Hogy is volt ez a mai nap? Valahogy úgy, hogy Sakari a nyakamba borított egy vödör szart ama ostobaság képében, hogy márpedig ő megnősül. Ez már alsó hangon is elég egy agyérgörcshöz nálam, hát még úgy, hogy utána leöblítettem a hírt úgy egy üvegnyi vodkával. Nos, sem az előbbinek, sem az utóbbinak nincs nyoma rajtam, lévén az érzéseim bezártam kiscsillió lakat alá, a pia meg ennyi év után már nem igazán kottyant meg, alig érzek belőle valamit. Persze, meglehet, még két üveg után már kezdeném elérni a kívánt hatást, de most igazság szerint nem volt kedvem többet vedelni. Sokkal szívesebben vernék fejeket a falba, az valahogy a lelkiállapotomhoz méltó cselekedet lenne. A magas sarkút most is otthon hagytam, lévén anélkül is felülről cirógatom a 180-at, a legtöbben már ettől is hülyét kapnak. Feszes farmer simul már-már őrjítően hosszú lábaimra, hozzá pedig egy jég kék, ejtett vállú tunika társul. A fekete bőrkabát valamelyik fogason lelt pillanatnyi nyugalomra, bár úgy sejtem, nem sokáig, ritkán találok olyan társaságra, ami miatt úgy érzem, megéri az időpazarlást az itt lébecolás. Egyelőre még csak a pultnál meresztem a hátsóm, természetesen egy vodka társaságában, ő meg én rendkívül jó barátok vagyunk, már-már elválaszthatatlanok. A pincér egy ideje ismer már, tudja, hogy mást én itt a számba nem veszek, meg hogy meg van tömve a zsebem, így folyton újratölt a drága. Ha nem utálnám annyira a halandókat, még értékelném is a dolgot, ám jelenleg ez a veszély nem fenyeget. Inkább csak iszom. Nem lehetek túlságosan bizalomgerjesztő ma este, mert még egy majom se próbálkozott be. Szerencséjükre, nem vagyok udvarias hangulatban. Na, nem mintha valaha abban lennék, de azért többnyire nem akarok ketté kapni mindenkit, akinek a menetszele megsuhogtatja szőke tincseimet. Össze kéne törni valamit, bár, ahhoz nem az O’Connorst kellett volna választanom, Dee nem értékelné túlzottan, ha itt balhéznék. Mondjuk, ez mióta is érdekel engem? Ja, hogy nem rongáljuk a falka tulajdonát. Ez már más tészta… Elnézek a billiárdasztalok felé, hátha akad a sok penészgomba között egy gyöngyszem, aki ért is valamicskét a játékhoz, nem csak ide-oda lökdösi nagyarccal a golyókat, és próbálja beszédíteni a hülye libákat a semmivel. Egyelőre még nem állok fel, csak megfordulok a bárszéken, hogy hátamat a pultnak döntve szemléljem a felhozatalt…. hátha lesz esetleg olyan, akihez látom értelmét becsatlakozni némi kis pénzmaggal… Sok reményt mondjuk nem fűztem a dologhoz, de jobb, mint a poharat lesni egész este, és várni, hogy Sak felbukkanjon röhögve az elkésett áprilisi tréfa miatt. A pajzsom olyan stabilan áll, hogy egy elcseszett morzsát sem lehetne a közelébe gurítani, nem árulva el rólam az égvilágon semmit. Megvan hozzá a kellő erőm, hogy a világ vak maradhasson arra, amitől több vagyok az átlagnál, noha így én sem szúrom ki hasonszőrű társaimat, de ez most nem is érdekel túlzottan. Csak szeretném elfelejteni ezt a pocsék napot, vagy éppen még jobban elbaszni. A lehetőségek tárháza végtelen.
Lemerem fogadni, hogy most se alszik, csak hagyja, hogy hülyét csináljak magamból azzal, hogy megállás nélkül beszélek hozzá, míg ő látszólak jót szundikál magában a párnák sokaságában. Az persze fel se tűnik neki, hogy a haja tele van tollpihékkel, valamint a plafon felé emelkedő fenekén egy darab takaró sincs, de nem baj, ha neki így jó, akkor csak tessék. Majd ha kimegyek a házból akkor jót mulathat rajtam. Viszont amint elhagyom a házat és becsukom magam mögött az ajtót, akkor se hallom meg a jó kedélyű nevetgélését, hangos viháncolását. Így szinte biztos vagyok benne, hogy nem füllentett, és tényleg aludt, most nem próbált hülyét csinálni belőlem. De... most miért is próbálom meg minden áron bebizonyítani, hogy ő erre is képes? Nem tudom... Amilyen gyorsan érkeztem a bevásárlást követően - mondanom se kell, hogy elpakolni már lusta voltam, gondoltam majd azt Shan elvégzi - épp olyan gyorsan távozok is, hogy legközelebb az O'Connorsban bukkanjak fel. Elég sokat járok ebbe a pubba, igazán kedvemre való, ezt pedig nem is félek megmutatni. Az itt hömpölygő embertömeg mint általában, úgy most is megoszlik. Vannak itt emberek és farkasok is dögivel, nekem mégis most csak egy bandához van affinitásom, onnan is egy kivételével mind ember. Ha Colin tudná, hogy én mennyire utálom a barom haverjait, és milyen erőfeszítés nekem az, hogy egy helyiségben tartózkodjak velük, valószínűleg jól elseggelne tekintettel arra, hogy már egy jó ideje velük lóg, és állítása szerint "nagyon jó haverok". Na hát én el tudom képzelni, hogy egy kölyök farkas milyen jó haverja lehet néhány nagyszájú, állandóan akadékoskodó embernek, kik legjobb napjukon is épp úgy bűzlenek a piától, mint egy jól nevelt bűzös borz. Talán még az is hatszor kalapot emelne előttük. Annak idején nem voltam egy nagy biliárdos, és még most se tartom magam egy zseninek, aki ha itt most fogadásokat merne kötni, mindent elvinne. Ennek ellenére egy nyolcast még én magam is letudok játszani, és ha ezek a bolondok már elég részegek ahhoz, hogy a fehéret is feketének vagy szimplán színesnek nézzék, akkor már nyert ügyem van. Igaz akkor kevésbé élvezetes a meccs. Amint a kezdő lökésemnek hála öt golyó falat érint, valamint egy begurul a lyukba, elégedetten vehetem tudomásul, hogy a következő lökés is az enyém. - Akkor hát, viszem a simákat - jelentem be nagy kegyesen, s már neki is fekszek, miután tettem egy kört terepszemle néven az asztal körül, s meglökve a következő golyót a fehérrel, már mehet is tovább a játék. Azt viszont nem tudom letagadni, hogy tekintetem olykor-olykor egy igen csinos szőke hölgyeményre téved, ki a lehető legkülönösebb egyénnek tűnik ebben az egész épületben. Azt nem érzem, hogy olyan lenne-e, mint amilyen én vagyok de, hogy gyönyörű, annyi biztos. - Na mi van ember, haladunk? A végén még leesik az állad, szedd már össze magad! - lök meg határozottan Gale, mire magamhoz térve már ki is egyenesedek, hogy megkereshessem a következő áldozatomat, egy sima, csíkmentes golyót. Vicces, hogy ma golyók az áldozataim és nem őzek....
Van valami egészen megnyugtató abban, hogy senkiről sem vagyok hajlandó kideríteni, hogy farkas, ember, esetleg egyéb hulladék. Így nem húzom fel annyira az agyam, mintha a fejemben zsongana minden apróság, teszem azt az idióta érzéseik is. Ezzel sosem tudtam mit kezdeni, elvégre, az érzések tőlem rohadtul távol állnak, részemről a vérfarkas létnek ez a legrosszabb része, vagy inkább az egyetlen rossz. Mondjuk, így majdnem 500 év után mát a hosszú élet lehetőségét sem tartom annyira csodásnak. Szent meggyőződésem, hogy minden farkasnak a csúcson kéne elhullania, részemről ezt már buktam, de hát mindegy. Akkor már húzzam minél tovább, legalább addig, mint Sak, hogy szívhassuk egymás vérét, míg nem kerülünk holmi hülye ibolyák alá, és szagolgathatjuk őket alulról. Sajnos a hallásom még így is túl jó, úgy tűnik, ránk nem vonatkozik az, hogy a korral romlik az érzékelésünk. Némely probléma felcsendüléséből lehet tudni, hogy melyik marha van emberből. Istenem, hogy miért nem bírtál nekem több toleranciát adni? A legszívesebben összecsomagolnám őket, labdának még talán jók lennének. A figyelmem lassan egy asztalnál állapodik meg, de közel sem azért, mert olyan jól játszanának, hanem mert úgy tűnik, van köztük valaki, aki kevésbé hülye. Legalábbis erre utal a többiek alkoholszaga, míg neki látszólag semmi baja. Persze, ez később változhat, de úgy tűnik, ahhoz eléggé komolyan veszi a játékot, hogy ne rontsa túlságosan sok szesszel az esélyeit. Nos, nézzük, mennyire is gondolom jól. Fagyos tekintetem már-már szinte állandóan arrafelé vándorol, mintha valami felettébb érdekeset leltem volna. Mit mondjak, ez közel sincs így, az én figyelmem sosem maradandó, pillanatnyi tünemény csupán, ha felkelteni könnyű is, megtartani lehetetlenség. Sak hülyeségeire sem vagyok hajlandó öt percnél tovább figyelni. Sajnálatos az én elvárásaim ezzel az elcseszett világgal szemben az egekben vannak, és hála az égnek, hogy képtelenség megfelelni nekik, különben tele lennék tömve barátokkal, bizalmasokkal, és még a végén lennének olyanok, akiket tényleg kedvelnék. Kösz, de nem. A mi életünkben mindig is az volt a hangsúlyos, hogy bármikor, bárkit megsuhinthat általunk a halál szele, ott pedig nincs helye az érzéseknek. Felvont szemöldökkel, gond nélkül stírölöm a csávó hátsóját, aki elvitte a sima golyókat. Nyugodtan fogja csak rám bárki, hogy rendelkezem némi fetisizmussal ezen a téren. Azt még nem sikerült eldöntenem, hogy a környezetemben melyik pasinak a legjobb a segge, de nyilván előtte jó alaposan végig kell gusztálni az étlapot. Természetesen kiszúr, még a legszerencsétlenebb ember is képes arra, hogy megérezze, ha figyelik, úgyhogy ez nem túl meglepő. Én meg aztán nem bánom, hogy feltűnik bárkinek is, ha nézem, emeljen ellenem panaszt, mondjuk, azzal jobban is járna, minthogy a közelembe jöjjön. S lám, itt is az újabb befutó, aki jó eséllyel a szép nőt látja bennem. Jaj, hogy milyen mókás látni, mikor rájönnek, hogy a külső máz alatt egy összeférhetetlen nőstényördög van. Csupán kérdőn szalad fel a szemöldököm a következő rám tévedt pillantásra, mikor is az egyik haverja megelégeli, hogy nem a játékkal foglalkozik. Lehet, hogy kicsit mellélőttem, mégsem olyan komoly játékos, de igazából, ez nem is érdekel, arról általában hamar leteszek, hogy jó partnert leljek ilyen téren itt. Túl sokszor játszottam már a zöld filcen a golyókat lökdösve ahhoz, hogy ellenfelet leljek. Meg aztán, ráadásként vérfarkasból is voltam, mi még inkább megkönnyítette a dolgomat. - Esküszöm, a segged stíröli… Szólal meg pár pillanat múlva a Gale nevezetű egyén ismét, mivel Wade felhívta rám a figyelmet, nyilván ő is kicsit gyakrabban pislog erre. Már majdnem elmosolyodom a dologra, férfiak egymás közt, haha… - Baszki, ide ne hívjátok, láttam játszani a múltkor, rohadt jól keni. Szólalt meg egy másik okoska, mire kénytelen voltam felsóhajtani, mivel jó eséllyel most lőtte ki ama lehetőségemet, hogy esetleg csatlakozzak a játékhoz. Kész szerencse, hogy azt nem közli, mekkora hülye picsa vagyok, bár, emlékeim szerint itt azért általában moderálom magam Dee miatt. Semmi másért… Ha balhézni támad kedvem, inkább a külvárost választom, s olyan helyet, amihez nincs köze a falkának. Se a másik cuki kis társaságnak.
