Viszonylag nagy alapterületű helyiség, bárpulttal és folyamatosan hallatszó metál zenével.
A hozzászólást Admin összesen 3 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Jan. 19, 2014 3:40 pm-kor.
Szerző
Üzenet
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
Farkasom is, és én is magatehetetlenül engedtünk a másik akaratának. Ha tehettem volna, a fogamat csikorgatom, de csak üvöltve téptem a láncaimat. Eszembe jutott a Vörös Hold, eszembe jutott, hogy zárt hónapokra testem börtönébe Castor, hogy vert láncra, hogy megtanuljam, kinek kell engedelmeskedni. Égtelen harag fogott el, hogy egy ilyen sehonnai magányosnak sikerült bezárnia ugyanígy. Egy olyannak, aki a legkevésbé sem érdemli meg, hogy tiszteljem, vagy szolgáljam, akárcsak egy fikarcnyit is az érdekeit. De tudtam jól, hogy erősebb, tudtam azt is, hogy kemény dió vagyok a számára. Hisz szavai is, erről árulkodtak, bár úgy éreztem magamat tőle, mintha valami friss ágyasa volnék. Ahogy lehajolt hozzám, legszívesebben orrát törtem volna a homlokommal, de csak tekintetem gyilkos csillogása árulta el, hogy legszívesebben kitekerném a nyakát. Nem szóltam semmit, de íriszeim állták tekintetét. Attól, mert ezt teszed, nem foglak jobban tisztelni öreg. No nem mintha az én tiszteletemre lett volna szüksége... A parancsra összeszorult a torkom. Befeszítettem a láncokat, s rángatni kezdtem, még ha tudtam is, hogy hiábavaló. Hullámaim korbácsként csattantak a láncokon, eredménytelenül, Farkasom fenyegető morgása csak még inkább haraggal töltött el. Testem engedelmeskedve az akaratnak térdelt le, s kezdte fölnyalni a padlóról az üvegszilánkokat. Éreztem a fa, a mocsok, az üveg, s egy idő utána a saját vérem ízét. Aztán rágni kezdtem. Mint egy öntudatlan, csak táplálkozásra képes báb. Az üveg felvágta a számat, a nyelvemet. Ahogy lesiklott a torkomon, éreztem, hogy a nyelőcsövemet is felhasítja. Újból lehajoltam, mit sem törődve azzal, mit teszek, és engedelmeskedtem a hívó szónak. Vér íze tolult a számba. Aztán láttam, hogy lassanként vér csíkot húzok nyelvemmel a padlóra. A fájdalom még elviselhető lett volna, a tehetetlenség volt az, ami felszította a gyűlöletem. Éreztem mindvégig magamon Seth tekintetét, s mikor megszólalt, újból megpróbálkoztam azzal, hogy kiszabaduljak. Teljes erőmből rángattam a béklyókat. De még mindig nem eresztett. Éreztem, hogy vérem lecsorog az államon, s a padlóra csepeg. Monoton mozgással vettem le magamról a felsőt. Láthatóvá váltak a háborús hegeim a mellkasomon, s a teljes Káosz Csillag tetoválás a hátamon. Kicsatoltam a nadrágövet, majd letoltam a nadrágomat. Addig vetkőztem, míg nem teljesen, anyaszült meztelenül nem álltam előtte. Bazd meg, te meleg vagy? De valami azt súgta, nem rám akar mozdulni. Kezembe vettem a ruhákat parancsára, s kiléptünk a téli, esti hidegbe. Finn vérű, északi Farkasként egész jól esett ez a hideg, ahogy a hó ropogott meztelen talpam alatt. De az utcai járókelők, meg a kocsmai verekedésre idesereglett civilek már nem örültek ennyire, pláne nem a meztelen látványomnak. Nem mintha különösebben zavart volna ez engem, 250 fölött, de sajnos számolnom kellett a lehetőséggel, hogy rendőrt hívnak. Újabb parancs hatolt el agyamig. Engedelmesen vettem elő öngyújtómat, s az emberek szeme láttára meggyújtottam a pólóm. Telefonok, fényképezők fénye villant, valaki kiáltott a tömegből. Éreztem, hogy a számban egy újabb vér adag gyűlik. Kinyújtva tartottam fel a meggyulladt ruhadarabot. Égetett, fájt. Még jó, hogy a tűz a druidai elemem! Éreztem, hogy a lángok ismerősen bőrömhöz érnek, s az égett hús szaga orromba kúszott. De a fájdalom ezúttal, elmaradt. A nadrágért hajoltam le, s azt is meggyújtottam. Félig lángra kapott már, mikor hirtelen a láncok semmivé foszlottak, én pedig hirtelen térdre rogytam. A nadrág a hóba esett, s vért, maradék üveget köpködve görnyedtem össze, s üvöltöttem bele az utca hangjaiba. Lángoltam, a Bestiám őrjöngött. A kiszabadult Fenevad haragjával néztem rá, és nem érdekelt, ha most itt az emberek előtt kell széttépnem, hát akkor itt tépem szét. Felpattantam, s rohamoztam felé. Egy szökkenéssel termettem előtte, s a harag hajtotta hullámok korbácsként csattantak rajta, s karmos mancsom torkára forrva lökte be őt a kocsma belterébe, míg a falhoz nem passzíroztam. Feltéptem az ingét, s egy gyors mozdulattal haraptam ki hasából egy adag húst, hogy utána nekifogjak kibelezésének, s élvezettel hallgattam, fájdalom ittas üvöltését...
A szemem barna íriszekbe alakult vissza, s kiegyenesedtem a hóban. Hátra pillantottam a vállam felett, az ajtófélfának dőlő, kissé ziháló Sethre, aki végignézett magán. Mikor találkozott tekintetünk, elvigyorodtam. Az a rés, elég volt ahhoz, hogy egy aprócska képzelgésemet átadjam neki. Nem kellett, hogy megérintsem az elméjét, vagy kutakodjak lelkében, csupán az, hogy rést hagyjon. Egy aprócska rést. De abba beletuszkoltam apró kis vágyálmomat. Felnevettem. Kiköptem egy újabb adag vért, s a félig elégett farmeremet visszahúztam magamra, a bakanccsal együtt, miközben Bestiám is visszahúzódott a szép lassan körém fonódó pajzs mögé. Lassan sétáltam felé, majd elhaladva mellette, visszaléptem a kocsma helyiségébe, a ripityára tört pult romjai között pedig whiskeyt kerestem. Sikerült is találnom egy épet, majd jó alaposan meg is húztam az üveget, hogy kimossam vérem ízét a számból.
Elégedett voltam az eredménnyel, pláne, hogy ekkora tömeg gyűlt össze. A nyilvános megaláztatás és megszégyenítés mindig is az egyik kedvencem volt férfiak esetében. A testét borító hegeket és tetoválásokat szemléltem, miközben térdre rogyott. Valóban számtalan tapasztalat állhatott a háta mögött, bár a tetoválásokat nem különösebben értettem vagy éppen érdekelt. Tekintetem végigfutott a tömegen, miközben a köpködését és ordítását hallgattam, mely mennyei zene volt a füleimnek. Kissé résnyire szűkült szemmel igyekeztem elmémbe vésni kik is fényképeztek, vagy videóztak, hogy később megkeressem őket. Nem szerettem látványosság lenni. Egy dolog, ha azt veszik fel, aki épp a befolyásomtól szenved, de én szerettem a háttérben maradni. Annyira elmerültem eme tevékenységemben, hogy későn kapcsoltam és figyelmetlenségemnek meg is lett az eredménye. Azt hittem végre megtanulta hol a helye és nem kötözködik velem tovább, de nem. Ez a nyomorult vakarcs hátbatámadott! Bestiám és én is hátrahőköltünk a döbbenettől, ahogy elém szökkent. Lángolt a tekintete a dühtől és gyűlölettől és bár nem tudhatta, teljes mértékben megértettem az érzéseit, mégha nem is érdekelt különösebben. Az sokkal inkább foglalkoztatott hogy a fenében képes még így mozogni azok után, amiket ki kellett állnia. Valószínűleg az üveg mindenhol összevagdosta belül, és bár gyorsan regenerálódunk, azért nem lehetett egy fáklyásmenet már maga az érzés sem. De nem volt időm tovább elemezgetni, mert megragadott, és úgy repültem a falnak, mintha újra csak egy taknyos kölyök lennék, akivel a Mestere szórakozik. ~Héhéhé!!! Mi a franc??~ Egyszerűen nem tudtam mozogni. Bármennyire is adtam az utasításokat testemnek, elmémnek, csak nézni és érezni tudtam, ahogy szakad az ingem, majd jólesően zabálni kezd belőlem. Hogy ordítottam-e? Ez még az én önuralmamnak is sok volt. A sebek tűrhetőek, kordában lehet őket tartani, na de hogy valaki élve megegyen???
