Keserűen felnevettem, mikor erényről kezdett papolni, majd megráztam a fejem, csípőre tettem a kezem és lepillantottam a padlóra, magamban tízig számoltam és próbáltam némi nyugalmat, higgadtságot meg józan ítélőképességet csempészni magamba. - Tizennégy éved volt beszélni, végig hallgattál. Egy fél szóval se próbáltad megmagyarázni, miért dugtag Mayt és mikor megbüntettél, utána a sorsomra hagytál. Victor verzióját se ismerem, nekem bőven elég volt az, amit személyesen kaptam, nem akartam onnantól kezdve hallani rólad. De ha úgy érzed, benned rekedt sok dolog, tessék - mutattam a szék felé, jelezve, hogy foglaljon helyet, csupa - szkeptikus - fül vagyok. Hitetlenkedve és bizalmatlanul méregettem, valahogy nem passzot hozzá ez a megtérés történet, annyi éven át egyetlen arcát ismertem, szívem mélyéből gyűlöltem, s még ha valóban meg is változott, mindazt az ellenérzést, amit irányába táplálok nem lehet fél óra alatt eltörölni. Jó lenne, ha így volna, ha még tudnék benne bízni, de már én se vagyok gyerek. Nikolajra néztem. Tényleg nem látni rajta külsérelmi nyomokat, azt se érzem felőle, hogy tartana Kirilltől, ahogy a bántalmazott Kölykök ösztönösen teszik a Teremtőjükkel szemben, de ez akkor sem garancia semmire! - Pont azért, mert rólad van szó. Azt se akartam elhinni, amit kérdeztek, illetve csak Kirill, mert csak ő beszélt. A farkasom nyugtalan volt, vagyis inkább izgatott, de ezt nem érezhette a két másik hím, a pajzsom elrejtette a kíváncsiságát, a vágyát, hogy az apjához menjen, hogy az öccsét felmérje, üdvözölje... Kissé furcsa volt neki, hogy eddig minden vérvonalrokont örömmel fogadtam, most meg elutasítom őket. A lágerben ezzel azért nem volt baj, mert ott May halála gondoskodott róla, hogy ne érdekeljen minket senki és semmi. Mikor May milyenségét, mibenlétét és a vele kapcsolatos terveit kezdte boncolgatni és magyarázni, éreztem, hogy fokról fokra ment fel bennem a pumpa és gyűlöltem, hogy nyilvános helyen, egy kocsmában voltunk. - Meg akartad menteni? - ismételtem hűvösen, s egy fél lépést tettem felé, hogy szinte a képébe másztam. A pult felőlem éreztem Grace kíváncsi tekintetét, s már nézett is körbe a lány, mert rosszat sejtett, de azért hülye nem vagyok, hogy itt rendezzek - még ennél is nagyobb - jelenetet. - Rám néztél és a képembe vigyorogtál a parancs előtt, láttam, az nem "édes fiam, de jó, hogy jössz, borulj keblemre" pillantás volt. Lesoványodott, csont és bőr volt, árnyéka önmagának, Jenny mesélte, ő látta. Makacsul ragaszkodtam a saját nézőpontomhoz, de hogy ne érhesse szó a ház elejét, tekintetemet le se véve a Teremtőmről kihúztam egy széket neki. - Öt percig még hallgatlak, mesélj, ha ennyire nehezményezed, hogy nem ismerem a te álláspontod. Ha leültek, hát én is, de a korábbi könnyedségem oda, s inni se akartam. Mellkasom előtt keresztbe fontam karjaim, úgy vártam, mivel rukkol még elő.
Edward haragja egyre nagyobb, nem is számított másra, tudta, hogy nem két perc lesz az, hogy elhitesse a saját verzióját a fiával. Egy előnye van, mégpedig az, hogy egyik kölyke sem maradt mellette annyi ideig, hogy tudná, mi a teljes igazság. May pedig pláne nem fog beszélni, hiszen nincs az élők sorában. -May a szerelmem volt, a szeretőm, Edward. Szemet vetettél rá, és egy szót sem szóltam miatta. Vajon, bevezetlek ebbe a világba, ha nem tudom azt, hogy jó ember vagy? A válaszom nem, fiam, nem tettem volna meg. Sorsodra hagytalak? Victor a nyomomban volt végig, követett, információkat szerzett rólam. Ha nem tudom, hogy ott van a közelemben, soha nem hagylak magadra, de tudtam, hogy össze fog szedni, még akkor is, ha éppen dühös voltam rád a szökésed miatt. Mit kaptál tőlem Edward? Azt, hogy kimentettelek a halál torkából, és taníttatalak? Mégis mit? -azt leszámítva, hogy fiát valóban ott hagyta az erdő szélén, semmi olyat nem tud felhozni, amivel ártott volna neki. Ezek tények, ezekkel még Edward sem tud vitázni, hiszen nincsen semmi a számláján, amit a szemére vethet magával kapcsolatban. -Victor nem mesélte el, mire akart felhasználni? Ugye nem? Mivel fattyúként született, a neki járó nemesi rangot akarta visszaszerezni, és ezt rajtam keresztül, mivel én családba születtem. Ezért az egyért tartott, nem másért, és ebből lett elegem, ezért mentem el, mert a kicsinyes játékban nem óhajtottam bábként résztvenni. -ez Victor... ebben az egyben nem kivételesen igazat mond, hiszen tényleg ezért pattant meg annak idején, na de a többi, az a mocskos játékának a része. Natalja elmondta, hogy a fiúkat is betörésre vitte, arra tanította, hát nem használta őket az érdekeinek megfelelően? Dehogynem. Nikolajra tett megjegyzését legyintéssel nyugtázza. -Miért nem kérdezed meg tőle, hogyan nevelem, hogy érzi magát? Itt van, nem süket, nem vak, és nem néma. El tudja mondani, milyen élete van mellettem. Tessék. Lehet, hibás döntéseket is hoztam, de ki nem hibázik? Nikolaj viszont mellettem van, ha annyira szar alak lennék, vajon így lenne most, vagy nem? Ide hoztam volna elétek egy kölyköt, hogy megismerjétek? Soha, és mégis megtettem, holott fiatal, te is érzed rajta, könnyedén elbánhatnátok vele. -Nikolaj most ütőkártya a kezében, mert melyik Teremtő akkora állat, hogy a fiatal, jóval gyengébb kölykét kitegye ekkora veszélynek, ha a meséje nem áll biztos lábakon? Egyik sem, kivéve ha meghalni szánja őt, erről viszont szó sincs. Tökéletes alibi arra, hogy békülni akar. -Meg, Edward, meg. Tudod az oroszok sem szeretik, ha valaki áruló, és üldözték, a vérét akarták. Aurorett a legnagyobb biztonságban a lágerben volt, őt az ellenségeink akarták holtan látni. May is ott volt a lehető legjobb helyen, mert őt meg a mieink. Lesoványodott, mert Aurorett nem, ugye? Mégis mit hittél, miről szólt az nyamvadt tábor, dőzsölésről? Sajnos May nem az én csoportomban volt, és nem kis munkámba került, hogy a kivégzésükre ő is átkerüljön a mieinkhez. Aurorette megölte volna maga Mayt, ha elmondom neki, elárulták, ezt el kellett kerülnöm, két nőstény harca amikor nem kellene, ettől meg akartam kímélni mindenkit. Amikor berobbantál, mégis mit kellett volna tennem? Átölelni, hogy de örülök neked? Mindenki tudta, szabotász van, kínomban mégis mit csinálhattam volna? Nevettem, igen, mert eltoltatok mindent. Ha nem vagytok őrültek, akkor May és Aurorett bekapja a vaktöltényt, és kimenekítjük őket, de neeeem, neked hősködnöd kellett elborultan, amivel kész tűzpárbajt okoztál. May pedig meghalt. -ez történt, ennyi történt, hivatalosan, de a valóság az egészen más. Hogy mi történt pontosan, vagy mi volt az alap, csak saját maga tudja, és azok az emberei, akik életben maradtak, de ők sem mondanának mást. Minden a terv része, és ha esetleg megtalálják őket, csak alátámasztani fogják a mondandóját. -Mit akarsz tudni? Kérdezz bátran, Edward. Úgy gyűlöltök, hogy semmit nem tudtok rólam. Neked talán olyan rossz volt mellettem addig, amíg be nem törtél a hálónkba? Bántottalak akár egy ujjal is? Aurorett el akart szökni tőlem, amikor teszteltem, mennyire lehet erős farkassá. Megbüntettem érte, igen. Natalja, ő más volt. Nem szökött, de... szerelmes lett, és elengedtem, de amikor megtudtam, hogy tulajdonképpen kitartott, akkor tiltakoztam a kapcsolatuk ellen, hiszen... hiszen nem szajhát akartam belőle. Mindent megtettem, hogy hazavigyem, minden követ megmozgattam érte... de nem akart eljönni, holott már a város is arról beszélt, hogy mi lett belőle. Veszekedés lett a vége, nagyon nagy veszekedés, és akkor jöttetek ti, akik elvittétek. A ház ura elmesélte, hogy Natalját megszöktette néhány alak, tudtam, hogy csak Victor és ti lehettek azok, más nem, hiszen hazajött volna, vagy ott marad, ha nem így van. -leül a székre, Nikolajjal együtt, hiszen ne álljon már, ha lehet. A fiú még mindig kíváncsian méregeti Edwardot, farkasa pedig örömmel közeledne, mégis bizonytalan az elutasító magatartás miatt. Az övé nem az, lejjebb engedi a pajzsát, és engedi, hogy Edwardé ha akar, és ha a fia is úgy akarja, nyugodtan odamehet, örömmel fogja üdvözölni.