Általában azt bizonygatom Shannonnal, hogy nem vagyunk összenőve, és nem kell mindig ott lennie, ahol én vagyok, vagy fordítva. És ő ezt tudomásul is veszi, sőt, olykor ő hívja fel rá a figyelmemet, hogy jó lenne, ha nem akarnék mindig odafigyelni és vigyázni rá. Mert igen, tényleg úgy érzem minden egyes alkalommal, mikor nincs velem, hogy valami hülyeséget csinál, és amilyen akaratos, agresszív nőszemély, nem fél az embereknek se megmutatni, hogy mi ő valójában. Mintha nem lenne semmi felé gátlása, mintha nem tartana attól, hogy az emberek lelepleznek minket. De annyiban biztos vagyok, hogy ha egy is hozzám vagy hozzá, vagy a harmadikhoz fogja szegezni a kérdést, hogy mik vagyunk mi, akkor Shannon lesz az első, akit elő fogok venni, hogy kifaggassam. Felelős vagyok érte, elvégre én "teremtettem". Én csináltam belőle ilyen... állatot, és én fogok vezekelni azért, ha valaki rájön, nem emberek vagyunk, vagy csak részben. Akkor aztán tényleg kénytelen leszek felkeresni egy-két olyan Őrzőt, akikkel legszívesebben nem találkoznék nem, hogy a közeljövőben, de az elkövetkezendő életem során soha! Csak akkor sikerül észrevennem a szőke hölgyeményt a pultnál, mikor épp olyan szögben eső golyót kell belöknöm a helyére, aminek hála bekerül a látóteremben. Többször kacsingatok ki felé, elvégre ki ne venne észre egy ilyen szemre való nőt? Lehet, hogy ez a sok barom körülöttem már úgy be van kábulva az itókáktól, melyeket biztos nem a tehén adta nekik kézre, hogy a saját orruk hegyéig se látnak el. Mondjuk ez nem is meglepő, a hat srác közül négy híres arról, hogy segg részegen nekivágnak a lankás, erdős hegyvonulatoknak, hogy aztán a hegyimentők hozzák le onnan őket... bolondok. Sorban hallom a jajongásokat az állítólagos "haverok" körében, mikor feltűnik nekik, hogy a szőke macát bámulom megállás nélkül. Szemöldök ráncolva állok fel, miután egy újabb golyót a helyére passzítok, s tömény flegmasággal, undorral köpöm oda a következő szavakat a gyereknek. - És akkor? Attól miért ne játszhatna? Attól még, hogy taj részegek vagytok és nem láttok el a golyókig, nem jelenti azt, hogy más ne akarna szórakozni - sikerül elharapnom a végén egy vicsorgást, mely oly annyira kikívánkozik belőlem, hogy abba az egész testem szinte beleremeg. De türtőztetve magam inkább rámarkolok a dákóra, és elindulok a szőkeség felé. Gyors léptekkel szlalomozgatok az embertömeg között, mikor is megállva a nő előtt, felé nyújtom a dákót. - Idézem..."Baszki, ide ne hívjátok, láttam játszani a múltkor, rohadt jól keni...". Mi lenne, ha mégis odahívnálak, kicsit elpáholnád őket, és el is üldöznéd mindet? - intézek pár kérdő mondatot a még ismeretlen nő felé, enyhén félre biccentett fejjel, kíváncsiságtól túlfűtött tekintettel.
Nahát, nahát. Az a roppant kellemes töltet a srác hangjában mondhatni zene füleimnek, meglehet, mások abszolút nem így gondolkodnak a flegmaságról, de én bírom. Pont azért, mert én iszonyat tahó vagyok többnyire, még akkor is, ha amúgy nem akarok. Ez olyan… zsigerből érkező dolog, nem kell ezen csodálkozni. Na jó, a szavaira már azért kicsit elkerekednek a szemeim, le is sütöm őket, mintha olyan rohadt érdekes művelet lenne, mikor is megcserélem keresztbe vetett lábaimat. A mondandója tálalásától eltekintve rám nézve egészen hízelgő a dolog, már-már kedves. Egészen fura, de ez csak azért történhet így, mert az illető még nem ismer, máskülönben nem igazán sietne a segítségemre. Lévén, ami nekem kell, azt én elveszem, ha biliárdozni akarnék, már ott lennék, és némi megalázó – már a társaság számára – szájkarate után úgyis csatlakoznék. Egy pasiból igen egyértelmű reakciót vált ki, ha legyávázzák. Tudom, hogy közeledik, elég a hallásom hozzá, hogy belőjem, milyen messze van, szinte süt az indulat a lépéseiből. Igazán heves lélek lehet, szerettem az ilyeneket, tudtam velük mit kezdeni, nem úgy, mint a halálosan nyugodt fazonokkal, akikben még az sem szórakoztató, hogy felháborodnak a pofátlanságomon. A felém nyújtott dákóra emelem a tekintetem, majd annak metsző éle Wade arcára vándorol. Egy embernek nem mond sokat a jeges kékség, talán egy farkasnak sem suttogja el a mögötte rejlő évszázadokat, de annyi bizonyos, hogy közel sem az a tipikus szempár, aminek a tulajdonosa a bugyijába élvez egy pasi figyelmétől. Már-már érdektelenül tekintek rá, mintha nehezemre esne megérteni a gesztust, és csak a szavai után reagálom le, mit hallgatván fanyar, kissé tán gúnyos mosoly kúszik ajkaimra, s elnézve mellette pislogok az asztal felé, mintha csak azt próbálnám kitalálni, ki van ilyen véleménnyel rólam. - Bájos. – Kezdek bele, bár azt vélhetőleg nem esik nehezére értelmezni, hogy süt az egyébként pozitív töltetű szóból az irónia. - Kár, hogy nem emlékszem, hogy bármelyiküket is elvertem volna. Csóválom meg a fejem, majd visszadőlök, ismét az előttem álló arcát szemlélve. Ami azt illeti, nem bánt vele sem fukar kézzel a természet, bár, a vonásaiból is mintha tükröződne az az arrogancia, amit a viselkedése mögött sejtek. - Mi a frásznak töltöd velük az idődet, ha hülyét kapsz tőlük? Kérdem felvont szemöldökkel, miközben ujjaim a dákóra simulnak, és egy könnyed mozdulattal ereszkedem le a bárszékről, amit vélhetőleg észlel, bár ha nem lép hátra, akkor pár pillanat erejéig egész közelről szemlélhetjük egymást. Most tudatosulhat benne, hogy ha nem is sokkal, de magasabb vagyok nála, ami általában megfutamodásra készteti a pasikat. Majd meglátjuk, most mi a helyzet. - De legyen, szívesen elpáholom őket, bár, azt nem garantálom, hogy az elüldözés is menni fog. Tudod... A részeg fazonokat általában nem érdekli a vereség. Bár, a te haverjaidat nem ismerem. Mondjuk, ha egy nőtől szenvedik el, az más tészta, de az alkohol sok mindenre jó, már persze, azoknál, akik ennyire nem bírják. Istenem, szerintem az első berúgásom alkalmával is többet ittam, mint most bármelyikük, mire kikészültem tőle. Halandók. - Sheila. Löktem oda a nevem, mert hát, mit titkoljam? Inkább ez, minthogy bárki elkezdjen mindenféle idióta állatnevet rám aggatni, mint a nyuszifül és társai. Sajnos elég sokan hajlamosak rá, főleg részegen, épp ezért általában gyakran kell hajtogatnom becses kis nevemet. - Mehetünk… Léptem el mellette könnyedén, hogy elinduljak az emlegetett társasághoz, nekem nem okozott gondot bárki köreit zavarni, lévén nagy ívben tettem a véleményekre. Végül pillanatok múlva megálltam az asztal mellett, szétnézve a srácokon, majd eleresztettem egy némileg fellengzős vigyort, mielőtt megszólaltam volna, - Hello… úgy hallom, valaki szeretne velem játszani. Nyilván én sem gondolom komolyan, amit mondok, bár, azt nem tudom, ki mekkora ésszel van innen megáldva ahhoz, hogy felfogja ezt.
