Mondtam már, hogy csípem, ha valaki szívbaj nélkül fölveszi a kesztyűt? Nem? Akkor most mondom. Dee nem hogy nem jött zavarba attól, hogy odahívtam és hozzásimultam, de még rá is tett egy lapáttal azzal, hogy az ölemhez dörzsölte a kétségtelenül formás hátsóját. Jó, hogy nem törtem el a dákót... Nem lettem betonkemény, de azért na... Egyáltalán nem hagyott hidegen. Bár mit vártam? Hogy dísznek van a Kanguyak címe? - Pont ezért lették volna isteni, ha mégis begurítok egyet - ingattam a fejem, ami korántsem sikerült olyan könnyedre, mint szerettem volna. Ott párásította a fülem, közvetlenül azután, hogy dörgölőzött, nem vagy se meleg, se eunuch, hogy ezt figyelmen kívül tudjam hagyni. Örültem, hogy utána ismét a játékra koncentrált, mert így nekem is jutott egy kis szünet, és éppen ezért ezúttal még véletlenül se szabotáltam. Jó gyerek módjára álltam és figyeltem, amit utólag bántam, mert ha valamit ügyeskedtem volna, talán nem lök be még golyókat a lyukakba. Ha nem vigyázok, vesztek, ami nem lenne poén. Na, jó, vicces lenne, csak kár, hogy én szívok akkor egyedül. Egy döntetlen még mindig jobb, ne csak én kínlódjak. Amikor átadta a terepet - én kis naiv - majdhogynem totál gyanútlan voltam, arra, hogy nehogy elvonja valami a figyelmem, csak egy féloldalas, fintorszerű mosolyt kapott, aztán már semmilyen mosolyra nem futotta, amikor elém lépett és csattant a szájrapuszi. Sikerült meglepnie, ami azt illeti, nem is kicsit. Szemem nagyra nyílt, szám majdnem eltátódott, de csak miután megkerült. Azért azt az örömet nem szereztem meg neki, hogy lássa a csodálkozó képem. Hát... ezt megkaptam. Lassan, komótosan fordultam az asztal felé és hajoltam rá, próbáltam kizárni Dee jelenlétét - természetesen nem sikerült -, és csak a golyókra koncentrálni. Négy maradt, ebből kettőt annak rendje és módja szerint helyre is tettem, az utolsó kettőnél azonban már nem volt ilyen rózsás a helyzet, azokat elvétettem. A dákóra támaszkodtam. Annyiból nyugodt voltam, hogy legrosszabb esetben is döntetlen. - Alig várom, hogy lássalak egy szál törülközőben, pihegve és felhevülten - mondtam féloldalas mosollyal, és ha szemmel vetkőztetni lehetne, azt hiszem Dee-n már legfeljebb csak fehérnemű lenne. Finoman végigsimítottam ujjaim hegyével a gerincén, de nem volt több piszkos trükk. Elismertem, hogy a legnagyobb találatot ő vitte be, innentől minden más tőlem ócska és nevetséges, nyomulós próbálkozás lett volna.
Attól még, hogy nem adta semmi jelét, én nagyon is tisztában voltam a meglepettségével. Egy ilyenre nem igazán lehet számítani egy biliárdjátszma kellős közepén, tőlem meg aztán pláne nem. Nem szoktam csak úgy csókolgatni senkit, még ha nem is igazi csók volt, csupán egy puszi. Oké, néhány férfi azért már akadt mellettem az elmúlt évtizedek alatt, mióta itt élek, de hát mégiscsak más, ha valakivel a falkán belül kezdek ki. Ugyan volt már rá példa, de azt inkább nem szeretném felemlegetni. Így is elég baj, hogy egyáltalán eszembe jutott. Míg ezen gondolkoztam, izgatottan figyeltem, hogyan alakul a játékunk a továbbiakban. Már nagyon a célegyenesben voltunk, és azért sok múlott azon, hogy ki fog győzni. Igaz, hogy nem annyi, mintha az O’Connorst tettem volna fel tétnek, de a büszkeségem és a méltóságom is elég nagy ár azért, ha veszítek. Végül is, nem sűrűn fordul elő, hogy engem valaki szenvedni lásson, ráadásul úgy, hogy valamilyen szinten önmagamat ítéltem szenvedésre. Amit más élvez, nekem az kínszenvedés lesz, és már előre utáltam érte Darrent, hogy amíg ő vígan elterpeszkedik a szaunában, én főhetek a saját levemben. Ezt semmiképpen sem engedhettem meg, minimum egy döntetlent kellett produkálnom, hogy ha már egyáltalán sort kell keríteni erre az egészre, akkor ő se ússza meg teljesen. Mikor végre én következtem, hatalmas feszültség gyűlt össze bennem. Most már muszáj volt, hogy tényleg minimum döntetlent varázsoljak az állásból, különben ő győz, és azt teljesen kizártam a lehetőségek közül, ami a végkimenetelt illeti. Egy férfi csak nem fog engem megverni, egy Darren-féle, piszkos trükkökhöz folyamodó meg pláne nem! Ráhajoltam hát az asztalra, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését, pedig valahol mélyen idegessé tett. Nagy úr ám a győzni akarás, és még az alaptermészetemet is képes voltam visszafogni csak azért, hogy ne neki legyen jobb. Hihetetlen! Miközben löktem egyet a dákóval, a gerincem még mindig bizsergett az érintése nyomán, de nem szándékoztam mindezt a tudtára adni. Túl elégedettnek érezte volna magát tőle, pedig a szívem hevesebben vert, de azt nyugodtan foghattam a végeredmény keltette izgalomra. Igen, ugyanis ez is közrejátszott abban, hogy kissé feszült lettem, de végül nagy bánatomra döntetlent sikerült csak kihoznom a helyzetből a végére. Azért egy mosolyt varázsoltam az arcomra, és amikor eszembe jutott, hogy ugyanúgy fogom látni őt magas sarkú cipellőkben parádézni, az ajkaim csak még inkább felfelé görbültek. Istenem, erről muszáj lesz egy képet is készíteni! - Tudom, érzem! – vigyorogtam még mindig. Nem voltam teljesen elégedett az eredménnyel, de még mindig jobb volt, mintha veszítettem volna. – Én pedig azt várom, hogy lássalak magas sarkúban! – már előre vigyorogtam a szituáción. Nem voltam biztos benne, hogy sikerült volna valakit rávenni ugyanerre, ha az illetőt nem Darrennek hívják. – Gratulálok! – nyújtottam felé a kezem udvariasan. Még valamiféle komolyabb arckifejezésre is törekedtem, bár az már kevesebb sikerrel jött össze.
Döntetlen. Kicsit bántam, mert jobb lett volna, ha én pusztán élvezője vagyok a fogadásnak, de így jártam, sőt, ha azt nézzük, mennyit biliárdozom, még király is voltam. Éreztem a nőstény feszültségét, reméltem, hogy nem csak a játék, hanem más egyebek heve is tette, ki tudja, talán a szaunában kiderül... Örültem, hogy ő is élvezte a játékot, így az igazi a szórakozás - nekem -, és mivel a vigyorokat eddigi tapasztalataim szerint nem sűrűn osztogatta - vagy csak engem hagyott ki eddig a szórásból? -, így szemmel látható jókedve igazi sikerélmény számba ment. A magassarkú említésére fancsali fintort vágtam. Hiába, na, azért van, amit nem fogok repesve várni. Női cipőben flangálni... izgi lesz, ilyet még taj részegen se csináltam, de mindent el kell kezdeni valamikor, nem? Nos, ezt speciel kihagytam volna. Az adott szó viszont kötelez, nekem legalábbis számít, és úgy tűnik, Dee-nek is, ami nem utolsó. Kissé morcos lennék, ha én befutnék (futnék? kac-kac, inkább zakóznék) piros, tűsarkú körömcipőben, Dee meg közölné, hogy részéről nincs semmiféle szauna. Kényszeríteném? Hááááááát.... - Azt hiszem, akkor mindkettőnknek egyformán szar és jó napja lesz - nevettem fel kissé rekedtes hangon. Határozott, de cseppet sem csontropogtató kézfogást kapott, és ha már volt olyan kedves és a jobbját nyújtotta nekem, közelebb húztam. A köztünk lévő távolság minimálisra csökkent, alig több mint egy arasznyitól nézhettem a szemébe, az enyémhez képest kicsi keze továbbra is a markomban volt. - Köszönöm a játékot - mondtam halkan, mintha titkot súgnék neki -, majd szólj, mikor állsz készen egy kis párolódásra. - Mosolyom hamiskás lett, mert inkább az ő szívására, mint a magaméra fókuszáltam, ez így könnyebb volt. Nem mellesleg: kicsit beindított a gondolat, szóval ideje volt a távozás mezejére lépni. Elengedtem, a dzsekimért mentem és magamra kanyarítottam. Megittam a maradék söröm, búcsúzóul intettem neki, majd Grace-nek is, és elhagytam az O'Connorst. Kint a hideg levegő lehűtötte a forrongó gondolataimat, de a vigyor a képemről nem tűnt el. Verseny is volt, biliárt, fogadás és még Dee is ledobja előttem a ruháit - oké, nem előtt sztriptízel, és lesz rajta törülköző, de na... Akárhonnan is nézzem, ez egy jó este volt.
*A tegnapi nap folyamán mikor kiderült, hogy Yettának sikerült bekerülnie az őslakosok közé, neki is kiderült hogy eljött a döntés ideje. Persze ellébecolt itt magányosként. Bár a bajt nem kereshette, mert akkor nem egy hanem rögtön egy egész falka ellenfelet kap a nyakába. De hogy hova kerüljön egész eddig halogatta. Hívogató a betolakodók kaszinója, mindig is az ilyenekben utazott. És hívogató hogy ők a pofátlanok akik bitorolni próbálják a területet. Ugyanakkor nem tudna mit kezdeni azzal ha szembe kéne állnia Yettával. Plusz ha még nem söpörték ki ezeket a kaszinós csirkefogókat akkor lehet nem is elég kemények az itthoniak. Lehet jobban járna itt, keményebbek lennének az ellenfelek. Szóval döntésre jutott valahogy, hogy akkor legyenek a helyiek. Ehhez mérten kapott egy telefonszámot végül Yettától, valami Darren vagy mi. Kapott is a fickó egy sms: Holnap dél, O'cconors, ha kell egy verőember a falkába. Persze nem írta alá, nem is kell. Amennyire kipuhatolta akad errefelé egy két magányos farkas, de ő a legújabb és komoly hírnévvel is rendelkezik. Több falkában megfordult, és az őrzők is megfigyelés alatt tartják az elődje miatt. Plusz rögtön Yetta után, szóval biztos tudja Darren, hogy ő várja majd itt. Ha meg nem akkor már rég rossz ha ilyen inteligencia szinttel rendelkezik. A legfeltűnőbb részen állt meg a biliárdasztaloknál. Farmerban fehér polóban és motoros kabátban van. Persze ezek a mínusz negyven fokok eléggé elveszik a kedvét ettől. De a kocsiba ezerrel megy mindig a fűtés hogy ne fagyjon szét. Bár tudja, ideje lenne nekiállítani új kollekciót szerezni mondjuk bundabugyiból meg húszrétegű télikabátból. Az egyik asztalt teljes mértékben kisajátította miután elnyerte az előző tulajdonosaitól. Így várakozik egy fél korsó sört társaságában.*
Átfordultam a másik oldalamra, mire megszólalt a telefonom. Ki a fene képes SMS-t írni hajlani - elvettem a mobilom és hunyorogva megnéztem a kijelzőt - fél ötkor! És mi a szösz ez? Ki se láttam még a fejemből, szóval inkább ledobtam a párnára a telefonom, feltápászkodtam és bementem a fürdőbe arcot mosni. Sokat segített, legalább a betűk már nem folytak össze, és az üzenetnek is kezdett értelme lenni. Az első reakcióm: - Hülye TeleShopposok, már verőlegényt is reklámoznak... - visszadobtam a feldúlt paplanra a készüléket és a szekrényhez cammogtam, hogy melegítő utn nézzek. Ha már felébresztettek, akkor előrébb teszem a reggeli futást. Hajnali futás... anyám... Második reakcióm a futás után: - Nem kell, Anonymus. Hétkor aztán a reggelim fölött görnyedve a földszinti közös konyhában némileg normalizálódó hangulatban előkotortam a zsebemből a telefonom és megint megnéztem az SMS-t. Azért egy aláírást dobhatott volna, nem olyan nyaktörő mutatvány, a köszönést már inkább nem is hiányolom. Pattogtat, de jó modor nuku, tényleg csak verőembernek lesz jó? És az ebédidőmet tényleg vele akarom eltölteni? Lassan falkatagfelhajtónak érzem magam, ami nem gáz, mert élvezem, és mákom van, hogy nem vagyok olyan sznob, mint Victor, mert akkor tuti leszarnám ezt az SMS-t. Annyi kóbor lett rövid idő alatt a környéken, mint égen a csillag, az én számomat meg hadd ne mondjam, hány embertől és hány helyről lehet összeszedni (ha csak azt nézem, hogy műhelybe aki betéved, az tudja, a versenyek miatt is rengetegen, plusz a falkatagok, meg néhány őrző, meg akiknek ők esetleg továbbadják). Szóval felőlem a Húsvéti Nyuszi is lehetett.
