Én is whiskyztem nagyjából egész este, bár a fogyasztásom valószínűleg jóval elmaradt a kocsma jópár vendégétől. Igazán részeg nem is vagyok, legfeljebb spicces. Miután kijöttem, a jéghidegre hűlt terepjáróban lebonyolítottam egy telefonbeszélgetést Lizzy-vel, összeszedtem a cuccomat, aztán hívtam egy taxit. Eszemben sincsen így vezetni. Míg a fuvarom befut, legalább a hideg levegőn kiszellőzik kicsit a fejem. Nem is maradok a szükségesnél tovább a kocsiban, így is úgy érzem, hogy minden tagom átfagyott, különös tekintettel az összes lábujjamra. Ráérősen sétálgatok a parkolóban, és igazából még akkor sem figyelek fel túlzottan a kifelé igyekvő, kissé ingatag két férfire, mikor az egyikük emelt hangon megállapítja, milyen hideg van. Csak megszokásból, futólag nézek néha feléjük egészen addig, míg meg nem állnak egy meglehetősen drágának tűnő autó mellett. Egyikük járása sem volt túl biztos, és most, hogy a kocsi indexei nem villantak még, pedig a fickók már állnak, valószínűsíti, hogy a reflexeik nem alkalmasak a vezetésre. Szolgálatba még nem helyezem magam, de úgy vélem, egy baráti figyelmeztetést megengedhetek magamnak civilben is. A többit majd meglátjuk. Úgyis mozgásban vagyok, nem nagy dolog irányt módosítani, hogy lassan odasétáljak hozzájuk. El ennyi idő alatt valószínűleg nem indulnak, legfeljebb beszállnak. Akkor pedig csak bekopogok majd a vezető oldali ablakon. Mikor odaérek, valószínűleg meg is fog csapni az alkohol szaga. - Jó estét, Uraim! Nézzék, a kötekedés távol áll tőlem, de engedjék meg, hogy javasoljam, menjenek haza taxival. Eleget ittak ma este, hogy ne kockáztassák meg a vezetést, vele egy esetleges balesetet, vagy bírságot. Netán a jogosítványuk bevonását. Azt megelőlegezem nekik, hogy jogosítvánnyal rendelkeznek. Most ugyan össze van húzva a kabátom, tehát nem látszik igazán a fegyverem, de könnyen hozzáférhetek. Nem mintha szükségem lenne rá. Legalábbis nem gondolom, hogy lenne.
Mintha elmotyogtam volna, hogy tudok még vezetni. Persze, hogy tudok! Majd magamhoz térek, ráadásul itt aztán nagyobb az esélye, hogy józanul elütök egy szarvast, minthogy ittasan közúti balesetet okozzak. Mire Gabe is betelepedett, én már indítottam is. De a szemem sarkából egy közeledő alakot láttam és felszisszentem. - Nem akarom... Nyögtem csak úgy, előre a kormánynak, majd hogy nyomatékosítsam is, rátámasztottam a homlokomat. Mielőtt letekertem volna az ablakot, még odaszóltam Gabrielnek. - Na öcsi. Nincs aprónk és nem veszünk semmit! Egy kicsit felhorkantam, majd kinéztem az ablakon. Miután a pasas végigmondta a monológját, néhány pillanatig meredten néztem rá. Csak pislogtam. Na az tuti, hogy marha sokat gyakorolta és már nem először mondja el. Lehet, ezért fizetik. Szegény... Biztos szar meló lehet itt ácsorogni minden este és védőszentet játszani. - Nézze... Nagyon... Kedves magától, hogy aggódik, de higgye el, ura vagyok a helyzetnek. Látod, Gabe, milyen kedves emberek laknak ebben a koszfészekben? Magának is jó éjt, és menjen csak haza melegedni! Intettem az idegennek barátságosan és már nyúltam is a sebváltó felé...
Nem volt könnyű beszállni, főleg, mivel mire Castor végre kinyitotta az autóját, félig megfagytam. ~ Hideg van, hideg van, huj, de rohadt hideg van ... ~ dúdolgatom magamban, és belelehelek a tenyerembe, amitől még egy kicsit jobban berúgok talán. ~ Hú, tényleg nagyon sokat ittam. Először nem értem mit nem akar Castor. Már attól tartok, hogy mondjuk odakinn leejtette a kulcsot, és most valahol benne van a hóban, vagy esetleg nem lát ki az ablaküvegen, és kaparni kell ... a fene azt én fogok, fogadjunk ... de ahogy felpillantok, örömmel látom, hogy kilátni. Viszont valaki áll ott. - Apróm!? Egy árva kanyi vasam sincs. - motyogom morcosan. Tudhatná ... igaz van egy hitelkártyám, némi igen limitált vésztartalékkel. Először ezt sem értem, miért mondta, de aztán rájövök, hogy az idegent nézte kéregetőnek. Hát, aki ilyen hidegben kinn ácsorog pénzt remélve, az tényleg nagyon le lehet égve. Aztán meghallom, miről is lenne szó, és - én tényleg nem tehetek róla - rám jön a röhögőgörcs. A műszerfalra bukva, hangtalanul ráz a röhögés, és ezt egy ideig nem is fogom tudni megállítani, attól tartok. Értelemszerűen nem kötöttem be magam, úgy nem lehetne rábukni a műszerfalra, de ez most kit is érdekel? Ja, ezt a szentfazekat.