A káprázat kipukkadt, s én ismét ott álltam az ajtóban, zihálva, a tömeg hangzavarának burokjában. Gyorsan végigpillantottam magamon, hogy megbizonyosodjak róla valóban egyben vagyok, majd a szőrpamacsra pillantottam, aki vigyorogva figyelt, és mintha azt mondta volna: Kellemes karácsonyt! Résnyire szűkült a szemem, s ha az előbbi energiáim tomboló vihar erejűek voltak, most a harag vulkáni erővel áradt ki belőlem. Felcsaptam a pajzsomat teljesen, miközben figyeltem, ahogy öltözködik, majd besétál mellettem, és italt keres magának. Utána léptem és istentelenül bevágtam magam mögött az ajtót, ami félig kiszakadt a tokjából, és csak a felső sarokvas tartotta a helyén. - Te kis szaros! Nem volt még elég, amit kaptál? Nem tudod mikor kell megálljt parancsolni magadnak, igaz? Sosem szerettem a meglepetéseket, mert nem tudtam rájuk felkészülni. Ráadásul pont azért kerültem a farkasokat, falkákat amennyire csak lehet, mert nem akartam összeakadni olyanokkal, akik hasonlóak hozzám. És itt, a világ legtávolabbi sarkában, amit a legtöbb ember csak hírből ismer, és csak az költözik ide, akinek elment az esze, pont itt kellett összeakadnom egy elmebetyárral. Füstölögve léptem én is a pulthoz és rúgtam félre a fadarabokat, míg a kezembe nem akadt egy másik üveg whiskey. Azzal a kezemben léptem egy épen maradt székhez, magam alá fordítottam és lezuhantam rá. Odakinn kezdett egyre nagyobb lett a ricsaj, de egyelőre nem érdekelt. Csak a menőmanót vizslattam, miközben én is meghúztam az üveget. Szívem szerint megint móresre tanítottam volna, de sajnos az ellentmondott volna a valóságnak. Nekem is kellett némi idő, amíg összegyűjtöttem annyi erőt, hogy újra tudjam uralni valaki elméjét. A harag lassan elcsitult körülöttem, miközben elvigyorodtam. Mindent félretéve rég esett már ennyire jól egy kis bunyó. Az emberek olyan törékenyek, hogy esélyem sem volt alkalmas ellenfelet találni köztük. De ez... -A francba de jól esett... - bukott ki belőlem, pedig nem vagyok egy érzelmeiről mesélő nebáncsvirág, ráadásul elég sivár és szűkös talajon mozogtam érzelmi síkon. De ez pont az egyik volt közülük. A megelégedettség, a harc, a győzelem mámora és most a zsibbadtság, amit rég nem látott barátként üdvözöltem. Meglapogattam az oldalamat, ahol a karmok ütötte sebek lassan gyógyulni kezdtek, miközben újra meghúztam az üveget.
Natan Vreth
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 266
◯ HSZ : 420
◯ IC REAG : 449
◯ Lakhely : Alaszka Fairbanks/ Munkahely: Karen's Tattoo Salon
◯ Feltűnést kelthet : Orr piercing, bal fülben fülbevaló, Két tenyerében kelta motívumú tetoválások, Hátán egy Káosz csillag tetoválás, Mellkasán karom hegek, Teste minden pontján apróbb forradások
A haragja, melyet rám zúdított, dagasztotta a mellem. Becsaptam, úgy húztam rá az álom lepelt, hogy kis híján megfulladt, de még mielőtt elalél, lerántom róla, s íme! Most már tudod, hogy az ifjabbak is viszik valamire, nem csak az öregek. Szemem se rebbent, ahogy bevágta az ajtót, csak tovább kutakodtam a pia után. Még mindig azt idéztem fel magamban, hogy reagált volna, ha valóban elkezdem felzabálni az öreget. S csak mosolyogtam, még annak ellenére is, hogy éreztem, néhány szilánk épp most húz újabb sebet a szájpadlásomba. - Ne hisztizz, olyan vagy, mint egy fürdős kurva. - újból köptem egyet, s meghúztam a whiskeyt. Az alkohol csípve folyt bele a sebekbe, s húzta össze őket a regeneráció adta áldásokkal együtt. - Hogy az... kurva a... - előre görnyedtem, ahogy éreztem, hogy a whiskeys vérkeverék végigfut a nyelőcsövemen, le a gyomromig. Végig ott, ahol a szilánkok is. Basszad meg Seth, ezt neked köszönhetem. Elégedett szavaira felröhögtem, s csak egy fölfelé mutató hüvelykujjal jeleztem egyet értésemet. Rég éreztem magam ilyen jól, rég verekedtem egy hozzám hasonlóval, tiszta küzdelemben, ahol végülis csak a szórakozás számított, meg az, hogy kicsit kakaskodjunk. Ettől függetlenül tudtam, hogy az üvegevés hatásaitól nem ma estére fogok megszabadulni. Rá pillantottam, ahogy oldalát ellenőrizgette. Gonoszkás mosoly suhant át az arcomon. - Csak nem fáj? - de máris köhögnöm kellett, s vért köptem a padlóra. Anyád! Hirtelen Bestiám kapta fel a fejét. Fülét hegyezte. Én is hallottam. Szirénák. A szirénák pedig rendőrséget, a rendőrség pedig Őrzőket jelentett. Tudtam, hogy a soraik közt akad mágia használó, így jobb lenne tiplizni innen. A falon lógó épen maradt fogasokhoz léptem, majd levettem a magam kabátját, aztán Sethét is, hogy felé dobjam. ~ Induljunk! Nincs kedvem jópofizni az Őrzőkkel. - magamra vettem a bőrkabátot, s nem törődve azzal, a másik követ-e, a hátsó kirájat felé vettem az irányt. Természetesen az üveg whiskeyt nem hagytam ott. Pajzsomat magam köré húztam, alig egy mentális kommunikáláshoz elegendő rést hagytam csupán. A szirénák egyre közelebb hatoltak, igencsak zavarva hallójárataim érzékenységét. Kijutottam a sikátoros kis utcára, s a kerítést átmászva nyugiban sétáltam tovább. Csak nyugiban, feltűnés nélkül. A sikátor végébe kiérve kukucskáltam ki az árnyak közül, s hátrapillantottamm, vajon ez a barom követ-e, vagy más felé vette az irányt, bár ha eddig is a nyomomban volt, akkor hullámom ösztönösen egybefonódott övével, így azonnal tudhatta azt is, amit én látok, hallok, érzek. Egy járőrkocsi fordult be a sarkon, s óvatosan visszahúzódtam rejtekembe.
