Ökör iszik magában... múúú. Yetta elment, Shane meg öv alá, Kirillel össze kéne állni, Nat egy hatalmas kérdőjel, Castor pedig még mindig nem szólt és nem tudom, hogy ez most jót vagy rosszat jelent. Egyébiránt lassan eljutok a nihillikus nirvánáig, akár van ennek a kettőnek köze egymáshoz, akár nincs, a nyolcadik pohár whisky után azt hiszem, mindegy is. Ja, és éh gyomorra! Masszív ivászat és berúgás, ez volt az esti program, aztán Dee-vel hazacsempésztetem magam, vagy inkább az Ash-sel közös házunkba. Az hiányzik még csak, hogy a lakban összefussak így Shane-nel, aztán még tegyen valamilyen megjegyzést, helyben megraknám. Kezdtek szétcsúszni a gondolataim, egyre kevésbé foglalkoztam a környezetemmel, vagy egyáltalán bármivel. Ittam, hogy legalább egy kis szeletét visszakapjam a múltnak - a közelmúltnak.
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Dec. 05, 2013 4:13 pm-kor.
Majdnem egy hét telt el a kis dupla szülinapozásunk masszív ivászata óta, igaz, azóta se múlt el nap ivászat nélkül. Részben, mert rájöttem, nem is olyan könnyű a „gyereknevelés” - annak ellenére, hogy nekem egy kölyköm se volt, mégis az én nyakamba szakadt az összes vele kapcsolatos probléma, meg nekem kellett az életre nevelgetnem. Pláne a múltkori esetnél a vízesésnél, szerencsétlennek így is volt baja, erre otthon még tőlem is olyan fejmosást kapott, hogy azóta is lelkiismeret furdalásom van. Húzza is el a csíkot otthonról, amikor csak tudja… Őt is sikerült elüldöznöm? Tudja a franc, de ha igen, sírva fakadok… Benji is folyton a munkahelyén lóg, Théo hiába tért vissza, nem emlékszik rám, Lascar meg ide se tolja a képét, mióta a bátyám lelépett… cöhh, férfiak! Hogy a vakondok csókolgatnák a homlokukat…
Miután ma este is mindenki megpattant, én meg egyedül maradtam, végül úgy döntöttem, hogy bemegyek a városba. Ki tudja, hátha összefutok valami ismerőssel, komolyan, lassan olyan szar a helyzet, hogy már Emelie-nek is örülnék… Na jó, annyira azért talán még nem súlyos a helyzet, de attól még nem terveztem, hogy józan maradok, így aztán miután az első útba eső kocsmában a pultnál ülve letudtam a „bemelegítést” pár felessel, kértem egy üveg abszintot, két pohárral, majd körbenéztem, kihez csatlakozhatnék.
Ohohohóóó, kit látnak szemeim? Csak nem Northlake? Azzal már indultam is, arcomon széles mosollyal, hogy lehuppanjak mellé, meg igyunk egyet annak örömére, hogy a kölyökklub nélkül volt szerencsénk összefutni…
Egek, nem is igazán emlékszem, mikor voltam utoljára kocsmában, arra meg pláne nem, mikor értem el úgy igazándiból azt a masszív részegségi állapotot.. nos, igazán itt van már az ideje. Nem is véletlen hát, hogy lépteim a város felé vezettek, mert egyedül, otthon iszogatni.. ne már, elég gázos helyzet. Az első útba eső kocsmába tértem be végül, a céljaimnak tökéletesen megfelel, a lényeg, hogy adjanak jó piát, a többi nem számít. No és titkon még abban is reménykedek, akad valami érdekes társaság. A pultnál dobom le magam, jó pár felest magamba döntve nézek csak körül, akad-e netán ismerős, amiben mondjuk kételkedem, hiszen csak pár hónapja rontom itt a levegőt és eddig nem éppen a társaságkedvelő énem mutatkozott meg. De egyszer ugyebár mindent el kell kezdeni és amúgy is, amióta itt vagyok, kicsit átértékelődtek bennem a dolgok. Gyorsan pásztázom át az asztalokat és oda nézzenek, kin akad meg a tekintetem! A régen látott szőke hölgyemény éppen most teszi le magát egy – egyelőre – ismeretlen férfi mellé. Várjunk csak, hogyan is hívják? Az ég szerelmére, mikor is láttam utoljára? Egy évszázaddal ezelőtt, ha nem régebben.. Amelie? Aline? Aurelie? Valami szép francia neve van, az tuti. Aimée! Ez az megvan! Legalábbis remélem.. No mindegy, hamarosan úgy is kiderül. Kikértem egy üveg jó minőségű whisky-t, poharakkal együtt, mert hát így azért egyszerűbb a dolog, felmarkolva a zsákmányomat pedig elindultam feléjük. Mosolyt varázsoltam az arcomra, mely elsősorban a régen látott ismerősnek szólt, micsoda véletlen, hogy ismét egy ivóban futunk össze. Viszont mit ad Isten, ez a világ sajnos tele van nyomorék és ügyetlen emberekkel, éppen mikor melléjük érek vágódik a hátamba egy részeg, lábán alig álló alak. Sokáig nem foglalkozom vele, mert máris borulok az asztaltársaság ölébe, még mázli, hogy annyira tudom magam koordinálni, hogy az üveget és a poharakat ne vágjam neki semminek, kár lenne törni-zúzni, így is látványos belépőt sikerült produkálnom. Mindenesetre kihalászom magam a kedves, ismeretlen delikvens öléből, hogy a szerzeményem lepakoljam az asztalra. - Stílusosabban akkor sem érkezhettem volna, ha szerettem volna. Húzódik szélesebb mosolyra ajkaim párosa, mielőtt Odette-et venném szemügyre. - Aimée, milyen régen láttalak. Egyelőre nem vagyok a szavak embere, meg amúgy is, le kell teszteljem, jól emlékszem-e a nevére, mert ha nem, jobb, ha mielőbb tisztázom a dolgokat. - Micsoda szépfiút találtál. Pillantok Darrenre, érzem, már munkálkodik bennem az a jó pár feles, de egyáltalán nem bánom, ilyenkor sokkal közvetlenebb tudok lenni és azt hiszem, ebben az esetben csak jól járok vele.
