- Igen szerencsém van, hogy a kettő összeegyeztethető egymással. Ha még az sem menne, akkor biztosan ketté kéne szakadnom. Nem tudnám csinálni, ha a rendőri és az Őrző munkakör között nem lenne átfedés. Főleg, hogy igazából mindkettő teljes embert kívánna egyenként is. - A te munkád is csodálatra méltó. A gyerekeken segíteni gyönyörű hivatás. Igazából nem kell sajnálni a sok költözködés és újrakezdés miatt. Az áthelyezéseket mindig én magam akartam, és kértem, hogy minél több lehetőséget kihasználjak, és minél több tapasztalatot szerezhessek. - Csak az első volt nehéz, mikor a családomtól szakadtam el. Utána már könnyen ment. És mindig az én döntésem volt. Nem panaszkodhatok miatta. És nem is panaszkodom. A család hiányzik, ahogy az unokatestvéreim gyerekinek örökös csacsogása, és a játékra mindig kész kifogyhatatlan energiája, az anyám szelíd mosolya, az apám vállveregetései. Már várom, hogy hazalátogathassak, az igazat megvallva hiányoznak. A kérdésre rendesen azt válaszolnám, hogy amihez neki kedve lenne, de azt hiszem, mindkettőnkre ráférne egy kis kikapcsolódás, mert ebből így nem nagyon lesz lazulás… - Szerintem jobban ki tudunk kapcsolni, ha valami pörgősebb helyre megyünk… Még néhány ital, és talán a problémákat is elfelejtjük… Csal felvetem, mint lehetőséget, semmi sem kötelező, de ha jól vettem ki a szavaiból még a kapitányságon, nem azért jött értem, hogy utána a sebeimet nyalogassuk… - Van kedvenc helyed?
- Tudod, ez olyan munka, amit tényleg élvezetből csinálok. Még akkor is, ha olykor nagyon fárasztó, és túlzásba viszem a lelkesedést is. Néhány eset túlzottan a szívemhez nő, és komolyan veszem, de tudom, hogy nem szabadna – mondtam elgondolkozva. – Igazából nem is tudom, hogy mi mással foglalkozhatnék ezen kívül. Semmi nem érdekel különösebben… - húztam el a számat. Tényleg nem tudtam egyetlen más munkát sem, ami alkalmas lett volna arra, hogy kellőképpen lekössön, és talán még tetsszen is egy egészen kicsit. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, hiszen sokan nem annak a hivatásnak élnek, aminek szívük szerint szeretnének. - Azt elhiszem. Ennyiből jó, hogy nem nagyon volt soha családom – vontam meg a vállaimat. Ajkaimon ugyan feltűnt egy mosoly, de korántsem volt olyan meggyőző, mint amilyen lenni szokott. Inkább mondanám szomorkásnak, és egy egészen kicsit talán erőltetettnek is. Jó volt így, soha nem panaszkodtam, de attól még nekem is voltak vágyaim, amiket nem mondtam el másnak. Nekem is lett volna igényem az apámra, a nagyszüleimre, vagy akár egy testvérre, de csak anyám jutott. Egy olyan anya, aki mindent megtett értem, de egy gyereknek nem ez az ideális családmodell. Én már csak tudom, hiszen ebből élek. - Támogatom az ötletedet – válaszoltam gondolkodás nélkül, és eltűntettem az utolsó szem sült krumplit is a tányéromról. – Nem vagyok egy nagy buli huligán… - mosolyogtam rá Jakere. – Úgyhogy kedvenc helyem sincs, de mit gondolsz, nézzünk be a farkasok barlangjába? – kérdeztem kicsit előrébb hajolva, és némiképp lehalkítva a hangomat. – Az Upperben hátha van ma valami… - vetettem fel az ötletet, miközben odaintettem a pincért, hogy egyrészt rendezhessük a számlát, másrészt rendelhessek gyorsan egy kis vodkát, az este megalapozása gyanánt.
- Átérzem. Én is így vagyok a saját munkámmal. Ami a család-kérdést illeti, felvonom a szemöldököm. Nem gondolom, hogy jó bármilyen szempontból, ha valakinek sosem volt családja, de nem akarok kellemetlen, vagy fájdalmas emlékeket előrángatni. Azért az más, hogy hiányzik a családom, mintha sosem lett volna. Én még mindig akkor hívom fel őket, amikor csak akarom, és hogyha összeroppanok, vagy más okból befejezem, akkor van hová, van kihez hazamennem. Látom, hogy a mosolya sem őszinte, ezért inkább hagyom elsikkadni ezt a témát. A válaszára bólintok, a vacsorát én is befejezem, leteszem az evőeszközöket, és elmosolyodom a kifejezésen. - Én sem. Utoljára a főiskolán voltam buliban. De rendben, szerencsét próbálhatunk az Upper deck-ben. Ott Tara a főnök, jó eséllyel nem lesz balhé belőle, ha felbukkanok. Hagyom, hogy vodkát rendeljen, én kérek még egy whiskyt, csak aztán fizetek, és szólok a pincérnek, hogy hívjon nekünk egy taxit, mire megisszuk az italunkat. Ha már üresek a poharaink, akkor visszasegítem a kabátot Anára, és a taxihoz kísérem. A sofőr pedig egyenesen a disco-hoz fuvaroz bennünket.
// Ha gondolod, a következő akár az Upperbe is mehet. //
Örültem neki, mikor Salem felhívott. Élveztem vele a múltkori beszélgetést, csak az a fránya kis baleset mindent elrontott, ezért is szerettem volna vele normális körülmények között is beszélgetni, nah meg egy kis kimozdulás sem árthat meg nekem. Készülődés közben kissé izgulok, bár nem tudom, hogy miért, hiszen ez csak egy baráti találkozó nem egy első randi. Ám ennek a tudatában is képes vagyok az egész szekrényemet felforgatni, hogy megtaláljam az alkalomhoz illő ruhadarabot. Nem akarok túl elegánsan felöltözni, de túl hétköznapit sem szeretnék. És igen most jutok el oda, hogy rá kell jönnöm, hogy egy normális göncöm sincs. Persze ez nem igaz, de ilyen helyzetekben minden normális nő ezt gondolja. A nagy hiszti és kutatgatás után végül rátaláltam a tökéletesre és ennek örömére be is vonultam a fürdőszobába, hogy rendbe hozzam magam. Vagy egy órámba telt mire elkészültem, de a végeredménynek nagyon is örülök. Most nem hívtam taxit, mivel a pub nincs is olyan messze tőlem és szerencsére igen forgalmas környéken található, így bízom az emberek segítőkészségében. Szerencsére hamar elérek a szórakozóhelyhez és nem kell sokáig a hidegben sétálgatnom. Ahogy belépek az ajtón keresek is egy csendesebb helyet maguknak, majd miután minden felesleges ruhadarabtól megszabadultam helyet is foglalok. Az itallapok már itt vannak az asztalnál, így elkezdem őket megvizsgálni, de még nem rendelek. Elviekben mindjárt Ő is megérkezik, és illik is megvárni. Szerencsére én nem késtem, sőt talán egy picit korábban is sikerült ideérnem, de inkább szeretek várakozni, mint megváratni valakit.
Ha megígértem, hogy felhívom, akkor azt be is tartom. Lehet, hogy egy kicsit később, mint számítani lehetne rá, lehet hogy kissé kutyafuttában, de megtettem és akkor már azt az ígéretemet is tartottam, hogy valahova majd beülünk. Az O'Connors pont jó helynek tűnik, voltam már ott párszor, szóval van egy kis rálátásom a dologra, főleg, hogy magam is vendéglátós vagyok. Egyébként nekem sem fordul meg a fejemben, hogy randi lenne, de ha esetleg olyan irányba kanyarodnának a dolgok, akkor én igazán nem vagyok semmi jónak az elrontója. Amúgy is, mióta itt vagyok még egy éjszakára se szedtem fel senkit. Jó, tény, kinőttem már ebből, de na... hajt a vérem. A nemrandira nem is öltözök ki különösebben, de azért annál jobban, mint ahogy alapesetben bárhova is megyek. Még inget is veszek, az egyetlent, ami ki van mosva. A többi a szokásos, ami farmert, bőrdzsekit jelent. Nem mondanám, hogy különösebben fess vagyok, de azt hiszem elég emberien nézek ki, hogy nyilvános helyen is megjelenjek. Esetleg egy borotválkozás nem ártott volna, de az már igazán csak részletkérdés. Motorral érkezek, igen, meg lett javítva, szóval nagy az öröm. Szépen le is parkolok vele, kulcsot zsebre vágom és már meg is indulok be a szórakozóhelyre. Lehet nem ártana egy karóra, ugyanis sikerül egy laza tíz percet késnem, mint mindig mindenhonnan. Ez is amolyan velem járó kellemetlenség, amit úgy kell elfogadni, ahogy van. Jó, talán nem kellett volna rágyújtanom még mielőtt bementem, de ez már mindegy, megtörtént. Ahogy belépek, tekintetemmel megkeresem Masako-t és mosollyal a képemen indulok végül felé, amikor kiszúrom. - Szia! Valaki, nagyon csini ma. Te tervezted? - Kérdem vidáman, miközben megszabadulok a bőrdzsekitől és felakasztom a székem háttámlájára, amit egyébként ki is húzok. Viszont még mielőtt leülnék, szent kötelességem, hogy szépen felhajtogassam az ingem ujját, mert iszonyatosan idegesít, ha be van gombolva teljesen. Rosszabb, mintha kényszerzubbonyba öltöztem volna. Szóval tetkót villantok az alkarokon és akkor végül le is ülök. - Nem rendeltél még semmit? Remélem nem várattalak meg nagyon. - Alapvetően jó a kedélyem, ma nyugis napom volt, szóval nincs okom rá, hogy ne így legyen. Egyébként gyorsan én is bebirtoklok egy itallapot, hogy kicsit szemügyre vegyem az árakat és a kínálatot.
