Finoman somolyogtam, s természetesen mentem utána, ha már erre lettem kárhoztatva. Megtorpanásának köszönhetően könnyen a padlón köthettünk volna ki mindketten, ám annyira nem voltam lendületben, hogy elsodorjam, így csupán mellkasom találkozott a hátával. A helyzet egy meghitt, félhomályos hálószobában még jól is végződhetett volna, mert bármennyire is nincs ínyére, el tudtam volna érni, hogy cseppet se tiltakozzon. Mi több, ő maga jobban akarja, mint én. A raktárnál aztán szemből is egymásnak ütköztünk, ezúttal azonban ő jött nekem. - Signorina, ha nem az előbb heveskedett volna ellenem, most azt hihetném, direkt ragad meg minden alkalmat, hogy hozzám tapadhasson. - Ártatlan arccal néztem rá, a tekintetem azonban egyetlen ártatlan gondolatot sem sugallt. Játékosságot és különféle mókákat annál inkább. Arra már nem is fecséreltem a megjegyzéseket, hogy végül önként rántott be a szűk helyiségbe, a sunyi mosoly, mire ajkaim húzódtak, többet mondott minden szónál. - Meglehetősen jó fülem van - feleltem készségesen, tárgyilagosabb hangot megütve, komolyabb arccal. - Igaz, nem hallottam mindent kristálytisztán, azonban azt a kevés darabkát is könnyedén össze lehetett illeszteni. - Megrándult a szám sarka. - Nem vagyok felderítő, signorina, azonban ez nem jelenti, hogy azon a téren kudarcot vallanék. Bizony, az információszerzés sem állt tőlem messze, minden esetre azt mindig sikerült kiderítenem, ami érdekelt. Hogy is mondják? Kettő az egyben, igen, ilyesmi vagyok. - Ahhoz, hogy ne váljon unalmassá a hosszú élet, kell némi mellékes elfoglaltság - magyaráztam enyhén felvonva a vállam. - Nálam ez a debole a bajba jutott signorák és signorinák megsegítése. Ám ha így jobban tetszik önnek: unatkozom. Ez közelebb állt a valósághoz, mint bárki elsőre hihette volna. Egy ilyen kis városban, mint amilyen Fairbanks, s ahol csupán egyetlen kedvemre való mulató volt, nehéz kielégíteni a nagyvárosi nyüzsgéshez szokott személyemet. Már azon is gondolkodtam, hogy kirándulásokat tehetnék Anchorade-be, bár így, hogy személyi testőrnek lettem felfogadva, ez a kapu - mint az Édenbe való jutás egyetlen útja - bezárult előttem.
Lehet, hogy Dom meg van elégedve a maga hálószobába csábítói képességeivel, de ha már farkasságban nem, ebben bizony vetélytársa lehetnék... nem mondom, hogy büszke vagyok a múltamra - nem emlegetem fel minden második mondatomban, s (elméletileg) senki sem tud róla Chantalon kívül itt Fairbanksben - de tagadnom kár lenne, hiszen megtörtént, formált... tanított. Szavaira gyanúsan édes mosoly szökött képemre, ahogy kék pillantásom a sűrű szempillaerdő alól meglelte Dominic tekintetét. - Ó, hát hogyne! És nem véletlen rángattalak ide se be... - szélesedik ki gonoszkás mosolyom, mintegy tükörképeként a hímének, visszacsengő érzésként felsejtetve némi játékos kacérságot, komolytalan "ígéreteket". - Mellesleg, ha nem hagyod abba a magázást, még tényleg kénytelen leszek vízkőoldóba és lefolyótisztítóba fojtani. - Komolyodott el egy pillanatra hangom s tekintetem is. Már az előbb is kiszúrtam és bosszantott a dolog. Oké, hivatalos közegben elfogadom, talán még valahol a tisztelet jele is lehet - bár elnézve a képét erősen kétlem, hogy felém ilyesmi érzések táplálnák a dolgot. Ugyan már! - Ne vigyorogj! - torkolltam le, mikor kiszúrtam a berántással járó félvigyorát s talán kissé ingerültebben sikerült bevágnom a raktár ajtaját, mint érdemes lett volna (néha képtelen vagyok még most is koordinálni ezt a kölyköt magamban), de annyi baj legyen! Szusszanva és kezeimet melleim alatt karba csapva dőltem hátrébb, kimászva az aurájából - egy által a sajátomat is megszabadítva tőle - és ezzel együtt érdeklődőn, vádlón tekintve rá. - Egy percig sem állítottam ilyesmit, de ettől még nem a te dolgod, ahogy a falkának sincs semmi köze hozzá. - szögezem le állva azokat a lehetetlenül kék tekinteteket sajátjaimmal, melyek hasonló árnyalatban pompáztak, ráadásként pedig gyermeteg báj csillogott mélyükön, igéző, nőiesen kecses íveiken túl. Hogyan is van a játékban? Papír üti a követ...? - De telibe találtad. - szusszanok megadóan, gondolataim pedig a telefonom körül jártak, melyet a farmerom első zsebébe süllyesztettem az imént. Vajon mikor fogja végre elküldeni a helyet és az időt ez a barom, hogy pontot tehessek a dologra? Bevillan, hogy nem kéne siettetni, jobb lenne, ha Dom nem lenne itt, mert még elszedni tőlem a telót, akármennyire ágálok az ellen, hogy "bevegyem a buliba". - Ki kell ábrándítsalak, keresned kell magadnak egy másik hercegnőt, mert ez itt kellően életképes ahhoz, hogy megoldja magának a problémáit! - morrantam, ezzel együtt leengedtem kezeimet és tettem egy fél (!) lépést felé. - És most engedj ki, kérlek! - ezzel nem is lett volna baj, ha nem kezd dallamos pittyegésbe a telefon, hogy üzenetem érkezett. Épp csak megtorpantam, elkaptam Dom pillantását, majd ahelyett, hogy a telefont vettem volna elő, tovább indultam, hogy a hímet mellkasánál tolva kifelé megpróbáljak kijutni a szűkös helyiségből.
- Úgy tűnik, egyre jobban szót értünk! - mondtam majdnem teljesen őszinte lelkesedéssel. Az évek múltával egyre inkább az a benyomásom támadt, hogy egy kezemen megszámolhatnám, hányszor voltam őszinte, mind szóval, mint mimikával és gesztusokkal. A legtöbb esetben szívfájdalom - nem nekem -, de ilyen-olyan módon hamissá teszem a kinyilatkoztatásaimat. Erről természetesen a beszélgetőpartnereim aligha sejthetnek bármit is. Szeretem a vérvonalam. A signorina fenyegetésére jóízűen felnevettem. - Távol áll tőlem, hogy felbosszantsam - mentegetőztem továbbra is megázódva -, azonban ily rövid ismeretség után ne várjon bizalmas hangnemet. Korom átka a régi szokások berögződése, nézze el, signorina! - Kicsit eltartottam magamtól a karom, fejet hajtottam, mint egy udvaronc az úrnője előtt, mindezt tökéletesen megjátszott tiszteletadással. Meglehetősen nagy ellentmondás volt - újfent - szavaim és gesztusom között: meghajlok, mint egy szolga, mégse engedelmeskedem, azonban a valódi személyiségemmel tisztelem meg, amit tényleg vehet egyfajta kedveskedésnek is. Bár kétlem, hogy tudná, hogy a valódik Dominickal beszél. Igazság szerint jobban belegondolva úgy vélem, ezt még én magam se tudnám garantálni... Mennyei skizófréniaszerűség. Felcsattanására mindössze a szempillám rebbent, ám valóban abbahagytam a vigyorgást, nem a kikészítése volt célom. Questa volta. Alig észrevehető változás ment végbe arcvonásaimon, mikor beismerte, hogy igazam van. Ez nem újdonság, viszont tény és való, hogy hízelgő, valahányszor elismerik. - Sose vonnám kétségbe talpraesettségét - közöltem szenvtelen hangon, szemtelen pillantással. - Nyilván ezt is meg tudná oldani, de kérem, lássa be, nem szeretnénk aggodalmat, s az se hiányzik, hogy következő... infortunio... balesetének áldozata a nyakunkon maradjon. Nem épp finom utalás arra a véletlen beharapásra. Nem szokásom vakon fejest ugrani az örvénylő ismeretlenbe, meglehetősen alaposan utánajártam a signorinának, bár igaz, így sem tudtam mindent, Fairbanks előtti élete számomra sötét folt. Straziante. Nem szívesen akaratoskodtam volna egy nővel szemben, szerencsére erre semmi szükség nem volt, ugyanis mikor távozni készült, megszólalt a telefonja. Fortuna asszonyság még mindig anyai keblén dédelget, ezt jó tudni! Csakhogy mindössze egy pillanatra torpant meg, tavaszi égboltot idéző szeme találkozott az enyémmel egy lélegzetvételnyi időre, majd érkezett a "roham", csatakiáltás nélkül, s mily meglepő, megint fizikai kontaktusba kerültünk, neki hála. Szám kifejezetten pimasz mosolyra húzódott pár másodpercre, aztán egy könnyű mozdulattal kulcsra zártam belülről az ajtót, szabadulásunk nyitját pedig az alsónadrágomba a zsebembe csúsztattam. - Nem könnyű önnel, signorina, nem irigylem szépséges Teremtőjét. - Hm, vagyon a szépséget is lehet örökíteni a farkassal együtt? - Tudja, a falkán belül a Testőrök közé tartozom, becses feladatom pedig nem több, nem kevesebb, mint drága közösségünk védelme. A tagjaié is. Valamint arra is mi ügyelünk, hogy ne történhessen baj. Látom, hogy ön már nem gyerek - ó, de még mennyire, hogy nem az! -, azt viszont ön lássa be, hogy még csak lupetto. Elég némi... ráhatás... - leeresztettem valamelyest a pajzsom, farkasom energiája pedig meglehetősen agresszíven kapaszkodott meg az övében, s kezdte alattomos lassúsággal a felszín felé húzni - és elveszítheti a kontrollt. Elengedtem a bestiáját, pajzsomat visszahúztam, majd elővettem a kulcsot és kinyitottam az ajtót, végül félreálltam az útból - amennyire a hely engedte. - Tessék. Menjen nyugodtan, nem tartom fel tovább, de remélem nem hagy hátra majd nagy mocskot. A mások piszkának takarítása nem kenyerem. - Gonoszkás fény gyúlt a tekintetemben; igen, halottakra, halott emberekre céloztam, vagy véletlenül beharapottakra.
Arra, hogy felemlegette a múltkori... balesetet, égnek - akarom mondani plafonnak - emeltem a tekintetemet szusszanva. Sejtettem, hogy a képembe lesz dörgölve az elkövetkező ötven évben minimum a dolog, de ez nem jelenti azt, hogy ne tanultam volna belőle. Ráadásul a csaj sem maradt volna életben, ha a farkasomon múlik... - Nem fog. - feleltem meglepően szűkszavúan magamhoz mértem, de nézzék el nekem, egy szűk kis vegyszerszagú helyiségbe összezárva az ördög egyik rokonával nem épp az a helyzet, ahol nagyon vígan lenne az ember lánya. A telefonom pittyegése megfagyasztja az egyébként is hűvös levegőt közöttünk, majd derült égből villámcsapásként "támadok", de ő sem rest - a zár kegyetlenül kattan, börtönt képezve a raktárhelyiségből. Pillantásom szikrákat szór, ajkaim dacosan biggyesztem és talán még államat is megemelem kissé, ahogy egészen közelről tekintek fel a pasas arcára. Mégis hogy merészeli?! - Ezt vele vitassa meg. - Szalad nem túl őszinte, negédes mosoly képemre Jeze emlegetését illetően, ezzel együtt automatikusan váltottam magázásba, ha már ennyire ragaszkodott hozzá a vénember hím. Szavai teljes mértékben jogosak voltak, de ettől még ágáltam a dolog ellen, hogy bárkit is beavassak. A saját teremtőmnek nem kötöm az orrára a múltam, nem holmi jött-ment testőrnek! Na meg... majd pont Dominicot fogom választani, mikor mindenbe beleüti láthatóan az orrát. Akkor már inkább valaki olyat vinnék magammal, aki keveset kérdez! Tekintetem az övét keresztezte, arcát fürkésztem, miközben szavaira figyelmeztem... ezzel együtt megéreztem. Farkasomat hívta kegyetlenül marva fakó bundájába, emberi tudatom pedig ezerrel dacolt, küzdött ellene; csoda, hogy nem pattant el egy ér sem az orromban és eredt meg a vére közben. Mintegy ösztönösen, védekezőn el is lököm magam tőle, visszalépve a helyiség hátsó falánál leledző polcokhoz, feszes állkapoccsal, fújtatva. Pár pillanatig álltam a pillantását, majd - már csak dacból is - inkább előhalásztam a telefont, megnézve az sms-ben, hogy hol is lesz a "randevú". Az út egyszerre csak megnyílt előttem, én pedig maradék büszkeségemet összekaparva, látszat-higgadtam lépdeltem kifelé, az ajtóban, Dom mellett, azért még megtorpanva. - A főút melletti pihenőhely a városon kívül, a kilátónál. Lehetőleg ne reklámozza. - Súgom szinte csak, rá sem pillantva, majd nemes egyszerűséggel lépdelek tova.
