Nem mondom, hogy nem szórakoztató az arca, amikor először iszik az itteni whiskyből. Ó, egész biztos vagyok benne, hogy vannak jó italok ott a pult mögött, de ha azokra rászabadulok, hamar a pénzem végére érek, azt pedig nem akarom. Szóval marad a „lórúgás”: könnyen kapom és falhoz vág. A hölgy reakciója pedig… szórakoztató. Sokat meg lehet tudni az emberről az ilyen kis reakciók alapján, főleg, ha nem tudja, hogy a másik figyelemmel kíséri, amit csinál. – Az mindig jó, ha arra van ideje az embernek. De mondja csak, csatára készül, ha fölméri a terepet? – felelem, és az utolsó mondatnál egy kis vigyor is megjelenik az arcomon. Barátságos, még véletlenül sem tükröz semmiféle más érzelmet. Legalábbis remélem. Az arcom izmai fölött még egészen jó kontrollom van. Azonban a mosoly, amit az előbb rám villantott még teljesen józan állapotomban is kiütne a normális ritmusomból. – Hiszi vagy sem, munka. Vagy legalábbis problémák vele. Inkább ne beszéljünk róla. Fenébe is, leginkább pontosan azért örültem annak, hogy ide telepedett, mert reméltem, eltereli majd a figyelmem a munkáról és az azzal járó gondjaimról. Az biztos, hogy kevésbé tűnnek hangsúlyosnak ebben a szent pillanatban, de már csak az említésük is kényelmetlen érzésekkel töltött el. Inkább a hölgyre koncentrálok, na meg a Nagy Kérdésre: vajon ténylegesen ivócimborám akadt, vagy éppen kihallgatnak? Bár ennél embertelenebb kihallgatásokban is volt részem életem során, ennél sokkal kevésbé szemrevaló vallatókkal, szóval ám legyen. – Nem vetem meg – válaszolom. – De én fizetek. Úriember vagyok, mégsem engedhetem, hogy Ön fizessen. – Egy ideje már. Pár hónapja – felelem. Hat hónap talán, öt? Én magam sem tudom, túlságosan is összefolynak a napok, egymásra telepednek. Persze, nem lenne nehéz kibogozni, csak arra kellene emlékeznem, hány hónapja történt az önmegvágós incidens. A probléma az, hogy az agytekervényeimbe már beszivárgott az alkohol, és az ilyesféle feladatokra legalábbis nehezen akarnak ráállni. – A jobb kérdés, hogy Ön mióta van itt? A város azóta egy sokkal, de sokkal kellemesebb hely lehet…
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A kérdésén elmosolyodom, miközben szórakozottan játszadozom az üres pohárral. Az ujjaimat újra és újra végig húzom a pohár ajkán, majd mosolyogva fordulok újra felé. Attól függ, hogy milyen csatáról beszélünk. Ha nemek közöttiről és maga úgy nevezi esetleg az ismerkedést, s annak a lehetséges következményeit, akkor igen. –szólalok meg egy huncut mosoly keretében. Sose voltam szent, de tény, hogy nem voltak konkrét céljaim, amikor beléptem a kocsmába. Legalábbis nem olyan, hogy valakit felcsípek és esetleg újra élvezem a természet adta lehetőségeket is olyan értelemben. Egyszerűen csak szórakozni, jól érezni szerettem volna magamat és úgy néz ki, hogy még társaságom is akadt hozzá. Lassan bólintok arra, hogy rendben van. Nem fogom faggatni a munkájáról. Miért is tenném? Én se azért tértem be ide, hogy azt ecseteljem, hogy milyen nehéz orvosnak lenni és mennyire meg van kötve a kezünk bizonyos helyzetekben a sok szabály miatt. Nem állt szándékomban faggatni, de ennek ellenére is vannak olyan dolgok, amikkel inkább célszerű tisztában lenni. Na, meg szerintem eleve nehéz lenne szerintem olyan farkast találnom, aki kevesebb ideje van itt, mint én. Így a puszta kíváncsiságom is közrejátszott a fura és talán igazán kellemesnek mondható „kihallgatáson”. A válaszán meglepődve fordulok fel, hiszen ritka az olyan, amikor ezt csak úgy felajánlja valaki, de semmi jónak nem vagyok elrontója. Rendben, s köszönöm, de nyugodtan tegezhetsz. Nem foglak megenni érte. – szólalok meg mosolyogva és egy aprót az ajkamba harapva fordulok a pincér felé, hogy kikérjem az italokat. Nem áll szándékomba csődbe vinni, de nem hiszem, hogy egy pohárnál megállnánk. A bókjára egy kisebb pír szökik az arcomra és még szélesebb lesz a mosolyom, kíváncsian és játékosan fürkészem őt a pilláim takarásából azzal a kék szempárral, ami sok embert és farkast képes rabul ejteni. Egy kósza tincset kiigazítok az arcomból, majd végül megszólalok. Kicsit több, mint két hónapja és nem vagyok biztos abban, hogy ezt mindenki így gondolja. – s egy kicsit se ártatlan pillantással nézek rá. Ohh, biztos vagyok abban, hogy Philip nem igazán örül annak, hogy itt vagyok, de az a találkozás után nem is csoda. Akkor ezek szerint úriember vagy és még jól is bánsz a szavakkal. Van olyan dolog, amit érdemes rólad tudni? – kérdezem tőle kíváncsian, majd az egyik poharat felé nyújtom, s ha elfogadja, akkor koccintásra emelem a sajátomat is. – A ma estére. – szólalok meg mosolyogva és egy sokat sejtető pillantás keretében, hiszen az este és az alkohol hatásának az útjai még teljes mértékben kiszámíthatatlan. Majd észre veszek valami apró foltot vagy csak valami szöszt az arcán és habozás nélkül érintem meg őt, hogy megfosszam tőle, mert én már csak ilyen önzetlen vagyok. Végül keresztbe rakom a lábaimat és kicsit megigazítom a ruhámat is, miután az első pohár vodka végre a szervezetembe került.