Ha azt mondom, hogy már a belépéskor érzékeltem Odette-et, olyat hazudnék, hogy Dee-nek ácsot kéne hívni, aki helyrepofozza a leszakadt tetőt. Akkor fogom fel a nőstény jelenlétét, amikor becsüccsent mellém. - Szia szexi... - lehunytam a szemem és összeráncoltam a szemöldököm. - Szöszit akartam mondani - javítottam lemondóan, de azért felhajtottam az előttem incselkedő whiskyt és újratöltöttem a poharat, amiben egyre kevesebb volt a jégkocka, ahogy olvadt, meg a víz, ahogy ittam, de én szentül meg voltam győződve, hogy az ital magasabban volt korábban, szóval most is addig kell önteni, különben nem lesz jó. Agyam hátsó zugában sejtettem, hogy ez holnap fájni fog, de kit érdekel? Engem már nem, ahogy más se nagyon. - Az aprólékokra! - emeltem fel az újratöltött poharam, Ash-re és Samre célozva, majd Odie-énak koccintottam és ittam. - Megnyúznám őket, ha most idejönnének - dörmögtem, mert az egyenlő lenne azzal, hogy felrúgják az estémet, amit most nem toleráltam volna. - Mit iszol? Abszint? Az finooom! - csillant fel a szemem. Nem kéne keverni... - Ha szépen nézek, adsz egy kicsit? Nem vagyok skót, én meg adok a whiskymből! - néztem rá gyanúsan spiccesen csillogó szemekkel, bazsalyogva. Mielőtt leseftelhettük volna, jött egy másik nőstény is, mire feljebb tornáztam magam ültömben, mielőtt lefolynék az asztal alá, hogy ezt követően annak rendje és módja szerint végigmérjem a jövevényt. Egyrészt mert idegen és illat alapján kóbor, másrészt mert nőstény, a mutatósabb fajtából, és szőke. Gyengém a szőke, mondtam már? A szépfiúra féloldalas mosolyra húztam a szám. Szimpatikus, határozottan szimpatikus! - Darren - mondtam, hogy nevem is legyen. - Kimásznék normális üdvözlésre, de ahhoz keresztül kéne másznom rajtad - fordultam ezzel Odette-hez, egyik kezemet a háttámlára téve -, ami nem lenne ellenemre. - Vigyor. Huston, jelentem, berúgtunk! - De asztalon is... fölötte ismerkedhetünk - lestem megint az idegen nőstényre. - Fordítsátok le, amit mondani akarok - legyintettem végül és újfent a Jack Danielsem után nyúltam.
A hozzászólást Darren Northlake összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Nov. 19, 2013 9:09 am-kor.
-Nézzenek csak oda, kit látnak a szemeim, Darren! Alexet hol hagytad? Vagy most ő a soros, hogy hazavigyen téged?–köszöntöm a hímet, ahogy lepakolom az asztalra magam elé a muníciót.
-Ó, igyál még aztán jobban pörög a nyelved… -legyintek a szavaira, miközben csak vigyorgok ezerrel.
Igaz, bennem is volt már pár feles, de ahogy megnéztem az előtte levő üveget… Hát azt hiszem, van mit bepótolnom! Töltöttem is, mindkét pohárba, majd amikor a férfi megemelte a poharát, koccintottam vele.
-Vérnyomásunk töpszli szinten tartóira! Mert milyen nyugodtunalmas is lenne az élet nélkülük…–szólaltam meg én is, majd egy szempillantás alatt eltüntettem az italt- Ne is mondd… hihetetlen, milyen tini-drámákat képesek lenyomni. Mai fiatalok… mondd, hogy mi nem voltunk ilyenek! –csóválom a fejem, amikor pedig meghallom a kérdését, vetek egy pillantást az üvegre- Ó, igen, a híres „Fée verte”, mindig jól esik egy kis hazai. Ja igen, tényleg! Bocsi… a másikat neked hoztam, mármint a poharat.–tettem hozzá, azzal töltöttem is egyet, elé tolva, de egyelőre még nem engedtem el- Na, had lássam azt a szépen nézést! –húztam még kicsit , ha már úgy is bedobta, ám pont ekkor tűnt fel hogy valami dulakodás van az asztalunk előtt, felnézve pedig kit látok? Na kit?
-Adelaide!!! -kiáltok fel meglepetten, egy ötéves óvodás lelkesedésével, azzal már pattanok is fel a helyemről, hogy megöleljem rég nem látott ismerősömet, mielőtt visszahuppantam volna az emlegetett mellé, ahogyan vigyorogva megpaskoltam az emlegetett feje búbját.
-Na de csüccs le, aztán mesélj, ça va? Nem is tudtam, hogy te is itt vagy! Na várj, te se szomjazz, erre inni kell! Putain… Garçon! Erhm… izé… PINCÉR!!! –kiáltottam el magam, majd miután ideért az egyik, szóltam neki, hogy kéne még pár pohár… Még ha nem is iszik mindenki mindent külön pohárból, de akkor se basszak már ki magammal, hogy nekem van a legkisebb poharam!
Ja, és mielőtt el nem felejtem…
-Voilà, chéri. –töltöttem tele Darren kiürült whisky-s poharát, majdnem színültig, mert én se vagyok zsugori skót, sőt, éljen a francia vendégszeretet és nagylelkűség- Aide? Tölthetek?
Spoiler:
Fée verte - Zöld tündér, az abszint francia „beceneve” ça va - mizujs? hogy vagy? putain – káromkodás garçon – pincér violà - íme chéri - kedves
Csak egy meglepett nyögésre futja, amikor Aimée-t a nyakamba kapom, mindenesetre viszonzom az ölelést, minő meglepő, képes vagyok ilyenre is, nem mindennap találkozik az ember lánya régen látott ismerősökkel. Nekem pedig nem kell kétszer mondani, egyből le is huppanok a párossal szemben, zsákmányomat az asztalra helyezve. - Bien, merci beaucoup, ma chérie. Et toi? Akkor mindkettőnknek meglepetés a dolog. Felelem széles mosollyal, Aimée társaságában valahogy könnyen megy a dolog. Figyelmem közben a szépfiúra siklik, hasonlóan széles vigyort kap ő is, látom, megy neki a beszéd, de hol zavar ez engem? - Asztalon ismerkedni? Hm, egészen régen volt hozzá szerencsém. Pimasz vigyort villantok, miközben már emelem is kezem, hogy azért – egyelőre – emberi keretek között ejtsük meg az ismerkedést. - Sarah. Maradjunk is ennél, az Adélaide túlságosan jókislányosan hangzik. A mondatom utolsó fele már inkább Aimée-nek szól, hiszen akkoriben még a születési nevemen „futottam”, de azóta változtak a dolgok, nem is kicsit, jobb lesz ez így. Remélhetőleg közben a pincér is berobog a poharakkal, így már mindenkinek jut mindegyikből és megejthetjük a koccintásunkat is. - Bien sûr! Egy ilyen kérdésre nincs is más válasz! Jöhet az az ital, kell is ám, most eszelős szükségem van rá, no és ha azt nézzük, Darren mekkora előnnyel indul mellettünk.. Bele kell húznunk, Aimée..