Hát, már beszálltak, de legalább még nem indultak el. Az ujjperceim fájdalmasan koppannak az átfagyott üveghez, pedig nem ütöm erősen, éppen csak megkocogtattam. Talán kesztyűt kellene hordanom. A meredt pillantás, amit a sofőrtől kaptam, annyira nem lepett meg. Igazából én tökéletesen udvarias voltam, és ő sem volt igazán bunkó, pedig biztos, hogy totál részeg. A kocsiból dől a piaszag, pedig nem olyan régen ültek be. (Az is igaz, hogy nekem érzékeny az orrom a szeszre meg a dohányfüstre) Ilyenkor valahol kíváncsi vagyok, mi jár a fejükben. Mikor csak pislognak és néznek. Ötleteim vannak, de biztos nem lehetek benne. Viszont gyakorlatom valóban van. Az anyósülésen ülő fickó most pedig vagy végleg rosszul lett, vagy be is füvezett, és most röhög. - Uram… Nekem munkaköri kötelességem az aggódás. Jake Westmoreland rendőrfőnök-helyettes vagyok, és megkérem, hogy állítsa le a motort… Közben lassú, begyakorlott mozdulattal húzom elő a kabát gallérja alól a jelvényemet, amit a nyakamba akasztva hordok, ha kabát is van rajtam, hogy már menet közben igazoljam magam elkerülve a vitákat a személyazonosságommal, és a hatáskörömmel kapcsolatban. - A barátjának nincs szüksége segítségre? Már csak a rutin kedvéért is közbeszúrom, bár annyira nem aggódom a fickóért, elvégre a saját lábán jött ki, és ahhoz túl gazdagnak tűnnek, hogy valami szar anyaggal lőjék túl magukat. - Legyenek szívesek, és szálljanak ki a kocsiból, hívjanak egy taxit, menjenek haza, és jöjjenek vissza az autóért, ha kialudták magukat, vagy küldjön érte valakit. Amennyiben erre nem hajlandó, kérem a gépjármű papírjait, valamint mindkettőjük személyazonosító okmányait ellenőrzésre átadni, és szálljanak ki az autóból… Nagyon ügyelek rá, hogy az arcomon világosan látszódjon, mennyire nem szeretném én sem a bonyolultabb verziót, és remélem, hogy nem szeretnék a kapitányságon tölteni az éjszakát, jogsit bevonatni, és egyéb procedúrákat. Én sem szeretnék nem mellesleg szétfagyni. Néha nem túl kellemes, ha még ilyen apróságoknál sem tudok egyszerűen félrenézni….
Nem tudom miért, de beszállok Gabriel kis magánszámába, bár én tartom magam és hamarabb be is fejezem. Aztán koppanok egyet, hogy ez a fazon az új zsaru, aki benne volt az újságban. Én előbb voltam benne! Ezen jót derülök, aztán gondoltam, megosztom vele az örömömet. - Westmoreland helyettes! De jó, hogy látom! Terveztem felkeresni nagyra becsült személyét a közeljövőben! Mondom neki totálisan kivirult fejjel. Aztán leállítom a motort, és jelzem, hogy menjen arrébb, mert akkor én most kiszállok. - Ó, miatta ne aggódjon, szívós az öreg! - felelem, miközben kimászok az autóból. Ha neki is olyan képek ugranának be Gabe szívósságáról, mint nekem, akkor lehet, hogy nem az lenne a legnagyobb baja, hogy éppen ittasan készülünk útra kelni. Szóval kiszálltam, de közben persze hallgattam a felszólítását is. Nem figyeltem, hogy mit lenget (vagy nem lenget) az orrom előtt, marhára nem érdekelt a plecsnije. Én csak meg akartam nézni magamnak. - Igazán... roppantul... elbűvölően becsülendő ez a lelkesedés, Mr Westmoreland... - kezdtem, már a kocsi oldalának támaszkodva. Hanyag volt a testtartásom és baromira fellengzős - Igaza is van! Nem szabad hagyni, hogy bármi megzavarja ezt a békés kisváros. Még meg is lapogattam volna a vállát, de azt már egy kissé túlzásnak éreztem volna egy hivatalos személlyel szemben, úgyhogy csak megdicsértem. De nagyon kezdtem elmenni egy olyan irányba, ami valahol a nem túl jó és a katasztrofális közé esett. - Gabe, szállj ki! Szóltam be a kocsiba, majd a rendőrre néztem. - Nézze... Ha akarja, végigsétálunk magának a felezővonalon, vagy akármi. De... A saját kocsimmal fogunk hazamenni. Jelentettem ki. Félig meddig nagyon is kedves és barátságos részeg voltam, de eléggé meg kellett fékeznem magam, hogy ne villantsam fel a farkastekintetet. És most mit fog csinálni? Megbilincsel? Azt hiszem, hogy tudnék neki meglepetéseket okozni, ha cafatokra szaggatnám a kis játék karkötőjét. Megint felkuncogtam.
~ Jajj, a zsarukisfőnök! Erre a cikkre még én is emlékszem, bár nem volt akkor élmény, mint amikor félrenyeltem a reggeli teát, meglátva Castor képét. Komoly erőfeszítések árán megfékezem széles jókedvemet, és az ülésben hátradőlve lihegek, majd gondosan letörölgetem a könnyeimet, nehogy az arcomra fagyjanak. "Ó, miatta ne aggódjon, szívós az öreg!" - Hát, ja. Te már csak tudod ... - mormogom a megjegyzésre. Épp pár perce dicsért meg ez ügyben, nem sokkal azelőtt, hogy leitatott. Nézem, ahogy Castor kiszáll. ~ Most akkor megint új rendőrkapitány-helyettesünk lesz? Nem tudom, a fickó mennyire szívós, de garantáltan tizedannyira sem mint én. Szeeeegény ... De hamarosan magamat kezdem el sajnálni. Castor békésen (!!!) akarja megoldani a problémát (a fene se gondolta volna róla), és ennek eredményeképpen nekem is ki kell szállnom. - Muszáj??? ... hideg van ... - tiltakozom nyűgösen, de hát mit lehet tenni, ha éppen az előbb jelentették ki, hogy szívós vagyok? Ezt megszívtam. Kinyitom az ajtót, és kikecmergek a kocsiból, és nekiállok megkerülni, így aztán egy idő után megérkezem Jake háta mögé, ami stratégiailag egész jó, bár szerintem Castor egy legyintéssel elintézné. "De... A saját kocsimmal fogunk hazamenni." Éppen megállapodnék, amikor ezt meghallom. - Na ne máááá, akkor most szálljak vissza? Azért nem ki koncentrációt igényelt talpra állni, és eljutni idáig. Azt a felezővonalon sétálgatást én nem vállalnám be, de nem is én fogok vezetni. Amúgy ... tiszta hó az út. Hol találunk itt felezővonalat egyáltalán? Előbb lapátolunk?
