Én egész nyugisan, mit sem törődve a világ gondjaival, mintha ez a munkám lett volna, töltöttem a piát a tölcsérbe. Alex dekoltázs leső merényletére elmosolyodtam, bár farkasom rosszallóan mordult bennem, de ezt nem mutattam feléjük, ha megérezték, akkor sem reagáltam rá semmit. A domináns ösztöneit nem tudom kiirtani, és nem is akarom, amúgy meg Alex is csak egy fasszal megáldott hímegyed. Odette meg egy csinos nőstény. Ha nem érted ezek után az összefüggést, akkor keresd fel a szüleidet, és kérdezd meg... Elhessegettem a rosszmájú gondolatokat, farkasomat pedig inkább a feladat elé rántottam, hogy lazítás van, és buli. Eddig se volt bajom a sráccal, miért pont most lenne? Különben is, ő fogyasztotta eddig a legkevesebb alkoholt hármunk közül, szóval ezt még be kell pótoltatni vele. - Tommy - Gun Baby... - dúdolgatom, miközben egyfolytában töltöm a piát, ami ahhoz képest egész szépen fogy. Először nem igazán vettem, észre, mikor intett, a tölcsér tartalma jobban lefoglalt. Csak akkor kaptam észbe, éppen hogy, mikor már észveszejtően rángatta a levegőben a kezét. Elugrottam a felém támadó, tartalmát felém loccsantó szívószál elől. Nem sok veszett kárba, de épphogy elkerültem. - Bocs, nem direkt volt! Szép volt kislány. - elismerően szóltam, s mosolyogva nyújtottam a még a széken ülő lánynak a Captain üveget, aminek jóval több, mint a fele hiányzott már. Nah, mégis csak elbírt vele. Kezdett feltápászkodni. Azonban mielőtt visszaránthattam volna a székre felpattant. S a következő mozdulata már a szék támláján landolt, majd vissza is tottyant rá. Alexre pillantottam, miután Odette a tudtunkra adta, mit is akar. Nah igen. Farkasom figyelt, és nyugodtan lengett körbe. - Tudok innen pár sarokra egy kisebb kajáldát. Éjjel-nappalis, oda benézhetnénk. - mondtam, közben a kabátomat felvettem. Ode fölsőjét a lány felé nyújtottam. Ha elvette, utána a pulthoz sétáltam, majd a számlát kifizettem. Két üveg sörrel tértem vissza, egyet Alex kezébe nyomtam, a másik nálam maradt. - Útravaló. Odette, te még nem kapsz, majd ott ahová megyünk. De akkor induljunk. Lábra tudsz még állni? - pillantottam a lányra. Ha válaszoltak, azt figyelmesen hallgattam. Segítő kezet nyújtottam neki, ha esetleg elfogadta, felsegítettem, s ha még továbbra is imbolyog, s nem biztos a lépte, akkor a derekát átkarolva segítem tovább. Ha nem szükséges, csak megyek mellette, ki a csehóból, a hűvös, nyári éjszakába. A kocsma előtt állva, segítve esetleg a csimpaszkodó Odettet, néztem körül az éjszakai élettől nyüzsgő utcán. Ha Alex követett minket, megvártam, míg ő is kijön a csehóból. - Nem tudom, ki mivel van, én gyalog. - mondtam kettőjük felé pillantva, de meg sem várva válaszukat, farkasom ösztöneire és szaglásunkra bíztam magam. Odette illata egy kispolski autóhoz vezetett, és ha láttam a lány egyetértését, hogy valóban, ez az ő autója, akkor elkérve tőle a kulcsot, nyitottam ki az anyósülés felőli ajtót. Alexre pillantottam, majd vigyorogva invitáltam a hátsó ülésre. - Ha nem kényelmes, ne nekem panaszkodj. Ha sikerül valahogy beülnie a hátsó ülésekre, hátra döntve az anyós ülést, segítem be Odettet, s ha végre sikerül becsuknom az ajtót, ülök be a másik oldalról a vezető ülésbe. Anyám borogass, egy kispolskiba próbálok beülni! Végülis nem nehéz, de baromi kényelmetlen, és hiába tolom az ülést tövig hátra, még így is görnyedve, térdem érinti a kormány alját. Oh, hogy a ragya verné... Mélyet sóhajtva csukom magamra az ajtót, majd beindítom a kisautót, ami szokatlanul göthösen köhög fel. Szegény pára, és most három ilyen hülyével kell eldöcögnie a város szélére. Kigurulva a parkolóból indulunk neki baromi kényelmetlen utazásunknak.
Mostanában nagy az "öröm-boldogság" a falkában, mert esküvő lesz. Már ha ezt az eseményt örömtelinek lehet nevezni. Már eleve a bejelentés körül is cirkusz bontakozott ki, amit mondjuk egyáltalán nem csodálok. Én se nagyon vágom, hogy minek született meg egyáltalán az a vendéglista, ha aztán csak az lett belőle, hogy egyre szaporodnak rajta a nevek, de kb. minek? Akkor tulajdonképpen minek is került ki az a lista? Mondjuk nálam ott kezdődik, hogy eleve a házasság dolgot se nagyon értem, de, hogy igazán őszinte legyek, nem is érdekel. Mint ahogyan mások boldogsága sem, felőlem akár bele is fulladhatnak a fene nagy örömükbe, az se hatna meg. Mindazonáltal pedig, mindenki azt csinál az életével, amit akar és pont. Ennek ellenére az én nevem is ott virít azon a nevetséges listán, na nem azért, mert bárminemű jó érzésem lenne a dologgal kapcsolatban - ennél azért mérföldekkel fontosabb dolgokkal kapcsolatban sem voltak érzéseim, szóval ez pont nem az, ami akár egy hangyányi fontosságot is megütött volna nálam -, hanem, mert ott lesz az egész kis családom, akik után még mindig szaglászom, ráadásul, az sem árt, ha néha! én is részt veszek az értelmetlen falka megmozdulásokon is. Merthogy számomra ennek a megmozdulásnak semminemű értelme, vagy jelentősége nincs. Összeszorított fogakkal - csak képletesen, mert ilyet rajtam senki sem látott, az is biztos -, de erőt vettem magamon és odabiggyesztettem a nevemet. Erről pedig ennyit. Szóval, eme értelmetlen baromság után - bár az eseményhez semmi köze sem volt, de időben tényleg utána sikerült kitalálnom -, rájöttem, hogy jól esne némi vodkázás, mert miért is ne? alapon. Illetve segítene abban, hogy ne akarjak okádni ezután a fene nagy "örömteli" bejelentés után. Az iváshoz pedig ennyi ok bőven elég is volt. Abban viszont biztos voltam, hogy egyedül nincs hozzá kedvem, és egyetlen mézesmázos idiótával sem, mert félő egy idő után szétkapnám, csak az egészségem megóvása érdekében. Ezt pedig azt hiszem a falka nem igazán nézné jó szemmel. Persze egyetértek én azzal, hogy a felesleges energiáinkat a másik falkán kellene kiélni, de ha egyszer az bosszant fel, aki mellettem ül/áll/egyáltalán létezik - legyen az akár saját falkabeli - nyilván nem fogok felkelni és keresni egy rohadt chicagoi bolhást. Szóval ebből kifolyólag kerestem meg Sheilat, aki legalább nem volt idegesítően "cukimunkimindjártelhányommagamtőled" csaj, ráadásul szereti a vodkát, és ahogy ismerem, hasonlóan kellemes természettel bír, mint én. Ráadásul idősebb és erősebb nálam, tehát esélyes, hogy nem akarom majd feltépni a torkát, mert azt esetleg az enyém bánná végül. Minden szempontból esélyes volt arra, hogy őt hívjam el egy kellemes kis vodka estére. Amúgy is kíváncsi vagyok, hogy milyen hamar lehet az asztal alá inni az amarok nőstényt. Lényeg a lényeg, hogy igent mondott, szóval a végén az O'Connorsban kötöttünk ki, de csak miután otthon már elpusztítottunk egy üveg kellemes orosz vodkát. Tudom ő valami más északi szalajtmány és nem orosz, de én az vagyok és nálam a jó vodka itt kezdődik és kész. - Az a hely is megfelel arra, hogy az asztal alá igyalak? - pillantottam a szőkeségre miután betájoltam neki melyik asztalra is gondolok, és közben úgy sejtettem ő pont fordítva hiszi, hogy majd történni fog. Csakhogy még nem ittunk eleget ahhoz, hogy kiderüljön, melyikünk mája bírja jobban a strapát. Na, ha nem akart mindenáron egy másik asztalt választani, akkor mielőtt leülhettünk volna a pulthoz mentem és kértem két poharat, meg két üveg színtiszta alkoholt, hogy akkor kezdődhessen is a móka. Csak ezután tettem le a hátsómat Sheilaval szemben egy székre.
