leghíresebb itt a városban, sokan megfordulnak benne. De úgyis azt tesz, amit akar. - vállat vontam, majd elővéve egy szál cigarettát, rágyújtottam.
Nevetése olyan volt számomra, mint a gyújtófolyadékhoz adott szikra. Bestiám elhallgatott, de a csend talán ezerszer fenyegetőbben hatott most felőle, mint az előbbi morgások. Lekushadt, fülét hátracsapta, ínyét felrántotta, és mint akit kőbe véstek, egyszerűen csak várt. Ujjaim szorosabbra fonódtak a poháron. Alig hallható pattogás, recsegés kíséretében pókhálók rajzolódtak az üvegre, de még egyben maradt. A hang a levegőt nyeső dallamok árnyékában talán csak a másik farkasnak lehetett feltűnő, de másnak biztos nem. Minden izmom megfeszült, ahogy próbáltam normális mederben tartani a vérmérsékletemet, de tudtam, ez a próbálkozásom jelen esetben csak kudarcra lehet ítélve. Kaptam nevelést én, persze, csak épp nem olyat mint mások. Volt nekem tűrőképességem, talán több is, mint az átlagnak, de ahogy mindenkinél, nálam is van egy pont, ahonnan nincs visszaút. Jelen esetben ezen a határvonalon billegtem. Amit mondott, az viszont egy pillanatra kirángatott vérgőzös önuralmi csatározásomból, mert a munka, az munka. Azt el kell végezni. - Egy hotel...- morogtam magam elé egy fokkal mélyebb hangszínben, mint eddig. Igen, ott valóban szolgálhatnak információval, és ha szerencsém van, akkor az a gyalogkakukk is ott tanyázik. Csakhogy jön a farkas, és itt nem a rajfilmbeli kimenetel várható, sokkal inkább a torkon ragadja, és addig rázza, míg színes legódarabokra nem esik szét. A kíváncsiságával viszont nem nagyon tudtam mit kezdeni. Az én vihar előtti csendet idéző energiáimba értetlenség keveredett, de aztán végre némi figyelmet szenteltem annak is, hogy miféle információk dörömbölnek a józanságom ajtaján. Nem egy városi puhány ült mellettem és hegedült pattanásig feszült idegeimen, hanem valaki, aki tapasztalattal bírt. Hogy pontosan milyennel azt nem tudtam, de mélyről egy elégedett, kihívó morranás szakadt fel belőlem. Igen, ez kell most nekem. Összehúzott szemekkel figyeltem, ahogy elmarja az üveget és tölt magának, de hozzám intézett szavai megadták a végső lökést. A pohár darabjaira robbant a kezemben. Szilánkok véstek árkokat a bőrömbe, de ez a legkevésbé sem zavart vagy érdekelt, mert már mozdultam is, előrevágva a jobb kezemet, a maradék üvegdarabokat az arca felé lökve. A farkasom is támadásba lendült, és egy hatalmas ugrással próbálta leteríteni a másikat, miközben a nyakszirtjébe próbált harapni. Egyelőre a képességemet hanyagoltam. Egyszerűen csak szükségem volt egy kis mozgásra, hogy levezessem felesleges energiáimat, és erre ez a kis bolyhos nyuszi tökéletesen megfelelt. A kocsmáros igen fürgén robogott ki a pult mögül, és a bámészkodókat igyekezett minél messzebb, lehetőleg ajtón kívülre terelni több-kevesebb sikerrel, hiszen egy kocsmai bunyó mindig is jó hecc volt, főleg a fiataloknak. Nem próbált megállítani. Valószínűleg megérezhetett vagy láthatott valamit rajtam, ami arra ösztönözte, hogy jobb, ha nem szól bele.