Nos, az újságban szereplés engem teljesen hidegen hagy, szóval nem érdekel, melyikünk lehetett benne hamarabb a helyi lapban. Vagy akármelyik másikban. Egy aprócska rándulás a szám sarkában, egy pillanatnyi villanás a szememben. Ha nem túl részeg, engedem, hogy észrevegye magától, hogy nem tetszik a megszólítás. Ha lusta végigmondani a rangom, akkor használja a vezetéknevem. Keresgélek az emlékeim között, mióta megláttam magam az újságban, nagyon alaposan tanulmányozok minden példányt. - Mr. de Luca? Ezesetben várom a látogatását a közeljövőben. Én egészen végig udvarias leszek, legalábbis a tervem ez. Végignézem, ahogy kiszáll. Sejtem, hogy nincs hozzászokva, hogy korlátozzák a kénye-kedve szerinti cselekvésben. Még nem tudok róla sokat, de az a kevés elég hozzá, hogy a cápák közé soroljam be a helyi akváriumban. - Rendben, maga tudja. Vonom meg a vállam. Az anyósülésen nem kornyadozik annyira látványosan a másik fickó, hogy erőltessem a dolgot. A jelvényt is hamar elteszem, ha már nem tarthat számot Mr. Dágaöltöny-menőautó érdeklődésére. Mikor a haverja megkerüli az autót, hátrálok egy lépést, mert nagyon úgy néz ki, hogy mögém szeretne beparkolni. Ennyire meg azért nem vagyunk haverok. - Legyen szíves Mr. de Luca mellé állni az autó oldalánál… Engem pedig nyugodtan megnézhet magának. Persze, mellette szakadtnak tűnök a szokásos farmer, - most éppen – kopott, de még jó állapotú bőrkabát, bakancs kombóban, de nem izgat különösebbképpen. A fellépésemben nincs bizonytalanság, és ez nekem éppen elég. Én nem tartok tőle, ő pedig nem tart tőlem. - Köszönöm a dicséretet. Szerencsés mindenki, akinek hozzám hasonlóan a munkája a hivatása. Hogy mennyire találom békésnek, vagy éppen nem békésnek Fairbankset, azt nem vele fogom megvitatni. Azt fel sem veszem, hogy hat méter magasból kezel le. Megszoktam a fajtájától. Mindensetre sokat segít az ügy gördülékenyebb megoldásán, hogy nem próbált hozzám érni. Azt nem szeretem ugyanis. Akkor sem, ha a legtöbb részeg önkéntelenül válik túl közvetlenné. Sóhajtok egyet a makacssága miatt. - Ha akarja, akkor végigsétálhat a felezővonalon, elmondhatja visszafelé az ABC-t, egyensúlyozhat három percet csukott szemmel féllábon, megfújhatja a szondát, aztán ha jelez – amit az alkoholgőz alapján nem kétlek - befáradhat velem vérvételre és éjszakára a kapitányságra a barátjával együtt, ha sokat vacakolunk, bevonathatom a jogosítványát is egy időre, de sokkal egyszerűbb, ha taxiba száll, és megválik néhány óra erejéig a gépjárművétől. Esetleg hívjon sofőrsegélyt. Akkor nem kell itthagynia az autót sem, csak nem maga, vagy a barátja vezet Aki egyébként nem tűnik túl szalonképesnek. Én nem is válaszolok neki, elvégre a kérdést nem nekem tette fel. Nem nehéz kitalálni, kettőjük közül ki a főnök. - Mr. de Luca… udvariasan és őszintén kérem, hogy ne vitatkozzunk ezen, és menjenek haza taxival… Az ilyen csip-csup ügyekből annyira utálok balhét csinálni. Komolyan, mintha élő adásban kellene megvédenie a legerősebb kutya pozíciót mindenki előtt még a rendőrséggel szemben is. Ezért nem kedvelem a fajtáját.
- Akkor esetleg vállalná a megtisztelő szerepkört? Mutattam a vezetőülés felé, ha már ennyire nem akarja, hogy én vezessek. Le merném fogadni, hogy itt, Fair-porfészek-banksben egy nyamvadt taxitársaság sem üzemel. Ő sem enged és én sem. Persze, teljes mértékben tisztában vagyok azzal, hogy sokkal jobb lenne ezt gyorsan és gördülékenyen vezetni. De hajt a vérem, mit csináljak? Felkacagok megint, aztán leesik a vérvétel. Nagyot koppan odabent, aztán valahogy elkapom Gabe tekintetét. - Vérvétel...?! Fel kellett röhögnöm. Édes Jó Istenem, ha létezel, hát ennyire jó humorod csak neked lehet, tényleg. Annyira untam már ezt. Egyszer lazulok el, egyszer érzem jól magamat és akkor is a képembe tenyerel. De most legalább jót mulattam az eseten. Ellöktem magam az autótól és egyenesen Jake rendőrfőatyaúristen szemébe néztem. Összeszedtem magam, hogy ne csináljak semmi farkasosat, így könnyed szipogásnak álcáztam a következő mozdulatsort. Fura. Eddig azt hittem, hogy a saját szagunkat érzem, de már nyilvánvalóvá vált, hogy nem vagyunk egyedül. Irtó gonoszan nevettem a képébe. - Lám csak, lám csak, bort iszik és vizet prédikál. Whisky... Mennyi lehet? Négy, vagy öt? Azt hiszem annyi... Megpróbálhat erőszakot alkalmazni, kedves rendőrfőnök helyettes -a helyettest baromira kihangsúlyoztam - , de azt nem ígérhetem meg, hogy nem fog rosszul járni. Nem ér meg magának ennyit sem az egészségem, sem a törvény. Elégedett voltam, méghozzá annyira, hogy már nem is tartottam szükségesnek fenntartani a szemkontaktust. Hátat fordítottam neki, és szép lassan a kocsi körül kezdtem járkálni, hogy ha gond lenne, meg tudjak támaszkodni. De azt hiszem, hogy ez a kis közjáték, valamint a hideg levegő egy kissé észhez térítettek, szóval a kapaszkodóra sem biztos, hogy szükség lett volna. - Az ittas rendőr ittas marad, hiába a papírok, meg a szolgálati fegyver,nem? Fogadjunk, hogy el sem tudna találni vele. Kezdtem egy kicsit szúrkálódni, de igazán nem mondhatja senki, hogy nem próbáltam szépen. Ezek még csak nem is sértések voltak részemről. Ennél sokkal sokkal fájóbb és súlyosabb mondatokat akartam a fejéhez dobálni, de úgy éreztem, hogy annak még nem jött el az ideje.