Félreértés ne essék! Nem azért emelem meg a hangomat csak, mert annyira védeném a gyengébbik nemet, sokkal inkább azért, mert utálom amikor egy segg részeg barom próbálja kioktatni az embereket, vagy éppen jelen esetben a farkasokat, vagyis engem, hogy kit és mit hívjak ide egy játék reményében. - Nem mellesleg veletek nem mennék sokra, ha ténylegesen játszani akarnék. És végül de nem utolsó sorban... látni akarom az elkeseredett, elháborodott pofádat, mikor az a nő elver - mutatok rá Gale-re három méter távolságból a dákóval, mire nagyot nyelve, értetlenül billenti félre a fejét. Arcáról annyi értelem tükröződik, mint egy koboldmajoméról, vagyis semennyi. Így, ittas állapotban még a szemei is olyan aránytalanul nagynak tűnnek, mint ahogy azoké a jószágoké is. Minden aggodalom, és magamat való féltés nélkül megrohamozom a nőt, s idézve azoknak a barmoknak undorral teli szavait, már szavalom is a jól megjegyzett szöveget. - Aha, valóban... szerintem elég erős tévképzeteik vannak, amibe lassan ők maguk fognak belefulladni - forgatom a szemeimet, ahogy egy pillanatra hátra lesek a vállam felett, és tekintetem találkozik Galeével, ahogy az közelebb hajolva Roccohoz odasúg neki valamit, ami szimplán annyit tesz, hogy röfögő hangon - legalábbis nekem úgy tűnik - elmorogja, hogy mekkora mázlim van, amiért velem minden leszólított nő szóba áll. Hát, nem tudom, valamiért nem lep meg, hogy egy magafajta bolondra mindenki sz*rik magasról. Múltkor bemutatta csajozós tudását, aminek láttán legszívesebben az egész csuklómat a darálóba nyomtam volna. Borzalmas! - Tudod, kénytelen vagyok tolerálni őket, ha nem akarom, hogy túlságosan kiemelkedjek a tömegből. Jobban jár az ember, ha néha lealacsonyodik mások szintjére csak, hogy ne nézzék teljesen bolondnak, vagy másnak - adok neki magyarázatot. Ez két szempontból is igaz... ha ember akarok lenni, akkor is kénytelen vagyok harcolni azért, hogy "beolvadjak", viszont farkasként is, mivel nem engedhetem, hogy az emberek rájöjjenek, mi vagyok. És ha teljesen elzárkóznék, akkor biztos gyanakodni kezdenének, és jönnének a hülye összeesküvés elméleteikkel, melyekkel már tele van a hócipőm is. Finom mozdulattal csúszik le a székről, én viszont nem vagyok hajlandó odébb állni. Már csak azért se, mert egy: először nem tűnt fel, hogy felállni készül, így megragadtam a saját helyemen. Kettő: arca közelről még gyönyörűbbnek hat, s bár nem rejtőzik rajta semmi jó szándék - legalábbis véleményem szerint - mégis tetszetős ez a fajta jégkirálynős álca. Vagy nem is álca volna? Ez ő maga? - Az én haverjaim nem a haverjaim kezdjük ott. Másrészt pedig hidd el nekem, sokkal megfélemlíthetőbbek, mint egy kismacska. Még az is támad először, ezek viszont? - intek feléjük lemondással a hangomban - rettenetesen gyávák, és szerintem elég lenne megemelni a hangodat, már attól behúzzák fülüket-farkukat - bizonygatom azoknak a tesztoszterontúltengéstől jobbra-balra lépkedő alakoknak legnagyobb szégyenére. Tagadni se tudnák, hogy Sheila igen csak a kedvükre való. - Wade - nyögöm végül én is a nevem, és már indulok is a nő után, hogy mihamarabb odaérhessünk a biliárdasztalhoz, és jót röhöghessek a meglepett arcokon. Sheila hangja tekintélyt parancsoló, épp ezért a legtöbb társam rögtön ki is húzza magát, úgy ahogy Colin is, aki még a kölyök farkasok között is igen csak kölyök. Talán két éve, ha átváltoztatták, de még akkor is sokat mondok. - Szerintem Gale nagyon szívesen jelentkezne! - löki oda az imént említett, hatalmas zöld szemekkel megáldott Colin Gale-t az asztalhoz, én pedig reflexszerűen nyomom a kezébe az egyik dákót. - Hát, sok sikert öcsém - veregetem meg a vállát, de nem áll szándékomban levenni a tekintetemet Sheiláról, mintha ezzel próbálnám neki elmondani, hogy verje péppé.
- Jah, hát én azt hittem, hogy kevésbé hülyéket is lehet találni erre a célra, de ha neked megfelel, engem nem mozgat a dolog. Az tuti, hogy én nem igazán voltam hajlandó beolvadósat játszani, tekintettel arra, hogy szükségem se nagyon volt rá, mivel többnyire a hegyekben vagy a kiadómban tartózkodtam. Előbbiben ismertek a falkatársaim, nem mellesleg az Amarok tagja voltam, nem igazán volt lehetőségem eltűnni a tömegben, utóbbiban meg féltek tőlem az alkalmazottaim, mint a tűztől, így dolgoztak, mint a kisangyal. Igazság szerint, egyik sem zavart túlzottan. - A kismacskák legalább aranyosak… Vontam vállat, nem foglalkozva azzal, hogy mennyire abszurd csengése van ennek az én számból. Ez a tag még úgysem tudja, hogy mekkora szadista banya vagyok, és általában senki sem szeret a közelembe jönni, nem hogy odaengedni a kismacskáját. Nem mintha tutujgatni akarnám, de azt azért be kellett ismernem, hogy a behízelgő dögök tetszettek. Ettől még nem akartam egyet sem, körülbelül fél pillanat alatt tépném szét, ha felhúzná az agyam, mert mondjuk rajtam óhajtja élesíteni a satnya kis karmait. - A gyávaságot már levettem a beugródból is. Az utóbbit meg majd meglátjuk. Szórakoztat a dolog, hogy a természetfeletti kisugárzásom nélkül is be vannak tojva tőlem, elégedettséggel tölt el, lám, a látszat néha azért mégiscsak pontosan az, ami valójában ott van. Nekem nem szokásom mindenféle bájos pofázmányt magamra erőltetni, csak hogy mások esetleg kedveljenek. Köszönöm, én jól megvoltam a jelenlegi szerepemmel, jobban élveztem, ha félelmet generálok, és elkerülnek, mintha megpróbálnak velem jópofizni. Az meg aztán pláne nem szokott meghatni, ha valakinek bejövök, mint nő. Hát, istenem, jó bőr voltam, de elég kevesen ütötték meg ama mércémet, hogy beengedjem őket az ágyikómba, még ha az ott töltött tevékenység hobbi számba is ment nálam. - Minek tűnök én, valami szigorú tanító néninek, aki előtt vigyázzba kell vágni magatokat? Pillantottam körbe, határozottan szórakoztató volt a látvány, mi tagadás, erre legalább néha jók a halandók, még ha egyébként rühelltem is őket, mert egyszerűen haszontalan népség voltak, és ráadásul rohadt sok volt belőlük. - Fő a bajtársiasság. Fúrom a tekintetem Colin zöld íriszeibe, és biztos vagyok benne, hogy a benne élő kölyök pillanatok alatt hunyászkodik meg annak súlyától, még ha jelen pillanatban nem is tudja hová tenni, hogy miért. Én sem tudom, hogy farkas, mert jelenleg nem érdekel, kicsoda-micsoda, csak szeretnék egy kicsit szórakozni. Mindenesetre nem tartottam túlságosan férfiasnak, hogy előtérbe lökjük egy haverunkat, csak hogy mi megússzuk a dolgot, bár kétségkívül jó volt arra, hogy elkerülje a csávó a megaláztatást. - Nos, Gale… akkor kezdhetjük? Felvont szemöldökkel tekintettem rá, miközben összetereltem a golyókat, és pillanatok alatt rendeztem tökéletes sorrendbe őket, lévén mindennek megvolt a maga kis helye, én pedig szerettem, ha minden a lehető legpontosabb. - Gondolom, hölgyeké az elsőbbség? Pislogtam már-már bájosan, de azt esélytelennek tartottam, hogy bárkinek is leessen, mit is gondolok a szavaim mögé. Úgyhogy ha kaptam visszajelzést, már készültem is a kezdéshez, láthatóan nem okozott gondot számomra, hogy uraljam a helyzetet.
- Én meg azt hittem, hogy kevésbé hülyéket is fogok találni a környéken - vonok vállat. Ami a helyzetet illeti, nem sok emberinek mondható embert láttam még itt. Mondjuk az egész földön nincs olyan, akire azt lehetne mondani, hogy na igen, ő tényleg a többiek felett van! Mindegyik féltékeny, hisztis, önző és makacs... senki nem érdemel annyit, mint amit amúgy kap. Mindenki elégedetlen, és csak a hatalom kell nekik. Akik bezzeg megkapják, élnek is vele, és a lehető legkegyetlenebb módon próbálják felhasználni. Ezt pedig a legtöbben, de én biztos nem tolerálok. Mi több, taszít! És ez néhány farkas esetében is így van. Attól még, hogy azt hiszi az egyik - gondolva itt az olasz bandára - hogy ő az alfa, akkor neki már mindent szabad. Igaz, tényleg így van, elvégre ő került az adott falka élére. Igaz az se biztos, hogy azt helyes, elfogadható módon tette. Az ilyet nem szokták elfogadni, de aztán csak beletörődnek mert tudják, hogy másként nem biztosított az életük. Lehet az az alfa ellenszenves, állandó hadi állapotot hirdető más falkával szemben, akkor is őt kell "szolgálni". Talán ez az oka annak, hogy eddig egy falkában se találtam a helyem. Nem vagyok egy behódoló típus, és nem szeretek úgy ugrálni ahogy a másik fütyül és addig nem is leszek olyan, amíg egy arra alkalmas falkát nem találok. Remélhetőleg majd itt sikerül kezet fognom egyel és hűséget fogadni neki, mint falka tag és addig fogom őt követni, amíg útól nem éri a vég. - Igen? Én nem díjazom őket túlzottan - nem is! Jó párat már sikerült vacsorára elfogyasztanom farkas alakomban. Nem valami kellemes úgy ébredni, hogy tele van a szád szőrrel. Nem tudom hova tenni azt a reflexszerű kiegyenesedést, amit produkálnak egytől egyik Sheila megjelenését követően. Egyik pillanatról a másikra úgy húzzák ki magukat, mintha legalábbis a himnusz kezdetét jelentették volna be. Ennek ellenére arcukon megszeppentség jelenik meg, én pedig értetlenül állva a dolog előtt, csak megrázom a fejem. Ezek mondják magukat férfiaknak? Nem hiszem el! Bár meg lehet, hogy egy-kettő még nincs több húsznál se, de ez lényegtelen. Ha már cigiznek és drogoznak, ők eldöntötték h felnőtt férfiak. Apropó én miért is gondolkozok ezen úgy, hogy semmi közöm hozzá? Látszólag nem csak én mulatok ilyen jól ezen a fényes kis társaságon, s mint ahogy Sheilának, nekem sincs ínyemre az, hogy odalöki egyik a másikát. Colin kifejezetten furcsa módon reagál arra, ahogy a nő belefúrja tekintetét az övébe. Először csak egy nagyot nyel, amit tisztán lehet hallani még úgy is, hogy mögöttem szól a zene, és bőven két méterre állok tőle, majd elkapja a tekintetét, és inkább a cipője orrát kezdi el tanulmányozni, ami sokkal érdekesebbnek tűnik Sheilánál. - Hajrá! - kurjantja el magát, mintha ezzel próbálná palástolni aggodalmát, de szemében ez mégis megvillan. Bolondok! - Addig szerintem hozok mindenkinek egy kört - emelem fel a kezem jelezve, hogy eltűnök egy-két pillanatra, mire Colin rögtön csatlakozik is hozzám jelezve, hogy segít. - Ember, ki ez a nőszemély? Az utolsó szőrszálam is feláll tőle a lábam ujján - hajol egész közel hozzám, mintha azt hinné, csak így hallom meg annak ellenére is, hogy tisztában van vele, ki vagy mi vagyok. - Nem tudom haver. Fogalmam sincs - pislantok hátra a vállam fölött ahogy megállok a pultnál, honnan már ki is kértem a nyolc személyre való adagot. Négy üveg sört én, a másik négyet Colin cipeli el a biliárdasztalig, minek vaskos fa peremére pakoljuk le azokat. - Egészségetekre! - emelem kicsit feljebb a sajátomat, majd kortyolok is belőle egy nagyot. Kíváncsi vagyok a játékuk kimenetére, így csak meghúzódva a háttérben, falnak vetett háttal lesem őket.