Úgy tűnik Salem is inkább az a késős típusú, de nem zavar ez engem. Viszont azért abban bízom, hogy nem fél órát fog váratni engem, hanem csak 5-10 percet. Mondhatni az még elfogadható is. Az itallapot már vagy hússzor átolvastam és a pincér is már meglátogatott engem jó párszor mire végre megpillantom a belépő Salemet. Egy széles mosoly kúszik az arcomra őt látva. Ahogy odaér az asztalunkhoz gyorsan fel is pattanok, majd köszöntöm is őt. -Szia! Oh köszi, de sajnos nem én terveztem! Viszont te is nagyon jól nézel ki. Jól áll neked ez az ing! Már csak egy cowboy kalap kellene és igazi vadnyugati csávó lennél!-Ám mielőtt leülhetne gyorsan két puszit nyomok az arcára köszönésképpen. Ezt senki sem úszhatja meg, én már csak ilyen puszilgatós vagyok. Mikor az arcunk összeér már nem meglepő módon egy-egy kép villan be Salem múltjából. Kezdem már megszokni ezt a múltos izét, bár nagyon kellemetlen. Akárhányszor hozzáérek valakihez megismerek egy picike kis részt az életéből. Ez olyan minthogyha már születése óta ismerném, pedig nem és ez így van jól. Én szeretem rendesen megismerni az embereket és nem így. Mi lesz később?...Sajnos már egy nap sem telik el úgy, hogy ne gondolkoznék ezen a képességen, vagy inkább átkon. Salemről most szerencsére csak annyit tudtam meg, hogy volt egy gyönyörű szép barátnője és ha jól értelmeztem már hajón is dolgozott. Természetesen azért most is megállok egy pillanatra és próbálom elraktározni az információkat, majd vissza is ülök a székemre és megpróbálom elkapni a fonalat. -Öhm...Nem nem rendeltem még! Gondoltam megvárlak. De azt hiszem már tudom mit fogok kérni.-Valami egyszerű kis koktélt, bár lehet, hogy majd valami erősebbet is fogok inni az est folyamán, de ez még csak a jövő zenéje. A tetoválásait megpillantva nem tudom megállni azt, hogy ne vegyem őket közelebbről is szemügyre, így gondolkozás nélkül azonnal elkapom a szabad kezét és felém húzom. -Huu nem is tudtam, hogy ennyi tetkód van! Ugye nem bánod, ha megnézem közelebbről is?...Amúgy képzeld nekem is van egy, bár nem ilyen menő, csak egy lótusz a lapockámon.-Éppen közelebb hajolok a karjához, hogy jobban megnézzem a motívumokat, mikor egy újabb pillanati kép jelenik meg. Most egy aranyos kislányt láttam aki éppen Salemmel volt együtt. Ezek szerint van egy kislánya? Vagy lehet, hogy csak a húga? Most úgy rákérdeznék, de akkor bolondnak nézne engem és különben sem kellene elmondani neki a dolgot. De utálom ezt! -Nagyon jól néz ki! És csak a karjaidon van, vagy máshová is csináltattál?-Érdeklődöm kicsit, miközben visszaadom neki a kezét.
Azért remélem nem unta el az életét, amíg ideértem. Igazából tíz perc miatt még senki nem balhézott velem, szóval csak ebből gondolom, hogy még belefér. Bár általában véve a késéseim nem szándékosak, mindenesetre így is sikerül összehoznom őket. Persze a széles mosoly marad, egészen amíg meg nem említi, hogy milyen jól nézek ki. Ezen a ponton, azért némi meglepettséggel tekintek le magamra és igen... még mindig ugyanazt a kockás inget viselem, aminél sajna jobbat nem leltem. - Szerintem, amire gondolsz az a favágó, de nem vitáznék a világért sem. Mindenesetre hízelgő, de csak azért ezt vettem fel, mert ez volt tiszta. Holnap lesz a mosónap. - Vonok vállat végül ismét kiszélesedő mosollyal. Azért csak tartozok némi magyarázattal, ha már szemmel láthatólag alulöltöztem hozzá képest. Most már mindegy, annyira nem kétségbeejtő a helyzet, legalább abba beletrafáltam, hogy inget kéne húzni. A milyenségén már nem agyaltam. A puszi ellen nincs semmi kifogásom, amikor látom rajta a szándékot, oda is hajolok szépen és üdvözlöm a megfelelő módon. Mondjuk lehet, hogy a borostám egy kissé szúr, de ez speciel velem jár. Nem tehetek róla, bűn lusta vagyok nekiveselkedni és megborotválkozni, mindig közbejön valami, amikor elhatározom magam. - De titokzatos valaki. És el sem árulod mit iszol? De várj, tippelek. Te ilyeeeeeen... likőrös lány lehetsz. Vagy esetleg Martinis... - Tippelgetek lelkesen, miközben szépen helyet is foglalok Masakoval szemben. Úgy vagyok vele igazából, hogy sok dolog kiderülhet abból egy nőről, hogy milyen italt iszik. Persze ezzel nincs kőbe vésve semmi, de például a sörös lányokban eddig még nem csalódtam. Meglepetten vonom fel a szemöldökeimet, amikor magához húzza az egyik karomat, finoman ki is fekszem az asztalon így itallap olvasgatás közben. - Csak nyugodtan. - Nevetem el magam a gesztuson és mivel nem a szemeimet csodálja közelről, így nyugodtan tudom tovább szemlélni az italokat meg persze az árukat. Már megszoktam, hogy sokaknak felkeltik az érdeklődését a tetoválásaim, amikből jobbára rengeteg van és nagy részük hülyeség is. Mindegyiknek megvan persze a maga története. - Lótusz? Muti. - Mosolyom kaján vigyorrá szélesedik, ahogy a nőre tekintek és bizony még szemöldökeimet is megvonom. Kíváncsi vagyok megmutatja-e, nyilván nem kérném mondjuk, ha intimebb helyről lenne szó, de szerintem ez még simán belefér. Mivel alapvetően rajongok a tetoválásokért, így elég kegyetlen lenne megtagadni tőlem. Az utolsó kérdésre pedig macskás mosolyom kúszik a képemre, mellyel sokat sejtetően elhallgatom a választ. Igazából ez nagyrészt csak az éppen hozzánk lépő pincérnek köszönhető, válaszolnék én, de minek is tartanám fel a faszit. Így rendelek, magamnak egy Coronita-t, aztán kivárom, míg Masako is rendel, csak utána tekintek újra rá, mikor elment a pincér. - Mindenhol. - Jelentem ki végül az előbbi macskamosolyommal. Azt hogy elképzelje hol mindenhol is lehetnek tetoválásaim, inkább rá hagyom.
