Ahogy leparkolok a kocsmánál, betrappolok megkérdezni, akad-e elvihető italuk, mire azt a cseppet sem szívélyes választ kaptam, hogy ez egy kocsma, nem pedig a Wallmart, idézem: húzzak a francba. Idézet vége. Üres kézzel jövök hát kifelé, hogy megkérdezzem a hölgyektől, hogy bejönnek-e vagy keressünk inkább egy boltot, amikor megdöbbenve tapasztalom, hogy a kocsiban csupán Allison várakozik egyedül. Ráadásul az anyósülésen, ráadásul bekapcsolt rádióval. Elegáns léptekkel indulok meg mégis az autóhoz, ám a vezetőülés helyett Allison oldalára fordulok be, kinyitom számára az ajtót, gyorsan körbepillantok, aztán nemes egyszerűséggel igyekszem megragadni a hajánál fogva és kivágom a járműből. Ha sikerre l jártam, úgy haragos tekintettel veszek elő egy zsebkendőt és törlöm bele a kezemet, amivel hozzáértem. - Ha jól emlékszem, azt egy szóval sem mondtam, hogy érezd otthon magad. - és egyébként is, jól esett ez a cseppet sem baráti gesztus azok után, hogy mennyire semmibevette a jóindulatomat és a dominanciámat - Hol van a lány? Mit csináltál vele? Faggatom, mert azt kétlem, hogy bántotta volna, akkor éreznem kellene a vér szagát, azonban alig ismerem ezt a nőstényt, ki tudja, hogy mit mutatott magából neki, és az meg végképp nem hiányzik, hogy miatta kerüljek bajba. Hiába, nem lehet mindenki profi.
Nem tudom végig hallgatni a zenét, mert ki nyilik az ajtó, de nem a sofför oldali, ha nem az anyos ülés felöli oldal. Nincs időm, hogy reagáljak, vagy bármit is tegyek. Hirtelen, egy erős kéz fogja meg a hajamat, és ránt ki az autóból és talán a betonon ülök. Ez, a haj húzos dolog, egyszerre fáj, és még is olyan mintha a vágyaimat lombantaná bennem lángra, és fel is nyögök kélyesen. Hallom amit Ethan mond, de nem reagálok, csak magam elé nézek. Nem is kell reagálnom, viszont faggatni kezd arrol, hogy Samantha merre van. - Gondolom, az egyik barátjánál, zenét hallgatnak, és sötét hangulatu verset olvasnak. - Mondom neki, úgy mintha csak az időjárásról beszélnék vele. Második kérdésére, egy kaján vigyor jelenik meg az arcomon, és úgy mondom. - Miután te el mentél, én a melleire tapadtam, és a nyelvem a mellbimbójával játszot, míg meg nem szólalt a telefonja, ő ki szált, hogy fogadja a hivást, majd vissza jött el búcsuzni. - Az utolso mondatomnál, már nem volt az arcomon nyoma a vigyornak. Majd körül nézek, de az üveget nem látom sehol, de nem is kérdezek rá, hisz nekem az is elég, ha a képzeletemre bízom a dolgot. Abból ahogy bánt velem, abból arra következtetek, hogy ismét sikeresen szereztem magamnak egy ellenséget akaratomon kivül, bár ettől még szívből remélem, hogy be kerül a falkába, de remélem azért nagyon ritkán kell majd találkoznom vele. Nem azért mintha nekem bajom lenne vele, ha nem mert a dolog fordítva igaz. A tekintetem, a kocsma felé terelődik, ahonnan Ethan az elöbb jöt ki, majd vissza Ethanra. Fel állok, márha ő nem lök vissza a földre, és csak ennyit mondok. - Kérem szépen a táskámat, ott van a hátso ülésen. Köszönöm. - Mondom neki, ha ki hajitja. Fel veszem, a vállamra, és még egy kicsit várok, hogy mond e valamit. De, azért remélem, le nyugszik és nem lesz ilyen.
Elfintorodom a nyögésre, amit hallat. Tudom, a magamfajtának nem kell túlságosan sok ahhoz, hogy vágyat érezzen, mégis, kell egy bizonyos mérce, egy határ, amihez tartom magam, és az a fajta megaláztatás bőven kívül esik a gusztusomon, hogy felizgasson az, hogy valakit hozzá vágok a betonhoz. Micsoda sekélyes egyszerűség. - Fantasztikus... Jegyzem meg sötét iróniával, mert ez nem helyes, annak a lánynak nem máshol kellene lennie, hanem itt. Én itt szépen összeszedem, erre csak két percre hagyom magára Allisonnal, és felszívódik. Utálok feleslegesen dolgozni, sőt: dolgozni is utálok. - Elég tehetségtelennek kell lenni ahhoz, hogy valaki a telefonjával foglalkozzon akkor, amikor ki akarod elégíteni. Nyilvánvalóan nem értesz a hölgyekhez, nem is tudom, hogy lehetsz leszbikus. Csóválom meg a fejem, és már cseppet sem hoz lázba az, amit mesél, felfordul a gyomrom, ha csak elképzelem a lány mellét Allison szájában, már nem kell, már dühös vagyok rá, és ezt a dühöt pusztán egy kérdőre vonó szemöldökfelhúzásba ölöm bele, amikor közli, kéri a táskáját. Kényszeredetten nevetek fel. - Kezdesz kihozni a sodromból. - közlöm vele könnyedén, és ha felállt, úgy a zsebkendőt tartó kezemmel lököm vissza a földre - Úgy nézek én ki, mint valami olcsó londiner, Allison? - teszem fel a kérdést, és ha újra a földön van, a cipőm talpával fellépek a mellkasára, a földhöz préselve őt, a tüdejéből pedig kifelé a levegőt. Farkasom haragja narancssárgán öleli körbe a tekintetemet - Ha még egyszer megkérdőjelezel vagy utasítani próbálsz, kitépem a gégédet a helyéről. Megértettük egymást? - egészen addig erősítem a nyomást a mellkasára, amíg igennel nem felel. Ám ha ez megtörténik, lelépek róla - Fogd a holmidat és takarodj. Már nincs hasznom belőled, zavarsz. Biccentek az autó felé, megvárom, hogy kivegye a táskáját és minél messzebbre menjen tőlem, lehetőleg minél gyorsabban. Feltéve persze, ha nem durvul el a helyzet.
Ha, most mondanék valamit, az csak olaj lenne a tűzre, és talán nem is hagynám el élve ezt a helyet, az tuti. Bár, nem értem a mondatát, hisz egyszer sem mondtam neki olyat, hogy meleg vagyok, hisz nem is került szóba a sexuális beállítotságom. De, mindegy nem reagálok rá, mert még van dolgom az életben. Majd fel tesz egy kérdést. - Nem, egyáltalán nem nézlek annak. - Mondom, aztán akarnék fel állni, de nem tudok fel állni, mert vissza lök, pont ahogy azt én gondoltam. A földön vagyok megint, és ülök, és nem fekszek, bár Ethant ez nem zavarja, és látom, hogy közeledik felém a lába. Gyorsan próbálok, mozogni, de nem bíztos hogy sikerűl, mert ő gyorsabbnak tűnik nállam. - Igen. - mondom rövíden, és tömören. Nagy ívben megyek az autó felé, és a másik oldalról közelítek, hogy ne a közelében legyek. és ott veszemki a táskát. Miután kiveszem, mond még valamit, bár hallom, még sem indulok semerre sem, csak ott állok. - Hát, akkor szia. - Mondom, mert azt azért mégsem mondhatom, hogy a soha viszont nem látásra, mert ha be kerül a falkába, a falka gyüléseken, találkozni úgy is fogunk. Amint, fordulok, hogy le lépjek, de meglátom őt vissza jönni, és már teszi is el a telefonjá. - Üdv, vissza jöttem. Akkor bemegyünk inni? - Nézz kérdőn, mind kettőnkre, és én is Ethanra nézzek, és várom a válaszát, hogy ő mit mond. Majd, Samanthával megyek a kocsma felé.