Hiába, talán ha nem lennék farkas, akkor sem lennék kevésbé tekintélyt parancsoló, vagy mi. Elvégre, a magasságom már eleve elég ahhoz, hogy valaki szó szerint felnézzen rám. Amúgy nem kell, úgyis ki nem állhatom, ha megpróbálnak benyalni nekem. Nem az én műfajom, én magamtól is értékelem azokat, akik megérdemli, bár, tény, hogy az én mércém az egekben van, de ez már egy egészen más kérdés. Elég mókás elképzelni, akkor hogy reagálnának, ha le lenne engedne a pajzsom, s netán akad köztük olyan, aki mágiaérzékeny. Nos, könnyen lehet, hogy nem viselné túl jól a belőlem áradó energiákat. A Colin nevezetű reakciójára legszívesebben lemondóan ráznám a fejem. Gyenge. Mint ahogy szinte az összes egyed a kis társaságból, talán a Wade nevezetű pucájába kicsit több vér szorult, mint az átlagéba, de egyelőre még nem vonok le messzemenő következtetéseket. Viszont úgy tűnik, hogy legyen bármi is, akár halandó, akár farkas, közel sem a meghunyászkodó kategória tagja. Ha képes lennék ilyesmire, még örülnék is, hogy végre valaki nem csurgat maga alá egy határozott, karakteres nőtől, aki bónuszként még mutatós is. - Remélem, te leszel a következő. Emelem el végre a tekintetem Colinról, miután már egy ideje a cipőjét vizslatja. Na pont az ilyen alakok csapták ki a leghamarabb a biztosítékot nálam, egyszerűen semmire sem voltak jók. - Én vodkát kérek. Jelentettem ki Wade felé, nehogy valami más szennyet próbáljon rám erőltetni, ha meg büdös neki a kérésnek nem mondható kijelentésem, akkor maximum nem hoz. Szomjan halni úgysem fogok, úgyhogy kifejezetten nem érdekel, lévén játszani készülök, és olyankor szokásom figyelni arra, amit csinálok. Ketten elhúznak, én pedig megteszem a kezdő lökést, egy golyó sem marad nyugalmi állapotban, de nem úgy kezdek, ahogy szoktam, most hagyok esélyt a másik delikvensnek, elvégre, sokkal kellemetlenebb, ha úgy érezzük, nyeregben vagyunk, és utána esünk pofára. Több golyó is egy-egy lyuk előtt cövekel le, akár elbénázott kezdés is lehetne, de igazából ez részemről a beetetés. - Te vagy, Gale. Jelentem ki, miközben a csípőmet az asztalnak döntöm, vizslatva a zöld filcen terpeszkedő golyókat, hogy vajon a nyerni vágyó pasi melyiket véli a legkönnyebb falatnak, és ragadja magához vele az irányítást. Látszólag. Pár pillanat múlva a teli zöld golyó landol az egyik sarokban, én pedig egy bólintással konstatálom, hogy jegyeztem, enyém a csíkos. Ő meg kilőtte a legkönnyebb lehetőségét. Most majd kiderül, hogy a képességeit korlátozza, vagy épp javítja az elfogyasztott alkoholmennyiség. A homlokráncolásából következtetve az előbbire tippelnék, ám ennek ellenére sikerül még belöknie két golyót. Már-már aggódhatnék is, de eszemben sincs, hisz a dolognak nincs tétje, de ha lenne, az sem mozgatna kifejezetten. A következőt nagyon benézi, több haverja is felröhög, bár tudom, hogy még szinte mindegyik azt hiszi, hogy van esélye Galenek. - Te jössz, szöszi. Hohó, mennyire felbátorodtunk hirtelen. Megrándulnak az ajkaim, egyértelműen nem tetszik a becézgetés, és ha nem lennénk nyilvános helyen, valószínűleg nem úszná meg a jeges tekintetemmel. - Sheila. Sziszegem kurtán, aztán nekilátom szépen sorban, szám szerint, eltenni a csíkos golyókat, ha kezdjen el izzadni szégyenében a kis drága.
Míg a jelenlévő srácok közül a legtöbb azt se tudja, hogy mit kezdjen magával, hogy szólaljon meg és akkor is mit mondjon, addig én elég otthonosan mozgok a terepen. Vagyis, hát ez annyit tesz, hogy nem érzem magam annyira feszélyezve, mint a legtöbb. Felesleges. És ha ez a nő tegyük fel, farkas, akkor se hiszem, hogy itt helyben akarná letépni mindannyiunk fejét. Nyilván nem vetne rá túl jó fényt ráadásul úgy, hogy a nagyja itt lézengő az ember. Az, ahogy az általában vérengző Colinból hirtelen egy besz*rásra is hajlamos korcs lesz, legszívesebben hangos nevetésbe kezdenék. Nem szeretek mások kárára öröm ujjongani, ennek ellenére mit ne mondjak, a lehető legélvezetesebb látványt nyújtja a kisfiús szégyenkezésével, szemlesütésével és halk motyogásával, ahogy zöld szemeivel hol a cipőjét, hol Sheilát tanulmányozza. Fél tőle, efelől semmi kétség. Mikor már épp megfordulnék, hogy elmegyek itókáért, mikor a nő bejelenti, hogy neki vodka kell. Ahogy elnézem, a határozottságából ítélve nem hiszem, hogy most ezen az italon kívül ha bármit is hoznék neki, meginná. Így biccentve hozzá teszem.: - Egy vodka rendel....te maradj k*ssban és játssz! - morgok rá Gale-ra mikor az már emelné fel a kezét, hogy jelezze mit kér. Képes egész Amerikában a fellelhető legdrágább piát kérni, amit én nem vagyok hajlandó neki kifizetni még akkor se, ha földhöz vágja magát. Szája széle rögtön legörbülni látszik, de már fordul is a nő felé, hogy övé legyen a következő pár lövés, amit hamar meg is old. Titkon jót mulatok azon, ahogy becézgetik egymást, s hogy Gale mennyire határozottan tudja felvágni a nyelvét, ha arról van szó. Egyszer még ez fogja a vesztét okozni. Amint Colinnal visszafordulunk a sörökkel, valamint az egy szem vodkával, már le is pakoljuk azokat a biliárdasztal szélére, hogy mindenki eltudja venni a sajátját. Nem vagyok én se az anyjuk se az apjuk, legalább ezt oldják meg maguktól. Amint Sheila elkezdi pusztítani a csíkos golyókat, én jókat mulatok a falnak támaszkodva azon, ahogy Gale egyre inkább vágja a meglepettebbnél is kreténebb pofákat. Hol vicsorog, hol vigyorog, hol motyog és morog. Soha nem bírta a vereséget, és a lehető legjobban képes olykor kikelni magából. Kíváncsi vagyok mi lesz most, mikor egy nő veri szét a férfias önbecsülését és tartását?! - Szedd már össze magad, ember! - lépek oda mellé, hogy hátba vágva ösztönözzem egy kicsit. - Túl sok volt már a pia mi? El se látsz a saját golyóidig - kekeckedek vele, mire ő csak nagyot sóhajtva néz rá Sheilára, mintha tőle várná a megoldást. Vagy csak a végső döfést?
Ha nem lennék farkas, akkor is látnám a félelem jeleit, mindig is meg voltam győződve róla, hogy megvan a saját szaga, amitől egyszerűen glédába állnak a pihék minden testrészemen. Kedvem támad végignyalni az orcáján, hogy megízleljem, és tovább fokozzam a félelmét, persze nem teszem, nem volna épp emberi cselekedet. S vajon akkor mennyire lenne beszarva, ha ledobnám a pajzsom, és az energiáim valósággal berágnák magukat a bőre alá, egy szempillantás alatt több információt szerezve róla, mint amire egyáltalán gondolni képes. Igen, kétségkívül szerettem volna érezni, mivé alakul akkor a félelme, mi költözik lélektükreinek felszínére. Azt elégedetten tapasztalom, hogy a vodkám vélhetőleg meg fog érkezni, és nem kell azt vedelnem, amit elém raknak. Többnyire nem találják el az ízlésemet, ami nem is csoda, nem sokan trafálnának bele, hogy mi is az, amit inni szokásom. Hát még az mennyire sokkolná őket, hogy nem nagyon ismerek határokat ilyen téren. A játék nem szórakoztat, nincs benne kihívás, de ugye, közel sem mindig alakul úgy az élet, hogy az igényeinknek megfeleljen. Igazság szerint, már az első körből el tudtam volna intézni a srácot, de nem akartam annyira lealázni, hogy esélye se legyen. Tulajdonképpen, még így sincs, ugyanis kétszer szándékosan nem hibázom, nem vagyok én holmi tündérkeresztanyu. Még mit nem. Két lökés között tartok némi feszültségkeltő szünetet, hogy magamhoz vegyem a vodkámat, mit természetesen megköszönök Wadenek, mert bár nem vagyok egy széplelkű, kedves egyed, de ha valaki vodkát hoz nekem, azt legalább egy percig bírom. Már így is többet mondhat el magáról ilyen téren, mint a legtöbben. - Egészségetekre, srácok! Meglehet, egyiküknek sem fog feltűnni, noha a megszólítás szándékosan az, ami, nyilvánvalóan nem mennek férfiszámba nálam, aki a legközelebb van hozzá, az persze Wade, de nem szokásom felelőtlenül dobálózni ezzel a szóval. Egyébként is könnyen elveszi a dolog élét a felszínen táncoló lazaság, amivel kezelem a helyzetet. Egy tanulmányba is beleillene, amit Gale arca produkál, mikor sorra tűnnek el a csíkos golyók, a legtöbb teli pedig még az asztalon árválkodik. Meglehet, egy jó ideig megint senki sem fog az asztal közelébe engedni, de hát, nem is töltöm itt minden áldott napomat. Nem is tudom, mire számítok, talán hogy óvodás módjára elkezd csapkodni és hisztizni? Talán még ez is benne van a pakliban, mindenesetre most inkább úgy tűnik, hogy belefagyott a szó, amit nem bánok, főleg a cicázás után. Szeretem, ha az ilyen pasik hamar megtanulják, hol a helyük. Amolyan, bocs öreg arckifejezéssel vonom meg a vállam, mikor Gale tőlem várja a megváltást, nyilván nem fogok senki kedvéért veszíteni, az nem pálya a hozzám hasonló személyiséggel megáldott némbereknek. Ha nem tudom, hogy biztosan van esélyem, bele se kezdek valamibe. Egyszerűen azért, mert még 485 év után sem tudok veszíteni. - Akkor, most jön a fekete. Kacsintok Galere, és felmérem a telepet, hogy milyen nehéz is lehet majd eltennem a kis nyolcaskát. Közel sem lehetetlen küldetés, de hát, számomra olyan nem nagyon van. A feszültség valahol itt érhet a csúcspontjára Colinban, pedig esküszöm, azóta rá sem néztem. A sörös korsó összeroppan a kezei közt, a szilánkok vérre szomjazva marnak a tenyerébe, majd felöltve vörös színét hullnak alá csörömpölve a padlóra, hasonlóan persze a sörhöz, aminek jó része a kölykön landol. Rühellem a szagát egyébiránt, de most ezzel nem foglalkozom, csupán a tekintetem villan felé vádlón, amolyan lebuktál jelleggel. - Hú basszameg, mit reggeliztél te? Próbálom poénra venni a figurát, mert az ilyesmi, azért szemet szúrhat, bár a halandók szerencsére hajlamosak elintézni annyival, hogy biztos hibás volt a pohár, vagy esetleg lemaradtak valami apró részletről, ami eredményezhette az esetet...