- Ez így van, ma chéri! Nekemjön eggyel. - Fordítva, de azt hiszem, jobb lesz, ha már meg se próbálom javítani a mondataim. Nem kellett biztatnia, ittam én anélkül is, de a vigyorgó társasága határozottan jól esett, egy icipici kifogásom se volt ellene. Legalább ha eljutok addig a pontig, hogy mozgáskényszerem támad, lesz kit megpörgetni. - Ó nem, mi sokkal rosszabbak voltunk - vigyorogtam immár én is. - Csak mi ügyesebben titkolóztunk. A szépen nézésre összeszedtem magam, már amennyire ez lehetséges volt és előbb komoly képet vágtam, majd bebandzsítottam és kajlán nyelvet öltöttem, aztán elnevettem magam. Utána már tényleg kedvesen és kérlelőn néztem csokoládébarna szememmel, kedvesen mosolyogva. - Kösziiiiiiii - nyújtottam el a hálám, amikor elém pakolt plusz egy poharat és még töltött is. Éppcsak felhajtottam, mikor jött a másik nőstény. Hát én nagyon szívesen becsatlakoztam volna az ölelésbe, csupán pár órával késtem el a megmozdulási szándékommal, utána pedig fölöslegesnek tartottam erőlködni, ezt elszalasztottam, pedig milyen jók is a nagyölelések! - Még lehet! - húztam pajkos mosolyra a szám, de semmiképp sem ártatlanra, az alapjáraton se szokott összejönni, nem hogy ittasan! Jött a pincér, újabb poharak, újabb pia, és mivel én nem vagyok semmi jó elrontója, így megosztottam a whiskymet, de azzal, hogy másfélét is ittam, nos az megtette a hatását. Tíz perc masszív ivást követően elég volt meghallanom, hogy A Little Party Never Killed Nobody szól és már pattantam is fel... az asztalra. Nem tudom, ki nyomtam be a lejátszóba, de most keblemre tudtam volna ölelni. Minden nehézség és gond nélkül riszáltam a zene ritmusára, és még poharat se döntöttem fel: a leragasztott talpú táncolás nem rossz dolog! És igen, nem először vagyok asztalon se. Hát na, bulizni tudni kell, főleg ha valakinek olyan öccse és olyan haverja van, mint nekem. Kezemmel intettem a lányoknak is, hogy hajrá, az nyer, aki mer, én meg ki akartam rúgni a hámból.
-Jólvan, chuchu, ne gondolkodj annyit, úgy se megy. Inkább pihenj, mert az meg rád fér. Így ni! –nyomtam egy puszit arra a kis buksi fejére, aztán töltöttem is neki, majd én is belekortyoltam a sajátomba.
Ó, mennyit kell még innom, ha utol akarom érni! Te jó ég, van mit bepótolnom. Na jó, akkor még egyet…
-Hm, azt mondod? Lehet… Nem tudom… -pörgettem meg az üres feleses poharat az ujjaim között- Te, Darren, mondd csak, milyen érzés „apának” lenni? –bukott ki belőlem a kérdés.
Ha már úgy is a lurkókról volt szó, kíváncsi vagyok, ő, mint Ashley teremtője, hogy bír a kiscsajjal, vagy mennyire élvezi az apaságot. Tudjátok, a részegek mindig őszinték…
-Merci, bien. –felelem én is mosolyogva rég nem látott barátném láttán, ám amikor meghallom, Darrennel mit nyomnak le, csak pislogok egyet- Hééé-hó-hahó, szóljatok, ha zavarok, aztán itt se vagyok! –feleltem nevetve, ahogy gyorsan szétosztottam a pincér hozta poharakat, bőszen töltögetve az itókát. A végén még elmehetnék pultosnak, vagy mi a szösz…
-Rendben. –bólintok arra, hogy maradjunk a Sarah-nál- Én meg most épp Odette néven török világuralomra. –teszem hozzá, legalábbis az itteni ismerősök mind így ismernek. Aki nem, azzal meg valószínűleg nem Fairbanksben futottam össze először.
Aztán kocc-kocc-kocc, ivás, mindenki végigkóstol mindent, legalább 2-szer, nekem meg már olyan jó kedvem van, hogy ha akarnám, se tudnám letörölni azt a fülig érő vigyort a képemről. Na jó, ennek ellenére amikor Dé asztaltáncba kezd, egy pillanatra csak döbbenten pislogok rá… Mielőtt füttyentenék neki egy olyat, hogy azt mindenki meghallja az O’Connorsban, aztán meg tapssal bíztatom, hátha vetkőzni is kezd a nagy lendületben. Mondjuk röhögnék, ha a következő szám meg a You can leave your hat on lenne…
-Miért is ne? –néztem Darrenre, majd Sarahra, aztán végül felpattantam én is az asztalra, elég nagy az kettőnknek is, sőt… hármunknak is, így aztán ha eddig a másik szőkeség nem jött volna, én is integetni kezdtem neki, majd én is belekezdtem az önfeledt riszálásba. Már csak abban reménykedtem, hogy az asztal jól van kiegyensúlyozva, meg hogy egyik lába sem akarja megadni magát, mert… hát, ha esünk, nem szeretnék alul lenni!