– Következmények? – kérdezem, színlelt meglepetéssel a hangomban. Senki sem lepődhet meg ezen, ha egy férfi mellé leül egy csinos nő, ráadásul az imént emlegetett férfi már beáztatta az agyát némi alkoholba, garantáltam megfordul néhány ilyen gondolat a fejében. Én csak éppen eléggé kulturált vagyok ahhoz, hogy ne mutassam ki, mennyire szívesen tépném le a ruháit. Sajnálatos módon a szavaim fölött már nincsen ekkora kontrollom, és egy csibészes vigyor keretében folytatom az előző, egyszavas mondatot. – Egyre jobban kedvelem magát. Örülök, amikor rábólint és nem faggat a munkáról. Általában nem lenne probléma erről beszélni – általában. Az elmúlt napok azonban másként alakultak, és túlságosan is jól alakul az este ahhoz, hogy ezt fölhánytorgassuk. Egyébként is, kezdem úgy érezni, az emberek többsége nem tud annyira törődni ezzel a témával, mint én magam. Csak egy apró bólintással felelek arra, amikor arra kér, tegezzem. Végül viaskodok vagy fél percig, de nem tudom magamba fojtani a válaszom. Furcsa, kívülről talán még józannak is tűnhetek, miközben idebent meg azért kell harcolnom, hogy ne mondjak túlságosan nagy baromságokat. – Egy-két harapásért azért nem haragszom meg – felelem. Az italom már nem is érdekel különösebben, őt figyelem, így viszonozni tudom a pillantását. Én semmilyen játéknak nem leszek az elrontója… Amúgy is, mikor kerültem utoljára legalábbis flörtölésről szóló helyzetbe, mint amilyen ez is? Nagyon, nagyon régen. Így jár az ember, aki a világot akarja megváltani. – Tudod, mit kell tenni azokkal, akik nem így gondolják, igaz? – Tudniillik, nem foglalkozni velük, néhol erősebb szavakkal kifejezve. Nagy luxusa ez a falka nélküli életmódnak, bizonyos mértékig azt teszek és azokkal közösködöm, akikkel akarok. Ha falkatársára gondolt, akkor valószínűleg más a helyzet, de nem akarom beleártani magam a dolgába, vagy éppenséggel a falkáéba. Az csak rosszabb lenne. Két idegen vagyunk egy bárban, akik egészen jól szórakoznak, nem akarom átlépni ezeket a határokat most. Nem vagyok látó, nem tudhatom, mit hoz a jövő. – Függ attól, mennyit akarsz tudni – felelem, rejtélyes vigyorral az arcomon. Nem vagyok én annyira izgalmas ember, de lehet, ezt sosem kell megtudnia. Amikor fölemeli a poharát, én követem a példáját. – A ma estére. És rád, amiért oldod csendes magányom. Majd fenékig ürítem az italt. Jobb, mint whisky volt, kellőképpen éget, bár a skálán talán csak pár fokkal áll fölötte. Ezen gondolkodok éppen, amikor a nőstény megérint és egy másodpercnyi késéssel reagálok. Magam sem tudom, mit akarok tenni, szóval talán jobb is, hogy elmúlt az a pillanat. Csak egy hálás mosolyt villantok felé. – Köszönöm – mondom.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Lassan bólintok a kérdésére, de közben mosolyogva fürkészem a férfit. Fogalmam nincs arról, hogy ténylegesen mennyit ihatott már, de nem is érdekel. Sokkal inkább az, hogy nem bántam meg azt, hogy pont mellé ültem le. Élvezem a társaságát, majd amikor meglátom a csibészes mosolyát, akkor egy kisebb kuncogás hagyja el az ajkaimat. Amit végül inkább az italomba fojtok. – Ezt örömmel hallom és még hol van eme titokzatos este vége.– pillantok rá sokat sejtető pillantás keretében. Tényleg nem tudom, hogy miként fog végződni ez az egész, de őszintén mondva nem is akarok ezen agyalni. Egyszerűen csak úszni akarok az árral, ahogyan eddig is tettem. Örültem annak, hogy nem beszélünk a munkáról. Nem lelkizés miatt jöttem ide, hanem amiatt, hogy kicsit kikapcsoljak és újra akár egy felelőtlen lépést tegyek. Az életet élvezni kell, nem pedig rágódni a rossz dolgokon. Tény, hogy nem oldódnak meg maguktól a gondok, de néha igen. Néha úgy kapunk választ, útmutatást, ahogyan nem is várnánk és a legfurább helyzetekben. Nem gondolom, hogy el lenne már ázva, mert ha bármi hasonló dolgot láttam volna rajta, akkor biztosan nem mellé ülök le. Na, meg az sose baj, ha valakinek megoldja a nyelvét az alkohol. Sőt, ebben a helyzetben nagyon is élvezem. A szavait hallva hangosan felnevetek, majd közelebb hajolok hozzá, s játékosan végig húzom az ujjamat arcának a vonalán, majd pedig a füléhez hajolok. Vigyázzon, még a végén a szaván fogom és nem lesz senki se, aki meg tudná magát menteni. – a leheletem a fülét cirógathatja, majd pedig úgy ülök vissza a korábbi helyzetbe, mintha nem most játszadoztam volna vele. Tetszik, hogy nem egy karót nyelt farkasról van szó és benne van a játékban is, már csak az a kérdés, hogy mennyire… Úgy nézek ki, mint aki nem tudja? – kérdezek vissza kíváncsian, mert tényleg érdekel, hogy milyennek gondol pár perc után. Sose voltam olyan, aki túlzottan a szívére veszi a dolgokat, mert ha úgy lenne, akkor szerintem nem lennék ennyire játékos, hanem sokkal inkább azért küzdenék, hogy mindenkinek megfeleljek. De régóta nem foglalkozom már ilyen dolgokkal. Hmm, minden olyat, amit egy magam fajta nőnek szabad tudnia. – pillatok rá mosolyogva és ártatlan nézéssel. Kíváncsi vagyok arra, hogy mit árulna egy ismeretlen nőnek. A kijelentésére hitetlenkedve pillantok rá. – Szóval már nem csak leitatni,- utalok itt arra, hogy ő fizeti az italt-, hanem elcsábítani is szeretnél a szavak erejével? – szegezek neki egy újabb kérdést, miután a nedű végig égette a torkomat és úgy ért végül a gyomromba. Jobb, mint az előző, de még mindig nem a legjobb. Nincs mit köszönni. – nézek rá ártatlanul és egy aprót az ajkamba harapok és úgy pillantok körbe a helységben. Sok helyen jártál már? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen ha nem falkatag, akkor talán magához a nagyfelfedezőhöz van szerencsém. Én nem sok helyen jártam, de mindig is szerettem idegen országokról szóló meséket hallgatni.