Szinte kézzel tapintható az a feszültség, ami Colinból árad akkor, mikor visszaérünk a helyünkre. Már a pultnál oldalba böktem, és jeleztem neki, hogy hagyja abba a morgást, viselkedjen emberien és ha mást nem is, hát normálisan, de úgy néz ki, hogy nagyon nem megy neki. Csak áll ott villódzó szemekkel, minden további nélkül kiengedve magából a dühöt, az undort és a haragot, mely úgy fojtogat, mintha egy maró sav lenne, amit leöntöttek a torkomon és arra várnának, hogy meghozza a kellő hatását, a némaságot vagy azt, hogy teljesen immúnissá válva minden méregre, csak vigyorogva felálljak és elhagyjam a helyszínt. Rosszalló tekintettel pillantok a srácra, ki egy fél másodperc erejéig szembe találja magát a tekintetemmel, minek láttán valamelyest visszafogja magát, de koránt sem annyira, mint azt szeretném. Sheilára pillantok, mikor a "srácoknak" egészséget kíván, viszont inkább nem reagálok rá. Úgy néz ki, hogy minden érzékemmel Colinra vagyok hangolódva, és próbálom már csak azzal is szuggerálni, hogy nyugodjon meg, hogy nézem őt. Sheila kifejezése viszont a kelleténél is jobban mellre szívhatónak hat számára, mivel egy nagy, reszelős sóhajjal kezd el hátrálni addig, míg háta össze nem találkozik az épület vaskos falával. Megelégelve az eddig látottakat, kikerülve John-t és Gale-t, odalépek a sráchoz, kihez olyan közel állok, hogy elég legyen csak nagyon nagyon halkan sutyorognom ahhoz, hogy meghallja. - Ha most nem fejezed be, komolyan mondom, hogy eltakarítalak nem csak a bár, de a föld felszínéről is. Nem kell jelenetet rendezni! Értetted? - a biztonság kedvéért kimutatom neki fogam fehérjét, így egy kis időre sikerül hatást gyakorolnom rá. Nem vagyok a teremtője, de még csak a tanítója se. Ennek ellenére ha sokkal nem is, de egy emberöltővel idősebb vagyok nála, így tudja, hogy hol az a bizonyos határ, amit megengedhet magának a jelenlétemben tekintettel arra, hogy csak egy kölyök még. Mintha mi sem történt volna, úgy lépek el mellőle, és csatlakozok a Sheila Gale pároshoz, hogy jobban láthassam mit is csinálnak. - Kösd fel a gatyát, haver - vigyorgok Galere, ki nagyon sóhajtva csak megrázza a fejét, végül pedig kifacsar magából egy mosolygás félét. - Nagyon jó a csaj - biccent Sheila felé, én pedig elvigyorodva csak bólintok. Minden szempontból igaz az, amit mond. - Legközelebb pénzben fogadjatok jó? Nem árt ennek a jómadárnak letörni a szarvait - intézem a nő felé a szavakat, miközben Gale hátát csapkodom amolyan "haveri" formában. Úgy néz ki, hogy túlságosan is bíztam Colinban, és nem voltam elég körültekintő, nem vittem ki innen, hogy belehajtogassam egy kukába. Figyelmetlenségemnek hála, most beszökik a fülembe annak a jókora, vaskos üveggel megáldott korsónak a szétrobbanó hangja, picivel később pedig a szilánkok pergése a földön. Sheila vádló tekintete ellenére én inkább úgy nézek bele Colin zöldjeibe, mintha legalábbis valami eget rengető katasztrófát idézett volna elő ezzel a korsó összeroppantással. És az én részemről tényleg így is van. - Komolyan mondom, nem értelek! Mi a fene bajod van? - csapok bele a falba Colin füle mellett, miután gyors léptekkel átszeltem a közöttünk lévő teret. Összerezzenve kicsit odébb húzódik, mintha attól tartana, a következő ütés rajta fog landolni, de tekintetét le se veszi Sheiláról....
Hallok én mindent, amit mások nem akarnak illetéktelen fülekbe juttatni. Kezd elég egyértelmű lenni, hogy nem ám egy, de két farkas is van a társaságban. Közülük egyértelműen Wade az idősebb, vagy dominánsabb, ami mondjuk az eddigiek fényében nem lep meg, viszont egyelőre nem úgy tűnik, hogy túl sok előnye lenne Colinnal szemben. Vagy csak én vagyok ekkora szálka szegény srác szemében, vagy inkább a farkasáéban. Ellenben, egyik sem tartozik hozzánk, és szerencsére nem is bűzlenek betolakodó szagtól, de ebből még nem vonok le messzemenő következtetéseket. Viszont, tényleg elfogyasztanék már pár magányos lelket reggelire, jelen esetben vacsorára. Elegem van belőle, hogy még ezek is azt hiszik, nekik mindent szabad, és joggal tartózkodnak a területünkön. - Kösz! Cseveghetnék olyasmit, hogy sokat gyakoroltam, de fölösleges, meg nem is vagyok az a fajta. Csak biccentek Gale felé, mert ha mással nem is, de ezzel nőtt egy kicsit a szememben. Közel sem képes minden pasi beismerni, ha egy nő jobb nála, ilyen szempontból mindenképp megdöbbentő a mondata, legalábbis az eddigi reakciói alapján. - Ami engem illet, pénzben fogadni rohadt uncsi. Jegyeztem meg, miközben megvontam a vállam, sokkal jobban szeretem a kreatív ötleteket, csak hát, egy halandó pasi a büdös életben nem lesz annyira ötlettel teli, hogy az engem megmozgasson. Legközelebb talán teszek egy próbát, ha más nem, marad a pénz, bár nekem az már semennyit sem számított, bőven volt ugyanis, mást megkopasztani meg nálam nem ment élményszámba. Colin attrakciója azonban minden egyébről elvonja a figyelmet, én csak elhúzom a számat, most már teljesen biztos vagyok az előbb általam felvázolt képletben. Itt az ideje tisztába tenni a dolgokat. - Bocs Gale, mára ennyi. Kacsintok rá pofátlanul, miközben alig odafigyelve meglököm a fehér golyót, hogy a feketét végül három fal érintése után elnyelje a győzelmemet jelentő lyuk. Aztán számomra a halandók megszűnnek létezni, noha még érzem, ahogy kezet rázunk, de már a félig leeresztett pajzsomon keresztül mérem fel a két férfit. Nem tévedtem, farkasok mindketten, ráadásul a pajzsuk sincs fenn, sokkal egyszerűbb így a dolgom, egyrészt, már tudom, amit tudni akarok, másrészt így nem kellett minden védelmemtől megszabadulnom, így nekik csak részleges információik lehetnek rólam, vagy épp nagyon is tévesek. A belőlem áradó forró, nyers energia gondolkodás nélkül fonta Colin érzékei köré magát, lenyugtathattam volna éppen, ha akarom, de leszartam. Csakis azt óhajtottam, hogy eltűnjön az O’Connorsból, mert itt egyetlen farkas sem fog balhézni. Épp eléggé figyelemfelkeltő volt a söröskorsós attrakciója. ~Kifelé!~ Zengett fel elméjében a hangom, kétségkívül parancs volt, akármennyire is nem voltam senkije, érezhetően lényegesen erősebb voltam nála, még ha fogalma sem lehetett róla, mennyivel. Másrészt, ha volt benne egy kis életösztön, márpedig a farkasokba nem kevés szorult, akkor elkezdi kifelé húzni a belét, mert abban nem lesz köszönet, ha én cibálom ki. Amúgy sem bírtam a kölyköket, haszontalanok voltak, felelőtlenek, nem urai önmaguknak. Állítólag mindenki így kezdi… nos, én például sosem voltam tökéletesen idióta. - Azt hiszem, Colinra ráfér egy kis friss levegő. Pillantottam körbe, s bár másoknak javaslatként hatott a dolog, a két farkas számára egyértelműen lejött, hogy nem ismerek tréfát a dologban, bár az egyelőre nem érdekelt, hogy Wade mit művel, legalábbis addig, amíg nem kerül az utamba, igaz, a falcsapkodásban részéről is akadt némi túlzás, de legalább nem pergett le tőle a festék. - További kellemeset, kösz a játékot, Gale! Pillantottam még felé, majd részemről elindultam kifelé, mert ennek a történetnek itt azért még nincs vége. Közel sem.
Colinra lassan ráaggathatjuk a rendbontó nevet. Akárhányszor elmegyek vele valahova, ott biztos, hogy magára vesz valamit, megsértődik mint egy dacos gyerek, vagy neki áll hepciáskodni, törni zúzni. Erre már nem egyszer volt példa, viszont annál többször. Talán épp ezért reagálok úgy ahogy, és lépek rögtön oda elé, hogy figyelmeztessem, térjen észhez, vagy tényleg az épület mögötti kukák egyikéből fog kifelé lógni. - Akkor valami még izgalmasabban - vigyorgok cseppet öntelt módon, amivel persze nem fogok túl sokra menni, ennek ellenére mégis kikívánkozott. Már épp kezdenék ismét visszatérni a jelenbe, és reménykedni egy jó kis játékba, mikor is Colin nekiáll magánszámot produkálni mi nem, hogy nincs ínyemre, de ellenemre annál inkább. Legszívesebben rámorrannék, hogy fogja vissza magát, de sikerül rájönnöm arra, hogy nem járnék jól vele. Sőt! Nem akarom, hogy pont ezt a helyet zúzza porrá, elvégre nem járnánk szerencsével, ha az őslakosok területét próbálnánk meg megsemmisíteni. Persze nekem semmi ilyen szándékom nincs, de, hogy neki van az is biztos. Zabolázatlan kölyök, akivel nem sokat foglalkozik a teremtője. Sőt, még annyit se, amennyit kellene. Talán épp ezért is vagyok hajlandó vele lógni, de én inkább csak türelemre és higgadtságra tanítom, mint bármi másra. Nem az én kölyköm, nekem épp elég Shannon, néha még ő is nehézségek elé állít önfejűségével és makacsságával. Az ahogy Sheila reagál Colinra segít abban, hogy rájöjjek, ő maga is farkas, elvégre nem sok ember akarja megközelíteni valamint leállítani Colint akkor, mikor az morcos kedvében van. Még John a legjobb - állítólag - haverja se. Inkább messziről elkerüli vagy felszívódik, mintha eddig se lett volna itt, nehogy rossz fényt vessen rá. Amint a srác mellett termek, miattam, később pedig Sheila miatt is össze rezzen, s mintha az szólította volna, hogy hagyja el a helyiséget, már meg is mozdul, s én úgy tapadok a srácra, mintha az ő személyes testőre lennék és úgy kellene védenem még a napfénytől is, mintha bármelyik pillanatban képes lenne eltűnni tőle, mint a kámfor. És itt most tényleg inkább a srác féltéséről, mintsem az iránta érzett dühről lenne szó. - Én is kösz! - hallom még futólag Gale hangját, amit a nőnek intézett, s mintha nem történt volna semmi, már folytatja is a játékot valaki mással, miközben a mi kis hármasunk lassan de biztosan, előttünk a megzabolázatlan Colinnal, elindul a szórakozóhely bejárata felé. Amint kiérünk, Colin bele is túr a hajába, hogy aztán téve egy kört, villódzó szemekkel forduljon felénk. - Colin, mi a baj? - érdeklődök óvón, mire ő csak megfeszül. Tudtommal - mivel kénytelen vagyok tudni róla - még csak nem is közeledik a telihold, úgyhogy erre most nem foghatja a kifakadását. De akkor mégis mi baja van a kölyöknek? Meglepetten, kíváncsian fordulok Sheila felé, hogy neki van e valami sejtése.