Ohohóó, mennyire, de mennyire tetszik nekem az a pajkos mosoly, érzem, jól ki fogunk jönni, nagyon is szimpatikus a szépfiú, azt meg kell hagyjam. Aimée megjegyzésére viszont szélesen vigyorodom el és pillantok a nőstényre. - Ugyan, csoportosan sokkal élvezetesebb a dolog. Na igen, neki is kijut abból a huncut kis mosolyból, amit az előbb Darren kapott, én meg.. egek, miket hordok össze? Pedig annyit még nem is ittam, úgyhogy húzom is le a következő poharat, amit Aimée megtölt nekünk. Na igen, ez az, így máris kezd jobb lenni, érzem én. - Odette! Oké! És hol tartasz a világuralomra törésben? Újabb pohár, vigyorom egyre szélesebb és a kedvem is úgy szökik folyamatosan egyre és egyre magasabbra, ahogyan a magam köré húzott falak is szépen leomlanak. Na tessék, így máris sokkal társaságibb lény vagyok. Kétszer végigkóstolni mindent? Egek, dehogy, sokkal többször. Fogalmam sincsen, hányadik pohárral döntjük magunkba, csak annyit érzékelek, hogy az üvegek tartalma az egyik pillanatról a másikra jócskán megakad. Egek, ki lopja a piánkat? Na de.. a gondolat félbemarad, mert Darren fogja magát és felpattan az asztalra. Déről a szemeim Odette-re vándorolnak, egy pillanatig tartjuk a szemkontaktust, mielőtt a meglepett fejemem szétterülne a hatalmas vigyor. Nagyjából egyszerre állunk föl, csak én még mielőtt felpattannék, lekapom a piás üvegeket, biztos, ami biztos, mert hát van, amit mindenképpen menteni kell. Nem is kell ezután nekem több, máris pattanok fel asztalra a többiek mögé, hallani már nem hallom, ahogyan vészesen megreccsen a tákolmány, amikor az egyik lábam feldobom rá. Kit érdekel? Engem nem, az biztos, mert táncolni akarok, méghozzá az asztalon és ha úgy nézzük, az ismerkedésnek ez is egy formája. Aztán jöhet a risza, nekem nem kell kétszer mondani, rázom ám rendesen a fenekem, csípőm, mindenem, igazán szép látványt nyújthatunk. Ám hogy.. egyszer minden jónak vége szakad, mert sajnos az a rusnya asztal nem bírja tovább. Ismét egy reccsenés, majd mintha beszakadna alattunk a föld. Hát ez de király! Egy pillanatig még az érzés is olyan, mintha repülnék, hát nem fasza? Dehogynem, az! Naná, hogy az! Remélem a többiek is hasonlóképpen élik meg. Én nem vagyok rest még egy felszabadult kiáltást is hallatni, mely egyértelműen azt jelzi, hogy élvezem a helyzetet. Mondjuk ez nem tart sokáig, mert amint felfogom, mi is történik, kicsit para a dolog. Annyi viszont biztos, hogy pillanatokon belül a földön kötünk ki, egymás hegyén-hátán, bár egyelőre fel sem fogom, hogy ebben a szendvicsben hol foglalok helyet. Egy valamit tudok csak kinyögni, de a vigyorom továbbra is széles, sőt, még fel is nevetek. - Kicsit másként képzeltem el ezt az asztalon ismerkedős dolgot..
Ááááá, kaptam puszit! És ezt majdnem ilyen lelkesen kommunikáltam le Odie felé, ha farkas alakban lettem volna, veszettül csóváltam volna a farkam, de így a farkam egyelőre semmit se csinált, csak a képemen terült szét egy infantilis-ittas vigyor, és minden további nélkül megöleltem a nőstényt, majd macska módjára a fejéhez dörgöltem az enyém. Piásan még életem leszarabb szakaszában is szeretgető-gombóccá változtam, ez most se volt másképp, most szerettem mindent és mindenkit - kivétel ez alól Kirill. És még azt is megkérdezi, milyen apának lenni. Enyhe kifejezés, hogy felcsillant a szemem, szikrázott, mint egy több karátos gyémánt a verőfényben. - Király! - Csííííz! - Nem egyszerű, mert van nyűg is, ésolyannyááá néha, de én örülök Ash-nek. Szeretek apa lenni. - Furcsa, ezt még senki nem kérdezte tőlem, és igaz, hogy voltak, vannak és lesznek is hullámvölgyeink, mégis, ha erre az egészre gondolok, boldog vagyok.
- Nem zavarsz - hopp, ugrottunk egyet, hogyan is került ide Sarah? Ebből holnapra baj lesz, érzem, ha már most "időutazok". - Inkább szállj be te is! - öltöttem nyelvet Odie-ra, aztán már mentem is föl az asztalra. Aztán jött Odette, és végül Sarah, a zene jó volt, én élveztem az asztalon táncolást, egészen addig, amíg gyanúsan meg nem reccsent és ingott az egész tákolmány... aztán megadta magát. Whiskygőzös fejemen még átszaladt a számomra akkor teljesen logikus következtetés: mivel amikor még csak Odette és én álltunk fenn, és akkor jött az összeomlás, mikor Sarah is becsatlakozott, így evidens, hogy ő a legnehezebb hármunk közül. Hmmm, vajon hova rejthette a kilóit? Nem tudtam rajta sokat filózni: padlót fogtunk. Dee örülni fog, ebben biztos vagyok. Passzoltam, hogy kit hol tapiztam le, azt is, hogy melyik végtag volt az enyém és melyik a nőstényeké, ennyi pia után én már nem tudtam elválasztani ilyen avantgárd össze-visszaságban a dolgokat. Azt tudom, hogy valami puhát megmarkoltam, de mivel totálisan más irányba néztem, mint amerre markolásztam, így dunsztom nem volt, hogy ez most fenék, mell, váll (bár az csontosabb lenn), comb, vagy mi a szösz...
[1-2-Odette van legalul; 3-4-Sarah-t lapítjuk ki; 5-6-én vagyok a szerencsés áldozat.]
Jajj, hát egyem a kis szívét, mindjárt megzabálom ezt a pofát, de rögtön! Lehet, hogy csak a pia kezdett dolgozni bennem, de ahogy egy szeretethiányos kiscicához hasonlóan dörgölőzni kezdett hozzám, hát kész, én ott érzékenyültem el, komolyan mondom. Naná, hogy ezek után viszonoztam az ölelést, ritka az, ha valaki ilyen ennivalóan édes részegre issza magát, és nem ego-túltengős idióta barommá… Meg amúgy is, ki ne lenne ilyen boldog, amikor látja, mennyire örül a másik a puszijának?
