Ez a nyugalom és készségesség mesterkélt volt, de nem csak az ő, egyelőre az én részemről is, bár talán nem akkora mértékben. Annak minden esetre örültem, hogy hanyagolta a cinikus megjegyzéseket, a fintorokat és mindazt a "szívélyességet", amivel az egyetem pincéjében kezelt. - Piknik a Chena partján minden vasárnap. - Nem tudtam megállni, de ez nem gúny volt, egyszerűen mulattatott ezt a jelenetet elképzelni. - Azt nem mondom, hogy legyél ott az óráinkon, mégiscsak... valamiféle szakmai titok, hogyan nevelem a Naturalakokat, emellett ha valami szadista lennék, arról Ash úgyis beszélne neked. Szerintem eddig ha felé csak közvetetten is, de azért bizonyítottam, hogy nem egy vadállat mancsai közé került a lány, emellett nem hinném, hogy ellenőrzésre szorultunk. Steven lehet nyugodtabb lett volna, ha leshet minket edzés közben, nekem viszont nem kellett közönség, és azt hiszem, Ashleyt is frusztrálta volna. - Mást javaslok, ami még jól is jöhet mindkettőnknek - mondtam lassan, megfontoltan, s továbbra is a korsómat tapizva kényelmesen hátradőltem. - Közös edzések, de úgy, hogy Ash a néző. Ő ebből is tanulhat, mi a jelenlétében biztos nem tépjük szét egymást, és tekintettel a hovatartozásunkra, ez mindkettőnk épülésére válhat. Nem próbáltam azzal szédíteni, hogy mekkora lehetőség egy őrzőnek farkason gyakorlatozni, és hú de jó lesz neki. Szerintem ő is pontosan tudta, hogy ez nekem is ugyanakkora hasznot hajthat. A kérdése halvány mosolyt csalt az arcomra. - Jól. Még vannak nehézségei, de fejlődik, és az "ajándéka" se túl vérmes. A többiekhez már nehezebben viszonyul - mondtam, tekintetemet a sörre szegezve. - Sok volt ez neki egyszerre és a beilleszkedése eléggé... döcög. Jennyvel jól elvan, javasoltam is neki, hogy először a vérvonalrokonaival vergődjön zöldágra. Kisebb közösség és mégiscsak közelebb áll hozzá... Tekintetem visszasiklott a férfi arcára. - Egyáltalán nem bízol bennem, igaz? - kérdeztem egyenesen, arcomon pedig féloldalas mosoly jelent meg. - Nem hibáztatlak érte - ingattam a fejem és ittam.
Szavaira az én ajkaimra is vigyor kúszik. Értem én a viccet, szeretem is, csak ritkán használom. Bizonyos fokú megnyílásra van szükség hozzá, olyanra, amilyet nem igazán érzek Northlake irányába. De azért vagyunk itt, hogy ezen változtassunk, márpedig ez a tervem. A következő szavaira hát csak bólintok, és próbálok megértőnek tűnni. – Ezt természetesen értem. Én magam sem szeretem felfedni, hogyan képzem a tanoncaimat – mondom. Nem egy hétpecsétes titok, persze, egész egyszerűen szeretem, ha valamilyen egyediséget is bele tudok vinni. Valamit, amit másoktól vagy nem, vagy máshogyan tanulnának meg. Szóval megértem. És közben elkönyvelem a tényt, hogy megtaláltam az első közös pontot Northlake-vel. Viszont itt azért hozzá kell tennem valamit. – Csak azért kérdeztem, mert Ash nem igazán elégedett a haladásával. Szóval gondoltam, jobb, ha most rákérdezek. Időközben megérkezett az italom is, és miközben beleittam, meghallgattam a szavait. Bólintottam. Igen, ez egy remek ötlet. Nekem is jót fog tenni, ha egy valódi farkason gyakorolhatok, és talán neki sem lesz utolsó, ha egy valódi őrző ellen tesztelheti a tudását. És mindemellett még Ash is jól járna, elvégre látna egy valódi harcot. Olyat, amiben reményeim szerint sosem lesz része, de nem árt, ha látja. – Ebbe bele tudok egyezni – feleltem. – Nevezz meg egy napot és egy helyet, ott leszek. – Mint mondtam, ő maga lassúnak érzi a fejlődését – szólok csendesen. – De szerintem csak hajnalom alábecsülni magát ebben a tekintetben. Viszont ha ilyen döcögős a beilleszkedése, akkor lehet, lassítanunk kellene, hagyni neki talán egy hetet, amikor csak ezzel kell foglalkoznia. Mit gondolsz? A kérdésére nem felelek azonnal, inkább kiiszom a whisky maradékát, és jelzem, hogy kérek egy másikat. Nem terveztem berúgni, de alkalmasint jól esik legurítani egyet vagy kettőt. – Nem – vallom meg. Nem érzem, hogy hazudnom kellene. Felnőtt férfiak vagyunk, csak elviselni. – Viszont Ash miatt készen állok adni neked egy esélyt. Nem harcolhatunk egymással, mert az felőrölné, amit pedig nem vagyok hajlandó végignézni. Egyébként ne vedd magadra, kevés emberben bízok meg.
Remek, legalább egy valamivel biztos nem lesz gondunk, meghagyjuk egymás szakmai terét! Ashley elégedetlenségére és a fejlődésével szembeni nézeteire csak lehunytam a szemem és lassan megráztam a fejem. - Az a baj, hogy mindent akar és azonnal, de ha vért izzad se tud évtizedeket behozni pár hét alatt. Elszánt és a konokságát jó helyen kamatoztatja, emellett tényleg próbálja a legjobbat kihozni mind magából, mind... ebből az egészből, de van, ami akkor is hosszú évek munkája és eredménye. - Jelentőségteljes pillantást vetettem Stevenre. - Ezt kell elsősorban most megértetni vele. Értettem és osztottam az aggályait, én se azért haraptam be Ash-t, hogy utána a nevelését zátonyra futtassam. Ezen a ponton viszont nem egészen értettem egyet a másikkal. - Szerintem... ő ilyen téren azért érzi, mi a jó neki. - Az asztalra könyököltem, s eltűnődve piszkáltam a kis ezüstkarikát a fülemben. - Egyetlen éjszaka vesztette el a családját és vált vérfarkassá, ha ő úgy tudja könnyebben megemészteni, hogy hajtja magát, szerintem hagyni kell. Persze az egészséges keretek között. A beilleszkedésnél pedig mint mondtam, kicsitől megyünk a nagy felé. - Halvány mosoly jelent meg az arcomon. - Ha megszokta és elkönyvelte az alaphelyzetét, valamelyest feldolgozta azt, hogy vele mi történt, utána már nyitottabb lesz szerintem a többiekre is. Lehet, hogy engem is még mindig csak azért tűr el, mert a farkasát tőlem kapta - vontam vállat -, de már nem zárkózik el úgy, mint az elején. Summázva: biztatónak láttam a helyzetet, minden kezdet nehéz, ez szent igaz, azonban az első megrázkódtatások megemésztése után nem hittem, hogy nagy gond lehetne Ashleyvel. Addig pedig: hálálkodunk azt hiszem mind a hárman a türelmemért. Az bizalmatlanságán csak somolyogtam. Engem nem zavart, neki nehezebb így, engem semmiben sem gátol. - Mit szólnál, ha szombat délelőttönként tartanánk bemutatókat Ash-nek? - tértem vissza az eddig megválaszolatlan kérdésre. - Ha neked se gond, akkor a hegyen, ott azért valamivel biztonságosabb, mint a városon kívül. De felőlem az egyetemre is mehetünk. Ebben benne volt, hogy feltett szándékom vagy az ő, vagy a mi területünkön "szórakozni". Utálnám, ha mondjuk a mocsárnál meglepnének minket, a felvetett helyeken is lehet ugyan gubanc bármikor, de mégis sokkal kisebb eséllyel. - És volna itt még valami. - Az államat simogattam, nem tudtam, hogy ez mennyire fog neki tetszeni, de egy próbát megér. - Hetente egy estét szeretném, ha Farkaslakban töltene. Nálam van hely bőven, szóval nem lenne egyedül, de szoknia kell, hogy egyszerre több farkas is lehet körülötte. Talán ezzel is könnyebb lesz a falkába szoknia, és nem, nem nagyon tudunk lassítani. A másik falka és a rengeteg kóbor jelenléte megkívánta a feszített tempót. Még így is amennyire lehetett, kíméltük a Naturalakokat és a száz év alattiakat, de minden igyekezet ellenére rájuk is került a falka egészére nehezedő nyomásból.
