Éreztem a végig áramló hezitálást rajta, ahogy vergődött önmagában, de nem mutattam. Úgy fest így is elég nagy hideg zuhanyt kapott. Kicsit átrendeztem magamban a hozzáállást, furcsa hogy szorult belém valami empátiának nevezett lósz@r... Alig láthatóan felhúztam a szemöldökömet, amint hangot is adott a gondolat foszlányainak, nagyobbakat kortyolva a sörömből, ami ennek következtében ki is fogyott. Hát köszi... Állhatok majd fel újabb üvegért... Végül a már-már dadogásnak betudott témakifejtése végére érve felkönyököltem az asztallapra, és elég hanyag tartással futtattam át rajta íriszeimet többször. Beszarás, tényleg nem hiszem el, hogy ilyen létezik. Vagyis nyilván, csak eddig nem botlottam hasonlóba. Nagyon kezelni se tudom... Általában nem érdekel más nyomora, saját gondja, de annyira esetlennek tűnt ez a szerencsétlen lány, hogy nem tudtam elmenni a dolog mellett. - Mi bajod a leckével? Ha nem tanulod meg kezelni magad, akkor szívhatod a fogad... Az meg, hogy nincs hová menned, jelen esetben megkérdőjelezhető. A városban van hely, inkább az a fontosabb, hogy ne egyedül lézengj... Túl fiatal vagy, ezen a helyen pedig... - elhalkultam, próbáltam a lehető leginkább kerülni a farkas, és falka szót... - Nyüzsögnek a veszélyes arcok. - immár hátra dőltem, továbbra se szakítva el pillantásomat a lányról. Kicsit megértettem a reakcióit, még túl zsenge ahhoz, hogy elfogadja azt, ami van. Ami nem feltétlen átok, csak tudni kell vele élni... Én se egyik napról a másikra lettem ez a valaki, aki most itt ücsörög... Nehéz út volt, de mára nem bánom. - Van lehetőséged... Az mindig van. - kezdtem bele, de végül jobbnak láttam, ha ismét csak a gondolataimat szivárogtatom át neki... ~ Én is egy falkában élek, aminek persze vannak szabályai. Mivel kölyök vagy még, Mentorra van szükséged, aki felkészít... Ha már a beharapód így magadra hagyott. És mivel egyenes alak vagyok, ezért nyilván elmondom, hogy nem csak mi vagyunk. Van a városban még egy falka... Nyilván ellenséges oldalt képviselnek. Vagy őket találod be, vagy minket. Ez a te döntésed. Az, hogy melyik alfa fogad be, az már egy más kérdés. Részemről elvihetlek az enyémhez... ~ nem ajánlat volt, tényfeltárás. Elvégre, így is úgy is beszélnie kell Sednával, hacsak nem a betolakodó bagázs mellett dönt, még mielőtt a mi oldalunkat átrágná. A többi nem az én hatásköröm. Neki falka kell, adott kettő. Sedna meghallgatja, aztán úgyis egyértelműen közli vele, mire jutott. ~ Persze, hogy nem tűnök annyinak. Az ami bennünk van, annak el kell élnie évszázadokig. Lelassítja az efféle folyamatokat. ~ komolyan mondom röhejes, hogy én adok farkasoknak szóló útmutatót az élethez... Pont én... Vicc. - Ez bóknak veszem. - nevettem fel kedélyesen, miközben felemelkedtem az ülőhelyzetből, majd mielőtt még egy teli sörös üveg levadászásába kezdtem, persze válaszoltam még neki, lehajolva hozzá. - Semmi hasznom nincs abból, ha letépem a fejed... Nem vagyok rossz passzban se ahhoz, hogy eljátszadozzak veled, csak hogy jó kedvre derítsem magam. Szóval, örülj neki, hogy belém futottál, nem bármelyik másik... nagy arcú figurába. - kacsintottam egyet, majd elindultam a pult felé, vállam fölött visszanézve a lányra, újfent csak a fejébe szólalva meg. ~ Olen. És maradjunk is ennyiben. ~ azzal fordultam is vissza, meg sem állva a pultig, ahol ajánlatos volt, hogy marha gyorsan kiszolgáljanak. Végül visszaérkeztem, és ugyanolyan természetességgel dobtam le magam, mint amikor először jelentem meg. - Téged? - kérdeztem vissza, igaz némi hatás szünetet követően.
Kicsit megdöbbentett, hogy amilyen negatívan indult a beszélgetésünk, ő azzal szemben segítőkész lett így fél óra elteltével. Úgy tűnik, néha én is félreismerem az embereket - bár ezt egyelőre nehéz lenne kijelenteni, hisz nem tudhatom, mi lapul ennek a hátterében. - Nekem nem a leckével van bajom, csak ez nekem annyira új, bárcsak ne történt volna velem ez, vagy ha igen, akkor most lenne egy normális mesterem, aki foglalkozik velem. - Sóhajtottam, tényleg nem volt kellemes úgy ücsörögni, hogy tudtam, előbb-utóbb csatlakoznom kell valahová, találnom kell valakit, aki mellett tanulhatok. Elsőre megfordult a fejemben az, hogy talán Olen is lehetne ez az illető, de egyelőre nem tudtam benne bízni, hisz annyira félelmetes volt első látásra, és egyébként sem kezdődött zökkenő mentesen a beszélgetésünk. Tőle valamiért még mindig tartózkodtam, de talán csak azért, mert sokkal erősebbnek éreztem magamnál. Mindenesetre jól esett az, hogy sikerült normális hangnemet megütnünk egymással és ha nem is mondtam ki, értékeltem azt, hogy így felvilágosított. ~ Ellenséges falka? ~ Biztosan hallotta a gondolataimat, nem mondtam ki, de felkeltette a kíváncsiságomat ez. Egyelőre nem tudtam, mitévő legyek, hisz egyik falkát sem ismertem és nem akartam elhamarkodott döntést hozni. - Megértettem, ha ezeket nem mondod el nekem, lehet, hogy még mindig ide-oda rohangálnék a városban, mit sem tudva arról, hogy veszély leselkedhet rám. - Halkan beszéltem, hogy csak ő hallja, közben kiittam a sörömet és letettem az asztalra az üveget. - Ezen még gondolkodnom kell. - Válaszoltam arra, hogy elvihetne a vezetőjéhez. Féltem ettől, túl sok volt hirtelen az információ és mindezt át kellett gondolnom, biztos voltam abban, hogy egy ilyen döntést nem szabad elhamarkodnom. - Látod, ezt sem tudtam. - Kuncogtam fel halkan, sikerült kicsit feloldódnom, és újabb információra tettem szert. Csodás, lehet, hogy még pár száz évig tengődhetek, tényleg találnom kell majd valami biztos pontot az életemben. - Vedd is annak. - Mosolyogva pillantottam fel rá, ahogy lehajolt hozzám. - Ne haragudj, de ez most viccesen hangzott, mert ahogy beállítottál , én azt hittem először , hogy leszakad a plafon. - Nevettem el magam, hisz valóban olyan stílussal vágta magát le mellém, mint aki a világot teremtette. Ezt így azért viccesnek találtam, hogy szerinte vannak még nála is nagyobb arcok, de reméltem, hogy nem veszi zokon a nevetésem, ami közben mosollyá alakult. - Hozz nekem is egyet, kérlek. - Szóltam utána, s mikor visszatért, ekkor már a kezemet nyújtottam felé. - Chantal vagyok, de ha túl hosszúnak találod, akkor csak Chan . - Bemutatkoztam és tovább forgattam a söralátétet az ujjaim között. - És mivel foglalkozol, már ha ez nem titkos?- Kíváncsi voltam, hisz nem hittem , hogy csupán csak farkasként tengeti az életét, biztos voltam abban, hogy valamiből neki is meg kell élnie. - Egyébként nem rossz ez a hely, csak kicsit füstös és elég sok...fura alak van. - Fintorogva pillantottam az egyik részeg fazon felé, aki az egyik sarokban hangoskodni kezdett. - Törzshelyed?- Pillantottam vissza rá, nem voltam kíváncsi a részeg fazon műsorára.