A sértegetést most kegyesen elengedtem a fülem mellett, hiszen éppen most voltunk túl egy kiadós pofonpartin farkas módra, ami segített csökkenteni a bennem lévő dühöt és feszültséget. Azért persze elraktároztam az emlékeimbe a kedves mondatot, hogy alkalomadtán, ha netán valaha ebben az életben még összefutunk, nehogy elfelejtsem leverni rajta. Mikor előre görnyedt, csak egy halvány, lenéző mosoly röppent a szám sarkába. Így jár az, aki velem kötözködik. Ha csöndben maradt volna, de legalábbis nem szól vissza, most nem kellene majd napokig élveznie az üvegszilánkokat a testében. Fáj? Felszaladt a szemöldököm. Nem is tudom, hogy ezen az idióta rémképen kívül, amit ez a kis szemétláda a fejembe vetített, mikor éreztem utoljára igazán fájdalmat. Valószínűleg nem mostanában volt. Halvány képként úszik be a szemem elé Martinez, de egy türelmetlen morranással és fejrázással kergetem el a képet, mielőtt még színessé válhatna. Igen. Az a gennyláda. Ő képes volt fájdalmat okozni, összetörni, megalázni... - Nem. Csak kellemetlen. Tömör, velős válasz. De mit kéne ecsetelnem rajta? Amúgy sem vagyok a szavak embere. Inkább elvigyorodtam az ő kínlódásán. Szadista énem és bestiám is úszkált a groteszk örömben, ahogy vért köpött a padlóra újra és újra. Szirénákra kaptam a fejem az ajtó maradványai felé. Bestiám szűkölve kushadt le, mancsait a fülére nyomva, míg én csak sztoikusan sóhajtottam egyet. Lehet mégsem volt olyan jó ötlet már az első órában szétverni egy kocsmát, és megverni egy farkast. Ez nagyon nem használt a bérgyilkos munkámnak, ahogy a fényképek és videók sem, amik bár ezt a zsebfarkast vették, ki tudja melyikre kerültem rá véletlenszerűen, vagy direktben. Elkaptam a felém hajított kabátot, amit csak lazán a vállamra vetettem, és közben egy kicsit lentebb engedtem a pajzsom, épp csak annyira, hogy érzékeljem ha esetleg egy újabb nem várt jövevény szakadna a nyakamba, így a gondolat is elért. Csak értetlenül ráncoltam a homlokomat, miközben Natan nyomában haladtam. ~Őrzők?~ Nem tudtam megállni, hogy ne kérdezzek vissza, miközben könnyedén tartottam a tempót, amit diktált. A kerítést egy laza mozdulattal ki tudtam volna dönteni, de visszafogtam magam, és inkább én is átmásztam rajta. Tudatlanságomat nem szégyelltem. A magányos farkas jelző az én esetemben teljesen helytálló volt. Tekintve, hogy miután Martineztől elszakadtam, és inkább az emberek világában éltem, számomra ez a szó vagy titulus semmit nem jelentett. Viszont ha alkalmi kísérőm - akivel percekkel ezelőtt még szét tudtuk volna tépni egymást - ennyire tartott tőlük, talán nem ártott volna némi információt begyűjtenem róluk. Egy újabb járőrkocsi. Nem láttam, az információ azon a vékony kis kommunikációs csatornán úszott be, amit megnyitottam minden eshetőségre. A falhoz lapultam, az árnyak közé, és csak vártam. ~A kocsim valahol a közelben van, csak épp halvány fogalmam sincs, hogy hol.~ Cinkosom lett, és ez a helyzet számomra merően új volt. Sosem volt sem társam, sem barátom. Csak a Bestiám és én. Ketten jártuk a világot. Még alkalmi szövetségest sem kerestem soha. Mindig egyedül dolgoztam, éltem, és ennek monotóniáját olykor egy-egy üzekedés szakította meg. Lopva végignéztem a ruhámon, és elfojtottam egy sóhajt. A hajléktalanok ismét pár márkás ruhával gazdagodnak majd. Csak a kabátom maradt ép. Ha nem lettek volna a befektetéseim, és a kis mellékesem az alvilági munkáimból, nem tudom mivel finanszíroztam volna azt a tömérdek mennyiségű ruhát, amit az évtizedek alatt elhasználtam. Most is kényelmesebb lett volna levetkőzni, átváltozni és elkocogni a szabadba, de túl sokan járták még az utcákat, ráadásul a területet sem ismertem (még). Így hát maradt az a logikus lehetőség, hogy követem ezt a kis ficsúrt ki tudja hová. Azért résen voltam, továbbra sem bíztam meg benne. A végén még lehet csapdába vezetne, ha nem figyelnék.
A múltkori után – igen, azután, amikor teljesen részegen végeztem -, még nem voltam bárok, kocsmák közelében sem. Komolyan, ha láttam egyet, akkor inkább befordultam a legelső lehetőségnél, vagy csak elrepesztettem mellette a lehető leggyorsabban. Ha csak rágondolok arra, hogy whiskey is fejfájás tör rám, így nem is tudom mi lenne, hogyha meg kellene innom. Szerintem a számhoz sem érne az ital, amikor már jönne vissza az egész az aznapi ebéddel együtt… Johnny megszívatott, és nem hallgattam a józanabbik eszemre, amelyik ott akarta hagyni a bárt. Igen, a bárt, a leszbikus nővel – ez fontos. Kevés dolog van, amit nem bír a gyomron, de ez közéjük tartozik. Sok mocsokban volt már részem, de ilyenben még soha, és nem is lesz. Ha valaki baszni akar, akkor azt tegye egy ellenkező neművel, kettesben. Az édeshármasokat sem nekem találták ki. Ugyan múltkor azt hittem, hogy Johnny Walkeren kívül egy férfire sem akarok gondolni, fordult a kocka. A mai ebédem után - amit egy őrzővel töltöttem el - ráébredtem, hogy igenis vannak még normális férfiak. Ott volt neked James is… – szól a gúnyos kis hang a fejemben. Néha belegondolok, hogy mennyire skizofrén, ha az ember magával veszekszik, de inkább ejtem a témát. A hangnak igazat kell adnom: igen, volt egy férfi, aki szeretett engem azzal együtt, hogy teljesen ismert. És aki egy bérgyilkost szeret… Ő tanított! Majdnem beszólok magamnak, hogy el kellene már dönteni, hogy Jamest védem, vagy támadom, de inkább nem teszem, mert még fejben is őrülten hangzik. Nagyon őrülten. Jamesszel az az egyetlen egy baj volt, hogy nem éreztem a hiányát egészen addig, amíg nem ment el. Utána pedig… Eddig végig megoldottam valahogyan, és remélem, hogy ezek után is képes leszek rá. Bár azt ígérte, hogy egyszer még megkeres… Hülye! – kiált a hang, és rájövök, hogy nem lehetek annyira egyszerű, hogy reménykedek. Sok furcsa dolog kavarog a fejemben, így úgy döntök, hogy élvezni szeretném az estét – úgy. Bemegyek egy rockos hangulatú helyre – szokás szerint megint nem nézem meg, hogy hová jöttem – és a bárpulthoz sétálok. Alig vannak itt, de azzal a kevés emberrel sem foglalkozom. Ha valaki felfigyelt rám akkor, amikor bejöttem, hamarosan mellém ül. Ha pedig csak később jön… Majd lesz valami. Rendelek egy üdítőt, és a csapos kérdő tekintetére csak rámosolygom azzal a mosollyal. Tudom, hogy mitől döglik a légy, na. Vagy a bögöly – gondolok a csapos alacsony, duci alakjára. Kabátomat a fogasra akasztom, remélem, hogy nem lopják el. Szeretem. Bár régi, és egyszerű, ez a fekete szövetkabát az egyik kedvencem. Fekete, csőszárú farmer és deréknál beletűrt fekete ing van rajtam. A napközben használt lapos sarkú csizmám egy magas sarkú bokacsizmára cseréltem, aminek a talpa természetesen piros. Minden magassarkúm talpa piros. Hajam leengedve, egyik oldalt lazán megtűzve lóg, így a ruhámmal keltett harcos amazon kinézetet egy nagyon picit lágyabbá teszi. Szemeim szolidan, de hangsúlyosan ki vannak húzva, ajkaimon vörös rúzs díszeleg - ennyit a szolidságról. Ha ma nem lesz kapás, akkor máskor sem. Csak abba reménykedem, hogy tényleg jó helyre jöttem be – ugyanis fél óra után még mindig egyedül ücsörgök, és csak a csapos folyatja a nyálát rám. Közben halálra unom magam, és a tragacsom slusszkulcsán lévő dolgokkal babrálok. Éppen a mini Rubik-kockát igyekszem minél gyorsabban kirakni, amikor az kirepül a kezemből, és nem messze a székemtől landol. Kecsesen, macskamód leugrom a bárszékről, és leguggolok, hogy felvegyem: kezem és az ismeretlen férfi keze egyszerre ér a kockához. Nem tudom, hogy mikor jött be, de felállás közben végig a szemeibe nézek. Helyes, hogy vesszen meg! Nagyon, de nagyon helyes! - Köszönöm – szólok neki kissé elrévülten, miután már állunk mind a ketten. Leonardo óta nem láttam ennyire jó pasit, mint az előttem álló férfi.