– Ez egészen úgy hangzik, mint a régi Ash – mosolyodtam el egy pillanatra. Amikor még én edzettem, hogy jó őrző legyen belőle, ugyanígy hajtotta magát. Amikor lefújtam a napi edzést, ő még többet akart. Nem érdekelte, hogy kihajtja magát, és az sem, mennyire fáradt lesz másnap. Csak egyetlen dolog érdekelte, az pedig a haladás, minél gyorsabban. Bár aggódom érte, de valamiért jó tudni, hogy nem változott olyan sokat az elmúlt események hatására, mint ahogy féltem tőle. Értettem, amit a másik mondott, még akkor is, ha nem osztottam teljesen a véleményét. Aggódok Ash miatt, és nem csak a farkasokhoz való beilleszkedését tekintve. Egy tizenhat éves lánynak nem lenne szabad olyasmin átmennie, mint neki. Egyikünk sem tudhatja előre, mit fog ez kihozni belőle. – Csak ne hagyd, hogy túlhajtsa magát. Én is odafigyelek, de mégiscsak te edzed a farkasát – mondom. – Szerintem valahol mélyen kedvel téged. Ha nem is mondja ki. Gond akkor van, ha kerek perec a képedbe vágja, hogy nem kedvel. Az már a szokása. – Nem, a hegyen tökéletes lesz – felelem. Elvégre ő ajánlotta fel, alapvető, hogy ebbe belemegyek. Nem is szívesen rángatnám be kettejüket az őrzőkhöz, ki tudja, mi történne, ha ott esnénk egymásnak, még akár gyakorlás címszó alatt is. Ráadásul Asht sem akarom elszomorítani ezzel, hiszen régóta arra készült, hogy egy lesz közülünk. Most pedig technikailag a másik oldalra került. Nem mintha ez bármit is jelentene, elvégre nem háborúzunk, vagy ilyesmi, de ezt nem egyszerű megemészteni a számára. A következő szavaira viszont megkeményednek az arcvonásaim. Nem azért, mert ostobaságot kérne, ellenkezőleg. Nagyon is jogos és értelmes a kérés, alá is támasztotta, az indokai sem marhaságok. Viszont mégsem bólinthatok rá egyből. Magam is örülnék, ha Ash szokná a többi farkas jelenlétét, de Northlake nem volt vele azokon az éjszakákon, amikor felriadt az álmából. Nem látta, mennyire kikészült szegény lány az elmúlt időszakban. Mindez éjszaka jön elő leginkább, és ezért, egyelőre félnék elengedni. Kis időre van szükségem, hogy átgondoljam a válaszom. Számhoz emelem hát a poharam, és iszom egy keveset. Éppen csak egy félnyeletnyit. Csak ezután nézek ismét a férfira. –Ebbe egyelőre nem tudok beleegyezni – ingatom meg a fejem. – Nem azért, mert távol akarnám tartani a többiektől. Egész egyszerűen… Féltem. Nem alszik jól éjjelente, többször is megébred, sír, rettenetesen kiborul. Ameddig ez nem változik, addig nem merem elengedni éjszakára. Sajnálom. Ha túljutunk ezen a fázison, még visszatérünk a témára, rendben?
Az a villanásnyi mosoly jó jel volt. Igaz, én nem tudtam, milyen volt Ashley korábban, de megnyugtató hallani, hogy nem változott sokat. Részemről mondjuk mindegy, így is úgy is idegen volt az elején a számomra, legfeljebb annyiból könnyebbség, hogyha olyan van, Steven könnyebben szót ért vele és jobban kezeli, mert biztosabban tudja, mi használ neki. Halkan, kurtán nevettem arra, hogy ne hajtsam túl. - Rád is csúnyán néz, amikor leállítod és próbálod rávenni, hogy pihenjen? - pillantottam rá somolyogva, majd ittam. Azt hiszem, ezen a téren nem mi vagyunk, akiket visszafogottságra kell sarkallni. Egy biccentéssel nyugtáztam, hogy az edzés helyszíne neki is megfelel, aztán szépen végigkövethettem a tekintetemmel, ahogy megváltozott az arckifejezése az ottalvós ötletemre. Először arra gyanakodtam, hogy miattam nem menne bele, másra hirtelen nem tudtam gondolni, de aztán jött a magyarázat, és vele az én "leesett a tantusz" arckifejezésem. - Oké - búlintottam lassan -, csak annyit kérek akkor, hogy említsd meg neki ezt a lehetőséget... vagy inkább kérést, hogy tudjon róla, és érezze, hogy ő is dönthet, nem mindent a feje fölött intézünk. Emellett ez nem csak Ash felé lett volna egy gesztus, hanem részemről is Steven felé. Az őszinteségét mértem vele, azt, hogy mennyire lehet alkalom adtán hatékony és megbízható közvetítő Ashley és köztem. Általában a legtöbb felszíni kérésem és szándékom mögött van még egy réteg, amit nem mondok ki, de azért sejteni lehet. Elképzelhető, hogy ez nem egészen tisztességes, ám amíg nem verek át sorozatosan mindenkit a környezetemben, addig még bőven megbízhatnak bennem és a szándékaimban. - Mi nem sokban hasonlítunk - és akkor még finom voltam -, így a nevelési módszereink is eltérőek meg gondolom a hobbijaink is. Nem szeretném, ha Ash úgy érezné, hogy burokba zárom, szóval előfordulhat, hogy lesznek hajmeresztőbb helyzetek is, vagy olyan, hogy pár napra elviszem valamerre. Ez csak azután lesz természetesen, ha már teljes biztonsággal tud együtt működni a farkasával és legalább egy holdtöltén túlesett, de utána másabb lesz a "kiképzése" is. - Nem riogatni akartam, csak felkészíteni, hogy ha eljön ez is, ne akkor legyen belőle probléma. Kicsit se beszéltem hangosabban, fenyegető él se kúszott a hangomba, azt azonban mind a szavaimból, mind a tekintetemből kivehette, hogy ettől nem tud eltántorítani. Persze, hogy lesz olyan, hogy veszélyes helyzetbe keveredik, vagy éppen én magam keverem abba, de teher alatt nő a pálma, és soha nem fogja megtanulni, mit tegyen vész esetén, ha mindig biztonságban érzi magát. EZ nem azt jelenti, hogy nem fogok rá vigyázni, csak... lehet még forró a talaj a talpa alatt.
A kérdése egy régi emléket idéz fel bennem, és elnevetem magam. A másik talán nem érti, miért, a körülöttünk ücsörgők pedig biztos, hogy még kevésbé. Csak egy fél perc múlva tudom abbahagyni, és akkor is még bujkál a mosoly az ajkaimon, amikor a férfira nézek. – Sajnálom, csak… Tízéves lehetett, amikor egy kimerítő edzés után aludni küldtem. Alig állt a lábán, de azt akarta, hogy folytassuk. Megpróbáltam becipelni az ágyába, de erre megharapott – mondtam, és mutattam a halovány heget a kézfejemet, amely még ennyi év után is ott virított. Soha, senkinek nem mondtam még el, hogyan szereztem. Valamennyire büszke voltam rá, és azóta is az vagyok. Elvégre nem Ash volt az első ember, akit megpróbáltam képezni, akkorra már legalább féltucat tanoncot, de a lány komoly kihívásnak bizonyult. Nem csak azért, mert fiatalon került a kezeim közé, hanem azért is, mert túlságosan közel kerültem hozzá érzelmileg. Örülök, hogy megérti, amit mondok. Tényleg nem ellene akartam beszélni, egész egyszerűen rettenetesen féltettem a lányt. Ő már az én felelősségem, nekem kell vigyáznom rá. És valószínűleg nem venné ki jól magát, ha kiakasztanám száradni annak a farkasnak a bundáját, aki bántani merte, akár véletlenül is. Apropó… – Mit tudsz erről a Sam nevű srácról? A múltkor elég rondán sikerült kiakasztania Asht, szóval érdekelne, mit tudsz az esetről – mondom. Továbbá, bár ez kimondatlan marad, de szeretném tudni, megtette-e a szükséges lépéseket. Mert ha a srác ugyanazt a marhaságot a Főtéren műveli, amit csinált az erdőben, akkor most jókora bajban lennénk. Mind a hárman. – Nem fogjuk burokba zárni, és ezért is biztosan elmondom neki az ajánlatodat. – A következő szavaira azonban felsóhajtottam. Még mindig nem rajongtam a gondolatért, hogy elviszi napokra, de tudtam, hogy ez el fog jönni. Egy dolog azonban biztos, mégpedig az, hogy azokban a napokban legfeljebb a köröket fogom róni a nappali közepén, és azon gondolkodok majd, merre lehet, mit csinál, eltört-e valamije… Kezdek túlságosan is szülőként viselkedni. – Az ilyen esetekben nagyon vigyázz rá. És ha bármi baja esik, azonnal felhívsz. Ez nem alku kérdése. Tényleg nem az. Ha megtudom, hogy bármi baja esett, és nem értesített, hát az biztos, hogy egy darabig nem látja a lányomat. Aki az ő lánya is, ezzel muszáj számolnom. De nem baj, attól még ebben a kérdésben nem engedek.
