- Ha igen, akkor nem mostanra tervezem. – a morcos arc érdekes, a duzzogó arcot szeretem a legjobban, mert olyankor derül ki igazán, hogy ki mennyire kópé. A fejemet rázom és közben sóhajtok egyet. - Ha nem próbáltad, honnan tudod, hogy suta vagy hozzá? Például, teljesen sutának érzem magam a főzéshez, mégis fogok fakanalat a kezembe és nem csak akkor, amikor kifaragom. Talán túl sokat árultam el magamból, igazából nem foglalkoztat. Onnantól kezdve, hogy a koromat nem takargatom, de nem is hencegek vele, azért tudni, velem mennyire hány méter a világ. Felcsillan a szemem a helynevekre. Kivéve Párizst. ~ A Karnevál engem is érdekel. Szép, meg jó az olasz, de a riói… még sosem voltam ott.~ Sok mindent megtanultam az évek során, legfőképpen azt, hogy tisztában legyek, mennyire le tudnak fölözni egyes helyeken és miként használjam ki a lehetőségeket a megfelelő módon, különben már rég éhen döglöttem volna. Aki a szellemvilággal traktál és alkudik, ahol a csíny, átverés jóval nagyobb mérvű, mint ami ebben a világban valaha is lesz, annak még a gatyafelkötés is kevés, hogy lebuktasson. Műveletlen vagyok, nem is érdekelt sosem a tanulás, de nagyon is megvan a magamhoz való eszem, még ha ezt az előbukkanó kiejtés, rendezetlen szavak másképp engedik sejtetni. - Szívesen. A kézfogást viszonzom. ~Tizenkettő és fél százalék. Megegyeztünk.~ Felháborodik, nem érti, mire mondtam. - Hiszek neked. Miért lenne okom másként hinni? Azért mondtam a hiszékenyjanit, mert ez bizony kevés válasz ahhoz képest, amit belőlem kiszedtél eddig. Az, hogy eddig voltál valahol a nagyvilágban és ideérve úgy érezted, itt a helyed, édeskevés ahhoz képest, amit te rólam tudsz már most. Valamit valamiért elven működök. Te mondasz nekem, akkor én is mondok. Kioktató hangnem nélkül mondom mindezt, még csak fel sem háborodom. Ezek tények, és azok mutatják, mi az ábra. Hagyom, hogy a saját elgondolása és szájíze szerint mondja el, avagy nem. Ezt is megteheti. - Mesélnél nekem róla? – érdeklődő a kérdés és komolyan foglalkoztat is. Az étteremre nevetek. - Megfogtál és rendben, akkor a kikötői nem lesz. Szeretem a meglepetéseket. Ó, most jön a nagy forduló? – muszáj vagyok veszíteni.
//Ha páros, te nyersz, ha páratlan, akkor én nyerek. Ha egyforma jön ki, akkor még egy gurítás. Majd csak kijön az eredmény //
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Vannak olyan dolgok, amit megérez az ember. Jobb nem bolygatni. Én megelégszem azzal, hogy a barátom munkáját nézem - válaszolom kedvesen, ennél jobban nem terveztem belebonyolódni ebbe a témába, bár ha így mondja, lehet egyszer csak azért is kipróbálom a dolgot, aztán lehet annyira belejövök, hogy szakmát váltok. Persze, még mit nem. Én imádok főzni, semmiért sem cserélném el. ~ Én még az olaszt sem láttam és habár az is érdekelne, inkább a rióit választanám. Minek érjem be a kevesebbel, ha lehetőségem lenne a szebbre is? ~ kúszik feljebb egyik szemöldököm, továbbra is széles mosoly ül a vonásaimon. Közel sem tartom magam nagyravágyónak, inkább maximalistának, de a kettő ugyebár nem ugyanaz. Figyelmem inkább az asztalé egy kevéske időre, majd az üzletkötésé, elteszem a névjegykártyát, hogy aztán egy kézfogással pecsételjük meg a megköttetett alkunkat. Felháborodom, mert úgy tűnik ezúttal is félreértettem a szavait, ez igazándiból gázos, mert már második alkalommal fordul elő. Pedig még csak két pohárral ittam, atyaég! Zavart mosoly telepszik egyetlen pillanat erejéig az arcomra, aztán megrázom a fejem és inkább az asztal felé fordulok. - Ne haragudj, ezúttal is teljes mértékben félreértettem a szavaid - bocsánatkérő görbülettel ajkaimon fordítom felé a fejemet, a kérdését hallva pedig sóhajtok. Igaza van, valóban sokkal többet tudok én róla, mint ő rólam, alapesetben ez nem érdekelne, hiszen míg én falkatag vagyok, ő csupán kóborként járja ezt a földet, de mivel az előbb is csúnyán félreértettem, azt hiszem tartozom neki annyival, hogy legalább egy kis szeletet megosszak vele. - Nagyon sokáig éltem együtt a Teremtőmmel és a testvéreimmel, igazi család voltunk, szerettem őket. Míg egy nap valami olyasmit kényszerültem megtenni, amit én a mai napig nem bánok, viszont megbántottam vele a Teremtőmet és eljátszottam a bizalmát. Kitagadott. Jó ideig tényleg bolyongtam, mert ha kirúgnak a közel tökéletesből, nehéz bármit is találni, amit képes vagy elfogadni - halovány mosoly jelenik meg vonásaimon - Aztán ide evett a fene, megismerkedtem az itteniekkel és azt hiszem visszakaptam valamit abból a közegből, amelyet a családomnak neveztem. Nos, most már ide tartozom, itt van az otthonom és semmiért sem cserélném el. Remélhetőleg megelégszik ennyi válasszal, nem fogok ennél többet elárulni neki, hiszen alig fél órája ismerjük egymást és ez ráadásul olyan téma, amiről nem tudnak túl sokan. Ha ennél többet szeretne, akkor sajnálom, már talán így is sokkal többet mondtam, mint kellett volna. - Bizony, hogy most jön! - vigyorodom el szélesen, ahogyan az asztalra hasalok és felkészülök az utolsó lökésemre.
Poharas ujjamat emelem fel. - Ezzel egyetértek. Megnézném, ahogy éppen kötögetek vagy csipkét verek. A hímzést már nem is emlegetem. - annak ellenére, hogy időnként bizony megpróbálom. Attól, hogy nem megy, néha még kedvet kap rá az ember. Sokat tanultam belőle a faragáshoz, a mintákhoz, már csak ezért is gondolok feléjük tisztelettel. Sosem voltam a tedd-ne tedd kategória. Próbálgatni szeretek. ~ Kevesebb? Szebb? ~ Nem értem, mire utal, tény, hogy eddig csak a velencein voltam és a rómain is, ami kevéssé ismert. - Nem haragszom. Lenyűgözöl. Legtöbben közülünk túl büszke ehhez, pedig sokkal többre képes minket vinni az őszinte bocsánatkérés. Józan értékítéletre utal. A figyelmem teljesen az övé, a szavainak és minden, ki nem mondott beszédének. Bólintok. - Értem. Megkíméllek a nagy beszédektől… - finom mosoly, alig látható. – és köszönöm. – elfogadom ezzel, hogy „egyenlítettünk” az információkban. És éppen ezért választ is adok a kérdésére. - Megérzések alapján vándorolok, és ha úgy érzem, egy adott helyen eleget voltam már. – az eddig leghosszabb kóbortartózkodásom az olaszoknál… nem akarom, hogy megismétlődjön. És tudom, hogy meg fog, csak még hosszabban, ahogy a dolgok most állnak. - Anchorage nem kötött le teljesen, és éreztem, hogy tovább kell haladnom, végül itt kötöttem ki. Ciccentek egyet, amikor látom, sikertelen. Én akarok veszíteni és lehet, hogy nem fog összejönni. Hát akkor jöjjön a csalás. Mindenkinek vannak béna pontjai, és a golyó pont úgy érhető el, hogy nagyon rá sem kell játszanom. Azonban vannak itt kedvesek, akik mégis besegítenek, és akármennyire is szeretném elrontani, nem engedi. Nem boldogan nézek fel, de azért leplezem. ~Muszáj volt belepiszkálnod?~ morgok, mert sejtem, hogy Aki szórakozott megint. - Hopp. Hát akkor köszönöm a játékot, nagyszerű volt együtt játszani, élveztem. – nyújtom a kezem felé. - Mikorra várhatom a kedves invitálást, hogy újra élvezhessem társaságod, - érdeklődöm. - Nem sürgetlek, amikor úgy hozza időd.