Mindezek ellenére délben ott voltam az O'Connorsban, és nem kellett Fürkésznek lennem ahhoz, hogy élből kiszúrjam a kocsmába nem illő elemet. Először a pulthoz mentem, beköszöntem Dee-nek meg Grace-nek, kértem egy korsó sört, majd a biliárdasztalhoz szlalomoztam az asztalok között. Furcsa volt fényes nappal itt lenni, általában jóval sötétedés és munkaidő után dugom ide a képem - akkor van rá időm. Elnyomtam egy ásítást. - Darren Northlake - nyújtottam neki a jobbom, abban a csöppnyi reményben, hogy végre valahára kapok egy nevet is. Ha semmi, akkor bye-bye, jó volt veled. Ha megvolt a tiszteletkör, leültem a biliárdasztal közelében lévő kanapéra, kinyújtottam bakancsos lábaim, amiket a bokámnál keresztbe tettem, beleittam a sörömbe, és részemről már otthonosan is voltam. Hát na, falkaterület, Dee-é, miért ne? - Hallgatlak - adtam át neki a szót széles gesztussal. Ha már idehívott, csak van valami mondókája az üzeneten felül is. Már tudtam, hogy ki ő, el tudtam helyezni, de akkor sem tudtam róla sok mindent.
*Felpillant a közeledőre, de először még ellöki a golyót ami szépen talál és a piros teli is lepottyan. Ekkor veszi át bal kezébe a rudat, és lép a másikhoz ő is bemutatkozni. Nagyképű köcsög tud lenni, de most jobb lenne visszafognia magát ha be akar kerülni. Szóval rendesen bemutatkozik.* -Silas O'Rielly!-*Hagyja a másikat leülni elkényelmesedni. Közben ő az asztal körül járkál hogy újabb célt találjon.* -A szöszitől tudom a számodat. Együtt érkeztünk és tegnap szólt hogy ha minden igaz beveszitek magatok közé.-*Pillant néha fel, de néha az asztalra, majd megint az asztal fölé hajol hogy lökjön egy újat. Ez most nem megy le, de azért nem rontotta el a helyzetet se.* -Nem vagyok hülye. Az én vérmérsékletemmel magányosként simán szétkapnak itt pár héten belül. Szóval gondoltam talán ha jól jönne még egy kis friss hús a bandátokba, akkor ez lehetnék én.-*Konkrétan megkérdezni hogy beszállhat e? Aaaz nem igazán az ő módszere. Mondjuk úgy hogy kölcsönös előnyöket kitárgyalva megállapodna a dologban. Biztosan van amit tud adni ő a bandának cserébe azért amit ő akar. Ez utóbbi pedig nagy egyszerű, hogy legyen oka harcolni. Ő már csak ilyen.*
Köszönés rendben megvolt, királyság, akkor még maradok! Látszólag szép kényelmesen elvoltam a kis sörömmel, csakhogy ennek ellenére a másik minden szavára figyeltem. Nagyra értékeltem, hogy nem köntörfalazott, nem beszélt rébuszokban és nem ködösített. Ez lehetett a rafinéria hiánya, az egyenes jellem áldása, esetleg ilyen jól ráérzett arra, hogy mire nem vagyok vevő momentán. Három lehetőség kapásból, senki sem panaszkodhat, hogy nincs választék. Szerettem első nekifutásra jót feltételezni másokról, ha nem akadt semminemű okom az ellenkezőjére, így úgy döntöttem, táborozzunk le az egyenes jellemnél. - Így van - bólintottam. - Csatlakozott is. Legyen szókimondó és egyenes. Igen, azt hiszem, ez lesz a megfelelő leírás. Előredőltem és a térdemre könyököltem, majd ittam pár kortyot és egy darabig némán méregettem Silast, valamint a szavait fontolgattam. - Ha túl zűrös leszel, falkatagként is végezheted úgy - mondtam, ebben azonban semmilyen fenyegető él vagy figyelmeztetés nem volt, puszta tényközlés. Mindkét falka eléggé úgy állt legjobb tudomásom szerint, hogy ne hiányozzon sehová se egy túlontúl is öntörvényű, kezelhetetlen rebellis. Az ha valaki heves, még nem gond. Csak legyen mivel megfogi és a józan ész medrében tartani... - Hogy álltok Yettával? Igaz, hogy nem sok közöm van mások magánéletéhez, ha ez egy sima találkozás és ismerkedő beszélgetés lenne, erre legfeljebb erősen becsiccsentett állapotban kérdeznék rá. Feltételezzünk jót, ez igaz, de azért ne esetlegesen a falka kárára. Yetta valószínűleg Olen miatt nem árulna el minket - az, hogy a személyisége mennyire megnyerő, most másodlagos, az meg is vezethet bárkit -, ha Silas a nőstény biztonságát tartja szem előtt, akkor már egész jól vagyunk. Mit szépítsem, kár lett volna egy erős hímért, az energiája alapján pedig olyan háromszázhúsz... nem is, hiszen délebbről jöttek, akkor viszont háromszázhatvan-hetven körül mozoghatott.
*Csöndesen figyeli az asztalt, de fülét a másik felé szegezi. Igen kicsit zűrös, de mindig adott eddig annyit a falkának ahol volt, hogy senki ne rúgja ki. Persze az elején meg kell húznia magát, mert ha beveszik és egyből elkezd ugrálni akkor gyorsan kiteszik a szűrét, az pedig kellemetlen lenne. Ezen nincs is értelme többet gondolkozni, de a kérdés érdekes. Valahol meg is érti miért teszi föl a fickó, ugyanakkor személyes is a dolog. De most erre a pár percre fél órára fene tudja mennyi ideig fog tartani a kis interjúja. Szóval erre a kis időre kifejezett nyugalmat erőltet magára, és nem köt bele mindenbe.* -Fogalmazzunk úgy, hogy én töröm el annak a nyakát aki kezet emel rá.-*Pillant a másik felé egy sokat sejtető mosollyal. Hogy bizony teljesen komolyan mondja, és nem csak amolyan féltékenykedős fenyegetés. Persze ezt nem arra érti, hogy maradjon távol tőle a férfi. Csak sejti, hogy a hűség van asztalon. Mert mégis miért akarna ő is pont ehhez a bandához csatlakozni. Yetta az egyetlen pont, ő pedig kötődik Olenhez. Ha más nem ez a lánc legyen fix és akkor ő is hűséges lesz a falkához. Legalábbis ezt a gondolatmenetet tudja elképzelni a másik kobakjába. Teljesen jogos, ezért is inkább így fejezte ki magát. Akármilyen hülye kapcsolatuk is van a szöszivel, képes lenne egy egész falkának nekiesni ha annak a nőnek baja esik. Újabbat lök majd az asztal széléhez sétál karjait összefonja a mellkasán, és a másikra pillant ahogy nekidől az asztalnak.* -Tudom, hogy megvagytok bőven a falkában. Tudom, hogy ami a legkevésbé hiányzik az egy pattogós új alak. Őszinte leszek, nehezen bírom hogyha utasítgatni akarnak. De amíg Yetta marad én is maradok, és szeretném biztonságban tudni. És ezért hajlandó nagyon sok mindenre. Szóval ha mondtok valamit megcsinálom. Lehet nincs a legjobb hírem délen, de jó befektetés vagyok. Főleg ha azt nézed hogy a másik bagázs beköltözött a kertbe hozzátok.-*Utal itt a betolakodó bandára. Látott már pár falkaháborút, de ennyire közel két bagázst még sose. Izzik a levegő a városban, érezni hogy nagy a feszültség. De semmi összeugrás, legalábbis ő nem hallott semmi ilyenről. Őrzők és két falka egy rakáson, ennél nagyobb aknamezőt elképzelni se tudna. Egyszerűen tökéletes neki hogy letelepedjen egy időre. A lényeg hogy az elmondottakra hogyan fog reagálni Darren. Szerinte elég korrekt módon adta elő magát. Nem követelőzött, nem reklamált azért hogy ne utasítgassák. De hát az ő korában már nem szeretik ha ugráltatják az embert/farkast. Illetve elkötelezte magát Yetta mellett aki pedig a falka mellett. Még ha a másik társaságban sok minden jobban illik az ő életviteléhez, akkor is a nő után megy.*
A feleltére lassan bólintottam. Pontosan ezt akartam hallani, de azért akkora lelkesedést és elégedettséget nem mutattam. Hogy volt-e hátsó szándékom? Csak egy pici, és inkább üzletnek lehetne hívni, mint kihasználásnak, mindezzel egyetlen probléma volt: még csupán az én fejemben élt egy elképzelés. Milinek is rá kéne bólintani, attól nem tartottam, hogy Silas visszautasítaná, meggyőzhetőnek tűnt az eddigiek alapján és szerintem még élvezné is... Chh, Mili áldása kéne... Két nagy kortyot ittam, ezzel már alig maradt a sörömből. Előre dőltem, a térdemre könyököltem, a piát pedig a lábam mellé tettem. - Igen, a mi célunk pedig a kiköltöztetésük - biccentettem. - Részemről lenne valami, amit megtehetnél - finom mosolyra húztam a szám -, de ahhoz felsőbb áldás is kell. Ha szabad kezet kapok, garantálom, hogy nem fogsz unatkozni, viszont ha megvétóznak, akkor készülj fel rá, hogy elsősorban az önfegyelmedre lesz szükséged. Sajnos még mindig a meglapuló taktika szerint... öhm... lapultunk, ami azért hosszútávon nem túl nyerő, az izgágábbak bekattannak, vagy Vinc sorsára jutnak, ez pedig akárhonnan is nézzem, gyászos felállás. Vergődünk, mint hal a parton. Silas most megpendített a részemről egy jó lehetőséget, de ugye a bökkenő abban van, ha az Atanerk nemet mond. Láttam-e rá esélyt, Láttam. Pedig tiszta haszon lett volna. Nagyon sóhajtottam, majd megittam a maradék sört. - Köszönöm a promóciót - álltam fel, és már automatikusan nyúltam volna a dzsekim zsebébe névjegyért, de még időben észbe kaptam. Úgyis tud mindent. - Örülök, hogy Yetta ilyen biztos pont az életedben - kicsit szélesebb lett a mosolyom, de nem gúnyos, sőt, inkább őszinte -, de mit tennél akkor ha, nekünk úgy felelnél meg mondjuk, hogy közben nem nagyon lehetsz a közelében? - A végére eltűnt a mosolyom és egyenesen a másik hím szemébe néztem. - Ő biztonságban lenne, védelmet kapna a falkától a szolgálatodért cserébe, de te nem lehetnél vele. Legfeljebb pár lopott órára. Akkor mit tennél? Érdekelt a sorrendje és még egy kevés a gondolkodásmódjából. A végső szó Milagrosé, de szeretem megkapni a kérdéseimre a válaszokat és kipuhatolni, ami engem érdekel. Igaz, ebben Jenny taktikusabb, ügyesebb.