-Nem nem favágó! Szerintem tényleg jól néz ki! Nah meg ha nagyon ruhamániás akarok lenni akkor nézz magunkra! Összeöltöztünk!-Először próbálok komoly arcot vágni, de nem sikerül túl jól, így az egészet elröhögöm. Lehet, hogy csak ez az egy inga volt, de engem csöppet sem zavar. Oké mondjuk ha kicsit kopott, szakadt ruhába jött volna néztem volna egy nagyot, de erről nincsen szó, így többet nem is kell agyalnunk ezen a témán. Igaz a borosta kissé szúrós, de bevallom őszintén az is iszonyatosan jól áll neki. Bár általában a legtöbb pasasnak nagyon is jól áll. -Hát ha nagyon, de nagyon érdekel akkor elárulhatom. Bár nagyon titkos és csak a pincér tudhatna róla, de most kivételt teszek. Amúgy amiket felsoroltál szívesen iszok, mert szerintem finomak, de nem az a kedvencem. Az imádott italom a tequila, és ki is néztem magamnak egyet, amit egyszer majd meg kell kóstolnom, de nem most fogom. Szóval kezdésnek csak egy sima koktélt választok. Amúgy meg szinte bármi jöhet. Sör, bor, vodka....De most az Acapulcot néztem ki magamnak. Fehér rum, tequila, kókuszlikőr, ananászlé...Igaz télen fura ilyet inni, de még Alaszkában is, de még sosem kóstoltam szóval pont itt az ideje!-Mostanában iszonyatosan rossz napjaim voltak, de a mai estével ez a rossz hullám megszakadt. Salemben bíztam nagyon is. Még csak pár perce van itt, de már visszahozta a jókedvemet és sikeresen el is feledkezem a problémáimról. -Mutassam meg? Nem is tudom! Pont neked? Hááát! Olyanokat kérsz tőlem. Először áruljam el, hogy mit iszom, majd mutassam is meg a tetkómat? Ez már sok nem gondolod?...Na jó megteszem, de csak azért mert ilyen jól viselted, hogy elraboltam a karodat pár percre.-Bár nem tudom, hogy a ruha miatt meg fogom e tudni mutatni, de azért egy próbát megér. Salem melletti székre telepszem és hátat fordítok neki. A hajamat összefogom, majd amennyire lehet megpróbálom lehúzni a ruhámat a vállamnál, de az sem zavar, ha esetleg Salem is besegít nekem. -Nem tudom, hogy mennyire jól látható így. Ha nem akkor sajnos meg kell várnod, hogy olyan ruhát vegyek fel amiben jól látszódik, vagy olyan helyre megyünk ahol kevesebben vannak.-Oké nem fogok előtte levetkőzni, de kibújhatok a ruha ujjából, viszont azt itt mégsem akarom. A végén még félreértik a dolgokat. Mindenesetre attól függetlenül, hogy sikerült e megnéznie visszaülök a helyemre, majd a pincérnek le is adom a rendelésemet és Salem válaszán csak elmosolyodom. -Szóóóval mindenhol? Hmm...-Most rajtam a sor, hogy megvonogassam a szemöldökeimet, majd ismét elnevetem magam. -És ez hány évnyi termésed? Mármint gondolom nem egyszerre készítetted el őket!-
//A karilapnál belinkeltem a tetkóról a képet, ha érdekelne //
A dicsérete hallatán ismét muszáj megnéznem a rajtam lévő inget, mert megint kissé elbizonytalanít. Kicsit felemelem az alsó szegélyét, hogy jobban szemügyre vegyem a kockákat, majd felsandítok az ő ruhájára és ismét az enyémre nézek. - Ez abrosz. Az nem. De azért kösz. – Mondom végül elmosolyodva, most már tényleg nem szándékozok vitázni ezen, szerintem remekül kiveséztük, hogy mennyi ízlésem is van és bár szerintem ő egy kicsit túlértékeli az öltözékemben rejlő szándékosságot, kár erre több szót pazarolni. Amikor hajlik a válaszadásra kicsit előre is dőlök ültemben, megtámaszkodva karjaimmal az asztalon. Mintha valami nagyon bizalmas és nagyon titkos dolgot készülne nekem mondani. Legalább is én komolyan nagyon figyelek, ha már ekkora feneket kerítettem neki. - Hát ez nagyon… édesnek hangzik. De speciel még én se kóstoltam, szóval ha megengeded, hogy belenyaljak, akkor azért én is kíváncsi lennék rá. Nem vagyok nagy koktélos, de szeretem az édes vackokat. – Mondom továbbra is mosolyogva, hiszen miért ne tenném. Jól érzem magam és igazából szimpatikus is, amit mond. Azt hittem ennél azért válogatósabb, vagy nem is tudom. De mindenképp pozitív, hogy ilyen nyitott a kevésbé sablonos női piákra. Főleg, hogy a tequila a kedvence! Én utálom, de minden ismerősöm odavan érte, citrommal meg… azt hiszem sóval. Biztos jó, mindenesetre az nem női pia. Kemény csaj. - Felőlem a pincérnek is megmutatatod, de azzal nem sokra mennék. Plusz nem kényszer, ha nem akarod, de tedd. – Mondom neki komoly képpel, nehogy itt azt gondolja, hogy alig kezdődik el az este és máris molesztálom. Teljesen tiszták a szándékaim… többnyire. Amikor mellém ül, én is kicsit fészkelődve fordulok a háta felé, kíváncsi mosollyal a képemen. Mondjuk azt még én sem tudom, hogy fogok hirtelen röntgen szemet növeszteni és belátni a ruha alá, de kreatívak vagyunk, megoldjuk. Mondania sem kell, hogy segítsek be, magamtól is megteszem. Óvatosan igyekszem a ruha szélét félrevonni, hogy beleshessek alá. Közelebb is hajolok, homlokommal már szinte érintem a tarkóját, ahogy leskelődök, nyakán érezheti, ahogy minden egyes lélegzetvétel után kifújom a levegőt. Viszont, akárhogy fészkelődök, csak nem sikerül megpillantanom azt az ominózus tetoválást. - A „kevesebben vannak” opció jobban tetszik. Ezek szerint neki fogsz vetkőzni? – Hajolok mellé széles vigyorral a képemen, hogy kicsit bekerüljek a perifériájára. Ez persze óhatatlanul előidézi a közelséget és, hogy pofátlanul behatolok a személyes szférájába. Engem ez nem zavar, ő pedig majd jelez, ha igen. Egyébként szándékosan provokálom, egy kis játékos piszkálódás még senkinek sem ártott, meg aztán sikerült megmozgatnia a fantáziámat, így szinte kötelességemnek érzem, hogy én is megmozgassam az ő képzelőerejét. Egyébként hagyom visszaülni szembe, úgy valóban kényelmesebb beszélni, így a kérdésre csak produkálok egy sejtelmes mosolyt. Nem válaszolok, hagy gondoljon, amit akar. Valóban végig vagyok egyébként tetoválva, de az azért túlzás, hogy tetőtől talpig. - Úgy tizenhat éves koromtól… - Kicsit elgondolkozok - … tavalyig. Egy idő után, már nehéz fejben tartani, meg már nem is számolom. De ha megszámolni nem is tudom, mindegyiknek megvan a története. Például itt van ez a tigris. – Karom belső oldalát felfelé fordítom és úgy mutatom neki az asztalon azt a bizonyos tigrist. – Macska akart lenni. Mármint olyan házimacska, csak már annyira részegek voltunk haverokkal, hogy nem tudtuk rendesen körülírni, a nagy házimacskát… és így lett nagymacska. Erre megkérdezte, hogy a tigris megfelel-e, de annyira röhögtünk azon, aki épp átvágódott az egyik széken, hogy akkor már minden mindegy volt. Így lett tigrisem.
-Tényleg szereted? Ez fura. Kevés ilyen pasi van. De nyugodtan megkóstolhatod majd. Bár csak külön szívószállal teheted meg mert nem vagyok hajlandó utánad inni...Na jóó nem csak vicceltem!-Általában az ilyen egymás után való ivás nem szokott zavarni, persze azért ez a másik személytől is függ. -A pincérnek? Hmm nem is rossz ötlet! Amúgy is helyes és hátha elfogadja borravaló helyett!-Először csak komoly arcot vágok, majd ismét jóízűen felnevetek. Úgy tűnik a mai este már csak a nevetésről fog szólni, de nem is baj ez. Én szeretek nevetni és szerintem kellene is mindennap. Azt olvastam valahol, hogy bizony ez egészséges is tud lenni. Ahogy közelebb hajol hozzám és a levegőt a nyakamba fújja elmosolyodom. Kissé csikiz engem, de szerencsére nem annyira, hogy zavarjon. Minden megpróbálok tenni annak érdekében, hogy jól lássa a tetkómat, de a jelek szerint mind hiába. Nem úszom meg a "vetkőzést". A szavaira ismét felnevetek, majd oldalra fordítom fejem, hogy jobban láthassam őt. -Oh miért is hittem volna, hogy megúszom ezt? Nekivetkőzni? Nos! Ezt majd meglátjuk!-Igen közel hajolok hozzá és csak suttogom a szavakat miközben mélyen belenézek a szemeibe. Egyre jobban élvezem ezt a találkozót, pedig vagy csak fél órája kezdődött el. -Bár annyit megígérhetek, hogy majd meg fogom mutatni neked a tetkóm!-De hogy mikor és hol az már kérdéses. Lehet, hogy nem a mai estén kerül rá sor, talán csak több év múlva...De ki tudja. A jövőbe egyikünk sem lát, csak a múltba. Ám az jelenleg egyáltalán nem lényeges. Amint ismét megmutatja a tigrisét ismét szemügyre veszem, majd végig is hallgatom az izgalmas kis történetét. Igazából nem is lepődöm meg ezen. Salemet pont egy ilyen srácnak képzeltem el. -Huu szép kis történet! De legalább a tigris nagyon jóra sikeredett!..Meg aztán ki tudja...Ha megértette volna, hogy macskát szeretnél, lehet, hogy felrakott volna egy cuki kis cicust masnival, meg szívecskével. Szóval szerintem jobban jártál így. És végül is ha úgy nézzük a tigris is macska, csak jó nagyra nőtt!-És közben meg is érkeznek az italaink, így azonnal fel is emelem a poharam egy koccintásra. -Igyunk...aaaa...nah de szép! Nem jut eszembe semmi jó! Mire igyunk?-Nézek rá kérdőn. Ő biztosan kitalál valami jót. Lenne pár ötletem, de van amit inkább nem említenék és a többi meg túl snassz.