Kell egy fél tégla... Mit fél? Egy egész is kevés lenne, hogy jól irányzottan fejbe csapkodjam magam vele, csak úgy stílusosan. Nem értem miért vagyok egyáltalán érdeklődő irányába, totál le kéne szarnom. Mindegy, ha már így esett, és még egész normális is, belefér. - Most megkérdezném... és meg is teszem. Mért vagy egyedül? Hol van ilyenkor az, akinek egyengetni kéne? - kikívánkozott, nincs mit tenni. Egyszerűen idegen volt tőlem ez az egész... Hallottam már ilyenről, nem ezzel van a gond. De, hogy szembesüljek is vele, ilyen premierplánba, az már megkavar engem is. Nem tudom megpaskolni a kis fejét, és elmagyarázni neki, hogy minden rendben jön, nem tudok lelkizni b@sszus... Irracionális lenne! A gondolata olyan erősen vágott arcba, hogy nem tudtam nem úgy tenni, mint aki nem érti amik a fejében járnak. Hiszen annyira nyitott könyv volt előttem, hogy már pofátlanság lett volna ennél beljebb mászni. Csak sóhajtottam egyet, és kényelmesebb pózba helyezkedtem. - Akkor még egy okod van rá, hogy mégis csak tapsikolj örömödbe, hogy én szédelegtem ide. - vetettem felé egy pimasz mosolyt, viszont megkérdőjelezhetetlenül igazam volt. Még nálam fiatalabbak is simán leszedik, ha úgy tartja kedvük... - Te dolgod innentől, ennél többet nem is igazán akarok mondani. Nekem édes mindegy, mire jutsz... És, most már olyan rendes voltam, hogy a felszínes alapok halovány tudatában vagy! - nem voltam bunkó, meglepő, de tényleg nem. Az alap modorom érezhető volt, de ez fényévekkel kedvesebb volt attól, mint amit már tapasztalt belőlem. - Már betáraztam, ha ellenkeztél volna, akkor is. - mosolyodtam el, immár egész láthatóan. Mostanában egészen jól tudom ezt produkálni, ha kellő időt hagyunk rá! - A plafon nem túl esélyes, de valóban... Ha sz@rabb napon foglak ki, lehet nem itt végződik a dolog. - vetettem oda teljesen őszintén. Ha csak belegondolok, hogy Shayent is hogy felkentem a fára, csak mert megzavart, elég esélyes lett volna ez is. Persze annak más vége lett... És a legkevésbé se csinálnám vissza! - De nem árt, ha a továbbiakban óvatosabb leszel. - léptem el végül, hogy bevégezzem a sör vadászatot... A kérést vettem, és megeshet kiröhögtem volna, de kivételesen hoztam neki is egyet. A nevére nem reagáltam, csak egy biccentéssel jeleztem, hogy raktároztam az információt. Belekortyoltam a hideg italba, mely kellemesen gurgulázott végig a torkomon, noha a felém szaladó kérdésnél egy pillanatra megálltam a mozdulatban. Aztán le is tettem az üveget. - A munkám nem lényeges. Nevezhetjük titkosnak is, de annyit elárulok, hogy nem matyóhímzés. - vigyorodtam el, lejjebb csúszva az ülésen. Nem trappolt bele a dolgokba, de nem tartozott rá, hogy éppenséggel fejvadászként ütöm el a napokat. Nem tudja senki, és nem is kell... Azzal csak a hírem szenvedne csorbát. - És a tied, megosztható? - pillantottam fel rá, újra magamhoz szorítva a sörömet. Nem feltétlen érdekelt, de ha már beszélgetünk, akkor haladjunk a témában. Addig is szemrevételezem a helyet továbbra is. - Az mindenhol van kicsi Chantal. Ez még egy egész jó hely, de nem. Nem a törzshelyem. Üzleti megfontolásból vagyok itt. - az hogy először vagy sem, az már lényegtelen. De tény, hogy életemben nem jártam itt, és ha Vinc nem kér meg, szerintem nem is jöttem volna ide egyhamar. - Te mért pont itt? Bejött a kinti felirat? - nevettem fel halkan, lassan iszogatva az italomat. Egészen sokasodtunk, ami azt illeti... A tömegtől meg sűrűn feszengek, mert legszívesebben ledarálnám az összeset... Sok agyhalott... - meg is rántottam a szám szélét, majd végül visszapillantottam Chanra. - Sosem érezted még úgy, hogy letépnéd minden gyökérfejű arcát? - vetettem fel spontán a kérdést,fejemmel intve az újonnan érkező, mega macsó társaság felé. Nőkkel, és menő fukszokkal. Annyira gagyi, hogy menten magam alá hányok!
Túl sok információt kaptam az este során, ezért kicsit még mindig elgondolkodva ücsörögtem, mikor egy érdekes kérdést szegezett felém Olen. Hol is lehet az úgynevezett teremtőm...ezzel bizonyára arra az alakra gondolt, akinek hála előfordul, hogy néha farkassá változom, s nyilván nem az eredeti nemzőmre kíváncsi. - Éppen előle menekülök. - Pillantottam fel a férfire , s teljes komolysággal válaszoltam neki, miközben közelebb húztam a hamutálcát és rágyújtottam. Káros szokásom volt, és egy ideje már Charlie is rágta a fülemet, hogy szokjak le róla, mégis, ilyen helyzetekben, mikor ideges voltam, vagy éppen csak kellett valami pótcselekvés, olyankor tökéletesen megfelelt. - Ő az a férfi, aki rátámadt az egyik barátnőmre, majd lelőttük egy revolverrel. Előtte támadott meg engem. - Nagyon halkan beszéltem, hogy mások ezt ne hallják. - Féltünk, azt hittük, hogy a pasi meghalt, ott hagytuk egy út szélén , lenyúltuk az autóját. Aztán pár héttel később felbukkant egy városban, a nyomunkra lelt. Azóta futunk előle és egészen eddig nem is értettem, hogyan maradhatott életben...most már van sejtésem róla. - Sóhajtva fejeztem be a mondatot és oldalra fújtam a füstöt, bár valójában így , hogy farkas lettem, már nem is annyira élveztem a dohányzást. Míg Olen elment a pulthoz, addig el is nyomtam a cigarettát, elővettem a pénztárcámat és megnéztem, hogy még mennyi pénzem van, majd gyorsan el is tettem, amint a férfi visszatért. - Köszönöm - küldtem felé egy mosolyt és az üveg után nyúltam, hogy kortyolhassak az italból. - Mostantól igyekszem majd az lenni. - Mosolyom elhalványodott, de már nem is akartam többet erről a sorsról beszélni, úgyis lesz valahogy, az élet sosem áll meg. Kíváncsian fürkésztem a tekintetét, de túl rejtélyesnek tűnt, ezért nem tudtam meg, hogy mi lehet a foglalkozása. Elsőre behajtó embernek tűnt, persze ezt nem tettem szóvá, csak magamban jegyeztem meg. - Nem titok, sztriptíztáncosnő voltam. - Direkt tettem hozzá, hogy csak voltam, nem szerettem, ha az alapján ítélnek meg. - De dolgoztam már pultosként is. - Fűztem hozzá, és kortyoltam a sörből. Sajnos, az anyagi hátterem sosem engedte meg, hogy más lehessek, hogy tanulhassak valami igazán jó szakmát. Előtte azonban nem akartam erről beszélni, hisz még csak alig fél órája ismertem őt. - Áh, valahogy éreztem. - Mosolyogva pillantottam fel, és újra kortyoltam a sörömből. - Valahová be kellett ülnöm, nagyon egyedül éreztem magam. -Vallottam meg őszintén, hisz tényleg nem volt kedvem visszatérni a motelbe, ahol nem várt rám más , csak a csótányok. Épp egy kérdést akartam feltenni, mikor újra hangoskodni kezdtek az egyik sarokban, arra pillantottam és kicsit rosszallóan néztem a hangoskodó férfire, mire az rám mutatott az ujjával. - Mit lesel, problémád van?- Förmedt rám, de egyelőre nem indult el felém. Csak a szemeimet forgattam meg, majd visszapillantottam Olenre. - De, például most. Ebben a pillanatban szívesen letépném annak a fickónak a fejét. - Böktem tekintetemmel abba az irányba, majd inkább kortyoltam a sörömből. - Van családod Olen? - Lehet, hogy ez buta kérdés volt, és talán még nem is voltunk olyan viszonyban, hogy ilyesmit kérdezzek, de mivel még fiatal farkas voltam, nagyon is érdekelt, hogy lehet-e egyáltalán családja egy farkasnak. - Úgy értem, feleség, gyerekek...- Tettem még hozzá, majd kíváncsian pillantottam rá.