-Tényleg, nálam bármilyen formában megmarad. Szemenként, őrölve, lefőve, melegen, hidegen, mindenhogyan, és ha valaki el akarja vinni, hát nem kapja meg. Szerezzen magának másikat. Nagyon komolyan tud őrizni, és bokán rúgni, harapni, ütni, és minden egyéb módon védeni, ha ez szükséges. Akkor is, ha lazán felemelik a földről, mert minden fegyver, ami a keze ügyébe akad. -Jaj, imádom. Rengeteget tudok belőle megenni. Naponta egy zacskó cukor elfogy, vagy egy tábla csoki. Kár, hogy nem töltik magukat újra, akkor nem kellene mindig muníció után kajtatnom. Itt már néztem, hát minden van, de ilyen nincs. Sokaknak már-már beteges lehet az édességfogyasztása, de melyik gyerek az, amelyik nem szereti? Fogyókúrázni meg nem fog, igaz, nincs is rá szüksége, mert nem látszik rajta, lemozogja, na de neki senki ne emlegessen salátát, nem nyúl, hogy azt egye csak. -Tényleg? Én is csak év elején kerültem ide. Bradley? Bradley Glover, ő az apám, vagyis neki köszönhetem, hogy itt vagyok. Vezető testőr, csak mindig elfoglalt, és alig látom. Pontosabban alig se. Én se, csak átnéztem a ki kicsodát, de a felét nem jegyeztem meg. Lehet, megtehette volna, mert jó a memóriája, na de első sorban mentorokat keresett magának, így főként azok a nevek maradtak meg benne, akiket kiszemelt. -Broderickkel, a Bétával, és reményeim szerint majd Calebbel hamarosan, bár ma kicsit morcos volt, amikor elújságoltam neki a tervemet. Elvigyorodik, hát na. Caleb végeredményben bevágta a falba, de ezt nem kell mindenkinek tudnia, nem fog árulkodni. Brodericket meg azért szereti, mert szigorú, nem enged semmiből, de normális. Érdekes, hogy a jelenlegi mentorok közül senki nem kellett neki, pedig kapott, csak szerinte nem beszélnek egy nyelvet, és ezért saját akciót indított, hogy megtalálja a saját maga számára ideálisakat. Az ablaknál bámészkodik, az a pár nem úgy néz ki, mint ha abba akarnák hagyni a civakodást. -Ez a baj. Illetve az, hogy nem is beszélgetnek egymással, aztán amikor kiborul egy sótartó, akkor az összes létező feszültség kijön belőlük, és nem is az a gond, hogy a só az asztalt ízesíti, hanem minden más. Sosem fogom megérteni. Csípőre teszi a kezét, úgy figyeli az eseményeket, és fejcsóválásba kezd, amikor a nő sírva fakad. -Vigyünk neki zsepit? Vagy csokit? Na jó, nem, ez az ő dolguk, de azért megnézhetjük, mi ez a cirkusz. Elég, ha csendes szemlélőként elsétálnak mellettük, bár amilyen hangosak, az is elég, ha kilépnek a szálloda elé, és úgy tesznek, mintha várnának valakire. Kíváncsi, érdekli minden, még akkor is ha azok ott emberek. -Rendben. Köszi, ha tudnád, hogy egy férfinek mennyire nem tudom elmagyarázni, hogy a gumicukor melyik fajtája jó, na meg a csoki... jobb ha én megyek utána, csak ugye nem mehetek egyedül túl messzire. Még nem, na de már nem sokáig. De komolyan, egy pasi nem érti, mi kell a nőnek. Persze ha azt mondanám, koton, azt egyből megértené mindegyik, a nyakamat teszem rá, egyből kapnék tanácsokat, milyen kell, melyik jó, de minden más halott ügy. Hálásan mosolyog Rose-ra, az első személy, aki szívesen elmegy vele, és nem érzi tehernek. Vígan trappol kifelé, végre szabadnak érzi magát kicsit. -Lehet, de el fogom érni, nem engedek belőle, bármibe kerüljön is. Aha, az én esetemben ez annyit tesz, hogy az elején kezdő leszek, mert na, vagyis az még tök komolytalan dolog. Aztán ha belejövök, akkor már profi, vagyis komolyan űzöm az ipart. Roppant határozott és céltudatos, készül már az elejétől kezdve, igaz, annak idején még az Őrzők között pályázott valami komoly titulusra, de most már a falkában teszi mindezt. Elmagyarázza rendesen, mi micsoda az ő értelmezésében, szegény Rose győzze követni. Egy lábon ugrál lefelé a lépcsőkön, az egyik sort az egyiken, a másikat a másikon teszi meg, de amint leérnek, normális sétára vált, elvégre nem gumilabda, hogy tovább pattogjon.
A kávézó előtt megáll, megvárja Rose-t, és mögötte sétál be az asztalhoz. Az ablak kitűnő választás, innen jól lehet látni és hallani azt a párt, akik még mindig veszekednek, oda sem kell fordulni. -Nekem jó a sima is, köszönöm, és igen, nagyon szeretném, de csak akkor, ha ez neked nem okoz problémát. Szeretek vásárolni is, csak sokszor nincs kivel. Igen, fontos dolog, anélkül nincs nap, nincs semmi. Olyasmi, mint nektek a kávé, ti azzal kezdtek, én édességgel. Mosolyogva fogadja, hogy Rose tényleg elmegy vele, és nem kell itt poshadnia. Bármennyire is szépen felszerelt ez az épület, akkor is unalmas egy idő után. A csokit szép lassan kortyolgatja, kivételesen nem borít hozzá még egy fél kiló cukrot, most jó így is.
Annak ellenére, hogy nyitott kapukat döngettem, még nem sokat jártam erre, valahogy féltem újra találkozni Rayyel. Tudom, ostobaság volt, de nem kellemetlenül érintett, hogy ennyire nincs fogalmam arról, mi is fog történni. Most tulajdonképpen csak azért jöttem, hátha összefutok pár farkassal, és megismerhetek másokat is, legalább akkor nem csak Rayt ismerném. Az is zavart, hogy ő a felelős értem, nem mintha egyébként zűrös nőszemély lennék, de hát az aggódni attól még lehetett. Különösen kényesen ügyeltem most már arra, hogy tényleg ne csináljak semmi ostobaságot. Ez szerencsére nem fenyegetett a szállodában, itt maximum leégetni tudnám magam, mondjuk, az is szuperül szokott menni. Akárhogy is legyen, kicsit összeszedem magam, aztán bekopogok Ray ajtaján is, és majd eldől, mi lesz. Addig sütibe fojtom az idegességet, vagy csokiba, esetleg fagyiba, bármibe, ami kellőképpen édes. Elég hamar észlelem a zokogó nőt, meg a mostanra tanácstalannak tetsző férfit, felvont szemöldökkel figyelem őket pár pillanatig, elég nagy lehet a baj, ha nyilvánosan ilyesmit művelnek, itt az ideje tenni valamit, ami némileg orvosolja a problémát. Sajnos van egy olyan agylövésem, hogy mindig mindenkin segíteni akarok, és hát, jelen helyzetre tudok is egy egészen jó megoldást, legalábbis remélem, valamennyire jól ismerem az embereket… A fülemhez emelem a mobilom, de nem tárcsázok senkit, csak azért kell, hogy legyen mire fogni azt, amit tenni fogok. Könnyedén indulok az étterem bejárata felé, egy-egy kuncogással fűszerezve az értelmetlen csacsogásom a telefonba, az tuti, hogy bárki egy hülye picsának néz, aki most hall, no de ez a legkevésbé sem érdekel. - Persze, csak megiszom egy kávét, és fél óra múlva találkozhatunk. Aha, az szuper lenne, elmehetnénk shoppingolni, nincs egy göncöm se, amit felvegyek. Mindenki, aki ismer egy kicsit is, simán levágná, hogy szándékos, amit művelek, de szerencsére itt nem akad olyan egyén. Egyelőre persze. Most még megtehetem, bár, az jó kérdés, hogy vajon mi fér bele a balhé kategóriába, és mi nem, reméli, két balhézó egyén leszereléséből nem lesz gond. A lendületem egy pillanatra sem akad meg, úgy száguldok el a zokogó nő mellett, mintha észre sem venném, valósággal felöklelem. A mozdulattól bennakad a szipogása, pár pillanatig egy szót sem képes szólni, aztán már rám is veti villámló tekintetét. - Basszuuuus, nagyon sajnálom. Jól vagy? Pislogok rá meghökkenten, mintha tényleg csak most vettem volna észre, ki is nyomom rögtön a telefont, mintha rohadtul szégyellném magam, és várom a fejmosást, ami pillanatokon belül érkezik is. A pasas egyből nekem kezdi el osztani az észt, hogy mekkora tahó vagyok, de egye fene, a cél érdekében elviselem, de azért egy kis szájhúzogatás még belefér, ne nyugodjanak le túl hamar, legyen kit becsmérelni hazafelé. - Jól van na, már mondtam, hogy bocsánat… akadjatok le rólam. Teszek rá még egy lapáttal, aztán már száguldok is tova, bár még hallom az elsuttogott jelzőket, amik cseppet sem hízelgők rám nézve, de legalább a nő már nem sír, és nem is veszekszenek, inkább közös erővel szidnak engem, mert persze a férfi leellenőrzi, hogy minden rendben van-e a párjával. Helyes, nincs minden veszve… A telefonom zsebre dugom, aztán már benn is vagyok az épületben, irány a pult, hogy leöblítsem az előző ténykedésem némi kellemessel, rendelek is gyorsan egy fehércsokit forrócsokit, aztán körbepillantok. Bár a pajzsom fenn van, de a szagokat attól még megérzem, így viszonylag hamar beazonosítom a két nőstényt. El is indulok hamar feléjük, elvégre, pont abban reménykedtem, hogy találkozhatok más falkabeliekkel. - Sziasztok! – Mosolygok rájuk, remélve, hogy nem zavarok, bár, van szájuk, maximum elzavarnak. - Annabelle vagyok, elméletileg hamarosan új lakó... Csatlakozhatok esetleg? Így elvileg a tudtukra adom azt is, hogy már van közöm a falkához, és talán könnyebb dolgom lesz.
Miután mindketten elmondtuk a mellénk soroló felszolgálónak, hogy milyen forró csokira is vágyunk, újra Norinak szentelem minden figyelmemet. - Nagyon szívesen megyek veled vásárolni, szóval nem kell megköszönnöd. - szélesen mosolyodtam el újra. Ha vásárlásról van szó, arra én tényleg bármikor kapható vagyok. Közben azért kifelé is tekintgetek, hogy a vitatkozó párt is szemmel tartsam. - Szóval Caleb és a béta fog edzeni... Őket ismerem. - fűztem hozzá, mivel eddig nem sokakkal volt szerencsém találkozni sajnos. Calebet már nagyon régről ismerem Jessen keresztül. Annak ellenére, hogy nem az a "puszipajtásos jelenség" nagyon kedvelem őt. És azt hiszem ez visszafelé is így van. Brodyval pedig akkor találkoztunk, amikor még a falkához akartunk csatlakozni. - Sok kitartást az edzéseidhez, szerintem szükséged lesz rá. - fűztem még hozzá kedvesen. Közben odakint történik valami, ami elvonja a figyelmemet Noriról egy pillanatra. Odakint valaki belebotlott - szó szerint - a veszekedő pár női tagjába. Történik némi szóváltás, aztán a pár "összeborul" kicsit, amíg a férfi ellenőrzi, hogy a nő jól van-e. Sejtettem, hogy a kinti attitűd nem lesz olyan nagyon fontos, sőt leginkább jelentéktelen, de nem baj, jobb tudni, mint sejteni. A továbbiakban nem foglalkozom velük tovább, mert nem kell. Közben megérkezik a forró csokink és abba kortyolok bele. - Hmm. Ez finom. A tiéd milyen? - figyelek újra Norira. Körbepillantok a helyiségben és megakad a szemem azon a nőn, akit az imént még a veszekedő - azóta már békülő - pár közelében láttam. Pajzsom a helyén van nekem is. Figyelem a vörös hajú nőt, aki hamarosan már az asztalunk mellett áll. - Szia Annabelle! Persze, csüccsenj csak le! Ő itt Norina, én meg Rose vagyok. - mutattam be magunkat, aztán a kezemet nyújtottam a lány felé. Egyáltalán nem bántam, hogy idejött hozzánk, sőt! Még alig ismerek valakit a falkából, szóval a magam részéről kifejezetten örülök, hogy ide lépett hozzánk. - Akkor, ha jól értem te is mostanában csatlakoztál? - úgy tűnik összeült az "újak társasága", mert ha nem értettem félre, akkor Nori sem olyan régen van itt, és hát én sem.