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A körbeölelő csendjére éreztem, hogy a számban megnyúlik a metszőfogam, Bestiám szeme pedig az idősebbre szegeződött. Nyugavér... Még nem! Csak nyugi, ne vehemenciáskodj itt nekem! Szorosabbra vettem a pórázt, ami alig érezhetően megfeszült. Nem tetszett neki, hogy a másik ilyen fenyegetően megdermed. Láttam szemem sarkából a pohár vékony vonalait, s éreztem, hogy az adrenalin bizsergetve pumpálja fel a vért a tarkómba. A Bestia csontjaimba hatolva harapott saját húsába, mert ha most elengedem, itt kő kövön nem marad. Hideg, háborgó lelke úgy vonzott, mint szentjánosbogarat a neon fény, nyári éjszakákon. Halálos, de pontosan ezért érdekel! Basszad meg, te rohadt dög, mi a faszt keresel itt, ebben a porfészekben? Szemeim íriszeibe pillantva, kerestem lelke sötétjét, azt, amit eddig csak olyanokban leltem, akik csatatéren születtek, éltek, s ölték meg emberségüket. De alig akad ilyen Bestia a világon, alig akad, kinek a Vérbűze ne bújna, rejtőzne meg valami álszent ideológia mögött. Ő viszont nyersen, tisztán háborog, kavarok a félig nyitott pajzsa mögött, amit én tisztelettudóan kerülgetek, mert pontosan tudom, mi rejlik benne, micsoda erő, hatalom... Ő tapasztaltabb, de talán ha csatatéren találkozunk, s nyers valónkban ismerünk egymásra, a nyers tiszteleten kívül semmi más nem marad. Itt azonban a szemtelen kíváncsiságom, az, hogy mennyit tud, mennyit ér a másik? Mindezt az egyszerűséget, még szebbé, izgalmasabbá varázsolja a játékot. Odin, hogy áldom neved, mikor ilyen korcsokat dobsz az utamba! Alig öntöm ki a drága nedűt, s szemem sarkából már villan is a mozdulata. Mint ahogy az üvegre, úgy fogok rá felém lendülő karjára, s hátra vetődök, miközben őt a pult fölött átsegítem. Hogy hogy landol, az nem érdekel, inkább az érdekel, hogy ne a gerincemmel üssem a padlót, s egy kisebb akrobatikus mozdulattal bucskázok át a fejem felett, s érkezem guggolásba, székem reccsenve csapódik a padlón. Karmom kiélesedik, szemfogaim agyarakká nyúlva, mellkasomból állati morgás tör fel. Bestiám igyekezvén kikerülni a nyaki támadást vetődik el, némileg távolabb a másik Bestiájától. Teljesen levedlem pajzsomat, nyíltan játszom, szemtől szemben, s vigyorom vicsorba vált át, ahogy íriszeimben Fenevadam ezüstje villan. Nocsak, tornázni akar nagyságos úr? A civilekre nem is figyelek, hamar kikerülnek az utcára, így még attól sem kell tartanom, hogy látják Bestiáink megnyilvánulásait. Paul mindig is értette a dolgát, bár ami azt illeti, a rendőrséget is könnyedén hívni fogja. - Na gyerünk öreg, remélem tud mutatni valami újat is, egy magamfajta taknyos zöldfülűnek! - hangom állati morgással csendül, s ellenfelem minden egyes mozzanatát figyelemmel kísérem. Az adrenalin, az izgalom, s kavargó hullámaimba a harc iránti rajongásom vegyül.