Jaj, hát a listás kis móka rendkívül élvezetes volt, kedvem támadt hányni a dologtól, meg annak kimenetelétől. Nem mintha én annyira díjaznám a dolgot, mert egyáltalán nem érdekel, azért leszek ott, mert a szavam adtam a testvéremnek, segget meg nem fogok csinálni a számból. Bár dögöljek meg, nem értem, miért nem rendezték az egészet titokban, ha nem akarták, hogy ilyen szép számmal jelenjenek meg rajta a falkatagok. Mondjuk, tekintettel arra, hogy egy kárörvendő dög vagyok, én rendkívül élveztem, hogy kínlódnak a szituban. Nesze nekik esküvő… szerintem már rájöttek, hogy kár volt a felhajtásért, de már tök mindegy, most iszogassák csak a csodás kis ötletük levét. Én elvégzem a dolgom, aztán bulizgasson, aki akar, rám nem fognak ilyesmit erőltetni, mert még a végén eljár a kezem. A vodkázás az egy olyan dolog, amit szerénytelen személyem semmilyen körülmények között nem utasítana vissza, így nagyjából egy hülye vagy, hogyne mennék reakció kíséretében feleltem Nat invitálására. Egyébként is borítékolható volt a dolog, egyre inkább kerülgetett a frász, ahogy közeledett ez az esküvő téma. Még most sem bírtam hová tenni a dolgot, így hát az egyetlen megoldáshoz folyamodtam az adott szituációban, amitől nem tűnök egy zsémbes, vén hisztérikának. Kussoltam. Az orosz vodkával sem sikerült mellélőnie a másik szöszinek, lévén abban az időben vált az egyik szenvedélyemmé a piálást űzni már-már mesteri fokon. Azt mondjuk még sosem kérdeztem meg tőle, hogy hallott-e az én drága Szergejemről, a kis moszkvai mumusomról, akinek egy ilyen eset kapcsán letéptem a tökét. Szó szerint. Tapizni akart, az meg nekem nem pálya, ha én nem óhajtom, és hát, az ilyen eseteknek általában rossz vége kerekedik. Sak csak a karjától szabadította meg akkor, de hát ugye, az sem épp elhanyagolható testrész egy alfának. Mondjuk, akkor még biztosan nem élt Nat, és nyilván Szergej sem az a típus, aki ilyesmivel eldicsekedne, már ha még él a szerencsétlen. Jó, mondhatnánk, hogy hízelgőnek találhattam volna egy alfa kitüntetett figyelmét, de már akkor is egy összeférhetetlen szuka voltam. Szóval, lehúztunk egy üveggel, de egyikünkön sem igazán látszott, hogy bármi hatása lenne egyelőre. Ennyit az alapozásról. Lehet, hogy végre találok valakit, aki nem esik be az asztal alá jóval előttem? Igazán üdítő változatosság lenne, annyi szent. - Azt bármilyen helyen megpróbálhatod. Kacsintottam, egyértelműen igazolva ama feltevését, hogy úgy gondolom, nem képes erre. Most komolyan… minimum 300 éves gyakorlatom volt a dologban, még csak nem is voltam hajlandó lehetőségként kezelni azt, hogy esetleg sikerülne neki. Jó, hát, sosem mondtam, hogy nem vagyok reménytelenül magabiztos. Mondjuk, a legtöbbekkel ellentétben nekem még volt is rá okom. Míg a pulthoz lépett, én elsuhantam a mutatott asztalig, mert hát, valójában hullára tök mindegy volt, hol próbáljuk elpusztítani az agysejtjeinket. Letettem a hátsóm az egyik székre, kényelmesen hátradőltem, mert hát, ma még csak meg sem próbáltam megerőltetni magam azon a téren, hogy nőnek nézzek ki. Vodkázni jöttünk, nem hímeket felcsípni… Azokból most úgyis elegem volt. Nem mintha nem ez lenne az általános állapot… - Kész felüdülés, hogy valaki nem picsog nekem, mint valami felhúzható játék. Ez részemről felért egy dicsérettel, és komolyan is gondoltam. A nem létező padlásom is tele volt már a nyavalygásokkal, holott egyik nagyszájúnak sem mondta senki, hogy nem rúghat szét pár betolakodó segget. Még vállon is veregettem volna őket, komolyan. Azt meg hagyjuk is, hogy mindig mindenki bólintást vár a terveire, sosem értettem, miért nem mernek a saját szakállukra cselekedni, pedig a legtöbb farkasunk igencsak nagyra tartja magát. Egy kis büntetést bevállalni nem nagy dolog, igazán… Kicsit sajnáltam is, mert így senkin sem élhettem ki magam. - Akkor, nincs más hátra, mint az ivás. Töltöttem mindkettőnknek, majd immár ma ki tudja hányadik alkalommal emeltem meg a poharamat felé, hogy aztán lehúzzam a torkomat égető szeszt. A vodka volt az én szeretőm, sosem okozott csalódást, mindig ott volt, ha kellett, és nem követelt semmit cserébe. A legtökéletesebb kapcsolat az életemben. - Hogy is volt ezzel az asztal alá ivással? Akadt már valaki, akivel szemben alulmaradtál? Kérdeztem, némi, no, tényleg egészen csekélyke kíváncsisággal, azért jobb volt felmérni az esélyeket, még ha fogadni is mertem volna arra, hogy nincs esélye velem szemben.
Ahogy megvannak a poharak és az üvegek - megjegyzem némileg gyorsabban is járhatott volna a pultban álló keze, kész szerencse, hogy egyébként egy türelmes alkat vagyok - már be is célzom a helyet, ahová Sheila már letette a hátsóját. Leteszem az asztalra a szerzeményt, majd magam is ülő helyzetbe vágom magam, és azt hiszem egyetértünk a másik nősténnyel abban, hogy nem pasizni jöttünk, hanem bizony inni. És egyikünk sem tűnt kispályásnak ebben... A pasizás meg, ó anyám, ha hím kell, akkor sem egy kocsmába fogok ellibegni, mint valami szerencsétlen hülye picsa, hogy felszedjek valakit. Na, de vissza a vodkázáshoz. Az üveg, amit már elpusztítottunk, látszólag egyikünket sem vágta hanyatt, ami azért is jó volt, mert így legalább lehetett valami halvány reményem arra, hogy végre egy rendes piálásban lehet részem és nem fog az ivótársam az első pár korty után beállni, majd zagyvaságokat gagyarászva arra kérni esetleg, hogy... mit tudom én, mire kérne egy részeg szuka! De, hogy őszinte legyek, baromira nem is érdekel, ha nem bírja a strapát, az az ő baja és nem az enyém, szóval ha a piától eldől itt nekem, mint a bot, simán itt hagyom, pont tojom le, hogy akkor mit kezd magával. Az pedig, hogy mennyire bírom én az alkoholt és azon belül is a vodkát? Ez most tényleg egy komoly kérdés? Baszki, orosz vagyok, szerinted??? - A picsogás nem az én műfajom, és részemről is hasonló az "öröm". - szavaimban semmi elismerő nem volt, vagy bármi, ami arra utalt volna, hogy én is üdvözlöm, végre valaki nem rinyál megállás nélkül. Pedig tényleg örültem neki - valahol baromi mélyen -, de hát alapvetően én ilyen vagyok, egy kibaszott rideg szuka. - Ahogy mondod. Ha megteszed, hogy töltesz, akkor már neki is láthatunk. - ha meg nem teszi meg, hát pont nem fog érdekelni, mert akkor nemes egyszerűséggel magam kapom el az egyik üveget és öntök mindkét pohárba. De erre nem kerül sor, mert Sheila bizony már ki is löttyintette a vodkákat a kis poharakba. - Egyszerűen nem bírok rájönni, hogy itt miért ekkora poharakat adnak a rövidekhez. - emeltem fel a kis feles poharat egy grimasszal az arcomon, ahogy a kocsma fényében megnéztem a benne lévő alkoholt. - Ha valaki inni akar, akkor azt tegye rendesen, és ne szarakodjon. - de ettől függetlenül most nálunk is csak ezek a mikro szarok voltak, mert ilyet adtak. A bosszantó ebben csak az, hogy baromira hamar kiürül és megint lehet újratölteni. Aztán a másik nőstény felé emeltem a saját poharamat. - на здоровье! - akkor egészségére, és ezzel én is szépen lehajtottam a magamét, majd a poharat koppanva tettem vissza az asztalra, hogy aztán Sheila tekintetébe fúrjam a sajátomat, mielőtt még válaszolnék a kérdésére. - Eddig még nem, nem mintha az ivás lett volna eddigi életem egyetlen célja. - jegyeztem meg és a hangom továbbra sem hordozott magában semmi melegséget, vagy kedvességet. Ezt meghagyom azoknak a libáknak, akik képtelen fegyelmezni önmagukat. - És te? Maradtál már alul vodkázásban valaha? - passzoltam vissza a kérdést, mert miért is ne? Meg amúgy is érdekelt, hogy benne farkasomra akadtam-e a vodkázást illetően. Most én markoltam meg az üveget, hogy töltsek mindkettőnknek és újra a kezembe fogtam a még mindig fájdalmasan aprócska poharat. - Láttam milyen nagy örömmel kanyarítottad fel a neved a bátyád listájára... - nem volt nehéz nem észrevenni az erőteljes fintorgását, aminek a kíséretében tette... - ... csak nem felkértek koszorúslánynak? - és ezzel együtt egy halvány, ámde a legkevésbé sem meleg, vagy kedves mosoly költözött a szám sarkába, mert ha tényleg annak kérték fel... hát az szívás. Na nem nekem, hanem neki. Újra az ajkaimhoz emelem a vodkát, majd ezt is benyelem, hasonlóan, ahogyan az előző pohárkányit is.
- Hogy minél több bőrt tudjanak lehúzni a vásárlókról. – Érkezett az első nem túl hízelgő okfejtés a részemről a kérdésre, de nem álltam meg itt, lévén, volt ennek más oka is. - Meg aztán, tudod… nem mindenki issza úgy, mint a vizet. Itt nem elsősorban magunkat kívánom pellengérre állítani, sokkal inkább a halandókat, akik rosszabb esetben már 2-3 feles pohárnyi adagtól szédelegnek. Meg egyébként is, ha vizespohárból innánk, még a végén abba a hibás feltételezésbe esnének páran, hogy tényleg csak víz. Fujj már… Emberi alakban holt biztos, hogy nem veszek a számba ilyesmit, maximum azt, ami zuhany közben betéved. - Akkor kérvényezz nagyobb poharat. Vontam meg a vállam, mert hát, ha normálisból akarja inni, az nem fog a saját kis lábain idesétálni, néma gyereknek meg anyja se. Engem meg aztán abszolút nem mozgat, hányszor kell töltenem, vagy a kis kacsómat emelgetnem, így is-úgy is elfogyasztásra kerül. A poharak csattannak, egy adag pipa, sok van még előttünk, ha el akarunk jutni egyáltalán addig, hogy megérezzük a dolgot. Legalábbis, előttem biztos, de orosz lévén vélhetőleg Nathalie sem piskóta a témában. - Mindennek eljön az ideje. Jegyzem meg, miközben felé tolom a poharat, töltsön csak, igen-igen, süt belőlem, hogy kételkedem a „győzelmében”, de ez úgysem érdekli a kutyát sem. Annyira már ismerem, hogy tudjam, ő is nagy ívben szarik mások véleményére, majd eldöntik a tények a kérdést. - Nem. Hamarabb kifektetne, ha vizet itatna velem valaki. Rándult meg ajkaim szeglete, mintha az elképzelést is felettébb bizarrnak, mi több, undorítónak találnám, hamarosan azonban egy gunyoros pofavágás lett a dologból, mit fejcsóválásom követett. Nyilván élek-halok ezért a témáért, eddigi is úgy élveztem, mikor erről volt szó. Naja… Komolyan, szerintem bele fogok őszülni. - A kötelesség az kötelesség. Felelem némileg szűkszavúan, bár nem szándékozom itt megállni, de ama részt, hogy mennyire is örülök neki, fölösleges volt taglalni, mindenki tisztában lehet vele, akinek van szeme, hogy utálom az egészet. - Nem, a mi szertartásunkban nincs szerepe ilyen hülye részleteknek, mint a koszorúslányok. Intettem nemet a fejemmel, ez nem az a tipikus esküvő, ahogy a mai világban kinéz, azt a giccsparádét hagyjuk, szerintem csak az idióták foglalkoznak ilyesmivel. Még hogy házasság… komolyan, legszívesebben a fejem verném a falba. - A tanújuk leszek. Nem mintha ez sokkal jobb lett volna, de ez azért mégiscsak jelentett valamit a számomra, még ha csupán annyiban is merült ki, hogy végtelenül önző némberként nem állt szándékomban hagyni, hogy Sakari mást válasszon erre a szerepre. Nem ám azért teszem, mert annyira vágyom a dologra. - Nem is értem, minek ez az egész nekik, tök egyértelmű volt, hogy nem akarnak nagy felhajtást. Most meg foghatják a fejüket, hogy mit kezdjenek a túlságosan is lelkes résztvevőkkel. Pff. Húzom le én is a következő adag vodkát, majd elmarom az üveget, hogy ismét töltsek, és gyorsan le is öblítsem egy másikkal. Mindig reménykedem, hogy ettől kevésbé leszek szőrös szívű szuka, de folyton rájövök, hogy ostoba elképzelés. Belőlem még az alkohol sem hozza ki a jobbik oldalam, nyilvánvalóan azért, mert nincs. - Szerinted nálunk ilyen korban van a kapuzárási pánik? Vagy mi a picsa? Komolyan nem értem a bátyám… - Csóválom meg a fejem sokadjára. - Esküvő… megáll az ész. Úgy sejtem, Nathalie sem azok közé tartozik, akik rendkívüli lelkesedéssel pártolnák ezt a dolgot. Nem is csoda, hisz MARHASÁG.