Steven meséjén ha nem is nevettem, de jót vigyorogtam. Igen, ez tipikusan Ash-re vallott. - Én még nem szereztem tőle harci sérülést, de valami azt súgja, hogy csak idő kérdése. Olyan, mint egy túlpörgött harcimókus, simán látom magam előtt, hogy megpróbálom csitítgatni, mire hegyes metszőfogait csattogtatva egyszerűen nekem ugrik, indiánokat lealázó csatakiáltással. Őrületes a csaj. - Sammy? - vontam fel a szemöldököm, majd elmosolyodtam. - Nincs vele semmi gond, eleven, néha kicsit túllő a célon, de még fiatal, emberként is, úgyhogy nem csodálom. Jóravaló gyerek. Tudom, hogy Ash-sel összerúgták a port, de az ilyen... kölyökcivódások sose komolyak. Ezt nem azért mondtam, mert felelőtlen szülő vagyok, akit nem érdekel a kölyke sorsa, de tényleg ez volt a helyzet. Igaz, hogy Sam farkasa a szó szoros értelmében már nem kölyök, viszont még fiatal, ebből fakadóan nem várható el tőle, hogy legyen olyan tapasztalt és széles látókörű, mit mondjuk egy több évtizeddel vagy évszázaddal idősebb farkas. Az ilyen kis erőpróbálgatások pedig részei az életnek. Egy biccentéssel nyugtáztam, hogy továbbítja az ajánlatomat. Haladunk, kérem szépen, haladunk! - Mindenképp - bólintottam. - Ugyanezt pedig visszafelé is elvárom, ha bármi kell, szóljatok. A farkasom ragaszkodik az övéhez, de emberként is vele... veletek vagyok. Együtt kerültünk ebbe az egészbe, együtt is kell boldogulnunk. Kuncogni kezdtem. - Még jó, hogy magántanuló, képzelj egy iskolai szülő értekezletet. - Körbelötyköltem, majd megittam a maradék söröm és kicsit nevettem. - Azt hiszem, totálisan kimerítjük a "modern család" fogalmát - ráztam meg a fejem, majd az órámra pillantottam. - Bocsáss meg, de ha nincs más, akkor mennem kell, még - meg kell szerveznem az esti verseny részleteit (na, ezt sose mondom se neki, se Ash-nek!) - van pár dolog, ami után futhatok. Ha nem volt egyéb, felálltam és búcsúzóul kezet nyújtottam. - Üdvözlöm Ash-t! - tettem hozzá, majd kényelmes léptekkel távoztam.
– Óh, hidd el, minél tovább húzza, annál nagyobb lesz – mondom vigyorogva. Bár nem mintha neki különösebben aggódnia kellene a sérülései miatt, úgyis elmúlik majd. Én viszont azoknak a kicsi, kerek, és furcsamód hegyes fogaknak a nyomát valószínűleg örök életemben viseli fogom. Nem mintha bánnám. Sőt, inkább büszke vagyok rájuk, bármennyire furcsának is tűnjön ez. Hallgatom, amit a srácról mond, és nem igazán győz meg vele. Bár lehet, hogy én vagyok ennél az asztalnál a túlaggódós apuka, amely esetben meg tényleg bajban vagyunk, de attól még nem tudok megbízni egy jöttment kölyökben, aki csak úgy kihozza az állatot Ashből, aztán meg hazacipeli pucéron. Nem, ennyire vak meg idióta nem vagyok, ráadásul valamikor még én is voltam kamaszgyerek. Jó régen történt már ugyan, és be kell látnom, akkor még komcsikra vadásztunk a hátsókertben húsvéti nyuszi helyett – a vörös az vörös, mondta nagyanyám –, és előbb tanultam meg lőni, mint járni, de azért a kamaszkölykök, azok sosem változnak. – Csak tartsd rajta az egyik szemed – mondom, és ennyiben is hagyom a témát. Ő úgyis jobban ért a farkasokhoz, mint én. Elvégre mégiscsak egy közülük. És ameddig ő sem akar belemászni abba, miként nevelem Ash emberi felét, addig tökéletesen meg is leszünk. Bólintok arra is, hogy velünk van emberként. Ki tudja, talán még tényleg segítséget tud nyújtani egyszer. A magántanulós megjegyzésére viszont ismét elkap a nevethetnék, azonban csak egy széles, barátságos vigyort engedek ki belőle. A többi szokás szerint elfojtásra kerül. – Senki sem merné előttünk azt mondani, hogy rosszak a jegyei – mondom, de azért élesen él bennem a kép, ahogy az első padban ülünk, és csillogó szemmel hallgatjuk Ash osztályfőnökét. Lehet, hogy vinnék füzetet, meg töltőtollat is, csak hogy minden teljesen olyan legyen, mint a régi, nem annyira szép időkben. Igen, még mindig várom Mrs. Hornberg halálhírét, amiért meghúzott matekból anno… – Rendben. Viszlát, és szép napot! – bólintok, és fölállok, hogy megfogjam a kezét. Ezután odamegyek a pulthoz, fizetek, és én magam is távozok. Hátha mégsem kell annyira leírnom az írást mára…
Röhögök, nem beszélek, csak röhögök, de Darren tudja, nem ment el az eszem, csak a gyűlésen elért reakciókon szórakozom ilyen jól. Komolyan, ez jobb volt és túltett bármelyik kabarén, de végre forrtak az indulatok, és nem ült ott mindenki, mint a sült hal, és tátogott a másikra. Szóljanak csak, ha kell, minden évben kinyitom a számat és elkezdek beszélni, na de akkor már belépő díjat is szedek, nehogy már ne. Az sem változtat a hangulatomon, hogy Mr. Satukán még mindig a vállamba kapaszkodik, mintha én jelenteném a támaszt, vagy mi a frászt, de az biztos, hogy az összes szilánkomat ő fogja kikeresni és összelegózni, ha beledöglök is. Remélem, képben van az anatómiával, de lehet, jobban járnék, ha közben beszereznék egy életnagyságú modellt is... csak úgy. Olyan még nincs a műhely falán, és megy az elb@szott macskafej mellé. Tudom, hogy ezért dühös, na de jó hecc volt és kihagyhatatlan, hogy egy kicsit kirángassuk az "öreget" a morcos korszakából. Kár, hogy ettől még inkább idegesebb lett, na de ennyi kellett, én élveztem az arcát, amikor szembesült azzal, hogy mi fogadja szeretett műhelyében. Tuti üzletet indítottam el ezzel, most ezzel mi a probléma? Oké, a sixtusi kápolnás rész nem illik a habos-babos környezetbe, de majd kiírjuk, ne nézzenek felfelé. A pub felé tartunk, a törzshelyünkre, ami azért is előnyös, mert ezt még részegen is megtalálja az ember... benne van a lábában az irány, de ha nekem nem lenne, hát Darren gondoskodik róla, hogy tudjam az utat. A hátsó boxok felé indulok, köszönésképpen két ujjamat mutatom fel, és nem, nem egy rohadt victoriát jelképezek vele, hanem azt, hogy két baromi nagy korsó sört kérek... legalább. Levágódok az egyik székre, és ha az nem törik össze alattam a lendülettől, máris jól érzem magam. Megtapogatom a kulcscsontomat, egyáltalán még a helyén van vagy már a bordáim között keressem, és az Ikkumára emelem a tekintetemet. Most jön az a rész, amikor apuci jól helyreteszi a kisfiát, mert nem a protokollnak megfelelően viselkedett, és belepofázott a nagyok dolgába... na persze, Darren pont ilyen. Megszólaltam, hja, én beszéltem, uff... uffon a kivénhedt csatapaci, az, de nem én. Tényleg, majd felveszek valami indián nevet, mint rózsaszín tapsibika, vagy valami frappánsat, és az lesz álnevem. kelendő lennék, azt hiszem, elfelejteni sem lehet. Türelmesen várok... mind a sörünkre, mind a kérdésekre, ami szerintem abban fog kimerülni, hogy a főnök rám néz, és böföghetek. Rohadjak meg, akkor tuti benyögöm, hogy egy mozdulattal fektessen is már le, ha lehet.