-De jóó, akkor minden üzletet megnézhetünk, szeretem a ruhákat is, ott aztán el tudok válogatni órákig is. Minden bohókás jöhet. Szeretsz vásárolni, ugye? Mindenfélét magára húz, többnyire színes az öltözéke, ez is mutatja, hogy vidám, nem depressziós, és életunt tini, aki éppen félpercenként jelenti be, öngyilkos lesz. Néha kiles a veszekedőkre, de mulatságosnak tartja, ahogy ország-világ előtt végzik az egészet, de nem is kell figyelni rájuk, tökéletesen hallatszik, min megy a vita. -Igen, reményeim szerint. A Béta már rábólintott, Caleb még nem, de nem adom fel. Ismered mindkettejüket? Nos, amikor megnéztem, hogy a mentorokon kívül kik azok, akik igazán profik, hát őket találtam annak. Mivel a mentorommal nem értjük meg egymást, ezért kerestem magamnak másokat. Szó szerint így volt, egyszerűen kinézte magának Brodericket és Calebet is, de erről senkivel nem egyeztetett akkor, utána indult el, hogy a beleegyezésüket kérje. A Bétával szerencséje volt, a végrehajtó más kérdés, ő nem igazán lelkesedett az ötletéért, sőt... és még finoman is fogalmaz. -Azzal nem lesz probléma, pont ez a lényeg. Ha minden egyes edzés után kint alszom, mert annyi erőm sincs, hogy bejöjjek, akkor az az edzés jó. Ha eltöröm valamimet, vagy megsérülök, akkor is jó, mert tudom, hogy mit rontottam el, és soha többet nem követem el azt a hibát. Ha belehalok, még jobb, mert tudom, volt hatása. Olyan vidáman és örömmel beszél az egészről, hogy lassan azon is el lehet gondolkodni, hogy esetleg mazochista hajlamai vannak, csak még nem döbbent rá, vagy tényleg ennyire komolyan gondolja a céljait, és nem érdekli, mennyi munkát kell belefektetnie, akkor is eléri. Az is lehet, a kettő együtt. Kint viszont már nem ketten veszekednek, hanem hárman, mert egy lány egyenesen belesétál a párocskába. Így kell megzavarni valamit olyan pofátlanul, hogy ne tűnjön annak. Tetszik neki a megoldás. Amint megérkezik a csoki, azonnal belekortyol, és isteninek találja. -Nagyon finom, megkóstolod? Átfordítja a bögrét, oda, ahonnan nem ivott. Közben pedig az a lány is besétál, aki az előbb a másik nőbe tette meg ugyanezt, és egyenesen feléjük tart. Érzi a szagát, a falkáét is, bár még sosem látta itt. Mivel neki még fárasztó ez a pajzsos cuccos, így értelemszerűen nincsen rejtve, a farkasa pedig játékosan körbeszaglássza az idegent. -Szia Annabell! Gyere nyugodtan. Te is? Én se régóta vagyok itt. Szép volt a belépőd oda. Így kell félbeszakítani egy vitát, kibékíteni egy turbékoló vérgerlepárt. Bök az ablak felé, és mivel Rose bemutatja, így csak kezet nyújt a lánynak, vidáman, mosolyogva, határozottan. Tök érdekes, hogy azok a nőstények, akikkel eddig összefutott, halál normálisak. De akkor mi a baj a hímekkel? Majd egyszer kideríti, hálás feladat lesz az is.
Úgy tűnik, szerencsém van, és két közvetlen nőstényt sikerült kifognom, ez egészen üdítő, kezdetben valahogy nem szeretném rögtön a nehéz eseteket megismerni, még szoknom kell az itteni légkört. Feltűnésmentesen mélyebb levegőket veszek, hogy megjegyezzem az illatukat, a falka szagát érzem rajtuk, de emellett mindenkinek van sajátja, amit nem árt az eszembe vésni a továbbiakra. - Köszi. Vándorol hálás pillantásom Rosera, külön öröm, hogy az ő haja is vörösben pompázik, na meg, így első ránézésre ő sem épp az a nagy darab teremtés. A pajzsa viszont fenn van, úgyhogy nem sorolnám a gyengébb farkasok közé, viszont kutakodni nem állna szándékomban akkor sem, ha nem védené magát. Különösen úgy nem, hogy az én védelmi vonalam is a helyén, vérvonalamnak hála olyan erősen, ami azért nem annyira jellemző. Gondolkodás nélkül fogadtam el a felém nyújtott kezet, finoman szorítva meg csupán, szokásomhoz híven most sem óhajtom villogtatni agy agyaraimat, nekem halál mindegy, hogy ki hol áll a hierarchiában. Meg aztán, új húsként nem is igazán illik ugrálni, legalább is én nem szoktam. Utána Norinára siklik a tekintetem, atyaég, milyen fiatal… mármint külsőre, körülbelül ennyi lehettem, mikor beharaptak. Nem épp kellemes emlék, illetve, csak maga a tény nem, a harapásra nem emlékszem, haldokoltam. Nekem az életemet mentették meg vele, bár sokáig nem voltam hajlandó ezt értékelni, aztán visszataláltam önmagamhoz, és rájöttem, hogy a francba is, én élni akarok. - Igen, mostanában, olyan friss az élmény, hogy még be sem költöztem. Bólintok, a mosolyom töretlen, nem is lehetne másmilyen. Úgy tűnik, nem csak én erősítem az új kategóriát, ami egészen megnyugtató, így talán kicsit könnyebb lesz. Mondjuk, Ray miatt eleve nem érzem túlságosan veszélyesnek a dolgot, de ez majd úgyis később derül ki. Természetesen Nori felé is viszonzom a kézfogást, elvégre nem szokásom senkit semmibe venni, meg aztán, ő is olyan kedves volt. Atya ég, mennyire jó olyan farkasok közt lenni, akik tudnak mosolyogni, egyeseknél egyenesen küzdeni kell érte. - Köszi. Van egy olyan belövésem, hogy nem bírom a veszekedéseket… meg aztán, ez mégsem tartozik a nyilvánosságra. – Vontam vállat, az egész szennyest kiteregetni itt elég egyedi megoldás, és igen visszatetsző. Kész szerencse, hogy engem pár napja Ray becibált egy sikátorba. Milyen romantikus volt… főleg az ezüst penge. Ezért még egyszer úgyis megütöm. Nem voltam agresszív típus, de akkor nagyon kihozott a sodromból. - Legalább most már van egy csúf gonosz nőszemély, akit együttesen becsmérelhetnek. Mutattam magamra, majd mélybarna lélektükreim a pincérre futottak, hálásan pillantva rá, ahogy kihozta az italom. - Köszönöm szépen! – Ösztönös mozdulattal rögvest megnyaltam az ajkaimat. - Nyami. – S már nyúltam is a kanálhoz, hogy a tejszínhabot elkezdjem leeszegetni róla. Imádtam az édességet, már-már bűnösen édesszájúnak tartottam magam, de hát, igazán nem lehet hibáztatni, gyerekekkel foglalkozom. - Na és, mi a mai programotok? Már ha szabad kíváncsiskodni. Nem akartam rájuk akaszkodni, de ha olyan terveik voltak, amik elbírnak még egy plusz főt, szívesen velük tartottam volna, de a nemből is értek, maximum akkor a költözködés jut mára.
Ohóóó! Emberemre akadtam! Én és a vásárlás azt hiszem valami egészen különleges és bensőséges viszonyt ápolunk egymással. Jesse szerint ez már boltkór. Hát, nem állítom, hogy nincs igaza... - Nagyon is! Imádok vásárolni, szóval erre tulajdonképpen mindig vevő vagyok! - nevetek fel. És ha ebben Nori partner, akkor tényleg nagyon szívesen tartok vele. - A ruhák az egyik gyengéim. Na meg a cipők. Abból is jöhet mindenféle, Kényelmes, csini, magas, lapos, csizma, félcipő, bakancs... tényleg bármilyen. Te, hogy állsz a lábbelikhez? Képzeld egyszer egy horgászboltba tévedtem be, már nem tudom miért és, hogyan, de vettem egy pár sárga gumicsizmát, csak, mert megtetszett. - mesélem el nevetve. Tudom, hihetetlen, hogy még egy horgász felszereléseket árusító üzletben is képes vagyok találni magamnak valamit, de hát ez van. Egyszerűen nem hagyhattam ott, mert cuki volt és sárga és, mert nagyon tetszett. Azóta persze már nincs meg, mert amikor idejöttünk, csomagküldővel hozattam volna a cuccaimat, de azt valahol elkeverte a cég, szóval egyelőre nincsenek meg a ruháim és a cipőim. Mondjuk ez is egy remek ok arra, hogy újakat vásárolhassak. Ráadásul nem rég kaptam egy új kártyát Jessetől, amiről szabadon költekezhetek, és még nem avattam fel. Azt hiszem épp most jött el az ideje annak, hogy ezen sürgősen változtassak. Elvégre azért kaptam, hogy vásárolgathassak. És most eszembe jut mennyire is imádom Jesset, amitől egy széles mosoly ül ki az arcomra és a szemeim is csillogni kezdenek. Tudom, hogy ezt csinálják, amikor rá gondolok. Le se tagadhatom, hogyan érzek iránta... - Brodyt még nem régen, azóta, hogy felmerült csatlakozni szeretnénk a falkához a vőlegényemmel. Calebet viszont egy kicsit régebb óta. - őt hosszú évekkel ezelőtt ismertük meg és akkor barátkoztunk össze. - Talpraesett vagy, hogy így a sarkadra álltál. Ez tök szupi. - őszintén mondtam neki, mert abszolút így gondolom. Azt hiszem kb. én is annyi lehettem, mint ő most, amikor a kezembe vettem az életem. Muszáj volt megállnom a helyem, hát a sarkamra álltam és megoldottam. Lehet, hogy nem a legelegánsabban, vagy ügyesebben, de megjártam a magam útját. Régen volt és ahogy ez eszembe jut, úgy gyorsan tova is hessegetem a gondolatot. Az egy másik korszak volt, egy másik hely, egy teljesen másik világ. Amit Nori az edzésekről mesél, ahhoz nem tudok mit hozzátenni. Nekem nem voltam kemény edzéseim soha. Engem Jesse harapott be és ő mindig is a tenyerén hordozott, mondhatni a széltől is óvott, most is ezt teszi. Soha nem bántott, nem törte csontomat. És más sem. Újra kortyolok a magam csokijába. - Nagyon kedves vagy, de nem, köszönöm. Csak faggatóztam, hogy jó-e a tiéd is. - mosolygok kedvesen a velem szemben ülő lányra. Tényleg csak a kíváncsiság kedvéért kérdeztem meg. Aztán megérkezik a másik nőstény is. Én is érzem az ő illatát és valahol el is raktározom magamban. Rajta még nem igazán érződik a falka szaga, tényleg csak nem régen lehet itt. Én is csak jó pár napja csatlakoztam, szóval még rajtam sem olyan erős. Azonban a saját illatomon kívül még erősen rajtam van Jesseé is, mint mindig. Az én kézfogásom is határozott, de egyáltalán nem hosszú. Nincs benne dominancia, amúgy sem vagyok az a típus, csak én nem szeretem a "döglött hal kézfogást", ezért a magam részéről egy pillanatra viszont szorítok a kezére finoman. - Mi is csak nem régen költöztünk be a párommal. Tulajdonképpen még mindig lenne mit a helyére pakolászni. - vallottam be egy kis mosoly kíséretében. Hát most mit mondjak? Nem vagyok az a tipikus jó háziasszony, hogy egy költözés után mindent azonnal a helyére rántsak... - Tényleg szép megoldása volt a veszekedés megakasztásának. És valóban nem a nagy közönségre tartozik a vitájuk, de sokan nem tudják megállni, hogy a négy fal között hagyják, ami oda való. - jegyzem meg, aztán újra kortyolok a bögréből. Sokan feledkeznek meg arról, hogy a személyes dolgaik, - legyen az akármilyen természetű - nem tartozik mindenkire, vagy bárkire. - Szerintem már el is felejtették a dolgot, nem hiszem, hogy becsmérelnek. - kipillantok az ablakon és a pár már régen nem veszekszik, a férfi magához ölelte a nőt és már együttesen be is mentek a hotelbe. Közben megint felbukkan a felszolgáló és most Annabelle kapja meg a maga adag finomságát. - Norinak szüksége van a napi gumicukor adagjára. - pillantok itt az említett személyre kedvesen, aztán folytatom. - Szóval azt terveztük, hogy megyünk és beszerzünk belőle, de utána, nem is tudom, lehet, hogy nézelődünk még vásárolgatunk is. Mit szólsz hozzá Nori? - ezt végül is nem beszéltük meg, de mivel ő is szeret vásárolni, talán nem lesz ellenére. - Ha neked nincs egyéb programod és szeretnél esetleg velünk tartani, akkor gyere bátran. - fordulok Annebelle felé, de azért Norira is ránézek, mert remélem nem bánja, hogy csakígy meginvitáltam Annabellet is. - Nem tudom, hogy vagy a vásárlással, de Norival épp most beszéltük, hogy mi mindketten nagyon szeretjük. Ha túl vagyunk itt ezeken, akkor mehetünk is. Mit szóltok hozzá? - közben a bögrékre (csészékre?) mutattam. Ha ebben mind egyetértettünk, akkor ki-ki miután kiitta a maga adagját, akkor akár indulhatunk is.