A mondatom nem volt kérdés, de nyilván Sheila annak vette, mert megválaszolja. - Nyilvánvalóan. - hagyom rá a dolgot. Nézetem szerint a nagyobb pohárért simán lehetne nagyobb árat kérni, de ugye a logikus gondolkodás nem mindenkinek az erőssége. - Igen ezt tudom, ami nem is csoda, mivel nem víz. - tényleg? Ha nem mondja, akkor esküszöm hülyén halok meg. Vagy nem. De ez most nem lényeg, értettem, hogy mit akar ebből kihozni, azonban a téma nem volt érdekfeszítő számomra, hogy mélyebben belemenjek. Hogy én hoztam fel a dolgot? Nem. Tettem egy megjegyzést és ennyi. - Már túl vagyok rajta. Hülyén nézett rám az ipse, nem volt kedvem kifejteni a dolgot. Ez van. - rándítottam meg a vállamat, hát pont nem én vagyok az a személy, aki szeret leállni és elmagyarázni dolgokat bárkinek is. Ha nem érti, hogy mit akarok, akkor maradjon csak sötétségben az illető, nem érdekel. - Nagy igazság, de nem ma. - húzódtak vigyorba az ajkaim, és közben már töltöttem is a következő adagot. Meglátjuk, hogy mi lesz a végén. Abban viszont már most egészen biztos vagyok, hogy az alkohol egyikünk kellemesebb oldalát sem csalogatja elő. Mondjuk elég nehéz is az olyanok esetében, mint én, akinek csak a szíve helye volt meg a mellkasában. Én legalábbis szerettem ezt gondolni magammal kapcsolatban. - Ebben az esetben őszintén remélem, hogy nem vizezték fel a vodkát, kifejezetten arra készültem, hogy sokáig állod a sarat. - nem, biztosan nem vizezték fel, az ízén ezt abszolút érezni, nem is olyan volt a hangsúlyom, mintha akárcsak egy percig is úgy gondolnám, hogy ez megtörtént volna. Viszont nem örülnék, ha Sheila hamar kifeküdne, mivel szándékomban állt nem kis mennyiséggel elfogyasztani a átlátszó alkoholból. És az egyedül nem olyan nagy buli. Nem, mintha különösebben érdekelne, hogy mi buli és mi nem. Na mindegy. - Az se sokkal jobb, már meg ne sértődj. - nekem aztán tök nyolc, hogy most koszorúslány, vagy tanú, felőlem aztán gyűrűhordozó kisfiú is lehet, ha akar, az én életemben az sem hozna változást. És amúgy meg, mit tagadjam, hogy nem rajongom az esküvőkért. Minek tenném? Értelmetlen baromságnak tartom a dolgot. - Nos ez számomra is rejtély, ha nem kellett a nagy hacacáré, akkor meg minek volt a nagy bejelentés. Mondjuk nem is az én dolgom, hogy megfejtsem a miértjét. - állapítottam meg. - Ha még akkor élek, majd kétszáz év múlva megmondom. - vigyorogtam a nőstényre, elvégre mit tudhatok én arról, hogy mikor van a kapuzárási pánikjuk a farkasoknak. Egyelőre még csak alulról döngetem a háromszáz évet, hol vagyok én még az ő koruktól. Mármint Sheiláétól és a bátyjáétól?!! - Én eleve nem értem ezt az egész esküvő marhaságot. Felesleges felhajtás az egész. De akinek ez kell, hát lelje benne örömét, vagy mijét... Mondjuk ez csak én véleményem. - ami lehet, hogy mást baromira nem izgat, tekintve, hogy engem se nagyon érdekelt mások véleménye. Ennek ellenére megosztottam a nősténnyel, mert ha abból indulnék ki, hogy kb semmi sem izgat, akkor ülhetnénk itt kukák módjára. Eszméletlen idilli lenne a kép. Vagy mégse. Közben újra töltök, ha Sheila is lehajtotta a maga vodkáját, mert bizony én már leküldtem az utóbbi adagot. Megint felé emeltem a poharam és betoltam a következőt is. Mondanám, hogy isteni, de mivel ilyet én nem mondok, ezért csak elégedetten nyugtázom, ahogy az alkohol megint felmarja a nyelőcsövem, ahogy leér a gyomromig.
- Ez a halandók sajátossága. Vontam vállat, mert hát, sosem voltam róluk túl jó véleménnyel, egyszerűen a legtöbbnek már a nézése is annyira bamba volt, hogy féltem, a végén kiköpik a nyelvüket, ha olyat találok mondani, amin el kell gondolkodniuk. Arra, hogy ennek a bizonyos asztal alá itta-e már valaki dolognak ma jött el az ideje, vagy sem, nem látom értelmét reagálni. Minek is boncolgassunk valamit, ami „hamarosan” kiderül? Egyébként sem jutnánk dűlőre, meglehetősen makacs fából faragtak mindkettőnket, az is tuti, hogy nem volt elég hozzá egy kis vésőcske. Kellemes oldalam nekem nem volt, maximum elviselhető, de az biztos, hogy nem részegen jött elő, szerintem én csak tetőztem ilyenkor a tahóságomat, már ha ez egyáltalán lehetséges. - Most, hogy mondod, ez még problémaforrás is lehetne, kész szerencse, hogy ragaszkodtál a zárt üvegekhez… Ez nem dicséret, és ő is tudhatja, hogy mélységesen ostobának tartottam volna, ha nem így cselekszik. Én itt törzsvendégnek számítok, könnyen lehet, hogy ő is, mindenesetre balhéztam már párszor, amikor megkíséreltek átvetni. Egyrészt, mert mégis mi a francot képzelnek, másrészt pedig azért, mert holt biztos, hogy nem Dee rontja vizezett piával az üzletét, hanem őt is átverik. Onnantól kezdve meg már egészen más a leányzó fekvése. Felröhögök, bár csöppet sem azzal a bájos, csilingelő hanggal, mi sok picsának a sajátja. Én ilyen téren inkább vagyok túlzottan is pasis, ha van is nőies oldalam, holt biztos, hogy nem szeretem csillogtatni. Jah igen, szóval a röhögés… az bizony a sértődésnek szól, mert hát, olyan velem nem gyakran esik meg, jó, Sak el tudja érni, hogy felhúzzam az orrom, de mentségére legyen mondva, ezzel általában csak négyszemközt él. - Mondtam én, hogy jobb? Ez másról szól. Csóváltam meg a fejem, de nem firtattam, más kultúrából származtunk, és a saját gyökereimről nem szoktam beszélni, meghagyom a nosztalgiának, ami néha ránk tör a drága bátyámmal, de másoknak nincs köze hozzá. Nem kell, hogy értsék, még csak elfogadni sem, a lényeg, hogy mi tisztában vagyunk a miértjeinkkel. Azt mondjuk rohadt biztos, hogy nem vallanám be, miért teszem valójában. Csakis azért, mert Sakról van szó, az egyetlen lélekről ezen a koszos sárgolyón, aki érdekel. - Akar a halál még akkor is ezen a földön csoszogni. – Vigyorodtam el, már-már vészjóslóan. - Bár, nyugtotok úgysem lesz tőlem, majd valaki életét tovább keserítem… Nem firtattam, miként, nem volt idióta, rá fog jönni, hogy az őrszellem kérdésről vernyogok. Abba meg egészen borzasztó volt belegondolni, hogy még két évszázadon átvergődjem magam. Egyszerűen ki van zárva. Ötszáz után már holt mindegy lesz, hogy élek, vagy halok. Igazából, már most is az. - Nem vagy vele egyedül. Rándítottam meg a vállam, mint akit hullára nem érdekel az esküvő dolog, ha nem a testvéremről lenne szó, lennék akkora büdös paraszt, hogy el se mennék. Ami azt illeti, még a sajátomra sem. Mert hát, mi a frásznak? Egyébként sem érné meg senki a másnapot, aki megpróbálná megkérni a kezem, erről Sakari biztosított. Más kérdés, hogy én is gondoskodnék a tagról ott helyben. Felmordulok az újabb pohár vodkától, bár közel sem olyan hangosan, hogy Nathalien kívül bárki más is hallja. Azt tudom, hogy még bőven nem vagyok azon a szinten, hogy megérezzem a dolgot, de azt viszont nagyon is érzem, hogy vannak páran, akiknek már megakadt a szeme a párosunkon. Ez elégedettséggel tölt el, mert ha valaki bepróbálkozik, nyugodt szívvel gépelhetem majd le. Hiányzik is már valami agresszív, na meg, egy kis vérfürdő is, de azt házon belül nem… - Az mondjuk jobb volt, amit otthon ittunk. - Szólal meg belőlem az örök elégedetlen, de szavaim ellenére ismét töltök. - Na húzzunk bele, nem bírom ezt a tötyörgést. A környezetünk talán joggal hihetné, hogy két elhagyott nőszemély óhajtja leinni magát a sárga földig, vagy legalábbis a felejtésig, de az tuti, hogy aki az ábrázatunkra is vet némi pillantást, átgondolja eme feltételezését. Mert hát, könnyek azok aligha lesznek itt, sem én, sem Nat nem az a fajta, aki bármi miatt is picsogna.