*A másikat végighallgatva nem mozdul, nem kezd el szélesen vigyorogni mert jóformán áldását kapta a belépésre. Nem szeret annak a nagy lelkesnek tűnni, inkább annak a megfontoltnak. Persze jó ez, hogy ez le lett beszélve, nem kell ezen tovább törnie az agyát. És a másik készülődését látva tényleg elég gyorsan megbeszélték. De akkor jön ez a kis kérdezősködés. Ez furcsa gondolatköröket vet fel benne. Persze odavan Yettáért, de azért nem lógnak együtt állandóan. Igaz vicces hogy alig pár napja találták ki, hogy összeköltöznek. De akkor is benne van a vad része, a kalandvágyó énje akit hajt, hogy mire utalhat a másik. Ritkán találkozhatna Yettával nem mutatkozhatnának nyilvánosan. Valami dolog a falkán belül? Neeem az nem lehet. Nincs értelme a falkán belüli elhatárolódásnak. Felsőbb engedély kell, akkor ez valami komolyabb dolog lenne. Lassacskán kezd motoszkálni az agyában egy elgondolás. És mi tagadás baromi érdekes kis ötlet. Látszik ahogy lassan felderül a tekintete ahogy megérti mire gondolhat a másik.* -Arra gondolsz.....hogy kéne egy....belső ember?-*Tér a lényegre, nem szereti a rébuszokat és a körmondatokat. Csak ha épp egy hölgyet akar megfektetni. De ha melóról van szó akkor a lényeg a fontos.* -Ha tényleg arra gondolok amit kitaláltál akkor....hát beszélnem kell Yettával. De megfogtál érdekel a dolog.-*Van benne jó is meg rossz is. A jó része, hogy tényleg olyan élete lehetne amihez hozzá van szokva kártyacsalások és kaszinó. Ez a titkos dolog, röpke légyottok is izgalmasak vadítóak. De figyelnie kéne hogyha harcra kerül a sor mégse adhat bele mindent. És a költözés is ugrik. Nehéz ez. És tudva, hogy John akármikor megérkezhet a városba Yettára vadászva, nem hagyhatja szó nélkül egyedül a nőt.* -Beszélnem kell vele, neked pedig engedély kell a dologra ha jól értem. De ha tényleg ez a terved engem érdekel.-*Fejezi be végül, ez úgyse döntetett el most. Kell még legalább egy találkozó hogy a dolog sínre kerüljön addig pedig van idejük az engedélyekkel foglalkozni.*
Kifejezetten megnyugtató, ha valaki tudja használni a fejét, hasznos. Az apró kis gesztusokból és abból, hogy alapvetően pozitív energia sugárzik belőle, eddig kedvére valló a dolgok alakulása. Pompás, mert nekem is. - Pontosan! - Újabb biccentés. Ha ez így megy tovább, felcsaphatnék bólogató kutyának egy kocsi kalaptartóján. - Nem kéne tudnia róla - mondtam lassan, kissé nyomatékosan minden szót. - Addig legalábbis semmiképp, amíg nem tiszta, hogy mész, vagy egyszerűen jössz hozzánk. Fölöslegesen aggódna és izgulna ő is, emellett minél kevesebben tudnak erről, annál jobb. Én se terveztem világgá se falkává kürtölni, amiről már többen tudnak, az nem titok. Ráadásul Silasnek tetszett a dolog, szóval az már fél siker. Utáltam családi idillt vagy bármilyen kapcsolatot bomlasztani, megrongálni, de, most kénytelen voltam erre kérni. Elsősorban a falka érdekeit néztem, emellett próbáltam úgy, hogy lehetőleg az élet napos oldala jusson nekünk, de ez nem mindig volt lehetséges. - Azzal is véded, ha erről nem tud. - Most értettem meg, hogy Victor miért nem beszélt sose a zártkörű Amarok gyűlésekről. Szigorú, olykor házsártos, de még mindig véd minket, ahogy tud. - Ha később zűröd lesz nála belőle, akkor is nekem jár a nagyobb szidás, mert mint feljebbvalóid utasíthatunk. - Nem szerettem ranggal és hierarchiával dobálózni, itt se azért tettem, hogy valamiféle beteges hatalomvágyról tegyek tanúbizonyságot, a hallgatását akartam megkönnyíteni. Persze ettől még szar és nehéz lesz neki, de nekem meg mást kell elsősorban szem előtt tartani. - Nyugi, az első dolgom úgyis az lesz, hogy beszélek az Atanerkkel erről, és amint tudok valamit, szólok. - Elővettem a mobilom, kikerestem az SMS-ét és felé mutattam. - Ezen a számon elérlek, ugye? - Ha biccentett, eltettem a készüléket és folytattam. - Fel foglak hívni, ha van konkrétum, addig próbálj elvegyülni - ahogy az előbb láttam biliárdozás közben ezzel nem lesz nagy gond -, lehetőleg ne sok falkám bélivel érintkezz, és próbálj jópofizni a másik branccsal. Ha el is vetik ezt, akkor sem árt, ha téged egyik másik kedvel. Azt már nem tettem hozzá, mert evidensnek gondoltam, hogy arra azért vigyázzon majd, ha az utóbbi felállás jönne be, akkor a mi falkánkról véletlenül se fecsegjen. Bár, a friss tagok távolról sem tudnak annyit, hogy ártani tudnának, de az ördög sosem alszik, ezért én is inkább csak keveset.
*Némán, kis hümmögésekkel hallgatja végig a másikat. Teljesen megérti a gondolatmenetét és igazat is ad neki. Az, hogy a Yettának nem beszélünk róla dolgot nem fogja betartani. Nah hát bumm neki. Ennyit talán még engedhet a határokon a másik. Így belegondolva elég rizikós Darrennek is az amit kérni szeretne. Ez a játék csak úgy működik ha valaki újjal csinálja. Ha hirtelen megunná valaki az őslakosokat és átakarna mászni a másik bagázsba, túl gyanús lenne. És Darren nem ismerő őt, és fordítva sem igaz ez. Szóval csak bízhatnak egymás szavában. Hogy ők megvédik Yettát cserébe, ez az öreg farkas nem fogja a kettős-hármas ügynököt játszani. Szóval ha már ennyi bizalom van egymásban akkor egy kis félrelépést megengedhet a megállapodásban. Szóval csak bólogat a másiknak és pozitív jeleket küld, hogy elfogadja az egészet. Több mint háromszáz éve blöffölésből él meg a pókerasztaloknál. Ennyit igazán egyszerű elhazudni, hogy oké nem fog senkinek szólni. De a nő az egyetlen valós kapcsolata a helyhez, szóval nem fog nélküle dönteni erről.* -Ez a számom él, bármikor eltudsz rajta érni. Ha pedig kényesebb a terep akkor béreltem egy lakást. Ha gondolod elküldöm a címet, az mindig csekkolva van. Ott nyugodtan beszélhetünk. A többi apró cséplő kapcsolattartósdiról pedig elég lesz ha akkor beszélünk mikor már belementek pár létrafokkal feljebb is az akcióba.-*Bólint véglegesen rá a dologra. Majd szerinte ezt letárgyalták. Innentől csak várnia kell a pasas válaszára. És beédelegnie magát a kaszinóba. Hmmm talán kicsit erős de egy hamiskártyás sose árt egy ilyen helyen. Talán ezzel megnyerheti a belépőjét. Mindenesetre továbbra is Darren áll előtte. Aki felé a kezét nyújtja, hogy egy diszkrét kézfogással talán el is válhat útjuk most. Hogy ne keltsenek nagyobb feltűnést, ha esetleg valamelyik másik farkas is most szomjazna meg ebéd után.*
Meglehetősen rizikós vállalkozás volt ez a részemről is, ha azt vesszük, hogy semmi más biztosítékom nem volt, mint a Yettához fűződő ragaszkodása - aminél szintén csak reméltem, hogy olyan erős, mint amilyennek mutatta, mondta. Bár az is tény, hogy ha van hajlandósága az elárulásunkra, akkor inkább még az elején derüljön ki, ne akkor, amikor már falka szinten is jobban belefolyik az életünkbe. Emellett attól, hogy megkérem majd néha, tudjon meg ezt vagy azt, még nem kell elárulnom neki, hogy mit akarok a kapott infóval. Vagy rájön, vagy nem - nekem biztosabb, ha kevesebbet tud. Másrészről legalább abba is bepillantást nyerhetek, mennyire könnyen jár el a szája. Mondjuk ez megint kettős: vagy arról bizonyosodok meg, hogy mennyire szereti Yettát - azzal, ha fecseg neki -, vagy arról, mennyire szavatartó és megbízható. Valamit mindenképp nyerek vele, csak ugye az azért nem mindegy, hogy mit. A vége úgyis az lesz, hogy vagy Yetta rág be rám - és Silasre - emiatt, vagy én leszek kissé... harapós a hímmel szemben. Esetleg mindkettő. Majd elválik. - Egyetértek - mondtam helyeslőn, és eltettem a telefonom. - A címet pedig kösz, elképzelhető, hogy személyesen foglak zargatni. Lekezeltem vele búcsú gyanánt, még biccentettem egyet felé,és mivel ennyivel egyelőre részemről is le volt tudva a találkozó, angolosan távoztam. Előtte még voltam olyan aranyos és visszavittem a korsóm a pulthoz. Nem vagyok nagy kártyamágus, de nem is ingujjakból előrántott Jokerekért kapom a pontokat. Az csak grátisz.