Ahhoz, hogy valaki miatt én megijedjek és el akarjam kerülni, sokkal több kell, mint egy ostoba kis kölyök, akit a teremtője láthatólag nem képes gatyába rázni. Azt sem értem, hogy miért hagyja csak így mászkálni, mikor nyilvánvalóan gondjai vannak az érzelmek kezelésével. Bármikor kinyírhat egy halandót, akkor meg cseszhetjük, mert az őrzők elkezdenek basztatni minket. Hátra már nem nézek, de azt még így is érzem, hogy Wade kíséri Colint. Helyes. Akkor talán nem ölöm meg, egy ismerős arc könnyebben intheti önfegyelemre, bár eddig nem sikerült. Én maximum kiütni tudom, ami minimum rohadtul fájni fog, noha kétségkívül örömömet lelném benne, nem feltétlenül akartam így cselekedni. Ennek ellenére, ha kell, megteszem, mert még a végén rám fogná valaki, hogy elpuhultam. A friss levegő talán némileg kijózanító hatással lesz a srácra, de fogalmam sincs, hogy működik a kölyök. Az is lehet, hogy elég két istenes pofán verés, és nyugi van, de épp annyira szóba jöhet az is, hogy ettől csak még zabosabb lenne. - Esküszöm, sokat gyakorlom a mások idegein táncolást, de ez még nekem is furcsa. Csóválom meg a fejem Wade felé, mintha nem igazán tudnám hová tenni a problémát. Sejtelmem sincs, mitől lehet. Annyit azért megteszek, hogy szinte teljesen leengedem a pajzsom, beleásva magam az érzései közé, egy szuszra csapolva le az infókat a másik farkasról is. - Ismered a teremtőjét? Ki az? Hogy bánik vele? Az tuti, hogy az én kölyköm egy idegbeteg állat lenne, már ha csak engem veszünk alapul… Ebből talán rájöhetek valamire, de franc tudja. Fogalmam sincs, mitől akadt ki ennyire, de adja neki az ég, hogy ne uralkodjon el rajta a félelem, mert azzal imádtam játszani, és eljöhetett az a pillanat, amikor már nem próbálom meg finoman kezelni a helyzetet. Igazából, azt most sem akartam, de sanszos volt, hogy Wade a védelmére kelne, akkor pedig máris két farkast kellene eltennem láb alól. Ehhez nem ragaszkodtam, mindig csak a végső lépés volt a mészárlás, egyébként is sokkal érdekfeszítőbb érezni, ahogy a félelem és a tehetetlenség eluralkodik valakiben. - Ha valamire tippelnem kéne, azt mondanám, hogy próbálgatja a dominanciáját… de arra már rá kellett volna jönnie, hogy esélye sincs. Közben módszeresen tereltem a kölyköt az O’Connors melletti utcába, hogy mégse legyen olyan feltűnő, ha esetleg fizikai erővel kell rendre teremteni. Gondolom, Wade is követett minket... Talán a farkasa egész más volt, mint ő emberként, és nem igazán tolerálta a viselkedését. Vagy vonzotta a közelségem, viszont Colint, mint embert megijesztette. Nehéz volt kitalálni az ilyesmit, főleg nekem, aki kifejezetten pocséknak bizonyult mindig is ezekben a dologban.
Amint kiterelem Colint a friss esti levegőre, én bár megnyugszok, ő nem úgy néz ki, hogy hasonló reakciókat produkálna, sőt! Azzal, hogy csak hárman maradtunk, mintha még agresszívebbé formálná saját magát a... fogalmam sincs, hogy mi miatt. Nem tudom megfejteni, és bár valamilyen szinten letudom olvasni arcáról, hogy mi lehet a baj - már csak ahogy Sheilára néz - mégse tudom mire vélni és legszívesebben lekevernék neki egy maflást, hogy szedje már össze magát. Nem jó, ha három domináns "jószág" egy helyen össze van zárva, de úgy érzem, hogy egy esetleges ütközetben - amiben én nem lennék benne amúgy se - Sheila lenne az, aki győztesen kocogna el innen. Colinnak egy aprócska esélye se lenne tekintettel arra, hogy egy nagyon fiatal kölyök, aki nem képes másra, mint arra, hogy az erejét fitogtassa, teljesen feleslegesen, elvégre ha azt vesszük, Sheila vagy négyszázszor olyan idős lehet, mint amilyen maga Colin. A felém intézett szavakból csak azt tudom levenni, hogy ő se tudja, mi a ménkű üthetett a gyerekbe. - Nem ismerem, de szívesen elbeszélgetnék vele párszor... Annyit tudok róla, hogy nem foglalkozik vele túl sokat... elvileg egy száműzött farkas és inkább a szigor, az agresszió jellemző rá és egy felesleges viszályokat kezdeményező személy. Legalábbis múltkor Colin ezt sírta el nekem... Hogy hogy bánik vele? Nem túl jól. Ezért is gondoltam rá a múltkoriban, hogy amennyi csak kitelik az időmből, vele leszek, hogy ha mást nem is, hát az agresszióját kicsit ledolgozhassuk. De ilyet még soha senki jelenlétében nem produkált. Nem értem mi lehet a baj - állok meg Sheila mellett, onnan figyelve a folyamatosan morgó, fogait villogtató srácot. - Úgy néz ki, hogy nincs tisztában sok dologgal - húzom el a számat, mi inkább veszélyes vicsorként fogható fel tekintettel arra, hogy Colin milyen képpel reagál rá. Először elkerekednek a szemei, majd fogvicsorgatva elkezd közeledni felé. - Sheila, megkérhetlek rá, hogy ne bántsd... nem túl gázos a gyerek, viszont annál zabolázatlanabb. Inkább.... - lépek közelebb ismét Colinhoz, kinek szemei immáron nem zölden, viszont arany színben kezdenek el formát ölteni. - Ilyen létezik? - intek a kölyök felé értetlenül. Shannon még egyszer se akart átváltozni fiatalabb korában akkor, mikor nem volt telihold. Olyanra persze már láttam, hogy az agresszió hajszolta bele az átváltozást. Persze ha arról lenne szó, hogy itt kikel magából, akkor ténylegesen kitörök én is magamból csak, hogy ne Sheilának kelljen ezt megtennie. Nem úgy néz ki, mint egy feldühödött kölyök centrikus egyén.
- Bíztató. Jegyeztem meg kissé talán túl tömören, viszont abban biztos voltam, hogy az első alakváltásain már túlesett a srác, nem két napos farkaskölyöknek tűnt, bár tény, hogy még pofátlanul friss volt. Azt tudom, hogy én mit hozok ki az emberekből, ha olyanom van, de a kölykök általában inkább beszarnak tőlem, minthogy az agyaraikat akarják villogtatni nekem, bizonyítva, hogy ők aztán igenis bátrak és erősek, nem félnek tőlem. Én ezt hülyeségnek nevezem, de ki-ki értékelje a maga elgondolása szerint. Első körben az lenne a tippem, hogy hasonló lehet a kisugárzásom a Teremtőjéhez, márpedig azt a fazont a nyilvánvaló köteléken kívül jó eséllyel nem kedveli. - Kérni? Engem? Nem sok esély van rá, de próbálkozni lehet. Morogtam, miközben közelebb léptem Colinhoz. Az egyértelmű volt, hogy a feszültségtől, a tehetetlen haragtól szinte szikrázik a bőre, és azt is tudtam, hogy ha átváltozna, nekem ugrana. Viszont én akkor nem fogok tétlenül itt állni, velem ne szórakozzon egy pólyás sem. Gond nélkül másztam bele a személyes terébe, csak azért, hogy értse, megtehetem, és tudok is róla, hogy mi minden áll a rendelkezésemre. A kezem a tarkójára fonódott, és ijesztően könnyedén rántottam hátra a fejét, sejteni lehetett, hogy épp ennyi energiaráfordítással törném ki a nyakát, oldva meg ezzel a problémát. ~Nyugalom, kölyök.~ Siklott hűvös hangom az elméjébe, mi a maga érzelemmentességében lehet éppen olyan megnyugtató, mint amilyen félelmet keltő. Engedtem a felszínre kúszni a bennem lüktető fenevadat, noha halandó nem vette volna észre, ahogy a ragadozó a lélektükreimbe költözik, de egy farkas ezt kiszúrhatta, még ha a színe mit sem változott. Feszesen tartottam a nyakát, esélye sem volt mozdulni a szorításomban, és még a vérvonalamat sem kellett bevetnem hozzá. Lehajoltam, hogy a farkasként is az egyik legsebezhetőbb ponton fusson végig a tekintetem, majd az orrom finoman simította a bőrét, ahogy egyrészt illatmintát vettem róla, másrészt tudatosítottam benne, hogy bármelyik elcseszett pillanata lehet az utolsó, ha nem nyugszik le. Kettőnk közül én voltam a domináns, ő meg egyszerűen vak, süket, mindenféle érzékeléstől mentes, és még hülye is, ha azt hitte, lenne esélye ellenem. ~Még belefér… eleinte a heves érzelmi reakciók is kiválthatják az átváltozást, uralni pedig még egyértelműen nem képes őket. Gondolom, magától még sosem akart átváltozni, az is lehet, hogy ez az első ilyen alkalom.~ Feleltem mentálisan Wadenek, nem akartam ebben a helyzetben megszólalni, hagytam, hogy az érzékeim Colin heves szívdobbanásai töltsék meg, mikben kétségkívül ott lapult a bizonyítási vágy, még ha túl nagy falatot is választott erre a célra. Egyszerűbb lett volna lecsapni, mint egy taxiórát, de ha már a jelenlétem húzta fel ennyire, hát megpróbálom orvosolni a problémát, felelősségérzet még belém is szorult. ~Van kocsid?~ Kérdeztem még, mert jó lenne, ha valami biztonságosabb helyre tudnánk vinni, ahol át is változhat, és nem kell a grabancát fognom, hogy visszatartsam. Én azt az elvet vallottam, hogy egy kölyök minél többször változzon át viszonylag rövid idő alatt, hogy megtanulja kezelni a dolgot. Addig ilyen idegesítően használhatatlanok voltak, és veszélyesek magukra, a környezetükre, a fajtánkra.