//1000000000000% os bocsánat, amiért eddig halogattam a dolgot. Köszönöm a játékot.//
*Megint egy kocsmában találom magam, úgy tűnik a Fairbanks-i itt tartózkodásomhoz ez már hozzá fog tartozni. Nem mintha ellene lennék, de nem szeretnék rendszert csinálni belőle. Mindenesetre jobb mintha egy parkban találkoznék azzal aki rejtélyes módon tudta a telefonszámom, bár egy magánnyomozótól elvárható, hogy bármilyen módon megszerezze. Szerencse, hogy enyhült kicsit az idő, az utóbbi napokban nem igazán tudtam kimozdulni otthonról, gyalog messze van a város, a kocsim pedig nem indult be, valószínűleg nem -30 fokra találták ki. Jobb szerettem volna egy cukrászdát, hogy otthon érezzem magam, de mire javasoltam volna, az Adam Revenorként bemutatkozó férfi már csak az időpontot közölte és még egyszer az elmémbe égette, mennyire fontos. Gondoltam ez valami törzshelye lehet, vagy ott van az irodája mint sok más, regényből ismert, különc magánnyomozónak. Legyen, legalább ismerkedem a helyi légkörrel. Korán elindultam, hogy beleférjen még egy lerobbanás és a hely megkeresése is, hála az égnek csak az utóbbival kellett foglalkoznom, mégis elég korán érkeztem. Pár percig toporogtam a kocsma előtt azon merengve, hogy bemenjek-e egyedül vagy várjam meg kint az illetőt. Végül arra az elhatározásra jutottam, hogy áldozok a női egyenjogúság oltárán, már csak azért is mert fogalmam sem volt hogy néz ki az a bizonyos Adam Revenor. Bementem hát és egy ablak melletti boxba ültem, kértem egy narancslevet és ledobtam magamról a meleg irhakabátomat, a piros sapkámat és kesztyűmet. Az egész helyzet fura volt, kezdve a telefonnal, fogalmam sem volt miben segíthetnék én, nem emlékeztem semmilyen bűntényre, aminek a tanúja voltam/lehettem. Az ittlétem minden pillanatát felidéztem a várakozás alatt, közben megérkezett a narancslevem is, én meg közöltem a pincérrel, hogy ha valaki Rebecca Morgant keresi, irányítsa hozzám. Azt hiszem egy kicsit bele is pirultam a kérésbe, úgy éreztem magam mint aki egy titkos légyottra készül. Ücsörögtem a narancslevet kortyolgatva, az arcom nem csak a melegtől vált hasonlatossá a piros angóra pulcsimhoz amit viseltem és tovább folytattam az emlékeim között a keresgélést.*
Új év, új feladatok, talán így tudnám összefoglalni nagyon röviden mai jövetelem célját... meg az egész cécót, amit a tervezéssel töltöttem. Amikor William egy héttel ezelőtt behívott az irodájába és közölte velem, hogy feladata van a számomra, én csak bólintottam és vártam az utasításait. Végighallgatva a mondandóját úgy tűnt, hogy visszatérésem óta ez lesz a legkomolyabb ügyem, leszámítva az általam levezetett vizsgát. Komoly, mert egy olyan dologról van szó, mely létszükségletnek számít az őrzők körében: az utánpótlásról. Lehetünk akármilyen erősek, képzettek, egyszer a kor minket is utol fog érni és akkor nem árt, ha kineveljük a megfelelő fiatalságot. Ehhez viszont a megfelelő újoncok is kellenek, ergo erről is meg kell bizonyosodnunk. Most pedig ezért voltam itt. Az informátorok találtak egy megfelelőnek tűnő, potenciális személyt. Következő lépésként fel kell mérni, megfelel-e. Ez pedig módfelett sokrétű téma. Rengeteg dolgon állhat vagy bukhat a dolog, így hát nekem is figyelemmel kell kísérnem a legapróbb jelet is. Aminek elvileg nem kellene akkor nagy megterhelésnek lenni, elvégre magánnyomozó vagyok, vagy mi a szösz. Szóval az első napokban tudakolóztam a többiektől, hátha valaki ismeri a célszemélyt és ilyenkor örülök módfelett, hogy kisvárosban lakok, mert akadtak őrzők, akik be tudtak nekem róla számolni. Ezután jöhetett az utánajárás. Mire eljutottam addig a pontig, hogy telefonon találkozót kérjek, már úgy ahogy tisztában voltam a nő hátterével. Családi kapcsolatok, iskolák, foglalkozások, említésre méltó események az életében, már amit el lehet csípni. Sajnos vannak dolgok, amik még a mi információs hálózatunkon sem marad fenn. De így bőven elegendő információ gyűlt össze. Nem volt más hátra, mint a személyek kontaktus. Fiktív, kreált ok, mely miatt találkozót kértem, az ügy természetesen nem létezett. De amit kitaláltam, az bőven jó lesz arra, hogy személyes tapasztalatok alapján felmérjem és döntsek. Óramű pontossággal érkezek meg vastagabb kabátomban azon a napon a megbeszélt helyre, elvégre már megint túl hideg van... na igen, törzshely, mondhatjuk, hogy megkedveltem ezt a helyet. Régi ismerősként köszöntöttem a kocsmárost, ki az érdeklődésemre el is mutatott az egyik box felé. Odanéztem s valóban ott várakoztak rám. Nem is várattam tovább, ahogyan odasétáltam a boxhoz. - Miss Morgan? Adam Revenor vagyok, telefonon már beszéltünk. Köszönöm, hogy időt szakított rám.
A hozzászólást Adam Revenor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 23, 2015 8:15 pm-kor.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Néztem ki az ablakon, de ezzel együtt a fejemből is, viszont nem igazán láttam. A gondolataim teljesen kitöltöttek mindent a fejemben, mondhatni elbambultam. Felőlem akár egy gorilla is táncot járhatott volna az ablak előtt, az sem tűnt volna fel, egyre azon merengtem, hogy milyen bűntény lehet az aminek a tanúja voltam. Felmerült bennem néhány kérdés, miszerint miért egy magánnyomozó foglalkozik ezzel s nem a rendőrség. Felhívhattam volna Amandát, de mivel nem tudtam konkrét ügyet mondani, úgy gondoltam egyelőre felesleges. Az viszont megnyugtatott, hogy egy nyilvános helyen találkozunk ezzel az Adam Revenorral, meghallgatom, ha valóban történt valami amiben segíthetek, megteszem ha meg nem akkor majd szépen elköszönünk egymástól és akkor hívom fel Amandát, hogy pontos információkat tudjak neki adni. Tovább kortyolgattam a narancslevemet és bambultam a kérdéseimmel hadakozva, míg egy férfihang ki nem ráncigált ebből az állapotból. Feleszméltem, önkéntelenül is elmosolyodtam mikor a férfira néztem, ez amolyan „hé, helló, örülök, hogy látlak” mosoly, ami magától kerekedik az arcomra. A kezemet nyújtottam és bőszen bólogattam.* -Igen, Rebecca Morgan vagyok, csak Rebecca. Foglaljon helyet. Miről lenne szó? *A kezemmel a velem szemben lévő helyre mutattam, és máris a tárgyra tértem. Elvégre nem baráti találkozóra jöttem, hogy bármi másról érdeklődjem, felesleges volt lefutni az ilyenkor szinte kötelező köröket. Másrészt roppant kíváncsi voltam arra az ügyre amiről állítólag kellett, hogy legyen fogalmam.*
Így hát megérkeztem, kész tervekkel a fejemben, amivel remélhetőleg megállapítható lesz a tényállás. Aláírom, lehet, hogy nem leszek teljesen fair most, de sajnos ez egy ilyen játék most. Az a világ, melyben én élek, a természetéből adódóan romlott és veszélyes. Egy ilyen közegbe pedig csak úgy akárkit nem lehet bevonni. Ha így tennénk, az egyetem pincéje tele lenne megtört lelkű, sérült egyénekkel, akik pusztán a feladat súlya alatt roskadtak össze. Így is vannak egyesek, akik végül nem bírják, hiába a szigorú kiválasztás... nem sokon múlt régen, hogy én is beleessek ebbe a kategóriába. Szerencsére nem így volt, most pedig el kellett döntenem, hogy alkalmas-e a jelölt, vagy sem. Az előélete alapján úgy tűnik, rendben van, a new yorkiaktól sem kaptam olyan információt, mely szerint korábban lett volna valami kapcsolata a világunkkal, került volna őrző vagy farkas célkeresztbe. Szűz terület, talán fogalmazhatunk így is. Mindenesetre én helyet foglaltam vele szemben, majd egy darabig csendben vizslattam. Legyen csak egy kis kényelmetlenség érzet a hallgatásom révén, mely kizökkentheti az egyensúlyából. Végül megszólaltam, nyugodt, kimért hangon. - Elég kellemetlen ügyben kértem találkozót öntől. Fairbanks ugyan kisváros, de megvannak a maga mocskos ügyei a háttérben, mint minden településnek. A rendőrség megkért, hogy járjak utána az egyik ilyennek... nevezetesen egy ingatlan spekulációra szakosodott csoportnak. Itt veszem elő a noteszomat, melyet kinyitok. Egy fényképet húzok elő belőle, majd csúsztatom oda a nő elé. - Úgy tudom, hogy ismeri ezt az embert és egy időben az ügyfele is volt. Arra szeretném kérni, hogy mondjon el nekem mindent róla, amit csak tud. A képen Rebecca azt a fairbanks-i ügyvédet láthatta, akivel annak idején fel kellett vennie a kapcsolatot a házát illetően, mikor ideköltözött Alaszkába.