Bár az apaságra vonatkozó válaszából sokat nem értettem, de annyi átjött, hogy élvezi a dolgot, ha meg ő örül neki, akkor én is boldog vagyok, mert az alkohol már csak ilyen együtt érzővé meg szociálissá változtat engem is… És nem, ha egyszer hazajutok innen, nem fogom átharapni Sammie-t, csak hogy én is kipróbáljam, milyen a „babázás” a farkasoknál.
-Ó, hogy a világuralomra töréssel? A lovak már megvannak egy esetleges lovasrohamhoz, egy egész jó kovácsot is sikerült beújítanom, most már csak tesómat meg a haverjait kéne meggyőznöm, hogy álljanak be hozzám katonának! –feleltem szélesen vigyorogva, kicsit sem komolyan, majd már húztam is le a következő pohár abszintot.
Vagy whiskey-t? Emlékszik rá a fene, volt ott minden, nem is kevés, nem is telik bele sok idő, hogy mindenki az asztal tetején ropja a táncot.
-Sarah, te kis mohó, hogy magadhoz ölelted az összes muníciót! –felelem nevetve, és nagyjából ekkor tűnik fel, hogy hiba van a rendszerben.
Bár hallom az asztal lábának a reccsenését, már betompultam annyira a piától, hogy ne reagáljak rá időben, így amikor hirtelen megborulunk, csak azért imádkozok, hogy ne Sarah kerüljön legalulra. Kár lenne azért a sok finom innivalóért…
Borulunk, mint valami elcseszett kártyavár, és hiába próbálok kapaszkodni, túl sokra nem megyek vele. Inkább nem akarok belegondolni, kinek melyik testrészével kötöttem közelebbi ismeretséget, meg fordítva, ki fogdossa még mindig a fenekemet, de az tuti, hogy Twisterezés közben se könnyű olyan összegabalyodást produkálni, mint amit mi most összehoztunk… Arról nem is beszélve, hogy már az asztalon táncolós kis mutatványunkkal is szép nézősereget toboroztunk, képzelheti mindenki a mostani esést. Volt egyáltalán olyan ember az O’Connorsban, aki nem minket bámult?
[Akkor közönségkívánatra: Kinek a melle landol Darren arcán?]
[1-2-Odette; 3-4-Sarah; 5-6 pincér néni/bácsi (~120-150 kg) aki épp arra igyekezett mielőtt borultunk, és megbotlott az egyik Sarah által elejtett üvegben…] [...éééés a nyertes...]
- Ohó, az már tényleg nagyon jó állás. Majd szólj, mikor indulsz rohamra, mert majd pompomozok oldalról. Már meg sem próbálom megfejteni, mit miért mondok, kellő pia van már bennem ahhoz, hogy ne törődjek ilyenekkel és simán beszéljek olyan hülyeségeket, amit alapjáraton egyáltalán nem tennék. Szóval természetes, hogy legalább egy kis oldalról való bíztatással hozzájárulnék rég látott barátném sikeréhez, ki tudja, lehet éppen ez lesz a nyerő dolog. Csak nehogy az ő katonáinak vonjam el túlságosan a figyelmét.. Kapkodom én le az összes cuccot az asztalról, egek, mi lenne, ha csak egyet is felborítanánk? Katasztrófa, apokalipszis és én nem szeretnék világvégét, már csak az kellene ide. Még meg is siratnám, ha az egyik üveg eltörne és az a sok nedű kifolyna belőle. Még mit nem. Úgyhogy szépen minden az egyik székre, földre, párkányra, csillárra, mit tudom én hova pakolom őket, csak valami szilárd felületre, de végül minden lekerül az egyik asztalra. Talán az egyik üres üveg az, ami a fölre kerül és fellököm, miközben ugranék fel az asztalra, de kit érdekel, ha az üres üveg elgurul? Engem biztos nem. - Naná, hogy magamhoz öleltem, most mégis mi mást vártál? Még kacsintok is mellé, majd a következő pillanatban már riszálom is odafent. Csakhogy tényleg pár pillanatig tart az egész, mert dől az egész szerkezet és borulunk.. Kire is? Ja igen, Dé nyakába. Na bumm, a repülés után a földet érés elméletileg fájdalmas kellene, hogy legyen, de semmi ilyesmit nem érzek. Ja, tényleg, mivel Darrenre érkeztünk, mind a ketten. Hm, remélem azért neki is tetszik a helyzet. Fogalmam sincs, kit és melyik testrészét tapperolom le, de nem is érdekel. Főként azért, mert amint elmúlik a repülés utóhatása és már nem érzem úgy, hogy az a szoba eszeveszettül forogna, észre is veszem, hogyan landoltam.. - Bakker, Darren, kapsz levegőt? Neem, az ég világért sem mozdulok meg, élvezze csak a dolgot, de azért vagyok olyan tapintatos és kedves, hogy ezt a kérdést azért felteszem. Mondjuk ha a válasz nem – már ha meghallom kebleimen át a hangját – akkor sem biztos, hogy olyan gyorsan pattanok fel. Szép halál lenne, az tuti, elég csak belegondolni, még a sírjára is fel lehetne írni: Darren, aki a keblek fogságában lelte halálát. Milyen szomorú.. Azért jó pár perc kell, hogy elkezdjek lekászálódni róla, ami nem éppen olyan egyszerű. Nemes egyszerűséggel csak oldalra lököm magam, szóval legurulok róla, de azért búcsúzásképpen nem vagyok rest még kicsit a képébe nyomni a felső domborulataimat. Persze ha Odie rajtam van, vagy mellettem, akkor viszem őt is, a lényeg, hogy a végén a földön kötök ki én magam is és végre Dé is levegőhöz juthat.
[ 1-2 -> Odie térdel 3-4 -> Sarah térdel 5 -> Odie tapizik 6 -> Sarah tapizik ]
A hozzászólást Sarah Youngmay összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 30, 2013 11:27 pm-kor.