"-May a szerelmem volt, a szeretőm, Edward." És egy jobb horoggal Northlake padlóra küldte az ellenfelét, a három bíró egyként emeli fel a tíz pontból tízes táblát, Kirill pedig kiderült a padlón, mint Krisztus a kereszten, rövid meccs volt, azt hiszem a fogadóirodákban sem tett senki ilyen rövid időre pénzt, pedig mekkorát kaszálhatott volna!
Nem ütöttem ki, de nem sokon múlt, hogy nem törtem be az orrát, de továbbra se hagyta abba a bicskanyitogatást, és kezdtem úgy érezni, hogy szándékosan arra megy, hogy elszakítsa a húrt. - Szóval: te megléptél Victortól, de engem azért rá hagytál, mert egyszer csak eldurrant az agyad és úgy gondoltad, hogy akkor a következő kétszázhetven évet nyugodtan tölthetem annál a farkasnál, akitől te megszöktél. Juj, hát ez így mindjárt jobban fest. - Gúny és irónia a köbön, azt viszont tényleg nem tagadhattam, hogy azzal, hogy magához vett, megmentett. - Miért? Miért fogadtál be? Minek? Mióta csak otthagyott ez a kérdés járt a fejemben a legtöbbször, ez kattogott bennem minden teliholdkor, mikor a farkasom a leginkább hiányolta a Teremtőjét, akire ilyenkor emlékeztetett a legjobban. Bárhogy forgattam, csűrtem-csavartam eddig, nem találtam rá épkézláb választ. - Ezért lettek saját céljaid, hozzájuk saját bábok. Nem tetszett, hogy megpróbálta befeketíteni előttem Victort, igaz, hogy voltak összetűzéseink és nem mindig értettünk egyet, de neki köszönhettem, hogy még élek, hogy itt vagyok, nem Kirillnek, nem ő nevelt, nem ő tanított meg rá, miképp éljek túl, nem ő rántott ki sok bajból, nem vigyázott rám, ha az kellett, hanem Victor, és nem mellesleg Ryan. Nikolajra néztem, összehúztam a szemem, úgy méregettem, továbbra se voltam barátságos, ó, attól nagyon messze álltam most. - Nos? - vontam fel a szemöldököm. Kirill elsorolta a kérdéseket, nem fogom ismételni, ő viszont felelhetne, szétvet a kíváncsiság. És csak forgatta bennem a tőrt, miközben egyre mélyebbre döfte. Amúgy is magamat okoltam May haláláért, ez a verzió meg tett még rá egy lapáttal, bár voltak fenntartásaim a szavahihetősége felől, nem is kevés, azon azonban semmilyen nézőpont nem változtatott, hogy May akkor és ott meghalt. - Tudod... ez azért több mint furcsa, eddig hagytál minket "tévhitek" között, most pedig felbukkansz és töredelmesen vallasz. Nem értem korábban miért nem jöttél, vagy kerestél minket, hogy ha mindez tényleg így volt, miért hagytad egyáltalán eddig fajulni a kapcsolatunkat. Öregségedre békére vágysz, ez megható, kár, hogy több évtizedet kellene megmásítanod az idillhez, és ugyanennyi idő keserűségét semmissé tenni. - Haragudtam, gyűlöltem, ugyanakkor fájt, csodálatos egyveleg. - Miért árulta el May és mivel? May a légynek se tudott ártani, szerelmes voltam, nem hülye, azt azért észre vettem volna, ha valóban olyan aljas vagy gátlástalan. Leültünk, ő pedig előadta Nat történetét is, hogy ki miért lépett meg tőle, minek mi volt az oka... - Ha valóban semmi rosszat nem tettél, miért nem mondtad el Jennynek, hogy a tábor csak az ő biztonságát szolgálja, hogy nem megnyomorítani akarod, hanem megmenteni? Nem hülye, nem buktatott volna le. Helyett most ugyanúgy, ha nem jobban, gyűlöl, mint én. Merev tekintettel figyeltem őket, farkasom kezdett lehiggadni, mármint olyan értelemben, hogy nem akart minden áron odaloholni hozzájuk, éljen! - Miért most jössz? Nem mindegy már?
May említése, ebben a szerepben, amiben teszi, kiveri a biztosítékot Edwardnál, ehhez sem nagyító, sem jó emberismeret nem kell, minden az arcára van írva. A teste megfeszül, az orrlyukai kitágulnak, a pupillája is, tehát ugrana, hogy itt és most kivégezze, és nagyon nagy önuralomra van szüksége ahhoz, hogy ezt ne tegye meg nyílt helyen. Látja, a kijelentése betalált. Szerencsétlen fia, még mindig reménytelenül szerelmes Maybe, csak nem tudta elfelejteni, ragyogó. -Egy valamit tisztázzunk, Edward. Victor nem rossz ember, sokat tanultam tőle magam is, de te mégis mit reagáltál volna 37 éves fejjel, alig túl a kölyök léten, hiszen 27 éve voltam farkas, aki folyamatosan azzal volt traktálva, hogy segítsek neki visszaszerezni a nemesi címét, hogy jogosan viselhesse. Untam, lázadtam ellene, fiam. Ott hagytam, mert nem voltam hajlandó ezt megtenni neki, érted? Azért hagytalak rá, mert jó apa volt, az, hogy én meggondolatlanul döntöttem, és a gyerekes haragom, a dac hajtott, hogy megmutassam neki, egyedül is megállom a helyemet, erősebbnek bizonyult nálam. Az pedig, hogy folyamatosan követett, tudni akart rólam mindent, ez még jobban felbőszített, holott Teremtőként nem tehetett mást. Mégis a fejem után mentem. -még véletlenül sem mond olyat, amivel olyan benyomást keltene, hogy igenis be akarja sározni Victort, inkább azt a látszatot kelti, hogy a saját hülyesége vezetett idáig, míg Teremtője valóban jó farkas, jó apa. Patkány húzás, de ez kell ahhoz, hogy a terve beváljon, és van olyan dörzsölt, hogy a legapróbb részletre is figyeljen. Ő nem az a típus, aki véletlenül elszólja magát vagy ennek, vagy annak, akkor nem itt lenne, már rég megpróbálták volna megölni, ehelyett pedig ő osztja a lapokat, kénye-kedve szerint. -Mert jónak találtalak, Edward. Az, hogy mai szóval élve, megélhetési bűnöző voltál, aki mindent kockázatot vállalt, hogy elérje a célját, ez tetszett benned. Tudtam, hogy sokra vagy hivatott, ezért. Hagytalak volna ott két nyomorult halért, hogy a kezeidbe kerüljön, amikor kiderült, igencsak fifikás vagy? Ekkora rohadéknak nézel, Edward? -látott fantáziát a fiában, nem is keveset, de meg akart bizonyosodni arról, hogy a fiút érdekli a dolog, tanulni akar, és ha olyan tudást kap a kezébe, amit csak nagyon kevesen, nem szúrja el. Ez valóban így volt, ebben nincs semmiféle mese. Viszont amikor rájött arra, hogy May és Edward egészen más érzelmeket táplálnak egymás iránt, mint kellene, akkor megpendítette a lánynak, hogy végez a fiúval. May könyörgése mentette meg egyedül az életét, persze erről kicsi May már nem tud beszámolni, ez egy ilyen játék, ahogyan ő játssza. Bábok, célok, felsóhajt és legyint. -Saját célok... mikor először arra gondoltam, felkeresem Victort, nem kellett, még mindig a nyomomban volt. Azt hittem azért, mert továbbra is azt akarja, hogy segítsem hozzá a jogához, ami megilleti. Ettől annyira undorodtam, hogy inkább hátat fordítottam az egésznek. Saját báb, ugyan, családra vágytam, Edward, reméltem, hogy jó lesz úgy. -valóban haragudott Victorra, valóban azért ment el, mert nem engedte felhasználni magát arra, hogy létező vagy nem létező címeket szerezzen a Teremtőjének. Unta a banánt, a mindennapos eszmecserét erről,a traktálást. Elege volt. Úgy gondolta, Victornak csak és kizárólag ezért kellett, nem másért, és azzal, hogy a Teremtője folyamatosan követte, csak erősítette benne ezt a hitet, ami végül átfordult egyfajta undorba, gyűlöletbe. Megadta a lehetőséget, hogy Edward Nikolajt kérdezze, tessék, majd ő elmondja, hogyan is látja őt pontosan. -Apám jó ember, én nem tudom, milyen volt annak idején, miért van ez az ellentét, de azt igen, hogy nekem nem lehet okom panaszra. Az elején nagyon kemény volt, akkor voltak időszakok, amikor gyűlöltem érte, de ma már tudom, azért tette, hogy mindent megtanuljak, amire szükségem lehet így. Hidd el, nem ezt mondanám, ha nem így lenne. Tudom, hogy éreznéd rajtam, ha hazudnék, de az igazat mondom, én jól érzem magam vele. Odafigyel rám, ha gondom van, bármikor mehetek hozzá, ha hibázom, akkor is segít javítani rajta. Rólatok sokat mesélt, és soha nem mondott rosszat, ezért vártam, hogy megismerhessem a testvéreimet, azt nem gondoltam, hogy rám is ilyen gyűlölettel nézel majd. -a fiú minden szava igaznak tűnik, szeretettel beszél az apjáról, egyáltalán nem úgy, mint akinek takargatnivalója van, vagy betanult szöveget mondana, hiszen nincs miért. Az utolsó mondatából a keserűség süt, örömmel jött, és helyette elutasítást kapott. Ez láthatóan rosszul esik Nikolajnak. Ő pedig Edwardra pillant, halhatta, nem kényszerítette semire Nikolajt, ő így érzi, és ezt mondta el. Fiatal, nagyon fiatal a többiekhez mérve, nem okozna gondot leleplezni, ha valótlanságokat állítana. -Képzeld magad az én helyzetembe, Edward. Szinte gyerekként elhagyod azt, akinek mindent köszönhetsz. A gyűlölet fűt, a harag hajt, és megpróbálkozol mindennel, csak hogy bebizonyítsd nélküle is megállod a helyed. Aztán rájössz arra, hogy ő azért követ, mert aggódik, de addigra már késő, eltelik majd 380 év, mikor megérted, mekkorát hibáztál, mennyire elvakult voltál, hogy a saját igazadat hajszold. Tudod, hogy oda akarsz állni elé, de azt is, hogy akik vele vannak, gyűlölnek. Mégis hogyan tennéd meg az első lépést, Edward? Levelet