Annyira hideg van, hogy én már kezdek kijózanodni. Valószínűleg megfagyott bennem a pia, és kocka alakban nem szívódik fel. A vérvétel hallatán viszont csuklani kezdek. - Jaj, drága biztos úr! Higgye le nekem, hogy nem akar Ön tőle vért venni! Azt biztosan nem! - próbálok a legjobb akarattal óva inteni Jake-et az öngyilkosságtól. Most már tényleg aggódom. Mi lesz ebből. Közben persze leesik a többes szám is. - És tőlem meg mért akarna? Én nem akarok vezetni! Nincs is kocsim! - kérem ki magamnak valamivel kevésbé barátságosan. Há nézze meg az ember! Ittasan vezetni valóban nem lehet, de autóba ülni, azt még talán szabad. És még ráadásul Castor ki is szagolja, hogy ... - Négy vagy öt?! Én csak hármat ittam! Na, most már tényleg komolyan megsértődöm. ~ De milyen jól bírja! Mindenesetre ez nekem is beindítja a fantáziám. - Tudja, mit? Fújjon először maga, biztos úr! Próbálom egyszerre szemmel tartani Castort és Jake-et is, de mikor a főnök elkezd sétálni, ez a feladat egyre bonyolultabb lesz. Egy ideig ingázik a fejem ide-oda, de ettől meg szédülök. Végül úgy vélem, hogy a hekus megfigyelésénél maradok.
A kérdésre megcsóválom a fejem. - Nem vállalom. Én már hívtam egy taxit, ugyanis én is ittam. A kocsim ott áll, pár méterrel arrébb. Egy laza mozdulattal leleplezem, hogy az öreg, szürke Mitsubishi L200-as tartozik hozzám. Ilyen hóesésben kétségtelenül praktikusabb járgány a batár téligumikkal, mint de Luca csillogó gépsárkánya. A visszakérdezésre biccentek. - Akár az is. Maguktól függ. Még a vállamat is megvonom. Ritkán fordul elő velem, de ma este nem vágyom a kapitányságra, majd csak holnap reggel. Ami a másik férfi hozzáfűzését illeti, sóhajtok egyet. - Én nem is, de bizonyos esetekben ez is része a hivatalos eljárásnak, amit a kollegáim fognak folytatni, ha nem tudunk megegyezni. Ami pedig magát illeti, Mr… Öntől természetesen nem fognak vért venni, igazából akár maga is hívhat taxit, és bármikor távozhat, a többes szám csak azért volt, mert Mr. de Luca is ezt használta magukra. A méltatlankodásra már nem válaszolok. Én nem tehetek róla, ha valaki három whiskyt sem bír meginni anélkül, hogy kiütné magát. Nem hátrálok kicsit sem, állom a menő üzletember pillantását, és sem a gonosz nevetés, sem a leleplezés gúnyossága nem ingat meg. - Téved, Mr. de Luca. Nem prédikálok vizet. Ittam, de nem is akartam vezetni, magával ellentétben. Erőszakot alkalmazni pedig eszemben sincsen. Nem áll szándékomban összetűzésbe keveredni magával. Ami pedig az egészségét és a törvényt illeti, nem tudhatja, melyik mennyit ér nekem. És kérem ne fenyegessen! Még mindig nem vagyok udvariatlan. Semmi gúny, semmi fenyegető él. A névtelen fickó csipkelődésére csak sóhajtok egyet. - Fújhatnék szondát, de nem akartam vezetni, így nincs oka. Tudom, maga sem, magának sem kell. Adom meg magam, mielőtt újra a többes számmal venne elő. Őt mostmár csak fél szemmel figyelem, a figyelmem nagyobb része a kocsi körül köröző főnökéé. A következő szöveg nyilvánvalóan arra hajt, hogy felpiszkáljon. Nem sok sikere van. - Nem is akarom eltalálni vele, Mr. de Luca. Elő sem fogom venni, mert nem hiszem, hogy kényszerítene rá. Ez az egész ügy különben sem ér annyit, hogy elővegyem a fegyverem. Nézze… Menjen haza taxival. Ha nem hajlandó lemondani a vezetésről, akkor erősítést fogok hívni, és feljelentem magát, a feljelentésbe pedig akkor már beleírom azt is, hogy hivatalos személyt fenyegetett meg, azt pedig a rendőrségen nem szeretik... Feltételezem nem örülne neki, ha nem sokkal a megérkezése után hivatalos eljárást indítanának Ön ellen, és bevonnák a jogosítványát. Még egy sóhaj. Mostmár kezd unalmas lenni a huzavona azon, hogy egyetlen alkalommal taxival kellene hazamennie. Hogy lehet valakinek ekkora egója? Igazából még ezt sem fenyegetésnek szántam, csak tényközlésnek. talán nem örülne neki, hogyha rászállna Fairbanks egész rendőrsége.
Hidegfejű és még ittasan is képes tartani magát. Tökéletesen az ellentétem volt, de ez most cseppet sem zavart. Viszont túlságosan is elbízza magát. Hát persze, minden oka meglenne rá, hogy így tegyen. Persze, ha tisztában lenne azzal, hogy mekkora kutyával b*szakodik, nem biztos, hogy ennyire ragaszkodna ahhoz a taxihoz. Vagy egyáltalán ehhez az egész szócsépléshez. - Lehet, hogy nem áll szándékában, mégis azt csinálja, rendőrfőnök helyettes. Piszmogtam még egy kicsit, és megcsóváltam a fejem. Annyira de annyira szeretnék... mit szeretnék? ~Gabe, annyira szeretném tudatosítani benne, hogy kiiiib*szottul nem szeretem ezt a hangnemet...~ Az már súlyos, amikor ennyit káromkodok két percen belül. Éreztem, hogy kissé szorul a nyakam körül a hurok. Vagy öt percen belül beadom a derekam, vagy itt vér folyni. És mire az erősítése kiért, legfeljebb a vérbe fagyott holttestét fogják itt találni. Vagy még annyit sem. - Tudnék fogadni, hogy maga minek nem örülne... hogy is mondta? Nem sokkal a megérkezése után. Meguntam, hogy olyan messze vagyok tőle, így hát addig-addig kecmeregtem, hogy újra szembetalálkozzon a tekintetünk egészen közelről. Megnyaltam a szám szélét. - Engedjen haza. A kocsimmal. Vagy... -felé nyújtottam a kezeimet- Bilincseljen meg. Roppantul aranyos mosollyal erősítettem meg, hogy komolyan gondolom a dolgot.