Halandók? De hiszen mi is azok vagyunk, tekintve, hogy nem vagyunk halhatatlanok. Ez az apróság viszont nem olyan érdekes, hogy szót érdemeljen, meg különben sem érdekelnek annyira az emberek, hogy kijavítsam Sheilát. Amúgy meg... nem mondom, hogy nem kaptam volna szét a bamba képű pultost szívesen, csak, mert miért ne?! De azt hiszem, akkor megkértek volna, hogy távozzak innen. És ami azt illeti, még nagyon nem akartam távozni... - Nem ejtettek a fejemre és tudtommal nem is most jöttem a falvédőről... - pillantok a másik nőstényre, hangom ugyanolyan színtelen mikor megszólalok, mint mindig. Még szép, hogy üveget hoztam, de nem csak azért, mert ez zárva volt, hanem, mert egyikünk sem olyan, akinek elég lenne egy-egy kis kupica vodka. - Felőlem aztán! Ti tudjátok. - ami azt illeti nekem aztán tök mindegy, hogy ez miről szól, vagy nem szól nekik. Nagy ívben teszek a hagyományokra, mások hagyományaira, meg még nagyobb ívben, baromira nem tud érdekelni, vagy meghatni, hogy ez az egész esküvő baromság miről is szól Sheilának, vagy a bátyjának. Hidegen hagy a dolog, és tulajdonképpen érdektelen is nekem. Szavaira felnevetek. Ezek szerint ragaszkodik ehhez a léthez valamilyen szinten, ha visszajáró vendég akar lenni. Vagy csak van olyan troll, mint én, és azon okból kifolyólag járna vissza, hogy megkeserítse valaki életét. - Akkor a kérdésed megválaszolatlan marad részemről. Túl fiatal vagyok, hogy tudjam mikor van a kapuzárási pánik egy farkasnál. - nem, ezzel nem arra utalok, hogy ő öreg - bár kétségtelen, hogy ez így volt -, hanem, hogy honnét a rákból kellene tudnom, hogy egy kétszáz évvel idősebb bundásra mikor jön rá a dili a végelgyengülés előtt?! - Csodás kilátások, bár azt nem hiszem, hogy engem érintene a dolog. - nem tervezek annyi időt az életben eltölteni, hogy megvárjam, amíg Sheila kinyuvad és visszajár. Várja azt a halál! Eszem ágában sincs annyit élni még, nem vonz sem a bőrfotel, sem pedig az eltunyulás. Mordulására rápillantok, majd leöntöm a magam vodkáját. Érzékelem én is, hogy látványossággá kezdünk válni a kocsmában, de különösebben nem érdekel. Ha meg érdekelni kezd, akkor még mindig ott van annak a lehetősége, hogy kinyomjam a bámészkodók szemét. Nem is olyan rossz ötlet ez! - Még szép, hogy jobb volt! Visszamentünk leöblítjük ennek az ízét, van még abból a vodkából pár üveggel. - nem, nem meghívás volt. Egyszerűen kijelentettem, hogy ez lesz és kész. Ha Sheila meg nem akar jönni, akkor nem jön. Annál több marad nekem a minőségi orosz nedűből. - Ahogy akarod, máris. - és azzal már öntöttem is a következő adagot a poharainkba, majd újra lehúztam a magamét. Lassan elpusztítottuk az üveg felét, de még mindig nem csapott fejbe minket az alkohol. Még jó! Sajnáltam volna, ha a nőstény fejre áll az első pár pohárka után. Magamról tudom, hogy ez sosem fordulna elő velem. Nem mostanában kezdtem a vodkázást... - Tudod, igazán jól esne szétkapni valamelyiket... - sóhajtottam, miközben körbehordoztam a tekintetem a kocsmában, egyenként a szemükbe nézve azoknak, akik még mindig megbámultak bennünket. Kifejezetten csábító volt a gondolat. Kitöltöttem egy újabb adag vodkát mindkettőnknek.
- Nem is állított ilyet senki. Rántottam meg a vállam, de ha addig ütnek, míg mozgok, se jöttem volna rá, ez miért is csapódott le így benne. Eszem megáll, létezik valaki, aki még nálam is szálkásabb. Hát, erre inni kell. És még én gondolom magam érzelemmentesnek… hát esküszöm, hozzá képest szivárvány vagyok ilyen téren. Ezt persze megtartom a saját kis elmém egyik zugában, úgysem érdekelné, mert hát… érdekli vajon egyáltalán valami? Engem sem hat meg általában semmi, és sokszor szikrányi érdeklődést sem mutatok, de az nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztat egy nagy rakás dolog. Az esküvőről több szót nem óhajtottam ejteni, mert hát, láthatólag nem mozgatta meg a téma, én meg eleve utáltam róla beszélni. Fölösleges szájtépés lenne további véleménynek hangot adni. Én tudom, miért teszem, ez így van, s ennyi nekem elég, az meg, hogy ki mit gondol az egészről, meg az ő dolguk. Egész sokan inkább lelkesebbek a dolgot illetően, de hát mégsem lehet mindenkinek egyforma az értékítélete. Nem a létezéshez ragaszkodom, azt leszarom, hogy meddig kell még ezen a földön lépkednem, sokkal inkább válna ínyemre, ha valaki idegein táncolhatnék még holtomban is. Sanszosan Sak lenne a kiválasztott, de valahogy mindig is úgy gondoltam, hogy a mi vérbe fagyott testünk egymás mellett fog heverni, amikor eljön az ideje. Milyen költői… Mint ahogy azt sem gondoltam komolyan, hogy tudná, létezik-e ilyesmi nálunk is, nem csak az embereknél. Egyszerűen csak tehetetlenségemben dobálózom tán nem is létező dolgokkal, de igazából, tök mindegy. Sak attól még hülye marad, úgyhogy fölösleges is ezen rágnom magam, csak kikészülök tőle, azt pedig még élvezné is az a kis görény, ezt az örömet viszont nem óhajtottam megadni neki. - Ki tudja. Én sem terveztem eddig boldogítani a környezetemet. Igazából, tényleg reméltem anno, hogy fénykoromban akad valaki, aki kitépi a szívemet, megadva nekem valamiféle magasztos halál illúzióját. Most meg? Várhatom, hogy a kaszás nagy kegyesen idecsoszogjon hozzám, és elvigyen végelgyengülés címén. Elgondolkodtató, hogy bele kéne vetnem magam a különböző akciókba, hátha… mondjuk, az 500 pofás szám, azt még megérném, addig talán megkönyörülök a bátyámon is, és kiadjuk egy könyvét, hagy maradjon meg valami belőle az utókornak. - Na, ezt örömmel hallom. Ez semmiképpen nem úgy hangzik, mintha nem akarnék menni, a jó vodkáért bármit, ez sem rossz, de ha van sokkal jobb, akkor inkább az. Egyértelmű. Meg aztán, az mégiscsak orosz, az az igazi. A poharak szépen sorban követték egymást, és rajtam sem látszott úgy, mintha kifejezetten megérintett volna a dolog. Hogy is volt Szergejjel? Talán a 23-nál gondolta azt, hogy már eleget itatott, és van értelme bepróbálkoznia. Hát… eléggé megsínylette a dolgot. Most még ennyinél nem tartunk, nem mintha elég lenne ahhoz, hogy kifeküdjek tőle. Ha nem lenne egy kisebb vagyonom, kész anyagi csődnek élném meg azokat a napokat, amikor be akarok rúgni. - Csatlakozom… Pillantottam körbe én is, olyan arrogáns pofázmánnyal, ahogy csak bírtam, aztán visszanéztem Natra, volt némi kihívás jellegű a tekintetemben, lévén, elegem volt abból, hogy mindent csak tervezgetek és vágyakozom egy kis vérontásért, de kénytelen vagyok állandóan visszafogni magam. Hát… most nem ezt terveztem. - Ha nem félsz Darren haragjától… – Ugrattam, mert egészen biztos voltam benne, hogy erről szó sincs. -… igyunk még egy pár kört, aztán adjuk elő, hogy megártott a sok pia… Meglátjuk, melyik van akkora tetű féreg, hogy ki akarja használni az alkalmat, és utánunk jön. Nem mintha nem tettem volna meg bármelyikkel szívesen, de azért, mégiscsak kell valami mondvacsinált ok, hogy legyen mivel takarózni. Egyébként, határozottan izgatta a fantáziámat, hogy milyen büntetést eszközölne rajtunk az új Atanerkünk, de igazából, nem kételkedtem abban, hogyha mi el akarunk tüntetni egy hullát, akkor annak tényleg ne maradjon nyoma, csupán egy kellemes emlék gondolataink útvesztőjében. Idebent meg nem akartam balhézni, ahhoz egy másik helyet kellett volna választanunk, kár, hogy nem gondoltam erre előbb... - Mondjuk, ahogy elnézem, többen is lennének… Nyaltam meg a szám szélét, és nem, közel sem azért, hogy valakinek szexuális célzásokat tegyek. A farkasom is imádta volna az elképzelt helyzetet.
Jah, éppenséggel nem állította, csak megjegyezte, szerencse, hogy ragaszkodtam a zárt üvegekhez. Mintha valami debil lennék, aki csak a szerencsének köszönhetné, hogy valamit jól csinál. Hát most közlöm, a tetteimet nem a szerencse határozza meg és pont. Csak a nőstényre villantom a tekintetem, de tovább nem fűzöm a szót ezzel kapcsolatban, mert már így is több idő és energia ment rá, mint amennyit érdemel. Szeretem azt gondolni, hogy nincs szívem, csak a helye van meg. Nem bírom az érzelmes megnyilvánulásokat, a picsogást, a hisztit, a lelkizést, és semmi ilyen szart, ami az emberek - és sajnos jó néhány farkas -, sajátja is. Baszki farkasok vagyunk, farkas törvényekkel, nem holmi béna love story nyomoronc hősei!! Ennek ellenére pedig tudtam - és a frász kerülgetett tőle -, hogy nekem is vannak érzéseim, vannak olyan személyek, akik kedvesek a nem létező szívemnek, és akiknek az élete számít nekem. Gyűlöltem, hogy újabban lelkiismeret furdalásom van ezek miatt a személyek miatt, mert gyakorlatilag hosszú évtizedek óta teszek nekik keresztbe és árulom őket el. Elnyomtam a kellemetlenkedő érzést és igyekeztem továbbra is ridegnek és higgadtnak maradni, azonban a dolog egyre jobban zavart. Inkább legurítok még egy vodkát, mielőtt még elhányom magam, hogy ilyen szar érzelmes dolgok jutottak eszembe. - Rendben, igazad van. Nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk még ebben a nyomorúságos valóságban. Bár némi, vagy inkább sok vodkával, azért egész elviselhetőek a dolgok. - vigyorodtam el. A sok szarságban legalább ennyi jó volt. Vagyis volt több jó is az életemben, de erről nem kell mindenkinek tudnia. Vagyis inkább senkinek sem. Még a végén szárnyra kelne a pletyka rólam, hogy vannak érzéseim nekem is! És az maga lenne a borzalom... - Csodálatos, akkor ezt megbeszéltük. - bólintottam és máris több szót fecsegtünk el erre, mint kellett volna, de sebaj, majd a jóféle orosz vodka kárpótol mindenért, ami ezen az estén untatott, vagy totál nem foglalkoztatott és mégis csicseregtünk róla. Nem mintha erről Sheila tehetne, hiszen mégsem ücsöröghetünk itt vedelve szótlanul. Vagyis megtehetnénk, de hát na, bennem is van még annyi, hogy vágyjak némi társaságra és beszédre, ami mondjuk nem akaszt ki pár perc alatt annyira, hogy fel akarjam tépni a másik torkát. És tulajdonképpen Sheila ilyen volt. Nem idegesített és ezért máris rettentő szimpatikus farkas volt a szememben. Ahogy kimondta, hogy csatlakozik, és tovább fűzte a szót, máris egyre szélesebb vigyorba húzódtak az ajkaim és a szemeim is csillogni kezdtek. Végre olyasmiről beszélünk, ami több, mint felcsigázza az érdeklődésem. Ravasz fény gyúlt a tekintetemben, legurítottam a következő adag vodkámat és csak ezután szólaltam meg újra. - Nem szokásom a félelem, főleg nem a bátyámtól... - tudom, hogy nem gondolta ő sem komolyan, hogy majd pont tőle meg a haragjától gyulladok be, ezért az én hangom is elég játékosra sikerült. Nem azért nem féltem Darrentől, mert lebecsültem, nem erről szó sem volt, csupáncsak tudtam, hogy szeret annyira, néhány ember szétkapása még nem olyan nagy dolog, hogy komolyabb bajom származzon belőle. Főleg, ha nem is szerez róla tudomást. És ami azt illeti, már így is kilométeres volt a lista arról, hogy miről is nincs tudomása. Egyel több vagy kevesebb már igazán nem számított semmit sem. Főleg nem nekem. Ráadásul a félelmet még csak hírből sem ismerem. - Akkor nincs más hátra, igyunk! - és ezzel már töltöttem is a következő adagot, majd szépen le is küldtem a sajátomat. - Igyekeznünk kell, hogy hitelesen alakítsunk részeg libákat. - állapítottam meg, mert ha tényleg ez volt a lényeg, mármint, hogy lássuk melyikben lesz annyi, hogy kihasználja a helyzetet, akkor nagyon is elesettnek és elázottnak kell majd festenünk. Vajon az előbbire képesek leszünk? - Én is erre tippelek, de ne mondd, hogy nem élveznéd a dolgot?! - pillantottam Sheilára és szinte tudtam, hogy igazán csak akkor lenne élvezetes a dolog, ha nem egy, esetleg két szerencsétlen jönne utánunk, hanem több. A hullákat pedig majdcsak sikerül valahol olyan helyen elhagynunk, ahol nem lelik meg őket úgy kb. soha. Elég kreatív ehhez szerintem mindkettőnk. - Akkor ideje, hogy elpusztítsuk végre ennek az üvegnek a tartalmát. - és azzal kiöntöttem az első üvegből az utolsó két pohárnyi vodkát.
