- Nem nagyon van időm ilyesmire. - Felelek tömören arra, hogy a legtöbb ember otthon ülne karót nyelten. Sörömbe kortyolok a romantikus szemezés közepette, melynek végkövetkeztetésén kénytelen vagyok elvigyorodni szolidan, elfojtva a megjegyzést magamban, mi szerint meglepően éles elméjű következtetést vont le a farkas. Valahogy a következő kortynál már azon a tényen forognak a kerekek, hogy Peter Informátor. Anno én magam is eljátszottam a gondolattal, hogy ezt a "pályát" válasszam... izgalmasnak találom a mai napig az ő tevékenységüket, hisz sokan tudják róluk, hogy őrzők, de azt sosem, hogy mik is valójában. Ugyan úgy használnak mágiát, van némi harci képzettségük... Az ötlet egészen addig tartott ki anno bennem, míg a mentorom tarkón nem vágott, hogy márpedig belőled harcos lesz fiam, ha beledöglesz is. Na de vissza ehhez a bundás ipséhez! Odaadnám a fél karomat érte, ha jelen helyzetben tudnánk gondolatban kommunikálni Peterrel, akárcsak a farkasok, de nekünk nem adatott meg ennek a képessége sajnos. Így kénytelen vagyok Jerryre figyelni. Borzasztó. - Ha a főnököd ennyire tenni akar a dologért, tartsa féken házon belül a dolgokat. - Egyáltalán nem fűlött a fogam hozzá, hogy egy ismeretlen ember okoskodjon bele a dolgainkba, ráadásul még csak nem is személyesen, hanem egy farkast küldve a nyakunkra. Nem tudom, lenézésből tették e vagy megfélemlítésnek szánták, de roppant mód teszek rá magasról, mit és hogyan akar itt ez a hím. Nekem egy kutya ne ugasson. - ahogy valamelyik mágus pár éve megjegyezte. Igaz, akkor még roppantul megvetettem érte, hogy "lekutyázta" a farkasokat, de most egy pillantás alatt sikerült megértenem, hogy egyáltalán nem a kimondott szavakon van a hangsúly a mondatot illetően. - Nem a személyeddel van a problémám, ne értsd félre... De milyen jogon jön bárki ahhoz, hogy látatlanban beleszóljon olyan dolgokba, amikhez semmi köze? Hacsak nem egy felsőbb vezetés küldött volna. - Tekintek Jerry-ről Peter felé, hogy neki mi a véleménye vajon a pasasról, meg az egész helyzetről. Mi a francért küldene a felsőbb vezetőség különben is egy farkast? Nem, ez a fazon az FBI-tól jött, ahogy állítja, a főnöke meg egy suttyó paraszt, aki szeretné fontosnak érezni magát, de ezt a véleményt inkább megtartom magamnak. - De mivel nem így van, nem áll módomban bővebb tájékoztatást adni a helyzetről és az FBI nagyvonalú... segítségéből sem kérünk.
Ezt nem hiszem el! Nem hiszem el, hogy a bátyám ennyire szőkének hülyének néz, meg hogy nem bízik bennem. Nem mondom, már eddig is sokat faggattam, húztam az agyát, hogy meséljen a korábbi barátnőiről, de valahogy mindig sikerült elterelnie a témát. Pedig nekem ne próbálja bemesélni, hogy gyerekkorától kezdve cölibátust fogadott, mert úgy sem hiszem el. Részben, mert pasiból van, részben, mert nem hülye, harmadrészt pedig mert a tesóm, mint az utóbbi fél évben kiderült, rohadtul hasonlítunk is egymásra, mind külső vonásokat tekintve, mind személyiségre, és magamból kiindulva, én se lennék képes ilyesmire – szóval valószínű, hogy ő sem. Annyiban is hagytam a témát, hogy majd előveszem megint egy hónap múlva, hogy újra megpróbálkozzak vele, de akkor… Egyik nap, ahogy hazaértem, valami más volt. A házba belépve nem tudtam nem megérezni egy másik, idegen nőnek a szagát. Théo épp nem volt otthon, így nem tudtam hirtelen felindulásból letámadni, hogy ez meg mégis ki volt?! Mire pedig hazaért, én már lehiggadtam annyira, hogy ne tegyem szóvá a dolgot – kíváncsi voltam, vajon mikor fog magától megeredni a nyelve, de… úgy tűnik, arra várhattam. Már egy hét is eltelt azóta, az én kedvem pedig folyamatosan zuhant lefelé, mígnem végül valahol a bányászbéka segge alatt kötött ki. Mi van, ha valamire készül? Ha már nem szeret? Ha a csaja ki fog túrni engem? Ha egyik nap hazaállítok, és Théo egyszer csak közli, hogy pakoljak? Mert kicsi a ház ennyi embernek, mert inkább mással osztaná meg a mindennapjait, mert… mert… mert eddig is képes volt nélkülem élni, oly sok hosszú évtizeden át, akkor most miért ne lenne képes? Mi van, ha emiatt a nő miatt ismét elszakadunk egymástól? Mert… mert a szerelmét választja a tesója helyett? Azt nem bírnám elviselni… Sőt, már ezt a nagy lelkizést se, ami ez a nő okoz… Még csak nem is ismerem, de már mínuszból indul nálam! Viszont ez így nem állapot, Odette, kapd össze magad! Így történt hát, hogy zsebre vágtam a pénztárcámat meg az irataimat, felkaptam egy vékony kabátot, leakasztottam a kocsikulcsot a helyéről, s útnak indultam – én bizony ma este italba fojtom a bánatom. Nem érdekel, hogy a bánat tud úszni, csakazértis bele fogom fojtani a kis rohadékot, az már szent! Meg sem álltam az első kocsmáig, ami útba esett. Leparkoltam a kocsit az épület elé, majd betrappoltam, félig leeresztett pajzzsal. Csak úgy csattant az ajtó utánam, épp hogy nem szakadt ki tokostól a helyéről, de most ez sem érdekel. Na jó, máskor se érdekelt volna, de most még annyira se. Határozott léptekkel a bárpulthoz sétáltam, majd lazán a pultra könyökölve, halál komoly fejjel leadtam a rendelést: -Egy üveggel a legtöményebből, meg mellé kísérőnek egy korsó sör. És… -fordultam kissé hátra, hogy körbenézzek, hol van még szabad hely… Hát naná, hogy telt ház volt! Ugyan mi lenne péntek este… Ha már szabad asztal nem volt, találomra ráböktem az első asztalra, ahol még találtam szabad helyet- Oda kérem, ahhoz az asztalhoz, ahol az a raszta hajú fószer ül. Tudod mit? Inkább legyen két korsó… -azzal már ott is hagytam, had tegye a dolgát. Ahogy közelítettem az asztalhoz, s megéreztem a másik farkas energiáit, úgy húzódott egyre szélesebb mosolyra a szám. Óóó… Szép estének nézünk elébe, egy sorstárs! -Szabad ez a hely? –tettem fel a költői kérdést, ahogy rátámaszkodtam az egyik szabad szék támlájára, de aztán meg se vártam a választ, azzal a lendülettel kihúztam, s már le is huppantam a helyre. -Odette vagyok, örvendek! –nyújtottam kezet a férfinak- …és ha a pincér még ma ideér vele, akkor te leszel az a szerencsés nyertes, aki vendégem vagy egy sörre, mert csak az ökör iszik magában, igaz?
Asszem kijelenthetem, hogy ez a hét nem az enyém. Ash még mindig dühös, az a két Őrző kis híján szétkapott, Paul hülyének néz a múltkori "lógásom" miatt... Bakker... Még jó, hogy azért akad pár személy, aki némi fényt hoz a sivár napokba, de most!!! Úgy örültem ennek a szabadnapnak, mint majom a farkának. Nem mozdultam ki egész nap a lakásból. Farkasom izgága morgolódására vettem csak erőt este felé, hogy oké, kimozdulunk, csak hagyjon már! Egy bőrkabát, egy fekete ujjatlan, egy sötétebb kék farmer, lánc az oldalon, bőrkarkötők a csuklókra, nyaklánc a nyakban, Martens bakancs, és az elmaradhatatlan sapek. Némi pénz, iratok... Az utcákat róva nézelődtem az éjszakai mulatozásba fogott halandók között. Baromi egyedül éreztem magam, de talán ez nem is baj. Most ez az egyedüllét egész elfogadható volt. Nem az a maró magány, inkább... inkább az a sivár csend. Nem tudom már, pontosan hogy, és miként kerültem be az O'Connorsba, csak azt vettem észre, hogy három whiskey-s pohár, két rövid, és két üres sörös korsó várakozik mellettem. Az előttem lévő mogyorós tálkából szemezgettem, s közben egy tollal az előttem fekvő szalvétát díszítettem mindenféle sebtében jött mintával. A zene szólt, a nyüzsgés ment, én meg még mindig nem érezve az alkohol "könnyed" tartalmát, belemerültem alkotásomba. Hallottam, ahogy csapódik az ajtó, valamiért erősebben, a kelleténél, de nem figyeltem rá. Farkasom energiáival éreztette, hogy más farkas érkezett a csehóba, de annyira sem méltattam figyelemre, hogy felnéztem volna. Nem azért, mert bánatos lettem volna, vagy mert épp belemerültem az önsajnálat mély medrébe, egyszerűen most jó volt így. Kicsit megfeledkezni a világról, kicsit megfeledkezni a farkasokról, meg erről az egész hülyeségről... Egy kicsit embernek lenni. Csakhogy árnyék vetült szalvétámra, és akaratlanul is, de felnéztem. Farkasom nyugodtan nézte a másikat, sőt, egyenesen érdeklődve. Egy kóbor! Pajzsom totálisan lent, valahogy megszoktam már így. Kicsit jobban megvizsgáltam, ahogy a székre támaszkodott. Hmm... szép hölgy. Mi tagadás, férfiból vagyok, na! És eléggé csinos hölgy szemelt ki magának, persze, hogy ezek után megnézem! Mikor a székről kérdez, bólintok, bár rájövök, anélkül is helyet foglalna. Kezét nyújtja, s én el is fogadom. Határozott kézfogás történik, és észreveszem, milyen puha keze van. - Üdvözlet, Odette! Raven vagyok! Szólására csak egy sanda pillantást vetek a felsorakozott poharakra. - Hát, akkor én egy marha nagy ökör vagyok. De köszönöm a meghívást. Viszont, nem fordítva kellene történnie? Én szemelem ki, foglalok helyet szó nélkül, és hívom meg egy italra? - kérdezem, és egy széles mosoly húzódik végig a számon. A csapos azonban "közbeszól", a megrendelt italokat elénk teszi. Az üres poharakat csörömpölve teszi a tálcájára, majd azt nézve, milyen állapotban vagyok, vet egy "Vigyázzon!" pillantást a lányra, majd visszamegy a pult mögé. Vállat vonok, az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy 300 évesen, norvég vérrel, vérfarkasként talán a kelleténél azért, jobban bírom az alkoholt, mint mások.
