- Hát pedig elférne benned. Szó mi szó, a fickónak Kate nagyjából a válláig érhet, ahogy így némi fejszámolás után megállapítottam. Najó, nem fejszámolás, csak méretarányozás... pfff, najó, befejeztem, mert a végén még úgy fogok beszélni, mint valami kicseszett mérnök. Az újrakezdésre felvontam a szemöldökömet. - Tán kopogjak be újra? Hát végül is, ha már újra akarja kezdeni... bár aztán kiderül, hogy pontosan miről van szó. Elfogadom a felém nyújtott kezet, miért ne... mondjuk nekem kellett volna az etikett szerint, elvégre... hát 100, hogy öregebb vagyok a fickónál... bár én amennyire adok az etikettre. Persze, észreveszem a tetoválásokat, amin egy pillanatra elidőzök a tekintetem. ~Őrző?~ "Nem hiszem, nem érzek belőle semmit." ~Na és a tetoválása? Nonfiguratívnak tűnik, ilyenjük is van.~ "Lehet csak szereti őket... de majd kipuhatolózom." - Nicholas vagyok... régi ismerős. A felajánlást pedig köszönöm, de majd akkor megkeresem később, annyira nem lényeges a dolog. Nem akartam kimondani, hogy a nagyapja vagyok... szerintem a kinézetem alapján inkább a testvérének tűnhetek Kate-nek. Viszont erre a reakcióra nem számítottam igazság szerint. Elég sokan inkább felkapják a vizet és az arcomra vágják az ajtót... na nofene, végre nem valami szívbajos nyúlbéla. Talán még érdekes is lehet ez a találkozás... főleg úgy, amik ezek után kiderülnek. WTF, báty? Na itt valami nem stimmel... Kate testvéreinek már rég halottnak kellene lenniük... az egyik meghalt a háborúban... a másik kettő meg... lehet elhívták közben őket, de nem rémlik, hogy ezt az embert láttam volna a fényképeken. Namajd kiderül ez is. - Hát lassan egyre jobbak az alternatívák. Pfff... najó, azért ez nekem odabent azért már túlzás kategória. Kate jó nő volt, ezt aláírom, de azért... sosem gondoltam rá... így... az ilyen vérfertőző gondolatok azért távol álltak tőlem. - Hm... hát pedig klasszikus esetben most jönne a kard ki kard, a kérdésáradat és a többi és a többi. Bár ha megkímélsz tőle akkor meghívlak egy italra. - vigyorodom el halványan. Legyen már valami jó is ebben a találkozóban.
- Ahogy jónak látja, szerintem a későbbi órákban már itthon lesz, hacsak nem fut be valamiféle hívás. Az ásatással kapcsolatban, tudja... - Hát persze, az ásatással, hogyne! Bár mostanában elég csend van, azért sose lehet tudni, mikor robban a farkasok részéről valami és vezényli ki a harcosokat Will. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem féltem a húgomat, de igaz, ami tény: kettőnk közül ő az, aki jobban tud vigyázni magunkat. Én az eszemből és a szavaimból élek, nem az erőmből, még ha az sem elenyésző és akár fejleszthető is lehetne. Az ajánlatán kissé elgondolkozni látszok, de végül rábólintok. - Azt nem tudom garantálni, hogy megállom kérdések nélkül, de igaza van. Kényelmesebb ezt ital mellett megvitatni, mint az ajtóban állva. Csak fél perc, felveszek valamit, amiben nem utál ki a társadalom, ha emberek közé megyek. - Fejcsóválok lemondóan, nevetősen és tényleg nem kell sok idő - nem nőből vagyok, hála az égnek - hogy magamra kapjak pár normálisabb göncöt az elnyúlt melegítő helyett, magamhoz vegyem a papírokat, lakáskulcsot... majd mehetünk is, részemről igyekezve farkas/falkamentes kocsmát ajánlani, közben meg azon agyalok, honnét ismerős a pasas neve. Azt már az első pillanatban is éreztem, hogy farkas, csak hát nem lennék jó informátor, ha ezt a tényt kitenném az ablakba neki kapásból, nem igaz? Talán valamelyik falka tagja lehet... Miért nincs erre is telefonos alkalmazás, komolyan! Csak beütném az infót és az adatbázisból kidobná, ismerjük e avagy sem.
A kocsmát elérve hagyom, hogy ő válasszon helyet, ha már ő hívott meg, rendeléskor viszont maradnék a "Csak egy sört kérek."-nél. - Bevallom férfiasan, ismerősnek tűnik a neve, de nem ugrik be, honnét. Talán Kate említette... - Frászt, Kate tuti nem, de ha már az ő ismerőse, ki máshogy köthetném? Nem fogom csuklóból közölni, hogy a privát kis Titkok Könyvtáránk-ban futhattam esetleg bele.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
- Igen, hallottam róla, hogy eléggé fontos beosztást sikerült szereznie itt. Mondjuk rá is szolgált. Igaz, sokan talán megkérdeznék, vajon tényleg kellett-e nekik egy ilyen talán problémásnak is tűnő beosztás. De hát Kate-ről beszélünk, ő meg imádja, ahogy a szavaiból kivettem a múltkor... meg őszintén, valószínűleg az őrző meló mellett egy ilyen dolog, mint egy ásatás vezetése, már meg se kottyan az ember lányának, vérfarkas unokájának. Mindenesetre volt egy elszólásom, ami aztán felhasználásra is került. Igazából csak viccnek szántam, de hát azért egy férfi tartsa csak a szavát. Apám így nevelt... az igazi. - Akkor lehetőleg ne csak egy ballonkabátban gyere. Szóval én csak intettem a kezemmel, hogy menjen csak, ha már nem akarja önhatalmúlag kiverni a... biztosítékot másoknál, akkor kapja rendbe magát. Igazából nem értettem, mi baja van, de lehet csak túlságosan magamból indultam ki. Rólam tudható, hogy néha nem nagyon adok a külcsínre csak kapjam már meg a korsómat.
Némi séta után a Snows in the Hell került betámadásra. Jó kis hely volt, azok közé tartozott, melynek nem farkas a tulaja. Kyle elég szerényen kezdett be, én viszont szerintem most nem fogom megtagadni a származásomat. Egy egész vodkás üveget kaptam kézhez meg a hozzá tartozó pohárkát. Ilyen kis léptékekben lesz eltüntetve az ital, mely az oroszoknál népbetegségnek számít. - Tőle aligha. Hacsak nem éppen ki volt akadva valamin és mérgében emlegetett fel... akkor esetleg el tudom képzelni. Szerintem egész jó rávilágítottam a kapcsolatunkra. Ő morog rám, én igyekszek fapofát vágni vagy vigyorogni ezen... de szerintem ha bajban vagyunk, akkor végső esetként számíthatunk egymásra.
A szerénység a második nevem, ha alkoholizálásról van szó. Persze, nem volt ez mindig így... De ma már odafigyelek, pedig Monát évek óta nem láttam (szerencsénkre), nincs, aki tarkón legyintsen az esetleges megrendülés után. Valamikor mindenkinek fel kell nőnie egyszer és saját maga gyakorolni önkontrollt, azt hiszem... A kikapott sört félsódéros mosollyal köszönöm meg a felszolgálólánynak, de közben figyelmem már Nicholasé. - Nem igazán jönnek ki? Honnét ismerik egymást a húgommal egyébként? - Firtatom könnyeden, hiszen erre nem kaptam érdemben választ a házunk küszöbén, mindössze annyit, hogy régi ismerős. Ki tudja, milyen célból keresi... ismerem Kate-et, nem egyszerű csaj és a férfi szavaiból is azt veszem ki, hogy nem igazán szívlelik egymást, szóval vessen rám követ, aki nem kezd el ennyi információ után egészségesen tartani kicsit a csávókámtól. Tudom, tudom, nem kell a húgomat félteni, de az ilyesmi genetikailag bele lehet kódolva a nagyobb testvérekbe szerintem.
// Bocsánat, hogy ilyen kis nyomizéke. >.<" //
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
A sör az sör, a pia az pia, akármilyen cimke is legyen rajta... najó, az alkoholmentes az talán már nem, azt nem veszem oda. De amitől be lehet kábulni jótékonyan, vagy akár ártalmasan is, az nálam bőven átmegy a szűrőn... bár ahogy elnéztem az előttem levő üveget, ezzel bőven elleszek egy darabig és nem pont egyenesen fogok hazamenni... de hát ez van, régen voltam illuminált... egy hete. Részletkérdés. - Procit - emelem koccintásra a vodkás üveget, amibe már kitöltöttem az első adagot. Na aztán jött a kérdés... ah, basszus, átokvert emberlét. Mégis, mit mondhatnék Kyle-nak? Ember volt, még ha őrző lenne, akkor nem lenen ilyen bajom, akkor gond nélkül mondhatnám, hogy anno én tanítottam harcolni Kate-t, ja, és mellesleg megöltem az apját... még a világháború alatt. Vicces lenne... bááár... kicsi fura. Hogy lehet, hogy Kate testvére, amikor nem is tudtam eddig róla? - Fogalmazzunk úgy, hogy rögtön az ismeretségünk elején összerúgtuk a port és azóta se zökkenőmentesek a találkozásaink. Te is tudod, milyen tud lenni. Amúgy a család régi ismerőse vagyok. Kiittam az első üvegnyi vodkát, majd töltöttem is a következőt magamnak. Hiába, látszik, hogy orosz vagyok, tudom én ezt csinálni egész nap. - Amúgy nem tudtam róla, hogy Kate-nek lenne testvére. Kerülgessük csak a forró kását.
Mondják, van olyan ország, ahol sörrel nem szokás koccintani, de mit érdekel ez engem, nem igaz? Semmi közöm ahhoz az idegen földhöz, tehát gondtalanul koccan a korsó a másik poharához, mintha évek óta istenes cimborák lennénk, nem pedig alig negyed órája futottunk volna össze a ház ajtajában. A megjegyzésére felnevetek. - Igen, ezt már említetted a háznál is, hogy a család régi ismerőse vagy... - Fejcsóválok, komolyan ennyire idiótának néz, hogy ilyesmi nem tűnik fel? Oké, ott a pont: simán tűnhetek első blikkre ilyen idiótának, de - pechére - nem vagyok. - Pedig nem egy bátyja akadt, igaz, én csak féltestvére vagyok, ha pontosak akarunk lenni. - Vonok vállat a következő megjegyzésre, szemmel láthatóan nem forszírozva tovább az előbbieket. Legalábbis eddig a két pillanatig, mígnem csak sikerül visszafelé terelnem valahogy a szót: - Egy ideje már együtt lakunk, de nem említette, hogy vendéget vár mára, ezért is lepett meg a látogatása. Tudja, elég sok mindent megosztunk egymással, Kate és én. - Ez így kerek, máshogy fogalmazva már lehet, nem lenne teljesen valid. Na de nem másként fogalmaztam. - Ezért is érdekes, miért nem tett említést soha egy rég nem látott farkas-ismerősről. - Vonok vállat könnyedén és a sörömbe kortyolok, míg Nicho emészti a szavakat, bár remélem, azért arra nem lesz szükség, hogy mágiával higgasszam le a civilek között. Valahogy kulturáltabbnak tűnik annál, minthogy ilyesmit meglépjen.