Az a roppant ciki helyzet, hogy én már tudom, mekkora bukás lehet ebből Jake-nek. A mi szervezetünk gyorsan regenerálódik, Castoré meg különösen. Mire beérnek a kapitányságra vért venni, addigra az alkohol nagy része az ő véréből már távozni fog. Jake meg még mindig részeg lesz. Na, jó, ne, részeg, de kapatos. Ej, de nem jó, a vérvételt el kéne kerülni! Akkor fújni kéne csak még egy kicsit később ... ~ Szerintem ezt már tudja, Castor, csak megszokta, hogy az ilyesmit ne vegye figyelembe. Amúgy valóban nagy türelemre vall, ahogy Jake úgy beszél velünk, és magyaráz, mintha gyengeelméjű kiscsoportos ovisok lennénk, és én ezért becsülöm, csak hát azt is tudom, hogy ez a főnöknél nem jön be. ~ Mennyire vagy még részeg? Tisztul már? Bár amennyit Castor ivott, lehet, az is eltart még egy ideig. Ő még keverte is. Ez a bilincselős izé, ez ciki, mert ha Castor aztán széttépi, akkor benne vagyunk s slamasztikában. Mert azt hogyan magyarázzuk ki? Vagy ő már nem is akar magyarázkodni? "Action" lesz mindenképp? Kicsit húzzuk még az időt! - Ja, hogy nekem nem kell fújni! Akkor jó. - folytatom az előző stílusban, de már azért sokkal inkább magamnál vagyok, elkezdtem kombinálni. És rohadtul fázom, szóval tényleg haza kéne menni. Ja, hogy én hívhatok taxit magamnak? Hehe! Azt próbálnám meg ... Ú, de ciki! - Mert én tényleg ittam ám, és nem szeretnék ebből semmi, de semmi bajt. De nem ám. Mert ér törvénytisztelő állampolgár vagyok. - kicsit benyomulok Jake elé, remélem Castor nem ugrik rám helyette. - Én az vagyok. És inni sem szoktam, csak most koccintottunk ... és hát lehet, tényleg egy kicsit megártott, de amúgy úgy nem vagyok ám részeges! És most meg berúgtam, de nem akarok vezetni. Szóval akkor nekem tényleg nem kell fújnom. Én itt jóindulatúan magyarázok, és közben a hekus ugye nem fér hozzá Castorhoz bilincselni. Húzzuk még az időt egy kicsit! Amíg Castor nem válaszol, addig mindenképpen ...
Tök jó, hogy nem is tudom mennyire félt engem mindenki. Úgy tűnik, egyikük sincs tisztában vele, miért mekkora árat vagyok hajlandó fizetni. Talán nem is baj. Ami azt illeti, nekem teljesen mindegy, mekkora kutyával akasztok tengelyt. Meg is ütöttem már ilyesmiért a bokámat, de legalább a lelkiismeretem tiszta, és az önbecsülésem nem csorbult. Ehhez a munkához arra van szükségem, hogy jól tudjam csinálni. Szívvel-lélekkel, ahogy elvárom magamtól. - Akkor javasolnék Önnek egy agressziókezelő tanfolyamot, Mr. de Luca, vagy hogy egyáltalán ne igyon, esetleg vegyen fel egy sofőrt… A fejfájásom ebben a pillanatban sikeresen robban át az alkohol emelte kellemesen masszív gáton, meg is kell dörzsölnöm a halántékomat. Mióta megérkeztem ebbe a városba, egyre gyakrabban jön elő. Szörnyen kínos… - Ne aggódjon miattam, Uram. Én már annak sem örülök, hogy így túlbonyolódik ez az ügy. Mintha motorzúgást hallanék… Talán befut a taxi? Nem, még nem… A névtelen fickón kezdenek jelentkezni a hülyeség akut tünetei. Vagy azért pofázik annyi hülyeséget, hogy a főnöke ne jusson szóhoz, netán én. Annak a típusnak tűnik, aki mindig igyekszik csillapítani a balhét. Most még nem érzem igazán fenyegetőnek de Lucát, de ki tudja, milyen a vérmérséklete… - Nem engedhetem haza a kocsijával, amíg a lehelete bűzlik az alkoholtól. De nem bilincselem meg. Nem érintem meg, csak egy hárító mozdulatot teszek a kezemmel, mikor ő felém nyújtja az övét. Valahol vicces is lehetne, hogy de Luca nem bosszant cseppet sem, az ő fajtájával van már rutinom, viszont a másik fickótól idegrángást tudnék kapni… És rá is jöttem miért. Függőkre, drogosokra emlékeztet a szinte összefüggéstelen, na jó, inkább lényeg nélküli hablatyolás. - Nézze, magának nem lesz belőle semmi baja, kérje meg a főnökét, hogy legyen belátó, és menjenek el a taxival. Mindjárt itt lesz úgyis. Igazából nagyon nem örülök neki, hogy a fickó próbál közénk állni, mivel de Luca is elég közel volt már hozzám eddig is. Nem kell egy részeg pasas a nyakamba. - Mr. de Luca… legyen szíves, és mondjon le ma estére a vezetésről. Ha másért nem, tegyen egy nagyvonalú gesztust… Taktikát váltok, hátha a leereszkedő nagyvonalúságánál meg lehet fogni (csak sajnos eddig nem tűnt nagyvonalúnak. Remélem ő is szeret ilyen szerepben tetszelegni.) Bahízelgőnek mindenesetre nem tűnhetek, mert nem vagyok az. a hangsúlyomon, a hangszínemen sem változtattam kicsit sem.