Figyelmesen hallgattam őt, és egyidejűleg követtem mozdulatait, amint előrántotta a cigarettát és füstölni kezdett. Nekem ugyan nem szenvedélyem, de megesik, olykor egész ritkán, hogy egészségtelenül terheljem magam. Már nem is emlékszem milyen volt ez akkoriban, mikor még számított az íze... Szóval, jelenleg nem hatott meg, hogy szürke felhőt képezve maga és félig körülöttem. Talán ideges, sőt egészen valószínű, hogy az. A kijelentése mindenesetre nem borzasztott el... Ez nem meglepő, a magunkfajtánál, noha nekem ilyenben sem volt részem. Achilles, jó tanár volt, és jó apa... Mindazonáltal, hogy eleinte belevágtam volna a nagy kést, amire max kiröhögött volna. Kivéve, ha az szúró szerszám esetünkben, ezüst... Hmmm... - Áhmm... Miért, üldöz? Vagy félsz tőle...? Mindkettő? - tettem fel a kérdést úgy, mintha körülbelül csak a tegnapi bevásárlói árlistáról csevegnénk. Számomra ez természetes volt, még ha tőle idegen is. Majd megszokja... belenő. Persze a kérdésemre, már válasz is érkezett, mert nem tudom befogni a pofámat. De legalább nem kellett várnom az ingatag hezitálásra, hogy megossza velem, megtette magától is, amit azért értékeltem. - Értem. - sziszegtem el magam elé szinte, amint belekortyoltam a sörömbe. - Ha beállsz valahova, nem lesz mitől félned. Szomorú, de tény, hogy a másik falka is vigyázna rád, ha kellesz nekik, akár csak mi. - nem kell szépíteni, ez a normális. Jobban pedig nem kívántam a témába süllyedni, elvégre nem tartozik rám. Ezt érezhette is, nem takargattam, hogy nem ütöm olyan dologba az orrom mélyebben, amire nincs szükség. Nem reagáltam már rá, hogy megköszönte az italt, legalább a modor meg van, ezt pedig betudtam piros pontnak. Az pedig, hogy igyekszik vigyázni magára, az is az ő dolga. Én ennél többet, jelenleg, nem tehettem, és voltaképpen még így is sokat dobtam a tudástárán. Tessék csak felírni szépen a nevemet a jók listájára! Viszont a munkássága hallatán, akaratlanul is a homlokomra szaladt a szemöldököm. Nem, nem mert megvetettem az ilyesmit, csak nem éppen gondoltam. Sztriptíz táncos... Érdekes gondolat, egy ilyen lánytól, de az ő élete. Ha neki így jó. És ha ítélkeznék, akkor mélyen magamat is fejbe kéne csapkodnom, elvégre az, hogy fejvadász vagyok sem egy elegáns meló. - Nincs ezzel gond, talán a pultos még rosszabb is. - legalábbis én hamarabb táncolnék, chippendale-ként, mint hogy a sok aberrált állatot szolgáljam ki. Előbb törném össze az üveget a fejükön... Vagy rántanám őket a pult mögé egy kis simogatásra... - Miért, ha nem ülök le melléd, most gazdagabb lennél egy sör társaságával! Bár, lehet jobban jártál volna! - nevettem el magam, fészkelődve egyet, mert már kezdtem egészen elgémberedni, az pedig úgy nem poén! Megvártam míg a kedves párbeszéd végéhez érnek a rossza arcú fickóval, eleinte még nem is reagálva rá semmit, csak oda vetettem valami szigorú, kormos pillantást. Tulajdonképpen már nem is Chantal felé beszéltem, de a szavaimat neki címeztem... - Megteheted... Csak számolnod kell a következményekkel... - nem, most nem volt kedvem az őrzőkről és egyebekről is esti mesét tartani, idővel azt is megtudja. - Tedd el az arcod, nagyon gyorsan! - vágtam oda a még mindig minket bámuló srác felé, majd nemes egyszerűséggel visszafordultam. Tőlem aztán keménykedhet, de akkor beleépítem a pultba... A kérdés meglepett, és tulajdonképpen nem is tudtam mi lenne erre a helyes válasz hirtelen. Családom? Egyáltalán mi az, hogy család, most komolyan? - Volt. - kortyoltam újabbat a sörből, fáradtan pillantva fel Chan-ra. - Régen. - toldottam meg, hogy némileg többet is eláruljak, bár ez marhára nem jelenthetett sokat. Shayenről meg nem beszélek. Nem adom ki azt, akit szeretek, még akkor sem, ha ettől al ánytól feltétlen nem kell féltenem. Ki tudja hova kerül, melyik falkát választja. Shay pedig felém nézve elég erős adu lehetne. Nem köszi, ezt kihagyom. - A tieid? Gondolom ők még élnek. - utaltam arra, hogy nyilván az enyémeknek már a porai sem éppen mai szagúak. Mikor volt az már... És ha jobban belegondolok, nem is tépném ezt fel. Kiana sebei sose gyógyulnak be... - Velük mi a helyzet? - tereltem át magamról a szót.
Lassan kezdett megváltozni a véleményem Olenről, s míg az első benyomás alapján egy unszimpatikus fickónak találtam, rá kellett jönnöm arra, hogy ha én normális hangot ütök meg vele, akkor nincs gond. Sőt! Igazán segítőkésznek tűnt, és annak ellenére, hogy továbbra is hordozta stílus jegyeit, rájöttem, hogy annyira azért nem is rossz ember, mint amilyennek mutatta magát. - Ühm...- Rápillantottam, miközben a sörös üvegről próbáltam lefejteni a címkét. A kérdése olyan témát érintett, amiről nem biztos, hogy szívesen meséltem volna egy idegennek, de mivel ő is elég sok mindent elárult már, úgy döntöttem, nem lehet problémám abból, ha megosztom vele, mi történt. - Éppen hazafelé tartottam a munkából, amikor egy pasas a barátnőmre támadt. Én próbáltam segíteni rajta, le akartam ráncigálni róla a fickót, aki rám támadt, a földre tepert és olyan erővel esett nekem, hogy megkarmolt...aztán a barátnőm váratlanul lelőtte egy revolverrel. Mindketten megijedtünk, azt hittük ,hogy meghalt, ezért kocsiba tettük és kiraktuk a testet valahol az út szélén, majd elmenekültünk a fickó kocsijával. Később mi is megdöbbentünk, mikor összefutottunk vele egy másik városban...*Sóhajtottam, mert még belegondolni is szörnyű volt, hogy létezik ilyesmi.* - Akkor tudatosult bennem, hogy farkas és hogy neki köszönhetően én is az lettem...- Lehajtottam a fejemet, igazából nem érdekelt, hogy elítél-e, vagy sem, én csak a barátnőmet akartam megvédeni, ő pedig engem. Szerencsére a téma más vizekre terelődött, bár a foglalkozásom - mint téma- sem nevezhető a kedvenc témakörömnek. S ahogy megemlítettem Olennek, hogy mivel foglalkoztam korábban, láttam rajta a megdöbbenést. Talán nem nézte ki belőlem azt, hogy ilyesmivel foglalkoznék, pedig, ha jobban ismerne, tudná, hogy nem vagyok egy szégyenlős típus, és elég talpraesett vagyok ahhoz, hogy kezeljem a helyzetet. - Látom, meglepődtél...tudod, nem vagyok mindig ilyen visszafogott, mint amilyennek most látszom. - Rámosolyogtam és újra kortyoltam a sörömből, ami lassan el is fogyott. - Tudom, ezért sem teszem..-Mondtam elhalkulva, majd csöndben figyeltem, míg leteremtette a férfit, aki nyugodtan visszaült a helyére. - Így azért sokkal jobb, hogy nem nekem kellett rászólnom. - Mosolyodtam el, majd hátradőltem és érdeklődve figyeltem őt, hallgattam, mit mesél a családjáról. Láttam rajta, hogy ez a téma nem áll hozzá közel, pillantásából úgy éreztem, nem is szívesen beszélne ilyesmiről, ezért nem is faggattam őt. Mikor ő kérdezett vissza, halvány mosoly kúszott az arcomra. - Igen, vannak bátyáim, egy öcsém, és az édesanyám. Szeretem őket, de már jó pár éve nem találkoztunk. Miután anyám összeállt a nevelőapámmal, le kellett lépnem otthonról, mert én lettem a játékszere...legalábbis próbálkozott az a mocsok..- Hangomból érezhette, mennyire dühös vagyok a nevelőapámra, aki nem egyszer akart próbálkozni nálam. - Mindegy, jobb ez így..néha írok nekik pár sort vagy felhívom őket. - Még halványabb lett a mosolyom, mert ahogy szóba került a családom, úgy elkapott a honvágy és szeretteim hiánya. Rossz érzések kerítettek hatalmukba, pillanatok alatt lehangolódtam és úgy éreztem, hogy ha most azonnal nem pattanok le, akkor ő vigasztalhat majd egész este. Szükségem lett volna arra, hogy valaki átöleljen, de rádöbbentem, hogy nincs a városban egyetlen barátom sem, egyetlen szerettem sem, aki mellett megnyugodhatnék. - Olen, köszönöm a sört - Emeltem meg az üres üveget , hisz a másodikat már ő hozta. - És a beszélgetést is, nem hittem volna, hogy ilyen pozitívan alakul ez az est - Mosolyogtam rá, majd felálltam ülőhelyemről. Picit megszédültem, hisz mégis csak megittam két üveg sört és már éreztem a hatását. - Remélem, még lesz alkalmunk így sörözni . - Álltam meg egy pillanatra az asztal mellett , küldtem felé egy mosolyt és a kezemet nyújtottam felé, ha engedte, kezet fogtam vele. - Jó éjszakát Olen! - Elköszöntem a férfitől, majd lassan elhagytam a helyiséget és visszatértem a motelbe, ahol kipihentem a nap fáradalmait.