A "gyűléses" ereszd-el-a-hajam kicsit se hozott kellemes hangulatba, tudom, meglepő. Ritkaság, de szinte fortyogtam belül, a farkasomnak se tetszett ez az egész cirkuszolás, és még jó, hogy inkább leléptünk, különben még több fát pakoltam volna a magam kis tüzére, amiből aztán tényleg asztalcsapkodás lett volna. A falka elégedetlen, mindenki elégedetlen, mindenki mondja, de senki nem tesz ellene, nem kockáztat, vagyunk, mint a befőtt. De persze mindenki baromira okos, jól informált, tájékozott és edzett szájkaratés. Le kéne higgadnom, mielőtt szétmorzsolom Alex vállát, elég egy lesérült Kangunart, nem kell mellé egy Tark is. Az O'Connorshoz érve egyből mentünk is a hátsó boxok felé, jó lesz az ott nekünk, Alex bedobott egy győzelmi jelet is... ja, nem inkább sörjelzett, aztán behuppantunk az egyik üres boxba. A kocsmának nagy volt a forgalma, most se voltak kevesen, mégis ahhoz a tyúkólhoz képest, ami fent van, ez egy csendes békeszigetének tűnt! Fáradtan dörzsöltem meg a halántékom és legszívesebben az asztalra borultam volna egy "mindenki hagyjon végre békén" dünnyögés keretei között. Nem vagyok én egy kicseszett domináns, hogy itt pöröljek a hízott májúakkal meg a tesztoszteron-túladagoltakkal! Fairbanksbe is anno azért jöttem, mert nyugi volt. Mostanában meg úgy érzem magam, mint akinek a mellkasába darázsfészket ültettek. Meg Isabelle-nek is a számon kérő kérdése... Danielt még jó, hogy csak fél füllel halottam, miután otthagytuk őket és nem volt kedvem indulatból visszamenni... Feszült voltam, mostanában egyre többször éreztem magam úgy, mint egy túlfeszített húr. - Ha tudnád, mennyire elegem van ebből az egészből... El nem tudom mondani. - Megdörzsöltem az arcom. - Te meg itt adod alá az olajat! - Nem voltam mérges rá, mit szépítsük? Igaza volt. - Nem akarok papírozni, szóban nagy vonalakban vázolj nekem pár dolgot. Amiket tudsz és amik le lettek szarva. Megkaptam a sört én pedig nagyot kortyoltam belőle. Ha Alex előadta a dolgokat, figyelmesen meghallgattam, aztán csendben emésztettem, amit mondott, végül körbelötyköltem a korsó tartalmát és újabb két nagyot kortyot tudtam le. - Hiányzik nekünk egy erőskezű vezető, aki már bizonyította, hogy tud bánni egy falkával és néhány jött-ment nem fújja el, mint valami girhes csontvázat. Ilyen farkas viszont nincs nálunk, úgyhogy abból vegetálunk, amink van. - Sajnáltam, hogy Mili ilyen helyzetbe került, kényszerült, de az is igaz, hogy senki sem kötelezte rá, hogy vállalja el a felajánlást. - Ha nem fog valami rohadt gyorsan és nagyon változni, kihívom. Azt hiszem, az elmúlt pár hétben ez volt a legsúlyosabb mondatom.
Darren feszült ezt érzem a szorításán is, de egy szót se szólok, ha engem néz babzsáknak, tegye, nem fogok ellenállni, majd beforrnak a csontjaim egy idő után. Eléggé felcsigáztam a vezetést ahhoz, hogy a következő megszólalásom után minimálisan a torkomnak ugorjanak, hiszen Shane-t sem könnyű kihozni a sodrából, és én zsneiális módon mégis elértem. Szerencse, hogy főnököm elrángatott magával, mert azt hiszem a nyugdíjas beszólásomra még vicsorogtak is volna, pedig hót komolyan gondoltam. Így is hímsoviniszta állatnak néznek már, kell ennél több? Pedig kurvára nem a nők ellen szóltam, na de ha Milagros nem jó vezető a jelenlegi helyzetben, hát nem tudok mit tenni. Kimondtam, ennyi, kimondtam azt, amit sokan nem mernek, csak bólogatnak, mert jaj, az Atanerk. Örüljenek neki, hogy egyáltalán a nevét megjegyeztem, tőlem ez is nagy szó. A vezetéknevét ne kérdezzék, azt nem tudom. A hátsó box a territórium, már csak körbe kéne hugyoznom, hogy senki e jöjjön ide, de ez majd ráér akkor, ha nem jutok el budiig, esküszöm megteszem. Most senki ne zavarjon. Darrent figyelem, kb. annyira tele van a töke az egésszel, mint nekem, azzal a különbséggel, hogy míg én ugatok, rá hallgatnak is. De legalább nem csaholtam körbe az asztalt, ez is valami. Kifakad, megértően bólintok. -Ja. Persze, én vagyok a dugattyú, aki adagolja az olajat, amikor kell, lehet, rá kellett volna még gyújtanom, és akkor berobban az egész kibaszott kóceráj. Na pont ezért röhögnek rajtunk, mert egymást esszük azért, mert nincs egy erős kezű vezető, aki rendet tenne. Pont ezért. Igazam volt, tudom, hogy az volt, pedig tényleg kurva ritkán szólalok meg, ahogyan most is, de nálam is betelt a pohár... nem ismernek. Darren igen, tudta, ha én ennyit beszélek, az nem véletlen, annak komoly oka van. Rákérdez, és én mindent elmondok neki, kizárólag a tényekre hagyatkozva, szárazan. -Mindenre szarnak Darren, mindenre. Nincs mit szépíteni ezen, és lehet, a szemükben ez nem volt meló, vagy azt hitték, viccelek, hát nem, rohadtul nem. Nem ontottam vért, elismerem, pedig lett volna jó néhány alkalom, amikor megtehettem volna, mégis kussoltam, mert Milagros nem akart magánakciókat. Itt az eredménye baszki. Shane viszont kimondta, ha burkoltan is de kiadta végre a parancsot. Isabelle meg... nem, nem mondok én már erre semmit. Dan kiakadt, ahogy én is, megértem, a Tarkok ülhettek a seggükön, mert ez lett parancsolva, aztán meg ezt akarják a fejünkhöz vágni, miért nem alkottunk? Lehet, az őrzőkhöz kéne küldeni néhányat, hogy vizsgálják ki őket elmeállapot szerint is. -Hja. Tedd meg, Darren, különben hírmodónk sem marad. Milagroson múlik... kihal a falka. Most háború van, nem béke, nem lehet ücsörögni, húzni, halogatni semmit, menni kell, szervezni, lépni, mert ez így kurva kevés. Még egy ötletem támad, és ezt megosztom a főnökömmel, mert hírből tudom, van, aki nem kedveli Caspert, és vezető típus. Lehajtom a sörömet, és máris újabb Victoriával rendelem a következő fordulót, közben azon gondolkodom, hogy már most ürítenem kellene. Háh, még tudok gondolkodni is, micsoda menő dolog. Tudom, hogy ha a húgyhólyagom feszít, az azt jelenti pisilni kell. Kösz fater, imádlak ezért. Hagyom, hogy Darren emésszen, az arcát figyelem, lehet, döbbenetet vált ki belőle, de lehet az is, hogy nem, majd elválik. Ha lecsap, akkor legalább nem csak a vállam látja kárát, hanem a búrám is.
Úgy tűnt, Alex bőbeszédűsége egy időre kifújt, nem is baj, most eleget pofáztam kettőnk helyett is. És azért sem bántam, mert tudtam, hogy egyébként meg a lényegre szorítkozik, ami lássuk, áldásos, legalább nem kell a sok maszlag alól leszűrni a fontosabbakat. Mindenre szarnak... Nagyot sóhajtottam. Hát ez... csodálatos... Megittam a sört, de már jött a következő korsó, amiért hálás voltam, kellett az utánpótlás, főleg mert le kellett öblítenem ezt az egész ragacsos szarságot. - Figyelj... én segítek, támogatok, nem gond. De vezetőnek kétlem, hogy elsőosztályú lennék. Azt viszont már látom, hogy mivel élhetünk túl és élheti túl a falka is. Már aki túlélésre és nem elbarmolt büszkeségre meg dacra játszik. Meredek, de volt egy jelöltem nekem is, ezt viszont biztos, hogy nem kötöm senki orrára, amíg meg nem győződtem az alkalmasságáról. - Hallottam róluk - bólintottam komoran. - Nem tartom jó ötletnek, hogy őszinte legyek - ráztam meg a fejem. - Nem nézem ki belőlük, hogy figyelembe vennék a falkatagok érdekét, biztonságát, életét. - Kissé előre dőltem, ahogy az asztalra könyököltem. - Alex, én már másra játszom, amiért lehet, hogy sokan megutálnak majd, vagy leköpnek, de lelkük rajta, nekem az élet még mindig többet ér, mint egy elb@szott dicső halál, amire emlékeznek két hétig, és semmi másra nem jó, minthogy bosszúalap legyen. Én egy olyan utat fogok mutatni, amit az utóbbi három Atanerk nem, és lehet, hogy gusztustalannak fog tűnni, de nem érdekel. - Komolyan beszéltem, a tekintetem is nélkülözött minden pajkos csillogást. Ebben benne volt az is, hogy ha vezetőváltás lesz, és én is komolyan emellé a dolog mellé állok, nem szívesen adnám át másnak a lehetőséget, se falkán belül, se azon kívül. Mind a farkasomba mind belém szorult ennyi... dominancia. Illetve... amit egyszer a fejembe veszek, azt véghez is viszem. - Egyelőre azt kell bizonyítanunk, hogy érünk valamit és ellenfélszámba megyünk, nem csak őket tudjunk majmolni. - Mert a gyújtogatás az volt, még ha régebb óta is terveztük, mint ők a hajókat. - Zeddel meg Olennel ráálltunk a dologra, de még vannak hiányosságok. Viszont amint azokon túl leszünk, betolakodó fog halni. És ez az, amiről Mili se tud, de más rajtunk kívül a falkában, csak Eden. Ez volt az, amiről Isabelle drágát sem tájékoztattuk. Falkaügy, de csak azoknak szólok, akiknek úgy látom, hogy hasznát is veszem ebben az egészben, Alex ilyen volt.