– Remélhetőleg nagyon, nagyon messze – felelem, de ha megkérdezné, miben mérve, valószínűleg nem tudnék neki egyenes választ adni. Fizikálisan? Vagy az elfogyasztott italok mennyiségében? Valószínűleg ezer meg egy kisebb-nagyobb dolog közrejátszhatna abban, hogy minden aszerint menjen, ahogy én ebben a pillanatban szeretném. Bár, ami azt illeti, lehet, kevesebb, mint gondolnám. A pillantásából ítélve hasonló elképzeléseink vannak. Ahogy közelebb hajol, kedvet érzek megcsókolni, de visszafogom magam. Túl korai lenne még. De ahogy az ujja követi arcom vonalát, gyengéden megfogom a kezét, és bár kicsit lassabban, de segítek neki. Nem akarok mindvégig passzívan ülni és hagyni, hogy „körbetáncoljon”. Nem vagyok olyan ember. – Ó, hidd el, nem vagyok olyan nyápic, hogy egy-két harapás után mentőért kiáltsak – felelem, apró kis mosoly kíséretében. Elismerem, leginkább a farkasom élvezi a szituációt, szereti, ha ilyen helyzetbe kerül. És elismerem, vannak olyan aspektusai a régi időknek, amiket preferálnék a modern világgal szemben, de a szexuális forradalommal megérkező „játék” pontosan az, ami miatt időgépet akarok építeni. Az arcomon érzem a leheletét, és valószínűleg ő is, ahogy válaszolok, mielőtt elhúzódhatna. – Nem. De úgy, mint akit nem árt emlékeztetni rá, alkalomadtán – felelem. Igazából, ebben a pillanatban, az, miként viszonyul más emberekhez, a legkevésbé sem érdekelt. Velem kedves volt, és a táncunkban irrelevánsnak tűnt mindez. A kitérő, vagy még inkább kihívó válaszra egy halk, beletörődő sóhaj hagyja el az ajkam. Futhatnánk köröket egész, álló nap, sőt, egészen biztosan remekelnénk benne, de nem hiszem, hogy bármit is elérnénk így. Szóval valakinek nyitnia kell, csak egy aprót – és egyébként is, nincs sok olyan dolog a múltamban, amit titkolnék. – Talán azt, hogy idealista vagyok. Néha zavaróan és idegesítően. Az a típus, aki szentül hiszi, valaki nem bűnös, csak mert az esküdtszék fölmentette – felelem. Nem szeretem a végtelen köröket. Talán ennyi információ elég lesz neki rólam. Zavarba ejtő, hogy nem is tudok mást kitalálni, ami kicsit is érdekes lenne. Zavarba ejtő és félelmetes. Amikor a leitatás és az elcsábítás kerül szóba, már nem tudom megállni egy játékos vigyor nélkül. – Az embernek sosem szabad a véletlenre bíznia dolgokat. A kettőből talán az egyik működik… – Meghálálni talán engeded – felelem, egy másik megközelítést alkalmazva. Ezt követően a pultos és a hely tulaja felé intek. – Hé, Paul, egy újabb kört kérnénk. – Meglepő, de nem. – Az én körömben nem beutazni a világot néha már zavaró dolog tud lenni. – Kanadában viszonylag sokat, néhány alkalommal Európában… Plusz onnan is származom. Inkább megmaradtam a magam komfortzónájában és akkor mentem valahová, ha küldtek. És te?
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
A válaszát hallva csak egy ördögies mosoly keretében pillantok rá. Oh, kár lenne arra vesztegetni az időt, hogy megtárgyaljuk, hogy pontosan miként is értette. Főleg, hogy legtöbb esetben amúgy se úgy történnek meg a dolgok, ahogyan akarjuk, vagy ahogyan a másik tudomására hozzuk. Legyen ez az este zsákbamacska, s másnap reggel meg fogjuk tudni, hogy melyikünk milyen macskát is húzott ki az élet zűrzavaros kosarából. Amikor megérzem az érintését a kezemnél, akkor kíváncsian emelem rá a pillantásomat és türelmesen várok arra, hogy vajon mit fog lépni, de végül a tette még szélesebb mosolyt varázsol az arcomra. Nem kell őt se félteni, illetve érzem a leheletének a cirógatását, miközben a válaszát hallgatom, majd egy pillanatra oldalra döntöm a fejemet, s ártatlan pillantás kíséretében nézek rá. Ennek kifejezetten örülök, mert érdekes, ha egy orvos helyett inkább mentőért kiáltanál. – nem titok, hogy orvos vagyok, hiszen sose lehet tudni, hogy mikor van szüksége egyre. De most nem is a munkáé ez az este, hanem sokkal inkább a szórakozásé. Illetve tetszik, hogy nem olyannal akad dolgom, aki egy-egy ilyen kijelentéstől esetleg szedné máris a sátorfáját. Valószínűleg egyikünk se komolyan gondolja ezt a harapás dolgot, de ezzel is mondhatni „kóstolgatjuk” a másikat. Felmérjük a terepet, hogy milyen a partner. A válaszát hallva egy picit felszalad a szemöldököm, de a vonásaimat hamar rendezem. Nem értem, hogy miből gondolhatja ezt, mert tényleg nem sokszor szoktam mások véleményére adni. Általában az egyik fülemen be, a másikon meg ki. Ha valakinek nem szereti azt, amit mutatok magamból, akkor szerintem megvan a lehetősége elsétálni. Ez érdekes és nem hiszem, hogy akkora baj lenne. Kellenek idealisták is. – nézek rá kíváncsian, miközben az ujjaimmal az üres pohárral játszadozom, s közben várom, hogy lesz-e még folytatása, de nem. Fürkészem őt, mintha a szemeiből még több dolgot képes lennék kiolvasni, majd amikor meglátom a mosolyát, akkor az enyém is szélesebb lesz. – Szóval mosolygásra is képes vagy. Ez jó és nem is áll rosszul. – jegyzem meg kicsit talán pimaszul, mert nem emlékszem, hogy amióta mellé vetődtem azóta láttam volna mosolyogni és tényleg jól áll neki a mosolygás is. Majd a válaszát hallva egy kisebb kuncogásban török ki. – Hol marad az önbizalom? Miért nem vagy biztos abban, hogy valamelyik sikerülhet? – sose voltam angyali, így érthető, hogy máris lecsaptam erre. Eddig nem olyannak tűnt, mint aki nem lenne tisztában a képességeivel és azzal, hogy miként kaphatná meg azt, amit akar, de lehet tévedtem. Vétek lenne egy ilyen ajánlatra nemet mondani, már csak az a kérdés, hogy miként hálálod meg. – nézek rá kicsit kihívóan, majd amikor az italokat kéri, akkor a pultos felé fordulok és közelebb tolom az üres poharakat. Majd amikor válaszolni kezd, akkor kíváncsian fordulok felé, a lábaimat egymásra teszem, s a ruhámat kicsit lejjebb húzom, hiszen kicsit túlzottan felcsúszott a combomon. Melyik országból származol és melyik hely volt a kedvenced? – kérdezem tőle ténylegesen érdeklődve, majd sietve rázom meg a fejemet. – Életem nagy részét Dublinban töltött el, megfordultam Londonban és New Yorkban, illetve természetesen a szomszédságban és egy ideje meg már itt kezdtem újra az életet. – nem túl érdekfeszítő kalandjaim voltak, de ez mindegy is. Egyszer szeretnék még elutazni és esetleg új várost, kultúrát felfedezni, de ez még szerintem nem mostanában lesz. A falkát se hagyhatom csak úgy magam mögött.