// Köszönöm a játékot, remélem, még összefutnak //
A sztorit csendesen hallgattam végig, s bár az ilyesmi megesik, azért érthető most már, hogy miért kóborol egyedül és tudatlanul a világba. Azt is megreszkírozom, hogyha nem belém fut ez a lány, akkor talán baja is eshetett volna, ami ezek után sem kizárt, de az már nem az én felelősségem. Ez sem volt az. Nem szóltam, igazából nemi s tudtam már nagyon mit, inkább csak hangtalanul szórakoztattam magamat az üres üveggel, amit olykor egyik kezemből a másikba löktem át. Persze azért az én fülem mellett sem suhant el, amint a kemény gyerek beszólni kényszerült, így minek után leteremtettem visszahúzta fülét farkát. Jobban is tette, még a végén muszáj lett volna beleépítenem az asztallapba terítő gyanánt. A további történet kifejtésen is csak mosolyogtam, néha biccentve egyet fejemen, bár ezúttal már inkább a terepszemlém felé orientálódtam, elvégre nem bájcsevegni vagyok itt, hanem feladatom van. Vagy ilyesmi... Amint felegyenesedett akaratlanul is éreztem, hogy a kis lelkivilágába kósza egyveleg kezd uralkodásba, így meg is értettem, hogy menni akar, ami nem nagyon hatott meg. Inkább örültem neki, mintsem sírva vágtam volna magam a földhöz. Elég volt mára ebből, talán sok is. Amúgy is annyi dolgom van, hogy lassan nem látok ki a rakás szarból. - Tedd el emlékbe. - vigyorodtam el magam a köszönést illetően, miközben én magam is felrúgtam magam az asztaltól. - Ahogy érzed, részemről is pozitív volt. - biccentettem felé, párat ropogtatva nyakam ívén, lapockám mentén. Nah.. Ne itt ájulj el... - vontam fel szemöldököm, amint megimbolygott előttem. Rá még egész gyorsan hat az alkohol züllött párlata. Majd eljön az ideje, hogy tízszer ennyi kelljen ahhoz, hogy dülöngéljen jókedvűen... - Talán igen... Talán nem. - küldtem vissza én is egy félmosolyt, elfogadva a felém nyújtott kezet, hogy megmaradjunk a formalitásnál. - Jó éjt. - azzal én magam is sarkon fordultam, hogy még egy fél órás keringést követően, ahol felmértem a további helyeket a pub-ba, magam mögött hagyjam a kócerájt.
// Én is köszönöm! - Majd elválik hogyan fúj össze a szél //
- Jake!!! – azzal hirtelen már oldalba is böktem játékosan, bár a tekintetemben rosszallás tükröződött, méghozzá nem is ok nélkül. – Nem mondhatod komolyan, hogy képes lennél bemenni úgy dolgozni, hogy nem aludtál egy percet sem… - ingattam a fejemet bosszúsan. – Azt el tudom képzelni, hogy nem egyedi eset lenne, mielőtt ezt még te is megjegyeznéd, de nem tetszene a gondolat, hogy mindez most miattam történne – közöltem vele határozottan, közben pedig már meg is érkezett a taxi az úti célunk elé. Ahogy kipillantottam az ablakon, és az utcai lámpák fénye megvilágította a házakat egymás mellett, mosoly kúszott az arcomra. Míg az utunk rendezve lett, én is kiszálltam az autóból, és elindultam a bejárat felé. Mivel kicsit fújt a szél, és hidegebbnek tűnt az idő, mint amit én hosszútávon el szerettem volna most viselni, ezért valami szélvédettebb helyre vágytam. Azért természetesen bevártam őt, és csak azután nyitottam ki az ajtót, majd indultam meg célirányosan, befelé. Meg sem álltam, egészen a hátsó bokszokig, ahol végre akadt szabad hely. Elég sokan voltak, de valószínűleg a péntek este miatt… bár, ha jobban belegondolok, itt valahogy mindig elég sokan vannak. Miután Jake segített megszabadulni a felesleges ruhától, köszönetképpen rámosolyogtam, majd helyet foglaltam, és kezembe vettem az étlapot. Igazából ötletem sem volt, hogy mit kellene ma enni, de ahogy végignéztem a felkínált lehetőségeket, valahogy most a hamburger fogott meg a legjobban. Elégedetten össze is csuktam, és miután félreraktam, tekintetemet rászegeztem a velem szemben ülő férfira. - Tudod Jake, többször kellene kimozdulnod… - jelentettem ki, mintegy mellékesen. Közben megérkezett az egyik pincér, hogy felvegye a rendelésünket, én pedig kivételesen egyetlen percnyi habozás nélkül mondtam, hogy hamburgert szeretnék sült krumplival, meg egy pohár finom forralt bort. A kettő ugyan nem igazán illett össze, de kint átfáztam egy kicsit, és most valami melegre volt szükségem. Megvártam, míg a kedves vacsorapartnerem is leadja a saját rendelését, aztán a fiatal lány távozása után az asztalra könyököltem. - Egyébként, hogy haladsz a tanulással? – érdeklődtem kíváncsian. Ugyan hallottam én ezt-azt róla, de tőle jobban szerettem volna megtudni a dolgokat. Természetesen, ha én ki akarok valamit deríteni, azt ki is derítem. Akár még nyomozónak is elmehetnék, bár azt hiszem, hogy nem igazán nekem való munka.
Fél pillanatra elgondolkozom, mit vétettem, de az oldalba bökésre leesik, hogy csak ugrat. A feddésre komolyan bólintok. - Dehogynem, teljesen komoly… A továbbiakat lenyelem, mert meg lett tiltva, hogy a dolog megszokottságával érveljek. Viszont mással érvelhetek, és meg is teszem. - Ma akkor sem aludtam volna, ha te nem jössz be… Úgyhogy nem a te hibád az sem, ha tényleg nem alszom. Mikor megérkezünk, egyelőre követem Anát, megvárom, hogy válasszon kedvére való asztalt, és csak akkor ülök le, mikor ő már elhelyezkedett. Az étlapot gyorsan futom át, és miután Ana leadta a rendelését, kérek egy dupla whiskyt, És valami jól átsütött vörös húst. Nekem mindegy, de mivel az ebédről megfeledkeztem, mostanra már elég komolyan korog a gyomrom. Miután a pincér távozik, eltöprengek egy kicsit a megjegyzésen. - Lehet, bár nem vagyok biztos benne. Néha kellemes egy kis lazítás, de szeretek dolgozni… Az érdeklődésére gyorsan végiggondolom, hogy mi mindenen vagyok már túl, és egészen elégedett vagyok a teljesítményemmel. - Azt hiszem, elég jól. A problémásabb részeket már majdnem sikerült úgy rendbe hozni, hogy alig okoz kellemetlenséget. Határozottan könnyebb így. És ha már itt tartunk, azt hiszem ideje visszadobnom a labdát. - És te ki szoktál mozdulni? Ha már így szívén viseli, hogy van-e életem, kíváncsi vagyok, neki mennyi van…
Alig vártam, hogy a pincér elmenjen, hiszen szerettem volna tudni, hogy mit reagál a megjegyzésemre. Már a múltkor is beszéltünk erről, ez tény, de hát sosem lehet elégszer biztatni valakit, aki munkamániás, hogy kicsit hagyjon fel vele. Én is az vagyok, ezt nem is tagadom, de egészen biztos, hogy annyira még nem vagyok mélyen benne, mint Jake. Érte már komolyan kezdek aggódni, főleg, hogy tudom, mennyi időt tölt tanulással. Nem nagy ördöngösség ám utánakérdezni, ha a megfelelő embertől érdeklődöm felőle. - Szerintem te valahogy másképp érted a szeretek dolgozni kifejezést. Te már megszállott vagy, remélem, tudsz róla… - halványan elmosolyodtam, hogy érzékeltessem, nem piszkálódásból mondtam. Ettől függetlenül természetesen még az volt a véleményem, hogy nem jó az, amit magával művel. Nem is értem, hogy bír ennyi dolgot csinálni úgy, hogy nem alussza ki magát. Nyilván hozzá lehet szokni, de nekem a hat óra minimum mindenképpen szükséges ahhoz, hogy beszámítható elmeállapottal rendelkezzek a nap folyamán. - Persze, hogy könnyebb – jegyeztem meg mosolyogva. – Nagyon hasznos tud lenni a tanulással töltött időszak. Kezdetben nehéz volt, és noha még mindig az, valahogy mégis nagyon érdekel a dolog. Hamarosan szeretnék majd a második szintre lépni – osztottam meg vele ezt az apróságot, hogy ő is tisztában legyen a dolgokkal. – Végül is, már elég régóta vagyok közöttük ahhoz, hogy ez sikerüljön. Én ugyan nem töltök annyi időt ezzel, mint egy harcosnak kéne, de bőven sok még így is – vontam meg a vállaimat. Nem panaszkodni akartam, egyszerűen csak elmondtam neki a gondolataimat, amelyek hirtelen kikívánkoztak belőlem a téma kapcsán. Közben megérkeztek az italaink. Kicsit most már furcsán éreztem magam a forralt borommal, miközben Jake whiskyt rendelt, de ez már így esett. A következő körben majd én is valami ütősebbet fogok magamba tölteni, már most eldöntöttem. Csak először szerettem volna némi táplálékot bevinni a szervezetembe, mivel a mai nap folyamán ez nem igazán sikerült. - Ez ügyes volt… - böktem felé az ujjammal nevetve, miközben hátradőltem a széken, és megfogtam a poharamat. – Tudod jól, hogy én is mindig belevetem a munkába magam, ugye? De ott még nem tartok, ahol te. Néha kimozdulok egy-két estére, de annyira közeli ismerőseim nincsenek, hogy velük tölthessem az időmet. Talán ez a legfontosabb, ami meggátol abban, hogy eljöjjek otthonról esténként – húztam el a számat. Igazából ebbe csak most gondoltam bele, és a felismerés valahogy egyáltalán nem volt kedvemre való. Pedig közvetlen nő vagyok, hamar barátkozom, de valahogy mégsem sikerült szert tennem senki olyanra, aki mindig része lehetne az életemnek.