Halkan kuncogok a férfi szavaira, valóban érdekes látványt nyújtana a dolog, én magamat elképzelni sem tudom úgy, hogy kötögetek. Képtelen volnék a seggemen ülni, tudván azt, hogy mást is csinálhatnék. Nem kötne le, ennyi. Majd legfeljebb akkor, ha nyugdíjas leszek. Már ha megérem azt a kort. ~ Igen. A riói fesztivál számomra az első, a legnagyobb, a legszebb, ezt is szeretném megnézni leginkább. Ahhoz képest a többi már csak kevesebb lehet. Persze ez csak viszonyítás kérdése, de szerintem érted, mire gondolok ~ fejtem ki kicsit bővebben, hogy pontosan mire is gondoltam. Megnyugvással töltenek el a szavai, miszerint nem haragszik. Valószínűleg akkor sem viselt volna meg túlságosan a dolog, ha azt mondja, hogy oké, akkor ő most elmegy, nyilván rosszul éreztem volna magam, hogy sikerült megbántanom, de tulajdonképpen fél órája ismerem a hímet. Viszont vagyok annyira szociális és empatikus, hogy sokkal jobban örülök ennek a végkifejletnek. - Köszönöm! Magam is így gondolom. Lehet sokaknak nehéz belátni a tévedést, a hibát, de én soha nem hordtam annyira magasan az orrom, hogy ne legyek képes egy bocsánatkéréssel némi tiszteletet mutatni a másik felé - fűzöm hozzá az előbbi szavakhoz, valóban így gondolom. Bizonyos dolgokban makacs vagyok, ebben az azonban nem, én hibáztam, szóval nekem is elnézést kérnem miatta, még akkor is, ha csupán ilyen kis apróságokról volt szó. - Nincs mit. Azt hiszem így fair a dolog - bólintok mosolyogva a szavakra. Ennél mélyebben amúgy sem avatnám bele életem szövevényes fonalába, nem sokan tudják, hogy pontosan mi történt velem, sőt, szinte senki és ez így van jól. A múlt maradjon a múltban, nem szükséges, hogy esetlegesen megfertőzze a jelenünket. - Ezt megértem. Anno én is megérzés alapján vándoroltam - osztom meg saját gondolataimat. Rengeteg felé jártam, a legtöbb helyen egy-egy hétnél nem töltve több időt, mert egyszerűen éreztem, hogy ez nem az a hely, ahová én képes lennék beilleszkedni, amire képes volnék sajátomként, otthonomként tekinteni. Sajnos sikertelen lesz ismét, Claude-é a következő lehetőség, magamban izgulok, hogy lökje félre, mert habár szívesen maradok alul is, azért élvezetesebb lenne, ha én nyerném meg a menetet, de úgy tűnik, majd legközelebb. - Valóban jó játékos vagy, gratulálok! - rázom meg a felém nyújtott kezet az elismerő szavakkal kísérve - És én is köszöntem a játékot! Teszem le a dákót az asztalra, hogy a poharam után nyúljak. A kérdést hallva elgondolkodom és előkapom a telefonom, vigyázva, hogy a névjegykártyát ne rántsam ki a zsebemből. - Hm, mit szólsz mondjuk a csütörtökhöz? Állapodjunk meg ebben, az időpontot még megüzenem, ha kitaláltam, melyik előadás legyen. Ha pedig változik a dolog az előadások fényében, akkor mindenképpen felhívlak - vázolom fel az ötletem, remélhetőleg alkalmas lesz neki a csütörtök, de ha nem, akkor az sem baj, kitalálunk majd valami mást. Közben a telefonom is megrezzen, Darren-től jött az sms, hogy két perc és ideér, úgyhogy azt hiszem illő volna lassan elköszönnöm a hímtől. - Nos, amennyiben nincs más hátra, a partnerem hamarosan megérkezik. Még egyszer köszönöm a játékot és akkor hamarosan találkozunk! Vagyok annyira piszok, hogy egy kacsintást is odatoldjak a szavaim végére, majd ha a hím nem tartóztat, akkor fogom a poharam és visszasétálva a pulthoz telepszem le mellé, újabb italt kérve, amíg várakozom Darrenre.
// Nem tudom, hogy szeretnél-e még valamit, amennyiben nem, úgy köszöntem a játékot! <3 És ugorhatunk majd a következőre, ha van kedved hozzá. //
~Értem. Talán én is ezért szeretném megnézni.~ nézek rá. Nem kéri ki magának felháborodottan, hogy nem erre gondolt. Éppen ezért, bólintok egyet. - Kérlek. – a másik felére halvány mosoly kúszik fel egy pillanatra, a nagy mellény rész megvolt nálam. Ha úgy veszem, szemtelen húzás tőlem, hogy megkérem, mondjon el dolgokat, míg simán kileshetném, ahogy éppen ráemlékezik. Egyenlő információ szempontjából viszont nem éppen, ha a kimondott szavakat nézzük. - Alkalomadtán szívesen meghallgatnám, merre jártál. - a megérzés nálam az elvégzendő feladatokat jelenti, és néha nehéz volt. Vannak falkák, akik nem nézik jó szemmel a vándorlókat, sok helyen az irigység, sok helyen a védelem, és van, ahol a kettő együtt okoott felém gondot. - Mondhatnám, hogy szűz kéz, de ez nem lenne igaz. És te is nagyon jól játszol. – a csalásaim ellenére is, ezt magamban meg kell állapítanom. A napra átpörgetem a foglalkozásokat. Csütörtökön csak éjfélkor lesz találkozó, a szokásos, heti, addig bőven ráérek. - A csütörtök megfelel, fél ötig elfoglalt leszek, utána már rendben. – addig abba kell hagynom a munkát, mert átrendezik a műhelyt a fiúk a foglalkozásra. – Küldd el a helyet és az időt és ott leszek. – akár elé is megyek, de itt láthatóan ez kényes téma, a falkát illetően. Alkalmazkodom. - Értettem, lekopok. Kösz a játékot és a csevejt is. – intek felé még egyet, hogy aztán visszatérjek a bandához zsugázni. Nem menekülünk olyan könnyen egymástól, nagy dumás társaság, a legjobb hírforrások egyike a csapat.
Már elég rég volt, hogy utoljára legalább egy korty alkoholt is ittam volna. Itt volt hát az ideje egy kis vérfrissítésnek. Nem tervezek a földig részegedni, mint abban az egy bizonyos hónapban, de dartsozni, vagy biliárdozni jól esne. Kicsit fel tudnám legalább frissíteni a tudásomat. Mondjuk ezek pont azok a sportok, amikhez nem kell nagy tudás. Legalábbis az alapokhoz semmiképp. A Dartshoz meg végképp. Mindegy, nem fogom lehordani ezeket a sportokat. Mindnek meg van a maga szépsége, és ideje, hogy játsszuk azt. Másrészt nehezen tudok elképzelni egy olyan kocsmát, ahol ezekből legalább az egyik ne legyen. Egy kis kikapcsolódás kijár nekem is. A várost már egész jól kiismertem, legalábbis szeretem ezt hinni. Noha rengeteg olyan hely van, ahol még nem jártam. Többek közt ez a hely is ilyen. O’Connors Pub, a neve sem olyan rossz. A memóriám hála égnek még mindig jobb, mint bármelyik farkasnak a városban, de ez egyfajta szerencse. Nem sok embernek van amúgy sem fotografikus memóriája. A térképem elég nagy, be is vannak jelölve olyan helyek, amelyek érdekelhetnek (nem csak a kocsmák), ezt is tudom nagyjából, hol találhatom meg. Egy-két sarok tévedéssel. El is indulok tehát, olyan fél óra múlva pedig oda is érek a helyszínre. Belépek a helységbe, a pulthoz lépve pedig először kérek egy sört, aztán a biliárdasztal felé veszem az irányt. Be is van foglalva, de már nincs sok hátra. Addig a zenegéphez lépek, a tetejére teszem a sörösüvegemet, majd a pénzt a gépbe nyomom. Kiválasztok egy számot, aztán a sört a kezembe véve fordulok meg és dőlök neki a gépezetnek. Addig pedig keresem a potenciális játszótársakat. Néhány taccsrészeg, néhány társasággal van, így eléggé le van szűkülve a kör. Vacillálok két-három ember közt, végül a magában üldögélő, látszólag kubai férfihoz indulok meg. Épp akkor látom, hogy a fekete golyó idő előtt megtalálja a helyét az egyik lyukban. Az asztal felszabadul. Odalépve a férfi mellé meg is szólítom. - Üdv! Nem lenne kedve egy kis biliárdhoz? Ha ez nem elég meggyőző, még egy pofa sört is képes vagyok fizetni. Nos? -
A nagy tetteket az utókor szokta naggyá emelni, de Duane már előre így emlegette magában azt, amire készült. Nagyjából minden meg volt tervezve, még az időpontokon kellett finomítani. Ha minden jól megy, akkor a teljes Alvarez-család szabad lesz. Újra. És remélhetőleg örökre. Ha balul sül el, abból pedig akármi is lehet, plusz egy bebörtönzött kubai vagy akár egy fiatalon kioltott, de tartalmas és gazdag sorsot maga mögött hagyó élet. Gondterheltebb is volt ettől az elmúlt napokban és most kivételesen eljött az O'Connors-ba. Ennyire hírhedt falkatulajdonú helyekre nem szokott járni, de azt is el kell kezdeni egyszer és lehet, hogy még haszna is lesz egy Őrző jelenlétének itt. Hiszen a feladatairól sem feledkezett el a sok edzés, készülés-tervezés közepette. Egy vidám szombat estének nézett elébe, amire a rég látott, időközben megházasodott Layne nevű barátját is várt és még pár embert. Lesznek négyen vagy hatan, mindegy, a hangulat remek lesz és Duane-nek most arra szüksége volt. Korábban érkezett és szigorúan busszal, mert inni akart. Most nem játszotta a józan sofőr szerepét. A kricsmibe belépve rögtön a pulthoz ment. Jól indult a parti, nem találták a Layne névre foglalt asztalt és telefonon nem érte el a barátait. Egyiket sem. Kicsit gyanús lett ez neki, erős félreszervezést sejtett. Egyelőre a pultnál foglalt helyet egy jó hideg sör mellett, amit alapozásként kikért. Nézte a golyókat lökögető fickókat, az asztaloknál dévajkodó bagázst és a magányos vendégeket. Még ő is annak számított, remélte, hogy nem sokáig. Lételeme volt a társaság. A hangos rockzenére lett figyelmes, mikor megszólította egy égimeszelő. Duane ránézett, végigmérte. Kinézett akár negyvennek is, de lehet, hogy csak a szakáll és a nagy haj miatt. Most a kubain is volt egy kis kecskeszakáll a szája alatt, kivételesen meghagyta, de máskor mindig borotválkozott. Szerette "fiatalon" tartani magát. Volt valami rossz előérzete, de nem tudta hova tenni. A fickó arcszerkezete nem sikerült túl bizalomgerjesztőre, mégis ártalmatlannak tűnt, ahogy beszélt. A kubai egy enyhe mosollyal válaszolt, miközben a korsó alja a pulton koppant. - Üdv! Remek ötlet, úgyse tudom, meddig kell várnom a többiekre. A következő kört elfogadom, kösz! Figyelte a férfi mozgását és óvatosna lemászott a bárszékről. Nagyot lehet esni, ha nem vigyáz, még Őrzővel is előfordulhat. Múltkor a jégen csúszott el és ha nincs ott az az énekes-pszichológus, akkor zakózik is. Az asztalok felé bökött ballal, míg jobbjában tartotta a korsót. - Melyiknél nyomassuk? Duane vagyok amúgy. Olyan kocabiliárdos volt csak, különösebb tudás nélkül. A szabályokat ismerte, de nem ehhez a játékhoz volt tehetsége. Darts-ozni például sokkal jobban tudott, a célbadobásra jobban ráérzett, minthogy golyókat pöcköljön egy farúddal. A társaság, a játék öröme persze feledtette az ilyen gyengeségeket és épp ezért benne is volt unaloműzőnek.