//Bocsánatod kérem a hosszú várakozásért, innentől igyekszek gyakrabban írni//
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Tényleg nagyon hivatalos és fontos dologról lehetett szó, mert a férfi aki végül megérkezett, még egy udvarias mosolyt sem eresztett meg felém. Egy kicsit zavart, de hát ha ő ilyen, akkor nincs mit tenni. A másik ami nyugtalanított az a hallgatása volt, elvégre velem beszélni jött ide, most mégis úgy ül mint a kuka. Pár pillanat után jutott csak eszembe, hogy talán engem gyanúsít valamivel és csak a reakciómra kíváncsi, vajon bűnös vagyok-e vagy sem. Mivel nem régóta vagyok itt a városban és tudomásom szerint nem tettem semmi törvénybeütközőt, nem értettem mit akarhat tőlem. Kezdett kínos és kényelmetlen lenni a csend. Utoljára Mrs. Vickers óráján éreztem magam így, az ő szokása volt, hogy felszólított valakit, aztán nem szólalt meg egy ideig, csak nézett a pápaszemével. A velem szemben ülő férfinak nem volt szemüvege, sem olyan szoros kontya, hogy a szemeit kínaira húzza, mégis tudott úgy nézni, hogy kellemetlenül érezzem magam, ezen pedig nem segített az se, hogy úgy gondoltam engem gyanúsít bármi is legyen az.* -Nos? *Kérdeztem rá mikor már jó ideje hallgatott, mosolyogtam de csak azért, hogy fenntartsam a társalgási etikettet. Végre megjött a hangja, először semmiségnek tűnt, bár a bűnt nem lehet semminek tekinteni, nem hittem, hogy bármi közöm lehet hozzá. Ám amikor egy fényképet vett elő és azon a Fairbanks-i ügyvédet ismertem fel, már ideges lettem. Nem azért mert bűnös voltam, hanem azért mert áldozatnak hittem magam. Reméltem, hogy nem a nagyi háza körül akadt probléma.* -Ismerem. Ő intézte a ház papírjait ami a nagymamámé volt. Sajnálom, de nem tudok róla többet mint amennyit egy ügyvédről lehet tudni. Nála voltak a ház kulcsai, az átíráshoz szükséges dokumentumok. Csak annyit róhatok fel neki, hogy nem intézte el, hogy mire megérkezem legyen áram és víz a házban. Gond van a házzal? Aggódnom kellene? *Tényleg nem tudtam többet, csak néhány alkalommal beszéltem vele telefonon és csupán egyszer találkoztam vele amikor átvettem a ház kulcsait és a papírokat. Nagyon reméltem, hogy nem a nagyi háza az oka annak, hogy Mr. Revenor megkeresett.*
A jelek szerint hatott az általam kezdésként használt formula, mert végül nem én nyitom ki a számat legelőször. Magamban teszek egy pipát az egyik rublikába, mely mellett a "kezdeményezőkészség" felirat szerepelt. Fontos vonás, őrzőként tudni kell kézbe venni a dolgokat és beindítani az eseményeket. Én pedig az ilyen apró dolgokra figyeltem most oda. Lehet engem kicsit kegyetlennek nevezni, vagy túlságosan részletekbe menőt, de mint fentebb mondtam, ez most tényleg egy komolyabb ügy, ami odafigyelést követel. Rebecca válaszát figyelmesen hallgattam végig, majd ujjammal halkan dobolni kezdtem az asztalon, mintegy jelezve, ahogyan gondolkodom. Minden egyes szavát figyelemmel kísértem, mert ki tudja, mit tudok ellene fordítani, mintegy alkalmazkodva a körülményekhez. Voltak előzetes terveim, ugyanakkor nem lehet egy ilyen beszélgetést teljesen, szóról szóra megtervezni. Ahhoz túlságosan sok a változó tényező, mint magában az életben. Na akkor lássuk, hogy haladunk tovább. - Amennyiben törvényesen jutott a házához, nincs mitől félni. Ugyanakkor, mint mondtam, ez az ügyvéd ingatlan spekulációval foglalkozik. Több kétes alaknak vagy csókos embernek házat juttatott, fű alatt, a jogos tulajdonosokat eltávolítva. S mint mondtam, többed magával csinálja. Úgy tűnik, ő a sebezhető pont - hátradőltem. - Biztos benne, hogy csupán ennyit tud nekem mondani az emberünkről? Hátradőltem a székben, miközben karbafontam a kezeimet és figyeltem a nő rezdüléseit. Láttam rajta az idegességet, de ez természetes. Az, hogy talán mutyi van a közvetlen közelében. Normál emberként én is ideges lennék. Viszont most még tekertem ezen az egészen egyet. - Tudja Rebecca, amennyiben akadályozni akarja a nyomozást és azért nem mond el nekem mindent, akkor az ugyanolyan súlyos tényező, mint ha a rendőrségen tenné ugyanezt. Elültetem benne az újabb csavart az üggyel kapcsolatban, téve egy ilyen leplezetlen célzást, hogy talán mi oka is volt annak, miért ténylegesen idehívtam ma. Talán mocsok húzás tőlem, elvégre én tisztában vagyok vele, hogy Rebecca házbirtoklása teljesen tiszta és jogos, ugyanakkor erről nem kellett tudnia.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Nem tudtam, hogy egy nagy tesztnek vagyok kitéve, egyelőre teljes egészében megvettem amit a férfi mondott. Amikor megtudtam, hogy arról az ügyvédről van szó akitől átvettem a nagyi házának kulcsait, akit mondhatni megfenyegettem Amandával és a jelvényével, hogy gyorsabban intézkedjen a víz és a generátor miatt, elkezdek aggódni. Nem szeretnék belekeveredni semmilyen törvénytelen dologba, sosem sértettem meg a törvényt és a jövőben is távol áll majd tőlem még a gondolata is, de aggódom azért, mert jelenleg nagyon úgy áll a helyzet, hogy elveszíthetem a nagyi házát, vagyis az én házamat. Épp csak elöntöttem, hogy letelepedek itt, van munkám és vannak barátaim, úgy gondoltam, hogy végre egyenesbe jövök és nekiállhatok élvezni az életemet, erre tessék. A férfi szavai nem nyugtatnak meg, sőt! Most kezdek csak igazán kétségbeesni, hiszen minden irat ott van az ügyvédnél s bár mindent elolvasok mielőtt aláírom, a szignóm ott van a nála lévő papírok alján, ha házakat oroz el a jogos tulajdonosuktól egy kis hamisítástól nem fog megrettenni.* -Nézze! Nem tudom, hogy a papírok mennyire voltak törvényesek, az egész New Yorkban kezdődött, az ottani ügyvéddel. Az anyám meghalt és az ő nevén volt a ház amiről nem is tudtam, hogy létezik, aztán minden átkerült ide. Megkaptam a kulcsokat, aláírtam a papírokat melyek hitelesítik az öröklést. *Akár át is verhettek, bár a ház a nagyié volt, bizonyítja az a sok fénykép amit magamról találtam, a név és Naomi nagyszülei akik a nagyi szomszédjai voltak. Az is biztos, hogy a New York-i ügyvéd mindent rendben talált, végül is az egész ügy elrendeződött ott, csak át kellett vennem a házat. Lehet, hogy nem sokára felbukkan egy új tulajdonos? Aggódtam, féltem és most már dühös is voltam. Az sem tett jót, hogy Adam Revenor az asztalon dobolt az ujjaival. Annyira magabiztosnak tűnt, hogy már kezdtem azt hinni, nem is magánnyomozó hanem az ügyvéd cimborája aki felméri a terepet.* - Abbahagyná ezt kérem? Köszönöm. *Intettem a tekintetemmel a doboló ujjaira. Elvettem a kezeimet én is, félő volt, hogy összeroppantom a poharat idegességemben. Inkább az ölembe ejtettem és a saját ujjaimat gyűrögettem az üveg helyett. Nem tudtam többet az ügyvédről, csak egyszer találkoztam vele és nem néztem körül az irodájában. A nagyi háza miatt aggódtam és nem azért mert vaj volt a fülem mögött. A lelkiismeretem tiszta volt, épp ezért tudtam határozott lenni. Bármi is történt harcolni fogok a nagyim, vagyis az én házamért. A fenyegetés ami ezután következett már sok volt. Mégis mit képzel rólam? Még egy tilos parkolásom sem volt soha, nemhogy belefolyjak egy ilyen ingatlanos, konspirációs izébe. Azt hiszem csúnyán néztem most, összehúztam a szemöldökeimet és megint eszembe jutott, hogy Adam Revenor talán nem az akinek mondja magát.* -Jó, menjünk a rendőrségre. Ott is csak ennyit tudok mondani.
A hozzászólást Rebecca Morgan összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Feb. 27, 2015 6:59 am-kor.