Való igaz. Kell hozzá egy elég erős gyomor, és némi hajlam is, hogy az ilyesmit bárki elismerje. Én ennek nem szenvedek hiányába, de ezt jobb nem az orrára kötnöm. Szóval hagytam is lógva a témát sodródva tovább és tovább, újabbakba kezdve, vagy éppen elhallgatva azokat. Az idő is gyorsan meglódult, fel sem tűnt, hogy már egy órája nézelődünk, mászkálunk a sétányon. Az ég kormosan vonaglott felettünk, apró szürkült felhőkkel tarkítva el magát. Ez utóbbin nem is csodálkoztam... Fairbanks még ilyenkor is ontja magából a havat... az jobban meglepett, hogy eddig még nem ajándékozott meg minket egy sűrű hózivatarral. Nem tesz hát tisztelet köröket? Milyen kedves... Azt mondjuk már nem tudtam szó nélkül hagyni, mikor a csajoskodást felhozta. Arcomra szélesen elterülő vigyor rajzolódott fel, még a fejemet is jókedvűen megingattam. - Hát ez egy baromi nagy faszság. Már bocs. Nekem életemben nem fordult még meg a fejemben, hogy én akarnék lenni az a bizonyos fehérlovag... Ennek mondjuk lehet az az oka, hogy hipóval se nagyon tudnék ennél világosabb lenni, de meg merem kockáztatni, hogy a kiinduló mégis csak az, hogy nem vagyok az a típus. Úgyhogy máris megdőlt az elméleted! - felnevettem, valójában a saját hülyeségemen, de ez jogomban áll, szóval nem zavartattam magam. - Ez olyan csajos dolog, kár a gőzért is, mert nem tudsz megrendíteni. Család, gyerekek... micsoda... házikó?! - ezúttal már rajta nevettem. Vagyis a szavain. - Most már komolyan felmerül benne a kérdés, hogy mennyire vagy te valódi nő. Se álmok, se tipitapi, se anyámnyála... - megtorpantam egy pillanatra. - Hmmm... Figyelj már... teszteljünk! Szóóval, kérdés: Ha igazi nő lennél, mit választanál: az uborkát vagy egy doboz prémium banánt? - egészen komoly arcot vágva fürkésztem vonásait, eltökélt szándékkal, hogy én erre bizony választ is kapok. Persze végül megint röhögésbe fulladtam, és egészen nehezen is tudtam abba hagyni. Mindeközben már a kajánkat is kikértük, és csak a holt perceket töltöttük ki, szerencsére nem némasággal. Ilyenkor eléggé idegölő tud lenni a kínos csönd, engem pedig kifejezetten tudott irritálni. A munkájáról beszélt, azt pedig elhallgattam, lévén, hogy nagyon más választásom nem volt, és egyébként is én kérdeztem. Noha nem ennyire kifejtendőn, de hát aki kérdez, az vessen magára... - Tőlem bármennyiért is adják magukat, akkor se oda valók. A ribancok az utcán tolják, ott a helyük. Meg is érdemlik. - nem, nem csíptem a kurvákat, ez talán egyértelművé is vált. Az utolsóval, akivel összetalálkoztam, egy kiadós dugás után darabokban szakadt szét... Nem is értem, hogy képesek nők a saját testüket árulni. Žé mondjuk tudna erre velős, és kevésbé sem logikus választ, amitől a majdhogynem nem létező hajamat tépném. Talán ezért se beszélgetek vele ilyenekről. - Tánciskola? - kérdeztem egészen kedélyesen, apró tánclépést imitálva jártamban, ahogy elindultunk végre a kajánkkal. - Milyen táncot oktatsz? - na faszájosan beletrappoltam ám a hülye táncversenyes ötletemmel. Mertem azért remélni, hogy nem fog egyhamar, vagy még inkább: semmikor sem felkérni ilyenre. Mert előnyös hátrányosságom, hogy az ígéreteimet betartom... Wao, van egy jó jellemvonásom, ki hitte volna? Az, hogy a tesóimat érdekelné, nos... kötve hiszem, de erről sem kellett tudnia, úgyhogy csak helyeslőn bólogattam, hagy érezze, hogy milyen okos volt. Viszont talán ebből adódott az ötlet, hogy üljünk be valahova... mindenesetre éreztem rá a késztetést, és kicsit vágytam is a füstszagú kocsma szagra. - Nah, zsír. Egy biliárdra benevezlek...! - vicsoerogva vigyorogtam rá, szinte már idétlenül, ahogy gyorsabb léptekre kezdtem. - Egy óra az épp elég lesz, ésakkooor... legyen ez itt... O'Connors? - böktem fejemmel a távolban villogó kiírás felé. Ha neki is megfelelt, úgy arra felé haladtam tovább, félúton füléhez hajolva, de hozzá nem érve. - Mooond Elionore... féled-e a halált? - kísértetiesen suttogtam a szavakat, de valójában kurva jól szórakoztam, ennek ékes jele volt, hogy elhajolván megint kiszakadt belőlem a röhögés. Az egész csupán egy pillanat volt, míg már újra egyenes tartással botorkáltam mellette, leküldve a maradék gyrost is a gyomromnak. A papírját a legközelebbi kukába vágtam, majd tenyereimet összedörzsöltem. - Na csak azért kérdezem mert... - töröltem meg öklömmel szám szélét. - ...az én halálvágyam leküzdhető némi párnacsatával. Úgyhogy szólj, ha az O'Connorsban összefosikázod magad, hozok párnát! Tán még neked is segít! - ááá, megint, vagy még mindig szakadtam, úgy nevettem mint egy TBC-s, akinek már nem jut elég levegő a tüdejébe. Egyébként csak azért hozakodtam elő ezzel, mert állítása szerint védelemre szorulna. Most már egyre jobban érdekel ez a farkas szaggal megrakott csehó.
A bejárathoz érve azért kicsit feszengtem, noha ennek jelét nem mutattam. Éreztem néhány bolhást odabenn, de tartásom nem volt feléjük. Nem szokásom félni senkitől... előbb megyek nekik én, mint hogy esélyt adjak arra, hogy ők roncsoljanak belém. Úgyhogy jobb, ha a seggükön maradnak! Előre engedtem Elionore-t, aztán én is beléptem. Furcsálltam, hogy nincs olyan erős áporodott szag, mint az megszokott volt, ellenben azért az alkohol és füst szag erősen terjengett... - Iszol valamit? - pillantottam rá, lépteimet a pult felé irányítva. - Aztán mutasd merre van az a biliárd asztal, mert már rákészültem! - vigyorogtam, mint a hülyegyerek. A pulthoz érve egy pohár erős whiskyt rendeltem, s míg vártuk az italokat, addig háttal nekitámaszkodtam a simára nyalt műtákolmánynak, tekintetemmel folytonosan fürkészve a kisebb-nagyobb tömeget. Tenyerem kabátzsebembe siklott, majd arcom elkomorult. Egyszerűen kirántottam onnan ujjaimat, azok közé szorítva a belső anyagot, így fordítva ki zsebeimet. Már csak a pillangók hiányoztak, noha a pénzemet nem itt tartom, a gondom nem éppen ez volt... - Nééézd már... Az egerek már megint szétrágták a ruhám. - biggyesztettem le számat, és még arcom is lelohadt egy röpke másodpercre. De végül megint csak vihogásba törtem ki. - Tudsz varrni? Megvarrod? Varrd már meg! - noszogattam egy kicsit, elkerekített, édesnek szánt szemekkel pislogva rá. Ez se tartott sokáig, mert megint nem bírtam ellenállni a röhögésnek. Kurva jól elszórakoztatom magam, azt kell hogy mondjam! - Na jó... nem kell. Még a végén összeöltenéd magaddal, aztán hogy venném fel? - billentettem oldalra fejemet, ahogy íriszeit kutattam. Közben megérkeztek az italok, és ezúttal már a nadrágomban kezdtem el kotorászni, az asztalra szórva pár dollárt. - Hess. Ezt én fizetem. - rivalltam rá a nőre, noha kivételesen egész kedves hangszínnel, habár ellenkezést azt nem tűrtem. A kaját nem fizettem ki, mert nem randizunk, de ide én hívtam, úgyhogy ennyire még én is illedelmes vagyok. Szóval, ha kellett hát vállal még finoman le is vettem, de ezt akkor is én állom! - Szóval, hol az a biliárd? - fordultam felé, miután a kezembe vettem a poharamat...
- Azért ha próbát akarsz tenni, csak szólj, segítek… * Ajánlottam fel a segítségem vigyorogva a hipóra. Na igen, valóban nem lenne hatásos. Bár ez a pasi, fehéren? Inkább maradjon sötét, mint az éjszaka… nehezebben lehet észrevenni. No meg, elég abszurdan festene… A kifejtésére csak mosolyogtam.* - Hééé… én azt mondtam, hogy nem ismerek. Nem azt, hogy nincs. * Ismételtem meg magam. Igen, ha azokat az embereket nézzük, akiket ismerek ott igen is szerepet játszik. De lássuk be, nem ismerek mindenkit. Így Jay az első, akit nem érdekelnek ilyen dolgok. Vagy csak túl „macsó” ahhoz, hogy elismerje. Akárhogy is, ez már nem rám tartozott. Már nyitottam volna a szám, hogy válaszoljak a fel nem tett kérdésére egy szóban mikor folytatta és elhangzott az a bizonyos kérdés. Amit viszont a nevetésem kísért, egy fejingatással megtoldva.* - Akár így, akár úgy… a banánt. Nem szeretem a savanyú és puha dolgokat. * Válaszoltam még mindig vigyorogva. De az igazság az, hogy maga az uborkát sem szeretem. De azért a kérdés szerintem teljesen eltért a „földi” dolgoktól, tekintve, hogy a kérdése után még el is röhögte magát. Fura egy fickó az biztos, de legalább nem merev. Az örömlányokról alkotott véleménye… nos, nyílván való, hogy nem kedveli őket. De az biztos, hogy nem most kezdek vitába, hogy nem mindenkinek van választása és a többi hülyeség. Tény, olykor nem volt nekik… de magamból kiindulva; hamarabb halnék meg mintsem, hogy bárki akár egy ujjal is hozzám érjen akaratomon kívül… még egyszer. Fejemet kissé megrázva – amit észre sem vettem – hessegettem el a képeket a kobakomból, amikbe még mindig nem voltam biztos, hogy mennyi a valóság és mennyi csak a képzeletem szüleménye. Inkább a következő kérdésével foglalkoztam, ami azért számomra sokkal vidámabb téma volt. Így az elkomorult arcomra ismét mosoly kúszott.* - Show tánc, Rocky, Balett, Jégtánc de leginkább versenytáncokat. Tangó, cha - cha –cha, standard táncok. * Vontam meg a vállaim könnyedén. Egyik sem volt nehéz, legalábbis annak, nem aki hamarabb tanult meg táncolni, mint rendesen járni. Nálam ez elvárt volt, hogy ismerjem ezeket… jahm, apám által elvárt. Ahogy a zongora is, meg a francia nyelv és akadtak még ilyen baromságai az öregnek, amit elég hosszú éveken keresztül erőltetett, egy ideig anyámmal karöltve. De lássuk be, volt haszna. Imádok táncolni és zongorázni nem különben. * - Igen, az… de előre szólok, hogy nem vagyok nagy játékos. * Figyelmeztettem, bár két balkezes sem. Szóval még tudtam, hogy mit kell csinálni a golyókkal meg a dákóval. Szóval követtem a másikat, legfeljebb több oka lesz nevetni és ugratni. Ahogy közelebb hajolt, még egy vak is láthatta volna, hogy megfeszültem bár az okát csak én éreztem. A gerincem erősebben baszkurált, de jelét nem adtam.* - Nem. * Volt idő mikor még áldásként is gondoltam rá és szándékosan kerestem. De ez már elmúlt, azonban ahogy akkoriban hajkurásztam menetközben el is fogadtam. Az, hogy akkor, most vagy járókeretes koromban… már tök mindegy volt. Egyszer úgy is eljön. Menetközben pedig én is végeztem a vacsorámmal és a szemetesbe kötött ki a papírja. A kérdés okára felé pillantottam, hisz, ahogy elhúzódott már sok bajom nem volt. Csak a már egyébként is megszokott, de azok meg nem érdekesek. Ó anyám…* - Hát te nem vagy normális… *Nevettem el magam és korábbi gondolataim már nem voltak sehol. Nem lehetet a férfi mellett – hál’ istennek – sokáig komor gondolatokba merülni.