Nicholas Strauss
Falkatag
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 360
◯ HSZ : 499
◯ IC REAG : 502
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : sérülések a testen, tetoválások által elrejtve, a lenyomatuk farkasalakban is látszik
Igen, valóban van olyan ország, ahol nem szokás... és a helyzet az, hogy pont végignéztem azt az eseményt, ami miatt kialakult ott ez a berögződés. Talán emiatt én se szoktam vele koccintani - már ha az én kezemben van az üveg -, maximum ha már nagyon részeg vagyok. Azt pedig gondolom mondani se kell, hogy mennyi pia kell hozzá. Minőség és mennyiség kérdése. - Hm, oké, így már értem, miért nem tett eddig említést rólad. Egyszerű megállapítás volt, minden gúny nélkül. Eddigi tapasztalataim alapján az emberek előbb beszélnek az édestestvérekről, mint a mostohákról vagy a felekről. Legalább is én így vettem észre. Bár az is tény, hogy én nem feltétlenül Kate-től tudtam a testvéreiről, hanem abból a látogatásból, amikor az anyjánál jártam... még 1945-ben. - Anyai vagy apai ágon? Látszólag ártatlan kérdés, de nagyon is van jelentősége. Mert ha Thomas ágáról van, akkor őt is sikerült annak idején félárvává tennem azon a bizonyos napon. Nem mint ha a részemről ez okot adna szánalomra, elvégre ez már nagyon régen volt, de ahhoz fontos, hogy tudjam, hányadán álljak vele. - Nem csodálom, hogy nem várt vendéget, én nem feltétlenül szoktam bejelentés módján érkezni. Szokásom váratlanul feltűnni mások életében. Te jó ég, hogy ez mennyire igaz volt. Azok után, ahogyan annak idején Sarah és Kate életében is megjelentem itt, Fairbanks-ben... hát igen, megkaphatnám az év feltűnőművésze díjat. Na viszont jön a színvallás... én pedig felvonom a szemöldökömet. Nofene. Szóval így állunk... mondjuk mindent megmagyaráz. Helyére került egy darabka a kirakósból. - Egy infós, mi? - emelem ivásra a poharamat. - Látom családban marad. Fogalmam sincs, milyen reakcióra számított, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek. Lebuktatott, haha, nagy ügy. Hat éve itt élek Fairbanks-ben, az őrzők már rég tudnak rólam, most ennek minek kerítsek nagy feneket?
- Nagylány már, nem köteles mindenről beszámolni. - főleg egy "családi ismerősnek", akivel ráadásul az elmondottak alapján nem ápol túl jó viszonyt a húgom. Őrző, s főleg informátor létemre nem csinálok vallatást én sem a beszélgetésből: ejtem a témát, hiszen ha kétszer nem fejtette ki a kérdésemre a válaszát, harmadszor se fogja. Szőrszálhasogatásért pedig nem a kocsmában fizetnek. - Anyai ágon, de nekünk ez nem igazán számít. - Legyintek a sörbe kortyolva. Tényleg nem tartjuk már számon Kate-tel a felmenői viszonyokat. Tesó-tesó, aztán csókolom! Nem bonyolítjuk túl a dolgot, s bár az ő álláspontját nem ismerem a témában - sosem kérdeztem - én kifejezetten értékelem ezt a fajta megközelítést. Hosszú idő óta ez a nehéz természetű perszóna az egyetlen, akit igazán a családomnak nevezhetek, hiszen anyám lelépett, mikor még világomat is alig tudtam, apám pedig őrzőként, mentorként igencsak elfoglalt volt. Előbb kezelt mentoráltként, mint édes fiaként sok esetben. - Roppant kellemes tulajdonság. - Vigyorodom el akaratlanul is a másik szavaira. Lehet, kellene venni egy kutyát... csak a hecc kedvéért, legyen, aki bokára megy nála kapásból. Nem mintha olyan kitartóak lennének a farkasok "ellen" a házi pajtások, de egyszeri poénnak megérné. - Még akkor is, ha Kate égnek meredő haja lenne a jutalom érte, némi rosszalló tekintet keretében. Hja, kell egy kutya! Meg egy telefonkönyv az öregnek. Telefonja van egyáltalán? Nem tűnik olyan világját nem ismerő civilizálatlan őspaplannak, hogy ne lenne.. Visszakérdezésére aprót biccentek, megjegyzésére már kevéssé csillog vidáman a tekintetem. Csak egy fanyalgós mosolyra futja. - Mondták már páran, hogy apám fia vagyok. - Na ja, tényleg családban marad. Csak épp nem abban, amire ő gondol. Vagy úgy értette, hogy Kate is őrző meg én is? Ez mondjuk már tényleg meglepő és a véletlen műve csupán. Vagy a Szellemeké, azokat a farkasok úgyis annyira szeretik emlegetni!
Szó-szót, ital-italt követ, idővel a telefonom is megcsörren: Kate keres és úgy fest, jó napja van. Mindjárt le is töröm lelkesedését a váratlan látogatóval. Csodálom, hogy nem robog kapásból ide hozzánk! Helyette befut később egy újabb hívás; ezt már nem hagyhatom annyiban, ugyanis helyzet van. Nem osztok meg sokat Nicholasszal távozásommal kapcsolatosan - "őrzős cucc, nagyon sajnálom" - de azt azért meghagyom neki, hogy ugorjon be Kate-hez, most már otthon van. Én pedig bízok a viszont látásban, mielőtt elrobognék a rendőrség felé véve az irányt...
// Köszi a döcögős játékot és bocsánat, hogy ily huszárvágással zártam, de ami nem megy... Remélem azért idővel lesz legközelebb! //
Nem akartam olyan helyre menni, aminek köze van a falkához. Egyszerűbb lett volna városon kívül, de annyit egy berúgás sem ért meg, hogy kilométereket buszozzak, mert nyilván a járgányomat akkor nem vihettem volna magammal. Nem mintha nem várhatnám meg egy motelban, hogy kiszáll belőlem az összes szesz, de jobb szeretek a saját ágyamban álomba szenderülni. Vagyis, az a nagy büdös helyzet, hogy mostanság valaki más ágyában még inkább szeretnék, és nem kicsit frusztrál, hogy nem tehetem meg csak úgy. A végletek nősténye voltam mindig is, hajszoltam az élvezeteket, és rohadtul nem érdekelt, hol ér a holnap. Ezzel szemben most? Még azt is meg merném kockáztatni, hogy a munkám miatt a város jóravaló polgárként tekint ám, és kanguyakként is elég szépen végzem a dolgom. Ezen a ponton döntöttem úgy, hogy köszönöm, de nekem most így elég, és úgy istenesen le kéne aljasodnom, hátha sikerül művelnem valami egetverő hülyeséget, amit holnap megbánok, de legalább tudnám, hogy ott van az a céda még valahol belül, s nem butult le egy rózsaszín felhőket kergető kiscicává. Nem bánnám, isten lássa lelkem, komolyan nem, ha látnám bármiféle értelmét, de talán csak azért nem veszem észre, mert nincs mit, az meg persze derogál, hogy kinyissam a szám, mert annak vélhetőleg visszafordíthatatlan következményei lennének. A Surás eset óta minden nap kicsit belehalok, ha nem látom, és nagyon-nagyon utálom ezt a helyzetet, én nem az a fajta lány vagyok, aki vágyakozva lesi a férfit messziről, én az vagyok, aki megszerzi, akarja. Viszont ebbe a falatba azt hiszem, beletört a bicskám. Mondhatnám, hogy jó így, és egy ideig az is volt, de nem véletlen az, hogy képtelen vagyok más hímre úgy nézni, hogy akarjak is tőle valamit. Ez pedig már olyasmi, amin vagy így, vagy úgy, de változtatni kell. Mivel kiverni a fejemből nem tudom, hát az alkoholmámorra bízom magam, hátha az megoldja helyettem a problémát. A bibi csak ott van, hogy nekem ehhez iszonytató mennyiséget kell meginnom, és már idefel benyakaltam két üveg whiskeyt, mostanra talán már valamelyest jól érzem magam, és idült vigyor terül szét a képemen a rezignáltság helyett. Kicsit kacsázok is, miközben a járdaszegélyen kívánok maradni extra magas sarkakkal felszerelt cipellőmben. Az ujjatlan rucim alul feszül, felül szellős, kényelmes és csini, én bírom, na meg vörös, s mint tudjuk, ez a szín vonzza a tekintetet, nem mintha én alapjában nem lennék elég harsány jelenség ehhez, de most mindenre rátettem pár lapáttal. El is gondolkodtam rajta már, úgy egy üveg whiskeyvel ezelőtt, hogy talán ez túlzás, de valamit vagy rendesen csináljak, vagy sehogy. Betipegek a kocsmába, és elvonulok egy üresen álló asztal felé, legalábbis, tutira megvan, hogy melyiket néztem ki magamnak. Arra viszont nem számítok, hogy az egyik boxból épp mellettem száll ki figyelmetlenül egy pasas, és egyenest oldalba talál, aminek köszönhetően szépen kisiklok a pályámról, és meg sem állok addig, míg a legközelebbi asztalnál iszogató, alak ölében nem kötök ki. Mi tagadás, ittasan nem működnek olyan jól a koordinációs képességeim. Vagy csak nem akarom, hogy működjenek… A pajzsom mindennek ellenére csutkára fenn van, mert nem óhajtok, most tudomást venni a bundásokról, meg rólam se vegyenek, én most mulatni vágynék. Kár, hogy az összes tisztességes hely falkatulajdonban van.