Elkeseredettségemet nem akarom leplezni, Darren előtt nem, lemondó sóhaj szakad ki belőlem. Én, aki mindig mentem, balhéztam és dolgoztam, most ülök a formás hátsómon, és ha valamit jelentek, még azt is magasról leszarják. Megvonom a vállam, mégis minek foglalkozzak vele, ha mást sem érdekel? Betudom a magam szórakoztatására, az is több, mint a semmi. A szavaira felpillantok, és ironikus vigyorral szemlélem az ábrázatát. Neki szól? Nem tudom, de ez most úgy jött, és ezért megteszem. Első osztályú vezető, mint valami primőr áru, amit felcímkézünk, és felsrófoljuk az árát, ez kurva nagy. Ezen már röhögök, és az sem zavar, ha Darren most egy idióta állatnak néz. -Barátom, nincs más. Még mindig röhögök az elsőosztályún, na ja, ő abban a csapatban játszik, mi a másodosztályban, és így tovább. Gondolatban besorolok mindenkit, még a nyuggereket is, akik jobb, ha nem tudnak a magánlistámról, különben élve nyúznának meg. Még mit nem, aztán szétfagyok itt a legnagyobb télben, nyáron meg kenegethetik a farkashabtestemet, mert létrehoztam az új változatot. Nem is rossz ötlet. Aztán majd tenyésztem magam, és eladom borsos áron, pontos használati utasítással. Nyáron bekenni, mert leég, és nem barna bőrű farkas lesz, hanem rákvörös. Bólintok, értem a válaszát, és van is benne valami, ahogy tájékozódtam. A kijelentése, hogy mire játszik... hát én lyukra, de ezt most hagyjuk, nem csajozunk, falkázunk. -Hajrá, én támogatlak. Ez is egy eshetőség, és lehet, ez lenne a legkifizetődőbb, akkor nem kéne feleslegesen pofáznom, és nem kellene feleslegesen tornáznom, ha nem muszáj. Passzol nekem, még ha tartok is attól, hogy eltunyulok a végén. Végül is miért ne? A többség amúgy is azt hiszi, az vagyok, akkor meg? Belefér, de addig örüljenek, amíg nem tudják meg, milyen is vagyok valójában, mert akkor régen rossz. -Na ja. Ideje lenne végre mutatni valamit, de nem a tűzzel játszadozni, mint tették, mondván megmutatják, mekkora ászok. Öcsécském, hát ez annyira jól sikerült, hogy azóta is ezen röhög Casper bandája. Ennyire futotta. Maximum azzal dicsekedhetünk, hogy a mi tüzünk szebb volt, bár nem osztottak érte díjat. Persze ennyi rákészülés után ez volt a minimum, ha még ezt is elbasztuk volna, hát én biztos, hogy röhögőgörcsben pusztulok el. Ezek meg, ezek? Jött egy gondolat, megcsinálták. A rohadt életbe, hogy a mi vezetőink meg átrágják ezerszer... komolyan, akkor is még terveznének, mikor rájuk dőlt az egész tanácsterem. Mit csinálnának egy igazi armageddonnal? Megszerveznék, hogy honnan nézzük meg, hány percig, mikor cserélünk helyet és ilyesmi? -Mehetünk. Bólintok, részemről mehet a menet, és Darren tudja, tőlem aztán nem fog kikerülni semmiféle információ. Pláne nem arrafelé, ahonnan lehet, ma végleg kitiltottak. Ezt is leszarom. Nem ülök kényelmes bőrfotelben többé... azanyját, mekkora érvágás. Sírógörcsöt fogok kapni.
Támogat. Heh, ez jó hír, bár azok után, amit nem sokkal korábban levágott aligha lehetett efelől még kétségem. Nem is volt. - A többi Tark? - Oké, hogy engedelmeskedtek nekem is, de eddig nem volt okuk mondjuk Mili utasításával vagy elveivel szemben cselekedniük, mert nem is kértem/utasítottam őket ilyesmire. Az viszont nem hiányzik, hogy ha tényleg vezetőcsere lesz és én kerülnék a bársonyszékbe, akkor a személyem elleni zúgolódásukkal is harcolnom kelljen. Lesz itt ok, amiért fújhatnak majd rám, nem hiányzik, hogy ilyen kis semmiségekkel indítsunk. Annak semmi értelme, hogy siker esetén csapatosan ugorjanak nekem... szó szerint. Hihetetlen, de még mindig élve tartom többre magam. - Négy robbantónk volt, ebből kettőnek van eddig neve, a másik kettőnek csak arca. Egyikük az egyetemen tanít, Tyler McQuaid, a másik neve Ray... inkább mutatok majd képeket - mondtam egy halvány mosoly kíséretében, mikor bevillant Alex névmemóriája. - Lehetőség szerint mindet ugyanakkor akarom, egymástól távol, hogy ne riasszák egymást, vagy bárkit a falkából. Nem kell se udvariaskodni, se lovagot vagy fair-play mániást játszani, bármilyen módszer engedélyezett, eredményt akarok, méghozzá minél előbb. Aljas vagy gyáva módszer lenne? Hé, van farkas, aki már a mezei pisztolyhasználatot se tartja elég farkasosnak és bátornak. Én pedig több dolgot is megtanultam, míg tolvaj voltam: a zsákmány megszerzéséért minden eszköz bevethető. Márpedig most ezeken a zsákmányokon át talán nyílik majd egy kiskapu a célomhoz. Vagy legalábbis megkönnyítheti a dolgomat. - Ha visszamentünk, megkapod mind a négyük portréját, igen fess fiatalemberek - ingattam szórakozottan a fejem, és felhajtottam még egy korsó sört. - A gyújtogatásból meg akármi lesz, ez kell nekünk. A falkának. Halál komoly voltam, féltem is lassan, hogy életem végéig ilyen morcos-komolykodós maradok most már. A farkasainkra pedig ráfért már némi sikerélmény, ahogy a betolakodókra a veszteség. Mind a két félnek a kobakjába kell verni, hogy érünk valamit, a Tarkjaink pedig nem véletlenül azok, amik. - Victor tudja, hogy mit akarok elérni, szóval, ha beütne a mennykő és a tervezettnél előbb dobom be a kulcsot, tőle kérdezősködj. - Ez is előfordulhat, vagy az orfeumnál majd, vagy a kihíváskor, ugyanis semmi sem garantálja, hogy mindkettőt túlélem. Na, de nézzük inkább pozitívan! Megemeltem az újabb teli korsót. - Sikeres vadászatot, pajtás!