Nem hittem volna, hogy valaha is újra emberként fogom járni az utcákat. 400 éve még erről álmodoztam, hogy ez bár lehetséges lenne, és noha tudtam, mire képes Eeyeekalduk, elhamarkodtam a döntéseimet, és megölettem. Nem a legjobb döntés volt, belátom, de ha egyszer nem tudtam irányítani a farkasomat, hanem szinte ő irányított azon pontig engem… Utána lenyugodott, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Már jó ideje annak, hogy megfosztott a farkasomtól, de végre kezdek visszarázódni abba, hogy milyen is embernek lenni. Ez még nem jelenti azt, hogy felejtek. Nem tudom elfelejteni a vadonban rohangálást, a szinte fáradhatatlanságot, azt az erőt, ami akkor volt bennem. Bár most sem hagyom el magam. Addig a vadonjárás és vadászatok tartottak kondiban, most pedig magamnak kell erről is gondoskodni. A legjobban talán mégis a kifinomult érzékek hiányoznak. A szaglás, amiről el tudtam dönteni, hogy ki micsoda példának okáért. Egyszerűen intek csak a pultosnak, hogy hozzon még egy sört, a pénzt pedig a kezébe nyomom, mikor kihozza. Ezt követően pedig ellököm magam a pulttól és elindulok a biliárdasztal felé. - Én pedig Edward. Ez jó lesz. - Megállok az asztal mellett, amivel jó ideje szemeztem már, a golyókat felpakolom az asztalra, majd a háromszöget felrakom a helyére, bele pedig elrendezem a golyókat. - Mondd csak Duane, mi szél hozott ebbe a pubba? - Kérdezem tőle pakolás közben, ezért nem is nézek rá, csak miután mind a helyén van. A háromszöget leszedem, és lerakom az asztalról. A fehér golyót ez után felrakom a helyére, és a dákókat az asztalról felveszem, az egyiket pedig átnyújtom a férfinak. - Kezdhetsz. -
A tagbaszakadt pasas rögtön a lényegre tért és kiszemelt egy szimpatikus asztalt. Duane figyelte a fickót, hogy mit akar valójában, de egyelőre semmi különöset nem látott. Érzett valami furát benne, de nem tudta megállapítani, mitől van rossz előérzete. Egyes embereknek még a szemük sem áll jól, szokták mondani és ez a fazon abszolút ilyen volt. - Találkozóm van itt, szóval lehet, hogy csatlakozik még más is a meccshez - mondta egy szokványos mosollyal, amíg Ed pakolt. Látta a kezén, hogy gyakorlott, már a pakolásban is. Könnyen lehet, hogy lejátsza a kubait a parkettről. Duane nem bánta. Megy az idő, nem unatkozik és talán még jól is fog szórakozni. A kérdést pedig viszonozta: - Hát te, Ed? Lejöttél kicsit koccantani? Mikor minden készen állt, Duane határozott fogással elvette a dákót és a kikészített krétával elkezdte a végét törölgetni, hogy jobban tudjon lökni. Mikor úgy érezte, hogy rendben lesz, akkor letette a kis papírborítású cuccot és megint a hideg itókával öblítette a torkát még a start előtt. - Mi a győztes jutalma? Valami minimális, legalább eszmei értékű téttel még izgalmasabbá tehették a játékot. A korsót visszahelyezte az asztal szélére, óvatosan, nehogy lepottyanjon és elkezdett szemezni a tereppel. Méregette a távolságokat, az irányzékkot, az erőt számolgatta, hogy mekkorát kell tolni a fán, hogy ne lője át a korláton a fehér golyót, mint a legeslegelső biliárd próbálkozásán. Az vicces volt, mikor a másik asztal alól kellett kiszedni... Kinézte magának a sárgát és behajolva ujjai közé csúsztatta a dákót. Mozgatta fel s alá, hogy szokja és méregette az irányt, aztán egy erős mozdulattal lökött. A fehér szépen meglökte a sárgát, de csak tettek egy kört a golyók, egyik sem ért lyukat. - Itt élsz amúgy? Én már pár éve igen - kérdezte, miközben fejével intett, hogy a másik következik. Újabb adag sör csúszott le a válasz közben és Duane zsebében a telefon még mindig néma volt. Azok a bizonyos barátok egyelőre nem akarództak visszahívni.
- Miféle találkozó? - Kérdem kíváncsian tőle, tekintetemet rá emelem. De aztán megrázom a fejemet, és inkább a pakolással foglalkozom. - Tudja mit? Nem tartozik rám, akkor inkább mást kérdezek: Hány főre számíthatunk? – Kérdezem tőle a már sokkal inkább rám, vagy inkább a helyzethez illő kérdést. Rég játszottam már biliárdot, de szerintem még emlékszem a szabályokra. Meg úgy arra, hogyan kell játszani az egészet. Max közbeszól a másik fél. Ha viszont olyanba szól bele, amibe biztos vagyok, akkor gondok lesznek. Na nem folyamodok semmi olyan eszközhöz, amihez régen tettem volna. - Hát, valahogy úgy. Nem igazán volt jobb dolgom most, így lejöttem egy kevés sört meginni, aztán, ha van partnerem biliárdozni, dartsozni, vagy ilyesmi. Legalább ebben a bárban, kocsmában van mindkettő. - Mert jártam már olyan helyen, ahol nem volt ilyen, de hát az olyan hely is volt… Örültem, hogy nem mérgezett sört kaptam akkor. De mindegy is. Mikor rákérdez a nyereményre, akkor pedig felhúzom a szemöldökeim, és gondolkozóba is esek kicsit. Valami kisebb nyeremény… - Hát nem tudom… Legyen 25$ mondjuk. - Azzal pedig kiveszek a zsebemből pont annyi pénzt, és lerakom az asztalra. Aszerint hagyom az asztalon, hogy ő is ugyanezt teszi-e a következőkben. Kicsit tényleg izgalmasabb lesz így a játszma, hogy már van tétje is. Nem a legnagyobb, az már biztos, de akkor is valami. Nézem, amint a golyók mind össze-vissza ütköznek egymással és a fallal, de egyik sem megy bele a lyukba. Ilyen esetben tudtom szerint én választok, hogy teli, vagy csíkossal leszek. Vagy konkrétan ez sincs megadva, csak amelyik először bemegy? Lényegtelen. A fehér jó helyen állt meg. A dákó végét a krétával én is megdörzsöltem, aztán pedig a kiszemelt golyóhoz illeszkedvén állok be az asztalhoz. - Mondhatjuk úgy is, de nem olyan régóta. Március közepe-vége felé kerültem erre a helyre, azóta pedig konkrétan egy motelban tengetem mindennapjaimat. Munkát keresek éppen, nem sok sikerrel. Amennyiben tudsz valami állást errefelé, akkor ne habozz megosztani. Értek én sok mindenhez azért. De nem a jogi dolgokhoz, meg ilyesfélékhez, szóval azokat mellőzzük. - Azzal bedőlök, és meglököm a fehér golyót, a kiszemeltem pedig célba ér, a csíkos piros. Majd pedig keresek még csíkosat, amit be tudnék lökni, de túl sok állja utamat, ezért csak kiszemelek egyet, hogy kicsit megmozdítsam a dolgokat. Lökök újra a dákóval, és hála égnek egy teli sem ment be, de sajnos az enyéimből sem. - Na és mivel foglalkozol Duane? - Nekidőlök a közeli falnak, miközben figyelem, ahogy átveszi az irányítást.