Anának tulajdonképpen igaza van. Megszállott őrült vagyok, ha a munkáról van szó, és nem csinálok nagyjából semmi mást, csak dolgozom. Főleg most, hogy már két meló is van, és legalább nyolc évnyi tanulmányi lemaradásom az őrzőknél. Mondjuk be kell vallanom magamnak, hogy most sokan aggódnak az egészségem miatt. Az őrzők mindig odafigyelnek, mennyire vagyok nyúzott, vagy fáradt, hozzám igazítják a tantervet, az időpontokat, lehetetlenül későn is bevállalják az órákat. A megjegyzésére egy mosoly mellett bólintás a válasz. - Tudom. A munkám az életem, nagyjából a szó szoros értelmében. Még a hobbijaim is ahhoz kapcsolódnak nagyrészt. Fiatal vagyok, és a fiatalok bírják a gyűrődést. Ez a titka, hogy ennyi mindent meg tudok csinálni. Később persze meglesz a böjtje, de addig a maximumra pörgetem magam. - Előre is sok sikert a vizsgádhoz. A mágiával én csak annyit foglalkozom, amennyi a fejfájásom kordásban tartásához kell. Azt is tanulni már túl sok lenne. A whisky miatt nem kell furcsán éreznie magát. A három hobbim közül ez az egyik, úgyhogy ha lehetőségem van alkoholt inni, akkor biztos, hogy whiskyt választok. A megjegyzésére megint elmosolyodom, ezúttal egy kis játékos felhang is van a gesztusban. - Rendőr vagyok, ügyesnek kell lennem… De azért a válaszát kivárom. Figyelek, és közben is gondolkozom, így nem kell sokat várni a reakciómra. - Nem kedveled a kollégáidat? Sem az őrzőknél, sem a gyámügynél? Mert úgy vélem, azért csak vannak olyanok, akikkel kimozdulhatna, vagy tarthatná a kapcsolatot a munkán kívül is.
- Ez kicsit ijesztő, nem gondolod? – kérdeztem nevetve. Nem őt akartam kinevetni, hanem tényleg furcsa volt, hogy valaki ennyire imádja a munkáját. Jó, én is szeretem az enyémet, hiszen rajongok azért, hogy segíthetek másokon, főleg, ha az illető gyerek, de az teljesen más. Én hobbiból nem fogadtam örökbe mindenféle rossz körülmények között tengődő gyereket, és nem akartam az összest jó útra téríteni, hanem egyszerűen csak próbáltam nekik segíteni. Ez minden. - Nekem egészen egyszerű, hétköznapi hobbijaim vannak. Például szeretek főzni, meg kertészkedni is, amikor jó idő van, de egy könyv is teljesen le tud kötni – egyszerűen megvontam a vállaimat. Igaz, hogy nem kérdezte egy szóval sem, hogy én mivel szeretem tölteni a szabadidőmet, de ez engem egy pillanatig sem gátolt meg abban, hogy elmondjam neki. - Köszönöm – biccentettem mosolyogva. – Én sem foglalkozom vele annyira, de mégis inkább az a szakterületem. Végtére is, én nem harcosnak lettem képezve. Igaz, hogy meg tudom magam védeni, de nincs szükségem rá különösebben, hogy összeverjek valakit, ha eldurvulna a helyzet – magyaráztam, miközben gesztikuláltam a kezemmel is. Régi szokásom volt már ez, nem is tudom, hogy mikor, vagy hogyan szedtem össze. Nem is volt lényeges, ha jobban belegondolok. Közben kihozták azt is, ami a rendelésünkből még hátra maradt. A hamburgernek ínycsiklandozó illata volt, a kinézete sem volt utolsó, úgyhogy egyből össze is futott a nyál a számban. A Jake tányérján felsorakoztatott ételektől nemkülönben. - Igen, ez igaz – bólogattam, miközben a pincér pakolászott az asztalunkon. Csak akkor válaszoltam, mikor már távozott a fiatal srác mellőlünk. – Ezt nem mondanám. Szerencsére elég hamar barátkozom, és alapvetően is jól kijövök az emberekkel, akár még az idegenekkel is, de olyan, akit úgy igazán barátomnak tartanék, nem sok van. Ismered Esthert, igaz? – kérdeztem hirtelen, ahogy eszembe jutott, hogy már neki is tudnia kell, hogy ki ő. – Őt például az egyik barátnőmnek tartom, nagyon jó, hogy előtte nem kell titkolnom, hogy kivagyok. A munkahelyemen sajnos van néhány elég sótlan ember is, de nem nagyon foglalkozom velük. A lényeg, hogy jól végezzék a dolgukat, nem? – nevettem fel kicsit keserűbben, mint ahogyan számítottam rá. Néha nagyon nehéz volt elviselni őket, de hát előfordul az ilyesmi. Ahogyan az ember nem választhatja meg a családot, amibe beleszületik, úgy a kollégáit sem válogathatja meg, kivéve, ha az illető a főnök. Én viszont nem voltam főnök, nem volt tisztem kirúgni csak úgy valakit. - Mert neked olyan sok barátod van a rendőrségnél? Vagy akár az őrzők között? – dobtam vissza a labdát, ha már itt tartunk. – Mert ha igen, akkor elég furcsa, hogy ők nem próbálnak meg hozzám hasonlóan kizökkenteni téged a munkamániádból. Lehet új barátok után kéne nézned… - javasoltam, miközben felé böktem az ujjammal. – Egyébként jó étvágyat, Jake! – mosolyogtam rá, azzal megfogtam a hamburgerem, és jóízűen haraptam belőle egyet.