Nem éppen ilyen visszatérésre számítottam, ahogyan semmi se úgy alakult mostanában, ahogyan elterveztem. Már az is kész rémálom volt eleinte, hogy újra ebbe a városba keveredtem, de legalább voltak ismerős arcok is, mint Jennifer és Balthazar, ahogyan rövid időre még meg is pillantottam Darrent és Horatiot is, de sose jöttem megmutatni magam, inkább csak kerültem mindenkit, mert eleinte még Axelt is, vagyis Davidet is nehéz volt túlélnem. Mégis csak az exférjem volt és nem éppen kedvesen váltunk el egymástól. Úgy éreztem, hogy ez nagyobb pokol, mint a börtön. Ott legfeljebb megöltek volna vagy elzárva tartottak volna amiatt, ami vagyok. Nagy bumm! Nem akartam Vörös Hold miatt se elhagyni, de sok választásom nem volt, mert szépen ki lettem pakolva Anchorage-be, de amint megtudtam, hogy vége van jöttem is vissza, mint akit ágyúból lőttek ki. Az se érdekel, ha emiatt bírságot is sikerült szereznem Axelnek, mivel az ő kocsiját vezettem és rendőr nem állított meg, de ki tudja, hogy hol vannak valami mérőberendezések. Még szerencse, hogy időben jöttem, hiszen két falkatagot is megleltem összeesve és az egyik még a barátom is volt, Jennifer. Rohadtul aggódtam érte, hiszen nem reagált semmire se napokig. S Axellel se beszéltünk a visszatértünk óta. Mindenki a saját útját járta, amennyire tehette a jelenlegi helyzetben. Mintha csak mind a ketten mindent fontosabbnak láttunk volna, mint a búcsúkor felmerülő dolgokat és őszintén szólva most semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy a békülési dolgokat vagy az akkor elhangzott dolgokat rágjuk át. Épségben volt és ezért hálás voltam, amiért vigyázott magára, de most többet nem bírtam volna lenyelni. Lehet részben azért, mert kicsit több szert is lőttem magamban, mint kellett volna, de nem érdekelt. Valahogy túl kellett élnem a helyzetet és jelenleg csak így ment. Jó pár nap eltelt azóta, hogy magához tért a két nőstény is, de azóta Jenniferrel se beszéltem. Mintha tényleg mindenkit kerülni akartam volna. Már sötétedet, amikor betértem az egyik kocsmába. Talán azért nem esznek meg, ha inni akarok. Botrányt nem fogok keverni, mert semmi kedvem, de egy ital jól esne. – Egy whiskyt kérnék, vagyis inkább kettőt. – szólaltam meg sietve, amint helyet foglaltam a pultnál, majd nem sokkal később egy ismerős energiára lettem figyelmes, de még se fordultam meg. Nem akartam megfejteni azt, hogy miért is olyan ismerős. Helyette inkább csak legurítottam az első pohár tartalmát, majd a másodikért nyúltam.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
A kitelepülés – a vörös hold miatti wasillai tömeges kómázás –, az Ikkuma előkerítése, a hazaút, az egyik falkatag elvesztése – bár egyáltalán nem ismertem, de mégis egy falkaház tartoz(t)unk – a fiam kiborulása mind az elmúlt időszak rendkívül esemény teljes mozzanatai voltak, és akkor még nagyon enyhén fogalmaztam. Mióta hazajöttünk, visszatértem a munkámhoz a bázison és a bányában is és remélhetőleg, ha lassan is, de idővel minden visszaáll a megszokott rendjébe és a maga menete szerint folyik majd tovább. Mindenesetre bízom ebben. Korán befejeztem a munkát, körbe jártam a környéket a Lak körül, hogy minden rendben van-e, majd pedig miután arról is megbizonyosodtam, hogy Bash teljesíti-e, amit rábíztam, úgy döntöttem, hogy lemegyek még a városba. Alapvetően most nem szórakozási céllal, inkább kóbor ügyben. Semmi konkrét, de ez is a dolgom része, hát végzem. Első utam a Snows'ba vezet. A kocsit a parkolóban hagyom, bezárom és belépek az italmérésbe. Pajzsom a szokásos módon van a helyén, amolyan félárbócra eresztve és ennek köszönhetően azonnal ki is szúrom az ismerős nőstényt. Ugyan nem pillant rám, de ha én megéreztem őt, akkor nyilvánvalóan ő is engem, ez már csak így működik. Célzottan indulok a pult felé, pontosabban hozzá és akkor érem el, amikor már a második pohár után nyúl. Legalábbis abból a kettőből, ami előtte van. - Nehéz nap? – köszönésnek beillő a hanglejtésem és egy mosoly kerül ajkaimra a szavam kísérőjeként. - Hallottam hírét, hogy itt vagy, örülök, hogy látlak is. – ha felém pillant és nem bánja, akkor egy ölelést is mellékelek még, majd leteszem magam én is az egyik bárszékre. - Ugyanazt, amit a kisasszony is. – adom le a magam rendelését, az orrom remekül jelzi, hogy nekem is kedvemre lesz az ital, amit fogyaszt. - Mi hozott vissza? – emelem rá kék pillantásomat érdeklődőn. Jó pár éve már annak, hogy itt hagyta a falkát és a várost is, feltételezem, hogy nem véletlenül vetődött errefelé, de nyilván ezt nem tudhatom egyelőre még.
Nem vágytam társaságra, vagy már magam sem tudom, hogy mi lett volna jó. Azt tudtam, hogy minél hamarabb rá kell jönnöm, hogy merre tovább, de talán szükségem van kezdőlöketre. Arra, hogy valaki végre megkeressen a falkából és elmondják, mik a lehetőségem, mit kell tennem bizonyos dologért. Még mindig nem mondtam 100% azt, hogy újra csatlakoznék, de ahhoz húzott a szívem, hiszen egykoron őskövület voltam itt, réginek számítottam a falkában, de a hallottak alapján rendesen felbolydult itt minden. Talán nem is volt akkora ostobaság lelépni 30 évvel ezelőtt. Érzem az energiáit, de még se fordulok meg, mintha csak azt akarnám elhitetni, hogy nem érzem, vagy talán fel se ismerem, de erről szó se volt. Inkább csak próbáltam meghúzni magam és nem hiszem, hogy engem kutatva tért volna ide be. Bár biztos vagyok abban, hogy a falka pletyka hálózat egészen jó lehet. Könnyedén nyúlnék a második pohárért, de a szavai megállítanak benne. - Inkább azt mondanám, hogy nehéz hetek és hónapok. - pillanatig habozok, de végül elengedem a poharat és felé fordulok. Figyelem a mosolyát és minden erőfeszítés nélkül kúszik az enyémre is, majd viszonozom az ölelését és egy puszit is nyomok arcára. - Csak meg ne bánd, hogy rám bukkantál. Mostanában nem szokásom jó társaságnak számítani, vagyis attól függ.– rántom meg a vállaimat, majd amikor pedig kikéri az italát, akkor intek én is, hogy még egyet kérnék, s sietve tüntetem el a jelenlegi pohártartalmát. - A sors fura játéka. Baleset, sérülés és Axel rám bukkanása. – mondtam röviden és tömören, hiszen megint sikerült pont neki rám találnia és összekaparnia, mintha ez már tényleg valami röhejes nyálas film lenne, csak eddig itt nem volt semmiféle happyend. Az már jobb kérdés, hogy mi tart még mindig itt és miért nem megyek el a fenébe. Lehet azt kellene inkább tennem, mint saját magamat kínozni… - Amúgy semmit se változtál, legfeljebb vénültél kicsit. – féloldalas mosoly bujkál arcomon, hiszen ő is tudja, hogy csak viccelek. – Veled mi a helyzet? Nehéz napok? Esetleg más oka van, hogy itt vagy? – kíváncsiskodtam tovább, majd ha az italunk megérkezett, akkor koccintásra emeltem fel a sajátomat.