- Nekem mondod? - pillantok Sheilára. Nagyon nincs ínyemre az, hogy szerencsétlen gyereket magára hagyta a teremtője, először persze ütötte verte és még csak véletlenül se kegyelmezett neki, és most ráadásul még vele is foglalkoznom kell, nem elég nekem Shannon, akitől mind a mai napig képes vagyok falra mászni még akkor is, ha kifejezetten erős kötelékek fűznek hozzá. Miután ember módjára megkértem rá, hogy ne essen rögtön a gyerek torkának, ne tegyen benne kárt, ő nem a legkedvesebb hangnemét megütve reagál rá, mire csak felnyögve, szememet forgatva megrázom a fejem. Valamiért nagyon emlékeztet Shannonra... mindketten önfejűek, olykor arrogánsak. Kicsit én magam is ilyen vagyok... kicsit? Nagyon is, csupán tudom, hol a határ, és nem akkor akarok szétszedni mindenkit, mikor valakinek segítségre van szüksége. És most Colinnal nagyon is ez a helyzet. Hátrálva egy-két lépést tőlük ezzel engedve, hogy Sheila kibontakozhasson és tehesse a dolgát anélkül, hogy belezavarnék a puszta jelenlétemmel, csak figyelem őket, miközben felmérem a környezetünket egy esetleges betolakodóra figyelve. Szerencsére senki nem akar bejönni a kis utcába, csak elsétálnak a méretes kukák mellett és mennek tovább anélkül, hogy akárcsak egyszer is felénk fordulnának. Kérdésemre gondolatban válaszol, minek hallatán összevonom a szemöldökömet. ~ Azt mondod, hogy jobban járna vele, ha bele-bele hajszolná valaki abba, hogy minél többet változzon át magától?~ Teszek fel egy újabb kérdést a nőnek. Shannonnal eleinte ezt csináltam... meglehetősen váratlan pillanatokban bukkantam fel, és váltottam ki belőle olyan érzelmeket, melyek belehajszolták az átváltozásba. ~ A Connors túloldalán áll ~ Biccentek feleslegesen az épület felé, mivel anélkül is tudja, hogy merre van, szerintem kifejezetten jártas a környéken. Nem ajánlom fel neki, hogy előre megyek és beindítom, esetlegesen ide is hozom a járgányt tekintettel arra, hogy bár nem tűnik úgy, hogy szét akarná kapni Colint, mégis jobban érzem magam attól, ha én is itt vagyok és szemmel tudom tartani a párocskát. Aggódok a gyerekért, de szerintem ez érthető. Belém is szorult némi empátia. Arra emlékeztet, hogy én magam is milyen voltam egykoron, még a kezdetek kezdetén, mikor még csak húsz éves kölyök voltam és már azzal kellett szenvednem, hogy ne akarjak kinyírni mindenkit. Végül csak erőt veszek magamon, elvégre nem lenne szerencsés, ha most megannyi ember jelenlétét érezné a srác. ~ Idehozzam a kocsit?~
Ja… mégis kinek mondanám? A begőzölt kölyöknek? Értelmét ugyan nem látom szavakba önteni csöppet sem hízelgő véleményem, mert minek… fölösleges, és jó eséllyel úgyis lepereg a srácról, mint ahogy én is letojom, hogy nem sütkérezek épp tökéletes fényben előtte. Ami azt illeti, ha kicsit is ismerne, bőven csodálkozhatna azon, hogy az előttem álló kölyök még él. Még én is csodálkozom magamon. Nem érdekelnek a kölykök. Lehet, hogy ennek is valahol ott rejtőzhetett a gyökere, hogy mostanában elég sokat gondolkodtam egy kölyök beharapásán. Nem tudom, hirtelen, miért vált ez számomra olyan fontossá, de kétségkívül az volt. Ha más is meghülyül, nekem is szabad. Ettől még nem bírom őket, de akarok egyet, aki az enyém, akivel végre egyszer elégedett lehetnék, lévén én választottam, hozzám kötődik, s az én ellenőrzésem alatt fejlődhet. A szemforgatását leszarom, jobb, ha már most tisztában van vele, hogy nem vagyok épp szent, és arra megyek, amerre épp akarok, azt meg végképp sosem szándékoztam hagyni, hogy bárki irányítson, még ha csupán egy kérésről is van szó. Nincs abban a helyzetben, hogy ekkora szívességre kérjen, főleg úgy, hogy tulajdonképpen még rohadt kedves is vagyok magamhoz képest. Nyilván ezzel vitatkozna, de ez meg engem nem érdekel túlzottan. ~Azt. Nem túl humánus megoldás, de azt már úgyis sütheti.~ Célzok itt arra, hogy ugyebár egy vérfarkasról beszélünk, akinek vajmi kevés köze van már bármihez, ami humánus, lévén, ölni fog, sokat, sokszor, lehet, hogy csak állatokat a hegyekben, de a mostani helyzetből kiindulva bőven jelent veszélyforrást az emberekre is. ~Minél többször változik át, annál jobban tudja majd uralni, és akkor nem lesznek ehhez hasonló, feltűnő esetek. Az mindenkinek érdeke, hogy a kölykök ne parádézzanak a város közepén.~ Azt inkább nem firtattam, hogy fingom sincs, miért bulizik egyáltalán olyan helyen, ahol elég sok hatásnak van kitéve, tolja magába az alkoholt, ami igencsak könnyedén befolyásolhatja az érzelmeket, és billentheti ki a szokásos állapotából. Igyekszem Colinra koncentrálni, minden porcikámban érzem, hogy a farkasa ki akar törni, de van itt valami egész más is. Gyűlöli… nem azt, ami, hanem azt, ami kell ahhoz, hogy átváltozzon. A mérhetetlen kínt, mi még sajnos velejár, a hosszú, fájdalmas, végtelennek tetsző perceket. Nem bírja ezt a fájdalmat, még esélye sem volt hozzászokni, így az emberi oldala azért küzd, hogy ne kelljen megint átélnie, míg a farkas máris szembehelyezkedik vele, ő jönni akar, nem ismer tréfát, sem kegyelmet. ~Jah, az bizony rohadt jó lenne, mert át kell változnia… Nem mondta sosem, hogy ennyire fél tőle?~ Elég megalázó lehetett Colinnak a tudat, hogy így be van szarva valamitől, ami elől már sosem menekülhet, és nem én leszek az, aki meggyőzi arról, hogy ez vele jár, de most még megtehetek annyit, hogy a farkasát nyugalomra parancsolom, míg biztonságos helyre nem érünk. Igen, ez még nekem is belefért… az már nem fog érdekelni, hogy az erdőben, hegyekben mit művel, az sem, ha esetleg nekem óhajtana ugrani. Ha Wade elhúz, akkor szusszanok egyet, legalább képes arra, hogy logikusan cselekedjen, még ha úgy is érzi, hogy bántani fogom a haverját. Nem, ezt a kölyköt nem én tettem tönkre, rajtam ugyan ne verje le senki. Képzelem, mennyit volt ott mellette a féreg Teremtője… Nem érzek sajnálatot iránta, engem ilyenek nem mozgatnak, de azt azért még egy kölyök is megérdemli, hogy a Teremtője alkalmasnak ítéltessen arra, amire a fejét adta, és tisztességes farkast neveljen belőle. ~Gyerünk!~ Fordítottam a karomon, hogy magam elé toljam Colint, és betereljem Wade járgányába, aki vélhetően pillanatokon belül megérkezett. Nem eresztettem el egy pillanatra sem, mert tényleg csak egy hajszál választotta el attól, hogy kirobbanjon belőle a jóval szőrösebb énje. ~Olyan helyet keress, amit nem ismer. A szokásos közeg csak megnyugtatná valamicskét, ami megnehezítené a dolgunkat..~
*Vicces az élet nem? Inkább csak ironikus. Évtizedek, századok óta Marco akarom mondani Luca volt az egyetlen aki a családom jelentette. S most... eljövök az isten háta mögé, kiderül, hogy itt van Martinez, Belle az Ő lánya aki szintén itt van és a legjobb, hogy a bátyám és az öcsém is életben van, ugyan ebben a városban, ahol a kölyköm. Ennél jobban nem is jöhetett volna egyszerre minden. Ja a lényeg, a Teremtőm és a kölyköm egy falkában vannak, míg a testvéreim a másikban. Hát de jó... öröm és boldogság. Jahm... ma reggel küldtem is egy levelet Lucának egy ember futárral. A levélben a következő szöveg állt;
" Szia Marco! Mindig azt vágtad a fejemhez, hogy sosem értettem meg azt, amit csináltál. Én tanítottalak a magam módján, most Te jössz. Szeretném tudni, hogy mi az, mely olyan örömmel és önfeledséggel töltött el. Az O'Connorsban várlak este nyolckor. Vittoria de Luca"
Nyilván nem a szomszéd kislány tanította, szóval hiába a mostani nevemmel írtam alá a szövegből evidens volt, hogy az én vagyok; Samantha de Luca. Mázli, hogy Martinez Dorotea de Luca néven ismert. Mondjuk vicces elképzelni, hogy a két hím sztorizgat ugyan arról a nőről csak más néven és egymást okítják tanácsokkal, hogy hol cseszték el vagy mit kellett volna. Vagy tudomisén mit csinálnak a férfiak egymás között.
Már fél kilencre járt, mikor a kereken a második söröm koppant előttem. Ez nem finom és még hülyének is néztek a pultnál, míg mások csak gyanúsan méregettek. Nem kellett nagy ész kitalálni, hogy bűzlök a Hoteltől annak ellenére, hogy magányos vagyok egyébként egy őslakos területen. Nem zavart, csak egy félre eső boxba vonultam, hogy jó legyen és ne legyek szem előtt. Ujjaim kissé türelmetlenül doboltak az asztalon, miközben barna íriszeim a sör hatására csillogtak. Pajzsom továbbra is csak félig volt felhúzva. NEm számítottam támadásra, ugyan már... csak egy nő vagyok egy pohár sör mellett. Abszurd látvány, tudom... de vigasztalt, hogy nem ezért néztek hülyének hanem a rendelésemért. " Egy olyan barna, habzó akármit kérnék" Milyen mázli, hogy már több mint háromszáz éves vagyok és nem tudom. Ennyit az alkohol tudományomról. De még vártam. Vártam a férfit és tudtam, hogy hiába bújtam el, tudja, hogy itt vagyok és meg is fog találni, hiába vagyok ennyire hátul majd a billiárd szoba szájában ami üres volt. Többek között azért, mert érez és a farkasa ösztönösen vezérli. Aztán, hogy mennyire enged neki.... de már háromnegyed kilenc, a sör meleg és nem fogy. Keserű... kértem is egy forró csokit kompenzálásként az ízlelőbimbóimnak. Hajam kiengedve, és egy kék ruha volt rajtam, ahogy unottan vártam finoman dobolva az ujjaimmal. Nem értem, hogy miként vitt rá a lélek erre... de egyszeri alkalom még nem rendszer. Nem leszek olyan, mint az Atyám.*
Ez most komoly? Ez volt az első reakcióm, mikor a futár a kórházba érkezett és előkerített engem, átadta a levelet és elolvastam. Biztos, hogy nem megyek el! Kizárt. Fogtam és elégettem a levelet, a nap hátralevő részében pedig nem is foglalkoztam vele. Ma nem voltam éjszakai ügyeletes, szóval viszonylag hamar szabadultam, természetesen haza mentem, az O'Connorst pedig elkerültem. Kocsmázni hív, mikor hajdan abból - is - elég sok probléma volt, inni akar velem. Nem normális... Igyon magában, amilyen kis csinos, valaki majd csak becsatlakozik hozzá. Ez volt az a pont, ahol elkezdtem mászkálni a lakásomban, mint egy kilométer hiányos. Nem, akkor sem megyek le! Mi kötelez rá? Az, hogy a Teremtőm? Ugyan, ha a nyolcvan év alatt, amit együtt töltöttünk nem hatott meg különösebben ez a vonatkozás, akkor nem most fog elkezdődni. Igaz, hogy tudott rám hatni ezen a fronton, mert nem tagadhattam meg a nyilvánvalót, de dacoltam, amíg tudtam.