Ahogy beléptünk tekintetem akaratlanul is az egy az ablak melletti bokszhoz tévedt. Miért? Talán kerestem valakit a tekintetemmel, hogy tudjam, milyen estére számíthatok. Na de ott nem volt, bár ez nem zár ki semmit sőőőt… Lépteim, mint most is határozottak voltak de mégis könnyedségről árulkodtak. Ám a kezeim a karomat dörzsölték… sok volt az inger egyszerre és ilyen hirtelen. * - Ööö… nem… vagyis egy sört. Köszi… * Igen, ahogy igyekeztem megszokni annyira elvesztem az érzésben, hogy hirtelen még azt is elfelejtettem, hogy mit akartam. A pulthoz lépve inkább levettem a kabátom és a karomra fektettem. Így láthatóvá vált a hosszított világoskék pulcsim is. Még mindig igyekeztem küzdeni egy kicsit magammal, hogy minél gyorsabban elfogadjam a helyet, mikor Jay megint hozzám szólt. Felé kaptam a tekintetem, majd le a kezeire. De ahogy megláttam az arcát a kérése közben már megint elnevettem magam.* - Egy ilyen tekintet után meg is tettem volna, ha tudnék varrni. De nem tudok… * Mondjuk, próbálkozni lehet, csak épp nem volna sok haszna, tekintve, hogy egyébként is csúnya lenne. A varrás nem az én asztalom, különben sem volt kitől ilyeneket tanulnom.* - Velem együtt… * Vontam meg könnyedén a vállaim egy halvány mosollyal az ajkaimon. De inkább a tálcám kezdtem el kivadászni a táskámból és léptem volna előre, hogy fizessek mikor a férfi hessegetni kezdett. Felvont szemöldökkel tekintettem rá… na nem, azt már nem… * - Felejtős… * Osztottam meg vele és már léptem is oda. Nem, sosem szerettem, ha akár csak egy Dianás cukrot is kifizetnek helyettem. De persze ez nem jött össze, tekintve, hogy a férfi már megint alkalmazta a vállait. Az érzés nem maradt el és kissé összeszűkült szemekkel néztem fel rá és kivételesen csak azért nem löktem vissza, mint korábban mert a kezem nem volt szabad.* - Neked ez a mániád? De jó… legyen, a következőkört viszont Én fizetem. * Na ez sem épp tűnt esetlen próbálkozásnak. Nem játszunk olyat, hogy bárki, bármit is fizessen helyettem. Nem küldhetek mindenkinek másnap virágot meg babát ajándékba. Elvesztené a varázsát. Elraktam a tálcám, és már a sörömmel a kezemben indultam meg hátra a billiárd asztalhoz. A pult végénél lévő fazon azonban, úgy látszik sok spenótot evett. Tekintve, hogy eddig csak méregetet mióta beléptünk, de most ahogy elhaladtam mellette már lendült a keze, hogy a hátsómmal ismerkedjen. Igen, ez ugyan az a fazon volt, aki a legutóbb is itt volt és már akkor sem éreztem magam jól tőle. Pech az, hogy ahogy közelített a keze, bár nem láttam, de a bizsergésem erősödött, ugyan úgy, mint korábban mikor a társaságom lépett közelebb. Így kiléptem oldalra, pech, hogy így meg Jaybe ütköztem. De legalább a fazon keze csak a levegőt suhintotta.* - Ööö… bocs. *S már léptem is egy nagyot előre a mancsom elvéve az oldalától ahol épp megtámaszkodtam. Zavarom, kellemetlenségem jele nem is lehetett más, minthogy szörnyen sietősre fogtam a billiárd asztalig. Aztán vagy tartotta a lépést, vagy ráérősen jött utánam.* - Szóval… állítasz vagy a kezdő lökést szeretnéd? * Kérdeztem, de még mindig nem néztem rá. Na jó, lassan elég lesz. Szóval megerőszakolva saját magam tekintettem fel a másikra a válaszát várva. Hadöntött, akkor bizony annak fejében cselekedtem is, miután a söröm az asztal szélén landolt a kabátom, táskám pedig a legközelebbi székre lepakoltam.*
Na, a banán... Ki gondolta volna? Mégis csak akad benne egy rejtett - nagyon mélyen rejtett - nő. Csak fejet ráztam, felnevetve, megspékelve egy: "Gondoltam"-mal. A munkásságát mondjuk egész komolyan hallgattam végig, lévén h szerettem a táncot. És bár meglepő, de a felsoroltak nagy részét kifejezetten csíptem. Már, ami a versenytáncokat illeti, mert hát én meg a balett?! Na ne vicceskedjünk! Igaz, én sosem tanultam, csak jön, ez szimpla érzés, ahogy a lábaim megmozdulnak egy-egy zenére. Van, hogy észre se veszem... ilyenkor basz tarkón Žé izomból, hogy már megint majomkodok. Hát le is szophat, hülyebuzi! Végül sikerült belőnünk az O'Connorst is, és némi halálvágyas kőrtúra után - amin én kifejezetten jókat röhögtem - meg is érkeztünk. Egyébként valóban: nem vagyok normális, sose voltam, és vajmi kevés esélye lesz annak, hogy valaha is az legyek. De hát ki tudja... lehet fejbe kúr egy tégla és hetekig nem fogom azt se érteni miért vagyok fekete!?
Ahogy beléptünk nem is volt kérdés, hogy egy kocsmába trappoltunk tökig. Igaz, kevésbé sem volt dohos, és füstös, mint az eddig megszokottak, de ez sem volt sokkal különb. Nekem kedvemre való volt, leszámítva azt az örvénylően terjengő dög szagot, ami az orromba szivárgott. Sok büdös korcs... Oldalra is vontam a számat, amit csak akkor nyitottam ki, amikor érdeklődtem, hogy Elionore mit iszik. Sör, az rendben van. Nem női pia, de mint tudjuk ő csak félig van csajból - az én szememben-, nem képezi tehát vita tárgyát. Meg is rendeltem a kért italt, a sajátommal együtt, és egész szórakozottan vártam, hogy meg is kapjuk, mígnem bele nem futottam a lyukas zsebembe. Ojjvé, de jó! Persze az idétlen rajzfilm fej el sem maradhatott, ahogy színielőadásomat levezényeltem a nőnek. - Miből is gondolhattam, hogy nem tudsz varrni? Nem is értem... - vigyorodtam el szélesen, miközben végre a szesz is megérkezett. Hát, most na... ennél gyorsabban is kiszolgálhattak volna, nem azért, hogy beszóljak! Dehogynem... Ilyeténképpen pedig fizettem is, esélyt se adva Elionorenak arra, hogy ő tegye meg. Látszólag mondjuk nem szimpatizált a dologgal, de hol nem szarom már le? Tűrj és hallgass! - ahogy apám mondta valaha, mikor szimplán nekibaszott egy fának, pusztán szeretetből... na meg tanítási célzattal. Utólag belegondolva azért voltak beteg dolgai. De kiváló mester volt, kétségtelen. - Eeegen, ez a mániám! - vágtam rá egyszerűen, még a szemöldökömet is megrángattam szórakozottan. - Hát tőlem, ha ennyire nyomulsz rá, fizesd. - vontam vállat, aztán már sarkon is fordultam, kezébe nyomva a sört. Tőlem aztán állhatja a következő kört, pont nem érdekel. Nők... Miként a pult vége felé haladtunk beriasztottak a vészjelzőim. Érzékeltem a bestia jelenlétét elég közelről karcolt, és nem kellett hozzá nagy tudomány, hogy egyértelművé váljon, hogy a pult végében héderelő fickó bizony farkas. Megforgattam a szemeimet, ahogy Elionore mögött sétáltam, így ő ezt nem láthatta. Azzal mondjuk nem számoltam, hogy már annyira el van ázva ez a nagyonbarom - így egybe -, hogy feltett szándéka lesz letapizni a társaságomat. Már előre láttam, ahogy a keze lendülni fog, és tán épp cselekednék is, hogy letörjem azt tőből, mikor meggondoltam magam. Hát én erre kurva kíváncsi leszek! Tekintve, hogy ez a nő úgy irtózik az érintkezéstől, mintha csak leprát kaphatna el bárkitől is. Röhej... Ellenben, meglepett, ahogy hirtelen felém szökkent, kitérve a suhintó tenyér irányából, egyenesen belém kapaszkodva, testével hozzám vágódva. - Hé-héé! - fogtam rá vállaira, kinyújtott ujjakkal, ahogy tenyere oldalamra siklott. Végül feljebb emeltem mindkét karom, mintha csak a tarkómba nyomtak volna egy fegyvert: Kezeket fel! Na persze, ilyen esetben izomból letépem az arcát az illetőnek, de ez most mellékes. Több reakcióra azonban nem volt időm, mert már sietősen vágtázott a biliárd teremig, ennek köszönhetően elég hosszan nyújtott léptekkel követtem őt. A terembe érve, lehúztam a whiskym felét, majd az egyik dohányzó asztalra tettem. Ráérősen vettem le a kabátomat, és hajítottam oldalra, ellépve a dákókig, hogy egyet a kezembe rántsak. Meg is forgattam azt a levegőbe, ahogy kicsit meglendítettem, tekintetemmel követve a folyamatot, majd végül az asztal mellé sétáltam. - Hát, állítanom... nem nekem kéne... - sejtelmes, genya vigyor szánkázott arcomra, ahogy direkt félreasszociáltam szavait. - Egyébként megcsinálom, hagyjad. Aztán lökhetsz. - léptem is a háromszöghöz, belepakolva sorba a golyókat, ahogy azt kell. A feketét a két előtte lévőre tettem, majd egyet lökve az egészen - a helyére -, bepördült a kemény nyolcas is. - Tied a pálya. - intettem kezemmel, hogy mászhat ide, ha kezdeni akar, közben pedig újra magamhoz vettem a dákót. Megvártam míg lök, és csak azután szólaltam meg, hogy végig néztem a rengeteg golyó céliránytalan suhanását a feszítettet, zöld textilen. - Amúgy... mondd már meg nekem, hogy miért fosod össze magad attól, ha valaki hozzád ér. Rühes vagy, vagy mi a szar? - felnevettem a hülyeségemen, majd újra elkomorítottam arcomat. - Na de most komolyan. Mi a para tárgya? Oké, az előbbi jogos volt, a tapis-pali. De egyébként...? - közben az asztalhoz léptem, mert én jöttem. Azt a színű golyót céloztam meg, amelyikkel én voltam az első lökést követően. Nem voltam nagy játékos, de szerettem, és értettem is hozzá. De abszolút alap szinten. Az első próbálkozásom sikerrel zárult, a másodikat pedig direktbe mellé lőttem. Elvégre... nem egyedül játszom, a farkasom szemével pedig két perc alatt leszedtem volna minden hozzám tartozó golyót.