- Részvétem - jegyzem meg, mikor megemlíti, hogy az anyja elhunyt. Persze én erről tudtam, de szokásom volt részvétet nyilvánítani, ha elhangzott egy ilyen eset. Úgy, hogy árvaként nőttem fel, még egy kolostornyi ember között is, át tudtam érezni, milyen elveszíteni egy fontos részt az életünkből. Ám úgy tűnik a szavaim hatnak. Nem kicsit. Az eddigi derűs, vagy legalább is nyugodtnak nevezhető viselkedés egyre inkább kezd átcsapni idegességbe. Ezt meg is jegyzem magamnak, de nem fogom fel feltétlenül hibaként. A kisembereket nem olyan nehéz izgalomba hozni, ha a megélhetésükre és annak veszélyeztetésére terelődik a téma. Nem csak azt jegyzem fel magamban most, hogy mi lehet később egy esetleges hibaforrás, ha elhívjuk... hanem azt is, hogy mit kell majd kiküszöbölni hosszútávon. - Nem lepne meg, ha valami mégse lenne jó a papírokkal. Mint mondtam, az emberünk nagyban utazik, nem okoz problémát hitelesnek tűnő papírok kiállítása a számára. S ezzel nem csak ő van így, magasabb szinten is folynak az üzelmek. Az átverések már csak ilyenek. Ön mindent rendben talál, de aztán idővel kiderül, hogy egyáltalán nincs úgy, de akkor már késő, mert mindenből kiforgatják, ráadásul törvényes úton. A szomorú igazság az, hogy semmi túlzás nem volt a szavaimban, napi szinten történnek ilyen jellegű átverések. Már két kezemen se tudom megszámolni, hány hasonló esetet buktattam le, s sajnos nem mindegyiket időben. Addigra már családok mentek tönkre, mire méltó helyére kerültek a tettesek a börtönben. Ez viszont most nem tartozott ide, ahogyan próbáltam kihozni a helyzetből. Hamarosan elhangzik a kérése a kezemet illetően, melynek hatására szét is terpesztem az ujjaimat az asztal lapján. - Elnézést. Azért igyekeztem éreztetni vele, hogy én nem ellenség vagyok, csupán egy nyomozó, aki igyekszik eleget tenni a munkájának. A szavaim viszont még mélyebbre hatolnak, Rebecca-t a jelek szerint elérte a fenyegetés, nem kicsit. Úgy, hogy a tekintetem ki se mászik a nő szeméből, ezt nem nehéz észrevennem... ahogyan a testbeszéde se éppen csendes. Ejjej Adam, sikerült ebbe megint úgy belenyúlnod, ahogyan azt kell. Ám sajnos máshogy nem lehet. Az emberből a feszültséghelyzet nagyon gyakran hozza elő az igaz valóját, nekem pedig ezt kellett volna látnom. Még mindig humánusabbak az eszközeim, mint egy skót társamnak, aki anno vonatsínre kötözte a potenciális növendékét az elhívás előtt. - Oka van annak, hogy nem egy egyenruhás ül most önnel szemben. A nyomozó, aki megbízott az üggyel, elmondta, hogy szerinte szivárogtatnak az ügyvédnek az őrsről. Ha csak kicsit is szorul a hurok, legyen lehetősége menekülni. Éppen ezért kellett külsősre bízni az ügyet, nehogy rossz fülekbe jussanak, hogy kutatnak utána - tartok egy rövid szünetet. - Ám ha gyanúsnak tartja a kifogásomat, nyugodtan vegye elő a telefonját és hívja fel egy közös ismerősünket. Amanda biztosítaná róla, hogy a rendőrség szokott engem alkalmazni. Jól tudtam, hogy Rebecca ismeri a szőkét, ezért hoztam fel a nevét. Elég magabiztosan beszéltem hozzá, hogy ne csak üres szavakkal dobálózzak. Meg amúgy is, ha hazudnék, hülye lennék egy ilyen potenciális lebukási tényezőre felhívni a figyelmét. - Nézze Rebecca, elmondom, mit gondolok - dőlök hátra, karba font kezekkel, ha már olyan szépen megkértek rá, hogy ne doboljak az asztalon. - Ön becsületes embernek tűnik. Jópár éve vagyok már a szakmában ahhoz, hogy kiszúrjam a link alakokat. Erősen úgy tűnik, hogy ön csak egy átlagos hölgy, aki rossz helyzetbe keveredett. Persze fennáll a lehetősége, hogy ennek ellenére megvezet engem s egy húron pendül az ügyvéddel, de egyelőre kétlem ezt. Ugyanakkor, mivel ön ügyfél, ez talán kínálkozó lehetőség némi kutakodásra. Ezzel akár még magát is tisztázná az esetleges gyanú alól és segítene megelőzni azt, hogy mások bajba kerüljenek - tartottam egy jelentőségteljes szünetet, majd. - Nos, hajlandó lenne segíteni nekem?
//Újfent bocsánat a késésért *tockost ad magának*//
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Az egész beszélgetésből eddig azt a következtetést vontam le, hogy Adam Revenor egy idegesítő alak. Ha nem lennék olyan emberszerető mint amilyen vagyok és fifikásabb is mint amilyen nem vagyok, akkor gyanakodnék arra, hogy direkt csinálja azért, hogy manipuláljon. Így azonban szimplán egy kellemetlen férfinak tűnik a magánnyomozók táborából.* -Köszönöm. *Legalább erre gondolt. Nem mintha ennyi idő után és tőle számítana, de értékelem, hogy legalább együttérzést mutat. * -Remek. Akkor most kezdjek el aggódni? Kitehetnek az otthonomból? *Ha eddig a nagyi házának éreztem a kis lakot ahol olyan jól éreztem magam, most már a magaménak tudom. Foggal-körömmel fogok harcolni érte. nem hagyhatom, hogy a nagyi és a családom, az ismeretlen őseim öröksége egy pénzhajhász ügyvéd kezébe kerüljön. Azt ugyan még nem sikerült megértenem, mi kellhet egy nagyban utazó ügyvédnek egy apró ingatlanból, ami ráadásul a város szélén áll, valószínűleg megvan már vagy száz éves és nincs benne rendes fűtés csak kandallók ami elég nagy macerával jár – megtanultam fát vágni és remek fitnesz mondhatom – s az áramot is generátorból nyerem, de jó, elhiszem, hogy kell. Egy hasznom van eddig csupán az egészből, hogy nem kell hallgatnom az idegesítő dobolást az asztalon. Az érvei a saját jelenlétére megalapozottnak tűnnek, főleg miután Amanda neve is szóba kerül. ez persze csak azután, hogy kijelentettem, szívesen megyek be a rendőrségre. Persze megint csak gyanakodhatnék az engedékenységén, de ha ismeri Amandát, engem meggyőzött. Alapjában véve naiv vagyok, mert hiszem, hogy mindenkiben van valami jó, csak elő kell ásni. A szimplán kellemetlen alakból is sikerülhet. De ahogy megnyugodhatnék, újabb probléma üti fel a fejét.* -Erősen úgy tűnik? ………Köszönöm, hogy kételkedik. *Mérgesen nézek rá és vonom kérdőre kissé félbeszakítva. Persze ez nem biztos, hogy megzavarja abban, hogy tovább mondja amit akart. De bosszant, hogy olyan vaksi. Hogy nem látja azt ami nyilvánvaló, én nem vagyok sem szélhámos, sem manipulatív dög. Még a legmerészebb álmaimban sem vetemednék olyasmire aminek „ lehetőségként” lefest. artra viszont, hogy tisztázhatom magam, két kézzel kapok utána. * -Segíteni? De mégis hogyan? Adjam át a papírokat amelyek a birtokomban vannak? Készséggel. De nem tudom miben segít ez. *Más nem jut most eszembe hogyan segíthetnék, de bármit megtennék, hogy segíthessek, mert ezzel magamon segítek. Persze nálam a „bármit” nem biztos, hogy ugyanazt jelenti mint nála.*
//Ne bántsd magad, inkább én kérnék egy csokor virágot //
Oké, úgy tűnik eljutottunk a kellemetlenebb részéhez a dolgoknak. A dolgok jogi hátteréhez nem nagyon értek, elvégre én nem voltam valami jogtudós, vagy valami titkolt polihisztor, aki a fő foglalkozása mellett még ehhez is ért. Csupán egy átlagos emberke, aki magánnyomozó... na de pont emiatt voltak elképzeléseim a dolgokkal kapcsolatban. - Sajnos könnyen lehetséges. Ha az emberünk az, akinek gondolom, akkor lehet, hogy tett kitéteket a szerződésbe, a tipikus apró betűs rész megoldással. Apró, kihasználható tényezők. Ki tudja, talán egyszercsak beállít önhöz egy ismeretlen családdal, arra hivatkozva, hogy albérlő beköltöztetési jogot biztosított neki. Vagy, ami valószínűbb, hogy valami piszkos ügybe próbálja meg belerántani... amibe, ha nem hajlandó belemenni, akkor kiforgatja a házából. Mint mondtam, módfelett gyakorlott emberrel van dolgunk. Fessünk csak sötét képet, növeljük folyamatosan a nyomást, most ez a módi. Szokatlan amúgy, én nem vagyok alapvetően idegesítő vagy direkt másokat felhúzó típus. Jobban szeretem, ha nyugalom van, nem őrül meg a másik közben, én alapvetően ilyesmire törekvő emberke voltam. De most nem, hiszen felmérés volt, nem pedig átlagos mindennap. Majd talán egyszer eljön annak is az ideje kettőnk közt. - Ha abban a közegben tengetné az életét Rebecca, amiben én élek, hamar megtanulná, hogy csak a végén mondja ki a végső szót. Vesztem már rajta ilyenen kis híján. Hogy túl hamar adtam meg a bizalmat, nem figyeltem oda az apró jelekre, aminek az eredménye majdnem egy golyó lett a fejbe hirtelen felindulásból. S ez csak egy eset volt. Ehhez pedig nem kellett őrzőnek lenni. Magánynomozóként így is bőven elég veszélyes közegbe vagyok képes belemenni, mint amikor Skóciában keveredtem lövöldözésbe a bűnözőkkel. Ebben a világban tényleg mindenre oda kell figyelni, különben annyi lesz. Sose legyen túlságosan naiv az ember és higgye el először azt, amit először hisz... még ha egyre inkább úgy tűnik, hogy jól látja. Sose lehet tudni, kivel állunk szemben. - A papírokkal nem megyünk sokra, másra lesz szükség. Egy ideje már az emberünk nyomában járok és kiderítettem, hogy hol tartja azokat a papírokat, amikkel csőbe lehetne húzni. Az irodájában. Ha azt meg tudnám szerezni, azzal terhelő bizonyítékok kerülnének a kezembe és hamar lehárhatnánk az ügyet. A baj viszont az, hogy nekem bizonyos körökben már van hírem itt Fairbanks-ben. Szóval ha beállítanék én vagy a rendőrség hozzá, könnyen valószínű, hogy rájönne, miért is vagyok ott - tartok egy kis szünetet, majd. - Ön viszont ügyfél volt, lényegesen kisebb feltűnést keltene, ha valami csip-csup ügy miatt kérne találkozót. Sokkal kisebb így a lehetősége annak, hogy gyanakodna... és talán el tudná emelni azokat a bizonyos papírokat, ha esetleg "véletlenül" valaki elvonná az ügyvéd figyelmét.