Arra, hogy nem sok pasi szereti az édes vackokat csak széles mosollyal vállat vonok. Ez van, bár szerintem jóval többen vagyunk, csak a nagy része nem vallja be, hogy sokkal jobb olyasmit inni, ami nem marja szét az ember torkát és égeti ki a gyomrát. Vagy legalább is én így gondolom. A szívószálas megjegyzésre pedig szép lassan olvad le arcomról a mosoly és nézek Masako-ra nagy Bambi-szemekkel. Még akkor is, amikor közli, hogy csak vicc volt… ugh… Végül is megesik, amikor visszasül a poén és a másik nem érti, velem is előfordult már, de most azért egy kicsit kínosan érzem magam. Végül némi fáziskéséssel sikerül némi zavart mosolyt produkálnom, amiről amúgy tisztán látszik, hogy nem igazán értem a poén tárgyát. - Nincs herpeszem, meg száj-, és körömfájásom, becsszó. – Jegyzem meg immár őszintébb mosollyal és azért bízok benne, hogy nem rontottam most ezzel a kis értetlenséggel sokat a megítélésemen. Az a nagy gond, hogy nem vagyok randizós típus, így fogalmam sincs, az ilyen szituációkat hogyan is kell kezelni. Azért a pincért illetően halkan felnevetek és el is nézek a delikvens felé. Hát… így férfi szemmel azért nem olyan nagy eresztés, mit ne mondjak. - Hát figyelj, csak szólnod kell és kettesben hagylak titeket. Rajtam nem múlik, még akár a sarki vegyesbe is kiszaladok, hogy hozzak gyertyát, aztán majd tartom nektek. – Mondom halvány mosollyal, így a komolynak tetsző hangom ellenére is nyilvánvalóvá válik, hogy nem beszélek véresen komolyan. Meg is lepődnék, ha azt a fazont választaná helyettem, kicsit át kéne gondolnom az életemet, az biztos. Mindenesetre poénszinten még bőven elmegy. A tetoválást meg ugyebár nem sikerül kisasolnom bármennyire is igyekszek. Mindig is mondta, hogy a ruhák csak akadályozzák az embert egy csomó mindenben. Az ajándékokat sem szoktam becsomagolni, tök felesleges. - Meglátjuk? Mitől függ? Jó fiú leszek, ha azon múlik. – Még hanyagul esküre is emelem a kezem, hogy kicsit tán még komolytalan legyen a mondandóm. Igazából nem mernék megesküdni rá, hogy a harmadik-negyedik ital után is jó fiú leszek… meg mondjuk józan se, bár tény, hogy nem szívesen innám le magam. Mindenesetre annyira igyekszem meggyőzőnek hangzani, hogy az már komikus, tehát képtelenség komoly ígéretnek felfogni. Azért az ő ígéretére elégedett mosollyal bólintok, nagyon helyes. Ő tehet ilyen ígéreteket komolyan is. Úgy fest figyelmes hallgatóságra találtam Masako személyében, egyébként is utálom, amikor a szavamba vágnak én meg nagy sztorizós vagyok, főleg ha iszok is egy kicsit. - Hát a masnis macsek egy kicsit tényleg meleg lenne… a tigris meg elcsépelt, de végül is szép kis dög lett, szóval annyira nem sajnálom. És tényleg, macskának macska. Volt már rosszul sikerült tetoválásom, ami úgy nézett ki, mintha egy ötéves rajzolta volna. – Mondom ismét csak elmosolyodva, vagy lehet, hogy abba se hagytam a mosolygást, ez végül is részletkérdés. Egyébként szépen vissza is húzom a karom magam elé az asztalra, hogy a másikkal együtt megtámasszam magam. Persze, amikor megérkezik az italom szépen rá is fogok az üvegre és már innék is bele, amikor észlelem, hogy Masako emeli a poharát. Hopp-hopp, sietve felfüggesztem az ivási hadműveletet és emelem én is türelmesen várva, hogy vajh’ mit is fog mondani. Csak elvigyorodok a tanácstalanságán. - Van néhány opciónk. Ihatunk erre az estére, vagy a pincérre, esetleg arra, hogy itt vagyunk és jól érezzük magunkat, de a jól sikerült tigrisemre is ihatunk, vagy arra hogy szűk ruhát vettél fel és így nem tudtam lemeózni a tetkódat. Válassz egyet. Vagy ihatunk ezekre mind. – Sorolom a lehetőségeket, majd felvont szemöldökkel tekintek rá, hogy akkor most melyik legyen. Szerencsére kreatív beszédekben úgyszintén nem voltam soha bajban, de most nem én vagyok, aki pohárköszöntőt akar mondani,m szóval meghagyom Masako-nak a lehetőséget.
Látom rajta, hogy nem nagyon érti a poént, de emiatt csööpet sem nézek rá máshogy. Ugyan annyira élvezem a társaságát, mint eddig. Én sem értem meg az össze poént. Na bumm...Nem szakad ránk az ég egy ilyen kis baki miatt. -Nyugi tudom, hogy nem vagyis, bíztam benne! Nyugodtan ihatsz belőle. Azért az ilyen nem szokott zavarni. Persze ez függ a másik féltől is, de hajléktalanoknak meg nem kóstoltatom meg csak úgy az italomat. - Elég durva is lenne, bár ők biztosan örülnének neki főleg, ha alkohol tartalmú az a bizonyos ital. A pincér fiúnkat ismét alaposan szemügyre veszem, majd megrázom a fejem. Ha már róla van szó akkor jól akarom alakítani a szerepem. -Hmmm nem...Nem kell elmenned. Unalmasnak tűnik és amúgy sincsen neki annyi tetkója, mint neked. És nézd meg azt az arcot. Szerintem előbb sírok fel, mint hogy felnevetek. Nem tűnik egy vidám alaknak. Pedig nagy előny, ha a vendégekkel is mosolygós az ember. -És többet nem is foglalkozom a fiúval inkább visszapillantok Salemre. Amúgy meg, ha nem is viccelnénk sem mondanám azt, hogy az a fiú kell nekem. Lehet, hogy helyes, de egyrészt nem fogom itt hagyni egyedül Salemet, ha már volt olyan aranyos, hogy felhívott engem egy találkozó miatt, kettő meg Salem azért sokkal helyesebb, mint az a kis vézna gyerek. Szóval minden a mi tigris fiúnk mellett szól. -Nah látod ezen sok múlik. Mert ha szemétkedni fogsz velem akkor biztos, hogy nem fogom megmutatni, de ha továbbra is ilyen kedves és figyelmes leszel akkor látok rá esélyt! -Mosolygok továbbra is, mint valami stewardess, csak az a különbség, hogy az én mosolyom nagyon is őszinte. -Hu tényleg? Nah az milyen volt? Mesélj róla! -Nagyon érdekel, hogy vajon mik lehettek azok, amik annyira borzalmasak voltak, hogy nem tudta elviselni. Szerencsére nekem nem volt gond ilyennel. Igaz csak egy tetoválásom van és az is elég egyszerű, de gondolom van olyan lelkes tetováló, aki képes lenne ezt is elrontani. Ahogy hallgatom Salemet az állam majdnem koppan egy nagyot az asztalon. Neki aztán tényleg van pár ötletet a koccintáshoz. -Igyunk mindegyikre, a pincérre is, hogy megtalálja álmai munkáját. Ha meg ez az akkor meg csak arra, hogy sokáig megmaradjon neki...De főleg arra igyunk, hogy mi ketten most itt vagyunk! -Igen kicsit utalok is Arra a bizonyos estére, de csak ilyen mértékben akarom ezt megközelíteni. Remélem nem bánja a dolgot. A koccintás után bele is iszom a koktélomba, majd egy elégedett hümmögés után ismét elmosolyodom. -Huu ez nagyon finom. Ezt meg kell kóstolnod! -Azzal oda is tolom neki a poharam a szívószállal együtt.