Második sör pipa, lassan már köszönni is Victoriával fogok, annyira berögzül a mozdulat, miközben a harmadik kört rendelem. Nem kellene ennyi inni, tudom én, na de most jól esik, és maximum Darren behajít a műhelybe, hogy a melóból se késsek el. Vagy nem... mert illuminált állapotban remek ötleteim szoktak lenni, akkor jön az ihlet, és a végén rá sem ismer a műhelyre, úgy átalakítom A kérdése meg... széles és igen pofátlan vigyor terül el a képemen, felelnem se kellene, ebben minden benne van. -Mögötted állnak, kivéve Tazzana. Puccs készül? Meglehet, a Tarkok elégedetlenek Milagrossal, akárcsak én, csak én voltam akkora hős, hogy ki mertem nyitni a pofámat és elugattam a vezetőségnek, mi az ábra. Ja, hogy a magam nevében tettem? Naná, mert ha esetleg megszívom, akkor nem rántom őket is magammal. Taz más kérdés, nem érdekel. Okosan kell játszani, arról nem tehetek, hogy a nyugdíjas szakkör elakadt ott, hogy uff, én beszéltem, és nem értették a célzást, ami a napnál is világosabb volt. A Tarkok Darrent akarják, persze nem kinyuvasztva, hanem vezetőnek. A robbantásra bólintok, azt nem lehet elfelejteni, tiszta munka volt, gyors és precíz, sajnos ez az igazság. A nevekre felvonom a szemöldökömet, ha az én névmemóriámra apellálunk, akkor baj van. Egyet sikerült a bolhások közül megjegyeznem, Caspert, aztán itt kifújt. Színről előbb beazonosítom az összeset, de erre főnököm is igen hamar rádöbben, képet kapok róluk. Kitapétázom velük a hálómat, és megtudok róluk mindent, ami szükséges, aztán a végén majd készítek egy portfóliót, amolyan előtte-utána reklámmal, és elküldöm Caspernek ajándékba. Tőlünk rendelhet nyugodtan, tuti melót végzünk, fej elválasztása a testtől a specialitásunk, de ha szépen megkér, akkor a szíveket becsomagolom csilivili csillámporos dobozba is, de csak az ő kedvéért... más csicsa nincs. -Menni fog. Pláne, hogy jönni nem jöhet, és nem is eshet, bár minden papírforma borulhat, maximum viszek létrát. Megszervezzük... egyszerre csapunk le, remélem, mindenkinek van karórája, hogy ne az legyen a végén, elcsúszunk, mert az egyik zulu idő szerint nézi, a másik meg a bravot, mert akkor rábaszunk. Szó szerint. A terv már körvonalazódik a helyes kis kobakomban, és vigyorogva bólintok a részletezésre. Egyen álarcot kell viselni, aztán azt mondjuk, mi ilyet is tudunk, osztódunk, spórával szaporodunk, klónozunk, mikor mi kell. Elhúzom a kezem a torkom előtt, úgy nézek Darrenre. Halált akar, vagy csak legózást? Nem mindegy, de remélem, hogy előbbit, ideje, hogy fogyatkozzanak a bolhák Fairbanksben. -Kösz. Most kurvát játsszak, és szedjem fel valamelyiket? Mióta vagyok én buzi? Persze a cél szentesíti az eszközt, és a seggem is jó, na meg a lábam is, de azért nem dzsasszolnék miniszoknyában meg tűsarkúban, ha lehet. Bár ha lerúgom, és úgy, hogy a másik szeme közé érkezik, máris fegyverként használtam. Meggondolandó. -Nem vagyok portás. Ennyit arról, hogy beadja a kulcsot, hát azt már nem, sem nekem, sem másnak, még a sajátomat is elhagyom. Az orfeum érdekes lesz, főleg, hogy hónapok óta megy a készülődés. Szerintem mire odajutunk, már elköltöztetik az egészet alapjaival együtt, aztán nézzük majd a gödröt, és rakunk kurva nagy tábortüzet. Milagros pedig... Darren le fogja verni, ez nem kétséges, hiába volt Tark. Ha pedig mégis úgy dönt, hogy elhalálozik, addig ütöm, míg fel nem támad, és akkor én ölöm meg másodszorra... aztán meg futok, ha dugába dőlne a hirtelen jött ötletem. -Az lesz. Koccintás, aztán vedelés, mert ránk fér, hosszúra nyúlt a gyűlésnek nevezett kabaré, ahol vagy ötször hallottam, hogy engem ki lehet hívni, bármikor ki lehet hívni... és ezek formációja. Lassan azon fogok gondolkodni, ezt hányféleképpen lehet megfogalmazni úgy, hogy mindig elüssön az előzőtől, és ne legyen papagáj hatása.
Taz kivételével támogatnak. Ez több mint jó arány, amire némiképp elégedetten bólintottam. Egy részt azért, mert bárki bármit mondjon, ez ego-simogató - kinek ne lenne az. Másrészt - és ami a fontosabb - ez nagyban megkönnyíti ugyebár a dolgom. Ha követnek, a későbbiekben is könnyebben boldogulhatok velük, ha inkább Milit támogatnák és mellette lennének, nyilván eszembe se jutna kihívni a nőstényt. Nem a rombolás a célom, még ha ez néha nem is úgy tűnik. - Kitűnő. - Sörkortyolás. - A robbantókhoz még lesz egy kikötésem, de azt majd akkor, ha kupaktanácsozunk és egyeztetünk, nem akarom háromszor-négyszer ugyanazt elmondani. Lassan úgy érzem magam, mint egy folytatásos regény, ami minden fejezetét, részét függővéggel zárja, elég mocsok dolog, de az érdeklődést fenn kell tartani, nemde? Emellett tényleg utálok papagájosdit játszani, szóval türelem infót terem. - Nem, tényleg nem - mosolyodtam el, ki tudja miért - talán már ennyi sör is betett kicsit - azon, hogy nem portás. - Nekem meg nincs kulcsom - terebélyesedett vigyorrá a mosoly. - Mindegy, ha valami balul ütne ki, a nyugger-klubból hallgass Victorra, egyfelé csónakázunk. De nem tervezem, hogy gebasz legyen, szóval egyelőre egészségedre! - emeltem meg a korsóm és újabb nagy kortyok. Már tudtam, hogy a gyújtogatás után hívom ki Milit, ha mindketten egyben maradunk, aztán utánam a vízözön. Lassan ennél rosszabb úgyse lehet a helyzet, szóval valójában olyan sokat nem kockáztatok. Gyávaság? A-a. Csak kivárás és türelem kérdése volt, hogy eddig nem hívtam ki, meg a reményé, hogy helyrerázza a falkát. Az eddigiek alapján nem sikerült, és ha élni akarunk, akkor most már rohadt gyorsan kell cselekednünk. Jah, ha már ég a talaj a talpam alatt én is megunom az ücsörgést. hogy ez jó vagy rossz, az majd elválik, a múltban mindkettőre volt példa. Mikor láttam, hogy Alexnek kezd sok lenni az italozás, leállítottam a rendelgetésekkel, így is lassan szépen elázott, én pedig nem akartam megint arra a pontra jutni, hogy már minden mindegy és önkontroll nulla. Szóval inkább összelapátoltam magamat meg őt is, és kivonszoltam a kocsmából. Nem volt egyszerű a hazamenetel, mindig rossz irányba akart fordulni és váltig állította, hogy de hát arra van az ő szivárványpónishellokittys lakása. Nekem tényleg nem tisztem előírni, ki hol aludjon, de nem venném a lelkemre, ha másnap(osan) nem lelnénk sehol, max a folyó mélyén. Jamest egyszer már kihalásztam, nem kértem ismétlést. Miután hazataláltunk és Alex is letett a falkaszintű vetkőzős-póker ötletről - egy időre -, beszuszakoltam a hálószobájába és mertem remélni, hogy bent is marad. Hm, lehet inkább a saját kanapémra kellett volna költöztetnem, biztos ami tuti alapon, de nem a pesztonkája vagyok, csak nyugton tud maradni! Azért a szobaajtót bezártam. Ha nem is állítja meg, én jobban alszom.