// //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Még mindig nem értem hogyan lehetne elvenni az otthonomat jogi úton. Persze nem vagyok jártas az ilyen ügyekben, ezért nem is kételkedem. Minden egyes gondolatomat újabb ellenem irányuló érvekkel alá tudom támasztani. Csak mert tapasztalatlan vagyok.* -Nem volt apró betűs rész. Az elejétől a végéig elolvastam minden egyes szót. Mindig mindent elolvasok mielőtt aláírom. *Szerencse, hogy eddig nem kellett egy kiló papírt elolvasnom, egy ilyen szerződés csupán pár oldalnyi. Ráadásul nem két fél közötti megállapodás aminek minden oldalát alá kell írni, csupán egy határozat az öröklésről, amit tudomásul vettem és aláírtam, hogy átvettem és a tulajdonom. Persze utólag is közbe lehet szúrni egy „a”, „b”, és „c” pontot tartalmazó kiegészítést, ezt nem vitatom, egy jó hamisító pedig megoldja az aláírás gondot is. Megint csak az ellenérvek, melyek elbizonytalanítanak. Ebből is láthatja, hogy nem vagyok szélhámos, nem ismerem a kiskapukat és még a legkisebb rosszat sem feltételezem senkiről. Ezért bosszant, hogy kételkedik bennem, de hát egy magánnyomozó akkor végzi jól a dolgát ha kételkedik. Egy kicsit megenyhülök az irányában, de még mindig nem kedvelem, a megjegyzésére csak elhúzom a számat. Igen, én ilyen vagyok, hamarabb kimondom a végső szót mint kellene. A további magyarázata az elején még csupán információ a számomra, udvariasan hallgatom végig annak ellenére, hogy szerintem rám nézve semmi értelme. Elvégre a munkájáról beszél és csak annyi derül ki a szerepemről, hogy az ügyvédtől kapott papírok nem elegendőek. Amikor szünetet tart sem szólok közbe, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudom mit mondhatnék a problémájára. Ő viszont tudja. Ez az a pont amikor kissé elnyílik a szám, de még nem gyanakszom addig amíg ki nem nyögi, hogy lopnom kellene. * -Éééén? Nekem kellene lopnom? Mert ez lopás! *A szemöldökeim megemelkednek és úgy nézhetek rá mint egy őrültre aki most szabadult az elmegyógyintézetből valami véletlen elírás miatt. * -Nincs erre valaki más? Egy rendőrnő akit nem ismer. Egy egyenruhás, vagy az asszisztense? Biztosan van asszisztense, minden magánnyomozónak van. Nem is kell, hogy ügyfél legyen, elég ha csak _az szeretne_ lenni. *Elemelni. Úgy mondja mintha az valami könnyű dolog lenne. Mintha elvennék egy almát a zöldséges standról. Még olyat sem csinálnék, tilosban sem parkoltam soha. Tuti biztosan elbuknék, akkor meg ki tudja mit tenne velem egy körmönfont ügyvéd akinek a bőre a tét. * -Csak viccelt ugye? *Biztosan csak viccelt. Reménykedve nézek rá. Az nem lehet, hogy pont rám akar bízni ilyesmit. Persze mi bajom lehet egy ügyvédi irodában a belváros szívében? Legfeljebb később rabolnak el, kínoznak meg, nem nagy ügy. *
Megcsóválom a fejem. - Ne szó szerint értse. Ha azt mondom, hogy apró betűs rész, akkor olyan apróra gondoljon, hogy nem is látja. Pontosabban látja, csak nem tudja, hogy az. Ma már az igazán ügyes szélhámosok a szöveg közé rejtik el a mondandót, a megfelelő szavakat használva. Önnek nem kelt feltűnést és szabályosnak tűnik, de az igazi jogot ismerő ki tudja használni, ha akarja. Nem volt egyszerű úgy meggyőzően beszélni az ilyen jogi kérdésekről, hogy én amúgy a legnagyobb jóindulattal szólva is alapképzettséggel bírtam benne. Ismertem a btk-t meg a társait, melyek elengedhetetlen egy magánnyomozó számára, de az ilyen jogszabályosdi nekem már magasiskola volt. Ugyanakkor a megfelelő fellépéssel mindent ellensúlyozni lehet, ezt már megtanultam. Magabiztos tekintet, nem megbotló szavak... s nem utolsó sorban a másik fél tudatlanságának kihasználása. Ahogyan Rebecca arcjátékát figyeltem legalább is határozottan olyan redők jelentek meg az arcán, mint amikor legszívesebben az ember magának is feltenné a kérdést, miről beszél ez az ürge. Határozottan kezdett beigazolódni a kialakított képem igaza. Rebecca csak egy átlagos nő volt, ki élni akarja a mindennapi életét. Mint a legtöbb ember, aki jár-kel a városban... s a legtöbb ember, aki tudtán kívül magában hordozza a szellemek ajándékát, a mágiaérzékenységet. - A magam részéről inkább terhelő bizonyíték begyűjtésének nevezném. A rendőrség még jutalmat is szokott adni azoknak a törvénytisztelő polgároknak, akik ilyen módon segítik a munkájukat. Próbálom más téren is kecsegtetőbbé tenni számár az ajánlatomat. Az első volt az erkölcsi győzelem ígérete, mellyel bizonyíthatja saját ártatlanságát, illetve segítőkészségét akár az idegen emberek irányába is. Aztán jött a nyerészkedési lehetőség, anyagi gyarapodás lehetősége. Vannak azért előnyei, ha segítünk a hatóságoknak, csak hát ezzel nem mindenki van képben. - Téved Rebecca. A legtöbb magánnyomozó ugyan foglalkoztat aszisztenst, de én teljesen egyedül dolgozom, szóval ez a lehetőség kilőve. S az sem véletlen, hogy pont önt kérem meg erre. Olyan emberre van szükség, ki a lehető legkevesebb feltűnést keltheti. Márpedig ön büntetlen előéletű és mint megállapítottam, nem nézem ki önből a bűnös cselekedeteket. Mikor visszakérdez, hogy ugye csak vicceltem, határozottan megrázom a fejem. Túlságosan komoly az arckifejezésem ahhoz, hogy egyszer csak április bolondját kiáltsak. Az amúgy is jócskán odébb van.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Látszik, hogy nem igazán vagyok jártas a jogi ügyekben, amit eddig tudok az édeskevés ahhoz, hogy ne lehessen átverni, akár egyetlen szerződéssel vagy tulajdonjogi papírral. Az ügyvédek meg „hiénák” ahogy a barátnőm mindig emlegeti őket, neki nem volt szerencséje, kismilliószor találkozott velük és mindig volt valami problémája. Sajnos azonban nélkülük nem lehet bizonyos ügyeket elintézni, a bürokrácia talaja velük van kikövezve. * -Ó! Persze, így most már érthető. *Le az ügyvédekkel! Elbizonytalanodtam, de nem annyira, hogy teljes pánikba essem. Bennem is van harcos szellem, csak az átlagos emberhez képest több kell, hogy kihozza belőlem. Ám még mindig remélem, hogy nem lesz szükség rá, sokkal optimistább vagyok mint kellene. Ám idővel rájövök, hogy ezt a tulajdonságomat más irányba kell fordítanom, de a lopás akkor is lopás marad. Nem vagyok én kém, sem ügynök, hogy átnevezzem a magam hasznára. * -Terhelő bizonyíték. Elég lenne egy házkutatás….persze gondolom engedély az nincs. És ez törvényes? Mármint az amit tennék, megállná a helyét a bíróságon? *Nem nézek túl sok filmet, de eleget olvastam már ahhoz, hogy feltegyek egy ilyen kérdést. ha valami nem törvényes úton került a rendőrök kezébe, egy másik piszok ügyvéd úgy kiforgatja, hogy öröm lesz nézni. A jutalom egyáltalán nem érdekel, elengedem a fülem mellett, sosem cselekedtem a magam érdekéből és nem most fogom elkezdeni. Az asszisztens hiánya elkeserít, úgy tűnik nincs más hátra ha biztonságban akarom tudni az örökségemet, a nagyi házát, az őseimét. Egyvalami azonban szúrja az önbecsülésemet.* -Ó, az elején még nagyon is kételkedett bennem. *Szándékosan festem a hangomat szurkálódóra. Nagyon is emlékszem amikor azt mondta, hogy benne van a pakliban, hogy megvezetem és utána is csak „erősen tűnt úgy”, hogy becsületes vagyok. Remek, elértünk arra a szintre amikor már nem nézi ki belőlem a bűnös cselekedetet. Van egy olyan érzésem, hogy….* -Ezt már az elején is tudta, ugye? Mert utánam nézett, ha tisztában van fedhetetlenségemmel. *Kell még egy kis idő, hogy végiggondoljam. Nagyon is mimóza lelkű vagyok ahhoz, hogy képes legyek egy ilyen tettre. Jobban belegondolva, én amint az ügyvédem papírjai között turkálok hidegvérrel és nem jelenik meg előttem számtalan kép a vérbefagyott holttestemről, nagyon is a lehetetlen kategóriát súrolja. A mérleg másik oldalán azonban ott van a nagyi háza, ami több mint száz éve a családé, nem veszíthetem el egy körmönfont ügyvéd miatt. Ez utóbbi sokkal fontosabb semmint az erkölcseimért kezdjek aggódni. Mielőtt még meggondolnám magam, beleugrok a mélyvízbe. * -Rendben. Megpróbálhatjuk. *Az asztal alatt összeszorítom mindkét öklömet, most már nem visszakozhatok. A nagyira gondolok, bár nem ismertem, abból amit Naomi nagyszülei meséltek róla, harcos szellem lehetett. Ő biztosan nem hagyná, hogy bárki belerondítson az életébe, nem hozhatok rá szégyent. Eszembe jut az álmom, a nagyi azt mondta, hogy őriznem kell a házat, az emlékeit, és az egyensúlyt. Az utóbbiról még nem tudom mit jelent, de a másik kettő egyértelmű. Úgy tűnik megtaláltam a következő lépcsőfokot, talán közelebb visz a nagyi rejtélyéhez.*