Sikeresen végigaludtam a hosszú repülő utat, nem mintha bármi érdekes lenne egy ilyen madár gyomrában hosszú órákon keresztül. Talán az a fekete utaskísérő abban a kis helyes bordó egyenruhájában. Ha Manuel látta volna minden bizonnyal most is polírozná legkedvesebbik beharapó szemfogát. De nem látta én meg nem harapok a saját szakállamra. Még csak az kéne, egy újabb kölyök a nyakamon, az az egy is éppen elég volt. Így hát álomra hajtottam a fejem mikor még látszottak a gép ablakából a „Nagy Alma” fényei és mikor újra kinyitottam a szemem már Alaszka legnagyobbik városának betonján gurult a repcsi. Innen a repülésnél még unalmasabbnak ígérkező vonatút várt rám, tehát itt sem maradt más hátra, mint egy jókora durmolás. Még szerencse, hogy nem volt útitársam a fülkében. Ha volt is hanyatt homlok elmenekült már, hiszen elég ziláltan ébredtem, jobban mondva felriadtam. Álomképek okozták a kissé kényelmetlen ébredést, szinte minden arról, akit üldöztem. Kezdődött az első estével, mikor ama bizonyos sebet kaptam tőle és végződött Bronx egy sikátorában a közelmúltban. Brigitte a sarkon állt őrt én pedig mondhatjuk úgy útbaigazítást kértem a lehető legjobbik modorommal Guzmán hollétét illetően. Ugyan a kérdésemre nem érkezett hallható válasz, hiszen fogaim igencsak ráfeszültek Maurice gégéjére de az üzenet, melyet elméje szinte üvöltött tiszta volt mint a hegyi kristály. „Fairbanks” Ott abban a pillanatban tudtam jól, ide kell jönnöm még ha hazugság is és most itt vagyok. Taxit fogtam és egy városszéli szállodába vackolom be magam. Nem a Hilton az szentigaz de ha vakvágánynak bizonyul ez a nyom is és az annak korcs Maurice-nak volt képe az utolsó cselekedetével is hazudni, akkor rövid lesz ez az északi kaland és csak pár nap szolgál szállásként ez az apró lyuk. Végigfekszem az ágyon, de valami rejtélyes oknál fogva nem tudok aludni. Talán köze lehet hozzá, hogy az elmúlt pár napban jobbára álomföldén jártam? Ki tudja. Minden esetre nem volt nagy hangulatom itt heverészni és a pókokat számlálni a plafonon. Fekete szövetnadrágban és egy sportzakóban indultam neki az éjjeli kiruccanásnak, de a szálloda bárja nem érdemelte meg az inget és a vörös nyakkendőt, melyet a tiszteletére öltöttem magamra. Így van ez az efféle motelekkel, az olcsóság hátulütője, hogy a kiszolgáló helységek kritikán aluliak. Nyakamba vettem hát a várost és hamar meg is találtam azt a helyet, ahol szentelhetek pár órát fiatal korom egy igen nagy szenvedélyének. Annak a dolognak, ami a legjobb amivé egy kaktusz átlényegülhet. Nem sokan rendelhetnek itt Tequilát. A csapos úgy nézett rám az ital említésekor, mintha a testvérhúga nevét vettem volna a számra egyazon mondatban a szaporodással. Hosszú percek keresgélése után mégis akadt egy üveggel. Nyakon ragadom a butykost és egy asztalhoz sétálok. Mikor megtalálom álmaim boxát lezseren huppanok le, most már van időm körülnézni. Nincs az a nagy tömeg de nem is nevezhető kihaltnak a kocsma. A pultot is támasztja pár figura és minden bizonnyal otthoni gondjukat fojtják alkoholba. Néhány párocska a szomszéd asztalnál, szóval semmi érdemleges. Nem rejtem el farkas mivoltom, hiszen mi értelme lenne? Még jól is jönne egy véletlen találka a helyi erőkkel.... ha ugyan élnek erre hozzám hasonlók. Iszogatok tehát és elmélyedek gondolataimban. Nem hagy nyugodni a korcs. Vajon tényleg itt kell lennem? És miként találok rá Guzmánra? A kép és az érzés nagyon élesen él emlékeimben. Szinte érzem Maurice torka bőrének ízét a számban és magam előtt látom a következő pillanat képét is, midőn Brigitte lecsapta a fejét. El voltam magamban így nem kis meglepetést okozott, mikor a semmiből hirtelen egy még az évszakhoz képest is alulöltözött lány huppan az ölembe. -Hát... - mosolyodom el szélesen – Arról hallottam már, hogy itt északon barátságos népek élnek, de ilyen fogadtatásra nem számítottam. Talán nem is lettem volna képes áttörni a pajzsát, de annyira hirtelen történtek a dolgok, hogy nem is jutott eszembe ez a lehetőség. -Ha már itt vagy maradhatnál. Pont passzolsz a nyakkendőmhöz. Szinte ugyan az a szín, mint a leányzó ruhája. Mintha csak az ő öltözetéből szabták volna le. Nem tagadhatom, élvezem a helyzetet.
Zavarba nem jövök, az határozottan nem az én műfajom, helyette igyekszem természetesen viselkedni, fittyet hányva arra, hogy már maga az ittas állapot sem nevezhető annak. Zavart kuncogásom közepette fordulok a pasas felé, és nézek a szemeibe, testhelyzetemnek hála egészen közelről. - Pedig ez a standard, mindenki ölébe egy nő, nem is szokott panasz lenni.. Fűzöm viszonylag könnyedén a riposztot, ez az, ami még ennyi alkohol utána is egyszerűen előtör belőle, hisz lényem olyan szerves része, mit tán semmi sem volna képes elnyomni. - A nyakkendőd? Úgy tűnik, összeöltöztünk. Nyúlok az említett ruhadarab alá, majd húzom végig rajta az ujjaimat, hogy végül a ruhámhoz illeszthessem, megnézve, vajon mennyire is hasonlatosak. Végül elégedetten bólintok, lám, átment a teszten a vörös cucc. Vajon ez engem most miért dob fel ennyire? Tudja a bánat, igazság szerint már annak is örülök, hogy nem táncolnak nagyon messze innen a gondolataim. Aprócska lépés, de lépés. Azt hiszem. - Az itt alatt pontosan mit is értesz? Az öledben, vagy az asztalnál? Lehetséges, hogy ez egy kicsit túl erős, de bárkivel szemben megengedtem magamnak ilyesmit korábban is, nem hiszem, hogy ennek változnia kellett volna bármi okból kifolyólag is. Megnézem azért magamnak a pasit, miért is ne tenném, de végül azért választól függetlenül mozdulok, mert nyilván a testközelségnek is megvan a maga határa, és ajtóstul rontani a házba nem illik. - Tequila? Szemlélem meg az asztal tartalmát, mikor végre az illatokra is figyelek némileg, nekem a magam részéről bármi jöhet, bár egyértelműen a csöppet sem nőies whisky arat mindig, nem mintha a tequila sokkal nőiesebb lenne… - Van valami közöd az ital hazájához? Kérdezek rá, mert így küllemre simán eladnám mexikóinak, de sose lehet tudni, hogy anyja-apja merre csatangolt el a térképen, mire ő a világra jött. Vicces, hogy gőzöm sincs arról, hogy farkas, mégis alapból kíváncsiskodom. - Mit is mondtál? Hogy hívnak? Ohh, nagyon is tudom én, hogy nem mondta, de ő nem tudja, hogy tudom, vagy valami ilyesmi, a hülyét meg nyugodtan adhatom szerintem…
-Ha ez valóban így van holnap az első dolgom lesz venni itt egy házat! - mondom a lány szemeibe nézve, melyek idő közben igencsak behatoltak személyes kis terembe, persze a világon semmi problémám nincs ezzel. Már már bárgyúnak tűnő vigyorral arcomon követem tekintetemmel kezét ahogy nyakkendőmmel matat. Még szerencse, hogy a halovány, szórt fényben nem tűnhet fel. A ruhájához illeszti és valóban igaza van. Tényleg összeöltöztünk, ha lehet ezt mondani. Még az árnyalat is ugyan az, mintha Emma ruhájából hasították volna ki. Az igazat megvallva a fordított felállás lenne kedvemre való ebben a pillanatban. Nagyon szívesen tekerném nyakam köré a vörös ruhácskát ha partnerem csak az én nyakkendőmet viselné.... kalandozik el gondolatom kissé. -Maradhatsz az ölemben is csak ne nagyon fészkelődj! Akkor mindketten bajba kerülhetünk. - A pimasz megjegyzésekért nekem sem kell a szomszédba mennem tanácsért. Már kacsintanék a lányra mikor mégis kiugrik ölemből. Kár, hiszen eme testhelyzetből remek kilátás tárult elém Alaszka két, talán legszebb hegyére. A táj megfigyelése mindig is a gyenge pontjaim közé tartozott. -Tequila a javából, bár ittam már jobbat is. - vetek egy pillantást az asztalon nyugvó üvegre, majd újra a lány tekintetét keresem. Jókorát szimatolok a levegőbe és egyből világossá válik, hogy hasonlóan markáns italt vett magához, nem is keveset. Kanadai whisky ha nem tévedek. Nem tudom megmondani az okát. Benne lehet a hosszú út keze, vagy talán az általam elfogyasztott szesz de az is szóba jöhet, hogy csak egyszerűen agyam nem akar tudomást venni a tényekről. Tényleg nem tudom melyik a fő oka, de továbbra sem esik le, hogy farkassal van dolgom. Minden bizonnyal más lenne a beszélgetés iránya. -Nem sok közöm van hozzá, csak pár apróság. Az egyik ezek közül, hogy Mexikóban születtem, nevelkedtem és élek a mai napig. Bár manapság inkább a világot járom. - és harcoltam is Mexikóért és még emberi gyermekként jelen voltam ama díszes ceremónián mikor a Spanyol uralkodó aláírta a dokumentumot, mely életre hívta a Mexikói szabad államot. Persze ezt már nem osztom meg Emmával. -Szólíts Carlosnak! - ha végre valahára távolabb is ellátnék az orromnál és persze Emma erősen dekoltált ruhájánál és képes lennék összerakni a kirakós darabjait és tűzijáték fénye mellett kigyúlna végre fejem felett a villanykörte és ráeszmélnék a tényre, hogy ő bizony egy olyan lény, mint én minden bizonnyal eredeti nevemen mutatkozom be. -Szereted a tequilát? Kaphatsz belőle, de nem lesz ingyen! Szépen elmeséled nekem miért ittad le magad ilyen alaposan! - nem kerülte el a figyelmem, hogy a lány egymaga érkezett és most sem kuncog valahol a háttérben egy hasonlóan magas alkoholtartalmú leánycsapat, vagy esetleg a féltékenységtől szétpukkanó pár perce expasi. És alapos ok nélkül senki nem önt fel ennyire a garatra.