//Köszönöm a játékot! És bocsi, hogy csak ennyi lett. //
Belegondolok... ja, olyat is tudok, használom agysejtjeimet, és nem engedem, hogy kihaljanak, még szükségem van rájuk, ezért használom őket. Hol egyenként, hol csoportosan, hogy aztán hazavágjam a felét sörözéssel. Szóval ,belegondolok, a falka 90%-a Darren mögött áll... öcsécském, hányan fedezzük a seggét, hihetetlen, tiszta gruppen,de a lényeg, hogy mindenki ott van aki számít. Aki meg nem, hát az tologathatja a kincstári járókeretet a nyugdíjasokkal, mégis hol érdekel? Sehol. -Oké. Mit faggatózzak? Nem vagyok én vallatótiszt, ha majd kell, elmondja, mi a csízió. Kikötés... elképzelem, amint csinos kis láncokat kapunk, és nekiállunk kötözni ezerrel, hogy legalább az meg legyen, amit Darren mond. Átcsapunk SM-be, baszki, bilincs nem lesz? Olyan fapofával fogadom, hogy nem kapom meg a maradék morzsákat is, hogy csak na. Mert pont az érdekel, nem? Inkább kiiszom a korsót, aztán elgondolkodom azon, hogy lehet, nem kéne többet innom. A 4 az nálam a bűvös szám, ha azt megiszom, akkor nekem kakukkoltak. Tehát mi következik ebből? Rendelek, hatalmas V betűt mutogatva... de miért Victorozza le? Jaaaa, vagy úgy, vagy mi... rohadjak meg, ha megtalálom az összefüggést most a kulcsok, a sörrendelésem és a csónak között, de annyi baj legyen, viszont figyelek, szemem a pályán. -Szuper. Victor csónak, oké. Jegyzem én a dolgokat, nincs ezzel probléma. Én nem vagyok portás, és még Hannibál sem a kapuk előtt, neki nincs kulcsa... hirtelen majdnem megkérdeztem, milyen kulcsokat szeretne, de leesett. Tényleg elég a sör. De a nevet megjegyzem. Victor... vagy Victoria? Mindegy, csónak, evezés. Ha azt is szereznünk kell, akkor hajógyárat nyitok. Az újabb korsó sörömmel koccintok, ebből baj lesz, tudom én, de néha ki kell ütnöm magam ahhoz, hogy elmondhassam, tiszta lappal indulok. Már ha egyáltalán el tudok indulni, így lehajolok az asztal alá, és erőteljesen fókuszálok, reménykedek abban, hogy most már ezek is gurulnak, tehát ha fel kell állnom, akkor majd lazán tolhatom magam előtt. Kell egy kis kapaszkodó na, nem szégyellem, berúgtam? Be hát, de még nem elesdé van, még nem kötöttem közelebbi ismeretséget az édes anyafölddel, de csak azért, mert ülök. A szék meg tapad, így nem tudok lecsúszni, mint a rajzfilmekben szokás. Aztán Darren dönt... nem, nem engem, a hazamenetelről magyaráz, azt hiszem, de nem egészen biztos, viszont említi, hogy feláll. Hát én simán a tökét nézem, de nekem nem úgy tűnik, aztán rájövök, hogy ha nekem szemmagasságban van a farka, akkor ő egyenesedett két lábra, és ezt várja tőlem is, nem mást. Háhá apukám, mert én majd ezt simán megoldom, mi? Hagyom, hogy összeszedjen, erős gyerek, elbír, és aztán elindulunk. Vagyis ő indul, én meg ragaszkodom az asztalhoz, de aztán jobban bízom főnököm karjaiban, mint egy rozoga fában... tehát haladunk. A friss levegőre felkapom a fejem, de ez nem jó ötlet, mert azzal a lendülettel indulok előre, azaz kikaparok, mert fognak. Rossz irányba megyünk, tudom én, hol a lak, hát hogyne tudnám? Ide érzem a szagát, miért nem hisz nekem? -Csilivilikittypóni, nem érteeed? Arraaaaaa. Én kalimpálok ezerrel, mutatom az utat, de Darren az istennek sem arra megy. Én nem akarok hegyet mászni, nem hoztam túrabakancsot. Aztán ragyogó ötletem támad, játszani kell, csapatépítő tréning keretén belül, mégpedig vetkőzős pókert, mert az nyerő. Ezt meg fogom valósítani, ez biztos, bár ilyen ellenállás mellett? Hát legyen öcsém, legyen, akkor nem csinálom meg... most még. Morogni kezdek, mert így tovább bírom két lábon, főleg hogy koppanok. Érdeklődve nézem meg, mi az. -Jéééé, ajtóóó, ismerem. Diadalittas vigyor, felismertem a lakásom ajtaját, elképesztő zseni vagyok, tiszta Einstein. Darren meg nem hagyja, hogy gyönyörködjem a szépen megmunkált fenyőfa ajtómban és becézgessem, hanem tovább irányít. Ágy, még ezt is felismerem, az más kérdés, hogy én odáig nem tudok elmenni, de megoldódik a kérdés, mert a főnök bedönt. Örülök neki, célba értem, részidőt nem kérek, de hogy még rám is húzza az ajtót, na az már sok. Magyarázni kezdem a sötétség kártékony hatásait az alvásomra nézve, de azt hiszem már csak magamnak beszélek, mert senki nincs itt rajtam kívül. Ki kéne menni, brunyálnom kell, és még egy maszek vödröt sem tett ide, még ilyet. Most hogy fogom ezt megoldani? Lehet, sehogy, vagy mélyen kussolok róla és csomót kötök, de ha menni kell, akkor menni kell nincs mese. Hatalmas puffanással érek földet, és elindulok. Négykézláb, csak nem tudom hova. Tapogatok mint valami letapogató készülék, és most először örülök annak, hogy mégis egyedül maradtam. Hosszú, hengeres, van alja, lyukas a teteje. Leszarom, mi az, könnyítek magamon, miután fél órás küzdelem után megtalálom a sliccemet is. Megkönnyebbül, idült vigyorral a képemen helyezem le az alkalmi budimat a földre, és nagy ívben megkerülve mindent indulok visszafelé. Koppanás... ez az ágyam. Felmászni már nem sikerül, de jó nekem térdelve félig hasra vágódva is. Azt tudom, hogy még kerestem a kispárnámat is, de hogy megtaláltam-e, na azt már nem tudom, azt hiszem beájultam.
Megindult a gyámsági procedúra, a ház tulajok elköltöztek, én megvettem az épületet, viszont a tatarozása, bebútorozása és berendezése kicsit lassabban halad, mint szeretném. Általában türelmes vagyok, de ezen a téren, most inkább rohannék. Tupilekre, egy éve még álmomba se fordult meg bennem a gondolat, hogy kölyköm lesz és a gyámja leszek hivatalosan is, valahol ijesztő volt, de olyan kis mértékben, hogy az már elhanyagolható. Késő délután volt, én meg "randit" kértem Jamestől és az O'Connorsban egyeztünk ki, mint rendesen, hiába, a szép emlékek, csakhogy drága dilidokim - csak úgy, mint rendesen - késett. Szóval egymagamban hajtottam fel egy korsó sört és már a második felénél jártam az élet nagy kérdéseiről merengve. Francokat merengtem ilyesmin, azon kattogtam, mit kéne enni vacsorára és vajon mikor üt be a mennykő a falkánál. Túl nyugisak voltak a farkasok, a betolakodók se mocorogtak, pedig még nem is tudtam beszélni Castorral. Elképzelhetőnek tartottam, hogy valaki szivárogtatott feléjük infót, akár akarva, akár akaratlan - elég nyilvános helyen pár szó elejtése, és már meghallhatja egy farkas. Ha így volt és ezért nem mozgolódtak, az talán jó jel. Ha vihar előtti csend... akkor kérek egy ekét, hogy felszánthassam az ereim. Addig viszont söröztem egymagamban, várva Jimbót, aki lassabban készül össze, mint egy terhes menyasszony.
Ragyogó este és alkalom arra, hogy bejárja a várost Nikolajjal, mégis céllal indul útnak, találkozni akar valakivel, akinek a képére hamar ráfagy majd a döbbenet és a mosoly, ha őt meglátja. Öreg már a háborúhoz, a hivatalos verziója igencsak hiteles, nincs az az élő vagy holt, aki ha az elején még gyanakszik is, ne hinné el a meséjét. Nataljával már tisztázta a részleteket, Nikolaj tudja a dolgát, ezért indult el ma este, hiszen Edward egy szórakozóhelyen múlatja az idejét. A megbeszéltek alapján a bejárattól messzebb találkoznak, és együtt lépnek be, senki ne higgye titkolózni akar. Leparkol a O'Connors mellett, szinte még ki sem száll az autóból, máris utasít. -Indulás. Ajánlom, hogy itt legyen. -köp egyet a földre, a gyűlölet helyére, mely kiült az arcára, egy higgadt, közvetlen, barátságos kifejezés költözik, és az energiái sem árulkodnak másról. Amint belép, rendel a pultnál, majd int a fiúnak és a hátsó boxok felé sétál, mintha éppen csak arra tévedt volna. Edwardtól pár lépésnyire áll meg, meglepettségnek nyoma sincs, de a mosolya hátborzongató lehet annak, aki tudja, mit forgat a fejében. -Edward... örülök, hogy még ebben az életemben látlak. -közelebb lép az asztalhoz, minden mozdulata arról árulkodik, nem célja a rendbontás, a veszekedés vagy hasonló, ténylegesen örül a találkozásnak, és az energiái sem mutatnak mást. Nikolajnak barátságosan int, jöjjön csak, ismerje csak meg a bátyját, akit most lát életében először.
Tök jól elmalmozgatok, de tényleg, ha James még három percet várat, itt hagyom a francba. Jó, nem, ő is tudja, én is tudom, hogy úgyis megvárom, azért meri ezt játszani még mindig. Mindegy, majd csak befut, bár az örökkévalóságig akkor se várok rá. Anyám, mint valami elcseszett romantikus filmben... A helyemről nem látok rá a bejáratra, igazából nem is nagyon foglalkoztat, ha JLH befut, úgyis megérzem, a mieinket úgyis egyből megismerem. Ismerősnek tetsző hangot hallottam a bárpult felől, de még fel se fogtam, el se könyveltem magamban, mire a hang gazdája előttem termett, nekem meg leesett az állam. Majdnem szó szerint. Ajkaim elváltak egymástól és pár végtelenül hosszúnak tűnő másodpercig csak néztem fel a Teremtőm sebhelyes arcára, s alig akartam hinni a tulajdon két szememnek. Egy pillanat és már talpon is voltam, minden idegszálam megfeszült, farkasom is felpattant, idegesen járkált, Kirill pajzsát kóstolgatta, az ő farkasához akart férni, az apjához, akit már évtizedek óta nem látott, s akit legalább annyira szeretett volna kölyökként üdvözölni, mint bosszúszomjasan megtépni. A farkasomban még volt ragaszkodás felé, bennem szinte csak gyűlölet és elutasítás. Visszarántottam a farkasom, majd felvontam a pajzsom. - Mit keresel itt? - Valahogy nem tudtam osztozni az... örömén, s ha nem itt lettünk volna, esélyes, hogy ugyanúgy nekimegyek élből, ahogy annak idején, '45-ben. Tekintetem csak egy villanásnyi időre szakítottam el tőle, míg meglestem, kinek intett. Nagyszerű! Energiáim a pajzsom mögött fagyosan kavarogtak, ám anélkül is tudhatták, hogy nem vagyok elragadtatva, hogy ezt érezték volna. Az arcomra volt írva minden, a tekintetemben sötét árnyékként ólálkodott hófehér bestiám, amit... az előttem álló férfitól kaptam.