- Ja, hogy ennyire már nem rendőr, Mr Westmoreland? És mi lesz, ha elszökök, ha ilyen hanyag munkát végez? Ki fogja majd bebizonyítani, hogy valóban ittas voltam? Mondtam, majd lassanként leeresztettem a karjaimat. Pedig úgy megnéztem volna az arcát, amikor a szeme között pattan el a lánc... ~Eléggé kezdek jól lenni, ne aggódj. Már más bajok gyötörnek...~ Közöltem Gabriel kérdésére reagálva. Sejtettem, hogy mire játszik. Azt viszont nem vártam volna, hogy nekiáll hülyét csinálni magából. Falaztam volna neki, ha szükséges, de legalább a zsaru láthatta, hogy ez nem volt semmilyen terv része. Tekintettel arra, hogy a pofám leszakadt a kis stand-uptól, amit lenyomott a kis biológus barátom. Már éppen közbeszóltam volna, hogy hagyja a fenébe, de valahogy nem akartam. Egy kicsit ugyan távolabb lépdeltem tőlük, hagytam érvényesülni ezt a 90 éves barmot. Most kivételesen nem rosszindulatú baromnak tituláltam magamban, de ettől függetlenül reméltem, hogy befejezi. - Gariel! Elég... Próbálkoztam higgadtan, és viszonylag csendesen. De úgy tűnt, hogy meg se hallott, vagy egyszerűen csak szarik a fejemre. Nem is tudom, melyik verzió lett volna a dühítőbb. - Gariel! Szóltam rá, most már elég határozottan, de mivel nem reagált azonnal, így mögé léptem, megragadtam a kabátját, és előre löktem, és reméltem, hogy arccal a hóba esik, hogy lehűtse magát egy kicsit. - Azt mondtam, hogy elég volt! Dörrentem rá még a mozdulat közben, majd ledermedve figyeltem, hogy akkor most mi lesz...
Én csak Jake-et akartam max. felhúzni, erre Castor lett dühös. Jake meg csak mondja, csak mondja ... és olyan rohadt türelmes! Nem tudom, a bégetést gyakorolja esténkét? Mert ezt birkatürelem nélkül nem lehet ... De ha most leállok, hogy Castor ilyen dühös, így már nem jó, mert tuti széttépi ezt a ... csodahekust itt, a becsület és hivatástudat mintapéldányát. Úgy kéne kiiktatni a fickót, hogy ne legyen baja, és véletlennek tűnjön ... Éppen itt tartok, amikor Castor meglök hátulról. Hamar jön két felismerés. Az egyik, hogy még túl részeg vagyok ahhoz, hogy ezt lábon kibírjam, a másik pedig, hogy ez nekem pont jól jön. Esés közben ugyanis Jake-be kapaszkodom, és magammal rántom. Egyrészt ő is ivott, annyira nem állhat fixen a lábán, de ha még úgy is állna, próbáljon meg nem eldőlni, ha egy farkas rántja! És ha már esünk, akkor essünk úgy, hogy egy kicsit beverje a fejét. Ebben is "segítek" puszta szívjóságból, egy óvatos könyökmozdulattal, ami szintén betudható a részeg esés közben kalimpálásának. A könyök Jake állát éri, remélhetőleg a feje meg ennek hatására kicsit erősebben koccan a mögöttünk parkoló kocsihoz. Ha ennyitől nem ájul el, akkor gondok lesznek.
Lassan kezdem úgy érezni, hogy fogy a cérnám, és ez ijesztő. Ennél én ezerszer is jobban bírom a kiképzést, volt már rá példa. Csak a rohadt fejfájás ne lenne, holnap reggelig el tudnék csacsogni velük, akkor meg már mind mehetnénk a saját kocsinkkal haza… - Ne haragudjon, de úgy látom nem sok rendőrrel volt dolga. Egyrészt nem akarom megbilincselni, másrészt pedig úgy látom esze ágában sincs megszökni. Sőt, amellett, hogy egyre nehezebben fékezi magát, mintha még élvezné is… Azt nem teszem hozzá, hogy egyáltalán nem vagyok szolgálatban, úgyhogy amíg nem muszáj, addig nem kockáztatok meg semmiféle durva fejmosást a rendőrfőnöktől már a kettővel a valójába első előtti napomon. Na, ez jó bonyolult lett. Ami pedig a birkatürelmet illeti, négy tanfolyamot végeztem el, hasonló témakörben, mint amit de Lucának is ajánlottam az imént. Úgy tűnik, a Mégiscsakvanneve fickó nem ilyen retardált a hétköznapokban, legalábbis de Luca felcsattanásából ítélve. Arra viszont rohadtul nem számítottam, hogy gyakorlatilag nekem löki Gabrielt. Arrébb lépnék, de a lábam teljesen elgémberedett már, és amúgy sem lett volna sok esélyem. Túl közel került hozzám a fickó. Utolsó mentsvárként megpróbálom lerántani a kezét a kabátomról, miközben megbillenek, de meglepően erős a marka, így aztán kénytelen vagyok részt venni a kicsi-a-rakás féle mutatványban. - Aztarohadtk... Az külön bónusz, hogy a könyöke, mintha betonból lenne, így még talán nem is sikerült senkinek állon vágnia. Sem direkt, sem véletlenül. Hiába a hó az úton, valószínűleg napokig fog a fejemben visszhangzani a koppanás, ahogy havat és betont érek. Az már csak eszmélés után fog átvillanni rajtam, hogy ez kell vaze a rohadt alap fejfájásom mellé… Most aztán a páros gratulálhat magának… Lett egy eszméletlen zsarujuk.