A lendület nem volt akkora, hogy túl nagyot repüljek, pláne, mert a karmaim kipattantak, és a pultba kapaszkodva szántottam árkokat a lakkozott fába, hogy a másik oldalra kissé megrogyasztott térdekkel érkezzek. Nagyon jó! A szemem, mely eddig szürkén villámlott, most jégkékbe fagyott. Bestiám bármelyik pillanatban, egyetlen kósza gondolatra képes lett volna egy szívdobbanásnyi idő alatt előtörni, de megzaboláztam. Tébolyult vigyor rajzolt groteszk maszkot az arcomra, olyat, melyet nő még sosem látott, de a csatatér mesterivé mázolt. Megnyaltam a számat. Nem kihívásként, csak mint egy éhező vadállat, aki megtalálta zsákmányát. Alig észrevehető, gyors pillantást vetettem az ajtóra, ami ebben a pillanatban csapódott be. Egy törvényt tartottam tiszteletben: csak olyan embernek mutatom meg a valódi alakomat, aki a prédám. Szerencsére mindenkit ajtón kívül pakoltak, így nem kellett visszafognom magam. A szavakra lassan a farkas felé fordultam egy eszelős vigyor kíséretében. Éreztem, és magamhoz képest örömmel üdvözöltem a harc iránti rajongását, bár ez semmit nem segített abban, hogy lehiggadjak, ahogy a szavai sem. Sőt! Ökölbe szorult kezem egyetlen csapásával robbantottam szét a pultot magam előtt, és dobtam félre a pajzsomat is ezzel a lendülettel. Éreztem nyers energiáit, nem egy suhanc volt. Ereje letaglózott volna egy nála fiatalabbat ha pajzs nélkül rontott volna rá, de én csak megráztam magam. Energiáim pusztító szélviharként tomboltak körülötte és a bestiája körül, és rángatták, igyekeztek maguk alá temetni, mint egy megállíthatatlan lavina. - Gyere csak te bolhazsák, had kóstoltassam meg veled milyen az, ha ki vagy szolgáltatva valaki kénye-kedvére. Vagy csak menekülni tudsz? Ösztönösen nyúltam volna vérvonalam sajátossága után, de visszafogtam magam. Még. Ennyi "játék" közel sem volt elég ahhoz, hogy lehiggadjak, sőt! Több kellett! Egy rúgással lebontottam a maradék akadályt is magam előtt, utat nyitva a fába, és kiléptem a pult romjai mögül anélkül, hogy akár egy pillanatra is szem elől tévesztettem volna ugribugrit. Lezser léptekkel indultam meg felé. Minden izmom megfeszült, és csak a megfelelő pillanatra vártam. Mihelyt elég erő halmozódott fel bennem, fajtám minden veleszületett gyorsaságát felhasználva robbantam. Két gyors lépés után egy gondosan kivitelezett gyomorba vágást indítottam útjára, miközben a másik kezemmel a haja és tarkója után kaptam azzal az elgondolással, hogy kellemesen belévájom a karmomat miközben a hajába is belemarkolok. Ha sikerült, akkor igyekeztem a térdemre hajtani az arcát, csak hogy megszeretgessem és halljam a csont törését. Közben persze figyeltem a mozdulatai, hogy nehogy beleszaladjak egy ütésbe-rúgásba. Eközben bestiám ugyanilyen vehemenciával ugrott neki a másiknak szemtől-szemben. Fehér szőre vakítóan villant, ahogy rohanni kezdett felé acsarkodva, agyarait megvillantva, dühösen, és igyekezett a nyakába ugrani és a fülébe harapni. Vagy inkább letépni.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A fa karcolódó hangja vésetként hasított bele füleimbe. A harc heve, az egymásnak csapódó harci kedv, s a hullámok fullasztó csapása. Ahogy éreztem, hogy elakar kapni, önként álltam elé, azzal a magabiztossággal, amit a csatatéren, őrült Vérszomjam támasztott bennem, Éhségtől megvadult Bestiám segítségével. Éreztem, hogy hullámai lavinaként tartanak felém, érzékei megfullasztanának, s én, mint áldozat, csak magamba fogadtam azt a lenyűgöző erőt, mit rám zúdított. Nem ellenkeztem, sőt! Vártam! Tudtam, hogy veszélyes, amit csinálok, de amennyire csak lehetett, hagytam, hogy gúzsba kössön energiáival. Bestiám óvón font körbe, s