Megcsóválom a fejem. - Ahhoz a rendőrség kellene, hogy legális házkutatást tarthassak, de amíg nem tudjuk, ki ott a tégla, nem szabad megkísérelni. Ki tudja, talán pont az engedélyt kiállító személy köp neki. Ha leadja a drótot még azelőtt, hogy kiérnének hozzá, megsemmisítheti az összes terhelő bizonyítékot. Sajnos túl körmönfont emberrel van dolgunk. Volt már ilyenben részem, nagyon csúnyán pofára is estem miatta. Ugyan végül sikerült lekapcsolni az illetőt, de a részemről elképesztően nagy negatív hírnevet generált hosszú időre. Sok siker kellett, mire le tudtam rázni magamról. Még szerencse, hogy amúgy nem szokásom csak úgy félbehagyni a dolgokat, mert akkor könnyen lehet, ma nem dolgozok magánnyomozóként. Egy harcművészet gyakorlása közben felnőni viszont ad egyfajta tartást az embernek, mely átsegíti a nehéz időkben. - Nem kell félnie, rosszabb esetben is engem vesznek elő, mint felbujtót. De mivel engem meg a rendőrség foglalkoztat, így rólam is tovább megy a dolog. Vannak esetek, amikor minden eszköz megengedett és az én szememben a kerge farkasok megállítása, vagy akár az ilyen rohadékok leültetése ebbe a kategóriába esik. Persze csak érzéssel, azért ölni még ezért se éri meg. - Az a magánnyomozó, aki az első percben félreteszi a kétségeit, nagyon hamar hullazsákban találja magát. S igen, valóban utánanéztem magának. Kellett kapnom egy előzetes képet önről, mielőtt eldönthettem volna, mi legyen a következő lépés. De remélem abban egyetért velem, hogy ez még mindig diszkrétebb, mint ha az elmúlt hetekben minden egyes helyre követtem volna - iszok egy kortyot. S ha még a feddhetetlen előélet ott is van, még ha nem találok semmi terhelőt, akkor se váltja ki semmi a személyes találkozó jelentette információkat. A mindennapi viselkedés, szóhasználat, válaszreakciók, sokkal több van ezekben, mint néhány teleírt lapban. Megtanultam ezeknek a jelentőségét felértékelni, így hát éltem vele most is. Persze azt a nő megtudhatta, hogy sokkal nagyobb dolog fordult kockán, mint amit lát jelenleg. Aztán jön a beleegyezése, mire én megeresztek egy elismerő mosolyt. - Most mondanám erre, hogy egyszer egy nagy ember azt mondta: tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld... de a helyzet az, hogy Yoda se nagy nem volt, se ember, szóval... - oké, ez nem volt a legjobb stresszoldó poén, de legalább beszéltem, míg előhúztam egy kártyát a kabátom egyik belsőzsebéből. - Tessék, a névjegykártyám. Egyelőre annyit kérek, hogy hívja fel az ügyvédjét és egyeztessen vele egy időpontot, lehetőleg minél hamarabb, de azért ne feltűnően. Ha megvan az időpont, akkor hívjon fel, addig kidolgozom magamban, mivel fogjuk meglepni Mr. Rosszfiút. A gépezet beindult, de nem rajtam múlott. Nekem csupán meg kellett piszkálnom az állóvizet, de a követ már nem én dobtam bele. Ha Rebecca nem dönt úgy, hogy beleveti magát a dolgokba, akkor én nem álltam volna neki erősködni még jobban. Látnom kellett, hajlandó-e vállalni a veszélyt, mely még az átlagember életét is totálisan felzavarhatja. Vállalta... s mikor a találkozó maradék percei után elköszöntem, majd hazafele indultam, úgy éreztem, megkaptam a válaszokat a kérdéseimre, melyek foglalkoztattak. Ideje megindítanom a következő felvonását a dolognak.
//Tekintettel arra, hogy már nagyon húzódik a játék és nem szeretném jobban feltartani, szerintem ezt a szálat itt most lezárhatjuk. Hamarosan fogok küldeni neked PM-et a továbbiakkal kapcsolatban. Addig is köszöntem a játékot ^^ //
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Némi fintorral az arcomon bólintok, amiben benne van a burkolt megjegyzés is; „igen, gondoltam”. Kétség sem férhet ahhoz, hogy itt a háttérben nagy dolgok zajlanak, melyeknek most én is a részese lettem, pedig nem is akartam. de persze a rossz dolgok mindig így történnek, senki nem akarja magának de megtörténik, aztán jön a pánik meg a kapkodás. A magyarázatot kénytelen vagyok elfogadni, attól még fázhatok az egésztől. Csak azért ég bennem a tenni akarás, mert a nagyi házáról van szó és élénken emlékszem még arra az álomra és a nagyi levelére amit megtaláltam. Végül is az a történet furcsább és megmagyarázhatatlanabb volt mint az amelyikbe most csöppentem, mégis szervesen kapcsolódnak egymáshoz. * -Ó, hát ez tényleg megnyugtató. *Csak picit vagyok gúnyos, de ezt az üggyel kapcsolatos félelmeim mondatják velem, Adam Revenor minden bizonnyal hozzá van szokva ilyesmihez, talán fel sem veszi. Nem a törvénytől félek hanem az esetleges következményektől. * -Valóban, így azért kényelmesebb volt. Köszönöm, hogy gondolt a lelkivilágomra. *Sajnálom, de egyszerűen nem tudok azonosulni a törvény embereinek módszereivel, semmilyen módon. Tisztában vagyok vele, hogy muszáj és szükséges a nyomozás elősegítésére, de amikor arra gondolok, hogy így vagy úgy a Nagytestvér figyelt, csak bosszúságot érzek. A beleegyezésemet követő szavain viszont meglepődöm, még nem döntöttem el, hogy sírjak vagy nevessek ezen. Azért Luke Skywalkernek a vállán sokkal nagyobb súly volt a történet szempontjából mint az enyémen és a magánnyomozóm nem úgy néz ki mint Yoda.* -Mindenre gondoltam de arra nem, hogy egy filmtörténeti klasszikust idéz. Ön meg se nem kicsi, se nem zöld és a fülei is normális méretűek. *A névjegykártyát elveszem és önkéntelenül is megnézem, legalább Amandán kívül is van valaki akit felhívhatok ha a kést a torkomnak szegezik. Az utasításra csak bólintok, még mindig nem tértem magamhoz igazán, majd otthon a nagy magányomban helyre teszem a dolgokat. Szeretek egyedül lenni amikor kitör a frász. Miután elköszönt én még maradtam egy kicsit. Megittam a narancslevemet és azon morfondíroztam, hogy hazafelé veszek egy üveg bort. Nem szoktam ugyan stressz oldónak használni az alkoholt, de most igazán megérdemeltem legalább két pohárral. Végül a tervből elhatározás lett, így távoztam a kocsmából. * //Köszönöm a játékot! //
Kicsit tartottam ettől a találkozótól, mert egyelőre magam sem tudtam, mit fogok mondani, miként rakom majd helyre a hímet és szüntetem meg a problémát. Merthogy ez probléma volt, azzal teljes mértékben tisztában voltam, minél előbb pontot kellett tenni az ügy végére. Edward-dal nem foglalkoztam többet, mert már nem tartozott hozzám, Egon viszont még mindig a leszármazottam és ideje, hogy rendbe szedjük a dolgokat. Annabelle-től kértem egy kis segítséget, hogy merre lelhetem meg a hímet, azt mondta, mostanában sokat jár kocsmákba. Nem tetszett. Már önmagában ez az információ nem tetszett. Tudom jól, hogy igencsak érthetetlen lehet számára mindaz, amit a valaha volt Kölykömtől megtudott, de az, hogy kocsmában múlatja az idejét... Cseppet sem hasznos. Még egy apróság, ami megnehezíti a dolgomat, de nem is baj. Hiszen a véremmel foglalkozhatok és végre van mit csinálnom. Nem igazán aratott felhőtlen sikert, amikor közöltem, hogy el szeretnék menni itthonról, de már jobban voltam. Abban teljes mértékben biztos voltam, hogy este nem kell majd ágyba parancsolni, megyek majd én magamtól is, de ez az ügy nem tűrt halasztást. Már így is két napja talán, hogy az Alfával beszéltem, ha nem három, éppen itt az ideje, hogy cselekedjek. Autóba ültem hát és elindultam a városban, körbejárva a kocsmákat. Persze nem mentem be egyikbe se, csupán pajzsom lejjebb húzva kissé szimatoltam és bíztam magam farkasomra, hogy kerítse elő a dédunokámat. Nem is telt sok időbe, mire rábukkantam, felhúztam hát a pajzsom, teljesen, bent tartva és teljes mértékben ki is zárva ezzel mindent. Belépve hamar megpillantottam a hímet, nem vásároltam magamnak semmit, csak nemes egyszerűséggel leültem vele szembe az asztal másik oldalára. Telj nyugalom uralkodott rajtam, szépen türelmesen vettem le a kabátomat is, majd helyeztem magam mellé a padra. - Egon, örülök, hogy látlak, régen találkoztunk. Bár igazán sajnálatos dolog, hogy mostanában ennyit tartózkodsz az ehhez hasonló helyeken - halovány mosolyra görbültek az ajkaim, ahogyan pillantásom végre a hímre emeltem. Barátságos volt a megjelenésem, az energiáim, nem akartam rosszat neki és szándékomban sem állt a frászt hozni rá. Gondolom az Edward-dal való találkozás után nem egészen úgy viszonyul hozzám, mint a legutóbbi találkozásunkkor. Persze ez majd hamarosan úgyis kiderül. - Van itt néhány dolog, amiről úgy hiszem nem árt, ha beszélgetünk egy keveset - célzok ezzel arra, hogy mindenről tudok. Tudom, mit tudott meg Edward-tól és azt is, hogy az Alfája is tudja. No és arról a hatalmas káoszról, ami valószínűleg a fejében uralkodik. Itt az ideje, hogy rendet tegyünk.