*Szó nélkül hagytam a megjegyzését a varrásra. Igazából csak rám kell nézni és az ember még azt sem feltételezi, hogy egy szendvicset össze tudok dobni. Jó, azért azt megoldom, de kiállításra nem küldeném az tuti. De a gyomromban nem mindegy? Különben meg, az ilyen asszonyi hiányosságaim csak is abból fakadtak, hogy nem volt kitől tanulnom. Főző suliba is csak egyszer iratkoztam és az első gyakorlati órán ki is rúgtak, mikor meggyújtottam a konyharuhát és épp telefonáltam, szóval még csak észre sem vettem. Mikor meg lett volna, akkor meg még nem érdekelt. Szóval nekem ez így tökéletesen megfelelt. Másnak meg… az meg nem érdekelne akkor sem, ha lenne.* - Nyomul a fene, csak nem szeretem… * Válaszoltam egyszerűen. Tényleg nem szerettem mióta kialakítottam a kis önálló életem. Még apámtól is nagyritkán fogadtam el bármit is, ha meg még is, azt rövid időn belül vissza is adtam. De ez most lényegtelen, a következő kör az enyém és kész. Meg is indultam befelé, de persze most sem maradhat el, hogy valaki ne kekeckedne velem. Kezdtem áldani Corvin embereit, hogy az Orfeumban elég elrettentőek ahhoz, hogy ilyesmi előforduljon. No meg, szépen is néznénk ki, ha ott is, ráadásul meló idő alatt rátekerednék valakire, mikor pont azt akarom elkerülni. Most Jay volt ez az ember. S bár isten lássa lelkem, egyáltalán nem akartam közeledni a férfihez, de most nincs mit tenni. Kezem az oldalán támaszkodik, arcom kivörösödik, a zsigereim tiltakoznak, amit csak fokozza, ahogy megérzem vállaimon a tenyere érintését. Két pulcsi van rajtam, de még így és érzem, ahogy abban a röpke pillanatban éget az érintése. Az égető érzésre testem kissé összerándul és már lépek is tovább, hogy mint akit űznek, találjam meg a helységet, ami nekünk kell.* - Volna egyáltalán mit? * Vontam fel a szemöldököm és csak a remény volt meg, hogy a korábbi vörösségének már nyoma sincs. Tekintetem követte minden mozdulatát miközben meghúztam a söröm, hogy legalább az hűtsön valamennyire. Egy megfelelő dákót levettem az állványról és gyakorlott mozdulatokkal poroztam be a végét és fújtam le a felesleget. Ahogy szólt, már mentem is és egy határozott lökéssel engedtem útjára a fehéret. Teli, no meg egy csíkos ment le. Hát remek kezdés… Mivel a másik jött, az utóbbival így félre álltam, hogy kényelmesen kavirnyázzon és ne kelljen kerülgetnie. * - Így is lehet mondani… * Vontam meg a vállaimat mosolyogva miközben nevetett. Persze sejtettem, hogy nem gondolja komolyan, csak kérdés az, hogy akarok-e a kérdésre válaszolni. Nem, határozottan nem akartam. Minek? Persze a tudás olykor hatalom, de számomra ez már annyira megszokott volt, hogy néha már magam is elfelejtettem, hogy nem így születtem. De csak néha, és akkor sem épp egy ütközés után. Tekintetem egy pillanatra a másikra emeltem és pár pillanat múlva pedig csak megrántottam a vállam. Nem törődöm mód.* - Számomra ez a természetes. Semmi rossz nincs abban, hogy nem hagyom magam akárkinek megérinteni. Még akkor sem, ha a legártatlanabb gesztusról van szó. De ha tudni akarod, akkor egy nap felébredtem úgy öt éve és már nem bírtam elviselni még az apámtól sem. Zavar? *Vontam fel a szemöldököm kérdőn. De elmémben megelevenedett a kép mikor a kórházba ébredtem és szerencsétlen orvos volt az első, aki megszenvedte a kialakult fóbiám. Nem hazudtam most sem. Hisz, tényleg nem emlékszem miért alakult ki. Az a három nap… az a homályba veszett és csak átfogó képet adtak a vizsgálatok, de azok sem magyarázzák a fóbiám. Nem emlékeztem, csak részletekre és abban sem voltam biztos, hogy azok a valóságot takarják-e. Csak az a biztos, hogy az előtte bújós, életvidám, mindig nevetgélő, mosolygós lányból ez lettem. Egy félelem nélküli, undorodó, harcias dög. Utáltam magam, hiányzott az előtte való Evelyn. De öt év elég hosszú idő, hogy az ember megszokja és elfogadja saját magát. Szeretni meg nem kell. Ahogy elvétette a másodikat, már mentem is az asztalhoz és láss csodát, az elsőt is elvétettem. Vagyis, golyó-golyó és bement, csak épp nem a fehérnek kellett volna. Kissé elhúztam a szám és a férfire tekintettem.* - Miért érdekel? * Oké, igyekeztem, de nem sikerült lenyelni a kérdésem csak eddig. S szerintem eddig is csak azért mert mással voltam elfoglalva. Történetesen, hogy az asztalra hajolva ne érjek semmi máshoz, amihez nem kéne.* - Szóval szeretsz táncolni, ezek szerint játszani. Mi az, amivel egy magadfajta leköti az idejét amikor épp nem azon agyal, hogy milyen színű legyen a koporsó bélése? * Ehm… ez a benga állat, amint épp egy az egyik kezén könyökölve, dörzsölgeti az állát és azon agyal, hogy a vörös vagy a fehér a jobb a fekete koporsóba, selyem vagy bársony legyen? S még a hosszú ujjait végig is futatja az anyagon, hogy biztos legyen a dolgában. Na jó, elég abszurd kép… szóval még mielőtt tovább gondoltam volna félre álltam és a sörömet kortyolgatva vártam.*
Bánom is én mit szeret. Ha ennyire rá van izgulva, hogy ő fizessen, én ugyan nem fogok ellenkezni. Úgyhogy annyiban is hagytam a dolgot, aztán a kis affért leszámítva elég gyorsan eljutottunk a biliárdteremig. Ami ezt illeti, örültem neki, noha még jócskán azon vihogtam magamban, hogy miként is ugrott el a tapis pali elől. Ez a nő tuti hogy hibbant. Vagy ha nem, akkor is hiányzik valami az összeszereléséből. De ez már nem az én gondom... Visszakérdésére megrántottam a szemöldököm. Még, hogy volna-e mit? Tipikus vérszívás, szóval ezt is ráhagytam. Semmit se értem volna el vele, ha közlöm, hogy mindjárt rávágom az asztalra aztán megnézheti. De most nem voltam ilyen hangulatban, és egyébként sem kívántam kivételesen semmi erőszakoshoz megmozdulást produkálni. Ez ma egy ilyen nap, olybá tűnik... Az mondjuk már jobban érdekelt, hogy mi ez a fene nagy undor, és "ne nyúlj hozzám" fóbia benne... Egy ideig úgy látszott, hogy nem igazán fogja megosztani velem, aztán mégis neki kezdett, miközben pár golyó már ívesen leszédült az asztalról. - Engem nem zavar. Csak furcsa. A hangsúly inkább azon van, hogy senkinek se engeded, ahogy elnézem. Nem mintha engem marhára érdekelne, hogy ki matathat rajtad, és ki nem. Egyszerűen csak nem világos számomra, hogy lehet valaki ennyire feszélyezett. Egyszer be kéne szívnod. A villanyoszlopot is agyon csókolgatnád... - vigyorodtam el többfogasan, ahogy újra én következtem. A játékra valójában nem nagyon figyeltem, így csak lökdöstem a golyókat, elsőre mondjuk megint leszédült egy teli, úgyhogy újra nekifeküdtem. Bár ezúttal oda se néztem, szóval valahol a fehér leborult az egyik lyukba. - Nem érdekel, mint mondtam. Csak nem tudok vele azonosulni, ennyi az egész. Én nem azt mondom, hogy tapizzál le minden barmot, mindösszesen nem hiszem, hogy belehalnál, ha közvetlenebbül élnéd az életed. Neked is könnyebb lenne. - vontam vállat egyszerűen, még a szemöldökömet is megrántottam egyszer. Közben helyet adtam neki, hogyha úgy érzi, mehet lökni. De tőlem percekig is állhat a játék, annyira nem éreztem a fontosságát, csak kellett valami plusz, ami kicsit leengedi az agyat, és kikapcsol. Újabb kérdésére azonban némileg összeszűkültek szemréseim, homlokomon ezzel egyidejűleg kósza ráncok vonalazódtak ki. - Nem foglalkozom a béléssel, azt a rendelő választja. - kerültem meg kicsit a témát, megfogva az egyik végénél. - Én csak faragok intézem a dolgom. Nem lakberendező vagyok! - ezt muszáj volt elnevetnem. A hülye szójátékaim, ha mást nem is, engem rohadtul tudtak szórakoztatni. Pláne mert egészen közös hangot beszéltem önmagammal. Mily' meglepő! - Sok mindent csinálok. Többnyire azt, amihez kedvem van. Például veled dumálok. - elléptem a poharamig, majd lehúztam belőle egy nagyobb kortyot. Aztán visszacsúsztattam az előbbi helyére; tompa koppanással jelezte érkeztét. Ennél részletesebben mondjuk nem kívántam bele menni, mert bár tökéletesen tolom a kamu dumát, ha muszáj, akkor sem csípem annyira. Vagy pofázzak valósról, vagy fogjam be, és észrevétlenül tekerjem tovább a biciklit. - És te, mivel szarozod el az idődet, ha nem táncolsz éppen? Ja... és persze ha nem játszol megérinthetetlen jégszobrot...? - vigyorogtam. Inkább szurkálódtam vele, mint sem sértegettem, ezt jó ha tisztázzuk. Közben löktem, amennyiben én következtem, de megint marhára nem a játékot figyeltem. Csak ütögettem a vakvilágba a golyókat, míg végül megint Elionore jött. Hátra is léptem, hátamat, csípőmet a falhoz támasztva, megöntözve torkom az utolsó kortyokkal. Aztán a pohár, ezúttal már üresen kondult meg az asztallapon. - Amúgy hol is táncolsz? Csak mert... ha netán odatévednék, ne akarjalak már leszedni izomból az emelvényről. - kaján vigyor söpört végig rajtam, ahogy megingatott fejjel kezdtem halk röhögésbe. Valójába inkább azon nevettem, ahogy elképzeltem, hogy letépem onnan szerencsétlen, és először azért vinnyog, mert egyáltalán elmozdítottam, aztán meg azért mert hozzáértem. Most, hogy ezt lefuttattam még az is lehet, hogy bejátszom! Szavaim végét követően azonban a terem ajtaja felől ismerős energiák kezdtek megcsapni. Az előbbi fazon - emberbőrbe bújt korcs -, határozott, ámbár ingatag léptekkel kezdett minket megközelíteni. Egyelőre nem mozdultam, még akkor sem mikor már arccal az ajtófélfának esett. Öcsém, hogy ez mennyire el van ázva! Persze beböfögött, bár nem igazán értettem, hogy mit próbál olyan elcseszetten artikulálni. A... nő... megbasz... én... és társai hangzottak el. Fejemet értetlenül oldalra billentettem, majd pillantásomat a pasasról átvezettem Elionore-ra, és vissza. - Takarodj haza, míg szépen mondom... - morrantam fel, ahogy egy-egy lépést megtett még felénk, noha kétségtelen, hogy mindeközben háromszor is térd alá rogyott majdnem. - Te ne pofálozzál nekhem teh kutyha! - köpte a szavakat, én pedig egy fáradt sóhajt hallatva koponyámat a falnak vágtam. - Ezthmeg eeálvizsem! - bökött a nő felé, én meg már röhögtem. Ne mtudom mikor kezdődött, de úgy bukott ki belőlem, mintha muszáj lenne... - Azt se látod hol van, te nagyonbarom! De próbáld csak meg... - aztán nem foglalkoztam vele, vártam, hogy mit lép, vagy mit lépne, addig pedig eszem ágában sem volt reagálni rá tettlegesen, míg nem követ el olyasmit, ami szúrná a szemem. Ebbe természetesen az is beletartozott, hogy megígértem Elionore-nak, hogy megvédem... úgy látszik, tényleg nem tévedett az itteni arcokat illetően...