-Örülök neki Rose, komolyan, mert itt akivel eddig találkoztam, hát még véletlenül sem. Azért Broderickkel nem szándékoztam volna tampont és ilyesmiket vásárolni, sem bugyit, sem melltartót, mert hát na. Oké, én odaadom nekik a méretemet, de szerinted tudják, mit szeretnék? Áááááá. Lelkesen bólogat, bizony Rose a partnerére talált, képes órákon át válogatni, nézelődni, mindenféle bolondos ruhákat felpróbálni. -A ruhákat imádom, a cipőket is, de a magas sarkú, abban aztán kitöröm a bokám. Break-ben jó vagyok, de ezek a tűsarkak nekem nem jönnek be. Abban nem lehet futni, levenni meg... időhúzás. Viszont szeretem a lapos talpúakat, a kicsit magasakat, a bakancsokat, még a csizmákat is. Egyszer lesz igazi western csizmám, ez tuti, mert jól néz ki. Hú, én egyszer beestem egy építkezésre, mert észrevettem ezeket a védősisakokat. Kértem egy szép kéket, mert annyira tetszett, hogy csak na. Ők meg annyira meglepődtek, hogy azt mondhatták, jól van, ez a lány se normális, adjunk neki, csak húzzon el. Szóval azóta van olyanom is. Vígan mesél, tényleg bármit felvesz, ami elnyeri a tetszését, és úgy dönt, aznapra tökéletesen megfelel. Nézi a praktikusságot is, azért éjszaka nem fog elindulni rikító színekben, hogy felhívja magára a figyelmet, de amikor teheti, mindig színesben járkál. -Muszáj volt, tudod, kiskorom óta megszoktam az önállóságot, a szüleim nem élnek már, így lényegében 10 éves korom óta valahol a magam urának kell lennem. Sok segítségem volt, nem mondhatom, hogy nem, de azért fel kellett nőnöm egy kicsit. Mivel ide véletlenül kerültem be, hát be kell bizonyítanom, hogy nem vagyok szerencsétlen, meg csak egy teher. Semmi neheztelés vagy szomorúság nincs a hangjában, de így Rose is értheti, miért indult el a saját sorsát rendezni, vagy éppen hazavágni. Még nem tudja, melyik valósul meg, de ha a döntése számít -márpedig azt tartja szem előtt-, akkor az előbbi teljesül. Szívesen ad a csokijából, de ha Rose nem kér, akkor visszahúzza maga elé. Érdeklődve figyeli Annabellt, ha vicceskedni akarna, megjegyezné, tuti egy fodrászhoz járnak Rose-val, na de nem őrült meg, még elüldözné a társaságát, és kuksolhatna a szállodában magában, mert elijesztett mindenkit a hülye poénjaival. -Ó, emiatt ne aggódj Ann, nem rossz itt tulajdonképpen, azt hiszem. Azért mindenkit én sem ismerek még, de igyekszem. Én január eleje óta vagyok itt. Rose, szívesen segítek, ha kell. Ha így veszi, akkor most rangidős, legalábbis hotel ismeretben, na de az kevés. Sokat kell ég másból tanulnia, fejlődnie. Viszont bárkinek segít abban, amiben tud, és ha az a pakolás, akkor az. Egyetért a kint veszekedő pár "értékelésével", és nevetni kezd a reakciókon. -Ugye? Azért bevallom, én jól szórakoztam. Még jó, hogy a bőrönd nem nyílt ki, amit a nő a férfihez vágott. Az lett volna az igazán szép, ha alsóneműket kell kergetni a parkolóban, mert valakik képtelenek magukat fékezni az utcán. Tiszta röhej. A napi program ismertetésére bőszen bólogat, sajnos a gumicukrai nem termelődnek újra, pedig ezt is értékelni tudná, ha ez így működne. -Ez így van, imádom az édességet, és ha egy nap kimarad, akkor belehalok. Gumicukor és csoki, ez a kettő az, amit nagyon szeretek, de első a gumicukor. Elfogytam. Okéééé, mehetünk vásárolni nyugodtan, bárhova, bármit. Ann, gyere velünk, jó móka lesz. Máris invitálja az új lányt, nehogy itt rostokoljon egyedül, ő már tudja, milyen, és marha unalmas, főleg neki, aki nem mehetne ki felügyelet nélkül. -Fel kéne terjeszteni Castornak, hogy ide a hotel mellé építtessen egy plázát, hogy csak át kelljen menni, és ne kilométerekre. Mit szóltok? Akkor aztán tényleg csak egy ugrás lenne minden. Még üzletnek is kiváló lenne, szerintem. Ötletel, naná, de meg kell valahogyan oldania a közlekedését. Nem nyúzhat mindig mindenkit, hogy kísérjék el, mert azt mondja a szabályzat. Kell egy álca, és már azt is tudja, mit fog tenni, ha a plázás tervből semmi nem lesz.
Azt hallgatni, hogy Rose a párjával költözött be ide, kicsit lelomboz, bár ebből külsőleg semmit sem lehet észrevenni. Vajon milyen lenne, ha…? Áhh, inkább nem is gondolok rá, majd alakul, ahogy alakul, nem kell előre eltervezni a fél életemet, akkor nem lenne benne semmi érdeke. - Pakolni mindig van mit, vagy csak én találok újra és újra olyasmit… Mondjuk, még nincs is fix helyem, úgyhogy inkább ki sem csomagoltam rendesen. Vélhetőleg a hotelben már más lesz, itt nem kell majd azon gondolkodnom, hogy meddig maradok itt, mert hát, már maradok, ez biztos volt. Azzal, hogy csatlakoztam a falkához, eldőlt a dolog. Innentől nem áll szándékomban visszakozni, elvégre, Rayt is kellemetlen helyzetbe hoznám, meg magamból sem szerettem majmot csinálni azzal, hogy nem tartom magam az adott szavamhoz. Ami a veszekedő párost illeti, a magam részéről több szóval nem illetem őket, kész szerencse, hogy megoldódott a dolog, még ha egy kis segítséggel is. Azért, jó látni, hogy végül együtt sétálnak be, ma már talán nem bújik ki megint a szög a zsákból, de akik hajlamosak magukból bazári majmot csinálni, azoknak úgysem kell sok egy következő alkalomhoz. A forró csoki nagyon ízlik, ennél már csak az lenne jobb, ha palacsinta is lenne hozzá. Mondjuk, rendelhetnék, de sokkal jobban szeretek magamnak sütni, akkor legalább jó sokat megehetek egyszerre, és nem megy rá a fizetésem negyede sem. Nem mintha a fogamhoz kéne vernem a garast, de ilyesmire nem szerettem költeni. - Gumicukor, mi? Pillantok mosolyogva a fiatalabb nőstényre, ami azt illeti, tökéletesen megértem, persze, aztán végighallgatom Roset, meg rögtön utána Norinát is, úgy tűnik, egyikkőjüknek sincs gond a beszélőkéjével. Egészen üdítő hozzám hasonlóan beszédes személyekkel egy társaságban lenni. - Nekem a csoki jöhet bármilyen mennyiségben, ja és a fagyi, meg az eper, hümm, főleg az eper. Nyami, nagyon imádom. Bár, a legnagyobb kedvencem szerintem örök életemre a palacsinta marad. Jó, igazából nekem könnyű örömöt okozni, szinte mindennek úgy örülök, mint majom a farkának. Ered meg az én nyelvem is, kicsit azt hiszem, el is pirulok közben, de hát, én tényleg nagyon sok mindent szeretek, az viszont azt hiszem, egyértelműen kiderült, hogy szintén az édesszájúak táborát erősítem. - Szívesen veletek megyek, persze. Egy kis vásárlás sosem árthat. Ilyen téren nekem is megvoltak a favoritjaim, a jó ég tudja, mennyi magas sarkú cipőre tettem sort már életem folyamán. Ide persze nem hoztam túl sokat magammal, majd szépen lassan feltöltöm a készleteimet, mint szinte minden más tekintetben, ami ruhaneműkkel kapcsolatos. - Csatlakozom a vásárlást szeretők táborába, meg is sértődnék, ha itt hagynátok. Kacsintok vidáman, igaz, csak viccelek, remélem, ezt ők is érzik, természetesen sosem szoktam másokra erőltetni magam, bár elég könnyű velem kijönni, közel sem vagyok összeférhetetlen személyiség, úgyhogy ilyen problémám nem szokott lenni. - Nem nagyon ismerem még Castort, de szerintem maximum akkor építtetne ide plázát, ha nagyon jövedelmezőnek remélné. Ha meg van másik a városban, akkor ez annyira nem valószínű. Mondjuk, próbálkozni lehet, anélkül úgysem derül ki. Nekem mondjuk, van motorom, meg nem is vagyok kölyök, szóval aligha érzem problémának, hogy messze a pláza, de tökéletesen megértem, hogy Nori ezzel még nincs így. Még jó pár évnek el kell telnie, hogy ez megváltozzon a számára, de ami késik, nem múlik. - Én csak egy valakit tudok elvinni motoron, úgyhogy lehet jobb lenne taxit hívni. Már ha nincs esetleg autód. Pillantok Rosera, mert maximum ő rendelkezhetett ilyen járgánnyal. Annak majd alkalomadtán utánajárok, hogy a farkasok számára van-e itt fenntartva pár autó, amiket elvihetnek a falkatagok, de jelenleg nem rendelkeztem ilyen információval. - Egyébként, részemről mehetünk, amint megittuk. Figyelem, hogy a másik két nőstény milyen tempóban issza a forró italt, és én is felzárkózom hozzájuk, azt nem szeretném, hogy rám kelljen várniuk. Úgyhogy ez a veszély nem is fenyeget. Ha mindenki elkészült, akkor már állok is fel, a csoki árát az asztalon hagyva, némi borravalóval megfűszerezve. Fogalmam nem volt, merre van a bevásárlóközpont, úgyhogy a többiekre bíztam magam.