Hülyeség lenne azt állítani, hogy sikerült egyik napról a másikra túllépnem ezen az egész "traumán". Azt hiszem, hogy megtaláltam a békémet, újra a helyemen érzem magam a Hiúz óvó tekintetének kereszttüzében, de az új év új ígéreteinek és kihívásainak gondolata jelen állás szerint sokkal inkább megrémiszt, mintsem energiával tölt el. Az elmúlt időszakban egész sokat járok a "pokolba", mivel ez a csehó azon kevesek közé tartozik a városban, ami nincs a falka tulajdonában, így nem is hemzseg az ismerős arcoktól. Két légy, egy csapás: hiszen a kóborok nagyja is ezt a helyet keresi fel, mert tudják, hogy papíron itt kevesebb a konfrontáció esélye, mint az O'Connor's-ban például. Nem kimondottan érzem rosszul magam azért, mert esetleg beleköpök a levesükbe. A pajzsom soha nincs teljesen fent, úgy gondolom, hogy egy Tark nem engedheti meg magának, hogy kizárja a külvilág láthatatlan jeleit. Nem Kangunart vagyok, hanem rendfenntartó, semmi okom sincs arra, hogy bújkáljak. Így már jóval a helyiségbe lépésem előtt érzem a Napgyermek energiáit vibrálni odabent, lámpásként ragyog át az egyszerű emberek tömegén. Egyszerre szomorít el és tölt el örömmel a helyzet a kilétét illetően. De azt tudom, hogy ismeretlen számomra, még nem fonódtak egymásba az ösvényeink, holott legalább arcról mindenkit ismerek, akit csak ismerni lehet a Protektorátusban. A bárpultnál ül, megfordul a fejemben, hogyha másért nem is, azért egy bemutatkozásért megkörnyékezem, de úgy érzem, hogy ez nem lenne több, csak játék a tűzzel, amit bölcsebb lenne elkerülni. És mintha jel volna a Szellemektől: apró kocka reppen át a levegőben, lekövetem az ívét, és nem sokkal a lábaim előtt ér pattogva földet. Gondolkoznom sem kell, ösztönből jön a mozdulat, amivel lehajolok, hogy felvegyem, ám úgy tűnik, belőle is hasonló reflexeket váltott ki a dolog. A bőrfelületek apró érintkezésére már a fekete is megmozdul odabent: érdeklődve szemléli a rokont, ezer kérdés fogan meg apró fejében, amíg én elkapom a nő tekintetét és állom is. A kockát nem vagyok hajlandó elengedni, tehát vagy egyszerre emeljük fel vagy én emelem, hogy aztán felé nyújtva átadjam neki. - Ugyan, ez csak természetes. - rántom meg a vállam egy félmosollyal együtt, aztán a mellette lévő székre siklik a tekintetem - Szabad vagy vár valakit? A világért sem tegezném le, látszik rajta, az öltözékén, az arcán, a szemeiben, hogy ő nem az a "kategória", akit csak úgy illene letegezni, mint mondjuk az egyetemista lányokat. Még akkor is, ha korban már jócskán rálicitálhatnék. Minden esetre ha szabad, akkor leülök és rendelek két kör vodkát. - Még nem láttam a városban. Új? Mert ha igen, úgy engedje meg, hogy üdvözöljem. - mosolyodom el, és elé tolom az egyik vodkát, amit idő közben elémtett a pultos - Miért ilyen kicsi? - vágom közbe nagy hirtelen, aztán zavartan megrázom a fejemet - Mármint a kocka. Miért ilyen kicsi kockával játszik? Az érdeklődésem egyelőre teljesen ártalmatlan, de elég... Szóval, lenne még mit tanulnom a beszélgetés kezdeményezésével kapcsolatban, ehhez kétség sem fér.
Félmosolyára egy fogsorvillantó mosolyt kap ajándékba. – Persze – mondom neki egy csálé, bohó vigyorral, és fellendülök a magam bárszékre. Ő a tőlem jobbra lévőn foglal helyet; én keresztbeteszem a lábaimat úgy, hogy a bal marad felül, majd felé fordulok egész testtartásommal. A kockát mindketten fogtuk, de a felállás után ő azt elengedte, én pedig a közöttünk lévő pultrészre tettem azt, még a leülés előtt. Vagy inkább felülés, amilyen magas ez a szék. Ha már itt járok, hogy férfi… Már lassan kezd elegem lenni abból, hogy nem mind vagyunk emberek. Nem tudom, hogy hány éves, de harminc alattinak tűnik. Ehhez képest azonban… Ugyan nem igazán ismerem a mai fiatalokat, de a legtöbb nincsen ennyire udvarias. Egy sincs ilyen udvarias. Végül úgy döntök, hogy nem érdekel az se, ha ő maga a Sátán. Ha a Sátán ennyire jóképű, akkor legyen. Akkor szeretném a Sátán alatt végezni még ma éjszaka. - Még új vagyok - válaszolok titokzatosan, nem elárulva semmivel sem többet annál, mint amit tudnia kell. Nem akarom, hogy arról kérdezzen, hogy ki és mi vagyok. Bár… Hogyha feltűnt neki, hogy új vagyok… Akkor vagy állandóan klubokba jár – amit nem hinnék a modorát tekintve -, vagy már elég régóta van itt ahhoz, hogy ismerje az egész várost. Farkaskám…? Bár tényleg nem érdekel. - Köszönöm, de ezt még meg kell gondolnom. – A fenébe is! Ilyenkor utálom, hogy nem bírom az alkoholt. Csak annyiból jó, hogyha részeg akarok lenni, az nem kerül sokba. – Ezt elfogadom, de többet az este folyamán már nem. Rendben? – kérdezem összevont szemöldökkel és félrehúzott szájjal. Hülye… Igazat kell adjak magamnak: nem is olyan régen derült ki, hogy az alkohol hogyan hat rám – szarul -, és egy helyes férfiért azonnal felrúgtam a saját fogadalmamat, mi szerint nem iszok ma. Ha whiskey lenne, akkor még az ő helyes arca nem lett volna elég ahhoz, hogy megigyam. De mivel vodka… Az már régen volt, évek óta nem ittam. Koccintunk, és megint kap egy fogvillantós mosolyt, majd lehúzom az egészet. Beleborzongok, ahogy végigfolyik a nyelőcsövemen. Már tudom, hogy miért ittam ilyen régen vodkát… Utálom. Igyekszem büszkeségem és méltóságom megőrizni, és nem belefulladni a szeszbe, így pár pillanatig úgy teszek, mintha körülnéznék. Elég átlátszó, de ennél jobb nem ugrik be. Soha többé vodka. Szerencsére kérdez egyet, így nem kell azon gondolkoznom, hogy mennyire nem szeretem az alkoholt – az egyik felemmel -, és hogy az mennyire szeret engem – megszívatni. - Azért, mert ez fér rá a slusszkulcsomra – mutatom fel a különböző kulcstartókkal ellátott öreg tragacs kulcsát a kérdésére válaszolva. – De a nagyobbat jobban szeretem – mondom, és sokat sejtetően rámosolygok. - És tegeződjünk – mondom komoly hangon. Nem szereteket magázódni hivatalos körülmények között sem, nemhogy egy ilyen férfivel mellettem. Egy picit nehéz tisztán beszélnem, de szerencsémre még megy. Az alkoholtól kipirulok egy picit, és tudom, hogy a maradék gátlásaim kezdenek eltűnni. A gond csupán annyi, hogy nem érzem a falak lebomlását.