Szinte lassított felvételként néztem, ahogy elzakóznak. Nem tudtam, hogy örüljek-e, agy sírjak. A játéknak itt tutira vége volt, de legalább megúszta élve a pasas. Megúszta? - Életben van? Kérdeztem kővé meredve, aztán spekulálni kezdtem. Ha meghalt, akkor nagyon gyorsan be kell vágni a csomagtartóba és eltüntetni a hullát. De az nem jó, mert mégis egy fontos emberről beszélünk, és egészen biztosan keresni fogják. Esetleg itt is hagyhatnánk, de akkor meg mi van, ha voltak szemtanúk, csak nem tudunk róla? Basszus, hová lettél, Chicago, ahol fél percbe telt eltüntetni egy hullát, és ahol az egész rendőrség a tenyeremből zabált? Választ se vártam, odaguggoltam, bár majdnem borultam, és kitapogattam a pulzusát. Volt neki. Felemeltem a fejem az ég felé, és hangtalanul egy 'köszi'-t formáltam a számmal. - Game over. Mi legyen vele? Kint csak nem hagyhatjuk, hát megfagy a szerencsétlen... Na nem mintha sajnáltam volna, de úgy nem láttam értelmét megölni valakit, hogy nem én téptem ki a gégéjét. Ráadásul ez egy rendes fickó volt, talán még sajnáltam volna is egy kissé. Az mondjuk más kérdés, hogy pont az én levesembe köpött bele, de attól még rendes fickó volt. - Mondd, hogy nem maradtál olyan idióta, mint amilyennek előadtad magad, és biológus létedre tudsz valami életmentő dolgot! A mentés nem az erősségem. Néztem Gabrielre, és baromira reméltem, hogy van valami trükk a tarsolyában.
Jake pont azt tette, amit terveztem, bár nem volt túl sok választása. Ezzel a feszültség túlzott felhalmozódása megoldva. - Persze, hogy életben van. - feleltem kicsit ingerülten. - Ennyire még én sem szúrnám el. Csak leütöttem. Én is ellenőrzöm azért, de nem molesztálom sokat, mert még magához tér, és akkor minek volt az egész zrí? Jake csak akkor térhet eszméletre, ha Castor már nincsen itt. - Két lehetőség van. Az egyik, hogy leadjuk a kocsmában, hogy elesett, és hazamegyünk. De ebben az esetben engem megcincálhatnak utána, hogy nem mondtam igazat, és hogy mért hagytam itt. A másik lehetőség, hogy csak te mész haza, én meg megvárom,amíg magához tér. Én lehetek részeg, mivel nem akartam vezetni. Rád meg már nem tudja rád bizonyítani. Főleg íg,y hogy ő is ivott, és nem megbízható az ítélőképessége. Castorra hagyom, hogyan dönt, ő az alfa, én meg elviszem a balhét, így vagy úgy, ebben már jó vagyok, van gyakorlatom. És ha valami ésszel kell megoldani, abban én vagyok a jó. Remélem, Castor idővel majd ezt is értékelni fogja.
- Lenne még kedved elmolyolni vele? Te aztán rohadtul kitartó vagy... Mondtam, miközben felkeltem, és a kocsihoz sétáltam. Kinyitottam az ajtót és beültem, de a lábaimat nem a pedálok felé fordítottam, hanem ki a hóba. Rágódtam egy kicsit a dolgon. Bezzeg ha a nagyvárosban lennénk, egy telefonba kerülne, és mehetnék haza szépeket álmodni. De itt... Itt aztán semmi sem a régi. Elkezdtem kibújni a hosszú, fekete szövetkabátomból, majd odadobtam Gabrielnek. - Erre még szükséged lehet. Ha forró a talaj, nyugodtan tüntesd el, van másik. Mondtam, majd beültem a kocsiba, de már rendesen, ahogy azt kell. Az ablak még le olt engedve, így kiszólhattam a farkasnak. - Ne öld meg, ha egy mód van rá. Inkább harapd be. Ez a pasas még kelleni fog. Mondtam, majd beindítottam a motort és elhajtottam onnan. Végre egy feladat, amit rábízhatok Gabrielre. Legalább bizonyíthat, nem? Mintha erről beszéltünk volna nem is olyan rég... Mintha nem is ma történt volna...
Na, akkor ez eddig rendben van. Castornak tetszik az ötlet. Most nem akarom hamar learatnia babérokat, hogy izé, így meg úgy, kihúzom őt a kellemetlen helyzetből. Úgyis tudja. - Egyenlőre megpróbálom úgy megoldani, hogy egyik se következzen be. De észben tartom a prioritásokat. Néztem utána, hogy elhajt, aztán átvettem a kabátot, és letérdeltem Jake mellé. Még egyszer ellenőriztem a pulzusát, és aztán feltámasztottam a fejét, és kicsit megpofozgattam. Már nagyon fáztam, és az ujjaim olyanok voltak, mint a jégcsapok, fájt, ha bármihez is hozzáértem. - Mr. Westmorleland! Ébredjen! Nagyon gyengéden igyekeztem most már bánni vele, bár közben azon járt az eszem, hogy ha nem jön ide, és kopog be az ablakon, már otthon húzhatnám a lóbőrt a jó kis meleg szobában, a puha ágyban. Ehelyett itt szétfagyok. De elképzelhető, hogy azért ebből is jól jövök ki végül.
A többszörös ellenőrzést és a mélyenszántó párbeszédet tök békésen kómáztam végig. A hó békésen olvadozik alattam, a farmerom rám fog fagyni majd, ha felkelek a földről. Most még nem zavar. A pofozgatás egy, két, esetleg három percig nem hoz semmilyen eredményt, majd bekövetkezik az eszmélés első jele. Megrebbennek a szempilláim, aztán még egyszer. Megrándul a szám sarka, lassan, mintha lassított felvételen szerepelnék, pislogok kettőt, aztán felgyorsulnak az események, és felülök, mintha rugó lökne. Na ez volt a legostobább ötlet… nem is ötlet, reflex inkább, ami beugorhatott ebben a helyzetben. A világ úgy meglódul, mintha körhinta indult volna meg alattam. Az állkapcsom sajog, abban sem vagyok biztos, hogy ki tudom nyitni a szám, hasogat a koponyám, ahol a betonnal találkozott, a fejfájásom pedig úgy lüktet, dobog, mint eddig még talán soha. Szét fog repedni a fejem! Két tenyérrel szorítom a halántékom, hátha úgy össze tudom tartani… Ha Gabriel még beszél, akkor roppant egyszerűen, és nyersen szólítom fel – leginkább valami kásás sziszegés ez inkább, mint tisztán ejtett szó -, hogy fogja be a pofáját. - Kuss! Kurva hideg van, ez legalább elemi erővel láncol a valósághoz, és olyan biztos pont, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Kell legalább négy perc – ha Gabriel békében hagy -, mire normalizálódik egy kicsit az állapot. Mocskos fejfájás… orvosnál fogok kikötni vele, de ha felfüggesztenek miatta, fogalmam sincs mihez kezdek. Lassan ki tudom nyitni a szeme, és kezd fókuszálódni a kép. A halántékom is el tudom engedni, bár a rendbentől fényévekre vagyok. Pici, nagyon lassú, és óvatos mozdulat, ahogy felnézek, hogy felmérjem a helyzetet, de még ettől is állatira szédülök. Mindenesetre az ideg fél másodperc alatt önt el a villantósautó hűlt helyét látva. - Hol van de Luca? Most megint hadarok, a bostoni akcentus és a sajgó állkapcsom miatt kásás szavak valószínűleg igen bonyolulttá teszik Gabrielnek, hogy értse, amit mondok.