Jót mosolygom azon, ahogy Nori a cipőkről beszél, főleg, ahogy a magas sarkúakról. Megértem, hogy most még nagyon nem részesíti azokat előnyben. Annak viszont kifejezetten örülök, hogy ő is szeret vásárolni. És ahogy hallom, nem csak nekem vannak furcsa dolgaim, már ami a gumicsizma-építkezési sisak dolgot illeti. - Ó, nagyon sajnálom. - vetem közbe, amikor a szüleit említi, hogy elvesztette őket. Senki magánéletébe nem szokásom belemászni, mert ami nem rám tartozik, az nem rám tartozik, de most ő hozta fel, ezért nem érzem illetlennek ezt közbevetnem. Remélem Nori sem fogja. - Hogy-hogy véletlenül kerültél ide be? Már persze, ha nem titok. - mivel ezt is ő hozta fel, csak ezért kérdezek rá. Illetve, mert érdekel is. Én nem tudok semmi olyasmit mondani, ami azt érintené, hogy milyen kölyöknek lenni egy falkában, mivel én nem falkában töltöttem a kölyök éveimet. Sőt, tulajdonképpen most először vagyok egy falka tagja. Még nekem is tök új egy csomó minden. - Kedves vagy Nori és köszönöm, de azt hiszem boldogulunk vele. Már nincs sok minden aminek nincs még helye, csak pár apróság. És igazad van Annebelle, mindig lenne mit pakolni, az már persze más kérdés, hogy valóban sikerül is e? - nevetek fel- Hát nem én vagyok a háziasszonyok gyöngye, ez tény. Mondjuk nem is volt alkalmam igazán beleélni magam ebbe a szerepbe. Gyerekkoromban körbe vettek a szolgálók, nem nekem kellett pakolásznom. Később aztán meg csak egy szobám volt, amiben sosem volt nagy kupi, ezért ott sem kezdtem bele a nagy rendrakásba, mert mindig rend volt. Ráadásul a madamenak is volt szolgálója, aki gondoskodott a szobáinkról. Jesse mellett pedig sosem voltunk annyi ideig egy helyben, hogy komolyabban helyet kellett volna keresni a cuccainknak. Nem rendezkedtünk be sehová sem hosszútávra. - Én a kávét szeretem annyira, amennyire ti az édességet, azt hiszem. Bár a csoki nálam is egy nagy favorit, de kávé nélkül nem tudnék létezni. - fűztem hozzá a gondolataimat a témához. Persze a "nem tudnék élni nélküle lista" ennél azért jóval több dolgot foglalt magába. Az azonban tény, hogy a fekete nedű igencsak előkelő helyen szerepelt rajta. Örülök, hogy Norival egyetértünk abban, hogy Annabelle is csatlakozzon hozzánk, ha szeretne. Ha a másik vörös nőstény is szeret vásárolni, akkor azt hiszem nagyon jól fogunk szórakozni mi hárman. Aztán már meg is kapom a választ, Annebelle is szeret vásárolni. Szuper! - Egyetértek Annebellel a pláza kérdésben. Mondjuk őszintén szólva még az sem tiszta, hogy a városban van-e egyáltalán pláza. - pár üzletről már tudok, de még nem fedeztem fel egész Fairbanks-t. Mondjuk ami késik, nem múlik... - Az nincs, de a taxi helyett mit szólnátok, ha sétálnánk egyet? Pár üzletet már felfedeztem a városban, azokat megnézhetjük, ha van kedvetek és ki tudja, hátha belebotlunk újabbakba is. Mármint olyanokba, amiket még egyikünk sem ismer. A taxiból ez nehezen menne... De ha ragaszkodtok az autókázáshoz, akkor felőlem mehetünk azzal is. - nekem volna kedvem sétálni, de nem tudom, hogy a lányoknak is. - Akkor szerintem is lassan mehetünk. - szólalok meg miután leellenőriztem a magam csoki adagját. Megittam a bögre alján lévő pár kortyot, majd Norira néztem. - Te, hogy állsz a magadéval? - a csoki adagjára vonatkozik a kérdésem. Kivettem a tárcámból Nori és a saját csokim árát meg némi jattot és letettem az asztalra, csakúgy, mint Annabelle. - Nos hölgyeim, akkor ha mind megvagyunk, induljunk. - mosolyogtam a lányokra és annak megfelelően, amiben megegyeztünk az oda jutásban, hogy akkor taxi, vagy séta, elindultam kifelé az étteremből a társaságukban. Ha taxi kellett, akkor előkaptam a telefonom és hívtam egyet, ha nem akkor csak szimplán kimentem a társaságukban a helyiségből. - Menjünk szerintem a városközpontba, ott van élelmiszer bolt is, meg butikok is. - vetettem fel immáron a hotelből kifelé menet, hiszen megígértem Norinak, hogy szerzünk neki gumicukrot, a ruha üzletek meg szerintem mindannyiunknak tetszeni fognak.
//ha egyetértetek, akkor a kövi szerintem mehet ide vagy ide amelyik szimpatikusabb //
Szinte legyint arra, hogy Rose sajnálja a szülei halálát, ami lehet, furcsán hat, de tényleg nem viseli meg, azaz mégis, csak egészen másképp, mint egy normális gyereket. Valahogy a reakciója sem volt az, így nem csoda, ha így áll hozzá most is. -Ó, ne sajnáld. Munkabaleset volt, tudták, hogy ezzel jár az egész. Őrzők voltak, csak balul sült el az egész, és ott maradtak, tudod? De ez mindig benne van a pakliban, és hát na, alulmaradtak. Bár vannak még homályos részletek, többek között az is, hogy mit kerestek ott, illetve kik voltak azok, akik a végzetes sérüléseket ejtették, de úgy fogja fel, nincs még itt az ideje annak, hogy megtudja. Mert megfogja, legalábbis szeretné, de nem azért, hogy bosszút álljon, erről szó sincs nála. -Ja hát ugye mivel az egész családom Őrző volt, én is annak készültem, az is lettem volna, ha nem jön közbe ez. Azt tudom, hogy nem volt tervezett a dolog, tehát véletlen folytán lettem betolakodó. Ami azért is vicces, mert itt születtem, itt nőttem fel, és akkor hol vagyok? Hát itt. Ezen saját maga is nevet, még ezt sem veszi tragikusnak, csak egy másfajta életnek, mint amit eddig élt. Persze a tudást amit megszerzett, azt kicsit sajnálja, na de ez nem a világvége, kapott cserébe valami olyat, amit őrzőként soha nem tapasztalt volna. A szabadságot, a féktelen rohangálást, a játékot és egyebeket. Mi ez, ha nem jó? Így fogja fel. -Hááát jóóóóó, akkor nem segítek, de ha mégis kell, akkor csak kiabálj, meghallom. Ezért jó az, amikor nincs sok cuccod, akkor könnyű pakolni. Pedig csajooook, hát nem hiszitek el, alig vagyok több, mint 15, és tudjátok mennyi cuccom van? Komolyan mondom, szerintem a nagyanyám megirigyelhetné. Bazárt nyithatnék nyugodtan. Teljesen elborzadt akkor, amikor meglátta, mennyi mindent halmozott fel ilyen rövid idő alatt, és nem győzött szelektálni. Minek kellett neki az a műanyag kard? A jó ég tudja. Talált olyanokat is, amikről azt sem tudta, vannak, az övéi, de amikor pakolt, hát volt meglepődés. -Igen, a gumicukor kell, a gumicukor jó. Na nem mindegyik, mert vannak borzalmasak is. A haribo finom, abból még a kólás is. Ajánlani tudom. Még a csoki is jöhet, abból minima egy táblával megeszem azonnal. A fagyi finom, ha édes, a palacsintából a nutellásat imádom. A kávé keserű, azt nem szeretem. És tényleg, csokit kicsiben enni azt nem tud, az csak nagyban létezik, és ha két táblája van, akkor a kettőt kapja be pár perc alatt. A kávéra megint húzza a száját, de tényleg nem érti, az mitől finom? Annyi cukor a világon nincs, hogy azt jónak tudja értékelni. -Na ugye? Akkor majd hagyok üzit Castornak a pláza kérdésében. Ha van is a városban másik, miért ne lehetne még egy, ha az jobb? Tuti üzleti siker. Taxizni? Sétaaaaa. Az is mozgás, edzés. A taxi nem jó, mert mindegyik taxis folyamatosan beszél, és nem jutok szóhoz mellettük. Bólogat bőszen a séta említésére, és villámgyorsan issza meg a maradék csokiját, hogy minél előbb indulhassanak. Igaz, hogy macskabajsza van még, amitől most igyekszik megszabadulni, de mosolyogva mutatja az üres csészét Rose-nak. -Végeztem, köszönöm a csokit. A butik jól hangzik, biztos lesz néhány muris holmi, amit magamra aggathatok. Vidáman lohol, azaz csörtet kifelé, mert végre kiszabadul innen úgy, hogy nincs mentor mellette, és nem figyelmezteti folyton, hogy mire nem figyelt már megint. A pajzs meg fárasztó dolog, kipurcan még tőle, tehát az neki halott ügy, így nem bajlódik vele. A gumicukor beszerzése szerepel a listája élén, de azért nem hal bele, ha az marad utoljára, pár szemet elrejtett a zsebében, túl fogja élni.
Ma valahogy nincs kedvem a szobában enni és amúgy sem árt egy kis testmozgás, mert bizony már vagy 3 napja nem voltam sehol sem. Nem volt kedvem kimenni és főleg nem volt ahhoz erőm, hogy találkozzak bárkivel is. Hogy mit csináltam? Főként filmet néztem és bámultam ki a fejemből. Jó kis program zombiknak, de nekem most pont erre volt szükségem, mert ha végig vesszük, hogy áll a szénám akkor elég gyatrán. Nincs kocsim, másik telefont kellett beszereznem, megtéptek, (bár ez benne van a pakliban) a szeretett nő haragszik rám s van benne valami, amit még nem tudok kimondani. Plusz ott a falka. Háborús időket élünk és az alfával is beszélnem kéne valamikor. Szóval, ahogy mondtam gyatra, de meg kell vele birkózni és azt is fogom tenni. A cicára rá adom a hámot, mert jön velem, neki sem árt a mozgás, bár egész nap szaladgál. Kissé hiperaktív egy állat. Azonban nincs kedvem neki tejet hozni, szóval jön velem enni vagy kikötöm valahova, ott is elvan. Ez még nem állatkínzás vagy csak egy kicsit, de senkinek semmi köze a macskámhoz. Az étterem felé veszem az irányt kezembe a macskával. Ha leteszem, csak húznám magam után, szóval jobb így közlekedni. Nem akarok senkivel találkozni, így keresnem kell majd egy eldugott asztalt, bár elég nehéz lesz, mert széles vagyok vállban, de majd összehúzom magamat. A helységhez érve megállít egy pincér. - Mr Bognár, ide nem hozhat be állatott, kérem....... Intek neki, hogy maradjon csendbe, mert ezt én is jól tudom, de nem fogom kint hagyni a semmi közepén. Oké, csak a folyosón kéne, de a cica velem jön, s vitának helye nincs. A szemem vészjóslóan csillan meg s a zsebembe dugom a kezemet. Bank jegyeket húzok elő, s felé nyújtom. - Vedd csak el, s ha jön a hatóság, majd küld hozzám. Hangom dörrenő s ellentmondást nem tűrő. Ezt a másik is tudja, mert elveszi a pénzt, s arrébb lép. Ezt már szeretem. mindenki tudja, hogy hol a helye s akkor nem lesz baj. Nézem melyik asztal lenne ideális s akkor meglátom Őt............A gyomrom liftezni kezd s mintha a lábam is megremegne. Reméltem, hogy ez az érzés elmúlik, de nem. Veszek egy mély levegőt s magabiztos léptekkel oda megyek az asztalához. Nem kérdezem, hogy szabad e vagy sem csak kihúzom a széket mely előtte van helyet foglalok. Nem érdekel ha zavarom vagy az ha valakit mást vár. Majd az szépen tovább megy, mert még is csak hazai pályán vagyok. A macskát az ölembe helyezem s lassú mozdulatokkal megcirógatom a füle tövét. - Szia. Nézek azokban a csodaszép íriszekbe, s nem akarom a mosolyt az arcomon, de még is megjelenik. Nem tudom mit mondjak vagyis azt már lezongoráztam a fejembe, csak azt nem tudom, hogy kezdjek neki. veszek egy mély levegőt. - Beszélnünk kellene. Jó kezdés, nagyon is jó. Mindjárt tarkón csapom magamat, amiért ilyen béna vagyok, de mindig ez van mikor a közelébe kerülök. nem tehetek róla, hogy össze zavar és arról sem, hogy sokkal hevesebben dobog a szívem. Tiszta sor, hogy miért, s most már nem is küzdök ellen, mert nem lehet és nem is akarok. Szóval jöjjön, aminek jönnie kell vagy mi. Bár már azt sem tudom, hogy minek jöttem le. Enni. Talán előbb kéne rendelni valamit, mert elfogom felejteni. Az egyik kezembe veszem az étlapot s magam előtt kinyitom azt. Csendbe lapozgatom s úgy csinálok mint aki azon töri a fejét, hogy mit rendeljen, pedig a valóság merőben más. Próbálom össze húzni a gondolataimat. A macska viszont nem tud megölni nyugodtan s próbál felmászni az asztalra. Amint én mindig megakadályozok. Legalább ez még megy.