érzékeimre hangolódva, csak behunytam szemem. Hallottam a roppanó fa hangját, az elsöprő, lüktető erőt, a harag lángját a másik felől, ahogy perzsel, s magam szívének, erős, egyenletes lüktetését. Csak szavaira pattantak fel szemeim, s Bestiám felborzolt szőre, s fehéren megvillanó agyarai jelezték, hogy most! Akkora erővel törtem ki béklyójából, mit eddigi éveim tapasztalatával, erejével csak tehettem. Sőt! Hullámaim végigszaladtak az övéin, még inkább magam felé rántva őt, Bestiám a támadó agyarakra felhúzott ínnyel kapott a másik pofájába, összeakasztva fogait a másikával. Állkapcsába akasztva próbált kitépni egy darabot a másikból. Nem vagyok túlzottan a szavak embere, de őrült vigyora olyan volt számomra, mintha csak tükörbe tekintettem volna. Kérdésére csak egy elégedett morranás tört fel mellkasom mélyéről, s ahogy megindult, én is mozdultam felé. Kezdeti támadása tökéletes kivitelezett volt, gyomromba éles fájdalom hasított, s a hajszálaim, mivel nem akartak kitépődni a bőrömből, engedelmesen felrántották koponyámat, ahogy karmai irányították. Csak hogy ez a mozdulat, nem volt ismeretlen előttem, s mikor épp lendületet vett volna, hogy térdcsontját csókkal tiszteljem meg, bal lábam megtámasztottam, s öklelő mozdulatként karmaim derekába mélyedtek, vállam a gyomorszájának nyomódott, s borítottam is be az asztalok közé, amik, ha jól csináltam, recsegve, ropogva törtek össze súlyunk alatt. Ha elengedte a tarkóm, kiegyenesedek, s kitépve derék húsából körmeimet, nem, direkt nem a torkára forr a kezem, csak mellkasát nyomom le, s tartom súlyommal tovább a padlón. Jobb kezem karmoktól díszelegve emelem a levegőbe, hogy kicsit kicicomázhassam az öreg arcát.
Harc edzett minket egész gyerekkoromtól kezdve. Másból sem állt az életem, csak háborúból, gyilkosságból. Bestiám volt az, aki alakított, formált olyanná, ami most voltam. Őt a harc, az agresszió, a dominancia éltette, és ezért bármit hajlandó volt beáldozni, csak hogy a végén a győzelemittas vonyítás az ő torkából szakadjon elő megmásíthatatlan ómenként: az enyém vagy. Elrántotta a fejét, beáldozva egy egész szőrcsomót és egy kisebb bőrdarabot a másik farkasnak, de már mozdult is tovább. A lendülettől hátsó lábaira emelkedett, mancsával erőteljesen a másik pofája felé csapott, és ha talált, már hajolt is oldalról a nyaka felé, hogy állkapcsa közé szorítsa és térdre kényszerítse. Szinte már kéjes élvezetnek lehetett volna nevezni az érzést, mikor az öklöm teljes erővel telibe találta a másikat. Karmaim árkokat fúrtak a bőre alá, ahogy a hajába, tarkójába kapaszkodtam, de elszámítottam magam. Élesen szívtam be a levegőt, ahogy a derekamba vájta karmait, s egy pillanatra a levegő is elakadt bennem. Ez a kis dög az én lendületemet is alapul véve megborított! Háttal csapódtam a bútorzat közé, ami hangos robajjal tört darabokra, és mi mint édes nászpár feküdtünk romjaik között. Csakhogy ez a nász nem a mennyben, hanem a pokolban köttetett. Csak egy pillanatra lazult a fogásom, de ez pont elég volt ahhoz, hogy kiszabadítsa magát. Nem vártam meg, amíg rám tehénkedik, nem szeretek alul lenni amúgy sem. Megpróbáltam elkapni a karját, és ha sikerült rámarkoltam, és egy erőteljeset csavartam rajta, lehetőleg úgy, hogy közben felém hajoljon a kényszertől. Ha közben ín szakadt vagy csont tört volna, az sem érdekelt. ~Most!~ A szemébe néztem és szabadon engedtem képességemet. Kíméletet nem ismerve igyekeztem befurakodni koponyájába, be, a gondolatok közepébe, hogy pillanatokra, percekre, ahogy kedvem tartja, bezárjam őt tudata egy sötét zugába, és átvegyem az irányítást elméje és teste felett. - Mással szórakozz kiscsikó...