- Egyáltalán nem ijesztő, legfeljebb kicsit furcsa lehet… Vannak olyan szerencsések, mint én, akik megtalálják a hivatásukat, és el is tudnak helyezni a képzettségüknek megfelelő területen. Ő képes elválasztani a magánéletet a munkától, én nem igazán. Illetve nem nagyon van magánéletem. Az egészváros problémáit a magaménak tudom érezni, és legszívesebben mindent én oldanék meg, bár már megtanultam, hogy ez nem lehetséges. - A hétköznapi hobbik is éppen olyan jók, mint bármi más. A lényeg, hogy kikapcsoljon a napi gondokból. Nekem is megvan az az elfoglaltságom, ami segít eltávolodni a munkától, és problémáktól. Igazából el tudom képzelni, ahogy Ana öntudatlanra ver valakit, láttam már elégszer a kolléganőimtől, hogy törékenynek tűnő nők is lehetnek halálosak. - Nekem idegen a mágia, úgyhogy azt hiszem, megmaradok a harcos vonalnál. A vacsora illatától újból megkordul a gyomrom, úgyhogy ha Ana is hajlandóságot mutat az evésre, akkor felveszem az evőeszközöket, és jó étvágyat kívánok, mielőtt nekilátnék az evésnek. Persze közben is figyelek arra, amit mond, és ha lenyeltem az aktuális falatot, akkor válaszolok is. A kérdésre biccentek. Találkoztam már a mindig mosolygós újságírónővel, és bár alapvetően a sajtósokkal nem ápolok túl jó viszonyt, ő nem tűnt annyira bosszantónak, mint a többi firkász. A visszadobott kérdésre megcsóválom a fejem. - Túl sok áthelyezésen vagyok túl hozzá, hogy komoly barátságok alakulhattak volna ki bármelyik kollégámmal. Megvonom a vállam. Talán ah sokáig maradok Fairbanksben, akkor előbb-utóbb még barátaim is lesznek…
- Az legalább illik az eredeti hivatásodhoz is, és esetlegesen nem rónak meg, ha őrzőként látod el valaki baját, nem pedig rendőrként. Én például, ha erőszakhoz folyamodnék, és valaki meglátná, igencsak kellemetlen helyzetben találnám magam – fejtettem ki, a végén pedig el is mosolyodtam, mert elképzeltem a jelenetet. Igen, Jake tipikus harcos alkat, én viszont jól vagyok abban a pozícióban, amit jelenleg a magaménak tudhatok. Így azt csinálhatom, amit szeretek, megtalálom az új őrző tanoncokat, és ettől elég fontosnak érzem magam. A mágiát meg használom, amikor nincs más választásom. Soha nem is akartam olyan kivételes pozíciókba kerülni, mint például a krónikás, vagy tetováló, esetleg mágus. Nem vagyok nagyravágyó, így nem nekem való. Miközben ettem, figyelmesen tanulmányoztam Jake vonásait, és azt, ahogyan egy kis részletet megosztott velem a múltjával kapcsolatban. Nem irigyeltem túlzottan, de legalább most már értettem néhány dolgot. Ezt nem csak magamban állapítottam meg, hanem az adott falat lenyelése után szóvá is tettem. - Így már érthető a dolog. Nem tudom, hogyan voltál képes mindig más helyen élni tovább az életedet. Én sem csak itt laktam életem során, de valahogy nekem nem menne az ilyesmi. Annak, aki valami olyat él meg, hogy új életre, új lapra van szüksége, annak kiváló lehetőség, de egy magamfajta számára csak szenvedés lenne az örökös áthelyezés. Csodálom azokat, akik képesek erre… - azzal újabb mosollyal ajándékoztam meg. Komolyan mondtam, eszem ágában sem volt hízelegni neki. Amúgy sem vagyok az a fajta, aki segget nyalna csak azért, hogy jobb kapcsolat alakulhasson ki másokkal. Még a főnökeimnek sem vagyok hajlandó, nemhogy egy velem egy szinten lévőnek! - Azon gondolkozom - kezdtem bele néhány percnyi csend és evés után. -, hogy maradjunk e itt, vagy inkább lépjünk le valami pörgős helyre. Mihez lenne kedved? – érdeklődtem kíváncsian, miközben belekortyoltam az italomba, amivel sikeresen ki is ürítettem a pohár tartalmát.
- Igen szerencsém van, hogy a kettő összeegyeztethető egymással. Ha még az sem menne, akkor biztosan ketté kéne szakadnom. Nem tudnám csinálni, ha a rendőri és az Őrző munkakör között nem lenne átfedés. Főleg, hogy igazából mindkettő teljes embert kívánna egyenként is. - A te munkád is csodálatra méltó. A gyerekeken segíteni gyönyörű hivatás. Igazából nem kell sajnálni a sok költözködés és újrakezdés miatt. Az áthelyezéseket mindig én magam akartam, és kértem, hogy minél több lehetőséget kihasználjak, és minél több tapasztalatot szerezhessek. - Csak az első volt nehéz, mikor a családomtól szakadtam el. Utána már könnyen ment. És mindig az én döntésem volt. Nem panaszkodhatok miatta. És nem is panaszkodom. A család hiányzik, ahogy az unokatestvéreim gyerekinek örökös csacsogása, és a játékra mindig kész kifogyhatatlan energiája, az anyám szelíd mosolya, az apám vállveregetései. Már várom, hogy hazalátogathassak, az igazat megvallva hiányoznak. A kérdésre rendesen azt válaszolnám, hogy amihez neki kedve lenne, de azt hiszem, mindkettőnkre ráférne egy kis kikapcsolódás, mert ebből így nem nagyon lesz lazulás… - Szerintem jobban ki tudunk kapcsolni, ha valami pörgősebb helyre megyünk… Még néhány ital, és talán a problémákat is elfelejtjük… Csal felvetem, mint lehetőséget, semmi sem kötelező, de ha jól vettem ki a szavaiból még a kapitányságon, nem azért jött értem, hogy utána a sebeimet nyalogassuk… - Van kedvenc helyed?
- Tudod, ez olyan munka, amit tényleg élvezetből csinálok. Még akkor is, ha olykor nagyon fárasztó, és túlzásba viszem a lelkesedést is. Néhány eset túlzottan a szívemhez nő, és komolyan veszem, de tudom, hogy nem szabadna – mondtam elgondolkozva. – Igazából nem is tudom, hogy mi mással foglalkozhatnék ezen kívül. Semmi nem érdekel különösebben… - húztam el a számat. Tényleg nem tudtam egyetlen más munkát sem, ami alkalmas lett volna arra, hogy kellőképpen lekössön, és talán még tetsszen is egy egészen kicsit. Ilyen szempontból szerencsés vagyok, hiszen sokan nem annak a hivatásnak élnek, aminek szívük szerint szeretnének. - Azt elhiszem. Ennyiből jó, hogy nem nagyon volt soha családom – vontam meg a vállaimat. Ajkaimon ugyan feltűnt egy mosoly, de korántsem volt olyan meggyőző, mint amilyen lenni szokott. Inkább mondanám szomorkásnak, és egy egészen kicsit talán erőltetettnek is. Jó volt így, soha nem panaszkodtam, de attól még nekem is voltak vágyaim, amiket nem mondtam el másnak. Nekem is lett volna igényem az apámra, a nagyszüleimre, vagy akár egy testvérre, de csak anyám jutott. Egy olyan anya, aki mindent megtett értem, de egy gyereknek nem ez az ideális családmodell. Én már csak tudom, hiszen ebből élek. - Támogatom az ötletedet – válaszoltam gondolkodás nélkül, és eltűntettem az utolsó szem sült krumplit is a tányéromról. – Nem vagyok egy nagy buli huligán… - mosolyogtam rá Jakere. – Úgyhogy kedvenc helyem sincs, de mit gondolsz, nézzünk be a farkasok barlangjába? – kérdeztem kicsit előrébb hajolva, és némiképp lehalkítva a hangomat. – Az Upperben hátha van ma valami… - vetettem fel az ötletet, miközben odaintettem a pincért, hogy egyrészt rendezhessük a számlát, másrészt rendelhessek gyorsan egy kis vodkát, az este megalapozása gyanánt.
- Átérzem. Én is így vagyok a saját munkámmal. Ami a család-kérdést illeti, felvonom a szemöldököm. Nem gondolom, hogy jó bármilyen szempontból, ha valakinek sosem volt családja, de nem akarok kellemetlen, vagy fájdalmas emlékeket előrángatni. Azért az más, hogy hiányzik a családom, mintha sosem lett volna. Én még mindig akkor hívom fel őket, amikor csak akarom, és hogyha összeroppanok, vagy más okból befejezem, akkor van hová, van kihez hazamennem. Látom, hogy a mosolya sem őszinte, ezért inkább hagyom elsikkadni ezt a témát. A válaszára bólintok, a vacsorát én is befejezem, leteszem az evőeszközöket, és elmosolyodom a kifejezésen. - Én sem. Utoljára a főiskolán voltam buliban. De rendben, szerencsét próbálhatunk az Upper deck-ben. Ott Tara a főnök, jó eséllyel nem lesz balhé belőle, ha felbukkanok. Hagyom, hogy vodkát rendeljen, én kérek még egy whiskyt, csak aztán fizetek, és szólok a pincérnek, hogy hívjon nekünk egy taxit, mire megisszuk az italunkat. Ha már üresek a poharaink, akkor visszasegítem a kabátot Anára, és a taxihoz kísérem. A sofőr pedig egyenesen a disco-hoz fuvaroz bennünket.
// Ha gondolod, a következő akár az Upperbe is mehet. //
Örültem neki, mikor Salem felhívott. Élveztem vele a múltkori beszélgetést, csak az a fránya kis baleset mindent elrontott, ezért is szerettem volna vele normális körülmények között is beszélgetni, nah meg egy kis kimozdulás sem árthat meg nekem. Készülődés közben kissé izgulok, bár nem tudom, hogy miért, hiszen ez csak egy baráti találkozó nem egy első randi. Ám ennek a tudatában is képes vagyok az egész szekrényemet felforgatni, hogy megtaláljam az alkalomhoz illő ruhadarabot. Nem akarok túl elegánsan felöltözni, de túl hétköznapit sem szeretnék. És igen most jutok el oda, hogy rá kell jönnöm, hogy egy normális göncöm sincs. Persze ez nem igaz, de ilyen helyzetekben minden normális nő ezt gondolja. A nagy hiszti és kutatgatás után végül rátaláltam a tökéletesre és ennek örömére be is vonultam a fürdőszobába, hogy rendbe hozzam magam. Vagy egy órámba telt mire elkészültem, de a végeredménynek nagyon is örülök. Most nem hívtam taxit, mivel a pub nincs is olyan messze tőlem és szerencsére igen forgalmas környéken található, így bízom az emberek segítőkészségében. Szerencsére hamar elérek a szórakozóhelyhez és nem kell sokáig a hidegben sétálgatnom. Ahogy belépek az ajtón keresek is egy csendesebb helyet maguknak, majd miután minden felesleges ruhadarabtól megszabadultam helyet is foglalok. Az itallapok már itt vannak az asztalnál, így elkezdem őket megvizsgálni, de még nem rendelek. Elviekben mindjárt Ő is megérkezik, és illik is megvárni. Szerencsére én nem késtem, sőt talán egy picit korábban is sikerült ideérnem, de inkább szeretek várakozni, mint megváratni valakit.