*Rosa szabadnapos. Vagyis… már rég visszatért a mindennapokhoz. Már nem kell a mosdóba kísérnie, működnek a kezeim. Legalábbis az alapvető dolgokra mindenképpen. De főzni még mindig nem tanultam meg. Így hát mit csinál az ember lánya? Azt amit egy agglegény… rendel vagy elmegy enni. Nos, mostanában nem volt ínyemre a gyors kaja és csak úgy, mint mindig beugrottam a hotelbe. Magas sarkú, farmernadrág és tőlem meg nem szokott mód egy lezserebb felső, ámbár pulcsi nem volt rajtam, de alatta bizony befigyelt egy derék melegítő. Hisz akárhogy nem akartam tudomást venni róla, az a valami, ami kilenc hónapig gyötör és aztán meg felborítja az életem ott volt bennem. Lehet, hogy csak hiúság, de mintha… oké, a mérleg többet mutatott de mintha láttam is volna, hogy egy kicsit nőt a hasam. Szóval igenis el kél az a lezser felső hisz fő a biztonságos tudatlanság mindenkinek. Mint törzsvendég – hisz azért a napi két-három alkalom annak számít – nem kellett asztalra várnom, ami azért kellő távolságba volt a mosdótól, de nem elérhetetlenben. Ez van… gyakran voltam rosszul és a vizelet háztartásom a pokolba kergetett. Rendelésem sem volt valami normális… sült krumpli, véres steak – ja igen, ezt nem szeretem – és csoki öntetes meggy fagylalt. Jó, kezdek disznóvá válni, de még mindig jobb, mint a múltkori lasagne kovászos uborkával. Brrr… Nah de együnk. Nem is voltam rest neki állni. Kabátom a székem támláján, citromsárga felsőm látatni engedte a vállaim, ahogy a késsel és a villával bíbelődtem. A bizsergő érzés az egész Hotelben meg van… szóval észre sem vettem, hogy jött valaki. Egy falat hús, egy falat fagylalt. Isteni… pláne a sós sültburgonyával. Viszont mikor valaki a látóterembe kerül a szalvétámért nyúlva törlöm meg a szám, már csak reflexből is, mert hát enni még tudok úgy, hogy ne legyek piszkos. Azonban az elutasító mondat megakad, ahogy meglátom a szembe lévő férfit. Csak hallgatok mint egy hülye és pislogok. Oké, itt él. Ne lepődj már meg ennyire. Naaa… gyerünk… térj észhez! Eve… beszélj már! Torkom megköszörülve fordítottam a figyelmem a hús szeleteléséhez.* - Igen, ezt már hallottam. De sajnálatos módon ott hagytak. Szóval… van valami új is? * Ha figyelmes akkor észrevehet az mutató ujjam oldalán egy friss vágást és a kézfejemen is. Nos, szendvicset próbáltam csinálni. De elfelejtettem, hogy a konyhakés nem olyan mint azok a pengék amiket én használok. Megesik az ilyen baleset. A kézfejem meg… maradjunk annyiban, hogy összevesztem a kardommal, mert nem bírtam megtartani. Egy újabb falatot lenyelve szólaltam meg.* - Hallgatlak… én azthiszem elmondtam mindent. Jajj várj, emlékszel egyáltalán rá? Már el is felejtettem, hogy leittad magad én ostoba. * Biggyesztettem le az ajkaim. Gúny… naná. De barna szemeimben ott ült a kíváncsiság is, hogy mit akar mondani és valami más. Örültem neki. Mármint, hogy látom. Nem láttam, nem írt… csak azok a virágok.* - Különben meg egyszerűbb, ha virágüzletet nyitsz. Ja és ha már itt vagy… kész a könyvelésed. Reggel terveztem bevinni… de ha már erre jársz, el is jöhetsz érte. Különben meg egy jó tanács… A beszállítóid magas szállítási költséget számolnak fel. Még akkor is olcsóbban megúsznád, ha Görögországból rendeled. De ajánlatos a fő gyártó cégekkel tárgyalni, és nem másod kézből hozzá jutni. Bonyolultabb, míg dűlőre jutsz, azonban ezt csak egyszer kell végig zongorázni és hosszútávon kifizetődőbb, feltéve, ha nem egy-két évre kötöd meg a szerződést velük. Vagy ha maradsz a másod kéznél, akkor legalább vegyél egy teherautót… még a sofőr bérét belevéve is fogsz valamit. * Oké, apám üzletember. Le sem tagadhatom. A vér nem válik vízzé… mindössze csak… nekem más volt a szenvedélyem. A macskát igyekeztem figyelmen kívűl hagyni, ámbár meg kell vallanom... megmelengedte a lelkem, hogy nála látom. Bár érdekes az a hám rajta, de ez van. Szívem szerint elkértem volna tőle egy kicsit.... Hiányzott Mancs.*
Csak futólag nézem meg, mit eszik. Nem az én ízlés világom, ami az asztalon van. Nem éppen jól kezdek, de még nincs minden veszve és majd szépen el fogom mondani, amit végig gondoltam annyi éjen át, csak össze kell szedni magamat. A kérdésre sem veszem le róla a tekintetemet. Határozottan bólintok egyet, jelezve, hogy igen van új is. Ezt akarom majd elmondani csak még nem tudom kibökni. Nem kerüli el a figyelmemet a vágás az ujján s a kézfején sem. Nem tudom mit csinált már megint, de most ez nem olyan fontos, hogy erre kérdezzek rá. Persze, érdekel, hogy miért nem tud magára vigyázni. Inkább az étlapot veszem magam elé, bár nem sok értelme van, mert nem koncentrálok a betűkre. Érzem a gúnyt a hangjában s nem gondolom, hogy megérdemlem, de most csináljak vele? Döngöljem a földbe? Lehet segítene rajtam is és talán rajta is, de mivel törékeny nem jó ötlet. Most nem megy fel a pumpa bennem, pedig ha más beszélne velem így, már nem ülne az asztal közelében sem. Azonban Eli kivétel, különleges ha úgy tetszik. - Emlékszem! Jelentem ki, mert hogy is tudnám elfelejteni azt amit mondott vagy amit olvastam. Nehéz lenne valljuk be őszintén. Ha nem beszélne ennyit akkor bele is kezdenék végre, de most sem tud csendben lenni, amit már kezdek megszokni. Azért annyira még nem szoktam hozzá, de próbálok vele megbirkózni. - Azt hittem, kedveled a virágaimat, de ha teher vagy nem tetszik, nem küldök többet. A könyvelést pedig köszönöm és a tanácsot is. Én természetesen végig tudom hallgatni a monológját, hogy ne kotyogjak közbe. Ilyen típus vagyok, nem esik nehezemre mint egyeseknek. Látom szemében megcsillanni a vágyat a macska után, bár nem kell a szemébe néznem, hogy tudjam mit érez. Ilyenkor jó, hogy neki nincs pajzsa, bár meg kéne vele tanítani, csak azért, hogy más farkasoknak ne legyen nyitott könyv. Mondjuk ahhoz be kéne avatnom, de ennyire előre ne szaladjunk. Csak szépen sorba minden. Jöjjön hát az első lépés. - Az a helyzet, hogy sokat gondolkodtam....... A pincér megjelenik, hogy felvegye a rendelésemet, aminek nem örülök, mert végre össze szedtem magam és éppen bele akartam kezdeni valamibe. Az étlapot összecsukom magam előtt s felé nyújtom egy kézzel. - Én őz pörköltöt kérek dödöllével, a macseknak pedig a szokásosat. Ja és szeretnék egy pohár burgundit is. Köszi Én ma ezt fogom enni s miután elment a csávó a macskát a földre helyezem le, de nem engedem el. A farzsebemből előveszem a pórázt s a hám közepébe akasztom be. Egyelőre a kezembe fogom, mert ott jó helyen van. A macska pedig abba hagyja a nyávogást, s elindul fel fedezni mi is lapul az asztal alatt. Szaglászik és stb, de én most nem vele akkor foglalkozni. - Gondolkodtam és ha jól emlékszem még nem mondtam el neked, hogy mi a helyzet velem. Az van, hogy nem tudok tőled távol maradni s szinte mindig te jársz a fejembe. Nem csak azért, mert most, hm, az a helyzet. Már előtte is, csak nem akartam magamnak be vallani. A asztalon lévő szalvétával kezdek el játszani, mert zavarban vagyok. Ráadásul hátha erőt ad vagy valami biztos támpontot ebben a helyzetben. Nem gondolom, hogy végig hallgat csendben, így megváróm amíg befejezni azt amit elkezdett, már ha így történik. Ha pedig hallgat, akkor nem kicsit fog meglepni, de akkor folytatom is. - Nem tudom, hogy megy ez, mert nem igen szoktam ilyenekről beszélni és azt sem tudom milyen lesz a fogadtatás, de tudnod kell, hogy vonzódom hozzád, oké, ez ennél egy kicsit több vagy talán nagyon. A torkom már teljesen kiszárad, s hálás vagyok, hogy megérkezik az a pohár bor, amit az ételhez rendeltem. A szabad kezembe fogom a talpas poharat s ahogy szoktam kicsit meglötykölöm az alját, majd megszaglászom. Kitűnő évjárat. A szemembe pedig valami csillogni kezd. Talán a másik be is tudja azonosítani. A poharat a fény felé döntöm s megnézem a színét, majd egy kortyot is iszok belőle, melyet ízlelgetek. Mint mondtam kitűnő bor. Most, hogy már nem köpök vattát, akár folytathatnám is. Igen, ezt fogom tenni. - Rájöttem, hogy olyan dolgokat váltasz ki belőlem, melyet csak nagyon kevesen és olyan érzések birtokába kerülök, mikor a közelembe vagy, amit már jó régen nem éreztem. Szóval érted......... Nem tudom, hogy ki kell el fejtenem bővebben vagy nem, de reménykedem benne, hogy megérti mit akarok, mert nem vagyok a szavak embere. Nem azért mert műveletlen vagyok, csak nem szeretek ilyen dolgokról beszélni, most még is azt érzem, hogy ezt el kellett neki mondanom. persze ha beszól valami olyat, ami nekem nem tetszik vagy megbánt vele, akkor erről egy árva kukkot sem mondok s inkább magamba tartom, de mindjárt kiderül mi lesz. A macskának is megjön a kosztja amit le is teszek az asztal lábához. nem kell neki szólnom, hogy lefetyelni kezdjen a fehér cuccból.