- Házat? Az szuper, csak nehogy szívizomgyulladást kapj az ingatlanosoktól, hetedhét országon túl is tudja mindenki, hogy mekkora gyökerek tudnak lenni.. Felőlem aztán vehet házat, bár ha tudnám, hogy miféle is őkelme, akkor tutira nem helyeselnék, mert ha itt egy magányos házat vesz, az már régen rossz. Én sem vettem, kérem, csak egy hotelszobára futotta, aztán lett belőle egy másik, nem sokkal nagyobb, de azért valamivel otthonosabb. - Hát szóval, inkább nem maradok, mert tudod, ez az ölben levés olyan, mint a relativitáselmélet. Minél tovább gravitálok az öledben, te annál gyorsabban… khm, szóval, magyarázzam még? Vigyorodom el, az tökre mindegy most részemről, hogy abszolúte nagy marhaságot sikerült kiejtenem a számon, de nem nagyon érdekel, részeg vagyok, nekem szabad. - Jah, ne is mond, néhány helyen igencsak fostalicska a kínálat, nem is értem, hogy mernek nyitva maradni. Biztos az a tulaj aberrációja, hogy azt figyeli, vajon mikor öntik nyakon a vendégek ezzel a lőrével. Egy egész üveg, hohó, ez ám a szép látvány, bár még mindig jobban bírom a whiskyt, de hát, az ember lánya azt issza, ami épp a keze ügyébe akad. Szimatol. Minek is szimatol valaki egy kocsmában? Ilyen… nem épp emberi jelleggel? Vagy hogy mondjam, te jó ég, kicsit azt hiszem, ki vagyok, vagy be, fogalmam sincs már. Nem kéne többet innom, de ha nem iszom többet, elmúlik ez a jóleső érzés, és megint komor leszek, és szomorú, és a szívem helyén ott lesz az az állandó sajgás, amit nem akarok érezni, köszönöm szépen. Inkább mégis iszom. - Apróság? Ha ez apróság, mi lehet mondjuk a számottevő az esetedben? A világjárás jó. Tényleg… szerinted mit jelent a nachotörmelék? Tudod, van az a nachos a mozikban újabban, amit a jalapenos paprikával adnak. Hát, nekem csak ez jutott eszembe. Tudom, hülye kérdés, én is pislogtam a keresztrejtvényre. És mivel mexikói vagy, meg a jalapenos is, neked tudnod kéne. Nem? Vonom fel a szemöldököm, és bököm mellkason, miközben egy, ittasságom ellenére is meglepően kecses mozdulattal foglalok helyet mellette, félig felé fordulva, méricskélem, mint aki nem látott még életében mexikóit. Mert nem is, még a kajájukat se bírom, azt meg még nem döntöttem el, hogy csodás összeöltözésünk elég-e arra, hogy ezt a pasast szívleljem-e valamelyest. - Oké, akkor Carlos. Bólintok, nem különösebben érdekel, hogy esetleg kamunév, az enyémet meg nem mondom, nem kérdezte, s ha nem érdekli, megtartom magamnak. Tiszta sor, nem? - Elvagyok vele, bár nem biztos, hogy jó pajtások a whiskyvel. Bájos elképzelés amúgy, hogy ezzel megvesztegethetsz, de nem fog összejönni. Nem akarhatod, hogy szétsírjam a sminkemet, és én sem akarom, mert otthon hagytam a púderpufnimat, és anélkül lehetetlenség megigazítani. Nem gondolja, hogy majd pont egy pasinak fogok a nem pasimról beszélni, az milyen lenne már. Szívügyekről férfiaknak. Hahh. Ráadásul Emma Ridley szívügyeiről. Még nagyobb hahh. - Szóval, vagy adsz a két szép szememért, amik tutira nagyon szépek, én már csak tudom, mindennap szemezek magammal, vagy iszom, amit eddig, nekem igazán mindegy. Pillogok rá bájosan, érezhetően nem látszott úgy, hogy nagyon megfogott ezzel a tequila témával, de hát na, tévedni ezek szerint nem csak emberi dolog. - Tudod, azt álmodtam, hogy egy bilibáncson csimpaszkodtam, miközben egy troll üldözött minket. Elég para volt, ha engem kérdezel. Na de, ezzel csak azt akarom mondani, hogy tudom, amit tudnom kell, de te vajon tudod-e? Pislogok rá szemtelenül, mert bármennyire is részeg vagyok, az apró jelekre mindig is volt szemem, közvetkezésképp tudom, hogy bundás, még ha a pajzsom nincs is leeresztve, és talán előbb-utóbb neki is leesik, hogy nem csak egy lökött részeg tyúk vagyok, hanem egy lökött részeg farkas. Kérem, nem mindegy.
//Gratulálok, ön az új játék kipróbálásának szerencsétlen áldozata! :DD //
Természetesen eszem ágában nincs házat venni. Soha életemben nem voltam annyi időt egy helyen, hogy szükségét érezzem egy odúnak. A változatosság gyönyörködtet és ahhoz nem szabad egy helyen lecövekelnem. Hanyagul hátradőlök amint kikászálódik ölemből és csak figyelek mondandójára. Csak úgy törnek elő belőle a mondatok, de a szavakat mintha egy kalapból húzná elő. Megsárgult papírfecniket, melyeket abban a sorrendben illeszt össze, amelyben a keze ügyébe akadtak. Vagy csak nekem tűnik összefüggéstelen halandzsának amit mond? Lehet van benne rendszer csak nem jöttem rá? Az alkohol teheti vele, szívom be újra orromon a levegőt egy jó adagot magamba véve a lány illatából. Az elfogyasztott mennyiséget próbálom megsaccolni. Sok, nagyon sok whisky lecsúszhatott a torkán. Ha még egy pohárkával megiszik talán a kórházban végzi egy csínos kis gumislaggal a gyomrában ha nincs késő már eme opció elkerüléséhez. Nincs kedvem kórházat keresni ezen az estén, ásni meg mégannyira nincs, jobb ha nem kap többet inni.... de várjunk csak? Egy ekkora testbe ennyi alkohol, már réges régen feküdnie kellene öntudatlanul... csak nem??... szippantok bele újra, remélhetőleg észrevétlen a lány hajának illatába.... de bizony. Mosolyodom el, mint aki nagy titkok birtokába került. Most már tisztán látom és érzem, hogy magam fajtával van dolgom. Egy nőstény farkas kinek teljes gőzzel zakatol a pajzsa. Talán át tudom törni figyelembe véve Emma korát és mostani mentális gyengeségeit, de sem az időt nem találom erre megfelelőnek sem pedig okom nincsen rá, egyenlőre. Magam is a pajzs óvó rejtekébe húzódom. Most helyén kell lennie az eszemnek és ha túl hamar derít fényt szándékaimra oda a mókának. Azzal a reménnyel jöttem ide, hogy talán lesz itt egy hozzám hasonló, de hogy szó szerint az ölembe hullik egy ilyen páratlan lehetőség, mellyel akár két, talán több legyet is üthetek egy csapásra álmaimban nem hittem volna. -A két szép szemedért is kapsz belőle..... cicuskám. Cicuska leszel ha már nem tudom a neved, de vigyázz! Ez itt nem holmi whisky. - húzom elő a lehető leg-tenyérbemászóbb stílusom. Ma éjjel mér rá kell vennem Emmát a katarzisra és mi lehetne jobb módja ennek, minthogy csipkelődöm kicsikét. Kibontom a nyakkendőm és kisimítom anyagát. Játszom vele, miközben hallgatom a lány lidércnyomásának elbeszélését. Magam is odaérintem ruhájához a nyakkendőt, majd gyengéden pucér vállára terítem. Egyik végét nem eresztve húzom végig a ruhadarabot hátán is, nyakát közelítve..... -Tudom amit tudnom kell Cicuska és képzeld csak el...... A nyakkendővel elérem tarkóját. Ujjheggyel érintem a némiképp megizzadt bőrét tovább húzva a ruhadarabot másik válla felé..... -Képzeld el azt is tudom, mi a Nachotörmelék..... A vörös kis kiegészítőt tartó kezem délnek veszi az irányt. A kulcscsonton áthaladva Emma keblei felé vezet az út. Némileg meg is érintem az igencsak kellemes húshalmokat. Nem tudom ki volt, aki feltalálta a mélyen dekoltált ruhákat, de ezúton köszönet neki.... -Ismertem egy Nachot még Mexikóban. Volt vagy száz éve is annak. Egy hájas barom volt, folyton bűzlött. Bár nem is annyira törmelék volt, ami maradt belőle, inkább cafatoknak mondanám.... Nyakkendőt tartó kezem újra útban van felfelé a ruhadarab másik végét keresve. Mikor meglett azt is markomba fogom és a vörös nyakkendő pórázzá válik kezemben, mely a kéz roppanásának hangjára ráfeszül Emma helyes kis tarkójára... -A jó megboldogult Nacho.... Egy erős rántás nyakkendőt tartó kezemmel és ugyanazon mozdulattal én is a lány felé hajolok kinek fejét magamhoz húzom olyan közel, hogy ajkam szinte érinti felém eső fülét... -Egy magad fajta kis bestia tépte cafatokra... Ha engem kérdezel megérdemelte. Kissé engedek a szorításon és szabad kezemmel az üveg után kapok. Egy jókorát húzok a tequilából, majd számat Emmáéra tapasztom és átpumpálok neki az italból. -Egészségedre Cicuskám! Jehhhh – kurjantok közepesen hangosan.