Na szuper, helyem már van, bár meg se fordult a fejemben, hogy egyáltalán nem-et mondana. Akkor is itt ülnék, max. előtte őt elpateroltam volna. -Hát, Raven, ezek szerint úgy tűnik… -biccentek az üres poharak felé- És tény, hogy valóban idillibb forgatókönyv lett volna a te verziód, de ha már egyszer így alakult, üsse kavics! Majd legközelebb fordítva csináljuk. Vaaagy… Ha gondolod, még kimehetsz, aztán szépíthetsz, majd meglepődök, mint ha először látnálak, ígérem! –teszem hozzá vigyorogva- De ha nem, az se gáz. Már úgy is megszoktam, hogy napjaink pasijai ilyen töketlenek… -vontam vállat. Ahogy a pincér visszatért az italokkal, magamhoz intem, majd bővítek a korábbi rendelésen. -Egy vödör vizet is hozna az úrnak? Igen, nem kancsóval, vödörrel, legyen szíves, merci beaucoup! –felelem, azzal már fordulok is vissza Raven felé a magyarázattal- Ha már te magad is ráerősítettél az állításra, az ökrök amúgy is vizet isznak. Azzal nem is szaporítom tovább a szót, az egyik sört a férfi elé tolom, amennyiben még nem szolgálta volna ki magát, azzal koccintásra emelem a korsót. Legalább amíg a vödör ideér, legyen mivel… -Santé! Kocc, aztán húzóra majdnem meg is ittam az egészet, csak egy kevéske sör lötykölődött a korsó alján. De áhh… ez most jól esett! Kezdésnek jó, viszont azt hiszem, az a tömény se fog ártani. Mit is hozott a pincér végül? Vodka? Rum? Abszint? Á, abszint… ilyet erőset még nem ittam, de egyszer mindent ki kell próbálni, nem igaz? Kibontom, majd töltök is a következő körre belőle. -Szóval, Raven… Veled mi a szitu? Elpatkolt a tengerimalacod, otthagyott az asszony, a szerelmed épp mással készül házasodni, a főnököd a munkahelyen egy idióta barom, a lottón minden számot 1-gyel rontottad el… talált vagy kihagytam valamit?
Szavain jó ízűt nevettem. - Ha szeretnéd, mutathatok kivételt tökösség terén. - kacsintok rá vigyorogva. Viszont mikor a pincérhez fordul, s hallgattam szavait, magam elé húzva a sört figyeltem őket. - Ha már hoz vizet, egy csomag óvszert is dobjon már mellé, lufikat akarok csinálni belőle, az éjszaka további folyásaihoz. - elmosolyodtam, majd az értetlen pincérre néztem - De ha ezeket nem hozná, akkor még 2 sört hozzon! Takk! - mondom a magam anyanyelvén, ha már ezzel csillogunk egymás előtt, mint a csillámpónik. Mikor a pincér elment, és a lány megadta magyarázatát rendelésének, én csak biccentve emeltem poharam. Hmm.. lehet, tényleg nem fog ártani az a vödör víz. - Beauté française ? La soirée sera belle aujourd'hui. - mondom mosolyogva, s koccintok a lánnyal. - Santé! - hagyják el a szavak ajkaimat, s szintén meghúzom a sört. Letéve az üres poharat nézek a lányra, de ahogy látom, ő is jól viseli a kesernyés folyékony kenyér hatásait. Figyelem, ahogy tölt az abszintból. Kérdésére csak még szélesebb lesz a mosolyom. - Majdnem, de kezdetnek nem volt rossz. A tengeri malacom megettem, főnököm jó arc, asszony nincs láthatáron, a lottó meg idiotie... mondjuk úgy inkább, hogy az élet rögös útján néha megbotlik az ember, vagy farkas, kinek, hogy tetszik. Nem jöhetünk ki mindig, mindenkivel. Vállat vonok, majd elővéve cigarettámat felé nyújtom a dobozt, ha szeretne, vegyen, s ha elfogadja, öngyújtóm lángját a szála felé viszem, s utána a magamét is meggyújtom. Ha nem kér, akkor csak én gyújtok rá. - És te jeune femme, milyen bánat hozott az alkohol közelébe?
A szavaira csak egy szemforgatással válaszolok, de azért nem vagyok rest bokán rúgni az asztal alatt. -Kösz, de kihagynám, más terveim vannak ma estére. Hát, úgy tűnik, nem megy ki. Na mindegy, akkor ez így alakult. Amikor ő is a pincér után szól, csak kíváncsian hallgatom, ám ahogy meghallom a szavait, nem bírom magamba fojtani a nevetést. -Ha mégis hoz, és sikerül valami állatfigurát csinálni valamelyikből, mint a vásári bohócok, akkor én fizetem a következő kört! –kapok én is a hülyeségen, majd pár pillanattal később azért még folytatom- Kíváncsi vagyok, hogy ezek után mivel fog ideállítani. Ahogy meghallom a férfit az anyanyelvemen beszélni, egyből lelkesedés csillan a tekintetemben, aztán széles mosolyra húzódik a szám. Ez egyre jobban alakul… - Absolutement, mon ami! A koccintás után hallgatom a válaszát, közben pedig tekintetemmel a pohár alját vizslatja, a benne lötykölődő deci sör aranyszínén át. Már épp visszakérdeznék, hogy milyen az íze a tengeri malacnak, olyat még nem ettem, de inkább csak nagy hozzáértően hümmögök egy-kettőt. -Ahogy mondod, nem jöhetünk ki mindig, mindenkivel… -motyogom halkan, s önkéntelenül is eszembe jut az a nő. Igaz, még sosem találkoztunk, mégis, egyfolytában ezen pörög az agyam. Azt se tudom, hogy ki ő, kinek fia-borja, vagy mégis mit keresett nálunk, vagy mit akar pontosan, mégis… jobb, ha nem kerül a szemem elé! A felém nyújtott cigarettás doboz „ránt vissza” a valóságba. Először csak egy picit meglepetten pislogok, de aztán egy „köszi” kíséretében le is nyúlok egy szálat tőle. Alapból nem igazán szoktam dohányozni, de ez a mostani helyzet korántsem nevezhető normálisnak, és legalább ez is segít megnyugodni egy kissé. Mélyet szippantok belőle, hogy aztán lassan fújjam ki a füstöt, közben pedig a férfi kérdésén gondolkozok, mégis, mennyit mondjak? Á, a fenébe is! Úgy jöttem ide, hogy ma este be fogok rúgni, akkor meg mit sz@rozok ilyeneken? -Képzeld el, hogy van egy tesód, akit 5 éves kora óta nem láttál… Telnek múlnak az évek, közben farkassá válsz, éled az életed, járod a nagyvilágot, és akkor! Amikor már végképp arra számítasz, hogy minden egykor élt rokonod a föld alatt rohad, kivel futsz össze egészen véletlenül? Naná, hogy vele, mert ő is farkas lett idő közben. És itt lenne a nagy alkalom, hogy végre újra együtt töltsétek az időt, ha már korábban kimaradt, de neeeem, még évtizedeket kell várni, mert az a marha a világ másik végén éli a világát, meg mittudomén. És akkor, végre, valahára, egyszer csak beadja a derekát, te meg rohansz mint valami boldogságtól eszét vesztett fruska, és azt hiszed, hogy most már minden szép és minden jó lesz, játék, móka, kacagás, és akkor… kiderül, hogy van valami nő az életében. Szóval most várok, hogy mikor közli, hogy ki vagyok rakva otthonról, mehetek, amerre akarok. –hadarom erős akcentussal és egyre váltakozó hangszínnel - míg az elején még egészen vidáman és elmerengve mesélek, addigra a végére már jó adag tehetetlen indulat és féltékenység, kétségbeesés vegyül. Fel is kapom az egyik felest, amit kitöltöttem, hogy gyorsan a sör után küldjem, aztán visszacsapom a poharat az asztalra, a kelleténél talán picit nagyobb lendülettel. Nem, nem reped meg, az én szemem viszont egyből könnybe lábad az erős italtól. Legalábbis szeretném csak erre fogni… de inkább töltök még egyet. -Esetleg nem tudsz valami jó albérletet a közelben? Nem akarom elkiabálni a dolgot, de ha mégis… Meg őszintén! Te mit tennél a helyemben?
Enyhe szisszenéssel nyugtáztam a bokán rúgást. De a vigyor nem tűnt el a képemről. Mit szépítsek? Férfiből vagyok, na. Néha rám is rám törhet a kangörcs. Márpedig szerintem ahogy pózba vágta magát itt az előbb a széken, valljuk be, nemcsak én néztem meg a pucsító vonalakat, hanem szinte az összes férfi a helyiségben. - Hidd el, nem bánnád meg. Nevetésébe bekapcsolódom, ahogy hallom, mivel csapja le a labdát. - Na akkor pláne remélem, hogy hozza azt a csomagot. - mondom, miközben a lány nevető ajkaira pillantok - Nem tudom, de hogy nem néz normálisnak minket, az is tuti. Amikor vesz a cigarettából, észreveszem, hogy igen csak távol járt ebben a pár pillanatban. Az asztalon hagyom a Marlboros dobozt, így is jelezve, ha szeretne, nyugodtan vehet. Végighallgatva történetét nem tudtam nem észrevenni a hangulat változását a monológ kezdésétől a végéig számítva. Mikor az üres feles pohár koppant az asztalon én csak csendesen néztem rá. Láttam a szemeit, és éreztem a felindultságát. Furcsa volt, hogy így rám zúdítja a problémáit, de én szerettem ezt. Jobban szerettem panaszokat hallgatni, minthogy engem hallgassanak panasszal. Kicsit előrébb dőltem, és a cigarettámba szívva, s kifújva a füstöt kezdtem bele a válaszadásba: - Nos, abból, amit itt elmondtál, és a rövidke ismeretségünk fényében, én azt ajánlom, ülj le vele beszélgetni. Nem hiszem, hogy a most "visszakapott" testvérét csak így eldobná. Illetve, nem ismerem a testvéred, de te érezheted, mennyi ennek az esélye. Ha bánt a dolog, oszd meg vele, légy őszinte, de ne légy féltékeny a testvéred szerelmére. Egy testvéri kötelék, mindig erősebb, legalábbis én így gondolom. Ugyanakkor tisztelni kell, hogy van valaki a testvéred életében, aki boldoggá teszi. Ne, mint riválisra tekints! Egy pillanatra elhallgattam, míg újabb slukkot szívtam a cigarettából, és levertem a végéről a hamut a hamutálba. - Beszélj vele. És akkor elmaradnak a rossz érzések petit laine. - felhajtottam az abszintot, majd letettem a poharat az asztalra, és újra töltöttem magamnak. - Ha meg tévedek, és valóban ilyen tökfej a testvéred, hogy kirakná a szűröd, vannak bérlakások a városban. Egész tűrhető áron, én is nemrég költöztem egybe. Ott biztos találsz magadnak valót. És semleges terület, messze az itteni Falkák kakaskodásától, már ha ez esetleg érdekel, vagy érint... - szavaimat a pincér érkezése szakította meg, aki kihozta a még megrendelt söröket. Sajnos gumi nem volt nála, de egy jeges vödörbe, amiben a pezsgőket hűtik, vízzel telve hozta ki. Na, nesze neked Raven, most ihatsz! - Na, én gondoltam mindenre ma éjjel ivás terén, csak vízre nem. - mondtam nevetve, miközben letette a pincér az asztalra az edényt.