- Semmi extra, a barátaim. 4 vagy 5 jó arc. Csak nem tudom, mi van velük, már itt kéne lenniük - mondta Duane, hangjában érezhető kétkedéssel. Erős félreszervezést érzett itt, hogy senki nem jelent meg és elérni se lehet őket. Lehet, hogy már rég partiznak máshol vagy mindenki teszi a dolgát, mert változott az időpont, csak épp neki felejtettek el szólni. Ez kicsit dühítette is. A Vörös Hold párbaján megkapta az alteregójától, hogy csak kihasználják és amint lehet, eldobják. Ez most nagyol olyan helyzetnek tűnt. Mintha le se szarnák... - Mivel foglalkozol amúgy? Család, gyerekek, háziállat van? Duane-nek eszébe jutott, hogy ennyi idősen már illene valami hasonlót felmutatni. Persze minden élet folyama más mederben halad és ha egyik sincs, azért se hibáztatná. Csak felmerült benne, amiatt, hogy Ednek nem volt más dolga. - Azért nem kell legatyásodni... Olyanra gondoltam, hogy mondjuk a következő kört fizeti a vesztes vagy el kell énekelnie valami hülyeséget, fejen állni a kocsma előtt vagy ilyesmi. Harsány nevetéssel másította meg az ajánlatot. A kubai nem szeretett nagy tétekben játszani. Centekben még poén volt, de ekkora összegekben már nem. Nem is adta meg a tétet, bárhogy alakult. Ha penge lett volna a játékban, akkor se. Tudta, hogy mindig van jobb játékos és soha nem szabad elbíznia magát, mert az nagyon veszélyes. Harcban is, sportban is, az élet minden területén jobb a földön járni. - Na, kicsit átrendeztem a pályát. Talán lesz ez még jobb is... - mondta reménykedő nevetéssel. Ed szavaira elgondolkodott, hogy hány éves is lehet a fazon? Kinéz negyvennek, de fiatalosabban viselkedik. Az élettapasztalat jó, bizonyos munkákra viszont fiatalabb arcokat keresnek. Az se a legjobb ajánló, hogy egy kocsmában találkoztak, ahol nem volt jobb dolga több havi munkanélküliség után, mint sörözni és hazárdírozni. Duane azért egy lehetőséget felajánlott: - Lehet, hogy tudok valamit. Van egy barátom, Joao (ő egyébként nem jön ma), egy idősebb úr. Kilépett a kertésze és helyette kéne valaki. Te hány éves is vagy? Joao a fiatalokban bízott, de ezt a kubai nem mondta előre, nehogy emiatt lódítson a másik. A kérdésből gondolhatott arra is, hogy tapasztalt, érettebb ember kell egy idősebb fickó birtokára vagy arra is, hogy kiszűrik a kora miatt. Figyelte a mozdulatot közben, hogy mennyire gyakorlott, hova fog célozni. Ed már egy golyót eltett. Eddig ő áll jobban, állapította meg a kubai, ahogy meghúzta a sörét. Mikor megint Duane jött, megpörgette a dákót, komoly kézügyességet mutatva és utána befeküdt, hogy a sárgát pöccintse meg, mert esélyesnek látta. Méregette és közben elvigyorodott, mert a munkájáról kérdezték, ami egyben a hobbija, egyik kedvenc időtöltése is volt. Erről mindig felhőtlen lelkesedéssel beszélt. - Zenélek. Ütőhangszereken játszom egy latin zenekarban, péntekenként szoktunk fellépni a művházban. Ellökte a golyót, az körbement és hajszál híja volt, de végül nem koccant és nem is pottyant le. A kubai csettintett a nyelvével, hogy ennyire nem sikerült és megint a sörhöz nyúlt. - Honnan érkeztél amúgy? Én Kubából, a pálmafák mellől, szóval szép nagy utat tettem meg - mesélte vigyorian. A történet persze nem volt vidám, csak a vége, de már túllépett a nehéz dolgokon. Már rég. Ami pedig előtte állt, arra reményteli szívvel nézett. És hallgatott, nehogy elkiabálja és lecsússzon a medve bőréről, amire előre iszik.
- Hát figyelj, lehet közbejött nekik valami. Vagy csak szerettek volna kicsit megszívatni. - Mondom neki egy kisebb nevetés kíséretében. Nem ismerem őket, lehet, hogy ilyen nagy Móka Miki ez a „4 vagy 5 jó arc.” Mint említettem, semmit nem tudok róluk. És ez jól is van így, nincs kedvem ennyi emberrel bájcsevegni. Bár, ha olyanok, mint Duane, akkor nem lenne probléma. A kubaival sem beszélek régóta, de már ennyiből úgy veszem ki, hogy annyira nem rossz társaság. - Család, gyerekek… Persze, nem vagyok én az a nagyon randizós fajta, ezáltal a többi sem olyan egyszerű. Volt egyszer valaki, de a dolgok kissé komplikáltak voltak. Na de háziállat, az van. Egy egész fiatal németjuhász. - Ariáról általában nem szoktam ilyen könnyen beszélni, de úgy tűnik, már beletörődtem mindabba, ami történt. Szeretném mondani, hogy ami volt, az elmúlt, de az ő esetében nehéz ilyet állítanom. Főleg, hogy ígéretet tettem neki. Lehet el is kéne hagynom a várost. Ha más nem, egy kis időre. Megpróbálhatnám az ígéretemet betartani. Á, tudja a fene, mi lesz még. - Ja, hogy úgy. Tudom is én, a vesztesnek el kell énekelnie a Haddaway What is Love-ot, vagy a Vanille Ice-tól az Ice Ice Babyt. Ezeket ismerem, de nem fogok a vesztésre hajtani. - Mondom neki vigyorogva, aztán a következő szavain én is szolidan felnevetek. Hajrá, Duane, a végén még el kell énekelnem valami csodálatosan kínos számot. Bár az biztos, hogy előtte kelleni fog egy-két feles. Kérdésén újra elgondolkozom. Nem azon, hogy valami fedő sztorit találjak ki, hanem azért, mert nemrég még azon gondolkoztam, hogy a várost is lehet elhagyom. De jó lenne, ha repülőjegyre is lenne pénzem. - Kertészkedés? Nem próbáltam még, de hamar tanulok. És ne aggódj. Elég idős vagyok ahhoz, hogy valamelyest bölcsnek tarthassam magam, de annyira nem, hogy 10 év múlva megpusztuljak. - Mondom neki újfent nevetve. A kertészkedés egész jó kis újdonság lenne. Annyira rossz nem lehet, főleg az alaszkai időjárásban. A későbbi válaszára figyelek, aztán megvárom a lökést, míg megszólalok én is. Duane helyzete sincs még veszve. Lassan járj, tovább érsz. - Szóval egy zenésztárssal van dolgom? Én is gitározok, már nem is emlékszem rá, hogy mióta. De sose mondhatom azt, hogy túl sok ideje, mert imádok én azon a csodahangszeren játszani. Csak hát, pénz hiányában a múltkorában el kellett adnom a drágaságot. Gondolhatod, milyen érzés volt. Előbb adtam volna el az egyik vesémet, de hát arra nem volt szükségük. - Aztán én is kiszemelem az egyik golyót. Csíkos sárga. Megcélzom, de azért hallom a kérdését, majd meglököm a fehér golyót. Eltalálja, a két golyó szétgurul, a sárga épphogy megáll a lyuk előtt, viszont egy másikba meg utat talál a fehér. - A francba! - Morgok egyet erre, de aztán Duane kérdésére is válaszolok. - Olaszország. Firenzében születtem, de már jó ideje Amerikában tartózkodom. - Azt legalább helyesen eltaláltam, hogy Duane az kubai.
- Az lehet. Majd elnyomok a fejükön egy barackot, ha ebben sántikálnak - mondta Duane, aki nem is gondolt ilyesmire. Mókamesterek a barátai, mint ő is, könnyen lehet, hogy kint állnak a sarkon és meglepik valami hülyeséggel, ha átlépi a kocsma küszöbét kifelé menet. - Nem kell ahhoz állandóan randizni, ezer partnerrel. Csak meglátni, ha előtted áll az igazi. Komplikációkról én is tudnék mesélni. Árvaház, rabszolgatábor... És mégis itt vagyok. Nálatok mi volt a gond? A kubai nagy vigyorral mesélte el ezeket. Fel akarta villantani a remény fényét, hogy ne adja fel az újonnan megismert játszótársa. Ami bonyolult, azt is meg lehet oldani, ha van elhatározás és segítség. A kubain látszott, hogy aki eléállt, mint igazi, az most már mellette áll. Boldog kapcsolatban élt és csak azt tudta elképzelni, hogy ez másnak is kell. Egyszerűen kell. - Német juhász? Biztos jól bírja a klímát. Kutyaiskolába is járatod? Nekem egy kis bassetem van, kölcsönben, amíg a gazdája a kórházi ágyat nyomja. Már több hónapja. Egész összemelegedtek és ha Stu felgyógyul, nehéz lesz elengedni Bustert. A kutyának is nehéz lesz. Ezt a változást is alig bírta. De lehet, hogy a gazdihoz szívesen hazamegy. Az tény, hogy Duane-t örökre szívébe zárta, ez érezhető. - Haha! Mindkettőt! - mondta Duane és barátian vállbaverte Edet. Ez már móka lesz. Ő is csak dobos volt, nem énekes és ezeket szintén ismerte, de sose énekelt még hasonlót. - Hát nem tudom, mennyire fog örülni, ha most látsz először sövényvágó ollót. De próbáld meg! Csak úgy derül ki. Joao jó fej volt, de a kertjét azért nem bízta volna akárkire. Nagy latin család, nagy kert, nem könnyű munka az. Egy próbát viszont megért, mert lehet, hogy pont most derül ki egy rejtett adottság és Ed lesz a zenekarvezető legjobb kertésze. Felcsillant a szeme, mikor zenésztársnak nevezte a szakállas. - Á! Te is? - kérdezte vigyorogva és erre még egy jó nagy kortyot lehúzott a sörből. Jót nevetett ezen a szomorú sztorin is, mert a vége annyira abszurd volt. Vesét nem vesznek a használt hangszerek boltjában. Aztán csak bólogatott és az asztalt nézte. - Legalább volt mit eladnod és nem kopott fel az állad. Nagy veszteség a gitár, én is sajnálnám a dobomat, de az élet mindenek előtt való. Gitárt még vehetsz, ha összeszeded magad. Próbálta a pozitív gondolatok felé terelni a kesergést. Neki jól ment, mert a szerencse - vagy ahogy ő mondta, az istenek áldása - vezette egy menő és sikeres zenekarba. A munkanélküliséget nem ismerte, de annál sokkal rosszabb dolgokat igen. Ed lövése közben megint megbontja a rendszert, már majdnem bemegy, majdnem, de végül a fehér golyót nyeli el a rés. - Húh! Nagyon kéreti magát az a sárga. Kösz, hogy kikapartad a gesztenyét, hehe! - jót nevetett ezen a helyzeten. Ha vele történik, akkor is ugyanilyen jót nevet. Győzni akar, persze, de a játék öröme is fontos és minden apró pillanat, amiből azt ki lehet nyerni. - Egy szavam nem lehet akkor... - mondta vigyorogva, miközben célba vette azt a bizonyos sárgát, hogy belője. Ujjai között húzogatta a dákót, próbálva megtalálni a helyes erősséget és irányzékot. Nem is gondolkodott azon, hogy egyáltalán nem olasz fazon a fickó. - Mi hozott ide a hazádból? Engem szimplán elraboltak, nem volt sok választásom. Már könnyen beszélt erről és ha Ed nyitott füllel járt, hallhatott is hasonló történeteket kubaiakról, akik reményről álmodtak, de láncokat kaptak a menekülést jelentő hajókon. A lövésbe pedig jó nagy erőt adott bele és a sárga lepottyant a lyukon. Az égig szaladt a vigyor az arcán, de a fehér golyó hosszas-koccanós útja után szintén az eltűnést választotta. - Te, ez nagyon szeret ott lent lenni! - mondta Duane nevetve és kivette a golyóbist, majd Ednek adta. Amíg a másik beszélt, célzott, ő kortyolt. És már ki is ürült a korsója. Egész gyorsan. - 2. kör? Egy felessel?