- Persze, hogy nem tudod, hisz nem kérdezted. Ám felőlem maradhat a Cicuska is, ha nem zavar, hogy nem fogok nyávogni mellé. Egyelőre. Holmi whisky? Vigyázz a szádra, még rácsapok, nem ér ám más ízlését fikázni, pláne nem egy hölgyét. Hölgy, nahát, az annyira vagyok, hogy semennyire, szóval bele is kuncogok mondandóm végébe. Eszem elszáll, most már azt is tudom, hogyha röpke fél órán belül lehúzok két üveg whiskyt egyedül, azt már azért megérzem. Soha életemben nem ittam egyedül, elég gáz. Mivel én is kellőképpen tenyérbe mászó stílussal lettem megáldva, abszolút nem zavar az övé, meg aztán, már ittam is épp eleget, hogy a világon semmi se zavarjon. Egy ideig figyelem, mit művel a nyakkendővel, úgy tűnik, érdekel, de épp olyan vagyok, mint egy játékos macska, ki hamar elveszti érdeklődését egy dolog iránt, s másra kell fókuszálnia a figyelmét. Nekem most ez az arcának tanulmányozása lesz, miközben beszél. Olyan viccesen mozog a bajsza közben, hogy az valami eszméletlen. Vigyorgok is tőle, mint valami tejbetök. Istenem, szörnyű vagyok. Kezd megkísérteni ama gondolat, hogy jobb lett volna nekem, s nem utolsó sorban a világnak, hogyha otthon maradok, bár abból meg félő az lett volna, hogy az éjszaka közepén csattogok át Castorhoz, és csinálok magamból idiótát. Az nem zavar, ha egy idegen előtt teszem ezt. - Váááárj, váááárj, előtte el kell képzelnem. Emelem fel a mutatóujjam, majd utána igyekszem komoly képet vágni, bár a franc tudja, hogy ehhez miért is járul csücsörítés, de végül bólintok egyet. - Megvan. Mondhatod. Nachotörmelék? Hát ez meg miről beszél? Halvány lila gőzöm nincs arról, hogy mit beszéltem fél perce, még az előző mondatomra sem emlékszem, dehogy azt még életemben nem hallottam, hogy nachotörmelék, az teljesen biztos. Milyen hülye szó ez már? - Szemtelen vagy! Szúrom közbe magától értetődőn, amint észlelem, hogy a nyakkendő illetlen terepre tévedt. A push-up melltartó csodákra képes, mert bár formásnak formás, de méretileg inkább csak átlagos, nem túl kedves egyedek szerint egyenesen kicsi, szóval valamivel segíteni kell a helyzeten. Ettől lesz a dekoltázs hibátlan. S hogy miért nem hessentem el? Ez csak egy nyakkendő, nem mondom, hogy nem bizsergeti a dolog a tarkóm, mert be kell vallanom, elég szexi, de motoszkál bennem a gondolat, hogy ilyet nem volna ildomos művelnem. Több okból sem. Csakhogy a pillanat ezen töredékében egy ok sem jut eszembe. Már nem is érdekel, mit mond, inkább csak arra figyelek, hogy mit tesz közben. A farkasomban mintha motoszkálna valami nemtetszés féle. A fejemben hallom a morgását, ajkaimon azonban továbbra is derű pihen, még akkor is, mikor némileg szorulttá válik a helyzetem. - Bestia? Már-már sértő a feltételezés. Némileg ellent tartok, nehogy már olyan egyszerű dolga legyen, a hideg futkos a hátamon attól, hogy közvetlenül a fülembe susog. A fülemet tessék kérem békén hagyni, igazi aknamező. Már épp próbálnék némileg intimszférán kívül jutni, mikor az ajkaimon érzem az övét, és rögvest utána a tequila ízét is. Elkerekedett szemekkel nézek magam elé, majd kurjantását lezárandó már érezheti is arcán csattani a tenyerem, mert ha egy valamit még részegen is tudok, az pontosan az, hogy nincs csók. Emma Ridley nem csókolózik. Részegen sem. Csak akkor, ha érez, de akkor már baj van. - Be kell látnom, egészen stílusos, de a csókos kis szám tabu, szóval hátrább az agyarakkal. Kacsintok rá gondolkodás nélkül, részemről nincs harag, ez szerintem egyértelmű, hisz a jó hangulatom nem tűnt tova, a kérdés már csak az, hogy ő mennyire szívja fel magát a tenyeresemen. - Mellesleg, egész jó ez a tequila. Említem meg, mintha mentenem kellene a helyzetet, végül szórakozottan kezdem el le fel mozgatni a mutatóujjam a nyakkendő azon részén, mi köztünk feszül. - Tán szereted, ha minden tekintetben te vagy az úr? Minden pikírtség nélkül kérdezem, s vélhetőleg nem kell nagyon részleteznem, mire is célzok.
-Cicuska! Ne fújd fel magad a bestián! Hiszen mind azok vagyunk nemde? - bólintok helyeslőn a pórázzá vált nyakkendő ölelésén továbbra sem eresztve. Éreztem ahogyan próbál szabadulni, de inkább csak amolyan műpróbálkozásnak tűnt. Ha nagyon akarna ki tudná hámozni azt a csinos kis nyakát a gúzsból. A pofon, melyet begyűjtöttem arra enged következtetni, hogy elérem a célom de amit mond az ellenkezőjét tanúsítja. Szabad kezem a füles nyomait kémleli és bizony jól éreztem. Körme megakadt az arcomon egy tűhegynyi sebet ejtve, melyen egyetlen csepp vér kíváncsian kibukkan, vajon milyen az éled odakünn. Pár óra és nyoma sem látszik, de most ott van, használom hát. Mutató ujjammal gyűjtöm be a kis kószát, hogy aztán lenyalhassam róla ilyen módon adom vissza testemnek jogos tulajdonát. -Tüzes kis kölyökmacska vagy te hallod. - húzom újra némileg közelebb magamhoz – De mire valók a tabuk? Nem az a szép bennük, hogy tilalom védi amit áthágni oly édes mint a méz? Belépni egy olyan világba ahol nincs keresni valód és tenned azt, amit nem lehetne? De mégis megteszik ezt oly sokan, akik kíváncsiak mi rejlik a hét lakattal elzárt kapu mögött. Én sem vagyok más, mint a többiek. - ujjamat a homlokára nyomom, hogy onnan megkezdje útját lefelé kínzó lassúsággal. Végig orrnyergén és elérve az imént tabutémának titulált szájacskát. Ujjam hegyét kissé beakasztom alsó ajkába, hogy ezzel is tovább feszítsem a húrt és kissé kinyissam Emma száját. -Megígérem neked itt és most, hogy három csókot váltunk. Az imént egy megvolt, hátra van még kettő.... és az utolsót te fogod kérni! Fejeddel a porban fekve fogsz nyüszíteni és hosszas könyörgésed után foglak részesíteni eme kegyben. A tequila pedig lehetne jobb is. Remélem kellően felcukkoltam már, de nem lőhetek túl a célon. Nem az a szándékom, hogy itt és most törjön elő a fenevad és ezen a szent helyen tépjük meg egymást úgy istenesen. Az esélyek egy esetleges ütésváltáshoz nekem kedveznek. Ugyan nem vagyok akkora, mint északi rokonaim, de a kor és a tény, hogy nőstény mellettem szól, nem mintha alábecsülném Emmát egyik okból kifolyólag sem. -Mutass egy hozzánk hasonlót, aki nem vágyja az irányítást! Velem sincs ez másként, de tudom mikor kell megadni magam. Te vajon tudod hol a helyed? Tudod mikor kell fejet hajtani és tenni amit mondanak? - hajolok újra közelebb a füléhez. Hangom eddig tekintélyt parancsolt, most suttogássá szűkül. -Biztosan tudod, hiszen életben vagy! Ha eddig még nem hámozta volna ki magát a nyakkendő szorításából most magam engedem el a kiegészítőt, vele együtt Emmát. Fel vagyok készülve egy újabb pofonra és készen vagyok arra is, hogy még arcom érintése előtt elkapjam kezét. A fürgeség mellettem szól és a tény is, hogy jóval többet ivott nálam. Arcomon széles vigyorral várom, hogy mit mond vagy mit tesz. Remélem elérem céljaim egyikét. Kár lenne veszni hagynom egy ilyen lehetőséget, jobban mondva lehetőségeket. Hiszen annyi és annyi módon tudok a kialakult helyzetből előnyt kovácsolni tegyen is bármit. Csak jól kell kevernem a kártyát. Ennyi az egész. De ez talán még nem elég, így csepegtetek még egy kis fűszert a jelképes borba. Apró rést nyitok pajzsomon és felé sugárzom, egyenesen elméje felé hajítom a fajfenntartás ősi ösztönének szilánkjait.
Csak somolygom az orrom alatt, ohh, nagyon jól tudom én, hogy bestia vagyok, de attól még adhatom az ártatlant egyszer-egyszer, nemde? A pezsgős mutatványa mondjuk elég hamar elfújja az erőlködésem ilyen téren, úgyhogy eztán inkább nem is próbálkozom azzal, hogy komédiázzak. Hamar csattan a pofon, mert az holt biztos, hogy ehhez nincs joga, bár aligha hibáztathatom, hisz nem ismer annyira, hogy tudja, hol van nálam a határ az intimitás területén. A kósza vércsepp lenyalása nem érdekel, sem az, hogy megsebeztem, ez semmiség, s még csak nem is farkas alakban tette. - Ohh, hidd el, eme hét lakattal elzárt kaput nem éri meg döngetni. Fanyar mosoly kúszik ajkaimra, fel sem veszem a kölyökmacska jelzőt, nem vélem magam annak, tüzesnek persze egyértelműen, szóval maradjunk annyiban, hogy az elnevezést semlegesíti a szememben a jelző. Nincs kedvem nekiugrani, fingom sincs arról, milyen erős, nem akarok kíváncsiskodni sem, egyszerűen nem erőt fitogtatni jöttem ide. Azt a büdös, létezik nálam pofátlanabb alak ezen a világon. Úgy tűnik, a saját fegyverem használja ellenem, noha fogalma sem lehet róla, hogy én valójában milyen vagyok. Ám azon a ponton, amikor a számhoz nyúl, s beakasztaná az ujját, elfordítom a fejem, nyomatékosítva, hogy eddig, és nem tovább. Én másképp működöm, mint a legtöbb nő, nekem az intimitás nem kellett eddig, csak a pusztán testi kielégülésre szolgáló szex, és kész. Most viszont… nos, nem igazán ismerem a saját álláspontomat ezen a téren, viszont azt nem akarok, hogy bárki csókolgasson. Bárki más… A szavai abszurditását hallgatva igen hamar kibukik belőlem a gyöngyöző nevetés. Én, amint a csókjáért könyörög? Na ehhez már tényleg igazán vastag bőr kell. Nincs az a hatalom a világ, vagyon olyan eszement, hogy inkább fussak a halálba, minthogy bárkinek is könyörögjek bármiért. - Oscart érdemelnél a naivitásodért. Susogom bele az arcába, egész közel, igazság szerint, jót mulatok a dolgon, ha kevesebb szesz lenne bennem, talán felháborodnék, így azonban rendkívül nevetségesnek hat az egész. Annyira imádom, mikor így alábecsülnek… most komolyan, nekem az egyik hobbim, hogy dupla annyi idősekkel edzek, mint amilyen én magam vagyok, s velük szemben is egész szép ideig vagyok képes tartani magam. Nem tudom, ő itt mennyivel magasodhat felém korban, de ha tudnám, mennyi idős, még jobban kiröhögném. Abba a hibába esik, mint velem kapcsolatban a legtöbben. S még arról sem lehet fogalma, hogy a szervezetem milyen tempóban bontja az alkoholt, aminek hála egyre inkább tisztul az elmém, hisz nem gondoskodom kellő intenzitással az utánpótlásról. - Bármelyik szub nyüszítene neked azért, hogy irányítsd. Ha figyel a hanghordozásomban megbújó megvetésre, akkor vélhetőleg kisakkozhatja, hogy pont az ellenkező oldalon állok, tehát azt is sejtheti, hogy nem szokásom megadnom magam, és fejet hajtani sem. Tudom, hol a helyem, a falkában, de egy magányos farkassal szemben nem fogok vigyázni sem a számra, sem pedig a tetteimre. Viselkedése és szavai alapján viszont ő is domináns, szóval nem tudom, hogy ebből mi lesz, de egyelőre még inkább mulatságosnak tartom, mintsem komolyan vegyem. - A kérdés itt nem az, hogy én tudom-e, hol a helyem, kedves Carlos... Említem meg, majd mikor elengedte a nyakkendőt, hátrébb húzódok a fullasztó közelségből, nem teszek úgy, mintha zavarna, mert nincs így, a csók téma az más, az egyszerű közelséggel sosem volt problémám. Ami meg a fajfenntartás ösztönét illeti, nem igazán megy vele semmire, tekintettel arra, hogy a pajzsom még fenn van, és bár idősebb, mint én, annyival közel sem, hogy csak úgy elfújja a pajzsomat, mintha ott sem lenne. Így hát ebből nem érzékelek semmit, talán rossz időben játssza ki az aduttjait, de ez már legyen az ő problémája. Közben intek a pincérnek, ugyan jöjjön már ide, mert basszus, ha ez így megy tovább, akkor hiába az eddigi erőfeszítésem, és a már most elő-előtörő józanságom átveszi felettem a hatalmat. - Miért is csacsogunk ilyen komoly témákról? Ha engem kérdezel, rohadtul elegem van a komolyságból. Pillantok ismét rá, mikor a pincér végre elindult felénk, egyelőre nem akarom hagyni, hogy elmúljon ez az édes illuminált állapotom, még akkor sem, ha a mellettem ülő történetesen igencsak… hümm, talán veszélyes? Talán, de én szeretem a veszélyt.