Ha megígértem, hogy felhívom, akkor azt be is tartom. Lehet, hogy egy kicsit később, mint számítani lehetne rá, lehet hogy kissé kutyafuttában, de megtettem és akkor már azt az ígéretemet is tartottam, hogy valahova majd beülünk. Az O'Connors pont jó helynek tűnik, voltam már ott párszor, szóval van egy kis rálátásom a dologra, főleg, hogy magam is vendéglátós vagyok. Egyébként nekem sem fordul meg a fejemben, hogy randi lenne, de ha esetleg olyan irányba kanyarodnának a dolgok, akkor én igazán nem vagyok semmi jónak az elrontója. Amúgy is, mióta itt vagyok még egy éjszakára se szedtem fel senkit. Jó, tény, kinőttem már ebből, de na... hajt a vérem. A nemrandira nem is öltözök ki különösebben, de azért annál jobban, mint ahogy alapesetben bárhova is megyek. Még inget is veszek, az egyetlent, ami ki van mosva. A többi a szokásos, ami farmert, bőrdzsekit jelent. Nem mondanám, hogy különösebben fess vagyok, de azt hiszem elég emberien nézek ki, hogy nyilvános helyen is megjelenjek. Esetleg egy borotválkozás nem ártott volna, de az már igazán csak részletkérdés. Motorral érkezek, igen, meg lett javítva, szóval nagy az öröm. Szépen le is parkolok vele, kulcsot zsebre vágom és már meg is indulok be a szórakozóhelyre. Lehet nem ártana egy karóra, ugyanis sikerül egy laza tíz percet késnem, mint mindig mindenhonnan. Ez is amolyan velem járó kellemetlenség, amit úgy kell elfogadni, ahogy van. Jó, talán nem kellett volna rágyújtanom még mielőtt bementem, de ez már mindegy, megtörtént. Ahogy belépek, tekintetemmel megkeresem Masako-t és mosollyal a képemen indulok végül felé, amikor kiszúrom. - Szia! Valaki, nagyon csini ma. Te tervezted? - Kérdem vidáman, miközben megszabadulok a bőrdzsekitől és felakasztom a székem háttámlájára, amit egyébként ki is húzok. Viszont még mielőtt leülnék, szent kötelességem, hogy szépen felhajtogassam az ingem ujját, mert iszonyatosan idegesít, ha be van gombolva teljesen. Rosszabb, mintha kényszerzubbonyba öltöztem volna. Szóval tetkót villantok az alkarokon és akkor végül le is ülök. - Nem rendeltél még semmit? Remélem nem várattalak meg nagyon. - Alapvetően jó a kedélyem, ma nyugis napom volt, szóval nincs okom rá, hogy ne így legyen. Egyébként gyorsan én is bebirtoklok egy itallapot, hogy kicsit szemügyre vegyem az árakat és a kínálatot.
Úgy tűnik Salem is inkább az a késős típusú, de nem zavar ez engem. Viszont azért abban bízom, hogy nem fél órát fog váratni engem, hanem csak 5-10 percet. Mondhatni az még elfogadható is. Az itallapot már vagy hússzor átolvastam és a pincér is már meglátogatott engem jó párszor mire végre megpillantom a belépő Salemet. Egy széles mosoly kúszik az arcomra őt látva. Ahogy odaér az asztalunkhoz gyorsan fel is pattanok, majd köszöntöm is őt. -Szia! Oh köszi, de sajnos nem én terveztem! Viszont te is nagyon jól nézel ki. Jól áll neked ez az ing! Már csak egy cowboy kalap kellene és igazi vadnyugati csávó lennél!-Ám mielőtt leülhetne gyorsan két puszit nyomok az arcára köszönésképpen. Ezt senki sem úszhatja meg, én már csak ilyen puszilgatós vagyok. Mikor az arcunk összeér már nem meglepő módon egy-egy kép villan be Salem múltjából. Kezdem már megszokni ezt a múltos izét, bár nagyon kellemetlen. Akárhányszor hozzáérek valakihez megismerek egy picike kis részt az életéből. Ez olyan minthogyha már születése óta ismerném, pedig nem és ez így van jól. Én szeretem rendesen megismerni az embereket és nem így. Mi lesz később?...Sajnos már egy nap sem telik el úgy, hogy ne gondolkoznék ezen a képességen, vagy inkább átkon. Salemről most szerencsére csak annyit tudtam meg, hogy volt egy gyönyörű szép barátnője és ha jól értelmeztem már hajón is dolgozott. Természetesen azért most is megállok egy pillanatra és próbálom elraktározni az információkat, majd vissza is ülök a székemre és megpróbálom elkapni a fonalat. -Öhm...Nem nem rendeltem még! Gondoltam megvárlak. De azt hiszem már tudom mit fogok kérni.-Valami egyszerű kis koktélt, bár lehet, hogy majd valami erősebbet is fogok inni az est folyamán, de ez még csak a jövő zenéje. A tetoválásait megpillantva nem tudom megállni azt, hogy ne vegyem őket közelebbről is szemügyre, így gondolkozás nélkül azonnal elkapom a szabad kezét és felém húzom. -Huu nem is tudtam, hogy ennyi tetkód van! Ugye nem bánod, ha megnézem közelebbről is?...Amúgy képzeld nekem is van egy, bár nem ilyen menő, csak egy lótusz a lapockámon.-Éppen közelebb hajolok a karjához, hogy jobban megnézzem a motívumokat, mikor egy újabb pillanati kép jelenik meg. Most egy aranyos kislányt láttam aki éppen Salemmel volt együtt. Ezek szerint van egy kislánya? Vagy lehet, hogy csak a húga? Most úgy rákérdeznék, de akkor bolondnak nézne engem és különben sem kellene elmondani neki a dolgot. De utálom ezt! -Nagyon jól néz ki! És csak a karjaidon van, vagy máshová is csináltattál?-Érdeklődöm kicsit, miközben visszaadom neki a kezét.
Azért remélem nem unta el az életét, amíg ideértem. Igazából tíz perc miatt még senki nem balhézott velem, szóval csak ebből gondolom, hogy még belefér. Bár általában véve a késéseim nem szándékosak, mindenesetre így is sikerül összehoznom őket. Persze a széles mosoly marad, egészen amíg meg nem említi, hogy milyen jól nézek ki. Ezen a ponton, azért némi meglepettséggel tekintek le magamra és igen... még mindig ugyanazt a kockás inget viselem, aminél sajna jobbat nem leltem. - Szerintem, amire gondolsz az a favágó, de nem vitáznék a világért sem. Mindenesetre hízelgő, de csak azért ezt vettem fel, mert ez volt tiszta. Holnap lesz a mosónap. - Vonok vállat végül ismét kiszélesedő mosollyal. Azért csak tartozok némi magyarázattal, ha már szemmel láthatólag alulöltöztem hozzá képest. Most már mindegy, annyira nem kétségbeejtő a helyzet, legalább abba beletrafáltam, hogy inget kéne húzni. A milyenségén már nem agyaltam. A puszi ellen nincs semmi kifogásom, amikor látom rajta a szándékot, oda is hajolok szépen és üdvözlöm a megfelelő módon. Mondjuk lehet, hogy a borostám egy kissé szúr, de ez speciel velem jár. Nem tehetek róla, bűn lusta vagyok nekiveselkedni és megborotválkozni, mindig közbejön valami, amikor elhatározom magam. - De titokzatos valaki. És el sem árulod mit iszol? De várj, tippelek. Te ilyeeeeeen... likőrös lány lehetsz. Vagy esetleg Martinis... - Tippelgetek lelkesen, miközben szépen helyet is foglalok Masakoval szemben. Úgy vagyok vele igazából, hogy sok dolog kiderülhet abból egy nőről, hogy milyen italt iszik. Persze ezzel nincs kőbe vésve semmi, de például a sörös lányokban eddig még nem csalódtam. Meglepetten vonom fel a szemöldökeimet, amikor magához húzza az egyik karomat, finoman ki is fekszem az asztalon így itallap olvasgatás közben. - Csak nyugodtan. - Nevetem el magam a gesztuson és mivel nem a szemeimet csodálja közelről, így nyugodtan tudom tovább szemlélni az italokat meg persze az árukat. Már megszoktam, hogy sokaknak felkeltik az érdeklődését a tetoválásaim, amikből jobbára rengeteg van és nagy részük hülyeség is. Mindegyiknek megvan persze a maga története. - Lótusz? Muti. - Mosolyom kaján vigyorrá szélesedik, ahogy a nőre tekintek és bizony még szemöldökeimet is megvonom. Kíváncsi vagyok megmutatja-e, nyilván nem kérném mondjuk, ha intimebb helyről lenne szó, de szerintem ez még simán belefér. Mivel alapvetően rajongok a tetoválásokért, így elég kegyetlen lenne megtagadni tőlem. Az utolsó kérdésre pedig macskás mosolyom kúszik a képemre, mellyel sokat sejtetően elhallgatom a választ. Igazából ez nagyrészt csak az éppen hozzánk lépő pincérnek köszönhető, válaszolnék én, de minek is tartanám fel a faszit. Így rendelek, magamnak egy Coronita-t, aztán kivárom, míg Masako is rendel, csak utána tekintek újra rá, mikor elment a pincér. - Mindenhol. - Jelentem ki végül az előbbi macskamosolyommal. Azt hogy elképzelje hol mindenhol is lehetnek tetoválásaim, inkább rá hagyom.