- Hát, én megláttam. Az más kérdés, hogy mindezt csak rövid ideig élvezhettem. Hogy mi történt? Nos, volt egy szociopata volt a fivére, aki valamiért nagyon nem szívlelt engem. Az egész egy kisebb faluban, vagy miben történt, és ő volt ott a főnök, tehát kb minden és mindenki az ő befolyása alatt volt. Megfenyegetett, hogyha nem hagyom el a helyet, megöli a húgát. Bizony… Én pedig elmentem. Azóta se láttam se őt, se a testvérét. - Sóhajtok fel. Nem hazudtam a dologról túl sokat, egyedül kihagytam annyit, hogy ez jobbára vérfarkasok körében történt. De hát tudom, hogy nem érdemes senkinek sem elmondani azok létezését, mert a végén még az Őrzők fülébe jut valahogy, és aztán sok dolguk lesz. Vagy talán, ami rosszabb, a falkáéba. Az előbbiek valószínűleg egy kemény memóriatörléssel megoldanák az egészet, utóbbiakba pedig nem is gondolok bele inkább. - Basset hound? Ó, hát azok marha aranyosak. De nem, nem járatom sehova. Elég okos kutya Scoot. Néhány éves lehet, mert én sebesülten találtam rá az utcán, majd elvittem egy doktornőhöz. Alice Danielle a neve, ha jól emlékszem. Mindegy is, ha a kutyádnak baja lesz, mindenképp hozzá vidd! - Mondom mosolyogva, majd kicsit visszaemlékszem, hogy akkoriban nem hiszem, hogy ennyire kedves voltam, mint amennyire most vagyok. Ha kedves nem is, de kevésbé morgós. Lehet meg kéne látogatnom Alice-t… Viszont az meg csak komplikációkat szülne. Elvégre ő tudja, hogy egykoron vérfarkas voltam, ma meg… Eddig örülök is, hogy megtarthattam az emlékeimet, viszont ez egy öngólt jelentene valószínűleg. Bólintok egyet a munkával kapcsolatban. Belehalni valószínűleg nem fogok, és hamar tanulok. Meg voltak nekem is kertjeim akkoriban, csak hát azoknál is inkább csak néztem, mit csináltak, és nem műveltem. Na majd most lehet változik ez. Meglátjuk. - Ki tudja, a végén majd lehet keresek én is egy bandát, vagy alapítok magam. - Mondom neki nevetve. Nem szántam komolynak, de így belegondolva. Nem is hülyeség annyira. Nem hinném, hogy Fairbanks tele lenne bandákkal. Szeretek is zenélni, tudok is, több hangszeren is. Hm… Majd kiderül még, mi lesz. Ráérek ezeken gondolkozni. Ma este ide nem ezért jöttem le. Figyelem Duane mozdulatait, legalábbis amiket a biliárdasztalon művel. Tud ő játszani azért. Kérdésére felemelem rá a tekintetemet, majd láthatóan elgondolkozok a kérdésen egy rövid időre. - Azt mondják, Amerika a lehetőségek hazája. Gondoltam megnézem magamnak. - Vonom meg a vállamat. A sört megiszom én is, aztán kiveszem a fehér golyót, miután végzett Duane. Lerakom a helyére, majd az egyik sarokban lévő, már majdnem leesett sárga csíkosat. Meglövöm, de nem éri el, ellenben más golyókat igen. Viszont egy sem megy be. Szemezek a csíkos zölddel, meglököm a fehéret, és szépen most sem találja el. Sóhajtok egy nagyot, aztán végül válaszolok Duane kérdésére is. - Persze, persze. Na de mire gondolsz pontosan? - Mert mintha ez a kérdés olyan sokat számítana. Azért felteszem, mégis jó tudni mire vállalkozom.
Duane árgus szemekkel hallgatta a történetet a pszichopata faluról, amelyik eltűrt egy ilyen vezetőt. Nem derült ki, miért utálta Edet az illető, de ez az egész szörnyen hangzott. visszaköszönt benne az, hogy szenvedések közt hagyta ott a hozzátartozót, mint Duane is a szüleit. Ő már tervezte, hogy ezen változtat és a fickónál is rá kellett kérdeznie, mert őszinte választ akart. - Nem gondoltál rá, hogy segítséggel megpróbálj valamit tenni? Nem hiszem, hogy a csaj boldog egy olyan helyen, ahol az ő életét fenyegetik és megszabják, kivel járhat, kivel nem. Hogy Olaszországban milyen falvak vannak? Persze az Államokban is lehetnek ilyenek, mert az ember sok galádságra képes. Duane kezében megállt a dákó is, amíg a választ várta. Ez botrányosan hangzott, egy rettenetes családról szólt a történet. - Őt ismerem! Nagyon kedves teremtés. Busterrel még nem járt nála, de hát az Őrző feladatok közösek és sokszor találkoztak már. A kubainak jólesett, hogy Alice-t büszkén ajánlgatja egy idegen is és hogy megerősítheti a szimpátiáját. El fogja majd mondani neki, hadd örüljön a lány, hogy jó hírét keltik. - Van nálad teló? Akkor megadom Joao számát. Vagy felírom papírra, ha csak úgy megy. A kubai nem hagyta elsikkadni a dolgot Lehet, hogy beválik az új ember és akkor mindenki jól jár. Előszedte a telefonját, kikereste a zenekarvezető számát, ami a neten is fent van, egyáltalán nem titok, egész nap csörög úgyis. Vagy papírra írta le, vagy lediktálta. - Majd hivatkozz rám, addigra én is leadom a drótot. Megveregette a fickó vállát. Aztán lenyomta a saját körét, meg a sört és tovább társalogtak. Egy sör nem sör, még nem érezte meg nagyon. - Hát igen. Én is így indultam Kubából, aztán kiderült, hogy rossz hajóra szálltam. Végülis megoldódott. Nem mesélte el részletesen. Az előbb is megemlítette, de a beszélgetőpartnerét láthatóan nem érdekelte ez a téma. Akkor meg mit erőltesse? Itt élt, jól megvolt, az a lényeg. Ed lövése se lett sokkal jobb és erre a kubai vígan elmosolyodott. Arányos küzdelem, egy szinten lehetnek. - Mondjuk egy Cuba Libre? Kólás rum, biztos ismered. Vagy ha nincs, akkor abszint. Duane azt kérte ki, amelyiket megbeszélték. A pultnál kivárta, fizetett és hozta is az italokat. A két korsó mellé oda tudta fogni a kis poharaka és óvatosan letette az egészet az asztal szélére. Nem bánta azt se, ha a társa csal és átrendezi az állást. Ha ez bekövetkezik, akkor majd szóvá teszi, hogy hol van a fair play? Egyébként meg egészségükre. A felessel koccintott és húzóra megitta, aztán a sörből kortyolt. - Ó, megint én jövök? Azt a sárgát már illene leküldeni. Kezdett benne dolgozni a pia és szép nagyot lökött kevés célzás után. Érdekes módon pottyant egy golyó, de nem a sárga, hanem a piros. - Tyihí! Felszállóág! Megint rákészült, hunyorított, ujjait kimeresztette és köztük gyakorolta a célzást. A sárga csíkosat akarta ellőni, meg is lőtte, de nem esett le, így megint Ed jött. - Mesélj Olaszországról! Milyen ott az élet? Mivel foglalkozott a családod? Mi szerszámboltot tartottunk fenn és vallási aktivisták is voltunk.