Na sóval én megpróbáltam illumináltságomhoz képet piszok komoly, érett, felnőtt farkas és férfi lenni, hát ebből a komolyság egyből kiesett, a felnőtt hímből is annyi maradt, hogy igen nagyra tutam értékelni, mikor Sarah a dús kebleivel próbált megfullasztani! Így még sose próbáltak megölni, de határozottan ez lesz a kedvencem, az hétszentség! Karácsony van, én mondom: puszilnak, táncolnak velem az asztalon, két csini szőke "belém esik", és az egyiknek még a mellét is az arcomba kapom. Jaj, drágáim, ennyire ne kényeztessetek el! Mármint, de, hülye vagyok, kényeztessenek! Hohó, és ezt meg is kapom, nem is akárhogy! Ártatlanul pislogok fel Sarah-rá, lerí rólam, hogy egy cseppet sincs ellenemre a pozitúra, főleg, hogy közben sikeresen rámarkoltam Odie fenekére, egyre jobb, gyerekek! - Nagyon nemigen, de nem baj - dörmögtem-dünyögtem, s olyan elégedett fejet vágtam, mint egy jóllakott napközis. A fejemből csak a lelkesen csillogó szemem látszódott, de hol zavart ez engem, remélem örült, amikor beszéltem és mozgott a szám. Én örültem, mert a ruha mélyen volt dekoltálva és... úúúú, nem volt melltartó! A ruha anyagán keresztül megharaptam, közben meg képes voltam olyan ártatlan fejet várni, mint akinek fogalma sincs, hogy mit csinál... ami félig így volt a piának hála, de a nőket így se szoktam eltéveszteni. Ez határozottan egy jó este! Túljátszott bánattal lebiggyesztem a szám, amikor Sarah "elhagyott", de sok szomorkodásra nem volt okom, mert Odette meg sikeresen letapizta KicsiDé-t, aki lassan nem is lesz olyan "kicsi", ha ez így megy tovább. Először csak felkönyököltem, aztán a hátam mögött megtámaszkodtam a kezemmel, úgy ültem tovább, és idült mosollyal a képem néztem Odette-re. - Mit szeretnél? Grrr... - és elnevettem magam, majd ha már Sarah lepakolt az asztalról, egy üvegért nyúltam. Nekem már nem kellett pohár, meghúztam az öveget. - Félrevonulhatunk - ingattam a fejem szórakozottan, továbbra is vigyorogva és felváltva néztem rájuk. Infantilis, csillogószemű, kanosodó kiscserkész vagyok, mellék állásban egy kvázi felelősségteljes Atanerk, üdvözletem, mehetünk is szobára most, hogy megismertük egymást.
[Belénk kötnek páran, vagy inkább békén hagynak minket és csak röhögnek? Páros: belénk kötnek. Páratlan: hagynak minket.]
A sikeres földet érést követően én megpróbáltam feltápászkodni. Tényleg… De hogy hogy sikerült olyan bénán esnem, hogy kb. 180 fokkal „elforgatva” hevertem a földön a többiekhez képest, ráadásul a kezem is beszorult szendvicsbe Darren és Sarah közé… Tudunk valamit, kérem szépen, tudunk…
-Darren, te vagy az? -próbáltam hátrafordulni, hogy kiderítsem, melyikük markolássza épp a fenekem, talán a Casanovánk, de nem voltam benne biztos, annyira nem sikerült kitekerednem, annak viszont mindenesetre tanúja voltam, hogyan kötött a kis triónk férfitagja közelebbi ismeretséget Sarah dekoltázsával.
Ó… Hogy egy klasszikusból idézzek, „Ez lehet egy csodálatos barátság kezdete." Nem is akartam megzavarni a kis románcukat, csak amikor Sarah próbált ráérősen feltápászkodni, löktem egyet rajta vállal hátulról, hogy újra Darren arcán landoljon mellel. Mert az vicces, nem? Én mindenesetre jót röhögök rajta, ha összejön a mutatvány, közben meg riszálok egyet, hátha sikerül a szépfiúnk eszébe juttatni, hogy hol felejtette a mancsát.
Hát jó… akkor tápászkodjunk fel. Ha már hátulról fognak, megpróbálom a karom kiszabadítani, de az még mindig Sarah alá volt szorulva, így csak végső elkeseredésben rámarkoltam „arra”, akit értem. Párszor megnyomkodtam, mint a régi pumpás vérnyomásmérőt szokás, hátha veszik a lapot a vonal másik végén – kizárásos alapon már sikerült kitalálnom, kit sikerült megragadnom, és úgy tűnik, nem is kellett sokáig várnom a válaszra.
-Óóó… És mit érdemel az a bűnös, akinek a „záloga” a kezemben van? -kérdeztem vissza halál komolyan, de aztán 3 másodperc se telt el, én is a többiekkel nevettem, bár ha azt hitte a tulaj, csak hülyülök, azért még kapott egy „Na, most komolyan!”-t válaszul.
Végülis… kicsit kényelmetlen volt, Sarah igazán lemászhatna már, de attól én elvoltam, és különösebben nem is zavartattam magam miattunk, egészen addig páran úgy nem döntöttek, hogy akadékoskodnak egy kicsit. Amikor az egyik pasas azzal jött oda hozzánk, hogy ez azért már túlmegy a jó ízlés határán, meg mégis mit képzelünk magunkról, meg kulturálatlan barmok vagyunk, meg bla-bla-bla, először csak unott képpel hallgattam, egy-egy oldalpillantást vetve a többiekre, aztán meg úgy döntöttem, hogy meguntam. Én bunyózni akarok!!!
Ezen fellelkesülve leriszáltam a fenekemről Darren kezét, majd kicsit oldalazva a kezemet is sikerült kiráncigálni Sarah alól, viszont újabb galiba akadt. A karkötőm valahogy beleakadt Darren farmerjének cipzárjába, így aztán, mivel az újonnan a szülinapomra kapott ékszeremet eszem ágában sem volt szétcseszni, cipzár le, gomb ki –milyen jó, hogy fél kézzel is megy-, azzal elkezdtem lecibálni a nadrágot a Casanovánkról.
-Csak hogy jobban hozzáférjek. –böktem ki, mint válasz a többieknek.
A tömegből néhányan azonban úgy tűnik, félreértették a dolgot, néhány pillanaton belül masszív vastapssal kísért „sztriptízt akarunk, sztriptízt akarunk!” kántálással csinálták a hangulatot.
[Ki fossza meg Darrent a ruháitól?]