-Nem nem favágó! Szerintem tényleg jól néz ki! Nah meg ha nagyon ruhamániás akarok lenni akkor nézz magunkra! Összeöltöztünk!-Először próbálok komoly arcot vágni, de nem sikerül túl jól, így az egészet elröhögöm. Lehet, hogy csak ez az egy inga volt, de engem csöppet sem zavar. Oké mondjuk ha kicsit kopott, szakadt ruhába jött volna néztem volna egy nagyot, de erről nincsen szó, így többet nem is kell agyalnunk ezen a témán. Igaz a borosta kissé szúrós, de bevallom őszintén az is iszonyatosan jól áll neki. Bár általában a legtöbb pasasnak nagyon is jól áll. -Hát ha nagyon, de nagyon érdekel akkor elárulhatom. Bár nagyon titkos és csak a pincér tudhatna róla, de most kivételt teszek. Amúgy amiket felsoroltál szívesen iszok, mert szerintem finomak, de nem az a kedvencem. Az imádott italom a tequila, és ki is néztem magamnak egyet, amit egyszer majd meg kell kóstolnom, de nem most fogom. Szóval kezdésnek csak egy sima koktélt választok. Amúgy meg szinte bármi jöhet. Sör, bor, vodka....De most az Acapulcot néztem ki magamnak. Fehér rum, tequila, kókuszlikőr, ananászlé...Igaz télen fura ilyet inni, de még Alaszkában is, de még sosem kóstoltam szóval pont itt az ideje!-Mostanában iszonyatosan rossz napjaim voltak, de a mai estével ez a rossz hullám megszakadt. Salemben bíztam nagyon is. Még csak pár perce van itt, de már visszahozta a jókedvemet és sikeresen el is feledkezem a problémáimról. -Mutassam meg? Nem is tudom! Pont neked? Hááát! Olyanokat kérsz tőlem. Először áruljam el, hogy mit iszom, majd mutassam is meg a tetkómat? Ez már sok nem gondolod?...Na jó megteszem, de csak azért mert ilyen jól viselted, hogy elraboltam a karodat pár percre.-Bár nem tudom, hogy a ruha miatt meg fogom e tudni mutatni, de azért egy próbát megér. Salem melletti székre telepszem és hátat fordítok neki. A hajamat összefogom, majd amennyire lehet megpróbálom lehúzni a ruhámat a vállamnál, de az sem zavar, ha esetleg Salem is besegít nekem. -Nem tudom, hogy mennyire jól látható így. Ha nem akkor sajnos meg kell várnod, hogy olyan ruhát vegyek fel amiben jól látszódik, vagy olyan helyre megyünk ahol kevesebben vannak.-Oké nem fogok előtte levetkőzni, de kibújhatok a ruha ujjából, viszont azt itt mégsem akarom. A végén még félreértik a dolgokat. Mindenesetre attól függetlenül, hogy sikerült e megnéznie visszaülök a helyemre, majd a pincérnek le is adom a rendelésemet és Salem válaszán csak elmosolyodom. -Szóóóval mindenhol? Hmm...-Most rajtam a sor, hogy megvonogassam a szemöldökeimet, majd ismét elnevetem magam. -És ez hány évnyi termésed? Mármint gondolom nem egyszerre készítetted el őket!-
//A karilapnál belinkeltem a tetkóról a képet, ha érdekelne //
A dicsérete hallatán ismét muszáj megnéznem a rajtam lévő inget, mert megint kissé elbizonytalanít. Kicsit felemelem az alsó szegélyét, hogy jobban szemügyre vegyem a kockákat, majd felsandítok az ő ruhájára és ismét az enyémre nézek. - Ez abrosz. Az nem. De azért kösz. – Mondom végül elmosolyodva, most már tényleg nem szándékozok vitázni ezen, szerintem remekül kiveséztük, hogy mennyi ízlésem is van és bár szerintem ő egy kicsit túlértékeli az öltözékemben rejlő szándékosságot, kár erre több szót pazarolni. Amikor hajlik a válaszadásra kicsit előre is dőlök ültemben, megtámaszkodva karjaimmal az asztalon. Mintha valami nagyon bizalmas és nagyon titkos dolgot készülne nekem mondani. Legalább is én komolyan nagyon figyelek, ha már ekkora feneket kerítettem neki. - Hát ez nagyon… édesnek hangzik. De speciel még én se kóstoltam, szóval ha megengeded, hogy belenyaljak, akkor azért én is kíváncsi lennék rá. Nem vagyok nagy koktélos, de szeretem az édes vackokat. – Mondom továbbra is mosolyogva, hiszen miért ne tenném. Jól érzem magam és igazából szimpatikus is, amit mond. Azt hittem ennél azért válogatósabb, vagy nem is tudom. De mindenképp pozitív, hogy ilyen nyitott a kevésbé sablonos női piákra. Főleg, hogy a tequila a kedvence! Én utálom, de minden ismerősöm odavan érte, citrommal meg… azt hiszem sóval. Biztos jó, mindenesetre az nem női pia. Kemény csaj. - Felőlem a pincérnek is megmutatatod, de azzal nem sokra mennék. Plusz nem kényszer, ha nem akarod, de tedd. – Mondom neki komoly képpel, nehogy itt azt gondolja, hogy alig kezdődik el az este és máris molesztálom. Teljesen tiszták a szándékaim… többnyire. Amikor mellém ül, én is kicsit fészkelődve fordulok a háta felé, kíváncsi mosollyal a képemen. Mondjuk azt még én sem tudom, hogy fogok hirtelen röntgen szemet növeszteni és belátni a ruha alá, de kreatívak vagyunk, megoldjuk. Mondania sem kell, hogy segítsek be, magamtól is megteszem. Óvatosan igyekszem a ruha szélét félrevonni, hogy beleshessek alá. Közelebb is hajolok, homlokommal már szinte érintem a tarkóját, ahogy leskelődök, nyakán érezheti, ahogy minden egyes lélegzetvétel után kifújom a levegőt. Viszont, akárhogy fészkelődök, csak nem sikerül megpillantanom azt az ominózus tetoválást. - A „kevesebben vannak” opció jobban tetszik. Ezek szerint neki fogsz vetkőzni? – Hajolok mellé széles vigyorral a képemen, hogy kicsit bekerüljek a perifériájára. Ez persze óhatatlanul előidézi a közelséget és, hogy pofátlanul behatolok a személyes szférájába. Engem ez nem zavar, ő pedig majd jelez, ha igen. Egyébként szándékosan provokálom, egy kis játékos piszkálódás még senkinek sem ártott, meg aztán sikerült megmozgatnia a fantáziámat, így szinte kötelességemnek érzem, hogy én is megmozgassam az ő képzelőerejét. Egyébként hagyom visszaülni szembe, úgy valóban kényelmesebb beszélni, így a kérdésre csak produkálok egy sejtelmes mosolyt. Nem válaszolok, hagy gondoljon, amit akar. Valóban végig vagyok egyébként tetoválva, de az azért túlzás, hogy tetőtől talpig. - Úgy tizenhat éves koromtól… - Kicsit elgondolkozok - … tavalyig. Egy idő után, már nehéz fejben tartani, meg már nem is számolom. De ha megszámolni nem is tudom, mindegyiknek megvan a története. Például itt van ez a tigris. – Karom belső oldalát felfelé fordítom és úgy mutatom neki az asztalon azt a bizonyos tigrist. – Macska akart lenni. Mármint olyan házimacska, csak már annyira részegek voltunk haverokkal, hogy nem tudtuk rendesen körülírni, a nagy házimacskát… és így lett nagymacska. Erre megkérdezte, hogy a tigris megfelel-e, de annyira röhögtünk azon, aki épp átvágódott az egyik széken, hogy akkor már minden mindegy volt. Így lett tigrisem.
Kezdőlap
// 
//