Még a bokán rúgás után is van képe ilyet beszólni? Ó, a perverz disznaja farkasa! Csak vigyorogva csóválom a fejem –mint figyelemelterelés,- hogy aztán még egyszer bokán rúghassam, csak hogy érezze a törődést. - Mi vagy te, valami PR menedzser, vagy valami házalós porszívó-ügynök, hogy ennyire ajánlgatod magad? Hmm, bár lehet mégse, se irodistának nem bírnálak elképzelni, se ahogy valami egyenruhában feszítesz és házról házra jársz… -előrébb dőltem, majd a könyökömet az asztalon, az államat az ujjaimmal támasztottam meg, ahogy tovább gondolkoztam hangosan- Hmm… Munkanélküli? Na jó, nem szenyóskodok. Zenész? Író? Vagy valami ilyen festős-szobrászkodós művész izé? Mégse, ahhoz nem tűnsz elég zakkantnak… Azért te is segíthetsz, melegszik-e, vagy totál hidegben tapogatózok a foglalkozásodat illetően. - Ugyam már, normálisnak lenni unalmas. Ahogy a tökéletesség is. –vigyorodok el a megjegyzését hallva. Aztán jön az én kis monológom, mire pedig észbe kapok, már félig le is égett a cigarettám. Na, szuper… Újra beleszívtam, lassan kifújva a füstöt. Ahogy közelebb hajolt, én se voltam rest leutánozni a mozdulatát, mert csak… így legalább külső szemlélőnek úgy tűnik, mint ha épp valami nagyon fontos diskurzusról sutyorognánk – ami igaz is, nekem legalábbis fontos! Másrészt… mittudomén, csak ehhez volt kedvem. - Ühüm… ühüm… ühüm… -bólogattam aprókat, miközben szinte ittam a férfi szavait, s próbáltam mindent megjegyezni, amit csak tudtam. - Én se hiszem, legalábbis nagyon remélem, de attól még ott van bennem a félsz, meg a mi van ha mégis? –feleltem sóhajtva, majd két ujjal odatoltam a poharam az övé mellé, hogy finoman összekoccanjanak. - Oui, je sais… tu es vrais, mais… c’est trop difficile! Most így kimondva olyan könnyűnek tűnik minden, mégis… te jó ég, szinte magamra se ismerek, máskor nem szoktam ennyit bizonytalankodni, komolyan! Viszont… tényleg úgy gondolod, hogy a testvéri kötelék az erősebb? Miért? Miért az, és nem élete szerelme lenne az első? –kérdeztem vissza, mert én közel sem voltam ennyire biztos a dologban, és már csak azért is érdekelt, ő miért pont így látja a dolgokat. Saját tapasztalat? Vagy már máshol látott példát rá? Vagy csak azért mondja, hogy engem vigasztalni próbáljon… - És nem vagyok féltékeny! –vágtam oda a végére csak úgy, már-már durcásan, mint valami sértett óvodás. Persze naná, hogy nem igaz… Tudom, hülyén hangzik, de tombolt bennem a féltékenység. Röhej, mi? Nem hogy örülnék, hogy végre becsajozott Théo, ha már hónapok óta ezzel húzom az agyát, meg erre biztatom. Becsajozik, erre? Már egyből behisztizek… Te is jó vagy, Aimée, igazodjon ki rajtad, aki tud… A számhoz emeltem a poharamat, ám mielőt kiürítettem volna, még határozottan kijelentettem, hogy: - Mindenesetre azt hiszem, megvan a holnapi programom. –azzal el is tűntettem belőle az italt. Könnybe lábadt a szemem, végigmarta a torkomat, zsibbadt a gyomrom is tőle, pláne, hogy már órák óta nem ettem, de most ez érdekelt a legkevésbé, már töltöttem is újra, Ravennek is, ha követte a példámat. Ahogy meghallottam a becézését, önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám széle, a lakásajánlatokra pedig csak bólogattam. Azt hiszem, nem árt felkészülnöm ilyesmire is, sose lehet tudni… - Csak nem te is mostanában érkeztél a városba? Merre jártál korábban? –billentettem oldalra a fejem, ahogy a szavaiból sikerült kiszűrnöm azt, amit. Ahogy a pincér megjelent a vödörrel, már újra rám is tört a vigyoroghatnék. Huhuhuhúúú, mi lesz még itt! Alig vártam, hogy végre lelépjen, hogy aztán újra közelebb hajolhassak a férfihoz, hogy aztán egy cinkos mosollyal megjegyezhessem, hogy: - Mibe fogadjunk, hogy nem bírod meginni az egészet! Pláne úgy, hogy utána még ezeket is elpusztítsuk… -biccentettem a vödör víz, majd a többi itóka felé, miközben szórakozottan mozgattam az ujjaim között a cigarettámat. Bocs, nem tehetek róla. Az ilyen fogadások mindig is a gyengéim közé tartoztak!
A következő rúgására, ha nem is teljes akarattal, de felkészültem, és végül is csak a levegőt sikerült betalálnia. Lehet, hogy vénnek tűnök, de korántsem vagyok az, és kétszer nem esek abba a hibába... Öhm, bizonyos hibákba. Na de hagyjuk. - Az effajta aktakukac melók nem az én világomba tartoznak. - mondtam vigyorogva - Sosem próbálkoztam vele, és valami azt súgja, nem is fogok. Amúgy az ajánlgatást csak a magadfajta tüzes kislányoknál szoktam bevetni. A munkatalálgatásaira csak mosolyogva válaszoltam:
- A zenésszel forrósodik. Foglalkozás terén már sok mindent űztem, voltam asztalos, fegyver műves, katona, útburkolati munkás, dolgoztam gazdaságban, voltam tetováló, hangszer és ékszer készítő, fesztivál szervező, motor szerelő, játszottam utcán, együttesekben... meg még sorolhatnám. De most itt Fairbanksben a Snows In Hellben pultoskodom, meg zenélek. Meg néhány mellék állást próbálok elindítani. Vállat vontam. Az évszázadok során sok mindent kipróbáltam, ha most itt egy ültő helyemben fel kéne sorolnom őket, reggelig sem végeznék. - És te, milyen munkával foglalatoskodsz? Modellkedés, üzletasszony vagy egy márkacégnél, esetleg énekesnő? Vagy bérgyilkos vagy és a rossz fiúkat lövöldözöd háztetőkről? Figyeltem alakját, ahogy előrébb dőlt, s hátának lágy hullámát vettem szemügyre. Farkasom nyugodtan szemlélte a másikat, ő is érdeklődve figyelt, bár nem gondoltam, hogy benne különösebben tombolnának a hormonok. Legalábbis nem annyira, mint ahogy most kezdett bennem. Nem, mindez nem a pia miatt, szó sincs róla. Ezt én éreztem. Valljuk be, már jó ideje nem voltam nővel, és most kérdés nélkül ide állít egy magányos mellém. Illegeti magát, pimaszul viselkedik, és olyan bizalmasan beszélget velem, mintha már századoktól fogva ismerne. Jól eső érzés volt, és most semmi kedvem nem volt az illedelmes, tartózkodó monsieur-t adni. Persze ez nem azt jelenti, hogy közönséges leszek, és asztalt felborítva, derekánál ragadva gerincre vágom. Azért ennyire nem vagyok kiéhezve... Bár a gondolat kellemesen érintett. Csupán annyit jelent, most kicsit jobban kitárulkozom, és nyersebben udvarolok. Ennyi. Ha valami nem tetszik neki, úgyis sípcsonton rúg. Vagy legalábbis megpróbálkozik vele. Örültem, hogy érdekli a véleményem, vagy legalábbis úgy tett. Ha tudtam valami hasznos dologgal szolgálni, akkor mindez már megérte. Figyeltem, ahogy összekoccintja poharainkat, majd a szemébe néztem. - Ha máskor sem vagy bizonytalan, akkor légy most is határozott. Csak bízz az ösztönökben. - mosolyogtam rá. Ám kérdésérére elgondolkodtam. A cigarettámra tévedt a tekintetem. Beleszívtam, majd a végét elnyomtam a hamutálban, de nem néztem vissza a szemébe, úgy folytattam, a poharamban lévő itallal szemeztem. - Nekem sosem volt vér szerinti testvérem, legalábbis nem tudok róla. De volt olyan, akit mégis testvérként szerethettem. Rengeteg élményben volt részünk együtt, s miután szerelmes lettem, utána sem feledkeztem el róla. - a lány szempárjába néztem mélybarna tekintetemmel - Az idők folyamán elváltak útjaink, a szerelmem is elhunyt. De a kötelék, mely a "fivéremhez" köt, nem múlt el, mai napig. Tudom, hogy él, és egyszer viszontláthatom. Egy testvéri kötelék, pláne, ha vér szerinti, sosem szakad el. Még akkor sem, ha ezt akarják. A szerelem múlandó, és bárkivel megköthető. Gondolom, valahol mindig is érezted, vagy legalábbis remélted, míg távol voltál a testvéredtől, hogy él. Ez is a kötelék része. A "nem vagyok féltékeny" szövegre csak elmosolyodtam, majd ráhagyó bólintással nyúltam egy újabb cigaretta után. Hát persze, persze. Ha valóban nem lenne az, nem hangoztatná, másrészt nem lenne az arcára írva. De nem fogom ezt ráolvasni, elvégre ez az ő döntése. Majd megbékél, előbb, vagy utóbb... Mikor ajkához emelte a poharat, hasonlóképp tettem, és szintúgy, egy gyors, egyszerű mozdulattal felhajtottam a rövidet. Egy mély sóhaj hagyta el a számat, az ital kellemesen megborzongatott. Látva Odette ábrázatát halkan kuncogtam, de figyeltem, ahogy újratölt mindkettőnknek. Ma mindketten részegen megyünk haza. Kérdésére csak bólintottam. - Mindenfelé, turnéztam egy bandával. Fairbanks előtt Los Angelesben jártam. És te? Hol éltél eddig? A pincér vödrös merényletére én is csak nevettem. Odette szavaira azonban felé kaptam a tekintetem, s arcomon egy huncut mosoly jelent meg. Fogadás? Nem szokásom, de a tét! - Ha fogadás, akkor legyen fogadás! Ha lehajtom az egészet, utána jutalmul, kapok tőled egy csókot! - mondtam vigyorogva. Ha nem megy bele, nem is olyan vadóc, amilyennek mutatja magát. - Ha nem sikerül, a maradék vizet a fejemre öntheted. - a vigyor nem tűnt el a képemről, majd felé nyújtottam a kezem, hogy megpecsételjük a fogadás feltételeit. - C'est une affaire, petite fille ?