- Jah, határozottan sok vodkával. Nyugodtan lehet alkesznek nevezni, mert hát, elég ritkán lehet úgy látni, hogy ne legyen vodka a közelemben. Ez olyan, mint Sak meg a kakaó. De ugye, a vodka mégiscsak jobban hangzik, mint a kakaó. Így legalább nem fenyeget az infantilizmus veszélye. Már persze látszólag, mert amúgy én is imádom. Őszintén, a legtöbb dologról halál felesleges volt szót ejteni, amiről eddig pofáztunk, de egyrészt, én abszolút nem vágytam most komoly témák boncolgatására, másrészt kussban sem óhajtottam ülni, bármennyire is szeretem a vodkát. Szóval, csak el kell ütni az időt az olykor dühítő beszéddel, nemde? Nat mondjuk épp annyira leszart mindent, mint én, de legalább nem telepedett ránk a néma csönd… Nem nevezném magunkat unalmas lelkeknek, egyszerűen csak rohadtul nem voltunk átlagosak, és a beszéd nem is feltétlenül tartozott az erősségeink közé. Én legalábbis inkább voltam a testbeszéd híve, de az kissé fura volna vodkázás közben, meg vele… szóval marad ez, és kész, maximum hamarosan feldobjuk valami érdekessel a napot. Arra, hogy nem tart Darrentől, csak biccentettem, egyébként meg, ő pont nem az, aki papolhatna arról, hogy nem tépünk szét hobbiból embereket, még akkor sem, ha okot szolgáltatunk magunknak hozzá. De hát ugye, erről nyíltan nem csacsogok senkivel, viszont határozottan sokat segít abban, hogy ne akarjak az okos, higgadt és megfontolt amarok szerepben tetszelegni jelenleg. Jöjjön csak az a vér. Nyami. - Úgy ám.. A gondolatokat ugyan nem tudtuk elcsípni, de néhány arckifejezés egészen beszédes volt. A nők példának okáért szívesen lekaptak volna minket a tíz körmünkről, csak mert annyi figyelem irányul ránk, pedig még csak tudomást se nagyon veszünk a környezetünkről. De most komolyan… két szöszke nő keményen vodkázik, nem épp mindennapi dolog. Azaz, nálunk az, de az emberek körében azért nem feltétlenül, - Nos, valami kis kihívás nekünk is kell, nemde? Nem tudom, melyik a nehezebb, a részeg, vagy a liba… Eresztek meg egy kacsintást, ami nem épp jellemző rám, de valahogy tetszik a kialakulni készülő helyzet, és már előre élvezem a dolgot. - Ekkorát még én sem szoktam hazudni. Dehogynem, de ez egészen mellékes, mindenesetre ott bujkál ajkaim szegletében az a tipikus baljóslatú mosoly, természetesen rohadtul fogom élvezni a helyzetet, mert abban biztos voltam, hogy lesz olyan, aki utánunk ered. Onnantól kezdve pedig már minden adott a kiváló szórakozáshoz. - Hopp… hát ez máris üres.. Kuncogok fel, és meglendítem magam előtt a poharat, majd kicsit bandzsítok, mielőtt lehajtanám. Bármennyire is megvetem az ostoba embereket, nem esik nehezemre eljátszani a becsiccsentett picsát, lévén épp eleget láttam már ahhoz, hogy meglehetősen tökéletes képem legyen a dologról. Az mondjuk nem lelkesít, hogy más farkas is látja a produkciómat, de mivel elméletileg Nathalie is meg fogja játszani magát, nem tartok különösebben attól, hogy túlságosan gáz lenne. - Még szerencse, hogy itt van nekünk ez a másik drágaság is. Simítok végig az üvegen, és nyalom meg ajkaim szegletét ismét, mintha a közönségességet megakadályozó gátak már leomlottak volna bennem. Kicsivel hangosabban beszélek, mint eddig, elvégre, ezzel az a cél, hogy el is jusson másokhoz, nem muszáj négy fül közt maradnia. - Szerinted meg bírjuk inni ezt is? Persze, kedvem támadna leköpni magam a kérdés miatt, de hát, ami kell, az kell. Közben kibontom az üveget, szándékosan bénázom közben, így még hatásosabb lehet a kis előadásom.
Elégedett vigyor ül ki a képemre, ahogy én is körbenézek a csehóban és azt látom, hogy a csajok a tekintetükkel is szétkapnának, ha tehetnék, a férfiak pedig... egyáltalán nem olyan bonyolult lelkek, a közhiedelemmel ellentétben nagyon is egyszerű őket megfejteni. De csak akkor, ha van hozzá elég gógyija az embernek, mert ha nincs, akkor már egészen más a helyzet... - Ez talán nem is olyan kis kihívás... részegnek tűnni nem olyan nagy kunszt, viszont eljátszani az agyatlan libát... - sóhajtottam egyet és leküldtem a következő vodkát. Nem féltem attól, hogy nem fog menni nekem, még a liba is, hiszen hosszú ideje csaptam be a környezetem, de nem adhattam elő Sheilának, hogy ez nekem bizony nem jelent sem kihívást, sem feladatot. - ... na az már nem kis feladat, főleg mivel egyikünk sem káposztalét lötyögtet a fejében... - értelmesnek tartom a velem szemben ülő nőt, szeretem amikor valakinek van esze, intelligenciája és nem csak arra tartja a fejét, hogy legyen ami díszítse a nyakát. Elnevetem magam azon, hogy ekkorát még ő sem szokott hazudni. Kezd az este határozottan egyre érdekesebb lenni számomra, ami nem túl gyakori, tehát nagy dolog. - Nem is vártam mást tőled. Örülök, hogy hasonló "véleményen" vagyunk. - vigyorogtam, hiszen öröm volt, hogy úgy tűnt benne van némi kis fincsi játékban ma este és nem kezd el arról hegyi beszédet mondani, hogy embereket márpedig nem kapunk szét csakúgy! Ezután pedig elkezdődik a játék... Hagyom, hogy egészen finom vonások üljenek ki az arcomra. Az üres pohara láttán, csak kuncogni kezdek én is, mint egy agyatlan csirke, majd töltök a poharába, szándékosan úgy, hogy kilöttyenjen belőle az asztalra. Tiszta pazarlás! de az előadásunk ezt megkövetelte. - Hoppácska! - sikkantottam fel és tovább vigyorogtam bárgyún. - Hát ez asszem... mellé ment... - pillantottam a nőstényre és hangos kacagásba kezdtem. Na ilyen is csak egyszer van egy évszázadban, még játékból is! - Igen, még cseresznye! Vagyis szerecsen... vagy csereszne... szerencse na! - kezdtem bele elég hangosan, hogy nyilvánvaló legyen, már a nyelvem is összeakad, olyannyira vagyok alkoholos állapotban. Kizárólag Sheila láthatta a tekintetemben, hogy szó sem volt arról, a vodka gőz ráült volna az agyamra. Mert nem. - Hát persze! De ha nem, hát akkor majd hazavisszük és ott isszuk meg! - csicseregtem tovább és közben majdnem elhánytam magam attól, amilyen szavak kijöttek a számon. - Ki kell mennem... tudod izé... pisizni... pisilni. - azzal felálltam és szándékosan meg is botlottam, hogy tényleg úgy tűnjön rendesen beseggeltem. - Asszem nem tudok... egyenesen menni. - kacagtam fel, és azzal visszacsüccsentem a székemre. Majd töltöttem a vodkából, mint aki elfelejtette, hogy ki akart menni. Amúgy meg nem kellett kimennem, de így látványosabb lett a műsorozásunk. - Igyunk! - majd fogtam a vodkát és legurítottam ezt is.