írsz? Vagy végül bevállalod a kockázatot, hogy elhozod a kölyködet, és odaállsz eléjük? Én az utóbbi mellett döntöttem, fiam. Akár engem, akár Nikolajt könnyedén megölhetnétek, mégis eljöttem, hogy ha a múltat nem is tudom megváltoztatni, de legalább a hátralévő évekre ne haraggal gondoljunk, hanem tisztességes, emberhez méltó kapcsolatként. Úgy véled, veszélybe sodrom Nikolajt vagy magamat, és kiállok egy idős, plusz 4 kifejlett példány elé, ha hazudni akarnék? Ennyire őrültnek nézel, fiam? Megmásítani nem akarom, Edward. A hibáimból tanultam, mert ki az, aki tökéletes, és ő maga nem követ el hibát? Olyan nincs. Én is elkövettem, nem egyet, nem kettőt, de ha most azt mondanám, szeretném meg nem történné tenni azokat, amik veletek történtek, az sem lenne igaz. Azok ha nem következnek be, akkor lehet, még mindig gyűlölném a saját Teremtőmet, nem gondolkodtam volna el azon, mikben hibáztam, és mekkorát. -Eddig csak mocskosnak nevezte volna a játékát, de ez már egyenesen gennyes, aljas, viszont ebben van otthon, ez az, amit olyan profi módon űz, mint senki más. Elég csak ránézni, az energiáira figyelni, mind-mind megbánást tanúsít, és egy reménysugarat, hogy hátha, ha csak pár évre is, de együtt lehet a családjával, nem külön. Felhozta az egyik legnagyobb ütőkártyáját is, az ő és a fia korát, hiszen Edward nem hülye, tudja, hogy ő maga már megette a kenyere javát, harcban alul maradna, Nikolaj pedig pláne, hiszen még nagyon fiatal. Olyan Teremtő nem létezik, aki ha hátsó szándékkal közeledik, előretolja a kölykét. -Maynél Aurorett tehetségesebb volt, és volt, amit neki nem tanítottam meg ezáltal. May erre rájött, és számon kérte rajtam, majd rákérdezett Nataljára is. Nem hazudtam neki, Edward, őszintén elmondtam neki, miért nem engedem veszélyesebb helyzetekbe. Az imádnivaló, édes kis May csalódott volt, bosszút esküdött, és féltékenységből elárulta Aurorettet, elárulta, hogy micsoda. Nataljára nem haragudott ennyire, de talán azért, mert ő nem töltött annyi időt velünk, ezt nem tudom. Sosem gondoltam volna, hogy pont May, aki kedves volt mindenkivel, mindenkihez, pont ő teszi ezt meg. -milyen gyönyörűen hangzik, és milyen hihető. Hány és hány olyan esetet hallani ma is, amikor a testvéri féltékenyésg vért kíván, és a szeretett gyermek kiontja fivére, nővére, szülei életét. May bizony háttérbe szortul, mind Edward, mind a többiek mellett, hiszen tehetsége az nem sok volt, de a piszlicsáré ügyeket rá lehetett bízni. Sajnos ennyit ért farkasként, nem többet, a farkasélet pedig kegyetlen, aki nem életképes, az halott. -Jenny? Aurorettről beszélsz? Ezek szerint... nevet változtatott? -meglepett arcot vág, hitelesen, mint akit váratlanul ért az, hogy az egyik kölyke már egészen más néven él, mint eddig, és eltelik pár másodperc, mire folytatni tudja. Mocskos rohadék, mintha nem tudná azt, ki milyen néven él jelenleg, dehogynem, viszont dörzsöltebb fickó annál, hogy egy ilyen könnyed, látszólagos "elszólásba" belesétáljon. -Egy olyan csalódás után, mint amit May okozott, te mennyire bíztál volna benne, hogy Aurorett ott és akkor nem követ el mindent, hogy megtalálja, és megölje? Nem hiányzott a balhé, Edward, keresztülhúzta volna a tervemet, hogyan mentsem ki mindkettejüket akkor, amikor igencsak forró lett a talaj. Ezért nem mondtam el neki, reméltem, ha sikerül onnan elmenekülni, akkor nyugodtan élhetünk tovább, maximum Maynek is megtanítom azt, amit addig nem, de ez már nem sikerült. Érvágás volt, nagyon nagy érvágás. Gyűlöl, mindannyian gyűlöltök, nem csak ő. -logikus gondolkodásra vall a meséje, nőstényekről van szó, ők pedig kiszámíthatatlanok, ezzel Edwardnak is tisztában kell lennie. Hímként gondolkodott a jelek szerint, nem csak Teremtőként, ez nem bűn, akárhonnan nézi. -Neked lehet, mindegy, az is lehet, Aurorettnek és Nataljának is mindegy, vagy Victornak, viszont nekem nem. Ryant nem tudom, őt kétszer láttam csupán, nem többször, de gondolom, ő is hasonló véleménnyel bír rólam, mint ti. Megöregedtem, legalább egy bocsánatot hadd kérjek mindenkitől személyesen. Ennyivel tartozom, és ha nem is fogadjátok el azt, hogy igen, én is tudok változni, és az évek, a történtek megviseltek, ahogyan a hibáimra való rádöbbenés, legalább Nikolajt ne gyűlöljétek, hiszen ő nem tehet semmiről sem.
Egy dolgot nagyon-nagyon bántam. Hogy megszöktem tőle azon az estén, és hogy miért? Mert így sokkal kevésbé ismertem, mint az jelen helyzetben egészséges lett volna, nem tudtam biztosra megítélni, hogy őszinte, vagy sem. Hiába tudok naiv lenni némelykor, azért nem veszek be mindent, ez pedig túl szép ahhoz, hogy ne bűzölögjön. Dac és megy a saját feje után, igen, ezt el tudtam hinni egyből, azt, hogy Victort tulajdonképpen dicsérte, na azt már nem. És körülbelül az egész beszédével ez volt a problémám: egyes szegmenseit el tudtam hinni róla, másokkal viszont úgy voltam, hogy én azt soha nem nyelem be, az fix. Na a hízelgése azt illetően, hogy miért vett magához, miért húzott ki a csávából, az a pont volt, amit azt hiszem teljesen elhittem, másért nagyon egy nincstelen, névtelen sehonnanit - szívjóságból!? - aligha kapart volna össze. Már nyitottam a szám, hogy baráti figyelmeztetéssel illessem, aztán be is csuktam inkább. Nem kell, nem egy elveszett figura, s akár őszinte, akár nem, jobb ha nem fecsegek akkor, amikor nem muszáj, pláne nem olyat, ami később talán egy icipici előnyt jelenthet. - Ezért került végül majd' mindegyik kölyköd Victorhoz - jegyeztem meg. Ha tényleg családot akart, akkor baromi rosszul csinálta, illetve család az lett, csak nem éppen neki. Hallgattam Nikolajt, figyeltem az arcát, a szavait, hazugság jelei után kutattam. Lebukik, ha bármit is nem úgy mond, ahogy gondol, vagy füllent, jóval fiatalabb nálam, érezném rajta. Nem hazudott, vagy ha igen, akkor nem tudom... dombon ülő fűcsomó legyek. Ettől függetlenül ugyanúgy fenntartásokkal kezeltem mindkettejüket, annyi, hogy a pajzsomból kicsit többet engedtem le, mert a farkasom már lehiggadt, nem árulja el élből magát. Minket. Az erőmnek az egynegyedét érezhették körülbelül, semmivel sem többet, energiáim kísértetiesen hasonlítottak az övükére, ahogy a farkasom is. Mikor szóba hozza, hogy könnyen meg tudnánk őket ölni, nagy a kísértés. Komolyan. Nem is tudom, miért hagytam őket egyáltalán megszólalni és a most jelen lévő farkasaimmal nem vetettem őket hátra, minden gondom megoldódott volna vele kapcsolatban, s ha szólni se hagyom, kétségem se támad. - Ebben az egyben egyetértünk - húztam hideg mosolyra a szám, mikor a hibákról és az azokból való tanulásról beszélt. Kezdtem az első sokkból ténylegesen is magamhoz térni, ami annyit tett, hogy habár a pajzsom lejjebb került, az csak azért történt, mert már jóval összeszedettebb voltam, és higgadtabb. Belátta, hogy hibázott, remek, de... hm, majd kiderül. Jennyre haragudott, Nathalie-re annyira nem, May. Minden egyes szó, amit kiejtett vele kapcsolatban kínos lassúsággal, egyenként tépték fel benne a behegedt sebeket, mintha eddig gyorsabban rohantam volna a múltnál, de most az nekiiramodott és egyszerűen rám vetette magát, hogy még egyszer ugyanott, ugyanúgy, mégis sokkal fájóbban belém marjon. Nem bánom, tépjen, szaggasson, öljön meg és ki belőlem még többet, hogy a végén semmit se érezzek. May... - Neked kellett volna odafigyelned rá annyira, hogy sose legyen féltékeny, a te felelősséged volt. Még akkor is, ha farkasként gyengébb volt. Dühös voltam ezért, életem végéig az leszek, efelől nem volt kétségem, haragudni fogok Kirillre és magamra is miatta. - Ahogy mind - biccentettem kurtán a névváltásra. na jó, nem mind, de majdnem mind. Keserűen elhúztam a szám arra, amit Jennyről mondott és megráztam a fejem. Szívesen odamondtam volna, hogy ne nézze hülyének a húgom, de tegye. Bocsánatot akar kérni... - Legyen - dőltem hátra, s néztem őket kicsit összehúzott szemmel. - Megengedem a többiek nevében is a bocsánatkérést, szemtől szemben, nekem akár itt is megejtheted. - Arrogáns lennék? Előfordulhat. Elővettem a mobilomat a zsebemből. - Ha nagyon szeretnéd, most azonnal lehívhatom őket, vagy más helyszín jobban tetszene? Ó, és ha már azt szeretnéd, hogy jobban megismerjem, az... öcsémet - nem, nekem ő nem az, nekem Ryan az öcsém, egyedül -, akkor amíg a többieknek elmeséled a megtérésed, elviszem vadászni. Hadd ismerkedjen a környékkel. Ő úgyse tartozik senkinek bocsánattal, hiszen ártatlan elszenvedője csak ennek a családi viszálynak. Enyhén félrebiccentettem a fejem, a szám még mindig hűvös mosolyra húzódott, udvarias, de távolságtartó. És a kérdés a felajánlás mögött: el mered engedni egyedül a fiadat velem, Kirill?