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Bestiám a másik vérét megízlelve kaphatott a győzelem édes ízéből, csakhogy nem hagyhattam, hogy elszámítsa magát, s láncom megfeszítve emlékeztettem, hogy a másik idősebb! Fenevadam a fölé tornyosuló Bestiával farkasszemet nézve tátotta ki pofáját, s hatalmas pofonnal gazdagodott. Vér serkent a pofájáról, s a fájdalom tisztítóan hatott mindkettőnk érzékeire. A csapás igaz, egy pillanatra megtántorította, de a vészesen nyaka felé közelítő állkapcsokat nem kockáztathatta meg. Ha torkon ragadják, ott vége a meccsnek. Befeszítette izmait, s direkt a fogak elé becsúszva, lapockájának húsát "dobta" az ellenfél fogai elé, majd ugyanazzal a lendülettel próbálta lentről, föl felé való csapással állon vágni a másikat, vállával. Tervem sikerült, bár éreztem, ahogy vérének szaga, az én vérem szagával keveredik. Az összetörő fa recsegése, mint megannyi kórusi szólam csendült, s már került is alám teste. Ritka, hogy pasi van alattam, de hát egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz? Őrült vigyorral néztem le rá. Ahogy kiegyenesedtem a fazon fölött, s csapásra emeltem kezem, elkapta másik karom, s kicsavarta. A meglepetéstől, s a fájdalomtól kis híján rá estem. De hang nem hagyta el a torkom. Nem, öregem, erről ne is álmodj! Erőt gyűjtve próbáltam újból kiegyenesedni, hogy legalább lefejelhessem, de ekkor tekintetünk találkozott. Mintha jeges kezek rántottak volna hozzá, képtelen voltam elfordítani a tekintetem. Ezüst szemem haraggal csillant. Hullámaim védekező mechanizmusként késként fúródtak csatornáiba, s bár tudtam, így könnyebben éri el célját, megmutatom neki, hogy ez a Farkas, akit most csak boxzsáknak tekint, visszaüt kíméletlenül. Nyitott könyvé vált előttem, ahogy képességem karmai belé vájtak, s agya legapróbb, legsötétebb szegleteibe nyertek bepillantást. Gyorsan kellett cselekednem, de közben ügyeltem, hogy érzéseket tépjek fel benne. Fájdalmas, kíméletlen érzéseket, meggyalázott pillanatok szégyenérzetét. De nem, nekem nem ez kell... Hol van? S akkor, ott, a mélység legkisebb szobájába zárva, ott, ami csak egy karnyújtásnyira hevert tőlem... Az anyja! Ahogy képessége alatt tartott fenyegetően kiszélesedett a vigyorom. ~ Megvagy tata! - hallhatta elméjében nyugodt, mégis vészt jósló hangomat.
Farkasom nem tért ki az útból. Állkapcsa körül hófehér bundáját vörösre mázolta kiserkenő vére, de a fémes íz csak még jobban hajtotta a kitűzött cél felé: uralma alá hajtani a másikat. Erőteljesen csattantak fogai a másik lapockáján. Nem egy könnyű fogás, leginkább csak a bőrbe, bundába és izmokba tudott kapaszkodni, de ha már egyszer elkapta, nem eresztette. Pont ezért az állon vágás teljes sikerrel járt. Morogva rántotta meg a másik Bestiát a bőrénél fogva, miközben ismét hátsó két lábára állt, a mellsőket a hátára rakta, és mancsával, karmával, testsúlyával próbálta lenyomni a földre. Fájdalma csak megtöbbszörözte dühét. Zubogott benne a adrenalin. Jégkék szemeim szinte elnyelték az ezüstöt. Éreztem, ahogy egyre bentebb jutok elméjének falai közé, miközben a teste mozdulatlanságba merevedett. Épp elégedetten elengedtem volna magam, mikor egy hirtelen jött fájdalomhullám kijózanított - és meg is lepett. Utóbbit