- Kihívások nélkül unalmas is lenne az élet, nemde? Azt hiszem, már az is kellőképp szórakoztatott, hogy ilyennek láthatom Nathaliet, mert hát, valljuk be, egyikőnk sem ez a kategória. Határozottan nem. Az azonban vélhetőleg valós gondot nem fog okozni nekünk, hogy megoldjuk a helyzetet, már csak a mögöttünk álló évek miatt sem. Ami a káposztalét illeti, néha úgy hiszem, jobb lenne végzetesen ostobának lenni, és a túlélésért küzdeni minden átkozott napon. Akkor biztosan nem unatkoznék… Most mit tagadjam? Én azok közé tartoztam, akik mindig örömmel adták át magukat a gyilkos ösztöneiknek. Egy szadista picsa vagyok, és tehetem, hódolok is eme élvezeteknek. Van, aki másként éli ki magát, én így. S mivel jelenleg nincs egyetlen kínzásra váró egyed sem talonban, ezért beérem az egyszerű emberekkel is, bár, néha ijesztően könnyen elájulnak a fájdalomtól. Nem meglepő, gyenge egy népség. - Naná. Vigyorogtam vissza, ami határozottan ritkaságszámba megy tőlem. Nesze neked, Amarok tag, aki nem rest szétkapni pár embert, mert olyanja van. Nem is én lennék, ha megpróbálnék kibújni az ilyesmi alól. Basszus, nem egy farkát csóváló pincsikutya vagyok, ami elemes játékokat megszégyenítő módon csipog, mert hát, azt még ugatásnak is gáz nevezni. Azt persze nem tudta rólam mindenki, hogy mennyire és miért gyűlölöm az emberi fajt, de nem is tartozott rájuk. Ha meg ezért megbüntetnek, hát… állok elébe, bár, meglehetősen biztosra veszem, hogy úgysem fognak a nyomunkra akadni. - Naaa… ne már. Így mi marad nekünk? Tátottam el a számat, egy hal is bizonyára megirigyelhetne, de azért, arra nem ragadtattam magam, hogy felnyaljam az asztalról. Bizonyos esetekben megtenném, de most épp nem rendkívül provokatív és közönséges akartam lenni, hanem ostoba tyúk. Fura volt kacagni hallani, legalább ennyire lehetett neki is az engem mosolyogni látni. Jelenleg azonban nem zavart a dolog, talán később sem fog, néha még mi is elengedhetjük magunkat ennyire, még ha játék is az egész. Mi tagadás, jól csinálta, én meg bólogattam, mint az autók elejébe kirakott bólogatós eb minden rezzenésre, és tudtam, mennyire is lehet épp idióta a pofázmányom. Sebaj. Fényképezőgép nincs a közelben. - Jóóó! Hogy neked mennyi eszed van… Vicces volt elképzelni, mennyire is sokkolná a kis előadásom a drága testvérkémet, már ettől is sokkal jobb kedvem lett, de azért, örültem, hogy nem látja, életem végéig szívná vele a vérem. - Uhh… Elkísérjelek? Pillogtam rá bájosan, közben alig bírtam visszafogni az öklendezési kényszeremet, mert bizony a büdös életbe nem mennék párosával wc-re, nem is értettem ezt az idióta szokását a nőtársadalomnak. Talán az lehetett a baj, hogy nem voltam épp egy pletyizős teremtés. Végül, mikor visszaült, vállat vontam, mintegy lemondva a csodás lehetőségről, hogy elkísérhetem. Nem a szokásos flegma vállvonogatásom volt, hanem az a tipikus idióta jellegű, amikor még a fejem is majd leesik a fejéről, mert attól félek, hogy a vállam nem lendül elég magasra. Meglehetősen eltúlzott. - Igen, igen, még nagyon sok vár ránk. Újabb adag vodka csúszik le, közben elcsípek egy-két elsuttogott szót, és érzem is, hogy az egyik irányból mondhatni már folyamatosan minket fixíroz valaki, vagy valakik. Ez elégedettséggel tölt el, mert jó irányba tartunk, s bár nem voltam épp jótét lélek, de ha ma már csemegézünk valakiből, az legalább tényleg egy gerinctelen féreg legyen. - Hú, te, én már nagyon rég nem ittam ennyit… Vakarom meg a fejem, mintha elkezdenék azon gondolkodni, hogy most már ennyi elég lesz, de végül könnyedén eleresztem az értelmesnek tetsző gondolatot, és inkább töltök gyorsan, hogy mondhatni, igyak erre is. - Fincsike még mindig. Atyaúristen, a maradék agyam is kisült ettől a szótól, a szememhez emelem az éppen kiürült poharam, majd azon keresztül nézek Natra, mint valami retardált idióta, s nem átallok még megszólalni is mellé. - De homályos lettél…
- Vagy csak kevésbé szórakoztató. - vigyorogtam a másik nőstényre. Sheilát látni ilyen állapotban - még ha csak mímelte is, nem volt egy szokványos dolog. Sőt! Furcsa kárörvendő érzés áradt szét bennem, mert azt láttam tőle, amit. Viszont ezzel együtt azt is tudtam, hogy ezt sosem fogom tudni ellene használni, mert ő is ugyanazt a játékot látta a részemről, mint amivel ő is megörvendeztetett engem. Mindenesetre mókásan festhettünk magunkhoz képest, és ha ezt az egész műsort olyasvalaki látná, aki még ismer is minket, joggal gondolhatná, hogy agybajosak lettünk. Vagy valami ehhez hasonló. A vigyorgása pont annyira volt idegen, mint az én kacagásom. Kezdett egyre abszurdabb lenni az, amit mi ketten elkezdtünk levágni, de a legszebb ebben az, hogy csak számunkra hordoz abszurditást, hiszen egy külső szemlélő számára pont olyan bebaszott picsáknak tűntünk, mint bármelyik részeg liba, akármelyik csehóban ilyentájt. - Hát... öööö... majd veszünk másikat! - jött tőlem a rendkívül elmés ötlet, ami valójában nem volt az, de ez is a játék részét képezte. Egy részeg mi mást reagálna Sheila roppant értelmes kérdésére?! Na ugye?! - Ugye, ugye? Mondtam én neked, hogy nem a picsám formája miatt kaptam meg a diplomám! - csicseregtem arra, hogy mennyi eszem is van. Te jó ég! Azt hiszem saját magam tépném le a fejem, ha valóban olyan lennék, mint amilyet most megjátszottam. A hányinger kerülgetett az ilyen libáktól és erre tessék, most én is olyannak tűntem. Viszont kárpótolt a tudat, hogy nem sokára leszopogathatom valakinek a bordáiról a húsát. És ez a gondolat határozottan segített abban, hogy ne akarjak rosszul lenni attól, amit épp levágtam Sheilának és a rögtönzött kocsma közönségnek. Mikor visszakérdezett, hogy elkísérjen-e a mosdóba, inkább összeakasztottam a lábaimat, mint aki megbotlott és visszacsüccsentem a székre. még, hogy párosával járjunk pisilni?!! Most komolyan, kinek jut eszébe ilyesmi?! Reméltem, hogy a nőstény csak a játéknak tudta be ezt a kérdést is, mert borzasztott a gondolat, hogy valakivel karöltve menjek könnyíteni magamon. De mondjuk amúgy meg valójában nem kellett, szóval halál nyugodtan üldögéltem tovább. - Asszem... - kezdtem bele a mondatba, de aztán nem folytattam, hanem úgy tettem, mint aki próbálja betájolni, hogy merre is van az asztaltársa. -... én se! - nyögtem ki végül arra értve, hogy mikor is ittam utoljára ennyit. Amúgy meg nevetséges volt a dolog, mert tényleg nem tudom, hogy mikor ittam utoljára ennyire keveset! Szégyen... - Fincsicske, jah az! - tettem hozzá, majd újabb adagot nyeltem le és öntöttema következőt mindkettőnknek. Eddigre már többen is minket bámultak és tudtam, hogy eljött a mi időnk végre. Ha most kimennénk innen, biztosan követnének minket. - Hát te se vagy mán épp éles... - válaszoltam és megint felkacagtam, majd a nőstény szemeibe néztem. ~ Ha most elindulunk kifelé, már egészen biztosan utánunk jön egy-két "gáláns" lovag. Nem tudom, te, hogy vagy vele, de szerintem itt az ideje, hogy végre ne csak szórakoztassuk a népet, hanem mi is szórakozzunk! ~ küldtem felé a gondolatot, miközben igyekeztem bárgyún vigyorogni továbbra is. - Libegjünk tovább valahová még inni! Itt olyan uncsiiii, nem?
- Én meg mondtam, hogy nem hiszem el. Nyújtottam nyelvet rá, amit szintén nagyjából soha az életben nem lehet tőlem tapasztalni, mert komolyan előbb harapnám le. Most is nagy a kísértés. Ráadásként még hátra is seprem előrehulló szöszke tincseimet, jelezvén, hogy ezt a marhaságot próbálja meg beadni másnak. Azt ugyan nem tudtam, valójában van-e diplomája, de abban rohadt biztos voltam, hogy esze az igen, tehát mindez szintén a játék része volt, és az is tuti, hogy nem fogja magára venni a dolgot, lévén letojja mások véleményét. - Neeeem baj, néha ilyen is kell. Még az a jó, hogy nem kezdtünk el nyafogni mindenféle kandúroktól, mert attól aztán végleg kiakadt volna a hülyepicsa mérőm. Áhh, nagyon reméltem, hogy megéri ezt az őrületet az azt követő buli, mert máskülönben kifejezetten dühös leszek. Tényleg szerettem volna már szétkapni valakit, semmire sem vágytam jobban jelenleg. De hát ugye, elméletileg megfontolt, felelősségteljes vén csontnak kellene lennem. Na hát most nem leszek az, elég volt belőle, túl sok a feszkó, valahogy ki kell adnom, és ha már egy betolakodó vagy magányos farkas sem keveredik az utamba, akkor marad ez a megoldás. A gerinctelen férfiak is épp annyira megfelelnek az ízlésemnek. Istenem, szerintem hozzám hasonlóan ő is inkább fejelte volna le az asztalt, minthogy ilyeneket ejtsen ki a formás ajkain, mindenesetre, egyszer belefér az ilyen őrület, a cél szentesíti az eszközt, ugyebár. - Hümm, jah, gondolom. Húzom el az ajkaimat, közben elcsípek egy-két elejtett szót, főleg női ajkakból, miszerint, minek iszik, aki nem bírja, meg de gáz és társai. Ó, ha tudnák, hogy én már mennyi részeg ribancot láttam életem során, van ám honnan meríteni az ihletet, annyi szent. ~Határozottan egyetértek, úgy érzem, vészesen gyorsan pusztulnak az agysejtjeim…~ Morogtam gondolatban, majd ittam még egy pohárral gyorsan, aztán pár pillanatig bambán meredtem rá, mintha nehezemre esne megfejteni, mi a halált is mondott épp, még a szemeim is keresztbeállnak, majd üdvözült mosoly kúszik a képemre, lám, csak sikerült megfejtenem. Ó, megboldogult jóanyám… - Tökre uncsi, jaaah. Húzzunk! Állok fel lendületesen, még a szék is hátracsapódik, jó nagy hangzavart generálva. Így garantáltan nem marad le senki arról, hogy épp távozunk. - Basszuskulcs! Pillantok körbe zavart mímelve, noha ez az érzés meglehetősen ismeretlen a számomra. - Bocsika! Hadonászok szerteszéjjel, majd arrébb bénázok, hogy felállítsam a széket, közben idióta módjára kuncogok, mintha ez annyira vicces lenne. Igazából, valamilyen szinten tényleg szórakoztató lehet a látvány, de nekem kínzás, és tuti, hogy Natnak is. - Uhh, merre is van a kijárat? Pislogok rá segélykérően, miközben elkezdek kikacsázni az asztalok közül, néha véletlenszerűen megtámasztva magam egy-egy pasason, egy ízben felháborodott frigid picsán is, míg kilyukadok a pultnál. - Háhh… ez már ismerős. A jóindulatú, s minden bizonnyal lassan megkönnyebbülő pultos szerencsére megmutatja a kijáratot, na nem mintha nem lennék tökre képben, tekintettel arra, hogy ennyi vodkától már 400 éve sem voltam képes kifeküdni… - Naaaa… Jössz már? Aztán ha minden jól megy, végre kikeveredünk a friss levegőre, és jöhet az édes várakozás a prédára.