Lenne lelkiismerete, talán még sajnálná is Edwardot, hiszen az előny nála, minden tekintetben, mert senki nem ismeri, még Victor sem. Azt mond magáról amit akar, azt állít, amit akar, mert nem volt olyan farkas mellette, aki valóban megismerhette volna, hogy milyen. Ezzel az előnnyel pedig visszaél, és vissza is fog, mert ezek az apróságok mind mind az ő malmára hajtják a vizet. Már előre látja, ahogyan a családi kupaktanács összeül, és megpróbálják eldönteni, hogy a gyűlölt Kirill valóban megtért és igazat állít, vagy hazudik, és valami más van a háttérben. A legnagyobb bajuk pedig az lesz, hogy nem tudják megfogni, nem tudják rábizonyítani, hogy amit állított a békülésről, az nem úgy van. Sajnálatos módon, vagyis a kis kompánia sajnálatára szépen lassan be kell látniuk azt, hogy az állításai igazak. Mennyire fogja szánni őket, mennyire fogja siratni őket azért, mert nem tudnak olyat mondani, vagy felmutatni, ami az ő gyanakvásukat igazolná. Mindjárt sírva fakad. -A fészkes fenét. Rólad tudtam, hogy össze fog szedni, azt, hogy Natalját végül ti megszöktetitek, azt már nem. Hazahoztam volna, ha nem mérgesedik el a vitánk amiatt, mert kitartott lett, és nem előztök meg, persze az nem biztos, hogy rögtön béke lett volna a háznál. Aurorettet kimentettétek ugyancsak, azzal is elkéstem. Saját családra vágytam elrontottam, Nikolajnál minden hibát igyekeztem kiküszöbölni, hogy még egyszer ne jussak ugyanoda, mint veletek. Victor pedig, azt nem mondom, hogy kedvelni fogom, a keblemre ölelem, mert hazudnék, ha így lenne, 442 évet töltöttem tőle külön, kizártnak tartom, hogy normális Teremtő-kölyök viszony állna fenn, ám az alapokat tőle tanultam meg, belém verte keményen, ahogyan én is Nataljába, Aurorettbe vagy Nikolajba. Kellett, hogy jók legyenek majd egyszer, és lám, azért szép korban vannak mindannyian, még ha ez nem is az én érdemem jórészt. -Edwardra pillant, ahogyan az öccsét méregeti, nyilvánvaló, arra vár, mikor kapja hazugságon. Nos ez az, ami nem fog megtörténni, Nikolajt kiképezte, úgy képes hazudni, és azt mondani, ami a másiknak kedvére lehet, hogy soha az életben senki nem jön rá arra, hogy ez a fiatal farkas a bolondját járatja velük. Akkor sem, ha most tényleg igazat szólt, hiszen az egyetlen kölyke Natalján kívül, akire odafigyelt, és szeretettel nevelte, ami nem volt nehéz, ha azt nézi, csecsemő kora óta vele van. Victor, ó hogy gyűlöli, elmondani nem lehet, arra nincsenek szavak, és lám, Edward ugyan kételkedve fogadja a szavait, mégsem érezheti azt, hogy nem az igazat hallja. -Vénségemre csak eljutottam odáig, hogy belássam, amit én tettem, hiba volt, amit én apaságnak mertem nevezni, az nem az volt. Beletört a bicskám, nem tagadom. -Victor nyakába szakadt az összes kölyke, és cseppet sem bánta, Natalja volt az egyetlen, akiről tudta, okos lány, megoldja a rábízott feladatot, benne sosem kételkedett, az ő vére, minden tekintetben. Victor pedig szenvedhetett a többivel, ezen nagyon is jól szórakozott, bár jobban örült volna, ha csökken a létszám, és kevesebb ellenfele akad majd, mire a Teremtője nyomába ered. -Ez igaz, vak voltam, abban a hitben éltem, hogy a két lány jól megérti egymást, álmomban sem gondoltam volna, hogy ebből egyszer vita származik majd. Az egyikőjük jó volt harcban, kémkedésben, egyebekben, a másikuknak más volt az erőssége. Talán ha az elején elmagyarázom ezt, akkor, akkor nem így végződik. -az ő hibája volt, az övé egyedül, ahogyan Edward mondja, felelősséggel tartozott mindkettejükért. Elméletileg igen, gyakorlatilag szerencsétlen May arra sem volt jó, hogy az energiáját fecsérelje rá. Aurorett sokkal tehetségesebb volt, sokkal ígéretesebb, viszont nőstény, aki hajlamos a hisztériákra, ezt pedig elunta, nem volt szüksége rá. -Mindannyian... ó... megértem. -a névváltásokon meglepődik, az arcán látszik, hogy ez erőteljesen mellbe vágta, mert arra azért nem gondolt, hogy mindenki eldobja azt a nevet, ahogyan ismeri őket. Egyáltalán nem tudja, dehogy tudja, Natalja nem mondott semmit sem, még azt a napot is megmondja, amikor bejelentették, illetve váltottak. -Köszönöm. Akárhol, ahol hajlandóak velem találkozni. Edward, kérlek, ne legyél cinikus, Nikolaj tényleg semmiről nem tehet, és ne miattam büntesd azzal, hogy ellököd magadtól. Legyen így, gondolom az öcséd örömmel veled tart. -hálás mosoly az arcán, hihetetlen, hogy ilyesmire is képes, és mégis, hiszen az ő gennyes játékai nem ismernek lehetetlent, bármit bevet, ha szükséges. Nikolaj pedig felvillanyozódik az ötletre, hogy a bátyjával vadászhasson, az arca felderül, reménykedő mosollyal néz Edwardra. Édes mindegy, hol van az első találkozó, ha olyan környéken akarják, ahol ők vannak otthon, akkor oda fog menni, ez nem tántorítja el, sőt, újabb jele annak, hogy valóban azért van itt, hogy a családjával lehessen. Mennyire kedves gesztus tőle, egy idegen városban hajlandó olyan területre tévedni, ahol hátrányban van. No igen, hiszik ezt róla Edék, mert ha tudnák, hogy úgy ismeri a környéket, mint a tenyerét, meglepődnének, ám ki mondta azt, hogy tudniuk kell erről az apróságról, hiszen tényleg jelentéktelen tényező. -Edward, ha már itt tartunk, sajnálom. Bocsáss meg, hogy nem voltam olyan Teremtő, mint amilyennek lennem kellett volna. -megteszi, amiért idejött, azaz látszólag ideérkezett, az aljas játékába bőven belefér egy bocsánatkérés, egyáltalán nem derogál az, hogy kimondja. Azt pedig nem kell taglalni, hogy mennyire gondolja komolyan, mert semennyire, az energiáiból mégsem érezhető az, hogy esetleg nem lenne őszinte. Ahogyan Edwardra emeli a tekintetét, még meg is erősíti benne a hitet, hogy amit az előbb hallott, valóban a megbánás vezérelte. Már most megmondja, mi lesz a fia következő lépése, ugyanis amint kitette innen a lábát, Ryannél fog kikötni, hogy alaposan megtárgyalják azt, ami itt elhangzott. Natalja szerint az öccse okos kölyök, nem véletlen az, hogy ha kell, őt hárman fogják puhítani, nem csak ketten, vagy ő egyedül.