Fogaim nagy részén megcsillannak a kocsma halovány fényei, akkorát mosolygok a mondandón. Kedvelem a hét lakat alatt tartott dolgokat. Általában nagy értéket őriznek a vasalt pántokon függő ajtók. Lehet ez az érték materiális de van olykor, hogy csak egy egyszerű édes érzés vagy vágy. -Nem éri meg? Lehetséges, de ez még előttem van. A kapuk arra valók, hogy döngessék őket és az ökölcsapások gyümölcsének íze titok marad, ameddig meg nem kóstoljuk őket. - nyalom meg szám szélét utalván az iménti lopott csókra és mosolyom nem csillapszik. Még akkor sem, mikor kissé elhúzza fejét, ezzel megakadályozva ajka további érintését. Nem akadok fenn rajta de az már biztos, hogy száját különös kincsnek tartja, ez az infó még nagyon hasznos lehet. El is raktározom, ki tudja mikor lesz szükségem rá. Nevetése belőlem is hasonló reakciót vált ki, a távolban bámészkodóknak úgy hathat, hogy ez a kettő viccet mesélt egymásnak és most jót derülnek magukon. Boldog tudatlanság az övék, hiszen két vulkán néz most farkasszemet és hogy melyikük tör ki először? Egyenlőre nyitott kérdés marad. -Naivitás lenne vagy talán egy jóslat? Kiderül még a mai éjszakán Cicuskám. Illettek már a naivitás bélyegével, de az illető kissé átértékelte már ezt.... Meglehetősen hasonló jelenet játszódott le Brigittével valamikor a távoli múltban. Ő is éppen így nevezett naívnak, mikor felvázoltam neki, hogy bizony könyörögni fog egy csókért. Korai lenne azonban kettejük között párhuzamot vonni. Nem tudom milyen erő lakozik lelkében ebbe a testbe zárva, kiderítése azonban egy olyan feladat, melyhez igencsak fűlik a fogam. Ahogy kimondja a szavakat, a megvetés a hangjában.... mintha köpni akarna a szubra. Egyértelműen nem az utolsó nőstény a falkájában de az, hogy vívta ki magának tisztét még egyenlőre titok. Egy olyan titok, ami felettébb érdekel. Az élet múlhat a helyi viszonyok idejében történő felismerésén és Guzmán fejét akkor tudom egy helyes kis kosárkába helyezni, ha életben maradok. -Szóval domina vagy? Helyes! Sokkal élvezetesebb lesz a csók iránti kérelmed így fogadnom.... a maga idejében. Olyan ez, mint mikor érmét dobsz fel. Kevés olyan helyzet van, mikor egyik oldalát sem mutatja. Egyikünk térdre esik ma a másik előtt. Melyikünk lesz az aki a rövidebbet húzza? Nem látok a jövőbe.....a helye mindenkinek megvan és ez nagyban függ a testhelyzettől. - emelem fel kezem, mutató ujjam az égnek, jobban mondva a kocsma plafonja felé meresztve, majd leengedem kezem, megpihentetve azt Emma combján. Egy félmosollyal díjazom a hadonászást a pincér után, nem is olyan rossz ötlet. A tequilás üveg mélyén ugyan van még jócskán a kaktusz nedvéből, de el fog ez fogyni még ma. Nem vagyok még kellően ittas és jelen helyzetben nem is ez lenne a legjobb döntés. Ha sikerül elérnem a célom és rávennem a lányt az átváltozásra minden érzékemre szükségem lesz. Mindnek hadrendbe kell állnia, egyetlen apró részletnek sem szabad feledésbe merülnie, de távolinak tűnik még a hőn áhított katarzis.... -Komolytalanabb témát szeretnél? Legyen. Talán az utolsó alkalom, hogy megkapod az irányítást. -számat újfent megnyalom- Mi lenne hát? Válassz! Még gondolkodási időt is kapsz. - azzal a lendülettel felállok eddigi ültömből, búcsút intve Emma lábának egy simítással. - Most kimegyek a slozira, ha még itt leszel mire visszajövök.... - nem fejezem be a mondatot, jó okom van rá – Kérj addig nekem még egy üveggel ebből! - bökök a tequilára és azzal a lendülettel elindulok az apró hátsó helység felé.......
- Wow, melyik bolygóról jöttél ezzel a dumával? Kérdezek vissza rögvest, kifejezetten nem tudom most követni a mondandóját, de az én kapumat csak ne döngesse, mert úgysem engedem be. Az, hogy bennem, legbelül, mi van, nem tartozik senkire, még én se nagyon szeretek arrafele kutakodni. Jobb nekem, ha még saját magamról sem igazán veszek tudomást ebben a tekintetben. Basszameg, ez a pasas én, csak férfiből, hát ez gáz. Én szoktam nyalogatni az ajkaimat, én lovaglok az apró érintéseken, én csavarom feljebb a hőfokot, én diktálom az ágyba vezető út vezérfonalát. Ez iszonyatosan böki a csőrömet, valahogy nem érzem magam nyeregbe. Ennyire berozsdásodtam volna? Vagy csak valaki jobb nálam ebben? Ezt elég nehéz elképzelni, noha nekem nem áll szándékomban az ujjam köré csavarni, de attól még zavar a dolog. Ugyanakkor, azt hiszem, túl rég volt már, hogy rám „vadásztak”, valahol hízelgő, egy egész kicsit, kissé kétségbeesett mivoltom örömmel kapaszkodna abba, hogy most változtathatnék. Itt van ez a hím, idősebb, egész sármos, van dumája, és kellőképpen pofátlan hozzám, simán belemehetnék, maximum megbánom. Vajon mennyire bánnám meg egy tízes skálán? Vajon lenne bármiféle következménye? Apró sóhaj szökik tova ajkaimról, fogalmam sincs, de nem vagyok benne biztos, hogy meg szeretném tudni a választ ezekre a kérdésekre. - Nem tűnsz jósnőnek, drága, szóval ne erőlködj, nem fog sikerülni, bárki is köpte szemen magát korábban, az nem jelenti azt, hogy más is ennyire… gyenge. Annyira nevetségesen abszurd a feltevése, hogy kár rá szavakat pazarolni, de komolyan. Még hogy én könyörögni, még Castornak sem könyörögnék a csókjáért, bármi is múlna rajta, inkább fordítanék hátat mindennek. Akkor nem egy ilyen sehonnai mexikói fogja ezt elérni nálam. Nem számít azonban, becsüljön csak le, nézzen egyszerűnek, nézzen tucat nőnek, akarjon megalázni, elsöpörni, hogy annál nagyobbat üssön, mikor rájön, nincs esélye. - Felül szeretek lenni, ha már itt tartunk, de abban biztos lehetsz, hogy én nem fogok térdre esni előtted, sem könyörögni a csókodért. Nem ismer, nem szokásom könyörögni, az életemért sem tenném, gondolkodás nélkül esnénk neki a farkasommal, utolsó vérig, ha el akar valamit venni, vegye, de nem úgy, hogy meghajlok előtte, hanem úgy, hogy ő volt az erősebb, ezáltal jogot formálhatna arra, hogy azt tegyen velem, amit csak akar. Ám amíg ez nem következik be, nem más a szememben, mint egy egyszerű szájhős, a viccesebbik fajtából. - Nos, a tapintást megfelelőnek értékeli az úr? Pillantok le a combomra, nem veszem a fáradtságot arra, hogy elvegyem onnan a kezét, nem fogom előadni a jajneérjenhozzámsenki műsort, nem zavar. Abszolút nem, ebben számomra nincsen semmi, csak egy érintés, farkasok közt megszokott, könnyed, mindennapos dolog. A csók számomra egészen más, de ezt úgysem érthetné meg, Castor sem értette, elvett tőlem valamit, amit azóta sem találok, és nem tudom, hogyan szerezhetném vissza. Vagy hogy egyáltalán vissza akarom-e szerezni. Miért is gondolkodom én ezen ittasan, egy idegen farkas mancsával a lábamon? Gőzöm sincs róla. - Szó se róla, bírom, ha egy férfi magabiztos, és tudja, mit akar, de talán kicsit túlzásba viszed. Kész szerencse, hogy feleannyira sem szexi, ha egy pasi nyalogatja a száját, mintha egy nő tenné, ezt bebizonyítandó, lassan végig is futtatom a nyelvemet cseresznyeszín ajkaimon, hagy agyaljon csak ezen a csók kérdésen. Amennyire szentül meg van győződve róla, hogy majd én jól könyörgök neki, annyira érzem feljogosítva magam arra, hogy hergeljem a dologgal. Nyilván nem szép tőlem, de nem hat meg. - Ágyő, Carlos! Intek búcsút, és ezen a ponton döntök úgy, hogy legyen, ha játszani akar, játszunk, kellőképp tiszta már a fejem ahhoz, hogy rájöjjek, ha tartani akarja magát a felelőtlen kijelentéséhez, akkor bizony utánam kell jönnie. Ha nem fog, akkor valóban nem más, mint egy igazi nagy szájkaratés, én meg megúszom azt a „könyörgést”. De azért jó fej vagyok, kifelé kivitetem neki azt az üveg tequilát, vegye, aminek akarja. A következő pillanatokban pedig már az arcomat simítja a hűs, kinti levegő. Nem hívok taxit, jó lenne egy kicsit kiszellőztetnem a fejem, mert ha utánam jön, akkor nem szabad hibáznom, és az ő játékszabályai szerint játszanom. Itt nem ő van otthon…