Miután hivatalosan is megkaptam az engedélyt a helyfoglalásra, meg is teszem. Ámbár ha azt felelte volna, hogy ez a szék éppen foglalt, ha annyira le akarok ülni mellé, egész egyszerűen átlibbentem volna a másik oldalára és leülök ott. Még jó, hogy egész széles méretű bárpulttal akad dolgunk a Snowsban. Feleletére csak egy mindent tudó mosollyal biccentek. Hát persze, hogy új, a kérdésem csak formaság volt, hiszen eléggé jól tájékozott vagyok a helyi Őrzők tekintetében. Akiről tudni lehet nyilvánosan, hogy ide tartozik, arról tudom is. Persze nem élek olyan álomvilágban, hogy adott esetben nem járnak-kelnek olyanok köztünk, akik a Mágia által rejtve élik a mindennapjaikat, de ebbe kár most ilyen mélyen belemenni. - Még mielőtt rosszat gondolna, a világért sem célom leitatni. - nevetem el magam szinte védekezve - Ha úgy kényelmesebb, a következő lehet valami üdítő is. Legyintek, ezzel végül is beleegyezésemet adva abba, hogy nincs számára több alkohol ma este. Én pedig elég sokat kellene igyak ahhoz, hogy elveszítsem a totális kontrollt. Azt hiszem, hogy a falka Illuzionistái remek tanulmányt tudnának írni erről az esetről. A poharak finoman koccannak - a magam részéről olyan, mintha tiszta vizet innék, megedződtem már. Egy pillanatra elgondolkodom rajta, hogy talán megkérem a pultost, hogy hagyja előttem az egész üveget, de azzal nem állítanék ki szép bizonyítványt. És ez nekem valamiért fontos. Érzem a nőből áradó borzongást, muszáj vagyok lehajtani a fejemet és a nem létező bajszom alatt vigyorogni egy sort. Illendőség ide vagy oda, szívmelengetően kedves, hogy mégis megitta annak ellenére, hogy látszólag minden porcikája ellene volt a dolognak. - Oh, értem. - felelem a kockával kapcsolatos magyarázatrára, a kulcscsomót pedig olyan elmélyülten kezdem bámulni, mint a macska a gombolyagot. Gondolná az ember, hogy egy ilyen egyszerű tárgy mennyi mindent elárul a birtokosáról? Azt hiszem, hogy jó vagyok. Bár nem olyan jó, mint egy Kangunart, de azért tudok valamit. - Hogy...? - pillantok rá összevont szemöldökkel, elmerülve a mosolyában, aztán persze leesik a tantusz, megvilágosodom és ettől egészen zavarba jövök - Jahogy, jaaa... - hirtelen mozdulattal temetem a kezembe az arcom, és megrázkódom kissé a nevetéstől - Most mondjam azt, hogy ezzel nincs egyedül? Jó, hát nyilván nem magamra célzom, a tekintetem pedig önkéntelenül is elköszön a nő szemeitől, néhány arasznyival lejjebb időzve el, aztán persze rájövök, hogy egy utolsó bunkó módjára kezdtem el fixírozni a kebleit, úgyhogy inkább kikérek még egy kört. - Rendben, ez nem okoz problémát. - biccentek, aztán egy apró szünet után kezet nyújtok - Josh. Hiszen ha már tegeződünk, akkor úgy illik, hogy be is mutatkozzunk. Én pedig úgy ejtem ki a nevet, mintha valóban a sajátom volna, holott ennek a bélyegnek semmi köze sincs ahhoz, aki valójában vagyok. Ha elfogadja a kézfogást, úgy rossz szokásomhoz híven valamivel tovább tartom rabságban az ujjait, mint illendő volna. Élvezem a Napgyermekek sajátjaként kikiáltott, forrongató energiát, ami előtt a farkasommal együtt mindig, minden körülmények közt képesek vagyunk fejet hajtani. - És mondd csak, mit csinálsz itt egyedül? Nem szereted az alkoholt. - jelentem ki késztényként - Ez pedig... - nézek körbe - Nos, ez egy kocsma. És ha nem vársz senkit, nem is iszol semmit... Ó, tudom már. - döbbenten hiszem azt hirtelen, hogy felismertem a helyzetet, és kicsit halkabban folytatom - Dolgozol. Dolgozol, ugye? - mármint, teljességgel azt merem feltételezni, hogy őrzői mivolta kapcsán valamiféle küldetésen van, amibe én nagyon ügyesen belepofátlankodtam.
//Nehari, hogy csak most, még mindig nincs saját gépem T___T//
Csak egy korsó sör, mielőtt pontot tennénk a nap végére. - Ennyi az itt létem célja és nem több. A napom ugyanis épp olyan közönségesen és semmitmondóan telt, miként belépve a kocsmába a pulthoz léptem és kikértem magamnak az italt. Nem siette el a csapos a dolgot, nyilván úgy volt vele, hétköznap van, nem sok fizető vendég tér be ilyenkor - hát miért ne vehetné ráérősebbre a figurát? Megértem valahol, bár miközben vártam, bizonytalanságom egyre csak nőtt. Van az az érzés, mikor tudod, szinte tarkódon érzed, hogy valaki figyel... - Sűrűn tekintgettem hát hátrafelé, s bőrzsekim belső zsebén is végigsimítottam lopva, de nem volt nálam fegyver. Szolgálaton kívül nem hordhatok - orvosi utasítás, hátha beütne a krach, mint jó múltkor... Nem lenne szerencsés a karrieremre nézve, ha puszta paranoiából végeznék valakivel, ezt még én is fel tudom ép ésszel fogni. Szóval a fegyver maradt a bázison, bár ezt most ebben a pillanatban rohadtul szar ötletnek tartottam. Figyelmet csak akkor fordítottam teljes mértékben a pultnak, mikor a csapos elém tolta a sört végre.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
Kihasználom a szabadidőmet, és a kis nyugit. A vörös hold óta nem sok részem volt benne, bár nem tagadom, hogy élveztem azt a sok jövés-menést, és a feladatokat, amikkel megbíztak. Az egyetemen a kedvenc időszakom következik, már most élvezem ha csak rá gondolok, mennyire összecsinált nadrággal fognak elém jönni vizsgázni. A jövő nemzedéke. Na persze! A jövő igazi nemzedéke Mi vagyunk. Erre a gondolatra fel is hajtom a whiskeyt, aztán intek a csaposnak, hogy hozza a következőt. Nem sok olyan hely van, ahova hajlandó vagyok beülni inni. Manapság már senki se becsületes, a legtöbb vendéglátóhelyen hígítják a jófajta szeszt. Kiveszem a kabátom belső zsebéből a cigimet, majd hanyagul az asztalra dobom, hogy az öngyújtómat is kikutassam. Az ajtó nyílódására csak futólag emelem fel a fejemet. A pajzsom nincs teljesen fent, csak ritka esetek alkalmával zárkózóm el teljesen. Az embernő lépteit nyomon követem a pultig. Tekintetem végighordozom az alakján, kihasználva az ülőhelyem nyújtotta félárnyékos takarást. Az öngyújtóm végre előkerül, ki is húzok egy szálat a cigis dobozból, majd kattan az öngyújtó teteje, és felsercen a pörkölődő száraz dohány. Szeretem ezt az öngyújtómat. Néhány éve gravíroztattam mindkét oldalára egy pentákulumot. A nyakamban szintén viselek egy pentákulum medált bőrszálra akasztva. Nem funkcionál talizmánként, simán csak illik a stílusomhoz. Unottan figyelem a pultos tökölését az italokkal, a whiskeym kezd zavaróan késni. Felállok, a kabátomat a vállamra csapom, a cigaretta kilóg a számból. A pulthoz indulok, majd az embernősténytől jó egy méterre megállva leteszem a dobozt és a gyújtót a pult tetejére. - Porzik a vesém. Kiszolgálsz végre, vagy magamnak töltsek? Közlöm tényként, kérdő tekintetemet a pultos felé fordítva. Félig felülök a bárszékre, majd átnyúlva a pulton kiveszek egy kávéscsésze alátétet, hogy legyen mire hamuznom.