- Ja, bocs. Nem fejeztem be a történetet teljesen. A bátyja egy konkrét helyőrség állított fel a háza… a házunk körül, de bejutottam a házba ügyesen. Adtam neki egy térképet, hogy merre tud majd elmenekülni, ha úgy érzi idejét, meg már lecsillapodtak a kedélyek. Ja, mert konkrétan csak erdőség volt a hely körül. Velem nem jöhetett, mert az túl komplikált lett volna. Legalábbis akkor ezt mondtam magamnak. Ma már átkozom magam emiatt a döntésem miatt. - Sóhajtok egyet. Nem szoktam erről beszélni senkinek és senkivel, most is valószínűleg a pia miatt mondtam ki. Na meg, mióta farkasom nincs meg, alapjáraton óvatlanabb lettem. Bár nem tudom, miként tudná felhasználni Duane az infókat. Bár ki tudja, lehet farkas, vagy Őrző. Már nem tudom megmondani. Kicsit elkalandoztam, mikor Alice-re terelődött a szó, felfogtam mit mondott Duane, de mikor válaszoltam már a munkára volt terelődve a szó. - Nem, sajnos nincs telefonom. Kissé régimódi vagyok. De mondd el a számát, meg tudom jegyezni. - Egon számára is még mindig emlékszem, pedig a találkozásunk óta már jó hosszú idő eltelt. A memóriámra mondjuk sosem panaszkodhattam, ha valami, az sosem hagyott cserben. - Hát, a rumot ismerem, a kólát ismerem, meglátjuk milyen lesz keverve a kettő. – Abszinthoz most nagyon nincs kedvem, egy ilyen viszonylag nyugis estéhez az abszint kevésbé illik. Legalábbis számomra biztosan. Na meg rumot dögivel ittuk akkoriban a kalózkorszakomban. Akkoriban szerintem több rum volt bennem, mint víz. Cin cin! - Emelem a poharam, mikor kihozza a koccintásra, aztán meghúzom én is. Érdekes íze van, de egész kellemes. Figyelem, ahogy ez után Duane jön. Teli piros betalál egy lyukba, a sárga párját próbálva viszont az már kevésbé megy. De jól állítgatta az asztalt. Tiszta rálátás a sárga csíkosra, ami még mindig ott van az egyiknek a küszöbén. - Hát, konkrétan nem tudnám megmondani. A régi időkben minket hívtak volna valószínűleg nemeseknek. Pénzünk volt, apám ügyvédként dolgozott, anyám pedig próbált eltartani négyünket. Sajnos a családomból egyedül én maradtam már… De hagyjuk a családomat. Az élet milyen ott? Nos, csak ajánlani tudom mindenkinek Itáliát. Gyönyörű hely, az biztos. Na meg olyan finom kajákat kínálnak fel, hogy még a tányért is tisztán adod be. A tiszta túlzás, de érted, hogy értem. – Aztán én jövök a körben, és becélzom a sárga csíkosat, lökök és megtalálja végre a helyét ő is. - Na, és te? Mesélj valamit Kubáról. Sosem jártam még arra. - Kérdezem tőle, miközben az asztalt szemlélem, és próbálom megtalálni azt, amelyikkel a legtöbb esélyem van. Zöld csíkost célzok, de a veni, vidi, vici nem jön össze. Ehelyett csak szépen átrendezem az egészet, a kószáló golyókból pedig véletlenül belökődik a telt barna. - Eh… Na mindegy, szívesen. - Nevetek fel, aztán át is adom a helyet neki.
A kubai csak hallgatta ezt az elképesztő történetet. Ő is pontosan ilyesmiben sántikált, csak jópár évet rákészült erre és nem a szerelmét kellett kimentenie, hanem a szüleit, méghozzá egy szigorúan őrzött havannai börtönből. A szemei egyre nagyobbra nyíltak. Igaz szerelmet és ragaszkodást látott a történet mögött és kezdte érdekelni az ismeretlen nő sorsa. - Húha, ez lázító, hogy miket enged meg magának az az ember! Nem kelt ki magából a nép, hogy összefogjon ellene? Remélem, az asszonyod meglépett végül és ennyiben legalább jó vége van a sztorinak... Havannában mindennapos volt a tömeges megmozdulás. Szétoszlatták, elvittek valakit, a szülőket többször is vagy épp kimentek hozzájuk a legrosszabbkor, de nem adták fel. A több évtizedes munkának pedig meglett az eredménye és Duane-nak ez számított. Ő biztos nem tűrt volna egy ilyen zsarnokot, hanem menekülést, külső segítségkérést és felkelést szervezett volna vagy csatlakozott volna, ha más elindítja. A saját történetében is voltak ilyen elemek, de arra nem volt igény, így nem hozakodott elő vele. - Nincs telefonod? Nem sok ilyen embert ismerek. Vezetékesed legalább van, ugye? Ez Joao-nak is kell majd. A kubaiban gyökeret vert egy gondolat. Az idős farkasok szoktak így lemaradni, dacolni a változásokkal és száz évvel ezelőtti viszonyok közt élni. Edben nem érzett semmi hasonlót, ha viszont az előző történettel összeveti, akkor a falu lehetett egy Falka is. Ő pedig szökevény, aki az Alfa tesójával szűrte össze a levet. Akkor viszont el kellett rejtenie az energiáit, azért nem érezhette a kubai. Innentől meg akarta tudni, miért e titkolózás, ha olyan erős a farkas, amilyenek a nagy öregek szoktak lenni. - Jó, elmondom, de ha az utolsó kör végén nem tudod visszamondani, akkor kérünk egy papírt a pultból és felírom. Duane elmondta lassan a számot és még egyszer a zenekarvezető nevét: - Joao Sanchez. Ha a feleségét vagy a gyerekeit éred el, az is jó. Egy cég. Belevigyorgott, mert az öregnél tényleg így mentek a dolgok. Latin temperamentum. Aki a család tagja, az mindent tud a többiekről. Gondok voltak néha, mert az asszony nem mindig gondolta így, de az nem tartozott Edre, senki másra se, csak a családra és bizalmasaikra. - Szerintem bírni fogod. Nem hiába lett világhírű és népszerű ital! A Cuba Libre koccant a kezükben és húzóra tűnt el Duane torkában a saját adagja. A pohár nagyot csattant, mert kicsit lelkesebben csapta le az asztal szélére. Figyelte Ed vonásait, hogy mennyire jött be neki az ital és rá is kérdezett. - Na? A pályán kisebb sikert ért el, aztán megint a társa következett. Közben beszámolt Olaszországról és nagyon érdekesen hangzott. Olyan olaszos turistacsalogató szöveg volt ez, csábította a kubait. A mediterrán országok eleve szimpatikusak voltak neki, közel álltak a mentalitásához. Csillogó szemekkel vigyorogva hallgatta. - Én még Európában sem voltam, de egyszer meg kell nézni. Az olasz kaja meg jó, főleg az itteni éttermekben. Én is próbáltam már csinálni, de sose sikerült pont olyanra. A kör folytatódott és most Ed haladt jobban. A kubaiban is dolgozott a pia, de próbálta Őrző szemmel is nézni a dolgot. Ha farkas állt előtte, akkor túlélte a szülőket és...sokkal több nem derült ki. Az öregek mindig titkolóznak érthető okokból. - Sok szempontból hasonlít az élet arra, amit a Földközi-tenger környékéről hallok. Lelkes és heves emberek vagyunk, nagyon tudunk szeretni, lázadni és harcolni is, meg örülni. És persze imádunk szívvel zenélni! Az államrendszer nem a legjobb, még sokat kell fejlődnie. Megnyirbálják a szabadságot, amíg tehetik. Egyébként meg Havanna gyönyörű, pálmafák és tengerpart városa. Sokszor érzett honvágyat, de nem mehetett haza. Rögtön a rácsok mögött landolna, ráfognának valamit, valószínű, elég sok mindent. Ő is röhögött és megpaskolta Ed hátát. A sörhöz nyúlt, hogy újabb erőt kapjon. Gyorsan célzott és lőtt, egy golyót majdnem eltett, de végül nem. Aztán csak jött belőle a kérdés, mint egy kíváncsi turistából. - Milyen nevek vannak ott? Az Edward nem olaszos név. Hogy hívják például a falut, ahonnan jöttél? Vagy a megyét, ha van ott ilyen? Ennyire részletesen már nem emlékezett a földrajz órákra, bár nem ovltak olyan régen. - Az Alvarez még régi spanyol eredetű név, annyit tudok. Meg a város neve is. San Cristobál de la Habana egész pontosan. Te nem beszéled véletlenül? Úgy tudom, hasonlít az olaszra. Próbált mondani valamit olaszul, de egy pizzafajtánál jobb nem jutott az eszébe, úgyhogy maradt ez. - Frutti di mare, az egy jó kis pizzaféle, hehehehe! Kicsit keveset evett otthon, azért kezdett hatni a 2. kör. Gondolt arra, hogy egy farkasnak meg se kottyan, ami őt az ájulásig hajszolja, úgyhogy vissza akarta fogni magát. És valahogy ki kellett deríteni az igazságot.