Háromnegyed kilenckor döntöttem úgy, hogy lenézek, félig abban reménykedve, hogy már nem lesz ott, félig abban, hogy még vár. Imádom, hogy ennyire biztos vagyok magamban, ha róla van szó... Vittoria... Olaszosabb a csengése, mint a Samantha, és persze az elmaradhatatlan de Luca. Őrült tyúk! Motorral mentem, fürgébb volt, könnyebben lavíroztam vele, s a kocsma előtt leparkoltam, majd bementem. Éreztem a nőstényt, még mindig itt volt, egy pillanat alatt rátalált a tekintetem. Bosszúsan szusszantam egyet, és öles, határozott léptekkel megindultam felé. Cseppet se voltam vidám, de most minek örüljek, az újbóli viszontlátásnak? - A hoteltől bűzlesz, a nevedet sose tagadod és így beülsz egy olyan kocsmába, ami a falkám tulajdona. A sok év szenilissé tesz lassan, vagy halni vágysz, mia cara? Nem, nem ültem le, nem akartam vele iszogatni, egyedül azért jöttem ide, hogy elvigyem/küldjem innen, mielőtt esetleg baj lesz. Hogy féltettem-e? Attól igen, hogy rajtam kívül más is bántja, ez az én kiváltságom, mindenki más hagyja békén és próbáljon kompenzálni engem, elég nagy kihívás az is, bizton állíthatom. - Hasmenésre is pályázol? - intettem fejemmel a sör-kakaó kombinációra, majd megráztam a fejem, ahogy a vele szemben lévő szék támlájára támaszkodtam. - Miért csinálod ezt az egészet? Értettem én ezalatt az ivást, hogy idehívott, hogy egyáltalán itt van... szóval mindent.
*Unszoltam magam, egyrészt arra, hogy képes legyek még egy nyeletet inni ebből a löttyből más részt, hogy menjek már haza. Haza? Van nekem olyanom? Nincs, de ez mindegy a lényeg, hogy oda, ahova befekhetek az ágyba és... nézhetem a falat. Mennyivel jobb program mint a saját kölykünkre várni nem? De hát, sosem voltam türelmetlen fajta, így tettem amit mindig vártam, még ha ujjaim nem is a türelmességemről árulkodtak. A forrócsokim is megérkezett és azt húztam magam mellé, kedvesen megköszönve. Milyen meglepő, hogy ezt nem viszonozták. De annyi bak legyen. A söröm félig volt, és épp a forró csokit szorongattam mikor ösztönösen kaptam fel a fejem és hagytam abba a fújását. Barna íriszeim követték a férfi lépteit és a kissé heves gesztusait is. Amire csak halványan vontam fel a szemöldököm, de le sem tagadhattam volna, hogy örülök neki. De az igazság az, hogy soha nem is akartam amire csak egy lapáttal tett az alkohol csillogása. Nyitnám is egy köszönésre a szám, de azt hiszem ez elmarad. Csak meglepetten pillogok a szavaira.* - Hééé... lassabban Zucchero. Szóval, haladjunk sorban... és azt hiszem ezzel is lesz intézve az egész. Attól, mert egyetlen Hotel van a városban és mert egyezik a nevem az ottani Alfáéval még mindig kóbor vagyok. * Mosolyodtam el ami már inkább volt vigyor. Ebből az egyből következik az is, hogy se nem vagyok szenilis, se nem akarok meghalni. Viszont a becenévre azért megsokszorozódtak a vidám energiáim. Vagy csak hevesebbek lettek? Ah... igazodjon ki rajta az aki tud, no meg akar. A következő kérdésére csak megingattam a fejem.* - Az keserű... ez édes. Egész elviselhető annak a habzó izének így az íze. * Adtam meg a választ némi vállvonással kísérve és bele ittam a forrócsokimba. Nem mondtam, hogy foglaljon helyet. Ha akart volna, megtette volna engedély nélkül is. De nem tette, így nem akar. Szóval minek jártassam a szám? Úgy sem szerette és haszna vehetetlennek is tartotta a dolgot.* - Ööö... Unatkoztam? Egyébként meg... nem tudom Ma... Luca. Nem csak neked volt sok az, hogy találkoztál velem. No meg... talán megfontoltam a szavaid. S úgy véltem, hogy ha már úgy is azt vágtad a fejemhez, hogy nem értelek meg. Kezdjem ott, ahol elkezdődött. Az alkoholnál. De csak talán, nem biztos. * Ajkam szegletében ott volt egy sunyi mosoly, mely jelezte, hogy bizony ez volt az ok. Legalábbis a legnyomosabb, az eszköz választását tekintve. Aztán meg kitudja... De hazudni még mindig nem voltam képes. Luca pedig pontosan tudta, hogy valamit nem mondok el. Elég volt csak rám néznie.* - Iszol valamit? * Kérdeztem meg egy újabb kortyot követően, de ez már a sör volt. Azonban arcom még így is grimaszba fordult és némi undor ült ki rá. Nem szerettem a keserű dolgokat, ez van. S mint egy gyerek ittam egyből egy korty csokit is és miután már nem volt olyan utóizes a szám, annyira ismét Luca szemeibe emeltem a sajátom, ahogy vártam a válaszát.*
Lassabban? Nem, egyáltalán nem akarok lassítani! A szorításom erősebb lett a háttámlán, de még nem recsegett a fa. Mosolygott, a szeme csillogott és gyönyörű volt, mint mindig... Megrándult az arcom, de a pajzsom masszívan tartotta magát, a farkasom pedig ingerülten járkált föl-alá, idegesen néztem körbe. - Bérház, bérlakás, híd alatt, árok partja, erdő, ott egy flancos birtok is, a kutya se használja. - Az egyik kidobó felénk nézett, s felvonta a szemöldökét, mire türelmetlenül legyintettem. - Annyi hely van, ahol elalhatsz, még ebben a városban is. De ha már egyszer a hotel, legalább ne jönnél ide! Nem érted, Sam... Vittoria, bánom is én... A falkák itt tépik egymást, nem sétálhatsz be csak úgy az egyik szagával magadon a másik kocsmájába! Nem emeltem fel a hangom, de érezhette a fojtott indulatot. Ne legyen ennyire jóhiszemű, könyörgöm! Oké, hogy idős és a vérvonala se épp babazsúr szervezésére való, de... Megráztam a fejem. - Buta vagy - mondtam egy árnyalatnyival lágyabb hangon és megadóan sóhajtottam. - Maradj itt. Elmentem a bárpulthoz, kértem egy üveg tojás- és egy csokilikőrt, meg egy Baileyst, két tiszta poharat és visszamentem hozzá. Lepakoltam a három italt meg a két poharat. - Már késő, Vittoria - mondtam, hogy gyakoroljam a nevét -, azt már hiába érted meg, azóta sok idő telt el és én is változtam. - Egy pillanatig haboztam, de végül leültem. - Iszol egy kicsit, megtudod, hogy ez is lehet finom, aztán menj, rendben? Nem akarom, hogy bajod essen azt higgyék közösködök az ellenséggel. Azt akartam, hogy a várost is hagyja el, de végleg, hogy többé ne találkozzam vele, mert iszonyatosan zavart, amit kiváltott belőlem. - Ezeket kóstold meg. Likőrök, édesek, jobban illenek hozzád, mint a sör, vagy a rövid italok.
*Csak sorolta és sorolta, én pedig csak fáradtan sóhajtottam. Ó istenem... miért kell akkora ügyet csinálni abból, hogy hol alszom. Anyám... mi lesz, ha megtudja, hogy az Alfa egyébként a testvérem? Pedig, ez is közre játszott, hogy itt voltam. Mármint, nem az, hogy elmondjam neki hanem, hogy ez igaz. De persze sosem titkoltam előle semmit. * - Jézusom Luca! Akkora feneket kerítesz annak, hogy hol alszom, mintha azt mondtam volna, hogy csatlakozom a falkához. Vagy egyáltalán érdekelne. * Húztam keserű mosolyra a szám. Miért kell ennyire túlcifrázni? Nem értem, najó... ellenségek na és? Egyik tábort sem akartam erősíteni ami inkább volna gyengítés.* - Különben is, ott dolgozom és nem tudtam, hogy itt vagy. * Na ha tudom, akkor nem volnék itt, tehát ez a probléma sem volna. Najó, ez nem igaz... itt lennék csak bah... mindegy. Nem fogom most fejtegetni, de nem voltam ingerült. Hangom lágy és kedves, ahogy az tőlem megszokott. Érzem a fojtott indulatát, hiába van fent az egekig a pajzsa. Nem csak a farkasom létezik és ne felejtsük el, hogy az asszonya voltam. Viszont talán a sértőnek szánt szavaira én mégis egy szélesebb mosollyal feleltem. Nem az volt a lényeg, hogy mit mondott hanem az, hogy hogyan. Nekem ez számított. Mondani mindent lehet.* - Mondtam Én valaha is, hogy normális vagyok? * Kérdeztem szinte már vigyorogva. S bár nem voltam elme roggyant, sőt... sosem mondtam azt, hogy normális vagyok. Az már kérkedés és mindenki szemében márt takar a "normális" viselkedés, hozzá állás és miegyéb. De maradtam a helyemen, ám tekintetem kissé révetegen követte a másikat és csak akkor zökkentem vissza a gondolataimból no meg a nagy elbambulásomban, mikor letette az üvegeket az asztalra és megszólalt.* - Ööö... megérteni akarlak, nem pedig valami mást. Kijavítani nem tudom, de attól még megérthetem és láthatom. Az első lépést meg kell tenni, hogy egyszer az út végére érj. * Bár ha most neki kéne állnom azért ölni, mert Ő akkoriban ezt élvezte. Hát köszönöm, de ott meg is bukik a dolog és ez volna az a hegy, amit már nem volnék hajlandó megmászni. De mindent meglehet kerülni, csak hosszabb az út.* - Ha nem akarnád, nem jöttél volna ide. De oké, elmegyek... ha jössz velem. * Csillantak meg a szemeim csíntalanul. Úgy, mint mikor az éjszaka közepén, kilógtam vele a saját magam börtönéből, miután felépült. Ebben az esetben akár mehetünk is, piástól mindenestől. Jó, a pohár is kell, szóval azt is kérem a számlához. Ha nem, hát akkor csak itt bontottam fel a csokisat és öntöttem egy kicsit. Lévén, hogy két pohár volt, így neki is. A krémes löttyre összevontam a szemöldököm és felvontam a szemöldököm, amolyan "ez komoly?" felhanggal. Az illata sem volt olyan rossz. De csak finoman bele ittam és ízlelgettem.* - Nem jobb mint a forró csokim vagy a teák, de nem olyan rossz mint ez. * Böktem az állammal a sör felé. De mivel nem mondta, hogy mégis mennyi az a kicsi, így öntöttem a csokisból megint. Itatta magát igazából.* - Miért pont a Luca és neked mi a kedvenced? * Nyilván nem a kedvenc neve érdekelt, hanem az amit szeret az alkoholok közül. Sosem kérdeztem meg Tőle, hisz számomra ez... elfogadhatatlan volt. Ahogy a jelenlegi viselkedésem is. De oldalra biccentett fejjel fürkésztem a másikat.*
Kezdőlap