Horatio Haskell
Amarok
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 423
◯ HSZ : 351
◯ IC REAG : 286
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : ezüst gyűrűk, karkötők, nyaklánc
- Értem. Sajnálom. – húzom el a számat, ahogy a bárpultra támaszkodok mindkét alkalommal, miután megöleltem, egyelőre nem letéve a hátsómat a bárszékre. - Mostanában kijut a „jóból”, szóval emiatt ne főjön a fejed. Amúgy meg, hogy érted? – mivel gőzöm sincs arról, hogy mire is utalhat, így ennél konkrétabban nem tudok rákérdezni, akármennyire is szeretnék. Ami pedig a megbánni valókat illeti… nos, azt hiszem az ilyen tettekből lassan rekordokat fogok dönteni, bármennyire is nem akarok. Akkor is, ha azért történt pár ténylegesen is jó dolog az életemben az utóbbi időben. - Jól érzem, hogy nem annyira akartad, hogy rád bukkanjon? – fonom feljebb a szemöldökömet és amint megvan az italom, bele is kortyolok az alkoholba. - Hát látod ez már csak így megy. Amúgy gazdagabb lettem egy kölyökkel, aki nem mellesleg a fiam is. – tömören újságolom el a dolgot, nincs ebben semmi titkos, főleg, mert büszke vagyok arra, hogy Bash apja és Teremtője lehetek. Több, mint fontos az életemben. - Te se változtál. – már annak alapján, amit így hirtelen látok, másról meg ugye nem tudok. Leteszem végre a tomporom, nem akarok én tótágast állni itt mellette. - Csak a szokásos. Még most is Tark vagyok, körülnézni ugrottam be, de időm van, szóval maradhatok. – kortyolok megint a poharamba, ezúttal lehajtva az ital maradékát és intek a következőért. - Egyébként elég sok minden történt velem, de a legfontosabbat már említettem. – a többi pedig nem olyan, amiről csakígy könnyedén beszélnék. Hiába ismerem és kedvelem is a nőstényt, nem a falka tagja, egyelőre kívülálló és emiatt nem is szívesen adok ki többet magamról, akkor sem, ha az a sok minden konkrétan az én életemben történt és nem falkaszinten. Összekoccintom vele a poharamat, amikor erre emeli a sajátját. - Eldöntötted már, hogy visszajössz-e a falkához? – azt tudom, hogy már folyamatban van a tárgyalás vele, így ebbe a részébe nem kívánok semmilyen szinten belefolyni, annyira sem, hogy feltegyem neki az ilyenkor szokásos és kötelező kérdéséket, mások már megtették, így felesleges volna.
- Tényleg? Ahhoz képest egész jól tartod magad. – pillantottam rá egy apró mosollyal az arcomon. – Mondjuk azt, hogy pontosan azzal a személlyel vagyok részben összezárva, akit egyszerre tennék el láb alól és egyszerre fúrnám magam az ölelésébe. Szánalmas, mi? – kérdeztem tőle csöppet se mosolyogva, hiszen talán kitalálja azt, hogy kire is gondolok. Valószínűleg a falka is tud az itteni őrzőkről és akkor tudja azt is, hogy az exférjem itt van. Sok olyat tettem már életemben, amit nem kellett volna, de most egyszerre akarok innét lelépni és helyesen cselekedni, viszont ez drogosként kicsit szarabb és nehezebb is, mint gondolná az ember. Valószínűleg percek alatt rá fog jönni ő is, hogy nem vagyok tiszta – persze ő csak az elbeszéléseimből tudhatta egykoron is, hogy emberként voltam drogos -, de az is lehet, hogy már rég kiszimatolta, csak jelét nem adta neki. Ki tudja. - Te akarnád, hogy aki részben pokollá tette az életedet az rád találjon? – vontam fel a szemöldökömet és kíváncsian pillantottam a hímre, majd pedig könnyedén kortyoltam bele az italba. Majd amikor meghallottam a mondandóját, akkor egy pillanatra majdnem félre is nyeltem, de szerencsére nem történt semmi baj. - Van egy fiad? Woow, ez nem semmi és örülök annak, hogy ő lehet a kölyköd is. Biztosan nagyon büszke vagy. – mázlista hímek, hiszen ők ott potyogtatnak kölyköt, ahol tudnak, míg mi nőstények megvagyunk lőve ilyen téren. Bár gondolom ezt sokan nem is bánják, hiszen eléggé felelőtlen életet lehet élni így. - Talán ez csak a látszat. – kacsintok rá játékosan, hiszen elég sok minden megváltozott és talán el se hinné, ha mesélnék. De addig jó, amíg nem ismeri az életemet. - Látom, a felelősségteljesség még mindig megvan benned. Sose fogsz változni, igaz? Ők lesznek az elsők, vagy tévednék? – pillantok rá a pohár mögül és biztosan érti, hogy az ők alatt a falkát értem. Régen is eléggé falka centrikus volt. - És azok titkosak? Vagy talán már nem bízol az egykori tanítványodban? – kérdeztem tőle ártatlan mosoly keretébe. Nem is adnám tovább, meg nem is lenne kinek. Bár nem lepődnék meg, ha nemleges lenne a válasz, mert talán saját magamban se bíznék, amilyen romlott életet éltem az elmúlt 30 évben. - Ha majd a feltételek adódtak lesznek, akkor azt hiszem, hogy igen. Jennifer örülne nekem, meg Balthazar is. – pillantottam egy halovány mosollyal az arcomon, hiszen pontosan tudja, hogy velük régebben is nagyon jóban voltam, de még eldől, hogy ez mennyire lesz kivitelezhető. Addig meg jobbat nem tudok, mint várni.
A várost járni a legjobb móka. Találkoztam már a Falkával. Egy képviselőjükkel mindenképp. Azt mondta, szól a többinek. Várom szeretettel, hogy keressenek. Addig pedig úgy veszem, hogy megtűrnek, hisz nem adtak menetlevelet. Nem kértek meg a távozásra. Egy kocsma a legjobb hely, ha szociológiát akarunk tanulni, ha meg akarjuk látni a hétköznapok búját-baját. A felkelő Napot és a lemenő Holdat. Vagy ha egy jó italt akarunk. A második whiskey-met kérem ki. Egy kocka jéggel. Az azért kell, hogy ízletes legyen. Úgy az igazi. Csörög és zörög. Megvárom, míg beleolvad. Kavargathatom. Közben fülelek. Aki itt barát, másnap ellenség lesz. Vagy fordítva. Verekedés nincs kialakulóban. Nagyhangú részegek, alig ittasak szódával, meg biliárdozók. Oda nem vágyom, a gombás asztal (ami most rex-játékra való) maradjon meg másnak. Én csak figyelek és hallgatózom. A pultos is mással beszélget, egy törzsvendégnek látszó, kopaszodó, ötvenes fickóval, aki a yorkie-jával együtt jár ide. Bátor kis eb. Vagy buta. Már kétszer ránéztem, mégis itt van. És engem bámul. Kár, hogy nem tesz többet. Pedig rendesen izgalmas, ami itt megy. A zene kicsit durva. Annyit már tudok, hogy itt ilyenek szoktak menni. Nem igazán nekem való. Az Élősködő élvezi, én nem. Ujjaim között forgatom a poharat. Fel kéne hajtani. De egyszerre? Áh... Várom a kellő pillanatot. Ez a város még nem játszotta ki minden kártyáját. Hm. Hm-hm. Nocsak! Ki jön itt? A megváltó, aki elhozza a rendbe a káoszt? Egyszer már találkoztunk. A farkasaink találkoztak. Ő hordozza? Ezt hordozza a bundása? Hogy bírják egymást? Tudom, hogy észrevett, de én intek először, olyat, mint az állomásfőnök a beérkező vonatnak. - Hohó! A sorompó emelkedik, szabad az út. Hölgyem, leülhet ide, ha akar. De biztos jó helyen jár? A falkaszagot már ismerem. Az övé nem olyan. Mi van itt? Mi történik? Semmi? Na-na-na-na. Itt vagyok. Valami fog történni. Nagyvonalú vagyok, hogy az ő környékén kínálom hellyel. Múltkor is olyan "jót" beszélgettünk. Most talán több belem marad a helyén. Az Élősködő máris négy lábon van és morog. Figyeli az ismerős nőstényt. Nem szokása felejteni...