Ujjaimmal a pulton dobolok várakozóan. Én magam is türelmetlen vagyok kissé jelen helyzetben, de úgy fest, van, akinek még nálam is sürgetőbb, hogy alkoholhoz jusson. Ennyire porzik a májad, öcsém? Kissé megfeszülnek izmaim, ahogyan szinte a semmiből landol mellettem a pulton a cigarettás doboz, majdan az öngyújtó is. Szívverésem megugrik, kabátom belső zsebén simítok végig lopva, de újra meg kell állapítanom: nincs nálam fegyver. Ahogy második blikkre az is leesik, nem támadó volt a szándék, sőt, még csak nem is nekem szóltak a keresetlen szavak. Szerencsétlen srác, biztos új lehet még errefelé, ráadásul a társa, akivel be van osztva, odakint fűz valami bigét, ha jól láttam, szóval egy darabig még kénytelen lesz tartani a frontot és egyúttal elviselnie a türelmetlenkedőket. - Hagyd már szerencsétlent! Nem látod, hogy csak két keze van és még legalább négy kellene, hogy normálisan tudjon dolgozni? - Ciccenek fejcsóválva, de nem állítva meg a kistányérlopó mozdulatban a pasast, elvégre a jófejségemnek is van határa, főleg egy idegennel szemben, aki képtelen a sörömet végre kiadni.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
A pultra könyökölve fordulok félig a tyúk felé, majd röhögve szívok bele a cigarettámba. Ez most komoly? - Meg fog jönni, vagy alapból ilyen vagy? Csak ha nagyon muszáj, akkor bánok tisztelettel az emberi söpredékkel, és jelenleg nem érzem úgy, hogy muszáj lenne. A tyúk rosszul jár, ha nekem próbálja osztani az észt. A teremtő nem áldotta meg annyi ésszel és tapasztalattal, mint minket, farkasokat. - Ha ennyire szíveden viseled, akár be is állhatsz segíteni neki. Egyébként én már előtted rendeltem, szóval... Amikor a pulton landol a tyúk által kikért sör, egy gyors mozdulattal elkapom előle, majd pofátlanul beleiszok. Elfintorodok. - Mindig elfelejtem, hogy mennyire utálom a csapolt söröket, mert kivétel nélkül mindenhol vizezik. Gyűlölöm a hígított alkoholt. A pult mögött álló zavartan néz rám. Gondolom úgy gondolta, hogy hölgyeké az elsőbbség. Rosszul gondolta. - Csipkednéd már magad? Ha csak bámulsz, mint valami degenerált, abból nem lesz italom. Teszem le a pultra a sört, majd a cigimbe szívok, és a srác képébe fújom a füstöt. Látszólag a tyúkkal már nem foglalkozok, de azért résen vagyok, és az érzékeimet rá irányítom, mert számítok valamilyen hisztis picsás kirohanásra tőle, amiért beleittam a sörébe.
Szavaira nevetősen horkanok fel, kissé fejcsóválok ugyanakkor, választ adva ezzel is a pasasnak. - Igazából allergia. Valami gyökérfélére. - Szélesedik ki mosolyom, még csak nem is őszintétlen vagy ironizáló az. Tényleg nem tudom felszívni magam ilyen egyszerűen egy balfasz kedvéért. Más nők már lehet, kaffogva osztanák az észt valóban, ahogy azt a másik szeretné. Az én szocializációmat azonban erőteljesen elcseszte az élet e téren. Megjegyzésére, hogy akár be is állhatok, vállat vonok flegmán. Nem én pattogok az italomért, mint egy hisztis picsa - s nem is engem fognak kirúgni hajnalra, amiért nem vagyok képes a vendégeket időben kiszolgálni. Szóval... érdekel a nyűgje bármelyiknek is? Nem igazán! Csak a sörömet szeretném végre megkapni, ennél nagyobb kívánalmam jelen helyzetben nincs. Meg is kapom úgy fest, hölgyeké az elsőbbség alapon, vagy csak mert szimplán csendesebb vagyok a pultos srác felé, mint a mellettem álló, de... hékás! Sajnos a "hisztis picsás" kirohanás nincs raktáron, ellenben ahogy ajkaihoz emeli a poharat a pasas, minden gondolkozás és előzetes jel nélkül vágom tarkón, hogy minimum a fogai koccannak a pohárral, ha az asztalt nem is fejeli meg az erőteljes - lássuk be, nem vagyok egy porcelán kisasszony - ütéstől. - Anyáddal szórakozz, Williamson! - Morranok egyúttal, s az előttem állóban felfedezni vélem egykori katonatársamat, aki pusztán azért, mert nőből vagyok, velem szívózott naponta vagy két órát. A többit csak azért nem, mert a kiképzés kötötte le. Nem engedem el, hacsak meg nem akadályoz valahogy benne, felsőjét megragadva lököm a pultnak s lépek egyúttal mögé. - Szerinted a konyhában lenne a helyem?! Gyereket kellene szülnöm? Mégis kinek, egy ilyen kreténnek, mint te vagy?! Még attól a sörtől is elmegy a kedvem, ha rád nézek, nemhogy a gyerekcsinálástól! - Lökök rajta egyet és elengedném. Itt hagyom az egész helyet a picsába, ha rajtam múlik.
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
Számítottam valamilyen ellenséges fellépésre, bár azt nem hittem, hogy ember létére ennyire gyorsan reagálni fog. A csapás célt ér, bár fájdalmat ezzel nem igazán okoz, csak a korsó csattan a pult élének, és törik ezzel össze az üveg. Pech! Felröhögök. A maga módján nagyon mulattat a szituáció. Sikerül megragadnia, és a pultnak löknie, de csak azért, mert én ezt hagyom neki, és így akarom. Szerintem lövése sincs róla, hogy épp hol van, és kihez beszél. Tuti, hogy flúgos a tyúk, itt nem a havibaj közeleg. Megnyalom az ajkaimat, majd a pultosra pillantok halál nyugodt tekintettel. Semmi gond, kézben tartom a helyzetet. Ha ezt a Williamsont akarja, akkor Williamson leszek. A magam beteg módján élvezem az ilyen szituációkat. - Igen, szerintem ott lenne a helyed. Szólalok meg, és amikor a pultnak lök, egy gyors mozdulattal fordulok meg, így a hátam koppan a pult szélének, és szemtől szembe kerülünk egymással. A cigit tartó kezemmel is, és a másikkal is megragadom az állát, és fölé magasodva mélyen a szemeibe nézek. A jobb lábam kissé előrébb van, mint a bal, nem vagyok hülye, ismerem a női praktikákat, bevédem a golyóimat a rúgás ellen. - Szabad így viselkednie egy kislánynak? Kérdezem, nem eresztve a fejét, hüvelykujjammal végigsimítva az arcbőrén. Hangom nyájasan, mézédesen csordogál az éterbe. - Mert te még kislány vagy, igaz? A nagylányok nem viselkednek ilyen gorombán, hanem tudják, hol van a helyük.