Nagyon jól tudtam, hogy a megbocsátás sokkal nagyobb erény, mint a gyűlölködés, hogyne tudtam volna. Több erő és nagyobb szív is kell hozzá, meg egy adag naivitás és alapvető készség arra, hogy második vagy sokadik esélyt is tudjon valaki adni. Emberként, akkor és ott, azon a halbűzös piacon Kirill felkarolt, magához vett, egy toprongyos, árva suhancból művelt ifjút nevelt, időt és pénzt nem sajnálva, nélküle már halott lennék, ez biztos. Tudtam én ezt is. Az agyam felfogta, értettem, ahogy azt is, hogy a farkasomnak ő a Teremtője, hogy a hosszú életem is az ő áldása, hogy a bennem lappangó szörnyeteg az ő hagyatéka, "búcsúajándéka". Az a hófehér bestia, az alattomossága, a fel-feltámadó arroganciája, a mindent háttérbe szorító jéghideg dühe, aljassága nem a semmiből jött. Felejteni és megbocsátani erény. Két út közül választhattam: adok egy esélyt Kirillnek - kockáztatva ezzel, hogy hátba döf és elárul, hogy esetleg a vesztemet okozza és nem csak nekem, hogy elvesz mindent, ami kedves számomra; vagy elfogadom és lenyelem, hogy sokkal jobban hasonlítok rá, mint szeretnék - és az még mindig én vagyok, csak egy olyan részem, amit éveken át ástam el magamban, mind mélyebbre, hogy lehetőleg semmi se látszódon belőle. Figyeltem a szavait, a beismerését, a bűnbánását, a vallomását, s nem tudom mikor, de előre dőltem, az asztalra könyököltem, kezeimet összekulcsoltam, hogy aztán azon támasszam az állam. Pillantásom olykor Nikolajra tévedt. Ártatlan? Létezik olyan egyáltalán a mi családunkban? Még Ashleyt se tartom annak, pedig ő jóval fiatalabb nála - az más kérdés, hogy gyermeteg perceimben szeretném annak hinni, látni, s néha ebben ringatni magam, de egy dolog, amit mutatok és kívánok, az pedig egy másik, amilyen vagyok és amit ténylegesen tudok, felfogok. Nagy beismerések tömkelege, minden hibára rábólintás, cseppnyi vádaskodás nélkül. Nikolaj meg lelkes, mert megyünk vadászni, az arcom meg olyan, mintha márványból faragták volna, már gúnyos fintorra, cinikus mosolyra sincs affinitásom, vonásaim, energiáim teljesen kihűltek, rideg lett körülöttem a levegő, így hát leengedtem a pajzsom. Tekintetem kifejezéstelenné vált, belül pedig elcsendesedtem. A farkasom is lehiggadt, úgy vett körbe, mint valami királyi palást, okkersárga szemét érdektelenül járatta a másik két hím vérvörös szempárján. Felhívtam Victort. - Itt a másik fiad és a legújabb kölyke. Nikolaj. Bocsánatot akar kérni. Rendben. - Szerettem az öregben, hogy ha nem a nevelésünkről volt szó, hanem fontos dologról, akkor tő mondatokban és gyorsan tudott reagálni, valamint tőlem se várt litániát, se semminemű formalitást. - Kikötői étterem, holnap este nyolckor, foglal asztalt. Mi pedig mehetünk akkor vadászni - néztem Nikolajra. - Egy elérhetőséget viszont kérek, ha bármi közbejönne, meg egyébként is. Ha békülni akar, hát tudjam is elérni, amikor szükségem van rá. Azt hiszem, megvan az út, amit választottam, s bár tartok tőle, hogy hova fog vezetni, attól még végig megyek rajta, akármi várjon is a végén. - Van már szállásotok?
Edward, mennyire gyámoltalan és védtelen, aki azt hiszi magáról, ereje teljében van, senki és semmi nem foghat ki rajta. Okos farkas, ez nem vitás, viszont sosem találkozott olyasvalakivel, aki ilyen gennyes módszerekkel operál, erre nem lehet felkészülve. A reakciói mind ezt mutatták eddig, nem tudja kezelni a helyzetet, a farkasa örül, ő pedig vívódik, gyűlöletet érez, és tessék, elég volt pár mondat ahhoz, hogy elbizonytalanodjon, a hatalmas ellenszenv enyhülésre leljen. Az igazat megvallva ekkora haladásra nem számított első találkozásra, a célját viszont elérte, mindenki tudni fogja, megérkezett, és azt is, miért. Többet nem akart hirtelenjében, ám ha Edward az itt kapott információit bedobja a közösbe, akkor lesz tanakodás rendesen, hiszen itt a kölyke is, és nincs olyan szava, ami azt mutatná, nem az van, mint amit állít. Közvetlensége, nyíltsága és barátságossága mit sem változik, ahogy Nikolaj is lelkes, a bátyjával vadászhat, láthatóan nem nagyon törődik azzal, hogy Edward jóval idősebb tőle, és ha hazudna, akkor azonnal lebukna. Mi ez ha nem biztosíték? Elengedi a két fiát együtt, holott alig pár perce ismerték meg egymást. Enyhe mosollyal az arcán várja végig, míg Edward Victorral beszél, a válasz pedig kedvére való, bólint. -Köszönöm, fiam, ott leszek. Igen, ti menjetek, legalább megismeritek egymást. -újabb bólintás, Nikolaj részéről is, a fiú alig várja, hogy induljanak, már fel is áll. Mint aki be van sózva, és erre a pillanatra várt egész életében. Ilyenkor meg tudná ölelni, annyira ügyes kis játékos. -Rendben, tessék a számom, és Nikolajé is, ha valami oknál fogva éppen nem veszem fel. -tollat vesz elő a zsebéből és jobb híján a szalvétára kaparja fel mindkettejükét, talán kitart addig, míg Edward hazaér- -Nagyon remélem, hogy a közös vadászat után kicsit lágyabb tekintetet is kap az öcséd. -látja a tartást a fiában, elutasítónak nem nevezhető, ám azért bizonytalan, ahogyan kell. Szegény Edward, Nikolajtól tart, pedig ha tudná, hogy akitől jobban kellene az a családban van... mosolya szélesebbé válik, pontosan akkor, amikor átadja a szalvétát a telefonszámokkal. Időzít, mocskos módon időzíti a mozdulatot, mint aki örömmel veszi, hogy elérhetőséget adhat a vérének. -Van, köszönjük, a város szélén béreltem egy házat, hirtelen nem akartam betörni az aurátokba. Könnyen megtalálható, nincs eldugva, viszont nagyon kényelmes, otthonos, tetszik. -fesztelenül folytatja a beszámolót, végül feláll, véletlenül sem szeretné feltartani Edwardot, így is eleget rabolta az idejét. -Nos, akkor nektek jó vadászatot, azért az állományból nekem is hagyjatok majd valamit, ha lehet ennyi kérésem. -biccent a fiainak, ez volt a köszönése, és egy szó nélkül fordul sarkon, ő itt végzett, a többi most nem az ő játszmája, hanem Nikolajé.
Gyenge vagyok és gyarló, ez az igazság, de majd ha károm lesz belőle, akkor feljegyzem, addig legfeljebb attól kell tartanom, hogy Ash esetleg totálisan kiábrándul belőlem. Ha elcseszem, majd elverhetik rajtam a port egész nyugodtan. "Fiam"... Szemem se rebben, arcom se rezdül, energiáim is ugyanolyanok. Néztem őt, s egy hosszúra nyúló pillanatig megfordult bennem, hogy vajon mi lett volna, ha nincs May, ha nem szökök meg. Sok minden másképp alakult volna, ebben biztos vagyok, abban viszont nem, hogy most jobb lenne. Én is felálltam, farkasom nyújtózott egyet lustán, korábbi izgalma mintha sose lett volna, majd átvettem a szalvétát, rajta a számokkal, amikre csak egy pillantást vetettem, aztán zsebre is tettem őket. Milyen készséges. - Akárcsak én - feleltem halk, hűvös hangon arra, hogy a vadászattól mit remél. Mosolyt azért nem kapott, még udvariasat se. - Egyszer talán meglátogatlak. - Egyszer. Talán. Mind egy városban vagyunk, ez az első ilyen alkalom, mert a jelek szerint '45-ben hiányos volt a felhozatal. És családi vacsi is lesz... azt hiszem, szólok Zednek is, hogy számoljon fel előre károkat, csak a biztonság kedvéért, és lehetőleg ember ne nagyon legyen akkortájt az étteremben, kellemetlen lenne kihívni az őrzőket csoportos emléktörlésre. - Igyekszünk - biccentettem én is, majd miután távozott, írtam egy SMS-t Jamesnek, hogy ha eddig nem törte magát, eztán se szükséges, Csipkerózsika megunta a hercegre való várakozást, de ha nagyon akar, vadászni még jöhet. Megírtam, merre leszünk, aztán elindultam kifelé, Nikolajjal együtt, közben pedig elővettem a szalvétát és a számokat is beírtam.
Ökör iszik magában... múúú. Yetta elment, Shane meg öv alá, Kirillel össze kéne állni, Nat egy hatalmas kérdőjel, Castor pedig még mindig nem szólt és nem tudom, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Egyébiránt lassan eljutok a nihillikus nirvánáig, akár van ennek a kettőnek köze egymáshoz, akár nincs, a nyolcadik pohár whisky után azt hiszem, mindegy is. Ja, és éh gyomorra! Masszív ivászat és berúgás, ez volt az esti program, aztán Dee-vel hazacsempésztetem magam, vagy inkább az Ash-sel közös házunkba. Az hiányzik még csak, hogy a lakban összefussak így Shane-nel, aztán még tegyen valamilyen megjegyzést, helyben megraknám. Kezdtek szétcsúszni a gondolataim, egyre kevésbé foglalkoztam a környezetemmel, vagy egyáltalán bármivel. Ittam, hogy legalább egy kis szeletét visszakapjam a múltnak - a közelmúltnak.
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 05, 2013 4:13 pm-kor.