Nem jártam már túl sűrűn a városban, de nem is mondanám azt, hogy a jelenlegi helyzet arra késztetett, hogy távol tartsam magam a falka territóriumától. Majd szólnak, ha nem tetszik nekik errefelé a pofám, addig viszont minden nyugalommal szambáztam a város utcáin. Amúgy is uncsi volt állandóan a faházban dekkolni és a kint élőkre is elég hamar rá lehetett unni. Nem tudom, meddig fogom bírni ezt az életformát, egyelőre kíváncsi vagyok, hova fognak kifutni a szálak, ez pedig éppen elég ahhoz, hogy türelmesen várjak és megüljek a fenekemen. Aztán majd lesz, ami lesz, ha pedig nem tetszik a dolog, dobbantok, ezt pedig Darren is tudja, nem fogok vele túl nagy meglepetést okozni. Egy nyugis estére vágytam, így az O'Connorst messziről elkerültem. Minden szívbaj nélkül mászkáltam ugyan a városban, de nem is akartam egyből felkerülni a falka céltáblájának kellős közepére, úgyhogy egy kiesőbb helyet választottam. Jártam már itt, amikor még a városban éltem és annyira nem volt borzalmas. A zeneválasztás mondjuk nem mindig a legjobb, de annyi baj legyen, néhány pohárka erejéig teljesen megfelel majd. Belépve szinte egyből megütötte orrom az ismerős szag, farkasom is felkapta fejét, amint az energiákat is sikerült felismernem. Szám apró mosolyra szaladt és volt egy olyan sejtésem, hogy lehet nem csak egy-két pohárka lesz abból az előre eltervezett mennyiségből. Ha nem intett volna a csávó, akkor is elég hamar kiszúrtam volna, annak ellenére is, hogy csak farkas alakban találkoztunk. Nem intettem vissza neki, helyette viszont a felé meginduló lépteim kellőképpen beszédesek voltak. Felkeltette az érdeklődésemet a legutóbb, így minden gond nélkül ültem le mellé a bárpulthoz, meg sem fordult a fejemben, hogy más szórakozás, vagy társaság után nézzek. Ráér az később is. - Nocsak, nocsak... - kísérték szavaim a mozdulatot, mivel felhuppantam a bárszékre. - Miért ne járnék jó helyen? - érdekel a válasza, miért is mondja, nem jó helyen járok. Tudom, hogy nem vagyok falkatag, de a legutóbbi találkozónkból azért azt gondolnám, elég egyértelművé vált a számára, hogy ritkán adok más véleményére. - Amúgy is itt a legolcsóbb a whisky - azzal a lendülettel pedig intek is a pult mögött állónak, de a törzsvendéggel foglalkozzon, hanem azzal, aki inni is szeretne. Rendelek is tüstént egy dupla whisky-t. - De ha én rossz helyen járok, akkor neked egészen biztosan nincs errefelé keresnivalód - fűzöm hozzá, továbbra is ugyanazt a kedvességi szintet ütve meg a hímmel szemben, mint első találkozásunk alkalmával is.
Jól van, örülünk egymásnak. Beteg farkas lenne, aki elfelejtene egy olyat, mint amit a vízesésnél levágtunk. Sarah nem olyan, mint az éttermi hím. Érezni rajta más farkasokat, de egész másokat. Múltkor se tűnt falkásnak. Persze lehet, hogy klikkesedik. Büszkén húzom ki magam, hogy csak így rászólok egy csinos szőkére és már jön is. Ha tudnák, hogy kezdtünk, röhögnének. - Úgy érzem, ez a város nem a miénk. Szerinted? Elvigyorodom, mikor elmondja az igazi indokot. Simán elhiszem, hogy ez alapján választ. Tökös egy nőstény. A pultos teszi a dolgát, a kutyás fickónak egy pillanatra csendben kell maradnia. Felénk néz. Na, a kis yorkshire-nak most jön meg az esze. Bebújik a bárszék négy lába közé és onnan vicsorog. Sarah-ra. - Kóborlunk, kóborlunk, de egész máshogyan? Látom, otthon érzed magad. Ismeri a helyet, magabiztosan közlekedik. Nyilván ismerik. Hm. Érdekes. - Én fizetem! - intek a kocsmárosnak, Sarah felé mutogatva. - És csak úgy lejöttél inni egyet, aztán lesz, ami lesz? Jöjjön, akinek jönnie kell? Mit szólnak a haverjaid? Ha megkapja az italát, emelem az enyémet. - A jó ízlésre és annak határaira! Erre szeretnék koccintani. Ha egy nő szereti a whisky-t, rossz arc nem lehet. Legfeljebb kicsit olyan, mint én. Kortyolok, aztán kevergetem még a jeget. Hadd kopogjon. - Hogy telnek a hetek? Vidáman, mozgalmasan? Vagy a búbánat kerülget, azt akarod megfojtani ma este? - célzok egy kaján vigyorral a poharára.