A hangos csattanásra, amivel a korsó „megfejeli” a pultot és ezer szilánkos darabra törik alja, már nézőközönségünk is akad egy-egy boxból kíváncsian előbukkanó fej tulajdonosainak személyében, de ez érdekel a legkevésbé jelen pillanatban. Bosszant ez az arrogáns pöcs, aki zsenge kora ellenére is azt hiszi, több bárkinél is, csak mert a Teremtő farkat adott a lábai közé. Röhögése bőszít, a pultnak lököm indulatos mozdulattal, s ott is tartom, ha rajtam múlik. Csípőm, testem az övének feszül, miközben kezem a vállát markolja – legkevésbé sem nőies, finomkodóan cicózó mozdulat ez. Megragadtam, biztos fogással és nem eresztettem egyszerűen. A pultos arcából esélyesen a vér is kifut – no nem a törött korsó végett, egyet még elnéz neki a főnök, ellenben, ha itt verekedés törne ki, nem egyetlen pohár élete veszne oda és esélytelen, hogy ő legyen az, aki közbe lép. Mert a kidobók meg persze ilyenkor fűznek valami csajt odakint a dohányzásra kijelölt helyen… Engem meg nem érdekel különösképpen sem a pultos, sem pedig a biztonságiak. - Hímsoviniszta gyökér. – Morranok, fogaim között szűrve csak ki a szitokszót, mintegy válaszul szavaira, ahogy fogásomból kiszökik, és szemközt fordul velem a férfi. Tekintetem zöldje dactól fűtött - Haragoszöld. Ciánszín. – miképp állkapcsom is érezhetően megfeszül, mikor államat megragadva arra kényszerít, hogy azokba a lesajnálóan feneketlen, szánalmasan szűk látókörű szemeibe nézzek. Csuklóira fogok tulajdon kezeimmel - a helyzettől, a kérdésétől szívem ritmusa megugrik, miként az adrenalin szintje is a véremben. Eressz el, te senkiházi! - Dögölj meg! – Valahogy sikerül kicsusszannom tartásából // lásd dobás // de mivel minimális a lendület, amit vennem sikerül a reflexszerű mozdulat közepette, így „csupán” megfejelem a másikat, egyúttal el is lökném magamat tőle, hogy legalább másfél, ha nem két lépés távolság is legyen közöttünk, ne csak egy lélegzetvételnyi. Elsétálnék, itt hagynám a francba ezt a barmot...
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Baby, agyadra ment a feminizmus? Szerintem más ment az agyára, de az most mellékes. Úgy tűnik eléggé elnyomhatja a környezete, ha ennyire heves reagál a nemek közti diszkriminációra. Élvezem, hogy hergelem. Hadd támadjon csak, én nagyon maximum csak védekezek ellene, hogy ha bármi gond adódna, moshassam a kezeimet. Én nem csináltam semmit, elvégre. - Vigyázz, nehogy agyvérzést kapj. Vigyorgok a haragtól izzó szempár láttán. Kíváncsi lennék rá, hogy milyen dolgok váltották ki belőle ezt a fajta viselkedést. A flúgosság ritkán születik az emberekkel. Az esetek többségében van egy kiváltó tényező, amitől elkorcsosul a személyiség. Már-már édes, ahogy a maga gyenge emberi módján próbál hadakozni. Ha akarnám, egy gyors mozdulattal véget vethetnék szánalmas kis életének, de szerencséjére túlságosan szórakoztató a defektje ahhoz, hogy erre vetemedjek. Kezeim megmarkolására kíváncsian vonom fel a szemöldökömet. Egész erős. Adok neki egy kis sikerélményt, hadd higgye, hogy ő fejtette le magáról a kezeimet. A fejelés viszont megvallom, egy kissé váratlanul ér, ezért nem is kapom hátra a fejemet. A homlokával szájon fejel. Érezem, hogy a vér édeskés fémes íze elönti a számat, ahogy a fogínyem megsérül. Nyelvemmel végignyalok rajta, majd hüvelykujjamat végighúzom a számon, és elvigyorodok. - Csak óvatosan szivi, még a végén betörik a homlokod. Félrebiccentem a fejemet, majd szemtelenül mustráló tekintettel végigmérem. - Lehiggadtál? Vagy ez volt az előjáték? Vigyorgok rá önelégült képet vágva.
Kérdésére csupán felmorranok, kifejezetten bosszantó, hogy nincs nálam fegyver, már rég megoldottam volna a kérdéskört, ami azt illeti... - Mondjuk, nyilván éppen ezen oknál fogva lettem eltiltva a hétköznapi fegyverviseléstől az orvosom által, de jelenleg a racionális énem totálisan háttérbe szorulva "élvezi" a kilátást. Amint kiszabadulnak kezeim, máris sokkal inkább nyeregben érzem magam, s (szó szerint) megfejelem a történteket egy erőteljes, hirtelen mozdulat keretében. A csont roppanó hangját mondjuk hiányolom, de annyi baj legyen. Így is ziher, hogy megérezte a rohadék. - Van, amiért megérné. - Villan negédes, őszintétlen mosolyom felé, ahogy elhátrálok tőle. Kérdésére már csak szemeimet forgatom és távoztamban megajándékozom egy nemzetközileg elfogadott jelzéssel, ami a felmutatott középső ujjat illeti. Odakint hangos ajtócsapódással szállok be a kocsiba, s hajtok tova. Az italomat azt hiszem, ő fogja kifizetni.
// Köszöntem szépen. :3 //
Kevin Slade
Testőr
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 172
◯ HSZ : 72
◯ IC REAG : 56
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : A nyakamban egy bőrszálra húzott pentákulum medált viselek.
- Megoldhatjuk. Ha annyira be akarja törni a fejét, én szívesen segítek neki, bár szerintem csak a szája jár, de ezt a véleményemet most megtartom magamnak. Végigmérem amikor hátat fordít, majd felröhögök. - Vedd elő! Szólok utána, aztán visszafordulok a pult felé. A srác óvatosan csúsztatja elém az italomat a pult tetején. Na végre! Felkapom, aztán megiszom egy húzóra. Kifizetem, a csaj sörével együtt, de borravalót nem adok, ahhoz túlságosan szar volt a kiszolgálás. Kilépek, aztán felhúzom a kabátom cipzárját, és a fejemre hajtom a csukját.
Mindig úgy tartottam, az alkohol a gyengék, az elkeseredettek és a totális bukásukat beismerők utolsó mentsvára. Ha ezt veszem alapul és hajlandó vagyok elfogadni, hogy tizenöt percen belül a harmadik whisky üldögél előttem… Nos, maradjunk annyiban, hogy ezen három kategória valamelyikébe beleesek. Nem tudom még melyikbe, de szándékomban áll a kérdést is kiinni az elmémből. Nem tudom, mit vártam. Eljöttem a világ segglyukába és arra számítottam, innen kiindulva meg tudom majd váltani a világot. Nem hittem, hogy egyszerű lesz, azt végképp nem, hogy könnyű, de abban reménykedtem, hogy fél év alatt legalább eljutok valahova. Teljesen mindegy hova, de legalább egy megállóval közelebb lehetnék az egész hacacáré végéhez. Ehelyett nem mozdultam előre semmit, a legkevésbé sem, és ez kezd kétségbeejtő lenni. Annának volt igaza – ez elvetélt ötlet volt. Alaszkából nem lehet megváltani a világot. Megfagyasztani talán igen. Lehet, be kellene törnöm a jegesmedvék háziasításával. Az a piac amúgy is pang, főleg azért, mert az árunak jó szokása megenni a vásárlót. Nem figyelem az embereket mögöttem. Ha valamiért szeretem ezt a helyet az az, hogy nincs túl sok vendég ilyenkor, amikor a hold még éppen csak feljött. Lehet, jobb lenne elmennem vadászni, kiszellőztetni a fejemet. Vagy akár belekötni egy másik kóborba… Nem, ahhoz még innom kell párat. És amúgy is, nem ismerek sok kóbort a városban. Én is csak azért maradhattam, mert meghúztam magam, mint kutyaszar a fűben. Most elkezdek balhézni, és garantáltan kikergetnek a városból, örülhetek, ha szedhetem a lábam és nem hozzák utánam. Inkább felhajtom az italt magam előtt. Vagy elveszi a hülye gondolatokat, vagy tovább táplálja őket. Bárhogy legyen is, egyszerűsíti a dolgom.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Nem vagyok az, aki egy ilyen helyre ne tenné be a lábát. A legtöbb helyen furán pillantanak egy nőre, ha egyedül tér be a kocsmába, de engem nem igazán érdekel. A tetoválás se volt még túlzottan elfogadott, főleg nőkre nézve, amikor már rám kerültek. Nem sokszor adok mások véleményére, hiszen kevés az olyan ember, jobban mondva farkas vagy éppen őrző, akiknek sikerült átjutniuk a falakon. A legtöbben csak azt kapják, amit éppen mutatni akarok magamból. Legyen szó kedvességről, kalandokról vagy éppen a számító kis dög felemről. Mindegyik hozzám tartozik, de ennek ellenére is ügyesen játszadozom az emberekkel, hiszen képes vagyok a titkokat rejtő palackot legtöbb esetben kinyitni anélkül, hogy még a kis ujjamat is megmozdítanám. Most is minden habozás nélkül léptem be a bárba. A neve már igazán tetszett és reménykedtem abban, hogy belülről is éppen annyira el fogja nyerni a tetszésemet. Mindenkinek kell egy kis gondtalan szórakozás, s úgy éreztem, hogy most már talán nem is akkora baj, ha megmutatom eme arcomat is. Mosolyogva pásztáztam végig a környéket, majd megpillantottam egy férfit. Ha tippelnem kellene, akkor farkasnak mondanám, de ez most jelenleg mellékes. Határozott léptekkel indultam el az illető felé. Sose voltam rest csak úgy mások mellé csapódni. Sőt, néha egészen jó dolgok is kisülhetnek belőle. A cipőm sarkának a koppanása akár már vészjóslóan is hangozhatott volna egyesek fülébe, de szerencsére itt még nem sokan ismernek, vagy legalábbis nem túlzottan. Szabad? – kérdezem tőle habozás nélkül, de kivételesen jókislány módjára megvárom a válaszát, ha igen, akkor helyet foglalok. Ez is ritka pillanat, hiszen általában meg se várva a választ huppanok le, de most hosszabb ideig fogok maradni a városban, így megpróbálom nem egyből a rosszabbik énemet megmutatni másoknak. Egy olyat kérnék, amit ő iszik. – szólok a pincérhez és kíváncsian fürkészem az ismeretlent.