-Nos.... tapintásra megfelelő! -nevetem el a mondat végét. És valóban. Ez a nőstény külsőleg egyértelműen megkapja azt az erős hetest képzeletbeli mércémmel. Nem kedvelem a tenyeres-talpas germán típust, bár mellben lehetne kissé erősebb. A hasonló macskák a kedvemre valók, de abban is biztos vagyok, hogy ez a nő nagyságrendekkel vehemensebb az eddigi szerzeményeimnél, olyan aki nem adja könnyen a bundáját, legyen szó bármiről is.... és ez még inkább zsákmánnyá formálja a szememben, különleges vaddá amit vétek nem becserkészni. Nem is szólva a már említett okaimról. Ujjaimmal pisztolyt formálva mutatok felé útban a klotyó irányába, ezzel is kifejezésre juttatom vadászati szándékomat és törekvéseimet. Erőteljes mozdulattal lököm be a kicsiny helység ajtaját. Ha lett volna bent valaki és éppen kifelé tart, akkor egy törött orrot is felvéshetek otthon a trófeák közé. Szerencsére, vagyis szerencséjére a nem létező idegennek nem volt ott. Azon tanakodom vajon mennyivel állt jobban Emmának ajkai nyalogatása, mint nekem? Nagyságrendekkel minden bizonyossággal, egészen hergelően hatott. Kell ez a némber, nincs mese. A test és az elme szükségletei most, ebben a pillanatban egy irányba mutatnak. A testnek kell a test, az észnek pedig ott van az a nem elhanyagolható tény, hogy ez a nőstény lehet a belépőm az alfa barlangjába. Ezen gondolatok mellett könnyezi meg ifjabbik Juan a hosszú repülőutat és a már elfogyasztásra került tequilát. A művelet után egy nem tökölős, de mégis alapos kézmosás is dukál, csak ezen rítus után lépek ki a toalettről, vissza a vadmacskához..... akinek hűlt helye. Szép dolog mondhatom, de az igazat megvallva pontosan ezt vártam. Nem üres fecsegés és nem is csak egy afféle „keménycsaj vagyok” duma volt amit eddig Emma összehordott. Valóban egy erős személyiséggel van dolgom, ezt már biztosra veszem, de ezzel csak még inkább feléleszti a vadászösztönt. Persze a „meghívómat” sem hagyhatom veszni, így az asztalhoz oda sem megyek. A pultot irányzom be, ahol kérek egy üveggel Emmácska kedvencéből. Ugyan nem tudhatom, hogy valóban így viseltetik-e a whisky iránt, de eme ital szaga áradt róla, mikor az ölembe hullott. A pultos ezt már lényegesen gyorsabban bocsájtja rendelkezésemre. Szolgálataiért egy százast kap. Nem tudom, hogy fedezi ez az összeg a fogyasztásom, de bizonnyal hiszen emberünk vigyorog, mint akit baszni visznek. Megragadom az üveget és magam is kilépek a kulturális intézmény ajtaján. Az évszakhoz képest nincs az a meleg, legalábbis az amit megszoktam messze délen. Enyhe szellő fúj mindenféle szagot felém. Szerencsém van, piszok nagy szerencsém. Kávé, kissé odakapott hús, alma, bolhás skótjuhász kutya és mégegy számomra ismerős illatot lehel felém Alaszka. Emma illatát. A szél nekem dolgozik, így menetem iránya megvan. Szinte látom ahogy egy láthatatlan kéz vörös ceruzát tartva bekarikázgatja lábnyomait az út porában. Van valamicske előnye, úgyhogy sietősre fogom. Nem is kell sok idő, hogy beérjem az alkoholtól kissé imbolygó nőstényt. Mellé kerülök hát. -Valamit ottfelejtettél cicuska! Emelem fel kissé „Sétáló János” vérét. Szabad kezem derekára siklik közelebb húzandó a lányt magamhoz, hogy azután kissé lejjebb csúszva megpihenjen a nem mindennapi hátsón. Ha rámnéz szemtelenül vigyorgok a képébe, nem mintha sok látszana ábrázatomból ezen a holdtalan éjjelen. -Azon gondolkoztam...... hagyjam neked, hogy felül légy? - markolok bele erősen farába – Ha már egyszer azt mondta ott érzed jól magad. Egy ilyen kérés nem lesz ingyen kedvesem! Bizonyítanod kell előbb, hogy érdemes vagy rá. Túl sokat nem tudok markolni rajta, hiszen kemény a feneke mint a beton. Egy újabb szimpatikus külső jegy. Na egye franc, az erős hetes ezzel egy közepes nyolcasra módosult.
Hát ez roppant édes, próbálkozz csak a levadászásommal, drága, meglátjuk, mire jutsz, bármilyen értelemben is. Szavakkal azonban aligha lett volna értelme illetni a mozdulatát, nem is vettem rá a fáradtságot, átkiabálni a fél termet nem óhajtottam. Ehelyett felálltam, mikor eltűnt az ajtó mögött, és irány kifelé. Mire hazasétálok, addigra kiszellőzhet a fejem kellőképpen, és beszámolhatok erről az újabb magányos lélekről a környéken. Bár nem ártott volna némileg kikukucskálnom a pajzsom alól, hogy felmérjem az energiáit, de ha jól sejtem, úgyis utánam fog jönni, aztán majd meglátjuk, mire jutok vele. Az már csak mellékes, hogy a lelécelt „vadra” bizonyosan izgalmasabb vadászni, de majd rájön, hogy ezt a szerepet semmilyen értelemben nem rám osztották. Tudom, hogy meg fog találni, szembeszélben nem épp életbiztosítás menni ilyen esetben, de tekintettel arra, hogy nem menekülök előre, egyszerűen faképnél hagytam, ezért nem fogok hátat fordítani, és elindulni csak azért is a másik irányba. - Netán az üvegcipellőmet? Kérdezek vissza oda sem fordulva, bár megint pofátlanul belemászik az intim szférámba, és átkarol, aztán úgy dönt, leteszteli a hátsóm milyenségét. Nos, kedves egészségére, a testemmel mindig is elég mostohán bántam, mondhatni, csak az nem kapott meg, aki nem akart. Ez az utóbbi időben elég sokat változott, bár nem azért, mert többre értékelném a porhüvelyem, egyszerűen csak azért, mert azóta eszembe sem jutott, hogy esetleg mással szűrjem össze a levet. Nem volt rá igényem, csak a tudat piszkálta a csőröm, hogy tök monogám életet élek, holott nem is vagyok kapcsolatban. - Köszi, de elég hamar rájöttem, hogy melletted életveszélyes lerészegedni, szóval inkább hagyom, hogy a tesói elpárologjanak... Vonok vállat, bár érzek némi kísértést, hogy betegyem a táskámba az üveget, amolyan vésztartalék gyanánt, de végül nem nyúlok hozzá, csináljon vele, amit akar. Ne érezze úgy, hogy bármilyen tekintetben is nyeregben van… bár lehet, mindegy neki, így is úgyis azt hiszi, hogy ő szarta a spanyolviaszt. - Wow, ezt a fokú pofátlanságot tanultad valahol? Nem kell hagynod, hogy felül legyek, mert eszemben sincs meglovagolni a kis pajtásodat. Majd pont én fogom bizonygatni, hogy érdemes vagyok hozzád? Eszem elszáll, elmész te a picsába. Ezen a ponton jutok el oda, hogy felé fordulok, és rámarok a csuklójára, tartsa csak tőlem távol. Iszonytató módon felcsesz ez az arrogancia, komolyan, elég gáz, ha a saját főztjét etetik meg az ember lányával. Szándékolt az is, hogy hagyom a fekete gyönyörűségemet a felszínre ólálkodni, minek hála felfénylenek a lélektükreim. A pajzsomat is lejjebb eresztem, tudni akarok róla mindent, amit csak lehet, és egyúttal tudatni, hogy velem nem fog szórakozni. Én szórakozom a pasikkal, de azt sosem hagytam, hogy ők tegyék velem, és ezen nem is áll szándékomban ezen változtatni.