Kikerülte? Na nem baj, had örüljön a gyáva, majd gondoskodok róla, hogy a következő betaláljon. -Áh, ne is, dög unalom az összes. –legyintek, majd lassan forgatni kezdem a kezemben a poharat, ügyelve rá, hogy ne lötyköljem ki az italom. Ahogy pedig meghallom a beszólását, nem tudom megállni, hogy ne öltsem ki rá a nyelvem. -Nem vagyok kislány. Hallgatom, hogy mennyi mindennel foglalkozott már életében, és azt kell mondjam, szép kis lista. Hmm, Snows in Hell? Megközelebb megvan, hogy hová fogok benézni. Bááár, előbb várjam ki az este végét… -A zenélés jó dolog. Egy párszor már nálam is előfordult, hogy azzal kerestem a kenyérre valót, bár azt többnyire akkor, amikor a nagyban utazgattunk és más állandó meló nem igazán fért volna bele. Hogy én? Hát, kérlek szépen… ha nem számolok azokkal, ahonnan egy héten belül kirúgtak, akkor… voltam már vadász, geológus, régész, állatkerti gondozó, egyszer dolgoztam kisállat-kereskedésben is, fegyverboltban, meg hentesüzletben, igaz, az utóbbi az csődbe ment… Most… hát, azt nem mondanám, hogy összetöröm magam a munka miatt, a tesómnak segítek be a lovardánál, mellette vadászgatok meg néha az állatkertnek segítek be, aztán kábé ennyi. Amúgy nem, bérgyilkoskodni nem szoktam, de ez a háztetőről rosszfiúkat lövöldözős dolog tetszik, majd valamikor kipróbálom azt is. Viselkedj, vagy lehet, hogy te leszel az! Az újabb tanácsokra csak bólogatok, aztán hallgatom, ahogy ismét mesélni kezd. A cigaretta végét egy laza mozdulattal belepöccintettem a hamutálba, aztán ismét a férfi felé koncentráltam a figyelmemet. Ahogy a „testvéréről” beszél, önkéntelenül is mosolyra húzódik a szám. Igen, ismerős a szitu… Amíg nem tudtam róla, hogy Théo is él, és vérfarkas, addig mondhatni a mentorom, Benjamin volt a pót-bátyám. Sőt… Miután megtudtam, meg utána is, a mai napig úgy tekintek rá. -Köszönöm. –felelem hálásan, ez most tényleg jót tett a lelkemnek. Legalábbis nagyon szeretnék hinni neki, hogy igaza legyen. -Most meg mi olyan vicces? –tettem fel a költői kérdést nevetve, majd elmorzsoltam egy-két könnycseppet a szemem sarkában. -Szóval te is ilyen nagy utazó vagy. Én Fairbanks előtt Kemiben rontottam a levegőt, Finnországban. Azelőtt meg... Hosszabb ideig mondjuk csak Franciaországban meg Egyiptomban éltem, de Európában egész sok országban megfordultam. Ahogy meglátom, hogy nyert ügyem van a fogadással, egyből cinkos mosolyra húzódik a szám. Hát még amikor meghallom, hogy milyen tétben gondolkozik szerencsétlen. -Rendben, chéri. Ha fogadás, akkor legyen fogadás. Ha tényleg megiszod ezt a… majdnem 5 liter vizet egy ültő helyedben, akkor megkapod azt a csókot. Sőt, tudod mit? Kettőt is kapsz! Ha viszont nem sikerül, akkor nem csak a maradékot fogom a fejedre önteni, de újratölttetem a pincérrel és azt is te fogod kapni! Mit szólsz hozzá? Kérjek egy citromkarikát neked a vödör szélére, esetleg valami kis napernyőt, koktélcseresznyét, vagy bármi mást?
Csak mosolygok nyelvöltésén, és a mutató és középső ujjammal egy olló mozdulatot teszek a levegőben. - Nekem az vagy. - felelem nevetve, mikor kikéri magának, hogy ő nem kislány. - De ha zavar, akkor nem hívlak így. Onnantól vénasszonynak hívlak. Mikor megtudom, hogy ő is zenél, érdeklődve hallgatom. Az ő munkalistája is bővelkedik mindenben, bár ezen nem csodálkozok. Farkaséknál ez szokásos. - Legalább tapasztalatokban nincs hiány. - a bérgyilkos megjegyzésére csak nevetek - Rendben, igyekszem ezt észben tartani. - szívok bele a cigarettámba. Hát ja, de talán azért olyan határokat nem feszegetek, hogy valaki egy háztetőről lepuffantson... Na jó, van már pár tippem, ki lenne az, de talán Odette nem szerepel köztük. Még. Mikor a történetem végére értem, s ő hálásan megköszönte, kedvesen elmosolyodtam. - Nincs mit. Csak mosolyogtam rá, ahogy a a könnyeket letörölte. Igen, mondhatjuk ezt, hogy nagy utazó vagyok. Amióta csak kiszakadtam Fairbanks városából, fiatalon, s apám karjai közül, azóta egy-két hely volt talán, ahol hosszabb ideig megállapodtam. Keresztül-kasul jártam már a földet, az idők átívelő fonalain. Láttam pusztulást, születést, átváltozást. És azt hiszem, a lány is megtapasztalta ezeket. Finnország hallatán kissé összeszorul a szívem. Gyönyörű ország, nem egyszer megfordultam ott, de az utolsó ott létem mészárlásba torkollt. És nem szívesen emlékeztem erre vissza. Európa tele van csodás vidékekkel, és én imádtam utazni országai közt. De persze nem csak virágokról és kolbász kerítésről szól az élet. A kihozott vödörre pillantottam, s közben a lány feltételeit hallgattam. A vigyorom egyre szélesebb lett. Norvég gyomor... inni kell! - Rendben! - megfogtam kacsóját és egy csókot nyomtam rá. Felálltam az asztaltól, majd a kocsma falnál ácsorgó zenegépéhez léptem. Na lássuk. Három dal, annyi idő talán elég. Farkasom kíváncsian figyelt, s közben a másik farkasa mellé telepedett. Benyomtam három dalt, majd vigyorogva visszaléptem a lányhoz. - Nem lesz díszre szükségem. - nem ültem vissza, két kézbe fogtam a vödröt. De aztán egy gyanakvó pillantással Odettére néztem. - Nem ér piszkálni, csikálni! - aztán mosolyogva rá kacsintottam, majd megemeltem a vödröt. Az első szám akkor szólalt meg, mikor az ajkamhoz emeltem a vödröt. High Kings Rocky Road To Dublin dallamai végigviharzottak a gerincemen, ahogy a hűs víz is a torkomon. Mély, öblös kortyokkal kezdtem, de lassan, kimérten ittam. Nem siettem el. Még egész jól is esett az első pár korty. Folytattam, nem álltam meg, s közben hallottam, ahogy néhány ember a pultoknál füttyentve, biztatva szól a mutatványhoz. A dallamok körbezengték a helyiséget, én pedig ittam tovább. Hát Raven, egy lány csókjáért, mit meg nem teszel... Bár ha jól sikerül, akkor kettő lesz belőle! A dal elhalt, de én folytattam tovább. Nem tudtam pontosan, mennyi fogyott, de amikor a második szám elkezdődött, enyhén elmosolyodtam. Némi víz kifolyt a szám szélén, de ennyi belefér. Paddy And The Rats Drunken Sailor, mikor felcsendült, néhány tag kurjantott a pult mellől, s a dal ritmusára tapsba kezdtek. Bal kezemmel a vödör alját tartva folytattam az egyre sűrűbb kortyokat, s jobb kezemmel kör körös csukló mozdulatokkal bátorítottam a csendesebb sarkokat, hogy kapcsolódjanak be a játékba. Mert ez játék, buli, és semmi több. Ha nem kapok csókot, kapok egy fürdetést. Amúgy is meleg este volt, még jól is jöhet a hideg zuhany. Ismét két kézre fogtam a vödröt, és egyre hátrébb hajtottam, hogy elérjem a hideg vizet. Már látszott az alja, és a remény, hogy megnyerhetem a fogadást örömmel, és egyre sürgetőbb kortyokra ösztökélt. A harmadik számra, Korpiklaani Happy Little Boozer -e már szinte mindenki a kocsmában arra szurkolt, hogy megiszom az egészet. Úgy ittam, mint valami sivatagi ló, de éreztem, hogy a kortyok egyre nehézkesebben mennek le a gyomromba. Már csak fél liter... Gyerünk Raven!!! Újból, lassú kortyokat vettem, de éreztem, hogy ezt már tényleg nehezen veszi a gyomrom, de nem mutattam ki. A hangos biztatásokra, és szurkolásokra tereltem figyelmem. Gyerünk, menni fog! Az istenekre, gyerünk!!! A türelmetlenség lett rajtam úrrá, és hirtelen a kelleténél jobban megemeltem a vödör alját, mire a víz az orromba folyt. Köhögve, levegő után kapva rántottam el a vödröt a számtól. - Azt a rohadt... - mondtam félig nevetve, félig köhögve, ahogy a tüdőmbe folyt az a kevés víz. Odettere emeltem a szemeimet, s aztán az ujjongó, tapsoló emberek felé pillantottam. A szám is abba maradt, én pedig letettem az asztalra a vödröt, aminek az alján egy kevés víz lötyögött. - Hát, ezt most elvesztettem. - mondtam, miközben kiegyenesedtem, majd ismét leültem a székemre. - Kérheted a másik vödröt, és a nyakamba öntheted. - mondtam nevetve, és közben megtöröltem az arcomat az egyik szalvétával. Több, mint 4 és fél litert sikerült letuszkolnom... Na, azért látszik, hogy norvégnak születtem.
-Úgy is visszanő… -súgtam vissza az ollózó mozdulata láttán ~És attól, hogy nincs nyelvem, még nem vagyok beszédképtelen ~ üzentem neki gondolatban- Amúgy tudod mit? Azt hiszem, a kislány mégiscsak jobban tetszett… -Nem, abban nincs. Bár be is cseszne, ha ennyi év után hiány lenne belőle… A kézcsókra csak elmosolyodtam, legalább ennyi jusson neki, ha már szerencsétlen agyát ilyenekkel húzom. 5 liter… csodálkoznék is, ha meg bírná inni. Ahogy felkel az asztaltól, hátrafordulok a széken hogy lássam, hová igyekszik. Csak nem a mosdóba? Neeem, az az este további része lesz csórikámnak, majd olyan 15 perces időközönként, most csak a… zenegéphez megy? Az egyik lábamat felhúzom magam alá, így ülök tovább a széken, miközben kíváncsian várom, hogy DJ Raven milyen zenéket válogat össze az este folytatásához. -Okés. –felelem vidáman a díszekkel kapcsolatos válaszára, ám ahogy közli, hogy nem ér piszkálni, egyből lehervad a mosolyom, s csak egy csalódott grimaszt és némi szentségelést kap cserébe- A fenébe… Ahogy inni kezd, közelebb tolom a széket, mögé, és ráállok, hogy jobban lássam, hogyan boldogul. Itt még halál nyugodt voltam, ha pedig belegondoltam, hogy még azt a sört is megitta előtte, a pár felest, meg még ki tudja mi mindent mielőtt ideértem… Ha kiissza a vödör tartalmát, komolyan, megeszem a kalapomat. Amikor néhány más vendég elkezdte bíztatni, csak jót mosolygok magamban. Most álljak be én is? Szurkoljak magam ellen? Mondjuk ha nagyon kukacoskodni akarnék, akkor már ott bukta a dolgot, hogy a fogadás úgy szólt, hogy „egy ültő helyedben”, és nem „álltadban”. Mindegy, ha valami csoda folytán meginná az összes vizet, majd bedobom neki. Így azonban csak beadom a derekam, aztán némi tapssal, füttyszóval én is beszállok a bíztatásba! Igen, így, a szék tetején állva, engem aztán nem zavar. Röhej, hogy belement a lökött kis fogadásomba, viszont az dicsérendő, hogy ilyen bevállalós figura. Csak ment a bíztató vastaps, a kurjongatások és bíztatások, füttykoncertek, s ahogy fogyott a vödörből a víz lassan de biztosan, úgy kezdett el nőni egy kis gombóc az én gyomromban. Te jó ég… Eddig nem sok esélyt adtam neki, de most már komolyan kezdtem tartani attól, hogy ez tényleg képes, és megissza az egészet. Hagytam is a szurkolást, csak közelebb hajoltam, hogy a válla felett átlesve lássam, hogy száll tova az esélyem a nyerésre… És akkor valami történt, mert mire észbe kaptam, Raven már prüszkölve próbálta felköhögni a rossz útra tévedt vizet. Leugrottam a székről, aztán már siettem is a segítségére. -Kuc-kuc, meg ne fulladj. Kit fogok akkor ma megfürdetni? –veregettem meg a hátát finoman- El bizony. Milyen kááár, hogy nem sikerült. Na sebaj, majd máskor! Egyébként ügyes voltál, már egész megijedtem a vége felé, hogy te fogsz nyerni. Kérem a vödröt, aztán el ne tűnj nekem! Rögtön jövök… -súgtam a fülébe, majd felkaptam a vödröt az asztalról. -Emberek, tartsák szemmel, nehogy meglépjen, amíg előkészítem a fürdővizét! –kiáltottam el magam vidáman, jót nevetve a pult felé vettem az irányt, és még választ is kaptam rá, ahogy néhányan felmordultak a tömegből. Nem vártam meg, hogy a pincér kijöjjön, majd újabb várakozás, mire eszébe jut kihozni a vizet, neeem. Türelmetlen vagyok én ehhez, így aztán csak besétáltam a pult mögé, hogy az első pultos kezébe nyomjam a cuccot. Így aztán bő egy perccel később már egy csordultig teletöltött kis vödörrel igyekeztem vissza a férfihez, amit le is raktam az asztalra, amíg szusszanok egyet. -Nos, mon ami, készen állsz? Szeretnél nekivetkőzni a feladatnak, vagy maradsz a vizes pólózásnál? –kérdeztem incselkedve, miközben fél kezem-szemem a vödrön tartottam, nehogy már a végén még ő borítsa rám. Sőt… Fél lábbal fel is léptem a székre, majd fogtam a vödröt is, a férfi feje felé tartva azt. -Mondasz még valamit az utolsó szó jogán? Kapsz 10 másodpercet. –feleltem vigyorogva, mert fogja a halál tartani a vödröt amíg lenyom egy 3 órás búcsúbeszédet, így aztán akár mond valamit, akár nem, 10 másodperc elteltével zúdítom a nyakába a vizet.