Majdnem egy hét telt el a kis dupla szülinapozásunk masszív ivászata óta, igaz, azóta se múlt el nap ivászat nélkül. Részben, mert rájöttem, nem is olyan könnyű a „gyereknevelés” - annak ellenére, hogy nekem egy kölyköm se volt, mégis az én nyakamba szakadt az összes vele kapcsolatos probléma, meg nekem kellett az életre nevelgetnem. Pláne a múltkori esetnél a vízesésnél, szerencsétlennek így is volt baja, erre otthon még tőlem is olyan fejmosást kapott, hogy azóta is lelkiismeret furdalásom van. Húzza is el a csíkot otthonról, amikor csak tudja… Őt is sikerült elüldöznöm? Tudja a franc, de ha igen, sírva fakadok… Benji is folyton a munkahelyén lóg, Théo hiába tért vissza, nem emlékszik rám, Lascar meg ide se tolja a képét, mióta a bátyám lelépett… cöhh, férfiak! Hogy a vakondok csókolgatnák a homlokukat…
Miután ma este is mindenki megpattant, én meg egyedül maradtam, végül úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba. Ki tudja, hátha összefutok valami ismerőssel, komolyan, lassan olyan szar a helyzet, hogy már Emelie-nek is örülnék… Na jó, annyira azért talán még nem súlyos a helyzet, de attól még nem terveztem, hogy józan maradok, így aztán miután az első útba eső kocsmában a pultnál ülve letudtam a „bemelegítést” pár felessel, kértem egy üveg abszintot, két pohárral, majd körbenéztem, kihez csatlakozhatnék.
Ohohohóóó, kit látnak szemeim? Csak nem Northlake? Azzal már indultam is, arcomon széles mosollyal, hogy lehuppanjak mellé, meg igyunk egyet annak örömére, hogy a kölyökklub nélkül volt szerencsénk összefutni…
Egek, nem is igazán emlékszem, mikor voltam utoljára kocsmában, arra meg pláne nem, mikor értem el úgy igazándiból azt a masszív részegségi állapotot.. nos, igazán itt van már az ideje. Nem is véletlen hát, hogy lépteim a város felé vezettek, mert egyedül, otthon iszogatni.. ne már, elég gázos helyzet. Az első útba eső kocsmába tértem be végül, a céljaimnak tökéletesen megfelel, a lényeg, hogy adjanak jó piát, a többi nem számít. No és titkon még abban is reménykedek, akad valami érdekes társaság. A pultnál dobom le magam, jó pár felest magamba döntve nézek csak körül, akad-e netán ismerős, amiben mondjuk kételkedem, hiszen csak pár hónapja rontom itt a levegőt és eddig nem éppen a társaságkedvelő énem mutatkozott meg. De egyszer ugyebár mindent el kell kezdeni és amúgy is, amióta itt vagyok, kicsit átértékelődtek bennem a dolgok. Gyorsan pásztázom át az asztalokat és oda nézzenek, kin akad meg a tekintetem! A régen látott szőke hölgyemény éppen most teszi le magát egy – egyelőre – ismeretlen férfi mellé. Várjunk csak, hogyan is hívják? Az ég szerelmére, mikor is láttam utoljára? Egy évszázaddal ezelőtt, ha nem régebben.. Amelie? Aline? Aurelie? Valami szép francia neve van, az tuti. Aimée! Ez az megvan! Legalábbis remélem.. No mindegy, hamarosan úgy is kiderül. Kikértem egy üveg jó minőségű whisky-t, poharakkal együtt, mert hát így azért egyszerűbb a dolog, felmarkolva a zsákmányomat pedig elindultam feléjük. Mosolyt varázsoltam az arcomra, mely elsősorban a régen látott ismerősnek szólt, micsoda véletlen, hogy ismét egy ivóban futunk össze. Viszont mit ad Isten, ez a világ sajnos tele van nyomorék és ügyetlen emberekkel, éppen mikor melléjük érek vágódik a hátamba egy részeg, lábán alig álló alak. Sokáig nem foglalkozom vele, mert máris borulok az asztaltársaság ölébe, még mázli, hogy annyira tudom magam koordinálni, hogy az üveget és a poharakat ne vágjam neki semminek, kár lenne törni-zúzni, így is látványos belépőt sikerült produkálnom. Mindenesetre kihalászom magam a kedves, ismeretlen delikvens öléből, hogy a szerzeményem lepakoljam az asztalra. - Stílusosabban akkor sem érkezhettem volna, ha szerettem volna. Húzódik szélesebb mosolyra ajkaim párosa, mielőtt Odette-et venném szemügyre. - Aimée, milyen régen láttalak. Egyelőre nem vagyok a szavak embere, meg amúgy is, le kell teszteljem, jól emlékszem-e a nevére, mert ha nem, jobb, ha mielőbb tisztázom a dolgokat. - Micsoda szépfiút találtál. Pillantok Darrenre, érzem, már munkálkodik bennem az a jó pár feles, de egyáltalán nem bánom, ilyenkor sokkal közvetlenebb tudok lenni és azt hiszem, ebben az esetben csak jól járok vele.
Ha azt mondom, hogy már a belépéskor érzékeltem Odette-et, olyat hazudnék, hogy Dee-nek ácsot kéne hívni, aki helyrepofozza a leszakadt tetőt. Akkor fogom fel a nőstény jelenlétét, amikor becsüccsent mellém. - Szia szexi... - lehunytam a szemem és összeráncoltam a szemöldököm. - Szöszit akartam mondani - javítottam lemondóan, de azért felhajtottam az előttem incselkedő whiskyt és újratöltöttem a poharat, amiben egyre kevesebb volt a jégkocka, ahogy olvadt, meg a víz, ahogy ittam, de én szentül meg voltam győződve, hogy az ital magasabban volt korábban, szóval most is addig kell önteni, különben nem lesz jó. Agyam hátsó zugában sejtettem, hogy ez holnap fájni fog, de kit érdekel? Engem már nem, ahogy más se nagyon. - Az aprólékokra! - emeltem fel az újratöltött poharam, Ash-re és Samre célozva, majd Odie-énak koccintottam és ittam. - Megnyúznám őket, ha most idejönnének - dörmögtem, mert az egyenlő lenne azzal, hogy felrúgják az estémet, amit most nem toleráltam volna. - Mit iszol? Abszint? Az finooom! - csillant fel a szemem. Nem kéne keverni... - Ha szépen nézek, adsz egy kicsit? Nem vagyok skót, én meg adok a whiskymből! - néztem rá gyanúsan spiccesen csillogó szemekkel, bazsalyogva. Mielőtt leseftelhettük volna, jött egy másik nőstény is, mire feljebb tornáztam magam ültömben, mielőtt lefolynék az asztal alá, hogy ezt követően annak rendje és módja szerint végigmérjem a jövevényt. Egyrészt mert idegen és illat alapján kóbor, másrészt mert nőstény, a mutatósabb fajtából, és szőke. Gyengém a szőke, mondtam már? A szépfiúra féloldalas mosolyra húztam a szám. Szimpatikus, határozottan szimpatikus! - Darren - mondtam, hogy nevem is legyen. - Kimásznék normális üdvözlésre, de ahhoz keresztül kéne másznom rajtad - fordultam ezzel Odette-hez, egyik kezemet a háttámlára téve -, ami nem lenne ellenemre. - Vigyor. Huston, jelentem, berúgtunk! - De asztalon is... fölötte ismerkedhetünk - lestem megint az idegen nőstényre. - Fordítsátok le, amit mondani akarok - legyintettem végül és újfent a Jack Danielsem után nyúltam.
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 19, 2013 9:09 am-kor.
-Nézzenek csak oda, kit látnak a szemeim, Darren! Alexet hol hagytad? Vagy most ő a soros, hogy hazavigyen téged?–köszöntöm a hímet, ahogy lepakolom az asztalra magam elé a muníciót.
-Ó, igyál még aztán jobban pörög a nyelved… -legyintek a szavaira, miközben csak vigyorgok ezerrel.
Igaz, bennem is volt már pár feles, de ahogy megnéztem az előtte levő üveget… Hát azt hiszem, van mit bepótolnom! Töltöttem is, mindkét pohárba, majd amikor a férfi megemelte a poharát, koccintottam vele.
-Vérnyomásunk töpszli szinten tartóira! Mert milyen nyugodtunalmas is lenne az élet nélkülük…–szólaltam meg én is, majd egy szempillantás alatt eltüntettem az italt- Ne is mondd… hihetetlen, milyen tini-drámákat képesek lenyomni. Mai fiatalok… mondd, hogy mi nem voltunk ilyenek! –csóválom a fejem, amikor pedig meghallom a kérdését, vetek egy pillantást az üvegre- Ó, igen, a híres „Fée verte”, mindig jól esik egy kis hazai. Ja igen, tényleg! Bocsi… a másikat neked hoztam, mármint a poharat.–tettem hozzá, azzal töltöttem is egyet, elé tolva, de egyelőre még nem engedtem el- Na, had lássam azt a szépen nézést! –húztam még kicsit , ha már úgy is bedobta, ám pont ekkor tűnt fel hogy valami dulakodás van az asztalunk előtt, felnézve pedig kit látok? Na kit?
-Adelaide!!! -kiáltok fel meglepetten, egy ötéves óvodás lelkesedésével, azzal már pattanok is fel a helyemről, hogy megöleljem rég nem látott ismerősömet, mielőtt visszahuppantam volna az emlegetett mellé, ahogyan vigyorogva megpaskoltam az emlegetett feje búbját.
-Na de csüccs le, aztán mesélj, ça va? Nem is tudtam, hogy te is itt vagy! Na várj, te se szomjazz, erre inni kell! Putain… Garçon! Erhm… izé… PINCÉR!!! –kiáltottam el magam, majd miután ideért az egyik, szóltam neki, hogy kéne még pár pohár… Még ha nem is iszik mindenki mindent külön pohárból, de akkor se basszak már ki magammal, hogy nekem van a legkisebb poharam!
Ja, és mielőtt el nem felejtem…
-Voilà, chéri. –töltöttem tele Darren kiürült whisky-s poharát, majdnem színültig, mert én se vagyok zsugori skót, sőt, éljen a francia vendégszeretet és nagylelkűség- Aide? Tölthetek?