A nyelvöltése egészen új dimenzió volt számomra, lévén, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer erre vetemedik majd. Természetesen nem adtam jelét az elképedésemnek, az tönkretette volna a kis játékunkat, de ettől még örökre az agyamba égett a látvány, ahogy Sheila pajkos kisgörcs módjára kinyújtja a nyelvét. - Igen, kell. - helyeseltem én is és közben valami hasonló villant át rajtam, mert ha még pasikról kezdtünk volna el picsogni, hát azt hiszem akkor aztán tényleg rám jön az okádhatnék. Illetve most is rajtam volt attól, ahogyan viselkedtünk, de tudtam, hogy ennek majd remélhetőleg fincsi végeredménye lesz, ezért képes voltam háborgó gyomortartalmamat visszatartani. És nem, nem a vodka marta fel a belsőmet - az inkább lenyugtatta - hanem a részeg picsa játékunk. Alig észrevehetően bólintottam, amikor egyetértett velem abban, hogy végre menjünk, már eleget műsoroztunk, ráadásul egyre jobban akartam a kis vérengzésünket, szóval azt hiszem megbocsájtható, ha nem óhajtok tovább műsorozni. - Te, ezt én elhozom! - és azzal már el is süllyesztettem a táskámban a vodkás üveget, ami még legalább félig volt, na nehogy már itt hagyjam! Jól fog ez még nekünk jönni, azt hiszem. Felállok, majd végignézem Sheila mit bénázik a székkel, feltehetően direkt módon. Kedvem lenne felröhögni, de az most nem igazán lenne célravezető, így lenyelem a hirtelen jött derültségem. Amíg ő továbbra is a székkel bajlódik, én kisasszézok, rendkívül instabil módon a helyemről, megjátszva, hogy nem nagyon találom az egyensúlyomat. - Szertinteme, amarrama. - mutogatok serényen, hogy merre is van az arra, vagyis, hogy merre is van a kijárat. Bár a csápolásomból nem teljesen belőhető, hogy pontosan hol is van az ajtó, de sebaj, pont ez a lényeg. - Itt vagyok a sarkaradban! - sikkantottam vidámnak tetsző hangom a nőstény mögött, és ahogy kiléptünk az utcára, örültem, hogy nem kell tovább az idiótát játszanom. ~ Jobbra nem olyan messze van egy sikátor, úgy láttam két "lovag" is elindult a megmentésünkre, ott nem hiszem, hogy zavarni fog minket bárki is a mókában, és a városi kameráknak is az egy vakfolt. Úgy sejtem ők is ezt gondolják... - intettem alig észrevehetően magunk mögé, mert bizony ketten már meg is jelentek mögöttünk a krimó ajtajában és elég egyértelműen pislogtak felénk, sugdolózva, amit nem volt nehéz meghallanunk és értelmeznünk. Nyilvánvaló volt, hogy ők is a sikátort célozták be, de egészen másféle mókára számítva, mint amit mi terveztünk Sheilával. Odaténferegtem a nőstényhez, mintha csak be lennék nyomva, de rendesen, de az arcom újra a megszokott volt, azt a prédáink már nem láthatták, Sheila előtt meg felesleges volt tovább játszani, elég volt, ha csak kicsit imbolygok a játék kedvéért. Ha a nőstény egyetértett velem, akkor el is indulhattunk az említett irányba, várva, hogy az áldozat mikor csap le a vadászra...
- Okké, hozd csak. Ha meg valakinek nem tetszene, majd beverem az orrát, egyébként is ki lett már fizetve, ha meg nem, hát majd Dee hitelezik nekünk egy keveset, nem hiszem, hogy nagyon hanyatt vágná a dolog. Mindenesetre, azért elégszer megfordulok itt ahhoz, hogy a pultnál ácsorgó tudja, velem nem érdemes balhézni, úgyis fogok fizetni előbb vagy utóbb, ha más nem, majd az üzletvezetővel rendezem le a dolgot. Hú banyek, ha akarnám, se nagyon tudnám kisilabizálni, mit makog Nat, nem is vesződöm vele, nem mintha amúgy lenne időm a művi bénázásom közepette. Ahh, na ilyet is most művelek először hosszú létezésem folyamán, de úgy vélem, egyszer még bőven belefér, még akkor is, ha már a hajam lenne kedvem tépni a dologtól. Az tuti, hogy ezzel a produkcióval mindkettőnket fenyegetni lehetne, kész szerencse, hogy egyszerre vagyunk benne a dologba, és mélyen hallgatni fogunk róla. Én legalábbis biztos, már amíg nem kényszerülök rá, hogy másként tegyek. A friss levegő valósággal bekebelez, mélyet szippantok üdítő mivoltából, s még egy megkönnyebbült sóhaj is elhagyja az ajkaimat. Köszönöm szépen, a műsorból elég volt, a vörös függöny immár legördülhet, eltakarva azt, ami a színfalak mögött készül. Kinyújtóztatom a tagjaimat, bár nem vagyok fáradt, de jól esik átadni a mozdulatnak a testemet, mintha egy macska törleszkedne a friss levegőhöz, bármennyire is elképzelhetetlennek tűnik a dolog. ~Tökéletes.~ Bólintok elégedetten, s kicsit lassítok a lépteimen, szavakkal már nem vagyok hajlandó játszani a hülyét, de kacsázni azt még tudok a lábaimmal, néha neki-nekidőlök Natnak, elképzelve, ahogy nemes egyszerűséggel bevág miatta a legközelebbi kukába, kifejezve, mennyire nem díjazza a dolgot. Tutira én is valami hasonlót tennék, rohadtuk remélem, hogy megéri majd az eddigieket a most következő móka, mert bizony rendkívül megerőltetőnek éreztem a sok ökörséget és bazsalygást. Azért, kicsit tanácstalanul forgattam a fejem, már persze látszólag, mintha csak fogalmam sem lenne róla, merre is megyünk tulajdonképpen, így lassacskán eljutottunk a sikátorig, ahová félelmet nem ismerő ittas nőszemélyekként vonultunk be. ~Bár bevallom, ez a kettő elég soványkának tűnik, de még mindig jobb, mint a semmi.~ Húztam el a szám, majd úgy tettem, mint aki megbotlik, és kénytelen megkapaszkodni Nat ruhájában. Az anyag reccsent egy keveset, noha könnyedén letéphettem volna róla, de nem ez volt a célom. Most nem ez a lényeg, nem mintha tudomásom lett volna arról, hogy a nőstény csak férfiakat enged az ágyába, esetleg néha kivételt is tesz-e. Igazából, ebbe sosem gondoltam bele a társaim esetében, nem érte meg a macerát. A két kandúrt azonban kétségkívül begerjesztheti a szakadó anyag hangja, ami jelenthet egy újabb lökést is a számukra. - Segíthetünk, hölgyeim? Kérdezte meg az egyik, noha aligha volt bármi kellemes is a mély, érces baritonban, tipikus rosszarcú faszkalap volt, aki minden nőt megdugna, aki megáll előtte két pillanatra, ha akarja az illető, ha nem. Sütött róla a tisztességtelen szándék. - Azt hiszem… eltévedtünk… Motyogom az orrom alatt, miközben felmérem, eléggé beértünk-e már a sikátorban, s mivel úgy véltem, megfelelő lesz a helyzet, elengedtem Nathaliet, hogy eltántorogjak a két pasas felé, seperc alatt az egyik ölébe bucskázva, tökéletes sült galambnak tűnhettem a csávó szemében, de mit bántam én, őt bizony egy galamb ruhába bújt farkas fogja darabokra tépni. Éreztem a koszos mancsát a hátsómon, nem mondom, bírom én a durvulást, de akkor már legyen férfi az illető, ne egy aljas görény, akiben annyi sincs, hogy megpróbáljon olyan prédára hajtani, ami még képes kimondani a nemet.
Oké, még mindig játsszuk a szerepünket, de nem mondom, hogy nem villan a tekintetem a nőstényre, amikor nekem jön. És igen, megfordul a fejemben, hogy bevágjam egy kukába, bár azt hiszem, akkor én is ott végezném, ismerve Sheilát. Végül is gyorsan átlendülök ezen, mert itt lebeg a szemeim előtt, hogy mire is készülünk, és ez olyasmit ígér, amit nagyon fogok élvezni. Megéri a várakozást és a másik nősténnyel való összedülöngélést. ~ Szerintem megoldjuk a soványságuk ellenére is, hogy kellemesen elszórakozzunk. ~ küldtem vissza a válaszgondolatot és ahogy a kis sikátorba értünk, újabb gondolatom támadt. Sheilára emelem a tekintetem, amikor megkísérli a ruhámat kicsit leszaggatni rólam. Tudom, hogy ez is a játék része, szóval nem akadok fent ezen sem. Bár azt is hozzá kell tennem, tulajdonképpen nem volna ellenemre egy nőstény, de most nem ez a lényeg. Alighogy beérünk a sikátorba, máris felhangzik, hogy segíthetnek-e. Majdnem felszakad belőlem egy röhögés, ahogy Sheila az egyik ölébe borul, de lenyeltem az ingert. Ehelyett inkább én is követtem a példáját és a másiknak dőltem neki, mint aki épp most készül seggre esni a benyakalt vodkák után. Bambán vigyorogva pillantottam fel a saját "fickómra". - Eltévedtünk... a... a... cirkusz felé szeretnénk menni.... Segítenétek? - pillogtam nagyra nyílt szemekkel, és a hangom is egészen nyávogós lett. Hányni tudtam volna magamtól, de egyelőre ezt is későbbre kell halasztanom. ~ Ha itt esünk nekik hangoskodni fognak, ha meg azonnal megöljük őket oda az élvezet. Menjünk ki a városból, ahol nem zavar meg a mókában minket senki és akkor nem kell őket idő előtt elhallgattatni. Hallani akarom a sikolyukat. Mit szólsz? ~ pillantottam Sheilára és reméltem, hogy egyetért velem. Nem akartam idő előtt abbahagyni a bulit és azt hiszem talán a másik nőstény sem veti meg, hogy kissé tovább és élvezetesebben szórakozzon. - Persze, hogy segítünk két ilyen csinos lánynak! - hangzott a válasz attól, akinek a karjaiban kötöttem ki. A fejével intett a másik fickónak és tudtam, hogy már nyert ügyünk van. - Elviszünk benneteket oda. - tehát autóval megyünk és az övékkel. Remek.