Még mindig voltak, akiktől lehetett volna sérülést átvenni, épp csak szabad hely nem maradt már Egon testén. Igaz saját sérülései messze nem voltak olyan súlyosak, mint a feltámadottakon, de ez nem meglepő, hiszen meg szerette volna tartani öntudatát, valamint cselekvő képességét. A másik meglepő dolog pedig, hogy a sérülések rohadt lassan gyógyultak. Majdnem olyan volt, mintha ezüsttel sebezték volna meg az áldozatokat, ami elég közel állt a valósághoz, csak éppen senki sem volt a közelükben, hogy ezt megtehesse. A zűrzavar igen nagy volt Egon fejében. Soha nem hitt a szellemek létezésében, most mégis sokan azt sutyorogták, hogy a szellemvilág lakosai tehettek a halálozásokról, valamint a feltámadásról is. Ennek persze semmi értelme nem volt, és Egon ezt nagyon jól tudta, kivéve, ha a szellemek tréfás kedvükben voltak és szerettek volna páholyból látni ennyi gyászosan nyekergő és aztán értetlenül serénykedő évszázados farkast. Ez az eshetőség igazán hihetőnek tűnt számára, már ha nem akarta volna kategorikusan elutasítani a szellemek létezését. Egyébként is, volt egy sokkal kézenfekvőbb és ugyanakkor sokkal nyugtalanítóbb magyarázata is. Isten baszakodott velük a Vörös Hold alatt és után. Igaz eddig Istenben sem hitt, de közelebb állt hozzá, mint a túlságosan megfoghatatlan szellemvilág. Ha pedig létezik a mindenható, akkor léteznie kell pokolnak és mennynek is, és bármennyire nyugtalanította ez a tény, hajlamosabb volt ezt elfogadni magyarázatként. Persze a miérteket nem tudta, de nyilván nyomós oka volt feltámasztani a halottakat. Egyébként is kinek másnak lenne erre valóban hatalma? Egy anyagtalan, fehéren áttetsző, láncot csörgető idióta szellemnek, aki éjszakánként ijesztgeti a gyanútlan áldozatokat? Marha nevetségesen hangzik. És persze nem elég, hogy a halottak feltámadnak, ráadásul még vérfarkasok emberré is válnak, köszönhetően egy farkasnak, aki úgy látszik megtalálta a módját, hogy szabadíthatja meg a világot saját fajtájától. Nem csoda, hogy Egonnak a nap végére igazán jól esett bevetnie magát a városszéli kocsmába és nem csinálni semmi mást, csak leülni és inni. Pajzsa résnyire volt felhúzva. Nem igazán akaródzott neki az emberek érzéseit felfogni, és így egész hatásosan ki is zárt mindent. A hatodik pohár whiskynél tartott, ami ugyebár még semmi nem volt számára. Úgy tervezte a mai estén eléri a tizennyolcat is, szóval még volt bőven inni valója. Igazán józan volt még, és ez kimondottan zavarta. Az utolsó pohár után, már viszont kellemesebb lesz, és nem kell azon rágódnia, hogy miért képes Hope elvenni valaki farkasát, valamint azon sem, hogy Isten árgus szemekkel lesi, mikor küldheti végre pokolra, ahová való. Éppen a szájához akarta emelni a poharat, hogy a hatodikat teljesen kiürítse, amikor ismerős illat kúszott be szaglószervébe. Vajon kié is? Nem volt ideje kitalálni, hiszen Hope már le is ült vele szemben. Energiáiból semmit nem mutatott, nyilván teljesen lezárt a pajzsa… vagy csak hallucinál. Nyilván már túl sokat ivott és most képzeleg. A látomás nyugodtan levetkőzött, miközben Egon a poharat félig a szájához emelve dermedten nézte az ott sem levő nőt. Kicsit megrázta a fejét, majd szemeit egy pillanatra lehunyva folytatta az ivás műveletét. Lehörpintette a whiskyt és kinyitotta a szemét. Hope még mindig ott volt és közben beszédbe is kezdett. Egon zavartan grimaszolt, majd áthajolt az asztalon is ujjával a nő válla felé bökött, és ha ezt hagyta neki a másik, akkor szilárd anyagot érezve rájött, hogy mégsem hallucinál. Persze, ha kitekeri csuklóból a kezét, akkor is rájön, csak kissé fájdalmasabb úton. - Szóval nem csak képzelgek – jelentette ki, miután megbizonyosodott róla, hogy nem ment el az esze. – Miért? Igazán kellemes kis kocsma és még a whiskyi is baráti áron van – vakargatta meg állát, miközben azon tanakodott, hogy vajon miért is van most Hope itt. Hogy nem véltetlen találkozás az biztos, csak éppen a szándékait nem ismerhette. Persze nyilván hamarosan megtudja. Legutóbbi találkozásukkor igazán izgatott volt és lelkes, most viszont minduntalan csak arra tudott gondolni, hogy mit fog vele tenne a nőstény, ha úgy gondolja Egon és Edward igen jó haveri kört tudnának alkotni vérfarkasból lett emberekként. Határozottan ideges volt a nő jelenlétében, valamint némi haragot is érzett, mivel a nő simán átverte őt a teremtőjével kapcsolatban, és Egon ezt csonk nélkül be is nyelte. Igazán kellemes kis este lesz ebből így. - Én is úgy vélem – bólogatott Egon kimérten. – De talán nem itt kellene ezt megbeszélnünk, hanem mondjuk odakint. Az erdő úgyis elég közel van… ha olyasmit szeretne csinálni, aminek úgysem tudnék ellenállni – vigyorodott el, majd az üres poharat a szájához emelte, hogy aztán csalódottan vegye tudomásul, hogy csak levegőt öntött le a torkán. Egonnak nem voltak illúziói azzal kapcsolatban, hogy mennyi ideig húzná egy talán ötszáz éves vérfarkassal szemben. Azért remélte, hogy semmi drasztikusra nem kerül sor, de valóban jobb lenne kíváncsi fülek és szemek elől elrejtve társalogni. Hope megnyilvánulása egyértelművé tette, hogy a találkozás nem a véletlen műve, ami nem könnyítette meg Egon lelkivilágát. Minduntalan Edward szerencsétlenségére tudott gondolni és arra, hogy vajon miért van Hope életben, ha egyszer máglyán elégették. Már persze, ha Edward nem csak őrülete miatt tűnt annyira őszintének.