- Mesélj, miért érzed így? - érdekelne, miért gondolja azt, hogy ez a város nem a miénk és nem is fecsérlek időt előjátszmára. Egyből a közepébe, mert úgy az izgalmas. - Én köszönöm, nagyon jól elvagyok errefelé és amíg nem járnak a nyakamra, addig nem is terveztem ezen változtatni - rántottam aprót a vállamon. Ez a város a falkáé, a régen ereje teljében lévő falkáé, akik mára alig maroknyian maradtak csupán. Ha zavarok, jöjjenek és mondják a szemembe, hogy nem kíváncsiak a fejemre. Megértem mondjuk, ami azt illeti, habár teljesen békés módon távoztam a falkától, amikor arra lehetőségem nyílt, egy szavuk sem lehet. - Szép is lenne, ha zavarba jönnék egy whisky megrendelésétől - pimasz ívet vesz a görbület, ahogyan szemem sarkából a hímre sandítok. Persze, hogy otthon érzem magam, de arról nem kell tudnia, hogy azért, mert néhány évig éltem itt, a falka berkein belül, ráadásul. - Szóljanak csak be érte a haverjaim - nyomom meg az utolsó szót picit, mert az azért erős túlzás, hogy lennének haverjaim. - Amúgy meg szeretem a kihívásokat és a váratlan fordulatokat - nem tartok attól, hogy lerohanna minket a falka, amúgy sem az O’Connors-ban vertünk tanyát. - És a te haverjaid mit szólnak ahhoz, hogy más földjén lógatod a lábad? - nem szoktam túl gyakran használni azt a szót, hogy „haver”, pláne nem magamra értelmezve, de ha már ő feldobta, hát maradjunk ennél. - Arra bizony - koccintom össze vele a poharamat, mintegy ezzel köszönve meg az italt. Nem vagyok az a hálálkodós fajta, aki csak úgy szórja a kösziket, de azt szerintem már megtapasztalta, hogy elég sajátos módon fejezem ki magamat. - Ne csináld ezt, Hans - koppant a poharam a falapon, féloldalas felé fordultam, ajkaimon finom ívű mosoly játszott, mégsem jókedvemről árulkodott. - Nem az a nőstény vagyok, aki vígan cseverészik arról, hogyan telt a hete. Unalmas. Lényegtelen - osztottam meg vele a két elsőnek eszembe jutó jelzőt, ami a kérdései hallatán eszembe jutottak. - Feldobsz valami izgalmasabb témát, vagy keressek érdekesebb társaságot? - szókimondó vagyok - meglepetés! -, de nem gondolnám a múltkori találkánk után, hogy megrökönyödne a szavaim hallatán és ne tudna valami érdekesebbet felmutatni.
- Az itteniek máshogy bűzlenek. Ilyet mondani egy nőnek már majdnem bók. Persze az átvitt értelem a lényeg, így tudtam a legdiszkrétebben közölni, hogy nem tartom falkásnak. Legfeljebb szövetségesük lehet vagy visszatérő, ha már ilyen jól tudja, hol mennyibe kerülnek a whiskey-k. - Ez nem az a torokra ugrós brigád? A végén csalódnom kell. Az az éttermi hím azt mondta, nem kellenek kóborok. Erre két magányos farkas békésen trécsel a városban arról, hogy mindketten élnek, mint hal a vízben. Nem kell az unalom. Nem is jár mindenkinek. - Vagy csak simogassák meg a kígyó fejét, ha már a keblükön melengették? - kérdezek vissza az italát büszkén megrendelő nőstény "haverjainak" említésére. - Á, én nem. Csak a szabvány, a szokvány, a szürke unalom az igazi. Abba jó belehalni, nem egy tóparti csatározásba... A múltkori alapján érteni fogja. - Hiányolják az elbűvölő személyiségemet, de hát közöltem, hogy ennyi, lejárt ott az időm. Itt meg épp csak elkezdődött. A nőstény megint erősködik. Húzóra megissza a felest és rögtön be is szól. Elvigyorodom a jég kavargatására közben, de továbbra is csak a maradék italomat fixírozom. Szépen mennek körbe a darabkák. - Szánalmas. El se hiszem. Namost ha ejtek rólad pár szót a helyieknek, az kizökkent az unalomból? Beszélni akarok velük, csak megvárom, amíg eljönnek megkérdezni, mi a fenét akarok. Nem lenne rossz tisztán látni, mit is jelent náluk egy Sarah nevű kóbor. És ha szépen megkér, hogy hallgassak...akkor nem fogok ráismerni. Kiugrasztanám a nyulat a bokorból. Ránézek, aztán a biliárdasztalra. - Van kedved behajolgatósat játszani? Megint kortyolok az italból és lemászom a bárszékről. Ha megyünk golyót lökni, ha nem, nemsokára ott állok Sarah mellett. Azért, hogy mögé kerüljek és egy váratlan mozdulattal jégkockát csúsztassak be a felsője nyakán. Hátul lenne a legjobb, mert ahogy egy ilyen végigrohan a gerinc mentén és idegesíti az embert, aztán idétlen kapkodásra készteti, az általában kellemes látvány. Ha pofon lesz belőle, az még érdekesebb.
- Úgy tűnik, elég magasak az elvárásaid - jegyzem meg mintegy mellékesen, hiszen előbb a bűzt emlegette, most meg azt, hogy nem torokra ugrósak az itteniek. - Jobban örülnél neki, ha állandóan a nyakadban lihegnének? Vagy netán fontolgatod, hogy csatlakozol hozzájuk? - érdeklődöm, elvégre egy errefelé kószáló kóbor még nekem is érdekes lehet. Hiszen ha egyik szemszögből nézzük, én is kóbor vagyok, míg más megvilágításból igenis falkához tartozom. Az más kérdés, hogy egyelőre inkább aprócska kolóniának nevezném a bagázst, de a legnagyobb dolgok is apróként kezdődnek. - Nem vagyok kebleken melengetett kígyó - nem árulok zsákbamacskát, ami kell, azt megszerzem. - Mondjuk elég nagyot tudok harapni - kunkorodik feljebb szám egyik széle, hiszen ezt a hím is nagyon jól tudja. - Szóval egy szürke, unalmas hím vagy, aki nem szereti a kihívásokat. Mit keresel errefelé? - összegzem az eddig elhangzottakat, kissé csalódottan biggyesztve lejjebb szám sarkát, mielőtt feltenném a kérdésemet. Érdekelne, akkor mégis mi keresnivalója van errefelé. Kalandokért jött? Netán valaki miatt érkezett? Ezer és egy oka lehet annak, hogy éppen itt tengődik. - Ejts nyugodtan, ha ez téged boldoggá tesz - rántom meg a vállaimat, hiszen teljesen hidegen hagy, beszél-e rólam a falkának, vagy sem. Közéjük tartoztam, ismernek, sok vizet nem zavartam, hogy túl sok mindent megtudjon rólam, vagy bemószeroljon náluk. - Bár arra kíváncsi volnék, mégis mi célból állnál spiclinek? - szalad feljebb egyik szemöldököm, ahogyan a hímre tekintek. Ugyanolyan nyugodt a hangom ezúttal is, mint eddig, nem tartok sem a hímtől, sem attól, amit felvázolt, ez pedig tökéletesen látszik nyugodt vonásaimon is. - Én másféle hajolgatós játékot preferálok, de legyen - bólintok rá az ajánlatra, ám előtte még kérve magamnak egy újabb kör dupla whiskyt. Nem számítok orv támadásra, de elég megéreznem a hűvös, maró érintést a nyakamnál, egyből talpra ugrok, a jégkocka pedig azzal a lendülettel szánkázik végig a hátamon és csúszik ki a felsőm alól, ahogyan felpattanva kihúzom magamat. Hirtelen nyúlok a hím felé, kihasználva korom és vérvonalam adta minden előnyömet, hogy tarkójánál marjak rá a nyakára, enyhén mélyesztve bele karmaimat a puha húsba. Azzal a lendülettel rántom is, hogy egy erőteljes mozdulattal nyomjam arcát a pult simára csiszolt, alkoholban áztatott felületéhez. Magabiztosan, erősen tartom ott, a csaposnak csak legyintve, ne is foglalkozzon vele, nem rendezek balhét. - Semmi gond, csak valaki rohadtul nem tudja a helyét - kommentálom is az előbbi mozdulatomat, bájos mosolyt rittyentve a csaposnak. Úgy tűnik ennyi egyelőre elég neki, hát figyelmem újfent a hímé, közelebb hajolva a füléhez érkeznek a neki címzett szavaim. - Még egy ilyen ostoba, gyerekes húzás és elroppantom a gerincedet - válik enyhén erősebbé a szorításom a nyakán, érezze csak, akár most is megtehetném, semmi esélye sincsen ellenem. Hirtelen eresztem aztán el, vállánál törölve felsőjébe a kezemet. - Nem tudom eldönteni, hogy ennyire ostoba vagy, vagy csak szimplán túlteng benned az önbizalom és a merészség - fogom ujjaim közé a közben kikapott italomat, várva, most akkor játsszunk-e, vagy bohóckodik-e még egy sort.