- Ahogy mondtam, egy kisebb város, inkább faluban történt az egész eset, és ott kb mindent és mindenkit az a srác irányított. A szüleikkel nem tudom, mi volt. Lehet miattuk lett a gyerekből az, aki. Tudja a fene. Mindegy is. Néhány hónap múlva visszatértem, egy-két barátommal, hogy lerendezzem a kölyökkel az egészet. Pont ebben az időben jártam először Fairbanksben is. Mondjuk akkor csak annyi szintig, hogy néhány métert tettem a városhatáron belül. Jó néhányan voltunk, és azért is vittem őket, hogy mégse konkrétan védtelenül menjek ehhez a pszichopatához. Ott mondta el, hogy a húgának sikerült elszöknie, és hogy az „emberei” keresték, de nem lett meg. Tehát igen, ennyiből jó vége lett a történetnek. Azóta meg ki tudja, már lehet családot alapított. - Vonom meg a vállamat, azt próbálván jelezni, hogy annyira nem érdekel már. De az eddig elmondottak alapján biztos kivehető, hogy annyira nem veszem könnyedén ezt az egészet. Már 30 éve történt bőven, de még most sem tettem teljesen túl magam rajta. Lehet ideje lenne már, ha már egyszer a farkasomat is kitépték belőlem. Ha azon túl tudtam lépni, Arián miért nem tudok? A farkasom 400 évig volt velem, Ariát meg egy hónapig ismertem. - Hát, egy olcsó motelben lakok, ott van telefon. - Nevetek fel. Lehet ideje lenne már vennem valami olcsó, de használható telefont. Ha már úgy is, mint ember kell alkalmazkodnom a világhoz, akkor a 21. század szokásait is át kellene már vennem. Telefont nyomkodó embereket meg az utcán tucatjával lehet látni így is. Ezért is volt jobb a helyzet ilyen szempontból száz-kétszáz éve. Az emberek egymással beszélgettek, nem csak nyomkodták a készülékeiket. Amik akkor még nem is léteztek. - Annyira nem rossz, viszont nem igazán szeretem a kevert italokat. Főként nem, ha a rumot keverik. Az már magában is mennyei! - Mosolyodom el, és így is gondolom. Mondjuk van olyan ital, ami keverve jobb, mint például a vodka, de azt alapból kerülöm, hisz annyira nem is szeretem. - Ó, Havanna. Néhány évtizede már annak, hogy ott is jártam. Ebben egyet értünk, az egy gyönyörű hely. - Az a néhány szócska csak nézőpont kérdése, így hát nem is hazudtam túlságosan. A néhány az nálam a 18. századot jelentette mondjuk, de tényleg szép város volt az már akkor is. Nekem legalábbis tetszett. - Az Edward nem is olasz név. Az eredeti nevem Johannes Aquila igazából. Akkor változtattam meg Edward Crane-re, mikor az utolsó élő családtagom, a húgom is elhunyt. Annyi fájdalmat okoztam és okozott az a család már ezzel, hogy mindenki elhunyt, hogy egyszerűen csak el akartam felejteni a nevemet. Hogy milyen nevek vannak ott? Giuliano, Mario, Giovanni, de rengeteg még ezeken kívül. - Szándékosan mondtam a családtagjaim neveit, mert az övékét valószínűleg úgy sem fogom elfelejteni sosem. Talán, majd ha már vén trotty leszek, és az agyam sem fog fogni egyáltalán. Az meg kb harminc-negyven éven belül el is fog jönni. Lehet kellemesebb lenne, ha inkább háromszáz, négyszáz év lenne ez, de hát mindegy. - A San Cristobal de la Habana az nem egy szivar? Nem próbáltam még, csak hallottam róla. Egyébként igen, hasonlít valamelyest az olaszra, ezért is tudok spanyolul elszámolni tízig. - Mondom vigyorogva, aztán én is gurítok. Nem megy be egy sem az enyéim közül, se a Duane golyóiból sem. Az asztalt újfent átadom neki, aztán gyorsan kapok észbe. - Ja, bocsánat. Firenzében születtem, ezt elfelejtettem mondani. - Ezen a kérdésen az előbb kicsit átszaladtam. De mindegy, jobb később, mint soha. Felnevetek arra, amit mond olaszul, majd megszólalok. - Tenger gyümölcsei, igen. A pizzát nem szeretem mondjuk. A Spaghetti con frutti di mare ezerszer finomabb szerintem. Majd meghívlak egyre! - Mondom neki még mindig vigyorogva, valamelyest komolyan is a felajánlást. Szerintem olcsóbb lenne, ha mondjuk én magam csinálnám meg, de hát egyelőre még egy lepukkant motelben lakom, ahonnan valahogy ki kéne kerülnöm. De hát munka nem sok volt eddig. Na majd most ezzel a Joaóval talán.
A történet bizarr volt, egy eldugott hely törvényeket nem ismerő néppel, mint a horrorfilmekben. Duane most jött rá, hogy kicsit el volt tévedve. Eddig azt hitte, ez Olaszországban történt, de hát onnan nem ruccannak át Fairbanks-be és vissza. A jó végtől messze volt a történet, ez látszott az előadásmódon is. A kubai észrevette, hogy jobban fájt mindez Ednek, mint ahogy mutatta. - És így el tudtad engedni? Biztos foglalkoztat, hogy mi lett a sorsa. Az még érdekes tény volt, hogy verekedésről nem számolt be. Lehet, hogy nem akart mindent elmondani. Később, mikor Duane már sejtett valamit, a telefonról kezdtek beszélni. Ed végülis jó választ adott, a motel száma is megfelelt. Duane egy rövidet bólintott, aztán már piálhattak is. És kiderült, hogy Ed Kubában is járt. Erre Duane szemei kitágulva néztek rá. - Pont Havannában? De jó! A parton is voltál, ugye? Az a legszebb. De hát pár évtizede? Nem vagy te olyan aggastyán! Röhögött egy nagyot, pedig volt egy sejtelme, hogy öregebb az időnél a játszópartner. Vérfarkasok dobálóznak úgy az évtizedekkel, mint a sokat látott öregemberek. - Nagyon szépen hangzik! Az olasz dallamos nyelv, szeretem hallani. És a zenétek is elég jó. A családi dráma már nem volt ilyen vidító, se érthető. Duane erről nem kérdezett tovább. A múlt fájó pontjait nem muszáj bolygatni, főleg nem félrészegen egy biliárdparti közepén. - Van olyan is, de a városról kapta a nevét! - mesélte heherészve. A játék szinte mellékes volt, de azért néha odafigyeltek rá. Tény, hogy nem ittasan megy a legjobban. A fontos infókra Duane figyelt. Megjegyezte az eredeti nevet és a várost is. Ezt nem fogja elfelejteni. Annyit nem is akart inni. - Igen, a tészták, az a másik, amihez piszkosul jól értetek! Jó, lehet róla szó. Vagy egy igazi olaszos spagettiről! A kubai szerette a gyomrát és az egzotikus ételeket. Közben megint ő következett és lazán célzott, lökött is, hogy megfuttassa a fehér golyót. 3 másikkal is koccintott a világos golyóbis, de végül maga pottyant le. Duane torkán pedig egy újabb adag sör csúszott le. Nézte, hogy mennyire fogy Ednél. Az övé a felénél járt.
- Foglalkoztat, persze. Mind a mai napig felőröl, hogy nem tudom, hol lehet, mit csinálhat, de nem tudok mit tenni már. Régen történt ez az eset már, és azt sem tudhatom, ma hogy néz ki, mennyire változott meg. - És igen, ez legbelül elszomorít engem. Mióta nem vagyok farkas, sokkal inkább előtörtek belőlem ezek az érzések. Míg az voltam, a drága farkaskám szépen visszaszorította az emberségemet, és csak ritkán sikerült magamból előhalászni. Most nem kell ezzel foglalkoznom legalább. Az életem azon részét már magam mögött hagytam. Nem szánt szándékból, de az részletkérdés. - Ó, még ha te azt tudnád… Sosem néznek annyinak, mint amennyi vagyok, de nem tudom… jó gének talán? Egyébként, igen. Voltam a parton. Az egész város szép amúgy, de a víz közelében annál inkább. - Persze simán behazudhatnék bármit a férfinak, ha egyszerű ember, simán elhinné. De így kicsit izgalmasabb, hogy csak talányokban beszélek. Nem egyszer volt már rá példa, hogy ezt csináltam, még régebben. Úgy tűnik, van, ami nem változik. - Szeretem én is mind a kettőt. Akármennyire sem viselem már az eredeti nevemet, a hazámhoz hű vagyok, és szeretem is. - A legigazabb mondatom, amit az est során mondtam talán. Néha visszavágyok szülőföldemre, de meg van bennem a félsz, hogy ha visszamennék Firenzébe, megkeresni a helyet, ahol a házunk állt anno, akkor túl fájó lenne minden. Már több évszázada, hogy a húgom is kilehelte a lelkét. Olyan közel állt hozzám, erre ő is elhagyott engem. Biztos máshogy alakultak volna a dolgok, ha beharapom. Ő vissza tudott volna engem fogni, és nem kéne bánnom azt, hogy ezt a lépést nem tettem meg anno. De késő már a múltat siratni. - Á, értem. És a szivarról mi a véleményed? - Ha pozitívan vélekedik róla, akkor lehet, hogy én is beruházok egyre, aztán meglátjuk, mi lesz. Nem vagyok szivaros, se dohányzós, de azért nem halnék bele, ha belekóstolnék egybe. Aztán ki tudja, lehet majd nem tudok nélküle élni sem már. Nekidőlve a dákónak figyelem Duane játékát, amint pedig legurul a fehér golyó, már nyúlok is érte egyből, hogy ne kelljen legurulnia. Szerencsére elkapom, kezem sem ragad be, így kihúzom, lerakom, és becélzom a csíkos narancsot. Lököm a fehéret, eltalálja a narancsot, le is gurul a lyukba. Semmi nem ül ki az arcomra, csak az asztalt szemlélem, miközben a szélére húzódom. Ha már előbb Duane-nak belőttem az ő barnáját, akkor az enyémmel is megpróbálkozhatom. Célzok, lövök, és… nem talál. Várható volt. Sóhajtok egyet, aztán végül a férfi megszólalására is válaszolok. - Spagetti, igen. Abból egyikkel sem tudok betelni. Milyen olasz is lennék, ha be tudnék? - Mosolygok széttárt karral, aztán hagyom, hogy Duane átvegye az asztalt.