~ Igen, visszanő. Szokásom elfelejteni a hölgyek csacsogó természetét. - üzentem vissza pimasz mosollyal. Ivás közben éreztem, hogy a hátam mögött kukucskál, és jó érzéssel töltött el a figyelme. A verseny szellem hajtott, és persze a dicsőség, na meg a hőn áhított "trófea"! De néha veszítenünk kell. És itt most ez történt. Mikor éreztem a hátamon kezeit, elmosolyodtam, de incselkedésére csak kezemmel mutattam egy fityiszt. Ahogy a fülembe súgott, enyhe borzongás futott végig rajtam. Őszintén szólva nem illik barátnőket összehasonlítani, de ahogy Odette eltűnő alakja felé pillantottam, eszembe jutott, hogy hajdanán Melissa is hasonló pimaszsággal és életvidámsággal tekerte el azt a bozontos fejemet. Nem, itt nem arra gondolok, hogy a régi szerelmem hasonmását kutatom a világban. Odette más volt, volt benne valami olyan szikra, amitől... nem is tudom... Na jó, álljunk le! Most! Egyszerűen túlságosan kanos vagyok. Ennyi, ez az egyszerű magyarázat, meg sokat ittam. Holnapra kialszom magam! Vagy most, a hideg zuhany után kijózanodom... A lány hangjára csak intettem a felém pillantó, vigyorgó alakokra. Nem, nem lépek le, keményebb fából faragtak ahhoz. Miközben Odette a vödör újratöltetésével foglalatoskodott, én a zsebemben lévő mobilt, és tárcát az asztalra dobtam. Mikor láttam, hogy visszajön, és az asztalra téve a vödröt, rám pillantott, csak mosolyogtam. Mikor meghallottam ajánlatát, kis híján felnevettem. Megfogva a derekamnál az ujjatlan póló végét levettem magamról, láthatóvá téve kidolgozott mellkasizomzatom vonalait. (Igen, kidolgozott mellkasizomzat, mert edzek, és egy 300 éves vérfarkas legyen már kondiban, direkt az ilyen helyzetek miatt! - a szerk. ) Az egyik szék támlájára dobtam a fölsőm, majd a zúdításra felkészült lányra pillantottam. Közelebb húztam hozzá a székemet, hogy ne kelljen annyira kitartania a kezét, de szemben ültem vele. Felnéztem a szemeibe. Nem szóltam, de éreztem, hogy mindenki minket bámul, lélegzet visszafojtva. Nem szóltam, s hangosan visszaszámolva a másodperceket néztem rá. Bizsergett a tarkóm, és igazából, ami most jött, azt nem igazán értettem, miért teszem. Az utolsó 5 másodpercben egy ravasz mosoly villant a szám sarkában. Nem tudtam, észrevette-e, de nem érdekelt. Egy hirtelen mozdulattal felálltam, s a két kinyújtott karja között termet a fejem, karjaimmal átöleltem a derekát, hogy ne szabadulhasson, majd egy apró csókot leheltem az arcára, közel ajkaihoz. Ez alatt a pár pillanat alatt azonban olyasmi történt, amire én se számítottam. Megcsapott az illata, megfeszültek az izmaim, s nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne simuljak hozzá, ne rántsam magam felé teljesen a testét. Farkasom olyan erőt szabadított ki bennem a lány illatára, hogy ez még az alkohol részegségénél is nagyobb bódulatot adott. A hideg zuhany ekkor úgy ömlött a nyakamba, hogy libabőrös lettem. Beterített a víz, és jóleső frissesség? (mint egy tusfürdő reklám) viharzott végig a testemen. Mikor a vödör teljes tartalma rajtam landolt, elengedtem Odette derekát, és a közben csuromvizes sapkámat levéve kifacsartam belőle a vizet, majd visszahúztam a fejembe. A vízcseppek egyenletesen végiggurultak testem vonalain. A lány szemeibe néztem. Nem tudtam, ő érezte-e a feszültségemet a közelében, ami bár egy pillanatig tartott, nem rejtettem el, és reméltem, ezzel nem ijesztettem meg. Nem akartam rosszat, és nem akartam hogy egy perverz disznónak nézzen. Ösztönösen éreztem ezt, nem direkt csináltam, még... még én is meglepődtem. A hangos tapsvihar zökkentett ki, s a pultos vigyorogva dobott felém egy rongyot. Elkaptam a levegőben, majd megtöröltem borotvált arcomat.
Olyan önfeláldozó vagyok, de olyan, hogy... á, és senki nem értékeli, pedig jeget cipelek... én... jeget... egy teljes zsákkal, nehogy kifogyjon már a csehó. Ajtó nyílik, azaz nyitom lábbal, szó szerint berúgom, aztán érkezik a zsák és végül jómagam. Persze nem a pult felé indulok, mert ha oda lebaszarintom az egészet, akkor itt korcsolyapályát varázsolok, aztán a nyakamba varrnak egy csomó pert, mert mindenki jégkorcsolyázik. Azt már nem, mindenki oldja meg magának a kéz- és lábtörését, ebben nem segítek. A kisebb asztalok felé veszem az irányt, tudom a járást, bár sokat nem látok, nem mintha érdekelne, ott soha nem szoktak ülni, és ez jó. Legalábbis emlékeim szerint. Vagy az nem itt van? Egyáltalán jártam már itt? Ide kérték a jeget? Egy pillanatra megtorpanok, mert most már magam sem tudom, egyedül a jég biztos, ami már hozzáfagyott a vállamhoz, lehet, letenni sem tudnám, ha akarnám is. Mindegy, előbb szabaduljak meg a terhemtől, aztán majd kiderül, jó helyen járok e, vagy sem. Tehát irány a kis asztalok, és mintha látnék valami lábat, de az nem lehet, mert nem, itt nem szoktak ülni, mint mondtam, vagy valaki elhagyta a hulláját, műlábát. Laza mozdulattal hajítom le a zsákot középre. -Itt a jég. Hogy minek ordítok? Azt nem tudom, főleg hogy szembesülök azzal, sikerült még nagyobb csörömpölést okoznom, mint akartam eredetileg, mert egy vödör a földön landol, és azt hiszem két marha döbbent fej pislog rám. Ráadásul mindkettőt ismerem, ez gáz? Most ugye nem egy randit vágtam haza? Elvigyorodok, mégis mi mást tehetnék? Lazán rátámaszkodok a jégre, ha a vállamtól elvált, akkor nem fogok hozzáragadni. Lehet, rendet kéne raknom, mert a csörömpölő cuccon kívül nem tudom, kire, mire mit borítottam rá. -Kéritek a vödröt? Most halál parasztnak néznek, ezt tudom, pedig nem akartam én semmi jónak az elrontója lenni, de mégis ki a fene gondolta, hogy itt fognak turbékolni? Megvakarom a fejemet, és erőteljesen koncentrálok, próbálom összerakni a képet. Na nem a borítósat, hanem azt, hogy jó helyre jöttem, vagy sem. Még a végén én szánkázok seggen a jéggel együtt, mert kihajítanak, ha... ha. Most mit vártok tőlem? Énekeljem el az O sole miot, vagy mi a rák? Jobb ha kussolok, az én hangszínemnek nem fekszik az.