Éppen kikérem a negyedik italt, amikor megérzem a hűvös fuvallatot, ahogy az ajtó nyílik és záródik, majd azon nyomban az energiákat. Nem mozdulok, már-már természetellenesen megfagyok egy pillanatra. Azon gondolkodok, mit kellene tennem – álljak föl és menjek el, vagy maradjak a helyemen? Végül az utóbbi mellett döntök. Ha miattam vannak itt, akkor majd intézkedem, ha alkalmam adódik rá, de addig nincs értelme kiugranom az önsajnálatomból és az italozásból csak azért, mert egy falkatag betévedt egy kocsmába a saját területén. Előbb vagy utóbb de föl kell hagynom a paranoiával. Óvintézkedésként azért készenlétbe helyezek egy illúziót, csak a biztonság kedvéért. Furcsa módon megnyugszom, amikor letelepszik mellém. Pedig talán ennek kellene igazán megkongatnia a vészharangot, de amikor fölteszi a kérdést és végignézek rajta, rájövök, hogy nincs különösebben mitől félnem. Na, nem mintha elillanna minden gyanúm, de a paranoia határát súroló, félelemhez közeli érzet megszűnik. Egyébként is, ha egy csinos nő azt kérdezi, csatlakozhat-e hozzám italozás közben, a válasz szabályszerűen az „igen”. – Természetesen – villantok a nőre egy megnyerő, kellemes mosolyt. Csodálkozok azon, hogy egy ilyet ki tudok erőszakolni magamból, de majdnem háromszáz év után lehet, nem kellene. Az ember elég sok mindent megtanul ez alatt az idő alatt. Amikor olyat rendel, mint én, próbálok nem keserűen vigyorogni, és egészen jól sikerül. Amit iszok se nem jó minőségű, se nem magas árkategóriájú, de még azt sem mondhatjuk, hogy különösebben neves márka lenne. Az olcsó whisky egyik átka, hogy az ember berúg ugyan tőle, ha azt akarja, de nem élvezi különösebben. Mondjuk panaszkodni sem panaszkodhatok, ittam már rosszabbat is. – Mi hozott egy magafajta csinos hölgyet erre a helyre? – kérdeztem társalgási hangnemben. Szemem elszakítom az italról ismételten, és a másik arcán figyelem, ahogy a válaszára várok. Ahogy elkezdek hozzászokni a másik farkas jelenlétéhez, egyre kevésbé bánom a társaságot. Ökör iszik magában, ahogy mondani szokás… No, meg az újságírók ezek szerint. Mindig is külön állatfajnak tartottam magunkat.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Legtöbb esetben el szoktam rejteni azt, hogy mi vagyok. Ennyi évtized után tökéletesen tudom alkalmazni a vérvonalam adta előnyöket, de most még se tettem így. Talán esélyt akartam adni annak, aki szeretne emiatt inkább elmenni, akkor menjen. Farkas voltam, de ennél inkább az volt fontosabb, hogy falkatag és ez nem minden kóborra nézve jelentett jót. Nem vagyok én vérmes, se olyan, aki állandóan a falkához való csatlakozásról akar beszélni, de az is tény, hogy nem igazán rajongtam a kóborokért. Egyszer akadtam úgy igazán össze velük és nem volt szép vége. Viszont igyekszem nem az a két alak alapján megítélni őket. Senki se hasonló, hiszen köztünk is vannak angyali teremtések, elég csak Sienna-ra gondolnom, míg én mondhatni kicsit a rosszabbik fajtába tartozom. Illetve ez a falkaterület, így ha egy kóbor nekem akarna esni, annak nem hiszem, hogy jó vége lenne, ha csak nem unta meg az életét. Hamarosan pedig helyett foglalok mellette, s kíváncsian mérem végig az ismeretlent. Barátságosan figyelem őt, miközben a kisugárzásommal is próbálom megnyugtatni, vagy legalábbis sugallni azt neki, hogy nem akarok neki ártani. Nem fejet vétetni jöttem, hanem kicsit kikapcsolódni, hiszen egy kis szórakozás mindenkinek kijár. Köszönöm. – egy mosoly keretében válaszolok, hiszen én is ismerem az illemet, még ha nem is túl gyakran szoktam használni. A legtöbb szabályt is csak iránymutatónak szoktam venni, nem pedig úgy tekintek rájuk, mint valami megszeghetetlen dologra. Szeretem áthágni őket, de természetesen csak olyan mértékben, ami nem jár azzal, hogy a fejemet elveszítsem. Alig, hogy megkapom az italt, meg is ízlelem és mondhatni kisebb erőfeszítésbe telik, hogy ki nem köpjem. Nem vagyok finnyás, de erre nem mondanám azt, hogy olyan, mint amilyenre számítottam. Nem a legjobb fajtából van. Végül egy kisebb fintor keretében sietve fogyasztom el, hogy minél hamarabb túl legyek eme „remek” íz világon. Komolyan miként árulhatnak itt ilyet? Sietve rázom meg a fejemet, majd a mellettem ülő előtt heverő poharakra pillantok és egyből az fut át az agyamon, hogy igazán el lehet keseredve, ha képes volt ennyit meginni ebből... Kikapcsolódás, úgy gondoltam itt az ideje kicsit szórakozni, élvezni az életet és felmérni a terepet. – szólalok meg egy elragadó mosoly keretében és állom a pillantását. Egy kósza tincset a fülem mögé tűrök, mielőtt még én kezdeném el faggatni őt. – S téged mi szél fújta erre? Miért egyedül üldögél itt egy ilyen szemrevaló úriember? – teszem hozzá kíváncsian, hiszen tényleg érdekel. Szeretem az emberek, farkasok és őrzők titkait megkaparintani. Vodkát szereted? – kérdeztem tőle sietve, hiszen talán abból jobb minőséget adnak, mint a whiskeyből. Legalábbis reménykedtem benne, ha igen volt a válasza, akkor rendeltem belőle kettőt, hiszen a társalgás mindig jobb egy ital mellett. Régóta vagy a városban? – tekintve, hogy kóbor és még nem hallottam róla azt hiszem, hogy jogos volt a kérdésem. Na, nem mintha a falkához való csatlakozásról szerettem volna beszélgetni az este folyamán, de azért jobb tisztában lenni azzal, hogy mi az, amit tud, s mi az, amit nem.
Kezdőlap
//