Spoiler:
Fée verte - Zöld tündér, az abszint francia „beceneve” ça va - mizujs? hogy vagy? putain – káromkodás garçon – pincér violà - íme chéri - kedves
Csak egy meglepett nyögésre futja, amikor Aimée-t a nyakamba kapom, mindenesetre viszonzom az ölelést, minő meglepő, képes vagyok ilyenre is, nem mindennap találkozik az ember lánya régen látott ismerősökkel. Nekem pedig nem kell kétszer mondani, egyből le is huppanok a párossal szemben, zsákmányomat az asztalra helyezve. - Bien, merci beaucoup, ma chérie. Et toi? Akkor mindkettőnknek meglepetés a dolog. Felelem széles mosollyal, Aimée társaságában valahogy könnyen megy a dolog. Figyelmem közben a szépfiúra siklik, hasonlóan széles vigyort kap ő is, látom, megy neki a beszéd, de hol zavar ez engem? - Asztalon ismerkedni? Hm, egészen régen volt hozzá szerencsém. Pimasz vigyort villantok, miközben már emelem is kezem, hogy azért – egyelőre – emberi keretek között ejtsük meg az ismerkedést. - Sarah. Maradjunk is ennél, az Adélaide túlságosan jókislányosan hangzik. A mondatom utolsó fele már inkább Aimée-nek szól, hiszen akkoriben még a születési nevemen „futottam”, de azóta változtak a dolgok, nem is kicsit, jobb lesz ez így. Remélhetőleg közben a pincér is berobog a poharakkal, így már mindenkinek jut mindegyikből és megejthetjük a koccintásunkat is. - Bien sûr! Egy ilyen kérdésre nincs is más válasz! Jöhet az az ital, kell is ám, most eszelős szükségem van rá, no és ha azt nézzük, Darren mekkora előnnyel indul mellettünk.. Bele kell húznunk, Aimée..
- Ez így van, ma chéri! Nekemjön eggyel. - Fordítva, de azt hiszem, jobb lesz, ha már meg se próbálom javítani a mondataim. Nem kellett biztatnia, ittam én anélkül is, de a vigyorgó társasága határozottan jól esett, egy icipici kifogásom se volt ellene. Legalább ha eljutok addig a pontig, hogy mozgáskényszerem támad, lesz kit megpörgetni. - Ó nem, mi sokkal rosszabbak voltunk - vigyorogtam immár én is. - Csak mi ügyesebben titkolóztunk. A szépen nézésre összeszedtem magam, már amennyire ez lehetséges volt és előbb komoly képet vágtam, majd bebandzsítottam és kajlán nyelvet öltöttem, aztán elnevettem magam. Utána már tényleg kedvesen és kérlelőn néztem csokoládébarna szememmel, kedvesen mosolyogva. - Kösziiiiiiii - nyújtottam el a hálám, amikor elém pakolt plusz egy poharat és még töltött is. Éppcsak felhajtottam, mikor jött a másik nőstény. Hát én nagyon szívesen becsatlakoztam volna az ölelésbe, csupán pár órával késtem el a megmozdulási szándékommal, utána pedig fölöslegesnek tartottam erőlködni, ezt elszalasztottam, pedig milyen jók is a nagyölelések! - Még lehet! - húztam pajkos mosolyra a szám, de semmiképp sem ártatlanra, az alapjáraton se szokott összejönni, nem hogy ittasan! Jött a pincér, újabb poharak, újabb pia, és mivel én nem vagyok semmi jó elrontója, így megosztottam a whiskymet, de azzal, hogy másfélét is ittam, nos az megtette a hatását. Tíz perc masszív ivást követően elég volt meghallanom, hogy A Little Party Never Killed Nobody szól és már pattantam is fel... az asztalra. Nem tudom, ki nyomtam be a lejátszóba, de most keblemre tudtam volna ölelni. Minden nehézség és gond nélkül riszáltam a zene ritmusára, és még poharat se döntöttem fel: a leragasztott talpú táncolás nem rossz dolog! És igen, nem először vagyok asztalon se. Hát na, bulizni tudni kell, főleg ha valakinek olyan öccse és olyan haverja van, mint nekem. Kezemmel intettem a lányoknak is, hogy hajrá, az nyer, aki mer, én meg ki akartam rúgni a hámból.
-Jólvan, chuchu, ne gondolkodj annyit, úgy se megy. Inkább pihenj, mert az meg rád fér. Így ni! –nyomtam egy puszit arra a kis buksi fejére, aztán töltöttem is neki, majd én is belekortyoltam a sajátomba.
Ó, mennyit kell még innom, ha utol akarom érni! Te jó ég, van mit bepótolnom. Na jó, akkor még egyet…
-Hm, azt mondod? Lehet… Nem tudom… -pörgettem meg az üres feleses poharat az ujjaim között- Te, Darren, mondd csak, milyen érzés „apának” lenni? –bukott ki belőlem a kérdés.
Ha már úgy is a lurkókról volt szó, kíváncsi vagyok, ő, mint Ashley teremtője, hogy bír a kiscsajjal, vagy mennyire élvezi az apaságot. Tudjátok, a részegek mindig őszinték…
-Merci, bien. –felelem én is mosolyogva rég nem látott barátném láttán, ám amikor meghallom, Darrennel mit nyomnak le, csak pislogok egyet- Hééé-hó-hahó, szóljatok, ha zavarok, aztán itt se vagyok! –feleltem nevetve, ahogy gyorsan szétosztottam a pincér hozta poharakat, bőszen töltögetve az itókát. A végén még elmehetnék pultosnak, vagy mi a szösz…
-Rendben. –bólintok arra, hogy maradjunk a Sarah-nál- Én meg most épp Odette néven török világuralomra. –teszem hozzá, legalábbis az itteni ismerősök mind így ismernek. Aki nem, azzal meg valószínűleg nem Fairbanksben futottam össze először.
Aztán kocc-kocc-kocc, ivás, mindenki végigkóstol mindent, legalább 2-szer, nekem meg már olyan jó kedvem van, hogy ha akarnám, se tudnám letörölni azt a fülig érő vigyort a képemről. Na jó, ennek ellenére amikor Dé asztaltáncba kezd, egy pillanatra csak döbbenten pislogok rá… Mielőtt füttyentenék neki egy olyat, hogy azt mindenki meghallja az O’Connorsban, aztán meg tapssal bíztatom, hátha vetkőzni is kezd a nagy lendületben. Mondjuk röhögnék, ha a következő szám meg a You can leave your hat on lenne…
-Miért is ne? –néztem Darrenre, majd Sarahra, aztán végül felpattantam én is az asztalra, elég nagy az kettőnknek is, sőt… hármunknak is, így aztán ha eddig a másik szőkeség nem jött volna, én is integetni kezdtem neki, majd én is belekezdtem az önfeledt riszálásba. Már csak abban reménykedtem, hogy az asztal jól van kiegyensúlyozva, meg hogy egyik lába sem akarja megadni magát, mert… hát, ha esünk, nem szeretnék alul lenni!
Ohohóó, mennyire, de mennyire tetszik nekem az a pajkos mosoly, érzem, jól ki fogunk jönni, nagyon is szimpatikus a szépfiú, azt meg kell hagyjam. Aimée megjegyzésére viszont szélesen vigyorodom el és pillantok a nőstényre. - Ugyan, csoportosan sokkal élvezetesebb a dolog. Na igen, neki is kijut abból a huncut kis mosolyból, amit az előbb Darren kapott, én meg.. egek, miket hordok össze? Pedig annyit még nem is ittam, úgyhogy húzom is le a következő poharat, amit Aimée megtölt nekünk. Na igen, ez az, így máris kezd jobb lenni, érzem én. - Odette! Oké! És hol tartasz a világuralomra törésben? Újabb pohár, vigyorom egyre szélesebb és a kedvem is úgy szökik folyamatosan egyre és egyre magasabbra, ahogyan a magam köré húzott falak is szépen leomlanak. Na tessék, így máris sokkal társaságibb lény vagyok. Kétszer végigkóstolni mindent? Egek, dehogy, sokkal többször. Fogalmam sincsen, hányadik pohárral döntjük magunkba, csak annyit érzékelek, hogy az üvegek tartalma az egyik pillanatról a másikra jócskán megakad. Egek, ki lopja a piánkat? Na de.. a gondolat félbemarad, mert Darren fogja magát és felpattan az asztalra. Déről a szemeim Odette-re vándorolnak, egy pillanatig tartjuk a szemkontaktust, mielőtt a meglepett fejemem szétterülne a hatalmas vigyor. Nagyjából egyszerre állunk föl, csak én még mielőtt felpattannék, lekapom a piás üvegeket, biztos, ami biztos, mert hát van, amit mindenképpen menteni kell. Nem is kell ezután nekem több, máris pattanok fel asztalra a többiek mögé, hallani már nem hallom, ahogyan vészesen megreccsen a tákolmány, amikor az egyik lábam feldobom rá. Kit érdekel? Engem nem, az biztos, mert táncolni akarok, méghozzá az asztalon és ha úgy nézzük, az ismerkedésnek ez is egy formája. Aztán jöhet a risza, nekem nem kell kétszer mondani, rázom ám rendesen a fenekem, csípőm, mindenem, igazán szép látványt nyújthatunk. Ám hogy.. egyszer minden jónak vége szakad, mert sajnos az a rusnya asztal nem bírja tovább. Ismét egy reccsenés, majd mintha beszakadna alattunk a föld. Hát ez de király! Egy pillanatig még az érzés is olyan, mintha repülnék, hát nem fasza? Dehogynem, az! Naná, hogy az! Remélem a többiek is hasonlóképpen élik meg. Én nem vagyok rest még egy felszabadult kiáltást is hallatni, mely egyértelműen azt jelzi, hogy élvezem a helyzetet. Mondjuk ez nem tart sokáig, mert amint felfogom, mi is történik, kicsit para a dolog. Annyi viszont biztos, hogy pillanatokon belül a földön kötünk ki, egymás hegyén-hátán, bár egyelőre fel sem fogom, hogy ebben a szendvicsben hol foglalok helyet. Egy valamit tudok csak kinyögni, de a vigyorom továbbra is széles, sőt, még fel is nevetek. - Kicsit másként képzeltem el ezt az asztalon ismerkedős dolgot..