Ahogy látom felém közeledni a kezét, nemes egyszerűséggel fogok rá a csuklójára és szorítom le az asztalhoz, figyelve rá, hogy a lendület azért ne legyen akkora, hogy túlságosan nagyot koppanva hívja fel a környékünkön ülők figyelmét. Ebből is tökéletesen érezheti, hogy valódi vagyok, nem képzeleg. - Nem hallucinálsz, Egon - adok hangot azért a dolognak, ezúttal már komolyság ül a vonásaimon, nem igazán tetszik, hogy fogdosni akar, tanulja meg, hol a helye. - Nem az a lényeg, hogy baráti-e a légkör és hogy mennyibe kerül a whisky - bár ezt nyilvánvalóan tudja, legalábbis bízom benne, mert ha nem, akkor nagyobb a probléma, mint az gondoltam. Megértem, hogy kikészült és nyilván mindenki máshogyan dolgozza fel a történteket, de az, hogy kocsmákba menekül, egyáltalán nem jó megoldás. Éreztem, hogy ideges, ahogyan a haragja sem kerülte el a figyelmemet, de egyelőre ezekkel nem foglalkoztam. Nem lényeges. Teljesen érthetőek az érzelmei, magam is hasonlóképpen reagálnék, azért vagyok itt, hogy eloszlassam a felhőket és a benne uralkodó káoszt. Azt nem garantálom, hogy utána jobb lesz, de valamit valamiért, ugyebár. Választhattam volna más megoldást is, igazán egyszerű lett volna megszabadítani az emlékeitől, de azt hiszem az nem lett volna túl fair dolog. A megjegyzését hallva elfog a keserűség, hogy ilyesmiket gondol rólam. Talán ha még mindig a kezemben lenne a csuklója, lehet roppantanék rajta kicsit, de azzal is csak azt támasztanám alá, hogy kegyetlen vagyok. Pedig közel sem. Mindenesetre egy picit közelebb hajolok, enyhén összébb húzott szemekkel keresve a hím tekintetét. - Azt hiszed pusztán szórakozásból tettem azt, amit? Mert ha igen, akkor rendkívül ostoba vagy - hátradőlök, máris nyúlok a kabátomért, emelkedem is fel a helyemről és ha esetleg Egon nem tenne hasonlóképpen, szavakkal is noszogatni kezdem kicsit. - Gyerünk, Egon, nem érek rá egész este - bízom benne, hogy ennyi elég lesz, hogy jöjjön, nem szeretnék erőszakosabb eszközökhöz folyamodni, nem esne túl jól a dolog. Ha követ, akkor megindulok, ki erről a helyről, valóban nincsen messze az erdő, de közel sem azért van rá szükségem, hogy elrejtőzzünk a kíváncsi szemek elől. Az kell, hogy senki ne halljon minket. - Hazudtam neked a kilétemet illetően - kezdtem bele, amikor kellőképpen távol kerültünk a várostól, energiáimmal a környéket pásztáztam, de rajtunk kívül senki sem kószált most errefelé. - Nem fogok érte bocsánatot kérni, mert a te érdekedben is történt a dolog. Vannak olyan dolgok, amikről kevesen tudnak, veszélyes, terhes tudás ez, ettől szerettelek volna megkímélni. Edward azonban közbe szólt, amikor felelőtlenül hintette el ismeretségünket, a múltunkat és mindazt, amit tud rólam - valahogyan muszáj felvezetnem a dolgot, nem vághatok csak úgy bele a közepébe, sőt, egészen más ötletem támadt. - Egy valamit azonban jobb, ha tudsz velem kapcsolatban. Nem azért vagyok itt, hogy ártsak neked - fontosnak érzem ezt leszögezni, mert félek, miféle kép alakult ki rólam benne. Nagyon nem így szerettem volna ezt az egészet, lehet valóban egyszerűbb lett volna, ha végzek Edward-dal, de képtelen lettem volna megtenni. Én javasoltam neki, hogy hagyja el a várost, nem tette. Lehet azt is le kellett volna szögeznem, amit nyilvánvalónak gondoltam volna; nem beszélhet rólam senkinek. Nem lennénk bajban, ha nem beszélt volna. - Választás elé állítalak, Egon. Te magad dönthetsz arról, hogy szeretnéd-e ezt a tudást, megismerni az igazi valómat, vagy inkább választod a könnyebb utat. Elfelejted, hogy valaha is találkoztál Edwarddal, ahogyan azt is, hogy mit mesélt rólam. Te döntesz.
- Igen, nagyon úgy tűnik – húzta vissza a kezét, miután a nőstény leszorította az asztalhoz. Elég egyértelmű jelzés, hogy a továbbiakban ne akarjon hozzáérni, amit Egon be is fog tartani. Talán még örülhet is, hogy emiatt nem vette el a farkasát, de hát, meg kellett bizonyosodnia róla, hogy nem hibbant meg. És a nőstény valóban létezik, semmi kétség, eljött, hogy Egon idegein táncolva elmondhassa miért is van itt. Szinte már remek. - Ennyire nyilvánvaló? – nézett Hopera kérdő tekintettel, mivel úgy vélte túlságosan azért nem látszik rajta mennyire kikészült az elmúlt hetek miatt. Feltámadás, emberré válás, valamint sérülések átszipkázása saját magába, amik ráadásul még csak nem is akarnak rendesen gyógyulni, ugyan, meg sem kottyant neki. Épp csak azóta Gyagyás macskaeledelét sem hajlandó megenni, hátha csak amiatt képzelődik egyfolytában. Remélte azért nem nézi alkesznak egyből, még a végén bevágja egy anonim alkoholisták gyűlésre. Nem igazán tetszett neki közeledő tekintete és összehúzódó szemöldöke, de nem fogja megadni neki azt az örömet, hogy enyhe fenyegető fellépésére hátrébb dőljön a padon. - Óh, dehogyis – kezdett bele normál hangerővel, aztán egészen halkan folytatta. – Ha Edward igazat mondott, akkor nagyon is jó oka volt rá. Én is morcos lennék, ha elégetnének. – Őszintén beszélt, hiszen tényleg így gondolta, csak éppen a hogyanok foglalkoztattak jobbára, nem is igazán a miértek. Persze nem tudná letagadni, hogy azért mindkét dologra kíváncsi volt, mert valahogy vegyes érzelmekkel fogadta a reinkarnációs sztorit, és ha nem a Vörös Hold után egy héttel találkozott volna Edward történetével, valószínűleg komplett őrültségnek könyvelte volna el, a lehetséges őrültség kategória helyett. Egon látta, ahogy készülődik és enyhe grimasszal a bárpult felé tekintgetett. Jól esett volna neki egy pohárral, mielőtt ő is emberré válik, igaz Egon semmit nem tett Hope ellen, de kitudja ötszáz felett mennyire hóbortosak az öregek. Vágyáról azonban kénytelen volt lemondani, Hope felcsattanó hangja miatt. Hát, ennyit a whiskyről, nyilván emberi torokkal is pont ugyanolyan finom lesz. – Jövök – mondta a helyzethez képest túlságosan lelkesen. Kabátját felkapta magára, és intett a csaposnak, hogy majd még visszajön, mivel a mai fogyasztását nem fizette még ki. De hát törzsvendégeknek jár ennyi haladék, nem igaz? Egon idegesen követte a nőt, bár ahogy kiértek a friss levegőre kezdett megnyugodni. Egyébként sem megy semmire a túlzott aggodalommal, de azért némi távolságtartást engedélyezett magának. Ha futni kell, akkor talán abban gyorsabb lesz, mint Hope. Elvégre már öreg.
Egon figyelmesen hallgatta és nem csapott le egyből az első megnyilvánulására, hiszen ezt már amúgy is tudta. Hazudott és pont, ahogy Egon sem mondott el mindent magáról, de ő legalább a felmerült kérdésekben őszinte volt. Felesleges is lett volna félbeszakítani Hope-ot, hiszen akár hazudott, akár nem, nem vette volna ki jól magát, egy „úgy tudtam” kijelentés. - Ezért igazán hálás vagyok, tényleg – mondta tarkóját vakargatva. – Higgye el, én sem szerettem volna ezeket tudni magáról – grimaszolt kelletlenül. – De ez, elég problémás most, mivel, az, hogy felkeresett nyilvánvalóvá tette számomra, hogy Edward nem őrületében mondta, amiket mondott – kereste a nő tekintetét, de annyira aprónak érezte magát Hope mellett, hogy nehezére esett nem félre-félre pillantani néha. Olyan kort ért meg, amit Egon nem valószínű, hogy megfog, ráadásul még a halálból is visszatért. A farkasűzést nem is említve. - Hát – nézett zavart tanácstalansággal a nőre – akkor miért? - vajon tényleg hisz bárki az ilyen mondatoknak? Egon nem hitt, de igazán szerette volna elhinni, csak kicsit nehezére esett. Valószínűleg érthető okokból, bár az előnynek számít bizonyosan, hogy Egon tényleg nem gyújtott alá négyszáz éve. Persze az is lehet, hogy az őskori farkasok hisznek abban, hogy az apák bűne a fiakra száll, így Egonnak is lett volna létjogosultsága egy farkastalanításra. Azért remélte Hope már nem vallja ezt az elavult nézetet. Egon, kérdésére hamarosan meg is kapta a választ, ami nem kis meglepetéssel töltötte el. - Nem baj, ha leülök, mielőtt nyilatkoznék? – kérdezte, majd, ha kapott engedélyt, akkor a földre huppant és gondolkodni próbált zavaros tudatával. Ha nem, akkor állva végezte ugyanezt. Kezét a szája elé tette és néhány pillanatig töprengett, mielőtt nekikezdett válaszának. – Nem tudnám ezeket csak úgy elfelejteni – gesztikulált enyhén karjával – vagyis tudnám, némi segítséggel, az biztos, de ha már belekényszerültem valamibe, akkor azt szeretném be is fejezni. A másik pedig, hogy a maga kiléte, már megbocsásson, de olyan szörnyű lenne, ami tromfol egy reinkarnációt? Vagy azt, hogy – egy pillanatra értetlenül rázta a fejét, majd mintha kicsit szédelegni is kezdett volna. – valakiből csak úgy kitépi a farkasát? Nem, azt hiszem, meghallgatnám, hogy ki maga – amúgy is, felejteni sohasem késő, ezt viszont nem mondta ki hangosan, mivel Hope már korábban kijelentette, hogy nem ér rá egész este, és a felesleges szájtépés lehetőségét sem valószínű, hogy díjazná. – Csak, hogy értsem a dolgokat, mert jelen pillanatban közel állok ahhoz, hogy beszámíthatatlannak higgyem magam.
Kezdőlap
:flower: //
//