Megnyugtató, hogy ő az aki továbblendíti a besült poént. Így már rendesen tudok figyelni a beszélgetésre és hamar azt a csekély zavartságomat is sikerül hátrahagynom. Azért, amikor kijelenti, hogy egy hajléktalant nem kínálna meg, azért jócskán felszaladnak a szemöldökeim és még kicsit oldalra is billentem a fejem mellé. - Akkor nem kéne elmondanom, hogy volt időszak, amikor én is hajléktalan voltam, igaz? De meg fogsz lepődni, a hajléktalanszállók nem is annyira gázak. Mármint... kilopják a szemed... esetleg egy veséd, de nem vészes. - Mondom végül elvigyorodva, még ha a mondandóm eleje egész komolyra is sikeredik. Persze a végén már csak túlzok, csak hogy a sztereotípiát erősítsem, meg egyébként valóban loptak már meg hajléktalan szállón. Mindenesetre érdeklődőn figyelem, hogy akkor ehhez vajon mit is fog szólni. Legfeljebb ha nagyon megijeszti, akkor közlöm, hogy csak pár napig tartott, ami amúgy szintén igaz. Macska vagyok, talpra esek végül mindig... legtöbbször. Most, amíg leírja a pincércsávót, jól meg is figyelem, hogy tulajdonképpen mit is lát rajta Masako. Végül pedig csak vállat vonok, ahogy rátekintek a nőre újfent. - Akkor ezek szerint nyertem egy orrhosszal, köszönhetően a tetoválásoknak és annak, hogy szexi a mosolyom. - Elvigyorodok. Persze csak én költöttem hozzá a végét, de hátha ráhelyesel zsigerből. Néha az én egómra is ráfér, hogy fényezgessék kicsit, ha pedig valóban beválok a helyeslés, akkor akár még messzemenő következtetéseket is le tudnék vonni. Na jó... annyira nem is kellenek messzemenő következtetések. A következő kijelentésére megjátszott felháborodással dőlök hátra a székemben. Micsoda szabályok vannak már itt kéremszépen... ráadásul úgy mondja, mintha ezt külön le kéne fektetni. - Hát mikor voltam én veled szemét? Oda ne rohanjak... még hogy szemétkedek. - Még kicsit meg is csóválom a fejem rosszallóan, persze érezheti, hogy nem vagyok teljesen komoly, tekintve, hogy túlzásba viszem a hangsúlyt is és a gesztust is. De azért tényleg kicsit úgy hangzott, mintha eddig folyamatosan szemétkedtem volna vele... pedig tudhatná, hogy én mindenkivel rendes vagyok... leszámítva azokat, akik velem nem azok. Mint Jez a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Na, akkor én is szemét voltam. - A-a-a... nem-nem, már leszedettem és az nem mese tárgya. Azért mindent mégse lehet egyből. - Mondom bujkáló mosollyal, nekem is lehetnek azért titkaim. Esetleg ha leitat, vagy jobban megismer, akkor újra szóba lehet hozni, hogy mi lehetett olyan béna, hogy leszedettem magamról. Pedig én az életem legtöbb hibáját büszkén vállalom, például a lábszáramon is van egy kimondottan szerencsétlenül sikeredett tetoválás és azt sem szedettem le. Italom megkapása után és a rögtönzött ötletbörzét követően emelem is az üvegemet. Persze kihallom, hogy mire is szeretne utalni, így mosolyom viszonylag komolynak és visszafogottnak nevezhető, ahogy koccintok vele és egyet biccentek is, mielőtt még meghúznám az üveget. - Na, idevele... - Nem várom meg, míg teljesen elém tolja. Karjaimon megtámaszkodva emelkedek fel kissé a székből és lényegében áthajolok. A szívószálat csak harmadjára sikerül bekapni, mert egy szerencsétlen vagyok, de végül csak sikerül innom egy kortyot. Helyzetemen mit sem változtatva nézek el Masako mellett, ahogy gondolkozok, mi is a véleményem erről. - Hmm... valami nekem ebben nem begyere... nem sok a tequila benne? Amúgy tényleg nem rossz. - Nézek a nőre felvont szemöldökkel.
Elkerekednek szemeim ahogy Salem a múltjáról mesél. Ezt nem hittem volna róla, de igazából felnézek rá. Nem sok ex hajléktalanról lehet hallani. Általában az alkoholba menekülnek és ezzel el is van intézve számukra az élet. De természetesen itt is vannak kivételek, mint Salem. -Huu ezt nem is tudtam! De felnézek rád! Vagyis...Tudod általában a hajléktalanokról az a kép van, hogy pénzt kérnek alkoholra és nem nagyon próbálkoznak továbblépni. Szóval felnézek rád, hogy te nem adtad fel.-Félek, hogy a túl őszinte szavaimmal most megbántottam őt és azt hiszem ez látszódik is az arcomon. -Oh hát persze a szexi mosoly. Én hülye...Ne haragudj rám Salem, amiért nem én mondtam ezt. Pedig ez annyira egyértelmű. Valahogy kiengesztelhetlek?-Próbálom eltűntetni mosolyom és komoly arcot vágni, de ez már nem sikerül. Túl jól érzem magam ahhoz, hogy ne mosolyogjak. Oké tudom, hogy nem vagy te szemét. Vagyis velem még nem voltál! De hát az éremnek is két oldala van...Na jó csak vicceltem. Nyugi, úgy is meg fogom mutatni....egyszer.-Az utolsó szót már csak inkább magamnak suttogom, de nem lepne meg, ha ő is meghallaná. -Ne máár! Ha már szóba hoztad akkor mond el!..-Próbálkozom egy sort, de azért erőszakos sem akarok lenni, így ha ezek után sem akarja elmesélni, akkor hagyom a dolgot. Majd talán idővel lemeséli nekem, vagy ki tudja...Lehet, hogy láthatom is majd azt a tetoválást. Arról a lányról is legszívesebben kifaggatnám, hogy vajon tényleg a lánya e, vagy csak a húga. De azt hiszem őrültnek nézne, ha rögtön rákérdeznék, hogy „Te figyelj Salem! Hogy hívják a lányodat és hány éves?” Majd talán róla is mesélni fog nekem idővel. Még csak harmadjára találkoztunk, nem várhatom el tőle, hogy mindent eláruljon az életéről főleg úgy, hogy én sem tenném meg. Ahogy áthajol az asztal felet csak mosolyogni tudok, majd felnevetek a bénázásán. -Hogy sok e a tequila? Szerintem nem. Sőt még szívesen tennék bele. Bár lehet, hogy az már túl ütős lenne.-Szavaim közben közelebb hajolok hozzá és úgy pillantok a szemeibe.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire lesokkolja ez a kis információ. Speciel én nem élem meg akkora tragédiaként, hogy volt egy olyan korszaka is az életemnek, főleg, hogy meg is érdemeltem speciel a dolgot. Szóval én tök jogos kozmikus szívatásként kezelem és egyébként fel is vállalom. Az általam elkövetett hibák ugyanúgy a részemet képezik, mint a sikereim, még ha utóbbiakból kevesebb is van. - Én drogra kéregettem, de szerencsére voltak barátaim, akik segítettek talpra állni. Szóval nem kéne felnézned rám, igazából nem rajtam múlott. - Mondom immár valamivel komolyabban, még kicsit számat is elhúzom. Úgy érzem Masako egy kicsit túlértékeli a történteket. Ez az egész jóval kevésbé volt drámai, mint amilyennek így utólag hangzik. Még jó, hogy nem ragadunk meg ebben a témában, tekintve, hogy ha egész este rólam lenne szó, akkor valószínűleg jóidőre elmenne tőlem a kedve szegény csajnak. Ő egy kicsit olyannak tűnik, akivel sosem történtek igazán kemény dolgok, mert mindig tudta mi a helyes, vagy ha nem, akkor mások tudták helyette. Gondolom éltanuló volt, rendesek a szülei és őt is ilyen rendesnek nevelték, mint amilyen most... és ez jó. Szóval csak elnevetem magam, amikor megismétli a saját kis megjegyzésemet a mosolyomat illetően. Persze kapok is a kérdésen. - Ki! Ha meghívhatlak a következő italra. Ragaszkodok hozzá. - Elégedett mosoly szelídül az ábrázatomra. Jó, persze, ez nem igazi szívesség, de amíg van pénzem, hogy meghívjam, addig miért ne tenném. Meg aztán én vagyok a férfi, hagy érezzem már ennek az anyagi vonzatait is, úgyis marhakevés randiban volt részem. Vagyis... most már ezt szerintem simán nevezhetjük annak is. Mivel meghallom az utolsó mondatot is, arcomra ismét csak kaján vigyor húzódik, de mivel továbbra sem vagyok szemét, ezért nem is fűzök hozzá semmit. Szerintem a képemről simán le lehet olvasni, hogy mennyire felkeltette az érdeklődésemet az utolsó mondat. A győzködése viszont nem hat meg, csak megcsóválom a fejemet szépen, majd meg is húzom az előttem lévő Coronita-s üveget. Nem fog kiszedni belőlem egy szót sem. - Majd egyszer én is elmondom, ahogy te is megmutatod, majd a tetoválásod. - Jelentem ki apró mosollyal még mindig. Akkor is szórakoztat, hogy milyen kis biztos benne, hogy meg fogja mutatni. Azt hiszem bejövök neki. Amikor közli, hogy még kevés is benne a tequila felvont szemöldökkel tekintek rá, meglepetten ugyebár továbbra is áthajolva az asztalon. Majd visszaereszkedve a helyemre is marad ugyanez az ábrázat. Nicsak. - Az laza... ilyen apró vagy és ilyen lazán iszol. Újra kell gondolnom, hogy ki fog kit hazakísérni. - Mondom végül elvigyorodva. Nem mintha nagy érdem lenne, hogy többet tud inni, mint én, de azért illene nekem lenni a keményebbnek.