Ááááá, kaptam puszit! És ezt majdnem ilyen lelkesen kommunikáltam le Odie felé, ha farkas alakban lettem volna, veszettül csóváltam volna a farkam, de így a farkam egyelőre semmit se csinált, csak a képemen terült szét egy infantilis-ittas vigyor, és minden további nélkül megöleltem a nőstényt, majd macska módjára a fejéhez dörgöltem az enyém. Piásan még életem leszarabb szakaszában is szeretgető-gombóccá változtam, ez most se volt másképp, most szerettem mindent és mindenkit - kivétel ez alól Kirill. És még azt is megkérdezi, milyen apának lenni. Enyhe kifejezés, hogy felcsillant a szemem, szikrázott, mint egy több karátos gyémánt a verőfényben. - Király! - Csííííz! - Nem egyszerű, mert van nyűg is, ésolyannyááá néha, de én örülök Ash-nek. Szeretek apa lenni. - Furcsa, ezt még senki nem kérdezte tőlem, és igaz, hogy voltak, vannak és lesznek is hullámvölgyeink, mégis, ha erre az egészre gondolok, boldog vagyok.
- Nem zavarsz - hopp, ugrottunk egyet, hogyan is került ide Sarah? Ebből holnapra baj lesz, érzem, ha már most "időutazok". - Inkább szállj be te is! - öltöttem nyelvet Odie-ra, aztán már mentem is föl az asztalra. Aztán jött Odette, és végül Sarah, a zene jó volt, én élveztem az asztalon táncolást, egészen addig, amíg gyanúsan meg nem reccsent és ingott az egész tákolmány... aztán megadta magát. Whiskygőzös fejemen még átszaladt a számomra akkor teljesen logikus következtetés: mivel amikor még csak Odette és én álltunk fenn, és akkor jött az összeomlás, mikor Sarah is becsatlakozott, így evidens, hogy ő a legnehezebb hármunk közül. Hmmm, vajon hova rejthette a kilóit? Nem tudtam rajta sokat filózni: padlót fogtunk. Dee örülni fog, ebben biztos vagyok. Passzoltam, hogy kit hol tapiztam le, azt is, hogy melyik végtag volt az enyém és melyik a nőstényeké, ennyi pia után én már nem tudtam elválasztani ilyen avantgárd össze-visszaságban a dolgokat. Azt tudom, hogy valami puhát megmarkoltam, de mivel totálisan más irányba néztem, mint amerre markolásztam, így dunsztom nem volt, hogy ez most fenék, mell, váll (bár az csontosabb lenn), comb, vagy mi a szösz...
[1-2-Odette van legalul; 3-4-Sarah-t lapítjuk ki; 5-6-én vagyok a szerencsés áldozat.]
Jajj, hát egyem a kis szívét, mindjárt megzabálom ezt a pofát, de rögtön! Lehet, hogy csak a pia kezdett dolgozni bennem, de ahogy egy szeretethiányos kiscicához hasonlóan dörgölőzni kezdett hozzám, hát kész, én ott érzékenyültem el, komolyan mondom. Naná, hogy ezek után viszonoztam az ölelést, ritka az, ha valaki ilyen ennivalóan édes részegre issza magát, és nem ego-túltengős idióta barommá… Meg amúgy is, ki ne lenne ilyen boldog, amikor látja, mennyire örül a másik a puszijának?
Bár az apaságra vonatkozó válaszából sokat nem értettem, de annyi átjött, hogy élvezi a dolgot, ha meg ő örül neki, akkor én is boldog vagyok, mert az alkohol már csak ilyen együtt érzővé meg szociálissá változtat engem is… És nem, ha egyszer hazajutok innen, nem fogom átharapni Sammie-t, csak hogy én is kipróbáljam, milyen a „babázás” a farkasoknál.
-Ó, hogy a világuralomra töréssel? A lovak már megvannak egy esetleges lovasrohamhoz, egy egész jó kovácsot is sikerült beújítanom, most már csak tesómat meg a haverjait kéne meggyőznöm, hogy álljanak be hozzám katonának! –feleltem szélesen vigyorogva, kicsit sem komolyan, majd már húztam is le a következő pohár abszintot.
Vagy whiskey-t? Emlékszik rá a fene, volt ott minden, nem is kevés, nem is telik bele sok idő, hogy mindenki az asztal tetején ropja a táncot.
-Sarah, te kis mohó, hogy magadhoz ölelted az összes muníciót! –felelem nevetve, és nagyjából ekkor tűnik fel, hogy hiba van a rendszerben.
Bár hallom az asztal lábának a reccsenését, már betompultam annyira a piától, hogy ne reagáljak rá időben, így amikor hirtelen megborulunk, csak azért imádkozok, hogy ne Sarah kerüljön legalulra. Kár lenne azért a sok finom innivalóért…
Borulunk, mint valami elcseszett kártyavár, és hiába próbálok kapaszkodni, túl sokra nem megyek vele. Inkább nem akarok belegondolni, kinek melyik testrészével kötöttem közelebbi ismeretséget, meg fordítva, ki fogdossa még mindig a fenekemet, de az tuti, hogy Twisterezés közben se könnyű olyan összegabalyodást produkálni, mint amit mi most összehoztunk… Arról nem is beszélve, hogy már az asztalon táncolós kis mutatványunkkal is szép nézősereget toboroztunk, képzelheti mindenki a mostani esést. Volt egyáltalán olyan ember az O’Connorsban, aki nem minket bámult?
[Akkor közönségkívánatra: Kinek a melle landol Darren arcán?]
[1-2-Odette; 3-4-Sarah; 5-6 pincér néni/bácsi (~120-150 kg) aki épp arra igyekezett mielőtt borultunk, és megbotlott az egyik Sarah által elejtett üvegben…] [...éééés a nyertes...]
- Ohó, az már tényleg nagyon jó állás. Majd szólj, mikor indulsz rohamra, mert majd pompomozok oldalról. Már meg sem próbálom megfejteni, mit miért mondok, kellő pia van már bennem ahhoz, hogy ne törődjek ilyenekkel és simán beszéljek olyan hülyeségeket, amit alapjáraton egyáltalán nem tennék. Szóval természetes, hogy legalább egy kis oldalról való bíztatással hozzájárulnék rég látott barátném sikeréhez, ki tudja, lehet éppen ez lesz a nyerő dolog. Csak nehogy az ő katonáinak vonjam el túlságosan a figyelmét.. Kapkodom én le az összes cuccot az asztalról, egek, mi lenne, ha csak egyet is felborítanánk? Katasztrófa, apokalipszis és én nem szeretnék világvégét, már csak az kellene ide. Még meg is siratnám, ha az egyik üveg eltörne és az a sok nedű kifolyna belőle. Még mit nem. Úgyhogy szépen minden az egyik székre, földre, párkányra, csillárra, mit tudom én hova pakolom őket, csak valami szilárd felületre, de végül minden lekerül az egyik asztalra. Talán az egyik üres üveg az, ami a fölre kerül és fellököm, miközben ugranék fel az asztalra, de kit érdekel, ha az üres üveg elgurul? Engem biztos nem. - Naná, hogy magamhoz öleltem, most mégis mi mást vártál? Még kacsintok is mellé, majd a következő pillanatban már riszálom is odafent. Csakhogy tényleg pár pillanatig tart az egész, mert dől az egész szerkezet és borulunk.. Kire is? Ja igen, Dé nyakába. Na bumm, a repülés után a földet érés elméletileg fájdalmas kellene, hogy legyen, de semmi ilyesmit nem érzek. Ja, tényleg, mivel Darrenre érkeztünk, mind a ketten. Hm, remélem azért neki is tetszik a helyzet. Fogalmam sincs, kit és melyik testrészét tapperolom le, de nem is érdekel. Főként azért, mert amint elmúlik a repülés utóhatása és már nem érzem úgy, hogy az a szoba eszeveszettül forogna, észre is veszem, hogyan landoltam.. - Bakker, Darren, kapsz levegőt? Neem, az ég világért sem mozdulok meg, élvezze csak a dolgot, de azért vagyok olyan tapintatos és kedves, hogy ezt a kérdést azért felteszem. Mondjuk ha a válasz nem – már ha meghallom kebleimen át a hangját – akkor sem biztos, hogy olyan gyorsan pattanok fel. Szép halál lenne, az tuti, elég csak belegondolni, még a sírjára is fel lehetne írni: Darren, aki a keblek fogságában lelte halálát. Milyen szomorú.. Azért jó pár perc kell, hogy elkezdjek lekászálódni róla, ami nem éppen olyan egyszerű. Nemes egyszerűséggel csak oldalra lököm magam, szóval legurulok róla, de azért búcsúzásképpen nem vagyok rest még kicsit a képébe nyomni a felső domborulataimat. Persze ha Odie rajtam van, vagy mellettem, akkor viszem őt is, a lényeg, hogy a végén a földön kötök ki én magam is és végre Dé is levegőhöz juthat.
[ 1-2 -> Odie térdel 3-4 -> Sarah térdel 5 -> Odie tapizik 6 -> Sarah tapizik ]
A hozzászólást Sarah Youngmay összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 30, 2013 11:27 pm-kor.
Kezdőlap