*A senkit azért kicsit túlzásnak találtam tekintve, hogy egy ember mégis akadt. Bár neki meg alanyi joga tekintve, hogy az egyetlen ember, aki azóta és már előtte is jó pár évig boldogította az életem. De nem szálltam vitába a másikkal, hisz rajta kívül a senki az tényleg senki volt. S inkább ezen volt a hangsúly, s mint tudjuk, a kivétel csak erősíti a szabályt, így elenyésző is volt. Na de a beszívásra csak elvigyorodtam. * - Nem segít és az oszlopokkal most sincs bajom. * Nem vagyok rossz kislány ránézésre, de azért az élet apró dolgaiból én sem maradtam ki. De hogy nálam nem is azt a hatást kelti ki, mint másokból az is fix. Legalábbis többnyire mindenki, hű de laza érzéssel találja utána szemben magát. Nos, nálam csak a félelem üti fel a fejét. Legalábbis az ébredésem után azon az egy alkalomkor mikor megtettem, előtte meg nem volt hozzá közöm. * - Nekem így természetes, de ez egyoldalú. Ha akarom, akkor nem zavar. Ha most oda mennék hozzád, és hozzád érnék, nem zavarna. Vagy, ha megkérnélek, hogy tedd meg ugyan ezt fordítva, nem érdekelne a dolog. Ez egy ilyen elcseszett és kurva nagy baromság, de nálam ez a természetes. * S közben bizony az asztalhoz sétáltam, és ahogy a golyó halk puffanással megérkezett, már fel is helyeztem az asztalra, hogy lökjek. De a szavaira csak felvontam a szemöldököm egy pillanatra. * - Valóban nem… próbáltam, de van amit nem tudok kikapcsolni. De ha megmondod, hogy miként tegyem… esküszöm, megpróbálom. * Vigyorodtam el. Nem hittem, hogy tudna olyat mondani, amitől a reflexeim kikapcsolnának. Mi sem mutatja jobban, hogy még ittasan is kapásból megfejeltem Balázst, mikor hülyeségből magához rántott és nem tudtam megütni. Jó persze, Én húztam a rövidebbet, mert baromira fájt a fejem utána egy jó ideig. De a lényegen nem változtat. Közben persze az asztalra hajoltam megint és ellöktem a golyót, de mellé… a fehér golyó meglökte a kiszemeltet, csakhogy az sarokról visszapattant szanaszét gurítva az összes többit, ami még az asztalon volt. Öröm, az ürümben, hogy nem csak tőlem nem ment le, hanem Jaynek sem segítettem. Válaszát kíváncsian hallgattam, amitől persze nem lettem sokkal okosabb, csak épp biztosabb abban, hogy a munkáját nem veszi a lelkére. Legalábbis a szójátékából erre következtettem, aztán lehet, hogy megint tévesen. Nem ez volna az első alkalom, hogy mellé nyúlok.* - Pedig az sem rossz foglalkozás. Bár talán valahol érthető, hogy a végső „otthonunk” valamelyik családtag rendezi be. De nem értek a temetésekhez… * És az ilyen lelki hülyeségekhez sem, hogy ki miért csinálja. Én nem tudom, hogy miként reagálnék, de amennyire nagy türelmem van az ilyen cifra dolgokhoz, szerintem átadnám a lehetőséget a vállalatnak, hogy intézzék ahogy akarják, csak időre kész legyen. Bár tény, hogy nem is kell ilyeneken gondolkodnom. A kissé sem információ dús válaszára oldalra billentettem a fejem és visszasétáltam a sörömhöz, ami még félig volt. A kérdésére és az újabb bökdösésére elmosolyodtam. * - Multi funkciós vagyok. De Jégkirálynői mivoltom megengedi, hogy azt, amit akarok, mint például vásárolok – vigyorodtam el, tekintve, hogy utáltam vásárolni - , vagy épp városbemutatót tartok. Egyébként meg semmit… Meló, alvás és előtte vagy utána kijárok a várost körülölelő erdőbe, miközben útba ejtek egy kajáldát. Délutánonként meg táncoktatás vagy épp gyakorolok az otthon kialakított Táncteremben. Az unalom mintaképével van dolgod. * Hajoltam meg színpadiasan mintha csak bemutatkoztam volna. De így elmondva… tényleg unalmas volt és a másik arra is rájöhetett, hogy ennek ellenére még sem alszom sokat. Minden nap ugyan olyan. Ha nem melózok, még akkor sem csinálok semmit, csak többet vagyok kint az erdőben, esetleg az ágyamból kínzom a fabábut néhány szárnyakat nővesztett tőrrel. Míg nincs edzőm, addig a városi terembe is felesleges lenne bejönni. Söröm az asztalon koppant, ahogy megint én jöttem és felmérve az asztalon lévő állapotot hallgattam a férfit. De nem löktem, hisz a lehetőségre elnevettem magam és fejem ingatva válaszolt.* - Az Orfeumban, de ilyenre aligha lenne időd, vagy ha a srácok nem figyelnek, vagy épp bevannak lassulva sem járnál sikerrel. * Sérülések nélkül semmiképp sem. Azért engem sem kellett félteni és Corvinnak, ha tetszik, ha nem, még fent is van nálam minimum egy tőr. Bár meg kell hagyni ennyire bátor, vagyis inkább őrült próbálkozása még senkinek sem volt. Igazából mosolyogni akartam a szavaim végén, csakhogy épp megláttam az érkezőt közben így szavaim vége már komor volt és próbáltam kitalálni, hogy mit is igyekszik magyarázni. De ahogy megfejelte az ajtófélfát, lehunyva szemeim csíptem össze az orrnyergem a hüvelyk és a mutató ujjammal, hogy ne röhögjem el magam. Az felérne egy provokációval a másiknak ilyen állapotban, szóval inkább még a szemem is megdörzsöltem a két ujjamat széttolva. Jay szavaira hagytam abba a mozdulatot és tekintettem fel újra, némi reménnyel, hogy a másik veszi a lapot és távozik. Felőlem kifelé is megfejelheti az ajtó félfát csak az irány legyen meg. Kissé oldalra billentett fejjel néztem a másikat, ahogy igyekezett haladni és beszélni. Valahogy a kettő nem ment neki egyszer, ha ilyen tempóban halad, ráadásul a mutatott irányba, akkor jövőre ér ide, nos… azt hiszem nyugodtan lőhetek egyet addig, hogy Jay se mulasson olyan jól. Bár nem zavart, igazából felüdítő volt hallani ennyi nevetgélést ilyen rövid idő alatt. Rég volt benne részem, és mint korábban most is kapott egy mosolyt, csak épp egy sokkal halványabbat. Szóval csak előre dőlve löktem egyet és le is ment ezúttal már nem a fehér. A következő lökésem a másikoldalról volt esedékes, szóval így szerintem csak összezavartam a muksót a helyváltoztatással, de az már mellé ment, szóval a férfire néztem.* - Te jössz… *Viszont a probléma ott volt, hogy azért a férfi nem mászott, de időközben közelebb ért hozzánk, így a kezem már egyre jobban viszketni kezdett, ahogy a zsigereim is egyre jobban jeleztek, szóval a részegünk felé fordulva vártam, ahogy felém nyúlt még félúton sem járt a keze de kitértem, úgy, hogy elléptem. Viszont a türelemjátékokat sosem soroltam volna az erősségeim közé. Szóval úgy a harmadik sikertelenségnél már felsóhajtottam, minden kommunikációra tett próbálkozását figyelmen kívül hagyva, aminek a lényege gondolom az lett volna, hogy álljak meg.* - Nézd fogócskázhatunk a teremben napestig, de ennél közelebb nem kerülsz hozzám akkor sem ha megfeszülsz. Legutóbb elrángattam innen a partnerem, ezért vagy még egyben. De most a társam lesz a legkevesebb problémád. * Igyekeztem szép szóval hatni a másikra, miközben folytattam a jobbra-balra lépdelésem. Na persze tudtam én, hogy sikerem annyi lesz, hogy egy pillanatra Jay felé néz. De arra azért nem számoltam, hogy megállapítja, hogy Ő jobb vagy valami ilyesmit. De erre már nevetnem kellett és fejem ingatva hagytam ott és mentem Jayhez, menetközben felvéve a székből a kabátom és a táskám.* - Nem fogja feladni… menjünk, mert a következő próbálkozásnál vérfog folyni. *Néztem fel Jay szemébe, és bár ajkaimon ott volt a nevetésem után hagyott mosoly. Azonban láthatta, hogy szavaim komolyan gondoltam, mind, amit neki intéztem és mind azt, amit korábban a férfinek. Nem Jaytől féltettem, hanem magamtól. Sajnos volt az a pont, amikor már nem érdekelt, hogy a másik részeg és ergo tehetetlen már csak a késedelmi idő miatt is, mire felfogja a dolgokat. Nem érdekelt, hogy háttal vagyok a részegünknek. Ha közel ér, érzem. Kabátom a balkaromon pihent, ahogy a táskám is abban volt tekintve, hogy egyébként is be van kötve és nem szívesen erőltetném meg, vagy szakítanám fel a sebet egy nap kétszer. De ha nem indultunk el, vagy időközben a másik közel ért és semmilyen más módon nem óhajtott távozni, akkor nagy volt az esélye annak, hogy a szavaim már nem csak üres fenyegetésnek hatnak, hanem be is teljesülnek. Nem ez volna az első, de muszáj nekem mindig kifogni a barmokat? Már pedig kétszer ugyanazon ember miatt elhagyni ugyan azt a helyet, már sok nekem is. De talán ez a legjobb... számára legalábbis. *
Nem igazán tudtam még így sem megérteni ezt a no tapi dolgot, de ráhagytam már ezúttal. Ez az ő dolga, én egyszerűen csak furcsállom, hogy valaki ennyire elszigetelődjön... mindenkitől. De hát, úgy látszik, ú is belátja, hogy ez egy baszott nagy faszság. Legalább ennyi... Mindegy. Ennél tovább - még ennyire sem - nem rám tartozik. - Nyilván sehogy se lehet, ha ezt így bekódoltad magadba. Ha pedig elvagy vele, engem kurvára nem izgat. Te bajod. - vontam vállat, miközben már kitudja hányadik golyót löktem el az asztalon. Lassacskán már arra se figyeltem, hogy egyáltalán bemegy-e, így számomra a játék kimerült abban, hogy lövöldözünk a vakvilágba, és csókolom. A témaváltást illetően csak oldalra billentettem a fejemet. Nem nagy cucc ez a temetkezés, semmi extra nincs benne... Nem nehéz, nem nagy fáradság. Többnyire minden a seggünk alá van téve, hogy mit hogyan óhajt a megrendelő. - Jah, a családtagok értenek hozzá. Nem rég egy rózsaszín, párnás szart kértek. Mondanom sem kell, hogy elég gáz volt. - felnevettem, ismét. Már nem is lett volna értelme számolni se, hányszor röhögöm el magam. Ez annyira természetes volt számomra, mint az, hogy két karom van azon pedig öt-öt ujj. Ellenben ez a rózsaszínes, kipárnázott koporsó tényleg elég hányingergerjesztő volt, legalábbis ami az én nézeteimet illeti. De ezt is eltemettük, mint az összes többit. Vagyis nem mi, de mi készítettük fel, hogy odakerüljön, ahova való. - Elég unalmasan hangzik. - vigyorodtam el, kissé szurkálódva. - De egyébként nem rossz az. Legalább nem otthon ülsz. Mindennek meg van a maga alkotta öröme. - vontam oldalra számat. A magaméról kár volna szót ejteni bővebben, mert a kibelezés, és az ehhez tartozó gyilkolás már más téma. Nem hiszem, hogy mosolyogva hallgatná végig... És nem is állna szándékomban egy kicsit se beavatni, szóval elvethető a gondolat is. - Az időt hagyd meg nekem. - kacsintottam egyet, de tovább nem forszíroztam, hogy tőlem aztán ötvenen is rám ugorhatnának se tántorítana vissza attól, hogy leszedjem őt onnan, ha úgy akarnám. Persze, ez csak elméleti síkon mozgó történet, de azért jót vigyorogtam ezen is, pláne a szavait hallgatva. Még hogy nem járnék sikerrel... kis naiv... Ám nem volt sok időm ezen elmélázni, hiszen az iménti fickó botladozva próbált betérni a terembe. Értetlenül meredtem rá... Farkas dolgok ide vagy oda... Ennyire még én se ittam le magam soha. El tudom képzelni, hogy legalább két hordónyi piát tolt le a toroknak, egyéb lehetőséget nem láttam, az effajta elázást illetően. Borzalom... Persze a pasas csak törleszkedett, nyomult előre, mint aki rágógumiba lépett. Feltételezem ezt mindabból, hogy egyet előre kettőt hátra tánclépésekben ropta a padlót. - Elég tompa vagy... - böktem még oda, csak úgy "kedveskedésből", és még egy kiadósat horkantottam is mellé. Noha, még ez sem hátráltatta abban, hogy megpróbáljon Elionore közelébe kerülni, aki formásan táncolt el előle, és még közben három tea délutánt is levezethetett volna. - Már nem lövök. - sziszegtem, ahogy felém intézte a szavakat a nő. Most jobban érdekelt az, hogy meddig fajul el ez a történet. A dákót a fal mellé dobtam, és egy határozott lépéssel előrébb sétáltam, ahogy bamba, sárgásbarna tekintete rám vetült. Nem érdekelt, hogy mit gondolt, az meg végképp nem, hogy mit forgatott a fejében. Eközben Elionore mellém érkezett, én pedig hallva ugyan a szavait, de még egy öblösebb lépést tettem a fickó felé. - Nem úúúgy megy az. Várj... - pillantottam vissza vállam fölött a nőre, majd újra a pasast fixíroztam. - Vér most fog folyni, ha nem kotródsz innen! - ez a barom meg felröhögött. A hülyeállat... Mondhatom több sem kellett, izomból felrántottam az öklömet, és pontosan az álla alá ékeltem azt. Lendületesen érte az ütés, és némi nyáltengert zúdítva ki szájából hátrált három lépést, botladozva, majdhogynem összeesve. - Most pedig takarodsz. Ne várd meg míg én teszlek ki. - morrantam egyet, és íriszeimben megelevenül farkasom fenyegető pillantása. A hím felegyenesedett, majd lazán elém köpött egyet. Nem kellett volna... Újra lendült a karom, és ezúttal már totál le is terítettem a földre, ki a teremből, hogy a parkettán végig csúszva a legközelebbi asztalt fejelje meg. - Most már mehetünk. - dörzsöltem össze tenyereimet, visszafordulva Elionore felé. - De csak mert mindjárt menned kell melózni... - tettem még hozzá, hogy nem a fickó miatt veszem indulóra a figurát. Felkapva végül a kabátomat, és magam elé engedve a társaságomat, elindultam kifelé, félúton még rárúgva egyet a fekvő farkas lábszárára. Nyughass... Lévén, hogy valamit még nyöszörögni kívánt, de már nem voltam rá kíváncsi...