-Nem értek veled egyet! Szerintem egy ilyen dolognál nagyon is sokat számít az akaraterő! Nem azt mondom, hogy a barátok jelenléte nem segít, de ha te nem akarod, akkor bizony senki sem tud segíteni.-Az viszont, hogy sikerült leszoknia a drogról egy újabb bizonyíték arra, hogy milyen erős is. Az sem egy könnyű dolog és ott is kell az akaraterő...Igaz a cigiről könnyebb leszokni, de az sem megy úgy, ha csak a barátok akarják! De ebbe a témába most nem megyek bele. Nem akarom kifaggatni a múltjáról. Majd talán egyszer elmeséli nekem. -Meg akarsz hívni? Ez nagyon rendes tőled és ha tényleg ennyire szeretnéd akkor megengedem! Hogy tudd általában mindig visszautasítom, bár tudom nem illik!-Tényleg nem igazi kérés, de ha most nem „tartoznék” neki, akkor nem is fogadnám el a meghívását. Tényleg jól esik mikor valaki meg akar hívni, de valahogy sosem szerettem, mindig rosszul éreztem magam az ilyenektől. -Na jóó rendben! Akkor nem zaklatlak tovább ezzel. Bár tényleg nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lehet olyan rossz...Van pár ötletem, de nem hiszem, hogy valamelyik beleillene a képbe!-És kezdem érezni, hogy az arcom zsibbad a sok mosolytól, de ennek ellenére sem tudom abba hagyni. A meglepettségén egy jót nevetek. -Nos sokan sok mindent nem néznének ki belőlem. A legtöbb ember számára csak egy kislány vagyok...Erre is csak azt tudom mondani, hogy nem a külső számít! Lehet, hogy pici vagyok, de képes vagy kétszer annyit enni, mint mondjuk egy jól megtermett férfi...Na jó kis túlzással. De amúgy nem kell aggódni, ma nem tervezem, hogy leiszom magam...De ha mégis, akkor sem fogok kilyukadni a mosdóban a vécé kagyló fölé hajolva. Szerencsére én nem vagyok ilyen, de ezt lekopogom!-Meg is teszem a dolgot az asztal lapján, majd kortyolok is egyet az italomból. -Huu imádom ezt a számot. Igaz nem tudok rokizni,de talán egy két lépés megy! Nah mit szólsz hozzá? Táncolunk egyet?....Nem ígérem, hogy olyan ügyesek leszünk, mint ők, sőőőt biztos vagyok benne, hogy nem, de legalább jó buli lesz!-Akik a zenét betették úgy tűnik igen profik ebben a műfajban. Talán nem kellene csatlakozni hozzájuk, de engem nem zavar mások véleménye. Ha majd röhögnek rajtunk akkor legalább nekik is szereztünk egy jó estét.
- Ettől még mázlim volt. Alapjáraton egyik csöves sem akar csöves lenni. - Mondom egyszerűen csak vállat vonva. Nekem ez a véleményem és bár értem, hogy ő mire akar kilyukadni, de sajnos nem volt olyan nagy részem a kikerülésemben, mint amekkorát szeretne tulajdonítani nekem. Mindenesetre aranyos, de épp eléggé átrágtam már az életemnek azon részét, hogy nagyjából tudjam, mekkora szerepem volt nekem a dolgok alakulásában és mekkora másoknak. A drogról is csak akkor álltam le, amikor minden elcsesződött. Mindenesetre inkább nem akarnám ezzel a témával elszúrni az estét, szóval inkább elmosolyodok a meghívást illetően, miközben egyik kezemmel az előttem lévő Coronita üvegét forgatom csak úgy, amolyan pótcselekvés gyanánt. - Persze, hogy nem illik. Ha adnak fogadd el, ütnek szaladj el. Ennyi. Sok ilyen szabályod van még? Nem fogadod el, ha meghívnak... mit tudom én... nem vetkőzöl le nyilvános helyen... - A végét azért elvigyorgom. Persze utóbbi már nem nevezhető ilyen saját szabálynak, de speciel nem tudok többet felsorolni, márpedig mondani mindenképp kell valamit. Bégül inkább belekortyolok az italomba, persze közben még hallom miről van szó, tehát figyelek is meg minden. - Majd egyszer elmondom. Becsszó. - Mondom biztató mosollyal, miközben visszateszem az üveget magam elé az asztalra. Szerencsére nem vagyok az a típus, aki a levegőbe ígérget. Legfeljebb emlékeztetni kell, de ha észben tartom, akkor általában meg is teszem, azt amit mondok. De persze a legkevésbé sem szoktam fejben tartani mindent sajna. Mire a rejtett képességei felsorolásának a végére ér halkan elnevetem magam. Mondjuk én is örülnék, ha nem kéne a haját tartani a klotyó fölött, vagy ilyen, az azért elég illúzióromboló tud lenni. Viszont továbbra is kattog az agyam a témán, szóval szemmel látható gondolkozás után, azért csak kibököm. - Jó, csak azt hallottam, hogy aaa... és nem sértésből mondom, vagy ilyenek, de tényleg ezt hallottam... Szóval hogy a japánok tök hamar berúgnak... mármint ezzel nem azt akarom mondani, hogy japán vagy, mert nem tudom igazából, de... szóval érted. - Sikerült saját magam kínos beszélgetésbe kevernem, gratulálok Salem. De egyszerűen fogalmam sincs, hogy lehet ezt tapintatosan megkérdezni, anélkül, hogy ne hangozzon gázul. Olyan mintha fel akarnám rá hívni a figyelmét, hogy távol-keleti, mintha ezt nem tudná magától is. Szóval végül némi tarkóvakarászásba kezdek, ahogy hátradőlök a székben. Ez így elég gáz lett, remélem nem érzi sértésnek, tényleg több jámbor érdeklődés volt. Azért a tánc ötletére elkerekednek a szemeim, azért eltekintek az említett pár felé, de végül gyors és határozott fejcsóválásba öntöm a válaszom. - A-a, a tánc pont olyasmi, amit én nem csinálok. - És szerintem látszik is, hogy mennyire idegenkedek az ötlettől. Egyáltalán nem tudok táncolni, főleg nem rokizni, olyan falábam van, mint ide Mekka, ha egyáltalán van valami értelme ennek a hasonlatnak.