Meglepő, milyen rutinnal telnek a napjai az embernek, aki tud olyan dolgokról, mint én is. Reggel fölkelek. Elmegyek futni. Mire annak végre, már igazából ki is rakhatom a „nyitva táblát”. Pár évvel ezelőtt beiratkoztam szakácstanfolyamra, és kialakítottam egy kicsi konyhát a pult mögött. Majd fölvettem egy séfet is, aki értett a dologhoz. A kései reggeliző és az ebédelő tömeg bőven megfizette az egész átalakítást. Bár ne tudnám miért kérik olyan sokan véresen a hamburgereket… Még az alaszkai hideghez is elkezdtem hozzászokni. nem mintha könnyű munka lett volna, főleg az évnek ebben a szakaszában. Esküszöm, a sötét még ront is a dolgon, és egész nap sötét van. Ma a futás után hókotróval kezdem a munkanapot: az éjjel esett egy friss adag, és biztosra kell menni, hogy a déli vendégek meg tudnak állni autóval a parkolóban. Nem fogom megkérdezni, a három másik helyi üzletnek ez miért nem annyira fontos. A nyomorult hó miatt a szakács már így is szólt, hogy nem fog tudni bejönni ma. Az én szerencsém. Bentről hallom a telefont. Egy frusztrált szósorozat kíséretében a lapátot megtámasztom a bejárat mellett, és besietek, igyekezve nehezeket lépni, hogy a havat minél előbb lerázzam a lábamról. Szeretnék minél kevesebbszer felmosni ma, bár tekintettel arra, hogy milyen italokat forgalmazunk itt, ez egy halott ötlet. A telefont szinte letépem a falról, hogy végre abbahagyja az irtózatos csörgését. – Helló, Paul, minden oké?” – kérdezi a hang a túloldalon. – Mi a gond, Jimmy? – kérdezem egy lemondó sóhajjal megtámogatva. Jimmy Schartz, a az alkohol-beszállítóm nem egy rossz ember, csak idióta szegény. Korán kezdett a saját termékével foglalkozni. Főleg az íz-tesztekkel. – Figyelj, nem tudom, észrevetted-e milyen az idő… – Nem, Jimmy, nem tűnt fel a hó. Vagy a jég. Semmi sem. – Jó-jó, figyelj. Totál behavazott a kamion a főúton a városba. – Egy mozgó járműről beszélünk, Jimmy. – A sofőr lehet megállt aludni. Az út mellett. Nem tudom. Lényeg, hogy késni fog a mai szállítmány. Lehet, holnapig. Fejem háromszor koppan a falon, ahogy próbálom lenyelni az összes káromkodást, amit a hadseregben tanultam, a felét ráadásul arabul. Mielőtt Jimmy még egyszer megszólalna. – Hacsak nem tudsz véletlen elmenni, és segíteni kihúzni a hóból…?
Donovan Morgan
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 299
◯ HSZ : 102
◯ IC REAG : 91
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Állandóan kesztyűt hord a bal kezén.
Kezdtem... nos, ha nem is kifejezetten jobban, de vállalhatóbban lenni. Sikerélményt éltem meg minden két percnél tovább tartó beszélgetést, ígéretes lépésnek minden grátisz falatot, amit legyűrtem, és nem hánytam ki. Ez utóbbi olykor nehezemre esett. Ingert éreztem rá, mintha nem lenne jogom igazán jól lakni, a teltség érzésében lubickolni, így egy-egy - esetleg valaki társaságában - elköltött ebéd vagy vacsora után előfordult, hogy a következő pillanat a vécékagyló fölé rogyva talált rám. Bűntudat és szégyen elegye mart a gyomrom. Mindennap kísértett a gondolat, hogy egyszerűen feladjam, és mindennap elvetettem. Nem ezért jöttem, a célom kristálytiszta volt, így napról napra szilárdítottam meg az össze apró elhatározásomat. Ez indított útnak egyik reggel, gyalogszerrel. Továbbra sem nyújtottam túl bizalomgerjesztő látványt, de a séták egyre könnyebbé váltak, a távok nyúltak, a testem pedig lassanként mind többet követelt. A Vadász rohanni akart, arra azonban még várni kellett, sürgetését viszont kezdtem újra megérteni. Egyelőre viszont az erdő helyett a város és egy újabb kocsma-kísérlet várt. A legutóbbi csúfos felsülésem után az O'Connor'sban, úgy határoztam, hogy ismét próbát teszek, ám ezúttal jóval körültekintőbben. Egyértelmű volt, mi vezetett az akkori pánik rohamhoz, így ezúttal korábban indult és csendesebb helyet kerestem. Bár korai óra miatt viszonylag minden ilyen jellegű hely nyugodtabb volt... Egynek a neve megfogott, szám rándulásnyi mosolyra húzódott a névtábla láttán. Magamhoz illőnek éreztem, és mivel gyalog jöttem, így nekem okozott gondolt átkelni a havon, amibe majd' térdig süppedtem. A keleti parton is mindig durván tört be a tél, hetekre megbénítva mindent, és bár a sötétség olykor zavart, összességében sem ismeretlen, sem kifejezetten kényelmetlen nem volt számomra a klíma. A csontig ható hideget még nem viseltem olyan jól, mint a helyiek zöme, de kezdtem hozzászokni. Alkalmazkodó típus vagyok. A kocsmába betérve letopogtam magamról némi behordott havat, majd a bárpulthoz mentem és leültem. Kifejezetten kihaltnak tűnt a hely, és egy darabig azon tűnődtem, vajon zárva vannak-e valójába, csak nyitva felejtették a bejáratot. - Hello? - köszöntem, kiáltottam hátra? Igazság szerint az se ütött volna szíven, ha valóban illetéktelenül üldögéltem volna itt. Követtem már el sokkal rosszabbat is, és ha senki nem jött, hát elvettem egy poharat és egy üveg rumot a bárpult mögülről, kiszolgáltam magam, majd elővettem a nálam lévő Keats-kötet zsebkönyves kiadását, és elolvasgattam.
Kezdőlap