Milyen kiszámítható viselkedés, még sakkoznia sem kell hozzá, hogy tudja, mi lesz a reakció. Döbbenet, kavargó érzések, gyűlölet, merev, támadó, elutasító testtartás, és egy bujkáló kíváncsiság, mégis ki az idegen az oldalán. Hangosan nevetne, annyira tudta előre, hogy Edward így fog reagálni rá, vagy Darren, ahogy mostanában nevezik, amiről konkrétan nem tud, és ezt gyönyörűen elő is adja. Mit sem változtat a stílusán, marad ugyanaz a közvetlen, barátságos öregúr, aki ide az előbb besétált, és Nikolaj sem tesz másként, érdeklődve vizsgálja a testvérét. -Hátrébb az agyarakkal, fiam, senki nem akar megharapni, sem ártani, vagy talán úgy véled, hogy ezért álltam ide eléd? -mosolya töretlen, megtört, fáradt, öregedő farkas képét mutatja, az energiái úgyszintén, ellentétben Nikolajjal, aki a feltörekvő nemzedék erejével, érdeklődésével és izgatottságával figyeli Edwardot. Mocskos játékosok mindketten, tökéletesen álcázzák a valódi érzelmeiket, kiszagolni sem lehet, hogy egészen más gondolatok cikáznak a fejükben, mint amit kifelé mutatnak. Ezen dolgozott hosszú-hosszú évtizedeken át, és tanította meg rá a fiatal farkast is, hogyan tévesszen meg másokat úgy, hogy soha a büdös életben ne bukjon le. Minden apró részletet tud a családjáról, Natalja informálta, és rá ugyancsak senki nem gyanakszik, hiszen nincs miért. -Magam is tudom, hogy nem számítottál arra, valaha még viszont látsz, ám muszáj voltam felkutatni titeket, nem volt könnyű. Ő itt Nikolaj, az öcséd. Mielőtt meghalok, szerettem volna, ha megismeritek, mindannyian. -bemutatja a fiát, a megfogalmazása igencsak kétértelmű hangzást nyer a számukra, míg Edward szemében ez sima vezeklésnek tűnhet, nem egyébnek. Mégis hova harcolna, miért? Láthatóan eljárt felette az idő, már nem az ereje az első, mintha békére és nyugalomra vágyna, a tekintete is erről árulkodik. Laikusnak mindenképp, márpedig a családja az, és aki nem ismeri, az ugyancsak az, lehet bármilyen ügyes kém, nem kap mást a szavak mögé, mint azt, amit lát.
Azt hiszem, semmilyen forgatókönyvet nem rúgtam fel a reakciómmal, úgy fogadtam "drága" apám felbukkanását, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Már csak a morgás hiányzott és a részleges átalakulás, ezt csupán azért nem kapta meg, mert nyilvános helyen voltunk, s annyira mégse pöccentem be, hogy az embereket figyelmen kívül tudjam hagyni. Éljen a minimális önuralom! Szerintem igazán még fel se fogtam, hogy ki állt előttem, egyszerűen az agyam mintha nem lett volna hajlandó ténylegesen is elfogadni a dolgot, a farkasom meg veszett mód körözött, energiáim belülről feszültek a pajzsomnak, állkapcsomon megfeszült az izom. Legszívesebben üvöltöztem volna vele. - Valamiért nincsenek szép emlékeim rólad, nem is értem, miért vagyok feszült - sziszegtem összeszorított fogaimon át szűrve a szavakat. Mosolyog, még van bőr a képén a pofámba mosolyogni! Nem tudtam a megöregedett farkast látni benne, aki nyugalomra, békés öregségre vágyhatott volna, nekem ő a kegyetlen Teremtőm volt, aki ha csak eszembe jutott emésztő gyűlölettel és félelemmel töltött el - utóbbival azért, mert rettegtem, hogy egyszer olyan leszek mint ő, a farkasom révén. - Minek? - vetettem oda a kérdést elsőre a felkutatásunkra, aztán Nikolaj megismerésére is érthette. - Megint fiúval próbálkozol? Nocsak, kíváncsi vagyok, őt mikor nyomorítod vagy ölöd meg. - Hangom csendes, síri, tekintetem rideg. Az öcsém? Nem, nekem egyetlen öcsém van, aki Kirill mellett marad, és szemmel láthatóan tök jól van, az csak azért lehet, mert jó kölyke, vagyis nekem nem jó testvérem! - Talán elhoztad May földi maradványait? Mert nem hiszem, hogy azok átadásán kívül bármi dolgunk lenne egymással ilyen... kulturált keretek között.
Normális esetben már itt lezárta volna a dolgot, ám nem azért jött, hogy egyesével leszedjen mindenkit, egészen más céljai vannak. Edward feszültsége kézzel tapintható, vibrál körülötte a levegő, még ennyi év elteltével is. Egy cseppet sem csökken a mosolya, mintha nem is érdekelné az, miként vélekedik róla a másik. -Melyik a nagyobb erény, Edward? A gyűlölködés, vagy a megbocsátás? Kérdezted akár egyszer is, miért hagytam ott Victort? Nem. Kérdezted akár azt, hogy miért mentettelek meg? Nem. Kérdeztél egyáltalán bármit is? Nem. Egyoldalúan ítélkeztél, anélkül, hogy meghallgattad volna a másik felet. Hibás döntés, és ezt jól tudod. -ezzel sajnos nem vitázhat a kölyke, hiszen így van, ezt mindketten tudják. Történt valami, és Edward azóta csak és kizárólag az egyik fél beszámolóját hallotta, az övét soha senki nem kérdezte. Vajon milyen vezető az olyan, aki nem kérdezi meg a másikat is arról, hogy mi történt? Jennifer miért kapta amit kapott? Szökni akart, szankció volt, viszont gyönyören ki tudja magyarázni egy olyan dologgal a végét, amit megcáfolni sem lehet. -Minek? Micsoda kérdés. Nézz rám, Edward. Már nem vagyok fiatal, és a hátralévő éveimet szerettem volna úgy leélni, hogy a családommal találkozom, és mindent tisztázunk. Elég volt az ellenségeskedésből. -öreg már a harcokhoz, a vitákhoz és a veszekedéshez, látszólag. Az utóbbi évtizedekben teljes mértékben eltűnt Victor szeme elől, csak és kizárólag a jót hallhatta róla, tehát a változás tökéletes álca lehet. Semmi és senki sem állandó, minden és mindenki változik. -Ne őt bántsd, hiszen nem is ismered. Úgy néz ki, mint akit naponta agyonverek? Ahogyan te változtál Edward, miért olyan hihetetlen, hogy én is azt tettem? -Nikolajnak láthatóan rosszul esnek ezek a szavak. Mit tehet ő arról, hogy ők ketten nem békében váltak el egykor? A fiú akkor még nem élt, sem emberként, sem farkasként. Öröm volt az arcán, most keserűség. A vállára teszi a kezét, Edward szavaira pedig hasonlóképpen mosolyodik el, mint amilyen arckifejezés Nikolaj arcán van. -Mit tudsz te Mayről, Edward? Van fogalmad arról, mit tett? Van fogalmad arról, hogy elárulta Aurorettet, hogy micsoda? Van fogalmad arról, hogy akkor és ott, mi volt a tervem? Meg akartam menteni, Edward, ha te eszetlen módjára nem indulsz meg, akkor nem csak Aurorett, hanem ő is él a mai napig. Fogalmazhatok úgy, hogy abban a káoszban sikerült elérned, hogy megöljék, és Aurorettnek sem sokon múlott. Tudod mi volt a mi fegyvereinkben? Vaktöltény, festékpatronnal. Neked sikerült berontanod úgy, hogy nem a mieink lőttek rájuk, hanem a többiek. Megölted Mayt, Edward. Eltemettem, miután vége volt mindennek, összeszedtem és eltemettem. -tessék, kimondta, kimondta azt, amit a családja tett, Victor és az ő okosságai. Mázlijuk volt, Jennifert az utolsó pillanatban mentették ki, pedig ott maradt volna, ha rajta múlik. Ám semmi nincs veszve, még a lány sem tudta az okot, miért kerül oda, ahová kerül, és ez bizony kapóra jött az alibi gyártásakor. Kétlábon járó gennyláda, az, ez a sikerének a titka.
Kezdőlap
//
//