A múltját már alaposan kibeszéltük. Gondolom nem egy kellemes téma a számára, bár kedves tőle, hogy megosztotta ezt velem ezek után nem lehet rá azt mondani, hogy ne lenne őszinte. Igazából engem nem zavar a probléma főleg, ha a múltjában volt. Volt nekem is ismerősöm, aki elcsábult, de nem utáltam meg e miatt, inkább megpróbáltam segíteni neki. Igaz nem tudom mi van azóta vele, de azt igen, hogy neki is sikerült lemondania eme káros szenvedélyéről. -Szabályaim? Nos igazából nem tudom. Ezen még sosem gondolkoztam el. Hmm...Mondjuk az, hogy kérdezés nélkül sose nyúlj a kajámhoz főleg ne, ha az csoki! Hirtelen ez jutott az eszembe, de szerintem idővel majd kiderül, hogy van e még! De remélem ezzel nem változtatom meg az eddig benned kialakult képet rólam.-Azt nem tudom, hogy eddig milyennek talál, de nem szeretném, ha ezekkel a szabályokkal rontanék rajta. A mosolyom csak kiszélesedik mikor elkezdi magyarázni a dolgokat a japán lányokról. Csöppet sem bántódom meg a dolgon, mert tudom, hogy nem annak szánja meg nem is veszem magamra a dolgot. Én nem Japánban születtem, mindig is Amerikai állampolgár voltam, szóval ilyen téren nem érzem magam IGAZI japánnak. -Nyugi értem mire gondolsz, de amúgy jól tudod tényleg japán vér folyik az ereimben, de hogy tudd én nem ott születtem, hanem itt Amerikában, pontosabban Manhattanben! Amúgy lehet, hogy igazad van, de nem tudom megerősíteni. Vannak ugyan japán barátnőim és láttam is már őket részegen, de nem hasonlítottam össze őket egy "fehér" lánnyal. Szóval nem tudom, hogy tényleg így van e, de nem lepődnék meg ha igen.-Nagybátyám nem örülne, ha ezt hallaná, de Amerikát jobban szeretem, mint Japánt. Oké a hagyományokat elvileg őrzőm, vagyis bácsikám így tudja, de nem szívesen hagynám itt akár már Fairbankset mondjuk Tokyo miatt. -Ne mááár! Kérlek gyere velem táncolni! Nem baj, ha nem megy! Én sem vagyok valami jó táncos! De ebben pont ez a buli! Ha profik lennénk, már-már unalmas lenne és nem lenne semmi kihívás!-Fel is állok, majd megragadom a karját és elkezdem húzni, de csak gyengéden. Ha nagyon tiltakozik akkor még pár próbálgatás után feladom és csalódottan visszaülök a helyemre, de ha esetleg mégis csak beadja a derekát akkor bizony meg sem állok a "tánctérig".
Könyökeimmel megtámaszkodok az asztalon és ezzel együtt kicsit ki is húzom magam, ahogy ülök, így figyelek a válaszára természetesen arcomon ragadt mosollyal. Nem igazán gondoltam komoly kérdésnek, de érdekel, hogy mit is mond. Szeretem a kis, hülye szokásokat. A nagy, hülye szokásokat is szerettem régen, de rájöttem, hogy azzal csak a bokámat ütöm meg. Mindenesetre tekintetem érdeklődő. - Na, de hát csak van még valami. Mindenkinek vannak bogarai, vagy olyasmi, ami miatt a többi ember hülyének nézi. Mit tudom én... mondjuk betegesen vonzódsz a macskát ábrázoló dolgokhoz, vaaaaagy - nyakamon a borostát vakarászom, miközben gondolkozok. -, vagy kocka vagy és hajnalig ölöd az ellent online... vaaaagy, mit tudom én, ez speciel mind én vagyok. De mindenkinek vannak ilyen kis hülyeségei. Nem ezzel fogod elrontani a rólad alkotott képet. Most már tényleg bármi jöhet, így kicsit átfogóbb a kérdés, akár valami régi sztori is. Szóval hagy halljak egyet Masako őrültségei közül. - Nézek rá biztató gesztussal az arcomon, még egy kicsit biccentek is felé és szemmel láthatólag várom azt a választ. Egész végig olyan kis kimért volt, hogy mindent szeretett, neki a dolgok így is meg úgyis jók, most már tényleg meg akarok ismerkedni az igazi Masako-val. Aranyos meg kedvelem, de eddig csak az őrült hárpiák tudtak csak megfogni, szóval nyilván ez a stikkem. Nem is tagadom igazából, hogy igénylem az őrültséget. Kínos helyzetemből pedig sikeresen kiránt azzal, hogy rendesen válaszol és nem sértődik meg, és semmi ilyesmi. Ez igazán megnyugtató, örülök, hogy nem lettem ettől a sok egyedülléttől annyira antiszociális, hogy tapló magasságokba emelkedjek. - Jó, de akkor ezek szerint nem rúgtok be már a pia szagától is... csak mert ilyesmit hallottam. Általában valamelyik ismeretterjesztő csatorna megy a háttérben, mikor gépezek, szóval csak úgy ragadnak rám ezek a hülyeségek. - Magyarázom most már meg, hogy nem ám az én rosszindulatú kút fejem gyártja az ilyen pletykákat, hanem az amerikai ismeretterjesztő média. Mivel nem éri kínosan a téma, így meg merem kockáztatni, hogy kevésbé burkoltan fogalmazzak. A táncot illetően csak határozottan csóválom a fejem, még némileg sajnálkozó fejet is vágom, hogy a tudtára adjam, ma ebből nem lesz táncolás. Máskor se valószínű. Erre elkezd húzni, amit én ellentartok, nem hagyom ám magam. - Ne... hidd el, nem lenne jó vége... majd legközelebb, vagy nem tudom... - Tekintetem kérő, ahogy ránézek, marhára nem vágyok ugyanis táncolni és úgy fest ért is a szóból. Nem túl látványosan, de azért fellélegzek végül.
-Haha szóval az őrültségeimről akarsz hallani! Amúgy amiket magadról elmeséltél szerintem nem őrültség...Bár a macskás dolgokat általában szűz, magányos, könyvmoly lányok szokták gyűjteni...Nah de nem akarok én itten okoskodni...Szóval valami őrültség. Lássuk csak...Hmm...Mondjuk ha nagyon koncentrálok sokszor elkezdem nyalogatni az ajkaimat, vagy dúdolok valamit, de még azt is mondták, hogy néha motyogok is...Betegesen imádom a csokoládét, annyira, hogy egyszer és szerencsére utoljára egyik este mikor már rég aludtam gondolom megkívánhattam a csokit és kisétáltam a konyhába és elkezdtem csokit enni...De nem voltam ébren... Szóval hajlamos vagyok holdkórost játszani. Meg van is egy kép rólam még kiskoromban készült mikor a nappaliban ülök pucéran és tetőtől-talpig csokis vagyok!...De hogy legyen egy viccesebb sztori is. Barátaimmal, mikor még gimis voltam fogadtunk...Azt hiszem abban, hogy meg merem e csókolni az egész osztály előtt a töri tanárunkat. Tudod irtó dögös egy pasi volt...Én azt állítottam, hogy meg merem tenni...És mikor eljött a pillanat az arcom lángvörös lett, amitől a tanárunk megijedt és elküldött a gyengélkedőre...Viszont itt nincs vége a történetnek! Abban fogadtunk, hogy ha én nem csókolom meg őt, akkor fel kell vennem egy pingvin jelmezt, amiből az arcom is kilátszik és ki kellett mennem Manhatten legforgalmasabb terére és énekelnem, meg táncolnom kellett. De részegen is sok hülyeséget csináltam már. De nem fogok mindent most elmesélni neked! Remélem ennyi egyelőre elég lesz!-Hirtelen ezek a történetek jutottak az eszembe és nagyon is bízom abban, hogy nem szeretne még többet hallani, ahhoz több órán keresztül kellene gondolkoznom, hogy mikor és mik is történtek pontosan. -Nos nem hiszem. Bár lehet, hogy van ilyen lány. Szerencsére én nem vagyok ilyen!-Belekortyolok az italomba, majd ugyebár megpróbálom rávenni, hogy táncoljon velem, de sajnos akármennyire is édesen néztem rá nem tudtam rávenni. Sajnálom a dolgot, pedig biztosan jót mulattunk volna. -Akkor ha táncban nem vagy jó miben jeleskedsz? Mert ezt nem úszod meg egykönnyen! Ha már én ennyi mindent elárultam magamról ideje lenne, ha te is mondanál pár dolgot! Esetleg énekelsz, vagy játszol valamilyen hangszeren?-Pillantok rá kérdőn, miközben a szívószálat ismét a számba veszem és tovább iszogatom ezt az iszonyatosan finom koktélt.