sosem volt könnyű elérni nálam, de most határozottan megrökönyödtem. ÉREZTEM, hogy egy idegen tudat kutat bennem! Hogy a jó büdös életbe! Minden energiámat és figyelmemet arra fordítottam most már, hogy felülkerekedjek a tudatán, és átvegyem az irányítást. Teljes erőmet rázúdítottam szűretlenül, kíméletlenül, miközben küzdöttem a hullámokban érkező érzéslavinával. Fájdalom, szégyen, düh, gyűlölet. Minden válogatás nélkül zúdult a nyakamba, és csak az évszázadok alatt kifejlesztett önuralmam mentett meg attól, hogy maga alá temessen. Vékony vonallá préselődött a szám, homlokomon verejtékcseppek gyöngyöztek, miközben végre bejutottam elméjének belső magjába, s akkor előttem is kitárult világa. - Natan... Úgy olvastam benne, mint egy nyitott könyvben, bár túl sok időm nem volt nézelődni, pláne, mikor megszólalt a fejemben. A kis tetü! Még hogy tata! ~Ide figyelj te kis zsebibaba, vagy magadtól takarodsz, vagy én pakollak ki!~ Pillanatok alatt válogattam ki a legfájdalmasabb emlékeit, gondolatait: mikor elhagyta a nőt, akit szeretett. Mikor felfalta a mesterét - milyen megható! Ó...és ez a legutóbbi. Na ez lesz az ütőkártya. Alig pár másodpercbe telt az egész. Az energiáim hirtelen megváltoztak, próbáltak egyre szorosabban ráfonódni, gúzsba kötni, rabláncra fűzni, hogy visszatoloncolják teste börtönébe, minél távolabb az én fejemtől és emlékeimtől, és a fejében is a lehető legmélyebbre vetni, hogy csak távoli szemlélője lehessen az eseményeknek, amiket a teste az én irányításom alatt tesz.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A felhasadó bőr ismerős érzése. Farkasom szürke ezüst bundáját vér színe mocskolta be. Felmordult haragosan a harapásra, s egyáltalán nem volt ínyére, ahogy a másik rángatva rá tehénkedett. Fogait csattogtatva próbált a másik szabaddá vált oldala felé harapni, de közben minden erejét össze kellett szednie, hogy talpon maradjon a másik súlya alatt. Éreztem, hogy felismert. Elméje, hullámai erőszakkal próbáltak kitépni belőle, én viszont annál inkább kapaszkodtam. Felhasítottam emlékeit, amit csak találtam, minél messzebb kerültem attól a mélybe zárt emlékképtől. S ekkor a nevemen szólított. A francba... - Üdv Seth ! - vigyorogtam a képébe, s teljes mértékben, egy hirtelen gondolattól vezérelve, szabályosan kitéptem magamat az elméjéből, akkora pofon érzetet hagyva ezáltal benne, mintha valóban arcon csaptam volna. Visszataszított elmém mélységébe, én azonban szabályosan kapaszkodtam belé, hullámaim köré csimpaszkodtak, fojtogatóan öleltem körbe. Gyere csak! Lerántalak én elmém mélységeibe, de azt nem köszönöd meg! Éreztem, hogy mélyebbre, egyre mélyebbre lök, s aztán egyszer csak láncok ölelték át lelkem béklyóit. Fenevadam megdermedt, ahogy én is. Az öreg uralt bennünket, de a láncok feszültek, olyan erővel, amekkorával csak képes voltam feszíteni. Ha elpattan a béklyó, akkor utána nincs mese. ~ Dögölj meg! - sziszegtem elméjébe. Igaz, teljes mértékben mozdulatlanul néztem szemeibe még mindig, a vigyor arcomra fagyott, de nem voltam képes mozogni. Élveztem a helyzetet, mert emberemre, pontosabban mondva Farkasomra akadtam. Nem tudtam, meddig képes így gúzsba kötni. De tudtam, ha kiszabadulok, azt nem fogja elfelejteni, amit kap tőlem.