*Ó hát Oklevelet ne adjak mert emlékszik? Nem-nem… egyből Nobel díjat kap érte, hogy tudott figyelni röpke tíz percig, még mielőtt ott hagyott volna. Hát ez remek. Férfiak. Hát kell ez nekem? Baromira nem, ám nélküle sem tudok lenni. És ez személyes, nem általánosság. De na… hagyjuk már… ugyan olyan, mint a többi. Igaz? Mondja már valaki, hogy igen. Na erről van szó… köszönöm kettes hang. Viszont a szavaira letettem az evőeszközt és a hajamba túrtam, az asztalon megkönyökölve kissé.* - Arra értettem, hogy jobban kijönnél belőle, ha azt nyitsz, pláne, így, hogy folyton küldöd. De… Bazz B.B. Ha nem tetszene már rég visszapostáztam volna, vagy szóltam volna. * Fújtattam egyet. Komolyan mondom azt hiszem, hogy Kínaiul beszélek. De tényleg… Mindig elbeszélünk egymás mellett és félreért. Ezt nem hiszem el. Ennyire még senkinek nem okoztak fejtörést a szavaim. Hiányzik Leo… Ő legalább megért. De várom a folytatást és szavait hallva már-már érdeklödve vonom fel a szemöldököm. De hát a pincér megint jókor érkezik. Hát miért is ne? Miért is volna nyugalma az embernek két percig? De az öt pontos kérdés az, hogy miért vagyok olyan ingerült, hogyha ölni lehetne szemmel, akkor bizony a pincér meghalt volna. Pedig csak a dolgát tette. Egy újabb falatot bekapva, várom meg míg a rendelés elhangzik, no meg érzem meg a macskát is a lábaimnál. Egy halvány mosoly játszik az ajkaimon, de inkább hagyom. Majd… egyszer talán. De ahogy ismét beszélni kezd, minden figyelmem az övé figyelmen kívül hagyva a kis dörgölőző fenevadat. Szavaira, a pillanatnyi szünetben már nyitom is a szám, hogy megszólalok.* - Nézd… * Csakhogy észre vettem az ujjai játékát és kezeim kissé lefeszítve az asztalra tartottam a sajátom a helyén. Nem, nem és nem. Nem nyúlkálunk, nem beszélünk. Szóval nem is indult meg a mozdulat a keze felé, bármennyire is akartam érezni. Ahogy a mondatot sem folytattam csak nyeltem egyet és beleittam a rostos levembe. Csendben maradtam és vártam egészen addig, míg nem folytatta. A szavai egy kavalkádként hatottak. Egyszerre ijedtem meg – igen, most először érezhetett ilyet tőlem. -, akartam felképelni, megérteni és… és mégis valahol örültem, boldoggá tettek a szavai. Nah ezt fejtse meg valaki. Eskü kifizetem a nyaralását Hawaiin három napra. De valóban csendesen vártam a szavai végét, csak egyszer sóhajtottam lemondóan… mikor megjött a pincér a borral és a macska tejével. Mikor végzett csak egyszerűen bólintottam. Na jó… ez így nem igaz és nem is elegendő. Na akkor Eve Te jössz… hajrá.* - Ami azt illeti nem értem… * Nahát… remek kezdet. Azt hiszem fejbe is verhetném magam, akkor legalább van mire fognom, hogy hülye vagyok. Nah de a világ nem áll meg… álmosan, fáradtan megdörgölöm a szemeim és kissé oldalra biccentett fejjel hallgatok pár pillanatig és keresem a másik tekintetét. * - … viszont érzem. Egyszerre tudnálak fellógatni egy módszeres kínzás után és mégis… melléd heveredni. Utálom, hogy így eltűnsz, mint most és legutóbb sem volt jobb, ámbár akkor legalább írtál. A kérdés csak az, hogy mennyire akarom, akarom mondani akarjuk a szőnyeg alá seperni. Ööö… na jó ennek se füle se farka. Szóval a lényeg, hogyha még egyszer így eltűnsz, fellógatlak az erdőben és hagylak száradni a napon. Úgy is sokat járok arra, szóval ott legalább biztos, hogy megtalállak, ha akarlak. Különben meg… ez szép és jó, de… a kis hmm… problémára nem válasz. Ahogy arra sem, hogy mit szeretnél. Oké, nélkülem nem tudsz meglenni csak ha rákényszeríted magad… de a… a… - najó… kétszer nem ment. Fussunk neki még egyszer. – szóval a gyerekre. *Kimondtam… most először ésésés… bazz… egy így most reálisabb lett. Eddig abban reménykedtem, hogy ez csak egy rémálom és felébredek és minden a helyére pattan. De már nem fog… S láss csodát csendesen vártam a válaszát, még enni is elfelejtettem, azonban tekintetem továbbra is fürkészte. Ahogy a bor látványára, illatára szemeiben életre kélő szenvedélyt is láttam, csak épp nem fontos most.*
Ki érti a nőket? Én nem. Azt hittem azért mondja, mert már túlzásba viszem vagy valami. Erre azt mondja, hogy ne menjek csődbe anyagilag. Kiérti ezt a nézetett, mert én nem. Most erre mit is kéne felelnem? - Jó, de még sem nyithatok a neveddel egy virág boltot...... Ez a válasz. Nem túl bonyolult, de most csak ennyi telik, mert más dolgok járnak a fejembe. Egész pontosan a szavak melyeket, neki akarok mondani. Nem könnyű ez nekem, bár soha semmit nem kapok meg könnyen. Számítottam rá, hogy majd közbe szól, s igazam is lett, bár amint elhallgat, meglepődők s ez az arcomra is kiül. Nem kicsit lep meg ezzel a viselkedéssel s hogy őszinte legyek ez tetszik. A mosoly is megjelenik a képemen egy pillanatra. Inkább olyan köszönöm féle mintsem elégedett. Nem akarom én szabályozni vagy megváltoztatni, pusztán csak össze kell csiszolódni, hogy tudjunk működni. Talán menne hosszú távon is, bár azért van kétségem, hiszen nagyon különbözőek vagyunk. Elmondom neki amit akarok és már kezdem azt hinni, hogy érti, de még sem. Lemondóan sóhajtok egyet, mert nem tette könnyebbé a dolgot sőt megfordul a fejembe, hogy direkt csinálja. Nem kell keresnie a tekintetem, mert végig a másikat nézem. Hallgatok, mert ez a szerep jut már megint nekem, de most nem bánom, mert legalább össze szedem a szavakat. Amikor azt mondja, hogy érzi, akkor feljebb szegem az államat. talán nincs minden veszve. Hát erről beszélek én is te nő! Aztán a fonalat elvesztem, mert nem értem mit akar seperni, de azért próbálok figyelni vagyis kihámozni a lényeget. Nem akartam én eltűnni, csak szét voltam szedve. elég nehéz lett volna megjelelni, bár az utolsóról magam tehetek. Egyszerűen nem tudtam mit mondjak neki s mivel feleslegesen nem beszélek, így csak virágot küldtem. Jobb mint a semmi nem? Amikor pedig kimondja a gyerek szót mintha villám hasítana belém, olyan érzésem támad. Lassan nyújtom előre a kezemet az övét keresve, s ha nem veszi el, akkor megsimítom a kéz fejét, ott ahol a vágás van, már ha azt érem el. Egyszer, kétszer, háromszor. Már vágytam arra, hogy érintsem, bár ez gyenge kifejezésnek minősül. - Nem tudok megígérni semmit, már mint, hogy nem tűnök el többet, azt viszont igen, hogy ha más nem írók vagy valami. Nem tudom, mit hoz a jövő Elionore. Mit akarok? Téged! Ezt biztosan tudom, a...a...gye...hm-t pedig…..ahogy mondtad bízzuk a testedre. Ne haragudj, de ez egy nagyobb falat, még csak most döbbentem rá, hogy mit érzek irántad, ez egy kicsit sok egyszerre. Adj egy kis időt, hogy feldolgozzam.... Jó sokat beszélek, de így gondolom. Nem tudom még kimondani azt a szót, hogy gyer....még gondolatban sem megy, nem hogy kijöjjön a torkomból. ezt meg kell értenie vagy ha nem akkor veszett ügy az egész. Ha tudná, hogy mi vagyok vagy min kell keresztül mennem, akkor talán értene, de olyan sok minden van még ezen kívül is, hogy fel sem tudom sorolni egy egész perc alatt. Azt tudom, hogy szeretem nem s kicsit, de azt a valamit még nem és hogy később mi lesz? Nem tudom én sem. Sok gondot okozhat, hiszen ha az alfa megtudja még az is lehet Eli életével kell fizetnem. Nem jó ómen, maradjunk annyiba. - Fontos vagy nekem és nem akarlak elveszteni bármi véget is. Veled akarom tölteni minden percemet ami csak szabad s csak reménykedni tudok benne, hogy te is így gondolod. nem akartam még senkivel ennyit együtt lenni, ezért had válaszoljak arra a kérdésre egy kicsit később jó? Nem lehet s nem is tudnám figyelmen kívül hagyni a benne növekvő valamit, de időre van szükségem. Az is lehet holnap meghalok vagy holnap után, így hogy merjek gyer....azt vállalni? Annyira bizonytalan az életem, hogy nem merek ilyen dolgokba csak úgy bele vágni vagy ezt nem lehet két hét alatt eldönteni. ehhez kell a türelem. Ha a keze még mindig ott van, akkor már nem simogatom viszont nem engedem el, csak rajta hagyom az enyémet. Mennyire ciki már azt megkérdezni hogy lesz e a barátnőm? olyan mintha 10 éves lennék kb. Hogy én mennyire nem szeretem ezeket, de túl kell esni ezen is. - Ez most béna lesz, de ez van. Alkotunk egy párt vagy inkább hagyjuk az egészet? Nos ha hagyjuk az egészet akkor választ sem kell adnom, hogy mit akarok azzal odabent, hiszen a döntés egyértelmű, s akkor az enyém is az lesz. Nem akarok hm-t ha nem lehet az enyém. Csak arra emlékeztetne mennyire gyenge vagyok most és a gyengék meghalnak! A mi világunk, így működik.
*Najó… most először volt az, hogy nem tudtam mit felelni. Asszem. Csak pislogtam a virágboltos megjegyzésére, de valahogy… hang nem jött ki a torkomon. Elsőre legalábbis.* - Nem, valóban nem. * Ingattam meg a fejem. Többek közt azért sem, mert nem tudja az igazi nevem. De ez már csak részletkérdés. Ahogy az is, hogy ki mit tekint igazi nevének. De mindegy is, ez nem olyan lényeges, tekintve, hogy nem fogja megtudni a másik, hogy milyen néven születtem. Remélem. Bár… mindent, amit az a név rejtett, már önmagam mondtam el neki, akkor miért is van értelme ezt titkolni? Nem tudom… de… kell. Olyan mintha így… megőrizném magamnak. Ah… a fene sem tudja. Persze a némaságomra észrevettem a mosolyát és… a tekintetem árulkodó volt. Ne szokja meg. Nem sűrűn akad olyan pillanat, hogy inkább csendben maradok és türelmesen várok. Ritka pillanatok egyike ez a mostani, hogy csak az után szóltam, mikor már teljesen végzett a másik. Mind a két kezem az asztalon fekszik, így akár el is érheti. Azonban az első simítás után ujjaim megmozdulnak és…* - Érzékeny… még friss. Összevesztem a konyhakéssel és a kardommal. * Nem volt kérdés… de kérés volt benne. Hagyja békében a sebem, mert nem kellemes. Azonban a kezem nem húzom el és oké, hogy az övéhez képest kicsi, de lássuk be… van rajta épp felület. Igazából furcsa volt, hogy érzékeny még nekem is. Hisz a tenyeremen érdeklődő heget még mikor friss volt magam tettem rendbe, előtte és nem kíméltem magam. De ez az érzékenység elméletileg a kis élősködőnek köszönhető. Nah tessék, nem csak bálnává tesz hanem még érzékennyé is. S én még régen gyereket akartam… bár ezen már egyszer túl voltam, ha úgy vesszük csak akkor még nem volt ilyen „látványos”, mert egyébként is érzékeny voltam. Najó… valljuk csak be őszintén. Depressziós. Azonban ezt nem sokáig tudom rágni magamban, ugyanis a szavai kellő alapot nyújtanak ahhoz, hogy legyen min rágódnom, ami még a jelenhez is kötött. Április elseje van vagy mi? Vagy most pótolja? Tekintetemen látszik a megdöbbenés, az újabb öhm… vallomásra? Csak ez kicsit összeszedettebb. Nah de mondanom kéne valamit nem? De… nem ártana. * - Rendben. Megértem… különben meg az ajtóm nyitva áll, csak előtte csengess. * Vontam meg a vállaim finoman hisz még csak véletlen sem akartam azt, hogy kicsússzon a kezem az övé alól. Nem tolakodó és… lássuk be, Ő a második ember, akitől nem csak elviselem, de hiányoltam is. Különben meg mást amúgy se tudnék mondani. Ja, de, mégis.* - Ígérni azonban én sem ígérhetek semmit. * Mert nem szokásom, csak akkor, ha valakit kiakarok herélni. Nos… na azt megszoktam ígérni. De különben meg én már döntöttem a kicsi sorsa felőle. Megmarad, ha az égiek is úgy akarják. Mert engem nem rángat el kaparásra az is biztos. Nah de ami ez után jön.. nos ha eddig meg voltam döbbenve, most akkor már a kocsimnál gurul az állam. Még a szám is tátva marad egy pillanatra. Ahogy szóhoz sem jutok… csak, csak egyszerűen lesek. Na ezek után mondja, hogy nem tudok csendben maradni. Nem tudom mennyi idő telt el, de az tuti, hogy kellett jó pár hosszúra nyúlt másodperc mire összeszedtem magam. Első mozzanatom azonban az volt, hogy elhúztam a kezem és az ölembe ejtettem. Tekintetem a tányéromra sütve. Nos ha ettől leakart lépni, azért a karja után kaptam, hogy hallgasson meg.* - Nem vagyok barátnő típus. Gőzöm sincs, hogy miként kell viselkedni, vagy, hogy képes volnék-e rá. Azonban… B. B. Én… Nézd, nem ígérhetek semmit. Mindig is önálló voltam ésésés… - Bazz… ettől most így megijedtem. Szó szerint… a felkaromat megdörzsölve, kétségbeesetten néztem a férfire. Mit mondhatnék, hogy lássa, hogy nem vagyok annak való, azonban csalódást sem akartam neki okozni.* - Nem fogok megváltozni, ha csalódni fogsz jusson eszedbe, hogy én figyelmeztettelek. Azonban még mielőtt ebbe az egészbe belevágnánk… mondanom kell valamit. Egyetlen dologba hazudtam vagyis… * Sóhajtottam fel lemondóan és túrtam a hajamba. Mi a frászt mondjak? Oké, tudom, hogy mit akarok, de hogyan? Na jöjjön, ahogy akar.* - Szóval én még a nagykorúsításom előtt a Papa engedélyével és kérésére… Szóval… Ő… egy elit majom, még ha szeretni való is. De én nem épp azt az utat követtem, ami bele illett volna abba a világba. Szóval nem akarta sem Ő és sem én, hogy… mint egyetlen gyermeke úgymond… rontsam a hírnevét és csámcsogjanak rajta… Az istenbe is, miért bonyolítom túl? * Csattantam fel, bárinkább magamnak. Szemeim kissé dühödten szikráztak, ahogy feltekintve folytattam.* - A születési nevem Evelyn Klyer és később lettem Elionore Grehem. A múltam minden apró és fontosabb rezzenete ahhoz a névhez kötött. *Fejeztem be szárazon. Hisz mikor neki álltam olyan elveszettnek éreztem magam, ami a hangomból is áradt. Nos ha ez miatt, vagyis azért, mert épp úgy mutatkoztam be, ahogy már jó pár éve hívnak itt hagyott. Hát a kérdése eldőlt. De ha maradt… akkor ezzel én tisztáztam magam és áldásom erre a párosdira. De hogy ebből mi lesz… na abba nem akarok belegondolni. Majd jön magától… valahogy.*