Megvártam amíg Raven lenyomja a minisztriptízt, és nagy volt a kísértés, hogy ne rohanjak oda azon nyomban a zenegéphez, hogy aláfestő zenének benyomjam Joe Cocker - You can leave your hat on című számát, de… Áh, mire odaértem volna, már vége is lenne a műsornak. Így csak türelmetlenül vártam, lábammal doboltam mellé, jelezve, hogy tempó-tempó. Oké, ahogy lekerült a póló, egy elismerő kis füttyentést is elengedtem, egy „Nem rossz, nem rossz…” megjegyzéssel, de aztán már tényleg fogtam is a vödröt, hogy a lényegre térjünk! Ahogy Raven felnézett rám, én lenéztem –ó, milyen romantikus!- és ahogy találkozott a tekintetünk, széles mosolyra húzódott a szám. Egy pillanatra eszembe jutott az a morbid hasonlat, hogy annak idején milyen bazári látványosságnak számítottak az ilyen nyilvános „kivégzések”, meg a hóhér is valahogy így nézhetett le az áldozatára, de… gyorsan meg is ráztam a fejem, hogy elűzzem a rossz emlékeket, gondolatokat. Nem, ez a mostani helyzet korántsem rossz, sőt… tiszta buli! Játék, móka, kacagás! Nem tudom, Raven mennyit érzékelt a pillanatnyi hangulatváltozásomból, de különösebben nem is érdekel a dolog, inkább a visszafelé pörgő másodpercekre összpontosítok, na meg hogy nehogy véletlenül előbb megremegjen a kezem és elejtsem a vödröt. Nem tudom, mire számítsak a férfival kapcsolatban, így aztán azt is kinézem belőle, hogy esetleg az idő lejárta előtt meglök, hogy kibillentsen az egyensúlyomból, vagy a vödrön taszítson egyet, hogy engem áztasson el maga helyett. Ahogy elcsíptem azt a gyanús, felvillanó mosolyt, egyből kicsit erősebben fogtam rá a vödörré, és már készültem is a támadásra, csak… nem épp arra, amit ő lépett. Gyors volt az öreg, nem mondom, ráadásul sakkban is jó lehet, ha már sikerült kapásból olyat lépnie, ahol áldozatok nélkül nem tudnék rendesen visszavágni neki… Gondolok itt arra, hogy így aztán bajos lenne a nyakába zúdítani a vizet, legalábbis úgy, hogy ne ázzak el vele együtt ő is, arra pedig most igazán nem vágytam. Azt nem tudom, hogy alapból is csak egy gyors puszinak tervezte-e a csóklopást, vagy csupán nem sikerült rendesen kiviteleznie, mindenesetre sikerült meglepnie vele. Annyira nem, hogy kiakasszon, csupán széles mosolyra húzódott a szám. Hmm, cseles! Viszont egy kicsit talán csalódtam is benne, hogy csak ennyire futotta, de hát istenem… Ekkor sikerült megéreznem meg a hirtelen felszabaduló energiáját, amire a farkasom is egyből felkapta a fejét, sőt, fel is pattant, hogy harci készültségbe csapja magát. Ám ez volt ugyanaz a pillanat is, amikor a férfi eltávolodott az arcomtól, én pedig végre a fejére boríthattam a jutalmát, amiért olyan keményen megdolgozott. Igaz, némi víz nekem is jutott belőle, de túlélem, majd megszárad. -Nézzenek már oda, csak nem kopaszodik valaki? –cukkolom, ahogy lekerül a sapka, de ekkor dördül el az az ordítás valahonnan a hátam mögül, én pedig dühösen vágtam az irányába a vödröt, ahogy hátrafordulva rárivalltam. -MI VAN MÁR B+?! Milyen jég? –morranok fel hasonló hangerővel, mint a másik, ám amikor meglátom, hogy ki is az, én is csak hasonlóan döbbent és értelmes fejjel pislogok rá- Alex?! Te meg mi a jó büdös fenét keresel itt? És miért hoztál magaddal ennyi jeget? Jó sok whiskey-re lesz szükség, hogy ezt mind elpusztítsuk… –bökök a zsák felé. -Kösz, de megtarthatod. Töltsd meg jéggel, kapd ölbe, aztán hajrá! Már majdnem olyan mint ha fagyit nyalnál. Igaz, nem vaníliás, mint amit a képedbe nyomtam az első találkozásunkkor, de legalább a hőmérséklet hasonló. Jut eszembe, te se maradj ki a jóból. Épp jókor jöttél! Pincéééééér! –kiáltottam a pult felé, s még egy két ujjas füttyöt is elengedtem, csak hogy biztos meghallja valamelyik címzett- Egy rövides poharat, de azonnal! Kereken két perccel később már töltöttem is az újabb kört az abszintból, egyet-egyet Raven illetve Alex kezébe nyomva, majd a sajátomat is koccintásra emeltem. -Santé! Arra, hogy az este folyamán még egy vödör jeget is Raven nyakába borítunk!
Miközben megtöröltem magam, éreztem farkasom higgadtságát. Az előbbi affér, amit elkövetett, miközben Odettevel szemben voltam, mintha elégedettséggel töltötte volna el. Tudta jól, mi van bennem. Ha csak arra gondoltam, hogy esetleg a lány ajkára tapad a szám, végig futott a hideg a hátamon, de azzal a kellemes, bizsergető érzéssel. Megráztam a fejemet, mint aki próbál kijózanodni. - Nem vagyok kopasz, ez itt haj! - mondtam nevetve, ahogy a fejemre mutattam, ami lelapult bár a sapkától, és a víztől, gesztenye barna színben ott tündökölt. Fejembe húztam a vizes satyit. De visszagondolva, jó érzéssel töltött el az is, hogy megdicsérte a testem. Azonban, mikor a kiáltás hangforrása felé fordultam, elvigyorodtam. Nocsak. A műhelyes, hello kitty festőművész, a némaság remetéje, Alex személyesen. Bár az elhangzottakból rájöttem, hogy Odettetől sem áll távol az ismeretség. És egy fagyis esettel találkoztak? - Üdv Alex! - vigyorogtam rá, miközben visszavettem az ujjatlan pólót. Miközben Odette rendelte az újabb kört, én egy harmadik széket toltam az asztalhoz, hogy az új vendégnek is szorítsunk helyet. Nem tudtam, miért hozta a jeget, de legalább a buli egyre érdekesebb lesz. Mikor kijöttek a poharak, s a lány a kezembe nyomta, vigyorogva néztem a két bolhásra. Koccintásra emeltem szintén poharamat. - Igyunk Alex érkezésére, és a fogadásunkra! Ha rajtam múlik, azok a jég darabok ma este a dekoltázsodban kötnek ki, minou. - kacsintottam a lányra. Majd összekoccintva a poharaikkal a magamét, felhajtottam az abszintot. A következő kört, már én töltöttem nekik. Cigarettára gyújtottam, és a dobozt feléjük nyújtottam, ha akarnak, vegyenek. Farkasom nyugodtan lengett körbe, és egyre felszabadultabban éreztem magam. Ennyi hülyeség után ki ne tenné? És ahogy éreztem, az este még bővelkedik meglepetésekben. És ez most, kell.
-Nem baszom meg, nem élek jeges zacskó kefélésével. Az asztalra mutatok, ahová lecsaptam a zsákot, és még mindig vigyorgok. Raven nem fest túl jól csurom vizesen, így a feje fölé pillantok, nem, nem esik. Ernyőt is adnék neki, na de akkor nem látná amazon múzsáját, és akkor az lenne a baj. Mert ez a nőstény az, az én képembe is belenyomta a fagyit, mert neki nem tetszett, hogy elvittem az utolsó csokit. Hím vagyok, és lehet, önfeláldozó néha, na de a szart én sem eszem meg, és ha nem szeretem a vaníliát, akkor nem szeretem, vagyis még az ő két szép melléért sem vagyok hajlandó bevállalni. De nem ám. -Azt nem. Jeget kértek. Már a csehóba, de ez egyáltalán nem biztos, mert jelenleg senki nem mozdul érte. Elkúrtam a címet? Szar ügy. Ennyit arról, hogy mellékállásom lesz, mert ha lesz is, hát nem játszom kifutófiút többé. Csehó-csehó, egyet ismerek, oda járunk, ez pedig marhára nem az. Most nem teljesen mindegy ki kapja ezt a cuccot? Osszák el egymás között. -Üdv! Na, ha már mindent elrontottam, akkor nem fogok távozni, mert most már kíváncsi vagyok a végkifejletre. Ravennek sikerül e megszelídítenie a nőstényt a párzás eléréséhez, vagy sem szappanoperát fogok nézni. Bár ahogy a helyzet áll, egyelőre a nőstény áll nyerésre, igen erőteljesen. Na, akkor most azt várom meg, mit húz elő a hím a tarsolyából, míg a fekete özvegy be nem zabálja? Háhá, jó kis mulatság lesz ez, előre érzem. Mivel még széket is kapok, arra vágom le magam, de az a tömény igen rosszul hangzik. Nem szoktam én inni, kérem szépen, maximum sört, és a negyedik után mindig Darren visz haza. Ez az absinthe gázul néz ki, és még gázabb a szaga. Baszki, ha én ezt most benyakalom... oké... végrendeletem leadva Dannyéknek és Darrennek, a buliig kialszom magam, ha nem, akkor majd kiásom a föld alól magam. Ennyiii, akkor koccintsunk, mert azt illik és nem vagyok bunkó, csak ha akarom. -Egs! Koccintok, és láss csodát, ez a töpörödött pohár nem törik apró darabokra a kezemben, és ki tudom inni a tartalmát. Hö, rohadjak meg, ez szét égeti a belem, és még az íze is katasztrofális, tehát én most ismételten hős vagyok, mert megittam a töményet. Most már tudom, miért rühellem az összeset... hát ezért öcsécském, ezért, mert olyan szar az íze, hogy ilyet még mosogatólének sem használnék. A lényeg a lényeg... hogy most a párocskát lesem. Vajon mit lép a hím, és mit reagál a nőstény? Hm... ha tudnám, hogy milyen megnyitás és védelem volt, előre lesakkoznám az egészet, de most kénytelen vagyok visszabontani a jelenlegi állás szerint. A hím spanyol támadással kezdett, a nőstény szicíliai védelemmel fogatta, de vezércsel még nem volt. Értem én. A latin temperamentum megy most, nem a francia, tiszta sor.
Nocsak, ez a két jómadár is ismeri egymást? De kicsi a világ… Az első kört így hármasban hamar letudjuk, engem pedig már meg sem „ríkat” az abszint a maga 80% körüli alkoholtartalmával… na, haladok, haladok! Bár az is tény, hogy amikor otthonról elindultam, többnyire csak tehetetlen düh tombolt bennem, némi lányos lelkizős bőghetnékkel, ahhoz képest legalább teszi a dolgát az alkohol, már percek óta csak vigyorgok meg nevetek. Igaz, arról nem csak az ital tehet, egyszerűen jó társaságot sikerült kifogni hozzá. -Ha rajtam múlik, akkor nem ott fognak, de korai még az este, nem igaz, chou-chou? Amíg Raven gondoskodik a következő körről, szép lassan Alex felé fordulok, arcomon széles vigyorral, de valami olyannal, mint amivel egy oroszlán fordulna a gazella felé, akit hamarosan meg fog enni vacsira. Szó se essen róla, nem voltak ilyen kannibál szándékaim, csupán így most már Raven mellett Alex is kaphatott a csipkelődéseimből. -Alex, Alex, Aleeex! Elvitte a cica a nyelvedet, vagy mi ez a nagy hallgatás, csak nem megszeppentél? Oké, tudom, a legutóbbi italozásnál elég szótlan voltál, de azt ráfogtam arra, hogy akkor találkoztunk először és még nem ismerjük egymást. Na de most… ne aggódj egy percet se, addig foglak itatni, amíg meg nem ered a nyelved! –bokszoltam a vállába játékosan, hát mire valók a cimborák ha nem erre, nem igaz?- Rav, ugye segítesz? Igaz, a kérdőjel felesleges a mondat végére, inkább szántam költői kérdésnek, utasításnak. De ha mégsem segít, akkor egyedül is véghez viszem a terveimet. Nehogy már az okozzon gondot 289 évesen, hogy leitassak egy pasit, ugyan már… Amikor Raven cigarettával kínál, én kapok is az alkalmon, lecsapok egy újabb szálra. Ha ismét kapok tőle tüzet, akkor azt elfogadom, ha nem, akkor megoldom egyedül is… De aztán a széken hátra dőlve mélyet szippantok a cigarettából, hogy aztán egy füstkarikát engedjek útjára a levegőben. Tekintetem először az egyik oldalamon ülő Ravenra téved, aztán a másik oldalon ülő Alexre vándorol, utána az asztalra pillantok, onnan pedig a plafont fixírozom pár pillanat erejéig, mielőtt körbenéznék a helyiségben és a mellettem lévő jeges-zsákon állapodna meg a tekintetem. Aztán miután már pár másodpercig nézem, halk kuncogásba kezdek. -Alex, szíves engedelmeddel én ezt most lefoglalom. Ha meg nincs engedély, akkor vedd úgy, hogy elkoboztam. Köszike! Neki is esek egyből, hogy kioldjam a kötést a zsák száján, nem is tart sokáig a dolog. Hmm… Arcom gonosz mosolyra húzódik, ahogy lopva a két férfira pillantok, aztán belemarkolok a jégbe, és minden szó vagy előzetes figyelmeztetés nélkül, egy szempillantás alatt benyomok egy marék jeget Alex pólója alá, a nyakánál. Aztán egy újabb maréknyi jég, de nem, ezt már nem ő kapja. Csak tartom az egyik kezemben, miközben a másikkal egyesével Ravent kezdem dobálni. Vajon sikerül betalálnom a pólójába vele? Unalaqra mondom, alapjáraton is olyan pontosan tudok célozni, hogy egy fejvadász is megirigyelhetné ezt a tudást, hát még ha iszok! De üsse kavics, úgy se lelőni akarom Ravent, csak játékból támadtam most le. Ahogy eddig tapasztaltam, nem egy elveszett figura, szóval csak nem sértődik meg, jégből meg van bőven, szóval… Ja igen, és ha közben Alex puffogna, ő is kaphat még párat, nem vagyok én olyan irigy. És neeem, nem adok senkinek sem belőle! Max ha az italukba szeretnének 1-1 darabkát, arra még azt mondom, hogy oké.