[1-2 Sarah & Odie, 3-4 Darren egyedül nyomja a műsort, 5-6 lelkes rajongók tépkedik le a ruháit…]
Ha Darrent nem zavarja, akkor bizony terpeszkedek még rajta. Mekkora pech, hogy a felsőm elég erősen dekoltált és melltartót sem vettem ma fel. Miért is nem? Fogalmam sincsen, pedig általában mindig szokott rajtam lenni, de hát no, piálni így jobb, elvégre nagyobb a szabadságérzet. Dé meg minden bizonnyal örül, legalábbis a képéről eléggé ez szűrődik le, ez nem is vitás. De végül mégis úgy döntök, feltápászkodom, mégsem kellene a másvilágra küldeni szegény csórikámat, elvégre mi lenne akkor velünk? Ismét egy apokalipszis. Ám alighogy tornáznám felfele magamat, Odie még meg is lök, így visszazuhanok, én meg mivel nem támaszkodtam egyik kezemmel sem túlzottan, a becsapódás ereje igen nagy, most már a képe is lapos lesz. - A mindenit, éhes vagy? Harapdálja a cicimet? Az ebugatta.. Remélem mindenesetre ízlik neki, bár én személy szerint jobban élvezném, ha a felsőm nem lenne ott. Na mégis.. hiszen nőből vagyok és nem szabad elfelejteni, hogy egy igen szexi fiú fekszik alattam, arcával a melleim között. Végül aztán mégiscsak feltápászkodom, persze búcsúzásképpen nem vagyok rest egy puszit nyomni Darren homlokára, amolyan „szívesen visszajönnék” célzattal, de hát most menni kell, nem fetrenghetünk itt még órák hosszat és amúgy is, kell nekem még pia! Legördülök és mit veszek észre? Odie máris vetkőztetné a jómadarunkat. - Mondanám, hogy menjetek nyugodtan szobára, de eszem ágában sem lenne itt maradni egyedül. Szóval csak akkor mehettek, ha visztek engem is. Felkapom az első üveget, ami a kezembe kerül és jó nagyot húzok belőle. Abszint? Nem, ez whisky. Vagy mégsem? Fogalmam sincsen, mindegy is, a lényeg, hogy pia legyen, úgyhogy nyújtom a többieknek is, ha kell, mert valószínűleg kelleni fog. Csakhogy közben Odette máris vetkőztetni kezd. - Ejj a mindenit, hát ilyen türelmetlen vagy te? Még a szobáig sem bírja ki, hát kész. A zúgolódó tömeggel nem foglalkozom, vagyis de, a replikázó pasast hallva csak felkapom az egyik üres poharat és feléje dobom. A célzó képességemmel ilyenkor már problémák vannak, de azért most nem akarok gyilkolni, úgyhogy csak lazán dobom, erő sincsen benne, tehát még szét sem törhet a fején, ha egyáltalán eltalálom. - Maradjál már lécci csöndben, mert a hangod bántja a fülemet! Erre szokták mondani, hogy olyan erotikus a hangod.. mert igazán b.ssza a fülem. Ennyit mondok csak neki, majd fordulok is vissza a pároshoz és mit veszek észre? Darrenen már szinte rajta sincsen a gatyája. Na bakker, ezt nem hagyhatom annyiban, amúgy is.. a népnek szórakozás is kell, azért kiabálnak, nem igaz? Úgyhogy közelebb is mászok, ha csak Dé nem állt közben fel, bár kétlem, hogy nemes egyszerséggel nyúljak a pólójának nyakkivágásához, kacér mosolyt varázsolva a képemre. - Nem megmondtam, hogy visszajövök? Oké, nem mondtam, de a homlokpuszinál egyértelműen sugalltam a tekintetemmel. Szóval kivárok pár pillanatot, had fogja csak ő is fel, hogy mire készülök és máris erőset rántok az anyagon. Nem cicózok, nem vagyok én műkörmét féltő plázapicsa, úgyhogy máris hallom a muzsikát, mely egyértelműen arra utal, hogy sikerrel jártam. Még rántok is rajta, hogy felemelhessem a trófeámat és hajíthassam el.. A fene, hogy nem figyelek, merre dobok, így pont Odie arcán köt ki a szakadt póló. A tömegre nem figyelek, pár azt hallom, hogy nagyban tapsikolnak és bíztatnak még minket, maradt még a szépfiún ruci, ám valami más is vegyül az örömkiáltások közé. Meglepett kiáltások? Talán azok, mindegy, nem is tudom, csak azt látom, hogy az előbbi hapi, aki felé elhajítottam a poharat, most egy hatalmas vödörrel jön visszafele, paprikavörös arccal. Vajon víz van benne, vagy alkohol?