Végül sikeresen kiértünk, én pedig nem átalltam beszívni a friss levegőt, egészen leengedve az tüdőmig. - Visszaviszlek a kocsidig, aztán tépek haza. Kösz a körsétát. Meg a játékot. - elmosolyodtam, és a továbbiakban meg sem álltam az autóig, hogy onnan egyenesen elvigyem Elionore-t a sajátjáig. Nem tudom mennyi idő telt el, de nem is érdekelt... Megvártam míg kiszáll, aztán az ablakot letekerve még utána szóltam. - Aztán, ha táncolhatnékod van, szólj. Na pá. - kacsintottam egyet szórakozottan, majd intettem neki kezemmel - búcsúzásként -, és felbőgettem a motort... Két másodperc... talán három, és már hírem-hamvam sem volt az utcákban...
*Jay megerősítése nélkül is tudtam, hogy az egész egy akkora baromság, hogy ritkán találni olyat. De tudás ide vagy oda, akkor sem tudtam volna levetkőzni, ha belegebedek. De az igazsághoz az is hozzá tartozott, hogy nem is akartam. Hisz így olykori naivitásom ide vagy oda, ha gáz van, akkor cselekszek. Bár hátránya, hogy olyankor is mikor nem. De nem akartam tovább feszegetni a témát, még a végén valami olyat is elkottyintok, amit már végképp nem kéne. Bár… a férfi valószínűleg jót nevetne rajta, és nem azt kapnám, amit eddig. De ezt azért nem akartam tesztelni, így inkább a rózsaszín csipkés, fodros koporsó elevenedet meg előttem, amire egy undorodó grimasz jelent meg a vonásaimon. * - Az ízlés hiánya… bár ezek után a végrendeletem aljára csapom a saját koporsóm ügyét. * Bár a rózsaszín még el is megy, ha egy kisgyerekről van szó. De ezt nem akartam megtudni, így inkább naivan bíztam benne, hogy valaki olyan került bele, aki már leélte az életét és szar ízlése van a családjának. Valahogy ha kiderülne, hogy mégsem és valóban egy pici baba… nos, az odavágná a hangulatom úgy a következő pár hónapra biztosan. Jó hát na, nekem akad egy-két téma ami érzékenyen érint. Szóval inkább a válaszra koncentráltam, hogy mit szoktam csinálni, amit nem kellett napestig mesélni, mert a semmi az egész jól tükrözte a napi programjaim.* - Csak kérdés, hogy mikor ér révbe, azaz öröm. * Na igen, nem nagy unalmamban mászkáltam az erdőbe mikor minden pillanatban azaz érzésem, hogy tényleg jégszobor lesz belőlem, olyan hideg van. Az a hülye bolhás dög azóta sem keveredet elő és hiába járok ki órákra, akkor sem érem el a célom. Valahogy nem dugta elő a fejét, talán már nincs is az erdőben. Szóval reménnyel megyek, reménytelenül jövök, az öröm meg az ablakban. Szívesen rákérdeztem volna, hogy mi a baja, hisz a szájvonása erről árulkodott. De valószínűleg nem azért ütötte el korábban a választ, mert épp kéretni akarta magát. Így csak pár pillanatig néztem, de aztán nem szólaltam meg. A kacsintásra csak megvontam a vállaim. Próbálkozni lehet, ráadásul szívesen megnéztem volna, ahogy Corvin emberei leszedik. Hajm, már megint kárörvendő vagyok. Ez lassan már a szokásommá válik, de tény ami tény attól még jót mosolyogtam volna miközben táncközben még egy koktélt is elszürcsöltem volna. Corvin meg ki is rúgna, no mindegy attól még a lényegen nem változtat, hogy élvezném a dolgot. Ellenben azzal, amit ez a részeges művel. Beszélni, menni nem tud de attól még engem akar. De mért pont engem? Oké, múltkor szoknyában voltam, mert szórakozni jöttem volna. Jay szavaira megvontam a vállaim, hát ha nem, hát nem. Felőlem állhatunk is addig míg feladja a dolgot. De naná, hogy nem következett be a dolog. Utáltam az ilyeneket, ha valaki iszik, azt mért nem teszi kulturáltan? Mért kell annyit inni, hogy a földön másszon, még ha csak képletesen is. Inkább hagyva a dolgot indultam meg Jayhez, de hát neki is annyit értek a szavaim, mint a másik pasasnak. Azonban ez nem bosszantott, valahogy nem volt időm ilyenekre, tudtam, hogy itt balhé lesz. Jay előre lépése és felém intézet szavai elég árulkodóak voltak. Ösztönösen nyúltam a férfi karjához, hogy megállásra késztessem. Az érintése… minden idegszálam tiltakozott az ellen, amit tettem, de nem érdekelt.* - Jay, ne… menjünk… * De még be sem fejeztem már lendült a másik keze. Hát mért is ne a másik, bár érthető, hogy ha azt lendíti, amit fogok, akkor repülök én is, no mindegy. A csattanásra kicsit összerezzentem. De nem a hang volt az, ami ezt hatást kelltette, hanem az érzékeim erősödtek.* - Kérlek menjünk! * Nem, nem könyörögtem, az azért távol állt tőlem még ilyen helyzetben is. Ha elrántotta a karját, akkor ismét ráfogtam, míg a másik kiegyenesedet. Felőlem aztán laposra is verheti, de ne akkor mikor itt vagyok. Pláne, ne úgy… De nem volt alkalmam befejezni a gondolatot. Valami megmozdult és egy halk nyögést eredményezve futott végig a hátamon, a karomon, de még a fejbőrömön is a bizsergető érzés. S szívem szerint hátráltam volna egy lépést Jay közeléből, de ehelyett, hogy leküzdjem a kényszert csak rászorítottam a férfi karjára, hogy ne engedjem el megfutamodva mintha tűzbe tartottam volna a kezem eddig. Meg kell hagyni, valóban úgy éreztem. S ilyen erősen utoljára a fesztiválon, mikor azt a barmot megütöttem. A halk csúszás neszeit szinte fel sem fogtam, ahogy a másik felmosót játszott. Csak akkor enyhült, mikor a másik megfordult a csattanással egy időben mely jelezte, hogy a férfi egy kis időre elaludt. Remélhetőleg csak kicsire. S a fordulat miatt el is engedtem a férfi karját.* - Erre nem volt szükség, és ha tudom, hogy így is, úgy is ez a vége nem fogtam volna vissza magam. * Hunytam le a szemeim kifújva a levegőt egy pillanatra. Ám ez nem a dühöm vagy a haragom miatt volt. Hanem, csak azért mert enyhülni látszott, és már nem zsibogott mindenem csak az utórezgései voltak jelen, ahogy kezdet normalizálódni a helyzet. Persze követtem a férfit még akkor is, ha két perccel korábban is megtehettük volna, minden baj nélkül…
Kiérve felvettem a kabátom és csendesen követtem a másikat, ahogy megindultunk a kocsihoz visszafelé.* - Igazán nincs mit, de szólj, hogy legközelebb véletlen se vigyelek kocsmába. * Mosolyodtam el halványan. Aztán továbbra is a csendet ölelve magamhoz hallgattam az egész utón. Nem akartam beszélni, csak le akartam nyugtatni a zakatoló érzékeim. Vezetnem kell, ahhoz meg nem volna jó párosítás ez, hisz elvonná a figyelmem. Egy dolog biztos volt számomra, ha megérkezem, kávé helyet felessel indítok és egy szál cigivel még akkor is, ha elkések. Visszaérve a parkolóba kiszálltam a kocsiból és kulcsaimmal játszva indultam meg.* - Ne aggódj, behajtom… Hello. * Köszöntem el, és beszállva a kocsiba vártam pár pillanatot majd célba vettem az Orfeumot… bár még kérdéses, hogy miként hajtom be a dolgot, vagyis inkább az, hogy miként fogom megtalálni, ha eljön az idő. Na mindegy, inkább kapcsoltam egy kis zenét… *
- Nem foglak kikönyörögni az ágyból Shannon! - bizonygatom halál komoly hangon, és hasonló tekintettel, miközben fel s alá mászkálok a szobájában, felesleges ruhadarabjaimat keresve. A múlt éjjel sikerült a kelleténél jobban mulatnunk, melynek egy-két ruhadarab is kárát látta, de mivel nem vagyunk pénz híján, nem kell attól tartanunk, hogy a legközelebbi alkalmat követően egy vastag, krumplis zsákból kell valamiféle rongyot összeeszkábálni magunknak. Igaz engem az se rendítene meg, szívesen hordanám, de azért nem csinálnék belőle rendszert se. Nem az én stílusom a rongyok viselete. Belesve az ágy alá, kinyújtott karral kezdek el tapogatózni a fekete övem után, melyet már csak azért se érek el. Mintha tudná, nagy szükségem van most rá. Szinte hallom, él a fejemben a kép, ahogy méretes, éles fogakat növeszt, és jót vigyorog a kínlódásomon. - Ha nem jössz, nem jössz! De ne hidd azt, hogy majd visszafogom magam - pillantok fel a lányra egy kis időre, miközben az halkan motyogva valamit, az oldalára gördül a méretes, hófehér párnák és tollpamacsok között, ezzel hátat fordítva nekem. Leeső állal egyenesedek ki, s térdelő helyzetben combjaimra ejtve a kezem, hangos fújtatással mutatom ki kellő nemtetszésemet. - Ja, értem, hogy te nem is figyelsz rám!? Remek... - lököm ki közben a lábammal az ágy túloldalára a pofátlan bőr övet, hogy aztán felpattanva eddigi kényelmetlen pozíciómból felkaphassam, és a koptatott farmerom övbújtatójának sokaságába rejthessem. Halk csörgéssel - ami még mindig az övemmel való szórakozást jelzi - kicaplatok Shan szobájából. - És mond meg a szomszédnak, hogy hallgattassa el a gyerekét! Szereljen rá szájzárat vagy hangtompítót, nem tudom, de nem fogom egész éjjel a hülye bőgését hallgatni! - intézek még egy-két nem túl kedves szót hozzá, hogy ezzel letudva az esti témát, mely csak abból állt, hogy a gyerek témát ecsetelgettük - na nem azért, mert annyira akarnánk egyet, sokkal inkább a feléjük irányuló undoromat próbáltam közvetetten elmagyarázni Shannonnak - elhúzhassak otthonról. A megígért tankolást követően begurulok egy közeli pub parkolójába, hogy aztán biztosítva a kocsi biztonságát, már pattoghassak is befelé az épületbe, mely a jól megszokott módon, most is hangos első sorban a zenétől, valamint a bent oly jól mulató egyénektől, legyen az ember vagy farkas... Megcélozva az egyik kedves egybegyűlt csapatot, melynek nyilván megint Gale az értelmi szerzője, széles vigyorral veregetem hátba az ismerősöket, kik ugyan ilyen lelkesedéssel üdvözölve nyomnak a kezembe egy dákót. Aha, még mit nem?! - Előbb a pia gyerekek! Hova gondoltok? - veszem ki pimasz fintorral a képemen John kezéből a whiskyjét, hogy azt lehúzva már rá is dőlhessek az asztalra egy "ütés" reményében, ezzel elindítva a játékot.
Kezdőlap
//