Az abszint a víz után azt hiszem isteni mannának hatott, bár szomjasnak nem mondtam magam. Nem, inkább kajálni kell valamit az este folyamán. Kebab, gyros, vagy valami más húsos kaja. Odettere pillantottam. Végignéztem alakján, és egy vigyor ült ki a képemre. Esetleg egy fincsi pipi mellehusi. - Érdekes, hogy most már zöldségnek nézel, chevre. - nevettem el magam. Talán az alkohol az oka, de tényleg furán érintett, hogy káposztácskának nevezett. De üsse kő, remélem elvállalja majd később a kecske szerepét. És lelegeli a termést. Mert hogy is szól a mondás? Mint kecskére a káposztát. Én lennék a legboldogabb farkas az éjszaka végeztével. Oh, de még mennyire boldog lennék! Rágyújtottam, majd amikor láttam, hogy Odette is vesz, öngyújtóm lángjával az övét is meggyújtottam. Aztán Alex felé nyújtottam, ha esetleg ő is vett a cigarettából. Szegény srác, vagy mondjam szerencsésnek? Azt hiszem, szerencsés, két ilyen lökötthöz csatlakozni buli terén. Bár tény, nem a bőbeszédűségéről volt híres a srác, és a csendes szemlélődés jó pontnak számít, de talán most megeredhetne a nyelve, és kicsit lazulhatna. Bár, amilyen grimasszal felnézett az abszint után, sejtéseim szerint a lazulás az este folyamán nála igen gyorsan fog bekövetkezni. A lány kérdésére vigyorom még szélesebb lett. - Persze, ez az este erről szól! A sörömbe kortyoltam, amit a vödör vízzel hozattunk még anno ki. Látva, hogy Alexnek nincs, a pultos felé intve kértem a srácnak is. Odettre emeltem a tekintetem, aki épp füst karikát fújt a cigarettájából. Sok férfitől hallottam, hogy a cigarettázó nőket nem szeretik, mert büdösek, nem szép látvány, egy hölgy kezébe nikotin szál nem való, káros, stb. stb. Én mindig örömmel vizsgáltam a cigarettázó hölgyeket, a cigarettában volt valami elegancia, ami ha szép hölggyel párosult, még ellenállhatatlanabbul kívántatta magát. És kifejezetten tetszett a régi filmek plakátjairól látott hosszú cigaretta szipka, amit gyakran hölgyek, madamok kezében lehetett látni. Beleszívtam a cigarettámba, és a lány kuncogására, és a zsákra pillantottam. Néztem, ahogy a bontogatásával bajlódik, és ahogy azzal a gonosz mosollyal ránk nézett, sejtésem támadt, hogy itt most valami készül. Nem gondolom, hogy ránk önti, de talán óvatosan hátrálni kéne az asztaltól a székekkel. A következő pillanatban azonban Alex pólója alatt jég kötött ki, én pedig nevetve néztem a merényletet. Azonban az én nevetésem se tartott sokáig, először egy jégkocka a mellkasomat, a következők meg, ahol épp értek. Nah basszus! Persze élveztem, és bár volt, amit elkaptam, a legtöbb egész ügyesen célba talált. A jégre azonban, és Alexre pillantva újabb gonosz mosoly villant a szám sarkában. Ügyesen elkapva az utolsó jégkockát az abszintos poharamba dobtam, majd felhajtottam az italt. Lecsapva az asztalra az üres poharat, rájuk kacsintottam, majd a felálltam a székről, és a pult felé vettem az irányt. A pultossal beszéltem, akinek arcán először döbbenet, majd értetlen vigyor ült ki. Aztán végre valahára a kezembe nyomott egy csövet, meg egy közepes nagyságú tölcsért. Első körben ezeket vittem az asztalhoz, majd visszasétáltam a pulthoz. A már Alex számára megrendelt sörrel, egy üveg Captain Morgennel, meg egy üveg Colával tértem vissza. Vigyorogva tettem le a sört Alex elé, a másik két jóféle itókát pedig a tölcsér mellé tettem az asztal közepére. - Ma este, ezeket itt el kell pusztítani. Nos, ki lesz az első, vállalkozó személyiség? Vagy döntsön a szerencse? Vagy érvényesítsük esetleg a hölgyeké az elsőbbség szabályt? - kérdeztem gonosz mosollyal.
A párocskát figyelem, micsoda vívódás, bár az igazi szerelem mindig így kezdődik. Előbb szétszívják egymás vérét, aztán meg egymásnak esnek... erre már újabb vigyor költözik az arcomra, mert vicces. És akkor jön a hegyi beszéd. -Ja. Háhá, el hát. Nem beszélek, mert minek? Jó nekem a hallgatás is, és ha azt hiszik, hogy a piától majd szófosásom lesz, hát nem. Az nálam nem úgy megy, bármennyire is szeretnék. Főleg a nőstény... ők beszélnek, nem elég az? Dehogynem, csak győzze a fülem meg az agyam befogadni azt a mérhetetlen sok információt, amiből a lényeg a nyelvem, a kussolásom, a fagyi meg a pia. Ennyi. Na szóval, ezt kőkemény egy mondatban is lehetett volna ismertetni, nem is értem, miért kellett hozzá elmesélni a mohácsi vészt is? Nőstény, oké, oké... azok meg szeretnek beszélni. Tuti szerelmesek a hangjukba, mondtam én ezt már régebben is, és tessék. Íme az élő példa. Értem én, értem... aha, megpróbálnak kiütni, hát nem fog sikerülni, tudom, hogy nem bírom a piát, és lehet, berúgok, de tudni fogom, mikor kell megállni, mi az a pont, amikor még marhulok, de állok a lábamon. Vigyorogva pillantok fel, és igen, most elfogadom a cigit, bár van nálam is. Még éppen a gyújtásra figyelek, meg arra, hogy szív, sűrít, lentart, kipufog, nehogy összekeverjem a sorrendet, de Odette... hát ez jó. Egy marék jeget vág a pólóm alá, így a sűrítést ki is hagyom, csak szívok és pufogok. Aztán laza mozdulattal kezdek sztriptízbe, vagyis lekapom a pólómat, megmutatva kurva jó, habfelsőtestemet. Megoldottam a problémát. -Kösz. Mert lovag vagyok, és a grátis az grátis, vagyis megköszönöm, mert a fater ezt is rohadtul megtanította nekem. Ügyes vagyok? Kérem a simimet is mellé. Közben figyelek, és látom Raven arcán a vigyorát, tudom mit tervez, főleg, amikor eltűnik a pultnál. Csúnya lesz az este, nem kérdés, az öreg szervezkedik. Sört tol elém, ezt még értékelem is, újabb kösz hagyja el a pofázmányomat, na de a tölcsér és a cső, meg a többi pia. Baszki, felhívom Darrent, hogy cipeljen haza, mert ennek nem lesz jó vége, bár ez az öreg rasztaszökevény is haza tud cipelni, ismeri a járást. Kié az elsőbbség? Hát a nőké, ezt harcolták ki maguknak, akkor most már késő a feministákat szidni, meg hivatkozni az egyenjogúságra. Nem, neeeeem, elé tolom az üveget, a csövet meg a tölcsért is, én elvagyok a sörömmel, kösz. Viccből a kis absinthe-os pohárba töltögetem át, mert miért ne? Ha megkérdezik, csak kimérem, nem kell csodálkozni.
A kecskés megjegyzését hallva olyan jóízűt nevettem, hogy még a könnyem is kicsordult tőle, miután megtöröltem a szemem, csak utána néztem egy sokatmondó mosollyal a férfi felé. -Pas de chèvre. Cheval. Azt persze már nem kötöttem az orrára, hogy mi is a poén a dologban - hogy az el’Cheval a születési nevem. Talán, majd egyszer, ha még keresztezik útjaink egymást a jövőben, meg olyan viszonyban leszünk, de azt hiszem, most az Odette is bőven megteszi. Amikor Raven rábólint, hogy lesz a cinkostársam a leitatásban, csak elégedetten bólintok. Helyes! Mondjuk a jeges merényletem után legalább valami 3 szavas mondatot vártam volna Alextől, de úgy látszik, meg kell dolgozni azért, hogy megeredjen a nyelve. És még a pólóját is leveszi! Hogy valaki ilyen buli-romboló legyen… Addig is marad Raven jéggel dobálása, ő legalább veszi a lapot meg vevő a játékra. Amikor azonban az utolsó jégkocka után lecsapja a poharat és ránk kacsint, csak megfordulva nézek utána, hogy most meg hova siet. Máris kikívánkozik a majd’ 5 liter víz? Mindegy is, visszafordultam Alex felé, majd én is megfogtam a poharamat, és finoman az övéhez koccantottam. -Kocc! Azzal én is kiürítettem a poharamat, majd az asztal szélére lakva lendítettem rajta egyet, hogy elcsússzon Rav poharáig, finoman oldalba koccintva azt. Akár valami mini-curling. -És mondd csak, Alex, hogy is hívták azt a másik srácot aki múltkor ott volt a kocsmában? Darren? Őt merre hagytad? Na igen, még mindig nem tettem le arról a célkitűzésemről, hogy megbeszéltessem Alexet. Bár az eddigiek után szerintem már az is teljesítmény lesz, ha legalább egy 5 szavas mondatot kihúzok belőle. Ahogy Raven visszaér, csak kíváncsian fordulok felé. Oké, a rumot megértem, a kólát is… de a tölcsér meg a cső minek? Mint valami elcseszett amerikai tini-vígjáték házibulis jelenete… -Én bevállalom a kólát, Raven, tiéd a Captain, Alex… képes vagy elpusztítani azt a kettőt? –bökök a szilárdabb halmazállapotú kacatok felé. -Döntsön a szeren… Hééé, ez meg mi? Alex! Menj a fenébe! –morranok rá, mire elém tolja az egész pereputtyot, és már fordulok is Rav felé panaszra, amikor meglátom azt a sunyi vigyort a képén, és legszívesebben fognám a kólásüveget, hogy letöröljem vele. -Ne már, ezt ti sem gondoljátok komolyan… Vagy igen? Ahhhhhhhhh. Menjetek a fenébe! Még egy ilyen gyáva, töketlen bandát… -csóváltam a fejem, aztán egy beletörődő sóhajjal hátrébb toltam magam székestől- Lássátok, hogy kivel van dolgozok… Egy pillanatra felkeltem, majd lekaptam a hosszú ujjú felsőmet, egy ujjatlan még így is volt alatta. Kezdett kissé melegem lenni, meg van egy olyan érzésem, hogy ezután se sokat fogok fázni az este folyamán. A felsőt csak az asztalra dobtam, majd visszahuppantam a helyemre. -Legyen nektek karácsony, kezdem én. Megvárjátok, amíg elszívom a cigit? –pillantottam feléjük, aztán választól függően vagy pöfékelve készültem lelkileg az előttem álló megmérettetésre, vagy morgolódva elnyomtam a tálban. Úgy tűnik, az előbb Raven volt a nagy látványosság, a második kört én kapom. De ezek után már ziher, hogy Alexnek is kitalálunk valamit… Mást nem a gatyájába is nyomok egy marék jeget, aztán nyom egy sztriptízt, vagy nem tudom. Őszintén szólva annyira nem vonzott ez a csöves-tölcséres megoldás, de ha megfutamodnék, tuti hallgathatnám amíg csak Fairbanksben vagyok, hogy milyen nyuszi mód megfutamodtam, azt meg köszönöm szépen, nem kértem. Amúgy meg, ha nagyon kiütne a cucc… Úgy is úgy jöttem ide, hogy berúgok, nemde? Remélem drága ivócimboráim nem adnak el valami ukrán szervkereskedőnek, amíg ki vagyok ütve. Szépen, ráérősen vártam a széken üldögélve, hogy összekészüljenek a fiúk a nagy mutatványhoz, aztán ha kész, akkor fogom a cső végét, és kezdjük… fúj, de gusztustalan, mint valami óriás szívószál… Az meg köztudott, hogy szívószállal nem célszerű alkoholt fogyasztani, pláne bubis italokkal vegyítve. Te jó ég, mi lesz itt! Egy kicsit kezdek félni, lehet, mégsem olyan jó ötlet? Áh, ezt inkább majd holnap reggel mérlegelem… -Aztán ha szólok, hogy elég volt, akkor nem tovább tölteni. Maradjon nektek is belőle…