Mér kezdek tényleg aggódni, mire Jake az első életjeleket adja. Már arra gondoltam, felnyalábolom és beviszem a kocsmába, aztán orvost hívok hozzá, de végül magához ér. Nem sürgetem, nem zaklatom, elvégre minden másodperc most nekünk dolgozik. És közben felkészülök arra, hogy úgy hazudjak, mint a vízfolyás. Ilyet ritkán teszek, de már többször megállapítottam, hogy most indulok el a züllés útján, nincs mit tenni. - Mr. de Luca hazament, mert egy fontos üzleti tárgyalása lesz holnap reggel. Jobban van már? Hívjak orvost? Elvesztette az eszméletét, és mi tagadás, elég nehezen nyerte vissza, már aggódtam. Én igyekszem most nagyon udvarias lenni. Még nem emlegetem az ájulás körülményeit, majd kiderült, mennyire emlékszik belőle. És az is persze, hogy hogyan tudom beadni az én mesémet. - Segítsek talpra állni, vagy még üldögél egy kicsit? Bemenjünk a melegre? Én vagyok a megtestesült segítőkészség. Majd meglátjuk, értékeli-e.
Ez az őszintének tűnő, segítőkész aggodalom! Meg de Luca hirtelen termett fontos tárgyalása… Pffff… Annyira nem verte be a fejem ez a fickó, hogy ezt elhiggyem. - Ne hívjon. Tulajdonképpen hány kiló maga? Mintha egy autó esett volna rám… Arról nem is beszélve, hogy a könyöke meg olyan, mintha a Terminátor alkatrésze lenne… Pedig ütöttek már nem keveset. - És ne merjen még egyszer hozzám nyúlni! Köszönöm, az első elég volt mondjuk életem hátralévő részére… Óvatosan megtapogatom az állkapcsom - de csak miután ellenőriztem, hogy a fegyverem a helyén -, fintorogva megmozgatom, és megállapítom, hogy szar napoknak nézek elébe, meg egy orvoslátogatásnak, mert ezt a kombinációt már nem lehet megúszni ennél kevesebbel. - Tudja, a főnöke egy istenverte, nagyképű, makacs idióta, ami pedig magát illeti, ekkora lojális marhát nem sokat láttam még… Mondanék többet, egyre kevésbé kedveset, de egyszerűen nem megy olyan könnyen a beszéd. Újabb kis szünet. Ha képes lennék rá, a fülem biztos füstölne az idegtől, így csak a fejfájásom kínoz kibírhatatlanul. - Ha nem lennék ennyire szar állapotban, az iménti mutatványáért sittre vágnám pár napra, csak hogy tudja… Így inkább eltekintek tőle… Sóhajtok egyet, bár ez is csak ront a helyzeten. Felállni még nem merek úgy negyed órán belül, az tuti. Legalábbis ahogy most látom. Miért is van olyan messze a jó öreg Mitsubishi? Ha nem is vezethetek, kapaszkodónak első osztályú lenne! Ábrándos kis gondolat röppen az öreg terepjáró felé, mielőtt újra Gabrielé lenne a figyelmem. - A főnöke így nem sok barátot szerez… Jegyzem meg, talán csak magamnak. Az tuti, hogy de Luca jobban teszi, ha patyolat üzleteket bonyolít, és többet egy kortyot sem iszik, ha kormány közelébe akar menni.
Szerencsére Jake van annyira intelligens, hogy csak szóban puffogjon, és belássa, hogy vesztett helyzetben van. A szóáradatot hallva nem bírom megállni, hogy ne mosolyogjak elég zsiványul. Ha még erősködne valami szondázással, vérvétellel, vagy letartóztatással, akkor persze adnám tovább az ártatlant, de így nem látom értelmét. Különben szóban még nem ismertem be semmit, és nem is fogok, de vigyorogni bármelyik ittas egyénnek szabad. - Roppantul sajnálom, hogy magammal rántottam, én csak megpróbáltam egy biztos pontban megkapaszkodni, hogy ne essek el. - felelem, és nem mulasztok el célozni rá, hogy ő sem volt a helyzet magaslatán, így azzal a négy vagy öt pohárral. Jake viszont még mindig nem kel fel a földről, ami aggasztó. Nem azért, mert a fejéért aggódom, az rendbe fog jönni, de ha még sokáig üldögél ebben a hidegben, nagyon fel fog fázni. Mindenesetre én nem térdelek tovább, nagy nehezen, talpra kecmergek, és próbálom túlélni, hogy ezzel még nem hagytam hátra a jeget és havat, mert a nadrágomon van egy adag, ami bele is olvad szépen lassan. Újfent eszembe jut, hogy betámogassam mégis a melegre, de aztán az is, hogy Jake taxit hívott magának, az biztosan mindjárt megjön. De ÉN(!) hogyan jutok haza??? Hirtelen ötlettől vezetve kikutatom Castor zsebeit, és megkönnyebbülve látom, hogy akad benne bár dollár. - Nos, én nem érek Önhöz, de ha fordítva van kedve, nyugodtan kapaszkodjon belém a felálláshoz. - pillantok le rá. Ennyi. Én felajánlottam, ha nem él vele, az ő baja. HA él vele, és leránt a földre, az már az én bajom is, de csak megtartom ...
Kezdőlap
//