- Öreg, szingli macskás hölgyek. - Javítok bele a kis monológjába vigyorogva, persze eztán hagyom is tovább beszélni, nehogy itt meggátoljam bármilyen őrült történet elmesélésében. Amúgy onnan tudom ilyen jól, mert már nem egyszer kaptam meg ezt, hogy olyan vagyok mint egy szenilis vén k*rva, ezzel a sok macskás vacakkal. Nem tehetek róla, a név kötelez, ráadásul ezeknek a nagy részét csak kaptam. Még azt se lehet mondani, hogy horribilis összegeket költöttem volna rájuk. Szóval akkor figyelek és hallgatom, amit mond. A felsorolás elején még csak bólogatok halvány mosollyal, ezek eddig mind rendben vannak. Az alvaevésen viszont már némileg felszaladnak a szemöldökeim csodálkozón. Ez azért annyira már nem hétköznapi furcsaság. Mondjuk a talpíg csokis kisMasako-ról meg nem is értem miért valami anime grafikára asszociálok. Mindenesetre hallgatom tovább. - Huh... azért az a fogadás merész volt, én tuti nem mentem volna bele. Megcsókolni egy tanárt... Még jó, hogy valakinek ezek szerint volt kéznél pingvin jelmeze, még ha épeszű ember miért is tartana egyet a szekrényében... - Vigyorodok el, ez mondjuk tényleg elég érdekes sztori volt, még ha kicsit olyannak is tűnt, mintha most találná ki. De végül is mi oka lenne nagyot mondani? Arra, hogy én miben jeleskedek kissé elgondolkozok, a plafonra emelem a tekintetem, hátha onnan jön majd valami isteni sugallat. Bár, ami azt illeti, eddig én voltam, aki mesélt mindenféléket, szóval akár ki is húzhatnám magam a válaszadás alól, de miért ne válaszolnék. Szóval végül ismét rátekintek. - Nos... remekül tudok CoD-ozni, Csézni és egyéb lövöldözős számítógépes játékokban is jeleskedem, ezen felül van néhány 90-es karim WoW-ban. Volt egy bandám, amiben gitároztam és vokáloztam éééés... ennyi, de táncolni sem nem tudok, sem nem akarok. - Mondom végül elégedett vigyorral a képemen és kíváncsian vonom fel a szemöldökeimet, hogy ez vajon mennyire vált ki belőle bármiféle pánikrohamot. Ha nem rohan el, akkor pedig nyilván az este további része is hasonlóan vidáman telik, aztán pedig felajánlom, hogy hazadobom motoron. Ha pedig belemegy, akkor ez meg is történik.
//És ha nem írsz már ide, akkor kérhetsz ide zárást és írhatsz haza, vagy esetleg a ház elé az utcára, vagy ahova szeretnéd //
Ash őszintén szólva meglepett. Az elején nem vártam sok jót abból kiindulva, hogy az ilyen félig-meddig véletlenszerű átváltoztatások nem szoktak jól elsülni, mert a bemart minden ellen dacol, ágál, vagy egyszerűen becsavarodik és ki kell végezni. Elképzelhető, hogy ha nem ilyen ad hoc módon kell beharapnom, nem Ashleyt nézem ki kölykömnek, de a vártnál így is sokkal jobb irányba ment a dolog. A falkába illeszkedéssel ugyan még voltak gondjai, de a családdal már haladt, úgyhogy nem aggódtam. Konok volt, viszont azt is tudta, hogy ezt hogyan tudná a saját előnyére és fejlődésére felhasználni. Még akkor is hajtotta magát, amikor szerintem már elég volt, és a józan ész is pihenőt diktált. Már-már azon kellett gondolkodnom, hogy kényszer pihenőre küldöm, nehogy túlhajtsa magát. Most azonban nem őt vártam itt az O'Connorsban egy korsó sörrel karöltve, hanem a gyámját, Stevent. Az ominózus este óta csak SMS-ben tárgyaltunk, ha Ash-sel volt valami, és akkor is szigorúan mindketten a lényegre szorítkoztunk. Lássuk be, ez egy ideig működik, de nem az örökkévalóságig. Ha vele nem jövök ki jól, és valamikor is azt gyanítaná, hogy Ashleynek árthatok, ő lenne az első, aki ellenem fordul, Annak pedig nem örülnék. Volt bennem számítás, hogyne lett volna! Ám feltett szándékom az is, hogy őszinte leszek, ha csak egy fokkal is, de a jelenlegi helyzeten javítani kellett. Jenny mondta pár szóval, hogy miket beszélgetett vele még az egyetemen, amikor mi Ashleyvel felfogtuk ezt a váratlan apa-lánya viszonyt. Nos, a helyzet nem volt túl rózsás, Steven nem csípte szerintem a búrám. Tény, hogy elsőre nincs túl bizalomgerjesztő megjelenésem, de még senki sem halt szörnyet attól, hogy beszélgettem vele kicsit. Már jóval a megbeszélt idő előtt itt tébláboltam, beszéltem kicsit Dee-vel, majd letelepedtem az egyik boxba és szórakozottan nézegettem a többi vendéget. Csak akkor hagytam fel ezzel a felszínesnek tűnő szemlélődéssel,a mikor Steven megérkezett. Felálltam és üdvözlőn felé nyújtottam a jobbom. - Köszönöm, hogy eljöttél! - Egy halvány, de barátságos mosolyt is kapott a kézszorítás mellé, amennyiben elfogadta. - Fölösleges lenne kertelnem, azért kértem, hogy találkozzunk, mert Ash mindkettőnknek fontos, és neki se lenne jó, ha egyik helyen egyikünk ellen, másikon másikunk ellen hangolódna, szóval... Nem ártana kicsit közösebb nevezőre jutnunk. Oldalra biccentettem kissé a fejem, és úgy fürkésztem az őrző arcát. Nem rendeltem neki italt, azt se ajánlottam fel, hogy legyen a vendégem, nagyfiú már, én pedig Ashley Teremtője és mentora vagyok, nem az ő dajkája. Ebben pedig azt hiszem ő sem látott kivetnivalót. - Mit gondolsz? - kérdeztem és ittam pár kortyot. Direkt kerültem a formalitást, az azokkal szemben él, akikkel mindenképp meg akarom tartani a tisztes távot.
Erre a napra már keresztet vethetek, ezt éreztem valahol nagyon mélyen. A délelőttömet a dolgozószobában töltöttem, bámultam a laptop képernyőjét, és próbáltam írni valamit. Az egésznek az lett a végeredménye, hogy több órán keresztül csak néztem a fehér lapot, elvesztem a nagy ürességben, ami a betűk helyén tátongott, és végül sehová sem jutottam vele. Végül majdnem a falhoz vágtam az egészet, és inkább elindultam, hogy kiszellőztessem a fejem. Ekkor jött Northlake telefonhívása, ami csak tovább mélyítette amúgy is nyomott hangulatom szintjét. Nem baj, legalább a változatosság kellemesnek bizonyult. Ezúttal nem SMS-ben üzent valamit, hanem felhívott, és meginvitált egy beszélgetésre. Útközben végiggondoltam, mennyire ideje is volt már ennek. Mindketten tudtuk, hogy a civódásunk csak a lánynak fog ártani, mégis sokáig tartott, hogy megtegyük az első lépést. El is szégyelltem magam, amiért nem én hívtam őt, de aztán megráztam a fejem, és kivertem belőle ezt az ostoba gondolatot. Érkezésem után felakasztottam a kabátom a fogasra, aztán meg rendeltem egy whiskyt a pultnál. Időtlen idők óta csak ezt iszom. Csak ezután csatlakoztam a férfihez, és fogadtam el a kézfogását. A szavaira bólintottam, teljesen igaza volt. – Én nyitott vagyok mindenre – mondom. Visszanyelek pár rosszmájú megjegyzést, hiszen ezeknek nem most van itt az ideje, és hagyom, hogy az agyam is beszálljon a beszélgetésbe. Márpedig ilyet ritkán teszek. – Ash érdekében persze. Szóval, ha van valamilyen javaslatod, akkor hallgatlak. Nem mondom, még mindig nem tetszik a felállás, de bele kellett törődnöm. Northlake a kis családunk tagja lett, bizonyos értelemben, és ez ellen hiába ágálnék, csak ártanék Ashnek, ahogy magamnak is. A férfi hogyléte nem érdekel különösebben, és örülök is, hogy nem futjuk végig a megszokott köröket. Értelmetlen lenne. Mind a ketten felnőtt emberek vagyunk, akik csávába kerültek, és egymásra lettek utalva. Meg ugye Ash is tőlünk függ, miatta meg muszáj megoldást találnunk a gondjainkra. – Ha szabad megkérdeznem: Hogy halad Ash a farkasával? És a falkával? – kérdezem, és halkabbra fogom a hangom, de nem vészesen, így is könnyedén értheti. A lány majdnem mindig elmondta, de attól még szeretném egy olyantól is hallani, aki már tapasztaltabb a témában.
Kezdőlap
//