Akkor nem simogatom meg a vágását, s inkább keresek a kezén olyan felületet, mely épp. Értek n a szép szóból is, de szavakat nem mellékelek hozzá, hiszen nincs mit. Bele kezdek s próbálom neki elmondani, hogy mit érzek s mit gondolok egy bizonyos dologról. Nem vártam, hogy szó nélkül fog végi hallatni, de még mindig képes meglepetést okozni s azt gondolom ez pozitív. A válaszából ítélve pedig megért s ennek most nagyon örülök. Persze ez nem látszik az arcomon, de belül boldog vagyok. Igen, ennyi is elég a boldogsághoz. Nem kell nekem ígéret semmire, hiszen azt én sem tudok tenni, így nem várhatom el a másik oldalról. A csendből arra következtetek, hogy tényleg bénán fejeztem ki magamat az imént. Azonban nem szoktam ilyen helyzetbe kerülni, sőt mi több, soha nem voltam még ilyenbe, pedig már jó sok év van mögöttem. Nem azt mondom, hogy még nem volt komoly kapcsolatom, csak azokat valahogy nem akartam ennyire. Inkább kényszernek éltem meg, mert valami miatt mentem bele. Főként falka érdekek vezéreltek. Hagyjuk is ezen részét a múltamnak, mert erre nem akarok gondolni. A kezét elhúzza s én is az enyémet. Érzem ahogy a macska a lábamnál van s dörgölődzik. Egy kis figyelemre vágyik, de most nem kap tőlem egy cseppet sem. Eli-re koncentrálok s annyira beszűkül a világ, hogy minden megszűnik körülöttem. Lehet hülyét csináltam magamból, de most már tök mindegy. Ha nem akar, akkor nem tudok ellen mit tenni egyelőre úgy fest a dolog, hogy ez a helyzet. Kedvem lenne leengedni a pajzsomat s beengedni, hogy átélje amit érzek, de semmi értelme, mert nem farkas, nem tud bemászni, sajnos. Szavai mázsás súlyként nehezednek rám s azt hiszem akkor a választ is megkaptam a kérdésre. Jó, nincs gond, így jártam, legalább tudom mi a helyzet s ez is jobb mint a semmi. A pincér jelenik meg, aki leteszi elém a kaját, de valahogy elment az étvágyam. Azonban ha már itt gőzölög előttem, nem vitettem vissza. A kezembe fogom a villát s enni kezdek, mást úgy sem tehetek. Ismét beszélni kezd s olykor rá pillantok, bár nem értem, ezt most miért mondja nekem, hisze az előbb kosarat kaptam vagy csak rosszul értelmeztem? Hazudni? Nem tudom mire gondol, de megvárom amíg kifejti, mert ki fogja, ahogy érzékelem. Azt nem tudom miért bonyolítja, csak nyögje ki mit szeretne mondani, mert kíváncsi vagyok. Látom a dühöt a szemébe s biztos vagyok benne, hogy neki is épp oly nehéz beszélni bizonyos dolgokról mint nekem. Legalább ebben hasonlítunk. Csak ennyi? Kedvem lenne nevetni ezen, de vissza fogom magamat, mert még a végén azt gondolja, hogy kinevetem. Pedig erről szó nincs. Ennél nagyobb gondja ne legye én azt mondom. Mielőtt megszólalnék a borból magamhoz veszek egy keveset. - Nem gondolom, hogy hazudtál volna, hiszen most mondtad, hogy már ezt a nevet használod. Eli, mindenkinek vannak titkai a múltjából s nem kell felfedned őket ha nem akarod, bár köszönöm, hogy ezt megosztottad velem. A poharat vissza helyezem az asztalra s ismét a villáért nyúlok, hogy még egy húst a számba helyezek amit gondosan megrágok, de csak azért, hogy kigondoljam mit fogok neki még mondni. A cica pedig próbál felmászni Eli-re a lábai felől s én ezt jól érzem abból, hogy a póráz húzódik. Ezért, kicsit meghúzom, hogy jöjjön ide, de nem szokott rám hallgatni. Viszont mint erősebben húzom magamhoz, kénytelen jönni. Lehajolok, hogy felvegyem az állatot az ölembe hát ha ott nyugton marad. - Bocs kissé akaratos. Figyelj engem nem érdekel, hogy Elionore, Evelyn, Kristin vagy Juliára hallgatsz. Nem a nevedet akarom. A múlton pedig nem tudunk változtatni. Az új névvel gondolom próbálod lezárni a múltat ami nem baj. Rengetek olyan személyt ismerek, akik nevet változtattak valami véget. Engem ez nem zavar. Vonom meg a vállamat mint ez apróság lenne, s számomra az is. Tényleg nem érdekel, hogy mi a neve, mert nekem Eli marad. Ha csak ez a baj, akkor nincs is gond, persze az egy dolog, hogy én mit gondolok, bár erre volt kíváncsi ha nem tévedek. A macska most nyugodtan fekszik az ölembe s a belőlem áradó nyugodtság az egyik oka. Valahogy megérzi mi zajlik bennem s ez kihat a viselkedésére, ezt már megfigyeltem. Igen, nyugodt vagyok, mert úgy érzem, ő is akar.....legalább is remélem. - Miért vesztél össze az eszközökkel? Pillantok a keze felé, mert most van itt az ideje, hogy erre is rákérdezzek. Mondjuk ez most egy kis terelés, mert nekem is van egy titkom amitől talán tudnia kéne, bár azt elég nehéz lesz elmondani neki. A hely ráadásul nem megfelelő még egy kicsit sem. Azt hiszem ezt egy kicsit halasztani fogom. Talán addig míg nem megyünk hozzá a könyvelésemért vagy lehet egy másik napra. Lehet kicsit sok lesz a vallomásokból egy napra. Még magam sem tudom, bár ez nagyban befolyásolja azt, hogy tényleg együtt legyünk. - Meddig melózol még az Orfeumba? Kérdezek rá, mert nem tudom, hogy most jelen pillanatban akar e táncolni ilyen állapotba vagy szabad e egyáltalán. Nekem ez vakvágány, ahogy minden más is, mely az állapotával kapcsolatos.
*Najó… egy hülye hozzám képest… vagyis még Balázs is okosabbnak tűnik mint én jelenleg. Pedig aztán… igazán nem erről adta jelét korábban. Ami azt illeti, hogy erről még nem is tett tanúbizonyságot, no mindegy. De makogok, mekegek mint egy kecske. Valahogy nehezen akar kijönni belőlem ez az egész. De aztán… aztán mégis. Bár nem értem, hogy miért is tettem. De az asztal alatt, vagyis az ölemben az ujjaimmal játszadozok, ahogy várom a reakcióját. * - Vannak dolgok amiket sosem akartam, vagy akartam volna mégis vannak. Ahogy elmondani sem egy részem, mégis az első találkozásunkkor megtettem. * Vontam meg a vállaim látszólag könnyedén. De ez már azóta is idegesít, hogy miért. Na mindegy. Ez olyan amit hiába kérdeznék meg a másiktól… úgy sem derülne ki. Mert ha én nem, akkor Ő végképp nem fogja tudni megmondani a választ. Ujjaim a poharamra fonódtak, de még mielőtt ittam volna a másikra pillantottam.* - Lehet, hogy nem hazugság… de ez az igazság. Más meg… másra inkább nem válaszoltam. * Mosolyodtam el. Nem szokásom hazudni, de hát a nevem az egyetlen, amire a férfi kapott „választ” azonban nem feltétlen fedi a teljes valóságot. Más tisztázni valóm meg nincs. Hisz minden más az én dolgom, amihez senkinek semmi köze, pláne, hogy nem érinti. Persze közben megérzem a macsekot és egy halvány mosollyal az ajkaimon tekintek az asztal alá. De eszünk…mármint a másik, én már nem. De így biztos nem fogom felvenni. Azért mindennek van határa. Ha étel az asztalon a macseknak nincs helye arra, no meg különben sem. De végül… mégis, a fagyimért nyúlok, hogy ne vegyem fel. A póráz rántását én nem észleltem, így nem is fedtem meg a másikat. Különben biztos megkérdezném, hogy miért is félti tőlem annyira. De ujjaim mégis a fagyiért nyúlnak, amely már nem is kicsit olvadt meg. A kérdésére azonban lebiggyesztettem az ajkaim.* - Szendvicset próbáltam eszkábálni, de nem kaptam szeletelt kenyeret és későn vettem észre, hogy közel sem olyan egy konyhakés, mint mondjuk… amiket én használok. * Persze a tőreimre értettem és hát meg is lett az eredménye. Elvágtam a mutató ujjam oldalt. De héé… a szendvicset megcsináltam. A vérem áldoztam azért, hogy ehessek. * - A másik meg – sóhajtottam szomorúan és lemondóan. – Meg próbáltam megforgatni ahogy szoktam. De… nem bírja el a karom és ahogy a fájdalom végig hasított a karomban lazábbra engedtek az ujjaim és visszafordult a kezemben. Pontosabban a kezemre. Bár… nem tudom mit vártam, mikor jó ha harminc centire vagyok képes dobni. * Húztam el a számat. S nem kellett mondanom, hogy ez mennyire is hátráltat. Mármint… jó, csak a biztonság érzetem befolyásolja de köszönöm szépen, nekem az is elég. S bőven elegendő hátrány számomra az, hogy nincs jó közérzetem. Most is van nálam kettő, de mit érek vele? Semmit… ha csak nem testközelben van a személy. Szúrni talán még megy… bár kitudja, hogy milyen mélyre és… najó, legalább ne én vegyem már el ezt a keveset is ami maradt. Szóval hagyjuk is.* - Nem tudom… de… már nem táncolok. Még aznap mikor ott hagytál beszéltem Corvinnal… egy hét alatt talált valakit a helyemre. *Az, hogy miért nem táncolok mindegy. Legalábbis neki… ám tény, hogy nem azért, mert nem szabad. Ugyanis a magán óráimat még nem mondtam le. Hanem azért mert nem… etikus vagy valami ilyesmi. Egyszerűen nem tudok úgy táncolni, hogy tudom, hogy babát várok. Hiába nem látszik – remélem - még… de ettől még ott van. * - Szóval már csak a tánc suli van… de azt, azt hiszem egy jó ideig tudom vinni. Aztán vagy veszek fel valakit, vagy bezárom egy kis időre. * Mert bizony nem adtam volna fel végleg. Csak kis időre… ami kitudja, hogy meddig nyúlik majd. Nah de ez a jövő zenéje. Az én vérmérsékletemmel az a csoda, hogy még élek. * - Te mi jót csináltál ebben a másfél hétben? * „Semmit… a fegyver bolttal foglalkoztam.” Szinte már hallottam a semmit mondó választ. De hát ez van… elfogadom én. Még ha kitérőnek is érzem, de magamról tudom, hogy a napok úgy mennek, hogy csak na. A semmittevéssel is, nem csak akkor, ha valami gond van.*
Nem tudom mi késztette arra, hogy már az első találkozásnál elmondjon olyan dolgokat amit másnak nem, de van egy tippem, hogy Ő sem tudja. Pedig nem olyan fajta vagyok, akinek elszoktak mondani dolgokat. Vegyük csak alapul a külsőmet s ehhez társítsuk a mély hangomat és a gesztusaimat. Kicsit sincs barátságos megjelenésem vagy éppen kiállásom. Nekem megtiszteltetés. Csak a fejemet rázom meg a szavaira. Meg kéne erősíteni a kezeit s tudom, hogy beszéltünk róla, hogy majd segítek neki, de valahogy nem került még rá sor. Ámbár nem értem, hogy miért Ő csinálta mikor ott van neki az a nő. Nem jut eszembe a neve most hirtelen. - Rose nem volt a közelben? Csak eszembe jutott a nő neve. Csak gondolkodni kell s hogy őszinte legyek kicsit másképp érzem magamat azok után, hogy elmondtam mit érzek iránta. A Zavar mely eddig bennem volt, mintha megszűnt volna létezni. Talán csak az kellett, hogy végre kimondjam a dolgokat, bár díszes gúnyába nem tudtam öltöztetni, de én ilyen vagyok és amúgy sem tetszett volna neki, ha csöpögősen adom elő. Így legalább nem kellett megjátszanom magamat csak jött és kész. - Edzeni kell s én szívesen beiktatnám közös programnak. Ajánlom fel ismét s most már tényleg sort fogunk rá keríteni, mert nem akarom, hogy zebracsíkos legyen. Semmi értelme nincsen. A macskát cirógatom közben s a boros poharat veszem a kezemben. Bele is iszok s ízlelgetem a nedűt. Közben pedig figyelek rá. Gyorsan talált mást Dun, nem mondom. Mondjuk én csak örülök, hogy már nem fog annyira sokat eljárni oda. Nem tudom miért, egyszerűen csak, hm, már magam sem tudom mit akartam ebből kihozni. - A boltba voltam egy ideig. Már három napja nem voltam bent, Valahogy nem volt kedvem menni sehova, így csak a szobámba pihentem. Ez így is volt. Pedig annyi dolgom lenne. Kéne szerezni egy kocsit, mert unom, hogy nincs meg az enyém. A pincér megjön s megpróbálja leszedni az asztalt, ha tudja. Én már nem eszem többet, szóval azt viheti. - Akkor hogyan tovább?
Kezdőlap
//
//
//