[ Kapjuk-e az égi áldást a vödör víz képében? páros: telibe kap páratlan: a pacák elcsúszik és a vödör tartalma csak a padlón folyik szét ]
- Igen - feleltem az éhségre, de most éppen nem vadhúsra vágytam, szóval éreztem, hogy erőteljesen szalad el a paci velem, de erről csak ők - a benyakalt pia - tehettek. Meg a Yetta hiányom, az se elhanyagolható, mi több! Hopp, Odette rálelt KicsiDére! Hát nem édes, hogy pumpálva vigasztalja? - Zálogmasszázst? - kérdeztem vissza teljesen ártatlanul, csak kár, hogy a testem az nem épp ártatlanul reagált. Most mégis mi a fenét vártak? Pasiból vagyok, a fejem cicik közt, a farkam, kéz alatt, eunuchnak kéne lennem, hogy ne legyen semmi, verjenek ki meg érte! - Szeretnéma zédeshármast! - csillant fel a szemem a lehetőségre, s hogy mennyire is lettem volna benne, azt jelezte a kis harapásom is... meg ahogy látom, Odette több mint nagyon benne lenne, már húzza is le a cipzárom! - Előbb gommboljjjj - dünnyögtem az instrukciót, és én nyilvánvalón nem a karkötőjére gondoltam, az alatt, hogy mihez fér hozzá, hanem a saját nemes bizsumra és Sarah is. Én pedig segítőkész vagyok, de még mennyire, feljebb toltam a csípőm és húztam is le a farmerom, a legkevésbé se zavartatva attól, hogy egy kocsmában vagyunk, csúcsidőben tulajdonképpen. A nép meg amúgy is sztipízért skandál, hát adjuk meg nekik, ami jár, én ugyan nem vagyok szégyellős! Jaj, mami, kezdek ribancos hangulatba kerülni a szeretgetős után... Ebből pedig a károgó pasas se tud kizökkenteni, akit Sarah amúgy semmi perc alatt lerendez. Helyes, nem kell nekünk erkölcscsősz. - Puszit a pocimra! - követelőztem, mert megtehetem, és mutattam is nagy bőszen, hogy hova kérem: igen, fél milliméterre az alsógatyám széle fölé. Közben továbbra is lelkesen segítek Odie-nak és a farmerom le is kerül rólam - bütykölheti a karkötőjét -, aztán várom, hogy na most akkor tessék folytatni, még nem fért hozzá a micsodámhoz, és ami azt illeti, én oda is puszit akarok. De nekem jó Sarah-tól is, ha már visszajött, ülök és várok, és kíváncsi vagyok és kicsit kanos, vaú! Lesem, hogy min ügyködik, megragadja a pólóm, vigyor, aztán volt-nincs felső, letépte rólam. Hát engem itt mindjárt publikusan megerőszakítanak... nem bánom, üsse kavics, ennyi lelki sérülést el tudok még viselni! Ennek megfelelően míg Odie lehámozza az arcáról a pólóm, odahajolok Sarah-hoz és az alsó ajkába harapok, majd röpkén megnyalom, aztán felállok. Tök mindegy, hogy Odette/Sarah a földön csücsült-e, vagy hogy a karkötőjével/a lázadozókkal mi van, megfogtam a kezét és a boxer szélébe markoltattam vele. Félig kihívón, félig cukkolón néztem a szemébe, hogy "na, hajrá, húzd csak le", meg "úgyse mered". A tekintetem ködös volt, szemem lázasan csillogott az italtól, ami úgy szállt a fejembe, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hátul támadt valami bonyodalom, de a vödör víz nem ért célba, amit csak azért sajnáltam, mert Sarah-n nem volt melltartó. - Menjünk malackodni! - néztem rájuk nagy, kiskutya szemekkel, ami mögött egy sor nem épp kiskutyaszemekhez méltó kívánság és vágykép húzódott, erről pedig az energiáim árulkodtak, ha szuka lennék, mondhatnám, hogy tüzelek...
[Ki tépi le a boxert? (Ők mondták! XD) Páros: Odette tépi Páratlan: Sarah tépi]
-Ajj már, hát gyere te is! Mi vagy te, pap, hogy úgy kell kínálgatni?! –csóválom a fejem Sarah szavai hallatán, aztán veszem is el az üveget tőle, meghúzva, majd Darrennek tovább dobva, Sarah felett, mivel még mindig kettőnk között van…
Remélem, azért nem kólintom fejbe az üveggel csórikámat. Ja, hogy neki nem az a vérvonal képessége, mint nekem? Hoppá… Na mindegy, már úgy is eldobtam, késő bánat! Hogy mi? Zálogmasszázs?
-Akkor már inkább megpróbálom csomóra kötni. Ha a vadászgörényekkel működik, csak menni fog itt is… -felelem neki, de most meg már Sarah szól megint be… ó, hogy nem bírnak békén hagyni egy fél percre!
-Most őszintén, láttál te már engem valaha türelmesnek? –kérdezek vissza olyan hangsúllyal, meeg tekintettel, mint ha azt mondtam volna, hogy „Na ne… ezt ugye te sem gondoltad komolyan?”.
Úgy látszik, meg is lett a hatása, Sarah inkább másra koncentrált, amíg leoperáltam Darrenről a nadrágját, addig ő 1-0-ra győzött, kiütéssel. Bumm! "Hedsááát"!
-Hm, szép dobás! –biccentek elismerően, aztán legyen Dének is karácsony, gombolok is, cipzárazok is, rángatom is lefelé a farmerját, és egyem meg a kis szívét, milyen segítőkész meg jól nevelten segít nekem, anyukája most biztos büszke lenne a kisfiára.
Nadrág megszerezve, karkötő immáron könnyen kiszabadítva, a farmert meg csak egy laza mozdulattal dobom hátra a vállam felett a skandáló tömegnek. Röhögnék, ha valami akción látnám viszont… Fordulok is vissza a többiekhez, amikor hirtelen lámpaoltás, én meg heves francia szitkozódások közepette rántom le a pólócafatokat az arcomról.
-Ez meg mi a fr… Ó, hogy Darren pólója? Ezt megtartom emlékbe! –gyűröm félig-meddig a saját nadrágom derekába, hogy oldalt, mint valami kendő lógjon le.
Na de várj Sarah, mit kapsz még ezért, hú… És már épp körbenéztem volna, hogy hogyan tovább, amikor Darren elkapta a kezem, és rámarkoltatott az alsója szélére, egész jó kis ötletet adott.
-Még hogy én ne merném? Nem ismersz még, chéri… -feleltem, miközben tekintetemben elszántság villant, majd a következő pillanatban reccs!
Ez az anyag is megadta magát, közszemlére téve önkéntes Casanovánk bájait. Én még továbbra is tartottam a szemkontaktust, csupán annyiban változott az arckifejezésem, hogy egy széles vigyorra húzódott a szám, „Na ugye, én megmondtam!”, a jobb napokat is megélt ruhadarabot meg viszonzásul Sarah képébe dobtam – vagy legalábbis oda céloztam, ha számít rá, akkor még a levegőben is elkaphatja.
-Jó, menjünk, mielőtt még kihívják a zsarukat, aztán magyarázkodhatok Benjinek… -sóhajtottam, majd megragadtam Darren vállait, és fordítottam rajta annyit, hogy az ajtó felé nézzen, ezzel karon ragadtam és útnak is indultunk.
-Jólvan, szerzünk neked egy malacot, bár asszem’ ilyenkor már zárva a hentes… na mindegy, azért integess a közönségnek! Iiigen, puszit is dobhatsz, csak igyekezz…–súgtam még oda a férfinek, aztán intettem Sarah-nak is, hogy iszkiritempó, itt ne maradjon, ha közelebb jött, őt is karon ragadtam, mielőtt kiléptünk az ajtón, én is dobtam egy puszit a lelkes közönségünknek, aztán irány a parkoló!
[Hogyan tovább?]
[1-2 Sarah autójával, 3-4 Odie kispolskijával, 5-6 lopunk egyet]
Kezdőlap