- Aha, hát meg tudlak érteni. Duane-nek is maradtak Kubában olyan szerettei, akikért nem tud mit tenni. Vagy nem most. Tervei már voltak és értette Edet is. Az első lány az életében egy utcagyerek volt, a banda tagja és őt például szívesen látná újra, de lehet, fel se ismerné. Biztos ki akarná hozni abból az életformából, ha még bűnöző a csaj. A tehetetlenség és a lemondás, ezek mellett pedig néha az aggódás. Ismerős volt neki. - Egy jó 30-as biztos megvagy. 30 és 40 között. Szakállal tuti - saccolgatott a kubai és a kezével is mutogatott, hogy még bizonytalan, hol helyezze el a két kerek szám között a fickót. Ő nem szerette a szakállat, a bajuszt se. Öregít. Apja se volt valami szőrösképű és egyáltalán sose csípte, ha valaki nagy susnyát növesztett az arcára. - Belőlem se vész ki soha a kubai. Ez szerintem természetes is. Havannáról is tudtak beszélgetni és mikor felmerült a gyanú, hogy energiáit rejtő farkas lehet előtte, Duane még kíváncsibb lett. Arra gondolt most, hogy milyen jó lenne trükkös informátornak lenni és kihúzni a titkokat ebből az alakból. - Nem szeretem. Nálunk se szív mindenki. Biztos nálatok se zabál minden olasz pizzát! - mondta jót nevetve. Nem szólta le a szivart, csak jelezte, hogy neki más az ízlése. Kipróbálta, több ízt is, de nem jött be neki. Eden pedig nem találta a fogást. Elszórakoztak, az ment, de már túl sokat ivott, hogy okos kérdéseket tegyen fel. A játék viszont haladt, Ed eltett egy újabb golyót. Duane füttyentett egyet, mert ügyes lövés volt. De egy jó után egy rossz következik, mint eddig mindig a parti során. - Az igazi... - kezdte volna, de megszólalt a telefonja. A zsebében kezdett muzsikálni a finom salsa csengőhang és annyira kapkodott, hogy az asztalra rakta a dákót, de úgy, hogy hangosa csattanással legurult onnan. Előkapta és a füléhez vette. Az egyik haver hívta: - Na, szeva! Merre vagy? A kubai ledöbbent. Nem szóltak neki, hogy máshova mennek. - Itt az O'Connors-ban. Ti hol vagytok? Már csörögtem, de senki se vette fel. A túloldalon harsány röhögés tört ki, miután a haver elismételte, hol van a kubai. - O'Callahans, nem O'Connors! Te most frankón Fairbanks-ben vagy? A kubainak leesett, hogy egy anchorage-i klubot emlegetnek. Akkorát röhögött, hogy belevörösödött a feje. Jó hangosan kiabált vissza a telefonba: - Basszátok meg, én meg az O'Connors-ban rúgtam be! Akkor mi legyen? A túloldalon még nagyobb röhögés. Duane kedve csak még nagyobb lett, hogy csatlakozzon hozzájuk. - Figyusz, szólok Michaelnek, ő úgyis később jön és akkor beugrik oda, jöhettek együtt. Maradj ott és...igyál még egy sört, jó? Hatalmas röhögéssel szakadt meg a telefonbeszélgetés. Duane fülig érő vigyorral tette el a telóját. Csillogó szemekkel fordult vissza Edhez: - Jól elnéztük! Figyu, értem jön az egyik cimbora. Eljössz velünk Anchorage-ba? Duane megitta még a maradék sörét, aztán jól lecsapta a korsót. Tapsolt egyet és kezet fogott a fickóval. Már nem érdekelte, hogy farkas vagy nem. Majd útközben küld sms-t Willnek. Már csak inni kellett és a vesztes dalát elénekelni. - Melyik is volt? Én előadom, te addig kérsz két whisky-t jéggel? És Duane rákezdett. A rap nem neki való volt, de a két kezével ütötte a ritmust, tapsolt és a pulton kezdte csapni az ütemet. Iszogathattak tovább, még egy jó fél órát, mielőtt Michael berongyolt és integetett a hüvelykujjával, hogy a szervezők gyöngyszemeihez vigye végre az ittfelejtett cimborájukat.
Csak mosolyogva kacagok egy sort a koromra való találgatással. A két számot ha megszorozná egy tízessel, akkor egy fokkal közelebb állna a valódihoz. De hát valószínűleg nem tudja, hogy mi vagyok. Jobban mondva, mi voltam. Így túlzottan nem is hibáztatom. - Én megmondtam, hogy mindig fiatalabbnak néznek, mint amennyi a valódi korom. - Vigyorgok a férfira. Egész egyszerűen megy ez a kis megtévesztés. Ha farkas is lenne az előttem álló, akkor sem lelhetne túl sok hazugságra a hangomban. Elferdítem a dolgokat úgy, hogy igaz legyen mind rám, mind pedig arra az énemre, amely szerint élnem kellene. De ez az, hogy kéne. Próbálok én változni, de hát nem megy az olyan egyszerűen. Főként, hogy hosszú évszázadokon keresztül csak a természet szabályai szerint kellett élnem. Vagy néha egy-egy falkáé szerint. Részletkérdés. - Nem is az, hogy nem esznek azt. Csak egyesek ritkábban, mint mások. - Vigyorgok rá, de amúgy fogalmam sincs. Régen voltam már Itáliában, hogy erre a kérdésre biztos választ tudjak adni. De, mikor utoljára ott voltam, akkor tényleg ritka volt, hogy ne ezt egyenek az emberek, vagy bármiféle más tésztaételt. Vagy csak én nem voltam elég szemfüles? Nekidőlve az asztalnak, hogy ne álljam útját a férfinak várom, hogy most ő lőjön. Aztán megszólal a telefonja, és csak hallgatom a beszélgetést. Komolyan mondom, mintha nagyothalló lennék, vagy csak durván be lenne a fülem dugulva. Annyira más emberként a hallás, mint farkasként. Tízen-néhány éves koromig voltam csak ember, ott is hozzá kellett szoknom a farkasbeli változásokhoz, de utána meg négyszáz évig éltem úgy. Ha az lennék még most is, akkor valószínűleg kihallanám az egész beszélgetést, és nem csak azt, amit Duane mond. Látom, hogy gurul a dákó le az asztalról, de elkapom, mielőtt földet érhetne. Csoda, hogy még ennyire képes vagyok. Majd a kezembe fogom azt is inkább. Érzelemmentes, mégis kicsit kíváncsi arccal figyelem a beszélgetést, várva, hogy abba maradjon. A szövegből le tudom szűrni, hogy a partnerem nemsoká itt fog hagyni. Kérdés, hogy mikor. - Kösz, de kihagynám. Nem akarnék a baráti társaságodba betolakodni. - És ez így is van. Na meg semmi kedvem nincs több emberrel is jópofizni. Vagy tudja a fene, mikkel… A kézfogást elfogadom, és magamhoz hűen jól meg is szorítom. - What is Love, vagy Ice, Ice, Baby. Válassz. - Mosolygok, aztán már megyek is az említett innivalókért. Aztán csak úgy telik az idő, szakadok a kubain, ahogy nyomja a számot és közben a táncot, majd beláthatatlan idő múlva megérkezik a haverja, akkor pedig egy kézfogással elköszönünk egymástól. Ő elmegy, én még maradok iszogatni. //Köszöntem a játékot, imádtam! És egs! //
A pofám leszakad, de komolyan mondom! Úgy volt, hogy együtt jövünk el, erre ennek volt pofája egyedül leruccanni az O'Connorsba és ráadásul pokolian jól sikerült érezze magát. Már legalábbis a megivott piamennyiségre utaló dőlésszöge erre enged következtetni az asztaloknál, pultnál, akárhol is leljem meg őt. Sebaj, nekem meg volt képem a legszexibb ruházatomba belebújni, s még sminkkel is feldobni a szerelést. Utóbbit nem vettem közönségesre, elég volt, ha a ruhám olyan, amilyen. Már legalábbis a top. A dzseki meg, amolyan üzenet, fricska, nevezze, aminek akarja a drága uram. Ha ugyan nem itta analfabétára még magát nélkülem. Van bennem az a gondolat, mely odavezetne hozzá, de szarok rá elnyomom és kecsesen ringó csípővel inkább a billiárdasztalok felé lejtek, hadd zavarjak meg egy játékot ott. - Aki veszít, az meghív egy italra. Hajrá uraim, golyóra fel! Dorombolom két vadmarhának - hogy kerül ide ennyi ember, te jó szagú úristen anélkül, hogy kitört volna már a vérengzés? -, akiket csörte közben kapok el. Az asztal szélére támaszkodom, melleimet kidomborítva hagyom, hogy nem csekély mértékű dekoltázsomba belássanak, s közben a lábtartásom is olyan ebben az előredőlésben, ami szépen ráhangsúlyoz csinos farom ívére. Kapd be, Derek Nolen! - De jó vagy, cica! - búgja a kopaszabbik ipse, s bár legszívesebben az IQ nuku fajtáját simán faképnél hagynám, a bosszú hidegen tálalt édességében mégis maradok, s nem vagyok rest rá se kacsintani. - Na, dákóra fel, apafej, aztán nyerj nekem egy piát. - biztatom, s közben pajzsomat épp annyira eresztem le, hogy Derekig eljussanak elmesíkon küldött szavaim. ~ Legközelebb talán alkalmazkodj ahhoz, amit megbeszéltünk. Pont. És hadd érezze csak, hogy zabos vagyok. Az úgyis rejtve marad előle, hogy mégis mennyire.
Kezdőlap
//
//
//