Bestiám türelmetlenül tépte-szaggatta a fogai között szorított bőrnél fogva a másikat. Dühítette, hogy a négy lábán áll, és még mindig nem borult el. A fogak fenyegető közelségben csattantak az oldalánál, így gondolt egyet, és elrugaszkodott a hátsó lábairól, lendületből döntve meg a másikat. Hogy a felszólítás hatott, vagy sem, azt nem tudtam, de az érzés, mikor hirtelen kiszakította magát a tudatomból felért egy kisebb kasztrálással. Életemben először mászott be valaki az ÉN fejembe azon a köcsög Martinezen kívül, és az is mikor volt már. Jó pár évszázad eltelt azóta. Éreztem, hogy húzna magával olyan veszélyes mélységekbe, ahonnan nem biztos, hogy lenne visszaút, de végre sikerült megkötnöm. Feszültek a láthatatlan láncok, de kitartottak. Fenevadam elégedetten gyűrte le a dermedt farkast, ezzel is erősítve az én láncaimat. Erőteljesen torkon ragadta, és a padlóra vágta, majd úgy is maradt, nyakánál fogva tartva a másikat. A kedves szavakra csak gúnyosan elhúztam a számat, miközben lelöktem magamról, és felálltam igencsak kényelmetlen fekhelyemről. - Csak azért nem öllek meg, mert elszórakoztattál és levezethettem az idegességemet. Viszont a meglepetéseid nem tetszettek, szóval most viszonzom a kölcsönt. Nyújtóztam egyet, megropogtattam a csontjaimat, majd lehajoltam hozzá, és mélyen a szemébe néztem. - Ideje egy kis üveget rágcsálnod, hogy ne legyen olyan nagy szád. Gyerünk! Nyald fel a földről és edd meg. De igyekezz! Utána még más dolgod is lesz. Rántottam egyet a láthatatlan köteléken, amin keresztül a parancs parázsként izzott fel és égett tudatának mélyére. Teste tőle függetlenül mozdult, és már mászott is a pohár szétszóródott darabjai után. Mivel a parancsok szó szerint értendőek, lehajolt és nyalogatni kezdte a padlóról a cserepeket. Eközben én csak néztem, és remekül szórakoztam. Ahhoz, hogy elkapjak valakit szükséges a szemkontaktus, de utána elég, ha csak én látom folyamatosan, mert a láncok fogva tartják. Nagyjából két perc után elégeltem meg a dolgot. - Jól van. Kelj fel, és vetkőzz. Meztelenre. Dévaj mosollyal figyeltem, ahogy a ruharadok egymás után kerülnek le róla, míg végül úgy állt előttem, ahogy megszületett: pőrén. Füleltem egy sort, majd intettem neki. - Gyere és hozd a ruháidat is. Odakinn a bár előtt még hallottam némi mozgást, bár nem sokat. Lehet már csak a tulaj tördelte a kezét, de végül is nem számít. Kinyitottam az ajtót, és kitessékeltem kiskutyámat a szabadba. Nem volt már sok időm, talán két-három perc, így igyekeznem kellett. - Gyújtsd meg a ruháidat. Elégedetten figyeltem, ahogy megkereste a saját öngyújtóját, majd lángot csiholt, és a pólóját fölé tartotta. Mikor már lángokban állt, akkor sem engedte el, én meg nem igyekeztem parancsot adni az eldobásra csak akkor, mikor már megéreztem az égett bőr szagát. - Következő. Épp a nadrágot igyekezett felgyújtani, mikor éreztem, hogy lejárt az időm. Nagyot sóhajtva szakítottam meg a szemkontaktust, és engedtem szabadon, miközben a Bestiám is visszahúzódott és magára hagyta a megtépázott farkast. - Sajnos vége a játéknak. - adtam hangot csalódottságomnak, miközben az ajtófélfának dőltem lazán, és a szemem sarkából figyeltem a másikat nem készül-e valami marhaságra, de közben a pajzsaimat is fentebb húztam. Nem teljesen, csak annyira, hogy ne legyen képes visszamászni az elmémbe.
Kezdőlap