Na, legalább megvolt a poén hatása. A hullámhossz ugyanolyan. És ez kezdetnek nem rossz. De következő válaszára már nem válaszoltam, ha neki ló, akkor legyen ló. De nem mindegy, ki lovagol meg kit! Mikor Alex levette a pólóját, csak mosolyogva szívtam a cigarettámba. Tark, ő is gyúr. Férfiember, had mutogassa. Miután előkészítettem a terepet, és az eszközöket, és Alex velem egyet értően adta az elsőbbség jogát Odette mancsába, a vigyor csak szélesedett arcomon. - Ne sírjon a szád, vivifiant poussin. Most mutasd meg, mire vagy képes. - s már raktam is a tölcsért a cső egyik végére. Lopva figyeltem, ahogy nekivetkőzik. Míg elszívta a cigarettát, kinyitottam a két üveget. Nagyon fog szeretni mindkettő, ha ennek vége. Odette vonalain egy pillanatra megakadt a tekintetem. Vékony volt, és mégis látszott rajta, hogy karban tartja magát. Amúgy, most mindenki sztriptízel? Költői kérdés... Nagyon tetszett, és egy pillanatra eszembe jutott, hogy talán valódi csókot kellett volna lopnom. De hosszú még az éj, és bármi megeshet. A cigarettámba szívtam, amíg megvártuk, míg a lány elszívja a nikotin szálát. Mint valami bölcsek tanácsa, pöfékelünk a kerek asztal körül. Látva, hogy itt az idő, és Odette felkészült, Alex kezébe nyomtam a tölcsért, hogy tartsa. A lánynak úgyis elég lesz a másik végét fognia. Egy újabb aprót elővéve mentem a zenegéphez. ~ Ez tetszeni fog nektek. - küldtem feléjük mentálisan. Visszasétáltam, és széke mögé álltam, kezemben a két üveggel. Néztem, ahogy Alex fölé tartja a tölcsért, a lány pedig a "szívószál" másik végét fogta. Hát farkasok... - Minimum a felét ki kell innod, addig meg sem állunk! - vigyorogtam rá - De nyugi, ha nem bírod, ints a kezeddel, hogy elég. Mikor láttam, hogy készen áll, a tölcsér fölé emeltem a két italt, s hallva, hogy elindult a dal a gépből Royal Republic - Tommy Gun, megdöntöttem az üvegeket, néztem, ahogy az italok belefolynak a tölcsérbe, összekeverednek, majd a lyukon lefolynak. Nem siettem, nyugisan, de folyamatosan töltöttem tovább. Mintha valami gólyatáborban lettem volna. Élveztem a bulit, és azt, hogy ilyen ürgékkel sodort ma estére össze a sors. Dúdoltam a dallamot, és közben le nem hervadt a képemről a vigyor.
Nem igazán értem Odette pillantását, hát baszki, tényleg jó felsőtestem van, na. Ott a kockahas, a bicepsz, a kidolgozott mellizom, váll, tricepsz, hát, minden. Tark vagyok nem aktakukac. Most mi van? Mégis mit kellett volna csinálnom? Sikongatnom meg ugrálni, mint valami elfuserált buzi? Ne máááár. Nem is feszítgetek minden mozdulatnál, hogy néééézd milyen kurva jól nézek ki, gyúrok, látod? Nem. Csak levettem a felsőmet, mint a lehető legpraktikusabb megoldás... a jég meg kiesik. Van eszem, kurva élet, hogy használom is ha kell. Nahát. Micsoda némber, még pofákat is vág rám. -Dobom. És repül a jégkocka, ki tudja hol áll meg... nem is érdekel, én elhajítottam a francba. Ja, hogy azt nem a csehóban kellett volna, hanem a közvetlen közelünkben? Sebaj, tetszettek volna mondani. A mini curlinget kihagyom, csúszó korongozni tudok... mellé. Darren hol van? Mit tudom én? Nem adta le írásban, nem kért engedélyt, hogy távozna valamerre. -Ja, pihen. Asszem, de nem vagyok sem a szerelme, sem semmi ilyesmi, hogy tudjam Darren pontos időbeosztását. Igen, ő szokott hazacipelni, ha besörözök. Rá az életemet is rábíznám, nem adja el, ezt tudom. Mivel Raven érti, miért is mutattam az előbb a hölgyre, így csak vigyorgok azon, amikor háborog. A fenébe menjek? Áááá, azt hittem mást mond, akkor még meg is fogadtam volna a tanácsát. -Van tököm. Azért nem fogom megmutatni, azt már nem, de igenis tökös gyerek vagyok, így születtem, aztán cseperedtem meg ilyesmi, és ma már nem csak hugyozásra használom. De a kérdés az, hogy ő a nagy hang után mennyire tökös csaj? Tessék megmutatniii, engem érdekel. Már nem ott lent, mert még meglepődök, hanem úgy egyébként. Röhögök rajta, amikor kelletlenül, de beletörődik, mert hát na. Enyém a tölcsér. Szuper választás, van kézügyességem, megtalálom a csövet is vele, nincs ezzel gond. Lyukérzék, így hívják ezt, az az, ami a nőknek nincs, de hát na, nem is nekik kell... inkább befejezem a gondolatmenetet, mert a végén máshová teszem azt a tölcsért. -Mehet. Én készen állok, na nem úgy, de minden a helyén. A felét ki kell szlopálni? Na az szép teljesítmény lesz, persze kérdés, hogy Raven mennyire tartja be azt, hogy ha Odette szól, akkor befejezi? Azt hiszem semennyire, ezt már előre érzem, de kussolok. Ahogy elindultak az italok... az öreg raszta geci lesz, ez tuti, ehhez látnoknak sem kell lennem, de olyan pókerarccal állok a tölcsért tartva, mintha mit sem sejtenék az egészből. Na ja, rám ne mondja senki, hogy elrontom a bulit, én nem. Különben is, innen kurva jó a belátás a dekoltázsba, el sem mozdulok.
Hát, úgy tűnik, most se sikerült egyszerre két szónál többet kihúznom Alexből. A francba… Pedig tisztán emlékszem, hogy amikor befutott ide, még saját magához képest egész hosszú, összetett mondatokkal is dobálózott. Most meg? 1-2 szó… Biztos fárad szegény, az a sok beszélés, megerőltető dolog. -Jah persze, a helyedben én is ezt mondanám. Amúgy meg, hiszem ha látom, de nem, nem kell bizonyítanod! Komolyan! A végén még kidobnának innen… Mi fog tetszeni? Csak nem megint valami piáért megy? Vagy ő is sztriptízelni kezd? Ja nem, zene, oké… Ahogy visszaért, csak hátrabillentettem a fejem, aztán így néztem fel rá. -Allons enfants de la Patrie, le jour de gloire est arrivé! –idéztem még egy rövidet gyorsan a rogyásig ismert dalból- Oké, értettem… na essünk túl rajta! És akkor fej visszabillent előre, én pedig inni kezdek szép lassan. Ahogy a zenén belül a szöveg is felcsendül, majdnem sikerül felnevetnem. Még szerencse, hogy épp időben kapcsolok, így elmarad a félrenyelés, fuldoklás, meg a többi, viszont a vigyorgás így is marad. Te jó ég, inkább nem akarom tudni, hogy nézhetek most ki. Valahol hálás is vagyok magamnak a sorsnak azért, hogy nem vagyok fent azon a Face izén, meg nincsenek ilyen nagy fotózgatós függő ismerőseim, hogy minden levegővételét megörökítik az embernek. Na, az első kortyokon már túl vagyok, mire eszembe jut, hogy én hülye nem is szeretem a kólát. Brrr, az a sok szénsav benne, szinte érzem, ahogy marja a torkomat meg a nyelvemet, jobban, mint az este folyamán bármi más. Nem is bírom megállni grimaszolás nélkül, inkább a szemem is becsukom hozzá. Mint az oviban, ha én nem látok, akkor biztos engem sem látnak! De koncentráljunk csak a szövegre… Banyek, jobb dalt nem is választhatott volna Raven se, ha leitatnak, utána tuti megkeresem egy Tommy-gunnal, őt is meg Alexet is, aztán énekelhetik újra… De basszuskulcs, kezdek tele lenni, pedig nem is én húztam be előtte azt a vödör vizet! Nem tudom, hogy mióta ülhetek itt és vedelhetek, de a szám már majdnem a végéhez ért, én pedig érzem, hogy ebből elég ennyi lesz, hacsak nem akarok nagy bajokat a későbbiekben. Integetek is, hogy kösz fiúk, le lehet állni, és ha 5 mp-en belül még mindig jönni fog a csőből a pia, esküszöm, hogy minden szó nélkül csak fogom, és átirányítom a vállam felett, Raven lelocsolva vele… amennyiben még mögöttem áll. Ha nem, akkor csak megy a földre, azt a pazarlást látva úgy is egyből leállnak. Azt meg gondolom mondani sem kell, hogy ha ivás közben bárki is próbálkozott azzal, hogy megcsikizzen, akkor izomból tökön, hason, térden, lábon rúgom, vagy ahol érem. Csak hogy tisztában legyenek vele… Miután letudtam a részemet, egyből fel is pattantam a helyemről, de már tudtam, hogy hiba volt. Hirtelen olyan szédülés fogott el, hogy kénytelen voltam megkapaszkodni a szék karfájában, hogy ne essek el, sőt… Inkább vissza is ültem egy kicsit, ahogy lehunyt szemmel a halántékomat kezdtem masszírozni. Odabent is éreztem, hogy mozgolódni kezd valami… nem, nem a gyomrom, csupán a farkasom fejezte ki enyhe nem tetszését a dolgok alakulása miatt. -Nekem valami kaja kell… de most rögtön. –jelentettem ki határozottan, ahogy felpillantottam a fiúkra, ám az eddig megszokott zöldeskék íriszeim helyett a farkasom borostyán tekintetével találhatták szembe magukat.
Kezdőlap
)