Az odaút elég undorító volt, tekintve, hogy a fenekem nem egyszer lett letapizva, végigsimogatva, játszottuk továbbra is a részeg libákat. Gondolom Sheila is hasonlóan élvezte az egészet, de még mindig ott volt a levegőben az éjszaka ígérete, és ahogy kiértünk a városból, a farkasom úgy vált egyre izgatottabbá attól a gondolattól, hogy hamarosan vért ízlelhet és olyan sikolyokat hallhat, amiket már nagyon régen. Az autóból kiszállva játszottam tovább a hülye részeg picsát és abba a fickóba kapaszkodtam, amelyiknek a karjába hullottam még a sikátorban. - Szökjünk be a cirkuszba! - rikkantottam, mint aki az alkoholtól most épp ilyen mókára vágyik és közben körbetapogatóztam leengedve a pajzsom, hogy van-e a közelben bárki rajtunk kívül. Nem volt. Széles vigyorra húzódtak az ajkaim, amikor már kellően távol voltunk az autótól és Sheilára pillantottam. Elérkezett az, amire egész este vártunk. ~ Végre... ~ kifordultam a fickó mancsából, ami már régen olyan helyeken járt a testemen, ahol nagyon nem kellett volna. Megfogtam a karját és egyetlen határozott mozdulattal csavartam hátra. A farkasom okkersárga szemein át tekintettem a fickóra, aki előbb felhördült, majd a fájdalomra felvinnyogott, akár egy kislány.
//bocsánat, hogy eddig húztam szerintem a kövi már mehet a cirkuszhoz valahová ^^ //
Ma sikerült időben eljönnöm a rendelőből. Egy csendesebb napom volt. Alig jöttek betegek, így inkább a papírmunkákkal foglalkozhattam. Néha kellenek az ilyen nyugis napok is, mikor a mellékesebb munkákkal is foglalkozhatsz, vagy akár csak élvezed a nyugalmat, a csendet. Bár az egyik nagy hibám, hogy én erre képtelen vagyok. Mindig keresek magamnak munkát. Otthon szeretem lógatni a lábam, nem erről van szó, de a munkahely az maradjon az! A kapott kis szabadidőt végül vásárlással töltöttem el. A hűtő kezdett kiürülni és az állatoknak sem ártott venni valami kaját. Ám azzal nem számoltam, hogy a sok tea miatt hamarosan a mosdót is meg kell látogatnom. Természetesen pont a legrosszabb pillanatokban jön rá az emberekre az ilyen. Igazán várhatott volna még egy fél órát, míg haza nem érek. Én már nem tudok várni annyi időt, így azonnal mosdó után kezdek el keresgélni. Persze ilyenkor a közelben sehol sem találni egy nyilvános mosdót, így kénytelen leszek valahová bekéredzkedni és ha szerencsém van még fizetnem is kell. Egy kis "rohangászás" után végül megtalálom az O'Connorst. Nem gondolkoztam sokat azonnal beléptem a kocsmába. Egyszer talán jártam már itt, és nem is volt már akkor sem olyan rossz hely. Oké nem szokásom ilyen helyekre betévedni, de most ez is tökéletes lesz. Természetesen amint meglátják, hogy hova készülök már szólnak is, hogy fizessek vagy fogyasszak valamit. Én inkább a fogyasztást választom, ha már mindenképpen fizetnem kell. Így legalább a vacsorám is megvan és nem kell otthon nekiállnom főzőcskézni. Miután megnyugtattam őket, hogy nem fogok elfutni a mosdóba sietek. Pár perc után egy mosollyal arcomon térek vissza a vendégtérre, ahol szépen helyet is foglalok az egyik szabad asztalnál. A zacskókat lepakolom a mellettem lévő székre, majd kibújok a kabátomból, pulcsimból és le is csüccsenek, hogy aztán az ital és étlapot is szemügyre vehessem.
-Elnézését kérem Maryért – érkezik a friss vendég asztalához Rúben. Megrökönyödve hallgatta végig az iménti kis incidenst, mikor is - a maguk között csak Piás Marynek nevezett pohárszedő kisegítő ráförmedt a vendégre. „Hé aranyom, amíg nincs bemenet, kimenet sem lesz!” károgta Mary az egyből a mosdókat becélzó vendégnek. Rúben fél éve dolgozik az O’Connorsban. Mary már akkor is ősrégi bútordarab volt a pubban. Az ötvenes lestrapált nő a hippikorszak idején valószínűleg fényesebb napokat élt meg, ám 2013-ra eléggé leeresztett. Bár mindig tiszta volt, de sokat nem adott külsejére, stílusa pedig az 1800-as évek aranyásókocsmáinak fílingjét idézte. Hogy miért nem tette ki az ordenáré nőszemélyt még Deirdre, a tulaj, na arról legendák keringenek az alkalmazottak között. Maguk között fogadásokat is kötöttek, hogy ki fog először hiteles információt szerezni erről. Mindenesetre Piás Mary a pub hivatalos pohárszedője, és hangulatteremtője. Bár Rúben jobban örült volna, ha Mary estefelé szaporítja a létszámot, amikor munka is van, nem ilyenkor. -Üdvözöljük az O’Connorsban. – horgonyoz le Alice asztala mellett. -Mit hozhatok? – villan udvarias mosolya a nőre, majd tovasiklik a mellette lévő széken felhalmozott szatyrokra. -Esetleg ajánlhatok valami? – kérdi segítőkészen, miután felmérte, hogy a szatyrok tartalmának jórésze olvvvadós/hűtendő.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A kínálatot bemutató lapok tanulmányozásából egy kedves férfi hang zökkent ki. azonnal arcomra varázsolok egy mosolyt a szavaira, majd kicsit megrázom a fejem, ahogy felpillantok rá. -Igazán nincs miért elnézést kérnie! Teljesen megértem a dolgot.-Gondolom Mary is csak a munkáját végezte. Azt meg előre sejtettem, hogy valamit adnom kell cserébe azért, hogy használhattam a mosdót. Szerintem jobb is, hogy ezt bevezették, mert így pár illetlen embert elkerülnek, akik után nem szívesen használnák a vendégek a mellékhelyiséget. -Jó napot és köszönöm!-Igazán udvarias ez a férfi. Nem sűrűn tapasztaltam ilyen kedves fogadtatást egy beülős helyen sem. Pedig nagyon fel tudja dobni az ember hangulatát. -Hu igazából még nem nagyon tudom. Esetleg italnak egy forró puncsot kérnék, ha lehet kapni olyat. enni is szeretnék valamit, de még nem sikerült teljesen áttanulmányoznom a kínálatukat.-Mutatok az étlapra, de az ajánlata jobban tetszik, így azonnal le is csapok rá. -Oh igen persze! Az nagyon jó lenne!-Elvégre ő sokkal jobban tudja, hogy mit érdemesebb megkóstolni, mit kedvelnek jobban a vendégek.
-Puncs… jó választás ilyen időben. És ha nem az öné kint az a sedan... – biccent fejével a pub előtti parkolózónában álló Chevrolet-ra – akkor az alkoholos fajtáját ajánlanám. Nem csak az íze mennyei, hanem mint alattomos parázs melegíti fel minden apró… porcikáját – svenkel végig tekintete a formás fiatal nőn. Nem tolakodón, inkább elismerőn. -Ami pedig az étket illeti, az Alsó Madárfogást ajánlanám… amennyiben nincs ellenére a sült libacomb. –méregeti vendégét. Marty, a séf folyamatosan terelgeti a felszolgálókat és pultosokat, mit kellene ajánlatni a köznépnek, hogy kevesebb veszteséggel zárják a hetet, vagy hónapot. Általában főként azon étkek kerülnek akcióba és a személyesnek tűnő ajánlatlistára, amik ha nem kelnek el, rövid időn belül a veszteség kategóriába kerülnek a szavatosság miatt. Rúben azonban nagy ívben tesz a burkolt utasításokra. Nem feltétlen lázadó mivolta miatt. Inkább szakmai hitelességből. Ő az, akinek ki kell mennie nap, mint nap a vendégek közé. És egyfajta kihívás és játék, hogy ráérezzen, vajon a helyet foglalt éhes-szomjas személy mit kíván. Visszatérni pedig az fog, aki elégedett. Nem az, akire a szték, vagy a hamburget menü rá van „tukmálva”, hanem akinek nyilvánvaló és látens igényei is ki vannak szolgálva. Az alsó madárfogás fantázianevű étel sült libacomb, csirkemájas-körtés raguval és almás krokettel. Valahogy a nagy szatyrokkal érkezett vendégből Rúben nem nézné ki a kalóriadúst fogásokat, ám kellően életélvezőnek tűnik, hogy ne egy cézársalátára vágyjon.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nem, nem az enyém! Én a tömegközlekedést használom!-És a lábaimat. Bár igaz jól jönne egy kocsi, de egyelőre még nem tudok beszerezni egyet. hiszen nem elég csak megvenni, de fenn is kell tartani, ami nem kis összegeket von maga után. -Akkor alkohollal kérném!-Nem vagyok egy nagy iszákos, de ez még nem árt meg. Az ilyen italokban csekély az alkohol. Csak mosolyogni tudok a férfira. Nagyon kedves és szimpatikus a számomra Ő aztán igazán megérdemli a borravalót. Jó lenne, ha több helyen is ennyire segítőkészek, kedvesek lennének a pincérek. Nah de a világ ugye nem tökéletes és ez így is van jól. Amint megemlíti a libacombos fogást is már csak kíváncsiságból is elolvasom annak a leírását. Igaz kicsit elcsodálkozom azon, hogy ilyen tartalmas ételeket is lehet itt kapni, de úgy tűnik megéri nekik. Miután ez megtörtént bocsánatkérően pillantok fel rá. Még egy kis pír is megjelenik az arcomon. -Az igazság az, hogy vegetáriánus vagyok. Bár nagyon jól hangzik ez a fogás és biztosan nagyon is finom. Sajnálom, ezt előbb kellett volna mondanom.-Azért én is átfutom újra a menüsort. Úgy látom vannak itt gyorsabb ételek is, ami most praktikusabb lenne. -Azt hiszem maradok inkább ennél a háromsajtos melegszendvicsnél egy kis adag sült krumplival.-Talán ezzel sikerül csalódást okoznom neki, de most tényleg csak ennyit szeretnék. -Köszönöm szépen!-Pillantok rá mosolyogva. Ha elsétál táskámból kiveszek egy nagyobbacska könyvet. Amíg várok olvasgatok kicsit. Most jelenleg egy az egzotikus madarak betegségeiről szóló könyvet tanulmányozok. Igen az egyik betegem egy papagáj, és nincs a legjobb bőrben, de egyelőre nem tudtam kitalálni, hogy mi is lehet a baja.
Kezdőlap
szerintem a kövi már mehet a cirkuszhoz valahová ^^ // 