-Üvegcipő? Attól tartok ez egy más jellegű mese lesz Cicuskám! Jócskán megkönnyítette volna a dolgom, ha a balomban szorongatott üveg tartalmát elpusztítja. Bármennyire is bírja az alkoholt kellően kártékony vegyület ez ahhoz, hogy adjon egy állast a koncentrációjának és ezzel játszi könnyedséggel érjem el amit szeretnék, de a nehezebb út sem járhatatlan. Az események kezdenek felgyorsulni, ennek megfelelően én is magasabb fordulatszámra kapcsolok. A győztes vigyorával hallgatom végig a dühkitörésnek is felérő monológot. A hátsóján pihenő kezem után kap. Hagyom, hogy elérje. Nem is jöhetett volna ki jobban. Ha sikerül és van rá elég időm kezem manccsá formálom és karmaim a fenekébe mélyesztem. Bízom a szerencsémben és ha sikerrel járok, akkor kezem elhúzásával négy gyönyörű párhuzamos hasadást kap a piros ruhácskára és ha ennél is jobb napom van a pofon okozta vérfakasztást is sikerül egálba hoznom. -Nem fogsz lovagolni cicuskám? Bölcs döntés ez tőled. Úgysem lettél volna elég! Küszöbön a katarzisa! A fényben izzó szempár túlságosan beszédes ahhoz, hogy ne így legyen. Jól meg kell figyelnem ezeket a szemeket. A színét, a mélységét, a távolságát egyszóval a legapróbb részleteket is. A magam átváltozását az utolsó utáni pillanatra kell hagynom. Felérne egy megfutamodással, ha idő előtt a felszínre törne a fenevad. Nincs könnyű dolgom, hiszen a veszett kojot egy jó ideje már ki óhajt jönni belülről és szeretne közelebbről megismerkedni a nősténnyel. Plusz itt van még azon ellenérv is, hogy nem lenne kellemes egy szál faszban visszabotorkálni az út melletti motelba. Szóval nagy kockázatot vállalok de benntartom még a farkasom. Gőzöm nincs róla mennyire fürge Emma, tehát igen komoly sérüléseket forszírozok ezzel, de ez lesz a helyes út és talán még egy csepp abban a már igencsak teli pohárban. Érzékelem, hogy a pajzsa most a legsebezhetőbb a találkozásunk óta, de eszem ágában nincs nekimenni. Van ennek egy jobb és élvezetesebb módja is. ~Leskelődsz kicsikém? Hát nézz és láss!~ Meg kell zavarnom a kíváncsi fürkészt! Pajzsomat a helyzethez képest a legerősebbre veszem, melyet pillanatokra leeresztek minden esetben más és más érzésekkel sulykolva. Pont mint egy stroboszkóp, lököm felé a változatosabbnál változatosabb képeket, érzéseket. Bánatot és dühöt. Testi vonzalmat és megvetést/undort. Életigenlést és halálvágyat. A lehető legjobban össze kell zavarnom! Persze ennek is megvan a maga kockázata. Ha teljes erejével koncentrál rá apró darabokra zúzhatja a pajzsom. De ehhez minden erejét össze kell szednie és ez a legfőbb dolog, amit az érzelemsokkal tudatosítani akarok kicsi buksijában! Választania kell, hiszen vagy-vagy! Ha úgy dönt nekem esik felül kerekedhet testileg, de az elmém örökre bezárul előtte. Ha viszont pajzsommal babrál észre sem veszi és a földre kerül és mire lesz jó neki ha nyitott könyv leszek előtte de nem lesz képes a megszerzett tudást átadni senki arra érdemesnek....
- Én is így sejtem... Említettem meg, mert bizony nekem eszem ágában sincs elillanni vele az éjszakában, akár egy herceggel, hogy aztán hetedhét országra szóló lakodalmat csapjunk. Elég röhejes elgondolás volna. Nem vagyok az a romantikus alkat, szóval nem is várok ilyesmit. Érzem, hogy valamire készül, épp ezért igyekszem minél hamarabb eltávolodni tőle, ami annyira azért sikerül, hogy csak a ruhám lássa kárát, bár így már kivillanhat a csipkés francia alsóm is, ami ugyanolyan színű, mint a ruhám. Senki se mondja, hogy nem adok a részletekre. Csak egy gönc, nem érdekel a sorsa, a mögötte megbújó szándékot azonban sokkal inkább tartom lényegesnek. - A veszteség a tied, kedves Carlos. Ejtek meg felé a pimasz vigyort, ha azt hiszi, hogy ezzel engem fel fog húzni, akkor nagyon téved. Ha akarnám, akkor más lenne a helyzet, de nincs így. Nem akarom. Sem őt, sem semmilyen férfit, aki nem Castor, basszamegazég. Ellenkező esetben szívfájdalom nélkül cicáznék vele, és mindent bevetnék, hogy elcsavarjam a fejét, és sikerülne, mert ebben jó vagyok, kurva jó… de nem teszem, csak várom, mikor jutunk el oda, hogy dacos, domináns énem felülkerekedjen, és nekiugorjak, mert elegem van belőle. Mert ő sem több az összes másiknál, akik nem képesek előrángatni belőlem azt a nőt, a cédát, akinek senki és semmi nem számít, az élvezeteket hajszoló felelőtlent. Ezen gondolat kapcsán megrántom ajkaimat, kár. Igazán sajnálom, talán, egy részem jobban örült volna, ha képes rá, mert akkor tudnám, hogy nem vesztem el végleg, hogy van még visszaút. A pajzsa akkor még nincs felhúzva, mikor elkezdek leskelődni, annyira még így is elég, hogy rájöjjek, idősebb nálam, bár nem sokkal, a vérvonalával azonban már a kezének átalakulása révén vagyok tisztába, ennek nem szükséges utána járnom. - Mondd csak, Carlos, ha egyáltalán ez a neved… mit akarsz te tulajdonképpen? A szövege alapján nem én, mint nőstény érdeklem, ami valahol mélyen némileg megtépázza egoista mivoltomat, nem ennek jelét nem mutatom. Számomra immár pusztán egy pofátlan magányos farkas, akit fel kell mérni, akiről a lehető legtöbbet meg kell tudni. Amellett nem kicsit bosszantó alak. - Azta, színesebb vagy, mint egy szivárvány, ha ezt mind érzed. Állapítom meg, zsong a fejem a sok marhaságtól, annyira azonban nem akarom fárasztani magam, hogy az ellentétes érzelmeket mind kiszűrjem, és megfejtsem, hogy átérezzem, ahhoz több idő kell, engem pedig közel sem az érzései érdekeltek, elég naiv gondolat, hogy ez az, amit tudni akarok tőle, belőle. Hogy mit teszek? Eleresztve a kezét, összefonom a mellkasom előtt a karjaimat, és felhúzom a pajzsomat, nehezebben, mint szoktam, mert valamelyest érzem a ténykedésének áldatlan hatását, de végül sikerül. Miért is esnék neki? Mert eltépte a szoknyám? Vagy mert cukkolni próbál? Esetleg azt hiszi, ő irányít, és csak úgy cselekedhetek, ahogy ő szeretné? Csacskaság. Nem vagyok átlagos, nem vagyok egyszerű, sem pedig kiszámítható. - Amit tudnom kellett, már tudom, a többi nem érdekel, bármennyire is lenne kedvedre való játszadozni velem. Bármilyen téren, mostanra már abszolút nem tudom eldönteni, hogy micsoda tetteinek mozgatórugója, de vagy kibújik a szög a zsákból, vagy nem. Mindenesetre én ellépek mellőle, és szándékomban áll ezúttal valóban itt hagyni, amit a farkasom nem díjaz annyira, ő szívesebben mutatná meg neki, hogy milyenek is vagyunk valójában, hogy kár lebecsülni minket, de nem vagyok ostoba, van az a pont, amikor inkább megálljt kell parancsolni. Nőstényként az az egyik "feladatom", hogy vigyázzak magamra, bármennyire nehéz is legyen ez számomra, de majd intézkednek az illetékesek. Ennyit róla, és a csókjairól, nevetséges, noha azért van egy halovány sejtésem, hogy nem fog csak úgy elengedni.
Nem értékelem teljes sikerként a ruha elszakadását, hiszen a vérét is akartam. Egy cseppet csupán a vörös folyadékból, melyet megízlelve egy részét magamba zárhatom, de a szerencse most elpártolt tőlem. Persze ez az állapot talán csak időleges és nyílik még rá alkalom, hogy ereinek vasízű tartalma befesse a karmaim. Nem kell az egész, eszem ágában nincs az életére törni. Egyetlen csepp csupán, amely kárpótol azért, amiért ő az enyémet vette. Hibáztam és túl későn kellett erre eszmélnem. Elkalandoztam a fenekének érintésével és a kelleténél többet tudhatott meg rólam. Nem túl sok mehetett át, de arra elég lehet, hogy kiegyenlítse a mérleg nyelvét. Mi az, amit magáénak tudhat belőlem? Sejtelmem nincs róla, de nem is ez a lényeg. Óvatlan voltam és ebbe a hibába nem eshetek újra. Azt kérdi mit is akarok? Talán akkor nem ment át minden lényeges, de most nincs időm ezen agyalni. Nem feledhetem el miért is vagyok itt! Kiűzöm hát az egészségre igen ártalmas gondolatokat, melyek a figyelmemet terelik és most már csak Emmára koncentrálok. A pajzsa újra teljes erejében pompázik, de talán jutottak a gondolatokból neki is és nem teljesen ura fegyelmének. Nőstény, tehát minden bizonnyal fürge, bár én sem vagyok az a tohonya hizlalt hím. Sokszor a gyorsaságomnak köszönhettem az életem. Talán ha nem a bosszantásával lettem volna elfoglalva eddig, kierőszakolva egy érzelem, jobban mondva düh által végbemenő átalakulást talán jobban is felmérhettem volna, de ezzel az aprósággal nem is törődtem soha. Kedvelem a hátsó ajtókat, de a küzdelemben semmi esetre sem. Elmosolyodom a hallottakon, hiszen szivárványnak még soha nem titulálnak, de nem a szavak azok, ami eme arckifejezést szülik, inkább a tettek. Összefonja karjait, ezzel hatalmas lépéselőnyt ad nekem. Kislány kislány, ez nagyon nagy butaság volt tőled. Mellettem szól még az is, hogy még van abból a szeszből benne és ha még valami máson is agyal, az külön főnyeremény. -Mindent tudsz, amit kell? Biztos vagy ebben Cicuskám? - vonom fel a szemöldököm mikor kissé hátrébb lép. A távolság közöttünk olyan másfél méter lehet. Éppen ideális. Egy mély szippantás a hűs esti levegőből megtöltve vele a tüdőm minden kicsi zugát. -Például azt tudtad, hogy mennyire sajnálni fogom ezt a zakót? - amint kimondom ezt lelkemnek tükrei megváltoznak és Emmára már a saját izzó szempárja néz vissza. Karomból a fenevad mancsa formálódik melyen pár reccsenéssel lesz lógó cafattá a már említett kedvenc öltönyöm ujja. -Hogy mit akarok? Hiszen mondtam már... - ugrom felé, Feltett szándékom, hogy elkapjam a nyakát, de nincs szerencsém. Talán ösztönösen de lehet tudatosan tette, de hátrált fél lépést. Magam részéről az előbbire szavazok, vagyis merem őszintén remélni, hogy így van. Minden esetre az a csinos nyak megúszta, hogy mancsaim satuként nehezedjenek rá. A helyzet azonban még mindig nekem kedvez, hiszen karjai egymásba fonódva pihennek maga előtt. A visszatámadásra nem sok esélyt látok. Ebben a pillanatban még nem. -Csak azt akarom, ami megillet! Amihez jogom van és az enyém! Azt a második csókot veszem el hamarosan Cicukám! Ha nem állsz ellen nem fog annyira fájni.
Kezdőlap
//
